MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
52.
PÉTER MIHÁLY
ELTE Fonetikai Tanszék 1998 1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Markó Alexandra
ISBN 963 463 174 6
©
Bolla Kálmán
A kiadvány megjelenését az ELTE Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszéke támogatta az FKFP 0565/1997. sz. pályázati program keretében.
Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett '98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc. 2
PÉTER MIHÁLY
3
4
PÉTER MIHÁLY VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL A nyelv annyira szervesen hozzátartozik az ember életéhez, anynyira magától értetődő minden megnyilvánulásunkban, mint a levegő. Észre sem vesszük, és a levegőt is csak akkor vesszük észre, amikor nincs vagy amikor rossz. Ugyanez áll a nyelvre is. Kamaszkoromban – ami egy meglehetősen viszontagságos és viharos korszakra, a II. világháború korszakára esett – alkalmam volt tapasztalni a nyelvtelenség jelenségét. Ez azt jelenti, nyelvtelenségnek nevezem azt, amikor két ember beszélni szeretne egymással és nem tud beszélni egymással, mert nem értik egymás nyelvét. Egy ilyen szituáció lehet komikus, lehet kínos, lehet megalázó és lehet időnként nagyon veszélyes is. Ezt mind megtapasztaltam annak idején, kamaszkoromban, de hadd tegyem mindjárt hozzá azt is, hogy ellenkező előjelű élményeim is voltak később; az a nagyon kellemes és jó élmény, amikor az ember már tud idegen nyelven kommunikálni valakivel, és elfogja az a kellemes érzés, hogy értem azt, amit ő mond, és ő is érti azt, amit én mondok. És ezen túlmenően voltak alkalmaim barátságoknak, sőt szerelmeknek is a szövésére az idegen nyelv segítségével. Mindez ráirányította a figyelmemet a nyelvnek a jelentőségére. Egy másik ösztönzés az a középiskolában, a gimnáziumból jött. Olyan kiváló magyartanárom volt mint Komlós Aladár, aki irodalomtudósnak is kiváló volt, és aki ránevelt bennünket elsősorban a Nyugat lírikusainak, Ady-, Babits-, Kosztolányi-, Tóth Árpád-, Juhász Gyulának a szeretetére, és rajtuk keresztül a nyelv, a költői nyelvnek a szeretetére. Én emlékszem például egy Kosztolányi-sorra A szegény kisgyermek panaszaiból: „Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer, / és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő”. Ezt heteken, sőt hónapokon keresztül hordoztam magamban és azon töprenkedtem, hogy mit jelent az, hogy vidéki valcer, és mit jelent az, hogy fáj a keringő, és egyáltalán mi a különbség a valcer és a keringő között. Azután, amikor elvégeztem a középiskolát és beiratkoztam az egyetemre, akkor még Pázmány Péter Tudományegyetemre, angol és orosz szakra, a következő jelentős ösztönzést a nyelvészet felé a szlavisz5
tika akkori professzorától, Kniezsa Istvántól kaptam. Kniezsa István varázslatos egyéniség volt, ma azt mondanánk, hogy karizmatikus egyéniség, már külső megjelenésében is: szálfaegyenes tartású, dús, ősz hajú, zöld szemű – a lányok, a kolleginák mind szerelmesek voltak belé. Kniezsa István kiváló nyelvész volt, az újgrammatikus iskolának volt kiváló képviselője, aki rengeteg ismeretet tudott átadni, a tények tiszteletére tanított bennünket, arra, hogy ne manipuláljuk a nyelv tényeit, hanem mindenkor tartsuk tiszteletben azokat. De nemcsak ismereteket adott át Kniezsa István, hanem tudományos morál szempontjából is példakép volt. Azt értem ezen, hogy ő rendkívül toleráns ember volt a másként gondolkodókkal szemben. Ő maga, mint mondottam, az újgrammatikus iskola képviselője volt, de mindenkor toleráns volt a más nézeteket, más irányzatokat képviselőkkel szemben. Azután 1949-ben a Szovjetunióba kerültem, a szentpétervári – akkor leningrádi – egyetemen folytattam a tanulmányaimat, s meg kell mondanom, hogy bizony az az egyetem Zsdanovnak a nevét hordta, de hál’ istennek szellemében nem volt zsdanovi, legalábbis azon részlegeiben, amelyeket én megismertem. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egyetemi éveim utolsó részét a leningrádi egyetem fonetikai laboratóriumában töltöttem. Ezt a laboratóriumot a XX. század egyik legeredetibb gondolkodású orosz nyelvésze, Lev Vlagyimirovics Scserba hozta létre. Sajnos, amikor én oda kerültem, akkor ő már nem élt, de a két közvetlen tanítványa, Zinder és Matuszevics professzorok irányították a laboratórium munkáját, és én is az ő tanítványuk voltam. Hogy mit tanultam ott? Az élő nyelv iránti tiszteletet, a scserbai szellemben az önálló kritikai gondolkodást, kritikai gondolkodáson önkritikus gondolkodást is kell érteni. Továbbá minden dogmatikus elfogultságtól való mentességet, nagyfokú empátiát a mások gondolatai iránt. Ezek mind olyan tulajdonságok voltak, amelyek Scserbától eredtek, és amelyek tovább éltek az ő tanítványai idején a fonetikai laboratóriumban. A harmadik nagy ösztönzés az már az egyetem elvégzése után következett, ez már nem annyira személyes indíttatású volt: a prágai iskolának a tanítására gondolok. Bár meg kell mondanom, hogy itt is voltak nagyon maradandó és nagyon kellemes személyes élményeim. A mai napig is hálás vagyok Szépe György kollégának, hogy elősegített egy nagyon fontos, számomra nagyon fontos beszélgetést Roman Jakobsonnal, aki annak idején rövid ideig Magyarországon volt. Alkal-
6
mam volt találkozni személyesen Bohuslav Havránekkel, a prágai iskola nagy öregjével, Antonín Dostállal, a kiváló bizantinológussal és szlavistával, majd később a fiatalabb nemzedék tagjai közül, majdhogynem baráti kapcsolatot sikerült létrehoznom Karel Hausenblasszal, a kiváló stlisztával és Vladimír Barnettel, a sajnos nagyon hamar, korán elhunyt tehetséges russzistával. A prágai iskola nézetei: a funkcionális beállítottság, a nyitottság mindazon kérdések iránt, amelyet ugye Saussure óta külső nyelvészetnek neveznek és a többi strukturalista irányzat igyekezett figyelmen kívül hagyni, vagy próbálta figyelmen kívül hagyni; szóval ezek a sajátosságai a prágai iskolának nagy hatással voltak rám és a mai napig is érzem ezt a hatást. Na most, ami a saját munkásságomat illeti, ezek megítélése, illetve annak a megítélése, hogy ezek az ösztönzések, ezek a hatások milyen eredményeket hoztak – természetesen nem az én feladatom, hogy ezt megítéljem. Nem volt nekem soha hosszú időre kifejlesztett kutatási stratégiám, ennek ellenére úgy érzem, hogy volt a munkásságomnak egyfajta belső logikája. Az élő nyelv iránti érdeklődés vezetett már utolsó egyetemi éveimben az intonáció kérdéseihez; bölcsészdoktori értekezésemet az orosz intonáció köréből írtam, és az intonációtól meglehetősen egyenes út vezetett a nyelv érzelemkifejező képességének a vizsgálatáig, a költői nyelv kérdéseihez és végül a stilisztikához. Úgyhogy én látok egy bizonyos belső összefüggést és logikát, amely – mondom – a bölcsészdoktori értekezésemtől kandidátusi értekezésemen át, amely a XX. század egyik legnagyobb orosz nyelvművészének, Tvardovszkijnak a költői nyelvével foglalkozott, az akadémiai doktori értekezésemig, amely a nyelv érzelemkifejező képességével és eszközeivel foglalkozott. Hogy mennyi idő van még hátra, s mennyi erőm marad még, azt természetesen nem tudom előre megmondani, de úgy érzem, hogy ha még lesz időm és marad erőm, akkor ezeken a területeken: költői nyelv, stilisztika, műfordítás, elemzés, ezeken a területeken szeretném még továbbfolytatni a munkásságomat. A videofelvétel 1998. január 8-án készült, szövegét Andó Éva jegyezte le.
7
PÉTER MIHÁLY ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA
1955. #
Studia Slavica I,
245–59. 1956. W.K. Matthews: The Structure and Development of Russian. Studia Slavica II, 415–25. Társszerző: Botos Imre. (Ism.) 1957. „
”. Studia Slavica III, 327–49.
1959. A Puskin-szótárról. I. OK XIV, 359–70. Társszerző: Rubinyi Mózes. (Ism.) 1958. L.V. Ščerba als Forscher der russischen Sprache. Studia Slavica IV, 1–21. Még egyszer Tatjána leveléről. Filológiai Közlöny IV, 239–49. 1960.
!
"# # $ 14–20. (Társszerző: G.I. Firsanova) Megjegyzések a „közlekedési felszólító mód”-hoz. MNy LVI, 259–61. A helyes orosz kiejtés oktatásának kérdéséhez. Idegen Nyelvek Tanítása 5. 134– 7. %& & $ '% ( ) *
. Studia Slavica VI, 238–41. (Ism.)
1961. + , , " AUB SPhil III, 131–43. Megjegyzések Puskin „Jevgenyij Anyegin”-jének magyar fordításához. In: Tanulmányok a magyar–orosz irodalmi kapcsolatok történetéből I. Budapest, 376–406. Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről. Hozzászólás. I. OK XVIII, 146–7. -' . ) /
!
"# 0. 79–81. (Ism.) 8
A. Hille: Bibliographische Einführung in das Studium der slavischen Philologie. Studia Slavica VII, 289–92. (Ism.) 1962. 1 2 3
4 „1 # – #”. Studia Slavica
VIII, 107–39. 1963. + 4 , Studia Slavica
IX, 193–210. Klasszikus korszerűség. (Alekszandr Tvardovszkij: Egyre messzebb). Nagyvilág 8. 768–9. (Ism.) 1965. + 3
Studia Slavica XI, 151–65. ' 5) . . ÁltNyT III, 261–71. (Ism.)
1966. 1 , 6 6 , , Studia Slavica XII, 345–
54. Alekszandr Tvardovszkij: Új föld. Budapest. (Válogatás és szerkesztés) M. Samilov: The Phoneme Jat’ in Slavic. ALinguH XVI, 207–10. (Ism.) Klasszikus orosz költők. Kritika 10. 53–5. 1967. - 6 AUB SPhil VII,
85–106. A strukturális szemléletű történeti nyelvtan kérdéséhez. ÁltNyT V, 247–68. Miklós Fogarasi: Beiträge zur Geschichte der internationalen Bildungssuffixe des Russischen. ALinguH XVII, 201–6. (Ism.) 1968. * 7
8 % Budapest.
(Több kiadásban) 9 , 6 4
Studia Slavica XIV, 313–30.
', „” , AUB
SPhil VIII, 51–65. Majakovszkij válogatott művei I–II. Budapest. (Válogatás és jegyzetek) 9
' * ' 1. 109–11. (Ism.) %. : # ) ' #
4. ALinguH XVIII,
465–71. (Ism.) Wolfgang Steinitz, a ruszista. I. OK XXV, 285–7. 1970. Tvardovszkij poémáinak költői nyelve. Budapest. 9 . ÁltNyT VII, 314–25. B.O. Unbegaun: Selected Papers on Russian and Slavonic Philology. Studia Slavica XVI, 149–54. (Ism.) Simon Karlinsky: Marina Cvetaeva. Her Life and Art. ALitterH XII, 428–30. (Ism.) V.V. Vinogradov (1895–1969). Studia Slavica XVI, 169–71. :. Studia Slavica XVI, 392–4. Tvardovszkij hatvan éves. Nagyvilág 9. 1431–4. 1971. Maria Schubiger: Einführung in die Phonetik. ALinguH XXI, 459–61. (Ism.) %% % ) 2 2, . Studia Slavica XVII, 390–3. (Ism.) 1972. A nyelv hangalakja. In: Hagyományos nyelvtan – modern nyelvészet. Szerk. Telegdi Zsigmond. Budapest, 153–83. A nyelv funkcionális változatainak problémája. In: Összevető nyelvvizsgálat, nyelvoktatás. Szerk. Horváth Miklós–Temesi Mihály. Budapest, 150–5. Frank Häusler: Das Problem Phonetik und Phonologie bei Baudouin de Courtenay und in seiner Nachfolge. Studia Slavica XVIII, 168–74. (Ism.)% "# 1969. ÁltNyT VIII, 314–9. (Ism.) Mai szovjet líra. Kritika 3. 28–9. 1973. Noch einmal über die „Grammatik der Poesie”. In: Poetyka i stylistyka słowiańska. Warszawa–Wrocław, 265–73. ! # 4 4 Studia Slavica XIX, 235–47. ; > Főiskolai Ruszisztikai Napok. (Szeged, 1973. október 29–30.). Az előadások tézisei. Szeged, 44. p. Petőfi oroszul. Nagyvilág 3. 426–9. 10
Rejtve és láthatatlanul. (Rab Zsuzsa orosz versfordításairól). Nagyvilág 5. 763– 70. Egy felújított válogatás. (Jevgenyij Jevtusenko: Ébredő város). Nagyvilág 6. 939–40. (Ism.) 1974. Stilisztikai alapfogalmaink tisztázásához. In: Jelentéstan és stilisztika. A magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Imre Samu–Szathmári István–Szűts László. Budapest, 458–63. Tvardovszkij. In: Napjaink szovjet irodalma. Budapest, 303–23. Russian Derivational Dictionary by Dean S. Worth, Andrew S. Kozak, Donald B. Johnson. ALinguH XXIII, 430–3. (Ism.) 22 ! ) * . ÁltNyT X, 255–8. (Ism.) László Gáldi (1910–1974). Studia Slavica XX, 397–8. 1975. Utószó. In: Alekszandr Tvardovszkij: Vaszilij Tyorkin. Ford. Kardos László. Budapest, 271–81. Alekszandr Tvardovszkij: Konok emlék. Ford. Fodor András. Budapest. (Válogatás) 22 ! ) * . ALinguH XXV, 232–7. (Ism.) 1976. Az irodalmi nyelv és a stilisztika kérdései a Prágai Nyelvészkör tanításában. NyK 78. 409–16. %= > ?) '
Linguistica 169. The Hague– Paris,70–5. (Ism.) Fél évszázad szovjet-orosz elbeszélései. (A forrófejű Andron, Téli tölgy). Nagyvilág 3. 459–62. Az életbölcsesség műfaja. (Nyikolaj Fedorenko: Metkoszty szlova). Nagyvilág 6. 942–3. A művészet igazsága. (Alekszandr Tvardovszkij: Írók, műkedvelők). Nagyvilág 12. 1894–6. 1977. Még egyszer „a költészet grammatikájáról”. Filológiai Közlöny II–III, 161–70. 4 In: The Structure and Semantics of the Literary Text. Ed. by M. Péter. Budapest, 55–74. 11
Puskin „Gábriliász”-ának első teljes magyar fordítása. In: Irodalmak barátsága. A magyar–orosz és magyar–ukrán irodalmi kapcsolatok történetéhez. Budapest, 292–321. Irodalmi körutazás. (Kakukk-kút, szovjet elbeszélések). Nagyvilág 7. 1087–8. The Structure and Semantics of the Literary Text. Budapest. (Szerkesztés) László Gáldi (1910–1974). In: The Structure and Semantics of the Literary Text. Ed. by M. Péter. Budapest, 9–13. 1978. Jegyzetek a funkcionális nyelvhasonlításról. ÁltNyT XII, 221–31. + "#
Hungaro-Slavica, 243–55. Még egyszer Tvardovszkij magyar fordításairól. Szovjet Irodalom 8. 181–5. '@ „ 4 ”? Zeitschrift für Slawistik 23/4. 494–500. Előszó. In: Kortársak Puskinról. Budapest, 5–14.. 1979. Das Problem des russischen „Prostorečie”. Grazer Linguistische Studien 9. 109– 21. Majakovszkij – tizenkét hangon. Szovjet Irodalom 4. 115–21. + "## %, 6#6$ 6#6
Studia Slavica XXV, 307–16. A múlt vonzásában. (Igor Skljarevszkij: Nyenazvannaja szila). Nagyvilág 10. 1571–2. Telegdi Zsigmond: Bevezetés az általános nyelvészetbe. NyK 81. 441–51. (Ism.) 1980. A prágai iskola. In: Nyelvi rendszer és nyelvhasználat. Szerk. Balázs János. Budapest, 116–37. Szleng és költői nyelvhasználat. Nyr 104. 273–81. Utazás egy hatsoros vers körül. Szovjet Irodalom 9. 165–71. Papp Ferenc: Könyv az orosz nyelvről. Szovjet Irodalom 10. 179–81. (Ism.) B2 1 ) !
#) Idegen Nyelvek Tanítása 5. 157–60. (Ism.) C.H. van Schooneveld: Semantic Transmutations. Prolegomena to a Calculus of Meaning. Vol. 1. Physsardt 1978. ALinguH XXX, 195–9. (Ism.)
12
%. : # ) .4 -
4
1979. ALinguH XXX, 392–5.
1981. A költői nyelv szemantikájáról. In: Kultúra és szemiotika. Budapest, 147–61. (Muszaion Könyvtár) Zur onomasiologischen Charakteristik des Slangs im Ungarischen. Grazer Linguistische Studien 15. 197–210. * " " #
IV $ „.
6 , ,” 3 @ Joensuu, 15. p. Bérczy Károly és az Anyegin. Balassagyarmati Honismereti Híradó. Bérczy Károly és Pajor István emlékszám. 40–55. J. Vachek két műve a Prágai Nyelvészkör történetéről. ÁltNyT XIII, 329–33. (Ism.) Emil Baleczky (1919–1982). Studia Russica IV, 399–401.
1982. - #
,
In:
3 @ . $ CD
V.
Fenyők illata, borostyánkő tompa villogása... Litván költők. Nagyvilág 7. 1087–91. Emil Baleczky (1919–1982). Studia Russica IV, 399–401. 1983. HungaroSlavica 1983. Budapest, 251–66. Die sprachliche Expressivität. In: Language in Function. Materials of the XIIIth Annual Conference of the Societas Linguistica Europaea. Ed. by S. Rot. Budapest, 225–31. J.D. Apreszjan–Páll Erna: Orosz ige – magyar ige. Vonzatok és kapcsolódások. Budapest 1982. Studia Slavica XXIX, 255–63. (Ism.) Igaz emberek között. (Vlagyimir Laksin: Vtoraja vsztrecsa). Nagyvilág 3. 447– 50. E
6, "
1984.
13
Das Problem des sprachlichen Gefühlsausdrucks in besonderem Hinblick auf das Bühlersche Organon-Modell. In: Bühler-Studien I. Hsg. von A. Eschbach. Frankfurt am Main, 239–60. Érzelemkifejezés, expresszivitás és stílusérték a nyelvben. ÁltNyT XV, 219–35. 26 "
6" $ ,
, Byzantine Studies 8., 11., 12. (1981, 1984, 1985),
275–91. Hozzászólás a Modern Filológiai Társaság első plenáris ülésén. Filológiai Közlöny XXX, 422–5. Az idegen nyelvek oktatásának néhány szemléleti kérdése. Pedagógiai Szemle 1984/85. 464–7. 1986. * " "
#
In. % "
%-! ; 8 & $ 16–
30. A nyilatkozat mint a nyelvi közlés alapegysége. MNy LXXXII, 1–10. + ,, 4" *) ' $
$ *
, $
VI.
2.!9 . / . Buda-
pest, 79–92. Gorkij Viharmadara és magyar fordításai. Szovjet Irodalom 6. 20–7. 1987. Hasonlóságok és különbségek az egyházi szláv–orosz, illetve francia–angol lexi- kális kapcsolatokban. In: Szlavisztikai tanulmányok. Emlékkönyv Király Péter 70. születésnapjára. Szerk. Gregor Ferenc–Nyomárkay István. Budapest, 325–34. A beszédközpontú nyelvoktatás nyelvészeti alapjairól. In: A nyelvoktatás korsze- rűsítéséért. Pécs, 44–5. 1988. Rendhagyó gondolatok az orosz szakos tanárképzésről. Pedagógusképzés 2. 67– 77. , , , > „2 ” - 3 ? Zagadnienia rodzajów literackich 31. 11–25. + „, #, ”
, AUSz SLingu XX, Szeged, 147–55. 14
Király Péter köszöntése hetvenedik születésnapján. MNy LXXXIV, 382–4. . Studia Slavica XXXIV, 392–5. 1989. A nyelvtudomány utánpótlásáról. Magyar Tudomány 12. 995–7. Társszerző: Mollay Károly. 1990. Az ún. fonetikai jelentésről. In: Studia in honorem K. Bolla. Szerk. Földi Éva. Budapest, 123–32. (EFF 3.) Névmások érzelmi-értékelő jelentése. In: Emlékkönyv Zsilka János hatvanadik születésnapjára. Szerk. Havas Ferenc–Horváth Katalin–Ladányi Mária. Budapest, 193–8. % # . 1987 Studia Russica XII, 7–10. !
% *) !
B 906,
„ ”. Budapest,
12–8. + "#, , Studia Slavica XXXVI, 305–11. +
" 4"# Lingua 4. '
, , & F 4 ,
* , Budapest, 153–70. Once Again on Language and Music. NyK 91/1–2. 163–7. A Putative Discourse Analysis Model and an Attempt of Its Application by Lóránt Bencze. The D.A.R.G. Newsletter 6/2. Summer, 14–5. A komplex szövegvizsgálat új modellje. Valóság 7. 100–2.
1991. A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. Budapest. !
% Lingua 5. ' , ,
&
F
4 ,
*
, Budapest, 11–8. Érzelmi-értékelő tartalmak a szójelentésben. MNy LXXXVII, 134–44. Az érzelemkifejező intonáció nyelvi státusáról. In: Studia in honorem Andreae O. Vértes. Budapest, 132–40. (MFF 23.) Károly Sándor hetvenéves. MNy LXXXVII, 249–51.
1992.
15
A mondathasadásról. In: Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza–Laczkó Krisztina. Budapest, 188–96. A szövegtani kutatásról. In: Szemiotikai szövegtan 5. Szerk. Petőfi S. János– Békési Imre–Vass László. Szeged, 171–6. Mandelstam magyarul. Holmi 5. 758–63. Głos węgierskiego przyjaciela. In: Stefania Skwarczyńska. Uczony, nauczyciel, wychowawca. Red. M. Bielacki–J. Trzynadlowski. Lódź, 96–8. 1993. A publicisztika nyelvéről. In: Emlékkönyv Fábián Pál hetvenedik születésnapjára. Szerk. Kozocsa Sándor Géza. Budapest, 231–40. Nem a te dolgod, hogy bevégezd..., de nem is vonhatod ki magad alóla. Hankiss Ágnes: A lélek térképe. Múlt és Jövő 3. 114–6. (Ism.) Dániel Ágnes: Sző – szöveg – szer – szervez. A szöveg szerveződésének vizsgá- lata. Budapest 1990. In: Szemiotikai szövegtan 6. Szerk. Petőfi S. János–Békési Imre–Vass László. Szeged, 245–8. (Ism.) 1994. %: ) 9 4 , .6.
1994. Studia
Slavica XXXIX, 383–8. . Studia Slavica XXXVIII, 402–3.
1995. Kosztolányi Dezső: Szegény anyám csak egy dalt zongorázik... In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk. Laczkó Krisztina. Budapest, 305–12. + 6 , „B +” . . Slavica Quinqueecclesiensia I. Pécs, 221–30. Az Anyegin legújabb magyar fordítása. Filológiai Közlöny 2. 146–55. !
% % G 372–6. 1996. Az Anyegin-strófa mint szövegmodell. In: Absztrakció és valóság. Békési Imre köszöntése. Főszerk. R. Molnár Emma. Szeged, 253–61. Stílusok és stilisztikák. Nyr 120. 375–9. 1997. Affectivité, expressivité, valeur stylistique. In: Polyphonie pour Iván Fónagy. Dirigé par Jean Perrot. Paris, 367–71.
16
A „való” és annak „égi mása”. In: Studia in honorem Stephani Nyomárkay. Red. Janusz Bańczerowski. Budapest, 259–63. (Hungaro-Slavica) + ,
( , B +
. ). Studia Slavica XLII, 369–79.
Einiges über russische und . Studia slavistica et humanistica in honorem Nullo Minissi. Prace Naukowe Uniwersytetu Śląskiego nr. 1595. Katowice, 293–8. 1998. Újabb irányzatok a fonológiában. (Általános Nyelvészeti Tanulmányok XIX.) Budapest. (Szerk. és utószó: 273–5.)
17
A MESTER – ÉS TANÍTVÁNYAI "Te beszélsz, és mi, nebulók, hallgatunk, Istenem, istenek, mintha csak ma lenne." Ady Endre: Vén diák üdvözlete Bizony sok évvel ezelőtt volt már, amikor mi, mai negyvenesek, akkori 18-20 éves "nebulók" – akik magyar–orosz (harmadik szakként lengyel, néprajz, török) szakos egyetemisták voltunk az ELTE Bölcsészettudományi Karán – hallgattuk Péter Mihály Tanár Úr óráit két esztendőn keresztül: I. éven a Szláv nyelvészeti proszeminárium, II. éven pedig az Orosz nyelvtörténeti szövegelemzés című szemináriumot vezette, és Ő vizsgáztatta a csoportunkat ószlávból, valamint orosz történeti nyelvtanból. Némi szorongással és persze kíváncsisággal vártuk a Vele való első találkozást: az első órát. Azt már hallottuk Róla – természetesen a felsőbb évesek- től –, hogy nagy tudású, precíz, nagyon szigorú tanár. Ez utóbbi "információ" alapján a diákember hajlamos túlzásokba esni és felnagyítani az általa még nem ismert valóságot. Nos, ahogyan a Tanár Úr bejött és minden mesterkéltség nélkül, kedvesen üdvözölt bennünket mint fiatal kollégáit – a hallgatói Neki kollégák és kolléganők voltak –, lassan-lassan elmúlt a szorongás. (Ami persze később elő-előjött, amikor az ember valami miatt nem készült az órára vagy nem írta meg a megadott határidőre a szemináriumi dolgozatot, és olyankor nagyon tudta magát szégyellni; vagy vizsga előtt, mert "Jaj, mi lesz, ha nem tudok, ha leégek előtte...".) A Tanár Úr óráin nagyon sokat lehetett tanulni, és nem csak a szűkebb értelemben vett "tananyagot". Az Ő órái ugyanis többek voltak, mint amire a címük utalt: nyelvtudományos szemléletet kaptunk Tőle, megismertetett a különböző nyelvészeti iskolákkal, irányzatokkal és kutatási módszerekkel. Ugyanakkor a tények, a munka tiszteletére, igényességre, toleranciára, tisztességre tanított minket. Valóban nagyon szigorú volt, ugyanakkor nagyon igazságos. Ha valakin látta, hogy valami baja, problémája van (nem csak egyetemi), akkor elbeszélgetett vele, és tanácsokkal látta el. Még arra is volt gondja, hogy "próbavizsgát" csináltasson velünk az első szemeszter utolsó szemináriumán, mondván: első évesek vagyunk, még nincsenek tapasztalataink arról, hogyan zajlik az egyetemen egy vizsga. 18
Péter Mihály tudós-tanár. Mégpedig olyan, aki a magas szintű tudományos ismereteket kitűnően át tudja adni tanítványainak. (Van olyan tanár, aki szakmájában kiváló, de mint pedagógus kevésbé kiemelkedő, és van aki kiváló pedagógus, szakmájában viszont középszerű.) Ő kiváló tudós és kiváló pedagógus egy személyben – ahogyan egyik csoporttársunk mondta: Ő Mester (Rajta kívül még egy tanárunkat nevezett Mesternek...). És van még valami, ami a Tanár Úr "lényege", amit diákként még nem tudtunk megfogalmazni, csak éreztük, hogy ez a valami – amiben bizony ritkán van az embernek része – nagyon fontos, amitől Ő "a Péter Mihály" – a humanizmusa. Tudományterületéről azt tartja, hogy "A nyelvészet emberközpontú tudomány, s a nyelvész – a természettudóstól, a matematikustól eltérően – antropológus a szó legtágabb értelmében." (Péter Mihály: "Nihil linguistici a me alienum puto". In: A nyelvészetről – egyes szám, első személyben. Szerk. Bakró-Nagy Marianne–Kontra Miklós. Budapest, 1991, 205.) És Ő valóban nem megy el közömbösen az ember mellett, minden megnyilvánulásában érződött – és érződik ma is – a másik ember iránti toleranciája, megértése. Az ember minden cselekedete mögött az okokat keresi. Nála nem tapasztaltuk a már akkor is meglevő címkézést, beskatulyázást. Egy gyengébb teljesítmény – legyen az vizsga vagy más egyéb – esetében is az okokat kutatta, és a dolog nem volt elintézve egy rosszabb osztályzattal, s minden helyzetben tiszta lappal indulhatott az ember. Irodalmárnak készült és nyelvész lett. Ez így persze nem állja meg a helyét, hiszen munkásságában jelen van az irodalom is, és ez sem véletlen: "a nyelvésznek irodalmat értő és érző embernek kell lennie" – vallja (i. m. 206). Ha valaki előveszi az Élet és Irodalom XLII/32. számát (1998. augusztus 7.), és elolvassa a Tanár Úr Karenyina Anna – anno 1998? (2. oldal) című írását, amelyben Békés Pál Bélyeggyűjtemény c. sorozatának egy darabjára reagál – megismerheti az irodalmat is értő és érző Péter Mihály humánus gondolkodásmódját, viszonyát a másik emberhez. És mi, hajdani "nebulók" abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a tanítványai lehettünk. Földi Éva
19
PÉTER MIHÁLY PROFESSZOR ÚRRÓL – egyes szám, első személyben Nem voltam, nem lehettem Péter Mihály tanítványa a szó iskolás értelmében, nem hallgathattam előadásait az ószláv nyelv, az orosz történeti nyelvtan, az orosz stilisztika és verstan tárgyköréből. Mégis tanítómesteremként tisztelem immár huszonöt éve, s úgy vélem, kollégáim közül többen is osztoznak ebben az érzésben. Péter Mihály sokunk számára szolgál emberi és tudósi példaként, mert birtokában van olyan mértékadó tulajdonságoknak, amelyek a tanítómester rangjára emelik. Az emberi és szemléleti elfogulatlanság, a kibontakozni vágyó szakmai törekvésekkel szembeni gondoskodó felelősség, a szellem és a kultúra ápolása iránti magasabb elhivatottság jelentik azokat a tulajdonságokat, amelyeknek a hajdani Orosz Filológiai Tanszék fiatal és kevésbé fiatal oktatói – szakterületük, emberi mentalitásuk és tudományos beállítottságuk különbözőségei ellenére – egyformán tisztelettel adóznak. De a szellemi tágasság és otthonosság légkörét mindenki megérzi, akinek megadatott, hogy Péter Mihály közelében éljen és munkálkodjék. Sem életkorom, sem szakmai látóköröm nem teszi lehetővé, hogy teljes terjedelmében felmérjem Péter Mihály tanári és tudósi tevékenységének hatását. Ennél csak sokkal szűkebb körű hatástörténetre szorítkozhatom. Annak a mesterkurzusnak a fő állomásait szeretném felidézni, amelyet Péter Mihály szellemi védnöksége alatt kijártam az elmúlt huszonöt évben. A szegedi JATE Orosz Filológiai Tanszékének fiatal munkatársaként részt vehettem a Tihanyban rendezett emlékezetes Nemzetközi Szemiotikai Konferencián. A konferencia keretében ülésezett a Nemzetközi Szlavisztikai Bizottság poétikai és stilisztikai albizottsága, amelynek Péter Mihály 1968 óta egyik alapító tagja. A bizottság ülésén a hazai és a nemzetközi szlavisztika nagy alakjai vettek részt. Míves irodalmi és stilisztikai elemzések hallgatója lehettem, de ezek közül is kitűnt Péter Mihály előadása – Megjegyzések a költői nyelv szemantikájának kérdéséhez címen. A három részre tagolt előadás fokozatosan haladt az elméleti alapvetéstől a konkrét költői szöveg, egy Puskin-vers elemzéséig. Az elméleti részben Péter Mihály azt a félreértést tisztázta, amely a költői nyelv fogalmának kettős értelmezésében rejlik; jelenti egyrészt a műalkotás "anyagául" szolgáló természetes nyelvet, másrészt magának a műalkotásnak a nyelvét mint sajátosan szervezett jelrendszert. Péter Mihály a kétféle értelmezés egyoldalúságait egy olyan meghatározásban oldotta fel, amely szerint a költői nyelv a természetes nyelvnek olyan, sajátos esztétikai célok érdekében aktualizált funkcionális változata, amelyet egyrészt a nyelvi kifejezés önmagára irányultsága, autonómiája, másrészt viszont tárgyra irányultsága, kommunikatív funkciója közti állandóan vibráló feszültsége éltet. Éppen ennek a kettős fe20
szültségnek a hatására képes a költői nyelv a dezantropomorf fogalmi gondolkodást meghaladva és azon túllépve olyan kommunikatív és értékviszonyokat teremteni, amelyben az ember nembeli szubjektivitása nyer kifejezést egyszeri és megismételhetetlenül egyedi formában. Ma, amikor Péter Mihály tudományos életműve rendszerszerű egészként áll előttünk, s maga a tudós vállalkozott a megtett út és a szemléletét formáló tudományos hatások összegzésére "Nihil linguistici a me alienum puto" c. írásában a Nyelvről – egyes szám, első személyben c. kötetben, különös hangsúlyt kapnak ennek az 1974-ben Tihanyban elhangzott előadásnak a tézisei. Az előadás elméleti alapvetéséből kiviláglik, hogy melyek azok az erővonalak, amelyek mentén Péter Mihály tudományos teljesítménye bekapcsolódik az egyetemes tudományos gondolkodás áramába, s hogy melyek azok a megtermékenyítő hatások, amelyek útkeresését inspirálták. A prágai nyelvészeti iskola funkcionális nyelvszemléletének alkotó értelmezését tanúsítja az előadásban Jan Mukařovský költői nyelvfelfogásának kritikai korrekciója, amelynek nyomán a nyelvi jelenségek funkcionális értelmezését Péter Mihály egy antropocentrikus nyelvfelfogással és esztétikai koncepcióval ötvözi, mert mint önvallomásában a későbbiekben írja, a nyelvészet emberközpontú tudomány, s a nyelvtudós antropológus is a szó tágabb értelmében. Az elmúlt huszonöt év tudománytörténeti folyamatainak a mérlegén még pontosabban rajzolódik ki az előadás tudományos szemléletének előremutató, ma is aktuális iránya. Péter Mihály a költői nyelv immanens célszerűségének elméletét, amely legmarkánsabban az orosz formalisták és a prágai nyelvészeti körrel szoros kapcsolatban álló Roman Jakobson korai munkáiban fogalmazódott meg, kiegészítette egy olyan dimenzióval, amely csak a posztformalista irányzatok, így Mihail Bahtyin és Gusztav Spet nyelvfilozófiai gondolkodásában jelenik meg. Ezekben az elméletekben a nyelvi műalkotás immanens teleológiája csupán strukturális lenyomata egy nagyobb egészbe, a társadalmi kommunikáció rendszerébe való szerves illeszkedésnek, s a műalkotás mint egyedi jel csakis ennek a tágabb nyelvi rendszernek a közegében válik értelmezhetővé. Péter Mihály előadásában ezek az elméleti előfeltevések egy konkrét műelemzés megalapozásául szolgáltak. A verselemzés módszerét tekintve Péter Mihály az 1970-es években kibontakozó tartui strukturális szemiotikai iskola, és nevezetesen Jurij Lotman álláspontjához közelített, amely a költői műalkotást olyan objektíve létező, egységes és oszthatatlan jelként fogja fel, amelynek minden eleme jelentéstelített. Máig is mérceként szolgál számomra az a fogalmilag kristálytiszta, a kifejtés stílusát tekintve viszont "affektív" orosz nyelv, amelyen az egykori előadás elhangzott. Az előadás szövege s a Szláv Poétikai és Stilisztikai Bizottság ülésének teljes anyaga megjelent Péter Mihály szerkesztésében 1977-ben az Akadémiai Kiadó gondozásában The Structure and Semantics of 21
the Literary Text címen. A számomra döntő szakmai események krónikásaként recenziót írtam a fenti kötetről. Péter Mihály azt a szellemi hagyományt honosította meg a magyar szlavisztikában, amelyet a XX. század első felének nagy orosz nyelv- és irodalomtudósai képviseltek, s közülük is elsősorban V. Vinogradov, aki az irodalmi művek nyelvi eljárásainak esztétikai szempontú értelmezésekor sohasem tévesztette szem elől az adott korban a nyelvi rendszer egészében zajló folyamatokat. Ezért különös megtiszteltetést jelentett számomra, hogy második, jelentős szakmai találkozásom Péter Mihály professzor úrral immáron egy könyv lapjain történt, nevezetesen V. Vinogradon válogatott művei akadémiai kiadásának Az orosz irodalom poétikája c. 1976-ban megjelent kötetében. A Vinogradov-tanulmányokhoz írt kommentárok szerzője, A.P. Csudakov, részletesen ismertette és méltatta azokat a munkákat, amelyek a nemzetközi tudományos életben meghonosították V. Vinogradov örökségét, s így elsők között Péter Mihály tanulmányát, amely a Studia Slavica lapjain jelent meg 1971-ben. Vinogradov 1925-ben Anna Ahmatova költészetének szentelt "stilisztikai vázlatait" elemezve Péter Mihály rámutat, hogy Vinogradov eszméi, miszerint a költői nyelv megkülönböztető sajátossága a szintagmatikus viszonyok dominanciájában rejlik, megelőlegezték, vagy talán részben inspirálták Roman Jakobson ismert meghatározását a költői funkció mibenlétéről, melynek lényege az, hogy az ekvivalencia elvét a szelekció tengelyéről a kombináció tengelyére vetíti át. Péter Mihály elméleti feltételezése egyetértő ismertetésre talált Vinogradov akadémiai kiadásának lapjain. A szomszédos hasábon került ismertetésre Ahmatova költészetének szentelt első tanulmányom, amely Vinogradov 1925-ben írt könyvének nyomdokain halad. Azóta V. Vinogradov szellemi örökségére úgy tekintek, mint biztos ösvényre, amely mindig visszavezet Péter Mihály tanár úr iskolájába. Az évek során többször vettem részt olyan munkahelyi szakmai vitákon, amelyeket Péter Mihály vezetett, és olyan kandidátusi védéseken, ahol ő volt az értekezés opponense. A megvitatásra kerülő disszertációkat kollégáim is, magam is előzetesen elolvastuk, de hogy a bennük feltárt tudományos felfedezéseknek mi az igazi rangja és távlata, azt mindig csak akkor értettük meg igazán, amikor Péter Mihály felolvasta az opponensi véleményét. S ezután mindannyian egyszerre csak úgy éreztük, hogy egy nagyon jelentős esemény részesei vagyunk, ahol talán éppen most születik az új tudomány. Péter Mihály szakmai jelenléte nyomán nemcsak az esemény rangja emelkedett meg, hanem a résztvevők szakmai és emberi önértékelése is. Péter Mihály Professzor Úr szakmai önvallomásában a nyelvész jellemző vonásai közt tartja számon a megismerés leírhatatlan folyamatként való felfogását. Péter Mihály, a tanár ezt a felfogást egész lényével közvetíti a tanítvá-
22
nyai számára, s ettől az ő életük és szellemük is nyitottabbá válik és távlatokat nyer. Han Anna
23
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó negyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. Bolla Kálmán
24
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** 53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 55. GADÁNYI KÁROLY 56. PUSZTAY JÁNOS Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 7., 8., 11., 19., 24., 28., 33., 34., 35., 39., 40., 43., 48., 49., 52., 54., 55. 25
26
