Megalakult az Önkéntes Támogatói Kör „Kezdeményezésünk célja, hogy a magunk eszközeivel hozzájáruljunk az ÖKU fejlődéséhez, a gyermekeink által látogatott Iskola és a tanárok körülményeinek javításához, a rendelkezésünkre álló lehetőségek
kiaknázásához - tudatosan.”
Akarsz segíteni? Ha úgy érzed, hogy a kezdeményezés felkeltette érdeklődésedet, vagy ha kérdésed van, hogy mit és hogyan csinálunk, vagy ha lenne ötleted, hogy te mit és hogyan tennél, akkor köztünk a helyed!
Támogatói Est – Okok a háttérben Az ÖKU – a vezetőség által meghatározott – céljainak megvalósításához szükséges anyagi bázis, ill. pályázatok önrészének előteremtése Hagyományteremtés
Közösségépítés, az elsős szülők integrálása az iskolai közösségbe
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással A rendezvénysorozatnak minden évben egy aktuális és személyre szabott üzenete van, amely az ÖKU-hoz (is) köthető
A 2012-es est célja iskolánk sportpályájának korszerűsítéséhez szükséges pályázati önrész biztosítása, amelynek az aktualitását a londoni olimpia, ill. a magyar sport, a sportsikerek, a hazaszeretet és magyarságtudat pozitív példája adja
Erre a filozófiai háttérre épül az idei műsor, ill. ehhez köthető a támogatandó cél is, az iskola 18 éves sportpályájának a korszerűsítése
Támogatás
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
• Nem titkolt célunk, hogy a Rendezvény másodlagos célja az ÖNKÉNTES ALAPÚ TÁMOGATÁS • Meggyőződésünk, hogy nemes célokra szívesebben áldozunk, különösen akkor, ha a támogatandó cél kézzel fogható, gyerekeink nevelését-épülését szolgálja, és amellyel utóbb átlátható módon és egyértelműen el is tudunk számolni
Műsor _
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
• „Amit csak a sport taníthat.” • Beszélgetés Kovács Katalin, Nagy Tímea olimpiai bajnokainkkal és Kropkó Péter többszörös nemzetközi Ironman bajnokunkkal személyes élményeikről • Fővédnök: Schmittné Makray Katalin • Házigazda: Kovács Koko István • Népmese, Divatbemutató, Borkóstoló, Állófogadás
Ültetés étel-ital
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
• A rendezvény frontális, „színházi” jellegű esemény, nincs ültetett vacsora, csak álló-fogadás • A rendezvény főtámogatója, a CBA biztosítja az est teljes étkeztetését • Az egri Gál Tibor pincészete biztosítja a borokat • Az ÖKU-s családok vállalták házi készítésű édes és sós sütemények elkészítését
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
Helyszín / résztvevők száma
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
• A 2012-es – első – rendezvény az ÖKU aulájában és udvarában kerül megrendezésre • Cél, hogy a helyszín által biztosított keretekhez képest – az élvezhetőséget még nem befolyásolóan, de – sokan legyünk • Jelenleg a tervezett 250 főből már 200 fő részvétele (170 + 30) biztos
Költségvetés
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
• A belépőjegyek ára (3.000,- Ft / fő) fedezi a rendezvény költségeit, ill. várhatóan már a Széphalom Alapítvány támogatására is jut belőle • Minden a jegybevételen felül keletkező bevétel / felajánlás / adomány az ÖKU javára, illetve a támogatásra meghirdetett célra fordítódik utólagos és transzparens elszámolás mellett, a Széphalom Alapítvány jogi keretein belül • Téglajegyet ajándékozunk az adományozóknak, – az ÖKU-s szülők által legyártott agyag kistéglákat – ezzel is az adományozás sikerét és a pozitív benyomás létrejöttét elősegítve
Szervezés_
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
• A rendezvény szervezését, ill. a szükséges pályázatok elkészítését az iskolai Önkéntes Támogatói Kör látja el – teljesen önkéntes alapon • Hiszünk az önkéntesség erejében és a szülői segítségben! • „Nem várunk tőled mást, csak azt, amivel te saját akaratodból akarsz hozzájárulni az Iskola fejlődéséhez! – Csak magadat hozd, pozitív hozzáállásodat, nyitottságodat és ötleteidet!”
Forma
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
• A kitűzött cél, azaz az iskola sportpályájának korszerűsítését pályázat útján kívánjuk megvalósítani • Az ÖTK karöltve az Iskolaszék Egyesülettel a pályázathoz szükséges önrész, ill. az iskola nem elhanyagolható tárgyi és pénzügyi támogatását az 1990-ben alapított közhasznú SZÉPHALOM ALAPÍTVÁNYON keresztül bonyolítja le
Széphalom alapítvány
Sportpálya korszerűsítése szülői és alapítványi összefogással
• A Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Iskolaszék hozta létre a Széphalom Alapítványt • „Az Alapítvánnyal támogatni kívánt közérdekű cél a MáriaremeteHidegkúti Ökumenikus Általános Iskola szellemi és anyagi támogatása, a vonzáskörébe tartozó terület oktatási-, nevelési-, kulturális-, családi és sportéletének szervezése és támogatása.” • SZÉPHALOM ALAPÍTVÁNY 1028 BUDAPEST, KÖZSÉGHÁZ U. 10. - (06 1) 376-9321 11701004-20243359 ADÓSZÁM: 19622024-1-41
Eddigi támogatóink – Köszönjük!
Köszönjük a figyelmet!
Támogatói Est 2012 Egy új típusú rendezvény az ÖKU-ért