A BORNEMISZA PÉTER TÁRSASÁG Új sorozat, V. évfolyam, 6. (39.) szám
KULTURÁLIS
ÉRTESÍTŐJE Bécs, 2010 szeptember
Pomogáts Béla
Magyar polgári hagyomány
A tartalomból:
A polgárság és a nemzet fogalma hagyományosan együvé tartozik: a modern európai és amerikai MEGHÍVÓ: nemzetek kialakulása egyidejű volt a polgárság, mint Boremisza Péter Társaság erős társadalmi réteg történelmi színrelépésével, JUBILEUMI GÁLAEST illetve a tradicionális nemesség igen nagy Collgeium Hungaricum október 3.-án, 17:00 csoportjainak polgárosulásával. Mindez kifejlesztette (3. oldal) vagy megnövelte a népesség nagyobb csoportjainak politikai öntudatát és aktivitását, minthogy a EGYED EMESE társadalom mind nagyobb hányada érezhette magát Mi teszi Önt boldoggá? (4. oldal) az ország gazdájának, és vállalhatott felelősséget ennek jólétéért és biztonságáért. A magyar nemzeti megújulás, amely a 19. század harmadik évtizedében a TORNAI JÓZSEF (5. oldal) reformországgyűlésekkel kezdődött, az 1848-1849-es forradalommal és Új himnusz szabadságharccal érte el első tetőpontját, majd átmeneti vereség után ismét DRAGOMÁN GYÖRGY kibontakozott az 1867-es kiegyezés után, maga is párhuzamosan haladt a magyar Üvegevés (6. oldal) társadalom polgári átalakulásával. A nemzeti eszmélés és újjászületés sikerei egyszersmind a magyar polgárosodás sikerei voltak, s a nemzeti fejlődésben GYERMEKEK OLDALA: bekövetkezett törések és kudarcok – például az első világháborús vereséggel CSOÓRI SÁNDOR együttjáró trianoni kényszerű rendezés vagy a második világháború után Versek: bekövetkezett tartós szovjet megszállás – a polgárosodás folyamatában is súlyos Zápor fiai zavarokat okoztak, nem egyszer évtizedekkel vetve vissza az addig elért fejlődést, Teknősbéka Farsangi kutyabál látványosan megsemmisítve ennek eredményeit. (7. oldal) A magyar polgári fejlődésnek igen súlyos töréspontjai voltak 1849-ben, 19191920-ban és 1947-1948-ban, midőn a háborús vereségek, illetve a sikeresen FIGYELŐ: haladó modernizációs kísérletek külső erőszak hatására bekövetkezett előzetes, összeroppanása évtizedekre visszavetette a nyugati típusú polgári fejlődést, és az kiállítás, országot a közép-európai régió nyugati feléből a keleti-délkeleti övezetbe színház, kényszerítette. A magyarországi polgári fejlődés, miként ez köztudott, más koncert, impresszum (8. oldal) tekintetben is eltért a nyugati mintáktól és fejlődési folyamatoktól. A régi Magyarországon csak igen szűkkörű és vékony nemzeti polgári réteg alakult ki. Tulajdonképpen csak a dunántúli és alföldi céhes és keresőpolgárság, valamint néhány erdélyi és felvidéki város magyar polgári rétege alkotta a magyar polgárosodás bázisát, máskülönben a magyarországi városi polgárság igen jelentős része német (szász, cipszer és sváb), illetve más nem magyar (szerb, görög, német nyelvű zsidó) elemekből jött létre, még Pestnek és Budának is túlnyomórészt német lakossága volt. A dualizmus fél évszázadában pedig elsősorban az asszimilált német, zsidó és szláv polgári, kispolgári rétegek súlya növekedett. Az a magyar elem, amely a polgári élet körülményei között élt, és mint polgár vagy értelmiségi kereste kenyerét, igazából nem polgárnak, hanem a „középosztály”-hoz tartozónak tekintette magát, s mentalitásában igen sok nem-polgári, inkább kisnemesi tradíciót tartott fenn. A klasszikus értelemben vett polgárság, amelyről a nyugat-európai társadalomtudomány és szépirodalom beszél, nálunk csupán töredékesen jött létre: alföldi városok cívisei, dunántúli, felvidéki és erdélyi patríciusok között. Ez az a polgári réteg, amelyről Max Weber mint „polgári rendről” tesz említést. Ez természetszerűen más társadalmi képződmény és fogalom, mint a gazdasági-foglalkozási értelemben vagy a politikai-
2.
V/6. 2010 szeptember
állampolgári értelemben vett polgárság. „A rendi értelemben vett – vagyis a nemességgel és a proletariátussal szembeállított polgárság – írja Max Weber Gazdaságtörténetében – » a vagyon és a műveltség embereiből« tevődik össze; rendi értelemben polgár a vállalkozó, a járadékos és egyáltalán mindenki, aki valamilyen felsőfokú képzést kapott, amit társadalmi presztízst biztosít a számára, és lehetővé teszi, hogy a rend színvonalán éljen.” Ez a fajta „rendi” polgárság volt az, amely Márai Sándor álmaiban és regényeiben megjelent: egy mitikus és vágyott, talán soha vagy csak szórványosan létezett magyar polgári „rend”, amelynek a modern Magyarországot fel kellett volna építenie és virágoztatnia. Ennek a polgári „rendnek” a mentalitását és erkölcsiségét Márai szerint is a hivatástudat, a felelősségérzet és a szolgálat készsége határozta meg. Olyan tulajdonságok, amelyeknek társadalmi jelentősége van, mégsem egy kollektivista társadalom tulajdonságai. Márai ugyanis minden kollektivizmustól eredendően idegenkedett. A polgári mentalitás és erkölcsiség értékét, szerinte éppen az adta meg, hogy a független és önálló: felnőtt emberi személyiség tulajdonságaiból következett. A polgár, mint jelenség, Márai meggyőződése szerint, az európai kultúra legjobb „lelki” és „antropológiai” teljesítménye volt. Ahogy Föld, föld! című önéletrajzi emlékezésében olvasható: „A polgár számomra a legjobb emberi tünemény volt, akit a korszerű nyugati műveltség alkotott, mert a polgár alkotta meg a korszerű nyugati műveltséget: amikor egy elöregedett társadalmi hierarchia megsemmisült, egy megbillent, tótágast álló világrenden belül a polgár teremtett egyensúlyt.” Ennek a Márai által is megálmodott és mitizált polgárságnak egyik legfőbb értéke maga a hagyomány (akár a nemességnek és a parasztságnak): a biztos tulajdonosi állapot és az erre az állapotra alapozott függetlenség, valamint öntudat, amely természetes módon következik abból a „hivatástudatból”, amelyet Max Weber a polgári ethosz leginkább jellegzetes tulajdonságának tekintett. Mindemellett a polgári hagyományhoz szervesen hozzátartozik a műveltség is, amelyet nem szabad összetéveszteni a tájékozottsággal: a polgári műveltség a humán (és humanista) nyugati tradíciókra épül, magába foglalja a filozófia, a történelmi múlt, az irodalom és a művészetek ismeretét, és együtt jár a társasági szokásoknak, az udvariasság hagyományainak, a konyhaművészetnek az ismeretével is. A műveltség ugyanakkor nem pusztán ismeretanyagot jelent, hanem bizonyos szervesebb gondolkodást és kifinomultabb ízlést is. Ezenkívül a polgári ethosz természetes tulajdonsága az elfogulatlanságnak és a mások iránt tanúsított toleranciának az a tradíciója, amely a megalapozott függetlenségből, a biztos öntudatból és az átélt műveltségből következik. (Részlet a szerző „A polgári ethosz” című tanulmányából)
A lapunk e számában szereplő valamennyi szerző meghívottként részt vett már a Bornemisza Péter Társaság különböző rendezvényein. -- a szerkesztő
V./6. 2010 szeptember
3.
MEGHÍVÓ a Bornemisza Péter Társaság fennállása 50-ik évfordulója alkalmából megtartandó
JUBILEUMI GÁLAESTRE Vasárnap, 2010 október 3.-án, 17 órai kezdettel, Collegium Hungaricum, 1020 Bécs, Hollandstraße 4.
MŰSOR Köszöntő - Dr. Bartók Miklós, a BPT elnöke A BPT története dióhéjban - dokumentumfilm BPT: 50 év szolgálat - Dr. Magyary-Kossa István, a Társaság volt elnöke Tapasztalat és jövőkép - Pomogáts Béla Zenei intermezzók - zongorán előadják Joó Imola professzor tanítványai: Liszt: Etüdök Op.1, A-moll, D-moll - Barnás Nikolaus Chopin: Impromptu AS-Dur - Gyöpös Krisztina Prokofjev: Ördögi sugallatok - Gyöpös Krisztina – Szünet büfével – Kis ízelítő abból a gyöngysorból, amelyet 50 év óta fűzünk (művészi összeállítás a BPT rendezvényeken elhangzott szövegek alapján) – előadja a Társaság színi csoportja Kuncz László operaénekes közreműködésével A gálaest előrelátható vége: 19:00 óra
4.
V/6. 2010 szeptember
Egyed Emese
Mi teszi Önt boldoggá? Én 2002-ben már nyilvánosan kijelentettem, hogy boldog vagyok, ezért merek erre a kérdésre válaszolni. Egy könyvem bemutatásakor történt. Én gondoztam a 2002 márciusában az EME kiadásában megjelent kötetet, amely Barcsay Ábrahám Orczy Lőrinchez írott leveleit tartalmazza. Ez nem az első könyvem, de mivel olyan munka, amellyel sokat foglalkoztam, olyan embernek a leveleit tartalmazza, akit érdemesnek tartok felmutatni, s mivel ez a könyvbemutató a barátaim, családom, szakmai társaim segítségével jött létre, nem találtam más szót erre, mint hogy boldog vagyok. Különben meg kellene ijednem ettől a kérdéstől, mert jól ismerem a tinédzser korú vagy még fiatalabb lányok gyóntatófüzetét, ahol az olyan kérdések után, hogy mi a kedvenc virágod, mi a kedvenc ételed, akár az is következhetne, hogy mi a te boldogságod. De nem ijedek meg ettől, mert a világban nemcsak a tudománnyal foglalkozó és szavaikat folyamatosan meghatározó emberek vannak, hanem olyanok is, akik az életet és a szavakat egyszerűbben látják és használják. Barcsay korában, a XVIII. században ennek a kérdésnek egész irodalma alakult ki, és valóságos furorral próbálták meghatározni azt, hogy mi a boldogság. A XIX. század elején már sok boldogságdefiníció létezett. Magyar történelmünkben ennek a korszaknak az egyik legfontosabb kategóriája éppen a közboldogság. Magának a boldogság kifejezésnek is, azt hiszem, éppen abba a XVIII. századba nyúlnak vissza többértelmű használatai, amellyel olyan szívesen foglalkozom.
Arra a boldogságra gondolok, amely nemcsak a kegyességi irodalom szentjeinek vagy híveinek, a vallásos embereknek a problémája, hogyan lehet Isten közelébe kerülni és úgy átélni a megigazulás boldogságát, hanem arra a boldogságra is, amelyet a magánember, a tevékeny polgárember is keresett, mint Rousseau vagy Barcsay Ábrahám, az erdélyi származású katonaköltő. Tehát miközben erre a kérdésre választ keresek, az olvasmányaimra gondolok, azért is, mert az olvasás gyönyörűség számomra. El kell mondanom, hogy a könyvtárban való olvasás boldogságára csak azóta találtam rá, amióta kutatok, vagyis 1990 óta. Ehhez hozzátartozik az is, hogy olvasás, kutatás közben megérteni vélünk összefüggéseket, amelyeket lehet, hogy saját magunk teremtünk. Megadatott számomra valami olyasmi is, amit csak óvatosan nevezek boldogságnak. Valójában az emberi vagy szakmai elégtétel egyik forrása, hogy sikerült néhány tehetséges fiatalnak olyan olvasmányt a kezébe adni vagy olyan kutatási témát javasolni, amellyel aztán maga is összebarátkozik, és később számára ez saját maga és a világ felfedezésének lehet a kiindulópontja. Egy középiskolai tanár kolléganőm azt találta egyszer egy panaszos kérdésemre odavágni, hol van az megírva, hogy minden embernek boldognak kell lenni. Ez nagyon sablonosan hangzik, de azóta is gondolkodom ezen, hogyan is van, mert bizonyára a boldogság nem feltétlenül azt az éteri átszellemültséget jelenti, amire gyerekkorunkban gondoltunk, hanem kisebb vágyak teljesülését vagy a közeli dolgok megértését és örömét. Ilyen közeli dolog és mondhatom boldogságforrás az én számomra a szabad levegő, a fa, az, amit természeti környezetnek neveznek, esetemben egy kert vagy az erdő, és a család, a társak, a barátságok. Fontosnak tartom, hogy ami megosztható, a boldogság szó egyik tartalma legyen, ilyen a megosztható falat kenyér, az örvendezés vagy az olvasmány.
V./6. 2010 szeptember
5.
Tornai József
Új Himnusz A magyar nép még mindig zivataros századából Nemzetem én nem úgy képzelem, hogy mindnyájunknak Etelköz az ugródeszkája. Engem a homo sapiens fájdalma jobban érdekel, az, hogy a palócok, sokácok, mennyit szenvedtek itt a vendek és cigányok, s Lábáb ükunokái a kor vak tömegsírjaiba hogy zuhantak, s a csángók, míg egyre énekeltek, járták a táncot nemcsak maguknak, s a kunok, németek, románok és szerbek, magyarokkal együtt a szlovákok hogy remegtek, mikor a történelem Bosch-féle szörnye a szalmatetős viskók és fatornyos házak ablakait betörte, s a székelyek sebe a régi és új tatárok nyilaitól a Tiszáig szivárgott; mindnyájunkért mennydörögtek a bombázók ítéletnapi tűzvészként lángoló alumínium-angyalai, s azon az őszön miért dűlt volna itt a mindenféle vér, ha nem újabb idő-partok arany-perceiért? S akárhányszor hatalom s erkölcs csapott itt össze vagy pókhálóját a pénz kifeszítette a szellem fái közé, nemcsak Buda vár vált csapda-rengeteggé: nem egy folyó a haza, nem egy vadvíz, ér, patak vagy tó; ahogy egymást táplálják kék tavasztól kék tavaszig, míg külön-külön természetük szerint hullámoznak s elcsöndesednek: az nekem ez az ország, ez a nemzet. Istenem, ilyenné öleljél csak egybe minket, örvendve más és más szívünknek, ne rejtegesd tovább a végső csíra-titkot, hogy minden emberfiadnak kell a meleg, a testvér szempillantás, a szalma, hol végre saját színünkben láthatjuk meg egymást: te népedet s mi a közös Pajta fölött fújtató mennyei vadlovat, az almásderes üstököst. (1989)
6.
V/6. 2010 szeptember
Dragomán György
Üvegevés Ezt most nem egészen értem, mondd már el megint, de most az elejétől. Szóval hárman voltak, a pénztárcádat akarták. Egyiknél kés volt, a másik kettőnél nem tudod. A pénztárcád majdnem üres volt, két ezres volt benne meg az uszodabérlet, de azon nem volt már csak egy alkalom. Odaadtad nekik a tárcádat, ők leléptek. Ennyi a sztori. Azért ennél vadabbakat is hallottam már, ha nem haragszol. Igen, de most nem erről van szó. Hanem azt akarod tudni, hogy akkor most te tényleg gyáva vagy-e. Hogy én mit gondolok. Mert nagyon szar érzés, hogy hagytad, hogy kiraboljanak. Mert utána mind az járt a fejedben, hogy nekik kellett volna menni, hogy el kellett volna venni tőlük a kést, hogy legalább valamit csinálni kellett volna. De nem akartad se megöletni, se agyonveretni magad. Mert tudod magadról hogy nem vagy se szupermen se csáknorisz. De akkor is, ennél azért bátrabbnak gondoltad magad. És most igazából azt se tudod, hogy mi a bátorság. Gondolom tudod a régi viccet a vak lóról, azt, amelyiknek az a poénja, hogy nem vak az, csak bátor, azért megy a szakadékba. Jól van, ne üvölts, tudom, ez nem vicc, ez komoly kérdés, a legkomolyabb, ezt nem lehet elviccelni. Hát én azt mondom neked, hogy attól, hogy nem csináltál hülyeséget, még nem vagy gyáva. Mert tudod, a hülyék, azok többnyire bátraknak gondolják magukat, és ezt néha annyira meggyőzően bírják csinálni, hogy mások is elhiszik nekik, és jól összekeverik a hülyeséget a bátorsággal. Ismertem például valakit, aki csakis azokat tartotta bátraknak, akik képesek voltak megenni egy üvegpoharat. Az igazán merészek aztán később vittek neki friss sportújságot a gasztroenterológiára. Oké, hagylak már ezzel, nem az egészségügy helyzetéről akarsz velem beszélgetni. Azt kérdezed, hogy én mit csináltam volna a helyedben. Most mit mondjak? Agyonvertem volna őket, nem, azt csináltam volna amit te, nem, elfutottam volna, nem, elővettem volna a sokkolómat meg a viperámat meg a hegymászó zokniba rakott biliárdgolyóimat, amiket természetesen mindig magamnál hordok, aztán adtam volna nekik mondhatok akármit, úgyse lesz igaz, csak szájalás lesz. Mert hogy ott és akkor mit csináltam volna, az csak akkor derülhetne ki, ha én lettem volna ott, akkor. És ha szeretném is hinni, hogy a lehető legbátrabban viselkednék, akkor se biztos, hogy valóban úgy tettem volna. Mert épp ez a lényeg, hogy nem tudhatod előre,
hogy mit fogsz tenni, a bátorság olyan erény, amit nehéz gyakorolni, nem tudod előre, mikor jön el az a pillanat, amikor lehetőséged nyílik a bátorságra, amikor bátornak kell lenned, amikor bátor lehetsz. Nem lehetsz bátor mások helyében, és mások se lehetnek bátrak a te helyedben, a saját bátorságod vagy gyávaságod a saját sorsod része, csakis a tiéd, nem lehet senki másé. Az a sztori, amit elmeséltél, nem is igazán a bátorságról szól, hanem az észről, arról, hogy felmérted a helyzeted, és meghoztad a lehető legkisebb kockázattal járó döntést. De mi lett volna, ha a gyereked akarják bántani, vagy a feleséged? Mit tettél volna, ha tudod, hogy téged akarnak, és nem a pénzed? Gondolkozhatsz rajta, megtudni nem fogod. Az csak ott és akkor derülhet ki. Figyelj, ezt nem tudom viccesebben mondani: a bátorság arról szól, hogy szembe kell nézned a halállal, úgy, hogy közben tudod, hogy mivel nézel szembe, de megteszed mégis. Nem hunyod le a szemed, nem nézel félre, nem fordulsz el, nem sunyítasz, nem próbálod megúszni. Ez az alap, és minden más ebből követezik. Az ilyen pillanatok ritkák, utána aztán nem is emlékszel tisztán rájuk, csak az adrenalinra emlékszel, vagy arra, hogy egy pillanatra lelassult az idő, a forrón örvénylő félelemre, ami elfogott és megbénított, arra, ahogy kitörtél belőle. Igen, nagy szavak ezek, de te akartad, hogy ne viccelődjek, hanem beszéljek komolyan. Úgyhogy megmondom komolyan: a bátorság azt jelenti, hogy eljön egy pillanat, amikor minden rajtad múlik, minden, az élet is, és a halál is, minden, és tudod, hogy minden rajtad múlik, és elbírod ennek a tudásnak a felelősségét és súlyát, és vállalod a sorsod, és azt teszed, amit tenned kell. És ne gondold, hogy nem félhetsz közben. Mert az, hogy félsz, az nem jelenti, hogy gyáva vagy. Mert a félelem az alap, abból következik, hogy tudod, hogy mivel nézel szembe. Ha le tudod győzni a döntő pillanatban, az a bátorság. Szóval én azt mondom, hogy ne sajnáld a tárcád, és ne szégyelld magad, és ne gondolkozz azon, hogy mit kellet volna tenni, hanem inkább csak próbáld minél pontosabban megjegyezni azt a pillanatot, amikor eldöntötted, hogy odaadod nekik. Nézz szembe magaddal, és készülj a következő olyan nagy pillanatra, amikor majd arra kényszerít a sors, hogy a válladra vedd az élet és halál súlyát. És reménykedj benne, hogy el fogod bírni. Ez a készülődés és ez a reménykedés, na ez maga az élet. Elég komoly voltam? Jól van. Akkor most igyunk szépen egy fröccsöt. És figyelj, én tudom, hogy kemény vagy, úgyhogy légy szíves, még véletlenül se próbáld megenni a poharat.
V./6. 2010 szeptember
7.
Gyermekek oldala - Gyermekek oldala - Gyermekek oldala Csoóri Sándor versei Zápor fiai
Teknősbéka
Csék, csék, bikacsék, eső esik, nem jég. Vízben topogunk, zápor fiai vagyunk, csék, csék, bikacsék.
Teknősbéka ha az ingét ki akarja mosni, nem kell neki teknőért a szomszédba menni. Leszereli, leemeli a hátáról könnyen, s kezdheti a nagymosást habos tengervízben.
Zir-zur, zivatar, a szivárvány mit akar? Villám a karmunk, égről levakarjuk, zir-zur, zivatar. Ördög lánya a hugunk, zápor fiai vagyunk. Mennydörgés a kalapunk, zir-zur, zivatar, vizes lábbal elfutunk.
Farsangi kutyabál De érdekes volna, ha kutyabál volna, s farsang napján minden kutya bálba gyalogolna, nagy kutya is, kis kutya is, kit csíp meg a bolha. Komondor kényelmes, lassú táncot ropna, Puli Pali csárdást, ahogy meg van írva; sőtét szőre, bozontja a szemébe lógna. Csau csacsacsázna, a foxi bokázna, a többi vén kutya meg leülne a hóba.
8.
V/6. 2010 szeptember
˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜˜ ELŐZETES Novemberi meghívottunk dr. SZABÓ T. ATTILA, az MTA doktora (Dr.biol.), Prof. habil. r. Az előadás címe: „A magyar herbalisták történeti természetismerete“. Vasárnap, november 7.én, d.u. 17:30 órakor, Bécs 6., Capistrangasse 2/15. KIÁLLÍTÁSOK PICASSO – FRIEDEN UND FREIHEIT (BÉKE ÉS SZABADSÁG) Szeptember 21-én nyílik meg a bécsi Albertinában a fenti kiállítás, mely a Liverpool-i Tate galéria közreműködésével jött létre. A kiállítás Picassoval, mint „történelmi festővel” foglalkozik, és az 1944 és halála (1973) között készült politikai-történelmi indíttatású munkáit (mint a Hullaház, Mészárlás Koreában, Háború és Béke, A szabin nők elrablása), valamint az állati és emberi koponyákat is ábrázoló csendéleteit, és ennek az időszakának egyik kulcsfontosságú motívumát, a spanyol festő békegalambos grafikáit mutatja be. A kiállítás 2011 január 16-án zár. A FÉNYJÁTÉKOSOK: KEPES GYÖRGY ÉS FRANK J. MALINA – a művészet és a tudomány metszéspontján (Budapest, Ludwig Múzeum) A két kortárs, a magyar származású, kaliforniai „fényművész” Kepes György (1906−2001) és a Párizsban élő, cseh származású kinetikus alkotó Frank Malina (1912−1981), mindketten megoldást kerestek arra, hogy milyen szerepet kaphat a művész-tudós a modern társadalomban. A kiállítás a két alkotót a köztük felfedezhető párhuzamok mentén igyekszik bemutatni. A kiállítás november 21.-én zár. SZÍNHÁZ CSEHOV: HÁROM NŐVÉR Szeptember 24.-én mutatja be a budapesti Nemzeti Színház Anton Csehov színművét. A főszerepekben: Udvaros Dorottya, Shell Judit, Péterfy Bori. Idézet a rendező Andrei Şerban nyilatkozatából: „Csehov közvetlen emberi kapcsolatokban ábrázolja a szereplőket. Aztán legvégül természetesen maga a szerző beszél belőlük, de nem ideológiailag, ahogy Brecht tenné. Épp ellenkezőleg. Egy dologtól irtózom: az ideologikus színháztól. Csehov, mint Shakespeare soha nem mondta meg, hogy mit kell gondolnunk. Nagyon tisztelem Brechtet, de az én utam Csehov léptein halad.” KONCERT Bécs, Konzerthaus, szeptember 28-án, 19:30: Schiff András lesz a Budapesti Fesztiválzenekar szólistája: a kiváló zongoraművészt ezúttal Brahms 1.(d-moll) zongoraversenyében és Bartók Béla „Román népi táncok”jában hallhatja a közönség. A karmester Fischer Iván. Absender: P.b.b. Péter Bornemisza Gesellschaft A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15.
Österreichische Post AG Info.Mail Entgelt bezahlt
www.bornemisza.at “Wiener Post“ Gefördert aus Mitteln der Volksgruppenförderung. Erscheinungsort: Wien Verlagspostamt: A-1060 Wien Medieninhaber und Herausgeber: Péter Bornemisza Gesellschaft, A-1060 Wien, Capistrangasse 2/15. Tel.: +43/6767196330. E-Mail:
[email protected] Redaktion: Zoltán Kászoni /// Bankverbindung: Creditanstalt Bankverein, A-1011 Wien, Schottengasse 6 BLZ: 11000. Konto Nr. 00207578600, IBAN: AT581100000207578600; SWIFT (BIC): BKAUATWW
Lapunk letölthető a BPT honlapjáról: www.bornemisza.at
