10.
TÉRSÉGI TÁJOLÓ
RÖVIDEN ..... OROSZLÁNY/ Családi farsangot rendeztek január harmadik vasárnapján az oroszlányi Bányász Klubban, ahol a belépés egyetlen feltétele a maskara volt. A szép számú résztvevő a hagyományos kézműves szöszmötölő mellett szellemi totót tölthetett ki, és volt tombolahúzás is, de a legnagyobb izgalommal ezen a napon a jelmezek versenyét várták az apróságok. Indiánok, királylányok, lovagok és még számtalan mesehős elevenedett meg a zsűri előtti felvonulás során, majd következett az eredményhirdetés, ahol Viszlai Levente katonajelmeze nyerte el a fődíjat, Nagy Zoltán (transzformer) és Laczók Attila (egér a sajtban) előtt. VÁRGESZTES/ Szinte nincsen olyan rendezvény, közösségi esemény a Vértes ölén fekvő kis faluban, melyen ne vennének aktívan részt a nyugdíjas klub tagjai, akik idei, első ülésükön az év terveiről, programjairól egyeztettek a faluházban. Az összejövetelen természetesen szó esett a hagyományos rendezvényekről is, mint amilyen a különleges szakmák bemutatásának sorozata. Eddig többek között az érdeklődők megismerkedhettek a kosárfonás, a klumpa készítés hagyományával, a bognár és a kovács munkájával, amit az idén a sváb hajviselet bemutatása és a kukoricafosztás követ. Mindezek mellett márciusban megrendezik a sváb disznótort, áprilisban vendégül látják neszmélyi partner klubjukat, s mint minden évben, finomabbnál finomabb ételeket készítenek az idősek napjára, illetve a helyi sportnapra. KÖMLŐD/ Az idei év legfontosabb feladata a toborzás – fogalmazta meg az évnyitó közgyűlésen Bognár Lajos a kömlődi Polgárőr Egyesület elnöke. Mint elhangzott, jelenleg 16 tagja van a szervezetnek, s ez bizony nem elég. A polgárőrök napi szinten vesznek részt a bűnmegelőzésben, kísérik a postást, amikor érkezik a nyugdíj, s Halottak Napján is ügyeletet biztosítanak a temető környékén. Az elnök a visszajelzések alapján úgy véli: a helyiek örülnek a jelenlétüknek, hiszen például átutazó házalók sem érkezhetnek úgy Kömlődre, hogy a polgárőrök ne kísérnék ténykedésüket figyelemmel, de olyan is előfordult, hogy az ő jelzésük alapján sikerült elfogni a rendőröknek egy bűnözőt. KECSKÉD/ Harmadik alkalommal lépett színpadra a kecskédi Művelődési Házban a CO-NOIR musical színpad, s harmadik alkalommal telt meg zsúfolásig a terem, s ezúttal is vastaps zárta az előadást. A Hegyi Mónika művészeti irányítása alatt ténykedő társulatot két csoport alkotja: egy budapesti, a Berzsenyi Gimnázium diákjaival, s egy helyi, melynek tagjai kecskédi és oroszlányi fiatalok. Népszerű musical válogatásukkal már szakmai zsűri előtt is megmérették magukat, tavaly a Scherzo Országos Zenés Színpadok Találkozóján az ítészektől a legkülönlegesebb látványelem díjat nyerték el egyik buzogányos produkciójukkal. OROSZLÁNY/ A Magyar Kultúra Napja alkalmából ,,Szép kiejtési versenyt” szerveztek az oroszlányi Ságvári iskola könyvtárában, aminek aktualitását az adta, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22én fejezte be a Himnusz megírását. A diákoknak egy számukra ismert és egy ismeretlen szöveget kellett felolvasniuk, a zsűri pedig értékelte a kiejtés helyességét, a hangsúlyt, az artikulációt, a mondanivaló érvényesülését. Az 5-6. osztályosok között Junger Klaudia bizonyult a legjobbnak, megelőzve Lóth Anetttet és Czipa Szilárdot. A 7-8. osztályos kategória győztese Bencsik Krisztina volt, akit Kulcsár Alice, Dimitrow Diána és Konkoly Rómeó követett.
Rendőrségi hírek -Január 04-én a déli órákban egy 72 éves oroszlányi lakos személygépkocsival közlekedett Csákvár irányából Oroszlány irányába 8119-es számú úton. Útja során a Majki elágazástól kb. 5.5 km-re Oroszlány irányából egy balra ívelő kanyarban a csúszós, jeges úton járművét nem az útviszonyoknak megfelelően vezette, ennek következtében a jármű megcsúszott, majd az úttesten keresztbe fordulva a gépkocsi bal oldalával az úttest mellett lévő vízelvezető árok szélének csapódott, majd onnan az úttest szélén állt meg. A gépjármű vezetője a baleset során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. -Január 05-én a KomáromEsztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vett egy 33 éves dadi lakost bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Nevezett 2008. január 03-án az esti órákban egy he-
V. évfolyam, 2. szám
lyi lakost - annak lakásában benzinnel leöntött azzal a szándékkal, hogy megölje. Azonban a gyanúsított a sértettet felgyújtani nem tudta, mivel a lakásban tartózkodó személyek ebben megakadályozták. Az őrizetben lévő férfi előzetes letartóztatására tett indítványt a nyomozó hatóság. Az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folyik eljárás. -Január 07-én a hajnali órákban egy 56 éves oroszlányi lakos mikrobusszal közlekedett Kecskéd irányából Környe irányába a 8135-ös számú úton. Haladása során nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg sebességét, ezért járműve a jeges úttesten megcsúszott. A gépjármű vezetője elvesztette uralmát a jármű felett és az úttest jobb széle mellett a füves útpadkán található fának ütközött a mikrobusz baloldali első részével. A baleset során a gépjármű vezetője 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Rendőrségi legek a megyében! -2007-ben is dőltek a rekordok. Tavaly megyénk területén a leggyorsabb gyorshajtót az M1-es autópályán mérték be. A sofőr Tata magasságában 202 km/h sebességgel száguldozott a megengedett 130 km/h helyett. Városon belül sem jobb a helyzet, Oroszlányon a megengedett 50 km/h helyett 127 km/h-val repesztett a gyorshajtó. -Ittas vezetőből is volt jó néhány tavaly. Közülük is a legtöbbet az a sofőr fogyasztotta, akit a dorogi rendőrök állítottak meg. Vérében 3.43-3.54 ezrelék mg/l mennyiséget találtak, amely már a súlyos alkoholos befolyáltság alá tartozik. Mindössze néhány ezrelékkel marad el mögötte a legittasabb vezetők második helyezettje, akit az oroszlányi kollégák állítottak elő, szintén 2007-ben. -A legtöbb anyagi kárt okozó rablás Esztergomban volt 2007ben, amikor is 100.000 forint értékű kár keletkezett. -A leggyorsabb elfogás címet az oroszlányi kapitányság tudhatja magáénak. 2007. december 12-e éjjelén történt az eset. Az oroszlányi San Tomaso étterembe tört be egy 29 éves férfi. A rendőr azonnal a helyszínre sietett, és a bejelentést követő 5 percen belül már el is fogta az erősen ittas állapotú férfit. -A tataiak birtokolják viszont a legnagyobb kábítószerfogás 2007 címet, 12 kg marihuánával.
2008. FEBRUÁR
2840 Oroszlány Rákóczi F. út 78. Tel.: 361-444
Polgármester: Rajnai Gábor 2855 Bokod Hősök tere 6. Tel.: 490-151
Polgármester: Valter Alajos 2854 Dad Fő utca 21. Tel.: 470-025
Polgármester: Szücs Attiláné 2852 Kecskéd Vasút utca 105. Tel.: 478-244
Polgármester: Grúber Zoltán 2853 Kömlőd Szabadság u. 9. Tel.: 470-512
Polgármester: Kiss Ferenc 2856 Szákszend Száki utca 91. Tel.: 317-524
Polgármester: László Kálmán 2824 Várgesztes Arany J. u. 69. Tel.: 493-806
Polgármester: Menoni Gabriella TÉRSÉGI TÁJOLÓ • Közéleti havilap • Laptulajdonos: Oroszlányi Többcélú Kistérségi Társulás Kiadó: Propaganda 17 Bt. • 2800 Tatabánya, Győri út 4/A. fszt. 3. • Főszerkesztő: Salamon Gyöngyi • E-mail: info@ radirradio.hu •
[email protected] • Telefon: 20/9611-833 • 70/3100-578 • Hirdetésfelvétel: 20/9584-525 Lapzárta: a hónap utolsó napja • Megjelenik havonta 10.000 példányban az oroszlányi kistérség nyolc településén • A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy az olvasói leveleket, reflexiókat rövidített formában, szerkesztve közölje. Ezek az írások nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét. A meg nem rendelt anyagok és hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. Anyagokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.
2823 Vértessomló Rákóczi F. út 63. Tel.: 593-440
Polgármester: Hartdégen József
Megkezdődött a báli szezon Kecskédre került a várgesztesi rozmaring, több mint ötszázan a megyei svábbálon Egyáltalán nem bizonyult szerencsétlennek a 13-as szám, hiszen több mint félezren gyűltek össze a várgesztesi Faluházban rendezett 13. megyei svábbálon. Annyian, ahányan az egész községben élnek. A település már második alkalommal adott otthont a programnak, s ezúttal is igényes környezet, színvonalas műsor várta a vendégeket, akik többsége Vértessomlóról, Kecskédről, Tatabánya-Alsógalláról, s helyből érkezett, de a megye valamennyi németajkú települése képviseltette magát. Menoni Gabriella polgármester megnyitója után a bál résztvevőit Pillmann József, a szervező helyi német kisebbségi önkormányzat elnöke köszöntötte – természetesen németül – aki nem titkolta: pár nappal korábban még aggódva tette fel a kérdést, hogy vajon sikerül-e megtölteni a hatalmas termet? „Ma azonban Önök tanúi lehetnek, hogy a megyei svábbál
még mindig az a rendezvény, amely össze tudja hozni az embereket, jelzi a német nemzetiségi népcsoportok összetartozását, s hogy tudnak közösen ünnepelni.” – fogalmazott a kisebbségi önkormányzat elnöke, majd következett a helyi kultúrcsoportok műsora, melynek részeként második alkalommal lépett színpadra a három hónapja alakult várgesztesi zene-
A nagykövet is bálozott Oroszlányban Két rendezvénnyel Oroszlányban is megkezdődött a báli szezon. A Bányász Klubban pótszilvesztert tartottak mintegy másfél száz résztvevővel, míg a gimnázium nagytermében a szlovák önkormányzat hagyományos eseményére került sor. Ez utóbbin a nemzetiségi szokásoknak megfelelően, az ősi viseletbe öltözött asszonyok pálinkával, sóval és kenyérrel fogadták a több mint háromszáz vendéget. A bálra a felvidéki partnertelepülések képviseletében Vágsellyéről, Myavából és Kovácsiból érkezett delegációk tagjait, valamint Heizer Antalt, Magyarország pozsonyi nagykövetét Szabó Ist-
kar. A hajnali órákban pedig a bál elmaradhatatlan részeként elkélt a svábság jelképeként számon tartott rozmaring is, melyet a hagyományoknak megfelelően talicskán toltak a terem közepébe. Az árverés 5 ezer forintról indult, s végül a kecskédi Haász Gábor 18 ezer forintos ajánlatát nem licitálta túl senki.
vánné, a szlovák kisebbségi önkormányzat el-
nöke köszöntötte, majd a helyi Brana néptánccsoport fellépését követően hajnalig szórakozott szlovák bál vendégserege.
TÉRSÉGI TÁJOLÓ
2.
Vége a TB bliccelésnek! Január 1-jétől az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) vizsgálja a járulékellenőrzések keretén belül azt, ha valaki – az OEP jelzése alapján - jogosulatlanul vesz igénybe egészségügyi szolgáltatást. Az APEH mindenkori kiemelt feladata a társadalombiztosítási alapokat megillető járulék- és egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettségek ellenőrzése. E feladatai között már 2007 -ben is mintegy 74 000 biztosítási- és járulékfizetési kötelezettséget vizsgáló ellenőrzést folytatott le. Az ellenőrzések során 12, 5 milliárd forint járulékkülönbözetet állapított meg. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tavaly 700 ezer értesítést küldött ki a jogviszonnyal nem rendelkezők felé, valamint adategyeztetést folytatott a bejelentésre kötelezett szervekkel, intézményekkel, foglalkoztatókkal. Az év elején még több mint 1 millió ember jogviszonya volt tisztázatlan. Az ellenőrzések megkezdése óta mintegy 600 ezer ember jogviszonya rendeződött
az OEP rendszerében. Majdnem 500 ezer ember esetében azonban továbbra is rendezetlen a jogviszony. 2008. január 1-től jogviszony hiányának esetén az OEP átadja a jogviszonnyal nem rendelkező beteg adatait az APEHnak. Ilyen esetben az állami adóhatóság az egészségbiztosítási szervtől érkező adatokat egyezteti a saját nyilvántartása szerinti adatokkal. Ha a saját adatai alapján megállapítja, hogy a magánszemély jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére, erről a tényről az egészségbiztosítási szervet értesíti. Amennyiben az APEH saját adatai szerint is a magánszemély jogosulatlanul vette igénybe az egészségügyi szolgáltatást, úgy a járulékfizetési kötelezettségét az adóhatóság megvizsgálja. Abban az esetben, ha kiderül, hogy a magánszemély alkalmazottként lenne jogosult a szolgáltatásra, a járulékfizetési kötelezettséget az APEH a munkáltató részére állapítja meg, míg egyéb esetekben – ha nem alkalmazott, hanem például egyéni vállalkozó, vagy alkalmi munkavállaló - a járulékfizetési kötelezettség a magánszemélyt terheli. (APEH)
Megnézte már???
www.oroszlany.hu
Készül a költségvetés Vértessomlón Első fordulóban tárgyalta az idei esztendő költségvetési koncepcióját a vértessomlói képviselő-testület. Mint Hartdégen József polgármester elmondta, a legfontosabb cél továbbra is az intézmények működőképességének, s a szakmai tevékenység színvonalának megőrzése. A tervezést nehezíti azonban, hogy számos normatíva kapcsán kérdőjelek fogalmazódnak meg, az azonban már most sejthető, hogy idén kevesebb állami támogatással számolhatnak, mint tavaly. A tervezett fejlesztések tekintetében már lényegesen több konkrétum fogalmazódott meg a településen. Az biztos, hogy 2008-ban el kell készülni az iskola bővítésével, hiszen a regionális fejlesztési tanácstól 40 millió forintot nyertek el a
V. évfolyam, 2. szám
Életet mentettek a tinédzserek Minden bizonnyal az életét köszönheti Hideg Gergőnek és Molnár Richárdnak az a hölgy, akit a két fiatal eszméletlenül talált január 9-én Oroszlányban, a Haraszthegyen.
A tizenegy éves tinédzserek a hegyen lévő víztorony közelében játszottak, amikor észrevették a földön fekvő nőt. Azonnal a közelben lévő rendőrkapitányságra futottak, majd a járőrrel tértek vissza a helyszínre. A riasztott helyi mentők elvégezték az ilyenkor szükséges stabilizálást, majd az asszonyt rohammentő szállította a tatabányai kórház intenzív osztályára, ahol négy napig feküdt, állapota ma már stabil.
munkálatokhoz. Mivel a fejlesztést szeretnék egybekötni az akadálymentes környezet kialakításával, ennek megvalósításához is külső forrást céloznak meg. Ha a szükséges lift megvalósítása érdekében benyújtott pályázatot is nyertesnek nyilvánítják, az összességében 86 millió forintos fejlesztéssel nemcsak a mozgásukban korlátozottak számára lesz biztosított az akadálymentes közlekedés, de az új épületszárnyban nemzetiségi tantermet, a lakosság számára is nyitott könyvtárat, valamint informatikai termet is kialakítanak. Az óvoda bővítését is a regionális fejlesztési tanács támogatásával szeretnék megvalósítani, ezt a rekonstrukciót már évek óta készítik elő, a felújítási tervvel már mintegy öt éve rendelkeznek. Az intézmény alapterületét kétszeresére növelő beruházás értéke megközelíti a 140 millió forintot, melynek – siker esetén – csupán a 10 százalékát kellene a községnek kigazdálkodnia. Ez ügyben Hartdégen József szerint egyre sürgetőbb a megvalósítás, hiszen nemcsak a csoportszobák, a kiszolgáló helyiségek is
A két fiút és szüleiket Rajnai Gábor polgármester és Madari Csaba oroszlányi kapitány fogadta a rendőrségen, ahol Madari Csaba megköszönte a gyors helyzetfelismerést, a segítő szándékot, és arra kérte Hideg Gergőt és Molnár Richárdot, továbbra is maradjanak ilyen figyelmesek embertársaikkal szemben. Ezt követően mindkét gyereket oklevéllel és ajándékcsomaggal jutalmazta meg.
Rajnai Gábor polgármester - aki szintén ajándékkal érkezett az ünnepségre – arról szólt, nagy dolog a mai világban, amikor nem figyelünk eléggé egymásra, hogy két serdülő mutasson példát a felnőtteknek, hogyan kell cselekedni az ilyen és hasonló vészhelyzetekben. A szakemberek szerint egyébként, ha fél órával később került volna kórházba az asszony, valószínű, hogy már késő lett volna.
szűkösek, a tornaszoba hiányáról nem is szólva. A belterületi utak kapcsán is várható előrelépés, ha – szintén – sikerül pályázati támogatáshoz jutni, mivel hamarosan elkészül az építési engedély a főutak rehabilitációjára. E mellett a Somlóhegyi utca végleges képe is kezd kialakulni, ahol a közművezetékeket már mindenhol lefektették, idén majdnem 35 milliós beruházással elkészül az út, s az építkezések befejeztével a járdákat is kialakítják.
V. évfolyam, 2. szám
Évet zártak a focisták Volt miről beszámolnia Wéber Imre elnöknek a Kecskédi Községi Sportkör 2007-es évzáró rendezvényén, hiszen komoly sikereket ért el tavaly a labdarúgócsapat.
Míg a 2006-2007-es bajnokságot a megyei I. osztályában a negyedik lett a csapat, addig a most folyó sorozat őszi szezonját az élen zárta, amit az elnök külön is megköszönt a játékosoknak és Linczmajer László trénernek. Serdülő csapatuk szintén a tabella első felében tanyázik, előkészítő korosztályos együttesük pedig nyert a bajnokságban. Nem túl sikeres viszont ifjúsági csapatuk, amely a 10. helyen áll, s ezzel kapcsolatban Wéber Imre fő gondként a fiatalok hektikus hozzáállását nevezte meg. Az elnök nem felejtkezett meg az önfinanszírozó öregfiúkról sem, akik tisztes helytállását jó példaként említette. Ami a technikai feltételeket illeti, azok nem lehetnek akadályai a jó szereplésnek, hiszen megfelelően karbantartott a pálya, és világítással látták el az edzőpályát. Az egyesület több alkalommal is nyert a különböző pályázatokon, mintegy 800 ezer forinttal kiegészítve így a költségvetést, aminek zömét az önkormányzat biztosítja. Erre utalt Grúber Zoltán polgármester is, amikor elmondta, az önkormányzat eddig is, ez után is támogatja a focit, és kérte, hogy a fiatalok a legnépszerűbb sportágban szívvel-lélekkel képviseljék a községet, ezzel is öregbítve Kecskéd jó hírét. Az elnökségi és szakmai beszámolót követően tisztújításra került sor, ugyanis Wéber Imre elnök más irányú elfoglaltsága miatt nem tudja tovább vállalni a feladatot. A Kecskédi Községi Sportkört a jövőben Eck Ferec irányítja Szalados Szabolcs, Tomayer Szilárd és Baranya Tibor elnökségi tagok segítségével.
TÉRSÉGI TÁJOLÓ
9.
Gazdakonferencia Szákszenden Közel száz gazdálkodó vett részt azon a szákszendi konferencián, ahol a 2009. január elsejével Magyarországon is bevezetésre kerülő összevont ga z d a s á g t á m o gat á s i rendszer (SPS) lényegével, tartalmával és alkalmazásának technikáival ismerkedhettek meg a jelenlévők. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége 2008. január 15, és február 15. között tizenkét tájékoztató eseményt szervezett az országban a Fiatal Gazda Klubok rendezvénysorozat keretében, s ennek a road shownak megyei állomásaként adott otthont a szákszendi faluház a programnak. A szervezők nevében Takács András köszöntötte a megjelenteket, akik között ott volt László Kálmán polgármester is, majd dr. Nyújtó Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium stratégiai osztályának vezetője ismertette az aktuális tudnivalókat. Mint az már ismert, a mezőgazdasági
támogatásokat illetően új rendszert vezetnek be 2009-ben Magyarországon. Az úgynevezett összevont gazdaságtámogatási rendszer (SPS) mellett azért döntött az agrárkormányzat, mert legkésőbb 2011-ig erre a rendszerre kell az unióban átállniuk a gazdálkodóknak. A rendszer lényege, hogy a korábban a mezőgazdasági ágazathoz kötött támogatások a termeléstől független jövedelemtámogatássá alakulnak. A támogatási jogosultság alanyi joggá változik, ami megilleti a termelőt függetlenül attól, hogy mit termel a földjén. Az SPS-rendszer előnye a jelenleg alkalmazott rendszerrel szemben, hogy jobban igazodik az agrárpolitika prioritása-
A labdarúgópályán nem lehet kézilabdázni Tizenkilenc jelentkezőből választották ki ősszel Várgesztes új jegyzőjét dr. Jónás Béla személyében, aki novemberben letette esküjét a grémium előtt, majd január elsejétől teljes jogkörrel intézi a falu ügyeit, melynek polgármestere Menoni Gabriella. Terveiről, munkájáról, beszélt a legutóbbi testületi ülést megelőzően, a közelmúltban átadott, megújult községházán. dr. Jónás Béla: Béla Az elmúlt három hónapban volt alkalmam áttekinteni a folyó és függő ügyeket, megismerkedni az itt élőkkel. Jó érzés, hogy befogadtak az emberek. Rendszeres résztvevője vagyok a közéleti, kulturális eseményeknek, próbálok napi, élő kontaktust teremteni, úgy érzem nem sikertelenül. Előző munkahelyem
ihoz, stabilizálja az üzemi struktúrát és egyszerűsíti az adminisztrációt. A jövedelemtámogatássá alakuló támogatás az SPS-rendszer bevezetését követően, mint vagyonértékű jog, adható és vehető lesz. Az SPS-rendszer bevezetésével garantálható lesz a termelők jövedelembiztonsága. A támogatásért cserébe a kedvezményezetteknek úgynevezett helyes mezőgazdasági gyakorlatot kell folytatniuk (például az erózióvédelem, a talajerő utánpótlás, a környezettudatos növényvédelem biztosítása; az állatjóléti és élelmiszerhigiéniai előírások betartása stb.) vagy tájgazdálkodást kell végezniük (például tájmegőrzés, tájkarbantartás stb.).
a fővárosban, a Józsefvárosi önkormányzatnál volt, s ott teljesen más munkastílusra volt szükség. Köztudott, hogy a ,,nyóckerben” elég magas a bűnözés, ami okán egyrészt az ez elleni küzdelem koordinálását végeztem, másrészt, képzeljenek el egy 370 fős apparátust, amelynek igazgatása is feladataim közé tartozott megbízott jegyzőként. Az egy igazi nagyüzem volt, 20 milliárdos költségvetéssel, szervezéssel, ellenőrzéssel. Várgesztesen teljesen más a helyzet, más léptékek, másfajta stílus, másfajta feladatrendszer. Tudom, hogy most labdarúgópályán vagyok, és itt focizni kell, nem kézilabdázni. Itt konkrét tetteket várnak tőlem a falu érdekében. A napi személyes kapcsolat az ügyfelekkel, a képviselő-testület tagjaival, az ügyintézés, mind más perspektívában, úgyis mondhatnám, emberközelibb formában jelentkezik, s ez nagyon jó érzéssel tölt el. Jól érzem magam Várgesztesen, s teszem a dolgomat a közösség érdekében.
TÉRSÉGI TÁJOLÓ
8.
Komoly bírságok a közlekedésben Akár a 300 ezer forintot is elérheti a bírság gyorshajtás esetén – erről jelent meg a közelmúltban a pénzügyminiszter rendelete, mely január elsejétől hatályos. A városban megengedett 50 km/óra 30%-os túllépése esetén 30 ezer forint a tarifa, de ez az összeg 100 km/óránál eléri a 130 ezer forintot. A maximális, 150%-ot meghaladó sebességnél pedig átvehető a 300 ezer forintos csekk. Lakott területen kívül
hasonlóak az összeghatárok, de ott már 20%os túllépés esetén fizetni kell a 30 ezer forintot. Autópályán a 130 km/ órás limit 10%-os meghaladása vonja maga után a 30 ezres bírságot, és aki kétszázzal dönget, bizton számíthat arra, hogy több mint százezerrel lesz laposabb a pénztárcája. Hasonlóan szigorú, 100 ezres bírságra készülhet az is, aki megsérti a vasúti átjáró előtti megállásra vonatkozó rendelkezé-
seket, s az is így jár, aki a pirosat jelző közlekedési lámpa megállási tilalmát hagyja figyelmen kívül. A behajtási tilalom és a kötelező haladási irány megszegőit 50 ezer forintos bírság fenyegeti, míg a természetvédelmi területre engedély nélkül behajtókat 150 ezer, s akkor még nem szóltunk a büntetőpontokról, melyeket január elsejétől szintén bőkezűen oszt a hatóság.
Összefogással könnyebb
Sikerek, eredmények, megegyezések, viták, kompromisszumok, kudarcok. Ezzel a hat szóval lehetne jellemezni az Oroszlányi Többcélú Kistérségi Társulás működésének első huszonhét hónapját. A hosszú egyeztetéseket követően 2005 októberében hat település (Oroszlány, Bokod, Dad, Kecskéd, Kömlőd és Szákszend) szövetkezett arra, hogy társulási formában látják el az oktatás és nevelés feladatait, a közművelődési, közgyűjteményi tevékenységet, a szociális és egészségügyi ellátást, a gyermek- és ifjúságvédelmet, valamint a sport, a belső ellenőrzés, a területfejlesztés és a bűnmegelőzés és közbiztonság tennivalóit. Megalakult a munkaszervezet, majd 2006 januárjában megkezdte működését az oroszlányi székhelyű orvosi ügyeleti rendszer, amely a sürgősségi központ elkészültéig hétköznapokon 16 órában, míg a hét végén egész nap fogadja a betegeket. A közösségben az oktatási intézmények
közös üzemeltetésével kapcsolatban voltak a legkomolyabb nézetkülönbségek és rengeteg egyeztetésre volt szükség míg 2006 nyarán megalakult a Kecskéd-Kömlőd, illetve a Bokod-Szákszend intézményfenntartó mikrotársulás, melyeknek Dad nem lett részese. Az, hogy előnyös volt megalakítani a társulást, már az első évben érzékelhető volt, amikor is a területfejlesztési tanács 54 millió forinttal támogatta a településeket. Ez az összeg is segítette az oroszlányi bölcsőde, a szákszendi községháza, a bokodi faluközpont, a dadi orvosi rendelő rekonstrukcióját, a kecskédi információs táblák kihelyezését. A települések polgármesterei elfogadták a kistérség területfejlesztési, turisztikai, közlekedésfejlesztési és környezetvédelmi-vízrendészeti programját, valamint közoktatási intézkedési tervét. 2007ben elkészült a községek turisztikai leltára, egészségfejlesztési terve, megkezdte működését a Helyi Vidékfejlesztési Iroda, a munkaszervezet ma már Kistérségi és Okmányiroda elnevezéssel működik, saját újságot jelentet meg a közösség, s közös weblapot üzemeltet. A társulás rövid távú, közösen megfogalmazott fejlesztési tervei között szerepel többek között az oroszlányi sürgősségi központ kialakítása, Bokod történelmi központjának rekonstrukciója, a csapadék és a belvíz elvezetésének megoldása, valamint a Fő utca megújítása Dadon, a kömlődi közúthálózat korszerűsítése, a szákszendi faluközpont kiépítése, a kecskédi belterületi járdák és utak rendbetétele, valamint Oroszlányban az óváros rehabilitációjának folytatása.
V. évfolyam, 2. szám
Van aki jól jár, van aki nem Átlagosan 6,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások. Ennek fedezetére, illetve a nyugdíjkorrekciós program folytatására az elmúlt évhez képest 8,4 százalékkal több jut a központi költségvetésből. Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter korábban arról számolt be, hogy azok, akik 1991 és ’96 között, vagyis a nyugdíjszámítás szempontjából rossz időszakban vonultak nyugállományba, az 5 százalékon túl további 4 százalékos emelést kapnak. Az öregségi nyugdíjak átlagosan 3.900 forinttal, a rokkantsági nyugdíjak 2.900 forinttal, a főellátásként folyósított özvegyi nyugdíjak 2.600 forinttal emelkednek. Bár januárban emelkedik valamennyi nyugdíj, mégsem járnak jól azok, akik ez évben vonulnak nyugállományba, ugyanis ők 6-8%-kal kevesebbet is kaphatnak, mint ha erre még a tavalyi évben került volna sor. Mint az a kormányszóvivői iroda tájékoztatójában olvasható, a kormány mindent megtesz azért, hogy méltó életkörülményeket biztosítson az elmúlt évtizedekben sok áldozat elviselésére kényszerült három millió nyugdíjas számára. Eközben azonban nyomasztó felelősségként nehezedik rá, hogy a meglévő viszonyok – a túlságosan kedvező nyugdíjszabályok, a korai nyugdíjazásban való érdekeltség, a fiatal rokkantnyugdíjasok kilátástalan helyzete - néhány évtizeden belül súlyosan veszélyeztetnék a jövőben nyugdíjba menők anyagi biztonságát, békés időskorát. A nyugdíjreform részeként hatályba lépő szabályokat nem költségvetési gondok diktálták, hanem, hogy azok, akik a követő években mennek nyugdíjba 10-20 év múlva is értékét megőrző nyugdíjból, biztonságban élhessenek. Az induló nyugdíjak szintjét csökkenti, hogy kiszámítására 2008-tól a tényleges nettó keresetek alapján kerül sor, vagyis a nyugdíjat már nem csupán a személyi jövedelemadóval, hanem a járulékokkal is csökkentett kereset alapján számolják ki. Növeli viszont a nyugdíj összegét, hogy míg eddig a korábbi évek keresetét csak a nyugdíjazást megelőző második év szintjére számolták át (az éves nettó kereset növekedéssel valorizálva), addig a jövőben ezt a nyugdíjazást közvetlenül megelőző évig végzik el. Ez a szabály a korábbiakhoz képest a nyugdíjazást megelőző év nettó keresetnövekedésének mértékével növeli a nyugdíj alapját. A hosszú szolgálati idővel rendelkezők és különösen a korhatár betöltését követően is munkában maradók nyugdíját az új szabályok csak csekély mértékben, vagy egyáltalán nem mérséklik – áll a kormányszóvivői iroda anyagában. A TÉRSÉGI TÁJOLÓ színes kivitelben készül, de a nyomtatott változat még szürkeárnyalatos. A lapot színesben a
www.oroszlany.hu
oldalon, a Kistérség menüpont alatt olvashatja!
TÉRSÉGI TÁJOLÓ
V. évfolyam, 2. szám
3.
Nem a jogosítványok bevonása a cél Madari Csaba oroszlányi ren-
dőrkapitány ismertette a január elsejétől bevezetett szigorított közlekedési pontrendszert Rögtön az elején szeretném hangsúlyozni, hogy az életbelépett új pontszámok nem azt a célt szolgálják, hogy minél több jogosítványt vonjon be a rendőrség, hanem azt, hogy legyen végre rend a közutakon, és csökkenjen a balesetek száma. Azt is hangsúlyozni kívánom, hogy a pontszámok alkalmazása nem a rendőr jóindulatán múlik, hanem azokat a törvény taxatíve felsorolja, nem hagyva lehetőséget a mérlegelésre. A rendszer bemutatását néhány – a kistérségben is előforduló – példával illusztrálom. 9 büntetőpont jár annak, aki elköveti az ittas vezetés vétségét.
A vétségi alakzat azt jelenti, hogy az alkohol vérben ért mértéke meghaladja a 0,8 ezrelék milligramm/litert. E menynyiség alatt szabálysértés valósul meg, melyért 5 pont jár, fontos azonban megjegyezni, hogy már a minimális alkoholfogyasztás is szabálysértésnek minősül. Szintén 5 pontot kap az, aki a sebességkorlátozást jelentősen túllépi. Vagyis, ha lakott területen, vagy lakott területen kívüli közúton 50%-al túllépi az ott megengedett sebességet. Ugyanakkor 100 km/óra feletti megengedett sebességnél (autóút, autópálya) a 30%-os túllépés vonja maga után a szabálysértési eljárást, s az öt büntetőpontot. Oroszlányban nem egy esetben fordul elő a gyalogátkelő előtti szabálytalan parkolás. Ez rendkívül veszé-
lyezteti a biztonságos áthaladást, különösen a város főútján, s ennek megfelelően 4 pont jár érte. Abban az esetben, ha bármilyen közúton a megengedett sebességhatárt annak egynegyedével túllépi a járművezető 3 ponttal büntetik, de hasonlóan jár az is, aki mobiltelefont használ vezetés közben. 2 pont a bukósisak, a biztonsági öv használatának mellőzése, vagy a gyermek biztonsági rendszer (gyermekülés) szabálytalan használata. Változott a helyszínen kiszabható bírság összege is, ez az idei évtől 3-20 ezer forintig terjed, s a kisebb súlyú szabálysértéseknél alkalmazza a hatóság. Az intézkedő járőr ebben az esetben befizetési csekket ad át, de csak akkor, ha a járművezető elismeri és elfogadja a szabálytalanság,
illetve bírság tényét. Amenynyiben nem, a rendőr szabálysértési feljelentést tesz. Kiemelendő szabály, hogy ha a gépjármű-tulajdonos a 12 pont elérését megelőzően önkéntes utánképzésen vesz részt, akkor automatikusan 9-el csökkentik pontjai számát, ha ugyanerre kerül sor 13-17 pont között, akkor hattal. Ha valakinek öszszegyűlik 18 pontja, annak jogosítványát az okmányiroda bevonja, s bizony elég hosszadalmas és macerás annak újbóli megszerzése.
Aki alaposabban szeretné megismerni az új szabályokat, tanulmányozza a 2007. évi CLXXIII. Törvényt, valamint a 385/2007. (XII.23.) Kormányrendeletet.
Megaprojekt Oroszlány új városközpontjának kialakításáért Tulajdonképpen csak két pályázat benyújtásáról döntött január eleji, rendkívüli ülésén az oroszlányi képviselő-testület, azonban az anyagok egyike - sikeressége esetén - hosszú időre meghatározná a városképet, s igazi nagyberuházásként vonulna be a település történetébe. A Közoktatási Infrastrukturális Fejlesztés támogatására kiírt pályázat határideje január végén lejár, ezért is volt indokolt a gyorsaság. Ennek az előkészítése megtörtént, s az ott megfogalmazott megállapítások szerint a Benedek Elek iskola bővítése mindenképpen szükséges. A bővítésből fakadó előnyök között szerepel, hogy a jelenleg bölcsődében lévő fogyatékos gyermekeket el lehetne helyezni az iskola épületében, és az így felszabaduló helyekre felvételt nyerhetnének azok a bölcsődés korú gyermekek, akiket most helyhiány miatt nem tudnak fogadni. A két másik iskolával kapcsolatban építészeti előtanulmányok készültek arról, hogy a József Attila Általános Iskolában és a Ságvári Endre Általános Iskolában hogyan oldható meg a volt Arany iskola épületéből átkerülő tanulócsoportok elhelyezése, valamint a belépő elsősök fogadása. Fontos szempont volt, hogy a korszerűbb oktatást megteremtő belső terek, szükséges helyiségek kialakítása is megtörténjen. Az érintett intézményvezetők között létrejött kompromisszum alapján csak az egyik helyszínen, a József Attila iskolában tör-
ténne tanteremszám bővítés, de a Ságvári Endre iskolában is megvalósulnának a szükséges átalakítások és felújítások. A teljes költség 780 millió forintjából 280 milliót tenne ki az önrész, félmilliárdot pedig a pályázati támogatás. A napirend második részét, a volt Arany János iskola épületének és környezetének új funkcióval történő ellátására benyújtandó pályázat megvitatása képezte. A képviselőtestület tavaly határozott arról, hogy a polgármesteri hivatal, a városi könyvtár elhelyezésére, valamint egyéb szolgáltatási központok kialakítására megfelelő lenne a volt oktatási intézmény épületegyüttese. Az ingatlanban megvalósuló városháza mellett gazdasági, közösségi, művelődési életet is erősítő funkciók jelennének meg, rendezvény és konferenciaközpont, valamint egy, a keleti szárnyban elhelyezett
irodablokk (munkaügyi központ, posta). Az épület az óvárosi rehabilitációs program elemeként működne, utat nyitva a további fejlesztések előtt (lakóépület felújítás, lakásépítés, vállalkozások letelepedése). Az épület átalakításával, amely egyben a kor elvárásainak megfelelő korszerűsítést is jelent, a környék is felértékelődne, melynek keretében a Fürst Sándor utca az Iskola utcáig sétáló utcává alakulna át, a környező utak felújításával egyidejűleg. A rekonstrukció során megvalósulna az épület akadálymentesítése, s a mögötte lévő területen rendezvénytér, valamint új parkolók épülnének. Az 1,3 milliárd forintba kerülő projekthez 1 milliárdos forrásra pályázik most Oroszlány, lévén, hogy az előterjesztést a jelenlévő képviselők nagy többsége támogatta.
TÉRSÉGI TÁJOLÓ
4.
Ezer vizsgázó Négy évvel ezelőtt tartotta első hivatalos vizsganapját az oroszlányi Eötvös Loránd középiskolában működő ECDL Vizsgaközpont, melynek népszerűségét alátámasztja, hogy a napokban immár az ezredik vizsgázó ült PC-hez - tájékoztatott Bajnóczki János, a vizsgaközpont vezetője. A képzési forma előnyei közé sorolható, hogy az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) keretében kiadott szakképesítéssel ellentétben - ahol kötelező a tanfolyam, és annak legvégén a záróvizsga -, az ECDL rendszerében folyamatos a gyakorlati alapú tanulás és folyamatos a vizsgázás is, a rendszer hét moduljának megfelelően.
Így akár 4 hónap alatt megszerezhető a bizonyítvány, ha valaki rászánja az idejét és energiáját. Ugyanakkor az sem probléma, ha valaki ráérősen, három év alatt végez, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy munka mellett - havi 20-30 órás elfoglaltsággal - kényelmesen teljesíthető 1-1 modul, vagyis a bizonyítvány hét hónap alatt megszerezhető. A modulok között a szövegszerkesztés és táblázatkezelés mellett, megtalálható többek között a prezentációkészítés, az internetes kommunikáció, valamint az információtechnológia. Aki a fullos, mind a hét modult tartalmazó tanfolyamot végigjárja, annak a regisztrációval, vizsgákkal együtt mintegy 66 ezer forintot kell fizetnie, de aki megelégszik az alapok (4 modul) elsajátításával, az 42 ezer forintért juthat a Start európai számítógép használói jogosítványhoz.
Nézze meg települését az űrből! A Google Maps a Google által fejlesztett ingyenes online térképszolgáltatás. Az elérhető térképek és műholdfelvételek az egész Földet lefedik. A könnyen kezelhető felhasználói felület, valamint a keresésre alkalmas térképek és műholdképek miatt a Google Maps szolgáltatás hamar népszerű lett. 2005 júniusában megjelent a Google Maps API, amellyel a teljes felületet személyre szabható. A programozáshoz szükséges fejlesztői kulcs bárki számára ingyenesen regisztrálható. A Google Maps nyílt API-jának következtében kiválóan alkalmas arra, hogy bárki bármilyen adatbázist illesszen fölé, így gomba módra szaporodnak a Google térképet felhasználó saját oldalak. A képen az oroszlányi kistérség űrfelvétele látható
Megtalálható: http://maps.google.com Amit a Googl Maps-ról tudni kell: http://hu.wikipedia.org/ wiki/Google_Maps
V. évfolyam, 2. szám
Változó adószabályok Mint minden évben, 2008-ban is változott több adójogszabály. Ezek közül a legfontosabbakat próbáltuk csokorba gyűjteni olvasóinknak. Marad a személyi jövedelemadó tábla 18 %-os sávhatára 1,7 millió forintig, e felett 36 % az adó. 2008tól megszűnik az adómentesség az üzletpolitikai reklámra, ajándékra, amelyekhez semmilyen formában sem tartozik ellenszolgáltatás, (pl. toll, esernyő, pólók stb.). Munkáltató által munkavállaló részére havonta adómentesen adható hidegétel utalvány 5000-Ft-ról 6.000-Ft-ra, a melegétel utalvány 10.000-Ft-ról 12.000-Ft-ra nő. Az önkéntes egészség- és önsegélyző pénztárakba befizetett munkáltatói hozzájárulás adómentes értékhatára a minimálbér 20%-ról 30%-ra emelkedik. A minimálbér mértéke január elsejétől 69.000-Ft, a járulékok összes mértéke nem változik, de megoszlása igen. A kifizetőt terhelő társadalombiztosítási járulék 29%, amely 24% nyugdíjbiztosítási járulékból és 5 % egészségbiztosítási járulékból áll. A biztosítottat terhelő járulék 15,5%, amely 9,5% nyugdíjjárulékból (ha magán-nyugdíjpénztár tag, akkor 8% tagdíj, 1,5% „állami” nyugdíjjárulék) és 6% egészségbiztosítási járulékból (4% természetbeni és 2% pénzbeni járulék) tevődik össze. A 2008-ban kezdő vállalkozások legalább 20 %-át kockázatelemző rendszer segítségével ellenőrzik. A kiválasztási szempontnál jelentős szerepet játszik a tulajdonosok, tisztségviselők „vállalkozói múltja”. A mulasztási bírság maximális összege magánszemélyeknél 100 ezer Ft-ról 200 ezer Ft-ra, társaságoknál 200 ezer Ft-ról 500 ezer Ft-ra nő. Nyugtaadási kötelezettség megszegése, igazolatlan áru forgalmazása, be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása esetén a bírság maximuma 1 millió forint. Mulasztás esetén (nyugtaadás elmaradása, igazolatlan áru forgalmazása stb.) az alkalmazott is bírságolható 10-50 ezer forintig. Változott az ingatlan értékesítésből származó adózás. Lakóingatlan értékesítés esetén 2008-tól a szerzés évében és azt követő évben az értékesítésből származó bevétel és a szerzés értéke közötti rész teljes egészében jövedelem, a szerzést követő második évben 90 % jövedelem, a harmadik évben 60 % jövedelem, a negyedik évben 30 % jövedelem, az ötödik évtől nem képződik jövedelem. Az adó a jövedelem 25 %-a. Lényeges változás, hogy megszűnik a lakásszerzési kedvezmény, azaz nem lesz adómentes a jövedelem azért, mert lakást vásároltak belőle. 2008. január 1-től a jövedelem rész már mindig adózik, de egyedi kérelem alapján az adó fizetésére kötelezett személy kérheti jövedelmi, vagyoni és szociális körülményei miatt, ha az ingatlan átruházásból származó jövedelmet a magánszemély saját maga, közeli hozzátartozója, volt házastársa, vele egy háztartásban élő élettársa lakhatására fordítja, hogy mérsékeljék, vagy elengedjék az adó összegét. Egyéb ingatlanok esetén továbbra is 15 év után adómentes az értékesítés. Nem kell megfizetni arra az adót, ha az értékesítés évére vonatkozó adóbevallási határidőig (tárgyévet követő 02.15-ig, illetve 05.20-ig) a kötelezett saját maga, vagy közeli hozzátartozója részére idősek otthonában, fogyatékosok otthonában vagy más ápolási intézményben férőhely biztosítására használja fel, és ezt a tényt SZJA bevallásában szerepelteti.
V. évfolyam, 2. szám
Érkezik az új tűzoltóautó Sikeresnek és eredményesnek értékeli Busa János parancsnok az oroszlányi tűzoltóság munkáját 2007-ben, amikor is szám szerint 176 esetben riasztották a lánglovagokat. Ennél az elmúlt öt évben csak egyszer volt több vészhelyzet a térségben. Kilencvenkét tűzesethez vonultak, melyek többsége avar- és tarló-, illetve szemetes konténerekben keletkezett tűz volt, hatvanegyszer pedig műszaki segítséget nyújtottak a rászorulóknak, első sorban közúti baleseteknél. Mindezek mellett 23 téves riasztást is kaptak a tavalyi évben, ami megfelel az országos átlagnak. Az oroszlányi tűzoltók százöt-
TÉRSÉGI TÁJOLÓ venszer a bányászvárosban, tizenkilencszer Bokodon, kétszer Dadon és ötször kecskéden vettek részt akcióban, s munkájuk során közel hússzor lakás, ház leégését kellett megakadályozniuk. Ez utóbbiakból 4 alkalommal tízemeletes lakótömbökben kellett eloltaniuk a lángokat, amit kiemelten veszélyesnek tart Busa János. Az év során egyébként sokat fejlődtek technikai feltételeik. Több mint tízmilliós diszpécserközpontot avattak, s szintén milliókért tudtak technikai eszközöket és védőruhákat beszerezni, de a legnagyobb, évek óta várt eszköz az idei első negyedévben érkezik a bázisra, egy új Saurus gépjárműfecskendő. Ez 95 millió forintba kerül, aminek 10%-os pályázati önrészét már kifizette az önkormányzat.
7.
Közel húszezren az oroszlányi okmányirodában Több mint tizennyolcezer polgár intézte ügyét az elmúlt évben az oroszlányi Polgármesteri Hivatal Kistérségi és Okmányirodájában, tájékoztatott dr. Séfer Erika irodavezető. Mintegy 2365-en lakcímváltozást jelentettek be, 3028-an jogosítvánnyal kapcsolatos ügyekben jártak ott, de járműigazgatással, vagy a személyi igazolvánnyal kapcsolatban is 3187-en, illetve 3114en keresték fel a hivatalt. Tavaly az iroda munkatársai többek között 703 egyéni vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos esetben intézkedtek, 1005 útlevelet adtak ki és 278 főt regisztráltak az elektronikus ügyfélkapu szolgáltatásba, 2007. június 1-jétől pedig az iroda munkatársai látják el a hagyatéki ügyek intézését is. Az elmúlt években lezajlott ellenőrzések során sem az ügyfélkiszolgálással, sem az ügyintézés jogszerűségével, törvényességével kapcsolatban nem került sor elmarasztaló megállapításokra. Dr. Séfer Erika elmondta, ahogyan 2007-ben, úgy az idén is törekednek munkájuk szolgáltatás jellegét erősíteni. A széleskörű tájékoztatás érdekében szórólapok, tájékoztatók állnak az érdeklődők rendelkezésére, és igénybe veszik az internet nyújtotta lehetőségeket is.
Projektzárás Dadon Másfél éve nyert a dadi iskola a Kompetencia Alapú Oktatás megvalósítására kiírt humánerőforrás-fejlesztési program pályázatán (HEFOP). A program alapvető célja, hogy a diák ne csak megszerezze a tudást, később hasznosítani is tudja.
A projekt zárókonferenciájára a község kultúrházában került sor, ahol Tremmel József intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Pála Károly közoktatási szakértő, a szakminisztérium tanácsadója elemezte a rendszer tapasztalatait. Mint elmondta, tudomásul kell venni, hogy az unióban szinte sehol sem határozzák meg azt, hogy mit kell tanítani, azt viszont igen, milyen képességekkel, kompetenciákkal kell rendelkeznie a diáknak ahhoz, hogy megvalósuljon a tudás alapú társadalom. A kompetenciaalapú oktatás az a nevelési forma, amely meghatározott tudásszintek megszerzésére irányul. A kompetencia azon elvárható ismeretek, képességek, magatartási és viselkedésjegyek összessége, amely által a személyiség képes lesz egy adott feladat eredményes teljesítésére. Több szakmában, mint például az informatika, orvostudomány, 2-3 évente újra kell tanulni a szakmát. Magyarországon a szakiskolás fiatalok kb. 23%-a funkcionálisan analfabéta, tehát nem érti meg, amit olvas. Ebben a helyzetben igencsak nehéz a tudás megújításának igénye. A szakember egy másik veszélyre is felhívta a figyelmet, ez pedig a magyar oktatási rendszer régi beidegződéseinek következménye: a tantárgyiasítás. Míg az EU fejlettebb országaiban például természettudományos ismereteket tanítanak, addig nálunk ez a nagy gyűjtőfogalom rögtön tantárgyi formát ölt, s mint matematika, kémia, fizika kerül be az órarendbe, vagyis elvész a lényeg, a komplexitás. A konferencián, melyen jelen volt Szücs Attiláné polgármester is, a helyi pedagógusok saját kompetenciaterületük módszereit, tapasztalatait osztották meg a jelenlévőkkel.
Szeptembertől újabb változás az iskolákban A nem szakrendszerű oktatás bevezetéséről tartott előadást Skrinyár Miklós az oroszlányi kistérség pedagógusainak Bokodon. Közép-dunántúli TIOK (Térségi Iskola- és Óvodafejlesztő Központ) a Közoktatás Megújításáért Egyesület munkatársa arról a szeptemberben életbe lépő módszertani átalakulásról tájékoztatott, amely következtében megváltoznak a nevelő-oktató munka pedagógiai szakaszai. A közoktatási törvény a kötelező oktatás első nyolc, általános iskolai évfolyamát négy pedagógiai szakaszra tagolja: bevezető szakasz (1-2. évf.), kezdő szakasz (3-4. évf.), alapozó szakasz (5-6. évf.) és fejlesztő szakasz (7-8. évf.). A bevezető szakasz két évben történő meghatározása az óvodából az iskolába való sikeres átmenet előfeltétele, hogy az első két évet az óvodára jellemző időigényesebb tevékenység- és tanulásszervezési formák felé orientálja, míg a kezdő szakasz elnevezés azt kívánja kifejezni, hogy ekkor erőteljesebbé válnak - a negyedik évfolyam végére már meghatározóak - az iskolai teljesítményelvárások által meg-
határozott tanítási-tanulási folyamatok. Az alapozó szakasz funkciója elsősorban az iskolai tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák, képesség-együttesek megalapozása, a fejlesztő szakasz alapvető feladata pedig a változó és egyre összetettebb tudástartalmakkal is összefüggésben, a már megalapozott kompetenciák fejlesztése, azaz megerősítése, bővítése, finomítása, hatékonyságának, variabilitásának növelése. A bevezető és a kezdő szakaszban, továbbá a helyi tantervben meghatározottak szerint az alapozó szakasz időkeretének huszonöt-ötven százalékában nem szakrendszerű oktatás, a fennmaradó időkeretben és a fejlesztő szakaszban szakrendszerű oktatás folyik. A törvény előírja, hogy az ötödik évfolyamon első ízben a 2008/2009. tanévben, majd azt követően az ötödikhatodik évfolyamokon felmenő rendszerben kell megszervezni a nem szakrendszerű oktatást, s mindezek célja az iskolai alapozó funkciók hatékonyságának növelése, az eredményesebb oktatás-nevelés.
TÉRSÉGI TÁJOLÓ
6.
V. évfolyam, 2. szám
Menetel az új vidékfejlesztési közösség Még tavaly augusztus 30-án Környén alakult meg aVértesGerecse Helyi Közösség, 37 település összefogásával, melyek összesen 64 209 lelket számlálnak. Területét, ahogy a neve is mutatja, a Gerecse és Vértes települései, valamint az Által-ér vízgyűjtőjéhez tartozó községek adják. Az alapítók közül 37 az önkormányzati, 33 a vállalkozói és 51 tag a civil szférából képviselteti magát, és hat kistérséget érint: bicskei, móri, oroszlányi, székesfehérvári, tatai és tatabányai. Összefogásuk célja, hogy a 2007-2013. közötti időszakban vidékfejlesztési forrásokat hozzanak a térségbe, és a következő
LEADER programban a településeken élők bevonásával megvalósíthassák fejlesztési elképzeléseiket, többek között a fenntartható tájgazdálkodást, a gazdaságfejlesztést, az építettés természeti örökség megóvását, illetve a hagyományőrzést. Az országos regisztráció lezárását követően az Irányító Hatóság megvizsgálta a helyi közösségek által benyújtott iraokat, terveket, és döntése értelmében a Vértes-Gerecse Helyi Közösség elismert vidékfejlesztési csapatként nyerte el a lehetőséget, hogy Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát dolgozzon ki és ezzel közel 2,2 milliárd vidékfejlesztési forrást hozzon a térségbe. A 2007. december 21-én, Bajon
„Egészen azzá kell válnom, ami vagyok.” Hamarosan 60 diák búcsúzik a LEJÓ-tól Január utolsó szombatja óta hatvan LEJÓ-s diák viselheti a kék szalagot, ami jelzi: közeledik az érettségi, s hamarosan véget ér egy korszak az életükben. Az ő köszöntésükre gyűltek össze szombat este a rokonok, jó barátok az oroszlányi Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskola dísztermében, hogy a komoly vizsgák előtt utolsó alkalommal élvezhessék együtt a felhőtlen kikapcsolódás, bálozás örömét. Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató köszöntőjében a kék szalagocska egy másik üzenetére is felhívta a figyelmet. Arra, hogy egy olyan kis város, mint Oroszlány, évről évre felvállalja a gimnázium működtetését, amely egykoron 350 főt számlált, ma pedig már 668 tanulót okítanak. Az igazgató a Flame musical-csoport és a végzősök táncos előadása előtt Szalézi Szent Ferenc gondolatait ajánlotta a diákok figyelmébe: „Nem azután kell áhítoznom, ami nem vagyok, hanem egészen azzá kell válnom, ami vagyok.”
megtartott közgyűlésén megválasztotta tervezést koordináló csoportját, melyben képviseltetik magukat a köz-, civil és gazdasági szféra képviselői is, valamint tagja a területileg illetékes Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője. A tervezést koordináló csoport feladata, hogy a 2008. január 21-étől számított 120 nap alatt egy olyan Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát (HVS) dolgozzon ki, mely alapja lehet a kitűzött célnak: A VértesGerecse-Által-ér térség fenntartható erőforrásaival egy olyan vidéki élettér megteremtése, ahol élni jó és élni érdemes.
A Vértes-Gerecse akciócsoport által érintett települések: Baj,
Bodmér, Bokod, Csákberény, Csákvár, Csókakő, Dad, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Gánt, Gyermely, Héreg, Kecskéd, Kocs, Kömlőd, Környe, Magyaralmás, Naszály, Neszmély, Pátka, Pusztavám, Sárkeresztes, Söréd, Szákszend, Szár, Szárliget, Szomód, Szomor, Tardos, Tarján, Újbarok, Várgesztes, Vértesboglár, Vértessomló, Vértestolna, Vértesszőlős, Zámoly. Február 26-án Kömlődön 16 órakor, Kecskéden 18 órakor (Művelődési Ház), Február 28-án Szákszenden 17 órakor (Faluház) kerül megrendezésre a LEADER lakossági fórum!
Zene-bona szana-szét iskolásoknak A Nemzeti Táncszínházban jártak a bokodi általános iskolások, ahol a Zene-bona szana-szét című színdarabot tekintették meg a kultúra napja alkalmából. Az előadás az ének és az irodalom segítségével közelebb hozta a gyerekekhez a hagyományos népdalokat, játékokat, de a modern világ kelléktárai is megjelentek, például a számítógépes nyelvezet és a kindertojás. Ezt az új összhangot mutatták be az előadók mai költők gyermekszemüveggel írt friss verseivel, ritmusjátékokkal, sok-sok zenével és tánccal. A Honvéd Táncszínház előadásán közreműködött a Hegedős együttes is. A színházlátogatáson nagyon jól érezték magukat a bokodi gyerekek, így további kirándulásokat is szeretnének szervezni a közeljövőben.
-bt-
V. évfolyam, 2. szám
TÉRSÉGI TÁJOLÓ
5.
A nemzeti katasztrófa áldozatai előtt tisztelegtek a kistérségben templom falán elhelyezett emléktáblánál folytatódott, ahol Farkas Etelka lelkész mondott imát, majd a pártok, a civil és társadalmi szervezetek képviselői, a város lakói, valamint az önkormányzat nevében Székely Antal alpolgármester helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait, mécseseit.
OROSZLÁNY/ A Don-menti csaták során elesett és eltűnt honvédek előtt tisztelegett az a közel nyolcvan meghívott, akik a mínusz hat fokos idő és a csípős szél ellenére felkeresték az evangélikus imatermet és a templom falán elhelyezett emléktáblát. Az ünnepségen Nagy Csaba, a szövetség helyi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség szervezeti titkára idézte fel az 1943. január 11-én kezdődő katasztrófát, mely során a 2. magyar hadsereg mintegy 130-150 ezer katonája lelte halálát. Mint elhangzott, a hadsereg – amelynek parancsnoka Jányi Gusztáv vezérezredes volt – 210 000 katonáját 1942 áprilisa és júliusa között szállították ki a keleti front déli szakaszára. A német hadiipar ekkor már a saját csapatai ellátására sem volt képes, így nem voltak abban a helyzetben, hogy a magyarok felfegyverzésre tett ígéreteiket teljesítsék. A későbbi védelmi harcokban különösen hiányoztak a páncélosok, a páncéltörő fegyverek, a tüzérségi vontató eszközök, valamint az egyéni felszerelések. A gyengén felfegyverzett magyar hadseregnek 1943. elején a Voronyezs és Pavlovszk közötti mintegy 200 kilométeres arcvonalat kellett védenie. A szovjetek ellentámadása 1943. január 12én vette kezdetét, s két hét alatt szinte teljesen felőrölte a magyar haderőt, bekövetkezett az a katasztrófa, melyre azóta is kegyelettel emlékezik a nemzet. Martényi Árpád történelmi visszatekintését követően az ünnepség az evangélikus
DAD/ 1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján nagy erejű szovjet támadás érte a Don-kanyarban védelmi állásokat elfoglalt, mintegy 200 ezer fős magyar
hadsereg egységeit. A Don menti csata a magyar hadtörténet legnagyobb emberáldozatot követelő ütközete, s egyben katonai veresége lett: odaveszett csaknem az egész 2. magyar hadsereg. – idézte fel a 65 évvel ezelőtti katasztrófa emlékeit Dadon, a két világháborúban elhunytak tiszteletére állított emlékműnél Tremmel József. Az iskola igazgatója emlékeztetett: 40 ezer katona veszett oda, s 70 ezren hadifogságba estek. Szinte nem volt olyan magyar család, amelyik ne siratta volna valamelyik férfi tagját. Keveseknek adatott meg, hogy túléljék a doni poklot. Az iskolások kegyeleti műsora őket is megidézte, akik így írtak visszaemlékezéseikben: „A partizáncsapatok összeszedték fegyvereinket, a foglyokat egybeterelték, s ezzel elkezdődött a pokol. A németeket és tiszteket helyben, a foglyok előtt egyszerűen agyonlőtték… Sokunknak megfagyott a keze, lába, az éjszakai pihenőt mindig tető nélküli házakban, istállókban vagy a szabad ég alatt töltöttük. A legyen-
gült, járni képtelen foglyokat agyonlőtték.” A tisztelet és kegyelet gyertyalángjainak fellobbanása előtt Tremmel József az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy soha ne felejtsük az életüket áldozókat, azokat, akik a kilátástalan helyzet ellenére is magyar katonához méltón harcoltak, példát adva bajtársiasságból, kitartásból, hősiességből. KÖMLŐD/ 65 évvel ezelőtt, 1943. január 12-14. között az oroszok áttörték a gyenge ellenállást tanúsító doni magyar arcvonalat, s az ütközet során odaveszett a 2. magyar hadsereg jelentős része. Elsőként erre a katasztrófára emlékeztek az önkormányzat és a Kömlődért Baráti Társaság eseményén az öt évvel ezelőtt felállított emlékműnél, ahol megjelentek a község képviselői, intézményvezetői és lakói, akik közösen hallgatták Hárskuti Attila települési képviselő visszaemlékezését az I. és II. világháborúban elesettekről, valamint arról a tizenhét kömlődi katonáról, akik sohasem tértek haza a Don-kanyarból. Az ő emléküknek adóztak fél évtizede, amikor felállították azt az emlékhelyet, mely tövében most elhelyezték a kegyelet koszorúit, mécseseit. Ezt követően a jelenlévők a református templom falán elhelyezett emléktáblát is felkeresték, amin az első világháború kömlődi áldozatainak nevét örökítették meg az utókor számára.
Jubilál az oroszlányi polgárőrség Évértékelő rendezvényre invitálta tagjait Oroszlány Polgárőr Egyesülete, ahol Gánics József elnök köszöntötte a megjelenteket, akik között helyet foglalt Rajnai Gábor polgármester és Madari Csaba városi rendőrkapitány. Az elnöki beszámolóban elhangzott, hogy az idén alapításának 15. évfordulóját ünneplő közösség tizennégy önkéntessel alakult, mostani taglétszámuk pedig 21 fő. Közülük tizenhatan teljesítenek rendszeresen szolgálatot. Az alapszabályzatukban megfogalmazottaknak megfelelően, tevékenységüket elsősorban a bűnmegelőzésre irányítják a közbiztonság, a vagyonvédelem, az állampolgárok biztonságérzetének erősítése érdekében. A tavalyi évben az oroszlányi polgárőrök 474 alkalommal, összesen 4426 órát teljesítettek társadalmi munkában. A település valamennyi rendezvényének biztosításában részt vettek, önállóan, illetve a rendőrökkel közösen láttak el járőrszolgálatot. Elismeréssel szólt a polgárőrök munkájáról Rajnai Gábor és Madari Csaba is, aki az együttműködés erősítését tartotta fontosnak hangsúlyozni. Az ünnepi ülésen Farkas Ferenc és Menyu János oklevelet vehetett át tízéves polgárőr tevékenységéért, Varga János pedig kiemelkedő szolgálatellátásáért. Az önkormányzat nevében Rajnai Gábor Tóth Józsefnek, Juhász Andrásnak és Farkas Ferencnek adott át elismerést, míg Madari Csaba Fazekas János polgárőrt jutalmazta meg munkájáért.