MAGYAR KÖZLÖNY
M A G YA R O R S Z Á G H I V ATA L O S L A PJ A 2016. november 21., hétfő
179. szám
Tartalomjegyzék
2016. évi CXXII. törvény
A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény végrehajtásáról
76898
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
77011
2016. évi CXXIV. törvény
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017. évi egységes költségvetéséről
77018
121/2016. (XI. 21.) ME határozat
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Európai Gazdasági Bizottsága keretében az Ipari Balesetek Országhatáron Túli Hatásairól szóló, Helsinkiben, 1992. március 17-én létrejött Egyezmény Részes Felei Konferenciáin való részvételről
77023
2016. évi CXXIII. törvény
76898
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
II. Törvények
2016. évi CXXII. törvény a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény végrehajtásáról* Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás 2015. évi vitelére vonatkozó költségvetési gazdálkodás jóváhagyása céljából a következő törvényt alkotja:
I. FEJEZET A 2015. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA 1. A főösszegek, az egyenleg és az államadósság értéke 1. § Az Országgyűlés a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) végrehajtását – a 4–7. §-ban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül – a központi alrendszer tekintetében a) 17 497 128,4 millió forint bevétellel, b) 18 734 298,2 millió forint kiadással és c) 1 237 169,8 millió forint hiánnyal hagyja jóvá. 2. § A központi alrendszer kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. melléklet tartalmazza a 2015. december 31-én fennálló besorolási rendnek megfelelően. 3. §
(1) A Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon az államháztartás 2015. december 31-én fennálló adóssága 25 249,5 milliárd forint. (2) 2015. december 31-én az államadósság-mutató a) számlálójának a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 25 134,9 milliárd forint, b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 33 999,0 milliárd forint. (3) Az államadósság-mutató mértéke a (2) bekezdés alapján 2015. december 31-én 73,9% volt. (4) 2014. december 31-én a Kvtv. 3. §-ában meghatározott árfolyamokon számított államadósság-mutató a) számlálójának a Gst. 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti összege 24 624,9 milliárd forint, b) nevezőjének a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerinti összege 32 400,1 milliárd forint. (5) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (3) bekezdés szerinti mértéke a 2014. év végi 76,0%-hoz képest az Alaptörvény 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott államadósság-mutató csökkenése követelményének eleget tesz.
2. A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések 4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Gst. 11. § (1) bekezdésének megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2015-ben az államháztartásért felelős miniszter az adósságtörlesztési számla terhére a) 2 093 273,6 millió forint összegben fizetett vissza forint államkötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek, b) 281 608,7 millió forint összegben fizetett vissza forint hiteleket a belföldi és külföldi hitelezőknek, c) 942 484,3 millió forint összegben fizetett vissza deviza kötvényeket belföldi és külföldi befektetőknek, d) 464 273,3 millió forint összegben fizetett vissza deviza hiteleket a belföldi és külföldi hitelezőknek.
* A törvényt az Országgyűlés a 2016. november 8-i ülésnapján fogadta el.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
5. §
76899
(1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az 1. §-ban megállapított hiány finanszírozására a Gst. 11. § (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az államháztartásért felelős miniszter 2015-ben a) 986 250,9 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített, b) 230 648,3 millió forint összegben forinthitelt vett fel külföldi hitelezőktől. (2) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az állam a Kvtv. 74. §-nak felhatalmazása alapján 22 330,3 millió forint forinthitelt és 1097,7 millió forint devizahitelt vállalt át a MÁV Magyar Államvasutak Zrt-től, 52 290,0 millió forint forinthitelt vállalt át a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaságtól és 47 149,1 millió forint forinthitelt vállalt át a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól.
6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2015-ben az e törvény 4. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására az államháztartásért felelős miniszter a Gst. 11. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a) 2 485 767,6 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített belföldi és külföldi befektetőknek, b) 1 089 267,3 millió forint összegben kincstárjegyeket értékesített, c) 206 605,0 millió forint összegben deviza kötvényeket értékesített belföldi és külföldi hitelezőknek. 7. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az államháztartásért felelős miniszter – a Gst. 11. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása érdekében 954 457,5 millió forinttal csökkentette a kincstárjegyek állományát.
II. FEJEZET AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA 8. §
(1) Az Országgyűlés a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet (a továbbiakban: E. Alap) 30 083,0 millió forint összegű hiányát a KESZ hitelállományából 2016. december 29-ei hatállyal elengedi. (2) Az Országgyűlés elengedi a 01-09-921734 cégjegyzékszámú EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2015. december 31-i megszűnéséből adódóan az 15329729-2-41 adószámú Oktatási Hivatalnak az állammal szemben fennálló, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 4. pontja szerinti, társasági adó adónemen jelentkező 1446,345 millió forint összegű adótartozásának teljesítését. (3) Az Országgyűlés elengedi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2015. december 31-én fennálló, a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 10. § (4) bekezdésében, valamint a Kvtv. 9. § (4) bekezdésében előírt, a központi költségvetés javára történő befizetési kötelezettségből eredő, együttesen 569 579 000 forint tartozását. (4) Az Országgyűlés a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény, valamint a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XXXVIII. törvény végrehajtásával összefüggésben felhatalmazza a) az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (a továbbiakban: ÁEEK), hogy a Felső-Szabolcsi Kórházzal szemben fennálló 305 012 000 forint, a Komlói Egészségcentrum, Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium Egészségügyi Központtal szemben fennálló 3 178 819 forint, a Karolina-Kórház Rendelőintézettel szemben fennálló 78 530 499 forint, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházzal szemben fennálló 363 491 702 forint, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházzal szemben fennálló 133 950 400 forint, a Heim Pál Gyermekkórházzal szemben fennálló 24 186 000 forint, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházzal szemben fennálló 125 979 240 forint, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórházzal szemben fennálló 47 445 598 forint, a Zala Megyei Szent Rafael Kórházzal szemben fennálló 450 847 399 forint összegű követeléséről, b) a Felső-Szabolcsi Kórházat, hogy az ÁEEK-kel szemben fennálló 12 493 937 forint, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórházat, hogy az ÁEEK-kel szemben fennálló 47 360 000 forint összegű követeléséről a kötelezetthez címzett egyoldalú nyilatkozattal lemondjon. (5) Az Országgyűlés elengedi a fővárosi és megyei kormányhivatalok 2015. december 31-én fennálló, a Kvtv. 9. § (5) bekezdésében előírt, a központi költségvetés javára történő befizetési kötelezettségből eredő 339 145 335 forint tartozását.
76900
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
III. FEJEZET A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA 3. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása 9. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet (a továbbiakban: Ny. Alap) a) 2015. évi működési költségvetési maradványa 1155,5 millió forint, amelyből a 2014. évi költségvetési maradvány 13,8 millió forint, b) 2015. évi működési kiadásai 903,5 millió forint 2014. évi költségvetési maradvány felhasználását tartalmazzák.
4. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása 10. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az E. Alap a) 2015. évi működési előirányzat-maradványa 1098,5 millió forint, amelyből a 2014. évi előirányzat-maradvány összege 128,0 millió forint, b) 2015. évi működési kiadásai 1320,0 millió forint 2014. évi előirányzat-maradvány felhasználását tartalmazzák.
5. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések 11. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Kvtv. 11. § (1) és (2) bekezdése, illetve a 16. §-a alapján a) a LXXI. Nyugdíjbiztosítási Alap fejezetnél a 2. cím, 1. Nyugellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén méltányossági alapon megállapításra kerülő nyugellátásra 184,4 millió forint, méltányossági alapú nyugdíjemelésre 668,3 millió forint, egyszeri segélyre 521,5 millió forint, b) a LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezetnél az adott előirányzat terhére méltányossági ellátásra a 2. cím, 2. Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az 1. Csecsemőgondozási díj, Terhességi-gyermekágyi segély, a 2. Táppénz, a 6. Gyermekgondozási díj jogcímcsoport előirányzatoknál együttesen 121,3 millió forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az 1. Gyógyító-megelőző ellátás jogcímcsoportnál 4111,3 millió forint, a 4. Gyógyszertámogatás jogcímcsoportnál 18 434,1 millió forint, az 5. Gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportnál 1177,9 millió forint felhasználása történt meg. 12. § Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról szóló 2015. évi CLXXII. törvény 13–16. §-ában előírt megtérítési, visszautalási, elszámolási és befizetési kötelezettségek teljesítése megtörtént.
IV. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZEREN BELÜLI ELSZÁMOLÁSOK 13. §
(1) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) fejezet, A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet terhére finanszírozott ellátások, valamint a közjogi méltóságok hozzátartozói részére járó nyugellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2016. december 29-éig a) az Ny. Alap A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás alapján megállapított életjáradék jogcímén 2,0 millió forintot térítsen meg az 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára; b) az Ny. Alap A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet részére a pénzbeli kárpótlás és az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 0,3 millió forintot utalja át az 10032000-01457247 „Rendkívüli kiadások” számla javára; c) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások jogcímén 45,4 millió forintot térítsen meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 10032000-0174170000000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára;
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
76901
d)
az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 2,2 millió forintot utalja át az 10032000-01457216-00000000 „TB közreműködéssel folyósított ellátások” számla javára; e) az EMMI fejezet az Ny. Alapnak a korhatár alatti ellátások jogcímén 8,8 millió forintot térítsen meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára; f ) az Ny. Alap az EMMI fejezet részére a korhatár alatti ellátások elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 2,6 millió forintot utalja át az 10032000-01457230-00000000 „Korhatár alatti ellátások kiadása” számla javára; g) az Ny. Alap a volt miniszterelnök részére járó juttatás fedezete jogcímén 4,8 millió forintot, a volt miniszterelnök utáni hozzátartozói nyugellátás fedezete jogcímén 0,5 millió forintot utaljon vissza a Miniszterelnökség fejezet 10032000-00294889-00000000 számú „Előirányzat-felhasználási keretszámla” javára; h) az EMMI fejezet a közgyógyellátás finanszírozása jogcímen 140,9 millió forintot az E. Alap részére a 1003200000280161-00000000 „OEP elszámolási számla” javára térítsen meg, i) az E. Alap a Gyermekgondozási díjban és terhességi gyermekágyi segélyben részesülők kompenzációja jogcímen 2,6 millió forintot a 10032000-00280161-00000000 „OEP elszámolási számla” terhére a XLII. A Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 4. cím, 1. alcím, 8. Egyéb vegyes bevételek jogcímcsoport javára utaljon vissza. (2) Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a volt Köztársasági Elnök hozzátartozói részére járó nyugellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2016. december 29-éig a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 32. Egyéb költségvetési kiadások cím, 1. Vegyes kiadások alcím, 11. Egyéb vegyes kiadások jogcímcsoport terhére 8,9 millió forintot térítsen meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 10032000-01741700-00000000 „Ny. Alap elszámolási” számlája javára.
14. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap a „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” elszámolásához kapcsolódóan, az előző évek jogalap nélküli követeléseire megtérült 11,1 millió forintot utalja át a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 10032000-01857025-00000000 számlája javára 2016. december 31-éig. 15. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy az Ny. Alap 4560,1 millió forint többletét 2016. december 31-éig fizesse be a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 5. cím, 7. Nyugdíjbiztosítási Alap befizetése alcím javára. 16. § Az Országgyűlés a pénzügyi teljesítéssel nem járó ügyletek elszámolásának rendezése érdekében jóváhagyja a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím 1. alcím, 1. jogcímcsoport, 2. Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai jogcím 1425,7 millió forint összegű túllépését. 17. §
18. §
(1) Az Országgyűlés az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus forrásaira és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 31. § (1) bekezdése alapján tett, 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt 11 556,1 millió forint összegben hagyja jóvá. (2) Az Országgyűlés a Svájci-Magyar Együttműködési Program forrásaira és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 31. § (2) bekezdése alapján tett 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt 31 192,0 millió forint összegben hagyja jóvá. (3) Az Országgyűlés a 2007–2013-as programozási időszakra a Nemzeti Stratégiai Referenciakeretből, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból, valamint a Szolidaritási programokból finanszírozott programok, projektek estén az uniós forrásokra és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 31. § (3)–(4) és (7) bekezdése alapján tett, 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt az 4. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá. (1) Az Országgyűlés a 2014–2020-as programozási időszakra elfogadott Partnerségi Megállapodás keretében, valamint a Belügyi alapokból finanszírozott programok, projektek estén az uniós forrásokra és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 34. § (1)–(4) bekezdése alapján tett, 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt az 5. mellékletben meghatározott összegben hagyja jóvá.
76902
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
(2) Az Országgyűlés a Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében a 2014–2020 pénzügy perspektívában megvalósuló programok, projektek esetében a program forrásaira és a kapcsolódó központi költségvetési finanszírozásra vonatkozó, a Kvtv. 34. § (5) bekezdése alapján tett, 2015. december 31-én fennálló kötelezettségvállalási állományt 1853,1 millió forint összegben hagyja jóvá.
V. FEJEZET A KÖZPONTI ALRENDSZERNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI ALRENDSZERREL ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEKKEL FENNÁLLÓ KAPCSOLATÁBÓL FAKADÓ ELSZÁMOLÁSOK 6. A helyi önkormányzatok központi alrendszerből származó forrásai 19. §
20. §
(1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok év közben 5663,0 millió forint összegben igényeltek – a kincstár területi szervei javaslataira is figyelemmel – a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat. A helyi önkormányzatok együttesen 5403,6 millió forint összegben mondtak le év közben e forrásokról, valamint a Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülre történő feladatátadás következtében 195,1 millió forint összegben nem jogosultak e támogatásokra, továbbá a Kvtv. 2. melléklet Kiegészítő szabályok 2. pont c) alpontja szerinti, önkormányzati körön kívülről történő feladatátvétel miatt 68,8 millió forinttal ugyanezen előirányzataik megnövekedtek. (2) „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” cím előirányzatait és pénzforgalmi teljesítését jogcímenként összesítve a 2. melléklet tartalmazza. (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatokat „A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása” címen a (4) bekezdésben foglaltak kivételével megillető, és a részükre a költségvetési évben folyósított összegek különbözetei az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 2015. december 31-én hatályos 58. §-a szerinti elszámolása alapján a következők: a) a visszafizetési kötelezettség 3146,4 millió forint, b) a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1135,1 millió forint. (2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az (1) bekezdés a) és b) pontja alapján, elszámolási egyenlegként a helyi önkormányzatoknak a 2015. év után 2011,3 millió forint támogatás visszafizetési kötelezettsége keletkezik. (3) Az Országgyűlés megállapítja, hogy azon helyi önkormányzatokat, amelyek a feladatmutatókhoz kapcsolódó, a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat az őket ténylegesen megilletőnél 3 százalékkal magasabb mértékben vették igénybe, a kormány rendeletében megállapított mértékű, együttesen 56,7 millió forint összegű igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli. (4) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatoknak együttesen az Áht. 2015. december 31-én hatályos 58. §-a alapján a) a Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése jogcímen, egyenlegében 147,7 millió forint, b) a Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása jogcímen, egyenlegében 62,6 millió forint, c) a költségvetési támogatások jogcímeken, egyenlegében 813,6 millió forint, d) a helyi önkormányzatok vis maior támogatása jogcímen, egyenlegében 1,3 millió forint, e) A 2014. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása jogcímen, egyenlegében 0,9 millió forint, f) A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása jogcímen, egyenlegében 335,5 millió forint, g) a szociális ágazati pótlék és a szociális ágazati kiegészítő pótlék támogatása egyenlegében 57,5 millió forint, h) a 2014. december 31-én feladattal terhelt, a Magyarország 2014. évi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 2. és 3. melléklete szerinti jogcímeken fel nem használt 845,2 millió forint lemondási és visszafizetési kötelezettségük keletkezett. (5) A visszafizetési kötelezettséghez kapcsolódó késedelmi kamat megfizetési kötelezettség számításának kezdő napja 2016. április 6. (6) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok a saját elszámolásaik alapján a (2) bekezdés és a (4) bekezdés a)–g) alpontjai szerinti tételek összesített egyenlegeként jelzett 1193,2 millió forint pótlólagos támogatásra jogosultak, aminek átutalásáról az államháztartásért felelős miniszter rendelkezett. (7) A kincstár az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül a helyi önkormányzatok számára elérhetővé teszi az őket megillető, illetve az általuk a központi költségvetésbe visszafizetendő támogatások összegét.
21. § A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásait és azok pénzforgalmi teljesítését a 3. melléklet tartalmazza.
76903
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
7. Az egyházak támogatása 22. §
(1) Az egyházi szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményfenntartókat – a 2015. évi önkormányzati és az állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményi támogatástól való eltérés rendezéseként – 3497,19 millió forint egyszeri szociális kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 19. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport előirányzata terhére 2016. év decemberében. (2) Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 3. § (2) bekezdése alapján az érintett bevett egyházakat a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 55. alcím, 4. Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport előirányzatának javára 2016. évben 346,7 millió forint visszafizetés terheli. (3) Az egyházi jogi személyek által fenntartott köznevelési intézmények után a bevett egyházakat, valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXL. törvény 5. cikk 1. pontjának hatálya alá tartozó fenntartókat a köznevelési intézményeikre tekintettel – a 2015. évi köznevelési jogcímű támogatások rendezéseként – összesen 31 145,3 millió forint egyszeri köznevelési kiegészítő támogatás illeti meg a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás jogcímcsoport előirányzata terhére 2016. év decemberében.
8. Állami ingatlan ingyenes egyházi tulajdonba adása 23. §
24. §
(1) Az Országgyűlés a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (3) bekezdése, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (1) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az állam tulajdonában lévő, Budapest VIII. kerület, Múzeum utca 17. szám és Reviczky utca 6. szám alatt található, az ingatlan-nyilvántartás szerint Budapest 36578/1 helyrajzi számú ingatlan ingyenesen, felsőoktatási feladatok ellátásának elősegítése érdekében a Magyarországi Református Egyház tulajdonába kerül, azzal a feltétellel, hogy a Magyarországi Református Egyház az ingatlant terhelő kötelezettségeket a (2) bekezdés szerinti szerződés szerint a birtokba vételt követően teljeskörűen átvállalja. (2) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonváltozásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) készíti el és köti meg, legkésőbb 2017. október 31-ig. A szerződésben az ingatlan forgalmi értékeként az MNV Zrt. által megállapított értéket kell megjelölni. (1) Az Országgyűlés a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (3) bekezdése és az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (1) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az állam tulajdonában lévő, Budapest XIV. kerület Ida u. 2. szám alatt található, az ingatlan-nyilvántartás szerint Budapest XIV. ker. 32657 helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlan ingyenesen, az egyház szociális, oktatási, kulturális és hitéleti feladatainak elősegítése érdekében a Hajdúdorogi Metropolitai Egyház tulajdonába kerül, azzal a feltétellel, hogy a Hajdúdorogi Metropolitai Egyház az ingatlant terhelő kötelezettségeket a (2) bekezdés szerinti szerződés szerint teljeskörűen átvállalja. (2) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonátruházásnak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében az MNV Zrt. készíti el és köti meg. A szerződésben az ingatlan forgalmi értékeként az MNV Zrt. által megállapított értéket kell megjelölni.
VI. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 25. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és a Kvtv. hatályvesztésével egyidejűleg hatályát veszti.
Áder János s. k.,
Lezsák Sándor s. k.,
köztársasági elnök
az Országgyűlés alelnöke
1. melléklet a 2016. évi ... törvényhez
76904
1. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
I. F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
I. ORSZÁGGYŰLÉS 1
Országgyűlés Hivatala
1
560,0
Országgyűlés hivatali szervei
1
20 860,5
1 882,8
20 881,7
9,8
759,2
5,6
2 825,0
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
11 216,2
9 448,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 651,9
2 468,1
Dologi kiadások
4 108,5
4 702,8
Személyi juttatások
Ellátottak pénzbeli juttatásai
91,5
94,3
Egyéb működési célú kiadások
40,0
995,2
Beruházások
1 430,7
2 729,8
Felújítások
1 881,7
1 292,2
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 2
20,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások 5,0
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
1
755,8
Működési költségvetés
1 2 3 5
421,5
426,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
116,3
123,1
Dologi kiadások
164,3
161,8 0,5
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8
58,7
Beruházások
1,6
Országgyűlési Őrség
3 1
57,1
Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 584,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 053,7
2 213,8
531,2
583,5
Dologi kiadások
7,0
Egyéb működési célú kiadások
0,8
Felhalmozási költségvetés
8
17,4
Egyéb felhalmozási célú kiadások
11
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2
Személyi juttatások
4
I. F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 4
Az Országgyűlés elnökének közcélú felajánlásai, adományai
73,0
73,0
73,0
73,0
80,0
80,0
80,1
80,0
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2
Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány támogatása
6 8
954,3
Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai
1 2 3 13
Göncz Árpád közcélú felajánlásai, adományai
73,0
73,0
67,4
73,0
Schmitt Pál közcélú felajánlásai, adományai
73,0
73,0
73,0
73,0
Sólyom László közcélú felajánlásai, adományai
73,0
73,0
73,0
73,0
477,8
477,8
955,6
477,8
565,0
25 051,0
27 621,0
2 144,7
140,0
Fejezeti tartalék 1 - 4. cím összesen:
5
25 616,0
1 898,2
25 315,7
2 512,3
141,1
2 512,3
141,1
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Közbeszerzési Hatóság
1
Közbeszerzési Hatóság
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
665,5
581,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
177,4
165,1
Dologi kiadások
961,5
550,0
2,8
1 019,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7
477,5
Beruházások
5. cím összesen:
8
74,3 188,9
Felújítások 2 284,7
2 144,7
140,0
2 579,2
Pártok támogatása
1
Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása
1 2 3 4 5
FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség
876,6
876,6
Magyar Szocialista Párt
427,0
427,0
Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt
475,8
475,8
Lehet Más a Politika
173,7
173,7
Kereszténydemokrata Néppárt
152,7
152,7
76905
12
6 7 8 9
I. F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Együtt - A Korszakváltók Pártja
133,6
133,6
Demokratikus Koalíció
132,0
132,0
Párbeszéd Magyarországért Párt
106,7
106,7
70,8
70,8
Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány
529,7
529,7
Táncsics Mihály Alapítvány
234,2
234,2
Gyarapodó Magyarországért Alapítvány
266,2
266,2
Ökopolisz Alapítvány
67,6
67,6
Barankovics István Alapítvány
53,8
53,8
Együtt Magyarországért Alapítvány
41,3
41,3
Megújuló Magyarországért Alapítvány
23,6
23,6
Liberális Magyarországért Alapítvány
4,3
4,3
40,2
40,2
3 809,8
3 809,8
69 861,0
69 901,0
Magyar Liberális Párt
9
2015. évi törvényi módosított előirányzat
Bevétel
76906
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
Pártalapítványok támogatása
1 2 3 4 5 8 9 10 11
Új Köztársaságért Alapítvány 8 - 9. cím összesen:
10
Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása
1 3
Közszolgálati hozzájárulás
26,7
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai 10. cím összesen:
69 927,7
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1
507,0
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1
149,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
311,2
357,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
87,6
103,2
Dologi kiadások
90,5
107,4
2,7
0,6
15,0
87,5
Személyi juttatások
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6
Beruházások
13
507,9
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
21
69 861,0
2
I. F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Fejezeti kezelésű előirányzatok
2
Fejezeti tartalék 21. cím összesen:
22
9,5
9,5
9,5
516,5
516,5
665,9
9,5 149,7
517,4
29,4
317,4
Egyenlő Bánásmód Hatóság
1
1,0
Egyenlő Bánásmód Hatóság
1
317,2
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
143,3
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
130,9
38,5
35,7
120,5
129,9
0,3
2,0
15,6
16,4
Felhalmozási költségvetés
6 2
Beruházások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
4,2
Fejezeti tartalék 22. cím összesen:
23
322,4
1,0
4,2
4,2
321,4
319,1
4,2 29,4
321,6
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
1
7 100,0
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
1
7 849,8
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
3 092,0
Személyi juttatások
2 754,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
877,4
818,9
Dologi kiadások
889,7
1 082,2
2 039,4
2 384,1
201,5
1 061,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
Beruházások
645,7
Felújítások
23,2
Egyéb felhalmozási célú kiadások 23. cím összesen:
24
2015. évi törvényi módosított előirányzat
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
7 100,0
7 100,0
8 769,7
7 849,8
Nemzeti Választási Iroda 76907
14
1
I. F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Kiadás
1 262,4
Nemzeti Választási Iroda
1
Támogatás
2015. évi teljesítés Bevétel 108,6
76908
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás 2 749,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
659,6
574,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
176,3
167,5
Dologi kiadások
376,5
1 250,8 970,4
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 2
50,0
Beruházások
384,1 13,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 2
Időközi és nemzetiségi választások lebonyolítása A választási rendszerek működtetése 24. cím összesen:
25
458,0
458,0
112,0
1 500,0
1 500,0
1 951,6
708,3
337,9 2,6
3 220,4
3 220,4
5 423,4
816,9
3 090,4
14,6
614,0
Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
1
608,0
Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
1
Működési költségvetés
1 2 3 5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
342,6
85,6
98,6
217,0
208,0 3,1
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6
83,1
Beruházások 25. cím összesen: Összesen:
608,0 113 338,8
9 810,7
608,0
735,4
14,6
614,0
29 857,3
119 851,2
13 270,9
30 000,2
5,7
2 159,5
II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG 1
1 422,4
Köztársasági Elnöki Hivatal
1
Működési költségvetés
15
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2
305,4
Személyi juttatások
1 2 3 5 2
II . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Személyi juttatások
748,6
1 095,4
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
205,7
199,2
Dologi kiadások
411,5
606,2
Bevétel
Támogatás
214,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 2
51,6
93,5
Felújítások
3,0
11,6
Egyéb felhalmozási célú kiadások
2,0
Beruházások
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Fejezeti kezelésű előirányzatok
2
Célelőirányzatok
1 2 3
436,7
436,7
73,0
73,0
73,0
355,0
355,0
39,6
Fejezeti tartalék
26,3
26,3
26,3
Összesen:
2 313,4
2 313,4
2 359,0
Állami kitüntetések Köztársasági elnök közcélú felajánlásai, adományai
73,0
Államfői Protokoll kiadásai
1
Államfői Protokoll kiadásai
4
26,3 5,7
2 258,8
4,9
1 765,8
III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 1
1 761,6
Alkotmánybíróság
1
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
1 005,1
307,6
290,1
Dologi kiadások
289,6
309,5
37,1
57,3
Ellátottak pénzbeli juttatásai
27,3
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 2
1 079,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
Személyi juttatások
48,0
Beruházások
81,7 1,9
Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
2
35,5
Fejezeti tartalék
35,5
35,5
35,5
76909
16
III . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Összesen:
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás 1 797,1
1 797,1
Kiadás 1 808,4
Bevétel
76910
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
4,9
1 801,3
9,6
1 304,0
IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA 1
1 302,4
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
825,6
810,1
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
225,9
240,8
Dologi kiadások
208,4
198,1
1,5
145,8
41,0
49,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 2
Beruházások
0,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
2
Fejezeti tartalék
22,8
22,8
22,8
Összesen:
1 325,2
1 325,2
1 467,1
22,8 9,6
1 326,8
20,4
8 318,3
20,4
8 318,3
V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 1
20,0
Állami Számvevőszék
1
8 304,5
Működési költségvetés
2
Személyi juttatások
5 466,2
5 321,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 494,5
1 477,8
Dologi kiadások
1 146,9
926,6
2,0
331,7
178,9
437,8
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
Beruházások
36,0
Felújítások
4,3 77,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások Összesen:
8 324,5
17
20,0
8 304,5
8 577,0
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 5
VI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
VI. BÍRÓSÁGOK 1
2 066,0
Bíróságok
1
6 416,4
81 217,3
229,7
2 786,0
Működési költségvetés
1 2 3 4 5
Személyi juttatások
48 770,0
49 446,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
12 323,3
13 625,8
Dologi kiadások
14 589,0
14 765,2 14,6
Ellátottak pénzbeli juttatásai
174,7
Egyéb működési célú kiadások
2
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 2
Beruházások
313,0
5 824,3
Felújítások
266,0
1 431,9 76,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások 192,0
Kúria
1
2 637,5
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
2 027,8
2 055,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
508,0
571,1
Dologi kiadások
289,7
267,4
Személyi juttatások
3,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 3
74 195,3
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
4,0
Beruházások
37,1 56,0
Felújítások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
Beruházás
1 2 2 3 5 6
1 005,1
1 005,1
34,4
1 003,8
Igazságszolgáltatás beruházásai
7 083,0
7 083,0
2 032,2
1 964,9
19,7
12,3
10,8
225,5
Kincstári számlavezetési díj 1 561,9
Igazságszolgáltatás működtetése
1 561,9
4,3
Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék Pénzügyi intézmények devizában nyújtott fogyasztói kölcsönszerződéseinek rendezése Fejezeti tartalék
18
403,4 1 070,2
1 070,2
1 561,8
1 070,2
76911
16
Budapest Környéki Törvényszék épület rekonstrukciója
VI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Összesen:
89 811,0
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
2 258,0
87 553,0
102,0
38 987,5
Kiadás 92 417,0
Bevétel
76912
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
6 646,1
88 280,0
163,4
39 280,3
VIII. ÜGYÉSZSÉG 1
Ügyészségek
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
25 715,3
7 074,5
7 187,0
Dologi kiadások
3 348,5
3 719,4
6,8
11,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 3
25 723,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
Személyi juttatások
2 836,5
1 486,3
Felújítások
30,0
30,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások
70,0
74,1
Beruházások
Fejezeti kezelésű előirányzatok
3 4 6
42,0
EU-tagságból eredő feladatok
42,0
30,0
30,0
25,4
30,0
Fejezeti tartalék
720,4
720,4
732,9
720,4
Összesen:
39 881,9
39 779,9
38 982,4
Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata
102,0
163,4
40 030,7
IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása
1 1 2 3 4 5 6 2
142 940,3
A települési önkormányzatok működésének támogatása Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása Budapest Főváros Önkormányzatának kiegészítő támogatása
143 174,8
76,3
72,5
2 000,0
2 000,0
87,0
86,9
Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása
4 891,3
4 891,3
A 2014. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása
1 000,0
843,0
Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása
A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása
19
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1
1
IX . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása Óvodaműködtetési támogatás
2 3 4 5
Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása A köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatás Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz A települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése
3 1 2 3 4 5 6
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
139 830,0
140 089,5
20 293,2
20 263,8
501,7
500,5
2 500,0
2 500,8
2 360,4
2 324,1
25 850,1
21 164,9
A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása
30 124,3
30 124,3
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása
49 733,3
49 677,4
A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása Gyermekétkeztetés támogatása
22 325,8
22 221,9
61 080,0
61 061,2
6 060,9
5 395,1
Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása
2 595,0
2 595,0
Megyei könyvtárak feladatainak támogatása
2 851,5
2 851,5
705,7
705,7
8 721,0
8 720,9
985,0
985,0
679,4
679,4
Szociális ágazati pótlék
4
2015. évi törvényi módosított előirányzat
Bevétel
Támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása
1
Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása
1 2 3 4 5 6 7 8 9 2 1 2
Megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzata közművelődési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása Budapest Főváros Önkormányzata múzeumi, könyvtári és közművelődési feladatainak támogatása Fővárosi kerületi önkormányzatok közművelődési feladatainak támogatása Megyei könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Színházművészeti szervezetek támogatása Táncművészeti szervezetek támogatása
679,4 1 909,7
300,0
300,0
9 476,0
9 476,0
122,9
122,9
76913
20
679,4 1 909,7
3 2
IX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
1 739,7
1 739,7
Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása
4 500,0
4 499,5
Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása
1 200,0
506,1
Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása
3 000,0
2 888,7
24 000,0
24 000,0
2 015,0
2 013,8
Zeneművészeti szervezetek támogatása
Bevétel
76914
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai
1
Helyi önkormányzatok működési célú költségvetési támogatásai
1 2 3 4 5 6 7 8
A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása Önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítása Megyei önkormányzatok rendkívüli támogatása A közérdekű kéményseprő-ipari közszolgáltató meg nem térülő költségeinek támogatása Átmeneti ivóvízellátás biztosításával kapcsolatos költségek finanszírozásának támogatása A helyi önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatásai
9 2 1 2 3
180,0
162,3
16 900,0
17 458,5
Egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás
3 900,0
4 842,0
Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása
1 500,0
1 500,0
2 500,0
2 493,5
"Art" mozihálózat digitális fejlesztésének (digitalizációjának) támogatása
100,0
100,0
Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás
300,0
279,5
70,0
70,0
370,0
370,0
66,0
66,0
300,0
0,6
Múzeumok szakmai támogatása Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston Program) Járásszékhely települési önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai támogatása Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása
21
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
8
50,0
26,9
Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása
1 2 3 4
100,0
300,0
Önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések
5 6 7
500,0
300,0
Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása
1 2
49,7
500,0
1 200,0
Lakossági közműfejlesztés támogatása
4
50,0
9 10
Adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása Önkormányzati fejezeti tartalék
3 4 5
4 5 7 8 9
9 700,0
9 468,3
2 012,0 15 867,0
Egy és kétszámjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának támogatása Békásmegyeri Piac rekonstrukció
500,0 150,0
75,0
Normafa Park kiemelt beruházás támogatása
620,0
620,0
1 800,0
1 800,0
Csurgó Város Önkormányzat támogatása S. L. Sport és Szabadidőcentrum felújítása és bővítése céljából Hódmezővásárhelyi ingatlanokkal kapcsolatos beruházások támogatásához
1 200,0
1 200,0
500,0
500,0
A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ működésének
500,0
500,0
Veszprém Aréna multifunkcionális sport- és rendezvény-csarnok építési beruházásával összefüggő tőke és kamattartozás átvállalása A tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatása, a pénzügyi gondnok díja Az Önkormányzati fejezeti tartalék alcím előirányzatainak levezetése
22,0
22,0
605,8
605,8 15,0
26 275,9 7 700,0
Vis maior támogatás Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges Tiszaörs-Nagyiván közötti összekötő vezeték megépítésének támogatása A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2015. évi kompenzációja
Támogatás
250,0
A Miskolctapolcai Strandfürdő és környezete fejlesztésének támogatása "Szombathely a segítés városa" program támogatása
Bevétel
5 168,7 30,0 8 698,1 500,0
Mesepark projekt megvalósítása Nagykónyi Község Önkormányzata részére működőképességének megőrzése céljából egyedi támogatás biztosítása Előadó-művészeti szervezet adósságrendezéséhez és megszüntetéséhez kapcsolódó kiadások támogatása Egyes önkormányzatok működőképességének megőrzése céljából egyedi támogatás biztosítása A DRB Bankcsoportnál számlavezetéssel érintett önkormányzatok támogatása
22
65,0 178,9 244,7 1 879,7
76915
10
Kiadás
A következő költségvetési támogatások 2015. évi ütemére
5 6 7 8 9
4
Támogatás
1 996,1
Rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatás
2 3 4
3
Bevétel
2015. évi teljesítés
1 000,0
Az önkormányzati fejezeti tartalék terhére teljesíthető egyéb kifizetések
1
8
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
A gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása
3
6
IX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
11 12 13 14 16 17 18 19 20
IX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
1 789,4
A helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatása Kiegészítő támogatás a Veszprém Aréna multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok építési beruházásával összefüggő tőke- és kamattartozás átvállásához A hódmezővásárhelyi Vívó- és Ökölvívócentrummal kapcsolatos beruházás támogatása Szociális ágazati kiegészítő pótlék támogatása
2 998,5
Bevétel
Támogatás
780,0
117,2
655,6 3 046,6 5,4 1 256,0
A pécsi Magasház bontási költségeinek támogatása
740,0
Jászberény Város Önkormányzata részére működőképességének megőrzése céljából egyedi támogatás biztosítása Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 130. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségsorozat megrendezése támogatása A család- és gyermekjóléti központok egyszeri támogatása
50,0 394,0
Mártélyi óvoda felújítása
70,9
Mártélyi kerékpárút felújítása
27,9 1 000,0
Modern Városok Program támogatása Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat feladatainak támogatása
300,0
Paksi Kinizsi utca felújítása és közműcsere támogatása
300,0
Szent Márton Emlékévhez kapcsolódó programok előkészítése és megvalósítása
800,0
Egyes önkormányzatok feladatainak támogatása I.
2
23,0
Abaújvár község feladatainak támogatása Összesen:
656 044,6
665 385,1
X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1
664,2
Igazságügyi Minisztérium igazgatása
1
4 586,7
1 510,6
Működési költségvetés
1 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
23
3 106,6
3 019,5
782,7
1 009,1
4 976,9
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
22 23 24 25 26 27 28 30
Kiadás
Egyes önkormányzatok számára támogatás biztosítása működőképességük megőrzése érdekében Fővárosi Állat- és Növénykert beruházás megvalósításának támogatása
Abasár település felszíni vízelvezetésének támogatása
21
2015. évi teljesítés
76916
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
3 4 5 2
X. F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
1 320,1
Dologi kiadások
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
1 406,9
Ellátottak pénzbeli juttatásai
6,0
Egyéb működési célú kiadások
4,0
94,5
31,5
158,3
Felhalmozási költségvetés
6 8 2
Beruházások
106,1
Egyéb felhalmozási célú kiadások 4 220,0
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
1
4 086,0
0,4
886,1
1 250,7
2 069,8
1 379,5
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
1 369,5
1 316,5
371,5
382,4
1 801,7
1 545,1
202,8
255,2
455,5
180,8
19,0
49,3
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 3
Beruházások Felújítások
9,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások 921,1
Igazságügyi Hivatal
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
428,5
496,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
117,1
136,1
Dologi kiadások
369,7
620,9 30,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 9
5,8
Beruházások
1 484,3
Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
1
91,8 1 223,0
Működési költségvetés
1 2 3 2
1 244,2
1 274,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
338,4
361,7
Dologi kiadások
939,7
1 281,7
185,0
369,7
Személyi juttatások
Felhalmozási költségvetés
6
Beruházások
76917
24
8 20
X. F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
76918
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
0,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
2
Célelőirányzatok
1 3 4 5
IM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása
653,1
653,1
646,1
IM társadalom- és szakpolitikai célkitűzéseinek megvalósítása
300,0
300,0
6,0
118,4
Igazságszolgáltatási szervek részvétele a jogszabályelőkészítésben
163,5
163,5 11,7
15,0
2016. évi Fédération Internationale pour le Droit Européen kongresszus előkészítésének támogatása Igazságügyi regionális együttműködés 2015
10 17 18 19
30,0
30,0
32,5
1,0
29,8
120,0
120,0
390,1
9,9
410,0
Jogi segítségnyújtás
249,0
249,0
304,0
26,6
317,0
50,0
50,0
5,0
0,6
47,8
100,0
100,0
113,3
0,6
27,7
27,7
130,6
108,0
108,0
Nemzetközi kötelezettségek teljesítése
100,0 247,1
5,1
EJN elnökségi konferencia
25
782,3
A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás Magyar alkotmányos identitás kifejezésre juttatása, nemzettudat, jogvédelem és jogérvényesítés Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése
20 27 34
289,8
Fejezeti általános tartalék Összesen:
14 900,6
6 368,5
8 532,1
6 256,3
21 926,6
15 841,3
8 881,0
9 674,9
21 201,9
23 037,0
XI. MINISZTERELNÖKSÉG 1
Miniszterelnökség Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
10 292,6
Személyi juttatások
13 424,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 893,3
3 774,1
Dologi kiadások
8 607,7
21 194,8
72,3
1 787,5
6 061,8
2 489,8
47,8
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
Beruházások
233,7
Felújítások
21,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások
25
16,6
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1
2
XI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
150,0
Információs Hivatal
1
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
11 800,2
Bevétel
Támogatás
359,5
12 136,5
9,1
1 200,0
0,1
346,2
4,8
379,4
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
4 377,3
4 628,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 100,8
1 244,5
Dologi kiadások
5 813,9
5 515,0 82,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 3
Beruházások
439,0
837,1
Felújítások
107,3
106,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások
111,9
55,4 1 200,0
Nemzetstratégiai Kutató Intézet
1
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Működési költségvetés
1 2 3 2
Személyi juttatások
689,6
515,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
213,5
134,1
Dologi kiadások
256,9
739,3
40,0
7,6
Felhalmozási költségvetés
6 7 6
Beruházások
32,7
Felújítások 300,0
Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
192,9
176,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
52,1
46,0
Dologi kiadások
50,0
99,3
Személyi juttatások
0,4
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 7
5,0
Beruházások
4,9
Egyéb felhalmozási célú kiadások 4,2
Nemzeti Örökség Intézete
1
34,9 317,6
Működési költségvetés
1 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
177,1
55,6
52,3
76919
26
192,4
3 5 2
XI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
67,3
Dologi kiadások
8
Bevétel
Támogatás
98,0 1,0
Egyéb működési célú kiadások 6,5
Beruházások
37,0 419,0
Felújítások 260,0
VERITAS Történetkutató Intézet
1
6,0
281,9
1 805,5
1 345,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
192,4
167,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
55,6
41,2
Dologi kiadások
12,0
53,1
Személyi juttatások
4,3
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 9
1,6
Beruházások 49,0
Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont
1
838,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
260,8
252,9
71,2
69,5
471,2
1 050,0 104,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
10
84,5
Beruházások
966,3 1 634,5
Felújítások 133,3
Magyar Nyelvstratégiai Intézet
1
176,4
Működési költségvetés
1 2 3 2
Személyi juttatások
66,7
90,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
18,0
26,2
Dologi kiadások
28,6
53,4
Felhalmozási költségvetés
6
20,0
Beruházások Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok Működési költségvetés
27
21,4 42 283,7
114 455,7
75 526,3
136 148,6
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
6 7
1
Kiadás
Felhalmozási költségvetés
6 7
12
Támogatás
2015. évi teljesítés
76920
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1 2 3 4 5 2
XI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Kiadás
102 465,0
108 150,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
28 315,9
30 655,3
Dologi kiadások
19 090,6
45 051,8
5 940,6
6 887,7
Beruházások
668,3
16 578,7
Felújítások
258,5
10 056,6
Személyi juttatások
Bevétel
Támogatás
29,6
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások
13
0,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1
61,8 77,5
Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
1 453,4
4 915,5
1 817,7
4 617,0
7 948,9
5 894,9
4 078,0
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
1 000,4
Személyi juttatások
1 766,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
160,7
491,8
Dologi kiadások
236,5
2 705,3 715,7
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 14
133,2
Beruházások
1
3 040,9
0,1
Felújítások
0,9 98,9
Egyéb felhalmozási célú kiadások 3 531,2
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
3 888,1
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
3 344,7
3 755,7
971,2
1 108,6
2 609,4
3 946,4
171,6
333,2 92,3
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8
322,4
Beruházások
3 708,7 1,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ
1
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 8
15
Bevétel
2015. évi teljesítés
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1 100,7
3 934,1
Működési költségvetés 76921
28
1 2 3 5 2
XI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
1 350,8
1 219,5
361,4
340,4
1 803,9
2 876,8
Bevétel
Támogatás
16,1
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 18
Beruházások Felújítások
283,7
2 323,0
1 235,0
2 334,7 157,4
Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete
1
Működési költségvetés
1 3 30
76922
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Személyi juttatások
4,0
Dologi kiadások
5,6
Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
Célelőirányzatok
4 5 6 7 8 9 10
14 17 18 19 20 23
Ifjúságpolitikai célok támogatása
5 253,0
1 628,0
14,5
5,6
3 262,9
75,0
75,0
324,7
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumával kapcsolatos kiadások Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány támogatása "Az Élet Menete" Alapítvány támogatása
600,0
600,0
915,5
0,4
600,0
100,0
100,0
254,8
15,9
419,2
50,0
50,0
50,0
50,0
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tevékenységében közreműködő szervezetek támogatása Határon átnyúló fejlesztési programok intézményrendszerének fejlesztése és támogatása The Hungary Initiatives Foundation támogatása
300,0
300,0
321,0
300,0
Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadások
Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért
24,1 612,4
612,4
58,0
58,0
94,0
3,1
58,0
220,0
220,0
246,0
14,4
220,0
150,0
150,0
150,0
Washingtoni Magyar Kápolna létrehozásához hozzájárulás
90,8
A Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében PPP konstrukcióban létesült önkormányzati sportlétesítmények kiváltásának támogatása
73,4
29
3,8
150,0 6,8
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
13
Év közben jelentkező többletfeladatok kiadásai
24 25 29 30 32 34 37 38 39 40 42 43 44 45 46 47 48 50 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62
XI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
42,0
Civil Alap - pályázati program 0,1
Önkormányzatok átmeneti támogatása
11,6
Kőszeg - kreatív város projekt megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátása Batthyány Lajos Alapítvány működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás Bocuse d’Or szakácsverseny 2016. évi európai döntője
35,1
110,0
6,1
200,0
301,6
301,6
293,5
301,6
1 405,0
1 405,0
138,0
1 405,0
Országos Építésügyi és Területrendezési e-Nyilvántartás
266,0
266,0
266,0
15,9
266,0
Építésügyi, építészeti és területrendezési feladatok
595,0
595,0
1 040,3
16,7
763,0
Dokumentációs Központ fenntartása és fejlesztése/az elektronikus Területrendezési és Építésügyi Nyilvántartás Müködtetése Örökségvédelmi feladatok
150,0
150,0
150,4
1 900,0
1 900,0
2 107,1
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatása Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok
510,0
510,0
610,0 555,8
317,5
40,0
Világörökségi törvényből adódó feladatok ellátása
198,0
198,0
45,8
4,8
141,4
72,8
8,9
Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztése
150,0 8,7
1 900,0 510,0
50,0
50,0
4 010,0
4 010,0
Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata
70,0
70,0
70,0
Nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok ellátása
33,4
33,4
50,3 8,0
8,0
2 819,0
2 669,0
Magyar Kormánytisztviselői Kar működésének támogatása Ludovika Campus
Határontúli műemlék-felújítási program Hozzájárulás egyes humán feladatok ellátásához Nemzeti Táncszínház új játszóhelye kialakításának támogatása
8,0
8,0
83,6
83,6
2 669,0
2 669,0
72,8 254,0
50,0
50,0
100,0
Holokauszt emlékévvel kapcsolatos kiemelt projektek támogatása
4 435,0
4 435,0
960,8
Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére Örökségvédelmi civil szervezetek támogatása
2 314,1
2 314,1
7 006,1
3,7
3,7
3,7
Területrendezési feladatok
70,0 5,0
0,3
50,0
50,0 3 132,0
415,5
6 496,1 3,7
30,0
30,0
10,7
Fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével kapcsolatos egyéb feladatok
1 000,0
1 000,0
17,3
Szigetszentmiklósi Járási Hivatal kialakítása
4 014,3
4 014,3
2 664,0
400,0
400,0
400,0
Közép-kelet európai regionális együttműködés
Bicskei Járási Kormányhivatal felújítása
10,0 154,3
76923
30
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
63 64 65 66 67 68 69 71
XI . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Támogatás
200,0
200,0
200,0
Német-magyar barátság évéhez kapcsolódó programsorozat
400,0
400,0
1 099,7
434,0
Modern Városok Program
300,0
300,0
7 900,4
7 900,4
25 000,0
25 000,0
32,8
357,1
45,8
Károlyi József Alapítvány támogatása 479,7
EU utazási költségtérítések
479,5
0,2
Antall József Tudásközpont Brüsszeli Képviseletével összefüggő feladatok támogatása Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató NKft. működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges hozzájárulás Előző évi előirányzat maradványok technikai rendezése
2 3
Bevétel
200,0
Kormányablak program megvalósítása
80
Kiadás
Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása Erzsébet liget sportlétesítmény rekonstrukció
77
Fejezeti általános tartalék
339,6
258,5 50,0
333,5
0,2
120,0
120,0
45,0
45,0
382,7 4 878,9
4 878,9
5 816,4
5 816,4
5 956,5
10,0
10,0
502,4
Határon túli magyarok programjainak támogatása
1
Nemzetpolitikai tevékenység támogatása
5
Fővárosi és megyei kormányhivatalok peres ügyei
35
26,6
5 324,3 502,4
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
2
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások
1
A Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások
1 2 3
1 2 3 4
28 166,0
14 000,0
Az MFB Zrt. működésének támogatása
300,0
300,0
Millenáris Széllkapu NKft. tőkeemelés
1 500,0
Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. tőkeemelése
Az MFB Zrt. rábízott vagyonába tartozó tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások Az MFB Zrt. rábízott vagyonába tartozó társaságok tőkeemelése Az MFB Zrt. rábízott vagyonához kapcsolódó tanácsadói, értékbecslői, jogi képviseleti kiadások Az MFB Zrt. rábízott vagyonába tartozó részesedésszerzés Az Erste Bank Hungary Zrt. tulajdonosi részesedésének megszerzése 1 - 35. cím összesen: Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
31
2 300,0
900,0
100,0
32,5 18 000,0
15 000,0 332 973,8
32 000,0 53 932,1
231 675,7
408 890,7
117 618,5
222 753,1
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2
31
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76924
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1
XI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
3,0
Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
1
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
1 045,0
Bevétel
Támogatás
32,7
1 086,0
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
661,1
666,5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
174,3
188,2
Dologi kiadások
169,6
162,9 42,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8
43,0
Beruházások
33,9 22,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások 31. cím összesen:
32 33 34
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1 048,0
3,0
1 045,0
1 116,2
32,7
1 086,0
53 935,1
232 720,7
410 006,9
117 651,2
223 839,1
144,6
6 197,2
2 254,4
6 315,7
160 000,0
Rendkívüli kormányzati intézkedések
30 000,0
Országvédelmi Alap Céltartalékok
1 2 3
Közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja
46 700,0
Különféle kifizetések
49 000,0
Központi költségvetési szervek tartozásállományának csökkentése
60 000,0
32 - 34. cím összesen: Összesen:
345 700,0 679 721,8
XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1
Földművelésügyi Minisztérium igazgatása
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
4 264,0
3 959,5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 202,5
1 139,5
837,5
2 567,2
Dologi kiadások
15,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6
10,0
Beruházások
76925
32
665,0
8 2
XII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Támogatás
27,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások
Kiadás
Bevétel
Támogatás
15,9 15 434,5
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
1
Bevétel
2015. évi teljesítés
76926
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
19 360,5
273,9
4 234,8
1 415,4
187,0
227,3
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
6 010,5
5 101,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 690,3
1 489,9
Dologi kiadások
5 049,1
8 099,7
300,0
1 096,3
1 634,6
1 977,0
750,0
315,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 3
Beruházások Felújítások
69,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 085,0
Földmérési és Távérzékelési Intézet
1
622,0
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
1 310,6
1 724,1
351,3
456,6
1 043,1
2 866,9
1,5
106,6
0,5
909,5
Felhalmozási költségvetés
6 7 8
16,4
Felújítások
4,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások 273,3
Állami Ménesgazdaság
1
228,1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
116,0
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
105,1
36,3
30,9
318,8
282,8
0,3
0,6
30,0
87,4
Felhalmozási költségvetés
6 7 8
Beruházások
9,7
Felújítások
145,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások
33
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
4
Beruházások
5
XII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
50,0
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
1
2
Kiadás
14 746,5
Bevétel
Támogatás
4 728,8
13 741,5
Személyi juttatások
6 452,0
7 268,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 890,5
2 091,9
Dologi kiadások
3 239,8
5 356,6
8 126,7
17 839,6
178,6
441,2
2 773,7
2 549,6
22,3
Ellátottak pénzbeli juttatásai 3 144,6
Egyéb működési célú kiadások
1 086,9
Felhalmozási költségvetés
6 6
69,6
Beruházások
1
4 084,6 5 163,6
Mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei
16 590,3
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
14 003,4
13 044,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
3 542,3
3 501,8
Dologi kiadások
4 040,4
7 221,7
124,3
282,3
Személyi juttatások
Ellátottak pénzbeli juttatásai
19,5
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 7
Beruházások
30,3
1 296,8
Felújítások
12,6
762,6
0,6
9,1
Egyéb felhalmozási célú kiadások
101,0
Közművelődési intézmények
1
430,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
347,9
Személyi juttatások
298,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
95,1
81,8
Dologi kiadások
88,4
193,2 13,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7
0,5
Beruházások
17,4 26,0
Felújítások 1 933,3
Agrárkutató intézetek
1
Támogatás
Működési költségvetés
1 2 3 4 5
8
Bevétel
2015. évi teljesítés
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
2 197,0
Működési költségvetés 76927
34
1 2 3 5 2
XII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
2 055,4
2 089,4
559,4
577,4
1 498,2
2 289,5
0,9
69,8
16,4
629,5
Bevétel
76928
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 9
Beruházások
116,5
Felújítások
1,1
Egyéb felhalmozási célú kiadások 4,0
Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
1
73,2
8,8
87,4
644,0
513,5
1 360,3
615,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
40,9
52,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
13,8
11,3
Dologi kiadások
19,5
32,6 5,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 10
3,0
Beruházások
2,3 177,0
Génmegőrzési Intézmények
1
0,1
Felújítások 498,6
Működési költségvetés
2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
361,6
476,4
89,3
127,6
208,7
401,6 0,1
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 12
16,0
Beruházások
101,0
Felújítások 1 115,0
Országos Meteorológiai Szolgálat
1
100,1 502,1
Működési költségvetés
1 2 3
Személyi juttatások
789,1
816,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
227,1
213,9
Dologi kiadások
543,5
691,4
35
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 5
5 2
XII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
1,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 13
54,4
Beruházások
4,0 3,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
3,0 4,8
Nemzeti Környezetügyi Intézet
1
314,8
Felújítások 419,5
29,1
227,8
18 769,0
3 016,2
4 096,1
6 966,3
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
259,5
Személyi juttatások
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
200,4
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
83,4
53,5
Dologi kiadások
76,2
241,3 337,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 14
5,2
Beruházások
1
22,0 4 580,9
Nemzeti park igazgatóságok
2 168,5
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
3 080,7
4 402,6
806,6
1 112,8
2 293,8
8 743,0
86,7
207,4
466,3
7 164,6
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 15
Beruházások Felújítások
9,9
58,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások
5,4
657,7 2 849,3
Környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági szervek
1
5 106,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
4 827,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 315,7
577,8
Dologi kiadások
1 530,9
9 751,1
2,5
987,8
271,5
1 576,6
Egyéb működési célú kiadások
2 252,5
Felhalmozási költségvetés
6
Beruházások
76929
36
7 8 17
XII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Kiadás
Bevétel
Támogatás
6,0 8,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
8,0 2 449,8
296,1
2 449,0
4 670,2
202,5
577,0
688,3
145,8
830,0
Működési költségvetés
1 2 3 2
1 325,2
1 303,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
369,0
366,2
Dologi kiadások
625,2
946,4
Személyi juttatások
Felhalmozási költségvetés
6 18
130,4
Beruházások
1
28,5 1 246,7
Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet
172,3
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
449,2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
779,9
93,8
370,6
874,2
2 806,3 3,8
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások
1,0
282,9
0,8
511,6
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 19
Beruházások Felújítások
182,4
Egyéb felhalmozási célú kiadások
129,1 127,6
Agrárgazdasági Kutató Intézet
636,8
Működési költségvetés
1 2 3 2
Személyi juttatások
476,6
465,1
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
142,8
130,9
Dologi kiadások
144,9
563,6
0,1
0,3
Felhalmozási költségvetés
6
Beruházások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
Beruházás
21 22
Szilvásváradi Lovasközpont fejlesztése Cséry-telepre vonatkozó kárelhárítási és rekultivációs terv elkészítése és kivitelezése
37
830,0
830,0
40,0
40,0
40,0
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1
20
Támogatás
Felújítások Nemzeti Földalapkezelő Szervezet
1
2015. évi teljesítés
76930
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
23 2
XII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Fábiánsebestyéni Kinizsi Park fejlesztése
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
44,5
Támogatás
44,5
44,5
44,5
1 550,0
1 550,0
607,5
669,2
849,8
251,8
251,8
166,1
36,1
225,2
12 747,2
12 747,2
500,5
449,3
8 795,2
Környezetvédelmi célelőirányzatok
9 10 11 13 14 16 19 21 22 30 35 39 3
Természetvédelmi kártalanítás Természetvédelmi pályázatok támogatása Hulladék-gazdálkodási feladatok támogatása
30,8
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség működési támogatása Állami feladatok átvállalása a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában Az illegális hulladék-elhelyezés felszámolásának feladatai
81,0
81,0
71,1
1,2
10,3 3 307,4
6,1
14,6
6,8
5 065,0
11,1
Környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések támogatása
10,6
4,0
Egyéb szervezetek feladataira
23,9
6,5
2,4
31,4
A derogációs kiosztás keretében történő beruházások támogatásának kifizetése Kisméretű szálló por (PM10) koncentrációjának csökkentésével kapcsolatos kiadások Hulladéklerakási járulékból finanszírozott feladatok
81,0
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
54,0
54,0
Környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat
39,7
14,8
Agrár célelőirányzatok
1 2 3 4 5 6 8 10 13 15 16 19 20 22
160,3
FAO intézmények finanszírozása 68,2
Agrárkutatás támogatása
68,2
35,6
37,8
41,8
0,7
Magán és egyéb jogi személyek kártérítése 45,7
45,7
60,0
60,7
1 415,2
1 415,2
1 035,8
1 411,0
Hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatása
359,4
359,4
635,2
10,7
272,8
Állami feladatok átvállalása az agrár- és vidékfejlesztési programok megvalósításában Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása
107,5
107,5
113,2
1,0
117,3
Határon átnyúló vidékfejlesztési feladatok támogatása Tanyafejlesztési Program
Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei
46,1
46,1
662,6
11,4
20,6
3 000,0
3 000,0
539,6
1,2
2 992,7
471,5
0,3
12,6
12,6
1 209,2
Intézményi feladatok támogatása Ágazati gazdasági és hivatásrendi kamarák állami feladatainak támogatása Állami génmegőrzési feladatok támogatása Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
85,5 16,6
93,8
93,8
75,8
2,7
22,4
600,0
600,0
598,2
150,5
598,2
0,2
Bormarketing és minőség-ellenőrzés
76931
38
25 30 31
XII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
1 405,3
Nemzetközi szervezetek tagsági díjai
2015. évi teljesítés
Támogatás 1 405,3
Ágazati társaságok támogatása
Bevétel
1 397,3
1 397,0
1 785,6
1 785,6
2 321,9
107,5
107,5
101,7
54,2
1 780,2 107,5 3 700,0
Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa szakmai feladatainak támogatása
4
Támogatás
54,9
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara közfeladatainak támogatása Lovas rendezvények támogatása
33 34
Kiadás
76932
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Uniós programok kiegészítő támogatása
6 7 8 9 11
682,5
682,5
739,0
Igyál tejet program
2 300,0
2 300,0
3 821,5
Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása
4 512,8
4 512,8
4 655,1
14,1
536,5
536,5
507,4
7,7
1 726,0
1 726,0
1 396,0
Méhészeti Nemzeti Program
Egyes állatbetegségek megelőzésének és felszámolásának támogatása Iskolagyümölcs program
5
0,1
682,5 4 000,0 4 362,8 50,0 1 726,0
Nemzeti támogatások
3 4 5 6
825,6
0,1
815,7
1 660,7
18,7
1 328,0
76,2
76,2
0,2
14,1
61,0
Erdőfelújítás
131,4
131,4
80,7
2,8
98,9
Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás
181,3
181,3
62,9
0,2
83,8
21,4
21,4
98,8
86,0
21,4
77 731,2
77 731,2
80 091,3
109,5
77 724,6
347,6
617,0
4 300,0
1 260,3
4 197,2
4 071,7
Vadgazdálkodás támogatása Nemzeti Erdőprogram
Fejlesztési típusú támogatások Folyó kiadások és jövedelemtámogatások Állami halgazdálkodási feladatok támogatása Nemzeti agrár kárenyhítés
620,0
620,0
8 600,0
4 300,0
25,0
25,0
1 000,0
1 000,0
2 955,4
160,0
2 818,9
Uniós programok árfolyam-különbözete
200,0
200,0
10 839,2
2 577,9
2 933,0
Egyéb EU által nem térített kiadások
500,0
500,0
11 195,7
805,7
500,0
Állami ménesbirtokok szakmai feladatainak támogatása
750,0
750,0
747,8
Állami erdőgazdasági társaságok szakmai feladatainak támogatása
500,0
500,0
Erdei kisvasutak üzemeltetési támogatása Állat, növény- és GMO-kártalanítás
25,0
Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások
1 2 8
Állami tulajdonú társaságok szakmai feladatainak támogatása
1 2
39
1 814,8
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
6 7
815,7 1 400,0
A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása
3 4 7 8 9 10 11
815,7 1 400,0
Állattenyésztési feladatok
13 14 17
XII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
Peres ügyek
100,0
100,0
Fejezeti általános tartalék
130,4
130,4
Kiadás
Bevétel
Támogatás 100,0
52,8
Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
21
2015. évi teljesítés
39,3
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
1
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek
2
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek Részesedések értékesítéséből befolyó bevételek
1 2
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
22,0
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások
1
550,0
Állami erdőgazdasági társaságok tőkeemelése 1 - 21. cím összesen: Összesen:
1 050,0
216 066,1
40 210,6
175 305,5
277 826,0
82 795,9
184 333,5
216 066,1
40 210,6
175 305,5
277 826,0
82 795,9
184 333,5
86,6
4 403,7
6 434,3
84 715,0
XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1
Honvédelmi Minisztérium
1
4 279,5
Honvédelmi Minisztérium igazgatása
1
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
3 027,6
3 205,5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
822,7
866,5
Dologi kiadások
391,0
309,1
11,7
16,5
Személyi juttatások
Ellátottak pénzbeli juttatásai
32,5
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 2
21,0
Beruházások
5,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások
54,7 3 783,3
Egyéb HM szervezetek
1
46,9 73 572,4
Működési költségvetés 4 099,9
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
40
5 297,7
1 023,6
1 370,9
69 321,5
81 845,7
76933
1 2 3
4 5 2
XIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
349,5
Ellátottak pénzbeli juttatásai
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
76934
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
464,9 87,5
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 2
Beruházások
218,1
1 033,4
Felújítások
764,7
899,0
1 578,4
369,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások Magyar Honvédség
1
5 291,4
Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei
1
59 126,8
5 590,0
60 667,7
937,1
73 790,7
209,3
14 545,3
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
19 497,6
Személyi juttatások
21 231,0
5 128,8
5 630,9
32 193,2
22 235,2
100,8
138,4
6,0
236,2
Beruházások
5 837,6
9 304,3
Felújítások
1 504,2
2 010,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 2
150,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1
86,7 487,8
MH ÖHP és alárendelt szervezetei
63 996,6
Működési költségvetés
2
Személyi juttatások
45 578,3
52 390,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
11 799,2
13 436,8
6 641,9
7 295,0
297,4
397,5
Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
262,7
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 3
167,6
Beruházások
150,0
Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat
1
87,6 213,1
Egyéb felhalmozási célú kiadások 10 915,3
Működési költségvetés
1
5 828,2
Személyi juttatások
41
6 227,2
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 4 5
2 3 4 5 2
XIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Támogatás
Kiadás
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 465,7
1 644,9
Dologi kiadások
3 671,0
5 722,2
21,4
30,2
Ellátottak pénzbeli juttatásai
Bevétel
Támogatás
20,7
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 6
79,0
Beruházások
1
35,2 838,7
Felújítások
13,6
Egyéb felhalmozási célú kiadások 22 235,5
MH Egészségügyi Központ
4 145,8
23 543,3
11 133,8
0,1
256,2
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
14 499,3
Személyi juttatások
14 364,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
3 985,2
4 038,2
Dologi kiadások
7 609,9
14 310,4
71,9
93,4
Ellátottak pénzbeli juttatásai
13,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7
215,0
Beruházások
1
2 143,6 270,1
Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Működési költségvetés
1 2 3 4 5 8
Bevétel
2015. évi teljesítés
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Személyi juttatások
205,4
196,2
64,0
54,8
Dologi kiadások
0,1
1,3
Ellátottak pénzbeli juttatásai
0,6
1,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
5,6
Egyéb működési célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
2
Ágazati célelőirányzatok
1
NATO és EU felajánlás alapján kialakításra kerülő készenléti alegységek alkalmazásának kiadásai (NRF, Battle Group és DCM) Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek támogatása
3 6 19
Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek pályázati támogatása Honvédelem érdekében tevékenykedő civil szervezetek támogatása
100,0
40,0
40,0
38,9
38,9
129,5
129,5
179,0
179,0
76935
42
100,0
5 15 25 39
XIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
1 435,0
Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása
2015. évi teljesítés
Támogatás 1 435,0
Kiadás 1 801,3 1,6
Nemzetközi kártérítés
Bevétel
Támogatás 1 801,3
1,2
2 290,5
2 290,5
3 486,3
3 790,5
Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása
50,0
50,0
50,0
50,0
MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása
53,7
53,7
53,7
53,7
2 995,0
2 995,0
4 121,8
4 121,8
4 010,1
4 010,1
3 684,4
3 677,8
350,0
350,0
351,3
350,0
760,0
760,0
212,8
31 948,0
228 520,3
294 593,2
25,5
5 119,8
Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához
76936
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Alapítványok, közalapítványok támogatása
1 2 3
Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz
40
Nemzetközi tagdíjak, tagdíj jellegű befizetések
1 2
Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez Hozzájárulás az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz
42
Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása Összesen:
260 468,3
36 801,9
263 575,4
3 455,6
5 525,5
157,9
4 435,2
XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 1
Belügyminisztérium igazgatása
1
Működési költségvetés
2
3 217,8
3 685,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
781,2
1 073,1
Dologi kiadások
965,5
2 109,6
Személyi juttatások
5,4
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások
146,1
429,7
34,7
1 555,9
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 2
Beruházások
1,8
Felújítások
876,1
Egyéb felhalmozási célú kiadások 4 055,8
Nemzeti Védelmi Szolgálat
1
Működési költségvetés
1 2 3
2 785,0
3 098,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
730,1
840,0
Dologi kiadások
509,8
519,3
Személyi juttatások
43
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 4 5
2
XIV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 4
30,9
Beruházások
3,8
Felújítások 123,0
Terrorelhárítási Központ
1
112,0 12 332,8
1 099,2
13 407,5
8 781,1
74 777,1
57,3
931,8
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
7 218,8
8 031,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 971,2
2 171,5
Dologi kiadások
1 957,4
2 414,9
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
3,1
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 5
Beruházások
908,4
Felújítások
400,0
133,6 2 715,6
Büntetés-végrehajtás
1
1 241,3 54 200,0
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
27 148,9
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
30 219,1
6 152,2
7 801,9
18 644,5
21 886,7
Ellátottak pénzbeli juttatásai
2,7
10,2
Egyéb működési célú kiadások
2,0
13 632,8
4 694,6
3 428,0
Felújítások
157,7
369,9
Egyéb felhalmozási célú kiadások
113,0
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 6
Beruházások
1
265,6 22,2
Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság
661,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
448,0
440,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
114,9
120,2
Dologi kiadások
121,0
211,9 32,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6
139,0
Beruházások
76937
44
7 8 7
XIV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
9,1
Felújítások
14,6
Egyéb felhalmozási célú kiadások 5 301,6
Rendőrség
1
Bevétel
2015. évi teljesítés
76938
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
254 444,3
74 598,9
286 391,5
58,3
7 604,5
1 614,3
19 720,5
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
166 899,4
193 724,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
44 368,0
51 468,2
Dologi kiadások
42 044,4
48 902,6
Személyi juttatások
197,6
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások
811,2
15 974,7
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 8
5 233,0
24 128,0
Felújítások
284,9
7 199,4
Egyéb felhalmozási célú kiadások
105,0
1 182,9
Beruházások
47,4
Alkotmányvédelmi Hivatal
1
6 977,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
4 822,2
4 986,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 313,3
1 333,7
814,0
1 172,3
0,3
13,9
55,5
356,4
Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
9
Beruházások
42,9
Felújítások 20,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1
24,0 170,6
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
17 654,5
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
10 135,5
10 448,5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 635,4
2 793,7
Dologi kiadások
2 304,9
3 839,7
0,4
5,9
2 705,0
3 495,8
Személyi juttatások
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6
Beruházások
45
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
6 7 8
7 8 10
XIV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Kiadás
Bevétel
Támogatás
76,7
Felújítások 43,9
Egyéb felhalmozási célú kiadások
76,1 194,7
Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ
1
Támogatás
2015. évi teljesítés
902,8
165,8
6 367,2
63 140,2
1 201,4
16 120,8
Működési költségvetés
1 2 3 2
Személyi juttatások
88,4
120,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
25,4
31,3
Dologi kiadások
61,3
84,4
19,6
1 027,0
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Felhalmozási költségvetés
6 8 12
Beruházások
55,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 633,2
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
1
52 812,6
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
36 923,6
41 099,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
9 175,4
10 867,5
Dologi kiadások
4 997,5
12 650,9
18,4
243,8
3 706,2
3 762,2
606,7
1 029,3
Személyi juttatások
37,3
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 13
Beruházások Felújítások
18,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1
209,8 104,4
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
8 906,6
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
3 491,8
4 065,3
934,4
1 160,0
3 600,0
4 043,4
Ellátottak pénzbeli juttatásai
103,7
132,4
Egyéb működési célú kiadások
675,9
1 340,8
205,2
1 676,1
Felhalmozási költségvetés
6 7
Beruházások
225,0
Felújítások
76939
46
8 15
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
225,2
Egyéb felhalmozási célú kiadások 414,5
BM Nemzetközi Oktatási Központ
1
532,8
475,7
703,7
135 223,1
24 675,8
17 154,6
22 277,2
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
309,6
336,2
83,7
95,3
525,6
555,9
15,4
93,4
Beruházások
5,0
18,1
Felújítások
8,0
41,7
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 17
2 940,7
Vízügyi Igazgatóságok
1
20 056,0
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
9 378,6
24 767,5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 553,5
5 177,2
10 257,8
35 086,5
Dologi kiadások
925,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 18
806,8
Beruházások
103 316,0 105,2
Felújítások
228,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások 9 423,6
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
20 670,3
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
3 026,7
3 504,8
750,1
991,6
23 204,9
26 988,6 28,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
Beruházások Felújítások
3 025,6
5 235,6
86,6
167,5 60,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
47
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1
20
XIV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76940
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Ágazati célfeladatok
2 27
Energia-racionalizálás Európai Uniós és nemzetközi projektek/programok megvalósításához kapcsolódó kiadások Területrendezési feladatok
31 34 48 49 50 51 56 57
100,3
100,3
1 043,0
410,0
633,0
124,0 1 036,1
5,4 7,8
Vízkárelhárítási művek fenntartása
6,0 260,0
260,0
Vízügyi feladatok támogatása Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások Regionális víziközmű rendszerek állami kötelezettségei és a pályázati fejlesztéséhez szükséges önerő Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése
578,8
0,3
Vízkárelhárítási művek fejlesztési feladatai Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás
2
118,5 1 389,1
1,2
Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok
58 59 60
3 860,1
531,4
1 494,9
24,3 275,2
28 022,6
11,9
1 050,0
18 743,2
18 743,2
22 710,1
7,5
7,5
7,5
7,5
7,5
15,0
Ivóvízbázis-védelmi Program végrehajtása
20,5
20,5
41,0
Ivóvíz-minőség javító program
41,1
41,1
89,7
1 061,9
2 056,5
Alapítványok és társadalmi önszerveződések támogatása
2
Társadalmi önszerveződések támogatása
3 5 11 8 9
1 050,0
1 050,0
Önkéntes tűzoltóegyesületek és mentőszervezetek támogatása
500,0
500,0
Társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása
172,0
172,0
Országos Polgárőr Szövetség
0,1 172,0
172,0
0,6
Közösségi programok Szolidaritási programok
1 2 3 4 5 6
Európai Menekültügyi Alap
143,5
109,8
33,7
267,8
145,4
33,7
Integrációs Alap
201,8
154,7
47,1
319,7
127,7
47,1
Visszatérési Alap
269,9
207,2
62,7
497,2
229,0
62,7
2 144,5
1 906,9
237,6
4 261,4
1 852,7
1 358,9
242,9
242,9
76,8
65,9
Külső Határok Alap Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek Szolidaritási programokhoz kapcsolódó céltartalék Önkormányzati tűzoltóságok normatív támogatása Duna Művész Együttesek támogatása Magyar Rendvédelmi Kar
48
10,0
10,0
20,1
1 963,0
1 963,0
1 963,2
10,0
300,0
300,0
300,0
300,0
50,0
50,0
50,0
50,0
0,2
1 963,0
76941
10 11 18
XIV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
19 20
XIV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása
Bevétel
700,0
2015. évi teljesítés
Támogatás 700,0
Kiadás 115,3
Bevétel 1,2
76942
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás 306,5
Belügyi Alapok
1 2 3
Belső Biztonsági Alap
1 822,0
1 722,0
100,0
100,0
Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap
1 025,3
925,3
100,0
100,0
75,0
25,0
50,0
Belügyi Alapok technikai költségkerete
21
1 000,0
Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások
22
1 000,0
27 621,7
36 063,6
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
2
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások
1
4 000,0
Magyar Gáz Tranzit Zrt. tőkeemelése 1 - 22. cím összesen:
21
K-600 hírrendszer működtetésére 21. cím összesen: Összesen:
518 435,1
4 000,0 29 726,4
484 708,7
840 597,7
55,0
300,0
55,0
300,0
518 490,1
29 726,4
484 708,7
9 261,5
9 686,6
840 897,7
255 591,7
612 152,5
255 591,7
612 152,5
25 835,2
11 961,7
2 540,4
378,5
XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 1
Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása
1
Működési költségvetés
2
11 579,6
13 677,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
3 586,8
3 978,8
Dologi kiadások
3 095,9
16 748,3
32,3
2 174,1
612,4
5 450,2
Személyi juttatások
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 3
Beruházások
2,8
Felújítások
38,3
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1
32,4 1 700,0
Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal
360,0
Működési költségvetés
1
1 136,5
Személyi juttatások
49
1 087,0
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 5
2 3 5 2
XV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
303,4
301,9
Dologi kiadások
501,1
518,4
2,0
217,5
Beruházások
70,0
100,7
Felújítások
47,0
13,8
Egyéb működési célú kiadások
Bevétel
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 5
6,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások 4 620,4
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
1
7 879,9
10 517,2
9 149,4
2 557,7
1 123,4
10 551,9
55 488,3
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
2 129,5
Személyi juttatások
2 237,2
617,0
653,5
8 976,1
11 288,0
5,0
162,0
Beruházások
622,7
2 082,5
Felújítások
150,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 6 1
323,8 786,4
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
493,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
567,7
675,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
112,9
179,1
Dologi kiadások
449,7
907,8 56,7
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 7
150,0
Beruházások
9,2 214,3
Egyéb felhalmozási célú kiadások Szakképzési Centrumok
1
Működési költségvetés
1 2 3 4
33 663,2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
8 944,1
Dologi kiadások
6 674,3 989,8
Ellátottak pénzbeli juttatásai
76943
50
2
XV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 8
426,7
Beruházások
119,6
Felújítások 9 628,9
Magyar Államkincstár
1
19 243,9
33 730,5
18 085,2
1 498,1
730,4
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
15 286,4
Személyi juttatások
15 800,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
4 650,2
4 646,0
Dologi kiadások
5 586,0
28 007,3
3,5
401,9
2 941,2
3 026,5
383,7
221,1
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 16
Beruházások Felújítások
21,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1
42,3 427,8
Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság
729,8
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
719,6
1 058,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
208,6
319,9
Dologi kiadások
220,5
729,7 13,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6
8,9
Beruházások
39,9
Fejezeti kezelésű előirányzatok
2
Ágazati célelőirányzatok
4 5
0,1
Kárrendezési célelőirányzat
1 2 3 7 8 9
0,2
Magyar találmányok külföldi bejelentése Függő kár kifizetés Járadék kifizetés Tőkésítésre kifizetés Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása
410,0
410,0
482,5
410,0
3 550,0
3 550,0
3 422,5
3 550,0
40,0
40,0
26,4
40,0
4,3
4,3
2,7
4,3
302,5
302,5
350,6 42,5
ClusterCOOP program támogatása
51
8,8
302,5
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
25
Bevétel
2015. évi teljesítés
76944
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
10 11 12 13 3
XV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
6,8
ÁKK Zrt. osztalék befizetés
10,8
Munkavédelmi célú támogatás
555,0
Operatív programok végrehajtásával összefüggő feladatok 9 164,8
Szakképzési rendszer átalakításával kapcsolatos kiadások Turisztikai feladatok
1 2 3 4
400,1
1,9
Agrármarketing célelőirányzat
1 855,9
1 855,9
1 752,9
300,0
1 855,9
Turisztikai célelőirányzat
4 929,0
4 929,0
5 751,4
94,1
5 416,4
475,4
475,4
3 037,9
104,9
2 678,2
139,2
133,3
0,6
1,7
Idegenforgalmi adó differenciált kiegészítése
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Területfejlesztési feladatok
1 2 4 5
Területfejlesztéssel összefüggő feladatok Decentralizált területfejlesztési programok Területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatok Belgazdasági feladatok
1 2 3 4 5 6 7 8 9 7
Gazdasági Zöldítési Rendszer
4 886,3
NER300 projekt megvalósítása
2 356,8
4 886,3 2 356,8
4 206,2 2 390,1
6 514,8 2 390,1
153,0
153,0
221,0
153,0
4,2
4,2
30,3
34,2
Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok
58,4
58,4
83,5
58,4
MKIK támogatása
50,0
50,0
22,0
50,0
3 000,0
3 000,0
Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működési támogatása Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján
Nemzetgazdasági támogatások
3 000,0 2,7
Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok
102,6
Kárpát Régió Üzleti Hálózat üzemeltetése Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok
1 2 3 4 7 8
34,0
34,0
Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok
520,6
Szervezetátalakítási alap
793,3 518,1
518,1
Magán és egyéb jogi személyek kártérítése
16,1
30,0
520,6
555,0
556,6
793,3
6 694,1 646,5
2,0
285,0
353,3
327,0
11,1
353,3
114,5
35,9
13,6
114,5
Nemzetgazdasági programok Fejezeti általános tartalék Európai Területi Együttműködés (2014-2020)
1 2
Duna Transznacionális Együttműködési Program
694,4
Közép-európai Transznacionális Együttműködési Program 2020
114,5
341,1
76945
52
3 4 48
XV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program
62,1
62,1
INTERACT III Interregionális Együttműködési Program
22,8
22,8
Bevétel
Támogatás
25,2
1,5
62,1
22,7
12,8
22,8
7 702,9
Pénztárgépek cseréjének és átalakításának támogatása
26
Kiadás
76946
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
1
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek
1
69,1
ÁKK osztalék befizetése
2
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások
1
1 782,0
Tőkeemelések 1 - 26. cím összesen: Összesen:
89 654,7
29 122,9
60 531,8
208 502,9
99 551,6
122 963,9
89 654,7
29 122,9
60 531,8
208 502,9
99 551,6
122 963,9
2 951,1
124 667,2
5 455,2
154 671,1
76,9
10 223,5
XVI. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL 1
Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatása
1
Működési költségvetés
1 2 3 4 5
71 010,1
91 790,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
19 147,4
25 070,6
Dologi kiadások
33 360,8
36 527,4 5,0
Ellátottak pénzbeli juttatásai 59,8
991,8
Beruházások
2 295,4
1 840,9
Felújítások
1 500,0
588,8
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 2
244,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1
1 043,8 23,8
Bűnügyi Főigazgatóság
8 166,7
Működési költségvetés
1 2 3 5
Személyi juttatások
5 252,7
6 764,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 381,7
1 832,4
Dologi kiadások
1 396,0
1 607,6 627,0
Egyéb működési célú kiadások
53
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2
Személyi juttatások
2
XVI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 3
160,1
Beruházások
134,8 46,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások 257,2
Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet
1
253,9
Felújítások 2 220,4
289,5
2 834,8
5 821,6
167 729,4
10 243,5
6 706,7
10 377,4
1 787,2
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
1 294,0
1 702,4
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
359,4
512,3
Dologi kiadások
730,4
732,2
0,1
283,9
Beruházások
68,7
105,8
Felújítások
25,0
49,9
Személyi juttatások
Egyéb működési célú kiadások
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Felhalmozási költségvetés
6 7 8
9,4
Egyéb felhalmozási célú kiadások Összesen:
138 286,4
3 232,1
135 054,3
11 498,9
6 492,3
172 522,2
XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása
1
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások
7 032,1
7 210,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 898,7
2 135,5
Dologi kiadások
9 049,4
3 767,3 1,5
Ellátottak pénzbeli juttatásai
373,5
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 3
1 210,8
Beruházások 11,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet
1
54,3 913,3
1 628,8
Működési költségvetés
1
391,5
Személyi juttatások
1 073,9
76947
54
2 3 5 2
XVII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
100,5
353,4
2 048,1
2 528,5
0,7
30,2
1,3
8 596,8
Bevétel
76948
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 8 4
Beruházások
17,2
Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 405,6
Országos Atomenergia Hivatal
1
392,6
2 553,2
1 649,1
2 598,8
1,7
33 754,6
129,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
832,5
939,5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
224,8
252,7
1 024,1
978,8
678,3
990,0
38,5
130,8
Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 5
Beruházások
3,4
Felújítások
146,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 467,7
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
1
Működési költségvetés
2
Személyi juttatások
760,7
499,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
197,3
142,5
Dologi kiadások
596,1
1 015,0
Egyéb működési célú kiadások
909,3
1 448,7
4,3
1,7
Felhalmozási költségvetés
6 8 7
Beruházások
1,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások 31 098,4
Nemzeti Közlekedési Hatóság
1
Működési költségvetés
1 2 3 4
3 047,9
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
55
2 995,1
761,0
783,2
5 304,1
5 853,3
0,3
0,3
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 5
5 2
XVII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
21 230,0
21 910,3
Beruházások
645,1
678,0
Felújítások
100,0
84,2
Egyéb működési célú kiadások
Bevétel
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 8
10,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1
2,0 819,0
Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
2 629,4
5 475,5
2 686,2
3,0
488,5
3 167,8
3 043,1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
967,4
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
253,9
247,8
1 941,1
4 531,2
191,6
2 839,4
90,4
1 652,9
Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
949,8
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 10
Beruházások
490,4
Felújítások 4,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
488,3
Közlekedésbiztonsági Szervezet
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
263,4
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
260,6
72,8
72,2
133,6
131,4 0,4
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 11
18,5
Beruházások
1
6,6 60,0
Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
430,6
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
319,0
Személyi juttatások
555,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
80,6
157,6
Dologi kiadások
82,6
2 568,8 10,7
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6
8,4
Beruházások
76949
56
1 387,9
8 14
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
0,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások 395,0
Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
1
606,4
776,9
611,9
1 330,3
1 029,2
11 878,5
9 222,0
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
585,7
738,5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
158,0
206,4
Dologi kiadások
250,2
419,3
3,7
22,5
3,8
117,9
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 15
Beruházások
0,1
Felújítások 18,8
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
1
1 021,2
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
548,1
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
148,0
730,3 203,0
Dologi kiadások
293,9
1 199,7 3,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 16
Beruházások
40,0
Felújítások
10,0
58,2 1,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 500,0
Nemzeti Sportközpontok
4 517,6
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
1 943,7
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
2 114,3
542,2
605,3
3 299,1
3 624,4 242,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
1 232,6
Beruházások
10 462,5 429,4
Felújítások
10,1
Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
57
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1
20
XVII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76950
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
31
XVII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Kiemelt célú beruházások támogatása
2 3 6 10 12 13 14 15 32
353,6
Egyedi kormánydöntésen alapuló közlekedési beruházások
870,0
510,0
1 820,9
Országos közúthálózat és gyorsforgalmi úthálózat fejlesztés
560,1
Vasúti hidak és acélszerkezetek felújítása
1 125,3
Vasúthálózat fejlesztése Korábbi közútfejlesztési feladatok végrehajtása Győr-Gönyű kikötőfejlesztés
2 194,5
2 194,5
100,9
100,9
11 000,0
11 000,0
1 100,0 2 194,5
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1 250,0
Útdíj-szedési és ellenőrzési rendszerek fejlesztése Kiemelt közúti beruházások
350,0
10 961,5
Közlekedési ágazati programok
1 2 3 4 5 6 10 11 12 13 18 25 27 33
433,5
A közösségi közlekedés összehangolása Közúthálózat fenntartás és működtetés
56 667,2
Útdíj rendszerek működtetése
1 181,0
433,5
514,0
26,5
446,5
55 486,2
52 039,4
2 603,1
55 577,7
16 336,4
16 336,4
16 716,3
858,7
20 401,2
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. működési támogatása
3 607,7
3 607,7
3 779,8
185,1
3 594,7
TEN-T projektek
2 088,0
1 839,0
1 027,5
146,6
1 839,0
0,1
0,1
220,8
1 652,1
1 893,6
216,6
206,8
249,0
0,1
Belvízi hajózási alapprogram
131,5
A Határon Átnyúló Együttműködési Programokból megvalósuló útépítési projektek Közúti közlekedésbiztonság javítása és szakképzési feladatok
1 820,8
1 600,0
Közúti közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi feladatok
175,0
175,0
69,8
Zajtérképezés EU tagállami feladatai
0,1
69,8
37,3
220,8 69,8
5,6
A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai
14,4
Magyar légiközlekedés-történeti hagyaték létrehozása 4 406,5
4 406,5
250,0
10 049,9
10 049,9
11 722,3
Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat
1 460,0
1 460,0
1 539,1
0,4
1 460,0
Hazai fejlesztési programok célelőirányzat
232,8
232,8
357,6
49,4
232,8
70,0
70,0
74,1
4,3
70,0
0,9
4,7
CEF projektek
4 406,5
Hazai fejlesztési programok
2 3 4 6 10 11 12
Hungaroring Sport Zrt. támogatása
Balaton fejlesztési feladatok támogatása Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat
11 702,2
19,9
Kis- és középvállalkozói célelőirányzat
700,0
Bibó István Szakkollégium rekonstrukciója
76951
58
20 21 23 34
XVII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
1 114,8
Intézményi kezességi díjtámogatások
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás 1 114,8
Kulturális célú fejlesztések Kisvárdai Várfürdő és környéke fejlesztése
Kiadás
Bevétel
76952
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
1 304,1
1 114,8
4 536,7
29 615,7
547,4
1 000,0
Infokommunikációs ágazati programok
1 2 3 35
Infokommunikációs szolgáltatások, konszolidáció Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) végrehajtásához kapcsolódó feladatok
1 078,6
1 078,6
76,7
5,1
83,9
83,9
53,1
5,4
Űrtevékenységekkel kapcsolatos feladatok
25,0 62,7 262,0
Klíma-, energia- és zöldgazdaság-politikai ágazati programok
1 2 3 4 5 6 7 9 36
680,1
Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás
680,1
758,1
680,1
5,4
Energetikai célú feladatok Épületenergetikai és energiahatékonysági célelőirányzat Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer
654,5
654,5
1 040,3
4 886,3
4 886,3
934,1
Energiafelhasználási hatékonyság javítása
211,7
Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása
171,4
40,2
654,5 6 514,8
0,6
4,7
6 452,6
Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai
81,3
ÉRV Zrt. egészséges ivóvízellátással kapcsolatos feladatainak támogatása PPP-programok
1 3
37
PPP-konstukcióban létrehozott beruházások megvásárlásával és befejezésével kapcsolatos kiadások Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez Hozzájárulás a sportlétesítmények PPP bérleti díjához
114 276,9
116 877,3
112 598,5
894,7 11 576,6
11 576,6
11 131,8
11 576,6
828,5
828,5
352,0
828,5
167,7
167,7
123,7
167,7
221,5
221,5
302,0
369,4
Közreműködő szervezetek közhasznú tevékenységének támogatása
3 38
ÉMI Nonprofit Kft. támogatása Egyéb feladatok
1 2 3 7 10 12
Nemzetközi tagdíjak
55,8
55,8
234,4
0,1
55,8
1 276,8
1 276,8
916,8
1 800,0
1 260,7
2 396,5
1 941,1
519,1
Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. működtetése
200,0
200,0
360,0
200,0
200,0
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. működtetése
445,3
445,3
558,2
Magán és egyéb jogi személyek kártérítése Kormányzati szakpolitikai feladatok Állami többletfeladatok
59
445,3
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
6 7
114 276,9
Autópálya rendelkezésre állási díj
14 15 39
XVII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
360,0
360,0
520,4
2,4
360,0
71,3
71,3
46,1
0,2
68,3
2 100,0
2 100,0
400,0
Győri ETO Futball Club labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
240,0
240,0
560,0
Budapest Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
240,0
240,0
560,0
Pécs labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
500,0
500,0
500,0
Nyíregyháza labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
500,0
500,0
Budapest Illovszky Rudolf Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
500,0
500,0
702,1
498,1
Zalaegerszeg labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
500,0
500,0
955,9
747,2
Kaposvár labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
240,0
240,0
515,6
Kecskemét labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
240,0
240,0
Budapest Hidegkuti Nándor Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
240,0
240,0
239,1
239,1
Paks labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
240,0
240,0
32,4
239,1
Pápa labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
240,0
240,0
Békéscsaba labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
240,0
240,0
403,7
Mezőkövesd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
180,0
180,0
489,3
Kisvárda labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
800,0
800,0
13,4
Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkerete
420,0
420,0
Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása
Megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek támogatása Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatása Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 21
2 442,0 5,8
564,1 200,0
179,3 1 486,9 596,7
41 272,2
41 272,2
Tüskecsarnok és új uszodakomplexum beruházás támogatása
1 451,2
1 451,2
Nemzeti Kézilabda Akadémia támogatása
1 496,3
1 496,3
Szombathelyi sportcélú beruházások támogatása (Szombathelyi Haladás Stadion fejlesztésének támogatása) Székesfehérvári Sóstói Stadion fejlesztésének támogatása
4 974,2
4 974,2
4 500,0
4 500,0
Diósgyőri Stadion fejlesztésének támogatása
2 750,0
2 750,0
Tornaterem-építési program
3 000,0
3 000,0
43,5
546,5
Tanuszoda-fejlesztési program
3 000,0
3 000,0
1,0
270,0
A nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum beruházása
2 435,9
2 435,9
2 435,1
A dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum beruházása
2 185,2
2 185,2
2 002,5
A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházás
1 722,2
1 722,2
1 364,7
60
2 514,9
41 113,4
2 259,6
1 496,3 4 956,8
417,0
4 484,2 2 740,4 2 885,9 2 888,3
76953
22 23 24 25 26 27 28
Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
29 30 31 33 34 35 36 37 38 39 40 40 41 42 26
XVII . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Gödöllői uszoda beruházás Tatabányai multifunkcionális csarnok beruházás
Bevétel
Támogatás
3 474,9
3 474,9
300,0
300,0
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás 3 175,2 24,9
Veszprémi uszoda beruházás Gyirmót labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
600,0
Cegléd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
369,8
Kozármisleny labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
400,0
Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
180,0 7,7
Szigetszentmiklós labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
323,8
Egyes atlétikai és egyéb sportfejlesztések
1 830,0 152,0
Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 565,0
Kültéri sportparkok fejlesztése 666,4
935,0
Nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása
3 000,0
3 000,0
2 875,6
Izsáki iskola beruházás
4 479,0
4 479,0
4 190,7
Dunakeszi iskola beruházás
4 698,0
4 698,0
4 372,4
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
1
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek
1 2
1 000,0
Osztalékbevétel
1 107,5
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások
1
4 140,2
Tőkeemelés 1 - 26. cím összesen:
411 234,7
56 381,7
355 853,0
366 984,1
Vállalkozások folyó támogatása
1
Egyedi támogatások, ellentételezések
2 5 6 7 8 9
1 000,0
Bányabezárás
1 000,0
72 970,2
75 854,2
154 400,0
156 618,0
Autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások költségtérítése
33 504,5
33 504,5
Vasúti személyszállítás korábbi költségtérítéseinek elszámolása
12 071,8
12 071,8
4 527,6
4 527,6
1 500,0
1 949,9
A vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése Vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítése
Autóbusszal végzett személyszállítás korábbi költségtérítéseinek elszámolása Peres ügyek
61
97 542,7
400 318,5 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
21
25
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76954
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
XVII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
21 - 25. cím összesen: Összesen:
Bevétel
Támogatás
279 974,1 691 208,8
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
285 526,0 56 381,7
355 853,0
265,3
7 350,2
652 510,1
97 542,7
400 318,5
1 330,1
8 075,5
10 852,2
44 277,7
41,8
235,4
XVIII. KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM 1
Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása
1
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások
4 700,4
5 557,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 304,4
1 451,2
Dologi kiadások
1 347,9
2 241,6
49,3
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások
6,0
242,4
151,5
154,6
56,0
14,1
Felhalmozási költségvetés
6 8 2
Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások
7 087,7
Külképviseletek igazgatása
1
39 304,3
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
22 957,9
22 550,3
6 150,8
5 940,2
16 569,5
23 181,4 334,7
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 3
601,2
Beruházások
159,3
Felújítások 112,6
Egyéb felhalmozási célú kiadások
63,8 2,0
Külügyi és Külgazdasági Intézet
1
2 430,4
154,2
Működési költségvetés
1 2 3
Személyi juttatások
76,4
122,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
21,7
34,5
Dologi kiadások
48,1
89,6
76955
62
5 2
XVIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
20,9
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 4
10,0
Beruházások
1
15,0 790,5
Balassi Intézet
4 427,0
1 807,9
4 897,4
116,6
2 490,7
57,9
10 470,8
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
2 748,8
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások
3 014,0
523,3
608,0
1 644,9
2 931,8
220,0
194,2
2,0
97,2
Felhalmozási költségvetés
6 5
78,5
Beruházások
1
131,3 80,0
Nemzeti Befektetési Ügynökség
2 900,0
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
1 141,4
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
925,8
321,7
255,5
1 426,9
1 330,5 185,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8
Beruházások
70,0
34,3
Egyéb felhalmozási célú kiadások
20,0
103,2
Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
Célelőirányzatok
1 2 3 5 6 8 9
10 470,8
10 470,8
20 748,8
Kötött segélyhitelezés
585,2
585,2
1 878,7
Nemzetközi befektetéseket támogató célelőirányzat
500,0
500,0
71,7
1 500,0
1 500,0
862,2
862,2
Beruházás ösztönzési célelőirányzat
A Stipendium Hungaricum ösztöndíjak és ösztöndíjprogram működtetése Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása Kormányfői Protokoll
63
500,0 45,6
5,0
2 377,1
1,2
6 503,3
656,6
245,3
596,0
101,5
Államfői Protokoll támogatása
1 727,3
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
7
Bevétel
2015. évi teljesítés
76956
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
11 12 13 14 15 16 2
XVIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
22,6
Magyar-indiai közös KKV Alap
3,7
Kisebbségpolitikai célok támogatása
3,9
Közép-európai elnökségi feladatok Duna Stratégia hazai prioritási területei koordinátorainak működési költségei MPA EU kommunikáció
118,5
52,0
17,4
17,4
120,1
Korábbi tőkeemelés járulékos kiadásai
15,1
Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása
1 3 4 5 6 7 3
Európai Területi Társulások támogatása Demokrácia Központ Közalapítvány-Tom Lantos Intézet támogatása
126,9
126,9
88,4
50,0
50,0
70,3
0,4
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
126,9 100,2
57,9
Egyéb államháztartáson kívüli szervezetek támogatása Külföldi magyar emlékek megőrzése
4,1
Népirtás Megelőzési Központ támogatása
2,0 80,0
Határmenti gazdaságfejlesztési programok Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések
1 2 3 4
Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások
7 577,0
7 577,0
10 561,0
Európai uniós befizetések
5 453,2
5 453,2
5 823,1
7 011,2
120,0
120,0
138,8
138,8
Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés
13,7
13,7
302,6
Humanitárius segélyezés
10,0
10,0
60,6
Az afgán nemzeti biztonsági erők fenntartásához szükséges pénzügyi hozzájárulás
138,3
10 222,1
Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés
1 2 3 4 5 6 7
130,0
Afganisztáni PRT támogatása a NEFE keretében
39,9
5,7 22,6
0,8
37,6
EU Keleti Partnerséghez kapcsolódó magyar programok Keleti Partnerséghez kapcsolódó fejlesztési programok támogatása Ukrajnában Nemzetközi Alapokhoz való hozzájárulások
97,0
140,3
2 012,1
2 355,0
Fejezeti tartalék
1 8
1 000,0
Fejezeti általános tartalék
1 000,0
36,5
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
1
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások
1 2
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. tőkeemelés és pótbefizetés
1 668,3 30 900,0
Eximbank Zrt. tőkeemelése
76957
64
XVIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Összesen:
90 630,2
Bevétel 8 225,5
Támogatás 82 404,7
2015. évi teljesítés Kiadás 152 489,5
Bevétel 14 747,4
76958
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás 100 033,5
XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK 2
Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
I. Nemzeti Fejlesztési Terv
1
Regionális Operatív Program (ROP)
2 2
0,3
A humánerőforrás-fejlesztés regionális dimenziójának erősítése Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP)
1 3 4 3
14,3
5,7
Vidéki térségek fejlesztése
3,2
16,9
AVOP Technikai segítségnyújtás
1,6
Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban
Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP)
1 2 3 4 4
Beruházás-ösztönzés
90,3
0,7
76,4
Kis- és középvállalkozások fejlesztése
58,0
44,1
5,1
Információs társadalom és gazdaságfejlesztés
4,9
2,0
2,3
Kutatás-fejlesztés, innováció
4,8
0,8
Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP)
2 3 4
35,6
Környezetvédelem
5,3
KIOP Technikai segítségnyújtás Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP)
1 5 2
Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésére Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása
15,0
23,3
0,9
1,0
Közösségi Kezdeményezések
1
INTERREG Közösségi kezdeményezés programjai
2 3
0,1
INTERREG IIIA HU-RO-SER Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló projektek
1
ISPA/KA Kohéziós Alap támogatásából megvalósuló közlekedési projektek
2
Budapest-Cegléd-Szolnok-(Lőkösháza) vasúti vonalszakasz felújítása I. ütem 2000/HU/16/P/PT/001
65
0,1
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
5
0,5
Környezetvédelem-Energetika
4 6 7 10 2
XIX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
19,4
Útrehabilitációs program II. ütem: 2, 6, 42, 47 és 56. számú utak, 2002/HU/16/P/PT/008 Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása 2000/HU/16/P/PT/003
0,1
17,5
0,1
Budapest-(Cegléd-Szolnok)-Lőkösháza vasúti vonalszakasz felújítása II. ütem 2001/HU/16/P/PT/007 M0 körgyűrű, Keleti szektor 2004/HU/16/C/PT/002
8,5
ISPA/KA Kohéziós Alap támogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek
22 28 4
Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési- és kezelési projekt 2004/HU/16/C/PE/002 Debrecen város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 2003/HU/16/P/PE/020
92,0
5,6
145,9
36,5
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Nemzeti Stratégiai Referenciakeret
1 2 3 8 14 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29
Gazdaságfejlesztés Operatív Program
190 000,0
119 061,0
70 939,0
250 496,6
167 789,1
32 003,8
Közlekedés Operatív Program
521 082,7
372 538,2
148 544,5
711 541,0
254 571,4
331 114,5
Társadalmi Megújulás Operatív Program
164 340,1
119 971,5
44 368,6
235 437,7
9 231,9
206 583,4
11 064,6
11 064,6
10 722,4
11 168,3
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program
145 352,9
118 100,5
27 252,4
230 393,9
47 708,8
171 695,6
Környezet és Energia Operatív Program
454 667,0
336 589,3
118 077,7
716 155,6
413 610,9
232 772,2
6 741,4
3 883,4
2 858,0
10 993,3
6 735,4
Elektronikus Közigazgatás Operatív Program
31 189,1
22 317,1
8 872,0
28 885,8
1 783,6
25 230,0
Végrehajtás Operatív Program
17 682,1
8 739,4
8 942,7
23 383,2
14 603,7
5 942,7
Nyugat-dunántúli Operatív Program
26 228,4
14 170,1
12 058,3
19 933,3
13 711,2
2 344,8
Közép-dunántúli Operatív Program
31 118,6
17 475,6
13 643,0
22 800,0
12 799,6
2 139,6
Dél-dunántúli Operatív Program
33 931,7
15 835,5
18 096,2
33 278,1
21 908,4
8 329,5
Dél-alföldi Operatív Program
40 726,0
21 900,7
18 825,3
30 913,4
17 187,3
5 781,9
Észak-alföldi Operatív Program
65 207,5
38 257,0
26 950,5
47 243,6
37 140,5
5 000,8
Észak-magyarországi Operatív Program
63 625,3
38 009,0
25 616,3
42 519,1
36 298,5
44,0
Közép-magyarországi Operatív Program
46 231,2
15 131,3
31 099,9
40 320,1
20 694,8
15 721,4
ETE HU-SK
4 620,5
4 119,5
501,0
5 905,4
6 016,4
ETE HU-RO
5 941,5
5 536,2
405,3
5 891,5
6 013,7
ETE HU-SER
1 181,9
1 091,2
90,7
1 632,0
1 830,6
Társadalmi Megújulás Operatív Program - Nemzeti Foglalkoztatási Alap
Államreform Operatív Program
5
Területi Együttműködés
1
Európai Területi Együttműködés
1 2 3
76959
66
4 5 6 7 8 9 10 2 6
XIX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
ETE HU-CRO
1 414,2
1 153,6
260,6
2 646,3
2 915,7
ETE SEES
1 589,1
1 539,2
49,9
2 469,4
2 792,3
121,4
17,5
103,9
147,4
312,7
42,5
5,7
81,7
ETE AU-HU ETE SLO-HU ETE CES INTERREG IVC
36,8
57,8
120,7
120,7
17,0
79,1
39,5
39,5
11,4
104,0
112,1
574,6
569,8
1 357,9
ENPI HU-SK-RO-UA együttműködési program
1 245,8
76960
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
12,3
INTERACT 2007-2013 Egyéb uniós előirányzatok
3 4 5 6 7 7
8 621,0
Svájci Alap támogatásából megvalósuló projektek
7 677,6
943,4
EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek Uniós programokkal kapcsolatos visszafizetések EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek 2009-2014 Rászoruló Személyeket Támogató OP (RSZTOP)
13 450,1
11 915,2
1 534,9
2 300,0
1 955,0
345,0
5 998,8
5 252,1
57,7
1,1
1 043,4
115,6
0,4
115,6
1 782,2
173,2
1 534,9
5,6
1 052,1
Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok
8 9
EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás Közreműködői intézményrendszer támogatása
337,5
337,5
287,3
1 000,0
1 000,0
1 254,9
341,5
24,1
KEOP derogációs projektek kamattámogatása
1,1
2007-től induló EU nagyberuházások és komplex programok előkészítése Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása
30 831,8
30 831,8
50 907,4
Budapest 4-es metróvonal építésének támogatása
15 000,0
15 000,0
14 412,0
EU Önerő Alap
26 364,5
26 364,5
28 055,7
15 064,7
5 000,0
5 000,0
3 817,6
1 446,8
8 028,8
9 778,6
183,1
3 000,0
Európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék
43 864,8 104,1
15 000,0
2014-2020 közötti kohéziós politikai operatív programok
1 2 3 4 5 6 7
Gazdaságfejlesztés és Innovációs OP (GINOP)
39 774,8
36 592,8
3 182,0
Versenyképes Közép-Magyarország OP (VEKOP)
12 356,6
6 178,3
6 178,3
Terület- és Településfejlesztési OP (TOP)
52 952,8
45 804,2
7 148,6
Integrált Közlekedésfejlesztési OP (IKOP)
63 000,0
48 510,0
14 490,0
Környezet és Energetikai Hatékonysági OP (KEHOP)
77 792,9
69 235,7
8 557,2
Emberi Erőforrás Fejlesztési OP (EFOP)
19 386,6
17 254,1
2 132,5
Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési OP (KÖFOP)
20 375,5
14 378,4
5 997,1
67
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 4 6 8 11 13
10
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Európai Területi Együttműködés (2014-2020)
1 2 3 4 6
Duna Transznacionális Együttműködési Program 2014. évi maradvány
11,1
Közép-európai Transznacionális Együttműködési Program 2020. 2014. évi maradvány INTERREG VC Interregionális Együttműködési Program 2014. évi maradvány
13,6
INTERACT III Interregionális Együttműködési Program 2014. évi maradvány
12,8
1,5 4 698,0
3 549,1
1 148,9
121 874,5
61 535,7
60 338,8
137 512,1
51 672,4
83 969,6
II. tengely: A környezet és a vidék fejlesztése
38 321,9
19 349,2
18 972,7
58 277,8
39 056,1
19 404,2
III. tengely: Az életminőség javítása a vidéki területeken és a diverzifikáció ösztönzése IV. tengely: Leader programok
45 501,2
22 974,1
22 527,1
59 750,0
21 751,8
28 165,9
25 129,1
12 687,9
12 441,2
26 184,9
15 271,3
10 882,2
8 305,4
4 193,5
4 111,9
6 699,2
2 959,0
3 011,9
2 466,9
1 311,1
1 155,8
1 880,1
1 486,1
100,0
650,0
487,5
162,5
26,4
24,2
150,0
112,5
37,5
176,9
141,5
59 283,9
50 391,3
8 892,6
785,6
589,2
196,4
ETE határmenti programok 2014-2020
11
Vidékfejlesztési és halászati programok
2
Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT)
1 2 3 4 5 3
2 3 12
I. tengely: A mezőgazdaság és erdészeti ágazat versenyképességének javítása
Technikai segítségnyújtás Halászati Operatív Program
1
Akvakultúra, belvízi halászat és a halászati és akvakultúra termékek feldolgozása és forgalmazása (II. tengely) Közös érdekeket célzó intézkedések (III. tengely) Technikai segítségnyújtás (V. tengely)
37,5
Vidékfejlesztési és halászati programok 2014-2020
1 2 13 14
Vidékfejlesztési Program Magyar Halgazdálkodási Operatív Program
710,0
710,0
755,8
Uniós programok árfolyam-különbözete
100,0
100,0
1 666,1
2 007,6
100,0
Egyéb EU által nem térített kiadások
100,0
100,0
92,7
36,7
1 005,7
37,9
14,0
Uniós Programok ÁFA fedezete
710,0
Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások
1 2 15
XIX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
SAPARD intézkedések Összesen:
2 562 238,4 1 724 435,3
837 803,1 2 882 908,0 1 247 771,0 1 284 417,4
XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 76961
68
1
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
722,8
Emberi Erőforrások Minisztériuma igazgatása
1
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
10 502,3
Bevétel
76962
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
10 286,5
11 997,7
39 607,0
88 986,0
9 153,0
2 468,1
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások
6 320,3
11 110,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 677,3
3 247,3
Dologi kiadások
2 740,6
6 232,1 12,2
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások
435,8
1 435,4
51,1
1 060,6
Felhalmozási költségvetés
6 8 2
Beruházások
49,6
Egyéb felhalmozási célú kiadások Szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer
3
23 504,1
Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és irányítás intézményei
1
85 015,4
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások
65 045,8
59 143,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
15 743,5
15 885,4
Dologi kiadások
24 188,8
33 731,1
3 066,6
3 835,7
42,9
3 299,5
421,9
10 760,4
10,0
5 948,9
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
4
Beruházások Felújítások
2 187,2
Egyéb felhalmozási célú kiadások 166,0
Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
1
2 127,4
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
1 479,2
3 876,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
376,1
1 027,8
Dologi kiadások
323,5
1 814,0
Személyi juttatások
4 291,3
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7
Beruházások Felújítások
69
112,3
1 133,9
2,3
54,4
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
6 7 8
8 5
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
1 310,4
Egyéb felhalmozási célú kiadások 111,4
Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet
1
678,6
2 837,2
827,7
13 674,3
2 696,6
356 084,9
190 607,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
475,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
132,7
729,6 199,5
Dologi kiadások
180,6
2 044,1 1 289,8
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 4
1,5
Beruházások
5,5 1 585,5
Egyéb kulturális intézmények
1
2 638,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások
2 036,3
8 361,0
576,2
1 453,6
1 292,6
2 745,0
134,3
171,6
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 5
179,2
3 795,7
Felújítások
4,6
19,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
1,2
Beruházások
282 735,3
Egyetemek, főiskolák
1
152 285,9
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
177 186,1
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások
183 835,3
48 960,3
51 410,3
142 703,7
194 168,4
30 299,3
28 379,1
1 917,5
5 143,1
25 018,2
48 544,6
8 864,9
8 498,9
71,2
278,6
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 6
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb oktatási intézmények
76963
70
1
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
1 750,0
Oktatási Hivatal
1
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
2 864,1
Bevétel
76964
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
7 976,4
4 496,3
9 285,2
1 737,9
2 514,9
133,5
968,4
4 277,4
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
1 590,1
4 045,1
442,1
1 020,6
2 573,9
6 594,9 1,1
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 2
8,0
Beruházások
3,5 3 950,0
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
1
329,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások 1 878,3
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
2 525,9
5 413,9
706,7
1 635,2
2 185,7
5 965,9 8,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 7
Beruházások Felújítások
406,0
2 296,3
4,0
397,0 24,3
Egyéb felhalmozási célú kiadások Egészségügyi és gyógyszerészeti hatósági feladatokat ellátó intézmények
1
110,0
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
127,9
Működési költségvetés
1 2 3 2
131,3
1 570,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
32,1
409,0
Dologi kiadások
51,8
572,5
22,7
80,7
Személyi juttatások
Felhalmozási költségvetés
6 7 2
Beruházások
20,3
Felújítások 355,0
Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ
1
3 507,9
Működési költségvetés
1
3 331,4
Személyi juttatások
71
2 676,3
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1
2 3 5 2
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
403,3
252,8
Dologi kiadások
100,1
719,3
Bevétel
Támogatás
29,1
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
28,1
Beruházások
104,7 82,7
Felújítások 596,6
Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ
1
90,6
762,0
21 731,9
874,6
43 771,3
3 597,5
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
360,5
469,0
93,4
128,8
107,1
248,7 0,1
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 9
30,6
Beruházások
5,0
Felújítások
7 450,0
Türr István Képző és Kutató Intézet
1
12,1 846,5
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
3 647,3
6 637,7
915,0
1 863,3
1 284,2
7 279,7 2 492,9
Ellátottak pénzbeli juttatásai
0,4
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 10
Beruházások Felújítások
450,0
4 086,1
2 000,0
2 850,0 7,6
Egyéb felhalmozási célú kiadások Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei
1
3 304,9
Állami Egészségügyi Ellátó Központ
1
4 078,1
Működési költségvetés Személyi juttatások
4 466,5
8 729,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 060,0
2 371,1
76965
1 2
72
3 4 5 2
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
2
1 756,5
Dologi kiadások
Kiadás
Bevétel
Támogatás
7 907,5
Ellátottak pénzbeli juttatásai
22,0
Egyéb működési célú kiadások
42,4 100,0
Beruházások
1
27 965,4 8,8
Felújítások
187,1
Egyéb felhalmozási célú kiadások 508 332,7
Gyógyító-megelőző ellátás intézetei
982,9
676 494,3
55 329,4
7 172,4
16 202,2
7 229,8
11 707,3
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
221 344,9
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
227 940,1
59 655,0
63 576,1
219 396,4
304 448,5
56,7
440,0
590,6
1 027,0
Beruházások
6 977,4
122 704,3
Felújítások
1 245,7
16 912,5
48,9
384,1
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 11
Egyéb felhalmozási célú kiadások
4 711,3
Közgyűjtemények
1
13 724,3
Működési költségvetés
2
Személyi juttatások
8 325,2
8 481,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 271,4
2 300,2
Dologi kiadások
5 697,8
7 346,8
6,1
513,4
1 998,2
1 938,7
136,9
363,0
7,9
Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
Beruházások Felújítások
88,9
Egyéb felhalmozási célú kiadások 5 840,0
Művészeti intézmények Működési költségvetés
73
10 672,1
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 4 5
1
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 8
12
Bevétel
2015. évi teljesítés
76966
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1 2 3 5 2
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Személyi juttatások
7 604,8
7 486,2
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 034,5
2 033,9
Dologi kiadások
5 998,9
8 473,1
0,5
21,6
Beruházások
773,4
1 227,4
Felújítások
100,0
Egyéb működési célú kiadások
Bevétel
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 14
Országos Mentőszolgálat
1
117,6 32 727,7
633,0
38 594,2
1 020,0
162,6
626,0
9 781,5
13 425,0
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
20 023,3
20 243,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
5 593,6
5 838,9
Dologi kiadások
7 493,8
7 523,1
Személyi juttatások
64,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 15
250,0
Beruházások
2 386,8 29,2
Egyéb felhalmozási célú kiadások 70,8
Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ
1
4 700,7
Felújítások 594,3
Működési költségvetés
1 2 3 2
250,0
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
240,0
67,5
66,7
287,6
531,3
Felhalmozási költségvetés
6 16
60,0
Beruházások
1 1 2 3 4
4 299,0
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
114,0 2 958,1
Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei, valamint egyéb népegészségügyi intézetek Működési költségvetés
13 316,6
4 959,9
1 134,9
1 388,1
10 403,5
13 808,7 56,3
Ellátottak pénzbeli juttatásai
76967
74
5 2
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Egyéb működési célú kiadások
Támogatás
Kiadás
285,8
386,0
116,2
3 338,8
35,3
486,1
Bevétel
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 7 17
Beruházások Felújítások
12 130,5
Országos Vérellátó Szolgálat
1
1 643,3
13 021,6
1 767,3
80 820,3
518 377,1
2 578,4
1 891,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
4 234,6
4 083,4
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 073,9
1 132,1
Dologi kiadások
7 915,3
7 546,3 19,3
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 18
Beruházások Felújítások
480,0
713,2
70,0
627,6 12 000,0
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
1
532 716,1
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások
386 868,7
403 060,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
104 415,3
114 435,8
53 432,1
60 086,2
Dologi kiadások
6 979,7
Ellátottak pénzbeli juttatásai
558,4
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
19
18 242,4
Beruházások
3 315,6
Felújítások
1 638,7
Egyéb felhalmozási célú kiadások 26,0
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
1
989,1
Működési költségvetés
1 2 3 5
Személyi juttatások
630,4
1 493,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
167,6
334,7
Dologi kiadások
217,1
631,7 1 133,3
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
75
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
6 7 8
2
Bevétel
2015. évi teljesítés
76968
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
6 7 20
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
180,6
Beruházások
48,2
Felújítások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
Beruházás
4
Kulturális beruházások
2 2
10,0
Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom)
19,6
Normatív finanszírozás
2 3 4 5 3
16 946,8
16 946,8
16 882,4
492,2
16 802,6
168 235,6
168 235,6
196 383,6
1 651,3
196 544,0
Hit- és erkölcstan oktatás és tankönyvtámogatás
1 992,1
1 992,1
3 878,2
Köznevelési szerződések
4 000,0
4 000,0
3 694,7
4,8
Felsőoktatás speciális feladatai
418,6
418,6
330,9
0,6
Lakitelek Népfőiskola támogatása
300,0
300,0
458,0
Kiválósági támogatások
9 850,0
9 850,0
456,9
0,1
Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap
9 194,1
9 194,1
85,9
48,0
40,0
40,0
71,7
71,7
2 816,2 440,0
Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
3 880,1 3 973,5
Felsőoktatási feladatok támogatása
1 2 3 4 5 4
Francia Egyetem kialakítása a Szegedi Tudományegyetemen
452,5 458,0 456,9
Köznevelési feladatok támogatása
1 4 5 8 9 11 12 5
41,8
4,9
36,5
218,9
25,4
151,2
2 816,2
2 566,4
31,5
2 466,2
440,0
1 054,7
Országos Nemzetiségi Önkormányzatok 2015. évi kompenzációja Köznevelés speciális feladatainak támogatása Nemzeti Tehetség Program Szakmai, tanügy-igazgatási informatikai feladatok támogatása Kislétszámú hit- és erkölcstan oktatás kiegészítő támogatása Erzsébet program támogatása
440,0
65,1
Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata 400,0
400,0
330,7
4 500,0
4 500,0
4 200,0
500,0
500,0
497,8
6,0 0,7
400,0 4 474,8
Egyéb feladatok támogatása
1 2 15 18
I. világháborús centenáriumi megemlékezések Szovjetúnióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve programjainak támogatása "Útravaló" ösztöndíj program
497,8 476,0
1,4
133,2
Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása 76969
76
1 2 3 4 19 20
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
351,4
Határon túli felsőoktatási feladatok támogatása Határon túli kulturális feladatok támogatása Határtalanul! program támogatása Határon túli köznevelési feladatok támogatása Szociális ágazati fejlesztések, szolgáltatások és programok támogatása
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás 351,4
265,3
Bevétel 9,4
Támogatás 291,5
42,6
42,6
2,6
4,0
42,6
1 227,6
1 227,6
351,6
42,3
1 213,2
281,6
281,6
376,3
2,3
302,6
35,3
35,3
10,2
6,0
29,9
27,4
5,1
Maradványelszámolás
8
Kiadás
76970
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai
1 2 5
Nemzetközi kétoldalú oktatási és képzési programok
155,8
155,8
403,4
461,9
Európai Uniós és nemzetközi oktatási és képzési programok
300,7
300,7
304,3
299,8
4,0
4,0
4,0
4,0
10,4
10,4
26,9
12,3
12,3
Kétoldalú munkatervi feladatok
2 10
Kétoldalú kulturális munkatervi feladatok Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladatok
2 9
Kulturális szakdiplomáciai feladatok
0,1
40,4
EU-tagsággal kapcsolatos feladatok
6
EU-tagságból eredő együttműködések
2 8
EU-tagságból eredő kulturális együttműködések
11
14,5 127,1
Európai uniós programok előfinanszírozása
14,5 81,3
Kulturális feladatok és szervezetek támogatása 69,8
Filmszakmai támogatások
69,8
A KOGART támogatása
18 20 12
8 575,8
8 630,6
200,0
200,0 368,8
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark támogatása
228,8
228,8
228,8
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) történeti orgonáinak restaurálása Zeneakadémia működésének kiegészítő támogatása
400,0
400,0
177,2
500,0
500,0
A 2015. évi Milánói Világkiállításon való részvételhez kapcsolódó feladatok
704,0
704,0
695,7
243,0
262,1
262,1
231,3
0,8
232,9
583,8
583,8
480,9
8,4
628,5
Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra
7
Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra támogatása
1 2 6 8
Közgyűjteményi szakmai feladatok - közgyűjtemények nemzeti értékmentő programja Közművelődési szakmai feladatok "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" programsorozat támogatása PANKKK - Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért
77
1,6 0,2
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 17
13
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Művészeti tevékenységek
4 5 9 10 11 12 14 15
Művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása
1 293,9
1 293,9
679,5
56,4
1 054,4
Előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok (működési és művészeti pályázatok) Közkönyvtári kölcsönzési jogdíjak
1 386,2
1 386,2
1 422,9
44,0
1 380,7
79,2
79,2
Művészeti nyugdíjsegélyek megtérítése
1 555,0
1 555,0
1 471,3
1 555,0
A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál megrendezésének támogatása Egyéb színházi támogatások
1 529,2
1 529,2
1 729,2
1 729,2
55,8
55,8
55,8
355,0
355,0
402,1
28,7
28,7
3,0
3,0
65,0
55,8 12,5
272,5
84,1
5,5
84,7
65,0
75,6
4,8
65,0
170,4
170,4
470,4
300,0
297,4
Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, szakmai feladatok támogatása
42,9
42,9
148,1
11,8
52,9
Család- és ifjúságügyi fejlesztések, szolgáltatások és programok támogatása
35,3
35,3
23,1
0,7
51,6
1 113,0
1 113,0
479,9
42,2
568,8
Családpolitikai célú pályázatok
83,0
83,0
116,1
1,7
Család- és ifjúságügyi szolgáltatások fejlesztése, szakmai feladatok támogatása
25,0
25,0
306,5
1 540,0
1 540,0
1 589,8
A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok
3
Ifjúságpolitikai feladatok támogatása
1 2 3 4 5 16
0,3
Gyermek és ifjúsági célú pályázatok Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok Báthory István Magyar-Litván Együttműködési Alap Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. támogatása
3,0
Szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatása
1 3 6 7 8 17
Családpolitikai Programok
172,6 306,5
Egyes szociális pénzbeli támogatások
1 3 6 7 18 19
Gyermekvédelmi Lakás Alap
6,0
1 536,0
0,4
Gyermektartásdíjak megelőlegezése Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása
900,0
900,0
436,6
7,9
896,1
GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása
690,0
690,0
528,8
1,1
687,0
115,0
115,0
175,2
1,6
99,6
77 772,1
77 772,1
79 651,3
943,9
78 482,2
Gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése Szociális célú humánszolgáltatások
1
Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása
76971
78
4
XX . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
8 9 20
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
5 808,7
5 808,7
5 772,1
18,7
5 793,8
528,9
528,9
553,0
30,6
528,9
3 154,5
3 154,5
4 541,7
91,5
4 571,7
5,0
5,0
0,2
1,4
Család, esélyteremtési és önkéntes házak, továbbá egyéb esélyteremtési programok támogatása Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása
165,6
165,6
170,7
2,2
164,8
112,6
112,6
155,8
0,2
112,1
Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és elemi látásrehabilitáció támogatása
509,6
509,6
535,3
1,1
507,4
Hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátása
450,9
450,9
479,2
2,6
459,9
190,0
190,0
192,0
0,5
190,0
Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, utcai szociális munka, krízisközpont és a Biztos Kezdet Gyerekház finanszírozása Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátási szerződésekkel történő finanszírozása Szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék Állami és köztestületi szociális intézmények részére biztosított ágazati pótlék
7
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76972
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs szociális programok
3 6 8 12 13
Autista otthonok, értelmi sérült és halmozottan fogyatékosokat ellátó lakóotthonok támogatása PHARE Programok
21 6
Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II.
2 22
201,6
201,6
5 358,4
2 825,6
1 303,9
2 087,2
2 087,2
2 087,2
4,3
2 087,2
Nem központi fenntartású Egészségfejlesztési Irodák támogatása
535,1
535,1
487,1
556,6
Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása
700,0
700,0
700,0
700,0
Patika hitelprogram kamattámogatása
370,0
370,0
0,9
1,0
Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások
23
Egészségügyi szakképzési (rezidens) rendszer működésének támogatása
3 926,7
Egészségügyi intézmények rendkívüli támogatása
5 510,2
3 926,7 5 510,2
2 487,8
1 917,1
2 189,3
2 327,5
Sporttevékenység támogatása
4 5
Versenysport támogatása
6 1
Országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakítása, továbbá az MLSZ feladatainak támogatása Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása
79
672,1
672,1
2 054,2
30,8
1 769,6
1 704,8
1 704,8
2 213,7
200,0
2 201,3
2 010,0
2 010,0
2 497,6
1,5
2 490,0
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2 3 6 13 19 20 24
106,5
Hazai társfinanszírozás (Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II) Egészségügyi ágazati előirányzatok
2 4 7 8 9 10 11 7 9 23 24 25 28 29 30
XX . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Sporteredmények, sportszakmai tevékenység anyagi elismerése Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
2 645,8
2 645,8
2 687,8
187,7
187,7
187,7
Bevétel 42,0
1 994,7
1 994,7
2 413,2
335,5
327,0
327,0
327,2
0,2
Speciális világjátékok támogatása
186,0
186,0
186,0
Nem olimpiai sportágak szakmai támogatása
376,0
376,0
Egyéb, az olimpiai mozgalommal összefüggő feladatok támogatása
350,0
0,1 889,0
140,2
140,2
216,9
Sportegészségügyi ellátás támogatása
131,4
131,4
0,6
Szabadidősport támogatása
477,4
477,4
598,7
Diák- és hallgatói sport támogatása
410,7
410,7
467,4
Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások
22,0
22,0
20,5
Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei
32,7
32,7
37,5
12 479,4
12 479,4
12 341,8
1 650,0
1 650,0
1 650,0
Kiemelt sportegyesületek működésének támogatása
2 645,8 1 994,7 327,0 186,0
889,0
Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése
Támogatás
187,7
Fogyatékosok sportjának támogatása
Utánpótlás-nevelési feladatok
Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása
24
2015. évi törvényi módosított előirányzat
376,0
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
140,2 144,6
509,4 460,7
2,0
22,0
99,7
12 581,4
32,7 1 650,0
Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése
10 11 2 3 12 18 19 23 28 36 37 25
656,9
Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésével összefüggő feladatainak támogatása Sportlétesítmények fejlesztése és fenntartása 661,1
661,1
2 775,1
XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kapcsolódó fejlesztések Magyar Sport Háza támogatása
1 624,5
1 624,5
1 624,5
266,2
266,2
352,2
A 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása
4 020,6
4 020,6
3 649,0
A 2021. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez kötődő sportlétesítmény-fejlesztések támogatása Budafoki Munkás Testedző Egyesület Sportcsarnoka fejlesztésének támogatása
6 146,5
6 146,5
1 585,8
Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása
0,1
1 257,3 1 624,5
8,2
266,2 4 020,6
15,7 200,0
Mogyoródi úti Sporttelep fejlesztésének támogatása Kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztéseinek támogatása Csepeli Birkózó Club csarnokának felújítása
3 997,5
3 997,5
2 174,5
400,0
400,0
40,6
960,0
4 043,5 400,0
Felújítások központi támogatása, egyéb fejlesztési támogatások
10
1,1
Egyéb felújítási, fejlesztési támogatások
76973
80
2,1
15 19 22
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
950,0
950,0
1 370,0 427,1
Óvodai férőhelybővítés pályázat
26
Bevétel
Támogatás
3 041,4
MOME Campus - Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakítása Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztése
Kiadás
76974
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
950,0 539,2
Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatása Oktatási alapítványok, közalapítványok
1 2 14 19 2
184,3
184,3
184,3
184,3
30,8
30,8
30,8
30,8
250,0
250,0
246,7
0,9
247,2
1 196,8
1 196,8
1 135,5
5,8
1 145,4
44,0
44,0
44,0
44,0
44,0
44,0
45,5
64,0
8 095,3
8 095,3
9 421,6
560,6
8 928,1
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú NKft. támogatása
252,2
252,2
252,2
0,6
252,2
Pro Rekreatione Közhasznú NKft. támogatása
134,7
134,7
256,8
53,2
203,9
531,1
531,1
943,1
Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért Autizmus Alapítvány Határon túli magyar felsőoktatási intézmények támogatása Kulturális alapítványok, közalapítványok
10 12 27 28
Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámogatása Trianon Múzeum Alapítvány (Várpalotai Trianon Múzeum) támogatása Nemzeti Pedagógus Kar működtetésének támogatása Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása
2 3
Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása Gazdasági társaságok által ellátott szociális feladatok támogatása
1 2 4 5
Gazdasági társaságok által ellátott köznevelési feladatok támogatása
30
614,7
0,8
Gazdasági társaságok által ellátott felsőoktatási feladatok támogatása Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása
23
Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezetek
24
97,3
97,3
116,7
396,0
396,0
508,6
Magyar Írószövetség támogatása
30,0
30,0
30,0
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat támogatása
22,0
22,0
22,0
22,0
Kulturális társadalmi, civil szervezetek, szövetségek, egyesületek támogatása Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) támogatása
1,1
116,2 396,0
0,4
30,0
Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek
1 2 3 4
100,1
100,1
100,1
100,1
Magyar Rákellenes Liga támogatása
30,0
30,0
30,0
30,0
Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása
51,3
51,3
53,0
59,3
Magyar ILCO Szövetség támogatása
30,0
30,0
30,0
30,0
Magyar Vöröskereszt támogatása
81
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2 3 4 5
5 6 7 25
6 7 8 9 10 11 12 13 21 23 24 25 26 27 26
Bevétel
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Magyar Gyermekonkológiai Hálózat
20,0
20,0
20,0
50,0
Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona
20,0
20,0
20,0
20,0
Rákbetegek Országos Szövetsége
20,0
20,0
20,0
20,0
Fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezetei; közösségi, szolidaritási és esélyteremtési programok támogatása Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége
149,5
149,5
103,6
143,3
143,3
142,7
142,7
Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
181,8
181,8
181,0
181,0
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége
176,4
176,4
175,6
175,6
Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
181,8
181,8
181,0
181,0
Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége
21,0
21,0
21,0
21,0
Autisták Országos Szövetsége
55,1
55,1
54,9
54,9
Siketvakok Országos Egyesülete
22,0
22,0
22,0
22,0
Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Karitatív tevékenységet végző szervezetek támogatása
57,0
57,0
56,7
56,7
616,7
616,7
615,1
615,1
Dévény Anna Alapítvány
60,0
60,0
59,7
59,7
Kézenfogva Alapítvány
10,0
10,0
10,0
10,0
Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum
10,0
10,0
10,0
10,0
Afázia Egyesület
5,0
5,0
5,0
5,0
Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete
5,0
5,0
5,0
5,0
372,2
372,2
1,1
150,8
Sport-, társadalmi, civil és non-profit szervezetek
2
372,2
Magyar Olimpiai Bizottság
100,0
Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez
100,0
372,2
398,7
9,3
2 074,4
2 074,4
2 144,4
83,5
2 065,3
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás
360,0
360,0
805,5
44,7
620,0
Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatása
31 333,5
31 333,5
35 110,9
1 368,0
30 945,0
26,3
26,3
1 221,6
63,4
1 398,8
Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása
Kincstári díj és pénzügyi tranzakciós illeték Kulturális szakmai feladatok támogatása
3 7
Emlékpont Központ támogatása Liget Budapest projekt előkészítése és megvalósítása Fejezeti általános tartalék
82
22,0
22,0
22,0
22,0
10 350,0
10 350,0
11 531,5
10 890,0
1 192,4
1 192,4
21,3
0,3
76975
51
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
2015. évi teljesítés
Szociális társadalmi, civil és non-profit szervezetek
5
35 39 46 47 48 50
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
52 54 55
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Egyházi fenntartású intézményekben foglalkoztatottak kompenzációja
Kiadás
Bevétel
Támogatás
1 745,9
121,0
1 700,0
5 406,0
5 406,0
4 563,0
51,4
5 081,6
2 846,0
2 846,0
2 840,4
18,7
2 846,0
3 100,0
3 100,0
3 100,0
8 900,0
8 900,0
9 818,1
8 900,0
17 650,0
17 650,0
17 780,1
17 650,0
1 440,0
1 440,0
1 440,0
1 440,0
210,0
210,0
210,0
210,0
1 350,0
1 350,0
2 510,7
5,9
1 350,0
650,0
650,0
16 400,1
2 346,6
11 241,7
Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukciója és fejlesztése
2 000,0
2 000,0
685,5
2 000,0
A debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése Vallási tevékenységet végző szervezetek támogatása
1 147,0
1 147,0
2 700,0
2 700,0
121,2
121,2
127,9
109,2
300,0
300,0
300,0
300,0
1 720,0
1 720,0
1 718,1
1 720,0
276,0
276,0
276,0
276,0
120,0
120,0
120,0
120,0
Nemzeti Együttműködési Alap Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások
1 1 2 3 4 5
Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék
18 19 20 21 22
Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka - Bevett egyházak Külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka - Határon túli egyház és annak belső egyházi jogi személye Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása
Határon túli egyházi köznevelési intézmények fejlesztésének támogatása Egyházak hitéleti támogatásának kiegészítése A soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium rekonstrukciója A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum kollégiumbővítése és tornaterem építése A székesfehérvári Szent István Bazilika rekonstrukciója
293,6
293,6
293,6
293,6
A Gödöllői Premontrei Perjelség által hangverseny- és előadóterem létrehozása
50,0
50,0
50,0
50,0
A zsámbéki Josephinum épület felújításának befejező munkálatai
86,0
86,0
86,0
86,0
200,0
200,0
166,4
194,0
Egyházi személyek eszközellátásának támogatása
328,2
Reformáció Emlékév programjainak támogatása 639,4
Nemzetiségi támogatások
83
639,4
890,3
470,0 7,8
661,2
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
17
3 100,0
Kistelepülési és szórvány egyházi támogatások
4
12 13 14 16
Hittanoktatás támogatása Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése
1
7 9 10 11
Egyházi kulturális tevékenységek támogatása (közgyűjtemények, közművelődési intézmények, kulturális programok) Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása Egyházi hit- és egyéb oktatási tevékenység támogatása
1
56
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76976
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
57
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 58
Bolgár Országos Önkormányzat és Média
55,2
55,2
55,2
Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata és Média
62,9
62,9
62,9
55,2 62,9
Országos Horvát Önkormányzat és Média
178,0
178,0
178,0
178,0
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és Média
256,9
256,9
256,9
256,9
Magyarországi Románok Országos Önkormányzata és Média
107,5
107,5
107,5
107,5
Országos Roma Önkormányzat és Média
361,2
361,2
361,2
361,2
Országos Lengyel Önkormányzat és Média
54,0
54,0
54,0
54,0
Országos Örmény Önkormányzat és Média
52,5
52,5
52,5
52,5
Országos Szlovák Önkormányzat és Média
151,0
151,0
151,0
151,0
80,0
80,0
80,0
80,0
Szerb Országos Önkormányzat és Média
100,7
100,7
100,7
100,7
Országos Ruszin Önkormányzat és Média
59,6
59,6
59,6
59,6
Ukrán Országos Önkormányzat és Média
62,2
62,2
62,2
62,2
Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
50,8
50,8
50,8
50,8
Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
19,5
19,5
19,5
19,5
104,4
104,4
104,4
104,4
178,0
178,0
178,0
178,0
40,8
40,8
40,8
40,8
Országos Szlovén Önkormányzat és Média
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása Országos Roma Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
165,9
165,9
165,9
165,9
Országos Lengyel Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
30,8
30,8
30,8
30,8
Országos Örmény Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
27,0
27,0
27,0
27,0
Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
159,5
159,5
159,5
159,5
Országos Szlovén Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
58,4
58,4
58,4
58,4
Szerb Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
69,2
69,2
69,2
69,2
Országos Ruszin Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
13,5
13,5
13,5
13,5
Ukrán Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása
14,5
14,5
14,5
14,5
1,3
1,3
Országos Horvát Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai
76977
84
59
XX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
Bevétel
76978
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
Társadalmi felzárkózást segítő programok
4 5 6 7 9 60 61 62
52,8
52,8
1 015,8
1,9
51,1
Társadalmi, gazdasági, területi hátránykiegyenlítést elősegítő programok, szakkollégiumok Felzárkózás-politika koordinációja
440,9
440,9
404,9
8,4
756,0
30,0
30,0
40,4
34,0
29,8
Roma ösztöndíj programok
659,5
659,5
537,8
240,2
277,0
301,1
11,5
441,2
441,2
Roma kultúra támogatása
Társadalmi felzárkózási és integrációs intézkedések Nemzetiségi intézmények támogatása beruházásra, felújításra, pályázati önrészre
439,2
16,5
Civil és non-profit szervezetek támogatása
6,2
Nemzeti Civil Alapprogram 1 - 20. cím összesen:
21
276,0
2 240 194,5
33,5 12,3
910 152,3 1 330 042,2 2 836 624,7 1 371 847,6 1 453 663,4
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap
1
Családi támogatások
2
326 950,0
322 986,8
570,2
5 197,0
5 570,7
0,4
Gyermekgondozási segély
62 193,2
62 163,3
70,5
Gyermeknevelési támogatás
12 929,7
11 910,1
20,0
Gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése
1 574,8
2 299,7
2,2
Életkezdési támogatás
5 638,5
5 478,7
Pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások
6 078,9
5 223,0
Gyermektartásdíjak megelőlegezése
1 847,3
1 771,6
Szolgálati járandóság
80 921,0
80 408,4
Korhatár előtti ellátás, balettművészeti életjáradék
53 478,0
56 164,9
Átmeneti bányászjáradék, szénjárandóság kiegészítése és kereset-kiegészítése
9 188,2
8 832,4
Mezőgazdasági járadék
2 431,2
2 279,7
Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka
33 877,4
33 593,1
44,9
Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések
14 640,7
15 037,3
82,2
3 217,1
3 270,8
Családi pótlék Anyasági támogatás
291,3
Korhatár alatti ellátások
1 2 3
168,2
Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások
1 2 3 4 5
Házastársi pótlék
85
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 4 5 6 7 8
6 7 8
XX . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás)
Bevétel
46,7
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
368,1
365,1
1,1
67 160,3
23,7
18 331,5
17 060,7
Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás
5 400,0
5 400,0
Folyósított ellátások utáni térítés
1 720,0
1 720,0
707 925,2
708 741,4
2 352,8
2 333,4
Járási szociális feladatok ellátása
Támogatás
44,8
61 895,9
Megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítése
4
2015. évi törvényi módosított előirányzat
Különféle jogcímen adott térítések
1 2 4
Közgyógyellátás
21. cím összesen:
22 26 27
Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlás kiadása
28
1 274,7
250,0 1,0
Gyógyszertári tulajdoni hányad értékesítéséből származó bevétel 22 - 27. cím összesen:
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
2 602,8
1,0
2 333,4
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek és kiadások
1
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos bevételek
1 1 2 2
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek Ingatlanvagyon értékesítéséből befolyó bevételek Egyéb vagyonnal kapcsolatos bevételek
2,0
725,0
2,0
1,3
Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások
1 1 2 3
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások Ingatlanok fenntartásával járó kiadások Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rábízott vagyonába tartozó társaságok tőkeemelése Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rábízott vagyonába tartozó társaságokhoz kapcsolódó egyéb kiadások Összesen:
1,0 1,0 1,0
2 950 725,5
910 157,3 1 330 042,2 3 547 699,5 1 373 848,6 1 453 663,4
XXI. MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA 101,5
Miniszterelnöki Kabinetiroda
683,1
76979
1
86
1
XXI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
76980
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
Működési költségvetés
1 2 3 2
Személyi juttatások
88,4
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
19,9 23,4
Dologi kiadások 439,7
Nemzeti Kommunikációs Hivatal
1
2 018,9
Működési költségvetés
1 2 3 2
218,3
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
149,5
59,3
41,7
142,1
588,7
20,0
19,2
Felhalmozási költségvetés
6 20
Beruházások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
Célelőirányzatok
1 2 3 4 6
Kormányfői protokoll Kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok Konzultációk kiadásai
500,0
500,0
164,1
1 090,0
1 090,0
1 531,9
600,0
600,0
622,9
141,7 3,6
612,4
A Magyar Foundation of North America támogatása
25,0 3 785,8 2 200,0 612,4 10,2
Fejezeti általános tartalék 1 - 20. cím összesen: Összesen:
2 629,7
3 862,1
246,8
9 335,4
2 629,7
2 629,7
3 862,1
246,8
9 335,4
366,0
2 265,4
XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL 1
49,6
Gazdasági Versenyhivatal igazgatása
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
2 108,5
1 064,2
1 223,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
295,4
368,5
Dologi kiadások
638,5
614,3
33,0
169,9
Személyi juttatások
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
87
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2 629,7
6 8 2
XXX . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
127,0
Beruházások
Kiadás
Bevétel
Támogatás
148,8 2,8
Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 2
167,0
OECD ROK Fejezeti tartalék
45,8
Összesen:
2 370,9
29,2
137,8 45,8
45,8
78,8
2 292,1
2 573,7
986,1
8 262,2
45,8 366,0
2 311,2
1 597,1
8 314,2
19,1
205,4
110,6
124,5
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 1
Központi Statisztikai Hivatal
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
5 058,4
5 135,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 425,9
1 439,1
Dologi kiadások
2 033,9
2 106,6
20,3
14,6
654,6
715,4
Felújítások
20,0
198,4
Egyéb felhalmozási célú kiadások
35,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8 4
Beruházások
1
29,1 6,4
KSH Könyvtár
180,2
Működési költségvetés
1 2 3 2
122,4
130,4
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
32,2
34,6
Dologi kiadások
32,0
50,8
Személyi juttatások
Felhalmozási költségvetés
6 7 5
4,1
Beruházások
1,8
Felújítások 44,7
KSH Népességtudományi Kutató Intézet
1
123,5
Működési költségvetés
1 2
Személyi juttatások
96,4
113,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
26,0
30,3
76981
88
3 5 2
XXXI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Dologi kiadások
20,9
35,0
Egyéb működési célú kiadások
24,9
34,1
Bevétel
76982
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
Felhalmozási költségvetés
6 6
2,6
Beruházások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1
Statisztikai Elemző Központ Korlátolt Felelősségű Társaság támogatása Összesen:
483,4 10 086,5
483,4
480,5
1 037,2
9 049,3
10 556,6
39,2
8 384,5
483,4 1 726,8
9 127,5
170,7
8 707,8
292,7
674,6
2 647,8
3,2
XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 1
MTA Titkárság Igazgatása, tiszteletdíjak és köztestületi feladatok
1
Működési költségvetés
1 2 3 4 5 2
Személyi juttatások
6 501,7
6 315,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 669,6
1 736,0
174,4
442,1
35,0
37,9
3,0
1,9
Beruházások
25,0
89,6
Egyéb felhalmozási célú kiadások
15,0
19,4
Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 8 2
MTA Könyvtár és Információs Központ 547,9
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
406,1
420,4
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
104,4
117,0
Dologi kiadások
250,1
284,0 0,7
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 2
230,7
MTA Könyvtár és Információs Központ
1
18,0
Beruházások
147,7 0,7
Felújítások MTA Könyvtár EISZ Nemzeti Program
89
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1
1
XXXIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
Működési költségvetés
1 2 3 5 3
15,0
Személyi juttatások
4,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 752,6
Dologi kiadások
6,8
Egyéb működési célú kiadások 15 182,1
MTA kutatóközpontok, kutatóintézetek
1
14 195,7
18 900,4
21 465,2
1 155,8
4 825,0
1 168,7
1 064,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
14 992,3
Személyi juttatások
17 027,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
4 018,2
4 752,0
Dologi kiadások
8 833,1
10 989,4
117,0
694,8
1 303,6
5 195,1
103,6
2 000,6
10,0
42,7
Egyéb működési célú kiadások
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Felhalmozási költségvetés
6 7 8 4
Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú kiadások
15,0
MTA Támogatott Kutatóhelyek
1
2 691,6
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
1 900,3
Személyi juttatások
3 212,3
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
479,1
897,0
Dologi kiadások
322,0
1 447,3 18,9
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 5
5,2
Beruházások
966,9
MTA egyéb intézmények
1
743,0
MTA Létesítménygazdálkodási Központ
1
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
718,9
349,9
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
450,6
94,3
126,6
974,4
1 701,4 51,0
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
76983
90
6 7 8 2
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
2015. évi teljesítés
Támogatás
43,3
Beruházások
Kiadás
Bevétel
Támogatás
1 717,1 199,4
Felújítások
27,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások 253,2
MTA Jóléti intézmények
1
231,7
261,0
263,1
54,5
177,1
0,1
19,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
218,8
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások
204,0
69,4
64,8
195,7
178,2 19,6
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 3
1,0
Beruházások
1,5 54,0
Felújítások 64,1
MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkársága
1
159,4
Működési költségvetés
1 2 3 2
119,3
108,5
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
32,3
31,9
Dologi kiadások
71,9
62,0
Személyi juttatások
Felhalmozási költségvetés
6 7 4
Beruházások
11,6
Felújítások
45,0 1,5
Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
12,1
Működési költségvetés
1 2 3 2
Személyi juttatások
9,1
7,0
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2,4
2,3
Dologi kiadások
2,1
8,9
Felhalmozási költségvetés
6
0,3
Beruházások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 2
Társadalmi szervezetek és alapítványok támogatása (tudományos társaságok, Nagy Imre Alapítvány, Bolyai Műhely Alapítvány) Határon túli magyar tudósok és tudományos szervezetek támogatása
91
80,9
80,9
80,9
80,9
46,6
46,6
47,2
46,8
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1
7
XXXIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76984
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
3 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
XXXIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
10,0
Kolozsvári Akadémiai Bizottság támogatása
2015. évi teljesítés
Támogatás
Kiadás
10,0
10,0
Bevétel
10,0
198,5
198,5
186,3
2,2
Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatása
1 076,9
1 076,9
10,5
17,4
Infrastruktúra fejlesztés
1 742,0
1 742,0
9,9
6,4
Lendület Program
3 768,0
3 768,0
Fiatal kutatók pályázatos támogatása
898,3
898,3
12,9
10,5
Nemzetközi kapcsolatok és nemzetközi tagdíjak
337,9
337,9
237,1
15,9
Posztdoktori pályázatok támogatása
845,0
845,0
Szakmai feladatok teljesítése
419,6
419,6
Kiválósági központok támogatása
300,0
300,0
Tudományos könyv- és folyóirat-kiadás támogatása
Központi kezelésű felújítások MTA Bölcsészet és Társadalomtudományok Kutatóháza létrehozása Összesen:
Támogatás
166,9
4,3 125,7
13,5 995,8
17,0
66,7
723,8
723,8
40,3
19,5
2 400,0
2 400,0
8,3
24,9
2 294,5
39 789,3
66 347,9
24 783,3
39 991,9
237,3
1 913,6
3,9
1 969,5
56 318,1
16 528,8
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
XXXIV. MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA 1
MMA Titkársága
1
1 521,3
MMA Titkárság Igazgatása
1
Működési költségvetés
1 2 3 2
Személyi juttatások
565,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
160,0
122,4
Dologi kiadások
659,5
1 076,0
136,0
398,0
Felhalmozási költségvetés
6 7 2
Beruházások
42,5
Felújítások 2 364,5
MMA köztestületi feladatok
1
Működési költségvetés
1 2 3 2
438,7
1 706,0
1 498,8
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
312,0
227,9
Dologi kiadások
346,5
282,0
Személyi juttatások
Felhalmozási költségvetés 76985
92
8 3
XXXIV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
Kiadás
Bevétel
Támogatás
124,3
Egyéb felhalmozási célú kiadások 174,4
Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet
1
2015. évi teljesítés
76986
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
92,6
Működési költségvetés
1 2 3 2
Személyi juttatások
95,3
18,6
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
27,2
4,3
Dologi kiadások
31,9
30,8
20,0
4,3
Felhalmozási költségvetés
6 8 4
Beruházások
3,5
Egyéb felhalmozási célú kiadások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 2 3 5 6 7 8 10 11 13
Országos művészeti társaságok, szövetségek támogatása
100,0
100,0
99,5
Magyar Művészetek Háza programok
153,0
153,0
235,3
10,0
10,0
50,0
50,0
0,5
160,0
160,0
146,4
13,0
13,0
Nemzetközi programok, konferenciák, nemzetközi tagdíjak
97,0 25,0
271,1
7,1
Művészeti könyv- és folyóirat támogatás Kutatási tevékenység támogatása Pályázati alapok Vigadó Galéria kiállításai Fejezeti tartalék Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása Nemzeti Szalon programjai Összesen:
39,4
39,4
78,8
600,0
600,0
846,4
80,0
80,0
57,3
5 265,6
5 265,6
5 743,4
148,5 39,4 3,9
811,8 57,3 5 400,8
3 264,6
1 745,0
XXXV. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS HIVATAL 1
2 998,9
NKFI Hivatal
1 1 2 3 5 2
1 808,1
Működési költségvetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
93
1 876,2
1 045,4
502,4
268,4
2 001,3
996,0
12,1
153,8
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
270,1
6 7 2
XXXV . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
415,0
Beruházások
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
119,0 3,5
Felújítások Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 2
Nemzetközi tagdíjak Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása Összesen:
1 663,3
1 663,3
1 663,3
1 663,3
460,4
460,4
468,1
468,1
3 931,8
4 717,5
6 930,7
2 998,9
3 264,6
3 876,4
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK 1
Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1
Devizahitelek kamatelszámolásai
1 2 3 4 6 7 9 11 12 13 14 2
Nemzetközi pénzügyi szervezetektől és külföldi pénzintézetektől felvett hitelek kamatelszámolásai EBB hitelek kamatelszámolásai KfW hitelek kamatelszámolásai ET Fejlesztési Bank hiteleinek kamatelszámolásai MÁV-tól és a GySEV-től 2002-ben átvállalt hitelek kamatelszámolásai ÁAK Rt-től 2002-ben átvállalt devizahitelek kamatelszámolásai EB/IMF hitelek kamatelszámolásai
21 170,7
20 228,2
66,5
67,3
2 680,0
2 560,4
277,9
271,3
276,3
279,0
12 820,4
12 625,6
72,3
45,9
Önkormányzatoktól 2013-ban átvállalt devizahitelek kamatkiadásai
3 656,6
189,0
Önkormányzatoktól 2014-ben átvállalt devizahitelek kamatkiadásai
786,9
470,0
Önkormányzatoktól 2011-ben átvállalt devizahitelek kamata (külföldi bank felé)
1,6
MÁV-tól 2015-ben átvállalt devizahitelek kamata Belföldi devizahitelek kamata
1 2 2
Önkormányzatoktól 2011-ben átvállalt devizahitelek kamata
782,6
484,8
Önkormányzatoktól 2014-ben átvállalt devizahitelek kamata
2 946,4
1 282,7
Devizakötvények kamatelszámolásai
1
Külföld felé
1 5 6
1999-től kibocsátott devizakötvények kamatelszámolásai
267 286,3
2 098,7
285 691,4
31,2
Devizaszámla kamatelszámolásai Az önkormányzatoktól 2013-ban átvállalt devizakötvények kamatkiadásai
-968,3 2 201,6
76987
94
361,9
7 4 5
XLI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Kiadás
Bevétel
Támogatás
13,9
Az 1924-es angol kötvények elévülésével kapcsolatos bevétel -434,2
M2M-tel kapcsolatos kamatok
248,3
Rövid lejáratú deviza swap kamatkiadás
2
Támogatás
2015. évi teljesítés
76988
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai
1
Forinthitelek kamatelszámolásai
2
Egyéb hitelek kamatelszámolásai
18 19 20 21 22 23 24 25 2
29 338,4
17 727,1
ET Fejlesztési Bank Hiteleinek kamatelszámolásai
389,5
362,8
MÁV-tól 2011-ben átvállalt forint hitelek kamata
140,1
109,4
Az önkormányzatoktól 2013-ban átvállalt forint hitelek kamatkiadásai
2 861,9
1 903,4
Önkormányzatoktól 2014-ben átvállalt forinthitelek kamata
1 507,1
1 320,3
EBB forint hitelek kamatelszámolásai
257,7
MÁV-tól 2015-ben átvállalt forint hitelek kamata
545,3
BKV-tól 2015-ben átvállalt forint hitelek kamata
2 050,3
MTVA átvállalt hitel kamata Államkötvények kamatelszámolása
1
Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai
1 2
Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai
670 029,2
107 694,0
766 822,1
221 603,5
Nem piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolása
1 2 4
1 2 4
135,5
Konszolidációval kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai
198,9
186,3
2 851,4
3 741,8
Kamatmentes adósság kötvényesítésével kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai Kincstárjegyek kamatelszámolásai Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása
46 418,7
38 577,4
Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása
45 175,4
45 753,9 14 926,1
Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai
3
148,6
11 199,8
Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai
1
Jutalékok és egyéb költségek
1
Deviza elszámolások
1 2
Piaci kibocsátások, hitelfelvételek, átvállalások elszámolásai
1 955,7
1 456,8 392,6
Bankművelettel kapcsolatos költségek
95
648,3
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
3
Lakással kapcsolatos államkötvények kamatelszámolásai
2 3 2 3
XLI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
23 133,9
Forint elszámolások
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
32 608,9 5 365,6
Tranzakciós illeték Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások
1 600,0
214,6
Adósságkezelés költségei
1 094,9
1 094,9
Összesen:
1 140 015,4
124 750,0
1 246 852,7
232 497,2
XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI 1
Támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Vállalkozások költségvetési befizetései
1 3 4 5 6 7 8 9
Társasági adó Hitelintézeti járadék
2
548 843,3
15 420,0
10 122,1
144 200,0
149 595,7
Cégautóadó
28 800,0
31 543,5
Egyszerűsített vállalkozói adó
83 800,0
89 406,1
Bányajáradék
49 000,0
34 974,9
Játékadó
39 700,0
32 794,2
15 500,0
18 055,5
Pénzügyi szervezetek különadója
Ökoadó
1 2 10 11 12 13 14 15 16 17 18
341 400,0
Energiaadó
6 000,0
Környezetterhelési díj Egyéb befizetések
27 000,0
Energiaellátók jövedelemadója
44 700,0
Rehabilitációs hozzájárulás
65 000,0
5 560,3 712,0
41 608,0 66 334,0 27,1
Egyes ágazatokat terhelő különadó
22 212,1
285,3
Kisadózók tételes adója
56 300,0
54 354,3
Kisvállalati adó
16 400,0
10 977,8
Közműadó
54 000,0
55 906,6
Korkedvezmény-biztosítási járulék
1 500,0
2 204,4
Reklámadó
6 600,0
6 083,3
3 220 385,0
3 285 699,9
951 500,0
998 355,2
Fogyasztáshoz kapcsolt adók
1 2
Általános forgalmi adó Jövedéki adó
76989
96
3 4 5 6
XLII . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel 19 600,0
Regisztrációs adó Távközlési adó Pénzügyi tranzakciós illeték Biztosítási adó
3
2015. évi törvényi módosított előirányzat Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás 0,3
Bevétel
76990
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
21 410,5
56 400,0
54 796,7
206 200,0
207 730,9
28 600,0
29 975,3
Lakosság költségvetési befizetései
1 2 4 5 6
1 639 700,0
Személyi jövedelemadó
500,0
Egyéb lakossági adók
120 000,0
Lakossági illetékek Magánszemélyek jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó egyes jövedelmeinek különadója Háztartási alkalmazott utáni regisztrációs díj
7
900,0
8 058,1 136 400,1
45 500,0
Gépjárműadó
4
1 688 599,9 0,1
43 919,1 507,8 29,4
Egyéb költségvetési bevételek
1
Vegyes bevételek
8 9 10 11 2
Egyéb vegyes bevételek
4 366,0
Kezesség-visszatérülés
4 500,0
0,5
29 215,6 3 431,6 119,8
Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap megszűnése miatti befizetés
8,1
Összefogás az Államadósság Ellen Alap megszűnése miatti befizetés Központosított bevételek
5
Bírságbevételek
38 558,5
Termékdíjak
63 389,0
Egyéb központosított bevételek
16 169,1
18 327,2
149 000,0
144 750,3
9 000,0
10 915,0
34 515,8
49 400,6
45 699,9
29 481,1
100,0
344,8
Megtett úttal arányos útdíj Hulladéklerakási járulékból származó bevétel Időalapú útdíj (HD)
21,2
34 410,3 67 154,7
Költségvetési befizetések
1 2
Központi költségvetési szervek Munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő befizetések
1 2 3
Központi költségvetési szervek Helyi önkormányzatok és költségvetési szerveik Köznevelési intézmények működtetésével kapcsolatos önkormányzati befizetések
97
450,0
419,5
8 004,0
7 211,7
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 4 5 6
4 7 9
XLII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap befizetése Nyugdíjbiztosítási Alap befizetése
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
10 000,0
10 000,0
5 848,0
74 848,0 8 119,6
Önkormányzatok befizetései
7
Bevétel
Egyéb uniós bevételek
2 3 4
Vámbeszedési költség megtérítése Cukorágazati hozzájárulás beszedési költség megtérítése
11 000,0
13 435,1
187,5
191,3
42 087,7
25 379,8
1 000,0
342,2
29,9
36,2
Uniós támogatások utólagos megtérülése
4 5
Kohéziós Alap Strukturális Alapok
8
Támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Tőke követelések visszatérülése
1 3
Kormányhitelek visszatérülése
0,3
Állami alapjuttatás járadéka
28 29
Diákhitel 2 konstrukció kamattámogatása
902,0
492,3
128 900,0
109 302,5
225,0
192,6
5,0
3,5
23 000,0
21 563,9
Lakástámogatások
1
Egyéb lakástámogatások
30
Vállalkozások folyó támogatása
2
Egyéb vállalati támogatások
1
Termelési támogatás
2 7 3
Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás Normatív támogatások
3 4
Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése Fuvarozók kamattámogatása
31 32
Szociálpolitikai menetdíj támogatás
50,0
17,3
104 000,0
97 826,2
3 000,0
1 931,6
Egyéb költségvetési kiadások
1
Vegyes kiadások
4 5 6 7
Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások
1,0
Szanálással kapcsolatos kiadások
500,0
Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése
1 746,6
Védelmi felkészítés előirányzatai 76991
98
1 2 11 12 19 21 22 24 25 33
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
497,0
Honvédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása
1 100,0
Egyéb vegyes kiadások
4 200,0
4 389,2
1% SZJA közcélú felhasználása
8 800,0
7 863,6
30,0
43,3
Mehib és Eximbank behajtási jutaléka Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés
3,4
1,0 1 620,0
1 621,6 19,0
Államadósság Kezelő Központ Zrt. közreműködési díja Átmeneti hulladék-közszolgáltatással kapcsolatos kiadások
4 000,0
Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése
3 4 5 7
Eximbank Zrt. által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség
6 000,0
3 484,2 6 851,7
Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség
1 500,0
1 004,4
500,0
214,6
20,0
0,6
A "fészekrakó" programhoz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség
3 000,0
706,0
Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség
13 14 15
MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség Áthidaló hitelprogramra vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség Takarékbetétek visszafizetéséért vállalt állami kezességből eredő fizetési kötelezettség Gyűjtőszámla hitelprogramra vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség
19 20
E-útdíj fizetési célú hitelprogramhoz vállalat kezességekből eredő fizetési kötelezettség Kormányzati rendkívüli kiadások
34 2
360,0 50,0
1,2 311,3
50,0
0,3
170,0
9,6
Pénzbeli kárpótlás
1 2 3
Pénzbeli kárpótlás
1 505,5
1 492,7
Az 1947-es párizsi békeszerződésből eredő kárpótlás
2 599,1
2 449,2
65,9
65,9
Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz
99
3,8
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
16 17
500,0 14 838,2
MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség
10
35
XLII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76992
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1
XLII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása
1 7 8 9 2
51,9
2015. évi kompenzáció
7,8
Prémiumévek programmal kapcsolatos kiadások A kormányzati integráció érdekében történő pénzeszköz-átadás
122,8
TÉBA családtámogatási rendszer működtetése
250,0
Egészségbiztosítási Alap támogatása
2 4 5 6 9 36
35,1
2015. évi kompenzáció Járulék címen átadott pénzeszköz
374 224,0
374 224,0
Rokkantsági, rehabilitációs ellátások részbeni fedezetére átadott pénzeszköz
172 743,3
155 311,3
30 000,0
30 000,0
IBRD alaptőkeemelés
1 535,9
1 924,1
IBRD alaptőke értékállóságának biztosítása
1 150,5
1 441,2
Bevétel
Támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
42,5
Prémiumévek programmal kapcsolatos kiadások Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás Nemzetközi elszámolások kiadásai
1
Nemzetközi tagdíjak
1 2 3 4 5 6 7 2
37
2,7
31,5
30,1
EIB tőkeemelés
5 601,8
5 418,8
IFC tőkeemelés
192,1
237,1
3 101,0
3 070,6
1 630,9
2 450,0
45,0
15,8
Bruegel tagdíj
NBB alaptőke hozzájárulás Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység
1 2 3 4 3
3,7
CEB tagdíj
IDA alaptőke-hozzájárulás IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása Hozzájárulás az EBRD által kezelt Nyugat-Balkáni Alaphoz
38,8 103,3
EU Szomszédsági Beruházási Eszköz
40,0
37,9
ÁFA alapú hozzájárulás
37 524,9
40 827,2
GNI alapú hozzájárulás
237 521,4
239 584,2
20 513,2
25 591,1
Egyéb kiadások Hozzájárulás az EU költségvetéséhez
1 2 3
Brit korrekció
76993
100
38
XLII . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
A települési önkormányzatok adósságkonszolidációjához kapcsolódó állami támogatások Követeléskezelés költségei
41 42
2015. évi törvényi módosított előirányzat Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
76994
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
1 500,0 1,7
Alapok támogatása
1
Nemzeti Foglalkoztatási Alap támogatása
1 2
Költségvetési támogatás Munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulás NFA-nak
2 3 4 5
Bethlen Gábor Alap támogatása Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatása Összesen:
8 449,0
8 449,0
100 541,7
100 541,7
11 407,5
16 390,5
5 662,8
5 668,1
5,4
5,4
7 686,0
7 686,0
1 333 245,1 7 728 510,4
1 284 290,8 8 183 386,5
8 300,0
8 786,3
70,0
673,9
19 068,5
25 449,6
238,3
304,8
64,3
150,0
XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK 1
Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
1
Értékesítési bevételek
1 2 3
Ingatlan értékesítésből származó bevételek Egyéb eszközök értékesítésből származó bevételek Kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételek
4 5
Egyéb kibocsátási egységek értékesítési bevétele Légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítési bevétele Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vagyonkezelésében lévő ingatlanok értékesítési bevétele
29,8
Tulajdoni részesedések értékesítéséből származó bevétel
2
Hasznosítási bevételek
1
Bérleti díjak
1 3 4 2 3
Központi költségvetési szervek elhelyezésével kapcsolatos továbbszámlázott bérleti díj Egyéb bérleti díj Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vagyonkezelésében lévő ingatlanok bérleti díja
68,0
113,2
528,0
2 006,2
1 692,9
1 892,1
Vagyonkezelői díj
2 424,3
2 148,1
Osztalékbevételek
26 487,5
28 721,9
101
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2
4
XLIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Koncessziós díjak
1 2 3 4 3
4 222,0
Szerencsejáték koncessziós díj
4 289,5
265,5
177,8
Bányakoncessziós díj
1 635,5
1 609,7
Dohánytermékek kiskereskedelmének koncessziós díja
1 040,0
996,3
169 000,0
74 998,9
1 000,0
6 000,3
Infrastruktúra koncessziókból származó díj
Egyéb bevételek
1 2
Egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek Vegyes bevételek
2
Támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
1
Felhalmozási jellegű kiadások
1
Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlás
1 2 3 2 4
7 8 9 10 11 12 2
Ferencvárosi labdarúgó stadion fejlesztése Egyéb eszközök vásárlása
30 300,0
30 122,7
21 965,0
12 584,6
60,0
41,3
500,0
7,4
11 000,0
30 980,5
1 000,0
1 000,0
Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások
1 3 4 5
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által végrehajtott ingatlanvásárlások és ingatlan beruházások Az MNV Zrt. ingatlan-beruházásai, ingatlanvásárlásai
Részesedésvásárlás, tőkeemelés, pótbefizetés Nemzeti Eszközkezelő Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetések
18 000,0
Az MVM Zrt. tőkeemelése A 2015. évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának megvalósításával kapcsolatos kiadások Európai Uniós pályázatokhoz önrész biztosítása
1 000,0
Nemzeti Lovarda fejlesztésével kapcsolatos kiadások
1 400,0
A Rubik kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ létrehozásával kapcsolatos kiadások Útdíj-szedési és ellenőrzési rendszerek fejlesztése A FINA Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság budapesti megrendezéséhez szükséges egyes létesítmény-fejlesztések kiadásai Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer fejlesztése
2 100,0 600,0
5 415,2 47,6 1 246,2 7 262,9 1 615,0
Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
2
Ingatlanok fenntartásával járó kiadások 76995
102
1 2 3 3 4
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Üzemeltetés, fenntartás, karbantartás, javítás
3 300,0
4 003,2
Ingatlanok őrzése
2 500,0
2 150,0
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által kezelt ingatlanok fenntartása, karbantartása
1 700,0
957,4
1 900,0
1 243,1
22 400,0
22 736,0
5 100,0
9 245,9
Egyéb vagyonkezelési kiadások
Bevétel
Támogatás
Állami tulajdonú társaságok támogatása
1 2 3
Az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetések A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. támogatása Az államot korábbi tulajdonosi döntéseihez kapcsolódóan terhelő kiadások
1 2 3 5
30,0
Jótállással, szavatossággal kapcsolatos kifizetések
225,0
Kezesi felelősségből eredő kifizetések
10,0
Konszernfelelősség alapján történő kifizetések Az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása Egyéb bírósági döntésből eredő kiadások
6 7 8
Egyéb szerződéses kötelezettségek
5 500,0
5 180,7
1 500,0
315,4
330,0
473,1
1 450,0
1 400,2
Egyéb jogszabályból eredő kiadások
1 4
Kárpótlási jegyek életjáradékra váltása A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
1
Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja
1 2
Az MNV Zrt. tevékenységével kapcsolatos egyéb kiadások Eljárási költségek
700,0
350,1
1 700,0
1 563,5
40,0
21,9
A tulajdonosi joggyakorló szervezetek működésének támogatása
1 4 5 7
Az MNV Zrt. tevékenységével kapcsolatos restitúciós perek kiadásai
7 200,0
7 200,0
Átváltoztatható kötvény kamatfizetése
9 600,0
9 520,7
Állami tulajdonú ingatlanvagyon felmérése
1 000,0
994,2
2 500,0
2 009,1
Az MNV Zrt. működésének támogatása
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. működésének támogatása és tevékenységével kapcsolatos egyéb kiadások Fejezeti tartalék Tulajdonosi kölcsönök elszámolása ÁFA elszámolás
103
4 000,0 500,0
150,0
1 000,0
3 736,2
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2 3
5 6 8
XLIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
76996
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
XLIII . F E J E Z E T Kiemelt előirányzat neve
Összesen:
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Bevétel
162 110,0
236 104,8
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
163 574,1
158 348,4
XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK 1
A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek
1
Értékesítési bevételek
1
Ingatlan értékesítéséből származó bevételek
1 3 2
250,0
Termőföld értékesítésből származó bevételek
Támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
1 932,4
10,0
Egyéb ingatlanok értékesítéséből származó bevételek Hasznosítási bevételek
1
Haszonbérleti díj
3
Egyéb bevételek
2
8 200,0
7 653,5
300,0
236,2
A Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások
1
Felhalmozási jellegű kiadások
1
Ingatlan vásárlás
1 2 1 2
1 427,0
9 900,0
10 396,2
394,0
295,3
933,0
823,6
Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja
700,0
336,9
Eljárási költségek, díjak
450,0
8,2
Állami tulajdonú ingatlanvagyon felmérés
400,0
393,3
Állami tulajdonú ingatlanvagyon jogi rendezése
800,0
800,0
33,0
12,1
Életjáradék termőföldért Ingatlanok fenntartásával járó kiadások
1 3 3
Hasznosítási kötelezettség kiadásai Egyéb vagyonkezelési kiadások A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
1 2 3 4 5 4
2 000,0
Termőföld vásárlás Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
Bírósági döntésből eredő kiadások Fejezeti tartalék
500,0
Összesen:
16 110,0
14 492,6
9 822,1
76997
104
8 760,0
LXII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
76998
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
LXII. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ALAP 1 2 3 4 5
46 834,5
29 818,6
5 984,2
3 522,9
Befizetés a központi költségvetésbe
10 000,0
10 000,0
Alapkezelőnek átadott pénzeszköz
2 988,9
2 988,9
613,0
607,0
Hazai innováció támogatása A nemzetközi együttműködésben megvalósuló innováció támogatása
Európai Együttműködő Államok Terve (PECS) programban való részvétel támogatása Kutatási témapályázatok támogatása
6 19 20 23
7 686,0
6 532,2 69 100,0
65 780,5
Egyéb bevételek
1 165,6
2 389,6
Költségvetési támogatás
7 686,0
7 686,0
Innovációs járulék
Összesen:
74 106,6
77 951,6
53 469,6
75 856,1
LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP 1
Aktív támogatások
1 2 4
Foglalkoztatási és képzési támogatások Szakképzési és felnőttképzési támogatások
14 000,0
12 302,4
16 000,0
30 084,7
50 000,0
49 657,7
Passzív kiadások
1 4
400,0
309,1
Bérgarancia kifizetések
6 150,0
3 790,7
Működtetési célú kifizetések
3 050,0
2 816,0
270 000,0
253 723,3
Nyugdíjbiztosítási Alapnak átadás
Start-munkaprogram EU-s elő- és társfinanszírozás
1 3 4 25 26
7 500,0
12 305,1
Foglalkoztathatóság és Alkalmazkodóképesség EU-s társfinanszírozása
11 064,6
11 064,6
2014-2020-as időszak munkaerőpiaci programjainak előfinanszírozása
49 200,0
13 654,9
TÁMOP 1.1 Munkaerőpiaci szolgáltatások és támogatások
TÁMOP intézkedések bevételei
43 000,0
22 466,1
1 000,0
1 290,8
Egyéb bevétel
1
Területi egyéb bevétel
105
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
5 6 8 14
Álláskeresési ellátások
2 3 31 33 35
LXIII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Központi egyéb bevétel Szakképzési és felnőttképzési egyéb bevétel Szakképzési hozzájárulás
Támogatás
Kiadás
Bevétel
1 000,0
901,5
800,0
10 147,6
63 134,0
65 308,2
1 000,0
663,6
Egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető hányada Költségvetési támogatás
141 772,9
144 953,2
8 449,0
8 449,0
Munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulás
100 541,7
100 541,7
Bérgarancia támogatás törlesztése
36 39
Bevétel
2015. évi teljesítés
Összesen:
427 364,6
360 697,6
389 708,5
Támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
354 721,7
LXIV. SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETEK INTEGRÁCIÓS ALAPJA 2
Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete rendelkezésére bocsátott vagyoni hozzájárulás Működési kiadások
3 4
4 701,5
50,7 4 701,5
Befizetés a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjába Összesen:
16 547,9
4 701,5
4 701,5
16 547,9 16 598,6
16 547,9
LXV. BETHLEN GÁBOR ALAP 2
Költségvetési támogatás
3 3 4
16 390,5 4 586,6
Egyéb bevétel Alapból nyújtott támogatások
1 3 5 6 5
11 407,5
Eseti támogatás
4 820,0
Oktatás-nevelési támogatás
4 376,1
216,0
216,0
Nemzeti jelentőségű intézmények támogatása
4 126,3
5 715,0
Egyéb támogatások
1 835,2
10 453,9
810,0
898,8
Magyarság Háza program támogatása
Alapkezelő működési költségei Összesen:
11 807,5
11 407,5
21 659,8
20 977,1
LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP 76999
106
1
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
Támogatás
Kis- és közepes aktivitású radioaktívhulladék-tárolók beruházása, fejlesztése
1 2 2 3 4
Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) beruházása Püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) beruházási munkái és biztonságnövelő programja Nagy aktivitású radioaktívhulladék-tároló telephely kiválasztása Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása
4 034,6
4 546,4
336,8
336,8
401,0
401,0
4 072,4
3 672,4
Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése
1 5 6 7 9 15
88,0
Paksi Atomerőmű leszerelésének előkészítése RHK Kft. működése, radioaktívhulladék-tárolók és a KKÁT üzemeltetési kiadásai
5 092,1
5 219,2
Ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulások támogatása
1 171,6
1 171,6
Alapkezelőnek működési célra
143,9
143,9
Nemzeti program előkészítése és a nukleárisüzemanyag-ciklus lezárása
150,9
Nukleáris létesítmények befizetései
1 16 18 19
LXVI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
77000
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
21 294,1
MVM Paksi Atomerőmű Zrt. befizetése Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése Költségvetési támogatás
21 294,1
6,7
91,1
5 662,8
5 668,1 575,7
Egyéb bevételek Összesen:
15 491,3
26 963,6
15 491,3
27 629,0
LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 1
3 4 5 6 7 8 9
2 900,0
3 193,3
1 600,0
2 415,5
1 200,0
2 324,8
Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása
510,0
976,1
7,0
31,6
Épített örökség, építőművészet támogatása
200,0
602,0
Kultúrateremtő, -közvetítő, valamint egyéni és közösségi tevékenységek támogatása Szakmai díjazáshoz való hozzájárulás
708,5
859,6
30,0
36,0
15,0
17,8
Kultúrával kapcsolatos tudományos kutatások támogatása
Nemzetközi tagdíjak
107
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2
Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása Évfordulók, hazai fesztiválok és rendezvények, valamint azokon való részvétel támogatása Nemzetközi fesztiválok, rendezvények és azokon való részvétel támogatása
10 11 13 22 24 26 27
LXVII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Működési kiadások
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
955,0
1 057,3
774,5
292,5
Bevétel
63,0
Egyéb kiadás Kulturális célú központi költségvetési szervek működési kiadásainak támogatása
200,0
498,4
9 000,0
12 103,7
Kulturális adó
100,0
126,7
Szerzői jogi törvény alapján a közös jogkezelőktől származó befizetések
400,0
2 502,4
Egyéb bevételek Játékadó NKA-t megillető része
Összesen:
8 900,0
9 700,0
11 869,5
Támogatás
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
15 231,2
LXVIII. WESSELÉNYI MIKLÓS ÁR- ÉS BELVÍZVÉDELMI KÁRTALANÍTÁSI ALAP 1 3 6 7
Rendszeres befizetés
4,6
Költségvetési támogatás
5,4
Működési kiadások
9,0
Káreseménnyel összefüggő kártalanítás kifizetése
1,0
Összesen:
10,0
4,5 5,4 4,0
10,0
4,0
9,9
LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP 1
Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1
Szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető része és munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék Biztosítotti nyugdíjjárulék
2 1 3
2 087 116,5
952 410,0
964 747,6
1 050,0
895,5
11 271,9
13 127,0
11 965,7
10 026,6
2 500,0
4 962,7
Egyéb járulékok és hozzájárulások
2 5 5 7
Megállapodás alapján fizetők járulékai Egyszerűsített foglalkoztatás utáni közteher Késedelmi pótlék, bírság Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
3 2
Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék
2 043 538,5
Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek Nyugdíjbiztosítási ellátások kiadásai Nyugellátások
108
77001
1
1 3
LXXI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2 440 510,1
Öregségi nyugdíj
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
77002
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
2 431 296,7
Hozzátartozói nyugellátás
1 2
36 676,1
34 517,4
344 332,7
338 646,4
500,0
521,5
185 208,5
182 742,3
Postaköltség
4 525,0
4 157,8
Egyéb kiadások
2 215,1
1 091,8
Árvaellátás Özvegyi nyugellátás
4
Egyösszegű méltányossági kifizetések
2
Egyszeri segély
6
Szolgálatfüggő nyugellátás
4
Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai
4
Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások
2 3 3
Vagyongazdálkodás
1
29,3
Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
4
1,5
8,6
Egyéb befizetések
1
5 848,0
Költségvetési befizetések 1 - 4. cím összesen:
5
74 848,0
3 019 844,8 3 022 737,6
3 067 821,9 3 080 884,5
Nyugdíjbiztosítási költségvetési szervek
1
1 860,0
Központi hivatali szerv
1
8 740,8
3 375,7
8 740,8
3 375,7
8 740,8
Működési költségvetés
2
Személyi juttatások
5 499,6
5 613,9
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 535,5
1 641,4
Dologi kiadások
3 377,4
3 552,3
7,2
51,4
181,1
979,2
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
Beruházások Felújítások
28,0
Egyéb felhalmozási célú kiadások
12,0
5. cím összesen:
109
10 600,8
1 860,0
8 740,8
11 878,2
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 5
LXXI . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Összesen:
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
3 030 445,6 3 024 597,6
8 740,8 3 079 700,1 3 084 260,2
347 625,9
352 166,3
639 362,0
652 182,5
28 159,7
29 145,0
301,3
333,4
16 734,6
19 607,5
LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP 1
Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek
1
Szociális hozzájárulási adó E. Alapot megillető része és munkáltatói egészségbiztosítási járulék Biztosítotti egészségbiztosítási járulék
2 3
Támogatás 8 740,8
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Egyéb járulékok és hozzájárulások
1 2 4 5
Egészségügyi szolgáltatási járulék Megállapodás alapján fizetők járulékai Munkáltatói táppénz hozzájárulás Egyszerűsített foglalkoztatás utáni közteher
4 5 6
Egészségügyi hozzájárulás Késedelmi pótlék, bírság
147,6
200,2
161 754,0
166 361,8
4 438,5
3 994,9
Költségvetési hozzájárulások
2 6 7 10
5 400,0
5 400,0
Járulék címen átvett pénzeszköz
374 224,0
374 224,0
Rokkantsági, rehabilitációs ellátások részbeni fedezetére átvett pénzeszköz
172 743,3
155 311,3
30 000,0
30 000,0
Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos költségvetési hozzájárulás
Tervezett pénzeszköz-átvétel
7
Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek
1 2 3 7
545,0
524,9
Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések
5 548,1
5 696,2
Kifizetések visszatérítése és egyéb bevételek
1 527,0
1 419,1
Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései
1 2 8 1 2 11
Terhességmegszakítás egyéni térítési díja
Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások Nem EU tagállamokkal kapcsolatos elszámolások
7 000,0
10 292,2
51 000,0
54 980,2
2 137,8
4 247,1
2,0
1,1
Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése 77003
110
1 2 12 13 14 2
LXXII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
150,0
Gyógyszertámogatással, gyógyászati segédeszköz támogatással kapcsolatos ellenőrzésekből eredő visszafizetések Egészségügyi szolgáltatók egyéb visszafizetése
Bevétel
77004
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
101,0
300,0
935,4
Baleseti adó
23 454,7
27 492,7
Népegészségügyi termékadó
26 351,0
28 891,4
Dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulása
11 500,0
539,9
Egészségbiztosítási ellátások kiadásai
2
Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai
1 2
Csecsemőgondozási díj, Terhességi-gyermekágyi segély
42 400,0
45 481,0
Táppénz
1 2 3 3
58 028,2
65 442,3
Gyermekápolási táppénz
3 015,2
3 586,6
Baleseti táppénz
7 456,6
8 021,5
450,0
449,1
Táppénz
Betegséggel kapcsolatos segélyek
4 4 5 6 7
Egyszeri segély
844,1
828,9
7 668,0
8 298,6
Gyermekgondozási díj
109 500,0
113 098,2
Rokkantsági, rehabilitációs ellátások
336 000,0
318 327,4
Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás
97 047,5
107 044,4
Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem
22 448,2
22 448,2
Fogászati ellátás
25 946,8
25 946,7
Kártérítési járadék Baleseti járadék
3
Természetbeni ellátások
1
Gyógyító-megelőző ellátás
6 196,9
6 196,9
23 171,1
23 171,1
Otthoni szakápolás
4 596,8
4 424,2
Működési költségelőleg
2 000,0
Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás Művesekezelés
Célelőirányzatok
67 737,1
69 139,8
Mentés
29 471,2
29 471,2
Laboratóriumi ellátás
21 191,3
21 686,7
111
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1 2 3 5 8 9 11 13 15 17
18 21 22 2 3 4
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
Bevétel
628 823,7
Összevont szakellátás
Támogatás
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
651 050,1
Gyógyító-megelőző ellátás céltartalék
10 000,0
Háziorvosi ellátórendszer megújításának I. üteme
10 000,0
Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása
4 200,0
4 228,6
200,0
101,7
Anyatej-ellátás Gyógyszertámogatás
1 2 4 5
224 414,0
310 635,4
Speciális beszerzésű gyógyszerkiadás
15 700,0
15 607,2
Gyógyszertámogatási céltartalék
58 000,0
Gyógyszertámogatás kiadásai
Támogatás
Gyógyászati segédeszköz támogatás
1 2 3 6 7
6 200,0
Kötszertámogatás Gyógyászati segédeszköz kölcsönzés támogatása Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás Utazási költségtérítés
6 875,7
200,0
114,2
44 900,0
51 999,2
5 334,3
5 147,0
8 856,6
11 599,0
193,4
254,9
Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő, tervezett ellátások kiadásai
1 2 3 4 5 8
Sürgősségi ellátás EGT-n, Svájcon belül Sürgősségi ellátás EGT-n kívül
1 000,0
Külföldön tervezett egészségügyi ellátások megtérítése Külföldön történt speciális egészségügyi ellátások Külföldön igénybevett Magyarországon nem elérhető egészségügyi szolgáltatások
224,0
163,9
1 730,6
2 130,7
3 641,1
Természetbeni ellátások céltartaléka
4
Egészségbiztosítás egyéb kiadásai
4
Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások
1 2 3 5 7 8 3
LXXII . F E J E Z E T
2015. évi törvényi módosított előirányzat
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés
1 371,5
1 521,8
Postaköltség
2 931,8
2 827,4
800,0
610,2
Egyéb kiadások
10,0
1,4
Gyógyszertárak juttatása
3 600,0
3 600,0
Gyógyszertárak szolgáltatási díja
4 500,0
4 500,0
Gyógyszergyártók ellentételezése, elszámolási különbözet rendezése
Vagyongazdálkodás
1
12,0
Ellátások fedezetére szolgáló vagyongazdálkodás
8,2
13,5
77005
112
9,0
LXXII . F E J E Z E T
Kiadás
Kiemelt előirányzat neve
1 - 3. cím összesen:
5
2015. évi törvényi módosított előirányzat Bevétel
Támogatás
1 902 012,0 1 910 415,5
2015. évi teljesítés Kiadás
Bevétel
77006
millió forintban Cím Al- Jog- Jog- Elő- Kie- Cím Al- Jog- Jog- Előszám cím cím- cím ir. melt név cím cím- cím ir. szám csop. szám csop. előir. név csop. név csop. szám szám szám név név
Támogatás
1 946 039,4 1 924 061,6
Egészségbiztosítási költségvetési szervek
1
424,6
Központi hivatali szerv
1
8 403,5
1 996,3
7 755,7
1 996,3
7 755,7
8 403,5 1 956 140,9 1 926 057,9
7 755,7
Működési költségvetés
1 2 3 5 2
Személyi juttatások
5 033,0
4 825,7
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 269,2
1 417,0
Dologi kiadások
2 150,9
2 573,2
175,0
216,3
200,0
926,5
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási költségvetés
6 7 8
Beruházások
132,4
Felújítások
10,4
Egyéb felhalmozási célú kiadások 5. cím összesen: Összesen:
8 828,1
424,6
1 910 840,1 1 910 840,1
8 403,5
10 101,5
KIADÁSI
FŐÖSSZEG:
17 343 976,6
18 734 298,2
BEVÉTELI
FŐÖSSZEG:
16 451 572,5
17 497 128,4
A FŐÖSSZEGEK EGYENLEGE :
-892 404,1
-1 237 169,8 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
113
77007
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez 2. melléklet a 2016. évi ……….törvényhez
A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása cím előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása Sorszám
millió forintban Módosított Eredeti Teljesítés előirányzat előirányzat
Megnevezés
A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása A települési önkormányzatok működésének támogatása Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása Budapest Főváros Önkormányzatának kiegészítő támogatása Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása A 2014. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül 2.1 segítők bértámogatása 2.3 Óvodaműködtetési támogatás 2.4 Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása 2.5 A köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatás Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó 2.5 többletkiadásokhoz A települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési 3. feladatainak támogatása 3.1 Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése 3.2 A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása 3.3 Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított 3.4 ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok 3.5 Gyermekétkeztetés támogatása 3.6 Szociális ágazati pótlék 4. A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 4.1 Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása 4.1.1 Megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása 4.1.2 Megyei könyvtárak feladatainak támogatása Megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzata 4.1.3 közművelődési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak 4.1.4 támogatása 4.1.5 Települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása 4.1.6 Budapest Főváros Önkormányzata múzeumi, könyvtári és közművelődési 4.1.7 Fővárosi kerületi önkormányzatok közművelődési feladatainak támogatása 4.1.8 Megyei könyvtár kistelepülési könyvtári célú kiegészítő támogatása 4.1.9 A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó4.2 művészeti szervezetek támogatása 4.2.1 Színházművészeti szervezetek támogatása 4.2.2 Táncművészeti szervezetek támogatása 4.2.3 Zeneművészeti szervezetek támogatása Összesen 1. 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.6 2.
114
150 994,9 142 940,3 76,3 2 000,0 87,0 4 891,3 1 000,0 165 485,3
151 068,5
151 068,5
143 174,8 72,5
143 174,8 72,5
2 000,0
2 000,0
86,9 4 891,3 843,0
86,9 4 891,3 843,0
165 682,7
165 678,7
139 830,0
140 093,1
140 089,5
20 293,2 501,7 2 500,0
20 264,2 500,5 2 500,8
20 263,8 500,5 2 500,8
2 360,4
2 324,1
2 324,1
192 094,4
189 936,1
189 644,8
25 850,1 30 124,3 49 733,3
21 456,1 30 124,3 49 677,4
21 164,9 30 124,3 49 677,4
22 325,8
22 221,9
22 221,9
58 000,0 6 060,9 30 765,3 19 426,7 2 595,0 2 851,5
61 061,2 5 395,2 30 765,3 19 426,7
61 061,2 5 395,1 30 765,2 19 426,6
2 595,0
2 595,0
2 851,5
2 851,5
705,7
705,7
705,7
8 721,0
8 721,0
8 720,9
985,0 679,4 679,4 1 909,7 300,0
985,0 679,4 679,4 1 909,7 300,0
985,0 679,4 679,4 1 909,7 300,0
11 338,6
11 338,6
11 338,6
9 476,0 122,9 1 739,7 539 339,9
9 476,0 122,9 1 739,7 537 452,6
9 476,0 122,9 1 739,7 537 157,2
77008
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
3. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez
3. melléklet a 2016. évi ……….törvényhez
A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai cím előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása Sorszám 1. 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.6 1.7 1.8 1.9 2. 2.1 2.2 2.3 2.4 2.4.1 2.4.1.1 2.4.1.2 2.4.1.3 2.4.1.4 2.4.2 2.5 2.6 2.7 2.7.1 2.7.2 2.7.3 2.7.4 2.8 2.9 2.10 3. 3.3 3.4 3.5 3.5.1 3.5.2 3.5.3 3.5.4 3.5.5 3.5.6 3.5.7 3.5.8 3.5.9 3.6 3.7
millió forintban Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat előirányzat
Megnevezés Helyi önkormányzatok működési célú költségvetési támogatásai Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása Önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítása Megyei önkormányzatok rendkívüli támogatása A közérdekű kéményseprő-ipari közszolgáltató meg nem térülő költségeinek támogatása Átmeneti ivóvízellátás biztosításával kapcsolatos költségek finanszírozásának támogatása Helyi önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatásai Lakossági közműfejlesztés támogatása Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása Önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések Egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás Kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása Szociális szakosított ellátást és a gyermekek átmeneti gondozását szolgáló önkormányzati intézmények fejlesztése, felújítása Belterületi utak, járdák, hidak felújítása Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása "Art" mozihálózat digitális fejlesztésének (digitalizációjának) támogatása Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás Múzeumok szakmai támogatása Muzeális intézmények szakmai támogatása (Kubinyi Ágoston Program) Járásszékhely települési önkormányzatok által fenntartott múzeumok szakmai Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek A gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása Adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása Önkormányzati fejezeti tartalék Az önkormányzati fejezeti tartalék terhére teljesíthető egyéb kifizetések Rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatás A tartalék előirányzat szolgál a következő költségvetési támogatások 2015. évi ütemének forrásául: Egy- és kétszámjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai 2015. évi karbantartási ütemének támogatása A békásmegyeri vásárcsarnok rekonstrukciójának támogatása Normafa Park kiemelt beruházás támogatása Csurgói Sótonyi László Sport és Szabadidőcentrum felújítás és bővítés támogatása Hódmezővásárhelyi ingatlanokkal kapcsolatos beruházások támogatása Miskolctapolcai Strandfürdő és környezete fejlesztésének támogatása Pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ működésének támogatása "Szombathely a segítés városa" program megvalósításának támogatása A Veszprém Aréna multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok építési beruházásával összefüggő tőke- és kamattartozás átvállalása A tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok adósságrendezésére irányuló hitelfelvétel visszterhes kamattámogatása, a pénzügyi gondnok díja Önkormányzati adósságátvállalásban részt nem vett vagy törlesztési célú támogatásban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek
35 545,0 4 500,0 1 200,0 3 000,0 24 000,0 2 015,0 50,0 500,0
Az Önkormányzati fejezeti tartalék alcím előirányzatainak levezetése 4. Vis maior támogatás Összesen
115
34 788,0
34 670,1
4 500,0 510,0
4 499,5 506,1
3 000,0
2 888,7
24 000,0 2 015,0 50,0
24 000,0 2 013,8 49,7
500,0
500,0
100,0
50,0
50,0
180,0
163,0
162,3
28 506,0 1 200,0 300,0
40 513,0
35,0
38 971,4 26,9
300,0
300,0
16 900,0
18 900,0
17 458,5
5 400,0 3 900,0 2 000,0
6 400,0 4 900,0 2 600,0
6 342,0 4 842,0 2 544,5
400,0
400,0
399,9
1 000,0 500,0 1 500,0 2 500,0 100,0
1 300,0 600,0 1 500,0 2 500,0
1 298,8 598,8 1 500,0 2 493,5
100,0
100,0
806,0
806,0
785,5
300,0 70,0 370,0 66,0 300,0 1 000,0
300,0
279,5
70,0 370,0 66,0 2,0 2 000,0
70,0 370,0 66,0 0,6 1 996,1
0,0
9 470,0
9 468,3
38 173,7 0,0 0,0
25 811,2 2 012,0 17 886,4
23 466,8 2 012,0 15 867,0
5 897,8
5 897,8
5 572,8
500,0
500,0
250,0
150,0 620,0 1 800,0 1 200,0 500,0 500,0 22,0
150,0 620,0 1 800,0 1 200,0 500,0 500,0 22,0
75,0 620,0 1 800,0 1 200,0 500,0 500,0 22,0
605,8
605,8
605,8
0,0
15,0
15,0
0,0
0,0
0,0
32 275,9
0,0
0,0
7 700,0 109 924,7
5 200,0 106 312,2
5 168,7 102 277,0
4. melléklet a 2016. évi …. törvényhez
Az uniós programok kötelezettségvállalási keretelőirányzatai és azok teljesülése millió forint 2007-2013. évi keret *
Kötelezettségvállalási állomány 2007. január 1. és 2015. december 31. között
Uniós programok kötelezettségvállalási keretelőirányzatai EU forrás
EU forrás
Központi költségvetési forrás
Összesen
Gazdaságfejlesztési Operatív Program Közlekedés Operatív Program Társadalmi Megújulás Operatív Program Államreform Operatív Program Elektronikus Közigazgatás Operatív Program Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Környezet és Energia Operatív Program Nyugat-dunántúli Operatív Program Közép-dunántúli Operatív Program Dél-dunántúli Operatív Program Dél-alföldi Operatív Program Észak-alföldi Operatív Program Észak-magyarországi Operatív Program Közép-magyarországi Operatív Program Végrehajtás Operatív Program
817 339,3 1 735 542,2 989 871,8 41 392,8 101 472,5 507 162,9 1 202 600,2 132 152,0 144 738,0 200 937,4 213 355,4 277 858,2 257 527,1 404 816,9 90 649,3
852 104,2 4 259 036,6 19 596,5 49 184,8 125 958,7 546 267,4 1 437 683,2 139 113,8 156 922,2 216 381,8 226 498,6 296 099,4 265 974,3 434 412,0 103 784,2
150 371,3 751 594,7 3 458,2 8 679,6 22 227,9 96 400,1 253 708,8 9 399,9 6 310,4 12 855,2 16 653,0 25 241,3 26 114,6 31 063,4 18 314,9
1 002 475,5 5 010 631,3 23 054,7 57 864,4 148 186,6 642 667,5 1 691 392,0 148 513,8 163 232,6 229 237,1 243 151,6 321 340,8 292 088,9 465 475,4 122 099,1
A Nemzeti Stratégiai Referenciakeret keretelőirányzatai összesen**
7 117 415,8
9 129 017,8
1 432 393,5
10 561 411,2
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretelőirányzatai ***
1 080 089,0
1 165 864,7
389 843,7
1 555 708,4
A Halászati Operatív Program keretelőirányzatai***
10 818,5
10 632,2
3 671,8
14 304,0
Európai Menekültügyi Alap Integrációs Alap Visszatérési Alap Külső Határok Alap
2 249,0 2 774,3 2 029,7 15 568,6
2 111,9 2 645,7 1 732,5 15 298,3
668,3 883,2 577,5 5 041,7
2 780,2 3 528,9 2 310,0 20 340,0
Szolidaritási programok keretelőirányzatai összesen****:
22 621,6
21 788,4
7 170,7
28 959,1
116
77009
* Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 5. számú melléklete szerinti teljes uniós kötelezettségvállalási keret. ** A keretelőirányzatnál magasabb kötelezettségvállalási összeg a költségvetési törvény felhatalmazása, illetve a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet alapján engedélyezett többletkötelezettségvállalás érvényesítéséből adódik. *** A keretelőirányzatnál magasabb kötelezettségvállalási összeg a költségvetési törvény tervezési árfolyama és a kötelezettségvállalás időpontjában érvényes árfolyamok közötti elérésből adódik. ****A sürgősségi intézkedések keretében az uniós kötelezettségvállalási keret évközben megemelésre került.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
4. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez
5. melléklet a 2016. évi …. törvényhez
Uniós kötelezettségvállalási keret-előirányzatok a 2014-2020-as programozási időszakra
Megnevezés
Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Program Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Intelligens Közlekedésfejlesztési Operatív Program Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Program Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program Vidékfejlesztési Program Magyar Halgazdálkodási Operatív Program
Kötelezettségvállalási Indikatív EU forráskeret állomány Indikatív EU forráskeret a teljes időszakban 2014. január 1. és 2015. a teljes időszakban december 31. között euró 7 733 969 530 463 703 439 3 389 963 001 3 331 808 225 3 217 105 883 2 612 789 000 794 773 905 93 882 921 3 455 336 493 39 096 293
Kötelezettségvállalási állomány 2015. december 31-én Központi költségvetési forrás millió forint** 76 041,4 3 127,0 2 100,0 2 100,0 0,0 0,0 0,0 0,0 88 754,2 15 662,5 2 637,6 465,5 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0
EU forrás
Összesen
245 374 011 6 776 379 0 0 286 396 309 8 511 133 0 0 0 0
2 396 757,2 143 701,7 1 050 549,5 1 032 527,4 996 981,1 809 703,3 246 300,4 29 094,3 1 070 808,8 12 115,9
25 132 428 690
547 057 832
7 788 539,7
169 533,2
21 355,0
190 888,2
Belső Biztonsági Alap Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap
61 493 119 31 877 477
839 626
19 056,7 9 878,8
0,0 260,2
0,0 60,0
0,0 320,2
Belügyi Alapok összesen***
93 370 596
839 626
28 935,5
260,2
60,0
320,2
Operatív Programok összesen
77010
5. melléklet a 2016. évi CXXII. törvényhez
79 168,4 4 200,0 0,0 0,0 104 416,7 3 103,1 0,0 0,0 0,0 0,0
* Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 6. számú melléklete szerinti teljes uniós kötelezettségvállalási keret. **Éves átlagos euróárfolyam forintban 309,9 ***Az indikatív forráskeret eltér a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 6. számú mellékleteben megadottól, mert a Bizottság évközben változtatott a kereteken.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
117
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
77011
2016. évi CXXIII. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról* Az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetéséről szóló 2014. évi LXIV. törvényben meghatározott költségvetések végrehajtásáról a következő törvényt alkotja.
1. A Hatóság költségvetési főösszegeinek alakulása 1. §
(1) Az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) 2015. évi költségvetése végrehajtását 32 749,4 M Ft, azaz harminckettőmilliárd-hétszáznegyvenkilencmillió-négyszázezer forint bevétellel és 31 987,9 M Ft, azaz harmincegymilliárd-kilencszáznyolcvanhétmillió-kilencszázezer forint kiadással hagyja jóvá. (2) A Hatóság 2015. évi költségvetése végrehajtásának mérlegét az 1. és 2. melléklet tartalmazza.
2. A bevételek részletezése 2. §
(1) A Hatóság államháztartáson belülről történő működési támogatása 2 436,2 M Ft, azaz kettőmilliárdnégyszázharminchatmillió-kettőszázezer forint. (2) A közhatalmi bevételek összege 24 058,8 M Ft, azaz huszonnégymilliárd-ötvennyolcmillió-nyolcszázezer forint. (3) Az igazgatási szolgáltatási díjak bevétele 402,7 M Ft, azaz négyszázkettőmillió-hétszázezer forint. (4) A frekvenciadíjakból származó bevétel összege 18 081,4 M Ft, azaz tizennyolcmilliárd-nyolcvanegymilliónégyszázezer forint. (5) Az azonosítók használati díja 2 460,7 M Ft, azaz kettőmilliárd-négyszázhatvanmillió-hétszázezer forint. (6) A felügyelt piacokról befolyt felügyeleti díj összege 1 999,7 M Ft, azaz egymilliárd-kilencszázkilencvenkilencmillióhétszázezer forint. (7) A bírságból befolyt bevétel összege 1 106,2 M Ft, azaz egymilliárd-egyszázhatmillió-kettőszázezer forint. (8) A közhatalmi bevételek között nyilvántartott késedelmi pótlék bevétele 8,1 M Ft, azaz nyolcmillió-egyszázezer forint. (9) A működési bevételek összege 5 892,7 M Ft, azaz ötmilliárd-nyolcszázkilencvenkettőmillió-hétszázezer forint. (10) Az általánosforgalmiadó-bevétel 5 542,1 M Ft, azaz ötmilliárd-ötszáznegyvenkettőmillió-egyszázezer forint. (11) A működési bevételek általános forgalmi adó nélküli összege 350,6 M Ft, azaz háromszázötvenmillió-hatszázezer forint. (12) A Hatóság felhalmozási bevételeinek összege 0,7 M Ft, azaz hétszázezer forint. (13) A működési célú átvett pénzeszközökből származó forrás 345,3 M Ft, azaz háromszáznegyvenötmillióháromszázezer forint. (14) Felhalmozási célú átvett pénzeszközökből befolyt bevétel 15,7 M Ft, azaz tizenötmillió-hétszázezer forint.
3. A kiadások részletezése 3. §
(1) A Hatóság személyi juttatások kiadási előirányzatának összege 6 232,3 M Ft, azaz hatmilliárdkettőszázharminckettőmillió-háromszázezer forint. (2) A munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulás kiadásainak összege 1 843,8 M Ft, azaz egymilliárdnyolcszáznegyvenhárommillió-nyolcszázezer forint. (3) A dologi kiadások összege 10 492,0 M Ft, azaz tízmilliárd-négyszázkilencvenkétmillió forint. (4) Az általános forgalmi adó befizetési kötelezettség nélküli dologi kiadások összege 4 788,5 M Ft, azaz négymilliárdhétszáznyolcvannyolcmillió-ötszázezer forint. (5) Az általános forgalmi adó befizetési kötelezettség 5 703,5 M Ft, azaz ötmilliárd-hétszázhárommillió-ötszázezer forint. (6) Az egyéb működési célú kiadások összege 10 919,5 M Ft, azaz tízmilliárd-kilencszáztizenkilencmillió-ötszázezer forint. (7) A beruházások összege 2 484,7 M Ft, azaz kettőmilliárd-négyszáznyolcvannégymillió-hétszázezer forint. (8) A felújítások összege 12,6 M Ft, azaz tizenkettőmillió-hatszázezer forint. (9) Az egyéb felhalmozási célú kiadások összege 3,0 M Ft, azaz hárommillió forint.
* A törvényt az Országgyűlés a 2016. november 8-i ülésnapján fogadta el.
77012
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
4. A pénzmaradvány elfogadása 4. §
(1) A Hatóság tartalékainak és kötelezettségvállalással lekötött maradványainak összege 38 967,1 M Ft, azaz harmincnyolcmilliárd-kilencszázhatvanhétmillió-egyszázezer forint. (2) A korábbi években keletkezett, Országgyűlés által jóváhagyott, fel nem használt tartalékok összege 32 289,5 M Ft, azaz harminckettőmilliárd-kettőszáznyolcvankilencmillió-ötszázezer forint. (3) Az Országgyűlés a Hatóság 2015. évi költségvetésének pénzmaradványát 6 677,6 M Ft, azaz hatmilliárdhatszázhetvenhétmillió-hatszázezer forint értékben fogadja el. (4) A pénzmaradvány összegéből a) 1 359,5 M Ft, azaz egymilliárd-háromszázötvenkilencmillió-ötszázezer forint a 2015. évi kötelezettségek 2016. évre áthúzódó pénzügyi teljesítésének fedezetére, b) 4 131,5 M Ft, azaz négymilliárd-egyszázharmincegymillió-ötszázezer forint a következő évek működési tartalékára, c) a 2015. évi bírság 1 106,2 M Ft, azaz egymilliárd-egyszázhatmillió-kettőszázezer forint összegben a médiatudatosság fejlesztésére, d) 80,4 M Ft, azaz nyolcvanmillió-négyszázezer forint a digitális földfelszíni hálózatban tervezett technológia váltás közfeladatának fedezetére használható fel.
5. A Hatóság Médiatanácsa 2015. évi működési költségvetésének, valamint a Médiatanács kezelésében lévő, 2015. évi bevételi és kiadási főösszegek alakulása 5. §
(1) Az Országgyűlés a Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) 2015. évi költségvetése végrehajtását 600,9 M Ft, azaz hatszázmillió-kilencszázezer forint költségvetési bevétellel és 471,0 M Ft, azaz négyszázhetvenegymillió forint költségvetési kiadással hagyja jóvá. (2) A Médiatanács kezelésében lévő, 2015. évi bevételi előirányzat összege 1 195,1 M Ft, azaz egymilliárdegyszázkilencvenötmillió-egyszázezer forint, a kiadási előirányzat összege 1 171,6 M Ft, azaz egymilliárdegyszázhetvenegymillió-hatszázezer forint. (3) Az (1) és (2) bekezdésben megállapított bevételek és kiadások részletezését a 3. és 4. melléklet tartalmazza. (4) Az Országgyűlés a Médiatanács 2015. évi maradványát 82,2 M Ft, azaz nyolcvankettőmillió-kettőszázezer forint értékben fogadja el. A pénzmaradvány a Hatóság részére történő átutalással, tartalékképzésre használható fel.
6. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap költségvetésének végrehajtása 6. § Az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 134. § (10) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, jóváhagyja a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap (a továbbiakban: MTVA) 2015. évi költségvetése végrehajtásának mérlegét, amelyet az 5. melléklet tartalmaz.
7. Záró rendelkezés 7. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
Áder János s. k.,
Lezsák Sándor s. k.,
köztársasági elnök
az Országgyűlés alelnöke
77013
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
1. melléklet a 2016. évi CXXIII. törvényhez 1. A Hatóság 2015. évi költségvetésének bevételi oldala adatok M Ft-ban Sorszám
Előirányzat neve
1.
Működési célú támogatás államháztartáson belülről
2.
Közhatalmi bevételek
Eredeti
2015. évi teljesítés
2 224,4
2 436,2
2 436,2
23 518,6
23 634,7
24 058,8
299,6
403,6
402,7
Frekvenciadíjak
18 538,0
18 534,9
18 081,4
Azonosítók díja
2 450,0
2 465,2
2 460,7
Felügyeleti díj
2 081,0
2 081,0
1 999,7
150,0
150,0
1 106,2
0,0
0,0
8,1
Működési bevételek
6 349,6
6 090,5
5 892,7
Általános forgalmi adó bevételek
5 670,2
5 670,2
5 542,1
679,4
420,3
350,6
12,7
12,7
0,7
300,0
645,3
345,3
4,0
16,0
15,7
32 409,3
32 835,4
32 749,4
0,0
38 205,6
38 205,6
32 409,3
71 041,0
70 955,0
Igazgatási szolgáltatási díj
Bírság Késedelmi pótlék 3.
Módosított előirányzat
előirányzat
Működési bevételek (áfa nélkül) 4.
Felhalmozási bevételek
5.
Működési célú átvett pénzeszköz
6.
Felhalmozási célú átvett pénzeszköz
Költségvetési bevételek összesen Finanszírozási bevételek (előző évi maradvány) Bevételek összesen
2. melléklet a 2016. évi CXXIII. törvényhez 1. A Hatóság 2015. évi költségvetésének kiadási oldala adatok M Ft-ban Sorszám
Előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
2015. évi teljesítés
1.
Személyi juttatások
6 400,0
6 345,0
6 232,3
2.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
1 900,0
1 923,7
1 843,8
Dologi kiadások
9 635,0
11 419,9
10 492,0
Dologi kiadások áfa nélkül
4 005,0
5 545,4
4 788,5
Általános forgalmi adó
5 630,0
5 874,5
5 703,5
Egyéb működési célú kiadások
11 466,3
48 387,7
10 919,5
Egyéb működési célú kiadások
330,0
10 925,6
10 919,5
11 136,3
37 462,1
0,0
Következő évek működési tartaléka
5 842,2
0,0
0,0
Tárgyévi működési tartalék
5 294,1
37 462,1
0,0
3.
4.
Tartalékok
77014
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
5.
Beruházások (felhalmozási kiadások)
2 974,6
2 944,1
2 484,7
Nettó beruházás
2 342,2
2 362,3
2 000,4
632,4
581,8
484,3
Felújítások (felhalmozási kiadások)
25,4
12,6
12,6
Nettó felújítás
20,0
10,0
10,0
Felújítási áfa (felhalmozási kiadások áfa)
5,4
2,6
2,6
Egyéb felhalmozási célú kiadások (felhalmozási célú visszatérítendő támogatások)
8,0
8,0
3,0
32 409,3
71 041,0
31 987,9
0,0
0,0
38 967,1
32 409,3
71 041,0
70 955,0
Beruházási áfa (felhalmozási kiadások áfa)
6.
7.
Költségvetési kiadások összesen Maradvány Kiadások összesen
3. melléklet a 2016. évi CXXIII. törvényhez 1. A Médiatanács 2015. évi működési költségvetésének bevételi oldala adatok M Ft-ban Sorszám
Előirányzat neve
1.
Működési célú támogatások államháztartáson belülről [fix összegű támogatás az Mttv. 135. § (2) bekezdése alapján]
2.
Működési bevételek
Eredeti
Módosított
2015. évi
előirányzat
előirányzat
teljesítés
Költségvetési bevételek összesen
173,9
188,4
188,4
0,0
311,0
310,7
173,9
499,4
499,1
0,0
101,8
101,8
173,9
601,2
600,9
Finanszírozási bevételek Bevételek összesen
2. A Médiatanács kezelésében lévő 2015. évi bevételi előirányzat adatok M Ft-ban Sorszám
Előirányzat neve
1.
Médiaszolgáltatási díj
2.
Eredeti
Módosított
2015. évi
előirányzat
előirányzat
teljesítés
1 061,8
1 106,7
1 106,7
Frekvenciapályázati díj
3,0
4,6
4,6
3.
Támogatási pályázati díj
45,0
36,4
36,4
4.
Kötbér és bírság
21,0
37,8
37,8
5.
Késedelmi kamat
2,0
0,6
0,6
6.
Bankköltség térítése
7.
Áfa*
8.
Óvadék
Bevételek összesen
1,5
1,0
1,0
299,6
0,0
0,0
0,0
8,0
8,0
1 433,9
1 195,1
1 195,1
*Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet értelmében átkerült a Médiatanács működési költségvetésébe.
77015
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
4. melléklet a 2016. évi CXXIII. törvényhez 1. A Médiatanács 2015. évi működési költségvetésének kiadási oldala adatok M Ft-ban Sorszám
Előirányzat neve
Eredeti
Módosított
2015. évi
előirányzat
előirányzat
teljesítés
1.
Személyi juttatások
82,1
82,1
70,4
2.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
22,1
22,1
19,2
Dologi kiadások
45,7
371,2
315,2
0,0
311,0
310,7
24,0
125,8
66,2
173,9
601,2
471,0
Maradvány
0,0
0,0
129,9
előző évek maradványai
0,0
0,0
47,7
2015. évi maradvány
0,0
0,0
82,2
173,9
601,2
600,9
3.
4.
ebből fizetendő általános forgalmi adó Egyéb működési célú kiadások (Pénzeszközátadások)
Költségvetési kiadások összesen
Kiadások összesen
2. A Médiatanács kezelésében lévő 2015. évi kiadási előirányzat adatok M Ft-ban Sorszám
Előirányzat neve
1.
Médiaszolgáltatási díj
2.
Eredeti
Módosított
2015. évi
előirányzat
előirányzat
teljesítés
1 061,8
1 106,7
1 083,0
Frekvenciapályázati díj
3,0
4,6
9,9
3.
Támogatási pályázati díj
45,0
36,4
34,4
4.
Kötbér és bírság
21,0
37,8
33,8
5.
Késedelmi kamat
2,0
0,6
0,6
6.
Bankköltség kifizetése
7.
Áfa*
8.
Óvadék
Kiadások összesen
1,5
1,0
0,7
299,6
0,0
0,0
0,0
8,0
9,2
1 433,9
1 195,1
1 171,6
*Az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet értelmében átkerült a Médiatanács működési költségvetésébe.
77016
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
5. melléklet a 2016. évi CXXIII. törvényhez 1. Az MTVA 2015. évi költségvetésének bevételi oldala adatok M Ft-ban
ELŐIRÁNYZAT NEVE
1.
Közszolgálati hozzájárulás
módosított
2015. évi
előirányzat
teljesítés
70 559,6
69 861,0
69 861,0
1 061,8
1 099,3
1 099,3
2.
2.1 MTM-SBS Televízió Zrt.
65,0
88,4
88,4
2.2 Magyar RTL Televízió Zrt.
65,0
65,6
65,6
2.3 1. sz. keresk. rádiós jogosultság (Advenio Zrt.)
466,8
457,7
457,7
2.4 2. sz. keresk. rádiós jogosultság Nem országos médiaszolgáltatási
0,0
0,0
0,0
2.5 jogosultságok
465,0
487,6
487,6
3.
Pályázati díjak (támogatási, frekvencia)
48,0
48,0
48,0
Médiaszolgáltatási szerződésszegési kötbér, bírság, késedelmi kamat
23,0
34,0
34,0
Önkéntes befizetések
0,0
0,0
0,0
Forrás Mttv. 134. § (5) bekezdése szerinti befizetések
0,0
10 611,0
10 611,0
7.
Egyéb céltámogatások
0,0
318,4
318,4
8.
Finanszírozott áfa visszatérítése
0,0
49,8
49,8
0,0
8,1
8,1
71 692,4
82 029,6
82 029,6
5 059,6
5 713,2
5 713,2
KÖLTSÉGVETÉSI, KERESKEDELMI ÉS EGYÉB BEVÉTELEK ÖSSZESEN
76 752,0
87 742,8
87 742,8
Tárgyévi felhasználás az előző évek pénzmaradványából (2015. december 31.)
3 745,0
4 121,8
4 121,8
BEVÉTEL ÖSSZESEN
80 497,0
91 864,6
91 864,6
4. 5. 6.
Médiaszolgáltatási díj
eredeti előirányzat
9.
Visszakövetelt támogatások
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN Kereskedelmi, vagyongazdálkodási és egyéb bevételek
10. 11.
77017
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
2. Az MTVA 2015. évi költségvetésének kiadási oldala adatok M Ft-ban
ELŐIRÁNYZAT NEVE
Továbbutalandó közszolgálati hozzájárulás
1.
1.1 Médiatanács
1.2
Médiatanács hivatali szervezete
1.3
Közszolgálati Közalapítvány
2.
Céltámogatások
3.
Közmédiumok működési támogatására átutalt összeg a Közszolgálati Közalapítványnak
eredeti
módosított
előirányzat
előirányzat
2015. évi teljesítés
2 630,7
2 776,2
2 776,2
173,9
188,4
188,4
2 224,4
2 355,4
2 355,4
232,4
232,4
232,4
2 700,0
4 756,0
3 114,2
2 410,0
2 069,7
1 855,0
3.1 Magyar Televízió Zrt.
570,0
438,7
285,0
3.2 Duna Televízió Zrt.
570,0
890,0
890,0
3.3 Magyar Rádió Zrt.
570,0
285,0
285,0
3.4 Magyar Távirati Iroda Zrt.
700,0
456,0
395,0
61 463,2
64 974,7
64 974,7
871,4
886,0
886,0
298,1
298,1
272,3
MTVA médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenységének kiadásai
4.
5.
Közszolgálati Kulturális Non-profit Kft. támogatása (ZEI)
6.
MTVA Digitalizációs Műhely Kft.
7.
Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány
55,0
55,0
55,0
8.
A Médiatanácsot terhelő, a médiaszolgáltatók által be nem fizetett áfa
32,2
32,4
32,4
9.
Médiaszolgáltatási díjjal és egyéb jogi költségekkel összefüggő kiadások
1,5
1,5
0,0
10.
Szerzői jogdíj (must carry)
266,1
266,1
266,1
11.
Egyéb céltámogatások felhasználása
0,0
278,4
278,4
12.
Forrás Mttv. 134. § (5) bekezdése szerinti befizetések felhasználása
0,0
10 611,0
10 611,0
13.
MTVA kamatfizetési kötelezettsége, egyéb pénzügyi ráfordítások
3 551,2
3 551,2
1 343,9
14.
Saját tulajdonú társaságok céltámogatása
0,0
40,0
40,0
0,0
31,6
31,6
74 279,4
90 627,9
86 536,8
15.
Átadott pénzeszközök, támogatások
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN
77018
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
3. Az MTVA 2015. évi költségvetésének egyenlege adatok M Ft-ban ELŐIRÁNYZAT NEVE
ÖSSZES BEVÉTEL
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN
KÖLTSÉGVETÉSEN KÍVÜLI TÉTELEK PÉNZÜGYI EGYENLEGE
MARADVÁNY
ÖSSZES KIADÁS
eredeti
módosított
előirányzat
előirányzat
2015. évi teljesítés
80 497,0
91 864,6
91 864,6
74 279,4
90 627,9
86 536,8
–6 217,6
–1 236,7
–5 327,8
0,0
0,0
0,0
80 497,0
91 864,6
91 864,6
2016. évi CXXIV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017. évi egységes költségvetéséről*
1. § Az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 134. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) 2017. évi költségvetésének a) kiadási főösszegét 35 300,0 millió Ft-ban, azaz harmincötmilliárd-háromszázmillió forintban, b) bevételi főösszegét 35 300,0 millió Ft-ban, azaz harmincötmilliárd-háromszázmillió forintban hagyja jóvá. 2. §
(1) Az Országgyűlés az Mttv. 135. § (2) bekezdése alapján a Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) 2017. évi működési költségvetésének a) kiadási főösszegét 452,5 millió Ft-ban, azaz négyszázötvenkettőmillió-ötszázezer forintban, b) bevételi főösszegét 452,5 millió Ft-ban, azaz négyszázötvenkettőmillió-ötszázezer forintban hagyja jóvá. (2) Az Országgyűlés az Mttv. 135. § (2) bekezdése alapján a Médiatanács kezelésében lévő előirányzatok 2017. évi a) kiadási előirányzatát 1 054,0 millió Ft-ban, azaz egymilliárd-ötvennégymillió forintban, b) bevételi előirányzatát 1 054,0 millió Ft-ban, azaz egymilliárd-ötvennégymillió forintban hagyja jóvá. (3) Az 1. § a) pontjában és a 2. § (1) bekezdés a) pontjában megállapított kiadási főösszegek, valamint a 2. § (2) bekezdés a) pontjában megállapított kiadási előirányzat részletezését az 1. melléklet, az 1. § b) pontjában és a 2. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított bevételi főösszegek, valamint a 2. § (2) bekezdés b) pontjában megállapított bevételi előirányzat részletezését a 2. melléklet tartalmazza.
3. § A Médiatanács felhatalmazást kap arra, hogy a 2. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül indokolt esetben az időarányos finanszírozástól eltérjen.
* A törvényt az Országgyűlés a 2016. november 8-i ülésnapján fogadta el.
77019
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
4. §
(1) Az Országgyűlés az Mttv. 134. § (2) bekezdésében és a 136. § (15) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, a 3. melléklet szerint fogadja el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (a továbbiakban: MTVA) költségvetését. (2) Az Országgyűlés az MTVA 2017. évi költségvetésének a) kiadási főösszegét 79 876,2 millió Ft-ban, azaz hetvenkilencmilliárd-nyolcszázhetvenhatmillió-kettőszázezer forintban, b) bevételi főösszegét 79 876,2 millió Ft-ban, azaz hetvenkilencmilliárd-nyolcszázhetvenhatmillió-kettőszázezer forintban hagyja jóvá.
5. § A Hatóság a 2017. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról az Mttv. 134. § (10) bekezdése szerinti zárszámadási törvényjavaslatban számol be, amelyet az MTVA 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót tartalmazó melléklettel együtt terjeszt az Országgyűlés költségvetési ügyekben illetékes bizottsága elé. Az Országgyűlés az Mttv. 134. § (2) bekezdése alapján a 2017. évi zárszámadás jóváhagyásakor dönt a 2017. évi költségvetés során képződött maradványok felhasználásáról. 6. § Ez a törvény 2017. január 1-jén lép hatályba.
Áder János s. k.,
Lezsák Sándor s. k.,
köztársasági elnök
az Országgyűlés alelnöke
1. melléklet a 2016. évi CXXIV. törvényhez
1. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017. évi költségvetésének kiadási előirányzatai
adatok millió forintban Előirányzat száma
Előirányzat neve
Személyi juttatások
6 911,7
2.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
2 288,3
3.
Dologi kiadások
4.
10 500,0
ebből: működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó
1 202,8
fizetendő általános forgalmi adó
4 789,3
Egyéb működési célú kiadások
10 592,0
ebből: tartalékok
10 292,0
5.
Beruházások
4 940,0
6.
Felújítások
7.
Egyéb felhalmozási célú kiadások
60,0
Összesen:
Előirányzat összege
1.
8,0 35 300,0
2. A Médiatanács 2017. évi működési költségvetésének kiadási előirányzatai
adatok millió forintban Előirányzat száma
Előirányzat neve
Előirányzat összege
1.
Személyi juttatások
2.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
3.
Dologi kiadások
324,3
ebből: fizetendő általános forgalmi adó
278,6
4. Összesen:
Egyéb működési célú kiadások
82,1 22,1
24,0 452,5
77020
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
3. A Médiatanács kezelésében lévő 2017. évi kiadási előirányzatok
adatok millió forintban Előirányzat száma
Előirányzat neve
Előirányzat összege
1.
Médiaszolgáltatási díj
963,0
2.
Frekvenciapályázati díj
15,0
3.
Támogatási pályázati díj
54,0
4.
Kötbér és bírság
21,0
5.
Késedelmi kamat
1,0
Összesen:
1 054,0
2. melléklet a 2016. évi CXXIV. törvényhez
1. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017. évi költségvetésének bevételi előirányzatai
adatok millió forintban Előirányzat száma
Előirányzat neve
1.
Működési célú támogatások államháztartáson belülről
2.
Közhatalmi bevételek
453,0
Frekvenciadíjak
21 254,3
Azonosítók díja
2 450,0
Felügyeleti díj
2 007,0
Egyéb bírság bevételei
427,2
Késedelmi pótlék
2,0
Működési bevételek
6 445,9
ebből: kiszámlázott általános forgalmi adó
6 405,6
4.
Felhalmozási bevételek
20,2
5.
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök
16,0
Összesen:
35 300,0
2. A Médiatanács 2017. évi működési költségvetésének bevételi előirányzatai
adatok millió forintban Előirányzat száma
Előirányzat neve
Előirányzat összege
1.
Működési célú támogatások államháztartáson belülről
173,9
2.
Működési bevételek
278,6
Kiszámlázott általános forgalmi adó
278,6
Összesen:
2 224,4 26 593,5
Igazgatási szolgáltatási díjak
3.
Előirányzat összege
452,5
3. A Médiatanács kezelésében lévő 2017. évi bevételi előirányzatok
adatok millió forintban Előirányzat száma
Előirányzat neve
Előirányzat összege
1.
Médiaszolgáltatási díj
963,0
2.
Frekvenciapályázati díj
15,0
3.
Támogatási pályázati díj
54,0
4.
Kötbér és bírság
21,0
5.
Késedelmi kamat
1,0
Összesen:
1 054,0
77021
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
3. melléklet a 2016. évi CXXIV. törvényhez
1. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2017. évi bevételi előirányzatai
adatok millió forintban Előirányzat száma
Előirányzat neve
Előirányzat összege
1.
Közszolgálati hozzájárulás
70 140,4
2.
Médiaszolgáltatási díj
3.
Pályázati díjak (támogatási, frekvencia)
69,0
4.
Médiaszolgáltatási szerződésszegési kötbér, bírság, késedelmi kamat
22,0
5.
Önkéntes befizetések
–
963,0
6.
Az Mttv. 134. § (5) bekezdése szerinti befizetések
–
7.
Egyéb céltámogatások
–
8.
Finanszírozott általános forgalmi adó visszatérítése
–
9.
Kereskedelmi, vagyongazdálkodási és egyéb bevételek
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN
71 194,4 8 681,8
KÖLTSÉGVETÉSI, KERESKEDELMI ÉS EGYÉB BEVÉTELEK ÖSSZESEN 10.
79 876,2
Tárgyévi felhasználás az előző évek pénzmaradványából (2016. december 31.)
0,0
BEVÉTEL ÖSSZESEN
79 876,2
2. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2017. évi kiadási előirányzatai
adatok millió forintban Előirányzat száma
Előirányzat neve
1.
Továbbutalandó közszolgálati hozzájárulás
1.1
Médiatanács
Előirányzat összege
2 630,7 173,9
1.2
Médiatanács hivatali szervezete
1.3
Közszolgálati Közalapítvány
2 224,4
2.
Magyar Média Mecenatúra támogatás
3.
Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.
4.
MTVA médiaszolgáltatás-támogatási és vagyonkezelési tevékenységének kiadásai
4.1
Személyi juttatások és járulékok
14 277,2
4.2
Dologi kiadások
51 461,2
232,4 3 145,0 1 700,0 70 598,5
4.3
Beruházások, felújítások
5.
Közszolgálati Kulturális Nonprofit Kft. támogatása (ZEI)
871,4
6.
MTVA Digitalizációs Műhely Kft.
298,1 134,0
7.
Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány
8.
A Médiatanácsot terhelő, a médiaszolgáltatók által be nem fizetett általános forgalmi adó
9.
Szerzői jogdíj (must carry)
10.
Egyéb céltámogatások felhasználása
11.
Az Mttv. 134. § (5) bekezdése szerinti befizetések felhasználása
12.
MTVA kamatfizetési kötelezettsége, egyéb pénzügyi ráfordítások KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN KÖLTSÉGVETÉSEN KÍVÜLI TÉTELEK (tőketörlesztés) KIADÁS ÖSSZESEN
4 860,1
42,4 266,1 – – 190,0 79 876,2 0,0 79 876,2
77022
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
BEVÉTEL ÖSSZESEN
79 876,2
KIADÁS ÖSSZESEN
79 876,2
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY/TÖBBLET
0,0
KÖLTSÉGVETÉSEN KÍVÜLI TÉTELEK PÉNZÜGYI EGYENLEGE
0,0
77023
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
IX. Határozatok Tára
A miniszterelnök 121/2016. (XI. 21.) ME határozata az Egyesült Nemzetek Szervezetének Európai Gazdasági Bizottsága keretében az Ipari Balesetek Országhatáron Túli Hatásairól szóló, Helsinkiben, 1992. március 17-én létrejött Egyezmény Részes Felei Konferenciáin való részvételről A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter és a külpolitikáért felelős miniszter előterjesztése alapján 1. egyetértek azzal, hogy az ipari balesetek országhatáron túli hatásairól szóló ENSZ EGB Egyezmény (ENSZ EGB Helsinki Egyezmény) Részes Felei Konferenciáin Magyarország Kormányát képviselő küldöttség vegyen részt; 2. felhatalmazom a katasztrófák elleni védekezésért felelős minisztert, hogy a küldöttség tagjait a külpolitikáért felelős miniszterrel, valamint az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben jelölje ki; 3. felhívom a külpolitikáért felelős minisztert, hogy a küldöttség részére az esedékes ülésen való részvételhez szükséges meghatalmazási okiratot az adott ülés előtt adja ki.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
77024
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 179. szám
A Magyar Közlönyt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter. A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4. A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el. A Magyar Közlöny oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.