A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI
Pályaképek és önvallomások
11.
DOMOKOS PÁL PÉTER (1901–1992)
ELTE Fonetikai Tanszék 1996
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Andó Éva
ISBN 963 462 943 1
©
Bolla Kálmán
Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Készült 300 példányban, 1,9 (A/5) ív terjedelemben. Hozott anyagról sokszorosítva. 9622623 AKAPRINT Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc.
1
1
2
DOMOKOS PÁL PÉTER VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Édesapám Domokos Elek, édesanyám Bartalis Erzsébet. Földműves szülők gyermekeként 1901. június 28-án Csíksomlyón születtem. Elemi iskoláimat szülőfalumban végeztem, tanítónőm Márton Emília, tanítóm Péter Sándor volt. A gimnázium 4 osztályát Csíkszeredában, a római katolikus gimnáziumban végeztem. Tanítóképzőt Csíksomlyón az első, harmadik és negyedik osztályt, a második osztályt pedig a menekülés miatt, mely 1916-ban következett be, Debrecenben végeztem. Tanítói és kántori oklevelem 1919 júniusában kelt. Helyettes tanító lettem Csíkkarcfalván. Egy évi működés után a Zsil-völgyi bányatársulati iskolához, Vulkánba kerültem kántortanítónak. `921-ben katonai szolgálatot teljesítettem. Krajovában tettem le a hadnagyi vizsgát, és az év végével szabadultam a katonaságtól. Budapestre jöttem és itt a Polgáriskolai Tanárképző Főiskolának tagjává váltam. Matematika–fizika–kémia főszakon és ének-zene mellékszakon szereztem polgáriskolai tanári okleveleimet. Ezek alapján Majláth Gusztáv Károly a csíkszeredai tanítóképző helyettes tanárává nevezett ki. Ott kezdtem el a tanítást, matematika– fizikát tanítottam és ének–zenét a tanítóképző valamennyi osztályában. A csíkszeredai gimnáziumban is tanítottam. Az érdeklődésem népem iránt kelt különösebben fel, és az elnyomás pillanatait igyekeztem elviselhetővé tenni népem számára olyan módon, hogy magam népem viseletébe öltöztem, és ezzel példát mutatva a férfi székelységet a harisnyába való visszaöltözésre kényszerítettem. De a leányok között a szőttes rokolya viselést, annak szövését és saját kezűleg való előállítását is szorgalmaztam. Ennek eredménye az 1000 székely leánynap lett. Minden 1000 leánynap a székely ruhának ünneplése volt. Tanítványaimból énekkart szerveztem, és bejártam velük Csík vármegye falvait. Az új magyar zenét szólaltattam meg énekkarommal. Kodály Zoltántól megkaptam ugyanis a legfrissebb műveket, és azt Csíkban, annak falvaiban megszólaltattam. Volt mű, amely hamarább szólalt meg Csíkszeredában, mint Budapesten.
3
Három évi működésem után megtiltották a tanári működést azon a címen, hogy oklevelem budapesti, és a két ország között nincs reciprocitás. Nem taníthatok tehát. Akkortájban olvastam Bartók Bélának A magyar népdal című könyvét, amelynek 9. oldalán írva van, hogy a magyar népdalgyűjtést Bartók és Kodály a teljes területen elvégezte, csak Moldvában, Bákó városa körül nem történt még népdalgyűjtés. Állás nélkül maradásom pillanataiban elhatároztam, hogy elvégzem én azt a népdalgyűjtést. S `929ben Moldvába mentem, bejártam a moldvai magyar falvakat és megírtam a Moldvai magyarság című könyvemet. De a könyv megjelenése előtt a népdalgyűjtésemet – hiszen az első népdalt, magyar népdalt Moldvából én hoztam – bemutattam Bartók Bélának. Bartók Béla írásba adta, hogy gyűjtésem tudományos szempontból kiadandó. Ezzel a gyűjtéssel én a négy magyar zenedialektus területet egy ötödikkel bővítettem, és kiszélesítettem a magyar népdal határát Románia Moldva nevű tartománya Tekucs megyéjének Gajcsána nevű falujáig. A könyv rendkívül nagy érdeklődést keltett, és Budapesten nem volt valamirevaló folyóirat vagy újság, mely meg ne emlékezett volna. Ilyen nevek, mint Herczeg Ferenc, mint Kovács Alajos, a Statisztikai Hivatal igazgatója, Szász Zsombor és mások írtak. Ez a könyv indította el az érdeklődést a moldvai és a Bukovinában élő magyarság iránt, melyből a bukovinaiak hazatelepítése fejlődött, mely a `940-es `41-es években történt. Bukovina 14000 magyarja és Moldva 120000 magyarjából 1000 lélek tért akkor haza. Úgyhogy nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ezt a 15000 embert én szültem, az én magyar népemnek, nemzetemnek, hazámnak. Az első moldvai utam után Majláth püspök a román kormánnyal megegyezésre jutott, hogy tűrjenek még a tanári széken. Az időközben Kézdivásárhelyre vitt tanítóképző tanára lettem ismét, és ott ugyanazt a munkát végeztem el, amit korábban Csíkban, majd `932-ben egy vasas szekérrel, Betyár nevű lovammal újra Moldvába mentem és bejártam Moldvát, annak minden községét, még Bukovina községeibe is eljutottam. Erről az utamról írtam meg a Mert akkor az idő napkeletre fordul egyik és adatok, Adalékok Moldva történetéhez másik könyvemet. Ezek a könyvek azért figyelemre méltók, mert a dallamok fonográf felvételeit Bartók Béla személyesen jegyezte le az én helyi feljegyzéseim, megjegyzéseim figyelembevételével. Az Adalékok Moldvában című könyvemben pedig Bandin püspöknek, az 1646-ban Moldvát bejáró bosnyák püspöknek Rómába küldött jelentését fordítottam magyarra, mely jelentés az 4
1646-os évben élő moldvai magyar községek embereiről, községeiről, történetéről ad tájékoztatást. A román hatóság `933-ban végképp viszavonta a tanítási engedélyemet, és szó szerint azt írta, hogy: sub nici un conditiune – Semmi körülmények között nem tűröm ugyanis, hogy Domokos Pál Péter tovább tanítson. Minthogy tanári oklevelem budapesti, de tanítói oklevelem Csíkszeredában kelt, Csíksomlyón, azért Gyergyóalfalu nagykántori állását vállaltam el, amely ellen már nem lehetett kifogás. Gyergyóalfaluban nagykántorként működtem három éven át, és a gyergyói tanítóságot, főképpen a katolikus elemi iskolák gyermekkórus versenyeit rendeztem meg. Nagy érdeklődés kelt a szövés kérdése és a székely ruha viselés iránt is. `936-ban Kolozsvárra vitt a katolikus püspökség, és ott a Tanítói Önsegélyzőnek lettem gondnoka, majd az egyházmegyének tanfelügyelője. Az eddigi könyveimet egy kötetben, egy 600 oldalas könyvben jelentettem meg Moldvai magyarság címen, és tovább tartottam a kapcsolatot Moldvával. A 40-es években a magyar állam irányítói kívánságára a bukaresti magyar konzulátusra mentem, hogy a csángók hazahozásának kérdését dolgozzam fel. Én hozzáfogtam a munkához, el is végeztem, de az irányító katonáknak túl lassúnak és aprólékosnak tűnt munkám. Vigyem haza számbavétel nélkül őket, majd lesz a sorsuk úgy, ahogy lesz. Ezt a feladatot így nem vállaltam, és azért jöttem vissza Kolozsvárra. Két kinevezés várt Kolozsváron. Erdély szociális főfelügyelőjévé neveztek ki az egyik, a belügyminiszteri területen, a másik pedig, Hóman Bálint a Kolozsvári Tanítóképző igazgatói állását adta nekem. Én ezt az utóbbit fogadtam el, megköszönve a másikat, és Hóman Bálintnak kezéből vettem át a kinevezést, amelyet ezekkel a szavakkal adott át: "Boldog vagyok, hogy működésedet valami csekélységgel elismerhetem." Akkor fogtam hozzá a Kolozsvári Tanítóképző igazgatói teendőinek ellátásához, és igazgattam az iskolát négy éven át. A működésemben megemlítem, hogy Kodály Zoltán megnézte a munkánkat, és annyira meghatotta az ott életre hívott zenei élet, hogy egy munkáját, Balassi Bálint elfelejtett éneke címen a kolozsvári tanítóképzőknek, tehát az én egyik és a szomszéd leányiskola, mint másik intézménynek ajánlotta. Ezt a művet akkor mutattuk be az ő jelenlétében először Kolozsváron. Egyszer üzenetet kaptam a Kolozsvári Tanítóképzőn, hogy Teleki Pál kíván beszélni velem, menjek a polgármesteri hivatalba. Azonnal 5
elmentem, és ott találtam Teleki Pált, Bonczos Miklós államtitkárt, Németh Kálmánt, a józseffalvi plebánost, egy Bethlen főispánt és Keledy polgármestert. Azt kérdezte Teleki Pál, hová vinném a Bukovinából hazahozott vagy hozandó magyarokat, hová telepíteném. Azt mondtam, a Bukovinából hazahozandó székelyek helye a mai székelység nyugati peremén van, mert ők Székelyföldről mentek ki és így visszahozva, ugyanazokba a körülményekbe kerülnének és szélesítenék a székely réteget Magyarország felé. Ha oda valami okból nem lehetne, hová vinné? – volt Telekinek a második kérdése. Akkor az ország szívébe. Ha valami okból oda se lehetne vinni, hanem Bácskába vinnők, mit szólana ehhez a tervhez? Ez a terv rossz, válaszoltam, mert ismét határszélre kerülnek a székelyek, és folytatódik az életük tovább. Mégis Bácskába telepítették őket, sajnos, három év múlva az én igazam jelentkezett, mert szólt a Magyar Rádió, hogy szedjék össze a holmijukat a Bácskába telepítettek, és menjenek nyugati irányba. Így kerültek aztán Dunántúlra, ahová a 46-os, 47-es esztendőkben dr. Bodor György kormánybiztos letelepítette őket, főként Tolna megye Völgységi járásába. `44. szeptember 18-án négygyermekes családommal menekültem. Budapestre jöttem, és itt a Közoktatásügyi Minisztériumban nyertem beosztást. A menekülő tanügyi emberek elhelyezése volt feladatom. Nemsokára a minisztérium részlegeként Szombathelyre, onnan Szentgotthárdra mentem és ott szabadultam fel. Onnan visszajöttem Budapestre, minisztériumba nyertem beosztást. Majd a Népjóléti Minisztérium hívott meg, hogy a rokkantságuk miatt addigi foglalkozásukat nem folytatható embereket képezzem mint pedagógus, új életpályára. Ezt a munkát végeztem, és három éven keresztül miniszteri osztálytanácsosként dolgoztam. A beosztásom akkor megszakadt, fegyelmi úton elmozdítottak állásomból, és állást veszítve lementem a Baranya megyei Szárászpuszta nevű községbe szántani, vetni, mert ott író címen kaptam egy juttatott házat. Dolgoztam is két és fél évig, szántottam, vetettem, de ugyanott gyűjtöttem tovább a hazatelepítettek között a népdalt, a népzenét és ennek eredményeként két könyvemet a Csángó népzene címen kiadtam. A könyv négynyelvű előszót tartalmaz, és hozza az 1841–43-as években Moldvából küldött Petrás Incze János-féle teljes népdalszöveg anyagot is. Ez a könyv tisztázza, hogy a legelső magyar népdalszöveg gyűjtő nem Erdélyi János és nem is Kriza János, hanem a Moldvában született és életét ott is leélő Petrás Incze János, aki moldvai életén keresztül valamennyi magyar tudósnak, Munkácsi Bernátnak, Kunos Ignác6
nak, a Szent László Társulat küldötteinek és mindenki másnak otthont adott és őket vezette, mutatta a moldvai magyarok szomorú életét. Két és fél évi munka után el kellett jönnöm Szárászpusztáról, és akkor a Csepeli Kislakásépítőnél maltert hordottam, később a Duna-Tisza közi Öntöző Vállalatnál hosszat mértem. Majd pedagógushiány volt, és én jelentkeztem a IV. kerületi Tanügyi Osztályon mondván, hogy én büntetésből elbocsátott miniszteri osztálytanácsos vagyok, de tanári okleveleim is vannak. Erre elküldöttek a Viola utca elemi iskolájába, melynek felső tagozatán tanítottam a matematikát, fizikát és az összes osztályokban az éneket. Innen átvezényeltek a József Attila Gimnáziumba, ahol akkor a Kaffka is még volt, későbben elvált. `56-ban én a József Attilából a Kaffkába mentem át, mely azóta önállósult, és ott fejeztem be a tanári munkásságomat. `961-ben, 60 éves koromban mentem nyugdíjba. A legnagyobb munkásságomat a moldvai magyarsággal való foglalkozással végeztem. Amikor hírt hoztam az ő életükről, saját szememmel meggyőződve, hogy miképpen élnek ők, hogy milyen elnyomásban van részük, hogy a közülük nevelt papok a szószékről kiátkozzák őket, hogyha anyanyelvükön beszélgetnek. Ezt nem tudtam szó nélkül elviselni. Megtanultam az egész sorsukat, és a róluk szóló irodalmat megkerestem. Majd Rómába mentem, és ott kerestem meg a titkos levéltárban a Moldva helyén induló milkovi püspökségnek 1227-ben történt megalapítása, majd a Szörénytornyán 1246-ban, Szereten 1341-ben, Curtea de Arges-en 1382-ben, Baia-Moldvabányán 1410-ben alapított római katolikus püspökségeknek az ügyét. Név szerint, lehetőleg, azoknak az embereit, és megtudni igyekeztem, amit Róma mondhatott. Végül, minthogy 1622 óta Róma küldi Moldvának a misszionárusait, viszont a missziós főnökök kötelesek jelentéseket tenni népükről, a missziós jelentések `622-től a mai napig Rómában vannak. Ezekből a jelentésekből közel 400 okmányt hoztam el. Életemen végig a népzene érdekelt, a néprajz érdekelt, főképpen Moldva. De nem kevésbé a Székelyföld, főképpen Csík vármegye, melynek monográfiáját is igyekszem megírni. És együttműködve az előbb említett Kodály Zoltán, Bartók Béla, majd a néprajzosok: Viski Károly, Györffy István, Madarasi László, Gönyei Sándor; az írók közül Gyallay Domokossal, Nyírő Józseffel, Tamási Áronnal. Ha bárhol utat tettem, nem felejtettem el utána kutatni a történeti zene és a magyar nyelv vonatkozásában. Történeti nyelvemléket Czćstochowából hoztam. Egy Máriához szóló imádságot 1501-ből, amelyet a magyar nyelvemlékek legutolsó kiadása is közzétesz. 7
De a kézdiszentléleki földjegyzék vagy a Zemlény János énekeskönyve, vagy Kájoni János Csíkcsobotfalvi kézirata, ezek felfedezéseim. És az az érzésem, hogy ezekkel szolgálatot tettem a magyar népdalgyűjtésnek, a magyar népzene kérdésének. Végül, most egy héttel ezelőtt jártam Csetneken, a Felvidéken, ahol Száraz Zoltán nevű evangélikus pap gondozásában hat kottás kéziratot találtam, és ezek között tíznél több, húsznál kevesebb magyar táncot, saltus hungaricust a XVIII. századból. Tudva lévő, hogy a XVIII. század magyar zenéje hiányzik. A XVIII. század magyar zenéjét megkutatva, 250 táncot találtam Sepsiszentgyörgytől Túrócszentmártonig ezeken a területeken. És ez a gyűjtés könyv formájában még ebben az évben, Hangszeres magyar táncok a XVIII. században, napvilágra kerül. Életem minden pillanata a népemért való, azért éltem, azért élek és minden tettem értük van. És én ebben boldog vagyok, hogyha igazolhatom, hogy népem semmiféle népnél nem alábbvaló, hanem éppen olyan jogos az életre, mint a világ bármely népe.
A videofelvétel 1977. május 27-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
8
DOMOKOS PÁL PÉTER ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA
1921. Tanítók munkája és sorsa. Zsilvölgyi Katolikus Tudósító, Petrozsény. 1929. A csíki énekeskönyvek. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Szerk. Csutak Vilmos. Sepsiszentgyörgy, 102–12. (Budapest, 19892.) A Csíkcsobotfalvi Kájoni Kézirat. ItK, 209–14. 1930. A kender feldolgozása és eszközei Menaságon. Néprajzi Értesítő, 145–9. 1931. A moldvai magyarság. Csíksomlyó. (Kolozsvár, 19342, 19413, 19424; Budapest, 19875.) 1932. Székely faeke. Néprajzi Értesítő, 87–8. A tekenyőgardon. Ethn, 184.
1934.
1935. A timsós fehérbőrkészítés Kézdivásárhelyen. Néprajzi Értesítő, 109–11. 1936/37. A pünkösdi búcsú énekei. Erdélyi Iskola, 574–6. 1937. Gróf Teleki József: Úti jegyzések (mellyeket az Székellyföldjéről tett G. T. J. az 1799-ik esztendőben). Közli: D.P.P. Cluj. 1937/38. A magyar népdal. Erdélyi Iskola, 17–20. 9
A magyar népdal és énekkari műveltségünk. Erdélyi Iskola, 143–9. 1938. Régi csíki népdalok. Erdélyi Múzeum, 319–38. Énekeskönyv. (Elemiiskolai Énekeskönyv a III–VII. osztály számára). Kolozsvár. Néprajzi jegyzetek a Siret partjáról. Erdély, 58–9. A moldvai magyarok történeti számadatai. Hitel, 295–308. A Rádió stúdiójában a Pátria lemezsorozat F 36/a,b; F 47/a,b; F48/a,b számú lemezeinek, valamint az FM VII–XI. számú lemezek felvétele, a felvételek moldvai előkészítése. 1938/39. Egyházzenénk múltja. Erdélyi Iskola, 21–6. 1939. Énekeskönyv. (Elemiiskolai Énekeskönyv az I–II. osztály számára). Kolozsvár. A székely népzene. (Gernyeszeghy Ádám álnéven). In: A nemes székely nemzet képe. II. Szerk. Rugonfalvi Kiss István. Debrecen, 436–62. Zemlény János Énekeskönyve. Erdélyi Múzeum, 355–64. 1940. Mert akkor az idő napkeletre fordul. (Ötven csángómagyar népdal). Kolozsvár. Adalékok Moldva történetéhez. Kolozsvár. 1943. Az egyházi népének. Magyar Kórus, 922–3. 1952. Egy népballada dallama. Ethn, 150–9. A Népművészeti Intézet újabb gyűjtéseiből. Zenetudományi Tanulmányok I, Budapest, 339–72. 1953. Rezeda. (96 csángómagyar népdal). Budapest. 1956. Csángó Népzene I. Budapest. Társszerző: Rajeczky Benjamin. 1957. Tatrosy György önéletírása és történeti feljegyzései. ItK, 238–61. 1958. A moreszka Európában és a magyar nép hagyományaiban. FilKözl, 27–45; 1959, 194–223. Dimája. (Magyar népszokás). Ethn, 457–8. 10
1959. Pogocsál. MNy, 244–9. Júlia szép leány. (Ballada-monográfia). Ethn, 13–60. Két zenetörténeti dokumentum I. Spilenberger Márton hangjegyes ódái (Danzig, 164l). II. Egy sepsiszentgyörgyi kézirat zenetörténeti adalékai. Zenetudományi Tanulmányok VII, Budapest, 585–604. 1961. Csángó népzene II. Budapest. Társszerző: Rajeczky Benjamin. Hajnal, hajnalnóta, hajnalozás. Ethn, 237–65. 1962. Két Vivaldi-emlék. Magyar Zene, 156–7. Szültü. Ethn, 278–82.
1963.
1964. Beziehungen der Musik des 18. Jahrhunderts in Ungarn zur ungarischen Volksmusik von heute. Studia Musicologica, 25–37. Dramatizált „Credo” a XV. század első negyedéből. FilKözl, 123– 31. Jóni metrum a magyar népzenében. Ethn, 402–18. Kézdiszentléleki földjegyzék 1503-ból. MNy, 104–7. 1966. Magyar nyelvemlék Czenstochowában 1501-ből. MNy, 489–92. 1968. Der Moriskentanz in Europa und in der ungarischen Tradition. Musicologica, 229–311.
Studia
1969. Magyar nyelvű énekes szertartásaink kérdéséhez. Teológia, 254–7. 1971. Miron Christea karánsebesi román püspök titkos naplójából. (Az első titkos tárgyalás Ferenc Ferdinánddal 1908. III. 28-án). Magyar Történelmi Szemle, New York–Buenos Aires, 109–13. Vadász Miklós „Compendiuma” 1428-ból. Magyar Történelmi Szemle, New York–Buenos Aires, 243–68. Pogocsál. Magyar Őskutatás 3. Buenos Aires, 210–21. 1972. A havasalföldi ferencesek zsoltárkönyve 1364-ből. Magyar Történelmi Szemle, New York–Buenos Aires, 131–9. 11
Lakatos Demeter és a csángómagyarok. Vigilia, 474–80. 1973. Mit adott Moldva magyarsága a magyar kultúrának. Katolikus Szemle, Róma, 247–65. Magyar katolikusok Moldvában. Katolikus Szemle, Róma, 13–29. 1974. Dies concussionis ovorum. Ethn, 384–9. 1975. Szendre báró leánya balladájának tárgytörténeti háttere. Ethn, 618– 1977. Zöld Péter Csöbörcsökben. Honismeret 5. 43–5. Háromszék és Csíkszék adóügyi összeírása, 1703. I. Agrártörténeti 434–510. 1978. Hangszeres magyar tánczene a XVIII. században. Budapest. Háromszék és Csíkszék adóügyi összeírása, 1703. II. Agrártörténeti 198–282.
24.
Szemle,
Szemle,
1979. édes Hazámnak akartam szolgálni...” Kájoni János: Cantionale Catholicum. Petrás Ince János: Tudósítások. Összeállította: D.P.P. Budapest. Bölényfogó vermek emléke Csíkban. Ethn, 89–91. „...
1980. A nemzetek és vallások története Romániában. (Siculus Verus álnéven). Youngstown. 0. Katolikus Magyarok Vasárnapja. 1981. Bartók Béla kapcsolata a moldvai csángómagyarokkal. Népdalok, népmesék, népszokások, eredetmondák a magyar nyelvterület legkeletibb részéről. Öszszeállította: D.P.P. Budapest. Csángó népzene I–II. II. kiadás. Budapest. Társszerző: Rajeczky Benjamin. Új énekek – amellek Farkas Pál tamási nótárius által költek üdőről üdőre 1773 és 1810 között. Zenetudományi Dolgozatok, 47–75. Pietro Diodato apostoli látogatásai Oláhországban és Moldvában. Vigilia, 496– 500. 1982. Csángó magyar katolikusok Moldvában. Katolikus Szemle, Róma, 165–73. 12
1984. Saltus Hungaricus: XVIII. századi magyar tánczene Domokos Pál Péter gyűjteménye alapján. SLPD 12 445. Budapest. (Hanglemez) Egyházi énektöredék Szent Lászlóról. Vigilia, 628–31. 1986. Énektanítás Csíksomlyón a XVIII. század elején. In: „Mert ezt Isten hagyta...” Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Szerk. Tüskés Gábor. Budapest, 395– 417. Siebenbürgen. Beiträge zur Geschichte. (Siculus Verus álnéven). München. 1987. Kakasdi székely betlehemes. A „Betlehemes játékok a Magyar Rádió hangarchívumából” c. LSPX 18 143 Radioton hanglemez „A” oldalán. Budapest. 1988. Az én Erdélyem. Domokos Pál Péter elmondja életét Balogh Júliának. Budapest. Csoma Gergely: Moldvai csángómagyarok. Az utószót D.P.P. írta. Budapest. 1989. Rendületlenül... Márton Áron Erdély püspöke. Szerk. Hidvégi Máté. Budapest. 1990. Múltbanéző. Tanulmányok. Szerk. és sajtó alá rendezte: Fazakas István. Budapest. 1991. Csángó népzene III. Budapest: Társszerző: Rajeczky Benjamin. 1992. Lakatos Demeter: Búcsú az ifjúságtul. Bajkó Sándor, Bartis Árpád és a saját gyűjteményéből közreadta és az előszót írta. Sajtó alá rendezte: Libisch Győző. Budapest.
Kéziratban Bándi Péter énekeskönyve. (XIX. századi versgyűjtemény. 70 szöveg jegyzetekkel.) Bocskor János énekeskönyve. (Csíkszentlélek, 1716–1739. 90 szöveg jegyzetekkel.) Petri András és Réti János énekeskönyve. (1630–1668. 237 szöveg jegyzetekkel.) Mihál Farkas énekeskönyve. (XVII. század közepe. 113 szöveg jegyzetekkel.) 13
Pécsi énekeskönyv a XVII. századból, jegyzetekkel. Illyés István krónikája. (Önéletírás és egykorú történeti események följegyzése.) Erdély néprajzi képe 1332 és 1337 között. Fejezetek Erdély történelméből.
A válogatott bibliográfiát a Megfog vala apóm szokcor kezemtül... (Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére. Szerk. Halász Péter. Budapest, 1993.) c. kötetben megjelent (11–5. l.) anyag alapján DOMOKOS MÁRIA állította össze.
14
KORTÁRSAK DOMOKOS PÁL PÉTERRŐL (Szemelvények)
"Domokos, mint egykor Julián barát, kevés pénzzel az erszényében, de alapos tudással és lángoló szeretettel a szívében, zarándokútra kelt, hogy megkeresse Moldvában elszórt véreit. Meg kell szeretni ezt a Domokost, hogy mennyire szívébe zárta a földkerekségnek legárvább népét! A jelentésében megdöbbentően érdekes és lesujtóan szomorú tapasztalatokról számol be. Moldvában, Bukovinában és Besszarábiában százezer magyar él, akik részben a honfoglalás korában megtelepedett ősmagyarok, részben a vérengző Bukov generális elől menekült székelyek leszármazottjai. A száz közül hatvan ma is a magyart vallja anyanyelvének. Ezeknek nincs parlamenti képviseletük, nincs magyar iskolájuk, nincs vezérük, a román hivatalos statisztika nem is vesz tudomást magyar voltukról, sőt – ez hihetetlen, pedig igaz! – egyetlen katolikus magyar községnek sincs olyan papja, aki értené a nép nyelvét. (...) A régi bécsi diplomácia nem törődött ezzel a kérdéssel, még kevésbé a csángómagyarok megrázó sorsával. Most azonban magyar diplomáciánk volna. Volna vatikáni magyar követségünk is, ezeréves püspöki karunk és volnának a tagok százezreit irányító katolikus szervezeteink. Jó lenne, ha mindezek az erkölcsi erők megmozdulnának és bebizonyítanák a szomorú nemzetnek, hogy nem élnek légüres térben, hanem együtt éreznek a magyarsággal és hajlandók síkra szállani az isteni és emberi törvényekért. Jó lesz nagyon sietniök a megmozdulással, mert nyilvánvaló, hogy a bukaresti kormány – papi segédlettel! – ugyanabba az ágyba készül fektetni az erdélyi magyarságot, amelyben a csángómagyar Lázár gyötrődik."(Herczeg Ferenc: Magyar sovinizmus. Pesti Hírlap, 1932. február 7.) "A könyvről sokan mondtak már véleményt. Legnevesebb publicistáink (Herczeg Ferenc, Milotay István, Tóth László stb.) vezércikkeket, vagy tanulmánynak is beillő hosszú és sokoldalú ismertetést szenteltek neki s a szakfolyóiratok kifejezték elismerésüket a lelkes szerzőnek. D. ugyanis 1929 nyarán a saját költségén bejárta Moldvát, faluról falura vándorolva felkereste a századok óta ott élő magyarságot, hónapokig élt 15
közötte és gazdag tapasztalatait – ugyancsak a saját költségén – ebben a testes könyvben adta közre. Utazását megelőzőleg alapos kutató munkát végzett, átbúvárkodta a fellelhető irodalmat, amiről a könyve elején felsorolt 80 mű jegyzéke tanuskodik. Ennek a kutató munkának eredményét kapjuk a könyv első felében, ahol szerzőnk a moldvai magyarság múltjára vonatkozó töredékes adatokat fűzte chronológiai rendbe a XIII. sz. derekától napjainkig. (...) A II. rész (A moldvai magyarság ma) sokkal értékesebb, mint a történeti áttekintés. Itt a szerző nagyon eleven leírást nyujt a moldvai magyarság jelenéről, sötét színekkel ecsetelve, hogyan pusztul lassan, de biztosan (...). Bár a munka elsősorban az etnografust érdekelheti gazdag néprajzi vonatkozásaival – a 65 eredeti csángó magyar népdalról Bartók Béla és Kodály Zoltán mondott elismerő véleményt – méltán keltheti fel a nyelvészek és történészek figyelmét is." (Vincze Sándor: Domokos Pál Péter, A moldvai magyarság. Századok, 1934, 250–1.) "Szabó T. Attila, az erdélyi magyar népnyelvkutatás kiváló szakembere, évekkel ezelőtt tanulmányt írt az erdélyi magyar társadalomkutatásról s ebben Domokos Pál Péter munkásságát az egykorú ifjúsági népkutató-vállalkozások elébe helyezi:, «ő valóságos vándorapostol módjára járta be a moldvai falvakat» – írja róla, – «és gyűjtötte az ottan élő magyarságra vonatkozó társadalmi és néprajzi anyagot». (...) Domokos Pál Péter egy százezerfőnyi, bocskorban és kieresztett ingben járó, de magyarul beszélő nép felfedezésével gazdagította a kisebbségi magyarságot, s ezzel forrásává vált annak a csángó-kultusznak is, amely a Kárpátok keleti lejtőjén s a Tatros, Beszterce, Szeret és Prut folyók völgyében lakó magyarokra fordította a magyar közfigyelmet az utóbb eltelt esztendőkben. Az erdélyi falukutatók általában feltűnően nagy gondot fordítottak a történelmi anyag felvetésére és feldolgozására is. Ennek egyszerű a magyarázata. A kisebbségi életben nem tagozódhatott annyira szét a szellemi élet, mint az anyaországban, s a népkutatónak nem pusztán szociográfiára kellett törekednie, hanem vállalnia kellett a nyelvész, etnográfus, zenész s még annyi más szakember szerepét is. Ez a kisebb nemzetközületek tudósaira olyannyira jellemző polihisztor-vonás ad különleges erdélyi bélyeget Domokos Pál Péter munkásságának." (Balogh Edgár: A csángók vándorapostoláról. In: Hármas kis tükör. Kolozsvár, 1945, 219– 22.) "S amikor már nem volt «feladat» a csángó gyűjtés, amikor már sokan csinálták, mások is, keresett és talált magának újabb «földrészt» felfedezésre. Elindult megkeresni XVIII. századi régi muzsikánkat. Tu16
lajdonképpen megint csak a Kolumbus tojása-történet újult meg, olyasmit valósított meg, ami a legtermészetesebb, csak éppen senki sem gondolt rá. Mennyit siránkoztunk elveszett, régi tánczenénk miatt, kottás emlékeink hiányán! Mindenki remélte, hogy valamikor előbukkannak a lappangó följegyzésekben, csak az nem jutott eszébe senkinek, hogy elinduljon városi és vidéki könyvtárak, levéltárak raktáraiba, és átböngéssze a poros papírkötegeket, hátha bennük lappang az a zene, amit annyira keresünk. S megint igaza volt: a szorgalom és az elszánt feladatvállalás megint meghozta eredményét. Előtte mindössze 4 dallamot ismertünk egy egész évszázad zenei terméséből; ő egymaga majdnem 200-at ásott elő az ismeretlenségből. (Vargyas Lajos: A 70 esztendős Domokos Pál Péter köszöntése. Ethn LXXXIII, 1972, 95–8.) "A lengyelországi Czæstochowa híres búcsújáró hely pálos kolostorában 1965 május havában Domokos Pál Péter magyar nyelvemléket fedezett fel a Cantionale Ecclesiasticum kódexben. A kódex keletkezésének idejére utal az egyik bejegyzés: Is liber spectat ad Montem Clarum Czćstochoviensium Anno Domini 1501. A magyar szöveg a kézirat 385b lapján a négy kottasoros latin Credo kezdeti része (...) fölött található. A czćstochowai pálos kolostorban minden bizonnyal voltak magyar pálosok is, a fennmaradt magyar emlék is ezt bizonyítja, de írójáról közelebbit nem tudunk. A névtelen magyar pálos fohásza majdnem szóról-szóra egyezik a Peer-kódex 145b és 146a lapján található imádsággal, valamint rokonságot mutat a Gyöngyösi-kódex 253. lapján lévő és a Thewrewkkódex 305. lapján található szöveggel...". (Molnár József–Simon Györgyi: Magyar nyelvemlékek. Budapest, 1976, 128–30.) "Azok, akik személyesen ismerik, akik csak egyetlenegyszer beszéltek vele, akik csupán hallgatói lehettek, amikor kedves témáiról, élete nagy eseményeiről, a tudományban is vízválasztóként emlegetett fölfedezéseiről beszélt – azt hiszem egyetértenek velem, hogy Domokos Pál Pétert kristály-embernek nevezem. (...) A moldvai magyarság kutatói számára ugyanazt jelenti, mint a Székelyfölddel foglalkozóknak Orbán Balázs. Nélküle nem létezne ez a tudományág, vagy ha igen, sokkal szerényebb anyaggal kellene beérnie. Domokos Pál Péter nyolcvanöt esztendős. Bensőséges körülmények között ünnepelték tisztelői (...) Énekesek, hangszeres zenészek, zene- és énekkarok, nótafák gyűltek össze, hogy kettős ünnepet ünnepelhessenek: tanítómesterüket, s hogy most került első ízben kiosztásra a Bethlen Gábor Alapítvány díja, melyet Illyés Gyula kezdeményezésére hozott 17
létre hatvanöt tudós, művész, író. Az első díj kitüntetettje Domokos Pál Péter...” (Vári Attila: A kristály-ember. Magyar Nemzet, 1986. július 1.) "Tényfeltáró munkáinak oka és célja a moldvai magyarság életének, sorsának modellértékű felmutatása. (...) E modellalkotás – akarva-akaratlanul – jóslatszerű árnyékát rávetíti a székelység jövendő évtizedeire is, és bár erre célzás nincs egyetlen munkájában sem, az egész magyarság elkövetkező századaira is." (Cseres Tibor: Domokos Pál Péter koszorújához. Életünk XXIII/12. 1986, 1121– 3.) "A tanulmánykötet, melynek szerzője a Múltbanéző címet adta, négy évtized munkásságát reprezentálja (...) új oldalról világítja meg a már csúcsteljesítményei alapján ismert szerzőt: a nagy összefoglalások hátterében megmutatja a tanulmányszerző, cikkíró, vitairatszerző Domokos Pál Pétert. Gyakorlatilag a pályát formáló témák, kutatások és módszerek egymásutániságát, szálvezetését ismerheti meg az olvasó e gyűjteményből, a kibontakozás öntörvényűségét, a konzekvens teljesedést, amely évtizedek távlatában is egyenes ívű, töretlen és hűséges: «Ilyen voltam, ilyen vagyok». (...) Domokos Pál Péter tudományos pályája intézményi támogatástól függetlenül, saját programjának meghatározottságában bontakozott ki. Teljességében személyes ügyszeretetéből forrásozó, «magányos» kutatói elhivatottság példájaként áll előttünk. Ám éppen e nehéz függetlenségnek, e magányos tudóssorsnak szabad szellemi kibontakozása, mintegy ajándéka e széles spektrumú tudóspálya, a maga szemléletbeli gazdagságával, szabad szárnyalásával." (Berlász Melinda: Domokos Pál Péter, Múltbanéző. Honismeret XIX/2. 1991, 93–4.) "Miből táplálkozott ez a lélek? Honnan vette a rendíthetetlen erőt, amelyet lénye sugárzott? (...) A titka: van egy kis ország. Csíkország, amelyet a Keleti Kárpátok és a Hargita lánca várként zár körül. Szentélye a csíksomlyói kegytemplom. Mellette 1626-tól ferences atyák iskolát tartanak fenn, melyben a hit és a tudomány édestestvérként él együtt. Testvériségüket nem tudta megtörni semmiféle történelmi változás. A szentistváni kereszténység felvétele óta ugyanaz a kereszténység éltette és tartotta meg ennek a kicsiny országnak népét, formálta a Márton Áronok, Zöld Péterek és Domokos Pál 18
Péterek lelkét." (Léstyán Ferenc: Domokos Pál Péterről, gyászbeszéd helyett. Erdélyi Figyelő, 1992/3.) "Könyvek és tanulmányok sora igazolja, hogy Domokos Pál Péter élete végéig törődött a csángó folklór kutatásával és közkinccsé tételével. Figyelme azonban nem korlátozódott a népdalokra és a -balladákra. Behatóan foglalkozott Moldva történetével és a csángók égető sorskérdéseivel is, ahogy azt a népét szerető és féltő tudósnak tennie kell. Sokoldalúsága és igazi kutató szenvedélye mutatkozott meg akkor is, amikor ritka népi hangszereket és népszokásokat ismertetett, s amikor a tárgyi néprajz, az egyházi népének, az oktatásügy és az énekkari mozgalom kérdéseit vizsgálta. Különös jelentőségűek voltak zenetörténeti kutatásai. Fölfedezte és közzétette a csíkcsobotfalvi Kájoni Kéziratot. Meglepően nagyszámú XVIII. századi hangszeres táncdallamot tárt fel. (...) Állhatatos hűséggel ragaszkodott szülőföldjéhez, népéhez és a római katolikus egyházhoz. Nem volt véletlen, hogy legutolsó könyveit Kájoni Jánosnak, Petrás Incze Jánosnak és Márton Áronnak, a katolikusság kimagasló képviselőinek szentelte." (Almási István: Mikor Csíkból elindultam... Szabadság, 1992. március 7. Kolozsvár.) "(...) munkásságával, élete példájával a nemzeti tudatba emelte a moldvai csángókat, létezésük és megmaradásuk gondjait. (...) Elérte, amit annyira fontosnak tartott: tettek is születtek írásai s életpéldája nyomán. A csángó életnek már hatalmas irodalma van." (Czine Mihály: Domokos Pál Péter testamentuma. Honismeret, 1996.) "Domokos Pál Péter nem az egyvilágú, besorolható emberek közé tartozik, hanem a nélkülözhetetlenek közé. Ő nem az ihletettség kitüntetettje, mint Tamási Áron vagy Dsida Jenő, hanem a szereteté, a szolgálaté, a használni akarásé és tudásé. Leginkább a székely ezermesterek társaságába illenék bele, csak nem a kétkeziekébe, hanem a szellemiekébe. Missziós lény a saját nemzetéhez tartozók között. (...) Nekem ő Julianus barát egyetlen méltó utóda s megtestesülése, aki hétszáz év elmúltával nemcsak a leszakadt magyarokat keresi föl, hanem a történelmünkből kivált és elfelejtett történelmet is kihantolja. Népszámlálást végez a múltban, a temetőkben, régészeti kutatásokat a kultúránkban, a hitéletünkben s eközben valami olyan képesség fejlődik ki benne, amit legtalálóbb szóval: életszentségnek nevezhetnénk. 19
És akik ismerték, akik dolgoztak vele, akik a tanítványai voltak, tudják, hogy ez az életszentség úgy működött benne, mint másokban a zsenialitás." (Csoóri Sándor: Szobor a szülőföldön. Magyar Nemzet, 1996. július 6.)
Összeállította: DOMOKOS MÁRIA
20
A hetvenes évek magyar nyelvészei Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe A hetvenes évek magyar nyelvészei című 51 füzetre tervezett sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáz hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit kandidátusi, akadémiai doktori fokozat is hitelesített), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. Az 51 pályaképnek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a 70-es években, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze mi sem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a hetvenes évek nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. Bolla Kálmán
21
A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS
