Magyarország földtana és természetföldrajza gyakorlat Természetvédelmi és vadgazda mérnök BSc szak, nappali tagozat 2010/11-es tanév 1. félév
Az Északi-középhegység Az Északi-középhegység hazánk legmagasabb és legváltozatosabb nagytája, az Északi-Kárpátok belső, medenceperemi övezetének része. A Pilist és a Visegrádi-hegységet elválasztó törésvonaltól a Bodrogköz süllyedékéig terjed. Részeit alkotják ó- és középidejű röghegységek, harmadidőszaki vulkanizmusok, harmad-negyedidőszaki eróziós dombságok és a hegységek közötti medencék. Területén három tájtípus különíthető el: alacsony (300-600 m) és a közepes magasságú (600-1000 m) középhegységi régiók, a dombságok és a hegyvidékek közötti medencék.
Az Északi-középhegység Az ó- és középidejű tengerekből lerakódott üledékből alakultak ki a mészkőtáblás hegyvidékek, és kisebb kiterjedésű röghegységek (Bükk, Észak-Borsodi-hegyvidék). A középidőben mélységi magmás kőzetképződés is lezajlott, aminek kőzetei a felszínre is kerültek (pl.: Szarvaskő-Tardos környéke). A miocénkori andezitvulkánosság révén alakult ki a Visegrádihegység, a Börzsöny, a Cserhát (nagyobb része), a Mátra, a Zempléni-hegység. A pliocén időben lezajlott kisebb bazaltvulkánosság nyomait a Medves-fennsík őrzi.
Az Északi-középhegység Hazánk leghűvösebb nagytája. Az alföldi területeket megülő hideg ködpaplanból kiemelkedő magasabb csúcsokon télen nagyobb a napsütéses órák száma (hőmérsékleti inverzió), mint az Alföldön vagy a medencékben. Az éves hőingás itt a legkisebb. Az évi csapadék átlagosan 600-800 mm, A csapadékvíz gazdag vízrajzi hálózatot alakított ki. A források átlagos csapadékú években bővizűek. A hegység tavainak többsége mesterséges tó.
Visegrádi-hegység Sokáig a Dunántúli-középhegység részének tekintették, azonban felépítése, szerkezete alapján a Börzsönnyel áll szorosabb kapcsolatban. A Duna bevágott völgye a Börzsönytől, míg vulkanikus eredete a Pilistől különíti el. Elsősorban andezit építi fel. Dobogó-kő, Rám-szakadék, Ördögmalom-vízesés, Vadálló-kövek
Börzsöny A Duna, az Ipoly-völgy és a Nógrádi-medence között terül el. A mélységi felépítményét az északi részén kristályos gránit és pala, délen középidejű mészkő és dolomit alkotja. Az alaphegységre miocén andezitláva és andezittufa rakódott. A tűzhányóműködés után a peremrészein a miocén szigettenger jellegzetes üledékei, a lajtamészkő és agyagrétegek halmozódtak fel. A pleisztocénben a jégkorszaki fagy hatására kőtengerek és kőfolyások képződtek. A hegység legmagasabb pontja a Csóványos (939 m).
Cserhát 400-650 m magasságú, tagolt, dombvidék-jellegű középhegységi táj. A Nyugati-Cserhát legidősebb képződményei a Vác környéki mészkőrögök (Naszály, 652 m), melyek a triászban alakultak ki. A Keleti- (vulkáni) Cserhát alacsony hegységi és dombsági táj, harmadidőszaki romvulkánok, összetört lávatakarók építik fel. A meredek lejtőkkel kiemelkedő andezit magaslatok vonulatain számos vár épült: Szanda, Holló-kő, Buják vagy Ecseg vára. A Cserháthoz tartozó vulkanikus kistájak a Karancs és a Medves. A Karancs (729 m) miocénkori andezit kiemelkedés (a „Palóc Olimposz”), míg a Medves-fennsík bazaltvulkánosság eredménye (Salgó, bazaltoszlopokkal „díszített” Somoskő).
Mátra A Zagyva és a Tarna között elterülő vulkánikus hegység. Legmagasabb pontja a Kékes (1014 m). A központi tömegét andezit-láva (kisebb tömegben riolit) alkotja, amelyet a második kőzetövet alkotó tufagyűrű vesz körül. A harmadik kőzetöve a vulkáni képződményeket szegélyező agyagos-márgás és homokos előtér. A hegység északi előtere, a Mátralába a Kárpátokkal együtt emelkedett fokozatosan és erősen lepusztult. Jellegzetes formakincsei a vulkáni kürtőmaradványok. A déli hegylábi felszín a Mátraalja. A hegységből érkező patakok ezen a területen hordalékkúpot alakítottak ki.
Mátra A Központi-Mátra jellegzetességei a suvadások, törmeléklejtők, kőtengerek valamint az enyhén hullámos tönkösödött felület. Főbb kiemelkedései a legmagasabb csúcsok (Kékes), Galyatető (965 m). A Mátra északi peremén több kénhidrogénes- szénsavas forrás is ered (pl. Parád). A DNy-i Mátra a Zagyva-völgy keleti oldalán sorakozó kisebb vulkánok sorozata, amely dombsági területekben folytatódik. A Ny-i (Pásztói) Mátrát egy tektonikus törésvonal választja el a központi hegységtömegtől. A K-i Mátra a Kékestől a Tarna-völgyéig terjed. Andezitláva, tufák és tengeri üledék építi fel. Déli részén nagyobb kiterjedésű kőtenger is kialakult (Tatár-mező).
Bükk A Ny-i határa a Tarna-völgye, keleten a Sajó-völgyéig terjed. A Borsodi-medence jelenti az északi határát, délen az Alfölddel határos Bükkalja szinte észrevétlenül megy át az Észak-alföldi hordalékkúp-síkság területére. A Bükkvidék eltérő arculatú kistájakból tevődik össze. A Központi-Bükk legegységesebb kistája a Bükk-fennsík, melyet a Garadna-patak oszt ketté (Nagy- és Kis-fennsík). Északi-Bükk, Déli-Bükk (Délnyugati- és Délkeleti-Bükk). A Bükkvidék legkorosabb képződményei az Upponyi-hegységben mutathatók ki. A Bükk hegység tájformáló jelentőségű kőzete a triász idejű dachsteini mészkő.
Bükk A hegységképző erőkkel együtt mélységi vulkanizmus is a felszínre tört a Bükkrégió néhány pontján: pl. Szarvaskő környékén (diabáz, wehrlit, gabbro). A hegység előterében (Eger környéke) miocén vulkánosság következményeként felszíni kiömlési kőzetek halmozódtak fel (riolit, riolittufa, andezittufa). A hegylábi felszíneket a patakok eróziós hatása dombvidékké formálta. A legutóbbi időkben és napjainkban is jellegzetes édesvízi mészkőkiválás különleges mésztufa lépcsőket formált (Monosbél, Szilvásvárad).
Bükk Magasság alapján 3 régióra osztható. Magas-Bükk: a 600 m feletti régiók. A közel 800 méteres Bükkfennsík platójából látványosan kiemelkedő mészkőrögök, adják a „kövek” vonulatát. A legmagasabb pontja az Istállós-kő (959 m), a második a Bálvány (956 m), majd a Tar-kő következik (950 m). Közép-Bükk: 400-600 m közötti területek, melyet a hegység fő tömegével nyereghátak, kisebb vonulatok kötnek össze (pl. Várhegy, Nagy-Eged). Alacsony-Bükk: 400 méter alatti magasságú területei egyben a hegységet szegélyező peremvidékek.
Aggtelek-Rudabányai-hegység Észak-borsodi-hegyvidéknek is nevezik, a Sajó-medencétől a Bódva-völgyig terjed. Természetes határait délen a Borsodi- dombság, keleten a Bódva völgyével leválasztott Cserehát adja. A táj geológiai felépítése, fejlődéstörténete hasonló a Bükkhegységhez. A mélyben óidejű kristályos talapzatra települt a középidejű (triász) üledékes rétegsor. A különböző mészkőtípusok közül a látványosan karsztosodó „wetterstein” típusú mészkő rakódott le nagyobb tömegben.
Aggtelek-Rudabányai-hegységet A legmagasabb pontja a Szelce-völgyet határoló Nagy-Oldal tetőrégiójában lévő Fertős-tető (604 m). Az Aggteleki-karszton a karsztplatók lábánál bővizű források fakadnak. A források vizét kisebb patakok (Jósva, Ménes, Telekes, Sas) vezetik a Bódvába. A Rudabányai-hegység vizei a Sajóba ömlenek. A karsztterületen sajátos dolinatavak is kialakultak. Legismertebb a Vörös-tó és az Aggtelek község szélén lévő dolinató.
Aggteleki-karszt Az egykor egységes Gömör-Tornai-karszt magyar részét nevezik Aggteleki-karsztnak, míg a szlovák részt Szlovák-karsztként különítik el. Fő tömege a wettersteini mészkő. Itt vannak a térség legismertebb barlangjai: a Baradla-, a Béke- és a Szabadság-barlang. Az Aggteleki-karszt déli részét a szelíd hajlatokkal, vonulatokkal, völgyekkel tagolt dombsági táj, a Galyaság határolja.
Rudabányai- hegység Változatos felépítésű, hosszú, keskeny rög. A hegység északkeleti részén 360- 330 m-es, míg délnyugaton (vasérces vonulat) 320- 260 m-es a tetőszint. Ős-homonidatelep. A Rudabányai-hegység a Bódva-völgyön túl a Szalonnai-karszt néven folytatódik.
Cserehát A Bódva-völgyétől a Hernád süllyedékig terjed . A főként pannon üledékekből felépülő dombsági tájba beékelődik a Szendrő-rakacai rögvidék, valamint a Rudabányai- Szalonnai-karszt területe. Kettős arculatú táj: a környező hegységkerethez képest medence, viszont az Alföld felől közelítve dombvidék. Bár dombsági táj, a hasonló felszínfejlődés, szerkezet és földrajzi környezet alapján az Északi-középhegység tagjai közé soroljuk. Legmagasabb pontja a Kecske-hegy (342 m). Legidősebb kőzetei a karbonidejű, kristályos mészkő („rakacai márvány”). A jelenlegi felszínt pannon üledék fedi.
Zempléni- (Tokaji) hegység Az északnyugati Kárpátok belső vulkáni vonulatának utolsó tagja. A Bodrog és Hernád között a tokaji Kopasztól a határig, illetve azon túl Eperjesig (régi neve: Eperjes- Tokaji- hegysor) terjed. Legmagasabb pontja a határon emelkedő Nagy-Milic (894 m). A hegység fő tömegét miocén vulkáni képződmények (dácit, riolit, andezit) adják, melyekhez harmadidejű tengeri üledékek is kapcsolódnak. A Zempléni-hegyvidék a legkárpátibb jellegű hazai terület.
Zempléni- (Tokaji) hegység Több kisebb tájra tagolódik. – Központi-Zemplén – Háromhutai csoport: Regéci Vár-hegy, Sólyom-bérc, Pengő-kő, mély völgyekkel tagolt magasba törő hegyoldalak, tornyok és bástyák.
A Központi-Zemplént számos medence is tagolja. Jelentős a Hegyközi-dombság (ebből emelkedik ki a Füzéri Vár-hegy lávadugója). A további medencék tájképi értékei is különlegesek (Baskói-, Regéci- Hutai-medencék). A Hegyközi-dombságtól ÉK-re jutnak a felszínre a Vitányi rögök ősidejű, több mint 1 milliárd éves képződményei. A hegységperemet dombsági övezet, hegylábfelszín határolja mint Hegyalja, Szerencsi-dombság, Abaúji-Hegyalja.
Tájföldrajzi vaktérkép anyaga III. Bükk, Börzsöny, Visegrádi-hegység, Cserhát, Cserehát, Mátra, Zempléni-hegység, Medves-fennsík, Dobogó-kő, Rámszakadék, Csóványos, Karancs, Medves, Naszály, Upponyihegység, Tarna-völgye, Sajó-völgye, Bükk-fennsík, Aggtelek, Rudabányai-hegység, Galyaság, Gömör-Tornai-karszt, Szalonnai-karszt, Cserehát, Nagy-Milic, Hegyalja
