Piliscsabai
2015 / MÁJUS
PILISCSABA VÁROS KÖZÉLETI HAVILAPJA
19. ANYÁK NAPJA, SZÜLETÉS HETE
6. BEMUTATKOZIK AZ ÚJ FŐÉPÍTÉSZ
8. A VÁROS A CIVILEKÉRT – PÁLYÁZAT CIVIL SZERVEZETEKNEK
10. EGY KÖLTŐ ÉS EGY KOSSUTH-DÍJ
KÖSZÖNTŐ
KÖZÉRDEKŰ Felelős kiadó: Piliscsaba Város Közalapítványa XXV. évfolyam, 3. szám
HITÉLET PILISCSABAI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG – NAGYTEMPLOM A szentmisék rendje: hétfő, péntek 17 órakor, szombaton elővételezett szentmise 17 órakor, vasárnap 11 órakor. • május 9. szombat 17 órakor Egyházzenei Napok, a szombati szentmise elmarad • május 10. vasárnap 9 órakor szlovák nyelvű, 11 órakor magyar nyelvű szentmise
• május 24. pünkösdvasárnap 11 órakor ünnepi szentmise. A pünkösdhétfői szentmise időpontja a templomban lesz kihirdetve • május 31. Szentháromság vasárnapján 11 órakor ünnepi szentmise. Hősök napja alkalmából az I. és II. világháborúban elesett hősökre és áldozatokra emlékezünk Májusban a hétköznapi és a szombati szentmisék előtt 16 óra 45 perckor májusi litániát tartunk, számítunk a hívek részvételére! KLOTILDLIGETI TEMPLOM:
PILISCSABAI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET Veréb Zoltán: 06-30/991-3580
Kedden, csütörtökön, szombaton 18 órakor, vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap 11 órakor családok miséje, 20 órakor egyetemisták miséje. Minden hónap első péntekén mise 18 órakor. • május 2. reggel 8-tól este 6 óráig a
MEGSZÜLETTEK 2015. MÁRCIUS: Matuz Máté 2015.03.03. apa: Matuz Attila László anya: Dalnoki Judit Gozsovics Zsófia Eliza 2015.03.05. apa: Gozsovics József anya: Kardos Csilla Radványi Ákos 2015.03.12. apa: Radványi Attila anya: Szoleczky Petra Kary Viola 2015.03.18. apa: Kary Viktor anya: Vas Tünde Lux Mira 2015.03.19. apa: Lux József anya: Peller Rozália Gáspár Gellért 2015.03.25. apa: Gáspár Áron anya: Bedő Tünde Mária Anyalai Ketrin 2015.03.27. apa: Anyalai György anya: Lakatos Gabriella Tomkovics László Ferenc 2015.03.30. apa: Tomkovics László anya: Keppler Enikő Osztermayer Felicián Vilmos 2015.03.31. apa: Osztermayer László anya: Turi-Takács Anna Mária Boldizsár Dávid 2015.03.31. apa: Boldizsár Balázs anya: Kun Zsuzsanna 2
Hétfő: 10.00 Istentisztelet a Szociális Otthonban, 11.15 Istentisztelet a Nagyboldogasszony Házban, 18.30 Bibliaóra fiatal felnőtteknek a gyülekezeti teremben (Deák Ferenc u. 55.) Kedd: 9.30 Bibliaóra a Summa Vitae Otthonházban Szerda: 17.00 Konfirmációi előkészítő II. Csütörtök: 15.30 Imaóra, 16.00 Gyülekezeti bibliaóra a gyülekezeti teremben, 17.00 Konfirmációi előkészítő I., 19.15 Bibliaiskola Péntek: 10.00 Baba-mama bibliaóra (kéthetente) Vasárnap: 10.45 Úrnapi istentisztelet Minden 3. vasárnap: 10.00 Családos istentisztelet, családi nap
PILISCSABAI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Vasárnap 10 órakor istentisztelet a Béthelben (Széchenyi u. 8-12.), gyermekbibliakör az istentisztelettel párhuzamosan. Csütörtökön 16 órakor bibliaóra a Silóban (József A. u. 7-9.). Minden páros héten szombaton 16.30kor ifjúsági óra a Béthelben. • május 9. szombat Országos Evangélikus Bábfesztivál Pilisvörösváron, a Művészetek Házában • május 24. pünkösd napján 9 órakor konfirmációi vizsga és istentisztelet Elérhetőségek: Kézdy Péter lelkész 20/824-3566,
[email protected]
Főszerkesztő: Sólyom Ágnes Munkatársak: Baumann Viola, Marosváry Dániel, Palkovics Mária, Szűcs Emese Elérhetőségeink: tel.:
+36 70 866 3289 A következő lapzárta: május 13. A szerkesztőség fenntartja a beérkezett nyersanyagok szerkesztési jogát, kéziratot nem tartunk meg és nem küldünk vissza. Az újságban megjelenő hirdetések valóságtartalmáért felelősséget nem vállalunk. A Piliscsabai Polgár havonta 2600 példányban, ingyenesen jelenik meg.
Tördelés, nyomdai előkészítés: Kovács Márk
I. KÖRZET: DR. BÁLINT LEVENTE HÁZIORVOS Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek páratlan / páros héten:
PILISCSABA, KLOTILD TÉR 4.
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek páratlan / páros héten:
akut/sorszámos betegek
08.00–9.30 13.00–14.30 08.00–9.30 13.00–14.30 08.00–9.30 / 13.00–14.30
09.30–11.00 14.30–16.00 09.30–11.00 14.30–16.00 09.30–11.00 / 14.30–16.00
előjegyzett betegek
akut/sorszámos betegek
08.00–9.30 08.00–9.30 08.00–9.30 13.00–14.30 08.00–9.30
09.30–11.00 09.30–11.00 09.30–11.00 14.30–16.00 09.30–11.00
GYERMEKORVOS: DR. SZÉLLINGER ESZTER MARIANNA CSECSEMŐÉS GYERMEKGYÓGYÁSZ SZAKORVOS Hétfő 08.00–9.30 Kedd 13.00–16.00 Szerda 14.00–16.00 Csütörtök 08.00–10.30 Péntek 08.00–11.00 +36 26 375 310 +36 26 375 290/12
hirdetésfelvétel:
[email protected]
+36 70 866 3289
PILISCSABA, BAJCSY-ZS. ÚT 43.
előjegyzett betegek
III. KÖRZET: DR. KELEMEN RITA KATA HÁZIORVOS Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
Nyomda: Pethő Nyomda
07.30–11.30 (első fél órában vérvétel) Telefon: +36 26 575 038. Fekvőbetegbejelentés hétköznap 7.30–9.00 között. Dr. 14.00–18.00 Bálint Levente rendelési idejében a +36 07.30–11.30 26 575 038-as telefonszámon, rendelési 07.30–11.30 idején kívül a Bajcsy-Zsilinszky úti rendelő számán: +36 26 375 290 /13-18 mellék. 12.00–16.00 / 7.30–11.30
II. KÖRZET: DR. HOFFER GÁBOR HÁZIORVOS
Mécs László:
[email protected],
HÁZIORVOSI RENDELÉSEK
EGYBEKELTEK Jánosi Mónika és Szalai Balázs 2015. március 20.
TINNYE-PILISCSABA REFORMÁTUS TÁRS-EGYHÁZKÖZSÉG PILISCSABA-KLOTILDLIGETI GYÜLEKEZETE:
„Közösségek napja” című nyílt plébániai nap • május 10. vasárnap 17 óra: Egyházzenei Napok
hirdetési díjak:
1/1 1/2 1/4 1/8 1/8 1/16
(188 mm X 263 mm) 48 000 Ft (188 mm X 128 mm) 24 000 Ft (92 mm X 128 mm) 12 000 Ft kiemelt (50 mm X 188 mm) 8 000 Ft (92 mm X 60 mm) 6 000 Ft (60 mm X 45 mm) 3 000 Ft
A királyfi három bánata (részlet)
Anyák napi köszöntő Ezzel a verssel köszönti a piliscsabai édesanyákat Piliscsaba Város Önkormányzatának nevében Farkas András polgármester és Piliscsaba Város Közalapítványa nevében Csizmadia László elnök.
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok, csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. Isten tudja, honnan, palástot kerített, aranyos palástot vállamra terített, fejem fölé égszín mosolygást derített. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szíve ment előttem előre követnek. Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi, úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni? A másik bánatom: hogyha ő majd holtan fekszik a föld alatt virággá foszoltan, senki se tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha a föld minden színmézét átadom, az ő édességét meg nem hálálhatom, ez az én bánatom, harmadik bánatom.
Hirdetésfelvétel a júniusi számba: május 13-áig.
PILISCSABA, BAJCSY-ZS. ÚT 43. +36 26 375 290 / 14 melléken minden nap 11-12 óráig, csütörtökön 12-13 óráig.
HÁZHOZ HÍVÁS: 1. Sürgős, akut életveszély esetén: Országos Mentőszolgálat 104 (eszméletlen állapot, akutan kialakult fulladás, mérgezések, nagy felületű égés, súlyos háztartási baleset, közterületeken bekövetkezett rosszullét, heveny módon kialakult egészségromlás) 2. Sürgős, de életet nem veszélyeztető esetben: hétköznap: 8:00–16:00-ig: dr. Kelemen Rita, tel.: +36 20 415 3624, hétköznap 16:00–8:00-ig és hétvégén: Központi Orvosi Ügyelet, Zsámbék, Petőfi u. 110., tel.: +36 23 342 035
KÖRZETI MEGBÍZOTTAK Szabó Imre 06-20/489-6708 Huber András 06-20/489-6710 Pilisvörösvári Rendőrőrs ügyelet: 06-26/330-130 Polgárőrség: 06-30/2470-300, 06-30/9470-303 3
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK POLGÁRMESTERI BESZÁMOLÓ az elmúlt hónap legfontosabb eseményeiről Április 14-i testületi ülés
érnünk, de egy több évtizedes jogi adósságot is rendezni tudunk.
Az ülés első felében a beszámolóké volt a főszerep. Szó esett a téli hóeltakarításról és a csúszásmentesítés tanulságairól, a tervezett fejlesztések alakulásáról, illetve a településüzemeltetés negyedéves munkájáról. Beszámoltak munkájukról a polgárőrök és az illetékes rendőrkapitány is. Köszönjük nekik az elmúlt éves tevékenységüket, a közös összefogás eredménye, hogy Piliscsaba még mindig az ország egyik legbiztonságosabb települése! Beszámolót hallhattunk a védőnők munkájáról is. Magyarországon a védőnői szolgálat idén ünnepli centenáriumát, köszönjük áldozatos munkájukat. A tűzoltóság beszámolóját követően ünnepélyes keretek között az esztergomi parancsnokság és a helyi önkéntes tűzoltók okiratot írtak alá, amely rögzíti, hogy önkéntes tűzoltóságunk minősítése 3-as kategóriából 2-esbe lépett elő, ami azt jelenti, hogy komolyabb forrásokra pályázhat eszközparkjának fejlesztésére. Mindez annak is köszönhető, hogy az Önkormányzat az idei költségvetésében 500 ezer forintot biztosított a tűzoltóautó műszaki állapotának fejlesztésére, és az autó felújítása április elején megtörtént. Piliscsaba összes lakosa nevében sok erőt kívánok az önkéntes munkához, és köszönöm, hogy nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat a tűzesetekkel szemben.
Nagy-kopaszi kilátó
Hauck János NNI beruházása Az Önkormányzat támogatja az iskola beruházását, mely szerint további tantermekkel bővül az épület, ugyanakkor arra kérte az illetékeseket, hogy előzetes költségbecslés készüljön a tervek beadása előtt annak érdekében, hogy pontosan számolhassunk a kiadásokkal.
HÉSZ szolgalmi jogok rendezése A január elsején életbe lépett helyi építési szabályzattal összhangban rendezni kell a kiszabályozásainkat. Ennek érdekében több ajánlatot kért be a Városüzemeltetési Intézmény geodéziai felmérésekre, a Pénzügyi Bizottság kezdeményezésére ugyanakkor új ajánlatot kértünk a szolgalmi jogok rendezésére, ennek köszönhetően a korábbi ajánlatokhoz képest jóval kedvezőbb áron történhet meg az Erdősor utca és a Csabagyöngye feljáró kiszabályozása. Ezzel nemcsak jelentős megtakarítást sikerült el4
A képviselő-testület támogatta a Pilisi Parkerdő Zrt. javaslatát a kilátó elnevezésére, amelynek kivitelezési munkái hamarosan befejeződnek. A Parkerdő javaslata az volt, hogy Dévényi Antal erdőmérnök legyen a kilátó névadója, aki a kopár hegyoldalakat annak idején feketefenyővel ültette be. A kilátót várhatóan május végén fogják átadni.
Idősek nappali ellátása Piliscsaba várossá válása számos új kötelező feladatot ró az Önkormányzatra, ilyen az idősek nappali ellátásának biztosítása is. A szépkorúaknak olyan feltételeket kell biztosítanunk, ahol összejöhetnek, rendezett mosdási és higiénés körülmények vannak, illetve olyan közösségi programokban vehetnek részt, amelyek jelentősen csökkentik a magányukat. Korábban több kis tanulmány készült a lehetőségekről, a testületi döntés értelmében pedig az Önkormányzat most megkezdi az egyeztetéseket az Evangélikus Egyházzal az ellátás biztosításának lehetőségeiről, a Szociális, Gondozó és Családsegítő Központ pedig részletes hatástanulmányt készít arról, hogy az Önkormányzat miként tudná ellátni a feladatot.
Civil Alap pályázati kiírása Nagyon fontos számunkra a civil társadalom, ugyanis ez a biztosítéka a város sokszínűségének és a helyi demokráciának. A civil közösségekben rengeteg energia lakozik, amelyet az Önkormányzat minden erővel támogatni kíván, ezért közel négyszeresére emeltük a nekik adható támogatás mértékét, hogy a korábbi évekhez képest ne csak jelképes, hanem valódi segítséget kaphassanak. A pályázatok részletes
feltételei megtalálhatóak a májusi Polgárban és a honlapon is.
PilisTV szerződés A korábbi években rövid időszakokra (negyedévekre) kötött az Önkormányzat szerződést a Pilis Televízióval. A testület döntésének értelmében most a teljes 2015-ös évre érvényes szerződést kötünk, amely tartalmazza, hogy a testületi ülések közvetítésén kívül havonta átlagosan egy tájékoztató interjút készít a PilisTV, illetve vállalja átlagosan egy helyi rendezvény teljes felvételét, két magazinanyag elkészítését és az egyeztetett programok és hírek közzétételét.
Egészségterv Kezdeményezésemre a képviselő-testület döntött arról, hogy el kell készíteni a város egészségtervét, amely két fő területet fog magában foglalni: egyrészt az egészségügyi szolgáltatások és infrastruktúra javítását célzó fejlesztési tervet, másfelől azokat a speciális programokat és beavatkozásokat, amelyek segítségével a piliscsabai emberek életminőségében és egészségi állapotában jelentős javulás érhető el. A terv a 2016-ot követő években fog megvalósulni. Első lépésként arra kérem a piliscsabai lakosokat, hogy töltsék ki az egészségi állapotfelméréssel kapcsolatos kérdőívet, amely megtalálható a Hivatal ügyfélszolgálatán, illetve elérhető Piliscsaba hivatalos honlapján és facebook oldalán. Segítségüket köszönöm!
Pályázat tűzifa-támogatásra A belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter pályázati kiírásának értelmében rendkívüli szociális támogatásra pályázhatnak a települési önkormányzatok. A képviselő-testület úgy döntött, hogy tűzifa-támogatást fogunk igényelni annak érdekében, hogy ez által kétszeri tűzifa-támogatást kaphassanak az arra rászorulók. A pályázatot augusztus közepéig kell benyújtani, így az őszi időszakra várható az eredményhirdetés.
A „legzöldebb kisváros” fejlesztési program következő részeként az Önkormányzat 22 gesztenyefa csemetét ültetett el a Szent László utcában. A csabai nagytemplom mellé törökmogyoró bokrokat, a Klotild téren pedig fenyőket ültettünk el. Április közepén megkezdődtek a fakarbantartási munkálatok a település területén, a Németh Alpin Bt. bevonásával. Ennek keretében a temetőben a nagy kocsányos tölgy száraz ágainak levágása és tehermentesítése történt meg, és munkálatok zajlottak többek között az Akácfa utcában, Rózsa utcában, Máriapark utcában, illetve az Árpád Vezér utcában, az Erdősor utcában és a Céh Egylet melletti területen.
Farkas András polgármester
A közmunkásaink megkezdték a szokásos tavaszi közterület-karbantartási munkálatokat, elsősorban az Egészségház kertjében, az Erdészkert területén, illetve sorompókat helyeztek ki a Hársfa utca végén található önkormányzati terület bejáratához az illegális hulladéklerakás megakadályozására, az Erdészkert bejáratához pedig az átjáró forgalom megszüntetésére, a park védelmének érdekében.
Díszpolgári cím Május 31-ig küldhetjük el javaslatainkat a képviselőtestületnek arról, kit szeretnénk ajánlani a Piliscsaba Város Díszpolgára címre. A díszpolgári cím bármely Piliscsabán lakó vagy onnan elszármazott, Piliscsabáért évek hosszú során át anyagilag, erkölcsileg vagy más módon sokat tett polgárnak, vagy országosan, illetve nemzetközileg elismert személynek adományozható. Jelölhet a polgármester, bármely képviselő, a társadalmi szervezetek, egyházak, pártok, egyesületek vezetőségei, illetve, ha egyik ilyen címmel sem rendelkezünk, akkor az ajánláshoz száz piliscsabai lakcímkártyájú polgár aláírása szükséges.
Dicséretes Piliscsabai Porta Erre a címre azok pályázhatnak, akiknek a város területén van családi házuk vagy nyaralójuk, illetve azok, akiket egy helyi egyesület vagy állandó lakcímű piliscsabai lakos benevez a pályázatra. Az nyerheti el a táblát, akinek az ingatlana példamutatóan felel meg a köztisztasági és állattartási rendeletben előírt normáknak, emellett esztétikai szempontból is a város dísze. Pályázni május 31-ig lehet a képviselőtestületnél, amelynek tagjai a határidő után a soron következő ülésen döntenek az eredményről. Évente hat Dicséretes Piliscsabai Porta cím adományozható.
SZEMÉTSZÁLLÍTÁSI KEDVEZMÉNY A Zöld Bicske Nonprofit Kft. által megküldött tájékoztatásban szereplő „EGYEDÜL ÉLŐK KEDVEZMÉNYE” pontban szereplő igazolást a Polgármesteri Hivatalban igényelhetik (Piliscsaba, Kinizsi utca 1-3.). A kérelemnek tartalmaznia kell az ingatlantulajdonos nevét, címét, az igazolás kiállításának célját. Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy nem tudjuk igazolni annak tényét, hogy a lakóingatlant egyedül és életvitelszerűen ki használja, csak azt, hogy az ingatlanban bejelentett lakóhellyel illetve tartózkodási hellyel ki rendelkezik.
MUNKATÁRSAKAT KERES A POLGÁRMESTERI HIVATAL
Javaslatokat várnak elismerésekre
Fejlesztések Április folyamán lezajlott a kátyúzás az önkormányzati tulajdonban lévő utcákon.
A Béla király útján korábban a vasútépítés idejére egyirányúsította az önkormányzat a forgalmat, ezt most feloldottuk, és lakó-pihenő övezetté nyilvánítottuk az Egyetem utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca közötti szakaszt. Ez többek között azt jelenti, hogy ebben az övezetben járművel legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni, a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell a gyalogosok (különösen a gyermekek) és a kerékpárosok biztonságára. A gyalogosok az utat teljes szélességében használhatják, a járművek forgalmát azonban szükségtelenül nem akadályozhatják, illetve járművel várakozni csak az erre kijelölt területen szabad.
Piliscsaba Közösségének Szolgálatáért cím Szintén május 31-ig lehet jelölni helyi köztisztviselőket, közalkalmazottakat a fenti címre. A jelölési jog az önkormányzati alapítású és fenntartású intézmények munkahelyi kollektíváit, illetve a képviselő-testületet illeti. A címet évente egyszer, a Csaba napi rendezvények keretében adják át, legfeljebb két fő részére. Részletek a honlapon.
Piliscsabáért Emlékplakett Az emlékplakettet olyan személynek lehet adományozni, aki valamely esetben a város érdekeit, jó hírét, megbecsülését szolgálta. Az évi lehetséges tíz plakettből ötről a polgármester, ötről a képviselő-testület dönt saját hatáskörben. A jelölésre május 31-ig a polgármester, bármely képviselő, a társadalmi szervezetek, egyházak, pártok, egyesületek vezetősége tehet javaslatot.
Piliscsaba Város Önkormányzata állást hirdet védőnői munkakör betöltésére. A Piliscsabai Polgármesteri Hivatal állást hirdet: önkormányzati osztályvezetői, önkormányzati referensi, valamint közterületfelügyelő – mezőőr munkakörök betöltésére. A részletes pályázati kiírásokat megtalálják a www.piliscsaba.hu és a www.kozigallas.gov.hu, valamint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján.
KÖLTÖZIK A JÁRÁSI HIVATAL, KORMÁNYABLAK LÉTESÜL Ideiglenesen elköltözik a Pilisvörösvári Járási Hivatal hatósági és gyámügyi osztálya: a Pilisvörösvár, Fő utca 66. sz. alatti épület átalakítási ideje alatt az okmányiroda épülete mellé telepített konténerekben kap helyet a két osztály, a Lévai köz 1. szám alatt. A tervek szerint a költözésre április 27-én kerül sor, az ügyfelek fogadását igyekeznek fennakadás nélkül megoldani. A Fő utca 66. szám alatti épületben beépítik a tetőteret, hogy oda költözhessenek a jelenleg a földszinten működő irodák, az alsó szintet pedig átalakítják egy nagy ügyfélfogadó térré, amelyben helyet kap majd a kormányablak is. A várhatóan késő őszre elkészülő kormányablakban kb. háromszáz ügyet tudnak majd elintézni a választópolgárok (családalapítással, gyermekneveléssel, szociális támogatásokkal, autóátírással kapcsolatos ügyek, állampolgári eljárással kapcsolatos ügyek stb.).
Piliscsaba Vállalkozója Díj A díj adományozására szintén május 31-ig lehet javaslatot tenni, a polgármester nevére címzett levélben. Évente két személy nyerheti el a díjat. A kiírásról és a feltételekről bővebben a honlapon lehet olvasni. 5
ÖNKORMÁNYZAT Azt hiszem, ezen a ponton nem árt tisztázni: pontosan mi egy városi főépítész feladata? Fotó: René Mayr
BEMUTATKOZIK ŐRFI JÓZSEF, PILISCSABA ÚJ FŐÉPÍTÉSZE
A településképi eljárások tekintetében például szakmai állásfoglalást ad, ezeken keresztül is irányt mutat. A főépítész feladatait jogszabályok határozzák meg, de ezeknek végső soron mind az a célja, hogy kreatív szakemberként segítse a színvonalasabb, emberhez méltóbb környezet kialakítását az illetékességi területén. Esetünkben egy olyan kisvárosét, amelyre a környező településekkel összehasonlítva is büszkék lehetünk. Az előírt teendőkön túl szeretnék részt venni a helyi közéletben, aktív kapcsolatot kialakítani helyi civil szervezetekkel, és rálátni a hivatali folyamatokra, hogy lássam, milyen mozgástér van erre, hol lehet beavatkozni. Hiszek benne, hogy néha egészen kicsi, de megvalósult ötletek is nagy változásokat indíthatnak el. Van-e kitűzött célja a feladatával kapcsolatban?
Szolgálni, nem provokálni Meséljen egy kicsit eddigi életútjáról! Számos helyen éltem korábban, Dunakeszitől Budapest több pontján át Esztergomig, vagy éppen Bécsig. Piliscsabára 2000-ben költöztünk, és családommal szeretnénk itt gyökeret verni. Építész vagyok, miután a házunkat tavaly kibővítettük, logikus lépésnek tűnt, hogy következő lépésben az újdonsült kisvárosunk fejlődéséből is kivegyem a részem. Nagyon köszönöm polgármester úrnak a megtisztelő felkérést, a képviselőtestületnek pedig a bizalmat. Építészként rendhagyó az iskolázottságom: előbb az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán szereztem az építészmérnöki diplomát, majd a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájában lettem ajánlott tervező. Csak ezt követően mentem Bécsbe, hogy ott szerezzem meg az okleveles építész végzettséget. De érdekességként megemlíthető, hogy korábbról szakmunkás bizonyítványom is van, és egy katolikus hittanári diplomám is. Van-e olyan épülete, amit a piliscsabaiak ismerhetnek? Nem messze, Pilisszántón áll a Boldogasszony kápolna, amelynek 2006ban Makovecz Imre mellett társtervezője és később építőmestere lehettem. Azóta három újabb kápolnát terveztem és építettem: egyet-egyet Kállósemjénben, Szelestén és Gyimesfelsőlokon. Önállóan, irodáknál, csapatmunkában közel száz kisebb-nagyobb építészeti projektben vettem eddig részt, ezek között volt például a Benedek Elek óvoda tervezése is az Egyetem utcában. Izgalmas szakmai kihívást jelentett a sok kötöttség ellenére megtalálni azt a megoldást, amely az összes vonatkozó előírást kielégíti. Városépítészettel foglalkozott-e korábban? A bécsi Műszaki Egyetemen egyszer Macedónia fővárosának, Szkopjénak komplex áttervezését kaptuk feladatul, persze nagyvonalakban. A szkopjei építészekből álló zsűri év végén az értékelésnél azt mondta a tervemre, hogy a városuknak erre van szüksége, erre máig büszke vagyok. Emiatt döntöttem úgy később, hogy szakdolgozatom témájául válasszam a budapesti Duna-partok fejlesztési lehetőségeinek komplex 6
vizsgálatát. A szakdolgozatot „sehr gut”-ra (nagyon jóra) értékelték, később a BKK-tól is megkerestek miatta egy állásajánlattal. Mik a főbb elképzelései Piliscsabával kapcsolatban? Nagyon tetszett, ahogy elődöm, Kolossa József bevonta a piliscsabaiakat a településrendezési eszközök készítésének folyamatába. Ezt a gyakorlatot – bár ezek az eszközök már elkészültek, így jogszabály már nem írja elő – szeretném folytatni a későbbiekben is. Összességében azt mondanám, az ő előkészítő, szabályozó jellegű munkáját szeretném a gyakorlatba átültetni. Meglátásom szerint Piliscsabának elsősorban egy olyan településközpontra van szüksége, amely segíthet a piliscsabai identitásunk megélésében, bármely településrészen éljünk is. Ahova meg lehet érkezni gyalogosan vagy autóval, ahol jó helyben lenni. Ahol a mostaniakhoz képest több szolgáltatást kapunk, persze mindezt kisvárosi léptékben. Ehhez tervpályázatot kell kiírni, majd a szükséges forrásokra pályázni. A legfontosabb, hogy Piliscsabát ne csak kiváló adottságai miatt szeressék, hanem ismert legyen arról, hogy ezeket ki is tudja használni. Ön mennyire „földhözragadt” építész? Mi az, amit legfontosabbnak tart egy élettér kialakításánál: funkcionalitás, harmónia, szimbolika, esetleg valami egyéb? 2007 óta dolgozom építészkritikusként, így sajátos helyzetben vagyok a tervezést illetően. Amikor alkotok, rögtön elemzem is magam előtt, amit csinálok. Nemrég írtam róla a blogomon, hogy a szellemi tartalom, a funkció, a szerkezet, az anyaghasználat és a forma összhangját milyen nehéz megteremteni az építészeti alkotásoknál. Ez csak a legnagyobbaknak sikerül. Aki ebből tetszőleges hármat összehoz, már joggal számíthat a szakma elismerésére. Túl az iskoláimon, ahol eltérő megközelítéseket ismertem meg, minden szellemi alapvetést megelőzően jelenleg a pragmatikus megközelítés áll hozzám legközelebb. Az építészetet szolgálatnak, segítésnek tekintem, nem provokációnak. Persze ahhoz, hogy az építész segíteni tudjon, a megrendelőjének nyitottnak kell lennie.
Mindössze annyi a célom, hogy szeretnék Piliscsabán élni, és szeretném, ha minél jobb lenne helyben lenni. Ez mindannyiunk érdeke. Azért vállaltam el a főépítészi feladatot, hogy ne kívülállóként panaszkodjak, hanem kreativitásommal, látásmódommal legyen lehetőségem aktívan tenni ezért. A településközponton túlmenően az önkormányzati ingatlanok jobb kihasználását, a hiányzó, kisléptékű közterületi funkciók pótlását látom a legsürgetőbb feladatnak. Fontos lenne rendezni a vasúti fejlesztés és a település kapcsolatát is. De ötletekkel, jövőkép felmutatásával, esetleg ösztönző helyi rendeletek előkészítésével segíteni szeretnék azoknak is, akik a közérdek szempontjából fontos ingatlanjaikat nem tudják kihasználni, vagy hagyják leromlani. Az egyetemen jelenleg zajló változásokból a városnak előnyt kell kovácsolnia, ebben a folyamatban is hasznos lehet egy aktív főépítész. Szerencsés helyzetet jelent a város életében, hogy Farkas András polgármester úr is építész, egészen hasonlóan gondolkozunk, így kölcsönösen segíteni tudjuk egymás munkáját a felmerülő ötletek megvalósításában. Remélem, hogy ennek mielőbb látható eredményei lesznek. Sólyom Ágnes
Pályázat defibrillátorra
A
Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány pályázatot hirdet iskolák, munkahelyek, intézmények részére. Az Alapítvány egy-egy Medtronic CR+ félautomata defibrillátort (AED) ad használatra összesen 8 (nyolc) eredményes pályázónak. A pályázat célja, hogy térségünkben minél több nagyobb létszámú és/vagy nagy forgalmú intézmény, munkahely rendelkezzen félautomata defibrillátor készülékkel. Az Alapítvány vállalja, hogy a készüléket térítésmentes használatra átadja a nyertes pályázóknak, és térítésmentesen elvégzi a kijelölt dolgozók elméleti és gyakorlati újraélesztés-képzését. Várják olyan, piliscsabai telephelyű és működésű pályázók jelentkezését, akik vállalják, hogy területükön megfelelő helyet biztosítanak az eszköz elhelyezéséhez, hogy szükség esetén pótolják az elektródákat, biztosítják az időszakos műszaki bemérést, és engedélyezik legalább három alkalmazott kiképzését. A pályázat tartalmazza a pályázó adatait (telephely címe, alkalmazotti/tanulói létszám, ügyfélforgalom, főbb tevékenységek, elérhetőség) és egy nyilatkozatot a feltételek vállalásáról. Beadási határidő: 2015. június 19. Elbírálás: 2015. június 30. A pályázat benyújtásának módja: postai úton, a Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány címére (2085 Pilisvörösvár, Fő út 188.) az Alapítvány kuratóriuma
Felhívás civil szervezeteknek Biztatunk minden egyesületet, civil szervezetet, csoportot, hogy jelentkezzen a Piliscsabai Polgár szerkesztőségénél, ha olyan programja, közlendője, híre van, amit szívesen eljuttatna a város valamennyi polgárához. Az újságba terjedelmi okok miatt be nem kerülő (vagy rövidítve közölt) írásoknak, cikkeknek, fotóknak, illetve a sürgős és aktuális híreknek a városi honlapon biztosítunk nyilvánosságot. Elérhetőségünk:
[email protected] A szerkesztőség 7
TÉMA
KÖZBIZTONSÁG
A VÁROS A CIVILEKÉRT Az idei költségvetésben az önkormányzat elkülönített egy másfél millió forintos civil alapot, amelyből a piliscsabai társadalmi szervezetek kaphatnak támogatást pályázat útján. Kik pályázhatnak, mire lehet pénzt nyerni, és mekkora összeget? Összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.
Társadalmi szervezetek pályázhatnak A civil alap célja a civil szervezetek helyi működésének és tevékenységének támogatása. Támogatásért a piliscsabai székhelyű társadalmi szervezetek folyamodhatnak, de pályázhatnak országos, regionális vagy megyei alapítványok, egyesületek is, ha van piliscsabai szervezetük. Fontos feltétel, hogy a pályázó legalább 2015 januárja óta nyilvántartásba legyen véve, és a szervezet valóban működjön – vagyis ténylegesen folytassa az alapító okiratában szereplő tevékenységeket. Nem pályázhatnak pártok, tömegmozgalmak, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek és biztosító egyesületek sem. Egy szervezet évente csak egy pályázatot nyújthat be.
Támogatható tevékenységek Támogatást a 2015-ös évre lehet kérni, többféle célra. Felhasználható például rendezvény szervezésére – legyen az évforduló vagy fesztivál,
8
hazai vagy akár határon túli –, illetve nem saját rendezvényen való részvételre is. Szívesen támogatja az önkormányzat az európai integrációt segítő civil programokat, a szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő vagy segítő tevékenységeket, de lehet pályázni bemutató kiadványok készítésére, az elektronikus és írott szakmai sajtóban való megjelenésre. A támogatás felhasználható pályázati önrész fedezeteként, érdekképviseleti tevékenységre és egyéb közhasznú, illetve településpolitikai célok érdekében végzett tevékenységre. Nem támogatható azonban semmiféle politikai tevékenység, sem olyan tevékenység, amely támogatását törvény vagy más jogszabály tiltja. A nyertes szervezetek legfeljebb 100 000 Ft támogatáshoz juthatnak. Egy rendezvény támogatása esetén a hozzájárulás legfeljebb a teljes költség 70%-a lehet. A kifizetés utólagos finanszírozással történik. A pályázatok beadási határideje: 2015. május 15.
Az elbírálás szempontjai Előnyt élveznek azok a közösségépítő projektek vagy programok, amelyek közelebb hozzák egymáshoz a lakosságot, és azok is, amelyek Piliscsaba és a piliscsabaiak hírének öregbítését szolgálják a világban. Ezeket a célokat többféleképpen is el lehet érni: több helyi szervezet ös�szefogásával, a lakosság nagyarányú bevonásával, gyermekek, nyugdíjasok és/vagy hátrányos helyzetű csoportok részére szóló programokkal. Szintén előnyt élveznek azok a projektek, amelyek az önkormányzati támogatás segítségével további külső támogatási forrásokat
tudnak bevonni a települési közösségfejlesztés érdekében. A határidőig beadott pályázatokat egy erre a célra létrehozott bizottság vizsgálja, ők végzik az előzetes bírálatot, és javaslatot tesznek, ennek alapján aztán a képviselő-testület dönt a rendelkezésre álló összeg elosztásáról. Az elbírálás határideje: május 25., a döntésről a pályázók 15 napon belül értesítést kapnak.
Technikai tudnivalók A pályázatok beadási határideje: 2015. május 15. A pályázathoz ki kell tölteni a pályázati adatlapot, amely elérhető a városi honlapon vagy beszerezhető a polgármesteri hivatal titkárságán. Ehhez csatolni kell a pályázati adatlapon megjelölt kötelező mellékleteket és nyilatkozatokat. A paksamétát egy példányban, zárt borítékban kell leadni a hivatalban (2081 Piliscsaba, Kinizsi út 1-3.), Piliscsaba Város Önkormányzatának címezve. A borítékon tüntessük fel: „Civil pályázat”. PP
Alakul a piliscsabai Alsóház A helyi demokrácia kiteljesítése érdekében hamarosan feláll a civil szervezetekből álló úgynevezett alsóház. Az új testület a mindenkori önkormányzati képviselőtestület mellett működik majd, célja, hogy biztosítsa a civil kontrollt és visszajelzést a hivatalos városirányítás felé. Farkas András polgármester e célból várja a Piliscsabán működő civil szervezetek jelentkezését. Elérhetőségeiket küldjék e-mailben a polgarmester@ piliscsaba.hu címre!
M
Lurkó az autóban
indenki szeretné, hogy gyermeke a lehető legbiztonságosabb és legkényelmesebb módon autózhasson, azonban úgy tűnik, kevesen tudják, ezt hogyan kellene megvalósítani. Egy amerikai kutatás szerint a kisgyermekek csupán 3%-a utazik a számára legmegfelelőbb módon, azaz gyermekülésben, amihez az is hozzátartozik, hogy a kissé nehézkesen beállítható gyermekülések 73%-a nem megfelelően van beszerelve. A magyar előírások szerint három évnél fiatalabb, illetve 135 cmnél alacsonyabb gyerek csak „gyermekbiztonsági rendszerben” utazhat. Némi zavart kelt, hogy az áruházakban kapható, biztonsági övvel rögzíthető speciális mózeskosarak például nem felelnek meg a KRESZ kitételeinek, ahogy az ülésmagasító sem, így mindenképpen gyerekülést kell beszereznünk. A babaülést az autó gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz kell csatlakoztatni, vagy pedig biztonsági övvel kell bekötni. Szerencsére a modernebb járművekben már a rögzítési pontok az egész világon egységesen használt ISOFIX rendszernek megfelelően helyezkednek el az autóban, amelynek köszönhetően az ülés egy-két kattintással, könnyedén csatlakoztatható, így ahol lehet, ez a megoldás javasolt. Az ülés beszerelése mellett a gyereket külön is kötelező pántokkal és hevederekkel az üléshez rögzíteni. Első ülésen gyermekülés csak a menetiránnyal ellentétesen szerelhető be, és csak akkor, ha nincs légzsák, vagy kikapcsolták azt. Ennek oka, hogy a kisgyerekek testfelépítése számára sokkal biztonságosabb a háttal ülés, ugyanis náluk a felnőttekhez képest a fej testhez viszonyított aránya sokkal nagyobb, miközben a nyaki izomzat és a csontrendszer jóval gyengébb. Frontális ütközés esetén így a fej túlságosan nagy erővel lódul meg előre, ami a gerinc töréséhez, súlyos sérüléséhez vezethet. Ha viszont a gyerek háttal utazik, a fej ütközés esetén folyamatosan alá van támasztva, az ütközés erejét így a hát teljes felülete fogja fel, ahelyett, hogy közvetlenül a fej vagy a belső szervek sérülnének. Ennek köszönhetően a balesetekben 80%-kal kisebb a súlyos sérülések aránya a háttal ülő gyerekeknél, mint a menetirány szerint utazók esetében. Gyerekülés nélkül elöl csak 150 cm-nél magasabb
gyerekek ülhetnek. A 2014–ben módosított KRESZ-ben az autós gyereküléseket is érinti a változás: egyértelműbb és egységesebb jelzésekkel lesznek ellátva az uniós szabályozásnak köszönhetően. A gyereküléseket mostantól a gyerek mérete (magassága és testsúlya) szerint választhatják ki a vásárlók. A beszerelésük is könnyebbé válik a módosítás következtében, és nagyobb biztonságot nyújtanak egy esetleges oldalirányú ütközés esetén. Személy szerint engem kiráz a hideg, amikor azt látom Piliscsabán is sokszor, hogy óvodába jövet-menet kicsi gyerekek elöl, szabadon, szinte a műszerfalon „mászkálva” utaznak. Súlyos tévedés, hogy „falun” belül nem történhet ütközés. Gondoljon bele, akár 40 km/h-s ütközésnél mi történne a gyermekével? Sajnos pályafutásom alatt én már láttam olyan balesetet, amikor a gyermek nem volt bekötve, és kiesett a gépkocsiból, szerencsére túlélte, de azt a látványt senkinek sem kívánom! Vigyázzunk gyermekeinkre, hiszen ők a mi igazi kincseink. Simon Gyula közrendvédelmi tanácsnok, polgárőr alelnök
PILISCSABA POLGÁRŐRSÉG 1% 24 ÉVE AZ ÖNÖK SZOLGÁLATÁBAN! HA ÖN IS TÁMOGATNI KÍVÁNJA PILISCSABA KÖZBIZTONSÁGÁÉRT TETT ÖNZETLEN ERŐFESZÍTÉSEINKET, KÉRJÜK, AJÁNLJA FEL SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJÁNAK 1 %-ÁT A POLGÁRŐRSÉGNEK. A RENDELKEZŐ NYILATKOZATRA A KÖVETKEZŐKET ÍRJA: KEDVEZMÉNYEZETT ADÓSZÁMA:
18675249-1-13
KEDVEZMÉNYEZETT NEVE: Piliscsabai Polgárőr Egyesület KÖSZÖNJÜK!
E
Olimpikon kerékpáros szenvedett balesetet
dzés közben szenvedett balesetet Benkó Barbara Piliscsabán. Mint a hegyikerékpáros olimpikon beszámolt róla, április 16-án délután a Iosephinum felüljárója alatti dombon gurult lefelé, amikor egy autó nagy ívben kikerülte, majd előtte hirtelen lefékezett, miközben jobbra húzódott. Barbi már nem tudta elkerülni a balesetet, és az autóba csapódva előrerepült, neki a padkának. Az autós megállt, de látva, hogy a sportoló feláll, egy-két szó elhangzása után elhajtott. A kórházban kiderült, hogy Barbi agyrázkódást szenvedett, sérült a vállízülete, és tele van zúzódásokkal. Az autós másnap jelentkezett a rendőrségen, de még nem jutottak egyezségre abban, hogy ki volt a hibás. Az eset egy megoldatlan kérdésre hívja fel a figyelmet: A 10-es úton egyes helyeken tilos a kerékpározás, míg máshol nem (ahol a baleset történt, ott például nem). De mindenképp vis�szás helyzetet teremt, hogy aki Vörösvár felől érkezik biciklivel, az a Terranova előtt hirtelen azzal szembesül, hogy tilos továbbtekernie Piliscsaba felé. Vissza azonban – legalábbis kerékpárral – nem fordulhat, mert a másik irányban azon a szakaszon már szintén tilos biciklizni. A Magyar Közutat a sajátos táblakihelyezésről már korábban is többször kérdeztük telefonon és ímélen, de ígéretük ellenére a cikk megírásáig nem kaptunk választ. A biciklis közlekedés szabályozását mindenesetre valahogy rendezni kellene, mert sokan közlekednek kerékpárral a tízes úton – akár edzés, akár közlekedés céljából –, igény tehát lenne az ügy normalizálására. Addig is: autóval közlekedve figyeljünk arra, hogy a bicikliseket kikerülve tartsuk a legalább 150 cm-es oldaltávolságot, és megelőzve őket ne fékezzünk be közvetlenül előttük. A balesetet kötelességünk is elkerülni, de emberileg is megtehetjük, hogy odafigyelünk a másikra. Barbinak ezúton is gyors gyógyulást és biztonságos edzést kívánunk. Baumann Viola 9
PORTRÉ
PORTRÉ Személyesen hogyan élte meg a Kossuth-díj odaítélését?
Mint előző számunkban hírül adtuk, Szőcs Géza március 15-én Kossuth-díjat vehetett át költői, irodalmi munkásságáért. Ennek kapcsán beszélgettünk vele piliscsabai kötődéséről, közéletről, költői feladatokról.
EGY KÖLTŐ ÉS EGY KOSSUTH-DÍJ Hogyan kötődik Piliscsabához, hogy került ide? Igazából véletlenek sorozata vezetett oda, hogy piliscsabai polgár lettem. A döntő körülmény az volt, hogy a feleségem itt volt diáklány a Pázmányon. Itteni albérletekben élt, és aztán egyre többet voltam én is vele. Először albérletekben laktunk, mostanra konszolidálódtak a viszonyok, saját otthonunk van. Ez mikor volt? Egy nagyjából másfél évtizedes folyamatról beszélünk. Az én lakcímkártyámon csak tavaly jelent meg Piliscsaba. Az is hozzáadódik ehhez, hogy egyéb szálak is kötnek ide: sok Kolozsvárról jövő barátunk is felfedezte előttünk Piliscsabát. Volt már egy közvetítő személyi közeg, amelyre támaszkodhattunk, amelynek révén könnyebben és szervesebben tudtunk bekapcsolódni a piliscsabai életbe. Egy ilyen barátom, amikor azt kérdezte, hogy mi köt Esztergomhoz, ahol akkoriban laktam, azt válaszoltam, hogy a Duna közelsége. – És miért nem Piliscsabán? – Piliscsabán nincs Duna. Erre azt mondta, hogy Duna nincs, de itt az erdő. Én akkor az erdőt nem tartottam olyan komoly vonzástényezőnek, de ma már, miután egész közel lakunk az erdőhöz, tisztában vagyok vele, hogy az egy jelentős elemi erő, amely megjelenik az ember életében, sorsában. Ez befolyásolja a művészetét is? Azt gondolom, hogy sok minden sok mindent 10
befolyásol, akkor is, ha ez nem mutatható ki közvetlen módon. Ha nem is jelenik meg a szövegeimben mint motívum, az egyéniségemre, személyiségemre biztosan hatással volt. Részt vesz a politikai életben, de a versei nem politikusak (excentrikusak). Hogyan egyeztethető ez össze, és részt kell-e venni egy állampolgárnak a közéletben? Különösen akkoriban, amikor még ifjú, pályáján éppen elindult költő voltam, akkor még az volt az uralkodó álláspont a kortárs irodalomkritikában és az irodalomtörténetben is, hogy – legalábbis a magyar költészetben – a versekre és a költőkre külön misszió hárul, mégpedig a lelkiismereti szabadság, a szólásszabadság, a gondolatszabadság szolgálatában. Hogy a költőnek kompenzálnia kell a deficiteket a társadalmi-politikai berendezkedésben. Amikor csökken mondjuk a sajtószabadság, akkor a költőknek és a költészetnek olyan szerepeket kell átvenniük, amelyek szerencsésebb demokráciákban ismeretlenek. A közösség számára fontos ügyek, létérdekek és legfontosabb értékek egyébként miért ne jelennének meg a költők tudatában és cselekvésében. Ebből még nem azt kell levonnunk, hogy Petőfi Sándor mintája az egyetlen követhető, aki, hogy ha megjelent a tudatában, hogy akasszátok fel a királyokat, arról rögtön verset is írt. A politikának nem kötelező megjelennie konkrét költői témaként. Tehát ez a fajta, fönt leírt meggyőződés irányította a döntéseimet, de ez nem változtatott a költői énemen vagy személyiségemen.
A menyét Menyét jött be egy szép napon a nyitva hagyott ablakon. Vacogott szívecskéje is, s bundája tépett volt nagyon. Talán egy ló harapta meg, talán egy alattunk lakó gazdag és öreg marslakó. Félretéve egy lányregényt hogy hívnak? – kérdeztem szegényt. „Sose kérdezd egy nő nevét, – válaszolta a hölgymenyét – mert nagy rejtély a Név s a Nő. A nőből új nő születik. Rejtély a rejtélyből kinő. Rejtély és rejtély összeér és a Kezdetig visszaér. Tudja ezt minden prémvadász s tanúm rá nagybácsim, Xavér.” Ha jól értettem így beszélt, így beszélt s aztán távozott a titokzatos hölgymenyét, ki nem árulta el nevét.
A Kossuth-díj, azt hiszem, egy olyan négy évtizedes költői, írói és szerkesztői pálya honorálása, amit én egyenes vonalúnak érzek, és ami ugyanazokat az esztétikai-poétikai értékeket szolgálta a hetvenes évek közepétől máig. A Kossuth-díj ma Magyarországon a legmagasabb elismerést jelenti, ezt csak egyféleképpen lehet megélni, gondolom. Örülök neki. Piliscsabán is követi a közéleti eseményeket? Nem annyira, amennyire helyes volna. Meggyőződésem, hogy az igazi demokrácia egyik fő elve a szubszidiaritás, tehát, hogy ott kell megoldani a problémákat, ahol a legközelebb vagyunk hozzájuk. Jelesül az önkormányzat, a település legyen illetékes, és rendelkezzen eszközökkel a saját problémái megoldására. Én évekig éltem Svájcban, és akik ott egyazon településen vagy kantonban élnek, azok példátlanul erős jogi személyiséget élveznek, és nekem ez az eszményem. Ennek megfelelően nekem is aktívabbnak kéne lennem a piliscsabai ügyekben. Annyit elárulok, hogy akkor vontam meg a bizalmamat a korábban általam támogatott önkormányzattól, amikor a vasútállomás melletti öreg hársfát kivágták.
Piliscsabán van baráti társasága? Igen, ugyanakkor az a hiányérzetem van Piliscsabán, hogy itt a kulturális élet nem egy egyetemi központnak megfelelő. Ott, ahol van egyetem, a világon bárhol, előbb-utóbb nagy számban kezdenek megjelenni, sőt, elburjánozni kis fénymásoló műhelyek, internetes kávézók, könyvkötők, diákkocsmák, antikváriumok, filmklubok, zenés klubok. Tehát mindaz, amit a diákok magukkal hoznak. És akkor ott már megjelennek galériák, képzőművészek is. Ilyen szempontból Piliscsaba borzasztóan vérszegény. Nem állítható, hogy egy sincsen vagy egy sem volt, de a tendencia mégis az, hogy ha volt ilyen kezdeményezés vagy működő forma, azok előbb-utóbb elhaltak, vagy elhalóban vannak. Pedig Piliscsabán igen magasan kvalifikált értelmiségiek élnek vagy dolgoznak jelentős számban, tulajdonképpen érthetetlen, hogy őket miért nem próbálják integrálni, az egyetem részéről odavonzani, és kulturális értelemben fontos hellyé tenni Piliscsabát.
Meglepően érzelmes fogadtatásban. Az derült ki, hogy érdekli a közönséget a költészetem, értik is, és nyitottak a költői üzenetek befogadására. Ezen az estén meglepően intenzív elismerést kaptam, egy hiányérzetem volt, hogy csak mutatóban voltak jelen a fiatalabb korosztályokból. Tehát diákkorú egyáltalán nem volt. A közönségnek több mint a fele ötven-hatvan feletti volt. Utolsó kérdésem: mi a viszonya a formához? A forma: kihívás, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A forma felszólítás, és a fő üzenete az, hogy vagy fogadj el, és alkalmazkodj hozzám, hogy változtass meg, netán győzzél le – bár nem szeretem ezt a szóhasználatot –, és akkor én foglak téged szolgálni. Ez olyan dilemma, amivel minden költő egész életében szembe kell, hogy nézzen.
Esetleg van Piliscsabához kötődő írása?
Baumann Viola
Az a vers, amit nem írtam meg, és nem tudom, hogy meg fogom-e írni, ha szólt volna, vagy szólni fog, akkor legvalószínűbb, hogy erről a hársfáról beszélt volna.
Hétszín programok E bben a két hónapban is változatos programokkal és eseményekkel tes�szük színesebbé gyermekeink életét. Április elsején került sor óvodánkban a húsvét megünneplésére, játékos feladatokkal, meglepetésekkel, élő nyuszival. A költészet napja alkalmából szavalóversenyt rendeztünk, melyre a szülők készítették fel gyermekeiket. Sok szép verset hallhattunk még szebb előadásban. Természetesen mindenki megkapta a méltó elismerést, melyet a Hétszínvirág Óvoda Alapítványa támogatott. A föld napjára kirándulást terveztünk a Margitszigetre, ahol nem maradt el az állatkert-látogatás, a kis vonat és a látványosságok megtekintése sem. Április 23-án a pilisvörösvári rendőrőrs jóvoltából rendőrkutya bemutatót szervezett óvodánk, melyre meghívtuk a település összes óvodását. Április végén koncertre mentünk a gyerekekkel a Páduai Szent Antal Iskolába. A májusi hónap szintén eseményekben bővelkedik. Az anyák napja meghitt megünneplését követően Esztergomba utazunk az esztergomi tűzoltósághoz, ahol a tűzoltók napja alkalmából a gyerekek betekintést nyerhetnek a lánglovagok mindennapjaiba. Május első hetét pedig Német Nemzetiségi Napokkal zár-
Volt itt egy szerzői estje nem is olyan régen. Milyen fogadtatásban részesült?
juk, ahol gyermekeink megismerkedhetnek a linzersütés rejtelmeivel, majd vendégül látjuk a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola gyermekeit, akik tánccal, verssel nyújtanak ízelítőt a nemzetiségi hagyományokból. Május 11-én érkezik óvodánkba a Mosolybirodalom Alapítvány, akik légvárral, arcfestéssel és népi játszóházzal teszik ezt a napot izgalmassá óvodásainknak. A madarak és fák napja alkalmából kirándulást tervezünk a Mogyoróhegyre. A május végi programsorozatot óvodai csoportjaink évzáró műsoraival és az iskolába menő gyermekek búcsúztatójával zárjuk. Júniusi terveink közt szerepel egy gyermeknapi félnapos játszóházi látogatás és egy családos hétvége ötlete is, ahol kötetlen játékkal és beszélgetéssel kerülhetnek közelebb egymáshoz a szülők és az óvoda dolgozói. Programjainkat önerőből finanszírozzuk (folyamatos papír- és kupakgyűjtés, adventi és farsangi bevételek, fényképjutalék, könyvvásár, folyóirat-árusítás). Ezen kívül folyamatos támogatást nyújt gyermekeinknek a Piliscsabai Hétszínvirág Óvoda Alapítványa. Horváth Erika Éva tagóvoda-vezető
Áprilistól
KENYÉRADOMÁNY
már pénteken is
I
ntézményünk, a Szociális Gondozó és Családsegítő Központ a Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Expressz Élelmiszermentés” projektjének keretében áprilistól kedden, szerdán és pénteken 10:30 és 11:00 között oszt pékárut a piliscsabai rászorult személyek és családok számára az Auchan Pilis Solymár Áruház jóvoltából. Köszönjük az Auchan Pilis Solymár Áruháznak, hogy négy hónap alatt több, mint ötmillió forint értékű adománnyal tudtuk a piliscsabai gyermekeket és családokat támogatni! Bálint Odett intézményvezető
1% Hétszínvirág Óvoda Alapítványa – Adószám: 18701809-1-13
11
NEMZETISÉGEK
NEMZETISÉGEK Piliscsabán a legutóbbi választáskor 108 fő vallotta magát szlováknak, így az ősszel a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat négy tisztségviselővel kezdhette meg a munkát. Elnöknek a Szakiskola egy tanárát, Hamerszkiné Valovics Rozáliát választották.
Működésben
A SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT A
frissen hivatalba lépett elnök két évvel ezelőtt csatlakozott a szlovákok kulturális csoportjához, a Pobocskához, mert évek óta él Piliscsabán, és hiányát érezte a szlovák nyelv használa-
tának. A Pobocska a szlovákok kulturális csoportja, melyből országszerte több is működik. A klub tagjai Piliscsabán havonta egyszer gyűlnek ös�sze, minden hónap második péntekén. A találkozásokon a Pobocska vezetője vagy az önkormányzat elnöke beszámol az előző havi eseményekről, tudnivalókról, valamint a közeljövő feladatairól, illetve a szlovákságot érintő egyéb dolgokról. Ezután az abban a hónapban névnapjukat, illetve kerek évfordulós születésnapjaikat ünneplő tagokat vagy vendégeket köszöntik. A köszöntés után következik egy közös vacsora, melyet a változatos kulturális programok tesznek hangulatossá. A hónap sajátságaihoz igazodva mindig van rövid színjáték vagy zenehallgatás, vagy diavetítés azokról a rendezvényekről, ahol az egyéni programok miatt nem mindenki tudott részt venni. A megfelelően feltöltődött társaság a péntekjét késő estébe nyúló dalolással zárja, ahol általában elhangzanak a régi piliscsabai szlovák nóták, szlovák egyházi énekek, és minden alkalommal valamennyi jelenlévő személy 12
kívánságnótáját is eléneklik, hiszen a „nóta körbejár”, és – akár magyarul, akár szlovákul – mindenkire rátalál. A piliscsabai csoportban körülbelül negyven aktív tag vesz részt, de az átlagéletkor magas, így a közéletbe hirtelen belecsöppent elnök céljai között hamar megfogalmazódott a fiatalok bevonása a nemzetiségi közösségi életbe. Ennek megvalósítására felmerült, hogy az önkormányzat kulturális programokat szervezne, ahová a szomszédos községekből és a budapesti Szlovák Gimnáziumból hívna együtteseket, fiatal zenekarokat, akik szlovákul szólhatnak az ifjabb generációkhoz. Ilyen rendezvény volt január 31-én, valamint ilyen lesz a Szepesi napon a kulturális program részeként egy rövid szlovák műsor, majd a Csaba napon és augusztusban az Ősök parkjában. Az idei utolsó programot pedig december 29én tartják: kolbászmustra és pálinkapróba várja majd az érdeklődőket. A szlovák önkormányzat feladatának tekinti a szlovák kötődésű fiatalok felkutatását, és azt, hogy megszerettesse velük a szlovák kultúrát. A Benedek Elek óvodában tartott szlovák nemzetiségi hét is ezt a célt szolgálta. Az önkormányzat fontosnak tartja a nyelvhasználat felélesztését azért is, mert már az idősebb generáció sem használja aktívan a szlovák nyelvet, a fiatalok pedig még kevésbé. Hamerszkiné Rozi azt tervezi, hogy valamilyen formában nyelvi képzést indítanának, amolyan szombatonta megvalósuló foglalkozásként. Ez azért is hasznos lehetne, mert a szlovák nyelv a szláv nyelvek elsajátításához jó kiindulási alap, hiszen segítségével könnyebben tanulható az orosz, ukrán, cseh vagy bármely más rokon nyelv. Az elnök azonban nem csak a magukat szlováknak vallókat szeretné bevonni a Pobocska vagy a nemzetiségi önkormányzat programjaiba, hanem a városlakókat is. Amennyiben megvalósul a nyelvi képzés, akkor ott tárt kapukkal várják majd a szlovák iránt érdeklődőket, szimpatizánsokat is, ahogy a rendezvényeken is szívesen látnak más nemzetiséghez tartozókat.
„Soha, soha ne legyenek az országnak rosszabb magyarjai, mint mink vagyunk!”
KIŰZETVE A Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete, Piliscsaba Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola szervezésében számos idős és fiatal piliscsabaival közösen emlékeztünk március 28-án, a piliscsabai németek kiűzésének és kitelepítésének 69. évfordulóján. Beszédet mondott Tázer Pálné, a PIliscsabai Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete elnöke. A megemlékezés után koszorút helyeztünk el Hauck János, Piliscsaba díszpolgára emléktáblájánál, majd gyertyákkal és virágokkal emlékeztünk a kitelepítési emlékműnél. A megemlékezést szentmise zárta a Plébániatemplomban. Köszönjük minden, a megható és őszinte műsorban közreműködött segítőnek, szereplőnek, a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola versmondó és énekes diákjainak, a kórusunk tagjainak, hogy segítségükkel megidézhettük az elárult, kiűzött és meggyalázott piliscsabaiak, a szétszakított családok emlékét.
A
Résztvevők egy márciusi Pobocskán Hamerszkiné Rozi az önkormányzat fontos feladataként látja a még meglévő, elérhető helyi szlovák hagyományok, tárgyi eszközök, dalkincs összegyűjtését és dokumentálását, amelyhez első lépésként beszereztek egy kamerát, hogy legyen mivel rögzíteni a még fellelhető értékeket. A fiatalítás, fiatalok bevonása jegyében pedig szövetkeztek a Táncház Egyesülettel, akikkel januárban már közös programot is szerveztek, és ezt a kapcsolatot a jövőben is ápolni szeretnék. A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat mindenesetre lelkes, az önkormányzati képviselők igyekeznek részt venni a rendezvényeken, amelyekre meghívják őket, szervezik a saját programjaikat, ahová szeretettel várnak mindenkit. Remélik, hogy a szlovák gyökerekkel rendelkezők, a szimpatizánsok és a másokra nyitott érdeklődők is örömüket lelik majd az elkövetkező eseményekben. Piliscsabai Polgár
z első, kiűzött, vagyonuktól megfosztott, magyarországi svábokkal megrakott marhavagonok 1946. január 19én indultak Budaörsről Németország Egyesült Államok által megszállt részébe. Még számos zsúfolt vagon követte az elsőt. Ez a nap történelmi lavinát indított el. Kitelepítések, deportálások, embertelen kényszermunka várt a II. világháborút éppen túlélt emberekre. Egész települések váltak üressé, generációk, szakmák, kultúra, nyelv és hit tűnt el Magyarországról, 185 000 ember. Közöttük 1195 piliscsabai lakos, szomszédaink, barátaink, rokonaink. Magyarországon 480 svábok lakta település volt. 310 településről deportáltak embereket a kollektív bűnösség elve alapján 1946 és 1948 között. 170-180 000 német vált földönfutóvá, nincstelenné, nyomorgott embertelen körülmények között marhavagonokban, és élt évekig táborokban megtűrt, lenézett menekültként. 2015 a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve. A megszálló Vörös Hadsereg elrendelte minden 17 és 45 év közötti férfi, valamint 18 és 30 év
közötti nő – „német származású munkaképes személy” – mozgósítását „közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkára”. Az orosz iparvidékeken több tízezer magyarországi német dolgozott építkezéseken, bányákban. Az éhezés, az embertelen körülmények, a megaláztatás következtében az elhurcoltak nagy része soha sem térhetett haza, jeltelen sírban fekszik, vagy megnyomorodva, meggyalázva került haza. Összesen több mint 230 000 német hagyta el Magyarországot. Örökre. Soha ne felejtsük el őket! Mi, akik ma magyarországi németeknek valljuk magunkat, mindannyian, akik átéltük vagy akiknek családjai végigszenvedték a kitelepítést és az azt követő szörnyűségeket, embertelen időket és generációkat meghatározó veszteségeket, elítéljük és megtagadjuk a rasszizmust, a kirekesztést mindenkivel szemben! A magyarországi németek kiűzése és kitelepítése emléknapjának ez az üzenete a számunkra. Bőhm Krisztina kulturális referens www.piliscsabainemetek.hu
Huszonegyedik Piliscsabai Egyházzenei Napok 2015. május 8–10. Május 8. péntek 18.00 Helyszín: Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény, Klotildliget Megnyitó: Ft. Kertész Péter prépost, kanonok, plébános Fellépők: Páduai Szent Antal Iskola Cantarelle Gyermekkórus, Schola Mariana Nagyok Kórusa (Révkomárom), Fráter György Katolikus Gimnázium Fráter Kórusa (Miskolc), Maklári József Kórus (Perbál), Tordaszentlászlói Énekkar (Románia), Páduai Szent Antal Iskola Ad Lucum Felicem Ifjúsági Vegyeskórus
Május 9. szombat 17.00 Helyszín: Piliscsabai Plébániatemplom Megnyitó: Dr. Juhász Laczik Albin OSB, a pannonhalmi egyházzenei képzés vezetője Fellépők: Solymári Férfikórus, Vox Nova Baptista Férfikar (Budapest), Kapisztrán Kórus (Újvidék, Szerbia), Szent Demeter Kórus (Budaörs), Sapszon Ferenc Kórus (Budaörs)
Május 10. vasárnap 17.00 Helyszín: Klotildligeti Plébániatemplom Megnyitó: Ft. Dr. Szuromi Szabolcs Anzelm O. Praem., a PPKE rektora Fellépők: Pilisszentiváni Vegyeskórus, Főnix Kórus (Záhony), Örök Ifjú Zenebarátok Kórusa (Budapest), Vox Hungarika Nőikar (Budapest), Iuventus Cantat Kórus (Zombor, Szerbia), PPKE ITK és BK Ifjúsági Énekkar (Budapest) 13
ÓVODA ISKOLA
ÓVODA ISKOLA
PROFILBŐVÍTÉS
Mountainbike Diákolimpia Á
a Jókai Iskolában
ŐSZTŐL GYÓGYPEDAGÓGIAI OSZTÁLYOK IS INDULHATNAK dagógiai oktatására, gyógypedagógiai osztályban történő különnevelés céljából. Ezt a már működő általános iskolai osztályokban állapodást kötött Piliscsaba Város Önkormányzatával és a Roma a sajátos nevelési igényű tanulók integráltan történő együttnevelése mellett teheti meg. Ha Nemzetiségi Önkormányzat helyi szervezetével, hogy a piliscsabai a gyermek olyan jellegű problémával küzd, amely az általános fejlesztéseinken (lovas okáltalánosiskolás-korú gyermekek szüleit arra ösztönözzük, hogy tatás, gyógytestnevelés, mozgásterápia, úszás) túl speciális szakellátást is igényel, akkor ezt helyben válasszanak iskolát (jelenleg mintegy 165 piliscsabai áltaszéleskörű szakmai tudással rendelkező kollélános iskolás gyermek tanul a környező településeken). gáink meg tudják oldani. Az egymás mellett működő normál általános iskolai osztályok és a speciális osztályok Pilisvörösvári Tankerület a 2014. évi májusi átszervezés során biztosítják annak lehetőségét, hogy pozitív kontrollvizsgálati eredméengedélyt kapott az utazó gyógypedagógusi hálózat működteté- nyek esetén a gyermekek kis létszámú osztályból normál osztályba kesére, melynek székhelye a Piliscsabai Jókai Mór Általános Iskola. rülhessenek. A hálózat szakemberei mozgásszervi, érzékszervi, enyhén értelmi és Az iskola már megtette az első lépéseket leendő tanulóink fogadásábeszédfogyatékos, valamint egyéb pszichés fejlődési vagy magatartási ra. A szakemberek jelenléte mellett megkezdtük biztonságos, családias zavarral küzdő, különleges bánásmódot igénylő gyermekek tanórán kí- légkörű részlegünk kialakítását. vüli speciális ellátását biztosítják 10 iskolában és a környező óvodákban. Minden érdeklődő szülőt, kollégát, gyógypedagógust szeretettel váIntézményünk – helyzetéből adódóan – alkalmas arra, hogy 1 vagy runk megismerés, illetve tájékoztatás céljából. 2 osztályt indítson a tanulásban akadályozott gyermekek gyógypeVirágh Norbertné igazgató
Intézményünk a 2014/2015-ös tanévben együttműködési meg-
A
Ezüstérmes kosaras fiúk Á
prilis 14-én Piliscsabán tartották a Kosárlabda Diákolimpia fiú, III. korcsoportos (2002–2004) Pest megyei döntőjét, ahol a Páduai Szent Antal Iskola csapata II. helyezést ért el. Eredmények: 1. elődöntő: Gödöllő, Hajós Alfréd Általános Iskola – Piliscsaba, Páduai Szent Antal Iskola 32–42. 2. elődöntő: Nagykőrös, Petőfi Sándor Ált. Isk. – Budaörs, Herman Ottó Általános Iskola 62–29. 3. helyért: Budaörs, Herman Ottó Általános Iskola - Gödöllő, Hajós Alfréd Általános Iskola 32–44. Döntő: Nagykőrös, Petőfi Sándor Ált. Isk. – Piliscsaba, Páduai Szent Antal Iskola 62–41. Ugyanebben a korcsoportban az iskola lánycsapata is részt vesz a megyei döntőn, amire lapzárta után kerül sor. Gratulálunk a fiatal kosarasoknak, és büszkék vagyunk rá, hogy Piliscsabán van utánpótlás tehetséges fiatalokból, sportolókból! 14
A képen állnak balról jobbra: Zágoni Péter, Fésűs Zoltán, Fedasz Milán, Tóth Kristóf, Horváth Ágoston, Horváth Kristóf, Edelényi Márk, Ónodi Levente, Muraru Dániel, Zelenai Balázs. Ülnek: Ludányi Zsombor, Tóth Balázs, Bethóty Balázs
prilis 12-én Nagykovácsiban került megrendezésre mountainbike szakágban az Országos Diákolimpia területi döntője, melyen a Hauck is képviseltette magát. Iskolánk csapatát erősítette egy leendő első osztályos, illetve egy egyébként Pilisvörösvárra járó diák is. Összesen hatan indultak a versenyen, amely verőfényes napsütésben, gyönyörű környezetben zajlott. Az ügyességi versenyeket követték a terepen megrendezett gyorsasági futamok, amelyek igazi versenyhangulatot teremtettek. A kis versenyzők nagy bátorsággal és kitartással tekertek, elismerés illeti mindannyiukat. Büszkén elmondhatjuk, hogy diákjaink kiváló eredményekkel végeztek, és hárman is bejutottak az Országos Diákolimpia döntőjébe. Eredmények: U9 (fiú): Zsoldos Benedek 3. helyezett, Kék Tamás 7. helyezett. U11 (lány): Kohlhoffer Tímea 1. helyezett. U11 (fiú): Ruskó Vince 3. helyezett, Széles Benedek 5. helyezett, Kék András 11. helyezett. Minden indulónak gratulálunk a lelkes versenyzéshez és az elért eredményekhez!
Büszkeségünk Á
prilis 11-én, szombaton Kohlhoffer Katalin 6. osztályos tanulónk Budapesten az UTE csarnokban megrendezett Wadokai Országos Karate Bajnokságon I. helyezést ért el, ezért októberben, a Luxemburgban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságon Wado stílusban képviseli majd hazánkat. Kati a 12-13 évesek korosztályában versenyez. Heti négy alkalommal másfél órában edz szorgalmasan, Piliscsabán. Az edzések mellett tanulmányaiban is derekasan helytáll. Felkészítő edzője Kumite-ben (harc, küzdelem) Molnár Tamás, Kata-ban (formagyakorlatok) Szűk Melinda. Kati a Kumite gyakorlatokat kedveli jobban. A szombati országos versenyen Kata-ban (3 fordulós) összesített II. helyezést, míg Kumite-ben (3 fordulós) összesítésben I. helyezést ért el. Diákunk fegyelmezett sportoló lévén ügyességét, jó verekedő képességét, technikáját csak az edzések és versenyek alkalmával használja. Büszkék vagyunk tanítványunkra! További jó felkészülést és jó szereplést kívánunk az EB-n neki és felkészítő edzőinek is.
Rajzpályázat Iskolánk a Madarak, fák és gépek napja kapcsán rajzpályázatot hirdet óvodások és általános iskolai tanulók számára. Javasolt témák: • Fák, növények, virágok • Az erdő állatai • Traktorok világa A pályázatokat postai úton „Rajzpályázat” megjelöléssel az FM KASZK – Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma, 2081 Piliscsaba, József A. u. 2. címre kérjük megküldeni. Beküldési határidő: 2015. május 6. szerda 12.00 A pályázatok eredményeiről postai úton tájékoztatjuk az iskolákat. A pályamunkákat kiállítjuk a Madarak, fák és gépek napján 2015. május 16-án, szakmai nyílt napunkon iskolánkban. Az első három helyezett emléklapot és ajándékot kap, melyet 14.30-kor iskolánk Dísztermében adunk át. Kérjük a rajzon a következő adatokat tüntessék fel: az iskola neve, gyermek neve, osztálya, választott téma címe. Gyermekenként legfeljebb 2 rajzot tudunk elfogadni. 15
CIVILEK Piliscsabai Negyvenesek
TELJESÍTMÉNYTÚRA 4 TÁVON 2014. május 16-án, szombaton a Piliscsabai Természetjáró Egyesület immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Piliscsabai Negyvenesek nevű teljesítménytúrát a Pilisben.
A
túra során meghatározott útvonalon, megadott idő alatt kell érinteni az ellenőrzőpontokat a sikeres teljesítéshez. A haladást a rajtnál megkapott részletes útleírás, turistajelzések, illetve a nehezebben követhető szakaszokon elhelyezett szalagozás, valamint az ellenőrzőpontok némelyikén, illetve a célban üdítő, zsíros kenyér vagy más meglepetés segíti. A rajt és célállomás helyszíne Piliscsabán az Erdészkertben lévő Családsegítő Központ épülete lesz. Ez legkönnyebben a piliscsabai vasútállomásról közelíthető meg. Innen lehet a négy távon útnak indulni. A leghosszabb táv 43 km, 1700 m szintemelkedéssel. Indulás 07:00-09:00 között, nevezési díj 1000 Ft, szintidő 11 óra. A negyvenesek táv 39 km, 1500 m szintemelkedéssel. Indulás 07:00-09:00 között, nevezési díj 1000 Ft, szintidő 11 óra. A 25-ös távot választóknak 900 m szintet kell leküzdeniük. Indulás 07:00-09:00 között, nevezési díj: 700 Ft, szintidő 7 óra. A legrövidebb táv a Nagy-Kopasz túra. A táv 7,8 km, a szintemelkedés 240 méter. A túrát 4 órán belül kell megtenni. Indulás 09:00-11:00 között, nevezési díj: 400 Ft.
Előző lapszámunkban a széki mesterkurzusról hírt adó cikkből sajnálatos módon kihagytuk, hogy a szervező a Piliscsabai Táncház Egyesület volt, a képet pedig nem Keveházi Zsombor, hanem Baumann Viola készítette. A tévedésért ezúton elnézést kérünk, és kárpótlásként mellékeljük Keveházi Zsombor egy fotóját is. a Szerkesztőség
Minden távon a túra szabályait betartó – azaz a túra útvonalát előírás szerint végigjáró, az ott található ellenőrzőpontokat felkereső és ezt igazoló, szintidőn belül beérkező – résztvevő díjazásban részesül (oklevél és kitűző). A rövidebb távon kisgyermekes családi indulóknál 100 Ft/gyermek kedvezmény vehető igénybe a gyermekek nevezési díjából! A piliscsabai gyermekek számára 18 éves korig az önkormányzat támogatásának köszönhetően a nevezés ingyenes! Időpont: 2014. május 16. szombat Helyszín: Piliscsaba Erdészkert (Bajcsy-Zs. u. 44.) Idei újdonság: a Születés Hete piliscsabai rendezvényéhez csatlakozva rajthelyszínt biztosítunk a Mamamérföldet (1,6 km) teljesítőknek. Ez a séta természetesen ingyenes. Akik pedig Nagy-Kopasz túránkon indulnak – kiírásunknak megfelelően –, és a Születés Hete valamelyik eseményén is részt vesznek, azok a teljesítménytúrás oklevél és kitűző mellé hazavihetnek egy emlékplakettet is a Születés Hete szervezőinek jóvoltából. Kérünk minden kedves résztvevőt, hogy a túrán turistához méltóan viselkedjenek, a szemetet az ellenőrzőpontokon vagy más helyeken a szemétgyűjtőbe tegyék! Óvjuk, védjük, őrizzük a természet értékeit, tiszteljük annak világát, és kárt ne okozzunk benne! Minden túrázni vágyó érdeklődőt, gyermeket és felnőttet szeretettel várunk május 16-án reggeltől a rajtnál! További információ: www.pi-te.maze.hu Piliscsabai Természetjáró Egyesület
FEDEZD FEL AZ ALKOTÓKÉSZSÉGEDET!
Megalakult az amatőr festők klubja
K
edves Piliscsabaiak! Kedves amatőr festők, és azok is, akik még soha nem vettek a kezükbe ecsetet, de gondoltak rá, hogy majd egyszer, talán... A MIKK, Klarissza-ház szervezésében most mindenkinek – kortól, képzettségtől függetlenül – lehetősége nyílik bekapcsolódni a képzőművészetbe. Egy dologra lesz szükségük: a bátorságra elindulni az új úton, hogy tartalmassá és szebbé tegyék a saját és közösségünk életét. A klubtagság ingyenes! A kezdő „csomagról” – tempera vagy akrilfesték, néhány ecset, akvarellpapír vagy vászon – mindenki maga gondoskodjon; nem muszáj drágát venni, megteszi az iskolai készlet is. A foglalkozás időpontja: keddenként 9-12 óráig a Klarissza házban. Aki nem akar azonnal festeni, vagy még nem biztos önmagában, jöjjön el ismerkedni, beszélgetni, bátorságot gyűjteni. A klub alapítója Vasziljeva Tánya amatőr festő.
Piliscsaba ma... és holnap
A
„Piliscsaba ma… és holnap” facebookcsoport azt a célt tűzte maga elé, hogy beszélgető híd legyen a piliscsabai polgárok között, a lakosok és a Hivatal között, és az itt élők – párhuzamosan más helyi felületekkel – felrakhassák hirdetéseiket és kéréseiket. Az oldal célja együttműködni az Önkormányzattal, a helyi hasonló jellegű internetes oldalakkal és a helyi médiumokkal annak érdekében, hogy Piliscsaba polgárai minél gyorsabban, részletesebben és interaktív módon értesülhessenek a helyi eseményekről, programokról, hírekről minden témában, hozzászólhassanak, és reményeim szerint kérdéseikre választ is kaphassanak. Szeretettel várja a csatlakozni kívánókat a csoport adminisztrátora: Singer Péter 17
2015
MÁJUS-JÚNIUS május
KLARISSZA-HÁZ
30
Művelődési Információs Központ és Könyvtár Templom tér 9. +36 26 375 355
[email protected]
MINDENKI MÁSKÉPP EGYFORMA Mérő László matematikus, pszichológus, publicista előadása. Ingyenes!
SZOMBAT 17:00
31
ÁLLANDÓ PROGRAMOK:
NYITOTT KÖNYVTÁRI NAP
Maminbaba
VASÁRNAP 8-12:00
Felnőtt színjátszó kör
június
(Gyarmati Lilla) hétfő 9.45-12.00
3
(Pokrócz Enikő) csütörtök 18.00
Amatőr festők klubja
(Tánya Vasziljeva) kedd 9:00-12:00
A KÖNYVTÁR NYITVA TARTÁSA: hétfő: zárva kedd-csütörtök: 8:00-12:00, 14:00-18:00 szombat: 8:00-12:00
5
Ingyenes!
NAPÚT RAJZISKOLA A piliscsabai csoport tanévzáró kiállítása. Ingyenes!
június
PÁZMÁNY TÁNCHÁZ Ingyenes!
3
NEHÉZ ÉVEK LELTÁRA Bálint Sándor néprajztudós új könyvének bemutatója. Ingyenes!
SZERDA 18:30
KEDD 18:00
június
6
május
19
PÜNKÖSDI GONDOLATOK
28
A LENDVAI MAGYAR SÁG HELYZETE
Dr. Göncz László előadása. CSÜTÖRTÖK 18:00 Ingyenes!
29
GRIM(M)ASZOK
A Figurina Bábszínház előadása. Belépő: 500 Ft. A PÉNTEK 17:00 2015-ben a könyvtárba beiratkozott olvasóknak az előadás ingyenes. Beiratkozni a könyvtár nyitvatartási idejében lehet.
30
SZOMBAT 09:00
A SZÜLETÉS HETE
P
8-10
KIRÁNDULÁS
Aynard lovag várához. Találkozó a Garancs sétány SZOMBAT 10:00 és a Garancsi út kereszteződésénél, a keresztnél. Táv kb. 12 km. Kapcsolat: radvanyi.
[email protected]
TÖBB HELYSZÍNEN
16
EGYHÁZZENEI NAPOK
SZÜLETÉS HETE
Piliscsabai gyerekek-ifjak három éve működő táncszínháza szeretettel várja nézőit a Klarissza Házba (Piliscsaba, Templom tér 9.)
2015. június 6-án, szombaton, 17 órakor
„Etűdök” című táncelőadására.
MADARAK, FÁK ÉS GÉPEK NAPJA
SZOMBAT 9-17:00 Részletek a 15. oldalon.
Részletek: 15. old.
TEMPLOM TÉR
A növendékek balett és modern táncok formanyelvével vegyesen ismerkedve, abból merítve, a darabok során saját mozgásanyaguk, ötleteik előtérbe helyezésével alkotnak különlegesen természetes és friss előadásokat. A tavaly „Tündérmese” című, első egész estés mesedarabbal debütáló társulat, idén könnyedebb, táncosabb etűdökkel készül a térség lakóinak kedveskedni. Első felvonás: „Etűdök” Második felvonás: „Vakáció!”
CSABA-KERT az Uradalmi Ház mögött
31
iliscsabán a tavalyi rendezvény sikeressége arra sarkallt, hogy hagyományteremtő programsorozat váljon a Születés Heti programból. Helyi és környékbeli településeken élő szakemberek alkotják a szervezők, lebonyolítók csapatát. Fontosnak érezzük, hogy egy ilyen koncentrált, egyhetes programsorozattal évente felhívjuk a figyelmet a gyermektervezés, a születés, szülés, valamint a kisgyermeknevelés időszakának kiemelt fontosságára. A családdá válás örömeit, nehézségeit minden gyermeket nevelő szülő megtapasztalja a saját bőrén. Ezen időszakban a családok sérülékenyebbek, a változások, az új élethelyzet miatt több információra, támogatásra van szükségük. A kiegyensúlyozott családi élet kialakítása a kisgyermek egészséges pszichoszociális fejlődésének a feltétele, ennek eléréséhez a családtervezés, gyermekvállalás idején számos területen szükséges tájékozódni. Gyorsan változó világunkban a nagycsaládok együttélésének megszűnése miatt a magukra maradt családalapítók információhiánnyal vagy épp megtévesztően sok információval, különböző nehézségekkel küzdhetnek, pedig a felelős döntésekhez tájékozottság, magabiztosság szükséges. A Születés Hete során látogatható előadások, beszélgetések kifejezetten az ebben az élethelyzetben lévő szülőkhöz szólnak. Sokat segíthetnek az egyes előadások a hiteles, szakmailag alátámasztott információk kiválasztásában, vagy valamely témában való elmélyülésben. Emellett a hét folyamán az anyukáknak egy kis kikapcsolódást, mozgást biztosító programok is helyet kaptak. Természetesen a programok bababarátak. A gyermeket tervezők, a várandósok és a kisgyermeket nevelők is találnak a repertoárban nekik szóló témát. Az érdeklődőket négy helyszínen várjuk érdekes, színes programokon: a Forrás Családi Konzultációs Központban, a Summa Vitae Lakóotthonban, az AlterVita Főzőiskolában és a Klarissza házban. Újdonság idén, hogy a Maminbaba – hordozós latin fitness mellett baba-mama jóga és mamamasszázs is lesz. Ezen kívül, a Piliscsabai Negyvenesek Teljesítménytúra keretében szombaton a várandósoknak, hordozósoknak és a babakocsisoknak egy Mamamérföld (1607 m) túra szerveződik, amelynek célja az anyaság megünneplése, közben lehetőség az ismerkedésre, beszélgetésre. Családi túraként a nagyobb gyerekesek a 7,8 km-es távon indulhatnak. Azt, aki a héten részt vesz egy programon, és valamelyik túrán is indul, emlékplakettel ajándékozzuk meg. Szeretettel látunk minden kedves érdeklődőt!
május
16
június
4
HŐSÖK NAPI MEGEMLÉKEZÉS
TRIANONI MEGEMLÉKEZÉS
Gyarmatiné Fekete Csilla
Gyermek, diákjegy 400 Ft, felnőtt 800 Ft, támogatói 1200 Ft-os áron a helyszínen az előadás napján kapható. A bevétel egy részéből a csobánkai gyermektáboroztatást támogatjuk.
a békediktátum aláírásának CSÜTÖRTÖK 17:00 95. évfordulóján
VASÁRNAP 10:00
május 11-16.
Részletek a 16. oldalon.
május
május
Programok az Uradalmi Ház udvarán is. Részletek a plakáton. Ingyenes!
16
PILISCSABAI NEGYVENESEK TELJESÍTMÉNYTÚRA
József Attila u. 2.
május
GYERMEKNAP
május
SZAKI
Klotildligeti templom Nagytemplom Páduai Iskola május
május
a Szent Ferenc-tisztáson. Részletek az előző lapszámban.
11-16
3 HELYSZÍNEN
május
10
MADARAK ÉS FÁK NAPJA
május
Belépőjegy: diák: 400 Ft., felnőtt: 800 Ft.
SZOMBAT17:00
Száraz László plébános atya előadása. Ingyenes!
KEDD 19:00
ETŰDÖK TÁNCELŐADÁS
A családdá válás ünnepe idén tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre országszerte.
május
SZOMBAT 07:00
SZERDA 16:30
május
SZABADTÉRI PROGRAMOK
VASÁRNAP 11:00
május
PROGRAMOK
Információk és a részletes program: a Piliscsabai Polgár előző (áprilisi) lapszámában, a piliscsaba.hu honlapon, a Pilisianyu.hu, forras.oldalunk.hu, valamint a szuleteshete.hu weboldalakon, vagy a plakátokon lévő elérhetőségeken.
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
24
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
18
19
Elérhetőségeink: Piliscsaba: 2081 Piliscsaba, Bajcsy Zs. u. 14. +36-26/375-068
[email protected] Központi fiók: 2085 Pilisvörösvár, Fő u. 130. +36-26/530-521
[email protected] Pilisvörösvár: 2085 Pilisvörösvár Fő u. 69. +36-26/330-019
[email protected] További fiókjaink: www.pilistak.hu
20
Nyitva tartás: H: 8:00-18:00 K-Cs: 8:00-16:00 P: 8:00-14:00