Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományok Doktori Iskola Kora Újkori Magyar Történelem és Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történelem Doktori Programja tisztelettel meghívja Önt az I. KoraújkorÁSZ Doktorandusz Konferenciára.
A konferencia helye és időpontja: ELTE BTK Történeti Intézet, Szekfű Gyula Könyvtár 1088 Budapest, Múzeum krt. 6−8. I. em. 115. 2013. február 7. (csütörtök)
Megnyitó 9.45–10.00: Dr. Borsodi Csaba, az ELTE BTK Történeti Intézet igazgatója, rektorhelyettes 1. szekció: Gazdaság és igazgatás Elnök: Dr. Kalmár János (ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék) 10.00–10.25: Szabó-Turákné Póka Ágnes (ELTE): Egy humanista a gazdaságkormányzatban: Georg Werner kapcsolati hálózata A kapcsolati hálók kutatása új terület a történettudományban. Eredményei segítségével jobban megérthetjük, hogyan illeszkedett a vizsgált személy a társadalomba, hogyan befolyásolták kapcsolatai életútját, pályáját. Jelen előadásban azt kívánom vizsgálni, hogy Georg Werner milyen kapcsolatokkal rendelkezett, és ezek milyen hatással voltak életére és karrierjére. A sziléziai polgárcsaládból származó Georg Werner idegenként került Magyarországra, ahol figyelemre méltó karriert futott be. A felső-magyarországi városokban vállalt tisztségeket, majd 1524-ben kancelláriai titkár lett. 1534-ben már a Magyar Kamara pénztárosa, 1536-ban pedig kamarai tanácsos, 1538 sárosi főkapitány. Ekkortól kezdve mintegy két évtizeden át irányította Felső-Magyarország gazdasági életét. Működésének jobb megértéséhez nagyban hozzájárul kapcsolati hálójának feltárása. Kutatásomhoz két forrástípust használtam fel: a kamarai iratokat, illetve Werner levelezését. A kutatás során az iratokban szereplő személyekről összegyűjtöttem a legfontosabb életrajzi adatokat, majd feltártam a Wernerrel való kapcsolat jellegét, illetve azt, befolyásolta-e a kapcsolat Werner életpályáját, és ha igen, hogyan. Werner kapcsolatait életpályája egyes szakaszaiban az alábbiak szerint tipologizáltam. Városi tisztviselőként, majd a városok képviselőjeként elsősorban humanista kapcsolatai voltak meghatározóak, amelyek később háttérbe szorultak ugyan, de később sem enyésztek el egészen. Szinte a kezdetektől meghatározó volt az uralkodóhoz fűződő kapcsolata, amely haláláig befolyásolta karrierjét. Pályája második szakaszában, amikor felső-magyarországi tevékenysége volt a leghangsúlyosabb, együttműködött az ország vezető tisztviselőivel (különösen a Magyar és az Udvari Kamara tagjaival), valamint a katonai hierarchia tagjaival, de kapcsolatot tartott az alacsonyabb rangú tisztviselőkkel is. Ekkorra igen széles kapcsolati hálója épült ki: gyakran fordultak hozzá segítségért, közvetítésért olyanok is, akikkel szűkebb értelemben vett hivatali tevékenysége során nem lett volna dolga. Pályája harmadik szakaszában, Habsburg Ferdinánd erdélyi megbízottjaként eddigi kapcsolatai mellett az erdélyi tisztviselőkkel és nemességgel is együttműködött. Előadásomban részletesen megvizsgálom, milyen típusú kapcsolatai hogyan segítették karrierjét, és hogy mennyire hasonlít Werner kapcsolata más humanistákéhoz, illetve kamarai tisztviselőkéhez. 10.25–10.50: Borbély Zoltán (EKF): Bethlen Gábor tisztviselői Felső-Magyarországon Felső-Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan sajátságos szerepet töltött be a török hódoltság másfél évszázada alatt a Habsburg kézen lévő Magyar Királyság és a többnyire töröktől támogatott Erdélyi Fejedelemség között. Központja, Kassa stratégiai szerepe és a térség kereskedelmi jelentősége miatt a két állam ütközőzónájává vált, amelyet gyakori impériumváltozások kísértek. A 16. századi Habsburg közigazgatási és katonai reformok által létrehozott Szepesi Kamara, valamint a végvidéki főkapitányságok sorába tartozó felső-magyarországi vagy kassai főkapitányság a területnek egyfajta regionális különállási és elkülönülési keretet adtak. A közigazgatás- és hivataltörténeti munkák – elsősorban Trócsányi Zsolt és Ember Győző feldolgozásai – átfogó képet adnak az Erdély és a Magyar Királyság központi kormányzatáról, hivatalszervezetéről és közigazgatásáról. Ezek eredményeire támaszkodva az utóbbi években
2
megindult a hivatalszervezet és az arisztokrácia kapcsolatának vizsgálata, valamint a politikai elit kutatása. Bethlen Gábor erdélyi tanácsosairól Horn Ildikónak köszönhetően életrajzi adattár áll a további kutatások rendelkezésére, Pálffy Géza kutatási eredményei pedig egy új hivatali arisztokrácia felemelkedésére hívják fel a figyelmet a Habsburg országrészben a 17. század elején. Felső-Magyarország és ezen belül is hét vármegye (Borsod, Abaúj, Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa) a gyakori uralomváltások következtében mind az erdélyi, mind pedig a magyarországi folyamatok részesévé vált. Bethlen Gábor e területet érintő szervezőmunkája több szempontból is figyelmet érdemel. Tíz éven keresztül biztosította hatalmát a terület felett, de nem kapcsolta azt Erdélyhez, hanem a korábbi közigazgatás fő elemeit megtartva, de a struktúrát módosítva igazgatta azt. Halála után ugyan visszaállt a magyar király hatalma a terület felett, de Bethlen intézkedéseinek hatásai itt is, ahogy Erdélyben is túlélték a fejedelmet. Jelentőségüket tekintve pedig érdemes mérlegelni, hogy a fejedelemségben utóda, I. Rákóczi György Felső-Magyarország legnagyobb birtokosából lett fejedelem, aki szintén megszerezte a hét vármegye feletti uralmat. A Bethlen által kiépített igazgatási rendszer sajátosságainak feltárása és az ebben szerepet betöltő tisztségviselők társadalmi és politikai szerepének bemutatása hiánypótló jellegű és további kutatások alapjául szolgál. 10.50–11.15: Mitropulos Anna (ELTE): Erődből kincstár kiépítése a fraknói számlák tükrében Esterházy Pál nádor (1635–1713) Fraknó várát – amely a nikolsburgi béke óta volt a család birtokában – a 17. század második felében jelentősen kibővítette és lakóvárrá alakította, melynek során nagyobb hangsúlyt fektetett a reprezentációra, mint a vagyon tezaurálására. Ekkor jött létre annak a kincstárnak az alapja, amely később Kelet-KözépEurópa egyik legegyedülállóbb és legjelentősebb főúri műkincsgyűjteményévé vált. Előadásomban kialakításának első lépéseit kívánom bemutatni, egy eddig kevéssé figyelemre méltatott forráscsoport adatai segítségével. Apja, Esterházy Miklós nádor (1583–1645) a vár átalakításakor még a védelmi funkciót tekintette elsődlegesnek. A vagyon tezaurálása szempontjából fontos volt számára, hogy a vár jól védhető helyen legyen. Fia idejében már a reprezentáció is fontos szerepet kapott, így válhatott az Alpoktól északra napjainkig a legrégebben felállított és csaknem érintetlenül fennmaradt kincstárrá. Fontossága és egyedisége, hogy a kincsek harmada az egykori vitrinekben és szekrényekben, az eredeti helyén maradt fenn. Kutatásaim alapját azok a számlák és nyugták képezik, amelyek nem kerültek Budapestre, az Országos Levéltárba, hanem ma is Fraknó várának archívumában találhatóak. Ezek szisztematikus feldolgozása mind a mai napig elmaradt, holott ismeretük nélkül aligha kapunk valós képet a főúri udvar, az udvari adminisztráció hétköznapi működéséről. Alapvető – és más forrásokban nem fellelhető – adatokkal szolgálnak ugyanis arról, hogy Esterházy Pál milyen mesterembereknek (ácsok, asztalosok, kőművesek stb.) adott – a kincstárhoz kötődően is – megbízásokat, ők pontosan milyen feladatokat kaptak, ezeket milyen gyakorisággal és mekkora díjazásért. Bár az 1670-es évekből még viszonylag kevés számlát és nyugtát ismerünk, ezek száma a következő évtizedtől ugrásszerűen megnő, és rendezett sorozataikból egészen a nádor haláláig jól nyomon követhetőek a várban és a kincstárban végzett munkálatok. Az adatok nagy száma nem csupán a fraknói és kismartoni uradalom apparátusának összevetését, hanem földrajzi szempontokat is figyelembe vevő elemzését is lehetővé teszi. A megbízások gyakoriságának, a feladatok jellegének vizsgálata elvezethet minket ahhoz, hogy feltárjuk, mennyire gondosan válogatta meg Esterházy az általa alkalmazott mestereket. Vizsgálatukkal azt a feltevést
3
kívánom igazolni, hogy a hétköznapi adminisztráció szintjén is látható az a folyamat, hogy a kincstár kiépítése évtizedeken át szisztematikusan zajlott. 11.15–11.30: szünet 2. szekció: Forráselemzés, forrásértelmezés Elnök: Dr. Szilágyi Márton (XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék) 11.30–11.55: Péter Krisztina (ELTE): A periodikus sajtó előfutárai: a Messrelationok Az előadás témája egy speciális kora újkori műfaj, a Messrelationoknak nevezett kiadványok vizsgálata. Ezek a nyomtatványok, amelyek a Német-római Birodalomban a nagyobb vásárok alkalmával jelentek meg, és a megelőző félév legfontosabb eseményeinek összefoglalását tartalmazták száz-százötven oldalas füzet formájában, egyfajta hírgyűjteményeknek tekinthetők. Az első Messrelation 1583-as megjelenésétől kezdve a műfaj a kora újkorban végig népszerű volt. A Messrelationok jelentőségét nem csak az adja, hogy a sajtó története során ezek voltak az első valóban periodikusan megjelenő kiadványok, hanem elsősorban az, hogy a 18. század végi–19. század eleji történetírók egyik legfontosabb forrását jelentették. Ennek ellenére a kutatás eddig viszonylag keveset foglalkozott velük. Az előadás során néhány 16. század végi példányra és egy eseménysorra fókuszálva a műfaj főbb jellemzőit szeretném bemutatni a kora újkori információáramlás szempontjából. A kiválasztott nyomtatványok szerzője a műfaj megalapítójának tekintett osztrák Michael von Eytzinger, aki korábban már egy, a megelőző évtizedekről szóló történeti mű megírásával szerzett nevet magának. A legfontosabb kérdés természetesen az, hogy mi képezte a hírek tárgyát, és hogy hogyan adták ezeket elő. Miből lett hír, azaz az események összetett sorából (előzmények, diplomáciai tárgyalások, maguk a hadi cselekmények, utóhatások) mi jutott el a Messrelation olvasóihoz? Mennyire volt részletes, pontos és széleskörű a tudósítás (főbb szereplők, háttérinformációk, összefüggések más eseményekkel, tévedések)? Melyik hadviselő fél szempontjából mutatja be az eseményeket a szerző: angol- vagy spanyolbarát-e inkább? További fontos vizsgálati szempont, hogy hogyan állítja össze Eytzinger a kiadványát: ki lehet-e például deríteni, honnan származnak az információi. Szó szerint másol, vagy inkább kivonatolva közli a hozzá eljutó kiadványok tartalmát? Átfogalmazza-e a híreket, megjelenike egyéni hangja, véleménye, Eytzinger tehát elsősorban szerzőnek vagy inkább csak szerkesztőnek tekinthető? Érdekes kérdés lehet, hogy korrigálja-e esetleges korábbi tévedéseit a később felbukkanó újabb információk alapján vagy sem. Törekszik-e arra, hogy kiadványai a lehető legfrissebbek legyenek? Az „igazság” feljegyzését tartja-e fontosabbnak, vagy a hírek aktualitására helyezi a nagyobb hangsúlyt, így hozzáállása a klasszikus történetírókéhoz vagy inkább a modern újságírókéhoz áll-e közelebb? Műfajteremtő szerepe mennyire volt tehát tudatos? Az előadás elsősorban a Messrelation típusának ezt az átmenetiségét szeretné megvizsgálni, körüljárni. 11.55–12.20: Martis Zsombor (ME): A biblikus mitizáció eszközei Czeglédi István Barátsági dorgálás című művében Az előadás Czeglédi István kassai református prédikátor kiadásában 1663-ban megjelent Barátsági dorgálás című iratát vizsgálja, amely az 1663–1664 között zajló kassai hitvita leglényegesebb református iratának tekinthető. A linzi békét követően Kassán a református gyülekezet megszervezésében, a templom építésében és az iskola létrehozásában Czeglédi vezető szerepet töltött be. Ezzel egyidőben a felső-magyarországi régióban az 1650-es években induló jezsuita térítés miatt kiéleződtek a konfesszionális ellentétek a protestánsok és a katolikusok között, ehhez járult az Erdély bukása okozta trauma is.
4
Az ekkor induló polemikus irodalom részét képező kilenc iratból álló kassai hitvitában Czeglédi ellenfelei Sámbár Mátyás jezsuita szerzetes és Csernátfalvi István teológus hallgató voltak. A vitairatok műfajukból adódóan alkalmasak voltak a hitvédelemre és hitterjesztésre, az egyházi és a világi hatalom kapcsolatainak befolyásolására, ezért a társadalom minél szélesebb rétegeit kívánták megszólítani a szerzők. A Barátsági dorgálás Pázmány Péter Nyolc okok című munkájával és Sámbár Mátyás Három üdvösséges kérdés címmel kiadott könyvecskéjével állt vitában. A kialakult bonyolult helyzetben a református résztvevők a bibliai mitizáció gondolkodásmódját nem csupán az uralkodói feladatokról alkotott nézeteikben érvényesítik, hanem kiterjesztik egyházuk és országuk egyetemes létértelmezésére is. Dolgozatunkban azt igyekszünk bemutatni, hogy a Barátsági dorgálásban milyen eszközökkel közvetíti a prédikátor a szöveg egyházi és világi tekintélyét, hogyan alkalmazza a biblikus mitizáció toposzait a nemzeti és vallási lét általános értelmezésére. További kérdés lehet, hogy megvizsgáljuk a hitvitát létrehozó szövegrészek: a praelimináriák és a főszöveg retorikai szerepét, illetve hogy Czeglédi a különböző szövegtípusokban milyen beszédmódokat, retorikai eszközöket használ a gyülekezet megszólítására. 12.20–12.45: Papp Ingrid (ME): A 17. századi szlovakizáló cseh nyelvű halotti beszédek forrásainak ismertetése Minden mű többféle interpretációs lehetőséget rejt magában, így minden kor a maga szándékai szerint értelmezi a bibliai, az antik és a középkori szövegeket, valamint a nagytekintélyű szerzőket. Egy-egy korszak sajátos interpretációs metódusai és jelentéstulajdonító mechanizmusai mentén alakítja ki egyéni gondolatvilágát. Forrásvizsgálatomban azoknak az irodalmi műveknek és szerzőknek a felkutatására törekszem, amelyek autoritásként szolgáltak a cseh exuláns prédikátorok számára, és amelyek segítségével kifejthették gondolataikat és nézeteiket. A halotti beszédekben idézett sorok pontos helyrajzi megjelölést nem tartalmaznak, kivételt képeznek Joachim Kalinka prédikációjának marginális jegyzetei. A forrásmunkák felhasználása a halotti beszédekben kétféleképpen történt: nagyobb részben latin idézet, melyeket pontatlan cseh fordítás követ, kisebb részben cseh nyelvű tartalmi átvétel, a szerző megjelölésével. A görög szerzőket is latinul idézik a prédikátorok pontos helyrajzi megjelölés nélkül. Az exuláns hitszónokok bőven merítenek ókori szerzők műveiből, főként a 16. században nagy tekintélyként tisztelt íróktól, a legtöbbet idézett szerzők közé tartozik Augustinus, Seneca, Szent Bernát. A halotti prédikációk alappilléreit a szentírási idézetek képezik, a prédikátor morális útmutatásának fontos eszközei a bibliai képek és példázatok, amelyek segítségével közvetíti hallgatósága felé az etikai normákat. Előadásomban a szlovakizáló cseh nyelvű halotti beszédek forrásainak áttekintése mellett Adam Wolfius Benešovský Boccaccio-adaptációjának bemutatásával próbálom körvonalazni azt a műveltség- és olvasmányanyagot, amin a halotti beszédek alapulnak. Adam Wolfius az istentelenek és a bűnös életet folytatók halál utáni sorsának szemléltetésére használja Boccaccio Dekameronjának ismert szöveghelyét, amellyel morális útmutatást kíván adni a gyászoló közösségnek. 12.45–13.10: Hőnich Henrik (ELTE): Milyen nyelv és milyen nemzet? Az nyelv jelentőségének koncepciói az 1790–92-es röpiratokban A jozefinista kísérlet bukását kísérő, illetve az azt követő időszak a korabeli magyar politikai közvélemény keretein belül működő-működtetett diskurzusok alapvető strukturális átrendeződését hozta magával. Ez a meglehetősen sokszínű, elsősorban pamfletek és folyóiratcikkek publikálásának formájában testet öltő diszkurzív folyamat nem pusztán a Magyar Királyság Habsburg Monarchián belüli helyzetét problematizáló nézeteket érintette.
5
A szövegekben az explicit közjogi-politikai tematikák mellett (és ugyanakkor azoktól elválaszthatatlanul) az emberi együttélés makrokereteit adó kollektivitás-közösségiség dimenzióját megalapozó eszmék, illetve az ezekkel kapcsolatos értékek és alapvetések rendszereinek kora újkori-újkori szerkezeti átalakulása (illetőleg ennek egyes mozzanatai) is tetten érhető(k). Azon folyamat részeként, melynek során a 18. század végétől kezdődően a „nemzet” válik a szimbolikus értelemvilágot meghatározó domináns keretrendszerré, átrendeződnek azok a határvonalak, melyek eme nagy múltú kifejezés mögött rejlő fogalmi struktúrák között már a középkor óta húzódnak. Longue durée-szinten megállapítható, hogy a nyelvi-etnokulturális nemzetfogalom előtérbe nyomulása mellett a nemesi natio konstruált történeti érvekkel megtámogatott, alapvetően jogi-privilégiumalapú eszmeköre és a Hungarus-tudat területelvűalattvalói képzetrendszere fokozatosan háttérbe szorultak. Amennyiben arra szeretnénk rákérdezni, hogy eme folyamat jelei milyen szinten detektálhatók a röpiratokban, elsőrendűen azt tűnik érdemesnek megvizsgálni, hogy a nyelvhez kötődő képzetek és értéktulajdonítások milyen rendszerei, illetve az anyanyelv használatának, fontosságának milyen koncepciói mutathatók ki a szövegekben. Nem csupán a nyelvproblematika tekintetében, hanem általában véve is megfigyelhető, hogy a röpiratokban egy utólagos értelmezői perspektívából esetleg elsőre egymással összeegyeztethetetlennek tűnő elemek gyakran békés, diszkurzív egymásmellettiségben férnek meg egymással. Ez nem csak a szerzői intencionalitás kérdését veti fel, de ezen túlmenően utólagos konstrukcióink hipotetikusságára is utalhat. Előadásomban a nyelvhez kapcsolódó képzetek röpiratokban feltűnő különböző változatait szeretném felvázolni, elsősorban a megnyilatkozások sokféleségét és az egyes szövegeken belül megfigyelhető eszmei-tartalmi heterogenitás és inkonzisztencia jelenségeit szem előtt tartva, egyfajta kontextualista megértésre törekedve. 13.10–14.10: ebédszünet 3. szekció: Diplomácia- és hadtörténet Elnök: Dr. R. Várkonyi Ágnes (ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék) 14.10–14.35: Zarnóczki Áron (ELTE): A hágai szövetség megalakítása, működése és Bethlen Gábor csatlakozása Az 1625. december 9-én megkötött hágai szövetség példátlan összefogást jelentett V. (Pfalzi) Frigyes érdekében. Az ekkorra már évek óta száműzetésben élő „Téli király” nemcsak Csehországot veszítette el, de választófejedelemségét is spanyol csapatok tartották kézben. Kitartó diplomáciai erőfeszítéseit azonban siker koronázta: Anglia, Dánia és Hollandia szövetségével egy olyan Habsburg-ellenes koalíció jött létre, aminek segítségével még cseh királyi címének visszaszerzése sem tűnt lehetetlennek. A szövetség létrehozásában nagy szerepe volt Frigyes mellett az újonnan trónra lépő angol királynak, I. Károlynak, aki szakítva apja békés, megegyezésre törekvő külpolitikájával, a katonai beavatkozás mellett döntött, valamint IV. Keresztély dán uralkodónak, aki a Németrómai Császárságon belül fekvő birtokait féltette a Habsburgok megerősödésétől. Azonban míg Anglia és Hollandia elsősorban Spanyolország ellen kívánt fellépni, addig Keresztély német területeken keresztül vezetett hadjáratot. A motivációk és a háború menetéről alkotott elképzelések különbözősége miatt a szövetség már rövidtávon sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szövetségi szerződésben számos más uralkodót is felkértek a csatlakozásra, köztük Bethlen Gábort is. Bár követe részt vett a hágai tárgyalásokon, felvételére csak egy évvel
6
később került sor. A fejedelem első hadjáratának befejezése után igyekezett új szövetségeseket találni, ennek érdekében vette fel a kapcsolatot Anglia és Hollandia konstantinápolyi követeivel. Míg a holland Cornelis Haga a kezdetektől fogva támogatta, Thomas Roe angol követ 1623 után állt mellé és igyekezett a Bethlennel való szövetségkötés előnyeiről meggyőzni a londoni udvart. Hasonlóképpen, Johann Joachim von Rusdorf, V. Frigyes londoni követe is Bethlen támogatói közé tartozott. Előadásomban a hágai szövetség létrehozását, illetve a Bethlen Gábor felvételét célzó diplomáciai egyeztetéseket, tárgyalásokat kívánom bemutatni, különös tekintettel az azokat lebonyolító követek szerepére. 14.35–15.00: Vatai Gábor (SZTE): A Nagy Koalíció és Habsburg érdekérvényesítés A Rákóczi-szabadságharc nemzetközi kapcsolatainak kutatása régóta fontos helyet foglal el a magyar történettudományban. Az ide vonatkozó vizsgálatok elsősorban II. Rákóczi Ferenc terveit és diplomáciai útkereséseit állították a középpontba, ezeken keresztül szemlélve a korabeli európai viszonyokat. Nincs ez másként az angol–holland kapcsolatok kérdésével sem, hiszen az idevágó munkák nagyobbrészt az 1704–1706 között zajlott béketárgyalások menetével, kisebbrészt az szabadságharcra vonatkozó angol közvéleménnyel foglalkoztak. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy Anglia és Hollandia a Nagy Koalíció tagjaként a Habsburg Birodalom szövetségese volt a spanyol örökségért folytatott háborúban, ami alapvetően befolyásolta a magyar elégedetlenekkel fenntartott diplomáciai kapcsolataikat. Előadásomban e kapcsolatok nemzetközi hátterét kívánom megvilágítani a bécsi udvar és a szövetségesek szemszögéből, amelyre nagyban rányomta a bélyegét, hogy a Habsburg Birodalom éppen fennállása legkomolyabb válságát élte át. A nyugatról támadó francia–bajor szövetség és a keleten kitört Rákóczi-szabadságharc okozta nehézségek mellett a teljes anyagi csőd fenyegetésével is számolnia kellett, ami kiszolgáltatottá tette a tengeri hatalmakkal, Angliával és Hollandiával szemben. Az itt felsorolt tényezőket figyelembe véve kijelenthetnénk, hogy nagy összegű kölcsöneik révén Anglia és Hollandia képesek voltak rákényszeríteni akaratukat a császárra, ami azonban csak részben valósult meg. Mindezt jól mutatják a Magyarországon 1704–1706 között lezajlott béketárgyalások is, amelyeken a tengeri hatalmak követei nem tudtak kellő nyomást gyakorolni a bécsi udvarra ahhoz, hogy a Rákóczi vezette mozgalommal kiegyezzen és erejét Franciaország ellen fordítsa. A szövetség belső viszonyainak bemutatásával tehát arra keresem a választ, hogy melyek voltak azok a tényezők, amelyekre támaszkodva a Habsburg udvar nem csak hogy el tudta kerülni az alávetett szerepet, de egyenrangú félként érvényesíteni tudta érdekeit a koalíción belül, még akkor is, amikor ezek egyértelműen saját dinasztikus céljait szolgálták és teljesen szemben álltak a másik két hatalom törekvéseivel. 15.00–15.25: Rittling László (SZTE): Eszterházy Antal szerepe Esztergom ostromai alatt Kora újkori történelmünk egyik kiemelkedő eseménye volt a II. Rákóczi Ferenc vezette nemzeti-rendi felkelés. A témával már sok történész foglalkozott, számos feldolgozás született, hiányosságok azonban továbbra is akadnak. Ezek közül az egyik legfontosabb gróf Eszterházy Antal kuruc tábornok életrajza, aki Rákóczi és Bercsényi után, Károlyi Sándor és Forgách Simon mellett a szabadságharc legfontosabb alakjai közé tartozott. A hiányt enyhítendő Eszterházy Antalnak a II. Rákóczi Ferenccel folytatott 1706. július 22. és 1706. november 20. közötti levelezését vetettem vizsgálat alá. Ennek az időszaknak a legnevezetesebb hadi eseménye Esztergom várának ostroma volt, melyet először a kuruc hadsereg vívott meg sikerrel, majd a császári-királyi katonaság foglalta vissza az erősséget. A fenti időszakban a fejedelem és tábornoka sűrűn levelezett, szinte naponta váltottak üzenetet egymással. Eszterházy közel 50 levelet küldött Rákóczinak, illetve néhányat Bercsényinek és Bottyán Jánosnak is. Az iratokban Eszterházy Antal részletesen beszámol dunántúli
7
tevékenységéről, illetve utasításokat kér a fejedelemtől, vagy éppen javaslatot tesz neki. A dokumentumok nemcsak eseménytörténeti szempontból érdekesek, hanem bepillantást engednek Rákóczi és hadvezére kapcsolatába is. Ezek az eddig nagyrészt kiadatlan levelek, kiegészítve Eszterházy Antalnak a már kiadott tábori könyvével, közelebb vihetnek bennünket ahhoz, hogy jobban megismerjük Eszterházy működését Rákóczi tábornokaként, valamint Esztergom ostromairól már meglévő tudásunkat is kiegészíthetik. A tárgyalt időszak első felében Eszterházy a Nyugat-Magyarországon zajló diverziós hadműveleteket irányította. Feladata a császári-királyi főparancsnok Guido Starhemberg seregének megfigyelése és zavarása volt. Csapataival, Bottyán János és Bezerédj Imre alvezérsége mellett, augusztus 18-án sikeres támadást hajtott végre Sopron környékén az Ausztriát védő sáncrendszer ellen, majd Bezerédjt portyázni küldte az örökös tartományokba. A fejedelem, miután értesül Starhemberg seregének Komárom felé való nyomulásáról, Eszterházyt is magához rendelni, hogy az esztergomi vár felmentését megakadályozhassák. Az egyesülés azonban nem jöhet létre Rákóczi és tábornokának seregei között, mert Rabutinde Bussy tábornok, az erdélyi császári-királyi erők főparancsnoka megkezdte Kassa ostromát és Rákóczinak oda kellett sietnie. Miután Esztergomhoz ért, Eszterházy minden tőle telhetőt elkövetett a vár megerősítése és ellátása érdekében. Azonban Charles Bonafous várkapitány alkalmatlansága és az őrség fellázadása miatt a vár és a város visszakerült a császári-királyi csapatok kezébe. 15.25–15.45 szünet 4. szekció: Társadalomtörténet Elnök: Dr. Poór János (ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszék) 15.45–16.10: Kalotai Noémi Katalin (PPKE): A kora újkori főúri itineráriumok problematikájának bemutatása Verbőci István példáján keresztül Doktori disszertációm célja egy, a Verbőci István életét, politikai szerepvállalását, tetteinek indítékait új szemszögből értékelő, újabb adatokat és forrásokat is felvonultató, terminológiájában a mostani történettudomány elvárásainak megfelelő monográfia megírása. Kutatásomhoz elengedhetetlen segédanyagot jelent egy minél teljesebb Verbőciitinerárium. Az itineráriumok készítésére vonatkozóan azonban eddig nem születtek módszertani útmutatók, e téren mindössze a már elkészült munkák (főként Engel Pál, Horváth Richárd, C. Tóth Norbert, Neumann Tibor itinerátiumai) előszavaiban tájékozódhatunk. Annak meghatározása sem egyértelmű, hogy mely adatokat tekinthetjük hitelesnek. Ezek nagyban függenek a készítő maga számára felállított szabályrendszerétől, ami végső soron komoly viták elindítója is lehet. A hiteles és használható eredmények elérése végett a Verbőci-itinerárium összeállításakor magamnak is számos problémával kell megküzdenem. Az előadásomban az eddigi kutatásom eredményeit, ill. tapasztalatait szeretném bemutatni, konkrétabban a 16. század egyik befolyásos méltóságviselőjének, Verbőcinek a példáján kívánom vázolni az itinerárium készítés módszertani nehézségeit, a hiteles adatok megállapításának problematikáját, és annak megválaszolását, hogy mire is használható a fáradtságosan elkészített segédanyagunk, írható-e belőle politikatörténet, vagy csupán rezidenciahely meghatározására alkalmas. 16.10–16.35: Kovács Katalin (PPKE): Bethlen Gábor diplomáciai hálózata, ügynökök, kereskedők, bankárok és diákok a fejedelem szolgálatában Bethlen Gábor talán a szakirodalom által leggyakrabban említett erdélyi fejedelem. Számos monográfia és tanulmánykötet foglalkozik fejedelemsége időszakával, levelezéseit több kötetben kiadták. Rengeteget vizsgálták a harmincéves háborúban betöltött szerepét,
8
hadjáratait és diplomáciai kapcsolatait a császári udvarral és a portával. Elért eredményeihez szükséges volt bevetnie minden diplomáciai fortélyát, kiváló érzékkel tudott egyensúlyozni a Porta, a magyarországi területek és a császári udvar között. Ehhez azonban tisztában kellett lennie az európai hatalmi és erőviszonyokkal, külföldi támogatók után kellett tapogatóznia, akik – talán még pénzügyi forrásokkal is – segítenék ügyét, pontos információkkal kellett rendelkeznie, amelyeket mindvégig a háttérben maradó magyar és külföldi ügynökei révén sikerült beszereznie. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egész ügynöki hálózatot sikerült kialakítania az európai országokban, amelynek működése fölött az egyébként bőséges szakirodalom mindez idáig jórészt átsiklott, megelégedve nyugati diplomatáinak hézagos említésével. Az információtörténet, az ügynökök és ügynökhálózatok kutatása viszonylag új irány a történettudományban. Bár korábban is foglalkoztak követekkel, külpolitikai szerepükkel, kiadtak diplomáciai levelezéseket, az ügynökök által működtetett hálózatok vizsgálata még többé-kevésbé szűz terület. Ezt látszanak igazolni azok a friss nyugat-európai projektek, amelyek ezek tanulmányozását tűzték ki célul. Noha ezek főleg az ügynökök kulturális közvetítő, főleg a műkincs-kereskedelemben játszott szerepére koncentrálnak, mégsem elhanyagolható információközvetítő funkciójuk az egyes európai udvarok között. Előadásomban Bethlen Gábor néhány európai ügynökének szerepét vizsgálom meg, akik egy előrelátóan kiépített hálózatba illeszkedtek bele. A tapasztalt diplomatákat és erdélyi nemeseket: Cseffey Lászlót, Bornemisza Ferencet, Liszti Ferencet, Zeller Mártont, illetve a németalföldi származású velencei kereskedőt, Daniel Nijst. Bethlen ügynökei sokrétű szerepet töltöttek be: követek, diplomaták, bankárok, kereskedők és diákok voltak egy személyben. Célom nemcsak az egyes személyek különkülön való vizsgálata, hanem az általuk alkotott hálózat feltérképezése. A teljesség igénye nélkül csupán néhányat emelek ki és mutatok be a fejedelem feltételezett ügynökei közül reprezentatív példaként használva fel őket. Vizsgálatom kiindulópontját Bethlen Péter és nemesi társai peregrinációja adja, amelynek követése révén rábukkantam a fent említett, nyomukban járó ügynökökre. 16.35–17.00: Kádár Zsófia (ELTE): Városi tér és ellenreformáció: a pozsonyi Szent Salvatortemplom katolikus használatba vétele (1672–1673) Az ellenreformáció és a katolikus reform magyarországi történetében az 1672−1673. évi pozsonyi templomfoglalás esete jelképesnek tekinthető. A 17. század utolsó harmadában a jezsuiták addig jellemző térítő ellenreformációját a lipóti kormányzat szellemében központi támogatással megvalósított ellenreformáció váltotta fel. Mindez döntő változásokat hozott a városok életében is, amelyek között Pozsonynak kiemelt szerepet szántak. A Magyar Királyság fővárosában működött a jezsuita rend egyik legjelentősebb hazai kollégiuma. 1627-ben nyitotta meg a társaság itteni gimnáziumát, amely az akkor evangélikus vezetésű városban a belváros nyugati peremén, a Szent Márton-plébániatemplom tőszomszédságában kapott helyet. A kollégium és az iskola élete széles körű, csaknem országos nyilvánosság előtt zajlott. A deklamációk, akadémiák és színielőadások hallgatósága a királyság egyházi és világi elitjéből, a pozsonyi hivatalok, elsősorban a Magyar Kamara tisztviselői, a legelőkelőbb katolikus főúri családok, illetve a helyi kanonokok és városi polgárok közül került ki; valamint az intézmény jelentős szerepet játszott a regionális elit képzésében is. A városvezető elitet zömmel az evangélikus polgárság adta, amelynek súlyát jól tükrözte a főtéren álló Szent Salvator-templom és a mellette működő evangélikus gimnázium. Ezt a virágzó intézményi központot foglalták le a kormányzat részéről 1672-ben a Magyar Kamara elnökének, Kollonich Lipót püspöknek a döntése nyomán, majd adták át a jezsuitáknak. Így vált lehetővé, hogy a jezsuia rend a kollégiumot a város központjába helyezze át. Ez mind az
9
intézmény történetében, mind a város közösségének életében jelentős változást hozott, egyben a főtér erőszakos „birtokcseréjével” jól tükrözte azt a központi akaratot is, amely az addigi városi elit helyébe saját támogatottjait kívánta helyezni. Az előadás célja egyrészt a templomfoglalás előzményeinek és történetének minél szélesebb forrásbázison alapuló rekonstruálása, másrészt annak az összefüggésrendszernek a feltárása, amely a jezsuiták tevékenysége és a városi térben elfoglalt helyük között feltételezhető. 17.00–17.25: Kökényesi Zsolt (ELTE): „A női Szolón”, avagy Mária Terézia uralkodói imázsa a halotti beszédekben A halotti beszédek (oratio funebris, Trauerrede) történettudományi forrásértékére már sokan felhívták a figyelmet. A műfaj a legkülönbözőbb kutatások számára szolgálhat alapvető forrásként. Az utóbbi évtizedekben észrevehetően megnőtt az igény a kora újkori, vagy akár a 19. századi halotti beszédek vizsgálatára. A reprezentációtörténeti elemzések kiemelt figyelemmel fordulnak az uralkodói imázsok felé. A fejedelmi halotti laudációkat azonban még kevesen vették ilyen szempontból górcső alá. Az előadásom célja, hogy egymás mellé állítsa a Mária Teréziáról készült halotti beszédek uralkodóképeit. Az orációk terjedelme, minősége és stílusa igen változó, ezek első sorban a rétor személyétől és a befogadó közegtől függtek. A céljuk magától értetődően mindegyik szövegnek ugyanaz: hogy a megboldogult uralkodónőt dicsőítse és erényeit hangoztassa, azonban megközelítésmódjaikban, példáikban és értékítéleteikben komoly eltéréseket tapasztalhatunk. Szükségszerűen másképp fogja a megboldogult császárné-királynőt méltatni a jezsuita Philipp Nerius von Aigner az innsbrucki Szent Jakab templomban, mint Joseph von Sonnenfels a bécsi egyetemi katedráról a tanítványainak. Mária Teréziának és regnálásának megítélésével a hazai és a nemzetközi szakirodalom is sokat foglalkozott. Negyven éves hosszú és − a trónjáért, valamint Sziléziáért folytatott háborúkat leszámítva − békés uralkodása nemcsak számos történész, hanem a kortársak számára is idealizált korszaknak számított, főleg a II. József trónra lépésével kezdődő éles cezúra miatt. A Mária Terézia köré konstruált államképhez tartozó toposzok (mint „népeinek közös édesanyja”) és képzetek − amelyek olykor az egymásnak való ellentmondástól sem mentesek − mind megtalálhatók a vizsgált halotti beszédekben. Reményeim szerint előadásom egy leendő nagyobb tanulmány részproblémájával foglalkozik, amelynek célja a 18. századi uralkodói képek vizsgálata lenne a halotti beszédek tükrében. Zárszó 17.25–17.30: Dr. Poór János 17.30-tól zárófogadás
10
