Magyargéc – lakhatási program elıkészítése
Elızmények
A Szécsényi kistérség települései közül Magyargéc az egyik, ahol a Szécsényi Gyerekesély Program (SZGYP) a legintenzívebben nyújtva komplex szolgáltatásait. A már mőködı programelemek (gyerekház, iskolai koordinátor) mellett 2009 januárjában kezdıdtek a helyi cigány sor társadalmi integrációjának elısegítésére tett elsı kísérleti lépések a Gyerekprogram keretei és prioritásai szerint. A 900 fıs település lakosságának 40-50 százaléka cigány. Ez az arány a kistérségen belül is magas. Magyargéc problémái azonban nem különböznek a környezı települések gondjaitól: az országos átlagnál háromszor magasabb munkanélküliségi ráta (a munkavállaló korú népesség 19%-a volt ez év májusában nyilvántartott álláskeresı), a népszámlálási adatok alapján a háztartások mintegy felében nincs foglalkoztatott (2001), az óvoda 130 százalékos férıhely-kihasználtsággal mőködik, a cigány gyerekek aránya az óvodában és az iskolában egyaránt 70 százalék körüli. A faluban két szegregátum van (Béke utca és Petıfi utca), amelyek nem csak térben különíthetık el egymástól: a lakáskörülményekben, az ott élı emberek lehetıségeiben, a helybéli nem romák viszonyulásában is jelentısek a különbségek. A Béke utca lakóinak életminısége nem sokban tér el a falu átlagától, és az itt élıket az elıítéletek, a kirekesztettség is kevésbé érintik, mint a Petıfi utcaiakat. Markánsan jelen van az országban tapasztalható ítéletalkotási gyakorlat, amely érdemes és érdemtelen szegényekre, ebben az esetben „jó” és „rossz” cigányokra osztja a helyi társadalom legalsó csoportjait. A faluszéli, de a falutól minden más szempontból is messze álló Petıfi utca klasszikus cigány telep. A cigánysor hét házában élı nyolc család (összesen 58 fı, közülük mintegy negyven gyerek) többdimenziós kirekesztettsége tetten érhetı a lakáskörülmények, a munkalehetıségek, valamint a helyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén.
1
A program célzott komplex szolgáltatások nyújtását kezdte meg a Petıfi utcában.
Elsı lépésként az utcában élık teljes körő lekérdezését, valamint a település döntéshozóinak és szakembereinek interjúzását végeztük el. A faluban élı gyerekes, roma családok közül véletlenszerően választottunk interjú alanyokat, nagyjából a telepen élık számának megfelelıen. Ezekrıl a szereplıkrıl gondoltuk, hogy kulcsfontosságú partnerei lesznek az elıkészítı munkának. A SZGYP a magyargéci lakhatási elemre egy fı, napi nyolc órás szociális munkást biztosít 2009. január elejétıl. A településen dolgozó iskolai koordinátor – program munkatárs már két éve - munkaidejének jelentıs részében a Petıfi utcai gyerekek közoktatási feladataira koncentrál. A gyerekprogram keretében dolgozó szakkoordinátor, aki a szociális területen kívül a közoktatási feladatokban (tanoda), esélyegyenlıségi érdekképviseletben oszlopos tagja a kistérségi programnak, szintén a lakhatási projektum érdekében – is - dolgozik. Egy fı az adósságkezelés elıkészítésén dolgozik a kistérségi programban, amelynek egyik elsı lehetséges helyszíne – terveink szerint – Magyargéc lenne. A foglakoztatási ügyekkel, OFA együttmőködés keretében foglalkozó munkatársunk is bizonyos pontokon bekapcsolódik a géci munkába. Idıszakosan kapcsolódik még a projekthez egy külsıs építész szakember. Közfoglalkoztatás keretében cca. egy hónapja együtt dolgozik a géci team-mel egy középfokú végzettségő szociális gondozó és ápolónını, akinek elsısorban a telepi rászorulók ellátása a feladata. Az asszony a faluban lakik és roma, elfogadása egyértelmő.
A munkafeltételek minimális biztosításához szükségünk volt egy saját használatú helyiségre. Az önkormányzattal egyre tartalmibbá váló együttmőködés eredménye, hogy megkaptuk, az azóta, csak „bázisként” emlegetett helyiséget, amelyet azonnal felajánlottunk a gyerekjóléti és a családgondozó kollégáknak is használatra. İk addig a kétnaponta Gécen dolgozó jegyzı átjáró szobájában ügyfeleztek, adminisztráltak. Ezt az önkormányzati helyiséget és az iroda technikai eszközöket egyébként a program is bármikor használhatta. A „bázis”: Valójában ez egy ikerház fele, amely az önkormányzat szolgálati lakása, a másik felében egy helyi pedagógus lakik. A Szécsényi Gyerekprogram bérli a lakhatási projekt-elem elıkészítésének és a nyári szünidıs programok idejére, de terveink szerint utána is közösségi házként szeretnénk használni.
2
Mai napig eléggé spártaiak a körülmények, a tetıteret nem igazán lehet használni, mert a fürdıszoba nem funkcionál (meleg víz nincs, zárlatos a bojler, a hideg meg folyik, el van repedve a csı) bútor itt semelyik szobában nincs még. Az alsó szint adottságai a beosztás szempontjából szinte ideálisak, de némi bútor-többlet, dekoráció, egy kávéfızı, hőtıszekrény elkelne. Mindez mégsem volt akadálya, hogy a kulcs átvétele után azonnal elkezdtük használni a lakást, a projekt munkatársai valóban bázisnak használják.
1.
A szociális integráció elemei
1. 1. Intézményi együttmőködések
A megkezdett mindennapi munka során gyorsan jól kirajzolódtak, hogy mely területeken kell erısíteni egyrészt a program és az adott ellátó együttmőködését, másrészt a családok érdekérvényesítését a megfelelı szolgáltatásokhoz való hozzáférésben
1. 1. 1. Közoktatás intézményei
A SZGYP Magyargécen legmarkánsabban a gyerekházzal és az iskolai koordinátorral volt jelen a lakhatási program elkezdéséig. Az óvoda kapcsolata a gyerekházzal alapvetıen jó, túl vannak a kezdeti vélt vagy valós félreértéseken. A gyerekházban dolgozó kollégák kitüntetetten figyeltek kezdettıl a Petıfi utcai gyerekekre, rendszeresen jártak a telepre családot látogatni. A lakhatási program elırehaladásával, - amint sikerült az asszonyok szemérmességét, a férfiak büszke ellenállását áttörni – a gyerekház fürdési és mosási szolgáltatását „nagyüzemi” szinten használja a Petıfi utca összes családja. Lassan nem is elég az egyetlen kád és mosógép kapacitása, és arra is vigyáznunk kell, hogy a gyerekházas munkát ne akadályozza ez a tevékenység. Fontos adat, hogy a település egyéb részeirıl a gyerekházba bejárókat egyelıre nem zavarja a fürdıszoba használata, ami vélhetıen annak is köszönhetı, hogy a munkatársak – gyerekházasok, a koordinátor és a lakhatási szociálisok – jól, kellı tapintattal szervezik a tisztálkodási akciókat. Hosszú távon nem ez a megfelelı megoldás, de amíg a Petıfi utcában ilyen nehéz a vízvétel, addig átmeneti eljárásként fenntartjuk. A gyerekház az önkormányzat épületében található, csak egy ajtó választja el annak hivatali helyiségeitıl, emiatt is érdekes ez a történet. Jelenleg
3
minden oldalról tolerálják (falu, önkormányzat) a „higiéniai akciókat”, és mielıtt bárkinek a rossz emlékő cigány közösségi fürdık ideája jutna eszébe, hangsúlyozzuk, hogy a tendencia nem az. Gondolkodunk azon, hogy inkább a „bázis” fürdıszobáját biztosítjuk a Petıfi utcaiak számára fürdésre, mosásra, de amennyi érv szól mellette, majdnem ugyanannyi ellene is. Egyrészt a bázis – amit nem titkoltan közösségi házzá szeretnénk fejleszteni – vízvezeték rendszere hibás, a javítás nehézkes és lassú, bár a tulajdonos önkormányzat igyekszik kijavítani (közhasznú munkásokkal végezteti a munkát), nem látható, mikor lesz kész. A szakmai érvek ennél lényegesebbek: a gyerekház szerepének megerısítése, a falu köztudatában folyamatos szerepeltetése fontos, ráadásul a telepen élı gyerekek magas száma miatt szerencsésebb gyerekintézményt igénybe venni. Az is elgondolkodtató, hogy ha sikerül állandósítani a bázis közösségi ház szerepét, mennyire szegregáljuk mi magunk az oda, tisztálkodni járó embereket, ez még eldöntendı kérdés. Valódi megoldást a víz helybeli elérhetısége hozhat. A higiénés viszonyok rendezése az óvodával és az iskolával való kapcsolat miatt is döntı – túl azon, hogy borzasztó terhet ró a családokra a folyamatos vízcipelés. A telepen szinte kiirthatatlanok
az
élısködık,
s
ezek
közül
a
fejtető
örök
konfliktusforrás.
A
gyerekközösségekben elkapják egymástól, ezért a telepi gyerekek stigmáiban a tetvesség vetekszik a kezelhetetlen státusszal. Az iskolával való együttmőködés egyértelmően a jelzırendszeres megbeszéléseken vesz egyre pozitívabb irányt. Nem elhanyagolható, az ugyancsak a SZGYP keretében biztosított – IPR módszereket erısítı – képzések szerepe sem. Persze a lényeg a mindennapokban dıl el, s bár az utóbbi 4 hónapban, amióta a pedagógiai koordinátor hangsúlyozottan figyel a hiányzásokra, láthatóan csökkent a Petıfi utcai gyerekek igazolatlan óraszáma, de a helyzeten jócskán van még javítani való. A gyerekek jelenlegi iskolai elmaradásai olyan mértékőek, hogy amennyiben nem történik jelentıs változás, a gyerekek iskolázottsága alig, vagy egyáltalán nem fogja meghaladni a szüleikét, munkaerıpiaci pozícióik sem lesznek jobbak. Már elsı osztályban jelentıs számban buknak a gyerekek, ami 2-3 éves óvodáztatás után eléggé érthetetlen jelenség. A koordinátorok kapacitásainak kihasználása az iskolák részérıl változatos. Maga a munka sokszínő és rengeteg lehetıséget rejt. Géci tapasztalat, de másutt is elıfordult, hogy az óra alatt kiküldött gyerekekkel külön foglalkozik a koordinátor, sıt régebben meg is kérték ıket külön-, nívócsoportos foglalkozások tartására. A szegregációt fenntartó – tanítási idıben történı – foglalkozásokhoz való csatlakozás nem járható út, még akkor sem, ha a koordinátorok még (szerencsére egyre kevésbé) idegen szereplıként vannak
4
jelen az iskolai hierarchiában, s esetenként egyénileg kell megoldaniuk, hogy a törvénysértı tevékenységre való kérést vissza tudják utasítani. Képzésükben talán érdemes lenne a folyamatosan változó Közoktatási tv., valamint az esélyegyenlıségi rendelkezéseket hangsúlyozni.
Oktatásban jelenlévı általános problémák: 1. A gyerekek túlkorosak, az óvodából késın kerülnek át az iskola falai közé. Ha a gyermek 8 éves korában kezdi meg az iskolát, eleve kizárt, hogy az anyaintézményben tudja a nyolcadik osztályt befejezni. Mindenképpen indokolt körbejárni, hogy mi az oka ennek? Ha a gyerekeknél nem is kezdıdik meg 3 éves korukban az óvodai nevelés, akkor sem indokolt 8 éves korig az óvodában tartani ıket, hacsak errıl pedagógiai szakszolgálati vélemények nem állnak rendelkezésre. 2.
Az alsó tagozatban elméletileg nincsen buktatás, a szülı kérheti, hogy a gyereke újra járjon egy osztályt. Hogyan intézıdik ez? (Egyáltalán nem követelmény, hogy elsı osztályban olvasson. Csak a negyedik évfolyam végére fontos, hogy szövegértése, olvasási, és íráskészsége meglegyen.)
3.
Fontos lenne a szülıkkel elfogadtatni, hogy a gyereknek szükséges a délutáni bent maradás az iskolában, hiszen otthon nem tudnak a szülık segíteni. Napközi.
4. Nagyon nagy gond, a 17. életévet betöltött gyerek további sorsa. Hogyan fog eljárni Balassagyarmatra, vagy Salgótarjánba - befejezni az iskolát - ez áttekintendı feladat. 5. Probléma az értelmi fogyatékos gyerekek fejlesztése 6.
Ha a szülık még nem akarják, hogy a gyerek bent maradjon az iskolában délután, akkor szükségesnek látszik a közösségi házban (bázison) való foglalkozás bevezetése a gyerekek számára egy átmeneti idıszak erejéig, hogy a lemaradásokat lehessen pótolni egy szeretetteljesebb környezetben. Magyarul, korrepetálás.
7. A gyerekek iskolába elengedése, a rendszer/módszer kialakítása – a tanulás becsülete, a szülık motiválása, hogy törekedjenek a gyerekek taníttatására - közösségi programok segítségével, de az iskola nélkül ez nem megy. 8. Nyári szabadidıs és pótvizsgára felkészítı programokon való részvétel elıkészítése. Az iskola nem szervez ilyeneket, nincs mit elıkészíteni. 9. Bentlakásos
táborban
való
részvételre
elıkészítés.
Megalapozás
szünidıs
programokban való részvételre. Az iskola kísérletet sem tesz ilyen irányú tevékenységre.
5
10. Együtt a család. Tanulhatnak-e együtt írni, olvasni, számolni? – közösségi programokon, ill. az UMA kötelezése a 35 év alattiak általános iskolai tanulmányainak befejezésére: több generáció is részt vehetne ebben, pl. az a tanköteles korú gyerek, aki 16 évesen 5. osztályos. 11. Ugye nem azért tartják ıket vissza, hogy meglegyen az osztálylétszám az elsı osztályban?
1. 1. 2. Gyerekjólét, családsegítés
A településen jelen lévı problémák már régen indokolták volna, hogy fıállású szociális szakember legyen a faluban. Feladata - változatos formákban – csapódott egyik helyrıl a másikra. A közös csak az volt az eddigi megoldásokban, hogy az óraszám gyakorlatilag semmire sem volt elég. A szociális ellátórendszer lyukas mőködése, a szakember-hiány oda vezetett, hogy a problémák igazi mély gyökerére sohasem tudtak rávilágítani. Mindenkinek volt valamilyen résztudása, ennek mentén próbáltak tenni valamit a családok érdekében, de soha nem tudták ıket megfelelı módon megerısíteni, mert hiába adtak bármit a számukra, ha annak a használatát, kezelését, megmunkálását már nem tanították meg. A családok csak élni akartak, ”túlélni” mindenáron, miközben a felhalmozott áramadósság, a víz probléma, az egyéb adósságok és kintlévıségek kezelésének a teljes hiánya egyre mélyebb szegénységbe taszította ıket. Hiányoztak a jelzırendszeres megbeszélések, a szakmaközi együttmőködések. Az egyes szakterületeken észlelt problémák ott is maradtak, pedig mindenki segíteni próbált a maga módján és eszközeivel, de a marginalizáció nemhogy csökkent volna, hanem egyfolytában növekedett. A lakhatási program intenzív családgondozással indult, ezzel párhuzamosan a jelzırendszeres megbeszélések is megkezdıdtek. Utóbbinak óriási hozadéka van, és nem csupán Gécen, hanem az egész kistérségben. (A frissen megalakult Gyerekbizottság számára az elsı probléma-sor ajánlás tulajdonképpen azoknak az évente egyszer kötelezı jelzırendszeres konferenciáknak a tömör tapasztalatai alapján állt össze, amelyek a településeken lezajlottak – immár a program munkatársainak a jelenlétében.) Magyargécen fix idıpontban, állandó helyen zajlanak ezek a megbeszélések: minden héten szerdán, a lakhatási program szervezésében és a program által bérelt „bázison”. Egyformán fontos az a tény, hogy nem az önkormányzat épületében, hanem semleges helyen, és az is,
6
hogy rendszeresen megtartjuk, nem engedjük elhalni a kezdeményezést. Az óvoda és az iskola mindig képviselteti magát, fontossá vált számukra a részvétel – mint ahogy a programnak is; a kölcsönösség érzése minden résztvevıt megerısít -, de a többi humán szolgáltató is viszonylagos gyakorisággal megjelenik ezeken a szakmaközi találkozókon. A gyerekház mindig jelen van, ami természetes, hiszen a gyerekprogram egyik elsıként elindított szolgáltatása, de nem csak emiatt. Az ott dolgozók magától értetıdınek gondolják, hogy szerepük van a falu gyerektársadalma ügyeinek megbeszélésében, mint ahogy ez így is van. (Lassan megmutatkozik a gyerekházas dolgozók állandó továbbképzésének haszna; egyik kiemelendı hozadéka az alakuló szemléletváltozás.) Azért esett szerdai napra a választás, mert a Kistérségi Társulás keretében dolgozó gyerekjólétis kollégának ez a géci napja, ettıl várjuk, hogy ı is jelen lehessen. Ezek a heti rendszerességgel tartott megbeszélések adhatják a keretet ahhoz, hogy tartalmi szakmaközi együttmőködések alakuljanak ki. Ebbe belefér egy-egy esetmegbeszélés, esetkonferencia, konkrét sürgetı ügyek közös megoldása.
A mostanában elindított
szupervízió is, kéthetenként szerdán, a szakmaközi megbeszélés után van. A nyári programok megbeszélése itt is terítékre kerül természetesen. A kommunikációs problémákra is megoldást jelenthet, ha legalább hetente egyszer információkat lehet cserélni, megosztani.
Az olyan hátrányos helyzető településeken, kistérségekben, mint amilyen a szécsényi is, egyszerően képtelenek a szociális szakemberek a lakosság illetve a gyerekszám alapján megállapított normatívák szerinti szociális munkás létszámban ellátni a feladataikat. Amióta Magyargéc a Szociális Szolgálat részeként belépett a kistérségi társulásba, a gyerekjóléti szolgálat és a családsegítés kettévált. A gyerekjóléti szolgáltatást végzı szakemberrel reményt keltınek tőnik a hosszú távú együttmőködés, súlyos idıdeficites munkabeosztása ellenére: nem az együttmőködési szándék hiányzik, hanem a kapacitás. Közös „családmentési akciónk” a bizonyíték erre. A családgondozás 4 órában van jelen a településen. Nem kötelezı szolgáltatás, hiszen 2000 fı alatti a lakosságszám, így ennek is örülni kell. Szeretnénk néhány, már a program szociális munkásai által elindított folyamatba bevonni a családgondozót, és lassan néhány feladatot átadni. (közgyógy ellátások, rászoruló felnıttek meleg ételének intézése/szociális étkeztetés stb.) Hiába halljuk a leszakadó térségekben lépten-nyomon, hogy a mélyszegénységben élı családok gyerekekei milyen nehézségekkel küzdenek, nagyon kevés - arányosan - az alapellátottak száma, a védelembevétel eszközéhez pedig, a legritkább esetben nyúlnak. A
7
védelembevételt szinte a büntetés szinonimájának tekintik, alighanem önmagukra nézve is, hiszen a rengeteg adminisztráción túl, heti családlátogatást, intenzív odafigyelést jelentene a törvényi elıírás. Mindez nem jelenthet felmentést a gyerekjóléti szolgáltatások számára, de az érem másik oldala sem hagyható figyelmen kívül.
Különösen a szociális szolgáltatásoknál érzıdik idınként, - de nem csak náluk - hogy mintha népnevelıként fel kellene Csipkerózsika álmából ébreszteni a szakembereket, ráirányítani a figyelmüket saját szakmaiságuk fontosságára és felelısségeire. A komplex program munkálatainak ilyen jellegő hozadéka sem mellékes, vagy mintha éppen ez lenne a lényege?
1. 1. 3. Egészségügy
A lakhatási program elıkészítı szakaszában – akár egy állatorvosi ló – szinte az összes humán ellátórendszerrel kapcsolatba kerültünk, és rá is irányította a figyelmünket azok anomáliáira. A Petıfi utcai családgondozás, de már az interjúzás során is szembe ötlı volt az itt élı felnıttek és gyerekek egészségügyi elhanyagoltsága. Ez a tény csak felszínes ránézéssel tulajdonítható a lakóknak. Egyenként vizsgálva a családok „kórtörténetét” elkeserítı a kép. Magyargécen hetente egyszer rendel a nógrádmegyeri házi orvos, ha máskor van szükség rá: utazni kell. Szakorvosi ellátásért: utazni kell, ügyelet van, de a Petıfi utcába nem igen jönnek ki – az érv: sok a téves riasztás -, fogorvoshoz: utazni kell. Ennyi utazásra mélyszegénységben élı családoknak nincs pénze. Mint ahogy a felírt gyógyszerek kiváltására sem. Gyógyszertár sincs a faluban, de a falugondnoki busz összeszedi a recepteket és kiváltják Szécsényben – kivéve a Petıfi utcaiak gyógyszerét. Mások gyógyszerköltségét megelılegezik, a telepiekét nem. Mostanáig, mert a program munkatársai kiharcolták, hogy ez a szolgáltatás a szegregátum lakóit is megillesse, igaz, azóta rájuk haragszanak egy kicsit az érintett betegek, mert a tetemes gyógyszerköltséget is levonják a segélyeikbıl. Pedig a gyógyszer kell. Olyan típusú betegségekkel élnek együtt ezek az emberek, amelyek tartós gyógyszerelés nélkül progrediálnak, még nagyobb terhet róva a család másik – többnyire szintén beteges, vagy idült kóros állapotú – felnıtt tagjára, sıt nem ritkán a gyerekekre. A közgyógyellátás odaítélésének rendszere a faluban sajátos, vélhetıen másutt is hasonló. A házi orvos a havi gyógyszer-költséget igazolja, lezárt borítékban BNO-kódokkal. Pontosan tudja, hogy az igazolás közgyógyellátási kérelemhez szükséges, mégsem veszi a fáradtságot, hogy jelezze a beteg és/vagy a kérelmet intézı szakember felé, hogy az általa felirtható
8
gyógyszerek költsége nem fogja elérni a törvényben havi minimum költségként meghatározott összeget (1000 Ft), mert ad abszurdum akirıl szó van, csak szakorvosi vénnyel kiváltható szereket használ - ilyenkor a szakorvostól kell az igazolást megkérni. Ezek havi költsége messze meghaladja a minimum elismerhetı összeget, az egyik kliensük esetében ez 12 ezer Ft – orbáncos, fekélyes lábára speciális kenıcsök és fájdalomcsillapítók szükségesek. Az igazolás elmegy az OEP megyei szervezetéhez (MEP), ahol természetesen elutasítják a törvény bető szerinti értelmezése alapján, de ezt a jegyzı is és minden ügyintézı tudja, nem nagyon bonyolult a rendelkezés értelmezése, tehát, teljesen felesleges kört járt be a kérelem. A helyzetet bonyolítja, hogy bizonyos gyógyszerekre nem adható közgyógy, de ezek kiválthatóak másik, általában olcsóbb szerekkel, ami már támogatható. (Ez az állam beavatkozási kísérlete a gyógyszer-lobbi végtelenül cinikus és drága hatásának kivédésére, de ez egy másik történet, lásd orvos-látogatók intézménye.) Mindezzel a háziorvosok tisztában vannak, s talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a segítı szándék (szociális érzékenység az egészségügyi alapellátó rendszer részérıl?) leegyszerősíthetné ezt az eljárást. Egyébként a szegregátumban élık nagy többségének normatív alapon – jövedelem szerint többnyire megítélhetı a közgyógyellátás, ezért lehet a fent leírt egyéb szabályokkal játszani. Ha nagy nehezen, többszöri nekifutásra sem sikerül az elszánt szociális munkásnak ezeket az akadályokat leküzdenie, és még mindig szeretné, ha az ügyfele hozzájutna az ellátáshoz, mert meg van gyızıdve, hogy bizonyos szociális transzferek azért léteznek, hogy a nagyon szegény rászorulókhoz elérjenek azok - akkor marad a méltányossági ellátás kérése. Ehhez meg kell néznie a helyi önkormányzati rendelet vonatkozó szabályozását, és ha szerencséje van, akkor belefér ügyfele az összes paraméterrel – egy évre fellélegezhetnek. A gyógyszerköltségek egy része nem terheli a családi pénztárcát. Itt a szők keresztmetszet az önkormányzat költségvetése, mert ebben az esetben a megítélt közgyógyellátás azt terheli, nem meglepı tehát, ha a helyi rendelet igyekszik a méltányosságot olyan szőkre szabni, amennyire csak lehet. Ez csupán egy modell arra, hogy miként kapaszkodnak össze az intézményi ellátások, amelyeknek a vége az, hogy az általunk rászorulónak gondolt ember nem kapja meg az ellátást. Nem is kellene csodálkoznunk, hogy az eddig elindított közgyógy kérelmeinket mind elutasították. A valamilyen szabály szerinti újabb és újabb elutasításoknál nehéz tetten érni a szándékosságot, mégis ez az érzésünk az ügyintézés során. Jobb esetben „csak” a trehány oda nem figyelés nevesíthetı okként, amiért nem történik semmi. Azok a családok, akik az elıítéletektıl terhelt elszigeteltségben tengetik napjaikat, nagyon hamar feladják az „önérvényesítést”, ha egyáltalán tudják, hogy mi az, ami járna nekik. 1. Eleve nem
9
ismerik ilyen mélységben az ellátásokat. 2. Az elutasításnál senki nem világosítja fel ıket arról, hogy vannak-e további lehetıségek, sokszor az elsıdleges okról sem, vagy 3. nem értik meg a hivatalos szöveget, vagy 4. nem is tudnak olvasni, vagy ha igen, nem szövegértéssel. 5. A tágabb környezet és a szakellátások egyformán büntetı attitőddel viszonyulnak hozzájuk, nem a megoldást keresik, hanem az elutasítás lehetıségeit. Innét szép gyızni. A telep- vagy lakhatási programok módszertanában nagyon egyszerő leírni azt a mondatot, hogy „a szegregált lakókörnyezetbıl kiköltöztetett családok életminısége ugrásszerő javulást fog mutatni, az integrált környezet magával hozza a kirekesztés megszőnésének egyéb formáit is”. (ez nem valódi idézet, csak összefoglalása egyfajta elvárásrendszernek vagy prekoncepciónak) Fı szabály szerint ez valóban igaz, de a rejtett, intézményi szegregáció még sokáig mőködik; annak tompítása az ilyen típusú programot generáló szakemberek feladata, minden irányban. Egyrészt az ellátórendszer adekvátabb mőködésének katalizálása, másrészt a település lakóinak meggyızése arról, hogy nem az ördögök költöztek a szomszédságba. Nem utolsó sorban a beköltöztetettek méltóságának folyamatos „karbantartása”, hiszen mindezzel együtt élni nem egyszerő, többnyire fájdalmas a folyamat. A géci program még nem tart itt, a lakhatási végcél közel sem egyértelmő, de a közbensı célok jól látszanak: szociális integráció csak a rendelkezésre álló intézmények együttmőködésével lehetséges. A módszereket - a helyi viszonyokra kitalálva, a változatos aktuális helyzetekre reagálva – lehet és kell megkeresni. A közös, jó gyakorlatok köre egyegy program összefoglalásából úgy – is – rendszerezhetı, hogy milyen kiinduló helyzetbıl, milyen eszközökkel, milyen célt akarunk/tudtunk elérni. A forrás ebben csak egy – természetesen nem mellékes - elem.
Gyerekprogram keretében folyik a munka, ezért a védınıvel való kapcsolat kitüntetett jelentıségő – lenne, ha igazi kapcsolat lenne. Ismét a kistérségi szakember-hiányos ellátás tényével kell indítanunk, mint egyik fı probléma. Múlt év ıszéig, Gécen az a védını dolgozott, aki 6! települést látott el egymaga, ez a cca. 21 ezer fıs kistérség majdnem egy harmada. A hozzá tartozó falvak közül kettıben van szegregált településrész, Géc mellett Nógrádmegyeren is, amely egyébként jóval kiterjedtebb és népesebb mint a Petıfi utca. Rettentıen fontos lenne, ha a mindenkori védını munkaidejének egy részét rendszeresen a gyerekházban töltené. Sokkal jobban, játék közben tudná a gyerekek állapotát felmérni. Ezzel, a családlátogatások egy részét is kiválthatná, az elsıdleges szőréseket a gyerekház nagyon jó
10
adottságai között végezhetné. Nem utolsó sorban a falu lakossága számára még egy rendszeres védınıi elérhetıséget jelenthetne ez a fajta rendszer. Egyelıre ez még vágyálom, a helyettesítésbe nem igen fér bele. Sokat várunk attól az ígérettıl, hogy hamarosan önálló védınıje lesz Gécnek és Megyernek; tanulmányi szerzıdése van a két falunak egy fıiskolai hallgatóval. Természetesen a mindenkori védınıt is hívjuk, szeretettel várjuk a szakmaközi megbeszélésekre. Egyébként minden érintett szakember (védını, orvos, pedagógusok) egyetért velünk abban, hogy a kicsi gyerekek szőrése elemi fontosságú lenne. A SZGYP mostanában szervez szőréseket egészségügyi napok keretében. Nagyon várjuk, hogy Magyargéc mikor kerül sorra. Tapasztalataink szerint itt is, és egészen biztosan a többi faluban is, elsısorban a gyerekek szőrése (ortopédiai, fül-orr-gége, szemészeti, bırgyógyászati és mentális - a korai fejlesztés idıben történı megkezdéséhez) lenne fontos, de a felnıttek számára is hasznos volna néhány igazán szükséges egészségügyi szolgáltatás helybe hozása, legalább évente egyszer: tüdıszőrés, nıgyógyászat, bırgyógászat.
A helyi Gondozási Központ, ahol Idısek Napközi Otthona mőködik és a szociális étkeztetést is ennek keretében biztosítják, elismert intézménye a településnek. Soha senkinek nem jutott eszébe, hogy ennek szolgáltatásait a Petıfi utcaiak is igénybe vehetnék. A program mást gondol, a „beépülés” megkezdıdött. Jelenleg az egyik telepi család kettı meleg ebédet kap naponta innét. A szociális étkezés díját a segélybıl vonják le. Az anya súlyos tüdıbeteg, nem tudja a 9 gyereket mindennap meleg étellel ellátni. Nem is kellene, hiszen az óvodában és az iskolában ingyen étkezhetnének a gyerekek, ha rendszeresen járnának. De nem járnak, különösen a nagyobbak, mert nekik otthon segíteni kell, vagy az apával jártak eddig a szeméttelepre „lomizni”, stb. Miután a polgármester betartotta ígéretét, hogy minden telepi családból legalább egy felnıttet közmunkában alkalmaznak - a feltételek megléte esetén, lásd alább a közmunka fejezetnél -, pillanatnyilag az apa az UMA keretében közfoglalkoztatott. A falu többi felnıtt férfijával együtt dolgozik. Ez szintén kérésünk volt, hogy a telepiek ne csupán a saját utcájuk rendben tartását végezzék, hanem „keveredjenek” a többi közmunkással. Amíg ez az „idilli” állapot fennáll, a két felnıttnek hordja a szintén közfoglalkoztatott gondozónı kollégánk az ebédet (és a reggelit is az anyának. Mellette a napi gondozási szükségleteit is ellátja: vérnyomást mér, ellenırzi a gyógyszerelést, segít a házat rendben tartani, mert az asszony egyre rozogább, fizikai munkára nem képes. Víz ebben a házban sincs, messzirıl kell cipelni.)
11
Nem könnyő elfogadtatni a Gondozási Központ munkatársaival, hogy a megvetett Petıfi utcaiak is részt kapnak az ellátásokból. Terveink között mégis szerepel, hogy az a házaspár, akiknek a háza életveszélyes, és már nagyon feszít bennünket ennek a problémának valamilyen megoldása, napközben tartózkodhasson az ÖNO-ban. Abszolút indokolt lenne, mert az asszony elırehaladott izomsorvadásban szenved, már alig tud mozogni, így mindent férje csinál otthon, aki félkarú. Ehhez képest nem csoda, hogy rettentıen elhanyagolt a portájuk, pedig „félkarú” Pista folyamatosan mozgásban van, vizet hord, fát vág, ha esik az esı, azonnal megy csigát, gombát szedni. Kettı, még otthon élı fiuk közül egyikük középsúlyos értelmi fogyatékosként van számon tartva az iskolában, de azon a heti két napon, amikor gyógypedagógus foglalkozna vele, sem jár iskolába. Ez megbeszélt tény az iskola és a szülık között, így legalább segít otthon (?!). Újabb megoldandó probléma, nem csupán ebben a családban, hanem generálisan is valamit mondania kellene a programnak az ilyen esetekre, amikor a gyerek félig-meddig családfenntartó is. Ugyanis a másik fiú sem jár gyakorlatilag iskolába, ı „csupán” dolgozik, szánalmas pénzért, feketén. Mindketten tanköteles korúak. A fogyatékos fiú 17 éves és 7. osztályos, másik 16 éves és 6-dikos. Hogy ismereteik szerint hanyadikosnak felel meg a tudásuk, nehéz kérdés. Mindenesetre a beteg szülıknek való segítés gondját mindenképpen le kéne venni ezeknek a serdülı fiataloknak a válláról, a megoldásban segítséget kérünk. A szülık ÖNO-s elhelyezése csak átmeneti segítség lenne, amíg véglegesebb megoldás kínálkozik a család összes problémájára (életveszélyes ház és a többi).
1. 2. Családgondozás
Szociális munkásunk napi nyolc órában végzi ezt a munkát. Elsı körben felmérte és pótolta a felnıttek és gyerekek szükséges iratait. Ez a tevékenység olyan típusú kapcsolat kialakítását tette lehetıvé a lakókkal, amely a hosszú távú bizalom megszerzését, a szociális munkás és a program elfogadását jelenti. Az egyéni szociális munka egy adott lakóközösség életfeltételeinek javítását célzó programnál elengedhetetlen. Az egyes családok jellemzıirıl a folyamatos gondozás során kapunk egyre árnyaltabb képet. Minden családról és házról részletes dokumentációnk van az alábbi szempontok szerint: a) a lakóépület -
jogi
12
-
felújítási
-
közüzemi teendıi
b) a család erıforrásai, az együttmőködési hajlandóság tényszerő bizonyítékai, c) a gyerekekkel kapcsolatos közoktatási, szociális teendık d) a család tagjainak egészségügyi helyzete, ennek megfelelıen a teendık e) a család anyagi helyzete, forrásai (segélyek, munka), a továbblépés reális lehetıségei
A feltételezéseink beigazolódtak, miszerint ezek a családok messze nem kapnak olyan sok és gondos ellátást, mint amilyet a helyzetük indokolna, vagy mint amirıl az elızetes tájékoztatások szóltak. Ezzel a megállapítással nem vagyunk beljebb a megoldási palettán, s az alábbiakban majd vázolt lépések mellett a családok folyamatos támogatását, megerısítését nem lehet sem abbahagyni, sem felfüggeszteni. A családok belsı erıforrásai egyelıre nem teszik lehetıvé, hogy bármilyen apró eredményt képesek legyenek úgy megırizni, hogy közben nem kérnek és kapnak segítséget, kvázi szupportív terápiát. A lakhatási program alakulásától függetlenül ezért az egyéni esetkezelés folytatására és a közösségi munka erısítésére, rendszeresebbé tételére nagy szükség van. Ha bármilyen irányban elmozdulás történik/történhet a lakhatás terén, ezeket a tevékenységeket akkor is folytatni, sıt sok szempontból erısíteni kell (pl. víz bevezetése – vízdíjak rendszeres befizetése, egyéni erıforrások aktivizálása stb.)
A családgondozás során mindig nagyon hamar kiderülnek olyan elsıdleges alapszükségletek, amelyeknek egy része adományozással kiváltható, vagy legalább tompítható a hiányuk. Nem volt ez másként a magyargéci munkánál sem. A megdöbbentı hiányosságok sürgıs adományszerzésre sarkallták a munkatársakat. A szétosztás során mindig, mindenhol tapasztalható nehézségek némelyike nálunk is elıfordult, még akkor is, ha elméletileg ismerjük ezeket. Ezért az adományok továbbításának technikája még kialakulóban van. A program helyi munkatársai már sok-sok adományt (ruhát, bútort) szereztek a telepen élıknek. A cél az, hogy a jelenlegi ad hoc adományosztást szervezetté tegyük, illetve próbáljuk meg szolgáltatássá alakítani: a helyi lakosságtól, civil szervezetektıl és egyéb kapcsolatokon keresztül kapott adományoknak nem csak győjtı, hanem rendszerszerően továbbító helye is a „Bázis” legyen. A település egésze számára nyitott „túrkálószerő” helyet tervezünk kialakítani az emeleten vagy a garázsban, ahol meg lehet nézni a használt ruhákat (játékokat, könyveket), és válogatni lehet közülük. Ennek a rendszernek persze vannak
13
nehézségei: ki, mennyit vihet el egyszerre; folyamatosan rendezgetni kell a „raktárt”, de talán ezzel a technikával inkább szolgáltatunk, és nem váltjuk ki a falu ellenérzéseit azzal, hogy kizárólag a Petıfi utcaiaknak biztosítjuk az adományokat. Emellett szól az is, hogy ezáltal a közösségi ház funkció is erısödhet, hiszen sokan ezért mennek be a „bázisba”. Számos kérdést azonban még tisztázni kell. A nyitva tartás lehet napi két-három óra, de az is ésszerőnek tőnhet, ha a hét bizonyos napjain, meghatározott ideig vehetı igénybe az „adomány-túrkáló”. A lényeg az, hogy kiszámítható rendszerben mőködjön, és ne legyen párhuzamos a különbözı programokkal, egyéb tevékenységekkel. Kérdés, hogy lehet-e, szükséges-e minimális összeget (10-20-50 forintot) kérni az elvitt ruhákért? Kizárólag önkéntes alapon, adománygyőjtı dobozt rendszeresítve, minden hónapban kiírva, hogy mennyi jött be, és mire fordítja a program azt (pl. közösségi programok eszközeire). Azt gondoljuk, hogy lehet, és érdemes is egy ilyen rendszert elindítani; a közösségi szolidaritás kialakulásához ez is egy eszköz. Amint megállapodás születik a rendszeres adományozás módjáról, ki kell plakátolni a település frekventált helyein: bolt, kocsma, önkormányzat, gyerekház, iskola, óvoda. Kisgécben is.
1. 3. Közösségi munka
A családgondozás mellett, a lakhatási elıkészítı munka másik nagyon erıs eleme a közösségi munka. Május végéig tervezett lépéseink nem mindegyike valósult meg, helyette azonban olyan eredményekrıl számolhatunk be, amelyek legmerészebb álmainkban sem fordultak elı. Április elejére terveztük az elsı családi összejövetelt a saját bázisunkra, ez meg is történt április 6-án. Elıbb azért nem lehetett, mert a bérbevétel csúszott. Minden közösségi – és egyéb – lépésrıl rendelkezünk dokumentációval. Részlet az ápr. 6-ai elsı összejövetelrıl készített feljegyzésbıl: „B. J. köszönti a megjelenteket, és tájékoztatást tart a közelgı megszorításokról (szocpol, csp, gyes, gyed). Ennek kapcsán felhívja a figyelmet az iskolába járás fontosságára. Az elkészült tea, zsíros kenyér lassan fogyni kezd. T. Gyuri túllı a célon: R-t (gyerekházas kolléga) fajgyőlölınek nevezi. A részegsége ellenére is jól tájékozott a közelgı megszorításokról. A beszélgetésben arra a részre jutunk, amikor kimondjuk, szeretnénk segíteni a telepen lakóknak, eddig is tettük, ezután is szeretnénk, de fontos lenne, hogy önmagukon is tudjanak segíteni. Közben R. készít néhány fotót is. Azt tervezzük, hogy még az ünnepek elıtt (konkrétan már holnap) összeszednénk a szemetet a telepen, s jó lenne, ha ık is segítenének ebben. Mindenki beleegyezik! Közben arra gondoltam, ha már itt van a Petıfi utca, kiosztom a Vöröskereszttıl kapott adományokat. Nem biztos, hogy jó ötlet volt! Közben J., egyik képviselıvel és 14
RR. (egyik Petıfi utcai családfı) kimentek a teraszra beszélgetni a családról. Errıl J. többet tud! Az adományokkal felszerelt telepiek lassan hazaindultak, s megígérték, hogy másnap együtt szedjük a szemetet! (Nem tartozik konkrétan ide, de az adományok hírére más utcabeliek is megjelentek, s kaptam minden szépet és jót!)” A leírásban említett közös utcatakarítás is lezajlott, errıl képek is láthatóak a projekt linkjén. http://members.upclive.hu/bass/gec/telep.htm Lényeges szempont volt, hogy a közös takarítás még húsvét elıtt, de leginkább az UMA megbeszélés és elindulás elıtt megtörténjen: nem szerettünk volna azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a telepiek közmunkában, pénzért a saját környezetüket teszik rendbe. Emlékezzünk, az UMA miatt készülı közfoglalkoztatási tervekhez ajánlottunk lehetséges – szerintünk értelmes – munka-lehetıségeket, s nagyon szerettünk volna kicsit belefolyni a tervezésbe. Ezt a beszélgetést akartuk megelızni a Petıfi utca rendbetételével. E két, áprilisi esemény után felgyorsultak a történések. Két hónap alatt, felsorolni is sok, a következı lényeges dolgok történtek: - a szemétszedés után az önkormányzat „ledózeroltatta” a szemetet. Néhány hétig rá sem lehetett ismerni a portákra és az utcára. Olyan rendezett volt. - hihetetlen mennyiségő adomány ruhát, bútort győjtöttek a program szociális munkásai. Pl. 70 db széket, ezekben kicsi ovis székek is vannak, ágyak, szekrények. Egyelıre csak a Petıfi utca részesült ezekbıl, de konszenzus van a stábban az adományozás másfajta módszerérıl, mint ahogy korábban ezt már írtuk. - minden szerdán menetrend szerint mőködik a szakmaközi megbeszélés - a krízisotthonból, különbözı szakmai hibák sorozata után haza küldött család helyzete átmenetileg normalizálódott. A szociális munkások iszonyú energiát fordítottak arra, hogy ne kerüljön a kilenc gyerek átmeneti elhelyezésbe. Ennek érdekében a tágabb rokonság kapacitását is mozgósították másik településen. A gyerekjólétis elfogadta a segítséget, a hivatalos részét intézte. (külön esettanulmányt érdemelne a folyamat dokumentálása. Az intézményi együttmőködésre modellértékő. Egyes szereplıknél pozitív, másoknál az ellenkezıje.) - az egész utcában megtörtént a rovar- és rágcsáló irtás. Abban a házban, ahol a patkányok fészke volt, 76 darab állatot szedett össze a családfı csak az udvaron. Ennél sokkal több volt, mert a falak, a lépcsı tele van járatokkal. (program pénzbıl, az egész br. 50 ezer Ft-ba került)
15
- az irtás után elkezdték a családok a saját házaik kimeszelését. A meszet az önkormányzat és a CKÖ intézte. Párhuzamosan érkeztek az adomány bútorok. Három ház fantasztikusan megváltozott belülrıl, s újabb igényeket keltett fel a változás. Ablak beüvegezések zajlanak (a lakók saját pénzbıl finanszírozzák.) A legjobb állapotú házba piros linóleumot terveznek venni, mert „a gyerekeknek az tetszik”. - rendszeressé kezd válni a családok összejövetele a bázison. A szülık változó létszámban, a gyerekek egyre többen járnak. Lassan el kell, kezdjük tematizálni a foglalkozásokat. Ehhez óriási lökést fog adni a SZGYP kistérségre tervezett nyári programja. Ennek keretében a bázist közösségi házzá szeretnénk fejleszteni: minden nap nyitva lesz. A zavartalan lebonyolításban önkéntesek is segítenek. A korrepetálások, a szabadidıs programok egy része itt fog zajlani stb. A bükkszéki egyhetes táborba 10 Petıfi utcai gyerek mehet. - az utca beteg lakói közül ketten kórházi kezelést kaptak. A szükséges minimális felszerelést (törülközı, papucs) a program szociális munkásai szerezték meg számukra, és igyekeztek biztosítani a kapcsolattartást az otthoniakkal telefonon, látogatással. A falubuszt nem minden esetben sikerült megszerezni betegszállításhoz – van még tennivaló az együttmőködésekben, de bizakodunk. A táborozó gyerekek falubusszal történı szállítása azonban már elfogadott. - a telep legsúlyosabb problémája a víz hiánya. A piszok, az élısködık, rágcsálók kiirthatatlansága alapvetıen ide vezethetı vissza. Különösen télen tragikus a helyzet, amikor minden család összezsúfolódik egyetlen helyiségbe, mert többet nem tudnak főteni. Tél végére egészen kaotikussá válik a helyzet. Egy picit talán az idızítés is a segítségünkre volt, hogy már jó idı van, mindenki kibújik a meleg vacokból, s egyszerőbb a takarítás is. Ezzel együtt fantasztikus eredménynek könyveljük el, hogy tulajdonképpen 3 hónap rábeszélés elég volt ahhoz, hogy minden családból eljárnak fürödni a gyerekházba, sokan mosnak is ott. A víz problémája ezzel nincs megoldva: ha a lakhatási körülmények javítása terén mást nem is, de a víz bevezetését jó lenne a program keretein belül megoldani. (De persze itt újra felmerül a szegregált vagy integrált lakókörnyezet preferálásának kérdése.)
A felsorolt elırehaladások, de különösen az utolsó pont, azt bizonyítják, hogy az ilyen típusú fél-settlement-féle, nagyon intenzív jelenlét mennyire eredményes lehet. Ezzel együtt az is nagyon fontos, hogy akik a jelenlétet biztosítják, akik a munka tevıleges részét végzik a terepen, milyen szakemberek. Nem elsısorban a professzióról beszélünk – bár a célok átgondolása, bizonyos módszerek ismerete, az etikus magatartás, az integrációs szemlélet elsısorban szociális munkást tételez alapvetésként -, hanem arról a hozzáállásról, amitıl
16
hitelesek azok az emberek, akik nem csak adnak, hanem következetesen viszonzást is kérnek az ún. „célcsoport” saját érdekében. A rászorulóknak a tisztelete, mindegy, hogy felnıtt vagy gyerek. Kicsit populárisan úgy is fogalmazhatnánk, hogy szeretik munkájuk alanyait, de ilyet szakmai anyagban nem ildomos leírni. Ettıl ez még így van.
Hogy mennyire nem egyszerő a mindennapokban konzekvensen jót és jól csinálni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy maguk a programban dolgozó szociális munkások kérték: ha lehetséges, legyen rendszeres szupervízió. Nem csak csoportos, idınként négyszemközti is. Két alkalom már lezajlott, egyelıre mindenki megelégedésére. Négy hónap intenzív és nehéz munka máris indokolta a kiégés elleni technika alkalmazását, szerencsére a munkatársak zöme képzett szakember: felismerte a szükségletet és ismeri a megoldási módszereket. A szupervízió költségeit a program biztosítja. Hosszú távon szeretnénk, ha a településen dolgozó többi szakember is bekapcsolódna a szupervízióba, egyelıre csak program Gécben dolgozó munkatársai veszik igénybe.
Feltételezhetı, hogy a komplex munka egyre nehezebb lesz. Megkíséreljük az elemeit leírni, de valóban minden mindennel összefügg. Elkezdıdött a lakók felkészítése a változásokra, de a neheze még most jön. Az aprónak tőnı eredmények megırzése éppen olyan fontos, mint a tényleges, fizikai lakásállapotok jobbítása, és annak fenntarthatóvá tétele. A lakhatási program végsı soron a két utóbbit jelenti, a közösségi és egyéni szociális munka „csupán” eszköz ahhoz, hogy az embereket képessé tegyük azok végig vitelére – segítséggel, de róluk, az ı életükrıl van szó. Másrészt viszont: ha a lakhatási körülmények javítására (esetleg integrált lakókörnyezetbe költöztetésre) nincs, vagy csak minimális szinten van lehetıség, az esetkezelésre, a közösségszervezésre, szolgáltatásokra akkor is szüksége van a Petıfi utcának. Ehhez ıket tevıleges részessé, aktív résztvevıkké kell tennünk. Elkerülhetetlen, s már ezen a szemüvegen át szemlélıdünk, hogy minél több Petıfi utcai ember résztvevıje, és ne pusztán alanya legyen ennek a közös vállalkozásnak. Ötletek formálódnak, hogy kikkel, milyen tevékenységet lehetne együtt végezni: pl. „félkarú” Pistának úgy kellene egy kicsi elismerés, mint egy falat kenyér, ezért ha financiálisan megerısödne a program, jó lenne ıt a közösségi házhoz (bázis) gondnoknak alkalmazni. Több üzenete is lenne a falu, a telep felé: testi fogyatékos embert sem kell számításon kívül hagyni; mindenki számára akad neki megfelelı munka; nem mindig a legerıszakosabb ember a legsikeresebb; stb. Neki magának, pedig
17
hivatalos munka, státusz-emelkedés, önbizalom erısítést adó szerep. Szívesen megtanulna olvasni, és ezzel a szemérmes vágyával nincs egyedül a telepen. Csak egy példa, akad több is.
1. 4. Közfoglalkoztatás
A Petıfi utcában korábban szerzett tapasztalatok (kérdıívezés) alapján már a munka megkezdése elıtt valószínősíteni lehetett, hogy az itt élıknek szinte semmi esélye belépni a nyílt munkaerıpiacra. Egyrészt alacsony iskolai végzettségük, szakképzetlenségük, másrészt minimális (vagy nagyon régi) munkatapasztalatuk miatt. Ugyanakkor a jövedelemszerzés különbözı formái természetesen itt is fellelhetık (vasazás, segédmunkák építkezéseken stb.), illetve a családok az ismert módokon igyekeznek megélhetésüket biztosítani (falopás, hitel a boltban stb.). A telepen senkinek nincs hivatalos munkaviszonya, a családok legfıbb jövedelemét az állami támogatások, segélyek jelentik, ezt igyekeznek kiegészíteni fekete munkával.
A Petıfi utcában élı családok jövedelmeinek megoszlása
alkalmi munka 21% családi pótlék 49% segélyek 16% nyugdíj 6%
GYES 8%
2009 januárjában, amikor megkezdtük az elıkészítı munkát a Petıfi utcában, már ismert volt az „Út a munkához” program tervezete, amely szerint a munkaképes rendszeres szociális segélyezettek rendelkezési állási támogatásban (RÁT) részesülnek, illetve kötelezı, 18
közfoglalkoztatásban részt venniük. Nem taglalva most ennek a kormányzati intézkedésnek a visszásságait, az már akkor világossá vált, hogy a Petıfi utcaiak számára az egyetlen legális jövedelemszerzési lehetıség (amely ráadásul valamivel több pénzt jelent a segélynél) a közfoglalkoztatás. Célunk volt tehát, hogy az utcában élıket a lehetıségek szerint legalább a közfoglalkoztatásba besegítsük abban a légkörben, amely egyáltalán nem kedvezett ennek. Elég megalapozottnak tőnt az feltételezés akkor, hogy a település vezetése – korábbi tapasztalataira hivatkozva – nem számít a Petıfi utcaiakra, nem akar számukra közmunkát biztosítani. Az ilyen és hasonló vélemények legalábbis ezt erısítették: „Hogy mit látok legnagyobb problémának? A Petıfi utcaiak nem dolgoznak, azt látom problémának! A könnyebb keresetet nézik inkább, minthogy eljöjjenek dolgozni!” (polgármester) „Ezen a telepen senki nem dolgozik.” (országgyőlési képviselı) „Egyáltalán nem is akarnak már dolgozni, elszoktak a munkától.” (CKÖ elnök)
Az „Út a munkához” programhoz kapcsolódóan az önkormányzatoknak április 15-ig kellett elékészíteniük a közfoglalkoztatási tervet (mellékelve), amelyben jelzik, hogy milyen típusú feladatokra, hány embert terveznek foglalkoztatni. A terv készítésének idıszakában javaslatokat
fogalmaztunk
meg
a
polgármester
számára
és
többször
kértük,
a
közfoglalkoztatás tervezésekor „ne kerüljék el figyelmét” a telepen élık. Az ötletek nem találtak kedvezı fogadtatásra, ugyanakkor a Petıfi utca négy családjából kerültek be közfoglalkoztatásba. Az önkormányzat így „megtette a magáét”, aztán persze jöttek a problémák, hogy nem annyira mennek dolgozni a romák. Úgy tőnik, a kezdeti nehézségek ellenére, a szociális munkás rendszeres munkájának hatására ma már nincs ezzel gond. Ezt a napokban a polgármester is így látta: aki RÁT-on van, és részt kell vennie közfoglalkoztatásban, az részt is vesz.
A település közfoglalkoztatási terve szerint 100 „közfoglalkoztatásba bevonható” (RÁT-ra jogosult) személy él Magyargécen, ebbıl 35 fı 35 évnél fiatalabb. (Közülük 10 fınek nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége, így számukra elvileg képzést kellene biztosítani. 65 fı 35 és 55 év közötti, és egészségi állapotuk is lehetıvé teszi a közfoglalkoztatásban való részvételt.
Mint írtuk, a Petıfi utcából összesen négy fı vesz részt közfoglalkoztatásban, mások azért nem, mert különbözı okok miatt nem vehetnek részt benne (kor, egészégi állapot), valamint
19
egyikük 35 év alatti, akinek képzésre kellene járni – az viszont egyelıre nincs. Egy fı, aki korábban ellátatlan volt, és a program segítségével regisztrált a közelmúltban, RÁT-ot kap, de közfoglalkoztatásban még nem vesz részt. Az utca nyolc háztartásából (hét házból) két férfi és két nı került be közfoglalkoztatásba, a feladatuk – nem meglepı módon – ároktisztítás, bozótvágás, főnyírás, illetve az az asszony, akinek egészségi állapota erısen megromlott, utcát söpör. Mind a négyen napi hat órában, május és szeptember között (120 napig, éppen a szezonális alkalmi munkák ideje alatt) dolgoznak - havi 44 500 forintért.
A közfoglalkoztatás terén a program eredménye még talán az, hogy egy szociális gondozói végzettséggel rendelkezı roma asszony közfoglalkoztatottként a Petıfi utcaiak szociális gondozását végi. İ a falu más részén lakik. (Más nézıpontból: az egyébként is kötelezıen ellátandó, de eddig a cigánysoron élıknek nem nyújtott szociális alapfeladatokat látja el. Hiába tudjuk, hogy az eddigi állapot törvénysértı volt, s a mostani sem kellene, hogy ebben a formában állandósuljon, azt gondoljuk, hogy nem lehet bizonyos lépcsıfokokat átugrani. A tökéletes elutasításból nem megy egyik napról a másikra az egyenlı bánásmódhoz való jog mindenkire vonatkozó alkalmazása. Súlyos mondat ez, de kis, zárt közösségek tartós szemléletváltozása – különösen a mai politikai környezetben –, az elfogadtatás módozatai kisebb, remélhetıleg csak átmeneti kompromisszumokra kényszerítenek.)
1. 5. Együttmőködés a CKÖ-vel
A program kezdetén a Cigány Kisebbségi Önkormányzat aktívabbnak tőnt a program támogatását illetıen. Három képviselıjük közül az elnökre lehet számítani, ígéreteit betartja, ezek azonban elsısorban tárgyi dolgok (mész, meszelı, gyereknapra, ballagásra hozzájárulás). A másik két képviselı teljesen passzív, a munkában egyáltalán nem vesz részt, nem is látjuk ıket, sıt egyikük aláírásokat győjtött, hogy a Petıfi utcából ne költözzön senki a Béke útra, a „jó cigányokhoz” a levegıt rontani. Az elmúlt pár hónap tapasztalata alapján az CKÖ mőködése inkább formális, a településen élı cigányok (így a Petıfi utcai lakók életében is) nem oszt, és nem szoroz, a helyi közéletben számunkra nem érzékelhetı a tevékenységük. Ettıl függetlenül nem hagyjuk ezt a szálat sem veszni. Az idıs, beteg elnökkel jó viszonyt ápolnak a helyi munkatársaink, javaslataink vannak a géci cigány családok markánsabb érdekképviseletére, a CKÖ-vel együtt.
20
A településen él a térség országgyőlési képviselıje, aki történetesen roma ember. Vele is építgetjük az együttmőködést.
2. Lakhatás
2. 1. A konkrét probléma
Minden telepfelszámolási vagy lakhatást javító elképzelésnek az elsıdleges oka a látvány maga: az elkülönülten álló lakóépületek nem jelentenének önmagukban problémát, mondhatnánk cinikusan – vö. a luxus lakóparkokkal, ahol az ott élık önként választják a szegregált létet. Természetesen a nem önként vállalt szegregáció más - súlyos tünete a mögötte álló ismert jelenségeknek. A szociális indítékú lakhatási programok, a mélyszegénység minden paraméterét magán viselı lakóhelyek emberhez méltatlan voltát akarják felszámolni. A szegregált elhelyezkedés azonban a kirekesztés egyéb, nem mindig tárgyi formájának a meglétét még inkább szembe ötlıvé teszi: az elkülönült lakórészek e tényezık együttes szimbólumai. Ennél fogva a probléma nem fogható fel pusztán lakhatási kérdésnek: akár új ház vagy lakás a megoldás, akár a meglévı felújítása, a „járulékos tünetek kezelése” nélkül mélyre ható változás nem következik be. (Az iskolázatlanság, a foglalkoztatás hiánya, ebbıl következıen nagyon kevés egy fıre esı jövedelem, amely gyakorlatilag az ellátásokból áll össze. Egyenes következmény a munkakultúra hiányossága, a gyerekek fizikai és mentális ellátottságának katasztrofális helyzete.) Mindezek a megállapítások természetesen nem csökkenthetik a lakóházak rendbe tételének szükségességét.
2. 2. A szocpolos építkezés árnyoldala és a következmények
A Petıfi utcai házak közül öt szocpolból épült, az elmúlt tíz évben. A ’90-es évek második felében, végén konjunktúrája volt a szociálpolitikai támogatásra iparszerően rátelepült vállalkozásoknak. Alapvetı probléma, hogy a törvény sok kiskaput szabadon hagyott, amelyekre jó érzékkel reagált a „piac”. Nagyon sok családnak otthonteremtésre szinte egyetlen lehetıséget a gyerekek után járó szocpolból való építkezés jelentett. Vidéken, kis
21
települések önkormányzatai a házépítéshez szükséges telkeket általában igen méltányos áron biztosítottak. Érdekes, de ma már nem sok jelentıséggel bír az a tény, hogy az egyes települések milyen szisztéma szerint osztották a parcellákat. Magyargécen is két szegregált településrész van, mindkettıben a házak túlnyomó többséggel szocpolból, vagy annak segítségével épültek, mégis nagy a különbség közöttük. A Béke úti cigány családokat nem verték át a vállalkozók, sıt, volt olyan interjú alanyunk, aki elmondta, hogy a polgármester maga segített a banki ügyintézésnél. A Petıfi utca összes új építéső házánál fél- vagy még annál is kevésbé kész állapotban hagyták ott az épületeket a vállalkozók. Ami megvan, az is bontott, nem szabványos anyagokból, a minimális igényesség nélkül készült. Sok helyen lehetne felelısöket keresni. Az ellenırzés, a kedvezmény feltételeinek szabályozása állami feladat lett volna, amint a helyi önkormányzatok korlátozása is abban, hogy ne azt a végtelenül egyszerő megoldást válasszák, hogy - többnyire – a falu szélén jelöljék ki a sok gyerekes, „problémás” családok otthonaihoz a telkeket. (Van olyan példa, hogy a települési rendezési tervek során a kistérségi társulás utasította az építési osztályt arra, hogy mely településrészeken adhat ki roma családoknak építési és/vagy lakhatási engedélyt, és hol nem. Jegyzıkönyv visszakereshetı, országos jelenség.) Már ekkor látni lehetett/kellett volna, hogy a meglévı szegregátumokat újabbakkal szaporítjuk. A szociális ellátórendszer sem küldött vészjelzéseket
a
visszaélések
tendenciózus
jelenségérıl,
a
vállalkozók
korlátlan
garázdálkodásáról. Utóbbiak felelısségét nem érdemes emlegetni, annyit csaltak, amennyit a rendelkezések, a korrupció és saját etikájuk engedett. A koronát az építész hatóság – végsı soron a közigazgatás - tette fel a rendszerre, amikor ezekre a félkész házakra használatba vételi engedélyt adott ki. Ez a momentum valamelyest magyarázható azzal, hogy ebben a fázisban már leginkább csak az építtetı családon csattant volna az ostor. Tételezzük fel jóhiszemően, hogy a sajnálat munkált az építészhatóságnál az engedélyek kiadásakor. Ám, akadnak szép számmal még használatbavételi engedély nélküli házak is, torzó-szerő, a befejezetlenségtıl még rohamosabban amortizálódó állapotban. Hogyan van az, hogy ide állandó lakcímet kaphatnak a tulajdonosok, és késıbb a szaporodó számú gyerekeik is? Az önkormányzatnak nem kell vizsgálnia, egy csecsemı születésénél, hogy engedély nélkül épült - kvázi nem létezı - lakásba fogják bejelenteni? A tulajdoni lapon hogyan lehet szerepeltetni a MÁK jelzálog jogát tíz évig, a szociálpolitikai támogatás egyébként egyetlen kontrolljaként, ha nincs használatba vételi engedély? Hogyan került rá a tulajdoni lapokra ez a jelzálog? Mit tett az építészhatóság, amikor az esetlegesen meglévı építési tervekhez képest a valóság vissza sem köszön? Miként volt az lehetséges, hogy a bankok szemet hunytak, amikor három
22
megyével távolabbi lakcímre kérték a szocpol kifizetését, majd a maradék 25%-ot vajon ki vette fel, mert ezek a részletek már teljesen összefolytak az érintett családok fejében, és örültek, ha valamilyen tákolt tetı volt a fejük felett? Megannyi, a mostani helyzet szempontjából már kevéssé releváns kérdés. Azonban a siralmas állapotú végeredményen túl, - ami maga, a pejoratív eposzi jelzıvé vált „szocpolos” ház – más, - a megoldási javaslatok kidolgozását akadályozó - hátrányokat is jelent a kontroll nélküli szocpol rendszer.
Amikor elkezdtünk gondolkodni különbözı megoldásokon, a fél-szocpol felvétele is felmerült. A Petıfi utcai családok többségének ez a lehetısége megvolt egészen a közelmúltig, a kedvezmény befagyasztásáig. Azokra a gyerekekre, akikre nem igényelték a szocpolt, mert az építkezés után születtek, félszocpol kérhetı. Azonban a bank „jóindulatúan” figyelmeztetett bennünket, hogy jobb lenne nem bolygatni a szocpol kérdést ott, ahol a papírok nincsenek rendben, mert a bennük élı családok nagyon megjárhatják. Ha még nem járt le az állam tízéves jelzálog joga, és pl. hozzáépítésre igényelnének félszocpolt a kedvezményezett családok (amibıl kisebb felújításokat is terveztünk), a MÁK vizsgálhatja, hogy az alapkritériumoknak megfelel-e a bıvítendı ház. Erre esélye sincs egyetlen háznak sem a Petıfi utcában, hiszen nincs víz, a csatornára sincsenek rácsatlakozva, a villanyt pedig „szabálytalanul vételezik”, vagyis hivatalosan az sincs. Így, még az is elıfordulhatna, hogy vissza kellene fizetniük az ilyen szempontokból szabálytalanul felhasznált szociálpolitikai támogatást, nemhogy újat kapnának. Vagyis, azt is meg kell gondolnunk, milyen kezdeményezéssel, mennyit ártunk. Minél jobban átláttuk a részleteket, annál reménytelenebb volt a helyzet, s egy elkeseredett pillanatban magunk is különbözı szabálytalan megoldásokat kezdtünk kitalálni, ami nonszensz. A szolgáltatókat szerencsére nem érdekli, hogy a házak jogi státusza milyen. Ha kifizetik a tartozásokat, visszakötik a villanyt, bevezetik a vizet.
2. 3. Elképzelések, javaslatok
Nagyon nehéz kérdés volt, és ma is az, hogy milyen irányban mozduljunk el a lakhatási körülmények jobbítása terén. Három verziónk van, egyik sem nélkülözi az irreális elemeket. a) teljes telepfelszámolás. b) felújítás, „utca-csinosítgatás” c) az a) és b) megoldás keveréke: részleges és fokozatos elköltöztetés.
23
a) Természetesen a legjobb megoldás az lenne, ha minden családot el lehetne költöztetni oda, ahova vágyódik, s mellette nagyon intenzív után-követı munkát folytatni. A családgondozás és közösségi formák változatlan megtartása, sıt, alkalmasint erısítése alapfeladat ebben a változatban, mint az intézményi együttmőködések életben tartása is, még hosszú ideig, amíg automatizmussá nem válik. Nem teljesen utópisztikus elképzelés, csak annyiban, hogy: 1. nem mindenki akar elköltözni az utcából, de gyanítható, ha egy közeli, szépen felújított, kényelmesebb lakást mutatnánk új otthon lehetıségeként, nem ütköznénk ellenállásba. 2. nagyon sok pénzbe kerül. Az SZMM teleppályázatára fordítható pályázati összegnek csak töredékét szabadították fel, s a kiírás feltételei szerint ez a megoldás Magyargéc számára nem járható1. 3. A pályázati feltételeken túl az is gond, hogy a falu közössége jelenleg még nem befogadó a Petıfi utcaiak beköltöztetésére. Így az is kérdés, ha egy következı teleppályázatnál ismét az önkormányzatnak kellene pályázni, megtenné-e a testület? Amennyiben maradna az intenzív szociális munka, talán igen, de konzorciumi partnerként nagyon jól jönne egy független – civil – szervezet. Azért fontos hangsúlyozni a független civilséget, mert a településen politikai (és gyöngébb egyházi) törekvések is látszanak a szegregátum problémáinak megoldására, de mindkettıben igen hangsúlyos a büntetı szankciók segítségével való „nevelés”, mint módszer. Ezzel a program nem ért egyet. 4. az elköltöztetett családok magasabb életszínvonalának megırzése, a fenntarthatóság biztosítása csak akkor lehetséges, ha a folyamatos munka biztosított a családok számára. Azoknak, akik egészségügyi állapotuk vagy koruk miatt nem tudnak dolgozni, az ellátások és szolgáltatások olyan folyamatosan és biztonsággal igénybe vehetı rendszerét kell kidolgozni a szociális szakembereknek, amely szerény, de biztos megélhetést biztosít. Ilyenek lehetnek: a szociális étkeztetés, az adósságkezelés, lakásfenntartási támogatás, szükség esetén a védett fogyasztó intézménye,
1
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány telepfelszámolást célzó pályázati programjára szánt egymilliárd forintot a gazdasági válságra hivatkozva a kormány áprilisban zárolta. Igaz, május végén 250 millió forintot megnyitottak: ez errıl szóló 13/2009. (V.29.) SZMM-ÖM együttes rendelet a 2009. május 29-i Magyar Közlönyben jelent meg. A kizárólag települési önkormányzatoknak szóló pályázat beadási határideje június 15. (Mindezek mellett a jelenlegi pályázati kiírás több szempontból sem felel meg a magyargéci Petıfi utca számára.)
24
közgyógyellátás. Mindez nyugdíj, rokkant nyugdíj, rendszeres szociális segély, vagy más, az illetı állapotának megfelelı ellátás mellett. A RÁT és a közmunka nem igazi alternatíva, de ha nincs jobb, azt is minden esetben igénybe kell venni.
Ha teljesen elrugaszkodunk a realitástól, a hét család elköltöztetésének költségeit pillanatnyilag csupán becsülni tudjuk. Magyargécen viszonylag magasak az ingatlanárak, egy, mondjuk két szobás komfortos ház kis telekkel cca. 6-7 millió Ft. Olcsóbban csak olyan régi házat lehet venni, amelynek a felújítási költségei és a vételár együtt nagyjából ugyanennyi lesz. Ügyvédi költségekkel együtt ez összességében legalább 50 millió Ft. Azért csak hét családról beszélünk, mert egy családnak épül a háza Rimócon (szocpolból), ık már szívesen költöznének, és van is realitása a hírek szerint. Telket venni és arra új házakat építeni még költségesebb. A faluban élı országgyőlési képviselı felajánlotta a tulajdonában lévı földeket, amelyek nem közmővesek (de közel vannak hozzá), és a másik szegregátum, a „jó cigányok” lakóhelye közelében találhatóak. A falu szélén, csak a másik irányban. Csöbörbıl vödörbe – ez a megoldás semmilyen támogatással nem bír a terveink között.
b) A meglévı házak felújítása. Hét ház kerülhet szóba ennél a megoldásnál, hiszen egyik ház életveszélyes, errıl építész szakvéleménnyel rendelkezünk. Az ott lakó kétgyerekes család elhelyezésére átmeneti elképzeléseink vannak (rokonság, felnıtt gyerekek bevonása; esetleg szociális otthon), a végleges megoldás még nem rajzolódott ki. Az életveszélyesség tényével az önkormányzat nem foglalkozik: állítása szerint nincs szükséglakása, de a fı érv az, hogy magántulajdonú a ház, nincs elhelyezési kötelezettsége a hivatalnak. Az összes házat felmérte építész szakember. Részletek az általa készített szakvéleménybıl:
„Az épületeket a megbízott vállalkozó un. szerkezet-kész, illetve még azt sem elért állapotban bocsájtotta a tulajdonosok rendelkezésére. Tudomásom szerint használatbavételi, illetve lakhatási engedéllyel az épületek nem rendelkeznek. Az egész építkezés tipikus példája annak, hogy a megfelelı mőszaki felügyelet és ellenırzés nélküli beruházások milyen eredményhez vezethetnek. Rendelkezésemre egyetlen használatbavételi engedély kérelem állt. ... A tervezett 1,50 x1,50-es nyílászárók helyett 1,40 x 1,40-es nyílászárók, illetve bontásból beszerzett ablakok kerültek beszerelésre. Az épületek vakolása nem készült el, egyszerő HB 30-as téglafalakkal, szigetelések nélkül lettek azok birtokba adva, számomra érthetetlen és 25
elfogadhatatlan módon. Az épületek alápincézve nincsenek, az alapnál itt-ott látható visszahajtott bitumenes szigetelés a technológiai folyamatok hiányosságai miatt megsérültek, a szükséges kavicságyazat hiánya miatt a házakat a lejtıs területen a víz alámossa. ... A belsı vakolatok nagy részét - ahol azok egyáltalán vannak -, házilagos és rossz minıségben vélhetıen utólagosan a tulajdonosok készítették el. Az épületeken a tetı héjazatok sok helyen sérültek, hiányosak. A pala-, illetve cserépborítások alatt fólia nincs, a lécezések a fıtartók hibái és az illesztések hiányosságai miatt sérültek. Szemmel is jól látható, hogy az esıelvezetés már a birtokbavétel idején sem volt megoldva, így aztán az ereszek hiánya miatt a tetıkrıl lefolyó víz is tovább rontotta az épületek állagát. ... A „B” jelő és a „C” jelő épületeknek forgalmi értéke nincs, azoknak lakhatóvá tétele olyan összegbe kerülne, ami nem biztosítana piaci értéket, száraz mőszaki és kizárólag mőszaki szemmel nézve azok felújítása nem lehetséges, az ott élık elhelyezésére más megoldást kell találni. A „D” jelő épület életveszélyes, a lakók veszélyeztetése fokozott. Statikai szakvélemény birtokában félı, hogy a házban lakókat azonnal és soron kívül kitennék a házból, elhelyezésükrıl az önkormányzatnak kellene gondoskodnia. A fennmaradó négy épületen két ütemben lehetséges és kellene munkákat elvégeztetni. Az elsı ütemben állagmegóvási munkákra van szükség, mielıtt ez a négy épület is a másik három sorsára jut. ... Összegzés: Vízelvezetési munkák: Gépi munka és anyagár 100.000 Ft Munkadíj: 45.000 Ft 145.000 Ft Tetık javítása, anyagár 180.000 Ft Munkadíj: 130.000 Ft 310.000 Ft Padlószint megemelése, szigeteléssel 210.000 Ft, ami tartalmazza a munkadíjat 210.000 Ft Nyílászárók cseréje. Anyagár 100.000 Ft .Munkadíj: 60.000 Ft 160.000 Ft Oldalfalak szig.-e és vakolás 100.000 Ft Munkadíj: 145.000 Ft 245.000 Ft Tetıtéri födém szig-e 30.000 Ft Vizes helyiségek javítása: 25.000 Ft Elektromos év-i és szerelési munkák: 40.000 Ft …................... Összesen: 1.165.000 Ft Az általam leírt legszükségesebbnek ítélt munkák várható bekerülési ára, tehát épületenként 1,2 millió Ft. Tekintettel arra, hogy véleményemet szemrevételezéssel írtam, dokumentáció és egyéb anyagok nem álltak rendelkezésemre, a kalkulált összeg becsült értéknek tekinthetı. Amennyiben az általam helyrehozhatónak ítélt négy épület felújítására sor kerül, szükség lenne a munkák megkezdése elıtt egy statikai véleményre is. ... a kivitelezés teljes idıtartamára mőszaki felügyeletet kell biztosítani. Felhívom a figyelmet arra, hogy az Építési Szabályzat szerint az elévülési idı 10 év, és azoknál az épületeknél, ahol ez még nem járt le, lehetıség lenne a büntetıfeljelentésre. A látottak alapján erre bıséges ok lenne.” Az építész véleménye szerint tehát négy házzal érdemes számolni, ha felújításba kezdünk. A fenti számolás alapján 5 millió Ft a minimális felújítási összeg, de
26
ezzel nincs megoldva a közmővek hiánya. Legsúlyosabb gond a víz, a több száz méterre lévı közkútról hordják az emberek azt. Abban a három házban, ahol ki volt építve a vízvezeték, mára már nem használhatóak a vezetékek, általában szétfagytak, miután a szolgáltató levágta azokat a rendszerrıl. A visszaszerelés ill. a bevezetés költségei számottevıek, és kizárólag a szolgáltató szakemberei végezhetik el. Az interjúzás során megkérdeztük a tartozásokat is. A lakók nagyjából jól emlékeznek a víz és villany kintlévıségeik összegére. Pontos adataink az idıközben elindított adósságkezelési szolgáltatás elıkészítése során lettek, hiszen a kistérségi munka során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szegény, gyerekes családok folyamatosan küzdenek a rezsi hátralékaik kiegyenlítésével. A kistérség több településérıl is rendelkezünk összesített adatokkal víz-, villany- és gáz hátralékokról, amelyek egyértelmően az adósságkezelés bevezetését indokolják. Nem csupán a szegregált részek nyomorúságos körülmények közt élı családjai számára, hanem azoknak is, akik erejükön felül próbálják az adósságaikat kiegyenlíteni. A rendelet szerint adósságkezelési szolgáltatást csak a 40 000 fıt meghaladó városoknak kötelezı mőködtetni, tapasztalataink szerint azonban a hátrányos helyzető kistelepülésen élıknek szintén szükségük lenne rá.2 A szolgáltatás kötelezı elemei miatt (képzett adósság tanácsadó alkalmazása, adminisztratív költségek) célszerő lenne kistérségi szinten megszervezni azt. Ennek elıkészítése a program keretében zajlik jelenleg. A magyargéci lakhatási projekt továbbvitelében alapvetı fontosságúnak
ítéljük,
hogy
a
szóban
forgó
családok
részesüljenek
adósságkezelésben – és a mellette kötelezı lakhatási támogatásban -, mert akár költöztetés, akár felújítás a munka kimenete, a jobb életkörülmények fenntartása beépített biztosítékok nélkül nem megy. Az emelkedı rezsi költségeket fizetni kell, s mostani jövedelmi viszonyaik mellett ez nem látszik folyamatosan biztosítottnak. Az adósságkezelés egy lehetıség, hogy ne zuhanjanak vissza abba a mostani helyzetbe, ahonnét jelentıs segítség nélkül nem tudnak kilábalni. A felújítási költségekhez azokat az adósságokat – és annak kamatait is – be kell kalkulálni, amelyek visszafizetése nélkül a szolgáltatók nem biztosítják a 2
A Szociális törvény elıírása szerint adósságkezelés csak a 40 ezer feletti lakosságszámú településeken kötelezıen ellátandó önkormányzati feladat, így éppen azokon a hátrányos helyzető kistelepüléseken, ahol a szegény családok jelentıs adósságokat halmoztak fel, többnyire nem biztosított ez a szolgáltatás.
27
közüzemeket. Ennek az összegnek a biztosítására egy alap létrehozásában gondolkodunk, győjtjük az országban erre kidolgozott módszereket. Az önkormányzatok meggyızése (helyi rendelet módosítása) sem egyszerő: ha csak a „cigánysorokon” élık érdekére hivatkoznánk, eleve kudarcos vállalkozásnak tőnik a törekvés. Emiatt – is – győjtjük a települési összesített adatokat. Az adósságkezelés mostani kritériumai is felülvizsgálatra szorulnak, mert pl. a 6 hónapon túli kitétel egyáltalán nem szolgálja a prevenciót, az államnak is jóval többe kerül az addig felhalmozott tartozás 90%-ának a kiegyenlítése. Hasznosabb és életszerőbb lenne mind a felhalmozott tartozás összegének mértékét, mind a fizetések elmaradásának idejét csökkenteni.
A magyargéci helyszín adottságainál átmeneti megoldások is szóba kerültek. A víz hiánya miatt felmerült kinti WC-k és derítı gödrök építése. Ezt azért vetettük el, mert egyrészt a legtöbb udvarban van kinti WC, hogy milyen állapotban, azt ne firtassuk. Másrészt nem tőnik jó üzenetnek, ha egy egyszerő deszka felépítményt vásárolunk, és elsı lépésként azt próbáljuk a férfiakkal megcsináltatni. Az elvvel nem értünk egyet: ez maga a tökéletes „gettó csinosítgatás”. Ha mégis, ezt a közösségi és családgondozói munka során megoldható feladatnak gondoljuk, de tekintettel a télre és a sok gyerekre, mégis inkább a víz házon belülre való bevezetését szeretnénk elsısorban megoldani. Két udvaron is van ásott kút, amelyeknek a kitisztíttatását tervezzük, valamint a többi családnál kutak fúrásában is gondolkodunk. Tesszük ezt azért, mert a vezetékes víz nógrádban a legdrágább, s a még el sem indított adósságkezelés nélkül félı, hogy nagyon hamar ismét adósságcsapdába – megint víz nélkül – maradnak a családok. Ha az építész által javasolt négy ház felújításába kezdenénk, kérdés, mi történjék a másik hárommal? Az életveszélyessé nyilvánítottat le kell dózerolni, nehogy valaki elfoglalja. A másik kettınél pillanatnyilag nincs koncepciónk. A c) változatban szerepel egyfajta elképzelés.
c) A teljes telepfelszámolás és a meglévı házak javítgatása, felújítása mellett elképzelhetı egy úgynevezett vegyes, a kettı kombinációjából adódó megoldás. A kiindulás még tavalyról származik, amikor a polgármester leszögezte, hogy nem tudná a település lakosságával elfogadtatni, hogy a Petıfi utcaiak beköltözzenek a faluba. Kérdésre, hogy fokozatosan, idıt hagyva, hogy hozzászokjanak mégis a
28
leghumánusabb
megoldáshoz,
egy-két
családonként,
idıben
elnyújtva
elképzelhetınek tartja-e a családok beköltözését, a válasz némi gondolkodás után igen volt. Ezért megfontolandó, hogy azokat a még fiatalabb házaspárokat, akiknek a gyerekei is kisebbek, és nagyon szeretnének elmenni a Petıfi utcából, segítenénk elsıre hozzá, hogy beköltözzenek a faluba. Éppen ezeknek a családoknak a házai azok, amelyeket még érdemes felújítani, így a maradni szándékozó idısebbek átköltözhetnének ezekbe a jobb állapotú szocpolos házakba.(„nem megyek én innét már sehova, csak a temetıbe”)
A b) és c) megoldáshoz nem igen képzelhetı el pályázati forrás, mert nem teljesíti a telep megszüntetésének és a teljes lakosságnak az integrált lakókörnyezetbe való elköltöztetési elıírását. Az ésszerőség miatt mégis végiggondolásra javasolnánk. Egyfelıl a település hajlandósága a befogadásra, a közben beköltözık „bizonyítása”, hogy képesek a normáknak megfelelni, másrészt az intézkedések szerényebb költségei érveket jelenthetnek a hibrid megoldás mellett. Példa: Évente két család számára új ház integrált lakókörnyezetben, ezzel párhuzamosan a két legrosszabb házból átköltöztetés az üresen maradottakba, amelyeken elızıleg a minimális állagmegóvási és felújítási munkák elvégzésre kerülnek. Természetesen a jelenlegi körülmények folyamatos javítása az egész utcában, a még lakott házakban szükségesek, a költséghatékonyság ebbıl a szempontból nem elsıdleges szempont. A rossz állagú házakat azonnal le kell bontani és a sittet eltakarítani, amint a kiköltözés megtörtént.
3. Fenntarthatóság
Fontos és szükséges mind az intézményi együttmőködéseket, mind a szakemberek fokozódó bevonódását szinten tartani és tovább fejleszteni. E törekvés abból a szempontból pénzkérdés, hogy ezeket a kapcsolatokat, a jelzırendszeres megbeszéléseket életben kell tartani, folyamatosan generálni és ápolni. Ehhez elkötelezett szakember/ek szükséges/ek. Pillanatnyilag csak a programban dolgozó kollégák kezdeményezik és katalizálják a folyamatokat. Az ı munkáltatásuk költségeit a program biztosítja ebben az évben még. A településen jelen lévı SZGYP azonban sokkal többet is tesz: szolgáltatásokat mőködtet (gyerekház, iskolai koordinátor, szociális munka, adományozás, hiányzó szabadidıs tevékenységek biztosítása iskola idıben és azon túl a gyerekek számára, érdekképviselet, szakmaközi megbeszélések), ezért is fontos lenne, ha a program egyes munkatársai
29
beépülnének a helyi ellátórendszerbe. A gyerekházas pályázat (TAMOP) – még ha küzdelmes is – egy példája lehet, lesz ennek a beépülésnek. A lakhatási alprogram szociális munkása is nagyszerően „szervülhetne” a kistérségi Szociális Szolgálatba, hiszen már most is sok terhet levesz a helyi gyerekjólétis és családsegítıs kolléga válláról. Amennyiben sikerül az adósságkezelési szolgáltatást elindítani néhány településen, a program által finanszírozott adósságkezelı tanfolyamot elvégzı szakemberünknek is a szociális társulásban lenne a helye. Mindezek ajánlások a SZGYP részérıl, és igyekszünk meggyızni a döntéshozókat, hogy azok a humánerıforrás befektetések, amelyeket javaslunk – magas szakmai tudású, jó szemlélető szakemberek – megtérülnek az évek során. A gyerekprogram indikátorait is javasoljuk figyelembe venni.
A „bázis” fenntarthatósága nem csak a lakhatási program szempontjából volna üdvös. A településen többször megfogalmazott hiány az ifjúság számára bármilyen program szervezése. Túl azon, hogy a nyári programok, a napközi, a tanulást segítı foglakozások, a nyári tábor és egyéb szabadidıs programok jó lenne, ha meghonosodnának. A bázisból közösségi házat azonban nem lehet egyik hónapról a másikra kialakítani. A Petıfi utcát (és részben a település egészét) érintı munka része a közösség szervezése, közösségi programok biztosítása szülık és gyerekek számára. Az elsı összejövetelek, közösségi akciók sikerrel lezajlottak, és a további programok fizikai feltételei részben már adottak az önkormányzattól bérelt, a falu központjában lévı helyiség birtoklásával. A szociális munka „irodája” alkalmas arra is, hogy mindenki számára nyitott közösségi ház funkciót töltsön be. Ezt tekintjük a helyi program „bázisának”, amelyre ráépíthetık a közösség erısítését (együttgondolkodás, információszolgáltatás, érdekérvényesítés stb.), a szülık és gyerekek szabadidejének értelmes, szervezett kitöltését szolgáló elfoglaltságok. Ezért a bázis fennmaradása elemi érdeke a programnak, de a településnek is. Távlati elképzelés egy civil szervezet létrehozása, amely már képes lesz önmagát és a bázisból fejlesztett közösségi házat szervezni és fenntartani. Amíg ez megtörténik, és a program már nem tudja bérelni, az önkormányzatot fogjuk kérni, hogy változatlan formában bocsássa a programok rendelkezésére. Természetesen felelıs kell, ezért követünk el mindent, hogy legalább a szociális munkás, mint a folytonosságot biztosító személy megmaradhasson.
A fenntarthatóság fogalma a SZGYP-ben erısen kapcsolódik a szövetkezeti modell támogatásával. A részletek mellızésével – mert még a szövetkezet is a formálódás
30
idıszakában van -, mégis nagyon számítana a lakhatási program a majdani „építészeti lábra”. A felújítási munkák minden eleme elvégezhetı lenne egy ilyen vállalkozás keretei között, a tervezett biotégla gyártás pedig a költségek kímélésében lehetne jó eszköz.
Az idıszakos kistérségi akciókhoz (nyári programok, egészségügyi szőrések) Magyargéc már részben most is kapcsolódik, ezt a jövıben is fenntartanánk. Amint a szegregátum érdekében végzett munka egyre jobban beágyazódik a település életében, annál kevésbé szeretnénk csak a Petıfi utcára tervezett, kitüntetett lépéseket tenni (kivéve a konkrét lakhatásban). Az egyéb, gyerekeknek, szegény családoknak tervezett folyamatokba mint egy, a többi kistérségi település szándékozunk részt venni, természetesen az egész falu lakosságát számításba véve. A fenntarthatóság egyik záloga, a sokszor leírt intenzív, szinte settlemente-szerő jelenlét, amely szakmai munkán alapul. A megkezdett tevékenységek akkor érnek valamit és akkor hoznak eredményt, ha a támogató munkát hosszú idıre, évekre képesek vagyunk biztosítani. Ez a munka nem lehet kampány jellegő, nem projektszerő, és nem igazán látványos rövid távon.
Visszaesésekre,
kudarcokra számítani
kell,
munkánk
alanyai
nem
gépek,
meglepetéseket okozhatnak – szerencsére – hol ilyet, hol olyat. A lakhatást segítı törekvések olyanok, mint a jó szociális munka: szinte észrevétlenül van jelen, de biztonsággal, mindig igénybe vehetı.
31
