I. Az öreg toronyóra halkan nyikordult, amint a nagymutató ugrott egyet. A templomtorony ablakaiban üldögélő galambok tudomást sem vettek róla, és közönyösen tollászkodtak tovább akkor is, amikor a patinásmegzöldült rézkupola alatti harang megkondult., és aAz egyre halkulva búgó érces hangot a szél messzire vitte a szűk utca házai között. Az apró szélroham belekapott a lámpaoszlopkandeláber mellett magányosan álló fa lombjába, és tovaszaladt a lopott, sárguló levelekkel, aztán érdekesebb játékot talált az úttesten áthaladó lányban. Lena lehajtott fejjel sietett át az útona járda felé. Álla alatt szorosan összefogta hosszú kabátjának csuklyájátkapucniját, és legszívesebben láthatatlanná vált volna. A szél úgy döntött, elfújja mögüle a furcsa, feszültséggel teli magányt, és felrázza kicsit, így elé szórta zsákmányát. A lány azonban nem ért rá a lába elé hintett falevelekkel foglalkozni. Átgázolt rajtuk, és lenyomta a járdát szegélyező ház fakapujának kilincsét. Körül se nézett aA belső udvaron, rögtön körülnézés nélkül befordult balra, az első ajtó felé. Kesztyűs kezét kopogásra emelte, ám az ajtó abban a pillanatban kitárult. ElőtteBelépett a folyosón egy alak álltra, de a sötétben a lány miközbennem tudta próbálta kivenni a sötétben, kicsoda áll előtte. – Az Isten megáldja, ha maga az – hallatszott egy fojtott női hang, de a tulajdonosa meg sem várta, hogy a lány válaszolhasson, máris tessékelte befelé. – Áldja meg az ég! – suttogta. – Szerencsére üres a ház, rajtunk kívül senki sincs itt, egyébként rögtön híre menne a bajnak. Más se hiányozna. Az Isten áldja, amiért eljött! Lena szóhoz sem jutott. Némán ment a nő mellett, kesztyűit a zsebébe rejtette, és próbálta kitalálni, vajon kin és miért kell segítenie. Most nem érdekelte, honnan szereztek róla tudomást, noha ezt a hajnali, kétségbeesett telefonhívás alkalmával többször is megkérdezte. Nem kapott rá választ, mint ahogy arra sem, miféle kórral kell szembenéznie. A telefonáló – minden bizonnyal ez az asszony – csak a címet szajkózta, és könyörgött, hogy mielőbb jöjjön el, megfizeti, bármibe is kerül. Neki azonban esze ágában sem volt pénzt kérni. Sosem tette, és soha nem is fogja. Kíváncsisága egyre nőtt, ahogy végighaladtak a keskeny, homályos folyosón. Mind határozottabban érezte, hogy valami nincs rendben. Még soha nem tapasztalt ilyen baljós, nyomasztó erőt, amit már odakint az utcán is érzékelt.zavarta. – Itt vagyunk – jelentette ki a nő, és hangjában félelemmel vegyes feszültség vibrált. – Odabent van – bökött az ajtóra, majdde elállt az útból, mutatva, hogy a vendég menjen be elsőként. Lena habozás nélkül nyitott be, és tekintete egyből a szemközti falnál álló, hatágú gyertyatartóra siklott, ami remegő, narancssárga fényével bevilágította a kis helyiséget remegő, narancssárga fényével. Nem tűnt jó ötletnek, hogy az ablak elé tették. Bármikor jöhet egy kóbor fuvallat, amitől a behúzott függöny lángra lobban. Percek alatt felgyulladna a szoba szőnyege, jobbra a kárpitozott fotel, a vitrin a könyvekkel, balra pedig… – Ó, Istenem! – jajdult fel a lány, és hátralökte fejéről a kapucnitcsuklyát. – Mit műveltek vele?! – kiáltotta. Elborzadva nézett hátra a meggörnyedt, ijedt szemű asszonyra. Az szólni akart, de egy hang sem hagyta el a torkát. Lena visszafordult az öntötkovácsolttvas ágy felé. Az ágynemű makulátlan volt, ahogy a benne fekvő ruházata is, ám a férfi kezét-lábát rongyokkalból összetekert béklyóval kötözték az ágyrácshoz, és a száját is kipeckelték. – Vergődik – nyögött fel végre az asszony. – Vergődik és kiabál. Nem hagyhatjuk, hogy kárt tegyen magában, vagy valaki meghallja… – Ez nem epilepszia – mondta a lány elképedve. A nő által elmondott tünetek alapján erre számított. Elindult a mozdulatlan beteg felé, ám félúton megtorpant. A sarokból most felkelt egy másik alak. – Megszállták! – hörögte a beteg felé lendítve karját. A lány észrevette a kezében szorongatott rózsafüzért. Értetlenül ránézett a férfirará, majd az ágy fölött lévő feszületre meredt. – Kik szállták meg? – bukott ki belőle a kérdés, miközben hátrált egy lépést. – A démonok. Belebújtak a démonok! – mondta a férfi határozott, ellentmondást nem tűrő hangon. – Ki kell űznie őket belőle! – Tekintete kemény volt, de az álla megremegett. A lány a lekötözött betegre pillantott, aki mocorogni kezdett. – Mindjárt felébred – kapcsolódott be az asszony is. – Megint kezdi. Kérem, segítsen rajtunk, űzze el a gonoszt! A férfi szeme lassan kinyílt. Bágyadtan nézett körbe, miközben légzése egyre kapkodóbbáegyenetlenebbé vált. Mire tekintete körbejárta a szobát, már éppúgy zihált, mint a lánynyal együtt. – Ez az ember nem beteg – szólt Lena kétségbeesetten. – Nem érzem. Nem érzek semmit! 1
Megjegyzés [KR1]: Ez az egész környezetleírás régies hangulatot áraszt, így azt hiheti az olvasó, hogy nem is a 21. században vagyunk, hanem évszázadokkal korábban. Szép szó, de emiatt modernebbre cserélném. Megjegyzés [KR2]: Itt már túlnyújtottad a metaforákat. Erőltetettnek hat. Megjegyzés [KR3]: A járdát bokrok vagy fák szokták szegélyezni. Megjegyzés [KR4]: Minek a folyosója? Megjegyzés [KR5]: Ez a rész kissé döcögős. Megjegyzés [KR6]: A mondat első és második fele között nem értem az összefüggést. Egyrészt nem üres, hisz később megtudjuk, hogy vannak bent még többen is. Úgy tudom elképzelni a dolgot, hogy ez egy társasház, amiben több lakás van, és a szomszédok nincsenek otthon, így nem halhatják a kiabálást, és erre célzott.
Megjegyzés [KR7]: Jó hangulatkeltő elem, de mi történt a villannyal?
Megjegyzés [KR8]: Napjainkban játszódik a regény, így inkább kapucni. A csuklya alapján úgy képzelem, hogy a lányon valamiféle utazóköpeny volt. Megjegyzés [KR9]: Miért lényeges ez? Ha valaki megkötözött embert lát, nem azt veszi észre, hogy tiszta-e a ruhája. Megjegyzés [KR10]: Ha nekem lenne egy beteg rokonom a házban , nem azzal foglalkoznék, hogy ki hallja. Amúgy meg most mondta, hogy üres a ház. Megjegyzés [KR11]: Ezt honnan tudja megállapítani? Megjegyzés [KR12]: Az előbb feltűnő férfiról kéne némi leírás, hogy meg lehessen különböztetni a beteg férfitól. Így hivatkozhatsz rá úgy például, hogy "a szakállas férfi", "idős férfi". Megjegyzés [KR13]: A lányt elvileg orvosi segítség miatt hívták. Legalábbis ő így tudja, és a telefonba is úgy adták elő neki a dolgokat, mintha az illető beteg lenne. Mi alapján feltételezték, hogy ő ördögűző?
A férfi megvonaglott, ám a szoros béklyóitól alig tudott mozdulni. Nyögdécselt, zavaros tekintetét mereven a lányra szegezte, akit páni félelem öntött el. A negatív erő sokszorosára nőtt körülötte, mintha össze akarná roppantani. – Mi… mi történik? – lihegtefuldokolta. Tenyerét a mellkasára nyomta, de nem kapottbírt levegőthöz jutni., ezért Vvillámgyorsan az ágyhoz ugrott. – Nehogy levegye róla! – sikoltotta halkan a nő. Lena nem törődött vele. Lefeszegette a beteg szájáróla a kötéstött rongyot, fogai közül kihúzta a nyáltól síkos rongydarabotgalacsint, és érezte, amint saját tüdeje ismét megtelik levegővel. – Meg akarták fojtani! Az orra el van… – Nem tudta befejezni a mondatot; az utolsó pillanatban rántotta el a kezét a harapás elől. A férfi felordított, és vadul rángatni kezdte a karját, így próbálvahogy kiszabadítani magátuljon., Áám mivel ezzel nem ment semmire, üvöltve próbálta elérni a ruháját a fogaival,. mMintha saját magát akarta volna széttépni.; Hhörgött és, vonított közben, akár egy vadállat. Arcaán torz, félelmetes grimaszba torzultült, halántékán és nyakán kidagadtak az erek az erőlködéstől. A lány dermedten nézte, ahogy a másik férfi az asszonnyal közösen próbálta lefogni a beteg fejét, kezüket elelrántva az őrjöngő szája elől. A nő végül kicibálta alóla a nagypárnát, és az arcára nyomta, kétoldalt erősen lefeszítve. – Siess! – lihegte társának. A férfi félretolta a párnát, és visszagyömöszölte a rongydarabot a csattogó fogak közé. Nem mert puszta kézzel odanyúlni – a vánkos sarkával nyomta bele. Utána rögvest helyére tette a kötést is. – Így megfullad! – szörnyedt el Lena. Fojtogató energia tombolt a szobában, és ő megint alig kapott levegőt. – Lásson már neki! – csattant fel a férfi, majd hátralépettés távolabb állt a betegtől, aki továbbra is nyöszörögve, vergődve dobálta magát az ágyon. – Nem erről volt szó – suttogta a lány sápadtan. – Azt mondták, beteg, de nem érzem… Maguk összekevernek valakivel – mondta a fejét rázva, miközben az ajtó felé hátrált. – Mondja, mennyit kér, megadom! Ne hagyjon minket cserben, kérem! – A férfi most már rimánkodott. – Ő a fivérem, nem maradhat így! Tegnap még teljesen jól volt! – Sajnálom, erre nem vagyok képes – hadarta Lena. – Nem tudom megtenni… Nem lehet! – Kisasszony! Az ajtó olyan lendülettel vágódott ki, hogy a gyertyák egyszerre mind kialudtakalángok szinte vízszintesre lapultak. A, és az alig pár másodperc múlva a kapu is kinyílt, majd olyan erővel becsapódott be, hogyó kapu abbadöngésébe beleremegett az egész ház. A szél felfedezte visszakapott játékszerét, mohón belemarkolt a lány barna hajába, és lesodorta arcáról a könnycseppeket. Süvítve kísérte át az úton, közben körbejárta a lámpaoszlopnak támaszkodó, sötét alakot is. Lena megbotlott a járdaszegélyben, de sikerült visszanyernie az egyensúlyát, és már sietett isigyekezett tovább. Csak kerüljön, minél messzebb oinnaen. Könnyeitől alig látta az utat. Ordítani szeretett volna a félelmetes energiától, ami kintitt mintha még erősebben szorongatta volna. Semmit sem akart jobban, mint bátyja mellett végre biztonságban érezni magát, de nem tudta, a férfi merre lehetvan. Ahogy megbeszélték, távolabb várt, nehogy az útjába kerüljön, amikor a gyógyítás után rátör a menekülhetnék. Legszívesebben a nevét kiáltozta volna, hogy jöjjön érte, ehelyett némán sietett arra, ahol elváltak egymástól., A sírástól vakonés majdnem belerohant valakibe a lámpaoszlopkandeláber mellettalatt. Gyorsan letörölte a könnyeit, és futásnak eredt, de pár lépés után lelassított. Eszébe jutott, hogy ha fut, az úgy tűnhet, minthaással menekülneést jelez. Ha Yves nyugodtnak látja, akkor tudni fogja, hogy előjöhet. Visszahajtotta fejére a kapucnitcsuklyát. Most már zavarta a nyakát csipkedő, hideg szél. Heves szívverése is csillapodott, ahogy a ház körül keringő negatív erőt gyengülni érezte. „Nem lesz semmi baj”– gondolta. Dehogynem lesz! Az az ember… – Lena! 2
Megjegyzés [KR14]: Tehát a lánynak a képességei közé tartozik, hogy megérzi a mások szenvedését, sőt, maga is átérzi? Ha megérzi a betegséget, az más dolog, mintha megérzi a mások különböző érzeteit. Ezek szerint azt is meg kéne éreznie, ha valaki a közelében nagyon éhes.
Megjegyzés [KR15]: Megpróbáltam elképzelni, de sehogy se értem, hogy jött az neki össze. Megjegyzés [KR16]: Ahhoz képest, hogy családtag, elég durván bántak vele: rongyot gyömöszölnek a szájába, lekötözik, hogy alig kap levegőt, az arcára szorítanak egy párnát. Ez már fölösleges kegyetlenség. Megjegyzés [KR17]: Ez a rész zavaros. Mivel gonoszról és ördögűzésről beszélünk, az első mondatnál simán asszociálhat arra az olvasó, hogy a gonosz erők vágták ki az ajtót (tipikus horrorfilmes klisé). Először azt írod, kinyílt az ajtó, aztán becsapódott a kapu. Ugye a logikus sorrend az, hogy kinyílik az ajtó, kinyílik a kapu, becsapódik a kapu. Ha a köztes lépést kihagyod, az azt az érzést kelti, mintha ugyanarról az ajtóról lenne szó. Megjegyzés [KR18]: Ez a rész (tulajdonképpen az előző mondat is) a szobában maradók nézőpontja, mert ők látják, hogy a gyertyák elalszanak, ők érzik, hogy megremeg a ház, mert ugye Lena már kiviharzott. Tehát ha Lena nézőpontjában vagyunk, akkor ő ilyesmikről nem tud beszámolni. Itt egyértelművé kell tenni, hogy Lena nyitja ki az ajtót/kaput, nem valami természetfeletti erő. Megjegyzés [KR19]: Itt még mindig nem egyértelmű, hogy a lány elhagyta a házat. Nekem az első reakcióm azt volt, hogy kerül a házba út meg lámpaoszlop? Megjegyzés [KR20]: Szintén a gonosz erők említése miatt, nem egyértelmű, hogy itt csak megszemélyesíted a szelet. Az olvasó gondolhatja azt is, hogy ez is valamiféle démoni erő szél képében. Megjegyzés [KR21]: Kicsit úgy hangzik, mintha gyógyitás után a lány forgószéllé alakulna, és kifelé menet letarolna mindent 100 méteres körzetben. Miért is nem állhat meg a bátyja az utca túloldalán? Megjegyzés [KR22]: Mert ha nem nyugodt, akkor kárt tesz a bátyjában? Megjegyzés [KR23]: Ezt is ő gondolja (akkor viszont szintén idézőjelbe kéne rakni), vagy ezt egy rossz szellem suttogja a fejében?
A lány oldalra kapta a fejét, és megpillantva az ismerős alakot, már nem törődött semmivel. A felé siető férfi karjába vetette magát, és elbújt az oltalmazó ölelésben keresve menedéket. – Mi történt? – kérdezte Yves. – Jól vagy? A lány képtelen volt errenem tudott válaszolni, csak toporgott egy helyben, a férfi szövetkabátját rángatva. – Menjünk innen! – mondta erre Yves, és a vállát átkarolvta, úgy támogatta a lányt. Mire eElértek az utcasarokig, ahol Lenaa lány már nem bírta tovább a hallgatást. – Azt akarták, hogy ördögöt űzzek! – fakadt ki. – Az az ember megkötözve feküdtszik az ágyon, őrjöngött, és én nem tehettem semmit! Nem tudom, mi baja van! Yves, én annyira féltem! – A fenébe is, ugye mondtam, hogy… Nem, ez most mindegy. Soha többé nem mész sehová egyedül, megértetted? Akárki hív akárhová, nem mész. Ez volt az első és utolsó alkalom. – De mi baja van, és miért nem tudtam segíteni? – Nem érdekel. Tűnjünk el innen, mielőtt visszamegyek, szétcsapniés én teszek rendet! – Ne, Yves! Valami nagyon rossz jelenlététvan ott, észlelreztem ott! Azt mondták, démon szállta meg, de… – Ilyen nincs. Biztos bekattant. – Valami történt vele, de nem éreztem a betegségét. Nem kap levegőt, mert bekötik a száját! – EbbeIlyenbe nem folyunk bele, Lena. – És ha megölik? A férfi tűnődve nézettte a lány könnyesisírt szemébet. – Telefonálok – dörmögte kelletlenül. – Ez a rendőrségre fakabátokra tartozik, nem rád. Meg rám se. A pályaudvar előtti utcán van egy fülke. – Túl messze… Yves rántott egyet a vállán. Arca dühről árulkodott., Újbólde megint megragadtaagához húzta a lány karjátt, és tovább vonszolta. – Honnan tudtak rólam? – szipogott Lena. – Mindig vigyáztam, senki sem ismer i a képességeimetigazán. De még ha valaki rá is jött, mit tudok, hogy kerül a képbe az ördögűzés? – Vannak babonás emberek. – Vannak – hagyta rá a lány mély sóhajjal, miközben próbálta összeszedni magát. Itt már nem hatott rá olyan nyomasztóan a furcsa energia, noha még mindig érezte. Fogalma sem volt, mi okozhatta, és egyáltalán mi köze az őrült férfihez, de a két új és eddig ismeretlen jelenség félelmet keltett benne. Így, távolabb attól a szörnyű helytől végre újra tudott gondolkozni. Egy dolgot biztosra vett: a kikötözött ember nem beteg. Legalábbis fizikailag nem. Semmiféle elváltozást nem észlelt rajta, ugyanakkor ott volt az a furcsa erő, ami az ébredése pillanatában körülvette. Nem tudta eldönteni, hogy az őrjöngő maga okozta, vagy pont attól tébolyodott meg. Semmije sem fájt, mégis szenvedett, és a lány nem értette, mi az, amit ő nem érzett megát, és emiatt segíteni sem volt képes. – Nem telefonálok. – Yves hangjára Lena összerezzent össze, és megtorpant. – Miért? A férfi hanyagul intett az út feléra, ahol egy villogó mentőautó közeledett. Mivel az utca majdnem üres volt, nem kellett használnia a szirénát. Lena utána fordult, és látta, hogy pont bearra kanyarodik abba az utcába, ahonnan ők jöttek. – Remélhetőleg visszatért az eszük, már ha volt egyáltalán – grimaszolt Yves –, és ördögűző meg sámán helyett épkézláb segítséget hívtak. – Megnézhetnénk. – Esetleg megtanulhatnánk repülni is, és utolérhetjük a vonatot. Nos, melyik gyakorlattal kezdjük? – Nem kell engem támogatni – rázta le magáról Lena a férfi karját. – Inkább a lelkiismeretedet trenírozd, vagy legalábbis kezdj el úgy tennikezdd el imitálni, mintha lennehogy valami csökevény létezik! – Ha az a csökevény nem lenne, te se lennél itt – mormogott Yves kedvetlenül. – Bár igaz, bánom, hogy idezakatoltunk. Úgy fest, nekem csak az folyton abban jut partnerszerep jut, hogy asszisztáljak ahhoz, hogy veszélybe sodord magadródj. Ez rRemekül megy ez nekem. Nancy kettő. – Mi? 3
Megjegyzés [KR24]: Az igeidőket egyeztesd. Megjegyzés [KR25]: Most sem ment egyedül, a bátyja is vele ment. Az a baja, hogy egyedül ment a házba, vagy az, hogy egyáltalán odament?
Megjegyzés [KR26]: Egy fiatal férfi manapság nem hívja úgy a rendőröket, hogy "fakabátok". Megjegyzés [KR27]: Ez inkább azt jelenti, hogy megölelte.
Megjegyzés [KR28]: Mi az a kettő? Az egyik az energia, a másik a férfi? A férfi nem igazán nevezhető jelenségnek. Egyébként meg a férfi és az energia összefüggnek, tehát az igazából egy jelenség.
Megjegyzés [KR29]: A mentősöknek kötelező használni a megkülönböztető jelzéseket, ha betegért mennek, így elvileg, ha üres az út, ha nem, szirénázni fognak. Aztán lehet, hogy a gyakorlatban nincs ez mindig így.
– Mi mi? Ott is kis híján felfedeztek. Pedig elvileg – Yves négy ujjával macskakörmöt mutatott – nyaralni indultunk. – Nyaraltunk is… – Lena a fejéhez kapott. – Nancy! Pontosan! Alig fél óra autóút ide. – Tehát emlékszel. – Sajnos – húzta el a száját a lány, ahogy maga elé idézte az élményt. A kórház volt a legborzalmasabb hely, amit el tudott képzelni. A fertőző osztály még kibírható, azon még aránylag könnyű áthaladnia fuldoklás nélkül is át tudott haladni, de a baleseti ambulancia annál rosszabb volt. Csupa friss sérülés, ficamok, törések, repedések, felszakadt körmök, vérző sebek, mind könnyű és ingerlő eset. Szinte biztosan katasztrófával végződne, ha ott kéne állnia az ellátásra várakozó emberek között. Csak egyszer próbálta meg, és fél perc után fejvesztve menekült ki onnan. A többi osztályra sosem be se tette be a lábát. Azaz még egyetlen egyre, Nancy-ban, de oda sem ment volna, ha nem hallja meg két idős hölgy beszélgetését a parkban. Egy beteg kisfiú felett sajnálkoztak éppent sajnáltak. Alig volt tíz éves, de a halál már a küszöbrőlön leselkedettik rá. Agydaganata voltan, hirtelen esett össze, és amost kórházban feküdtszik. SemmiNincs remény nem volt a felépülésére, a családja pedig egészen összetört. Szegények, viszont a föld alól is előkaparták volna a pénzt a műtétre, ám a gyermek operálhatatlan. A tumor rossz helyen voltan…, inoperábilis. Lena elhatározta, hogy segít rajta; hogyan is hagyhatna meghalni egy gyereket, aki még nem is élt? Ajándékot vett: vidám, mosolygós plüssnapocskát és édességet, majd pár óra múlva megjelent a kisfiú kórterme előtt. A fiú édesanyja fáradtan, csodálkozva nézte Lenát, de hitt neki, hiszen kisfia láthatóan felélénkült, amint meglátta a lányt, . A fiúés intett, hogy kettesben akar lenni a lánnyalvele, aki korábban azt ígérte, „elhozta osztálytársa ajándékait meg egy titkos üzenetet.” Az anya kiment, a kisfiú pedig nem szólt, de sötét udvarral keretezett szemében csodálat és várakozás ült. Lena csak annyit mondott, hogy az üzenet szigorúan titkos, és a gyermek füléhez hajolt. A fiúcska a nyakába kapaszkodott, majd ernyedten hanyatlott vissza az ágyra. Lena letette mellé a napocskát, megsimogatta a kisfiú arcát, aki immár édesdeden, mosolyogvaen aludt, ajkán enyhe mosollyal. Később biztosan örült az ajándéknak, és úgy felfalja majdta a csokoládét is, mint minden egészséges gyerek… Csak nem kellett volna olyan élethűen megrajzolnia azt a portrét. Ki gondolta volna, hogy a kisfiú ennyire tehetséges? Még arra is emlékezett, milyen lánc függött Lenaa nyakában, amikor meglátogatta. A felszívódott tumorról szóló hír a televízióba is bekerült, ahogy a kisfiú által készített rajz is az ismeretlen látogatóról, akit a szülők égen-földön kerestek és áldottak. Ők csodát emlegettek, meg angyalt… Ugyan! Vagy inkább neki nem kellett volna bemennie a kórházba. Kár volt meghallania az idős néniket. Megkímélhette volna magát a következő hetek kellemetlenségeitől. A felszívódott tumorról szóló hír a televízióba is bekerült, ahogy a kisfiú által készített rajz is az ismeretlen látogatóról, akit a szülők égen-földön kerestek és áldottak. Ők csodát emlegettek, meg angyalt… Ugyan! Az emberi test maga is csoda, a gyerekeké meg könnyen regenerálódik. Felhívta hát a családot, hogy eloszlassa a babonás szóbeszédetgyanút. Ő csak azzal a kis apró ajándékkalsággal próbált mosolyt csalni a gyerek arcára, hiszen a szervezet neve is Mosoly, aminek lelkes tagja. Nem úgy tűnt, mintha hinnének neki. Ezek szerint nem is hittek. Ő megmaradt angyalnak, aki démont űz… A szél elunta magát a szürkülő utcán. Kicsit még söprögette a száraz faleveleket, néhányat a fekete autó szélvédőjére sodort, de hagyott a fehér kocsi tetejére is, a kéken villódzó lámpasor alá, aztán elcsitult, és csak egy-két kisebb fuvallattal jelezte, hogy itt van, és figyel. De nem csapott le újult erővel sem a kapualjból kilépő egyenruhásokra, sem a nőre meg a férfire, akiket karon fogva vezettek a villogó fény felé, sem a sötét lepellel letakart hordágyat cipelő mentősökrekre. Ezek az emberek idefelé jövet sem törődtek vele, ahogy a többi bámészkodó sem.
4
Megjegyzés [KR30]: Könnyű? A csonttörés könnyű eset? Egyébként az előző mondatban írtad, hogy a baleseti ambulancia sokkal keményebb a számára, tehát így se passzol.
Megjegyzés [KR31]: Kissé képzavar: a "küszöbön áll a halála" és a "leselkedik rá a halál" keverése. Megjegyzés [KR32]: Ha átrakod párbeszédbe, használhatsz jelen időt, de egyébként ide múlt kell. Megjegyzés [KR33]: Nem a gyerek volt operálhatatlan, hanem a daganat. Megjegyzés [KR34]: Ide jó lenne inkább egy kis leírás a nőről. Megjegyzés [KR35]: Kicsit hihetetlen, hogy az anya arra alapozva elhiszi a lány meséjét, mert látja, a fia némi érdeklődést mutat. Ilyenkor nem az az ésszerű, hogy megkérdezi a fiát, hogy tényleg ismeri-e? A fiú meg egy szót sem szól, mikor egy idegen bemegy hozzá, és elküldi az anyját? Egyáltalán ki hinné el, hogy az osztálytársak ajándékát hozta, ha lány nem korabeli, nem dolgozik az iskolában, az anya se látta még soha? Megjegyzés [KR36]: "Arcán" lenne a jó, de az ugye szóismétlés. Megjegyzés [KR37]: Ejnye, megette a csokit a kisfiú elől. :) Megjegyzés [KR38]: Nem hiszem, hogy a szülők úgy gondolkodnának, hogy ha eltűnt a tumor, akkor az csakis az ismeretlen lány varázserejének műve lehet, aki előző nap 10 percig bent volt a fiuknál. Megjegyzés [KR39]: Az nem egy jó reklám a főszereplőnek, ha azon gondolkodik, talán hagynia kellett volna meghalni a gyereket, így neki kevesebb lenne a gondja. Megjegyzés [KR40]: Korábban azt mondta, a fiú osztálytársainak ajándékát hozta. Nem csodálom, hogy nem hittek neki.
Megjegyzés [KR41]: Itt már tényleg elképzeltem a szelet, amint kis seprűjével söprögeti at utcát. :) Túl sok a megszemélyesítésből.
Utolsó kísérletet tett két távolabb álló alaknál, egy másik autó mellett. Őket nem érdekelte annyira a fényjáték. Csak rRövid ideig nézelődtek, és arcukon nyoma sem volt a többiekére kiült nem volt döbbenetnekt, mint a többié. Inkább elégedettnek tűntek. Az egyikük telefont vett elő, és tárcsázott, de azzal sem foglalkozott túl sokat. „A kutya végzett.” – Csak ennyit szólt, és felhajtotta a gallérját, hogy ne érje nyakát a hűvös szél. Az végül feladta, és elsuhant az induló autó útjából.
A kezdés ígéretes. Jó, hogy ilyen feszült, rejtélyes jelenettel kezdesz, mint az „ördögűzés”. A fejezet eleji leírás is tetszett önmagában, de maga a szöveg egészéhez nem kifejezetten illik. Egy kellemes városi életképpel indítasz tollászkodó galambokkal és harangzúgással, majd egy oldallal később azt látjuk, hogyan próbálja egy őrült leharapni a főhősnő ujját. A környezetleírásoknak nem csak díszként kell funkcionálniuk, hanem meg kell alapozniuk az írás hangulatát. Ne csak azért említs valamit, mert szép vagy jól hangzik, hanem döntsd el, milyen érzéseket akarsz kiváltani az olvasóban, és ahhoz válogasd a részleteket. Nem igazán értettem, hogy konkrétan miben áll a lány képessége, mert nála ez nem egyszerűen a gyógyításban merül ki, hanem képes megérezni is magát a betegséget. Egyrészt volt szó daganatról és egyéb (például fertőző) betegségekről, de emellett említette a sérüléseket is. Lehet, hogy ez már túl tudományos megközelítés, de a mögött látom a logikát, hogy a lány megérzi mondjuk a májgyulladást (ahogy az állatok is kiszagolják a betegség által beindított biokémiai változásokat), de hogyan érzi meg, ha valaki elvágta a kezét? Lena ugye átélte azt is, amikor a férfi fuldoklott, ami egy érzet, és nem betegség vagy sérülés. Ez alapján azt kéne hinnünk, ahogy házban és a kórházban is, a lány a mellette lévő emberek mindenféle érzetét észleli, legyen az betegség, fájdalom, éhség vagy viszketés. Ehhez kapcsolódóan a második probléma, ha összefüggésbe hozod a gyógyítást a démonűzéssel, akkor az még elfogadható, hogy a betegséget gonosz energiák okozzák, és a lány ezektől szabadítja meg a betegeket, de a baleseti sérülésekkel (feltételezem azokat is gyógyít, ha érzi őket) mi a helyzet? Az ördögűzős jelenet elég hatásos, de a történések bemutatása mellett lehetne itt egy kicsit több környezetleírás is. Az ehhez hasonló jeleneteknél nagyon fontos az atmoszférateremtés is. Úgy általában nincs sok leírás a szövegben. Az elején felbukkan pár részlet az óratoronnyal és a kihalt utcával, de utána nem igazán kapunk képet a házról, hogy egyáltalán az családi ház vagy társasház, elegáns, leszakadt, modern vagy régi építésű. A karakterek külsejéről is nagyon keveset tudunk meg. Lenával kapcsolatban csak annyit említesz, hogy barna a haja, de azon kívül még azt sem tudjuk meg, hány éves. (Egyébként én elég fiatalnak gondolnám, mert a bátyjával közös jelenetben nagyon gyámoltalannak tűnik.) A bátyjáról sem tudunk semmit, csak abból gondolom, hogy húsz év feletti, hogy férfiként hivatkozol rá, de ennyi erővel lehetne negyven is. A kevésbé fontos szereplők esetében is jó lenne, ha nyújtanál az olvasó számára néhány fogódzót, hogy elképzelhesse őket. A leírás hiánya például olyan problémát is okozhat, mint az ördögűzéses jelenetben, mikor mindkét férfira egyszerűen csak „a férfi”-ként hivatkozol. Itt persze gondolja az olvasó, hogy a megszállt ember nem beszél, de máshol ez zavaró lehet. Az utolsó rész ismét furcsa hatást kelt ebben a kontextusban. Itt, gondolom, baljós hangulatot szerettél volna teremteni a halott férfivel meg a két rejtélyes alakkal, de ez a megszemélyesített szél miatt nem sikerül. Inkább játékos, gyerekes hatást kelt, így például egy mesében jól működne, de ha te ezt az írást felnőtteknek vagy kamaszoknak szántad, azok ők ezt már kissé infantilisnak fogják találni. A megszemélyesítés helyett használd a szelet motívumként. Összességében véve lendületes, gördülékeny írás. Vannak benne mozgalmas, hatásos részek, de több részlet kéne a környezetről, hogy az olvasó is be tudja tájolni magát, valamint a karakterekről is. A széles szókincs egy írónál dicséretes és lényeges, de vigyázz arra, hogy ne rakj a szövegbe csak azért régies, a mai olvasó számára idegenül hangzó szavakat, mert az „egzotikusabb”. A költői eszközöket is érdemes óvatosan használni, jól bánsz a szavakkal anélkül is, hogy ilyesmiket kéne beleerőltetned a szövegbe. Kozma Réka 5
