2007/március
9.szám
•
2007/marec
9. éíslo
ÖSSzefoglaló az önkormányzat képviselótestületi üléséról
Lekenye Község önkormányzata értesíti a lakosokat, hogy a Községi hivata1ban már befizethetók a 2007es évi adók és illetékek. A befizetés határideje 2007 május 31. Tibában április 27-én délelótt 10-tól 12.00 óráig a helyi Bufetban is befizethetó az adó.
A helyi önkormányzat 2007. március l-jén tartotta a második képviselőtestületi ülését, amelyen jóváhagyta a 2007-es évre a község költségvetését, valamint tudomásul vette a 2008-as és 2009-es évekre kidolgozott költségvetéstervezetet. A várható bevétel a tavalyi évhez viszonyítva jóval alacsonyabb, így nagyon nehéz időszaknak nézünk elébe. Ezen a képviselőtestületi ülésen részt vettek a község fiataljai képviseletében Csík Zsolt és Csík Viktória is, akik megnevezték azokat a személyeket, akik a március 24-re tervezett Gyöngyvér koncerten /előzenekar - Herrnion/ a rendért felelősek lesznek: Csík Norbert, Slovák Marian, Csík Tímea, Dobos Roman, Voléko Daniel, JánosdeákAnita. A fiatalok ismertették a terveiket és elképzeléseiket a koncerttel kapcsolatosan. A következő egyezség született az ifjúság és a képviselők között: A koncertet megrendezhetik a helyi kultúrház nagytermében este 20 és 23 óra közőtt, amelyen a falu lakosain kívül csak meghívóval vehetnek részt az ő ismerőseik és barátaik, és a koncerten nem árusíthatnak szeszes italt. A képviselők megszavazták, hogy a zenekar útiköltségéhez a község 100 Sk-val járul hozzá. Csík Zsolt és Csík Viktória a helyi ifjúság nevében kérelmet intéztek a képviselőtestülethez ifjúsági klub - "Ifi Klub" működtetésére. Az ifjúság tagjai közül 38-an szeretnének klubot. Csík Viktória előterjesztette a klub általuk kidolgozott működési alapszabályát, amely 11 pontban tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek vonatkoznak valamennyi klubot látogató fiatalra, és felvállalták, hogy felelős személyeket választanak maguk közül, akik a rendszabályzat betartását felügyelni fogják. A klub alapszabályzatával 32 fiatal értett egyet, amit aláírásukkal is igazoltak. A fiatalok olyan helyiséget kértek, amelyet maguk festhetnek ki, és rendezhetnek be és fűthető. Ennek a célnak a kultúrházban egyetlen helyiség felelt meg - a jelenlegi edzőterem. A képviselőtestület mérlegelte azt, hogy az edzőtermet két fiatal látogatja csupán, míg a klubot 32 kéri, ezért úgy döntött, hogy áthelyezi azt az ugyanazon a folyosón lévő kicsit kisebb helyiségbe, amelyben az ősz folyamán mindenképpen megoldja a fűtést is. A továbbiakban a képviselők egyhangúan döntöttek arról, hogy a könyvtár marad a régi helyén, a polcrendszer bővitésével és a helyiségek átrendezés ével ugyanis megoldható, hogy a könyvek egy helyen legyenek. A képviselők döntöttek arról is, hogy a faluújság szerkesztősége /számítógépes szakköri felköltözzön az emeleti régi iroda helyiségébe, ezáltal a földszinti ülésterem jobban kihasználhatóvá válik, és így lehetőség nyílik arra, hogy napközben a falu lakosai is jobban kihasználbassák az internetet. A képviselőtestület jóváhagyta pályázat beadását a hangszórók és a helyi közvilágítás felújítására, és pályázati lehetőséget keres a faluújság kiadásának folytatására. Takács Ágnes polgármester ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
OZtlamy Podla zákona c. 314/2001 Z.z. o ochrane pred poziarmi je zakázané Úffiyselné a cielavedomé vypalovanie trávnatych porastov, kladenie ohn ov v prírode mimo vyznacenych miest a taktíez fajcenie a manipulácia s otvorenYm ohnom v prírode. Za nedodrzanie ustanovení tohto zákona maze OR HaZZ ulozit pokutu pre fyzickú osobu do vysky 10 000,- Sk a právnickej osobe az do vysky 500 000,- Sk. Kazdy kto spozoruje poziar je povinny ho nahlásit na bezplatnú telefónnu 1inku c. 150. Obecné zastupiteIstvo v Bohúnove oznamuje obyvateIom, ze na Obecnom úrade uz mözu zaplati~ dane a poplatky za zaanovacie obdobie 2007. Termín zaplatenia je 31. máj. ObyvateIom Tiby umozníme zaplatenie dane v Tibe v budove Bufetu 27. apríla od 10 do ll-tej hodiny.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Köszönetnyilvánítás Lekenye község köszönetét fejezi ki Baltisko Péternek, aki a kőzségi könyvtárnak ajándékozott könyveket.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
A áprilisi hónapban a következő napokon szállítják el kÖ7Ségünkből a szemetet: • Április 4.- műanyag üditős és ásványvizes üvegek • Április 13. - osztályozatlan szemét • Április 24. - osztályozatlan szemét •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
ISTENTISZTELETEK Április Április Április Április
Tavasz Zöúfüfni tanul a fo, 'NO-növeF{jziftegyre, nézd! S mit csinái a napsuqár? 'Ianuija a napsütést. rsófogat a hcYvirág, Szér tanítja rá-nc nézd! J{át a szagos i6oEya? Tanuija a kjftüfést.
Közlemények
~ ••••••••••••••••
:
a református templomban az evangélikus templomban - a református templomban az evangélikus templomban
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Hazaszáll afecsftepár, s szúnyogoftna/(hacfa, nézd! Még csaftzizzenni sem mer, 'Ianuiia a remegést.
A 314j2001-es - tűzvédelemről szóló törvény alapján tilos a száraz fű és a gaz szándékos begyújtása és égetése, tilos a természetben a tűzrakás, cigarettázás és a nyílt láng használata. A törvény megszegéséért fizikai személyre 10 000,- jogi személyre pedig 500 000,- koronáig terjedő pénzbüntetés is kiróható. Bárki tűzesetet észlel, köteles azt a tűzoltóság ingyenes telefonszámán , a ISO-es számon ielenteni. ••••••••••••••••••••••••
IDŐPONTJAI
l-jén 15 órai kezdettel8-án 14 órai kezdettel15-én 15 órai kezdettel 22-én 14 órai kezdettel-
Zörögni is e[fefejt, p.rcfőafján a haraszt, Némási fiByef: a világ Most tanulia a tavaszt .
I
A községi hivatal fölajánlja a segítségét a lakosoknak, a disznóvágási jelentési kötelezettségükkel kapcsolatosan. /39/2007-es törvény, §16/
Gyakran olvasok verseket, meséskönyveket, és ahogy elolvasom őket, szoktam magamtól is írni néhány soros verset, vagy pedig leírom a tartalmukat . Egy ilyen versemet olvashatták most is.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• 1(ohut jlnárás fut6a[[ - szakJ(jJrt indit Csolum, ahooá várja
afutballozni szerető Jiatafof<.g.tLekgnyérő[ is.}lz érdel({őcfőft a kjizségliázán jefentkgzlietnel(
Janostiak Szabina
1
GYÖNGYVÉR és HERMION KONCERT LEKENYÉBEN 'ngy
2007. március 27-én nem mindennapi eseményre került sor a Lekenyei Kultúrházban. A Lekenyei Ifjúsági Társulás rock-koncertet szervezett. A koncert zártkörű volt, a nem lekenyei lakosok csak meghívó ellenében vásárolhatták meg a belépőjegyeiket. A belépődíj LIT tagoknak 20 a többieknek pedig 30 Sk volt. Igaz, hogy az előadáson korhatár nélkül bárki részt vehetett, mégis a közönség inkább a 12-20 évesekből tevődött össze. A koncert este 8 órakor kezdődött, és 11 óráig tartott. A kezdés időpontjára Lekenyét szó szerint ellepték a személyautók. Mi is meglepődtünk, mennyi sokan eljöttek a környék falvaiból. Mint az igazi nagy koncerteken, először a pelsőci HERMION előzenekarként alapozta meg a résztvevők hangu1atát. Nekünk tetszett az előadásuk, felismertünka számok közül olyanokat, melyeket a szüleink még ma is szívesen hallgatnak. A zenekar háromtagú volt, és egy órát játszottak. Utána rövid szünet következett, arníg a Gyöngyvér hozzákészült a színpadon az előadásához. A teremben igazi koncerthangulat alakult ki. Az együttes négy tagja már több mint két éve zenél együtt, és már saját számaik is vannak, amelyekből szintén előadtak egy párat. Ők már igazi kemény rockot játszottak. A közönség csápolt és ugrált a zene ritmusára. Az énekes profi módra irányította és énekeltette őket. A színpadon koncertfények villogtak, minden nagyszerű volt, jól éreztük magunkat, és rengeteg fényképet készítettünk úgy az együttesekról. mint a közönségről. Dokumentáltam az utókornak a nagy eseményt. A Gyöngyvért a végén többször visszakérték, hogy játszanak még további számokat. A koncerten kisebb technikai gondok is felléptek - ez még a nagyokkal is előfordul- de ügyesen elhárították őket. Tizenegy órakor aztán a megegyezés szerint véget ért a koncert. Minden nagyszerűen sikerűlt, és jó érzéssel töltött el, hogy kicsit mi is részt vettünk a szervezésben. Aki nem jött el, az nem is tudja, miről maradt le ...
Babic Anita és Takács Zoltán 2
Rastliny
Beszámoló a Csemadok lekenyei alapszervezetének évzáró gyűléséről
Tipy
Ako priláka~
a
triky
motyle
na
kvety.
Zmiesajte 3 die1y vody s 1 dielom cukru a uvarte. Uvarenú tekutinu dajte do p10chej misky a1ebo nou postriekajte kvety. A mözete po urcitom case pozorovat moty1e na vasich rast1inách.
Ebben az évben a Csemadok alapszervezetének a 2006 - os évzáró gyűlése március 18 - án, vasárnap délután 15:00 órai kezdettel volt megtartva a kultúrház alsó űléstermében. A grjűlést Sajó Sándor Magrjarnak lenni ... cimű versével kezdtük, majd az elnöknő, Takács Ágnes beszámolója következett a 2006 - os évről. Legelőször megemlékezett az 1848 - as forradalomról, majd időrendi sorrendben elemezte a 2006 -iJS évre felállított munkatervet, melyet szinte pontról pontra sikerűlt megvalósítanunk. Voltak olyan események, amelyek megrendezésére év közben kerűlt sor és amelyeken Lekenye is képviselve volt, sajnos főleg csak az elnöknő személyében, amit fájlaJt Í.sés elmondta, Mgy sokszor úgy érezte egyedül maradt a feladatokkal és képviseletekkel. Ígtj például a hagyományosan megrendezésre kerülő Gömöri bálon is, amely pedig egy nagyon szimxmalas, jól sikerűlt esemény volt, és aki nem vett részt raiiacsak: sajnálhatja. Összegezve az elmúlt éoet mégis sikeresnek mondható. Ezt követte az elnöki posztról a lemondása, miszerini polgármester lévén nem tudja időhiány miatt ellátni elnöki teendőit. A vita részében Mázik Erika vezetőségi tugunk és pénztárosunk szintén lemondott posztjáról, így a jelenlévő tagok a vezetőségbe megszavazták Kulik Szilviát és jelállítottuk a 2007 -es évre a munka tervünket. A gtjűlés után a vezetőség megtartotta első vezetőségi gyűlését, amelyen Kulik Szilvia lett elnöknek megválasztva, Nagtj Krisztina az alelnöki posztot tölti be továbbra is, Bíró Katalin lett a pénztáros és Beke Beáta maradt meg titkárnak. További vezetőségi tagok még Takács Ágnes, aki ezután is segíti a Csemadok vezetését, jejlődését, Kulik [dika, Csík Alexandra és Csík Zsolt, hogy a Csemadok a kiiZönböző szeroezeiekkel továbbra is együtt tudjon dolgozni. Beszámolt: Beke Beáta
Mlieko
ako hnojivo
Zv1ást papradiam vonku i vizbe, a1e tiez ruziam a niektorYm trva1kám sa darí lepsie ,ak ich 1 Az 2 x v mesiaci po1ejete nízkotucnYm mliekom. Tucnejsie mlieko zriedte v pomere 1:3 s dazdovou vodou.
Pasca na slimáky Urobte si sami pascu na slimáky v záhrade. Zahrabte pohár z jogurtu po vrchnú hranu do zeme. Nap1nte pohár do dvoch tretín pivom- nie viac inak tam slimák nespadne. Chránte ho pred dazdom, aby sa pi vo nezriadi1o. Pivo pri1áka slimáky, ktoré spadnú do pohára a mózete ich postupne zbierat.
Mach
na ochranu
rastlín
Proti bubovym chrobákom a slimákom mözete bojovat extraktom z machu. Naplníte do 1-4 nádobu machom a doplnite vodon. Ncchátc stát' 21 hodin.. Napildnuté rastliny postrickate ka~dé 3 drú a na preveneiu kaZdé 3 tyzdne. Lámac :Ladu Laminátové jazierka móze poskodit Iad. V zime priviazte k brd1u prázdnej fIase z umelej hmoty dajte
don kamcn u nechaj t.c jn pJflVélt' nil vode, Ak z amr znc ,UlIsa vy.rovná t.lak Judu . Bianktt Gyölllb6rovi:
juzicrko
-------
Levegőszennyezés Tudjuk - e, hogy a levegő szennyezés milyen káros az emberi szervezetre? Egyes emberek nem gondolnak arra, hogy milyen károkat okozhatnak a levegő szennyezésévei másoknak és saját maguknak is. Sokan fűtenek a faluba hagyományos fa és szénfűtéssel, de nem mindenféle hulladékkal és selejt termékekkel, amivel nagyon szennyezik a levegőt, melyet a falu apraja, nagyja belélegzik, mert kénytelen kimenni akármilyen bűzös füst terjeng a levegőben. Ez a szennyező füst nagyban elősegíti a légúti megbetegedések és a daganatos megbetegedések kialakulását. És még sorolhatnám tovább ... Az állam sok pénzt fordít ezeknek a káros hulladékoknak a megsemmisítésére. Nagy hulladék égetőkat építenek, de mi igyekszünk saját magunkat mérgezni. TISZTELET AZOKNAK A LAKOSOKNAK, AKIK NEM TESZIK! Akik ilyen mérgező hulladékokkal fútenek, amit hazahoznak a munkahelyeikről, jó volna, ha elgondolkodnának a jövőnkön, és ném veszélyeztetnék mások egészségét. Az újságokból és a televízióból sokat lehet hallani ezekről a veszélyes hulladékokról, mégsem figyelünk oda és nem hisszük el addig, amíg valósággá nem válik. Az emberi testnek nagy szüksége van a tiszta levegőre. Arra kell törekedni, hogy minél egészségesebben éljünk, védjük a környezetünket. Beke Klára
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
SKODA FÁBIA AMIadá Boleslav-i gépkocsigyár terméke a Skoda Fabia, amelyet Classic, Comfort és Elegance változatban gyártanak. A Classic 1,4 literes motorra készült, teljesitménye 681óerö 150 kw, ötajtós, ötüléses, 1074 kiló súlyú, végsebbessége 160 kml óra, fogyasztása városban 100 kilométerenként 9, 41, városon kívül 5,5 liter üzemanyag. Szériatartozékai: szervokormány, két elsö légzsák, elektromos ablakemelö elől, központi zár, indításgátló, elektromos fényszóró magasságállítás, hátsó ablaktörlő. A Skoda Fabia elegáns kivitelű, modern vonalú gépkocsi, amelyet városi és közúti forgalomban egyaránt könnyű kezelni. Persze annak, akinek fogosítványa és jártassága is van a gápkocsivezetésben! Csík Zsolt
3
MáJ iIIIlIIlP a magyll' szabaIIsá!PI'C Ii8.Iivforüiját 1148. má'lUlli-én felkult a magyll' IBIIZ8t IQ kivívja fiQJltBlSégót Ezena ~ lIiIIiIY OISZliItfiatalli'ák alatt ••• lIbJtta a VIIQIt EIflQaIták a MD nyllllllát. kiJyllltatták a NIIIIllIti lilit lis lBMiIYI*at a TlllDtót PIIIbIl DMItlil a fAizluaklll1laJ putöfjlIISZaUta a rmzati d;A, AVIi'osházáJ a Taá:c8al1H'atták a 12JDJbJt _1HItI'a BbIk. •• fI*IbIIiIBl a , llalybl"biblilis lIIfnIankliniünak ~ btt Gyözött a fll"l"8dabn... MIí'CiIS Ii-én IivrilIim •••• lII8IIYarIaktatariEtJII lIJII!IIII-noIllllikálr' lIlIIIk a fII,"8IIIUJ Iíisai'íi Rozsnyón tM IBysziJen ls ~ az iiIQJIégak. MánCJ:3I tí"ábj ~Ó tii'tIiIIIIIIi n VlDitblk riszt a lIIII!)IIMd a CDIaIII* dháZIIIL 811111yata CBaIak lOZJnYáiTII"IIJtj VIiIasztáYB SlIII"I8ZIItl Az úrát ••. BiIIúás 1br _uti tiI"biIiIZ ta1utta. liilIBt 14órátlilllll'r hagyoniJylSal a CSIIIIID* Bmnyll ~ vá1a a IIIII!IYnat a bIIatiiII. •• •••• kll'lltllk közt klIÜt SlI' SZirnI8Y AntaIlmvádszáz* o n Si1IiIIIk a .-1ISlII"IÍZá8á"81i •••••• az __ ••• Patön vinne a pritom 1IIIIIák~ UYiMDkDZbk.lÖllalBYlllilmáliD III8!IYII' •••• •••••• osz""' · y-os Ako vacsina nanuc tadi adták IÉ llÜlll'Utat A IIŰIII' vágán az mtiZ",1is skratku MDZ, súdr SlIrVIIZ8t8k ahJIYaZták a •••••••• 8lÍISkOSZlll"llta taBIIt AZtáI a opijanie sa na praco niSZtmiit allilakBItBI.libBy szózabit. AziinII8 kÖlÜtt o vdta rozdaním klinéekov ci kil"oyékbeli falvakbíJlli"kezatt •••• IJkIllYtölJBIglligyan Vat1iRt Z vel'kej casti tak bolo prá riszt az ~ A kIBI*I ÜIIIIII aZtlíJ __ alossUth ktory rozhodne nernal zánje 8lIÖI"IIIZ.•• az iinIPIb8szádet ••. RómiáBTID" niBkUll tii"táIiISZ korefioch sviatku prílis de bl"tDtta. aki •••• fBIIIjtBtb BlIII8!JIIII~BZIia fII"M11aba fBlvilliki Medzinárodny den lien si 1íísBi'ö18IIIIl.návmriIt lIII'dta fBIRozsnyó lis kii"oyákBjaIIIrtÖS západnej Európya ani ic fII'1'111a1111i"1ilát !)ÍIIDIliSbI fií jjtá'kisár&t lIIIIIatt Patöfi nepripo nénuli. Pod'ako NIImUdalát AkllSZll'lizás alatt aMi liIIkka" _BIt lis IBUVIUI a riSZtVaViIt IlÜlllkBltlík a lIIII!JY8I" -.zt laaUUI llIÖ"8 a nenormálne a ne r' ne. lmnYiI"8 "'IIIVBZBtii IJII!IYIIIf•••••• út _tt talállató,1is liZmY ale poéas celého roku. Ak niekomu obnova tychto tradícií az aUtDt qása ji:skáJ zava1a az iiIIIIplllÜSll"l csodával hatá'os vadí, je to jeho vec. My ostatní to vítame. IIIIÖII BZflDllaoikll" alillUZt lÍIIIIkBIlikII!IYIItBrlIItÓ SllllIIIIJt az CSIA.I111jOVtí Alibeta Ú1DJ. ZIGiS IDD zava1a a mJitt IBU*ttDt •••••••••••••• '.. • • • • • • • • • • ••• • • • • • • • • • • • • • • • • • • sa;ms allÍl"Cillli-l iDIaPSág Itu.uiValalossutb-llIDr taIatIlatillál KORNYEZETUNK IhIY8Z8tt kOSlll'tl ~ IlltiíltaL
~r{}jjfjZAmJ
~~
-.m
*
--1III!IYIIIk
aIkabBIIlrIkIayáIBIls IIII!IIIIIIIikIZlBla Ezalkallllllllil1lBl* kis ~ f••' •••• V1II"I8katlis tii"táiiBIIHIlIII!I8IIIIik8ZÖ lIÜIII"t lDJtt liliia 1BJJ;aii_.MB lIBáta VIIlIIbi8áVaLAz iIIin a kiiVltk8ZÖfiataIBIt SZ8I~ Fll'kas T_ CSIt MlXllÖ'8,lsIga _lapka AJaa. Bö: AJaa. Takács MáJ lis jímagIR ~1iiJZkík lIiIIIíIIlnl &kl lHIaklr
Az ember különböző módon teszi tönkre kömyezetét akarattal vagy akaratlanul, de megteszi. A világnépesség gyarapodásával az eddig"érintetlen" területeket gazdaságok és települ~sek vállják fel. A legna~yobb kárt azonban az emberi KORNYEZETSZENNYEZES okozza! A szennyezés kiterjedt a szárazföldre, a vízre és a levegőre. A légszennyezés fő okai a közlekedés, fűtés, erdötüzek, üzemek és a szemétégetés! A vizet vegyszerek, olaj és csatorna lé szennyezi! Vizünk szennyezésévei elpusztíljuk halainkat és egyéb más vízi élőlényeinket melyek számunkra igen értékes táplálékként szolgálnak. Szárazföldünket vegyszerekkel, műtrágyával és egyéb káros kémiai anyagokkal szennyezünk! Védjük erdeinket, ne vágjuk ki a fákat, ne dobáljuk el a szemetet! Kömyezetszennyezési tényezők közé tartozik az 1986 áprilisában fel robbant csemobili nukleáris erőmű. Az ukrajnai baleset következtében veszélyes radioaktív anyagok kerültek a légkörbe, melyek távoli vidékekre is eljutottak a szelekkel. Például az északi sarkkörön túl súlyosan, elszennyeződtek a rénszarvasok tápláléknövényei ez által az emberek kénytelenek voltak felhagyni a rénszarvashús og"3fizt3Sával, holott számukra ez jelentette a fő táplálékot. ~,1l11{U1_mb r tudatosan védje saját környezetét és n9 pti ztítsukJovább környezetünket!!! ~ ••••••••
8Z..,.ri
~"..
••• fIIeIiIn
SZáIIUirIt az lI!IJIágBS- a ~ BZIIIIIIIiiBIigvalá ~ ~
Al
ÜllDIlB
az lI!IY1IfiIág lis a tBtvll'islig
.,.~ •••.••.•..••....••....••...•........• Takács Ágoes
BUVOS NéGYZET Helyezd el az ábrában a számokat egytől tizenhatig, de nem akár hogyan! Minden sarokban és minden oszlopban, de még átlósan is a számok összege legyen 34! Hogy egy kicsit még bonyolultabb legyen a dolog, a nagy négyzet mind a négy négyzetében, ráadásul a középső négy mezöből álló négyzetben is legyen a számok összege ugyanannyi! Nos, hogy tölti ki az ábrát?
Szerkesztette: Csík Alexandra ••••••••••••••••••••••••••••••••
lIabÖ 8 ••••
I
A MAGYAR FORRADALOM ES SZABADSÁGHARC 159. ÉVFORDULÓJA
4
Riport Csík Alexandrával a Lekenyei ifjúsági társulás elnöknőjével
A lekenyei "ifi" klub
1. Ebben a hónapban voltatok egy évesek. Hogyan alakult meg a LIT?
Hogyan is kezdődött? Úgy kezdődött, hogy elhatároztuk egy páran magunkat, hogy kezünkbe vesszük a fiatalság sorsát és megalapít juk az "ifi" klubbat. Mivel új lehetőségeink adódtak, úgy éreztük, hogy können legyőzzük az akadályokat. Persze hamar rádöbbentünk, hogy könnyen semmit sem lehet elérni. A legelső ifjúsági szervezet Lekenyében a LIT 1 Lekenyei ifjúsági társulásI volt. Mi a LIT? A LIT egy tiatalokból álló szervezet, amely aktív tagja a lekenyei közösségnek. Legfőbb küldetése, hogya lekenyei és tibai fiatalokat összetartsa. Programokat szervez a falu lakosainak, vagy esetleg a falu által szervezett programokat egészíti ki. Itt a fiatalok számtalan .apró dolgot" tanulhatnak meg, ami az élet elengedhetetlen része. Sokan sok mindent itt tanultunk meg. Itt döbbentünk rá, hogy egységben az erő, és együtt kell véghez vinni a céljainkat. Egyszóval, legyünk egy csapat. Idővel megtanultunk együtt csinálni valamit, tenni valami olyat, ami hasznos is. Persze segítség nélkül ez sosem ment volna. Azt hiszem, hogy Beke Beáta nélkül a fiatalság ott tartana, mint ezelött körülbelül 4 évvel, tehát sehol. Szóval rázta össze" a fiatalokat. Mi az "iti" klub? Az "iti" klub az egy olyan hely, ahol a fiatalság pihen, szórakozik és egy kicsit talán elbúj a világ elől. Itt szeretnénk családi hangulatot kialakítani, itt is az összefogás a lényeg. Ez nem egy szigorú szervezet! Mi is volt a teendőnk, hogy létre jöhessen az "iti" klub? Elsősorban nagyjából megbeszéltük, hogy mit is kell tennünk. Szabtunk egy korhatárt, mert ez az egyik legfontosabb 114-25/ adat, amely szerint meg tudtuk számolni, hogy mennyi fiatal igényli az "ifi" klubbot. Ezután személyesen megkérdeztük őket. Pontosan 42 fiatal esett az általunk megszabott korhatárba. Ebből 38 igent mondott. Ez persze teljes mértékben jó arány volt. Azután, hogy megtartsuk a rendet a klubban és bebizonyítsuk, hogy igenis tudunk viselkední, valamint falubelieknek s?.ámitanak a tibai fiatalok is, irtunk egy szabályzatot. Miből tevődik össze a szabályzat? A szabályzat egy bizonyos rendszort alakít ki. Szerintünk az egy jó eszköz arra, hogy az ~ífi" klub hosszú tavon működjék. Célunk egy életképes, aktív, segítő és összefogó új generáció megalakítása. Az "ifj" klubnak vannak céljai, a tagoknak vannak jogaik és kötelezettségeik. Az "ifi" klubnak vannak felelősei, természetesen tizennyolc éven felüliek, az "iti" klubbon belül van elnökség is. Ez azért szükséges, hogy megtanuljunk együtt működni. Mi történt a szabályzat megírása után? Ismertettük a többi fiatallal. Aki ezt a szabályzatot elfogadta, saját kezű aláírásával bizonyította. Itt kiderült konkrétan mennyi "ifi" klub tagról is van szó. Pontosan 31 fiatal. Tehát 31 fiatal erejével belevágtunk. 2007. március 1-jén én és Csík Zsolt képviseltük a fiatalságot a falu önkormányzati gyűlésén. A pontosan összeállított szabályzatot ismertettük, majd ezt tárgyaltuk. Ezután megbeszéltük a teendőket. Én merem azt mondani, hogy győztünk. Szerintem véghez visszük a terveinket. Bízok magunkban! Most egy kicsit magáról a klubhelységről. Nemsokára a falu vezetőségének döntése után megkezdtük a szükséges munkálatokat. Saját pénzből és saját munkaerővel kifestettük az "ifi" klubunkat. "ifi" klub brigádokat szerveztünk. Persze segítséget kellett kérnünk a falutól. Ezt nagyon szépen köszönjük a polgármesternőnek, Takács Ágnesnek. A további .ifi" klub fejlődéséről majd még beszámolunk.
2006. március 15. - én lefektettük az alapszabályzatot és a három alapító tag, Csík Zsolt, Volcko Veronika és én aláírtuk, lepecsételtük és megbeszéltük, hogy legelőször kiket fogunk megszólítani, hogy csatlakozzon hozzánk.
2. Miért alakítottátok meg? Azért, hogya LIT a lekenyei fiatalokat tömörítse nemzetiségre, társadalmi helyzetre, származásra, fajra és vallási hovatartozás ra való tekintet nélkül. Célunk, hogy a fiatalság a teljes önkéntes ség következetes érvényesítése mellett aktív tagjai legyenek a lekenyei közösségnek, legyen egy életképes, segítő kis csapat és hogy összefogjuk, tömörítsük a fiatalokat az egyetemes emberi jogok tiszteletbeli tartása mellett valamint, hogy egymás közt a kommunikációt és barátságokat megalapozzuk, pl: közös programok szervezésével.
3. Hány tagja van a LIT-nek? Már tizenkilenc
tagja
ö
van.
4. Miért épen LIT lett a nevetek? Azért mert a Lekenyei ifjúsági társulás kezdőbetűit találtuk a legmegfelelőbbnek?
5. Ha jól tudom a Gyöngyvér koncert volt az első önálló akciótok. Elégedettek vagytok magatokkal a szervezésetekkel, a részvétellel? A legelső önálló akciónk a 2006-os Sprotnapon volt, amikor a gyerekeknek készítettünk programokat. A Gyöngyvélr koncert a második jól sikerült programunk. Elégedettek vagyunk, mivel ez már szervezettebb volt, és szép számban eljöttek a fiatalok, aminek örültünk!
6. Üzensz valamit a falu lakosainak vagy fialaliainak? Igen. Szeretettel várunk minden fiatalt, aki betöltötte tizennegyedik életévét és nem ha Ladt.a ol a hus xonha cod i.k óLct.évó t; , 65 aktívan, önként részt kíván venni abban, hogy mi is elfogadott lakosok legyünk!
Készítette:
Csík Viki
1 •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Lokse z acidofilného mlieka
Suroviny: 2 acidofi/né mlieka (250 gy, 1 kg polohrubej múky, 1 /yzicka sódy bicarbóny, 2 /yzicky soli, 3 tviice cukru,
brevéové mest Postup: Zo surovín vypracujeme
cesto, ktoré bude vláéne, polotuhé. Rozval'káme ho a potrieme bravőovou mastou, následne zroíujeme. Rozrezerne na kúsky, z ktorvch tvarujeme lokse. PeCieme ich na oleji v
"
Csík Viktória
panvici.
5
amit cigarettára költöttél volna. Hat hónap vagy egy év múlva fordítsd az összeget a magad javára, mint jól megérdemelt jutalmat.
Stopdrog Visszatérve az előző szarnomhoz ... Írtam az egyik legnépszerűbb legális drogról, a cigarettáról. Most egy kicsit visszatérek hozzá, mégpedig "milyen káros hatással van a magzatra a cigaretta, marihuána, mi lesz, ha abbahagyod a cigizést valamint, kerestem egy hétnapos leszokási programot + a szerves oldószerek". A szerves oldószerek a tudatmódosító drogok közé tartoznak. Tehát folytatom ...
3.Szerves oldószerekA legfiatalabbak, illetve a legsúlyosabb helyzetű társadalmi csoportok körében jellemző a szipózás: ragasztók, higítók, lakkok gőzének belélegzése. Euforizá1ó hatású, a problémák elhalványulnak, a szer használója saját képességei, felfokozódását érzi. Használata igen gyorsan súlyos testi károsodásokhoz (májkárosodás, szemideg-károsodás, elbutulás) vezet. Akut veszélyként folyamatosan fennáll a fulladás, légzöközpont-bénulás kockázata esik Viktória
~~
ASZTALITENISZ Az asztaliteniszt általában teremben játsza két (egyéni) vagy négy (páros) férfi, no vagy vegyes páros. A játékot úgy játszak, hogy egy apró könnyű labdát ütőgetnek ütő segítségével oda- vissza az asztalon, melyet egy alacsony háló választ ketté. Az a játékos ér el pontot, aki olyan erősen üti meg, illetve annyira jól helyezi a labdát, hogy azt az ellenfél képtelen visszaadni. Adogatáskor (szerváláskor) a játékosnak a nem ütőt tartó tenyerébe kell fogni a labdát, és legalább 16 cm magasba fel kell dobni a levegőbe, mielőtt megüti. Le kell pattannia egyszer a szerváló térfelén. egyszer pedig a másik térfelén mielőtt visszaadják. A labdának a háló túloldalára. majd az adogató fél oldalára kell visszaérkeznie. A háló egy oldalán nem pattanhat kétszer a labda és lepattanás nélkül megütni nem szabad. A játszmát az a játékos illetve páros nyeri, aki először éri el a 21 pontot, vagy ha 20:20 az eredmény, akkor az, aki először ér el két pont különbséget. Egy meccset vagy két, vagy három nyert játszmára játszhatnak. A normál méretű asztalitenisz asztal 2, 74 m hosszú és 1,52 m széles, a magassága pedig 0,76m. A háló 1,83 m hosszú és 15,25 cm magas. Maga az asztal legalább 2 cm vastag kell, hogy legyen és sötét színűre kell, hogy festve legyen, 2 cm széles fehér körvonalakkal, A legtöbb európai és amerikai játékos fenn fogja az utót, ugyanakkor sok ázsiai játékos jobban kedveli a " tolzsár - fogást", vagyis lenn fogják az ütőt.
USA PROGRAM
Walt Disney
Csík Attila
World
Ezt az álomvilágot minden gyermek élvezi, korosztályra való tekintet nélkül. Az eredeti disneylandet 1955-ben a kaliforniai Anaheimben, Los Angeles déli peremén nyitották meg. Az újszerű vidámpark négy célt tüzött ki maga elé. Az elsö - tudniillik a fö téma - WaIt Disney rajzfiguráinak szerepeltetése. Másfelől olyan új műszaki trükkök kihasználása,amelyekkel szinte elvarázsolják a látogatót : úgy érezze, csónakban ül vagy a dzsungelen át utazik, szellemeket lát, vagy tengeralattjáróval éppen a tengerfenéken tartózkodik. Harmadrészt, izgalmas körutazásokattenni a vidámparkban, amihez gondosan összeállított szempontok alapján csoportosították a látnivalókat.A negyedik cél az volt, hogy az egész család együtt szórakozhasson. Nagy súlyt helyeztek a biztonságra, az udvariasságraés tisztaságra. A gyerekek és mindazok, akik szívükben fiatalok maradtak, hatalmas lelkesedéssellátogatták s látogatják. A kaliforniai Disneyland 1989ben 300 milliomodikvendégét üdvözölhette. A floridai WaIt Disney Worldöt 1971. október 1-jén nyitották meg 11 300 hektáron, s így a világ legnagyobb vidámparkja. 400 millió dollárba kerűlt, még kalifomiai mintaképét is felülmúlja. A látványosságok nagy részben megegyeznek, de vannak újabb mutatványok is. A kalifomiaihoz hasonlóan itt is különböző témák szerint csoportosították a meglepetéseket. Például külön mutatják be a vadnyugat világát: a lapátkerekes gőzössel a pionírok életének felidézett helyszínein hajózhatunk végig, a kísértetek házában pedig kedvünkre borzonghatunk. Tutajon juthatunk ef Tom Sawyer szigetéig, valamint ahhoz az erödhöz, ahol játék fegyverrel lővölcfözhetünkaz élethű figurákra. Csik Tímea
(CSAK
Mielőtt megkezded a leszokást, az azt közvetlenül megelőző napon szívj többet a szokásosnál, hogy elrontsd az ízét. Az első öt nap folyamán tarts magadnál egy papírt a cigarettás doboz köré tekerve. Erre jegyezd fel minden alkalommal, nlÖllJlSZ... amikor szívsz, hogy mennyi az idő, és hogy mit csinálsz éppen akkor (egyik óráról a másikra mész, buszra vársz stb.). Osztályozz minden cigarettát így: 1=nem bírnád ki nélküle, 2=kibírnád nélküle is, 3=kívánod, de nem túlságosan. Ezt is jegyezd fel. A megszokottnál kevesebb nikotint, tartalmazó cigarettát használj, és egyszerre csak egy dobozt vásároll. A második, harmadik és negyedik napon próbálj meg először minden 3-asra osztályozott cigarettát mellőzni, majd ugyanezt tenni a 2-esre osztályozottakkal, amíg már csak azokat a cigarettákat szívod el, amelyek nélkül nem bírnád ki. írd le az okait annak, hogy miért akarsz leszokni. Olvasd el gyakran e listát, és egészítsd ki, amikor csak tudod. Próbáld meg az első cigarettát mindennap egy órával később elszívni. Csak páros vagy páratlan órákban szívj. A hatodik napon hagyj fel teljesen a dohányzással. Kezdj bele egy új sportba, vagy naponta végezz valamilyen enyhébb fizikai aktivitást, pl. kocogást vagy sétálást. Helyettesítsd a cigarettát rágóval, zellervagy sárgarépadarabokkal, vagy egy fahéjdarabkával. Amikor erős késztetést érzel a dohányzásra, ülj le, lazítsd el magad, végy néhány mély lélegzetet, vagy igyál egy pohár vizel Amíg teljesen biztosnak nem érzed magad, kerüld el azokat a helyzeteket, amelyben korábban dohányoztáL A hetedik napon nyiss egy külön bankszámlát, és hetente tedd be azt a pénzt, tAhJ!) A iC.:.'T1Ö É.Gb
6
ASTROLÓGIA
Potkan
OSOBNOST Ste aktívni a inteligentní, rYchlo rozpoznáte moznosfi, ktoré vám dany okamih ponúka, a dokázete realizovat' svoje vízie. V nepredvidatelnych situáciách sle schopní zvázit' vsetky pre a proti, a kym ostatny len uvazuiú, co by maii podniknút', vy ui t'aiíte z prilezitosíi, ktorá sa vám naskytla. Viete byt' ciefavedomí a ctiziadosüví, dávajte vsak pozor, aby ste svoje predstavy nevnucovali ostatnyrn. Viac ohfaduplnosti zabráni tomu, aby ste drázdili svojich priatel'ov, spolupracovníkov ci dokonca stratili ich sympatie. Vo svojom odhodlaní uskutoéűovat svoje plány sa mözete ostatnyrn zdat' sebecky a tvrdohlavy, vy ste vsak zváösa pevne presvedőení o správnosti svojich elelov a húievnato ich plníte. Ste dobrí a starostliví organizátori a vyhovuje vám, ak pri neöakanych problémoch máte prehtad o vsetkych altematívnych riesemach. Konáte vidy éestne a rovnako őestné konanie oöakavate aj od ostatnych, Ak sa cítite oklamaní alebo ak niekto znizuje vasu döveru, vefmi vás to uráza Niekedy ste az privefmi nároőnl, a to tak v osobnych vztahoch, ako aj v zamestnaní. S pribúdajúcimi rokmi sa vsak stávate realistickejsími a toleranmejsími V spoloénosf viete by!' otvorení a drufni a ste oblúbenymi spoloőníkmi pri vsetkych zábavách. Konverzácia vám nerobí problémy, v kazde] situácii si viete zachovaf zmysel pre humor, nesetrite chválou a ste pozomí k svojmu okoliu. Za uröitych okolností, nejrná ak máte pocit, ie nie ste dostaíoéne ocenení, rnözu vyjst' na povrch tie stránky vase] povahy, ktoré vás robia kritickejsími a malichemejsími. Vefmi dölezity je pre vás pocit istoty. Ak je vasa pozícia otrasená, reagujete úzkostne. Túzlte po porozumení druhych, fudia by si vsak maii dat' pozor, aby vás do niéoho nenútili a neprivádzali do úzkych, lebo vsetci, ktorí sa narodili v roku potkana, falko znásajú akékofvek zasahovanie do svojich zálefitosti.
LÁSKA Ste vásnivl a pozorní partneri a nezdráhate sa prejavit' hlbku svojich citov. Prekypujete emóciami nsjná na zaéiaíku vzt'ahu. Ak máte dojem, le vase city nie sú opátované, rychlo vás to roztrpéí. Potrebujete by!' slredobodom pozornosti a starostlivosti svojho partnera, túzite stat' sa súöastou jeho plánov a delif sa s ním o myslienky. Jeho chladné správanie vás fahko zraní a vasou odpoved'ou potom by-vajú malicherné pózy a trucovitost'. Vás citovy zivot by-va poznemenany őastyrn striedaním nadsenia a sklúöenosti, co robí vase vzfahy zranitelnyrni. Zo vsetkého najvacsmi potrebujete istotu. Ked' ju získate, stávate sa pozornymi a milujúcimi partnermi. Dokázete by!'
vynikajúcimi spoloönikrni a radi sa oddávate zivofnyrn radovánkam. Neznásate vsak karhanie a vycitky. Viete oőarit, a hoci romantické dobrodruzstvá nebyvaiú vasou silnou stránkou, nie ste celkom bez talentu. Niekedy uplynie dlhsí eas, kym stretnete toho pravého. Ak vsak nájdete niekoho, kto vám poskytne potrebnú istotu a lásku, budete vernyrni partnermi.
Oroszlán Az első napokban nagy lendülettel veti magát egy új ötlete megvalósítására, de a 19-i napfogyatkozás alaposan átformálhatja eredeti elképzelését. Nagy igyekezetében meg sem hallja a figyelmeztető szavakat. Pedig az őszinte jó szándék mondatja a kritikát a barátaival, közvetlen kollégáival. Nem biztos, hogy aki ellenkezik, az ellenség is. Sokkal több bajt okoznak a bőlogatók,
KARIÉRA
SZŰZ
Ste energickí a vsestranne vzdelaní, zvyéajne si viete poradif s prekázkami, ktoré vám stoja v ceste, a viete sa prispösobit' akémukol'vek prostrediu. Zváésa stíhate pop ri svojom zameslnaní este niekofko vedrajsích őinnosti. Svoju prácu vykonávate vetrni dösledne, ste obratní pri dohováraní podmienok a bjvate nároénl k svojím podriadenyrn. Ostatny vsak mözu mal' pochybnosti o pohnútkach vásho správania. Ste schopní stratégovia , preto dbajte na to, aby vasi spolupracovníci boli vZdy oboznámeny s vasimi zámermi, aby ste nestratili ich döveru. éasto byvate vefmi kritickí, naimá vtedy, ak máte pocit, le vasi kolegovia nepodávajú vykony, ktoré od nich oéakávate, alebo ak vás o vsetkom dostatoöne neinformujú. Situácii by vsak váösmi prospelo viac trpezlivosti a porozumenia. Hoci máte talent na obchodovanie, boio by pre vás vhodnejsie zameraf sa na podnikanie v rnensom meradle. Dobre sa uplatníte pri predaji, v úötovnlctve a ostatnych obchodnych éinnostiach. Mözete sa staf aj dobryrni vydavatel'mi, spisovatefmi, hudobníkmi ci obchodnyrni zástupcami. Prvok: voda Farba: őiema ( Gest'a döstojnost) Svetová strana: sever (stred zimynajsilnejsie obdobie) Zuzana Rákaiová •••••••••••••••••••••••••• Horoszkóp áprilisra Kos Sokat lesz úton a következő napokban. Élvezi is ezt a nagy nyüzsgést. Oe azért nem árt az óvatosság, mert bár a bolygók rengeteg segítséget nyújtanak tervei valóra válásához, a figyelme meglehetősen szétszórt, és könnyen becsúsznak a hibák. Bika Érdekes és meglepé híreket kaphat azokról az eseményekről, amelyekben személyes kapcsolatai által érdekelt. Legyen nagyon körültekintő cselekedeteiben és döntései meghozatalában. Olyanokkal társalogjon, akik követni képesek az Ön gyors
észjárását. Ikrek Nehezen tud előrehaladni azokkal az ügyeivel, amelyekhez mások együttműködése vagy támogatása is szükséges. Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy otthoni élete zavartalan legyen. Rák Viszonylag nyugodt két nap köszönt Önre. Most több olyan feladatot elvégezhet, amelyekre az elmúlt napokban nem jutott idő. Nemcsak a munkájában halad előre, jól alakul magánélete is.
7
Csalódhat valakiben, különösen akkor, ha munkahelyi gondjai megoldásában számít segítségre. Március utolsó napjaiban érdekes találkozásokra kerülhet sor. Új ismerősei új irányba terelhetik az érdeklődését. És ezúttal nemcsak a főnökei, de ön is elégedett lesz majd önmagával. Sikerül valamit úgy megoldania, hogy azzal sok ember problémáján segít. Mérleg Anyagi problémák jegyében telnek a napok. Átmenetileg ugyanis bedugulnak azok a pénzforrások, amelyekre pedig nagyon számított. A pénz (pontosabban egy adósság törlesztésének elmaradása) miatt vitába keveredhet régi barátaival, távoli rokonaival Március utolsó napjaiban viszont olyan helyről érkezik a segítség, ahonnan álmában sem is gondolná. Skorpió Magabiztosságát a környezete inkább erőszakosságként éli meg. Hiába jő, amit eltervezett és hiába segít másokon is, ha ezt az érintettek bevonása nélkül teszi, olyan kemény ellenállással kell megküzdenie, hogy a végén már bánja is, hogy belekezdett. Leginkább az bántja, hogy épp azok a kerékkötői, akiknek az érdekében fáradozott. Nyilas Könnyen lehet, hogy világmegváltó tervei ingoványos talajra épültek, és könnyen az ön fejére omlanak, ha nem vigyáz. Ismerősei (és saját meggondolatlan szavai) miatt kerülhet nehéz helyzetbe. TItkos kalandjáról, vagy válási szándékáról, de még az esetleges munkahelyváltási terveiről se beszéljen senkinek. Bak Megmagyarázhatatlan az a pesszimizmus, amivel saját ügyeit, illetve karrierjével kapcsolatos elképzeléseit kezeli. Pontosabban van rá magyarázat: a 19-i napfogyatkozás. Oe ha ezen túl vagyunk, akkor a többi már tényleg a szorgalrnától függ. Hirtelen jött pénzügyi ötletei sokkal jobban beválnak, mint gondolná. VlZöntó Nem biztos, hogy a környezetében van a hiba. Lehet, hogy azért mennek lassabban a dolgok, mert túl fáradt. Egy kis lazítás önre is ráfér. Sőt, ha március utolsó napjaiban vonul el a világtól, megúszhat egy kellemetlen beszélgetést, vagy egy munkahelyi átszervezést is. Halak A március eleji holdfogyatkozás hatására kicsit pesszimista. Nehezen tudja összeegyeztetni az otthoni problémákat és a munkahelyi feladatokat. Szerencsére a bolygók úgy vonulnak át a március! égbolton. hogy amit tegnap szörnyűnek ítélt, azt már 2O-a táján érdektelennek ítéli. A hónap végére egész jó passzban lesz, érdemes kihasználnia ezt a lendületet.