MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
80.
Lendvai endre
Budapest 2009
1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
ISSN 1419–4481 ISBN 978–963–9559–39–4
©
Bolla Kálmán
Kiadja a Zsigmond Király Főiskola. Felelős kiadó: Dr. Bayer József rektor. Hozott anyagról sokszorosítva. ROBINCO Kft. Felelős vezető: Kecskeméthy Péter.
2
LENDVAI ENDRE
3
üres
4
LENDVAI ENDRE VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL PÁLYAKÉPEM Gyökerek 1944. július 6-án születtem a Tolna megyei Bátaapátiban. Édesapám, Lendvai Konrád (1910–1980) főjegyző , édesanyám, született Marton Erzsébet (1909– 1998) tanítónő, három gyermekét nevelő családanya volt abban az időben. Testvéreim Piroska (1939) és István (1939) Budapesten élnek. Édesapám és nagybátyám eredeti neve Linde Konrád, illetve János (1917) volt. A harmincas években mindketten értelmiségi pályára léptek. Apám jegyző, nagybátyám tanító lett, és 1936-ban Lendvaira magyarosították nevüket. A porosz eredetű Lindék Breslauból (Boroszló, Wrocław) érkeztek a XVIII. század közepén Tolna megyébe. Apai nagyanyám, született Hesz Katalin (1893–1982) ősei viszont szászok voltak, akik ugyancsak a fenti időszakban telepedtek le Tolnában. Anyai részről nagyapám, Marton Kálmán (1883–1961) negyven évig dombóvári katolikus kántor és iskolaigazgató, nagyanyám, sz. Szakovits Erzsébet (1886–1975) ugyanott tanítónő volt. Dédapám, Szakovits József vend volt, s a kőszegi postán dolgozott távírdászként. A magyar, német, szláv ősökkel rendelkező Lendvai gyerekek már egy magyarrá vált értelmiségi családban születtek. „Apanyelvem” révén akár magyar–német kétnyelvűként is felnőhettem volna, de sajnos nem így történt. Magyarország nemzetiségi vonatkozásban meglehetősen erős „olvasztótégely” volt. A monarchia idején és a két világháború közötti időszakban nagy volt a hajlandóság az asszimilációra, különösen az értelmiség körében. Habár édesapám anyanyelvi szinten beszélte a németet, a családban csak magyar szót lehetett hallani. A német azonban mégsem volt ismeretlen a fülemnek, mert gyakran hallottam, amikor nagyanyám németül beszélgetett a váraljai „svábokkal”. Kétéves voltam, amikor 1946-ban Váraljára költöztünk. Egy csípős délelőtt érkeztünk édesapámmal, aki megállt a motorbiciklivel a leeresztett vasúti sorompó előtt, s leemelt a motor tankjáról, hogy mozogjak egy kicsit. Viszont annyira elgémberedett a lábam, hogy orra buktam, és eleredt az orrom vére. Így találkoztam Váraljával, amely később szülőfalummá vált. Özvegy nagyanyám egyedül élt az ódon váraljai házban, ezért nagyon örült, hogy hozzá költözünk. Szegény hosszú évekig siratta és kereste még János fiát, aki 1943-ban honvéd zászlósként esett el a Don-kanyarban. Az értünk végzett munka során lassan beletörődött sorsába. Igazi boldogságot a dédunokák hoztak számára; hat apróság szólította őt Dédikének.
5
Életünk szegényesen indult a kis Tolna megyei faluban. Az új hatalom édesapámat „reakciósnak” bélyegezve elbocsátotta sárpilisi főjegyzői állásából, pedig nem tett egyebet, mint hogy a falu érdekeit védelmezte a német és szovjet megszállás idején. Harminchat éves korában mindent újra kellett kezdenie. A mázai villanytelepen helyezkedett el villanyszerelőként, ahol édesapja 1936-ig főgépész volt, második ember a mérnök után. A nehéz kezdet után pár évvel aztán a Bányászati Aknamélyítő Vállalathoz került. Mivel már a harmincas évek elejétől sikeres rádióamatőr volt, kiválóan értett a villamossághoz. Új munkahelyén jelentősen előrehaladt a ranglétrán, s 1965-ben villamossági részlegvezetőként ment nyugdíjba. Édesanyám csak azután helyezkedhetett el újra tanítónőként, hogy a harmadik gyerek is kinőtt az óvodás korból. Ez 1950-ben történt, amikor megkezdtem általános iskolai tanulmányaimat. Gyermekkor Nem sok emlékem van korai éveimből. Négyéves koromtól többször nyaraltam Keszthelyen, anyai nagyszüleimnél. Amikor mintegy tizenöt évvel később viszontláttam ezt a gyönyörű balatoni várost, a Kossuth Lajos utcában örömmel ismertem fel nagyapámék egykori házát, a Helikon utcát, a Balaton-partot. Arra is emlékszem, hogy egyszer szüleimmel elmentünk Hévízre, ahol is a fürdőzők a tóban, az úgynevezett pletykapadokon üldögélve cseverésztek. Nem sokkal később nagyszüleim is Váraljára költöztek, hogy együtt legyenek lányukkal, vejükkel, unokáikkal. Mindketten kiválóan zongoráztak. Nagy élmény volt, amikor négykezest játszottak, mi pedig hallgattuk őket. Nagyanyám heti két alkalommal odaadással tanított bennünket zongorázni. Nem rajta múlott, hogy egyikünkből sem lett zongorista. Nagyapám mindezen felül gyönyörű akvarelleket festett Váraljáról és környékéről, a Mecsek északkeleti nyúlványairól, ahogy ők mondták, a „magyar Svájcról”. Testvéreimmel együtt nagy becsben tartjuk nagypapa bekeretezett képeit, melyek otthonainkat díszítik. A szegénységre, amelyben éltünk, egyáltalán nem úgy emlékszem, mintha nyomasztó lett volna, azt hiszem mindannyian természetesnek vettük. Gyakran kellett húsért, kenyérért sorban állni. Az ötvenes évek elején nagyanyám gyakran sütött prószát, s mi annak rendje-módja szerint megettük ezt a sárgás kalácsfélét, melynek még most is érzem az ízét. A nagymama gondozta a kertet, kapálta a pár holdnyi földet, művelte a kis szőlőt, kezelte a bort. Aztán a téesz „betagosította” a szőlőt, meg a pincét. Azt azért megengedte, hogy a pincét lebontva a téglából új kerítést építsünk a ház elé. A régi már ugyancsak ki akart dőlni a helyéről. Iskoláim Az általános iskoláról sok élményt őrzök. Váralján a magyarok reformátusok, a németek pedig evangélikusok voltak, ezért templomból, iskolából is kettő volt. Később államosították és összevonták őket. Pár évvel később már három épületben folyt az oktatás. Az alsó tagozat a volt evangélikus és református iskolában, a felső pedig a patakon túl, az egykori Hársfa csárda épületében. Az iskola
6
minden ősszel és tavasszal kirándulni ment az erdészházhoz, ami a Mecsek belsejében volt, a falutól pár kilométerre. Később a felső tagozatban különösen sokat kirándultunk Szabó tanár bácsival a Dobogókőre, meg a Zengőre. Nyáron ugyancsak vele bejártuk a Balaton mindkét partját, a következő évben pedig eljutottunk a Mátrába, Bükkbe, Jósvafőre, Putnokra, Aggtelekre. Elsős-másodikos koromban még rendszeresen elporolt bennünket a Varga tanító bácsi. Nem volt nehéz tőle fenekest kapni csakúgy, mint másodikban a Blickle tanító bácsitól sem. Akkor ez volt a regula, amit mindenki természetesnek vett. A tanulás jól ment, jeles és kitűnő bizonyítványokat vittem haza. Ugyanakkor elég rossz gyerek voltam. Nem messze tőlünk volt a „pásztorház”, ahol két-három sokgyerekes család lakott. Játszótársaim részben onnan kerültek ki. Sokat játszottam a szemben lakó szomszéd gyerekkel is, akinek nagyapja korábban módos gazda volt. Tőlük tanultam meg az ízes váraljai tájszólást. Ezen a falusi portán ismertem meg a paraszti élet minden részletét: istállót, szénapadlást, szekeret, „szürüt”, amit másutt szérűnek mondanak, no meg a szállást, a házhoz közel fekvő kisebb földdarabot, a kukoricafosztást, kenderáztatást, tilolást, kártolást, egyebeket. Máig tudom, melyek a szekér részei, hogyan kell befogni a lovakat, teheneket. Tíz-tizenkét éves korunkban nagy előszeretettel dézsmáltuk meg a szőlőhegyen a cseresznyefákat, ősszel a szőlőket. Az ilyen portyázás a bátorság fokmérője volt akkoriban a falusi gyerekek között. A Mecsek északi nyúlványai, a falu határa képezték természetes életterünket. Ismertük a környéket, mint a tenyerünket. A falu elég nagy volt, több részből állt. Bonyhád felől jövet, bekanyarodva a bekötőúton az ember pár száz méter után ér be a faluba. Az én időmben még „Háromháznak” nevezték ezt a részt, mert mindössze három ház állt az út mentén. Mára teljesen beépült. Tovább haladva beérünk a faluba, melynek ezt az enyhén dombos részét Ószögnek nevezték. Folytatva az utat, a főutcán először az evangélikus, utána a református templom mellett elhaladva lehet eljutni az Akadályba. A falunak ez a déli része már egy völgyben terül el, amely után a Mecsek erdői következnek. Ismerkedés a nyelvekkel A nyelvek iránti fogékonyságom huzamos ideig nem mutatkozott meg. Emlékszem egy családi beszélgetésre, talán egy vasárnapi ebéd után, az ötvenes évek elejéről. Nagyanyám azt találta mondani, hogy „a Bandika nem azt mondja, hogy a víz spiccel, hanem priccel”, mire édesapám levonta a konklúziót: „Akkor nincs nyelvérzéke”. Ezt a szót akkor hallottam először, s nem igazán értettem. Idegen nyelvek tekintetében akár ingerszegénynek is lehetne nevezni akkori környezetemet. Jellemző, hogy általános iskolai tanulmányaim idején (1958ig) Váralján még orosz-oktatás sem volt. Ebből a szempontból gimnáziumi pályafutásom is érdekesen alakult. Mivel apánk annak idején reálgimnáziumba járt, szüleink „automatikusan” bennünket is reálosztályba írattak. Mind a hárman a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium reáltagozatán végeztünk. Kiderült, hogy a három Lendvai gyerek közül csak bátyámnak volt tehetsége a reáltárgyakhoz, amit bizonyít, hogy gépészmérnök
7
lett. Nővérem és én közepesre érettségiztünk. Visszatekintve, bennünket inkább az úgynevezett modern humánba kellett volna beíratni. Persze, ezen nem sok minden múlott. A gimnáziumban bennünket, falusiakat a kezdő orosz csoportba osztottak, a bonyhádiak ugyanis már négy év óta tanulták azt az általános iskola felső tagozatában. Gyalog Béla tanár úr, aki a „kordivat” szerint latintanárból képezte át magát, tanította nekünk a kezdő oroszt. Nem taníthatta rosszul, mert egy tanév alatt felzárkóztunk a bonyhádiakhoz, úgyhogy a második osztályt már velük együtt kezdtük. Mindez a mai napig jó tükörképe a nyelvtanulás, nyelvtudás körüli vélekedéseknek. Vajon miként, mire tanították egy évig azokat a társainkat, akik hozzánk képest négy éves előnnyel indultak? Hogy van az, hogy a középiskola ma sem ad kommunikációképes idegennyelv-tudást a tanulóknak? Találkozásom az angol nyelvvel ugyancsak „elsős gimis” koromra datálódik, s egy véletlenen múlott. Mivel az osztály nagy többsége németet akart tanulni, az első napon bejött az osztályba dr. Márvány János tanár úr, és azt mondta: „Most jól figyeljenek! Az angol sokkal könnyebb, mint a német és sokkal könynyebben meg lehet tanulni, mint a németet”. Ezzel a csoportbontási probléma egyszeriben megoldódott. Az angolos csoport létszáma nagyjából ugyanakkora lett, mint a németeseké. Márvány tanár úr helybéli német származású latin– német szakos tanár volt. Elmondta, az angollal úgy került kapcsolatba, hogy a II. világháború vége felé szerencsés módon amerikai fogságba esett, ahol nem mulasztotta el a jó lehetőséget. A négy év során angolból és oroszból mindvégig jeles voltam, angolból fakultatív érettségi vizsgát is tettem. Ezzel természetesen nem voltam egyedül, sokan értek el hasonló eredményeket. Hogy megkedveltem a nyelveket, elsősorban Márvány tanár úrnak köszönhetem. Nagy nyelvismerete, nyelvészeti rálátása fanyar iróniával ötvöződött; rengeteg angol–német, angol–orosz, alkalmasint magyar párhuzamra hívta fel a figyelmünket, ami néhányunkban termékeny talajra hullott. Egyik társammal a bonyhádi kultúrházban három évig latinórára is jártunk hozzá. Padtársammal, Hajabács Péterrel magánszorgalomból végigtanultuk Baghy Gyula eszperantó tankönyvét is. Volt egy korszakunk, amikor egymással versengve tanultunk meg latin közmondásokat, idézeteket (utóbbira egy példa, Reginam interficere nollite timere bonum est, et si omnes consenserint ego solus non contradico…). Negyedikesek voltunk, amikor egyik osztályfőnöki óránkon továbbtanulási tájékoztatót tartott a járási hadkiegészítő parancsnok. Azt találta mondani, hogy – egyebek között – tolmácstisztnek is lehet jelentkezni az Egyesített Tisztiiskolán. Megtetszett a lehetőség, s bár édesapám nem örült neki, csatlakoztam a jelentkezőkhöz. A helyszínen kiderült, tolmácstiszteket ugyan nem, harci repülőket, légvédelmi tüzéreket és egyebeket viszont annál inkább képeznek. Azt mondták, a tolmácstiszti szakosodás a képzés későbbi szakaszában történik. Így lettem katona 1962 novemberétől 1965 januárjáig. Heteken belül kiderült, hogy nem lesz belőlem tolmácstiszt. Egy légvédelmi rakétás alakulathoz kerültem és minden valószínűség szerint lokátoros tisztté képeztek volna, ha néhány tár-
8
sammal együtt be nem jelentem, hogy másként döntöttem. A „sereg” tudomásul vette, de sorkatonai időnket le kellett töltenünk. A huszonhat hónapos szolgálat arra volt jó, hogy felnőtté váltam. A tizennyolc éves koromban megkezdett vargabetű tovább folytatódott, és a „papírformához” képest négyéves késést okozott. 1965. elején édesanyám beajánlott a Bonyhádi Művelődési Osztályon, s egy hét múlva már Lengyel községben dolgoztam képesítés nélküli nevelőként. A következő évben GyulajPogányvárra kerültem. Itt vezető oktatóvá „küzdöttem fel magam”. Két nálam is kezdőbb fiúval alkottunk egy testületet. Egyik volt az úttörővezető, a másik a szakszervezeti bizalmi. Romantikus idők voltak. A sikert nem adták ingyen. 1965-ben angol–orosz szakon sikertelenül felvételiztem az ELTE-re, s csak a rá következő évben vettek fel a Pécsi Tanárképző Főiskola orosz–testnevelés szakára. A kudarcok megtanítottak arra, hogy ne bízzak semmit a véletlenre. A jó felvételi érdekében a Dombóvári Gimnázium tornatermében edzettem, oroszból pedig órákat vettem egy dombóvári mérnök orosz anyanyelvű feleségétől. Emlékszem, tőle hallottam először orosz–magyar összehasonlító nyelvtudományi megnyilatkozást, mikor is kijelentette, hogy a magyar nyelv „rossz nyelv” („plohoj jazik”). „Nehéz nyelv”, bólogattam egyetértően, mire kijavított: „Nem nehéz nyelv, rossz nyelv!” Kérdésemre elmagyarázta, mennyire rossz egy olyan nyelv, amelyben a főneveknek nincs nyelvtani neme, a mellékneveknek pedig egyáltalán nincs melléknévi végződése. Utána sokat törtem a fejem, mit hozhatnék fel anyanyelvem védelmében, de a választ csak évekkel később találtam meg. A hölgy azóta már bizonyára folyékonyan töri a magyart. Honfitársaihoz hasonlóan félreismerhetetlen orosz akcentussal, névelő, igekötő használattal, alanyi-tárgyi ragozással. Tisztelet a csekély számú kivételnek. Főiskola, egyetem A PTF-en jó periódus kezdődött az életemben. Már az első évfolyamtól Tolna megye társadalmi ösztöndíjasa lettem, ezzel sikerült szüleim válláról levenni az anyagi terheket. A szerződés arra kötelezett, hogy ahány évig kapom az ösztöndíjat, annyi évig kell majd Tolna megye területén dolgoznom, a szerződő intézmény által megjelölt iskolában. Szívesen vállaltam ezeket a feltételeket. Cseppet sem zavart, hogy 2-4 évvel idősebb vagyok évfolyamtársaimnál. Egyébként is több olyan diáktársam volt, aki hozzám hasonló késéssel nyert felvételit a főiskolára. Euforikus hangulatban láttam tanulmányaimhoz mindkét szakomon. A labdarúgástól az úszáson, szertornán keresztül a röplabdáig mindent nagyon szerettem, a versenyekre is szívesen jártam. Az oroszról nem is beszélve, amelynek ízére már a kezdeteknél ráéreztem. Nem felejtem el, milyen jól esett Selymes Ferenc tanár úr dicsérete a Bevezetés a russzisztikába című tárgy félévi vizsgáján. Az első évfolyam utáni nyáron, habár Édesapám igyekezett lebeszélni, másfél hónapot töltöttem szovjet építőtáborban. Sokunkat vonzott a kaland, és nem csalódtunk. Egy kolhoz építkezésén vettünk részt Moszkvától északra mintegy
9
kétszáz kilométerre, a Rzsevszki járás Nyikolszkoje falujában. A mintegy húsz magyar főiskolás együtt dolgozott az orosz diákokkal. Iskola, kultúrház és magtár építése volt a feladat. A napi nyolc óra kemény munka után bőven volt lehetőség sportra, szórakozásra. Egy társammal a magtár építésén dolgoztunk csupa orosz diákkal körülvéve, tehát megvolt az áhított nyelvi környezet, fejlődött a nyelvtudás. Büszkék voltunk, hogy mind a betonozásban, mind az ácsmunkában mi voltunk a jobbak. Kamatoztattuk hazulról hozott tudásunkat, az oroszok viszont teljesen kezdők voltak. Hamarosan tekintélyre tettünk szert köztük, s a hír eljutott a vezetőségig, úgyhogy az egy hónap lejártával barátom villanyborotvát, én pedig karórát kaptam jutalomból. Munkánkért cserébe kéthetes üdülés keretében csoportunk megismerkedhetett a Volga felső és középső folyásával, kirándulást tett Moszkvába és Leningrádba. A harmadik évfolyamot, tehát az 1968/69-es tanévet Leningrádban töltöttem állami ösztöndíjjal. A Herzen Főiskolán tanultunk vagy ötvenen az ELTE-ről, KLTE-ről, az Egri, a Nyíregyházai és a Pécsi Tanárképző Főiskoláról. A Novoizmajlovi sugárúton épült, több tízezer férőhelyes diákvárost éppen 1968ban adták át, amikor mi is kint tartózkodtunk. Ami a nyelvtudást illeti feltűnt, hogy a főiskolások megelőzték az egyetemistákat. További előnyre tettek szert azok, akik szovjet diákokkal kívántak egy szobában lakni. Magam is e kisebbség közé tartoztam. Két hónap sem telt el, már érezhető volt, mit jelent a „második műszakot” is orosz nyelvi közegben tölteni. Máig emlékezetes számomra a 8. épület földszint 1., ahol Oleg Bagrij és Szaid Sadmanov, majd Borisz Szidorov társaságában éltem egy évig. Második szakomat, a testnevelést igyekeztem nem elhanyagolni. Röplabdaedzésre és uszodába jártam, rendszeresen futottam. Rengeteget jártam könyvtárba, kedvenc könyvtáram a Szaltikov-Scsedrin Könyvtár, a „Szaltikovka” volt. Szenvedélyemmé vált a koncert- és színházlátogatás. Különösen szerettem az orgonahangversenyeket. Bach D moll toccata és fugája azóta is Leningrádot hozza eszembe. Mindenben benne voltam, ami egy külföldi diák számára érdekes lehet. Megszerveztem a magyar diákok kaukázusi kirándulását. Felejthetetlen élmény volt, amikor egy fagyos reggelen, május 5-én felszálltunk a Pulkovo repülőtérről és három órával később Tbilisziben landoltunk, ahol virágba borult fák, tavaszi illatok és húsz fok körüli hőmérséklet fogadott bennünket. A grúz fővároson kívül Jerevánban és Szuhumiban is eltöltöttünk pár napot. Az egy év hamar elszállt, s miután a nyarakat mindig munkával töltöttem, hazatérésem után Budapesten az Országos Mentőszolgálatnál dolgoztam egészen augusztus végéig. Aztán megkezdődött az utolsó tanév. Immár végzős hallgatóként, fél év alatt pótolnom kellett a testnevelés és pedagógia harmadéves anyagát. Kíváncsiságból bejelentkeztem az Országos Nyelvvizsga Központhoz, ahol oroszból felsőfokú bizonyítvány kaptam. Alig tettem le az utolsó vizsgát, már kezdődött az új vizsgaidőszak. Ez a tanév is gyorsan eltelt: 1970 júniusában jeles eredménnyel fejeztem be főiskolai tanulmányaimat.
10
Család, munka, tudomány 1970 nyara azért is emlékezetes számomra, mert augusztusban feleségül vettem Kis Vörös Katalint, akivel a mai napig szeretetben élünk. Az elhelyezkedéssel is szerencsém volt, mert a bonyhádi Vörösmarty Általános Iskolába kerültem, mely a legjobb iskolák egyike volt akkoriban. Ráadásul 12 kilométerre laktunk Váraljától, így szüleimet gyakran meglátogathattuk. Aztán jöttek a gyerekek. Katalin lányunk 1971-ben született. Ma művelődési menedzseri diplomával rendelkező kétgyerekes családanya. András unokánk tízéves Anna hamarosan három lesz. Piroska lányunk 1972-ben született. Orosz–angol szakos diplomája van. Jelenleg a hollandiai Tilburgi Egyetemen dolgozik. Maxim unokánk most töltötte be harmadik évét. 1973-ban levelező úton elkezdtem az ELTE kiegészítő orosz szakát. Miután munkahelyem nem támogatta tanulmányaimat, a siklósi Táncsics Mihály Gimnáziumban dolgoztam tovább. Két szép évet töltöttünk itt. A gyerekek szépen növögettek, feleségem is jó munkahelyet kapott a Siklósi Járási Tanácson. Igaz, siklósi tartózkodásunk során mindvégig a tornaterem öltözőjében laktunk, igazgatómnak ugyanis nem sikerült a lakással kapcsolatos ígéretét teljesítenie. Ebben a helyzetben rendkívül csábítónak tűnt, amikor 1974-ben felkeresett a pártbizottság munkatársa, és állást kínált fel a számomra. Akkori fizetésem kétszeresét, azonnali lakáshoz jutást és kedvezményes Lada személygépkocsi akciót helyezett kilátásba. Nem kellett sokáig gondolkoznom. Megköszönve a lehetőséget, azt mondtam: további pályámat is a nyelvek társaságában képzelem el. Hálás vagyok feleségemnek, Katikának, aki egy szóval sem mondta, hogy fogadjam el a „csábító lehetőséget”. 1975 februárjában éppen hathetes moszkvai továbbképzésen voltam, amikor feleségem értesített, hogy a Pécsi Tanárképző Főiskola Orosz Tanszéke felkínált nekem egy állást. Március elejétől már az új munkahelyen dolgoztam, októberben pedig Pécsre költöztünk. Azóta ezen a munkahelyen dolgozom. Az intézmény ugyan többszörös integráción ment keresztül, de én maradtam. Érdeklődésemnek megfelelően a beszédgyakorlat oktatásáról fokozatosan a nyelvészeti országismeretre, a nyelvészeti tárgyakra tettem át tevékenységemet. Régi ambíciómnak megfelelően 1978-ban középfokú angol nyelvvizsgát tettem. A nyolcvanas évek elején elkészült orosz–magyar országismereti (ma úgy mondanánk, lingvokulturológiai) szótáram első változata. 1985-ben koncepcióm alapján (dr. Misky György szerkesztésében) a Tankönyvkiadónál megjelent a Kézikönyv a Szovjetunió országismeretének tanulmányozásához című egyetemifőiskolai tankönyv. Ugyanebben az évben, az országban elsőként megkezdtem Az orosz szó jelentéstana című tantárgy oktatását. Közben 1978-tól kezdve, állandó résztvevője voltam a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a Papp Ferenc akadémikus által minden januárban megrendezett „Debreceni Russzisztikai Napoknak”. Többek között ennek okán is Papp Ferenc tanítványának tekintem magam. Itt ismerkedtem meg Pete Istvánnal, akitől ugyancsak sokat tanultam nyelvészetből. Egyetemi doktori értekezésemet nagyrészt az ő vezetésével írtam, melyet aztán 1980-ban a József Attila Tudo-
11
mányegyetemen védtem meg. A disszertáció az „ekvivalens nélküli” szókészlettel, vagyis az úgynevezett nyelvi reáliákkal foglalkozik orosz–magyar egybevetésben. Tudományos témám elmélyítése, valamint további anyaggyűjtés céljából az 1980-as évtizedben több alkalommal jártam Vlagyimirban és Moszkvában. Hol kísérőtanári feladatkörben, hol pedig ösztöndíjasként. Ennek eredménye volt, hogy 1986-ban benyújtottam a Magyar Tudományos Akadémiához A „lefordíthatatlan elem” megfeleltetési lehetőségei című kandidátusi disszertációmat, melynek védésére egy évvel később került sor. 1988-ban Mádl Ferenctől, aki akkor az MTA főtitkára volt, vettem át kandidátusi oklevelemet. Életemnek ebben a szakaszában is történtek velem tanulságos események. Kandidátusi védésemen a bírálóbizottságban volt két kolléga, aki meg akart akadályozni a cím elnyerésében. Tették ezt úgy, hogy a védés során mindvégig hallgattak, csak a pontozáskor „dolgoztak” ellenem. Utólag tudtam meg, hogy személyes motívumok vezérelték őket. A másik epizód már anyaintézményemben történt. Miközben a docensi kinevezés mindenki másnál automatikusan követte a kandidátusi fokozat elnyerését, nekem másfél évet kellett „helyben járnom” ahhoz, hogy egyetemi docens lehessek. Így történt, hogy a kinevezést egyszerre kaptam azzal a kollégával, aki nálam egy évvel később kandidált. A kandidatúrát követően németből nyelvvizsgát tettem; úgy éreztem, ennyivel tartozom őseimnek. 1989-ben lefordítottam magyarról oroszra egy világtörténelmi tankönyvet, továbbá a Tankönyvkiadó gondozásában megjelent az Orosz–magyar országismereti szó- és kifejezésgyűjtemény című szótáram. Ezzel a munícióval kezdtem meg az évszázad utolsó évtizedét. Az orosz nyelv kötelező jellegének 1989-es megszűnése nyomán nálunk tanszéki robbanás következett be. Működésbe lépett a „süllyedő hajó effektus”. Még mielőtt bármilyen szervezeti intézkedésre került volna sor, több kolléga – köztük maga a tanszékvezető is – más tanszékre kérte át magát. 1990 tavasza volt ekkor. Szépe György intézetigazgató két rangidős oktatónkat is sikertelenül kérte fel a vezetésre: egy hajón, mely léket kapott, senki sem akart kapitány lenni. Jobb híján a professzor engem is magához rendelt, kérdezvén, elfogadome a tanszék vezetését. A kockázat hatalmas volt. Mégis elfogadtam, mert izgalmas feladatnak tartottam a süllyedő hajó menet közben történő átépítését, egy új tanszék, a Szláv Filológiai Tanszék megalapítását. Angol szakon éppen elsőéves átképzős voltam ekkor, ahol elnyertem egy amerikai ösztöndíjat. Ezért azt kértem, tanszékvezetői megbízásom szóljon 1991-től. A Philadelphiához közel fekvő West Chester egyetemre kerültem, ahol angol stúdiumokat végeztem, s emellett orosz nyelvet tanítottam. Igaz, mindjárt az elején valaki megtorpedózta a szépnek ígérkező egyéves ösztöndíjat. Az amerikai tanszékvezető kolléga ugyanis pécsi tartózkodása alatt „mentőövet dobott” egy ösztöndíj nélkül maradt kolléganőnek, melynek folyományaként szeptemberben már ketten utaztunk ki az általam elnyert helyre. A tényállás persze véglegesen már csak West Chesterben vált világossá számomra. Rá kellett jönnöm, hogy tudományos fokozattal, egyetemi docensként az adott tanszéken csak má-
12
sodhegedűs lehetek egy általános iskolai tanárnő mellett. Így történt, hogy habár tanulmányaimmal, oktatómunkámmal minden a legnagyobb rendben volt, amerikai kiküldetésemnek két hónap után véget vetettem és hazajöttem. Tanszékalapítás Meggyőződésem szerint az orosz nyelvre továbbra is szüksége volt a magyar társadalomnak, csak éppen nem tömegméretekben, ezért 1991-ben megkezdtem a Szláv Filológiai Tanszék kiépítését. Az akkori kari vezetésnek ez nem volt nagyon ínyére, mert egyrészt eltérő véleménnyel volt a szláv nyelvekről, másrészt maradék státuszállományunkat örömmel használta fel más irányú elképzeléseire. Mégis elmondható, hogy az ellenszélben is jelentősen haladtunk. Programom alapján az egyetem szenátusa elfogadta a Szláv Filológiai Tanszék megalapításának koncepcióját. A szlavisztika mellett a koncepció másik pillére az alkalmazott nyelvészeti jelleg volt. Mindezzel kollégáim is egyetértettek. Annál is inkább, mert cseh és lengyel vonatkozásban csakúgy, mint a fordítás és tolmácsolás oktatása terén megvolt a szükséges muníciónk. 1992–93-ban elkészült a „moduláris szláv filológiai tantervcsalád”, mellyel tartalmilag lezárult a Szláv Filológiai Tanszék megalapítása. Megüresedett státuszainkra sikerült két lengyel szakos kollégát, valamint egy-egy ukrán és szlovák vendégtanárt alkalmaznunk. Így a kilencvenes évek közepén az alábbi nyelveket oktattuk: cseh, horvát (a Horvát Tanszék közreműködésével), lengyel, makedón, orosz, szlovák, ukrán. Oroszból a hagyományos filológiai tárgyak mellett működött a fordító- és tolmácsképző, valamint a külkereskedelmi szaknyelvi modul. Az idegenvezető képzés is szerepelt terveinkben, de megvalósítására már nem volt kapacitás. A fenti képzési kínálat rendkívül vonzóvá tette tanszékünket, és hosszú évekre megalapozta hírnevét. Az orosz nyelv országos mélyrepülése idején is megfelelő számban jelentkeztek hozzánk hallgatók. Igaz, volt pár évünk, amikor csak 16 hallgatót tudtunk beiskolázni az első évfolyamra. Aktuális dékánunk, aki kortesbeszédében ugyan a szubszidiaritás hívének vallotta magát, többet nem engedélyezett. Diplomaképes polonisztikai programunk eközben sikerrel jutott túl a kari tanácsi és szenátusi akadályokon. A képzés megindításához már csak az Oktatási Minisztérium jóváhagyását vártuk. Pár hónappal később sikerült megtudnom, hogy nem érdemes várakozni, mert a programot fel sem terjesztették. Jelenleg nincs meg a történelmi távlat, hogy az okokat és szereplőket megnevezzük. Újabb célkitűzések 1998-ban négy évre elnyertem a Széchenyi István professzori ösztöndíjat. Hálával emlékezem Papp Ferenc akadémikusra, aki javaslatában tanítványának nevezett, ami önmagában is kitüntetés. Az 1998-ban hatalomra jutott politikai kurzus aztán gondoskodott arról, hogy a Széchenyi Professzori Ösztöndíj csupán eszmei értékű legyen. Ugyancsak 1998-ban nyújtottam be (az ELTE-re) habilitációs disszertációmat, mely ugyanazon év elején megjelent Лексическая
13
семантика русского языка (magyar címe: Az orosz szó jelentéstana) című egyetemi tankönyvem volt. A könyv nemzetközi vonatkozásban is újdonságnak számított. Lengyelországban, Németországban, Szlovákiában és másutt is felhasználták az orosz szakos képzésben. Több külföldi szerző tollából származó recenzió méltatta, s a hazai szakemberek is pozitívan emlékeztek meg róla (például Kiss Lajos akadémikus, Viktor Fedoszov, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola professzora). Az ELTE ennek ellenére nem fogadta el, mondván „tankönyvről, nem pedig monográfiáról” van szó. Bántott, hogy minderről csupán az ELTE BTK dékánjától kaptam pár soros levelet. Magát a részletes bírálatot nem láthattam, mert az ügyintéző szerint az „nem publikus”. 1998 nyarán megszűnt tanszékvezetői mandátumom. Tanulságos, hogy olyan kolléga nyerte el a megbízatást, akinek szakmai-tudományos paraméterei meg sem feleltek a pályázati kritériumoknak. Fellebbezésemre egyetemünk rektora vizsgálatot indított, és megsemmisítette az eljárás eredményét. Az erről szóló döntés szerint konkurensemet „be sem lehetett volna engedni az eljárásba”. Amint az várható volt, az újbóli pályázati kiírás már ellenfelem „arcképére” készült, s bár másfél lapnyi „koncepciója” a semmittevésről szólt, a tanszékvezetői megbízatást elnyerte. Kudarcom oka, látszólag paradox módon, a Szláv Filológia Tanszék kollégáim által is elismert sikereiben keresendő. Az oktatók egy része erősnek tartotta a diktált „iramot”, az új felállásban pedig a kari vezetés könnyedén folytathatta a tanszék státuszállományának leépítését. Az évek során mindez be is következett. A szlavisztikai képzési paletta fokozatosan elsorvadt. A státuszelvonásokat megkönnyítette, hogy doktori tanulmányai során két kolléga nem jutott el a fokozat megszerzéséig. Egy kollégát pedig koholt vádak alapján távolítottak el a tanszékről. Az öt főre zsugorodott testületet 2005-ben szemináriummá fokozták le, és a Horvát Tanszék alárendeltségébe helyezték. Habilitált doktori fokozatomat 2000-ben a PTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában nyertem el. 2002-ben a moszkvai Puskin Intézetben pedig megvédtem Прагмалинвистические механизмы современного русского анекдота (A mai orosz vicc pragmalingvisztiki mechanizmusai) című akadémiai doktori disszertációmat, mely könyv alakban 2007-ben jelent meg Прагмалингвистический портрет русского анекдота (Az orosz vicc pragmalingvisztikai portréja) címmel. Mintegy tíz évet fordítottam a téma kutatására. Ez irányú publikációim nyomán a téma magára vonta a nemzetközi, elsősorban orosz nyelvtudomány figyelmét is, mely további ösztönzést jelentett számomra. Disszertációm és a később megjelent monográfia elsőként vizsgálja az orosz viccet mint narratív rendszert a korszerű nyelvészeti humorelmélet fényében. Az egyes fejezetek között helyt kap a viccszöveg keletkezése, fejlődési dinamikája, a pragmatikai mechanizmusok nyelvi szintjei, a tipológia szinkrón leírása, egyes viccszériák abszurdizációs folyamatai, végül az interkulturális megfeleltetés (kölcsönzés, fordítás) kérdésköre. A nyelvi manipuláció (elsősorban a szójáték) mélyebb feltárása révén a kutatás általánosabb érvényű eredményekkel is felruházza a nyelvészt. Kirajzolódik előttünk, hogy a humoros-
14
szarkasztikus közlésmód nem más, mint egy, a konvencionális kommunkációba ágyazódó deviáns szubdiszkurzus, melynek eszközrendszerét más kommunikációs regiszterek (reklámnyelv, politikai nyelv) is felhasználják. E kutatásokra épülnek „Közelkép a verbális humorról”, „Komparatív reklámszemiotika” és „A politikai diszkurzus poétikája” című kurzusaim. 2001-ben kari megbízatással szakirányú továbbképzésként elindítottam a BTK-n a fordítóképzést, mely ez idáig a francia, olasz és orosz nyelv terén valósult meg. 2004-ben megalapítottam a PTE Fordítástudományi Kutató Központját, mely szép sikereket ért el. Az FKK munkatársainak száma 25 fő. Évenként megrendezett konferenciáink („Kultúrák dialógusa a soknyelvű Európában”) jelentős érdeklődés mellett zajlanak. Ez évben kerül sor ötödik konferenciánkra, mely hagyományos témáink mellett (interkulturális kommunikáció, fordítás), fokozott mértékben kívánja szolgálni Pécs „Európa Kulturális fővárosa” című programjára való felkészülést, melyre 600 000 Ft-ot nyertünk el. Rezümé Pályám vége felé járva tanulságos lehet néhány következtetés. Erkölcsi, szakmai hitvallásom kialakításában nagyszüleim, szüleim példája volt számomra az irányadó. Ez még akkor is igaz, ha meglehetősen sokat vitatkoztunk Édesapámmal, akinek életútja, enyhén szólva, aszinkronban volt a történelemmel. Apja rendjelekkel harcolta végig az I. világháborút, majd a bécsi repülőgépgyárban kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Ennek okán a kommün idején beválasztották a váraljai direktóriumba, ahol sokat segített a rászorulókon. A fehérterror emberei fel akarták akasztani, de a helybéli református lelkész megmentette. Nagyapám kommün alatti „vétke” miatt aztán apámat nem vették fel a Műszaki Egyetemre, kénytelen volt az államigazgatásban elhelyezkedni. A II. világháború alatt főjegyzőként dolgozott, s mint ilyen gyakran kellett ütköznie a Volksbunddal. Ebben az időben havonta rendelték fel a Belügyminisztériumba. A szovjet erőkkel is voltak konfliktusai, mert védelmébe vette a falut, ahonnan az utolsó állatokat is el akarták hajtani. Az új rend nem felejtett: 1946-ban „reakciósnak” minősítették és bélistázták. Habár nagyságrendekkel kisebb mértékben, de én is látok ilyen aszinkront életpályámban. Világéletemben ugyanúgy éltem, ahogy szüleimtől tanultam. Szemléltetésül álljon itt egy epizód. Bonyhádon annak idején heti két alkalommal fociztunk a kollégákkal, ismerősökkel. Arról voltam nevezetes, hogy ha szabálytalankodtam, mindig feltettem a kezemet. Pécsről szüleimhez jövet néha beálltam egy-egy mérkőzésre. Ilyenkor nem-pedagógus társaink sosem mulasztották el kollégáim ugratását: „Egyetlen sportszerű ember volt köztetek, az is elköltözött!” Nos, ha konfliktusom volt az életben, az mindig a partnerek sportszerűtlensége miatt volt. Máig nehezen viselem a kaméleon-embereket, nem tudok megbékélni a komformizmus megannyi formájával, a hatalomhoz való törleszkedéssel, a vele való visszaéléssel, az önérdek közjó fölé emelésével. Már negyvenes éveimben jártam, amikor megismerkedtem Szent-Györgyi Albert megállapításával, mely szerint – ellentétben a közhittel – „az emberi agy
15
nem az igazság megismerésének szerve”. Ez a mondat korszakváltást eredményezett az életemben. Nobel-díjasunk kijelentése azért okozott bennem katarzist, mert azt üzeni, az emberi elme elsősorban nem az igazságra, hanem az érvényesülésre összpontosít, ami, ugyebár, óriási különbség. Ha az emberi társadalomban az érdek fontosabb az igazságnál, akkor az agyak elsősorban az érdekek mentén dolgoznak, az igazságot pedig maszk gyanánt öltik magukra. A fenti mondat az élet alapképlete lett számomra. Személyiségjegyei, eddigi tevékenysége alapján bárkiről nagy találati pontossággal prognosztizálom, hogy egy adott szituációban mit fog mondani vagy tenni. Mivel kutatási és oktatási tevékenységem egyik fő vonulata már régtől fogva a szemantika volt, a Szent-Györgyi-idézet hatására tevékenységemet kiterjesztettem a pragmatikára is. A szemantika az eszményivel foglalkozik, a pragmatika pedig arról szó, miként használja mindezt mindennapi céljainak elérésére a gyarló ember. Köszönet Hálásan megköszönöm dr. Bolla Kálmán professzor úr felkérését, hogy a nyelvész pályaképek sorozata számára írjam meg önéletrajzomat. Az életpálya fontosabb adatai 2004: Fordítástudományi Kutató Központ megalapítása 2003: a nyelvtudomány doktora (MTA) 2002: a filológiatudományok doktora (OTA) 2000: habilitáció 1999: Applied Russian Studies in Hungary c. tanulmánykötet 1999: Puskin Emlékérem (Orosztanárok Nemzetközi Egyesülete) 1998–2002: Széchenyi Professzori Ösztöndíj 1998: Lekszicseszkaja szemantyika russkogo jazika c. könyv 1997: Slavica Tergestina 5. Славянские языки и перевод.c. tanulmánykötet (társszerkesztő) 1996: Közelkép a verbális humorról c. könyv megjelenése 1994–2005. Slavica Quinqueecclesiensia I–VIII. tudományos évkönyvek szerkesztése 1993: középiskolai angol nyelv és irodalom szakos tanár 1992: Business English diploma 1991–1998: tanszékalapítás, tanszékvezetés, iskolateremtés 1990: két hónapos ösztöndíj (West Chester University, USA, Pennsylvania) 1987: nyelvtudomány kandidátusa 1981: bölcsészdoktor 1975: középiskolai orosz nyelv és irodalom szakos tanár 1970: orosz–testnevelés szakos általános iskolai tanár 1958–1962: általános és középiskolai tanulmányok
16
LENDVAI ENDRE ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA (1977–2007) Rövidítések: AUSz DSI = Acta Universitatis Szegediensis. Dissertationes Slavicae, BTK = Bölcsészettudományi Kar, Eds. = Editor(s), FilKözl = Filológiai Közlöny, JPTE = Janus Pannonius Tudományegyetem, KLTE = Kossuth Lajos Tudományegyetem, MANYE = Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete, MNy = Magyar Nyelv, NemzTankK = Nemzeti Tankönyvkiadó, Nyr = Magyar Nyelvőr, PTF = Pécsi Tanárképző Főiskola, PTE BTK SZFT = Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Szláv Filológiai Tanszék, Szerk. = szerkesztette, SZAK Kiadó = Számítástechnikai Könyvek Kiadója, SZTE = Szegedi Egyetem, TankK = Tankönyvkiadó, TK = Tanárképző Kar, ГИРЯП = Moszkvai Puskin Intézet Budapesti Központjának Értesítője, ИГУ = Irkutszki Állami Egyetem, МАПРЯЛ = Orosz Nyelv és Irodalomtanárok Nemzetközi Egyesülete, МГУ = Moszkvai Lomonoszov Állami Egyetem, Вестник Филиала, Сб. = tanulmánykötet, РУДН = Oroszorszszági Népek Barátsága Egyetem.
1977. Имена собственные в преподавании русского языка венграм. В сб. „Теоретические и методические вопросы преподавания русского языка во всех звеньях обучения”. Будапешт–Печ, 25–7. (Tézisek) Безэквивалентная лексика в лингвострановедческом аспекте преподавания русского языка венграм. В сб. „Страноведение и преподавание русского языка как иностранного.” 17–8. (Tézisek) 1978. Проблемы восстановления семантической нагрузки безеквивалентной лексики русского языка. В сб. „Роль и место преподавателя в обучении русскому языку”. Будапешт–Сексард, 18–9. (Tézisek) 1979. Стереотипы в преподавании русского языка и роль преподавателя в их ликвидации. В сб. „Коммуникативная направленность и использование технических средств в обучении русскому языку.” Будапешт, 14–5. (Tézisek) 1980. Az orosz nyelv szókészlete ekvivalens nélküli elemeinek összevető vizsgálata. Bölcsészdoktori értekezés. Pécs, 118 p.
17
1981. Az orosz szó szemantikai vizsgálata. In: A nyelvészeti országismeret néhány kérdése. PTF–Baranya megyei Továbbképző Intézet, Pécs, 41–99. (Társszerk. Misky Gy.) 1982. A lexiko-szemantikai nonekvivalencia fogalma és relatív jellege. In: A PTF Tudományos Közleményei. Seria Philologica. Pécs, 93–106. Антропонимы в системе русского языка. In: A korszerűbb oroszoktatásért I. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 79–106. 1983. Az orosz személynév jelentése és szemantizációja. In: A korszerűbb oroszoktatásért III. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 62–80. Газета „Венгерская неделя”. Русский язык за рубежом 3. 127. p. (Ism.) Верещагин Е.М., Костомаров В.Г. Лингвострановедческая теория слова. (Русский язык, Москва, 1980.) Módszertani Közlemények. 2. Szeged, 134– 6. (Ism.) 1984. Előtanulmányok egy orosz–magyar nonekvivalencia-szótárhoz. A JPTE TK Tudományos Közleményei 1. Filológia. Pécs, 143–58. Az orosz nyelvi valóságháttér specifikus elemeinek tükröződése a magyar nyelvben. In: A korszerűbb oroszoktatásért IV. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 62–82. Семантические мотивы возникновения макаронизмов. Studia Russica VII, Budapest, 97–108. Влахов С.,Флорин С. Непереводимое в переводе. (Москва, Международные отношения, 1980) FilKözl 4. Budapest, 499–501. (Ism.) 1985. Сведения из истории СССР. In: Kézikönyv a Szovjetunió országismeretének tanulmányozásához. Szerk. Misky Gy. TankK, Budapest, 51–174. Kultúra, szókészlet, szótári interpretáció. In: Dolgozatok a nevelés és oktatás köréből. JPTE TK, Pécs, 108–22. Sajátos orosz jeltárgyak magyar megnevezése. MNy 3. 348–51. 1986. Стереотипы мышления и семантика русского слова. In: A korszerűbb oroszoktatásért VI. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 37–47. Семантика русского слова и внеязыковая действительность. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok II. Szombathely, 175–81. Специфика употребления личных местоимений „ты” и „вы” в зеркале венгерского языка. Русский язык за рубежом 3. 82–4.
18
Страноведение Венгрии в обучении русскому языку. В сб. „Шестой международный конгресс преподавателей русского языка и литературы”. Секция 7. Будапешт, 44–5. (Tézisek) 1987. A „lefordíthatatlan elem” megfeleltetési lehetőségei. Kandidátusi értekezés tézisei. JPTE TK, Pécs, 15 p. Словесное значение и его отношения. In: A korszerűbb oroszoktatásért VII. Szerk. Misky Gy. Pécs, 52–67. Lada Szamara. Dunántúli Napló március 21. 9. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) 1988. Az orosz nyelvi reáliák megfeleltetési elve és gyakorlata. Fordításelméleti Füzetek, Budapest, 85–103. О словаре венгерских языковых реалий. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok III. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 331–6. Краткий обзор случаев „непереводимости” на материале русского и венгерского языков. In: A korszerűbb oroszoktatásért VIII. Szerk. Misky Gy. Pécs, 99–102. Egy képi allúzió jelentésszerkezete. Studia Russica XII, Budapest, 368–71. 1989. Orosz–magyar országismereti szó- és kifejezésgyűjtemény. TankK, Budapest, 140 p. (Ariadné Könyvek. Kisszótár) Семантическая аналогия двух знаковых систем. In: A korszerűbb oroszoktatásért. Szerk. Misky Gy. JPTE TK, Pécs, 50–8. Семантика глагола в фразеологических синонимах кинетических знаков. В сб. „Русский глагол”. Печ, 12–3. (Tézisek) Szőke Ágnes. Eredete nem ismeretlen (latin és görög eredetű szavak tankönyveinkben). TankK, Budapest, 1988. Módszertani Közlemények 4. 50–1. (Ism.) 1990. Г. Заводски. История III. TankK, Budapes, 280 p. (Történelemtankönyv fordítása oroszra) Проблема эквивалентности русских и венгерских пословиц. AUSz DSI, Szeged, 113–23. Семантическое соотношение между кинемами и их фразеологическими синонимами. In: „Russzisztika '90. Debrecen, 28–9. (Tézisek) 1991. Семантический заряд русских устойчивых сравнений. In: Könyv Papp Ferencnek. Szerk. Hunyadi L. et al. KLTE, Debrecen, 115–23. Couleur locale és ekvivalencia. In: Első Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kon-
19
ferencia II. Nyíregyháza, 750–3. Семантический аспект языкового деления мира. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok IV. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 363–8. Семантическая основа русского анекдота. Lingua 808. 5. Русский. Экономический ун-т им. Карла Маркса, Институт иностранных языковm Будапешт, 147–55. Distinctive Features of Russian Greetings from the Viewpoint of American Learners. In: Program of the XVIIth FIPLV World Congress. Pécs, 102. p. (Tézisek) Az orosz nyelv jövője Magyarországon I. Új Dunántúli Napló, 1991. július 10., 12. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) Az orosz nyelv jövője Magyarországon II. Új Dunántúli Napló, 1991. július 11., 12. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) 1992. Русская пословица в тексте. В сб. „Теоретические и практические вопросы обучения славянским языкам”. Ред. Л. Хайзер. JPTE BTK, Pécs, 25. p. (Tézisek) 1993. Translating „untranslatable” Russian jokes. In: Translation – the vital link. Proceedings. v. 1. Brighton Institute of Translation and Interpreting, London, 105–9. The „Untranslatable” Joke. In: Transferre necesse est... Acta Germanistica Savariensia. D. Berzsenyi College Printing Press, Szombathely, 203–8. Szójáték és fordítási ekvivalencia. In: Harmadik Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia II. Miskolc, 195–9. 1994. Теория и практика обучения славянским языкам. Tanulmánykötet. JPTE, Pécs, 764 p. (Társszerk. Hajzer Lajos) Русские устойчивые сравнения и их венгерские эквиваленты. Slavica Quinqueecclesiensia I. 101–10. Társszerk. Hajzer L. Praktikus orosz tantervek. In: IV. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Többnyelvűség az oktatásban és kutatásban I. Budapest, 130–4. (FOLIA Practico-linguistica XXIV.) Ezer orosz vicc. (Egy viccgyűjtemény szerkesztési és fordítási problémái). In: II. Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. Egyetemi Kiadó, Veszprém, 190–2. Fordítók és tolmácsok XIII. világkongresszusa. Nagy-Britannia, Brighton, 1993. augusztus 6–13. Nyr 4. 474–6. (Ism.). Мотивация наименования и эквивалентность слова. В сб. „Теория и практика обучения славянским языкам”, Печ, 137–45. Страноведение в кроссвордах. В сб. „Русский язык и литература в
20
современном диалоге культур”. Регенсбург, 161. p. Лингвострановедческая ценность кроссвордов. Москва: Русский язык за рубежом 5–6. 90–3. Языкотворчество как источник национального юмора. В сб. „IV Международный симпозиум по лингвострановедению”. Москва, 129– 30. (Tézisek) Языкотворчество как источник национального юмора. В сб. IV. Международный симпозиум по лингвострановедению. Тезисы докладов. Москва, 129–30. (Tézisek) Вторая международная конференция славистов. В сб. „Теория и практика обучения славянским языкам”. (Печ, 28–30 апреля 1994 г.) Русский язык за рубежом 4. Москва, 128–9. (Ism.) 1995. Slavica Quinqueecclesiensia I. Tudományos évkönyv. Társszerk. Hajzer L. JPTE, Pécs, 408 p. Семантическая близость русских и венгерских устойчивых сравнений. Slavica Quinqueecclesiensia I. Pécs, 101–11. Заимствование и семантические процессы. In: Nemzetközi Szlavisztikai Napok V. Szerk. Gadányi K.Szombathely, 563–8. Семантические механизмы русского арготического словотворчества. Sborník přednášek z V. Konference o slangu a argotu v Plzni 7–9. Února 1995. Pedagogická fakulta ZČU v Plzni, 149–52. Социолингвистическая типология русского анекдота В сб. Международная юбилейная сессия, посвященная 100-летию со дня рождения академика В.В. Виноградова. Тезисы докладов. Москва, 219– 20. (Tézisek) 1996. Közelkép a verbális humorról. NemzTankK, Budapest, 223 p. Новейшие процессы заимствования в русском языке. In: A magyar honfoglalás és a szlávok. KLTE Szláv Filológiai Intézet, Debrecen, 63. p. (Debreceni Szlavisztikai Füzetek. 3.) О степени семантической мотивированности фразеологизмов. In: Debreceni Szláv Filológiai Napok. KLTE Szláv Filológiai Intézet, Debrecen, 20–1. (Debreceni Szlavisztikai Füzetek. 4.) Types of Untranslatable jokes. In: Translation Studies in Hungary. Eds. Klaudy, K. et al. Scholastica, Budapest, 89–98. Translation of Verbal Humour in Strategic Approach. In: Transferre necesse est... Second International Conference of Current trends in Studies of Translation and Interpreting. Abstracts. Budapest, 61. p. Системный облик русского вербального юмора. В сб. „Современный русский язык: описание и преподавание”. Будапешт 37. p. (Tézisek)
21
1997. Slavica Quinqueecclesiensia II. Pécs, 485 p. (Társszerk. Hajzer L.) Slavica Tergestina 5. Славянские языки и перевод. Padova: Universita degli Studi di Trieste Scuola Superiore di Ligue Moderne per Interpreti e Traduttori, 468 p. (Társszerk.: Zecchini, L–.-Avirovic, L.) О сближении языковых картин мира. Slavica Quinqueecclesiensia II. 25–34. Társszerk. Hajzer L. Семантическая характеристика детского словотворчества. Slavica XXVIII, 199–207. Русская пословица в тексте и переводе. In: Slavica Tergestina 5. „Славянские языки и перевод”, Szerk. Zecchini, L.–Avirovic, L.–Lendvai, E. Padova Universita degli Studi di Trieste Scuola Superiore di Ligue Moderne per Interpreti e Traduttori. Pécs–Trieste, 253–62. Az orosz szó jelentéstanáról. In: Konferencia-füzetek. Szerk. Barakonyi Károly–Nagy Ferencné. JPTE, Pécs, 20–7. (Felelős kiadó), Nyelvi imperializmus és nyelvművelés. In: Hetedik Országos Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia. I. Szerk. Polyák I. 81–4. Семантическая деривация и лингвистический когнитивизм. В сб. „Теория и практика русистики в мировом контексте.” Симпозиум „Теоретическая лингвистика и преподавание русского языка как иностранного”. МАПРЯЛ–МГУ им. М. В. Ломоносова, Москва, 13–4. (Tézisek) Б. Ю. Норман. Грамматика говорящего. (Изд-во Санкт-Петербургского унта, 1994, 229 стр. Slavica Quinqueecclesiensia II. 473–6. (Ism.) Семантическая калькирование. In: Debreceni Filológiai Napok XXIII. Szerk. Lévai, B. (Tézisek), 26 p. Лексическая семантика русского языка (презентация учебного пособия). В сб. Вестник Филиала Института русского языка им. А. С. Пушкина. Современный русский язык: функционирование и проблемы обучения." Pед. Вохмина, Л. Л. Российский культурный центр. Филиал Институра русского языка им. А. С. Пушкина, Будапешт, 43–4. (Tézisek) 1998. Лексическая семантика русского языка. NemzTankK, Budapest, 258 p. От толкового к толково-компаративному (опыт словаря нового типа). В сб. Вохмина, Л. Л. (ред.) Современный русский язык: функционирование и проблемы обучения.” Российский культурный центр. Филиал Институра русского языка им. А. С. Пушкина, Будапешт, 39–40. (Tézisek) Динамика семантических моделей мира. В сб. „Теория и практика преподавания славянским языкам”. Тезисы докладов IV международной конференции (Печ, 24–25 апреля 1998 г.) 38. p. (Tézisek)
22
Hajzer Lajos. A magyar helynevekből képzett orosz derivátumok szótára. (Pécs, 1998) In: Lendvai, E., Hajzer, L. (szerk.) „Slavica Quinqueecclesiensia 1998. IV297–300. (Ism.) Gyógyír nyelvi önérzetünknek. Népszabadság 1998. augusztus 8. 29. p. (Tudománynépszerűsítő cikk) 1999. Az orosz szó jelentéstana. Habilitációs értekezés tézisei. JPTE BTK, Pécs, 26 p. A. Sztrasnij. Természetgyógyászat. In: Természetgyógyászati szakkönyv fordítása magyarra. SHL Hungary Kft, Budapest, 269 p. Slavica Quinqueecclesiensia IV. Tudományos évkönyv. 367 p. (Társszerk. Hajzer L.) Slavica Quinqueecclesiensia V. Tudományos évkönyv. 357 p. (Társszerk. Hajzer L.) Applied Russian Studies in Hungary. Tanulmánykötet. Krónika Kiadó, Pécs, 170 p. Семантика русского смеха. Вестник Филиала Института русского языка им. А. С. Пушкина 12. Отв. ред. Л. Л. Вохмина. Будапешт, 47–64. Verbális humor és fordítás. Fordítástudomány 2. 33–43. Системный анализ русского анекдота. In: Textsemantik und Textstilistik. Hrsg. H. Jelitte–J. Wierzbiński–Peter Lang. Europäischer Verlag der Wissenschaften, Frankfurt am Main, Berlin, 251–66. Вербальный юмор в иностранной аудитории. In: Nyelvpolitika és nyelvoktatás. Szerk. Cs. Jónás Erzsébet. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet, Nyíregyháza, 77–86. Verbális humor és fordítás. Fordítástudomány I/2. 33–43. Внутренние соотношениями между лексико-семантическими категориями. В сб. Л. Л. Вохмина (гл. ред.) Русский язык в центре Европы 1. Банска Бистрица, 77–83. Деривационные процессы, мотивированные внешними заимствованиями. В сб. IX Международный конгресс МАПРЯЛ. Руский язык, литература и культура на рубеже веков I, Братислава, 101–2. (Tézisek) 2000. Вербальный юмор и языковая аномалия. Nyelv, aspektus, irodalom. Сб. научных трудов. Szerk. Györke Z. Szeged, 221–30. Russian and Hungarian Joke-Systems. In: Contact. Applied Russian Studies in Hungary. Krónika Kiadó, Pécs, 113–28. (Szerk.) Вербальный юмор и эффективизация обучения русского языка как иностранного. Инновационные методы в теории и практике русского языка как иностранного. Сб. научных трудов. Редакционноиздательский отдел ИГУ, Иркутск, 72–82. Лексическая амбивалентность и вербальный юмор. Slavica Quinqueeccle-
23
siensia VI. Сб. научных трудов. Pécsi Tudományegyetem, Pécs, 155–62. (Társszerk. Végvári V.) Детский юмор и перевод. Papp Ferenc akadémikus 70. születésnapjára. Szerk. T. Molnár I.–Klaudy K. Debrecen, 94–100. Стратегия и тактика перевода русского анекдота. In: Linguistica. Literatura. Translatologia. Krónika Kiadó, Pécs, 57–65. (Slavica Quinqueecclesiensia VIII.) Вербальный юмор в модели „кривого зеркала”. Русский язык и культура (изучение и преподавание). Материалы конференции. РУДН. Москва, 298–9. (Tézisek)) В. З. Санников. Русский язык в зеркале языковой игры. „Языки русской культуры”, Москва, 1999, с. 541. Slavica Quinqueecclesiensia VI, PTE, Pécs, 541. p.. (Ism.) 2001. Прагмалингвистические механизмы современного русского анекдота. Автореферат диссертации на соискание ученой степени доктора филологических наук. Москва, 36 с. Slavica Quinqueecclesiensia VII. Literatura. Methodologia. Tudományos évkönyv. Krónika Kiadó, Pécs, 225 p. (Szerk.) Az ezredvég reklámhumora. In: A reklámról – ma – Magyarországon. Szerk. Salánki Á. Eötvös József Kiadó, Budapest, 46–55. Nyelvi deviancia és szótárírás. In: Színes eszmék nem alszanak... II. Szerk. Andor J. et. al. Lingua Franca Csoport, Pécs, 760–5. Постулаты общения и вербальный юмор. Вохмина Л. Л. (гл. ред.) Тезисы докладов и выступлений VI Международной научно-методической конференции „Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания”. 23–24 марта 2001 г., Будапешт, 33–4. (Tézisek) Демонтаж как метод диагностического анализа юмористического текста. Русский язык как иностранный: специфика описания, теория и практика преподавания в России и за рубежом. Тезисы докладов Международной научной конференции. Москва: МГУ, 4–6 декабря 2001 года. Pед. М.Л. Ремнева. Москва, 177–8. (Tézisek) Papp Ferenc (szerk.) A moszkvai szemantikai iskola. Corvina Budapest, 200 p. Modern Filológiai Közlemények, III. évf. 2. szám, 106–11. (Ism.) 2002. Русский анекдот как прецедентный текст. Studia Slavica Savariensia 1–2. 333–42. AOK Nyomda, ranslation (Manchester: St. Jerome Publishing. 1996. 360 p.). Fordítástudomány IV/2. 114–9. (Ism.)
24
2003. Скрытые компоненты комического текста. Studia Slavica Savariensia, 1–2. 237–46. О генезисе русского анекдота. Slavica Szegediensia, 151–60. Прагмалингвистическая концепция русского анекдота. В сб.: Русское слово в мировой культуре, том 1. Политехника, Санкт-Петербург, 141– 9. Прагмалингвистическая сущность русского анекдота. В сб.: Прооблемы вербализации концептов в семантике языка и текста. том 1. Перемена, Волгоград, 13–23. Теории комического и русский анекдот. Вестник Филиала ГИРЯП 17. 28– 41. Жизнедеятельность русского анекдота. Русский язык за рубежом 1. 38–44. Русский анекдот и фразеология русского языка. Studia Russica XX, 245–52. Magyar politika metafora. In: A többnyelvű Európa. XIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus összefoglaló kötete Széchenyi István Egyetem, Győr, 97–8. (Tézisek) В. А. Федосов. Венгерско-русские языковые контакты. Русский язык за рубежом 1. 82–4. Москва. (Ism.) A nyelvtörvény és a tudomány. Új Dunántúli Napló, február 25., 7. p. (Interjú.) 2004. Slavica Quinqueecclesiensia VIII. Linguistica. Literatura. Translatologia. Tudományos évkönyv. 353 p. Társszerk. Végvári V. Прагматическая сущность русского анекдота. В сб. Проблемы вербализации концептов в семантике языка и текста. Pед. Алефиренко Н. Ф. Перемена, Волгоград, 13–23. Задачи преподавания русского языка в Венгрии на пороге Европейского Союза. В сб. Вестник Филиала ГИРЯП им. А. С. Пушкина. гл.ред. Боганова Н. Российский культуреый центр, Будапешт, 110–8. Fordítás és nyelvművelés. Fordítástudomány VI/2. 90–100. The Russian Language Yesterday, Today and Tomorrow in Hungary. In: The Enlarged EU: cross-cultural and communication aspects. EnCODeConference. Abstracts. Pécs, Hungary, 8–10 July 2004, Ed. I. Borgulya. 10– 1. (Tézisek) Николaй Алефиренко. Поэтическая энергия слова. Синергетика языка, сознания и культуры. Academia, Москва 2002. 391 c. In: Slavica Quinqueecclesiensia VIII. Linguistica. Literatura. Translatologia. Krónika Kiadó, Pécs, 293–8. (Ism.) С. Н. Цейтлин. Язык и ребенок. Лингвистика детской речи. Москва: «Владос», 2000, 239 с. In: Slavica Quinqueecclesiensia VIII. Linguistica. Literatura. Translatologia. Krónika Kiadó, Pécs, 299–304. (Ism.) Nyelv és politika. Új Dunántúli Napló, 2004. január 17., 8. p. (Tudománynépszerűsítő cikk)
25
Анекдот в межкуьтурной комуникации: перевод и интерпретация. In: Интерпретация и перевод. Szerk. Szigethi A.–Wolosz R. PTE BTK SZFT. Pécs, 87–98. 2005. Slavica Quinqueecclesiensia VI. Linguistica. Translatologia. Tudományos évkönyv. Pécs, 264 p. Társszerk. Végvári V. Nyelvtörvény és fordítás. In: A világ nyelvei és a nyelvek világa. Soknyelvűség a gazdaságban, a tudományban és az oktatásban. XV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus (Miskolc, 2005. április 7–9.) Összefoglalók kötete. Szerk. Klaudy K. et al. MANYE–Miskolci Egyetem, Miskolc, 100–1. (Tézisek) Translating culture-bound units: strategy, tactics & techniques. InThe Interdisciplinary Aspests of Translation and Interpreting. Eds. Hubainé Oláh Á.–Muráth J. University of Pécs, Pécs, 30. p. (Tézisek) Az oroszul beszélő ember – emberközelből (Bevezető tanulmány). In: Papp Ferenc olvasókönyv. Papp Ferenc válogatott nyelvészeti tanulmányai. Szerk. Klaudy Kinga. Tinta Könyvkiadó Budapest, 192–3. Русский анекдот в аспекте спора. Slavica Szegediensia V, 121–30. The Russian Language in Hungary: Yesterday, Today, Tomorrow. In: The Enlarged EU: Cross-cultural and Communications Aspects. Ed. Borgulya, Ágnes. University of Pécs, Faculty of Business and Economics. Pécs, 103– 14. Reáliafelfogások napjaink magyar fordításelméletében. In: „Mindent fordítunk, és mindenki fordít”. Értékek teremtése és közvetítése a nyelvészetben. Szerk. Klaudy Kinga barátai: Dobos Csilla, Kis Ádám et al.. SZAK Kiadó, Bicske–Budapest stb. 67–72. О новом типе культурологического словаря. Вестник Филиала Государственного института русского языка им. А.С. Пушкина. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания 19. Российский культурный центр, Будапешт, 107–10. 2006. Egy éves a PTE Fordítástudományi Kutató Központja. Fordítástudomány. VIII/1. 95–9. Три стратегии перевода реалий. Вестник. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания 20. Российский культурный центр, Будапешт, 107–10. Три стратегии перевода реалий. (A reália-fordítás három stratégiája). In: «Проблемы обучения переводу в языковом вузе». Тезисы Пятой Международной научно-практической конференции. Московский государственный лингвистический университет, Москва, 159. p. (Tézisek)
26
2007. Прагмалингвистический портрет русского анекдота. Krónika Kiadó, Pécs, 330 p. Translating culture-bound units: strategy, tactics & techniques. In: Interdisciplinary Aspests of Translation and Interpreting. Eds. J. Muráth–Á. Oláh-Hubai. Praesens Verlag, Wien, 125–36. Translatologia Pannonica. A PTE BTK Fordítástudományi Kutatóközpont elektronikus folyóirata. I. évfolyam, 1. szám, 2007/1. Pécs, 321 p. Translating Colture-bound Units: Strategy, Tactics & Techniques. In: Interdisciplinary Aspects of Translation and Interpreting. Eds- Muráth J.– Oláh-Hubai Á. Praeses Verlag, Wien, 125–36. http://translator.btk.pte.hu, Диалог культур: говорящие поступки, коммуникативные неудачи. In: В сб. Вестник. Современный русский язык: функционирование и проблемы преподавания 21. Ред. Бойцов И. А. Российский культурный центр, Будапешт, 48–53. Verbális humor és interkulturális kommunikáció. Kodolányi János Főiskola: Nyelvinfó 2. 3–9. Fordítástudományi Kutatóközpont a Pécsi Tudományegyetemen. In: Translatologia Pannonica. I/1. 2007/1. Pécs, 317–21. (Szerk.) http://translator.btk.pte.hu
27
KORTÁRSI MÉLTATÁSOK Vélemény Lendvai Endre „Лексическая семантика русского языка» с. habilitációs értekezéséről Lendvai Endre kandidátus olyan egyetemi tankönyvet nyújtott be habilitációs értekezésként, amely nemcsak színvonalas, kiváló tanulmányi anyagot ad a hallgatók kezébe, hanem elsőrendű tudományos teljesítmény is. Olyan rendszeres szemantikai szintézist alkotott, amely lényegében a modern strukturális és kognitív szemantika pilléreire épül. Vizsgálódásai középpontjában orosz nyelvi anyag áll, de bőven idéz magyar és angol példákat is. A könyv fejezetei közül különösen elnyerte tetszésemet az antonímiáról szóló húsz oldal (155–176. oldal). A szemantikai összefoglalások többnyire mostohán bánnak ezzel a fontos részterülettel, Lendvai viszont tüzetesen szemügyre veszi. Felkeltette figyelmemet a könyv magyar címe (Az orosz szó jelentéstana), amely nem szó szerinti, hanem szerencsés értelmi megfelelője az orosz könyvcímnek: Лексическая семантика русского языка. Szerkezeti megformálását tekintve „ Az orosz szó jelentéstana” könyvcím elmlékeztet V. V. Vinogradov 1947-ben megjelent, Русский язык című monográfiájának alcímére: Грамматическое учение о языке [= A szó grammatikája]. Lendvai Endre értekezését a legteljesebb mértékben méltónak tartom arra, hogy szerzője elnyerje a habilitált doktori címet. Budapest, 2000. január 30. Kiss Lajos az MTA levelező tagja
Vélemény dr. Lendvai Endre egyetemi tanári pályázatáról (Részlet) (…) A pályázó tudományos és publikációs tevékenysége figyelemre méltó. Kutatási területe az orosz–magyar kontrasztív szemantika és pragmatika, az orosz–-magyar–angol verbális humorelmélet, valamint a transzlatorika elméleti és gyakorlati kérdései. A nevezett témakörökből eddig több mint 110 publikáció született, köztük két nyelvtudományi monográfia. A publikációk egy része oroszul, angolul és magyarul jelent meg különböző hazai és külföldi folyóiratokban. A publikációs jegyzékből világosan kitűnik, hogy a pályázó igen komoly
28
tudományos munkát folytat, és jelentős eredményeket ért el. A munkáira történő hivatkozások száma itthon és külföldön számottevő. A pályázó tudományos és szakmai jellegű közéleti szereplése is figyelemre méltó. Több tudományos évkönyvnek és tanulmánykötetnek a szerkesztője, a Русский язык за рубежом, а Вестник Филиала ГИРЯП, valamint a Fordítástudomány c. szakfolyóiratok szerkesztőségi tagja. Ezen kívül részt vesz a különböző kari, egyetemi, helyi és országos tudományos, kutatási és oktatási bizottságok tevékenységében is. Több igen sikeres tudományos konferenciát is szervezett Pécsett, amelyek anyaga a szerkesztésében jelentek meg. Több hazai és külföldi konferencián is szerepelt előadással. Lendvai Endre igen komoly eredményeket ért el nemcsak az egyetemi oktatás, hanem a tudományos kutatás és tudományszervezés területén is. Aktív szerepet játszik a hazai és nemzetközi tudományos életben. 1999-ben rangos külföldi elismerést is kapott: Puskin Emlékérmet (ez, ismereteim szerint, a MAPRJAL legmagasabb kitüntetése). Az egyetemi oktatással és tudományos kutatással kapcsolatos tervei igen ambiciózusak és komolyak. Lendvai Endre egyetemi tanári pályázati anyagát áttanulmányozva, valamint figyelembe véve a pályázó egyetemi oktatási, kutatási, szervezési és közéleti tevékenységével kapcsolatos saját ismereteimet, tapasztalataimat is, egyértelműen javaslom a pályázat elfogadását. Budapest, 2002. 02.18. Dr. Banćzerowski Janusz tanszékvezető egyetemi tanár a nyelvtudomány doktora (az MTA doktora)
29
30
31
32
Borítók: Elülső külső (címlap) belső (fülszöveg
33
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
80.
Lendvai Endre
Budapest 2009 34
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegessége – egyebek mellett – abban rejlik, hogy írott szöveg, video- és hangfelvétel együttesével mutatunk be közel száz hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg az elmúlt század második felében teljesedett ki, akik tudományos fokozatokat értek el, jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országos, s számos esetben nemzetközi ismertséget, elismertséget szereztek. Szakmai és emberi indíttatásból az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával 1975-ben kezdtem pályatársaimról felvételeket készíteni. Így gyűlt össze az a jelentős videóanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztem 1986 és 2000 között. A szándék ma is töretlen, a munka folytatódik – kissé megváltozott keretek között. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az intézetben, mind az egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik kedves tanítványi visszaemlékezésekkel, szakmai értékelésekkel, méltatásokkal járultak hozzá a nemes szándék és cél megvalósításához. Sajnálom, hogy pályatársaim közül többen nemet mondtak felkérésemre. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. Az emberi és szakmai minőség megítélése egyáltalán nem könnyű feladat, sohasem történik elfogulatlanul, tévedésektől mentesen. Az életpályák több dimenzióban való megvilágításával, úgy gondoljuk, hiteles forrásanyaghoz juttatjuk a jövő szakembereit. Ezzel nemcsak az itt bemutatkozó/bemutatott pályatársak reális megítélhetőségét segítjük, a pályaképekből szakmai munkájukhoz nélkülözhetetlen ismereteket meríthetnek, értékes tapasztalatokat szerezhetnek. A videofelvételeken megörökített „külsőből”, a lélek tükreként megjelenő arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból ránk sugárzó emberi habitus hatása lenyűgözőbb minden írott szövegnél. Látva, hallgatva és olvasva még nagyobb időtávlatban is „megelevenednek”, emberi közelségbe kerülnek. Egy „rázós”, emberpróbáló történelmi kornak voltak/vagyunk szellemi munkásai. A Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások fontos kortörténeti dokumentum is az utánunk jövő értelmiségiek számára. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. – 2004. január 29. Bolla Kálmán
35
3. Hátsó belső: lista Nevek 53-90. 4. Hátsó külső: lista Nevek 1-52.
36
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek)
53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ 63. SZÉPE GYÖRGY 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 67. ADAMIK TAMÁS 69. WACHA IMRE 71. BÜKY BÉLA 73. BENCZE LÓRÁNT 75. ZIMÁNYI ÁRPÁD 77. FÖLDI ÉVA 79. KLAUDY KINGA 81. É. KISS KATALIN 83. KAKUK ZSUZSA 85. HIDASI JUDIT 87. ZOLTÁN ANDRÁS 89. PÉNTEK JÁNOS
folytatás a hátsó borítóról 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEI KÁROLY 64. SZABÓ JÓZSEF 66. SZENDE TAMÁS 68. BENCÉDY JÓZSEF 70. BOLLA KÁLMÁN 72. BALÁZS GÉZA 74. KEMÉNY GÁBOR 76. HAVAS FERENC 78. CS. JÓNÁS ERZSÉBET 80. LENDVAI ENDRE 82. PRÓSZÉKY GÁBOR 84. NYIRKOS ISTVÁN 86. KESZLER BORBÁLA 88. BAKRÓ-NAGY MARIANNE 90. GULYA JÁNOS
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19., 21., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 31., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 42., 43., 44., 45., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61., 62., 63., 64., 66., 67., 68., 69., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 76., 77., 78, 79., 80., 83., 85., 87.,89., 90.
37
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY ***
38
