MAGYAR TUDÓS TÁRLAT

MAGYAR TUDÓS TÁRLAT

2017

MAGYAR TUDÓS TÁRLAT – 2017 A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár kiadványa

Budapest Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár 2017

A gyűjtőmunkát és a kiadvány szerkesztését végezték: Csicsmann Mihály, Eötvös Péter Mátyás, F. Kripner Veronika, Hernádi Ildikó, Horváth Tamás, Huszár Dóra, Kungl Evelin, Kosztolnyik Krisztián, Pecsenyicki Nikolett, Pál János, Révész Márta, Tóth-Barbalics Veronika, Vincze Petronella, Zubor Ferenc

Felelős kiadó: dr. Estók János

A kiadvány létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. www.nka.hu

Tartalom

Előszó ......................................................................................................................................... 7

Akikről születési évforduló kapcsán emlékezünk meg .............................................................. 9 100 éve született .................................................................................................................. 10 Bánó István ....................................................................................................................... 10 Bartha Ferenc .................................................................................................................... 10 Bezzegh László ................................................................................................................. 11 Bölcskei Elemér ................................................................................................................ 12 Edelényi Béla .................................................................................................................... 13 Horváth János.................................................................................................................... 14 Jámbor Béla ...................................................................................................................... 15 Knoll István ....................................................................................................................... 16 Xántus János ifj ................................................................................................................. 17 125 éve született .................................................................................................................. 18 Faller Gusztáv ................................................................................................................... 18 Gimesi Nándor .................................................................................................................. 18 Husz Béla .......................................................................................................................... 20 Ihrig Károly ....................................................................................................................... 21 Jablonszky Jenő ................................................................................................................ 23 Kertay Nándor ................................................................................................................... 24 Loczka Alajos .................................................................................................................... 24 Matics Árpád ..................................................................................................................... 25 Sümeghy József ................................................................................................................ 26 Szász Nándor .................................................................................................................... 27 150 éve született .................................................................................................................. 29 Almásy György ................................................................................................................. 29 Beke József ....................................................................................................................... 30 Héjjas Endre ...................................................................................................................... 30 Kaán Károly ...................................................................................................................... 31 Kertész Kálmán ................................................................................................................. 33 Konek Frigyes ................................................................................................................... 35 3

Krippel Móric.................................................................................................................... 36 Küzdényi Szilárd ............................................................................................................... 36 Lőrenthey Imre.................................................................................................................. 37 Ruzitska Béla .................................................................................................................... 38 175 éve született .................................................................................................................. 39 Entz Géza id. ..................................................................................................................... 39 Feketeházy János .............................................................................................................. 40 Grubiczy Géza................................................................................................................... 41 Kherndl Antal .................................................................................................................... 42 Staub Móric ....................................................................................................................... 42 200 éve született .................................................................................................................. 44 Gyürky Antal ..................................................................................................................... 44 Irinyi János ........................................................................................................................ 45 250 éve született .................................................................................................................. 47 Varga Márton..................................................................................................................... 48 275 éve született .................................................................................................................. 49 Born Ignác ......................................................................................................................... 49 Müller Ferenc József ......................................................................................................... 50 Szabó József ...................................................................................................................... 51 Tessedik Sámuel ................................................................................................................ 51

Akikről halálozási évforduló kapcsán emlékezünk meg .......................................................... 55 50 éve hunyt el ..................................................................................................................... 56 Andreánszky Gábor .......................................................................................................... 56 Barlai Ervin ....................................................................................................................... 57 Cholnoky László ............................................................................................................... 58 Greschik Jenő .................................................................................................................... 59 Kocsis Pál.......................................................................................................................... 61 Kotlán Sándor ................................................................................................................... 62 Rakcsányi László .............................................................................................................. 64 Széchenyi Zsigmond ......................................................................................................... 65

4

Teichmann Vilmos ............................................................................................................ 67 Vladár Endre ..................................................................................................................... 68 75 éve hunyt el ..................................................................................................................... 70 Benedek Pál ...................................................................................................................... 70 Czobor László ................................................................................................................... 70 Koch Ferenc ...................................................................................................................... 71 Kubacska András .............................................................................................................. 72 Lendl Adolf ....................................................................................................................... 73 Ruffy Varga Kálmán ......................................................................................................... 75 Teleki Sándor .................................................................................................................... 76 100 éve hunyt el ................................................................................................................... 77 Bierbauer Lipót Ferenc ..................................................................................................... 77 Darvai Móric ..................................................................................................................... 77 Déchy Mór ........................................................................................................................ 78 Felletár Emil...................................................................................................................... 79 Hoszpotzky Alajos ............................................................................................................ 80 Jattka Ferenc ..................................................................................................................... 81 Lázár L. Pál ....................................................................................................................... 82 Lőrenthey Imre.................................................................................................................. 83 Monostori Károly .............................................................................................................. 84 Pap János Dezső ................................................................................................................ 86 Rátz István ........................................................................................................................ 87 Sporzon Pál id. .................................................................................................................. 89 Sporzon Pál ifj................................................................................................................... 90 Szarvasy Imre .................................................................................................................... 92 Tangl Ferenc ...................................................................................................................... 93 Tömörkény István ............................................................................................................. 94 125 éve hunyt el ................................................................................................................... 95 Berde Áron ........................................................................................................................ 95 Keleti Károly ..................................................................................................................... 96 Kiss Ferenc id. .................................................................................................................. 98 Kozma Ferenc ................................................................................................................... 99 Mihalik János .................................................................................................................. 100 Nendtvich Károly Miksa ................................................................................................. 101

5

150 éve hunyt el ................................................................................................................. 103 Almási Balogh Pál .......................................................................................................... 103 Csányi Dániel .................................................................................................................. 104 Ganz Ábrahám ............................................................................................................... 104 175 éve hunyt el ................................................................................................................. 106 Wittmann Antal ............................................................................................................... 106 200 éve hunyt el ................................................................................................................. 108 Jacquin Miklós József ..................................................................................................... 108 Kitaibel Pál...................................................................................................................... 109 Leibitzer János ................................................................................................................ 110

6

ELŐSZÓ

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Mezőgazdasági Könyvtára 2017-ben immár ötödik alkalommal adott otthont a Magyar Tudós Tárlatnak. A programsorozat keretében megvalósított kiállításon és a hozzá kapcsolódó rendezvényeken – a hagyományt folytatva – az agrártudományokban és annak határterületein tevékenykedő, értékteremtő szakembereknek állítottunk emléket. A program 2013-ban indult, amikor azoknak a tudósoknak a portréját, valamint szakmai életrajzát gyűjtöttük egybe és állítottuk ki, akiknek az adott évhez kapcsolódott születési vagy halálozási évfordulójuk. A következő években az egyre nagyobb érdeklődéssel övezett kiállítás mellett emléknapokat is tartottunk. Ezeken a rendezvényeken több kiválasztott tudós életéről, munkásságáról hangzottak el előadások. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a Magyar Tudós Tárlat – 2017 programsorozathoz kapcsolódó évfordulós kutatók, mérnökök élettörténetét, szakmai munkásságát mutattuk be kiállítás keretében. A neveket ezúttal is 25 évenkénti születési és halálozási fordulók alapján válogattuk. A tárlaton bemutatott szakemberek közül többen nem kizárólag a hazai agrárium és határterületeinek kiválóságai, hanem a magyar történelemben kimagasló személyiségei is. A Magyar Tudós Tárlat – 2017 programsorozat részeként már az Újabb portrék sokszínű agrármúltúnkból címmel megrendezett kiállítás nyitórendezvényén is színvonalas előadások várták az érdeklődőket. Február 22-én a 150 éve született Kaán Károly erdőmérnökről és gazdaságpolitikusról, Kocsis Pál és Teleki Sándor szőlőnemesítőkről, valamint Kotlán Sándor, Monostori Károly, Rátz István és Tangl Ferenc állatorvosokról emlékeztünk meg. A tárlatot március 28-án Tudósok a természettudomány szolgálatában címmel egy további emléknap színesítette. A programsorozat idei alkalmainak megkülönböztetett szerepe volt, hiszen a második emléknapon megemlékezhettünk a 275 esztendeje született Tessedik Sámuelről. Személye nem pusztán azért bír kiemelt jelentőséggel számunkra, mert nevét az MMgMK Mezőgazdasági Könyvtárának előadóterme viseli. Egyénisége – a mezőgazdasági haladás máig ható szószólójaként, a folyamatos mezőgazdasági művelődés szükségességének híveként, lelkészi hivatásában kiteljesedve igazi értelemben vett szociális–gazdasági újítóként – szimbólummá, szemléletmódja pedig megkerülhetetlen „örökmezsgyévé” vált az utókor számára. Nem kevésbé Lendl Adolf és Kertész Kálmán zoológusok, akik tudományos életművükön keresztül szintén beírták nevüket a legnagyobb hazai természettudósok közé. A kézben tartott kiadvány a Magyar Tudós Tárlat kísérője: a megemlékezettek névsora mellett életpályájuk rövid összefoglalója és műveik, valamint a róluk szóló irodalom található. Az egyes szakemberek életművének összefoglalása végén olvasható bibliográfiai összeállítás ezúttal is válogatott, melyben mindenekelőtt az MMgMK Mezőgazdasági Könyvtárban (jelölése: 1) és Agrártörténeti Szakkönyvtárában (jelölése: 2) megtalálható dokumentumokat tüntettük fel. Agrármérnök, szőlőnemesítő, evangélikus lelkész, földrajztudós, botanikus, erdőmérnök, kertész, vegyészmérnök… Önmagában már tudományos kutatásaik tárgyát szemügyre véve is oly mértékben különböző ez sok évfordulós szakember, a mögöttünk hagyott évszázadokban minden bizonnyal oly sokféle szellemiséget képviseltek, hogy nevük egymás mellett szerepeltetése avatatlan szemnek némi csodálkozást válthat ki első olvasatra. Ám a tudósok életművéből levonható tanulságok felidézésével, az évforduló rendezvényein keresztül közelebb kerülhettünk szakmai kiválóságuk örök ösztönzőjéhez: az alkotó munka kultuszához.

7

Ajánljuk ezt a füzetet tehát a kiállítást megszemlélőinek, az emléknapokon résztvevő érdeklődőknek és természetesen azoknak is, akik a programsorozat eseményein nem tudtak részt venni. Szakembereknek, diákoknak, tudomány- és természetszeretőknek... Tiszteljük nagyjainkat! F. Kripner Veronika – Zubor Ferenc

A rendezvények és a kiadvány a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma támogatásával jöhetett létre.

8

Akikről születési évforduló kapcsán emlékezünk meg

9

100 éve született

BÁNÓ István (1917–1995) – erdőmérnök, fenyőnemesítő Bánó István erdőmérnök, a magyar erdészeti kutatás kiemelkedő egyénisége. A Szombathely-Kámoni Erdőgondnokság megszervezésével, Európa-szerte ismert nemesítési kutatóhellyé fejlesztésével érte el legkiválóbb eredményeit. A fenyőtermesztést, az egzóták hasznosítását és termesztését kutatva, az erdőmérnök-hallgatók ilyen irányú gyakorlati oktatását évtizedeken át vállalva, a magyar nemesítők szervezeteiben folyamatosan részt véve lett nagyra becsült kutató. Az egzóták hazai szerepének felismerése és fatermesztési jelentőségének bizonyítása nagyrészt az ő érdeme. A génmegőrzés, az élővilág védelme, az erdő jóléti haszna egyaránt szerepelt Bánó István kísérleti kezdeményezései során. Kutatásait több tucat hézagpótló tanulmányban, könyvrészletben tette közzé. Írt az Erdészeti kutatások, Az erdő, A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztályának közleményei című szaklapokba. Forrás: forestpress.hu

Főbb munkái: Bánó István: A duglaszfenyő-állományok erdőművelése hazai tapasztalatok alapján. In: A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának Közleményei. 1963. 1–2. 93–104.1 Bánó István – Retkes József: A kámoni arborétum. Bp., 1965.1 Irodalom róla: Bánó István (1917–1995). In: Erdészeti Lapok. 1996. 131. 2. 66.p.1,2

BARTHA Ferenc (1917–1995) – biológus, geológus A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1939-ben előbb természetrajz–biológia–kémia szakos tanári oklevelet, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1940 és 1943 között állami ösztöndíj keretében képezte magát tovább Berlinben. 1944 és 1950 között nemcsak a Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és őslénytárának muzeológusaként tevékenykedett, de egy ideig annak igazgatói székét is betöltötte. 1950-től 1968-ig a Magyar Állami Földtani Intézet őslénytani és múzeumi osztályának főmuzeológusa volt. Tudományos munkássága során biosztratigráfiával, malakológiai kutatásokkal, illetve Magyarország felső-miocén (pannoniai) rétegtanával foglalkozott. 10

Az általa bevezetett finomrétegtani tömegvizsgálati módszerrel 1965-től számos felszíni feltárás és fúrás molluszkafaunáját dolgozta fel, sőt a faunával egyidejűleg az üledékvizsgálatok eredményeit is elemezte. 1971-ig 13 magyarországi pannoniai biofácies kijelölését tették lehetővé kutatásai. A fauna finomrétegtani vizsgálata és származási kapcsolata segítségével új alapokra helyezte az ún. pannoniai emelet biosztratigráfiai felosztását. Munkásságának elismeréséül 1972-ben a Hantken Miksa-emlékérem birtokosa lett. Tudományos cikkei megjelentek a Földtani Közlöny, az Őslénytani Viták, a Földrajzi Közlemények, A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése, a Magyar Állami Földtani Intézet évkönyve, az Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, a Mathematikai és Természettudományi Értesítő stb. című lapokban. Forrás: nevpont.hu

Főbb munkái: Bartha Ferenc: A Heteraster zircensis Szörényi biometrikus vizsgálata. In: Földtani Közlöny. 1954. 84. 1/2. 57–66.p.1 Bartha Ferenc: A magyarországi pannon biosztratigráfiai vizsgálata. In: A magyarországi pannonkori képződmények kutatásai. Góczán Ferenc – Benkő Jenő (szerk.). Bp., 1971. 9–172.p. Bartha Ferenc: Gondolatok a hazai pannonra vonatkozó kutatások szemléletfejlődéséről és az adatok korszerű feldolgozásáról. In: Földtani Közlöny. 1977. 107. 1. 17–26.p.1 Irodalom róla: Kecskeméti Tibor – Papp Gábor (szerk.): Földünk hazai kincsesházai. Tanulmányok a magyarországi földtudományi gyűjtemények történetéről. Bp., 1994.2

BEZZEGH László (1917–1990) – erdőmérnök 1948-ban Sopronban szerzett erdőmérnöki oklevelet. 1949-ben Svájcban fotogrammetriai szakmérnöki vizsgát tett. 1942 és 1944 között Marosvásárhelyen az erdélyi sportrepülés vezetője volt; ennek feloszlása után a harcoló alakulathoz helyezték át. A II. világháborúban a légierőnél szolgált. 1948-1949 között a budapesti erdőközpont műszaki főosztályának előadójaként oroszlánrészt vállalt az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) megalapításában. 1949-ben az erdőrendezési osztály vezetőjévé nevezték ki. 1950-től hadmérnök őrnagyi rangfokozatban, a Honvéd Térképészeti Intézet Fotogrammetriai Osztályának vezetője volt 1953-ig. Az 1960-as évek közepén a Nyugat-magyarországi Egyetem Földméréstani Tanszékének előbb egyetemi docensévé, majd egyetemi tanárává, tanszékvezetőjévé nevezték ki. Erdőmérnökként a magyarországi erdészeti fotogrammetriai térképezés úttörője, aki először foglalkozott a fotogrammetria erdőrendezési felhasználásával. Az első összefoglaló magyar fotogrammetriai és fototopográfiai könyv szerzője. Nemzetközileg is jelentős geodéziai műszerfejlesztő tevékenysége. Korszerű redukáló

11

tahimétert és kördiagram-tahimétert szerkesztett. Kidolgozta a radiális ortoszkópiai kiértékelő eljárás elvét és a megvalósított műszer szerkezeti felépítésének tervét. Az Erdészeti Lapok, a Geodézia és Kartográfia valamint a Tájoló mellett számos írása jelent meg más tudományos és ismeretterjesztő folyóiratokban. Forrás: nevpont.hu.

Főbb munkái: Bezzegh László: Beszámoló a svájci tanulmányútról. In: Erdészeti Lapok. 1950. 85. 8. 187.p.1 Bezzegh László: A fényképmérés erdészeti felhasználása. In: Erdészeti Lapok. 1950. 85. 9. 210–214.p.1 Bezzegh László: Erdőbecsléstan : erdőgazdasági technikumok számára. 3. kiad. Bp., 1953.2 Bezzegh László: Földméréstan 1. Sopron, 1965.2 Bezzegh László (szerk.): A fotogrammetria alkalmazása az erdőgazdálkodásban: Mérnöktovábbképző tanfolyam anyaga az erdőmérnökök számára. Sopron, 1969.1 Bezzegh László: Sztereoszkópikus kiértékelőműszer két síkban fejtett térkoordinátarendszerrel. In: Erdészeti és Faipari Tudományos Egyetem Közleményei. 1975.1 Irodalom róla: Bácsatyai László: Halálozás (Dr. Bezzegh László 1917–1990). In: Geodézia és Kartográfia. 1990. 42. 5. 380.p. Márkus István: Bezzegh László (1917–1990) élete és munkássága. Sopron, 2010.1

BÖLCSKEI Elemér (1917–1977) – mérnök, egyetemi tanár A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki és Építészmérnöki Karának mérnöki osztályán 1940-ben szerzett oklevelet. 1946-tól magántervezői praxist folytatott, majd ezt követően az Építéstudományi és Tervező Intézet szolgálatába állt. Később az Út-, Vasúttervező Vállalat (UVATERV) vasbeton híd osztályát vezette. E tervezői munkában telt éveihez számos jelentős alkotás fűződik. Az elsők közé tartoztak hazánkban az általa tervezett feszített vasbeton lemezhidak és gerendahidak. Miközben munkája korszakalkotó volt a vasbetonépítés terén, otthon volt a szerkezetépítés többi ágában is. Tervezett acélszerkezetű antennatornyokat, faszerkezeteket és alumíniumhidakat. A szabadszállási alumíniumhíd európai viszonylatban is első volt. 1955-ben elvállalta az akkori Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem II. sz. hídépítéstani tanszékének docensi állását. A vasbeton hidak, a faszerkezetek, a térbeli vasbeton szerkezetek oktatását szakmai és tudományos munkája alapján fejlesztette tovább. 1961-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, sőt 1962-ben megalapította a vasbetonszerkezetek tanszékét is, melyet haláláig vezetett. Nemcsak kutatta az alumínium tartószerkezetekben való viselkedését, de kidolgozta a V-lábú hidak elméletét, s később ezt fejlesztette tovább az általa ágas tartóknak elnevezett 12

szerkezetek elméletére. Kidolgozta továbbá a nagyszilárdságú acélkábelek ívhidak vonórúdjaként való alkalmazásának módját és a beszabályozás elméleti alapjait. Több mint 120 publikációja, – köztük szak- és tankönyvei – ma is értékes forrásai az iparnak és az oktatásnak. Szakcikkei megtalálhatók a Mélyépítéstudományi Szemle, a Magyar Építőipar, az Építésügyi Szemle, a Felsőoktatási Szemle, A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának Közleménye, az Építés- és közlekedéstudományi Közlemények stb. lapokban. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkái: Bölcskei Elemér: Előregyártott vasbeton hídszerkezetek. In: Mélyépítéstudományi Szemle. 1953. 3. 2. 69–77.p. Bölcskei Elemér: Legnagyobb hazai ívhidunk tervezése. In: Mélyépítéstudományi Szemle. 1954. 4. 3/4. 119–130.p. Bölcskei Elemér: A nyomott rúd határteherbírása. In: Mélyépítéstudományi Szemle. 1955. 4. 9. 432–436.p. Bölcskei Elemér: Rugalmas anyagú, nyomott In: Mélyépítéstudományi Szemle. 1955. 5. 8. 365–369.p.

rúd

határteherbírása.

Bölcskei Elemér: Újszerű hídfők. In: Mélyépítéstudományi Szemle. 1957. 7. 11/12. 355–359.p. Bölcskei Elemér: Hajlított héjak általános elmélete. In: Magyar Építőipar. 1960. 9. 10/11. 511–514.p. Bölcskei Elemér – Dulácska Endre (szerk.): Statikusok könyve. Bp., 1974.1 Irodalom róla: Csonka Pál: Bölcskei Elemér. In: Magyar Építőipar. 1977. 26. 9/10. 598.p.

EDELÉNYI Béla (1917–1988) – zoológus, parazitológus Elemi iskoláit Gyékényesen, Bükkösön és Sopronban végezte. Sopronban érettségizett 1935-ben majd, az akkori szegedi Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán polgári iskolai tanári oklevelet szerzett 1940-ben. A szegedi Ferenc József Tudományegyetemen bölcsészdoktor lett. 1956 és 1963 között az Egri Pedagógiai Főiskola földrajz tanszékén főiskolai adjunktusként, 1963-tól a Debreceni Agrártudományi Főiskola növény-állattani tanszékén főiskolai docensként, 1964-től tanszékvezetőként dolgozott. Tudományos működése során döntően helmintológiával, valamint parazitológiával foglalkozott. A szabadon élő állatok – elsősorban halak, kétéltűek, hüllők – bélparazitáinak nemzetközileg is ismert kutatójává vált. Nemcsak feldolgozta a tiszai halpopulációk féregfaunáját, de egyúttal elsőként rendszerezte a Tisza és nagyobb mellékfolyóinak féregfaunáját is a halakban előforduló parazitózisok alapján. Vizsgálta továbbá az eltérő táplálkozásmód hatását a fauna kialakulására. 13

Az általa halakból, kétéltűekből és madarakból gyűjtött, illetve vásárolt belső élősködő féreganyagot a Magyar Természettudományi Múzeum Állattára Parazitológiai Gyűjteményében helyezték el. Írásai megjelentek az Állattani Közleményekben, Az Egri Pedagógiai Főiskola évkönyvében, az Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungariciben, az Opuscula Zoologica Instituti Zoosystematici et Oecologici Universitatis Budapestiensisben stb. Forrás: nevpont.hu

Főbb művei: Edelényi Béla: Belsőélősködő laposférgek hazai halainkból. Bp., 1963.1 Edelényi Béla: Mételyek. II. Közvetett fejlődésű mételyek. – Trematodes. II. In: Magyarország Állatvilága. – Fauna Hungariae. II. köt. 5. füzet. Bp., 1974.1 Edelényi Béla: Galandférgek. I. – Cestoidea. I. In: Magyarország Állatvilága. – Fauna Hungariae. II. köt. 6. füzet. Bp., 1975.1 Irodalom róla: Murai Éva – Palotás Gábor: In memoriam Béla Edelényi. In: Miscellanea Zoologica Hungarica. 1989. 5. 5–7.p.1

HORVÁTH János (1917–1987) – mezőgazdasági mérnök A kaposvári Somssich Pál Reálgimnáziumban érettségizett 1939-ben, majd 1939–1941 között a veszprémi Római Katolikus Hittudományi Főiskolán, 1941-től 1944-ig Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Állatorvos-tudományi Karán tanult. A II. világháború után a Nemzeti Parasztpárt (NPP) tagja, megyei szervezője, járási párttitkára, majd 1947-től a NPP Pártközpont Szervezési Osztályának munkatársa lett. 1952-től 1954-ig a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetőjeként tevékenykedett. 1960 és 1961 között az MTA Mezőgazdasági Üzemtani Intézetének tudományos munkatársa lett, 1962-ben az Agrártudományi Egyetemen mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Előbb a szikszói Mesterséges Megtermékenyítő Főállomás igazgatójaként, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Állattenyésztési Felügyelőség vezetőjeként működött. A Nemzeti Parasztpárt tisztviselőjeként jelentős érdemeket szerzett a párt iratainak összegyűjtésében és megőrzésében. Az általa gondozott pártirattár az NPP története kutatásának egyik legfontosabb forrásává vált. Kutatóként mezőgazdasági üzemtani kérdésekkel, elsősorban mezőgazdasági vállalatok és üzemek racionalizálási kérdéseivel foglalkozott. Forrás: nevpont.hu

Főbb művei: Horváth János: A mezőgazdasági vállalati és üzemi folyamatok rendszerszemléletű racionalizálása. Bp., 1976.1

14

Horváth János: A vállalati folyamatok szabályozásának alapjai a mezőgazdaságban. Bp., 1976.1 Horváth János: A mezőgazdasági vállalat működésének szabályozása. Bp., 1979.1 Irodalom róla: Benkő Péter: Horváth János. In: Az 1947. évi Országgyűlés almanachja. Bp., 2005.

JÁMBOR Béla (1917–1971) – biokémikus, növényfiziológus, egyetemi tanár 1935-ben a soproni reálgimnáziumban letett érettségi vizsgát követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen vegyészmérnök lett. 1941-ben gazdasági mérnöki, 1946-ban gazdasági doktori, 1947-ben közgazdasági szaktanári, majd 1949-ben műszaki doktori oklevelet szerzett. 1946-tól a Nemzeti Parasztpárt tagja. 1941 és 1948 között az Országos Chemiai Intézet vitamin-, illetve paprikaosztályának kutatóvegyésze, majd osztályvegyésze volt. 1949-től 1951 nyaráig az Agrokémiai Kutatóintézet biokémiai osztályán, valamint az MTA elektronmikroszkóplaboratóriumában dolgozott kutatóvegyészként. Az 1960-as években az ELTE TTK növényélettani tanszékének egyetemi docense, később egyetemi tanára, valamint tanszékvezetője lett. Tudományos pályafutásának kezdetén az aszkorbinsav élettani hatásával foglalkozott, később érdeklődése növény-biokémiai alapkutatások felé fordult. Nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű eredményeket ért el a növényi nitrogén-anyagcsere vizsgálata, valamint az ún. citosztatikus anyagok szerkezeti átalakulásának feltárása terén. Számos új polarográfiás módszert vezetett be és fejlesztett tovább. Nemcsak vizsgálta egyebek mellett a tri- és a tetrazoliumsók hatását, de nemzetközileg is az elsők között ismerte fel azok széleskörű biológiai felhasználási lehetőségeit. Cikkei megjelentek a Magyar kémiai Folyóiratban, a Magyar Kémikusok Lapjában, A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Csoportjának közleményeiben, A Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának közleményeiben, A Magyar Tudományegyetemek Biológiai Intézeteinek Évkönyvében, a Magyar Chemiai Folyóiratban, a Búvárban, a Kisérletügyi Közleményekben stb. Forrás: nevpont.hu

Főbb művei: Jámbor Béla: A C-vitamin meghatározása kénessav jelenlétében. In: Magyar Kémikusok Lapja. 1949. 4. 11. 665–666.p.1 Jámbor Béla: A paprika C-vitamin, illetőleg redukálóanyag-tartalmának változása a szárítás folyamán. 1–2. In: Agrártudomány. 1949.1 Jámbor Béla: A polarográfia és agrokémiai alkalmazása. Budapest, 1953.1 Jámbor Béla – Kiss Jenő: A hidroxilamin meghatározása növényi anyagokban. Előzetes közlemény. Budapest, 1954.1 Jámbor Béla (szerk.): Növénybiokémia. Egyetemi jegyzet. Budapest, 1957.1

15

Jámbor Béla: A riboflavin polarográfiás katalitikus hulláma. In: Magyar Kémiai Folyóirat. 1967. 73. 4. 178–181.p.1 Jámbor Béla: Újabb tetrazoliumvegyületek polarográfiás vizsgálata. In: Magyar Kémiai Folyóirat. 1971. 77. 8. 400–406.p.1

KNOLL István (1917–1970) – gépészmérnök Az érettségi vizsga letétele után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki osztályára iratkozott be. 1944-től a Vas-és Fémáru Részvénytársaságnál, 1945-ben a katonai tábori húsfeldolgozó üzemnél, 1946-tól 1948-ig pedig a Benedek József és Fia baromfifeldolgozó cégnél dolgozott mérnökként. 1952 és 1961 között az Élelmiszeripari Minisztérium Húsés Baromfiipari Igazgatóság műszaki főelőadójaként, később a Baromfiipari Gépészeti Laboratórium egyik vezetőjeként működött. Hivatásához 1970-ben bekövetkezett haláláig a Baromfiipari Országos vállalat műszaki fejlesztési osztálya vezetőjeként mindvégig hű maradt. Szakcikkei jelentek meg egyebek mellett a Hús-, Baromfi- és Hűtőipar, illetve Baromfiipar című folyóiratokban. Utóbbi szaklap szerkesztőbizottsági tagjaként is szerepet vállalt. Tanulmányai döntően a korszerű baromfifeldolgozás gépesítési és hűtési kérdéseit tárgyalták. Kiváló tervező és kivitelező munkásságával nemcsak a – világviszonylatban is kiemelkedő – hazai baromfifeldolgozás eredményeihez járult hozzá, de a Magyarországon konstruált és gyártott baromfiipari gépek exportjához is. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok

Főbb munkái: Knoll István: A levegő állapotváltozásainak In: Baromfiipar. 1955. 2. 13–16.p.1

befolyása

a

hűtőházi

tartósításra.

Knoll István: Gépesített utókopasztás. In: Baromfiipar. 1956. 4. 65–69.p.1 Knoll István: Kopasztógépek hőmérsékleti viszonyai. In: Baromfiipar. 1961. 1/2. 4–7.p.1 Knoll István: Kopasztóberendezések teljesítménycsökkenése. In: Baromfiipar. 1961. 7. 113–117.p.1 Knoll István: A vonólánc nyúlása kopasztóberendezések szállítópályáin. In: Baromfiipar. 1963. 8. 147–150.p.1 Knoll István: A debreceni gyáregység 3000/1000 típusú feldolgozóberendezésének értékelése. In: Baromfiipar. 1967. 2. 75–77.p.1 Barna Lajos – Knoll István: Görgőspályák alkalmazása In: Anyagmozgatás + Csomagolás.1982. 27. 8. 229–231.p.

16

a

kombinált

baromfiiparban.

XÁNTUS János ifj. (1917–1982) – földrajztudós, meteorológus, csillagász Id. Xántus János földrajz és földtan szakos tanár fia volt. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári piarista gimnáziumban végezte, majd 1936-tól az I. Ferdinánd Király Tudományegyetem természetrajzi karának hallgatója volt. Szakdolgozatát az erdélyi Mezőség tavairól írta, majd ugyanez lett a témája doktori értekezésének is. Az egyetem elvégzése után az Országos Természetvédelmi Bizottság tudományos titkára volt, majd a kolozsvári egyetemen lett tanársegéd. A második világháború után középiskolai tanárként folytatta pályafutását. Az erdélyi magyar tudományos élet és szellemiség kimagasló egyénisége volt. Gazdag és sokrétű munkásságának eredménye ezernél több publikált szakcikk, közel másfél ezernyi elhangzott rádióelőadás, számos tudományos dolgozat, valamint kilenc tudományos ismeretterjesztő kötet. Tudományos munkásságának fő területe a meteorológia és az asztronómia volt, kutatásai a napfolttevékenység rendszeres megfigyelésére és leírására is kiterjedtek. Ilyen irányú megfigyelései értékes láncszemeit alkotják az időjárás-kutatás, a csillagászat és a napfoltkutatás átfogó programjának. Elsőként kutatta föl és írta össze Erdély napóráit. Az 1950-es évek elején ő készítette az első nagyobb román természetfilmet a Retyezát-hegységről, amelyet 1953-ban a római dokumentumfilm-fesztiválon ezüstéremmel tüntettek ki. A kolozsvári rádióstúdió magyar nyelvű tudományos adásait szerkesztette és vezette, illetve forgatókönyveket írt a Román Televízió magyar adásainak dokumentumfilmjeihez. Különböző folyóiratokban és napilapokban írt, tudományos és tudománynépszerűsítő cikkeinek száma 1000 körül van. Abban a történelmi korszakban élt, amikor Erdélyben a hivatalos politika a magyarság szerepét igyekezett egyre jobban visszaszorítani; ezekben az évtizedekben ő volt a magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztés legjelentősebb képviselője. Mivel elhivatottsága szülőhazájához, Erdélyhez kötötte, kutatásai is elsősorban annak földjét érintették. A kortársak és az utókor szerint nemcsak éles szemű megfigyelő volt, de utazásainak tapasztalatait nagy érdeklődést keltő írásokban tette közkinccsé. Rendkívüli fogékonysága minden iránt, ami a természetben szép és érdekes, hihetetlen akaraterővel és munkabírással párosult. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkái: Xántus János: A természet kalendáriuma. Bukarest, 1957.1 Xántus János: Szárnyas barátaink. Kolozsvár, 1958. Xántus János: A tengerfenéktől a csillagokig. Kolozsvár, 1960. Xántus János: Világjáró bakancsok. Kolozsvár, 1975.1,2 Irodalom róla: Rezsabek Nándor: Ifj. Xántus János természettudós emlékezete. In: Természet Világa. 2007. 138. 7. 329.p.1 Szász Éva: Xántus János írásai: A humánetika és a természetvédelem megközelítéséből. Kultúresszé. Bp., 2012.1 Szász Éva: Xántus János, a természetvédelem előfutára. Korai ökológus szemlélet. In: Élet és Tudomány. 2013. 68. 36. 1126–1128.p.1,2

17

125 éve született

FALLER Gusztáv (1892–1968) – bányamérnök, földgázkutató 1914-ben szerzett oklevelet a selmecbányai Bánya- és Kohómérnöki Főiskolán. Az első világháború után egy ideig üzemi mérnökként dolgozott a Nagyalföldi Bányászati Kutatónál, majd 1922-től a földgázkutató mélyfúrásokat irányította hivatalvezetőként. 1938-tól az Ipari Minisztérium bányászati ügyosztályán a bükkszéki olajbányászat, valamint a mezőkövesdi és a kőrösmezői olajkutatás referense volt. A második világháború után a szaktárca egyik megszervezője, 1948 nyarától a bányászati osztály vezetője volt. Az 1950-es évektől a Nehézipari Minisztériumban dolgozott, és a Mélyfúró Ipari Tröszt osztályvezetőjeként 1951-től 1953-ig a komlói szénfúrásokat irányította. Ő vezette a Pávai Vajna Ferenc által kitűzött két hajdúszoboszlói mélyfúrást is 1924–1930 között. Utóbbi – amely az akkori Európa egyik legmélyebb fúrása volt – eredménye a 78°C-os jódos-sós víz. Hasonló eredménnyel zárult az 1929 és 1934 között végzett két debreceni mélyfúrás is, amelyek eredményeként 63-65°C-os jódos-sós vizet tártak föl. A fentiek mellett még jó néhány mélyfúrás irányítása fűződik a nevéhez, amely számos hazai gyógy- és melegfürdő kialakítását tette lehetővé. Érdemei elismeréséül a Nemzetközi Mélyfúrási Egyesület dísztagjává választották. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkái: Faller Gusztáv – Kun Béla – Zsámboki László (szerk.): A magyar bányászat évezredes története. 1–4. köt. Bp., 1997–2010.2 Irodalom róla: Faller Gusztáv (1892–1968). In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kőolaj és Földgáz. 1968. 1. (101.) 8. 243.p.

GIMESI Nándor (1914-ig Geiszler István) (1892 – 1953) – botanikus 1912-ben belépett a ciszterci rendbe, majd a zirci hittudományi főiskolán teológiát, és ezzel egyidejűleg a budapesti egyetemen természettudományokat tanult. 1917-ben pappá szentelték, 1918-ban földrajz–természetrajz szakos tanári, 1920-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1917–18-ban tanító, 1919–1924 között gimnáziumi tanár volt. 1924–1926-ban külföldi ösztöndíjasként külföldi intézetekben kutatott, majd 1934-ig újra gimnáziumi tanár volt.

18

Korabeli visszaemlékezések alapján középiskolai tanári évei alatt nem szeretett magyarázni, ezért a felsőoktatási katedrát választotta, emellett folytatta kutatásait. 1926-tól a műegyetemen a kolloidok technikai és biológiai alkalmazásai tárgy magántanára, 1943-tól 1952-ig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az ELTE-n a növényélettan nyilvános rendes tanára, később a Föld- és Élettudományi Karon tanszékvezető, 1944-től haláláig a botanikus kert igazgatója volt. Fiatal korában fitoplankton-kutatásokkal foglalkozott, de legjelentősebb, nemzetközileg is elismert eredményeit a növényélettanban és a sejtélettanban érte el. A sejtosztódást és az ezzel kapcsolatos mozzanatokat megörökítő mikrofényképgyűjteménye a maga korában egyedülálló volt. A korszerű sejtélettani, fejlődés- és szervezettani kérdések megoldására mindig a legújabb kolloidikai, mikrotechnikai és mikrofotografáló eljárások kialakítására törekedett. Kutató és kísérletező egyéniség volt, környezetét állandóan új ötletekkel lepte meg. Az MTA levelező tagja, a Magyar Természettudományi Társulat növénytani szakosztályának tagja, a Magyar Amatőr Mozgófényképezők Egyesületének alapító elnöke volt. Szakcikkei megjelentek A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének Munkálataiban, a Botanikai Közleményekben, a Katholikus Szemlében, a Természettudományi Közlönyben, a Búvárban, az Index Horti Botanici Universitatis Budapestinensisben, az Annales Biologicae Universitatis Budapestiensisben, A Magyar Tudományegyetemek Biológiai Intézeteinek Évkönyvében, A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztályának közleményeiben, az Acta Botanica Hungaricában stb. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon ; Akadémiai értesítő

Főbb munkái: Gimesi Nándor: A colloid-szűrők elmélete. Bp., 1924. Gimesi Nándor: Hydrobiológiai szívó-szűrőkészülék és ennek alkalmazása a hydrobiológiában és technikában. Bp., 1924. Gimesi Nándor: Hydrobiológiai tanulmányok. I–II. füzet. Bp., 1924. Gimesi Nándor: Magyar planktontanulmányok. Bp., 1924. Gimesi Nándor: Új, mikromembránás szívó-szűrőkészülék és alkalmazása a hydrobiológiában és technikában. Bp., 1924.1 Gimesi Nándor: Az öröklésről. Esztergom, 1935. Gimesi Nándor: A virágpor keletkezése. Bp., 1938. Gimesi Nándor: Növényélettani anatómia. Bp., 1950. Irodalom róla: Maucha Rezső: Gimesi Nándor. In: Akadémiai Értesítő. 1953. 60. 502. 382–383.p. Pozsár Béla: Nándor Gimesi. In: Acta Agronomica Academiae Scientiarum Hungaricae. 1967. 16. 445–446.p.1 Maróti Mihály: Megemlékezés Gimesi Nándor akadémikus, egyetemi tanárról születésének 100 éves évfordulója alkalmából. In: Botanikai közlemények. 1993. 80. 1. 13–17.p.1

19

HUSZ Béla (1892–1954) – botanikus, mikrobiológus, növénypatológus A budapesti egyetemen az Eötvös Collegium tagjaként biológiai szaktárgyból tanári képesítést szerzett. 1915–1917-ben egyetemi tanársegéd, 1926–28-ban középiskolai tanár volt, de kutatásait emellett is folytatta. 1922-től a növényélettani és kórtani intézetben dolgozott, 1925–26-ban ösztöndíjjal az USA-beli növényvédelmi gyakorlatot, 1927-ben Bajorországban és Csehszlovákiában a komlóperonoszpóra elleni védekezést tanulmányozta. 1929-től a Kertészeti Tanintézet növénykórtani tanszékének vezetője, 1936-ban a műegyetem gazdaságtudományi karán magántanár volt. 1946-tól az Agártudományi Egyetemen a növénykórtani tanszék és a növényegészségügyi intézet vezetője, 1949-től a Növényvédelmi Kutatóintézet növénykórtani osztályának tudományos munkatársa volt. Kutatómunkája rendkívül sokrétű volt, a növénykórtan és a növényvédelem minden ágára kiterjedt. Kiemelt kutatási területei a mikroszkopikus gombák rendszertana és a kultúrnövényeket károsító gombabetegségek voltak. Kiterjedt szak- és népszerűsítő irodalmi tevékenységet folytatott, több mint 400 cikke jelent meg. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon

Főbb munkái: Husz Béla: Adatok a magyar búza rozsdakérdéséhez. 1932.1 Mahács Mátyás – Husz Béla: Gyümölcstermelési és gyümölcsfavédelmi utmutató. 1933.1 Husz Béla: Schilberszky Károly, dr. emlékezete. 1938.1 Kertészeti növény kórtan: Husz Béla előadásai nyomán. Bp., 1938.1 Husz Béla: Megfigyelések az almafa törpeszártagúságáról. Pécs, 1940.1 Husz Béla: A beteg növény és gyógyítása. Bp., 1941.1,2 Husz Béla: 1942. évi kisérletek rézgálicpótlószerekkel a gyümölcsösben. Bp., 1943.1 Husz Béla: A növénybetegségeket okozó konidiumos gombák meghatározása és rendszere. Bp., 1951.1 Irodalom róla: Ubrizsy Gábor: Husz Béla (1892–1954). In: Növénytermelés. 1954. 3. 3. 161–164.p.1 Klement Zoltán: Megemlékezés Husz Béla professzorról. In: Növényvédelem. 1990. 26. 5. 207–208.p.1 Bognár Sándor: 100 éve született Husz Béla. In: Növénytermelés. 1992. 41. 2. 187–188.p.1

20

IHRIG Károly (1892–1970) – jogász, agrárközgazdász 1918-ban a budapesti egyetemen jogtudományi doktori oklevelet szerzett. Több külföldi agrárközgazdasági szervezet tagja, a Magyar Gazdaszövetség tisztviselője, titkára, majd elnöke volt. Emellett az egyetem szövetkezetpolitikai intézetében tanársegéd, majd adjunktus, később a szövetkezeti politika tanára lett. A budapesti műszaki egyetemem a szövetkezetpolitika tanára, a szövetkezetpolitikai intézet igazgatója, továbbá a mezőgazdasági statisztika és piackutatás, valamint a földművelésügyi közigazgatástan és közigazgatási jog előadója, a mezőgazdasági és állatorvosi kar dékánja volt. Az agrártudományi egyetemen szövetkezetpolitikát és közgazdaságtant tanított. A Darányi Ignác Agrártudományi Társaság főtitkáraként, majd alelnökként tevékenykedett. Az Országos Mezőgazdasági Termelési és Költségvizsgáló Intézet alelnöke, a Magyar Gazdaságkutató Intézet elnöki tanácsának tagja, illetve a kezdeményezésére felállított Mezőgazdaságpolitikai Intézet és a Dunavölgyi Agrártudományi Kutatóintézet igazgatója volt. Életútja és intézményünk, jogelőd intézményeink története is keresztezi egymást: az Országos Mezőgazdasági Könyvtár indulásakor fordítója, majd a Magyar Mezőgazdasági Múzeum bibliográfusa is volt. Német nyelven Karl Ihrig néven publikált. Doktori iskolát, szakkollégiumot és tanulmányi versenyt neveztek el róla. Források: Új magyar életrajzi lexikon ; Magyar agrártörténeti életrajzok

Főbb művei: Ihrig Károly: Világháború és világgazdaság. Bp., 1924. Ihrig Károly: Szövetkezeti ismeretek. Bp., 1926.2 Ihrig, Karl: Internationale Statistik der Genossenschaften. Berlin, 1928.1,2 Ihrig Károly: Budapest szövetkezetei 1926-ban. Bp., 1929.1,2 Ihrig Károly: A buza ára és az állam. 1929.1 Ihrig Károly: A szövetkezetek. Bp., 1929.1,2 Ihrig Károly: A tengerentúli mezőgazdasági verseny. Bp., 1929.2 Ihrig Károly: A szövetkezetek a közgazdaságban. Bp., 1937.1,2 Ihrig Károly: A népi birtokpolitika kérdései. (Klny. Közgazdasági Szemle. 1938. 12. sz.) Bp., 1938.2 Ihrig Károly: Fejezetek az agrárstatisztika köréből. Bp., 1939.1 Ihrig Károly: Agrárgazdaságtan. 1. A közgazdaság szerkezete. 2. A nemzetgazdaság. 3. Termelési politika. 4. Agrárpolitika. Bp., 1941.1,2 Ihrig Károly: Az irányított gazdálkodás. Bp., 1941.2 Ihrig Károly: A sertésprognózis Magyarországon. Bp., 1941.1,2 Ihrig Károly: Adatok mezőgazdaságunk népességi, termelési és üzemi viszonyairól, különös tekintettel a területvisszacsatolásokra. Bp., 1944.2

21

Ihrig Károly – Pataky Jenő – Zalányi Andor: Földművelésügyi közigazgatás. Bp., 1944.2 Ihrig Károly: A magyar mezőgazdaság „elméleti géphiánya”. Bp., 1944.2 Ihrig Károly – Hertelendy Gábor: A szántóföldi termelés alakulása a trianoni időszakban. Bp., 1944.1,2 Ihrig Károly – Nagypataki Béla: A magyar mezőgazdaság és a békekötés. Bp., 1946.2 Ihrig Károly: Egy magyar-román gazdasági közösség hatása a magyar mezőgazdaságra. Bp., 1946. Ihrig Károly: Mezőgazdasági statisztika és piackutatás. Bp., 1947. Ihrig Károly: Mezőgazdaságunk helyzete 1947-ben, különös tekintettel az 1938 és 1947 közötti szerkezetváltozásokra. Bp., 1948. S. Szabó Ferenc (szerk.): A magyar mezőgazdasági szakirodalom könyvészete (1831–1867). A magyar gazdasági szakirodalom könyvészetének III. kötete. Összegyűjt. Bakács István, Gerendás Ernő, kieg. Éber Ernő, Takács Imre; sajtó alá rend. Ihrig Károly. Bp., 1956.1,2 Ihrig Károly: A polgári szövetkezetek a magyar mezőgazdaságban: Témadokumentáció. Bp., 1957.1 Ihrig Károly: A mezőgazdaság gépesítésének ökonómiája: Témadokumentáció. Bp., 1960.1 Ihrig Károly (összeáll.): A magyar mezőgazdaság mutatói: Adatgyűjtemény. Bp., 1963.1 Ihrig, Karl: Das „Personalwirtschaftliche” in Genossenschaft. (Klny. Zeitschift für Nationalökonomie 1965.) Wien-New York, 1965.2 Ihrig Károly: A vertikális integráció a tőkés mezőgazdaságban. Bp., 1967.2 Ihrig Károly: A földár és a földérték a kapitalizmusban. Bp., 1968.1,2 Ihrig Károly: A szövetkezetek a gazdasági növekedésben. Bp., 1968.2 A termelőszövetkezetek tagsűrűségének gazdasági következményei: Vitaanyag. Ihrig Károly bev. tanulmánya, valamint "Válasza" a hozzászólásokra és Csendes Béla, Faragó Tibor [et al.] hozzászólása. Bp., 1968.1,2 Ihrig Károly: Az árak a tőkés mezőgazdaságban. Bp., 1969.2 Ihrig Károly: A mezőgazdaság a tőkés gazdaság növekedésében. Bp., 1969.1 Csendes Béla – Benet Iván – Ihrig Károly: A termelési színvonal és a ráfordítások kapcsolata a mezőgazdaságban. Bp., 1969.2 Ihrig Károly: A tőkés mezőgazdaság a gazdaság növekedésében. Bp., 1969.2 Ihrig Károly: A polgári szövetkezeti demokrácia problematikája. Bp., 1970.2 Czettler Jenő – Ihrig Károly: Szövetkezeti ismeretek. Bp., [é.n.]2 Irodalom róla: Fekete György: Ihrig Károly a munkás-termelőszövetkezetekről és a mozgalomról. In: Gazdálkodás. 1991. 35. 9. 76-79.p.1 Ihrig Péter (összeáll.): Szemelvények Ihrig Károly "Egy agrárkutató visszaemlékezései" című kéziratából. In: Szövetkezés. 1993. 14. 1. 5–9.p.1 Juhász János: Ihrig Károly élete és munkássága. In: Szövetkezés. 1993. 14. 1. 1–5.p.1 Szabó Gábor: Ihrig Károly élete és munkássága. In: Gazdálkodás. 1993. 37. 7. 54–55.p.1

22

Szabó Gábor: Titokzatos-e a szövetkezeti lényeg? (Az Ihrig-féle alapelvek ma). In: Szövetkezés. 1993. 14. 1. 25–35.p.1 Szakács Sándor: Ihrig Károly az agrárközgazdász. In: Szövetkezés. 1993. 14. 1. 9–19.p.1 Szabó G. Gábor: A szövetkezés gazdasági lényege Ihrig Károly elméletében, valamint a dán és a holland élelmiszer-gazdaságban. Kaposvár, 1996.1

JABLONSZKY Jenő (1892–1975) – botanikus, geológus 1913-ban a budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett botanika–őslénytan témakörben. A Magyarhoni Földtani Társulat tiszteletbeli tagja, a Magyar Földtani Intézet fitopaleontológusa volt. Harcolt az I. világháborúban, orosz hadifogságba esett. A proletárdiktatúra bukása után elhagyta Magyarországot. 1920-tól Lengyelországban, majd az Amerikai Egyesült Államokban, Texasban geológusként dolgozott, 1930-ban hosszabb ideig Ausztráliában kutatott. Gondolkodásmódja az elméleti kutatásoktól a praktikus geológia felé fordult. 1933-ban Új-Zélandra vezetett kutatóexpedíciót, melynek célja az Északi-sziget keleti partvidékének feltérképezése volt. Számos helyen dolgozott geológusként: Kaliforniában, Mexikóban, Kanadában, Egyiptomban, Arábiában, Dél-Amerikában, Alaszkában majd Európában. 1957-ben nyugdíjazták, ezután botanikával foglalkozott. Élete utolsó éveiben New Yorkban élt, ahol a botanikus kert alkalmazta. Fitopaleontológusként 1914-ben elsőként vizsgálta az ipolytarnóci lelet kövült növénymaradványait; botanikusként a kutyatejfélék (Euphorbiaceae) kutatásával foglalkozott. Szakmai munka és barátság fűzte Vadász Elemérhez, a Pázmány Péter Tudományegyetem földtani tanszékének vezetőjéhez. Levelezésük fennmaradt, ez értékes adalékokat szolgáltatott a tudományos kapcsolatok feltárásához és kettejük életútjának rekonstruálásához. Nevét a botanikában egy észak-amerikai kutyatejféle őrzi. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon

Főbb műve: Jablonszky Jenő: A tarnóci mediterrán korú flóra. In: Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyve. 1914. 22. 227–273.p. Irodalom róla: H. Deák Margit: Jablonszky Jenő tudományos tevékenysége az Óhazában és a nagyvilágban. In: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. 1989. 7. 35–38.p.

23

KERTAY (Korbler) Nándor (1892–1963) – állatorvos, mikrobiológus 1919-ben a budapesti Állatorvosi Főiskolán állatorvosi, ezt követően 1922-ben állatorvos-doktori oklevelet szerzett. 1919-től a budapesti Állatorvosi Főiskola bakteriológiai intézetének, majd 1933-tól az Állami Oltóanyagtermelő Intézet (később Phylaxia) munkatársa volt tanársegédként, adjunktusként, ezt követően osztályvezetőként, műszaki igazgatóként, majd 1943-tól állategészségügyi tanácsosi rangban. 1952-től haláláig az Országos Korányi TBC Intézet általa megszervezett mikrobiológiai laboratórium vezetője volt. Főként oltóanyag-kísérleti kutatásokat folytatott, elsőként sikerült juhokból a veszettség vírusát kitenyésztenie, ezzel megalapozta az oltóanyag nagyüzemi előállítását, emellett kidolgozta a tisztított tuberkulin előállításának módszerét is. Munkásságával nagymértékben hozzájárult a szarvasmarha-tuberkulózis és a kutyák veszettségének magyarországi visszaszorításához. Neki köszönhető, hogy a háború után jelentkező nagyszámú veszettségi eseteket sikerült izolálni, és nem tört ki nagyobb járvány. Közel száz közleménye jelent meg hazai és külföldi lapokban. Az Országos Bovin TBC Bizottság elnöke volt. Szakcikkei megjelentek a Természettudományi Közlönyben, a Népegészségügyben, az Orvosi Hetilapban, a Magyar Állatorvosok Lapjában, az Acta Veterinaria Academiae Scientiarum Hungaricaeben stb. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon

Főbb művei: Aujeszky Aladár – Kertay Nándor: A magyarországi fix veszettségi vírus fontosabb biológiai tulajdonságai. Bp., 1932. Ferenczi György – Kertay Nándor: A bovin és a humán tuberkulózis kérdéseiről. Bp., 1955. Irodalom róla: In memoriam – Kertay Nándor. In: Orvosi Hetilap. 1963.104. 10. 469.p. Kertay Nándor dr. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1963.18. 4. 177.p.1

LOCZKA Alajos (1892–1972) – vegyész, tanár Tanulmányait a budapesti bölcsészettudományi egyetemen végezte, ahol kémia–természetrajz szakon tanári oklevelet szerzett. Az egyetemen három évig tanársegéd volt, majd szerves kémiai tárgykörből szerezte meg doktori fokozatát. Ezután a Kemény Zsigmond Reáliskolában tanított, ezzel párhuzamosan az Országos Chemiai Intézetben folytatta kutatásait. Ebben az időszakban számos középiskolai kémiatankönyvet írt. Állami ösztöndíjat kapott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol az ottani iskolarendszert tanulmányozta, ezután hazatérve az Országos Közoktatási Tanácsnál tanácsos lett, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szakoktatási ügyosztályának vezetőjének

24

nevezték ki. E minőségében vegyészeti szakiskolák létrehozását kezdeményezte. 1934-től a budapesti egyetemen a természettudományos oktatás elmélete tárgykör magántanára volt. 1945-ben az Egyetemi Könyvtárba helyezték szolgálattételre. 1946-ban nyugdíjba ment, majd 1950-től az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ munkatársa lett. 1962-től a Magyar Vegyészeti Múzeumban is végzett tudományos munkát. Kidolgozója és fejlesztője volt Magyarországon az úgynevezett „munkáltató” vagy „cselekedtető” kémiatanítási módszernek, ahol a diákok kísérletezve, önállóan maguk jutnak a kívánt felismerésekhez. Didaktikai és több kémiatörténeti tanulmányt, könyvet írt, társszerkesztője volt a Fizikai és Kémiai Didaktikai Lapoknak. Szakcikkei megjelentek többek között a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, a Magyar Kémikusok Lapja, a Természettudomány, a Magyar Paedagogia, a Természettudományi Közlöny című folyóiratokban. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon ; lexikon.katolikus.hu/L/Loczka.html

Főbb művei: Loczka Alajos: Az alchemia története. Bp., 1925. Loczka Alajos: A kémia-oktatás alapelvei a középfokú iskolákban. Bp., 1933. Loczka Alajos: A művelődés útja Amerikában. Bp., 1937. Loczka Alajos (szerk.): Folyékony és gáznemű műtrágyák. Bp., 1960.1 Loczka Alajos (szerk.): Kevert, összetett és nyomelemes műtrágyák. Bp., 1962.1 Irodalom róla: Loczka Alajos. In: Magyar Kémikusok Lapja. 1972. 27. 6. 319.p.1

MATICS Árpád (1892–1972) – gépészmérnök 1914-ben budapesti műegyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1914–1915-ben ugyanitt az erősáramú elektrotechnika tanszéken volt tanársegéd, majd 1915–1925-ben a Magyar Acélművek mérnöke, 1926–1951-ben a Ganz Villamossági Gyár, illetve jogutódjai távvezeték-tervező mérnöke. Közben 1935–1936-ban Törökországban Diyarbekir város vízerőtelepének felszerelője, 1943–1944-ben a Mátrai Erőmű távvezeték-rendszerének építője volt. 1951–1958-ban a VERTESZ és a VILLENKI vállalatok mérnöke, 1958–63-ban a Villamos Hálózati Fejlesztő és Tervező Vállalat tudományos munkatársa. Erőtelepek és vízerőművek tervezésével, statikai kérdéseinek vizsgálatával foglalkozott. Számos távvezetékrendszert és villamos erőművet tervezett. Az Elektrotechnika című folyóirat egyik szerkesztője volt 1921 és 1924 között. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon

Főbb művei: Matics Árpád: Szabadvezetékek összelengésének vizsgálata. In: Elektrotechnika. 1943. 36. 4. 79–90.p.

25

Matics Árpád: Nehéz szigetelőláncokra feszített rövid sodronyok szilárdsági összefüggéseinek számítása pontosabb módszerrel. In: Elektrotechnika. 1956. 49. 9. 264–271.p. Matics Árpád: Szabadvezetékek összelengésének vizsgálata meghatározására. In: Elektrotechnika. 1960. 53. 7. 298–309.p.

a

fázistávolság

Szigeti Jenő – Matics Árpád – Magyar Tibor: Országos távvezetékek szerkezeti elemeinek egységesítése. In: Elektrotechnika. 1949. 41. 8. 236–241.p. Irodalom róla: Gohér Mihály: Matics Árpád (1892–1972). In: Elektrotechnika. 1973. 66. 6. 240.p.

SÜMEGHY József (1892–1955) – geológus A kolozsvári egyetem természetrajz–földrajz szakán tanult. Az I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített. 1920-ban a Budapestre menekült kolozsvári egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1920–1926-ban a szegedi egyetem ásvány-földtani tanszékén tanársegéd volt, 1925-ben állami ösztöndíjjal Párizsban folytatott tanulmányokat. A föld- és ásványtani tudomány kandidátusa (posztumusz), a Magyarhoni Földtani Társulat választmányi tagja volt. 1926-tól a budapesti Földtani Intézetben geológus, főgeológus, majd az intézet igazgatóhelyettese, később a vízügyi osztályának, 1950-től haláláig síkvidéki térképezési osztályának vezetője volt. Az Alföld felszíni földtani térképezésében szerzett érdemeket, és teremtett új alapokat a legfiatalabb negyedkori üledékekre korlátozódó földtani térképezés számára. 1950-ben az ország síkvidéki területeinek egységes újratérképezésére indított, a magyar földtan történetében egyedülálló program vezetőjeként munkatársaival elkészítette hazánk 1:300 000 méretarányú talajtérképét. Felszíni térképező munkája során vizsgálta a geológiai viszonyoknak a talajok kialakulásában játszott szerepét, és a későbbi magyar talajtani irodalom számára is alapvető fontosságú megállapításokat tett. Értékes eredményeket ért el a Magyar-medence pannon-levantei rétegsorainak faunafeldolgozása területén is, kőzetfacies-térképei úttörő jelentőségűek. Vízügyi kérdések (talajvíz, talajmechanika) geológiai vonatkozásaival is foglalkozott. Írásai megjelentek A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentésében, a Földtani Közlönyben, a Hidrológiai Közlönyben, a Földrajzi Értesítőben, a Magyar Királyi Földtani Intézet évi jelentésében stb. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon ; Magyar agrártörténeti életrajzok

Főbb művei: Sümeghy József: A baltavári lelőhely rétegtani helyzete In: Földtani Közlöny. 1923. 53. 28–34.p.1 Sümeghy József: Szalonna és Martonyi forrásmészkő faunája. In: Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyve. 1924. 26. 2. 25–27.p.

26

Sümeghy József: Pannóniai korú fauna az Alföldről. In: Földtani Közöny. 1927. 57. 1/9. 41–53.p.1 Sümeghy József: Az Alföld geotermikus gradiense. Bp., 1929.1 Sümeghy Jó(zsef): Die geothermischen Gradienten des Alföld. (Klny. Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyve. 28. Bd.). 1929.1 Sümeghy József: Csanád és Csongrád vármegye földtani viszonyai. In: Magyar Királyi Földtani Intézet évi jelentése. [1935.] 1925–1928. 165–169.p. Rozsondai Károly – Sümeghy József: Sopronbánfalva – falutanulmány és községrajz. Sopron, 1937.2 Sümeghy József: A Győri-medence, a Dunántúl és az Alföld pannóniai üledékeinek összefoglaló ismertetése. In: Magyar Királyi Földtani Intézet évi jelentései. 1939. 32. 2. 65–157.p. Sümeghy József: A Magyar-medence pliocénjának és pleisztocénjának osztályozása. In: Beszámoló a Magyar Királyi Földtani Intézet vitaüléseinek munkálatairól. 1940. [1941]. 2. 65–81.p. Sümeghy József: A Tiszántúl. Bp., 1944.2 Sümeghy József: Magyarország talajvízviszonyai. 1954–1955. évi előadássorozatából: 2871). 1954.1

(Mérnöki Továbbképző

Intézet

Sümeghy József: Führer im Pontikum bei Tihany (Balaton). [H. n.], [é. n.]1 Irodalom róla: Sümeghy József, [1892–1955]. In: Hidrológiai Közlöny. 1956. 36. 1. 1–2.p.1 Kretzoi Miklós: Sümeghy József emlékezete (1892–1955). In: Földtani Közlöny. 1957. 87. 3. 254–260.p.1 Ballenegger Róbert – Finály István: A magyar talajtani kutatás története 1944-ig. Bp., 1963.

SZÁSZ Nándor (1892–1958) – gépészmérnök Az elemi iskolát és a gimnáziumot Miskolcon végezte. Műegyetemre Karslruhe-ban iratkozott be, de az I. világháború miatt megszakította tanulmányait. Egyes források szerint a budapesti műegyetemen is tanult. Diplomájának megszerzése után egy bécsi cégnél kapott munkát, ahol később műszaki igazgatóvá nevezték ki. 1939-ben emigrált, egy ideig Kanadában élt, végül az USA-ban telepedett le. A General Mills Inc. 1950-ben szerződtette. Megbízták a kutatólaboratórium vezetésével. 1949-ben az American Miller and Processorban publikálta a röpítéses őrlésnél elért eredményeit, melyre 1954-ben kapott szabadalmat. A szabadalom a neve alatt jelent meg, ahol az engedélyező a General Mills Inc., Delaware. Az év végén cégének igazgatósága határozattal fejezte ki köszönetét „a világ kiemelkedő malommérnökei egyikének" eredményes munkásságáért. A méltányoló megállapítás tudatát nem sokáig élvezhette, 1957-ben megbetegedett, és a rákövetkező évben elhunyt. Műszaki eredményei három pontban összegezhetők: a búzaőrlés röpítőgépének tökéletesítése,

27

a sorbakapcsolt röpítő megalkotása; részvétel az ún. „Ballera" malom létrehozásában; végül a saját röpítéses őrlési szabadalma. Forrás: Magyar tudóslexikon ; Új magyar életrajzi lexikon

Főbb művei: Szász Nándor: Új töretőmódszer röpítővel. ("A new method of breaking with centrifugalmills" c. cikk fordítása. Megj.: American Miller 1939. Nov. 30–32.p.). Csáky Georgina (közr.). In: Gabonaipar. 1992. 39. 2. 9–11.p.1 Irodalom róla: Megemlékezés Szász Nándor születésének centenáriumáról. In: Gabonaipar. 1992. 39. 2. 1–3.p.1 Pénzes István: Szász Nándor röpítője és röpítéses őrlésfolyamatai. In: Gabonaipar. 1992. 39. 2. 12–18p.1

28

150 éve született

ALMÁSY György (1867–1933) – Ázsia-utazó, állattani és néprajzi gyűjtő A grazi egyetemen szerezte jogi doktori fokozatát, majd később ugyanitt zoológusként filozófiai doktorátust szerzett. Rövid ideig végzettségének megfelelően Budapesten állami hivatalnokként dolgozott, majd első állattani (ornitológiai) gyűjtőútját a Duna-Deltában, később Dobrudzsában tette. Ezek után érdeklődése Ázsia területei felé fordult, gyűjtőútja miatt megtanult törökül és kirgizül is. 1900-tól a mai Kazahsztán, Kirgizisztán és Kína területén (Alma-Ata, Przsevalszk) végzett gyűjtéseket közös expedíció keretében Rudolf von Stummer-Traunfels zoológussal. 1906-ban visszatért Közép-Ázsiába Prinz Gyulával és Herbert von Arche-vel, ahonnan jelentős néprajzi és madártani anyaggal tért haza. Gyűjteményében több addig ismeretlen faj található, továbbá tanulmányozta a kazah, kirgiz, dzsungáriai népek kultúráját is. Elsőként hívta fel a figyelmet a Tien-San déli vonulatára, és az azok közé zárt jellegzetes szürtökre. Munkásságára nagy hatással volt Chernel István. 1908-tól haláláig Grazban élt. Állattani gyűjteménye szétszórva, Budapesten, Grazban és Bécsben található. Írásai megjelentek a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Természettudományi Közlönyben, az Aquilában stb. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon ; muzeumbarat.hu/eletr.php?elod_id=26

Főbb munkái: Almásy György: Madártani betekintés a román Dobrudsába. Bp., 1898.1 Almásy György: Utazásom orosz Turkesztánba. Bp., 1903. Almásy György: Vándor-utam Ázsia szívébe. Bp., 1903.1 Irodalom róla: Cholnoky Jenő: Almásy György utazása Belső-Ázsiában. In: Földrajzi Közlemények. 1904. 23. 72–75.p.1,2 Csörgey Titus: Dr. Almásy György. 1867–1933. In: Aquila. 1934. 38–41. 472–473.p.1 Agárdi Ferenc: A nagyvilág magyar vándorai. Bp., 1955. Csaba József: Almásy György dr. (1867–1933). In: Vasi Szemle. 1967. 21. 4. 588–592.p. Vig Károly: Egy tudós utazó a századelőről: Almásy György állattani kutatásai Belső-Ázsiában. In: Vasi Szemle. 1999. 53. 6. 733–766.p. Sántha István: Almásy György és Prinz Gyula: két ellentétes arcélű magyar utazó Kirgizföldön a 20. század hajnalán. In: A Földgömb. 2006. 8. 8. 54–63.p.1

29

BEKE (Beck) József (1867–1940) – hídépítő mérnök Oklevelét 1889-ben a budapesti műegyetemen szerezte, 1890–1892-ben ugyanott tanársegéd volt. 1892-től a kereskedelemügyi minisztérium szerkesztési osztályának, majd Duna-hídépítési osztályának munkatársaként dolgozott. Részt vett a Ferenc József-híd (a mai Szabadság-híd), az Erzsébet-híd és a Margit-szigetre vezető hídszárny tervezésében. Több fővárosi és vidéki folyami hidunk épült tervei alapján (az újpesti vasúti összekötő híd, a csongrádi közúti és vasúti híd). 1904-től a kereskedelemügyi minisztérium közúti hídosztályára került, 1910-ben a hídosztály vezetője lett. 1922-ben nyugdíjazták, tervező munkáját azonban haláláig folytatta. Az óbudai és a Boráros téri hidakra kiírt pályázaton terveit megvásárolták. A vasbeton szerkezetek számítása terén úttörő munkát végzett, emellett szakirodalmi munkássága is jelentős. Forrás: Magyar életrajzi lexikon ; mek-oszk.uz.ua/04000/04093/html/0108.html

Főbb művei: Beke József: A budapesti városligeti Nádorszigetre vezető híd terveire rendezett pályázat. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1895. 29. 1/2. 203–206.p. Beke József – Duschek Aurél – Richter Károly: Vasbetétes betonszerkezetek. Bp., 1906. Beke József: Takarékosság és a szerkezetek biztossága. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1918. 52. 1/52. 86–89.p. Beke József: Takarékosság és a szerkezetek biztossága (Befejezés). In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1918. 52. 1/52. 93–97.p. Irodalom róla: Beke József (1867–1940). In: Mélyépítéstudományi Szemle. 1967. 17. 8. B/3.p.

HÉJJAS Endre (1867–1947) – meteorológus Matematika–fizika szakos tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte. 1891-től a Meteorológiai Intézet munkatársa lett. Előbb az időjelző szolgálatnál dolgozott, majd a zivatar- és ombrometriai osztályt vezette. Sokat tett hazánk csapadék- és zivatarviszonyainak felderítése, a zivatarhálózat létesítése, a csapadékmérő hálózat fejlesztése és hazánk csapadéktérképének megszerkesztése terén. Az Intézet Csapadék Évkönyveinek szerkesztője volt. 1897-ben megindította és 1926-ig szerkesztette az Időjárás című meteorológiai folyóiratot. 1926-ban a Meteorológiai Intézet aligazgatójaként vonult nyugalomba. Nyugdíjas éveiben méhészkedett, méhészeti szakkönyvet is írt. Forrás: mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC05727/06191.htm ; tudosnaptar.kfki.hu

30

Főbb munkái: Héjas Endre – Marczell György: Körültekintés néhány külföldi meteorológiai intézetben. Bp., 1898.1,2 Héjjas Endre: A zivatarok Magyarországon. Bp., 1898. Héjas Endre: A zivatarok Magyarországon az 1871-től 1895-ig terjedő megfigyelések alapján. Bp.,1898.1,2 Héjas Endre: Körültekintés az ó-gyallai meteorológiai obszervatóriumban. Bp., 1900.2 Héjjas Endre: A csapadék évi átlagos eloszlása Magyarországon. Bp., 1910. Héjjas Endre: A nagyközönség és a hivatalos időjóslás. In: Természettudományi Közlöny. 1934. 66. 1001/1002. 223–224.p.1 Héjas Endre: A sikeres méhészkedés feltételei, módja és eszközei. Bp., 1926.1,2, 19421 Héjas Endre: A méhek jó teleltetésének feltételei. Bp., 1928.2 Héjas Endre: Tavaszi teendők a méhesben. Bp., 1929.2 Héjjas Endre – Nagy Géza (szerk.): Országos méhésznaptár az 1933-ik évre. Bp., 1932.2 Héjjas Endre (összeáll.): Időszerű kérdések. (Magyar Méhészeti Könyvtár). Bp., 1940.1 Héjjas Endre: Méhészeti kalauz elméleti és gyakorlati méhészeti ismeretek rövid összefoglalása, kiegészítve a "Méh" a magyar méhészek lapjából vett közérdekű szemelvényekkel. 1941.1 Héjjas Endre: Méhészeti kalauz – elméleti és gyakorlati méhészeti ismeretek. Bp., [194?].2 Irodalom róla: Bodolainé Jakus Emma: Héjjas Endre a meteorológus és "Az Időjárás" alapító szerkesztője I. rész. In: Légkör. 1997. 42. 2. 7–14.p.1 Bodolainé Jakus Emma: Héjjas Endre a meteorológus és "Az Időjárás" alapító szerkesztője II. rész. In: Légkör. 1997. 42. 3. 9–20.p.1 Héjjas Endre a meteorológus, lapszerkesztő és méhészeti szakember. In: Légkör. 1997. 42. 2. 2.p.1

KAÁN Károly (1867–1940) – erdőmérnök, gazdaságpolitikus A selmecbányai erdészeti főiskolán 1888-ban végzett. 1889-től Besztercebányán állami erdész, 1907-ben erdőmester. 1908-tól a földművelésügyi minisztériumban dolgozott, 1919-ben helyettes államtitkár és az erdő- és faügyek kormánybiztosa, 1924–25-ben, nyugdíjazásáig címzetes államtitkár. Kezdeményező szerepe volt az Alföld átfogó fásításának megindításában. Nevéhez fűződik az állami erdőigazgatás újjászervezése és a természetvédelmi törvény megalkotása. Erdőgazdálkodási programjának megalapozása s az erdőtelepítések lehetőségeinek bizonyítása érdekében úttörő gazdaság- és erdészettörténeti kutatásokat végzett.

31

Alapító tagja és elnöke volt az Országos Természetvédelmi Tanácsnak és az Országos Erdészeti Egyesületnek. 1924-től az MTA tagja. A Bükkben forrást, a Nagy-Hárs-hegyen kilátót neveztek el róla. 25 éve rendezik meg az 5-6. osztályos tanulók számára a róla elnevezett országos természet- és környezetismereti versenyt. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu ; wikimedia.org

Főbb munkái: Kaán Károly: Átalakulások az erdei termékek szállító eszközeiben. Bp., 1900.2 Kaán Károly: A hegyvidéki erdőgazdaság szerepe a nemzet háztartásában. 1901.1 Kaán Károly: A helyi érdekű vasutak erdőgazdasági jelentősége. [H. n.], 1901.2 Kaán Károly: A nyilvános forgalmú vizi utak erdőgazdasági jelentősége. [H. n.], 1901.2 Kaán Károly: Utakkal-e vagy vasutakkal tárjuk fel hegyvidékünk erdőségeit? 1902.1 Kaán Károly: A külföld erdőgazdasági beruházásai. Bp., 1902.2 Kaán Károly: A külföldi erdőmunkásokról.[H. n.], 1903.2 Kaán Károly: A Schwarzwald szálaló vágásos haszonfagazdaságáról. Bp., 1903.2 Kaán Károly: Vezérelvek a feltárt erdők felujításánál. Bp., 1903.2 Kaán Károly: Faértékesítésünk és gazdasági érdekeink a hegyvidéken. Bp., 1904.2 Kaán Károly: Külföldi erdőgazdaságok faértékesítő eljárásai. 1904.1 Kaán Károly: Erdőgyérités. Erdészeti és gazdaságpolitikai tanulmány. 1905.1 Kaán Károly: A fenyő épületifa tartósságának kérdéséhez. 1905.1 Kaán Károly: Az adóreform törvényjavaslatai erdőgazdasági világításban. (Klny. "Erdészeti Lapok" 1907. évi 24.). 1907.1 Kaán Károly: Az erdőgazdaság érdekképviselete. Bp., 1907.1 Kaán Károly: Az erdőtárolási jog telekkönyvi biztosítása. 1907.1 Kaán Károly: A besztercebányai kincstári gereb – a beszüntetett 360 éves vízmű multjából. Bp., 1909.2 Kaán Károly: A természeti emlékek fentartása. Bp., 1909.1,2 Kaán Károly: Erdőgazdasági eredmények és azok gazdaságpolitikai következményei. 1910.1,2 Kaán Károly: Házi kezelés. (Erdőgazdasági vonatkozásban.) (Klny. Erdészeti lapok 1911. évi 7.). 1911.1 Kaán Károly: Decrett József élete és erdőgazdasági tevékenysége 1774–1841. 1912.1 Kaán Károly: Decrett József élete és erdőgazdasági tevékenysége, 1774–1841. Adatok a magyar erdőgazdaság történetéhez. (Klny. Erdészeti lapok, 1912, 6.sz.) [H. n.], [é. n.]2 Kaán Károly: Államerdészeti közigazgatás a nyugati országokban. 1913.1 Kaán Károly: A természetvédelem és a természeti emlékek fentartásának kérdéséhez. (A földmivelésügyi miniszter kiadványai.). 1914.1 Kaán Károly: Erdőgazdaság-politikai kérdések. 19201,2, 1923.1,2 Kaán Károly: Az erdészeti technika országos kérdéseiből. 1922.1,2

32

Kaán Károly: Erdőt az Alföldre! Bp., 1922.2 Kaán Károly: Erdőgazdaság-problémák és azok megoldása. 1923.1,2 Kaán Károly: Az erdőbirtokhitel. Bp., 1925.1 Kaán Károly: Gróf Széchenyi István és a nagy magyar Alföld. Bp., 1926.2 Kaán Károly: A magyar Alföld. 1927.1 Kaán Károly: A Magyar Tudományos Akadémia és az erdőgazdasági tudományok. 1928.1 Kaán Károly: Az Alföld problémája. Pécs, 1929.2 Kaán Károly: Természetvédelem és a természeti emlékek. Bp., 1932.2 Kaán Károly: Az Alföld csapadékviszonyai és az alföldi erdőtelepítések és fásítások. (Klny. Vízügyi Közlemények 1933. július–decemberi füzet.). 1933.1 Kaán Károly: Települések és telepítések. Bp., 1933.1 Kaán Károly: Gazdaságpolitikai feladatok. Bp., [1935].2 Kaán Károly: Alföldi kérdések: Erdők és vizek az Alföld kérdéseiben. Bp., 1939.1,2 Kaán Károly: A tanyagazdaságok problémája. (Klny. "Mezőgazdasági Közlöny" 1931. évi 12.sz.). [H. n.], [193?.]1 Kaán Károly: Időszerű kérdések. Bp., 1940.1 Kaán Károly: Sarjerdő-veszedelem. Bp., [1955?.]2 Irodalom róla: Rakonczai János (szerk.): Az Alföld-fásítás aktuális kérdései. Tudományos emlékülés Kaán Károly születésének 125. évfordulója alkalmából. Püspökladány, 1992. május 28–30. Bp., [1992].1,2 Láng István: Kaán Károly munkássága. In: Erdészeti Lapok. 1992. 127. Július/Augusztus. 197–200.p.1 Kollwentz Ödön: Kaán Károly és az Alföldfásítás védelmében. In: Erdőgazdaság és Faipar. 1993. 47. 10. 17–18.p.1 Farkas Lajos (szerk.): Az erdők szerelmese – Kaán Károly erdőmérnök élete és munkássága. Bp., 1996.1,2 Király Pál: 140 éve született Kaán Károly. In: Erdészeti és Faipari Híradó. 2007. 17. 2. 12–13.p.1 Farkas Lajos: Kaán Károly. Bp., 2007.1

KERTÉSZ Kálmán (1867–1922) – biológus, zoológus, entomológus A budapesti tudományegyetemen előbb orvostudományi tanulmányokat folytatott, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett. A tudományegyetem Zoológiai és Összehasonlító Anatómiai Intézetének tanársegéde (1890–1896), majd a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának segédőre, őre (1896–1912), igazgatóőre (1912–1922); közben a Tanácsköztársaság alatt igazgatója volt.

33

Eleinte kerekesférgekkel és rákokkal foglalkozott, később teljesen a dipterológiának, légykutatásnak szentelte munkásságát. Száznál több dolgozata jelent meg. Legjelentősebb eredményeit a katonalegyek (Stratiomyidae), illetve egyes torpikkely nélküli légycsaládok (Sciomyzidae, Lauxaniidae stb.) vizsgálata terén érte el. A Magyar Nemzeti Múzeum állattárának nemzetközileg is jelentős kétszárnyú-gyűjteményének megteremtője. Több légykatalógust állított össze, négy új nemet és sok fajt neveztek el róla. Az American Entomological Society levelező tagja, és a Magyar Rovartani Társaság alapító tagja volt. Írásai megjelentek a Folia Entomologica Hungaricában, az Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungariciben, a Természettudományi Közlönyben, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Rovartani Lapokban, a Természetrajzi Füzetekben, A Természetben stb. Forrás: mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/07823.htm ; wikimedia.org ; nevpont.hu

Főbb művei: Kertész Kálmán: Budapest környékének Rotatoria faunája. Egy. doktori értek. is. Bp., 1894. Kertész Kálmán: A légyről. In: Rovartani Lapok. 1897. 4. 1. 16–19.p.1 Kertész Kálmán: A világ bögölyféléinek jegyzéke. In: Állattani Közlemények. 1900. 32. 5. pótfüzet 237–238.p. Kertész Kálmán: Catalogus Tabadinarum orbis terrarium universi. Bp., 1900. Kertész Kálmán: Catalogus Dipterorum huiusque descriptorum. I–VII. köt. Bp., 1902–1910. Kertész Kálmán: Orrthorhapha nematocera. (Katalog der paläarktischen Dipteren. I. Bp., 1903. Kertész Kálmán: A magyarországi szúnyogfélék rendszertani ismertetése. In: Állattani Közlemények. 1904. 3. 1. 1–75, 86.p. Kertész Kálmán: Magyarország szárnyatlan és csökevényes szárnyú legyei. In: Rovartani Lapok. 1910. 17. 11/12. 179–184.p.1 Kertész Kálmán: A Pachygastrinák szemeinek származástani kapcsolata. In: Állattani Közlemények. 1916. 15. 1/2. 107–119. ; 201–202. + 1 tábla. Irodalom róla: Kutassy Endre: Kertész Kálmán dr. 1867–1922. In: A Természet. 1923. 19. 1/2.sz. 5-6.p. Jablonowski József: Kertész Kálmán. (1867. jan. 2.–1922. decz. 28.). In: Folia Entomologica Hungarica. 1923. 1. 1. 7–8.p. Dr. besenyői Kertész Kálmán. 1867 január 2.–1922 december 28. In: Állattani Közlemények. 1925. 22. 1/2. 89. 103.p.

34

KONEK Frigyes (1867–1945) – vegyész Egyetemi tanulmányait Budapesten és Münchenben végezte. Két évig a grazi egyetemen tanársegéd volt. 1896-ban a budapesti egyetemen organikus kémiát tanított, majd mint fővegyészt kinevezték az Országos Kémiai Intézet technológiai osztályának vezetőjévé, később kísérletügyi igazgatóvá. Tudományos munkássága a mezőgazdasági és szintetikus organikus kémia területére terjedt ki. 1918-tól az MTA tagja volt. Írásai megjelentek a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Természettudományi Közlönyben, a Kisérletügyi Közleményekben, a Magyar Chemiai Folyóiratban stb. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb művei: Konek Frigyes: A chinin synthesiséről. In: Magyar Chemiai Folyóirat. 1895. 1. 12. 183–185.p. Konek Frigyes: Magyarországi szenek vegyi összetétele és caloriaértéke. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő. 1902. 20. 5. 588–598.p.1 Konek Frigyes: Higanytartalmú szerves vegyületeket miként lehet legkevesebb hibával elégetni. In: Természettudományi Közlöny. 1907. 39. 459. 651.p. Konek Frigyes: Aspirin és acetylsalicylsav. In: Magyar Chemiai Folyóirat. 1911. 17. 12. 177–179.p. N. Konek Frigyes: A lidérczfény keletkezése. In: Természettudományi Közlöny. 1916. 48. 651/652. 408–409.p.1 N. Konek Frigyes: A nukleinsavak mesterséges előállítása. In: Természettudományi Közlöny. 1916. 48. 3/4. pótfüzet 174–176.p.1 Konek Frigyes: Egy magyar kálitrágya. 1917.1 N. Konek Frigyes: Karbidtermelésünk felhasználása szeszfőzésre vagy műtrágyagyártásra. In: Természettudományi Közlöny. 1918. 50. 709/710. 650–651.p.1 Konek Frigyes: Hazai nyersanyagokból termelhető, benzin pótlására használható mótorolajok. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő. 1925. 41. 9–13.p.1 Konek Frigyes – Loczka Alajos: Előadási kísérlet a fény kémiai hatásának demonstrálására. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő. 1925. 41. 253–257.p.1 Konek Frigyes – Straub Lajos: Kokainhoz hasonló érzéstelenítő hatású glykolsav származékok synthézise. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő. 1925. 41. 14–19.p.1 Konek Frigyes: Földünk melege mint erőforrás. In: Természettudományi Közlöny. 1928. 60. 865/866. 546–547.p.1

35

KRIPPEL Móric (1867–1945) – erdőmérnök A selmecbányai akadémián végzett. 1890-től Erdélyben a székely közbirtokossági erdőket kezelte. 1908-ban nevezték ki a selmecbányai főiskola erdőhasználattani tanszékére tanárnak, majd a tanszék vezetője maradt Sopronba költözése után is. 1914–16-ban rektor, több alkalommal az egyetem erdőmérnöki osztályának dékánja volt. Jelentősek a földmérő technikában elért eredményei. Az Erdészeti Zsebnaptárnál szerkesztő volt, és ő írta az Erdőhasználattan című fejezetet. Számos tanulmányt írt az Erdészeti Lapokban. Forrás: vadgazdalkodas.emk.nyme.hu/kep_1.htm ; mek.oszk.hu/00300/ 00355/html/ABC07165/08827.htm

Főbb művei: Krippel Móricz (szerk.): Szögrakó készülék. Bp., 1900.2 Krippel Móric: Fakereskedelemtan. Selmecbánya, 1909. Krippel Móric: Vadászat- és fegyvertan. 1910. Krippel Móric: Erdő használattan és erdészeti iparműtan I–II. Sopron, 1910. , 1913. Krippel Móric: Erdőhasználattan. 2. r., Erdészeti kitermeléstan és technológia. Sopron, 1921.1,2 Krippel Móric: Erdészeti kereskedelemtan. Sopron, 1930.1,2 Krippel Móric: Adatok a helyes magyar erdészeti szaknyelvhez. 1939.1,2 Irodalom róla: Modrovich Ferenc: Krippel Móric főiskolai tanár ötvenedik féléve a m. kir. bányamérnöki és erdőmérnöki főiskolán. In: Erdészeti Lapok. 1933. 72. 2. 100.p.1 Modrovich Ferenc: Krippel Móric 1867–1945. In: Erdészeti Kísérletek. 1945. 46. 1/4. VIII–XII + 1 kép. Rácz Józsefné: 125 éve született és 100 éve szerkesztette szögfelhordó készülékét Krippel Móric. In: Erdészeti Lapok. 1992. 127. November. 350–351.p.1

KÜZDÉNYI Szilárd (1867–1945) – mérnök, a szikjavítás úttörője Tanulmányait a műegyetemen végezte. A szolnok–csongrádi Tisza-balparti ármentesítő társulat mérnöke, majd igazgató mérnöke volt. Eredményes kísérleteket végzett a szikesek vízgazdálkodással és fizikai úton való javítása terén. A sekély termőrétegű szikes talajokon sikeresen alkalmazta találmányát, a fordítás nélküli tárcsás talajművelő gépet. Forrás: mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC07165/09000.htm

36

Főbb művei: Küzdényi Szilárd: Közgazdaságunk és a műszaki kar. Szolnok, 1906.2 Küzdényi Szilárd: A gátzsilip. Czegléd, 1910.2 Küzdényi Szilárd: Gazdaságos eljárás a sziknek termőfölddé átalakítására. Békéscsaba, 1914.2 Küzdényi Szilárd: A talajmívelésről, különös tekintettel a szikes talajok javítására. Mezőtúr, 1921.2

LŐRENTHEY Imre (1867–1917) – őslénykutató, geológus Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte 1885–89-ben. Szünidőben Magyarország fontosabb geológiai vidékeit tanulmányozta, külföldi tanulmányutakat tett. 1890-ben természettudományokból doktorált, és a kolozsvári egyetemen Koch Antal mellett dolgozott. 1893-ban a budapesti egyetemre került. 1896-ban a gerinctelen állatok paleontológiájának magántanára lett. 1897–98-ban Karl Zittel müncheni paleontológus mellett dolgozott. Hazatérve 1899-ben adjunktus lett a budapesti egyetemen. 1907-től az egyetem tanára volt. Háromszor vett részt Lóczy Lajos kutatóútján. Érdeklődése három nagy területet ölelt fel: a pannóniai-pontusi képződményeket (az ő ajánlatára fogadta el a nemzetközi tudomány a pannóniai emelet elnevezést), a harmadkor (decapodák) paleontológiáját, és Budapest környéke geológiai felépítésének tisztázását. Írásai megjelentek a Geologica Hungarica Series Palaeontologicában, a Magyar Királyi Földtani Intézet évkönyvében, a Földtani Közlönyben, a Mathematikai és Természettudományi értesítőben, az Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egylet Orvos-Természettudományi Szakosztályából II. Természettudományi Szak lapban, a Természetrajzi Füzetekben, a Természettudományi Közlönyben stb. Forrás: mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09006/09629.htm ; mek.oszk.hu/00300/00355/ html/img/ 1a4f.jpg

Főbb művei: Lőrenthey Imre: A nagy-mányoki pontusi emelet és faunája. Bp., 1890. Lőrenthey Imre: A szekszárdi, nagymányoki és árpádi felső pontusi lerakódásnak faunája. Bp., 1893. Lőrenthey Imre: Paleontológiai tanulmányok a harmadkori rákok köréből. Bp., 1897. Lőrenthey Imre: Baróth környékének földtani viszonyai. Bp., 1900. Lőrenthey Imre: Die pannonische Fauna von Budapest. Stuttgart, 1902. Lőrenthey Imre: Adatok a stratigraphiájához. Bp., 1908.

balatonmelléki

pannóniai

rétegek

faunájához

és

Lörenthey Imre: A Balatonnak és környékének fizikai földrajza – A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája – A Balatonmellék palaeontologiája – Adatok a Balatonmelléki – Pannoniai korú rétegek faunájához és stratigrafiai helyzetéhez. Bp., 1911.2 37

Irodalom róla: Dr. Lőrenthey Imre. [Nekrológ]. In: Természettudományi Közlöny. 1917. 49. 681/682. 651.p.1 Vadász Elemér: Lőrenthey Imre emlékezete. In: Földtani Közlöny. 1918. 48. 1/6. 40–52.p.1 Galácz András: Lőrenthey Imre (1867–1917) az Őslénytani Tanszék második professzora (1907–1917). In: Földtani Közlöny. 2007. 137. 3. 425–433.p.

RUZITSKA Béla (1867–1942) – vegyész, egyetemi tanár Tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte, ahol 1901-ben az egyetem adjunktusa, majd tanára lett. Az egyetem bezárása után is Kolozsváron maradt, az Állami Vegyvizsgáló Állomás vegyészeként, majd tanár lett a Marianum Leánynevelő Intézetben, ahol kémiát és áruismeretet tanított. 1940-től újra a kolozsvári egyetem kémia–technológia tanszékének vezetője volt. Egy, a Gyilkos-tónál vezetett geológiai kutatóúton érte halálos baleset. Élelmiszerkémiai, elemzőkémiai és általános kémiai kérdésekkel foglalkozott. Forrás: mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html ; tudosnaptar.kfki.hu

Főbb művei: Ruzitska Béla: A ptomainokról vagy állati alkaloidákról. In: Természettudományi Közlöny. 1891. 23. 264. 393–398.p.1 Ruzitska Béla: Bevezetés az elméleti chemiába. Kolozsvár, 1894. Ruzitska Béla: Az olajok és viaszok chemiai vizsgálata. In: Értesítő az Erdélyi MúzeumEgylet Orvos-Természettudományi Szakosztályából II. Természettudományi Szak. 1895. 20. (17.) 3. 284–301.p. + 1 melléklet. Ruzitska Béla: Alkoholos erjedés élesztősejt nélkül. In: Természettudományi Közlöny. 1898. 30. 341. 33–35.p.1 Ruzitska Béla: A sütőpataki "Vilma-forrás" vizének chemiai elemzése. In: Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egylet Orvos-Természettudományi Szakosztályából II. Természettudományi Szak. 1900. 25. (22.) 1/3. 90–100.p. Ruzitska Béla: A szebenmegyei szerdahelyi sósvíz chemiai analyzise. In: Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egylet Orvos-Természettudományi Szakosztályából II. Természettudományi Szak. 1902. 27. (24.) 1/3. 10.p. Ruzitska Béla: Az élelmiszerek chemiai vizsgálata. Bp., 1905. Ruzitska Béla: A természetes festőanyagok abszorpciós-spektrumos vizsgálata és kimutatása. 1913.

38

175 éve született

ENTZ Géza id. (1842–1919) – zoológus, egyetemi tanár Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868-ban a pesti egyetem élettani tanszékén volt tanársegéd. 1873-tól a kolozsvári egyetem, 1889-től a budapesti műegyetem állattani tanszékén, 1901-től 1914-ig, nyugdíjazásáig a budapesti egyetem orvoskarának állattani és összehasonlító bonctani tanszékén tanított. 1894–96 között a műegyetem rektora volt. 1879-től a kolozsvári Orvostermészettudományi Értesítő szerkesztője, míg 1890-től a Természettudományi Közlöny társszerkesztője volt. Főleg véglényekkel foglalkozott, és felfedezte az állat-növény szimbiózist (a véglények együttélését moszatokkal). Sokat foglalkozott általános állattani kérdésekkel, különösen a mimikri jelentőségével. Az elsők között ismertette Magyarországon Darwin: A fajok eredete című munkáját, de később antidarwinista nézeteket képviselt. A szakfolyóiratok számos tudományos cikkét közölték. Török Auréllal fordította Darwin: Az ember származása és az ivari kiválás című művét (Bp., 1884). Írásai megjelentek A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének Munkálataiban, az Értekezések a Természettudományok Köréből című folyóiratban, az Erdélyi Múzeumban, a Természetrajzi Füzetekben, a Magyar Növénytani Lapokban, az Orvos-természettudományi Értesítő II. Természettudományi Szak című lapban, a Természettudományi Közlönyben, a Rovartani Lapokban, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben stb. Forrás: mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03609/03781.htm ; mek.oszk.hu/00300/00355/ html/ img/9f3.jpg

Főbb művei: Entz Géza: Rhizidium Euglenae Alex. Braun. Adalékok a Chytridiumfélék ismeretéhez. 1872.2, 1873.1 Entz Géza: Adalék a chytridiumfélék ismeretéhez. Pest, 1873.2 Entz Géza: Kritikai hozzászólás Szaniszló Albert: Vezértfonal a gazdasági tanintézetek ... állattani előadásaihoz c. könyvéhez. [H.n.], 1884.2 Entz Géza: Tanulmányok a véglények köréből: 1. r. A véglények ismeretének fejlődése. Történeti és kritikai átpillantás: 1. Th., Entwickelung der Kenntniss der Protisten. Ein historischkritischer Überblick. Übers. von Aladár Rózsahegyi. Bp., 1888.1 Entz Géza: A Vorticellinák rugalmas és összehúzódó elemei. Bp., 1891., 1892.2 Entz Géza: Az állati szervezet és élet alapvonalai : A legegyszerűbb állat. Bp., 1906.2 Entz Géza – Mágocsy Dietz Sándor (szerk.): [A műveltség könyvtára. 1.r. 5.köt.]. Az élők világa. Növény és állatország. Bp., 1907.1,2

39

Entz Géza – Mágocsy-Dietz Sándor (szerk.): Az élők világa 2. rész. – növény- és állatország. Bp., [é.n.]2 Entz Géza – Mágocsy-Dietz Sándor (szerk.): Az élők világa – növény- és állatország, 1–2. r.. Bp., [190?]2 Rátz István – Entz Géza (szerk.): 10.köt., Alsórendű gerinctelen állatok. In: Brehm, Alfred: Az állatok világa. Bp., 1907.1 Entz Géza: Állatok színe és a mimikry. Bp., 1908. Irodalom róla: Gorka Sándor: Jelentés Id. Entz Géza haláláról. In: Természettudományi Közlöny. 1919. 51. 725/730. 346.p.1 Horváth Géza: Id. Entz Géza emlékezete. Bp., 1930.2 Dudich Endre: Id. Entz Géza emlékezete születésének százéves évfordulója alkalmából. In: Állattani Közlemények. 1942. 39. 3/4. 113–124.p. + 1 tábla.1 Allodiatoris Irma: Id. Entz Géza (1842–1919). In: Élővilág. 1959. 4. 3. 49–53. B3.p.1 Lukács Dezső: Id. Entz Géza. In: Természet Világa. 1980. 111. 1. 40–41.p.1 Forró László: Az iskolateremtő zoológus: id. Entz Géza. In: Természetbúvár. 1992. 47. 4. 23.p. Kálmán Gyula: Világhírű állattantudósunk volt. Hetvenöt éve hunyt el id. Entz Géza. In: Süni és a Természet. 1994. 1. 5. 18–19.p.1

FEKETEHÁZY János (1842–1927) – hídtervező mérnök Tanulmányait a bécsi, majd a zürichi műegyetemen végezte. 1866-ban gyakornokként részt vett a wien-stadlaui Duna-híd tervezésében. A kiegyezés után hazatért, 1873-tól a MÁV igazgatóságánál dolgozott. 1892-ben MÁV-főmérnöki rangban nyugalomba vonult. 1922-ben szülőfalujába költözött, és ott élt haláláig. Különösen a vasszerkezetek tervezése terén végzett nemzetközi viszonylatban is számottevő munkát. 1912-ig valamennyi MÁV-híd az ő tervei alapján épült. Kiemelkedő alkotásai a budapesti Ferenc József- (ma Szabadság-) híd, a fiumei forgóhíd, a Keleti pályaudvar, az Operaház és a Fővámház (ma Corvinus Egyetem) tetőszerkezete. A szegedi Tisza-hídnak is ő volt a tervezője. Külföldön is elterjedtek vasúti mozdonyfordító korongjai és hadászati hídszerkezetei. Forrás: mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03975/04292.htm img/b43.jpg

;

mek.oszk.hu/00300/00355/html/

Irodalom róla: Lósy Schmidt Ede: Magyar vagy francia alkotás-e a szegedi közúti Tiszahíd? Feketeházy János vagy Eiffel Gusztáv tervei nyerték-e az 1880. évi nemzetközi pályázat első díját? Az állandó híd létesítésének előzményei. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1933. 67. 35/36. 185–195.p. 40

Faber Miklós: Feketeházy János (1842–1927). In: Mélyépítéstudományi Szemle. 1956. 6. 9. 428–430.p. Iványi Miklós: Feketeházy János (1842–1927). In: Építés – Építészettudomány. 1993. 23. 3/4. 243–249.p. Hajós György – Hajós Bence: Feketeházy János, a hídtervező mérnök (1842–1927). In: Közúti és Mélyépítési Szemle. 2006. 56. 1. 35–38.p. Holló Csaba: Jókor, jó helyen – Feketeházy János és kora. In: Mérnök Újság. 2012. 19. 12. 38–39.p.1 Holló Csaba: Feketeházy János életpályája. In: Historia Scientiarum. 2016. 1. 5–12.p.

GRUBICZY (Grubicy) Géza (1842–1897) – miniszteri titkár, a baromfitenyésztési ügyek előadója, baromfitenyésztő, szakíró Korán árván maradt. Iskoláit Kassán, Rozsnyón végezte, majd Bécsben, később Pesten hallgatott jogot. A földművelésügyi tárcánál dolgozott, 1891-től miniszteri titkárként a baromfitenyésztési ügyekért felelt. Hamar nyugalomba vonult, de tovább munkálkodott a népi baromfiállományok megújításán, az egyes baromfifajok testsúlyának és termelőképességének javításán, a magyar baromfi-köztenyésztés korszerűsítésén. Baromfitenyésztési bizottságok megalakítását, törzstenyészetek létesítését szorgalmazta. Javaslatára a baromfitenyésztők részére tenyészbaromfi-törzseket osztottak ki, állami segélyben részesítették a baromfitenyésztési szaklapokat, szakkönyveket, kiállításokat. Szerkesztette a Gallus című folyóiratot, emellett számos szaklap munkatársa volt. Rákospalotai minta-baromfitenyészetében sikeres keresztezéseket végzett. Írásai megjelentek a Gallus, a Baromfiak, az Erdélyi Gazda, a Falusi Gazda, a Földmívelési Érdekeink, a Gazdasági Lapok, a Gyakorlati Mezőgazda, a Köztelek, a Magyar Gazdák Lapja, a Szárnyasaink, a Vadász- és Versenylap, a The Pigeon, a La Bassecourt, a Dresdener Blätter für Geflügelzucht, a Praktische Geflügelzüchter, a Schwalbe című szaklapokban. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok

Főbb munkái: Grubicy Géza: A tyúkászat. Bp., 1874.2 Grubicy Géza: A baromfi-tenyésztés: a tyukászat. Bp., 1875.2 ; 1895.1,2 Grubicy Geyza: A tengeri nyulak tenyésztése. Bp., 1875.1 Grubicy Géza, Marc Ferenc: A zöldségtermelés: gyakorlati útmutatás a konyhakertészetben. Bp., 1875.1,2 Grubiczy Géza (franciából [a szerző] után közli Grubicy Géyza): A földmívelés alapelvei. Bp., 1876.1,2 Grubiczy Géza: A baromfi-tenyésztés. Bp., 1895.2 Grubiczy Géyza: A baromfi – tenyésztése. 2. köt. Bp., 1895.2

41

KHERNDL Antal (1842–1919) – hídépítő mérnök, akadémikus, a pesti műegyetem tanára Egyetemi tanulmányait a budai Polytechnikumban (a későbbi műegyetemen) kezdte meg, majd egy év elvégzése után külföldi egyetemeken (Karlsruhe, Zürich) folytatta. 1864-ben a zürichi műegyetem műszaki karán szerzett mérnöki oklevelet. 1867-ben kinevezték a budai Polytechnikum segédtanárává, ahol az út- és vízépítéstant tanította, majd 1881-től mint a hídépítéstan professzora vett részt az egyetem működésében. 1884-ben levelező tagja, 1898-tól pedig rendes tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. Alapítója és egyik vezetője volt az 1867-ben megalakuló Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnek, de tagja volt több minisztériumhoz köthető műszaki tanácsadó testületnek is. Tudományos tevékenységének középpontjában a grafosztatika és a hídépítés elméleti kidolgozása állt, de a gyakorlatban a budapesti Duna-hidak (a korabeli Erzsébet híd, Ferenc József híd, a Margit híd) tervezésében is részt vett. Jellemzően a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében jelentek meg írásai, amelynek szerkesztője is volt. Forrás: Magyar tudóslexikon ; tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkája: Kherndl Antal: Kisfaludi Lipthay Sándor emlékezete. Bp., 1910.2 Irodalom róla: Kherndl Antal dr. a technikai tudományok tiszteletbeli doktora. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1915. 49. 1/52. 257–258.p. Buday Béla: Kherndl Antal emlékezete. Születésének százéves fordulója alkalmából. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1942. 76. 51/52. 205–206.p. Haviár Győző: Kherndl Antal és Feketeházy János születésének 120 éves évfordulójára. In: Mélyépítéstudományi Szemle. 1962. 12. 11. 481–485.p.

STAUB Móric (1842–1904) – paleobotanikus, pedagógus, királyi tanácsos A pesti, berlini és bonni egyetemekre járt, természetrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Tanított fővárosi elemi iskolákban, a budai reáliskolában és a tanárképző intézet gyakorló főgimnáziumában. Budán iskolát rendezett be, ahol a rabokat oktatta. A filoxéra megjelenésekor a főváros német ajkú szőlősgazdáinak előadást tartott. Először Fiume környékének flóráját kutatta, majd áttért a paleontológiára és a tudományos paleofitológiára. A Magyar Királyi Földtani Intézetben az ősvilági növények gyűjteményét szervezte. Tanulmányozta a tőzeget itthon és Észak-Németországban.

42

A Magyar Földtani Társulat, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, a Magyar Földrajzi Társaság; a közegészségi egyesület alapító; a bécsi Gesellschaft zur Förderung der Naturhistorischen Erforschung des Orients működő; a Deutsche Botanische Gesellschaft rendes tagja; a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlése központi bizottságának titkára volt. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. A Földrajzi Társaság Balaton-kutatásában és a fővárosi turistamozgalom megalapításában is részt vett. A Földtani Közlönyt szerkesztette. Írásai megjelentek a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének Munkálataiban, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Magyar Növénytani Lapokban, a Földrajzi Közleményekben, a Földtani Értesítőben, a Magyar Botanikai Lapokban, a Növénytani Közleményekben, a Természettudományi Közlönyben, a Földtani Közlönyben, a Természetrajzi Füzetekben, a Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentésében stb. Forrás: Magyar tudós lexikon , wikipédia.org ; A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. ; kisfaludy.gyorikonyvtar.hu/onszolg/eletrajz/kepek/nagy/staubmoric.jpg

Főbb munkái: M. Staub: Die Reblaus und ihre Verwüstungen. Bp., 1880.2 Staub Móric: A Frusca-Gora aquitaniai flórája. Bp., 1881.2 Staub Móricz: A radácsi növényekről. (Klny. M.kir. Földtani Intézet Évk. 9.k. 4.f.). 1891.1 Staub Móricz: A kir[ályi] m[agyar] természettudományi Társulat tőzegkutató bizottságának működése 1892-ben. (Klny. a földmivelésügyi m. kir. Ministernek 1892. évi működéséről a törvényhozás elé terjesztett jelentéséből.). 1893.1,2 Staub Móricz: A Cinnamomum-nem története. Bp., 1905.1 Staub Móric: A Balaton-vidéki növényfenologiai megfigyelésének eredményei. In: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. 1. köt., 4. rész, 3. szakasz. Bp., 1906.2 Irodalom róla: Csiszár Miklós: Staub Móricz. Az élet- és pályarajzot írta, a szövegeket vál. Rátótiné Görög Ágnes. OPKM OFI, Budapest. 2008. 90. (Tudós tanárok, tanár tudósok). In: Neveléstörténet. 2008. 5. 1/2. 175–177.p. Klein Gyula: Megemlékezés Staub Móricz-ról. In: Természettudományi Közlöny. 1904. 36. 421. 550.p.1 Koch Antal: Emlékbeszéd Dr. Staub Móricz tanár felett [arcképpel]. In: Földtani Közlöny. 1905. 35. 2/3. 61–76.p.1 Mágocsy-Dietz Sándor: Emlékbeszéd Staub Móricz lev. tag fölött. 1906.1 Dr. Staub Móric gyászjelentése. In: Földtani Közlöny. 1904. 34. 1/4. 115.p. Surányi Dezső: Staub Móric és a magyar növényfenológia. In: Kárpát-medencei Biológiai Szimpózium. 2001. 2. 137–141.p. Tuzson János: Staub Móricz emlékezete. In: Természettudományi Közlöny. 1906. 38. 440. 304.p.1

43

200 éve született

GYÜRKY Antal (1817–1890) – főjegyző, szőlészeti-borászati szakíró Ügyvédi oklevelet szerzett. Kezdetben aljegyzőként, szolgabíróként tevékenykedett, majd főjegyző lett, közben nyelveket tanult, tanulmányozta a hazai és a külföldi gazdasági, közigazgatási irodalmat. Gazdasági lapokban írt cikkei széles körben figyelmet keltettek. A szabadságharcban tisztként vett részt. Ezután hivatali munkáját nem folytathatta, de a gazdasági egyesületek lelkes tagjaként mezőgazdasági szakirodalommal foglalkozott. Korszerűbb, intenzív termelésre buzdított a szőlő- és borágazatban. A „szőlőtermesztés alapja a jó bornak” – vallotta. Szakkönyvei sikeresek voltak, szerkesztette és kiadta a Szőlészeti és Borászati Közleményeket, a Borászati Lapokat és a Borászati és Kertészeti Füzeteket. Gyakorlati szőlő- és bortermelő is volt. Kísérleteket, megfigyeléseket végzett új módszerekkel, szőlőfajtákkal. Borháza, pincéje mintaszerűen üzemelt. Forrás: Magyar varmegyebol

agrártörténeti

életrajzok

;

foodandwine.hu/2009/08/03/gyurky-antal-hont-

Főbb munkái: Gyürky Antal: A tagosításról és a tagosított birtok elrendezése és míveléséről: A legújabb törvényekhez, hazánk viszonyaihoz, és a nép jelleméhez alkalmazva. Pest, 1853.2 Gyürky Antal: Cseléd barát: a cselédek erkölcsi állapota, javítására, s értelmi kifejlődésére czélzó mulatva oktató könyv. Balassagyarmat, 1856.2 Gyürky Antal: Vinczellérek könyve, avagy a szőlőmívelés a borkezelésnek legalaposabb módja. 1. köt. Pest, 1856.1 Gyürky Antal: Borászati vegytan röviden s népszerüen előadva. Pest, 1858.2 Gyürky Antal: A szőlőmivelés és borkezelés ujabb elvei. Pest, 1860.2 Gyürky Antal: Borászati szótár. Pest, 1861.1,2 ; Hasonmás kiad.: Dunaszerdahely, 2004.1 Gyürky Antal: Gyakorlati utmutatás miként kell eljárni szőlődézsmaváltság keresztülvitelénél a feleknek, jogbiztosoknak, választott biróságoknak és községelőljáróknak. Pest, 1869.2 Gyürky Antal: Az új szolgabírói hivatal kézikönyve. Pest, 1872.2 Gyürky Antal: Ötvennégy év Hontvármegye történetéből 1820-tól 1874-ik évig. Vácz, 1874.2 Gyürky Antal közread.: Kataszteri tiszti-névtár 1877-ik évre : A m. kir. kataszteri hivatalok szervezete, a kerületek és becslőjárások felosztása és a végrehajtó közegek névlajstroma. Vácz, 1877.2

44

Gyürky Antal: Borászatunk reformjai: Igénytelen fejtegetése, azon módoknak és eszközöknek, melyek által, hazánk szőlőseinek jövedelmét, nagyban lehet szaporítani és borászatunk előrehaladását biztosítani: A szőlőmivelés uj rendszere. Vácz, 1879.1,2 Gyürky Antal: Gazdasági mellék iparágak és a gazdasági háziipar népszerű ismertetése gyakorlati utmutatással. : Különös tekintettel a falusi nép viszonyaira. Vácz, 1884.2 ; 1888.2 Gyürky Antal: A szőlő mint kincsesbánya : Tanulmány, miként lehet a szőlőt, a tudomány elveinek megfelelő mivelés- és mellékterményeinek teljes kihasználása által valóságos kincsbányává tenni, és bortermelésünk jövőjéről szemben a fillokszerával. Bp., 1888.1, 1906.2 Gyürky Antal: Az előrehaladt borkezelés és pinczegazdászat ismertetése és gyakorlati útmutatás a szüretelés, ... és a pinczében előforduló minden teendőkre nézve. Bp., 1889.1,2 Gyürky Antal: Kisbirtokosok kátéja. Bp., 1889.2 Gyürky Antal: Védekezés a filloxéra és a szőlő-gomba ellen, és a bortermelés folytatásának módja. 1890.1 Gyürky, Antal: Kisbirtokosok tanácsadója mely útmutatóul szolgál a kisbirtokosoknak miként boldogulhatnak a mostani nyomasztó viszonyok között és mily módon juthatnak jólléthez : Védekezés a filoxéra ellen : Gazdasági mellékiparágak és a gazdasági házi ipar népszerű ismertetése. Bp., [189?].1 Gyürky Antal: A szőlő mint kincsbánya. Miként lehet a szőlőt a tudomány elveinek megfelelő mívelés- és mellékterményeinek teljes kihasználása által valóságos kincsbányává tenni, s miként lehet bortermelésünket is fejleszteni. 1906.1 Irodalom róla: Török Sándor: 175 éve született Gyürky Antal. In: Magyar Szőlő- és Borgazdaság. 1992. 2. 4. 28.p.1 Csáky Károly:"... feltűnést nem keresve, csupán használni akarva dolgozott ..." : Gyürky Antal élete és munkássága. In: Nagy Iván Történeti Kör Évkönyve. 1994. 1. 119–142.p.

IRINYI János (1817–1895) – vegyész Mikor a bécsi politechnikumba járt, egy kísérlet kapcsán jött rá a robbanásmentes és zajtalan gyufa gondolatára. Találmányát eladta, az így kapott összegből folytatta tanulmányait Berlinben és a hohenheimi mezőgazdasági főiskolán. Miután hazatért, működtetett egy gyárat, de hamar el kellett adnia, és a Bihar megyei Vértesen vezette gazdaságát. A szabadságharc tevékeny részese volt, leverése után börtönbe került. Szabadulása után Debrecenben az István-gőzmalomnál dolgozott, nyugdíjazása után visszatért Vértesre. Munkái mellett sorra írta kémiai tárgyú cikkeit. Az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője volt, részt vett a magyar kémiai szaknyelv kialakításában. 45

Mezőgazdaként a szikes talajok javításával foglalkozott. Írásai megjelentek a Tudománytárban, az Athenaeumban, az Orvosi Tárban, a Hetilapban stb. Forrás: Magyar tudós lexikon ; omikk.bme.hu/archivum/magyarok/htm/irinyirov.htm

Főbb munkái: Irinyi János: Über die Theorie der Chemie im allgemeinen und der Schwefelsäure insbesondere. Berlin, 1838. Irinyi János: A Konyári-tó. In: Athenaeum. 1839. Irinyi János: A vegytan elemei. Nagy-Várad, 1847. Irodalom róla: Nagy Lajos: Irinyi János (1817–1895). In: Debreceni Szemle. 1933. 7. 2. 64. [41]–45.p. Lósy Schmidt Ede: A foszforos gyujtók, Rómer István és Irinyi János szerepe e gyujtók tökéletesítésében. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1935. 69. 17/18. 142–152.p. Jósa Jolán: Egy a sok közül... Irinyi János életéből (1817–1895). In: Szabolcsi Szemle. 1937. 1/2. 2–13.p. Nyilasi János: Irinyi János. In: Természettudományi Közlöny. 1960. 4. (91.) 11. 516–518.p.1 Szabolcs István: Irinyi János – a szikkutató. In: Agrártörténeti Szemle. 1964. 6. 3/4. 305–312.p.1,2 Székely Imre: Irínyi János emlékezete. In: Magyar Kémikusok Lapja. 1966. 21. 3. 148.p.1 Szőkefalvy-Nagy Zoltán: Gondolatok Irinyi János In: Magyar Kémikusok Lapja. 1971. 26. 8. 400–401.p.1

halálának

Gyárfás Endre: A tűz magyar csiholója. In: Élet és Tudomány. 2017. 72. 8. 19–21.p.1,2

éve

46

Kétszáz

75.

született

évfordulóján. Irinyi

János.

225 éve született

HOLECZ András (1792– ?) – mérnök, földmérő Életéről, tevékenyégéről kevés adat maradt fent. Tanulmányait az Institutum Geometricumban (a műszaki egyetem jogelődje) kezdte meg. Bár az előírt vizsgákat 1816-ra teljesítette, az oklevelét nem váltotta ki. Ezt követően csatlakozott a Huszár Mátyás köré szerveződő mérnökök csoportjához, akik 1818-tól kezdődően a Körös-vidék felmérésével és szabályozásával foglalkoztak. A 6 évig tartó munka során együtt dolgozott többek között Vásárhelyi Pállal, Schmidt Györggyel, Keller Ignáccal, Vörös Lászlóval is. Az itt töltött idő alatt rész vett a Tisza, a Körösök, a Hortobágy háromszögelésében. 1829-ben már, mint Borsod vármegye mérnöke készítette el a vízi adatokban igen gazdag összefoglaló beszámolóját a Tisza folyó Burától Tokajig végrehajtott szintezéséről, valamint a folyószakasz térképezéséről. Foglalkoztatta a Tisza és a Hortobágy folyó elgátolása, és az ő nevéhez köthető a Hortobágy folyó feltérképezése is. Forrás: Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei

Főbb munkái: Tekintetes nemes Borsod-vármegyében fekvő helységeknek egymástúl, úgy az határos ... megyékbéli … helyeknek a’ ... megyebéli helységektűl, és mind ezeknek Miskóltz várossátúl, mint centrális helytűl való távolságokat kimutató tábla, melly ... Borsod-vármegyének 1829-dik esztendőben ... tartatott Köz-Gyűlésében be-adattatott. [Kidolgozták Szeghi Kiss László, Holecz András, Paulikovics János]. Kassa, 1829. Irodalom róla: Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei. Bp., 1957. 53.p.

47

250 éve született

VARGA Márton (1767–1818) – természettudós, földrajzi író, bölcseleti doktor, akadémiai tanár, a zirci apátság gazdaságának igazgatója Tanári diplomáját a Győri Királyi Akadémia bölcsészeti karán szerezte, majd a komáromi gimnáziumban kezdett dolgozni, ahol magyarul tanította a fizikát, a földrajzot és a csillagászatot. 1798-ban Nagyváradra költözött, ahol az akadémia természeti tanszékén tanított. Tanársága idején jelentek meg nagy, átfogó jellegű, magyar nyelven írott tankönyvei. 1810 szeptemberétől a Győri Királyi Akadémián kezdett tanítani. Itt csak néhány hónapig tevékenykedett, mert Nagyvenyimbe, a zirci apátság javadalmába került jószágigazgatóként. Többé nem tanított, és nagy jelentőségű irodalmi munkásságával is felhagyott anyagi körülményei miatt. Nemcsak kiváló tudós és buzgó hazafi, de jó író is volt, aki a csillagászati, földrajzi ismereteket logikus rendbe szedve, élvezetes formában adta elő. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkái: Varga Márton: A’ gyönyörű természet' tudománnya. I–II. kötet. Magyarázta a’ tüneményekből, és az új feltalálásokból nemzete', ’s az ifjúság’ javára Varga Márton. Nagyvárad, 1808.2 Varga Márton: A’ tsillagos égnek és a’ Föld golyóbissának az ő tüneménnyeivel eggyütt való természeti előadása, 's megesmértetése. Nagyvárad, 1809.2 Irodalom róla: Beluszky Pál: Varga Márton emlékezete. (1767–1818). In: Földrajzi Közlemények. 1968. 92. (16.) 4. 337–338.p.1 Hevesi Attila: Varga Márton és Katona Mihály a magyar természeti földrajz előfutárai. In: Földrajzi Közlemények. 1972. 96. (20.) 1. 100–103.p.1

48

275 éve született

BORN Ignác (németül Ignaz Edler von Born) (1742–1791) – mineralógus, geológus Prágában végezte el a jogi tanulmányokat. 1770-ben beutazta Erdélyt, majd a prágai pénzverő és bányászati hivatal ülnöke lett. 1776-tól a bécsi császári természettudományos gyűjtemény rendezője, az ásványtani laboratórium korszerűsítője volt. 1779-től a bécsi bányászati udvari kamaránál udvari tanácsos lett. A felvilágosult természettudományos törekvések legjelentősebb magyarországi személyisége volt. Tudományos kutatások céljából többször beutazta Magyarországot, főleg Erdélyt, és eredményeit német, angol és francia nyelven is közölte. Kezdeményezésére hívták össze a Selmecbánya melletti Szklenón az első nemzetközi geológiai és bányászati kongresszust 1786-ban. Részben az ő kezdeményezésére alakult meg az első nemzetközi bányászati tudományos társulat. A kohászatban mindenekelőtt az arany- és ezüstércek higannyal történő feldolgozása: a foncsorozás, amalgámozás tökéletesítésével tűnt ki. Nevéhez köthető a rutil ásvány felfedezése is. Mint vegyész szembefordult az alkímiával. A természettudományi ismeretek elterjesztésén munkálkodott, követelte kiterjedtebb iskolai oktatásukat. 1791-ben nemesi címet kapott. A prágai tudós társaság és a Societät Bergbau-Kunde alapító tagja volt. A Royal Society, a szentpétervári tudományos akadémia, a göttingeni, stockholmi, toulouse-i tudós társaság tagja volt. (Mozart bizonyíthatóan róla mintázta a Varázsfuvolából ismert Sarastro alakját.) Forrás: Új magyar életrajzi lexikon ; hu.wikipedia.org

Főbb munkái: Born Ignác: Briefe über mineralogische Gegenstände. Frankfurt–Leipzig, 1774. Born Ignác: Über das Anquicken der gold- und silberhältingen Erze, Rohsteine, Schwarzkupfer und Hüttenspeise. Wien, 1786. Born Ignác: Métallurgie ou l’amalgation des minéraux, méthode extraire par le mercure. Bern, 1787. Irodalom róla: Heltai István: Lovag Born Ignác. In: Természettudományi Közlöny. 1933. 65. 989/990. 456–462.p.1 Székely Lajos: Emlékezzünk nagyjainkra! Born Ignác, a XVIII. század egyik világhírű bányásza. In: Bányászati és Kohászati lapok. Bányászat. 1970. 103. 7. 483–489.p. Bendefy László: Vay Miklós és Born Ignác szerepe a Tokaji-hegység földtani megismerésében. In: Technikatörténeti Szemle. 1971. 6. 73–86.p.2 Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Born Ignác könyvtára 1769-ben. In: Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1973. 11. 347–362.p.

49

Horváth Zoltán: Hogyan tette világhírűvé Born Ignác a XVIII. században a mi egyetemünket? In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat. 1983. 116. 2. 89–90.p. Heltai István: Lovag Born Ignác. In: Természet Világa. 1986. 117. 11. 526.p.1 Born Ignác és a magyarországi mineralógia. In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat. 1987. 120. 5. 283–288.p. Molnár László: Born Ignác életútja. In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat. 1987. 120. 5. 264–270.p. Molnár László: Born Ignác és a szabadkőművesség. In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat. 1987. 120. 5. 284–288.p. Várhegyi Győző: Born Ignác, a mineralógus. In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat. 1987. 120. 5. 280–282.p. Nagy Béla: A tudomány és a haladás szolgálatában (250 éve született Born Ignác). In: Magyar Tudomány. 1992. 37. (99.) 12. 1522–1525.p.1 Deák Eszter: Born Ignác ismeretlen recenziója Sajnovics János „Demonstratio"-járól. In: Hungarológia. 1993. 2. 117–121.p. Papp Gábor: Born Ignác könyvtárának hungaricumai: életrajzi háttérrel és Born kritikai bibliográfiájával. In: Technikatörténeti Szemle. 1993. 20. 95–128.p.2 Lacza Tihamér: Born Ignác amalgámozási eljárása. In: Magyar Kémikusok Lapja. 2002. 57. 1/2. 46–53.p.1 Kardos István: Aki Sarastro modellje volt. (Born Ignác, 1742–1791). In: Ezredvég. 2003. 13. 3. 70–71.p.

MÜLLER Ferenc József (von Reichenstein) (1742–1825) – ásványkémikus, bányászati udvari tanácsos Bécsben filozófiát és jogot tanult, de végül a selmeci Bányászati Akadémián végzett. Az erdélyi sóbányáknál bányatisztként, majd a bánsági bányák igazgatójaként dolgozott, később a tiroli bányászat megszervezését kapta feladatul. 1788-ban az egész erdélyi bányászat és kohászat főfelügyelője lett, majd Bécsbe helyezték a birodalom bánya- és pénzverésügyi igazgatósága csúcsszervébe udvari tanácsosi rangban. 1820-ban vonult nyugalomba. Nevét egy ásvány, a müllerinnek nevezett tellúrérc megőrizte, ezt később a krennerittel azonosították. Elsőként ismerte fel 1783-ban az általa metallum problematicumnak nevezett új fémes elemet, a tellúrt. Feltételezése szerint egyes erdélyi arany- és ezüstércek azért voltak kohósíthatók nehezen, mert egy új, addig ismeretlen elem volt bennük. A felfedezés elsőbbsége egyébként a mai napig vitatható, mert Müllertől függetlenül 1789-ben Kitaibel Pál, majd 1798-ban a német Klaproth is kimutatta a tellúrt, s ez utóbbi volt, aki hivatalosan ismertette és névvel látta el az új elemet. Müller a turmalin nevű ásványt Tirolban fedezte fel.

50

Munkássága elsősorban az Erdélyi-Érchegység ásványainak vizsgálatára és elemzésére terjedt ki. A maga korában különlegesen nagy értékű ásványgyűjteményét az ő tervei alapján felállított kolozsvári "kémiai-metallurgiai iskola" vette meg és használta. Forrás: Magyar tudós lexikon ; kfki.hu/~cheminfo/hun/mvm/arc/muller.html

Főbb munkái: Müller Ferenc József: Nachricht von den in Tirol entdecken Turmalinen. Wien, 1778. Müller Ferenc József: Mineralgeschichte der Goldbergwerke in dem Vöröspataker Gebirge bei Abrudbánya im Grossfürstenthume Siebenbürgen. In: Bergbaukunde. 1789. Ásványokkal kapcsolatos írásai megjelentek a Physikalische Arbeiten der einträchtigen Freunde in Wien című folyóiratban. Irodalom róla: Gombócz Endre: A tellúr történetéhez. In: Természettudományi Közlöny. 1913. 45. 578. 440–442.p.1 Szabadváry Ferenc, Tringli István: Újabb adalékok Franz Joseph Müller tevékenységéhez. In: Magyar Kémikusok Lapja. 1986. 41. 12. 458–461.p.1

SZABÓ József (1742–1801) – jezsuita pap, a magyar gabonanemesítés előfutára A győri jezsuita gimnázium elvégzése után belépett a rendbe. A nagyszombati egyetemen bölcsészeti és hittudományi tanulmányokat folytatott. A jezsuita rend eltörlése után világi papként tevékenykedett. Érdeklődéssel fordult a gyakorlati mezőgazdaság felé. 1789-től Vácon élt és kertészkedett. Első könyve a sárgadinnye művelésével foglalkozott. Később a gabonatermesztésre fordította figyelmét. Megkérdőjelezte az addig használt termesztéstechnológiát a búzánál, és saját termésjavító, nemesítő eredményeit egy könyvben tette közkinccsé. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok

Főbb munkái: Szabó József: Cultura peponum figuris aeneis illustrata. Budae, 1790.1 Szabó József: Vátzi gabona. Vátzon, 1793.1,2

TESSEDIK Sámuel (1742–1820) – evangélikus lelkész, pedagógus, pedagógiai és gazdasági szakíró, mezőgazdász A gimnázium után a magyar nyelv elsajátítása céljából a debreceni református kollégiumban tanult tovább. 1763-ban a németországi erlangeni egyetemre iratkozott be, ahol két évet töltött, s teológiai, filozófiai és mezőgazdasági tanulmányokat folytatott.

51

1767-től Szarvason nemcsak az egyházközségi lelkészi hivatalt töltötte be, hanem az evangélikus iskolában is nagy buzgalommal tanított, s ő lett a Békés megyei evangélikus iskolák felügyelője. Oktatás- és iskolapolitikai elgondolásait az 1780 májusában általa alapított "gyakorlati szorgalmatossági iskolában" próbálta valóra váltani. Az iskola valójában három fő részre tagolódott: az elemi vagy népiskolai tagozaton az általános alapismeretek, a másikon a mezőgazdasági, végül a harmadikon a műipari ismeretek részletes elsajátítása került az oktatás előterébe. A tankönyvek jelentős részét maga Tessedik írta. Az iskolát könyvtár, laboratórium és szemléltető gyűjteménytár egészítette ki. Az elméleti tantárgyak tanítása mellett nagy súlyt helyezett a gyakorlati oktatásra. Gazdasági okok miatt 1806-ban bezárta kapuit az Európa-szerte ismertté vált gyakorlati gazdasági iskola. Úttörő tevékenységet fejtett ki a korszerű vetésforgó, a szántóföldi takarmánynövények termesztése és az istállózó állattenyésztés elterjesztésében. Kísérleteket folytatott a szikes területek javításával kapcsolatban, elsőként alkalmazta a meszes-márgás talajterítést (digózást). Meghonosította Magyarországon a lucernát, a vasborona és a henger használatát. Éppen szarvasi iskolája hírnevének köszönhetően, jelentős szerep jutott Tessediknek a Nákó Kristóf által 1802-ben Nagyszentmiklóson létrehozott gyakorlati gazdasági szakiskola felállításában. Szakmai elképzelései köszönnek vissza gróf Festetics György keszthelyi gazdatisztképző intézetében, a Georgikonban, továbbá az ő elképzelései alapján nyitotta meg kapuit a magyaróvári mezőgazdasági akadémia is. 1809-ben I. Ferenc király magyar nemességet adományozott neki. Emlékezetére a Magyar Agrártudományi Egyesület 1961-ben évenként kiosztásra kerülő Tessedik Sámuel-emlékérmet alapított. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; mek.oszk.hu/00000/00058/html/tessedik.htm ; janus.ttk. pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/albert_gabor/az_agrreformer_tessedik_smuel_s_szarvasi_iskolja.html

Főbb munkái: Samuel Theschedik: Der Landmann in Ungarn, was er ist und was er sein könnte ; nebst einem Plane von einem regulirten Dorfe. Pest, 1784.1,2 Samuel Theschedik: Oekonomisch-physikalisch- statistische Bemerkungen über den gegenwärtigen Zustand des Landwesens in Ungarn. Pressburg, 1787. 2 Tessedik Sámuel: A’ paraszt ember Magyar országban Mitsoda és mi lehetne; egy jó rendbeszedett falunak rajzolatjával egyetemben. Pécs, 1786.1 Samuel Theschedik: An das Ungarische besonders Protestantische Publikum. [H. n.], 1798.2 Samuel Theschedik : Neuer Wiesen-Rektifikazions-Plan zur Auflösung der Frage....Ofen, 1802.2 Tessedik Sámuel, a falugondozás és szakoktatás úttörője önéletrajza 1742–1820. [Közread. Magyar Társaság Falukutató Intézete]. Bp., 1935.1,2 Tessedik Sámuel: Szarvasi nevezetességek azaz Szarvas mezőváros gazdasági krónikája. Bp., 1938.1,2 Tessedik Sámuel önéletírása. 2. kiad. (ford.: Zsilinszky Mihály). Szarvas, 1942.2 Tessedik Sámuel: Tessedik Sámuel válogatott pedagógiai művei (összeáll., a bev. és a jegyz. írta Vincze László). Bp., 1956.1,2

52

Tessedik Sámuel: Tessedik Sámuel írásaiból (sajtó alá rendezte, bevezetőt írta: Tóth Lajos). Békéscsaba, 1970.1,2 Tessedik Sámuel: Theschedik Sámuel önéletírása [Eredeti német kéziratból ford. és kiad.] Zsilinszky Mihály. Bp., 1976.1,2 Tessedik Sámuel: A parasztok állapotáról Magyarországon. Bp., 1979.1,2 Tessedik Sámuel: A tiszavidéki szikes talajok műveléséről és hasznosításáról. Szarvas, 1980.2 Tessedik Sámuel: A szikesek javításáról Tessedik születésének 270. évfordulóján. Szarvas, 2012.1,2 Irodalom róla: Szelényi Ödön: Tessedik Sámuel élete és munkássága 1742–1820. Bp., 1916.1 Gaal Jenő: A falu gondozása. Tessedik Sámuel élete, alkotásai és művei. Bp., 1918.2 Szeniczey Vilma: Tessedik Sámuel közgazdasági törekvései s a szarvasi Gyakorlati Gazdasági Iskola. Bp., 1918.1,2 Salacz Gábor: Tessedik Sámuel javaslatai a parasztság helyzetének javítására. [Debrecen], [1928].2 Bodor Antal: Tessedik Sámuel a falugondozás és szakoktatás uttörője önéletrajza 1742–1820. Bp., 1935.2 Nádor Jenő, Kemény Gábor: Tessedik Sámuel élete és munkája. Bp., 1936.1 Nádor Jenő: Tessedik Sámuel, az ország papja Szarvason. Életrajz. Bp., 1940.2 Nádor Jenő: A magyar falumunka megalapítása. Emlékezés Tessedik Sámuelre. Bp., 1942.2 Czettler Jenő: Tessedik Sámuel munkássága. Bp., 1942.1,2 Fabricius Endre: Tessedik Sámuel a szakíró. Bp., 1942.2 Vincze Ferenc: Tessedik Sámuel, a magyar agrártudomány előfutára. Bp., 1954.2 Wellmann Imre: Tessedik Sámuel. Bp., 1954.1,2 Szabó Miklós: Tessedik Sámuel élete és munkássága. Bp., 1960.2 Hanzó Lajos: Tessedik Sámuel kisebb irásai. Szarvas, 1960.2 Penyigei Dénes: Tessedik Sámuel élete és munkássága. [H. n.], 1961.1,2 Penyigey Dénes: Tessedik Sámuel munkássága és hatása mezőgazdaságunk fejlődésére. Bp., 1961.1,2 Hanzó Lajos: Újabb szempontok Tessedik pedagógiai rendszerének vizsgálatához. Szarvas 1961.2 Ruzicskay György: Tessedik Sámuel élete. Szarvas, 1970.1,2 Tóth Lajos: Tessedik Sámuel, 1742–1820. Szarvas, 1976.2 Penyigey Dénes: Tessedik Sámuel. Bp., 1980.2 Tóth Lajos: Tessedik Sámuel pedagógiai reformtevékenysége (a Függelékben Tessedik 1803. évi szentpétervári Pályázati Értekezése). Bp., 1980.1,2 Kurucz György: 250 éve született Tessedik Sámuel lelkész, író, tanár mezőgazdász. [Eseménynaptár] [Bp.], 1992.2 53

Bálint Péter [et al.] (szerk.): A reformer Tessedik. Szarvas, 2002.2 Kurucz Miklós: Tessedik Sámuel (1742–1820). In: Agrofórum. 2010. 21. 12. 104.p.1 Jakab Sámuel: Tessedik Sámuel (I.). In: Erdélyi Gazda. 2010. 18. 12./2011. 19. 1. 16–18.p.1 Jakab Sámuel: Tessedik Sámuel (II). In: Erdélyi Gazda. 2011. 19. 2. 4–5.p.1 Köhler Mihály: 270 éve született Tessedik Sámuel, a mezőgazdaság gyakorlati fejlesztője és oktatója. In: Őstermelő. 2012. 16. 1. 14.p.1 Tessedik Sámuel – Ferencz Kálmán – Köhler Mihály: A szikesek javításáról Tessedik születésének 270. évfordulóján. Szarvas, 2012.1,2

VERTICS Ferenc (1742–1801) – mérnök, földmérő térképész Öccsével, Józseffel együtt édesapjukat követték a hivatás megválasztásában. A szenci Mérnökképző Intézetben tanult, oklevelének megszerzését követően a Dunántúlon, Moson vármegyében kezdett el dolgozni. 1769-ben elkészítette a Conspectus decurcus fluvii Sió [A Sió folyó átnézeti térképpel] feliratú mappáját, amely a Sió eddig ismert legkorábbi geodéziai felvétele. Ezzel hozzájárult a Balaton vízrendszerének rendezéséhez. Az 1780-as években munkaköre Tolna vármegyéhez kötötte, ezzel párhuzamosan 1785-től a Hajózási Igazgatóság pécsi kerületének a mérnöke is volt. A későbbiekben munkái Csongrád, Csanád és Békés vármegyébe szólították, ahol az ideiglenesen közös irányítás alatt álló megye vagy egy-egy nemesi család (Károlyi, Keglevich és Harruckern) szolgálatában állt. Amellett, hogy a Tisza, Maros, Körösök vidékén végzett különböző mérnöki munkákat, elkészítette Csongrád megye térképét is. Kortársai és az utókor szerint is a XVIII. század végének egyik legképzettebb mérnöke volt. Forrás: Magyar életrajzi lexikon

54

Akikről halálozási évforduló kapcsán emlékezünk meg

55

50 éve hunyt el

ANDREÁNSZKY Gábor (1895–1967) – botanikus, paleobotanikus, természettudományi gyűjtő A budapesti tudományegyetemen tanult, Tuzson János tanítványaként, akivel már egyetemistaként a Déli-Kárpátokban gyűjtőúton vett részt. A vele együtt 1914-ben, a Fogarasi-havasokban tett gyűjtőút hatására lett botanikussá; majd számos utat tett a Kárpát-medencében, és növényföldrajzi kutatásokat végzett az Alpokban, az Appenninekben és a Földközi-tenger mellékén (1920–1930). Később eljutott Észak-Afrikába, elsősorban Algériába és Tunéziába (1930–1938). Az erdők fejlődéstörténetével, az éghajlatváltozás növényzetre gyakorolt hatásával, valamint a Kárpát-medence harmadidőszaki flórájával foglalkozott. Nagy figyelmet szentelt a Magyarország területén lévő erdőségek fejlődéstörténetének. Neki köszönhető számos magyarországi ősnövény-lelőhely feltárása és feldolgozása. Gyűjtéseinek és kutatásainak eredményeként a Magyar Természettudományi Múzeum növénytárának ősnövénygyűjteménye megkétszereződött. Ősnövénytan című könyve az első ilyen tárgyú hazai egyetemi tankönyv. Számos új növényfajt írt le, a róla elnevezett fajok száma több tucat. 1948-ban ő hívta életre az egyetlen évfolyamot megért Hungarica Acta Biologica című tudományos folyóiratot (az Acta Biologica elődjét). Írásai megjelentek a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, az Index Horti Botanici Universitatis Budapestinensisben, a Botanikai Közleményekben, a Természettudományi Közlönyben, a Borbásiában, a Földtani Értesítőben, az Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungariciben, az Annales Biologicae Universitatis Budapestiensisben, az Acta Botanica Hungaricában, az Egri Múzeum Évkönyvében stb. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu ; nevpont.hu ; mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC0003/00300.htm ; retsag.net/keptar8/kt511.htm

Főbb munkái: Andreánszky Gábor: Adatok Észak-Afrika flórájának ismeretéhez. Bp., 1932. Andreánszky Gábor: Adatok Tunisz és Kelet-Algéria növényföldrajzához. Bp., 1939. Andreánszky Gábor: Der Baumwuchs und seine klimatische Grenze in Nordafrika. Bp., 1939. Andreánszky Gábor: Az éghajlat megváltozásának hatása a növényzetre. Bp., 1939. Andreánszky Gábor: A földtörténeti múlt növényzete. Bp., 1942. Andreánszky Gábor: Adatok a magyar föld harmadkori erdőinek összetételéhez. Bp., 1950. Andreánszky Gábor: Fejlődéstörténeti növényrendszertan. Bp., 1951. Andreánszky Gábor: Ősnövénytan. Bp., 1954.1,2

56

Andreánszky Gábor – Sonkodiné Kovács Éva: A hazai fiatalabb harmadidőszaki flórák tagolódása és ökológiája. Bp., 1955. Andreánszky Gábor: Die Flora der sarmatischen Stuffe in Ungarn. Bp., 1959.1 Andreánszky Gábor: A növényvilág kialakulása. Az élővilág fejlődéstörténete. Bp., 1964. Andreánszky Gábor: On the Upper Oligocene Flora of Hungary. Bp., 1966. Irodalom róla: Pálfalvy István: Andreánszky Gábor emlékezete. In: Földtani Közlöny. 1969. 99. 1. 13–17.p. Hably Lilla (szerk.): Emlékkötet Andreánszky Gábor születésének 100. évfordulóján. In: Studia Naturalia. 1996. Andreánszky Gábor. In: Tilia. 2000. 8. 7–16.p.1 Hably Lilla: Andreánszky Gábor. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002.

BARLAI Ervin (1899–1967) – erdőmérnök, közgazdász, szakíró Selmecbányán érettségizett 1916-ban. Oklevelet Sopronban, a Bányászati és Erdőmérnöki Főiskolán szerzett 1923-ban. 1929-ben a Kerkavölgyi Faipari Rt. Lentiben lévő fűrészüzemének vezetésével bízták meg. A fűrészüzem vezetőjeként (1929–1941) modernizálta, fejlesztette az üzemet, mely akkor az országban a legkorszerűbbnek számított. 1941 áprilisától 1944 októberéig Munkácson, a magyar-olasz érdekeltségű Latorcza Ipari és Gazdasági Rt.-nél dolgozott. A második világháború befejeztével jelentkezett a Földművelésügyi Minisztériumba, ahol 1945 júniusáig az erdőgazdasági osztály vezetésével bízták meg. 1946 februárjától 1949-ig töltötte be a MÁLLERD ügyvezető igazgatói tisztét. Ekkor írta Erdőgazdaságpolitikai irányelvek című tanulmányát, mely a kor erdőinek legfontosabb állapotfelmérése és programja volt. A felkérést elfogadva, az 1949. január 1-jétől Faanyagvizsgáló és Fagazdasági Intézet néven indult és 1950 szeptemberében Faipari Kutatóintézet néven átszervezett kutatóbázisnak alapító tagja volt. Dolgozott kutatóként, tudományos osztályvezetőként, végül tudományos igazgatóhelyettesként, egészen nyugdíjazásáig, amiután továbbra is a Faipari Kutatóintézet munkatársa maradt. Szakcikkei megjelentek a Faipar, Az Erdő, az Erdészeti Lapok című folyóiratokban. Forrás: tudastar.dfmk.hu ; epa.oszk.hu/02600/02670/00005/356_20.htm

Főbb munkái: Barlai Ervin – Simonkay Gyula: Korszerű fűrészüzem és fűrészelés. Bp., 1943. Barlai Ervin: Erdőgazdaságpolitikai irányelvek. Bp., 1946. Barlai Ervin: Erdőgazdaság-politikai irányelvek Bp., [1947?]2 Barlai Ervin: A fa meghatározása makroszkópikus uton és mikroszkopiai ismertetése Bp., 1952.1

57

Barlai Ervin: Fontosabb fafajaink meghatározása makroszkópikus uton. [H. n.] 1952.1 Barlai Ervin – Bálint Gyula: Rönkvédelem faipari üzemekben. Bp., 1952.2 Barlai Ervin – Salamon Marián: Speciális fűrészüzemi és enyvezett lemezipari technológia. Bp., 1952. Irodalom róla: Somkuti Elemér: Barlai Ervin 1899–1967. In: Faipar. 1967. 17. 9. 292.p.1 Madas András: Barlai Ervin 1899–1967. In: Az Erdő. 1968. 17. 1. 46–47.p.1 Geri Hedvig – Szalay Lajos: Emlékezés Barlai Ervinre. In: Erdőgazdaság és Faipar. 1975. 11. 5–6.p.1 Hiller István – Gyuriczáné Csomor Ágota: Barlai Ervin, a faipar egyik megteremtője. In: Erdőgazdaság és Faipar. 1980. 8/9. 18–19.p.1 Tóth Sándor László: Barlai Ervin (1899–1967) élete és munkássága. Bp., 2011.1

CHOLNOKY László (1899–1967) – gyógyszerész és bölcsészdoktor A budapesti tudományegyetemen Winkler Lajos tanítványaként 1924-ben gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. Majd az Erzsébet Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait, és 1929 februárjában avatták bölcsészdoktorrá. Grazban Fritz Pregl professzornál elsajátította a szerves anyagok mikroanalitikai módszereit. Visszatérve a pécsi tudományegyetemen megszerezte a vegyészdoktori diplomát is. Az Erzsébet Tudományegyetem orvosi vegytan tanszékén tanársegéd, majd adjunktus és intézeti tanár lett (1924–1940). Zechmeister Lászlóval együtt számos új, általuk izolált karotinoid festék szerkezetét állapították meg. Munkájuk során az elsők között vezették be a preparatív szerves kémiába az oszlopkromatográfiás módszert, melyet hatékony szerves kémiai elválasztó eljárássá fejlesztettek. Módszerüket a Die chromatographische Adsorptionsmethode – Grundlagen, Methodik, Anwendungen című könyvükben publikálták. A munka, amely 1937-ben és 1938-ban jelent meg Bécsben, a szakterület első nagy sikerű monográfiája volt. A béta-karotin mikrohidrogénezésével tisztázta annak kémiai szerkezetét. Az elsők között izolálta és igazolta a kapszantin, a kapszorubin, a likoxantin, a likofill és az alfa-kriptoxantin szerkezetét. Tanulmányozta még a karotinoidok egymásba való kapcsolódásának folyamatát is. A karotinoidok bioszintézisének tisztázásával világszínvonalú elismerést ért el. 1959-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Szakcikkei megjelentek a Kisérletügyi Közleményekben, a Magyar Chemiai Folyóiratban, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, A Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának Közleményeiben stb. Forrás: aok.pte.hu/hu/arckepcsarnok/leiras/14 ; chemonet.hu/hun/mvm/arc/cholnoky.html ; kisfaludy. gyorikonyvtar.hu/onszolg/eletrajz/kepek/nagy/cholnokylaszlo.jpg

58

Főbb munkái: Cholnoky László: Analitikai és preparatív vizsgálatok a Capsaintinról. Pécs, 1927. Cholnoky László: Kryptoxantin előállítása paprikából. In: Magyar Chemiai Folyóirat. 1934. 40. 5/8. 85–89.p. Cholnoky László – Zechmeister László: Die chromatographische Adsorptionsmethode. Wien, 1937. Cholnoky László: Principles and Practice of Chromatography. London, 1943. ; 1950. Cholnoky László: Vizsgálatok a karotinoid-festékekről. 1. A vörös paradicsom-paprika festékei. [H. n.], 1955.1 Cholnoky László: A kapszantin és kapszorubin szerkezete. Bp., 1957. Irodalom róla: Szabolcs József: Cholnoky László (1899–1967). In: Magyar Kémikusok Lapja. 1967. 22. 8. 442–443.p.1 Bruckner, V.: László Cholnoky. In: Acta Chimica Hungarica. 1968. 55. 2. 129–136.p. Kecskés Tibor: Cholnoky László emlékezete. In: Természet Világa. 1979. 110. 10. 476–477.p.1 Szabó László Gyula: Pécs tudós gyógyszerészei: [Öt életrajz : Nendtvich Tamás, Cholnoky László, Kerese István, Baranyai Aurél, Bari Zsigmond]. In: Pécsi Szemle. 2000. 3. ősz. 55–67.p. Glatz Ferenc (szerk.): Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai felett, 1999–2000. Bp., 2001.2 Molnár Péter: Zechmeister László és Cholnoky László, a pécsi karotinoidkutatás úttörői. In: Farmakognóziai Hírek. 2007. 2. Különsz. 5.p.

GRESCHIK Jenő (1887–1967) – biológus, zoológus, ornitológus A budapesti tudományegyetemen 1909-ben középiskolai tanári oklevelet, 1910-ben pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett. A Madártani Intézetben Herman Ottó asszisztense volt (1906–1910), később adjunktus, és az általa megszervezett morfológiai laboratórium vezetője (1910–1924). Tolna vármegyében selyemhernyó-tenyésztési szakértőként működött (1924–1925). Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) állattárának munkatársa lett, a madártani gyűjtemény vezetője (1925–1944), innen végül igazgatóőri rangban nyugdíjazták 1944-ben. A II. világháború után, 1945-től az MNM állattárának nyugdíjas muzeológusaként tevékenykedett. Addigi munkásságaiért 1953-ban elnyerte a biológiai tudományok kandidátusa címet. Ornitológiával, elsősorban madarak szövettani vizsgálatával és patogén mikroorganizmusok tanulmányozásával foglalkozott. Magyarországon az elsők között vizsgált bagolyköpetekből előkerült emlősmaradványokat. Giovanni Bolléval, a híres olasz specialistával jelentős eredményeket ért el a selyemhernyó betegségeinek feltárása terén. A Madártani Intézetben általa megszervezett szövettani laboratórium később átkerült az MNM madártani gyűjteményébe, ahol Greschik továbbfejlesztette, s Európában is

59

egyedülálló kutatóhellyé alakította át. Laboratóriuma és értékes madárgyűjteménye az 1956-os forradalom eseményei során elpusztult. A Magyar Ornitológusok Egyesületének alapító tagja, alelnöke (1926–1944) és lapjának, a Kócsag című folyóiratnak szerkesztője (1928–1943) volt. Jelentős számú szakcikke jelent meg a Kócsagban, az Aquilában, a Természettudományi Közlönyben, az Állattani Közleményekben, a Természetben, az Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungariciben stb. Forrás: nevpont.hu ; mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC04834/05455.htm

Főbb munkái: Greschik Jenő: Hazai ragadozó madaraink gyomor- és köpettartalom-vizsgálata. I. Gatyás ölyv – Archibuteo lagopus (Brünn.), egerész ölyv – Buteo buteo (L.), erdei fülesbagoly – Asio otus (L.) In: Aquila. 1910. 17. 1/4. 168–179.p.1 II. Baglyok. In: Aquila. 1911. 18. 1/4. 141–177.p.1 Greschik Jenő: A madarak végbelének mikroszkópiai anatómiája. In: Aquila. 1912. 19. 1/4. 210–269.p.1 Greschik Jenő: A madarak állati mirigyének – Glandula mandibularis – szövettani vizsgálata. Adalék a mucinképződés ismeretéhez. In: Aquila. 1913. 20. 1/4. 331–374.p.1 Greschik Jenő: A keratinoid-réteg keletkezése a madarak izmos gyomrában. A vetési varjú bélcsatornájának szövettana. In: Aquila. 1914. 21. 1/4. 121–136.p.1 Greschik Jenő: A levéldarázs-lárvák középbelének hámja; a mag szerepe a hólyag alakú secretióban. In: Állattani Közlemények. 1915. 14. 4. 207–225, 274–275.p.1 Greschik Jenő: Ízlelőbimbók az amazonpapagáj nyelvén. – A pirosvállú amazonpapagáj táplálócsatornája. Adat a madarak nyelőcsőmirigyeinek phylogeniájához. In: Aquila. 1917. 24. 132–174.p.1 Greschik Jenő: Gyomor- és köpettartalom-vizsgálatok. Adatok hazánk apró emlőseinek faunájához. In: Aquila. 1924. 30/31. 243–263.p.1 Greschik Jenő: Morphologische Studien an der Zunge einer Tagraubvögel aus den Gattungen Accipiter, Buteo und Circus. In: Annales Historico- Naturales Musei Nationalis Hungarici. 1928. Irodalom róla: Keve András: Greschik Jenő emlékezete. In: Állattani Közlemények. 1968. 55. 1/4. 15–17.p.1 Kováts Dezső: Greschik Jenő. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Bp., 2002.2

60

KOCSIS Pál (1884–1967) – szőlőnemesítő Hankovszky Zsigmond gyümölcsnemesítő szőlőjében végzett nyári munka határozta meg későbbi hivatástudatát. Mathiász Jánossal való megismerkedése után kezdett szőlőnemesítéssel foglalkozni. 1915-ben végezte el az első keresztezéseket. Az 1917-es Kadarka x Mathiász Jánosné muskotály keresztezéséből született meg az első fajtája. 1922-ben vett részt először önálló kiállítással Budapesten, ahol aranyérmet nyert. 1930-ban nemesített egy új fajtát (Csabagyöngye és a Pozsonyi fehér fajtákból) Irsai Olivér néven. 1922-től 1944-ig több mint 40 kiállításon vett részt szőlőfajtáival, és 22 aranyérmet, 13 ezüstérmet, 21 díszoklevelet nyert, és megkapta a minisztérium „ezüst tálcáját" is. 1959-ben Kossuth-díjat kapott, amely a legnagyobb elismerés volt számára. 1964-ben a bécsi Nemzetközi Kiállításon a Glória Hungariae fajtája aranyérmet nyert. Még ebben az évben a budapesti nemzetközi borversenyen a Kocsis Irma fajtája aranyérmet kapott. Hazaszeretetét mutatta ki a szőlőfajtáinak elnevezéseiben: Magyar az én szülőföldem, Tisza, Tiborc, Hungária, Szegény ember szőlője. Egyik legjobb barátja Kodály Zoltán volt, barátságukat egy Kodály Zoltán nevű nemesített szőlőfajtával pecsételte meg. A gyakorlatban, a munka során sajátította el nagy fajtaismeretét, a nemesítés, a magoncnevelés és a szelekció módszereit. Kocsis Pál munkássága során több mint 15 000 keresztezést végzett és 300-nál több új hibridet állított elő, melyek közül 67 fajta található meg termesztésben. 71 keresztezési kombinációjáról van csak feljegyzés, mivel a háború alatt elvesztek iratai. Segítőtársak, asszisztensek nélkül alkotta meg életművét, melyhez állami támogatást nem kapott. Maradandó értékű fajtája az Irsai Olivér, a Glória Hungariae és a Kocsis Irma. Nagyon szeretett olvasni irodalmi műveket, verseket. Kortársai közül sokan polihisztornak tartották. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; kocsis-kecskemet.sulinet.hu/Iskolankrol/nevadonk.htm ; borigo.hu/hirszuret/00175/elismeres-a-kunsagi-boraszoknak ; koztemetokecskemet.hu/hu/kocsis-pal

Főbb munkái: Kocsis Pál: Újabb szőlőfajták. SzKIÉ, Bp., 1958. Kocsis Pál: Újabb szőlőfajták és szőlőfajtajelöltek. SzKIÉ, Bp., 1963. Irodalom róla: Baross Endre: Kecskemét hybridálója. In: Borászati Lapok. 1927. 59. 48. 432.p.1 Illés Sándor: Emlékezés Kocsis Pálra. In: Magyar Nemzet. 1967. 62. Tompa Béla: Kocsis Pál 1884–1967. In: Kertészet és Szőlészet. 1967.1 Illés Sándor: A homok óriása. Kocsis Pál életregénye. [H. n.], 1977.1,2 Kocsis Pálné: Így éltünk Kocsis Pál szőlőnemesítővel. Bp., 1984.1,2 Emlékezzünk Kocsis Pál szőlőnemesítőre. In: Kertgazdaság. 1985. 17. 6. 79–83.p.1 Kocsis Pálné: Ecsetvonások Kocsis Pál szőlőnemesítő portréjához. [H. n.], 1986.1 Kurucz Miklós: Kocsis Pál (1884–1967). In: Magyar Mezőgazdaság. 1997. 52. 9. 23.p.1

61

Mentusz Károly: Festőnek indult, szőlész lett. In: Számadás. 1997. 32. 9. 15.p.1 Kurucz Miklós: Agrármúltunk nagyjai: Kocsis Pál (1884–1967). In: Agrofórum. 2007. 18. 2. 64.p.1 Hajdu Edit: 150 éve született Hankovszky Zsigmond (1864–1949). In: Borászati Füzetek. 2014. 25. 3. 10–14.p.1

KOTLÁN Sándor (1887–1967) – állatorvos, parazitológus A Budapesti Állatorvosi Főiskolán 1911-ben szerzett oklevelet. 1918 márciusától októberig a Bécsi Állatorvosi Főiskolán Zwick professzor mellett dolgozott asszisztensként. 1921-ben megbízták a parazitológia rendszeres előadásával, e tárgyat nyugdíjba vonulásáig, 1966-ig adta elő. 1923-tól az általános állattant is tanította. 1924-ben a Michigan State College (USA) állatorvosi karán töltött egy évet Chandler professzor mellett. 1927-ben a Helminthological Society (Washington) tiszteletbeli tagjává választotta. 1929-ben Kotlán Sándor vezetésével önálló parazitológiai laboratórium létesült az Állatorvosi Főiskola rendkívüli tanszékeként. 1935-ben az elméleti képzés mellett sikerült a gyakorlati oktatást is megszerveznie. A magyar állatorvosképzés 150. évfordulóján ő írta meg A magyar állatorvosképzés története 1787–1937 címmel a tudományág hazai történetének összefoglalását. 1947–49 között, majd 1951–1952 között az Állatorvostudományi Kar dékánja, 1963-tól a Magyar Parazitológusok Társaságának elnöke, majd 1966-tól tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Állatorvosok Lapjának és a lap elődjének, az Állatorvosok Lapjának első főszerkesztője volt 22 éven át. A nemzetközi szakfolyóiratok közül a Folia Parasitologica és a Helminthologia szerkesztésében vett részt. Az Acta Veterinaria szerkesztését pedig a folyóirat megalakulásától vezette haláláig. Részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutatóintézete parazitológiai osztályának megszervezésében. 1946-ban az MTA levelező, 1951-ben rendes tagjává választották. 1952-ben Kossuth- és Állami Díjat kapott. 1962-ben a müncheni Állatorvos Társaságtól Theodor Kitt-emlékplakettet kapott, és a Magyar Agrártudományi Egyesület neki ítélte a Hutÿra Ferenc emlékére alapított érmet. Jelentős munkát végzett szakterülete tudományos szakkifejezéseinek egységesítésében is: Helminthologie című, 1960-ban megjelent művében külön fejezetet szentelt e kérdésnek. Számos cikke jelent meg a Magyar Állatorvosok Lapjában, az Orvosi Hetilapban, a Parasitologia Hungaricában, az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae-ben, a Magyar Tudományban, az Állatorvosi Lapokban, a Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből című lapban, az Acta Veterinaria Hungaricában, A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztályának közleményeiben, az Állattani Közleményekben, a Természettudományi Közlönyben, a Természetben. Forrás: parazitak.hu/?pid=23 ; konyvtar.univet.hu/panteon/reszletek.php?id=157 ; alpha-vet.hu /foldal/326-a-kulcsi-hatok.html#.WIHkl7mrHuc ; Magyar agrártörténeti életrajzok

62

Főbb munkái: Kotlán Sándor: A hazai lovakban előforduló Sclerostomidák, különös tekintettel a Cylicostomum-genusra: Állatorvosdoktori ért. Bp., 1919.2 Kotlán Sándor: A newly recognized fluke disease /Prosthogonimiasis/ of fowls in the United States. Michigan, 1925.1 Kotlán Sándor: On Davainea proglottina /Dav./ and its synonyms. Urbana, 1925.1 Kotlán Sándor – Stafseth, H. J: Report of investigations on an alleged epizootic of ruffed grouse in Michigan. Michigan, 1925.1 Kotlán Sándor: On the role played by dragonflies in the transfer of Prosthogonimus. Michigan, 1927.1 Kotlán Sándor: Hyostrongylus rubidus /Hassal und Stiles/ als Urheber einer mit Knötchenbildung einhergehenden Magenentzündung beim Schwein. Hannover, 1928.1 Kotlán Sándor: International Corn Borer investigations – A double parasitic infection of a larva of Pyrusta nubilalis Hb. Chicago, 1928.1 Kotlán Sándor – Manninger Rezső: A szárnyas baromfi fertőző és parasitás betegségei. Bp., 1931.1,2 Kotlán Sándor (ford.): Fonálférgek. Mételyek. Galandférgek. In: Brehm: Az állatok világa. Bp., 1935. Kotlán Sándor: A magyar állatorvosképzés története 1787–1937. Bp., 1941.1,2 Kotlán Sándor: Parazitológia. Kórtani jelentőségű állati élősködők háziállatainkban. Bp., 1944.1 ; 1953.2 ; 1961.1,2 Kotlán Sándor: Helminthologie. Die Helminthosen der Haus- und Nutztiere unter Berücksichtigung der Helminthosen des Menschen. Bp., 1960.1,2 Kotlán Sándor: A magyar állatorvosképzés 175 éves múltja. In: Az Állatorvostudományi Főiskola jubileumi évkönyve. Bp., 1962. 11–24.p.2 Kotlán Sándor – Kobulej Tibor: Parazitológia. Bp., 1972.1 Irodalom róla: Kobulej Tibor: Kotlán professzor 80 éves. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1967. 22. 7. 289.p.1 Lőrincz Ferenc: A Magyar Parazitológusok Társaságának üdvözlése. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1967. 22. 7. 290.p.1 Kobulej Tibor: Kotlán Sándor, a modern parazitológia megalapítója. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1968. 23. 2. 55–60.p.1 Nemeséri László: Dr. Kotlán Sándor emlékezete. In: Parasitologia Hungarica. 1968. 1. 7–18. + 1 tábla. Lőrincz Ferenc: Kotlán Sándor, az ember. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1977. 32. 12. 757–759.p.1 Karasszon Dénes – Holló Ferenc: dr. Kotlán Sándor és az "Állatorvosi lapok" hatása az állatorvosi történetírás, könyvészet és folyóirat-kiadás fejlődésére. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1978. 33. 10. 643–649.p.1

63

A Kotlán Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos emlékülés előadásainak összefoglalói. Bp., 1987.1 Kassai Tibor: A Magyar Parazitológusok Társasága Kotlán Sándor akadémikus születésének 110, halálának 30 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi szakülése. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1998. 120. 4. 238–240.p.1 Kassai Tibor: Kotlán Sándor élete és munkássága. Bp., 2007.

RAKCSÁNYI László (1901–1967) – vegyészmérnök, borász A budapesti műegyetem vegyészmérnöki fakultásán 1925-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1926-ban az Ampelológiai Intézethez vették fel; először mint fizetés nélküli gyakornokot egy hónapra, majd némi fizetést is kapott, 1929-ben pedig kinevezték állandó szakdíjnoknak. 1939-ben fővegyész lett. 1932-ben új osztály alakult az intézetben borgazdasági technológia néven, ahol a fő feladat a borgazdasági melléktermékek hasznosítása, az ezekkel kapcsolatos vizsgálatok és a szőlőkártevők elleni védőszerek kidolgozása volt. Kutatásai közül kiemelkedő a magas világpiaci értékű önantéter (konyak-olaj) magyarországi nyersanyagokból való előállítása. Nevéhez fűződik az ioncserélő műgyanták borászati alkalmazásának kidolgozása is. Eredményesen foglalkozott a szeszesitalok érlelésének gyorsítására szolgáló ultrahang-kezeléssel, valamint a kékderítéssel. 1952-től az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi Karán vett részt a felsőfokú oktatásban. 1953-tól a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán a szőlő- és borgazdasági technológia meghívott előadója volt, majd 1959-ben a borgazdasági tanszék vezetőjévé, egyetemi tanárrá nevezték ki. Borászat című tankönyve, melyet ő szerkesztett, és munkatársaival együtt készített, 1963-ban jelent meg, s a hazai borászok kézikönyvévé vált. Elnöke volt az 1960., 1962. és 1964. évi Budapesti Nemzetközi Borversenynek. Többször volt tagja az OIV (Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal) borászati munkabizottságának. Oktatói és kutatói munkásságáért, sokirányú szakmai tevékenységének elismeréséül 1963-ban a Főiskola Tanácsa Entz Ferenc-emlékéremmel tüntette ki. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; kisfaludy.gyorikonyvtar.hu/onszolg/eletrajz/?lap=R#n30

Főbb munkái: Rakcsányi László: A kékderítés. [H. n.], 1938.1 Rakcsányi László: Szőlő és borgazdasági technológia. Borgazdaság III. Bp., 1952.2 Rakcsányi László: Borgazdasági melléktermékek. Bp., 1954.1 Rakcsányi László: Újabb eljárások a borászatban. [H. n.], 1959.1 Rakcsányi László: Szőlő- és borgazdasági termékek különleges technológiája. Bp., 1961.1 Rakcsányi László (szerk.): Borászat. Bp., 1963.1,2 ; 1967.2 Soós István – Rakcsányi László: Borpárlat és pálinkafőzés. [Bp.], [é. n.].1

64

Irodalom róla: Kádár Gyula: Megemlékezés dr. Rakcsányi Lászlóról. In: Borgazdaság. 1967. 15. 3. 81–82.p.1 Urbán András: Megemlékezés Rakcsányi Lászlóról. In: Magyar Szőlő- és Borgazdaság. 1992. 2. 4. 28.p.1 Mercz Árpád: Emlékezés nagy elődeinkre: Rakcsányi László (1901–1967). In: Borászati Füzetek. 2001. 13. 5. 29.p.1

SZÉCHENYI Zsigmond (1898–1967) – vadász, utazó, író Széchényi Ferenc gróf ükunokája, dédapja, Széchényi Lajos testvérbátyja volt Széchenyi Istvánnak. A magyar vadászati kultúra kimagasló alakja. Afrika, India, Alaszka és Európa vadásza, világrekordnak számító addax antilop (mendeszantilop) elejtője. Vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szakkönyvgyűjteménye, amely csodával határos módon túlélte a második világháborút, és halálakor már több mint 4000 kötetet számlált. Jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. Felsőfokú iskoláit 1920–1921 között Münchenben, Stuttgartban, majd 1922–1923-ban Oxfordban és Cambridge-ben végezte, ezeken a helyeken bővítette nyelvtudását és zoológiai ismereteit. 1915–1930 között Magyarországon a Bakonyban, a Vértesben és kőröshegyi birtokán főleg gímszarvasra vadászott, és ezért utazott a Kárpátokba is. Erdélybe 1941-től járt rendszeresen, legtöbbször a maros-tordai Dédabisztrára, ahol a szarvason kívül medvére, őzbakra, vaddisznóra vadászott. Európai útjai során több országot is meglátogatott: Tirolban zergére és fajdfélékre, Skóciában skót hófajdra, Olaszországban alpesi kőszáli kecskére vadászott. 1924–1932 között a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodott. 1927 tavaszán sikerült első afrikai expedíciójára, Kelet-Szudánba elindulni. Ezután egymást érték az eredményesebbnél eredményesebb Afrika-expedíciók. Afrika 130-féle nagyvadja közül 80-félét sikerült begyűjtenie. Alaszkát 1935 legvégén, Indiát 1938 elején sikerült becserkésznie. Könyveit saját felvételeivel illusztrálta, kitűnő fotós volt. A második világháború alatt nagy veszteség érte: megsemmisült trófeagyűjteménye. 1947-től vadászati felügyelőként dolgozott az Országos Erdészeti Központban. 1950-ben a Mezőgazdasági Múzeumban szakmuzeológus volt, majd 1951-ben kitelepítették egy Polgár melletti tanyára. 1953-ban került a keszthelyi Helikon Könyvtárba; itt egy négynyelvű szakbibliográfián dolgozott a vadászati irodalomról. 1960-ban hivatalos állami expedícióval Kelet-Afrikában járt. 1961-ben jelent meg hazai és európai vadászatairól Ahogy elkezdődött című vadászönéletrajzának első kötete. Ebben vadásszá válásának első korszakát írta meg. Ezt követte 1963-ban Ünnepnapok címmel a férfikor vadászatairól szóló beszámoló. Ebben a könyvben összefoglalja mindazt, amit élményei nyomán elmondhat természetről, vadról, vadászetikáról, vadvédelemről.

65

1963-ban a kormány megbízásából utolsó, kilencedik afrikai útjára indult, hogy kiegészítse a Nemzeti Múzeum hiányos Afrika-gyűjteményét. Erről az utolsó útról a Denaturált Afrika című könyvében számolt be. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; fenyiratok.hu/product_tag/vadaszathunting vadaszat.net/?p=7764 ; lazarus.elte.hu/~zoltorok/Discovery/szechenyizsigmond/eletrajz.html

;

Főbb munkái: Széchenyi Zsigmond: Csui!... Afrikai vadásznapló. Bp., 1930.2 ; 1961.1 ; 1962.1,2 ; 1973.1 Széchenyi Zsigmond: Elefántország : Afrikai vadásznaplójegyzetek. 1932–33., 1933–34. Bp., 1934.2 Széchenyi Zsigmond: Hengergő homok: Vadászexpedíció a Lybiai sivatagban. Bp., 1936.2 Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam 1935. aug.–okt. Bp., 1937.2 ; 1957.1,2 Széchenyi Zsigmond: Nahar. Indiai útinapló, [H. n.], 1940–41.2 ; 1974.2 ; 1987.1 Széchenyi Zsigmond: Két kecske. Bp., 1942.2 Széchenyi Zsigmond: A szarvas selejtezése. [H. n.], 1948.1,2 Széchenyi Zsigmond: Afrikai tábortüzek. Bp., 1959.1 ; 1966.2 ; 2010.1 Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött 1. r. Egy magyar vadász hitvallása. Bp., 1961. 1,2 ; 1965.1 ; 1976.2 ; 1994.1 ; 2011.1 ; 2014.1 Széchenyi Zsigmond: Ünnepnapok. Egy magyar vadász hitvallása. 2. r. Bp., 1963.2 ; 2011.1 Széchenyi Zsigmond: Denaturált Afrika. Feleségemmel a fekete földrészen. Bp., 1968.2 ; 1971.1 Széchenyi Zsigmond: Szarvasok nyomában és egyéb írások. Bp., 1979.1,2 Széchenyi Zsigmond: Vadászat négy földrészen: 1927–1964. Bp., 1987.2 Széchenyi Zsigmond: Trófeáim bemutatkoznak. Zsákmányom négy világrészből. Bp., 1990.1,2 Irodalom róla: Csekonics Endre: Néhány szó a magyar vadászati kultúra, az erdészeti és vadászati szakoktatás kérdéseiről. [H. n.], 1943.1,2 Csekő Sándor: "Zsiga bácsi." In: Magyar Vadászlap. 1997. 6. 5. 18–19.p.1 Kovács Dénes: Élete példázat. Harminc éve halt meg Széchenyi Zsigmond. In: Nimród. 1997. 85. 4. 8–9.p.1,2 Gyorgyevics Tamás: Száz éve született Széchenyi Zsigmond. In: Nimród. 1998. 86. 1. 5–8.p.1,2 Földi László: Széchenyi Zsigmond emlékhelyeinek felkutatása Alaszkában. In: Nimród. 1998. 86. 12. 5–7.p.1 Széchenyi Zsigmond a Hargitán. In: Nimród. 1998. 86. 12. 7–9.p.1,2 Wéber Ferenc (szerk.): Vadászati Múzeum. Keszthely, 2014.1 Faragó Sándor: Egy igaz magyar vadász és egy igaz magyar ember – gróf Széchenyi Zsigmond, a példakép. In: Nimród. 2016. 104. 2. 54–56.p.1,2 Ádámfi Tamás: Gróf Széchenyi Zsigmond naplói. In: Nimród. 2017. 105. 2. 58–59.p.1

66

Ádámfi Tamás: Gróf Széchenyi Zsigmond vadásznaplója II. In: Nimród. 2017. 105. 3. 52–53.p.1 Koncz István: Vadászpéldakép civilben: Ötven éve hunyt el Széchenyi Zsigmond. In: Nimród. 2017. 105. 2. 55–57.p.1

TEICHMANN Vilmos (1898–1967) – burgonyanemesítő, agrármérnök Kiváló növénynemesítő, az ő nevéhez fűződik többek között a Gülbaba (1930), az Áldás, az Aranyalma (1936), a Krieger-Gyöngye, az Őszirózsa, a Margit (1933) burgonyafajták kinemesítése, de foglalkozott rozs (Kisvárdai rozs, 1951), csillagfürt, napraforgó (Kisvárdai, 1954), homoki lucerna és sok más faj nemesítésével. Az általa nemesített burgonyafajtákat világszerte génbankokban őrzik. Nemesítői sikerei mellett nagy figyelmet szentelt a fajtafenntartási tevékenységnek, nevéhez fűződik a klónszelekciós eljárás kiterjesztése, a szártalanításos vetőgumó elterjesztésének nagyüzemi bevezetése. 1918-ban lett a bécsi Hochschule für Bodenkultur hallgatója. A főiskolán szabad idejében Tschermak professzor mellett dolgozott. 1922-ben anyagi nehézségei miatt a tanulást megszakította, és Tornyospálcán az Eszenyi-féle burgonyanemesítő telepen vállalt munkát. 1926-ban mint mezőgazdasági mérnök tért vissza Tornyospálcára. Rövid kitérő után visszatért Eszenyi Jenő növénynemesítő gazdaságába, és 1930-ban átvette a tornyospálcai nemesítőtelep vezetését 1939-ig. 1943-ban kapott megbízást a Kisvárdán létesítendő állami növénynemesítő telep megszervezésére, melyet haláláig vezetett. Irányításával alakult ki a Nyírségi Agrotechnikai Kutatóintézet vetőmagszaporító csoportja. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; teichmann-kisvarda.sulinet.hu/topic10index.html

Főbb munkái: Teichmann Vilmos: 100 métermázsás burgonya terméshozamért. [H. n.], 1954.1 Teichmann Vilmos – Rieger Béla – Szabó János: Burgonyatermesztés. Bp., 1954.1,2 Teichmann Vilmos: A burgonya termés eredményének növelése. Bp., 1954. Teichmann Vilmos – Sárvári István – Bocz Ernő: Jelentés a Német Demokratikus Köztársaság Mezőgazdasági Akadémia Gross-Lüsewitzi Növénynemesítési Intézetében tett tanulmányútról. Útijelentés. Bp., 1958.1 Teichmann Vilmos: A hazai burgonyatermesztés és nemesítés helyzete és feladataink. In: A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztályának közleményei. 1959. 15. 1/3. 99–111.p. Irodalom róla: Fabricius Endre: A magyar növénynemesítés. Emlékkönyv a magyar növénynemesítés 1910–1920. évi fejlődéséről. Bp., 1921.1,2

67

Villax Ödön: Nemesített fajták jegyzéke. Magyaróvár, 1944. Csikós Balázs: A szabolcsi burgonya tudósa. In: Szabolcs-Szatmári Szemle. 1966. 1. 1. 113–117.p. Teichmann Vilmos (1898–1967). In: Növénytermelés. 1967. 16. 3. 214.p.1 Galambos Béla: Kivirul a Teichmann telep. In: Számadás. 1995. 7. 31. 12–13.p.1 Lazányi János: 100 éve született Teichmann Vilmos. In: Növénytermelés. 1998. 47. 3. 353–354.p.1 Kurucz Miklós: Agrármúltunk nagyjai: Teichmann Vilmos (1898–1967). In: Agrofórum. 2007. 18. 7. 73.p.1 Nagy László: Teichmann Vilmos érdemei a napraforgó nemesítésben. In: Mag, Kutatás, Fejlesztés és Környezet. 2008. 22. 3/4. 48–50.p.1

VLADÁR Endre (1888–1967) – gépészmérnök, mezőgazdász Budapesten érettségizett, és a budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1910-ben. 1911-ben Magyaróváron a Gazdasági Akadémián lett tanársegéd ifj. Sporzon Pál mellett a műszaki tanszéken. 1913-ban segédtanári, 1917-ben rendkívüli akadémiai tanári kinevezést nyert. Ebben az évben kérték fel a magyaróvári Gépkísérleti Állomás vezetésére. 1918-tól a műszaki tanszék vezetője, 1926-tól 1931-ig az akadémia rendes tanára volt. 1931-ben áthelyezték a Keszthelyi Gazdasági Akadémiára, ahol rendes tanár és a műszaki tanszék vezetője volt. 1942-től a keszthelyi Meteorológiai Obszervatóriumot is vezette. 1944–1945-ben az akadémia vezetője lett. 1949-ben nyugdíjazták, de 1950-től az Állattenyésztési Kutatóintézet külső munkatársaként tovább dolgozott. 1951-től 1955-ig meteorológiai megfigyeléseket végzett az obszervatóriumban. 1954-ben segített a keszthelyi agrároktatás újraindításában. Véglegesen 1958-ban vonult nyugdíjba. Az óvári akadémia tanáraként úttörő munkát végzett a belső égésű motorok mezőgazdasági elterjesztésében Magyarországon. Mezőgazdasági gépek vizsgálatához mérőműszereket tervezett, traktorés gépkezelői tanfolyamokat szervezett, részt vett az OMGE (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) gépversenyeinek előkészítésében, rendezésében. Szakma- és hivatásszerető, őszinte, segítőkész tanár és kutató volt. Írásai megjelentek A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében, a Kísérletügyi Közleményekben, a Természettudományi Közlönyben, az Állattenyésztésben stb. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok

Főbb művei: Vladár Endre: A gépszántás mezőgazdasági, gépszerkesztési és gyártási szempontból. Bp., 1914.1

68

Vladár Endre: Jelentés a galántai nemzetközi szántógépbemutatóról. Bp., 1915. Vladár Endre: Mezőgazdasági gépiparunk fejlődése. Bp., 1917. Vladár Endre: Talajművelőgépek vizsgálatához való két újabb műszerről. Bp., 1926.1 Vladár Endre: A csépléssel járó szemveszteségek vizsgálati módszerei. Bp., 1933.2 Vladár Endre: A cséplési szemveszteségek vizsgálati módszerei. Bp., 1933.1,2 Vladár Endre: A Piche-féle párolgásmérő elmélete és tökéletesítése. Bp., 1964. Vladár Endre: A Balaton áramlásai különös tekintettel a keszthelyi öböl iszaposodására. Keszthely, 1968.

69

75 éve hunyt el

BENEDEK Pál (1908–1942) – vízépítő mérnök Benedek József vízépítő mérnök fia. Oklevelét 1931-ben a budapesti műegyetemen szerezte, ahol rövid ideig tanársegéd volt. 1936–37-ben ösztöndíjjal vízépítéstani kutatásokat folytatott. Az Országos Öntözésügyi Hivatal tervezési osztályának munkatársaként (1937–1941) a tiszai duzzasztóművek előtanulmányaival foglalkozott. Részt vett a Körös-völgyi vízgazdálkodási tervek – főleg a békésszentandrási duzzasztómű terveinek – hidrológiai előkészítésében. 1939-től előkészítette a Tarac-völgyi víztároló előtervét, majd megkezdte a Visó-völgyi víztároló tervének kidolgozását. A Vízrajzi Intézet vízerő-tanulmányi csoportjának vezetője (1941–1942), egyúttal a Vízerőügyi Hivatal vezetője (1941–1942) volt. Forrás: Új magyar életrajzi lexikon ; tudosnaptar.kfki.hu ; nevpont.hu

Főbb munkái: Benedek Pál: A porosz vízépítési kísérleti intézet = Preussische Versuchsanstalt für Wasserbau und Schiffbau, Berlin. In: Vízügyi Közlemények. 1933. 15. 1. 254–255.p.1 Benedek Pál: A Hármaskörös középvizeinek természete. In: Vízügyi Közlemények. 1935. 17. 3. 391–428.p.1 Benedek Pál: Hegyvidéki nagyobb vízerőink, különös tekintettel a tározásra. Bp., 1942. Irodalom róla: Dr. Benedek József 1875–1941, Benedek Pál 1908–1942 [nekrológ]. In: Vízügyi Közlemények. 1942. 24. 3/4. 203–206.p.1

CZOBOR László (1850–1942) – agrárpolitikus, pomológus Bécsi és budapesti jogi tanulmányait követően, a budapesti tudományegyetemen szerzett állam- és jogtudori oklevelet 1876-ban. Hont vármegyében joggyakornok, majd aljegyző lett. 20 évig a Korponai járás főszolgabírája (1876–1895), később főjegyzője (1895–1896), Hont vármegye alispánja (1896–1906) volt. 1906-tól 1918-ig előbb alkotmánypárti (Korpona kerület), majd párton kívüli országgyűlési képviselő (Selmecbánya kerület) volt. Jelentős szervezőmunkát fejtett ki a magyar kertészet és gyümölcstermesztés érdekében. A Hontvármegyei Gazdasági Egyesület, a Felsőhontmegyei Gyümölcsfatenyésztő Egylet és a Bozóki Járási Gyümölcstermesztő Egylet alapító tagjaként 25 községi faiskolát létesített; ennek keretében több ezer gyümölcsfa

70

ültetését és az egyszerű gazdaemberek közötti szétosztását kezdeményezte. Számos népszerűsítő írást közölt a gyümölcstermesztésről a Honti Gazda és a Honti Lapok című helyi újságokban. Megyei alispánként az országban az elsők között meghonosította a helyi női háziipart, kézműves-bemutatókat és -kiállításokat szervezett. Részt vett a Hontvármegyei Történelmi Egyesület munkájában, kezdeményezte a vármegye történelmi emlékeinek felkutatását és történelmi kiállításokban történő bemutatását. Az Országos Magyar Kertészeti Egyesület tagja, alelnöke (1906–1919), majd elnöke (1919–1932) és a Gazdák Biztosító Szövetkezetének elnöke volt. Emellett tagja volt az Országos Földbirtokrendező Bíróság és a Hangya Szövetkezet felügyelőbizottságának is. Forrás: www.nevpont.hu ; felvidek.ma

Főbb műve: Czobor László: Honti históriák. Elbeszélések. Bp., 1927. Irodalom róla: Fabró Henrik – Ujlaki József (szerk.): Sturm-féle országgyűlési almanach. 1906–1911. Bp., 1906. T. Boros László (szerk.): Magyar politikai lexikon. Bp., 1929. Czobor László. [Nekrológ]. In: Kertészeti Szemle. 1942. 14. 6. 92.p.1

KOCH Ferenc (1853–1942) – kémikus, egyetemi tanár 1873-tól a kolozsvári egyetemen tanult kémiát és fizikát. Itt doktorált, majd tanársegéd lett a kémia tanszéken (1875–1887). Mint tanársegéd állami ösztöndíjjal két esztendőt Münchenben töltött. Előbb a kolozsvári tanítóképző intézetben és a kolozsvári egyetemen tanított, itt lett 1887-ben címzetes egyetemi tanár. 1898-tól 1927-ig a budapesti Polgári Iskolai Tanítóképző Vegytaniásványtani Intézet tanára volt. Kiváló oktató és példamutató nevelő volt. Színvonalas előadásain számos kísérletet mutatott be, és órái anyagáról litografált jegyzetet készített, hogy segítse hallgatóinak felkészülését a vizsgára. Analitikai kémiával, geokémiával, ásványok és aromás vegyületek, elsősorban a különböző diazolvegyületek analitikájával foglalkozott. Számos népszerű tankönyv és egyéb segédkönyv szerzőjeként és szerkesztőjeként tartjuk számon. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkái: Koch Ferenc: A rakováczi dolerites phonolith teljes vegyelemzése. In: Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos-természettudományi Szakosztályából. 1883. Koch Ferenc: Erdélyi ásványok elemzése. In: Vegytani Lapok. 1884. Koch Ferenc: Tanulmányok zsírsorozatbeli diazolvegyületekről. Tudori értek. is. Kolozsvár, 1885. Koch Ferenc: Budapest In: Vegytani Lapok. 1887.

környékéről

való

71

alaktalan

ásványok

vegyi

elemzése.

Koch Ferenc: A diazo-borostyánkősav, a diazo-succinaminsav, a diazo-propionsav és ezek derivativumai. In: Orvos-természettudományi Értesítő. 1889. Koch Ferenc: Új reactio a vizeletben In: Orvos-természettudományi Értesítő. 1890.

lévő

redukáló

anyagokra.

Koch Ferenc: Über die Reaction des Molybdaensauren Ammoniaks mit Phenilhydrazin. In: Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egylet Orvos-Természettudományi Szakosztályából II. Természettudományi Szak. 1891. 2. 184.p. Koch Ferenc – Udránszky László: A vizelet redukáló képességének meghatározásáról. In: Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos-természettudományi Szakosztályából. 1894. Koch Ferenc – Kovács János: Kémia és ásványtan tanító- és tanítónőképzők számára. Bp., 1928. Irodalom róla: Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. Újvidék, 2002.

KUBACSKA András (1871–1942) – természetrajztanár, természettudományi író Matematika–fizika és természetrajz–földrajz tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1896-tól a bölcsészkar ásványtani tanszékén, 1897–1903-ban Mágócsy-Dietz Sándor növénytani tanszékén volt tanársegéd. Ezután a budapesti evangélikus főgimnázium tanára volt. 1936-ban ment nyugdíjba. Főleg a növénytant szerette – nemcsak tanítani, de kutatni is. Növénymorfológiai kérdések és a magyar kertek flórájának kutatása terén végzett munkát. Ismeretterjesztő cikkei többek között a Természettudományi Közlönyben jelentek meg. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkái: Kubacska András: Cuscuta europaea. In: Természettudományi Közlöny. 1900. 32. 372. 486.p.1 Kubacska András: Equisetum arvense kipusztítása. In: Természettudományi Közlöny. 1900. 32. 373. 541.p.1 Kubacska András: Jó növényhatározó művek. In: Természettudományi Közlöny. 1900. 32. 369. 318.p.1 Kubacska András: A növényvilág emberhez való viszonyát In: Természettudományi Közlöny. 1900. 32. 368. 260–261.p.1

tárgyaló

munkák.

Kubacska András: Rosszul tenyésző ákáczfa. In: Természettudományi Közlöny. 1900. 32. 373. 541.p.1 Kubacska András: Fák évgyűrűje és a trópusi fák. In: Természettudományi Közlöny. 1902. 34. 397. 589.p.1

72

Kubacska András: Fákat és cserjéket tárgyaló növénytani munkák. In: Természettudományi Közlöny. 1902. 34. 398. 644–645.p.1 Kubacska András: Gabonafélék megdülésének oka. In: Természettudományi Közlöny. 1902. 34. 397. 588–589.p.1 Kubacska András: Víz fajsúlya. In: Természettudományi Közlöny. 1902. 34. 395. 478.p.1 Kubacska András: A Xanthium tövise. In: Matematikai és Természettudományi Értesítő. 1902. 20. 5. 567–587.p. Kubacska András: Magyar kertek. Bp., 1936.

LENDL Adolf (1862–1942) – zoológus, entomológus A budapesti tudományegyetemen és a műegyetemen tanult 1879-től 1884-ig. A tudományegyetemen előbb középiskolai tanári oklevelet (1884), majd bölcsészdoktori oklevelet (1887) szerzett. 1887 és 1888 között külföldi tanulmányutakat tett. A műegyetemen volt tanársegéd (1885–1886), majd a budapesti tudományegyetem Állattani Intézetének tanársegéde (1886–1889), magántanára és egyidejűleg helyettes tanára (1889–1890) lett. A Magyar Nemzeti Múzeum állattárában az állattani laboratórium vezetője (1889–1894) volt. 1894-ben lemondott múzeumi állásáról. Ebben az évben Budapesten zoológiai preparáló és tanszerkészítő intézetet alapított. Az újjászervezett budapesti Állat- és Növénykert igazgatója (1911–1926) volt. A Tanácsköztársaság idején az MNM néprajzi osztályának igazgatójaként tevékenykedett. Az Állat- és Növénykert éléről ment nyugdíjba, majd 1920-tól haláláig Keszthelyen élt, ahol városépítő tevékenységet végzett. Kutatási témája a pókok, elsősorban kaszáspókok származás-, alak-, szövet- és bonctana volt. 1888-ban elkísérte Herman Ottót norvégiai madártani tanulmányútjára. Gyűjtőexpedíciót vezetett Kis-Ázsiában (1906), majd argentin múzeumok meghívására a helyi Kordillerákban gyűjtött (1907). Neuschloss Kornéllal megtervezte az új budapesti Állat- és Növénykertet, amelynél az építő és berendező munkálatok irányítója is volt 1910–1911-ben. Szakcikkei megjelentek a Természettudományi Közlönyben, a Rovartani Lapokban, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálataiban, a Természetrajzi Füzetekben, az Értekezések a természettudományok köréből című lapban, a Természetben, az Aquilában, az Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungariciben, a Búvárban stb. Forrás: www.nevpont.hu

Főbb művei: Lendl Adolf: Adatok a pókok bonc- és fejlődéstanához, különös tekintettel a végtagokra. Bp., 1886.2 Lendl Adolf: Adatok a pókok bonc-, szövet- és fejlődéstanához. Idegrendszer. Bp., 1887. Lendl Adolf: A magyarországi Tetragnatha-félékről. Bp., 1887. 73

Lendl Adolf: A virágok és a rovarok. Bp., 1887. Lendl Adolf: A pókok [Araneia], különösen a kerekhálós pókok [Epeiridae] természetes osztályozásának kísérlete. Bp., 1888.2 Lendl Adolf: A Magyar Nemzeti Múzeum kaszáspók-gyűjteménye. Bp., 1894. Lendl Adolf: Myriopodák és Arachnoideák. Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utazásának tudományos eredményei. Bp., 1897. Lendl Adolf: Útmutatás az állatok kitöméséhez. Bp., 1898.2 Lendl Adolf: Délmagyarország néhány érdekesebb állatfaja. Temesvár, 1899. Lendl Adolf: Gyakorlati útmutatás a mikroszkóp használatára. Bp., 1900. Lendl Adolf: Egy új emlősfaj hazánk faunájában. Szabadka, 1900. Lendl Adolf: A pókok szervezete és a hálókötés. Bp., 1900. Lendl Adolf: Úti levelek két világrészből. Kis-Ázsia, Dél-Amerika. Bp., 1911. Lendl Adolf: Hősökfalva. Bp., 1916.2 Lendl Adolf: A pókok izomrendszere. I. A typikus izomrost szövettani szerkezete. Bp., 1917.1 Lendl Adolf: Az új természetrajzi és néprajzi múzeum tervezete. Bp., 1919.2 Lendl Adolf: Állatkerti séták. Bp., 1920. Lendl Adolf: A Természettudományok Temploma. Alapvető gondolatok a Magyar Természettudományi Múzeum megszervezéséhez. Bp., 1931. Lendl Adolf: Keszthelyi problémák. Keszthely, 1935. Irodalom róla: Láposi Jenő: Lendl Adolf †. In: A Természet. 1942. 38. 11. 122.p. Madarassy László: Lendl Adolf a tudós és az ember. Keszthely, 1942. Darnay-Dornyay Béla: Lendl Adolf. In: Balatoni Múzeumi Értesítő. 1943. Anghi Csaba: Lendl Adolf emlékezete. In: Állattani Közlemények. 1964. 51. 1/4. 3–5.p.1 Sáringer Gyula: Megemlékezés Lendl Adolf zoológus professzorról. In: Georgikon. 1982. 25. 8. 5–7.p. Tar Ferenc: Lendl Adolf dél-amerikai útja. In: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. 1986. 2. 29–32.p. Tóth Zsigmond: Lendl Adolf, az állatkertépítő. In: Vadon. 2006. 1. 14–17.p.1

MEDVECZKY Zsigmond (1853–1942) – víz- és vasútépítő mérnök Egyetemi tanulmányait a budai műszaki egyetemen és Münchenben végezte, majd 1876 és 1881 között az alföld–fiumei vasút mérnöke lett. Az 1879-es év is Fiumében érte, ahol részt vett a város árvízvédelmében, majd újraépítésében. Ezt követően több folyammérnöki hivatalban is dolgozott különböző beosztásokban,

74

1885 és 1897 között a mohácsi, majd a zombori hivatal vezetője volt. Az itt töltött évek alatt dolgozta ki a kővel terhelt rőzsetesteket alkalmazó szabályozási rendszerét; később eljárását szabadalmaztatta. Az 1890. évi bécsi mezőgazdasági kiállításon és az 1896. évi millenniumi rendezvényen nagy sikerrel mutatta be újítását. 1909-től kerületi felügyelőként dolgozott egészen 1912-ig, amikor is nyugalomba vonult. Nyugdíjas évei alatt szakértőként tevékenykedett, például a Margit-sziget árvédelmével és belvízrendezésével is foglalkozott. Forrás: Magyar életrajzi lexikon

Főbb műve: Medveczky Zsigmond: Folyók szabályozása rőzsepokrócokkal és töltött kosárhengerekkel. Bp., 1906.2

RUFFY VARGA Kálmán (1871–1942) – mezőgazdász, szakíró Középiskolába Léván, majd Körmöcbányán járt. A magyaróvári Gazdasági Akadémián 1893-ban szerzett oklevelet. 1893–1985 között Zselizben Breunner Ágoston uradalmában segédtiszt. 1894-től a magyaróvári akadémia növénytermesztési tanszékén volt gyakornok, majd 1896-tól a kassai Gazdasági Tanintézet növénytermesztési tanszékén tanársegéd. 1903-tól a kolozsvári Gazdasági Tanintézet növénytermelési tanára lett. Kolozsváron beiratkozott az egyetemre, és doktori címet szerzett a matematika és természettudomány karon. 1907-től a kassai Gazdasági Tanintézet növénytermelési tanszékének tanára volt. A háború után Magyarországra költözött, és 1921-től a debreceni Gazdasági Akadémia igazgatója volt. 1935-ben nyugalomba vonult. Az agrár-felsőoktatás képviselőjeként tagja volt a Magyar Országgyűlés felsőházának. Emellett az Országos Magyar Gazdasági Egyesület irodalmi és tanügyi szakosztályának társelnöke, az Országos Mezőgazdasági Tanácsnak, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarának és az Országos Dohánytermelési Szaktanácsnak is tagja volt. Gazdag szakirodalmi munkásságot fejtett ki a cukorrépa, a burgonya, a búza és a kukorica termesztésével kapcsolatban. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok

Főbb művei: Ruffy Varga Kálmán: Termesszünk babot és vigyük a világpiacra. Bp. Ruffy Varga Kálmán: A takarmányrépa termelése. Magyaróvár, 1899. Varga Kálmán : Újabb tapasztalatok a cukorrépatermelés terén. Kolozsvár, 1904.2 Ruffy Varga Kálmán: Cukorrépatermesztés. Kolozsvár, 1905.2 Ruffy Varga Kálmán: Adatok a búza rozsdaellenálló képességének ismeretéhez. Kolozsvár, 1906.2 Ruffy Varga Kálmán: A búzáról. Kolozsvár, 1906.

75

Varga Kálmán: A gyomnövények írtása. Bp., 1911.2 ; 1912.2 Ruffy Varga Kálmán: A gyomnövények irtása. Bp., 1912. Ruffy Varga Kálmán: Termesszük a kukoricát jobban. Bp., 1918. Ruffy Varga Kálmán: A kukorica gyökérzete és az 1928. évi szárazság. In: Kisérletügyi Közlemények. 1929. 32. 2. 305–315.p. Ruffy Varga Kálmán: Az öntözés jelentősége a Magyar Alföldön. Bp., 1930.1,2 Ruffy Vargha Kálmán – Elek István – Manninger G. Adolf (előad.): Harmadik búzanap – 1931. január hó 22-én. Bp., 1931.2 Ruffy Varga Kálmán (szerk.): A debreceni m. kir. Gazdasági Akadémia évkönyve 1933–34. Debrecen, 1934.2 Irodalom róla: Ruffy Varga Kálmán dr. nekrológ. In: Köztelek. 1942. 52. 46. 1030.p.1

TELEKI Sándor (1890–1942) – szőlőtermesztő, nemesítő Édesapja, Teleki Zsigmond villányi szőlőalany-nemesítő volt. Elemi és középiskoláját Pécsett végezte, majd a bécsi kereskedelmi akadémián tanult, végül a budapesti Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyamra járt. Apja 1910-es halála után testvérével átvette a villányi szőlészet vezetését, amit 1918-tól egyedül látott el. Korszerű szőlészetet hozott létre, emellett az apja által előállított Berlandieri x Riparia-Teleki szőlőalanyok további javítását és elterjesztését végezte. Legértékesebb szelekciója a Berlandieri x Riparia-Teleki 5 C alany, mely filoxéra-ellenálló, nagy mésztűrő és jó gyökerező képességű, valamint bő vesszőhozamú. Közéleti tevékenysége is fontos. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületének alelnöke, az Országos Szőlő- és Borgazdasági Tanács és az Alsó-dunántúli Mezőgazdasági Kamara szőlészeti szakosztályának elnöke volt. Közreműködött a szőlészeti és borászati közigazgatás törvényeinek és rendeleteinek előkészítésében. Közügyek terén szerzett érdemeiért 1932-ben kormányfőtanácsosi címet szerzett. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok

Főbb műve: Teleki Andor – Teleki Sándor: A szőlők felújítása. Bp., 1927.2 ; 1936.1 Irodalom róla: Teleki Sándor kitüntetése. In: Borászati Lapok. 1932. 64. 13. 75.p.1 Marton Dénes: Teleki Sándor emlékezete. In: Magyar Bor és Gyümölcs. 1948. 3. 2. 1.p.1

76

100 éve hunyt el

BIERBAUER Lipót Ferenc (1841–1917) – fizika- és kémiatanár 1857-ben belépett a bencés rendbe. Pannonhalmán teológiai tanulmányokat folytatott. 1864–1865-ig Sopronban tanított a főgimnáziumban fizikát és kémiát, majd 1865-től 1867-ig Pannonhalmán a Szent Benedek-rendi Katolikus Szent Gellért Hittudományi Főiskolán tanár és székesegyházi hitszónok volt. 1867 és 1885 között a győri főgimnáziumban tanított. 1885-től 1914-ig jószágkormányzó volt a pannonhalmi bencés rend veszprémi kerületében. Részvénytársaságot alapított, műszaki bizottságot szervezett. Nyugalomba vonulása után Tihanyban, majd Balatonfüreden élt. Főként a fizikai eredmények hasznosításának kérdései foglalkoztatták. A fizika, vegytan és csillagászat területéről több tankönyvet írt. Győrött már az 1870-es években több helyre bevezette a telefont és a villamos ívlámpával való világítást. Érdeme a győri vízvezeték megalapítása. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb művei: Bierbauer Lipót: Vegytan a legujabb elméletek alapján. I–II. Győr, 1876. Bierbauer Lipót: Physika a középtanodák felsőbb osztályai használatára. Győr, 1878. Bierbauer Lipót: Villamos stroboskop. In: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének Munkálatai. 1880. 21. 316.p. + 1 tábla. Bierbauer Lipót: Csillagászat. Toldalékúl a Fizika elemeihez. Győr, 1884. Bierbauer Lipót: Emlékirat a vízvezetéki művek 1884. évben történt megnyitása alkalmából. Győr, 1884. Bierbauer Lipót: A fizikának elemei középiskolák számára. Győr, 1884.

DARVAI Móric (Mór) (1849–1917) – természettudományos szakíró, szakfordító, tanár Deutsch Mór néven született, melyet 1874-ben magyarosított. A budapesti egyetemen végzett matematika–fizika szakon. 1872-től tanított magyar nyelvet, mennyiségtant, csillagászatot és földrajzot Pécsett, Déván és Aradon. 1895-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályára hívták be. 1900-tól tankerületi főigazgató volt. 1911-ben ment nyugdíjba. Az üstökösökről írt könyvei ma is forrás értékű bevezető és történeti munkák. Számos természettudományos művet fordított angolból, franciából és olaszból.

77

Tagja volt a Magyar Királyi Természettudományi Társaságnak és a Középtanodai Tanáregyletnek. Cikkei jelentek meg a Természettudományi Közlöny, a Magyar Tanügy, az Ungarische Revue, a Tanáregylet Közlönye, a Nemzet, a Pester Lloyd, a Vasárnapi Újság, az Ország-Világ, a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Lapok, a Századok stb. című lapokban. A Kelet Népe külügyi rovatának vezetője volt. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb művei: Darvai Móric: Faraday élete. Déva, 1881. Darvai Móric: Üstökösök és meteorok. Bp., 1888. Darvai Móric: Üstökös csillagok. Győr, 1889. Darvai Móric: Benvenuto Cellini és művei. Bp., 1907.

DÉCHY (Marosdécsei) Mór (1851–1917) – utazó, geográfus, földrajzi felfedező Jogot tanult a budapesti és a bécsi egyetemen. Egyetemi hallgatóként lett résztvevője az Alpokat feltáró hegymászó túráknak, számos csúcsát elsőként sikerült meghódítania. A Kárpátok és az Alpok megismerése után hegymászásokat szervezett a Dinári-hegységbe, a Pireneusokba, Norvégiába és a Spitzbergákra. Eljutott Észak-Afrikába, az Atlasz-hegységbe is. Hegyi túráinak földrajzi tapasztalatait, topográfiai, glaciológiai és vízrajzi megfigyeléseit, valamint mérési eredményeit a különböző alpesi egyesületek és földrajzi társaságok folyóirataiban, évkönyveiben tette közzé. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. Házassága és üzleti ügyei miatt Odesszába költözött. 1884 nyarán vezette első expedícióját a Kaukázusba. A feltáratlan magashegység annyira megragadta, hogy elhatározta, a Kaukázus megismerésének szenteli életét. 1884 és 1902 között összesen hét expedíciót vezetett a Kaukázusban. A szakmai érdeklődés ösztönözte, hogy kutatásait kiterjessze a hegység természettudományi megismerésére is. Kutatásai a hegységrendszer minden jelentős vonulatára kiterjedtek. Elsősorban az ottani eljegesedésről gyűjtött adatokat. Megállapította, hogy a hóhatár a Kaukázusban kisebb-nagyobb ingadozásokkal nyugatról keletre emelkedik. A jégárak mozgásának törvényszerűségeiről is sok új ismeretet köszönhetünk neki. Rendkívül szép, fényképfelvételekkel illusztrált, háromkötetes német és egy kötetbe sűrített magyar nyelvű monográfiában adta közre a Kaukázusról szerzett ismereteit. Sürgette Magyarország első nemzeti parkjának létrehozását. A Magyar Tudományos Akadémiának és számos ország földrajzi társaságának tagja, illetve levelező tagja lett. Tevékenységét számos magas állami kitüntetéssel méltányolták. Kaukázusi utazásainak gazdag néprajzi és természetrajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Földtani Intézetnek adományozta. Tudományos könyvtárát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Földrajzi Intézete őrzi. Személyes hagyatéka, kéziratai, naplói, feljegyzései a második világháború alatt sajnálatos módon elkallódtak.

78

Írásai megjelentek a Földrajzi Közleményekben, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Természettudományi Közlönyben, a Magyarországi Kárpátegylet Évkönyvében, a Budapesti Szemlében stb. Forrás: dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=82507

Főbb művei: Déchy Mór (szerk.): Papir, nyomdászat és térképészet. Hivatalos jelentés a Párisban 1878-ban tartott egyetemes kiállításról. Bp., 1879.2 Irodalom róla: Lasz Samu: †Dr. Déchy Mór (1847–1917). In: Földrajzi Közlemények. 1917. 45. 1/3. 1–7.p.1 Szabó József: Vydaûŝijcâ vengerskij issledovatel' Kavkaza Mop Deči (1851-1917) = Déchy Mór (1851–1917) a Kaukázus legnagyobb magyar kutatója. In: Acta Geographica ac Geologica et Meteorologica Debrecina. 1972. 11. 29–40.p. Pataki Béla Pál: 125 éve született a nemzeti parkok első hazai szorgalmazója: Déchy Mór. In: Búvár. 1976. 31. 6. 260.p.1 Derzsényi János: Déchy Mór emlékezete. In: Földrajzi Közlemények. 1986. 110. (34.) 3. 285.p.1 Balázs Dénes: Déchy Mór utazásai a Kaukázusban. In: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. 1992. 11. 9–16.p. Szabó József: Déchy Mór kaukázusi utazásainak földrajzi eredményei. In: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. 1992. 11. 17–20.p. Novák Tibor József: Déchy Mór hagyatéka a Debreceni Egyetem Földrajzi Intézetének könyvtárában. In: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. 2005. 14. 72–73.p. Kern Zoltán: Százhúsz esztendővel Déchy Mór után: "Glaciális tünemények a Kaukázusban". In: A Földgömb. 2006. 8. 7. 32–37.p.1 Polgárdy Géza: Hétszer a hóhatár felett a Kaukázusban: százötvenöt éve született marosdécsei Déchy Mór. In: A Földgömb. 2006. 8. 7. 38–41.p.1

FELLETÁR Emil (1834–1917) – gyógyszerész, vegyész A pesti tudományegyetemen 1857-ben gyógyszerészi, majd 1862-ben gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. Kátai Gáborral együtt szerkesztette a 3 kötetes A gyógyszerészet alapvonalai című tankönyvet (1862–1866). Ennek kémiai és gyógyszerészeti fejezeteit ő írta meg. A rövid életű Vegyészet és Gyógyszerészet című szaklap alapító főszerkesztője volt 1863-ban. Tanársegédként maradt az egyetem kémiai tanszékén, ahol 1863-ban a törvényszéki kémia magántanárává habilitálták. A Pesti Kereskedelmi Akadémián 10 évig oktatta a kémiai technológiát. Bírósági vegyész lett 1871-től. Az Országos Művegyészeti Intézet (később Országos Bírósági

79

Vegyészeti Intézet) igazgatójává nevezték ki, mint a törvényszéki kémia nemzetközileg is elismert művelőjét. Az ő nevéhez fűződik a hullamérgek felfedezése, és érzékeny színképelemző módszert dolgozott ki a vérfoltok vizsgálatára. Jelentős érdemei voltak az arzén-ion kimutatásában. Felismerte a metil-alkohol mérgező hatását, javaslatára betiltották a metanol-tartalmú kozmetikumok forgalmazását. Kimutatta a beteg állatok tejében a kórokozókat. A gyógyszerkészítés szabályai és a gyógyszercserék is foglalkoztatták. Írásai megjelentek a Jogtudományi Közlönyben, A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésének Munkálataiban, a Magyar Chemiai Folyóiratban stb. Forrás: www.gyogyszeresztortenet.hu/wp-content/uploads/2013/10/Felletár-Emil-Dr..pdf

Főbb művei: Felletár Emil: A parádi kénes gyógyvizek vegybontása. Pest, 1861. Felletár Emil (szerk.): Vegyészet és gyógyszerészet. A vegytan, gyakorlati gyógyszerészet, s a vele rokon természettudományok általános közlönye. Pest, 1863. Felletár Emil: Vegytan, különös tekintettel a gyógyszerészetre. [Közread.] a Budapesti Gyógyszerész-Testület. Pest, 1866. Felletár Emil (szerk.): Fürdői lapok. Hetiközlöny a gyógy- és fürdőhelyek, fürdői társasélet és természettudományok köréből a nagy közönség számára. Pest, 1868. Felletár Emil – Jáhn József: A törvényszéki chemia elemei. Bp., 1897. (A Magyar Chemiai Folyóirat 3. évfolyamának melléklete) Irodalom róla: Halmai János: Felletár Emil. In: Orvosi Hetilap. 1964. 105. 22. 1039–1040.p. Mohos Márta: Felletár Emil (1834–1917): a hivatás nem pusztán megélhetést nyújtó tevékenység. In: Gyógyszerészettörténet. 2006. 4. 2. 20–23.p.

HOSZPOTZKY Alajos (1857–1917) – mérnök, miniszteri tanácsos Budapesten, a műegyetemen szerzett diplomát. Tanulmányainak befejeztével állami szolgálatba lépett mint királyi mérnökgyakornok az Ipolysági Államépítészeti Hivatalhoz. Ezután Budapestre, a Magyar Királyi Folyammérnöki Hivatalhoz helyezték át, ahol a budapesti Duna-szakasz szabályozási munkáiban vett részt. Itt vált vízépítő mérnökké és alapozta meg sokoldalú elméleti, gyakorlati tudását. Fiatal kora dacára jelentős elismertséget szerzett. Csakhamar az akkori Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium vízrajzi osztályára miniszteri főmérnökké léptették elő. Baross Gábor nevezte ki a Vaskapu- és Al-Duna-szabályozási munkák egyik irányítójává. Az Al-Duna szabályozása olyan mérvű feladatot jelentett, ami eddig a világon nem fordult elő. A feladat nagy kitartást és újabb ismeretek elsajátítását követelte Hoszpotzkytól. Ő tartotta a kapcsolatot a szomszédos országok vízügyi hivatalaival is. Tanulmányai, melyeket az Al-Dunáról, a rómaiak dunai vízépítkezéseiről, az Al-Duna szabályozásáról és ennek várható eredményéről, hajóvontatási kísérletekről írt, bekerültek a műszaki irodalomba, szakkönyvekbe, és a szakmai körök osztatlan elismerését szerezték meg számára.

80

1893-ban műszaki tanácsossá, majd a Vaskapu-csatorna ünnepélyes megnyitásakor miniszteri osztálytanácsossá nevezték ki. Az al-dunai zuhatagok szabályozásának befejeztével Orsováról áthelyezték Budapestre, ahol megbízták a Duna–Tisza és a Duna–Száva közti hajózó csatorna tervezésével. A Budapesti Kereskedelmi Kikötő tervezésére alapított kirendeltség vezetésére is felkérték. Kiváló munkássága jutalmául Őfelsége 1905-ben miniszteri tanácsossá nevezte ki. Ebben a rangban a Kereskedelmi Minisztériumban a tenger- és folyamhajózási adminisztráció irányítása lett a feladata. Az Akadémia Wahrmann-jutalommal tüntette ki, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökévé választotta. Élete utolsó munkája a budapesti kereskedelmi kikötő alapjainak lerakása volt. Írásai megjelentek A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében, a Városi Szemlében stb. Forrás: A Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönye. 1917.

Főbb művei: Hoszpotzky Alajos: A tervezett Duna-Tisza csatorna. Bp., 1908.1 Hoszpotzky Alajos: A vaskapuszabályozási munkák ismertetése. Bp., 1908.2 Irodalom róla: Hoszpotzky Alajos. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1917. 51. 1/52. 163.p.

JATTKA Ferenc (1858–1917) – mezőgazdász, mezőgazdasági szakíró A Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia elvégzése után 1882-ben apja mellett a báni gazdaságban volt gyakornok; majd bel- és külföldi mezőgazdasági tanulmányutak után gyakorlati gazdaként végzett eredményes kísérleteket. A búza, kukorica, burgonya és ipari növények termesztéséről és feldolgozásáról írt cikkeket. Mint burgonyatermesztési szakember, meghívást kapott a hallei mezőgazdasági főiskola növénytermesztési tanszékére. Szervezőképességével a kalácsai Sina-gazdaságot, majd az ercsi bérgazdaságot és a Hadik–Barkóczy-gazdaságot a belterjesség magas fokára emelte. Szakírói munkálkodásával általános közbecsülésnek örvendett, értékes cikksorozattal gazdagította a Köztelek lapot is. Tagja volt az Országos Magyar Gazdasági Egyesület számvizsgáló bizottságának. 10 000 koronát hagyott végrendeletileg az egyesület nyugdíjalapjának. A pozsonyi evangélikus líceum javára 20 000 koronát hagyományozott. Forrás: mek.oszk.hu/00300/00355/html

Főbb művei: Jattka Ferenc: Burgonya termesztése a mai okszerű alapon. Magyaróvár, 1891.2 Jattka Ferenc: A cukorrépa és a tengeri termelési egyenlege. Arad, 1910. Irodalom róla: Mutschenbacher Emil: Jattka Ferenc. In: Köztelek. 1917. 27. 44. 1820.p.1

81

LÁZÁR L. Pál (1856–1917) – gépészmérnök, műegyetemi tanár Gépészmérnöki oklevelét 1880-ban Budapesten, a műegyetemen szerezte. 1880–82-ben a Vidats-gyárban volt szerkesztő és gyárvezető főmérnök. 1883-ban a Földművelésügyi Minisztérium a mezőgazdasági gépipar, a gépkísérleti állomások berendezésének és munkakörének tanulmányozására három évre külföldre küldte. Ezen időt Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország és Anglia legelőkelőbb gazdasági gyáraiban töltötte. 1886–1887-ben az állami ménesuradalmakban tett tanulmányutakat. 1888-ban újból Németországban járt az ottani gazdasági szeszgyárak és az ezek berendezését készítő gépgyárak tüzetes tanulmányozása céljából. 1886-tól az Országos Magyar Gazdasági Egyesülethez kipróbálás végett beküldött gépek és eszközök bírálásával, a versenyek műszaki vezetésével és az eredmények referálásával volt megbízva. Az 1885–86. iskolai évben a lokomobil- és cséplőgépkezelők tanfolyamán, mint tanár működött. 1886–1887-ben a műegyetemen a műszaki mechanika és az elméleti géptan tanársegéde; majd a mezőgazdasági géptan magántanára lett. Megalapította az Első Magyar Varrógép- és Kerékpárgyár Rt.-t, és ezzel egy egészen új iparágat honosított meg hazánkban. 1905 és 1910 között országgyűlési képviselő volt függetlenségi programmal. Cikkei a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyében, a Gazdasági Lapokban, a Mezőgazdasági Szemlében, a Szesztermelők Lapjában, a Köztelekben stb. jelentek meg. A Pallas nagy lexikonban a gazdasági gépészet és kémia (szesz, cukor, sör, ecet, liszt stb. gyártása) körébe eső cikkeket írta. A Magyarország című napilap közgazdasági szerkesztője volt 1905–1910 között. Forrás: somogy.hu/eletrajzok/lazar-l-pal.html ; hu.wikipedia.org

Főbb művei: Lázár L. Pál: Talajmivelés gőzgépekkel. 1885.1,2 Lázár L. Pál: Talaj- és növényművelő gépek és eszközök elmélete-, szerkesztése- és kezelésének tárgyalása. Bp., 1886.1,2 Lázár Pál: A fogatos ekék bírálási szabályzata [...] Puszta-Nagy-Teleken rendezett nemzetközi ekeversenyen. Bp., 1887.2 Lázár Pál: A lokomobilok kezelése. Bp., 1887.2 Lázár L. Pál: A mezei vasút az ipar, mező- és erdőgazdaság szolgálatában. Magyar-Óvár, 1888.1 Lázár L. Pál – Szabó Ferenc: Aratógépeink: Jelentés az Orsz. Magy. és a Jász-Nagy-KunSzolnok megyei Gazdasági Egyesület által ... 1889-ik évi julius hó 6-ik és 7-ik napján rendezett nemzetközi kévekötö és marokrakó aratógépversenyről. Bp., 1890.1,2 Lázár L. Pál – Szabó Ferenc: Aratógépeink. Bp., 1891.2 Kosutány Tamás – Lázár L. Pál: A gazdasági szeszgyártás kézikönyve. Bp., 1891.1,2 Lázár Pál: Az aratás és betakarítás segédeszközei. Bp., 1893.2 Irodalom róla: Réz Gyula: A mezőgazdasági gépészet nagy elődei: Lázár L. Pál (1856–1917). In: Mezőgazdasági Technika. 2006. 47. 4. 46.p.1

82

LŐRENTHEY Imre (1867–1917) – paleontológus, geológus, egyetemi tanár Tanulmányait 1885 és 1889 között végezte a budapesti egyetemen, ahol természettudományt és földrajz szakot hallgatott. Szünidejében Magyarország geológiai szempontból jelentősebb vidékeit tanulmányozta, valamint tanulmányutat tett Olaszországban, Svájcban, Franciaországban és Londonban. 1890-ben doktorált természettudományból. 1896-ban magántanárrá képesítették a gerinctelen állatok paleontológiája terén. 1899-ben a budapesti egyetem adjunktusa lett. Paleontológiai kutatásokat folytatott 1896-ban Svájcban és Dél-Tirolban, valamint 1898-ban Bajorországban. Lóczy Lajos kutatóútján háromszor is részt vett, 1899-ben Olaszországban, 1901-ben Nyugat-Oroszországban, Finnországban és Németország keleti részén, valamint 1902-ben Romániában, Dél-Oroszországban és a Kaukázusban. A Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egylet megbízásából bejárta egész Erdélyt, ásványtani, geológiai és paleontológiai megfigyeléseket, kutatásokat végzett. Új kövületeket vezetett be az irodalomba. Három nagyobb témában volt a leginkább érdekelt: a pannóniai-pontusi képződményekben (az ő ajánlatára fogadta el a nemzetközi tudomány a pannóniai emelet elnevezést), a harmadkor (decapodák) paleontológiájában, valamint Budapest környéke geológiai felépítésének tisztázásában. 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta. Magyar és német nyelven publikált. Írásai megjelentek a Földtani Közlönyben, az Értesítő az Erdélyi Múzeum-Egylet Orvos-Természettudományi Szakosztályából II. Természettudományi Szak folyóiratban, a Természetrajzi Füzetekben, a Természettudományi Közlönyben, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyvében, a Geologica Hungarica Series Palaeontologicában stb. Forrás:_termeszetbaratikor.network.hu/blog/termeszet-barati-kor-blogja/lorenthey-imre-magyarpaleontologus-geologus-egyetemi-tanar

Főbb művei: Lőrenthey Imre: A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. Bp., 1911.2 Lőrenthey Imre: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Bp., 1911.2 Lőrenthey Imre: A Balatonmellék palaeontologiája. Bp., 1911.2 Lőrenthey Imre: Adatok a Balatonmelléki Pannoniai korú rétegek faunájához és stratigrafiai helyzetéhez. Bp., 1911.2 Irodalom róla: Dr. Lőrenthey Imre. [Nekrológ]. In: Természettudományi Közlöny. 1917. 49. 681/682. 651.p.1 Vadász Elemér: Lőrenthey Imre emlékezete. In: Földtani Közlöny. 1918. 48. 1/6. 40–52.p.1 Galácz András: Lőrenthey Imre (1867–1917) az Őslénytani Tanszék második professzora (1907–1917). In: Földtani Közlöny. 2007. 137. 3. 425–433.p.

83

MONOSTORI (Krausz) Károly (1852–1917) – állatorvos Állatorvosi oklevelét 1874-ben szerezte meg. Az 1874–1908 közötti években oktató volt. Pályáját Thanhoffer Lajos mellett kezdte meg. 1878-ban már Tormay Béla tanársegédeként Temes megyébe küldték a keleti marhavész elfojtására. Küldetése sikerrel járt. 1878-ban Nagy-Küküllő vármegyei központi állatorvosi állást pályázott meg azzal a szándékkal, hogy a gyakorlatban is teljes készültséget szerezhessen. 1881-ben állami állatorvossá nevezték ki. Tevékeny szerepe volt az országban uralkodó járványos betegségek elfojtásában. 1888-ban lett az állattenyésztéstan tanára. A hallgatók gyakorlati ismereteinek bővítésére Tormay Béla nyomdokán haladva rendszeresítette a tanulmányi kirándulásokat. Híve volt a Darwin-Haeckel-féle fejlődéselméletnek. Fellépett Weismann csíraplazma-elmélete ellen. Széles körű irodalmi tevékenységet fejtett ki. Korának egyik legnagyobb tekintélyű szakírója volt. Háziállataink fajtáinak első rendszeres áttekintését ő állította össze (Brehm: Az állatok világa című mű első magyar kiadásában jelent meg). Több szaklapot is szerkesztett, többek között az Országos Állatvédő Egyesület Évkönyvét 1884–1899 között. Kovácsy Béla professzor társával együtt írták nagyhírű könyvüket A ló és tenyésztése címmel. Ez a lovasok bibliájaként is emlegetett kötet ma is az egyik legértékesebb szakkönyvünk. A háromezret meghaladó közleményei között a szakmunkák mellett szépirodalom is szerepel. Népszínműveket is írt (Az utolsó kenet, Czivis lánya, Babos kötény, Kék harisnya). Cikkei megjelentek az Állatorvosi Lapokban, Az Állatvilágban, a Zoológiai Lapokban, az Állategészségben, a Veterináriusban stb. Forrás: konyvtar.univet.hu/panteon/reszletek.php?id=186&kereses=nev ; mek.oszk.hu/00300/00355/ html/ABC09732/10760.htm ; lovaskalendarium.com/news/monostori-karoly

Főbb művei: Thanhoffer Lajos – Krausz Károly: Négy közlemény a m[agyar]k. állatorvosi tanintézetből. Bemutatja --. 1. A zsir első utja. 2. A csigolya közti duczsejtek szerkezetéhez. 3. Nedvutak az ütérfalakban. 4. Krausz Károly: Adalék az ideg-állomány vizsgálatához. 1876.1 Krausz Károly: A keleti marhavész és a lépfene. Állattenyésztők, állattartók és közigazgatási tisztviselők számára. 1883.1 Krausz Károly: Gazdasági állataink erdőnyavalyája: Népszerű ismertetés. Bp., 1884.1 Monostori Károly: Telivérek és versenyek. Bp., 1885.2 Monostori Károly: Az állatok ragályos-járványos betegségei és a védőoltás. Bp., 1887.2 Kovácsy Béla – Monostori Károly: A ló és annak tenyésztése: Kézikönyv lótenyésztők, lókedvelők, állatorvosok és mezőgazdák számára. Kassa, 1889.1,2 ; 1892.1 Monostori Károly: Vezérfonal az állatorvosi tisztvizsgán. Az általános és részletes állattenyésztéstan főbb tételei. Szigorlatra és tisztivizsgára készülő állatorvosok és gazdák számára. Bp., 1889.2 84

Monostori Károly – Kovácsy Béla: A sertés annak tenyésztése és hizlalása. Kézikönyvül sertéstenyésztők, hizlalók, mezőgazdák és állatorvosok számára. Kassa, 1890.2 Monostori Károly: Die Schweine Ungarns und ihre Zühtung, Mästung und Verwertung. Berlin, 1891.2 Monostori Károly – Kovácsy Béla: A ló és tenyésztése. Kézikönyv lótenyésztők, lókedvelők, állatorvosok és mezőgazdák számára. Kassa, 1892.1,2 ; 1905.1,2 ; 1992.1 ; 2006.1 Monostori Károly: Könyv az egészséges állatok gondozásáról és a betegek ápolásáról. 1893.1 ; 1900.1,2 Monostori Károly: A muraközi ló. Bp., 1894.1,2 Monostori Károly: A szarvasmarhatenyésztés alapvonalai. 1895.1,2 ; 1900.2 ; 1901.2 Monostori Károly: A szarvasmarhatenyésztés alapvonalai a kisgazdák szükségletéhez mérve. Bp., 1895.2 ; 1906.2 Monostori Károly: Állatgyógyászat. kézikönyv az állatok külső és belső betegségeinek felismeréséről és gyógyításáról – az állattenyésztők és állattartók szükségleteihez mérve. Bp., 1896.2 Monostori Károly – Rekenye József: A lóesmeret kézikönyve. 1896.1,2 Monostori Károly: A lóhus. Népszerű ismertetés a közélelmezés, lótenyésztés és állatvédelem érdekeire való tekintettel. Bp., 1897.2 Monostori Károly: A sertéstenyésztés alapvonalai. Bp., 1897.2 ; 1905.2 ; [1906?]2. Monostori Károly: Házi állataink egészségének fenntartásáról. Kolozsvár, 1898.2 Monostori Károly: A munkás állatok tulterheléséről. Bp., 1898.1 Monostori Károly: Szülészeti műtéttan. Bp., 1898.2 Monostori Károly: Ló-gondozás. A lóismeret és lóhasználat rövid foglalatja kocsisok és a lógondozók számára. Bp., 1899.2 Monostori Károly: Budapest székes-főváros közvágóhídján ... a mészáros ipartestület bizottságának felügyelete alatt végzett próbavágások eredménye 1900. Bp., 1900.1,2 Monostori Károly: A juhtenyésztés alapvonalai. 1900.1 Monostori Károly: A szarvasmarhatenyésztés alapvonalai. Bp., 1901.2 Monostori Károly: Állatgyógyászat vagy a lovak, szarvasmarhák, juhok, kecskék és sertések s egyéb hasznos házi állataink betegségeinek megismerése és gyógyítása. 1902.1,2 ; 1910.1 Monostori Károly: A lótenyésztés és lógondozás alapvonalai. Bp., 1902.1,2 ; 1913.2 Monostori Károly: Vásári tanácsadó. 1903.1,2 Monostori Károly: A tejgazdaság alapvonalai. 1904.1 Révész Gyula – Monostori Károly – Szaniszló Albert: Állatgyógyászat. Koll.2. Monostori Károly: Állatainknak betegségektől való megvédése. Bp., 1907.1,2 Monostori Károly: A házinyúltenyésztés alapvonalai. 1907.1,2 Monostori Károly: Állategészségtan – állattenyésztő és állattartó gazdák és szakiskolai tanulók használatára. Bp., 1908.1,2 Monostori Károly: A juhtenyésztés alapvonalai – a kisgazdák szükségleteihez mérve. Bp., 1908.2 85

Monostori Károly: Sertéstenyésztők és hizlalók figyelmébe. 1908.1 Monostori Károly: Ebtenyésztés: Kézikönyv ebtenyésztők, vadászok és ebkedvelők számára: A kutya természetrajzi, bonc- és élettani s külemtani leírása, fajtái, szaporítása, felnevelése, táplálása, gondozása, tanítása, használása és fontosabb hibáinak és betegségeinek orvoslása. Bp., 1909.1,2 ; 2011.1 Monostori Károly: Állatgyógyászat vagy a lovak, szarvasmarhák, juhok, kecskék és sertések s egyéb hasznos házi állataink betegségeinek megismerése és gyógyítása. Állatorvosok, falusi gazdák és gazdatisztek számára. Bp., 1910.1,2 Monostori Károly – Révész Gyula – Sierbán János: Állattenyésztés. Bp.1 I., Monostori Károly: A lótenyésztés és a lógondozás alapvonalai: A kisgazdák szükségleteihez mérve. 1913. IV., Monostori Károly: A tejgazdaság alapvonalai: A kisgazdák szükségleteihez mérve. Monostori Károly: Állatgyógyászat. Bp., [é.n.]2 Irodalom róla: Monostori Károly (1852–1917). In: Állatorvosi Lapok. 1917. 40. 23. 149–151.p. Holló Ferenc: Tallózás Monostori Károly cikkeiben. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1978. 33. 6. 366.p.1 Kralovánszky U. Pál: 150 éve született Monostori Károly, az állattenyésztéstan professzora. In: Állattenyésztés és Takarmányozás. 2002. 51. 6. 576.p.1 Szovátay Adrienne: 150 éve született Monostori Károly. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 2002. 124. 5. 317.p.1 Monostori Károly (1852–1917). In: A Sertés. 2008. 13. 2. 62–63.p.1 Kótai István – Orbán Éva: Az elsők…: Az első állatorvos tanárok [Monostori Károly, Szakáll Gyula]. In: Kamarai Állatorvos. 2010. 5. 2. 68–70.p.

PAP JÁNOS DEZSŐ (1843–1917) – természetrajztanár, tankönyvíró Tanulmányait Szegeden, Kecskeméten és Kolozsvárott végezte. 1859-ben Vácott belépett a piarista rendbe, majd ismét Kecskemétre került tanulmányainak kiegészítése végett. A helyi piarista főgimnáziumban irodalmi kört alapított, ennek munkájáról a hetente megjelenő Kikelet Gyöngyei című kézzel írott lapban számolt be. 1862-ben Máramarosszigetre hívták gimnáziumi tanárnak. Az ott eltöltött három év alatt a megyét többszörösen beutazta növény- és ásványtani tanulmányok céljából. 1865-ben Sátoraljaújhelyre, 1867-ben Kolozsvárra, a főgimnáziumhoz helyezték át. 1870-ben természetrajz szakból Pesten tanári vizsgát tett, s még ugyanebben az évben kinevezték a pesti főgimnázium természetrajz tanszékére. 1877-től 1879-ig Szegeden tanított, majd a nagykanizsai főgimnázium igazgatásával bízták meg. 1885-ben visszahelyezték Szegedre, ahol 1898-ig működött. Irodalmi munkássága jelentős. Megírta a piaristák szegedi házának történetét. Egyik tanulmányában, amely a Dugonics Társaság 1898-as évkönyvében jelent meg Semlyékeink s ezek növényzete címmel – helyi irodalmunkban talán elsőként – formás rajzát nyújtotta egy sajátságosan dél-alföldi tájegység növényvilágának. 86

Jelentős számú természettudományi tankönyvet írt. Költeményeit 1878-ban a Kecskemét című lap közölte. Gazdasági és természettudományi írásai megjelentek a Magyar Gazdában, a Természetben, a Délmagyarországi Természettudományi Társulat Közlönyében (Természettudományi Füzetek). Forrás: hirosnaptar.hu

Főbb művei: Pap János: Az Alföld mocsárnövényzete. In: Természettudományi Füzetek. 1881. 5. 4. 118–125.p. Pap János: A tenger növényvilága. In: Természettudományi Füzetek. 1881. 5. 1. 6–15.p. Pap János: A szegedi Tisza nevezetesebb halai. In: Természettudományi Füzetek. 1882. 6. 2. 49–54.p. Pap János: Az agyag nemei. In: Természettudományi Közlöny. 1911. 43. 2/3. pótfüzet 117–126.p.1 Pap János: Az agyag képződése. In: Természettudományi Közlöny. 1906. 38. 2/3. pótfüzet 94–102.p.1 Pap János: Az agyag tulajdonságai. In: Természettudományi Közlöny. 1906. 38. 4. pótfüzet 152–160.p.1

RÁTZ István (1860–1917) – orvos, állatorvos, parazitológus Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, ahol 1886-ban orvosdoktorrá avatták. A budapesti tudományegyetemen Schulek Vilmos tanár szemklinikáján, majd két évig Fodor József tanár mellett a közegészségtani tanszéken dolgozott. Közben, mint császári és királyi segédorvos eleget tett egyéves önkéntesi kötelezettségének. 1888-ban megszerezte a középiskolai egészségtantanári oklevelet, ezután egyéves külföldi tanulmányútra ment, ezen idő alatt a bécsi Állatorvosi Tanintézetben kórbonctani, kórszövettani és parazitológiai tanulmányokkal foglalkozott. Majd a müncheni és stuttgarti állatorvosi főiskolák meglátogatása után Berlinbe utazott, ahol a főiskolán bakteriológiai vizsgálatokat végzett, az egyetemen pedig Virchow tanár kórbonctani előadásait hallgatta. A drezdai állatorvosi főiskola meglátogatása után hazatérve, 1890-ben a budapesti Magyar Királyi Állatorvosi Tanintézetben állatorvosi oklevelet szerzett. 1889-ben az Állatorvosi Tanintézetben a kórbonctan segédtanárává nevezték ki. 1890-ben nyilvános rendkívüli tanári címet kapott, és a kórbonctani tanszék vezetésével bízták meg. 1892-ben a kórbonctan és az általános kórtan nyilvános rendes tanára lett. A két tantárgyon kívül nemcsak az állatorvosi főiskolán, hanem a budapesti tudományegyetem orvosi karán orvostanhallgatóknak is előadta a parazitológiát; itt 1915-ben a tantárgy magántanára lett. Szerbiában tanulmányozta az állategészségügyi viszonyokat, később Dániába utazott a sertésvész elfojtására alkalmazott intézkedések megismerése végett. Több nemzetközi orvosiállatorvosi kongresszus résztvevője volt.

87

A kórbonctani tanszék élén állt 57 éves koráig, csaknem 30 éven át. Vezetése alatt a kórbonctani intézet teljesen átalakult, új munkatermeket, gyűjteménytári helyiségeket, tudományos munkához, oktatáshoz szükséges felszereléseket alakítottak ki. Tevékeny része volt az Állatorvosi Tanintézet Állatorvosi Akadémiává, majd Állatorvosi Főiskolává való átszervezésében. Irodalmi működését több mint 160 dolgozata jelzi, amelyek részben a kórbonctan legkülönfélébb területeit ölelik fel. Munkái német és részben francia nyelven is megjelentek. Egy időben kiadta és szerkesztette az Állategészség című, népszerű havi folyóiratot is. Részt vett az Állatorvosi Lapok, a Közlemények az Összehasonlító Élet- és Kórtan Köréből lapok szerkesztésében. Számos magyar és külföldi bizottságnak, tanácsnak, választmánynak volt tevékeny tagja. 1899-ben érdemei elismeréséül a Ferencz József-rend lovagkeresztjét kapta meg. Számos ismertető közleményt írt az Állattani Közlemények, a Köztelek, a Természettudományi Közlöny, A Természet, az Uránia, az Állategészség, a Veterinarius, az Állatorvosi Lapok, a Természetrajzi Füzetek stb. című folyóiratokba. Forrás: www.konyvtar.univet.hu/Biographia/ratzistvan.pdf. ; wikimedia.org ; mek.oszk.hu/03600/ 03630/html/r/r20886.htm

Főbb művei: Rátz (István) Stefan: Pathologie der Atmungsorgane bei Tieren. [H. n.], [é. n.]1 Rátz István: A szárnyasok kolerája. /Baromfivész/ Népszerü ismertetés. 1891.1 Rátz István – Fröhner Jenő: Állatorvosi gyógyszertan. Bp., 1892.2 Rátz István: A sertésvészről kórboncztani szempontból. 1896.1,2 Rátz István: A sertésvész. Bp., 1896.2 ; 1897.2 Rátz István: A halakban élősködő férgek. (Klny. a Balaton tudományos tanulmányozásának eredménye 2. köt. 1.r. 8. szakasz.). 1897.1 Rátz István jelentése -- oroszországi tanulmányútjáról. (A földmivelésügyi m. kir. minister kiadványai. 1898. 6.sz.). 1898.1,2 Rátz István: Jelentés a VIII. nemzetközi állatorvosi kongresszusról. Bp., 1906.2 Brehm, Alfred: Az állatok világa. Bp. 10.köt., Rátz István – Entz Géza (szerk.) : Alsórendű gerinctelen állatok. 1907.1 Rátz István: Tormay Béla levelező tag emlékezete. Bp., 1915.2 Irodalom róla: Dr. Rátz István (1860–1917). In: Állatorvosi Lapok. 1917. 40. 9. 53–54.p. Hutyra Ferenc: Rátz István levelező tag emlékezete. Bp., 1918.1 Zimmermann Ágoston: Rátz István emlékezete. Bp., 1926.1 Allodiatoris Irma: Rátz István (1860–1917). In: Élővilág. 1961. 6. 5. 50–53.p.1 Lukács Dezső: Rátz István, az első magyar parazitológus emlékezete, halálának ötvenéves évfordulója alkalmából. In: Állattani Közlemények. 1968. 55. 1/4. 3–8.p.1 Karasszon Dénes: Rátz István professzor és a "Veterinarius" jelentősége a parazitológia történetében. In: Magyar Állatorvosok Lapja. 1978. 33. 7. 439–442.p.1 Kardeván Andor: 125 éve született Rátz István a magyar állatorvosi parazitológia megalapítója. In: Parasitologia Hungarica. 1985. 18. 109–118.p.1

88

Rátz István (1860–1917) és a parazitológia jelentősége a közegészségtan hazai történetében. In: Orvosi Hetilap. 1985. 126. 44. 2727–2730.p. Orbán Éva: A kórbonctani gyűjteménytár és Rátz István (1860–1917). In: Magyar Állatorvosok Lapja. 2017. 139. 3. 130.p.1

SPORZON Pál id. (1831–1917) – mezőgazdasági tanár, szakíró Pozsonyban a jogakadémián, majd a bécsi egyetem jog- és bölcsészettudományi karán tanult; Magyaróváron a Gazdasági Felsőbb Tanintézetben szerzett mezőgazdász oklevelet. Rövid ideig gazdatisztként dolgozott. 1858-ban kinevezték a budai polytechnikumban a gazdasági és erdészeti tanszék vezetőjének. 1867–74 között Keszthelyen a Gazdasági Felsőbb Tanintézet igazgatói tisztségét töltötte be, mellette üzemtant oktatott. 1874-ben Magyaróvárra, a Gazdasági Felsőbb Tanintézetre került, ahol a gazdasági üzemtan és az erdészettan tanára lett. Sokat foglalkozott a hazai gazdasági szakoktatás kérdéseivel, javaslatokat nyújtott be színvonalának emelésére, az intézményrendszer átszervezésére. 1874-ben javaslata alapján a mezőgazdasági szakoktatási intézményeket felső (gazdasági akadémia), közép(gazdasági tanintézet), valamint alsó fokra (földműves iskola) bontva szervezték át. Több külföldi tanulmányútra küldték, melyeken Ausztria, Németország, Belgium, Svájc és Franciaország mezőgazdaságát és gazdasági szakoktatását tanulmányozta. Utazásairól részletes jelentésekben számolt be. Serény irodalmi tevékenységet fejtett ki, így legtevékenyebb gazdasági szakíróink közé tartozik. Több száz gazdasági tárgyú cikket írt legtöbbször Pál Gazda név alatt az alábbi szaklapokba: Gazdasági Lapok (1861-től), Gyakorlati Mezőgazda (1872), Erdészeti Lapok, Mezőgazdasági Hetilap, Érkövy Mezei Gazdája, Gazdaságtörténeti Szemle, Gazdasági Lapok, Köztelek, Mosonmegyei Lapok. Forrás: 193.225.122.118/eletrajzilexikon/index.php?dir= S#SPORZON%20P%C3%81L%2C%20id ; mek.oszk.hu/03600/03630/html

Főbb művei: Sporzon Pál: Az okszerű juhtenyésztés elvei. Buda, 1864.1,2 Sporzon Pál: Gazdászati talajisme vagyis a termőföld eredete, minősége, ereje, nemei s osztályai; rövid bevezetéssel a növény-élettanba : a mezőgazdák számára. Buda, 1865.2 Sporzon Pál – Kodolányi Albert: A gazdasági szakképzés. Pest, 1868.2 Sporzon Pál: Jelentés a gazdasági szakképzés állásáról Franczia- és Németországban, Schweiz- és Belgiumban 1867-ben, s ennek alapján kidolgozott tervezet a gazdasági szakképzés rendezését illetőleg hazánkban. Pest, 1868.2 Sporzon Pál: A hazai gazdasági felsőbb tanintézetek szervezésének kérdéséhez. Pest, 1869.2 Sporzon Pál: Az okszerű talajmivelés elvei és szabályai tanuló és gyakorló gazdák számára. Pest, 1871.1 Sporzon Pál: Emlékirat a hazai gazdasági tanügy tárgyában. Keszthely, 1874.2 Sporzon Pál: Mit tegyen a magyar gazda a szárazság ellen? Nézetek és tanácsok a csatornázás, faültetés s egyéb, az aszály enyhitésére szolgáló eszközlések tárgyában. Magyar-Óvár, 1875.2

89

Sporzon Pál: Gazdasági olvasmányok minden rendü gyakorló és tanuló gazdák számára. Bp., 1877.2 Sporzon Pál – Ébner Sándor: A gazda, kertész és erdész leghasznosabb barátai az állatok között. Bp., 1878.2 Sporzon Pál: Emlékirat a magyar-óvári m. kir. Gazd. Akadémiának ujjászervezése ügyében. Magyar-Óvár, 1879.2 Sporzon Pál – Ébner Sándor: Gazdasági olvasmányok minden rendű gyakorló és tanuló gazdák számára. 1880.1 Sporzon Pál: Mezőgazdasági üzlettan tudományos és gyakorlati alapon. Magyar-Óvár, 1881.2 Sporzon Pál: Az okszerű gazdálkodás rendszere. Mezőgazdasági üzemtan tudományos és gyakorlati alapon. Magyar-Óvár, 1881.2 Sporzon Pál – Ébner Sándor: Gazdasági káté : a növénytermelés és állattenyésztés legfontosabb szabályai kérdésekben és feleletekben. Magyar-Óvár, 1882.2 Sporzon Pál: Mezőgazdasági üzemtan tudományos és gyakorlati alapon. Vezérfonal gazdaságok megalapítása, felszerelése, berendezése és kezelése körül. Pozsony, 1882.2 Sporzon Pál: Egyszerű és kettős Gazdasági Számviteltan alapvonalai. Pozsony, 1883.2 ; Bp., 1890.2 Sporzon Pál: Gazdasági becsléstan. Magyar-Óvár, 1885.2 Sporzon Pál: Gazdasági becsléstan : vezérfonal szántóföldek, rétek, legelők, kertek, szőlők s egyéb telekrészek és tartozékok valamint egész gazdaságok és fölszerelvényeik értékbecslésénél. Bp., 1885.2 Sporzon Pál: Az okszerű gazdálkodás rendszere: Mezőgazdasági üzemtan tudományos és gyakorlati alapon: Vezérfonal gazdaságok felszerelése, berendezése és kezelése körül. Bp., 1890.1 Tormay Béla – Rodiczky Jenő – Sporzon Pál: Egyes állattenyésztési tapasztalatok. 1896.1 A régi óvári akadémia "nagy tanári karának" irodalmi munkássága: Cselkó István, Cserháti Sándor, Grábner Emil, Gyárfás József, Linhart György, Sporzon Pál, Ujhelyi Imre könyvei. [Bp.], [195?]1 Irodalom róla: Mentusz Károly: A gazdasági becslés hazai úttörője. In: Számadás. 1996. 8. 39. 15.p.1

SPORZON Pál ifj. (1867–1917) – gazdasági tanár, mezőgazdász, szakíró A magyaróvári Gazdasági Akadémián szerezte meg mezőgazdász oklevelét. 1892-ben tanársegédként a budapesti műegyetem mezőgazdasági géptan tanszékén dolgozott, ahol már a következő évben a mezőgazdasági gépkísérleti állomás adjunktusa lett. 1887–1892 között a Pannonhalmi főapátság veszprémvarsányi uradalmában segédtisztként kezdett dolgozni, majd a rimaszombati földműves iskolában ösztöndíjas gazdasági segéd lett. Ezt követően a budapesti műegyetem mezőgazdasági géptani tanszékén lett tanársegéd, majd a mezőgazdasági gépkísérleti állomás adjunktusa lett. 90

1895–1907 között kinevezték a debreceni Gazdasági Tanintézet műszaki tanszékére. 1907-től tanárként dolgozott a magyaróvári Gazdasági Akadémia műszaki tanszékén és egyidejűleg a Mezőgazdasági Intézetet is vezette. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület által szervezett gazdanapokon rendszeresen tartott előadásokat, valamint mezőgazdasági gépversenyeket, bemutatókat és kiállításokat rendezett. A mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos ismeretek terjesztésében kimagasló volt munkássága. 1894-től a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének Üzleti Értesítője című hetilap szerkesztője, a Köztelek Gazdasági gépészet és technológia című rovatának vezetője volt. Számos folyóiratban publikált: Mezőgazdasági Szemle, Gyakorlati Mezőgazda, Molnárok Lapja, Független Újság, Magyar Földműves, Hazánk, Budapesti Hírla, stb. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; Életrajzi lexikon

Főbb művei: Sporzon Pál: A boronálás és boronák. Klny. MgSz. [H. n.], 1895.2 Sporzon Pál: Hazai új vetőgépek. Bp., 1895.1,2 Sporzon Pál: A kisgazda mezőgazdasági gépei. Debrecen, 1903.2 ; Bp, 1910.1 ; 1928.1 Sporzon Pál: A kisgazda mezőgazdasági gépei. 1. füz., Gépek vásárlása és kezelése. Talajművelő-, vető- és növényápológépek, kaszálógépek. Bp., 1910.2 Sporzon Pál: A kisgazda mezőgazdasági gépei. 2. füz., Aratógépek. Cséplőgépek. Gabonatisztítógépek. Takarmányelőkészítőgépek. Szüretelőgépek. Motorok. Tejgazdasági gépek. Gyümölcsfeldolgozógépek. Bp., 1919.2 Sporzon Pál: A Kőszegi-féle talajművelőgép és annak jelentősége. Bp., 1910.2 Sporzon Pál: Talajművelésnél kisgazdaságokban használt gépek és eszközök. Bp., 1910.1,2 ; 1911.1,2 ; 1912.1,2 Sporzon Pál – Karkovács Ákos: Jelentés a galántai nemzetközi szántógép-bemutatóról. Bp., 1915.1 Ráday Albert – Sporzon Pál: A négyütemű gyorsfutású benzinmotorok szerkezeti elve, működése és kezelése Bp. 1916.2 ; 1918.2 Sporzon Pál: Gyakorlati mezőgazdasági gépkísérleti állomás létesítésének szüksége és tervezete. Kézirat. Magyaróvár, 1917. Irodalom róla: Péterfy Tamás: ifj. Sporzon Pál. In: Köztelek. 1917. 27. 49. 2049–2052.p.1 Balás Árpád: Magyarország mezőgazdasági szakoktatási intézményei… Magyaróvár, 1897.1 Birkás Márta: A magyar talajművelés klasszikusai. In: Agrofórum. 1995. 6. 10. 86–89.p.1

91

SZARVASY Imre (1872–1942) – vegyészmérnök, műegyetemi tanár 1894-ben a műegyetemen szerzett vegyészmérnök oklevelet, és ott is dolgozott tanársegédként. A tudományegyetemen 1896-ban bölcsészdoktor lett, majd kétéves külföldi tanulmányutat tett. Visszatérése után folytatta oktatói tevékenységét, és 1905-ben az elektrokémiai tanszék vezetője lett. Értekezéseiben a kémiai technológia számos területével foglalkozott. Legjelentősebbek az elektrokémiai vonatkozású tanulmányai és az erdélyi földgáz gyakorlati hasznosításáról szóló kutatásai. Tanulmányozta még az elektromosság növények fejlődésére gyakorolt hatását. Tagja volt a Természettudományi Társulat választmányának, a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztőségének, a felsőháznak, valamint 1910-től az MTA-nak. Szakcikkei megjelentek a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Magyar Chemiai Folyóiratban, A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében, a Természettudományi Közlönyben. Előadásait Huttkay Sándor foglalta könyvbe Elektrochemia címmel. Bp., 1924. Forrás: Magyar írók élete és munkái ; tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkái: Szarvasy Imre: A festő baktériumokról. In: Természettudományi Közlöny. 1894. 26. 2. pótfüzet 94–96.p.1 Szarvasy Imre: Az ivóvíz tisztításáról. In: Magyar Chemiai Folyóirat. 1897. 3. 12. 179– 183.p. Szarvasy Imre: Organikus chemiai reakcziók elektromos áram segélyével. In: Magyar Chemiai Folyóirat. 1900. 6. 9. 134–137.p. Szarvasy Imre: Elektrolysisek váltakozó árammal. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő. 1902. 20. 4. 436–441.p.1 Szarvasy Imre: Az elektrotermikus eljárások. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1911. 45. 1/53. 39–43.p. Szarvasy Imre: Salétromgyártás levegőből. In: Természettudományi Közlöny. 1911. 43. 533. 545–558.p.1 Szarvasy Imre: Eljárás festékgyártásra alkalmas finom korom előállítására. Bp., 1918. Szarvasy Imre: Eljárás vasban szegény alumíniumhydroxid előállítására vastartalmú oldható alumíniumsókból. Bp., 1920. Szarvasy Imre: Gázreakciók elektromos lángokban. Bp., 1921. Szarvasy Imre: Methylalkohol előállítás metánból. Bp., 1922. Szarvasy Imre: Eljárás szénelektródák grafitozására. Bp., 1923. Irodalom róla: Voinovich Géza: A főtitkár megemlékezései elhúnyt tagokról. In: Akadémiai Értesítő. 1942. 52. 301.p.

92

TANGL Ferenc (1866–1917) – fiziológus, állatorvos, egyetemi tanár Orvosi oklevelet Budapesten 1888-ban szerzett, ekkortól a kórbonctani intézetben dolgozott. 1892–1903 között az állatorvosi akadémián az élet- és természettan segédtanára, majd 1903-tól rendes tanára volt. Kezdeményezésére létesült az Állatélettani és Takarmányozástani Kísérleti Állomás, melynek 1896–1917 között az első igazgatója volt. Legfontosabb kutatási eredményeit az anyagcsere-folyamatok, az egyedi fejlődés energetikája és az energiaforgalmi kérdések területén érte el. Számos élettani kutatóeszközt, állatorvosi műszert alkotott. Iskolát teremtett maga körül. 1902-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A Kísérletügyi Közleményekben, a Természettudományi Közlönyben, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, az Állategészségben, a Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből című lapban publikált. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; Semmelweis Egyetem Galéria

Főbb munkái: Tangl Ferenc: A diphteria aetiológiájáról, Bp., 1891. Tangl Ferenc: Vizsgálatok a sertés táplálóanyag- és energiaszükségletéről. Bp., 1899. ; 1913. Tangl Ferenc: Vizsgálatok a Ca, Mg és P forgalmáról növényevő állatokban. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő. 1901. 19. 2. 233–248.p.1 Tangl, Franz: Beiträge zur Futtermittellehre und landwirtschaftlichen Nutztiere. Berlin, 1905.2 ; 1913.2

Stoffwechselphysiologie

der

Tangl, Franz: Allgemeine biochemische Grundlagen der Ernährung. Jena, 1908.2 Tangl Ferenc: Közlemények az anyagforgalom élettana és a takarmányozástan köréből.1-2. köt. Bp., 1905-1907.2 Tangl Ferenc: A tyúktojás héjának változásáról a költés közben. In: Mathematikai és Természettudományi Értesítő. 1908. 26. 2. 167–174.p.1 Tangl, Franz: Mitteilungen aus der königl. ungar. tierphysiologischen Versuchsstation in Budapest. (Versuchs-Stationen; 74.). Bp., 1910–1911.1 Tangl Ferenc: Respirációs készülék középnagyságú állatok részére. Bp., 1912. Tangl Ferenc: Energia, élet és halál. Bp., 1913.2; 1915.2 Tangl Ferenc: A veseműködés calorimetriája. Bp., 1913. Tangl Ferenc: A fehér vérsejtek és a genny fizikális kémiájáról. Bp., 1917. Irodalom róla: Dr. Tangl Ferenc (1866–1917). In: Állatorvosi Lapok. 1917. 40. 52. 338–339.p. Tangl Ferenc. In: Kisérletügyi Közlemények. 1917. 20. 2. 537.p. Weiser István: Tangl Ferenc dr. Visszatekintés életére és mezőgazdasági kisérletügyi működésére. In: Kisérletügyi Közlemények. 1917. 20. 2. 319–322.p. + 1 tábla.

93

Réti Endre: Tangl Ferenc születésének 100. évfordulója. In: Természettudományi Közlöny. 1966. 10. 97. 1. 26–28.p.1 Tangl Ferenc (1866–1917) emlékkiállítás. Bp., 1966.1,2 Tangl Ferenc. In: Orvosi Hetilap. 1976. 117. 10. 608–609.p. Karasszon Dénes: A fiziológia magyar mesterei. Tangl Ferenc emlékezete. In: Orvosi Hetilap. 2010. 151. 22. 903–906.p.

TÖMÖRKÉNY (Steingasser) István (1866–1917) – író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató 1899-ben került a szegedi Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum intézményébe Reizner János könyvtár- és múzeumigazgató mellé. Látogatta a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége által szervezett szaktanfolyamokat. Itt lehetősége volt a könyvtárosi, természetrajzi, néprajzi és régészeti ismereteinek elmélyítésére. 1904-ben a könyvtár és a múzeum igazgatója lett egészen 1917-ben bekövetkezett haláláig. A századforduló utáni évek átalakuló paraszti világának kincseit nem kizárólag múzeumi tárgyakon keresztül, hanem a Szegedi Naplóban, a Magyar Hírlapban, az Archeológiai Értesítőben stb. és önálló kötetekben publikálva novelláin keresztül is őrizte. Forrás: mek.oszk.hu; commons.wikimedia.org

Főbb művei: Tömörkény István: Szegedi parasztok és egyéb urak. Szeged, 1893. Tömörkény István: Betyárlegendák: az alföldi rablóvilág történetei: első könyv. Szeged, 1898. Tömörkény István: Vizenjárók és kétkézi munkások. Szeged, 1902. Tömörkény István: Gerendás szobákból: elbeszélések. Bp., 1904. Tömörkény István: Különféle magyarok meg egyéb népek. Bp., 1910. Tömörkény István: Egyszerű emberek. Bp., 1914. Tömörkény István: Napos tájak. Bp., 1940. Tömörkény István: Rónasági csodák. Szeged, 1943. Tömörkény István: Subavásár és más elbeszélések. Arad, 1944. Irodalom róla: Juhász Gyula: Tömörkény István élete és művei. Szeged, 1941. Szállási Árpád: Tömörkény István (1866–1917). In: Orvosi Hetilap. 1976. 117. 40. 2440–2441.p. Lengyel András: "Szeged kultúrpalotájának legnagyobb raritása" Tömörkény István. In: A hagyomány szolgálatában. Történeti ismertető Szeged és Csongrád megye múzeumairól. Szeged, 2002. 94

125 éve hunyt el

BERDE Áron (1819–1892) – természettudós, közgazdász, egyetemi tanár Ösztöndíjasként került ki Németországba, ahol kémiát, fizikát és meteorológiát tanult. A Franciaországba és Svájcba tett tanulmányútja után 1844-ben visszatért Kolozsvárra. Ott az Unitárius Kollégiumban, majd később a Jogakadémián tanított. Részt vállalt az Erdélyi Gazdasági Egyesület újraindításában. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban választotta levelező tagjai sorába, ahol A levegői nyirkosság némely égalji befolyása címmel tartotta meg székfoglalóját. Munkásságában főként természettudományok gyakorlati alkalmazásával foglalkozott, de jelentős volt még nagyközönséget célzó ismeretterjesztő tevékenysége is. Megindította Erdély első természettudományokkal foglalkozó lapját 1846-ban, a Természetbarátot, majd új címen 1848-tól az Ipar- és Természetbarát című folyóiratot. 1852-től jelent meg a Hetilap, később a Kolozsvári Közlöny. Cikkei jelentek meg az Orvos-Természettudományi Értesítőben és a Vasárnapi Újságban. Legfontosabb szerzeménye a Légtüneménytan s a két Magyarhon égaljviszonyai… című, 1847-ban megjelent mű, amely az első önálló magyar időjárás- és éghajlattani szakkönyv. A korai magyarországi megfigyelések első feldolgozását foglalja össze. Az első erdélyi vegytankönyvet ő fordította. Az 1872-ben megalakított Kolozsvári Tudományegyetem első rektora volt. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu ; unitar.hu

Főbb munkái: Berde Áron: Légtüneménytan s a két Magyarhon égaljviszonyai s ezek befolyása a növényekre és állatokra. Kolozsvár, 1847. Berde Áron: Mit tegyen az erdélyi gazda, hogy jólétre jusson? Kolozsvár, 1859.2 Berde Áron: A levegői nyirkosság némely égalji befolyása. Kolozsvár, 1860. Irodalom róla: Gaal György: Berde Áron útja a természettudományoktól a közgazdászatig. (Erdélyi tudományos füzetek, 214.) Kolozsvár, 1993. Gyuró György: 175 éve született Berde Áron. In: Légkör. 1994. 39. 1. 33–34.p.1 Gaal György: Berde Áron, Erdély első közgazdász professzora. In: Somai József (szerk.): Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából: XIX–XX. század. Kolozsvár, 2001. 107–116.p. Mészáros Ernő: Az éghajlatkutatás kezdetei Magyarországon. A nagy előd: Berde Áron. In: Légkör. 2013. 58. 3. 92–97.p.1 Tóth Róbert: A házsongárdi temetőben. In: Légkör. 2015. 60. 2. 104–105.p.1

95

BOROS Frigyes (1825–1892) – vízépítő mérnök Egyetemi tanulmányait a pesti Műszaki Intézetben, majd a bécsi műegyetemen folytatta, ahol 1845-ben mérnöki diplomát szerzett. Széchenyi István támogatásával 1846-ban kapta meg első megbízatását, amely az aradi építő igazgatósághoz szólt, majd különböző munkakörök betöltését követően 1857-től a csongrádi Tisza-szabályozási osztály vezetője lett. Több társával együtt részt vett három, a Tisza szabályozásával kapcsolatos terv kidolgozásában is, amelyek akkoriban nem valósultak meg, de a XX. század folyamán jó alapot teremtettek a későbbi tervezésekhez, munkálatokhoz. 1863-ban Bodoki Károllyal és Klasz Mártonnal közösen megalkotta a Felső-Tisza–Érvölgye–Hármas-Körös-csatorna tervét. Herrich Károllyal együtt tulajdonképpen megtervezte a mai Keleti-főcsatorna ősét. 1867-ben elkészítette a Duna–Tisza-csatorna Budapest–Csongrád közötti tervezetét. Az 1876. évi és az 1879. évi tiszai árvizek elleni védekezésben elévülhetetlen érdemeket szerzett. Életútjával, tevékenységével a Hidrológiai Közlönyben és a Hidrológiai Tájékoztatóban, Vízügyi Közleményekben is több cikk foglalkozik. Forrás: Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Szeged, 2001. ; Hidrológiai Tájékoztató

Irodalom róla: Vágás István: Megemlékezés Boros Frigyesről, halálának 100. évfordulóján. In: Hidrológiai Tájékoztató. 1992. 1. 16.p.

KELETI Károly (1833–1892) – elméleti közgazdász, statisztikus, iparpolitikus A mezőgazdasággal gyakornokként került kapcsolatba az alcsúti uradalomban. Később pénzügyi területen dolgozott Budán, majd Szolnokon. Politikai okokból az 1850-es évek végén Pestre költözött, és ott újságírással tartotta fenn magát. Eötvös Józseffel kötött ismeretsége révén megbízták a Politikai Hetilap című újság szerkesztésével. 1862-ben a Magyar Földhitelintézet tisztviselője, később tanácsjegyzője volt. A Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium vezetője megbízta, mint osztálytanácsost, a statisztikai osztály megszervezésével. 1871-ben megalakult a Statisztikai Hivatal, melynek igazgatója lett. Az MTA igazgató tagjává választotta, a Természettudományi Társulat és a Statisztikai Állandó Bizottság elnökségét is betöltötte. Elsőként tekintette át statisztikai módszereivel a magyar mezőgazdaságot, mivel látta, hogy a földművelés fejlesztéséhez ez elengedhetetlen. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; KSH.hu

96

Főbb munkái: Keleti Károly: A politikai gazdaság kézikönyve. Pest, 1863. Keleti Károly: A magyar mezőgazdaság. Pest, 1867.1,2 Keleti Károly: Telekadó és kataszter, közgazdasági és statisztikai szempontból. Pest, 1868. Keleti Károly: A mezőgazdasági termelés. Pest, 1869.2 Keleti Károly: A népszámlálás. Pest, 1869.2 Keleti Károly: Hazánk népe a közgazdaság és társadalmi statisztika szempontjából. Pest, 1871.2; 1973.2 Keleti Károly: Hongrie exposé géographique et statistique a l'occasion de l'Exposition Universelle de Vienne de 1873. Pest, 1873.2 Keleti Károly: Honismertető a bécsi 1873-diki közkiállitás magyar katalogusának bevezető része. Bp., 1873.2 Keleti Károly: Skizze der Landeskunde Ungarns. 1873.1 Keleti (Károly) Charles: Idées sur la statistique agricole. (Mémoire rédigé en vue du IX-eme Congrés International de Statistique.). 1874.1 Keleti Károly: A mezőgazdasági statistika a nemzetközi kongresszusokon. Bp., 1874.1 Keleti Károly: A gyakorlati statistika kézikönyve. Bp., 1875.2 Keleti Károly – Beöthy Leo: Magyarország statistikája. Zsebkönyv a 9. stat. nemzetközi congressus alkalmából a m.k. stat. hivatalban szerk. [1875].1 Keleti Károly (szerk.): Nemzetközi statistika: Szőlőszet. 1.r. Magyarország szőlőszeti statistikája 1860–1873. Bp., 1875.1 Keleti Károly: Szőlőszet. Bp., 1875.2 Keleti Károly: Fényes Elek emlékezete. Bp., 1878.2 Keleti Károly: Rapport sur l'état de l'agriculture en Hongrie. Bp., 1878.2 Keleti Károly: Jelentés a Székesfehérvárott 1879-ben rendezett országos mű-; ipar-; termény- és állatkiállításról. Bp., 1879.2 Keleti Károly: Magyarország tanulmányképen. Bp., 1879.1,2

közgazdasági

és

mívelődési

állapotai:

Kiállítási

Keleti Károly: Magyarország népesedési mozgalma 1876-ban, összehasonlítva a megelőző évekkel. Előadás tart. ... 1878. december 20-án. Bp., 1879.2 Keleti Károly: Keleti Károly jelentése a magyarországi földbirtokok telekkönyvi megterheltetésének statistikai fölvétele ügyében. Bp., 1883.2 Keleti Károly: Keleti Károly jelentése a magyarországi földbirtokok telekkönyvi megterheltetésének kitüntetése végett megkísérlett statistikai adatgyűjtésről és annak eredményeiről. 1884.1 Keleti Károly: A Balkán-félsziget némely országai- és tartományainak közgazdasági viszonyai. Bp., 1885.1,2 Keleti Károly: Hivatalos jelentés a budapesti 1885-ki Országos Általános Kiállításról. 1. köt., A budapesti 1885-ki Országos Általános Kiállítás főjelentése. Általános rész. Bp., 1886.2

97

Keleti Károly: Hivatalos jelentés a Budapesti 1885-ki Országos Általános Kiállításról. 2. köt., 1–6. csoport. Mezőgazdaság, állattenyésztés, őstermelés Országos Általános Kiállítás Budapest. Bp., 1886.2 Keleti Károly: Hivatalos jelentés a Budapesti 1885-ki Országos Általános Kiállításról. 3. köt., 7–19. csoport : Ipari termelés Országos Általános Kiállítás Budapest. Bp., 1886.2 Keleti Károly: Hivatalos jelentés a Budapesti 1885-ki Országos Általános Kiállításról. 4. köt., 20.–32. csoport és pótkiállítások, Művészeti ipar, közművelődés, közlekedés. Bp., 1886. 2 Láng Lajos (szerk.): Magyarország statisztikája. 2. köt., Keleti Károly et al.: Magyarország gazdasági statisztikája. Bp., 1887.1 Keleti Károly: Magyarország népességének élelmezési statisztikája physiologiai alapon. Bp., 1887.2 Keleti Károly: Hunfalvy János emlékezete. Bp., 1890.2 Irodalom róla: Jekelfalussy József: Emlékbeszéd Keleti Károly fölött. Bp., 1893. Bene László – Láng Imre: Keleti Károly. In: Statisztikai Szemle. 1954. 10. 775–787.p.1 Gadó György: Keleti Károly politikai nézetei. In: Statisztikai Szemle. 1965. 3. 288–307.p.1 Timár Eszter – Veress Éva: A kenyérfogyasztás statisztikai becslése: Keleti Károly élelmezési statisztikájának gazdaságtörténeti tanulságai. In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei. 1969. 5. 237–256.p.1 Kiss Judit (összeáll.): Keleti Károly műveinek válogatott bibliográfiája (1833–1892). 1983.1 Nemes Erzsébet: 175 éve született Keleti Károly. In: Statisztikai Szemle. 2008. 86. 9. 916–918.p. Nemes Erzsébet: Adatok és tények – Alapító statisztikusunk: Keleti Károly. In: Élet és Tudomány. 2008. 63. 47. 1503.p.1 Kurucz Miklós: Agrármúltunk nagyjai: Keleti Károly (1833–1892). In: Agrofórum. 2012. 23. 5. 126.p.1 Kis Domonkos Dániel: A vadászok szerepe a magyar természetvédelem kezdetén. In: Földrajzi Közlemények. 2010. 134. 1. 89–94.p. (tárgyszó: Keleti Károly)1

KISS Ferenc id. (1816–1892) – gyógyszerész, vízanalitikus Tanulóévei alatt mindvégig jó eredményeket ért el, főleg a természettudományok területén, ezért édesapja gyógyszerészi pályára küldte. Gyakornokként Veszprémben dolgozott Ferenczy Károly gyógyszertárában. Oklevelét a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte meg, 1840-ben. Az alkalmazotti évei után, 1843-ban gyógyszertári jogosítványt nyert. Gyógyszertárát először Körösladányban állította fel Szentháromság néven, majd 1855-ben Szeghalomra helyeztette át. Szeghalmon számos társadalmi tisztséget is elvállalt.

98

Gyógyszertári tevékenysége mellett jelentős a vízanalitikai munkássága is. Az alföldi artézi kutak és ásványvizek lelkes analitikusa volt. Az ásványvízelemzés gyakorlati eljárását még gyakornok korában sajátította el főnökétől. 1870-ben a Békés megyei Orvos- és Gyógyszerész Egylet felkérte az Orosháza melletti Gyopárosfürdő vizének elemzésére. E vizsgálata és véleménye alapján nyilvánították Gyopáros vizét gyógyvíznek, és létesítettek ott gyógyfürdőt. Elsőként adta meg a vizek alkotórészeinek mennyiségét bécsi font helyett, grammsúlyban. Kémiai, gyógyszerészi területen elsők között próbálkozott a szakcikkek magyar nyelvű publikálásával. A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület járási elnöke volt 1874-től. Tudományos cikket főleg a „Zeitschrift für Natur und Heilkunde in Ungarn”, a Gyógyszerész Hetilapban és a Természettudományi Közlönyben jelentetett meg. Forrás: gyogyszeresztortenet.hu

Főbb munkái: Kiss Ferenc: Das Bitter Wasser von Csefa. Zeitschrift für Natur und Heilkunde. 1857. Kiss Ferenc: A várhelyi keserűvíz vegybontása. In: Gyógyszerészi Hetilap. 1863. 225. Irodalom róla: Emlékbeszéd id. Kiss Ferenc felett. In: Gyógyszerész Közlöny. 1892. 8. 463–464.p. Táplányi Endre: Than Károly első principálisa: Kiss Ferenc körösladányi majd szeghalmi gyógyszerész. In: Gyógszerésztörténeti Diárium. Kaposvár, 1973. 14–16.p. Kata Mihály – Kecskeméti Sándor: Szentháromság Patika. In: Gyógyszerésztörténet. 2006. 4. 3/4. 18–19.p.

KOZMA Ferenc (1825–1892) – mezőgazdász Katonai szolgálatát a lovasságnál kezdte, később a lovastestőrségnél tiszti rangot kapott. 1848-ban a szabadságharc oldalára állt így, annak bukása után bujdosni kényszerült. Csak a kiegyezés után, Deák Ferenc ösztönzésére lépett állami szolgálatba. 1867-ben titkárként került a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumba, ahol a következő évben az újonnan megszervezett lótenyésztési osztály vezetésével bízták meg. 1872-ben miniszteri tanácsosi kinevezést kapott. Munkássága során felfejlesztette az állami méntelepeket, és rövid időn belül híressé is váltak az itt tenyésztett lófajták. Országos tenyészkörzeteket és megyei lótenyésztő bizottságokat alakított ki. Erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar lótenyésztés újból fellendült. Legnagyobb nyilvános elismerése az 1885. évi általa szervezett országos lótenyésztési kiállítás volt, ahol nyilvánosság elé kerültek két évtizedes irányítómunkájának eredményei. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; MEK Mezőgazdasági Pantheon

99

Főbb munkái: Kozma Ferenc: A földmívelési miniszterium lótenyésztési és állam-ménesügyi osztálya köréből. In: Vadász- és Versenylap. 1869. Kozma Ferencz: Nyílt levél... Czilchert Róbert úrhoz az álladalmi lótenyészintézetek ügyében… 1871.1 Kozma Ferenc: Nyilt levél országos lótenyésztésünk ügyében. In: Földmívelési Érdekeink. 1873.1 Kozma Ferenc: Miért nem nélkülözhetjük Bábolnát? In: Földmívelési Érdekeink. 1874.1 Kozma Ferenc: Végszavam Bábolna fentartása érdekében. In: Földmívelési Érdekeink. 1874.1 Kozma Ferencz miniszteri tanácsosnak az 1875. évi május hó 8-án Budapesten a köztelken tartott lótenyésztési értekezlet megnyitásánál az országos lótenyésztési intézetek állapotára nézve tett előterjesztése. Bp., 1875.1,2 Kozma Ferencz: A Székelyföld közgazdasági és közmívelődési állapota. Bp., 1879.1,2 ; 2008.1 Kozma Ferencz: Jelentés a saazi komlókiállitásról. Bp., 1884.1 Irodalom róla: Kozma Ferencz emléke. kiad.: a Földművelésügyi Miniszter. Bp., 1898.1 Balogh Ferenc: Leveldi Kozma Ferenc. In: Honismeret. 1985. 3. 3. 9–11.p. Hecker, Walter: Leveldi Kozma Ferenc. In: Lovas Nemzet. 1999. 5. 5. 9.p.1

MIHALIK János (1818–1892) – vízépítő mérnök, hadmérnök Mérnöki családba született, édesapja és nagyapja is az volt. 1835-től a thullni, majd hainburgi mérnökkari iskolában tanult, ahol 1842-ben mérnökkari hadnagyi rangot szerzett. Hazatérve beiratkozott a pesti Mérnöki Intézetbe, ahol 1845-ben mérnöki oklevelet kapott. Első munkaköre a Ferenc-csatornához köthető, ahol mint segédmérnök dolgozott, de körülbelül két éves külföldi tanulmányút után már a csatorna meghosszabbításának irányítását bízták rá. Részt vett a Vásárhelyi Pál vezette Tisza-szabályozással kapcsolatos munkálatokban is. Az 1848/49-es szabadságharcba is bekapcsolódott, ami miatt később vizsgálat indult vele szemben. Súlyosnak tűnő betegsége (tífusz) miatt kegyelmet kapott, és megbízták a bezdáni zsilip befejezésével, amely 1854-ben készült el. A munkálatoknál Magyarországon először használt betont a vízépítési műtárgyak építéséhez, amelynek tapasztalatait egy tudományos munkában bemutatta az 1859-ben megjelenő Praktische Anleitung zum Beton-Bau für alle Zweige des Bauwesens című művében. 1862-ben elismertsége miatt felkérték, hogy vegyen részt a Lajta, majd kicsit később a Morva folyó szabályozásában is.

100

1867-ben miniszteri tanácsos lett, majd ezután nem sokkal, 1871-ben furcsa módon nyugdíjazták, ezt követően birtokára vonult vissza. Forrás: Hidrológiai Tájékoztató 1993.

Főbb munkái: Johann Mihalik: Praktische Anleitung zum Beton-Bau für alle Zweige des Bauwesens. (3. Ausg.). Wien, 1864. J[ohann] von Mihálik: Entwurf zur Regulirung der Donau von Nussdorf bis Theben. Pest, 1865. Johann von Mihálik: Die hydraulischen Kalke und Cemente; ihre Verwendung. Pest, 1865. Mihálik János: Gyakorlati útmutatás kongótégla-utak (Klinker) építésére. Pest, 1868. Irodalom róla: Madunitzi Mihalik János. In: A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. 1892. 26. 1/12. 129–130.p. Góg Imre: Megemlékezés Mihalik Jánosról, születése 175. évfordulóján. In: Hidrológiai Tájékoztató. 1993. 2. 3.p.

NENDTVICH Károly Miksa (1811–1892) – orvos, kémikus, műegyetemi tanár, utazó, Pécs flórájának leírója A pesti egyetem orvosi karán 1836-ban szerzett oklevelet. 1836–1840 között tanársegédként tevékenykedett a kémiai és botanikai tanszéken. Részt vett a Magyar Természettudományi Társulat alapításában. Hazánkban elsők között foglalkozott kőszénkutatással. Népszerűek voltak előadásai a kémiai technológiákról, melyeket 1843–1847 között tartott az Iparegyesületben. 1873-1874 között a műegyetem rektora volt. 1845-től az MTA levelező, később rendes tagja lett. Munkássága során az analitikai kémia területével foglalkozott, de tudományos kutatásai fontosak voltak a hazai természeti kincsek, főként az ásványvizek és kőszenek megismertetésében. Tanulmányai megjelentek A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálataiban, az Orvosi Tárban, a Természettudományi Közlönyben, az Értekezések a Természettudományok Köréből című lapban, a Budapesti Szemlében, a Mathematikai és Természettudományi Közleményekben stb. Forrás: tudosnaptar.kfki.hu

Főbb munkái: Nendtvich Károly: Grundriss der Stöchiometrie. Buda, 1839. Nendtvich Károly: Az életműtlen műipari vegytan alapismeretei. Pest, 1844–45. Nendtvich Károly: Magyarország legjelesebb kőszéntelepei. Pest, 1851. Nendtvich Károly: Grundriss der allgemeinen technischen Chemie. I–III., Pest, 1854–58.

101

Nendtvich Károly: A temesi bánság földje gazdasági és műipari tekintetben. (A M[agyar] Tudom[ányos] Akad[émia] évkönyvei 10. köt. 14. drb.). 1863.1 Nendtvich Károly: Az 1867. párisi világkiállítás vegytani osztálya. Pest, 1869.2 Nendtvich Károly: Frivaldszky Imre életrajza. Bp., 1872.2 Nendtvich Károly: A vegytan alapelvei a tudomány újabb nézetei szerint. Pest, 1872.2 Nendtvich Károly: Kubinyi Ferencz és Ágoston életrajzuk. Bp. 1876.2 Nendtvich Károly: Magyarország ásványvizei. In: Értekezések a Természettudományok Köréből. 1885. 15. 11. 1–16.p. Nendtvich Károly: A vámfalusi és turvékonyi ásványvizek vegyelemzése. Bp., 1885.2 Nendtvich Károly: A Beregmegyében levő Bilásoviczi Irma forrás ásványvizének vegyelemzése. Bp., 1886.2 Nendtvich Károly: Magyarország ásványvizei. Bp., 1886.2 Nendtvich Károly: A parádi enargit. In: Mathematikai és Természettudományi Közlemények. 1877. 14. 1. 33–35.p. Irodalom róla: Ilosvay Lajos: Nendtvich Károly emlékezete. In: Akadémiai Értesítő. 1895. VI. 673.p. Hőgyes Endre: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről. Bp., 1896. Rapaics Raymund: A magyar biológia története. Bp., 1953. Kempler Kurt: Nendtvich Károly, a materialista orvos–kémikus. In: Orvosi Hetilap. 1973. 114. 28. 1696–1698.p. Szabadváry Ferenc: Nendtvich Károly (1811–1892). In: Magyar Kémikusok Lapja. 1992. 47. 6/7. 257–258.p.1

102

150 éve hunyt el

ALMÁSI BALOGH Pál (1794–1867) – orvos, tudományszervező Pesten folytatott orvosi tanulmányokat, 1823-ban avatták doktorrá. 1825-ben bejárta Németországot, ahol az akkoriban keletkezett homeopátiával is bővebben megismerkedett. Visszatértétől kezdve ennek az új gyógymódnak követője és alkalmazója lett. A Magyar Tudományos Akadémia első nagygyűlésén 1831-ben levelező tagjává, 1835-ben rendes tagjává választotta. 1865-ben az újjászervezett Homeopata Orvosok Egyesületének elnökévé választották. Széchenyi István és Kossuth Lajos háziorvosa volt. Tőle származott az iparvédő és az állatvédő egyesület eszméje. Írásai megjelentek az Orvosi Tárban, a Budapesti Szemlében, a Tudománytárban, A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálataiban. Forrás: Magyar életrajzi lexikon

Főbb művei: Balogh Pál: Dissertatio inaug. medica de evolutione et vita encephali. Pest, 1823. Balogh Pál: A visszaigazításra való feleletnek visszaigazítása. Feleletül prof. Bugát Pál urnak a magyar nyelv ügyében. Pest, 1831. Balogh Pál: A Kávé, théa és csokoládé történeti, természethistoriai, diaetetikai és orvosi tekintetben. Pest, 1831. Balogh Pál: Rövid orvosi értekezés a cholera morbusról. Temesvár, 1831. Balogh Pál: Egy pár szó a magyar tudós társaság ügyében. Pest, 1848. Balogh Pál: Az olasz tudósok congressusa Velenczében 1847. Pest, 1863. Balogh Pál: Des dangers des mariages consangvines. Paris, 1865. Irodalom róla: Kátai Gábor: Dr. Balogh Pál emlékezete. In: Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Évkönyve. 1868. Fialovszky Béla: Almási Balogh Pál élet- és jellemrajza. Bp., 1933. Sáfrán Györgyi: Kossuth Lajos levelei orvosához, Almási Balogh Pál akadémikushoz. In: Magyar Tudomány. 1960. 5. (67.) 10. 633.p. Buzinkay Géza: Almási Balogh Pál, az orvos-polihisztor. In: Természet Világa. 1970. 14. (101.) 6. 264–266.p.1 Nagy Károly: Almási Balogh Pál életútja. In: Borsodi Művelődés. 1990. 15. 1. 88–94.p. Sallai József: Almási Balogh Pál: egy XIX. századi magyar tudós és útkereső hazafi. In: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle. 1994. 29. 4. 587–589.p.

103

Vértes László: Dr. Almási Balogh Pál - a kávéról, teáról, csokoládéról. A leghívebb magyar, Kossuth Lajos és a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István orvosáról. In: Egészségnevelés. 2001. 42. 1. 40–42.p. Tóth Álmos: Almási Balogh Pál "geologiai indítványa", valamint Almási Balogh Pál, Frivaldszky Imre és id. Schedius Lajos jelentése geológiai nevezetességek gyűjtéséről. In: Az Érc- és Ásványbányászati Múzeum Közleményei. 2004. 1. 74–91.p. Mihalovicsné Lengyel Alojzia: Almási Balogh Pál úti élményei német földön: külföldi tudósítások a Tudományos Gyűjteményből, 1818–1829. In: Széphalom. 2008. 18. 341–349.p. Minya Károly: Orvos nyelvészek vagy nyelvész orvosok? Almási Balogh Pál vitája Bugát Pállal. In: Magyar Orvosi Nyelv. 2014. 14. 1. 44–49.p.

CSÁNYI Dániel (1820–1867) – matematikus, vízépítő mérnök, tanár A bécsi műegyetemen és a pesti Mérnöki Intézetben – főként vízépítészetet – tanult. 1843-ban egy időre Széchenyi István gróf titkára volt, később Tiszaszabályozási mérnökként dolgozott. 1849-ben műszaki tisztként Klapka megbízásából Komárom erődítési munkálatait vezette, amiért 1851-ben tizenkét évi várfogságra ítélték, de hat évvel később 1857-ben kiszabadult. Elfogása előtt egy évig gazdálkodással foglalkozott Debrecenben. 1861-től a felsőbb mértan és a csillagászat tanára volt a debreceni főiskolán. 1861-ben országgyűlési képviselő lett. 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Forrás: Magyar életrajzi lexikon ; Magyar írók élete és munkái

Főbb művei: Csányi Dániel: A számtan elemei. Debrecen, 1859. Csányi Dániel: Rövid tájékozódás a mértan rendszere felett. Debrecen, 1856.

GANZ Ábrahám (1814–1867) – vasöntőmester Svájcban született, 1841 augusztusában érkezett Pestre. Itt a József Hengermalom Társulat gőzmalmának szerelésében vett részt. Rövidesen „első öntőmester" lett a gőzmalom öntödéjében, majd az öntöde és a gépjavító műhely vezetője. Az őrlőhengereken kívül nyomdai préseket, mérlegeket, mezőgazdasági gépeket és épületdíszeket készített, ezeket a gyártmányokat 1842-ben az iparmű kiállításon mutatták be. 1843-ban egy öntés során súlyos balesetet szenvedett, majdnem megvakult, de a bal szeme megmaradt.

104

1844-ben Budán műhelyt nyitott, ahol a szabadságharc ideje alatt a honvédsereg részére készített ágyúkat és ágyúgolyókat. 1854-től kísérleteket folytatott a kéregöntésnek vasúti kocsikerekek gyártására való felhasználásával. Eljárására 1855-ben szabadalmat kapott, és megkezdte a kéregöntésű kerekek tömeges gyártását. A vasútépítések korában ezzel gyárának hatalmas lendületet adott; Európa-szerte híressé vált. Gyártmányai az 1855., majd az 1867. évi párizsi és az 1862. évi londoni világkiállításon díjakat nyertek. 1863-ban Pest díszpolgárává választották. Munkássága eredményeképp fejlődtek ki szerény üzeméből a mai Ganz-vállalatok. Forrás: Magyar életrajzi lexikon; lib.ke.hu/index.php/hu/component/content/article/665-200-eveszueletett-ganz-abraham ; joszerencset.hu/eletrajz/ganz.htm

Főbb műve: Ganz Ábrahám szabadalmai. [Közread. és a bev. tanulmányt írta] Kovács László. (Öntödei múzeumi füzetek, 18.) Bp., 2007. Irodalom róla: Prospektus a Ganz és Társa cég Vasöntő és Gépgyár-Részvény-társulat elektro-technikai osztályából. A villamos világítás (Zipernowsky rendszere). Ganz és Társa, Vasöntő- és Gépgyár. [H. n.], 1882.2 Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői. Bp., 1887.1 Siklóssy László: A vasgyáros: Ganz Ábrahám gyáralapításának centenáriuma. In: Búvár. 1944. 10. 9. 305–307.p. Berlász Jenő: A Ganz-Gyár első félszázada. In: Tanulmányok Budapest múltjából. Bp., 1957. Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók. Bp., 1958. Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. : Hoffherr - Schrantz - Clayton Shuttleworth - Magyar Gépgyári Művek Rt. [Magyar Országos Levéltár] repertórium[a]. [Bp.], 1965.2 Réz Gyula: A magyar ipar nagyjai: Ganz Ábrahám (1814–1867). In: Mezőgazdasági Technika. 2004. 45. 11. 30.p.1 Kurucz Miklós: Agrármúltunk nagyjai: Ganz Ábrahám (1814–1867). In: Agrofórum. 2007. 18. 12. 91.p.1 Hidvégi Violetta: 2 x 200 = Ganz Ábrahám + Ybl Miklós. In: Budapest. 2014. 37. 4. 6–10.p. Csanády Andrásné Bodoky Ágnes: Ganz Ábrahám életének írásos és tárgyi emlékei. In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat. 2015. 148. 1. 20–23.p. Csanádyné Bodoky Ágnes: Ganz Ábrahám vasúti kerekeinek titkai anyagtudományi vizsgálatok tükrében. In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat. 2015. 148. 6. 37–43.p.

105

175 éve hunyt el

WITTMANN Antal (1770–1842) – mezőgazdász, jószágkormányzó Jogi pályára készült, 1795-től ügyvédi gyakorlatot is folytatott, de a gazdálkodás jobban érdekelte. 1811-től Albert Kázmér szász–tescheni herceg hívta meg sziléziai uradalmainak igazgatójául, 1813-ban pedig valamennyi magyarországi uradalmának főigazgatójává tette. Ekkor Magyaróvárra költözött, és az elhanyagolt uradalomból mintagazdaságot létesített. Azért, hogy a gazdálkodási munkákhoz szakemberekre tegyen szert, egy gazdasági tanintézet felállítását javasolta a hercegnek, aki az ötlet kivitelezésével őt bízta meg. A tanintézet 1818-ban kezdte meg működését. A várost folyamatos kiöntéseivel veszélyeztető Lajta szabályozásával, a környék mocsaras területeinek lecsapolásával és rendezésével nagy kiterjedésű területeket tett élhetőbbé – lakhatóvá és művelhetővé. Munkássága úttörő jellegű volt a mezőgazdaság több ágában is, bármihez fogott, zsenialitása mindenben megnyilvánult. Például a vízgazdálkodás, rét- és legelőművelés területén az általa tervezett márialigeti öntözőrét hozott számára dicsőséget, és a kontinens minden sarkából vonzotta az érdeklődőket. A juhtenyésztés terén a belterjes állattartási technológia fejlesztésében is maradandót alkotott: több évtizedes vitákat zárt le az általa Európában elsőként alkalmazott módszerekkel. A gyakorlati tapasztalatait, kísérletező jellemének köszönhető fejlesztéseit több tanulmányban tette közkinccsé. Egyik könyvét, a kiadása után közel 200 évvel kulturálisan roppant fontos műnek nyilvánítva, beválasztották azon történelmi kordokumentumok közé, amelyek megőrzését kiemelt feladatként kezelik. 1840-ben Wittengauba költözött, majd két évvel később itt halt meg. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; mtk.nyme.hu/index.php?id=31&tx_ttnews%5Btt_ news%5 D=338&cHash=4fecc08e5c3ee974e6dc61e3a5aabe64

Főbb művei: Wittmann Antal: Landwirthschaftliche Blätter den Zöglingen der Bildungs-Anstalt in Ungarisch–Altenburg gewidmet. [Bécs], 1820.2 Wittmann Antal: Landwirthschaftliche Hefte. Bécs, 1823–1833.2 Wittmann Antal: Egyik fürttye denglatzi Wittmann Antal úr mezőgazdasági munkáinak. Fordította egy Honfi. Magyaróvár, 1835. Wittmann Antal: Beiträge zur Beantwortung der Frage: Wie soll man Güter-Verwaltungen deren landwirthschaftliche Cultur-Unternehmungen und ihre Erfolge beurtheilen. Ungarisch–Altenburg, 1842. Irodalom róla: Galgóczy Károly: Az OMGE emlékkönyve. Bp., 1879. Vörös Antal: Óvár, Óvár… Bp., 1968.1 106

Borsa Károly: Denglázi Wittmann Antal. Mosonmagyaróvár, 1970.1 Varga Imre – Szablya Ferenc (összeáll.): Wittmann Antal születésének 200. évfordulójára. Mosonmagyaróvár, 1970.1 Gonda Irén: Wittmann Antal 1770–1842. In: Mezőgazdasági Szövetkezeti Élet. 1988. 11. 3. 29.p.1 Százötven éve halt meg Wittmann Antal. In: Acta Óváriensis. 1991. 33. 3. 46.p.1 Nagy Frigyes – Kettinger Gyula: Wittmann Antalra emlékezve. In: Gazdálkodás. 1992. 36. 5. 70–73.p.1 László László: Wittmann Antal (1770–1842). In: Mezőgazdasági Tanácsok. 2005. 14. 8. 30.p.1 Nagy Frigyes: Denglázi Wittmann Antal (1770–1842): A reformkor tudós mezőgazdásza, a magyaróvári agrár-felsőoktatás megteremtője. Mosonmagyaróvár, 2005.1

107

200 éve hunyt el

JACQUIN (Nikolaus Joseph van) Miklós József (1727–1817) – kémikus, botanikus Holland családba született. Leidenben és Párizsban tanult, végül Bécsben szerzett orvosi oklevelet 1752-ben. Kimagaslott az akkor az orvosi tudományokhoz sorolt kémiában és botanikában, ezért amikor 1763-ban Selmecbányán bányászati akadémiát állítottak fel, a kémiai és bányászattani tanszékre őt nevezték ki. Modern szemléletben oktatta a vegytant és az ásványtant. Hallgatóit nemcsak a kémia elméletébe, hanem gyakorlatába is bevezette. I. Ferenc császár megbízásából 1754–1759-ben Nyugat-Indiában vezetett tudományos expedíciót. Visszatértekor sok új növényt hozott a schönbrunni kertnek. 1769-ben visszahívták Bécsbe, ahol szintén vezetői posztot kapott az egyetem növénytani és vegytani tanszékén. Botanikai munkáiban feldolgozta Ausztria és a vele szomszédos magyarországi területek növényvilágát. Később a schönbrunni kert igazgatója lett, majd 1797ben nyugalomba vonult. A kísérleteken alapuló tudományos kémiai kutatások megalapozója. Forrás: A magyar vegyészet arcképcsarnoka

Főbb művei: Jacquin Miklós: Observationes botanicae. Bécs, 1764. Jacquin Miklós: Hortus botanicus Vindebonensis. Bécs, 1770–1776. Jacquin Miklós: Chemische Untersuchung der Meyer’schen Lehre von der Fettensäure und der Blakischen. Lipcse, 1771. Jacquin Miklós: Flora Austriaca. Bécs, 1773–1778. Jacquin Miklós: Lehrbuch der allgemeinen und medizinischen Chemie. Bécs, 1793. Jacquin Miklós: Icones plantarum rariorum. Bécs, 1781–1793. Irodalom róla: Proszt J.: A Selmeci Bányászati Akadémia mint a kémiai tudományos kutatás bölcsője hazánkban. Sopron, 1938. Bognár J.: A kémia oktatásának története főiskoláinkban. 1964. Keszei Irma – Szabadváry Ferenc: Újabb megállapítások Jacquin selmeci vizsgálatairól. In: Technikatörténeti Szemle. 1975. 8. 189–192.p. Horváth Zoltán: A Jacquin-család és Wolfgang Amadeus Mozart kapcsolata. In: Bányászati és Kohászati Lapok. Kohászat. 1985. 118. 8. 340–341.p.

108

KITAIBEL Pál (1757–1817) – természettudós, polihisztor, egyetemi tanár A soproni bencés gimnázium után Budán folytatta tanulmányait az orvosi karon. 1785-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1807-ben az egyetemi botanikus kert igazgatója, majd 1810-ben a botanikatanszék professzora lett. 1792 és 1816 között Erdély kivételével az egész akkori Magyarországot beutazta. 1816-ban nyugalomba vonult. 275 növényfajt és faj alatti egységet írt le, ötvennél több növény viseli nevét. Több új hazai állatot is felfedezett. Először állított elő klórmeszet, hidrogénferrocianidot, nehézfémek zsírsavakkal alkotott sóit, és tőle származik az első szakszerű hazai földrengésleírás is. Útinaplójában természeti leírásain kívül néprajzi megfigyeléseit is leírta. A balneológia magyar úttörője, 150 ásványvizet elemzett. Forrás: Magyar agrártörténeti életrajzok ; tudosnaptar.kfki.hu ; Magyar életrajzi lexikon ; hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:Kitaibel.jpg

Főbb munkái: Kitaibel Pál: Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae. Wien, 1802.1 Kitaibel Pál: Plantae horti botanici Pesthiensis. 1809. Kitaibel Pál: Plantae horti botanici regiae universitatis Hungaricae. 1812. Kitaibel Pál – Tomtsányi Ádám: Dissertatio de terrae motu in genere, ac in specie Mórensi anno 1810. die januarii orto. Bp., (Repr. 1814.) 1960.1 Lőkös L. (ed.): Diaria itinerum Pauli Kitaibelii III.: 1805–1817. Bp., 2001.1 Irodalom róla: Horváth Géza: Kitaibel Pál állattani megfigyelései. [Bp.], 1918.2 Tuzson János: Kitaibel Pál emlékezete. Bp., 1918.1,2 Gombocz Endre: Diaria itinerumn Pauli Kitaibelii. Auf Grund originaler Tagebücher zusammenngesellt. Bp., 1945.2 Jávorka Sándor: Kitaibel Pál. Bp., 1957.1,2 Jávorka Sándor: Kitaibel Pál élete és botanikai munkássága. [Bp.], 1958.1 Tasnádi Kubacska János: Kitaibel Pál, a magyar föld felfedezője. [Bp.], 1958.1 Tóth Albert – Czimber Gyula: Kitaibel Pál élő öröksége. In: Természetbúvár. 1994. 49. 4. 18–19.p.1 Andrássy Péter: Kitaibel Pál az Élet és Tudomány tükrében. In: Élet és Tudomány. 1997. 52. 17. 515–517.p.1 Kováts Dezső: Kitaibel Pál és Jávorka Sándor taxonjai és típuspéldányai. In: Botanikai Közlemények. 1997. 84. 1/2. 97–102.p.1 Andrássy Pál: Virágcsokor a Magas-Tátrából. In: Élet és Tudomány. 1998. 53. 30. 943–945.p.1

109

Kurucz Miklós: Kitaibel Pál (1757–1818). In: Magyar Mezőgazdaság. 1998. 53. 1/2. 39.p.1 Lökös László: Diaria itinerum Pauli Kitaibelii III. 1805–1817.Bp. 2001.2 Dobos Irma: Kitaibel Pál természettudós gyógyvízkutatása. In: Balneológia Gyógyfürdőügy Gyógyidegenforgalom. 2002. 23. 1/2. 17–25.p.1 Molnár V. Attila: Kitaibel virágai. In: Kertbarát Magazin. 2007. 30. 11/12. 44.p.1 Molnár V. Attila: A legnagyobb magyar botanikus. In: Élet és Tudomány. 2007. 62. 5. 148–150.p.1 Dobos Irma: A polihisztor Kitaibel Pál ásványvízkutató munkája. In: Ásványvíz, Üdítőital, Gyümölcslé, Alkoholmentes Italok. 2008. 9. 2. 44–45.p. ; 47–48.p.1 Molnár V. Attila: 250 éve született "a magyar Linné": Kitaibel Pál. In: Magyar Tudomány. 2008. 169. 8. 939–951.p.1 Molnár Zsolt: A Duna-Tisza köze és a Tiszántúl növényzete a 18–19. század fordulóján. I.: Módszertan, erdők, árterek és lápok. In: Botanikai Közlemények. 2008. 95. 1/2. 11–38.p.1 Molnár Zsolt: A Duna-Tisza köze és a Tiszántúl növényzete a 18–19. század fordulóján. II.: Szikesek, lösz- és homokvidékek, legelők, sáncok, szántók és parlagok. In: Botanikai Közlemények. 2008. 95. 1/2. 39–63.p.1 Barina Zoltán: A Börzsönyvidék korai botanikai kutatásának kiemelkedő alakjai. In: Börzsönyvidék 5. A Börzsöny erdői és vizei. Szob, 2014.1 Tímár Gábor: Kitaibel és Tomcsányi 1810-es móri földrengéstérképének topográfiai alapja és georeferálása. In: Magyar Tudomány. 2015. 176. 3. 289–297.p.1 Molnár V. Attila: Házamat laboratóriummá alakítottam. Kitaibel Pál dolgozószobája. In: Élet és Tudomány. 2016. 71. 7. 208–211.p.1 Andrássy Péter: Kettős jubileum. Kitaibel Pál (1757–1817). In: Természet Búvár. 2017. 72. 1. 6–8.p.1

LEIBITZER János (1763–1817) – kertész, pomológus Tanítóként dolgozott Munkácson és Szepesváralján, de – mivel a tanítást nem szerette – már 1798-ban visszavonult Lőcsére, és kertészkedéssel kezdett foglalkozni. Faiskolát alapított, ahol begyűjtötte a helyi fajtákat, megfigyelte őket, és a kiválóakat elszaporította. A modern magyar pomológia megalapítója lett. Gyakorlati gyümölcstermesztési kézikönyveket írt, és ezekben úttörő munkát végzett a magyarországi gyümölcsfajok leírása, gazdasági értékelése, valamint a hazai gyümölcstermesztés reformálása terén. Munkásságának köszönhetően mind a konyha-, mind a gyümölcskertészet színvonala emelkedett. Forrás: Magyar életrajzi lexikon

Főbb művei: Leibitzer János: Vollständiger Gartenkalender… Wien, 1791. Johann Leibitzer: Vollständiger Garten-Kalender nach dem Klima, und der Natur Gewächse. Wien, 1794.2 110

Leibitzer János: Vollständiges Handbuch der Küchengärtnerey. Wien, 1797.2 Leibitzer János: Vollständiges Handbuch der Obstbaumzucht… Wien, 1798. Leibitzer, Johann: Praktisches Handbuch der Zwergbaumzucht und Obstorangerie für alle die sich damit beschästigen wollen. Leutschau, 1804.1 Johann Leibitzer: Der Gartenbau nach den neuesten Ansichten und Bedürfnissen… 1–4. Leipzig ; Pest, 1831.2 Johann Leibitzer: Encyklopädie der practischen Landwirthschaft. 1–2 ; 5–12. Leipzig ; Pest, 1832–1834.2 Leibitzer János: Gazdasági könyvtár : oktató zsebkönyv földesurak, gazdatisztek és mezei gazdák ’s t. e. f. számára, több mint husz évi figyelés és tapasztalás szerént. 5–6 ; 7–10. Pest, 1833–1835.2 Leibitzer János: Földmivelés vagyis alapos oktatás....Pesten, 1835.2 Johann Leibitzer: Der Gartenbau nach den neuesten Ansichten und Bedürfnissen…. 2. Pest, 1837.2 Leibitzer, Joh.: Die Obstbaumzucht und Obstlehre (Pomologie): Anleitung zur Anlegung der Baumschulen, Obstorangerie ... Pesth, 1837.1 Irodalom róla: Leibitzer János. In: Tudományos Gyűjtemény. 1827. 9. Rapaics Raymund: A magyar gyümölcs. Bp., 1940.1,2

111