Marozsán Erika: Meghalok, úgy hiányzik a színház 2012.05.18
Marozsán Erika Sokak bánatára Marozsán Erikát most láthattuk utoljára Sallyként a Centrál Színház kiváló Cabaret-jában. A jelenleg New Yorkban élő színésznő szerepéről, Berlinről és az amerikai színészi létről beszél, ahol a színész ügynökség nélkül nem létezhet. Ebben a pillanatban mit csinál Marozsán Erika New Yorkban? Berlin után miért épp ezt a nagyon távoli, bár igéző várost választottad? Évek óta szerződtetett színésznő vagyok egy amerikai ügynökségnél, ezért is éltem egy ideig Los Angelesben. Most azonban a férjem munkája New Yorkba vitte utunkat. De mivel ez egy fantasztikus város, egyáltalán nem bánom, hogy itt élünk. Természetesen ha Magyarországról vagy Németországból felkérést kapok, igyekszem hazajönni. Színpadi szerepet is vállalnál New Yorkban, vagy alapvetően filmes, televíziós produkciókban gondolkodsz? Nagyon szeretnék New Yorkban színpadon játszani, és most igyekszem is, hogy ez az álmom megvalósulhasson. Azt hiszem, akkor lennék a legboldogabb, ha Bozsik Yvettet rá tudnám venni, hogy csomagoljon, és jöjjön ide egy kis időre.
A castingokat, amikre jársz, az ügynökséged szervezi, vagy magad jársz utánuk és ők csak a szerződéskötéskor lépnek a folyamatba? Ez itt egy olyan rendszer, ahol az ember ügynökség nélkül nem igen tud semmit sem csinálni. Olyan nagy a verseny a szerepekért, hogy a filmeseknek, színház-csinálóknak kell egy külső segítség, egy harmadik szem, hogy eligazodjanak a rengetegben. Ha a családi, baráti, kollegiális kötődéseket leszámítjuk, pusztán mint város, élettér, metropolis melyik áll hozzád közelebb: Budapest, Berlin vagy New York? Hol vagy leginkább önmagad? Budapesten vagyok leginkább otthon, annak ellenére, hogy a folyamatos politikai jelenléttől szinte egyre elviselhetetlenebb a hétköznapi élet. Annyira közel került mindenhez a politika, hogy ez már szinte fullasztó. Mégis meghalok, úgy hiányzik a színház, a színpad, ha külföldön vagyok. Nézőként is.
Marozsán Erika a Cetrál Színház Cabaret-jában Fotó: Horváth Judit Ha jól tudom, ingázásokkal persze, de szinte tíz évet töltöttél Berlinben, ahogy egyik színésznő kortársad, Gryllus Dorka is. Mi volt a legizgalmasabb munkád ezalatt az idő alatt?
Nem szeretek kiemelni filmeket, mindegyik munkám valami miatt fontos volt nekem. Berlin volt az első város, ahol egyedül nekivágtam egy új életnek, idegen országban, kultúrában, idegen nyelven próbáltam megtalálni a helyemet felnőtt fejjel, ennek minden szépséget és nehézségét átélve. Ha Berlinbe megyek, még most is összeszorul a gyomrom, és olyan izgatott leszek, mint tízéves koromban, amikor Újfehértóról feljöttem a Balettintézetbe. Szerintem ezt a fajta kalandot minden embernek át kellene élnie Magyarországon, biztosan sokkal nyitottabbak és alázatosabbak lennénk. Ha valamit még szeretnék elérni, akkor az egy olyan alapítvány lenne, amelyen keresztül a gyerekek faluról, vidéki kisvárosokból külföldi ösztöndíjakat szerezhetnek. Erre talán nagyobb szükség lenne, mint bármire. Nem hagyhatjuk, hogy teljesen elszigetelődjünk Európától. Elvégre ezer éve dolgozik ezen az ország. A német vagy az angol áll közelebb hozzád? Melyik nyelven szeretsz jobban játszani? Mind a két nyelvet szeretem, igazából kicsit mindig lelkifurdalásom van, hiszen ennyi év után tökéletesen kellene mind a kettőt beszélnem. Én meg inkább belekezdek egy újabb nyelv elsajátításába. Most spanyolul fogok tanulni. Szerencsére az idén – nyolc év kihagyás után – újra színpadra álltál a hazai deszkákon, a közönség nagy örömére. A Centrál Színház Cabaret-ja egészen új Sally-felfogást tükröz: nem a kíméletlen díva, nem is az áldozat felől közelít, inkább egy hétköznapi, de öntudatos nő, aki teszi a dolgát. Közösen alakítottátok Sally karakterét ilyenre vagy ez a rendező Bozsik Yvette szerepfelfogása volt inkább? Yvette teljesen nyitott felfogású rendező, nagyon szeret a színészeivel közösen dolgozni, gondolkodni. Igen erős elképzelése volt a darabról, mégis minden kis részletet együtt csináltunk. A próbafolyamat olyan közösségi élmény volt, amilyenről minden színész álmodik. Azt hiszem, mind a ketten nagyon jó hatással voltunk egymásra. Nekem életem legszebb munkája volt. Sallyvel meg szinte eggyé váltam. Ha belegondolok, hogy most játszottam utoljára, szinte fizikai fajdalom fog el. Láttad annak idején a Madách Színházban a legendás Caberet-t Básti Julival? Milyen emlékeid vannak az előadásról? Sajnos nem, de biztos vagyok benne, hogy Juli varázslatos volt Sallyként is. Szinte minden szerepében láttam a Katonában. Ő egy Istennő!!! A legnagyobb egyéniség, a legcsodálatosabb színésznő Magyarországon. Nagyon büszke vagyok, hogy egy színpadon játszunk. A Nemzeti Táncszínházban is láthattak a nézők a népszerű Bál című táncprodukcióban. Itt aztán mint balerina is tündökölsz és cseppet sem látszik a két évtizednyi kihagyás. Teszel valamit azért, hogy ilyen formában légy vagy ez egyszerűen genetikai adottság? Sajnos sokkal kevesebb időm van gyakorolni, mint szeretném, és mint kellene, de nagyon hálás voltam az izmaimnak, hogy szinte hetek alatt képes voltam a régi táncos énemet előszedni. Elképesztő kaland volt önmagamat viszontlátni a balett-terem tükre előtt. A tánc maga a költészet. Így érzelmeket kifejezni talán meg izgalmasabb, mint egy prózai szerepben.
Keresztes Tamással, a démonikus konferansziéval Megy-e tovább a jövő évadban a két produkció, illetve láthatunk-e más előadásban? Sajnos a jövő évadban nem fogok színpadon szerepelni otthon. Egy ilyen gyönyörű színésznőnek szakmai dolgoknál segít-e a szépsége? Úgy értem, azon túl, hogy nyilván óriási előny ezen a pályán, lehet-e fegyverként használni? Ráadásul téged szerencsére nem is skatulyáztak be, mint más szép színésznőt, a legkülönbözőbb karaktereket játszottad, igaz, van, akinél sajnos a szépséggel tehetség egyáltalán nem járul. Én soha nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy bizonyos emberek szépnek tartanak. Ez az adottság a természet ajándéka, apukámnak és anyukámnak lehet érte gratulálni. Nekem semmi közöm hozzá. Kamaszkoromban, ha valaki meg akart sérteni, azt kellett mondania, hogy de szép vagy. Ma már ez ügyben nem vagyok olyan harcos, de más emberi tulajdonságok sokkal jobban izgatnak. Mesés, irigylésre méltó életutat mondhatsz magadénak. A főiskolai Kulcskeresők, majd az intenzív Új színházi időszak után tucatnyi jegyzett filmben, köztük Szabó István Rokonokjában és a kultikussá vált Szomorú vasárnapban szerepeltél, ráadásul két, művészeti szempontból is kiemelkedő metropoliszban működsz színésznőként. Visszatekintve van-e mégis olyan szakasza a pályádnak, amit nem érzel annyira sikeresnek, vagy örültél volna, ha másképp alakul? Bizony én is imádtam a főiskolai összes vizsgaelőadásunkat, egyik kedvencem a Máté Gábor rendezte Kulcskeresők volt. Egyáltalán, imádtam főiskolára járni, annyi fantasztikus tanárunk volt, hogy nekem a főiskola olyan volt, mint a lepkének a virágos kert. Azt nem tudom, hogy sikeres, vagy irigylésre méltó pályám van-e, én mindig munkaéhes vagyok, nem tehetek róla,
ez a legnagyobb szenvedélyem. Úgyhogy csak előre nézek, és várom, hogy mi lesz a következő feladat. Jól látom, hogy alapvetően impulzív, a megérzéseire és az ösztöneire hallgató, azokból építkező színésznő vagy? Igen, szeretem, ha a belső hang elég erős bennem, és biztos útmutatást kapok, hogyan tovább. A nehezebb, problémásabb életszakaszokban, legyen az szakmai vagy magánéleti, milyen stratégiáid, külső-belső túlélési trükkjeid vannak a továbblendülésre? Épp egy isteni sorozaton dolgozom az HBO-nak Enyedi Ildikó rendezésében. Ez a sorozat egy pszichológus rendelőjében játszódik, ahol minden nap egy páciens érkezik a terapeutához. Én vagyok az egyik. Azon túl, hogy elképesztően van megírva az anyag (egy létező, sokszoros díjnyertes amerikai sorozat magyar remake-je), pont arról szól, hogy ha elveszünk ebben a megfejthetetlen világban, érdemes akár szakemberhez is fordulni. Egyáltalán érdemes az embernek mindenáron megpróbálni megérteni önmagát és a környezetét. Kíváncsi vagyok, milyen fogadtatása lesz itthon a sorozatnak. Számomra talán az egyik legnagyobb kihívás volt egy ilyen különleges munkában részt venni. Az Ajtóban is szerepeltél, a Magyarországról elvándorló Éva Grünt játszottad. Milyen volt újra Szabó Istvánnal dolgozni? Szabó István filmjein nőttem fel, tudat alatt az ő történetei mind itt élnek bennem. Az ő tehetsége ültette el bennem az élet megfigyelésére való vágyat és a törekvést a bonyolult gondolkodásra. Ezért egy életen át hálás vagyok neki. Mindig megtiszteltetés, ha vele dolgozom. A legnagyobb elismerést tőle kaptam a Sally szerepemért, miután megnézte. Mit mondott? Hogy Liza Minelli után még soha sem sikerült neki így belefeledkeznie ebbe a nőbe. Jelenleg miről ábrándozik Marozsán Erika? Minden nap valami másról. Én is sokat álmodozom a boldogságról, ha létezik ilyen. Kozár Alexandra http://szepginevra.hu/marozsan-erika-meghalok-ugy-hianyzik-a-szinhaz/
