2010. NOVEMBER
5. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM
Megalakult az új képviselő-testület Képviselő-testületi ülés dióhéjban SZILÁGYI GÁBOR
O
któber 13-án tartotta ünnepélyes alakuló ülését az új képviselő-testület. Az alakuló ülést a korelnök, Pálmai József nyitotta meg, és a polgármester illetményének megállapításáig ő vezette azt. A Himnusz eléneklése után a jelenlévők felvételről meghallgatták Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntőjét, majd a Helyi Választási Bizottság elnöke, Herman Jenő ismertette az október 3-i önkormányzati választás eredményét: Az önkormányzati választáson a szavazás kezdetekor 968 dömösi választópolgár szerepelt a névjegyzékben. Ebből szavazóként megjelent 474, a választópolgárok 48,97 százaléka. A polgármester választáson az érvényes szavazatok száma: 465 a szavazatok 98,10 százaléka. Az érvénytelen szavazólapok száma: 9, a szavazólapok 1,90 százaléka. A képviselők megválasztásánál az érvényes szavazatok száma: 464, a szavazatok 97,89 százaléka. Az érvénytelen szavazólapok száma: 10, a szavazólapok 2,11 százaléka. Polgármester-jelöltek: Bebiák József: 19 szavazat, 4,09% Csonka József Pál: 153 szavazat, 32,90% Dézsi Lajos: 6 szavazat, 1,29% Novák Lajos: 227 szavazat, 48,82% Pálmai József: 60 szavazat, 12,90% Képviselő-jelöltek: Bartók László: 243 szavazat Csonka József Pál: 214 szavazat
Dénes Kálmánné: 210 szavazat Dr. Kóthy Miklós Csaba: 325 szavazat Novák Lajos: 233 szavazat Dr. Pálinkási Csaba: 255 szavazat Pálmai József: 212 szavazat Szilassy István Péter: 146 szavazat Szilágyi Gábor: 220 szavazat A képviselő-testület tagjai: Polgármester: Novák Lajos Képviselők: Bartók László Csonka József Pál Dr. Kóthy Miklós Csaba Dr. Pálinkási Csaba Pálmai József Szilágyi Gábor Ezután a Helyi Választási Bizottság elnöke átadta a polgármester és a képviselők megbízóleveleit. Ezt követően a korelnök javaslatot tett a napirendi pontokra, amit a képviselő-testület megszavazott. Az ünnepélyes testületi ülésnek hat napirendi pontja volt: 1. Tájékoztató a 2010. október 3-án lezajlott helyhatósági választás eredményéről, megbízólevelek átadása – Lásd fentebb. 2. A képviselők és a polgármester eskütétele – Először a képviselők, majd a polgármester letették az esküt a Helyi Választási Bizottság elnöke előtt. 3. A polgármester illetményének megállapítása – A polgármester a saját illetményéről szóló szavazásban nem vehet részt, ezért őt a képviselő-testület a szavazásból kizárta. A polgár-
mester illetménye a köztisztviselői alapilletmény, 44.000.- forint 8,5 - 11-szerese lehet. A polgármester eddigi illetménye 9,5szeres szorzóval, 418.000.- forint mértékben került négy évvel ezelőtt megállapításra. Szilágyi Gábor képviselő javasolta, hogy mivel a polgármester illetménye négy éve nem emelkedett, állapítson meg testület tízszeres szorzót. A képviselőtestület többségi szavazással elutasította a javaslatot. Pálmai József korelnök elmondta, hogy az eddiginél kevesebb illetmény csak akkor állapítható meg, ha a polgármester ahhoz írásban hozzájárul. Megkérdezte a polgármestert, akar-e élni ezzel a lehetőséggel, aki úgy nyilatkozott, hogy nem járul hozzá kevesebb illetmény megállapításához. Ezt követően a korelnök ismét szavazásra tette fel a polgármester illetményét, miszerint az változatlan maradjon. A képviselő-testület többsége tartózkodott, így a testület nem szavazta meg a polgármester illetményét. A jegyző ekkor arról tájékoztatta a testületet, hogy mivel a polgármester illetményét csökkenteni nem lehet, de a képviselő-testület a változatlan illetményt sem szavazta meg, minden marad a régiben, a polgármester illetménye annyi lesz, amennyi eddig is volt. Pálmai József korelnök ekkor átadta az ülés vezetését Novák Lajos polgármesternek. 4. Alpolgármester választása titkos szavazással, eskütétele, tiszteletdíjának megállapítása – A jegyző tájékoztatta a képviselőtestületet, hogy az alpolgármester személyére a polgármester tehet javaslatot, a képviselők a szavazólapon igennel, nemmel, vagy tartózkodással szavazhatnak. Először a háromtagú szavazat-
számláló bizottság megválasztására került sor. A szavazatszámláló bizottság tagjai Bartók László, Dr. Kóthy Miklós Csaba és Dr. Pálinkási Csaba képviselők lettek. Novák Lajos polgármester javaslatot tett az alpolgármester személyére: négyéves közös munkájuk alapján Szilágyi Gábor képviselőt javasolta. A titkos szavazás eredménye: a képviselőtestület öt a kettőhöz arányban elutasította Szilágyi Gábor alpolgármesterré választását. Ezt követően a polgármester kérte a képviselőket, hogy ismét fontolják meg a kérdést, mert úgy gondolja, minden vezetőnek joga van megválasztani közvetlen munkatársait. Ezután ismét Szilágyi Gábort javasolta alpolgárKépviselő-testületi ülés… folytatás a 3. oldalon
A tartalomból – Az eskü kötelez??? 4. oldal – Gondolatok egy beszélgetés kapcsán… 5. oldal – A pilismaróti Bozóky iskola hírei 6. oldal – Óvodai hírek
7. oldal
– Zene, tánc… és Áprily – Áprily-hét 2010 8. oldal – Infó kuckó – Mementó a focipályáért – Huszonegy 9. oldal – Hitélet
10. oldal
2
Dömösi Élet
2010. november
Dömösi Élet
2010. november
Képviselő-testületi ülés dióhéjban folytatás az 1. oldalról mesternek. A képviselő-testület ugyanúgy döntött, mint előbb, így alpolgármester nem került megválasztásra. 5. Bizottságok létrehozása, bizottsági tagok megválasztása – A képviselő-testület tagjai előzetesen megállapodtak a bizottsági struktúra átalakításáról. Ehhez módosítani kellett a Szervezeti és Működési Szabályzatot. A képviselő-testület három bizottságot kíván felállítani: Település-, Közlekedés- és Vállalkozásfejlesztési és Fenntartási Bizottságot, Kulturális, Oktatási és Művelődési Bizottságot, valamint Szociális és Vagyonnyilatkozat-tételi Bizottságot. Az első két bizottság felállítására már az alakuló ülésen sor került, a Szociális és Vagyonnyilatkozat-tételi Bizottság később alakul meg. A Település-, Közlekedésés Vállalkozásfejlesztési és Fenntartási Bizottság képviselő-tagjai Bartók László, Dr. Pálinkási Csaba és Pálmai József, külső tagjai Pintér Tamás és Sabján Katalin lettek. A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság képviselő-tagjai Dr. Kóthy Miklós Csaba, Dr. Pálinkási Csaba és Pálmai József, külső tagjai Fodor Gabriella és Sebők Istvánné lettek. 6. Egyebek – Csonka József Pál képviselő úgy látja, hogy a falu tájékoztatása nem megfelelő, az információk csak nehezen jutnak el a lakossághoz, ezért javaslatot tett egy önkormányzati kiadású újság létrehozására. – Bartók László képviselő megkérdezte a polgármestert, mi lesz most, hogy nincs alpolgármester? Novák Lajos polgármester válaszában elmondta, hogy mivel jelöltjét nem választották meg, mulasztásos törvénysértésben marad a testület. Ezt követően és a Szózat eléneklése után a polgármester bezárta az ülést. Október 21-én rendkívüli képviselő-testületi ülés volt Csonka József, Bartók László és Dr. Pálinkási Csaba képviselők kezdeményezésére. A testületi ülésnek tíz tervezett napirendi pontja volt: 1. A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet módosításának előkészítése
2. A 2010. évi költségvetés és annak helyzetéről tájékoztatás 3. A 2006-2010. évi gazdasági program és annak végrehajtásának ismertetése 4. Tájékoztató a folyamatban lévő beruházásokról 5. Faluház fűtésrendszerének kialakítása 6. Kommunális kistraktor vásárlásának előkészítése 7. A Szociális és Vagyonnyilatkozati Bizottság tagjainak megválasztása 8. Futballpálya bejárati kapujának helyreállítása 9. Kiss Balázs felajánlása gesztenyefasor kialakítására 10. Egyebek A képviselő-testület Csonka József képviselő javaslatára többségi szavazással módosította a napirendet, a 9-es pontot előre vette, az 5-ös, 6-os és 8-as pontot írásos előterjesztés hiányában törölte a napirendről. Ezt követően kezdődött a módosított napirend megtárgyalása. 1. Kiss Balázs felajánlása gesztenyefasor kialakítására – Kiss Balázs felajánlott az önkormányzat számára harmincnegyven darab szelídgesztenye csemetét, amiből gesztenyefasort lehet kialakítani a Szőkeforrás völgyében az út mellett. A képviselő-testület köszönettel elfogadta a felajánlást. 2. A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló rendelet módosításának előkészítése – Közvetlenül a testületi ülés előtt kapták kézhez a képviselők a Csonka József, Bartók László, Dr. Kóthy Miklós, Dr. Pálinkási Csaba és Pálmai József képviselők által aláírt, előre kidolgozott módosítási javaslatot a Szervezeti és Működési Szabályzathoz, amit a képviselő-testület rövid vitát követően többségi szavazással el is fogadott. 3. A 2006-2010. évi gazdasági program és annak végrehajtásának ismertetése – Novák Lajos polgármester elmondta, hogy az előző képviselő-testület nem készített gazdasági programot, mert elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy stabilizálja a község gazdasági helyzetét, majd elindítsa a fejlesztéseket. 4. Tájékoztató a folyamatban lévő beruházásokról –A jegyző arról tájékoztatta a képviselőtestületet, hogy jelenleg egy beru-
házás van folyamatban. Ismertette a beruházás jelenlegi állását, miszerint a futballpálya felújítási munkái a munkaterület átadásátvételét követően a vállalkozási szerződésnek megfelelően 2010. október 4-én kezdődtek. A tereprendezés és a szintezési munkák után a feltöltött talajból kiálló nagyobb sziklákat kiszedték, és egy sík felületet alakítottak ki, ezután az erősen kötött, törmelékes talajt tíz centiméter vastagon laza szerkezetű töltésfölddel terítették el, illetve tömörítették. 2010. október 18-án a fent leírt munkák teljesítése okán átadás-átvételre került sor a műszaki ellenőr (Szénási Szakértő Iroda), a kivitelező (Hangya Attila) és a megrendelő (Novák Lajos polgármester és Dr. Szabó Attila jegyző) jelenlétében. A megrendelő a műszaki ellenőr jóváhagyásával az eddig teljesített munkát átvette, ami az építési naplóban is rögzítésre került. Ezek után Hangya Attila egyéni vállalkozó az eddig elvégzett munka ellentételezéseként 4.108.650.- forint összegű számlát bocsátott ki (I. részszámla). Ezt követően hosszú vita alakult ki arról, hogy a vállalkozó megfelelően teljesített-e, illetve megfelelő anyagokat használt-e fel? Az új képviselők felvetették továbbá az előző képviselőtestület felelősségét a vállalkozó kiválasztása és az árajánlat elfogadása kapcsán. A sportpályán kívül szóba került a ravatalozó felújítása is, és az egyes képviselők által ott tapasztalt hiányosságok kérdése. A képviselő-testület végül többségi szavazással vizsgálóbizottság felállítása mellett döntött, melynek feladata lesz a két beruházás kivizsgálása. A vizsgálóbizottság tagjai Csonka József, Bartók László és Dr. Kóthy Miklós képviselők lettek. 5. A Szociális és Vagyonnyilatkozati Bizottság tagjainak megválasztása – A képviselőtestület megválasztotta a bizottság tagjait, akik Bartók László, Dr. Kóthy Miklós és Pálmai József képviselők lettek. 6. Egyebek – Novák Lajos polgármester kérte, hogy a testület gondolja át a faluház fűtésének kérdését, mert megnyert pályázata van az önkormányzatnak az épület belső felújítására, ami azonban nem tartalmazza a fűtésrendszer kialakítását. Viszont ezt még a
3 belső felújítás előtt meg kell oldani, de csak tavasszal kerülhet rá sor. Addig is szükség lenne ideiglenes fűtésre, hogy a faluház néhány helyiségét és a vizesblokkot télen is használni lehessen. – A polgármester elmondta, hogy a jelenleg működő két kistraktor nagyon rossz műszaki állapotban van, még egy téli hóeltakarítást nem vagy csak nagy nehézségek árán bírnának ki. Szükségessé vált egy új nagyobb teljesítményű kommunális célra használható traktor vásárlása, amivel el lehet takarítani télen a havat, nyári időszakban pedig füvet lehetne nyírni vele. Egy nagy teljesítményű géppel a Duna-partot is rendben lehetne tartani. Csonka József képviselő felvetette egy önkormányzati cég alapításának lehetőségét, amit szintén meg kell fontolni. – Dr. Pálinkási Csaba képviselő jelezte, hogy szerinte kimaradt a 2010. évi költségvetés és annak helyzetéről tájékoztatás című napirendi pont. A polgármester elmondta, hogy valóban így van, egyúttal a képviselőtestület türelmét kérte, mert most készül a harmadik negyedéves zárás, és az erről szóló beszámoló a következő testületi ülések egyikén a képviselők elé kerül. – A közönségből Tóth Kálmán jelezte, hogy dömösi vállalkozóként még sohase kapott az önkormányzattól munkát, pedig szerinte előnyben kellene részesíteni a helyi vállalkozókat. Bízik benne, hogy az új képviselő -testülettől kap majd megbízást a jövőben. – Pálmai József képviselő a Dobogókői utca állapotát kifogásolta, és kérte, hogy az önkormányzat gondoskodjon annak javításáról. – Csonka József képviselő javasolta egy új, önkormányzati kiadású újság alapítását, mert nem tartja megfelelőnek a lakosság tájékoztatását. Erről hosszú vita alakult ki, melynek végeredményeképpen a képviselő-testület az újságalapítás mellett döntött. Az újság neve Dömösi Harsona lesz, jellege időszakos kiadvány, kiadja a község önkormányzata, a felelős kiadó a Polgármesteri Hivatal, a felelős szerkesztő Csonka József lesz. Az újság költségkímélési céllal az önkormányzat fénymásolóján kerül sokszorosításra. Ezt követően a polgármester bezárta az ülést.
Dömösi Élet
4
Az eskü kötelez??? NOVÁK LAJOS
A
képviselő-testület alakuló ülésére jöttünk össze 2010. október 13-án 18 órakor, az Községháza dísztermében. Az ünnepi alkalom ünnepélyes pillanatokkal kezdődött, a Himnusz eléneklése után meghallgattuk Schmitt Pál köztársasági elnök úr köszöntőjét, amelyet az önkormányzati választásokon mandátumot nyert polgármesterekhez és képviselőkhöz intézett. Az elnök úr összefogásra és alázattal végzendő munkára buzdító szavai után Pálmai József korelnök vezetésével folytatódott az alakuló ülés. A megbízó levelek átadása után a képviselők eskütétele, majd a polgármester eskütétele következett. Az esküt tett képviselőtestület első – kötelező – feladata a polgármester illetményének megállapítása. A korelnök ismertette a vonatkozó szabályokat, amelyről minden képviselő részletes írásbeli, október 12-én pedig részletes szóbeli tájékoztatást kapott a jegyző úrtól. A feladat nem túl bonyolult, hiszen főszabály az, hogy a polgármester illetménye nem lehet kevesebb, mint ami addig volt, eltérés kizárólag csak az emelés lehet. Természetesen egy szimbolikus emelés jól esett volna, hiszen az utolsó tizenhat év legeredményesebb ciklusát zártuk. Az élet azonban ennél furcsább dolgokat művel, hiszen nemhogy az emelést – amit Szilágyi Gábor javasolt –, de még a jelenlegi illetményemet sem szavazta meg az új képviselőtestület (egy igen és öt tartózkodás mellett). Ennek a furcsaságnak azonban van neve is, úgy hívják, hogy mulasztásos törvénysértés. A frissen felesküdött képviselőtestület hét perccel az eskütétel után törvénysértést követett el. 1994.évi LXIV. törvény 3. § (1) bekezdése előírja: „A képviselőtestület a polgármester illetményéről alakuló ülésén, illetőleg a polgármester megválasztását követő első ülésen dönt.” Nincs más lehetőség, döntést kell hozni. Emlékszünk, hét perccel korábban ezt halottuk: „Én Bartók László, Csonka József, Dr.
Kóthy Miklós, Dr. Pálinkási Csaba, Pálmai József, Szilágyi Gábor esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek, az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom...” Esküje ellenére nem döntött, nem hozott határozatot a képviselőtestület. Persze ennek a törvénysértésnek bizonyára célja is van. Az „új többség”, az öt új képviselő így akarta jelezni hatalmát: neked, Novák Lajos – hiába nyerted el a választók többségének bizalmát, és hiába nyerted meg a választást – nem jár fizetés, jobban teszed, ha lemondasz. A képviselőtestület második – szintén kötelező – feladata az alpolgármester megválasztása. E tárgyban is kimerítő tájékoztatásban részesültek a képviselők, a törvény pedig egyértelműen rendelkezik. Az elmúlt négy esztendőben végzett munkája és az önkormányzati tapasztalata miatt Szilágyi Gábor képviselőt javasoltam az alpolgármesteri tisztségre. A titkos szavazás során (két igen és öt nem szavazat mellett) a képviselőtestület nem választotta meg Szilágyi Gábort alpolgármesternek. Azt gondolom, hogy a világban bevett gyakorlat az, hogy egy vezető a legközvetlenebb munkatársát maga választja meg, akár közhivatalról, akár cégről van szó. Teljesen természetes, hogy a helyettesét a vezető választja ki, ezért kértem a képviselőtestület tagjait, hogy ezt is vegyék fontolóra. Nem gondolom, hogy ez bármilyen akadályt jelentene a képviselőtestületi munkában, ezért még egyszer szavazásra bocsátottam a kérdést, és újra Szilágyi Gábort javasoltam alpolgármesternek. A képviselőtestület a második szavazás során (két igen és öt nem szavazat mellett) sem választotta meg alpolgármesternek Szilágyi Gábort. Titkos szavazás volt, de én, aki a javaslatot tettem és az érintett is nyilvánvalóan igennel szavazott, ezért könnyen megállapítható, hogy az „új többség” akadályozta meg azt, hogy alpolgármestere lehessen Dömösnek. Ennek a magatartásnak is van neve, úgy hívják, hogy mu-
lasztásos törvénysértés. Ezzel a frissen felesküdött képviselőtestület tizennégy perccel az eskütétel után immár másodszor is törvénysértést követtet el. 1990. évi LXV. törvény 34. § (1) bekezdése előírja: „A képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy vagy több alpolgármestert választhat.” Emlékszünk, tizennégy perccel korábban ezt hallottuk: „Én Bartók László, Csonka József, Dr. Kóthy Miklós, Dr. Pálinkási Csaba, Pálmai József, Szilágyi Gábor esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek, az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom...” Nem nekem Novák Lajosnak és nem Szilágyi Gábornak okozott kárt az „új többség” felelőtlensége, hanem a dömösieknek, hiszen egy vis-major helyzetben, egy árvízkor, egy katasztrófa helyzetben, a polgármester akadályoztatása esetén nem lesz helyettese, aki átvegye a falu irányítását. Mindez miért? Hát az biztos, hogy nem Dömös és nem a dömösiek érdekében. Marad a hatalom mindenáron, akár a dömösiek érdekeivel szemben való akarása. Az alakuló ülés bezárása közben Csonka József jelentkezett és elmondta, hogy „azt tapasztaltam, hogy a faluban nagyon nagy probléma az információhiány, mindenféle kósza hírek vannak, mendemondák, nincsenek pontosan informálva sem a lakosok és visszafelé a képviselők sem, ezért én fontosnak tartanám, hogy egy önkormányzati kiadású helyi újság induljon és erről mihamarabb dönteni kellene. Javaslom, hogy a következő ülésen döntsünk egy újság indításáról.” Amikor erről a felvetésről megkérdeztem a képviselőket, az „új többség” bólogatásával jelezte egyetértését. Az összhang egész este olyan jól működött, hogy ezen már nem is lepődtem meg, az időzítésen annál inkább, vajon miért a nagy sietség egy újság létrehozására, azoknak az embereknek a részéről, akik az elmúlt négy esztendőben nem vettek részt a közéletben, nem akarták egyetlen gondolatukat sem megosztani a dömösiekkel és nem
2010. november jelezték soha, hogy elégedetlenek lennének a Dömösi Életben történő tájékoztatással. Ilyen jelzést egyébként soha senkitől nem kaptunk. Az újság, amint tapasztalhatták, teljesen nyitott, mindig, mindenki közölheti benne gondolatait, észrevételeit, kritikáit. Aki olvassa az újságot, pontosan tudja, hogy például korábban Márton Béla, Csathó Pál vagy az utóbbi években épp Pálmai József havi rendszerességgel megjelentethette a polgármestert, a képviselőtestületet, vagy az önkormányzatot érintő kritikáit. Tehát nem igaz az, hogy az információáramlás nem működik Dömösön. Az alakuló ülésen vajon miért egy újság megjelentetése a legfontosabb, például miért nem a focipálya folyamatban lévő építése. Talán csak nem a kampány folytatásában gondolkodik Csonka képviselő úr. Csonka képviselő úr jól emlékszik, amikor 1998 májusában Hendrik István átvette az önkormányzat DÖMÖSI DISPUTA című újságjának szerkesztését, októberben megnyerte a polgármester-választást. De most még egy kicsit messze vagyunk a következő, 2014-es önkormányzati választásoktól. Kivéve persze, ha előrehozott választásban gondolkodnak, amit fél év múlva a képviselőtestület önfeloszlatásával ki lehet kényszeríteni. Igaz ennek csak akkor van értelme, ha ez alatt a fél év alatt intenzív lejárató kampánnyal, rágalmazással és egyéb bulvártechnikákkal aláásni igyekeznek a jelenlegi polgármester népszerűségét. Nos ha ez a cél, akkor valóban szükség van egy új újságra a jelenlegi mellett, mégpedig nagyon sürgősen. Kár, hogy nem vallják be nyíltan: nekünk és a mögöttünk állóknak nem elég a képviselőtestületi többség, nekünk a polgármesteri pozícióval együtt az egész önkormányzati hatalom kell. Ügyes, tetejében mindezt (az információhiányra hivatkozva) közpénzen, az önkormányzat költségén lehet megvalósítani, csak az „új többség” képviselőtestületi határozata kell hozzá, de gyorsan, már a következő ülésen. Tisztelt Dömösiek! Az alakuló ülésen látható volt, hogy új fejezet kezdődött Dömös közéletében. Kérem, figyeljenek!
2010. november
Dömösi Élet
„Gondolatok egy beszélgetés kapcsán” történt hátba szúrásról FAGYAS RÓBERT
T
alán céltalan, dilettáns és elvetélt cselekedet mai fiatalként 1956-ról beszélni, akárcsak egyetlen szót is. Hogyan jön egy Kádár-korszak utolsó másodperceiben született bölcsészhallgató ahhoz, hogy a múlt eseményeiről véleményt hangoztasson, hiszen nem feltételezhet önmagáról oly felkészültséget, és igaz, zsigeri bölcsességet, mint az „emberélet útjának felén” járó „megmondóember”, aki abból a bizonyos sötétlő erdőből kijutni Dantéval ellentétben a jelek szerint nem igazán képes. Igaz, nem is kell kijutni. Jó az a finom sötétség, mintha „Kádár apánk” képzeletbeli méhének oltalmában pihenne az ember, ahol (bár én nem tudhatom, mert – ó! – fiatal vagyok még) háromhatvan a kenyér, tudunk házat építeni, nincs
munkanélküliség és mindez természetesen nem nyugati kölcsönök eltitkolt milliárdjaiból lehetséges a jólét látszatának fenntartásáért. Nem, nem… Fiatal és oktondi bölcsészeink vajon miért akarnak ebbe a kellemes, jótékony sötétségbe holmi könyvtári, levéltári naplopással fényt csempészni; fényt, amire a legkevésbé sincs szükségünk? Nem akarjuk az igazságot, talán kissé féljük is. Megszoktuk, hogy hallgatásunkért kenyeret kapunk – panem et circenses, – „Kádár-apánkat” elsirattuk ugyan, de gondviseléséről hadd képzelegjünk még vagy harminc-negyven évig! Érdekes fűszer gyanánt kínálom az igazságot nem tűrők fekete levesébe, hogy 1956 októberében nem tűrte tovább a magyarság a kommunista terrort, s az 1848-as eseményekhez hasonlóan (és hűen) fellázadt az elnyomó
Valakiknek nagyon útban vagyok NOVÁK LAJOS
O
któber 13-án reggel Dr. Szabó Attila jegyző úr szobájában tárgyaltunk, amikor kézhez kaptuk a napi postát. A nevemre szóló levél felbontása után meglepődtünk. Furcsa érzés volt, hiszen ilyen élményben még nem volt részem. Kétségkívül ritka az, amikor az embernek előállnak a műparaszt jóakarói, főleg akkor, ha mindez épp az alakuló ülés, a polgármesteri eskütétel reggelén történik (tökéletes időzítés). A jegyző úr tárgyilagos felsorolása a következő volt: becsületsértés, rágalmazás, veszélyes fenyegetés. Minthogy nem magánszemélyként, hanem polgármesterként szólítottak meg, ezért természetesen kötelességem volt rendőrségi feljelentést tenni az elkövető ismeretlen személy ellen. Azonban október 23-án még egy levél érkezett. Úgy látszik, valakiknek nagyon útban vagyok! Miért? Kiknek? Idővel majd minden kiderül.
hatalom ellen. Talán kevesen tudják azt a dokumentumokkal hitelesen igazolt tényt, hogy a szegedi egyetem Auditorium Maximumában megalakult MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) lobbantotta lángra a forradalmat, s a budapesti Műegyetem hallgatóinak addigra már gyakorlati, szabadságharcos fellépéséig Debrecen, Sopron, Pécs, Veszprém, Győr, Gödöllő, Miskolc (!), Eger és Mosonmagyaróvár főiskolai és egyetemi mozgolódásai is a szegedi diákküldöttek hírvitelének segítségével indultak (Hoppá! A régiek is hülyék voltak már?). A Budapesti Műszaki Egyetem október 22-ei Határozat című kiáltványa már az addigra országos, nemzeti igényűvé duzzadt követeléseket tartalmazta. A budapesti események, melyek végül Nagy Imre miniszterelnökké emelésével valóra váltották a függetlenséget, rövid időn belül mégis katasztrofális végeredménnyel zárultak. A november 4-ei szovjet megszállás pedig Kádár János közbenjárásával valósulhatott meg (bizony nem tévedés), aki végül a forradalom véres leverésének támogatása után átvette a hatalmat. Az 1956-os forradalmat követő retorzió a számok és módszerek tekintetében történelmünk során a legnagyobb. Több mint húszezer embert bebörtönöztek, s az eddigi források szerint kettőszázhuszonkilenc személyt végeztek ki koncepciós perek során. S ezek a számok közel sem tartalmazzák a forradalom halottairól szóló adatokat! Az ötvennégy évvel ezelőtti eseményekről fitymálva és vállvonogatva véleményt nyilvánítani nem is tudom, arcátlanság-e, vagy csak butaság. Jelen esetben attól tartok mindkét lehetőséggel számolni kényszerülünk. Azt a bizonyos „hátulról mellbe” publikációt, mely az elmés „Gondolatok egy beszélgetés kapcsán” címmel jegyeztetik, egyébiránt nem minősíteném, mindössze néhány pontatlanságra szeretném felhívni a figyelmet, mielőtt a cikk szerzője esetleg egy Lenin, Sztálin, Rákosi, vagy Kádár munkásságát
5 méltató sorozatot indítana lapunkban: Biszku Béla, aki valójában nyolcvankilenc éves és nem nyolcvanöt, belügyminiszteri működése alatt nem kevés halálos ítélet aláírójaként vonult be a történelembe, s az, hogy jelenleg jómódú nyugdíjas éveit éli a Rózsadombon, szerintem nem éppen elhanyagolható „furcsaság”. Mintha csak Charles Manson süttetné magát a californiai napsütésben koktélt szürcsölgetve. Nem gondolom, hogy csak én döbbennék meg rajta… Azt a „különös” kérdést, hogy a „az efféle jobboldali gondolkodásmód miért a jövő záloga?” nyilvánvalóan többen megmosolyogták az olvasók közül. Tehát cikkírónk szerint, ha valakit gyilkosság elkövetéséért börtönbe záratnának, az jobboldali gondolkodásmódnak minősülne. Érdekes álláspont, talán megérne egy doktori disszertációt a kifejtése… Az utolsó – végül már valóban nevetséges – költői kérdés, mely szerint „ezért osztogatják a diákhitelt, hogy a JÖVŐ nemzedéke ilyen kérdéseken törje az agyát?” már igazán nonszensz. A diákhitelnek még a fogalma sincs tisztázva „megmondóemberünk” agyában. A diákhitel nem valami ajándék, vagy szociális segély. Súlyos, kamatozó hitel, attól függően, hogy mekkora összeget vesz fel a hallgató. Például ha egymillió-háromszázezer forintot vesz fel (öt plusz két éves képzésének időtartamára), tíz éves törlesztéssel, ami havi tizenhatezer forintot jelent, végül kétmillió-húszezer forintot fog visszafizetni. (Ezt nem én találom ki hasra ütéssel.) Tehát lássuk be, ezt nem osztogatják, s csak magánbeszélgetésünk III/III-as módszereivel élő beszélgetőpartnerem megnyugtatása végett árulom el, hogy én soha nem vettem fel diákhitelt. Egyébként igen, a jövő nemzedékének többek között az is feladata (sőt felelőssége!), hogy a múlt feltáratlan, titkosított, eltussolt piszkosságait tisztázza, s a bűnösöket felelősségre vonja a mindenkori demokratikus igazságszolgáltatás eszközeivel. Magyarországon jelenleg kevés az esély arra, hogy ez Biszkuval és (még!) névtelen szolgálóival ez megtörténhessen, ám ezek a gyilkosok köztünk járnak. Ha szélsőséges nézetnek bizonyul, hogy mindez nem hagy nyugodni, hát nevezzen szélsőségesnek bárki!
Dömösi Élet
6
2010. november
A Bozóky Mihály Általános Iskola hírei FÁBIÁNNÉ GYIMESI LÍVIA – NYERS BERNADETT
S
zaladnak a napok, véget ér az ősz, és még csak hírt sem adott magáról a pilismaróti iskola. Kérem, nézzék el ezt nekünk, s fogadják szeretettel ezt az összeállítást, mely iskolánk hétköznapjairól, eseményekben gazdag életéről mesél. Az iskolánkban egy hétig „a víz volt az úr” A 2010-2011-es tanév első hete témahéttel kezdődött a Bozóky Mihály Általános Iskolában. Azt mondják, hogy ha az ember egy dolgot minél több oldalról körbejár, minél több érzékszervével megtapasztal, annál hatékonyabban és annál többet tanul meg az adott dologról. Ezt teszi lehetővé iskolánk számára a TÁMOP-3.1.4 pályázat, ami szakmai és módszertani megújulást hozott tanároknak diákoknak egyaránt, és aminek köszönhetően a témahét már második évben része tanulóink életének. Tavaly a föld volt, idén a víz az aktuális téma. A hetet a gyerekek az iskolában kezdték, osztályonként dolgoztak fel ismeretterjesztő szövegeket az őselemről szakértői mozaikkal, plakátokat készítettek az adott szöveghez, majd a megszerzett ismeretanyagot egymásnak is megtanították. Rengeteg vízzel kapcsolatos kísérletet végeztünk, a kézműves foglalkozások kereté-
Szeptember 7-én, kedden a DMRV Zrt. ügyvezető igazgatója engedélyével a felső tagozatos diákok a Visegrád és Nagymaros között húzódó, víz alatti alagutat látogatták meg. A közműalagút visegrádi bejáratánál Hurai Béla a DMRV Zrt Duna Jobbparti Üzemigazgatóság Északi Vízellátási Üzem üzemvezetője tartott rövid tájékoztatót az alagút építéséről, funkciójáról. Elmondta, hogy a létesítményt akkor hozták létre, amikor a Bős-Nagymarosi erőmű építési munkálatai miatt a Dunát elterelték, és a meder szárazon állt, így az alagút száraz mederben, 2,8 m átmérőjű előre gyártott betongyűrűk felhasználásával készült. Köszönjük a lehetőséget! A Magyarországon kuriózumnak számító, a Duna alatt 16 méter mélyen húzódó 550 m hosszú járatban Nagymaros irányából Visegrád irányába hoznak át ivóvizet, Dömös, Pilismarót és Visegrád térségéből pedig a szennyvizet vezetik át a nagymarosi oldalra, amely onnan a váci szennyvíztisztító telepre kerül tisztításra. Ezen kívül különböző szolgáltatóknak biztosít lehetőséget arra, hogy villamos vezetékeket, optikai kábeleket és egyéb hálózati elemeket átvezessenek a Duna alatt.
ben pedig vízzel kapcsolatos tárgyakat készített a lelkes ifjúság. Készültek hajtogatott halak, akváriumok fából és dobozból is, tavak halakkal, vízinövényekkel, vízimalom, kishajó. A hét következő három napja forgószínpad szerűen, kirándulásokkal telt: különböző helyszíneken ismerkedtünk a víz jelentőségével.
A Szülői munkaközösség támogatásával tanulóink a Tropikáriumba látogattak, ahol a lelkes gyereksereg a tenger élővilágával ismerkedhetett meg, és rájákat is simogathatott. Az esztergomi Duna Múzeum is igen sok élménnyel szolgált: diákjaink interaktív órán vettek részt, megtekinthették a gyerekek egy
XVIII. századi vízimalom gépezetét, kipróbálhatták a Pancsolót, amely ősi vízi szerkezetek használatával ismertette meg őket, megismerkedtek a vizek szabályozása előtti állapotokkal, helikopter szimulátorban egy utazást tehettek hazai vizeink felett, megtekinthették egy XIX. század végi utcarészlet csatornázását.
körét a lehető legsokoldalúbban körbejárni, a gyerekeknek széleskörű ismeretanyagot átadni, többféle formában felkelteni érdeklődésüket. Ilyen az, amikor a „Bozókyban a víz az úr.” 2010. október elsején, a ZENE VILÁGNAPJÁN rendhagyó énekórával ajándékozta meg diákjainkat az Összefogás Dömö-
Szeptember 10-én, pénteken Benkovics László, az előző húsz év polgármestere a vizek kártételéről, a pilismaróti vízkárelhárítási feladatoktól tartott tájékoztatót a bozókys diákoknak. Diasor segítségével mutatta be az utóbbi idők legnagyobb árvizeit, különös tekintettel a térségünket érintőkre, és felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy árvíz idején milyen veszélyek leselkednek rájuk a Duna-parton. A gyerekek két vetélkedőben adtak számot a héten megszerzett tudásukról: „Víz kvízt” és „Csiga csatát” játszottunk. A játékok során vízzel kapcsolatos kérdésekre kellett helyes választ adniuk. Abban, hogy melyik csapat lett a nyertes, a szerencse döntött, hiszen a gyerekek olyan jól válaszolták meg az általunk feltett kérdéseket, hogy a válaszok alapján minden csapat győztes lehetett volna. A témahetet pénteken emelkedett hangulatban karaokéval zártuk, ahol „vizes” dalokat énekeltünk. Az időjárás sajnos nem volt velünk kegyes a témahét alatt, majdnem minden nap esett az eső, ezért voltak olyan programjaink, amiket nem tudtunk megtartani. Ilyen például a tűzoltók bemutatója, hajókázás a Dunán. Ezek a programok később kerülnek megrendezésre. Összességében elmondhatjuk, hogy sikeres témahetet zártunk le. Megpróbáltuk a víz téma-
sért Közhasznú Egyesület. Vendégünk volt Lovász Irén előadóművész, népdalénekes, aki csodálatos hangjával varázsolta el közönségét. Tanulóink megtanulták népzenei tájegységeinket, és sok gyönyörű – már ismert, Bartók és Kodály által gyűjtött – népdalt hallhattak, melyet a művésznő által lejegyzett énekek követtek. A jó hangulatú koncert az együtténeklés örömét is megadta tanulóinknak: szépen zengtek iskolánk falai közt a már jól ismert népdalok, és sikerült megtanulnunk egy új, a Dunáról szóló, felvidéki népdalt. Köszönjük ezt a különleges élményt! 2010. október 8. komoly szakmai kihívás elé állította iskolánk nevelőtestületét. Publikáltunk, és jó gyakorlatnak kínáltunk fel más intézmények számára nálunk jól bevált, több éve eredményesen működő, általunk kidolgozott programokat. A „Tanulásmódszertan kicsiknek és nagyoknak” című programunkat megvásárolta, és adaptálja a dunaharaszti Hunyadi János Általános Iskola. Ezt az adaptációs folyamatot szakmai beszélgetések, látogatások, továbbképzések segítik. A dunaharaszti kollégák kérésére azonban nem csupán néhány kolléga, hanem a Hunyadi János Általános Iskola teljes tantestülete (45 fő) tett látogatást nálunk, vett részt bemutató órá-
2010. november
Dömösi Élet nyerte, a második helyezést a Biblia Centrum, a harmadik helyezést az All Stars csapata érte el. GRATULÁLUNK! Az eseményekben gazdag ősz után lázasan készülünk további feladatinkra. A TÁMOP 3.1.4 pályázatot lezártuk, annak szakmai eredményeit beépítettük iskolánk mindennapjaiba. Október elején értesültünk arról, hogy az informatikai eszközbeszerzés
kon, és tanulta a tanulásmódszertan tanításának lehetőségeit. Aznap minden osztályban bemutató tanítás volt: pedagógusaink és diákjaink egyaránt kitettek magukért! A szakmai nap nagyon jól sikerült. Ehhez a szakmai sikerhez gratulált Mayer Eszter, a Közép-Dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet jelenlévő munkatársa intézményünknek. „Segítünk Devecser!” A vörösiszap katasztrófa iskolánk minden tagjában tenni akarást indukált. S hogy ez a szándék kézzel fogható legyen, felvettük a kapcsolatot a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskolával annak apropóján, hogy segíteni szeretnénk. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogy hogyan. A tantestület, diákönkormányzat és a szülői munkaközösség gyors összefogásának eredményeként megszületett a „DEVECSER-KUPA” gondolata, és 2010. október 18-án délután labdarúgó villámtornát szerveztünk a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola megsegítésére. A sportdélutánon nemcsak pilismaróti, hanem számos dömösi és esztergomi focikedvelő is játszott. A nap bevételét, kettőszázötvenezer forintot az iskola képviselői (Fuzikné Dakos Éva igazgatóhelyettes, Osvaldné Lik Rita tanítónő, Takács Márton Marótia Köztársaság miniszterelnöke, Fekete Andrea Marótia Köztársaság miniszterelnökhelyettese, Takácsné Gyenes Ildikó a Szülői Munkaközösség
képviselője) személyesen vitték el Devecserbe. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek, meghallották hívásunkat, s támogatták a nemes célt! Köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon segített: focizott, szurkolt, mérkőzést vezetett, bemutatót tartott, adakozott, sütit sütött, vagy akár ügyeletet vállalt! Csodálatos volt: egy jó hangulatú délután, sok kedves, segíteni akaró ember… és az ÖSSZEFOGÁS SIKERÜLT! Résztvevő csapatok: BOZÓKYS DIÁKOK BIBLIA CENTRUM ALL STARS MŰANYAG ÜZEM DINAMÓ REMÉNY BAJNOKAI MALÁJ TIGRISEK VÖRÖS ÖRDÖGÖK VIHARI AUTÓVILLAMOSSÁG NÁDORÉK PILISMARÓT ÖREGFIÚK DÖMÖS ÖREGFIÚK BUU JÁTÉK FEKETE PUMÁK DÖMÖSI NŐI VÁLLALKOZÓK ÖSSZEFOGÁS DÖMÖSÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET PILISMARÓTI KÉPVISELŐK AIKIDO IFI AIKIDO FELNŐTT SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉG AMAZONOK TANÁROK BATÁRÉK A DEVECSER KUPÁT a Vihari Autóvillamosság csapata
7 pályázaton egy interaktív táblát nyertünk, október 20-án kaptuk a további jó hírt: sikerült a TIOP1.1.1 pályázatunk is, ami lehetővé teszi, hogy szép új iskolánk informatika szaktantermébe új számítógépek, és az iskolába még négy digitális tábla kerüljön. Így a szakmai feladatok mellett további pályázati kötelezettségek előtt állunk, melyet boldogan teljesítünk!
A Szivárvány Óvoda hírei
Néptánc az óvodában DORKÁNÉ LÉVAI CSILLA ímár Sándor nyolcvanadik születésnapját ünnepelte október másodikán. A Magyar Állami Népi Együttes egykori művészeti igazgatója és koreográfusa, Magyar Örökség díjas, Állami díjas érdemes művész szerint: „Fontos lenne, hogy a néptánc is bekerülhessen a közoktatásba már óvodáskortól, mert mindazt, amit a néptánc adni tud egyetlen tantárgy, sem pótolhatja.”
bizonnyal a szülők is ismerik ezeket! A népzene, a néptánc varázsa, ha egyszer megérint, bizonyosan magával ragad, és mély nyomot hagy a gyermekekben. Ezt látjuk és tapasztaljuk mi magunk is a gyerekek között. Kodály Zoltán szerint „a magyar népzene az egész magyarság lelkének tükre.” A magyar népi játékok során, a gyerekek bújnak, kapuznak, forognak, közben vigyáznak,
A farsangi táncházak sikere nyomán a rendszeres hetenkénti néptánc foglalkozások is elkezdődtek Dömösön, az óvodában. Óvodai szinten huszonöt gyermek szülei tartották fontosnak, hogy gyermekük ebben részt vegyen. Az egyik csoportszobában vállalva az átrendezést és nélkülözve a tágasságot, délutáni időben fél öt és negyed hat között Kéner Orsolya játszik, és táncol velünk. Székely népmeséket mesél, és fiús botos játékokat tanít. Azok a gyerekek, akik nem járnak ezekre a foglalkozásokra, szintén megtanulják az elhangzott énekes-játékokat, táncmozdulatokat, mert ezeket a gyerekek nap, mint nap éneklik és játsszák jártukban-keltükben. Már minden
nehogy beüssék a fejüket, hogy jó irányba forduljanak – tehát már itt is rengeteget fejlődnek. A táncot a gyerekek utánzással sajátítják el – ami szellemileg is sokat követel már. A mozgás a táncban minden testrészt megmozgat, és a mozgásformák is rendkívül változatosak. Formálódik a gyermekek ízlésvilága, segít a kapcsolatteremtésben, a közösségépítésben. ”...Rá kell egyszer már mutatni a legkisebbek nevelésének országos kulturális jelentőségére. Ha nem ültetjük el a zene szép magvát a legzsengébb korban, később hiába próbálkozunk vele: ellepte a lelket a gyom. Van-e szebb hivatás, mint új kertben az első jó magot vetni?” (Kodály)
T
Dömösi Élet
8
Zene, tánc... és Áprily PAULUSZNÉ TÓTH ANNA
A
múlt hónapban a zene volt a főszereplő az Áprily iskolában, ebben a hónapban a tánc került terítékre. Iskolásaink közül az ötödik osztályosok olvashattak és nézhettek meg egy „mesét”: Otfried Preussler: Krabat a fekete malomban című művét. Évente egyszer adják elő és mindig teltházzal fut. Nekünk viszont van Mariann nénink, aki – mivel bennfentes táncos körökben – szinte mindenre tud jegyet szerezni, szerencsénkre. Már az is fantasztikus volt, hogy a könyvet szinte kapkodták a gyerekek egymás kezéből, sőt a szülők is olvasták! Drámaórán tananyagként dolgozzák fel (könyvismertetést lásd alább). A táncszínházban igazi „fekete hangulat” fogadott bennünket. Az angolszász hagyományok szerinti Haloween-party-ba csöppentünk: mindenhol boszorkánynak öltözött jegyszedők és tök minden mennyiségben: még tökös rétes formában is. Fergeteges egy órát láthattunk. A táncosok igencsak kitettek magukért, ezt bátran állíthatjuk. A közönség hol hangosan nevetett, hol pedig libabőrösen ült a helyén, de egy percig nem unatkozhattunk. A darab végén a zenekar az aulába vonult és jöttek a varjúlegények, hogy a késő estébe nyúló táncházzal tegyék fel a koronát a napra. Felemelő volt, hogy azokkal, akik az előbb még a színpadon ropták a táncot- most mi táncolhatunk. Hát nem fázott senki sem. Azok meg főleg nem, akik még a buszhoz menet is járták, csak járták, csak járták... Katarzissal a szívünkben jöttünk hazafelé. Mindenki megértette a darabot, hiszen a buszon hazafelé átbeszéltük, mindenki elmondhatta, mit értett meg, és aki még választ keresett valamire, azt megkaphatta. Maradandó élményt kaphattunk az Almássy Gonoszoktól. Íme egy kis ízelítő a Nemzeti Táncszínház honlapjáról: Kilenc varjú gubbaszt a rúdon a fekete kamrában. Csőrüket a bal szárnyuk alá rejtik. Így parancsolta nekik a félszemű Mester, a félelmetes malom gazdája. És
ekkor belép a lány, hogy a madárrá varázsolt molnárlegények közül kiválassza szerelmesét... A Fekete malom című előadásban megjelenő elvarázsolt malom, a garabonciás legények vándortörténetei a Közép-európai kultúrában gyökereznek, s megjelennek a Kárpát-medence valamennyi népének hiedelem világában. Ez indokolta, hogy a történetet a néptánc nyelvén, táncszínházi formában, a Kárpát-medence változatos tánckultúrájának felhasználásával fogalmazták újra az alkotók. A malom ősidők óta metafóra, az örökkévalóság, az állandó ismétlődés, a szakadatlan körforgás metafórája. A malom monoton ismétlődésben darálja az időt, az életet, a fekete malom még a lelket is. Fitos Dezső koreográfiája a fekete mágia vilá-
gába röpíti varjúszárnyon a nézőket. A sötét hatalom birtokosa, a Mester, kit Fitos Dezső, a Harangozó-díjas rendező-koreográfus (kétszeres Aranysarkantyús) maga alakít, mindig újabb és újabb áldozatokat keresve, a fiatal, tisztalelkű, romlatlan ifjút akarja bűvkörébe vonni. Sikerül-e neki, vagy a legény egy fiatal lány iránt érzett szerelme megakadályozza ebben, erről szól a Fekete malom című táncszínházi produkció. Könyvismertető: Otfried Preussler: KRABAT A FEKETE MALOMBAN A Krabat... igazi retro: először 1976-ban jelent meg németül, magyarul pedig 1985-ben a Móra kiadónál. Első definícióra „dark” mesének, még inkább ifjúsági regénynek lehetne titulálni, még a Harry Potter előtti korból. Igazából az teszi érdekessé, hogy jó mesékhez illő módon felnőtt fejjel is élvezhető – egyszerű, de egyáltalán nem gyermeteg.
Áprily-hét, 2010 PAULUSZNÉ TÓTH ANNA
M
inden évben megemlékezünk iskolánk névadójáról, amit tematikus hét keretében dolgozunk fel. Idén visszanyúlunk a gyökerekhez: Székelyföldre látogatunk képzeletben. Gazdag programot állítottunk össze idén is, melynek mottója: Parajdi forrásvizek. Áprily Lajos egyaránt kötődött a parajdi sóvidékhez és Visegrádhoz. A két nagyon távoli földrajzi hely most összekapcsolódik, hogy feltérképezhessük, mi volt az, ami miatt a költő mindkét vidéket oly nagyon kedvelte. Már most nagy a készülődés, hisz tanulóink már tanulják a Székely himnuszt (osztályok közötti verseny van!), biflázzák a meséket, mondákat, regéket a szavalóversenyre. Nagyon sok iskola nevezett, ennyien még sosem jelentkeztek! Nagy öröm ez nekünk. Nívós zsűri bírálja majd el, ki a legjobb előadó, és azt is, hogy a kiadott mesékhez készült rajzok közül melyik a legszebb, legjobban sikerült alkotás. Íme a meghívónk (a nyílt nap – helyhiány miatt – csak az iskolánkba járó gyerekek szüleit várja):
Áprily-hét – november 13 - 23. November 13. szombat 10 órától Szomszédolás: kirándulás az Áprily-völgybe November 14. vasárnap 11.30-tól Református istentisztelet Áprily Lajos emlékére November 15. hétfő 10 órától Kirándulás az Áprilyvölgybe – Kisoroszi, 1-4. osztály 13.30-tól Áprily-kupa: alsós sor - és váltóversenyek 14 órától T a k a r ó M i h á l y : Száműzött magyar irodalom – Áprily Lajos – rendhagyó irodalomóra a 8. osztályban 14 órától Székely himnusz – az énekverseny döntője 17 órától Generációk találkozása - az „Áprily Iskola” hagyományait megteremtő kollégák köszöntése November 16. kedd 8 órától Nyílt nap az 5-8. osztályban 10 órától Áprily Lajos és családja – családfa készítés Kisorosziban 13.30-tól Áprily kupa: labdarúgás 14 órától A székely népzene I.
2010. november A bölcsészebb lelkületűek valószínűleg vidáman bogarászhatják a rejtett jelentéseket és szimbólumokat ebben a régi molnármesékre, legendákra és a könnyen felismerhető fausti elemekre épülő történetben. A könyvnek egészen sajátos hangulata van, amit a magyar kiadás duplaoldalas, fekete-fehér illusztrációi még ki is emelnek. A Krabat a Fekete Malomban magyar kiadása jelenleg már csak antikváriumokban vagy könyvtárakban található meg (nekünk is csak két példány jutott, ráadásul ezt is a váci könyvtárból kértük ki), de azok, akiket nem riaszt el az a szó, hogy „mese”, nyugodtan próbálkozzanak meg vele (brainoiz honlapjáról). 2010. november 10-én szerdán 15 órától a Művészetek Palotájában a BOGÁRMESE című kamarabalett előadást nézzük meg. Meséjét írta: Lázár Ervin és Lázár Zsófia (bővebben az www.aprily-visegrad.hu oldalon). November 17. szerda 8 órától Nyílt nap az 1-4. osztályban (1-6. óra, ideiglenes órarenddel) 13.30-tól Áprily-kupa: floorball November 18. csütörtök 8 órától Nyílt nap Kisorosziban (1-6. óra) 10 órától Székely emlékek Visegrádon (osztályprogramok) 14 órától A székely népzene II. 15.30-tól Vendégségben a „házigazdák” – látogatóba várjuk az önkormányzat képviselőit November 19. péntek Áprily-nap 9 órától a „Parajdi forrásvizek” című képzőművészeti pályázatra érkezett művekből szerkesztett kiállítás megnyitója és díjátadás Emlékműsor Áprily Lajos tiszteletére 10.15-től „Parajdi forrásvizek”– vers- és prózamondó verseny, 12.30-tól A vers- és prózamondó verseny eredményhirdetése november 22. hétfő 17 órától Fogadóóra Kisorosziban November 23. kedd 17 órától Fogadóóra Visegrádon 18 órától Pályaválasztási szülői értekezlet
Dömösi Élet
2010. november
9
Infó-kuckó
Tényleg ingyen! IFJ.
PAULUSZ JÓZSEF
M
anapság jószerivel a levegő is pénzbe kerül, így ha valamit ingyen adnak, az ember (jogosan) kételkedik. Útonútfélen (neten-netfélen) találkozni lehet a következő felhívásokkal: Töltsd le most kedvenc MP3 számodat ingyen! Aztán amikor rákattintunk, akkor közli, hogy mégsem ingyen vala – mert vagy regisztrálhatunk (és utána kapunk egy csomó sms-t amiért aztán nem győzünk fizetni és még töröltetni sem tudjuk magunkat a rendszerből), vagy tényleg fizetni kell. Magyarán – csak az volt ingyenes, hogy felmehettünk az adott honlapra. A fájlcserélő oldalakat én nem ajánlom (erről majd egy
későbbi cikkben), de nélkülük is le tudjuk tölteni legálisan a kedvenc számainkat. Gondolom a YouTube oldalt nem kell senkinek bemutatni, ahol jószerivel nincs az a szám, dal, vers, stb. amit itt ne tudnánk megtalálni. Igen ám, de ez még nem a mi gépünkön pihenget – innét le kell tölteni. Írjuk be a böngészőnkbe a www.dvdvideosoft.com címet. Mentsük le a gépünkre, installáljuk fel és máris nekikezdhetünk: 1. Keressük meg a YouTube-on a kívánt számot és a címsorban található linket jelöljük ki, majd kattintsuk a másolás gombra. 2. Nyissuk meg az imént feltelepített programunkat. Kattintsunk az első mezőbe (internet
felirat), majd az új ablakban a „Free Youtube to MP3 Converter” gombra. 3. Az új ablakban kattintsunk a beillesztés (paste) gombra, adjuk meg könyvtárunk nevét ahova szeretnénk menteni (output folder) majd kattintsunk a letöltés (Download) gombra. A YouTube videó máris töltődik és MP3 zene lesz belőle.
Mementó a focipályáért… GÍR TIBOR – Emlékszel? – Kezdi mondókáját gyermekkori ismerősöm, akivel kutyasétáltatás közben találkoztam a Duna-parton, a teniszpálya környékén. Talán meg sem álltunk volna beszélgetni, ha nem ragad bele a biciklije a sárba. Néhány formális szó váltása után a focipálya felé biccentett. – Három csapata is volt Dömösnek, serdülő, ifjúsági felnőtt. Ez barátok közt is legalább hatvan igazolt játékost jelentett. – Emlékszel a csapatokra, akik itt megfordultak? Esztergom, Komáromi Olaj, Tokodi Üveggyár, Nyergesújfalu, Lábatlan, és a tatai Rákóczi, akivel a visszavágót a nagy múltú tatai edzőtáborban játszottuk! Hihetetlen élmény volt! Vagy emlékszel a falun belüli mérkőzésekre? Volt itt soványakkövérek meccs, alvég-felvég rangadó vagy az évtizedekig lejáró öregek-fiatalok játéka. Mennyien jöttek szurkolni?! Legalább négyszáz ember állt a pálya szélén! Ami talán semmit sem mond azoknak, akik nemrég költöztek ide. – Persze, hogy emlékszem! De te sem gondolhatod komolyan, hogy itt újból focicsapat verbuválódik? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Tudom, a gazdasági helyzet, válság, mindenki a megélhetéséért küzd! De tudod, ha lehetőséget kapnának a fiatalok – amit mi is megkaptunk a nagy füves focipályával –, ha felállnának a számítógép mellől, ha a kocsma helyett a zöldfüves pályát választanák, akkor lehetne itt némi jó hangulatú sportélet. – mondja régi ismerősöm, miután kiszabadította kétkerekűjét a sár fogságából, majd a válla felett visszanézve hozzáteszi. – A remény hal meg utoljára! Remény? Remény! Ott maradtam a pálya szélén, és végignézve rajta nekem is eszembe jutott néhány emlék: sportnap, pálya melletti bográcsban főzés egy falunap alkalmából, vasárnap délelőtti focizás az öregfiúkkal, a Rám-szakadékot megjárt fáradt kirándulók népes tábora, akik a hajójukra várva itt töltötték az időt, vagy a kempingben alakult alkalmi csapatok sörre menő játéka. Remény? Igen reménykedem benne, hogy lesz majd valaki, jó pár év múlva, aki nem a múlton fog merengeni, hanem a következő hétvégi falunapra gondol, ahol majd a barátaival fog találkozni, a nagy, füves focipályánál!
Természetesen nem kell egyenként letöltögetni, egyszerre több számot is beilleszthetünk, és máris hallgathatjuk. A program ennél jóval többet tud (video, telefon konverter, CD- DVD írás, konvertálások más formátumba és még sok minden), de én most csak az MP3 letöltésről írtam. Tényleg ingyenes és jól használható!
Huszonegy
IFJ.
PAULUSZ JÓZSEF
Alejandro Gonzalez filmjében ennyi gramm a lélek súlya. Vagy a Black Jack játékban ennyi az a szám, amit el kell érni a játékosnak. Az Egyesült Államokban ennyi év a tényleges nagykorúság ideje. Lehet jó érzéssel gondolni rá: milyen jó dolog látni huszon-
egy krémest, vagy éppen negatív érzelmekkel: huszonegy pofont nem kellemes kapni. Én most sem pozitív, sem negatív hangot nem akarok megütni. Viszont tény, hogy huszonegy felnőtt volt jelen egy frenetikus Bornai Tibor esten, abban a faluban, ahol soha, semmilyen program nincs.
Dömösi Élet
10 „Ott, ahol zúg az a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó! Ott, ahol kiömlött annyi drága vér, Egy ezredévről mond mesét a szél.” (Dr. Kiss Angyal Ernő) DOBOS KÁROLY
E
gy kicsiny magyarországi település, még ezer lakosa sincs, s nevét szinte pillanatok alatt megismerte az egész világ, különösen a televíziós és internetes híradásoknak köszönhetően. Sokan ezen a földgolyón azt sem tudják, hogy hol van, és egyáltalán létezik e Magyarország, nemhogy Kolontár! Mégis a katasztrófa híre és képei pillanatok alatt szerterepültek a világban. Vigyázzatok emberek! A vörös iszap rombol, öl, és mérgez! Továbbhaladt, és útjában még több településen keresztül a folyókba ömlött, veszélyeztetve az ivóvizünk tisztaságát. Szinte felmérhetetlen a kár! Életek munkája vált semmivé, és családok válhattak volna földönfutókká, ha nincs segítség. A segítség azonban nem késlekedett. Összefogott az egész ország. Az ország vezetői azonnal cselekedtek, s az ország népe a bajbajutottak segítségére sietett. Néhány hónappal azelőtt az árvíz, most a vörös iszap rombol, s mindkét esetben összefogtak a
Kolontár magyar emberek, hogy segítsenek a bajbajutottakon. Adakoztak pénzben és természetben. Küzdöttek a gátakon, lapátolták az iszaptengert, mentették, ami menthető. Valahogy így történt 1956ban is, amikor november 4-én, mint a vörös áradat bezúdult Budapestre a Vörös Hadsereg több ezer tankja és katonája, hogy lerombolják, és csírájában elfojtsák a kezdődő, idegen hatalmat lerázó magyar demokráciát. Rengett a föld, és morajlott, ahogy jöttek, és lerohanták a hősiesen ellenálló kis „Kolontárokat”. A történészek adatai szerint közel húszezer magyar pusztult el ezekben a napokban! A reményt keltő napokban október 23-tól november 4-ig hasonló összefogás volt az országban, mint napjainkban. Akkor azonban a „vörös iszap” volt a győztes. Elárasztotta az egész országot, és beszivárgott a legelrejtettebb területre, az emberek lelkébe! A félelem és az egymás közötti bizalmatlanság megmérgezte az emberi kapcsolatokat. A marxista ideológia gyűlöletre (osztályharcra) alapozott elmélete
igyekezett kiszakítani a szívekből az Isten által rendelt magatartást, ami csak a szeretet parancsán épülhet fel. A „Birodalom”, melynek elnyomó hatalmán az első sebet a maroknyi magyar forradalom ejtett, egyszer csak, mint más annyi birodalom a történelem folyamán, a történelem Urának leheletétől szertefoszlott! „Kimentek a tankok, bejöttek a bankok” időszaka következett. A „vörös iszap” tovább mérgezett. A Mammon, a pénz istene tovább fertőzött a neki megfelelő táptalajon. A harácsolás, az önzés, a közöny jól szaporodik rajta! „Én vagyok a legfontosabb! Nekem kell minden! Nekem ez jár! Nem érdekel a másik ember nyomora! Nem érdekelnek a szüleim! Nem érdekel a történelmünk! Nem érdekel semmi csak én, én Én! A jelen a pillanat!” Elkeserítő állapot! „Mégis van remény! Hinni kell, óh, hidd hát el!” Miért mondom ezt? Nemcsak azért mert a mondás szerint „a remény hal meg utoljára!” Hanem mert reményt keltő jelek vannak, és mert
Legyünk barátok! KÁLMÁN ANTAL ATYA
A
cím kicsit félrevezető. Nem arról van szó, hogy mindenkinek a ferences szerzetesi életforma szerint kellene élni, hanem arról, hogy ez az ember egyik legalapvetőbb igénye az életben. Nemrégiben két filmet készítettek egy óvoda kiscsoportjának az első két hetéről. A kisgyerekek, akik addig édesanyjuk szeme -fényei voltak, hírtelen szembe találják magukat tíz másik gyerekkel, akik szintén úgy gondolják, hogy ők a világ közepe. Ebből
természetesen sok konfliktus adódik. Két mondat jellemzi a kapcsolatukat: Legyünk barátok! Illetve: Nem vagy a barátom. Bár játéknak tűnik, ez a két mondat
mégis nagyon fontos a kisgyerekek életében. Egy rövid részlet a filmből: Gáborka, és Lajoska játszik a szobában, éppen várat építenek kockából. Látszik rajtuk, hogy az épületet nagy gonddal próbálják minél magasabbra építeni. Hírtelen Lacika megjelenik, odafut a várhoz, egy mozdulattal fellöki a tornyát. – Csúnya a várad! – majd elfut jó messzire. Az építők megszeppennek, de újra kezdik az építkezést. Közben Józsika érkezik, aki messziről figyeli a művet. Először nem meri megszólítani a többieket, de amikor az egyik kocka elgurul, felemeli és odaadja. Csak ez után meri feltenni a kérdést. – Játszhatok én is? Gáborka és Lajoska összenéz, kicsit tanakodnak, majd csak annyit mondanak:
2010. november „az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a Honért!” Mert áldozatok árán élünk! Munkáink, erőfeszítéseink és kiontott drága magyar véreink által élhetünk, és lehetünk itt a Kárpátmedencében mi magyarok, mi dömösiek is. Reményt ad a mi hitünk, hogy a magyar népet nem hiába vezette ide erre a helyre kelet és nyugat mezsgyéjére a Mindenható, Azért hogy példát mutassunk a népeknek a Szabadság szeretetéről. Mert „ahol az Isten Lelke, ott a szabadság!” és „Nem sokaság hanem Lélek, szabad nép tesz csuda dolgokat!” Mi tehát a teendőnk, hogy valóban szabadok lehessünk, hogy a bűneink vörös iszapjától végleg megszabaduljunk? Ki teszi a csuda dolgokat? A Szentlélek. Ő az, aki megerősíti a mi hitünket abban, hogy Jézus Krisztus kiontott vére megtisztít minden bűntől, és olyan szabadságban élhetünk egyénenként és nemzetként, mint ahogyan azt Ő eleve elrendelte. Kérjük tehát Isten áldott Szentlelkét, legfőképpen az igaz hitért, mert Jézus ígérte, hogy: „ád a ti Mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik Tőle kérik”! „Jövel Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket!” Ámen! – Jó. Persze az együttműködés nem egyszerű. Miután a vár elkészült, újra megjelenik Lacika, de a fiúk felkészültek a támadásra. Nem engedik, hogy a vár közelébe menjen. Végül Józsika-talán véletlenül, talán szándékosan megüti a várat, ami összedől. – Nem vagy a barátom! Lehetne még hosszan folytatni a történetet, hogy hogyan készül el, és hogyan dől újra és újra össze a vár, de nem a játékkockákon van a lényeg. Ezek a három éves gyerekek szép lassan megtanulnak együttműködni, rájönnek arra, hogyan lehet szebb, magasabb várat építeni. Talán sokszor sírva is fakadnak játék közben, és néha az óvónénire is szükség van, hogy elrendezze a vitákat, de ha itt nem tanulják meg az együttműködést, akkor soha nem fognak tudni senkivel sem együttműködni. Mi is várat építünk néha. Jó lenne, ha mi is ki tudnánk mondani ezt a mondatot: „Legyünk barátok!”
2010. november
Dömösi Élet
11
Gumiszerelés, centrírozás, javítás Visegrádon 06 20 661 7803 Várjuk olvasóink írásait! Aki úgy érzi, hogy közérdeklődésre számot tartó mondanivalója, javaslata, kérdése van, írja le, és küldje el nekünk. Bárkitől elfogadunk cikket, ha az közlésre alkalmas, még akkor is, ha mondandójával nem mindenben értünk egyet. Ilyen módon kívánunk fórumot biztosítani a különböző véleményeknek. A beküldött írásokat nem változtatjuk meg, csak az esetleges nyelvi, illetve helyesírási hibákat javítjuk ki. Nem közlünk rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltésre alkalmas, a jó ízlést és az alapvető emberi jogokat sértő vagy trágár, stb. írásokat. Kéziratot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Dömösi Élet Kiadja: az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület Felelős kiadó: Takácsné Gyenes Ildikó Felelős szerkesztő: Szilágyi Gábor Szerkesztőség: Pauluszné Tóth Anna, Vanekné Vakán Anikó A szerkesztőség címe: 2027 Dömös, Táncsics M. u. 10. Telefon: 20-579-7829; E-mail:
[email protected] Készült az iGlobe Team Kft. nyomdájában, 500 példányban Ingyenes kiadvány. Eng.sz.: 2.9/595-1/2006 Az újság összes eddig megjelent száma a www.domos.hu internetes oldalon olvasható.
[email protected]
12
Dömösi Élet
2010. november