Magyar Szórvány Napjaként

2016, XXVII. évfolyam 10-11-12. szám, október-november-december

Ára: 150 Ft

Magyar Szórvány Napja November 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napját 2015-től a Magyar Parlament döntése értelmében a Magyar Szórvány Napjaként ünnepeljük. Az ünnep lényege, hogy a nemzeti összefogás jegyében a magyar nemzet jobban odafigyeljen a szórvány magyarságra, különböző ünnepségek, rendezvények, híradások, kiadványok, előadások, konferenciák és közösségépítő programok révén. S hogy egyáltalán tudatosodjon az országlakosok között, hogy testvéreik élnek Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken, Kárpátalján, Burgenlandban s szerte az egész nagyvilágon. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem valóban a magyar történelem egyik legnagyobb alakja volt, aki méltán megérdemli, hogy a nevéhez kötődjön az összmagyarság e szép és felemelő ünnepe, amely magába foglalja történelmünk évezredes értékeit, anyagi, szellemi és lelki kincseit, magába foglalja a magyarul beszélő és érező emberek közösségének összetartozását,

szétszakíthatatlanságot. S büszkeséggel tölthet el bennünket, s eszünkbe juttatja

egyaránt bomlasztják, rombolják ezeket az értékeket. Nem volt ez másként Beth-

Kós Károly fametszete Bethlen Gábor századának másik nagy magyarját, a költő Zrínyi Miklóst, aki így ír Az török áfium ellen való orvosság című művében: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak.” Ez a mondás ma is hatalmasan időszerű, hiszen most is nagy veszélybe vannak nemzeti értékeink, hagyományaink; keresztény kultúránkat külső és belső erők

len Gábor korában sem. A török és a német „két malomköve” között őrlődő nemzet még ráadásul belső harcokkal, meghasonlásokkal, önpusztítással, hibák és bűnök tömegével segítette saját romlását és hanyatlását. Ebben a reménytelen és lepusztult helyzetben lépett a színre Bethlen Gábor, aki néhány évtized kemény, szí-

vós, céltudatos és jövőbelátó munkájával, okos és körültekintő politikájával, keresztény hitével és kultúrabarát céljaival virágzó országot épített az elődök által reá hagyott romokon. Az „Erdély aranykora” néven fennmaradt kornak valóban az országépítés, az alkotás, a vallásszabadság, a kultúra virágzásának, a népek békés egymás mellett élésének, valamint a magyar polgárosodás kezdetének példaértékű és nagy ideje volt. Bethlen Gábor volt történelmünkben – II. Rákóczi Ferenc mellett -, a nagybetűvel írt Fejedelem. Akit a magyar prózairodalom egyik fejedelme, Móricz Zsigmond választott regényhősnek, valamint követendő példának. Történelmünk egy hasonló korszakában, az első világháború, vörös és fehér diktatúrák és Trianon tragédiája után mutatja fel Bethlen Gábor alakján, az építő, alkotó embert, a reálpolitikust, aki bölcsességgel és körültekintéssel egyensúlyoz a kor gonosz szakadékai fölött, erősítve az országot, gyógyítva a múlt sebeit, békét teremtve

2 az együtt élő nemzetek között. Ennek egyik gyönyörű és szinte jelképes példája, hogy Bethlen Gábor készíttette és adta ki először román nyelven a teljes Bibliát. Az „Erdély”-trilógia ( „Tündérkert”, „A nagy fejedelem”, „A nap árnyéka”) egyike a huszadik századi magyar irodalom legnagyobb alkotásainak, a történelmi regényeinek, amely Móricz korához – és a mi korunkhoz is – szól. Czine Mihály jeles irodalomtörténész Móriczról írott könyvében Bethlen Gábort úgy jellemzi, hogy ő „a magyar irodalom legnagyobb polgár hőse”. Nagyon találó ez a jellemzés, hiszen Bethlen Gábor rövid munkálkodása alatt a kor legjobb polgári értékei valósultak meg, jutottak diadalra, a békés alkotó-

Falufigyelő munka, az anyagi gyarapodás, a kultúra, a művelődés terjesztése, a tolerancia, a vallásszabadság. Ez a rövid idő valóban „aranykor” volt a sokat szenvedett erdélyi népek és vallásfelekezetek történetében. Móriczot már fiatal korától foglalkoztatta Bethlen Gábor alakja, 1913-ban így írt róla: „Bethlen Gáborban látom a letűnt századok egyik legnagyobb magyarját, legmagyarabb nagyságát.” Az Erdély-trilógia 1934 karácsonya előtt jelent meg, a három kötet együtt. Bethlen Gábor hamar megismerte a világot, hiszen árvagyerekként korán a saját lábára kellett állnia. Megismerkedett a kor zord viszonyaival, az ellenséges pusztítással és kegyetlenséggel, a szegénységgel, nyomorúsággal, az emberi hitványsá-

2015.október-november-december

gokkal, a kor magyarságának meghasonlottságával, hibáival, bűneivel, tévedéseivel és önpusztításaival. Fejedelemsége idején (1613-1629) éppen a fiatalkorában megismert egyenetlenségeket próbálta egyengetni, a problémákat megoldani, a nyomorúságot felszámolni, a sebeket begyógyítani. Uralkodása a magyar történelemben ritka szép, békés és építő korszak volt, a gyarapodás, a művelődés, valamint a történelemben olyan ritka tolerancia időszaka. Bethlen Gábor a legnagyobb országépítők egyike volt. Jól kifejezi ezt a Móricz-regények Bethlen Gáborának a következő, máig időszerű és követendő mondata: „Mi minden erőt, ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni, hanem együvé fogni szándékozunk.”

A Magyar Szórvány Napján emlékezzünk meg róla, áldásos tevékenységéről. Emlékezzünk a szomszéd országokban és szerte a nagyvilágban élő magyar testvéreinkről, akikkel öszszeköt gyönyörű magyar nyelvünk, kultúránk, évezredes küzdelmes történelmünk és egy jobb jövőbe vetett hitünk. S összeköt az a keresztény szolidaritás, amelyre korunk egyik példaértékű alakja, korunk Assisi Szent Ference, Böjte Csaba erdélyi ferences atya mutat gyönyörű és követendő példát. Isten bőséges áldását kérjük életére és munkálkodására, s minden magyarok életére és munkálkodására is. Kovács János

Közéleti hírek 2016. szeptember 29-én, csütörtökön, Szent Mihály napon került megrendezésre a mesterszállási Községi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében az Idősek Világnapja a Nyugdíjas Klub szervezésében. Először Szaszkó Mátyásné klubvezető köszöntötte a megjelent vendégeket. Külön köszöntötte Kiss Gábor polgármester urat, Kovács János könyvtárvezető urat, a „Falufigyelő” szerkesztőjét, Iglódi Regina, Soós Edina és Pálinger Viktória Katalin könyvtári dolgozókat. Megköszönte a Községi Önkormányzat támogatását, ami a mai ünnepi ebédet is biztosítja a nyugdíjasoknak. Majd elszavalta Magyar Ottó „Az élet alkonyán” című szép költeményét. Ezután Kiss

Gábor polgármester úr köszöntötte a nyugdíjasokat az Idősek Világnapja alkalmából, amelyet 1991 óta ünnepelnek meg. Megemlékezett

Önkormányzat mindig megpróbálta erejéhez képest maximálisan támogatni a Nyugdíjas Klubot, amelynek jó és színvonalas működése nagy

Szent Mihály napjáról is, amely régen jeles pásztorünnep volt, ekkor kerültek behajtásra a legelő állatok. Az

érték a község kulturális és közéletében. Végül támogatást adott át Szaszkó Mátyásné klubvezetőnek. Ezután sor került a finom

ebédre, amelyet a Napközi konyha dolgozói készítettek, amely húsleves és rántott hús volt savanyúsággal. Ezután következett a szép és színvonalas ünnepi műsor, amelyet a könyvtári dolgozók adtak elő. Először Kovács János köszöntötte a nyugdíjasokat, majd elszavalta Szép Ernő „Imádság” című költeményét. Ezután következtek a következő költemények: Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz... (Pálinger Viktória Katalin), Radnóti Miklós: Nem tudhatom (Soós Edina), Petőfi Sándor: Egy estém otthon (Iglódi Regina), Petri György: Az ilyen fontos beszélgetésre... (Pálinger Viktória Katalin), Magyari Éva: Az én időm (Soós Edina), József Attila: Mama (Iglódi Regina). A szép műsor után

2016 október-november-december

Falufigyelő

Szaszkó Mátyásné közérdekű dolgokról beszélt, különböző meghívásokat ismertetett a környékbeli nyugdíjas klubok részéről. A jól sikerült

os forradalom és szabadságharc hőseinek áldott emlékezete előtt. Ezután Kovács János könyvtárvezető, a „Falufigyelő” című helyi lap szerkesztője megtartotta ünnepi

ünnepség körülbelül 19 óráig tartott. 2016. október 21-én, pénteken 15,30 órakor került sor Mesterszálláson, az Általános Iskola Tornatermében az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a községi megemlékező rendezvényre. Ennek a szervezésében a Községi Önkormányzat mellett részt vett a Községi Könyvtár és Művelődési Ház, az Általános Iskola, a Nyugdíjas Klub és a Hagyományőrző Kézimunka Szakkör. Először Szabó Viktória, a neves, Történelmi Emlékhellyé nyilvánított és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett mezőtúri Református Kollégium 10. osztályos tanulója elénekelte Csézy „Ez az otthonunk” című szép számát, mintegy megadva ezzel az ünnepség alaphangulatát. Ezután a Nyugdíjas Klub tagjai, Szaszkó Mátyásné klubvezető, Gyóllai Tóth Ilona, Karsai Jánosné és Kovács Imréné elszavalták Antóni Sándor „1956. Emlékezzünk” című költeményét, majd az ünneplő közönség egy perces néma felállással tisztelgett az 1956-

köszöntőjét. Ezután Arany Koppány 7. osztályos tanuló (Mezőtúri Református Kollégium) elszavalta Heltai Jenő „Szabadság” című költeményét. Eztán Olasz Ákos 10. osztályos tanuló (Mezőtúri Református Kollégium) elszavalta Gérecz Attila „Boldog Özséb himnusz” című költeményét, majd Szabó Viktória elénekelte a „Szabadság, szerelem” című éneket. Ezután a mesterszállási Általános Iskola kisdiákjainak szép műsora következett, majd Sándor Renáta 5. osztályos tanuló (mezőtúri Rákóczi úti Iskola) elszavalta Tollas Tibor „Túlélők” című költeményét. Ezután Olasz Ákos elszavalta Márai Sándor „Mennyből az angyal” című költeményét. Az ünnepség végén pedig eléneklésre került nagy nemzeti imádságunk, a „Himnusz”. Mesterszálláson szépen és méltóképpen került megünneplésre az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója. 2016. október 24-én, hétfőn délután 15 órakor a Nyugdíjas Klub „Hősökre emlékezünk” címmel szervezett klubdélutánt a Községi

3

Könyvtár és Művelődési Ház összenyithatós termében. Először Szaszkó Mátyásné klubvezető köszöntötte a megjelent vendégeket. Külön köszöntötte Kovács János könyvtárvezető urat, Iglódi Regina és Soós Edina könyvtári dolgozókat. Ezután Kovács János röviden köszöntötte a nyugdíjasokat, kiemelve részvételüket a község közéleti és kulturális rendezvényein. Ezután Szaszkó Mátyásné kifejtette, hogy a mai ünnepségen az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a forradalom hőseiről és mártírjairól, de egyúttal megemlékeznek az aradi vértanúkról, valamint a két világháború hőseiről és áldozatairól is. A szép és színvonalas ünnepi műsorban részt vett Szaszkó Mátyásné klubvezető, Gyóllai Tóth Ilona, Karsai Jánosné, Kovács Imréné és Takó Éva. Végül eléneklésre került nemzeti imádságunk, a „Himnusz”. Az ünnepi megemlékezés után feltálalásra került a finom slambuc, amelyet Gácsi Lászlóné Katika készített bográcsban.

tartott. 2016. október 9-én, szombaton szép ünnepség színhelye volt Mezőhék község. Megrendezésre került az úgynevezett „Táncsics-Találkozó”, amelyen az előző rendszerben Termelési Nagydíjjal kitüntetett Mezőhéki „Táncsics” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet volt dolgozói, vezetői és családtagjaik gyűltek össze. A gyülekezés, bejelentkezés a Művelődési Házban volt, majd az elkészült „Emlékoszlop”-hoz vonultak, amelyet Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas martfűi szobrászművész úr készített el. Az oszlopon lévő domborművek emléket állítanak azoknak a munkáknak, amelyek a „Táncsics” Termelőszövetkezet (1949-2002) több, mint félszázadnyi fennállása alatt a erősítették és gazdagították a vidéket, a termelőszövetkezet dolgozóit. Ebben az időben nemcsak a mezőhéki emberek, de sok mesterszállási, rákócziújfalusi, tiszaföldvári, öcsödi, mezőtúri és martfűi ember talált itt munkát és megélhetést ma-

Volt még hozzá aprósütemény és ásványvíz. A vendégek jó étvággyal fogyasztották ezt a finom, ősi pásztorételt. Ezután Szaszkó Mátyásné klubvezető időszerű dolgokról, meghívásokról beszélt. A jól sikerült klubdélután körülbelül 18 óráig

gának és családjának. Az emlékművön látható például az országszerte híres fűszerpaprika, a gabonakévék, a ludak, marhák, sertések, a napraforgó, kukorica és az öntözőfürt, amelynek a kapcsán készítette el híres és értékes dokumentumfilmjét a

4 jeles Balázs Béla-díjas filmrendező, dr. Paulus Alajos Mezőhéki fáklyaláng címmel. Az emlékszobor elkészítésének fő kezdeményezője dr. Pálffy Dezső úr, nyugalmazott aranydiplomás agrármérnök, az Első Szövetkezeti Sörgyár alapítója, valamint a „Táncsics” Termelőszövetkezet volt elnöke. De csatlakozott a volt termelőszövetkezeti vezetők közül dr. Draskovits Dénes úr (későbbi mezőtúri polgármester, az országos hírű Draskovits Kerámiagyűjtemény létrehozója), Gyulai Lajos mérnök úr, Fórizs Ágnes Karolina mezőhéki polgármester asszony. Az ő nevük szerepel is az emlékmű talapzatán. Az ünnepségen Olasz Ákos, a Történelmi Emlékhellyé nyilvánított és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Mezőtúri Református Kollégium 10. osztályos tanulója elszavalta Tóth Árpád Fénylő búzaföldek között és Illyés Gyula Megy az eke című szép költeményeket. Majd dr. Pálffy Dezső úr megtartotta avatóbeszédét, amelyben méltatta a termelőszövetkezet több évtizedes tevékenységét, az itt élő emberek munkáját, küzdelmeit. Hiszen rengeteg ember talált itt ekkor munkát és megélhetést. S jeles, jól felkészült szakember gárda is kellett a dolgos, szorgalmas emberek mellett, hogy végül az ország legjobb termelőszövetkezetei között tartották számon a több mint fél évszázadig működő Mezőhéki „Táncsics”Termelőszövetkezetet. A szoboravatás után a vendégek a Művelődési Házba megnézhettek egy régi emlékeket felidéző, szép és értékes kiállítást, amely a termelőszövetkezet évtizedeit mutatta be. A jeles ünnepségen megjelent a kiváló filmrendező, Paulus Alajos úr özvegye, Árvai Gabriella néni az

Falufigyelő unokájával, Halász Vince volt mezőhéki polgármester úr özvegye, Lehóczky Mária (Halász Vince a tavalyi év végén, eléggé fiatalon, tragikus hirtelenséggel meghalt). De részt vettek a termelőszövetkezet régi vezetői, szakemberei közül Nagy Frigyes volt elnök úr, Nagy György úr és Popovics Béla úr. Ezután a Művelődési Házban ünnepi ebédre került sor, majd délután a színpadon kulturális és szórakoztató műsorra került sor. A felcsendülő operett-dalok és magyarnóták, valamint a művészi balett táncok mindenkinek megnyerték a tetszését. Az ünnepséget szervezők között felvetődött egy

kéziratban lévő mű, Marinka Zsigmond volt főkönyvelő úr téesztörténetének kiadása, könyvben való megjelentetése is. Tudomásunk szerint sehol az országban nem készült még ilyen vagy hasonló szobor vagy emlékmű, amely a valaha jól működő magyar termelőszövetkezeteknek állít emléket. Mezőhék község e jeles ünnepségéről Borzi Lajos úr, a jeles operatőr, a Mezőtúri Református Kollégium operatőre, több budapesti, fővárosi televízió munkatársa készített szép és maradandó filmet. Az említetteken kívül még sok mezőhéki ember részt vett és tevékenyen közreműködött azért, hogy az ez az

2016. október-november-december

majd elmagyarázták a pogány kelta ünnep, a Hallowween kialakulását, amely a kereszténység kialakulása után Mindenszentek ünnepévé alakult, amelyet egyre szélesebb körben ünnepelnek meg hazánkban és szerte a világon. A gyerekek csokival, cukorkával lettek megvendégelve, majd levetítésre került a Hotel Transylvania című amerikai animációs film levetítésére került sor, amelyet a gyerekek nagyon élveztek. A klubdélután 16 óráig tartott. 2016. november 12-én, szombaton este 20 órai kezdettel került megrendezésre a hagyományokhoz híven a mesterszállási Általános Iskola és „Bocsoda” Óvoda közös szervezésében a Szent Márton-napi jótékonysági bál. Előtte sok feladat várt a szervező tanárokra és óvónőkre. Gyönyörűen feldíszítették a bál helyszínét, a Községi Könyvtár és Művelődési Ház színháztermét. A szellemes és ötletes dekoráció fő motívumai a libák voltak, akik már Szent Márton életében is jelentős szerepet játszottak. Szent Mártonról röviden tudni kell, hogy a Könyvtárban mozidélután legismertebb és legjelesebb szervezésére került a európai szentek egyike. A róHalloween jegyében. A mai Savariában, a mai született. Halloween ősi kelta hagyo- Szombathelyen mányokból kialakult ünnep Római katona volt, majd feloktóber 31-e éjszakáján, vette a kereszténységet. Fonamit elsősorban az angol- tos mozzanata az életének, szász országokban tartanak. amikor az Amiens- i városBár mára már az egész vilá- kapuban kettévágta katonai gon elterjedt divat. Az angol- köpenyét és egy didergő kolszász ünnep őse a pogány dusra terítette. Érdekes epikelta boszorkányok, kísérte- zód még az életében, hogy tek és egyéb démonok ün- amikor Tours francia város nepe volt. Később ez az idő- püspökévé akarták válaszszak keresztény ünnepé vált, tani, nem akarta elvállalni amelyet Mindenszentek ezt a tisztséget, hanem elbújt (november 1-je) ünnepe- a libák óljában, akik azonban lünk. A klubdélutánon óvo- gágogásukkal elárulták rejdások és általános iskolások tekhelyét. A terem falán lévő vettek részt. Először Iglódi négy gyönyörű fekete-fehér Regina és Soós Edina kö- grafika Szent Márton életészöntötték a gyerekeket,

ünnepség ilyen szépen és jól sikerüljön. Így a finom ebéd elkészítői is, akik közül Mesterszállásról részt vett Benke Miklósné Erzsike, aki szokás szerint sok finom süteményt elkészített. Mesterszállásról meghívást kapott és részt vett még Kovács János könyvtárvezető úr, a „Falufigyelő” című helyi lap szerkesztője. A Szolnok Megyei Új Néplap november 2i számában jelent meg fényképes beszámoló az ünnepségről. A rendezvény szervezőinek és közreműködőinek csak gratulálhatunk és további sikeres munkát kívánunk. 2016. október 31-én, hétfőn délután 14 órakor a Községi

2016 október-november-december nek ezeket a mozzanatait ábrázolja. Az ünnepséget Izbékiné Gácsi Márta tanárnő nyitotta meg, aki üdvözölte a vendégeket, s kifejtette, hogy az idei esztendőt a kormány Szent Márton Emlékévvé nyilvánította, mivel 1700 évvel ezelőtt született hazánk területén Szent Márton püspök, Európa és Magyarország egyik védőszentje. Majd beszélt a Szent Márton napi népszokásokról, hagyományokról, időjóslásról. A régiek a jeles szent névünnepén általában libát ettek és ekkor került sor az újbor megkóstolására. Örömét fejezte ki, hogy a rossz, esős idő ellenére nagyon sok vendég összegyűlt, hogy támogassa a mesterszállási oktatási intézményeket, az Általános Iskolát és „Bocsoda” Óvodát. Ezután az általános iskolások szép és színvonalas műsorban mutatták be Szent Márton életének epizódjait, sok énekkel, szavalattal és tánccal s nagyon ötletes jelmezekkel. Ezután a gyerekek szép társastáncokat mutattak be, amelyet az elmúlt tanévben táncoktatás keretében (amelyet a tanárok és Lukács Margit, a Szülői Munkaközösség vezetője szervezett), Májerné Zsíros Gabriella tánctanár, a szentesi Silver Táncegyüttes oktatója tanított be a gyerekeknek. Ez

Falufigyelő

is nagyon tetszett a közönségnek. A gyönyörű gyermekműsor után elkezdődött a zene és a tánc, a talpalávalót Bíró-Sipos Karina szolgáltatta. Ő mezőtúri születésű, ma Jászberényben él a családjával, s tagja a kiváló mezőtúri „Dalvarázs” Együttesnek. Majd éjfélkor

libazsíros kenyér és bor lett felszolgálva a vendégeknek, jelképezve a Szent Mártonnapi libasültet és újbort. Ezután került sor az izgalmas tombolasorsolásra, amelyen sok értékes ajándéktárgy talált gazdára. A főnyeremények között volt Prekup János tanár úr, festőművész felajánlása, egy általa készített szép tájkép. Róla tudni kell, hogy több évtizedig tanított községünkben, és erősen kötődik a mai napig Mesterszálláshoz. A remekül sikerült, szép bevételt hozó

5 Szent Márton-napi jótékony- Renáta. Felnőtt kísérők volsági bál nagyon szépen és jól tak: Iglódi Regina, Soós sikerült, a bevétel az Általá- Edina, Kovács János. Könos Iskola és a „Bocsoda” szönetünket fejezzük e helyÓvoda javára lesz fordítva. A ről e helyről mindazoknak, szervezők e helyről minden- akik a falusi Mikulás-járáskinek megköszönik az ban részt vettek, valamint anyagi felajánlásokat, a anyagilag és erkölcsileg támegjelenést, a segítséget, a mogatták. 2016. december 7-én, szermunkát és minden jellegű tádán délelőtt 10 órakor a mesterszállási Bocsoda Óvodában került sor a Mikulás-ünnepség megtartására. Az öreg Mikulást itt az idén Kovács János személyesítette meg, a kísérő manók pedig Iglódi Regina és Soós Edina voltak. A Mikulás üdvözölte a gyerekeket, akik a tiszteletére szépen énekeltek. Ezután kiosztásra kerültek az ajándékcsomagok, amelyek átadása mellett a Mikulás dicséretekkel illette, biztatta a kismogatást, ami elősegítette a gyerekeket, illetve az esetleges hibák, hiányosságok kijótékonysági bál sikerét. 2016. december 5-én, hét- küszöbölésére intette őket. A főn, Szent Miklós-nap elő- Mikulás a gyerekek mellett estéjén került sor a község- hozott ajándékot Szabóné Zsófia és ben az immár hagyomá- Gubik nyossá vált falusi Mikulás- Kézsmárkiné Szalai Katalin járásra, az idén már 27. alka- óvónők és Kovácsné Szilák lommal. A Mikulás-járásban Rozália dajkanéni is. A gyea következő személyek vet- rekek szép rajzok átadásával tek részt. Mikulás: köszönték a Mikulásnak az Kézsmárki Kristóf. Krampu- ajándékokat, aki megígérte, szok: Balogh Ferenc, Gácsi hogy jövőre szintén ellátogat Zsombor, Kiss Melinda, hozzájuk. Korbely Levente, Molnár A „Falufigyelő” Luca, Sándor Milán, Sándor Szerkestősége

Országos Könyvtári Napok 2016 Az Informatikai és Könyvtári Szövetség az egyes intézmények tevékenységét közös gondolkodással, egységre törekvő koordinációs szerepével, együttes projektek forrásainak megteremtésével tudta és tudja támogatni. Erre az Országos Könyvtári Napok programsorozat szerve-

zésével minden évben nagyon jó lehetőség nyílik. 2016-ban már egy évtizedes múlttal készülődnek a könyvtárak az őszi eseményekre. Ebben az évben egy Nagy Könyvtári Beavatás részese lehetett a lakosság. Most is az volt a célunk, hogy a hét során kerüljenek közép-

pontba azok a mindenki számára hozzáférhető lehetőségek, amelyek a tájékozódáshoz, ismeretszerzéshez, kulturált közösségi együttléthez nyújtanak segítséget. Nagy örömünkre több olyan személyt is elértünk, akik még nem jártak rendszeresen könyvtárba. Ebben segítségünkre volt a témakörök változatossága is.

2016. október 3-án, hétfőn kezdődött el ez az országos programsorozat, mégpedig Kovács János előadásával, melynek témája a „Falufigyelő” című helyi lap bemutatása volt. A könyvtárvezető úr elmondta, hogy 1990. augusztusa óta folyamatosan jelenik meg ez a helyi lap.

Falufigyelő

6 Beszélt a keletkezésének körülményeiről, azokról az emberekről, akik segítették, inspirálták ennek alkotásában. Eleinte még nem álltak rendelkezésre olyan fejlett technikai eszközök, mint

Községi Könyvtár dolgozói mellett az Általános Iskola diákjai és a Nyugdíjas Klub tagjai is. Egy általuk választott verset, illetve novella vagy regény részletet olvastak fel a megjelent vendégek

manapság, akkoriban még írógéppel íródtak a különböző cikkek, és a finomításokat saját kezűleg végezte el. A jelenlévő vendégek az előadás végén gratulációjukat fejezték ki, és további sok sikert kívántak a „Falufigyelő” egész szerkesztőségének. Október 4-én, kedden Varga Lászlóné Magdi néni tartott egy érdekes előadást a környezettudatos életmódról. A tanárnő szavain csüggtek a gyerekek. Nagyon kézenfekvő és gyakorlatias példákkal szemléltette a mondanivalóját így a gyerekek is könnyebben tudtak azonosulni a témával. Ezt követően kézműves foglalkozásra került sor, amikor is a gyerekek újrahasznosított anyagokból (cd lemez, konzerv, újságpapír, fonal) készítettek halacskákat, ceruza tartókat. Mint mindig, most is nagyon élvezték az alkotás örömét, és büszkén mutatták meg szüleiknek, tanítóiknak az elkészült remekműveket. Október 5-én, szerdán került sor a „Könyvválasztó” felolvasó délutánra, melyben aktívan közreműködtek a

nagy örömére. Ezek a délutánok mindig nagyon meghitt és elmélkedő hangulatban telnek. Mindenki feltöltődik egy kicsit ez által és nyugodtabb lélekkel tér haza. Október 6-án, csütörtökön dr. Tarnóczy Zoltán grafikusművész és középiskolai tanár tett eleget a felkérésünknek. Ezen a napon az aradi vértanúkra emlékezünk. A tanár úr olyan új megközelítésből mutatta be ezt a tragikus dátumot, és a hozzá kapcsolódó eseményeket, amelyeket ebben a formában még nem hallhatott a mesterszállási közönség. Előadásának címe: „Miért éppen 6-án, és miért pont 13?” Már a kérdés is elgondolkodtató, hát még a magyarázat, melyet részletesen kifejtett. Végig egyéni és érdekes aspektusban beszélt a magyar történelem ezen sötét foltjáról, mely mint példa, világító mécsesként tündököl ebben a gyarló és kiüresedett világban. Október 7-én, pénteken a gyerekeknek kedvezett a délután. Egy 20 kérdésből álló kvízjátékon vehettek

2016. október-november-december

részt 2 csapatra osztva, melynek címe „Könyvtári legek” volt. A jutalom természetesen most sem maradhatott el. Ezeket a tárgyakat a szolnoki Verseghy Könyvtár biztosította számunkra, illetve az Önkormányzat gondoskodott róla, hogy a gyerekek édességvágya is csillapítva legyen. Október 8-án, szombaton került sor Lippai Marianna várva várt „Életkedv” című könyvbemutatójára, és motivációs beszélgetésére. Budapestről érkezett hozzánk az előadónő, a kedves férje is elkísérte. A jelenlévő vendégek többsége még nem ismerte az ő munkásságát, ezért kíváncsian várták ezt a délutánt. Marianna először a személyes tragédiájáról beszélt, mely kiinduló pontja volt a könyve és a blog-ja témájának, írásainak. Gondolatai által próbálja az embereket a pozitív és életigenlő nézetek felé terelni. Ez itt is

höz is, melyet ezúton szeretnénk idézni és megköszönni, mert tényleg nagyon jól estek az elismerő szavak: „Jaj de szeretek vidékre járni, ahol még mindig szó szerint veszik a szeretetteljes vendéglátást. Ma ugyanis egy kis faluba, Mesterszállásra vittem el az ÉLETKEdvet, ahol a 7 éves kislánytól a 80 éves Etuska néniig, mindenki várt. Hetekig készültek a fogadásomra. Életem eddig látott legkisebb könyvtárában volt a találkozó, de volt ott minden: üdítő, házi sütemény, és mindez a legnagyobb szeretettel elkészítve. Mert vártak. Istenem! A legszerényebb könyvtárban, a legnagyobb szeretetet éltem meg! Boldogan jöttem ezekhez az emberekhez, de kijelenthetem: még boldogabban térek most haza. Hát igen. Az ember mindig ott van, ahol lennie kell! És én ma nem a csillogásban, pompában és lu-

sikerült. Lukács Margit a Szülői Munkaközösség Vezetője irányította a beszélgetést, és különböző témákban tett fel kérdéseket az előadónőnek. Minden kérdésre őszintén válaszolt, és nem jött zavarba. Dedikálással, egyéni beszélgetéssel zárult ez a program. Minden kedves vendéghez volt egy jó szava, és persze a szervezők-

xusban voltam, hanem egy szoba méretű szerény könyvtárban, csodálatos vidéki emberek között és szívből jövő vendéglátásban! Köszönöm! ❤” Október 9-én, vasárnap délután lépett fel nálunk Petróczki Csaba a népszerű

2016 október-november-december mezőtúri „Dalvarázs” együttes oszlopos tagja, aki egy Szécsi Pál emlékműsorral készült a helyi közönségnek. Az ismert dalok felcsendülésével állított méltó emléket az utánozhatatlan tehetségnek. Már nagyon várták ezt a programot a mesterszállásiak, mert szeretnek énekelni, táncolni és mulatni. Itt pedig a régi táncdalfesztiválok hangulata idéződött fel. A vendégek között köszönthettünk Öcsödről, Mezőtúr-

Falufigyelő

ról és Mezőhékről érkezette-

igazán színvonalas hetet zár-

7 mindenkinek, aki segített a megvalósításban, illetve közreműködött a programok sikerességében, akár a jelenlétével, akár a munkájával. Igazán pozitív visszajelzések érkeztek hozzánk, melyet hálásan veszünk tudomásul. Reméljük jövőre is elmondhatjuk, hogy: „Könyvtárba mentem, gyere utánam!” Iglódi Regina Soós Edina

ket is. Ezzel a műsorral egy

hattunk. Nagyon köszönjük

Ehhez a munkához elhivatottság kell… Beszélgetés Szabóné Gubik Zsófia vezető óvónővel Mielőtt e riport elkészítéséhez kezdenék, néhány szót röviden arról, hogy milyen dolgokat tudok én hirtelen az óvodáról. Hiszen én magam – sajnos, már jó régen, tanyasi gyermekkoromban -, nem jártam óvodába. Mondhatnám azt is, hogy az én óvodám a végtelen nagykunsági puszta volt, tevékenységem pedig az állatok őrzése, legeltetése a tarlón vagy a tanyaparlagon. Később azonban, mint kulturális dolgozó, többször kerültem kapcsolatba az óvodával. Gyakran tartottak különböző rendezvényt, jótékonysági bált a Művelődési Házban, valamint én is többször voltam Mikulás az óvodában az elmúlt évtizedek során. Ez a szokás a rendszerváltás után lett felelevenítve a községben. A több mint negyedszázados falusi Mikulás-járást is sok óvodás korú gyermek fogadta nagy örömmel és érdeklődéssel. Hosszútávon elmondható, hogy mesterszállási viszonylatban úgy az óvoda, mint az általános iskola elég jól működött., s működik ma is. Ehhez kellettek, kellenek

szakértő, elhívatott, a munkájukat és a gyerekeket szerető óvónők, tanítók, tanárok, pedagógusok. A mesterszállási gyerekek később elég jól megállták, megállják a helyüket mindenütt, olyik megyei vagy országos hírnévre jutott. S miközben ezek a gondolatok jutottak eszembe, érdekelni kezdett az óvodák múltja, története is. Vidékünket tanulmányozva rájöttem, hogy a nagyobb városokban – Karcag, Mezőtúr stb. -, már a 19. század derekán-végén létesültek óvodák. A magyar óvodai és nőnevelés úttörője Brunswick Teréz (17751861) volt, aki ebbéli tudását külföldi, nyugat-európai tanulmányutakkal gyarapította. 1828-ban Budán nyitotta meg az első magyar óvodát „Angyalkert” néven. Ezen megjegyzések után rátérek írásom tárgyára. A mesterszállási „Bocsoda” Óvoda egyik dolgozójával, Szabóné Gubik Zsófiával ez év tavaszán ismerkedtem meg, az óvodások gyermeknapi rendezvényén, amelynek a szervezésében a könyvtári dolgozók is részt vettek. A kis óvodásokat egy

számomra eddig ismeretlen, rokonszenves és hivatásszerető fiatalasszony irányította, aki Szabóné Gubik Zsófia néven mutatkozott be. Rövid beszélgetésünk során egy közvetlen, kedves, művelt, szimpatikus és határozott embernek ismertem meg. Elmesélte, hogy Kecskeméten járt egyházi iskolába, a Ward Mária Angolkisasszonyok Leány Gimnáziumába hat évet, majd két évet Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Gimnáziumba. S ezt a szellemiséget – amelyre olyan nagy szükségünk lenne -, ő is igyekszik munkájában és mindennapi életében megvalósítani. Ami azért ebben a lezüllött, vallástalan, globalista és kozmopolita világban eléggé bátor dolognak számít. Zsófia körülbelül egy éve dolgozik a mesterszállási óvodában, fél éve vezető óvónőként, s naponta kocsival jár a munkahelyére, mivel Mezőhék határában él a családjával, férjével és aranyos kislányával, Emmával. S mielőtt az interjú elkészítéséhez hozzákezdtem volna, a Szolnok Megyei Új Néplap címlapján megjelent egy fotó, rövid

szöveggel. Ezen Zsófia volt látható, kis óvodások körében, kezében két fél alma, amint a számtan alapvető dolgait ismertette kis védenceivel. Később megjelent még egy kép és írás is róla ugyanebben a lapban. Amikor november derekán felkerestem az óvodában, hogy a riport készítéséről beszéljünk, barátságosan fogadott, s vállalta az interjú elkészítését, majd később összeültünk egy kis beszélgetésre. Kedves Zsófia, előljáróban mondanál valamit magadról, az életedről? - 1985-ben született Kecelen, vallásos nagycsalád ötödik gyermekeként, négy nővérem van és egy húgom. Tíz évesen felvételt nyertem a kecskeméti Ward Mária Angolkisasszonyok Leánygimnáziumába, ahová 6 évig jártam, majd végül a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségiztek le. Kecskeméten nagyszerű tanárokat és embereket ismerhettem meg, akik segítették egyengetni az életemet. Az itt eltöltött hat év alatt 3 évig néptáncra jártam, 2 évig ko-

8 saraztam, 6 évig tagja voltam az iskola kórusának, amit nagyon szerettem. Lehetőségem volt számos rendezvényen és városban fellépni velük, és 6 évig tagja voltam a tűzzománc szakkörnek. Nagyszerű festő, képzőművész, grafikus tanáraim voltak, akik hamar megszerettették velem a képzőművészetet, amit máig nagyon szeretek, csak sajnos idő hiányában már nem gyakorlok. Lehetőségem volt rajzaimat, tűzzománcaimat kiállításokon, galériákban többször is bemutatni. Tanulmányaimat Szarvason folytattam a Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Karán, ahol 2007ben megszereztem óvodapedagógiai diplomámat kiváló eredménnyel. Itt művészeti csoportba jártam, Nagy Jenőné: Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel programot tanultam. Itt is folytattam a tűzzománcozást, és az éneklést. A főiskolán lévő Fallala nevű kórus tagja voltam 3 évig, és lehetőséget kaptam velük kiutazni Franciaországba, Niortba, ahol 11 napos koncert turnén vettem részt 20 társammal együtt. Többek között óvodákban, iskolákban is felléptünk, így betekintést nyerhettem az ottani nevelői, oktatói munkában, az intézmények népszerű tárgyi felszereltségébe. 2008 óta dolgozom óvodapedagógusként a Mezőtúri Városi Óvodákban. Először a Csoda-vár Óvodában kezdtem, majd a Mese-kert Óvodában is dolgoztam egy évet és két évet a Gyermek-kert Óvodában, itt a nagycsoportos korú gyermekeknek Játékos ismerkedés az angol nyelvvel nevű foglalkozásokat tartottam nagy sikerrel, a gyermekek, szülők örömére. Munka mellett több pedagógiai továbbképzésen vettem

Falufigyelő

2016. október-november-december

részt. Nagyon nagy élmény volt számomra, hogy 7 éven keresztül tagja lehettem Ollé Sándor rallyversenyző Suzuki Motorsport csapatának, ahol a versenyzők, szervizesek és delegációk étkeztetése volt a fő feladatom. 2012 nyarán 12 év után férjhez mentem Szabó Péterhez, 2013-ban pedig megszületett Emma Zsófia nevű kislányunk, ezért gyesen voltam 2016-ig. Itthon tartózkodásom ideje alatt elvégeztem Budapesten egy Grand Up nevű fitnesz edzői tanfolyamot felnőttek, iskolások és

áll távol tőlem a falusi életmód sem, hiszen 2007 óta Mezőhék külterületén élek a családommal. Szeretem a nagy nyüzsgést, de jól esik néha visszavonulni a csendes természetbe, ahol élek. Az elmúlt évek során többször is volt szerencsém jönni, helyettesíteni az itteni óvodába, így már nem volt ismeretlen számomra. Első alkalommal szívembe lopta magát ez a kis falusi óvoda és a település. Mindig szívesen és nagy örömmel jöttem ide a családias kis óvodába, ami mindig a nyugalom szigetét jelentette számomra a

óvodás korú gyermekek részére. Mezőhéken tartottam eddig rendszeres edzéseket. 2016 áprilisában álltam újra munkába, mint óvónő a mesterszállási Bocsoda Óvodában, ahová kislányomat, mint óvodást is magammal hoztam. Óvodavezetőnktől, Kontér Bélánétól kaptam egy felkérést, hogy vállaljam el a mesterszállási Bocsoda Óvoda irányítását, így 2016. szeptember 1-től már kinevezett tagóvoda vezetőként dolgozom. - Te, mint városi ember, hogyan tudtad megszokni a vidékünket, ezt a kis falut és környékét? Igen, városi embernek tartom magam, de nem

városi nagy létszámú csoportokhoz képest. A falu templomát is nagyon megszerettem, a helyi esperes úr a mezőhéki Szent Kereszt Felmagasztalása templomban adott minket össze a férjemmel, és a lányomat is ő keresztelte meg a mesterszállási Rózsafüzér Királynéja templomban. Terveim között szerepel, hogy a gyermekekkel, néhány alkalommal meglátogatnánk a helyi templomot, bevinni őket nagyobb ünnepekkor, amire a közeledő karácsony is jó alkalmat ad. Megnéznénk a betlehemi szobrokat, és nagy vágyam hogy, egyszer betlehemes játékot is előadhassunk a gyermekekkel, ami a mostani kicsi csoportlétszám

és a vegyes életkor miatt nehezen valósítható meg. - Te egy szűk éve dolgozol Mesterszálláson, s nemrégiben vetted át az óvoda irányítását. Milyen dolgokat tartasz igazán fontosnak az óvoda vezetésében, fejlesztésében, a kisgyermekek testi és lelki nevelésében? - Még nem voltam tagóvoda vezetője az óvodában, de már nyáron költséges felújításokban, eszközök beszerzésekbe kezdtem, szerveztem, rendeztem, szépítettem az óvodát kollégáim segítségével, hogy az új nevelése évet minél szebb, esztétikusabb környezetben, kezdhessük meg a gyermekekkel. Nagy segítségem volt Kiss Gábor polgármester úr, és a felújításokat finanszírozta a helyi Önkormányzat. Magam is sokat áldoztam a felújításokra, többek között egy víztisztító készüléket is vásároltam a gyermekek számára, mert fontosnak tartom, hogy egészségünk megőrzéséért sok folyadékot kell innunk, és hogy az legfőképpen tisztított, finom víz legyen. Fontosnak tartom, hogy a gyermekeket szép környezetben fogadhassuk, de még ennél is fontosabb, hogy érzelmi biztonságot nyújtó, nyugodt, szeretetteljes, családias légkört teremtsünk meg munkatársaimmal a gyermekek számára. - Nemrégiben több írás is megjelent a Szolnok Megyei Új Néplap hasábjain a mesterszállási óvodáról. Egy helyen azt vallod, hogy magadénak érzed az óvodát, tehát szereted a munkádat. Bár sokan mondhatnák el ezt a maguk tevékenységével kapcsolatban. Itt tartózkodásodnak nem hosszú ideje alatt milyen benyomásokat szereztél a

2016 október-november-december községről, az itt élő emberekről? - Mivel nagycsaládból származom, mindig is gyerekek vettek körül. Szeretem a gyerekeket, így egyértelmű volt számomra, hogy pedagógus szeretnék lenni. Szeretem a munkámat, habár a mai felgyorsult világban, ahol egyre több a dokumentációs munka, sok a határidős feladat, portfólió készítése, stb. egyre nehezebb ez a szakma, ehhez szerintem teljes elhivatottság kell. Nagyon jól érezzük magunkat Emmával, sokszor második otthonomnak is érzem az óvodát, hiszen több időt töltünk itt el, mint otthon. A helyi lakosok, akiket eddig volt szerencsém megismerni, nagyon barátságosak, közvetlenek, segítőkészek és adakozóak. - Mesterszálláson ma már csak 15 óvodás gyerek van, ami sajnos községünk, s általában a kistelepülések leépülését, elöregedését, hanyatlását jelzi. Hogyan látod te, aki városban is élt, a magyar vidék helyzetét, problémáit, gondjait, s netalán milyen lehetőségeket látsz a felemelkedéshez? - Amikor tavasszal idekerültem, akkor még csak 10 gyermek járt az óvodába. Ma már ez a létszám 15 főre emelkedett. Tudom, hogy ez a létszám is csak a fele a városi óvodai csoportokéhoz képest, de bizakodó vagyok. Sajnos, tudomásom szerint több helyi lakosú gyermek is más település óvodájába jár. Ez nagyon elszomorító. Hiszek abban, hogy az óvodának még van jövője, és bízok a szülőkben, hogy a mi óvodánkat választják és ránk bízzák gyermekük nevelését, fejlesztését. Nagyon sok ház áll üresen a faluban, jó lenne, ha volnának még olyan kisgyermekes fiatal családok,

Falufigyelő

akik ideköltöznének, mint a Rézsó család. Úgy gondolom, családok betelepítésével biztosítani lehetne a faluban lévő nevelési, oktatási intézmények jövőjét. - A gyermeknapi program része volt a mesterszállási Rózsafüzér Királynője katolikus templom meglátogatása is. Ez azért is volt jó dolog, hiszen a legtöbb óvodás gyerek ekkor látott először belülről templomot. Rögtön feltűnt nekem az a szeretetteljes szakértelem, amivel a gyerekeket próbáltad megismertetni keresztény hitünk alapjaival, természetesen a maguk gyermeki szintjén. S most egy fontos kérdéshez érkeztünk. Hiszen sajnos, éppen az előbbi dolgokból kifolyólag, még a szakmabeli emberek, tanárok, óvónők sem egyértelműen látják ezeket a dolgokat. Te ezt a kérdést emberként és óvónőként hogyan látod? - Én is örültem annak, hogy sikerült belülről is körbejárnunk a templomot. Akaratlanúl is mint pedagógus, rögtön mesélni kezdtem a gyermekeknek a templomban lévő szobrokról, szentekről, képekről, mint egy idegenvezető. Mivel vallásos családban és egyházi iskolában keresztény szellemiségben nevelkedtem, jól ismerem e vallás alapjait, a kereszténység történetét, szereplőinek életét. Gyermekkoromban fontos családi program volt, hogy minden vasárnap szüleimmel, testvéreimmel együtt mentünk a templomba szentmisére. Úgy gondolom és magam is tapasztalom, hogy a mai rohanó, túlhajszolt világban sajnos az embereknek nincsen már idejük templomba járni. - Ma már túl vagyunk az Általános Iskola és Óvoda

Szent Márton-napi jótékonysági bálján, amely elég szépen sikerült. Az Óvodában milyen dolgokra lesz fordítva a jótékonysági bál nekik jutó bevétele? - A szülők és a lakosok visszajelzéséből megerősíthetem, hogy valóban nagyon jól sikerült a bál! Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy itt is megköszönhessem minden szervezőnek, rendezőnek áldozatos és fáradságos munkáját, mellyel lehetővé tették, hogy ez a bál létre jöhessen! Szeretnék munkatársaim nevében is köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatta munkájával, adományával, felajánlásával, jelenlétével a bál sikerességégét! Az óvoda részére befolyt összeget még ez után fogjuk a szülőkkel együtt eldönteni, hogy mire költjük. De javaslataim, terveim között szerepel, hogy a meglévő egy darab bordásfalat bővíteni szeretném egykét elemmel, a meglévő nagy könyves szekrényt egy alacsonyabb, ülő részekkel ellátott polcos-fiókos gyermek könyvtárolóra cserélném. Szeretnék a fiúgyermekeknek egy fából készült barkácsolós, szerelős pultot, a lányok részére pedig egy fából készült babakonyhát. Valamint szükségünk volna még egy nagy autópályás szőnyegre, amit családommal karácsonyra adományozunk a gyermekek számára. Szeretném munkatársaim nevében is külön köszönetet mondani Kiss Gábor polgármester úrnak, Kovács Jánosné Samu Katalin képviselő asszonynak, Bencsik Ildikónak és Molnárné Fazekas Lindának, akik adományaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a közeledő Mikulás és Karácsonyi ünnepeken

9 megajándékozhatjuk a gyermekeket. - Ez a riport a „Falufigyelő” karácsony előtti számában jelenik meg. Mit jelent neked ez az ünnep, hogyan tudnád ezt itt röviden a kedves olvasóknak megfogalmazni? - Mint már említettem, nekem nagyon fontosak a keresztény ünnepek, így a karácsony is. Mint gondolom minden embernek, nekem is sok gyönyörű gyermekkori karácsonyi élményem, emlékem van, amire mindig jó visszagondolni. Nagyon fontosnak tartom a mai felfordult világunkban a karácsony igazi üzenetét, a szeretetet, amelyet a betlehemi istállóban megszületett Kisded hozott el az emberiségnek. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében kegyelemben, szeretetben gazdag, áldott karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasó és családja számára, valamint reményteljes boldog új esztendőt! - Kedves Zsófika, én is hasonlókat kívánok neked és kedves családodnak. További jó munkát kívánok neked, érezd minél jobban magad itt a községünkben, s kívánom, hogy minden szép és nemes terveid és álmaid valóra váljon. Valamint nagyon szépen köszönöm a tartalmas és szeretetteljes beszélgetést, amilyen beszélgetésekre nemcsak így az adventi várakozás áldott csendjében, de az esztendő minden napján is nagy szükségünk lenne, hogy minél inkább megtaláljuk az utat egymás felé – Tóth Árpád szép szavaival -, „lélektől lélekig”. Kovács János

Falufigyelő

10

2016. október-november-december

Kiss Imréné Mikes Éva – D. Szűcsné Horváth Erzsébet: Mezőtúri rekviem (könyvismertetés) Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére jelent meg Mezőtúron ez a szép könyv, amelynek a címe így folytatódik: A kommunizmus áldozataiért Az üldözöttek, az elhurcoltak, a kisemmizettek és 1956 az emlékezők tükrében. A könyvet az „1956 Öröksége” Alapítvány jelentette meg, készült a mezőtúri Príma Nyomda és Reklámstúdió Kft közreműködésével, a tördelőszerkesztő Szűcs Péter. A könyvet szerkesztette Juhászné Patkós Edit. A szép borítólap Mucza Kálmán munkája. Szép és méltó megemlékezés és tiszteletadás Mezőtúr város részéről e könyv elkészítése és megjelentetése, méltó a 60. évfordulóhoz. A támogatók között első helyen van a Szabadságharcosokért Közalapítvány, valamint Mezőtúr Város Önkormányzata, amely mindig híres volt arról, hogy a kultúrát, az oktatást és a művészetet elsőrendűen támogatta, istápolta. Hogy csak az idén 35 éves Művésztelep tevékenységét vegyük példának. S így volt ez jelen esetben is. A könyvhöz az ajánló sorokat Herczeg Zsolt mezőtúri polgármester írta, amelyből idézünk röviden: „Napjainkban, amikor sokan diktatúráról beszélnek Hazánkban, nem tudják, vagy nem is akarják tudni, mi is a diktatúra valójában. A valódi rémuralmat teljes mivoltában a múlt században, az első világháborút követően a magyarság többször is megtapasztalhatta: a Tanácsköztársaság idején, a

nyilas rémuralom tombolásakor, valamint a Rákosidiktatúra alatt. Ezekben az időkben az emberélet semmit sem számított, elég volt rádiót hallgatni, kritikát megfogalmazni, nem elég hangosan tapsolni, rosszkor az utcán tartózkodni és az ember

1956-os forradalom és szabadságharc idején is, amikor egy évtizedes kegyetlen és embertelen diktatúra után újra felemelte fejét a magyarság. Amely időszakra ma már csak az idősebb nemzedékek emlékeznek. S velük könnyen veszendőbe is mennek ezek az emlékek,

gyorsan vagonban, a kivégzőosztag előtt, vagy valamelyik lágerben végezte.” A nagy múltú alföldi mezőváros nemcsak vásárairól, fazekasságáról, református iskolájáról és templomáról volt híres, hanem arról is, hogy lakói önérzetes, szabadságszerető emberek voltak, akik az évszázadok során többször adták ennek bizonyságát. Így volt ez az

amelyek pedig történelmünk fontos részei, eseményei. Szépen megfogalmazták ezt az Előszóban a kötet szerzői, szerkesztői, Kiss Imréné Mikes Éva és D. Szűcsné Horváth Erzsébet: „Ez a munka azért készült el, hogy emlékezzen, emlékeztessen a társadalmi köztudatunkból hiányzó, a sztálini szovjet diktatúra által ártatlanul elhurcolt, kisemmizett, megalázott, tönkretett,

megkínzott, megölt honfitársaink sorsaira, szenvedéseire itt a mi városunkban is.” Ez messzemenően sikerült is a könyv alkotóinak. Valóban örök értékű „mezőtúri rekviem” született több éves kemény és kitartó kutatómunkájuk gyümölcseként. Amelyből a mai fiatalok és a későbbi nemzedékek is megismerhették a szovjet „felszabadítást”, a Rákosi-diktatúrát, a dicsőséges forradalmat és szabadságharcot és az utána következő embertelen megtorlást. A könyv első fejezetét kedves ismerősöm, az általam szeretett és nagyra becsült Kiss Imréné Mikes Éva készítette. A fejezet címe: Akikért nem szólt harang. Ebben a város rövid történeti áttekintése után „agyonhallgatott történelem 12 éve” következik, tehát az 1944 őszi orosz megszállástól a forradalom kitöréséig terjedő időszak. Kevesen tudják például, hogy Mezőtúron az oroszok 1944 őszén hadifogolytábort létesítettek. A táborból a szovjet lágerekbe hurcoltak között több mezőtúri ember is volt. Súlytotta a várost és környékét a kitelepítés, a kuláküldözés is, hiszen Mezőtúr az elsők között volt (Túrkeve, Karcag és Kisújszállás mellett), amelyből erőszakkal „termelőszövetkezeti várost” csináltak. Rengeteg szenvedés és megpróbáltatás várt azokra a parasztemberekre, akik egy élet kemény munkájával némi földet szereztek maguknak. De elég volt az is, ha valakinek a személye nem tetszett a hatalmon lévők-

2016 október-november-december nek. Ebben a korszakban valóban az emberélet volt a legolcsóbb, nyomtalanul tűntek el az emberek a sztálinista diktatúra dantei pokolbugyraiban. Ezekért az ártatlan emberekért, áldozatokért valóban nem szólt a harang sem. A következő, Hová lett a mezők lilioma: a szarkaláb, a pipacs, a búzavirág? Című fejezetet D. Szűcsné Horváth Erzsébet írta, aki mezőtúri születésű, ma Budapesten él és a POFOSZ Humánpolitikai elnökhelyettese, e könyv kiadója és társszerzője. Ez a fejezet szintén a forradalom és szabadságharc előzményeit, országos és mezőtúri eseményeit dolgozza fel, megemlékezve többek között a koholt vádak alapján kivégzett fiatal orvostanhallgatóról, Tóth Ilonkáról, aki a szerzőnek személyes ismerőse és küzdőtársa volt a forradalom hősi napjaiban. Mindketten sebesülteket ápoltak, emberek életét mentették. A fejezet lírai szépségű nosztalgiával idézi fel azt a régi mezőtúri életet, azokat az emberi értékeket, amelyek 1944 őszétől fokozatosan romlani, bomlani, pusztulni kezdtek, s lassan eltűntek az életünkből, mint ahogy az agyonvegyszerezett alföldi mezőkről is eltűnt végleg a búzavirág.

Falufigyelő

Az Emlékezés, sorsok, mementók című fejezetet Kiss Imréné Mikes Éva állította össze, sok utánajárással és munkával. Ezekből a visszaemlékezésekből, „apró hiteles mozaik-kockákból” is jól kibontakozik a forradalom és szabadságharc, az azt megelőző évtized és az utána következő kegyetlen megtorlás. Elhurcolt hadifoglyok, vagy ezek gyermekei emlékeznek a „málenkij robot” elszenvedőire, az egyéni emberi tragédiákra, a „kulák Golgota” ártatlan áldozataira, a fizikailag, lelkileg, egzisztenciálisan tönkretett emberi életekre, sorsokra. Hiszen az ország nagyobb része szenvedett ezekben az időkben, amikor a hamis, hazug, álságos kommunista propaganda az „emberarcú szocializmus” nagyszerűségét hirdette. S amit sokan el is hittek, még a nyugati művészek közül is. Emlékeznek azok is, akik akkor voltak fiatalok, középiskolások, és többen nemzetőrök is voltak a forradalom napjaiban. A rengeteg viszszaemlékezőt itt sajnos nem említhetjük meg név szerint (bár nagyon is megérdemelnék), hanem inkább a könyv beszerzésére és elolvasására biztatunk minden érdeklődő mezőtúri és környékbeli embert.

Ezután következik a köszönetnyilvánítás a könyv támogatóinak, a forrásmunkák, az irodalom ismertetése, helytörténeti vonatkozások, internetes források, a felhasznált újságok, folyóiratok, kiadványok (köztük a mesterszállási Falufigyelő is). Jegyzéket közöl a gazdag és sokrétű képanyagról, valamint a kötetben szereplő versek, amelyek között Márai Sándor, Tollas Tibor, Heltai Jenő mellett szerepelnek olyan Mezőtúrhoz kötődő költők, mint Nagy Emma, Kovács Imre, Bartal Klára, vagy a túri diák és jeles irodalomtörténész, Szilágyi Ferenc is. A végén a Mellékletek gazdag fényképanyaga, korabeli folyóiratok, dokumentumok, levelek, korabeli kották, pénzek, tagsági könyvek, hivatalos iratok, idézések, valamint a Mezőtúron készült kuláklista közlése jól kiegészíti, gazdagítja és teljessé teszik a kiválóan a kiválóan megírt és szerkesztett könyvet, amely a város kulturális életének fontos része, méltó megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról. E könyv elkészítésével a szerzők, szerkesztők fejet hajtanak a forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak az emléke előtt. S kezünkbe

11 véve ezt a szép és értékes könyvet, mi, mai emberek és olvasók is fejet hajthatunk, s leróhatjuk tiszteletünket. S ne feledjük ezt megköszönni, elsősorban a két szerzőnek, szerkesztőnek, Kiss Imréné Mikes Évának és D. Szűcsné Horváth Erzsébetnek. De mindazoknak is, akik írásaikkal, vallomásaikkal, visszaemlékezéseikkel segítettek felidézni történelmünknek ezt a nehéz, küzdelmes és dicsőséges időszakát. Amely az emlékezés, a tiszteletadás mellett nagy tanulságokkal is szolgálhat a mai nemzedékeknek. S tanulságul, figyelmeztetésül mindannyiunknak, hogy ezek a borzalmak, tragédiák, embertelenségek soha ne ismétlődjenek, ne ismétlődhessenek meg nemzetünk életében. Hogy ne érjünk olyan időt, amikor fizikai és szellemi értelemben is, a költő Tollas Tiborral szólva: „Bebádogoztak minden ablakot”. E katartikus erejű könyv segít megismerni, átélni, lelkileg feldolgozni történelmünk e tragikus, s jó ideig agyonhallgatott korszakát. Köszönet ezért mindenkinek, akik e könyv létrehozásában közreműködtek. Kovács János

Serfőző Simon köszöntése Örömteli esemény következett be mai irodalmunk egyik nagy alakjának, Serfőző Simonnak az életében. 2016. március 15-én megkapta a legnagyobb magyar kitüntetést, a Kossuth-díjat. Több, mint fél évszázados költői, írói, drámaírói és publicisztikai tevékenysége már rég érdemessé tette őt erre a kitüntetésre. Amelyre minden irodalomkedvelő ember büszke, örül neki, de

leginkább talán a földijei, hiszen a jeles író a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason született 1942. október 24-én. Hamar elhagyta azonban a szülőföldet, szinte gyermekfejjel, amely szülőföld azonban egész további életében és munkásságában meghatározó tényező volt, s az mind a mai napig. A zagyvarékasi szülői ház mindig visszavárta őt. Sűrűn

látogatott haza, amíg a szülei éltek, ma pedig itt találja meg az alkotáshoz szükséges csendet és békét. Bár élete nagyobb részét városokban (Miskolcon és Egerben) élte, a vidék, a Jászság és Szolnok közötti, úgynevezett középtiszai vidék az, ahol igazán otthon van. S általa ez a táj már sok irodalomkedvelő embernek ismerős és kedves, s szintén otthon van

benne. Hiszen Serfőző Simon Zagyvarékast és környékét régen belerajzolta már a magyar irodalom drága, örökbecsű mappájába. A zagyvarékasi tanyasi gyermekkortól hosszú és göröngyös út vezetett a Kossuth-díjig. Életpályája szinte gyönyörű magyar népmeséink legkisebb fiát juttatja eszünkbe. Ez az életút korán sem volt zökkenőmentes.

12 1958 és 1962 között Budapesten dolgozott, mint segédmunkás, majd betanított munkás, s Újpesten lakott albérletben.. De szinte gyermekkorától keményen dolgozott, megszokta a munkát. Elmondása szerint ekkortól mindig verseket szeretett volna írni. Négy küzdelmes és nemszeretem év után a „Szolnok Megyei Néplap” munkatársa lesz. Ez jó iskola neki, nemcsak az írásban, hanem az akkori vidéki élet jobb megismerésében is. Ezt azonban hamarosan hosszú, több mint két éves katonai szolgálat szakítja meg, ami 1962 és 1965 között nem volt éppen leányálomnak nevezhető. Leszerelése után Miskolcon él, 1965-től 1968-ig népművelő felügyelő, terjesztési előadó, 1968-tól 1975-ig a „Napjaink” versrovat-vezetője, majd 1975-től szerkesztője. Közben szorgalmasan írja a verseit is. 1966-ban (éppen fél évszázada) jelent meg első verseskötete, „Hozzátok jöttem” címmel. 1990-93 között a „Holnap” főszerkesztője. 1993-ban megálmodja, létrehozza a „Felsőmagyarország Kiadó”-t, amelyet a mai napig ő vezet, irányít, szervez, s amely az ország egyik legjobb, legszínvonalasabb kiadójává vált. 1993-ban a „Magyar Élet” szerkesztője, 1995-től pedig az „Új Holnap” főmunkatársa. 1982-től az Írószövetség észak-magyarországi csoportjának a titkára, 1986-tól az Írószövetség választmányi tagja. Részt vesz a „Miskolci Fórum” szerkesztőbizottságában. Ma Egerben él. Értékes és sokrétű irodalmi alkotómunkáját, szerkesztői tevékenységét, hála Istennek, eléggé elismerték. Három alkalommal nyerte el Miskolc Város Irodalmi Díját (1970-ben, 1976-ban és

Falufigyelő

2016. október-november-december

2000-ben). Borsod-AbaújZemplén Megye Tanácsának Irodalmi Díját 1978-ban kapta meg. Ezek után jöttek sorban a kitüntetések: Radnóti Miklós-díj (1979), Szabó Lőrinc-díj (1986), József Attila-díj (1991), Kölcsey-díj (1994), Arany János-díj (2003), Balassi Bálint Emlékkard (2007). S most ez a jól megérdemelt Kossuth-díj, amelynek nemcsak Serfőző Simon örült, hanem olvasóinak (remélhetőleg egyre növekvő) tábora, barátai, jó ismerősei, tisztelői is. Hiszen közel harminc kötetet tett le a nemzet asztalára, nem beszélve az

Amikor megszületett, már dúlt egy szörnyű világháború, majd kis átmenet után a Rákosi-rendszer gyötrelmei következtek. Kezdődött a padláslesöprés, az erőszakos téeszesítés, a tanyák felszámolása. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után ez a folyamat „teljes sikerrel” végbemegy. A parasztság egy része teljesen ellehetetlenül, a fiatalok a reménytelenség, a kilátástalanság elől szinte tömegesen menekülnek a városok felé, a hírhedt „fekete vonatokon”. Lelkileg azonban itt sem találnak igazán otthont. Elkezdődik hazánkban az el-

általa szerkesztett, gondozott könyvek sokaságáról. Szinte minden műfajban kipróbálta magát és alkotott maradandót. Alkotóművészete a magyar irodalom legjobb hagyományaiból építkezett, szerencsésen ötvözve ezeket a legmodernebb irodalmi törekvésekkel. Műveit meg sem próbáljuk felsorolni, csupán három fontos gyűjteményes verseskötetét említjük meg: „Holddal világítottunk” (1984), „Félország, félvilág” (1995), „Közel, távol” (2003). Legutóbbi művei közül pedig megemlíthetjük a „Semmi se úgy van” című, elbeszéléseket és kisregényt tartalmazó kötetet, amely 2014-ben jelent meg. Volt, van mit megírnia.

idegenedés, a gyökértelenség, a hagyományok, erkölcsi értékek, vallás és kultúra lassú leépülése. Mára ennek a negatív folyamatnak a keserű gyümölcsi tökéletesen megérlelődtek, mint azt napról-napra szomorúan meg is tapasztalhatjuk. E változó, változatos kor élője, tanúja, kifejezője, vizsgálója, hű krónikása Serfőző Simon. Mint elhivatott költő, felelősségteljes író, érdekes riportok lejegyzője, sorskérdéseket felvető drámák szerzője. (Amelyeket nem méltányoltak kellően a színházak.) De az ifjúsági irodalom terén is nagyot és maradandót alkotott. Elég itt csak megemlíteni a „Gyerekidő” című trilógiájának

köteteit („A kis vadóc”, „Nyulak a hurokban”, „Nincs maradás”). De csodálatosan szépek, hitelesek, érdekesek, üdék és művésziek a vidék, a gyermekkor világát felidéző novellák is, amelyek sikeres novellásköteteiben („Varjúleves”, „Fészekhagyók”) jelentek meg. Serfőző Simon a hétköznapi életben egy kedves, szerény, közvetlen, segítőkész, ugyanakkor határozott ember is, megáldva jó adag egészséges humorérzékkel, amely e helyen és korokban szinte mindig elengedhetetlen dolog volt a túléléshez. Ahogy az ember beszél vele a köznapi élet apró dolgairól, talán el sem igen hiszi, hogy Serfőző Simon eddigi tevékenysége is már voltaképpen az irodalomtörténet legszebb lapjai közé tartozik. Hiszen tagja volt a legendás „Hetek” irodalmi csoportnak (Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Kalász László, Raffai Sarolta és Ratkó József társaságában). Ez a csoport az 1960-as évek végén (a szintén legendás „Kilencek” társaságával együtt) a magyar irodalom megújítására. a társadalmi, erkölcsi és emberi problémák feltárására, a változásra és változtatásra szövetkezett. Ez a hit, szándék, elhivatottság, hűség, együttérzés, felelősségtudat, népben-nemzetben gondolkodás a Kossuth-díjas Serfőző Simon életében, gondolkodásában és írásművészetében a mai napig tart. Az írás mellett másik fontos és gyümölcsöző tevékenység az életében a szerkesztés. Ezt a különböző újságoknál, irodalmi folyóiratoknál régóta és sikeresen gyakorolt már. 1993-ban megálmodja, megalapítja, létrehozza Miskolcon az azóta országos hírű, kiváló „Felsőmagyarország Kiadó”-t, amely azóta évente

2016 október-november-december jelentet meg szép, értékes és hiánypótló irodalmi műveket. A kezdetektől máig fontos szempont volt Serfőző Simonnak, hogy a sok tekintetben ma is hátrányos helyzetű vidék is méltóan legyen képviselve az irodalmi életben és a könyvkiadásban. A „Felsőmagyarország Kiadó” immár 23 éve sorjázó kötetei – közöttük számos nagy és fontos mű -, talán nehezen születtek volna meg, nem kerültek volna az olvasó asztalára, szívébe, lelkébe Serfőző Simon áldozatos, időt, energiát, fáradságot nem kí-

Falufigyelő

mélő munkája, hitet, szeretetet és bátorítást árasztó egyénisége nélkül. Hiszen mondani sem kell, hogy ezek a dolgok a mai széteső, értékvesztett korban nemcsak hogy nehezek, hanem meglehetősen hálátlan feladatok is. Hiszen, sajnos, egyre kevesebb embert érdekel napjainkban az értékes irodalom, amilyet Serfőző Simon ír, szerkeszt és megjelentet. Végül egy személyes dolgot. Nagy boldogság volt nekem, hogy a 2016, évi Ünnepi Könyvhétre a „Felsőmagyarország Kiadó” megjelentette publicisztikai

kötetemet, „Megfogyva bár…” címmel. Az ebben szereplő ötven írás az általam szerkesztett, 1990 augusztusa óta megjelenő mesterszállási „Falufigyelő” című helyi lap úgynevezett „vezércikkeiből” egy válogatás. Ezt Serfőző Simonnak köszönhetem, akivel Rideg István karcagi irodalomtörténész barátom révén ismerkedtem meg. Ezt az ismeretséget én az Isten csodálatos ajándékának tartom az életemben, hiszen Serfőző Simon műveit szinte gyermekkorom óta ismerem, olvasom, szeretem. Erőt, hitet,

13 kedvet, útmutatást adnak, élni segítenek írásai nekem is, és még sok olvasójának. S ezekre bizony nagy szükségünk van a mai világban. Kedves Simon, nagyon sok szeretettel gratulálok neked a Kossuth-díjhoz, amit már nagyon megérdemeltél. S kívánok Istentől további nagyon jó erőt, egészséget, derűt, hitet és kedvet, sikeres alkotói és szerkesztői munkát. Mindannyiunk igazi örömére, nemzeti kultúránk, emberi jövőnk hasznára és emelkedésére. Kovács János

Tóth Sándor: Iringó (Egy erdész-vadász pálya ösvényei) (49.) A falusi tehetségmentés tanulójaként Imre Sándor művelődéspolitikus elvét vallottuk: „az erkölcsi felelősség legmagasabb foka a nemzetért vállalt felelősség érzése”. Nem tudom, hogy a gimnáziumi, majd a kollégiumi nevelés kidolgozói mennyit merítettek ebből. Biztos azonban, hogy értelmi nevelésünkben a személyiség alakítása, a közösségi emberré nevelés játszotta a fő szerepet. A közösségbe való tartozás felismerése volt az, ami a nemzeti tudatossághoz, a nemzet sorsáért érzett felelősséghez vezetett. A pszichológusok szerint a serdülők az érzelmek uralma alatt állnak. Természetes, hogy korosztályunk a háború, a háború utáni nagy társadalmi átalakulás hatása alatt állt. Ehhez kapcsolódott serdülő korunk szenvedélye, tudásszomja, vitatkozó kedve, sajátként élve meg minden felismerést, felfedezést, ami tanulmányi, iro-

dalmi, kulturális élményeinkből fakadt, vagy a gazdasági-politikai változásokhoz, újjáépítéshez, az ipar, a mezőgazdaság fejlesztéséhez, a társadalmi-politikai szervezetekben kifejtett tevékenységünkhöz kötődött. Ha ez még sikerélménnyel is párosult, bizonyosságként rögzült bennünk. És miért ne lett volna így? Messziről, a szegénységből indultunk, a tanulásban bizonyítottunk, kinyílt előttünk a világ. Biztosak voltunk céljaink megvalósításában. Hátterünk, az összegyüjtött tapasztalat formálta, alakította világszemléletünket, a közösségi életünk által meghatározott keretek között, a másutt már említett szolidaritás, a nacionalizmustól az internacionalizmus felé fordulás, a társadalmi alkalmazkodás közösségért munkálkodó erkölcsi felfogásával. Eszmélésünk, öntudatunk, fontosságunk, értékeink megmutatására ösztönzött, ha lehet úgy fogalmazni a társadalmi környezet elismerését igényelte,

ennek terepe pedig a társadalmi, az ifjúsági, a pártszervezetekben folyó munka volt, a politikának az a sodrása, amely minden társadalmi átalakulás velejárója. Ahogy ma felsorakozik az ifjúság a különböző pártok mögött, a múltban át nem élt történelmi ismeretek nélkül, úgy sorakoztunk mi a megélt történelmi tapasztalat birtokában az ifjúsági szervezetek, a pártok mögött. Ahogy ma hat a média a nézetek formálására, úgy hatott ránk a sajtó, a rádió, a pártos propaganda, amit ma elegánsabban kommunikációnak, PRnak nevezünk. Ismét a pszichológiához nyúlva: a gyerekkor egocentrikus, szubjektív világából a felnött kor közösségi, objektív világába léptünk, a felnőtt társadalomhoz való alkalmazkodás bonyolult, sok konfliktussal járó mezejére. A gimnáziumi tanulmányok folytatása, az iskolai, 1946-tól a kollégiumi közösségből, és egyre inkább a vá-

ros életéből nyert információk alakították véleményünket a világról, még koránsem a világnézetünket, de egyre határozottabban a baloldali kötődésünket. A földreform hatására a falunkban a kommunista párt erősödött, de nőtt a kisgazda, a parasztpárt ismertsége is. Az új kisparaszti réteg, a kispolgárság kereste a helyét a pártok között. 1946 tavaszán rendelet jelent meg a földreform lezárásáról, a birtokviszonyok rögzítéséről, amely érintetlenül hagyta a százholdas középbirtokokat. Volt gazdánk tulajdonában maradt az egykori cselédház alatti 15 hold gyümölcsös. Apámmal itt voltunk napszámosok. A juttatott föld műveléséhez a nagygazdák igásállatait vettük igénybe, általában kézimunka ellenszolgáltatással. Joggal érezhettük úgy, hogy az újgazdák tőke és eszközhiánya, a hozzá párosuló ellátási gondok, a fogyasztási cikkek hiánya vagy a megvásárláshoz

14 szükséges pénz inflációja reménytelen helyzetet teremtett, és éb eren figyeltem minden megmozdulásra, igéretre, amely a kivezető utat kínálta. A nyomorban edzett fülünknek a baloldal hívása konszonánsan hangzott. Nehezen tudtunk eligazodni az 1945-ös választások plakátjainak igazságában. Inkább ösztönösen sodródtunk. A középbirtokosok, a földbirtokosok a kisgazda párt köré tömörültek. Köztük nem sok keresnivalónk

Falufigyelő volt. A parasztpárt felé mozdultunk. Tény, hogy a Nemzeti Parasztpárt híveinek többségét a tiszántúli és a Duna–Tisza közi újgazdák és a népies eszméken nevelődött értelmiség adta. Az országos választás kisgazda abszolút többségét tudomásul vettük. Gyerekfejjel nem a baloldal veresége, hanem a parasztpárt sikertelensége okozott csalódást. A jobb- és baloldaliságról kevés fogalmunk volt. Közvetlen benyomások, szimpátiák alapján döntöttünk. Amikor terjedt a híre a földreform elleni

2016. október-november-december

támadásnak, az újgazda földek visszaperlésének, azon a címen, hogy visszásságok, túlkapások voltak a földreformban, érintettségünk folytán oda álltunk, ahol a „földet vissza nem adunk” jelszava hangzott. A kommunista párt állt az újgazdák tiltakozó tüntetésének élére a földreformot ért támadás ellen, a kommunista párttól függetlenül álltam ezen az oldalon, bár Rákosival, falunk kommunista vezetőivel továbbra sem szimpatizáltam. Nyugodtan mondhatom ezt ilyen távlatból is, hiszen

még az 1947-es választásokon is a parasztpárt választási irodáján tevékenykedtem. Apám az 1946-ban alakult Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetségének helyi szervezetében keresett támaszt. Bár sokkal inkább passzív szemlélőként, mint az érdekvédelmi kérdésekben véleményt nyilvánító tagként. Ettől függetlenül nyitott volt minden elhangzó információra. (folytatjuk)

Nagykunsági Tükör

Mozzarella. Egy sikeres mezőtúri projekt Jó dolog az az emberek életében, hogy a szép tervek, elképzelések, álmok általában előbb-utóbb meg szoktak valósulni. Persze ehhez kell rengeteg kitartás, szorgalom, céltudatos munka s talán némi szerencse is. Ha ezek a tényezők megvannak, akkor már nagyobb baj nem lehet. Egy régi, körülbelül 7-8 éves elképzelés, álom valósult meg napjainkban Mezőtúron. 2016. május 20-án, pénteken került sor a mezőtúri tejtermelő bivalytelep átadó ünnepségére, amely telep egyedi a vidékünkön, de talán az egész országban is. A beruházás hatalmas jelentőségű Mezőtúr város életében, s egyre szélesedni, bővülni fog a jövőben. Elgondolás szerint az első bivalytejből előállított mozzarella néhány hónapon belül elkészülhet. Az olasz-magyar tulajdonú Italiagro Kft. újonnan épített bivalytelepének az ünnepélyes átadása nagyon jól

sikerült, úgy olasz, mint magyar vendégek, vezetők és szakemberek részvételével. Az ünnepély levezető elnöke Batta Attila Viktor mezőtúri alpolgármester volt. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Fazekas Sándor földművelésügyi

mezőtúri polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket. Kifejtette, hogy ez a projekt, ez a vállalkozás a kezdeményező emberek kitartásának, akaraterejének és hitének, bizalmának köszönhető. Nekik köszönhető, hogy ez a régi álom

miniszter, dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Maria Assunta Accili, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete. Elsőként Herczeg Zsolt

megvalósult, hogy ez a bivalytelep létrejött, átadásra került. Példaértékű kezdeményezés ez a vidéken, hiszen nemcsak egy termelőüzem jött létre, hanem az oktatás számára is nagyon

jelentős ez a projekt. A bivalytej feldolgozására egyenlőre a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola felújított tejfeldolgozó és sajtkészítő üzemében zajlik majd. Ezután Carlo Tiberi, az Italoagro Kft. tulajdonos ügyvezetője szólt a megjelent vendégekhez. Elmondta, hogy a vállalkozás célja az volt, hogy létrejöjjön egy olyan termelő és feldolgozó üzem, amely egy új ellátási láncot képvisel majd. Amelynek eredményeképpen előállításra kerül a bivalytejből készült híres mozzarella sajt. Bizakodását fejezte ki, hogy ez a nap, ez az ünnepség a megvalósulás napja, de egyúttal az indulásé, a kezdeté is, amely jelentős emelkedést hozhat a térség gazdasági életében, az olasz-magyar gazdasági kapcsolatok erősödésében. Takács Zoltán, az Italoagro

2016 október-november-december Kft. magyar ügyvezetője beszédében a beruházás múltját, kezdetét mondta el. Ezek szerint 2008-ban, egy olaszországi motoros kirándulás alkalmából látott egy bivalyfarmot, amely nagyon megtetszett neki és elhatározta, hogy ilyet ő is létesíteni fog Mezőtúron. Barátaival terveket, elképzeléseket szőttek, amelyek az első időkben nem arattak osztatlan sikert és elismerést. De kitartottak elképzeléseik mellett, amelyet 2010 után felkarolt dr. Fazekas Sándor miniszter és Herczeg Zsolt mezőtúri polgármester is. Így lépésről-lépésre, szívós munkával jött el ez a mai szép ünnepség, a merész álmok, elképzelések megvalósulásának a napja. Ezután Maria Assunta Accila nagykövet asszony üdvözölte a beruházást. Kiemelte, hogy ez a beruházás, ez a projekt a képzésen keresztül a tudást is közvetít, a jövő generációk, a fiatalok számára. Olasz szempontból is lényeges és büszkeségre ad okot ez a projekt, mert lehetővé teszi ősi olasz termék térhódítását, megismertetését a magyar piacon. Boldog István országgyűlési képviselő beszédében az összefogás erejét hangsúlyozta, amely a kitartás mellett nagyon jelentős volt a vállalkozás létrejöttében, hiszen összefogott két vállalkozó, két ország, a minisztérium, két önkormányzat és egy iskola is. A jövőben remélhetőleg új munkahelyeket, munkalehetőségeket fog teremteni ez a projekt a mezőtúri lakosság számára, amelyre égetően nagy szükség lenne. Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter avatóbeszédében, hogy a tejtermelő bivalytelep átadásával Magyarország természeti erőforrásaira, a sajtkészítés

Falufigyelő

olasz és magyar hagyományaira építve egy új élelmiszer különlegesség születik Mezőtúron és Gyomaendrődön, a bivalytejből készült a magyar mozzarella sajt. Ez a fejlesztés jól egybevág a magyar agrárpolitika fő törekvéseivel, új gazdasági ágazatok teremtésével hazánkban. Ebben a projektben egyesül az olasz tudás és hagyomány a nagykunsági kitartással. Végül gratulált a 330 millió forintos fejlesztéshez, amely önerővel önkormányzati összefogással valósul meg. Végül dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök megáldotta az elkészült bivalytelepet. Az átadási ünnepség a nemzeti színű szalag átvágásával zárult, amely ünnepélyes mozzanatot a miniszter, az országgyűlési képviselő, a polgármester és az

Antonio Borghese, a Nemzetközi Bivalyszövetség főtitkára előadásában „A bivalytenyésztés világgazdasági jelentőssége, európai tendenciái, a bivalytermékek előállítása napjainkban” című prezentációt hallgathatták meg az érdeklődő vendégek. Ezután a magyar bivalytenyésztés helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről, kihívásairól beszélt dr. Bogár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. A mezőtúri bivalytenyésztés innovatív terveit Carlo Tiberi, az Italoagro kft. tulajdonos ügyvezetője ismertette. Ezt követően Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárképzésért felelős helyettes államtit-

ügyvezetők hajtották végre. Majd az ünnepség után a bivalytelep megtekintésére került sor, amelyen a vendégek nagy érdeklődéssel szemlélték a legelésző bivalyokat, amelyek ma már hazánkban elég ritka látványok, valamint gyönyörködhettek két újszülött kis bivalyborjú látványában is. A bivalytelep megtekintése után az ünnepség szakmai konferenciával folytatódott a Városházán. Elsőként professzor dr.

kára „A duális képzés jelentősége az agrárszakképzésben, lehetősége a mezőtúri bivalyprojektben” címmel tartott előadást. A bivalytenyésztés és tejfeldolgozás támogatási és pályázati lehetőségeiről dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke számolt be a jelenlévőknek. Végezetül ifj. Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke

15 tartotta meg összefoglaló értékelését a beruházás vidékfejlesztési aspektusaiban. Ezt a szép és nagyjelentőségű átadó ünnepséget közvetítette a mezőtúri kábeltelevízió, ezért sok mezőtúri és környékbeli ember megnézhette. Ezeknek az embereknek egy része már több éve, szinte a kezdetektől nyomon követte ezt a történetet, az újabb fejleményeket, és sokan szurkoltak, hogy bár sikerülne a megvalósítás. Közöttük voltam én is, aki már évek óta több dolgot feljegyeztem erről a kezdeményezésről, valamint az ünnepi átadás után pár héttel meglátogattam a bivalytelepet, és fényképeket is készítettem a vállalkozást, a sikeres projektet feldolgozó írásomhoz. Már ekkor érződött a fejlődés, a változás, hiszen a meglévő 34 bivalyhoz (amelyek Észak-Olaszországból, Cremona megyéből érkeztek) még további 24 vemhes bivalytehén érkezett, valamint a megnyitón meglévő két bivalyborjú tizenkettőre szaporodott. A beruházás jelen pillanatban öt mezőtúri embernek ad munkát és megélhetést, de a jövőben a munkahelyek száma előreláthatóan gyarapodni fog. S talán hamarosan Mezőtúron is fognak ezeknek a bivalyoknak a tejéből mozzarellát készíteni. A magyar vidék egyszerű embere bizony ma még nemigen tudja, hogy mi is voltaképpen az a mozzarella? Magam is az enciklopédiákból és az internetről merítettem ismereteimet ezzel kapcsolatban. A mozzarella porcelánfehér színű, szálas szerkezetű gyúrt sajt. A délolaszországi Campania és Lazia tartományból származik, ahol a 16. század óta készítik. A

16 gasztronómiai hagyományok szerint az első mozzarellának tekinthető sajtot 1200 körül készítették a bencés szerzetesek. A 16. században honosították meg Róma és Nápoly környékén is. Szokásos formája gömb alakú volt, a tojás és a zsemle nagysága között. A nevének jelentése: „tépett”, „tépett darabka”, amely az előkészítésének a módjára utal, ugyanis a nagyobb sajttömbből kézzel tépték ki a kisebb darabokat, amelyet kör alakúra formáztak. Olaszországban a mozzarellának több változata is ismert. Az olaszok nemzeti eledelének is tekinthető a mozzarella. A campaniai és nápolyi olasz paraszt valószínűleg a múltban, s talán még ma is, olyan büszke a maga mozzarellájára, mint nagykunsági társa a jó birkapörköltre, a disznótorosra, vagy a paprikás, fűszeres alföldi ételekre. De abba is hagyom már ezt, mielőtt mozzarellaszakértőnek képeznénk ki magunkat. Jómagam soha életemben nem ettem még mozzarellát, de ha a mezőtúri gyártás be fog indulni, valószínűleg én is megkóstolom majd. Ha már belekezdtünk ebbe a témába, néhány mondatban nem árt áttekinteni a magyarországi mozzarellakészítés nem olyan régi történetét is. Ez is a környékünkhöz kötődik, a Békés megyében lévő Szarvas városhoz. A Szarvasi Mozzarella története 1991ben vette kezdetét. A cég akkor kezdte meg működését a Szarvashoz nem messze található Örménykúton. A cél már akkor is az volt, hogy minél több hazai vásárlóval megismertessék, megkedveltessék a különböző olasz sajtféleségeket. A környék számos, kiváló minőségű

Falufigyelő

2016. október-november-december

nyerstejet előállító gazdasága nagyban hozzájárult a cég gyors fejlődéséhez. Így 1996-ban a Szarvasi Mozzarella Kft. már az első számú, olasz sajtokat előállító hazai vállalattá fejlődött. 2006-ban megnyitották a budaörsi logisztikai és értékesítési központjukat, amelynek köszönhetően még hatékonyabban kezdték kiszolgálni az egyre növekvő fogyasztói igényeket. 2010-ben egy készáru hűtőraktárt hoztak létre az örménykúti központjukban. 2012-ben a Szarvasi Mozzarella Kft. elnyerte a MagyarBrands-díjat. 2014-

a kérdésre. 2011 január végén Rómában aláírtak egy megállapodást a projektre, amelynek aláírója Mezőtúr Város Önkormányzata, a New Technologia Aplicate, a Szolnoki Főiskola és a római Garibaldi Állami Mezőgazdasági Szakközépiskola voltak. Ezek után került sor Mezőtúron a telep kijelölésére, amely nem ment egyszerűen. Az erre alkalmas terület, a közel a nyolcvan hektáros legelő a Magyar Honvédség tulajdonát képezte, de Mezőtúr Város Önkormányzata megkapta ezt a területet. 2012 után elkezdődtek a tervezési proce-

ben egy új Integrált Vállalatirányító Rendszert is bevezettek. Napjainkban a Szarvasi Mozzarella Kft. termékei a mozzarella őshazájának tekinthető Olaszországban is megtalálhatóak. E mellett még Romániába is exportálják termékeiket. E rövid kitekintés után térjünk vissza a mezőtúri dolgokra. Takács Zoltán 2008 évi ötlete, terve bizony elég nehezen, sok idő múlva valósulhatott meg, régi magyar szokás szerint. Első körben támogatást nyert az ötlet, elképzelés, miszerint Mezőtúron is jó volna egy hasonló telep. Az első olasz megbeszélésről hazaérve már változott a hozzáállás, majd 2010-ben az új városvezetéssel visszatértek erre

dúrák. A tervek szerint három lépésben valósulna meg a telep. Tervbe vették a sajtüzem kialakítását is, de ez még egy ideig nem lesz megvalósítható. Abban eléggé egyetértés volt, hogy ez a projekt sokat jelent a város életében, a munkahelyteremtés és a turizmus tekintetében egyaránt. 2014. szeptember 19-én, pénteken újabb fontos eseményhez ért a mezőtúri bivalytelep története. Ekkor került sor az ünnepélyes alapkőletételre. A bivalytelep a mezőtúri Önkormányzat 2,3 hektáros telkén lesz kialakítva, ezzel a város is tulajdonrészt szerez a gazdasági társaságban. A komplexum felépítésére a vállalkozó nyolcvan millió

forintot kötött a kivitelezésre. Az Italoagro Kft. még az Önkormányzat tulajdonában lévő mintegy hetven hektáros legelőt is szeretné használni, amitől a város vezetése nem zárkózik el, de a tulajdonjogát megtartja. Az ünnepélyes alapkő letétellel megindult a telep kialakításának első fázisa, az istálló megépítése, amelyet a kivitelező 2014. december 20-i határidővel vállalt elkészíteni. Ekkori tervek szerint a bivalytelepre 2015 tavaszán érkeztek volna a bivalyok, körülbelül 50 állat, Nápoly környékéről. Ez az időpont azonban némileg elhúzódott, mert a bivalyok Mezőtúrra érkezésének várvavárt napja 2016. február 26a lett. Ekkor érkezett ÉszakOlaszországból, Cremona megyéből szám szerint 34 bivaly, ez a mai embereknek már eléggé ismeretlen állat. 32 vemhes üsző, valamint 2 bika érkezett, hiszen tudnivaló, hogy ezek az állatok csak természetes úton szaporodnak. A Túri Televízió jóvoltából ezt az ünnepi eseményt is nyomon lehetett követni. A bivalyok megérkezésének ünnepségén jelen volt Boldog István országgyűlési képviselő, Herczeg Zsolt mez6őtúri polgármester, Batta Attila Viktor mezőtúri alpolgármester, Takács Zoltán, az Italoagro Kft. magyar és Carlo Tiberi olasz képviselője. Miközben a mai embereknek talán már egzotikumot jelentő bivalyok békés egykedvűséggel hersegtették a szénát és szokták az új helyet, a televízió munkatársai meginterjúvolták a jelenlévőket, akik örömüket fejezték ki, hogy hosszú évek várakozása után végre megérkeztek Mezőtúrra a bivalyok. Hiszen ez a terv már 7-8 éve felvetődött, s természetesen

2016 október-november-december

Falufigyelő

rengeteg dolog felmerült akadályként. Takács Zoltán ügyvezető szerint nem kevés küzdelem után jutott ide a projekt. A jövő azonban már talán könnyebb és zökkenőmentesebb lesz. A bivalyok körülbelül négy hónap múlva ellenek majd meg, s az ellést követően tíz nap múlva lesz használható a tejük. Az Italoagro Kft. megállapodást kötött a gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolával. Az előzetes megállapodás értelmében a bivalytej felhasználása, a sajtkészítés az iskola sajtüzemében kezdődik, amelyet az Italoagro Kft. működtet. A bivalytelep vezetője néhány hetet töltött Olaszországban, hogy tanulmányozza az állatok tartásának a módját, valamint érkezett egy olasz sajtmester is, aki Gyomaendrődön fog tevékenykedni. Batta Attila Viktor mezőtúri alpolgármester is örö-

turisztikai vonzása is lesz. Hiszen a fiatalabb generációk többsége talán még soha életében nem látott bivalyt. De fontos ez a projekt Mezőtúrnak és környékének munkahelyteremtés szempontjából is. Hiszen a bivalytelep bővítésével, a bivalyok szaporodásával és a tejhozam megnövekedésével lehetőség nyílik arra is, hogy itt helyben, Mezőtúron létesüljön olyan üzem, amely jó minőségű mozzarellát és egyéb élelmiszereket gyártana majd. Hiszen nagyon fontos dolog az, hogy a hazai állatállomány növekedjék, s a lakosság itthon gyártott, jó minőségű, egészséges élelmiszereket tudjon vásárolni és fogyasztani. Ezt erősíti ez a régi álom megvalósulása, ez a sikeres projekt, a mezőtúri bivalyfarm létrejötte is, Lassan az írás vége felé közeledve, mit is mit tud még az ember mondani. Írhatnám ezzel kapcsolatban, szinte közhelyszerűen a régi

mét fejezte ki, hogy végre megérkeztek Mezőtúrra a bivalyok. Elmondása szerint ez a mezőtúri bivalytelep egyedi dolog, unikum, nemcsak az Alföldön, hanem talán az egész országban is. Ebből az egyediségből adódóan lehet remélni, hogy idővel nagy idegenforgalmi,

magyar szólásmondást, miszerint jó munkának idő kell. Lassú vízpartot mos, aki mer, az nyer. A kitartó munka meghozza a maga gyümölcsét. S esetünkben ezek a közhelyszerűségek, szólásmondások egytőlegyik mind igazak is. Ami azért valahogy talán

mindannyiunknak megnyugtató. S nagy öröm nekem – aki a kezdetektől nagy érdeklődéssel figyeltem ezt a dolgot -, hogy a régen elkezdődött történet elérkezett egy nagyon fontos

állomáshoz, ahonnét már vissza is, de talán még inkább előre lehet tekinteni. Hogy elérkezett ez a szép átadási ünnepség, amely dolognak rajtam kívül, gondolom, hogy még nagyon sokan örülnek ezen a vidéken. Magam csupán ezzel a kis írással tudok hozzájárulni valamicskét ehhez a sikeres mezőtúri projekthez. S teszem ezt jó szívvel s igaz örömmel, már csak azért is, mert nekem egyáltalán nem ismeretlenek ezek a jámboran kérődző, dagonyázó fekete állatok. Gyermek- és ifjúkorom világát idézik, amikor a mesterszállási termelőszövetkezetben talán még tizenöt-húsz bivaly is volt. Boldogult édesapám mellett sokat dolgoztam nyáron már gyermekkoromban, s még később is a bivalyokkal. Édesapám borjúgondozó volt, a növendék marhák alól hetente kellett az istállóból a trágyát kihordani. Erre a célra a bivaly által húzott kordé szolgált. Egy-egy alkalommal 15-20 kordé trágyát is kihordtunk a trágyadombra, amely nehéz

17 munka után bizony este nemigen kellett ringatni az embert. Ezek a dolgok is eszembe jutottak, miközben ehhez az íráshoz fényképeket készítettem egy szép júniusi na-

pon. Éppen szerencsém is volt, mert az egyik ügyvezető, Takács Zoltán, két olasz férfi és egy tolmácsnő társaságában éppen elmenni készült a telepről, amikor megérkeztem. Gyorsan elmondtam, hogy mit akarok, amire Takács Zoltán barátságos mosollyal bólogatott, majd szólt a telepen lévő dolgozónak, hogy vezessen körbe. A kedves, barátságos és jószándékú fiatalember valóban mindent megmutatott, cakkompakk. Örömmel mondta, hogy szépen szaporodik a bivalyállomány, hiszen még hoztak 24 darab bivalytehenet, valamint az átadó ünnepségen lévő két kis bivalyborjú tizenkettőre szaporodott, amelyeket meg is mutatott nekem. Erre magam is beszéltem neki a bivalyokkal kapcsolatos emlékeimről és munkálkodásomról. Majd kikísért a kapuhoz, ahol megköszöntem a segítségét s további sikeres tevékenységet kívántunk egymásnak. Mint ahogy további sikereket, szép jövőt kívánok a na-

18 gyon várt, de nehezen megvalósult bivalytelep (majd későbbiekben a sajtüzem) további tevékenységéhez. Hogy gyarapítsa mezőgazdaságunkat, gyarapítsa Mezőtúr és környéke értékeit. És erősítse meg ez a szép

Falufigyelő történet mindannyiunkban azokat az értékeket, amivel ez a sikeres mezőtúri projekt létrejött: a munka szeretetét, a hitet, a kitartást, a merész álmokat, a küzdőszellemet, az együttműködést, az emberi értékek és

2016. október-november-december

hagyományok megbecsülését és az ezekre való tudatos építkezést. Hiszen élhető jövőnk is körülbelül ezeken a dolgokon alapszik. Köszönet mindazoknak a magyaroknak és olaszoknak, akik Mezőtúron ezért a jövőért

dolgoztak és dolgoznak. Kovács János

Nagyon sok szeretettel köszöntjük az októberben névnapjukat ünneplő Petrákat, Helgákat, Ferenceket, Renátákat, Amáliákat, Koppányokat, Brigittákat, Kálmánokat, Terézeket, Hedvigeket, Nándorokat, Orsolyákat, Elődöket, Gyöngyiket, Blankákat, a novemberben névnapjukat ünneplő Mariannákat, Károlyokat, Imréket, Zsomborokat, Rékákat, Mártonokat, Szilviákat, Alizokat, Vandákat, Alberteket, Gergőket, Jenőket, Erzsébeteket, Zsókákat, Jolánokat, Emmákat, Katalinokat, Katinkákat, Andrásokat, valamint a decemberben névnapjukat ünneplő Melindákat, Vivieneket, Ferenceket, Borbálákat, Barbarákat, Miklósokat, Máriákat, Juditokat, Árpádokat, Gabriellákat, Lucákat, Etelkákat, Violákat, Tamásokat, Viktóriákat, Ádámokat, Évákat, Istvánokat, Jánosokat, Dánieleket, Dávidokat és Szilvesztereket!

Tisztelt Mesterszállásiak! Keressük a melléket fotómásolat EREDETI fényképét. 1) A kb. 1936-os fotón Majzik Elek tanyáján cséplés Dékány János cséplőgépével. 2) Egy másik kb. 1940-es fotót is keresünk, melyen ifj. Dékány János "vezeti" 4-5 éves korában a cséplőgép gőzgépét az egyik mesterszállási utcán. A jobb minőség érdekében szeretnénk szkennelni, másolni a családi fotóalbumunkba. Ezután azonnal adjuk vissza a fotókat a gazdájának. Előre is köszönettel: Víg László, a fotón lévő Dékány János unokája Kunszentmártonból Tel: 20/828-9103

2016 október-november-december

Falufigyelő

A mesterszállási Önkormányzat képviselőtestülete, Kiss Gábor polgármester úr és a Szerkesztőség minden kedves mesterszállási lakosnak és a „Falufigyelő” minden kedves olvasójának kegyelemteljes, békés és áldott Karácsonyi Ünnepeket és reményteljes Boldog Újesztendőt kíván.

19

Falufigyelő

20

Emlékezés Fájó szívvel emlékezünk

Nagyistókné Szaszkó Évára (1958. 09.03. 2015. 11. 14.), 1 éve már, hogy egy tragikus pillanat megölte szívedet, megpihent a dolgos szív. Áldás és hála övezze a sírt. Gyermekeidnek drága édesanyja, szüleidnek szerető gyermeke, jó testvér, sógor, keresztszülő és rokon! Bánatos családodnak most az őrangyala. „Csillag volt ő, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, és örökre megmarad.” Szerető családod

Emlékezés Felföldi Ignác halálának 3. évfordulójára. „Megállt a drága szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy téged hiába várunk. Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. Mindig egy célod volt, a családért élni, ezt a kegyetlen halál tudta csak széttépni, de abban reménykedtünk, hogy jó helyre mentél, hisz te a jónál is jobbat érdemelnél. Elmentél, pedig sok dolgod lett volna még, megtölteni szépséggel családod életét. Elmentél, s veled együtt eltűnt a remény, de lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy, mert szeretetünk irántad oly végtelenül nagy.”

2016. október-november-december

Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik

Széles Istvánné Szül. Andracsek Margit temetésén megjelentek, sírjára koszo rút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban és gyászunkban velünk éreztek. A gyászoló család

Megemlékezés Pálinkás András halálának 5. évfordulójáról. „Ne hidd, hogy feledni fogunk, A sors bármerre vezet, Emléked szívünkbe vésünk, A szív pedig soha nem feled.” Szerető családod

Falufigyelő A Mesterszállási Községi Önkormányzat, Egyházközség, Nyugdíjas Klub és Ifjúsági Klub kiadványa Szerkesztő: Kovács János Tördelő szerkesztő: Lukács Margit Felelős kiadó: Községi Önkormányzat A szerkesztőbizottság címe: 5452 Mesterszállás, Rákóczi út 15.

Emléked szívünkben örökké él. Szerető családod

Nyomtatja: Príma Nyomda és Reklámstúdió Kft. Mezőtúr, Dózsa György út 42-44. Tel.: 56/550-794