Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézet
Gazdasági beszámoló 2007. ÉV
Szervezeti változások bemutatása
A MTA Világgazdasági Kutatóintézet ebben az évben is változatlan szervezeti felépítésben mőködött, most sem történt változás. A kutatómunka team-rendszerben folyik, vagyis a megnyert projektek témáihoz áll össze egy-egy kutatócsoport. Ezt a kutatói munkát segíti az „Egyesített Társadalomtudományi Könyvtár”, - ahol 5 munkatársunk dolgozik - melynek munkájában a Világgazdasági Kutató Intézet változatlanul jelentısen kiveszi a részét, valamint a Gazdasági Osztály a Gondnoksággal és a Titkárságokkal együtt. A fiatal kutatói álláshelyeken 2007. szeptemberében felvett új kolléganıvel 4 fiatal munkatárs dolgozik összesen 31 kutató, a gazdasági osztály 3 fıállású dolgozóval, l fı könyvelı, l fı belsı ellenır alkalmazásával és 1 fı szaktanácsadóval dolgozik.
A
gondnokságon 2 munkatársunk, és még l informatikus rendszergazda, míg összesen 3 teljes munkaidıs titkárnı, l nemzetközi fıelıadó, l fı kiadványfelelıs, valamint az ügyvezetı igazgató látja el a teendıket az igazgató irányításával. 2007-ben járt le az igazgatói álláshely mandátuma, melynek újabb 5 évre szóló pályázatát az intézet eddigi igazgatója nyerte el. Pályázati anyagában is szerepelt és meg is kezdte az intézet szervezeti felépítésének átalakítását, mely szerint az ügyvezetı igazgatóhelyettes mellett kinevezésre kerül egy kutató fımunkatárs, tudományos igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére.
2
Gazdálkodási környezet alakulása, pozitív, negatív hatások
A tárgyév elsı felében – a korábbi évekhez hasonlóan – az elızı évrıl áthúzódó feladatok elvégzésével voltak elfoglalva kutatóink, közben számos új pályázatot beadva, melyek egy részét sikeresen meg is nyerték. Ezek közül 2007-ben realizálódtak az alábbiak: OTKA kutatás
3 témakörben
2555 eFt
mőködési támogatás
Nemzeti Kutatási Al.pr.
1 témakörben
3000 eFt
„
„
Nemzetközi pályázatok 4 témakörben 10946 eFt - ebbıl EU-forrásból: 2 témakörben 8303 eFt - egyéb témakörben 2 2643 Egyéb források fejezeti és más tárcáktól 9 témakörben 43499 eFt MTA támogatásként MEH kutatások 3 témakörben 24500 eFt
„
„
Az EU 5-ös pályázatok elszámolásának elfogadása is folyamatosan történik, az EU-6-os pályázatok folyamatosan kerülnek elszámolásra, melyek finanszírozására MTA-tól kaptunk, -
amit ezúton is köszönünk - 18,- MFt-t. Ezeknek a pályázatoknak a végleges elszámolása
és lezárása 2008-ban esedékes, amivel ez a forgóalap felszabadul.
Az Egyesült Társadalomtudományi Könyvtár idén is magas színvonalon állt rendelkezésre a kutatói munkához. Intézetünk változatlanul nagy súlyt fektet a nemzetközi és hazai csereállomány frissítésére, az új beszerzésekre, ebben az évben is 575 példánnyal gyarapodott az állomány, ebbıl 34 új vásárlás, 57 db csere és 484 db ajándék formájában. A 2007. évi folyóirat gyarapodás 202 db-t, míg archívum anyagunk 115 db-t tesz ki. Elektronikus dokumentum: cd 50 db: elektronikus könyvtárban: 104 dokumentum található. Idıközben selejtezésre is sor került régi elévült folyóiratokat és un. Y anyagokat illetıen.
3
Saját rendezésben 7 konferenciát tartottunk, részben MTA támogatásból, részben külsı, ill. saját forrásból. Ezen kívül részt vettünk számos egyéb rendezvényen.
Intézetünknek vállalkozási tevékenysége nincs.
A havi illetményeket az elıírások szerint a munkatársak folyószámlájára utaljuk, a készpénzforgalmat igyekszünk kímélni.
4
Kiadási és bevételi elıirányzatok alakulása
Elıirányzatmódosítás okai: Kormányzati hatáskörben ebben az évben történt módosítás, a 13. havi illetmény fedezetére: - személyi
5025 eFt
- munkaadókat terhelı járulékok 1608 eFt
Felügyeleti hatáskörben: Bevételek: - személyi
9043 eFt
- munkaadókat terhelı járulékok
2858 eFt
- dologi kiadások
29417 eFt
- intézményi beruh.kiadások
2400 eFt
- központi beruh.kiadások
1320 eFt
- intézményi mük.bev.
220 eFt
Intézményi hatáskörben: - személyi - munkaadókat terhelı jár. - dologi kiadások - elızı évi mőködési cél.p.eszk.átad. - pénzmaradvány igénybevét.
10833 eFt 3462 eFt 43588 eFt 488 eFt 45667 eFt
- intézményi beruházás
227 eFt
- egyéb int.felh.kiadás
85 eFt
- intézményi mőködési bevételek
22000 eFt
- elızı évi mők.célú ei.mar.átvétel
13016 eFt
- p.forg.nélküli elızı évi p.mar.bev.
45667 eFt
5
A tényleges teljesítés és az eredeti elıirányzat között eltérés részletes indoklása:
a.) Az elıirányzat módosítás okai (ezen belül kiemelve a személyi juttatásokat): Ebben az évben „Kormányzati”, „ Felügyeleti szervi”, valamint intézményi hatáskörben történ módosítások, beemelések mutathatók ki a beszámolóban. Kormányzati hatáskörben a 13.hai illetmény 6 havi fedezetét kaptuk meg, mely kifizetésre is került. Fejezeti hatáskörben a fiatal kutatói munkakörökhöz kapcsolódó, / melyek teljesítésre is kerültek/ valamint az olyan OTKA és MEH forrásokból kapott kutatási támogatások költségvetése szerinti személyi juttatás járulékokkal, melyeket az MTA folyósított részünkre. Ezek teljesítése részben áthúzódik a következı évre. Külsı bedolgozó kutatói munkákra vonatkozik. Intézményi hatáskörben személyi juttatás elıirányzat módosítás az elızı évi maradvány okán történt, melyek teljesítése – mivel külsı kutató szakemberek feladatelvégzésérıl szólt - meg is történt.
6
b.) A tényleges teljesítés és az eredeti elıirányzat közötti eltérés részletes indoklása:
Eredeti elıirányzat
Tényleges teljesítés
Eltérés
eFt-ban Személyi
163063
163982
919
M.ad.jár.
51650
52746
1096
Dologi
23929
80658
56729
238642
297386
58744
200
1036
836
0
1320
1320
200
2356
2156
488
488
238842
300230
61388
46730
52846
6116
Felh.bev.
0
0
0
Elıir.p.mar.ig.vét.
0
13238
13238
192112
243563
51451
0
45667
45667
238842
355314
116472
Mük.ktg.v.össz. Int.ber.kiad. Központi ber. Felh.kiad.össz. Elızı évi p.eszkát. Ktg.v.kiad.össz.
Mük.ktg.bev.
Ktgv.tám. P.forg.n.bev.
Ktgv.bev.össz.
7
Részletes indoklás:
-
Személyi juttatás soron 919,- eFt eltérés mutatkozik, mely a tervezési elképzelések viszonylag jó helyzetét mutatja, a kilépı, belépı dolgozók bére közötti különbség miatt merülhet fel.
-
Ehhez kapcsolódik a járulékok változása, mely 1096,- eFt az egyéni fizetési kategóriaváltozás miatt alakulhatott így, vagyis a magasabb fizetési kategória helyett alacsonyabb került kifizetésre.
-
Dologi kiadások soron az intézeti fenntartási kiadások, közüzemi díjak, telefonköltségek melyek már ebben az évben igen jelentıs nagyságrendben emelkedtek - karbantartások, valamint a projektekkel kapcsolatos szellemi tevékenység számlás kifizetései mutatkoznak, ami 56729,- eFt-t tesz ki.
-
Intézeti beruházási kiadások a projektek költségvetéseibe betervezett számítógép beszerzések miatt 836,- eFt, mely a gépállomány színvonalának kismértékő emelkedését jelenti.
-
Központi beruházásként ebben az évben 1100,- eFt-os támogatásban - 320,- eFt-os saját forrással kiegészítve - részesültünk. A központi szerver cseréjét és 3 db számítógép cseréjét valósítottuk meg.
Bevétel oldalon:
-
Mőködési költségvetés bevétele: A 2007-es új projektek
- KÜM, Nemzetközi
Technológiai Kht., GKM, PM, CEU, stb. - kiszámlázott tételek, támogatások valamint a külföldi pályázatok bevételeibıl 19354.- eFt többletbevétel. -
Felhalmozási bevétel ebben az évben nem volt.
-
Költségvetési támogatás 51451,- eFt, melybıl 24500,- eFt MEH-MTA támogatás kutatási témákra. Ezek egy része áthúzódik 2008. évre.
-
Pénzmaradvány 45667,- eF, mely fıleg projektmaradványból állt.
8
Vagyoni helyzet alakulása
Befektetett eszközökkel való gazdálkodás
2007. évben sem kértünk külön felújítási keretet, fel is ajánlottunk a társintézetek rendbehozatalára.
Mivel a Várgondnokság központilag kezeli és dönti el, hogy a korábbi
idıszak óta várban elhelyezkedı intézetek – melyek irodái nem kerültek felújításra – kerüljenek sorra hiszen intézetünk 2001 évben szépen rendbe hozott irodákba költözhetett. Ugyan, mint már korábban is jeleztük, változatlanul nem megoldott az intézet szeparáltsága, mivel csapóajtós folyosók vannak az Országház utca felıli részen, így a lépcsıházakba való bejutás csak rajtunk keresztül lehetséges. Ebben az évben az 5 %-os befizetési kötelezettség következtében 1312,- eFt-t adunk át a TTK-nak, melyet intézeti felújításra tudunk fordítani, ami a beköltözés óta eltelt 7 év alatt azért már felmerül. Gép-mőszer beszerzésre saját bevételeinkbıl 1036,- eFt-t költöttünk, melyen 2 db számítógép,ill. notebook és l projektor került beszerzésre. A központi beruházási keretbıl 3 db számítógépet és a központi szerver cseréjét valósítottuk meg.
A beszerzéseknél a
Közbeszerzési Törvény elıírásai szerint jártunk el.
Elıirányzat-maradvány alakulása
1. Kutatási programok maradványa - OTKA - Stratégiai kutatások - Külföldi programok - bıl EU programok - Elnöki keret maradványa
35525 eFt 4579 eFt 26293 eFt 3338eFt 5013 eFt 1315 eFt
2. Bevételek utáni bef.köt. 5 % Önrevizíó 2003-as fiatal kutató MTA EU-5 és EU-6 projektfin. Összesen:
1312 eFt 247 eFt 18000 eFt 55084 eFt
9
Vállalkozási tevékenység Intézetünknél nincs.
Létszámváltozás okai
Összesen 31 kutató és 18 fı nem kutató munkatársunk van. 1 fı akadémikus két nagydoktor 18 kandidátus, illetve Ph.D. fokozattal rendelkezı fımunkatárs, 6 tudományos munkatárs, 4 fı tudományos segédmunkatárs dolgozik intézetünknél. Az igazgató mellett 1 fı ügyvezetı igazgató, 1 fı nemzetkızi csoportvezetı, a gazdasági osztály 3 teljes munkaidıs , valamint 1 fı könyvelı és 1 fı belsı ellenır, 1 fı szaktanácsadó a gondnokság 2 teljes munkaidıs munkatárssal, és 1 fı informatikus szakemberrel, l fı takarító vállalkozóval dolgozik. A könyvtárban 5 fı teljes munkaidıs munkatársunk dolgozik. Az igazgatói titkárnı mellett 2 fı látja el az adminisztratív teendıket l fı nyugdíjas hivatalsegéd dolgozik, mint kézbesítı.
Átlagkeresetek alakulása
2007-ben – az elıírásoknak megfelelıen január 1-i hatállyal - a kötelezı, KJT. elıírásnak megfelelı fizetésemeléseket végrehajtottuk, ami a kutató és könyvtáros érintette.
munkatársakat
Nem kutatói munkatársainknál – saját forrás terhére – nem állt módunkban
bérfejlesztést végrehajtani. A folyósítás átutalással történik
10
Egyéb az elızıekben nem ismertetett témakörök, kiegészítı mellékletek
Az intézet saját bevételei az eredeti elıirányzathoz képest többletet mutatnak, melybıl látszik, hogy ebben az évben sikerült számos pályázatot elnyernünk. Ezen kívül az MTA segítségével három MEH projektben veszünk részt, melyek több évre szóló, hosszútávú kutatói munkát jelentenek, Kína, FÁK és a fejlesztéspolitika területén. A 2006. évi pénzmaradvány erre az évre történı áthúzódása a 2007-es záró pénzmaradványnál magasabb
nagyságrendben
mutatkozik, amibıl látszik, hogy év végére sikerült a bevételi forrásokat eredményessé tenni. A likvidítási problémákat megoldotta a Felügyeleti szerv EU-s projektekre rendelkezésünkre bocsátott kölcsöne, melyet 2008-ban kell visszaadnunk. folyamatban vannak, várjuk a teljesítéseket.
11
A pénzügyi elszámolások
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET
A számviteli törvény szerint a szabályzatokat állandóan karbantartjuk, a FEUVE szerint a munkafolyamatba épített ellenırzés szabályzata és a belsı ellenıri kézikönyv is már 2005ben elkészült. Az intézet külsı szakembert alkalmaz a belsı ellenıri feladatok ellátásra. A karbantartási terv és annak kiértékelése is megtörtént. Az intézet külföldi bevételei is jelentıs nagyságrendet tettek ki, ezek egyéb támogatási programok, EU-6-os projektek, melyek a szerzıdéseknek megfelelıen érkeznek és kerülnek elszámolásra. Köszönettel vettük az MTA által biztosított könyvvizsgáló lehetıségét, melyet igénybe is vettünk és szeretnénk a következı idıszakban is számítani erre a lehetıségre.. Ebben az évben számtalan pályázatot adott be intézetünk a különbözı minisztériumok által meghirdetett felhívásokra, melyek nagy részét
meg is nyertünk. Jelentıs
nagyságrendben részesültünk a MTA Elnöki keretbıl és az MTA-MEH keretbıl is. Számos külföldi és EU-6-os pályázatot is megnyertünk, de a projektek nagyságára való tekintettel igen komoly adminisztratív munkát követel a pályázatok kezelése. A projektek pénzügyi folyósítása olyan rendszerő, hogy az intézetnek igen komoly gondot okoz a likviditási helyzet megoldása, mivel az elıleg folyósítások elhúzódnak és számos esetben az utolsó részlet átutalása, csak a teljes projekt lezárás után következik be, tehát meg kell hitelezni az arra az idıszakra esı kiadásokat Nagyon nagy segítség volt az MTA kölcsön ennek a problémának a kiküszöbölésére, melyet 2008-ban vissza is tudunk téríteni.
A projektek jelentıs része
áthúzódik a 2008 évre így ennek az évnek a teljesítési adatai között fognak szerepelni. Alapítványok által ellátott feladataink, valamint részesedések nem voltak 2007-ben sem. *
12