Magyar Táncművészet 2015

Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet

Könczei Árpád

Magyar Táncművészet 2015 „A tánc a lélek rejtett nyelve.” (Martha Graham)

Tartalom 1.

Bevezető

2. old

2.

Nemzeti Táncprogram – ismertetés

5. old

3.

A magyar táncművészet helyzete 2015

7. old

4.

Hivatásos társulatok

A/ Balett

9. old

B/ Néptánc

31. old

C/ Kortárs, modern, alternatív táncegyüttesek, színházi tánctagozatok

87. old

5.

1

Összefoglaló és kutatási javaslatok

153. old

1.

Bevezető

Jelen dolgozat a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének megbízásából született. Témája a hivatásos magyar táncművészet helyzete, helye és szerepe a magyar kulturális, művészeti életben, lehetőségei, nehézségei jelenünkben, 2015-ben. A magyarországi és a határon túli magyar társulatok leltára, egyfajta korkép. A hivatásos táncművészet kérdéseire koncentrálok, elkülönítve az amatőr táncegyüttesek tevékenységétől, amivel ebben az esetben nem foglalkozom. Magyarországon, és ez többékevésbé Kelet-közép Európában, a volt kommunista-szocialista országokban általánosan érvényes, a néptánc területén létezik érintkezés, átmenet, kölcsönhatás a hivatásos és amatőr táncegyüttesek között. A balett, elsősorban a klasszikus balett nem ismer amatőr, műkedvelő táncost, amatőr balettegyüttest. (Itt nem a kisgyerekeknek, közösségi kulturális házakban szervezett balett kurzusokra gondolok, hiszen a baletten kívül nagyon sok társastánc és divattánc kurzus is létezik, ahova természetesen nem hivatásos táncosok járnak.) A táncművészetben, ebben a vonatkozásban épp a balett áll a legközelebb a klasszikus zenéhez, mindkét esetben kiválasztott képességű, tehetséges gyerekek hosszú éveken keresztül tanulják az akadémikus stílust. A táncművészet történetével, kezdeteivel, fejlődésével nem foglalkozom. Különböző lexikonok, Táncművészeti Lexikon, Pallas Nagylexikon, Lapoda Kislexikon, Néprajzi Lexikon, stb. többé-kevésbé foglalkoznak a tánccal, a táncművészettel. Azt viszont határozottan megállapíthatjuk, hogy nekünk, magyaroknak egy sajátos, és úgy Európában, mint világszinten egyedülálló területünk van, ami nagyon gazdag és értékes: a magyar népzene és a tánckutatás. Természetes előzménye a Reformkor, a nemzeti öntudat ébredése, a népköltészet jelentőségének a felismerése, gondoljunk csak Arany Jánosra és Petőfi Sándorra. Ezt követte nagyjából 50-60 éves lemaradással a népzene kutatása, ahol ki szoktuk hangsúlyozni, hogy autentikus vagy eredeti népzenéről van szó. Liszt Ferenc még csak tervezte a népzenegyűjtést, sejtette az értékét és az egzotikumát, de nem jutott el addig. Bartók, Kodály, Lajtha és követői a 20. század első évtizedétől óriási munkát végeztek. És ezt követte szintén 50 éves lemaradással a tánckutatás, mely megváltoztatta a színpadi néptáncművészetet, a szemléletünket, és az elmúlt 25 évben befolyásolta a kortárs, modern táncművészetet, mozgásművészetet. Itt csak egy nevet emelek ki, Martin György11 néptánckutató nevét. A Magyar néprajzi lexikonban tánc kezdetű címszóval több tucatot találunk (a teljesség igénye nélkül): táncalkalmak, táncciklus, táncrend, táncdialektus, táncelemzés, táncfajta, tánctípus, táncfigura, táncmotívum, tánchely, táncillem, táncírás (kinetográfia), tánciskola, tánckutatás, stb.

1

Martin György (Bp., 1932–1983): néptánckutató, az MTA Népzene Kutató Csoport tudományos főmunkatársa (1965–), az MTA Zenetudományi Intézet osztályvezetője (1973–), kandidátus (1970), Erkel Ferenc-díjas (1978). Tanulmányait a bp.-i ELTE magyar (1954) és néprajz szakán végezte (1958). 1955-től a bp.-i Népművelési Intézet Néprajzi Osztályán, 1958-tól a táncosztályon dolgozott. 1965-ben etiópiai kutatóutat tett. Tánc- és zenefolklorisztikával (K-európai összehasonlító tánckutatással) foglalkozott. Számos tanulmánya jelent meg magyar és külföldi szakfolyóiratokban.

2

Kaán Zsuzsa2 a következőket írja: A 19. század derekán Európa legdivatosabb nemzeti táncai között – polka, mazurka, francia négyes stb. – is élen járt a magyar tánc (verbunk, csárdás); annak technikája és elegáns előadásmódja. A „szép magyar táncot” az 1848-as forradalom kitörése előtti évtizedben Bécstől Berlinig, Párizstól Londonig és Stockholmig kitűnő egyéni technikájú és képzett „nemzeti táncosaink” s az általuk szervezett-vezetett, ún. tánctársaságok népszerűsítették. Külföldi turnéik során ugyanakkor megismerték, alkotásaikban fel is használták a Nyugat-Európában akkor már virágkorát élő balettromantika néhány formai jellegzetességét (pirouette, spicctechnika, azaz „lábujjhegyezés”), miközben a verbunkos elemeiből további figurákat és továbbfejlesztésre alkalmas elemeket dolgoztak ki. A szabadságharc bukását követően a tánctársaságok felbomlottak, szétszóródtak, gyakorlatilag megszűntek. A vezető koreográfusok egy része börtönbe került, vagy kiszorulva a főváros táncéletéből, vidéki társulatoknál, sokszor a hatóság elől bujkálva, nyomorogva tengette életét. Törekvéseik, s velük együtt a nemzeti jelleget hordozó magyar balett, néptánc és társastánc színpadi karrierje szinte egyik napról a másikra véget ért. A történelem és a kulturális adottságok, a művészetek hierarchiájában az irodalom, a színház és az opera vezető pozíciója messze elnapolták a magyar nemzeti balett megteremtésének programját. Ettől persze a művészeti ág általános tendenciái, azaz a korabeli romantikus balett korai (nyugat-európai), majd kései (szentpétervári és moszkvai) eredményei, a mindegyre fejlődő technika, stílus és a színvonalas előadóművészi teljesítmények még nemzeti vonásainktól mentesen is meghonosodhattak volna Magyarországon. Feltéve persze, hogy a balett a fővárosi színházi élet központjában, a Nemzeti Színházban megfelelő körülmények közé kerül, és kellő anyagi ráfordítással, politikától mentesen létezhet s fejlődhet tovább. Ez az ideális helyzet természetesen több okból sem valósulhatott meg. Ami tehát a korabeli értékekből eljutott hozzánk, eleve nem a legjobb hagyományokat képviselte, ráadásul az is mind késve, s még a kiegyezést követő konszolidáció után is „kívülrül” érkezett, a gyűlölt Habsburg-házat idéző arisztokratikus gyökerekkel, és nem saját kulturális közegünkből sarjadt. Ezért a hazai balett helyzetének elmaradottsága és színvonaltalansága a haladó polgárság körében inkább méltatlankodást, mintsem a mindenáron való fellendítés szorgalmazását váltotta ki. Ilyen előzmények után a 19–20. század fordulójára a magyar műtáncból nem lett se színpadi néptánc, se nemzeti balett. Az a balett élet pedig, ami a Nemzeti Színházban, majd a Magyar Királyi Operaházban zajlott, nem lett a nemzeti kultúra része. Kaán Zsuzsa elemző írása előrevetíti és magyarázza a magyar táncművészet kedvezőtlen helyzetét. A balettben vagy a műtáncban a Nyugathoz képest egyértelmű lemaradásunk van. Természetesen sokat változott a helyzet, de nem eléggé. Munkám első lépéseként meghatároztam a témákat, és megfogalmaztam a kérdéseket, melyeket eljutattam a hivatásos társulatokhoz. E mellett 20 szakemberrel, köztük táncművészekkel és

2

Kaán Zsuzsa (Budapest, 1946. július 28. – 2011. október 20.) magyar tánctörténész, kritikus, koreográfus.

3

társulat igazgatókkal készítettem interjút. A táncművészek másik csoportja írásban válaszolt kérdéseimre. Illetve jó néhányan vannak, akik nem méltattak válaszra. A balett és a néptánc területéről mindenki válaszolt, kivéve a Kolozsvári Magyar Operát, a kortárs és függetlenek közül sokan, de erről a területről hiányzik a legtöbb válasz. A következő együttesek, vezetők, táncművészek többszöri kérésre sem reagáltak: Argentin Tangó Táncszínház, Bodora Társulat, Budapesti Operett Színház Balett Együttese, Dream Team Színház Farkas Réka, Experidance Román Sándor, Frenák Pál Társulat, Góbi Rita Társulat, Transdanz Kovács Gerzson, M Stúdió Sepsiszentgyörgy, PR-Evolution Dance Company. Ez is egy lehetne egy kutatási téma, miért nem tartják fontosnak a kortárstánc művelői a válaszadást. 1.

számú melléklet

Magyar táncművészet 2015 Kérdések - témák A Magyar Művészeti Akadémia új intézete, a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízásából egy átfogó, részletes áttekintést, tanulmányt fogok készíteni a magyar hivatásos táncművészetről. A következő témák, kérdések érdekelnek: 1. Hol léteznek hivatásos magyar táncegyüttesek, ezen együttesek alakulása, története, múltja, jelene. 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes. Ezen táncosoknak milyen a képzettsége. Kik a vezetők, milyen a társulat, együttes szerkezete, összetétele stb. 3. A repertoár. Milyen az együttes repertoárja, kik az alkotók, a koreográfusok, adott esetekben a zeneszerzők, jelmez és díszlettervezők. A fontosabb kérdések, témák: 4. Mi a magyar? vagyis mi a magyar hagyomány, van-e magyar színpadi táncművészeti hagyomány, milyen karakterisztikája, egyedi stílusa lehet egy táncegyüttesnek. 5. Merre tart a magyar táncművészet? Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok és a táncművészek a táncművészet jelenéről és jövőjéről? 6. Milyen művészeti problémák vannak? Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? A táncművészetnek milyenek a kapcsolatai a többi művészeti ággal, elsősorban a színházzal és a zeneművészettel? De lehet irodalom vagy képzőművészet is. 7. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Pl. a menedzselés, az előadások, a táncművek népszerűsítése, vagy a képzés, utánpótlás, stb. 2015. szept. 14.

4

2.

Nemzeti Táncprogram – ismertetés

Könczei Árpád, zeneszerző, koreográfus

A Magyar Táncművészek Szövetsége készített egy Nemzeti Táncprogramot, amit a rendelkezésemre bocsátott. Ez egy átfogó, részletes, 80 oldalas munka, ami 2014. május és 2015. március között készült. A Magyar Táncművészek Szövetségének az engedélyével hivatkozom erre az anyagra. Nemzeti Táncprogram elkészítése közel egy évig tartott és nagyon sokan dolgoztak benne, a táncművészet minden területéről a legjelesebb művészek is: Mihályi Gábor, Szalay Tamás, Fontányi Gréta, Bombicz Barbara, Rajnai Richárd, Szakály György, Gáspár Emese, Bozsik Yvette, Topolánszky Tamás, Szögi Csaba, Eredics Lilla, Hód Adrienn, Pálosi István, Kozma Attila, Kiss Csaba, Vincze Balázs, Uhrik Dóra, Juhász Zsolt, Dr. Fodor Antal Dr. Mády Ferenc, Lőcsei Jenő, Török Jolán, Andrea Paolo Merlo, Kiss János, Ertl Péter, Németh Katalin, Zsuráfszky Zoltán, Borz Berta, Solymosi Tamás, Mucsi János, Kövessy Angéla, Venekei Marianna, Vincze Andrea, Lőrinc Katalin, Gyevi-Bíró Eszter, Juhász Dóra, Németh Katalin, Kotsis Ágota, Kun Attila, Varga Nikoletta, András Mihály, Dr. BolváriTakács Gábor, Péli Nagy Kata. A Nemzeti Táncprogram a Magyar Táncművészek Szövetsége szellemi műhelyében készült, a Szövetség szakértői és további független szakértők közreműködésével. A Program célja, hogy átfogó képet adjon a magyar professzionális táncművészet jelen helyzetéről, vizsgálja azt mind horizontálisan, mind vertikálisan. Összegezzen, elemezzen nagy rendszereket és mikrostruktúrákat, vizsgáljon élethelyzeteket, táncos pályákat. Mutasson megoldási alternatívákat. Vállaljon aktív szerepet a XXI. századi magyar táncművészet feltételrendszerének megteremtésében. A tanulmány nem terjed ki az öntevékeny (amatőr) jelenségekre, a közművelődés tánc érintette területeire, a szabadidős elfoglaltságokra, a különböző sport és divattáncokra. Miközben az oktatási kérdéseknek (közép és felsőfok) külön fejezetet szentel, nem tér ki az alapfokú művészeti oktatásra. A Nemzeti Táncprogram szigorúan a professzionális, a „magas művészetet” képviselő táncművészet aktuális kérdéseire koncentrál, melyet teljes spektrumában vizsgál. A tanulmány hét fejezetből és tizennyolc altémából áll. Külön fejezet szól az oktatásról, a különböző működési formájú társulatokról, együttesekről, a befogadó színházakról a forgalmazásról. A tanulmány kiemelten foglakozik a táncos egzisztencia kérdéseivel: az életpálya modellel, az átképzési lehetőségekkel, a nyugdíjjal, a „színpad utáni” táncos léttel. A Nemzeti Táncprogram része egy reprezentatív szociológiai felmérésen nyugvó tanulmány is, amely a táncművészek életminőségére, kulturális ellátottságára, igényeire, továbbképzési szándékaira, öngondoskodási lehetőségeire koncentrál. Külön tanulmány szól a határon túli táncművészetről, a pályázati lehetőségekről, a tánctudomány helyzetéről, a szakmai orgánumokról, a tánc helyzetéről a médiában, a szakmai érdekvédelemről. 5 Minden dolgozat három jól elkülöníthető részből áll: 1. A helyzet bemutatása, 2. Problémák felvetése, 3. Megoldási javaslatok.

A Nemzeti Táncprogram, tehát nem a panaszok, az igények, kívánalmak felsorolása, hanem a magyar táncművészet helyzetének a szerzők szándékai szerint hű tükre. Amiben ugyanúgy helye van az eredményeknek, a jól működő rendszerek bemutatásának, mint a problémák felvetésének is. Továbbá helye van a problémákra adandó lehetséges válaszoknak, javasolt megoldásoknak is. Budapest 2014. május – 2015. március Mihályi Gábor elnök, Kiss János társelnök

2.

számú melléklet

- helyzetfelmérés, új irányok, megoldási javaslatok 2014. MÁJUS – 2015. MÁRCIUS Bevezető 3 1. Oktatás 1.1. Középfokú oktatás 4 1.2. Felsőfokú oktatás 7 2. Aktív táncművész pályafutás 2.1. Nemzeti együttesek 11 2.2. Kiemelt együttesek 16 2.3. Színházak tánckaraként, tánctagozataként működő együttesek 18 2.4. Pályázati kategóriában működő együttesek 21 2.5. Alkalmazási feltételek, bérek, minősítések 24 2.6. Pályázati lehetőségek, rendszerek 27 2.7. Szakmai elismerések, díjak / A táncművészet társadalmi megbecsülése 31 2.8. Előadói és koreográfusi jogdíjak kérdése 34 2.9. Táncos egészségügyi rendszer kialakítása 35 2.10. Átképzés - az aktív táncművész pályafutás utáni időszakra történő felkészülés 37 2.11. Életjáradék (Szakmai nyugdíj) Életjáradék melletti továbbfoglalkoztatás kérdése 42 3. A táncművészet kulturális piaca 3.1. A Nemzeti Táncszínház működése, funkciója, lehetőségei 47 3.2. Az együttesek lehetőségei és a befogadó színházak, helyszínek struktúrája a hazai forgalmazás tükrében 51 3.3. Magyar együttesek hazai és külföldi menedzselése / A nemzetközi táncélet megjelenése Magyarországon 54 3.4. A táncfesztiválok helyzete 58 3.5. Beavató színházak és programok / A tánc, mint társadalmi-pedagógiai módszer 61 4. Határon túli táncművészet 65 5. Tánctudomány, tánckritika, táncszakmai lapok 67 6. A táncművészet megjelenése a médiákban 69 7. Érdekképviselet, szakmai kapcsolatok 73 8. Táncművészek kérdőíves kutatása 75 Szerkesztette: Mihályi Gábor, Szalay Tamás

6

3.

A magyar táncművészet helyzete 2015

A részletesen ismertetett tánctársulatok, táncegyüttesek felvonultatása, az interjúk közlése előtt, néhány gondolattal szemléltetem a táncművészet helyzetét, helyét, jelenét. Íme így vélekednek maguk a táncművészek: A klasszikus balettet tekintve a legnagyobb és a legszínvonalasabb együttes vagyunk a KözépKelet Európai régióban, jóval megelőzve (előadásszám, tagszám, színvonal tekintetében) a szlovák, horvát, cseh balett együtteseket. (Solymosi Tamás) A magyar táncművészet nem foglal el kiemelt helyet kulturális életünkben. Ez a művészeti ág a végzett fizikai, mentális és művészi munkához képest egzisztenciálisan nem megbecsült – kivéve a Magyar Nemzeti Balett társulatát. (Vincze Balázs) A jelene éppen nem a tánc aranykora… A jövőjében bízom, de ehhez több figyelem kellene a társadalom részéről, amihez egy művészeti tv csatorna sokat adhatna, ha felvenné és lejátszaná az előadásokat. (Mándy Ildikó) Ugyanaz az van, ami a szocializmusban, hogyha felavatnak egy női és férfi WC-t, akkor a sóder tetejére rátesznek két deszkát, és ott el kell táncolni a „Pócsi lődörgőst”. De szerkezetileg most is erről van szó, mi adjuk az ünnepeket. És nem kerül oda a színházi életbe. Nincs kritika, nincs elemzés, semmi. (Novák Ferenc) Azt nem tudom, hogy a balettben különleges vagyunk-e, nem tudom, hogy a kortársban különleges vagyunk-e, de hogy a színpadi néptáncban nincs a világon még egy olyan nemzet, amelyik ilyen sokszínű, gazdag, ennyire a jelen világra reflektálni képes, és a hagyományt bemutatni képes művészet lenne. (Mihályi Gábor) A táncos sokkal birkább nép, mint a zenész. (Vári Bertalan) A magyar táncművészet nagyon szerteágazó, a néptánctól a klasszikus balettig és a kortárs táncig minden műfaj megtalálható benne, mind nagyon más, nagyon kifejező és egyedi. Nem utánozza a nyugati táncstílusokat. (Bozsik Yvette) Az összes művészeti ág közül mi vagyunk a legmostohábbak. (Topolánszky Tamás) Mindegyik hivatásos együttes azon elmélkedik, hogyan tudja modernné tenni a néptáncot. És ez azért rossz, mert igazából nem látják a néptánc magas szintű művelésében rejlő lehetőségeket, hogy az közösség számára siker, hogy az magas művész. Nem hisznek a műfajunkban. (Varga János) KÁ: Hol tart az erdélyi magyar hivatásos színpadi táncművészet? László Csaba: Jelen pillanatba ott tart, hogy még mindig le van nézve. Megjelenik a kortárs táncművészet, és mindenki hasra vágja magát. 7 Nagyon rosszul van szerintem reprezentálva a tánc Magyarországon, és ez látható is a nézettségen. Nem központi téma a táncművészet, nem egy nagyon elismert. Ezt érzem színházi területen is, vannak elismert táncalkotók, akiket a színházi szakma ismer és elismer, szerintem

nem nézik az előadásaikat, azt tudják, hogy híres koreográfus, de egyébként fogalmuk sincs, mit csinál. (Juronics Tamás) Problémának mondjuk azt, hogy nincs kiépülve a piac, problémának mondjuk azt, hogy nincs közönség, hogy nem elég a támogatás. Ezt mind problémaként kezeljük, holott ez nem probléma, hanem egy állapot. Jelen pillanatban az a dolgunk, felmérve azt, honnan jövünk, hova szeretnénk eljutni, hogy azon dolgozzunk, hogy ez a problémáknak nevezett átmeneti anomáliák, hogyan tudjuk a munkánkon keresztül megszüntetni. (Kun Attila) Nyugat Európában a kortárs balett az lényegesen magasabb szinten van, mint nálunk. Akár a technikai, akár gondolkodásbeli minőséget nézzük, sokkal magasabb szinten van. Illetve magasabb szinten van az oktatása. (Horváth Csaba) Fontosnak tartom, a jövő generációját itthon tartani, mert generációs szakadék lesz. Nincs itthon perspektíva számukra. (Feledi János) Nem őszinte az alkotó. Nem azt csinálja, ami benne igazából megfogalmazódik, meg akar felelni ennek a kornak, és akkor valamit kihoz magából, ami vagy sikerül, vagy nem. (Végső Miklós) KÁ: Mennyire van megbecsülve a táncművészet, hol a helye magyar kulturális életben? Végső Miklós: Ott hátul, nagyon hátul. A mai napig szoktam mondani egy rossz példával: még mindig, május elseje, vurstli, virsli, sör, néptánc szinten vagyunk. KÁ: A balettre is érvényes ez? VM: Nem, a balett és a modern az jobban megbecsült.

Már ezek az interjú részletek is sokat elárulnak. A magyar táncművészet nem foglal el kiemelt vagy csak megfelelő helyet kulturális életünkben, nincs kellően megbecsülve, nem kap elég figyelmet és támogatást, és a többi művészeti ághoz, például a színművészethez vagy a zenéhez képest lenézett. Kérdés, mennyire igaz ez, milyen mértékben részigazságok ezek? A táncművészek, a koreográfusok túloznak? Ahogyan Vári Bertalan mondja, aki fiatalon a Novák Tata Honvéd Együttesében kezdte, majd vezető táncosa és társalkotója volt Román Sándornak a nagyon sikeres Experidance-ben, a táncos sokkal birkább, mint a zenész. Keménynek tűnő megfogalmazás, de fogadjuk el, pontosabban gondolkodjunk és keressük az igazságát. Természetesen nemcsak a táncstílusok és műfajok különböznek, hanem a táncművészek is. Vannak, akik bizakodóbbak, hiszen például a Magyar Nemzeti Balett vagy az Állami Népi Együttes kiemelt társulatok. Ebből további kérdések adódnak, túl sok táncegyüttes létezik ma Magyarországon? Meg lehet-e határozni, mennyi táncra, táncművészre, mennyi táncművészetre van szüksége egy társadalomnak? A táncművészek, a koreográfusok sok mindent elmondanak az alábbi interjúkban.3

3

A beszélgetéseket diktafonnal rögzítettem 2016. október 16. és november 18-a között

8

A/ Balett 1. Magyar Nemzeti Balett Solymosi Tamás, balettművész, a Magyar Nemzeti Balett művészeti igazgatója írásban válaszolt. 1. Hivatásos magyar táncegyüttesek minden műfajban léteznek: vannak balettegyüttesek, néptáncegyüttesek és modern / kortárs tánc együttesek. A hivatásos táncegyütteseket a Magyar Táncművészek Szövetsége (http://www.tancszovetseg.hu/) tömöríti magában és képviseli ügyeiket. (Mára már nincs olyan jelentős hivatásos táncegyüttes, aki ne lenne tagja a szövetségnek.) A Magyar Táncművészek Szövetsége 1948-tól képviseli a magyar táncéletet (http://www.tancszovetseg.hu/a-szoevetseg-toertenete). Jelenlegi tagjai a MTSZ oldalán elérhetők. Jómagam, mint a Magyar Nemzeti Balett együttesének igazgatója az ország egyetlen, és egyben legnagyobb klasszikus balettegyüttesének képviseletében tudok nyilatkozni. A Magyar Állami Operaház 1884-es megnyitásától a balett mindig ott volt az opera mellett. A Magyar Állami Operaház balett életéről Gara Márk írt rövid összefoglalót „Az Operaház története kezdetektől napjainkig” c. kötetben, amely az Operaház 130. jubileumára jelent meg. (Helikon Kiadó, Budapest, 2014, 107-119. pp.) 2. A Magyar Nemzeti Balett jelenleg 128 taggal rendelkezik (72 nő, 56 férfi). A tagok 35 %-a, azaz 45 fő (23 nő, 22 férfi) külföldi. A teljes balettegyüttes 80 %-a, azaz 103 fő (54 nő, 49 férfi) tagja aktív (a többi tag állapotos, kismama, fizetés nélküli szabadságon van, stb.). A magyar tagok mindegyike a Magyar Táncművészeti Főiskolán, vagy a Győri tánc- és képzőművészeti általános iskola és szakközépiskolán szerzett végzettséget, mert Magyarországon ez a két iskola ad klasszikus balettművész végzettséget. (A Győri iskolában a legmagasabb végzettség a középfokú szakképesítés, a MTF-n pedig a főiskolai diploma). A Magyar Nemzeti Balett szólistái csak szakképesítés megszerzésével kerülhetnek be az együttesbe. (Az együttes magyar tagjainak túlnyomó többsége azonban az MTF-n végzett, így főiskolai diplomával rendelkezik.) A külföldi táncosok különböző, nemzetközileg elismert táncakadémiákon szereztek szakképesítést: • Szentpétervár (Академия русского балета им. А. Я. Вагановой / Vaganova Academy of Russian Ballet), • Moszkva (Московская государственная академия хореографии (МГАХ) / The Bolshoi Ballet Academy), 9 •

Perm (Perm State Choreographic College),

•

Novoszibirszk (Novosibirsk Ballet Academy),

•

London (The Royal Ballet School),

•

Milano (Accademia Teatro alla Scala),

• Roma (Accademia Nazionale di Roma, Scuola del Teatro di Opera di Roma), stb., középiskolai vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Az együttes művészeti és adminisztratív vezetője egy személyben én vagyok, mint balett igazgató. (A munkáltatói jogkört a Magyar Állami Operaházban minden esetben a Főigazgató, Ókovács Szilveszter gyakorolja hivatalosan.) Az együttes vezető balettmestere Venekei Marianna, és ezen kívül még 2 fő balettmestert foglalkoztatunk közalkalmazotti státuszban, és 15-20 balettmestert szerződéssel. (Gyakorlat és/vagy próbavezető balettmestereket.) Művészeti és szakmai kérdésekben – meghallgatva az együttessel dolgozó szerződéses balettmesterek véleményét, és külön hangsúllyal figyelembe véve a vezető balettmester javaslatait – egy személyben döntök és vagyok felelős, mint balettigazgató. Az együttes összetétele: első magántáncos (principal): 10 fő – 4 nő, 6 férfi; magántáncos (soloist): 13 fő – 8 nő, 5 férfi; tánckari tag (demi-soloist, corps de ballet – ebben a címzetes magántáncosok is benne vannak): 105 fő – 60 nő, 45 férfi. 3. A balett repertoár összeállításáért is én vagyok a felelős, amelyre javaslatot teszek, és a Főigazgatóval konzultálva véglegesítek. (Itt természetesen figyelembe kell venni a Magyar Állami Operaház műsortervezési koncepcióit – előadásszámokat, új bemutatókat, tematikus kérdéseket beleértve.) Fő célom a fontos értékeket hordozó, világszínvonalú magyar balett műsoron tartása, megfelelő arányban vegyítve a nagy, nemzetközi, klasszikus balett repertoárral, amely alapigénye a legnagyobb és egyben egyedüli magyar klasszikus balettegyüttesének. Az európai trendek sajnos a kisebb ellenállás irányába menve egyre szűkebb klasszikus balett repertoárt eredményeznek (a nagy klasszikus balettek nagy létszámot, kimagasló szakmai tudást, nagyon sok anyagi forrást – gazdag díszlet és jelmezpark – igényelnek, amelyet mármár igen kevés színház tud vagy hajlandó biztosítani). A nagy múltú, világszínvonalú európai nagy színházak repertoárján egyre kevesebb a klasszikus balett, ezért is vagyunk ilyen vonzóak a külföldi balettművészek számára: nálunk még megtalálják az a klasszikus repertoárt, amelyben nehezen megszerzett, magas színvonalú tudásukat bemutathatják, gyakorolhatják és fejleszthetik – mindezt úgy, hogy mellette a világhírű magyar baletteket, valamint az igényes kortárs darabok kihívásait is kipróbálhatják. A világhíres magyar balettek a világhíres magyar koreográfusok (id. Harangozó Gyula, Seregi László, Pártay Lilla, stb.) kezei közül kerültek ki, amelyeket – őrizve a magyar hagyatékot – folyamatosan repertoáron tartunk, illetve 2013 őszén Pártay Lilla új koreográfiáját, a Munkácsy Mihály életét feldolgozó Aranyecset c. nagybalettet mutattuk be. 10 A magyar baletthagyomány kiemelkedő koreográfusai: •

id. Harangozó Gyula:

o

Bartók Béla: A csodálatos mandarin (1945 és 1956)

o

Léo Delibes: Coppélia (1953) 2014

o

Bartók: A fából faragott királyfi (1939, 1958)

•

Seregi László:

o o

Aram Hacsaturján: Spartacus (1968) 2016 (Magyar-évad 2016/2017) Bartók Béla: A fából faragott királyfi (1970, 1981)

o o o o

Bartók Béla: A csodálatos mandarin (1970, 1981) Léo Delibes: Sylvia (1972) 2015 Hidas Frigyes: A cédrus (1975) Szergej Szergejevics Prokofjev: Rómeó és Júlia (1985) (Shakespeare-évad 2015/2016)

o

Felix Mendelssohn: Szentivánéji álom (1989)

o

Goldmark Károly – Hidas Frigyes: A makrancos Kata (1994) (Shakespeare-évad 2015/2016)

•

Pártay Lilla:

o o o o

Csajkovszkij: Anna Karenina (1991) 2017 (Magyar-évad 2016/2017) Franz Schubert: A velencei mór (1994) Antonín Dvořák: Elfújta a szél (2007) Liszt Ferenc, Richard Wagner, Hector Berlioz: Az aranyecset (2013) (Magyar-évad 2016/2017)

És a fiatalabb koreográfus nemzedék: •

ifj. Harangozó Gyula:

o •

Kocsák Tibor: Hófehérke és a 7 törpe (2004) Lukács András:

o

Phili Glass: Örvény (2010)

A nagy klasszikus (romantikus) balett repertoár legfontosabb darabjai, amelyet egy magára adó hasonló színvonalú együttes a repertoáron tart (zárójelben a hazai bemutató(k) dátuma): •

Giselle (Adolphe Adam – Leonyid Lavrovszkij) – (1958) 2013

•

A Szilfid (M. Gielguld - A. Bournonville – H. Løvenskiold) – (1973) 2014

• A hattyúk tava (Rudi van Dantzig –Toer van Schayk – Pjotr Iljics Csajkovszkij) – (1951, 1977, 2001) 2015 •

A diótörő (Wayne Eagling – Solymosi Tamás – Pjotr Iljics Csajkovszkij) – (1927, 1950) 2015

•

Csipkerózsika (Marius Petipa – Sir Peter Wright – Pjotr Iljics Csajkovszkij) – (1967, 1991) 2016

•

Don Quijote (Ludwig Minkus – Marius Petipa – Alekszander Gorszkij) – (1997) 2016

11 •

A kalóz (Marius Petipa – Adolphe Adam – Anna-Marie Holmes) – 2017

Neoklasszikusok: •

Anyegin (J. Cranko – P. I. Csajkovszkij – K.-H. Stolze) – (2002) 2012

•

Karamazov testvérek (Rahmanyinov – Muszorgszkij – Wagner – Boris Eifman) – 2009

•

A víg özvegy (Lehár F. – R. Hynd) – (először Magyarországon) 2014

• 2015

Manon (Sir Kenneth MacMillan – Jules Massenet – Martin Yates) – (először Magyarországon)

A kortárs, modern vagy egyfelvonásos darabokból is a világszínvonalúak közül válogatunk: •

A napfény természete (Max Richter – David Dawson) – (2010) 2013

•

Duett (W. Eagling – R. Wagner) – 2013 (Wagner-évad 2012/2013)

•

Petite Mort (J. Kylián – W. A. Mozart) – (először Magyarországon) 2013

•

Hat tánc (J. Kylián – W. A. Mozart) – (1998) 2013

•

Etűdök (H. Lander – C. Czerny – K. Riisager) – (1973) 2014

• 2014

Trójai játékok / Trójai játékok Amazonokkal (elsőként Európában!) (R. North – B. Downes) –

•

Walking Mad (J. Inger – M. Ravel – A. Pärt) – (először Magyarországon) 2015

•

Sarabande (J. Kylián – J. S. Bach – D. Heuff) – (először Magyarországon) 2016

•

Falling Angels (J. Kylián – S. Reich) – (először Magyarországon) 2016

A repertoár kialakításánál egyértelmű a szándék a magyar hagyományok és a nemzetközi klasszikusok bemutatására. A koreográfusok mellett a zeneszerzők is fontosak, mivel azoknak lehetőség szerint zeneileg kell illeszkedniük valamilyen módon az Operaház évados műsortervébe. (Pl. Wagner – évadban: Aranyecset, Duett, stb.) A további alkotóknál (díszlet – jelmeztervezők) esetében is fontosnak tartjuk az ezen a területen is világszínvonalat alkotó magyar művészeink munkájának életben tartását, bemutatását: Díszlettervezők:

•

Csikós Attila (Don Quijote, A makrancos Kata, Giselle, A Szilfid, Coppélia)

•

Forray Gábor (Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom, Sylvia)

•

Oláh Gusztáv (A diótörő)

•

Kézdy Lóránt (Elfújta a szél)

•

Nagy Viktória (Elfújta a szél)

•

Kentaur (Hófehérke és a 7 törpe)

•

Horesnyi Balázs (Aranyecset)

Jelmeztervezők:

•

Vágó Nelly (Rómeó és Júlia, Don Quijote, Szentivánéji álom, A makrancos Kata, Giselle)

•

Velich Rita (Hófehérke és a 7 törpe, Aranyecset, Coppélia)

12 •

Oláh Gusztáv (A diótörő)

•

Márk Tivadar (Sylvia)

•

Schäffer Judit (Elfújta a szél)

•

Závodszky Dalma (A Szilfid)

A külföldi produkcióknál (főleg a kortársaknál) a díszlet és jelmeztervező gyakran maga a koreográfus, azonban számos fantasztikus művész van a nemzetközi produkciókban is jelen, csak a legfontosabbakat említve: Díszlettervezők: •

Thomas Mika (Anyegin)

•

Vjacseszlav Okunyev (Karamazov testvérek)

•

Peter Docherty (A víg özvegy)

•

Nicholas Georgiadis (Manon)

•

Toer van Schayk (A hattyúk tava)

•

Philip Prowse (Csipkerózsika)

Jelmeztervező: •

Joke Visser (Petite Mort, Falling Angels)

•

Thomas Mika (Anyegin)

•

Vjacseszlav Okunyev (Karamazov testvérek)

•

Peter Farmer (Trójai játékok)

•

Nicholas Georgiadis (Manon)

•

Toer van Schayk (A hattyúk tava)

•

Philip Prowse (Csipkerózsika)

4. Mi a magyar? Vagyis mi a magyar hagyomány, van-e magyar színpadi táncművészeti hagyomány, milyen karakterisztikája, egyedi stílusa lehet egy táncegyüttesnek. Természetesen létezik magyar tánchagyomány, amely világszínvonalon is igen elismert. Ilyen pl. Seregi László számos nagybalettje, amelyek nem csak dramaturgiai szempontból jelentősek és egyediek, de nagy hangsúlyt fektetnek benne a szerepformálásra, karakterformálásra, amely például a tőlünk keletebbre fekvő területeken, főleg Oroszországban közel sem olyan markáns, jelentős, mint hazánkban. Sokan kiemelik a magyar táncművészek kiváló, kiemelkedő szerepformálását, amelyre méltán lehetünk büszkék. A jó táncegyüttest azonban a sokszínűség jellemezi, így igyekszünk színesíteni a repertoárt: a magyar darabok mellett játsszuk a nagy klasszikusokat is, neoklasszikusokból csak azokat, amelyeknek nincs magyar feldolgozása (pl. Manon), illetve kortárs, modern darabokat is műsorra tűzünk. Így balettművészeinknek lehetőséget biztosítunk arra, hogy minél több 13 oldalról mutathassák be tudásukat, tehetségüket. (Ráadásul a Seregi-darabok nagy része néptánc hagyományunkra épül, valamint sok operabetétben is néptánc szerepel (János vitéz, Bánk bán, stb.) így ezen a területen is kiteljesedhetnek művészeink, és életben tarthatják a magyar tánchagyományt.

5. Merre tart a magyar táncművészet? Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok és a táncművészek a táncművészet jelenéről és jövőjéről? A magyar tánchagyomány egyik oldalról szerencsés időszakot él, mivel sokévi elzártság után kinyílott a világ, és számos új dolgot is be lehet mutatni a hazai közönségnek, valamint határok megnyitásával a munkaerő piac is nyitottá vált: külföldi táncművészek is bemutathatják tudásukat, és a tapasztalatcserével mindkét fél csak gazdagodik. Másrészről azonban az idők változásával, és a paletta kiszélesedésével a balettművészet és a táncművészet általában is nehezebb időket él meg: a végtelen lehetőségekkel a konkurencia harc is nagyobb, a táncos életpálya kevésbé lett vonzó mostanára. Emiatt az utánpótlás is nagyon nagy probléma. Ezen kívül nemzetközi szinten is sokkal nehezebb versenyben maradni, főként anyagi okokból, mivel itthon még nem alakult ki a nyugaton már régóta bevett mecenatúra rendszer. 6. A táncművészet legfőbb problémái napjainkban: 1) Az utánpótlás hiánya. A klasszikus balett területén például, amíg régebben az Állami Balettintézetbe (ma Magyar Táncművészeti Főiskola) több ezer jelentkező közül válogatták ki a felvehető növendékeket, mostanra már csak 50-100 a jelentkezők száma, és azoknak is egy része külföldi. Egyrészt népszerűsíteni kellene ezt az igen nehéz, de annál szebb szakmát, másrészt életpályamodellt kellene biztosítani a következő generációknak. A Magyar Állami Operaház az utánpótlás misszióban is igyekszik segíteni: figyelemfelkeltés céljából mutatjuk be jövőre pl. a Billy Elliot c. musicalt, és már több ízben késztettünk szórólapokat a MTF felvételijét reklámozva. 2) Az életpályamodell hiánya. Valamilyen előrelépést sikerült elérni, amikor 2011-ben engedélyt kaptunk (csak!) a táncművészek szakmai nyugdíjának visszaállítására, de sajnos nem az adekvát szolgálati évek számával, és csak a 3 legnagyobb balettegyüttes tagjainak (MNB, Győri, Pécsi Balett). Az életpályamodell kidolgozása azonban még várat magára: az átképzés, és az után-foglalkoztatás kérdéseiről most folynak a tárgyalások, és az előkészítő munkálatok. 3) A nemzetközi vérkeringésbe történő becsatolása a magyar táncéletnek még nem megoldott. Nincsenek olyan turné irodák, akik egységesen képviselnék a magyar tánckultúrát, tánchagyományt, és külföldi kapcsolatrendszereket felépítve turnélehetőségeket, bemutatkozó fellépéseket szerveznének a magyar táncegyütteseknek. A Magyar Nemzeti Balett költségei például nem piacképesek nemzetközi szinten, így, bár évről évre sokan érdeklődnek együttesünk iránt, mégsem volt még lehetőségünk turnéra menni. 14 4) A táncművészet anyagi forrásai korlátozottak. Ugyan nagyon nagy előrelépés történt az elmúlt években (különböző pályázati források), de a mecenatúra rendszer, amely nyugaton már régen, bevált módszerként működik, itthon még nem alakult ki. 5) A magyar balett hagyományok megőrzésének problémája. (Ez a probléma csak a klasszikus balettre vonatkozik.) A magyar balett hagyomány igen gazdag, de méltó megőrzése

problematikus, ugyanis jelenleg két módja van a régi darabok színpadra állításának, bepróbálásának (ezeket együtt használjuk): a betanító balettmester tudása, amelyet a koreográfus mellett szerzett meg, és a DVD használat, azaz régebbi előadások felvételeinek megtanulása. Ugyanakkor egyik sem tökéletes és pontos: ha a balettmesterekkel történik valami, vagy már nem tudnak dolgozni, akkor az adott produkció színpadra állítása igen problematikus, mivel a régebbi előadások megtekintése a pontatlanság veszélyével jár. Lehet, hogy valaki éppen nem a legtökéletesebben táncolta a koreográfiát, vagy kihagyott-egy két lépést esetleg véletlenül, és az évek során így egyre inkább „romlik” az eredeti darab színvonala. Erre az egyedüli – nemzetközileg elismert, és nyugati országokban gyakran használatos – megoldás a balett lejegyzése. Ehhez azonban szakember kell, ún. koreológus, aki mint egy zenész a kottába írja a hangjegyeket, úgy írja le a balett pontos koreográfiáját. (Lépések, térformák, gesztusok, egyéb.) Koreológus képzés jelenleg nincs Magyarországon, és nyugaton is csak két helyen létezik: Londonban és Párizsban, és a képzés hosszú (1-2 év minimum) és igen költséges. Két lépcsőben lehetne megvalósítani a magyar balett hagyomány méltó módon történő megmentését az utókor számára: 1) A külföldi koreológus képzéseken a vizsgázóknak a diploma megszerzéséhez térítésmentesen le kell jegyezniük egy teljes darabot – fel kellene venni az egyik iskolával a kapcsolatot, és felajánlani, hogy a járulékos költségek (szállás, utazás) megterítése mellett jegyezzenek le pl. egy Seregi nagy-balettet. 2) Egy magyar jelentkezőt ki kellene küldeni ösztöndíjjal egy ilyen képzésre, tanulmányi szerződés keretében, és az iskola elvégzését követően hazatérhetne és a legfontosabb baletteket lejegyezhetné. (Az idő nagyon sürget: hosszú a képzés, és egy balett lejegyezése is minimum több hónapos munkát igényel.) Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? A klasszikus balettet tekintve a legnagyobb és a legszínvonalasabb együttes vagyunk a KözépKelet Európai régióban, jóval megelőzve (előadásszám, tagszám, színvonal tekintetében) a szlovák, horvát, cseh balett együtteseket. Nyugaton viszont egyre inkább felfigyelnek ránk: több olyan koreográfiát, produkciót sikerült megszereznünk, amelyről előtte álmodni sem mertünk (The Royal Ballet, HET National Ballet, Nederlands Dans Theater produkciói), és a tavaly meghirdetett nemzetközi próbatáncukra már 561 fő (!) jelentkezett a világ 32 országából, amely egyértelműen jelzi, hogy egyre nívósabb rangunk van a nemzetközi táncéletben. A táncművészetnek milyenek a kapcsolatai a többi művészeti ággal, elsősorban a színházzal és a zeneművészettel? De lehet irodalom vagy képzőművészet is. 15 Az Operaházon belül és kívül is igyekszünk nyitottak lenni a társművészetek irányába, ami azt jelenti, hogy több vidéki színházban is fellépünk, a Zeneakadémián 3 éve megkezdett sorozatunkban működünk együtt, és a Színház és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak (rendezők, filmesek, díszlettervezők) próbálunk lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra.

7. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Pl. a menedzselés, az előadások, a táncművek népszerűsítése, vagy a képzés, utánpótlás, stb. A Magyar Állami Operaházon belül a táncművészet népszerűsítésére nagy erőfeszítéseket teszünk a következő programjainkkal: •

Operanagyköveti program (balettművészek is részt vesznek benne)

•

Operakaland (operák balettbetétjei: Háry János, West Side Story)

•

Gördülő Balett (ezt a 2016/2017-es évadra tervezzük – táj balett előadások)

• TÜTÜ – Színházlátogatás Balerinákkal – kulisszalátogatás az Operaházban balerinákkal iskolások számára •

Hangoló / Faggató (premierek, repertoár darabok előtti ismertető előadások)

•

Házi főpróbák (ahová balettiskolákat hívunk meg)

2. Pécsi Balett Vincze Balázs táncművész, koreográfus, a Pécsi Balett igazgatója írásban válaszolt 1. A Pécsi Balett 1960-ban alakult, de valójában a Pécsi Nemzeti Színház tánctagozataként működik a mai napig, tehát jogilag nem önálló balett együttes. 2015-ben a Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft, alapító okirata azzal módosult, hogy a tánctagozat nevet kapott, valójában mostantól hivatalos a Pécsi Balett elnevezés, továbbá ezen módosítás további fontos eleme, hogy a mindenkori színházigazgató a tagozatvezető kinevezése és felmentése tárgyában az alapító Kulturális és Köznevelési Bizottságával köteles egyeztetni. A Pécsi Balett jelentősége - a ma is élő márkanév Magyarország első modern balett együttese, a Pécsi Balett, a Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként, 1960-ban alakult Eck Imre Kossuth-díjas, Liszt-díjas érdemes és kiváló művész vezetésével. Eck Imre 1960-ban történt műhelyalapítása és munkássága mérföldkő a magyar táncművészet történetében. Túllépve a klasszikus balettek mesevilágán a modern tánc megteremtőjeként tiszteljük. Alkotói forradalmának lényege a mozdulatok és formák gondolattal való megtöltése, a mai ember problémáinak, morális kétségeinek, érzelmi amplitúdóinak táncszínpadi megvalósítása. Az eck-i formanyelv újszerűségét, az előadások 16 gondolatiságát és katartikus érzelmi erejét kitörő lelkesedéssel üdvözölte a szakma, a közönség, a város és az ország vezetése. A társulat már a kezdetektől nagyon fontos értékközvetítő szerepet töltött be. A külföldi turnék, a vendégszereplések kiemelt szerepet játszottak az együttes életében, hiszen a műfaj nemzetközisége folytán a legkönnyebben exportálható értéke volt hazánknak és Pécs városának. Ez a misszió valójában az együttes létrehozását is generálta,

fennmaradását, fenntartását pedig azóta sem tette kérdésessé bármely nehéz gazdasági helyzetben. A tánc univerzális nyelvének segítségével képviseli a Pécsi Balett ma is a magyar kultúrát és Pécs városát világszerte. Eck formanyelvének és a pécsi együttes sikereinek hatására, inspirációjára jött létre 20 évvel később a Győri Balett, majd a Szegedi Kortárs Balett és a számos jelentős és kisebb modern, ill. kortárs együttes is. Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója, 1960-tól 1969-ig balett igazgatója, majd 1992-ig művészeti vezetője és koreográfusa volt az együttesnek. Tóth Sándor Érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagja 1969-től 1991-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Igazgatása alatt indult el egy új vonulat a balett életében, melyben fiatal tehetségek és vendégkoreográfusok lehetőséget kaptak arra, hogy a Pécsi Balettel dolgozhassanak. A szakma és a közönség szívesen fogadta műveit, melyek tükrözték zenei ízlését, formaérzékét, humorát, a klasszikus balett, a jazz iránti vonzódását. Herczog István Harangozó-díjas művész 1992-től 2001-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Neves német balett-társulatok szólistájaként, koreográfusaként, igazgatójaként hosszú, sikeres éveket töltött el a hazánkétól merőben különböző munkamorálú és fejlett menedzsmenttel rendelkező művészi élet közegében. Társulatát az együttes kiváló szólistáiból, Európából szerződtetett fiatal táncosokból és a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékeiből szervezte újjá. A kritika Herczog István koreográfiai stílusából az ízlést, a zenei és szakmai kultúrát, a klasszikus és modern táncot mértéktartóan elegyítő nyelvezetet, és a művekben mindig jelen lévő artisztikumot emelte ki. 2001-ben az együttes vezetését Keveházi Gábor Kossuth díjas kiváló művész vette át, művészeti vezetését 2001-től 2003 tavaszáig, pedig Egerházi Attila koreográfus. Ők a "legenda folytatódik" szlogent szemük előtt tartva, célul tűzték ki a társulat régi művészi koncepciójának visszaállítását. Korábban is jellemző volt a társulatra, és ma is az, hogy új táncirányzatokat bátran felvállaló együttes, amely a legkülönbözőbb stílusok széles skáláját kívánja repertoárján felsorakoztatni Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas művész 2005. augusztus 1. óta a Pécsi Balett igazgatója. Vezetésével a Pécsi Balett olyan útra lépett, mely szellemében, szándékában vállaltan nyúl vissza az Eck Imre-i gyökerekhez: nem követni, másolni akar irányzatokat, hanem új, saját stílust és formanyelvet kialakítani. Az utóbbi évek előadásainak egyéni, karakteres táncnyelve a klasszikus balettől a street dance-ig átívelő széles spektrumból építkezik. A táncszínház legjobb hagyományai valósulnak meg, ahol a tánc, a 17 képi és a dramaturgiai megfogalmazás szerves egységgé fonódik, maradandó színházi élményt adva. Az elmúlt évek során egy olyan erős, emberileg és szakmailag nívós társulat jött létre, mely által a Pécsi Balettet ismét hazánk egyik legelismertebb együtteseként tartja számon úgy a szakma, mint a közönség.

„Ma tisztes egyensúlykeresés jellemzi a társulatot, a stiláris változatosság mellett a stabil, kiegyensúlyozott üzemmódra törekvés, amely megszólíthat és megtarthat lehetőleg minden nézői korosztályt, és kielégíthet lehetőleg sokféle ízlést. És nagyon valószínű, hogy manapság már e vállalt sokféleség is kiállásnak hat.” (Péter Márta, tanckritika.hu 2015. november 4.) 2. Jelenleg 19 tagunk van. 8 magántáncos, 11 tánckari tag Főiskolai végzettsége 7 főnek van, ebből ténylegesen diplomája 2 főnek, a többieknek a nyelvvizsga megszerzéséig abszolutóriuma van. 12 fő a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában szerezte meg szakirányú középfokú végzettségét A Pécsi Balett igazgatója Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas: jogilag a tánctagozat vezetője. Művészeti tanácsadó, balettmester: Uhrik Dóra Kossuth-díjas művész Balettmesterek: Czebe Tünde klasszikus balett, Szigeti Oktávia modern gyakorlatot tart. A Pécsi Baletthez munkáját segíti még egy balett titkár, egy ügyelő, egy korrepetitor és egy masszőr. 3. A társulatra mindig is jellemző volt, hogy új táncirányzatokat bátran felvállaló együttes, amely a legkülönbözőbb stílusok széles skáláját kívánja repertoárján felsorakoztatni. A Pécsi Balett műsorpolitikája a Pécsi Nemzeti Színház jó értelemben vett népszínházi, avagy polgáricsaládi színházi profiljához illeszkedik amennyiben azt a műfaj réteg mivolta engedi. Eszerint a legfőbb cél a legmagasabb művészi és szakmai igénnyel olyan balett előadásokat létrehozni, melyek a nagyközönség és az ifjúság tetszésére is számot tarthatnak, művészi nevelő-, építő-, elgondolkodtató erővel bírnak, egyszóval értéket közvetítenek. Az elmúlt évek alatt lehetséges volt egy arculati folytonosság kialakítása, egy modern megjelenítésű, közönségbarát műsorpolitikájú koncepció kidolgozása és megvalósítása. A Pécsi Balett repertoárja a modern és klasszikus tánctechnikát egyaránt használva egyenletes úton, egy koncepció mentén halad. A szakmai színvonal és a Pécsi Balettet jellemző innovatív szemléletmód megtartása mellett hangsúlyt helyezek a közönségbarát, tematikus előadások létrehozására. A balett előadások látogatottsága a korábbi időszakokhoz képest megduplázódott. Sikerült megszólítani koncepciómmal a táncrajongókat, megteremteni közönségünket Pécsett és Budapesten egyaránt. Célom ezt a koncepciót továbbvinni, az arculatot megtartani. Évente általában egy új nagyszínpadi és egy új kamaraszínpadi bemutatója van az együttesnek. A nagyszínpadon rendszerint cselekményes, általában a balettirodalom vagy a világ- ill. operairodalom klasszikus történetei fogalmazódnak meg a tánc nyelvén, a 18 kamaraszínpadon gyermekeknek szóló egyfelvonásosok vagy újító, ill. elgondolkodtató produkciók kerülnek bemutatásra. Kiemelten fontosnak tartjuk a közönségnevelést, a táncművészet népszerűsítését, ezért olyan darabokat választunk, melyek a legkisebb, óvodás korosztálytól a középiskolás korosztályon át a táncot már értő és szerető idősebb generációk

érdeklődésére is számot tarthatnak. Ezért 2013. óta interaktív beavató előadásokat is tartunk a nagy mesebalettek bemutatója előtt az Eck Imre balett teremben. A Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Balett együttműködése elmaradhatatlan része a pécsi nyári esteknek. A hatvanas-hetvenes évek legendás korszakát élesztette újra néhány esztendeje ismét óriási sikerrel Vidákovics Szláven a Pécsi Nyári Színház és Vincze Balázs a Pécsi Balett igazgatója. Lehetőség szerint minden évben valami újat, valami mást hoznak létre közösen, ami színesíti a régió táncszínházi palettáját. A Pécsi Balett műsorpolitikájának és sikereinek kiemelendő eleme egyebek közt, hogy a koreográfiák állandó szereplői a nagy klasszikusok mellett a kortárs zeneszerzők művei. Ez a törekvés a zene műfajától függetlenül az együttes minden korszakát jellemezte és jellemzi a mai napig. Magyar zeneszerzők 2005 óta: Weisz Nándor (A Notre-Dame-i toronyőr), Bókai Zoltán (Bonnie és Clyde), Kunert Péter (Bahnhof), Jávori Ferenc (Nem adom fel), Riederauer Richár (Spartacus 2076, Giselle, Otello, Hófehérke és a hét törpe, A Jó és a Rossz kertjében, Orfeusz és Euridiké), Beck Zoltán és Sárközy Zoltán Papa – 30Y (A kis herceg) Bemutatók/Koreográfusok 2005 óta: A Notre-Dame-i toronyőr (2005. november 25. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Jurányi Patrick) Hamupipőke (2006. március 24. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Góbi Rita) Bonnie & Clyde (2006. június 23. - Káptalan utcai Szabadtéri Színpad) (koreográfus: Vincze Balázs) Bahnhof (2007. március 9. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Jurányi Patrick) Európai Táncgaléria (2007. június 22. - Tettyei Romok) Állhatatlan (koreográfus: Julian Moss) Nem adom fel (koreográfus: Vincze Balázs) Para Bango (koreográfus: Raza Hammadi) Spartacus 2076 (2007. november 23. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Vincze Balázs) Bolero - Carmina Burana (2008. június 20. - Tettyei Romok)

19 Bolero (koreográfus: Vincze Balázs) Carmina Burana (koreográfus: Herczog István, Harangozó-díjas) Chance Operation (2008. szeptember 24. - Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó) (koreográfus: Gaál Mariann)

Elérhetetlen területek (2009. április 17. Pécsi Nemzeti Színház) Elérhetetlen területek (koreográfus: Zachár Lóránd) Sakk-matt (koreográfus: Raza Hammadi) Sansz (2009. június 14. - Sétatér Fesztivál, Pécs) Fekete doboz (koreográfus: Lázár Eszter) Egy ideje... (koreográfus: Harka Máté) Giselle (2009. november 6. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Vincze Balázs) Múlt és Jelen (2010. április 16. Pécsi Nemzeti Színház) Az iszonyat balladája (koreográfus: Eck Imre) Change Back (koreográfus: Leo Mujić) Szimbiózis (2010. április 29. Művészetek Palotája) (koreográfus: Nagy Írisz - Vincze Balázs) A Jó és a Rossz kertjében (2010. november 19. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Cameron McMillan) Hófehérke és a hét törpe (2011. április 16. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Czebe Tünde, Vincze Balázs; rendező: Uhrik Dóra) Otello (2011. november 25. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Vincze Balázs) Lisztmánia (2012. március 23. Pécsi Nemzeti Színház) Az iszonyat balladája (koreográfus: Eck Imre) Lisztmánia (koreográfus: Zachár Lóránd) Bonyodalmas balkáni lakodalmas (2012. július 13. Pécsi Nyári Színház | 2012. október 13. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Zachár Lóránd) Banális viszonyok - édes finomságok (2013. február 1. Pécsi Nemzeti Színház) (koreográfus: Vincze Balázs) A Jó és a Rossz kertjéből (2013. március 1. Erkel Színház, Budapest | Pas de trois 13) (koreográfus: Cameron McMillan) A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS (2013. július 18. Pécsi Nyári Színház) (koreográfus: Vincze Balázs, rendező: Vidákovics Szláven) Ideje a táncnak gyerekek (2013. szeptember 20.) (koreográfus: Vincze Balázs, rendező: Uhrik Dóra) Diótörő (2013. november 30.) (rendező-koreográfus: Vincze Balázs) H-ARCOK (2014. február 7.) Hullámzó talaj - koreográfus: Zachár Lóránd Beszélj hozzám - koreográfus: Cameron McMillan

20 Carmen (2014. október 24.) (rendező-koreográfus: Vincze Balázs) Orfeusz és Euridiké (2015. április 24.) (rendező-koreográfus: Cameron McMillan)

A hattyúk tava (2015. november 27.) (koreográfus: Bozsik Yvette) A kis herceg és a planéták (2015. december 18.) (koreográfus: Vincze Balázs – rendező: Uhrik Dóra) A kis herceg (2016. január 29.) (Rendező-koreográfus: Vincze Balázs)

Saját táncfesztivál - a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó A Pécs2010 - EKF program támogatásával 2007-ben elindított Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó Pécs M. J. Város kezdeményezésére jött létre azzal a hiánypótló céllal, hogy a régióban a táncművészetet is képviselje professzionális táncfesztivál. A Tánctalálkozó – lehetőség szerint – neves külföldi társulatok mellett a hazai professzionális táncélet meghatározó szereplőit vonultatja fel, továbbá lehetőséget biztosít a helyi tánciskolák és táncegyüttesek bemutatkozására. A fő irányvonal a modern balett, a kortárs tánc, de a programban helyet kap a néptánc és számos más műfaj. Fontosnak tartjuk, hogy minden generáció számára tudjunk színvonalas programot kínálni, továbbá kizárólag olyan táncelőadásokat hívunk meg, melyek Pécsett és a régióban még nem voltak láthatók. Külföldi előadások esetén próbálunk magyarországi bemutatóra törekedni és a hazai társulatok produkciói közül is a legfrissebbeket választjuk. A találkozó szakmai konferenciáit a Magyar Táncművészek Szövetségével közösen szervezzük. 4. Mi a magyar? vagyis mi a magyar hagyomány, van-e magyar színpadi táncművészeti hagyomány, milyen karakterisztikája, egyedi stílusa lehet egy táncegyüttesnek. Ez műfajfüggő. A néptáncművészet természetesen a magyar néptánc gyűjtött és megőrzött hagyományaiból építkezik. A klasszikus balett tradíciója nemzetközi "örökség". Kezdete XIV. Lajos és a francia táncakadémia megalakulásának idejére nyúlik vissza. Ennek a mesterségesen kialakított táncnyelvnek a ma is használt oktatási metodikáját Agrippina Vaganova a XX. század elején rendszerezte. A modern tánc szintén nemzetközi folyamat, kezdete a XIX. századra datálható. Amerikából indulva lassan egész Európában elterjedt. A kor klasszikus művészetével szembefordulva minden művészeti ágban radikális változás történt, így a táncművészetben is elvetették a kötött formákat, szabályokat. Egy együttes karakterisztikáját, stílusát a mindenkori együttes vezető szándéka, ízlése, személyisége határozza meg, mindenhol a világon és minden táncműfajban. 21 5. Merre tart a magyar táncművészet? Univerzálódik, alkalmazza a legújabb modern, kortárs irányzatok jellemző tánc technikai és kifejezési formáit.

A magyar táncművészet nem foglal el kiemelt helyet kulturális életünkben. Ez a művészeti ág a végzett fizikai, mentális és művészi munkához képest egzisztenciálisan nem megbecsült – kivéve a Magyar Nemzeti Balett társulatát. Minden együttes általános „bánata” a pénzhiány. A táncművészpálya rövidebb, mint bármelyik extrémsport aktív ideje, megoldatlan a továbbélés, nincs átképzési lehetőség. Az aktív táncolás ideje alatt lehetetlen a továbbtanulás, ezt segítené a befejezés után egy átképzés támogatása. Mint alkotó továbbra is úgy szeretném művészi elképzeléseimet megvalósítani, hogy magas szakmai minőséget nyújtsak, és meghatározó élményt adjak a KÖZÖNSÉGNEK. 6. Milyen művészeti problémák vannak? Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? A táncművészetnek milyenek a kapcsolatai a többi művészeti ággal, elsősorban a színházzal és a zeneművészettel? De lehet irodalom vagy képzőművészet is. Pécs városa és a régió komoly táncos hagyományokkal rendelkezik. A régióban a Pécsi Balett az egyetlen profi táncegyüttes, de a magyar és az itt élő kisebbségek amatőr /félamatőr néptáncegyüttesei komoly színvonalon dolgoznak évtizedek óta (Mecsek, Tanac, Misina Néptáncegyüttesek). A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola hazánkban elsőként kezdte meg a középfokú táncművészképzést, még a Pécsi Balett alapításához kapcsolódóan. A tagozatot elsőként Végvári Zsuzsa, majd Uhrik Dóra Kossuth-díjas művész vezetett kiemelkedő sikerrel hosszú évtizedeken át. Jelenleg Szabó Márton, a Pécsi Balett szólistája a tagozatvezető. A kapcsolat egyrészt megkerülhetetlen, másrészt nagyon fontos úgy az iskola, mint a Pécsi Balett/Pécsi Nemzeti Színház számára. Számos alapfokú művészetoktatási intézményben tanítanak táncot nagy sikerrel és több nagyszerű amatőr táncegyüttes is van a városban, ahol képzéssel is foglalkoznak, a tánc számos egészen különböző műfajában. A Pécsi Nemzeti Színházban betöltött helyzetünkből adódóan is produktív kapcsolatban vagyunk a többi művészeti ággal is. A 9 éve szervezett Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a hazai professzionális táncélet meghatározó szereplőit vonultatja fel, továbbá lehetőséget biztosít a helyi tánciskolák és táncegyüttesek bemutatkozására, találkozásra is. Problémáról nem tudunk beszámolni ebben a témakörben. 7. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Nehézségeink: A tánctagozati létből adódóan a Pécsi Balett együttes kétféle feladatot lát el: 22 - a Pécsi Nemzeti Színház zenés produkcióiban /operett, musical, opera/ való tánckari közreműködés - önálló balett előadások létrehozása és bemutatása

Ez a kétféle feladat rendkívül megterhelő mind fizikai, mind művészi értelemben, szinte lehetetlen megfelelő színvonalon teljesíteni. Az ideális társulati létszám a duplikált feladat elvégzésére minimum 26 fő, célom a következő időszakban ezt elérni. A tánctagozati lét miatt az utazások, a fesztiválokon való részvétel, a külföldi turnék, fellépések szervezése nehézkes, olykor lehetetlen, nemcsak a táncművészek kötelező tánckari közreműködése miatt, hanem mert nincs saját műszakunk, tehát, ha a Pécsi Balett utazik, az azt jelenti az anyaszínház számára, hogy a műszaki dolgozók jelentős része is hiányzik a színházból. A színháznak - érthető módon – inkább az az érdeke, hogy a műsortervét tartani tudja és a bérleteket, előadásszámokat helyben ki tudja játszani, minthogy a táncművészek távolléte miatt ne tartson aznap előadást. Hivatalos önálló költségvetésünk nincs, az aktuális színházigazgatóval való viszony nagyban befolyásolja egy-egy új balett költségvetését. A helyzet jelenleg jónak mondható. Végzettségi arányok: Az előttünk álló időszakban meg kell valósítanunk a társulaton belül az Előadó-művészeti Törvény által előírt végzettségi arányokat. Ezért a szakirányú felsőfokú végzettséggel még nem rendelkező táncművészek figyelmét már felhívtam a beiskolázási kötelezettségükre, ill. az új tagok felvétele is ennek a szempontnak a figyelembe vételével történik, azonban a fenti arányokat tekintve, a helyzet nem egyszerű, hiszen a tehetség és a diploma nem mindig fedi egymást. Az együttes hosszú évek óta remekül teljesítő tehetséges szólistáit, akik a Pécsi Művészeti Gimnáziumban végeztek és otthon vannak a színház világában, nem áll szándékunkban „lecserélni”, a törvénynek pedig csak így tudnánk eleget tenni. A helyzet számunka veszélyt is rejt, mert a 30-70%-os arányt nem tagozatonként határozza meg az Előadó-művészeti Törvény, hanem összességében. Tehát, pl. a színházigazgatónak jogában áll a megfelelő végzettséggel nem rendelkező színészek javára dönteni a táncművészek ellenében és kérheti azt, hogy minden táncművésznek legyen főiskolai végzettsége.

3. Győri Balett 1.

Az együttes rövid története (megalakulása, története, múltja, jelene)

A Magyar Állami Balettintézet végzős növendékei által alapított együttes 1979-ben, az új győri színházépületben kezdte meg pályafutását, Markó Iván vezetésével. A Győri Balett rövid idő alatt nemzetközi sikereket ért el. 1991-ben az alapító igazgató távozásakor az együttes vezetőjévé Kiss János balett művészt, a társulatalapító tagját választották. 23 Irányításával új korszak kezdődött az együttes életében. A Győri Balett a klasszikus elemeket a modern táncszínház értékeivel ötvöző előadásaival nagy sikert arat mind a hazai, mind Európa számos színpadán, immáron 37 éve.

A társulat az 5/2012. (VI. 15.) EMMI rendelet szerint nemzeti minősítésű táncművészeti szervezet. Legsikeresebb darabjaink: Játék a szerelemről, Párkák, Entre dos Aquas, Carmina Burana, Az orepaház fantomja, Carmen, Stabat Mater, Trójai játékok, Purim, avagy a sorsvetés, Rómeó és Júlia, Casanova, Giovanni, Macbeth, Hamlet, Keep smiling – Hódolat Chaplinnek, Gaudí, Halál és a lányka, Kakas, Queen-Balett, Magyar Rapszódia, Rózsaszínház - La vie en rose, Kodály, Szentivánéji álom, Bolero, Ne bánts! A Győri Balettnek – megalakulása óta - speciális kapcsolata van a Győri Nemzeti Színházzal (amely működtet tánckart zenés előadásai, operaelőadásai, operett- és musical produkciói megvalósításához), az épület közös használatából fakadóan és szakmai együttműködés keretében: közösen és kizárólagosan használt területek, helyek, helyiségek, szakmai eszközök, külön műszaki személyzet az előadások kiszolgálására, külön management, közös bérletezés, osztozás a két játszóhelyen a véges számú előadásnapon. Székhelyi előadásaink, belföldi és külföldi turnéink mellett minden évben megrendezzük a Magyar Táncfesztivált (2015-ben “fesztivál a fesztiválban” jelleggel a Gyermek Táncfesztivál is helyet kap a programban). A hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal 1998-ban megrendezett Magyar Táncfesztivál a honi táncművészet egyik legnagyobb ünnepe. A rendezvénysorozat keretében a magyar táncművészet vezető együttesei vesznek részt: a klasszikus balettől a néptáncon át az alternatív előadásokig a táncművészet minden műfaja képviseltette magát. Díjak és elismerések: A társulat díjai: Baltimore-i Világ Színházi Fesztivál - kritikusok díja (1983), Pro Urbe Győr – díj, EuroPAS-díj. A társulat tagjainak díjai és kitüntetései: Harangozó-díj: 10 táncművész, Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt: 3 fő, Bronzkereszt: 3 fő, Érdemkereszt: 3 fő, Tiszti Kereszt:1 fő, Az év/ évad legjobb férfi / női táncosa: 3 fő, Pro Urbe Győr-díj: 2 fő, EuroPAS-díj: 2 fő. Kiss János igazgató úr díjai: Kossuth-díj, Érdemes Művész, Hevesi-díj, Liszt-díj, Szent Lászlódíj. 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes? 34 táncművész közülük 4 fő GYED/GYES)

(jelenleg

3. A státuszban foglalkoztatott táncművészeknek milyen a képzettsége? szakirányú felsőfokú: 17 fő, szakirányú középfokú: 17 fő 4. A táncművészek mellett, mennyi a vezetők száma és hány fő, ha van: menedzsment, technikai személyzet, stb. 24 1 igazgató, 1 művészeti vezető, 1 igazgató-helyettes (gazdasági ügyek), 1 műszaki vezető, 1 művészeti titkár, 1 kulturális szervező, 3 ügyviteli-gazdasági ügyintéző, 1 jegypénztáros, 9 műszaki (színpadmester, díszítő, fővilágosító, világosító), 2 öltöztető

5. Az együttes repertoárjának felsorolása: ZORBA kor: ifj. Harangozó Gyula (eredeti koreográfia: Lorca Massine) zene:M. Theodorakisz színpad-látvány: Dmitrij Simkin jelmez: Győri Gabi fény:ifj. Harangozó Gyula-Hécz Péter SZENTIVÁNÉJI ÁLOM kor:Vámos György zene:Mendelsohn-Bartoldy színpadkép:Németh Hajnal Auróra fény: Klaus Gärditz-Hécz Péter CARMINA BURANA kor:Vámos György zene:C.Orff díszlet-jelmez:Vámos György fény: Klaus Gärditz-Hécz Péter BOLERO

kor: Lukács András

NE BÁNTS! kor: Velekei László színpadkép: Vidos Tibor fény: Szabó Attila

zene: M.Ravel jelmez:Herwerth Mónika zene: zenei montázs dramaturg: Csepi Alexandra

UNEVEN/Kizökkent kor: Cayetano Sotozene:David Lang jelmez: Nette Joseph Johnson színpadkép: Cayetano Soto

fény:Seah

A TEREM kor: Velekei László színpadkép: Vidos Tibor, fény:Szabó Attila

Alexandra

zene: zenei montázs

KODÁLY kor: Velekei László zene:Kodály Zoltán jelmez: Baracsi Orsolya fény: Szabó Attila

dramaturg:Csepi színpadkép:

Vidos

Tibor

Kiss János, a Győri Balett igazgatója, (2015. november 5.) KÁ: Mi a magyar hagyomány a hivatásos táncművészetben? Párhuzamban a zenével Bartók, Kodály, egyetemes, de magyar. KJ: A Győri Balettnél a repertoáron A csodálatos mandarin táncos létem legkedvesebb szerepem volt, amit Markó Iván megálmodott a Gombár Judit librettója alapján. Ezen kívül a Concerto. A magyar zenei élet, a zeneművészet megtermékenyítő hatással, nekünk a zene az anyatej, az alkotóknak, a koreográfusoknak. A magyar zeneszerzők ez az óriási tárháza, Liszttől, vagy Kodály. Amit egy nagyon érdekes módon dolgoztunk fel, és nemzetközileg is nagyon nagy sikere volt. Amire én nagyon büszke vagyok, a Sárika, a Kodályné, aki hallatlanul kemény asszony, én megkerestem, amikor az évforduló volt. Felkértem a Velekei Lászlót, hogy csinálj, egy Kodályt. Elkezdett zenét hallgatni, elküldtem a Tatához (Novák Ferenchez), és nagyon jót beszélgettek. És válogatott zenét, a Galántai táncok stb. A bemutató előtt egy hónappal, a Hartai Adrienne felhív, és azt mondja, nagyon sajnálja, de Sárika nem engedi, hogy egymás mellé tegyünk darabokat és megszakítsuk, ehhez soha nem járult hozzá és nem is fog. Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának sem engedte meg, a Háryt. Felhívtam Sárikát, és elmondtam a koncepciót, és azt mondta, 25 maguknak megengedem. Ez még nagyobb felelősség. És eljött a bemutatóra. Az első felvonás volt a Kodály. Előadás végén hatalmas siker, és mondja nekem, most azonnal szeretne beszélni a koreográfussal. Egy perc alatt végigfutott, ezt most játszottuk utoljára. És mondja Lacinak:

„Maga nem mondta nekem, hogy az esti dalt ideteszi. Gyönyörű, bármely műhöz nyúl, és azt támogatom Kodályilag.” KJ: Természetesen a gyökerek az a néptánckultúránk. Hatalmas vita van a színházi szcénában, az én véleményem, a huszadik században óriási hatást gyakorolt a színházművészet a táncművészetre. A 30-as évek, a színházi jellegű táncelőadásokra gondolok. A huszonegyedik században, a huszadik század vége felé, elkezdett nagyon dinamikusan hatást gyakorolni a táncművészet a színházra. Nem a musicalre gondolok, maga a színház látványosabb lett. KÁ: A klasszikus balett francia és orosz, az európai kultúrában ez a két nagyhatalom, akik magas szintre emelték. Azért kezdtem Bartókkal, mert van nekünk Harangozó Gyula. Nyugat európai is táplálkozik, de kérdés az, van-e olyan huszadik századi magyar hagyomány, amire épülhetett balett? KJ: Természetesen igen. Konkrétan, ha Harangozóra gondolunk, a Csárda jelenet, bármit mondhatunk, a Furfangos diákok, annak iszonyúan erős néptánc vonulata van. Az egész mondanivaló, a megjelenítés, ami tulajdonképpen a stilizált néptánc, amit én nem szeretek, ez egy más vonal, a klasszikus és a néptánc kultúrának az egymásra hatásának a bizonyítéka. Ott volt a Seregi is. KÁ: Amiről beszélünk nem a 970-es, 80-as évek, amikor a néptánc megújult, hanem a 20-as, 30-as évek. Teljesen más idő. Mi az, ami Magyarországon igazán elindította a balett életet? Igazából van a Nemzeti Balett, a Pécsi Balett és a Győri Balett, te ezt így látod? KJ: Attól függ, melyik szemszögből közelítjük meg a kérdést. Ezt a három, amelyik a klasszikus balett hagyományaiból építkezik. A klasszikus bázis, ez a Vaganova táncelmélet, ami tánctechnika és metodika. A klasszikus balett gyakorlatokat ezek a balett együttesek végzik. Azt szoktam mondani, a klasszikus bázissal rendelkező táncművész, az nagyon könnyen kirándul a kortárs stílus felé, a kortársból nem tud visszafele. Az hogy egy táncosnő spiccre álljon, ahhoz kilenc éven keresztül rohadtul kell tanulnia, a Főiskolán. Ezt nem lehet gyorstalpalóval elsajátítani. Az a fajta szakmai tudás birtoklása, lehetőséget ad arra, hogy most egy holland koreográfus darabját mutassuk be, ami spicc technikát igényel és a legvadabb klasszikus bázisra építkező bemutató lesz. És mellette pedig a második felvonásban ott van egy magyar koreográfus, akinek a klasszikus bázisból látható egy darab. A Szegedi Kortárs Balettnél is, ma már klasszikus tréninget tartanak. Amikor Tamás Imre Zolitól átvette az együttest, azt mondta: Holnaptól nincs klasszikus tréning. Ez elég nagy baj, de te tudod, hogy mit akarsz. Rá két évre felhívott telefonon, nem tudok-e ajánlani egy balett mestert. Nagyon fontos a bázis. Hála a jó Istennek nagyon színes a magyar táncélet, - nagyon sokan panaszkodnak, panaszkodunk - nagyon sokszínű, a kortárs táncélet is és a balett élet is. 26 A Magyar Állami Operaháznak, a Nemzeti Balettnek kötelessége a klasszikus balett hagyományait megőrizni. Ha egy múzeumban levennénk a Hattyúk tavát, a Diótörőt, vagy a Csipke Rózsikát, ahol sehol máshol a világon nem lehet látni, csak az Operaházban. Lehet látni, de új felfogásban. A Pécsi Balett más, és természetesen a Győri Balett is.

KÁ: Klasszikus belettről beszélünk, de Győri Balett, amikor megszületett, Markó Iván Béjartnál tanult, és Béjart4 a 20. század egyik nagy megújítója. Ugyanúgy, mint a zenében modern zene, modern tánc. Mi a jellegzetessége a Győri Balettnek? Van-e ilyen periódus, a Markó Iván Győri Balettje, és a Kiss János Balettje? Fel lehet ezt így osztani? KJ: Persze. 1979. november 2-án, halottak napján született, akkor volt az első bemutató. 1977ben mutatta be a Magyar Állami Operaház a Béjart estet. Mi akkor láttuk az Ivánt és a Béjart műveket. És az egy reveláció volt, ledöbbentünk, hogy Úr Isten, a klasszikus balett nyelvén ilyet is lehet csinálni. Értettem, hogy mit akar, itt a forradalom, az üzenet az volt, forradalmat kell csinálni. A Tűzmadár, a Sacre du printemps, megőrültünk. Hárman bementünk az öltözőjébe előadás után, és elkértük a balettcipőjét. Majd meghívtuk tánctörténet órára a Balett Intézetbe. Csináltunk egy koreográfusi stúdiót, ami tiltott dolog volt, nagyon nehezen, de próbálkoztunk újításokat bevezetni. Meghívtuk az Ivánt egy beszélgetésre. el is jött, és olyan nagy hatást gyakorolt, hogy megőrültünk. Mondtuk, ilyet szeretnénk táncolni. A másik, a Jóisten is velünk volt, meg a csillagok állása is abszolút helyén volt, az évfolyamtársunk édesapja győri volt. És nagyon erős volt a kohéziós összetartás az évfolyamunkban, a Lőrincz György volt mesterünk, az Operaháznak volt balett igazgatója, minden hónapban mentünk a lakására, könyveket, képzőművészeti könyveket, zenét hallgattunk. A másik, ami nagyon nagy szerencsém volt, nem azért vagyok néptáncilag beoltva, mert az első fellépésem 5 éves koromban kiskanász volt, hanem azért, mert a Rábay Lia tanított, ő volt az első mesterünk. A lényeg az, hogy Weiner Évának az édesapja mondta, hogy Győrben épül egy színház. Miért nem kérdezitek meg, hogy nem lehetne-e? KÁ: És így született meg a Győri Balett? A 80-as években a Győri Balett képviselte az avantgárdot. KJ: Azt a fajta szellemiséget, amit Béjarttól magába szívott az Iván, azt átültette. A balett szó, megkockáztatom, bizonyos rétegekben még mindig olyan averziókkal jár, mintha egy arisztokratikus műfajról beszélnénk, (közben kiszabadultunk a sportcsarnokokba), ami már nem igaz. Nagyon sok kritika ért bennünket, és nagyon fontosnak tartom a kritikát. 1979-től a mai napig, amire büszke vagyok, 36 éve vagyok a társulatnak a tagja, most már 25 éve vezetek az együttest. De én egyet nem akartam felszámolni, 79 - 91-ig az Iván repertoárja ment kizárólagosan, táncszínházi előadásokat csináltunk. Az embereket azért tudtuk magunkkal húzni, mert olyan társadalmi kérdéseket fogalmaztunk meg, Jézus, az ember fia, Bulgakov és a többiek, Kafka: Per ez mind a 80-as években.

4

Maurice Béjart (születési neve Maurice-Jean Berger, Marseille, 1927. január 1. – Lausanne, 2007. november 22.) francia balettművész, koreográfus, író, rendező és szövegíró. A klasszikus, kortárs, modern és a neoklasszikus stílust képviselte. A legkülönbözőbb nemzetiségű, kiváló táncosokkal dolgozott együtt. A férfi balett rehabilitálását tűzte ki célul. A művészektől megkövetelte az akadémikus tánc tökéletes tudását és a neoklasszikus irányzatok átvételét is. Előadásai egyesítették a zenét, a lírát, a színházat és a koreográfiát. Béjart alkotásait nagyban befolyásolták lelki szenvedései és az elmúlás, a halál gondolata. Stílusára jelentősen hatottak a világ táncai. Balettjeit klasszikus alapra építette fel, esztétikája pedig abban újított, hogy nem használt kosztümöket, és a színpadi dekoráció modern volt. 1994-től haláláig tagja volt a francia Szépművészeti Akadémiának (Académie des Beaux-Arts français).

27

KÁ: A 80-as években engedtek titeket ilyen témákhoz nyúlni? KJ: Az alakulásunkat Pozsgai Imrének köszönhetjük. 78-ban Szentendrén, Pozsgai Imre friss, ropogós kulturális miniszter, köszönti a főiskolás fesztivált. És mondja, szeretettel köszönti a zeneművészeti, a színművészeti, iparművészeti, képzőművészeti hallgatókat. Mi is itt vagyunk, a táncművészet. És ott Szentendrén szólítottuk meg, hogy mi szeretnénk valamit. Ez volt tavasszal, 78-ban, és akkor nem volt mobiltelefon, adjam meg a telefonszámom, ő erről beszélne velünk. Augusztusban felhívott, azt sem tudtam, hol van a Minisztérium, és 78-ban Krámer Gyurival 10 percet voltunk a Pozsgainál, és azt mondta, hogy támogatja. Így kezdődött. A táncművészek akkori főtitkára, nem mondok nevet, minden úgy nézett, ki hogy minden mehet. Akkor Pozsgai kért egy szakvéleményt a táncművészek szövetségének akkori főtitkárától, az volt leírva: Győrnek nincsenek tánchagyományai, egy elvetélt gondolat, hogy egy iparvárosban egy balett együttesnek létjogosultsága legyen, nincs szükség vidéken egy újabb balett együttesre, Markó Iván egy világhírű társulat szólistája, egy kitűnő táncos, életében még nem koreografált, és itt vannak fiatalok, akikről semmit nem tudunk, semmi nem adott, hogy ez életképes legyen. KÁ: Pécsen már létezett a balett, Pécs az kulturális városnak számított Győrhöz képest. 79-80tól 91-ig Markó Ivánon kívül más nem is koreografált? KJ: De. Marie Magan Bartók Kontrasztok, a Béjartnál táncolt, nagyon izgalmas volt, és sajnálom, hogy csak keveset játszottuk, és a második bemutatón Vámos Gyuri, amiben hárman táncoltunk, de rajtuk kívül más koreográfus nem volt. KÁ: Művészi szempontból hogy nézett ki a Győri balett? KJ: Ami a legnagyobb erénye volt, leírták rólunk, hogy Markó a kelet Béjart-ja, az a fajta eszmeiség, erős és hatásos volt a szuggesztivitása a daraboknak, erős volt a katarzis hatása. A pártfogónk Pozsgai volt, de színre lépett Aczél elvtárs, aki pécsi képviselő volt, és ő nem támogatta. Amikor mi aláírtuk titokban a szerződéseket, Cserhalmi Imre volt a Győri Kisfaludy Színház igazgatója, alá kellet írni a szerződést, mert neki garancia kellett arra, hogy mindenki oda fog szerződni. Király Melinda meg én kaptunk egy éves ösztöndíjat, akkor az volt a gyakorlat, hogy minden végzős évfolyamról kiküldtek két táncost Oroszországba. És mi ezt visszautasítottuk. Ebből hatalmas balhé lett. Iván kérte, hogy ki ne menjünk, mert akkor két táncossal kevesebb. KÁ: És mi történt Iván után? KJ: 91-ben Iván távozott az együttesből, amit soha senkinek nem nyilatkoztam, hogy mi történt, és miért hagyta ott Iván az Együttest. Akkor volt a rendszerváltás, és engem szavazott meg az együttest. Iván letiltotta az egész repertoárt. A Szabad Európa Rádió felhívott, mondjam el mi történt. Mi fogadalmat tettünk, a családi ügyeket nem teregetjük ki. És akkor nagyon nagy veszélybe kerültünk, a nulláról kellett kezdeni, ugyan úgy, mint 79-ben. 28 KÁ: Az egy törés volt 91-ben? KJ: Hatalmas törés. Ráadásul ott volt az iskola, a szülők jöttek, most mi lesz, új vezetés volt a városban. És akkor mi azt mondtuk, hogy elkezdjük és megpróbálunk talpon maradni. KÁ: Mennyire vett új irányt a Győri Balett? Mi változott?

KJ: Folytattuk azt a fajta tradíciót, ami arról szól, hogy a testünkön keresztül gondolatokat közvetítünk, nagyon sok próbálkozás volt, nagyon sok siker volt, a közönséget kóstolgattuk. Egy világhírű együttesről van szó, amit az ember 32 évesen megkap, és én nem voltam felkészülve erre, én szóló táncos voltam. Nemzetközi koreográfusokat hívtam és egy műhelyt próbáltam elindítani, hogy koreográfusokat neveljünk ki. Az volt a cél, hogy alkotók jelenjenek meg. Demcsák Ottó, aki alapító volt, Fodor Zoltán, aki nálunk dolgozott, a Frenák ott volt a tánckarban, Ladányi Andrea, aki partnerem volt. Legyünk őszinték, az Iván idejében eléggé el voltunk szigetelődve. Mi nem láttunk semmit, csak utaztunk, de nem láttunk semmit, még a magyar táncéletből sem. Hál Istennek dolgoztunk a Honvéddal, a Szarvassá vált fiúkban, az Izzó planétákban, nagyon erős kapocs volt, de hozzánk senki nem jöhetett Győrbe. Ki kellet nyitni a kapukat. Amit elértünk ez alatt a 36 évad alatt - a mester és a tanítvány, nekünk a nagyapánk a Béjart, az apánk Markó, most már csak mostoha, mert elhagyott bennünket. Beindítottam a Fiatalok a Fiatalokért programot, ami nagyon jól indult, visszahívtam Velekei Lászlót, elindítottunk az együttesen belül egy stúdiót. Az első opusza a Tóth Ilona emlékére 1956, amit kifejezetten középiskolásoknak játszottunk, utána jött a Forgószél, amit óvodástól felfelé. És most a Ne bánts! című előadás. KÁ: El lehet azt mondani, hogy nincsenek vegytiszta technikát, hogy az utóbbi 15-20 évben a balett integrálja a kortárs technikákat is? KJ: Abszolút. A néptáncot is. KÁ: Amikor integrálódnak ezek a technikák, ezek alkotó koreográfusfüggők, vagy a társulat képzése eleve olyan, hogy mindenféle kortárs technikákat birtokol? KJ: Nagyon kevés időnk van, de szánunk rá időt. Meghatározó a koreográfus. A szellemiségét az igazgató szabja meg, hogy kiket hívok meg. Olyanokat hívunk, akik azonosulni tudnak a hagyományainkkal. Egy az, hogy valami újdonság legyem. Nagyon fontos, hogy fejlődjenek a táncosaim. A másik a szellemiség, mindig azt mondom, a nézőt dobáljuk a hideg vízből a melegben. Minden társulat siker orientált, de új dolgokkal is próbálkozni kell. Bátornak kell lenni, amikor bemutattam a Bartók – Ligeti – Kurtág darabunkat, ne tudd meg mit kaptam. Ez a mi életünk, tudtam, hogy nem lesz egy Carmina Burana, vagy egy Szent Iván éji álom. De ezt fontosnak tartottam. KÁ: Milyen mértékben vagytok jelen a régióban és Magyarországon? KJ: Mi az arany háromszög része vagyunk, Győr, Pozsony és Bécs. Nagyon jó kapcsolataink vannak, iskolákat próbálunk generálni, hogy együttműködjenek. A régióban a soproni balett, ami megpróbál gyökeret verni. A másik az amatőr mozgalom, ami nagyon jelentős. A tánc egy nagyon egészséges műfaj, teljesen mindegy hogy néptáncról beszélek, több ezer gyerek táncol. 29 KÁ: Győrben van a Táncművészeti Fesztivál. Ez azt jelenti, Győr most már táncművészeti főváros. KJ: Most már megizmosodott a Fesztivál. KÁ: Miért pont Győrben lett ez a Fesztivál? KJ: Megmondom őszintén, borzasztóan irigyeltem a POSZTot, kell egy táncos POSZT, ahova befogadjuk az összes magyar táncművészt. KÁ: Ez egy fantasztikus dolog, eleve a magyar kultúra elég vízfejű, minden Budapesten történik, miért ne történjen vidéki nagyvárosokban is. KJ: Megerősödött. Ráadásul behívtam a határon túliakat is a Fesztiválba. Ezért elég komolyan

megkaptam a magamét, hogy politikai haszonszerzésért hívom őket meg a magyar társulatok rovására. Most már dörömbölnek külföldi társulatok is, fel szeretnének lépni.

4. Kolozsvári Magyar Opera Balettkara A Kolozsvári Opera Magyar Balettkara 1948-ban jött létre, 25 táncművész részvételével. Az évek során a balettkar olyan neves koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Nicolae Iacobescu, Oleg Danovski, Taub Gabriella, Szaboray Zoltán és Harangozó Gyula. Ekkor kerültek színre a Vörös pipacs, A bahcsiszeráji szökőkút, a Seherezádé és a Keszkenő című balettelőadások. Az 1990-es rendszerváltás után, Valkay Ferenc koreográfus vezetése alatt számos fiatal táncművész szegődött a társulathoz. Új darabok kerültek a repertoárba: Andante-allegro, Valahol, valamikor, A csodálatos mandarin, El Amor, amelyek a neoklasszikus és a modern technikákat tükrözték. A Balett együttes 2000 óta fiatal koreográfusokkal kezdett dolgozni, Jakab Melindával, Németi Sándorral, Kozma Attilával. Az új hangvételű darabok mellett, a klasszikus repertoár darabjai közül a Hamupipőke, a Diótörő, a Giselle ma is műsoron vannak. A Balett együttes szerbes részét alkotja a Kolozsvári Magyar Opera társulatának, jelentős szerepük van az operák és operettek közjátékaiban. Az együttes munkáját 2009 óta Rusu P. Gabriella táncművész, balettmester irányítja. Megjegyzés: E-mailen elküldtem a Kolozsvári Magyar Operának is a kérdéseimet, de nem kaptam semmi választ.

30

B/ Néptánc 1. Magyar Állami Népi Együttes A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetői és fontosabb műsorai Rábai Miklós

Kisbojtár 1956 Koreográfia: Rábai Miklós Zene: Gulyás László Jelmez: Mallász Gitta Írta: Varjas Rezső Ecseri lakodalmas 1961 Koreográfia: Rábai Miklós Zene: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Maros Rudolf Jelmez: Mallász Gitta 13 Táncminiatűr 1964 Koreográfia: Rábai Miklós Zene: Kocsár Miklós, Szokolay Sándor, Vuicsics Tihamér Jelmez: Péter Ágnes

Létai Dezső Magyar Századok 1968 Koreográfia: Létai Dezső Zene: Pászti Miklós, Gulyás László, Daróci Bárdos Tamás Jelmez: Kascsák Margit Életfa 1979 Koreográfia: Létai Dezső Zene: Pászti Miklós, Daróci Bárdos Tamás Szcenika: Várady Gyula

Tímár Sándor Lakodalmas 1982 Koreográfia: Tímár Sándor, Zsuráfszki Zoltán Zene: Daróci Bárdos Tamás, Berki Laszló, Virágvölgyi Márta, Sebő Ferenc Karikára legények 1990 Koreográfia: Tímár Sándor, Zene: Daróci Bárdos Tamás, Berki László, Jelmez: Kascsák Margit

31 Elindultam szép hazámból 1992 Koreográfia: Tímár Sándor, Zene: Daróci Bárdos Tamás, Berki László, Jelmez: Kascsák Margit

Sebő Ferenc

Táncos Magyarok 2000 Koreográfia: Juhász Zsolt, Mihályi Gábor, Varga Zoltán Zene: Sebő Ferenc Jelmez: Lőrincz Beáta Látváy: Érchegyi László Naplegenda 2000 Koreográfia: Mihályi Gábor, Végső Miklós, Németh Ildikó Zene: Nikola Parov Jelmez: Imrik Zsuzsa Látváy: Barcsik Géza Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor Pannon freskó 2005 Koreográfia: Horváth Csaba, Juházs Zsolt, Mihályi Gábor, Zene: Sebő Ferenc Jelmez:Túri Erzsébet Látváy: Kovács Gerzson Péter Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

Mihályi Gábor Bartók trilógia II. Labirintus 2008 Látváy: Kovács Gerzson Péter Koreográfia: Kovács Gerzson Péter, Mihályi Gábor, Zene: Sáry László Jelmez: Szűcs Edit Rendező: Kovács Gerzson Péter Édeskeserű 2009 Koreográfia: Mihályi Gábor, Orza Calin Zene: Kelemen László Jelmez: Furik Rita Látváy: Kovács Gerzson Péter Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

32 Álomidő 2010 Látváy: Kovács Gerzson Péter Koreográfia: Gera Anita, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor, Orza Calin Zene: Nikola Parov Jelmez: Szűcs Edit Látváy: Kovács Gerzson Péter

Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor Hajnali Hold 2012 Koreográfia: Gera Anita, Mihályi Gábor, Orza Calin Zene: Pál István Szalonna Jelmez: Furik Rita Dramaturg: Prezsmer Boglárka Látváy: Kovács Gerzson Péter Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor Szarvasének 2013 Koreográfia: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor, Orza Calin Zene: Kelemen László Jelmez: Furik Rita Látváy: Kovács Gerzson Péter Dramaturg: Prezsmer Boglárka Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor Megidézett Kárpátalja 2014 Koreográfia: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor, Kökény Richard Zene: Pál István Szalonna Jelmez: Furik Rita Dísz!et: Molnár Zsuzsa Háttér animáció: Soós Andrea Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője (2015. november 17.) KÁ: A 20. század magyar táncművészetében mi tekinthető magyar hagyománynak? Információként mondom, mivel a balettművészeket is megkérdeztem, mindenki a magyar néptáncot nevezte meg, mint hagyományt. Szerinted, mi tekinthető a színpadi táncművészetben magyar hagyománynak? MG: Fiatal művészetről van szó. Nehéz pontosan megfogalmazni, hogy mire is nyúlhattak vissza az elődeink, mi is lehetett a példa. Akármennyire is színpadi néptáncról beszélünk, vélhetően a tradíció volt, ami a legerősebben motiválhatott mindenkit. Az örömmel hallom, 33 hogy a balettosok a néptáncra, mint hagyományra hivatkoznak. Vélhetően a Harangozó Gyulának, ha a korai művészetét figyeljük, akkor vélhetően ő is a néptáncból indult ki. Én azt el tudom képzelni, hogy valamiképpen azért a balett vagy a színpadi korábbi táncműfajok hatással lehettek a színpadi néptáncra, hiszen ugyanúgy színpadként és színházként próbálták megvalósítani a saját elképzeléseiket. Miközben, amennyire az én tánctörténeti ismereteim engedik, elég gyorsan szuverén műfajként próbálta önmagát meghatározni. Ha valamiféle

hatások érhették, és ez nem lebecsülendő, ez pedig éppen a politikai helyzetből adódóan, hiszen a második világháború utáni időszakról beszélünk, 1948-ban alakult az első együttest, a Honvéd. Ahol látva mind az együttesek struktúráját, mind a művészeti irányvonalat, a Mojszejev együttes nagy hatással volt a színpadi néptáncra. Miközben visszaemlékezésekből én úgy olvasom ki, hogy azért próbáltak arról is leszakadni, és mindazokat, a Mojszejev irányából jövő, mintaként szolgáló klisék közül csak a legszükségesebbeket elfogadni, és önállóan megjeleníteni. KÁ: Azt kérdezném erről a korról, köztudott, hogy a 45 után egész kelet-közép Európa szovjet befolyás alá került, és azt a mintát, amit hármas egységnek nevezünk, mindenütt átvették, Lengyelországtól Csehszlovákiáig, Romániától Bulgáriáig. Novák Tata mondta, hogy mi nem vettük át a mojszejevizmust. Ezt nem hiszem, hogy ennyire egyszerű volt, hiszen az 50-es, 60as, 70-es években, a táncházmozgalom elindulásáig, az emlékeim mégis csak azok, hogy erősen a Mojszejev hatása alatt történtek a dolgok. MG: Én is így látom, kár most a múltat a jelenből megszépíteni. Ez így volt. Biztosan voltak politikai kényszerek is, illetve lássuk be, a magyar tánctudomány hol volt a jelenünkhöz képest. Abból a kevés lehetőségből próbáltak önálló és szuverén művészetet létrehozni, de azt azért valóban meg kell jegyezni, és ebben a Tatának igaza van, hogy próbáltak nagyon korán leszakadni és ennek talán a legemblematikusabb példája Molnár István tevékenysége. Ó, aki Franciaországból azt az expresszionista táncművészetet hozta, nála, azoknál a koreográfiáknál, lásd Marosszéki, Bartók Este a székelyeknél és hasonlóknál, azért semmiféle mojszejevi hatás nem mutatható ki. Azt gondolom, hogy a drága mester, Rábai Miklós kicsit nehezebben vált meg ettől az irányzattól. KÁ: A 60-as, 70-es évek még nem hozták meg ezt a váltást. Nagyon fontos nekünk, magyaroknak, Martin György nevével fémjelzett tudományos kutatás. Szerinted milyen hatással voltak a kutatási eredmények a színpadi néptáncra? MG: Elementáris erővel hatottak. Ha megengeded, a 70-as évekre visszatérve egy pillanatra, azért annyira módosítanám a gondolataidat, hogy Szigeti,5 Györgyfalvay,6 Tímár is még, megjegyzem, a Tímár korai irányzatai nem ugyanazok, mint a táncházmozgalom utániak, és Kricskovics, ők egy teljesen új színpadi néptáncművészetet hoztak létre. Gyakorlatilag ők egy kortárs művészetet hoztak be Magyarországra, illetve teremtettek meg természetes módon, hiszen azok a nyugat európai táncirányzatok dekadens műfajként voltak jelen Magyarországon. Volt ott egy nagy váltás, és aztán elérkezünk a 70-es évekhez, és visszakötök az előző gondolathoz, Martin eredményei elementáris erővel hatottak. Olyan gyorsan túllépett a táncház azon a közművelődési, szórakozási formán, miközben az megmaradt. De éppen Tímár és Martin révén, mint az erózió jelent meg a színpadi néptáncművészetben, és az a humanista, ember centrikus, a kreativitásra ható, mellette magyarságtudatot erősítő, a néptáncot mindenféle maníroktól mentesen megismerni

5

Szigeti Károly (Pécs, 1930. jún. 29.–Bp., 1986. máj. 20.): koreográfus, rendező. Magyar Színházművészeti Lexikon Györgyfalvay Katalin (Budapest, 1937. január 12. – 2012. március 19.) Erkel Ferenc-díjas magyar táncművész, néptánc-koreográfus, pedagógus. 6

34

szándékozó és azt színpadi művészetként demonstráló irányzat lett. 4-5 év alatt mindenféle ellenállás és berzenkedés ellenére, átütő erővel jelent meg. Ennek a hatása felbecsülhetetlen. KÁ: Táncos paraméterekkel a táncház módszernek hogyan fogalmaznád meg a lényegét? Mi a különbség a két korszak között? MG: Az első korszakban, sok esetben igaz az a mondás, amit Györgyfalvay Katalin4 mond: nem a tánc érdekli, hanem ami arról eszébe jut, a táncházmozgalom korai időszakában maga a tánc érdekelt mindenkit. Azt hiszem ez a leglényegesebb, megismerni a legapróbb részletekig ezt a paraszti táncos-zenei hagyományt. Ennek egy olyan unikális összegzését létrehozni, amelyik nem kíván más mozgásművészetek beleemelését, hanem elégséges az a paraszti mozgás esztétika, sőt, kifejezetten jó. És ennek a tanítási folyamata a másik nagyon fontos része, amikor a koreográfus nem sorozatokat állít be, és azokat tanítja be a táncosoknak, hanem megismerve és tudva a tánc organikus és természetes működési rendjét, ami improvizációra épül, kis elemek, figura csoportok betanítását, és ezt a rendszert azonnal alkalmazza a legkisebb gyerekektől a felnőttekig. Rögtön kreativitást vár el a táncostól, hogy ő maga ismerje is meg a tanár segítségével a tánc szerkezetét és rendjét, és azt rögtön formálja a maga képére. Ez a nagyon korai aktív táncosi jelenlét szépen kifejlődik, akkor ez a koreográfiában is megjelenik, ahol a sablonos, egyöntetűség háttérbe kerül, hiszen a táncnak a lényege többek között az egyéni karakterek megjelenítése és felmutatása. KÁ: Mi táncosok, anyanyelvként, táncos anyanyelvék szoktuk ezt aposztrofálni. Nem tudom, ez mennyire helyes, de biztos, hogy nyelvi analógiát lehet használni, az azelőtti korszakban kiagyalt sorozatok szerint építkeztek és nem vették figyelembe a tánc természetes szerkesztését. Még ez a módszer az eredeti anyagot nemcsak leutánozta, hanem a kutatási eredmények alapján felfedezte azokat a szerkezeti sajátosságokat, mint egy nyelvben, hogy lehet ebből úgy építkezni, hogy hasonlítson, vagy nagyon közel álljon az eredetihez. MG: Igen, nagyon fontos, amit említettél, a tánc, mint nyelv. Én is előszeretettel gondolom, hogy így van. Túlléptünk a 70-es évek táncházmozgalmán, ahol az elsőrendű szempont minél inkább megismerni az addig hiányos puzzlet, alakuljon ki a néptáncművészet teljes táncos és zenei ismerete, és ilyen típusú, szvitszerű koreográfiák készültek. Bizonyos szokások, az emberi élet sorsfordító pillanatai, lakodalom és keresztelő és hasonlókon kívül nem igazán próbáltak többet kifejezni, miközben ezt nem hibaként mondom. Az anyag első megismerése az vélhetően elég örömérzést okozott ahhoz, hogy ne próbáljunk rögtön bonyolultabb összefüggéseket keresni a világban. De aztán eljutottunk a 90-es évek elejére, ahol már erre, a tradicionális, a táncházmozgalom által generált új folklór esztétikára a koreográfusok nyelvként használva ezt az anyagot, szintén az esetek döntő többségében nem hívva segítségül más kortárs mozgásvilágokat, kiderült, kiderül, hogy nyelvként sokkal bonyolultabb és idézőjelben az egész világot leíró művészetként is alkalmazható. 35 KÁ: Próbáljuk meg összefoglalni, a jelenben mivel tudnád jellemezni a mai Magyar Állami Népi Együttest? MG: Azt gondolom, hogy a Magyar Állami Népi Együttes támaszkodva az elődök hagyományaira, legyen az a színpadi néptáncművészet vagy a táncházmozgalom eredményei,

egy olyan sajátos és egyedi, a mai világra reflektáló művészetet tud létrehozni. Úgy emeli át ezt az 1000 éves kultúrát a jelenbe, hogy ez az új kultúra találkozik az esetek döntő többségében a mindenkori nézők igényeivel. Sőt, és ez is lényeges, próbálja a nézői igényeket változtatni, alakítani, bizonyos esetekben ki is tör ebből a helyzetből, és új irányokat próbál megszabni. Egy kritikus írta egy műsorunk kapcsán az Állami Együttesről: „A hajó kész, a vitorlák dagadnak, távolodjunk el a parttól, de csak annyira, hogy a parton maradók szemmel tudjanak tartani bennünket.” Szépen írja le azt a szándékomat, miközben nem szakadhatunk le a közönségtől, és nem lehet a Magyar Állami Népi Együttes a magyar színpadi néptánc legavantgárdabb művészeti közössége, de éppen a státuszából adódóan szükségszerűen újabb és újabb utakat kell járnia. Én azt gondolom, hogy ezt tesszük. Nem egy műfajban határozzuk meg magunkat, hanem igyekszünk különböző műfajokat kialakítani, és azokat a műfajokat amennyire lehet, kristálytisztán tartani. Vannak a hagyományt reflektorfénybe állító előadásaink, mint az Örök Kalotaszeg, Édes keserű, Kincses felvidék, Megidézett Kárpátalja. Vannak szándékosan populárisabb és a világzenei irányzatokra reflektáló műsorok, mint a Naplegenda és a Pannon freskó. És készült igen erős kortárs jegyeket mutató előadás, ilyen a Labirintus, ez azért fontos, mert tágítja a közönségünket. Ha nem volna közönségünk, nem is léteznénk. Úgy gondolom, ez a több lábon állás nagyon megtágította a nézőközönségünket, és ami a legfontosabb, még a tradicionálisabb előadásainknak a nagyon erős színháziasítása, az pedig illik abba az általános művészeti irányzatba, ami más művészeti ágakban is jellemző, nyitni, befogadni a közönség még impulzívabban, még megélhetőbben találkozhasson ezzel a hagyományos kultúrával. Ez már nagyon távolodik tőlünk, egy évtizedek óta nagyvárosban élő család számára a mi hagyományaink nagyon távoliak. Meg kell találnunk azokat a formákat, hogy be tudják fogadni ebben az elképesztő információ áradattal bíró világban, és hogy utat találjon a jó, a magasztos és a felemelő a hagyomány felé. KÁ: Mennyire van jelen a magyar kultúrában a Magyar Állami Népi Együttes, elsősorban Budapesten és Magyarországon? MG: Biztosan lehetne jobban jelen. Én azt gondolom, hogy egy elég nagy terhet cipelünk magunkkal. Miközben óvatosan bírálom az elődeimet, volt egy olyan időszak, amikor kevesebb energiát fordítottak arra, hogy az Állami Népi Együttes neve úgy csengjen, mint ahogyan a régi korokban. Nem akarok most politizálni, de voltak a közelebbi vagy távolabbi múltunkban olyan kormányok, amik számára a hagyományos kultúra mondjuk azt, hogy nem az első számú fontossággal bírt. Én úgy látom, most egy fejlődő és növekvő pályán van az Állami Együttes. Bérleteink vannak, időseknek, gyerekeknek, kiskölykök százával járnak hozzánk, ahol megismerkedhetnek a hagyománnyal, rendszeresen fellépünk Budapest nagy játszó helyein, vidéken is turnézunk, és hál’ Istennek külföldre is megyünk. 36 Az előadások döntő része itt van a Hagyományok Házában, hiszen itt van egy kiváló színház terem, amelyik nemcsak az Állami Népi Együttes befogadására alkalmas, hanem akár határon túli együtteseket, és a műfajhoz közel álló magyarországi együtteseket, legyen az tánc vagy zene. De fellépünk a MÜPÁ-ban a Nemzeti Táncszínházban rendszeresen, és a vidéki nagyvárosokban, Soprontól Nyíregyházáig, Debrecentől Pécsig. Ott vagyunk a nagy

fesztiválokon, de kis falvakban is, nem szükségszerű nekünk a csak a nagyszínház vagy a kiváló művelődés központ, hanem kisebb vidéki helyszínek is benne vannak. 140-150 előadás, amit egy évben teljesítünk. KÁ: Mennyire vagytok jelen a Kárpát medencében? MG: Azt hiszem intenzíven. Éppen ebben az évben a Kolozsvári Magyar Napokat nyitottuk meg, és ennek az évnek a májusában, 8 előadásból állót erdélyi turnét csináltunk. Az anyagiak függvényében szinte minden évben megyünk határon túlra, ez hol, Erdély, hol Felvidék, hol Kárpátalja. Nagyon fontosnak érezzük a határon túli diaszpórában élő magyarságnál a megjelenésünket. KÁ: Az Államiról köztudott, hogy voltak, a múltban és a jelenben is, nagy amerikai turnék. Mennyire ismert az Állami Népi Együttes Európában és a nagyvilágban? MG: Nagyon meghatározóak az amerikai turnék. Innen nézve Amerikába eljutni az nagyon kevés magyar művészeti együttesnek sikerül. Ez még a Tímár időszakban indult, és az én korszakomban is már kettő ilyen turnét csináltunk meg. Annak ellenére, hogy nagy az együttes KÁ: Mit jelent ez a nagy? MG: 40 táncos, 20 pár, 12 zenész, és a műszak, ha teljes apparátussal mozgunk inkább közelit a hatvanhoz, mint a negyvenhez. Miközben ritka az, hogy ilyen sokan tudunk menni. Voltak nehezebb időszakaink is, talán nem volt olyan intenzív a menedzsment, mint aminek egy ilyen együttes esetében szükséges lenne, illetve a rendszerváltás után amint tapasztaltuk, a világot elárasztották a kelet európai táncegyüttesek, akik az Állami Együttes gázsijának a töredékéért is elmentek, tehát beszűkült nagyon a piac. Aztán egy idő után rájöttek a nyugat európai, távol keleti vagy amerikai menedzserek, ha magyar együttest akarnak látni, akkor magyar együttest kell hívni, hiába hívnak ukrán, kazakot stb., és ez most visszaállt. Sokszor előfordul, hogy piaci alapon is utazik az Állami. KÁ: Milyen a táncosok képzettsége? MG: Az volt az általános eddig, hogy egyrészt jöttek a Táncművészeti Főiskoláról, a három magyarországi szakközépiskolából, Békéscsaba, Nyíregyháza és Fót, és jöttek a kiváló amatőr együttesekből. Most ez néhány évvel ezelőtt az előadó-művészeti törvény elfogadásával megváltozott, amiatt, hogy a nemzeti kiemelt státuszban lévő intézményeknek egyik fontos kritériuma, hogy abban is maradhassanak, hogy a művészeinek a 80 százaléka szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezzen. Most már én két éve csak olyan táncosokat veszek fel, akiknek van szakirányú felsőfokú végzettsége, vagy jár a Táncművészeti Főiskolára, illetve most indult egy speciális osztály, a három hivatásos és azokat a táncosokat írattuk be, akiknek nem volt ilyen végzettségük, hogy legyen meg a diplomájuk. KÁ: Hogy néz ki a napi munka? 37 MG: Háromféle tréning van, hacsak nem valamiféle speciális feladatra készülünk. Van balett, Molnár technika, amit Hargitai Luci (Hargitai Zsuzsa, Molnár István volt táncosa) csinál kiválóan, és van különleges erősítő tréning, külön fiúknak, külön lányoknak. Ez az alap. Ha valami olyan speciális dologra készülünk, akkor hívunk még külön tanárokat. Éppen most Farkas Zoltán Batyu készül egy előadására, és ahhoz Bakó Tamás jár különleges, speciális

tréninget tartani. Általában reggel 9-kor van kezdés, mindig egy órás tréning és aztán kettőig, ez az általános. Ami ritkás, hiszen 12, 13 előadást tartunk repertoáron, mindig szükséges a felújítás, tehát a próbák döntő része a délutánba csúszik. Illetve amikor premierre készülünk ez akár délután 5 óráig is eltart. KÁ: Milyen problémái vannak 2015-ben a táncművészetnek? MG: Én a legnagyobb problémát, ami vonatkozik az én együttesemre is, én a nyugdíjkérdést látom. Azok a biztosnak tűnő táncos egzisztenciák néhány évvel ezelőtt bizonytalanokká váltak, amikor csak 4 együttes számára adatik meg a korengedményes nyugdíj, ez nagyon fájdalmas. Ezzel valamit tenni kell. Ez a négy a Nemzeti Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett. Nem is a Klasszikus balett volt a lényeg, mert a Szegedi Kortárs Balettnek mi köze van a klasszikus baletthez? A másik problémának a hektikus támogatási rendszert látom, talán az Állami Népi Együttes és a nagyobb intézmények esetében ez kevésbé érvényesül, de a táncművészet más területén ez elég komoly problémát okoz, valahogyan ezt egy kiszámíthatóbb és biztosabb alapokra kellene helyezni. KÁ: Amikor támogatásról beszélsz, ezt a költségvetésre érted? MG: A költségvetésre értem, kevésbé az állami vagy önkormányzati intézményekre, mondjuk, a független vagy a pályázati pénzekből élő együttesek esetében, zárolások, késői pályázati kiírások, késői kifizetések, nem tud megnyugodni a szakma, miközben vélhetően több pénzre is volna szükség, de ha ez a kevesebb pénz is kiszámíthatóbb módon kerülne, akkor nyugodtabb alkotói munkát tudnának végezni. KÁ: A táncnak vannak társművészetei, a zene és a színház. A Színház és a zenéhez képest hol látod a magyar táncművészet helyét? MG: Nincsen olyan erős lobby ereje, ami vélhetően adódik a fiatalságából, mind a kettőhöz képest kisebb létszámából, miközben jóval túlmutat a táncművészet csak a táncon. KÁ: Elviekben lehetnénk táncos nemzet? MG: Abszolút. Én ebben biztos vagyok. Azt nem tudom, hogy a balettben különleges vagyunke, nem tudom, hogy a kortársban különleges vagyunk-e, de hogy a színpadi néptáncban nincs a világon még egy olyan nemzet, amelyik ilyen sokszínű, gazdag, ennyire a jelen világra reflektálni képes, és a hagyományt bemutatni képes művészet lenne. Nézzünk szét a világban, Délkelet Ázsiától Kelet Európáig, a revü az, ami a néptáncot ma is jellemzi. Nyugat Európában gyakorlatilag a közművelődés szintjén működik valamennyire, nincsenek hivatásos együttesek, talán Spanyolország az egyetlen ahol, Antonio Gades jóvoltából a spanyol tánc bekerült a világ köztudatába, mint valamiféle kortárs tánc. Igen, Magyarországot egy kis ország PR erősítéssel, egy kis anyagi megtámogatással, akár táncos nemzetként is le lehetne írni. 38 Tímár Böske, néptáncművész, táncpedagógus, (2015. november 10.) KÁ: Mi tekinthető Magyarországon magyar hagyománynak, úgy, mint a zenében Bartók, Kodály, a színpadi néptáncművészetben mi a magyar hagyomány? TB: Mindig voltak a korszakot meghatározó koreográfusok. Én az Állami Népi Együttesről tudok beszélni, de azért pontosan tudjuk, mi történt a Honvéd Együttesben, a Duna

Művészegyüttesben. Az én időmben, 1981-től 1996-ig, 15 év, mindenképpen az Állami Népi Együttes volt az ország legreprezentatívabb együttese akkoriban. Az arculatát megteremtette Rábai Miklós, egyszer. Tímár Sándornak azért kellet odakerülnie, ez már törvényszerű volt történelmileg Rábai Miklós halála után, volt egy rövid időszak, amikor Létai Dezső 7 vezette, mert akkor már annyi változás történt az országban, hogy muszáj volt az Állami Népi Együttes arculatát is megújítani. Tulajdonképpen (a Sanyi) a Sándor korszakát egy mondatban meg lehet határozni, arculatváltást kellett létrehozni. Mert az amatőr mozgalomban az új szemléletmód és a táncházmozgalom nem hagyhatta az Állami Népi Együttest érintetlenül, ezek már akkora eredmények voltak. Az a 15-16 év ennek a jegyében telt. Ilyen szempontból, mint hagyomány, mert minden hivatásos együttesnek a vezetője megpróbál valami másvalami, eltérőt kialakítani a másiktól. És ez persze nemcsak a hivatásosokra vonatkozik. És ebben a tökevésben, én úgy veszem észre, hogy sokszor elvész a hagyomány. Ebben a törekvésben, hogy én mást akarok, újítani akarok, én ugyan a mesteremtől tanultam, szerintem ezekkel nagyon csínján kell bánni, mert maga a magyar néptánchagyomány egy olyan kincs, ami igazából nem nagyon szorul, sőt szerintem egyáltalán nem szorul arra, hogy különböző eszközöket, akciókat belevessünk, mert önmagában is megállja a helyét, ha valaki elég tehetséges, és eléggé ismeri magát a tánc- és a zenei hagyományt. És nagyon kevés olyan van, mint Bartók Béla a zenében, aki úgy nyúlt hozzá, hogy világszínvonalra vitte és mégsem sérült a dolog semmit. Én Tímár Sándort, minden elfogultság nélkül, ilyen koreográfusnak tartom. Aki mindig úgy nyúl hozzá a nemzeti hagyományunkhoz, hogy azt mindig egy magasabb és egyre magasabb szintre emeli, de mindig megtartja minden egyes karakterét, ami szerintünk sérthetetlen, és amitől olyan amilyen. Ilyen szempontból, mint hagyománytisztelő és a népi kultúrát nagyon nagyra becsülő, önmagában is értéket képviselő koreográfusnak ebben a pillanatban én csak Tímár Sándort látom, hogy ilyen. (nem tudom, hogy ezzel egyetértesz-e) KÁ: Nevezhetjük-e ezt magyar iskolának, ami a kutatási eredményekre, a Martin eredményeire és a táncházmozgalomra épült, és amit Tímár kifejlesztet? TB: A Martin – Tímár páros az elengedhetetlen volt, mert Tinka (Martin György), bár nagyon jó táncos volt, de ő a kutatásnak szentelte az életét, és amit ő feltárt, azt Sanyi a gyakorlatban tudta megvalósítani, fantasztikusan. Ők egymást erősítették, illetve Sanyi Tinka nélkül semmit nem ért volna, de viszont a Tinka meg hiába kutat, ha nincs, aki a gyakorlatban megvalósítsa. Tehát ez egy abszolút közös páros eredménye. És ebben a korszakban, igen, iskolának is lehet tekinteni, mert három szálon futott a dolog az Állami Népi Együttes előtt, az Állami Balett Intézet, a Bartók Béla Táncegyüttes, és a táncházmozgalom. A Balett Intézet és a Bartók együttesnek az új korszaka, az teljesen egybeesett, ezt már, mint szemtanú mondhatom, mert én 1970-ben kerültem a Bartók együttesbe, a Balett Intézetben 1971-ben indult az első generáció osztálya, Zsuráfszky Zoltán és Farkas Zoltán Batyu, és mi együtt nőttünk fel, a Bartókosok és ők. Mart annyira nagy hatással volt rájuk akkor a „mesti”, hogy az iskola után jöttek a Bartók együttes próbájára, minden áldott alkalommal. És csak azért nem lehettek ott az első táncházban, 1972-ben, mert a kollégiumban valamiért, büntetésből nem engedték el őket. 7

Létai Dezső (1931–1987), Erkel-díjas koreográfus. 1957-ben a Honvéd Táncegyüttesből került a Magyar Állami Népi Együtteshez. Táncos, koreográfus, majd Rábai Miklós halála után 1981-ig az együttes művészeti vezetője volt.

39

Különben ott lettek volna, az egész Balett Intézeti osztály. A Sanyinak akkor három szálon futott a tevékenysége, ez teljesen összekapcsolódott, hát persze, hogy ez egy iskola volt. És akkor nézzük a zenei részét, Halmos Béla, Sebő Ferenc szintén 1971-ben került Tinka által a Bartók együtteshez. Így alakult át a zene, mert amikor én odakerültem még zongorára is gyakoroltunk, meg kamarazenekarral. Nem cigányzenekar volt a Bartók együttesben, hanem klasszikus zenészekből összeválogatott kamarazenekar. És ezt Tímár Sándor leváltotta, ahogy Tinka behozta Sebő, Halmost, és akkor zeneileg is megújult. A Bartók együttesi műhely egy zeneiskolát is teremtett, mert a legnagyobb zenészek, akik most ikonok, mind onnan indultak, ott zenéltek nekünk a próbán. KÁ: A táncházmozgalom, a táncházi módszer felkerült az UNESCO listájára. TB: Igen. Ami egyértelműen a Sanyinak a módszere, ez teljesen nyilvánvaló, mert ha neki nincs módszere, akkor táncházban sose lehetett volna tanítani. KÁ: Szeretném megkérdezni, mivel tudnád jellemezni a Tímár koreográfiáit? TB: A Sanyinál, ha párhuzamot lehetne vonni, akkor a balettben is azt szerettem a legjobban, én Balanchine-t8 szerettem a legjobban - imádom a klasszikus balettet függetlenül attól, hogy én néptáncos vagyok – a Táncművészeti Főiskolán szimfonikus balettnek neveztük Balanchine koreográfiáit, Kaán Zsuzsa így tanította nekünk. Amikor a zene és a tánc kapcsolata a lényeg, és azon keresztül fejez ki a közönség számára érzelmeket, és pontosan tudod, hogy az a koreográfus mit akar kifejezni, és nem kell hozzá szövegkönyv, nem kell hozzá díszlet, semmi segédeszköz. Szerintem a Sanyinak a néptáncban ugyanez a megközelítése. Sanyi úgy gondolta, és úgy gondolja ma is, hogy a magyar néptánc, mint fantasztikus és sörök érték, mert 100 vagy 500 év múlva is ugyanaz lesz, természetesen most is hallgatok Mozartot, a másik kedvencem, függetlenül attól, hogy 300 éve alkotott. Tehát a zsenik, az igazi tehetségek, amit alkotnak, azok örökérvényűek. De azt csak tehetségek tudják csinálni. Aki csak próbálkozik, én ezeket inkább úgy hívom, hogy szakmunkás. Erre születni kell, ilyet nem lehet megtanulni egy főiskolán, hogy milyen koreográfus legyél, milyen táncművész legyél. Ott megtanítják neked az alapokat, meg azt, hogy merre van előre, de a többi, vagy ezzel a zseniális tehetséggel születik valaki, vagy pedig nem, és akkor úgyis mindegy. Az ő szemlélete, amivel maximálisan tudok azonosulni, hogy nem szabad ezt a kincset és ezt a nagyon gazdag és rendkívül értékes anyagot semmiféle olyan dologgal megzavarni vagy beavatkozni, ami árt neki. Ami nem felemeli, hanem esetleg ledegradálja, vagy nem tesz jót neki vagy felesleges. Gondolok arra, hogy táncszínház, mindenféle eseményeket, most Zsuráfszky Zoltán csinált egy Benyovszky Móric táncjátékot. Nem láttam, nem is akarok ítélkezni, de nem is fogom megnézni, mert én a Benyovszky Móricról másképp szeretnék információkat szerezni. Mindennek megvan a maga kifejezési eszköze, és szerintem a tánc önmagában egy kifejezési eszköz. Teljesen mindegy, hogy most koreográfiába van-e foglalva, nekem a széki bácsi eltáncolta a lassút, már attól elsírtam magam, pedig meg sem szólalt. Csak olyan szépen táncolt ott a domboldalon, a széki templom aljában, hogy teljesen megható volt, olyan lelki élményt okozott nekem. Persze vannak színpadi művek is, amelyek lelki élményt okoznak, meg festmények, meg regények, és 8

George Balanchine, 1983. április 30-án halt a grúz származású orosz-amerikai táncos, koreográfus, az Amerikai Balett Iskola alapítója és vezetője, a modern balett megújítója, aki magát "Terpszikhoré, a tánc múzsájának helytartójaként" aposztrofálta.

40

a magyar néptánc akkor igazán gyönyörű, hogyha valaki nagyon nagy hozzáértéssel nyúl hozzá, és Sanyi biztos, hogy ilyen. KÁ: El is értünk a jelenhez, mert úgy látom, a néptáncban mintha két irányzat, vagy két felfogás működne a jelenben. Az egyiket, nevezhetnénk tiszta néptáncnak, hogy csak a néptáncból építkezzen, csak a néptáncból készüljön koreográfia. Azt látom, a mai korban mintha ez szinte csak az amatőr együtteseknél marad meg. A másik, a táncszínház vagy táncjáték. Van egy ilyen vita is, lehet-e a néptáncot idegen, kortárs technikákkal keverni? Én azt a szándékot is látom, a mai hivatásos együtteseknél, hogy úgynevezett kortárs technikák is bekerülnek a néptánc közé, szerinted ez működik-e? TB: Úgy látom, hogy a közönség számára nem. Mert azért kitekintünk, a múlt héten pont az Állami Népi Együttessel szerepeltünk, a „Mester és tanítványa” sorozatban. Az első félidő mi voltunk (Csillagszeműek), a második félidő a Batyu (Farkas Zoltán) Állami Népi együttesi kompozícióval, de a közönségre gyakorolt hatása nem volt olyan átütő és eufórikus, igazán nem akarok túlozni, mint például a mi műsorunk. Én megszoktam egyfajta forró fogadtatást a műsorainkon, ami érzelmeket vált a nézőből, lelkesedét. Nagyon fontos, hogy téged érzelmileg megragadjon, amit látsz, különben nem nevezhetjük művészetnek. Az hogy technikailag bravúros, hogy fantasztikusan kigyakorolt az egész műsor, hogy hibátlan a tánc motívumkincse, csak a lényeg hiányzik belőle, hogy a táncos úgy érezze át, hogy ő teljesen tud vele azonosulni. Ezt nem szoktuk észrevenni. Egy hivatásos táncosnak mindent meg kell csinálni, nem mondhatja azt, hogy nekem ez nem tetszik, viszont az előadásmódon már nagyon látszik az, hogy ő tényleg szívvel-lélekkel azonosulni tud azzal, amit csinál vagy nem. Gyakran tapasztaljuk, hogy nem. Valamilyen oknál fogva, én pontosan tudom milyen oknál fogva a technika és csak a technika nem elég ahhoz, hogy a nézőből eufórikus érzelmeket váltson ki, ott valami több is kell. Ezekben a drámai táncjátékokban vagy ilyen extra feldolgozásokban ez nem jelenik meg, és ezért a közönségre gyakorolt hatása, most nem akarom kimondani, hogy nincs sikere, vagy nincs elég sikere, de valójában erről van szó, hogy nem tud olyan fogadtatást és tapsvihart kiváltani a nézőből, amit mi megszoktunk. És engem például zavarnak a különböző eszközök, egyszer nem tudom melyik együttestől láttam, lehet, hogy az Államinál, hogy valami fát tologattak egész végig a színpadon. Régen volt, nem emlékszem a címére. Csak tudom, hogy a néző egyfolytában azt nézte, hogy most miért tolják a fát oda, aztán miért tolják vissza ezek fogdmeg legények, miközben zajlott a tánc, de azt senki nem nézte. KÁ: Adódik az a kérdés, merre tart ma a magyar hivatásos táncművészet? 41 TB: Ilyet nem mondok ki, hogy nem jó irányba, semmi jogom nincs eldönteni, mi a jó meg mi a rossz irány. De ezek a művek nem lesznek időtállóak, azt én úgy gondolom, hogy így lesz. Minden, ami ilyen hirtelen divatirányzat, már ez a szó, hogy kortárs, nem is szeretem ezt a szót. Mindenki kortárs, aki egy korban él, a művészeti életben is kortársak vagyunk és a hétköznapi életben is kortársak vagyunk. Attól, hogy ő elnevezi az ő irányát vagy az ő művét kortársnak, attól az még semmit nem jelent. Nem értem a szót. Persze én tudom, hogy ők mit értenek alatta, hogy az más, az megújult, az modern. A modernség az egy nagyon érdekes fogalom, a modernség az nem azt jelenti, hogy én felrúgok fenekestől mindent és teljesen fordítva közelítek meg dolgokat. Azonkívül ezt lehet nagyon primitív módon is csinálni. Nekem soha nem a

műfajokkal van problémám, mert nagyon szeretem a klasszikus balettet, imádom a „lightos” jazzt, ami még nem annyira nehéz, és a klasszikus zenét, a népzenén kívül azon élek. Mindenben lehet alkotni nagyon magas színvonalút, és mindenből lehet alkotni gagyit. Én úgy látom, hogy a magas színvonalú megközelítése, ha már hozzá nyúlok, nekem az nagyon hiányzik ezekből a társulatokból. Nem tartom elég színvonalasnak, és tartok tőle, hogy soha de soha nem tudná ezeket az általuk korszerűnek tartott műveket, nem tudna vele világ körüli útra indulni. Ebben egészen biztos vagyok. KÁ: Milyen a magyar színpadi néptáncművészetnek a rangja a világban, de elsősorban Európában? TB: Szerintem ebben a pillanatban nem hiszem, hogy olyan nagyon jelentős lenne. Még az orosz együtteseknek is réges-rég visszaesett az ázsiójuk, ahhoz képest, hogy milyen volt régen. Abban a 15 évben, amíg én az Állami Népi Együttesben voltam, két dolog volt, az együttes arculat váltása, és hazai és külföldi turnék sikerre vitele, ez megtörtént maximálisan. Európában is. Én úgy vettem észre, bár nem vagyok mindig tájékozott, de csak tudunk egymásról, hogy olyan nagyon sokat mostanában a hivatásos együttesek nem utaznak külföldre. Így elég nehéz rangot kivívni a magyar hivatásos táncegyüttesek. Esetenként az Állami Népi Együttes eljut Amerikába, de ott is, pont Amerikában voltam kétszer is, amikor először hirdették a műsorukat, és meg kellet változtatni a címét a műsoruknak, mert New York-ban először még a szórólapokon az volt, hogy „Cigány romantika”. Ez nagy felháborodást keltett, amúgy is az amerikai magyarság nem akarja, hogy összekeveredje a fogalom az amerikai fejében, úgysem annyira intellektuális. Amikor mi voltunk a 80-as években, ki kellett venni a cigánytáncot, pedig a meghívónk (Thomson úr) rendelte, és az igazi hamisítatlan, kannára, szájbőgőre járt cigánytánc volt. Olyan felháborodást váltott ki az amerikai magyarokból, hogy a harmadik városban ki kellett venni. De most, amikor visszamentem Amerikába, amikor az Állami Együttes ott volt, akkor már az volt a címe a műsornak, hogy „Magyar rapszódia”. Volt egy olyan korszak, nem tudom, emlékszel-e, hogy minden cigány műsor volt, átbillent a másik oldalra. Én nagyon sokra tartom a magyarországi cigánykultúrát, mert fantasztikusan virtuóz, ősi, archaikus, mindenféle szempontból jelentős szeglete a magyarországi néptáncnak, de persze van még más nemzetiség is, amelyiknek nagyon szuper a tánca. Én ezt egy kicsit túlzásnak tartottam akkor, hogy hirtelen minden a Magyar államot képviselő együttes, aki a Magyar állam és adózok pénzéből él az egyszer csak átbillent ilyen műsorokba. Most már talán ez lefutott. Visszatérve a kortársra, nem lehet vele 42 csatát nyerni külföldön. Szerintem sokkal kevesebb a külföldi megnyilvánulás. Lehet, ha több lenne, akkor sikeresebb lenne, mert a táncosok képzettek, technikailag mindent bevetnek, az összes kelléktárat bevetik, mindenféle füstölőket, meg technikai eszközöket, belógatnak, benyomják két oldalról a füstöket, tologat dolgokat a színpadon, levetkőznek, felöltöznek. Csak az a baj, hogyha a hivatásos együttesek nem mutatnak jó példát, az amatőr világ azt hiszi, hogy nem szabad lemaradni, még tesz is rá egy lapáttal, és abból már tényleg szörnyű dolgok sülnek ki. Kellene tudni, a második meg harmadik generációs vezető koreográfusoknak, mert az első generációs koreográfusok jobban értették a felelősségüket, Novák Ferenc, Tímár Sándor,

Kricskovics Antal. Ők bármit is csináltak, ők nagyobb felelősséggel csinálták a maguk útját, nem lehetett azt mondani, hogy ez követhetetlen. De most látok olyan jeleket, ha valaki azt követi és túl is akarja szárnyalni, abból már túl sok jó nem sülhet ki, és egyre jobban eltávolodik magától a magyar néptánckincstől, és annak az értékeitől. Csak egy baj van, hogy mégis azon a néven futtatja, azon a címen futtatja, és itt látom a másik hibát, mert akkor valami más nevet kellene már adni neki, mert annak már nincs köze hozzá, és akkor nem marad meg ennek a gyönyörű, ránk maradt hagyománynak a tisztelete és a becsülete. Mert az már nem az, amikor olyan dolgok történnek a színpadon, ami a néphagyományban és az ő közösségükben soha nem történhetett volna meg. Ez nem modern, hanem egyszerűen ízléstelen. Ízléstelenül nyúl hozzá, csak azt hiszi, hogy ő milyen modern. A modern az a paraszt ember volt, aki mindig meg tudta újítani a táncát. Egyszer felvette Tinka, 5 perc múlva felvette, már mást táncolt, negyedóra múlva teljesen mást táncolt, és egyik jobb volt, mint a másik. Akkor ő a modern, ő a profi, aki ilyenre képes. De ezek belenyúlnak olyan módon, ami már egyáltalán nem illik hozzá, nem felemeli. Egy igazi művész, aki valamiből akar táplálkozni, ha a néptánc az alkotói eszköze, egy igazi művész mindig felemeli azt a dolgot, amiből akar valamit alkotni, nem pedig ledegradálja, vagy ne adj Isten, szégyent hoz rá. Sajnos, ezer bocsánat, ezt így látom. KÁ: Jogod van ezt így látni. TB: De teljesen szét tudom választani a szakmai tudástól. Ezek a táncosok nagyon jók, sok mindenben igényes a dolog, látszik, hogy minden be van dobva. Sokszor nem számít a pénz, ha az állam adja, miért is számítana. Én azért is másképp gondolom ezeket a dolgokat a kivitelezési részét, mert a Csillagszemű a mai napig is az egyetlen magán társulat Magyarországon. Aki a saját pénzéből alkot, az nem szórja a pénzt hülyeségekre. De aki az államtól kapja a pénzét, sokszor számolatlanul költi, és nem tudom, hogy az állam utána néz-e annak, hogy amikor egy bemutató megtörtént, és ne adj Isten megbukott, vagy nem lett sikeres, és többet nem lehetett előadni vagy csak nagyon keveset, nem tudom, utána néznek-e annak, hogy az a pénz, amit befektettek egy műsorba, az vajon gazdaságilag sikert hozott-e. Kellet-e az a műsor a közönségnek, hányan ültek a nézőtéren, mert nagyon sokszor ültem úgy nézőtéren profi együttesek műsorán, a Hagyományok Házában, ami csak 280 férőhelyes, hogy egyharmad közönség volt benne, nem is egyszer, sokszor. Mi, a Csillagszemű, el nem tudjuk képzelni, hogy mi ne telt házzal működjünk, azt meg sem engedhetném magamnak. De ahhoz olyan műsort kell csinálni, hogy jöjjön a közönség. Az a baj, egyre jobban eltávolodnak magától a néptánctól, most nem is az, hogy csak autentikus néptánc legyen, hiszen a Sanyi is belenyúl, Bartók Béla is belenyúl, mert muszáj volt, mert különben levetíthetnénk a 43 közönségnek a filmet, amit Martin gyűjtött, aztán itt az eredeti néptánc. Nem erről van itt szó, de művészi módon szabad belenyúlni és intellektuálisan. Nagyon fontos lenne az intellektuális háttér ehhez a munkához is, mint mindenhez, ami művészet. Néha nem az intellektust látom mögötte, hanem a faragatlanságot, esetenként még a durvaságot.

Novák Ferenc Tata, rendező, koreográfus, (2015. október 22.)

KÁ: A magyar táncművészetben mi tekinthető magyar hagyománynak? NF: A magyar hagyomány az, hogy a két világháború között volt a Gyöngyös bokréta, amelyik a tiszta forrást mutatta meg, egy kicsit a színpad törvényei szerint átrendezve. Ez Paulinyi Béla vagy esetleg egy helyi tanító, tanár pap vezetésével jött létre. A másik az, hogy volt a mozgásművészeti mozgalom, ami egy hatalmas nemzetközi mozgalom volt, Lugossy Emma, Szentpál Olga,9 Pór Anna.10 Ők pedig eleve a mozgásművészetben a dramatikus oldalt választották, tehát színházi megoldásokat próbáltak színpadra vinni. De ugyanakkor érdekelte őket a folklór, ugyan nem vitték a színpadra, azzal, hogy a táncírás tőlük indult ki, a gyűjtés módszertana tőlük indult ki, ez azt jelentettet, hogy odaálltak a hagyományaink megőrzéséhez, és segítették. A háború után, amikor elkezdett kibontakozni a rengeteg együttes mozgalma, volt együttes, amelyik kimondottan színházi jelleggel ment tovább. Ez a Molnár Istvánnak 11 a Ruggyantagyár együttese, a Ruggyantagyár próbatermében kaptak helyt, és kaptak némi pénzt is, ebből a SZOT együttes lett később. Vagy Békéscsabán a Rábai Miklós, ahol szokásokat vitt színpadra. A 1948-as kultúrversenyt ők nyerték meg egy lakodalmassal, ez volt az első versenyszerű fesztivál a háború után. Megkapta a MEFESZ együttest, az egyetemista szövetség, akkor ilyen réteg szövetségek voltak, megkapta a táncegyüttesét, amiből aztán megalakult 1950-ben az Állami Népi Együttes. Előtte egy évvel alakult meg a Honvéd együttes, ahol szintén dramatikus megoldásokra törekedtek. Először népi tematikával, de aztán nyilvánvalóan a szocialista gondolkodásmód, magyarul akkor már átvette a Kommunista párt a hatalmat az országban, így bekerültek katona témák meg különböző más témák, olyannyira, hogy Szabó Iván, aki az első művészeti vezető volt, két év működés után le is mondott, mert nem akarta ezt folytatni. KÁ: Van-e magyar koreografálási mód, magyar iskola? NF: Ez kialakult, de nem a hivatásos együtteseknél. A hatvanas években kibontakozott, a magunkfajta országokat tekintve egy példátlan amatőr néptánckultúra. Bartók Együttes Tímár 9

Szentpál Olga, (Bp., 1895. dec. 14.–Bp., 1968. okt. 31.): mozgásművésznő, koreográfus, pedagógus és szakíró. A Zak-n zongoraművész diplomát szerzett, a helleraui Dalcroze-iskolában pedig 1917-ben kapta meg a ritmikus gimnasztika oktatására feljogosító diplomáját. 10 8. Pór Anna 2009. (Bp., 1913. jan. 18.– 2009. márc. 29.): táncművész, művészeti szakíró. Szaktanulmányait a korai modern iskolákban – Dalcroze- és Mensendieck-rendszer, Duncan-iskola –, valamint a hazai klasszikus balettoktatásban végezte. 1936–1945 között Párizsban tevékenykedett. Tanult Charles Dullin iskolájában, JeanLouis Barrault-nál. 11

Molnár István (*Kolozsvár, 1908. szept. 17 – +Bp. 1987. jún. 2) A bukaresti Testnevelési Főisk. elvégzése után tornászként, mint román olimpikon vett részt a Berlini Olimpián 1936-ban. Táncos képzést Kolozsvárott, Bp-en és Erfurtban kapott. Expresszionista táncművészként Párizsban 1939-ben mutatkozott be, majd Bp-en Dienes Valéria Orkesztikai Játékszinében megalakította a Magyar Művészi Tánccsoportot, amelyet egy éven át vezetett. Itteni csoportos alkotása az öttételes Pastorale (z. Beethoven), kettőse a Geguss Kornéliával előadott Haláltánc (z. Saint-Saëns), a fergeteges lendületű szólója a Dervistánc (z. Beethoven) és az emlékezetes legato ringású Álom (z. Liszt). 1941-44 között népt.-gyüjtéseivel megvetette a korszerű hazai néptánckutatás alapjait. Tanított az érdi KALOT Népfőiskolán, a Győrffy és Szent Imre Kollégiumok t.csoportjaiban. Itt alakította ki a néptáncból sarjadó szuverén formanyelvét, oktatási rendszerét és előadó-művészetének új arculatát, amiről improvizatív Kardtánca, Székely verbunkja és Kalotaszegi legényese tanúskodott. Tanítási módszere Molnár-technika néven vált ismertté.

44

Sándor, Vasas Együttes Szigeti Károly, Györgyfalvay Katalin, Bihari Együttes Novák Ferenc, később Foltin Jolán, a nemzetiségi együttes Kricskovics Antal, az OKISZ együttes Galambos Tibor, Építők Együttes Falvai Károly. Ez generáció volt az, amelyik sok minden hagyománnyal szakított, és határozottan a táncszínház mellé tette le a garast. KÁ: És ez azt jelenti, hogy megteremtődött egy sajátosan magyar iskola? NF: Abszolút, magyar iskolának mondták. A Bihari együttesre úgy tekintenek Európában, mint a magyar iskola megteremtőjére, ami most már elfelejtődik. Hiszen a felsorolt nevek közül nagyon sokan a Bihari Együttesben kezdtek: Tímár Sándor, Szigeti Károly, Györgyfalvay Katalin, Foltin Jolán, később Szögi Csaba, Mucsi János, Stoller Antal. Egy műhely volt és szétrajzott aztán. KÁ: Amikor a magyar hagyományról beszélünk, Tata te jól ismered a környező népek táncegyütteseit is, a magyar táncegyüttesek másképp táncolnak. Miért? . NF: Ezt a Mojszejevizmust, így nevezem, a magyar együttesek nem vették át. Ebben benne volt az a szilárd ideológia, amit a mozgásművészek építettek fel. Ugyan ők nem táncoltak néptáncot, de viszont, az hogy, az olcsó giccs felé ne menjünk el, erre felvértezték az első generációt, és minket, a második generációt is. Tessék megnézni, hogy a szlovák vagy a román együttesek iszonyatosan messze járnak az autentikától, ha pedig a dramatikus művekkel próbálkoztak, akkor a legnaivabb szocreált viszik a színpadra. Szegeden, a nemzetközi fesztiválon két kategóriában volt a verseny, folklór és táncszínházi kategóriában, és azért kellett abbahagyni, mert a szovjetek a harmadik alkalommal fel voltak háborodva, hogy ők miért nem nyernek első díjat, még a harmadikat sem, mert egyszerűen nézhetetlen volt, ilyen proletkult dolgokat. KÁ: Itt Kelet Európában sokszor az ilyen típusú együtteseket úgy hívták, hogy népi balett. A magyar néptáncot sokkal természetesebb formában táncolták. NF: Ha megnézed a szlovák vagy román együtteseket, akkor elképzelhetetlennek tartja, hogy ne feszítse le a lábát fejét, még csizmában is, úgy, mint a balettosok. Ellágyítják, ha durvábban fogalmazok, elnyomorítják. Mert nálunk, akik táncszínházat táncolnak, és ez a véleményük, hogy nem a tiszta forrást mutatják be, hanem a tiszta forrásból különböző gondolatokat visznek a színpadra, ha eredetit táncolnak, akkor autentikusan. Eszébe nem jut, hogy lefeszítse a lábát, mint egy balettos. Ez hozzátartozik a mojszejevizmushoz, hiszen a Szovjetunióban, amikor elkezdtek ezek az együttesek megalakulni, többek között a Mojszejev 45 együttes, ezek mind balett mesterek voltak, persze, hogy engedelmeskedtek a balett mozgástörvényeinek. Markó Ivánnal, mikor a fénykora volt, csináltunk egy Szarvassá változott fiakat. Szegeden mutattuk be, aztán Győrben ment, óriási siker volt. Én megcsináltam az első részt, a balladát, a fiak elmennek, kiszakadnak a maguk hagyományából és elmennek, kimennek egy kapun. A második részben bejönnek a kapun, a három fiú, és a városban mind a három elbukik, felőrli őket ez a hisztérikus város, ezt Markó csinálta. Tökéletesen dolgoztunk együtt, nem volt semmilyen vita. A magyar balett művészek hallatlanul tisztelték, amit mi a néptáncosok csináltunk, és mi is őket. És ha táncszínházat csináltam, a Magyar Elektrában Agamemnón Fülöp Viktor volt

KÁ: Magyarországon a kulturális életben hol a helye a táncművészetnek, akár a belettnek, akár a kortárs irányzatnak, vagy a néptáncnak? NF: Nagyon nehéz dolog. A rendszerváltás után ez a népi – urbánus rémes ellentét, ez előkerül. Az írástudók, és akiknek lehetőségük volt írni, inkább a liberális értelmiségi volt. Ők, hogy is mondjam, ilyen enyhe mosollyal néztek minket, népieket. Ez szörnyű dolog, és egy szörnyű örökség, ami furcsa módon pont a rendszerváltás után lángolt fel, és ezek a törekvések, amit a legjobb néptáncegyüttesek és koreográfusok elértek, ezek nem kerültek arra a csúcsra, amit megérdemeltek volna. Van népszerűsége, de sajnos még most is inkább az a népszerű, ha valami falusi, városi ünnepség vagy bármilyen ünnepség van, meg kell hívni egy együttest, ahol repül a szoknya. Ugyanaz az előadási szerkezet van, ami a szocializmusban, hogyha felavatnak egy női és férfi WC-t, akkor a sóder tetejére rátesznek két deszkát, és ott el kell táncolni a „Pócsi lődörgőst”, inkább a régebbi időkre vonatkozik. De szerkezetileg most is erről van szó, mi adjuk az ünnepeket. És nem kerül oda a színházi életbe. Nincs kritika, nincs elemzés, semmi. Meghalt a Pór Anna, a Körtvélyes Géza, meghalt a Maácz László, és nincs, aki egy tisztességes kritikát írjon a legjobb törekvéseinkről. KÁ: A balettnek sincs meg a rangja? NF: Mondjuk az Operaház, a Nemzeti Balett előadásai telt házzal mennek, de inkább a kortárs balett, és a kortárs együttesek, azok akik jobban felkeltik a kritikusok figyelmét, és a közönség érzékenyebb részének. KÁ: Ők meg azt mondják, hogy egy nagyon szűk rétegnek játszanak. NF: A szűk réteg az azt jelenti, hogy kikről lehet tudni. Róluk lehet tudni. Azt, hogy valamelyik néptáncegyüttes csinál egy szenzációs darabot, alig ír valaki. Ha valaki majd megnézi az elmúlt 25 év újságjait, mintha ebben az országban ez a műfaj, a néptáncból kinövő táncszínház nem is létezne. Egy-két cikk van. KÁ: Hol tart ma a magyar színpadi hivatásos táncművészet? Milyen lesz a jövő? NF: Nem kell elsiratni itt semmit. Majd a helyére fog kerülni. Ez a népi – urbánus vita, ami nálunk egy átok, és szerintem legalább 200 éve tart, ennek el kell csitulnia. Elképesztő, nekem nagyon sok barátom van az urbánusok között, írók, költők, zeneszerzők. Ha egyszer volna türelmem, hogy emlékiratokat írjak, érdekes dolgokat tudnék írni. De azt is le tudom írni, amit 46 a népiek mondtak. A 70-es években, amikor kibontakozott a táncházmozgalom, akkor jó pár népi író odaállt a tiszta forrás mellé, és Szigetit vagy engem árulónak tekintettek, mert táncszínházat csináltunk. Két költő barátomat egy éjszakai borozgatás alatt egyszer csak megdühödtem, és arra biztattam, hogy mindennap a Krizából vagy a Kallós Balladák könyvéből másoljanak ki egy balladát, és írják alá a nevüket. Mert erre biztattak minket, hogy reprodukáljam a színpadon az adatközlőt, és írjam oda a nevemet, hogy én vagyok a koreográfus. KÁ: Magyarországon a hivatásos néptáncegyüttesek csak Budapesten léteznek. Erdélyben öt hivatásos együttes van. Nem sok az öt?

NF: Nem sok, mert nincs olyan sok közlekedési lehetőség. Nagyon a távolságok, de a távolságok nem csak azért nagyok, mert km-ben lemérhetőek, hanem azért nagyok, mert egy kicsit el vannak a régiók zárva egymástól. Az erdélyi színházak sem tartanak egymással kapcsolatot, és a táncegyüttesek sem. Csak a mindenévi egyszeri felmérésnél, találkozón. És akkor olyan, amilyen, elképesztően látszik a dramaturgiai ismeretek hiánya, mert mindegyik táncszínházat akar csinálni most. Régebben csak néptáncot, az elmúlt három, négy évben táncszínházat elképesztő dramaturgiai hibákkal. Nem sok, mert egy erdélyi együttes tagjai, miután gyalázatosan alacsonyak a fizetéseik, kijárnak tanítani falura. Például a csíkszeredai Hargita együttes legalább 15 falut tart karban. KÁ: Budapesten sok volt a 4 együttes? NF: Nem, mert elosztódott, hogy ki mit csinál. Most semmi elosztás nincs. Most mindenki ennek a kultúrpolitikának az áldozata, ahol elképesztően szakszerűtlenül mérik a pénz és a lehetőségeket. Olyan politikai beavatkozás folyik az egész színházi és kulturális életbe, ami nem volna szabad. Mondjak névszerinti Schilling Árpád ellenzéki, ettől nem kap pénzt. Sőt a miniszter ki is jelenti. Tudok példát mondani: Finnországban a legellenzékibb színháznak a rendezőjét meghívta a Nemzeti Színház, kap ösztöndíjat 5 éven keresztül, és azt csinál, amit akar. Az lehetetlen, hogy ne finanszírozzam az ellenzéket. Az ellenzék az mindig egy lakmuszpapír. Akkor is ha nem szeretjük, akkor is ha nem mond igazat. A politikától való függés az úgy van, ha csak a néptáncegyütteseket nézem, van, akiket jobban finanszíroznak, van, akit kevésbé. például nem volna szabad, hogy a Duna Együttes, amelyik feltörekvő, állandóan újat kísérletezik, ebben mindig van rossz is, jó is, nem volna szabad, hogy a legnyomorultabb legyen a három hivatásos közül. Nem engedheti meg ezt egy kultúrpolitika. KÁ: Ez egy művészeti kérdés, a magyar zeneművészet világszínvonalú. Szerinted a magyar táncművészet az európai hol tart? NF: A kortárs nem éri el az európai kortárs színvonalat, esetleg egy, kettő. Nem is ismeri Európa. Ez megint kultúrpolitika, a Trafó, aki a kortársakat kezeli, az mostohagyerek. Gondoljunk arra, hogy milyen cirkuszok folytak három évvel ezelőtt, hogy ki az igazgató. A Bozsik Yvette-et majdnem megnyomorították ezért, de hál Istennek nem lett igazgató, mert neki más dolga van nem az, hogy igazgasson egy Trafót. És az ember belenéz, amikor a Trafó meghív egy-két világhírű együttest, akkor igen. Pedig vannak nagyon jó dolgok nálunk is, 47 például Bozsik Yvettnek van egy pár darabja, ami megüti a teljes világszínvonalat, a Szegedi Kortárs Balett is. Kifelé nem ütöttünk át. A néptáncegyüttesekkel pedig az van, hogy kevés olyan táncszínházi mű van, amit a befogadó színházak megrendelnek. Az óriási különbség, hogy egy impresszárió, aki turnét rendez, az egzotikus különlegességet kér. A színházi művészetet, a táncszínházi előadásokat, azt a befogadó színházak kérik. Én, mikor visszacsaltak Hollandiából, akkor úgy jöttem vissza a Honvéd Együtteshez, hogy semmilyen turnét nem vállalok. Egyet vállaltam, de csak azért, mert a turné végén egy színházi fesztivál sorozat volt, az utolsó négy előadás. Mást vittünk a turnéra és mást a végére. De ahhoz nekem olyan repertoárt kellett felépíteni, amit olyan színházak hívtak meg. Avignonba csak a Honvéd Együttes volt, a Théâtre de la Ville-ben Párizsban csak a Honvéd Együttes volt, a Carréban a

régi Markó együttes volt egyszer, a Honvéd háromszor. Mi Háromszor voltunk a Kairói Operaházban. KÁ: Ez egy európai színvonal és egy rang volt, amit úgy néz ki, hogy elveszítettünk. NF: Egy új vezetés azt vállal fel, amit akar. És nyugodtan eltörölhette a repertoárt, pedig még most is jelentkeznek, lenne rá igény. KÁ: Itthon, ha a nézettséget nézzük, akkor a Román Sándor Experidance…. NF: Annak a külföldi meghívóknak kell, aki az egzotikus különlegesség fölött egy show műsort vár. És ezt a Román Sándorék tökéletesen csinálják. Állítom, én láttam, hogy amikor utoljára itt volt a SIMA Csarnokban Flatley,12 hogy Román Sándornak, most a Vári Berci táncosai Dunaújvárosban sokkal jobbak, mint a Flatley táncosai. KÁ: A Vári Berci, vagy a Román Sándor táncosai eljutnak-e elég alkalommal külföldre? NF: Hogyne, a Román Sanyinak mind több és több, de ehhez neki fel kell vállalnia a Lovas színházat, fel kell vállalnia olyan dolgokat, amit ettől a revüszínháztól követel egy meghívó fél.. ha nem azt várod el, hogy súlyos táncszínházi dolgokat csináljanak, de minőségileg tökéletes dolgokat csinálnak. Minőséget táncolnak szakmailag, amit mondanak az felszínes. Ilyen a kultúrpolitikánk. Ez kezdődött az előző kormányzatok kicsit liberális gondolkodás módjával, azt mondom durván, el kell hülyíteni az embereket, mert azokkal mindent meg lehet csinálni. Eljutottunk oda, hogy az emberek akkor szeretik a műsort, ha a zsigereiben vájkálnak. Kulturált civil emberek teljesen odavannak egy ilyen revüműsorért. KÁ: Én úgy gondolom, hogy az igényes műfajoknak és igényes témáknak is megvan a helye. NF: A zenében nincs baj. A magyar koncert élet nagyszerű, a 15 – 20000 Forintos jegyárak ellenére is telt ház van. Persze ez egy réteg, csak hát az a törekvés, amit például a Népszínház táncosai Györgyfalvay Katival csináltak, hogy falura is elmenni, és akár egy tornateremben is művészetet mutatni, abszolút nincs. Abszolút nincs! KÁ: Közönség nevelés sincs NF: Megy az olcsó.

2. Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zsuráfszky Zoltán, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, (2015.november 6.)

KÁ: Mi tekinthető magyar hagyománynak a táncművészetben? ZsZ: Mindannyian a magyar nyelvterületen élő, dolgozó koreográfusok vagyunk, ezen dolgoztak az elődeink. Mindenkinek van egyfajta hivatástudata, elkötelezettsége, hogy mi a magyar táncművészetet szeretnénk magasabb nívóra és magas szintre emelni. Ezt a zászlót vinni, amit a kezünkbe vettünk, vagy adtak, vagy kaptunk, a sorstól meg különböző tehetségek 12

Michael Flatley (Chicago, 1958. július 16. –) amerikai táncművész, ír gyökerekkel. Világhíres ír sztepptánc műsorával világszerte fellépett.

48

folytán. Akkor az a feladatunk, hogy ezt minél magasabb szinten megvalósítsuk és őrizzük. Rábainak az ars poétikája, hogy őrizzék a tüzet a vesta szüzek, nehogy kialudjon. Állandóan éleszteni kell, mondja Rábai. Azt, amit ránk róttak abban a versenyben a Molnár Rábai, Molnár volt az, aki először elment falura, és a negyvenes években gyűjtötte az anyagot, valamint számtalan magyar koreográfus, táncpedagógus, akik a magyar néptáncot próbálták öregbíteni, és a magyar néptáncra tették fel az életüket. Sokan ezt az európai mércével mért duendét szerették volna megvalósítani, Molnár István avantgardizmusától indulván, Rábai Miklós színházi érzékén keresztül, és a nagy amerikai, nyugat európai turnékon át, amik az ötveneshatvanas években övezték ezt a műfajunkat. Ezt a tradíciót kellett tovább vinni. Mi fiatalok, folytatva ezt az örökséget, még egy másik nagy örökséggel, a táncházmozgalommal és ezt is beépítve. Jómagam, aki az első balett intézeti hivatásos táncos képző évfolyamnak a növendéke voltam negyvenegy kollegámmal együtt, amit 1975-ben végeztem nívó díjjal, egyedüliként nívó díjjal ebben az évfolyamban. Most 40 éve kezdtem el dolgozni az Állami Népi Együttesben. Mi is arra lettünk felkészítve a mestereink által, akik nagyon komoly szakemberek voltak, Tímár Sándor és Györgyfalvay Katalin. Szerencsém volt, mert Tímár Sándor, aki Sebő Ferencék mellett a magyar táncházmozgalom atyjaként, Martin György irányításával, aki mindkét ágazatot irányította, a zenei részét és a táncot, Tímár Sándor részét is. Jómagam, én asszisztensként ezeken a táncházvezető képző tanfolyamokon Sándorral végig taníthattam az egész ország fiatal táncosait. A másik oldalról viszont a színpadi tánctechnikát, a zeneiségét, a zenei problémákat, a szakma problematikájának mélységét azt Györgyfalvay Katalintól tanulhattuk. Ez a két, szinte tűz és víz páros, aki tanította ezt az első évfolyamot, én mindkét művészből, mindkét pedagógusból a legtöbbet próbáltam kiszedni a magam számára. Ezt a kettőséget, azóta is őrzöm magamban. Ez egy nagyon nagy lépés volt a magyar hivatásos táncművészetben ez a hivatásos képzés. Azóta is négy évenként repülnek ki hivatásos néptáncművészek a Magyar Táncművészeti Főiskoláról, akkori Balett Intézetből. Lásd, az én példámat, mit lehet elérni hivatásos táncosként, akár még egy vezető hivatásos együttes vezetője is lehet, aki a Balett Intézetben végzett. A magyar hivatásos táncművészethez rengeteget tett hozzá ez a képzés. Egy az, hogy beengedték a néptáncosokat a nagy csizmájukkal, botjaikkal ebbe az akadémikus világba. És elfogadottá vált, hogy táncművészetnek különböző területeit magas szinten művelik, és a néptánc is hordoz művészi jegyeket, ami nagyon fontos tanítandó, tovább örökítendő. És az államilag támogatott hivatásos együttesnek az utánpótlását biztosítja ez az intézet azóta is. 49 Akkor jegyezzük meg, a Magyar Állami Népi Együttes, a Honvéd Együttes, a Budapest Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes. Jómagam sok-sok buktató után jutottam oda, hogy 1991-ben vezethettem a Budapest Táncegyüttest, felkértek művészeti vezetőnek, később igazgatója is voltam. Majd a Honvéd Együttes mellé került az általam vezetett Budapest Táncegyüttes. 2007-től a Honvéd Táncszínház művészeti vezetője lettem. 2012-13-ban a Honvéd Táncszínházat különböző lehetőségek folytán Magyar Nemzeti Táncegyüttessé kereszteltük. Idézzük vissza, hogy sajnos a Budapest Táncegyüttes hol van ebből a három együttesből. A Budapest Táncegyüttes általam betagozódott a Honvéd Táncszínházba. Tulajdonképpen egy 100-120 millió Forintos hivatásos együttesre már nem volt keret a Magyar

államban, és ezért így a két együttes összekapcsolódott. Egy ilyen nagy létszámú társulattal tudtam dolgozni, amikor Novák Ferenc, az akkori vezető nyugdíjba ment. És később és jelenleg is 20 párral dolgozik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Honvéd Együttes keretein belül. Visszatérve, hogy mi a magyar, és mi a feladata a magyar koreográfusoknak. Akár az én ars poétikám is az, hogy itt a Kárpát medencében azokkal a gyökerekkel, a táncos és zenei anyanyelvvel, amelyet a táncosaim elsajátítanak, és amelyet ez a tudós gárda, Martin György vezetésével, Pesovár Ferenc, Pesovár Ernő, Andrásfalvy Bertalan, és azok a kinetográfusok, azok a szakemberek, azóta is ezt nagyon komolyan tudományosan megalapozva végzik, Kallós Zoltánt ideértve. Az erdélyi anyagot is ideértve, úgy a Kárpát medence északi, keleti, nyugati anyagát is ideszámítva. Ezt az anyagot anyanyelvi szinten megtanulva, tovább adva, és mint egy olyan matériát, ami akár lehet alkalmazott néptánc, különböző szinten, különböző típusokban, különböző műsorok fajtákban, különböző korosztályoknak bontva, én bemutassam ezt az anyagot, és megtermékenyítve ebből hozzak létre még olyan művészeti alkotásokat a tánc nyelvén, ami esetleg kitekint más típusú bontásra. Pl. ifjúsági előadásokra, Tenkes kapitánya, történeti tablókra, a Dózsára, az István a király művészi megfogalmazására. Az autentikus anyag bemutatása mellett, amely az én együttesem fő repertoárja, az Élő Martin Archívum, amellett legyenek azok dramatikus verses műsorok, legyenek azok népszokás műsorok, legyenek azok szerkesztett táncestek, melyek különböző szempontok szerint használják ezt a táncos anyanyelvet. Számomra ez a magyar. Számomra úgy magyar, hogy egy Martin György mércével mért bartóki modell, mely az egymás mellett élő népek tánckultúráját is befogadja. Én a technikai rendszeremben használom a szlovák, román, zsidó, cigány, lengyel, makedón, görög, török, szerb-horvát táncanyag ritmikai és motivikai képletét. Úgy gondolom, hogy ez közös kincsünk, közös örökségünk. Ezek, az akár csak töredékeiben gyűjthető eredeti táncanyagok mind fellelhetőek a Nemzeti Táncegyüttes repertoárjában. KÁ: Mi a magyar iskola? Hogy látod a magyar táncművészetet a környező országokhoz képest? ZsZ: Abszolút megszületett a magyar iskola. Természetesen a táncházmozgalmat, a táncházi módszert nem lehet kifelejteni belőle. Én elkülönítem az amatőr együttesi világot, megvan a szerepe. Amikor táncot szerető emberek, szabadidejüket áldozva, esténként összegyűlnek és táncolnak, valamint a napi hivatásos szinten, professzionálisan dolgozó, technikailag 50 bemelegítve, olyan képzést kapnak, amikor plasztikusan kidolgozott táncos elsajátítja ezt a fajta anyanyelvet, amiről beszéltem, és ezt magas szinten tolmácsolja. A környező országokban lévő táncegyütteseket megnézve és összehasonlítva, sajnos úgy érzem, sok esetben nem tudtak kilépni ebből a mojszejeves világképből. A lengyel vagy az orosz együtteseknek ezt a fajta technikai bravúrral megtűzött, nagyon komoly színpadi eleganciával, mindenki egyforma, 14, 28, 35, 65 tojás van a színpadon, van egy ilyen mázzal leöntött sablonszerű megoldása az eredeti táncoknak. Mi nem ezt a vonalat képviseljük. Szerintem a román együttesek is elmennek egy puhított, plasztikusan, idézőjelben szépen és jól táncoló együttesi stílusba, énekesekkel, egy ilyen kiherélt hangú, nem az autentikus, eredeti hangzás módot bemutató énekesekkel, hanem valamilyen módon elvont színpadi esztétika művészi világ felé, amit én álművészi világnak érzem. A hatvanas-hetvenes években volt egy nagyon követendő példa, a bulgár módszer,

amikor iskolarendszerben tanították a bulgár gyerekeket, nagyon komoly gyerektánc kultúra volt Bulgáriában. Az eredetitől nem került olyan távolra a színpadi alkalmazás, mint amilyen távolra került mondjuk a románoknál vagy oroszoknál, de nem tudom, mennyire él még ez a rendszer. Az eredeti anyaghoz való hűség az mennyire fontos még az ottani koreográfusok számára, ezt nem tudom. Fölállt a magyar módszer. Fölállt a magyar módszer az autentikus, eredeti táncolási stílus színpadra alkalmazásával, a nagyon jó zenekari hangzás megfogalmazásával. A táncházi kiszenekarok, az hogy a magyar zeneoktatásban, a magyar táncoktatásban szisztematikusan tanítjuk az eredeti ízlésvilágot, ugyanazzal a párhuzammal, az a zenekari banda, ami a falusi közösségekben megvan, és ezekre még vannak példák, lásd az erdélyi, a palatkai, a széki zenekarokat, a felvidéki, az Utolsó óra programban gyűjtött anyagokat, amikor még zeneileg nyomon lehet követni és el lehet jutni a tiszta forrásig. Amikor rekonstruálni lehet azoknak a falvaknak a táncait. Mi, az általam jelzett generáció fizikailag vettünk ebben részt. Ha én láttam egy nagyon jó, kurázsira táncoló eredeti paraszttáncost, én azt úgy gondolom, hogy a színpadon is azzal az erővel, azzal a dinamikával, azzal a ritmikával, azzal a plasztikával, természetesen művészi válogatás szempontjából ugyanúgy lehet interpretálni annak az eredeti adatközlőnek a táncát, amit a falusi, kiemelt pillanatban láthatok. Volt egy példa, a hatvanas évek közepén Martin Amerikában tartott előadást, elvitte az eredeti filmfelvételt Mátyás István „Mundrucról” amerikai tudósoknak, levetítette Mátyás István táncát, és azt mondták az amerikai tánckutatók, hogy ez egy hivatásos táncos. Tehát vannak olyan táncos előadók a paraszti közösségekben, akik szinte hivatásos táncosi mércével mérhetően magas szinten, gyönyörű plasztikával, tökéletes stílus tisztasággal táncolják az eredeti anyagot, lásd a kalotaszegi, a méhkeréki, a szatmári, a nagyecsedi, kalocsai táncosokat, mind olyan adatközlők, akik nagyon magas szinten őrizték meg ezt a tánchagyományt. És ezek rögzítése, az 50-es évek közepétől Martinék mindig a magyar anyag mellett gyűjtötték a sváb, a cigány, a szerb, a horvát anyagot. Ez egy példa volt, az első magyarországi táncházakban két érdekes tánc volt, a magyarországi méhkeréki román tánc, és az erdélyi mezőségi. KÁ: A Magyar Nemzeti Táncegyüttes mennyire van benne a magyar kultúrában? ZsZ: Mindig is az alkotókon keresztül ér be egy együttes az kulturális közéletbe. Én azt hiszem, hogy öröm számomra, hogy az együttes vezetői feladatköröm, amit elértem ezzel 51 kapcsolatban. Mindegyik más-más szegmense, van a pedagógiai munka, a művészeti munka, az együttesi menedzsment, pályázati rendszer, eladása belföldre, külföldre. Mi, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes 160 műsort tart évente, a repertoárunk egy 18 – 20 műsoros egész estés repertoár. Mi az ifjúságot megszólítjuk a gyerekdarabjainkkal, Tündérmese, Csipkerózsika, a történelmi tablóktól egészen, a Monarchiáig, az első világháborúig, a Sírnak a harangok-ig. Ebbe beletartoznak az eredeti folklórműsorok, a népszokás műsorok, Táncoló tavasz, Téli tánc, benne vannak a komolyzenei műsorok, Bartók zenére, Kodály zenére készített koreográfiáim. Elvont dramatikus műsorok, amikor már versekre készítek koreográfiákat, legyen az Vörösmartyra, Nagy Lászlóra, Illyés Gyulára, vagy Ady emlékére készített táncest. A paletta az rettenetesen széles, ami persze bontható, 10 percesre, 20 percesre. Vagy egy román anyagra készített Drakulát, azt hiszem, hogy válasz adok arra, hogy hogyan gondolom azt, hogy egy

mai magyar hivatásos együttesben mi legyen az a választék, amiből egy néző, egy meghívó fél, akár egy, Március 15-ére történő programot szerkesztő meghívó fél választhat. KÁ: Milyen a kapcsolatod a társművészetekkel? Az irodalmat, a zenét mondtad, de említsük meg, hogy a színházzal is van kapcsolatod. ZsZ: Nagyon nagy örömömre szolgál, a Körhinta darabunk, amit Vincze Zsuzsa írt át a filmből kimondottan egy táncjátékra, és ezt Vidnyánszky Attila elfogadta a Nemzeti Színházba. Nagy sikerrel játsszuk a Körhinta verziót, amiben vezető színészek mellett a táncosok is megszólalnak, egy színházi feldolgozás. Számomra ez nem idegen, mert Koldus operát, Móricz darabot koreografáltam. Filmre nagy örömmel koreografáltam, Szomjas György betyárfilmjeit említem, vagy a Napóleon filmben csináltam valcert, vagy fiatal táncosként táncoltam különböző filmekben, Jancsó Miklóssal is így ismerkedtem meg. Én, mint magyar táncművész kapcsolatba kerültem olyan emberekkel, művészekkel, mint Nagy László, Csoóri Sándor, Kósa Ferenc, Szomjas György, Jancsó Miklós. Számomra mindig fontosak voltak a kortársakkal való találkozások, és amit én ehhez hozzá tudok tenni, az a táncművészetnek és a folklórnak az átszűrése, a táncanyagoknak az alkalmazása ezekben a darabokban. KÁ: A jelenben hol tart a magyar táncművészet, milyen problémákkal küzd? ZsZ: Nem szólunk bele vezetők egymás munkájába, inkább drukkolva figyeljük a különböző bemutatókat, számomra öröm az, hogyha hallom azt, hogy ha sikere van egy műsornak. Ha jelen van a magyar táncművészet a világban, legyen az amerikai turné, japán turné, európai turné, világfesztivál, bármi, én annyit üzentem a kortársaimnak, hogy próbáljanak az eredeti folklórból kiindulva készíteni alkotásokat. Az hogy ma divat a kortárs felé elmenni és valami modern gondolat köré elvontabb táncot alkalmazni, és már csak nyomaiban, alkalmazott néptáncként kerül be az eredeti anyag a műsorokba. Szerintem van egy gazdag hagyományunk, ebből a hagyományból kell műsortípusokat bemutatni. Amit még magyar táncművészetnek számítanánk, nagyon magas szinten művelik. A kortárs táncművészek, a függetlenek, nagyon magas szinten művelik azt a fajta kortárs világot, ami a világon ma nagyon nagy divat. A balett művészeink 9 évet tanulnak ahhoz, hogy a balett repertoárt, a 52 nagy orosz repertoárt, vagy a modern amerikai repertoárt táncolják. Mi, néptáncegyüttesek őrizzük meg azt az anyanyelvet, és abból próbáljunk meg nagyon komoly magas szintű alkotásokat létrehozni, és minél mélyebb szintre tudjunk leásni az eredeti anyagnak a gyökeréhez, és azon keresztül bemutatni bizonyos műsortípusokat. Én ezt kívánom, mert ez a mi feladatunk. Én az egész életemet a magyar autentikus táncra áldoztam és a mai napig ebből indulok ki. És van egy határ, az én horizontom nem ér bele a balett művész vagy a kortárs táncos horizontjába, amikor idézőjelben eldobom az agyvelőmet, nem pejoratívan mondom. Erre megvannak a magas szintű kollegák, Bozsik Yvette, Juronics Tamás, Földi Béla, akik a saját programjukat nagyon magas szinten be tudják mutatni. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes jelenlegi repertoárja:

Megjegyzés: mindegyik előadásnak koreográfus-rendezője Zsuráfszky Zoltán, és művészeti munkatárs, sok esetben jelmez, forgatókönyvíró Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky felesége. Az Élő Martin Archívum: Bonchida háromszor, Kalotaszeg, Szatmár, Gyimes, Mezőség Csárdás! – a Kelet Tangója Zene: Árendás Péter, Rossa László, Kelemen László

A Tenkes kapitánya Örsi Ferenc forgatókönyve nyomán színpadra írta: Vincze Zsuzsa Zeneszerző: Sebő Ferenc

Dózsa A táncjátékot Zsuráfszky Zoltán ötletéből írta: Vincze Zsuzsa Tánczenei szerkesztő: Makó Péter Díszlet: Tóth Kázmér Jelmez: Vincze Zsuzsa Zeneszerző, dalszövegíró: Szarka Tamás

Monarchia (Népek tánczai) Táncoló tavasz – Folklór-kalendárium Téli tánc – Folklór-kalendárium Toborzó …Még egy mondat… Ballada A balladát színpadra írta: Vincze Zsuzsa Zeneszerző: Kiss Ferenc

Csipkerózsika A forgatókönyvet írta és az eredeti népi szövegeket válogatta: Vincze Zsuzsa Díszlet, jelmez: Papp Janó mv. Zene: Rossa László Társ-rendező: Csizmadia Tibor mv.

Tündérmese A mesét színpadra írta: Vincze Zsuzsa Zeneszerző: Rossa László

53

3. Duna Művészegyüttes Juhász Zsolt, koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője írásban válaszolt 1. Az együttes rövid története (megalakulása, története, múltja, jelene) A Duna Művészegyüttes 1957-ben kezdte működését, és eleinte kifejezetten szórakoztató, látványos műsorokat adott elő. Egy ugyanebben az évben teljesített külföldi turnét követően formálisan is megalakult a BM Duna Művészegyüttes.

A Duna Művészegyüttes művészeti vezetői: Náfrádi László (1957-1964 és 1970-1984), Somogyi Tibor (1964-1970), Mosóczi István (1983-1987), Erdélyi Tibor (1987-1991), Mucsi János (1991-2006), Juhász Zsolt (2007-máig). Juhász Zsolt művészeti vezetése alatt a Duna Művészegyüttes célja a „holt” hagyományőrzés helyett az élő és megújulni képes tradíció továbbvitele és átadása, előadásaiban összefonódik múlt és jelen, hagyomány és kísérletezés, az autentikus néptánc és az újító művészi felfogást tükröző koreográfiák elválaszthatatlan egységet alkotnak. 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes? 27 fő (ebből 3 fő gyesen) 3. A státuszban foglalkoztatott táncművészeknek milyen a képzettsége? 3 fő / szakirányú főiskola, 16 fő / táncművészeti szakközépiskola, 3 fő / nem szakirányú főiskola 5 fő / nem szakirányú középiskola 4. A táncművészek mellett, mennyi a vezetők száma és hány fő, ha van: menedzsment, technikai személyzet, stb. Vezetők: 1 fő művészeti vezető 2 fő tánckarvezető 1 fő zenekarvezető 1 fő műszaki vezető Egyéb munkatársak: 1 fő művészeti titkár 1 fő ügyviteli alkalmazott 5 fő műszak (ebből 1 vezető)

54 5. Az együttes repertoárjának felsorolása: alkotók, koreográfusok, zeneszerzők, jelmez és díszlettervezők, stb. Csodaszarvas -

Tintér Gabriella, ének Bolya Mátyás, zeneszerző

-

Kiss Zsuzsanna, jelmeztervező Horváth Zsófia, koreográfus

-

Juhász Zsolt, koreográfus-rendező

Magyar Anzix –

Kádár Ignác, ének és tánc

–

Dulai Zoltán, Szokolay Dongó Balázs, Both Miklós, zeneszerző-zenei szerkesztő

–

Túri Erzsébet, jelmez-díszlettervező

– –

Mihályi Gábor, koreográfus Juhász Zsolt, koreográfus-rendező

Feketetó – –

Kádár Ignác, ének és tánc Makó Péter, fúvóshangszerek

–

Barcza Zsolt, tangóharmonika

– – – –

Gombai Tamás, Dulai Zoltán, zeneszerző-zenei szerkesztő Túri Erzsébet, jelmeztervező Mihályi Gábor, koreográfus Juhász Zsolt, koreográfus-rendező

Barocco Rustico -

Ökrös Csaba, zenei szerkesztő

-

Túri Erzsébet, jelmeztervező Mihályi Gábor, koreográfus Juhász Zsolt, koreográfus-rendező

Örökkön örökké – – – –

Navratil Andrea, ének Túri Erzsébet, jelmez-díszlettervező Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás, zeneszerző Mihályi Gábor, koreográfus

–

Juhász Zsolt, koreográfus-rendező

Aranyág-mítosz – –

Prohászka Ágnes, Radics Ádám, hegedű Gombai Tamás, zenei szerkesztő

– – –

Túri Erzsébet, jelmez-díszlettervező Mihályi Gábor, Farkas Zoltán „Batyu”, koreográfus Juhász Zsolt, koreográfus-rendező

55 Tavaszi szél –

Enyedi Ágnes, ének

– –

Szengyel István, koboz Gera Attila, fúvóshangszerek

– –

Szokolay „Dongó” Balázs, Bolya Mátyás, Dulai Zoltán, zenei szerkesztő-zeneszerző Túri Erzsébet, jelmez-díszlettervező

–

Farkas Zoltán „Batyu”, Szilágyi Zsolt, Mihályi Gábor, koreográfus

Megjegyzés: Juhász Zsolt, illetve a Duna Művészegyüttes nem válaszolt a kérdőív második, művészi szempontból fontosabb részére.

Határon túli magyar táncegyüttesek Erdélyben (Romániában) 5 hivatásos magyar néptáncegyüttes működik, Felvidéken (Szlovákiában) egy, az Ifjú Szívek.

4. Maros Művészegyüttes Barabási Attila, igazgató írásban válaszolt 1956. október 1-én alakult meg 134 taggal az Állami Székely Népi Együttes. A siker útján haladt ennek a szinte 140 tagú, fegyelmezett előadói közösségnek a művészi érettségig. Ezt a korszakot a triós forma (tánckar, zenekar, énekkar egységére épített, nagyszabású táncszvitek) és a népszokás – előadások fémjelezték. És ekkor váltak országosan elismert, népszerű alkotókká az együttessel induló karmesterek, koreográfusok és énekszólisták: Szalman Lóránt, Birtalan József és Birtalan Judit, Szarvady Gyula, Székely Dénes és Domokos István, Orbán Irma kosztümtervező, Tóth Erzsébet és Széllyes Sándor, Maria Precup, Balogh Dénes, Kerestély László és sokan, nagyon sokan mások. Az Együttes egész estét betöltő bemutatókkal szinte negyedévenként jelentkezett, így a sajtó s a nagyközönség állandó érdeklődése, figyelme vette körül. Az évek során a marosvásárhelyi Együttes elnevezése, és ezzel művészi feladatköre is megváltozott. Az együttes vezetői és tagjai 1961-től Marosvásárhelyi Állami Ének és Táncegyüttes (nemes, de számos gyakorlati nehézségbe ütköző feladatkört: szinte ugyanazzal a művész közösséggel a hazánk csaknem valamennyi folklórövezetét átfogó, reprezentatív dal és táncegyüttesi műsorok elkészítését és bemutatását.) 2000 után számos sikeres előadás került bemutatásra: Sodrásban, A víz szalad, a kő marad..., Fehérlófia, Édes kicsi Jézusunk, Mátyás király álruhái, Szem látta , szív szerette..., Kőműves Kelemen, János vitéz, Imádság háború után, Fekete piros, Vannak vidékek, Szép piros hajnalban című folklór és táncszínházi produkciók mind meghódították a belföldi és külföldi közönséget. 56 2007 óta az együttes mindkét tagozatát Barabási Attila Csaba manager – igazgató vezeti, aki egyben az intézmény művészeti igazgatója is. Jelen pillanatban a Maros Művészegyüttes magyar tagozata 13 pár táncossal, 5 tagú zenekarral és az adminisztratív személyzettel együtt meghatározó helyet foglal el az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek sorában. 2, A Maros Művészegyüttesben 26 hivatásos táncművészt foglalkoztat, ezekből 5-nek felsőfokú, 17-nek középfokú és 4-nek szakiskolai végzettsége van. A zenekar 5 zenészből áll. Az együttes manager - igazgatója és művészeti igazgatója Barabási Attila Csaba, művészeti vezetője Füzesi Albert.

3, Repertoárunkban, többnyire autentikus néptánc előadások, táncszínházi produkciók, gyerek és ifjúsági előadások, rock-ballada, oktató előadás stb. találhatóak. Az utóbbi 10 évben a következő alkotókkal dolgoztunk: Varga János -

Juhász Zsolt Könczei Árpád

-

Novák Ferenc

Zeneszerzők: Rossa László Bonczó István Könczei Árpád Jelmez és díszlettervezők: -

Bandi Kati, Szélyes Andrea Natália

-

Boka Gábor Zayzon Ádám

Füzesi Albert, művészeti vezető, Maros Művészegyüttes (2015. október 17.) KÁ: Mi jellemzi a Maros Művészegyüttest? FA: Én 1990-ben kerültem a Maros Együtteshez, mint táncos, rá 3 évre lettem tánckarvezető. Az első években nem volt koreográfusunk, nem volt vezetőnk, egy útkereséshez láttunk hozzá a tánckarral. Próbáltunk egyfajta új szemléletet adni az együttesnek, hiszen mindnyájan tudjuk, a régi együttes az más stílust követett, azt mi meg akartuk változtatni. Láttuk a magyarországi együtteseket, és az Erdélyben alakult Háromszék együttest is követtük. Tudtuk, hogy váltás kell, változás kell. Kísérleteztünk, próbálkoztunk, vendég koreográfusokat hívtunk, az első bemutatók úgy készültek, László Csaba, Könczei Árpád és Orza Calin, készített koreográfiákat, de ez még mindig csak mozaik műsor volt. Az első komolyabb műsor 1998-ban a Könczei Árpád „Sodrásban” című előadása volt, azóta 57 próbálkozunk kisebb-nagyobb sikerekkel a táncszínház irányába is elmozdulni. Azt látom, hogy az együttes élete mégis az autentikus néptáncos műsorokról szól, ebben vagyunk mi erősebbek. A kísérletezés továbbra is folyik, azt szeretném, hogy olyan formába öntsük a néptáncot, amit a szakma, a kritika is elfogad, és értékeli, nemcsak a közönség. De nyilván a közönségnek is kell táncolni, nemcsak a szakmában. Keresgéljük azt a megoldást, amelyik a jól kitáncolt, szép formába öltöztetet, eredeti népi ruhában, népi hangszerekkel előadott folklór műsort jelenti. KÁ: A Maros Művészegyüttesnek a fő iránya a néptánc eredeti, hiteles bemutatása. Mit gondolsz, ennek a műfajnak van-e jövője? Arra gondolok, hogy vannak olyan irányzatok,

amelyek egyre populárisabbá teszik a néptáncot, úgymond revüsítik. Milyen jövőt képzelsz a Maros együttesnek? FA: Tudni kell, hogy Erdélyben, de főleg Maros megyében élnek még a hagyományok, élnek a táncok, az emberek szívesen nézik vissza. Azok az emberek, akiknek a táncát táncoljuk, még élnek, és látják a műsorainkat. De emellett még az is szól, hogy rengeteg ifjú műveli. 35 amatőr együttes működik csak Maros megyében, nemcsak iskola szinten, hanem kultúrház szinten. Például az erdőcsinádi Gyöngykoszorú találkozó, amit mi szervezünk, 35 – 40 együttes jön el, művelik és utána meg mulatnak. Ha ennek van művelő bázisa, akkor van közönsége és jövője is. KÁ: A Maros Együttes a legnagyobb létszámú táncegyüttes jelenleg Erdélyben. Hogy oldjátok meg az utánpótlást? Te is gyerekeket tanítasz, és az utóbbi években a tanítványaid kerültek az együtteshez. FA: Tudtam, hogy régen volt egy pionír együttese a Maros együttesnek. Nyilván, más az első években látszott, hogy átjáró házak az együttesek, a táncosok nem állnak meg sokjáig. És akkor mondtam magamnak, hogy csináljunk egy új gyerek együttest. Most ünnepeltük a 20 éves évfordulóját. 26 táncos került 98-tól az ifjúsági csapatból a nagy együtteshez. Most frissen is van kettő, aki most került be. Már nemcsak a saját táncosainkat képezzük, a Bekecs táncegyüttesnek is mi biztosítjuk az utánpótlását, ott viszont nyolcan táncolnak jelenleg is az utánpótlásból. KÁ: Elsősorban erdélyi táncokat táncoltok, de magyarországi táncokat is. A gyerek együttesben mi a képzés lényege, milyen technikai dolgokat tanulnak? FA: 10 éves kortól kezdődik az oktatás. Elsősorban a ritmikára és a gyerekjátékokra tanítjuk. Ez az első fázis. A ritmus gyakorlatok mellett folyamatos az ének tanítás, és elkezdődik a torna. Alapfokú láb technikák, és a kezek, felsőtest használata. KÁ: De ti ehhez nem használtok balett technikát. Nincs külön balett tanár. FA: Csak a néptánc elemeket használjuk. KÁ: Milyen a Maros Művészegyüttes elfogadottsága, ismertsége, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon és Európában? FA: Mivel a Maros Megyei Tanács a fenntartó, ezzel együtt jár, évente minimum egyszer a megyét járjuk, akár belső költségvetésünkből, vagy pályázatokból, többször is erdélyi turnéra járunk, megcélozzuk Székelyföldet, Brassó környékét, Nagyvárad, Szatmár vidékét. Járunk, 58 de kevesebbet, mint amit szeretnénk, az anyagi hiányok miatt. Benne vagyunk a kulturális vérkeringésbe, évente egyszer eljutunk mindenhova. Magyarországra rendszeresen járunk, tíz napos turnékat tartunk tavasszal, a Hagyományok Házába és a MÜPÁ-ba is rendszeresen visszahívnak. Ami Európát jelenti, most Ciprusból jöttek haza a kollegák (a román tagozat), meghívás lenne, de nehéz is eladni a műsorokat. KÁ: Olyan lett a mai világ, mindenből túl sok van. A régebbi időben az volt a vonzó a fiatal táncosnak, hogy bejárhatta a világot. Szerinted a táncosokban van-e annyi öntudat, és szeretike annyira, amit művelnek, hogy nem a külföldi utakért jönnek táncolni?

FA: Főleg azért jönnek, hogy járjanak, mert nem a fizetésért, ezért a fizetésért senki nem jön táncolni. Inkább a szórakozásért és a tanulásért jönnek ide.

Varga János, koreográfus (2015. október 17.) KÁ: Hogyan látod a néptánc jelenlegi helyzetét a Kárpát medencében, Magyarországon és Erdélyben? Van-e valami hangsúly eltolódás, különbség Magyarország és Erdély között? VJ: Csapongani fognak a gondolataim. 38 éve táncolok, és azt látom a magyarországi néptáncmozgalomban, hogy több hullámban újult meg. Voltak megújító erők, emberek, akik adták ezt a megújuló szellemiséget: Novák – Tímár, de nagyon fontos volt a Zsura – Batyu (Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán), és jött egy megújító lendület, aminek már részese voltam én is, és például jó barátom, Sára Ferenc többek közt. És azt látom, hogy az utóbbi 15 évben nincs egy ilyen megújító lendület a magyar néptáncban. KÁ: Kicsit elfáradt? VJ: Nem elfáradt, hanem várat magára egy újabb megújító lendület. Én hiszek abban, hogy lökésszerűen meg-megújul. Ez bizonyos emberekhez tapad, akik adják a szellemiséget vagy viszik a zászlót. Nézem is, hogy kik tudnának, kinek a nevéhez tudna tapadni egy új dinamikus megújulása a néptáncnak. Egy időben úgy gondoltam, hogy Fitos Dezső környékéről, és bizonyos megújulás van is ott. A Dezsőék generációjának körében látok most egy olyat, hogy egy picit másképp látják a néptáncot, a saját világukat próbálják belevinni, nem akarnak annyira meríteni az előző lendületekből. de mégsem látom azt a markáns megújulást, ami az előző generációkat jellemezte. Inkább csak élénkülést látok itt. Óriási dilemmák vannak véleményem szerint a színpadi néptáncban. Mert ez nem mind a színpadi néptáncra vonatkozik, amiről én beszélek, ez a megújulás. Egyáltalán a néptánchoz való viszony, a szemlélet, hogyan használjuk, hogyan éljük meg magát a táncolást, honnan merítsünk, mi legyen a lényege, amikor találkozunk a filmtől az adatközlőig, mire tegyük a hangsúlyt. A színpadi néptáncban megint érzek egy megtorpanást, és kell jöjjön egy megújulás, mert arról van szó, hogy ez a kettősség, a táncszínház és natúr, archaikus néptánc vita ősidők óta megy, és most azt látom, hogy igazából az próbál újat felmutatni, aki más technikával ötvözi a néptáncot. És ez bebizonyosodott már több alkalommal, például a zalai 59 Kamaratánc Fesztiválon történetében ismerem elég jól ezt a kérdést. Igazából nem ez a megoldás számunkra, nem nekünk kell más műfajból merítkezni, mert inkább fordítva történik. Más technikák, kortárs és egyéb modern mozgásművészetek, inkább ők újulnak meg belőlünk. Ők tudják magukat színezni velünk, hogyha egy kicsit a néptánchoz nyúlnak, de mi az új technikákat nem tudjuk befogadni, idegen marad, nem lehet bevonni. Ezzel kapcsolatban azt várom, hogy azok a vonalak erősödjenek fel táncszínházi vonalon is, akik a néptánc technikát használják alapvetően a táncszínházban. Én ezt az irányt látom, ami elfogadható, és különös lesz és érték lesz. Viszont ha megtaláljuk azt, hogy csak néptánc technikára épülő, hogy az

valóságosan - amiről mindig is beszélünk - nyelv legyen, és vannak erre már vonalat, az lesz az igazi megújulás a táncszínház irányába. Akkor lesz igazán néptánc táncszínház. Akik archaikus folklórt, tiszta néptáncot művelnek, ott van egy kicsi megtorpanás, mert 10 évvel ezelőtt sokkal erőteljesebb, dinamikusabbak voltak a csapatok. A dinamizmust úgy értem, hogy akik táncolták, nagyon tudtak hinni, abban, amit csinálnak, a tiszta néptáncban. Egy-egy oktató, koreográfus, az nagyon maga mögé tudta állítani az embereket, nagyon tudta fanatizálni az embereket. Ma ezeket nem látom, természetesen vannak ilyen műhelyek, akik a tiszta folklórt csinálják, csak nem érzem bennük ezt az erőt. KÁ: A néptánc mennyire része a magyar kultúrának, milyen helyet foglal el Magyarországon? VJ: A hivatásos együttesek megfelelő rangban vannak jelen a kultúrában. Inkább arról beszélnék, ami nagyon populáris és az amatőrség szélét jelenti, ez a tömeges falunapokon lévő, libegős táncolás, igénytelen és műkedvelő, van benne jó, hogy csinálják, de van egy nagyon rossz benne, a tömeges volta és az igénytelenség egyszerűen tompává teszi a közönséget, tompítják az érdeklődését a néptánc iránt. Nehéz kimondani, hogy ártanak. A hivatásos együtteseknek szerintem megfelelő a rangjuk a hivatalos kultúrában, megfelelő elismerést kapnak. A Táncszövetség elnöke egy néptáncos. Azt gondolom, ez rendben van. A hivatásos együttesekkel szerintem más a probléma. Az a probléma ma Magyarországon, hogy egyik sem tűzi zászlójára, hogy a néptáncot magas szinten művelje. Szinte mindegyik el akar menni a táncszínház vonalába, irányába, mindegyik hivatásos együttes azon elmélkedik, hogyan tudja modernné tenni a néptáncot. És ez azért rossz, mert igazából nem látják a néptánc magas szintű művelésében rejlő lehetőségeket, hogy az közösség számára siker, hogy az magas művész. Nem hisznek a műfajunkban. Én hiszek abban, hogy nem amatőr szinten, hivatásos szinten természetes táncot a színpadra tenni az magas művészet, az nagyon nehéz dolog. Én hiszek ebben. Azt látom, hogy a hivatásos együttesek egyre inkább nem vallják ezt a hitet. Azt mondják, hogy nekünk meg kell újítani, nekünk modernizálni kell a néptáncot. Ez már eleve kimondja, hogy ami van, az nem elég, és ez nagy hiba. Például az Állami Népi Együttes modernizálni akarja állandóan a néptáncot, és sikertelen műsorok sorozatát állítja elő, mert nem találja meg a tiszta folklórban lévő energiákat és lehetőségeket. Másik példa az az időszaka a Budapest Táncegyüttesnek, gondolok elsőre, a Kalotaszeg, utána Szatmár című műsorra, a Mezőség nem érte el a Kalotaszeget, de sikert értek el, mert magas szinten tették színpadra a táncokat. Azt gondolom, nagyon sok inspirációt kapott az amatőr mozgalom, abból a minőségből, amit ők felmutattak. Azt is bebizonyították, hogy magas szinten, az 60 amatőrök által eltöltött idő a néptánccal nem elegendő hogy magas szinten műveljük, hivatásos együttes béli munkamennyiség kell, hogy magas szinten színpadra tegyük a néptáncot. És ez egy bizonyítéka annak, amit én elképzelek. KÁ: Erdélyben 5 hivatásos néptáncegyüttes van. Vannak periódusok, amikor nagyon eltávolodnak a néptánctól, közben státusza szerint mindegyik néptáncegyüttes. Hogy látod a helyzetet Erdélyben?

VJ: Most itt vagyunk ezen a Tánctalálkozón. Én úgy látom, az együttesek hatalmas energiát és gondot fordítanak az ilyen találkozókra, egész évben arra készülnek, mit fognak csinálni a hivatásos találkozón, ami ugyan jó dolog, és fejlesztő is, de elfeledkeznek arról, hogy nekik az adott környezetükben van egy közönségük, amiből él, és amit szolgál. Azt érzem most, hogy itt is csökken a néptánc közönsége, 10 évvel ezelőtt tódult a közönség a néptánc műsorokra, ma ez megtorpant. De nem olyan a helyzet, mint Magyarországon. Magyarországon nagyon rossz a helyzet közönség helyzet. Megváltozott a közönség, és a megváltozott közönséghez nem mindenki találja meg okosan az utat a közönséghez. És amikor gondolkodik a műsorról, dilemmázik, hogy most olyan műsort csináljak, amivel el tudok menni a Hivatásos Együttesek Találkozójára, szakmailag magas szintet képviseljek, vagy a közönséget szolgáljam, és az arányok eltolódnak. (Székelyudvarhely, 2015. október 15-18. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója)

5. Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 1. Az együttes rövid története (megalakulása, története, múltja, jelene) A Hargita Együttes 1990. óta működik hivatásos intézményként, új szemlélettel és tartalommal folytatva a hasonló néven 1970-ben alapított műkedvelő társulat munkáját. Az együttes mindenkori elsődleges célja a magyar népi kultúra feltárása, hiteles bemutatása, népszerűsítése és átörökítése. A mindig hiteles anyagból felépített folklórműsoraiban földrajzi helyzetéből adódóan Erdély és a Székelyföld szerepel hangsúlyozottabban, de lassan az egész Kárpát-medence megjelenik, keleten átnyúlva a Kárpátokon a moldvai csángóságig. A repertoár táncjátékokban is bővelkedik, amelyek közül több is teljesen eredeti, saját forgatókönyvet használ fel. A színpadi munka mellett az intézmény jelentős rendezvényeknek kezdeményezője és szervezője. Ezek közül a fontosabbak az Erdélyi Prímások Találkozója, az Ezer Székely Leány Napja, a Csűrdöngölő – gyermek és ifjúsági néptánctalálkozó és a Hagyaték – mezőségi népzene- és néptánctalálkozó. A társulat táncosai számos gyermek, ifjúsági és felnőtt tánccsoportot segítenek és tanítanak. 61 Az együttes fenntartója Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes? 20-22 néptáncos 3. A státuszban foglalkoztatott táncművészeknek milyen a képzettsége? (fő/szakirányú főiskola, fő/ táncművészeti szakközépiskola, egyéb) Mindannyian egyéb képzettséggel rendelkeznek.

4. A táncművészek mellett, mennyi a vezetők száma és hány fő, ha van: menedzsment, technikai személyzet: 1 igazgató, művészeti vezető, valamint 11 tagú háttérszemélyzet (adminisztráció, szervezés, műszakiak). 5. Az együttes repertoárjának felsorolása: alkotók, koreográfusok, zeneszerzők, jelmez és díszlettervezők, stb. Hivatásos fennállásának huszonöt éve alatt a Hargita Együttes 39 premierrel jelentkezett. Erdélyország sok szép vize Koreográfusok: Fodor Csaba, Jánosi József, Lőrincz Lajos és Szalay Zoltán Két út van előttem Rendező Bodó Bán János, koreográfiák Bodó Bán János, Fodor Csaba, László Csaba, Szalay Zoltán Felsütött a hold sugára Koreográfusok Fodor Csaba, Orza Călin, Szalay Zoltán Mulatság Rendező koreográfus Sára Ferenc, koreográfus András Mihály Belülről izzó tűz Rendező koreográfus Sára Ferenc Gál Sándor éjszakája (közös produkció a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal) Színpadra alkalmazta és rendezte: Vadas László és Szabó Tibor. Koreográfia: Kozák Albert és Simon Katalin. Díszlet, jelmez: Vadas László. Életem a tánc Koreográfusok: Ádám Gyula, Both József, Buciu Valeriu, Kozák Albert, Lőrincz Lajos, Nagy Zoltán József „Púder” és Péter László Csodálatos furulya Rendező László Károly, zeneszerző Hána László, koreográfia András Mihály és Kozák Albert, díszlet/jelmez Köpe Csaba Múltunk – jelenünk – jövőnk Rendező koreográfus Timár Sándor Forduló – Hargita 2000 Koreográfusok: Ádám Gyula, András Mihály, Péter László, Timár Sándor Szarvas-rege Dramaturg Imreh István, koreográfus Orza Călin, zenei szakértő Szalay Zoltán Advent a Hargitával

62 Koreográfusok: Ádám Gyula, András Mihály, Kozák Albert, Orza Călin, Péter László Koreográfia Orza Călin, Szalay Zoltán, zenei szakértő Szalay Zoltán, művészeti tanácsadó Fülöp Zoltán Kelettől nyugatig Rendező koreográfusok Péter László és Udvari Róbert (az együttes táncosai), zenei szerkesztők Molnár Szabolcs és Nistor Mihály Bartók nyomában (közös produkció a Jánosi Együttessel)

Szerkesztette Jánosi András. Rendezők András Mihály és Jánosi András, koreográfusok András Mihály, Antal Zsolt, Gábos Endre, Péter László Advent a Hargitával (2.) Koreografálták Antal Zsolt, Füzesi Albert, Gábos Endre, Péter László, Rigmányi Júlia Katalin és Udvari Róbert Farsang Illés szekerén Rendező koreográfus Orza Călin, zenei szerkesztő Szalay Zoltán Víg a gazda, víg a vendég Koreográfiák: Antal Zsolt, Gábos Endre, Kósa Gabriella, Rigmányi Júlia Katalin, Péter László (mindannyian az együttes táncosai) Pakulárnóta Rendező koreográfus Orza Călin, zenei szerkesztő Mohácsy Albert Hej, regő rejtem Rendező koreográfus Orza Călin, dramaturg Imreh István, jelmez Bocskay Anna Csudatarisznya Rendező koreográfus Orza Călin, zenei szerkesztő Ferentz János Góbé virtus Rendező koreográfus Orza Călin Még szólnak a harangok Rendező koreográfus Orza Călin, zenei szerkesztő Papp István „Gázsa” Holttenger (közös produkció a Jánosi Együttessel) Rendező Jánosi András, koreográfusok András Mihály, Antal Zsolt, Ábrahám Róbert, Gábos Endre Táncba fordulva Rendező koreográfus Szűcs Gábor, művészeti munkatárs Szűcsné Urbán Mária Hegyen innen – hegyen túl Rendező koreográfusok Antal Zsolt és Péter László (az együttes táncosai) A csodálatos furulya (új változat) Rendező Budaházi Attila, koreográfusok Antal Boglárka Klaudia és Gábos Endre Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből Koreográfus Varga Zoltán, zenei szerkesztő Kelemen László, dramaturgia és jelmez Lőrincz Beáta. Virágom, világom Koreográfus Varga Zoltán, alkotótárs Lőrincz Beáta Hegyen innen, hegyen túl (felújítás) Koreográfia Antal Zsolt és Péter László (az együttes táncosai) János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése

63 Rendező: Boka Gábor Ördöngösök Füzesen Rendező: Boka Gábor. Koreográfia: Busai Norbert és Busai Zsuzsanna A hagyaték Rendező: Boka Gábor. Koreográfia: Busai Norbert és Busai Zsuzsanna Vándorúton – otthonról haza

Rendező koreográfus Szűcs Gábor, alkotótárs Szűcsné Urbán Mária Júlia szép leány Rendezte Kelemen Szilveszter, alkotótársak Böjte Róbert és Kósa Gabriella (mindhárman az együttes táncosai) Háry János (közös produkció a Csíki Játékszínnel) Rendező Szabó Emese, koreográfus Szűcs Gábor Madéfalvi veszedelem Rendezte Kelemen Szilveszter, alkotótársai Ábrahám Róbert, Kósa Gabriella, Péter László és Szabó László (mindannyian az együttes táncosai) A sóvidéki kalapács Rendező: Boka Gábor, koreográfia Kovács Norbert „Cimbi” és alkotótársa Gaschler Beáta. Magyaroké Zenei szerkesztő: Kelemen László. Koreográfia: Szűcs Gábor és Fundák Kristóf, valamint alkotótársaik: Szűcsné Urbán Mária és Fundák Kaszai Lili.

1. Mi a magyar hagyomány a táncművészetben, van-e magyar színpadi táncművészeti hagyomány? A néptáncművészet szemszögéből a magyar hagyomány maga a néptánc és a szorosan kapcsolódó népzene, népviselet, stb. Mind magyar. Mind hagyomány. A magyar színpadi néptáncművészet kezdeti lépései kb. az ’50-es évekre tehető, így mindösszesen 65 éves múltra tekint vissza. 2.

Milyen karakterisztikája, egyedi stílusa van/lehet egy táncegyüttesnek?

A Hargita Együttes néhány kitekintéssel együtt is, alapvetően a hagyományos néptánc színpadi megjelenítését követi, annál is inkább, mivel az együttes hivatásos megalakulásakor ezt rögzítette, nevében is hordozza „karakterisztikáját”: NEMZETI, SZÉKELY, NÉPI – ehhez a divathullámok, kísérletezések nyomása mellett is hű kíván maradni. A stílust leggyakrabban az alkotók (koreográfusok, rendezők) „gyakorolják”. A szemléletet az alkotók kiválasztásával tudja az együttes vezetése többnyire megfelelő irányban tartani. 3. Merre tart a magyar táncművészet? Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok és a táncművészek a táncművészet jelenéről és jövőjéről? Az utóbbi években egy minőségi fejlődést mondhat magáénak a néptáncművészet. A rendelkezésre álló folklóranyag feldolgozása, azok színpadra vitele már nemcsak tájegységekre bontható, hanem falvakra, személyekre képes figyelni, ami mindenképpen a néptáncművészet sokoldalúságát eredményezi. 64 Mindenképpen megemlítendő, hogy népszerűséget hozott a néptáncművészetnek a „Felszállott a páva” televíziós vetélkedő. Alapvetően jót tett az „ügynek”. A színpadi néptáncművészetben sok nyitás és kísérlet folyik a táncszínház irányába és a kortárs táncművészet ötvözésére. Ennek formanyelve gyakorta zavaros, az alkotók ebbéli előképzettsége is kérdéses, a néptáncművészeké pedig alapvetően hiányos, így az alkotások is esetlegesek. Örökkön visszatérő téma, hogy a hivatásos néptáncegyütteseknek mi a feladata, milyen szintű és arányú

ötvözet az, ami erősíti a néptánc színpadi megjelenítését, honnan válik hátrányára? Mennyire feladata a kísérletezés a hivatásos néptáncegyütteseknek? Nem inkább azoknak a táncműhelyeknek, amelyek ebből a célból jönnek létre? Stb. Az alkotók elég jó érdekérvényesítést tudnak gyakorolni munkájuk jövedelmezésére. Ennek majdnem ellentéte a néptáncművészek helyzete. Gyakorta költségvetési intézményként, korlátozott bértábla szerint történik a javadalmazásuk, szabadidejükben az amatőr néptáncmozgalomban próbálnak kereset-kiegészítésre szert tenni. Az erdélyi hivatásos magyar néptáncművészek megszerzett tudásukat sem tudják felsőoktatási elismervénnyel alátámasztani, így alkalmazhatóságuk a jövőben újabb problémát vetít előre. 4. Milyen művészeti problémák vannak? Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? Pl. a néptáncművészet nyilvánvalóan nem rendelkezik nagy táncművekkel, amelyeket valamilyen módon az alkotók ismételten feldolgoznak, így minden alkalommal a színpadra egy-egy új alkotás születik, annak témája, zenéje, koreográfiája, stb. ugyancsak új. Támpontokat a tájegységek ismerete adhat, a mű megszületése nagyrészt „zsákbamacska”. Általánosan elmondható, hogy nagyjából az utóbbi öt évében (2010-15) ugyanazok az alkotók forognak körbe az együtteseknél, kevés új alkotó jelent meg. A néptáncművészetet a Hargita Együttes a saját régiójában kiemelten és stabilan képviseli, kiegészítő rendezvényeivel ösztönzi. A hagyományos értelemben vett színházzal való kapcsolatban a néptáncegyüttesek a színházi társulattal közös alkotásokban többnyire statiszta, háttértáncos szerepbe kerülnek, jó esetben táncos színház kerekedik belőle. A néptáncegyüttesek táncszínházi alkotásai gyakori törekvések, több-kevesebb sikerrel, gyakorta az arányok kérdése vet fel további kérdéseket, amennyiben kinek mi a szerepe, betöltendő hivatása a téma. 5. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Kisebbségi létben ugyan, de a tömbmagyarságban viszonylag stabil társulati működéssel rendelkezik a Hargita Együttes. Az utánpótlás és annak minősége problémás, mivel a romániai oktatás nem rendelkezik néptánc, népzene profilú szakiskolákkal, művészeti iskolákkal, felsőoktatással. A néptáncművészeket gyakorta a hivatásos együttes kell „kiképezze”, rengeteg energiát befektetve, ugyanakkor a minimálbéren fizethető művészek az instabil megélhetés és a 65 kedvezőtlen életpályakép miatt a nehezen, sok év munkájával megszerzett tudásukat gyakorta elhagyva, új megélhetést keresnek, vagy a valamivel kedvezőbb feltételeket biztosító magyarországi együttesekhez kerülnek, elhagyva így tanuló műhelyüket és szülőföldjüket.

András Mihály, igazgató-művészeti vezető, Hargita Együttes, (2015. október 16.) KÁ: Van-e magyar hagyomány a színpadi táncművészetben? Ahogyan Bartók és Kodály megteremtette a magyar műzenét, a táncművészetben mi a magyar? AM: Az is lehet, ezt a kérdést más nemzeteknek lehetne feltenni, mert látják, hogy miben különbözünk tőlük. Úgy gondolom, hogy a műsorainkban, azzal, hogy egy olyan állóképességet, olyan virtust, egy olyan tudás mennyiséget tudunk színpadra vinni, mindenképpen a magyarság kultúrájának a mennyiségét és minőségét tudjuk felmutatni és annak az emberi tartását, ami mögötte van. Ez annyira általános, hogy minden nép azt mondhatja, hogy az övé is pont ilyen. Ez táncművészet, ezt látni kell, és tudni kell, hogy a szavak mögött milyen tartalom van, és milyen mennyiségű tudás van. Ez egy olyan irgalmatlanul nagy tudás, amihez emberi élet nem elegendő. Ezért sokkal nehezebben tanulható és igen nagy előképzettség kell ahhoz, hogy ez kielégítően legyen hivatásos táncosként színpadra vive. Mert éppen elég nagyok ezek a szeletek tájegységenként vagy falvanként, hogy egy emberi élet, egy táncos abban kiteljesedjen. Egy tájegység is elég ehhez, nemhogy a magyar néptánc Kárpát medencéje. KÁ: Te táncos népnek tartod a magyart, mint ahogy az írek vagy a spanyolok annak tartják magukat? AM: Feltétlenül táncos népnek tartom a magyart. Egyrészt nagyon sokrétűen táncos nép a magyar, attól függ, hogy hol él, milyen kulturális fázisban van a tánca. Ha azt nézzük, a különböző tánctörténeti rétegeink, mint követhetőek a Kárpát medencében, akkor másképp vagyunk táncosok Moldvában, mint a szólisztikus Kalotaszegen. Ez a paletta nagyon széles vertikálisan is, és minden síkon. A magyar néptáncban, ugyanúgy, mint a dalban is van egy sűrűség, egy töménység. Más népeknél, ha táncolnak, az könnyed, az vidám, az játékos, nem mondom, hogy felszínes. Könnyen tanulható, könnyen bekapcsolódik akármelyik nép, és azt mondja, nagyon jól éreztük magunkat. A magyar néptánc nem ilyen. Ha nincs rá előképzettsége vagy nem nőtt bele ebbe a kultúrába, akkor csak kívülállóként nézheti. És ha az ír szteppet említetted, akkor lehet erre építeni gyakorlatilag egy kulturális stratégiát, és olyan büszkévé tenni a népünket, hogy egy ír sztepp elég hozzá. Magyarként egyenlőséget tudnék tenni azzal, hogy amennyiben állami pénzt, koreográfusokat, infrastruktúrát adnának ahhoz, hogy a Küküllő menti pontozót ilyenféleképpen exponáljuk, akkor ugyanekkora bulit lehetne belőle csinálni. És hol a többi? Egy falunak egy táncát emlegettem. Mi ilyen szinten lehetnénk ebben hatalom. KÁ: Mi jellemzi a Hargita együttest? Van-e olyan karaktere, stílusa, ami meghatározó? 66 AM: Mi szeretnénk minél inkább a közönségünket kiszolgálni, úgyhogy egy-két lépéssel járhatunk előttük. Ha nem, akkor megszakad a kapcsolat a közönség és a társulat között. Ha túlságosan a városi divatoknak vagy a szakmai divatoknak hódolunk, tudniillik, a szakma elvárása és a közönség elvárása között igen nagy távolság van. KÁ: Ezt hogy érted? AM: Ami ma megfelel itt a Hivatásos Együttesek Találkozóján, az falun nem lelkesít, és nem hozza a

megfelelő érzést, amire ma szükség van. Másképpen a nagyvárosok, a budapesti vagy a kolozsvári közönség elfogadja, és vágyik a megújulásra, és a divatosra, a falu pedig, ahol telt házunk van, és kell tartani bennük a lelket, és a szórványban, annak egy másféle visszaigazolás kell. Egyik igényli a minél elrugaszkodottabb, újszerűbb táncszínházi produkciókat, de nemcsak, ott is van ilyen is, olyan is. 20 éve vezetem ezt az együttest, és ott vagyok velük az előadásokon, magyar szórványban vagy Székelyföldön várják tőlünk a magyar folklór anyagot. Azt a folklór anyagot, ami minél közelebb van a tiszta forráshoz, és szeretnék mindenhol önmagukat látni minél erősebbnek. A magyarságnak szüksége van a műsoraink által egy megerősítésre. KÁ: Azt szeretnéd mondani, hogy az úgynevezett rendszerváltozás után Erdélyben a magyar tánc, a magyar zene még mindig ünnep? Azóta eltelt 25 év, és gondolod, hogy a néptánc a nemzeti öntudatépítésnek lehet egyik eszköze? AM: Feltétlenül. Fel sem merül. Gyakorlatilag az van, hogy ma, amikor nem teheted (rakhatod) ki a székely zászlót, felveheted a székely harisnyát, a székelyben ez szinte ugyanaz. KÁ: Akkor mivel jellemeznéd a Hargita Táncegyüttes karakterét, stílusát? AM: Szándékunk szerint eredeti néptáncot koreografálva viszünk színpadra. Nem zárkózunk el a táncjátékoktól sem, nyilvánvalóan járunk városra is, meghívnak Budapestre, és mi nem adatközlőnek adjuk el magunkat. De ha az a kérdés, hogy mi van a kirakatban, nálunk a kirakatban a néptánc van. Az arányokról van szó. Egyesek a néptáncból ihletődnek, és amikor a végterméket látjuk, akkor azt látjuk, hogy nagyon messze letértek az ösvényről, és ők azt mondják, „mi is néptáncot jártunk”. Nem lehet azt mondani, hogy a falu népe nem fogadja el az újat, fogadja. Csak vigyázni kell, hogy ne távolodjunk el annyira tőlük, hogy elveszítsük a közönségünket. KÁ: Merre tart a magyar táncművészet? AM: Most azt látom, van egy generáció, aki nosztalgiázik, és még mindig várja a régi Hargita együttesnek, a régi Maros együttesnek a produkcióit, szeretne egy újra találkozást a múlttal, hogy az ő fiatalságát tudja visszaigazolni. És például azon problémázom, hogy a mostani műsorunk gyimesivel végződik, és tudom, hogy Székelyföldön sokkal nagyobb sikerünk lenne, és felállva tapsolnának, ha be tudnánk fejezni székelyharisnyában. Miközben a sorok között ott ülnek azok a gyerekek, akik valahova valóak, és nemcsak a falujuk táncát tanulták már meg, hanem mezőségit, gyimesit, moldvait, kalotaszegit és akár magyarországi táncokat is, ez a generációváltás van küszöbön. És bármit mondanak otthon, ők ezt az egészet már másként látják. Ezt tudomásul kell venni. Ez egy nagyon „klassz” folyamat, csak arra kell vigyázni, hogy mindenki otthon a sajátját még tudja megfelelő színvonalon tartani, újraalkotni. Mert a táncművészet ott is tart, hogy a csíkszentdomokosiakat látom táncolni a 67 80-as években, a 90-es években és most látom, hogy azzal ellentétben, amit mondanak a szakemberek, a folklorizációs folyamat a mai napig is tart egészségesen egy néhány helyen. Például a gyimesieknél is. Látom, hogy egy-egy tánc hova fejlődött, milyen új motívumok épültek be, hogy gazdagították, azokat hogy táncolják, és az megmaradt csíkszentdomokosinak.

Azt is látni kell, a jövő szempontjából, eddig a falusi kultúrát a táncházmozgalom átmentette városra, és most elindult egy fordított folyamat, ezt kell segíteni, hogy visszakerüljön falura, de ebbe még sok tennivaló van. KÁ: Befejezésül, milyen olyan problémák vannak, amik befolyásolhatják egy hivatásos együttes működését? AM: Ha a pénz művészeti kérdés, akkor feltétlenül befolyásolja. Amíg 700, 800 lej (50000 Ft) a fizetése egy hivatásos táncosnak, addig tudomásul kell vegyük, hogy aki fiatal, jó erőben van és tehetséges és bízik az életben, az nem biztos, hogy eljön hivatásos táncosnak. Megtörténhet a jövőben, hogy egyre gyengébb emberi anyagot kapunk a hivatásos együttesekbe. Ezekből nehéz majd magas művészetet produkálni. De viszont ezzel párhuzamosan, hogyha jó irányban folyik az oktatás, és ennek a mozgalomnak a segítése, akkor a műkedvelő együttesek a hivatásos együttesek fölé fognak emelkedni, mert jobb potenciálú emberek lesznek, nagyobb lelkesedéssel. Tisztább, őszintébb motiváció van ott. Ilyen jelek már mutatkoznak. Illetve Erdélyben látszik a képzés hiánya. Magyarországon elindult egy komoly szakmai képzés, és mi le fogunk maradni. KÁ: Szerinted, ha az elmúlt 25-30 évben nem volt táncos képző szakiskola, van arra remény, hogy a közeljövőben, a következő periódusban szülessen ilyen? AM: Mi vagyunk az áldozati generáció és azon ügyködünk, hogy ilyen szülessen. Valószínű, hogy ez konjunktúra kérdése, politikai, gazdasági, oktatási akarat kérdése. Fel kell nőjön az adminisztráció a magyar kultúra értékeihez.

6. Háromszék Táncegyüttes A Háromszék Táncegyüttes bemutatói (1990-2015) ELŐADÁS

Bemutató időpontja

Rendező (r.), koreográfus (k.)

1.

Napkeletről napnyugatra

1990.nov.13

2.

A tánc ünnepe 1991.nov.12

Könczei Árpád (r.k.)

3.

Apám tánca

Könczei Árpád (r.k.)

4.

A menyasszony szép virág

1993.dec.8

5.

Vizek mellett

1995.febr.23.

Könczei Árpád (r.k.)

6.

Az obsitos

1996.febr.12.

Lévai Péter

7.

Ahol az a csillag ragyog

1996.ápr.9

8.

Váróterem

Béres László (r.), Román Sándor (k.)

1992.dec.3

1996.dec.6

Könczei Árpád (r.k.)

Könczei Árpád (r.k.)

Orza Calin (r.k.)

68 9.

Ábel

10.

Szivárványos az ég alja 1998.febr.28.

11.

Égbenyúló fa

1997.okt.1

Könczei Árpád (r.k.)

1998.méj.20.

Orza Calin (r.k.)

Orza Calin (r.k.)

12.

Szerelmi varázslás

1999. márc.20. Orza Calin (r.k.)

13.

Vérnász

2000.ápr.7.

Bocsárdi László (r.)

14.

Ludas Matyi

2001.jan.9.

Novák Ferenc (r.k.)

15.

Farsangfarkán 2001.febr.27.

Ivácson László (r.k.)

16.

Bakkhosz testamentuma

2001.máj.17.

17.

Székely sorsképek Táncműhellyel

18.

Forog az esztendő kereke

2002.febr.8.

19.

Forrószegiek

Novák Ferenc (r.k.)

20.

Erdélyország az én hazám

21.

Áldozat 2002.dec.4

Orza Calin (r.k.)

22.

Advent 2003.dec.12.

Orza Calin (r.), Ivácson László (k.)

23.

Tündérálom

2004.febr.9.

Orza Calin (r.k.)

24.

Tisza partján

2004.jún.3.

Ivácson László (r.k.)

25.

Ördögváltozás 2005.ápr.5.

Könczei Árpád (r.k.)

26.

A helység kalapácsa

2005.szept.13. Novák Ferenc (r.k.)

27.

A falu 2006.ápr.10.

Uray Péter (r.k.)-koprod. az M Studióval

28.

Sorsfordulók

2006.okt.5.

Ivácson László (r.k.)

29.

Ördögszekér

2006.okt.5.

Ivácson László (r.k.)

30.

Ölelésben

2007.febr.2

Juhász Zsolt (r.k.)-koprod. az M Studióval

31.

Csavási ballada 2007.szept.18. Ivácson László (r.k.)

32.

Hol jársz, hová mész? 2008.máj.14.

33.

Gyöngyszemek 2008.nov.7.

34.

Mátyás király ajándéka 2009.febr.9.

35.

Carne Vale – Konc Király

2009.febr.19.

36.

Böjttől böjtig

2009.okt.20.

Furik Rita (r.k.)

37.

Sárkányölő

2010.ápr.20.

Ivácson László (r.k.)

38.

A magyar tánc évszázadai

39.

Táncbeszéd 2010.szept.23. Orza Calin (k.), Ivácson László (k.), Uray Péter (k.), Könczei Árpád (k.)- koprod. az M Studióval

40.

Lámpások 2011.dec.19. Néptáncegyüttessel

41.

Száz évig

2001.nov.28

2002.ápr.15.

Béres László (r.), Orza Calin (k.)

László

2002.okt.30.

Csaba

(r.k.),–

koprod.

az

Udvarhely

Ivácson László (r.k.) Ivácson László (r.k.)

Ivácson László (r.k.)

Ivácson László (r.k.) Ivácson László (r.k.)

2010.máj.10.

Ivácson László (r.k.)

Novák Ferenc (r.k.)-interaktív történelmi óra

Orza Calin (k.), Ivácson László (k.)-koprod. a Százlábú

2011.márc.31. Könczei Árpád (r.k.)

69 Ivácson László (r.k.), Ónodi Béla (k.), Orza Calin (k.), Gálber

42.

A MaszkUra 2011.okt.14. Attila (k.), Bordás Attila (k.)

43.

Csipkerózsika 2012.márc.21. Ivácson László (r.k.)

44.

A tékozló fiú

2013.márc.27. Ivácson László (r.k.), Orza Calin (k.)

45.

Két kezem forgatta, szívem táncoltatta 2013.jún.11. Ivácson László (r.k.), Kocsis Enikő (k.), Fitos Dezső (k.), Busai Norbert (k.), Busai Zsuzsanna (k.), Kádár Ignác (k.), Farkas Tamás (k.), Furik Rita (k.), Richtarcsík Mihály (k.)

46.

A banda

2013.okt.17.

47.

Gábor Áron

2014.márc.15. Orza Calin (r.k.), Kádár Elemér (k.)

48.

Az én mesém 2014.szept.30. Furik Rita (r.k.)

49.

Erdély-menyegző

Könczei Árpád (r.k.)

2015.nov.6.

Mihályi Gábor (r.k.), Orza Calin (k.)

Deák Gyula Levente, Háromszék Táncegyüttes igazgatója (2015. október 16.) KÁ: Hogy néz ki szerkezetileg a Háromszék Táncegyüttes? DGy: A Háromszék Táncegyüttes Szerkezetileg megpróbál úgy kinézni, mint egy igazi színház. Azért mondom, hogy megpróbál, mert ez ott sántít, hogy nincs azért elegendő személyzet. Más táncegyüttesekhez képest talán mi vagyunk a legbővebben. De sokszor a 4 műszakos kevésnek bizonyul, ezek az előadások hordozzák magukkal azt, hogy bizonyos helyeken több ember kellene. Sajnos a keretet nem lehet növelni már nagyon rég. KÁ: Mekkora most a keret? DGy: 44-45-en vagyunk jelen pillanatban. 20 a táncos létszám, a táncosoknál van a legnagyobb fluktuáció, nők szülésire mennek. Külön van 2 tánckarvezető, és művészeti vezetői poszt is. Valamikor külön volt koreográfusi és művészeti vezetői poszt, de ez felhasználódott, mikor Uray Péter odakerült az M Stúdióhoz. Amikor az M Stúdió kivált, akkor elvesztődött ez a státusz. A státuszok felsorolása, stb. DGy: Miután te (elmentél) eljöttél nem volt kinevezett művészeti vezető, idő kellett elteljen, nem lehetett egyből művészeti vezetőt kinevezni. Először Calin, utána Iván. Stb. KÁ: Mi a magyar? Mi a Háromszék ars poétikája? Mi jellemzi a Háromszék együttest? Van-e egy stílusa a Háromszék Táncegyüttesnek? DGy: Szerintem mindenképpen igen. Van egy meghatározott irányvonal, amit évek óta követünk, ez nyilván mindig formálódik, hiszen a korral haladni kell. Az jellemző az együttesre, hogy nagyon nyitott skálán próbál dolgozni. Tehát rendszeresen készülnek gyerekelőadások, és zömmel készülnek táncszínházi produkciók. Ezek egy része lehet, hogy csak néptáncból táplálkozik, de egy része nemcsak, hanem egyéb kortárs stílusokat is magába ötvöz, ugyanakkor nem próbálunk semmiképpen sem elszakadni a tiszta folklór előadástól. Mindezt nehéz egyszerre csinálni. a lehetőségekhez képest próbáljuk is tartani. KÁ: Miért külön kategória a gyerekelőadás? 70 DGy: Én külön kategóriának tartom. Általában a gyerekelőadásokkal, zömmel szervezett előadásokat tartunk délelőtt, ahol az iskolákból, esetenként óvodából szervezett formában jönnek megnézni az előadást. De mindig figyelünk arra, hogy legyenek olyan szabad előadások, hétvégén, délután, amikor a szülők tudják elhozni a gyerekeiket. Hiszen ez is egy fontos dolog,

hogy a gyerek a szülővel együtt jöjjön be, és nyílván ezek az előadások a felnőttek számára is nézhetőek. Ezért mindenképp egy külön kategóriának tartjuk. Ezekből az előadásokból sokkal többet is játszunk, mint a többiből, hiszen nagyobb az igény rá. A gyerek közönséget sokkal könnyebb szervezni, felnőtt közönséget nem lehet szervezni, azt be kell vonzani az előadás jó hírnevével és a műsorok jó hírnevével. Mivel az intézményt köti az előadás szám is és a bevétel is. Mindig is meg volt szabva. Évadonként 70 előadás a minimum, soha nem teljesítettünk kevesebbet, sőt általában többet, a legutóbbi évadban is 100 felett volt, jóval túlhaladjuk ezt a hetvenet. KÁ: Több előadásra kaptok több költségvetési támogatást? Vagy a táncosok kapnak valami juttatást? DGy: Nem. Ez Magyarországon honos, ott tudom, hogy elterjedt, ez nálunk egyáltalán nem, itt az előadásszámtól függetlenül plusz honoráriumban senki belső alkalmazottat részesíteni nem lehet, törvény tiltja. KÁ: Akkor miért érdekelt a társulat, hogy túlteljesítse a támogató által adott előadást? DGy: miért van egy művészeti intézmény? Azért van, hogy szolgálja a közönséget. Ezt most kilóra lemérni miközben lehetne játszani és szolgálni egy nemes célt, ez sokkal fontosabb. Ezt nem is szoktuk ragozni a társulaton belül. De megpróbálunk arra vigyázni, hogy ne terheljük túl őket. KÁ: Mennyire van jelen a régióban a Háromszék és maga a táncművészet? DGy: Az együttes sokszínűségéből fakadóan hoztuk létre az M Stúdiót az együttes berkeiben. Hogy ez adminisztratíve a város és a megye döntése alapján ezelőtt 8 évvel átkerült a megyei alárendeltségből a városi alárendeltségbe. Elszakította tőlünk és a Színház hatáskörébe tette át az M Stúdiót. KÁ: Önálló lett az M Stúdió. DGy: Nem lett önálló, akkor is elég önálló volt. Mi ezt úgy éltük meg, hogy az anyjától elvették a gyermeket és odaadták egy mostohaanyának. Értékelem Bocsárdinak13 a munkáját, de Bocsárdit a mozgás színház egyáltalán nem érdekli. Az M Stúdió, hogy odakerült a Színházhoz, egy mostohagyerek lett, sokkal nehezebb körülmények között dolgoznak, a mai napig mi biztosítunk életteret az M Stúdiónak. Nálunk dolgoznak, nálunk élnek, csak annyi, hogy nem hozzánk tartoznak. Egy bizonyos önállóságuk nekik mindenképpen megvolt, a kezdetektől fogva nálunk is. Az évek során ez a viszony kezd normalizálódni a Színház és az M Stúdió között. KÁ: Mennyire van jelen a régióban a Háromszék? DGy: Én úgy gondolom, hogy mindenképpen. habár, a sok, a több táncszínházi előadás miatt is, meg az igényesen létrehozott előadások miatt nem igazán tudjuk a vidéket, a környező falvakat járni, nincsen meg ez a tájolási lehetőség, inkább városra járunk. Elsősorban Sepsiszentgyörgyön kialakítottunk egy közönséget, egy nagyon ragaszkodó közönséget, és figyelünk arra is, hogy mindig próbáljunk újakat is bevonzani. Újakat elsősorban a fiatalok köréből lehet toborozni, ezért is tartom fontosnak a gyerekelőadásokat, hiszen megismerik a Háromszék együttest, mire felnő a gyermek, már van egy kötődése. Kb. 40 előadást játszunk otthon.

13

Bocsárdi László (Marosvásárhely, 1958. október 6. –) romániai magyar Jászai Mari-díjas (2003) rendező, színházigazgató, a romániai és az összmagyar színházi élet egyik legfontosabb rendezője.

71

KÁ: Mennyire vagytok jelen elsősorban Erdélyben, a kulturális életben? És az anyaországban és Európában? DGy. Erdély nagyvárosaiban mindenképpen teljes mértékben jelen vagyunk, gyakorlatilag nincs olyan előadásunk, amit ne vinnénk el (felsorolás: Marosvásárhely, Csíkszereda, Udvarhely, Brassó, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmár) erdélyi nagyvárosba. Sokszor, ha elmarad előadásunk Kolozsváron, egyszerűen azért van, mert nem kapunk termet. KÁ: Próbálkoztatok-e Bukarestben, román közönség elé menni? DGy: Próbálkoztunk, de talán nem eléggé. Sajnos, a román közönség nem is tudja felfogni, hogy mi az, hogy néptáncszínház, egyszerűen nem értik, hogy mi ez a műfaj. Sepsiszentgyörgyön lehetetlen megmozdítani a román közönséget. Nem egy olyan próbálkozásunk volt, hogy román plakátot nyomtunk, bevontunk szakikat is segíteni, szervezni a román közegből, és egyszerűen nem. Bukarest irányába az van, hogy régebb többször voltunk, de a magyar közönség számára játszottunk, román közönség részére nem tudjuk megoldani. Ott is nagyon nehéz termet kapni, egy igazi színházban fellépni Bukarestben rengeteg pénzbe kerül. Időpontot is borzasztó nehéz lenne egyeztetni, és akkor ott vagyunk, hogy közönség sem lenne. Ebben az az érdekes, hogy amikor román színházi fesztiválra kerülünk, és nemegyszer megtörtént ez a dolog, ahol a fesztivál során kritikák születnek, akkor nagyon jó kritikákat kapunk, ami azt jelenti, hogy a kritikusok nagyon szeretik azt, amit csinálunk. És sokszor bíztatnak is arra, hogy próbáljuk vinni, igen ám csak onnantól eljutni a befogadó közönséghez, egyszerűen nem tudunk megoldani. KÁ: Magyarországról és Európa? DGy: Magyarországról beszélhetünk, Európáról nem. Magyarországra rendszeresen járunk, évente háromszor-négyszer megfordulunk Magyarországon, az idén az eltelt 10 hónapban ötször voltunk már, és még van egy nagy turnénk. A repertoár minden darabja bemutatódik Budapesten. A vidékkel úgy vagyunk, hogy vannak visszajáró helyeink, ahol nagyon jó kapcsolatokat tudtunk kialakítani, és vannak új helyszínkeresés próbálkozásaink, ezek sokszor sikeresek is. Csak úgy tudunk menni, ha az előadásainkat megveszik, a bevétel az illető fogadó helyszíné, viszont mi egy fix összegben tudunk megegyezni. Ez nagyon fontos számunkra, a román állam elvárja tőlünk azt, hogy ne legyen több kiadásunk, mint amennyi bevételünk van. Minden turnét Magyarországra úgy kell megtervezzünk, hogy a költségek fedezve legyenek, vagy pályázatból, vagy a meghívó fél részéről. Otthon el tudunk menni saját szervezésben is, de előszeretettel használjuk ezt a módszert otthon is, ez egy biztos dolog, ezzel ösztönözzük a helyi szervezőket is. A nyugattal kapcsolatban az a helyzet, nincsenek meg a megfelelő kapcsolataink, ezek visszanyúlnak nagyon régi dolgokhoz. Még a te idődben volt arra példa, vagy rögtön utánad, hogy meghívtak minket, Magyarországot képviselni egy kiállítás megnyitón Németországba, és amikor a magyar politikumhoz visszajutott, hogy Magyarországot egy erdélyi együttes képviseli, akkor visszamondatták a meghívást, és Magyarországról küldtek ki együttest. Nagyon mostoha ez a dolog. A román pedig egyértelműen nem fog minket kiküldeni, mert van elég román együttes, a román állam biztos nem fogja a magyarokat kiküldeni. 72 Lehet, hogy tehetnénk többet, de az eddigi próbálkozásaink nem igazán tudtak előrevinni. Részt vettünk egy nagyon jó programban, amit a Duna együttes szervezett, az Európai Tánckaraván,

akkor egy év alatt eljutottunk Finnországba, Lengyelországba, Görögországba, stb. nagyon sok helyre ez egy nagyon jó dolog volt. Már 10 éve volt ez a projekt. Az amatőr fesztiválokra nem szívesen megyünk.

Ivácson László, művészeti vezető, Háromszék Táncegyüttes (2015. október 16.) KÁ: Van-e Erdélyben magyar táncművészeti hagyomány? Színpadi, hivatásos. IL: Mindenképpen van, az a kérdés, hogy ez milyen, egy ilyen fiatal valamit egyáltalán hagyománynak nevezhetünk-e. 90-ig mi volt, 90 után mivé alakult, és hogy ilyen rövid idő alatt hagyománnyá tudott-e alakulni. És hogy mennyire magyar, ha a hagyomány útját követjük, akkor az talán lehet egy garancia, hogy magyar-e, de a környezetünkben lévő etnikumok kultúráját is kell hogy ismerjük, azokat ismerve a minket jobban tudjuk külön választani. Hogy van-e hagyomány, van, rövid idő alatt is kialakulhat hagyomány, hogy ennek a hagyománynak tiszta-e az útja, megtisztulnak a folyamatok, én ezt vonom agy kicsit kétségbe, hogy ez a kristályosodás meg tud-e történni ilyen keretek, feltételek között, mint ahogy most működünk. Ha a hivatásosokról beszélgetünk, az hogy valaki 20 vagy 25 éves nem úgy számon kérhető, mint egy budapesti együttesnél. KÁ: Nincs egy folytonosság? IL: Az, hogy egy együttes 25 éves az még nem jelenti azt hogy egy következetes folytonosság megtörtént. KÁ: Milyen egyedi stílusa lehet egy együttesnek? Te mivel jellemeznéd a Háromszék együttes a stílusát? IL: Én úgy érzem, hogy itt Erdélyben egyének kötött ez a dolog. egyének alakítják ki, ha az az egyén kitart, a koreográfus, művészeti vezető, igazgató, mindenképpen vezetőkre gondolok. Én azt látom, együttesenként, ha kialakul egy személy által kialakított stílus, kara nem tudják átadni, nincs annyi idő, mert nem élnek annyit együtt, hogy ez láncszemekként összekapcsolódjon, nagyon nehéz, mindig visszalépve. KÁ: Most a jelenben mi jellemzi a Háromszék Táncegyüttest? Milyen technikára épül, mi az amitől jellegzetesen más mint a Hargita például IL: A te általad képviselt, ott elkezdett ideológiát, felfogást követve, én azt mondom, hogy a Háromszék együttes az elmúlt 25 év alatt ráment és figyelt arra, hogy technikailag is legyenek felkészülve a táncosok. Közben jött ez a belülről való táplálkozás, szellemi, színésztréning, ránk ez nagyon jellemző, több helyt is hallottam, hogy technikailag jól felkészült az együttes, a te esetben a ritmustól elkezdve, a színpadi nyelvezetek közül a technikai tudás az fontos részét képezi. Van, aki azt mondja, ha jól ízesen táncolsz nem olyan fontos a technika. Vannak együttesek, akik a folklórt így fogják fel, hogy nem muszáj technikás legyél csak jól mutasson. Nálunk a balett vagy a Molnár technika vagy színész technika, de időközben rájöttünk arra, hogy a színpadi játékok között a léleknek és a szívnek is ott kell lennie. 73 KÁ: Ez elválaszthatatlan a repertoártól, a jelenben milyen a repertoár?

IL: Az utóbbi 10-15 évben kialakult egy ilyen hármas út, a gyerekek világa, a felnőtteknél az autentikus vonal és a táncszínház. Mind a három ágban az útkeresés az nagyon fontos. Hogy nem bejárt megszokott utakat, adjunk lehetőséget. Az újabb alkotók, akik hozzánk jönnek, a keresgélés az ott legyen, keressünk utakat. Nem szeretnénk azt, ha például bejön egy populáris műfaj, akkor azt lovagoljuk végig, vagy a komoly táncszínházi vonal, mert amikor mi is 2-3 táncszínházi előadást megcsináltunk, amikor jött egy folklór előadás, akkor határozott visszajelzést kaptunk a nézőktől, hogy fellégeztek, hogy valami folklórt is láttak. Az elmúlt esztendőkben nálunk elég sokan megfordultak, többek között te is, Könczei Árpád két jeles produkcióját is említhetem, a Száz évig-et és A bandát. Itt voltak koreográfusok, akikkel közösen készítettünk folklór műsort: Fitos Dezső, Kádár Ignác, Orza Calin több ízben is, Furik Ritával folytonos a kapcsolatunk. Mivel Erdélyben sajnos nincs sok szakember, az ezért az anyaországi szakemberekhez kell forduljunk, pl. Juhász Zsolt is volt. Nálunk minden döntés úgy születik meg, hogy van egy művészeti vezetői tanács, a művészeti vezető, a zenekarvezető és az igazgató. Mi hárman összeülünk, mindenki hozza a maga javaslatait, normális hogy a művészeti vezető hozza a leggazdagabb javaslat tervet, nincsen vétó joga senkinek, ott közösen olyan konszenzust hozunk, amit végül is mind a hárman elfogadunk, nem egy ember dönt. Nekem egyébként a munkaköri leírásomban nincs benne, hogy én kell mindig eldöntsem. KÁ: Felmerül a kérdés, milyen a kapcsolatotok a Színházzal, a zeneművészettel, a társművészetekkel? IL: Én bátran kijelentem, hogy a Háromszék együttes az első volt. Egyébként pont Te voltál a pionírja ennek, hogy a színházzal minél hamarabb kapcsolatba kell lépni. A színházat nem úgy értem, mint egy intézményt. Én is vallom, ha a néptáncot nem visszük be a színházba, akkor ez a mozgalom rövidesen lejár. Úgy tudnak maradandó alkotások születni, ha ezt bevisszük a színházba. Ilyen szempontból mi már régóta figyelünk, hogy akár egy folklór előadásnak is, a színház törvényei meglegyenek, a színház ott legyen benne a legegyszerűbb folklór előadásban is. Így gondolom el a színház kapcsolatát és jelenlétét. Ha már most a gyakorlatias oldalt vesszük, mi mivel a színház udvarán növünk fel, ott dolgozunk most, ezt egy szerencsés állapotnak tartom. együtt vagyunk a színészekkel. KÁ: 2000-ben a Háromszéknek volt a Vérnász című darabja, amit közösen a Tamási Áron Színházzal készítettünk, azóta eltelt 15 év. Mi kell ahhoz, hogy legyen még egy együttműködés? Ez csak egyedi eset volt? IL: Akkor odaért a színház részéről, Bocsárdi részéről a szándék és az akarat, én azóta nem láttam részünkről sem nyitást, de részükről sem. KÁ: Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok a táncművészet jelenéről és a jövőjéről? IL: A táncművészet, mi amiben vagyunk ez professzionális, ez akarva akaratlanul kötve van az anyagiakhoz. Én azt mondom, ilyen körülmények között alkotni és egyáltalán gondolkozni a jövőről, nem igazán lehet teljes odaadással, lélekkel, részvétellel, mert ameddig a napjainkat az köti le, hogy a holnapi előadáson ki fog fellépni, tehát emberi jelenlétek, addig az alkotásban és a gondolkodásban nincs szabadság adva. 74 KÁ: Miért megy el a táncos? Miért nem tud megmaradni?

IL: Én mindent az anyagiakhoz vezetek vissza. Azt is az anyagiakhoz vezetem vissza, hogy adott pillanatban a művészeti vezetés kényszerítve van olyan lépésekre, ami egyébként nem anyagi lépés, hanem művészeti téren csattan le úgymond, és akkor azt mondja a táncos, nem pont azért mentem el, mert a fizetésem kicsi, hanem egy művészeti problémát hoz fel. Viszont annak az eredendője az mindenképpen anyagi. A táncostól a takarítónőtől az igazgatóig mindenkinek nagyon-nagyon kicsi a bére, ezért mindenki mással is foglalkozik. A koreográfusnak is kicsi fizetése, a művészeti vezetőnek nagyobb, mint a táncosé, de arányaiban pont úgy kicsi. Én magamon is azt érzem, hogy én is többet kellene foglalkozzak az együttesnek, én is le vagyok foglalva, le vagyok terhelve. KÁ: Milyen más fontos problémák vannak? Milyen a táncosok képzettsége? Ez nekem vesszőparipám, Erdélyben nincs táncművészeti szakiskola, mit lehetne itt tenni, hogyha 30 évig nem volt. szerinted 5-10 éven belül fog ez változni? Én nem látok semmi biztató jelet. IL: Intézményesített formáról már tizenéve beszélünk, és nem valósul meg, lehetne azt alkalmazni, hogy sokkal vonzóbb legyen a professzionális pálya, hogy az amatőr világból sokkal többen kívánkozzanak átjönni hozzánk, de mi a vonzó benne? Előrehaladást nem látom. Mindegyik együttes táncosi problémákkal szenved. KÁ: A képzés, utánpótlás terén van-e valami esély, hogy ez változzon? Látsz valami biztató jelet? IL: Hosszú távon konkrétat nem. Utcáról idézőjelben még mindig lehet kapni egy-két táncost, de előrehaladást nem látok, totyog mindenki helyben. Én azt látom, hogy megússzuk a bemutatókat. A legtöbb együttest nagy neveket hív meg, akkor biztos jó lesz majd a produkció.

7. Udvarhely Néptáncműhely Sorszám

Évad

Előadás címe

Igazgató

Rendező

Koreográfus

1

1998-1999

Táncos idők

László Csaba

László Csaba

László Csaba

2

1999-2000

Katonák

László Csaba

László Csaba

László Csaba

3

1999-2000

Tragédia

László Csaba

László Csaba

László Csaba

4

2000-2001

Százlábú kaland

László Csaba

László Csaba

László Csaba

5

2001-2002

Székely sorsképek

László Csaba

László Csaba

László Csaba

6

2004-2005

Királynemből méltóság László Csaba

László Csaba

László Csaba

7

2004-2005

Szép holdvilág volt

8

2005-2006

Lámpások

Miklós Levente , Ivácson László, Mátéfi Csaba, Antal József

9

2006-2007

Zeng a lélek

Miklós Levente Ivácson László Ivácson László

10

2006-2007

Barokk ballada Miklós Levente Orza Călin

11

2006-2007

Hüvelyk Matyi Miklós Levente Ivácson László Ivácson László

12

2007-2008

Elektra Miklós Levente Sorin Militaru Bodor Johanna

13

2007-2008

Hajsza Miklós Levente Orza Călin

Miklós Levente

Antal József

Orza Călin

75

Orza Călin

Miklós Levente Orza Călin

Orza Călin

14

2007-2008

Ige

15

2008-2009

Argentina Express

16

2008-2009

Barokk ballada Miklós Levente Orza Călin

Orza Călin

17

2008-2009

Regősök

Orza Călin

18

2009-2010

Szőrös pisztráng

19

2009-2010

Tünemény

20

2010-2011 Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról Miklós Levente Bozsik Yvette Bozsik Yvette

21

2010-2011 Levente

Négy tánc

Miklós Levente, Antal József, Boros Béla, Györfi Csaba, Pál

22

2010-2011

Varázsének

Miklós Levente Furik Rita

23

2011-2012

Amit akartok

Miklós Levente Uray Péter

24

2011-2012

Ködből, csöndből

Miklós Levente Juhász Zsolt

25

2011-2012

Trilógia - Képmás

Miklós Levente

Antal József, Oláh Hilda

26

2011-2012

Trilógia - Lenyomat

Miklós Levente

Albert Éva, Pál Levente

27

2011-2012

Trilógia - Záp-hiányok Miklós Levente

Györfi Csaba, Gáll Kata

28

2012-2013

Tündér Erzsébet

29

2013-2014

Karácsonyi mese és játék

30

2013-2014

A köz Elekes Gyula

31

2013-2014

Mese és játék Elekes Gyula

Furik Rita

32

2013-2014

Oidipusz

Elekes Gyula

Soron Militaru Bezsán Noémi

33

2014-2015

Örömtánc

Orendi István Antal József

Antal József

34

2014-2015

A bál

Orendi István Antal József

Antal József

35

2014-2015 Horváth Tas

Az aranyszőrű bárány Orendi István Nagy Kopeczky Kálmán

Miklós Levente András Lóránt András Lóránt

Miklós Levente Orza Călin

Miklós Levente Katona Gábor Katona Gábor

Miklós Levente Orza Călin

Elekes Gyula

Furik Rita

Antal József

Elekes Gyula

Antal József

Orza Călin

Juhász Zsolt

Antal József

Furik Rita

Furik Rita

Antal József Furik Rita

Orendi István, igazgató, Udvarhely Néptáncműhely (2015. október 15.) KÁ: (bevezető, Erdélyben meghatározó igazgatók) Mi a magyar hagyomány? OI: Egy embert is a születése meghatároz, de mindent, és azt egy életen keresztül viszed magaddal. László Csaba a Pipacsok együttesből alakult ez az együttes, én azt is hallottam, kicsi dac is volt ebben, hogy Udvarhelynek miért ne legyen néptáncegyüttese? Benne volt a történetbe. Úgy indult, hogy csak néptáncról volt szó, tiszta autentikus, népviseletes néptáncelőadás volt. Aztán akkor jött egy váltás, amikor Csaba kikerült innen, és akkor megbíztak egy Miklós Leventét, aki, ez köztudott, ezzel nem mondok el titkot, a néptánchoz semmi köze sincs, nem is tud táncolni, se nem is érti az egészet, az interneten egy interjújában 76 is olvastam, amit nekem is megerősített, hogy ő nem is akart volna ez lenni, egy más állást nézett ki, de ehhez jutott. Ez azért fontos, mert egy ilyen ember úgy gondolom, aki, egy jó menedzsernek, egy jó igazgatónak nem kell ismerni az alaptevékenységet részleteiben. Egy

cégvezetőnek sem kell tudni, hogy egy adott terméket hogy csinálnak, neki vezetni kell tudni. Ellenben ha valamihez nincsen affinitásod, valamire nincs semmilyen szintű rálátásod, akkor vagy nem vezeted jól az együttest vagy más irányba viszed el. (a tevékenységet) De az hogy milyen irányba vitte el az tudjuk, az nem vélemény kérdése, tudjuk a plakátokból, a fennmaradt videókból, a statisztikákból. És ez az irány átment egy kísérletezésbe, fokozatosan, majd teljesen hátat fordított a néptáncnak, olyan előadások voltak, amiben már nyomokban sem volt benne a néptánc. Itt a mienkre, a magyar néptánchagyományra gondolok. Ettől ő teljesen elfordult. Műfajilag ezt nem tudom meghatározni. Akkor maradt el a „nép” szócska, és lett Udvarhely Táncműhely, de nem a hivatalos iratokba, csak a plakátokon, és együttes logójában. Lett egy kísérletezés, átmentek stúdió előadásokba. A történetnek az lett a vége, hogy a közönség is hátat fordított, elpártolt. Egy ekkora városban, egy harminc ezres városban játszottak hét, nyolcszor, és előadásonként elment 20-30 személy. Ez a múlt. Amikor társulat nélkül maradt, - KÁ közbekérdezek - ez két lépésben volt, 2005-06-07-ben kezdődött ez a folyamat, kevesen maradtak. Ellenben akkor történt egy esemény Csíkszeredában, nem tudom az okokat, nem az én dolgom, akkor átjött az ottani művészeti vezető Orza Calin 4 pár táncossal, akkor a Műhely megint egy nagy lendületet kapott. Ez 2011-12-re eljutott oda, hogy néhány táncos maradt, 5, 6, 7. A helyi önkormányzat a valamikori 27-28 fős táncegyüttesből, lévén, hogy mentek el, nem voltak az állások betöltve, apránként szedegették vissza az állásokat, és eljutottunk oda, hogy én, amikor másfél évvel ezelőtt átvettem az intézményt, papíron 15 állásom volt, teljes csapatra vonatkozóan. nem táncegyüttesre vonatkozólag, hanem intézményre. KÁ: Erdélyben nincs táncos képző szakiskola semmilyen szinten. OI: Semmilyen szinten! Van egy amatőr mozgalom, a Pipacsok, volt amire építeni. Ha egy más irányba megy az együttes, oda nem kellene valami más képzés? Milyen volt ezeknek a táncosoknak a képzése? OI: Én ezt problémának látom. nem beszél róla igazából senki. Sajnos a néptánc szó kimaradt az együttesek a találkozójából is, annak idején úgy indult, most már kivették. A jelenség: amatőr táncegyüttesekből, néptáncegyüttesekből, mert ott még az amatőr szinten ezt a szót felvállalják és merik vállalni, átmennek táncosok. Gyakorlatilag ezek egyik napról a másikra lesznek úgy hivatásos táncosok, csak közben csak annyi történt, hogy van, lesz egy munkakönyves szerződésük, ami egy együttesnél szól. Az egy dolog, hogy néptáncolni tudnak, sok együttesnél hirtelen azzal szembesülnek, hogy mást is kell csinálni, nemcsak néptáncot. Én nem tartom ezt jónak. Én itt látom a problémák gyökerét, hogy a mai színvonal, amit képviselnek a hivatásos együttesek, én nem tartom jónak, próbáltam feldobni a többi igazgatónak, olyan jól elvagyunk a kicsi ügyeinkkel, ne foglalkozzunk vele. Én ezért akartam a tavaly is nagy erővel kezdeményezni. hogy valamilyen oktatást vezessünk be. Ezeknek a táncosoknak a szakképzettségük jó esetben érettségi. Akik egyetemet végzettek, ezek között tudok én néprajzost, zenepedagógust. 77 Egy ilyen múlt után én idekerültem, volt 1 fiú és 5 lány, az utolsó egyéb, amit tudtak csinálni, mesejátékok. Az is volt egy nagy dilemma, mi az az út amit követni kell? Mindenféleképp néptánc fele. Azt hiszem, hogy a mai átlag közönségnek nem az kell, hogy álljon ki egy viselet,

10 percig egy másik viselet. Bele kell kerüljön egy kicsi táncszínház, de néptánc alapú legyen, még akkor is ha lesz olyan tánc betét, ami (zavarosan fogalmaz) nem teljesen autentikus… Most az együttesben összesen 12 táncos van. KÁ: Udvarhelyen, van-e az erdélyi hivatásos együtteseknek olyan fajta tradíciója, mint a Rábai korszak, Erdélyben van-e valami színpadi hagyomány? OI: A Marost hoztam volna fel, a Hargita is a 70 évekhez köti a jelenét. Ha hatással volt valaki, akkor a Maros lehetett. A Háromszéknek és a Hargitánál beszélhetünk hagyományról és múltról. KÁ: Mennyire van jelen a Műhely Udvarhelyen a kulturális életben, a régióban? OI: Néhány számadat: 2012-13-ig, az utolsó években a Néptáncműhelynek 4500-5000 nézője volt, minden eseményre gondolok, ennyien tértek be. 12000 fölé tornáztam ezt a számot. Színpadi produkciók, táncprodukciók, Udvarhelyen, Erdélyben, akár külföldön, esetleg egy fesztivál megszervezése. Nálunk, Erdély egyetlen heti rendszerességgel jól működő táncháza van. Közművelődési feladatok: táncház és 3 különböző korú gyerekcsoport, hetente 2 alkalommal van felnőtt oktatás. És népzeneoktatás, amit én szervezek, én tanítok furulyát. Vonós oktatás 4 zenésszel. Iskola időben, minden héten elindultunk 40 tanítvánnyal, most már 70-nél tartunk. OI: Nekem vízióm igenis van, konkrét elképzeléseket írtam. Mai napig ahhoz tartom magam. De folyamatosan újra kell szabjam, folyamatosan alakítom. Lentről kell építkezni, itt hosszú évekig nem volt népszerű a tánctanítás, hogy termeljen ki, lásd élsport. Udvarhelyen visszaadni a mozgalom jellegét a néptáncnak. És nagyon fontos a műhelymunka. Ha nincs intézményesített oktatás, akkor meghívok oktatókat. Antal József „Szereda”, táncos, koreográfus, az Udvarhely Néptáncműhely volt művészeti vezetője. (2015. október 16.) KÁ: Művészeti vezető, koreográfus, Székelyudvarhelyen milyen hagyománya van a néptáncnak? magyar vagy székely hagyomány, amire a színpadi néptánc épül? AJSz: Ez mindig is vezető függő volt. 1998-ban László Csaba volt a művészeti vezető, akkor a hagyományos, autentikus mozaik szerkezetű felvázolása, hébe-hóba próbálkozások táncszínházi előadások, még csak kicsavart formájú teljesen az autentikára épült, úgy zeneileg, mint táncilag. Autentikusan tolmácsolták a nézőnek a táncokat. katonabúcsúztató, lakodalom, szüreti bál, szerelem, a néphagyományból táplálkoztak a történetek is, ha volt benne. Ez a korszak elég hamar bezárult. Utána jött egy pangási időszak, az itt jelen lévő 78 tánckar, erdélyi szinten nem a legrosszabb tánckar volt. Jó vezénylettel lehetett volna itt egy jó, kemény táncegyüttest kialakítani, ez elpárolgott ez a történet. Táncosok elmaradoztak. Ez elhúzódott 2004-ig. Akkor történt, hogy az intézmény, a táncegyüttes különvált a Művelődési Háztól. Szerkezeti felépítés: Művelődési Ház, befogadó intézmény, azon belül az Udvarlely

Néptáncműhely, ez volt a rendes neve, és a Tomcsa Sándor Színház. A gazdasági menedzsment és az igazgatóság egy volt, csak a művészeti vezetői szinten voltak leválasztva az intézménynek. Volt egy ilyen lehetőség. A statútum 2003-ban hozták létre 27 fővel, miután létrejött az intézmény, akkor még megvolt a 8 pár táncos. Miklós Levente, igazgató: Onnantól egy teljesen más korszak kezdődött, ez egy ilyen kísérleti időszak volt, ahol autentikus néptánccal is foglalkoztunk, de már táncjáték szerű. Kiemelném, nem igazán színházi előadások születtek, ugyanis egy színházi előadáshoz kell, kell egy írott mű, kell egy zeneszerző, díszletjelmeztervező, egy csomó munkatárs. Nálunk általában egy személyes koreográfus, mindent egy személyben próbált rendezni. Nyitott a Táncműhely, próbáltunk tangó jellegben megmozdulni, kontakt táncvilágába belépni. Ez nem azt jelenti, hogy szakítunk az autentikus néptánccal. Egy útkeresés tulajdonképpen. Így utólag el tudom dönteni, mindent egyszerre nem lehet csinálni, ez beigazolódott. Nem lehet közben kortárs balett előadásban is jó lenni egy tánckarnak és közben autentikus néptáncban is. Mi nem voltunk ehhez kellőképpen felnőve. Így gondolom én. Holott voltak jó visszajelzések, hogy jó irányba haladunk. De az igazi irány az nem volt kitűzve, inkább ilyen szúrópróbaszerű próbálkozások voltak, mert teljesen másként fogalmazó koreográfusok, más nyelvezetből táplálkozó koreográfusokkal dolgoztunk folyamatosan. Nem volt kettő egyforma. Dolgoztunk Katona Gáborral, András Lóránd, teljesen a színház világból jön, ő egy ilyen színpadi tangó jellegű mozgásvilágot csempészett be a mi világunkba, és erős színházi elemeket használ. Utóbbi időben Uray Péterrel dolgoztunk, nem teljesen kontaktvilág, amit az M Stúdiónál megszoktunk. Ott szerencsére beépült a táncosok által hozott népi elemek, beépülésre kerültek az előadásba is, ami erősíti azt a vonalat, mert 50 percen keresztül nemcsak a kontaktelemeit láthattuk. Orza Calin volt még, aki autentikus néptáncból táplálkozóan próbál kortárs vonalat hozni, úgy gondolom. vele többször is dolgoztunk. Ivácson László, ő is táncszínházi, de teljes mértékben néptáncra alapozza az előadásait. KÁ: Fontos kérdés, ha egy más társulatra gondolunk, mindenütt mikor egy következő évadot terveznek, megtervezik, hogy kik hívnak meg. Az említett alkotókat ki hívta meg? Hogy válogattátok meg, hogy ki jöjjön dolgozni? AJSz: Volt egy korszak, amikor én vezettem az együttest. KÁ: Te hívtad az alkotókat? AJSz: Nem én hívtam. Mindig úgy kezdődik egy újrakezdés nálunk, nem tudom miért, hogy elkezdünk falura járni, kezdünk előadásokat tartani. Általában én csinálom az első ilyen helyi jellegű előadást, az is egy táncjáték volt, utána készítettem egy mozaikszerű előadást. KÁ: Ki dönt? AJSz: Az elején egy darabig én döntöttem, egészen addig amíg Orza Calin nem került ide művészeti vezetőnek. Orza Calinnak a munkássága, mert több éven keresztül 79 nálunk volt. Zárt műhelyként kezdtünk, és két évre rá kezdett nyitni. Orza Calin előadásai: Barokk ballada, stúdió előadás, Ige, Hajsza, Tünemény, ami egy gyerekelőadás, mind más jellegűek, más mozgásvilágúak..

KÁ: Calin volt a legmeghatározóbb, kérdés, miért nem ment tovább ez az irány? Művészetileg mi volt az az ok, amiért Calin abba hagyta? AJSz: Erre művészeti ok nem volt. Szerintem ez politikai történet. A városvezetés, a város megoszlik, az irányvonallal nem volt mindenki megbékélve, a fenntartók véleménye az volt, hogy autentikus néptáncot szeretnének színpadon látni. A viszony rendszer a gazdasági igazgató és a művészeti vezető között történt valami, amit tőlem ne kérdezz meg. Amúgy is leépítések voltak. KÁ: Egy művészeti intézmény arculatát, az irányát egyértelműen a művészeti vezető kellene meghatározza és nem az igazgató. AJSz: Itt Erdélyben pont fordítva van. KÁ: Merre tart a Néptáncműhely? Orendi István azt mondta, vissza a néptánchoz. Van-e elvárás az udvarhelyiek részéről? Van jövője? Megizmosodik a néptánc? AJSz: Mindenképpen az az irány, hogy legalább nézhető szinten egy olyan tánckarral rendelkezzünk, ami az autentikus néptáncban otthon érzi magát. Egyelőre ez a cél. A rövid távú cél. És ehhez megfelelő emberanyagot találni, mert nálunk nem úgy van, hogyha 13 párból eltűnik kettő, s attól még vígan megvagyunk, ha véletlenül egy ember is elmegy, azt eléggé megérezzük. A saját véleményemet tudom elmondani, hogy milyen irányba szeretném, ha mozdulna. Én hiszek abba, holott mostanában úgy látom, hogy mindenki a Bartóki vonalat nagyon fennkölten hangsúlyozza, hogy egy kapott anyagot, örökölt anyagot ismerve, feldolgoznánk, és létrehozunk egy új alkotást, nekem, mint koreográfus ez lenne a célom. És én ebben hiszek, és nemcsak a szűk pátriámba, hogy Udvarhelyen erre lenne igény, és nézettsége is lenne, úgy gondolom, talán a nagyvilágba is, csak Európát vegyük, lehetőségünk ez van, ezzel tudnánk kimozdulni ebből a mókuskerék járomból, amiben vagyunk. A Táncműhelynek folyamatosan voltak táncfesztiváljai, ami beivódott a nézőbe, elvárásai vannak, most már azért szeretnének jó, nézhető és a néző számára kihívást jelentő táncelőadásokat látni. Nem elégednek meg az udvarhelyszéki, marosszéki és kalotaszegi táncrendek felvázolásával, sima színpadra rakásával. Ez az igazság. Ki lehet szolgálni mind a két réteget. Úgy gondolom, hogy egy mozaik szerkezetű, kőkemény néptánc előadást, ami amúgy sokszor sokkal nehezebb, a mi körülményeinkhez képest, nagyon-nagyon nehéz, egy igényesen kivitelezett autentikus néptánc előadást színpadra rakni. Mert se emberanyagunk, se viseletünk, de azt tudom, hogy sokkal nehezebb, mint egy tematizált kicsi gyerekelőadáshoz nyúlni. Nem szeretném, hogy a táncműhely elfelejtené a sokat hangoztatott műhely jellegét. Tehát az adottságainkhoz képest kellene tovább gondolkozzunk, nem azt mondom, hogy merjünk kicsik lenni, mert az nem jó megközelítés. Ne merjünk kicsik lenni, de nem muszáj nekünk ugyanazt az utat bejárni, amit bejár a Hargita. Egy megyében vagyunk, 50 km. Ha valaki szeretne egy 12 páros gyönyörű szép, kőkemény folklór előadást nézni, megkérjük a Hargitát. 80 KÁ: Újra csapatépítés? Milyen irányba fog menni? AJSz: Én próbavezető és koreográfusként dolgozom. A következő előadásunk Orza Calin lesz.

8. Nagyvárad Táncegyüttes Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója írásban válaszolt. 1.

Az együttes rövid története (megalakulása, története, múltja, jelene)

A Nagyvárad Táncegyüttes 2002 februárjában alakult meg a Bihar Megyei Tanács, valamint az RMDSZ kezdeményezésére a megyében működő amatőr együttesek és a táncházmozgalom táncosaiból. A dinamikus és lelkes csapat következetes és elhivatott munkája meghozta gyümölcsét, két és fél évig a Nagyváradi Állami Filharmónia intézményében működő Folklór Szakon belül, a román "Crişana" Néptáncegyüttes magyar tagozataként szerepelt, majd elérték, hogy különálló magyar táncegyüttesként, vagyis Nagyvárad Táncegyüttesként tartsák őket számon. Az együttes 2011-ig ezen intézmény égisze alatt működött. Miután a Bihar Megyei Tanács határozata nyomán a helyi kulturális intézmények átszervezésre kerültek, 2011 márciusa óta immár a Nagyváradi Szigligeti Színház egyik társulataként működik. Táncjátékaik és gyermekprodukcióik, autentikus folklór előadásaik színes palettájáról már a kezdetektől örömére válogathatott a nézőközönség minden rétege. Az együttes, mely gyakorlatilag Partium egyetlen hivatásos magyar táncegyüttese, a Kárpát-medencei táncművészet egyik legfiatalabb, mégis jelentős műhelye lett. A műhelymunkát előtérbe helyezve a magyar hagyományos tánc- és zenekultúrát feldolgozó alkotások mellett az utóbbi időkben bátran fordultak a kortárs táncművészet kiemelkedő alkotóihoz, hogy gyarapítsák tudásukat és lehetőségeiket. E két nyomvonal mentén haladva születnek előadásaik, úgy, hogy azok a kortárs színházi szellemnek megfelelően hordozzák üzeneteiket a ma emberének. Színes előadás kínálatuk hamar felkelti az érdeklődést a közönség soraiban, ugyanakkor fesztivál és vendégjáték meghívásaival rangos figyelemre méltatja a hivatásos szakma. 2015-ben az együttes létrehozta saját nemzetközi tánc- és összművészeti fesztiválját, az Infinite Dance Festival-t, amellyel a régió kultúra fogyasztóinak figyelmét kívánja a mai táncművészeti alkotások irányába terelni. A hivatásos munka mellett táncosaik, zenészeik az amatőr néptánc-mozgalomnak is zászlóvivői, gyermekeket és fiatalokat tanítanak város- és megyeszerte, hogy megismertessék és megszerettessék velük a népzenét és a néptáncot. 2.

Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes?

Az együttes jelenleg 18 táncművészt és 5 zenészt foglalkoztat 3. A státuszban foglalkoztatott táncművészeknek milyen a képzettsége? (fő/szakirányú főiskola, fő/ táncművészeti szakközépiskola, egyéb) 81 A táncosok közül mindössze hárman rendelkeznek szakirányú főiskolai végzettséggel, a zenészek közül hárman.

4. A táncművészek mellett, mennyi a vezetők száma és hány fő, ha van: menedzsment, technikai személyzet, stb. I.

Az együttes fölött áll a Szigligeti Színház főigazgatója

II.

Az együttesen belüli beosztások:

1 művészeti igazgató 1 koreográfus 1 művészeti tanácsadó 1 művészeti titkár 1 fénytechnikus 1 hangtechnikus 1 öltöztető/kellékes 1 ügyelő Összesen tehát: 2 fő vezetői beosztású személy 6 fő adminisztratív és technikai személyzet

5. Az együttes repertoárjának felsorolása: alkotók, koreográfusok, zeneszerzők, jelmez és díszlettervezők, stb. BETYÁRVILÁG tánc a mindenkori Rózsa Sándorról Rendező-koreográfus: László Csaba Jelmez-és díszlettervező: Cristina Breteanu Zene: Molnár Szabolcs Euripidész ELEKTRA mozgásszínházi előadás Rendező-koreográfus: Györfi Csaba Színpadkép, díszlet, jelmezek: Márton Erika Andersen-Ránki POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA mese táncban Rendező-koreográfus: Dimény Levente

82 Nagy Dániel–Bodolay A VILÁGCIRKUSZ A Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat koprodukciója

Rendező-koreográfus: Juronics Tamás Dramaturg: Bodolay Géza Díszlet és jelmeztervező Bianca Imelda Jeremias Világítástervező: Stadler Ferenc Kiss Ferenc NAGYVÁROSI BUJDOSÓK Dramaturg, játékmester: Novák Péter Zeneszerző: Kiss Ferenc Zenei vezető: Horváth Károly Koreográfusok: Baczó Tünde, Bordás Attila, Orza Călin, Polgár Emília Jelmez: György Eszter Játéktér, látványtervek: André Csongor Vetített látvány: Ugron Réka

1. Mi a magyar hagyomány a táncművészetben, van-e magyar színpadi táncművészeti hagyomány? Magyar hagyományként talán elsősorban a néptánc színpadra emelését nevezhetjük, minden más hagyomány az egyes táncművészeti műfajok magyar vonatkozású megnyilvánulásai. Természetesen van színpadi magyar táncművészeti hagyomány, ennek a részleteit a magyarországi szakemberek jól ismerik. 2.

Milyen karakterisztikája, egyedi stílusa van/lehet egy táncegyüttesnek?

Általában az alapkarakterisztikát maga a műfaj határozza meg, és utána találja meg az egyediségét aszerint, hogy egy karizmatikus művészeti vezető, vagy koreográfus határozza meg az alkotások milyenségét. Ebből a világszemléletből jönnek létre az alkotóműhelyek, eszerint kerülnek meghívásra a művészvendégek, és talán ami a legfontosabb: ez határozza meg a címeket a repertoárban. Természetesen ebbe beleszól az a földrajzi tényező, hogy helyileg hol működik az együttes: milyen a közönség struktúrája, igény stb. 3. Merre tart a magyar táncművészet? Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok és a táncművészek a táncművészet jelenéről és jövőjéről? Szerintem azt nem lehet előre meghatározni, hogy merre tart a táncművészet, legfeljebb később elmondani, hogy az elmúlt időszakban milyen tendenciát mutatott. Az tény, hogy a mai táncművészet megpróbál rákapaszkodni a színházművészet fogyasztói hagyományaira és létjogosultságát megerősíteni ezen keresztül. 83 4. Milyen művészeti problémák vannak? Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? A táncművészetnek milyenek a kapcsolatai a többi művészeti ággal, elsősorban a színházzal és a zeneművészettel? vagy irodalommal, képzőművészettel, filmmel, stb.)

A Partiumban a táncművészet jelenléte az elmúlt időszakban, majdhogynem elenyésző volt. Bár fiatalok folyamatosan táncolnak mindenféle táncokat, a színpadi táncművészetnek (az operett táncbetéteken kívül) semmiféle fogyasztói tradíciója nem született meg. Ennek a hiánynak a pótlására hívtuk létre az Infinite Dance Festival-t, és úgy tűnik, hogy megteremthető a fent említett hiátus pótlása. Amit most lehet észrevenni az, hogy a színpadi művészetek egyre inkább integrálják a társművészetek elemeit az alkotások teljességéhez: irodalom- színház- tánc- zeneképzőművészet- digitális technikák- média. Attól, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes egy színház társulataként működik, nem is kérdés hogy az efféle kereszt-integrációk létrejönnek-e, 5. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Pl. a menedzselés hiánya, az előadások, a táncművek népszerűsítésére nincs megfelelő költségvetés, a képzés hiánya az adott területen, nincs utánpótlás, stb. A legfontosabb talán a képzés hiánya, amelyet már hosszú ideje nyögnek a romániai magyar együttesek.

László Csaba, koreográfus, Székelyudvarhely (2015. október 17.) KÁ: A színpadi néptáncművészetben hol tartanak ma az erdélyi hivatásos táncegyüttesek, és a Nagyvárad Táncegyüttes? LCS: Egyelőre nem a Nagyvárad Táncegyüttesről beszélek. Én úgy látom, hogy formakeresésben időnként kínlódások vannak. Kitartanak bizonyos irányelvek mellett, de úgy látom, zsákutcák vannak. KÁ: 25 éve alakult a Háromszék, a Hargita, több mint 10 éve Udvarhely, 10 éve a Nagyvárad. LCS: Folyamatos kínlódás van, időnként születik egy irány, ami jónak találtatik, vagy nincs tovább vive az az irány, vagy valamilyen úton elsekélyesedik. Például a Hargita Együttesnél nagyon szépen rátaláltak a humoros tánctörténetek megfogalmazására, történet és tánc megfogalmazására, Boka Gáborral. Más együttesnél nem biztos, hogy a Boka Gábor féle recept működött volna. Úgy láttam a Hargitánál működött. Alapvetően nem teljes munkáénak, hanem kínlódásnak tekintem ezeket is. A másik út, amit Sepsiszentgyörgyön elkezdtek, és ez a te vonalad, a zenészvonal. Ezek is nagyon izgalmas és jó próbálkozások, persze egy idő után az is kisül valamerre, ha nem tudsz újabb szuflát belevinni. KÁ: Hol tart az erdélyi magyar hivatásos színpadi táncművészet? 84 LCS: Jelen pillanatba ott tart, hogy még mindig le van nézve. Megjelenik a kortárs táncművészet, és mindenki hasra vágja magát. KÁ: De eddig nem nagyon volt erdélyi kortárs tánc. LCS: Ahogy Magyarországról nyomul a néptánc szakma, a kortárs szakma is nyomul, és történetesen az az iskola, amit

Marosvásárhelyen létrehoztak, koreográfusképző, az kiderült, hogy az összes néptáncosból kortárs koreográfust nevel. KÁ: Mi a helyzet Nagyváradon? KÁ: Nagyvárad is ugyanabban a zsákban próbálkozik, most úgy látja, hogy a kortárs is fontos számára. A néptánc is fontos, de ugyanakkor próbálkoznak új irányokkal is, és ez a kortárs tánc. Nekem az a véleményem, amilyen konfliktusaim voltak a magyar szakmában, ott kinyilvánították, hogy a világon sehol nincs ilyen, hogy a néptáncot használják fel valamilyen magasabb művészeti kultúrában. Az csak maradjon meg táncházba. A nagyváradi tánctalálkozó után írta le Kútszegi Csaba, a néptánc nem alkalmas arra, én arra reagáltam is. KÁ: Kútszegi csak a Száz évig című előadásomról írt pozitív kritikát. De elkanyarodunk a témától. LCS: A néptáncról értekezik, hogy nem alkalmas táncszínházi produkciók létrehozására, mert a világon sehol nem használják. A világ nehéz sorsú, kevés az olyan hely, ahol a kortárs kialakult. Itt jön vissza a téma, én elmentem Győrbe és megnéztem a magyarországi szakmának a kortárs előadásait. Tulajdonképpen pont olyan kínlódás a magyar kortárs is, mert önmagában az, hogy milyen motívumot, tánceszközt használsz, ahhoz nem elegendő, hogy egy dramaturgiai történet felvázoljon. Nagyon szükséges a tipikus dramaturgiai eszközöket használó műfaj, a színház, elkerülhetetlen. KÁ: A Nagyvárad lassan nem nevezhető néptáncegyüttesnek? LCS: Van egy művészeti irány, amit a művészeti vezetés vállal fel. A tánckar megosztott, a nőknek a nagy része felvállalja mind a kettőt, a férfiak nagy része nem. Ez nyilván abból adódik, hogy a néptáncban a férfi táncok sokkal erősebbek, a nőknek szólisztikus szerep kevesebb jut. Miközben egy kortárs mozgásrendszerben, amiben minden lehetséges, a nők nagy teljesítménnyel kiélheti az ambícióját. KÁ: Mi a magyar? A magyar zeneművészetben Bartók és Kodály jelenti a magyar műzene megteremtését. Van-e magyar gyökerekre épülő magyar táncművészet itt Erdélyben, ami színpadon megjelenik. LCS: A népművészetünk mindenképp az, és az a fajta mód, ahogyan színpadra próbáljuk tenni, az is egy magyar irányzat, mert a románok ezt nem csinálják, ott ahol kölcsönhatásban él a folklór, a románok nem foglalkoznak azzal, hogy egy magasabb kultúra irányába vigyék el. Ők hagyományosan, tv-n, színpadon keresztül saját szórakoztatásunkra használják az úgynevezett néptáncot. Miközben mi próbálunk utakat keresni. KÁ: Milyen művészeti problémák vannak? 85 LCS: Mindenképpen sok a hiányosság, ezt tudjuk. Az oktatásban is, a befogadás szintéjén és alkotói szinten is vannak hiányosságok. Azért mondtam, hogy kísérleti szinten vagyunk jelen pillanatban is, amikor még nagyon kevés kiforrott előadás született meg, talán ez is a szerencsénk, mert innentől kezdve izgalmas is a történet, mert születhet bármikor követhető

példa. Itt most azon múlik, hogy a lehetőségeket hogyan tudjuk kihasználni, 5 együttes van, alkotó hiány van, alkotói válságot is észlelek. Ugyanakkor jön egy új generáció, amely sokat látott, tanult. KÁ: Ha nincs táncos képző szakiskola, akkor honnan van táncos? LCS: Valamilyen szinten történik táncos nevelés, vannak amatőr együttesek. Magyarországi fórum a Páva, ott is nagyon sok erdélyi táncos próbálkozik. A hivatásos táncegyüttesek táncosai, a kiválóak előbb – utóbb otthagyják az együtteseket, a kicsi fizetés, a megélhetési gondok, a család miatt. (Megjegyzés: László Csaba itt ellentmond saját magának. Majd megszakad az interjú.)

9. Ifjú Szívek Táncszínház Hégli Dusán, művészeti vezető, koreográfus, írásban válaszolt. 1. Szlovákiában egy hivatásos magyar táncegyüttes létezik. Az Ifjú Szívek Táncszínház 2000. szeptember 1-én jött létre. Saját játszóhellyel rendelkezik Pozsony belvárosában. Mára a kárpátmedencei magyar néptáncmozgalom, a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye. A társulat fő érdeme, hogy a Kárpát-medence tradicionális tánc-és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja fel és erősíti belés külföldön egyaránt. Munkájában kitüntetett figyelmet kap a szlovákiai magyar hagyományos néptánc és népzene színpadi megformálása. Műsorai műfajilag változatosak: a tradicionális tánckultúra formanyelvére épülő táncszínházi darabok, a táncokat életképszerűen, területek szerint bemutató néptáncelőadások és kimondottan az ifjúság számára készült műsorok szerepelnek a repertoáron. Az együttes célközönsége elsősorban a szlovákiai magyarság, de a szlovákiai magyar tánc- és zenekultúra reprezentánsaként bemutatkozott már a világ legkülönfélébb színpadain. Hagyományos folklórműsorait és táncszínházi előadásait fesztiválokon és önálló turnésorozatok keretén belül tárta a nézőközönség elé New York-tól Stockholmig, Genftől egészen Sydney-ig. Színházi produkciók alkotása és bemutatása mellett az együttes aktívan közreműködik néhány országos rendezvény szervezésében és lebonyolításában is. Tevékenységi köre kiterjed a 20. században gyűjtött archív tánc- és zenei felvételek dokumentálására, rendszerezésére és hozzáférhetővé tételére, valamint a hazai néptáncoktatás szerepének megerősítésére. Székházában működik Pozsony egyetlen magyar kőszínháza, mely a város magyar kulturális életének jelentős színhelye. 86 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes? Táncszínházunk 16 hivatásos táncosból és 5 hivatásos zenészből áll. Táncosaink legtöbbje művészeti szakközépiskolát

végzett, néptánc szakon, valamint amatőr együttesek egykori tagjai vagy épp egyetemet végeznek levelező szakon. Az együttes hivatalos megnevezése: Tanečné divadlo Ifjú Szivek (magyarul Ifjú Szívek Táncszínház) Cím: Tanečné divadlo Ifjú Szivek Mostová u. 8., 811 02 Bratislava, Slovensko Igazgató: Varsányi László a. művészeti vezető, alapító igazgató, koreográfus - Hégli Dusan b. női és férfi tánckarvezetők - Varsányi Zsófia, Gálik Gábor c. táncosok - 8 fiú, 8 lány / zenészek - 2 hegedű, cimbalom, brácsa, 1 bőgő 3. A repertoár: Táncszínházunk tizenöt éves működése óta 19 egész estét betöltő műsora volt. Repertoárunkon hagyományos folklórműsorok, gyerekek számára készített interaktív, oktató jellegű műsorok, valamint táncszínházi előadások szerepelnek. Jelenleg az ünnepi évad miatt az alábbi 5 előadás van repertoáron, ennél többet nem szoktunk egyszerre műsoron tartani. Általában inkább a 3-4 a jellemző. Felföldi levelek, Kakukktojás, Hontalanítás, Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára, Az ördög tánca

C/ Kortárs, modern, alternatív táncegyüttesek, színházi tánctagozatok 1. Közép-Európa Táncszínház I.

A KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ TÖRTÉNETE

A Közép-Európa Táncszínház (KET) nagy múltra tekint vissza: Magyarország elsőként alakult kortárs táncszínháza, a hasonló profilú táncegyüttesek között a legismertebbek közé tartozik hazánkban és külföldön egyaránt. Ahogy ezt nevében is hirdeti, vállalja egy adott földrajzi régióhoz való kötődést, ebben határozza meg önmagát, programszerűen kutatja és értelmezi a Kárpát-medence és régiójának mozgásvilágában kódolt sorsát. A KET jogelődjét 1978-ban alapította a Művelődési Minisztérium, a 25. Színház és a Déryné Színházból egyesített Népszínház tagozataként a Várszínházban. A Népszínház Táncegyüttes sajátos színt képviselt a hazai táncművészetben: a társulat művészi munkájának alapját a folklór jelentette, törekvéseik mégis a korszerű színházi irányzatokhoz közelítettek. A repertoár arcélét Györgyfalvay Katalin művészeti vezető alkotói munkássága határozta meg. A Népszínház Táncegyüttes vezetését 1988-ban Énekes István és Szögi Csaba vette át, akik 1980-tól a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben egy újszerű, táncszínházi nyelv kialakításán dolgoztak. 87

1989-ben új nevet adtak a Népszínház Táncegyüttesnek, így született meg a jogutód KözépEurópa Táncszínház, amely 1991-ig a Népszínház, majd 1996-ig a Budapesti Kamaraszínház tagozataként működött, 1997-ben pedig közhasznú egyesületté alakult. A KET első időszakát (1988-93) Énekes István alkotói munkássága határozta meg. Ezt követte a Köllő Miklós által vezetett táncszínház, (1994-96) amely nagy ívű mozgásszínházi bemutatók mellett tehetséges fiatalok számára is lehetőséget nyújtott az alkotásra 1989-1996 között kialakult egy repertoár-táncszínház, amelynek rendszeres játszóhelyei a Budapesti Kamara Színház - SHURE Stúdió és Józsefvárosi Színház, a Hevesi téri Nemzeti Színház és a Várszínház voltak. Ekkor az együttes létszáma 40 fő. 1996 őszén a Közép-Európa Táncszínház a Rock Színház megszüntetése után, a megüresedett Bethlen téri ingatlanba, a volt moziba költözött, melyet a kulturális tárca 1988 óta tartott fenn. 1996. december 31-től a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a Közép-Európa Táncszínházat „leválasztotta” a Budapesti Kamaraszínházról és megszüntette az állandó támogatást. Ezzel együtt az infrastrukturális háttér és a játszási helyek is elvesztek. 1997-ben a KET 15 tagja megalapította a Közép-Európa Táncszínház Egyesületet, amely elsősorban pályázatokon gyűjtött pénzekből működteti az együttest. A Bethlen mozit – Bethlen Kortárs Táncműhely néven, társbérletben a Bozsik Yvette Társulattal használhatja, így a hely minisztériumi fenntartásban maradt. A KET játszóhelynek is alkalmassá tette az ingatlant, így a Bethlen a KET bemutatóinak fő bázisa lett. 1997-1999 között Szögi Csaba egy személyben látta el az igazgatói és művészeti vezetői feladatokat, szem előtt tartva a KET alapítók szándékait: a felfedezést, az „eredeti” táncszínházi gondolatokkal rendelkező alkotó emberek keresését, kibontakozásuk segítését. 2000 januárjától Szögi Csaba Horváth Csabát kéri feli az együttes művészeti vezetőjének. Egy újabb korszak kezdődik a KET történetében, melyben emblematikus előadások sora születik. Az új művészeti vezető szintén fontosnak tartja, hogy vendégalkotók is megtermékenyítően hassanak a társulatra, de elsősorban nem koreográfusokat, hanem rendezőket hív bemutatókat készíteni. A 2005/06-os évad a változás, váltás jegyében zajlik. Az őszi „Forte” című bemutatón megjelenik egy új név és a következő év tavaszi bemutatója már a közös út lezárását jelzi. Horváth Csaba, (új formációjával) a Forte Danse Társulat-tal közös & ECHO című esttel búcsúzik a KET művészeti vezetésétől. A KET 2006 szeptemberében új felállásban kezdte meg munkáját, Szögi Csaba igazgató művészeti vezetőként új társulatot hívott életre, elsősorban a MU Terminálban frissen végzett fiatal táncosokból, a produkciók elkészítését pedig több alkotóra bízta. Az első évad három markáns koreográfusa többször visszatért a KET műhelyébe, újabb és újabb előadásokat alkotni, Gergye Krisztián, Duda Éva és Hámor József markáns gerincet adtak az új társulat 88

repertoárjának. Rajtuk kívül lehetőséget kapott az alkotásra három KET táncos: Katonka Zoltán, Virág Melinda és Katona Gábor továbbá Pataky Klári, Réti Anna, Jónás Zsuzsa, Maday Tímea Kinga, Vlad'ka Malá és Kun Attila. 2011 decemberétől a KET otthonát jelentő Bethlen Kortárs Táncműhelyt a fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium megszüntette, a Bozsik Yvette Társulat elköltözött. A hely további működtetését a Bethlen Téri Színház Közhasznú Nonprofit Kft vette át. A KET rezidens társulatként továbbra is fontos szerepet tölt be az új befogadó színház struktúrájában. Az együttes 1989 óta, az alapító-igazgató Szögi Csaba vezetésével nyitott műhelyként működik. Ez idő alatt több mint 40 koreográfus dolgozott a folyton megújuló társulattal. Olyan művészek kaptak meghívást, akik művészi elképzeléseiket nem a bevált és biztonságos formák mozgásnyelvi kliséiben valósítják meg, hanem a járatlan út veszélyeit is vállalva bátor, sajátos kifejezési eszközökkel hozzák létre előadásaikat a társulat tagjaival együtt. Így a KET műhelye továbbra is a kísérletezés, az újat keresés terepe alkotóknak és táncosoknak egyaránt, az alapítói szándék szerint. 2013 őszén Szögi Csaba Kun Attilát kéri fel művészeti vezetőnek. Kun Attila a Táncművészeti Főiskola elvégzése után egy évig a Budapest Balett, majd 1994-től 2000-ig a Magyar Nemzeti Balett tagja, s címzetes szólistája volt. Táncolt a Rambert Dance Company-ban (2000-2003) és a Ballet Basel-ben (2008-2010). A PR-Evolution Dance Company alapítója és igazgatója volt 5 évig. Külföldi és korábbi társulatvezetői tapasztalatait fölhasználva egy nyugat-európai mintájú, gazdaságosan működő társulatvezetési stratégia megvalósítását tűzte ki célul, amely társulat nemcsak magas művészi értéket közvetít, de az egész társadalom számára elengedhetetlenül fontos célokat is megvalósít (oktatás, ismeretterjesztés) A Közép-Európa Táncszínház számára kiemelten fontos, hogy az új irányoknak központja, amint a társulat neve is jelzi, Közép-Európához, ezen belül egyértelműen a Kárpát- medencéhez kötődjön, ezzel erősítve a térség komoly tradíciókból táplálkozó művészeti életét. Az együttes szakmai munkáját a fent említett társadalmi szerepvállalás hatja át. Ennek a szerepvállalásnak időtálló tradíciói vannak az együttes életében, amelyeket még Györgyfalvay Katalin fektetett le a Közép-Európa Táncszínház jogelődje, a Népszínház Táncegyüttes vezetőjeként. A társulat jelenlegi munkájának célja, hogy ennek a hagyománynak finanszírozható, önerőből is építkező jövőképet formáljon. A Közép-Európa Táncszínház (KET) művészi koncepciójában 1989-es alapításától fogva jó néhány éven át meghatározó szereppel bírt a gyerekek tartalmas szórakoztatása, táncszínházi élménnyel történő megörvendeztetése, illetve a tánc szeretetére való nevelés. A KET azzal büszkélkedhet, hogy nevéhez fűződik magának a gyerekeknek szóló táncszínházi műfajnak a megteremtése is. Legendás gyerekelőadásaik, melyek százas nagyságrendű előadásszámok után kerültek csak le a műsorról: a Mesenincs Királyfi 1990-ből, a Hová, hová Hétrőfös? 1993-ból és A Hétrőfös visszatér című mese 1999-ből. Egy 89

későbbi korszak, a Horváth Csaba művészeti vezetésével fémjelzett időszak kiemelkedő előadása volt a 2002-ben bemutatott DÓ RÉ MI, mely a gyermekeket komolyan vevő hagyomány nyomába lépve, de egy egészen más táncszínházi nyelven szólt a fiatal korosztályhoz: közvetlenül, „testközelben” – tehát nem a mesemondás okán, annak mintegy közvetítésére – használta a táncszínház nyelvkészletét, mutatta be nyelvi sajátosságait. Meggyőződésünk ugyanis: a felnövekvő generációk mentális egészsége múlik azon, hogy anyanyelvi szinten ismerik-e, értik-e a testbeszédet, vagyis azt, amit csak a szem, az arc, a törzs, a kéz és a láb – vagy ezek együttes koordinált rendje a mozdulatban, táncban – kifejezni képes. Ezen hagyományokat újjáélesztve született meg 2011-ben a Shakespeare-mesék, kortárs táncszínház fiataloknak című beavató előadás Gergye Krisztián rendezésében (koreográfus: Vladka Mala). Az előadáshoz, mely mai napig repertoáron van, többlépcsős drámapedagógiai foglalkozás is készült. Mindezen korábbi tapasztalatokat összegezve és felhasználva született meg 2014-ben a Nemzeti Táncszínház felkérésére - hármas koprodukcióban – a Káva Kulturális Műhely és a Közép-Európa Táncszínház mindmáig egyedülálló Horda2 című tánc/színházi nevelési programja. Ennek alapja a KET Horda című előadás (koreográfus: Kun Attila). A Káva színészdrámatanárai és a KET táncos oktatói a TIE (Theater in Education) módszertanát ötvözték egy táncelőadás mozgásnyelvével, így egyedülálló műfajt teremtve. A VII. ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennále hivatalos versenyprogramjában szerepelve az előadás elnyerte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Köznevelési díját. Legutóbb pedig Veszprémben díjazták az alkotást a XVII. A tánc fesztiválján, ahol A táncművészet jövőjéért kitüntetésben részesült.

II.

TÁRSULAT

A Közép-Európa Táncszínház jelenleg 8 táncművészt foglalkoztat: Jakab Zsanett, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Kovács Péter, Mádi László, Ivanov Gábor, Szabó András, Wéninger Dalma. Művészeti vezető: Kun Attila Igazgató: Szögi Csaba A társulat négy teljesen különböző szakterületen végez szakmai és művészi munkát. Előadóművészként, oktatóként, alkotóként és tehetséggondozóként. A feladatok megosztása előképzettség és időbeni kapacitás alapján oszlanak meg. Az előadóművészi feladatokat a társulat minden tagja végzi a társulat repertoárjának folyamatos játszásával. A tavalyi évadban a repertoár részeként a táncművészek közreműködtek az alábbi előadásokban budapesti, vidéki és külföldi vendégjátékok alkalmával: Horda Horda2 Vándornaplók

90 Elzenélt tánc, eltáncolt zene

Tánc-Tér-Képek A Diótörő és az Egérkirály Shakespeare-mesék Tiszta föld

A programban résztvevő társulati tagok - 5 fő - oktatóként, tehetségfejlesztőként vesz részt a munkában a fent leírt repertoárjátszási feladatokon felül. A táncművészek további feladatkörébe tartozik a társulat által életre hívott DTIE tánc/színházi nevelési előadások lebonyolítása. Ebben a szakmai szegmensben a művészeknek drámapedagógusi és színészi feladatkörben is helyt kell állniuk a produkcióban vendégeskedő középiskolások és tanáraik előtt. A táncművészek mindezeken túl a társulat tehetségkutató és tehetségfejlesztő programjában is aktív szerepet vállalnak. Az éves terminusokban futó pályázati rendszerben lebonyolított IKF programban szakmai képességeikkel és társalkotói jelenlétükkel segítik a pályakezdő koreográfus tehetségeket. Munkaidejüket heti hat napban, napi 6-8 órában töltik mindezen feladatok elvégzése érdekében. Terhelésük igen magas, hiszen nemcsak táncművészként, hanem oktatóként, nevelőként, tehetséggondozóként is helyt kell állniuk. Mindezeken felül táncművészeink rendszeresen meghívásoknak engedve vállalnak - szoros egyeztetés mellett - külső társulatoktól, illetve oktatási intézményektől érkező szakmai munkákat. Kapacitásaik - testi, szellemi, tudati - maximális kihasználásával dolgoznak a Közép-Európa Táncszínház művészei annak hitében, hogy a tánc műfaját minél szélesebb társadalmi réteg számára elérhetővé tegyék A tánckarvezető, művészeti vezető, koreográfus feladata a napi szakmai munka zavartalan körülményeinek megszervezése, irányítása és biztosítása, gyakorlattartás, próbák tervezése, levezetése és irányítása, vendégszereplések lebonyolítása, szervezése és logisztikai tervezése, partnerintézményekkel történő egyeztetések és koprodukciók szakmai munkájának tervezése, biztosítása és lebonyolítása. Hosszú távú projectek és szakmai célok kijelölése, szakmai előkészítése, megszervezése, lebonyolítása. Fenti munkakörben dolgozó kollégák terhelése teljes körű, mind időben, mind kapacitásban, mind fizikailag. A 2014/15-ös évadban a következő művészek vettek részt a társulat munkájában: az új bemutatók koreográfusai: Kun Attila, Palcsó Nóra, Frigy Ádám (Fülöp Viktor ösztöndíjas), Újszászi Dorottya, Varga Kinga, Gyulai Júlia, Halász Gábor a repertoár koreográfusai: Mészáros Máté, Zachár Lóránd, Mádi László, Vladka Mala rendező: Gergye Krisztián

91 színész-drámapedagógusok: Takács Gábor, Kardos János, Sereglei András

díszlez és jelmeztervezők: Juhász Dóra, Béres Móni, Boda Gyöngyvér, Kiss Julcsi, Kasza Emese, Horányi Juli dramaturgok: Lisztóczky Hajnal, Lőrincz Ágnes bábművész: Tárnok Marica fény és szcenikai tervezők: Fogarasi Zoltán, Mádi László, Hrotkó Bálint, Szemerey Bálint közreműködő zeneművészek: Fassang László orgonaművész, Rohmann Ditta csellóművész

III.

REPERTOÁR

A repertoár kialakítása azt a társadalmi szerepvállalást támogatja, mely kiemelt célja a KözépEurópa Táncszínháznak; a magas színvonalú kultúra minél szélesebb körben való megismertetése és elterjesztése részben saját, aktív élményen keresztül; a fiatalabb generáció tánchoz való közelítése; a művészet élményének eljuttatása olyan területekre, ahol ez nehezen hozzáférhető; a tánc, a mozgás széles körben való oktatása. Ennek tükrében a repertoáron belül három szegmens különíthető el: 1.

Repertoárdarabok (s ezek mindegyike utaztatható);

2.

Oktató-nevelő beavató előadások és előadáshoz köthető drámafoglalkozások;

3.

Komplex színházi és nevelési program kidolgozása és terjesztése országszerte

1.

Utaztatható repertoárdarabok

A KET repertoárján jelenleg 14 darab szerepel, melynek mindegyike utaztatható. Ahhoz, hogy a magas színvonalú művészet minél szélesebb körbe eljusson, a társulatnak szükségszerűen utaznia kell. A repertoárdarabok nagy része alkalmas – vagy alkalmazható - a szokásos adottságokkal rendelkező művelődési házak színpadán való előadásra. Némely darabok pedig akár szabadtéri színpadon, tornacsarnokban vagy mindenféle technikától mentes szabad téren is előadhatók. 2.

Oktató-nevelő célú beavató előadások, drámapedagógiai foglalkozásokkal

A társulat oktatói, nevelői tevékenysége két szinten valósul meg. Egyrészt az előadások szintjén, másfelől a D.E.E.P. (Dance to Everyone Eduction Program) komplex oktatói programja részeként. A Közép-Európa Táncszínház volt az első társulat Magyarországon, amely gyerekeknek számára hozott létre táncszínházi előadást. Ezt a hagyományt újjáélesztve hozta létre A Diótörő és az Egérkirály című előadását, melyben a vállalkozó kedvű gyermekek maguk is a mese résztvevői, szereplői lehetnek. 92 Ugyanezen hagyományt folytatva repertoáron tartjuk a 2011-ben bemutatott Shakespearemesék – táncszínházi előadás (nem csak) fiataloknak című, beavató táncszínházi előadást, mely

kifejezetten a 12-18 éveseket célozza meg. Az előadáshoz – korosztályok és eltérő csoportok szerint különböző - előkészítő és feldolgozó drámapedagógiai foglalkozások készültek. A Horda című előadás kétféle módon is kapcsolódik az oktatói munkához. Egyfelől a beavató programba illeszkedve feldolgozó beszélgetés készült hozzá, másfelől a Horda című előadás képezi a Horda2 című komplex tánc/színházi nevelési program alapját. Ezen irányvonalat követve a jövő évad tervei közt szerepel a János vitéz című előadás báb- és táncszínházi bemutatója, szintén gyerekeknek. Tovább bővítve ezt a vonalat, a tavasszal bemutatott Tánc-Tér-Képek című előadás a Nemzeti Táncszínház beavató programjához csatlakozott ez év őszétől. A szeptemberi elő-bemutató után decemberben debütál a társulat a Ki vagy te, kortárs tánc? című formabontó táncismereti előadása, amely elsősorban a középiskolás, illetve a fiatal felnőtt közönséget csábítja a nézők sorába. Az előadás szokatlansága, hogy az előadásokból vett részleteket narráció szakítja meg. 3.

Komplex színházi és nevelési program kidolgozása és terjesztése országszerte

2014-ben a Nemzeti Táncszínház felkérésére - hármas koprodukcióban – a Káva Kulturális Műhely és a Közép-Európa Táncszínház mindmáig egyedülálló Horda2 című tánc/színházi nevelési programja. Ennek alapja a KET Horda című előadás (koreográfus: Kun Attila). A Káva színész-drámatanárai és a KET táncos oktatói a TIE (Theater in Education) módszertanát ötvözték egy táncelőadás mozgásnyelvével, így egyedülálló műfajt teremtve. A VII. ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé hivatalos versenyprogramjában szerepelve az előadás elnyerte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Köznevelési díját. Legutóbb pedig a veszprémi XVII. A tánc fesztiválján érdemelte ki A táncművészet jövőjéért díjat. A program a Nemzeti Táncszínház eddig legtöbbet játszott előadása – a bemutató óta havi rendszerességgel, összesen 37 alkalommal játszották és jelen pillanatban is repertoáron van. Ez év november 2-án pedig – szintén a Nemzeti Táncszínházzal és a KÁVA társulattal koprodukcióban – a második tánc/színházi nevelési előadás bemutatójára is sor kerül. Az Igaz történet alapján című program a 12-14 éveseket célozza meg. OKTATÁS, TEHETSÉGGONDOZÁS A repertoárhoz szorosan kapcsolódik a KET oktatási tevékenysége. A társulat oktatási portfóliója kiterjedt: a profik továbbképzésétől a pályájuk elején járó művészek segítésén át a gyermekek oktatásáig. 93 Legfontosabb pontja azonban a mindenki, azaz „az utca emberének” szóló mozgástrénink, mely egészségmegőrző szereppel bír. A Közép-Európa Táncszínház oktatási portfóliójának elemei:

•

KET – Terminál és Terminál Plusz,

•

IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma)

•

D.E.E.P. (Tánc Mindenkinek Oktatási Program)

•

Trafós Oktatási Hét (elméleti képzéssel kiegészítve)

A Terminálban és a Terminál Pluszban a tehetségkutatás, tehetséggondozás a fő célkitűzés. Az IKF egy másik alkotói dimenzióból közelítve a koreográfusok lehetőségeit kívánja kiszélesíteni. A D.E.E.P. egy komplex, mindenki számára nyitott és elérhető képzési nyelvet használva az egész műfaj népszerűsítését és hozzáférhetőségét igyekszik segíteni. Mindezeknek az oktatási programoknak a tervek szerint a nyár elején a Trafóban egy egész héten át tartó konferenciával és elméleti képzéssel kibővített nagy nyilvánosság előtt zajló platform adna keretet. Múlt év szeptemberétől, oktatási portfólióját erősítve az együttes elindította legújabb D.E.E.P., Tánc Mindenkinek Oktatási Programját, amelynek célja a művészeti képzés széles körben való terjesztése. A program célkitűzése nem korlátozódik csupán a tánc népszerűsítésére, hanem új dimenziókat nyitva fókuszba emeli a mozgás pszichére gyakorolt hatását, illetve annak vizsgálatát is. (Művészeink széles spektrumát kínálják a tánc test- és szellemformáló technikáinak. Mindezek mellett tánctörténeti és táncesztétikai órákat is tartalmaz az oktatási csomag). A mindenki számára elérhető oktatásnak a minden szerdán a Trafóban tartott táncórák jelentenek állandó platformot, mely a Műhely Alapítvánnyal való együttműködés eredményeként jön létre. A tapasztalt oktatók ezen kívül számos kurzust, vendégórát tartanak. Legutóbb a tavaszi erdélyi turnét kísérte minden helyszínen táncóra. A közeljövőben pedig két, egyenként egyhetes kurzust tartanak a társulat oktatói; június végén Nyíregyházán táncművészeti szakközépiskola növendékeinek, illetve Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színház színészeinek. Legközelebb november 20-22. közt tart D.E.E.P. tánchétvégét társulat. Az Ifjú Koreográfusok Fóruma (IKF) egy tehetséggondozó- és kutató program, melynek elsődleges célja a koreográfusi utánpótlás lehetőségeinek javítása, a fiatal koreográfusok helyzetbehozása. A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók a korábbinál is kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán. A Közép-Európa Táncszínház új stratégia kidolgozására vállalkozott, hogy folytathassa a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést. Az IKF nyílt pályázatán fiatal koreográfusok kapnak lehetőséget az alkotásra. A nyertes pályázók egy héten át dolgozhatnak a társulattal 94 profi színházi körülmények között, majd a hét végén egy demonstráció keretében mutathatják be az elért eredményt. A 2013-as indulás óta összesen 10 fiatal alkotó nyert a pályázaton: Jobbágy Bernadett, Újvári Milán, Pálfi Gabriella, Grecsó Zoltán, Ujszászi Dorottya, Varga Kinga, Gyulai Júlia és legutóbb Halász Gábor már bemutatták demonstrációjukat, Szamosi Judit és Kiss Anikó pedig 2016 őszére nyertek lehetőséget.

A hosszú távú cél, hogy a demonstrációkból egész estés darabok szülessenek idővel. Ennek mintapéldája, hogy a múlt évben a társulattal dolgozó Ujszászi Dorottya 2015 őszén a korábbi munkaanyagból kiindulva készíti Click című koreográfiáját, melynek bemutatója 2015. november 14-én volt. Kun Attila, Közép Európa Táncszínház művészeti vezetője (2015. november 6.) KÁ: A kortárs magyar táncművészetben mi tekinthető magyar hagyománynak? Van-e olyan vonal, ami sajátosan magyar? KA: Abszolút. De el kell mondani, tánctörténeti szempontból nagyon fontos leszögezni, 5 – 6 évtizednyi hátrányban van a kortárs tánc. Ez onnan eredeztethető, hogy a Millennium idején, illetve az első világháború előtt, de még a két világháború között is élő és egyértelmű kommunikáció volt a nyugat európai mozgásformák, illetve a nyugat európai klasszikus balettből kilépő Isadora Duncan,14 Martha Graham15 vonalán. Ez a fajta kommunikáció az európai és magyarországi mozgásvilágban egyértelmű volt. Ennek egyik ékes példája, hogy a Gyagilev16 Orosz Cári Balettből kilépő legnagyobb szólistája, Nyizsinszkij-t17 magyar feleséggel áldotta meg a sors, és Budapesten is halt meg. Ezek komoly jelek. Viszont a második világháború után az akkori gondolkodás úgy tartotta, hogy a klasszikus baletten és a saját nemzeti kultúránkhoz tartozó hagyományos táncon kívül nincs igazán szükség arra, hogy legyen kortárs tánc, illetve kortársgondolkodás a mozgásról. Megmaradtak a test képzésével foglalkozó picike kis istállók, Madzsar Alice,18 Dienes Valéria,19 és az utolsó két mohikánunk a Kovács Éva, Dévény Anna,20 akik avval a fajta mozgáskultúrával, illetve testkultúrával foglalkoztak, ami Nyugat Európában kibontotta a kortárs táncot. Amíg Magyarországon a Közép Európa Táncszínház egy szép példa, 27. évadját éli a társulat, addig Nyugat Európában vannak 80 – 85 éves társulatok. Ami nem azt jelenti, hogy ügyesebbek, jobbak, hanem azt jelenti, hogy évtizedekkel több idejük volt arra, hogy gondolkozzanak a mozgásról, a mozgás minőségéről.

14

Isadora Duncan (San Francisco, 1877. május 26. – Nizza, 1927. szeptember 14.) amerikai táncosnő, akit a táncművészet megújítójának, a modern táncművészet alapítójának tartanak. Szakított a klasszikus balett hagyományaival, a szokásoktól eltérően klasszikus zenére táncolt, mozdulatait a „természetesség jegyében” ókori görög mintára alkotta meg. Mezítláb, görög tógára emlékeztető ruhában táncolt. 15 Martha Graham (1894. május 11. - 1991. április 1.) amerikai modern táncos és koreográfus, akinek hatása és befolyása táncművészetre hasonlítható a modern vizuális művészetekben a Picasso-éra, a zenében a Stravinskyéra és az építészetben a Frank Lloyd Wright-éra 16 13 Szergej Pavlovics Gyagilev (Сергей Павлович Дягилев, Serge de Diaghilev) (Szeliscsi, Oroszország, 1872. március 19. (31.) – Velence, Olaszország, 1929. augusztus 19.), a Cári Orosz Balett igazgatója 17 Vaclav Fomics Nyizsinszkij; (oroszul: Вацлав Фомич Нижинский, lengyelül: Wacław Niżyński). Kijev, Oroszország, 1889. február 28. (március 12.) – London, Nagy-Britannia, 1950. április 11.); balett-táncos, minden idők legkiválóbb férfitáncosának tartják. 18 Madzsar Józsefné Jászi Alice, (*Nagykároly, 1885. máj. 25.- +Bp., 1935. aug. 24.) Mozdulatművész, koreográfus, táncpedagógus 19 Dienes Valéria (szül. Geiger Valéria), (Szekszárd, 1879. május 25. – Budapest, 1978. június 8.) írónő, táncpedagógus, filozófus, az első magyar női egyetemi tanár. 20 Dévény Anna (Budapest, 1936 k. –) magyar gyógytornász, művészi torna-szakedző. Az általa tett Dévény Anna Alapítvány szakmai vezetője, kollégáival közösen az általa kifejlesztett módszer posztgraduális képzésének kidolgozója.

95

KÁ: A század elején, amikor a mozgásművészet kezdett megújulni Európában, akkor magyar vonatkozásban is, akár Szentpál Olgára gondolok, olyan dolgok elindultak, amik utána megtorpantak? KA: Megtorpantak, illetve meg kell említeni a Pécsi Balettet, és Lőrincz Györgyöt, aki a Magyar Állami Operaház balett együtteséhez elhozta a 70-es Maurice Béjart, aki modern, neoklasszikus kortárs gondolkodású koreográfiákat készített. Komoly reveláció volt, hogy ez megjelent. A Pécsi Balett központi döntés alapján teret engedett az absztrakciónak, Eck Imrével csodálatos munkák születtek, de ezek nem tudtak integrálódni. Társadalmi kommunikációban jóval kisebb erőt képviseltek, mint maga a klasszikus balett, ami ugyancsak alapvetően egy telepített kultúra, oroszoktól és az olaszoktól közvetve lett telepítve Magyarországra. A hagyományos táncuk a néptánc, ami velünk együtt a földből nő, a földből táplálkozik. KÁ: Ez a lemaradás a rendszerváltás után felgyorsult. Hogy érzed, a kortárs tánc mennyire van jelen a magyar kulturális életben, mennyire elfogadott? KA: Ez egy összetett kérdés. Egyrészről azt mondanám, hogy abszolút jelen van, abszolút elfogadott, megtalálja a helyét, másrészről egyáltalán nem találta meg még a helyét. Az a fajta identitás, amiben a klasszikus balett professzionális része, a hagyományos tánc professzionális része, és nemcsak a professzionális, hanem a Biharira gondolva, és az UNESCO által is elismert táncházmozgalom, milyen mélyen van integrálva a társadalomban, ehhez képest a kortárs táncra azt mondanám, hogy egyáltalán. Egy réteg közönséget tud elérni, ez pontosan az évtizedes hiányokból fakad. Azt kellene tudatosítani a társadalommal, hogy a kortárs tánc nem egy lélekállapot, hanem ez is egy professzió. Napi gyakorlással, napi gondolkodással van megáldva, csak így lehet és csak így szabad művelni. Ez egy ambivalens helyzet, mert nagyon sok alkotó van, nagyon sok csoportosulás van, nagyon nagy a paletta, sok mindent megtalálunk a kis kamaradaraboktól a nagy bemutatókig, most a szerencsésen elinduló, megyeszékhelyi társulatoknál is. Tehát megvan a helye, megtalálta és megjelölte a helyét, de fontos, hogy a saját identitását folyamatosan körberajzolja. Amíg a klasszikus balettnek nincs szüksége erre, mert az évek, évtizedek megtették, a hagyományos táncnak nincs szüksége erre, mert az évek, évtizedek megtették, és a genetika, amiben élünk összeköt bennünket, erre nincs szükség. addig a kortárs táncnak ez a munkája, ami nem tesz rosszat neki, ami jót tesz neki. KÁ: Beszéljünk a Közép Európa Táncszínházról. Mint műhely, mint a társulat ebben a műfajban a legrégebbi és a legstabilabb. Hogy érzed, a Közép Európa Táncszínház mennyire része elsősorban Budapest kulturális életének, hogy alakult a repertoár amióta te vezeted? 96 KA: Hivatalból azt kell mondanom, hogy sokkal többet lehetne jelen, és nemcsak Budapesten, hanem az egész országban és az egész Kárpát medencében, már csak a nevéből fakadóan is, a neve is predesztinálja, hogy képviselje ezt a régiót. A repertoárja, amióta együtt dolgozom a társulattal, azóta nagyon erősen körvonalazódott. A társadalmat, illetve az egyént állítottuk a középpontba, és három koncentrikus kört rajzoltunk köré. A legnagyobb körünk a repertoár, amit minden társulat csinál, ezek nagyon minőségi darabok. A kisebb kör már közelebb ér magához az egyénhez, ott beavató színházak, táncismereti előadásaink vannak. Ráadásul

Magyarországon elsőként és egyetlenként egy hármas koprodukcióban a Nemzeti Táncszínházzal és a KÁVA Kulturális Műhellyel létrehoztuk most már módszernek nevezett táncszínházi nevelési előadásunkat. Ebből már kettő is van, az első előadásunk már két díjat is nyert egyet Kaposváron, egyet Veszprémbe, köznevelési díjat. Kommunikálunk a leendő közönségünkkel és a következő generációval, építjük és tanítjuk őket táncismeretekre. nem kizárólagosan arra törekszünk, hogy a táncot értelmezzék, esztétikailag megértsék, hanem a mindennapi életükbe visszakerüljön a saját mozgáskultúrájuk. Van egy táncszínház nevelési unikum, amit a Közép Európa Táncszínház hozott létre. Ez a 60-as évekből, Angliában a színháznevelés, ami évtizedek óta jelen van Magyarországon is, Teather Education módszertanát emeli be a mozgásba, a kortárs táncba. Van egy legszűkebb kör, ahol már fizikális kapcsolat is van a társadalommal, illetve magával az egyénnel, van egy oktatási programunk 2013 óta Tánc mindenkinek (Dance to Everybody Education Program) Itt táncismereti heteket, hét végeket rendezünk. KÁ: EZ elsősorban ifjúságnak szól, vagy nyitott kapu mindenkinek? KA: A repertoár mindenki számára, a beavató előadásainknál, az ismereti előadásainknál sincsen korhatár. A színházi nevelésünk az konkrét korosztályokra vonatkozik, a középiskolásokkal foglalkozik az első előadásunk, most ez a második, ez pedig12-14, egy korosztállyal lejjebb. Az oktatásunk ugyancsak nyitott. Van professzionális oktatásunk és van a hétköznapi emberek számára is, ami egyébként szeretné a Kovács Éva, a Dévény Anna testtudat képzést visszaemelni a hétköznapokba. KÁ: Mivel jellemeznéd a mai Közép Európa Táncszínházat? Van valami meghatározó technika, vagy többféle technikára épül? KA: A kortárs tánc, ami meghatározza a Közép Európa Táncszínházat. Abban a teljes körű értelmében, hogy ebben gondolkodik, ebben fogalmaz, és ezt közvetíti, és ez által kommunikál a társadalom felé. Vendég koreográfusok is dolgoznak, az én munkáim is benne vannak, alapvetően az a fajta, gondolkodás jellemzi, hogy közszolgálat. Nem csupán öncélú, hanem szakmai közszolgálat. Hiszünk abban, hogy a mozgás az ember mentál- és fizikai higiéniájának részének kell lennie, hanem mert ez az egész szakmát erősíti. KÁ: Amikor vendég koreográfusokat mondasz, akkor magyarországi és nyugatiak is vannak? KA: A nyugatit akkor tudnánk elérni, ha EU kompetens támogatással tudnánk működni, ez egy másik kérdéskör, ezen dolgozunk. KÁ: Akkor magyar alkotókra gondoltál elsősorban. KA: Igen. Most indítottunk egy trezor programsorozatot ahol az emblematikus magyar 97 koreográfusoktól szeretnénk egy-egy alkotást, a Közép Európa Táncszínházra készülő előadást begyűjteni. Az első, a most 30 éves Artussal lesz egy közös bemutatónk, elindítottunk egy Karcok sorozatot is, ahol a társulat táncművészeire készítenek fiatalabb generációból koreográfusok egy-egy szólót. Regionális központként gondolkodunk. Tavasszal fogunk csinálni a Visegrádi négyek támogatásával egy kortárs oktatási konferenciát, ahol lengyel,

szlovák, és cseh intézményektől jönnek szakemberek. A konferencia után elkészül egy oktatási program, amivel körbejárjuk mind a négy országot. Három éve folyamatosan jelen vagyunk Erdélyben, első évben 3 helyen volt előadásunk, egy helyen oktatásunk, második évben 4 helyen volt előadásunk, két helyen oktattunk, társulatot és külsős érdeklődőket. Most legutóbb 3 fesztiválon léptünk fel és mind a három fesztiválon oktattunk érdeklődőket és magyar társulatokat. KÁ: Visszatérve a technikára, a 21. században, a mai klasszikus balett együttesek is tulajdonképpen nem egy 50-60 évvel ezelőtti balettet táncolnak, a 20. századi újító technikákat használják. Mennyire használjátok a klasszikus a balettet? KA: A klasszikus balettben komoly változást hoztak olyan emblematikus alkotók, mint Jiri Kylián.21 Úgy átformálták a klasszikus balettet és a klasszikus balett alapjait, hogy mérhetetlen perspektívák nyíltak ki, a technikai kifejezések és a technikai képességei egyre inkább a sportolókéhoz kezd hasonlítani. Átformálták és aktualizálták a 21. századra. Ugyanez megvan Martha Graham, Merce Cunningham22, Limón-technika23, tehát a kortárs mozgásnak is megvannak a technikai alapjai. A Közép Európa Táncszínházban klasszikus balett órák vannak, hetente kétszer, és Cunningham alapú gyakorlatok vannak. De úgy kell elképzelni a Cunningham-et, mint a klasszikus balettet, a Vaganova módszert. Cunninghamnek is lefektetett, nagyon sarkított, nagyon pontos metodikai alapjai vannak. Itt említhetem meg a Gaga technikát is, ami ugyancsak egy nagyon szépen megfogalmazott, körvonalazott technika, az most kezd el Európában és a világon is trendi lenni. KÁ: Ez azt jelenti, hogy a rendszeres tréning adja a technikai alapot. De maguk az előadások egy állandó megújulási folyamatnak a részei. Ez a kortárs gondolkodás lényege. Következő kérdés, mit gondolsz a magyarországi hivatásos táncművészet jövőjéről? Hol tart a táncművészet, milyen problémákat látsz? KA: Ez egy nagy könyv, problémaként fogalmazunk meg olyan dolgokat, amik ebből a több évtizedes hátrányból fakadó átmeneti állapotok. Problémának mondjuk azt, hogy nincs kiépülve a piac, problémának mondjuk azt, hogy nincs közönség, hogy nem elég a támogatás. Ezt mind problémaként kezeljük, és mint általánosan problémának nevezzük, holott ez nem probléma, hanem egy állapot. Jelen pillanatban az a dolgunk, felmérve azt, honnan jövünk, hova szeretnénk eljutni, hogy azon dolgozzunk, hogy ez a problémáknak nevezett átmeneti anomáliák, hogyan tudjuk a munkánkon keresztül megszüntetni. Hogyan tudunk piacot képezni magunknak, hogyan tudunk az európai térképre felkerülni, hogyan tudunk szakmai módom 21

Jiří Kylián (1947) cseh táncművész, világhírű koreográfus, a klasszikus balett megújítója. Mercier Philip "Merce" Cunningham (1919. április 16. - 2009. július 26.) amerikai táncos és koreográfus, aki az amerikai modern tánc élvonalába tartozik több mint 50 éve. Azon művészek közé tartozik, akik nagy hatást gyakoroltak a tánc világán túl az avantgárd művészetekre is. 23 A Limón–technika lendítésekre, excentrikus forgásokra, a repülést, a szabadság érzetét keltő mozgásokra épül, melyben a test folyamatos zuhanásban és emelkedésben tartózkodik. A hangsúlyt a folyamatosságra és az energia átalakulására, újrafelhasználhatóságára helyezi. A technika egyszerre igényli a fizikai erőt, a kontrollált, összeszedett (koordinált) mozgást, a gravitációnak való ellenállást és engedést, valamint a könnyedséget és a kifinomult érzékenységet 22

98

Európával kommunikálni. Ez mind a jelenkori munkánk része. Maximálisan bizakodó vagyok, abból a szempontból, hogy látom, a koncepció alapján elvégzett munka az segíti az előbbre jutást. Vannak olyan anomáliák, amikre azt gondoljuk, hogy megoldhatatlan, vagy hosszú távon nem tudjuk a megoldását, de ez sem érvényes, hogy a napi munkán keresztül fogjuk megtalálni. Ez mind következménye az 50-60 éves hátránynak, ez természetes. KÁ: A Közép Európa Táncszínház jelenleg hány táncost foglalkoztat? KA: A jelenlegi támogatás 8 táncművészt enged meg státuszban. Végzettségük Táncművészeti Főiskola. KÁ: Jobb lenne, ha nagyobb lenne ez a létszám? KA: Természetesen. Jelen pillanatban 14 repertoár darabunk van, ami egy kortárstánc társulatnál, aki nem kőszínházhoz kapcsolódik, nincs megyei vagy városi támogatása, ebben a támogatással ez a 8 személy eltartható, de életveszélyes. Ha egy társulati tagunk megsérül, akkor az nagyon komoly erőfeszítésbe kerül, amíg pótoljuk őt. Abban a működési formában, amiben mi vagyunk, egy 12 – 14 lenne az ideális. Nem azért, hogy kettőzzük a szerepeket, hanem azért, hogy olyan fluktuációt tudjunk kialakítani a repertoár beosztással, hogy sose kerüljünk olyan helyzetben, hogy nem tudunk egy előadást játszani azért, mert valaki lesérült. KÁ: Hogyan oldjátok meg az utánpótlást? A Táncművészeti Főiskola biztosítja az utánpótlást? KA: Részben igen. Minden más egyéb szakmai tevékenységünkhöz, 21. század, saját magadnak kell gondoskodnod erről. Van egy oktatási programunk, ez az oktatási programunk szűkítetten fog megjelenni a nyár folyamán, aminek az lesz a hosszú távú célja, hogyha találunk olyan tehetségeket, akikkel azt látjuk, hogy évek hosszú folyamán érdemes együtt dolgozni, akkor erre oda fogunk figyelni. KÁ: Akkor saját nevelésű táncosokban tudtok gondolkozni. KA: Ez egyelőre egy nagyon bátor kijelentés lenne. De alapvetően ez a cél. Ez nem zárja ki, hogy a Táncművészeti Főiskolán van egy modern szak, onnan is érkeznek tehetségek, van az Angelus Iván iskolája, onnan is érkeznek, nem beszélve a pécsi, a győri iskoláról, lehet találni tehetségeket, de igyekszünk mi is megteremteni a lehetőségeket.

99

2. Bozsik Yvette Társulat Bozsik Yvette írásban válaszolt.

2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes. A Bozsik Yvette Társulat tagjai Művészeti vezető: Bozsik Yvette Táncművészek: Fülöp Tímea, Hasznos Dóra, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Gombai Szabolcs, Vati Tamás, Vislóczki Szabolcs Kreatív producer: Iványi Marcell Művészeti asszisztens: Horváth Judit Alapítványi titkár: Egri Lilla Műszaki munkatárs: Tunigold László 2 fő ösztöndíjas táncművész 3. A repertoár. Milyen az együttes repertoárja, kik az alkotók, a koreográfusok, adott esetekben a zeneszerzők, jelmez és díszlettervezők. A Társulat előadásai a látványos táncszínházi produkcióktól kezdve az önéletrajzi ihletettségű komédián, a mozgássérültekkel és vakokkal készített közös táncelőadásokon át a gyermek- és csecsemőszínházig terjednek. Ez a műfaji sokszínűség és mobilitás a társulat szakmai vezetésének állandó célkitűzése. Programjaik közül kiemelten fontosnak tartják a gyerekeknek szóló táncszínházat, valamint a hátrányos helyzetben élő alkotók integrálását a művészet által. A táncdarabok koreográfiái olyan klasszikus zeneszerzők műveire készülnek, mint Stravinsky, Mozart, Schnittke, Orff, vagy Gluck, illetve a társulat több mint 20 éve dolgozik együtt Philippe Heritier francia zeneszerzővel, aki kifejezetten a társulat darabjaihoz komponál műveket. A társulat állandó világítástervezője Pető József, az előadásokhoz a jelmezeket Berzsenyi Krisztina, Juristovszky Sosa, Bozóki Mara, a díszleteket Vati Tamás, Cziegler Balázs tervezik. A fontosabb kérdések, témák: 4. Mi a magyar? mi a magyar hagyomány? Bozsik Yvette műveire leginkább a múlt századi expresszionista mozdulatművészet és a dramatikus színpadi tánc hatott. Stílusára jellemző, hogy egyedi jegyei felismerhetők, nem akar hasonlítani másra. Nagy tisztelője Lábán Rudolf, Dienes Valéria, Eck Imre és Imre Zoltán munkásságának, mint a magyar táncművészet legkiemelkedőbb alkotói, ők inspirálták és ihlették meg leginkább. 100 5. Merre tart a magyar táncművészet? Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok és a táncművészek a táncművészet jelenéről és jövőjéről? Mint a Táncművészeti Főiskola koreográfusképző tanszékének vezetője fontosnak tartom, hogy a nálam tanuló koreográfus növendékek minél inkább saját hangjukat találják meg. A magyar táncművészet nagyon szerteágazó, a néptánctól a klasszikus balettig és a kortárs táncig minden műfaj megtalálható benne, mind nagyon más, nagyon kifejező és egyedi. Nem utánozza a

nyugati táncstílusokat. A modern táncképzés óta egyre több fiatal koreográfus van jelen a pályán, és egyre színvonalasabb a táncművészek képzése is. 6. Milyen művészeti problémák vannak? Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? A táncművészetnek milyenek a kapcsolatai a többi művészeti ággal, elsősorban a színházzal és a zeneművészettel? De lehet irodalom vagy képzőművészet is. A táncművészet mindig kapcsolódik, összefonódik a többi művészeti ággal: a zenével, a képzőművészettel, az irodalommal. Bozsik Yvette átlépte a színházművészet határait is, mivel egyszerre rendezője és koreográfusa több színházi zenés darabnak. 7. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Pl. a menedzselés, az előadások, a táncművek népszerűsítése, vagy a képzés, utánpótlás, stb. Nagyon fontos a menedzselés, de a legfontosabb a közönség szeretete. Szintén kiemelkedően fontos az utánpótlás, hogy minél több fiatal mutathassa meg a tehetségét a társulat produkcióiban.

3. Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás, koreográfus, Szegedi Kortárs Balett (2015. október 21.) KÁ: Van-e olyan tradíció a táncművészetben, ami jellegzetesen magyar hagyománynak tekinthető? JT: Én ebben a tekintetben teljesen külön kezelném a magyar néptáncművészetet és a táncművészet egyéb ágait. Ez a kettő sajnos, a sajnos szó egyre jobban foglalkoztat, ez teljesen összemosódott nálunk, nyilvánvalóan azért mert nagyon erős a néptánc hagyományunk, a néptánc kultúránk. Még inkább azért, mert a néptánckultúránk a 70 évek után, derekán igazából elkezdett egyfajta tematikus, színházi vonal felé lépni, itt leginkább Györgyfalvai Katalin, Novák Tata is, másfajta gondolkodással, mégiscsak egy táncszínházi irányba elmozdult és ettől azt gondoljuk, hogy a néptánc az olyan, mint a balett mondjuk. Holott nem. Teljesen más szellemiségében, gyökereiben, kifejező eszköztárában, tematikájában, mindenben teljesen más, egyrészt. Másrészt a működésében is más. Meggyőződésem, hogy teljesen más életet él egy néptáncos meg egy balettos. Egész más a reggeli rutin, a napi tréning, a felkészülés. Mert azért van néptánc tagozat, én magam is ott végeztem, és nagyon sokan végeztünk a néptánc tagozaton, most is sokan végeznek. Voltak 101 generációk, amikor ezt nagyon sarkosan észre lehettet venni, hogy ki a profi és ki az, aki az amatőr vonalról jön. De igazán markánsan, pedig mégsem lehet néha, hiszen látjuk, hogy amatőr vonalról nagyon jó néptáncosok kerülnek elő, és szólistái lesznek az Állami Népi Együttesnek, a Honvédnak, most már a Nemzeti Táncegyüttesnek. Ilyen szempontból nagyon nehéz szétválasztani az amatőrt és a profit. Most ez nyilvánvaló, a balettben ilyen nincs. Ilyen szempontból hasonlít a balett - akadémikus műfaj, mondjuk a zenéhez, amatőr zenészből sosem

lesz szimfonikus zenekari tag. Ez is egy működésbeli és gondolkodásbeli különbség, amit nem nagyon lehet összekeverni. A néptáncnak van egy fejlődési íve, egy lineáris fejlődése, ahogy kialakul ennek a színpadi formája, ahogy kicsit orosz mintára, Rábai ezt egy nagy színpadi kórussá emelve megformázza, ahogy ebből a táncház mozgalom egy másik vonalon elkezd építeni még autentikusabban. Ennek folyamatos építkezése van, egymásra rakodó rétegek alakulnak ki, ha van új vonal, az is mindig épül a következőre. Ez a többi területen nem mondható el így. Balettben természetesen elmondható, bár balett együttes, hogy ilyet nevezzek, az Operaház balett együttese az egyetlen, és a Győri Balett tulajdonképpen, aki pedig megint csak másfajta hagyományokkal él, amiben voltak mozgások, de egy állandó színvonalon. A többiek, a Pécsi Balett is sokkal modernebb alapokon indult, majd pedig emellett egy teljesen új vonal indul el a nyolcvanas évek végén, a kortárs tánc. Ami addig nem létezett, nem volt hagyománya Magyarországon. Amikor a 80 évek Berger Gyusziék először elkezdtek a földön gurulgatni, akkor mindenki a csodájára járt, hogy ezek milyen emberek, miért nem áll a lábán, miért a földön gurul. Nem volt Magyarországon semmilyen hagyománya ennek, nemzetközi szinten is akkor alakuló műfaj, ilyen típusú hagyománya nincs Magyarországon. Azóta viszont az elmúlt huszon - harminc év alatt szépen kinőtte magát, ahol megint csak pont ezek a konfliktusok alakultak ki mostanra, és nemcsak ebben a művészeti ágban, hanem szerintem akár képzőművészetben, a színházi vonalon is, hogy a kortárs művészet egyik alapfeladata az előadó személyiségének legmerészebb és őszintébb megmutatása. A személyiség erősebb sokszor, mint a forma, ami meghatározná a műfajt, ami megint csak odavezetett, hogy egyébként amatőr, akadémikus tudással nem rendelkező művészek, akik nagyon jelentős szellemiséggel, önkifejező erővel is képesek rendelkezni, nem hordozzák esetleg a szakmaiságot. Az amatőr kontra profi kérdés ugyanígy megjelent ebben a dologban. Nagyon érdekes problémákat vetett egy idő után fel, hogy meddig lehet elmenni abban, hogy valaki nem hangszeres művész, hogy így fogalmazzak, hanem műkedvelő, csak éppen jelentősen nagy kreativitással és szellemiséggel rendelkezik, és ez a fajta bölcsészgondolkodás mennyire tud megjelenni ebben a műfajban. Vannak ebben élesen harcolók, akik csak az akadémikusat, legyen kiművelt az eszköztárad, és egyebek. Nyilván megvan ebben az igazsága is. Ugyanúgy, mint a festészetben, a képzőművészetben, nagyon érdekes festményeket látni, izgalmas tematikával, csak látszik, hogy nem ért az ecsethez. És akkor megjelenik a kérdés, mi az igazság, ha összeollóz egy képen egy fotó alapú valamit és arra ráken színeket nem túl ügyes mozdulatokkal, nagyon izgalmas maga a történet, és nagyon kortárs is, az elég-e, hogy azt mondhassuk szakmailag, ez a mi művészetünk része. 102 KÁ: Ha a Rábai korszaknál a néptáncban orosz mintára épült, akkor az akkori kornak a balettjére lehet-e azt mondani, hogy orosz iskolára épült a magyar balett? JT: Ez biztos így van. Én nem vagyok tánctörténész, nem is akarom ezt megfejteni, de teljesen nyilvánvaló, hogy azon a vonalon indult el a balett, egész kultúránk nagyon sok szempontból közelített efelé, meg ez volt a diktátum, miközben az Operában, a hetvenes években már voltak nagyon komoly kitekintések Béjart felé, és az akkori nyugati sztárok felé is nagyon komoly

kitekintések és barátkozások voltak. Közben volt ez a kicsi szabadság, hogy nemcsak az orosz balettek mehetnek, nemcsak a Hacsaturján, és a Diótörő. KÁ: Mi az érdeme az orosz balettiskolának? JT: Ehhez sem akarok tudni hozzászólni, én nem voltam balettművész, rálátok valamelyest a dologra, de nem akarok szakértőnek tűnni. Az a korszak a gyerekkoromat jelenti. Az orosz balett a mai napig a legelismertebbek közé tartozik, az a fajta szigorú pedagógiai rendszer, ami náluk működött, ami nagy nemzeteknél sokszor működik, az hatással volt a balettművészetre. Bár ez sokkal régebbre húzódik, lássuk be, ez még a franciákkal való sokkal szorosabb kulturális együttműködés, a huszadik század elejére, és még korábbra, amikor az orosz és a francia mesterek összedolgoztak. Nyilván Gagyilev, a nagy Orosz Balett nem véletlenül Párizsban létezett. Ez nagyon összefüggött akkor, és nem olyan régről beszélünk, ez száz év, nem olyan sok, száz vacak kis év. A legmeglepőbb, hogy pont annak az időszaknak, persze ez bármi másra is elmondható, ami a kelet-európai kultúrára igaz, annak szakadt vége, hogy az a fantasztikus termékeny művészeti korszak, a huszadik század eleje, az elvágódott azzal, hogy elindult a keleti blokk működése. Ott volt egy szakadás. A nyugati kultúrában, vagy művészetekben ez sokkal direktebb fejlődést mutatott. Nálunk ez egy törésvonal és egy újabb építkezés. Nagyon nehéz visszacsatolni, akár a művész oldalról, akár a befogadó, közönség oldalról is. Kimaradt egy olyan időszak a nézők fejlődéséből, fejlesztéséből, ami náluk teljesen konzekvensen megvolt. Ezért bizonyos műveket a nyugati társadalmak teljesen a magukénak tudnak, ebben nőt fel a társadalom. Azokat a műveket nálunk keleten, értetlenül elutasítjuk, nincs meg a táptalajuk, nem azon nőttünk fel. Picassóra a mai napig furcsán nézünk, nem tudjuk befogadni. KÁ: Meg lehet-e fogalmazni egy társulatnak, ebben az esetben a Szegedi Kortárs Balettnek, mi a karakterisztikája, milyen stílust követ, mi az ars poétikája? JT: Ez nehéz, összetett a műsorpolitikája, egy olyan társulatnak, aki egyszerre játszik egy vidéki nagyváros színházában és egyszerre Budapesten. Nehéz, mert egészen más maga a nézői, a befogadó oldal. A kulturális igénye más, az összetettsége nézőközönségnek. Alapvetően nagy arányaiban konzervatívabb a vidéki közönség, mint a budapesti. Táncot kereső, szűkebb értelmiségi réteg. Az a különbség, hogy itt (Budapesten) rétegződik a nézői közönség, itt mindenki a sok színházból választ magának valót, ritkán keveredik be olyan egy előadásra, aki nem arra az előadásra akar menni. Vidéken egy színház van, ott nézed az operettet, ott nézed az operát, a balettet, a drámát, a vígjátékot. Amit kapsz, azt eszed. 103 KÁ: A Szegedi Kortárs Balett mennyire van jelen a régióban? A művészet mindig előre megy, azt érzed, hogy növitek ki Szeged városát? JT: Ezt nem lehet megfogalmazni. Visszatérve a műsorpolitikára, nagyon összetett. Olyan műveket kell létrehoznunk, mely egyszerre felel meg egy szegedi közönség elvárásainak, kellően tudja őket befolyásolni, kimozdítani, felizgatni, ugyanakkor ennek a budapesti szűkebb értelmiségi rétegnek, a szélesebb látókörű színházi gondolkodásának is megfelelni. Ez

bonyolult feladat. Penge élen kell táncolni, mondjuk úgy, hogy mennyire legyen populáris, zene választásában, téma választásában, formailag, és mennyire legyen újszerű. Ezt több fajta módom szoktuk megoldani, különböző darabokat különböző tematikában csinálunk. Beosztjuk az éves két bemutatónkat, és van, amelyik merészebb, akár kortárs zenét használva, merészebb formanyelven, és csinálunk esetleg mellé egy populárisabb zenére, egy Diótörőt, vagy Carmina Buranát, ami tudjuk. hogy nagyobb tetszést fog aratni. ez egy műsorpolitika, és nagyon fontos. Meggyőződésem, az hogy a Szegedi Kortárs Balett már rég meghalt volna, ha nem lennénk tekintettel arra a befogadói oldalra, aki ezt a társulatot működteti, márpedig ez a város működteti. Ilyen szempontból, ez nem ars poétika, hanem egy nagyon tudatos gondolkodás abban, hogyan lehet hatni széles rétegeknek, és hogyan lehet életben maradni ezen a furcsa kulturális piacon. Nekem volt egy nagy ideám még az induláskor, a 90-es évek eleje, amikor ezt elkezdtük nagyon fiatalon, nagyon erősen a kortárs tánc felé fordulva: meggyőződésem volt, és azt akartam bebizonyítani, hogy a kortárs tánc nyelve alkalmas legalább olyan léptékű, nagy ívű produkciók megvalósítására, mint a balett. Ez egy nagy kihívás volt akkor, hiszen akkor nagy produkció csak balettben ment. Egy Tavaszi áldozat csak balettben hangzott el, egy nagy Bartók mű, azok még egyenesen voltak köthetőek a nagy balett együttesekhez. És én hittem abban, hogy ezzel a tánctechnikával, ezzel a mozdulat világgal, ezzel a másfajta gondolkodással meg lehet szólítani nagy tömegeket, meg lehet alkotni ilyen nagy műveket, és elkezdtem ezeket csinálni. Elég hamar Tavaszi áldozat, aztán Mandarin, majd Stravinsky sok műve is. Sikerült ezt bebizonyítani. Egy kicsi gárdával, 14 fős csapattal nagy ívű produkciókat csináltunk, nagy díszlettel, nagy látvánnyal, vetekedve a próza, némely esetben az opera lehetőségeivel és léptékével. Ez egy fontos misszió volt, ezt már rég bebizonyítottuk, és ezzel megyünk tovább. Az más kérdés, hogy pont az utóbbi években anyagi problémák miatt, hiszen egyre szűkülő források vannak mindenhol a tánc területén, nagyon sok esetben redukálnom kellett, hogy nincs nagy díszlet, nem praktikus, nem tudunk utazni vele, nincs emberem, aki beépítse. Olyan egyszerű problémákkal kellett szembesülni, ami miatt át kellett formálnom a gondolkodásomat, és kitalálnom, mi a legegyszerűbb díszletelem, amivel meg lehet csinálni mégis a darabot. Ezek nem igazi művészeti gondolatok, lássuk be. Ezek nagyon összemosódóak a társulatvezetői gondolkodással, a forgalmazási praktikuma, és az alkotói munka között. Nem véletlenül volt az MMA-ban a székfoglaló ülésemnek a tematikája, az volt a címe is: „Alkotás és társulatvezetés”, hogy a kettő együtt milyen átfedésekkel működik, hogy hat egyik a másikra. Nekem nem kéne azzal foglalkoznom, mi lesz a darabom sorsa, hol 104 adják elő, megcsinálom, elutazom stb. De így, hogy ebből kell fenntartani a működést, nagyon fontos szempont, hányszor fogjuk játszani, megnézi-e elégszer, lehet-e forgalmazni, mennyibe kerül a szállítás, hány díszítő kell hozzá, ilyen egyszerű bugyuta dolgok. KÁ: A múlt század második felében, a zenében is, de nemcsak a zenében, hanem a táncművészetben, képzőművészetben, az irodalomban, is a modern megfogalmazást használták: modern zene, modern festészet, a modern költészet. A 20. század végével ez eltűnt

és helyette jött a kortárs. A kettő között van-e valami különbség? Mitől kortárs a kortárs? Ezek csak címkék? JT: Szerintem nem címkék, többről van szó, de nem fogok tudni belemenni, nem vagyok művészettörténész. Ezeket nem tudom megfogalmazni. Táncban láthatóak. Alapvetően a modern irányzatok azok inkább formai, és a formán keresztüli a gondolati különbségekről szóltak. A modern balettekben azért minden egyes technika, még ha azt gondoljuk is, hogy a klasszikus balett alapvető működését kitekerendően gondolkodott, csak részben igaz, hiszen annak technikáját átformálva használta azt. A nagy modern technikák, mint a Graham vagy a többi, azok mind azért balettnek egyfajta átgondolása, abból való kiindulást jelentik. Míg a kortárs tánc gyökeres másról szól, ott nem a mozdulat a lényeg, hanem a filozófia, a gondolati oldalról, és az előadói személyiség kiteljesítése, az a fontosabb benne. A Győri Balett vagy a még korábban a 60-ban induló Pécsi Balett klasszikus balett együttes. Attól, hogy a gerincüket hagyják elfordulni, és csinálnak olyan mozdulatokat, amik ebből kimozdítnak, tehát nem mereven a klasszikus balett, attól a még a táncosok mind képzett balett táncosok, azt a technikát használják máshogy. A Limon technika is, alakít valamit, de mindig viszonyrendszerben van a balettel. A kortárs tánc nincsen viszonyrendszerben a balettel, semmilyen viszonyrendszerben nincs. Az egy egész más alapokon épülő, technikailag is, más vonalakat, más kiinduló pontokat használ, az izomzatot is egész máshogy használja, vagy nem is használja, csak a testsúlyt használja, a lendületet. Alapvető különbség van, miközben van egy lehetősége arra, hogy egyszerűen amatőr szintre kerüljön. Pont amiatt, hogy nem kell a test kiműveltségének ilyen szintjét elsajátítani ahhoz, hogy a fizikát, a testsúlyt, a lendületet használd. Ez egy nagyon furcsa dolog volt, és azóta ez szóhasználattá, egy terminussá vált, hogy kortárs balett. Ilyen nem volt, amíg ezt ki nem neveztük így. Nem volt ilyen fogalom, a világon sem szerintem egyébként. Kortárs tánc volt. Mi azt mondtuk, hogy kortárs balett. Ez egy nagyon furcsa disszonáns szó, alapvetően, és mostanra, már 8 éve, ez így van. Előtte mi még jobban kortárs tánc voltunk. Mára az én igényem miatt is, sokkal erősebb lett a balett és a technika, a táncosaim a nagyon jól képzett táncosok, a vezető táncosaim kifejezetten egészen jó balett táncosok is. Megérett ez a fogalom, valóban nagyon sok elemmel keverjük már a kortárs táncot. Ez világszintű egyébként ez a fajta újra akadémizálódás. KÁ: Említed ezeket a technikákat, amelyek a balettből kiindulva megújították a tánctechnikát. A néptáncban például a Molnár technika magyar. Ezek a technikák nyugati technikák. Nálunk volt-e olyan balett mester, aki a balettet magyar gondolkodásban akarta megújítani? De mondhatom azt is, a Szegedi Kortárs Balett, lehet, hogy ez a magyar iskola. 105 JT: Én ezt nagyon rossz gondolkodásnak tartanám, hogyha bárhogy a néptánchoz hasonlítanánk egyéb táncművészetet. Nem jó megközelítés. Céljaiban sem jó. A néptánc mindig is magyar néptánc lesz, hiszen nem táncolunk svéd néptáncot, a magyar hagyományokból indulunk ki. Ennek van egy népművelődési része nem feltétlenül a művészeti oldalhoz tartozik csak. A balettművészetbél alapvető feladat és gondolkodás mindenesetben az egyetemesség, és a világ balett kultúrájával való összehangolódás. Az egyéni hang ezen belül kell megvalósuljon. Ha valaki nem tud nemzetközileg is szintet elérni, kontextusba lenni, akkor alapvetően nem létezik.

Mint táncos képzésben, mint technikában, lemarad, elmarad, korszerűtlen lesz, vidéki lesz. a céljai alapvetően mások. De nekem jelentős hitem volt mindig is az, hogy a darabok megvalósításának tematikájában és ezért is élek Magyarországon - van egy sajátosan olyan mondanivaló, akár egy költőnél is, amit magyar ember mond el magyar embernek. És mindegy, hogy a formája nemzetközileg is ismert forma, tematikájában, mondanivalójában benne van az a sajátosan kelet-közép európai magyar gondolkodás, ami a mienk, amit én mondok egy másik magyar embernek, ami a kommunikációnkba beleépült közlés, amit itt kell kimondani. Az érdekessége ennek az, hogyha ez érvényes önmagában, mondjuk úgy, magyar üzenet, ezt a világ bármely pontján meg fogják érteni. És érdekes is lesz számukra. Más érzelmeket lát, de tudja, hogy emberi érzelmek, csak máshogy valósulnak meg. Ettől tud a dolog szerintem magyar lenni. Nemcsak úgy lehet, mint egy Bartóknál látjuk, hogy megjelenik igenis konkrétan a zenéjében a magyar motívum. Ez egy zenei út, és ez Bartóknál is azért van, amikor van, van, amikor nincs. Az ő művei közül is felsorolhatnánk, ahol nem jelenik meg a magyar népzene. Ez egy egészen más dolog. Táncban sokkal nehezebb kérdés lenne, ha ezzel törekvéseket tennénk. Nem vagyok benne biztos, hogy érvényes lenne. KÁ: Hogy látod, hogy milyen helyzetben van a magyar táncművészet nyugathoz képest? Nyugat Európában, a francia, az angol, vagy a holland, nyílván az Egyesült Államokban, rangja van a táncművészetnek. Mint magas művészet. Magyarország lemaradt, vagy próbál felzárkózni egy európai színvonalhoz? JT: Összetett a kérdés, hogy a legvégéhez csatlakozzak: nagyon lemaradt, biztos vagyok ebben. A táncművészet nincs zászlóra tűzve, sem akár az ország kultúrájának külföldi propagálásában sem, pedig adott lenne a táncot küldeni, mint színpadi műfajt. Semmilyen nyoma nincs ennek, nincsenek állami pénzek arra, hogy utazzunk. Vannak, de nagyon kicsi támogatások, erdélyi turnéra mentünk, 3 előadásra, elmentünk kulturális évadokra, például mikor Ljubljanába volt a kulturális főváros, de nagyon kicsik ezek a dolgok. Nincs egy olyan pénzalap, mint amilyen a Francia Intézetnél vagy a Goethe Intézetnél. De országos szinten is nagyon le van maradva, azt gondolhatná valaki, hogy piaci helyzetben oldja meg ezt a táncművészet, de nem tudja megoldani piaci helyzetben. Nincs rá saját pénze. Iszonyatosan szegények a táncegyüttesek. Van egy Nemzeti Táncszínházunk, aminek szintén nagyon kevés a pénze van, és ha sok lenne, az is csak részben lenne megoldás, hiszen egyrészről monopol a helyzet. Nem szeretjük már a monopolhelyzeteket. Most is ez van, gyakorlatilag a Nemzeti Táncszínház mondja meg, ki mit játszhat. Nekem osztálytársam volt Ertl Péter, szerencse, 106 lehet, hogy nem játszanánk ennyit, mert az ő személyes döntése. Nyilván vannak benne erőviszonyok és kultúrpolitikai gondolkodás mögötte, jogilag ő dönti el, ki hol játsszon. Nincs igazi piaci helyzet, hanem egy álpiaci helyzet van. Nagyon rosszul van szerintem reprezentálva a tánc Magyarországon, és ez látható is a nézettségen, nem a miénken hál Istennek. Nem központi téma a táncművészet, nem egy nagyon elismert. Ezt érzem színházi területen is, vannak elismert táncalkotók, akiket a színházi szakma ismer és elismer, szerintem nem nézik

az előadásaikat, azt tudják, hogy híres koreográfus, de egyébként fogalmuk sincs, mit csinál. Ezzel is baj van. De még így is, mi például nagyon sokat utaztunk. Összesen voltunk 26 országban, az elmúlt sok évben, 140 – 150 előadást csináltunk, ez elég jelentős, és a tapasztalat is az, hogy jelentős sikerrel tudtuk ezeket abszolválni. KÁ: Merre tart a magyar táncművészet? Az első lépés az lenne, hogy a táncművészet jobban bekerüljön a kulturális vérkeringésbe. Mit lehet tenni? JT: Egyszerűen pénz kell hozzá. KÁ: Milyen az oktatás, a táncra nevelés? A populáris irányzatot nem kedvelem, írtam erről, a zenéből kiindulva azt a különbséget látom, hogy a 20. század első évtizedeiben a nagy alkotók nem keresték egyértelműen a nagyközönség kegyeit. Nem piacorientált volt a művészet. (zenei prostitúció, gyors meggazdagodás) Hol tartunk, csak az lesz a siker, ha mindenki elmegy populárisba? Van-e valami megoldás? JT: Én nagyon elfogadó vagyok, és semmiképpen nem hoznám ide azt a korszakot, amiről beszélsz. Más világot élünk, nem kicsit, nagyon más világot élünk. Akkor, amikor Liszt és a többiek sztárként koncerteztek a világban, akkor is nem a népnek koncerteztek. Akkor az arisztokrácia és a nagyon erős polgárság egy teljesen más kulturális közegben, az volt akkor a kultúra, nem a TV-t nézték, nem a facebook-ot írták, ha bármit akartak csinálni, el kellett menniük koncertre. Ma egy egészen más társadalmi helyzetben lévő világban vagyunk. Akkor lehetett az, hogy Bartók elment Szegedre koncertet adni a Tisza Szállóba, a teljes polgárság őrjöngve állt, hogy a nagy Bartók eljön. És akkor is csak az a relatíve szűk réteg ment el, nem a parasztság ment el meghallgatni. Most a parasztság - nem rossz értelemben mondom - a meghatározó tömeg. Azért ez más a kulturális szint, amikor arisztokrácia, vagy éppen a feltörekvő és a kultúrában is magát megmutatni akaró polgárság, aki meghatározza a működését egy komoly műfajnak. Akkor nem volt még meg az alsó rétege ennek. Most ez lett a főtéma, a nagy pénz, a nagy nézettség, a nézettség az első számú tényező, a munkásságban, a parasztságban, az alsó rétegekben van, a tömegben, a létszámban. Ezzel szemben a komolyzenét még mindig eltartja a polgárság, az a 10 százaléka, aki fogékony erre. A többi egyáltalán nem hallgat koncertet. Ne ámítsuk magunkat, hogy mennyi koncert van. A Szegedi Szimfonikusoknak van egy évben 14 koncertje, minden koncerten mást játszanak. Pont ugyanazok ülnek ott. Aki meghallgatta a Mahlert, az fogja meghallgatni a Stravinskyt. Ne ámítsuk magunkat, hogy több néző van, mint kettőezer a százhetven ezres városban. Szerencse, hogy annak a kettő ezernek van pénze, hogy meghallgassa a 14 koncertet egy évben. 107 A táncművészettel sincs sokkal máshogy. Román Sándor azt választotta, lehet, hogy nagyon helyesen, hogy ő nem akarja ezt a 10 százalékot kiszolgálni. neki szüksége van arra a kilencvenre. És ha ezt jól csinálja, bár neked vagy nekem nem tetszik, szakmailag, útirányként, ha ez az ő útja, az ő lelki vagy anyagi boldogsága, meg kell tennie. Ha valaminek van manapság nézettsége az egy olyan fegyvertény, nem tudsz vele mit kezdeni. Ez egy választás, hogy te

éppen melyik kasztba akarsz tartozni. A siker is annak köszönhető, hogy benn vagy egy klubban vagy nem. KÁ: Ezek szerint kulturálatlanabb a mai világ? JT: Szegmentált a mai világ, Az a kérdés, kit akarsz nevelni, azt a 80 százalékot vagy a többi 20-at. Lehet táncra oktatni, néptáncra, balettre a teljes világot, majd valaki abból kinő. Manapság még mindig az van, hogy akár komolyzenére, akár balettre gyerekét, tudjuk, milyen családok adják. Nem akárkik. Akinek van egyfajta olyan kulturális érdeklődése, valaha már látott balettet, az fogja adni gyerekét balett táncosnak vagy zenésznek. Nagyon ritka az, amikor egyébként zeneileg teljesen kulturálatlan, nem intellektuális család gyereke egyszer csak zenész lesz. Nagyon ritka. Ezek még mindig működnek, ezek a társadalmi szegmentációk, és ezeket figyelembe kell venni az oktatásban is, és a színházi működésben is. KÁ: Az oktatás, a táncos képzés hogyan segíti a táncművészetet? Beszéljünk az utánpótláskérdésről. JT: Beszéljünk a pénzről. Az egy nagyon fontos dolog. A tánc jelene és jövője gyakorlatilag katasztrofális helyzetben van. Ez főleg az életpálya modellnek köszönhető, hiszen látható, hogy a táncos nem elég, hogy 40 éves koráig be kell fejezze a pályát, de 40 éves koráig nagyon szegényen él. konkrétan csóró, az alja nép, a buszsofőr alatt van és társadalmi megbecsülése is kicsi. Én koreográfusként nagyon megbecsült ember vagyok. és ez megbecsülendő, akár a közéletben, de táncművésznek nagyon kevés esélye van erre. Nincsenek sztárolva, nem kapnak díjakat, Harangozó díjakat is levitték kettőre. Ott állnak sorba a Harangozó Ez jobban működött a szociban, ott nagyon támogatott a balett, mert nagyon felemelt sztárok voltak a Róna Viktor, a Harangozó, a Lakatos Gabriella a Markó Iván, nagyon kiemelt, Tv sztárok voltak. Társadalmi státusza volt a szakmának. Ez nem pályamodell. Manapság mindenki úgy gondolkozik: „Táncolj fiam, de tanulj valami rendes szakmát is.” Az a baj, ha a táncos rendesen táncol, nem tud közben egyetemet végezni, ez alapvető, ütközik ez a kettő, nem tud járni orvosira, nincs ideje rá, ha rendesen táncol napi 8 órát. Amíg ez nem változik, addig senki nem akar táncos lenni, csak a kislányok. Egy nőnek az életpálya modellje nem olyan, mint a férfinak. Nagyon sokszor szabadabb, nem a pénzkeresésről szól, hanem az önmegvalósításról, és nyilvánvalóan egyszer majd férjhez megy, és akkor a férjével együtt csak megélnek valahogy. Ez még mindig egy társadalmilag elfogadott helyzet, hogy a nő nem kell, hogy családfenntartó legyen, pedig látjuk, hogy sokszor kell. Kislányok mennek el balettozni, a lelkükhöz jobban hozzátartozik ez a dolog, királylányok akarnak lenni, 10 évesen érdekli őket ez a dolog. A kisfiúkat nem érdekli ez a dolog, a kisfiúk nem akarnak lábujjhegyen ugrálni, és a szülő sem örül neki, mert hátha meleg lesz a gyerek, van benne egy ilyen félelem is. Így nagyon nehéz jövőképet látni ennek a 108 szakmának. Nem tudjuk, vagy nyilván aki magától választja, sok meleg jön a szakmába, bennük van csak reménységünk, hogy a fiúknak ez az ága még ott lesz a táncban. Egyébként viszik sportra, népszerű dolgokra, vagy ami hasznos. Balettre biztosan nem. Kezd kihalni a szakma, a Balett Intézetbe lasszóval fogja a tehetségeket, nem is tehetséget az is jó, csak jöjjön be. Szörnyű állapotban van a jövőképünk. És a pénz, addig nincsen forgalmazás, nincsen elismerés.

Nincsen önálló strukturális intézményrendszere a táncművészetnek. Ahogy megvan ez a színházaknak, hiszen vannak épületeik, kineveznek igazgatókat, annak van társulata, műszakja, pénzforrása. Ez a táncban nincs meg. Bérelt termekben, össze-vissza, semmi infrastrukturális háttér nincs a táncnak. Ez egy megörökölt állapot, hiszen alapvetően kőszínházi szisztémát örököltünk meg, és mint az egész rendszerváltás ilyen bársonyosan folyt le Magyarországon, úgy az egyéb intézményi alakulások Ezáltal az új előadói törvény sem foglalkozik kiemelten a tánccal, nincsen tánc törvény, ez nincs. Megörökölt alapokon próbál mindenki a lehetőségei szerint, ebben a rendszerben kapkodva, kitalálni magának. Például ha csak a három vidéki balett együttest nézzük: a Győri Balett megörökölte, mert Markó Iván kiharcolta annak idején, teljesen független a színháztól, de a színházon belül van helye, ez egy nagyon profi rendszer. A Pécsi Balett? Az a Pécsi Nemzeti Színház tánckara. Évente 100 operettet nyomnak le a torkukon, miközben balettet csinálnak. Gyakorlatilag nonszensz. De ez volt a régi kőszínházi rendszer, mindenki ezt csinálta, a Szegedi Balett is ezt csinálta régen, csak mi 1992-ben kiharcoltuk, hogy legyen egy tánckar és mellette külön dolgozhasson a balett. Majd 2000-ben kirúgtak minket, onnantól pedig közhasznú alapítványként működünk, most már 15 éve. Független társulatként szerződünk egy színházzal előadásokra, és mellette pályázunk pénzekre a független működési alapból. Miért nincs intézményi rendszer és komoly támogatás, ahogyan a Győri Színháznak, a Pécsi Színháznak és a Szegedi Nemzeti Színháznak? Amelyik kiemelt intézmény. Miért nem kaphatja meg a jogot egy balett együttes, hogy önálló, saját vezetővel bíró, rendes infrastruktúrával és pénzzel bíró együttes legyen. Ráadásul ezek bizonyított, nagy együttesek, mi működünk 30 éve, a Pécsi balett 55, a Győri Balett 35. Miért kell küzdenünk a pénzünkért? Intézmény kellene, ez nincs. Pályázgatunk ide-oda, mert a rendszer nem a táncban gondolkodott, amikor kitalálták. Ez nem szisztéma, ez nem kultúrpolitika. Kultúrpolitikai gondolkodás kellene, mit kezdjünk a tánccal.

4. Budapest Táncszínház A Budapest Táncszínház írásban válaszolt. A Budapest Táncszínház több mint 24 éve magas művészeti színvonalon működik a hazai hivatásos táncéletben. Eredményei között szerepel számtalan külföldi és hazai előadás. Az együttesnél működő állandó társulatépítés teszi lehetővé, hogy ne csak egy kísérletező projektműhely, de egy gazdag repertoárral rendelkező együttes legyen. 109 Földi Béla 1991-ben létrehozta saját együttesét, a Budapest Táncszínházat, mely azóta is Magyarország egyik vezető modern táncegyüttese. A Budapest Táncszínház 1999-ben elnyerte az egyik legrangosabb szakmai kitüntetést, az Europ’PAS – díjat, 2004-ben pedig a Nemzeti Táncszínház Táncfesztiválján a közönség díjat. A társulat pozitív nemzetközi megítélését bizonyítja, hogy számos elismert magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, többek között: Raza Hammadi, Amir Kolben, Krisztina de

Châtel, Neel Verdoorn, Joseph Tmim, Séan Curran, Dali Touiti, Vaszilij Sulich, Egerházi Attila, Frenák Pál, Juronics Tamás, Mándy Ildikó, Berger Gyula. Földi Béla fontosnak tartja, hogy a már szakmailag elismert és híres koreográfusok mellett, az általa kinevelt táncosok, fiatal tehetségek, koreográfusi ambícióval rendelkező táncművészek is kapjanak lehetőséget darabok készítésére, melyek a társulat előadásában kerülnek bemutatásra; mint például: Lombik Projekt: Fodor Zoltán; A’capella: Lakatos János, Transit: Zachár Lóránd. A Budapest Táncszínház jelentős oktatói munkát is folytat. A táncosok rendszeres mindennapi tréningjét Földi Béla, az együttes művészeti igazgatója tartja. Tanfolyamrendszerben világhírű mesterek (Raza Hammadi, Neel Verdoorn, Joseph Tmim, Joe Alegado, Karina Elver) is dolgoznak az együttessel. A sokoldalú képzés magába foglal klasszikus balett, modern jazz, európai modern, limón, cunningham, contact, release és kortárs technikákat. Hazai jelenlét: A Budapest Táncszínház fő játszási helye a Nemzeti Táncszínház valamint a Művészetek Palotája, de 2011 decemberétől saját játszóhellyel rendelkező együttes. Éves viszonylatban átlag 50 darabot teljesít; gyermek-, ifjúsági – beavató táncszínházi, és felnőtt előadásokat. Vidéki színházakban történő játszások mellett alternatív helyeken is készít projekteket (Műcsarnok, Nemzeti Múzeum, Történeti Múzeum, Nemzeti Galéria stb.). Díjak: 1999. Budapest Táncszínház elnyeri az Europa’s – díjat (Táncművészet magyar szaklap díja) 2001. Földi Béla megkapja a Magyar Köztársasági Érdemkereszt ezüst fokozatát 2002. Földi Bélát kitüntetik a Harangozó Gyula díjjal 2004. Nemzeti Táncszínház Táncfesztivál: Közönség díj 2011. A Táncoktatásért és Tánctudományért díj a Magyar Táncművészek Szövetségének díja. 2013. Sághy Alexandra – Az évad legjobb női táncművésze díj Volt tagok, tanítványok díjai: Lakatos János – Nívó-díjas koreográfus Barta Dóra – Érdemes Művész, a Badora Táncegyüttes vezetője Egerházi Attila – Harangozó Gyula-díj, a Magyar Balett Színház vezetője Nagy Grácia – Harangozó Gyula-díj Szigeti Oktávia – Harangozó Gyula-díj 1990. Berger Gyula (Zéró-Balett) – Kiváló Együttes cím 1991. Berger Gyula (Zéró-Balett) – II. helyezés Első pordenone (IT)

110 2001. Jónás Zsuzsa – Győri Táncfesztivál: Jazz-Sekt (koreográfus: Földi Béla) 2004. Szent-Ivány Kinga – Harangozó Gyula-díj 2005. Szent-Ivány Kinga – Pedagógusi Nívó-díj 2006. Fodor Zoltán (Inversedance) – Az évad legjobb férfi táncművésze 2006/2007. Fodor Zoltán (Inversedance) – Fülöp Viktor ösztöndíj 2007. Szent-Ivány Kinga – Fülöp Viktor ösztöndíj

2007. Fodor Zoltán (Inversedance) – Veszprém Táncfesztivál: Koreográfusok Különleges Díja 2008. Fodor Zoltán (Inversedance) – Művészek Magyarországért díj 2008. Jónás Zsuzsa – Az évad legjobb női táncművésze 2010. Fodor Zoltán (Inversedance) – Harangozó Gyula – díj 2011 Jónás Zsuzsa – Harangozó Gyula-díj 2012. Fodor Zoltán (Inversedance) – Az évad legjobb koreográfusa

Külföldi játszás: - 1991, 1994, 1998, 1999 Ausztria – Klagenfurt-i Nyári Fesztivál - 1995 Budapest – Magyar Állami Operaház (Bolero – Markó Ivánnal) - 1995 Izrael – turné - 1997 Kanada – Montreal Művészeti Központ - 1998 Svájc – Montreux-i Táncfesztivál - 1999 Franciaország – Limoges-i Nyári Fesztivál - 2000 Németország – Göggingen - 2000 Franciaország – Párizs - 2001 Horvátország – turné - 2003 Franciaország – Lyon - 2004 Hollandia – Amsterdam - 2005 Franciaország – Limoges – Párizs - 2008 Oroszország – Moszkvai Fesztivál - 2009 Olaszország – Mittelfest Festival-Összművészeti Fesztivál Cividale-ban. - 2010. Franciaország – Vichy - 2010. Oroszország – Moszkva - 2010. Franciaország – Limoges -Tánc Világnapja tiszteletére hívták meg az együttest - 2010. Németország – Bielefeld Fesztivál megnyitására kérték fel a Budapest Táncszínházat - 2011. Németország – Munchen Rezidencia program - 2013. Csehország – Brno - 2014. Horvátország – Zágráb, Szlovákia – Pozsony, Csehország – Brno, Lengyelország – Varsó

1. Hosszú évtizedeken keresztül a táncművészetnek négy nagy bázisa volt: Budapest, Pécs, Győr, Szeged, melyek főleg állami, önkormányzati fenntartásúak, van köztük egy alapítványi is. 111 A rendszerváltás után három nagy független együttes alakult, a Közép-Európa Táncszínház, a Bozsik Yvette Társulat és a Budapest Táncszínház. Majd hazajött Franciaországból Frenák Pál, és később megalakultak a mozgásszínház különböző együttesei, pl. Goda Gábor kontakt színházi csoportja. A négy bázis, Budapest, Pécs, Győr, Szeged, és az elsőként alakult független együttesek mai napig fennállnak.

2. 8 táncművésze van a társulatnak. Róluk megtalálható minden a honlapunkon: www.budapestdancetheatre.hu. A társulat vezetője, igazgatója Földi Béla. 4. Egyértelmű, hogy Magyarország zenei, irodalmi, színházi és táncművészeti múltja és kultúrája speciális. A néptánc nagyon elkülönül az egyetemes táncművészettől. A rendszerváltása után sokféle stílus alakult ki, a hagyománytól az innovációig minden stílus megtalálható a táncművészetben. De a magyar zenei és színházkultúra speciálissá, egyedivé teszi Közép-Európában a Kultúrát. Érzékeny, sokoldalú, emocionális, cselekményes, dramatikus színházművészetben vagyunk jelen. A fiatal alkotókra jellemző az improvizáció, a nyugat-európai hatások, a határok nélküliség és a világháló jelenléte. Reméljük, hogy Magyarország kulturális karakterét soha nem veszíti el. E karakter megtartásának letéteményese a magyar néptánc. 5. Erről a kérdésről mindenki mást gondol. Egy időben van jelen a piac és a kultúra közös kiszolgálása egy-egy alkotó kreativitása, új útkeresése, innovációja, és a közönség előtt mélyebb és többrétegű lepel fellebbentése. Természetesen a közönség és a kultúrpolitika igénye meghatározó, hogy merre tart a magyar táncművészet. A finanszírozás, a minőség, a társadalom lelkiállapota, a közönség, mely szükségét érzi, hogy színházi estéken művelődjön, és táplálja lelkét, mind meghatározó. 6. A táncművészet egy speciális művészeti ág, melyben a szellem, a lélek, a szakmai minőség mellett komoly szerepet játszik a fizikum, amely természete által az előadóművész azon lehetőségeit behatárolhatja, hogy milyen hosszan tudja végezni munkáját. Emiatt óriási hátránya van a többi művészeti ággal szemben. Tiszavirág-életünkben definiálható a táncművészeti tevékenység, mely értékében és finanszírozásában messze alulmarad a többi művészeti ágtól. Mai napig is a táncművészet a legalacsonyabban finanszírozott művészeti ág, miközben egyetemessége a zeneművészettel és a képzőművészettel arányos. Mégsem ismerjük fel a tényt, hogy egy táncművésznek 40 éves koráig, amely az aktív színpadi jelenlétet jelenti, teljes életre szóló egzisztenciát kéne felépítenie. Ha belegondolunk, hogy a fizikum milyen komoly szerepet játszik, elgondolhatjuk, hogy a hölgyeknek a családalapítás és a gyerekvállalás mennyire komoly és nehéz kérdés és döntés, és hogy a férfiak milyen nehezen tudnak családfői szerepet vállalni. 112 Az előadó-művészeti törvény kimondottan rossz. Szakmai kérdése átgondolandó és átreformálandó. A táncművészek pontos definiálása és finanszírozásuk (fizetés, juttatások) szintén áttervezendő, a többi művészeti ággal szemben igazságosabbá teendő. Ennek részletei egy hosszabb tanulmányt igényelnek, amelyben el kell gondolkodni, hogy egy művész akár 60 éves koráig könnyedén egzisztál, egy táncművésznek azonban 40 éves korában abba kell hagynia tevékenységét, és csak szerencsés esetben alakulhat úgy, hogy táncpedagógus lesz. Amennyiben ez nem sikerül, pályamódosításra kényszerül, melyre nem szabadna kötelezni egyetlen táncművészt sem.

Látszik, hogy a táncművészet kapcsolata a többi művészeti ággal változott, szélesedett. A magyar színházkultúrában leginkább a zenés darabokban vannak jelen táncművészek. A táncművészet kapcsolata a zenével egyértelmű. Kiemelendő az élőzene szerepe, melyet egyre többször alkalmaznak táncművészeti darabokban (musicalek, kortárs operák). A képzőművészet nagyon pozitív hatással lenne a táncművészetre, Van pár darab, ahol az alkotó műve jelenik meg a színpadon, például a győri társulatnál Gaudi, vagy a Budapest Táncszínháznál Matisse. Sok képzőművészeti inspirációt találunk az egyes előadásokban, mivel a díszletek sokszor építészeti művek. 7. A működéshez szükséges támogatások összege, az anyagi lehetőségek nagymértékben befolyásolják egy társulat működését. A menedzsment mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten infrastruktúrát, stabil hátteret igényel. A táncművészetnek nagy előnye, a nonverbalitás egyetemessége, így a jó minőségű produkció az egész világon eladható. Sajnos azonban legtöbbször az összeg többet számít a minőségnél. Magyarországon, jó úton jár a népszerűsítés. Vannak beavató színházi előadások iskolákban, tornatermekben, kisebb művelődési házakban. Fontos tényező a szakma egzisztenciájának biztosítása, a szakmai nyugdíj, és hogy a médiában egyre többször szerepeljen, hogy a tánc, zene, mozgás, egészség. Az utánpótlás helyzetének alakulásában a szülők játszanak nagy szerepet, akik akkor adják a gyerekeket a képzésre, ha látják, hogy a szakmai egzisztencia biztosított. Ebben a mindenkori kormány kultúráért felelős megbízottjainak nagy felelőssége van. A magyar táncművészeti képzés sokoldalú és jó szintű. Azonban egyik legnagyobb probléma, hogy az iskolák kevésbé vannak összekötve egzisztáló profi táncegyüttesekkel, ahol a gyerekek az iskolai évek alatt kipróbálhatnák a színpadi munkát, annak jelentőségét, örömeit és felelősségét.

113

5. Forte Társulat Horváth Csaba, koreográfus, (2015. november 6.) KÁ: A magyar táncművészetben mi tekinthető magyarnak? Mi az a hagyománynak, amire a magyar táncművészetre épül? Ahogy Bartók, Kodály a magas szintű magyar műzene megteremtőinek tekintjük, van-e ilyen vonal a táncművészetben?

HCs: Ez elég bonyolult kérdés, részben. Részben pedig egyszerű, mert evidensen az, ami magyar táncművészet, az azért a folklór, a néptánc. Azt nevezhetjük kifejezetten magyar táncművészetnek, én legalábbis így gondolom, mindig is így gondoltam, és így is fogom gondolni. Aztán, hogy a színpadi táncművészet milyen hagyományokon keresztül jutott el oda, ahol most éppen van, műfajtól függően, ahhoz nagyobb ismeretek szükségesek. Én aki, mindig is elsősorban a kortárs táncművészet vonzott, azzal együtt, hogy mindig azon munkálkodtam, hogy a folklórnak azon elemeit, ami az anyanyelvem, azokat emeljem be az előadásaimba, legyenek azok kifejezetten koreografikus előadások, vagy éppen színháziasabb jellegű előadások, amit az elmúlt években inkább csinálok. De mégis egy kortársi utat járva, ilyen formában Bartók és Kodály nyomdokain. Egy embert tudok biztosan említeni, aki egyszerre volt kortárs és magyar, ez Györgyfalvay Katalin. Az a típusú dramatikus gondolkodás a táncról, a színpadi az a zenei és színházi gondolkodás, amit ő képviselt, számomra az a gyökér. KÁ: A 20. század elején, amikor a művészeti ágak megújultak, képzőművészettől a költészetig, így magyar vonatkozásban is voltak, akik újították a klasszikus táncot. Szentpál Olgáék, Molnár István. A műtánc összképében nyugat európai, illetve orosz balett a 20. században. Szerinted mi az, amitől sajátosan magyar lett ez a mozgásművészet? HCs: Nem sok minden, nincsenek erős hagyományai. A klasszikus balettben vannak azok a neoklasszicista alkotók, mint a Seregi, és a néptáncban van néhány, akik a 20. század közepe tájékán kezdtek el mozgolódni, Novák, Györgyfalfay, Szigeti. A kortárs, kortársabb, nem is tudom, hogy nevezzem, a Szentpál Olga irányzata, de szerintem markáns hagyomány nem alakult ki. Azt nem állíthatjuk annyira stabilan, hogy a magyar táncművészetnek van egy lineáris hagyományokra épülő útja, ami oda vezetett, ahol most éppen tart. KÁ: Anélkül, hogy nagyon ragaszkodnék a zenei párhuzamhoz, összképében elmondható, hogy a zeneművészethez képest van egy fajta lemaradás a táncművészetben? HCs: Szerintem igen. Szerintem egy súlyos lemaradás van. Most abban a korban élünk, amikor ez kiderül számunkra. Nincs meg az a konstans gondolkodás, a szakmai alapjai nincsenek meg annak, hogy a táncművészet milyen tradíciókon kell, hogy nyugodjon, teljesen mindegy, hogy ez balett, néptánc vagy kortárs. Ilyen szempontból a zeneművészet sokkal szigorúbb világ, ezt te nagyon jól tudod, jobban, mint én. Nem véletlenül emelem ki a Györgyfalvay Katalint, a zenei gondolkodás nem jellemzi a mai kortársakat. Ez nagyon szomorú, ezek szomorú tények. 114 KÁ: A tánckutatásban a néptánc területén nagyon nagy eredmények születtek. Itt jön be a Lábán táncjelírás. Jó évtizeddel ezelőtt megkérdeztem Juronics Tamást: „Tamás, használjátok a Lábán táncjelírást?” Azt monda: „Nem. Van videó, és azzal rögzítjük a koreográfiákat.” Ezzel szemben Fügedi János,24 aki a táncjelírás hazai apostola, azt mondja: „Zenében az írásbeliség több száz évre visszanyúlik. Akkor lesz nagykorú a tánc, amikor a koreográfus le tudja írni a 24

Dr. Fügedi János, MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Osztály, tudományos főmunkatárs. Fő kutatási területei kinetográfia/tánclejegyzés elmélet és gyakorlat, kinetográfiai pedagógia, számítógépes táncszerkesztés/elemzés, néptánc gyűjtések Erdélyben, táncelemzés, motívumkutatás

115

táncpartitúrát, és ugyanúgy, mint egy zeneművész. Majd odaadja az előadóknak, akik ezt reprodukálják.” Ez elméleti megfogalmazás, mivel a zene és a tánc két külön műfaj. Kérdés, elméletileg igaza van-e Fügedinek? HCs: Részben igaza van a Fügedinek, de erre nem biztos, hogy alkalmas a táncírás. Mert nem egy frappáns műfaj a táncírás. Ha te leírsz egy dallamot, benne van a kisujjadban a partitúra, a kottaolvasás. Ezt a táncírással nem lehet megcsinálni, a tánc ennél bonyolultabb, fizikumra épülő, térbe elhelyezett kottarendszer. Viszont a koreográfusoknak szerintem nem táncírást kellene ismernie, hanem partitúrát, a zeneírást, a zeneelméletet. Azt nem ismerik a koreográfusok, egyáltalán nem foglalkoznak vele, gyakorlatilag nem is tanítják. Nekem van egy osztályom a Színművészeti Egyetemen, fizikai színházi szak, ott kötelező. De csak azért kötelező, mert én kötelezővé tettem. Nincs az Egyetem rendszerében, hogy ezt tudni kell. KÁ: A zene és a tánc ugyanolyan ősi az emberiség létezése óta. A zenetudományok, az írásbeliség közel ezer éve múltja, egy olyan szintézist teremtett meg, amitől a zenetudomány sokkal stabilabb. Hogy látod azt a kérdést, hogy Magyarországon többen néptánc tagozaton tanultak, és megújították akár a modern balettet, Pécsi Balett Vincze Balázs, akár a kortárs táncot, Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás. De ugyanez elmondható Kovács Gerzson Péterre és a te munkádra is. Ezek szerint a kortárs magyar táncművészetet a néptánc előtanulmányok termékenyítették meg? HCs: Igen. Erről már régóta szó van. Főleg a mi generációnk, a Juronics, a negyven – ötven közöttiek, tizenöt, húsz évvel ezelőtt elég erőteljesen beindultunk. A néptáncban volt a lehetősége annak, még akkor is, ha szerteágazó, egészen különböző utakat választva akarva akaratlanul megújítottuk a kortárs művészetben alapvető dolgokat. Ez valószínű azért van, mert a néptánc amennyire szabad, annyira kötött rendszer. Egy olyan komplex anyag közelébe kerültünk akkor, amikor elkezdtünk a néptánccal foglalkozni, ahol ez evidens volt. Megint csak a zenébe kanyarodunk vissza, az hogy rendek vannak, az hogy komplex szerkezetek vannak, és tudományos módon van az egész Kárpát medencei néptánc kultúra begyűjtve és rendszerbe van foglalva. És mi ezt így kaptuk meg, ezáltal, nyilvánvalóan a mi agyunk, a szívünk, meg a testünk elkezdett úgy gondolkodni, hogy egyrészt a szabadság érzet az megvan, lehet bármerre menni, másrészt viszont ott van szigorúan az alapokban egy olyan rendszer, ami betonoszlopokon áll a lábán. KÁ: Ez nevezhető sajátosan magyarnak. Gondolom, a környező kelet európai népeknél mivel a folklór ismeret nem ilyen mély, ott valószínű csak nyugat európai mintákon lehet megújulni. HCs: Biztos, ez így van. Nyugat Európában a kortárs balett az lényegesen magasabb szinten van, mint nálunk. Akár a technikai, akár gondolkodásbeli minőséget nézzük, sokkal magasabb szinten van. Illetve magasabb szinten van az oktatása, és ott annak van tradíciója. De azért itt nálunk mégiscsak egy figyelmetlenség uralkodik most is, azt gondolom, attól hogy a néptánc ilyen óriási lehetőségeket kap, ehhez képest, nem akarok senkit megbántani, de nagyon silány produkciók születnek. Nemcsak a néptáncegyütteseknél, hanem egyáltalán a táncszínházi műfajban. Ez a jó fajta gondolkodás hiánya, a zenei gondolkodás hiánya. Ha belegondolsz, a szakma 90 százaléka illusztrál. És ez nagyon szomorú.

KÁ: Beszéljünk a te kortárs irányzatodról. Úgy ismerlek, mint aki folyamatos útkeresésben van. Össze tudod-e foglalni, milyen állomásokon mentél keresztül? HCs: Nyilván először, mint előadóművész forszíroztam magamat, az is egy útkeresés volt. És aztán utána, amikor elkezdtem komolyabban a koreografálással foglalkozni, ami a Közép Európa Táncszínházban eltöltött 8 év, amikor intenzíven dolgoztam, gyakorlatilag folyamatosan, akkor elsősorban a zenei inspiráció, ami motivált. Akkor barátkoztam úgy igazán össze a Györgyfalvay Katalinnal, és tőle elég sokat tanultam erről a dologról. És minden jellegű zene. Vannak nyílván egyértelműen fontos és meghatározó kortárs zeneszerzők, zenészek, ilyen a Dresch. Mindenképpen a zenei inspiráció, a zenei formák színpadi megjelenítése érdekelt. Zenei ihletésű koreográfiák voltak, még abban az esetben is, amikor ezzel társult valami fajta irodalmi anyag. Elsősorban a magyar, Móricztól, Krúdyn keresztül, Pilinszkyig. Ennek azért sok állomása volt, az első s talán a legmeghatározóbb állomás, mint koreográfus az, annak a fajta mozgásnyelvnek a kimunkálása vagy felépítése, ami egyértelműen a néptáncból ered. Gyakorlatilag szinte szó szerint el lehet mondani, hogy próbáltam transzformálni a füzesi ritka magyar elemeit kortárs mozdulattá, ami nem egyértelműen felismerhető, illetve felismerhető annak, aki avatott, de egyébként pedig egy újfajta mozgásnyelv jött belőle létre. De a szándék az sose az volt, hogy valami olyat csináljak, ami még nem volt, vagy újat csináljak, hanem a szándék az volt, hogy ezek az előadások létrejöjjenek, hogy a kreatúrák megszülessenek zenei és irodalmi inspirációkra. És aztán eljöttem a KET-ből, és utána elkezdtek érdekelni azok a technikák, amik nyugat európai stílusok, de ott nem időztem sokat, mert valahogy nem éreztem magaménak a dolgot, még akkor sem, ha nézőként elvarázsol egy-egy Kylian koreográfia, vagy Pina Bauschnak a színházi nyelve. És a következő és mostani korszakomra az jellemző, hogy fizikai színháznak nevezik. Én nem igazán szeretem ezeket a terminusokat, vagy titulusokat, mert egyrészt kategóriák, amik valamibe beszorítanak. Én magam sem akarom beszorítani magamat egy kategóriába, hogy akkor most olyan kényszerem legyen, hogy mindegyik új előadás, aminek nekiállok, a fizikai színház stílusjegyeivel kell rendelkezzen. A színház érdekel. A színház, a szöveg zeneisége, a színpadi szövegnek a számtalan lehetősége, és ennek a mozgással való ötvözete. Tulajdonképpen ezt csinálom, ebben ki is teljesedek. Az már más kérdés, hogy a magyar táncművészet jeles képviselői mennyire értékelik, vagy nem értékelik. Az a helyzet, hogy engem a szakma nem néz. Van egy közönségünk, egy elég masszív közönség, ahol mindenféle ember felbukkan. A színháziak részéről sokkal nagyobb az érdeklődés, a tánc szakma részéről egyáltalán nincs érdeklődés. A magyar táncos szakma nem vesz arról 116 tudomást, hogy én mit csinálok. Őszintén szólva meg van a véleményem a szakmáról, amit el is mondtam neked, valójában nem is hiányzik. De azért elég nagy szomorúsággal tölt el az, hogy itt tartunk, ahol tartunk. A Forte Társulat 10 éve tagja a Táncszövetségnek, de még egyetlen egy díjat nem adott a társulat egyetlen tagjának sem, beleértve magamat is, én 2001ben kaptam egy Harangozó díjat, ami táncos díj, és ennyi. Mai szóval élve, mutyizás ami ott történik, az számomra nagyon elkeserítő. Nem azért, mert nekem nincs díjam, hanem azért mert azt látom, hogy a magyar táncos szakma nagyon súlyos válságban van. Belesüllyedt egy

önérdekeket érvényesítő szerepkörbe. Aki ott van, az szigorúan a saját maga érdekeit próbálja érvényesíteni, és nem pedig egy magasabb érték rendet képviselni. KÁ: A Forte Társulatnak sajátossága, hogy táncművészek és színészek vannak együtt. Hogy tudod összeegyeztetni, hogy a színész is mozog és a táncos is színész? HCs: Ez hosszú évek munkája, ami tulajdonképpen a szöveggel és a fizikalitással való gondolkodás, és e kettőnek az összeérlelése, az ami valójában megszüli az előadóművészt is. Ezzel kísérleteztem, de nem is érdemes ezt túlmisztifikálni, mert minden előadóművész, minden színész a testében is kell, hogy gondolkodjon. Le vagyunk maradva, rendesem: a magyar színház az igencsak megfeneklett abban, hogy beülünk két fotelba, és egyébként nagyon remekül játszunk szerepeket. Jelentős igénye nincs a magyar színházi szakmának az absztrakcióra. Most én, mivelhogy alapvetően táncos vagyok és koreográfus, alkotó ember, el sem tudom képzelni, hogy valami az én kezemből úgy kerüljön ki, hogy abban nem legyen jelen az absztrakt gondolkodás vagy az absztrakcióra való hajlam. A színpadi tánc az önmagában absztrakció. Azok a színészek, táncosok, akik már évek óta dolgoznak velem, vagy éppen a tanítványaim is, most már a társulatban vannak tanítványok is, akik elvégezték a Színművészeti Egyetemen ezt a szakot, tulajdonképpen számukra természetes és anyanyelv az, hogy a színpadi beszéd és színpadi mozgás szimbiózisából épül fel az az előadó művészet, amit ők képviselnek. KÁ: A Forte Társulatban mekkora a keret, hány művészed van? HCs: Tíz. Fiúk, lányok, főleg színészek. De most már, hogy kijöttek az iskolából, rengeteg mozgásoktatáson vettek részt, különböző stílusokban, főleg a keletieket forszírozom, a Budo-t, Tai chi-t, tanultak Ben technikát, tanultak néptáncot, akrobatikát, elég sokrétű az a tudás, amit az évek során felhalmoztak. Akár táncosoknak is nevezhetnénk őket. KÁ: A Forte Társulat mennyire van jelen a magyar kulturális életben? HCs: A független színházak között a Forte Társulat az egyik első, a független társulatok rangsorában. Az hogy független társulat, hogy ez a kategória mit takar, ez egy bonyolultabb dolog. Függetlenül próbálja fenntartani magát, ami sokszor egyenlő a vicc kategóriájával, de úgy érzem, hogy a magyar kulturális élet palettáján mi egy jelentős helyen vagyunk. Nemcsak az eredetiségünk okán, minden álszerénység nélkül mondhatom, a minőség okán. KÁ: Mennyire ismert a társulat Európában? HCs: Most egyre ismertebb, hála Istennek. Az elmúlt két évünk úgy telt el, hogy nagyon jelentős fesztiválokon vettünk részt: a Teszaloniki Fesztiválon, játszottunk a bécsi Burg 117 Színházban, van egy elég komoly meghívásunk egy amerikai turnéra, és úgy néz ki, hogy egy nagyon jó helyre hívnak minket Moszkvába játszani. Azt érzem, hogy ilyen szempontból mintha ugrottunk egy komoly kategóriát, nagyon nívós helyekre hívnak minket. KÁ: Kritikusan látod a táncművészet jelenét. Ha sok minden tőled függne, a döntéshozóknak mit javasolnál? Min kellene változtatni? (az oktatástól a finanszírozásig). Hogy látod, Magyarországon mi a táncművészet jövője?

HCs: Nyilván az oktatásnál kell elkezdeni, ez egyértelmű, mert abból lesz valami. Meg kellene reformálni az oktatást. KÁ: Porosnak érzed? HCs: Hiányosnak. Ami az alkotó embereket illeti, hiányosnak. de a koreográfusok gondolkodása nagyon meghatározza a táncosok minőségét. Ott biztos, hogy komoly változtatásokat kellene csinálni. Másrészt a minőség elvű listát meg kell csinálni, mert nincs kész. Nincs kész, aki nagyobb, aki több pénzhez jut, az a jobb. Ezen az elven működik. Közben meg tehetséges lobbisták és tehetségtelen alkotó emberek tömkelege.

6. Feledi Project Feledi János, táncművész, koreográfus, írásban válaszolt. Hivatásos magyar együttesek számomra az ahol foglalkozatnak professzionális, hivatásos művészeket. Bejelentett munkaviszonnyal, havi fix fizetéssel. Sajnos a mai gazdasági helyzetben sok „Társulat“ egy személyből állnak és meghívott profi vagy nem professzionális embereket foglalkoztatnak. Ezeket a „Tásulatokat, Company-kat“ nem tartom társulatnak. Sajnos nincsenek meg nekem azok a feltételek, hogy működésre tudnék pályázni, így nem Feledi Társulat a nevünk.... Ezért választottam Feledi Project nevet. Viszont mindig is a kiváló, professzionális munka híve voltam, vagyok és leszek is ameddig tudok, tudunk létrehozni produktumokat. Számomra mindig is fontos a magas minőség, ezért olyan művészekkel dolgozom együtt, hívok meg, akik magasan kvalifikált a tánc szcéna elitjéből kerülnek ki. Így dolgoztam együtt már Barta Dóra Érdemes, Harangozó díjas művésszel, Bajári Leventével a Magyar Nemzeti Balett magántáncosával, Jónás Zsuzsával Harangozó díjas nemzetközi művésszel vagy Krausz Alízzal a Bozsik Yvette Társulat Harangozó díjas táncművészével. 2010-ben rendeztem, koreografáltam első egész estés darabomat és azóta, nyolc egész estés előadást hoztam létre. Feledi Project felépítése Projectrendszerben működünk még sajnos, de mindent elkövetek annak érdekében, hogy működésre tudjunk pályázni a jövőben! 118 Jelenleg mindent egyszemélyben látok el. Szervezés, pr, marketing, koreografálás stb. Előadásokban olyan magas színvonalú művészeket foglalkoztatok, akik az ország vezető együtteseiben táncolnak. Akik mind főiskolai diplomával rendelkeznek. (Barta Dóra, Krausz Alíz, Jónás Zsuzsa, Bajári Levente). De a frissen kikerült diplomás, tehetséges Táncművészeti Főiskolás növendékeket is hívok meg készülő új produkciókhoz. Szóval mindig törekedek egy szakmailag magas, technikailag is egységes arculatra, amihez elkerülhetetlen a magas színvonalú képzés, hogy megfelelő képzésű iskolákból jöjjenek ki a művészek.

A Feledi Project repertoárja elég vegyes, eklektikus. Van film alapú (Idők folyamán, Öngyilkos érzelmek), irodalmi (Psyché) alapú előadásunk, de opera adaptációt is készítettünk már (Puccini-Le Villi). Nagy élmény mindig élőzenével dolgozni, így jött létre Prozódia előadásunk a Trió a lá Kodály zenekarral, Kodály Zoltán népdalgyűjtéseire készített egész estés előadásunk. Eddig csak én készítettem darabokat, de már 2 éve próbálok pályázni, meghívni külföldi koreográfusokat ez idáig nem sok sikerrel. Mindig ugyanazzal a stábbal dolgozom. Fény, jelmez és díszlettervezőm is nemzetközi hírű művészek. Mi a magyar? Nagyon jó kérdés! Hagyományok ápolása nagyon fontos feladata a művészetnek. Én mivel modern, kortárs világban alkotok, annak ellenére, hogy klasszikus balett szakon diplomáztam a Magyar Táncművészeti Főiskolán fontosnak tartom a más megfogalmazást egy adott témáról, dologról. Szerintem fontos a nyitottság, a sokszínűség attól függetlenül, hogy a hagyományainkat tovább kell vinnünk. Ennek legfőbb példája 2014-ben bemutatott Weöres Sándor Psyché című műve nyomán készült táncelőadásunk. Új táncos megfogalmazásban a három főszereplő viszonyát ábrázoltuk megtartva mű archaikusságát. Szerintem minden együttesnek törekednie kell a sajátos stílus kialakítására, Én is ezen dolgozom hogy minden előadásban benne legyenek azok a stíluselemek amik az alkotóra, együttesre jellemzőek. Nem hazudtolhatjuk meg magunkat a színpadon, ott a test, testünk, amivel dolgozunk és mivel jöttünk valamiféle iskolából, hozunk egy fajta képzést így nem hazudtolhatjuk meg magunkat. Fontosnak tartom előadásaimban, hogy a művész, akivel dolgozom, komfortosan érezze magát darabban, adott jelenetben. Nem erőltetek rá egy olyan mozgásformát, amiben nem jártas, vagy kényelmetlenül érzi benne magát. Őszintének kell lennünk a színpadon! Azt tapasztalom, hogy a táncművészeten belül a különböző műfajú alkotók, együttesek nem tartanak össze. Pedig egységben hatékonyabban tudna fellépni a táncművészet a szakmáját illetően. Önös érdekek vezérlik az embert. Nem egymás energiáját elszívva kellene léteznünk, hanem egymást kiegészítve kellene léteznünk ebben az országban. Először is fontos lenne egy állandó hely ahol a táncművészet műfaji megkötések nélkül tudna működni, létezni. Jelen pillanatban a Nemzeti Táncszínháznak nincs önálló helye, annak ellenére, hogy meg van már a tervezett hely, de érdemleges előrelépés nem történt. 119 Másodsorban az állami támogatások évről évre egyre kevesebbek. Megvonások, átcsoportosítások. Lehetetlen vagy nagyon-nagyon nehéz manapság egy professzionális társulatot fenntartani. Hiába van rengetek előadás, táncelőadás nem tudja kitermelni a nézőközönséget mert az embereknek nincs pénze, vagy nagyon meggondolják mire költik. (Az egy másik kérdés, hogy milyen minőségűek egyes előadások!) Ezért nagyon meg kell gondolni ma, hogy milyen darabot készít egy együttes, mert nem elég hogy önmegvalósít, de azt tudni is kell értékesíteni. Pozícióharcok vannak és nem a teljesítést nézik.

A pénzhiány egy idő után minőségvesztéshez vezet. A profi táncművészek egy szint alá, egy bizonyos összeg alatt nem vállalnak el előadásokat, így jönnek az amatőr, vagy kevésbé profi táncosok, akik nem azt a színvonalat, minőséget hozzák. Leértékelődik a szakmánk, és ezzel együtt minőségvesztés következik be. Fontosnak tartom, a jövő generációját itthon tartani, mert generációs szakadék lesz. Nincs itthon perspektíva számukra. Együttesek minimális költségből dolgoznak, próbálják megtartani a művészeiket, és új tagokat nem tud felvenni . És ha fel is tud egyes együttes venni fiatal művészeket, ők is nagyon minimális fizetésért dolgoznak. Inkább kimennek szerencsét próbálni külföldre, vagy más szakmát választ! Sokan mondják, hogy a szabadúszóknak milyen jó, mert mennyit keresnek. Persze, ha van munka és hívják az embert. Van olyan kollégám, aki szabadúszóként napi 10h, 12h-t dolgozik, hogy el tudja magát és családját tartani. És ne feledjük el, hogy egy szabadúszó táncművésznek saját maga kell járulékos költségeit fizetni. Sokan feladják biztos társulati létüket, hogy szabadúszók legyenek. Vannak előnyei, hátrányai.... egy biztos, ha társulati létben működik, a művész van egy biztonság, biztonságérzet, hogy minden hónapban megkapja fizetését az együttestől! Fontosnak tartom a más művészeti ágakkal való kommunikációt, együttműködést! Sajnos alárendelt pozícióban érzem a táncművészetet a színház és zeneművészettel szemben. Egymást kiegészítve kellene, hogy működjenek, létezzenek. Egyenrangú félként kellene kezelni minden művészeti ágat. Látható ez a díjak, kitüntetések terén is, nagyobb hangsúlyt kap a színház és zene, képzőművészet. Mivel egyedül csinálok mindent, így a menedzselést is én végzem, holott az én feladatom a teremben kellene, hogy történjen. Alkotni. Költséghiány miatt történik mindez, Az előadások szervezése, próbák művészek egyeztetése is rám hárul amellett hogy más együttesekkel is dolgoznom kell, mint táncművész hogy meg tudjak élni. Nem tudom hová vezet ez az út. Egyet tudok, szeretem a szakmám.... kevesen mondhatják el, hogy a hobbijuk a munkájuk! Sokszor szívből, szerelemből csinálom saját dolgaimat, mert amúgy nem tudnék létezni....., és tudom, hogy amennyi pénzt beleraktam saját zsebemből, amit más társulatoknál táncoltam össze az sohase fog visszajönni! 120 De a legfontosabb a nézői szeretet, taps az előadás végén, és a hit, hitem magamban, szakmám iránt, hogy létrehozni valamit, amivel adni tudok az embereknek... Kérdés meddig lehet ezt így ilyen formában csinálni....... ameddig a szív dobban.....? (Feledi János)

7. Inversedance I Fodor Zoltán Társulat Fodor Zoltán írásban válaszolt. Az Inversedance I Fodor Zoltán Társulat-ot az Előadó és Alkotóművészetért közhasznú Alapítvány hozta létre több éves projekt jellegű működés után néven. Az együttest Fodor Zoltán Harangozó-díjas táncművész, koreográfus azzal a céllal alapította, hogy a modern-kortárs tánc nyelvezetével kimagasló kulturális értéket teremtsen a fiatal és felnőtt generáció számára egyaránt. A társulat működését megalakulása óta folyamatos fejlődés jellemezi. A társulat fővárosi előadásainak otthont adó játszóhelyek mellett egyre több a vidéki színházak megkeresése is. Az elmúlt években számos vidéki és külföldi városban léptünk fel nagy sikerrel. Előadásaink kiemelt helyszínei: Művészetek Palotája, Erkel Színház, Nemzeti Táncszínház, Ankarai Állami Operaház, a Tatabányai Jászai Mari Színház, Népház, Győri Nemzeti Színház, Miskolci Nemzeti Színház, az Egri Gárdonyi Géza Színház Az évente 50-60 előadást tartó, 20-25 ezer nézőt megszólító Társulat minőségi értékét mutatja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2014-es évtől kiemelt minősítéssel működhet tovább, mely stabilabb, tervezhetőbb jelenlétet biztosít a művészeti életben. 2. Társulatunk változó létszámmal, produkcióktól függően maximum 15 minimum 6-8 fő állandó taggal dolgozik együtt, valamint mellettük legalább ugyanennyi vendégművész is szerepel repertoár előadásainkban a tánc- és színházművészet területeiről. A társulat tagjai magas technikai tudással rendelkező, professzionális táncművészek: pályakezdő és elismert, számos díjjal kitüntetett előadók. (Harangozó-díj, Művészek Magyarországért-díj, „Az év legjobb férfi táncművésze” díj, „Az év legjobb női táncművésze” díj, „Az év legjobb alkotója” díj, „Az év legígéretesebb pályakezdő táncművésze” díj, Fülöp Viktor-ösztöndíj). Tanulmányaikat többségében a hazai közép és felsőfokú szakmai diplomát nyújtó intézményekben végezték. A minőség megőrzés és fejlesztés érdekében elengedhetetlen fontosságú szerepet tölt be a társulat életében az intenzív napi tréning, melyet a társulat óraadói mellett hazai és külföldi vendégmesterek - különböző stílusú modern és klasszikus balett - óráival színesítünk. 121 3. A repertoár: Előadóművészeti szervezetként fontosnak tartjuk, hogy a művészetek és ily módon a táncművészet kultusza ne csak egy szűk réteget foglalkoztasson, ezért a Társulat komoly aktivitással van jelen a nevelés, ismeretterjesztés missziójában. A felnőtt közönséghez szóló kortárs-kísérletező és a klasszikus vonalvezetésű táncelőadásaink számának folyamatos növelése és a nemzetközi jelenlét megerősítése mellett, stratégiai szerepet töltenek be repertoárunkban a gyermekelőadásaink. Sokszínű repertoárunkkal, - mely jelenleg 8 produkciót foglal magába – minél szélesebb közönségréteg megszólítására törekszünk.

Az együttes állandó koreográfusa, a társulat vezetője, Fodor Zoltán, valamint társkoreográfusa és művészeti asszisztense Balkányi Kitty, ám társulatunk rendszeresen hív meg vendégalkotókat is: Zachár Lóránd, Fejes Ádám, Gergely Attila, Anh Ngoc Nguyen (VM), Selcuk Göldere (TU) A fontosabb kérdések, témák: 4. Mi a magyar? A táncművészetben a magyar hagyományok és stílusjegyek megőrzésére főként a néptáncegyüttesek hivatottak, hiszen a moderntánc - mai formájában - több stílusjegyből összegyúrt, kevésbé kategorizálható mozgásnyelv, mely itthon is folyamatosan lépést kíván tartani a külföldi trendekkel. Mindazonáltal az Inversedance Társulat jelentős fontosságúnak tartja a magyar kultúra népszerűsítését hazánkban és külföldön egyaránt. Ezen gondolatiság apropóján készítettük el Kormos István – Vackor kalandjai és Fekete István – Vuk című meséinek táncszínházi átiratait, hogy a gyerekek a külföldi mesedömping mellett magyar szerzők műveivel is megismerkedhessenek. 2014-ben egy művészeti kiadványt készítettünk el Inversebook néven, mely a „Budapest egy mozdulatban” elnevezésű, rendhagyó fotósorozat képeit foglalta magába. A magyar tánc- és fotóművészetet valamint építészetet népszerűsítő sorozat Budapest impozáns és kevésbé ismert arcait mutatja be. Hisszük, hogy külföldi megjelenéseinkkel fontos szerepet töltünk be a magyar kultúra megmutatkoztatásának területén. A Társulat legújabb bemutatója a Liszt Ferenc zeneművére készített „Magyar Rapszódia” volt, Fodor Zoltán koreografálásában, melyet a Nemzetközi Bartók Fesztiválon az Ankarai Állami Operában valósítottunk meg. E mellett a 2015-ös évben Zachár Lóránd és Fodor Zoltán egyéb koreográfiáival mutatkoztunk meg Szerbiában, Szenegálban és Ecuadorban. 5. Merre tart a magyar táncművészet? Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok és a táncművészek a táncművészet jelenéről és jövőjéről? 6. Milyen művészeti problémák vannak? Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? A táncművészetnek milyenek a kapcsolatai a többi művészeti ággal, elsősorban a színházzal és a zeneművészettel? De lehet irodalom vagy képzőművészet is. 122 Társulatunk nyitott a legkülönfélébb együttműködésekre bármely művészeti ággal. Rendszeres együttműködő partnerünk Wolf Péter zeneszerező, Gergely Attila zeneszerző, Angler Balázs színművész, Barkóczi Sándor színművész, Balássi Betty énekművész, Varga Ferenc énekművész. Gyerekelőadásaink többségét a magyar irodalom népszerűsítése jegyében állítottuk színpadra. Budapest, 2015.10.25

8. Mándy Ildikó Társulata Mándy Ildikó írásban válaszolt. 1. Mándy Ildikó Társulata – Kontakt Táncért Alapítvány néven az EJI-nél bejegyzett előadóművészeti szervezet, Budapesten. Művészeti vezető: Mándy Ildikó koreográfus-rendező A társulat 1999-ben alakult. Az első produkciójuk az XYZ című tánc-látványszínházi előadás- a Jancsó Miklós vezette zsűritől- a veszprémi II. Országos Kortárs Összművészeti Fesztivál alkotói díját kapta 1999ben. A társulat további előadásai: e-motion; Szex, valóság, videó; 3D; ThanatophobiaHaláliszony; A D (in memoriam Albrecht Dürer); Matter of Time - Időtolvajok; (Lady) Macbeth-ek; Ő és Ő – She and He; RésJ (Rómeó és Júlia); Hamlettek Klubja - H. (Már megint Hamlet?); Femme like… - A nő, mint…; Hamlettek Klubja 2.0; Shakespeare Szonettek; CABaRET; 1914; 1914 / 1915 2003-ban a Plázaláz című táncfilm (Mándy Ildikó- Dusa Gábor- Árva László), amely a Társulat közreműködésével készült levetítésre került többek között a 34. Magyar Filmszemlén. Az eltelt tizenkét év alatt a Társulat produkciói láthatóak voltak a hazai és a külföldi (Németország, Csehország, Egyiptom, Lengyelország, Szlovákia, Izrael) közönség számára egyaránt. 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes. Ezen táncosoknak milyen a képzettsége. Kik a vezetők, milyen a társulat, együttes szerkezete, összetétele stb. Mándy Ildikó koreográfus-rendezőt foglalkoztatja A Magyar Táncművészeti Főiskola Koreográfus szakát befejezte Művészeti vezető: Mándy Ildikó koreográfus-rendező Az állandó munkatársak mellett minden produkció kiegészül az előadásnak megfelelően kreatív, alkotó gondolkodású művészekkel. 123 3. A repertoár: Jelenleg négy Shakespeare feldolgozás és egy az első világháborúra emlékező előadás, azaz összesen öt produkció van az együttes repertoárján. Alkotók: Koreográfus-rendező: Mándy Ildikó (a szereplőkkel együttműködésben) Zeneszerző: Márkos Albert (1914; 1914 / 1915 című produkció) Jelmeztervezők: Szűcs Edit, Bánki Róza

A fontosabb kérdések, témák: 4. Mi a magyar? vagyis mi a magyar hagyomány, van-e magyar színpadi táncművészeti hagyomány, milyen karakterisztikája, egyedi stílusa lehet egy táncegyüttesnek. Amit génjeinkben hordozunk, az érzékenységünk, a sokszínűségünk…, mi magunk. A magyar színpadi táncművészet sokféle. Balett, modern és néptánc. Mindegyiknek megvan a maga hagyománya. Ezt hosszan lehetne kifejteni, amihez utána kellene nézni a tánctörténeti anyagokban… 5. Merre tart a magyar táncművészet? Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok és a táncművészek a táncművészet jelenéről és jövőjéről? A jelene éppen nem a tánc aranykora… A jövőjében bízom, de ehhez több figyelem kellene a társadalom részéről, amihez egy művészeti tv csatorna sokat adhatna, ha felvenné és lejátszaná az előadásokat. 6. Milyen művészeti problémák vannak? Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? A táncművészetnek milyenek a kapcsolatai a többi művészeti ággal, elsősorban a színházzal és a zeneművészettel? De lehet irodalom vagy képzőművészet is. Budapesten jelen van ugyan a táncművészet, de több befogadó hely kellene. Szükség lenne egy állandó kamaraszínházra (MU Színház méretű, 60-80 fős) ahol kizárólag tánc- és táncszínházi előadások jelennének meg. (Legalább 10x10 méteres táncra alkalmas padlózattal). Erősíteni kellene a kapcsolatot más művészeti ágakkal. 7. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Pl. a menedzselés, az előadások, a táncművek népszerűsítése, vagy a képzés, utánpótlás, stb. A társulatnak legfontosabb lenne a menedzselés megoldása. Az elkészült előadások kiközvetítése vidéki színházaknak, kultúrházaknak, múzeumoknak, stb. továbbá a külföldi megjelenéshez, külföldi fesztiváloknak, befogadó helyeknek, színházaknak stb. Így tudnánk az előadásainkat minél szélesebb körben megismertetni. 2015. november 16.

Mándy Ildikó

124

9. FlamenCorazonArte Táncszínházi Egyesület Lippai Andrea írásban válaszolt. 1. A FlamenCorazonArte Táncszínházi Egyesület 2006- ban alakult meg ezen a néven Lippai Andrea táncművész művészeti vezetésével. Az egyesület Solymáron van bejegyezve. Elődjét 2000-ben alapította meg Latidos Együttes néven.

Az általa kinevelt-kiképzett zenészekkel és a nem hivatásos, de tehetséges táncosokkal elsőként adtak elő flamenco alapú táncszínházi darabokat Magyarországon. A cél nem a hagyományőrzés volt, (hisz arra az autentikus spanyol művészek sokkal inkább hivatottak) hanem a flamencót, mint táncszínházi darabok létrehozásának eszközét, táncnyelvezetét használták. A 15 év alatt 19 önálló történetet elmesélő koreográfia került színpadi bemutatásra, melyekben a flamenco műfaj adta az alapot, de cél volt a magyar kultúra és más népek kultúráival való fúziók létrehozása is. Pl: Fusion Duende (flamenco-magyar-indiai), Lorca Est (flamenco-magyar- spanyol-cigány), Lélekhúrok és Bailamor (flamenco-argentin tango), Flamenco Tavasz (flamenco-arab-magyarcigány), FlamencoFolk (flamenco-magyar-cigány) Az együttes további céljai közt továbbra is szerepel a különböző kultúrák közötti "párbeszéd" keresése melyre kiváló alapot ad a flamenco sajátosságából eredő befogadó nyitottsága és improvizatív adottsága. 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes? Kettőt. (Lippai Andrea, Pirók Zsófia) Mivel működési költség nélkül nem tudunk hivatásos táncosokat alkalmazni. (Jövőre, ha végez a másik lányom, Pirók Panka, akkor 3-at) Lippai Andrea elnök, művészeti vezető, koreográfus, táncművész. Klasszikus balettművész diploma, és táncpedagógus diploma, főiskolai végzettség. Pirók Zsófia alelnök, táncművész, koreográfus. Professionális flamenco táncművész és tanár. 2013- ban diplomázott a Sevillai Conservatorio Profesional de Danza de Sevilla Antonio Ruiz Soler intézményben. 3. A repertoár: Az együttes koreográfusa és művészeti vezetője Lippai Andrea. 2013-tól társkoreográfusa lánya Pirók Zsófia. Egyes darabjaiban társalkotókkal dolgozik együtt, mint például. Lorca Est/ Nyári Oszkár színművész és Makovinyi Tibor néptánc koreográfus Lélekhúrok/ Budai László argentin tango koreográfia FlamencoFolk/ Netz Táncegyüttes Lengyel Szabolcs koreográfus

125 A zenék tradicionális alapú egyedi szerzemények, az adott darabokra elkészítve. A jelmezek, ruhák nagy részben saját tervezésűek, Magyarországon varratva. Némely kosztüm és kiegészítő kizárólag Spanyolországban vásárolt, eredeti készítésű: hímzett mantonok (nagyméretű tánckendők), tánclegyezők, a bata de cola, ( a flamencóban használatos speciális hosszú uszályos szoknya), és az egyedi készítésű flamenco cipők. Egyes darabok díszleteit Pirók Péter belsőépítész tervezte és Pirók József (az Operaház nyugalmazott fő díszletfestője) készítette.

Lippai Andrea

A Táncművészeti Főiskolán diplomázott 1985-ben klasszikus balett, majd 1992-ben baletttársastánc pedagógus szakon. A Győri Balett magántáncosa 1991-ig. A bécsi Compania Flamenca Maar társulat vendég szólistája. A Magyar Táncművészeti Főiskola meghívott flamenco tanára. A Latidos Flamenco Együttes megalapítója 2000 A FlamenCorazónArte Táncszínházi Egyesület megalapítója. 2006. Díjak, kitüntetések: EuroPas díj- 2004 Harangozó Gyula díj- 2006 Latin-amerikai kultúráért díj – 2006 Fringe Fesztivál Szakmai Külön Díj - 2006 Köztársasági Ezüst Érdemkereszt- 2011 Egész estét betöltő táncszínházi produkciók: 2001 Flamenco Est 2002 Csak azért is tánc, tánc, tánc! 2002 El ritmo de mi corazón 2003 Paso a paso -Táncfantáziák 2003 Álom és Valóság 2004 Fusión Duende, (flamenco-magyar-indiai fúzió) 2004 Andalúziai Éjszaka (Sinha Róberttel és Antonio Fernandezzel) 2005 Sevillai emlékek 2006 Lélekhúrok (közös produkció Budai László argentin tangó együttesével) 2006 Dalok, versek, táncok Lorca (Sinha Róberttel, Nyári Oszkárral) 2006 Noche de Arte Flamenco 2006 Fringe Fesztivál Táncba vésett Carmen 2006 Lorca Est ”Szívemben tenger szenvedélyem” (flamenco-színészet-képzőművészet-irodalom-zene) 2007 Tapas de Flamenco 2008 Las Flamencas Anya és Lánya 2009 Flamenco a szenvedélyek jegyében 2010 Sentido de Flamencorazon

126 2011 BailAmor (Flamenco - Argentin Tangó) 2012 „Távoli tüzek fénye”- Mi is az a Flamenco? 2013 Pirók Zsófia első önálló darabja Colores de Mujer 2014 Flamenco Tavasz (flamenco- arab - magyar-cigány) 2014 FlamencoFolk a Netz együttessel 2014 Pirók Zsófia Suspiros/ Sóhajok Fülöp Viktor ösztöndíjas darabja

A fontosabb kérdések, témák:

4. Mi a magyar? A FlamenCorazonArte Táncszínháznak teljesen egyedi karakterisztikája, egyedi stílusa van. 15 év alatt 19 önálló történetet elmesélő koreográfia került színpadi bemutatásra, melyekben a flamenco műfaj adta az alapot, de cél volt a magyar kultúra és más népek kultúráival való fúziók létrehozása is. Először szólóban "tablao" formátumú előadásait adta elő, az itthon kinevelt zenészekkel, melyben az (ének-gitár-tánc) összhangja adta a tradicionális flamenco esszenciát. Egyedülálló abban a tekintetben, hogy darabjaiban élőzenével dolgozik (más zenéktől teljesen eltérő speciális zenei technikát igénylő hagyományos flamenco zenékből írt kompozíciókra) ahol a koreográfiára készülnek a zenék, nem egy már meglévő zenére készülnek a koreográfiák. A magyar fül számára elsőre idegen hangzású ritmusok, a szenvedélyes flamenco énekstílus és az egyedi gitártechnika nagyon jól ötvözhető a magyar nép szintén érzelem dús világával, valamint más népek ritmusaival, dallamaival mely kifogyhatatlan izgalmas új találkozásra nyújt alkalmat. Pl: Fusion Duende (flamenco-magyar-indiai), Lorca Est (flamenco-magyar- spanyol-cigány), Lélekhúrok és Bailamor (flamenco-argentin tango), Flamenco Tavasz (flamenco-arab-magyarcigány), FlamencoFolk (flamenco-magyar-cigány) Az együttes céljai közt továbbra is szerepel a különböző kultúrák közötti "párbeszéd" keresése melyre kiváló alapot ad a flamenco sajátosságából eredő befogadó nyitottsága és improvizatív adottsága. 5. Merre tart a magyar táncművészet? A politikum hozzáállása tekintetében nincs jövője ma a táncművészetnek. Amíg a sport támogatottsága ennyivel kiemeltebb, fontosabb lesz, mint (az ugyan olyan sportteljesítményt igénylő, de még művészi teljesítményt is nyújtó) táncművészet, addig nem tud kitörni áldatlan helyzetéből. Sajnos ma nincs egy jó életpálya modell, amivel a fiatalokat jó szívvel e pályára lehetne irányítani. A megélhetésért küzdő nagy és kisebb együttesek a támogatottság tekintetében egy nagyon kicsi "tortán" "civakodnak" amin e sok együttes ezért nem tud megfelelő arányban osztozni. Például az NKA pályázati kiírásoknál. 6. Milyen művészeti problémák vannak? A menedzselés problémája a legfőbb gond, hiszen, ha maga a táncművész-koreográfus kell legyen a menedzser is, akkor egyik tevékenységre sem lesz elegendő ideje-energiája, hisz a profi munkához e tevékenységekhez mindhez külön ember szükséges. 127 A FlamenCorazonArte Táncszínháznak átlagosan évente 5-10 előadása van. 15 év alatt 19 önálló történetet elmesélő koreográfia került színpadi bemutatásra, melyekben a flamenco műfaj adta az alapot, de cél volt a magyar kultúra és más népek kultúráival való fúziók létrehozása is, valamint a társművészetek bevonása, mint színészet, képzőművészet, irodalom, és zeneművészet. A FlamenCorazonArte Táncszínház egyedülálló abban a tekintetben, hogy olyan világtánc-világzenei darabokat hozott létre, melyekben e kontextusban a magyar kultúránk megjelenése, a hazai közönség és a külföldi nézők számára egyaránt valódi kuriózumot jelent.

Pl: Fusion Duende (flamenco-magyar-indiai), Lorca Est (flamenco-magyar- spanyol-cigány), Lélekhúrok és Bailamor (flamenco-argentin tango), Flamenco Tavasz (flamenco-arab-magyarcigány), FlamencoFolk (flamenco-magyar-cigány) Az együttes céljai közt továbbra is szerepel a különböző kultúrák közötti "párbeszéd" keresése melyre kiváló alapot ad a flamenco sajátosságából eredő befogadó nyitottsága és improvizatív adottsága. A szomszédos országokkal való kapcsolatokat jó lenne fejleszteni, kiterjeszteni! Olyan közös Fesztiválokat létrehozni, ahol oda-vissza bemutathatnánk egymás előadásait. A társművészetek tekintetében pedig az a helyzet, hogy minden szegmensnek külön fesztiválja van. Lehetnének itt is olyan közös fesztiválok, ahol alkalom nyílna egymás előadásait egy fesztivál keretén belül megtekinteni. Talán ez nagyobb összetartást, és rálátást adna és nagyobb inspirációt jelenthetne a későbbi együttműködésekre. 7. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Nincsenek képzett művészeti menedzserek, akik 1-1 együttest profin felvállalva méltó módon képviselnék, és szerveznék a bel és külföldi fellépéseiket, úgy ahogy külföldön ez már több országban is működik. Ha lenne olyan működési támogatás, amiből lehetne profi táncosokat alkalmazni, (néptánc, balett, kortárs táncosok terén) akkor valószínűleg lennének olyan táncosok, akik szívesen kipróbálnák magukat e területen is, de mivel a flamenco technikailag nagyon eltérő a meglévő tudásukhoz még minimum 4-6 év képzés szükséges lenne ahhoz, hogy megfelelő színvonalon színpadra kerülhessenek ebben a műfajban. Kissé "betokosodott" képzés van a hazai táncművészképző intézmény rendszerben, mert nincs elegendő pénz meghívni külföldről neves táncpedagógusokat, koreográfusokat, hogy frissítő impulzusokkal termékenyítsék meg a hazai oktatást. Illetve, ha el is jutnak és kinevelnek művészeket, tanárokat, akkor azok többnyire elmennek külföldre, ahol méltó módon tudnak megélni hivatásukból. A FlamenCorazonArte Táncszínház működését kedvezőtlenül befolyásolta, hogy besorolása helytelenül mindig a néptánc kategóriájába került, pedig a flamenco eleve nem néptánc. Ez a pályázatoknál előnytelen versenyhelyzetet okoz, hiszen ha ebben a kategóriában nem magyar, miért lenne kiemelten támogatva itthon. 128

A nagyobb fesztiváloknál, mint például a Tavaszi Fesztivál, pedig azért nem hívják meg, mert nem spanyol, és ha már flamencót akarnak, akkor csakis spanyolokat hívnak.... A világtánc elnevezés inkább lehetne ráillő kategorizálás, ha már muszáj kategorizálni, és mert, hogy már van világzenei kategória...

A magyarországi fesztiválokon elsősorban a magyar művészeket, magyar együtteseket kéne bemutatni a külföldi nézőknek, ezzel is támogatva az ismertségüket, vagy esetleg koprodukciókban gondolkodva 1 magyar-1 külföldi együttes lehetne egy est programjában. Ha nagyobb ismertségünk lenne, valószínűleg sokkal több külföldi meghívása lenne a magyar együtteseknek.

10. Miskolci Balett Kozma Attila, koreográfus, írásban válaszolt. 2) A Miskolci Balett 12 táncművészt foglalkoztat (6 lány és 6 fiú), mindegyikük hivatásos. Catherine Moore, Szűcs Boglárka, Medvecz Marcell Barnabás a MTF végzősei voltak, Tokai Rita, Mohai Cintia, Szeles Viktória, Kocsis Andrea, Szabó Levente a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola növendékei voltak, Lukács Ádám, Füzi Attila a miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola Tánctagozatán végeztek, Muresán Aurél a Liceul de Coreografie Kolozsvár, Dragos Dániel pedig a Budapest Kortárstánc Főiskola növendéke volt. Vezető: Kozma Attila, művészeti vezető. Az Együttes klasszikus és kortárs technikai elemeket vegyít a mozgásrendszerében, az előadásaink mozgásvilága is ezekre épül. 3) Repertoárunk: A nagy Gatsby, koreográfus: Kulcsár Noémi, díszlet-jelmez: Bozóki Mara, zeneszerző: Nagy Nándor, Fenevadak, táncdráma. Koreográfus: Kulcsár Noémi, díszlet-jelmez: Bozóki Mara, Don Quijote, koreográfus: Kozma Attila, díszlet-jelmez: Juhász Kati, zeneszerző: Sosztakovics, bemutató: 2016. február Hova lett Hófehér? táncszínházi beavató előadás gyerekeknek a Hófehérke alapján, koreográfus: Füzi Attila Diótörő, koreográfus: Kozma Attila, zeneszerző: Csajkovszkij - bemutató: 2015. december 10. Férfiak, Nők, Fellini, koreográfus: Kozma Attila, díszlet-jelmez: Zeke Edit, zeneszerző: Giovanni Sollima /kortárs olasz zeneszerző/.

129 A Miskolci Balett az évek folyamán igyekezett kortárs hazai és külföldi zeneszerzőkkel együtt dolgozni. (Yerma : Vajda János, Médea: Melis László, Páros/Páratlan: Márkos Albert)

4) Szerintem mindenképp van hagyománya. A kortárs táncművészet hazai úttörői Györgyfalvay Katalintól kezdve - nagyrészt a néptánc világából érkeztek. Ez tette izgalmassá a kezdeti éveket. Külföldi kritikusok ezt izgalmas kezdeményezésnek látták anno, ami sajnos nem fejlődött egyedi magyar stílussá tovább.

Felismerhető, sajátos stílusa mindenképp kell, hogy legyen egy együttesnek. A Miskolci Balett minden évben igyekszik egy szociografikus, a társadalmi problémákat boncolgató, a környezetében - a város, ahol működik - élő emberekre figyelve, azok gondjaira reflektálni (pl. Forint című darabunk). Nekem az egész "munkásságom" erre épült: Fekete Zaj - roma kérdés, Bála Gála - rendszerváltás, Márió és a varázsló - a hatalomról, stb. A Miskolci Balett fontosnak tartja, már csak helyzetéből kifolyólag is (a miskolci színház népszínház, ezzel jár a vegyes repertoár, nagy közönségréteg kiszolgálásának igénye), hogy történetmesélő, dramatikus előadások legyenek főleg a repertoáron. Sikeresen próbálkozunk színészekkel is együtt dolgozni (pl. Fenevadak). 5) Meglátásom szerint ma a magyar táncművészet kicsit nyugalomban van. Próbál a felszínen maradni. A jövője? Mindenképp korszerű előadások létrehozása, és az egyéni stílusok erősítése. Az egyediség a legfontosabb. 6, A Miskolci Balett viszonylag nehéz helyzetben van. Folyamatosan szemben találom magam a rossz beidegződésekkel és pejoratív sallangokkal a műfaj iránt. Az, hogy „balett” együttes lettünk – a korábbi tánctagozatból - bizonyos szempontból nehezíti az elfogadottságunkat. Ez nem feltétlenül baj. Szeretjük a kihívásokat, és azok az emberek, akik eljönnek az előadásainkra, más felfogással távoznak. Szépen gyarapodik a táborunk. Gyermekekkel foglalkozunk beavató előadásokkal, középiskolásokat keresünk meg, és igyekszünk a közönség által ismert témákat, címeket (A nagy Gatsby, Rómeó és Júlia) feldolgozni. Ugyanakkor a "vájt fülű", intellektuálisan igényesebb nézők kiszolgálását is nagyon fontosnak tartjuk. (Férfiak, Nők, Fellini) A kapcsolatunk minden tekintetben szorosa többi művészeti ággal. Színházban működünk, különböző alkotók vesznek körül, rendezők, színészek, dramaturgok, díszlet-jelmeztervezők, zenészek. Az Együttesnek van saját dramaturgja Cseh Dávid személyében, de Hársing Hilda is dolgozott már velünk. A Fenevadak előadásunk erre a legjobb példa. A történet Miskolcon játszódik napjainkba. Egy egyetemista fiú és a szellemileg visszamard húga története. Hogy talál munkát, hogy találja a helyét a mai társadalomban. Az előadás érdekessége, hogy nemcsak táncosok, de a színház színművészei is aktívan részt vesznek benne. Zeneileg a mai elektronikus zenére épül és erősen használjuk a vizualitást is. 7, A felsoroltak közül mindegyik kérdés fontos! A menedzselés egyelőre az én dolgon, pedig nem tanult szakmám. Az előadásainkkal igyekszünk elsősorban a helyi és a hazai közönség érdeklődésébe kerülni, eddig jó kritikákat kaptunk és ez nagyon fontos számunkra. A műfaj 130 népszerűsítéséről már írtam, ez elengedhetetlen, mert nem maradunk talpon másként egy olyan több szempontból is hátrányos helyzetű megyében, mint Borsod. A hazai képzést én alapvetően jónak találom, tehetséges növendékek végeznek évről évre. A tanárok helyzete már egy jóval kényesebb kérdés.

11. GGTánc Eger 1. Hol léteznek hivatásos magyar táncegyüttesek, ezen együttesek alakulása, története, múltja, jelene. Magyarországon számtalan együttes létezik, jómagam az általam vezetett együttesről, a GG Tánc Egerről tudok hiteles, archiválható és számon kérhető adatokkal szolgálni. Az előadó művészeti törvény által kreált lehetőségek alapján, több helyen létrehoztak tánctagozatot, pl. Egerben 2009 márciusától. Én az együttest 2011. aug. 1-től vezetem, azóta alapvetően minimálisan egy nagyszínpadi és egy stúdiószínházi (kifejezetten) táncbemutatóval rendelkezünk. Ez a számadat a kötelező, évadonként változhat pozitív irányban. Az önálló tánc alkotások lehetőségeinek hatására, a színház motivált táncművészekkel rendelkezik, ezáltal mind a színház, mind a közönség gazdagodik.(Tehát ezen színházak zenés, illetve prózai előadásaikat nem egy összeverbuvált táncosokból álló kompániával oldják meg, hanem saját szakmájukban professzionális, akár egyéni arculatuk kialakításában is előremutató lépéseket folytató, gazdag műhelymunkával rendelkező, jól koordinálható, egységgé fejlődő csapatok hozzák létre.) 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes. Ezen táncosoknak milyen a képzettsége. Kik a vezetők, milyen a társulat, együttes szerkezete, összetétele stb. Együttesünk összetétele a következő: 8, többségében Magyar Táncművészeti Főiskolát végzett táncművész 1 asszisztens, művészeti titkár,1 tagozatvezető.

Topolánszky Tamás, koreográfus, GG Tánc Eger, (2015. november 9.) TT: A balett szó ugye, tudjuk, hogy nálunk a klasszikus balettel azonosítandó. Ez nem mindenütt így van a világban. A balett, az tánc, olasz, vagy franciában, ballet contemporain, nem feltétlenül klasszikus balettet jelent a balett. Nálunk az elnevezés GG Tánc Eger. KÁ: Ez az egri társulat aránylag fiatal. TT: Igen, 2009 márciusától indult el. 2011-ben vettem át a vezetését. 8 táncművész van, egy asszisztens, egy művészeti titkár és jómagam. Mi a Színházon belül működünk, kiemelt státuszban tudunk pályázni, mert a Színház kiemelt. Alapvetően ez a dolog jól működik, annyiban, hogy a tánc számára az, hogy kiszolgálod a Színházat, az mindig kompromisszumokkal jár. Minden évben egy nagyszínpadi bemutató a mienk, és egy stúdió. 131 Ez a minimum, ez idáig csak több volt. Ez mindig megvan, illetve az megbeszélés kérdése, hogy minimálisan meg van határozva, hogy két zenés vagy prózai darabban veszünk részt. Ez is mindig több. Azért is több, mert ezzel tudom motiválni az embereket. Nagyon komoly előadásszámot generáltam itt. Amikor átvettük, ebben a színházban 180 körüli előadásszám volt vagy annyi sem, a tavaly 364.

KÁ: Hogy bírják a táncosok? TT: Nagyon nehéz. A tavaly 150 előadást csináltak, ebből 80 saját produkció. KÁ: Ha több előadást vállaltok, akkor több a honorárium? TT: Igen, így van, ezért gerjesztettem ezt a megoldást. Ez volt az egyetlen módszer, tudod, a mai közalkalmazotti törvény, ahol tudtam egy picit javadalmazni normálisabban, de ez sem normális, alatta van. KÁ: Milyen végzettséggel rendelkeznek a táncosok? TT: Nagy részben, 80 százalékban Táncművészeti Főiskola, van például egy egri lányom, aki később kezdett el táncolni, az első komolyabb szerződése nálam volt, de a tehetség nem feltétlenül főiskolához van kötve. Illetve van egy még egy pécsi fiú. KÁ: Mi tekinthető magyar hagyománynak a hivatásos táncművészetben? Ha balett vagy kortárs táncra gondolunk, mitől sajátosan magyar ez a táncművészet? TT: Nálam ez speciális, mert néptánc bázissal is érkeznek sokan hozzám, Meg-megjelenik a dolog, nem állandó, hiszen nem néptánc együttest szeretnék csinálni természetesen, nem is a kortárs néptáncban szeretnék jeleskedni, de van egy ilyen kincs a kezünkben, azt nem engedi el az ember. Ostobaság lenne nem használni, és mellette kortárs technikákban próbálok fejlődni. Amit én látok, és amit én soha nem tartottam követendőnek, Magyarországon nagyon sok helyen próbálkoznak tánctagozatként, nem akarok minősíteni senkit, bocsánat, ilyen lekopott 5 – 6 éves nyugat európai trendeket követni. Nincs értelme. Saját magunkét kell megtalálni. Ez rögös út. Mindenkinek a saját stílusát föl kell építeni, és nekünk van egy olyan közép európai kincsünk, és közép európai nyelvünk, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, és Románia is akár, ha csak a színház kultúránkat vesszük, amiben színházilag mi egyébként le vagyunk maradva. Összességében van egy olyan kultúrkör, ami érti azt, amiről mi beszélünk. Nagyon sokat turnéztam még a Szegedi Kortárs Balettel, körbejártam Európát. És ugyanazokkal a darabokkal érzékelhető volt, hogy hol milyen reakció van, hol milyen a közönség, mire nyitottabb, mire kevésbé. Ez szinte borítékolható volt, akár egy országon belül, például Németországban, azon belül, hogy melyik tartományba megyünk, milyen reakciók lesznek. KÁ: Ha már előhoztad a színházművészetet, hiszen társművészet, – TT: hatással vannak egymásra. KÁ: akkor hogy látod, a magyar táncművészet a környező országokhoz képest hol tart, milyen rangja van, milyen szinten van? TT: Nagyon nehéz ezt mérni. Eleve a financiális dolgok megváltoztak, másképp utazhat ma egy társulat. Ha visszamegyek oda, hogy az Állami Népi Együttes hogy utazott, vagy az Operaház valaha, azt ma nem lehet összehasonlítani, államilag dotált dolog volt sokkal 132 jobban, ez a két hely még ma is azért hála Istennek, de legyen is. Nagyon más volt, nem is tudják felfogni, hogy ma mit kell megteremteni, hogy akár Budapestig eljusson az ember. Nem akarok sírni, de a közalkalmazotti törvények olyat tesznek lehetővé, hogy 2300 Forintból 1000 Forint napidíjat tudok odajuttatni a táncosnak. És ez csak egy pici példa, ez a legkevesebb része egy ilyen utazásnak, és akkor még külföldről nem beszélek, hogy egy napidíj, annak az adó vonzatai, ezek lehetetlenné teszik szinte a működést. Nagyon ügyesen kell kitalálni, mire

szerződik az ember, honnan kap támogatást, mit ad a másik, a nagy terheket ne itthon kelljen vállalni, lehet, van rá példa, nagyon nehéz. Kevésbé lehet ma megmozdulni, mint régebben. KÁ: Az előbb, amit említettél, az tény és való: általában véve a magyar színházi kultúrához képest a román színházi kultúra magasabb szinten van. Viszont a táncművészetünk szerintem jobb helyzetben van. TT: Igen. Valóban, ha Erdélyt nézem, összességében felsőoktatási képzésünk van. Kint sokkal nehezebb ezeket megteremteni, és minden támogatást megpróbálunk megadni. Például most voltunk Ukrajnában. Nagyon érdekes volt, mi elmentünk és adtunk egy anyagot Magyarországról, mindenkit megpróbáltunk bemutatni, Főiskola, Állami Népi Együttes, Nemzeti Táncszínház, én a színházi tánctagozatokat képviseltem és a kortárs táncéletet. Ott így álltak, Jézusom, ennyi játszóhely, ilyen főiskola 12 balett teremmel, kampusz, le voltak hasalva a dologtól. Egyébként hozzá kell tennem, ezekkel a kondíciókkal, ezeket megmutatva Nyugat Európában több helyen ugyanilyen döbbenettel állnának, és irigykednének ránk. Ami fantasztikus dolog, ezzel együtt ilyen jó helyzetben nem vagyunk. KÁ: A kortárs táncművészet, a balett és a többi ága, Nyugat Európában, Hollandiában, Franciaországban, Angliában sokkal magasabb szintű, mint nálunk. TT: Ez a három. Továbbmegyek, Spanyolországban vagy Olaszországba van kortárs együttes? Vagy akár klasszikus, lassan azokat is bezárták. Én nem a negatív példákat akarom hangsúlyozni. KÁ: A térségre gondolok. Kelet Európában mi, szokták mondani, Magyarország zenei nagyhatalom, ha végig sorolom hány nagynevű zeneművészünk van. Hogy áll a tánc? TT: A zeneművészet úgy is van dotálva. A tánc? Nehéz, mert tudok pozitív dolgokat. Amit te is említettél, Hollandia, Franciaország, de idevehetnénk Belgiumot, vagy akár a Skandináv államokat. Anglia azért már nem egyértelműen csili-vili, nagyon vigyázzunk vele. Mert ugyanúgy szenvednek emberek, ugyanúgy pincérek, föl sem tudjuk fogni azt a szisztémát, amiben ők vannak. Igen, valóban Nyugaton olyan szociális juttatások vannak, ha valaki egyszer olyan szintre jutott, hogy egy komoly együttesnél van, hogy utána kihúzzon egy évet, szerződés nélkül is kihúzzon egy évet, nem fog éhen halni. Magyarországon éhen hal. Ez nem kérdés, ha nincs folyamatosan munkája és nincs folyamatosan tréningben. De ez az országok függvénye, és nemcsak a táncművészetre jellemző. Ugyanez történik, ha az ember pék Magyarországon vagy pék Hollandiában. Ezekben az országokban a kortárs művészeteteknek sokkal, de sokkal nagyobb a nézettsége, értettsége, befogadása, mint Magyarországon. 133 KÁ: Azonkívül, hogy különböző színházi előadásokban részt vesztek, mivel tudnád jellemezni ezt a tagozatot? Nem balett, hanem? TT: Pont ezért van a nevében is a tánc. Alapvetően a néptánc bázis ott van, ez tagadhatatlan, bár nem ebben tevékenykedtem, néptáncművészként végeztem jómagam is, a kortárs és a klasszikus életben is megmutatkoztam. Amit mi csinálunk, az egy építkezési folyamat. Most már vállalható és látható dolgok vannak, hogy milyen vonalakat képviselünk, akár technikailag,

financiálisan, létszámban, az is meghatározza, hogy mekkorák vagyunk. Folyamatosan játszunk a MÜPÁban, folyamatosan játszunk Budapesten, járjuk az országot. És nagyon-nagyon sok előadást kell teljesítenünk Egerben, ezért ezeket a dolgokat nem is annyira tudom mozgatni. A kérdésedre a válasz az, hogy ez egy öt éves építkezés, most valahol tartunk. Eddig dinamikusan fejlődtünk. A műveket meg kell nézni, Bartókkal kezdtünk, Liszttel nagyképűek voltunk, úgy gondolom. ezzel együtt sikerült, és nagy sikerre vittük. KÁ: Liszt melyik zeneművét? TT: Liszt Les Préludes volt, előjátékként kezeltem a Fából faragott királyfihoz, össze volt kötve egy picit a két dolog. KÁ: Mondod, hogy a néptánc alap ott van, de a kortárs technikákat használjátok. TT: Természetesen, kortárs technikákat. Mi kevésbé megyünk bele abba a vonalba, amit rásulykoltak a vidéki színházakra, hogy az népszínházasdi legyen. A népszínháztól nem kell félni, az egy nagyon színes dolog. A népszínházba sok minden belefér, és a vidéki színházak dolga, hogy sok mindent nyújtson, mert ott helyben olyan bérletesek vannak, akiket ki kell szolgálni. Ez a táncra is vonatkozik, a nagyszínpadon másféle bemutató van, mint a stúdióban. Ott több a kísérletezési lehetőség, a nagyszínpadon, ha csúnyán fogalmazok, tuttira kell menni. KÁ: Most arra utalsz, hogy a populárist is össze akarjátok egyeztetni. TT: Én hiszek benne, hogy érthető a tánc, és a kortárs tánc is érthető. Magyarországon pont azért mert kevésbé hajlamosak a befogadásra, mikor meghallják, hogy kortárs tánc, hogy az lila köd, és mindenki menekülőre veszi a figurát. Nekem az a célom, hogy Gizi néni is elsírja magát, és megértse, amit csinálok. KÁ: Mennyire vagytok jelen a régióban, egy olyan régióban, ahol nincs akkora hagyománya a kortárs táncnak, mint például Pécsen vagy Győrben? TT. Nagyon fontosnak tartom a régiót, nagyon fontosnak tartok bizonyos megjelenéseket, azért vannak beavató programjaink is, ahol konkrétan a táncot ismertetjük meg, néptánc, klasszikus balett, kortárs tánc, mindenből adunk egy kis ízelítőt. Ez hullámokban van. Van, amikor intenzívebben csináljuk ezt a dolgot, van, amikor kevésbé, ez támogatásoktól is függ, meg pályázatoktól. Így a régióban zsákfaluba is eljutottunk és csillogó szemekkel néztek a gyermekek. És mikor visszajöttem, néha úgy éreztem, hogy ennek talán több értelme lenne, mint amit csinálunk naponta. KÁ: Ilyen rövid idő alatt a régióban ismertek lettetek? 134 TT: Tavaly már Prima díjra voltunk jelölve Egerben. Úgy gondolom, már a jelölés is nagydolog ennyi éves működés után. 20-30 éves múlttal jelölnek akár a kultúrában, akár más területen. Ez helyi Prima díj, nem az országos. KÁ: Milyen más természetű problémák, gondok vannak, amik ha tőled függne, a közeljövőben megoldanál?

TT: Amin nagyon sokat dolgozom, és minden erőmmel azon leszek továbbra is, a táncművészeknek ezt az anomáliáját, ezt az igazságtalan helyzetet, ami a nyugdíjjal kapcsolatban kialakult, ezt meg kell változtatni. Most indul egy munkacsoport erre a dologra, újabb törvénytervezeteket is láttam, nagyon puhán van megfogalmazva, ez egy óriási szégyen, gratulálok és örülök, hogy megmaradt bizonyos helyeken. De teljes igazságtalanság a néptáncművészekkel, teljes igazságtalanság a színházi tagozatokkal illetve a független táncművészekkel. Ez ellen küzdeni kell, ha ez nem lesz megváltoztatva, akkor kilépek az egész történetből. Csak hogy példát mondjak erre a dologra, nálam a 8 emberből 6-7-nek főiskolai végzettsége van. Ugyanezt lebontom Pécsre, Állami Népi Együttesre, a Duna Művészegyüttesre, vagy a Szegedi Kortár Balettre, nézzük meg a százalékos arányt, a kiemelt kategóriába alig tudnak beleférni, nemhogy a nemzetibe. Hoztak egy ilyen törvényt, nem vagyok benne biztos, hogy jó ez a törvény, mi ennek meg tudunk felelni. De olyan együttesek, akiknek nincsenek ilyen végzettségű emberei, azoknak jár a nyugdíj. Nálunk, a főiskoláról kerülnek, ugyanúgy dolgoznak, még többet, mint néhány helyen, és nem jár. Törvénymódosítás kellene, elindult, láttam, vannak benne pozitív dolgok is, de szerintem puha. Ugyanez vonatkozik az életpálya modellre is, ki kell találni, hogy Magyarországon legyen egyfajta átképzés, a közalkalmazotti bértáblát alapvetően rendszabályozni kell, ez így nem mehet tovább. A kormány ezt tudja, csak egyszerűen olyan összeg, hogy nem tudnak vele mit kezdeni, nagyon sok pénz. KÁ: Én zenészként is, mondtam egy ilyen mondatot valamelyik koreográfusnak, hogy Magyarországon a táncművészet a zeneművészet mostoha kisöccse. Egyetértesz vele? TT: Mindig így volt, nem tudom mikor fog ez megváltozni. Az összes művészeti ág közül mi vagyunk a legmostohábbak. És ezen belül lehet végigmenni, klasszikus balett, néptánc, kortárs és független szféra. Abszolút egyetértek. És nem tudom mikor fog ez megváltozni. Talán ha olyan tudományossá tudnánk varázsolni, de ez nagyon nehéz, táncjelírás születhet, most már a mai rögzítési technikákkal, sokkal nagyobb archívumot lehet létrehozni, ami fantasztikus. A tánc a pillanat élőművészete, állandóan alakuló, nagyon nehéz keretek közé szorítani, de soha nem lesz az, amivel versenyezni tudnánk a zeneművészettel. De ettől még dolgozni fogunk. Én optimista vagyok, minket nagyon megbecsülnek a színházon belül, és teljesen megváltozott a tánchoz való hozzáállása nagyon sok prózai színésznek és színház vezetőnek is. Elkezdtünk dolgozni, ha csinálja az ember rendesen, én a munkában hiszek, működik.

135 GG TÁNC EGER- REPERTOÁR LES PRELUDES Koreográfus:

MÉSZÁROS MÁTÉ

Díszlettervező: MAJOROS GYULA Jelmeztervező: PILINYI MÁRTA Zenei konzultáns:

ALDOBOLYI NAGY GYÖRGY

Asszisztens:

PINTÉR ÁGOTA LOTTI

A FÁBÓL FARAGOTT KIRÁLYFI Koreográfus:

TOPOLÁNSZKY TAMÁS

Díszlettervező: MIRA JÁNOS Jelmeztervező: PILINYI MÁRTA Dramaturg:

PINCZÉS ISTVÁN

Zenei konzultáns:

ALDOBOLYI NAGY GYÖRGY

Animáció:

SÁTORI LÁSZLÓ

Asszisztens:

PINTÉR ÁGOTA LOTTI

TÁNCFANTÁZIÁK Koreográfusok: PINTÉR LOTTI STREICHER PÉTER GRECSÓ ZOLTÁN SALIK ZOLTÁN HAMUPIPŐKE Koreográfus:

JENNA JALONEN

Szcenikus:

ENGLER IMRE

Ruha: SZANISZLÓ TAMÁSNÉ Asszisztens:

PINTÉR ÁGOTA LOTTI

MOULIN ROUGE, HENRI DE TOULOUSE- LAUTREC ÉLETE NYOMÁN Rendező:

TOPOLÁNSZKY TAMÁS

Koreográfus:

TOPOLÁNSZKY TAMÁS

Díszlettervező: MIRA JÁNOS Jelmeztervező: PILINYI MÁRTA Dramaturg:

PINCZÉS ISTVÁN

Zenei konzultáns:

GULYÁS LEVENTE

Számítógépes installáció:

SÁTORI LÁSZLÓ

Koreográfus asszisztens:

PINTÉR LOTTI

Asszisztens:

NÁNÁSI ÁGNES

136 KÉPZELT BETEG Rendező: Koreográfus: Szcenikus:

GRECSÓ ZOLTÁN GRECSÓ ZOLTÁN ENGLER IMRE

Jelmez: SZANISZLÓ TAMÁSNÉ Dramaturg:

TÓTH RÉKA ÁGNES

CSONGOR ÉS TÜNDE Rendező:

BEKE SÁNDOR

Koreográfia: TOPOLÁNSZKY TAMÁS Díszlettervező: MIRA JÁNOS Jelmeztervező: RÁTKAI ERZSÉBET Szcenikus: Zeneszerző:

BÉNYEI MIKLÓS BONYÁR JUDITHŰVÖSVÖLGYI PÉTER

Koreográfus asszisztens: PINTÉR LOTTI Zenész: BONYÁR JUDITHŰVÖSVÖLGYI PÉTEREGERVÁRI MÁTYÁS Rendezőasszisztens:

LÁZÁR RITA

NÉGY NAPLÓ, EGY VERS Koreográfus: JENNA JALONEN Jelmez: SZANISZLÓ TAMÁSNÉ Zene: ARIAN NEWGENT Közreműködő: SZŐKE ANDREA Asszisztens:

PINTÉR LOTTI

Szcenikus:

ENGLER IMRE

SZAFFI Koreográfus: TOPOLÁNSZKY TAMÁS Társkoreográfus: VÁRI BERTALAN Díszlettervező: MIRA JÁNOS Dramaturg: BAL JÓZSEF Szövegíró: Zeneszerző:

SZŐKE ANDREA ÁGOSTON BÉLA

Asszisztens:

PINTÉR LOTTI

A CIGÁNYBÁRÓ Koreográfus: TOPOLÁNSZKY TAMÁS Társkoreográfus:

VÁRI BERTALAN

Díszlettervező: MIRA JÁNOS Dramaturg: BAL JÓZSEF Szövegíró: SZŐKE ANDREA

137 Zeneszerző:

ÁGOSTON BÉLA

Asszisztens:

PINTÉR LOTTI

UTOLSÓK Koreográfus:

GERGELY ATTILA

Jelmez: SZANISZLÓ TAMÁSNÉ Asszisztens:

PINTÉR LOTTI

Szcenikus:

ENGLER IMRE

12. Soproni Petőfi Színház tánctagozata A tánctagozat megalakulástól a Sopron Balettig Pataki Andrást 2012 májusában nevezték ki a soproni Petőfi Színház igazgatójának. A direktor ekkor úgy fogalmazott: két évet kérnek ahhoz, hogy lássak, képesek-e a táncművészetet legmagasabb művészi szinten beemelni és beépíteni a teátrum munkájába. A tánctagozat létrehozásával Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművészt, koreográfust, a Győri Balett örökös tagját bízták meg. Első lépésben nyolc táncossal - négy fiúval és ugyanannyi lánnyal - kezdte meg a munkát a soproni táncműhely. A klasszikus és a modern táncstílusban egyaránt képzett táncosok a zenés darabokban már a következő évadban megmutathatják tehetségüket, egy év múlva pedig önálló táncprodukcióval léphetnek a közönség elé - mondta ekkor Demcsák Ottó a tánctagozat vezetője. A nemzetközi hírű szakember munkájának köszönhetően a tánctagozat tagjait hamar megszerette a közönség. A 2012/2013-as évadban a színház zenés sikerelőadásai (Kabaré, SingSingSing musical show,) mellett a prózai produkciókban (Tigris és Hiéna, Csíksomlyói magyar passió) is szerepeltek a táncosok, akik többször kaptak alkalmat arra is, hogy a városi kulturális eseményeken felléphessenek. A nézők szimpátiáját elnyerve a tánctagozat szisztematikusan, lépésről-lépésre építkezve folytatta tovább a munkáját. Demcsák Ottó folyamatosan formálta, alakította az együttest, próbatáncok meghirdetése után igyekezett megtalálni azt az ütőképes képzett táncosokból álló csapatot, amely képes arra, hogy önálló produkcióval is a publikum elé léphessen. Ez a pillanat a 2013/2014-es évadban a Csillagok szárnyán című táncfantázia színpadra állításával érkezett el a csapat számára. Demcsák Ottó táncfantáziáját a Bruschino úr című vígoperával egy estén mutatták be a Veszprémi Petőfi Színházban, majd a soproniban. 1.Az együttes rövid története (megalakulása, története, múltja, jelene) Az együttes 2014. augusztus 19-én alakult a Soproni Petőfi Színház tánctagozatából, melynek művészeti vezetése 2012 augusztusától kapta megbízását. Két tagozatból áll a Petőfi Színház művészeti állománya, akik már életvitel szerűen élnek és alkotnak Sopronban. Tánctagozatként működve is már önálló produkciókkal jelentkezett a Sopron Balett A szép 138 Cerceruska, Csillagok szárnyán és a Végtelen Európa táncművek jelentig jelenleg a repertoárját. Következő bemutatónk 2016. április 16-án az Álmos legendája címmel a magyar őstörténet ködbe vesző múltját dolgozza föl a Ghymes együttes (Szarka Gyula) világzenei stílusú zeneművével. A Sopron Balettet 2015 májusában vette tagjai sorába a Magyar Táncművészek Szövetsége. 2. Hány hivatásos táncművészt foglalkoztat az együttes? 9 fő

3. A státuszban foglalkoztatott táncművészeknek milyen a képzettsége? (fő/szakirányú főiskola, fő/ táncművészeti szakközépiskola, egyéb) 2 fő főiskolai diplomával rendelkező, 3 fő jelenleg végzi a Magyar Táncművészeti Főiskolát, 4 fő szakközépiskolai diplomája van 4. A táncművészek mellett, mennyi a vezetők száma és hány fő, ha van: menedzsment, technikai személyzet, stb. Nincs állandó, önálló technikai személyzetünk. Vezetők száma 1 fő. 5. Az együttes repertoárjának felsorolása: A szép Cerceruska (koreográfus: Demcsák Ottó, zene: Hűvösvölgyi Péter és Bonyár Judit, díszletjelmez: Torbán Eszter) Csillagok szárnyán (koreográfus: Demcsák Ottó, zenei montázs, látványterv: Demcsák Ottó, jelmez: Torbán Eszter) Végtelen Európa (koreográfus: Demcsák Ottó, zenei montázs, díszlet: Mikó F. László, jelmez: Torbán Eszter)

További kérdések, témák, amelyekről várja az együttesek véleményét: 1. Mi a magyar hagyomány a táncművészetben, van-e magyar színpadi táncművészeti hagyomány? A magyar néptánc évszázadok óta világít rá a magyar néplélek sokszínűségére forma és tartalmi értékeire. Az úgynevezett magyar színpadi tánc a két világháború között már az európai és világ trendek követve nagyon sok alkotó és táncművésznek adott lehetőséget arra, hogy a társművészetekkel karöltve a színházba járó közönségnek élményt adjon. Mindenképpen beszélhetünk hagyományról és hagyományőrzésről, melyben minden táncstílusban kiváló együttesek és alkotók dolgoznak hazánkban. 2.

Milyen karakterisztikája, egyedi stílusa van/lehet egy táncegyüttesnek?

Értelemszerűen a koreográfusnak és a vele együtt alkotó táncosoknak egymásra való hatása van, ez az együttgondolkodás és alkotás adhatja meg az adott együttesnek stílusát. 3. Merre tart a magyar táncművészet? Mit gondolnak az alkotók, a koreográfusok és a táncművészek a táncművészet jelenéről és jövőjéről? 139 A magyar táncművészet színes palettáján a néptánctól kezdve a klasszikus baletten át a kortárs stílusokig minden együttes igényes és figyelemfelkeltő produkciókra törekszik. Mint minden művészeti ágban a művészek technikai és mesterségbeli tudása alapja annak, hogy az alkotások mennyire tudnak hatni a nézőkre. (Vége annak az időnek, amikor „blöffművészek” minden technikai tudás nélkül hatalmas egóval vezethették félre a nagyérdeműt.) A táncművészetben nagyon markánsan jelentkezik az az igény, hogy társművészeteket bevonva új kifejezési formákat, új hatásmechanizmusokat és esztétikai irányokat integráljon.

4. Milyen művészeti problémák vannak? Milyen mértékben van jelen a táncművészet az adott régióban? A táncművészetnek milyenek a kapcsolatai a többi művészeti ággal, elsősorban a színházzal és a zeneművészettel? A művészet mindig problémakeresés is, melyben lehet, hogy nem jutunk el a kérdés felvetésén túl a probléma megoldásáig. A társadalmon belül tágabban a világban is mindig tapasztalható világnézeti különbözőség, de a művészetnek egyik fő feladata, hogy érzelmi és értelmi ráhatásával ezeket a feszültségeket feloldja. A fentiekben utaltam rá, hogy nagyon fontosnak tartom a táncművészet és a társművészetek inspiratív kapcsolatát. 5. Más fontos művészeti kérdés, ami befolyásolhatja az adott társulat működését. Pl. a menedzselés hiánya, az előadások, a táncművek népszerűsítésére nincs megfelelő költségvetés, a képzés hiánya az adott területen, nincs utánpótlás, stb. A Sopron balettnek legnagyobb problémája a szűk költségvetés, melynek hiányában nem tudok vendégművészeket, koreográfusokat és balettmestereket meghívni. Ezért mindent „házon belül” kell megoldanunk, ami ugyan kényszerítő erő, de sokszor ez ad olyan erőt és inspirációt olyan művek létrehozására melyek őszintén és természetesen szólnak az emberhez. Sok társulatban tapasztalható, hogy a táncosok és alkotók mesterségbeli tudása nem áll arányban a bérezésükkel, de azt hiszem, hogy ez már hazánkban természetes a kultúrában tevékenykedő közösségekben.

13. Varidance és a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház Vári Bertalan, táncművész, koreográfus, (2015. november 18.) KÁ: A pályádat a Honvédban kezdted, ott voltál elég sok ideig a Román Sanyi Experidanceében, majd önálló útra tértél, és jelenleg két társulatban dolgozol. A táncművészetben mit nevezhetünk magyar hagyománynak? VB: Nem tudom, ez nem egyszerű. Nemcsak a néptáncban lehet magyar hagyomány, akár a Seregi balettek vagy a Harangozó, az is magyar hagyomány, még ha klasszikus balett is, azért mondtam, nem ilyen egyszerű. Ha valaki más anyagokkal dolgozik, és kialakít valamiféle stílust, csak magyarok vagyunk, csak magyar fejjel, magyar érzelemmel, lelkülettel 140 gondolkodunk. Tehát nemcsak a néptáncot gondolom én, hogy magyar hagyomány, hanem pontosan ezeket a Seregi baletteket, biztos van rengeteg ilyen. Például amit Juronics csinál, amit ugyan rengetegen csinálnak külföldön, azt a fajta stílust, én mégis magyarnak érzem. KÁ: Idesorolhatjuk a Horváth Csabáét is. VB: Így van, pontosan. A néptánc nagyon fontos dolog, és egyértelmű, de ennél komplexebb a dolog. KÁ: Először beszéljünk a Varidance-ról. Mivel jellemeznéd a társulatodat, mi keveredik benne?

VB: A magyar néptánc egy fontos alap, szeretem használni. Magyar néptánc, sztepp, hip-hop, kortárs, mag a saját magad kreálmányai, agyszüleményei. Próbáltam én is megfogalmazni, hogy mi ez, azt mondom, ha van világzene, akkor ez világtánc. Mert annyi féle stílus keveredik össze, hogy így pozicionálom. KÁ: Mennyire vagytok jelen a magyar kulturális életben? VB: A Varidance nincs annyira jelen, mint más együttesek. KÁ: Mi ennek az oka? VB: Ha azt értjük, hogy ki mennyit lép fel budapesti és vidéki játszóhelyeken, akkor nem vagyunk benne az első sokban, lehet, hogy azért van így, mert így kell lennie. A visszajelzések alapján sokkal többet felléphetnénk, például a Nemzeti Táncszínházban is. Nekem nincs menedzserem, nincs egy olyan háttér logisztikám, mint a nagyobb együtteseknek, nem szoktam pályázni, engem ez nem érdekel. KÁ: De ha nem pályázol, honnan van támogatás? Állami támogatást kaptok? VB: Ez egy magán együttes. Mi rengeteg céges fellépésre megyünk, amik zártkörűek. A színház azért más, mint ha bemész egy vendéglátó térbe, le van téve egy tízszer tízes színpad, közben kajálnak az emberek, más a feelingje. KÁ: A társulatod fő profilja a populáris szórakoztatás? VB: De a színházon belül is az. Egy szót azért hozzá tennék, ezt lehet szarul is és jól is csinálni, de én igyekszem jól csinálni, hogy minőség legyen. KÁ: Honnan verbuválod a táncosaidat? VB: Táncművészeti Főiskoláról jöttek sokan, amatőrből, a KET-ből, de különböző helyekről. KÁ: Mekkora a társulat? VB: Öt pár. KÁ: Az Experidance-hez képest miben vagytok ti más? Sokáig vezető táncos voltál ott. VB: Ami fontosabb, hogy társkoreográfusa voltam a Sanyinak. Amiket láttok a darabokban, sokan nem tudják, hogy nem a Sanyi csinálta. Sokszor mondták, hogy ez hasonlít, ezeket én csináltam, vannak ilyen átfedések. Abban vagyunk mások, hogy azok a számok, amik a Varidance név alatt születtek, nem volt olyan fajta színházi story. Én nem a történetre koncentráltam, hanem inkább a táncra, az érzelmekre, még ha van is egy vékony szál, ami cselekményt visz. De például a Rómeó Juliában, ami lenn van Dunaújvárosban, egy teljes storyt mondok, de sem egy ti-ti-tá, sem egy csapás nincs benne, egy népi elem nincs benne. 141 Igyekszem mindig megújulni, a Sanyi az nagyon sok panelt használ, véleményem szerint. Ha felkérnek egy céges bulira és van rá egy hetem, akkor én sem tudok változtatni. nem foglalkozom vele. KÁ: A te esetedben nehéz szétválasztani a Varidance-t a Bartók Táncszínháztól. VB: Ugyanaz a tánckar. Amikor lehívtak engem Dunaújvárosba, mondtam OK lejövök, abban az esetben, ha idehozhatom az embereimet. KÁ: És akik ott voltak, azokkal mi lett? VB: Azokat elküldtük, Móré Csabáék voltak ott.

KÁ: Ha jól gondolom, a Bartók Táncszínházban másfajta kísérletezés van, inkább táncszínházi előadások vannak. Ugyanazt a stílust csinálod ott is? VB: Igen. Az volt a szerencsém, hogy ott van arra pénz, hogy darabot csináljak, és a táncosoknak van fizetése. Ami egyébként a Varidance-ban nem volt, azzal küszködtem kéthárom évet, majdnem bele is haltam. Pont jókor jött ez a lehetőség. KÁ: Akkor mitől más a Varidance, miért kell két név legyen? VB: Azért, mert egyrészt ott nem kapunk annyi pénzt, hogy ezeket elengedjem, másrészt Varidance-ként jobban ismernek minket itt Pesten, harmadrészt, amiket azelőtt csináltam, mint Varidance, azt én nem adom oda a Táncszínháznak. KÁ: Ezek szerint a Bartók Táncszínházban ugyanaz a tíz táncos van, te vagy a művészeti vezető, ott kapnak fizetést, van éves tervetek. Ez azt jelenti, hogy megpróbálhatsz merészebb elképzeléseket megvalósítani, olyan értelemben, hogy egy dolog, ha az üzleti világnak táncolsz, és más, ha a nagyközönségnek? VB: Ugyanaz, teljesen mindegy. KÁ: Ha már Magyarországon nem vagytok eléggé benne a kulturális életben, hogy van ez Európában? Jártok-e külföldre? VB: Járunk külföldre. Most, Kanadában, Torontóban voltunk három hetet, Törökországban három napot. Most hívtak vissza Kínába. Menedzser kell, Árpi, ha van egy menedzser, aki ráfekszik, akkor e tudja adni. KÁ: Ezek szerint Dunaújvárosban sincs menedzser. VB: Dunaújváros érdekes város, ugyanakkora, mint Eger. De míg Egerben a Színházban van 15-20 bérlet, Dunaújvárosban három darab bérlet van össze-vissza. Megcsinálsz egy előadást, csinálsz belőle nyolcat vagy tízet, aztán viszlát. Nincs igényük. Lélekszámban nem kicsi, mert ugyanakkora, mint Eger, kulturálisan kicsi. KÁ: Amikor ezt elvállaltad, nem éreztél valami művészi kihívást, hogy más területre is kalandozzál? Nem úgy gondoltam, hogy vissza a klasszikus néptánchoz, hanem hogy a kísérletezésidet is kiéld? 142 VB: Azok voltak. Csináltam egy Brahms Magyar táncokat, zenekarral, megvolt a lehetőség, hogy élő zenére dolgozzak, az InFusion trióval. Közben Pál István Szalonnáék játszottak fel nekem zenét, az lett a címe, hogy Magyar tánc, kicsit elborult. Olyas valamit akartam csinálni, mint a Magyar képek, humorosan megcsinálni, az elején egy fiú és egy lány összeszerelmesedik, a végén lagzi, de ezt idióta formában. Háromtagú zenekar játszik, elektromos hegedű, elektromos cselló, dob. Van benne legényes, de az átmegy hip-hopba, tele van ilyen jellegű megoldásokkal. A második rész pedig a Bolero. Volt egy Versláb, versekre készült produkció, József Attila meg Ady versekre, a Ferenczi Gyuriékkal. Most csináltam egy

teljesen más Romeo Júliát. Közben a táncosaimnak is adok lehetőséget, aki kedvet kap, stúdióban csinál darabot. KÁ: Mit érzel problémának, milyen problémákkal küldesz? Mit szeretnél megvalósítani a közeljövőben? VB: Öregszik a csapatom. KÁ: Mit jelent ez, hány évesek? VB: Harminc fölött már. Az alapemberek, akikkel régóta együtt vagyok, meg tudnak még csinálni dolgokat, de nem annyiszor. Legnagyobb gáz, az a fajta egzisztencia megteremtése, táncosoknak lehetetlen. Ha nem vagy az Operában, ha nem keresel havi 6 – kilót, száz, százhúszezer, albérletre nem elég. A nyugdíj meg semmi, a táncosoknak mondom, takarodj, ne csináld, mert f…ság. (Ingerült, de amúgy pesties, „fiatalos” beszéd stílus, az ember maga a stílus.) KÁ: Tudjuk, a táncművésznek rövid a karrierje. De akkor mi lesz? Foglalkoztat téged az utánpótláskérdés? VB: Nem. Foglalkoztat is meg nem is. Én sem tudom, mit csináljak, Dunaújvárosban keresek 90000 Forintot, és az albérletem meg 110000 Budapesten. A pénz, az sz.., hogy ez miért nincs kitalálva? A táncos sokkal birkább nép, mint a zenész.

Magyar Táncművészeti Főiskola, táncművészképzés Hortobágyi Gyöngyvér, Főiskolai Docens, Magyar Táncművészeti Főiskola, (2015. nov. 9.) KÁ: A hivatásos táncművészetben mi tekinthető magyar hagyománynak? Mi a sajátossága a magyar táncművészetnek? (Megjegyzés: kérdésemben táncművészet szerepel, nem a néptánc, de a válasz kizárólag a hivatásos színpadi néptáncművészetről szól.) HGy: Azt gondolom, most már három részre lehet osztani, mikor megalakultak a hivatásos együttesek az 50-es években, Rábai Mikós, Állami, Molnár István Budapest Táncegyüttes, az ő hitvallásuk szerint igyekeztek az eredeti néptáncot felhasználva tánckölteményeket készíteni. Sokszor ostorozták őket, hogy ez túlságosan stilizált néptánc, de hogyha utána olvasunk az ő munkásságuknak, akkor ugyanúgy megtalálható az eredeti néptáncok gyűjtése, keresése. Csak még nem voltak meg azok az eszközök, amiket Martin Györgyék 56 után módszeresen, didaktikusan lefektettek, hogy hogyan is kell feldolgozni a paraszti kultúrát. Azt 143 gondolom, ha megnézzük az Ecseri lakodalmast, a Derecskei verbunkot, abban ugyanúgy megtalálhatóak az autentikus motívumok, csak ők egy másik iskolán nőttek fel. Molnár István, mai szóval élve modern táncos volt, ő rácsodálkozott az autentikus néptáncra, amikor kint volt Lőrincrévén és Kalotaszegen, és a mozgás intuícióján keresztül fogalmazta meg vagy fogalmazta át ezeket az impressziókat az ő világába. Azt jobban mondhatjuk stilizáltnak, ott azért keresni kell az autentikus motívumokat, de Rábai munkásságában a mai tudásunkkal felfedezhetjük, hogyan is volt. Ő táncjátékokban gondolkodott főként, ezért 20 – 25 perces táncjátékokat alkotott, mint az Első szereleme, a Hegyközi lakodalmas, az ecseri blokk az

táncszvitekből állt és a vége volt az Ecseri lakodalmas, de az is egy dramaturgiai szálon futott végig. Utána jött a nagy váltás, Tinkáék munkájával, elkezdésével. Én azt gondolom, és ahogy belecsöppentem, hogy aki népszerűsítette ezt az egészet, az Tímár Sándor volt. Ők vállvetve dolgoztak együtt, együtt voltak táncosok Molnár István SZOT együttesében. És ahogy bekerült Tímár a Balett Intézetbe, Rábainak köszönhetően jött létre a hivatalos hivatásos utánpótlásképzés, azért alakult meg a néptánc tagozat. Tímár Sándor Tinkával nagyon szorosan alakították ki a tanmenetet, és kerültek be ebben a munkába Tímáron keresztül az első tagozatról Zsuráfszky, Végső Mikós, Batyu, (Farkas Zoltán), Puma (Fekete Antal). Ők Tímáron keresztül ismerték meg Tinkát, a táncházak, a Kassák klub, így alakult ki ez a vonal, amire azt mondjuk, hogy az autentikus vonal. Amikor Tímár 1981-ben megkapta az Állami Népi Együttest, forradalmat csinált tulajdonképpen: azt a bizonyos hármas egységet, én azt gondolom, hogy ez állami elvárás volt, mint a Mojszejev táncegyüttesnél, zenekar - tánckar – énekkar, de ez nem jelenti azt, véleményem szerint, hogy Rábai leutánozta volna Mojszejevet, csak egy elvárásnak felelt meg. KÁ: Bocsánat, hogy közbeszólok, miután a 80-as években kialakult az új Tímár féle szemlélet, nem tekinthető annak, hogy a régi szemlélet elavulttá vált? HGy: Lehet, hogy elavult, de nem szabad megtagadni, ha nincsen múltunk, nincs jelenünk. Sokáig azért párhuzamosan ment, Tímárban meg volt az a tisztelet Rábai iránt, hogy legalább egy tíz évig, amíg én ott voltam, ha ne is fele-fele arányban, de egyharmad kétharmad arányban működött, és utána jött az új szellem, amikor a cigányzenekart autentikus népzenét játszó kiszenekarra cserélte. Az énekkart egyre kevésbé használta. Mivel az Állami Együttes mindig a hármas egységéről volt híres, amikor az amerikai turnék voltak, akkor az új szellemet adaptálta erre a hármas egységre, és bevonta a cigányzenekart és az énekkart is az átalakuló, ő általa képviselt autentikus táncszvitekbe. Tímárra nem volt jellemző a táncjáték, táncszviteket csinált. Amit nagy érdemnek könyveltünk el, akkor alakult a Párhuzam csoport és egy idő után ki is váltak az Államiból, de ennek ellenére ő engedett minket dolgozni. Tímár 1981-ben került oda, és 1983-ban volt, amikor két csoportban dolgoztunk, mert 20 páros volt a tánckar, és engedte a fiatalokat dolgozni, aztán később ez megváltozott. KÁ: MI tekinthető harmadik periódusnak? HGy: Azt gondolom, ez azért egy szép hosszú időszak volt, és ennek a követői, például Zsuráfszkynál a Martin archívum ebből kerekedett ki. Novák is az ő táncszínházi profiljába 144 egyre inkább bevonta a fiatalokat, tulajdonképpen átvették a fiatalok mozgáskultúráját, így a Novák táncjátékai is egyre inkább az autentikus táncon alapultak és hitelesé váltak. Tímárból kinőtt a Zsuráfszky, Novákból kijött a Román Sanyi, és én ezt nevezem egy harmadik vonalnak. Ezt a show tánc szerűséget, a színházi elemekkel, mint a hang, fény, levetve az autentikus jelmezt, mai, huszonegyedik századi köntösbe próbálják átértelmezni. KÁ: Ha szerinted Román Sándor a harmadik vonal, akkor mi történt az Állami Népi Együttesben, a Duna Művészegyüttesben, mit folytatnak? Úgy látom, hogy ők is új utakat keresnek.

HGy: Új utakat, de azért mondtam ezt a Román Sanyit harmadiknak, mert ez merőben más. A Rábai után azért Tímár is merőben más volt. Közte van egy sáv, amit én annak mondok, és próbálkoznak, de a mai napig nem kiforrott, amikor a kortárstánc elemeket ötvözik a néptánccal. Az Állami Népi Együttesnek van egy ilyen vonala, akár a Pannon freskót nézed, akár a Labirintust, a Szarvasének már azért újra közeledik, és én ez nekem jobban tetszik, mint a Labirintus, a Szarvasénekkel jobban tudok azonosulni, ahol a tánc kerül előtérbe. És érdekes, ha megnézzük, majdnem visszamegyünk a Rábaihoz, mert ugyan kortárs elemekkel van megoldva, de ugyanúgy az énekkar, amit most a tánckar személyesít meg, és a népi zenekar is kiegészül a cigányzenészekkel és klasszikus zenészekkel, ugyanúgy hármas egységben gondolkodik, egy táncjátékban. De aktualizálja, modernizálja a mozgáskultúrát. És a Dunánál Juhász Zsolt is próbálkozik ötvözni a néptáncot a modern kortárs mozdulatokkal. KÁ: A hivatásos néptáncművészetben úgy érzem, hogy két irányzat működik ma, kerülném ezt hogy ellentétet, habár vannak bizonyos ellentétekre utaló jelek. Az egyik azt képviseli, hogy az autentikus néptáncból építkezve különböző tematikus előadások szülessenek, a másik, amit most mondtál, hogy a néptánc formanyelvét a kortárstánc formanyelvével ötvözni. Van, aki azt állítja, hogy fordítva működik, mert a magyar táncművészet kortárs irányzatai, Juronicstól kezdve Horváth Csabáig, akik a néptánc tagozaton tanultak vagy aktívan néptáncművészek is voltak, és megújították a kortárs táncművészetet, ahol nem tűnt el a néptánc elem, de ők a kortárs művészetbe építették bele. Állítólag fordítva nem működik, mert a néptánc formanyelve olyan szigorú, zárt rendszer, hogy leveti magáról a kortársat. Van, aki ezt állítja. Neked erről mi a véleményed? HGy: Az biztos, olyan nem fordult elő, hogy modern szakon végzett művész néptáncoljon, vagy néptáncot használjon fel, legfeljebb úgy, hogy hív valakit segítségül. Az viszont valóban van, hogy Juronics Tamás, Topolánszky Tamás, Horváth Csaba, Katona Gábor, akár voltak néptáncosok, akár nem, de a mai kortárs, modern tánc meghatározó egyéniségei. Nem mondanám, hogy ők a néptáncot preferálják, nekik benne van a testükben, a tanulmányaikban ez a kultúra, de nagyon-nagyon kell keresni. Az ő művészetükben inkábba a dinamikát kapja. KÁ: Ők használják azt a tudást. HGy: Igen. Amit kérdeztél, a másiknál, az autentikus néptánc elemeit felhasználva készülnek tematikus darabot, ha a néptánc mozgalmat nézem, ez a jellemző. Hogy ki milyen mértékben, mennyire mer hozzányúlni, illetve átfordítani az szerintem koreográfus, habitus kérdése, és tanultság kérdése, milyen plusz tanulmányokat végzett ahhoz, hogy hozzá merjen nyúlni egy más mozdulat kincshez. Ha a Magyar Nemzeti 145 Táncegyüttest mondom, ott nem nagyon jellemző a kortárs mozdulat, bár a Zsura a különböző motívumok variálódásából, amikor elszakadunk a dialektusoktól, fejezi ki magát. A Mihályi, ő már hív kortárs mestereket, tanárokat, amivel az együttesének a tudását és a sajátját is bővíti, ezért mer hozzányúlni, kapcsolni az autentikus motívumokhoz kortársat. Ugyanígy Juhász Zsolt is. KÁ: Amiről most beszélünk, tekinthető-e magyar modellnek? Ismerve a kelet európai, környező népeket, ahol néptáncművészet létezik.

HGy: Azt gondolom, igen, mert ennyire meghatározóan autentikus vonal szerintem sehol nincsen. És ennyire meghatározóan, papírral igazolt néptáncművész a kortársban, én nem annyira ismerek. És aki ilyen tudással rendelkezik, az sokkal nyitottabb a más mozgásművészetek fele. Egy néptáncos, sokkal inkább, ha aktív és érzékeny, elmegy egy modern kurzusra, míg egy modern táncos nagyon ritka, hogy elmegy egy néptánc kurzusra. KÁ: Amiről beszélgetünk, szorosan összefügg két dologgal, az egyik a tudományos kutatás, a másik pedig az oktatás. Úgy gondolom, Magyarország mind a kettőben élen jár. Sőt talán még azt is megkockáztatom, hogy a színpadi művészethez képest is mindkettőnek magasabb a színvonala. Beszéljünk az oktatási rendszerről, amit valamikor Állami Balett Intézetnek hívtak, most Táncművészeti Főiskolának hívnak. Hogy épül fel és milyen szinten működik a táncoktatás? HGy: Én azt gondolom, hogy ez a non plusz ultrája a táncművészképzésnek. Ha most csak a mi szegmensünket nézzük, a néptánc tagozatot, nyomon lehet követni, 1971 óta, mikor az első tagozat elindult, a tematikája a képzésnek mennyire változott 2015-re, ahhoz, hogy a kornak megfelelő és az elvárásoknak megfelelő táncosokat képezzünk. Az utóbbi két évfolyamban az elhelyezkedés a hivatásos együttesekben szinte száz százalék volt. Csak az nem kapott szerződést, aki nem akart elmenni. Az hogy megmaradtak vagy nem maradtak meg, az egy másik kérdés. Ez a százalékos elhelyezkedés mutatja azt, hogy a képzés milyen magas sínvonalon van. Annak ellenére, hogy a volt egy időszak, hogy a hivatásos néptáncegyütteseknél azt mondták: „a Táncművészeti Főiskoláról kikerült táncosok túlképzettek, nem kellenek nekünk”, Sajnos ez volt a trend, egy 8-10 éve, akár az Államit nézem, akár a Budapest Táncegyüttest, inkább a vezető amatőr együttesekből toboroztak, mert azok nagyon jó néptáncosok. Mivel változik az arculata az együtteseknek, a míves táncosokra van szükség. Az elvitathatatlan, hogy innen, aki kikerül, az míves táncos, az oly sok mindet bír a testével megcsinálni, és másképp áll rajta, hogy egyre inkább keresik a Táncművészeti Főiskolán végzett táncosokat. Akár modern táncegyüttesbe, akár balett táncegyüttesbe, akár autentikus néptáncegyüttesbe. KÁ: A néptánc tagozaton mi a tananya? Mit tanulnak? HGy: A két fő bázis tantárgy a néptánc és a balett. Minden nap van balett órájuk, napi másfél óra, a néptánc napi másfél és négy óra között van. Ezen felül, az öt év alatt tanulnak még modern táncot, ami szintén öt évig tart, csak kevesebb óraszámban, modern társastáncot, történelemi társastáncot, sztepp technikát, és színész mesterséget. Ezen felül, az elméleti 146 oktatás, ami feltétlenül szükséges és kompatibilis kell legyen az életpálya modellhez igazodva, megkapják a néprajz, a táncfolklorisztika, a táncjelírás, és a pedagógia, pszichológia tantárgyakat, hogy itt, aki végez, mert itt már Bolognai rendszer van, a táncművész diplomával a pedagógus mesterképzésre is belépőt nyerhet. KÁ: Te most a néptánc tagozatról beszéltél. A balett tagozaton is van néptánc?

HGy: Ott is van néptánc. Nálunk a néptánc az öt év, két év előkészítő, azalatt kiszűrjük, hogy ki alkalmas, mert ez egy profi képző, egy tehetséggondozás. A gimnázium harmadik évfolyamában, egy külön kormányzati rendeletben engedélyezett csak ennek az iskolának a pálya rövidsége miatt, már első éves főiskolai hallgatók. A balettosoknál kilenc éves a képzés, ők az általános iskola ötödik osztályába kerülnek be. Őnekik az első hat év az előkészítő, és a hetedik, nyolcadik és kilencedik a főiskolai év. A fő tárgyuk a balett, bőven több balett órájuk van, ez egy egészen más képzés, de az első négy évben a balett mellett megjelenik a néptánc, heti kétszer, különböző óraszámban. Míg első, második évfolyamosok, addig 50 percben, harmadik évfolyamon 60, negyedik évfolyamon 70 perc, az is emelkedik, ahogy lehet őket jobban terhelni. Ezenkívül van még képességfejlesztés, a néptáncosoknál különösen hangsúlyos, mert 14 évesen kerülnek be a képzésbe, amikor a testük már valamelyest kifejlett, de alkalmassá kell tenni erre a komoly fizikai megterhelésre, és a balett technikának elsajátítására. A kicsiknél is van, mármint a baletteseknél, csak még sokkal képlékenyebb a test. Van nekik előkészítő gimnasztika, első év második részében bejön a spicc technika, a történelmi társastánc és a néptánc. Negyedik évfolyamtól jön be nekik a modern tánc. És nekik is van színészmesterség. KÁ: A három év főiskola után van folytatás? HGy: Tud folytatás lenni, ha akar menni. Azt felnőtt emberként választhatja a mesterképzést, ami két síkon mehet, néptáncművészként, illetve balett művészként és van a pedagógusi pálya. A néptánc pedagógus és a tánctanár, különböző specializálódással. (HGy: specializáció-t mond) KÁ: És ezen kívül, ha jól tudom, külön van koreográfus és tánckritikus képzés is. HGy: Két intézmény van, a művészképző és a koreográfus és pedagógusképző. A koreográfus és pedagógusképzőn van táncos és próbavezető alapképzés, és azonkívül vannak a mesterképzések. A táncos és próbavezető alapképzésen van a modern, divattánc, társastánc, néptánc specializáció, illetve a mesterképzésen van még tánctörténet tanár. KÁ: Nagyon sokrétű ez az oktatás, milyen a zenei oktatás? HGy: A zenei oktatás szorosan összefügg a tánccal. A gimnáziumi oktatásban ugyanúgy van, mint a közoktatásban, az iskolában találkoznak a zenével. Ezenkívül a néptáncosoknál népzeneoktatás van, és a táncos és próbavezető képzésen van népzene és zenetörténet. KÁ: Mennyire vonzó a táncművész pálya? Annak idején, az első generáció idejében, több ezer jelentkezőből válogattak. 147 HGy: Még a mi évfolyamunkban is három ezren voltunk, és ma fogdosni kell a táncosokat. Hogy miért? Én azt gondolom, hogy a társadalomban nem kapják meg a táncművészek azt a megbecsülést, ha csak azt mondom, hogy a Rábai időszakában Varga Böskének megvolt, hogy végigment az utcán, és mindenki tudta, hogy ki kicsoda. Most nincs a médiában tánc, nincs néptánc, ahonnan megismerhetnék az emberek ezt a műfajt, nincsen propagandája, nincsen média megjelenés, ez tragédia. A másik, hogy a nyugdíjat elvették a hivatásos néptáncosoktól ez felháborító, ezt diszkriminatívnak tartom, hogy négy együttes megkapja, és a többi hivatásos

táncművész, aki szintén ebből él, az meg egyszerűen egy tollvonással elvágják az életüket. Ha valaki erre teszi fel az életét, és 25 évet letáncol, az nem tud sem fizikailag sem mentálisan már más irányba lépni.

Végső Miklós, táncművész óraadó tanár KÁ: Először az előadó művészetről beszéljünk és ne a pedagógiáról, hiszen a néptáncművészetben egyik meghatározó táncművész voltál, hosszú éveken keresztül az Állami Népi Együttes szólistája és a részt vettél a Kodály Kamara munkájában is. Mi tekinthető Magyarországon magyar táncművészeti hagyománynak? Mi a magyar a táncművészetben? VM: Koreográfust, ha említenék, nekem Tímár Sándor, aki igazából a magyar hagyományt, a néptáncművészet alapjait lerakta. Ő alapozta ezt meg a Martin György segítségével. Még előtte megemlíteném Molnár Pista bácsit. De Molnárnak voltak azért más irányban is próbálkozásai, az akkori kortárs irányzatban is. Molnár István és Tímár Sándor, aki kiteljesítette a magyar néptánckultúrát hogy használjuk, hogyan tanítsuk. KÁ: A 80-as évek folyamán megújult a magyar színpadi táncművészet, és ez más lett, mint a többi kelet európai országban. Mitől változott ez meg? VM: A Tímár előtt a Mojszejev együttes meghatározó volt itt nálunk is, az a fajta koreografálás, az volt az útmutató. Rábai is ezt használta, ha nem is egyértelműen, több volt az autentikus része már akkor is, különböző szokások feldolgozása. Nem annyira a látványra, a mozgásra ment, hanem azért sokkal több volt benne a hagyományos elem, a néptánc is. Akkor még elég kezdetleges időszakban voltak a gyűjtések, habár már elkezdődtek az 50-es években, főleg itt Magyarországon. (Végső Miklós itt arra utal, hogy a magyar nyelvterület többi részén, pl. Erdélyben később, csak a 60-as évek második felében nyílt lehetőség táncgyűjtések szervezésére.) Szatmár volt az első, ahol nagyon sokat gyűjtöttek, Rábai és Maácz László is, és igazán ez az egész a 70-es években akkor lett újra felfedezve ez a kultúra, és érdekes, a városból indult el, mint általában mindig az értelmiség, aki ezeket a dolgokat újra felfedezi, és újra értelmezi. Innen indult el. A színpadi feldolgozás eredeti anyagot mindig mondták, hogy másoljuk az adatközlőt. De igazából nem volt másolás, mert nagyon nehéz lemásolni egy adatközlőt. Felesleges megpróbálni, vagy ha le akarja másolni, akkor átbillen és paródiává válik az egész. Akkor indult el, és az volt a lényeg, hogy minél stílusosabban színpadra vinni, mégis egy színpadképet kialakítani, ne egy táncház jellegű dolog legyen, valahol térformákba megrendezni ezt, de igazából a tánc volt a lényeg. 148 KÁ: Ez a korszak, mint a Rábai és a Tímár korszak is, a múlté már. Kívülről nézve, mi jellemzi a mai hivatásos néptáncművészetet? VM: Visszatérve, ahogyan Tímár dogozott annak idején, ezek a szvitformák. Ebből próbáltak kilépni. Annak idején már mi is a Kodályban, nagyon fontos volt a tánc, de egy kis gondolatiság is belekerült. Mostanában ez erősödik, minél több gondolatiságot belevinni egy-egy műsorba, egy koreográfiába. Meg egész műsorban gondolkodnak, nem egy koreográfiában. Ez is változott, annak idején voltak a koreográfiák és valamilyen műsorrá összeállították, hogy színes

legyen. Van egy dramaturgiája és erre építik. Itt, hogy ki mennyire ragaszkodik még az autentikus részhez, mennyit használ fel belőle, van, aki többet, van, aki jobban elrugaszkodik, van, aki teljesen elrugaszkodik. Ezek az irányok. KÁ: Szerinted megtorpant a néptánc lendülete? Akár a 80-as években, akár a 90-es évek elején, amikor elkezdték a táncszínházi előadásokat, a dramatikus újításokat, volt olyan vélemény, mely szerint a megtorpanás jeleként értelmezték az újításokat. VM: Igen, érezhető, mind a két részben. Akkor is volt megtorpanás, amikor csak autentikus táncokat vittek színpadra. Nem teljesedett ki az a korszak, úgy le lett fölözve az egész néptánchagyomány, nem lett egészen elmélyülve az anyag és gyorsan lefutott. Azt hittük, már tudunk mindent. Ezt érzem, most ebben a megtorpanásban is, elindultak valamerre, de vége lett, nincs tovább. Talán most kezdenek megint visszafordulni az autentikus felé, és újraértelmezni, mert igazából nem tudjuk ezeket a táncokat, a negyven év alatt. Nagyon nehéz, képtelenség megtanulni, ezt tényleg őszintén mondom. Le lehet fölözni, meg látványokat kicsipegetni, minél mélyebbre ásunk, és a finomságokat keressük, mert abban van a lényeg, akkor nem tudjuk. Ez viharként lefutott, mindig jött egy új falu, fesztivált lehetett nyerni egy új falu bedobásával. KÁ: Magyarországon nagyon erős az amatőr mozgalom, és a néptáncnál ez kihagyhatatlan. VM: Bizony. KÁ: Szerinted jelenleg, az elmúlt 10 évben hitelesebben táncolnak amatőr együttesek magyar néptáncot, mint a hivatásosok? Egyet értesz ezzel? VM: Igen. Az amatőr világ az, aki igazán képviseli ezt a hagyományt. Akár most a Pávát említve, nem tudom, láttad-e hogy milyen gyerekek vannak, fantasztikus. Amikor én voltam gyerek, vagy akár 20 évvel ezelőtt, hogyan táncoltak a gyereket, félelmetes. KÁ: El is érkeztünk az oktatáshoz, hiszen a gyerekek azért táncolnak jól, mert jó az oktatási rendszer Magyarországon. Te benne voltál az első évfolyamban, végig élted ezt a folyamatot, és most tanítasz. Milyen szinten van Magyarországon a táncoktatás és ezen belül a néptáncoktatás? VM: Szerintem jó irányba van, és tényleg az amatőr világban ez látszik, mérhető a fejlődés, és olyan stílusbeli problémák nincsenek, mint ezelőtt 20 évvel. Most jött el az időszak az amatőr világban, hogy egyre mélyebbre ásnak, és egyre hitelesebben tesznek színpadra táncokat, és ez meg is látszik. Itt kéne eljutni a hivatásos együttesekhez, ott más, nem tudom, hogy más-e, ez egy örök dilemma, hogy mi kell oda. Ez a varázsszó, hogy ez kell. Amiben igazából én 149 nem hiszek. Az kell, ami az emberből kifakad. Igazából azt látom, nem mindenkinél, a hivatásos együttesek koreográfusai, hogy nem belülről alkotnak, hanem megfelelni akarnak. Meglovagolnak egy-egy divathullámot, annak akarnak megfelelni, ami számomra nem művészet, a művészet az, ami belülről fakad. Ami szakad ki az emberből és az kerül színpadra, és az le is jön a színpadról. Ez amit én hiányolok, van amikor sikerül, van amikor nem.

KÁ: Ez nagyon fontos, amit most mondtál. Ezt arra érted, hogy egy olyan közönség igényt próbálnak kielégíteni, ami a valóságban nem is létezik? A művészetben, és nemcsak a táncban, a 21. században felerősödtek a populáris irányzatok. Mindenki nagyon gyorsan akar sikert elérni. VM: Pontosan. Nem őszinte az alkotó. Nem azt csinálja, ami benne igazából megfogalmazódik, meg akar felelni ennek a kornak, és akkor valamit kihoz magából, ami vagy sikerül, vagy nem. Ezzel szemben az amatőr világ nem akar megfelelni, nincs erre kötelezve, nem állnak a háta mögött. hogy most ezt csináld. Tényleg a saját kedvük szerint haladnak, a próbarend alatt is, nem kapkodnak, van idejük felépíteni valamit, őszintén csinálják, nem akarnak megfelelni kifelé senkinek, hanem csak maguknak, ami aztán megfelel természetesen kifelé is nem is akár hogyan. KÁ: Szerinted ezt a megfelelési kényszert mi mozgatja, mi motiválja? VM: Az alkotónak a siker felé való orientálódása. Csak az alkotó, az alkotónak némi gyengesége az, hogy akkor most én is ezt kell csináljam, amit a többi, mert ez a trendi. KÁ: Ezeket a trendeket, mint sok minden mást, ezt is Nyugatról? VM: Pontosan. Az a Nyugat, amelyiknek hozzánk képest a népi kultúrához semmi köze nincs már évtizedek óta. Zenében és világzenében én igazából valamilyen szinten elfogadom, mert kell a fiataloknak, csak az arányok számomra nem mindegy. Nagyobb arányba megy efelé el, és a tiszta kultúránk szenved emiatt hátrányt és ez nem jó. Én ezt a veszélyt érzem, tehát a világzene, amikor összemos mindent, tipikusan globalizációs megoldás. Ugyanez alakul ki a kultúrában, medencében összemosódik minden, ahelyett hogy színeire szednénk, főleg itt, a Kárpát medencében, ebben az olvasztó tégelyben, ahol hála Istennek sokszínű a kultúránk. A nemzetiségek is meghatározzák, hatás, egymásra hatás, és azért ilyen szépek a táncaink. Ezeket is inkább színeire bontani és akkor lesz érdekes és színes ez a kultúra, mert ha összemossuk, akkor minden egyforma lesz. KÁ: Nekem, mint zenésznek nincs jó véleményem az úgynevezett világzenéről, mert új minőséget nem hoz létre. És másképp fogalmazva, én Bartókot vagy Johann Sebastian Bachot tartom világzenének, mert ők is több forrásból táplálkoztak. Előveszed a Bach szviteket, Allemande német tánc, a Sarabande spanyol, a Gigue az angol, stb. Visszatérve a táncművészetre, mi a véleményed, mennyire van megbecsülve a táncművészet, hol a helye magyar kulturális életben? 150 VM: Ott hátul, nagyon hátul. A mai napig szoktam mondani egy rossz példával: még mindig, május elseje, vurstli, virsli, sör, néptánc szinten vagyunk. KÁ: A balettre is érvényes ez? VM: Nem, a balett és a modern az jobban megbecsült.

Megjegyzés: Amint jeleztem, a következő együttesek, vezetők, táncművészek többszöri kérésre sem reagáltak: Argentin Tangó Táncszínház, Bodora Társulat, Budapesti Operett Színház

Balett Együttese, Dream Team Színház Farkas Réka, Experidance Román Sándor, Frenák Pál Társulat, Góbi Rita Társulat, Transdanz Kovács Gerzson, M Stúdió Sepsiszentgyörgy, PREvolution Dance Company. Természetesen sajnálatra méltó, hogy nem válaszoltak, és nem szeretném semmilyen előjellel kommentálni a válaszadás hiányát, de kérdéseket vet fel ez a probléma.25 Mit gondolnak a felvetett kérdésekről? Miért nem tartják fontosnak az informálást? Ha nem értenek egyet a felméréssel, a számbavétellel, akkor miért nem jelzik, esetleg miért nem javasolnak valami jobbat? Feltételezhető, hogy a kortárs művészek (egy része) nem szívesen nyilatkoznak adminisztratív kérdésekről, lehet, valamilyen „statisztikának” gondolták a felvetéseket. Kérdés, egy olyan sikeres koreográfus és társulat, mint Román Sándor és az Experidance miért nem szán rá egy kis időt és energiát, hogy bekerüljön egy ilyen tanulmányba? Gondolom, nem fontos, ez nem ad semmit hozzá a vállalkozás további sikeréhez, mert az Experidance nemcsak egy professzionista tánctársulat, hanem egy üzleti vállalkozás is. Vári Bertalan, koreográfus, aki éveken keresztül vezetőtáncosa és társkoreográfusa volt Román Sándornak, kissé ingerülten és eléggé keresetlenül válaszolt, hiszen nem megy jól az „üzlet”, vagyis miután kilépett az Experidanceból keresi a helyét. Természetesen szeretne ugyanolyan sikeres lenni, mint a „nagytestvér”, az Experidance. Itt jegyzem meg, hogy az elmúlt évtizedben, az Experidance hatására több amatőr vagy félprofi táncos is rátért erre a „revüsített” néptánc útra, többek között a Kutyakölykök Táncegyüttes, a Four for dance, vagy a gödöllői Fricska Táncegyüttes, ahol azt reklámozzák, hogy egyik táncosuk, Moussa Ahmed a leggyorsabb magyar néptáncos, aki 2 perc alatt 3937 leütéssel és csapással rekordot állított fel. Nem kerülhető ki például a Frenák Pál Társulat vagy a Transdanz sem. Kovács Gerzson Péter és Frenák Pál is meghatározó koreográfusa, alkotója a hazai kortárs táncnak, megújító, formabontó és termékeny művészekről van szó, akik szintén nem válaszoltak. Vagy nem akartak? És Erdélyben az 5 hivatásos néptáncegyüttes mellett egyetlen kortárs tánctársulat létezik, a most 10 éves M Stúdió. Márton Imolával, az M Stúdió vezetőjével, több alkalommal személyesen is beszéltem, és ígérete ellenére soha nem érkezett semmilyen válasz. Gondolom, az M Stúdiónak nem ártana egy kis „reklám”. Erdélyben nemrég új, magán tánctársulat született, az András Lóránt Társulat. Szász Cs. Emese újságíró írt az új együttesről.

András Lóránt Társulat Új táncszínház alakult Marosvásárhelyen Szász Cs. Emese | 2014.09.29.

25

Kizártnak tartom, hogy nem jutott el a felkérésem a címzettekhez, mert e-mailen kétszer is elküldtem, és néhány esetben telefonon is beszéltem az említett társulatokkal, a vezetőkkel.

151

Öt taggal és egy névadó vezetővel megalakult az András Lóránt Társulat Marosvásárhelyen. A táncszínházi társulat egyelőre a Brăila utcai volt zsinagóga épületében próbál, ott terveznek létrehozni egyfajta táncszínházi központot is. Az 1927-ben épült zsinagógában sokáig a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiója székelt a második emeleten, most azonban az új táncszínház költözött be. A kívülről akár színházra is emlékeztető épület földszintjén és első emeletén hatalmas terek vannak, így megmozgatta a társulati tagok fantáziáját, akik már az épület minden zegzugában elképzeltek egy-egy előadást, egy színházi kocsmát, vagy egy kurzust. Egyelőre azonban ők is az épület rendbe hozott második emeletét használják, ott próbálnak, és ott alakítanak ki egy stúdiót is, ahol majd felléphetnek a tervek szerint október végén vagy novemberben. Új képzés, új munkalehetőség Az új társulat ötletgazdája és egyben névadója András Lóránt. A lövétei származású művész előbb versenytáncos volt, majd színész, aztán kezdte ötvözni a kettőt: színházi koreográfiákat készített, külföldön tanult, és lassan bekerült a táncszínházi körökbe. A 90-es évek elejétől gyakorlatilag színházi koreográfusként is tevékenykedik, saját bevallása szerint lassan nincs az országban olyan színház, ahol ne fordult volna meg. A 42 éves művész szerint mégis most ért meg az idő arra, hogy létrehozzon egy táncszínházi társulatot. „Ahhoz, hogy az ember társulatot alapítson – de főleg egy táncszínházi társulatot, amely nagyon technikafüggő – az első kérdés nem az, hogy hol és miből, hanem az, hogy kikkel. Tulajdonképpen így a társulat létrejötte szorosan összefügg azzal, hogy néhány éve beindult a koreográfia szak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ahol én is tanítok. Hogy ha már képezünk embereket ilyen téren, akkor intézményeket is létre kell hozni, ahol ezek az emberek dolgozhatnak. Ilyen intézmények pedig nincsenek, úgy ahogy felsőfokú táncoktatás sem létezett ebben az országban egészen a közelmúltig” – magyarázta András Lóránt. Elmondta: már három évfolyam végzett a koreográfia szakon, a végzettek nagyon tehetségesek, így nem szerette volna hagyni, hogy szétszóródjanak, ezért is hozta létre a társulatot. Bár tavaly még egy kamrának is örült volna, ehhez képest most egy hatalmas, színháznak való épületet kaptak meg szimbolikus összegért. A társulat a zsidó hitközségnél pályázott, és mivel nekik tetszett az ötlet, egyelőre egy évre adták ki a Brăila utcai ingatlant. A társulati tagok már javában próbálnak az épület második emeletén, lassan pedig beindulnak a kurzusok is különböző műfajokban. Készül a stúdió is, ahol majd játszani fognak: a fénytechnika lassan érkezik, a nézőtér is készül. Bár áram még nincs az épületben, nemsokára az is megoldódik, így András Lóránt szerint október végén, legkésőbb november elején elkezdenek majd játszani.

152 „Menet közben létrehoztunk egy halom előadást az egyetemen, akármikor elővehetjük, játszhatjuk ezeket, de most egy új előadáson is dolgozunk. Ugyanakkor befogadó színházként is szeretnénk majd működni, mert léteznek mozgalmak, produkciók, amelyeket érdemes elhozni ide is” – mondta a társulatvezető. Hozzátette, hogy ők sem csak a székhelyükön akarnak előadni, hanem mindenfelé, akár külföldön is, ugyanis a tánc nyelve univerzális. Társulat magántőkéből

Bár az öt társulati tag jelen pillanatban mind magyar, sőt nagyrészt székelyföldi, András Lóránt szerint ez véletlen, a bedolgozók közt ugyanúgy van román és magyar is, akik az egyetem alatt is együtt dolgoztak. A társulat alapítója elmondta, mindent a családjának köszönhet, akik hisznek benne, és abban, amit megálmodott. „A családom összeadta, amije van, és befektetett ebbe a vállalkozásba. Tehát magánpénzből működik minden, nem is nagyon akarunk függeni senkitől és semmitől” – mondta András Lóránt. Bár Gothárd Veronika új előadását próbálja már a társulat, a turnézást Györfi Csaba A lecke című előadásával kezdik majd el. A fiatal koreográfus Eugen Ionesco A lecke című darabjából készített táncadaptációt, ez volt a harmadéves vizsgamunkája. „Ennek az adaptációnak a fő kérdésfelvetése, hogy az ember miért a tudást akarja birtokolni ahelyett, hogy élni akarna” – fogalmazott Györfi Csaba. A fiatal székelyudvarhelyi koreográfus tavaly végzett a vásárhelyi egyetemen, a harmadik évfolyamon, saját bevallása szerint is rengeteg energiát és munkát fektettek már ebbe, és társaival együtt azt szeretné, ha munkájuk gyümölcse most beérne a társulaton keresztül.

5.

Összefoglaló és kutatási javaslatok

A hivatásos magyar táncművészet jelentősége. A táncművészek nagy része úgy érzi, hogy nincs megbecsülve sem a táncművészet, sem a táncművész. Pedig Magyarország méretéhez és a népesség számarányához képest jelentős táncművészetünk van. Jelentős és sokszínű: klasszikus balett, modern, kortárs balett, néptánc, kortárstánc, a mozgásművészetek, a táncszínházak különböző formái, a populárisabbaktól a fizikai mozgásszínházig. Táncművészeink, legyenek koreográfusok vagy előadók, balettművészek vagy néptánc illetve kortárs táncművészek, annak ellenére, hogy általánosan úgy érzik, a táncművészet nincs kellően megbecsülve, mind elkötelezettek, eltökéltek és a nagybetűs táncművészetet szolgálják. A populárisabb irányzatok (lásd Experidance és követői) a jelenben kifizetőbbek, mondhatjuk, gazdaságilag sikeresebbek, de ezek a táncosok képzettek, elismerésre méltóan magas tánctechnikával rendelkeznek, és nagyon komoly fizikai terhelés alatt dolgoznak. Sokan, és nemcsak ezen stílus és irányzat táncművészei épp a fizikai terhelés miatt gyakran néhány év alatt kikerülnek a pályáról. Ez nagy probléma. 153

a/ A magyar hagyomány természetszerűleg a színpadi néptáncművészetben a legerősebb. Arra a kérdéskörre, a táncművészetünkben mi a magyar, vagyis mi tekinthető magyar hagyománynak, a balettművészeink egy része is elsőként egyértelműen a néptáncot jelölte meg. Többek között, Kiss János (Győri Balett): Természetesen a gyökerek az a néptánckultúránk,

Vincze Balázs (Pécsi Balett): A néptáncművészet természetesen a magyar néptánc gyűjtött és megőrzött hagyományaiból építkezik. A klasszikus balett tradíciója nemzetközi "örökség". Földi Béla (Budapest Táncszínház): Egyértelmű, hogy Magyarország zenei, irodalmi, színházi és táncművészeti múltja és kultúrája speciális. A néptánc nagyon elkülönül az egyetemes táncművészettől. Horváth Csaba (Forte Társulat): Ami magyar táncművészet, az azért a folklór, a néptánc. Azt nevezhetjük kifejezetten magyar táncművészetnek, én legalábbis így gondolom. Kelet-közép Európában, a volt kommunista-szocialista országokban a második világháborút követően, szovjet mintára az ötvenes évek második felében megalakultak a hivatásos néptáncegyüttesek. Ez a rendszer nem kedvezett a balett modern irányzatainak, és más, kísérletező, a huszadik század többi avantgárd törekvéséhez igazodó táncművészet kialakulásához. A hivatásos néptáncegyütteseknél, és nemcsak Magyarországon, a kilencszázötvenes évek végétől a nyolcvanas évek elejéig általánosítva Mojszejev26 stílusnak nevezhetjük ezt a mintát, ami szerkezetileg az úgynevezett hármas egységre épült, vagyis zenekar – énekkar – tánckar. A koreográfiák kísérőzenéjét népdalfeldolgozások alkották, amik tulajdonképpen zeneszerzők kompozíciói voltak, 18 – 22 tagú „népi” zenekarra, ami a szimfonikus zenekarhoz képest ugyan kisebb létszámú, de a vonós hangszerek mellett gyakori volt a fuvola és klarinét is, és négyszólamú vegyes-karra. Stilárisan pedig a klasszikus balett technikára épülve, gyakran geometrikus térformákban, motívum centrikusan tolmácsolta az erősen stilizált néptáncot. A magyar népzene, majd a néptánckutatás eredményei, a dolgozat elején említett Martin György kutatási és rendszerezési eredményei, a táncházmozgalom27 elindulása gyökeresen megváltoztatták a színpadi néptáncot, a néptánc előadását, tolmácsolását, a néptáncról alkotott felfogásunkat. A táncház sajátosan magyar, a szellemi kulturális örökség megközelítésének, Európa és világszerte is egyedülálló módszere. A néptáncot véleményem szerint úgy is definiálhatjuk, mint régi történelmi korok elfelejtett táncdivatjait. Közismert, hogy a falu, főleg az elzártabb tájegységek, többet és konzerváltabb állapotban őriztek meg a múltból, így a zenei és táncos múltunkból is. Molnár István posztumusz Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, néptánckutató, (Martin György és Tímár Sándor mestere) 1947-ben megjelent Magyar tánchagyományok28 című könyvében írja: „A néphagyományok tartanak meg bennünket sajátosan magyarnak. Ha ápolásukkal felhagyunk, megszűnünk magyarok lenni, elszakítjuk azokat a kötelékeket, 26

Igor Alekszandrovics Mojszejev (Kijev, (ma: Ukrajna), 1906. január 21. - Moszkva, 2007. november 2.) orosz táncművész, koreográfus. 1924–1939 között a Nagy (Bolsoj) Balett-táncosa, koreográfusa volt. 1937–től a Szovjetunió Állami Néptáncegyüttese művészeti vezetője volt. 1936-ban Mojszejev-együttes néven néptáncegyüttest szervezett 27 1972. május 6. Megnyílik az első, ekkor még szűk körű táncház, Sebő Ferenc, Halmos Béla, Novák Ferenc, és Martin György részvételével. 1973. november 13. Megtartják az első nyilvános táncházat a budapesti Kassák klubban. 1977 februárjában elindul a kolozsvári, majd az erdélyi táncházmozgalom. 1978. szeptember 23-24. Székelyudvarhelyen megrendezik az első erdélyi táncháztalálkozót. 1982-től Budapesten is évente megrendezik az országos táncháztalálkozókat. 2011. november a magyar táncházmódszer felkerül az UNESCO szellemi, kulturális örökség listájára.

154 28

Molnár István: Magyar tánchagyományok, Budapest 1947. Magyar Élet Kiadása

155

amelyek testvéreinkhez kötnek bennünket, gyökértelenül állunk a világban, s könnyen beolvadhatunk olyan népekbe, amelyek műveltségi hatását elfogadjuk. A magyarság ma nem törődik nemzetmegtartó hagyományaival. Ez a megállapításunk elsősorban a városi, illetőleg a városokban élő „úri” középosztálybeli magyarokra vonatkozik. A város kapva kap mindenen, ami idegenből jött, mert sajátunkat alacsonyabb rendűnek, kisebb értékűnek érzi. A városban jóformán alig él már magyar hagyomány, anyanyelvünkön kívül, s azt is elcsúfítják az idegenszerű kifejezések, az idegenszerű hangképzés és hanghordozás. […] mesterkélten összegtákolt „népdalokat” és értéktelen slágereket énekel, mert népdalörökségünkkel nem érez már semmi közösséget.” Molnár a továbbiakban a magyar táncról a következőket írja: „A magyar tánc tartásával is, formáival is, különös lelkületével is messze kimagaslik más nemzetek táncai közül. A mozdulatok a lélek mélységeit járják, s a lélek tartalmát csodálatos erővel fejezik ki. […] A tánc lélekből eredésének tulajdoníthatjuk, hogy a táncfigurák annyifélék, ahány ember táncolja őket. […] A népi hagyományokból megújuló, illetőleg a belőlük kibontakozó magasrendű magyar művészetek sorra elfoglalják az őket megillető helyet a magyar életben, csak a magyar népi táncokból nem tudott még kifejlődni magasrendű magyar táncművészet.” Mindezt 1947-ben. Ilyen gazdag hagyománnyal, kulturális örökséggel rendelkezve, magas szintű kutatással, (amivel ebben a tanulmányban nem is foglalkozom), jól működő oktatással, táncos képzéssel, és több hivatásos néptáncegyüttessel, ideértve a határon túli táncegyütteseket is, együtt, mégis vannak problémák. Például, amit Novák Ferenc Tata mond: A rendszerváltás után ez a népi – urbánus rémes ellentét, ez előkerül. Az írástudók, és akiknek lehetőségük volt írni, inkább a liberális értelmiségi volt. Ők, hogy is mondjam, ilyen enyhe mosollyal néztek minket, népieket. Ez szörnyű dolog, és egy szörnyű örökség, ami furcsa módon pont a rendszerváltás után lángolt fel, és ezek a törekvések, amit a legjobb néptáncegyüttesek és koreográfusok elértek, ezek nem kerültek arra a csúcsra, amit megérdemeltek volna. A régi népi – urbánus vita nem azonos az úgynevezett folklórműsor és/vagy táncszínház problematikával. Felmerül az a kérdés is, a színpadi néptáncban eljutottunk-e már oda, ahova Molnár István 1947-ben hiányolta és óhajtotta, nevezetesen: a példát és a lendítőerőt a népdalgyűjtés soha nem sejtett eredményeiből kinőtt új magyar zene: Bartók és Kodály munkája adja. Ma sokan épp a bartóki és néha a kodályi útra, megoldásokra hivatkozva alkotnak, pontosabban keresnek új megoldásokat a néptáncszínpadokon. Sajnos, gyakran kétes eredménnyel. Mint Horváth Csaba koreográfus megjegyzi: De azért itt nálunk mégiscsak egy figyelmetlenség uralkodik most is, azt gondolom, attól hogy a néptánc ilyen óriási lehetőségeket kap, ehhez képest, nem akarok senkit megbántani, de nagyon silány produkciók születnek. Nemcsak a néptáncegyütteseknél, hanem egyáltalán a táncszínházi műfajban. Ez a jó fajta gondolkodás hiánya, a zenei gondolkodás hiánya. Ha belegondolsz, a szakma 90 százaléka illusztrál. És ez nagyon szomorú. Vagy Varga János koreográfus szerint: Az a probléma ma Magyarországon, hogy egyik sem tűzi zászlójára, hogy a néptáncot magas szinten művelje. Szinte mindegyik el akar menni a táncszínház vonalába, irányába, mindegyik hivatásos együttes azon elmélkedik, hogyan tudja modernné tenni a néptáncot. És ez azért rossz, mert igazából nem látják a néptánc magas szintű művelésében rejlő lehetőségeket.

A színpadi néptáncművészetben az erős hagyomány és minden eddigi eredmény ellenére van egyfajta megtorpanás, nehezen tisztázható az érték és értéktelen, tehát szemlélet kérdése, hogy válságnak nevezhetjük-e ezt. Ki az, aki magabiztosan állíthatja, hogy eljutott a bartóki szintre?

b/ Mozdulatművészet, kortárstánc A kortárstánc, a mozdulatművészet, a modern irányzatok elemzését kezdjük egy Ady írással.29 Ady Endre nem tekinthető sem maradinak, sem szűklátókörűnek, mégis egy kényes kérdést firtat, a honoráriumot, az anyagiakat, ami egy arány, és befolyásolhatja az érték meghatározózását. „Ez a miss Isadora Duncan a reklám eleven csodája. Balekebb országot, balekebb népet nem talált a Kontinensen, mint Magyarország – idejött hát egyenesen Kaliforniából. Megengedjük, hogy új, meglepő és izgató az általa felfedezett és ellejtett klasszikus tánc – de az már aztán határtalan vakmerőség, amit ez a fővárosi reklám szárnyain nagyra nőtt táncosnő követel az ő produkciójáért. Amikor olyan neves nagy művészek, mint Márkus Emília, Jászai Mari, Vasques Molins grófnő, Újházi Ede, Burrián Károly és a többiek 100-200 forintért járnak le vendégszerepelni a vidéki színházba – akkor ez a táncoló dáma elég vakmerő volt 500 forintot kérni egy estére Somogyi Károlytól. Erre az ajánlatra méltóbban nem válaszolhatott Somogyi Károly, mint hogy azt írta, hogy ő nem cirkuszigazgató, és így a kisasszony vendégszereplésére egyáltalán nem reflektál. Most azután, hogy mégis illő módon kipumpolhassa Nagyváradot a mezítlábas miss – megbízásából egy Grósz Vilmos nevű úr megkereste Nagyvárad város tanácsát, hogy a színtársulat eltávozás után engedélyezze a táncosnő fellépést három estén át. Nem kér egyebet a kis hamis a tanácstól, csak a következőket: adják oda Duncan kisasszonynak ingyen a Szigligeti Színházat teljes világítással, s ezen felül engedjék meg a 100 százalékos helyáremelést, és mindezt azért, mivel őnagyságát miss Isadora Duncannak hívják, és mezítláb táncol.”

Ady után következzen egy Balázs Béla30 részlet, a Művészetfilozófiai töredékekből:31 „Művészet: természeti jelenségekben érezni, illetve éreztetni a transzcendenciát. Mi akkor a zene, az ornamentika és kettőjük egymásba forrása: a tánc? – Ezek nem másolásai, lejegyzései a világ és élet jelenségeinek? – Schopenhauer már felelt a zenét illetőleg: a zene, úgymond, a 29

Nagyváradi Napló, 1902. Ady Endre Összes Prózai Művei – Újságcikkek, tanulmányok III. Akadémiai 1964. 228. old.

156 30

Balázs Béla, 1913-ig Bauer Herbert Béla (Szeged, 1884. augusztus 4. – Budapest, Józsefváros, 1949. május 17.) költő, író, filmesztéta, filmrendező, filmfőiskolai tanár. A 20. századi magyar kultúra egyik jeles egyénisége, akinek műveinél is jelentősebb szellemi hatása – többek között – a barátaira (Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lukács György, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly) és a filmesztétikára. 31 Nyugat, 1909. II. 154-158. old.

transzcendens létezést (az akaratot) a jelenségvilág közbensője nélkül direkt fejezi ki, és első objektiváció, mint maga a jelenségvilág: elgondolható nélküle is. Én ornamentumok ritmusában és lendületeiben gyakran mozdulatok, gesztusok ábrázolását érzem. Ornamentumok hangulata mozgások, sőt bizonyos táncok hangulatát kelti bennem. Hiszem, hogy mély rokonságot lehetne találni egy faj tánca, gesztusai és díszítései között. Az ornamentum vonalait mozdulatok nyomainak látom, és ódon épületek oszlopai, ívrendszerei, rózsái előtt gyakran álltam úgy, mintha rég halott lelkek titkos táncának kőbe taposott nyomát látnám. A „modernség” pedig a legjelentősebb, legcsodálatosabb kultúrhelyzet. Ha az evolváló emberiséget hosszú oszlopban, hegyen-völgyön ismeretlen vidékek felé vonuló tábornak képzelem, akkor a modernnek az első sor. Azok, akik az első lépést teszik a még ismeretlenbe, akik szemtől szembe állnak a káosszal, melyből lassan és folytonosan az új ember születik. És ők az életművészek. Hiszen ők nem látások és gondolatok során jutottak el az öntudat partjáig, ahol megérintve az emberentúl sötétjétől a transzcendens létezés Egészét érzik. – A tánc (kedves művészetük) szimbóluma az életművészetnek: az ember nem készít valamit, hogy élethangulatát kifejezze, ő maga készül élethangulatát kifejezővé.” Balázs Béla kiemeli az újítást, a modernséget, ami a mozdulatművészet, kortárstánc, és a többi alternatív irányzat egyik legfontosabb ismérve. De kérdés, 2015-ben mi az új, mi tekinthető modernnek?32 Mi az aktuális, mi az érvényes, mi érdekli a közönséget? Szükséges-e a nagyközönség kegyeit keresni, vagy elég, ha a művész nyilvánosan „önkielégít”? Mindegyik művészeti ág küzd ezzel a kérdéskörrel. A zenében le lehet-e cserélni a meglévő, de több száz éves (európai) hangrendszert? Az a modern, a kortárs és a korszerű, ha felületesen, csak kicsit tanulmányozva, nem alaposan megismerve, összekeverünk különböző zenei kultúrák összetevőit? Ez lenne az új? És miért gondoljuk, hogy egzotikus például az indiai vagy más távol-keleti zene? Valószínű azért, mert tájékozatlanok, műveletlenek vagyunk. A színház száz éve, folyamatosan keresi vagy nem a meghökkentést, az ámulatba ejtést. Van színház, amelyik elgondolkodtat, felzaklat, megríkat vagy megnevettet, és van, amelyik csak szórakoztatni akar. Ha a színházművészetben is keressük a válságot, akkor eljöhet az az idő, amikor az Otellót úgy fogják reklámozni, az akasztás valódi lesz. Találni fogunk olyan alanyt, aki a saját, emberi válságából nyilvánosan fog az öngyilkosságba menekülni. Ha ez lenne a szomorú jövő, akkor nyilvánvaló, hogy az ember, vagy csak a nyugati ember, a nyugati kultúra és/vagy civilizáció van válságban. Szentpál Olga mondja:33 „Új táncot akarunk? Nem. Művészi táncot akarunk. Olyan táncot, mely a lélek mélyéből tör elő, és sűrített lelki élményeknek ad testet.” A művészetben az első a minőség. Ez a minőség, ami sok esetben hiányzik.

32

A modern terminust talán én hangsúlyozom, hiszen ma minden kortárs: kortárszene, kortárstánc, kortárs képzőművészet, stb. Sokszor megengedőnek, vagy kibúvónak érzem a kortárs megnevezést.

157 33

Tánc – A mozgásművészet könyve, Általános Nyomda, Könyv- és Lapkiadó Rt. Budapest, 1928. 11-13.

158

Ahogyan Kun Attila, a Közép Európa Táncszínház művészeti vezetője megfogalmazta, 5 – 6 évtizednyi hátrányban, lemaradásban van a hazai kortárstánc, az 50-es évektől a 80-as évek közepéig megszakadt a folytonosság. A 20. század elején, de még a két világháború között is élő és egyértelmű kommunikáció, kapcsolat volt a nyugat európai mozgásformák, illetve a nyugat európai klasszikus balettből kilépő Isadora Duncan, Martha Graham vonalán. A 20. század első felében, sok külföldi táncművész látogatott el hazánkba, mint Isadora Duncan, Loie Fuller, Mary Wigman, Alexander Sakharoff, Valeska Gert, vagy Harald Kreutzberg. A múlt század elejének magyar meghatározói, Lábán Rudolf, Dienes Valéria, Madzsar Alice, Szentpál Olga, is a nyugati, elsősorban az amerikai tánckultúra hatására szakítottak a klasszikus balettel, és kerestek új megoldásokat. A kortárs táncirányzatok esetében is több probléma felmerül, nemcsak a nyugathoz képesti lemaradás, hanem többek között a társadalmi elfogadottság, a kulturális életben betöltött szerepük, de a minőség, és nemcsak a produkciók, hanem a tánctudásbeli minőség, vagy a szakmaiság kérdése is. Ahogyan Juronics Tamás megfogalmazta, a kortárstáncnak nem volt hagyománya Magyarországon. Az elmúlt három évtized alatt szépen kinőtte magát, ahol megint csak pont ezek a konfliktusok alakultak ki mostanra, és nemcsak ebben a művészeti ágban, hanem szerintem akár képzőművészetben, a színházi vonalon is, hogy a kortárs művészet egyik alapfeladata az előadó személyiségének legmerészebb és őszintébb megmutatása. A személyiség erősebb sokszor, mint a forma, ami meghatározná a műfajt, ami megint csak odavezetett, hogy egyébként amatőr, akadémikus tudással nem rendelkező művészek, akik nagyon jelentős szellemiséggel, önkifejező erővel is képesek rendelkezni, nem hordozzák esetleg a szakmaiságot. c/ Balett A táncművészet talán legnehezebb szegmense, a klasszikus balett. Kiválasztott képességekkel, tehetséggel, kisgyerekkortól 9 éven keresztül tanulják, magas szintű elsajátításához rengeteg gyakorlás szükséges, mint a komolyzene esetében, amit gyűjtő megnevezéssel szintén klasszikus zenének nevezünk. Kiss János, a Győri Balett vezetője mondja: a klasszikus bázissal rendelkező táncművész, az nagyon könnyen kirándul a kortárs stílus felé, a kortársból nem tud visszafele. Az hogy egy táncosnő spiccre álljon, ahhoz kilenc éven keresztül rohadtul kell tanulnia, a Főiskolán. Ezt nem lehet gyorstalpalóval elsajátítani.

Természetesen a jelenben, amikor már nincsenek vegytiszta technikák, felmerülhet a kérdés, mit jelenthet ma a klasszikus balett, vagy milyen legyen a klasszikus balett? A 21. századnak mond-e még valamit, tud-e újat mondani a balett? Vagy eleve minden balett társulat már modern is, és összemosódnak a balett és kortárs közötti határvonalak? Ha a Győri vagy a Pécsi Balett előadásait látjuk, már nem gondolunk egyértelműen a klasszikus balettre. A balettművészetnek is számos problémája, gondja van. Ezeket részletesen leírta Solymosi Tamás, balettművész, a Magyar Nemzeti Balett művészeti igazgatója. Rövidítve még egyszer: 1) Az utánpótlás hiánya

2) 3) 4) 5)

Az életpályamodell hiánya A nemzetközi vérkeringésbe történő becsatolás A táncművészet anyagi forrásai korlátozottak A magyar balett hagyományok megőrzésének problémája

Az utánpótlás problémájára Juronics Tamás is felhívta a figyelmet, nem vonzó a balett, a táncos pálya. Hogyan legyen vonzó, amikor a sok tanulás, gyakorlás után kevés a megbecsülés, kevés a pénz, amire sokan hivatkoznak. És emellett nem megoldott a táncművészek szakmai nyugdíja sem. Kivéve épp a balett társulatoknál. A sok probléma, gond, kérdés után még egy: vajon a táncművészet a zeneművészet mostoha kisöccse? Szándékom és reményem szerint írásom egy „tánclépéssel” hozzájárul a TÁNCMŰVÉSZET alaposabb megismeréséhez, értékeléséhez, kérdéseinek tisztázásához, további kérdések megfogalmazásához, és talán jövőbeli jobb megbecsüléséhez.

2015. november-december

159

Könczei Árpád