között zajló háborúkban az európai kereskedők jóvoltából egyre több tűzfegyvert használtak (ún. muskéta-háborúk 1806– 1845). Az egymás közötti háborúba belefáradt maorik és a gyarmatosító britek között 1840-ben megkötött waitangi szerződéstől számított két évtizedet a gyakorlatban is végbemenő brit hódítás (érdekesség, hogy az új-zélandi brit egységek szokásos skarlátvörös zubbonyaik helyett sötétkék uniformist viseltek az 1860-as években) és a fehér telepesek számának gyors növekedése (melynek következtében az 1880-as évekre az őslakosok kisebbségbe kerültek) jellemezte. A tárlat éppen emiatt nem is igazán tud mit kezdeni a kérdéses időszakkal. Bár a kollektív történeti lelkiismeretfurdalás (Ausztráliához hasonlóan) az 1970-es évek óta egyértelműen a kisemmizett őslakosság mellett teszi le a voksot (1987-ben az addig jó száz évig betiltott maori nyelv ismét a hivatalos nyelvek közé került), értelemszerűen mégsem lehet ugyanakkor teljesen elutasítani az ország briteknek köszönhető vitathatatlan angolszász jellegét. A kiállítás a 20. század kezdetéig azonban gyakorlatilag az őslakosok szemszögéből követi az eseményeket.
Marosvári Csaba Ki a kicsit nem becsüli... ÚjZéland Hadtörténeti Múzeuma
Minden állam szeret a sikereivel büszkélkedni, illetve válságosabb időszakairól megemlékezni. Ez Új-Zélanddal sincs másként. Bár e tőlünk igen távol eső kis ország már csak elhelyezkedésénél fogva sem igen kerülhetett volna bele a történelem fősodrába, a Brit Birodalom révén a huszadik század jelentősebb háborús eseményeibe mégis sikerült belefolynia. Újzélandi barangolásunk idején az aucklandi Hadtörténeti Múzeum kiállításából szemezgettünk.
A huszadik századba lépve fordulat következik a tárlat összképét illetően. A kiállítás immáron a Brit Birodalom szolgálatában (és uniformisában) külföldre vezényelt újzélandi (a többségi brit bevándorlókból álló) egységek tevékenységét mutatja be, elsőként a dél-afrikai második búr háborús részvételt (1899–1902). Az általános társadalmi támogatásra lelő első külföldi újzélandi szerepvállalásában 6500 lovas lövész (önkéntes) vett részt, miközben a hátországban a nők is kivették a részüket a csapatok számára való pénzgyűjtésben és kampányban (Khaki Corps). A dél-afrikai kiküldetést Új-Zéland alig több mint kétszáz fős emberveszteséggel úszta meg. A sikeresnek mondható búr háborús részvétel megnövelte a "kiwik" (ahogy az új-zélandi katonákat az ország szimbólumállata alapján nevezni kezdték) önbizalmát.
(A múzeum) Az aucklandi Hadtörténeti Múzeum tulajdonképpen egy egyszerű faházban jött létre 1852-ben. A szerény kezdetek (és még szerényebb hadtörténeti múlt) után, valamint az országot érintő hadiesemények gyakoribbá válásával a múzeumot többször átköltöztették, majd 1929-ben az első világháborús áldozatok emlékének is szentelt, új, neoklasszicista épületbe helyezték át, ahol más, történeti és természettudományi gyűjtemények is helyet kaptak. (Maori háborúk, második búr háború – a kezdetek) Az új-zélandi hadtörténelem feljegyzett eseményeit a 19. század elejétől számítják, amikor a britek – először fegyvereik révén, később hódítókként – tartósan megjelentek a szigeteken. A 19. század elején az északi szigeten a maori törzsek
1
Az új-zélandi erők (Új-Zélandi Hadosztály) részt vettek a nyugati front harcaiban is, úgy mint a Somme (1916), vagy Passchendaele (1917) melletti összecsapásokban (itt októberben egyetlen nap alatt 850 főt vesztettek, így ez volt a "kiwik" legnagyobb egyszeri embervesztesége hadtörténetükben), vagy az 1918 tavaszi német offenzíva visszaverésében.
(Az első világháború – ANZAC, dicsőség és katasztrófa) Az első világháború 1914es kitörése után – földrajzi távolsága és csekély, alig egymilliós lakossága ellenére – Új-Zéland rögtön felajánlotta segítségét Londonnak. A tárlat szerint 1914 és 1918 között százezer új-zélandi katona, tengerész, pilóta és nővér (köztük 3000 őslakos is) szolgált az Új-zélandi Expedíciós Erőkban (NZEF) illetve brit vagy ausztrál egységekben.
Az ausztrál-új-zélandi erők 1917-18 folyamán tevékeny részt vállaltak a britek palesztinai-szíriai offenzívájában. Ehhez a hadjárathoz kötődik viszont az az esemény, melyet nem mulasztanak el megemlíteni a tárlaton, és mely az ANZAC erők becsületén komoly sebet ejtett és a kollektív megbánás része: egy tiszt lovának elrablása miatt egy beduin törzs elleni büntetőexpedíción 40 embert mészároltak le az ausztrál–új-zélandi katonák.
A "kiwik" háborús részvétele egy könnyű sikerrel indult, melyet kvázi az új-zélandi hadtörténelem egyik legnagyobb sikereként aposztrofálnak: az Új-Zélandi Szamoa-Erők 1400 katonája partra szállt Német Szamoán és 1914. augusztus 29-én ellenállás nélkül elfoglalta azt. A tárlat büszke kiírása szerint ez volt az első német terület, melyet a háború során elfoglalt az antant (valójában Német Togót pár nappal korábban szállták meg a britek és a franciák).
Új-Zéland az első világháborúban nem hozott létre külön légierőt (bár pár száz újzélandi brit repülőkön szolgált), haditengerészeti tevékenysége pedig elhanyagolható volt, mindazonáltal az ÚjZélandi Expedíciós Erők derekasan kivették részüket a harcból a tőlük szó szerint fél világnyi távolságra lévő frontokon: 18 000 fős emberveszteségükkel és 41 000 főnyi sebesülttel a legnagyobb, 59%-os emberveszteségi arányt produkálták a harcoló felek közül. Az első világháború egyúttal Új-Zéland történetének legvéresebb háborújának is számít.
Az ausztrál és új-zélandi erőket 1914 kora telétől Egyiptomba vezényelték, hogy ott teleljenek át és egy rövid kiképzés után továbbítsák őket a nyugati és a közel-keleti frontra. A britek 6 ausztrál gyalogsági hadosztályból és öt könnyű lovasdandárból, valamint 1-1 új-zélandi gyalogsági és lovas lövészdandárból létrehozták az AusztrálÚj-Zélandi Hadtestet (ANZAC), melyet elsőként 1915 tavaszán, Gallipolinál vetettek be az Oszmán Birodalom ellen. A kilenc hónapos, britek vezette akció totális kudarccal végződött: a múzeum adatai szerint a hadjáratban részt vevő 8556 újzélandi katonából 2721 elesett, 4752 megsebesült - ezáltal az új-zélandiak legnagyobb történelmi tragédiájukként tartják számon. Ausztráliában hasonló mély sebet ejtett Gallipoli, ezért 1916 óta a gallipoli partraszállás napja, április 25. mindkét országban nemzeti emléknap (ANZACDay). Mindennek ellenére éppen Gallipolinak - pár tárgyi emléket leszámítva - meglehetősen kevés helyet szenteltek a tárlaton.
(A második világháború) Az 1920-as és 30-as években Új-Zélandon is úrrá lett a pacifizmus. Bár 1923-ban létrehozták az önálló új-zélandi légierőt, a harmincas évek végéig szinte alig érintették a fejlesztések. A haditengerészet pedig egészen 1941-ig a Brit Királyi Haditengerészet részeként működött. A britek Új-Zéland biztonságában játszott szerepe miatt azonban az új-zélandi kormány a háborúba való haladéktalan belépés mellett döntött 1939. szeptember 3-án. Az 1,6 milliós Új-Zéland ismét jelentős háborús vállalást tett. 1939-45 között ösz-
2
szesen 140 000 új-zélandi vett részt a háborúban, kétharmaduk a Második ÚjZélandi Expedíciós Erőkben, (2NZEF) egyharmaduk új-zélandi és brit haditengerészeti és légierős egységekben.
sa kézzelfogható közelségbe hozta a háborút. 1942 nyarán az Egyesült Államok bázisokat létesített Új-Zélandon, ez pedig a "kiwik" új hadszíntéren való részvételével ért fel. A 3. hadosztályt előbb ÚjKaledóniára, majd a Salamon-szigeteki guadalcanali harcokba küldték az újzélandi haditengerészeti erőkkel együtt.
Az első új-zélandi akció az 1939. december 13-i River Plate-i 82 percig tartó tengeri ütközet (lövöldözés) volt, ahol az Achilles nevű hadihajó „személyében” az (ugyan hivatalosan csak 1941-ben elkülönített) új-zélandi flotta átesett a tűzkeresztségen.
A wellingtoni kormány 1943-ban a Mediterráneumban tartózkodó második hadosztály itáliai bevetése mellett döntött. A "kiwik" kitüntették magukat Monte Cassinónál, ám a veszteségek miatt átmenetileg vissza kellett vonulniuk, és az erősség bevételében már nem tudtak részt venni. A 2NZEF később Rimini–Firenze irányában a Gót vonal felszámolásában vett részt, végül 1945 áprilisában Padovát és Velencét felszabadítva egészen Triesztig nyomult előre (ahol a felszabadítás dicsőségében osztozni volt kénytelen Tito partizánjaival).
Az új-zélandiak 135 fővel képviseltették magukat az 1940, évi angliai csatában, és ez évben küldték expedíciós erőiket Egyiptomba (eredetileg a nyugati frontra, de Franciaország gyors összeomlása után végül Kairóban maradtak), ahol 1940 szeptemberében az olaszok támadást intéztek a britek ellen. A 16 000 fős 2NZEF 1941. második felében, az Afrikakorps előretörésével került az események sűrűjébe. 1942ben Montgomery 8. hadseregének részeként mind a két el-alameini csatában súlyos veszteségeket szenvedtek az újzélandiak, majd részt vettek a szövetségesek 1943. évi nyugati előretörésében a német megadásig. Ez évben a 2NZEF egyharmadát hazaküldték, ám brit kérésre a 10.000 főnyi új-zélandi haderő a Közelkeleten és Észak-Afrikában maradt.
A háború végén Új-Zéland embervesztesége 12 000 főre rúgott, amellyel a Nemzetközösségben az egymillió főre jutó emberveszteséget tekintve ismét első helyen végzett. (Hidegháború: ANZUS, Korea, Malájföld, Borneó, Vietnam) A második világháború után nyilvánvalóvá vált, hogy a Csendes-óceán térségében az Egyesült Államok veszi át a britek helyét. A wellingtoni kormány támogatta az USA kommunizmus feltartóztatását célzó politikáját. Új-Zéland az ENSZ 51 alapító tagállamának egyike lett, és az ENSZ-tagság folyományaként 1950-ben csatlakozott a koreai ENSZ-haderőhöz is. Wellington (Ausztráliával egyetemben) 1951-ben aláírta az ANZUS szerződést is, mely az Egyesült Államokkal való biztonsági együttműködésről szólt, és újabb egyértelmű jelképe volt annak, hogy az USA vette át a britek helyét a Pacifikus térségben. A Dulles-féle paktumpolitika jegyében Dien Bien Phu után létrehozott délkelet-ázsiai nyugatbarát szövetséghez, az 1954 szeptemberében aláírt Manilai Paktumhoz és a belőle kinövő SEATO-hoz Új-Zéland is csatlakozott.
Az új-zélandi haderő a krétai ütközetben is jelentős szerepet vállalt. A szigeten összegyűlt kb. 40 000 főnyi szövetséges (brit, ausztrál, új-zélandi, görög) haderőből 7000 fő a 2NZEF katonája volt, és nem mellesleg a parancsnoki posztot Bernard Freyberg vezérőrnagy, a 2NZEF parancsnoka töltötte be. A krétai csata mind német, mind szövetséges oldalon jelentős veszteségeket okozott, az új-zélandiak közül 650-en estek el, 1000-en megsebesültek, és 2000-en kerültek német hadifogságba. Az 1941-től kibontakozó csendes-óceáni háború Új-Zélandhoz is közel hozta a hadszínteret. 1942-ben a szingapúri vereség, majd Darwin japánok általi bombázá-
3
A kormány nem szakította meg brit kapcsolatait sem: Új-Zéland és Ausztrália 1949-ben együttműködésről állapodtak meg a britekkel Malájföld kapcsán (ANZAM), hisz a délkelet-ázsiai brit pozícióknak mind Canberrában, mind Wellingtonban továbbra is jelentőséget tulajdonítottak saját biztonságuk szempontjából.
Új-Zéland részt vett a vietnámi háborúban is. Noha Wellington kevés katonával (1964 és 1972 között összesen 3500, de egyidejűleg alig több mint 500 fővel) járult hozzá az Egyesült Államok erőfeszítéseihez, mégis megerősítette a második világháború utáni trendet: ez volt az első háború, amelyben a "kiwik" a britek nélkül vettek részt, ismét kinyilvánítva azt, hogy ÚjZéland immáron az Egyesült Államokra támaszkodik jobban biztonsági kérdésekben. Vietnam egyébként Új-Zéland leghosszabb háborúja volt, egyben a legellentmondásosabb is: a korábbi szerepvállalásokkal ellentétben nem kísérte társadalmi támogatás, sőt a 60-as évek nyugati trendjéhez hasonulva itt is számos pacifista tüntetés követelte a békét. A "kiwik" egyébként alig negyvenfős emberveszteséggel fejezték be a háborút.
Új-Zéland 1949-től csekély haditengerészeti és légierővel vett részt a Malájföldi Szükségállapot (1948–1960) brit hadműveleteiben is. A malájföldi tapasztalatok a kormányt a hadsereg professzionalizálására és modernizálására ösztönözték. A koreai háborúban (1950–1953) ÚjZéland csatlakozott az USA-vezette ENSZ-haderőhöz. A "kiwik" koreai háborús szerepvállalása – és vesztesége – nem volt jelentős, (4500 fő a 28. nemzetközösségi dandár, majd az 1. nemzetközösségi hadosztály keretében, illetve 45 fős veszteség) részvételével mindazonáltal aktívan elkötelezte magát az Egyesült Államok mellett. Másik fontos momentuma a háborús szerepvállalásnak az, hogy az Egyesült Államokban meg-növekedett gyapjúigény soha nem látott jelentős megrendelésekhez és pénzhez juttatta az új-zélandi birkatenyésztőket.
(Új-Zéland és az ENSZ-békefenntartás) A wellingtoni kormány a hatvanas évek óta a hadsereg professzionalizásálát állította előtérbe, valamint nagy jelentőséget tulajdonított a békefenntartó missziókban való részvételre. A "kiwik" a világ számos pontján megfordultak mint békefenntartók vagy megfigyelők, többek között: Kasmír (1956–1972), Rhodesia (1979–1980), Sínai-félsziget (1982–1986), Bosznia (1992–2007), Szomália (1992–1994), Haiti (1994–1995) Kelet-Timor (1999–2003), Salamon-szigetek (2000–), Irak (2003–), Libanon (2006), Tonga (2006–).
A Malajzia függetlenné válása után, az 1963-ra feszültté váló maláj–indonéziai viszony újabb új-zélandi szerepvállalást eredményezett Délkelet-Ázsiában. A Szukarno vezette indonéziai kormány országa függetlenségét és területi integritását féltve elvitatta Észak-Borneó Malajziához (és vele együtt a nyugati szövetségi körhöz) való csatlakozását, és gerillaháborús taktikával próbálta meg aláaknázni a maláj fennhatóság kiterjesztését (Konfrontasi). A még mindig a térségben tartózkodó britek ausztrál és új-zélandi segítséget kértek, utóbbiak csak némi ellenkezés után, de kisebb légierős egységek a maláj-félszigeti Johor államba küldése mellett döntöttek. A Johort érő indonéziai légideszantos támadás visszaverése volt a "kiwik" egyetlen (sikeres) harci részvétele.
(Zárszó) Új-Zéland láthatóan megbecsüli rövid, ámbár meglehetős mozgalmas hadtörténetét, amely arányaiban más országokéhoz hasonlóan bővelkedik sikerekben, kudarcokban. Bár a brit hódítást leszámítva, földrajzi elhelyezkedésüknél fogva, a szigetek nem szembesültek a háborúk közvetlen hatásaival, azok mégis mély nyomot hagytak a lakosság emlékezetében. Mindezt a hadtörténetüket a legjelentéktelenebb megfigyelői misszióval bezárólag minden eseményt felölelő kiállítással, méltóképpen tárják a nyilvánosság elé.
4
19. század eleji maori fegyverek és európai tűzfegyverek a muskéta-háborúk idejéből
18. század végi és 1850-es évekbeli brit tisztizubbony, valamint 19. század eleji kovás puskák
5
Új Zélandi lovas lövész őrnagy a második búr háború idejéből - öltözete a gyarmati brit erőknél 1896-ban rendszeresített khaki színű egyenruha, fegyvere pedig egy Lee-Enfield .303-as puska
6
Német Szamoa elfoglalásakor (1914. augusztus 29.) zsákmányolt német birodalmi zászló, illetve James Blackwood Neely százados, az Aucklandi 3. ezred másodparancsnokának egyenruhája.
7
Tárgyi emlékek a gallipoli harcokból
A közel-keleti fronton harcoló ANZAC lovas hadosztályának egyenruhája, a lovas lövészek jellegzetes, 1899 óta használatos kalapjával (slouch hat - ami nem azonos a 'citromfacsaró' kalappal, mely az új-zélandi hadsereg másik jellegzetes fejfedője 1916 óta).
8
Új-zélandi katonák a krétai harcokban. Viseletük a Nemzetközösség erőinél általánosan használatos brit 1937-es (P-37) mintájú egyenruha (Battle Dress).
9
Masatoshi Yamaguchi japán hadnagy egyenruhája, aki Kínában és Délkelet-Ázsiában szolgált (és hagyatékából került a ruha a gyűjteménybe - unokája már új-zélandi iskolában tanult). Az megadáskor az egyenruháról leszedték a rendfokozati jelzéseket.
10
Második világháborús relikviák, melyek egyik legérdekesebb darabja a Jugoszláv Királyság trieszti Konzulátusának a város felszabadításakor zsákmányolt táblája (érdekes, hogy 1941 után is kinn hagyták az épületen)
11
A malájföldi szükségállapot idejéből származó relikviák
12
Új-zélandi ENSZ-békefenntartó az 1990-es évekből
13
