Magyar Szövegértés – szövegalkotás Modulvázlat
Kapcsolatok 1. 6 óra Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Készítette: Hunya Jolán Gyomaendrőd, Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda Cím: Gyomaendrőd, Fő út 181.
Gyomaendrőd, 2010. február 7.
Tananyag: Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk II. – Háború a grundért – A szembenálló csapatok
A fejezet célja: Szépirodalmi és hétköznapi hősök segítségével ismerjék meg a tanulók a barátság, az ellenszenv, a konfliktusok szerepét. Mintakövetés: a felnőttek világának tükröződése a gyerekek kapcsolataiban, a szereplők viselkedésében, érzés – és gondolatvilágában. A fejezet nyelvi részeinek célja, hogy a névszói szerkezetek mondatbeli, grammatikai szerepeit megismerjék a tanulók, és ezáltal a mondat alapvető részeit ( állítmányi rész, alanyi rész, tárgyi rész, határozói részek) képesek legyenek felismerni. Ezen túlmenően fedezzék fel, hogy ezeket a grammatikai szerepeket a névszói szerkezetekben különböző toldalékok (viszonyragok) és névutók jelölik. Ebben a fejezetben továbbvizsgáljuk a nagy szófaji osztályokat: az igék csoportja, és a mennyiségjelölők (tágabb) kategóriája kerül sorra.
Képességfejlesztési fókuszok: A regény, a regény cselekményének tagolódása. Az események és a szereplők értékelésének alakulása. Szövegstratégiák köznapi és irodalmi szövegekben. A hasonlítás, a párhuzam és az ellentét szerepe a szöveg jelentésének megteremtésében. Jellemzések, leírás és esemény-beszámoló, szerkezeti vázlat. A grammatikai fogalmak alkalmazása szövegértés és szövegalkotás során. Olvasási kompetencia, kommunikációs kompetencia előtérbe helyezése, szoros olvasás, lényegkiemelés, nyelvérzék fejlesztése, kooperációs készség fejlesztése.
Módszertani forma: Frontális osztálymunka, differenciált csoportmunka, páros munka, egyéni munka, véleményalkotás, érvelési technika lehetősége, mozaik eljárás, gondolattérkép.
Minden módszertani változatosságnál is fontosabb, hogy a gyerekek sikerélményhez jussanak!
1 óra Ráhangolás: Tanári tevékenység: Karinthy Frigyes: Röhög az egész osztály c. művéből részlet felolvasása. A feladat célja egy, A Pál utcai fiúk indításával analóg szöveg megismerése a kedvcsinálás és a majdani összehasonlítás érdekében. Tanulói tevékenység: Pármunkában történő információs keresés. / 6. o. 1. f./ A megoldást közös megbeszélés követi. /10 perc/ Jelentésteremtés: Tanári tevékenység: A regény első bekezdésének tanári felolvasása. Tanuló tevékenység: figyelmes, a megértés akadályait tudatosító olvasás, a szövegértési önismeret megalapozása, erősítése, az ismeretlen szavak ismeretlenségének tudatosítása, a szöveg időbeli és világbeli távolságának tudatosítása, problémaérzékenység. /2. a, b, c, d, g, i, f./ Az egyéni feladatmegoldásokat követi a szó – és szövegmagyarázat. /30 perc/
Reflektálás: Az óra összegzése, ellenőrzés, értékelés, dicséret, produktum. /5perc/
2. óra Ráhangolódás: Tanári tevékenység: Előzetes feladat! Tollgyűjtés! Vajon mivel írtak a család idősebb tagjai? Melyik toll tetszik neked a legjobban? Melyik illik hozzád? Miért? Tanuló tevékenység: A századelő iskolájának tollaiból „Tollkiállítás” Esztétikus elrendezés, kipróbálás. A kiállításra „csalogató” szóbeli megfogalmazása, Rögtönzés, metakommunikáció erősítése. / 10 perc/ Jelentésteremtés: Tanári tevékenység: A Pál utcai fiúk kezdőfejezetéhez hasonlatos iskolai szituációk felidézése. Gyűjtsetek példákat saját iskolai élményetekből! Tanulói tevékenység: Differenciálás – csoportmunkában való dolgozás /A B C/ / 10. o. 3. f./ /25 perc/ Reflektálás: A csoportok meghallgatják egymás munkáját! Közösen döntik el, hogy melyik a leghatásosabb fogalmazás. Jutalomképpen: a legjobbnak ítélt írást olvassák fel az osztály egésze előtt. Tanári értékelés is! Dicséretek! Házi feladat: 11. b feladat + lehet filmcím is! /10 perc/
3. óra Ráhangolódás: Tanári tevékenység: A névszói szerkezetekről ill: a szófajokról tanultak felidézése. Gyűjtsetek szavakat a megadott szempontok szerint! Tanulói tevékenység: Szavak gyűjtése a táblára a 12. o. 4. feladata alapján. Táblázat szempontjai alapján való csoportosítás – frontális munka. Táblázat megfelelő rovatába rendezés – egyéni munka. / 10 perc/ Jelentésteremtés: Tanári tevékenység: Milyen nyelvtani kategóriájú szavak kerültek az első oszlopba? Tanulói tevékenység: A tanulók főneveket, igéket, mellékneveket gyűjtenek. a táblára, majd a munkatankönyvbe. /12. o. 4. f./ Tanári tevékenység: Írj a felsorolt szereplőkhöz tulajdonságokat, jellemző tárgyakat a megadott nyelvi formában! Tanulói tevékenység: /13. o. 5. f./ Jelzői módosító keresése a megadott fejhez ( főnévhez), majd birtokos szerekezet megalkotása. Tanári tevékenység: Idézzük fel miben is hasonlított A Pál utcai fiúk első fejezetének első fele a Röhög az egész osztályhoz. Most pedig a regény első fejezetét vizsgáljuk meg alaposabban! Keress érveket, tényeket! Hasonlítsd össze, állítsd szembe!
Tanulói tevékenység: Pármunkában való dolgozás a 14 o. b feladata szerint. Szoros olvasás képességének fejlesztése. Állításhoz Alátámasztó érvek, ellenérvek keresése, jellemzések Kiemelése, összehasonlítása, szembeállítás. /25 perc/
Reflektálás: Összegzés. Tanulói vélemények meghallgatása. Állítás, érv, példa, magyarázat. Konkrét tények felolvasása. Szövegkörnyezetben való eligazodás. Az első fejezet lezárása. Tanári értékelés. Házi feladat: /13 o. 6. f./ /10 perc/
4. óra
Ráhangolódás: Tanári tevékenység: Bemelegítés: Légzőgyakorlat: Weöres Sándor: Kínai templom c. versének hangoztatása. Idézzük fel a regényt! Olvasd el a következő szöveg – részletet, és figyeld meg benne a névszói szerkezeteket! Tanulói tevékenység: A regényrészlet elolvasása, kérdésekre válaszolás, névelős névszói szerkezetek aláhúzása. 17. o. 8.a, b, c,d feladat. Tanári tevékenység: Mit jelent az „einstand” kifejezés? Szómagyarázat. Játsszátok el az „einstand” jelenetet! Tanulói tevékenység: Drámajáték. Szerepek kiosztása, rögtönzés, improvizáció gyakorlása. /10 perc/ Jelentésteremtés: Tanári tevékenység: A cél a regény fejezetének rekonstruálása a fejezeteknek adott címekből, alcímekből. Egy-egy csoport 3 illetve 4 fejezettel dolgozik. Tanári segítségadás szükséges ennél a fejezetnél, hiszen a címadások a regény cselekményvázlatának elkészítését szolgálja. Nehéz, mélyebb áttekintést igénylő feladat. Tanulói tevékenység: Differenciált csoportmunka: A B C csoportok 15. o. 7.a,b feladat. Páros munkában dolgozás, majd heterogén csoportokban folytatott mozaik eljárás funkciója annak megtapasztalása, hogy a kooperatív tanulással egyszerre érhetünk el elmélyülést, a részletekben, ugyanakkor nagyobb, szélesebb területre irányuló feladatot is elvégezhetünk ugyanannyi idő alatt. / 30 perc/ Reflektálás: Közös megvitatás, egymás véleményének a meghallgatása. Melyik címet tartod kifejezőbbnek? Miért? Ellenőrzés. Tanári értékelés. Dicséretek. / 5 perc/
5. óra Ráhangolódás: Tanári tevékenység: A személynevek előtti névelők helyes használatát figyeld meg a következő szövegben! A nyelvileg intoleráns magatartás helyes használata. Tanulói tevékenység: Szövegértés páros munkában. 19. o. 9. feladat. /10 perc/ Jelentésteremtés: Tanári tevékenység: Az osztály egyik fele a VERKLIRŐL, a másik fele a LÓVASÚTRÓL szóló szövegrészlettel dolgozik. Válaszoljatok egyenként a kérdésekre, majd beszéljétek meg a csoporttársaitokkal is, végül a szöveg lényegét fogjátok ismertetni az osztállyal! Tanulói tevékenység: A verkli c. szöveg elolvasása csoportmunkában. Az osztály egyik fele: 20-21-22. oldal. A lóvasút c. szöveg elolvasása szintén csoportmunkában. Az osztály másik fele: 23-24-25. oldal. /30 perc/ Reflektálás: Közös ellenőrzés, lényegkiemelés. Ismeretlen szó megértése kontextusból, összehasonlítás. Tanári értékelés, dicséretek. /5 perc/
6. óra
Ráhangolás: Tanári tevékenység: A Pál utcai fiúk cselekménye többféleképpen leírható és értelmezhető. Nézzünk néhányat, amelyet címekkel is kifejezhetünk! Válassz egyet a fenti címek közül! Gyűjts választásod mellé érveket! A könyv megbeszélésének a végén visszatérünk rá! Tanulói tevékenység: A tanulók címeket választanak.(gyorsan zajlik: karikázással) Választása mellé érveket is gyűjt! /5 perc/ Jelentésteremtés: Tanári tevékenység: A cselekmény összefoglalására válasszuk A Pál utcai fiúk és a vörösingesek háborúja vagy A háború a grundért címet! Tanulói tevékenység: Fogalmazások írása A B C differenciált csoportokban. 27. o. 11. feladat. Tanári tevékenység: Töltsétek ki a következő oldalon található haditervet összefoglaló táblázatot! A táblázat kitöltéséhez osszátok ki a munkát az alábbiak szerint: „ Eredeti haditerv” „ Módosított haditerv” és „ A csata lefolyásának ismertetése!” Tanulói tevékenység: Az egyik csoport az eredeti haditervet, egy másik a módosítottat, egy harmadik a csata lefolyását ismerteti. 29. o. táblázat. /30 perc/ Reflektálás: Ellenőrzés. Haditervek felolvasása. Tanári értékelés. Összegzés. Házi feladat: 30.o.13.a vagy b feladat. (fogalmazás írása) Levél írásának átismétlése. / 10 perc/