Majdnem 100 év. A Nitrokémia története KOVÁCS TIBOR. Majdnem 100 év A Nitrokémia története

1931. június 11-én született a Zemplén megyei Taktaharkányon kisiparos család első gyermekeként. Itt kezdte elemi iskoláit, majd a család Békéscsabára költözött. 1949-ben érettségizett a helyi Evangélikus Fiú Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányit a Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1950-ben kezdte, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen okl. vegyész és okl. hadmérnök diplomát szerzett. Pályakezdőként a Veszprém megyei Festékgyárban kezdett dolgozni, először a színezék, majd gyógyszer-intermedier, később az ioncserélő gyártás területén. A vállalatok összevonásával 1963-ban került a Nitrokémiá-hoz. 1964-ben kinevezték a Technológia Főosztály vezetőjének, 1970-től Műszaki Fejlesztési Főosztályvezető, 1980-tól Műszaki vezérigazgató-helyettes. 1986-ban a Nitrokémia vezérigazgatójának nevezték ki. 1990 augusztusában vonult nyugdíjba.

Majdnem 100 év… – A Nitrokémia története 1921–2010

KOVÁCS TIBOR

KOVÁCS TIBOR

Majdnem 100 év…

A Nitrokémia története 1921–2010

Majdnem 100 év…

KOVÁCS TIBOR

Majdnem 100 év… A Nitrokémia története 1921–2010

Nitrokémia Zrt. Balatonfűzfő, 2010

Majdnem 100 év… A Nitrokémia története 1921–2010

© Kovács Tibor, 2010 Szerkesztés © Tarró Károly

Fotók © MILOS JÓZSEF NITROKÉMIA ARCHÍV

Előszó Tisztelt Olvasó! Amikor először használtam a Nitrokémia profilváltására, hogy rablóból pandúrrá váltunk, magam sem gondoltam bele, hogy ebben a kifejezésben a vegyipari társaságnak majdnem százéves történelme is benne van. 2002 őszén kaptam a felkérést, hogy legyek a Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója. A társaság stratégiájának megfelelően véghezvittünk egy Magyarországon egyedülálló környezetvédelmi rehabilitációs programot, amely utat nyithat egy új termelési kultúra létrehozása előtt. Eddig bontottunk, most azonban építkezés szakasza következik. Egyrészt szeretnénk hasznosítani a Balatonfűzfőn szabaddá vált ipari területeket, másrészt ki kell aknázni azt a környezetvédelmi tudást, amelyre a projekt során szert tett a Nitrokémia Zrt. Az sem a véletlenen múlott, hogy időközben környezetvédelmi vállalkozássá alakultunk, s a 21. század iparának tekinthető biotechnológiában véljük megtalálni a jelenlegi helyzetből kivezető utat, a következő évtizedek fejlődésének zálogát. A fentiek csupán az utóbbi tíz év történetéhez tartoznak, ezen időszak alatt mégis mozgalmas éveket, megannyi eseményt éltünk át. Képzeljék el, mennyi minden történhetett majdnem száz év alatt, amelyből negyvenet Kovács Tibor személyesen is megélt! Ebbe most Önök is bepillanthatnak. Kovács Tibor könyve önmagáért beszél, a szó legnemesebb értelmében! Csak dicsérni lehet, a szerzőt, a munkáját egyaránt. Rendkívül alapos, összefogott, s mindenre kiterjedő. A mű méltatásához adalékként engedjenek meg egy számadatot: a szerzőnek egy teljes évébe került, mire a könyvtárakban sikerült átnéznie a fellelhető összes nitrokémiás dokumentumokat. Csak hogy érezzék: 12 ezer A4-es oldalnyi írást kellett átböngésznie! És a könyv megírásának csak eztán látott neki. A bőség zavarával küzdve kellett megtalálni a Nitrokémia történetének sava-borsát. Úgy érzem, sikerült. Kovács Tibor tette a dolgát most is, mint ahogy 40 esztendőn keresztül mindig, amíg a Nitrokémia „szolgálatában” állt. Sorsuk összeforrt. Örülök, hogy feldolgozta, s kiírta magából a majdnem száz év jeles eseményeit. Ugyanígy örülünk annak, hogy Dr. Varjú Lajos Balatonfűzfő egykori polgármestere a „Nitrokémia gyermekének”, Balatonfűzfőnek az életébe, fejlődésébe ad betekintést. Mindkettőjüknek hálásan köszönjük a művekbe fektetett erőfeszítésüket. Mi pedig, késői utódaik, örömmel vállalkoztunk kettőjük művének kiadására. Higgyék el, a Nitrokémia és Balatonfűzfő megért egy újabb kiadványt! A vegyipar, és egy város története bontakozik ki belőle. Forgassák megértéssel! DR. BAKONYI ÁRPÁD 5

MAJDNEM 100 ÉV… A NITROKÉMIA RT. TÖRTÉNETE 1921–2010

Bevezető Saját feljegyzéseim (1954–1990 között született körülbelül száz nagy füzet), az Országos Levéltárban fellelhető anyagok segítségével (az új dokumentum 2007-ben vált olvashatóvá, körülbelül 70 méter terjedelmű), valamint két könyv – dr. Jenei Károly „A Nitrokémia Ipartelepek története” (1921–1948) és Andrássy Antal „Évek, emberek, dokumentumok, riportok, vallomások a félszázados Nitrokémiáról” – olyan történetet kínálok az olvasónak, amely tényeken alapul, a történetek nagy részét magam is megéltem, alakítottam. Köszönetemet fejezem ki Milos Józsefnek az önzetlen segítségéért, a jelentős mennyiségű archív fotóanyag felajánlásáért. A vállalattal 1952 óta volt kapcsolatom (üzemi gyakorlatok, diplomamunka készítés), 1954-től kezdtem Fűzfőn dolgozni. 1964-től többféle vezető beosztásban tevékenykedtem, 1990. augusztusában vezérigazgatóként nyugállományba vonultam. Életem, munkálkodásom során a történések miértjét is láttam, érzékeltem, így azt gondolom, értem az elődök és utódok gondolkodását, tetteiknek mozgatórugóit, a meghatározó körülményeket, amelyek alakították a vállalat és az egyes emberek életét és eredményeit. A könyv segít megérteni a Nitrokémia sorsának alakulását: mi indokolta megalapítását, az idők folyamán hogyan fejlődött nagyvállalattá, mennyi munkával tett szert nemzetközi hírnévre, s miként múlt el a dicsősége a gazdasági rendszerváltást követően. Szerencsére ma még van Nitrokémia. Él a lehetősége annak, hogy a megújult társaság új, környezetbarát termékek gyártásával (például tejsav, politejsav származékok) újra nemzetközi hírnevet szerezzen. Ez azonban már más történet lesz, új emberekkel. Balatonfűzfő, 2010. június 16. KOVÁCS TIBOR

6

MAJDNEM 100 ÉV… A NITROKÉMIA RT. TÖRTÉNETE 1921–2010

I. fejezet

Az előd: Mosonmagyaróvári Lőporgyár Az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetése a balkáni háborúk idején pozíciójának megerősítése végett fokozta a katonai készültségét. 1913-ban elhatározták az új lőpor és robbanóanyaggyár építését. Viták után a közös hadügyminiszter a Mosonmagyaróvár városával kötött szerződést hagyta jóvá. A napi 1600 kilogramm lőpor előállítására képes üzem kettőmillió koronáért épült meg. A műtárgyak és a gépészeti berendezések teljesen a blumaui (Ausztria) lőporgyár mintájára készültek el. Az első világháború kitörése felgyorsította a munkálatokat, a gyárat 1915 tavaszán üzembe helyezték. Az indítást követően azonnal nagyszabású bővítések kezdődtek. A termelés 1918 nyarán már elérte a 12 tonnás napi értéket. A központi erőművel, a laborokkal, a fegyver és ágyú lövöldével, a lakóteleppel, a kórházzal, az árudákkal, az étkezdékkel, a kaszinóval teljesen kompletté vált a gyártelep. Közben a monarchia felbomlott. Az 1918as őszirózsás forradalom győzelme után a gyárban megszűnt a termelés. A gyártelepet a Földművelési Minisztérium (FM) vette át, s átalakításokkal salétromsav bázison műtrágyagyárat akart létesíteni. Az események azonban más irányt vettek. 1919. február 18-án a minisztertanácsi ülés újra a honvédelmi tárca fennhatósága alá helyezte a vállalatot, s azonnali hatállyal elrendelték a lőporgyár üzembe helyezését. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a hadügyi népbiztos az egész gyár termelésbe állítását rendelte el. A Tanácsköztársaság bukása után ismét megszűnt a lőporgyártás, újra felmerült a kérdés: mi legyen a gyárral? Az első világháborút (1914–1918) lezáró Trianoni Békeszerződés 115. cikkelyének 3. bekezdése értelmében minden hadianyag gyártó üzemet – amely az előírt kapacitást meghaladta – 1921. február 12-ig kereskedelmi célokra át kellett alakítani, vagy le kellett szerelni. A mosonmagyaróvári gyár a Monarchia közepéről a csonka ország közvetlen határára került, ez is a bezárását indokolta. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, szükség van a CsonkaMagyarország területének megvédésére a „Kis Antant” (Csehszlovákia, Románia, SzerbHorvát Királyság) esetleges támadásaival szemben. Ezt a célt egy, az óvárihoz hasonló, ugyanakkor harmada kapacitású üzem megfelelően szolgálni tudta. 1919. szeptember 12-én újra az FM felügyelete alá került az óvári telep, amelynek kezelésével a Magyar Mezőgazdasági Vegyipari Rt-t bízták meg. Az elkészült leltár alapján kiválasztották azokat a berendezéseket és gépeket, amelyeket a későbbiekben megépülő, kisebb kapacitású lőporgyár részére felhasználhatónak tartottak. A lőporgyár sorsával kapcsolatban döntő jelentőségű volt a Minisztertanács 1920. december 17-i határozata. A Minisztertanács a HM, az FM, a Magyar Királyság Felszámoló Hivatal, valamint a Magyar Mezőgazdasági Rt. egy-egy képviselőjéből álló bizottságot je7

MAJDNEM 100 ÉV… A NITROKÉMIA TÖRTÉNETE 1921–2010

lölt ki arra a feladatra, hogy a mosonmagyaróvári gyártelep hadianyaggyártó jellegének a megszüntetéséhez szükséges lépéseket tegyék meg. A bizottság 1921. január 6-án a telep értékesítésére a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Szövetsége és a Gyáriparosok Országos Szövetsége útján versenytárgyalást hirdetett. A felhívásra hét ajánlat érkezett. A megbízást elnyerőnek az ország belsejében – később megállapítandó helyen – 16 hónapon belül, a békeszerződés határozatának megfelelő kapacitású ideiglenes jellegű lőporgyárat kellett létesítenie (nitrocellulóz és nitroglicerin üzemmel együtt), addig a Mosonmagyaróvári Lőporüzemet fenn kellett tartania. A miniszterközi bizottság a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank, valamint a Magyar-Olasz Bank ajánlatát fogadta el. A három bankkal és a Hangya Szövetkezettel 1921. augusztus 1-én a kincstár megkötötte a szerződést. A bankszindikátus kötelezte magát, hogy 20 millió korona alaptőkével Magyaróvári Ipartelepek Rt. néven részvénytársaságot alapít, amely a magyaróvári gyártelepet hasznosításra és értékesítésre átveszi – kivéve az új lőporgyár indításához szükséges gépeket és berendezéseket. A telep tulajdonosa továbbra is a kincstár maradt, melynek felügyeletére és az értékesítés ellenőrzésére a kormány öttagú bizottságot küldött ki. Az értékesítésből befolyó tiszta jövedelem 12 százalékát a bankszindikátus kapta, a 88 százalékból fedezték a karbantartási költségeket, valamint az új lőporgyár építési és berendezési költségeire tartalékoltak. A bankszindikátus 1921. augusztus 1-én a kincstárral egy másik szerződést is kötött, amely az új, füstnélküli lőporgyár felépítésére vonatkozott. A bankszindikátusnak vállalnia kellett egy új részvénytársaság alapítását, és a gyár felépítését 1923. szeptember 23-i határidővel. A gyárnak napi nyolc órás munkaidőben napi 1600 kilogramm lőport kellett előállítania. A kincstár évenként legalább kétszázezer kilogramm lőport rendelt, a lőpor vételárában megtérítette a beszerzett és felhasznált nyersanyagok árát, a kifizetett munkabéreket, a rezsikiadásokat és ezen felül 20 százalékos hasznot. Miután a bankok minden vonatkozásban biztosították vállalkozásuk anyagi sikerét, 1921. augusztus 23-án létrehozták a Magyaróvári Ipartelepek Rt-t, melynek alaptőkéjét a három bank egyenlő arányban fizette be.

8


II. fejezet

Az üzem megalapítása, helyének kijelölése Az 1921. augusztus 29-én megtartott közgyűlésen a vállalat nevét Magyar Lőporgyárüzemi Rt-ben állapították meg. Ettől az időponttól számítható a Nitrokémia története. Az alakuló közgyűlés az rt. tíztagú igazgatóságába a bankszindikátus nyolc képviselőjét és a HM két nyugalmazott altábornagyát választotta be. Az igazgatóság első ülését 1921. szeptember 16-án tartotta. A vállalat vezetésével Markovics Miklóst bízták meg, aki megkezdte a tárgyalásokat a HM-mel a lőpor rendelésével kapcsolatban (ezek még mosonmagyaróvári rendelések voltak). A gyártás 1921. október végén indult. A kisebb-nagyobb üzemzavarok miatt (főleg szénhiány folytán, mert a szénbányák nagyobb része a trianoni határok túloldalán maradt) a termelés csak szakaszosan folyt, ami a kincstár részére nagy problémát jelentett. A honvédelmi miniszter az 1922. március 3-i minisztertanácsi ülésén javasolta, biztosítsanak a gyárnak háromhavi háborús-, és kétévi békés mennyiség gyártásához szükséges feltételeket, utána pedig a berendezéseket szereljék le, s szállítsák el az új lőporgyár építéséhez. A lőporgyár ügyvezetői tisztét 1921. szeptember 1-től Salamon Ödön töltötte be, aki 1922. februárjától a trianoni békeszerződés értelmében megszervezett Állami Hadianyaggyárban a lőporgyárat képviselte. A hadianyaggyár hivatal volt, ide tartozott az összes kincstárhoz tartozó hadi jellegű vállalat. (Salamon Ödön 1923. március 1-től a vállalat vezérigazgatója lett.) Az új lőporgyár helyének kijelölése érdekében a HM szakértői a csonka ország egész területét végigvizsgálták. A csepeli, illetve a soroksári Duna-ág, vagy Csepel-szigeten lévő homokbuckás terület egyaránt szóba került, azzal az indoklással, hogy a lőszerszerelést végző Csepel Művek a szomszédban van. Végül 1922. tavaszán kijelölték az új gyár helyét, a kiszemelt lakatlan területet három község határolta. A terület a Balatontól kettő kilométerre feküdt, nagy részben erdőből és rétből állt. Ideális helynek látszott: két oldalról vasúti közlekedéssel, megfelelő vízmennyiséggel, a gyártások, üzemek között védett övezetek alakíthatók ki. A lőpor és a robbanóanyag gyártásnak gyakorlatilag nem volt légszennyeződése. A kis mennyiségű szennyvizet – már akkor is számon tartották és megyei főjegyzőség előírásainak megfelelően kellett kezelni – tisztítva a Séden keresztül a Duna felé lehetett elereszteni. Lakott helytől távol fekvő, csendes, erdős, forrásokkal teletűzdelt terület vadászterület volt, a közelben Balatonalmádi alig éledezett, a törzsközség Vörösberény volt (1000 éves helység), ettől 8-10 kilométerre, keletre Balatonkenese, délről a Balaton, dél-nyugatról Alsóörsöt lehet megemlíteni. Alsóörsön a mostani strand helyén kenderáztató volt. Kenese határában az öregek körében még ma is disznóstrand elnevezés dívik az egyik strandról, mert az ő fiatalkorukban még a kondás mindennap odahajtotta a disznókat fürödni. 9


Ma már felmerül a kérdés, hogyan lehetett olyan határozatot hozni, hogy egy vegyi üzem a Balaton közelébe kerüljön?! Pedig nagyon is ésszerű döntés volt! A Balaton partján ekkor még csak három város feküdt (Siófok, Balatonfüred, Keszthely), a vízparti kis falvak halászfaluként szerepeltek. Az emberek nem keresték nagyobb számban a Balatont, még nem volt divat a balatoni üdülés. Egyébként a Balaton északi partján a vasút is csak 1912-ben épült meg. Abban az időben tervező és megvalósító szakemberek nem is gondolhatták – de még csak nem álmodhatták –, hogy 60 év múlva milyen lesz a tó beépítettsége, mit és hogyan fog gyártani a Nitrokémia! A Minisztertanács 1922. július 1-i ülésén a terület kiválasztatását a kereskedelmi miniszter előterjesztésre jóváhagyták. Megnyugtatónak találták, hogy a kiszemelt helyen a bővítési lehetőség biztosított, a vízszükséglet rendelkezésre áll, a leplezések, valamint a robbanások hatásának csökkentése megoldható. A terület nagyobb része erdőség (kincstári vagyon), de közbirtokossághoz tartozó, illetve magánkézben lévő is volt. A terület békés megszerzése érdekében a minisztertanács úgy döntött, az érdekelt kis-, és középbirtokosokat kártalanítani kell. A kártalanítási tárgyalások lassan haladtak, de 1922. november 22-én megtörtént a megegyezés. (Később kiderült, csak 1928-ban zárultak véglegesen a Fűzfőgyártelep területének megszerzésével kapcsolatos kérdések és problémák. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság végleges ítéletet hozott a Lőporgyár részére Vörösberény, Litér, Királyszentistván és Vilonya községek határában fekvő mezőgazdasági földbirtokok megváltása és a megváltott ingatlanok tulajdonosainak kártalanítása ügyében. Az összes beszerzés 1041 katasztrális hold volt.)

10


III. fejezet

A beruházás megkezdése, a gyártelep építése Az építési terveket, a trianoni békeszerződés végrehajtását ellenőrző „Szövetségközi Katonai Bizottság” jóváhagyta. 1922 végén is csak előkészítő és tervezési stádiumban volt az építkezés. A telek és terepfelvétel elkészült. Az iparvasút építése ügyében a felmérések ugyancsak megkezdődtek. Gondoskodtak a vízszükséglet biztosításáról, az ideiglenes áramszolgáltatásról, raktárak és ideiglenes munkáslakások építéséről. A gyár gépi berendezéseinek tervezése szintén megkezdődött. A lakótelep, utak és csatornázási terveinek készítése folyamatban volt. Az építkezéshez a telepen épület- és mészkövet, homokot és betonozáshoz alkalmas kavicsot találtak, „mindössze” téglát, fát és vasat kellett szállítani. A kavics később kevésnek bizonyult… 1922-23-ban megépült Balatonfűzfő állomásról a bevezető vasút, a telepet a hajmáskéri vasútállomással összekötő szakasz 1923-24 telén készült el, így már két irányból volt vasúti összeköttetés. Közben megépítették a munkás és egyéb barakképületeket is, 1923 nyarán megkezdődött a lakótelep építése, amelynek befejezési határideje 1924. év vége volt. A gyár felépítését 1924. tavaszán be kellett volna fejezni, a pénzügyi nehézségek ezt azonban megakadályozták. A késedelmes pénzkiutalások, a munkabérek és anyagárak emelkedése miatt az építési bizottság a Minisztertanácsi Határozatot nem tudta végrehajtani. Az építkezések elhúzódásában a pénz romlásának ugyancsak nagy szerepe volt: 1923. tavaszán az építési költségeket a 3,4 milliárd koronára becsülték, ezzel szemben a pénzügyminiszter 1924. végéig már 98 milliárd koronát utalt ki, és ugyanekkor az építkezési munkák pénzszükségletét 12 millió aranykoronában, azaz 180 milliárd papírkoronában irányozta elő. A késedelemért a Magyar Lőporgyár Üzemi Rt-ét hibáztatták. Az Állami Hadianyaggyár vezérigazgatója a vállalattal kötött lőporgyártási szerződés érvénytelenítését kívánta. A pénzügyminiszter pedig úgy nyilatkozott, a vállalat semmi kockázatot nem vállal és drágábban termel, mintha állami vállalat lenne. A lőporgyár építkezésének bizottsági felülvizsgálata 1925. május 11-én történt meg. 1925. május 11-től már postahivatala is van a gyártelepnek. 1926. szeptember 1-én 61 tanulóval kezdte meg működését a Nitrokémia fenntartásában működő „Társulati Elemi Népiskola”. A gyár erőművét, amely az üzemeltetéshez szükséges gőz, villamos energia és víztermelésére, illetve szolgáltatására volt hivatva, 1923-ban kezdték kialakítani. Az erőtelepnek egy földalatti és egy külszíni része épült meg (szenes erőmű). Az erőmű szerelése 1927 nyarán fejeződött be. Ezután az erőművet Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. vette át, a Salgó rendkívül olcsón, 3,9 fillér (pengő)/kilowattóra vállalta az áramszolgáltatást. A beruházás 1927. nyarán végre elkészült. 11


12


Mosonmagyaróvárról 1927. július 1-ig 515 vagon rakomány érkezett Fűzfőre, ebből 150 vagon általános építési és berendezési anyag, 365 vagon pedig gép volt. A fűzfői gyártelep építkezési költségei 22.259.955,11 pengőt tettek ki. Ha ehhez hozzászámítjuk a Magyaróvárról elszállított kincstári anyagok értékét, és egyéb kiadásokat kiderül, hogy a fűzfői gyártelep a kincstárnak 28.224.232 pengőjébe került. Mielőtt a fűzfői gyárat üzembe helyezték, a kincstár új szerződést kötött a Magyar Lőporgyár Üzemi Rt-vel. A szerződés értelmében a részvénytársaság 1930-ban végződő üzleti év végéig üzemben tartja a fűzfői gyárat. A kincstár kötelezte magát, hogy lőport és trinitrotoluolt (tri) csak az rt-től rendel, a vállalat pedig állandó készenlétben tartja a gyárat, hogy abban nyolcórai munkaidő alatt, naponként 500 kilogramm lőpor és 500 kilogramm trinitrotoluol legyártható legyen. Erre begyakorlott személyzetnek és munkásoknak rendelkezésre kellett állniuk. A kincstár a lőpor és a tri gyártásával, a gyártelep fenntartásával, valamint a vállalat központi és üzemi adminisztrációjával kapcsolatos összes személyi és dologi kiadásait negyedévenként megtérítette. Az rt. a közreműködésért negyedévenként külön harmincezer pengőt utalványozott. Ha a gyártott lőpor mennyisége egy évben meghaladta a 25.000 kilogrammot, a kincstár minden kilogramm után 2 pengőt-, százezer kilogrammon felüli mennyiség minden kilója után egy pengő gyártási jutalékot fizetett. Az új szerződés értelmében a bankszindikátust a gyártott mennyiségtől függetlenül 120.000 pengő haszon illette meg. A gyár felépítése és üzembe helyezése után a Magyar Lőporgyárüzemi Rt. vezetése néhány évig még a bankszindikátus kezében maradt. A jogi helyzet egyre visszásabb lett. A vállalat fő részvényese, a bankszindikátus is tudta, hogy a Magyar Lőporgyárüzemi Rt. tulajdonképpen nem normális iparvállalat, hanem a kincstárnak jutalékért dolgozó megbízottja.

13


IV. fejezet

A termelés megkezdése – Névváltás Az üzem 1927. december első napjaiban megkezdte termelését, évi 600 tonna tüzérségi és 375 tonna gyalogsági lőpor kapacitással. A gyártelep létszáma a gyártás megindulásakor alig érte el az 500 főt. A szakmunkások, mérnökök, technikusok és kereskedelmi tisztviselők egy része Mosonmagyaróvárról települt át, ők képezték a törzsgárdát. Munkaerő probléma nem volt, a létszám feltöltése a környező falvakból történt. A lőporgyár és az erőmű alkalmazottait a még csak részben kiépült lakótelepen helyezték el. Mivel újabb vegyi termékek gyártását tervezték, a Magyar Lőporgyárüzemi Rt. közgyűlése 1928. június 30-án a vállalat nevét Nitrokémia Ipartelepek Rt-re változtatta. A fűzfői gyárat eredetileg nitrocellulóz, nitroglicerin és a kétféle alaplőpor létesítésére hozták létre. Később merült fel, hogy a kincstár robbanóanyag szükségletét is itt állítsák elő. Erre a célra épült a trinitrotoluol-gyár (trigyár), mely 1929. szeptemberében évi hatszázezer kilogramm termelőképességgel indult. A trigyár 816.000 pengőbe került. Az erőtelep III. gépcsoportja (újabb 6000 lóerő teljesítményű gőzturbina) beszerzése 707.000 pengőt tett ki. A lőporgyártásban új technológiát vezettek be. Az oldószeres lőporokat általában éter-alkoholos oldószer keverék felhasználásával gyártották. Az éter azonban alacsony forrpontja miatt nagyon veszélyes, könnyen robbanó vegyi anyag, ezért acetonnal helyettesítették. Ezzel kevesebb lett az oldószer veszteség, csökkentek a költségek. A Nitrokémia a vadászlőpor gyártásával a lőporüzem termelésbe állításától foglalkozott. A szükséges további beruházásokról a HM rendelkezett, de a költségek nagyobb részét nem tudta fedezni, így a Nitrokémia a bankszindikátustól vett fel kölcsönöket. Az erőmű kiegészítő munkálataiért 674.000 pengőt kellett kifizetni. A vízmű kiegészítése 483.000 pengőbe került. Új lakótelep épült több mint egymillió pengős költséggel. Négy barakk-szerű munkáslakás épült (40 lakással) a gyárhoz tartozó külső területen. Ezek a munkák egy év alatt készültek el. A HM 1929. májusában megbízta a vállalatot, dolgozzon ki eljárást a hadianyagok gyártásához szükséges salétromsav előállítására hazai anyagok felhasználásával, továbbá oldja meg a hazai nitrogén műtrágya előállítását – így biztosítsa mindkét termék gazdaságos előállítását. A Nitrokémia megkezdte a vizsgálatokat külföldön is. Így kerültek kapcsolatba a frankfurti Gutbrod testvérek céggel. A cég vállalkozott arra, hogy saját költségén Magyarországon gyárat épít, melyben a várpalotai lignitből szintetikus célokra alkalmas összetételű gázt, elektromos áramot, valamint hidrogén és nitrogén gázkeverékből nitrogénműtrágyát és salétromsavat gyárt. Az előkészületekre a HM háromszázezer pengőt bocsátott a Nitrokémia rendelkezésére. Salamon Ödön vezérigazgató a német szerződést megkötötte. A salétromsavgyár tervezését a Nitrokémia megkezdte, a gyár felépítéséhez szükséges 150 hold területre a Nitrokémia opciós szerződést kötött Péten. 14


Minden előkészület megtörtént a péti gyár építésére, amikor a frankfurti Biztosító Intézet megbukott, s így Gutbrod cég garancia levele érvénytelenné vált. Mivel a cég újabb biztosítékot nem tudott letenni, a szerződés érvénytelenné vált. (Még tartott a világgazdasági válság.) A HM újabb üzlettársat keresett, s megtalálta a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-t, amely más úton gázosította el a lignitet. Közben a HM-nél úgy döntöttek, az új üzem megépítését nem a Nitrokémiára bízzák, hanem újabb kincstári vállalatot alapítanak. Az új vállalat magját a Nitrokémia azon dolgozói képezték, akik eddig a műtrágyagyár és a salétromsavgyár tervezésével foglalkoztak. Ez a csoport 1930. február 1-jével kivált a vállalat kötelékéből. 15


A világgazdasági válság miatt a fűzfői gyár pénzügyi nehézségei fokozódtak. A HM tartozásai a vele szerződéses viszonyban álló vállalatok felé 16 millió-, a Nitrokémia tartozása három banknál 6,5 millió pengő volt. A Nitrokémia 1930. október 20-án kelt újabb hitelkérelmét elutasították. A bankszindikátus bejelentésére, Gömbös Gyula Honvédelmi Miniszter utasítására az Állami Hadianyaggyár vezérigazgatója közölte a bankokkal, a HMnek nem áll módjában a Nitrokémia adósságát kiegyenlíteni, sőt a december 1-e után felmerülő költségekről sem tud gondoskodni. A Nitrokémiára bízták, folytatja az üzemet, avagy nem. A honvédelmi miniszter a lőporgyártási költségek csökkentése, a termelés növelése végett a lőporgyárat saját kezelésébe kívánta venni. Az első érdemleges tárgyalás Demény Géza tábornok vezetésével 1931. január 22-én zajlott a HM-ben, de Gömbös miniszter javaslatát a bankok nem fogadták el. A szerződés megváltásának csökkentett összegét is túlzottnak tartotta. A bankok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem szorgalmazzák a részvények eladását. A tíz hónapig tartó tárgyalássorozat után 1931. október 29-én végre megszületett a megegyezés, a kincstár és bankszindikátus megkötötte a szerződést. A pénzügyminiszter, mint a kincstár képviselője a Nitrokémia 4000 darab 60.000 pengő névértékű részvényét 100.879 pengő vételáron megvásárolta. A kincstárral szemben fennálló szerződéses viszonyból járó jogosítványokért pedig 1.650.000 pengőt kapott a bankszindikátus. Az utóbbi összeg után a Pénzügyminiszter 1931. január 1-től kezdve hét százalék kamat fejében 82729 pengőt fizetett. A szerződés továbbá rögzítette, hogy a Nitrokémiát a kincstárral szemben 8.722.205 pengő követelés illeti meg. A szerződő felek végül megállapodtak, hogy a kincstár a megállapított összegeket készpénz helyett bemutatóra szóló kincstári váltókkal egyenlíti ki. A kincstár a félévenként leszámítolt váltók után a Magyar Nemzeti Bank által megállapított kamatlábnál 1,5 százalékkal meghaladó kamatot térít. A kamatokat lejáratkor készpénzben fizeti meg. A szerződést Varga Imre pénzügyminiszteri államtitkár és a bankszindikátus három képviselője írta alá. A vállalat részvényeit a HM meghatalmazott képviselője 1931. november 10-én átvette. Mivel a vállalat részvényei gazdát cseréltek, állami tulajdonba került, a Nitrokémia igazgatósága 1931. november 17-én lemondott. Az 1931. november 18-án megtartott rendkívüli közgyűlésen Tory Gergely államtitkárt, Zsilinszky Gábort a Péti Nitrogén Művek Rt. vezérigazgatóját, egy altábornagyot, két tábornokot, két ezredest, két miniszteri tanácsost és egy nyugalmazott bírót választottak meg igazgatósági tagnak. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter a Nitrokémia és a Péti Nitrogén Művek igazgatóságát egyesítette. A két vállalat közös vezérigazgatója Zsilinszky Gábor lett. Első ténykedése az volt, hogy a Nitrokémia budapesti irodáját a Péti Nitrogén Műtrágyagyár irodájába, a Nádor utca 21. alá költöztette. A HM különböző racionalizálási intézkedésekkel a lőporgyártás költségeinek csökkentésére, a termelés mennyiségének fokozására, üzembővítésekre, új üzemágak bevezetésére törekedett. Mindezek szoros kapcsolatban álltak a magyar kormány németbarát politikájával, és az új háborúra való felkészüléssel. (Az I. világháborúban győztes nagyhatalmak ré16


széről – Anglia, Franciaország – semmi lehetőség nem látszott, hogy a trianoni békediktátumon változtatni lehessen. Egyedül a fasiszta Olaszország, illetve a hitleri Németország mutatott hajlandóságot az esetleges változásokra.) Az import kiküszöbölése miatt a HM 1933-ban egy pirotechnikai üzem létesítésére utasította a vállalatot, amely elsőként egy világító jelzőtöltény előállításával jelentkezett. Ugyanebben az évben kezdte meg a nitrocellulóz-üzem a – lőgyapoton kívül – lakkgyapotok gyártását, amiket a festékipar használt fel különböző nitrolakkok előállítására. A hazai szükséglet kielégítésén túlmenően megkezdődtek az exportszállítások. A vadász és sportversenyeken jó minősége révén komoly hírnévre tett szert a „Rex” lőpor. Az 1933-as bécsi nemzetközi galamblövő versenyen az Európa-, valamint a világbajnokságot „Rex” lőporral töltött töltényekkel a magyar csapat nyerte el, a verseny keretén belül világcsúcsot állítottak fel. A Nitrokémiánál a termelési kapacitások bővítésének előfeltételei adottak voltak, ezt a munkát 1932-ben megkezdték. A gyártási kapacitást a gyalogsági, a tüzérségi lőpor üzemben 900-900 tonnára emelték. 1934-ben új oldószernélküli üzem lépett működésbe, amelynek a kapacitása 1939-ben már 3000 tonna volt. 1934-ben felépült a kísérleti nitrokeményítő-üzem, a kísérleti gyártások nyomán 1937-ben egy 900 tonna kapacitású üzem valósult meg. Mivel a különböző nitrovegyületeket előállító üzemek nagy savforgalmat bonyolítottak, ennek következtében sok hulladéksav keletkezett. A hulladéksavak feldolgozására 1937-ben kénsav koncentráló, salétromsav denitráló és koncentráló üzemeket létesítettek. A gyalogsági lőpor üzemet szintén bővítették, a technológiát korszerűsítették így 1938-ban már 1500 tonnát gyártottak. Az új üzemek meghonosítása mellett 1937-ben megépült még a II. számú trigyár, amelynek építési költsége 1.791.281-, a berendezések beszerzése, legyártása 430.812 pengőt tett ki. Évi 900 tonna kapacitással helyezték üzembe. Közben folyamatosan bővítették az I. számú trigyárat is, amely 1939-ben már 2700 tonnát gyártott.

17


V. fejezet

Kilépés a világpiacra – Háborús fejlesztések Az üzembővítések és a termelés fokozása a vállalatot arra ösztönözte, hogy a belföldi szükségletet meghaladó termékeit, valamint a gyártások során szerzett tapasztalatait, kísérleti munkái eredményeit exportálja. A vállalat kezdett megjelenni nemzetközi vásárokon. A szakemberek elindultak európai, közel-keleti, dél-, és közép-amerikai államokba, piackutatást végeztek. Az utakról hazatérve nagyon komoly lehetőségekről számoltak be. Az exportra kerülő lakkgyapotok, sport- és vadászlőporok jó minősége már nevet szerzett a Nitrokémiának. Az első külföldi siker a törökországi trinitrotoluolgyár megépítése volt. 1934. március 14-én kötötték meg a szerződést a török hadügyminisztériummal, az építkezés már az év nyarán megkezdődött Ankara közelében. Az épületek és a gépek szerelése 1935. februárjában befejeződött. Az átadására 1935. júniusában kerül sor. Alig indult meg az üzem (100 tonna kapacitású volt) a Nitrokémia újabb rendelést kapott az üzem 350 tonnás bővítésére. Az újabb munkák 1937. január végén fejeződtek be. A trigyár építése a vállalatnak 376.000 pengő tiszta hasznot hozott. A bővítési munkákért pedig 1.058.750 svájci frankot fizettek a törökök. A törökországi építkezések idején a finn hadügyminiszter vezetésével delegáció járt Fűzfőn, a lőporgyártást tanulmányozták. A brazil állam – nagy világcégekkel szemben – ugyancsak a magyar ajánlatot fogadta el. A vállalkozás összege 980.000 dollár volt. A Nitrokémia a munkálatokat 1938. őszén kezdte meg a Sao Paulo város mellett fekvő Piqueben. A műszaki terveket a Nitrokémia szakemberei készítették, a gépi berendezéseket szintén magyar gépgyárak készítették. Az üzem szerelése 1941-ben fejeződött be, az avatása 1941. március 15-én volt, amelyen ifj. Horthy Miklós is részt vett. A Nitrokémia nyeresége a munka során 1.433.708 pengő volt. A termékexport kibővült, a környező országokba sokféle és nagy mennyiségű nitrocellulózt, lőport és robbanóanyagot szállítottak. Az 1930-as évek elejétől az évtized végéig a termelés többszörösére nőtt, az itt dolgozó kiváló szakemberek révén minőségileg is nagy fejlődés következett be. Az évtized elején az 500-as dolgozói létszám 3200-ra emelkedett. Exportnyereségét a vállalat az üzemek bővítésére és átalakítására fordította. Az 1934. óta végrehajtott beruházások 8,6 millió pengőt tettek ki. A munkaerő a környező falvak szegényparaszti rétegéből került ki. Közben e települések lélekszáma 50-60 százalékkal nőtt, a gyár illetve a fejlődés vonzotta az embereket. A szakmunkás utánpótlás biztosítására a vállalat Fémipari Szakirányú Iparostanonc Iskolát állított fel, ahol 1939. tavaszán már 86 tanuló volt. Az iskolát Steller Lajos főmérnök vezette. A tantestület három mérnökből, két technikusból és vállalati elemi iskola három tanítójából állt. A tanulókat a gyárban alkalmazták és munkabért kaptak. 18


1940. október 1-én Zsilinszky Gábor megvált a Nitrokémiától. Utóda vitéz Bartha Andor alezredes lett, aki 1942. július 1-ig ténykedett. A Honvédelmi Minisztériumba távozott és a hadiüzemeket ellenőrző osztály vezetője lett. Az új vezérigazgatónak Szabó Kornél főmérnököt nevezték ki. A Nitrokémia vagyona, főleg a jelentős export üzletek révén több mint 30 millió pengőre növekedett. Az új vezetés kérte, hogy a vállalat alaptőkéjét az eredeti 60.000 pengőről 15 millió pengőre emeljék fel. A gyár fejlesztése tovább folytatódott. A Nitrokémia a háború első évében szerződött a svájci Biazzi mérnökkel, aki 15.000 amerikai dollárét átengedte a nitroglicerin folyamatos gyártási eljárásának felhasználási jogát. Ezt a gyárat a Nitrokémia 1942. július 9-én vette át és helyezte üzembe. A szállított berendezéseket azonban át kellett alakítani. 1940-ben az oldószeres lőporüzemet 8 épülettel és berendezésekkel 923.658 pengő költséggel kibővítették. A bővítés után az üzem kapacitása 1200-, a tüzérségi lőpor üzem kapacitása 2700 tonnára emelkedett. A bővítési munkákat 1941-ben is folytatni kellett. A tri II. és tüzérségi lőporüzem bővítése 2,7 millió pengőt tett ki.

Részvény ebből a korszakból 19


A fűzfői gyár kapacitás kihasználása maximális volt. Az üzemek 1940-től három műszakban dolgoztak. Közben adódtak problémák, főleg a nyersanyagellátással. A háború miatt például linters beszerzés lehetetlenné vált. A cellulóz biztosítása végett az Ipari Minisztérium elrendelte, hogy a Nitrokémia és az Első Magyar Papíripari Rt. a felszámolás alatt álló szolnoki papírgyárat vegye meg, és a kreppelő gépet rendeljék meg, a cellulóznemesítő-üzemet állítsák fel, és az erőtelepet bővítsék ki, Péten a salétromsav koncentráló rekonstrukcióját végezzék el. Egyéb alapanyagok gyártására a Nitrokémiának kellett berendezkedni. A Nitrokémia exporttevékenységét a háború alatt is folytatta, sőt Finnországban oldószer nélküli lőporüzem szerelésére és üzembe helyezésére állapodott meg 1939. szeptember 1-én. A berendezéseket a Nitrokémia beszerezte, nagy nehézségek árán kiszállította és 1940-ben felszerelte és üzembe helyezte. A Nitrokémia 90.000 dollár értékben fehér jelzőtöltényt is szállított. Később 1.200.000 dollár értékű lövedék TNT-s töltését vállalták el. Kompenzációs üzletekben lőporért facellulózt és kreppelt papírt kapott. A vállalat exporttevékenysége a háború elején Svájcra és Németországra korlátozódott. Svájcba 1940-ben 200.000 kilogramm lőport szállítottak, ezért 16.000 kilogramm magnézium port, 35.000 kilogramm stronciumnitrátot és 650.000 kilogramm vörösrezet kaptak. 1941. februárjában 100.000 kilogramm tüzérségi lőport adtak el a svájci Waffenfabrik Solothurn AG-nek. Németország felé ezen idő után már csak a Köln-Rottweil AG rendelései éltek. 1941. tavaszától 1944. elejéig egymillió kilogramm trinitrotoulol és 350.000 kilogramm lőpor kiszállítására került sor. A háború hosszabbodásával a gyárban is lazult a fegyelem, ami a létszám nagymértékű növekedésével is összefüggött. A munkahely változtatások megszűntetése végett a Honvédelmi Minisztérium 1942. február 3-i körrendeletével a lőporgyár alkalmazottait azonnali hatállyal „honvédségi munka” címén „munkahelyükön való megmaradásra” kötelezte. A gyár igazgatója körlevélben hívta fel a figyelmet a rögtönítélő katonai bírósági eljárásra, mely a munkahely önkényes elhagyása, a munka megtagadása, munkalassítás, szabotázs esetén azonnal megindul. A büntetés kötél általi halál is lehet. A rögtönítélő katonai bírósági eljárás bevezetését 1942. április 13-án hirdették ki. A munkaidő kiesésben, a fegyelem lazulásában a megoldatlan lakáskérdésnek is része volt. A fűzfői lakótelepet annak idején 400 munkás elhelyezésére méretezték, s erre méretezték a szociális létesítményeket is. A körülmények azonban megváltoztak, több mint 4000 emberről kellett gondoskodni a háborús körülmények között. A gyárnak – legutóbbi évek teljesítmény alapján – 900-1000 fős törzsgárda tagságra volt szüksége, emiatt a lakótelep bővítésére, munkáslakások építésére került sor. Az üzemekben korszerű fürdők, mosdók, munkásétkezdék, munkás és tisztviselő otthon építése történt. Az egészségügyi ellátás is javult, az egészségügyi szolgálatot – állandó ügyelet mellett – három orvos látta el. A vállalat a telep kórházát ellátta a szükséges műszerekkel, így szükség ese20


tén a kisebb műtéteket is el tudták végezni. Az ellátást biztosította a vállalat a jegyrendszer bevezetése után is. A fűzfői gyártelep fejlődése a nyersanyagtartalékok csökkenése, és az export-import lehetőségek megszűnése következtében megállt. Az energia ellátásban már 1943. közepétől súlyos zavarok következtek be. Mivel Várpalotáról a szükséges szénmennyiség (napi 360 tonna) nem érkezett be, 1943. július 1-én a papírgyár részére az energiaszolgáltatást beszüntették. A termelés fokozása miatt a Nitrokémia energiaszükséglete folyamatosan emelkedett. Közben problémát okozott az is, hogy az erőmű embereinek (akik a salgótarjáni Kőszénbánya Rt-hez tartoztak) sokkal alacsonyabb volt a fizetésük, mint a Nitrokémia dolgozóinak fizetései. A Nitrokémia 1943-as működése a sok nehézség ellenére is 3.087.820 pengő tiszta nyereséggel zárult, melyből 950.759 pengőt a rendes tartalék növelésére 1.550.000 pengőt pedig az alkalmazottak jóléti alapjára fordítottak. Az alkalmazottak még külön 408.763 pengő jutalomban is részesültek. A Nitrokémia mérleg szerinti vagyona 103.957.505 pengő volt. Ingatlanvagyonát 550 katasztrális hold erdős területen fekvő gyártelep képviselte, melyen 1943. végén 240 üzemi és 160 jóléti és lakótelepi épület állt. A gyártelepet hét kilométeres kerítés övezte. Az üzemhez 18 kilométeres kisvasút és 25 kilométeres iparvasút tartozott, amely összeköttetést adott a hajmáskéri és balatonfűzfői vasútállomással. A gyár jövője szempontjából 1944 nem sok jóval biztatott, március 19-én az ország német megszállás alá került. A németek Fűzfőgyártelepen is megjelentek és megfigyelő őrséget helyeztek el. A német megszállást követő angolszász légitámadások a lakótelepen lévők körében félelmet és riadalmat okoztak. A nehézségek ellenére 3600 szak-, és betanított munkás, valamint 600 munkaszolgálatos az előírt termelési eredményeket biztosította. Napi 20 tonna lőport, hat tonna a nitrokeményítőt, 15 tonna trinitrotoluolt, három tonna nitropentát és hat tonna egyéb anyagot gyártottak. A nitropenta és a tetril gyártását a német Meissner cég szabadalma alapján vezették be. 1944. nyarán a fűzfői gyár működésében is zavarok keletkeztek. A Péti Nitrogén Műveket ért angolszász bombatámadások után komoly salétromsav hiány keletkezett. Így a Honvédelmi Minisztérium egyre növekvő megrendeléseit nem tudták teljesíteni. 1944. őszére a fűzfői erőmű tartalékszene elfogyott, de a várpalotai erőmű is nehézségekkel küzdött. November 1-e után a gyár létszáma megállíthatatlanul fogyott. A munkásvonatok rendszertelenül szállították az embereket a gyárba. December 22-én az utolsó, az oldószernélküli lőporüzem is leállt. Megkezdődtek a kiürítések. Bartha Andor ezredes még december elején értekezletet hívott össze, ahol kijelentette, nem a németek, hanem ő rendelkezik a kiürítések kérdésében, felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarország számára szükséges és pótolhatatlan anya21


gokat semmi szín alatt nem szabad Németországba kiszállítani. Ezzel szemben a magyarnémet vegyes bizottság 1944. december 20-tól kezdve elrendelte a már leállt üzemek bénítását, a főbb üzemi berendezések leszerelését, elszállítását. A bénítást a nitropenta-, az új nitroglicerin-, és a nitrokeményítő-üzemben hajtották végre először. Az NC üzemet először sikerült a teljes bénítástól megmenteni, de 1945. januárjában a berendezések nagy részét elszállították. A legtovább dolgozó gyalogság és tüzérségi lőporüzem bénítására 1944. december 24-én adták ki a parancsot. A gyalogsági lőporüzem bénítása nem sikerült, gyakorlatilag épen maradt. A tüzérségi lőporüzemből a fő berendezéseket elszállították. A triüzem is hasonló sorsra jutott. Az erőtelep bénítását azonban sikerült megakadályozni, a leszerelt egységeket más anyagokkal helyettesíteni. A kiszerelt alkatrészeket a vállalat sólyi raktárába szállították. 1945. január 10-én a nyilas hadügyminiszter elrendelte, hogy a Győr-Pápa-Devecser vonaltól keletre fekvő területen lévő hadiüzemek gépi berendezéseit, nyersanyagokat, félkész termékeket, késztermékeket és még leszerelhető gépeket, berendezéseket német területre kell szállítani. Amennyire tehették, a dolgozók késleltették a leszereléseket, szállításokat. Az emberek érezték, hogy amit lehet, meg kell menteni, hiszen itt élnek, itt dolgoznak. Mi lesz a háború után, ha elviszik a gyárat?! Jól számítottak, ugyanis a háború után ezekkel a megmentett, bénított gépi egységekkel és fő alkatrészekkel tudták a gyár egyes részeit újra indítani. A gyártelep legkritikusabb napjait 1945. március 19–22. között élte meg. A nagy szovjet offenzíva a gyár közelébe ért. Március 19-én este bombatámadás érte a telepet, de csak a műhely környékén keletkezett kár. Március 20-án a lakótelepre hullottak a bombák. Elrendelték a kitelepítést Pinkamindszentre. Március 21-én éjfélkor indult a kitelepítő vonat, majd másnap újabb. Több százan azonban Fűzfőn maradtak, s a nehéz napokat az erőtelep alagútjában vészelték át. Az alagútban az áramot egy 700 KW-os gőzturbina szolgáltatta. A műszaki főtisztviselők (Steller Lajos, Demény László, Zoltay Ferenc, Kompolthy Tivadar) az itt maradást választotta. Március 22-én a gyártelepen visszamaradt két vagon lőpor találat folytán felrobbant, a környező épületekben komoly károkat okozott. Ugyanekkor a papírgyárban két raktár a papírkészletével együtt elégett. Március 23-án jelentek meg a gyártelepen a szovjet katonák, Fűzfőgyártelep felszabadult a német és nyilas fenyegetettség alól.

22


VI. fejezet

Háborús romok eltakarítása – Jóvátételi üzemleszerelések A Nitrokémia budapesti irodája már 1945. február 20-án megkezdte ténykedését a felszabadult Budapesten, kapcsolatot azonban nem tudott létesíteni a fűzfői gyárral. 1945. május 15-ig a kitelepültek zöme visszatért Fűzfőre, és a gyártelepen maradt dolgozókkal megkezdték a romok eltakarítását, az üzemek újjáépítését. Munkabért senki nem kapott, a gyár csak napi egy tál étellel tudta ellátni alkalmazottait. A gyártelep a három hónapos üzemszünet és front alatt nagy károkat szenvedett. A németek által elhurcolt gépek és anyagok értékét 8.667.952 pengő értékre becsülték. A Németországba szállított javak 250 vagonnyi rakományt tettek ki. A közvetlen háborús műveletek alatt keletkezett kár, főleg a tűzkár meghaladta a 2 millió pengőt. A lakótelepen 50 lakás kiégett, 80 lakás pedig jelentősen megsérült. A régi nitroglicerinüzem üzemképes, a kénsav és salétromsav koncentráló üzemek sértetlen állapotban maradtak. Az új nitroglicerin-, és glikolüzem Ausztriába került (Fürstenfeld). A nitrokeményítő-üzem használhatatlan állapotban volt. A nitrocellulóz-üzem berendezéseinek nagy részét leszerelték és elszállították. Az oldószeres lőporüzemben nem történt nagy kár, csak egyes gépeket szállítottak el, javításokkal üzembe helyezhető volt. A trinitrotoluol-üzem savállomása, hideg és meleg mosója jelentős károsodást szenvedett, viszont nyersanyaggal és áruval rendelkezett. A pirotechnikai üzem berendezéseit nyugatra szállították. A nitropenta vagonokba berakott berendezéseit már nem tudták elszállítani. A laborok berendezései megsemmisültek. Az erőtelepnek egy 700 lóerős teljesítményű turbinája üzemképes állapotban maradt, a többit bénították. Megváltozott az élet a gyártelepen. Megalakult a gyártelep első üzemi bizottsága (vezetője: Király József ) amely a gyárvezetőséggel együtt mindent elkövetett a termelés feltételeinek biztosítása és a munkafegyelem megszilárdítása érdekében. Ugyanakkor megalakult a két munkáspárt helyi szervezete is. Kezdetben az SZDP rendelkezett nagyobb létszámmal, az MKP helyi szervezettsége alacsony volt. A romok eltakarítása, az épületek megrongált tetőinek helyreállítása, az iparvasút és a villamos távvezeték rendbehozatala hónapokat vett igénybe. A pesti központ megpróbált pénzt szerezni a normál üzembe helyezéshez, mivel a Nitrokémiának a bankokban lévő több milliós folyószámla betétei elvesztek. Azon gondolkoztak az emberek, a megmaradt berendezéseket miként lehet úgy átalakítani, hogy mindennapi közszükségleti cikkeket lehessen gyártani a saját és a környező lakosság ellátása érdekében. Így kezdődött el áprilisban az étolajgyártás, amit a hiánycikket jelentő rézgálic és gyufa gyártása követett. Elkezdődött a cse23


rekereskedelem, ugyanis az infláció olyan ütemben nőtt, hogy pénzben nem lehetett számolni. A fűzfőiek tovább bővítették a közszükségleti cikkek listáját. Sor került egy gyümölcsfeldolgozó-üzem és egy szeszfőzde felállítására. Szeszfinomító volt az NC üzemben. A gyümölcs feldolgozást pedig az hozta előtérbe, hogy Budapesttel még nem volt normális vasút összeköttetés, így a gyümölcsfelesleget más termékkel ellentételezve meg lehetett szerezni. A gyümölcsíz édesítésére burgonyacukorszörpöt használtak. A burgonyacukrot a gyár raktárában tárolt keményítőből állították elő. A gyár a különböző csereüzletek révén három vagon gabonakészlettel rendelkezett, ez a dolgozók ellátását fél évre biztosította. Mivel az erőtelep bénítva volt, három mozdonyt vettek bérbe a gőz előállítására. Az alkalmazottak az élelmiszeripari üzemek működésének megindulása óta munkabért, illetve fizetést, kedvezményes áron pedig lisztet, burgonyát, burgonyacukrot és étolajat kaptak. 1945-ben 12.000 kilogramm rézgálicot, 52.000 kilogramm burgonyacukrot, 40.000 kilogramm vegyes gyümölcsízt, 52.000 doboz cipőkrémet és 64.000 liter napraforgó olajat állított elő. Dr. Demény László gyárvezető mindent elkövetett és a budapesti központ is megpróbált minden segítséget megadni, hogy a legfontosabb közszükségleti cikkek biztosítva legyenek. 1945. őszén az élelmiszer beszerzése egyre nehezebbé vált. Kimondták, hogy a meglévő gépkocsikat más célra csak akkor lehet használni, ha élelmiszer beszerzéssel nincsenek elfoglalva. Ilyen munka mellett sikerült elérni, hogy karácsonykor az alkalmazottak között félhavi fizetésnek megfelelő segélyen kívül térítés nélkül négy tonna búzadarát és 0,4 tonna szaloncukrot osztottak ki. Ez hihetetlen nagy dolog volt, hiszen ekkor már az élelmiszerjegyekre sem lehetet kapni semmit. Budapesten már mindent aranyért árultak. Aki nem élte át, annak felfoghatatlan, milyen mértékű volt az infláció ebben az időszakban. Néhány példa: A dolgozók egymillió pengő áron juthattak hozzá a gyár által készített dobozos cipőkrém darabjához. 25 dekagramm sóért 500.000-, a 1,5 kilós gyümölcsízért hárommillió pengőt kértek. Az újjáépítés során Fűzfőn is tervezgettek, mi kell ahhoz, egy-két éven belül újra egyenes kerékvágásba kerüljön a gyár. Egy dologgal azonban nem számoltak: mi a háború vesztes áldozatai vagyunk. Magyarország ugyanis megtámadta a Szovjetuniót és a német csapatok mellett részt vett a harcokban egészen a Don-kanyarig. Hazánk rombolt, pusztított, s ezért bizony a vesztes félnek fizetni kellett. A megkötött fegyverszüneti egyezményt kiegészítő 1945. évi június 15-i megegyezés 3. számú mellékletének 30. számú tétele értelmében a magyar fél (Nitrokémia) tartozik az Össz-szovjet Műszaki Iparcikkszállító Szövetkezetének szállítani a komplett robbanószer és lőporgyárat, valamint a nitroglicerinüzemet – komplett ellenőrző és mérő műszerekkel, készülékekkel, csővezetékekkel, villanymotorokkal, indító szerkezetekkel, műszaki, minőségi igazolásokkal, szerelésre vonatkozó előírásokkal együtt. Az üzemek leszerelésén, a csomagoláson 230-240 ember dolgozott, ők 87.000 munkaórát teljesítettek, a kifizetett munkabér 1.365.000 pengő. Ezen kívül 20 német hadifogoly 24 24


is dolgozott, akik ládákat gyártották. A leszerelés napi 12 órában folyt. A leszerelések sorrendjét Martinov ezredes és Tuppol őrnagy állapította meg. Látszott, hogy nagyon fel voltak készülve, az üzem megtekintése után pontosan tudták, mi az, ami kell nekik és mi az, amit itt hagynak. A németek által bénított üzemek berendezéseit előbb találták meg Ausztriában, mint a magyar kereső csoportok. A többi üzem vonatkozásában is hasonlóan jártak el. Volt olyan berendezés, amit le kellett gyártatni. Annyit közöltek, hogy az eszközöket abban a gyárban szerelik fel, amit a német és magyar katonai egységek robbantottak fel, illetve tettek tönkre. 1945. augusztus 9-én a Veszprémi Orosz Ellenőrző Bizottság megtekintette a munkálatokat, a leszerelés ütemét megfelelőnek tartották. 50 egységet át kellett csomagolni tengeri szállításra, amihez 10.000 négyzetméter kátránypapírt kellett beszerezni. Az első részlet 37 darab vasúti kocsiba rakva, a budapesti szabadkikötőből a Dunán keresztül elment. A szállításokkal a későbbiekben is probléma akadt, általában nem akadt vagon, de ez már a szovjet bizottság ügye volt. A leszerelés összköltsége: 45.787.530 pengőt tett ki. A jóvátételi szállítások 1946. első felében a következők voltak: a teljes tüzérségi lőporüzem, a gyalogsági lőporüzem nagyobb része; a nitropenta-, a nitrokeményítő üzemek saválló berendezései; a nitrocellulóz-, és a TNT üzem egyes részei; a nitroglicerin üzem Ausztriában megtalált berendezései. Az itt lévő szovjet jóvátételi bizottsággal esetenként sikerült úgy megállapodni, cseréket végrehajtani, hogy a lakkgyapot és a vadászlőpor gyártható legyen, ha kisebb kapacitással is. Gyártóberendezésekből is maradt annyi, hogy Fűzfőn az ipari robbanóanyag gyártásához elég TNT-t tudjanak gyártani (bányák szükséglete). Folyt a borpárlat készítése is. Az országos jóvátételi borpárlat igény 30-40 százalékát a Nitrokémia produkálta, a létrehozott üzem napi 30.000 liter borpárlatot tudott előállítani. A borpárlat előállításáért a Nitrokémia természetben 16 százalékot kapott, amelyre a megbízónak, értékesítés esetén elővásárlási joga volt. Az infláció napról-napra történő gyorsulása hihetetlen bajokat okozott. A vállalatnál a szénhiány miatt rendszertelenül működtek a meglévő üzemek. A pénzromlás ütemén az adópengő bevezetése sem segített. A Nitrokémia ezért a többi vállalatokhoz hasonlóan gyártmányait vagy tartalékolta, vagy cserekereskedelemben értékesítette.

25 25


VII. fejezet

A forint megjelenése – A gyár, vezetők nélkül maradt 1946. augusztus 1-vel megszűnt az infláció, új pénz, a forint került forgalomba. Ebben az időszakban felmerült a létszám felülvizsgálata. Az 1069 fős kollektívát az év során két részletben 558-ra csökkentették. Az elbocsátások során az igazgatóság és az üzemi bizottság figyelemmel volt rá, hogy a mesterek, szakmunkások, technikusok és mérnökök létszámában csak jelentéktelen csökkenés történjen. A fűzfői erőtelep helyzetében is változás történt. A Honvédelmi Minisztérium közölte a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. képviselőivel, hogy a kincstár a fűzfői erőtelep vitelére vonatkozó 1939. július 30-i szerződést felmondja, a fűzfői erőtelepet ténylegesen birtokába veszi. A honvédelmi miniszter a Nitrokémiát bízta meg az erőtelep üzemvitelével. A gyárvezetőség 1946. október 20-án vette át az erőtelepet 19 dolgozóval együtt. 57 munkásnak és tisztviselőnek az átvétel előtt az erőtelep volt üzemvezetősége felmondott. A kazántelep 50 tonna 22 atmoszférás gőzt tudott szolgáltatni. Az elektromos centrálé aggregátjai 11.000 kilowatt áramot fejlesztettek. Az elektromos hálózat az országos hálózattal össze volt kötve. A várpalotai centrálé 2900 kilowatt villamos energiát adott a fűzfői erőtelepnek. A vállalat a kisebb létszámmal – az olajütő és a konzervüzem fenntartása mellett – mind több vegyipari cikk gyártására igyekezett berendezkedni. A gyár vezetősége 1946. augusztus 1-től év végéig több mint 200.000 forintot fordított a vadászlőporüzem teljes, a lakkgyapot-, és az NC üzem részbeni helyreállítására, a furfurolüzem teljes-, a klórbenzolüzem részbeni felszerelésére, valamint az olajütő és szeszfinomító szerelésének befejezésére. Az infláció megszűnésével az olajütő üzem egyre inkább veszített jelentőségéből. A vállalat igazgatóságába három minisztérium delegált új tagokat. A Honvédelmi Minisztérium négy, az Iparügyi Minisztérium szintén négy, a Pénzügyminisztérium egy főt. Az Ipari Minisztérium egyik delegáltja Kelemen Gyula államtitkár az elkövetkező időben fontos szerepet tölt be a Nitrokémia sorsának irányításában. 1946. augusztus 1-től 1947. május 31-ig terjedő időben a Nitrokémia pénzügyi helyzete kedvezőtlenül alakult. Egyre inkább a vegyipari termékek gyártása került előtérbe, csakhogy e téren a nyersanyaghiány akadályozta a termelés folyamatosságát. A mezőgazdaság részére a különböző kártevők elleni védekezésre kikísérletezték a DDT – amerikai eredetű – rovarirtó szert. E munka közben előkerült egy svájci bejelentés, így a gyártásról le kellett mondani. Saját célra azonban gyártottak DDT-t, amit a lakótelepen poloskák és egyéb rovarok irtására használták. A következő évektől az elszaporodó burgonyabogár ellenszere lett, de a burgonya átvette a rovarölő szagát és ízét, így élvezhetetlenné vált. 26 26


Az útkeresés tovább folytatódott. A németországi anilin festék gyártás kiesése következtében a gazdasági főtanács elhatározta az anilin festék gyártás hazai meghonosítását, a Nitrokémia bekapcsolódott a programba. A „Hanil” Szintetikus Vegyitermék Kft. vállalta, hogy a legjelentősebb magyar vegyigyárak bevonásával munkaközösséget létesít. A munkaközösségnek a Nitrokémia, a Péti Nitrogénművek, a Magyar Vegyiművek és az Arzola Vegyészeti Kft. lettek a tagjai. A gazdasági főtanács 1947. márciusában 6,5 millió forint hitelt szavazott meg a munkaközösség részére, a hitelt 1947. november 1-től, havi egyenlő részletekben kellett visszafizetni. A Nitrokémia 1947. április 14-én szerződést kötött a Hanillal. Ebben kötelezte magát, hogy az átadott technológiák, részben saját technológia alapján festékeket fog gyártani, s azokat a Hanil hozza forgalomba. A Hanil szakértője 1947. szeptemberében azt állapította meg, hogy csak a kénesfekete gyártóüzemben folyik tevékenység (itt havi tíz tonna festék készült), a p-nitronilin-, a metanilsárga-, a nigrozín üzemben alkatrészek hiányoztak, s így a termelés el sem indulhatott. Végül a cégek nagy része nem csinált semmit, így a vállalkozás megszűnt. 1946. végén az Iparügyi Minisztérium rendelkezésére nagymérvű szanálást kellett végrehajtani, ennek következtében a létszám – az erőteleppel együtt – 600-ra zsugorodott. Az alkalmazottak felmondási illetményére hitelt folyósítottak. A megmaradt létszámmal a vállalat erejéhez mérten – akkor még külső támogatás nélkül – igyekezett vegyipari cikkek termelésére berendezkedni. Ennek során a gyártelepen lévő kutatólaboratórium közreműködésével széles körű kísérleteket folytattak. Így például napraforgómag héjának feldolgozására, melynek eredménye a furfurol előállítás és fenolgyanta, tetrahidrofurfurilalkohol (textil segédanyag), piridin, furfulamid kinyerésére. A vállalat gyártelepén a kísérleti üzem napi 200-300 kilogramm furfurolt tudott előállítani, melyet részben oldószerül használtak fel a feldolgozó iparvállalatok. Kísérletek folytak DDT előállítására, ami a kereskedelemben használatos Gesarol féreg és rovarirtónak a hatóanyaga. A vállalat terméke tökéletes eredményt produkált, ugyanakkor az üzemi gyártásra berendezkedni nem állt módjában, mert nem rendelkezett megfelelő tőkével, valamint a tudomásukra jutott, hogy a Gesarol a svájci Ciba Geigi cég védelme alatt áll. Nyers borkőből és seprőből borkősav illetve tisztított borkő (Cremor tartari) előállítására a gyártelepen napi 200 kilogramm kapacitású üzemet létesítettek, melyben teljesen kifogástalan minőségű árut tudtak előállítani. A vállalat erejéhez mérten rendbe hozta a megsérült vadászlőpor-üzemet, olyannyira, hogy a vadászok teljes szükségletét biztosította, sőt exportot is tudott szállítani. Ugyancsak helyreállította a nitrocellulóz lakkgyapot-üzemet, amellyel többszörösét tudta előállítani a belföldi szükségletnek, így export célokra is termelhetett volna, ha megfelelő mennyiségű és minőségű nyersanyag állt volna rendelkezésre. A vállalat a savregeneráló és savkoncentráló üzemet ugyancsak helyreállította, így a gyártelepen lévő nagymennyiségű hulladéksavat feldolgozhatták. Továbbra is fennmaradtak az alumíniumszulfát-, a gyógyászati aetherés a borpárlat (és szeszfinomítás) előállításához alkalmas üzemek. A vállalat telepén nitráló 27 27


berendezések sértetlenül megmaradtak, ezek felhasználása révén bekapcsolódtak az anilinfesték hazai gyártásába, amivel bebizonyították, a gyártelepen létjogosultsága van az anilinfestékek gyártásának. Az Országos Tervhivatalhoz benyújtott hároméves beruházási terv leglényegesebb elemei: A bányászati robbanóanyagok nélkülözhetetlen nyersanyaga – a trinitrotoluol – amelyet a vállalat telepén gyártottak és csak itt van lehetőség a gyártására. A korábban volt triüzemet részben jóvátételre igénybe vették, részben háborús sérülést szenvedett. Ezen termékből a vállalat a szomszédos országoknak exportálhatna is, ezért kétszeresen sürgős volna a legrövidebb időn belüli helyreállítása. Az Anyag- és Árhivatal Felügyelete alatt működő festékbizottság felszólítására szükség lenne a festéküzem bővítésére, króm-fekete, és króm-kék gyapjúfestékek gyártására, mivel ezt a feldolgozóipar kizárólag külföldről tudja csak biztosítani. A vállalatnak ezen festékgyártáshoz szükséges vagyontárgyai részben megvannak. A vállalat beruházási tervei között szerepelt a fenacetin gyógyszer alapanyag gyártása is, melyet azért vettek figyelembe, mert a festékgyártás során keletkező melléktermékből, a meglévő berendezések kiegészítésével könnyen módjában állt volna előállítani. A vállalat vezetőségének tudomására jutott, hogy ezen gyógyszer alapanyagok gyártásával más vállalatok is foglalkozni kívánnak, úgy hogy a gyártáshoz szükséges nyersanyagot a Nitrokémia Rt-től vásárolnák. De nem volt pénz a gyár rendbehozatalára. Az üzemszervezésben elkövetett hibák, a Nyugatra hurcolt anyagok, gépi berendezések, valamint a jóvátételbe elszállított berendezések, üzemek hiánya a Nitrokémia vesztét okozták. A gyár a nagyságához képest szükséges termelést nem tudta elérni, s így a gazdaságos működés lehetetlenné vált. Ennek ellenére a gyár próbált élni. Közben a gyár, vezetők nélkül maradt. 1947. novemberében Szabó Kornél vezérigazgató és Gyöngyösi István igazgató ellen indult büntetőeljárás. A „Nitrokémia per” volt az első gazdasági jellegű koncepciós per. Az Országos Tanács a következőkkel indokolta a bűncselekményt: „Az Országos Tanács az irányadó tényállásból vett adatok alapján, a bűncselekmény tárgyi oldalát a következőkben látja: A Nitrokémia, mint állami tulajdonban lévő vállalat útján nitrogliceringyár, oldószernélküli lőporgyár, dinamitgyár és kísérleti laboratórium berendezésének létesítéséhez Brazíliába kivitt, és a háború következtében kint rekedt gyártási terveket, eljárásokat, pénzt és követeléseket az üzemnek azok őrzésével, kezelésével és a helyi ügyek intézésével megbízott, szintén kint rekedt alkalmazottjai felhasználták egy ottani székhelyű saját vállalat létesítéséhez (Quimex do Brazil Ltd.). A felszabadítás után a Nitrokémiának igazolt meghatalmazottja belépett ebbe a vállalatba, annak irányítását és vezetését magához vette, a Nitrokémia egyéb országokban rekedt követeléseit elsajátította, Nitrokémia külföldi összeköttetései vonalán a brazil vállalat üzleti hálózatát kiépítette. Svájcban és Olaszországban brazil fiókokat létesített, a kint rekedt terveket, eljárásokat és sza28


badalmakat az itthon őrzött anyagból kiegészítette, idegen államoknak: Argentínának és Svájcnak nitrocellulóz és lőporgyárak építkezésének elvállalása útján felkínálta. A vállalkozásokba a nyugaton rekedt, oda menekült vagy disszidált honpolgárainkat beszervezte, belföldieket kitelepülésre csábította, szakismereteiket tervek kidolgozásának megrendelésével levelezés útján kihasználta. Az államköltségen folyó belföldi ipari kutatómunka eredményeit megszerezte. Minden hadiipari értékünket emberben és anyagban lefölözte, a magyar állam rendelkezése alól kivonta az által, hogy imperiálista, vagy imperiálista befolyás alatt lévő idegen államok területén ezek érdekében működik és az általuk nyújtott védelmet élvezi. Működését ennél fogva még folytatja és folytathatja, de az általa létrehozott szervezet, mint ilyen is akcióképes. A történések fejlődésük irányát tekintve egyenesen betorkolni látszanak a haladás ellenes, reakciós elemeknek abba a nagy nemzetközi összeesküvésébe, amelyik a szocializmus és ebben a magyar népi demokrácia megsemmisítésére is irányul.” [forrás. Népbíróságok Országos Tanácsa ítélete (NOT. III. 815/1948/19 szám)] Szabó Kornélt halálra, Gyöngyösi Istvánt és Steller Lajost 15-15 évi fegyházra ítélték. Szabó Kornélt 1947. november 27-én vették őrizetbe, 1948. szeptember 10-én a Kozma utcai börtönben meghalt. Ebben a korszakban már megkezdődtek az államosítások, a bankok, szénbányák, néhány nagyvállalat más sorra került. 1948. március 25-én minden 20 főnél több alkalmazottat foglalkoztató üzemet egyetlen nap alatt államosítottak.

Szilágyi Bernadett Szabó Kornélt ábrázoló domborműve a volt igazgatósági épületben, amely ma a polgármesteri hivatal 29


VIII. fejezet

Az államosított kincstári vállalat A Nitrokémiánál az államosítás nem okozott különösebb problémát, hiszen eddig is a kincstár vállalata volt. Új neve Nitrokémia Nemzeti Vállalat, vezérigazgatója pedig Magyari Vilmos haditechnikai ezredes lett. Magyari Vilmos Budapesten, helyettese, dr. Somló György pedig Fűzfőn dolgozott gyárvezetőként. Magyari Vilmos nem sokáig volt a Nitrokémia első számú vezetője. 1948. októberében Zsofinyec Mihály Nehézipari Miniszter megszünteti a budapesti vezérigazgatóságot, ezzel Magyari Vilmost felmentették tisztségéből, helyére dr. Somló Györgyöt nevezték ki. Ezzel az intézkedéssel új korszak kezdődött Fűzfőgyártelepen, mert megszűnt a hadiipari „vezérigazgatóság”. Dr. Somló György így vallott Andrássy Antal Évek, emberek című könyvében: „Huszonnyolc éves voltam, tele kommunista hittel, s itt bizony egy demoralizált, anyagilag csődbe jutott, szervezetileg rendkívül szétesett vállalatot találtam. A termelési szaktudás az egykori kincstári mérnökökben, fegyvermesterekben, művezetőkben koncentrálódott, akiknek rendkívül precíz, megbízható figyelmükre nagy szükség volt ebben a veszélyes üzemben. Ám ezek az emberek óvatos fenntartással fogadták a kialakuló demokratikus szocialista rendszerünket. A közös munka során megtanultam megbecsülni őket, akik valóban valamennyien ragaszkodtak a Nitrokémiához”. Az akkori feladatokhoz munkatársakat kellett keresnie, s ki kellett alakítania a megfelelő vállalati szervezetet. Hajtotta a lendület, az elszántság. Munkatársainak sikerült megnyernie többek között Tegzes Bélát, Kuncz Alfonzot, Bergow Jánost, a gyár műszaki igazgatójának dr. Kompolthy Tivadart, a kutató laboratórium vezetőjének dr. Demény Lászlót nevezte ki. Ekkor került a beruházáshoz Vígvári József, a személyzeti osztály élére Bőgős Lajos, művezető lett Darida László. 1947-ben a gyár viszonylag hatalmas területe, létszáma, a sokféle polgári termék ellenére mindössze 10,7 millió forint értékű termelést produkált, veszteség nyolcmillió forint volt. Mindenképpen rentábilissá kellett tenni a vállalatot, akár profiltisztítással és az ország érdekeinek megfelelő termékek gyártásával. A vezérigazgató elkezdte a szervezeti átalakításokat, felülvizsgálta a terméksort, olyan termékek gyártását tervezte, amelyek megfelelnek a Nitrokémia nagyságához és eszközarányosan is eredményt hoznak, s visszaállítják a cég jó hírét. A hároméves terv számai eredmény tekintetében nem voltak valami bíztatók: 1947-ben eredménye 10,7 millió forint árbevétel, nyolcmillió forint veszteség mellett, 1948-ban 15,4 millió forint termelési produktumhoz minimális veszteség párosult. Szép lassan kezdtek mutatkozni a szervezettség, a tervszerűség eredményei, bizonytalanságot tulajdonképpen az erőmű okozott. Az jó, ha a vállalat saját erőművel rendelkezik, de egy szervesvegyipari vállalat, amely viszonylag kis értékű állóeszközökkel dolgozik, soha nem fog tudni elérni olyan eszközarányos nyeresé30


get, mint más, erő- és vízmű nélkül dolgozó szervesvegyipari vállalat. Egy erőmű fejlesztése, modernizálása sokkal tőkeigényesebb, mint amit a Nitrokémia elbírt. Dr. Somló György vetett, de nem aratott. Elképzelései megvalósításába beleszólt az akkori politikai helyzet, 1949. szeptember 20-án letartóztatta az Államvédelmi Hatóság. A Rajk per egyik mellékszereplőjeként került bíróság elé, valamennyi Svájcból hazatért kommunista elvtárssal együtt. 15 év börtönbüntetésre ítélték, ’56. nyarán rehabilitálták.

A földalatti erőmű egyik helyisége

31


IX. fejezet

Újra teljes hadiipari termelés 1948. decemberében kiadták az utasítást, a békés termékek gyártását töröljék, a Nitrokémiának azonnal vissza kell állni a hadiipari termelésre. Az üzemeket a legrövidebb időn belül fel kell újítani és a maximális kapacitások kihasználásával meg kell kezdeni a termelést. Elkezdődött a nagy munka. A nitroglicerin gyártásához csak a régi szakaszos üzem volt meg, éppen sikerült a Biazzi cégtől egy új üzemet rendelni. A beruházásokra 160 millió forint keretösszeget kapott a vállalat. A békés termékek gyártása 1949. első félévében megszűnt, erre az évre már haditermelési programot is kapott a vállalat, ami 38,8 millió forint volt. Az új igazgató Sütő László lett, vezetésével folytatódott a haditermelés, az üzemi kapacitások bővítése. Ebben a legnagyobb munkát dr. Kompolthy Tivadar végezte. 1950. május 1-én, – határidő előtt – megindult a felújított nitrocellulóz-, a trinitrotoluol, valamint az oldószeres lőporüzem, egy évvel később pedig a tüzérségi lőporüzem és az új Biazzi rendszerű nitroglicerin-üzem, a pirotechnikai üzem. A hadiipari termelés 1951-52ben egyre fokozódott, a kapacitásokat folyamatosan bővíteni kellett, például a tüzérségi lőpor kapacitásokat kétszeresére. 1952-ben elkészült a folytonos nitropentaüzem. Ezt a következőkben alkalmassá tették tetryl gyártására is. Elkészült a kísérleti hexogénüzem. Közben nagy nehézségek keletkeztek a lőporok átvételénél. A lőpor átadásokat a szovjet szabványok szerint kellett végezni, ami nagy nehézségeket okozott. A ballisztikai állomást, az ágyúlőteret bővíteni-, az átadás-átvételt bizonylatolni kellett. Be kellett szerezni azokat a műszereket, és előírásokat, amelyek alapján minősíteni lehetett a lőporokat. Ezen a területen hihetetlen nagy munkát végzett a Haditechnikai Intézet, a Néphadsereg különleges megbízottja, valamint a Nitrokémia ballisztikai állomása. A vállalat eközben – 1952. január – 1953. július 7. – a Középgépipari Minisztériumhoz került. A minisztériumhoz tartozó vállalatok elnevezése megszűnt, számozták azokat: a Nitrokémia az 1003-as vállalat lett. A hadiipari termelés az elmúlt három évben már megközelítette az egymilliárd forintot. Mivel a gyár üzemei a hét minden napján három műszakban termeltek, szükségessé vált a nagyfelújítás, a fejlesztések továbbvitele, illetve felgyorsítása. Ehhez a Középgépipari Minisztérium elképzelésének és a vállalat javaslatainak figyelembe vételével nagyon részletes terv készült. A következő beruházások váltak szükségessé: a hexogénüzem megépítése; a lőporüzemek modernizálása; a TNT üzem korszerűsítése; az energiaellátás bővítése; szociális létesítmények, lakások építése. 1953-ban újra igazgató változás volt, Sütő László, akit nagyon megszerettek a vállalatnál, az épülő Borsodi Vegyikombináthoz került. Egyébként a saját munkák mellett a Nitrokémia feladata volt még, hogy részvételével és jelentős közreműködésével fel kellett épí32


teni egy új hadianyaggyárat Sajóbábonyban. A Nitrokémia szolgáltatta a tervezéshez szükséges adatokat: részben megtervezte a gyárat, majd szakembereket adott az építéshez, az egész beruházáshoz, majd az üzembe helyezéshez. Ez a gyár a későbbiekben Észak-Magyarországi Vegyiművek néven működött.

Lőpor sajtoló 33


X. fejezet

Ismét békés vizekre eveztek 1953. július 7-ével megszűnt a Középgépipari Minisztérium, újra a Kohó- és Gépipari Minisztériumhoz kerül a vállalat, visszakapta régi nevét is: Nitrokémia Ipartelepek. Új feladata az, hogy a hadiipari profil fenntartása mellett a vállalat fokozatosan álljon át a békés termelésre, de ehhez az új vezetés nem tudott iránymutatást adni. A gyár dolgozói között még élt az emlékezetben, hogy pár évvel ezelőtt egyszer már áttértek a békés termelésre, de aztán ugyanilyen gyorsan abba kellett hagyni, s átállni a haditermelésre. Most, 1953-ban ugyanilyen gyorsan kellett abbahagyni a haditermelést, és visszaállni a békés termelésre. Igen ám, de milyen békés termelésre?! A vállalat vezetői sokat gondolkodtak azon, milyen termékek gyártásával foglalkozzanak. Az volt a nézet, hogy a meglévő lehetőségeken túlmenően olyan termékek jöhetnek szóba, amelyek a mindennapi életben felhasználhatók. Az biztos volt, hogy nitrocellulózt, lakkgyapotot, vadászlőport, bányászati robbanóanyagokat, pirotechnikai termékeket gyártani fognak. Az is látszott, hogy a II. világháború után megnövekedő fogyasztási igények miatt minél több élelmiszert kell előállítani, amelyhez a technika és a tudomány előremutató eredményeit fel kell használni. Az élelmiszerhiány csökkentése miatt a mezőgazdaságot kell erősíteni. Ehhez azonban először a gépipart (mezőgazdasági gépek) és a vegyipart kell erősíteni (műtrágyák, növényvédőszerek, egyéb termésfokozó szerek) A Nitrokémia az adottságai révén a növényvédőszer, valamint a műanyagok gyártásába tudott bekapcsolódni. Az 1954. évi tervekben szerepeltek: lakkgyapot, nitrocertuzit, viharjelzők (sárga, piros), ammondinamit féleségek, thermonit (műanyag csomagoló és szigetelőanyag), szilészter polimerek (precíziós önterekhez), Burgol D10 (növényvédőszer). 1954. január 15-én, a tervhivatal értekezletén döntés született, hogy a Nitrokémia részére engedélyezik, hogy Dikonirt gyártására (gabonafélék hormonos gyomirtószere) évi 600 tonna kapacitású üzemet létesítsen, amelynek beruházási kerete 2,786 millió forint volt. A beruházás nagy nehézségek árán valósult meg. A problémákat az üzem szereléséhez szükséges anyagok beszerzési nehézsége okozta. Az üzemben 1954-ben 60 tonna anyagot már gyártottak. (A kapacitás később kevésnek bizonyult, ezért az üzem ezer tonnásra történő bővítéséhez 1955-ben 736 ezer forintot kaptak.) Az 1954-es év nagyon rosszul sikerült. A 125 milliós tervvel szemben csak 87,339 millió forint volt a nettó árbevétel, a veszteség meghaladta az 51 millió forintot. A cégnél 2698-an dolgoztak. 1955-re szép terveket szövögettek. Ez az első év, amikor már hadiipari termeléssel nem számoltak. Az alábbi termékei volt a Nitrokémiának: lakkgyapot (alkoholos és zselatinált), nikerol (DDT-), thermonit, ammondinamit, nitrocertusit, Dikonirt, Cordatic tömlőfolt, 34


Nidin (25 mm-es, 50 és 100 grammos, fagyálló). A dolláros export is kezdett bővülni, lakkgyapotot a következő országokba szállítottak: Ausztria, Belgium, Brazília, Csehszlovákia, Finnország, India, Jugoszlávia, Kína, Svédország. Dinamitot pedig Törökországba exportáltak (1955-ben 230 tonnát). Azt azonban még nem tudták, hogy a Dikonirt gyártásával, illetve a nem jól szerelt üzemmel milyen óriási problémák keletkeznek a vállalatnál és annak közvetlen környezetében (Fűzfő, Kenese, Almádi körzetében). (Ezzel a termékkel, illetve az általa okozott környezeti károk miatt évtizedes perekbe bonyolódott a vállalat. A végleges kárrendezés csak a ’70-es években fejeződött be.) Az ’55-ös év folyamán a Dikonirt okozta károk miatt 742.228 forint megtérítését kérték a Nitrokémiától. A vállalat szakértőket fogadott a kárfelmérés érdekében, s tisztázni akarták a következő évekre vonatkozó hatásokat is. A termelés ugyanis tovább folyt, a mezőgazdaság egyre nagyobb mennyiségben igényelte a szert, hiszen a termésátlagok a kalászosoknál jelentősen megnövekedtek. A hadiipari termelés visszafogásával a vállalat nem tudta az 1955-ös termelési terveit teljesíteni, árbevétele 153,186 millió forint volt, a beruházási összeg pedig 2,6 millió, ami nagyon kevésnek mondható. Az 1956-os terv már nagyobb lehetőségeket vetített előre, a termelési terv: 166 millió forint volt. Úgy nézett ki, a Nitrokémia végre magára talált a többszörös sokkból. Több beruházást is terveztek. A klórüzem létrehozása alapvetően változtatta meg a Nitrokémia jövőbeni működését. Ha itt van klór, akkor ezt minél nagyobb százalékban saját maguknak kell felhasználni. A klór mellett olyan termékeket gyártására nyílott mód, mint a HCl, a Na-hipoklorit és a NaOH, a hidrogén és később a Na-etilát. Eredményesen folytak le a monoklorecetsav kísérletek a B.I.O.S. Final Report No. 929 előírásai, illetve technológia leírása alapján. Soltész László adatszolgáltatása nyomán az üzemi kísérletek 1956-ban kezdődtek. A kísérleti üzem működésének tapasztalatai alapján épült meg az első monoklorecetsav-üzem. (Ma csak az idősebb szakemberek emlékeznek arra, hogy mi is volt a B.I.O.S Report. A II. világháború befejezése után a győztes hatalmak megállapodtak abban, hogy a hitleri Németországban keletkezett műszaki újdonságok szabadalmait, előállítási technológiáit minden további megkötések nélkül a világon mindenki számára megismerhetővé és felhasználhatóvá teszik. A megszállási övezetek vezetőinek kellett intézkedéseket hozni, hogy ezek az ismeretek hozzáférhetők legyenek. Így adták ki az amerikai és angol övezetből a vegyipart érintő B.I.O.S Reportokat is. Ezen ismeretek közzététele hihetetlenül meggyorsította a vegyipar fejlődését. A B.I.O.S. Reportokban az I.G. Farben gyártástechnológiai és kutatási eredményei váltak közkinccsé.) Elkészült a policetilmetakrilát-üzem beruházási feladat terve, ahol évi 300 tonna, a motorolajok viszkozitását növelő adalékanyag készülhetett. A beruházás 1,921 millió forintot tett ki. Az üzem a Dózsa II. területén épült meg. 35


A termelés a tervek szerint zajlott, de év közben a politikai helyzet egyre kiélezettebbé vált. 1956. október 23-án kitört a forradalom, október 28-án leállt a vállalat termelése. A munkák csak december elején kezdtek beindulni, de a Nitrokémia dolgozóinak összetétele alapvetően megváltozott. 1956. november 30-án megtartott üzemvezetői és művezetői értekezleten Urda Kálmán vezérigazgató a következőket mondta: „Jövő héttől a munkát szervezettebben kell beindítani. Arra természetesen nem gondolhatunk, hogy az üzemeket produktív munkával foglalkoztassuk, mert a szénhiány miatt ez nem lehetséges. Ha azonban azok a remények, amelyekkel a most folyó tárgyalások kecsegtetnek, a Szénbányászati Trösztnél beválnának, lehetőség nyílna arra, hogy nagyobb mennyiségű szenet kapjunk, s egyes üzemek termelését megindítsuk”. A termelő munka nélkül is sok olyan tennivaló volt, amit már meg kellett volna csinálni, de a gyártás mellett nem mindig volt rá idő – így megindulhatott a rendcsinálás, javítás, karbantartás. Megkezdődött a konszolidáció is. Az erősödő pártszervezet (vezetője Erős József ) és a szakszervezet ( Jobbágy Ákos lett az Szakszervezeti Bizottság vezetője) mindinkább segítőjévé vált a kibontakozásnak. Rövidesen közlekedtek a munkásvonatok is. 1957. tavaszán a Nitrokémia üzemei újra dolgoztak. (Szólni kell Gyuricza László szerepéről, aki a moszkvai Mengyelejev Egyetemen végzett robbanóipari szakon. 1956-ban került a Nitrokémiához, a nitroglicerin üzemben lett gyakornok. 1956. november 4-vel lett ismert a neve, amikor a szovjet csapatok a Nitrokémiát is megszállták. A különféle problémák megoldásához a jó orosz nyelvtudása révén tudott közvetíteni a vállalat akkori vezetői és a szovjetek között. 1957. szeptember 1-vel kinevezték a nitroglicerin-üzem vezetőjének). Sajnos, 1957. február 4-én a dinamitüzemben, az éjjeli műszak kezdetén bekövetkezett robbanás során kilenc dolgozó meghalt, pedig ezen a helyen csak egy ember tartózkodhatott. A súlyos tragédiához a munkarend megsértése is hozzájárult. Egyébként az év folyamán még nagyon sok más probléma adódott, de a fellépő nehézségeken sikerült túl lenni. Az év során a fejlesztések, kísérleti munkák is haladtak előre, valamint egy kevés hadiipari termelés is volt. A Nitrokémia 1957-et 114,5 millió forint árbevétellel zárta.

36

Majdnem 100 év. A Nitrokémia története KOVÁCS TIBOR. Majdnem 100 év A Nitrokémia története

Recommend Documents