„Történettudomány és a köznapi dolgok”
30
Cseppben a tenger
M
A villany elhárítja a testi- és vagyonbiztonság veszélyét … és ami fõ, olcsó.
bathely, Miskolc, Szabadka stb.) indult meg a villamosforgalom. Ezzel egy idõben villamosították a közvilágítást is: elõször Temesváron, majd a fõvárosban és más vidéki városokban – legalább részlegesen – átállították az utcák, középületek, közöttük a színházak, világítását. Az elsõ világháború elõtt megjelent a mozgókép, a mozi is. A 19–20. század fordulóján a villany a háztartásban is hódító útjára indult, kezdetben a lakásvilágításban, megváltoztatva vele az emberek életritmusát. Az 1930-as években – korlátozott mértékben ugyan – a világítás mellett már áramot használt a háztartások egy részében megjelenõ rádió is. (Nagyobb részük ekkor még detektoros volt.) A villannyal mûködõ kisgépek szélesedõ választéka pedig a háztartási munkák fokozatos gépesítését tette lehetõvé. A népi demokrácia villanyt ad a falunak. Plakát, 1948.
OSZK Kisnyomtatványtár
agyarországon az 1870-es évektõl használnak villamos energiát. Az elsõ évtizedekben ipari üzemek, bányák, gyárak, ill. a malmok alkalmazták a villanyt munkagépeik hajtására, mûhelyeik világítására, saját célra termelõ erõmûveikbõl. Majd a szolgáltatást kiterjesztették lakótelepeikre s a környezõ településekre is – megfelelõ díjazás fejében. Az üzemek mellett Budapest, valamint a nagyobb városok, községek maguk is tartottak fenn villamos közmûveket, több apró erõtelepet, kisebb elosztómûveket pedig magánosok üzemeltettek. A 20. század elején nagy lendületet adott az elektromosság felhasználásának a villany – ill. a villanymotor – alkalmazása a tömegközlekedési eszközökben. Elõször Budapesten, majd számos vidéki városban (Pozsony, Szom-
OSZK Kisnyomtatványtár
1981-ben ilyen címmel hirdette meg a História c. folyóirat programként a magyar történettudományban a „köznapi dolgok”, a mindennapiság kutatásának igényét. Program volt ez a készülõ nagy összefoglalók árnyékában, a részkutatások – ma úgy mondanánk: mikrokutatások – érdekében, az egyoldalú állami és nemzeti tematikákkal szemben, a társadalom- és mûvelõdéstörténet érdekében. Program volt ez az emberközpontú történetlátásmód kidolgozása mellett. Néhány mondat az 1981. évi vezércikkbõl: „Mennyire keveset tudunk az egy-egy történelmi korszak életére, belsõ szervezõdésére nagyon is jellemzõ »miként«-ekrõl. Arra, hogy az emberi társadalom fejlõdését elõrevivõ általános érvényû ellentétek, társadalmi harcok mennyire más és más emberi-dologi viszonyok közepette történnek, hogy a társadalom egyéneinek mindennapi életében a munkavégzés, a vigasságok, az egyéni viszonylatok – nem utolsósorban a politizálás módja is – mennyire különbözõen épültek egymáshoz. (...) Szakszerû, körültekintõ forrásismeret, a kor életviszonyaiban jártasságot követelõ forráskiadás, forráselemzés, a kevésbé közönség elõtt történõ és így kevésbé látványos »apró-munka«, olyan történész-mûveltség, amely képes rekonstruálni, kifejteni az esetlegesen ránk maradt tárgyi vagy írásos emlékbõl mindazt a tárgyi-emberi viszonylatot, amelynek az valamikor része volt. (...) A »köznapiság«, »mindennapiság« nem emelkedett soha társadalmi, mûveltségi programmá. Bizonyára azért is, mert a társadalmi-politikai gondolkodásunkban az átélt nagy nemzeti és forradalmi összecsapások zajában mindegyre háttérben maradt az élet milyensége, minõsége.” A História indulásától mindig is feladatának tekintette a mindennapi élet rekonstruálását, és az életminõség figyelembevételét az egyes történeti korszakok értékelésében. Folyóiratunk ezt a tematikát a következõ években ismét kiemelten kívánja taglalni. G. F.
ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK
I. Az elektromos áram felhasználása Szovjet példa, 1945–1953 Az 1930-as, 1940-es években a települések 39,3%-át kapcsolták be a villamos hálózatba (1258 település). Majd 1945 után nagy léptékû villamosítási program indult. Ehhez a gazdasági tárcákat irányító kommunista párt az ideológiai alapot a Szovjetunió példájából merítette. Itt, mint arra állandóan hivatkoztak, Lenin nevéhez kötötték az új szovjet állam modernizálásának jelszavát: „kommunizmus = szovjetek + villamosítás”. Magyarországon 1949 õszén az államosítással integrálták az addig egymástól elkülönítve mûködõ helyi villamos mûveket, s egységesítették az eltérõ tarifákat is. Az elsõ ötéves terv (1950–1954) faluvillamosítási programja keretében bevezették a villanyt újabb 1092 településre. (Ez a helységek 34,2%-át jelentette.) Az utolsó falut, Aporligetet, az 1960-as években érték el (1963). A villamosítási program megtestesítette a proletárdiktatúrára jellemzõ modernizáció számos elõnyét – pl. a feladatra összpontosítás – és hátrányát. Mindenekelõtt a gazdasági fejlesztés egyoldalúságát (nehézipar, fegyvergyártás) és alárendeltségét a napi politikának, valamint életidegenségét. A program ugyanis nem számolt a hazai villamosenergia-termelés adottságaival. Ez a háború utáni helyreállítási szakaszt
követõen nem gyõzte sem alapanyaggal (elsõsorban szénnel), sem erõmûépítéssel az elsõ ötéves terv eltúlzott célkitûzéseinek energiaigényét. (A hidegháborús idõszakban a fegyvergyártás elõtérbe helyezésével rendkívül energiafaló nehéziparra volt szükség.) Az állandó energia, ill. villamosenergia-hiányból következett, hogy az áramfogyasztásnál a termelõüzemek elsõbbséget élveztek. S mivel a legfõbb pártvezetés hallani sem akart ezen üzemek számára biztosított árammennyiség csökkentésérõl, az 1952, majd 1953 telén kialakult országos zavarokon a lakossági áramfogyasztás korlátozásával igyekeztek úrrá lenni. A lakossági körzeteket ellátó távvezetékek „spontán” lekapcsolásai több százezer kisfogyasztót érintettek. Nemcsak a lakások, hanem a kórházak, üzletek, hivatalok is rendszeresen áram nélkül maradtak. „Az egyéni kényelmet alá kell rendelni a közösségfejlesztés érdekeinek” elv érvényesült. Így a háztartások részesedése az áramfogyasztásból nem emelkedhetett (1950-ben 4,9%-ot tett ki). A lakosság áramfogyasztásának alacsony szintje azonban nemcsak a korlátozásoknak volt betudható, hanem annak is, hogy Magyarországon 1945 elõtt alacsony volt a háztartások gépesítettsége – a gazdaságpolitika pedig évekig nem is törõdött az életminõség ezen tényezõinek a fejlesztésével. S mindezen túl, a politikai-gazdasági elzárkózás következtében Magyarországra – és a szovjet blokk országaiba –
nem juthatott el a Nyugaton ekkor fellendülõ háztartási gépkultúra.
Életszínvonal-politika, 1953–1954 A háztartások áramellátása a volt szocialista országokban, így Magyarországon is az 1953. évi politikai fordulattal és az „életszínvonal-politikával” kezdett javulni. Ahogy a Szovjetunióban a Sztálin halálát (1953. március) követõ politikai fordulat része volt az, hogy Malenkov a minisztertanács új elnökeként meghirdette a fogyasztási cikkek termelésének s az életszínvonal emelésének programját, úgy Magyarországon is, néhány hónappal késõbb (1953. június végén), az MDP Központi Vezetõsége ülésén megjelent egyik alapvetõ célkitûzésként „a lakosság, s mindenekelõtt a munkásosztály életszínvonalának lényeges és állandó” emelése. Ennek érdekében elõírták: „Gondoskodni kell a kereskedelmi forgalomban jelenleg hiányzó, vagy csak gyenge minõségben forgalomba kerülõ, kisebbnagyobb iparcikkek és háztartási cikkek gyártásáról és forgalomba hozataláról.” (Más kérdés, hogy az 1953. júniusi párthatározat, majd a Nagy Imre vezette kormány döntéseinek végrehajtását ugyanazokkal a túlhajtott módszerekkel kísérelték megvalósítani, mint az „acél és vas országát” meghirdetõ elõzõ gazdaságpolitikát.) A szaktárcák – a Kohó- és Gépipari, Belkereskedelmi, valamint a Külkereskedelmi Minisztérium – kijelölték az új kormányprogram végrehajtására kiszemelt vállalatokat. Ezeket – sokszor addigi profiljuktól függetlenül – mezõgazdasági gépek és fogyasztási cikkek gyártására kötelezték. Mai eszünkkel meghökkentõ, hogy az Óbudai Hajógyár és a Csepel Autógyár számára elõírták: gyártson húsvágó és gyúródeszkát, nyújtófát, törölközõtartót, a Ganz Vagongyár gyermekhintát, a MÁVAG kis játéktraktort, a Lámpagyár varrógépet, a Vadásztölténygyár rádiót, a Vegyitermék Gyár gyermekkocsit, a Vegyipari Gépgyár kályhákat, a Csepeli Nagytömegárugyár pedig mezõgazdasági szerszámokat is. Változást ígért és részben hozott is az 1953. évi kormányprogram a lakossági áramszolgáltatásban és a háztartási villamos kisgépek – késõbb tárgya-
31
landó – gyártásában. (Visszaemlékezések szerint felgyorsíthatta az eseményeket a felelõs miniszterelnök-helyettes személyes rossz tapasztalata: 1953 õszén egy váratlan áramszünet miatt félbeszakadt filmvetítésrõl testõrei gyûrûjében, a tömeggel együtt sodródott ki az egyik fõvárosi moziból.) Új rendet dolgoztak ki – egyéb „közérzetjavító” intézkedések mellett – a tervszerû villamosenergia-gazdálkodásban. Az 1954. január 15-én életbe lépett minisztertanácsi rendelet 1,5 millió kisfogyasztó korlátozás nélküli villamosenergia-vételezését úgy kívánta biztosítani, hogy üzemzavar esetére több mint 1500 ipari nagyfogyasztó csúcsidõben való áramvételezését szorította alacsonyabbra.
Teljes körû ellátás, 1957–1974 A döntõ változást a Kádár-kormány politikája hozta, amely – nem bevallottan, de – más területeken is folytatta Nagy Imre 1953-as politikáját. (Jórészt annak valamikori exponensei nélkül.) Az MSZMP KB állásfoglalásai megerõsítették az életszínvonal-politikát, amelyet – az irányított gazdasápolitikával – a kormány rendeletekkel és programokkal 1957–1974 között meg is valósított. (A maga módján, természetesen. Részben az ehhez szükséges jelentõs energiát a szocialista országoktól és a Szovjetuniótól vásárolta, részben – az elzárkózás miatt – aránytalanul nagy és gazdaságtalan fejlesztéseket indított a kis darabszámú alkatrészgyártásban.) Az életminõség-javító politika eredményei közé tartozott a villamos energiáról szóló 1962:IV. törvény. Ennek egyik kiemelt társadalompolitikai alapelve volt, mint 1954-ben, hogy áramhiány esetén a kisfogyasztók zavartalan ellátása érdekében az ipari nagyfogyasztókat kell tervezetten korlátozni. (E politikának köszönhetõen a magyar lakosság sosem szembesült olyan energiakorlátozással, mint amilyenek pl. Romániában voltak.) A Kádár-rendszerre maradt a vidéki városok külsõ kerületeinek, ill. a háztartások villamosítása is. (Mert az, hogy valahová az 1950-es években eljutott a villany, még nem jelentette azt, hogy valamennyi háztartásba be is
32
vezették. Egy 1973-ból származó jelentés szerint Magyarországon még ekkor is 400 ezer lakásban nem volt áram.) A háztartási áramfogyasztás az 1970-es években indult gyors emelkedésnek. A háztartások részesedése az ország energiafogyasztásából az 1950. évi 4,9%-ról 1970-ben 10, 1985-ben viszont már 20%-ra emelkedett. Maga a háztartási villanyfogyasztás abszolút száma 1952 és 1985 között közel 42-szeresére nõtt. (Ismereteink szerint ez messze meghaladja a nyugati piacgazdaságok hasonló fejlettségû szakaszában a szektor növekedési ütemét.) Ezen belül a kedvezményes tarifájú éjszakai áram fogyasztása a villanybojlerek, hõtárolós kályhák terjedése nyomán nagyságrendekkel emelkedett. (Ez különösen a vidéki háztartásokban volt jelentõs, ahol – a szocialista iparvárosoktól eltérõen – az 1970–1980-as években nem épült ki sem a vezetékes gáz, sem a távfûtés.)
Az állam fizet, 1980-as évek Az életszínvonal-politika erõltetése és az állami irányítású árpolitika persze jelentõsen megterhelte az államháztartást. Az állam ugyanis hatalmas összegekkel dotálta a lakossági áramfogyasztást, miközben a települések lakói a szolgáltatást természetesnek vették. A politika csak akkor „mert” erre a tényre nyíltan utalni, amikor már a legfelsõ pártvezetésben is vita folyt az árak állami támogatásának tarthatatlanságáról, az emiatt (is) bekövetkezõ eladósodásról. „A háztartási villamos energia ára ... veszteséges, és minden kwh-ra felhasználásához átlagosan 60 fillér dotációt ad az állam” – figyelmeztetett Kapolyi László ipari államtitkár 1983-ban, a 11. háztartási villamos készülék szeminárium nyitóelõadásában. De az energiatermelés sem tudta az egyre bõvülõ igényeket kielégíteni: ehhez sem elegendõ termelõi, sem hálózati kapacitása nem volt az országnak. Ráadásul Magyarországra is „begyûrûzött” az 1970-es évek energiaválsága: az 1973. évi újabb arab–izraeli háború után fokozódó olaj-, ill. általános energetikai világválság. Az „olcsó energia” korának lezárultával világszerte az energiapolitikai célok közép-
pontjába került a háztartási energia felhasználásának ésszerûsítése. (Alacsonyabb fogyasztású gépek, jobb szigetelõ anyagok mind az épületekben, mind a technikai eszközökben.) Úgy tûnik, Magyarországon ezt a politikai vezetés nem vette elég komolyan. (Igaz, hogy a 3032/1980. MT sz. határozat „Energiagazdálkodási program” kidolgozásáról rendelkezett, de ennek kihatása az eddigi kutatások alapján nem mérhetõ.) A szociálpolitikai szempontokat továbbra is érvényesítették a lakossági energiaárakban. (A lakossági tarifát mindössze négyszer szabályozták a rendszerváltásig: 1979, 1984, 1987, 1989-ben.) Mindez siettette ugyan az ország eladósodását, de egyúttal elõsegítette a „komfortigények” növekedését is, sõt – a szakemberek szerint – „a társadalmilag indokolt és elviselhetõ szükségleten túli pazarlást” is.
II. Villanygépek a háztartásban A háztartási gépek fejlõdése az áramszolgáltatás terjedésével párhuzamosan haladt. Kezdetben a háztartási gépek villamosítási elvei is a nagyipari termelésben alakultak ki. (Pl. a mosógép és a vasaló a textil- és gyapjúfeldolgozásban, a hûtõszekrény, a mosogatógép a nagykereskedelmi-vendéglátóiparban.) A 19–20. század fordulóján pedig, az elektromotorok elsõ „miniatürizálási” hullámával együtt, megszülettek a háztartási kisgépek is. A kézzel hajtott háztartási gépekbe „beköltöztek” a villanymotorok. Az elsõ villamos készülékek (vasaló, kenyérpirító, kávéfõzõ) még 1893ban, az USA-ban jelentek meg, amiket a mosógép és a porszívó (1907, 1909), a vasalógép (1908), a villanytûzhely (1909), a hûtõszekrény (1912) és a mosogatógép (1914) követett. Ezek a gépek a munkafázisoknak csak egy-egy részét váltották ki. Amíg nem tudták megoldani az automata kapcsolást, hõmérséklet-szabályozást (vasaló, mosógép, hûtõ), a tartós szigetelést (a mosógép pl. a külsõ motor alkalmazása miatt az 1930-as évekig rázott), a programkapcsolást (tûzhely, mosógép), addig ezek a gépek még csak a mai háztartási eszközök korai elõdeinek
tekinthetõk. Arról nem is szólva, hogy szerény volt irántuk a valódi fogyasztói igény, ill. költségesek voltak, többek között azért, mert az emberi munkaerõ még olcsóbb volt. E gépek használata a világ legfejlettebb országaiban sem vált általánossá a 20. század közepéig. Szélesebb körû elterjedésük hátterében olyan, itt nem részletezhetõ társadalmi változások is álltak, mint az urbanizáció, a többgenerációs nagycsalád felbomlása, a nõk termelõmunkába állása, a cseléd-háztartási alkalmazotti réteg, azaz a háztartási segítség megszûnése.)
rítóval (1935) és porszívóval (1936) bõvült. A két háború között tehát, ha szerény méretekben is, de kialakultak a villamos háztartási gépgyártás szakmai-emberi feltételei.
Ismét a politika: 1953
1948-ban ezt az ágazatot is elérte az államosítás: a háztartási készülékeket gyártó kisüzemeket az Elekthermaxhoz csatolták, 1950-ben pedig az Országos Tervhivatal átszervezte a villamos gépipar gyártási profilját. Az Elekthermax lett az egyetlen háztartási készüléket gyártó üzem. Az 1953. nyári kormányprogram azonban – az említett életA két háború között színvonal-politika részeként – kezdte Magyarországon a 19. század végétõl keresni a háztartási kisgépek gyártásáaz akkori Ganz Rt. kezdett háztartási hoz az üzemszervezeti kereteket. A villamos készülékeket is (ventillátorok, kezdetre ugyan a kapkodás volt a jelKarácsonyi ajándékötlet. padlókefélõk, melegítõk, fõzõkészülélemzõ, de a változás az iparpolitika Képes Vasárnap, 1937. december 12. kek stb.) gyártani. Ám a gyártással, szintjén így is megindult. az igény hiánya miatt, az 1910-es Néhány adat az 1954–1957 közötti évek elején felhagyott. A fejlett orévek történelmébõl: a Villamosgépszágokhoz képest kisebb elõrelépést és Kábelgyár (VK) Közszükségleti hozott az 1920–1954 közötti idõszak. Cikkgyár nevet felvevõ kapcsológyárStatisztikailag nem megfogható, kis egységének fõ gyártmánya a mosógép darabszámú termékek jelentek meg, lett. Három év alatt több mint 75 ezer inkább csak a kísérletezés szintjén. A darabot készített. (1957 után, a tervfejlesztéseket hátráltatta az elsõ viszerû fejlesztés eredményeként a terlágháború utáni gazdasági válság, a melés a téglási Hajdúsági Iparmûszûk fizetõképes kereslet (a középvekhez [HIM] került, amelyik évi osztály, mint lehetséges vásárlókö150–200 ezer darabot állított elõ.) zönség, anyagi hanyatlása). Ugyancsak 1954-ben a VK gyengeA technikatörténeti adatok azonáramú részlege Tömegcikkgyár név ban igazolják a „kísérletezõ kedvet” alatt a Villamos Kismotorgyártól átmind a gyártók, mind a kereskedõk vette a porszívógyártást. 1954-ben a MNM Történeti Fényképtár részérõl. A kisüzemi méretekben, VK-hoz visszatért a forróvíztároszûk gyártmányválasztékot kínáló Villamos háztartási gépek kiállítása, 1955. december ló-gyártás, majd újabb „vándorútja” üzemek közül pl. az Elekthermax Rt. során elõbb a Mechanikai Mûvekhez 1921-tõl elõbb háztartási, 1930-tól került, 1960 után pedig a HIM egyik Hûtõszekrény vásárlása, 1962 nagykonyhai villamos fõzõ- és sütõfõ termékévé vált. A Ganz Villamoskészülékeket készített. Villanytûzsági Gyár a padlókefélõk gyártását helyeket kínált a Csepeli Vas- és kezdte meg ugyancsak 1954-ben. Fémmûvek. (A készülékeket zömmel (Becslések szerint az elvárt mennyiaz Elektromos Mûvek vette át, s bérségû villamos háztartási gépek üzeleti formában hozta forgalomba.) meltetéséhez kb. 20-25 MW erõmûvi Csepelen 1931-ben beindították a vilkapacitást kellett volna biztosítani, lanybojler gyártását, ebbe 1935-ben ami ezekben az években a magyar az Elekthermax is bekapcsolódott. A energiatermelési szektorban nem Villamosgép- és Kábelgyár erõsáravolt jelen.) mú gépmûhelye 1931-ben a villanyA gyártási kapacitások bõvítésére vasaló gyártásával lépett be a háztartett erõfeszítések ellenére 1960-ig a tási villamos gépek piacára. 1933-ban háztartások meglehetõsen szerény újabb készülékekkel (fõzõlap, sütõ, számban büszkélkedhettek villamos tûzhely, fûtõtest, forróvíztároló) jekészülékekkel. A meglévõ kisgépek MNM Történeti Fényképtár lentkezett, s termékskálája a hajszátöbbsége a háború elõttrõl, sõt
33
nagyrészt importból származott. Az igény viszont hirtelen – az 1953 nyarán kezdett politikai fordulat eredményeként is – megnövekedett. Mutatta ezt az 1956 márciusában rendezett „Korszerû háztartás” kiállítás sikere. Az itt megkérdezettek zöme mosógépet akart venni. De a látogatók közül sokan javasolták pl. a kis méretû hûtõ gyártását, mivel – a Nõk Lapja beszámolója szerint – a kiállításon bemutatott szovjet gyártmányt drágának és az élelmiszer-kínálathoz képest feleslegesen nagynak tartották. Kereslet mutatkozott a villanytûzhelyek és -vasalók iránt is. Sokan elfogadták volna a konyhai robotgépet (ár: 480 Ft), a kis villamos vízmelegítõt, villamos darálókat, passzírozót.
Villamos háztartási készülékek kiskereskedelmi forgalma, ezer db Cikk
1970
1975
Hûtõgép
227,4
278,5 186,1 363,6
ebbõl fagyasztó: Mosógép
– 161,9
ebbõl automata: Centrifuga Porszívó
–
1980
1985
– 116,2
165,2 208,8 254,1
–
–
189,2 193,4 130,9
139,0
175,4 135,9 203,6
5,3
Forróvíztároló
34,4
Hõtároló kályha
12,9
13,8
13,5
71,8 112,2 119,0
–
0,768
16,0
22,5
Egylapos fõzõ
60,0
70,0
25,0
35,0
Kétlapos fõzõ
10,8
18,0
24,6
24,0
Vasaló 220,0 hõfokszabályozós gõzölõs Kenyérpirító
227,0 200,0 200,0
–
–
40,0
60,0
20,0
35,
80,0
80,0
–
2,0
Grill
50, 160,0
Kávéfõzõ
250,
1960-as évek: életszínvonal-politika
Kávéõrlõ
50,0
65,0
–
–
A villamos háztartási gépek gyártásában az áttörés 1957–1959-tõl, a kádári „konszolidációs” politika kezdetétõl mutatható ki. Az erõszakolt fejlesztésben ugyanúgy tetten érhetõ az életszínvonal-politika programja, mint az 1950-es évekhez képest „modernizált” állami nõpolitika. A nõtõl már nemcsak a politikai aktivitást, a termelésben való „egyenrangúságot” követelték meg, hanem cserébe meghirdették – 1957–1974 között több párt- és kormányhatározatban is – a nõk helyzetének, ill. a háztartási munkának a könnyítését, a szolgáltatások fejlesztését. 1957–1960 között jöttek létre vagy alakultak át azok a szakosított, néhány
Ventilátor
10,0
15,0
Hajszárító
150,
Borotva
55,0
58,0
80,0
80,0
Testmelegítõ
50,0
75,0
50,0
15,0
Konyhai robotgép
1970-es évek: elõre, kényszerpályán
43,3 100,5
99,3
Villanytûzhely
sának idején a hiánygazdaságra jellemzõ módon a szétosztásban a politikai, valamint a protekciós szempontokat is érvényesítve.)
250,0 300,0 140,0 150, 200,0 80,0 120,0 25,0
50,0
153,0 200,0 250,0
Forrás: Villamos háztartási készülékek legújabb fejlesztési irányai. Bp., 1988. 86–87. old.
év alatt a sorozatgyártásra is képes készülékgyártó vállalatok, amelyek az 1980-as évek végéig a hazai háztartásigép-gyártás 95%-át adták (Lehel Hûtõgépgyár, Hajdúsági Iparmûvek, Elekthermax, Salgótarjáni Vasöntöde és Tûzhelygyár, szarvasi Vasipari Szövetkezet). Ezeknek – igaz, a nyugati színvonalhoz képest elavult – termékei beépültek a magyarországi középrétegek, majd a munkás- és parasztcsaládok háztartásába is. (A rendszer fennállá-
A hazai gyártásban kis szériákat állítottak elõ, mivel zömmel a magyar piaccal számolhattak. Ezért a legtöbb géptípus gyártása eleve gazdaságtalan volt. Ez nemcsak a veszteséget finanszírozó állami költségvetést érintette, hanem a vásárlóközönséget is, amely így csupán kevés típus közül választhatott. A megfelelõ technológia telepítése, a gyártmányprofil rögzítése évekig elhúzódott. A gyártóknak meg kellett küzdeni a megfelelõ háttéripar hiányával. (Ez is az elzárkózás egyik következménye volt.) A készülékek „karosszériájához” szükséges rozsdamentes vagy zománcozásra alkalmas tûzhorganyzott lemezeket a hazai alapanyaggyártás nem tudta megfelelõ minõségben és mennyiségben szállítani. A zománc minõsége is állandóan ingadozott, a jó festékekhez szükséges alapanyagokat pedig csak tõkés importból lehetett beszerezni. Nem volt kielégítõ a korszerûbb gépekhez elengedhetetlen hõmérséklet-szabályozó, ill. programkapcsolók hazai színvonala (tõkés importreléket kellett beépíteni), s ugyancsak Nyugatról kellett behozni a hõszigetelt vezetékeket, hûtõbe való kompresszorokat, párologtatókat is. Állandó volt a készülékgyártók panasza a hazai mûanyag szerelvényekre-tartozékokra is
Népszerû elektromos háztartási eszközök kezelési útmutatókon, kártyanaptáron:
34
Ózon konyhai szagelszívó, 1977
MNM Történeti Tár
Hajdú automata mosógép, 1971
MNM Történeti Tár
Autopress kávéfõzõ, 1966
MNM Történeti Tár
MNM Történeti Tár
Rakéta porszívó, 1965
(pl. hûtõszekrényhez), mert jelentõs bosszúságokat okozva a azok gyorsan elöregedtek, elgéptulajdonosoknak. színezõdtek, törtek. * Javított a helyzeten, hogy a nemzetközi enyhüléssel A korabeli technikatörténeti, le(SALT, NSZK új keleti polivéltári és sajtóanyagból tetten tikája, majd Helsinki stb.) érhetõ a rendszer egészének elpárhuzamosan, az 1960-as lentmondásossága és képtelenévek végétõl több nyugati lisége a társadalmi konfliktusok cencet vásárolhattak meg a feloldására és a termelési igéhazai vállalatok. Sõt gyártási nyek kielégítésére. Mint a együttmûködésre is sor került. Az áremelések a fogyasztókat takarékosabb energiafelhasználásra cseppben a tenger, úgy mutatja késztetik. Karikatúra, Ludas Matyi, 1987. január 28. Igaz, ettõl még nem lett valaa háztartási kisgépgyártás is az A számok: 1980-ban a hûtõszek- utasításos tervgazdálkodás és az elzármennyi termék exportképes – hiszen a licencek jobbára kifutó típusokra vonat- rény-ellátottság 68–70%-os, villanytûz- kózásra épülõ gazdasági rendszer zsákkoztak. S bár a kül- és belpolitikai helyzet hely a háztartások 10%-ában (villany utcáit.* enyhülése, az életszínvonal-javító intézke- fõzõlap nélkül), mosógép pedig BURUCS KORNÉLIA dési hullám (1967–1974) és az új nõpoli- 76–78%-ban volt (ebbõl azonban csak tika pozitív hatásai, ha véletlenül is, de 5–6% automata). A háztartási gépek együtt jelentkeztek, az Országos Mûsza- nagyarányú meghibásodását, karban- * A témában elmélyedni kívánó olvasóinknak a ki Fejlesztési Bizottság tanulmánya még tartását azonban a rendszer nem tudta következõ köteteket és írásokat ajánljuk: Glatz 1988-ban is úgy fogalmazott, hogy „a megoldani. Állandó volt az alkatrészhi- Ferenc: Magyarország betagolása a szovjet zónába, nemzetközi mezõnyhöz képest ellátott- ány, a többhetes vállalási idõ. Az or- ill. A proletárdiktatúra kiépítése Magyarországon. História, 2006/6–7. sz. 3–12. o.; Kerényi A. Ödön: ságban és mûszaki színvonalban jelentõs szágos javítóhálózat (Gelka, Ramovill) A magyar villamosenergia-ipar története, 1988–2005. lemaradásban vagyunk, pl. az NSZK mellett szövetkezetek, kisiparosok ka- Bp., 2006.; Villamos háztartási készülékek legújabb pacitása egyaránt szûknek bizonyult, fejlesztési irányai. Bp., 1988. (A szerk.) mögött jó 10-15 évvel”.
1948–1955
MTI, Budapest, 2007 Fõszerk. Vince Mátyás. Szerk. Féner Tamás Az MTI a Kor-képek fotóalbum-sorozat immár IV. kötetével folytatja a fotóarchívumában rejlõ, eddig részben ismeretlen értékek közkinccsé tételét. Az új kötet az 1948-tól 1955-ig terjedõ idõszakot öleli fel: a kommunista párt totális hatalomátvételétõl a Nagy Imre-féle reformkísérleteken át, a Rákosi-restaurációig tart. Mint a korábbi albumokban, a fotók itt is túlmutatnak az
MTI
Díszkivilágítás az Ideiglenes Nemzetgyûlés megalakulásának tizedik évfordulóján. Debrecen, 1954. december 21.
eseménytörténeten, látványosan ábrázolják az emberek életének alakulását, kereteit. Az elõszó, továbbá a korszak megértését segítõ történészi bevezetõ Rainer M. János munkája. A kötet megvásárolható a könyvesboltokban vagy megrendelhetõ, az MTI-nél (tel.: 06-1-441-9050). Ára: 6900 Ft. Próbaútra indul a Damjanich utcai remízbõl az elsõ magyar gyártmányú trolibusz. Budapest, 1952. április 20.
MTI
Kor-képek
35
