MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 12. DOMOKOS PÉTER

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK

12.

DOMOKOS PÉTER

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 1999 1

Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán

Technikai szerkeszto: Földi Éva

Munkatárs: Markó Alexandra

ISSN 1419–4481 ISBN 963 463 257 2

©

Bolla Kálmán

Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelos kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc. 2

3

4

DOMOKOS PÉTER VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL 1936-ban az erdélyi Gyergyóalfaluban születtem. Édesapám, dr. Domokos Pál Péter, ismert népzenekutató, a csángók ügyének egyik felkarolója és a csángó népzene, folklór kutatója. Több könyvet írt erről a témáról. Iskoláimat igen sok helyen végeztem: Kolozsvártól Veszprémen, Szombathelyen, Szentgotthárdon keresztül Budapestig, és végül is a budapesti József Attila Gimnáziumban érettségiztem 1954-ben. Iskolai tanulmányaim során kedves tárgyaim közé tartozott a magyar, de nem gondoltam akkor még arra, hogy valamikor hivatásomul választom a magyar nyelv és irodalom tanítását, vagy esetleg valamilyen szintű kutatását is. Egy ideig arra gondoltam, hogy zenei pályára lépek, és 2 évig a Konzervatórium hallgatója voltam gordonka tanszakon. 1955-ben felvettek az Eötvös egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–román szakára. És ekkor a legnagyobb élményem, az egyetemmel való találkozás után, a magyar nyelvészet volt számomra. Ugyanis korábban, középiskolai tanulmányaim során bármilyen jól is tanították kedves egykori tanáraim a magyart, az volt a megállapításom, hogy a nyelvtan nem tartozott erős oldalaik közé; és az egész középiskolai oktatásnak az egyik gyenge pontja volt akkor is és talán most is a nyelvtanoktatás. Az egyetemen ez a gyenge előképzettség azért nem bosszulta meg magát, mert igen kiváló tanárok kezébe kerültem, akik már az első találkozások alkalmával fölkeltették érdeklődésemet a nyelv iránt, és nagyon hamar rámutattak a különbségre a nyelvtan és a nyelvtudomány között. Név szerint is meg kell itt említenem Szabó Dénest, aki a leíró nyelvtant adta elő 2 féléven keresztül, rendkívül izgalmasan, színesen, s az ő kitűnő tankönyvéből értettem meg aztán alaposan és mélységeiben a nyelv titkait, és mondhatom, hogy a nyelvészérdeklődés felkeltésében nagyon nagy szerepet játszott Szabó Dénes egyénisége és ez az említett tankönyve. Mellette nem kisebb jelentőségű nagyon kedves régi tanáromnak és későbbi barátomnak, Kubínyi Lászlónak a pedagógiai munkája. Az ő igen emlékezetes szemináriumain tovább mélyült bennem az érdeklődés a nyelv titkai iránt, és mindjárt első évben olyan témákat kaptam tanáraimtól, amelyeken nagy lelkesedéssel dolgoztam, és amelyeket ők elismeréssel fogadtak, és biztattak arra, hogy érdemes továbbra is ilyen szorgalommal tanulni és nyelvészettel foglalkozni. Nagyon nagy szerencsém volt az 1955/56-os tanévben az is, hogy a második félévben Pais Dezső professzor úrral is megismerkedhettünk előadások keretében. Bevezetés a nyelvtudományba címen tartott kollégiumot. A korábbi élményeket tovább fokozta bennünk, hogy ilyen fiatalon, első éven mindjárt az or5

szág egyik vezető, híres nyelvészével találkozunk, az ő ritka érdekes és izgalmas előadásait hallgathatjuk. Pais professzor úr adott mindjárt az első órák egyikén egy olyan témát, aminek a kidolgozását vállaltam. Ez egy etimológia volt, a fennhéjáz szó etimológiája. Megírtam ezt a kis munkát, és Pais professzor úr olyan jónak találta, hogy néhány módosítás után elfogadta közlésre a Magyar Nyelvben. Ezek a módosítások különben igen fontosak és érdekesek voltak számomra, mert megmutatták az ő kitűnő pedagógiai, szerkesztői módszereit. Mikor háromszor átírtam a cikket, akkor tudtam meg, hogy mi a komoly filológiai munka, mik a követelmények, amiket be kell tartani, s amiket azóta is betartok. A nyelvészettel ily módon első évben eljegyeztem magam, és arra törekedtem, hogy az egyetem 4 éve alatt lehetőleg minél több érdekes nyelvészeti előadást hallgassak és minél többet olvassak. Úgyhogy Bárczi Géza professzornak szinte valamennyi óráját látogattam már a másodévtől kezdve, előadásait, kollégiumait. És másodév elején a magyar nyelvészetről érdeklődésem kissé átterelődött a finnugor nyelvtudományra. Ennek több oka is volt. Ahogy édesapám a csángó kérdés iránt érdeklődött, tehát nem a közvetlen közelben fellelhető és elérhető problémák iránt, valahogy úgy éreztem, hogy nagyobb szükség lehet arra, hogy egy kicsit távolabb és nehezebb területen folytassak munkát, s így kezdtem látogatni, Beke Ödön, kedves emlékezetű professzorom óráit. Fiatal tanársegédének, Velenyák Zsófiának ugyancsak kitűnő, módszertanilag nagyszerűen felépített előadásait. Később Lakó György professzor előadásait is látogattam. Hallgattam Kispál Magdolna, Lavotha Ödön előadásait is. És végül is 1959-ben magyar szakosként fejeztem be az egyetemet azzal az elhatározással, hogy nyelvtudománnyal foglalkozom a jövőben. Nem sikerült tudományos pályára kerülnöm 1959-ben, és 6 éven át tanítottam általános iskolában és középiskolában, de igyekeztem a nehéz és megterhelő iskolai munka mellett a tudományhoz is hűnek maradni, ha ez kicsit ünnepélyesen hangzik is. Mindenképp nagyon nehéz volt, de azért sikerült néhány cikket publikálnom ezekben az időkben: akadt közöttük nyelvemlék-feldolgozó munka, etimológiai, alaktani, nyelvjárástani cikk. Úgyhogy valóban, pályám kezdete úgy festett, hogy nyelvtudós leszek. De már tulajdonképpen a végzés időszakában az irodalom ismerete azt mutatta számomra, hogy a finnugor népek kutatása körül valami nincs rendben. S miközben ezen népek nyelvével nagyon alaposan, részletesen foglalkozik a tudomány, valahogy a népeket magukat egy kissé elhanyagolja, újabb kultúrájukról, életükről, irodalmukról nincs elég hozzáférhető, tanulmányozható anyag. És kezdtem ily módon foglalkozni néhány kisebb finnugor nép folklórjával, irodalmával, és egy-két publikációm megjelent már 1959–60-ban e témakörből. Az 1960-ban Budapesten megrendezett I. Nemzetközi Finnugor Kongreszszuson is felléptem az irodalmi szekcióban, és a permi népek irodalmáról tartottam előadást. Tulajdonképpen ez lett aztán az a téma, ami meghatározta későbbi tudományos pályafutásomat, mert mind a mai napig a finnugor népek folklórjával és irodalmával foglalkozom. 6

1965-ben kikerültem Leningrádba, a Zsdanov Egyetem magyar lektora lettem. 5 évig dolgoztam ezen a munkahelyen, s ott alkalmam volt személyesen is megismerni számos kis finnugor nép tudósát, íróját. A ragyogó leningrádi könyvtárakban elmélyült tanulmányokat folytathattam. Az engem érdeklő témakörben olyan szakirodalmat ismertem meg, amihez Magyarországon nem férhettem hozzá, s így rajzolódtak ki későbbi munkámnak a körvonalai. 1970-ben tértem haza Magyarországra (tudományos munkatárs lettem Szegeden, a JATE Finnugor Tanszékén), és néhány év leforgása alatt négy könyvem jelent meg: A finn irodalom fogadtatása Magyarországon, egy votják népmesekötet Vatka meg Kalmez címen, a Medveének címen közreadott 950 lapos antológia a keleti finnugor népek irodalmából és az 1973-ban megvédett kandidátusi disszertációm 1975-ben Az udmurt irodalom története címen. Szeretném, hogy további életem során ezt a témát, az uráli népek irodalmának, kultúrájának kutatását tovább folytassam. Ilyen témájú cikkeim, s részben könyveim megjelenés előtt állnak, s a tervem szerint akadémiai doktori disszertációm az uráli irodalmak történeti tipológiai áttekintése lenne, amihez már meglehetősen nagy anyagot gyűjtöttem. Ezt szeretném tető alá hozni és megírni az elkövetkezendő időkben. A felvétel 1977. szeptember 13-án készült, szövegét Földi Éva jegyezte le. * A csillag fölötti szavak több mint húsz éve hangzottak el – az élőbeszéd esendőségét is érzékeltetve. Most, hogy írásba foglalt kiegészítésre kapok lehetőséget, nem javítok bele az akkoriban rögzített pályakép szövegébe, mellőzöm a bővítést, s csupán életem 1999-ig terjedő mozzanatairól számolok be: 1980-ban docensi beosztásban az ELTE Finnugor Tanszékére kerültem. 1984-ben védtem meg akadémiai doktori értekezésemet (a fent tervezett témából). Mindkét disszertációt megjelentette az Akadémiai Kiadó, utóbb – helyi kezdeményezésre – orosz nyelven is napvilágot láttak. 1986-ban neveztek ki egyetemi tanárnak, 1992-ben (nemzetközi pályázat kiírása és elnyerése alapján) bízott meg a rektor nevezett tanszék vezetésével. Miután a finnugrisztikát mindig is több, egymással szervesen kapcsolódó, egymást kiegészítő tudományág együttesének tartottam, tevékenységemben is megkíséreltem felfogásomat érvényesíteni. A komplexitást – közvetlen elődömmel ellentétben – nem csupán átmenetileg, divatból, hóbortból vagy taktikai okokból véltem és vélem fontosnak, a szakmát egybefogó elvnek, azért a lehetőségekhez képest mind a Finnugor Tanszék folyamatos fejlesztésében, korszerűsítésében, mind a tudomány és a közélet (általam valamennyire befolyásolható területén) képviseltem, ill. megvalósítottam. A Finnugor Tanszéken jelenleg 12 főállású, 2 ún. részfoglalkozású oktató, 1 emeritus professzor és 8–10 óraadó dolgozik. Kollégáink között tevékenykedik finn vendégtanár, finn lektor, észt lektor és egy, oroszországi nyelvrokonaink valamelyikét képviselő lektor. Tanszékünkön 1997-ben akkreditálták 7

a PhD-képzést: két doktori alprogramnak lettünk gazdái. Nyelvészeket, valamint folklór- és irodalomkutatókat képezünk ki, bizakodva a finnugrisztika jövőjében. (A bizakodásra egyébként – épp 1999-ben – nincs sok ok, több az aggályra, de mi a mégis jegyében dolgozunk.) A tanszéki munka mellett (amelyben egyre több a teljesen érthetetlen és értelmetlen adminisztráció) számos társaságnak, szövetségnek, bizottságnak, alapítványnak voltam–vagyok tagja, tisztségviselője, számolatlan konferenciának, kongresszusnak, értekezletnek voltam előadója (olykor szervezője); ösztöndíjasként, vendégelőadóként finn, észt, svéd, oroszföldi, erdélyi, német, osztrák egyetemeken fordultam meg – viszonylag sűrűn. Több kitüntetésben, elismerésben részesültem, könyveim közül néhány nívódíjat is kapott. (Ezeket majd alább feltüntetem.) Publikációim száma (műfaji tagolás nélkül) meghaladja a négyszázat. Végül: elmúlt 63 évemben meglehetősen sokat, sokfélét dolgoztam, de – nem eleget. Ezen már kár bánkódni, nem is teszem. Terveim jelentős hányadát megvalósítottam, kudarcaimtól nem estem kétségbe. Ami lényeg még: ép, jó szellemű családban élek, környezetemben mindenki dolgozik, tanul. Mindenfele élnek jó barátaim, kollégáimmal, tanítványaimmal is harmonikus a viszonyom. Hírhedt indulataim, legendás étvágyam csillapodóban (ez így van rendjén!). Ellenfeleim majd megbékülnek, félkezemen megszámlálható kérlelhetetlen ellenségeimnek pedig – úgy látszik – életerőt ad érzeményük. S most egy általam egyébként nagyon nem kedvelt rádióműsor címe álljon itt: Ennyi.

8

DOMOKOS PÉTER ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA A RÓLUK SZÓLÓ RECENZIÓKKAL Rövidítések: AUB Slingu = Annales Universitatis Scientarium Budapestensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio Linguistica, FilKözl = Filológiai Közlöny, I. OK = Az MTA (I.) Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, MNy = Magyar Nyelv, Mtud = Magyar Tudomány, NyIrK = Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, NyK = Nyelvtudományi Közlemények, Nyr = Magyar Nyelvőr 1956. Erről is beszéljünk! “Tiszta szívvel”. ELTE BTK diákköri lap I/1. 12–3. 1958. Fennhéjáz. MNy 54. 536–7. Vitatja: BÉCSY ÁGNES. In: Történelmi–etimológiai dolgozatok. Acta Iuvenum 77/2. 53–67. Mai csángó nyelvjárásban írt levelek és versek. MNy 54. 568–74. 1959. Kukk. MNy 55. 249–50. Vitatja: LAVOTHA ÖDÖN: Kukk. MNy 57. 1961, 219–21. Rokon népeink népköltészete a szovjet tudományos kutatásban. (1. Komipermják népköltészeti kiadványok; 2. Finn forradalmi dalok a század elejéről). Világirodalmi Figyelő 5. 85–9. 1960. Modern udmurt irodalom. Világirodalmi Figyelő 6. 267–80. A permi népek modern irodalma. In: Nemzetközi Finnugor Kongresszus. Budapest. (Tézisek – lapszám nélkül, 2 lap) Die heutige Literatur der permischen Völker. In: Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum. Budapest, 1960. (Thesen – lapszám nélkül, 2 lap) Современная литература пермских народов. In: Международный Конгресс Финно-Угроведов. Будапешт. (Тезисы – lapszam nélkül, 2 lap) A legifjabbaknak. A róka, a medve, a farkas meg a nyúl. Mari népmese. In: Magyar Vadász. Vadászati és vadgazdálkodási folyóirat 13/5. 22. p. A vadász fia. Komi népmese. In: Magyar Vadász. Vadászati és vadgazdálkodási folyóirat 13/6. 23. p.

9

1961. Még egyszer a felelin-féle igealakokról. MNy 57. 39–46. Kiegészíti, vitatja: SZABÓ T. ATTILA: NyIrK 8. 1964, 77–92; NYÍRI ANTAL: Finnisch-ugrische Forschungen 40. 1973, 135–45. 1962. Ady-adalékok egy lírai önéletrajzban. Irodalomtörténet 50. 160–4. Litkin Vaszilij – Petőfi komi (zürjén) fordítója. Irodalomtörténet 50. 325–9. 1963. Kukk. MNy 59. 73–8. (Különnyomat: A kukk szó eredete) A finn realista drámáról. FilKözl 9. 439–48. Zur Frage der neueren Literatur der permischen Völker. In: Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum (a továbbiakban CIFU). Budapestini habitus 20–24. IX. 1960. Budapest, 465–90. Rec.: ?. К. МИКУШЕВ: Созерцание? Нет. Активность. (Венгерский fольклорист и литературовед П. Домокош о коми лит.) Красное знамя 10. 17. p. 1965. “Ha elmondhatná a szó” – Pekka Lounela költészete. Nagyvilág 775–7. A Csíksomlyói Magyar Prefációk. MNy 61. 436–47. A zürjén irodalom. FilKözl 11. 423–43. Die Einführung der finnischen Literatur in Ungarn. In: Referate der Vorträge und Mitteilungen. CIFU 2. Helsinki, 17. p. 1966. Az Udmurt ASzSzK történetéből. In: Az uráli népek történelme és műveltsége. Szerk. ERDŐDI JÓZSEF. Ford. DOMOKOS PÉTER PÁL. Budapest, 316–61. 1967. Удмурты и Венгрия. In: Вопросы Финно-Угорского Языкознания. вып. IV. Ижевск, 90–4. HAJDÚ PÉTER: Bevezetés az uráli nyelvtudományba. Budapest, 1966. Советское финно-угроведение 3. 293–7. (Ism.) – oroszul 1968. Die Einführung der finnischen Literatur in Ungarn. In: CIFU 2. Pars II. Helsinki, 420–5. A manysi föld és költője. (Juvan Sesztalov újabb költői terméséről.) Nagyvilág, 271–2. Az udmurt regényről. Nagyvilág, 1722–3. Kisebb nyelvrokonaink irodalmáról. Napjaink 3. Об удмуртском романе. Удмуртская Правда 12. 22. p.

10

Soome-ugri rahvaste folkloor ja kirjandus Ungaris. Keel ja Kirjandus, 747–53. Torkos József és az oroszországi “magyarok”. NyK 70. 387–91. 1969. VEIJO MERI: Tükörbe rajzolt nő. Budapest, 1968. Nagyvilág, 313–4. (Ism.) Ungari kirjanike nädalaleht “Élet és Irodalom”. Keel ja Kirjandus, 190–1. A magyar irodalomtörténet oktatásának problémáiról. Magyartanítás külföldön. Az 1969. aug. 29-i lektori értekezlet anyagából. Budapest, 59–60. Ungari uuemast draamikirjandusest. Keel ja Kirjandus, 638–9. (észtül) KÁLMÁN BÉLA: Nyelvjárásaink. Budapest, 1966. Советское финноугроведение 5. 151–5. (Ism.) Удмурт роман сярысь. Молот 1. 56–8. (udmurtul) 1970. Finnugor konferencia Joskar-Olában. NyK 72. 220–33. Egy sajátos szócsoport keletkezésmódjáról. MNy 66. 294–300. Az észt irodalom antológiája. “Az észt irodalom kistükre”. Budapest, 1969. Nagyvilág, 927–9. (Ism.) MARTTI LARNI: A szép disznópásztorlány. Bukarest, 1968. Nagyvilág, 935–6. (Ism.) Az udmurt irodalomról. Nagyvilág, 1548–51. Finnugor kongresszus Tallinnban. Élet és Irodalom, 1970. szept. 26. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 1. (A–Cal) Budapest. Arhipov, Trofim Blinov, Pjotr Asalcsi, Oki Butolin, Andrej Batujev, Pavel Gyula Illyés – ungari kirjanduse elav klassik. Keel ja Kirjandus, 519–20. История и фольклор как источники художественной литературы младописьменных финно-угорских народов. In: Teesid II. CIFU 3. Tallinn, 132. p. Венгрииыште финно-угор фольклор ден литература. Ончыко 3. 99–103. (mariul) Коми да Венгрии. Войвыв Кодзув 7. 54–7. (komiul) 1971. О венгерских этимологических словарях. Вестник Ленинградского Университета. 14. 169–75. Проблемы фольклористики на страницах венгерских журналов. Русский фольклор 12. 304–5. (MIKUSEVvel közösen) A komi irodalomról. Nagyvilág, 447–50. A votják irodalom. (Fejezetek a permi népek irodalomtörténetéből). FilKözl 17. 211–65.

11

1972. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 2. (Cam–E), Budapest. Erikan, Alekszej enyec irodalom és Erkaj irodalmi formák A mari szépirodalomról. Nagyvilág, 120–4. A mordvin irodalomról. Nagyvilág; 1083–7. Gerd Kuzebáj költészete. Nagyvilág, 1456–8. A fiatal írásbeliségű uráli népek szépirodalmáról. Helikon 3–4. 365–81. Az udmurt eposzról. Néprajz és Nyelvtudomány 1971–1972, 21–35. Rec.: ILDIKÓ KRIZA: Demos, 1974/1: 63–4. A fiatal uráli irodalmak forrásairól. Néprajz és Nyelvtudomány 1971–1972, 37– 43. Vogul poéma a medveünnepről. Új Írás 11. 26. p. К вопросу об эпосе в фольклоре угро-финских народов. In: Проблемы изучения финно-угорского фольклора. Саранск, 91–6. Марий сылнымут венгр мландыш солна. Ончыко 6. Jowkar-Ola, 101–3. (mariul) Szöveggyűjtemény “A finnugorság ismertetése” című gyakorlatok tárgyköréből. (JATE, kari jegyzet.) Szeged, 248 lap. (Összeállította és társszerző) Előszó. In: Szöveggyűjtemény… (2–3). A mordvin irodalomról. In: Szöveggyűjtemény… (211–6). A mari szépirodalomról. In: Szöveggyűjtemény… (220–7). A komi irodalomról. In: Szöveggyűjtemény… (230–4). Az udmurt irodalomról. In: Szöveggyűjtemény… (241–4). Rec.: PUSZTAY JÁNOS: NyK 76. 1974,: 443–4. “Finnugor szám”. Tiszatáj 2. 96 lap. (Összeállította, a bevezetést és a jegyzeteket írta) Nyelvrokonaink irodalmáról. In: “Finnugor szám” (3–17). A finn irodalom fogadtatása Magyarországon. Budapest, 211 lap. (Modern Filológai Füzetek 15.) Rec.: SIMONCSICS PÉTER: Tiszatáj 12. 72–3. GOMBÁR ENDRE: Nagyvilág 1973, 1590. p. PUSZTAY JÁNOS: FilolKözl, 1973, 207–10. MOLNÁR SZABOLCS: Helikon 1975/1. 140–1. NYIRKOS ISTVÁN: Alföld 1973/11. 77–8. Az udmurt irodalom története. Budapest, 11 lap. (Kandidátusi értekezés tézisei.) Rec.: DÉCSY GYULA (Ural–Altaische Jahrbücher, 1974) 1973. KÉPES GÉZA: Napfél és éjfél. Budapest, 1972. Kritika 5. (Ism.) Az új magyar Kalevaláról. Nagyvilág, 1092–4. Jegyzet a medveénekhez. Nagyvilág 11. 41. p. 12

1974. KÉPES GÉZA: Napfél és éjfél. Budapest, 1972. Nagyvilág, 1588–9. (Ism.) Az udmurt népdal. Néprajz és Nyelvtudomány 1973–1974: 63–89. Ein Kapitel aus der Geschichte der udmurtischen Literatur. Acta Linguistica 24. 117–24. Vatka meg Kalmez. Votják mondák és mesék. Budapest, 338 lap. (Válogatta, fordította, az utószót és a jegyzeteket írta) Utószó. In: Vatka meg Kalmez, 305–17. Mondák, mitikus mesék, tanmesék, mesék, állatmesék. (104 szöveg fordítása). In: Vatka meg Kalmez. Rec.: ÁGH ISTVÁN: Szovjet Irodalom 1975/6: 118–90. PUSZTAY JÁNOS: Forrás 1975/10: 92. p. ISZLAI ZOLTÁN: Élet és Irodalom 1975. febr. 8. Ф. Ермаков: Советской Удмуртия, 28 декабря 1974. Magyartanítás külföldön. Az 1973. aug. 28–29-i lektori értekezlet anyagából. IV. Budapest, 120 lap. (Szervezte és lektorálta) 1975. Le Chant Folklorique Oudmourte. (Texte et Poeme.) Études Finno-Ougriennes 10. 87–120. А. УВАРОВ: “…Котьмалэсь угонес верасал…” Петер Домокошлэн “Удмурт калык кырzан” ужес сярысь. Молот 2. 45–50. Национальное и общечеловеческое в современной литературе финноугорских народов. In: Tézisek. CIFU 4. Budapest, 94. p. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 3. (F–Groc). Budapest. finn irodalmi formák Gerd, Kuzebaj (Gombár Endrével) Guttari, T. O. Gavrilov, Ignatyij Johansson, O. Szibériai folklór. Sámándobok, szóljatok. Budapest, 1973. Nagyvilág, 1421–4. (Ism.) A finnugor népek népköltészete. In: Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Szerk. HAJDÚ PÉTER. Budapest, 279–91. Suomalais-ugrilainen kansanrunous. In: Suomalais-ugrilaiset. Helsinki, 220–40. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 4. (Grog-IIv). Budapest. hanti irodalmi formák Hudjakov, Mihail hanti irodalom Medveének. A keleti finnugor népek irodalmának kistükre. Budapest, 925 lap. (Válogatta és szerkesztette, a bevezetőt és az ismertető szövegeket írta, valamint a képanyagot összeállította) Előszó. In: Medveének… (5–29). Fordítások (4 szöveg). In: Medveének… Rec.: KERESZTURY DEZSŐ: Szovjet Irodalom 1975/6:182–3. KERESZTURY DEZSŐ: The New Hungarian Quarterly, 1976, 170–2. TASI JÓZSEF: Élet és Irodalom 1975. szept. 13. 13

CSEPREGI MÁRTA: NyK, 1977, 458–9. CZINE MIHÁLY: Magyar Nemzet, 1975. szept. 7. SZILY ERNŐ: Könyvvilág 1975/9. byp (BÉLEY PÁL): Magyar Hírlap, 1975. szept. 14. OTTÓ JUDIT: Népszava, 1975. szept. 6. RÁCZ–SZÉKELY GYŐZŐ: Köznevelés, 1976. febr. 20. TORNAI JÓZSEF: Nagyvilág, 1975, 1910–1. KISS DÉNES: Tiszatáj, 1976/l: 80–82. VEKERDI LÁSZLÓ: Új Írás, 1976/1: 103–105. KOVÁCS LÁSZLÓ: Új Szó 1977. jan. 30. 9. p. T. SEILENTHAL: Keel ja Kirjandus 1977/2. 123–5. VARDY S. B.: Ural-Altaische Jahrbücher, 1978, 171–2. А. УВАРОВ: Вадзым улонэз возьматись синчукон. Советской Удмуртия, 9 августа, 3. p. (udmurtul) Vallomás négy könyv születéséről. A rokon népek irodalmának felfedezése. Riporter: BIERNACZKY SZILÁRD. Egyetemi lapok, 1975. nov. 24. Az udmurt irodalom története. Budapest, 550 lap. Rec.: OTTÓ JUDIT: Népszava, 1976. febr. 8. JUNG KÁROLY: Magyar Szó, 1976. jan. 17. А. УВАРОВ: Молот 1976/9. 47–50. (udmurtul) PUSZTAY JÁNOS: FilKözl 1976, 435–40. BERECZKI GÁBOR: MTud 1977/6. 482–3. BERECZKI GÁBOR: Acta Litteraria, 1976, 439–42. (oroszul) J.–L. MOREAU: Études finno-Ougriennes 12. 1975, 302–4. (franciául) J.–L. MOREAU: A Literary Quarterly of the University of Oklahoma, 1977, 231–2. DUGÁNTSY MÁRIA: NyK 79. 1977, 462–3. SZALACSEK MARGIT: Szegedi Egyetem, 1976. ápr. 8. KERESZTURY DEZSŐ: Szovjet Irodalom 1977/2. 186–7. MARAFKÓ LÁSZLÓ: Köznevelés, 1976. ápr. 18. (n. n.): Tudományos Magazin 1975/3. 26–9. История удмуртской литературы. Ужгород–Ижевск, 1975–1976. Kezirat. Дискуссия: Ижевск, 9–10. февраля 1978 г. 25 стр. (Kézirat) Отзыв. ИМЛИ. Москва, 1980 г. 12 стр. (Kézirat) ШКЛЯЕВ–ЛОМИДЗЕ–БОГОЛОМОВА: Мадяр литературовеблэн монографиез. Молот 11. 1981, 52–5. 1976. Finno-Ugrian Folk Poetry. In: Ancient Cultures of the Uralian Peoples. Budapest, 283–304. Kansallinen ja yleisinhimillinen suomalais-ugrilaisten kansojen nykykirjallisuudessa. Suomenkieliset tietosanomat, 16–8. Egy udmurt irodalomtörténész. Szovjet Irodalom 12. 138–9. A votják nép irodalma. In: Nyelvi ismeretterjesztés. TIT, Budapest, 59–66. 14

Az udmurt irodalom kezdetei: Grigorij Verescsagin. Néprajz és Nyelvtudomány, 1975–1976, 207–15. “Medvevadászat a régieknél” Kincskereső 11. (Ford.) Путь к вершинам. Венгерский ученый об удмуртском поэте Ф. Васильеве. Комсомолец Удмуртии, 29. янв. 1977. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 5. (Im–Kamb). Budapest. Ivan Isztomin Jevszevjev, Makar izsor irodalom és Jermakov, Foma irodalmi formák Kalevala [rész] Jaakkola, Nikolai kamassz irodalom és jarabc irodalmi formák Jevrin, Pjotr Annales… ELTE. Sectio Linguistica. Budapest, 1974. NyK, 371–2. (Ism.) KÜNNAP–PALMEOS–SEILENTHAL: Pohja ja itta. NyK, 437–8. (Ism.) Bán Aladár emlékezete. Várpalota, 1971. NyK, 374–5. (Ism.) G. M. KERT: D. V. Bubrih. Leningrad, 1975. NyK, 1977, 436–7. (Ism.) Szovjet Irodalom. 1975/6. NyK, 459–60. (Ism.) Észt költők. Budapest, 1975. NyK, 463–4. (Ism.) Észt költők. Budapest, 1975. Nagyvilág, 1409–12. (Ism.) A rokon népek irodalma I–II–III. Kincskereső 26. 25–32; 27. 26–31; 28: 16–22. A zürjénekről és irodalmukról. Kincskereső 10. 29. p. Nyelvrokonaink anyanyelvi kultúrájáról. Kincskereső 10. 45–6. A nemzetiség és az egyetemesség kérdése, viszonyának alakulása az uráli népek irodalmában. Néprajz és Nyelvtudomány, 255–73. Rokonok az Ob partján. Beszélgetés DOMOKOS PÉTERrel. Riporter: KULCSÁR ANNA. Esti Hírlap, 1977. ápr. 6. Literaturen finnisch-ugrischer und samojedischer Völker in der Sowjetunion. Göttingen, 1977: 28. In: Nachrichten der Akademie der Wissenschaften in Göttingen. (l. Philologisch–Historische Klasse 2. 39–64.) Rec.: ALO RAUN: Encyclopedia of World Literature. 20th century. Vol. 2. New York, 1982: 104–5. Uralisztikai olvasókönyv. Budapest, 634 lap. (Egyetemi segédkönyv) Előszó. In: Uralisztikai olvasókönyv, 5–8. A finnugor népi líráról. In: Uralisztikai olvasókönyv, 298–312. A fiatal írásbeliségű uráli népek szépirodalmáról. In: Uralisztikai olvasókönyv. 555–61. A mordvin irodalomról. In: Uralisztikai olvasókönyv, 569–74. A mari szépirodalomról. In: Uralisztikai olvasókönyv, 569–74. A komi irodalomról. In: Uralisztikai olvasókönyv, 589–93.

15

Az udmurt irodalomról. In: Uralisztikai olvasókönyv, 601–5. Rec.: HEVERDLE LÁSZLÓ: Hungarológiai Értesítő 1980/2. 163. p. JÁNOS PUSZTAY: Finnisch-ugrische Mitteilungen 3. 1979, 81–4. KODOLÁNYI JÁNOS: Ethnographia 90. 1979, 297–8. H. HAARMANN: Die finnisch-ugrischen Sprachen. Hamburg, 1974. MNy 1. 114–7. (Ism.) 1978. “Finnugor szám”. Neohelicon 1. 304 lap. (Összeállítás) Uralic Studies and the Research of Literatures in Uralic Languages. In: “Finnugor szám”, 9–60. Rec.: R. SCHMIDT: Ural–Altaische Jahrbücher, Neue Folge 1. 293–5. Vita a nyelvtudomány jövőjéről. Budapest, 1976. Nyr 4. 500–3. Uráli nyelvrokonaink. Budapest, 423 lap. (Egyetemi tankönyv.). Társszerzõ: HAJDÚ PÉTER. Rec.: AUSTERLITZ, ROBERT: Ural–Altaische Jahrbücher 52. 1980, 147–9. MIKOLA TIBOR: NyK 81. 1979, 398–400. PUSZTAI JÁNOS: FilolKözl 26. 1980/3. 387–91. LAANEST, ARVO: Советское финно-угроведение, 1980, 149– 50. SZABÓ T. ÁDÁM: Nyelvünk és Kultúránk 1980/39, 84–150. KALLE MATTILA: Virittäjä 1980/3. 272–3. KÁLMÁN BÉLA: Orientalistische Literaturzeitung 1982/2. 178. p. PUSZTAI FERENC: Hungarológiai Értesítő, 1980. VEKERDI LÁSZLÓ: Forrás 1981/6. 90–3. 1979. Nationalität und Universität in der Literatur der uralischen Völker. In: Festschrift für Wolfgang Schlachter zum 70. Geburtstag. Wiesbaden, 71– 86. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi lexikon 6. (Kamc–Lane)Budapest. karjalai finn irodalom és Kazancev, Mihail (manysi) irodalmi formák Konovalov, Mihail komi-permják irodalom Kedrov, Filipp és irodalmi formák Kirgyaskin, Tyimofej (moksa) Kedra Mitrej Kirjuskin, Borisz Karavajev, Sz. Kirlja, Jivan Études Finno-Ougriennes. Tome XII. 1975. Hungarológiai Értesítő, 151. p. (Ism.) Magyar őstörténeti tanulmányok. Budapest, 1977. Hungarológiai Értesítő, 166. p. (Ism.)

16

1980. A nagy család. In: Olvasókönyv. Általános iskola 3. osztály. Budapest, 87–9. “Fordítások” (2 szöveg). In: Olvasókönyv… La poésie populaire des peuples finno-ougriens. In: Les peuples Ouraliens, leur culture, leur traditions. Budapest, 313–35. Uráli nyelvrokonaink. Budapest, 423 lap. (Egyetemi tankönyv, 2. kiadás). Társszerző: HAJDÚ PÉTER. Das mordvinische ’Sijažar’ – ein drittes finnisch-ugrisches Epos? Finnischugrische Mitteilungen 4. 191–208. Hozott isten, holdacska! Budapest, 1977. Nagyvilág, 1412. p. (Ism.) Le pouvoir du chant. “Extraits…” Budapest, 30 lap. Tájékoztató a magyar nyelv és irodalom oktatásának egyetemi és főiskolai műhelyeiről. Budapest, 37 lap. Bevezetés. In: Tájékoztató… Rec.: Z. M.: Magyar Hírlap, 1980. szept. 2. An Anthology of Ugric Folk Literature. München, 1977. Hungarológiai Értesítő, 163. p. (Ism.) ÉDER ZOLTÁN: Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság. Budapest, 1978. Hungarológiai Értesítő, 169. p. (Ism.) GULYA JÁNOS: Gyarmathi Sámuel. Budapest, 1978. Hungarológiai Értesítő, 177. p. (Ism.) MÁRK TAMÁS: Tessék magyarul! Helsinki, 1978. Hungarológiai Értesítő, 192. p. (Ism.) Nyelvünk és kultúránk. A III. Anyanyelvi Konferencia tanácskozásainak összefoglalása. Budapest, 1978. Hungarológiai Értesítő, 196. p. (Ism.) Bibliographie der uralischen Sprachwissenschaft 1830–1970. Band II. München. NyK, 377–9. (Ism.) Le pouvoir du chant. Anthologie de la poésie populaire ourlaienne. Publié par PÉTER DOMOKOS. Présentation: GEORGES-EMMANUEL CLANCIER. Traduction des textes originaux: JEAN–LUC MOREAU. Budapest, 386 lap. Préface. In: Le pouvoir du chant, 17–27. Rec.: JEAN PERROT: Irodalomtörténet 1982/4. 927–30. JEAN PERROT: Études Finno-Ougriennes 17. 1982–1983, 283–5. FANNY DE SIVERS: Finnisch-ugrische Mitteilungen, 1981. KÁLMÁN BÉLA: Élet és Irodalom, 1981. jan. 31. Е. ФЕОКТИСТОВА: Молот 1981/2. 45–6. Gibt es finnisch-ugrische Literaturwissenschaft? In: Summa dissertationum. CIFU 5. Pars II. Turku, 385. p. Существует ли финно-угорское литературоведение? In: Dissertationes sectiorum. CIFU 5. Pars VII, 315–20.

17

1981. A nagy család. In: Olvasókönyv. Általános iskola 3. osztály. Budapest, (2. kiadás) Fordítások (2 szöveg). In: Olvasókönyv… Uralisztikai olvasókönyv. Budapest, 634 lap. (Egyetemi segédkönyv, 2. kiadás) Barna Ferdinándról, a “komplex” uralisztika egyik korai művelőjéről. Néprajz és Nyelvtudomány, 283–91. A harmadik finnugor eposz? (A mordvin Szijazsarról). NyK 83. 122–32. Onko suomalais–ugrilaista kirjallisuustiedettä? Sananjalka 23. 125–31. SUHONEN, SEPPO-TERVONEN, VILJO: Unkarin kirjakieli. Helsinki, 1978. Hungarológiai Értesítő, 172. p. (Ism.) MARIANNE BAKRÓ-NAGY: Die Sprache des Bärenkultes im Obugrischen. Budapest, 1979. Hungarológiai Értesítő, 174–5. (Ism.) Études Finno-Ougriennes. Tome XIII. Hungarológiai Értesítő, 180. p. (Ism.) KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL: Herder árnyékában. Budapest, 1979. Hungarológiai Értesítő, 184. p. RAISZ RÓZSA: Tudományos tevékenységi formák a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1904-től 1945-ig terjedő működésében. Budapest, 1979. Hungarológiai Értesítő, 195. p. (Ism.) 1982. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 7. (Lanf–Marg). Budapest. lív irodalom és irodalmi formák Ljamin, M. Lapcuj, L. Luzsanyin, A. Larionov, Sz. Majorov, D. Lazarev, G. manysi irodalmi formák Ledkov, V. manysi irodalom Lijurov, A. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 8. (Mari–My). Budapest. mari irodalmi formák medveének mari irodalom Mihejev, I. mordvin irodalmi formák Moro, A. mordvin irodalom Mozsgin, M. Medvegyev, G. Mironov, A. CORRADI, CARLA: Lingue e popoli ugrici. 1980. Hungarológiai Értesítő, 252. p. (Ism.) LAKÓ GYÖRGY: Budenz József. Budapest, 1980. Hungarológiai Értesítő, 264. p. (Ism.) MÁRK TAMÁS: Tessék magyarul! Unkarin kielen peruskurssi. Helsinki, 1980. Hungarológiai Értesítő, 269. p. (Ism.) STEINITZ, WOLFGANG: Ostjakologische Arbeiten. Band IV. Budapest, 1980. Hungarológiai Értesítő, 284–5. (Ism.) BADINY JÓS FERENC: Káldeától Ister-Gamig II. A sumér–magyar nyelvrokonság bizonyítékai. Buenos Aires, 1981. Hungarológiai Értesítő, 257. p. (Ism.) 18

“Finnugor szám”. FilKözl 28. (Összeállította) Létezik-e finnugor irodalomtudomány? FilKözl 28. 393–9. A kis balti finn népek irodalma. (A vót, az inkeri, a vepsze és a lív irodalomról.) FilKözl 28. 547–58. Sur Ferdinánd Barna. Études Finno-Ougriennes 15. 109–15. Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum. Pars II. Budapest, 1980. NyK, 423–5. (Ism.) A Kalevala-napról. Magyar Nemzet, 1982. febr. 28. Handbuch der uralischen Literaturen. Szeged, 397 lap. (Studia Uralo-Altaica 18.) Rec.: DÉCSY GYULA: Ural–Altaische Jahrbücher 55. 1983, 172. p. OSCAR LÁZÁR: Finsk–Ugriska Smaskrifter 5. 1982, 27–36. DRASKÓCZY PIROSKA: Finnisch-ugrische Mitteilungen, 1985, 119– 27. PUSZTAY JÁNOS: FilKözl 23–24. 1986–1987, 123–7. FORGÁCS, TAMÁS: Ural–Altaische Jahrbücher, Neue Folge 8. 1988, 220. p. 1983. A kisebb uráli népek irodalmának története. Budapest, 1983, 9 lap. (Doktori értekezés tézisei.) A Kalevala és Magyarország. Magyartanítás 6. 249–58. KAI LAITINEN: A finn irodalom története. Budapest, 1981. Nagyvilág, 618– 19. (Ism.) A Kalevala és Magyarország. In: VÄINÖ KAUKONEN: A Kalevala születése. Budapest, 234–51. A finnugor történeti kutatások szükségességéről. In: Urálisztikai tanulmányok. Hajdú Péter 60. születésnapja tiszteletére. Budapest, 105–19. Pienten suomalais–ugrilaisten kansojen kirjallisuudesta. Ulkomaanlehtorit Unkarissa 17.–22. 5. 1982. Castrenianumin toimitteita 25. Helsinki, 96– 102. Itäisten suomalais-ugrilaisten kansojen kirjallisuudesta. Tietolipas 91. Helsinki–Porvoo, 179 lap. Rec.: DRASKÓCZY PIROSKA: Finnisch–ugrische Mitteilungen 9. 1985, 119–27. SENNI TIMONEN: Helsingin Sanomat 12. 1983, 15. p. SINO MANNILA: Kansan Uutiset 7. 1983, 20. p. JUHA SEPPALA: Suomen Sosialdemokraatti 9. 1983, 8. p. MARJATTA HIISIVAARA–HELA: Tiede 2000. 1983, 7. p. PUSZTAY JÁNOS: Filológiai Közlöny, 1986–1987, 123–7. Urálisztikai tanulmányok. (Hajdú Péter 60. születésnapja tiszteletére. Budapest, 475 lap. Társszerkesztő: BERECZKI GÁBOR

19

1984. Az uralisztika és az uráli irodalmak kutatása. (Tudománytörténet, tipológia, tennivalók.). I. OK 32. 273–318. A finn irodalom Magyarországon. In: Barátok – rokonok. Tanulmányok a finn– magyar kulturális kapcsolatok történetéből. Budapest, 143–50. Suomen kirjallisuus Unkarissa. In: Ystävät – Sukulaiset. Helsinki, 130–41. Рядом с “Калевалой”. Является ли мордовский “Сиянжар” третьим финноугорским эпосом? Советской Мордовия, 26. 10. 1984. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 9. (N–O). Budapest. nyenyec irodalmi formák Olik, Ipaj nyenyec irodalom Oszmin, I. nganaszan irodalmi formák Norin, Sz. nganaszan irodalom Nyikolajev, Sz. Noho, I. Szijazsar. Mordvin eposz. Budapest, 1984. 420 lap. Szerkesztette, az utószót és a jegyzeteket írta. (Fordította: BEDE ANNA. Nyersfordítás: DUGÁNTSY MÁRIA) A harmadik finnugor eposz. Utószó. In: Szijazsar. Mordvin eposz, 397–420. Rec.: BERECZKI GÁBOR: Acta Litteraria 1987/3–4. 435–8. BERECZKI GÁBOR: FilKözl 1988/1–2. 104–6. TIHON KUBANTSEV: Punalippu 1985/7. 99–103. MIHAIL ZIGANOV: Punalippu. 1985/7. 115–56. А. АЛЁШКИН–М. LOMWIN: Мокша 3. 1985, 17–24. Finnugor–szamojéd (uráli) regék és mondák I–II. Budapest, 358 + 485 lap. Válogatta, szerkesztette, az előszót, a portrékat és a jegyzeteket írta. Előszó. In: Finnugor–szamojéd (uráli) regék és mondák I, 5–20. “Fordítások” (14 szöveg). In: Finnugor … mondák I. Rec.: ÁDÁM T. SZABÓ: Finnisch-ugrische Forschungen 47. 1986, 295–7. FÜLÖP LAJOS: Köznevelés, 1984. okt. 26. BARTHA ANTAL: Századok 120. 1986/3. 756–8. PENAVIN OLGA: Üzenet 17. 1987/4. 364–5. VOIGT VILMOS: Nagyvilág 1985/6. 939. p. MORVAY JUDIT: Magyar Nemzet, 1985. jan. 15. (JÁVORI JENŐ): Könyvvilág 1984/11. FÉNYI ANDRÁS: Pedagógusok lapja, 1984. okt. 5. ÁGH ISTVÁN: Szovjet Irodalom 1985/8: 132–4. HEVERDLE LÁSZLÓ: Magyartanítás 1985/2. 91–3. “Fordítások” (2 votják szöveg). In: A medvefiú. Finnugor népek meséi. Budapest, 93–100. “Fordítások” (3 votják szöveg). In: Erős mackó. Finnugor népek meséi, dalai. Budapest, 164–232.

20

1985. Finnish Literature in Hungary. In: Friends and Relatives. Finnish–Hungarian Cultural Relations. Budapest, 152–64. “Kell lenni valahol egy őshazának”. Drámai játék. Budapest, 1984–1985. Öszszeállítás. 72 lap. (Kézirat) Dalolni ment a csuka a fára. AARO HELLAAKOSKI: Tükörtánc. Budapest, 1984. Nagyvilág, 299. p. (Ism.) Gibt es eine finnisch-ugrische Literaturwissenschaft? Finnisch-ugrische Mitteilungen 9. 37–46. Epics of the Eastern Uralic Peoples. (A “Kalevala and the World’s Epics” című szimpózium sokszorosítványa). Turku, 14 lap. Báthori Ferencről. (A hazai lappológiáról és egy alig ismert művelőjéről). FilKözl 235–43. Paul Ariste és Magyarország. In: Paul Ariste ja tema tegevus. Fenno-Ugristica 12. Tartu, 25–8. Paul Ariste ja Ungari. In: Paul Ariste ja tema tegevus. Fenno-Ugristica 12. Tartu, 28–31. A Kalevala és a finn irodalom Magyarországon. Forrás 2. 46–52. Miért szeretik a magyarok a Kalevalát? Suomi–Unkari 1. 9. p. Aufgaben und Möglichkeiten in der Erforschung der uralischen Literaturen. In: Тезисы III. CIFU 6. Сыктывкар, 96. p. Проблемы в исследовании литературы уральских народов и возможности их решения. In: CIFU 6. Studia Hungarica. Budapest, 303–10. И. А. Куратов за границей. In: CIFU 6. Studia Hungarica. Budapest, 329–35. “Finnugor szám”. Szovjet Irodalom 6. 192 lap. Összeállítás. A sziktivkari kongresszus előzményei. Szovjet Irodalom 6. 16–9. A Kalevala sorsa Magyarországon. Szovjet Irodalom 6. 138–42. A hungarológia egyik – lehetséges – résztárgyának oktatásáról. (A szovjetunióbeli kis uráli népek irodalmáról). In: Magyar nyelv külföldieknek. a VI. Magyar Lektori Konferencia anyaga. Budapest, 71–6. A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása. Budapest, 353 lap. Rec.: KÁLMÁN BÉLA: Nagyvilág, 1987, 460–1. GOMBÁR ENDRE: Népszava, 1987. jan. 24. GOMBÁR ENDRE: Szovjet Irodalom 1988/3. 187–8. WINTERMANTEL ISTVÁN: Szovjetunió 1986/3. BERECZKI GÁBOR: FilKözl 1988/1–2. 106–9. BERECZKI GÁBOR: Acta Litteraria 1988/30/1–2. 164–9. GYULA DÉCSY: Ural–Altaische Jahrbücher 59. 1987, 167. p. EVA TOULOUZE: Études Finno-Ougriennes 21. 1988, 200–3. Die finnisch-ugrischen Völker und die ungarische Literatur. Hungaria Litterata. Europae filia. Budapest, 33–43.

21

The Finno-Ugric Peoples and Hungarian Literature. In: Hungaria Litterata, Europae filia, Budapest. Финно-угорские связы. In: Hungaria Litterata, Europae filia, Budapest, 31–41. 1986. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 10. (P–Praga). Budapest. Paltto, K. Pirerka, A. Petrov, M. Pokcsi-Petrov Petrova, Kszenyija Popov, Ny. Pinyajev, I. Popov, Sz. Pinyaszov, I. Poszkrebisev, O. Les recherches sur les Vogouls en Hongrie. Le Livre Hongrois 4. 25–6. Wogulische Forschungen in Ungarn. Bücher aus Ungarn 4. 25–6. Vogul Research in Hungary. Hungarian Book Review 4. 23–4. Tennivalók és lehetőségek az uráli irodalmak kutatásában. Néprajz és Nyelvtudomány, 1985–1986, 87–97. Die Mordvinistik in Ungarn. Finnisch-ugrische Mitteilungen 10. 91–102. Hunfalvy Pál. (PALÁDI KOVÁCS ATTILÁval közösen.) Budapest, 259 lap. (A Múlt Magyar Tudósai.) Rec: KÓSA L.: Hungarológiai Értesítő 1988/1–2. 258–9. KOZMA G.: Hungarológiai Értesítő 1988/3–4. 151. p. Eltűnt múltunk nyomában. Beszélgetés DOMOKOS PÉTERrel a finnugor népek hagyományairól. Riporter: HELLENBART GYULA. Profil 3. 34–5. 1987. Jermakov könyve az udmurt poémáról. Nagyvilág, 1411. p. The New Hungarian Kalevipoeg. Acta Litteraria 29/1–2. 207–14. A hungarológia egyik – lehetséges – résztárgyának oktatásáról. Nyr 2. 175–9. Uralilaisten kansojen eephoshankkeet. In: Kalevalaseuran Vuosikirja 65. 261– 71. Die uralischen Sprachen und Literaturen. Budapest, 608 lap. Társszerző: HAJDÚ PÉTER. (Bibliotheca Uralica 8.) Rec.: HASSELBLATT, C.: Finnisch-ugrische Mitteilungen 12–13. 1988– 89, 183–91. Szkítiától Lappóniáig. A nyelvrokonság és a magyar irodalom. Kortárs 6. 123– 36. Das Epos in der Folklore und Literatur der östlichen uralischen Völker. Finnisch-ugrische Mitteilungen 11. 109–17. Az udmurt irodalom népszerűsítője. (F. K. J ERMAKOV). Szovjet Irodalom, 10. 190. p. К вопросу о соотношении национального и общечеловеческого в литературе уральских народов. In: AUB SLingu 18. Budapest, 119–32.

22

1988. NAFTALI BASSEL: A szovjet-észt irodalom nemzetek közötti közös vonásainak problémái. Tallinn, 1985. Szovjet Irodalom 1. 172–3. (Ism.) “Verset formálok életemből…” EEVA–LIISA MANNER: A füst árnyéka. Nagyvilág, 451–2. (Ism.) Bereczki Gábor 60 éves. In: Urálisztikai tanulmányok 2. Bereczki-Emlékkönyv. Budapest, 15–22. Gábor Bereczki 60 Jahre. In: Urálisztikai tanulmányok 2. Bereczki-Emlékkönyv. Budapest, 23–33. Urálisztikai tanulmányok 2. Bereczki-Emlékkönyv. (Bereczki Gábor 60. születésnapjára.) Budapest, 405 lap. Társszerkesztő: PUSZTAY JÁNOS. Fennougristiikan näkymiä. Beszélgetés DOMOKOS PÉTERrel. Riporter: TUOMO LAHDELMA. Keskisuomalainen, 1988. márc. 2. Megnyitó. In: IFUSCO 87. Budapest, 5–6. Az új magyar Kalevipoeg FilKözl 1–2. 101–4. (Ism.) Megoldatlan kérdések a finnugor irodalomtudományban? Nagyvilág, 1401–3. Das neue ungarische Kalevipoeg. AUB SLingu 19. 103–9. (Ism.) Über die Literatur der sibirischen Völker. In: Specimina Sibirica 1. Pécs, 25–33. Kiegészítések, helyesbítések. Néhány pótlólagos adat “Barna Ferdinándról, a »komplex« uralisztika egyik korai művelőjéről”. Néprajz és Nyelvtudomány XXXI–XXXII, 1987–1988: 43–8. 1989. Több mint kézikönyv – tankönyv. SZÁSZ LEVENTE finn irodalomtörténetéről. Nelikäsisesti – Négykezes 1. 14. p. Enemmän kuin käsikirja – oppikirja. LEVENTE SZÁSZ: in Suomen kirjallisuuden historiasta. Nelikäsisesti – Négykezes 1. 13. p. ANTALL ISTVÁN: Kis népek reménysége. Normantas Paulius felvételei. Magyar Ifjúság, ápr. 21. 6–8. (Ism.) Az ötödik magyar Kalevala. Nagyvilág, 769–71. (Ism.) Произведения И. А. Куратов за рубежом. In: Куратовские чтения. том 5. Сыктывкар, 136–9. D[ANISS] GY[ŐZŐ]: Veszélyeztetett nyelvrokonaink. Magyar alelnök a finnugor írók egyesületében. Interjú Domokos Péterrel. Népszabadság, jún. 3. Хорошо, что есть юбилей. Удмуртская Правда, 14 октября. D[ANISS] GY[ŐZŐ]: Az udmurtok kékszín galambja. Egy rokon nép az irodalmát ünnepelte. Interjú Domokos Péterrel. Népszabadság, okt. 26. Является ли “Сияжар” третьим финно-угорским эпосом. In: Аспект – 1989. Исследования по мордовский литературе. вып. 96. Саранск, 68–9. Jugria kútjai. Népszabadság, dec. 9. 15. p.

23

Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 11. (Pragm–Riz). Budapest. Pujko, Gennagyij Prokopjev, Makszim Raptanov, Tyimofej Radajev, Vaszilij Remsu, Marija D[ANISS] GY[ŐZŐ]: Vészharang – de talán mégsem. Finnugorokról egy magyarral. Interjú Domokos Péterrel. Népszabadság – Hétvége, nov. 24. 23. p. Suomalaisen kirjallisuuden vastaanotto Unkarissa fennologian kannalta. Specimina Fennica I, Pécs, 77–88. 1990. “Finnugor szám”. Szovjet Irodalom 6. 192 lap. Összeállítás. CIFU 7. Debrecen, 1990. Szovjet Irodalom 6. 135–6. Uralistische Studien 1960–1990. Die kleinen uralischen Literaturen und die diesbezüglichen Forschungen im Spiegel der Kongresse. In: Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum 1 A. Sessiones Plenares. Debrecen, 285–302. A finnugor irodalmakról és kutatásukról. Nagyvilág, 1230–6. Kállay Ferenc. Budapest, 253 lap. (A Múlt Magyar Tudósai.) Rec: Akadémiai Kiadó Magazin 1991/1. 16–7. ZSILINSZKY É.: MNy 1991/4. 486–7. Finnugor Életrajzi Lexikon. Budapest, 366 lap. Szerkesztés. (Kézirat) Rec.: J. LAAKSO: Virittäjä, 1990, 514–20. PÉTER HAJDÚ: Virittäjä, 1991, 350–1. LAANEST, ARVO: Linguistica Uralica (= SFU), 1991. GYULA DÉCSY: Ural–Altaische Jahrbücher 1992,: 205. p. Előszó (magyarul, németül, oroszul, finnül). In: Finnugor Életrajzi Lexikon, 3–9. Bevezetés. In: Finnugor Életrajzi Lexikon, 11–4. Vanishing Sources. A photographic survey of ten remote Finno-Ugrian peo ples. Pictures by PAULIUS NORMANTAS, text by PÉTER DOMOKOS. Budapest, 170 lap. Apadó források. Finnugor népek között. (Magyar nyelvű betét a fenti angol nyel vű kötetben.) 12 lap. (Bevezetés, portrék, képaláírások.) Der Ausbau der kulturellen Beziehungen zwischen den finnisch-ugrischen Völkern. Zum Gedenken an Irén N. Sebestyén. In: Specimina Sibirica. Tomus 3. Quinqueecclesiae, 3–12. Epics of the Eastern Uralic Peoples. In: Religion, Myth and Folklore in the World’s Epics. Religion and Society 30. Edited by LAURI HONKO. Berlin– New York, 343–58. Az uralisztikai stúdiumok 1960–1990. In: Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum. Sessiones plenares et symposia 1 B. Debrecen, 101–5. Герд Кузебай. In: Кузебай Герд и удмуртская культура. Ижевск, 62– 103. 24

Национальное и общечеловеческое. Советскaя Чувашия, 12 декабря.

25

1991. Szkítiától lappóniáig. A nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének  visszhangja irodalmunkban. Budapest, 1990, (tkp. 1991.) 234 lap Rec.: TÓTH PÁL (tóthpál): Könyv, 1991/2. TARNÓC M.: Nagyvilág 1991/9. 1414–5. SZÉKELY A.: Playboy, 1991. augusztus: 13. [KSA]: A[kadémiai] K[iadó] magazin 11/1. 54–6. KENYERES Z.: Vigilia 1991/12. 955–6. PUSZTAI FERENC: Nyr 1992, 119–21. BARTHA ANTAL: Irodalomtörténet 1992/2. 355–9. S. SÁRDI M.: Irodalomtörténet 1992/2. 359–63. HEVERDLE LÁSZLÓ: Nyelvünk és kultúránk, 1984. márc. HEVERDLE LÁSZLÓ: Köznevelés, 1991. nov. 8. HEVERDLE LÁSZLÓ: Finnisch-ugrische Mitteilungen 14–15. 1990– 1991, 157–64. KÁLMÁN BÉLA: Magyar Nyelvjárások, 1992, 173–8. BODOR B.: Élet és Irodalom, 1992. szeptember 11. FEHÉR E.: MNy 1993, 237–41. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 12. (Rjab–Sez). Budapest. Rombangyejeva, J. Sesztalov, J. Rugin, R. Sabdar, O. Rugojev, J. Rudzit, L. Ehtyvät lähteet. Suomalais–ugrilaisten kansojen parissa. Helsinki, 18 lap. (Finn nyelvű betét.) И. А. Куратов иöзмуын. (“Kuratov külföldön”.) Войвыв кодзув I, 62–3. Barna Ferdinánd. Budapest, 218 lap. (A Múlt Magyar Tudósai) Pienten uralilaiskielten kirjallisuus ja sen tutkimus. Parnasso 5. 298–304. Tájékoztató az espoo-i finnugor irodalmi konferenciáról. A Reguly Társaság Értesítője 2. szept. 13. 6. p. A Finnugor Írók Nemzetközi Szövetségének konferenciája. Magyar Írószövetség. Tájékoztató, szeptember, 3. p. (n. n.): Antológia. In: A Reguly Társaság Értesítője. Rokon Népek Napja, különszám, 29–50. “Kell lenni valahol egy őshazának…” Benkő-Emlékkönyv. Budapest, 146–9. 1992. (n. n.): A Finnugor Írók Tanácsa. Magyar Írószövetség. Tájékoztató, március, 4– 5. p. Emlékeim Klaniczay Tiborról. (Klaniczay Tiborra emlékezünk.) Irodalomismeret, szeptember, 70. p. MAARJA PÄRL: Huriga Ungarist Uuralite taha. Postimees, márc. 4. Riport. D[ANISS] GY[ŐZŐ]: Akkor a franciára sincs szükség – ezzel voksol nyelvrokonaink mellett Domokos Péter. Népszabadság, okt. 14. Riport.

26

Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 13. (Sf–Suzuki). Budapest. Sketan Sulgin, M. Sirma, Olaus sorsének (rész) Sirobokov, Sz. Stalte, K. (lív) Summanen, T. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 14. (Sváb–Szy). Budapest. Szuzi Szaltikov, P. Szijazsar (eposz) Szadovnyikov, V. Szamszonov, Sz. szjüdbabc Szavi, V. A Kuratov-kutatások újabb eredményei. In: Urálisztikai tanulmányok 3. RédeiFestschrift, 123–6. N. Sebestyén Irén. FilKözl, 59–63. [П. Д.]: Подобающее ему место. Кедра Митрей. Лит. Удмуртия, 16. 9. 1992. 1993. История удмуртской литературы. Ижевск, 446 стр. (Előszóval) Rec.: З. БОГОМОЛОВА: Удмуртская Правда, 17 августа 1993. З. БОГОМОЛОВА: Вестник Удмуртского Университета 1994/7. 98–102. В. ВАНЮШЕВ: Финно-угроведение 1. 1994, 124–33. V. VANJUŠEV: FilKözl, 1995, 165–71. MIZSER LAJOS: Alföld 1996/3. 93–6. Формирование литератур малых уральских народов. Йошкар-Ола, 384 стр. (Előszóval) Rec.: А. Г. ШКЛЯЕВ: Вестник Удмуртского Университета 1994/7. 83– 8. А. Г. ШКЛЯЕВ: Удмуртия, 15 октября 1994, 2. p. В. ВАНЮШЕВ: Финно-угроведение 1. 1994, 124–33. V. VANJUŠEV: FilKözl, 1995, 165–71. MIZSER LAJOS: Alföld 1996/3. 93–6. Казань в судбе финно-угорских народов. Татарстан 12–4, 32–4. Герд – поет. Литературная Удмуртия, 19. 8. 1993. Национальное и общечеловеческое. Белыи Журавль 6. 1993. “Так и мы живём…” К 70-летию Н. Байтерякова. Удмуртская Правда, 10. 8. 1993. Egy zürjén polihisztor. Kallisztrat Falalejevics Zsakovról. In: Festschrift für Raija Bartens. MSFOu. 215. 61–5. Kielisukulaisuus ja Unkarin kirjallisuus. Hung. Beiträge 1. Jyväskylä, 135–46. W[INTERMANTEL] I[STVÁN]: “Megyek élő testvéremhez.” DOMOKOS PÉTER a finnugor kutatások és kapcsolatok megújításáról. Magyar Nemzet, aug. 10.

27

D[ANISS] GY[ŐZŐ]: Az ő nyelvük és a miénk rokon. Kultúrák pusztulásáról, népek fennmaradásáról beszél DOMOKOS PÉTER. Népszabadság, aug. 21. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 15. (Taa–tz). Budapest. Tarhanov, A. Tsvetkov, D. Timonen, A. Turkin, A. Toropov, I. Tyerjoskin, Ny. (n. n.): Finnugor írók Egerben. Magyar Írószövetség. Tájékoztató, október Üzen-e valamit a mának a nyelvrokonság? Élet és Irodalom, aug. 19. Первая ласточка удмуртской литературы. Ашальчи Окн. In: Отчий край. Книга для чтения по удмуртскому краеведению. Ижевск, 166, 188– 91. 1994. (A magyar) Ősköltészet. In: Új Magyar Irodalmi Lexikon. Budapest. “Udmurt”. In: Encyclopedia of World Cultures. Vol. VI. Russia and Eurasia, China. Boston, 378–81. Egyre közelebb. A nyelvrokonság befogadásának stációi. Versmondó, dec 7. 8. p. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 16. (U–Vidz). Budapest. udmurt irodalmi formák Vasziljev, Flor udmurt irodalom Vasziljev, Valerian Uvarov, A. Vaszin, Kim Vagatova, M. vepsze irodalom és Vahruseva, M. irodalmi formák Valisin, R. Verescsagin, G. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 17. (Vie–Y) Budapest. Vikström, Terttu Volgyin, V. Vikström, Uljas Volkov, A. Vilka, Tiko vót irodalom és Virtanen, Jalmari irodalmi formák Az észt miniszterelnöknek az ELTE Finnugor Tanszékén tett látogatásakor elhangzott köszöntő szavak. In: Folia Estonica. Tomus 2. Észtország a fordulat után. Savariae, 120–1. 1995. Anyanyelvünk, irodalmunk – ma. A III. Finnugor Írótalálkozó jegyzőkönyve. Eger, 1993. aug. 23–27. Budapest, 139 lap. (Szerkesztés) A finnugor találkozókról. In: “Anyanyelvünk, irodalmunk – ma”, 4–7. Jelentés a finnugor írók 1989-es joskar-olai konferenciájáról. In: “Anyanyelvünk, irodalmunk – ma”, 119–20. Jelentés az Oroszországi Finnugor Írószövetség megalakulásáról. In: “Anyanyelvünk, irodalmunk – ma”, 121–2. A Finnugor Írók Tanácsáról. In: “Anyanyelvünk, irodalmunk – ma”, 123–5. Tájékoztatás a finnugor írók 1991-es espoo-i konferenciájáról. In: “Anya28

nyelvünk, irodalmunk – ma”, 126–8.

29

III. Finnugor Írótalálkozó. In: “Anyanyelvünk, irodalmunk – ma”, 126–8. Összegező beszámoló a III. Finnugor Írótalálkozó eseményeiről. In: “Anyanyelvünk, irodal(munk – ma”, 126–8.Társszerzõ: TORNAI JÓZSEF és KOCZKÁS SÁNDOR. Köszöntő. In: “Anyanyelvünk, irodalmunk – ma”, 27. p. Unkarilaisen kirjallisuuden poliittisuudesta. In: Hungarologische Beiträge, 5. 9. 17. p. “…Герд – самородок, Петров – созидатель”. In: Воспоминания о Михаиле Петрове. Ижевск, 249–83. К вопросу о соотношении национального и общечеловеческого в литературе уральских народов. In: Удмуртская республика: проблемы и перспективы. Ижевск, 167–84. Лувем йотке – тачысе поэт. In: Валентин Колумб: “zмыремым арам шым эртаре”. Шарнымаш-влак. Йошкар-Ола, 242–3. “Nem eltem hiába”. Emlékezések. Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 18. (Z/index). Budapest. Zubov, Andrej Zsugil Zsakov, K. 1996. Слово о поэте. In: Восхождение. Стати, стихи, воспоминания о Флоре Васильеве. Ижевск, 36–7. Литература малых финно-угорских народов и исследование её. INF – Association of Finno-Ugric Literatures No 2. Tallinn, 5–13. Приветственное слово участникам четвертой встречи финно-угорских писательей. 4. конференция финно-угорских писательей “Мосты”. Lohusalu, 21–4. A dilettantizmus hazai térhódítása. (A szabadsággal együtt jár az agresszív áltudomány.) In: Magyar Nemzet, aug. 5. Lakó György (1908–1996). MTud 12. 528–30. Köszöntő. In: A finnugorok világa. Budapest–Moszkva, 9. p. Ua. (oroszul) Приветствие. In: Финно-угорский мир. Будапешт – Москва, 9– 10. – Ua. Hargita nepe, okt. 3. 5. p. New Data about Finno-Ugric Heroic Epic. In: Folklore and the Encounters of Traditions. Jyväskylä, 28–33. Lisätietoa suomalais – ugrilaisesta eepoksista. In: Sananjalka 38. 210–3. Aperitif (Áfonyapálinka helyett). In: DOMOKOS PÉTER: Négy tanulmány (három ráadással). Budapest, 3–4. Kazány szerepe a finnugor népek történetében és a finnugrisztikában. In: Ünnepi könyv MIKOLA TIBOR tiszteletére. Szeged, 81–4. Александр Шкляевлы гожтэт. Удмурт дунне, VIII. 15.

30

Finnugor címszavak. In: Világirodalmi Lexikon 19. Pótkötet. – (A–Z) Abramov, Kuzma Petuhov, Anatolij Ajpin, Jercmej Seskin, Pjotr Javtiszij, Prokopij Szorokin, Pityirim Karhu, Eino Sztrogalscsikova, Z. Mikusev, A. Szuszoj, E. Négy tanulmány (három ráadással). Budapest, 60 lap (Budapesti Finnugor Füzetek 4.) 1997. A dal hatalma. In: Versmondó V/1. febr. 10–2. Nacionalizmus vagy létmegőrzés? (Nyelv és kultúra a finnugor népek mai küzdelmeiben.) In: DOMOKOS PÉTER: Négy tanulmány (három ráadással). Budapest, 25–38. Rec.: ZAICZ GÁBOR: FUD 4. 1997, 233–5. TÓTH SZILÁRD: Финноугроведение, 1997. Die Literaturgeschichten der kleineren finnisch-ugrischen Völker. FUM 20. 1996–1997, 45–9. Muistikuvia Vasili Iljitš Lytkinistä. In: V. I. Lytkinin satavuotiasmuisto. 1995. Castrenianumin toimitteita 52. Helsinki, 27–34. Отзыв. В. К. КЕЛЬМАКОВ: Формирование и развитие фонетики удмуртских диалектов. In: Пермистика 4. Ижевск, 199–200. Unkarilaisia makuja. Esipuhe keittokirjaan. (Finnre fordította: T UOMO LAHDELMA.) Parnasso 4. 383–5. A kisebb uráli népek irodalmának kialakulásáról. FUD 4. 61–5. Köszöntő szavak a IV. Finnugor Írótalálkozó résztvevőihez. FUD 4. 252–5. Kazan suomalais-ugrilaisten kansojen historiassa ja fennougristiikassa. Faravid 20–21. 1996–1997, 267–71. 1998. Finnugor írótanácskozás Sziktivkarban. A Reguly Társaság Ért. 15. 15. p. A Moszkvai Egyetem finnugor tanszékének konferenciája. A Reguly Társaság Ért. 15. 21. p. A sziktivkari finnugor írótalálkozóról. Európai Utas 3. 76–7. E füzet keletkezéséről. In: RÉDEI KÁROLY: Őstörténetünk kérdései. A dilettáns nyelvhasonlításról. Budapest, 3–4. (Budapesti Finnugor Füzetek 10.) Ajánlás “Az ugor alapnyelv kérdéséhez” című füzethez. In: HONTI LÁSZLÓ: Az ugor alapnyelv kérdéséhez. Budapest, 1997. [1998], 3–4. (Budapesti Finnugor Füzetek 7.) Bereczki Gábor 70 éves. In: Ünnepi könyv Bereczki Gábor 70. születésnapja tiszteletére. Válogatta: RÉDEI KÁROLY. Szerk. KISS GABRIELLA–KLIMA LÁSZLÓ. Budapest, 5. p. (Urálisztikai Tanulmányok 8.)

31

125 éves a budapesti finnugor tanszék. Jubileumi kötet. Budapest, 226 lap. (Urálisztikai Tanulmányok 9.) Társszerkesztő: CSEPREGI MÁRTA Előszó. In: 125 éves a budapesti finnugor tanszék. Budapest, 5–6. (Urálisztikai Tanulmányok 9.) “Sajnovics járma?…” In: 125 éves a budapesti finnugor tanszék. Budapest, 11–5. (Urálisztikai Tanulmányok 9.) Jeremej Ajpin 50 éves. Utószó. In: J. AJPIN: A hamvadó tűznél. Fordította: Nagy Katalin. Budapest, 205–9. Szkítiától Lappóniáig. A nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének visszhangja irodalmunkban. Budapest, 245 lap. (2. átdolgozott kiadás) E könyv keletkezéséről. In: RÉDEI KÁROLY: Őstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Budapest, 9–11.

32

Kitüntetések, díjak Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója A Munka Érdemrend ezüst fokozata Az Udmurt ASzSzK Legfelsőbb Tanácsának díszoklevele (Szovjetunió, Izsevszk) Az “Udmurt Kenes” Nemzeti Társaság diplomája és díja (Orosz Köztársaság, Izsevszk) A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Az E. W. Ponkkala Alapítvány kitüntetése és díja (Finnország, Helsinki) Pro terra Mariana Érdemrend V. fokozata (Az Észt Köztársaság elnökének kitüntetése)

1975 1986 1989 1996 1996 1998 1999

A könyvekért kapott kiadói nívódíjak Medveének. A keleti finnugor népek irodalmának kistükre. Budapest, 1975, Európa Könyvkiadó, 925 lap. (Válogatta és szerkesztette, a bevezetőt és az ismertető szövegeket írta, valamint a képanyagot összeállította) Az udmurt irodalom története. Budapest, 1975, Akadémiai Kiadó, 550 lap. Uráli nyelvrokonaink. Budapest, 1978, Tankönyvkiadó, 423 lap. Társszerző: HAJDÚ PÉTER. Le pouvoir du chant. Anthologie de la poésie populaire ouralaienne. Publié par PETER DOMOKOS. Présentation: GEORGES-EMMANUEL CLANCIER. Traduction des textes originaux: JEAN-LUC MOREAU. Budapest, 1980, Corvina Kiadó, 386 lap. Szijazsar. Mordvin eposz. Fordította: BEDE ANNA. (Nyersfordítás: DUGÁNTSY MÁRIA.) Budapest, 1984, Európa Könyvkiadó, 420 lap. (Szerkesztés, utószó, jegyzetek) Finnugor–szamojéd (uráli) regék és mondák I–II. Budapest, 1984, Móra Ferenc Könyvkiadó, 358 + 495 lap. (Válogatta, szerkesztette, az előszót, a portrékat és a jegyzeteket írta) A kisebb uráli népek irodalmának kialakulása. Budapest, 1985, Akadémiai Kiadó, 353 lap. Vanishing Sources. A photographic survey of ten remote Finno-Ugrian peoples. Pictures by PAULIUS NORMANTAS, text by PÉTER DOMOKOS. Budapest, 1990, Corvina Kiadó, 170 lap.

33

Írások Domokos Péterről А. Г. ШКЛЯЕВ: Петер Домокош об удмуртской литературе. In: Венгерские учение и пермская филология. Сборник статей. Устинов, 1987: 129– 42. Rec.: A. UVAROV: Szovjet irodalom 1989/2. 170–2. ЛАРГИНА Р.: Зечбуресь, удмуртъёс!” (О встечах с венг. ученым П. Домокошем.) Советской Удмуртия, 12 октября 1989. РЕШЕТНИКОВА Г.: Встреча с венгерским ученым (П. Домокош в УдГУ). Новая Жизнь – Кинзер, 4 ноября 1989. Удмуртъёслэн чагыр дыдыксы. (Беседа с венгерским ученым П. Домокошем об удмуртской литературе. Записал Д. ДАНИШШ; Перевел с венгерского А. УВАРОВ.) Советской Удмуртия, 3 декабря 1989. “Революцилэсь азьло вылем ни удмурт письменность но, литература но”. (К 100-летию удм. лит. Беседа с венгерским ученым П. Домокошем. Записал В. ВОЗНЯКОВ.) Дась лу! 3 октября 1989. [АНАТОЛЫЙ УВАРОВ]: Кусыпмы кыдёкын, лулмы матын. Венгер учёноен Петер Домокошен пумиськон. (’Térben távol, lélekben közel. Találkozás Domokos Péter magyar tudóssal.’) Молот 1989/l0. 41–3. [В. ВАНЮШЕВ]: Представлает гостей: Петер Домокош. Исследователь. Удмуртская Правда, 10 октября 1989. [Ф. К. ЕРМАКОВ]: Тодматиськом куноосынымы. Удмурт литератураез данъясь. (’Ismerkedjünk vendégeinkkel. Az udmurt irodalom tisztelője.’) Советской Удмуртия, 6 октября 1989. А. К. ШКЛЯЕВ: Петер Домокош об удмуртской литературе. In: Времена литературы – времена жизни. Ижевск, 1992, 188–204. А. УВАРОВ: О Петере Домокоше. In: Отчий край. Книга для чтения по удмуртскому краеведению. (Учебник) Ижевск, 1993, 187–8. А. УВАРОВ: Наш друг – Петер Домокош. Литературная Удмуртия, 1994. 16. Н. С. КУЗНЕЦОВ: Из мрака… Ижевск, 1994, 495. In: Вместо предисловия. 5 lap; Зарубежные… ученые о творчестве репрессированных, 390–4. PÉTERBENCZE ANIKÓ: Hol a tűréshatár? (helyzetelemzés). Ez a Hét, 1995. febr. 3. 8. p. КИМ ВАСИН: Родо шанчызына. Венгр ученый, писатель ПЕТЕР ДОМОКОШлэн – 60 ий. Ончыко, 1996. I. 131–4. (Kérdezte TAKÁCS ÉVA): Különleges varázsa volt. DOMOKOS PÉTERrel, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem finnugor tanszékének professzorával édesapja, DOMOKOS PÁL PÉTER szobrának avatásán beszélgettünk. Hargita népe, 1996. júl. 13.

34

BODNÁR ISTVÁN: Számukra gazdag ország vagyunk. Interjú Domokos Péterrel. Kelet-Magyarország, 1996. okt. 3. 12. p. Ünnepi könyv Domokos Péter tiszteletére. Szerk. BERECZKI ANDRÁS–KLIMA LÁSZLÓ.Budapest, 1996, 308 lap. (Urálisztikai Tanulmányok 7.) L[UKÁCSI] A[NDRÁS]: Domokos Péter születésnapjára. Magyar Hírlap, 1996. jan. 15. Ф. К. ЕРМАКОВ: Кын куртчон вакытэз. 15 толшоре мадяр тодосчилы ПЕТЕР ДОМОКОШлы 60 арес тырме. Удмурт дунне, 1996. I. 13. А. УВАРОВ: Удмуртъёслэн кунгож сьoрысь гажано адямиослы: ПЕТЕР ДОМОКОШ. Кенеш, 1996. I, 50–3. К. КУЛИКОВ: Письмо в Венгрию: Р. Ш. НАСИБУЛЛИН: ПЕТЕР ДОМОКОШ и литературные обстановки в Удмуртии в 1960–1970 годы. 5. Ф. К. ЕРМАКОВ: Восприятие работы П. ДОМОКОШа в Удмуртии. Удмурт дунне, 1996. IV. 22. АНДРАШ БЕРЕЦКИ и ЛАСЛО КЛИМА (редакторы книги в честь Петера Домокоша): Письмо в Удмуртию. Удмурт дунне, 1996. II. 7. К. КУЛИКОВ: Европаын удмурт ожмаськоэз дугдытоно! Удмурт дунне, 1996. VIII. 15. А. К. ШКЛЯЕВ: Даллашисьёс рoлын янгыш луэ визьмоез. Удмурт дунне, 1996. VIII. 15. FERCH MAGDA: Nem kell szégyellnünk nyelvrokonainkat. Százhuszonöt éves az ELTE finnugor tanszéke. Interjú Domokos Péterrel. Magyar Nemzet, 1997. szept. 20. D[ANISS] GY[ŐZŐ]: Jég alatt is lehet tiszta víz. Százhuszonöt éves az ELTE finnugor tanszéke. Interjú Domokos Péterrel. Népszabadság, 1997. szept. 23. Ф. К. ЕРМАКОВ: Ум неутомимый, пытливый, ищущий… Известия Удмуртской Республики, 1997. II. 29. ТУРКИН, А.: Домокош Пал Петер. In: Республика Коми. Энциклопедия, том 1. Сыктывкар, 1997, 410. p. HANNU LAUNONEN: Péter Domokosille. E. W. Ponkalan Säätiön tunnustuspalkinto. (Suomi – Unkari, 1998. 3. sz. 4.) Domokos Péter. Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 12. Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán. ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 1999.

35

KORTÁRSAK DOMOKOS PÉTERRŐL Domokos Péter boldogult úrfikorunkban Huszonvalahány éve lehetett, hogy megkérdi tőlem akkortájt négyéves fiam gyermeki ártatlansággal: – Mondd, apa, te mindig ilyen öreg voltál? Hát igaz, ami igaz, nem mindig. Voltunk mi fiatalok is, de még mennyire, sőt nagyon fiatalok is, legfeljebb már alig emlékszünk rá, mert azóta igen sok szem pergett le a homokórán. Hogy is volt? 1950 lehetett, amikor egy szép nap új fiú állított be a fasori gimnáziumba (már nem emlékszem, hogy akkor még Vilma királynő útja volt-e vagy már új nevén Gorkij fasor az, ami manapság Városligeti fasor néven köti össze a Lövölde teret a Ligettel). Nos, új fiúk máskor is jöttek, és rendszerint igen hamar megszoktuk őket. Ez az újdonsült iskolatárs azonban némi meglepetést szerzett: a szó szoros értelmében kimagaslott közülünk, irgalmatlanul nyurga, hosszúra nyúlt kamasz volt s hozzá csontos, sovány fajta, jókora vállal és horpasz hassal. De barátságos és kedves volt, jó pofa és jó haver, akit hamar megszoktunk és befogadtunk, különösen, amint kiderült, hogy szeret focizni. Tízpercekben lent az udvaron lelkesen rúgta velünk a labdát ez a hórihorgas langaléta, s legfeljebb annyi gondot okozott, hogy nekünk tizet kellett aprózni, amíg ő hosszú lábaival hármat lépett, mint amikor gólyamadár sétál egy sereg veréb között. Az új fiú Domokos Péter volt, ifjúkori kiadásban. Egy évvel később én érettségiztem, Domokos Péter pedig maradt fasori diák, még egy esztendeig, amíg 1952-ben Rákosi Mátyásék piros fasizmusa a régi, nagy hírű katolikus iskolák után be nem zárta a lutheránus fasori gimnáziumot is. Addigra már a katolikus hercegprímás után Ordass Lajos evangélikus püspök is börtönben senyvedt. Az ELTE bölcsészkarán szájtépő senkik üvöltöztek Sztálinról meg Rákosiról, a hallgatók birkanyája pedig már bégetni se mert. Lapítottunk és megpróbáltuk valahogy túlélni a zord időket. Én behúzódtam a Pais-tanszék oltalmába, ahol emberszabású embereket lehetett találni, mint drága öreg Tosu, meg az ugyancsak szeretetreméltó Bárczi Géza, mellettük pedig olyan tudós nevelők, mint az 1956 után meghurcolt Szabó Dénes vagy a kirúgott s fiatalon sírba hulló Kubínyi László és a Pais–Bárczi kettős csaknem összes többi famulusa. Szerencsénk volt, hogy a Tihanyi Alapítólevélen meg a Halotti Beszéden még a legvadabb kommunizmus se tudott sokat változtatni. Így töltöttem első két évem a bölcsészkaron, amíg egy szép szeptemberi napon régről ismerős hórihorgas gólya tűnt fel az egykori piarista gimnázium folyosóin: Domokos Péter is bölcsésznek szegődött el. Fasori gimnazista múltunk nyom-

36

ban barátságba szökkent, annyival is inkább, mert nemcsak otthoni, családi életünk volt igencsak keserves a diktatúra jóvoltából mindkettőnknek, hanem mindketten otthon éreztük magunkat a Pais-tanszék tudományos diákkörében, lelkesen hallgattuk a két professzor, Szabó Dénes docens s mások előadásait és szemináriumait, és felfedeztük, hogy kettőnk szellemi tájékozódásában és törekvéseiben igen sok volt a közös (mi több, ez azóta is így maradt és ma is igaz). Aztán jött 1956. Én diplomáztam, hórihorgas barátomnak még maradt egykét éve az egyetemen. Októberben ő a bölcsészkar forradalmi bizottságában tevékenykedett Pozsár István, Gömöri Gyurka, Neményi Ninon és mások társaságában, rólam pedig néhány évvel később, egy aspiráns-felvételi vizsga után joggal mondta el Lakó György, a vizsgabizottság dicső tagja, hogy “szakmailag megfelel, de ez az ember ’56-ban puskával szaladgált az egyetemen” (a szándékolt hatás persze nem maradt el). Később Domokos Péter is magkapta a magáét ötvenhatos szerepléséért. A közös sors viszont csak erősebbre kovácsolt egy barátságot. Nagy kegynek számított, amikor én Angyalföldön, Péter pedig Mátyásföldön tanítani kezdhettünk éhbérért és “pöttyös” káderlappal: úgy látszott, hogy jó időre befellegzett tudományos ambícióinknak. Pénzünk soha nem volt, de havonta egyszer, fizetés napján mégis bevonultunk kettesben a körúti Erzsébet étterembe, és ünnepélyesen nagyot zabáltunk és söröztünk, utána pedig egy újabb hónapra következett a krajcároskodás. Két fizetési nap között nagy séták jöttek a Duna partján vagy hosszas, sokszor borongós beszélgetések nálam vagy náluk, s mindkettőnknek kezdtek megfogható tervei alakulni arról, hogy mit is szeretnénk csinálni majd, ha hagyják. Péter azokban az években tisztázta önmagával, hogy nem nyelvész kíván lenni, hanem a finnugor nyelvű népek irodalmát fogja tanulmányozni, s akkoriban fogalmazódtak meg benne hungarológiai elgondolásai is. Amikor én zürjénül tanultam, ő beleszeretett a votjákba, s akkor kötelezte el magát egy életre a votják irodalomnak (akkoriban kezdte el gyűjtögetni az anyagot első könyvéhez is, amiből aztán a Vatka meg Kalmez lett). A legszebb mégis az volt, hogy fiatalok voltunk, akik a kopár jelen és lapos zsebünk ellenére tudtunk örülni az életnek. Olykor egy-egy dunai csónaktúra feledtette velünk a mégoly ínséges valóságot is: amikor a vízen húztunk el, aztán este letáboroztunk az öreg folyó partján, kit érdekelt akkor Kádár János vagy az ős-uráli vokalizmus rekonstrukciója? Ropogtak az izmaink, beittuk a napot s a víz szagát, aztán nagyokat főztünk s farkasétvággyal nekiestünk a vacsorának. Emlékezetem szerint Domokos Péter appetitusa akkoriban páratlan volt. Ha repetára volt kilátás, Domokos tanár úr többször is nekidurálta magát és mindig sikerrel tuszkolt le több tisztes adagot a gigáján. Ha beszabadult egy konyhába, szakszerű érdeklődéssel és csillogó szemekkel vizsgálgatta az üstöket, rotyogó fazekakat s párolgó serpenyőket. Szakácsnők, konyhások és főzőcskéző háziasszonyok szíve mindig megesett rajta, mivel ez az égi lajtorja amilyen hosszi volt, olyan keszeg is, és a jólelkű fehérnép mindig azt hitte, hogy éheztetik. Emlékszem egy jól sikerült dunai csónaktúrára, amikor hajnalban indultunk és estére jó nagy utat hagytunk magunk mögött, mígnem Harta mellett (ahol jó 37

bort mértek a közeli halászcsárdában) letáboroztunk. Amíg páran a sátrakat verték fel, mások tüzet raktak s ismét mások már aprították is a pörköltnek valót két tekintélyes bográcsba. Domokos tanár úr – kell-e mondanom – szakácskodott. Vacsora jutott bőven mindenkinek beleértve hórihorgas barátunkat is a maga hagyományos többszörös repetájával, isten adja egészségére. Az egyik kondér hamar kiürült, de a másiknak csak a fele, ha nem kevesebb fogyott el. Másnap amúgy pitymallatkor felserkentem, aztán ki is bújtam a sátorból. A folyón meg a parton még könnyű pára ült. Ásítok, nyújtózkodom, vakarózok és próbálom magam rávenni egy kis hajnali megmártózásra, aztán körülnézek. Mindenki bent horkolt még a sátrakban, de kicsit lejjebb, a tegnapi tábortűz hamvainál mintha látnék valakit. Megindulok arrafele, hogy ki lehet az. Idegen nemigen, de hát akkor a mieink közül ugyan kicsoda? Pár lépés után látom, hogy ott kucorog valaki és matat valamivel. További néhány lépés, aztán kiderül, hogy nagy kérdőjellé hajolva nem más guggol ottan, mint Péter, a hosszú, és az egyik bográccsal bajmolódik. Persze tegnap este egy bogrács kiürült, de a másikban maradt még bőven, tehát benyomtuk a homokba, fedő került rá, annak a tetejire meg egy nagyocska kő, hogy kóbor kutya se tudjon belelafatyolni, aztán majd jó lesz reggelire. Hiszen jó lett volna, ha Domokos tanár úr nem ébred korábban, mint én, s nem konstatálja nyomban, hogy ő bizony éhezik. Mire odaértem, már a bogrács alját törülgette egy darab kenyérrel, miközben egy csecsemő ártatlanságával s minden bűntudat nélkül pislogott reám falatozás közben és közölte: attól tartott, hogy az esti maradék esetleg megromlik, jobbnak tartotta tehát, hogy feláldozza magát és bekebelezze az egészet. Mondtam is neki, hogy le a kalappal előtte; engem ha bottal vernek, hogy faljak fel ennyit, megpukkadtam volna tőle. Itt meg kell jegyeznem: Domokos tanár úr annak idején – amellett, hogy képes volt tisztes mennyiségeket befalni –, soha nem habzsolt, nem volt mohó, még csak nem is tömte magába az ételt. Megfontolt eleganciával étkezett, mondhatni falatozott, tempo moderato, minden sietség nélkül tűntek el a falatok, miközben érdemes volt tanulmányozni az étkező arckifejezését: olykor órákig nem tette le a kést meg a villát, de a kezdet kezdetén elkezdett csillogni a két szeme és arcára elégedett szelíd mosoly ült, mint egy Buddha-szobornak. Látszott rajta, hogy pillanatnyilag megbékélt a világgal és az emberiséggel, és az étken kívül semmi más nem érdekli. Volt valami határozottan érzéki abban, ahogy Domokos Péter étkezett: másnak akkor csillog ilyen szégyentelen elégedettséggel a szeme, amikor egy hosszas ölelésből bontakozik ki. Péternek ehhez enni kellett. A róla sugárzó epikureus gyönyörérzés olykor ragadós volt. Emlékszem, hogy egyszer, fizetés napján az Erzsébetben vacsoráztunk. Én már rég befejeztem a magamét, barátom akkor tűntette el komótosan a harmadik fő fogást (előétel, leves és két különböző fő fogás után, de még tészta előtt). A pincérek ott álltak glédában és örömteljes pofával szemlélték kedvenc vendégüket, mint egy színházi előadáson. Nekem elég volt az egy adag, amivel már rég végeztem. De ahogy kedvelt barátom lakmározását néztem, a kés és villa játékát s az apránként fogyatkozó virslis tokányt meg a kupac rizst a tányéron, 38

hozzá az étkező szeme csillogását és mosolygós orcáját, egyszerre csak újra megjött az étvágyam, felpezsegtek a gyomornedvek és nekem is kedvem szotytyant még valamit harapni. Domokos Péter gasztronómiai odüsszeiái, úgy látszik, ragadósak voltak és ellenállhatatlanok. Szindbád lakmározásai ilyenek a Krúdy-regényekben: egy húsleves lefestése Krúdynál olyan, hogy ki kell sompolyogni a konyhába és falni valamit, mert éhomra nem lehet tovább olvasni. Persze Domokos Péternek ehhez nem kellett Krúdy. Étkezéssel kapcsolatos malőrre csak egyre emlékszem. Meghívtak minket egyszer Szegedre valami konferenciára. A szegedi pályaudvar mellett ott árválkodott egy kopott taxi, amely nem vonzott egyikünket sem, viszont mellette mint egy illusztráció egy Krúdy-regényhez, ott díszelgett egy igazi, valódi, békebeli konflis, előtte egy nem éppen fiatal kancával. A kocsis sem volt már fiatal ember. Egymásra néztünk Péterrel és szavak nélkül is megértettük egymást: tehát konflissal hajtottunk be Szögedébe, mint boldogult úrfikorunkban. Ha már Szögedében járunk, nem mulaszthattuk el, hogy a Hágiban ebédeljünk, rangosan. Tél dereka lévén, az étlapon sült vadkan is szerepelt, áfonyamártással. Ki tud ilyesminek ellenállni? Domokos Péter bizonyára nem, én pedig erkölcsileg támogattam őt. Szép adagot kaptunk nagyszerű körítéssel, neki is láttunk, aztán egyszer csak Domokos tanár úr felkiált hangosan: ráharapott valamire, amitől a foga majd kitört. Hát az történt, hogy a vadkanban benne maradt egy golyó, amit a szakács se vett észre, s így szépen belesütötték s fel is tálalták a golyóbist a megboldogult vaddisznóval együtt, és a véletlen Domokos tanár úrnak juttatta a sültet is meg a golyót is. A gondviselés útjai olykor kifürkészhetetlenek. Ahogy harminc év elmúltával nemrégiben újra találkoztunk, meghökkenve észleltem, hogy öreg barátom egykor legendás étvágya meglepően csökkent. Manapság már beéri két jókora tányér csülkös bablevessel. Igaz, az a csülök akkora, hogy olimpiai aranyérmet nyerne, ha odaengednék a nemzetközi vetélkedőre. No igen, azzal kezdtem, hogy nem voltunk mindig öregek. Csak az idő telt el közben. Jó harminc éve, hogy Domokos tanár úrnak megtört a jég és elment az akkori Leningrádba magyar lektornak (s ezzel megnyílt az út tudományos pályafutása előtt). Nekem nem nyílt meg az út (mert annak idején mindvégig maradtam az ötvenhatos rossz fiú minden hivatalos és titkos személyzeti jellemzésben, mint később kiderült), tehát magam voltam kénytelen utat nyitni, de nem otthon. Jött az emigráció, s az út vége a távoli Ausztrália lett. Most már mindegy. De igaz, ami igaz: voltunk egyszer fiatalok is, Domokos Péter meg én, és igen jó volt együtt fiatalnak lenni, akármikor volt is. Még emlékezni is jó rá. Itt is, most is. Vászolyi Erik Perth, Nyugat-Ausztrália

39

Domokos Péterrol – Éva, beszélj nekem kicsit Péterről… – Éva, Péter “por-alakban” maradt meg Neked? * Ez már így van, a barátaim – anélkül, hogy tudnák – meghitten tisztelegnek Domokos Péter előtt, akit a távoli Magyarországon, Budapesten mint a finnugor irodalmak szaktanárát és a finnugor tanulmányok felelősét ismerik. Asztalomnál, tartui kis lakásomban kevésbé ismertek, olvasottak a szövegei. Észt barátaim számára Péter mindenek előtt az ízek alkotója és a felséges fűszerkeverékeké, amelyekből – beismerem – szűkmarkúan, zsugori módon adok (másnak) … Nehéz dolog az ízeket szavakba önteni. Keverékei pirosak (vörösek), gondosan titkolja receptjüket. Lemondtam arról, hogy megtudjam: az ízek olvadt, mosolygó, igaz, energikus, napsütötte krémmé keverednek össze… Ezt az íz-ízlelést (érzéket az ízekhez) Péter minden helyzetben bizonyítja: engedjétek őt egy konyhába, ahol van egy teli (jól megrakott) hűtőszekrény és elszabadul a művész – bableves, sertéspörkölt… Kövessétek egy közönséges orosz kantinba. Egyértelmű tekintete elárulja, mit gondol a főnök képességeiről… Kövessük még este a hotelszobájába néhány válogatott baráttal: fehér papírba tekert csomagokat húz elő a táskájából, kicsomagolja őket és büszkén, mindenki örömére, a magyar konyhaművészet ízeit, étkeit kínálja belőlük… Miért kezdtem felidézni Domokos Péter barátomat ezekkel a szakács-reminiszcenciákkal? Mert ezek igaziak, személyiségének kevéssé publikus részei? Mert tudom, hogy büszke rá, s boldog lesz, ha beszélek róluk? Igen. De azért is, mert egy alapvetőbb jellemvonást árulnak el, amely “átível” cselekedeteinek együttesén. Szereti az ízeket. Szereti azt, ami a szájban kellemes érzést áraszt. Szereti az életet és mindent, ami zamatos. Nem szereti, ami száraz. Az embernek különböző “ízlései” vannak: szereti, nem szereti… A közömbösség jobban elkeseríti, mint bármi más – a fény, a tekintély, a karakter, az energia hiánya – egy petyhüdt, ízetlen, zsírban tocsogó hús… cselszövés a háttérben. Konvencionális társalgás, ahogy illik. És Péter dühbe gurul. Ne féljetek a mérgétől – nemet mond a közönyre, értékeli a vitalitást, fittyet hány a megszokott egyhangúságnak. Ne féljetek ellentmondani neki, ököllel az asztalra csapni – megajándékoz benneteket hűségével, barátságával. * A kutató is választott: nem merült el az ős-uráli rekonstrukció absztrakcióiban, az esetleges elméletek tévútjain, vagy az összehasonlító irodalom labirintusaiban sem bolyongott. A modellek fölötti spekulációk, egy kontextuson kívüli tárgy alapos felboncolása, mikroszkópon át egyetlen sejt figyelése… nos ez másfajta szellemet kívánna, intellektuális örömkeresést, ez nem neki való. Mivel ő az élet savát-borsát igényli. Ő az élő sorsok felé fordult, az élő beszéd felé. A finnugor 40

nyelvek nyelvészeti struktúráinak tanulmányozása egyenesen azokhoz vezette őt, akik használják ezeket a nyelveket. Minták nélkül dolgozott, s művelhetővé tett egy, a hivatalosan elismert területen kívüli hatalmas térséget. Azok érdekelték, akik nem elégednek meg azzal, hogy a mindennapokban használják nyelvüket, ők a méltóság eszközét akarták megteremteni belőle. Tíznél is több nép életébe lépett be akadálytalanul. D. P.-nek harcolnia kellett, hogy bebizonyítsa ugarának létjogát. Nem volt-e túl közel a valósághoz, hogy komoly legyen? Túl közel az élethez, hogy “tudományos” legyen? Túlságosan képromboló, hogy említésre “méltó” legyen? Mára a szenvedélyek lecsillapodtak és lehetséges mérleget vonni munkája hozadékából. Mi a valódi jelentősége a földnek, amit kiművelt? Minden így megmunkált terület hordoz magában valamelyes kulturális többletet, de nincs-e itt másról szó? Domokos olyan népeket tanulmányozott, amelyek az 1960-as években, miután kikerültek a sztálini elnyomás brutalitásából, olyan világban éltek, amely egyre jobban elemésztette önbizalmukat, vitalitásukat. Belülről oroszosodtak el. Elzártan, valóságos létükben elfelejtetten még mindig Oroszországon kívülről foglalkoztak velük mint néprajzi kutatások tárgyával. Nyelvüket latin átírásban, múlt században összegyűjtött folklór szövegek alapján elemezték tekintet nélkül mindarra, amit évtizedek óta átéltek. D. P. feltáró munkájának köszönhetően kiderült, hogy ezek a népek élők, hogy beszélnek, írnak. Leleplezte a drámákat, de ugyanúgy kultúrtörténetük legmegindítóbb pillanatait is. Figyelemre méltó személyiségeket ismertetett meg a világgal A tükörrel, melyet írásai által az oroszországi népek elé tartott, amelyeknek irodalmát kutatta, megnyugtató, biztató képet küldött és felhívta a figyelmüket olyan értékeikre, amelyekben éppen ők kételkedtek. Messziről jött tanú, Péter azt mondta nekik: éltek. Ezáltal visszakapták önbizalmukat, erőt adott nekik, hogy folytassák az életet. * Íme az, ami miatt D. P. neve iránt az oroszországi finnugorok közül senki sem közömbös. Noha bizonyos hivatalnokai egy olyan korszaknak, amit szeretnének elfelejteni (ti. ezek a népek) munkáira fagyos pillantást vetettek és a hatályos doktrínának megfelelően bélyegezték meg, mégsem keltett kisebb elismerést a legodaadóbb, legőszintébb nagytöbbségben. Hiába ellenkezett, mégis őt akarta 1993-ban az oroszországi finnugor irodalmak minden reprezentánsa újonnan alakult egyesületük élére, ennyire számított mindenkinek és minden egyesnek. Péter nem szereti, ha a pompával nekiadományozott címek alapján mutatják be, nem szeretne hőssé válni – szoborrá egy élettől távoli talapzaton. Mi az, amit szeret? Egy szinten állni, létezni a mindennapokban, végezni az aktuális tennivalókat, ízlelni az egyszerű élvezeteket. Mint ahogy ezen a friss, napsütötte augusztusi reggelen is Délnyugat-Észtországban, Bereczki barátaink tanyájának udvarán, ahol kávé és egy kis pohár pálinka mellett idéztük fel (ő,

41

Gábor barátunk és én) – barátainkat az Urál két oldaláról… Akik túl minden hódolaton (hűségen, tiszteleten), minden beszélgetésen, minden kitüntetésen, egyszerűen, őszintén zárták szívükbe Pétert és gondolnak rá bizalommal, mint egy barátra. Egy igazira. Tartu, 1998. december 5.

Eva Toulouze (Franciából fordította: Tóth Zsuzsa)

Találkozások Domokos Péterrel A ’60-as évek elején megjelent Helsinkiben az egyetemen működő Suomen Suku kutatóintézetben egy fiatalember, akiről az a hír járta, hogy a szovjetunióbeli finnugor népek irodalmának kutatója. Mint később tőle, Domokos Pétertől magától megtudtuk, a Finnországban is nagyrabecsült Képes Géza tanácsára választotta szakterületéül e népek irodalmát. Már az első, 1960-as budapesti finnugor kongresszuson is a permi népek irodalmáról tartott előadást. Erről a kongresszusról az alulírottak közül az elsőnek egyebek mellett az a kép maradt meg az emlékezetében, ahogy a Finn Nagykövetség fogadásán a költő és nyelvtudós V. I. Litkin a botjára támaszkodva izgatott beszélgetést folytat Erkki Itkonennel, a tudóssal és a költészet nagy barátjával, a lombok teraszra vetülő árnyékában. Tudomány és irodalom tehát már az első kongresszuson egyesült. Domokos Péter később közreadta emlékeit Litkinről, melyek szintén eddig a kongresszusig nyúlnak vissza. Eljött tehát Domokos Péter Helsinkibe, és a finnugorok világának egészen új perspektíváit nyitotta meg az úgynevezett kis népek irodalmáról szóló, gazdag ismeretekből táplálkozó tudósításaival. Azóta is többször járt és tartott előadást Helsinkiben. De Göttingában is mindig szívesen látott vendég volt hosszabbrövidebb ideig tartó ott-tartózkodásai alatt. Ezek során újabb erős oldalai váltak nyilvánvalóvá. Aligha felejti valaki is a jelenvoltak közül azt a kitűnő bablevest, melyet a Futaky-család konyhájában, a közeli Bovendenben főzött nekünk, hálás vendégeknek. Később Budapesten, Domokos Péternek és feleségének, Máriának gellérthegyi otthonában is megadatott nekünk, hogy szakácsművészetének bizonyítékai nyelvünkön olvadhassanak szét, s az ételeken kívül, melyek Erdélyből származó, saját szedésű fűszernövények illatát árasztották a dúsan megterített asztalról, a beszélgetés élvezetében is részesülhessünk. A kézügyesség, amelyre az érzékeken kívül a konyhában oly nagy szükség van, s amelyet a fiatal Domokos mint csellista is próbára tett, a lábé is hozzáadódott, amikor egy ’70-es évekbeli ottjártakor az akkor még Wolfgang Schlachter professzor által vezetett göttingai Finnugor Szeminárium egy szép nyári napon felkerekedett és kirándulni ment a Weserre, útba ejtve egyszersmind Karlshafent, a barokk városkát. A város felett egy réten pihenő volt tervezve, ám alighogy elkezdődött, véget is ért abban a pillanatban, amint Frau Schlachter hátizsákjából a társa42

ság örömére egy erre az alkalomra vásárolt futball-labdát vett elő. A játék menete során kiderült, hogy nemcsak a göttingai Állami és Egyetemi Könyvtár finnugor állományáért felelős Kesztyűs Tibor, a magyar nemzeti válogatott egykori tagja és azóta is elhivatottságában rendíthetetlen futballista, de Domokos Péter és Pusztay János, az akkori magyar nyelvi lektor is értettek hozzá, miként kell a magyar labdarúgás zászlaját magasba emelni! A futballozás a Wesernél vélhetőleg csak egyszeri esemény volt Domokos Péter számára, mi azonban a Weser-völgy buja zöldjébe mint nyugalmasabb, ám ugyancsak élvezetes tevékenységek színterére később még többször visszatértünk. Azt hittük, számos publikációja alapján ismerjük és jól fel tudjuk mérni Péter barátunk érdemeit. De csak amikor a joskar-olai és espooi (1989, ill. 1991) irodalmi konferencián finnugor írók körében láttuk meg, akkor értettük meg, hogy e népek irodalmának kutatójaként egyedülálló a helyzete, és munkájának a kultúrateremtők számára rendkívüli a jelentősége. Fáradhatatlanul halmozta föl a finnugor népek irodalmára és kultúrájára vonatkozó tudásanyagát, konkrétan is, otthoni dolgozószobájának telezsúfolt kincseskamrájában, mindenekelőtt azonban emlékezetében. Vele való találkozásaikkor az írók a szovjet idők végzetes eseményeibe avatták be bizalmasan, olyanokba, melyek a mostani megváltozott körülmények közepette és csak lassanként válnak köztudottá, melyekről most már nyíltan lehet írni és beszélni. Mindaddig, amíg ez nem volt lehetséges, Domokos Péterben látták azt a személyt, akire a hivatalostól eltérő esetleírást rábízhatták, hogy az biztosan megőrződjön. De Domokos Péter nemcsak befogadó volt. Az espooi konferencia alatt a vendégek a helsinki egyetem Finnugor Intézetét is felkeresték, ahol ez alkalomból régi irodalmi kiadványok voltak kiállítva. Ott vehették például életükben először kézbe a cseremisz írók a Marla kalendar példányait, még az első, 1907-ben megjelent kalendáriumét is – meglepődve és ámulattal. Ez az epizód is segít belátnunk, hogy Domokos Péternek az irodalom területén végzett munkája nemcsak áttörést jelentett a mindenkori izolációban, amelybe a finnugor írók alkalmasint még inkább bele voltak kényszerítve, mint a finnugor nyelvészek, hanem a kultúra képviselői számára azt az érzést is, hogy Domokos Péternek az ő irodalmuk történetével foglalkozó művei révén visszakaphatják múltjukat, melytől ők maguk a politikai események miatt el voltak vágva. Mindezt figyelembe véve nem csoda, ha Domokos Péterrel való találkozásaink egyike az volt, amikor Sziktivkarban megpillantottuk nagyméretű fotóját, amely a Komi Nemzeti Könyvtár látogatóit köszöntötte mindjárt az előcsarnokban. Helsinki–Göttingen, 1998 decemberében Raija és Hans-Hermann Bartens (Németből fordította: Kubínyi Kata)

43

Jókedvvel, bőséggel Szerencsére sokan ismerjük Domokos Péter életpályáját. A még gyergyói gyermekkort, a világháború végén a menekülést… hova is? Ahogy a hivatalos Magyarország befogadta Édesapját, inkább keresztútjárás, mint hazatérés volt. “Szerencsére” minderről van közvetlen dokumentumunk is (Életutak 1. Oral History Archivum: Az én Erdélyem. Domokos Pál Péter elmondja életét Balogh Júliának. Vita Kiadó, Budapest, 1988). Ebben nem csupán a család életútjának körvonalait találjuk meg, hanem Péter legtömörebb és legigazibb jellemzését is: “Nekünk négy gyermekünk született: Péter, Erzsébet, Ádám és Mária. A nagy álom az volt, hogy a négy gyermekből majd egy kvartettet hozok össze, s úgy nevelem őket, hogy a családban muzsika legyen mindig-mindig. … Péter el is kezdte a csellót, komolyan haladt, a gimnáziumban is végig csellózott. De végül magyar szakon végzett az egyetemen. Ma a [finnugor] kisnépek irodalomtörténetét gondozza, cseremisz, osztják stb. Majd öt teljes esztendőt töltött Szentpétervárott, s ott tudta megcsinálni azt, amit akart. Olyan könyvtárat hozott össze, ami ritkaság. Kevés, de mégis kénytelen érdeklődést mutat arrafelé is, amerre én jártam és dolgoztam. S reménykedem, ha kiesik kezemből a penna, majd ő folytatja. Péter fiam három gyermek apja.” (Id. mű 77. lap) Enyhítő körülményként mindehhez azt tehetjük hozzá, hogy Péter felesége (Mátai Mária) annál többet tárt fel a csángók ismeretlen kutatástörténetéből Van egy másik, pontos és idillikus áttekintés is Domokos Péter életútjáról. Ez Klima László bevezetője (Domokos Péter 60 éves) az egyetemünkön újabban a finnugristák körében is megélemedett jubileumi tanulmánygyűjtemények illetékes kötetéhez (Ünnepi könyv Domokos Péter tiszteletére – Budapest, 1996. Urálisztikai tanulmányok 7.) Ebben rendre szerepelnek a tudományos életút állomásai és fokozatai. Még az egyes színhelyekhez adott jellemzés, adatolás is olyan jó, hogy nem kell megismételnem. A magyarság és a finnugorság iránti érdeklődése nyilván gyermekkoráig ér vissza. Amikor már csak magyar szakos a pesti egyetemen, a finnugor népköltészet irányába (is) fordul. Ám hiába olyan sokoldalú, ígéretes fiatal, talán túl korán jár egyetemre (1956: forradalmi bizottsági tag) és túl korán (1959) végez ahhoz, hogy tudományos, vagy az akkor általa nyilván fontosabbnak tartott irodalmi-művelődéspolitikai pályára jusson. Ehelyett a mátyásföldi általános iskola, majd a rákosszentmihályi középiskola következett. Szívmelegítő emlék … ám szívszorongató is. Hiszen innen jut 1965-ben Leningrádba (lektorként), és noha itt csakugyan kiépíti későbbi tudományos és emberi kapcsolatait, összegyűjti udmurt és más finnugor írókra vonatkozó, sokszor akkor bizony nem publikus, nem is ajánlott adatait – ám az a tény, hogy itthon úgy 35 évesként válhat szakmája hivatalosan is így nevezett kutatójává, egy fiatal ember legdinamikusabb idejéből mégis évtizedet vett el. 44

Ez után, úgy látszik, minden rendbe jött körülötte. Hajdú Péter oldalán (a szegedi egyetemen csakúgy, mint az akadémiai urálisztikai “Komplex Bizottság” titkáraként) megvalósítja a hazai finnugrisztika új paradigmáját, amely már nemcsak nyelv-filológia, hanem az irodalmi élettől a magyarságtudatig és őshaza-keresésig sok mindenben új, határozott irányultságot jelent. Közben mindenütt ott van: ő szerezteti be a Széchényi Könyvtárba (végre) a kortársi finnugor kultúrák szakirodalmát, minisztériumi tisztviselőként a külföldi magyar lektorok nagyhatású befolyásolójává válik. Amikor (1980-tól) mai munkahelyére, a pesti (akkor még Finnugor Nyelvtudományi) tanszékre kerül, a “lehető legjobb” pozíciót foglalja el. Noha nem nyelvész – professzor, majd tanszékvezető lesz, sőt a Modern Filológiai Akadémiai Bizottság vezetője is. Ám mindez mégsem diadalmenet. Még a születésnapi jubileumi kiadvány egyes róla szóló írásai is jelzik, hogy munkássága milyen indulatokat keltett a régi/mai (udmurtiai) nomenklatúra köreiben. Volt ő pl. “burzsoá nacionalista” is, amikor a nemzeti kultúra értékeire irányította a figyelmet. Péter körül sokszor forrongtak, lázongtak, vagy (ami még rosszabb, ám “eredményesebb” volt) csupán csendben fúrták meg változtató, újító ötleteit, javaslatait. Persze, harcok nélkül nincs élet, főként egy olyan szókimondó ember körül, mint Domokos Péter. Pedig talán legismertebb emberi és tudósi tulajdonsága a szintetizáló és egybefogó törekvés. Ő minden “kisebb” finnugor irodalomról írt egy áttekintést, többször is megírta művelődésünk finnugor orientációjának életútját. Hajdú Péterrel együtt sokszor és több nyelven megjelent kézikönyvekben, szöveggyűjteményekben adott valódi segédkönyveket olvasói kezébe. Sok-sok pályatársát, sőt addig a finnugor költészet iránt alig érdeklődők sorát is bevonta a munkába, vagy legalábbis igyekezett megnyerni őket. A finnugor irodalmakat bemutató antológiákhoz számos kiváló költőt és kutatót sikerült beszerveznie. És még akkor is, ha végül minden ilyen sokszerzős kézikönyv nem is készült el, vagy nem egészen úgy, ahogy ez jó lett volna, már a tervek is lelkesítettek. (Nehogy itt mindenki csak a Finnugor Életrajzi Lexikonra gondoljon, hozzátehetem, hogy csak magam is tudok más, eddig csak tervbe vett, hasonló áttekintő művekről.) De Péter nemcsak az összegező műveket tartja fontosnak, hanem a nagy, sokoldalú, érdemi összejöveteleket, konferenciákat, tudományos rendezvényeket és más “mozgalmi” formákat is. Voltaképpen ő volt az a kristályosodási pont, amely körül a finnugor írók szövetsége megalakult (Joskar-Ola, 1989). A finnugrisztikai kongresszusok témái, a finnugor történettudomány kereteinek kialakítása ugyanígy elképzelhetetlen lett volna nélküle. Ismer politikusokat, befolyásos embereket is: ezt a “finnugor kongresszusok” újraélesztése során kamatoztatta. (Még ezen túl is volt hasonló szerepe, egyelőre meg nem valósult, sőt akár titkosnak is nevezhető kultúrpolitikai terepen.) A magyar tudományosságban is hallatta szavát: modern filológiánkban a komplexitást képviseli, tüzes híve mindenféle őstörténeti kártétel ellen való határozott fellépésnek. Nemcsak én hallhattam az utóbbi évtizedekben éles, határozott, szenvedélyes, dühös, olykor kétségbeesett kommentárjait hazánk és környezetünk művelődéspolitikájának vakságáról, társadalmi csődjeiről. És noha itt szinte mindig egy nemes cél emlí45

tésével kezdte véleményének kinyilvánítását, a hangvétel sokszor vált keserűvé. Ám talán még ilyenkor sem kiábrándult, és sohasem cinikus vagy fásult Domokos Péter. Barátai sokszor leírták, milyen pompás házigazda, vendéglátó, sőt akár szakács. Ezt itt nem ismétlem, csupán azt a meglepő vonást hangsúlyoznám, amit a színes történeteket oly sokszor emlegetők nem is hangsúlyoztak – mert olyan természetesnek tartanak. Ez az a ritka körülmény, hogy Domokos Péter ma is szereti legtöbb “tanárát”, legtöbb “kollégáját”, legtöbb “tanítványát”. Évtizedek óta hallhatom én is tőle (nem mindig teljesen megalapozottan), milyen jó, rendes, szorgalmas is e sokféle csoport egy-egy tagja. És ha aztán máskor meg egy-egy ügy, esemény vagy éppen mulasztás említésekor keresetlen szavakkal ostorozta is az illetőt, ez után akár nem is sokkal később, ismét mindent elkövetett, hogy együtt dolgozzanak, tegyenek, haladjanak. Notórius barát-gyűjtő és barát-dicsérő. (Bár mindig igaza lenne!) Úgy látom, még műveiknél is többre becsüli az alkotókat. Ahol viszont embertelenséget lát vagy sejt, prófétai hangerővel támad. (Századunk szovjetunióbeli művelődéstörténetét választva kutatási területének – erre sok jó oka volt és maradt mindmáig.) Noha nagyot fordult a világ az utóbbi évtizedekben (Péter életében többször is), és persze hogy a mi nézeteink is változnak, igazán nagyra értékelem azt a makacsságot, ahogy képtelen megtagadni önmagát. Nem szélkakashoz, hanem iránytűhöz hasonlítanám: mindkettő forog is meg mozog is, ám az iránytű végig is mindig ugyanarra a célra mutat. Hogy legalább e sorok vége felé némi személyes megjegyzést is tegyek, elmondom, hogy noha sok évtizede tudunk egymásról, ezen időszak elején mi valahogy mindig másutt voltunk. Ritkán találkoztunk. (Az utóbbi két évtizedben viszont annál többször, és nemcsak azért, mivel egyetemi szobáink egyazon vizes blokkhoz kapcsolódnak.) Ám ekkor is figyeltük egymás munkáit, és ez nem változott azóta sem. Nem valamilyen adatvadászat céljából, bár sok olyan adatot bányászott Péter elő, amit én tőle tudok. Nem is a nézetek korrigálási vágyától űzve, hiszen olykor úgy érzem, oldalakat vehetnénk át egymás írásaiból, és az avatatlan nem venné észre, melyikünket olvassa. Leginkább arra gondolok, hogy az irányultság azonos. Már csak témáink közelsége miatt is gyakran kellett egymás terveit, műveit, pályázatait véleményezni, dicsérni, segíteni. Néha akár nehezemre is esett, hiszen evidenciákat mondtam ki, amelyeket magam ugyanúgy érzek: a népek kultúrája fontos dolog – nincsenek különb népek –, nem a népet vagy kultúráját kell utálni szörnyeteg vezetői gaztettei miatt. Még a folklór és irodalom határát is egyformán nem tudjuk megállapítani. Először elhűltem, amikor egy jelentős közös barátunk (V. Je. V.) még a közelmúltban is kiváló folklorisztikai munkaként méltatta Péter alapvető könyvét (Az udmurt irodalom története Budapest, 1975). Ám aztán megszámoltam a lapokat és igaz ami igaz, itt száz nyomtatott oldal közvetlenül erről szól, ám előbb is, utóbb is igazán sokszor említ olyasmit, amit a folklorista is magáénak gondol. Van itt szó a középkori magyar nyelvről és a világirodalom nemcsak írásos voltáról, ám akár

46

Afrikáról is, citálja a szerző nemcsak Veres Pétert és Lenint, hanem Klaniczay Tibort csakúgy, mint Ortutay Gyulát. (Ahogy én is tettem, olykor-olykor.) Mostani kedvenc olvasmányom mégsem ez a könyv, hanem a Szkítiától Lappóniáig. A nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének visszhangja irodalmunkban új, bővített kiadása (Budapest, 1998. Universitas Kiadó). Ezt nem is kötelező, inkább ajánlott irodalomnak nevezném: mindenkinek ajánlom elolvasásra. A kacifántosan körmönfont alcím és a költői főcím (ám, amiről igazán nem is tudom, mit fejez ki benne a -tól -ig) egyaránt adja Péter lelkének tükrét. Az egész könyv ma még inkább műalkotásnak tűnik, mint első megfogalmazásakor (1987-ben) volt. “Nehéz és gyönyörűséges” munkának nevezi maga a szerző, és a mostani eszmei zűrzavarásról sem hallgatva azzal fejezi be (Ady Endrétől idézve) amit a ló kérdez: »Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?« Még visszatérek e kérdésre adandó felelet lehetőségére. De előbb az említett könyv két kiadását (1990 és 1998) hadd vessem össze egymással! Akkor mondjuk 235 lapnyi volt, most 245, azazhogy nem sokkal hosszabb, noha az új adatok benne vannak. A régi is drága könyv volt (180,- Ft), a mostani árát már ki sem írják. A régi címlapján a “zöldhalompusztai” szkíta aranyszarvas fekete alapon inkább vörösezüst, mint színes képe látható. A mostani halványzöld alapon (ám már az egész borító fekete alapszínű) a kul-obai aranydísz szarvasa fekszik, oldalán néhány eddig sem értelmezhetően értelmezett további ábrázolással. Akkor és ott a hátsó borítón “lapp kés tokkal és lapp csontkanál” képe van, borleves színű alapon. Nem túl biztató, nem is túl szép, a könyv tárgyához csak a “lapp” szó miatt hozzátartozó illusztráció ez (a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből). A mostanin lapp ékszerek láthatók. (Honnan?) Egyszóval a cím két költői pólusa megvan mindkét kiadványban. Ma a régi megoldást magyarosabbnak, egyben vésztjóslóbbnak látjuk. A mostani kötet fekete alapon vékony “arany” védővonalban adja a teljesebb finnugor csillogást: díszeket és ékszereket. Domokos Péter is poétikus stílussal idealizálta mindkét pólust: a ragyogó múltat kereső szittyákat, meg az alacsony termetű rokonság végül (végtelen?) megalázottságában is továbbélő életerejét, a mi valódi múltunk képviselőit. Olyan családi és szellemi háttérrel, mint az övé, nem kellett melldöngetően dokumentálni: én vagyok a magyar! És amikor Édesapja (lásd fentebb) kifogásolta, hogy elsőszülöttje nem harisnyás székely – talán még ő sem vette észre, hogy itt a “halzsíros rokonság” híve évezredekkel korábbi múltba viszi vissza a csángókat meg a székelyeket. Oda, ahonnan csakugyan ők jöttek (és nem a pulikedvelő argentin postatisztek – hogy Péter stílusában folytassam). Miért kellene múltunkat megtagadni, helyébe egy légvárat (szép, én is biztosan szeretném, ha igaz lenne: noha a magyar dana/danol szó lehetővé tenné, hogy mi legyünk kontinensünk legrégibb ’költő-népe’) nem is építeni, inkább deklarálni? Péter “dialektikus materialista” (ez nem szidalom, noha ma annak tekintik, minthogy mindketten régóta azoknak lettünk tekinthetők): a tényeket veszi figyelembe, ám ezeket nem fogadja el úgy, ahogy vannak: rögtön jobbításukra összpontosítja minden erejét. (Ez a “dialektika”: juszt se úgy maradjon minden!) Hogy ígéreteimből valamit meg is tartsak, azzal zárom, hogy az előző kia47

dásban persze még nemcsak Stipa hiányzott (akkor okkal), hanem a ló és Ady verse is. Péter úgy gondolja: most rosszabb a helyzet? Magam mindig szkeptikusabbnak éreztem nála. Azt hittem, a tudományos tények, a komparatív filológia és a társadalom történetének ilyenként való felfogása vannak – anélkül, hogy mi aláírnánk-e petícióikat. Ha alá kell írni ezeket, régen rossz. Ám alá is kell írni ezeket, ha ez az egyetlen megoldás. Ady, Domokos Péter és a ló kérdez: nem engem, mert velem semmi bajuk, és nem is vagyok “tekintetes úr”. “Hát mi lesz ebből?” Semmi. A józan emberek nem fogják kompenzálni létező kulturális kötöttségüket. Ez mára már a bőrük alatt van, ha romantikus és eruptív lennék, mint Péter, azt mondanám, “sub corde”. A többiek, nos, még ők sem mind ősgonoszok. Buták. Tudatlanok. Nem olvasták Péter életművét. Sajnálom. Amikor erre az írásra készültem, rögtön tudtam, úgy kellene kezdenem: “mostan kedvem kerekedik … hogy ím, szövegre kellene kelni, DP dicséretéről énekelni”. És itt éppen a mostani alkalomból számunkra a legfontosabb a ’kedv’ szó (az eredetiben persze hogy sok más jelentése van a finn mieli főnévnek, és persze hogy a Kalevala legelejéről). Fixa ideám, hogy e közkeletű magyar fordítási eltérés (a más megoldások áttekintését vagy rostáját nem is adhatván ehelyütt) abból is származik, hogy minden magyar fordító ismeri Kölcsey Hy(i)mnus(z)ának legelejét. És ha – amint láthattuk – Péter életútja borongós időkben kanyarog is (de hát szittya-és/vagy-lapp-irányult őseink melyik generációjának élete volt másmilyen?), azért Isten megáldotta személyes és tudósi életét egyaránt mind e kettővel: jókedvvel is, bőséggel is. Így legyen ezután is! (Kezdvén az ünnepelt, végezvén a címben idézett vers születésnapján, A. D. 1999) Voigt Vilmos

48

49

Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások címu sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselojét, akiknek tudományos munkássága foleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentos szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték oket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviseloivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységérol, megvalósított vagy csak megálmodott terveirol, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetoen még a jövoben sem lesz másképpen. A különbözo elojelu részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevo ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány elobbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzíto eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyult össze az a jelentos videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen muködtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egyegy életmu méltatására. A képernyorol ránk villanó tekintetbol, a külso megjelenésbol, testtartásból és arckifejezésbol, valamint az éloszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekbol is) megismerheto emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyugözobb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó negyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövokkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. Bolla Kálmán

50

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK

Folytatás a külsõ borítóról

53. BANCZEROWSKI JANUSZ 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 55. GADÁNYI KÁROLY 56. PUSZTAY JÁNOS 57. SUBOSITS ISTVÁN 58. H. TÓTH IMRE 59. BÉKÉSI IMRE Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 7., 8., 11., 12., 15., 17., 19., 24., 28., 31., 33., 34., 35., 39., 40., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 55., 56., 57., 59.

51

MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSO 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKO LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSO LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDODI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDUS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA

27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSO 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LORINCZE LAJOS 34. B. LORINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** Folytatás a belsõ borítón

52