MAGYAR KIRÁLYOK KÖNYVE

MAGYAR KIRÁLYOK KÖNYVE

Árpád-házi fejedelmek, Magyarország királyai, Erdély fejedelmei és a kormányzók Összeállította: Buskó András

BUDAPEST, 2011 Az Európai Unió Tanácsának magyar és lengyel elnöksége évében

1

Habsburgok

2

HABSBURG KIRÁLYOK (1526-1918)

A Habsburgok zászlaja, mely a kiegyezésig az Osztrák Császárság zászlajaként is szolgált, azután pedig az Osztrák–Magyar Monarchia osztrák felének zászlajaként

A Habsburg császár címere, számos területével.

HABSBURGOK – Európai uralkodóház, melynek eredete valószínűleg a 10. századra

vezethető vissza, birtokokkal Elzászban és a felső Rajnavidék mellett. I. Rudolf (1271–91) már német-római uralkodó lett, s megszerezte az osztrák és stájer hercegségeket is.

A Habsburgok ősi címere: arany alapon koronás vörös oroszlán. Az első kép fametszet: Stumpfschen Chronik (1548). A második kép: a Habsburg grófok címere I. Rudolfig (1218-1291). Ezt követően a címert VI. Leó (1342-1396), Örményország királya használta.

3

I. Rudolf (1218-1291) német király (1273), Habsburg grófja és I. Albert (1248-1308) I. Rudolf fia, német király (1298), Ausztria hercegének címere A 14. században hódításokat eszközöltek a mai Ausztria területén, a 15. sz. közepétől német-római uralkodók voltak szinte egyhuzamban e birodalom megszűntéig (1806). 1804ben alakul meg az Osztrák Császárság.

II. Albert (1397-1439) német király (1438), Magyarország és Csehország királya, Ausztria hercege

III. Frigyes (1415-1493) Német-római császár (1452), német király (1440), Ausztria főhercege, Stájerország, Karintia hercege

4

I. Miksa (1459-1519) Német-római császár (1493), német király (1486), Ausztia főhercege

Német-római császár (1530, lemondott 1556), német király (1519), Spanyolország királya, Ausztria főhercege Terjeszkedésük elsősorban nem háborúk, hanem házasodási politikájuk révén ment végbe. I. Miksa császár így szerezte meg Spanyolországot és gyarmatait, s Nápolyt Szicíliával. A Habsburg-ház hatalmának csúcsát V. Károly alatt érte el, majd spanyol és osztrák ágra bomlott: II. Fülöp örököseivel a spanyol hatalom egészen 1700-ig Habsburg kézben maradt. Az osztrák ág I. Ferdinánddal kezdődött, aki II. Lajos mohácsi halála után megszerezte a magyar koronát is. Mária Terézia – nő létére – a Pragmatica Sanctio (1713) révén uralkodóvá vált, a dinasztia, házassága nyomán, Habsburg-Lotharingiai házként élt tovább. A Habsburg-Lotharingiai házat a 19. sz. eseményei meggyengítették, uralmát csak az Osztrák-Magyar Monarchia létrehozása (1867) volt képes meghosszabbítani. A birodalmat az ébredő a nacionalizmusok aláásták, az I. világháborút követő Párizs-környéki békék (1918– 20) megszüntették. Ekkor jött létre a mai Magyarország is. Az utolsó magyar (Habsburg) király, IV. Károly száműzetésbe kényszerült; fia Habsburg Ottó (sz. 1912). – A Habsburgok közel 400 éves uralma alatt Magyarország betagozódott birodalmukba. A magyar nemzeti függetlenségi mozgalmak, melyek az ország szuverenitásának helyreállítását tűzték ki célul, minden esetben eredménytelenek maradtak. A soknemzetiségű Habsburg-monarchia – bizonyos mértékig és korlátozott módon – a modern, nemzetek feletti európai formációk előképe.

5

I. Ferenc József felségcímere

Erzsébet királyné felségcímere

Irodalom: Hugo Gerard Ströhl: Oesterreichisch-Ungarische Wappenrolle

Forrás http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_egyet/Habsburgok.htm http://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Habsburg_c%C3%ADmer http://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Ausztria_c%C3%ADmere

6

MAGYARORSZÁG A HABSBURG KIRÁLYOK KORÁBAN Török hódoltság Az 1520-as évek elején az oszmánok nagy lendülettel támadtak a déli magyar végvárrendszerre, és azt sikeresen át is törték. Ezt követte az ország belseje ellen intézett támadás 1526-ban, amely a mohácsi vereséghez és azt követően az egységes Magyar Királyság felbomlásához vezetett. Ekkor még kivonultak a török csapatok Budáról, és Bécs sikertelen 1529-es ostroma után sem maradt megszálló erő az ország középső részén. A kirobbanó magyar belháborúnak véget vetve 1541-ben az Oszmán Birodalom elfoglalta Budát. Ezzel a Magyar Királyság három részre szakadt: a Királyi Magyarországra, a Keleti Magyar Királyságra (1570-től Erdélyi Fejedelemség), illetve a hódoltság területére. A hódoltság igazgatására létrejött a budai vilájet. A következő negyed században a törökök elfoglalták az ország területének 40%-át, amit aztán kisebb-nagyobb hódításokkal tovább bővítettek. A tizenöt éves háború kitöréséig kiterjesztették hatalmukat a Délvidék mellett az Alföld nagy részére és a Dunántúl déli és keleti részére. 1552-ben megalakult a temesvári vilájet is a megnövekedett terület igazgatására. A tizenöt éves háború nagy pusztítást hozott a hódoltság területén és a határvidéken élők számára, azonban igazi döntést egyik fél sem tudott kiharcolni. Ekkor jött létre az egri és a kanizsai vilájet, valamint a rövid életű győri is. Az Alföldet és a Partiumot tatárok pusztították, ami kisebb települések sorát törölte el a Föld színéről. A 17. században az Oszmán Birodalom fejlődése elmaradt a nyugat-európai államok mögött, és a belső nehézségek a magyarországi területeket sem kerülték el. Az adóterhek egyre növekedtek, ugyanakkor az osztrák Habsburgok ereje egyre nőtt. A század végén is még támadott az Oszmán hadsereg, de Bécset nem sikerült meghódítaniuk. Az 1683-as Bécs előtti vereség után a Szent Szövetség igen gyorsan kiűzte a törököket a Hódoltság túlnyomó részéről. Az 1699-es karlócai béke után már csak a Temesköz maradt török kézen.

A török kiűzése és Habsburg abszolutizmus A török uralom alatti országrész településeinek jelentős része a kora újkor során a háborús időszakok pusztításai miatt fokozatosan eltűnt a föld színéről, és a 17. század második felére a terület néhány önvédelemre berendezkedő mezőváros kivételével gyakorlatilag elnéptelenedett. A pusztulás okozója elsősorban nem is a törökök uralma volt, hanem a kegyetlen háborúk, különösen a Habsburgok által alkalmazott idegen zsoldoskatonák szüntelen gyilkolása, fosztogatása. A 17. század második felében Zrínyi Miklós hősies erőfeszítésekkel próbálta megszervezni a törökök magyar vezetéssel történő kiűzését az ország újraegyesítése érdekében. A Wesselényi-féle összeesküvés során a Királyi Magyarország nemessége 1670-ben a Habsburgok ellen fordult, a szervezkedést azonban leleplezték. Thököly Imre vezetésével 1678-tól még egy próbálkozás történt a Habsburgok elleni szabadságharc megindítására a törökökkel szövetségben, azonban 1685-ben ez is elbukott. A 17. század végére a Habsburg vezetés alatt álló keresztény seregek a Temesköz kivételével visszafoglalták a középkori Magyar Királyság törökök által elfoglalt területeit, amit az 1699-es karlócai béke szentesített. A 17. század végén Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz (a Magyar Királysághoz), de közigazgatásilag különállt az ország további területeitől, és az uralkodó által kinevezett kormányzó irányította. Ettől az időtől a teljes Magyar Királyság a Habsburg Birodalom része volt. A függetlenség kivívására tett kísérletet a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc a 18. század elején, amely a kompromisszumos szatmári békével zárult 1711-ben. A 18. század folyamán a Habsburgok német-ajkúak jelentős betelepítésével szilárdították meg magyarországi uralmukat.

7

Reformkor és szabadságharc A nemzeti öntudatra ébredés nemcsak politikai, hanem kulturális síkon is zajlott. A 19. század első felében Széchenyi István által megindított nemzeti reformmozgalom időszakát reformkornak nevezzük. Erre az időre tehető a nyelvújítási mozgalom és a magyar nyelv irodalmi szintre emelése is, melynek betetőzéseként az 1844-es országgyűlésen a magyar lett az ország hivatalos nyelve. Az 1848-as nemzeti forradalom nyomán Batthyány Lajos vezetésével megalakult független magyar kormány az évezredes társadalmi berendezkedés gyökeres átalakítását vállalta magára. Így az áprilisi törvények megszüntették a nemesi kiváltságokat és a jobbágyságot. Miután a Habsburg-ház teljesen törvénytelen módon visszavonta az 1848-as magyar alkotmányt, Kossuth Lajos vezetésével függetlenségi háború kezdődött. Az 1848-as európai forradalmak sorában legtovább a magyar szabadságharc tartott ki, amelyet a Habsburgok csak Oroszország katonai segítségével tudtak leverni. A „népnemzet” újkori fogalma alapján, a reformkor és a szabadságharc küzdelmei, majd a szabadságharc bukását követő passzív ellenállás közösségkovácsoló évtizedei során alakult ki végleg a mai magyar nemzet.

Kiegyezés A kiegyezés a Habsburg uralkodóház, illetve annak feje, I. Ferenc József és Magyarország politikai vezetői között 1867-ben született megállapodások összefoglaló elnevezése volt. Magyar részről ez négy törvényt jelentett (1867. évi XII., XIV., XV. és XVI. törvénycikk), amiket 1867. március 20-án fogadott el az egy hónappal korábban alakult magyar országgyűlés. Az érvénybe léptetéséhez az uralkodónak (Ferenc József) ezeket szentesítenie kellett, aki a fennálló viszonyok miatt erre csak akkor volt hajlandó, ha a magyarok megkoronázzák. Ezért 1867. június 8-án a Mátyás templomban sor került Ferenc József magyar királlyá koronázására, ráadásul a magyar rendek egyfajta gesztusként még feleségét, Erzsébetet is megkoronázták. Ennek következtében 1867. július 28-án Ferenc József szentesítette a kiegyezési törvényt és ezzel létrejött egy paritás elvű alkotmányos monarchia, az Osztrák–Magyar Monarchia, mely 1918-ig, az I. világháború végéig állt fenn.

„A boldog békeidők” A dualizmus korának fél évszázadát „boldog békeidőknek” is nevezik. A korszak jelképe az uralkodópár volt: az 1867–1916 között uralkodó Ferenc József és közkedvelt felesége, Erzsébet királyné („Sisi”). A korszakot a liberalizmus politikája jellemezte. Eötvös József vallásügyi miniszter 1868-as liberális reformjai keretében a világ első nemzetiségi törvényét és világszínvonalú népiskolai törvényt vezettek be. Az ország a következő évtizedekben az ipar, kereskedelem, a tudományok, művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmas mértékben fejlődött, jórészt behozva a nyugati országoktól való évszázados gazdasági és társadalmi lemaradást. 1873-ban Buda, Pest és Óbuda egyesítésével létrejött az új főváros. Budapest Európa leggyorsabban növekvő nagyvárosa lett, lakossága húsz év alatt megduplázódva milliósra nőtt. A polgári osztály kialakulását segítette a nagyfokú asszimiláció, amelynek során a nemzetiségek egy része, különösen az ország németajkú lakossága magyarrá vált. A polgári fejlődésben külön megemlítendő a zsidóság szerepe, amely a liberális légkör következtében a 19. század második felében majdnem egymilliós tömegben vándorolt be az országba Kelet-Európából. Míg Nyugat-Európában erősen terjedt az antiszemitizmus, addig Magyarországon az 1895-ös XLII. törvény a zsidó vallás teljes egyenjogúsításáról rendelkezett. A polgárság gyarapodása mellett azonban az iparosodás túl gyorsan lezajló gazdasági és társadalmi átalakulásai a paraszti osztály tömeges elnyomorodását eredményezték. A nincstelen agrárproletárok jelentős része a városokba vándorolt és a rohamosan fejlődő magyar gyáripar munkaerejét adva a munkások növekvő osztályába illeszkedett be. Az elnyomorodó falusiak másik része zsellér lett a kapitalizálódó mezőgazdasági nagybirtokokon. A nyomor előli menekülés útjaként a századforduló éveiben százezrek választották a kivándorlást is, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba.

8

A századfordulótól Trianonig Az I. világháborúban Magyarország Ausztria és Németország szövetségeseként, idegen érdekekért kényszerült több százezres emberáldozatra az orosz és olasz frontokon. A háború alatt az angol és francia külpolitika törekedett az Osztrák-Magyar Monarchia egységének megbontására, támogatva a új nemzetiségi mozgalmakat. Az Osztrák–Magyar Monarchia vereségének közeledtével, 1918. október 28-án kitört az őszirózsás forradalom, és 31-én Károlyi Mihály vezetésével polgári demokratikus kormány alakult. November 13-án IV. Károly király eckartsaui nyilatkozatával a királyság intézménye megszűnt Magyarországon, és november 16-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot. A volt Magyar Királyság területét a köztársasági kormánynak nem sikerült egyben tartania, mert a szomszédos országok, Csehország, Románia és Szerbia igényt tartottak a szlovák, román és délszláv nemzetiségek által lakott területekre, és az antant támogatásával katonai intervenció indult meg Magyarország feldarabolására. Az ország jelentős része francia, román és szerb ellenőrzés alá került. Ez a Károlyi-kormány bukásához vezetett, és 1919. március 21-én az ország még magyar kézen maradt részében a kommunisták ragadták magukhoz puccsal a hatalmat. A fiatal Szovjetunió mintájára megszervezett Tanácsköztársaság uralma, a magyarországi proletárdiktatúra mintegy fél évig tartott. A kezdeti katonai sikerek után azonban a több irányból szorongató túlerővel szemben a kommunista hadvezetés is vereséget szenvedett. Magyarország egész területét megszállták a világháborút megnyerő antant-országok csapatai. A korábbi Osztrák–Magyar Monarchia területe az I. világháború után számos utódállamra bomlott. A trianoni békeszerződés értelmében a volt Magyar Királyság területének több, mint kétharmada és magyar nemzetiségű lakosságának majdnem egyharmada a környező országokhoz került. A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km²-ről 92 963 km²-re csökkent), lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.

Forrás http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g

9

Habsburg-család http://hu.wikipedia.org/wiki/Habsburg-csal%C3%A1d

A Habsburg-család (1740-ig, illetve a magyar trónon 1780-ig Habsburg-ház; 1745-től, illetve 1780tól Habsburg–Lotaringiai-ház) Európa egyik legjelentősebb uralkodói családja volt, amely német királyok, német-római császárok, cseh, magyar, spanyol és portugál királyok sorát adta. A család tagjai emellett különböző időszakokban számtalan itáliai és németországi hercegség, választófejedelemség stb. urai voltak.

A család eredete A család eredete a 10. századig nyúlik vissza. Az első név szerint ismert ős Gazdag Guntram volt, bár ő még nem viselte a Habsburg nevet (973-ban halt meg). A Habsburg név a 11. században ragadt az alemann eredetű családra, amikor II. Ottó (meghalt 1111) a mai Svájc területén, Aargau kantonban, az Aare és a Reuss folyók egybefolyásánál fekvő Habichtsburg grófja lett. Más forrás szerint Habichtsburgot Guntram unokája, Werner építtette, aki egyébként 1002-től már strassburgi püspök volt. A vár neve magyarul Héjavárat jelent, és innen ered az ismert Habsburg családi címer is. Birtokaik kezdetben főleg a sváb hercegségben terültek el, amit később elzászi területekkel egészítettek ki (egyes források szerint ezzel ellentétben az elzászi birtokok jelentették a kezdeti törzsterületet). Később a svájci területekről elüldözték őket a svájciak, és ezzel nagyjából egyidejűleg a magyarok és csehek közötti ellentéteket kihasználva megszerezték maguknak első kelet-ausztriai birtokaikat.

Stamslot van het huis Habsburg, de Habichtsburg

Német királyok és német-római császárok A család első uralkodója I. Rudolf (1218–1291), akit 1273-ban választottak német királlyá. 1282-ben az augsburgi birodalmi gyűlésen fiainak ajándékozta az Ottokár cseh királytól magyar segítséggel megszerzett birodalmi területeket, Felső- és Belső-Ausztriát, Stájerországot, Krajnát és Karintiát, ezzel kialakítva a család későbbi közép-európai bázisát. 1315-ben a svájci szabadságharc következtében ottani területeik nagy részét elveszítették. Ezt követően változó, de összességében folyamatosan növekvő birodalmi területek urai. A német királyi címet I. Rudolf fia, I. Albert (1308) halála után elveszítették (közöttük sincs folytonosság: 1292–1298 között Nassaui Adolf uralkodott), és csak II. Albert szerezte vissza 1438ban. Császári címet elsőként az ő fia, III. Frigyes (1415–1493) viselt (német királlyá 1442-ben, németrómai császárrá 1452-ben koronázták). Ettől kezdve folyamatosan a Habsburg-házból kerültek ki a német-római császárok 1742-ig amikor VII. (Wittelsbach) Károlyt, választották császárrá. 1745-ben Mária Terézia férjét I. (Lotaringiai) Ferencet választották meg, így jött létre a Habsburg–Lotaringiai ház.

10

1806-ban a Német-Római Szent Birodalmat megszűntnek nyilvánították, és II. Ferenc német-római császár I. Ferenc néven felvette az Ausztria császára címet, amit 1918-ban az Osztrák Köztársaság kikiáltásakor és a Habsburg-dinasztia trónfosztásakor I. Károly császár (IV. Károly néven magyar király) veszített el.

A spanyol Habsburgok

A Habsburgok által uralt területek Európában a Mühlbergi csata után (1547), a The Cambridge Modern History Atlasban (1912) – zöld színnel jelölve, a Német-római Birodalom és a Castiliai Újvilági területeket nem tartalmazza a térkép.

1496-ban Miksa császár fia, Szép Fülöp, aki ekkor apja megbízásából már Németalföld uralkodója volt, Johannát, a kasztíliai király lányát vette feleségül, miközben húga, Margit Don Juan aragóniai trónörököshöz ment férjhez. Don Juan 1497-ben meghalt és Fülöp felesége Johanna lett a trón örököse. A kasztíliai királyság, amelyben forma szerint Johanna (később őt nevezték Őrült Johannának) uralkodott, illetve az Aragóniai királyság ugyan formálisan megtartotta különállását, lényegében azonban ekkor már végbement a spanyol területek egységesítése. Szép Fülöp 1506-ban meghalt, de 1516-tól idősebbik fia, I.Károly[1] lett a spanyol király, aki apai nagyapja, I. Miksa császár 1519-ben bekövetkezett halála után a német területeket is megörökölte (német király 1520-tól, császár 1530-tól). Ő maga, miközben – egy hétéves időszakot leszámítva – helytartói útján kormányozta Spanyolországot, elsősorban német birodalmi ügyekkel (emellett pedig főleg Itáliával és Németalfölddel) foglalkozott, közép-európai tartományait – benne az ausztriai hercegségeket és az időközben megszerzett magyar és cseh királyságokat öccsére, Ferdinándra bízta. Károly 1556-ban visszavonult az uralkodástól, és birodalmát kétfelé osztotta: a spanyolországi korona annak ekkor már terjedelmes tengerentúli birtokaival valamint Nápollyal és Németalfölddel együtt fiáé, II. Fülöpé lett, míg a német császári címet és a németországi birtokokat Ferdinánd kapta meg. Az utolsó spanyol Habsburg uralkodó II. Károly volt (1661–1700), aki gyermektelenül hunyt el és végrendeletében XIV. Lajos unokáját, Fülöpöt, Anjou hercegét tette meg örökösévé. Az ezt követő spanyol örökösödési háborúban a Habsburgok és szövetségeseik (például az angolok, Marlborough herceg vezetésével) többször is győzelmet arattak a franciák felett. A katalánok és az aragóniaiak Károly főherceghez, és 1706-ban spanyol királlyá is választották. Őt azonban I. József császár halála után (VI. Károly néven) német-római császárnak is megválasztották, ekkor Anglia és a Habsburg Birodalom szövetsége felbomlott, és végül V. Fülöpöt ismerték el spanyol királynak (utrechti egyezmény), amivel a spanyol korona véglegesen a Bourbonok kezére jutott.

11

A Habsburgok és Magyarország A magyar történelemben elsőként I. Albert lánya, Ágnes jelent meg, aki III. András felesége volt. Az Árpád-ház kihalása után – noha a birodalmi felfogás szerint ennek alapján jogot formálhattak volna a magyar trónra – I. Albert német király Károly Róbertet támogatta a másik két aspiránssal, a cseh II. Vencellel és Bajor Ottóval szemben. A magyar trónon az első Habsburg-házi uralkodó 1437–1439 között Albert király volt (V. Albert néven osztrák uralkodó herceg, II. Albert néven német-római király, I. Albert néven cseh király), aki a feleségének, Luxemburgi Erzsébetnek, Zsigmond magyar király és német-római császár leányának jogcíme révén jutott a magyar trónra. Az ő fia lett V. László, magyar és cseh király. V. László halála után 1459-ben egyes főurak III. Frigyest is magyar királlyá választották, de koronázására nem került sor (noha a korona László révén az ő birtokában volt), hanem Hunyadi Mátyás lett a király. 1463-ban a bécsújhelyi békében Frigyes elismerte Mátyást, visszaszolgáltatta a magyar koronát, viszonzásul Mátyás örökösének ismerte el Frigyest, amennyiben nem születik fiúgyermeke. Ennek ellenére a két uralkodó között az 1470-es években újabb háborúk zajlottak, amelyek során Frigyes kénytelen volt elismerni Mátyást cseh királynak, majd elveszítette ausztriai tartományai egy részét is, amelyeket csak Mátyás halála után sikerült visszaszereznie. Noha Mátyás halála után a Habsburgok több jogcímen is igényt formálhattak volna a magyar trónra, a magyar rendek Jagelló Ulászló cseh király mellett döntöttek. A dinasztikus kapcsolatok azonban tovább szövődtek: Ulászló lánya, Anna I. Ferdinándnak, V. Károly császár öccsének lett a felesége, fia II. Lajos pedig Ferdinánd húgát, Máriát vette el. (A mohácsi csata és II. Lajos magyar király halála után V. Károly az özvegy Máriát Németalföld helytartójává nevezte ki). Ennek alapján I. Ferdinánd (1526-tól cseh király, 1531-től német király, 1558-tól német-római császár) igényt formált a magyar trónra. 1526. december 16-án meg is választották, illetve 1527. november 3-án megkoronázták. A rendek egy része (tkp. a köznemesi párt) azonban Szapolyai János erdélyi vajda személye mellett döntött, akit szintén megkoronáztak (1526. november 11.). Tizenkét éven át tartó belháború következett, amelynek során egyik fél sem tudott felülkerekedni a másikon. A két király végül 1538-ban a váradi békében megegyezett, hogy János halála esetén Ferdinánd örökli a trónt. Szapolyai 1540-ben bekövetkezett halála után a Habsburgok szinte egyszerre érték el két célkitűzésüket, és jutottak a cseh és a magyar korona birtokába, amelyeket 1918-ig meg is tartottak.

Egyéb birtokok és címek A család tagjai különböző időszakokban a következő címeket viselték: Habsbsurg-ház Ausztria hercege, később főhercege Stájer herceg, később főherceg Karinthia hercege Tirol grófja Burgundia hercege Németalföld hercege A spanyol ág 1580 és 1640 között portugál uralkodókat is adott.

Habsburg-Lotharinghiai-ház Toscana nagyhercege, Németalföld hercege, Würzburgi választó, Kölni választó, Salzburgi választó, Parma hercege, Modena hercege, Mexikói császár. Erdély nagyfejedelme

12

A család fontosabb uralkodói

A Habsburg-család birtokainak címerei 1555-ben

I. Rudolf német király (1218–1291) III. Frigyes német-római császár (1415–1493) I. Miksa német-római császár (1459–1519) V. Károly spanyol király, német-római császár (1500–1558) I. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király (1503-1564) II. Fülöp spanyol király (1527–1598) II. Miksa német-római császár, magyar és cseh király (1527–1576) II. Rudolf német-római császár, magyar és cseh király (1552–1612) Mátyás német-római császár, (II. Mátyás néven) magyar és cseh király (1557–1619) II. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király (1578–1637) III. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király (1608–1657) I. Lipót német-római császár, magyar és cseh király (1640–1705) I. József német-római császár, magyar és cseh király (1678–1711) VI. Károly német-római császár (1685–1740), III. Károly néven magyar, II. Károly néven cseh király Mária Terézia főhercegnő, magyar és cseh királynő (1717–1780) II. József német-római császár, magyar és cseh király (1741–1790) II. Lipót német-római császár, magyar és cseh király (1747–1792) II. Ferenc német-római császár (1768–1835), 1804 után I. Ferenc néven osztrák császár, magyar és cseh király I. Ferdinánd osztrák császár (1793–1875), I. Ferdinánd néven osztrák császár, magyar és cseh király (1848-ban lemondatták). I. Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király (1830–1916) I. Károly osztrák császár (1887–1922), IV.Károly néven magyar, III. Károly néven cseh király Más fontosabb családtagok József nádor (1776–1847) Magyarország nádora. Habsburg Ottó trónörökös (1912–) 1961-ben lemondott trónigényéről

Jegyzetek 1.

↑ Azonos a nálunk V. Károly (1500-1558) néven ismert német-római császárral

13

Habsburg-ház http://hu.wikipedia.org/wiki/Habsburg-h%C3%A1z

A Habsburg-házba vagy Habsburg-dinasztiába a Habsburg-család uralkodói címet viselő tagjai tartoztak 1437-től 1740-ig, a Habsburg-család férfiágon való kihalásáig, illetve a magyar királyi trónon 1780-ig, Mária Terézia haláláig. A Habsburg-ház két fő ága az osztrák Habsburgok és a spanyol Habsburgok voltak. Az osztrák Habsburgok legfontosabb uralkodói címei közé tartozott a német-római császári és a magyar királyi cím. A Habsburg-házat a Habsburg–Lotaringiai-ház követte a császári és magyar királyi trónon (1740, illetve 1780). A spanyol Habsburgok a spanyol és portugál királyi címet birtokolták.

Német-római császárok a Habsburg-házból Mátyás (1612–1619) II. Ferdinánd (1619–1637) III. Ferdinánd (1637–1657) I. Lipót (1658–1705) I. József (1705–1711) VI. Károly (1711–1740)

III. Frigyes (1452–1493) I. Miksa (1508–1519) V. Károly (1530–1556) I. Ferdinánd (1558–1564) II. Miksa (1564–1576) II. Rudolf (1576–1612)

Magyar uralkodók a Habsburg-házból Albert (1437–1439) V. László (1440/1444–1457) I. Ferdinánd (1526–1564) – lásd: I. Ferdinánd német-római császár! Miksa (1564–1576) – lásd: II. Miksa német-római császár! Rudolf (1576–1608) – lásd: II. Rudolf német-római császár! II. Mátyás (1608–1619) – lásd: Mátyás német-római császár! II. Ferdinánd (1619–1637) – lásd: II. Ferdinánd német-római császár! III. Ferdinánd (1637–1657) – lásd: III. Ferdinánd német-római császár! I. Lipót (1657–1705) – lásd: I. Lipót német-római császár! I. József (1705–1707) – lásd: I. József német-római császár! A II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc alatt az ónodi országgyűlés döntése értelmében megfosztották a magyar tróntól (1707– 1711). III. Károly (1711–1740) – lásd: VI. Károly német-római császár! Mária Terézia (1740–1780), III. Károly leánya – férfiágon kihalt a Habsburg-család. Mária Terézia férjével, Lotaringiai Ferenccel megalapította a Habsburg–Lotaringiai-dinasztiát.

Magyar uralkodók a Habsburg–Lotaringiai-házból II. József (1780–1790), Mária Terézia legidősebb fia. II. Lipót (1790–1792) I. Ferenc (1792–1835) V. Ferdinánd (1835–1848) I. Ferenc József (1848–1916) IV. Károly (1916–1918)

Spanyol királyok a Habsburg-házból

Portugál királyok a Habsburg-házból o

I. Károly (1516–1556) – lásd: V. Károly német-római császár! II. Fülöp (1556–1598) III. Fülöp (1598–1621) IV. Fülöp (1621–1665) II. Károly (1665–1700)

o o

14

I. Fülöp (1580–1598) – lásd: II. Fülöp spanyol király! II. Fülöp (1598–1621) – lásd: III. Fülöp spanyol király! III. Fülöp (1621–1640) – lásd: IV. Fülöp spanyol király!

Az Oszmán Birodalom létrejötte és terjeszkedése Az Oszmán Birodalom az opusz-török 400 családos törzsből ered, amely az Aral-tó vidékéről menekült Kis-Ázsiába, ahol a Szeldzsuk Szultánság fogadta be és telepítette le a törzset. A terjeszkedések Oszmán gázi (uralkodói cím, jelentése igazhitű) (1280-1326) uralkodásának idején indultak meg, aki Bursába helyezte át központját, és a nomád állattartásból élő népet katonaállammá szervezte (minden férfi hadköteles), mely lehetővé tette a terjeszkedést, melynek legfőbb célja a termésátlagok növelése volt. Ugyanis az Oszmán Birodalomban minden terület az uralkodóé (gázi, később szultán) volt, így nem alakult ki a feudális földmagántulajdon, az alattvalók csak szolgálati birtokokat kaptak, amit bármikor elvehetett tőlük az uralkodó, így teljes rablógazdálkodást folytattak, azaz nem fejlesztették termelőeszközeiket és a módszereiket. Tehát a termésátlagok növelésének egyetlen módja a termőterületek kiterjesztése volt. Terjeszkedésük sikerének három alapvető oka volt: Bizánc hanyatlása, a Balkánon lévő gyenge délszláv kisállamok, és a dzsihád, amely ideológiai alapot adott a terjeszkedéshez. Oszmán halála után Orhán lép a trónra (1326-1360), aki már a szultán címet viseli. 1354-ben elfoglalja Gallipolit (így egyenes útja lesz Európába), valamint Ankarát (amely a kis-ázsiai uralmat biztosította neki). A következő uralkodó I. Murád szultán (1360-1389) folytatja a hódításokat: 1361: Drinápoly elfoglalása (mely ezek után a birodalom központja lesz), 1371: Marica-folyó völgye, vagyis Makedónia meghódítása, 181-ben Szófia elfoglalásával Bulgáriát is hatalma alá vonta, végül 1386-ban Szerbia fővárosát Nist is meghódította. A délszláv államok egyesült hadserege még megkísérelt szembeszállni a birodalommal, ám 1389-ben az I. Rigómezei-csata során, I. Murád halálának ellenére, vereséget szenvedtek. Ennek az lett a vége, hogy Magyar Királyságunk megkapta szomszédnak a törököt. I. Murád nevéhez fűződik a birodalom államszervezetének és hadseregének a megszervezése: 2 beglerbégséget hozott létre, melyek közigazgatási területek voltak, a Ruméraihoz az európai, míg az Anatóliaihoz a kis-ázsiai területek tartoztak. A bégségeket egy-egy pasa vezette. A hadseregben elkülönítette a lovas és gyalogos katonákat. A lovas katonák a szpáhik, a meghódított területekből szolgálati birtokokat kaptak (tímárbirtok). A gyalogos katonák, a janicsárok pedig zsoldos katonák voltak, akiket kis koruktól katonának nevelnek. Gyakran az Európából elrabolt gyerekeket (a gyerekrablást a törökök devsirmének nevezték) képezték ki ilyen fanatikus katonákká. A janicsárok nem nősülhettek és kaszárnyákban kellett élniük.

15

AZ OSZMÁN BIRODALOM TERJESZKEDÉSE

II. Murád (1421–1451)

I. KIALAKULÁSA ÉS A XIV. SZÁZADI HÓDÍTÁSOK : A Szeldzsuk Szultánság válsága idején muzulmán nomád török törzsek érkeztek Kis-Ázsiába, melyek a dzsihád nevében a keresztény Bizánci Császárság ellen harcoltak. A széthulló szeldzsuk területeket fokozatosan elfoglaló törzseket Oszmán emír („vezér”, 1299-1326) egyesítette.

Osman Gazi

Fia, Orhán a tengerig szerezte meg Kis-Ázsia északkeleti részét Nikaiával, majd 1352-ben csapatai Gallipolinál átkeltek Európába, így kialakult a birodalom két fő része: az ázsiai Anatólia és az európai Rumélia, mely a hadszervezet kialakításánál is szerepet játszott. Ő vetette meg a korábbi törzsi állam fejlettebb kormányzati és szervezeti alapjait, a közigazgatást. Az első szultánnak nevezett uralkodó, I. Murád (1359-89) foglalta el Drinápolyt és új fővárosává tette, ezzel megkezdte a balkáni államok meghódítását: először Bulgáriát, majd Rigómezőnél Szerbiát győzte le (1389). Fia, I. (Villám) Bajezid Nikápolynál visszaverte Luxemburg Zsigmond magyar király nemzetközi lovagseregét, majd elfoglalta Vidint (1396), így Bulgária is teljesen török fennhatóság alá került. A magyar határon (az Al-Dunánál) aztán kb. 50 évre megállt a terjeszkedés, de ehhez más szerencsés okok is vezettek: a törököket a keletről érkező Timur Lenk (a „Sánta”) mongol hadai 1402-ben Ankaránál tönkreverték. Ez a vereség visszavette az oszmán hódításokat, de kb. három évtized után már vissza is szerezték az átmenetileg függetlenedő területeket.

16

II. AZ OSZMÁN BERENDEZKEDÉS: A török terjeszkedés sikerének alapja az állam központosított belső felépítése volt. A birodalom területe teljesen a az uralkodó, a szultán tulajdona volt, ő egyszerre volt állami és később vallási vezető is (kalifa), alatta állt a nagyvezír, aki a hadjáratokban katonai parancsnokként (szerdár) helyettesíthette és sok más udvari méltóság, katonai parancsnokok. A több mint 100 ezres reguláris tömeghadsereg két fő eleme a lovas szpáhik és a gyalogos janicsárok voltak (jeni cseri= új sereg). A könnyűlovas szpáhiknak a katonáskodás fejében szolgálati (vagy adomány)birtokokat adott, de ezeket bármikor visszavehette (nem voltak örökíthetők). A zsoldos janicsárság volt a török hadsereg legfélelmetesebb része, jól kiképzett, íjjal, majd puskával felszerelt gyalogosok voltak (a 1500 körül kb. 20.000 fő, mintegy felerészben a keresztények gyerekadójából). A seregben korán megjelentek a tűzfegyverek, a tüzérség, később flotta. A birodalom a folyamatos hódításból tartotta fenn magát (meghódítani és letarolni a földet). A meghódított területet vilajetekre (tartományokra), azokat szandzsákokra, majd náhijékre osztották fel. A vilajeteket a pasák (beglerbégek) irányították, a szandzsákok élén bégek álltak. A hadsereg fenntartására szükséges pénzt az adók beszedéséből biztosították, a hivatali apparátus fontos tagjai voltak az adóösszeíró és adószedő defterdárok, akik kíméletlenül beszedték a keresztényektől (ráják) a fej- és földadót (dzsizja, haradzs). Vitás ügyekben a kádik (bírók) ítélkeztek a Korán alapján (sariajog, az ulemák a vallástudósok, a muftik a Korán jogi értelmezői).

III. TERJESZKEDÉS A XV. SZÁZADBAN: I. Mehmed konszolidálta az államot, majd II. Murád alatt újra elkezdődött a hódító politika, de nyugaton szembetalálkozott a Hunyadi János által megreformált magyar haderővel. A várnai és rigómezei vereség (1444, 1448) környékén a magyar állam belharcai is egyre nehezebbé tették az ellenállást. II. (Hódító) Mehmed (vagy Mohamed, 1451-81) 1453-ban tüzérsége segítségével személyesen foglalta el Konstantinápolyt, Isztambullá nevezve ide helyezte a szultáni udvart („Fényes Porta”), az egykori kis török állam pedig egy hatalmas birodalommá nőtte ki magát. Így bátrabban támadt Magyarországnak, de az 1456-os nándorfehérvári ostrom és Hunyadi János általi legyőzetése a szultán életének nagy kudarca volt. Ezután a törökök az évtizedekig nem támadták komolyabban Magyarországot. A Hunyadiak után a korábban megosztott Boszniában is a török lett az úr, megszületett a mohamedán délszláv nép, a bosnyák (az adózás elkerülése érdekében az albánok nagy része is az iszlám követője lett). A két román (vlach) fejedelemség, Havasalföld és Moldva évszázadokig ellenállt magyar és lengyel segítséggel, de a XV. sz. végére szintén kénytelenek voltak behódolni a töröknek, igaz, őket csak hűbéres viszony kötötte, mely a fejedelem kinevezését, az évi adó beszedését, a katonai lépések szultáni beleegyezését és a katonai segítséget tartalmazta.

IV. A XVI. SZÁZAD NAGY HÓDÍTÓI ÉS A HÓDÍTÁS HATÁRA: A XV-XVI. század fordulóján uralkodik I. Szelim („Rettenetes”, „Vad”, 1512-20), aki az egész KözelKeletet lerohanta. Elfoglalta Mekkát is, így lettek ettől kezdve az oszmán szultánok az iszlám kalifái. II. („Nagy” vagy „Törvényhozó”) Szulejmán (1520-66) kelet helyett inkább nyugatra koncentrált, egyrészt a Földközi-tengerre, másrészt Pest-Buda, távlatokban pedig Bécs elfoglalása volt a célja. 1521-ben – miután II. Lajos magyar király a Habsburg segítségben bízva megtagadta a béke megújítását – seregei elfoglalták Nándorfehérvárt, átütve a déli végvárrendszert, majd 1526-ban, Mohácsnál szétverték a Magyar Királyság véderőinek jelentős részét. Ekkor még csak a Szerémséget birtokolták, bár már Budát is elérték. Az I. Ferdinánd (1526-64) ellen Szapolyai János királlyal (152640) létrejött szövetség idején nem hódítottak tovább, csak a Habsburgok fővárosa, Bécs ellen vezettek sikertelen hadjáratokat (1529, 1532). Szapolyai halála után a Habsburgok orra előtt vette birtokba 1541-ben Budát, mint új vilajetszékhelyet. Bár a Habsburgoknak volt esélye az országegyesítésre, a

17

várháborúk idején, a ’40-es években, 1551-52-ben (Drégely, Temesvár, Szolnok, Eger), majd a szultán utolsó, 1566-os hadjáratában (Szigetvár) fokozatosan kiszélesedett, jobban védhetővé vált az újonnan létrehozott török Hódoltság. Ezzel a Magyar Királyság három részre szakadt, Szapolyai örököseinek (Izabella, János Zsigmond, illetve Fráter György) pedig Erdély és Kelet-Magyarország jutott, mely 1571-ben a Habsburgok által is elismert, a román fejedelemségekhez hasonló státuszú oszmánoknak hűbéres, önálló fejedelemséggé válik. A birodalom terjeszkedésének tetőfokát tehát Szulejmán uralkodása alatt érte el, amikor határai a Perzsa-öböltől egészen Magyarországig és Egyiptomtól a Kaukázusig húzódtak, s az Indiai-óceánon a portugál gyarmatosítók fölé kerekedtek. A terjeszkedés hatósugara nagyjából az ekkor elért határvonal volt, melyet az 1568-ban aláírt drinápolyi béke rögzített; Bécs elfoglalása már megoldhatatlan feladatot jelentett az oszmán seregnek. Halálával és a részeges II. Szelim trónra lépésével a birodalom alapcéljai iránt kevésbé elkötelezett szultánok kerültek a hatalomba. A hódítások megtorpannak, lelassulnak (az 1571 lepantói tengeri vereség, az 1593-1606 közti 15-éves háború, majd az 1663-64-es hadjárat), a birodalom hosszú hanyatlása veszi kezdetét. Forrás: http://erettsegizz.com/tortenelem/az-oszman-birodalom-letrejotte-es-terjeszkedese/

18

Az Oszmán birodalom szultánjai A tulajdonképpeni török történelem (a szeldzsuk-török korszak) a XI. században, a rumi szultánság virágzásával kezdődött. A belső-ázsiai törökök oguz törzsszövetsége a X-XI. században nyugatra vándorolt, s a szeldzsuk nevű csoportjuk Iránból kiindulva hatalmas birodalmat épített ki. Anatóliába azután hatoltak be, hogy Manzikertnél 1071-ben legyőzték a bizánciakat. Az egyik itteni oguz fejedelem, I. Oszmán meghódította a környező területeket, és 1300 körül megalapította az oszmántörök államot. Az oszmán-török történelem első szakasza állandó terjeszkedéssel telt, háborúk, szövetségkötések és területvásárlások útján. Oszmán és utódai, Orhan; (ur. 1324-60), I. Murád (1360-89) és I. Bajazid (Bayezid; 1389-1402) alatt szinte egész Anatólia területét meghódították. A Bizánci Birodalmon belüli különféle frakciókkal kötött szövetségek folytán az oszmán-törökök 1346 körül hídfőállást létesítettek Európában, majd betörtek Trákiába, Macedóniába, Bulgáriába és Szerbiába. Murád 1361-ben Trákiában elfoglalta Drinápolyt (ma Edirne), s a birodalom új fővárosává tette. 1389-ben Rigómezőn (Koszovo Polje) szétverte a szövetséges balkáni államok hadseregét, és ezzel véglegesítette a térség fölötti oszmán uralmat. Bajazid a kairói kalifától megkapta a szultáni címet. 1390-re úrrá lett az összes megmaradt nyugat-anatóliai türkmén fejedelemségen, és birodalmához csatolta őket. 1391-ben bekebelezett több kelet-anatóliai türkmén államocskát, majd visszatért Európába, s 1393-ra leverte balkáni vazallusai lázadását. Megszállta Bulgáriát, és először vezetett be ezen a területen közvetlen oszmán ellenőrzést. Ezután Konstantinápolyt kezdte ostromolni, de válaszképpen a magyarok összeurópai keresztes hadjáratot szerveztek az oszmán-török állam ellen. 1396-ban a törökök Nikápoly (Ninbolu) mellett, a Dunánál szétverték a támadó kereszteseket. Európán úrrá lett a rettegés, s a Dunától délre fekvő területek szilárdan török kézbe kerültek. 1397-ben az utolsó anatóliai türkmén állam, Karamán oszmán-török meghódítására is sor került. Az oszmánok terjeszkedésének egy időre gátat vetett a korszak nagy hódítója, a csagatáj török hátterű Timur. 1402-ben Ankaránál könnyűszerrel szétverte az oszmán-török hadsereget. Timur halála (1405) után birodalma testvérviszályba hanyatlott, mégis hosszú évek teltek el, mire az oszmánok visszaszerezték régi birtokaikat. A Timur fogságába esett Bajazid halála után örökösödési harc nyomta rá bélyegét az oszmán államra is. Végül 1413-ban I. Mehmed kerekedett felül. II. Murád (1421-44, 1446-51) és II. Mehmed (144446, 1451-81) alatt a birodalom visszaszerezte a Dunától délre fekvő európai területek fölötti uralmat, miután 1444. november 10-én Várnánál vereséget mértek a támadó keresztes hadseregre. Az oszmánok előrenyomulásának a Balkánon már csak Albánia volt képes ellenállni Kasztrióta György (Szkander bég) vezetésével. Szkander bég és Hunyadi János szövetségét azonban 1448-ban, a második rigómezei csatában legyőzték a törökök. 1453. április 6-án megkezdődött Konstantinápoly ostroma, s a város május 29-én jutott török kézre; a rá következő években pedig a birodalomhoz csatolták Moreát (a Peloponnészoszt), Trapezuntot, Boszniát, Albániát, a Krím-félszigetet és más egyéb területeket. Konstantinápoly meghódításával új korszak kezdődött az oszmán történelemben. A hódítás során a szultán megkímélte a várost a nagyobb pusztítástól. Adókönnyítéseket vezetett be, hogy Isztambulba vonzza a kereskedőket és kézműveseket, így sok ezer keresztény, zsidó és muszlim telepedett le a fővárosban. Az oszmán-török uralom alatt a főbb vallási csoportok létrehozhatták autonóm közösségeiket (millet), amelyeken belül a szultán védelmét élvezve megőrizhették saját vallási törvényeiket, hagyományaikat és nyelvüket. A növekvő Oszmán Birodalom intézményrendszerének kialakulásában éppúgy szerepet játszottak a nomád török hagyományok, mint Bizánc, a balkáni államok és az Abbászida iszlám civilizáció mintái. Az iszlám közigazgatási és pénzügyi struktúra alapvető intézményét, a mukátaa-rendszert a szeldzsuktörök hagyományból örökölték. E rendszer keretében az uralkodó osztály tagjai jogot kaptak a szultáni jövedelmek egy-egy meghatározott töredékének begyűjtésére és arra, hogy e jövedelmet a szultán által kijelölt célokra maga használhassa föl. A mukátaa-birtokoknak három típusa létezett: a timár, az emánet és az iltizám. A timárt hagyományosan hűbérbirtoknak szokás fordítani, de csak felületesen

19

hasonlít az európai feudalizmus ezen intézményére. A timár-birtokos a jövedelem egészét saját használatára tarthatta meg - fizetség vagy zsold helyett -, s cserébe békeidőben igazgatnia kellett a birtokterület ügyeit, háború idején pedig katonai szolgálatra kötelezték. Az emánet esetében a birtokot megkapó személy (emín, „megbízott”) a teljes adóbevételt átadta a kincstárnak, s cserében az államtól állandó fizetést kapott. Az emín egyedüli kötelessége az emánet ügyeinek intézése volt. Az iltizám - a mukátaa leggyakoribb típusa - félúton állt a timár és az emánet között: a birtokos (mültezim) a begyűjtött adóbevételnek csak egy részét tarthatta meg saját használatára, a másik részt át kellett adnia a kincstárnak. A mültezimnek sem volt más feladata a birtok ügyeinek intézésén kívül, de fizetést nem kapott, ezt helyettesítette az adó nála maradó része. Anatólia és az arab tartományok nagy részét iltizám formájában osztották ki a birtokosoknak.©. Meghatározó szerepe volt a devsirme-rendszernek: a Balkánról keresztény gyermekeket gyűjtöttek össze, és az iszlámra térítették őket, majd egész életükben katonáskodniuk kellett. A rendszert II. Murád alakította ki, hogy letörje a régi oszmán-török arisztokrácia erejét; egyre több hatalmat adott az idegen eredetű - főleg keresztény rabszolgákból és renegátokból álló - réteg kezébe. A birodalmi hadsereg új elitalakulata (lásd janicsár) közvetlenül a szultánnak volt alárendelve, és Murád azzal is erősítette a janicsárok befolyását, hogy az újonnan meghódított területek nagy részét nekik juttatta birtokul. II. Mehmed szilárdította meg azt az elvet, hogy viszonylag kis létszámú uralkodó osztály - a kormányzat és a hadsereg valamennyi tagja - köteles elfogadni a szultán személyes rabszolgájának státusát. Az oszmán elmélet szerint a szultán - úgy is, mint az állam megtestesítője - rendelkezhetett a birodalom minden javával és a kiaknázásukhoz szükséges hatalommal, az uralkodó osztály kötelessége az volt, hogy ezeket a javakat gyarapítsa és megvédje, az alávetetteké, azaz a rájáké (reaya) pedig az, hogy ezeket a javakat létrehozzák, és egy részüket adók formájában az uralkodó osztálynak juttassák. I. Szelim (Selim) idején (1512-20) az oszmán-török terjeszkedés megint lendületet vett. 1516-17-ben Szelim legyőzte a mamlúkokat, s ezzel egy csapásra megkétszerezte a birodalom területét, bekebelezve Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot és Algériát. Iránt azonban nem tudta véglegesen alávetni hatalmának, bár 1514-ben Csaldiránnál szétverte az iráni Szafavida-dinasztia hadseregét. Fia, I. (Nagy) Szulejmán (Süleyman; ur. 1520-66) idején élte fénykorát a birodalom. Ekkor az európai oszmán terjeszkedés fő hadszíntere Magyarország és a Földközi-tenger térsége, a törökök legfőbb európai szövetségese pedig a Habsburgok nagy ellenlábasa, Franciaország volt. A szultán elhódította a Habsburgoktól Magyarország nagy részét, elfoglalta Tripolit, délkeleti irányban Mezopotámián át egészen a Perzsa-öbölig terjesztette ki a birodalom határait, s az oszmán hadiflottát a Földközi-tenger keleti medencéjének vezető erejévé tette. 1521-ben elfoglalta Nándorfehérvárt (Belgrád), s ezzel megnyílt számára az út Magyarország belseje felé. Mohácsnál 1526-ban döntő győzelmet arattak, majd 1541-ben bevették Budát. Megszállták Magyarország déli és középső részét, Erdélyt pedig vazallus fejedelemséggé tették (lásd török hódoltság; Erdélyi Fejedelemség). A következő csaknem másfélszáz évben a magyarországi végvárak kulcsszerepet játszottak a török feltartóztatásában, de állandósultak a török-lengyel összecsapások is. A lepantói ütközetben (1571) a keresztény szövetség szétzúzta a török flottát, de a következő évtizedekben a birodalom visszanyerte hegemóniáját a Földközi-tenger keleti medencéje fölött. 1574-ben elfoglalták Tuniszt, 1578-ban a marokkói Fezt, 1669-ben pedig a velenceiektől Krétát. III. Murád (1574-95) elfoglalta a Kaukázust, és elszakította a meggyengült Irántól Azerbajdzsánt. A birodalom ekkoriban ért terjeszkedésének végső határára - a további hódításokat egyebek közt az utánpótlási útvonalak hosszúsága is lehetetlenné tette -, miközben egyre nyilvánvalóbbá lettek a közigazgatás és a társadalom válságtünetei. A királyi Magyarországgal folytatott tizenöt éves háború (1593-1606) utáni béke ugyan még szentesítette a status quót, de a konfliktusban már megmutatkoztak a törökök gyengülésének jelei. Szulejmán utódai nem bizonyultak tehetséges uralkodónak; egyre nőtt a birtokos réteg hatalma; megtorpant az ipar és kereskedelem fejlődése. A gazdaságot súlyos infláció sújtotta: Európába a felfedezések és hódítások nyomán Amerikából került be az arany és ezüst, s a kelet-nyugati kereskedelem haszna is egyre inkább a Nyugatot gazdagította. A XVII. században bevezetett reformok sem tudták megfékezni a hanyatlást.

20

Kara Musztafa nagyvezír (Kara Mustafa pasa), aki újra Közép-Európa ellen vonult, és 1683-ban megostromolta Bécset, vereséget szenvedett a III. (Sobieski) János lengyel király vezette felmentő seregtől. A törökellenes Szent Szövetség csapatai 1686-ban elfoglalták Budát, majd 1699-ig Magyarország csaknem teljes területét. A következő évszázadban az Oszmán Birodalom több háborút vívott Oroszország, Ausztria és Velence ellen; végül a törökök Európában visszaszorultak XVI. század eleji határaik mögé, azaz a Dunán túlra, 1812-re pedig elveszítették a Fekete-tengertől északra fekvő birtokaikat is. A XVIII. században a birodalom közigazgatásilag apró államokra esett szét; a városokban nőtt a nyugtalanság, akadozott az élelmiszer-ellátás, mind gyakoribbá vált az éhínség. Az Európába gazdasági fellendülést hozó technikai újítások közül kevés honosodott meg a birodalomban. A XVIII. század elején az arisztokrácia egyes tagjai ugyan átvettek bizonyos európai szokásokat („tulipánkorszak”), és a század végén III. Szelim szultán (ur. 1789-1807) a kormányzat megreformálásával kísérletezett, ám utódja, IV. Musztafa (ur. 1807-08) visszatért a régi módszerekhez. II. Mahmud (ur. 1808-39) trónra lépésekor kilátástalannak tűnt a török állam helyzete, amely egyszerre állt háborúban Angliával és Oroszországgal. A következő évtizedekben a szultán azonban nyugatosító reformjaival - a hadsereg és a kormányzat újjászervezésével - a területveszteségek ellenére valamelyest megerősítette a birodalom helyzetét. Fiai, I. Abdülmecid (ur. 1839-61) és Abdul-Aziz (Abdülaziz; ur. 1861-76) több liberális reformot vezettek be a modernizálás érdekében: létrehozták az első török közoktatási rendszert, továbbá nyugati mintára átalakították a kereskedelmi, a hajózási és a büntetőjogot. II. Abdülhamid (ur. 1876-1909) 1876-ban elfogadta a legelső alkotmányt, amely iszlám országban valaha megszületett: az így létrehozott kétkamarás parlament alsóháza választással, felsőháza pedig szultáni kinevezéssel állt össze. Az uralkodó és az alattvalók jogait világosan megfogalmazta az alkotmány, a létrejött politikai rendszer azonban nem volt több egyfajta mérsékelt önkényuralomnál. Az 1877 márciusában összeült parlamentet egy éven belül föloszlatták, és 1908-ig nem is hívták össze. 1877. április 24-én Oroszország hadat üzent az Oszmán Birodalomnak, és az orosz-török háborút lezáró San Stefanó-i béke, valamint az azt módosító berlini kongresszuson (lásd ott) elfogadott szerződés (1878) értelmében a birodalomnak fel kellett adnia szinte minden európai területét. Mindeközben az állam eladósodása miatt tovább nőttek az irdatlan adóterhek. Abdülhamid uralkodásának utolsó éveiben több felkelés is kitört, amelyek közül a legfontosabb az ifjútörökök (lásd ott) forradalma volt 1908-ban. Az ifjútörökök alkotmányos kormányt alakítottak ugyan, de nem tudtak eredményesen kormányozni; a belpolitika pozitív változásai nem ellensúlyozhatták a külpolitikai döntések katasztrofális következményeit. Az 1912-13-as balkáni háborúk nyomán az Oszmán Birodalom lényegében kiszorult Európából. Az I. világháborúban a központi hatalmak oldalán elszenvedett vereséget követő sčvres-i békeszerződés megpecsételte az Oszmán Birodalom felbomlását, a lausanne-i békeszerződés (lásd ott) pedig elismerte Törökország tényleges határait. Felszámolták a szultánságot (1922), és kikiáltották a Török Köztársaságot (1923). Az állam első elnöke, Kemal Atatürk, aki az új fővárosból, Ankarából irányította az országot, radikális politikai, gazdasági és társadalmi reformokat hajtott végre; visszaszorította az iszlám vezető szerepét; a török nyelv jelölésére bevezette a latin betűs írást az arab helyett; a gazdaságot állami ellenőrzés alá vonta. Atatürk 1938-ban bekövetkezett halála után fokozatosan alakult ki Törökországban a többpártrendszer és a parlamenti demokrácia, olykor a katonai uralom rövid periódusaival.

21

Oszmán szultánok: A szultán (másképp padisah) a Birodalom egyedüli ura és kormányzója volt (legalábbis hivatalosan). A szultán a következő címeket is viselhette: Szultánok szultánja, Kánok kánja, A próféta leszármazottja. Az első uralkodók nem nevezték magukat szultánoknak, hanem bej-eknek. (1) I. Oszmán (1280 - 1326)

(6) II. Murád (1421 - 1451)

Oszmán (1282–1326) a dinasztiaalapító

(7) II. Mehmed (1451 - 1481)

(2) I. Orkhán (1326 - 1360) (3) I. Murád (1360 - 1389)

II. Mehmed (el-Fatih, a Hódító 1444–1446 között, majd 1451–1481)

(8) II. Bajazid (1481 - 1512) I. Dzsem I. Murat

(4) I. Bajazid (1389 - 1402)

II. Bajazid (1481-1512)

(5) I. Mehmed (1413 - 1421)

(9) I. Szelim (1512 - 1520)

I. Mehmet

22

(10) I. Szulejmán (1520 - 1566)

(20) IV. Mehmed (1648 - 1687)

(21) II. Szulejmán (1687 - 1691) (22) II. Ahmed (1691 - 1695) (23) II. Musztafa (1695 - 1703) (24) III. Ahmed (1703 - 1730)

(11) II. Szelim (1566 - 1574)

(12) III. Murád (1574 - 1595) (25) I. Mahmud (1730 - 1754) (26) III. Oszmán (1754 - 1757) (27) III. Musztafa (1757 - 1774)

(13) III. Mehmed (1595 - 1603) (14) I. Ahmed (1603 - 1617)

(28) I. Abdul-Hamid (1774 - 1789) (29) III. Szelim (1789 - 1807)

(15 és 17) I. Musztafa (1617 - 1618, 1622 - 1623) (16) II. Oszmán (1618 - 1622) (18) IV. Murád (1623 - 1640) (19) I. Ibrahim (1640 - 1648)

(30) IV. Musztafa (1807 - 1808) (31) II. Mahmud (1808 - 1839)

23

(32) I. Abdul-Medzsid (1839 - 1861)

(37) VI. Mehmed (1918 - 1922) (33) Abdul-Aziz (1861 - 1876) (34) V. Murád (1876) (35) II. Abdul-Hamid (1876 - 1909)

(38) II. Abdul-Medzsid (1922 - 1924)

(36) V. Mehmed (1909 - 1918) II. Abdul-Medzsid (1922–1924), az utolsó kalifa

Mustafa Kemal Atatürk a Török Köztársaság első elnöke

1922-ben a szultánság eltöröltetett, de az uralkodócsalád azóta is számon tartja a trónkövetelőket, akik magukat Törökország uralkodójának tekintették és tekintik. 1922 óta a szultánátust megszüntették, de alább látható a leszármazottak listája: II. Abdul-Medzsid (1926 - 1944) IV. Ahmed Nihad (1944 - 1954) IV. Oszmán Fu'ad (1954 - 1973) II. (Mehmed) Abdul-Aziz (1973 - 1977) Ali Vâsib (1977 - 1983) VII. Mehmed Orkhán (1983 - 1994) V. (Ertugrul) Oszmán (1994 - ) Forrás: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/oszman.html

24

Oszmán Birodalom Devlet-i Âliye-i Osmâniyye Osmanlı Devleti

1299 – 1923. október 29.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Oszm%C3%A1n_Birodalom

Mottó: ‫تدم دبا تلود‬ Devlet-i Ebed-müddet (az örök állam) Általános adatok:  Fővárosa: Söğüt (1299–1326), Bursa (1326–1365), Edirne (1365–1453), Konstantinápoly

(1453–1923)  Terület: maximális kiterjedése 19,9 millió km² (1595 körül) km²; 6,3 millió km² (1902)  Népesség: kb. 40 millió  Hivatalos nyelvek: török (beszélt), oszmán-török (írott)  Pénznem: akçe, kuruş, török líra

Kormányzat:  Államfő: Az Oszmán-dinasztia padisahja

Az Oszmán Birodalom Devlet-i Âliye-yi Osmâniyye,[1] törökországi török nyelven: Osmanlı İmparatorluğu vagy Osmanlı Devleti), az egyik legnagyobb és a legtovább fennálló iszlám világbirodalom, amely évszázadokon át megkerülhetetlen hatalmi tényező volt az európai erőviszonyok alakulásában. A 14. század elején, a rúmi szeldzsukok uralta kis-ázsiai területen létrejött törzsi szövetség a 16–17. századra a maga korában egyedülálló államszervezetet hozott létre, amely közigazgatási rendszerével, erőforrásainak bőségével és az ezekre épülő katonai erejével megszerezte a hegemóniát a közel-keleti térségben, és hódításaival már az európai államok létét veszélyeztette. A keresztény világ ellentámadásának hatására a területeit fokozatosan feladni kényszerülő birodalom, belső ellentmondásainak is köszönhetően, a 19. századra már nem tudott lépést tartani Európa politikai és gazdasági fejlődésével, és válságok sorozatát élte meg, „Európa beteg emberének” nevezték. Az első világháború után területét a nyugati hatalmak érdekszférákra osztották, és már úgy tűnt, hogy anatóliai területeit is veszély fenyegeti. Az antantcsapatok és Görögország bekebelezési kísérleteinek megakadályozására Musztafa Kemal pasa 1919–1920-ban sikeres függetlenségi háborút indított Anatólia visszaszerzésére, majd a Lausanne-i békeszerződés elismerte Törökország függetlenségét. 1923-ban kikiáltották a köztársaságot, első elnöke Musztafa Kemal Atatürk.

25

Az Oszmán Birodalom vallása az iszlám szunnita ágát képviselte, 1517-től, a Mamlúk Szultánság megdöntésétől kezdve[J 1] az oszmán szultánok egyben a kalifa cím birtokosai is voltak. Más vallásokkal és kultúrákkal szembeni türelmi politikájuk, fénykoruk gazdagsága sokszínű művészeti és kulturális fejlődésre nyújtott lehetőséget. Magyarországhoz fűződő viszonyát a 15. századtól kezdve, hosszabb-rövidebb időszakokban háborúk és összetűzések tarkították, ekkor a Magyar Királyságot Európa védőbástyájaként emlegették. Az 1526-os mohácsi csatavesztést követően a birodalom legészakibb tartományaként az ország nagy részét bekebelezte, és százötven évre uralma alá hajtotta. Ezt követően gazdag politikai, kulturális és tudományos kapcsolatrendszer jött létre a két ország között, a Rákóczi-szabadságharc és a 1848-49-es forradalom nagyjainak menedéket adott a vészterhes időkben.

Történelem A birodalom születése A rúmi szeldzsuk birodalom (Ikóniumi Szultánság) felbomlása után (1299 körül), a kis hatalmi centrumokra esett anatóliai térségben, egy Oszmán nevű vezér elszakadt katonákból sereget toborzott, és a Bizánci Birodalom szomszédságában egyeduralomra tett szert. Az utolsó szeldzsuk szultán a bej címmel ajándékozta meg. A zsákmányszerzés reményében táborába csapatostul sereglettek a gáziknak (hit harcosai) nevezett török törzsek, akik segítségével sikeresen terjeszkedett már nem csak az anatóliai, hanem a nyugati, európai, bizánci és keresztény fennhatóság alatt álló területeken is. Fia, Orhán (1324–1360) az anatóliai Bursza bevételét követően, felhasználva a bizánci államigazgatás apparátusát, zsoldoscsapatok szervezésébe fogott, és stabil közigazgatás kiépítése mellett [2] képes volt a bizánciak támadásainak visszaverésére és új területek megszerzésére (İznik, Üszküdar 1331–1338). A kisebb türkmén törzsek leverése után Nyugat-Anatólia is az oszmánok kezére került. A bizánci frakcióharcokkal[J 2] párhuzamosan a balkáni területek helyzete bizonytalanná vált, és Orhán ezt kihasználva, csapatait az európai Trákiába vezényelte, ahol a Gallipoli félszigeten tartósan megvethette a lábát, majd fia I. Murád (1359–1389) Drinápoly (Edirne) elfoglalásával (1361) biztos hídfőállást épített ki az európai térfélen.[2] A törökök terjeszkedése elleni szerb–bolgár–magyar–bosnyák szövetség kereszteshadjáratát I. Murád visszaverte, majd a Balkánon Monasztir (ma Bitola, 1382), Szófia (1385), Niš (1386) elfoglalása után 1389-ben Rigómezőnél (Kosovo Polje) megsemmisítő csapást mért az egyesített szerb–magyar seregekre. Murád is itt vesztette életét.[2]

A birodalom megszilárdítása és Timur Lenk fellépése Utóda, I. Bajazid (1389–1402) az iktarendszer[J 3] szerint fizetett görög–török közigazgatás mellett a vezéri díván-rendszerre támaszkodott, és a hadjáratok során zsákmányolt hadifoglyokból az udvart megillető ötödrészből új elit gyalogos sereget (Jeni cseri=új sereg, /Janicsárság/) hozott létre. Az oszmán sereg másik oszlopa a szpáhi hagyományos lovas egységek voltak. I. Bajazid, leküzdve az anatóliai türkmének lázadását, a bizánci, bolgár, havasalföldi népek felkelésének elfojtásába fogott, akik magyar segítséggel nagyrészt visszafoglalták (1390–1393) a Murád által meghódított területeiket. Bajazid a felkelőket leverte, a hódított területeit visszafoglalta, majd a Bizánc felmentésére küldött magyar csapatokra Nikápolynál, 1396. szeptember 25-én megsemmisítő vereséget mért. Ennek a győzelemnek a hatására a Kairóban székelő kalifa szultáni címet ajándékozott Bajazidnak. A szultán Szíria elfoglalására indult. Bajazid sikeres hadjáratait azonban a barlasz törzsből származó, és a magát Dzsingisz kán örökösének tekintő Timur akasztotta meg, aki keletről támadta meg Anatóliát, és Ankaránál, 1402-ben legyőzte az oszmán sereget, Bajazidot elfogta és szégyenletes rabságban tartotta. Timur Lenk más néven Tamerlan, Timur iLang, AmírTamerlan, Amír Timur, vagy Amír Timurlenk, azaz tadzsikul Sánta Timur, törökül Sánta Vas (Kes, 1336. április 8. – 1405. február 18.) egy hódításairól híres, mongol (más kutatók szerint türkomán) fejedelem. A mongol származású hódító és uralkodó, a "sánta Timur" a kor rettegett hadvezére és uralkodója volt.

26

Egy eltörökösödött mongol törzs, a barlaszok soraiból származott, akik részt vettek Dzsingisz kán fia, Csagatáj hadjárataiban Transzoxánia (Üzbegisztán) területén, majd itt is telepedtek le. (Oxus az Amu Darja régi neve.) Amikor a tartomány uralkodója, Kazgan emír 1357-ben meghalt, Timur támogatta Kasgar kánját, Tugluk Temürt, aki 1361-ben el is foglalta Szamarkandot. Timur főminiszter lett, de nemsokára elmenekült, s Kazgan unokája, Huszajn emír mellé állt, aki a sógora volt. 1364-ben legyőzték a kormányzó Iljász Hodzsát, Temür fiát, majd 1366-ig nagyobbrészt meghódították Transzoxániát. 1370 körül Timur Huszajn ellen fordult, megostromolta Balh városát, megölette Huszajnt, majd Szamarkandban a Csagatáj-nemzetség kánjának és a mongol birodalom megújítójának kiáltotta ki magát. Ezután Kelet-Turkesztán és Horezm kánjai ellen harcolt, 1380-ban foglalta el Kasgart. Az oroszok ellen támogatta Tokhtamist, a krími mongol kánt, aki nála keresett menedéket. Timur csapatai elfoglalták Moszkvát és Poltavánál szétverték a litván sereget. 1383-ban, Herát elfoglalásával kezdte meg perzsiai hódításait, ahol a vetélkedő dinasztiák nem voltak képesek ellenállni. 1385-ig keletPerzsia a kezére került, Fársz, Irak, Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország pedig 1386-94 között. Közben Tokhtamis, aki az Arany horda kánja lett, behatolt Azerbajdzsánba, majd Transzoxániába. Timur 1391-ben az orosz sztyeppéken legyőzte a kánt, ám az új sereget toborzott, s 1395-ben a Kaukázusra támadt. Timur a Kura folyó mellett ismét megverte őt, s egy évre elfoglalta Moszkvát. A távollétében kitört perzsiai lázadásokat elfojtotta, városokat törölt el a föld színéről, a lakosságot kiirtotta, s Iszfahánban gúlákat rakatott a halottak koponyáiból. Timur 1398-ban India ellen indult, s Delhi felé nyomult. Mahmúd Tugluk szultán seregére Panipat mellett megsemmisítő vereséget mért, s Delhit romhalmazzá változtatta. 1399-re ért haza, hatalmas zsákmánnyal. Utolsó hadjáratát 1399-ben indította az egyiptomi mameluk szultán és I. Bajazid oszmán-török uralkodó ellen. Azerbajdzsán, majd Szíria felé nyomult, kifosztotta Aleppót, legyőzte a mamelukok hadát, s 1401-ben elfoglalta Damaszkuszt. Az itteni összes kézművest Szamarkandba telepítette át. Bagdadban 20 ezer embert mészároltatott le, s valamennyi műemléket leromboltatta. 1402-ben megtámadta Anatóliát, az ankarai csatában szétverte Bajazid seregét, a szultánt fogságba ejtette. Szmirnát is elfoglalta a rodoszi lovagoktól. Az egyiptomi szultán és VII. János bizánci császár alávetette magát hatalmának, ezért Timur hazatért Szamarkandba. Ezután egy Kína-ellenes hadjáratot szervezett, de a Szir-Darja partján megbetegedett és meghalt. Szamarkandban, a Gúr-i Emír síremlékben temették el. Birtokait két fia és unokái között osztotta fel, utódai éveken át folytattak harcot egymással, majd legkisebb fia, Sáh Roh egyesítette újra a birodalmat.

Tamerlán szobra Üzbegisztánban

27

Timur egy kis nomád csapat vezéréből lett az Amu-Darja és Szír-Darja közti területek emírje, majd 30 évig vezetett hadjáratokat a Földközi-tenger és Mongólia közti valamennyi ország ellen. Birodalmában számtalan földműves- és pásztornépet egyesített. A Dzsingisz kán-féle nomád harcmodor mestere volt, a meglepetésre és a mozgékonyságra épített, kora valamennyi katonai és diplomáciai eszközét felhasználta. Kiaknázta ellenfelei politikai, gazdasági vagy harcászati gyengéit, céljainak elérését szövetségekkel, intrikákkal és árulással is segítette. Kémjei révén sokszor már a csata előtt biztosította a sikert. Legmaradandóbb alkotása Szamarkand műemlékegyüttese, különösen a nagymecset, amely ugyan megsérült egy földrengésben, de kupolájának megmaradt darabja is lenyűgöző. Timur mauzóleuma az iszlám művészet remeke. Dinasztiája, a Timuridák még száz évig uralkodtak, s alattuk Szamarkand oktatási, művészeti és tudományos központtá vált. Unokája, Ulugh bég csillagvizsgálót alapított és híres asztronómiai táblázatot állított össze. Kései utódja, Bábur a XVI. században elfoglalta Indiát és megalapította a mogul birodalmat.

Stanisław Chlebowski: Timur Lenk fogságba ejti Bajazidot (Chlebowski-Bajazyt w niewoli)

Timur fellépésének köszönhetően az oszmán állam megsemmisülni látszott, a teljes államgépezet összeomlott, az oszmán udvart pártharcok és kegyetlen testvérháborúk jellemezték. Ebből a zűrzavaros környezetből I. Mehmed (1413–1421) emelkedett ki győztesen, aki az állam irányítását az oligarchikus görög – bizánci befolyás helyett, ősi török és perzsa arisztokráciára cserélte. [3]

Balkáni keresztes háborúk Fiának, II. Murádnak (1421–1451) az elsősorban a balkáni területeken létrejött gáziszervezetek[J 4] ellen kellett megküzdeni, akik a behódolt keresztény népeknek adott engedményeket kifogásolták, majd az anatóliai függetlenségi mozgalmakat verte le, uralkodása alatt egységesítve ezzel a teljes anatóliai térséget. Ezzel az oszmánok közvetlen szomszédjai lettek a számukra még félelmetes Sáhruhnak, Timur unokájának.[3] A tengeri hatalomnak számító Velence az 1420-as évek végén megtámadta a bizánci fennhatóság alatt álló Thesszalonikit, ezt Murád támadásnak vette érdekeltségei ellen, és új hajóhad szervezésével, 1430-ban ellentámadásba lendült, visszafoglalva a várost. Tovább fenyegetve a görög és adriai partokat már Velence létét veszélyeztette, amikor a velencei Signoria 1432-ben megegyezett Muráddal a tengeri (Velence) és a balkáni területek (oszmánok) hatalmi és kereskedelmi felosztásán. Murád a meghódított területek egy részét úgynevezett tímárbirtokokra osztotta, amelynek lényege, hogy azokat a szultánhoz hű alattvalók haszonbérletben, és nem örökös birtokként kapták. Ennek a nemesi rétegnek érdekében állt újabb területek megszerzése, és hosszú távon azok végleges birtoklása. Murádot álladó feszültségben tartották, és újabb hódításokra ösztönözték. A nemesség ellensúlyozására a szultán megerősítette a janicsárságot, és a hadifogolyadó kiesése miatt bevezette a devsirme (gyermekadó) intézményét. A meghódított területeken az adó egy részét gyerekek beszolgáltatása formájában hajtotta be, mivel a gyerekek átnevelése, hűségük biztosítása könnyű volt. Egy részük a janicsárok számát gyarapította, más részük az államapparátus sokszor igen magas posztján dolgozott. [3]

28

A nándorfehérvári csata egykorú ábrázolása egy török miniatúrán (Topkapı palota múzeum)

Ebben a belpolitikailag feszült környezetben került sor 1434-ben a Magyarország és Szerbia elleni háborúra, amelyben az oszmán nyomásnak csak a Hunyadi János által védett Nándorfehérvár (Belgrád) tudott ellenállni, sőt, Hunyadi ellentámadásba ment át és csapataival már az oszmán fővárost, Edirnét (Drinápolyt) fenyegette. 1443-ban Zlaticánál azonban az oszmánok megállították és vereséget szenvedett. A hadakozásban meggyengült Murád békeszerződés aláírására kényszerült Magyarországgal, majd lemondott a trónról. Fia, II. Mehmed került hatalomra, aki azonban ifjú kora miatt nem tudott kellő eréllyel szembenézni a pápa, Velence és Magyarország közös keresztes seregeivel, ezért apja, II. Murád ismét visszatért, és a kereszteseket meglepve, 1444-ben Várnánál legyőzte őket. Ezzel a győzelemmel Murád megerősítette hatalmát és fennhatósága alá vonta Trákiát, Makedóniát, Bulgáriát és Görögország nagy részét. Murád most már végleg lemondott a hatalomról és fia, II. Mehmed 1451-ben újra elfoglalhatta a szultáni trónt.[4]

II. Mehmed a hódító - Konstantinápoly eleste II. Mehmed (el-Fatih, a Hódító 1444–1446 között, majd 1451–1481) színre lépésével az oszmánok egy dicső korszaka vette kezdetét. A 21 éves szultán 1453-ban, közel két hónapos véres ostrom után, meghódította a Bizánci Birodalom központját, Konstantinápolyt, amely ettől kezdve Isztambul néven az Oszmán Birodalom fővárosa lett. II. Mehmed a lerombolt és az ostrom által megviselt városban nagyszabású újjáépítésekbe kezdett. Újjászervezte az államot, a közigazgatási apparátust, a vazallusokat és a tartományokat közvetlen irányítása alá vonta. Szilárd gazdasági alapokra próbálta helyezni a hadsereg szervezetét, és belekezdett egy birodalmi törvénykönyv (kánunáme) létrehozásába. Kisajátította azokat a földbirtokokat, amelyeket a nemesség és a papság (uléma) akár

29

magánvagyon (mulk), akár úgynevezett nemes adományok (vakf) formájában birtokoltak. Kialakította a milletrendszert, amelynek lényege, hogy a török társadalom különálló vallási csoportjainak, felekezeteinek adófizetés terhe mellett önkormányzatot adott. Ezzel a maga korában egyedülálló államszervezetet hozott létre, amely türelmi politikájával, és nagyra törő építési munkálataival bevándorlók tízezreit csábította az országba, Isztambul lakossága például a késői bizánci korszak népességéhez képest a többszörösére nőtt.[5]

II. Mehmed elfoglalja Konstantinápolyt

Amíg a a velenceiek kereskedelmi kirendeltséget nyithattak Isztambulban, azok ellenfelei, a genovaiak a Krímbe szorultak vissza. Az 1454. évi oszmán balkáni hadjárat után, amikor Szerbiát ismét annektálták és elfoglalták Peloponészoszt, nagyszabású fekete-tengeri hódításokkal a genovaiak kereskedelmi központjait is felszámolták, egyúttal a birodalomba olvasztották a krími, kaukázusi körzeteket (1463-1479). A krími girej kánok behódoltak a birodalomnak. Miután Mehmed csapatai az Anatólia keleti felén uralkodó, az azerbajdzsáni Fehér Ürü törzsszövetség védelmét élvező Karamáni Fejedelemséget is legyőzték, az oszmánok figyelme ismét Európa felé fordult. A boszniai bogumilok [J 5] ekkor tértek át az iszlám hitre. A legendás albán vezér, Szkander bég azonban ellenállt, amíg Mehmed türkmén gázijai le nem győzték, és akik később le is telepedtek az országban. [6] II. Mehmed Velencét az Oszmán Birodalom fennhatóságának elismerésére kötelezte, megtámadta a Johanniták által védelmezett Rodoszt, de itt vereséget szenvedett. 1480-ban partra szállt Itáliában és Otrantónál, nagyszabású csapatösszevonások mellett, támaszpontot épített ki. Ezt a vállalkozását azonban már nem tudta végigvinni, mivel 1481-ben meghalt. Utóda az oszmán csapatokat visszavonta Itáliából.[7]

II. Bajazid a „jámbor ” és I. Szelim a „vad” A janicsárok és az őket támogató, úgynevezett devsirmepárt az álszenteskedőnek tartott és misztikus felfogású, Veli („jámbor”) II. Bajazidot (1481–1512) emelte trónra, akinek uralkodási időszakát ellenfele, az Anatóliában magát szultánná kikiáltó Dzsem elleni háborúskodás és az ezzel kapcsolatos politikai játszmák határozták meg.

Dzsem herceg (1459–1495) portréja, Pinturicchio Bernardo di Betto alkotása

30

Belpolitikai téren azonban eredményeket mutatott fel, újjászervezte az adózást és a közigazgatást. Hadjáratait a birodalom megszilárdításának érdekében indította. 1483-ban bekebelezte Hercegovinát, birtokba vette a Földközi-tenger keleti térségeit és újabb harcokat kezdeményezett a velenceiek keleti kirendeltségei ellen. A birodalom ebben az időszakban vált megkerülhetetlen hatalmi tényezővé az európai erőviszonyok alakulásában. A keleti területeken felvette a harcot az azerbajdzsáni türkmén törzsek egyesítésén fáradozó Szafavidákkal. II. Bajazid második fia, Szelim fellázadt és palotaháborúk sorozata után, apját letaszítva a trónról, a janicsárok segítségével átvette a hatalmat. [8] Javúz („vad”) I. Szelim (1512–1520), komolyan deklarált világhódító tervekkel fogott a kormányzáshoz. Miután lehetséges jövőbeli ellenfeleit (a trónörökös Szulejmán kivételével fiait, testvéreit és azok fiait) kivégeztette, nagyszabású keleti hadjáratba kezdett, és elsőnek a Szafavidák ellen fordult. Csaldiránnál, 1514-ben tűzerejével csaknem megsemmisítette őket, majd fővárosukat, Tebrizt elfoglalva egész Irán bekebelezésére készült. A perzsa kézművesek ekkor vándoroltak nagy számban Isztambulba, új színekkel és technikákkal átitatva a török kézműipart és művészetet.[9] Szelim nem tudta megtartani az azeri területeket a Szafavidák partizánakciói miatt, ezért Örményországot és Kurdisztánt feldúlva, visszahúzódtak az oszmán központi vidékekre. 1516-ban, újabb Szafavidák elleni hadjárat ürügyén, ismét kelet felé indult, azonban az Eufráteszen átkelve megtámadta a mamlúkokat, akik Mardzs-dabiknál vereséget szenvedtek. Szíria és Palesztina a győztesek kezére került. Egyiptom (Kairó fővárossal) 1517. január 23-án kapitulált. Szelim szimbolikusan átvette Mekka és Medina kulcsát. Ezzel megkezdődött az arab népek török uralom alatti korszaka. Szelim megszüntette azt a látszatkalifátust, amelyet az abbászida uralkodók leszármazottai gyakoroltak a mamlúkok "védnöksége" alatt, és maga vette fel a kalifa címet, amelyet aztán az oszmán szultánok 1924-ig meg is tartottak. Vad (Javúz) Szelim 1520-ban, pestisben halt meg.[10]

I. Szulejmán a „törvényhozó”

A mohácsi csata egykorú török miniatúrán

Utóda Kánuni („törvényhozó”) I. Szulejmán (1495–1566) korszaka az „oszmánok aranykoraként” vonult be a birodalom történetébe. A szultán növelte európai katonai befolyását, és megszilárdította azt a társadalmi struktúrát, amely évszázadokra megkerülhetetlen tényezővé tette az európai térségben. A hanyatlás csírái azonban már ekkor jelentkeztek. A megkövesedett hierarchikus irányítási rendszer a Nyugat-Európában éledező polgári mozgalmak eredményeivel szemben a gazdasági és politikai fejlődés fő akadályozó tényezője lett.[11] A közigazgatás és törvénykezés alapja a saría volt, amelyet a mindennapi élet szervezésére külön előírásokkal (kánun) egészítettek ki. A hittudósok állami hivatalnokokká váltak, az ulema ezzel vallási függetlenségét adta fel. Szulejmán figyelmét elsősorban Európa kötötte le, ahol a Földközi-tenger feletti ellenőrzés megszerzését és a Habsburg Birodalom legyőzését tűzte ki célul. Mivel 1521-ben Nándorfehérvár elesett, majd 1526-ban Mohácsnál a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett, a belharcoktól zilált Magyar Királyságra mint hatalmi tényezőre már nem lehetett számítani. Szulejmán Magyarország középső területeit vazallusára, Szapolyai Jánosra hagyta, majd 1527-ben Bécs felé vonult, és a város ostromát 1529-ben megkezdte (→Bécs ostroma (1529)). Ezt és 1532. évi hadjáratát a Habsburgok visszaverték.[J 6]

31

Szapolyai halála után Szulejmán megszállta Magyarország középső részét, így közvetlenül szemben állt a Habsburg Birodalommal. Az európai hegemóniáért küzdő Habsburgok és franciák mellett megjelent az Oszmán Birodalom mint hatalmi-politikai tényező, amelyet a franciák ki is használtak céljaik eléréséhez. A földközi-tengeri régióban is kiélesedtek az ellentétek, V. Károly császár a Genovai Köztársasággal szövetségben harcot indított az oszmánok ellen, elfoglalta Tuniszt. Szulejmán flottabázist létesített a Johannitáktól elhódított Rodoszon (1522), akik ettől kezdve Máltán rendezkedtek be. Szulejmán 1534 és 1554 között háromszor tört be Iránba, de végső győzelmet nem aratott, békekötésre kényszerült, és a Kaukázuson túli területeken megosztozott a Szafavidákkal (1555), Irakot azonban megszerezte. A keleti flottát a régi kereskedelmi útvonalak megszerzése érdekében hozták létre, és a Szuezben, Baszrában állomásozó hajóik segítségével bevették Ádent (1530), Szuákint (1542) és Maszavát (1557). Afrika keleti partjainál megütköztek a portugálokkal, akik meggyengülését kihasználva a hollandok és a britek átvették a kereskedelem ellenőrzését a térségben, majd szembefordultak az oszmánokkal. Az óceánokon robbanásszerűen fejlődő kereskedelmi hajózás, különösen az újvilágból beáramló ezüstmennyiség, a birodalom gazdasági stabilitására is hatással volt. Szulejmán uralkodásának utolsó évtizedében infláció fenyegetett, és az elkövetkező hanyatlás csírái mutatkoztak. A gazdaság stabilizálása érdekében szigorítottak az adóbevételek behajtásán, új adónemeket vezettek be, még a katonák zsoldját is rendszertelenül fizették. Északról Oroszország tört a Fekete-tenger felé, a balkáni népek és Magyarország folyamatosan lázadtak az oszmán uralom ellen. Szulejmán a Zrínyi Miklós által védett Szigetvár ostroma közben halt meg, 1566-ban. Magyarország veszteségei a Habsburgokat is békekötésre késztette.

A hanyatlás Despotizmus, nőuralom, a lepantói csata Szulejmán fiát, II. Szelimet (1566–1574) már a nép is „iszákos”nak (Mest) gúnyolta, aki nem sokat törődött az állam irányításával, bár a birodalom még ekkor is gyarapodott. Szulejmán halála után a hadsereg még viszonylag stabil erőt képviselt az európai hadszíntéren. A sereg vezetése a szerb származású, legendás Szokollu Mehmed kezében maradt, aki 1571–1572-ben megszerezte Ciprust a velenceiektől. Az oroszok elfoglalták Asztrahánt, és elvágták a krími tatárok keleti utánpótlási útvonalát. Az oszmánok spanyolországi törekvései, melynek célja az onnan kiűzött mórok és észak-afrikaiak visszatelepítése volt, kudarccal végződtek. V. Piusz pápa 1571-ben, a Szent Ligában egyesítette a spanyolokat és a velenceieket, és közös flottájukkal a Jón-tengernél, 1571. október 7-én, Lepantónál megsemmisítették az oszmán hajóhadat. Az oszmánok nem adták fel, Az oszmánok nem adták fel, Cipruson új flottát szerveztek.

A lepantói csata az Oszmán Birodalom ellen vívott háborúk egyik híres tengeri csatája, amelynek helyszíne a Görögország nyugati partjainál fekvő Patrasz-öböl volt. A Velencei Köztársaság, az V. Pius pápa által vezetett Pápai állam, Spanyolország, a Genovai Köztársaság, a Savoyai Hercegség és a Máltai Lovagrend szövetsége döntő csapást mért az oszmán flottára.

32

Utódjának, III. Murádnak (1574–1595) korszaka háremintrikáktól volt terhes. A tényleges hatalmat édesanyja, Núr Banú és kedvenc felesége, Száfije[J 7] gyakorolta. A janicsárságot nagymértékű korrupció hatotta át. A „nőuralom” időszakában, a hárem intrikáinak befolyása alatt végeztette ki a szultán a tehetséges hadvezért, Szokollu Mehmed pasát is. [12] III. Mehmed (1595–1603) trónra lépése után mind a tizenkilenc fiútestvérét és több mint húsz nővérét is megölette. Uralkodásának legfontosabb eseménye az osztrák-oszmán háború volt Magyarországon (1593–1606). Édesanyja, Szafije, a „Valide” szultán nagy befolyással volt az uralkodóra.

A hegemónia csökkenése Fia, I. Ahmed (1603–1617) szakított az addig általános testvérgyilkosság gyakorlatával, amelyet – elkerülendő a hatalmi harcokat – a birodalom stabilitása érdekében elődei gyakoroltak. Kezdetben energikus uralkodóként gyakorolta a hatalmat, azonban a hadi sikerekben nem jeleskedett. Magyarországon és Perzsiában a Szafavidákkal szemben területeket vesztett, a zsitvatoroki béke 1606ban megszüntette a Habsburgok adófizetési kötelezettségét, Grúzia és Azerbajdzsán a Szafavidáké lett. Utódja, I. Musztafa (1617–1618 majd 1622–1623) hatalmát palotaforradalom döntötte meg, mivel gyengeelméjűnek tartották. I. Ahmed kiskorú fiát, II. Oszmánt (1618–1622) lázadó janicsárok ölték meg, mivel Oszmán, fiatal kora ellenére is felismerte a janicsárok túlzott hatalmának veszélyeit a birodalomra nézve. A janicsároknak érdekében állt gyenge uralkodót látni a trónon, ezért I. Musztafa visszakerült a trónra. A ulamá a szpáhikkal szövetkezve leverte a janicsárok önkényét, és Musztafát 1623-ban megfosztotta a tróntól. Ahmed másik fiát, a 14 éves IV. Murádot helyezték a trónra, aki a janicsárok hatalmának visszaszorítását tervezte. A mindent átszövő korrupció megszüntetésére törekedett, harcot indított az élvezeti cikkek fogyasztása ellen.[J 8] IV. Murád a folyamatosan lázongó, megbízhatatlan, korábban elitcsapat janicsárok mellett, török reguláris hadsereg kiépítésébe kezdett, de a tapasztalatlan sereg az iráni Szafavidáktól vereséget szenvedett. Azerbajdzsán, Bagdad és Moszul is átmenetileg elveszett (1623) a birodalom számára, ezeket csak 1638-ban sikerült visszaszerezni. Északon a kozákok támadták a földközi-tengeri török városokat, sőt még a Boszporusznál is megjelentek (1624–1626). Libanonban a drúzok lázadtak fel a pápa és a spanyolok támogatásával, ám ezt sikerült leverni, mivel a katonai segítség a keresztények részéről végül elmaradt. IV. Murád utódja, Ibráhim (1640–1648) a hárem befolyása alatt állt. A birodalmat a nagyvezíre irányította. Ibrahim regnálása alatt jelentősen csökkent a birodalom nyugati befolyása is, az ő ideje alatt indult meg a török kiűzése Magyarországról. Bár pénz- és adóreformok kivitelezésébe kezdett, fényűző életmódja az így keletkezett többletet felélte. A velenceiek, felbátorodva az oszmánok átmeneti vereségein, támadást szerveztek ellenük, de egy huszonöt éves háború folyamatos csatározásai ellenére sem tudták véglegesen átvenni a Földközi-tenger feletti ellenőrzést. Az oszmánok partra szálltak Krétán 1645-ben, és sorra foglalták el a krétai városokat. A sziget akkori székhelye, Kandia, 1669-ig állt ellen a török nyomásnak. Ibrahimot 1648-ban megfojtották.

A nagyvezírek korszaka, Bécs utolsó ostroma

Az Oszmán Birodalom hatalma csúcsán (1683)

33

IV. Mehmed (1648–1687) uralkodása alatt az ország anarchiába süllyedt. A stabilitás az idős Mehmed Köprülü nagyvezír nevéhez fűződik (1656-1661). Mehmed Köprülü kinevezésére a birodalom szerte eluralkodó hanyatlás közepette került sor. A nagyvezír ötéves működése alatt újjászervezte a birodalom közigazgatását, fia, Ahmed Köprülü (1661–76), majd ennek sógora, Kara Musztafa egyfajta nagyvezíri dinasztiát képviselt a korabeli a közigazgatásban. Csökkentették a háremintrikák befolyását, a janicsáragák visszaéléseit, és határozott pénzügyi politikával stabilizálták a gazdaságot. A vakufok (nemes adományok) rendszerét felülvizsgálták és lefoglalták azokat, amelyekből nem folytak be jelentős adóbevételek, majd ezeket adóbérletekké változtatták. Az ulemák bevételét is jelentősen megnyirbálták. A megnövekedett adóbevételekből megerősítették a flottát és a hadsereget, ezzel féken tudták tartani a lázongó, és leszakadni készülő peremállamokat. Úgy tűnt, hogy a birodalom megerősödött, ezért Ahmed Köprülü újra Európa, ezen belül Ausztria felé fordult, azonban a Habsburgok Szentgotthárdnál vereséget mértek rájuk, és 1664-ben Vasváron húsz évre szóló fegyverszünetre kényszerültek. A Krétán elért hadi sikerek azonban feledtették ezt a fiaskót. 1668-ban Dorosenko kozák hetman a lengyelek elleni háborúban behódolt az oszmánoknak, és Kamenyec elestével Wiśniowiecki Mihály lengyel király már kénytelen volt elfogadni a Kijevig terjedő oszmán fennhatóságot. Az Oszmán Birodalom ekkor érte el a legnagyobb területi kiterjedését. Kara Musztafa idejében azonban az oroszok a kozák hadtestek segítségével kiűzték a törököket Kijevből, és a Magas Porta kénytelen volt kereskedelmi összeköttetést biztosítani a Fekete-tengerhez. A nagyvezír 1683 januárjában ismét a Habsburgok ellen fordult, akik XIV. Lajos francia király támadásától is tartottak, ezért Ausztria könnyű zsákmánynak tűnt. Bécs városát ekkor mintegy 40 000 főnyi katonaság védelmezte, akiknek nagy része az oszmánok százezres felvonulásának hírére az udvarral nyugatra menekült. A megmaradt 16 000 főnyi védősereg, az elővárosok lakosaival kiegészülve, még súlyos ellátási gondokkal is küszködött. Az ostromgyűrű 1683 júliusában zárult be a város körül, és a túlerőben levő oszmán sereg már győzelmének biztos tudatában megkezdte a város körüli telkek felosztását is. A nélkülözések és az ostrom hatására a védősereg létszáma mintegy négyezer főre apadt, és a helyzet reménytelennek tűnt. Ekkor érkezett meg III. (Sobieski) János lengyel király felmentő serege, aki 1683. szeptember 12-én, Lotaringiai Károly herceg hadaival közösen, a kahlenbergi csatában megsemmisítő vereséget mért az elbizakodott ostromlókra. Kara Musztafa veresége a fővezér kivégzését eredményezte.

A törökök Bécs előtt (1683) Franz Geffels (1635-1699)-'Vienna battle at the Kahlenberg 1683'-oil on canvas Wien-Historisches Museum der Stadt Wien (Karlplatz)

34

Juliusz Kossak (1824-1899) Sobieski pod Wiedniem

Jan Matejko (1838-1893)-'Sobieski sending message of victory to the Pope'-oil on canvas

Arthur Grottger (1837-1867)-'Sobieski meeting Leopold I after battle of Vienna, September 12, 1683'oil on canvas-1859 Lviv-Art Gallery

35

Visszavonulás és látszatintézkedések

Budavár ostroma (1686)

A bécsi vereséget kihasználva, az európai hatalmak a törökök végleges kiűzésére offenzívát indítottak (1684–1687). A Szent Liga újjáalakult, a Habsburgok visszafoglalták Budát, a velenceiek Athént. [J 9] Az oroszok az Azovi-tenger környékén indítottak hadjáratot. A magyarok felajánlották a koronát a Habsburgoknak (1687), cserébe a török kiűzéséért. A sorozatos területvesztés hatására Isztambulban palotaforradalom tört ki, és Mehmedet letaszították a trónról. Fivére, II. Szulejmán (1687–1691) további veszteségeket szenvedett el, Nándorfehérvár elesett, és Nišnél a Habsburgok verték meg őket. Musztafa Köprülü nagyvezír ugyan még visszafoglalta Nándorfehérvárt, ám Szalánkeménnél elesett. II. Ahmed (1691–1695) és II. Musztafa (1695–1703) uralkodása sem volt hadi szempontból sikeres. A karlócai békeszerződés (1699) értelmében elvesztették Erdélyt, Szlavóniát, Horvátországot. Ukrajnát Lengyelországnak engedték át, míg a Peloponészoszt és Dalmácia nagy részét a velenceieknek. III. Ahmed (1703–1730) és I. Mahmud (1730–1754) több-kevesebb sikert értek el az oroszokkal vívott csatákban, ám a birodalom végnapjai úgy tűnt, meg vannak számlálva. Nándorfehérvárt, ÉszakSzerbiát és Havasalföldet véglegesen elvesztették (1717). A velenceiekkel szemben még értek el mérsékelt sikereket, így Görögország a birodalom része maradt, és a széthulló Szafavida Birodalommal szemben is eredményesen vették fel a harcot, de Nagy Péter seregeit a Kaszpi-tenger mellett már nem tudták feltartóztatni. III. Oszmán (1754–1757) uralkodása látszatintézkedésekkel telt. A kocsmák és a nők szabad közlekedésének betiltásával próbálta politikai eszményeit megvalósítani. Az őt követő III. Musztafa (1757–1774) és I.Abdul-Hamid (1774–1789) korában a hanyatlás már nyilvánvalóvá vált. Nagy Katalin orosz cárnő csapatai elfoglalták Iaşit és Bukarestet. Bevonultak Örményországba, és az erős orosz flotta a görögök felkelésének támogatása mellett megsemmisítette az oszmán hajóhadat, Chiosz szigeténél. A Duna menti Kücsük-kajnardzsiban orosz–török háborút lezáró békeszerződés értelmében az oroszok jogot nyertek a szabad fekete-tengeri hajózásra, és arra, hogy a Dardanellákon csapatokat hajóztassanak. Egyúttal az orosz uralkodó a balkáni keresztény népek védelmezőjének nyilvánította magát. A hajózás biztosítása a Boszporuszt és vidékét hosszú időre különböző idegen hatalmak játékszerévé tette.

36

Idegen hatalmak befolyása alatt Egyfelől az oszmánokkal szemben fellobbanó lázadások, amelyek kihatással voltak a térség stabilitására, másfelől a geopolitikai játszmák, amelyek a britek és franciák Oroszországgal szembeni növekvő félelmét tükrözték, azt eredményezték, hogy a nyugati hatalmak az Oszmán Birodalmat bizonyos szempontból a védelmükbe vették. A nagy keleti agrárbirodalmak kora lejárt, a világpolitika irányvonalait a 19. századtól kezdve már a nyugat-európai polgárság nagyhatalmi törekvései határozták meg.[13]

A haladás csírái A 18. században a sorozatos területvesztés és kudarcok ellenére a birodalom világpolitikai helyzetének megítélésében pozitív változások figyelhetők meg, amelyek előrevetítették egy esetleges modernizáció lehetőségét is. A karlócai béke volt az első olyan békeszerződés, amelyet a keresztény államok egy iszlám állammal kötöttek, a világi államok jogrendszerének alapján. Az Oszmán Birodalomnak tiszteletben kellett tartani az államközi kapcsolatokban kialakult szokásjogot, egyezményeket és diplomáciai kapcsolatokat. Az 1718-as pozsareváci és az 1739-es belgrádi békeszerződés erősítette ezt az állapotot.

„Európa beteg embere”, modernizációs kísérletek

Navarinói csata (1829), Görögország kivívta függetlenségét az oszmán uralom alól

1793–1802 között a román fejedelmek harcoltak függetlenségükért, majd a szerbek lázadtak fel a birodalom ellen, és Nándorfehérvár (Belgrád) elfoglalása után (1806) kikényszerítették alkotmányukat. Ekkor már III. Szelim (1789–1807) számára is nyilvánvalóvá vált, hogy jelentős reformok és strukturális átalakítások nélkül a birodalom az európaiaknak esik áldozatul. Reformjait nem vihette végbe, mivel egy felkelés letaszította a trónról, és meggyilkolták. Utódját, IV. Musztafát (1807–1809) viszont reformellenessége miatt állítottak félre. Az őt követő II. Mahmud (1809–1839) azonban már mélyreható változásokat vitt végbe a birodalom stabilitása érdekében. A reformfolyamatok akadályozásában érdekelt janicsárok lázadását kegyetlen vérfürdő közepette verte le[J 10] (1826), ami azonban a hadsereg ütőerejét nagy mértékben csökkentette. Ennek ellensúlyozására, porosz tisztek közreműködésével, európai mintára katonaiskolákat és oktatási intézményeket hoztak létre. A szultán Napóleon oldalán belesodródott az európai háborúkba, ezt használta ki az oszmán fennhatóság alatt álló egyiptomi tartomány kormányzója, Mohamed Ali arra, hogy önálló politikába kezdjen a birodalomtól függetlenül. 1817-ben újabb szerb felkelés során megalakult Szerbia önkormányzata. 1821–1829 között a felkelések nyomán Görögország függetlenné vált, az algériai oszmán területek a franciáké lettek. A reformfolyamatok eredményeképpen népiskolák jöttek létre, és megjelentek az első újságok is (1831). I. Abdul-Medzsid szultán (1839–1861) a modernizációs törekvések jegyében (a Tanzimati Hairije, azaz a „jóindulatú rendelkezések” kora) rendeletet adott ki, amelyben deklarálta a polgárok egyenlőségét, a tulajdon és szabadságjogokat, és adóreformokat helyezett kilátásba. Sajnos ezek a rendelkezések megmaradtak a kinyilatkoztatások szintjén. 1856-ban adta ki a Hatti Humájun című rendeletét, amely az Oszmán Birodalom keresztény polgárainak ígért teljes egyenlőséget, azonban az eddig lényegesen nagyobb szabadságot biztosító önkormányzatuktól (Milletek) fosztotta meg őket. 1853-ban az angolok és az oroszok tárgyalásokat kezdtek az Oszmán Birodalom felosztásáról, ám ezek nem vezettek eredményre, hiszen a nyugati hatalmaknak érdekében állt az oroszokkal szembeállítani a már halódó, de katonailag még jelentős potenciállal bíró birodalmat. Bulgária 1878-

37

ban jutott saját önkormányzathoz, független lett Szerbia, Montenegró, Románia, és az örményországi területek is kicsúsztak a Magas Porta irányítása alól. A franciák 1871-ben rohanták le Tunéziát, a britek pedig 1852-ben szállták meg Egyiptomot. Az európai függetlenségi mozgalmak és polgári szerveződések a birodalom belpolitikai fejlődésén is éreztették hatásukat. Abdul-Aziz szultán (1861–1876) uralkodása alatt polgári mozgalom vette kezdetét, amely elérte az oktatás és a pénzügy reformját, így korszerű egyetem (1869) és bankrendszer (1863) kialakítására nyílt lehetőség, haladó szellemű könyveket adtak ki, színdarabokat mutattak be. A tisztikar és a képzett hivatalnokréteg nyugatra tekintett, és a birodalom felzárkóztatását próbálta kiharcolni. Abdul-Azizt egy tehetséges politikus, Midhát pasa által vezetett összeesküvés buktatta meg, utódja V. Murád (1876) lett, akit három hónap múlva elmebetegsége miatt mentettek fel. A reformkörök ekkor II. Abdul-Hamidot (1876–1909), a később „vörös szultán”-ként elhíresült uralkodót emelték trónra, akinek támogatásával Midhát pasa kihirdette az első török alkotmányt, amely parlamentáris kormányt, lelkiismereti és szólásszabadságot ígért. A szultán azonban az előjogaikra féltékeny nagybirtokosok hatására szakított a reformpolitikával, Midhát pasát 1877-ben felmentette, később bíróság elé állíttatta.

A birodalom bukása – A Török Köztársaság létrejötte A nyugati hatalmak, elsősorban a császári Németország, erős befolyással voltak a szultánra annak érdekében, hogy a törökországi vasútépítkezésekhez koncessziót szerezzenek tőle. Ezek az építkezések képezték az alapját a későbbi Bagdad-Hidzsáz vasútvonal szerződéseinek. A német törekvés tulajdonképpen az angolok ellen irányult, a Berlin-Vörös-tenger, és a Berlin-Perzsa-öböl összeköttetésekkel jelentős gazdasági, geopolitikai előnyre tettek volna szert a britekkel szemben. Az angolok és a franciák, a németek befolyásának ellensúlyozására, támogatták a birodalom déli és keleti tartományainak elszakadási törekvéseit. Abdul-Hamíd terrorral válaszolt ezekre a törekvésekre, amellyel szemben a reformisták (amelynek élcsapata az ú.n. Ifjútörökök, elsősorban fiatal nacionalista tisztek és hivatalnokok voltak) mozgalomba tömörültek, és a török nacionalizmus égisze alatt 1908ban, Szaloniki polgárainak támogatásával, az Egység és Haladás Bizottsága vezetésével, átvették a hatalmat. Az 1878-as alkotmányt visszaállították, és parlamentet alakítottak. A szultáni erők puccskísérletét sikeresen hárították, mivel a reformisták maguk mögött tudhatták nem csak a hadsereg, hanem a vidék támogatását is. A szultánt 1909-ben internálták, helyére bátyja, V. Mehmed (1909– 1918) került, akinek valójában már nem volt befolyása a politika alakulásába. A második balkáni háború során (1912–1913) az európai tartományok leszakadtak a birodalomról, ezért az ifjútörökök, a területi revízió reményében, Talaat és Enver pasa vezetésével, 1914-ben Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia oldalán belépett az első világháborúba. A vereség után az az ország nagy részét megszállták az antanthatalmak, és İzmirben partra szállt a görög hadsereg. 1920. augusztus 10-én VI. Mehmed (1918–1922) aláírta a Sèvres-i békeszerződést, amely a birodalom kiterjedését Anatólia középső régiójára korlátozta. 1922. november 1-jén a Török Nemzetgyűlés megszüntette a szultánságot. 1922. november 17-én VI. Mehmed, egy brit hadihajó segítségével, Máltára menekült. Miután bátyját letaszították a trónról, a Török Nemzetgyűlés kalifává választotta II.Abdul-Medzsidet, aki 1922. november 19-én elfoglalta a kalifai (de nem szultáni) trónját Isztambulban. A békeszerződés feltételeit a nacionalista csoportok heves ellenállása kísérte, akik a hadsereg élén álló Musztafa Kemál pasa vezetésével kiszorították a megszálló csapatokat Anatóliából és az Isztambul környéki európai területekről (1923). A még ugyanebben az évben aláírt Lausanne-i békeszerződés elismerte Törökország új határait. 1923. október 27-én kikiáltották a köztársaságot, első elnöke Musztafa Kemál lett, akit hivatalosan is Atatürk, azaz a „Törökök Atyja” névvel tiszteltek meg. II. Abdul-Medzsidet 1924. március 3-án megfosztották kalifai a tisztségétől, és családjával együtt száműzték Törökországból. A kalifátus intézménye ezzel hivatalosan is megszűnt.

38

Az Oszmán Birodalom államszerkezete

III. Szelim audienciája a Topkapi palotában

Az oszmán állam sikere a birodalom belső felépítésén alapult. Élén a szultán állt, az ő tulajdonában volt minden föld. Alatta helyezkedtek el a vezérek és más udvari méltóságok, valamint a katonai parancsnokok. A szultán despotikus módon irányította a birodalmat, ez azonban nem pejoratív értelemben értendő. II. Mehmed óta, aki az udvari arisztokráciát visszaszorította, és a főbb állami posztokat többnyire gyökértelen, kapcsolatokkal nem rendelkező, hozzá hű alattvalóinak adta, a szultánok biztosították maguknak, hogy a janicsárságon kívül ne legyen olyan erő, amely elmozdíthatta volna őket a helyükről. A vallás azonban őket is korlátozta hatalmuk gyakorlásában, hiszen a legfőbb jogtudós, a sejhüliszlám jóváhagyása (írásbeli jogi véleménye, fetva) nélkül, többek között, háborút sem indíthattak másik iszlám államhatalom ellen. A soknemzetiségű birodalom igazgatása az iszlámtól független[J 11] világi törvények, kánunok megalkotását tette szükségessé. A birodalmi ügyeket a szultán közvetlen tanácsa, a Díván-i hümájun intézte, amely a legfőbb közigazgatási, bírói és – háború esetén – vezérkari szerv volt. A tanácsban részt vett a nagyvezér, a második és a harmadik vezér, a ruméliai (a birodalom európai területe) és anatóliai defterdárok (adószedők), a kádiaszkerek (hadbírók), a nisándzsi (főkancellár), a ruméliai beglerbég (a terület közigazgatási vezetője) és a kapudán pasa (az oszmán flotta parancsnoka). A szultán távollétében – ez I. Szulejmán uralkodása után sűrűn előfordult – a nagyvezér vezette az üléseket, és döntései az uralkodóéval értek fel. Kezdetben a nagyvezért a hozzá hűséges arisztokráciából nevezte ki a szultán, azonban 1453-tól ezt a tisztséget többnyire a devsirme (gyerekadó) révén az udvarba került képzett, általában keresztény rabszolga érdemelte ki. [J 12][14] A defterdárok vezették az adókönyveket, és csak jelenlétükben lehetett kinyitni a szultáni kincstárat. Ők határozták meg a birodalom pénzügyi politikáját is. A fő defterdár a ruméliai volt, aki egyben a birodalom pénzügyeinek legfelsőbb felügyelői tisztét látta el. A díván ülésein – bár leülniük nem szabadott – részt vettek még az udvari futárok, a müteferrikák, valamint a csausok (alacsonyabb rangú futárok) főnöke, továbbá több kapus, és dívántitkár. A janicsárok agája a birodalom biztonságáról gondoskodott. Az ülés protokolláris jellegét az udvarmester, a tesrifádzsi felügyelte. A kádiaszkerek vallásjogi és világi kérdésekben döntöttek, és kikérhették a legfőbb vallásjogi méltóság, a sejhüliszlám (az iszlám vénje) véleményét, aki ugyan nem volt a díván tagja, de véleménye döntő volt vallási kérdésekben. A sejhüliszlám a birodalom első muftija volt, és a szultán nevezte ki. A nisándzsi (főkancellár) diplomáciai leveleket fogalmazott, illetve a kinevezési okmányok és hivatalos okiratok hitelesítését végezte a szultáni tugrával. A közigazgatás rendkívül központosított volt, amelyet autokratikus rendszer mellett irányítottak. Ennek alapján, a rend és a stabilitás szempontjából, az Oszmán Birodalom jogállamként funkcionált. A vallási törvényeken alapuló jogrendszer magára a szultánra is vonatkozott. A vallásjog (saría) és a világi törvények (kánun) mellett a szokásjognak is nagy szerepe volt, ezzel egyfajta precedens alapú törvénykezés jött létre. A birodalom államapparátusa már Szulejmán szultán ideje alatt is oly bonyolultsággal bírt, hogy az újonnan kinevezett nagyvezérek is nehezen tudtak benne eligazodni, ezért olyan hivatalnokok képzését

39

szorgalmazták, akik a teológia, a perzsa nyelv, irodalom, történelem és földrajztudományokban járatosak voltak. A központi államigazgatás tisztségviselőit cselebinek nevezték, akik csak később nyerték el az efendi címet. Ez a megnevezés eredetileg csak a vallástudókra (muszlim lelkészek) vonatkozott. A politikai vezetés már I. Szelim korában rájött arra, hogy mivel hatalmának alapját alattvalóinak termelő munkája adja, az alattvalók élet- és munkafeltételeinek biztosítása kiemelt feladata. Ezért nemcsak a különböző földek bérbeadását szabályozták kínos pontossággal, hanem maximálták a fogyasztási cikkek árait és a nagyvárosok élelmiszerellátását is központilag szervezték meg. Mivel szinte korlátlan panasztételi lehetőségekkel rendelkeztek, az alattvalók végletes kizsákmányolása szinte ismeretlen volt. A panaszos, függetlenül a vallásától, ügyében jogosult volt a Birodalmi Tanácshoz, akár a szultáni dívánhoz is fordulni.[15] A birodalom állandó területi terjeszkedését már a vallásjog is előírta. Úgy tartották, hogy valamely monoteista könyves vallás („A könyv népe” = Ahl-al-Kitab) tagjait behódoltatni, és „oltalmat biztosítani” („dzimma”) számukra üdvösebb dolog, mint leigázni őket. Ezzel a behódolt terület már nem a háború házának (dár al-harb), hanem iszlám területnek (dár al-iszlám) számított. Az oszmán politika egyik sajátja volt, hogy a porta előszeretettel kötött teljes körű békeszerződéseket a keresztény államokkal, azzal a titkos szándékkal, hogy a későbbiekben megszegik. Ez az ellenséggel szemben alkalmazott képmutatás (mütára) elvén alapult, amit az iszlám jog pozitív erkölcsi magatartásnak tartott.[16] A rabszolgatartás, mint az iszlám területeken abban az időben szinte mindenhol, elterjedt volt. Az uralkodó osztály tagjainak birtokukban voltak rabnők, eunuchok, háziszolgák. A hajókon mint gályarabokat használták ki munkaerejüket. A mezőgazdaságban kevéssé alkalmazták őket, ha mégis, akkor elsősorban igavonásra állatok helyett, illetve pásztorkodásra. A katonai rabszolgák helyzete különleges volt, hiszen a szolgálaton alapuló helyzetük miatt rendszeres ellátás, zsold illette meg őket. A rabszolgák jogait a saría szabályozta.[17] A nem muszlim lakosság viszonylagos nyugalomban élt, miután megfizette a vallásjog által előírt személyi (harádzs) illetve a férfiak részére kirótt fejadót (dzsizje), és eltérő életmódjukkal nem zavarták muszlim környezetüket. A javadalombirtokosnak bérlőként fizetett telekilleték is magasabb volt számukra, mint a muszlimok számára. Mindezzel együtt azonban mentesültek a katonai szolgálat alól, ami a muszlimok számára kötelező volt. Az oszmán állam, különösen a frissen meghódított területeken rászorult a nem muszlimok adójára, és termelésére, szakértelmére, így a vallási toleranciának gyakorlati gazdasági okai is voltak. Összességében elmondható, hogy az ugyanebben az időkben nyugat-európában zajló vallási üldöztetések tükrében a nem muszlimok menedéket élveztek a birodalmi térségben[18] A különféle vallási közösségek (millet) autonómiát élvezhettek saját vallásuk gyakorlásában, sőt még központi hatalomtól független bíróságot is fenntarthattak, amennyiben muszlimok, vagy más milletek nem voltak az adott ügyben érintettek.

Gazdaság a birodalom fénykorában

III. Murád alatt használt pénzérme 1576-ból

A szultán (padisah) hatalma, és az egész gazdaság az oszmán földbirtokrendszeren alapult. Ez a tímárrendszernek nevezett birtoktípus határozta meg az Oszmán Birodalom társadalmi, politikai, és gazdasági berendezkedését. A gyakorlatban a birodalom teljes földterülete az uralkodó kezében összpontosult. II. (Hódító) Mehmed idejében még léteztek földmagántulajdonok, de ezeket kevés kivétellel egy földreform keretében a szultán elkobozta. A 16. század végére ez a tulajdonforma csaknem végleg megszűnt. Nem csak a földek, hanem a bányák, várak, erődítmények sem kerülhettek

40

magánkézbe. Ezzel szinte lehetetlenné vált az esetlegesen az uralkodóval szembeforduló helyi hatalmak kifejlődése, azonban kis számú magántulajdon létezett. Ezeket tulajdonosaik – félve az uralkodói kisajátítástól – igyekeztek vallási alapítványok (vakuf) védnöksége alá helyezni, ezek felett ugyanis a szultán nem rendelkezett szabadon. A vakufok birtokjövedelmét, vagyonának gondozását örökletessé tették. A meghódított területek legjobb földjeit szultáni birtoknak (hász) jelölték ki, amelyből az udvartartás költségeit és az állami kiadásokat fedezték. Hászok voltak a jelentősebb városok, bányák, salétromos területek, de akár a meghódított területek eredeti közigazgatási egységei, például Magyarországon a 12 jász város és község. Az állami földek egy másik csoportja az ú.n. javadalombirtok volt, amelyet a szultánhoz hű alattvalók kaptak, akik cserébe katonaság kiállítására kötelezték magukat, illetve a birtok hasznából fizették saját és katonáik zsoldját és ellátását is. A javadalombirtok tulajdonosát a szultán nevezte ki és váltotta le, esetenként más területekkel cserélte fel. Ez a rendszer azonban nem a magyarországi hűbérbirtok megfelelője, hiszen azzal ellentétben ez szolgálati kötelezettséggel járt. A javadalombirtok-rendszernek három fő szintje létezett: A katonai és polgári igazgatás magasabb szintjén szolgáló alattvalók hászbirtokokat kaptak. Ezek elnyerését nem személyes szolgálat, hanem a betöltött funkció alapján osztották, így hászbirtokokkal rendelkeztek a beglerbégek, a szandzsákbégek, vagyis a vilajetek és szandzsákok vezetői, illetve a szultán közvetlen alattvalói, a nagyvezérek, defterdárok. Az alacsonyabb rangú, főként vidéki tisztségviselőket ziámetbirtokkal javadalmazták; míg a közemberek közül az arra érdemeseket tímárbirtokokkal látták el. Ezeket kezdetben a szpáhik kapták, de később kisebb rangú tisztségviselőknek is kiutalták. Mivel ez a birtoktípus volt többségben, az egész birtokelosztási rendszert tímárrendszernek nevezték. [19] Jelentős szerepe volt az úgynevezett koronabirtokoknak is (hász-i hümájún), amely a hászbirtokkal ellentétben nem a szultán közvetlen ellátását biztosította, hanem felette az államkincstár rendelkezett. Ezek nem kerültek kiosztásra, hanem fizetés fejében jövedelmét kinevezett adóbehajtók (emín) hajtották be. Az adóbehajtás feladatát tehát bérlőknek adták ki, amelyre a várható haszon reményében sokan pályáztak, így idővel az adóbérleteket árverezték is. A meghódított területek közigazgatása nem volt egységes, és a helyi sajátságok nagy szerepet játszottak a javadalmak megítélésében. Mivel a javadalmazott számára a birtok jövedelme volt az elsődleges, olyan országokban, ahol a területek vezetése speciális szakértelmet igényelt (például Egyiptomban az öntözéses földművelés), a tímárrendszert nem vezették be, hanem a helyi előkelőségek kezében hagyták a térség közigazgatását. A birodalom törzsterületét közigazgatási egységekre osztották (vilajetek), ezeknek az élén a beglerbégek álltak, akik a terület legfőbb katonai és polgári vezetői voltak. A vilajetek kisebb egységekre, szandzsákra tagolódtak, amelyek élén a szandzsákbég állt. A beglerbégek és szandzsákbégek kiadásaikat a hászbirtokokból fedezték. A beglerbégek és a szandzsákbégek csaknem mind katonai pályáról kerültek a tartományok élére, míg a bírói körzetek élén teológiai pályán végzett tisztviselők álltak. Amikor a birodalom már nem tudott tovább terjeszkedni, a termelési struktúra korszerűsítése vált szükségessé, amelyre az iktarendszer nem adott lehetőséget. Hogy jövedelmüket növeljék, a hivatalnokok és a katonák bekapcsolódtak a gazdálkodásba és a kereskedelembe, ami felgyorsította a közigazgatási rendszer és a hadsereg bomlását [20] A parasztok (ráják) helyzete nem volt rosszabb, mint nyugat-európai sorstársaiké. Haszonélvezőik a tímárbirtokokat is kiadták nekik megművelésre, egy földműves annyi földet kapott, amelyet két ökörrel meg tudott művelni. Földjüket ugyan nem hagyhatták el, így bizonyos mértékig röghöz kötöttek voltak, azonban a jobbágyokkal ellentétben urukkal alá,-fölérendeltségi viszonyban nem álltak és széles jogorvoslati lehetőséggel rendelkeztek. A pontosan megszabott, a vallásjog által előírt beszolgáltatási kötelezettségeiken felül a javadalom-birtokos nem háborgatta őket, így főleg a termékenyebb anatóliai területeken viszonylag szerény, de biztos jövedelmekkel rendelkeztek. A meghódított területeken (és különösen Magyarország középső, oszmán fennhatóságú területein) azonban fennállt a kettős adóztatás rendszere, hiszen a magyar főurak nem mondtak le végérvényesen birtokuk jövedelméről. Több-kevesebb rendszerességgel betörtek volt birtokuk falvaiba, és a törökök

41

után beszedték az őket megillető adót, sőt bíráskodtak jobbágyaik felett. Nem csoda, ha a 16. század végétől megindult egyfajta tömeges áttelepülés a tisztán oszmán területekre, föleg a balkáni térségek felé. Ez is egyik oka volt a falvak elnéptelenedésének például a meghódított magyarországi területeken.[21] A vidéki mezőgazdaság viszonylag önellátó volt, a kereskedelem a gazdaság egészéhez képest kevésbé volt jelentős. Kereskedelmi központok voltak a városokban kialakított, szigorúan ellenőrzött bazárok, amelyek területén céhekbe tömörült kereskedők árulhattak. A tengeri kereskedelemben külföldi (főleg velencei) érdekeltségek vettek részt, mivel az oszmán állam csaknem kizárólag a vámszedés területén volt érdekelt. Az állami manufaktúraipar elsősorban a hadsereg ellátására termelt, a bányákban jelen volt az állami monopólium, és a magántulajdon is.

Kultúra A török kultúra az Rúmi Szultánság óta szorosan összefonódott a bizánci kultúrkörrel. Azt a távolságot, amit sokan látni vélnek a keresztény kultúra és az iszlám között, némileg oldja a több évszázados egymás mellett élésből fakadó sokrétű gazdasági, politikai kapcsolatrendszer, ami a két eltérő világnézet között fennállt. Már Orhán különböző katonai szolgálataiért cserébe elnyerte VI. (Kantakuzénosz) János bizánci császár lányának kezét, Theodóra hercegnő személyében. Fiuk, I. Murád a bolgár Tamarával és a bizánci Helenával, I. Bajazid a szerb Deszpina hercegnővel járt jegyben. Az „ezeréves Bizánc” szellemében nevelkedett asszonyok rajta hagyták kézjegyüket a formálódó Oszmán Birodalom kulturális fejlődésén. [3] Ez a befolyás azonban I. Bajazid uralkodását követő zűrzavaros időszakok után, elsősorban I. Mehmed hatására megszakadt, amikor a szultán, a rend helyreállítása érdekében, szélesebb jogkört adott a nemességnek. Ekkortól inkább az ótörök, perzsa befolyás lett erősebb, udvari krónikások bizonyították az oszmánok ótörök eredetét. [3] Az oszmán törökök – középkori mércével mérve – meglehetősen toleránsak voltak az idegen kultúrákkal és hagyományokkal szemben.

Csillagászok – oszmán miniatúra a 17. századból

Építészet II. Bajazid és I. Vad Szelim hódításai, és az így megnövekedett adóbevételek megalapozták a birodalom kulturális gazdagságát is. Nagyarányú építkezések kezdődtek, elsősorban a fővárosban, Isztambulban, ahol a klasszikus oszmán építészet virágkorát a Hagia Szophia mintájára épült II. Bajezid mecsetének építésétől számolják (1505). [22] A jellegzetes oszmán építészet kiteljesedése azonban I. Szulejmán idejére tehető. A devsirme révén kiemelkedett Mimár Kodzsa Szinán, eredetileg

42

hadmérnök építész, épületei a mai napig meghatározzák Isztambul, Edirne arculatát. 1522–1588 közötti időszakban több mint 300 építészeti alkotás köthető a nevéhez. A saját maga által „alapvizsgának” minősített isztambuli Sehzáde-mecset különleges építészeti megoldásaival már jelentős alkotás volt, de a „mestervizsgájának” nevezett Szulejmánije-dzsámi épületegyüttese kivívta a nyugati kortárs építészek elismerését is.[22] Legfontosabb munkája az edirnei Szelimije-dzsámi, amely 70,89 méter magas minaretjeivel a legjelentősebb oszmán építészeti alkotások között említhető. Szinán munkái meghatározták a Földközi-tenger környékének építészeti stílusát, hatása Mekkáig érezhető volt.

A Szulejmánije-dzsámi Mimár Szinán egyik kiemelkedő alkotása

A Sehzade-dzsámi kupoladíszítése

A világi építészet terén kimagaslik az isztambuli fedett vásárcsarnok (bazár), amely mintegy 31 000 négyzetméteren, közel 3000 üzletet, 1000 raktárt, 65 utcát, tereket, közkutakat, 5 mecsetet és 16 vendégfogadót (hán) foglal magába. A palotaépítészet terén a leginkább ismert épületegyüttes a Topkapı palota (törökül: Topkapı Sarayı, azaz „Ágyúkapu palota”) a szultán székhelye. A 700 000 négyzetméteren fekvő komplexumot csaknem 400 éven keresztül folyamatosan építették.

A Diván-i hümájun a Topkapi palotában. Minden személy szigorú protokoll szerint a számára pontosan megszabott helyen tartózkodik, I. Szulejmán óta a szultán külön helyiségből titokban figyeli a tanácskozás folyamatát.

43

A muszlim városokban jellegzetesek voltak a nyilvános fürdők. Szinán is tervezett közfürdőket, ő építette 1556-ban az isztambuli Haszeki Hamami fürdőt. A fényűző épületeknél jellegzetesek voltak a belülről kicsempézett falfelületek, és a kívül fajanszcsempékkel borított homlokzatok. A 16. századtól a perzsamintás zománcos cserépművészet volt a jellemző.

Díszítőművészetek, kézművesség A cserépművészet központja İznik volt, ahova I. Szelim 1514-ben Tebrizből elhurcolt fazekasokat telepített le. Az ízniki kerámiaművesség azonban a 18. század közepére már annyira leromlott, hogy III. Ahmed szultán idejében az épületek díszítésére használt csempéket már Nyugat-Európából importálták. Ugyanez a tendencia mutatkozott a virágok esetében is, ekkorra már a tulipánhagymákat Hollandiából importálták, holott az Oszmán Birodalomból származó nemesített virághagymákért a korabeli Hollandiában fantasztikus összegeket fizettek ki. III. Ahmed vonzalma a tulipánokhoz olyan mértékű volt, hogy ezt az időszakot „tulipánkorszaknak” is nevezték. Az ebben az időszakban épült mecsetek a francia rokokó építési stílusát tükrözték, például az 1748–1755 között épült Núri Oszmánije (Oszmánok fénye) mecset is. Ez a sajátos stílus a „török rokokó" néven vált ismertté, amely rányomta bélyegét a Topkapi palota 18. századi építményeire is.

Ízniki csempe, a 16. század második feléből

Török szőnyeg a 16. századból

44

Tradicionális török szőnyeg

A Tebrizből származó perzsa kézművesek a szőnyegszövés egy új technikáját is meghonosították, Isztambulban és Kairóban új motívumokat vezettek be: növényminták, pálmalevelek, perzsa lándzsás levelek, rozetták jelentek meg a szőnyegek mintái között. Figuratív motívumok ezeken nem szerepeltek. A szőnyegeken előszeretettel alkalmazták a török virágokat ábrázoló díszítéseket. Kezdetben csak gyapjú-, később pamut- és selyemszőnyegeket is készítettek, hét-nyolc színben. KeletAnatóliából származnak az u.n. „usakszőnyegek", ezek örmény eredetűek, és a 16. században alakultak ki. Perzsa hatást mutat a könyvfestészet és kalligráfia is. Díszkiadású koránokat, történelmi témájú könyveket, útleírásokat is készítettek, jellegzetes neszri török kalligrafikus írással. A fermánokat és kinevezési dekrétumokat - ezek többméteres tekercseket is alkothattak - a mindenkori szultán jellegzetes aláírásával, szimbólumával, a tuğrával látták el.

Irodalom, költészet I. Szulejmán uralkodása alatt megjelentek a nyelvben is a perzsa stílusjegyek, amelyet a birodalmi költők előszeretettel alkalmaztak, többek között Hajáli, Ráhmi és Lámi történészek, Ali és Szaadaddin, valamint Abú-Szuud tudósok művei terjedtek el. A perzsa nyelv befolyása dagályosságot eredményezett a költészetben, cirádás költemények születtek, például Nergriszinél. A nagy lírikusok, például Szulejmán Fuzúlí (1480-1556) és Báki (1526–1600), kezdetben perzsa példákat utánoztak, de idővel sajátos török stílust alakítottak ki, amely lassan kiszorította a perzsa befolyást. [23] Kimagaslóak az irodalmi értékű tudományos prózairodalom remekei, amelyeket a történetírás, orvostudomány, csillagászat terén alkottak. Musztafa Naímá történetíró már nemcsak a történelmi események leírására szorítkozott, hanem széles tartományban elemezte is az azokat kiváltó okokat. Virágzott az életrajzírás, Kátib Cselebí (1614–1682) az iszlám kultúra lexikonát alkotta meg arab, perzsa és török nyelven, míg Evlija Cselebí (1614–1682) Ibn Battúta nyomdokain haladva, negyven éven át utazgatott az akkor már eléggé kiterjedt Oszmán Birodalom tartományaiban, és tízkötetes munkájában, az Utazások könyvében megörökítette emlékeit.

45

Vallás Ortodoxia

Török mufti a 17. századból

A oszmán államvallás az iszlám szunnita irányzatának négy jogi iskolája közül (madzhab) a hanafita jogot követi. I. Szelim egyiptomi hódításától az iszlám legfelsőbb vallási vezetőjének, a kalifa címnek az oszmán szultánok lettek a birtokosai. A birodalom törvényei az iszlám törvényei, amelyben a rendet a szultán, a mindenkori kalifa tartotta fenn a jogtudósok és teológusok hierarchiája segítségével. A 15. századtól kezdve a szultánok már nem oguz törzsi vezetőkre, hanem a bizánci császárokra kívántak hasonlítani, és a korszellemnek megfelelően a muszlimok védelmezőjének hívták magukat, akárcsak a hivatalosan Egyiptomban regnáló kalifa, és egyúttal kalifa-szerű címeket kezdtek használni.[J 13] I. (Vad) Szelim magát még szerényen Mekka és Medina szolgálója címmel illette, fia I. Szulejmán rengeteg címe mellett sem használta kizárólagosan a megnevezést, amelyet egyébként az indiai Delhi szultánjai is használtak. A titulust következetesen az 1779-es Aynalı Kavak egyezmény után használták, amelyben Oroszország, amellett, hogy a Krím-félszigetet bekebelezte, a területen található muszlimok vallási felügyeletét meghagyta az oszmán szultánnak.[24] Bár az iszlámban nincs papság, hiszen a vallás nem ismer el közvetítőt ember és isten között, viszonylag korán kialakult egy olyan testület, amely a szent törvényt, a saríát a mindennapi életben érvényesítette. A vallás és a jog nem különült el, hiszen ember nem alkothat törvényeket [J 14] ezek egy tőről fakadnak. A jog és a vallás tudományát ilmnek nevezik, amelynek szakértői az ulemák voltak. Az Oszmán Birodalomban a nevük ilmije volt. A vallástudósokk legmagasabb rangján a mollák voltak. A jogi kérdésekben az ulema szakértői, a kádik (bírák) és a muftik (tanácsadók) működtek közre. A muftik jogosultak voltak vitás kérdésekben fetvákat (szakvéleményeket) kihirdetni. Az isztambuli főmuftinak olyan hatalma volt, hogy a díváni hierarchikus rendszerben a nagyvezérrel azonos jogokat élvezett, és a szultán is köteles volt időnként udvariassági látogatást tenni nála. [25] A főmufti és hivatala a sejhüliszlám volt. Ez a hivatal a 16. századtól vált jelentőssé, és a 18. században kezdték sejhüliszlámnak nevezni, a 19. században pedig mint a saríával kapcsolatos ügyek miniszterei, a kabinetben is helyet kaptak. Amíg a klasszikus oszmán korban szerepük nem volt túl jelentős az államigazgatás területén (fetvák és elméleti jellegű vallásjogi szakvéleményeket fogalmaztak meg) később jelentőségük megnőtt, párhuzamosan az iszlám fanatizmus és miszticizmus terjedésével. [26] A muszlim főiskolákon (medreszék) nem csak teológiai szaktudományokat, koránmagyarázatot, hagyománytant (→hadísz), iszlám jogot és liturgiát oktattak, hanem etikát, államtudományt, természettudományokat, matematikát, arab nyelvet, irodalmat, retorikát, stilisztikát, történelmet és kalligráfiát. A medreszékbe csak azok nyerhettek felvételt, akik az alapfokú oktatást képviselő korániskolákban (mekteb) megtanultak írni, olvasni. Az elemi mekteb iskoláknak kádik voltak a felügyelői, és lényege az ismétléses szóról szóra tanulás volt.

46

Az ulema átvette a bíráskodás szerepét is; a kádik, a helyi bírák, bírósági területeik élén szerepet játszottak a helyi közigazgatás rendszerében, nem csak a vallási nevelésben. A kádik bírósága az illetékes hadbírónak, a kádiaszkernek voltak alárendelve. A kádik és a muftik között az volt a különbség, hogy a muftik nem avatkoztak a gyakorlati bíráskodásba, inkább elméleti jellegű vallásjogi kérdésekre adtak válaszokat. A főmufti volt valójában a sejhüliszlám. Ő nevezte ki az alárendelt bírókat, a mollákat is, akik gyakorlatilag a magasabb rangú kádik voltak. Az uelema az államgépezetbe tagozódott, és megteremtette a kapcsolatot az alattvalók és a szultán között, egyúttal, különösen a meghódított területeken (például az arab nyelvű lakosok között), segített elfogadtatni az oszmán fennhatóságot. Ezzel az álimmok (hittudósok) legitimálták a rendszert. A világi hatalom, és a vallási vezetők ilyen nagyfokú összefonódása azonban néhány vallásos muszlim közösség szemében magát az ulemát hiteltelenítette, szerintük az álimok függő viszonyba kerültek az állammal. A szafvida Iránban a síita papság sikeresen függetlenítette magát az államtól, ezzel bizonyos mértékig ellenőrzése alatt tarthatta a világi hatalmat. Az Oszmán Birodalomban a vallási élet, a törvény, mintegy a szultán „hűbérbirtokává” vált.[26] A 17. században a medreszék tanrendjét csökkentették, kivették a filozófiai-teológiai jellegű tantárgyakat. Ez a merev, megcsontosodott képzés idővel gátolta a fejlődést, a fokozatosan megjelenő, felvilágosult európai eszmék elterjedését a birodalomban. Vallási műveket például tilos volt sokszorosítani nyomdai úton.[26]

Szúfizmus Sok muszlim vallási és társadalmi igényét a kiváltságos helyzetű, és viszonylagos elzártságban élő ortodoxia nem tudta kielégíteni, ezért vallási érzületük megéléséhez új területet próbáltak keresni, és többnyire a szúfizmusban találták meg. Ez az iszlám ezoterikus, misztikus irányzata, amely már a középkorban is különböző dervisközösségekbe szerveződött, amelyek tanításuknak megfelelő iskolákat (tarik) képviseltek.[27] A szúfik istentisztelete extatikus, és mélyen átélt volt, nem szigetelődtek el a néptől, és jelentős hatást gyakoroltak a hívőkre. Vallási és társadalmi mozgalmak vezetőiként a szúfik még az ortodox ulemára is befolyással voltak, sőt az udvar döntéseit is befolyásolták. Már az oszmán kezdetekkor, mint lelki irányítók, a gázi harcosok vallási vezetői jelen voltak a csatatereken. Központjaik a kolostorokhoz hasonló tekkék voltak. Minden szúfi rendnek saját, önálló, extatikus istentiszteleti formája volt (zikr), ezekben keveredtek különböző rítusok, sámánisztikus táncok. [28] Az ortodoxia nem nézte jó szemmel a dervisrendek terjeszkedését, bár népi nyomásra engedte működésüket. Elsősorban a tanításukban jelen levő síita elemek váltottak ki ellenkezést.

Kerengő dervisek

A népi mozgalmak a birodalom területén lázadásokat is keltettek, például I. Szelim 1519-ben leverte Dzselál lázadását. I. Szulejmán a Mohácsi győzelem után az anatóliai Kalenderoglu karamáni lázadásának leverésére sietett haza. 1608-ban szintén Mehmed Ad aga vezette felkelést kellett leverni. Az egyik legnagyobb török rend, a bektasi derviseké, Haci Bektas Veli alapító nagymesterük kolostora köré csoportosult, Kayseri közelében. Isztambulba a 16. század közepén vonultak be, és a 19. századra már 14 kolostoruk virágzott. A legenda arról számol be, hogy a janicsárok seregét is Haci Bektas

47

alapította, de ez nem felel meg a valóságnak, azonban az bizonyos, hogy a 16-17. században a bektasi rend jelentős befolyással bírt a janicsárok között, vallási életüket közvetlenül irányították. A bektasik rendjének ellensúlyozására az állam egy másik tarikot kezdett támogatni, ezek a mevlevi (mevlana, azaz a „mi urunk”, vagy „mesterünk”) tarik képviselői voltak, akiket pörgő, táncoló rítusaik alapján „kerengő dervisek”nek neveznek. Központjuk a valamikori Rúm-szeldzsukok fővárosa, Konya volt. Alapítója Dzsalál ad-Dín Rúmí, a középkori iszlám költészet kimagasló alakja. Több szúfi rend is eljutott az Oszmán Birodalomba, például a kadilik irakból származnak, és a legrégebbi rendnek tekinthetők. Szintén Irakból származik a rifaik tarik is, akik mint „üvöltő dervisek” ismertek. Az egyik, az iszlám világban legnagyobb hatású rend, a naksbendik Közép-Ázsiából jutott a birodalomba, és terjedt el a 16. század folyamán. Isztambuli központtal működött a halveti dervisrend is.

Vallás és tolerancia Valójában az Oszmán Birodalom igen toleráns államnak tekinthető, ami a nem muzulmán vallási, felekezeti csoportokat illeti. Ez azonban nem egyenlő a világiassággal, hiszen nem volt világi állam: a vallási önkormányzatokat (milleteket) nem nemzetiségi, hanem vallási alapon különböztette meg, nyelvre és fajra nem voltak tekintettel, egyedül a vallási hovatartozásuk számított. A bolgárok, görögök egy milletnek számítottak, hiszen azonos vallási felekezethez tartoztak, de például az örményeknek külön ortodox keresztény és katolikus önkormányzatuk volt. A vallási közösségek nem csak a jogi, gazdasági, oktatási ügyeiket intézhették önállóan, hanem vallási vezetőik és intézményeik kiváltságokat is élveztek. 1457-ben Gennodisz görög ortodox pátriárka beiktatása II. (Hódító) Mehmed utasítására olyan külsőségek mellett zajlott, amelyre még a Bizánci Birodalom ideje alatt sem volt példa. Az örmény katolikus pátriárkának, és a zsidó főrabbinak a hivatalos protokollban kitüntetett szerepe volt. A keresztény kolostorok tagjai mentesültek az adófizetés és a robotmunka alól, és az állam ezeket az intézményeket elhalmozta ajándékokkal. A muszlim, de más irányzathoz tartozó alattvalókkal szemben azonban ezt a vallási türelmet nem gyakorolták. A síitákat üldözték. Már a 15. században megjelentek a birodalom területén a keresztény vallások térítő missziói is, akik igen hamar szembesültek azzal, hogy a muszlimok áttérítésére gyakorlatilag nincs esélyük, [J 15] ezért saját milletjeikben láttak el oktatási feladatokat.

Katonaság Az oszmán katonaság egy hibrid és komplex rendszer volt. A könnyű lovasság volt a mag. Ezek nyilakat és rövid kardokat használtak, amelyek a Mongol Birodalom hadseregéhez hasonló harcmodort tettek lehetővé. Az oszmán katonaság volt az elsők között a világon, amely a muskétákat bevezette. A híres janicsárság elit csapatot képezett, amely a szultán testőrségeként is szolgált. A 17. század vége fele a reformok hiánya miatt a hadsereg elavult, főleg a korrupt janicsárok miatt, akik mindenfajta reformot elleneztek és több szultánt is letettek a trónról emiatt. 1826-ban a janicsárság feloszlatása már túl későn jött, és az Oroszország elleni háborúkban a Birodalom alulmaradt.

Népesség Virágzásának tetőfokán (a 16. század végén) az Oszmán Birodalom területe – a vazallus államokat, azaz a Krími kánságot, Havasalföldet, Moldvát, Erdélyi Fejedelemséget nem számítva – elérte a 2,25– 2,5 millió négyzetkilométert. A korabeli államok közül a Habsburgok uralma alatt álló Német-római Császárság területe volt ekkora, az akkori Magyarország területének hét és félszerese. [29] Lakossága a 16. század elején 12-13 millió fő,az akkori Magyarország lakosságának mintegy négyszerese, a század végén a meghódított területek növekedésével arányosan, megközelítőleg 30 millió fő. [30] A népesség meglehetősen egyenlőtlenül oszlott el, a birodalom számos, nehezen művelhető területekkel rendelkezett, a népesség zöme a nagyobb városokban összpontosult. Isztambul lakossága a 15. század végén elérte a 100 ezer főt, míg I. Szulejmán uralkodása alatt közel 400 ezer főre növekedett. A 16. század végére a népesség Isztambulban már elérte az egymillió főt.[J 16][31]

48

Az Oszmán Birodalom és Magyarország

Törökök és magyarok összecsapása. Metszet a 17. századból

Az oszmánok hazánkban is a korabeli balkáni rendszerhez hasonlóan próbálták kialakítani a köziazgatást. A meglévő jogrendszert a sajátjukkal váltották fel, a tisztviselőket elbocsájtották, vagy szolgálatukba állították. A közigazgatás szereplőit többnyire a balkánon, a devsirme rendszer során kiképzett tisztségviselők adták, mint ahogy a hadsereg is főleg balkáni származású szláv anyanyelvű janicsárokból állt. A balkáni iszlamizáció sikeres volt. Bosznia például teljes egészében áttért az iszlám hitre. Magyarországon azonban ez nem valósulhatott meg. Egyrészt azért, mert csak az ország középső harmada volt a birodalom része, ezért a hódítóknak meg kellett osztozniuk a hatalmon a Habsburg, és az Erdélyi Fejedelemség által képviselt magyar állammal és a magyar földesurakkal. Ez az úgynevezett kondomínium, azaz a török-magyar kettős birtoklás. Így az ország nem egy szokványos iszlám állam képét mutatta, hanem egy előretolt bástyát, állandó frontszakaszt. [32] A végvári láncolatot 20-22 ezer török katona őrizte, a közigazgatás így a hadsereg ellátására szorítkozott, és az ehhez szükséges adók behajtására. Magyarországot is vilajetekre osztották, és azokat szandzsákokra. Ugyanúgy jelen voltak a defterdárok, a muftik, és a kádik is, mint a birodalom más területein. A Magyar Királyság fővárosát, Budát a beglerbégség központjává tették, élére a bagdadi begerbéget (a magyar származásúnak mondott Szulejmán pasát) helyezték. A Duna-Tisza köze nem volt elegendő egy önálló beglerbégség kialakításához, ezért távoli területeket is a budai beglerbégség felügyelete alá csatoltak. I. Szulejmán szultán az 1547-es békeszerződésben kinyilvánította, hogy Magyarországot meghódított tartománynak tekinti, és mereven elutasította a jobbágyok magyar részre történő adóztatását, azonban a magyar állam képviselői területükről soha nem mondtak le. A nemesség a jogait a végvárak katonai támogatásával folyamatosan érvényesítette. A Szerémséget leszámítva minden hódolt terület magyar részre is adózott. A beszedett adók egy részét természetesen a végvárak fenntartására fordították. A magyar urak nem csak az adókat szedték be, hanem birtokaik felett rendelkeztek, tehát eladták, elzálogosították, birtokaikon bíráskodtak is. A törökök nehezen tudtak érvényt szerezni akaratuknak, mivel a hatóságok viszonylag zárt katonai központokban működtek, távol a meghódított falvaktól, mezővárosoktól, ezért például a kádi hiába ellenőrizte a piacokat céheket, a boltok tisztaságát, az árakat. A birodalmi kincstár nem tudta fenntartani a behajtott adókból az itt állomásoztatott sereget, a közigazgatást, ezért a hódoltsági területre központi pénzügyi forrásokat csoportosított. Az adókat természetben igyekezett beszedni, és nagy értékű marhaexportot engedélyezett pénzügyi kiadásainak fedezésére, így elérte, hogy kevesebbe került a Magyarországon állomásozó seregeinek fenntartása, mint a Habsburgoknak a végvárakra fordított költsége. [33] A magyar falvakba nem települtek a szegényebb anatóliai vidékekről földművesek, a városokban azonban a katonák, hivatalnokok és kereskedők alakították ki a nyugati utazók által leírt keleties, zsúfolt képet. A keresztények száma 1591-re az 1541-es létszám felére csökkent. A németek pénzügyi műveleteit a zsidó lakosság vette át, akiknek száma gyarapodott ebben az időszakban.

49

A háztulajdonosok zöme zsoldos volt, de akadt köztük ziámet- és tímárbirtokos is. A keresztény templomokat mecsetekké, dzsámikká alakították, az utcákat bódék lepték el, befalazták a lakóházak ablakait, állagmegóvással nem törődtek. Építeni nem építettek, erre pénz nem volt. Az egy-két évre idevezényelt pasák saját gazdagodásukkal törődtek, beruházóként, mecénásként nem léptek fel.

Oszmán-török építészeti emlékek Magyarországon Vallási épületek A legépebben fennmaradt oszmán-török vallási épület a pécsi Jakováli Hasszán-dzsámi, amelyet Hasszán pasa Pécs városfalain kívül épített fel a 16. század közepén. Mellette állt – az azóta elpusztult – mevlevi kolostor. A hozzá csatlakozó minaret erkélye 22,5 méter magasan található. Magyarország legnagyobb ép dzsámija szintén Pécsen, a főtéren található, a Kászim pasa dzsámi, amelyet a 16. század közepén emeltek. Minaretjét 1776-ban bontották le. Szigetváron, a vár középpontjában emelkedő dombon, Szulejmán szultán-dzsámija található, minaretét 1721-ben villámcsapás semmisítette meg. Érden a magyar származású, székesfehérvári Hamza bég dzsámija található, amelyet I. Szulejmán parancsára építtetett, és amely az Ercsin, Pentelén, Földváron át húzódó védelmi vonal része volt. A dzsámi az 1838-as árvíz során összeomlott, csak a minaret maradt meg. Az egri Kethüda-dzsámi a 17. században épült, a minaret maradt meg, 1841-ben bontották le a hozzá tartozó épületrészeket. Magyarország egyetlen fennmaradt 14-szög alapú minaretje. Az oszmán építészet feltehetően legkorábbi emléke a budapesti Tojgun pasa dzsámija, amelyet egy átépítés során, a Fő utcai kapucinus templom átalakításánál találtak meg. Siklóson már csak a négy fala áll Malkucs bég dzsámijának. Megemlíthetők még a középkori templomok valamelyik oldalfalába kialakított imafülkék (mihráb), amelyek bizonyítják, hogy ezeket a török megszállás alatt is istentisztelet céljára használták. [34]

Síremlékek Talán a legismertebb magyarországi török emlék Gül Baba türbéje (síremléke), amely névadójának legendáját a nagy oszmán utazó, Evlija Cselebi keltette. A türbe melletti derviskolostor 1686-ban leégett, maga az épület azonban megmaradt, Buda visszafoglalása után kápolnává alakították (Szt. József-kápolna). A pécsi gyermekkórház kertjében van Idrisz Baba türbéje, amelyet a törökök kivonulása után lőporraktárnak, majd kápolnának használtak. A Szigetvár melletti, Turbékon I. Szulejmán türbéje állt. I. Szulejmán 78 éves korában a vár ostroma során itt hunyt el, és belső részeit itt temették el. Szokollu Musztafa pasa építtette a síremléket, feltehetően a híres Mimár Szinán tervei alapján. A török hódoltság alatt jelentős kegyhelynek számított, azonban a törökök kivonulásakor lebontották, köveit széthordták.[35]

Fürdők Budapesten épült Szokollu Musztafa budai pasa kormányzósága (1566-1578) idején a Gellérthegy hőforrásaira épült Rudas gyógyfürdő, és mellette a hegy északi oldalán a Rác gyógyfürdő. Ez a korabeli leírások alapján a szegények fürdője volt, 11 méter átmérőjű kupoláját ólomlemezek fedték. A budai városfaltól északra 1572-ben szintén Szokollu Musztafa pasa regnálása alatt alatt épült a Császár (Veli bej) gyógyfürdő, amelynek felépítése egyedi. A görögkereszt alaprajzú épület központjában nyolcszögletű ötlépcsős medencetér található, amelyet 11 méter átmérőjű gömbszegmens kupola fed. A medencetérből nyíló helységek sarokboltozatai szép példái az oszmán építészet megoldásainak. A valamikori városkapun belül épített Király (Kakaskapu ) fürdő vizét a Veli bej fürdőtől kapta. Az egri Arnaut pasa gyógyfürdő a püspöki palota kertjében található, leromboltatását Esterházy Károly püspök akadályozta meg, aki termeit bővítette is. Az egri vár bejáratával szembeni ház udvarán szintén fürdő állt, ennek alapjai ma is láthatók.[36]

50

Erődítmények A Budai várban megvalósított török erődítmények a századok folyamán elpusztultak, legtovább a Karakas pasa által emelt torony maradt meg, ezt 1884-ben bontották le. A jelenlegi torony Hauszmann Alajos felmérései és Broczky Károly festménye alapján építették újjá. Az esztergomi Víziváros erődítményei is az oszmán-török építészet példái. Szulejmán 1543-ban foglalta el a várost, és rondellákat, ágyútornyokat építtetett, melyeket egykorú források szerint Szinán irányításával emelték. A városfalat rondella zárta le, amelyben fürdő működött,melynek vizével később malmot hajtottak. Szegeden, amikor a várost szandzsákszékhellyé jelölték (1543), Szinán irányításával megerősítették a falakat, víztornyot emeltek. A Tisza 1695-ös áradása azonban ezeket elmosta, egyedül a nagy víztorony maradt meg 1882-ig, amikor azt lebontották. Szigetváron, az ostrom alatt szétlőtt várat a törökök, 1566-os határozat alapján, újjáépítették, Szokollu Musztafa pasa felügyelete alatt. A nyolc méter magas bástyákat égetett téglából emelték, az összekötő falakat és gátakat vert agyagból. A 4-5 méter vastag falak tetején korabeli krónikák szerint lovasjátékokat rendeztek. A várat a császári csapatok 1689-ben, hároméves ostromzár után kapták vissza békés úton. Szigetváron egy korániskola is megmaradt.[37]

Hódoltság utáni török-magyar kapcsolatok

Zrínyi Miklós és I. Szulejmán szobra Szigetváron, a Magyar–Török Barátság Parkban

A 17. század végi Habsburg-ellenes harcok vezetői, például Thököly Imre, vagy Rákóczi Ferenc az Oszmán Birodalomba menekültek az üldöztetések elől. A Rákóczi emigráció idején Törökországba érkező Ibrahim Müteferrika mint a török könyvnyomtatás megteremtője vált ismertté. Az Oszmán Birodalom Ausztria és Oroszország nyomásának is ellenállt, és nem adta ki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc menekültjeit sem, sőt biztosította őket arról, hogy magukat és családjukat biztonságban tudhatják, a birodalomból szabadon távozhatnak és amennyiben maradnak, rangjuknak és szakmájuknak megfelelően állásba helyezi őket. Kossuth Lajossal Törökországba jött Perczel Mór, Batthyány Kázmér, Egressy Gábor, Guyon Richárd. Sokan áttértek az iszlám hitre, így Kmety György İsmail Paşa, Bem tábornok Murát Paşa, Stein Miksa Ferhát Paşa, Guyon Richárd Hursid Paşa néven szolgált a birodalomban. Bem a Duna jobb partján levő erők parancsnoka lett, Kmetty és Stein lengyel bajtársaikkal (Kossielski, mint Sefer Paşa, illetve Czaikowsky mint Sadik Paşa) kozák és lengyel ezredeikkel feladatot kaptak a kaukázusi fronton. Sokan vallásuk megváltoztatása nélkül láttak el jelentős feladatot a közigazgatás, vagy az oktatás területén. A Midhat Paşa által alapított ipariskolákban lengyel és magyar technikusok tanítottak, jelentős szerepet vállalva a birodalom modernizációjában. Széchenyi Ödön az isztambuli tűzoltóság megteremtésében szerzett kimagasló érdemeket.[38] Az oszmán szultánokat azzal a gesztusal, hogy befogadták különböző népek (lengyel, magyar olasz) menekültjeit, korántsem a korabeli szabadságharcosok iránti szimpátiája vezényelte, vagy valami pátoszos történelmi megbékélés, hanem egyrészt a világpolitikai hatalmi harcok és játszmák, másrészt a 19. századi megújulási kényszer. A birodalomba befogadott, és igen sokrétű műveltséggel és szakismerettel rendelkező menekülteket felhasználta saját tisztviselői karának oktatására, átszervezésére.[39]

51

Megjegyzések 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.

15. 16.

↑ Az utolsó abbászida kalifát I. Szelim Isztambulba vitte, és lemondatta a saját és családja javára ↑ A bizánciak gyakran vették igénybe oszmán harcosok segítségét vitáik rendezésére ↑ A hivatali állásokhoz javadalombirtok tartozott, amelyből a hivatalnok ellátta magát. A szeldzsukok is ezt használták tisztjeik, alkalmazottaik fizetésére ↑ A hit harcosai ↑ Machineus eredetű szekta ↑ Az oszmánok sem tudták biztosítani az ostromhoz szükséges hadianyagok utánpótlását. ↑ Velencei nemesasszony, eredeti nevén Sophia Buffo ↑ Mindenekelőtt az alkohol és a dohány ellen, bár maga alkoholista volt. ↑ Ekkor robbant fel a Parthenónban tárolt lőpormennyiség, és semmisült meg a műemlék. ↑ .Ezt a mészárlást később „Jótékony esemény ”címmel illették ↑ Az iszlám vallásban a jog és a vallásgyakorlat elválaszthatatlan egymástól. A teológia szerepét többnyire a vallásjog (fikh) tölti be. ↑ 1453 és 1600 között a 36 nagyvezér közül csak négy volt török születésű ↑ Semseddin Ahmed 1494-es krónikájában II. (Hódító) Mehmedet, és II. Bajazidot is „kalifának” nevezi ↑ . Az uralkodó természetesen alkotott rendeleteket (kánun), amelyek törvényi hatállyal bírtak. Ez a birodalom számos népének szokásrendszeréből fakadóan elkerülhetetlen volt. Ezek a rendeletek összhangban voltak a saríával, és gyűjteményeiket a bírák az iszlám jog mellett alkalmazták. ↑ Ezért az iszlám törvények szerint halál járt ↑ A nyugat-európai nagyvárosokban, például Londonban, Párizsban 200 ezren, Velencében 140 ezren laktak.

Források Brentjes, Burchard. Kánok, szultánok, emírek. Budapest: Kossuth. ISBN 963-09-2546-X (1985) Bernard Lewis. Isztambul és az oszmán civilizáció. Budapest: Gondolat. ISBN 963-281-009-0 (1981) Matúz József. Az Oszmán Birodalom története. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 963-05-5387-2 (1990) Molnár József. A török világ emlékei Magyarországon. Budapest: Corvina. ISBN 96313105263 Francis Robinson: Az iszlám világ atlasza. Ford. Dezsényi Katalin. Budapest: Helikon; Magyar Könyvklub. 1996. ISBN 963-208-384-9 İlber Ortaylı. Az Oszmán Birodalom leghosszabb évszázada. Gödöllő: Attraktor. ISBN 963-9580-04-X (2004) Iszlám művészet és építészet, Peter Ferienabend (ed.), Budapest: Vince (2005. augusztus 10.). ISBN 963-9552-61-5 Ágoston Gábor. A hódolt Magyarország. Budapest: Adams Kiadó. ISBN 963-8222-06-9 (1992) http://hu.wikipedia.org/wiki/Timur_Lenk http://viticodevagamundo.blogspot.com/2011/01/austrian-turkish-war-1683-guerra-austro.html

Jegyzetek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.

↑ Oszmán bankjegy arab írással ^ a b c Brjentes, 19.o. ^ a b c d e Brjentes, 20.o. ↑ Brjentes, 22.o. ↑ Brjentes, 24.o. ↑ Brjentes, 27.o. ↑ Brjentes, 28.o. ↑ Brjentes, 30.o. ↑ Brjentes, 31.o. ↑ Brjentes, 33.o. ↑ Brjentes, 35.o. ↑ Markus Hattstein Az Oszmán Birodalom (In: Iszlám művészet és építészet), i. m. 540. old. ↑ Brentjes, 53. o. ↑ Ágoston, 20. o ↑ Matúz Józsaf Az Oszmán Birodalom története, i. m. 71. old.

52

16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39.

↑ Matúz, i. m. 70. old. ↑ Matúz, 89.o. ↑ .Matúz, 90.o. ↑ Matúz, 86. o. ↑ Ágoston 25. o. ↑ Matúz, 88. o. ^ a b Brentjes, i. m. 39. old. ↑ Robinson, 77.o. ↑ Ortaylı, i. m. 161. old. ↑ Lewis, i. m. 166. old. ^ a b c Ortaylı, i. m. 160. old. ↑ Lewis, i. m. 172. old. ↑ Lewis, i. m. 173. old. ↑ Ágoston Gábor Hódolt Magyarország, i. m. 9. old. ↑ Ömer Lütfi Barkan történész becslése, idézi Ágoston, i.m. 10.o. ↑ Ágoston, i. m. 10. old. ↑ Ágoston, 76.o. ↑ Ágoston 96. o. ↑ Molnár József A török világ emlékei Magyarországon, i. m. 34-64. old. ↑ Molnár, i. m. 65-71. old. ↑ Molnár, i. m. 74-89. old. ↑ Molnár, i. m. 92-112. old. ↑ Ortaylı, i. m. 222. old. ↑ Ortaylı, i. m. 78. old.

Irodalom Britannica Hungarica 2005 (CD-verzió) G. Ostrogorsky: A bizánci állam története, Osiris, Budapest, 2003. Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása, Varia Byzantina. Bizánc világa II. kötet, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 1997

53

Oszmán hadsereg http://hu.wikipedia.org/wiki/Oszm%C3%A1n_hadsereg

Az oszmán hadseregen általában az Oszmán Birodalom javarészt irreguláris egységekből álló, nagy tömegű haderejét értjük. Az oszmán-törökök Közép-Ázsiából eredtek, ahol rendkívül elterjedt volt a lovas harcmodor alkalmazása, így a korai oszmán hadsereg fő ütőereje a lovasság volt, de később a janicsárok szerepe is nőtt. A török sereg szervezeti felépítése évszázadokig változatlan volt, csak a 19. században vált európai mintájú, korszerű reguláris hadsereggé.

Az oszmán hadsereg, fegyverei és fegyvernemei A kialakuló katonaság változatos, kevert rendszerű volt. A nagy tömegű, alacsony képzettséggel rendelkező, szinte semmilyen fegyelmet nem tanúsító irreguláris egységeknek volt a feladatuk, hogy lekössék az ellenség nagyobb részét, míg a döntő erőt az elit csapatok adták a harcban. Éppen ezért két vasfegyelmű, reguláris egység alakult ki e célra, a szpáhik és janicsárok. A szpáhik a szultántól a katonáskodás fejében kaptak birtokot (ziamet), de csak ideiglenesen. A janicsárság az emberek tudatában úgy él, mint gyermek keresztényekből muzulmánná nevelt harcosok. Valójában ezeknek kevesebb, mint a fele volt keresztény származású, a többi javarészt török, de bármilyen nem mohamedán vallású néptől elrabolták gyermekeiket. A keresztény származású janicsárokból nevelték azonban a legfanatikusabb, legkeményebb harcosokat. A keresztény gyerekeket devsirme (gyermekadó) címén vették el szüleiktől. Békeidőben a legtöbb keresztény származású janicsár a szerb hódoltságból származott. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy a gyerekeket szállító szekereket az anyák gyakran napokig követték. A janicsárság kezdetben visszacsapó C íjakat használt lőfegyverként. A 14. század második felétől a török hadseregben elterjedtek a tűzfegyverek, de a janicsárság még sokáig megtartotta az íjait és nyilait. A törökök elsőként vezették be seregükben a feketelőporos puskát és az ágyút. De a puska nem vált egyből a harcterek urává, ugyanis kezdetben még nem volt megfelelő a pontossága, lőtávolsága, lassabban töltötték újra és alacsony volt a megállító ereje is. De nagyobb csapást mért az ellenfél pszichéjére, ugyanis a szinte hangtalanul szálló nyíllal szemben ennek elsütése igen erős hanghatással jár, és ezt jól felismerte a török hadsereg. A muskétát zárt, tömött sorokban használták, a nagyobb tűzsűrűség elérése végett. A közelharci gyalogság fő fegyverei a hosszú szálfegyverek (pikák, lándzsák) voltak, amelyek a hosszúságuk révén megfelelő védelmet nyújtottak, s képzett egységek lovasság ellen is nagy hatásfokkal alkalmazták. Bár a török gyalogos nyugati mintákhoz hasonló fegyvereket is használt, de kiképzése szintje nem érte el az európai gyalogosét (pl.: landsknechtek, svájci pikások). Nem az európai kardfajtákat alkalmazták, hanem az ívelt, ázsiai típusú handzsárt és a jatagánt. A janicsársággal gyakran menetelt együtt a mehterán egység, akik a mai katonazenekaroknak felelnek meg. Ezek a katonazenekarok legelső fellelhető egységei, nevük a perzsa „mehter” szóból származik. A török nehézlovasság a szultán testőrségéhez tartozó kapikulu lovasokból állt, de az ottomán hadseregben a könnyűlovasság volt a döntő. Ritkán hordtak nehéz, mozgást gátló páncélzatot, legfeljebb bőrvértet vagy sodronyinget, esetleg acélsisakot viseltek. A lovasság gerince a páncélos szpáhi lovas, aki az európai feudális rendszerhez hasonlóan földért szolgált a seregben. Fontos még megemlíteni a rekviráló és felderítő akindzsiket is, akik a reguláris seregtestek előtt haladva pusztították az ellenséges utánpótlást.

Katonatípusok az oszmán hadseregben Lovasság: Akindzsik – a legnagyobb létszámú török irreguláris lovasság. A „megtorló alakulat”, amelynek feladat közé tartozott a helyben történő élelem- és takarmánybeszerzés és a csatatér előkészítése. Gurebák – a törökök rendkívül soknemzetiségű egysége, csak egy tizedét képezték oszmánok, a többi perzsa, egyiptomi, arab, tatár, albán, sőt olykor szerb, vagy bosnyák származású volt. Könnyen felismerhetők voltak, hiszen ruházatuk egyáltalán nem volt egységes, egyetlen ismertetőjük tornyos turbánjuk volt. Szilidárok

54

Dzsebedzsik – könnyűlovasság, amely használt rézsodronyinget. Beslik Gümüllük Müszellemek Mamelukok – részben arab, részben török lovasok. Tornyos posztósüveget viseltek. Ulifedzsik – részben reguláris könnyűlovas, de nem sokszor vetették be őket a harcba, inkább tábori rendfenntartók voltak. Fáriszok Besliák A 15. századtól a török birodalom hűbéresévé teszi a Krími Tatár Kánságot, amelynek lovasai rendszeresen részt vettek a törökök háborúiban kisebb-nagyobb csapatokban. A legszörnyűbb egységei voltak a törököknek, Magyarországon is a legnagyobb pusztításokat ők követték el.

Gyalogosok: Janicsárok Aszabok – az akindzsik mellett az irreguláris egységek között ők voltak a legtöbben. Kumbaradzsik – gránátos török katonák. Tüfenkcsik – a janicsárokhoz hasonlóan ők is rendelkeztek puskákkal. Piadok Delik Müsztahfizok Bosztancsik – Sokszor a szultán, vagy a pasa sátora körül örködtek. Dzsamakok – Ők a nem reguláris janicsárok, akik szinte teljesen török nemzetiségűek voltak. Nekik is lőfegyverük volt. Kapudzsik – Némileg reguláris erők, de nem nagyon szerepeltek a harctereken, sokkal inkább a szultán udvarának örzői voltak, így számuk sem volt magas. Reiszek A török seregben a birodalom más népei is szolgáltak, így például a szintén hűbéres román fejedelem katonasága, vagy a szerbek lovasként, avagy gyalogosként. A csauszok a legalacsonyabb rangú katonák voltak, a tatár lovasok egy része is csausz volt. Harcosként szolgáltak nagyszámban török szerzetesek, dervisek. A tábori szolganépet képezték lagumdzsik, az arabadzsik (szekeresek), haddádok (kovácsok) és kalkandzsik (pajzskészítők).

Tisztikar Aga Janicsár aga

Janicsár tisztek

Topcsi Jaszaul Bég (bej)

55

A fegyverzet változása Nagy Szulejmán uralkodása alatt a török gyalogosok szinte mind lőfegyvert kaptak. Ennek oka az volt, hogy a gyalogság és a tüzérség tüzével gyengíti az ellenséget, míg a lovasság lerohanja őket. A janicsárság is további döntő támadásokat adott, míg a többi gyalogos a nyomában támadott. Ez sokszor jól működött, de elavultá, gyengévé tette az oszmán sereget. Először is a lovasságot csak megfelelő terep- és látásiviszonyok mellett lehetet döntő támadásra vezetni. Rossz terepeken gyalogosok kellettek, de ehhez a török gyalogok (a janicsárok kivételével) erre nem kaptak megfelelő képesítést. Az európai gyalogság különféle taktikákkal meg tudta állítani az oszmán lovasság rohamát, így megint csak gyalogosok kellettek, de a janicsárság számbeli hátránya miatt nem volt mindig képes megoldani a feladatot, sőt nekik az ellenséges rohamok elhárítására többször alakítani kellett az alakzatukon, amihez szintén kellettek megfelelő külső adottságok. A törökök rablógazdálkodásuk révén a háborúk zsákmányaiból rengeteg lőfegyvert szereztek, de ezek különféle tűzhatású puskák, muskéták, flinták, szakállasok, pisztolyok stb. voltak, melyeknek más és más volt az értékük a harcban. Fegyveriparuk a törököknek eléggé fejletlen volt, míg az európai lőfegyverek állandóan fejlődtek és a 18. században már a gyors tüzelésű és pontos muskétákkal a könnyűfegyverzetű törököket a gyalogosok egyszerűen szétlövik. Ha a török támadás kudarcba fullt, csak a reguláris egységek voltak képesek rendezetten visszavonulni, míg a nem regulárisok hátrálása fejvesztett meneküléssé változott legtöbbször, amely magával sodorta fegyelmezett katonákat is. Így sokszor a törökök több kárt tettek magukban, mint az európai seregek. A török gyengeségei a magyar hadszíntéren az 1664-es szentgotthárdi csatában mutatkoztak meg, ahol a terepviszonyok, s az időjárás a keresztény sereget segítette és a török fejvesztett menekülése révén nagy veszteségeket szenvedett. A török hadsereg egymástól elkülönülő alaktalan tömegként harcolt, eredményessége harciasságában és vadságában volt mindössze. Így az európai hadak lassacskán fölénybe kerültek.

A haderő modernizálása 1826-ban II. Mahmud belekezdett a hadsereg európai mintára történő átszervezésére, főleg az egyre fenyegetőbb orosz terjeszkedés miatt. Az új hadsereg felállítását a janicsárok hevesen ellenezték. 1826. június 14-én Isztambulban felkelést szerveztek a szultán ellen, amiben több mint 30, 000 janicsár vett részt[1]. Mahmud 50 ezres seregével két nap alatt szétverte a lázadókat, a csatában legalább 8000 janicsár esett el[2]. A lázadás után Mahmud az összes megmaradt janicsár-egységet feloszlatta, a túlélőket kivégeztette vagy száműzte. A száműzetésre ítélt janicsárokat vagyonelkobzással is sújtotta[3]. A szultán ezután hozzálátott az európai mintára szervezett és felfegyverzett hadsereg felállításához. A sereg újjászervezésében porosz tisztek, köztük Helmuth von Moltke százados is segítették[4]

Forrás Perjés Géza: A Szentgotthárdi csata monográfia, 1964. R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora, Magyar Könyvklub, Budapest 2001. Gárdonyi Géza: Egri csillagok

Jegyzetek 1. 2. 3. 4.

↑ Vasárnapi Ujság - Tizenhetedik évfolyam, 49-ik szám. (Hozzáférés: 2010. március 29.) ↑ Kun Enikő: A janicsárok likvidálása és a modernizáció kezdete. (Hozzáférés: 2010. március 29.) ↑ Kun Enikő: A janicsárok, a szultán hű katonái. (Hozzáférés: 2010. március 29.) ↑ Kun Kennedy Hickman: Franco-Prussian War: Field Marshal Helmuth von Moltke the Elder. (Hozzáférés: 2010. március 29.)

56

Török hódoltság http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6r%C3%B6k_h%C3%B3dolts%C3%A1g

A török hódoltság a Kárpát-medence területének az Oszmán Birodalom uralma alatt álló része volt Buda 1541-es elfoglalásától több mint másfél évszázadig, a terület Habsburg irányítás alatt történt felszabadításáig (1686–1699). A török hódoltsági terület a mai Magyarország területének zömét, valamint a mai Horvátország és Szerbia északi részét foglalta magában (Délvidék). A Temesköz (a mai Szerbia és Románia területén) hol a török hódoltsághoz, hol az Erdélyi Fejedelemséghez (Partium) tartozott. A török hódoltság idején épült fel a Tisza első állandó hídja: a szolnoki török kori híd.

Története Előzmények A törökök Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején kezdtek betörni országunkba. Ekkor a király kiépíttette a déli végvárrendszert, és új adó bevezetésével akart pénzhez jutni, amelyből fenn tudja tartani az ország hadseregét. Zsigmond halála után belső trónviszályok voltak Magyarországon. A törökök ezt kihasználva délen és keleten kezdtek betörni az országba. Ekkor megjelent Hunyadi János, aki erdélyi vajda és az ország legnagyobb földesura volt. 1442-ben a törökök támadást indítottak Erdély ellen. Hunyadi vereséget szenvedett és nagyobb sereget szervezett. Még ebben az évben Szentimrén a magyarok győzelmet arattak a törökök felett. Ebben a csatában Kamonyai Simon Hunyadi Jánosnak öltözött be, hogy őt támadják meg a törökök és ne Hunyadit (a törökök tudták, hogy Hunyadi János nagyon erős katona, és minden csatában őt támadták). 1440-ben I. Ulászló került a trónra, majd 1443-ban a király és Hunyadi vezetésével megindult a „hosszú hadjárat” a török ellen. Először a török kézen lévő balkáni területeket támadták meg, majd továbbmentek a Balkán-hegységhez, de beállt a tél, emiatt Hunyadi János és I. Ulászló úgy döntöttek, hogy visszafordulnak seregükkel együtt. 1444-ben Várnánál újabb támadást intéztek a török ellen, de az ígért európai segítség elmaradt, ezért a magyarok vereséget szenvedtek. I. Ulászló életét vesztette a csatában, és 1444-ben a még kiskorú V. László került a trónra, Hunyadit pedig kormányzóvá választották 1446-ban. Az 1448-ban indult balkáni hadjárat a rigómezei csatában – mivel Szkander bég segítsége elmaradt – súlyos magyar vereséggel zárult. 1453-ban Konstantinápoly török kézre került, és a törökök következő célja Nándorfehérvár megszerzése lett. Ez 1456-ban, a nándorfehérvári csatában nem sikerült nekik, ezután hosszú ideig nem került sor a szultáni főerők bevetésére Magyarország ellen.

A budai vilájet megalapítása Az 1520-as évek elején az oszmánok nagy lendülettel támadtak a déli magyar végvárrendszerre, és azt sikeresen át is törték. Ezt követte az ország belseje ellen intézett támadás 1526-ban, amely a mohácsi vereséghez és azt követően az egységes Magyar Királyság felbomlásához vezetett. Ekkor még kivonultak a török csapatok Budáról, és Bécs sikertelen 1529-es ostroma után sem maradt megszálló erő az ország középső részén. A kirobbanó magyar belháborúnak végetvetve 1541-ben az Oszmán Birodalom elfoglalta Budát. Ezzel a Magyar Királyság három részre szakadt: a Királyi Magyarországra, a Keleti Magyar Királyságra (1570-től Erdélyi Fejedelemség), illetve a hódoltság területére. A hódoltság igazgatására létrejött a budai vilájet.

A török uralom kiterjesztése A következő negyed században a törökök elfoglalták az ország területének 40%-át, amit aztán kisebbnagyobb hódításokkal tovább bővítettek. A tizenöt éves háború kitöréséig kiterjesztették hatalmukat a Délvidék mellett az Alföld nagy részére és a Dunántúl déli és keleti részére. 1552-ben megalakult a temesvári vilájet is a megnövekedett terület igazgatására.

57

Tizenöt éves háború A hosszú - vagy más néven tizenöt éves - háború (1591/1593-1606) a dunai Habsburg-monarchia és az Oszmán Birodalom összecsapása volt a Magyar Királyság területén. A Habsburgokkal szövetségben harcolt az Erdélyi, a Havasalföldi, a Moldvai fejedelemség, a Német-Római Birodalom és a Pápai Állam támogatásával. A háborúhoz több európai állam és török uralom alatt élő nép, így a szerbek és bolgárok is csatlakoztak, akik közül sokat hajdúk közé szerveztek. A harcban közvetve érintve volt Perzsia is, amely Ázsiából kötötte le a török erők egyrészét. A kezdeti keresztény sikerek után az erőviszonyok kiegyenlítődtek, így 1606-ban az eredeti állapothoz képest lényegében kevés változtatással kötöttek békét. A tizenöt éves háború nagy pusztítást hozott a hódoltság területén és a határvidéken élők számára, azonban igazi döntést egyik fél sem tudott kiharcolni. Ekkor jött létre az egri és a kanizsai vilájet, valamint a rövid életű győri is. Az Alföldet és a Partiumot tatárok pusztították, ami kisebb települések sorát törölte el a Föld színéről.

Az oszmán hatalom hanyatlása A 17. században az Oszmán Birodalom fejlődése elmaradt a nyugat-európai államok mögött, és a belső nehézségek a magyarországi területeket sem kerülték el. Az adóterhek egyre növekedtek, ugyanakkor az osztrák Habsburgok ereje egyre nőtt. A század végén is még támadott az Oszmán hadsereg, de Bécset nem sikerült meghódítaniuk. Az 1683-as Bécs előtti vereség után a Szent Szövetség igen gyorsan kiűzte a törököket a Hódoltság túlnyomó részéről. Az 1699-es karlócai béke után már csak a Temesköz maradt török kézen.

Államszervezet Az Oszmán Birodalom jogrendszere a muzulmán jogon, a saríán, részben a szultáni jogon, a kánunon nyugodott. Az igen sokféle vallású és szokású nép felett uralkodó oszmán szultánok azonban már igen korán rákényszerültek, hogy ezt a helyi viszonyokhoz igazítsák. Erre a kánun, a török világi jog szolgált, amely megkísérelte enyhíteni a muszlim és nem muszlim népesség közötti egyenlőtlenséget. Az egész birodalomra kiterjedő mellett a világi hatalom minden tartománynak külön-külön, a helyi szokásokat figyelembe véve alkotta meg a helyi kánunt, és iránymutatásokat tartalmazott közigazgatási, bíráskodási és pénzügyi kérdésekben. A budai vilájetnek is volt ilyen helyi „törvénykönyve”, de csak nagyon kevés pontban tért el a birodalmi törvénytől. 62 pontja a különféle adónemeket, piaci helypénzt, bel- és külföldi áruk elvámolásának menetét szabályozza, valamint egyetlen büntetőjogi bejegyzés szerepel benne. A többi kérdésben a vallási jog alapján jártak el. Az új rendszer bevezetésekor I. Szulejmán az átmenet simábbá tétele érdekében elrendelte, hogy a tartomány őslakosai (bizonyos vonatkozásokban) saját szokásaik és törvényei szerint élhessenek tovább, saját bírájuk ítélkezzen felettük. A szultán Werbőczy Istvánt bízta meg ezzel a tisztséggel, azonban a török előljáróknak gyorsan elege lett a folytonos panaszkodásból és magyar jogra hivatkozásból, és rövid úton megszabadultak Werbőczytől (állítólag a budai pasa mérgeztette meg). Ezután ezt a posztot senki nem töltötte be.[1]

Közigazgatás A törökök a meghódított területeket vilajetekre, azaz közigazgatási egységekre osztották fel. A vilajetek élén a beglerbég állt. A magyar területen megszervezett vilajetek a következők voltak: Budai (1541-től) Temesvári (1552-től) Győri (1594–1598) Egri (1596-tól) Kanizsai (1600-tól) Váradi (1660-tól) Érsekújvári (1663-tól)

58

Magyarország a török hódoltság korában

Egykorú források 1595-ben Szigetvárt is beglerbégségnek emlegették, és 1660 és 1663 után pedig vilajetnek nevezték a Várad és Újvár közötti közigazgatási egységeket is. [2] Magyarországon a legelső és végig a legfontosabb a Budai vilajet volt. Közép-Magyarországon kívül a Bánságot is Budáról irányították. Itt volt a hódoltsági terület központja, melynek élén a budai pasa állt, aki rangban a később alapított vilajetek beglerbégjei felett állt. Ezt mutatta az is, hogy 1623-ig időnként, azután folyamatosan vezíri rangú ember állt a budai vilajet élén. [3] Ezt követte 1552-ben a temesvári vilajet, majd sorban a többi. A vilajeteket szandzsákokra osztották, azokat pedig nahijékre. A szandzsákokat a bégek vezették, a nahijék élén pedig az aga állt. Mivel egy-egy szandzsákot egy-egy vár köré szerveztek meg, számuk a határ közelében nagyobb, biztosabb területeken kisebb volt. [4] Ezeknek a területeknek jelentős katonaságot és hivatalnoki gárdát kellett ellátniuk. Az egyes egységek főhivatalnokai tanácsadó testületet alkottak (díván). Ilyen főhivatalnok volt például a defterdár (adószedő), a kádi (bíró) és a mufti (törvénytudós, egyházjogász). A belső rendet a janicsárok és a szpáhik tartották fenn. Bár a kádit elsősorban bírónak tekintik, a középszintű igazgatásban egy sor egyéb feladat hárult rájuk, az adó beszedésétől a hadsereg mozgósításán át a piacok, ipartestületek, építkezések és vallási közösségek felügyeletét is.[5] A budai kádi emellett jelentéseket küldött az udvarba a beglerbégekről, a vilájet népéről és hangulatáról is.[5]

Igazságszolgáltatás A középszintű igazgatás a kádik munkáján alapult, akik egyéb tevékenységeik mellett közjegyzői, jogászi, bírói tevékenységet is végeztek. Általában bírósági körzetenként (kaza) egy-egy kádi működött, aki időnként végigjárta körzetét, vagy kiküldöttjei, helyettesei útján ítélkezett polgári- és büntetőperekben egyaránt.[5] Nagyobb központokban akár többen is székeltek, és a nagyobb kincstári birtokokhoz is kirendeltek egy-egy kádit. Kétséges ügyekben a szandzsákonként kinevezett muftihoz fordult tanácsért, aki a nevek nélkül elé terjesztett ügyben fetvát (a muzulmán valláson alapuló véleményt) alkotott.[5] A kádi ítéleteit a szultáni törvények (kánunok) alapján hozta, és nem a vallásjog (saría) alapján. [5] A büntetések kiszabásakor figyelembe vették a bűnös anyagi helyzetét, a szegényebbek (akiknek nem volt 300 akcsényi ingó vagyonuk) kevesebbet fizettek ugyanazért a vétségért. [5] A kádik a „szabad” birtokokon (hász és ziamet birtokok, valamint egyes tímár-birtokok tartoztak ide) csak a tulajdonos engedélyével ítélkezhetett, és a szandzsák poroszlói nem foghatták el az oda menekülő gyanúsítottakat. A szabad birtokokon kiszabott büntetések (nijábet) összege (néhol csak a fele) a tulajdonost illették, és azokat az elmúlt évek átlagai alapján beszámították a birtok jövedelmébe.[5] A mezővárosok (khász városok) és a városok keresztény negyedei mint hász birtokok kívül estek a kádik hatáskörén, az igazságszolgáltatást választott bírók végezték. [5] A kádi kincstártól kapott jövedelme mellett részesült a kirótt bírságokból és büntetéspénzekből is. [5]

59

Gazdaság Földbirtokviszonyok A török birodalomban a meghódított területeken, minden föld és a rajta élők a szultán tulajdonának számítottak. Ezeket a birtokokat két részbe lehet sorolni: hász-birtok: a szultáni kincstár kezelésében lévő illetve magas rangú tisztviselőknek juttatott birtok[6][7] az adomány- és szolgálati birtokok. Ezekből kaptak az alacsonyabb rangú hivatalnokok és a hűbéres lovas katonák. A birtokokat csak használatra kapták, és azok nem voltak örökíthetőek. Két típusa volt: o

a ziámet, amely 20-100 ezer akcse jövedelmű birtok,

o

a tímár, amely 20 ezer akcsénál kevesebb jövedelmű birtok.

A birtokok aránya egy-egy szandzsákban erősen változó volt. A 16. század közepén a határ közeli nógrádi szandzsákban a birtokoknak mindössze 19%-a volt hász-birtok, a budai szandzsákban 59%-ot, a szegediben 64%-ot tettek ki.[8] A birtokokat a szultán meghatározatlan időre adta ki, így ez a rendszer biztosította a hivatalnokok és a szpáhik állandó tettrekészségét.[9] Ugyanakkor a birtokok a bizonytalan jövő miatt rablógazdálkodást folytattak. A Hódoltság legmagasabb rangú hivatalnoka, a budai pasa évi 800 000 - 1 100 000 akcsés jövedelmet biztosító birtokokkal rendelkezett,[10] melyhez Nógrádtól egészen Szendrőig tartoztak falvak. A Buda közeli falvak természetben, a távolabb fekvő települések pénzben fizették járandóságukat. [11] A szandzsákbégek 200-400 ezer akcsés,[12] a központi szervezetben a pasa után következő pénzügyi defterdár 150 000, a birtok-defterdár körülbelül 72 000 akcsés jövedelemmel rendelkezett birtokairól.[11] A körzeti kádik általában csupán napi 30-70 akcsés fizetést kaptak, míg a budai kádi napi 500 akcsék kapott munkájáért.[12]

Az adórendszer A törökök a zökkenőmentes átállás érdekében figyelembe vették a korábbi magyar adózási szokásokat, az adóalapot a hagyományokhoz illetően állapították meg. A befizetések címzettjei azonban részben megváltoztak. Megmaradt a földesúri tized, amit a ezután települést szolgálati birtokul megkapó szpáhinak vagy tisztségviselőnek fizettek a jobbágyok. (Esetleg az államnak, amennyiben hász birtokról volt szó). Az egyházi tizedet is beszedték, azonban az a szultáni kincstárt gazdagította. [13] A földesúri adók közé tartozott még a kapuadó is, amelynek mértéke 50 akcse körüli volt, és a földbirtokos kapta meg. Ez a korábban a földesúrnak fizetendő 1 forintos adót váltotta fel, és kezdetben nagyjából azzal is volt egyenértékű. Két részleben, Szent Szent Demeter napkor kellett befizetni. Általában azok fizették, akik legalább 300 akcsés ingó György és vagyonnal rendelkeztek, azonban egyes társadalmi rétegek (bírók és papok) illetve egyes települések (Pest és Buda) mentesültek alóla.[14][15] A népességet ezen felül hadi szállításoknál és építkezéseken is munkára kötelezték.[13] Az állami adó (dzsizje) alapja a ház és a telek (háne) volt, és a nem muzulmán alattvalók fizették. Kezdetben évi 50 akcsét tett ki, és csak azok voltak fizetésére kötelezve, akik legalább 300 akcsés ingó vagyonnal rendelkeztek.[15][16] A 17. századra már minden családfő fizetésre volt kötelezve, és az összege is megemelkedett több száz akcséra. [16] Állami adó volt még a (kezdetben rendkívüli, majd a 17. századra évente beszedett) hadiadó is. Idővel újabb adófajtákat is bevezettek, például menyasszonyadót (lány férjhez adásakor fizetendő illeték), tűzifára, hordókra, kertekre vonatkozó adókat. [11][17] A bevételekhez hozzájárultak a (főleg élőállat kivitelből származó) vámbevételek is. [11]

60

Az adók beszedéséhez a török hivatalnokok a 16. században rendszerezett összeírásokat készítettek, és a hódoltsági területek terhei átmenetileg csökkentek is. [13] A birtokok jövedelmét hároméves átlag alapján becsülték fel, és ez alapján kapták meg a szolgálati birtokokat a hivatalnokok és a katonák.[18] Fontos megjegyezni azt is, hogy a 16. században gyakran előfordult, hogy egyes települések egy összegben adóztak, ez azonban az 1650-es évektől visszaszorult.[19] Az adókivetés és -beszedés felsőbb szinten a kádik kezében volt, azonban végrehajtása az alsó szinteken már nem alakult egységesen. Egy részét a magyar kézben maradó alsó szintű közigazgatás szedte be, a többit pedig részben közvetlenül a szultáni kincstár megbízottjai, részben (főként a határ menti területeken) vállalkozók (eminek és ámilok).[18][19] A megbízottak elsősorban a haradzs beszedésében játszottak fontos szerepet.[18] A vállalkozók részesedésért vagy napidíjért dolgoztak. Az kapott megbízást, aki a legtöbb jövedelem beszedésére vállalkozott. Általában három évre kaptak megbízást egy-egy körzet összes, különböző típusú jövedelmének beszedésére, azonban ha az időarányos részletet nem fizették be, leválthatták őket. A budai és pesti jövedelemcsoport (mukátaa) például 14 jövedelemágat tartalmazott.[18] Ezek a bérlők eleinte olaszok (raguzaiak) voltak, majd őket fokozatosan felváltották a mohamedánok (a korban az elnevezésük összefoglalóan törökök), rácok és a (főként spanyolországi) zsidók. [11] A Hódoltság jobbágyaira, (de a határhoz közel a magyar oldalon élőkre is) súlyos terhet rótt a kettős adóztatás rendszere. A végvári katonaság segítségével az elmenekült nemesség a török uralom alatt álló terület nagy részéről beszedte járandóságát, sőt arra is futotta erejükből, hogy megtiltsák jobbágyaiknak, hogy ügyeikben a török hatóságokhoz forduljanak, így részben fenntartották a magyar közigazgatást és joghatóságot.[19]

Mezőgazdaság A Hódoltság gazdaságának messze legfontosabb ágazata a mezőgazdaság volt. A nyugat-európai árforradalom hatására megemelkedő mezőgazdasági árak hatására Alföld falvainak, mezővárosainak lakói egyre jobban bekapcsolódtak az európai kereskedelembe, főként szarvasmarha exportjával. A lengyel marháknál nagyobb termetű magyar állatok igen keresettek voltak mind a dél-német, mind az észak-olasz piacokon. Nürnbergben például a 16. század első felében évente 70 000 magyar marha talált vevőre, Bécsben pedig nyáron akár 7-11 000 marhát is eladtak hetente.[20] A mohácsi csata előtt még sűrű faluhálózattal átszőtt Alföld kisebb falvai a török háborúk hatására elpusztultak, életben maradt lakói a nagyobb településekre húzódtak. Az elpusztult falvak területét óriásfalvak, mezővárosok vették kezükbe. A város határát két részre osztották, a művelésre alkalmas, a mezővároshoz közelebbi területeket téli legelőnek, a gyengébb minőségű földeket nyaralónak használták. A telelők földjét nyáron művelés alá vonták, itt termelték meg a feltétlenül szükséges gabonát.[20] A gabonatermesztés fő területe a Hódoltságban az Északi-Középhegység előtere volt, a ma növényterjesztésre használt alföldi területeket az állattartó gazdálkodás élvezett elsőbbséget. [21] Az agrárkonjunktúra hozadékaként gyors fogyásnak indultak az alföldi erdőterületek. [22][23] A török hódítás átalakította a magyarországi bortermelést is. A korábban Magyarország legfontosabb borvidékének számító Szerémség háttérbe szorult, szerepét a Tolna-Baranya vidéki borászok vették át. A korszakban telepítették meg rác kereskedők az első vörösbort készítő borászatokat az Alföldön. Az Északi-Középhegységben is ekkor lendült fel a szőlő- és bortermelés, többek között a gyöngyösi- és a miskolci szőlőművelés volt jelentős a Hódoltság területén. (A 16-17.század fordulóján emelkedett fel a Tokaj-hegyaljai borvidék, amelynek borait azonban a Hódoltságban ritkán fogyasztották.) [24]

Népességviszonyok a hódoltságban A mintegy másfél évszázados török uralom alatt az ország népessége gyakorlatilag stagnált, a Hódoltság területe európai viszonylatban nagyon ritkán lakott terület maradt. Magyarország etnikai összetétele megváltozott, a török területekre elsősorban délszláv rácok (ortodox szerbek és muzulmán bosnyákok) érkeztek.

61

Népességpusztulás A török uralom alá kerülő területekről a hódítók elől a népesség viszonylag szűk rétege, elsősorban a városok (például Buda) polgársága és a nemesség menekült el. A legszélesebb réteget kitevő jobbágyság helyben maradt. Részben ennek köszönhető, hogy a Hódoltságban a városi népesség súlya jóval kisebb a (szintén nem nagyon erős) Magyar Királysághoz képest. A 15. század végi Magyarország népessége 3,3 millió körülire tehető, a következő egy évszázad során enyhén (körülbelül 3,5 millióra) növekedett.[25] Ebből a hódoltság területén a tizenöt éves háború előtt körülbelül 900 ezren élhettek, Erdélyben a Partium nélkül hozzávetőlegesen 800 ezren. [26] A királyi Magyarország népességét egy 1598. évi házösszeírás szerint 1,8 millióra becsülhetjük. [26] A visszafoglaló háborúk előestéjén, a 17. század végén az ország lakossága mintegy 4 millió főre tehető.[26]

Törökök magyar rabokat kínoznak

A népesség növekedését elsősorban a háborúk, a velük járó fosztogatások és a részben azok következtében fellépő járványok akadályozták.[27][28] Főleg a tizenöt éves háború, az 1660-as évek eseményei és az ország visszafoglalásával járó harcok jártak különösen nagy áldozatokkal, amit tovább súlyosbítottak az 1653-1656, 1660-1666, és 1676-1678 közötti pestisjárványok.[26] A pusztítások a legsúlyosabban a határ közelében és az Alföldön élő, védett helyekre menekülni nem tudó lakosságot érték. Mivel ezen a területen főként magyar lakosság élt, természetszerűleg a magyarság veszteségei arányaiban is nagyobbak voltak a nemzetiségekénél. A háborús időszakokban komoly migrációs hullámok figyelhetők meg, de általánosságban elmondható, hogy az országon belüli vándorlás nem volt különösen nagy mértékű.[29] Mindezek eredményeként az ország és különösen a Hódoltság népsűrűsége messze alatta maradt Nyugat-Európa fejlettebb államaiban tapasztalható értékeknek. Míg Itáliában 100 fő/km 2, a Francia Királyságban és Németalföldön 34-40 fő/km2 mondható tipikusnak a korszakban, addig a török uralma alatt álló magyarországi területeken ez az érték 7-8 fő/km2. Bár ennél a Nyugat-Magyarországra [29] jellemző 15 fő/km2 jóval magasabb, az is messze elmarad a nyugati számoktól.

Nemzetiségek betelepedése Az oszmán hódítással együtt mérsékelt számú, 50-80 ezer török érkezett az országba, főként katonák és hivatalnokok, kisebb részben kereskedők és mesteremberek. [12][30] A törökök a másfél évszázados uralmuk alatt elsősorban városi lakosságot alkottak, a vidéki társadalomban hatásuk nem volt jelentős. A betelepülők azonban ahhoz sem voltak elegen, hogy Budát, a Hódoltság központját török színezetűre fessék. Bár megtiltották a magyarok betelepülését Budára, ezzel csak elszlávosították a várost, Evlia Cselebi a 17. század közepén azt írta a lakosságról, hogy „mindnyájan bosnyákok”. [31] Már a déli végvári vonal áttörése előtt jelentős számban éltek szerbek Magyarország déli területein, és a 16. század közepére a Maros vonalától délre, a Temesközben, a Duna-Tisza közén és a Dunántúlon egyaránt nagy számban jelentek meg.[32] A háborús pusztítás leginkább a síkvidékeken élő magyarokat sújtotta, és a ritkán lakott terület lehetőséget kínált a szerbeknek az észak felé történő továbbvándorlásra, akik előbb a Körös-Maros közén, majd a Duna mentén a Duna-Tisza közén telepedtek meg. Velük együtt bosnyákok is érkeztek az országba.[32] A délszlávok betelepedéséhez nagyban hozzájárult, hogy ekkor a ruméliai török seregek legénységét nagyrészt a Balkán délszláv lakosságából verbuválták.[33]

62

Települések Falvak A 16-17. században a hódoltság területén a népesség jó része 20-25 házból álló falvakban lakott, a falvak átlagos lakossága 140 fő (a Magyar Királyságban 150-170 fő) volt.[29] A parasztság a háborúk, a kettős adózás, vagy csak egyszerűen a 17. századra egyre magasabbra emelkedő adók elől gyakran kénytelenek voltak menekülni,[29] ami hozzájárult ahhoz, hogy a korszakban a jobbágyok nagy számban költöztek a védettebb és könnyebb adózású mezővárosokba.

Mezővárosok A ritkán lakott síkság és a feudális rendszer fellazulása kedvezett a vállalkozó kedvű nagyállattartóknak, akik bérelt legelőkön legeltették marhacsordáikat. Az óriásfaluk vezető rétegét a cívisparasztok (vagyonos, jobbágyi sorból kiemelkedett parasztok) és a tőzsérek (marhakereskedők) alkották. Utóbbi csoport tekinthető a magyarországi tőkés vállalkozók első megjelenésének, amely hasznát újra vállalkozásokba fektette. E két csoport gazdasági erejére támaszkodva több alföldi mezővárosok elérte, hogy a szultán saját kezelésű tulajdonába kerüljenek, khász városi kiváltságokat kapjanak. Ezek közé tartozott az önkormányzat és az egy összegű adózás, valamint sem katonát, sem hivatalnokot nem helyezett a városba a török közigazgatás. A nemesi vármegyék távollétében ezek a települések tovább ápolták a magyar közigazgatási és bíráskodási hagyományokat.[34] A városok felépítése a szálláskertes formát követte, [20] amelyben a városmagot körülvevő gyűrűben, vagy (ritkábban) a település mellett egy csoportban helyezkedtek el a lakók gazdasági épületei és az állatok karámjai. A mezővárosok felvirágzása nem csak a Hódoltságban volt megfigyelhető, hanem szerte az Alföldön. A legnagyobb mezőváros, Debrecen, gazdasági és kulturális tekintetben már sok szabad királyi várost felülmúlt.

Városok a hódoltságban Az ország három részre szakadásával felbomlott a magyar városok kialakulóban lévő hálózata, és ez az egész országban negatívan befolyásolta a városok fejlődését. Különösen súlyosan érintette az Oszmán Birodalom által meghódított területeket, hogy nem csak a többi magyar várostól, de hagyományos európai partnereitől is elvágta az új határ, valamint a német polgárság (mely a 15. század végén még jelentős tényező volt a magyar városokban) a hódítás elől jórészt nyugatra menekült. A betelepülő török hatóságok megpróbálták a nagyobb városokat törökösre formálni, a templomok többségét átalakították mecseteknek és dzsámiknak, magukkal hozták a keleti fürdőkultúrát is. A városok képére rányomta a bélyegét a terület határőrvidék jellege, a török építkezések jelentős része erődítési célt szolgált, és a korábbi polgári lakónegyedek egy részében (különösen Budán) kaszárnyákat rendeztek be. A városok keresztény negyedeiben viszonylag érintetlenül fennmaradt az önkormányzat intézménye, helyi ügyeiket (különösen a bíráskodást) választott tisztségviselőik intézték. [5]

Buda Buda a hódoltság korában élénk közigazgatási és kereskedelmi központ. Az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb vilajetjének székvárosa. Evlia Cselebi szerint kettős, vastag és erős fala volt, mely a Veres palotától az Ova-kapuig terjedt. A hódoltság korabeli Buda legfontosabb épületei a Kizil Elma palota, a Szulejmán khan dzsámija, a Fethia dzsámi, az Orta dzsámi és a Tojgun pasa dzsámija. A városon kívül feküdt a Gül Baba türbéje. A Gellért-hegyen pedig a Hizir baba kolostora.

63

Esztergom Esztergom 1543 és 1683 között volt a török hódoltság része egy évtized kivételével. Az esztergomi szandzsák központja, és az oszmán birodalom fontos végvára volt, ahonnan támadásokat indítottak a felvidéki bányavárosokba. Fontos dunai átkelőhely volt, és ezért is állandó ostromoknak volt kitéve. Evlia Cselebi részletes leírást ad a korabeli városról, és az ott folyó építkezésekről. A törökök nem csak az várat erősítették meg, hanem fürdőket, mecseteket, sőt 1587-re Duna-hidat is építettek. Az Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi a Duna mentén a birodalom legészakibb dzsámija, ami ma is látogatható. A várost Sobieski János lengyel király vezetésével mentették fel 1683-ban, az évszázados harcok alatt azonban Esztergom lakossága jócskán megfogyatkozott.

Pécs A mohácsi csata után (1526) Nagy Szulejmán seregei kifosztották Pécset, lemészárolták a lakosságot, és felégették a várost. Az ország véleménye megosztott volt abban a tekintetben, ki legyen a magyar király. Pécs városa a Habsburg Ferdinándot támogatta, Baranya vármegye többi része azonban Zápolya (Szapolyai) Jánost. 1527 nyarán Ferdinánd legyőzte Zápolya seregeit, és november 3-án megkoronázták. Ferdinánd megjutalmazta a várost hűségéért, felmentette az adózás alól, és ezzel lehetőséget nyújtott a város újjáépítésére és megerősítésére. 1529-ben a törökök újra elfoglalták Pécset, és Bécs ellen vonultak. A törökök kényszerére a város elfogadta Zápolyát királynak, aki azonban nem sokkal ezután, 1540-ben meghalt. 1541-ben a törökök csellel elfoglalták Budát, és utasították Izabellát, Zápolya özvegyét, hogy adja nekik Pécset, amely stratégiai fontossággal bírt. Pécs lakói az ellenállás mellett döntöttek, sikeresen meg is védték a várost, és hűséget esküdtek Ferdinándnak, aki eleinte segítette a várost, később azonban tanácsadói javaslatára inkább Székesfehérvárra és Esztergomra összpontosított. Pécs lakói tudták, hogy Ferdinánd segítsége nélkül nem tudják tartani a várost, ezért 1543 júniusában önként megnyitották a kapukat az oszmán sereg előtt. Miután elfoglalták az oszmán hódítók, megerősítették és igazi keleti várossá formálták Pécset. A templomokat mecsetté alakították (törökül cami, ejtsd: dzsámi) – két dzsámi ma is áll, de az egyik már keresztény templom lett), török fürdők, türbék épültek, Korán-iskolákat alapítottak (medresze), a Tettyén szufi kolostort is építettek (tekke). Pecsuj (Pécs) jelentős balkáni kereskedővárossá alakult, aminek szépségét a híres török utazó, Evlija Cselebi Isztambulhoz hasonlítja. Kiemeli a tiszta vizű patakok jelenlétét és fontosságát a városban. Mint gazdag oszmán kereskedőváros, Pécs száz éven át a béke szigete volt a körülötte forrongó háborús zűrzavarban. 1664-ben Zrínyi Miklós seregei Pécshez értek. Zrínyi tudta, hogy ha be is veszi a várost, nem tudja tartani, olyan mélyen volt bent oszmán területen. A Mecsekről mozsárágyúkkal lövette szét, majd kifosztotta és felégette; a várát viszont nem sikerült bevennie. A középkori Pécs ezzel el is pusztult. (lásd: bővebben Pécs ostromáról) Buda felszabadítása után (1686) a keresztény sereg Pécs felszabadítására indult. Az elővéd be is tört a városba, és kifosztotta. A törökök látták, hogy nem fogják tudni tartani a várost, ezért felégették, és behúzódtak a várba. Badeni Lajos őrgróf hadserege október 14-én elfoglalta a várost és lerombolta a várba vezető vízvezetéket. A várban rekedt törököknek így nem volt más választásuk, október 22-én feladták a várat is. A városban haditörvényszék uralkodott, Karl von Thüngen parancsnok irányítása alatt. A bécsi udvar először el akarta pusztítani a várost, de később úgy döntött, megtartja, hogy ellensúlyozza a még mindig török kézen lévő Szigetvár befolyását.

Temesvár Temesvár 1552-ben került török kézre, és a temesvári vilájet központja lett. A tartomány megalakulása után a mindenkori temesvári beglerbég feladata volt Erdély szemmel tartása. Ehhez megfelelő katonai erő (6-7000 katona) is tartozott alá, és a vár szigorúan katonai célokat szolgált, civil épületek nem álltak itt. A vár védelmét jól szolgálta a mocsaras vidék, azonban ezért az utcákat cölöpökre fektetett deszkapallókkal kellett borítani.[35]

64

A város keleties képet mutatott, a mecseteken mellett karavánszerájok, fürdők, iskolák és kávézók is megjelentek a hódítók nyomában, csakúgy mint a város határában a derviskolostorok. A török és rác lakosság szoba-konyhás, udvaros házakban élt, és a város határában fekvő gyümölcsösöket művelte. [35]

Életkörülmények A hódoltság ideje alatt az ország nagy része pusztulásnak indult. Sok terület elnéptelenedett, így például a határterületek az állandó harcok miatt. Az elnéptelenedett vidékekre később beköltöztek a környező országokban élő népek (például oláhok, szerbek, bunyevácok, sokácok, szlovákok). A pusztulás ellenére voltak olyan városok, melyek fejlődtek.

Városi élet Keletiesedő városok A török hódítás elől elmenekült a városok német polgársága, és a magyar városlakók közül is sokan így tettek.[36] Helyükre kisebb részben török, nagyobb részben balkáni szláv betelepülők érkeztek. Ez az életmódra is nagy hatást gyakorolt, a hódoltság területén található városaink többé-kevésbé elbalkániasodtak. A városi zsidóságot a török korban nem üldözték, sőt, a kincstár gyakran rászorult kölcsöneikre, így gazdagodhattak is.[37] Budán emellett éltek még raguzaiak is, elsősorban kereskedők. A törökök általában elkülönültek a többi leigázott néptől, velük minél kevesebbet érintkeztek. Különösen a keresztény hitű magyarokkal szemben voltak zárkózottak. [38] Megjelentek a fürdők, a török higiénia fontos kellékei, a tisztálkodás mellett a gyógyulásra vágyók menedékei is voltak a gyakran termálvízforrásra épülő intézmények. [38] A nagyobb templomokat átalakították dzsámiknak vagy mecseteknek, néhány újat is emeltek. A városok képét ezzel keleties jellegűvé formálták, amihez hozzájárult a balkáni és közel-keleti népek hagyományos viselete és a piacok megváltozott jellege is. Meghagytak néhány templomot a katolikusoknak is, és szabadon gyakorolhatták hitüket a más vallásúaknak is. Emellett népcsoportonként saját bírót választhattak maguknak, így a török emin mellett magyar bíró, zsidó rabbi és rác kenéz is ítélkezhetett kisebb súlyú ügyekben, és ők intézték népük adójának beszedését is.

Török lakások Az átlagos városi lakás meglehetősen szerény berendezésű volt, fényűzéssel a törökök körében sem nagyon lehetett találkozni. A török lakás fő díszei a szőnyegek voltak, melyekkel a tehetősebbek nem csak a padlót, hanem a falakat is beborították. A kevés ingósságukat ládákban tartották, a vendégeket is ezekre, valamint a dívánra (más néven szofára) ültették, ők maguk inkább a földön ültek. [39] A lakásokat füstölővel (buhurdán) és rózsavízzel illatosították. A hidegben a melegebb hazájukból magukkal hozott parázsserpenyő (mangal) köré gyűlt az egész család. Az ezekből kipattanó szikrák gyakran okoztak tüzet.[39] A lakásban külön helységet alkotott a konyha, ahol az edények és egyéb konyhai felszerelések mellett a férfi szerszámait is tartották.[39] A nők és gyermekek lakrésze, a hárem csak a gazdagabb törököknél volt elkülönítve a férfi szobájától, a szelamliktól. Szűkös lakásukban nem is szívesen fogadtak vendéget a magyarországi törökök.[40]

Török lakásbelső a hódoltság korában

65

Ételek és italok Török konyha Az országba érkező idegen népek új ételeket, italokat és konyhai eszközöket is magukkal hoztak. A törökök hétköznap általában rizzsel készült, sáfránnyal ízesített levest, csorbát ettek. Kedvelt ételük volt a forralt savanyított tej, a jourt (magyarosodott nevén joghurt) is.[39] A húst apró darabokra vágva, roston sülve vagy pörkölve, máskor darált húsként, rizzsel keverve töltelékként fogyasztották. Húsételeiket borssal, paprikával fűszerezték, ezeknek gyógyító erőt tulajdonítottak. Magyarországon ekkor ismerték meg a később népszerűvé vált töltött káposzta, töltött paprika, töltött paradicsom készítési módját.[39] A húsból elsősorban a birkahúst kedvelték, azt a marhahúsnál magasabb rendűnek tekintették. Disznóhúst az iszlám parancsolata értelmében nem fogyasztottak.[41] A Balkánról nagy mennyiségben szállítottak különféle sajtokat és szárított húskészítményeket. Valószínűleg ekkor jelent meg Magyarországon a tarhonya (törökül tarhana).[41] A török kenyeret az európai utazók meglehetősen rossznak tartották, a törökök pedig csodálták a magyar cipó formáját és ízét.[39] Készítettek különféle cukros, mézes édességeket, amiket a férfiak is szívesen fogyasztottak. [41] Tőlük vettük át tepsi szavunkat is ( a török tepszi szóból).[42] A törökök ételeiket általában egy közös tál körül a földön ülve költötték el. A levest kanállal, a szilárd ételt kézzel szedték ki.[41]

Italok a hódoltságban A hódoltság területén a török hódítás előtt elterjedt volt a borfogyasztás, ez a hódítás után is megmaradt, még ha a bortermelő vidékek át is alakultak. Az ide érkező törökök sem tartóztatták meg magukat, szívesen itták a bort, bár általában feljebbvalóik előtt ezt szégyellték bevallani. Ibrahim Pecsevi például beszámol róla, hogy az Esztergom megadási feltételeiről folytatott tárgyaláson csak a pasa unszolására ivott néhány pohárral a magyarok által kínált borból. [41] A kisebb városokban, helyőrségekben szolgáló török hivatalnokok és katonák azonban ilyenfajta korlátok nélkül éltek a borral, Kecskeméten például évenként négy-ötezer pint bort fogyasztottak el az arra járó török vendégek.[41] A korszakban jelent meg a kávé (kahve) az országban, 1579-ben már biztosan tudunk róla Budán.[41] Kezdetben a kormányzat be akarta tiltani, elsősorban a katonákat próbálta eltiltani tőle, de 1630 körül már általánosan fogyasztott ital volt Budán. Először az értelmiség (kádik, müdriszek, hodzsák) itala volt, azután a jómódú iparosok, majd mások is követték példájukat. [41] Kezdetben otthon fogyasztották, majd a „kávés boltokat” kezdték el látogatni, ahol immár lehetőség nyílt találkozókra, társadalmi érintkezésre is, a szűkös otthon keretein túl. [43] A törökök emellett saját italaikat is magukkal hozták. Ilyen volt a narancs-, citrom- és egyéb gyümölcslevekből készített sörbet és a lefolytott édes must, amelyek hidegen tursunak, forraltan, finomítva pedig pekmeznek neveztek.[43] A törökök körében a teafogyasztás is elterjedt volt.

Ruházkodás Török ruhák A közrendű törökök általában egyszerűen öltözködtek, és a hagyatéki leltárak tanúsága szerint nagyon kevés ruhaneművel rendelkeztek mind a nők, mind a férfiak. [44] A nők otthon kender ingféleséget vagy deréknál betűrt zubbonyt hordtak, valamint lábfejig érő, alul átkötött bugyogót. Házon kívül erre egy hosszú fekete köpenyt (ferádzse) vettek fel, hátulról a fejre dobható fejfedővel, ami asszonyoknál fekete, lányoknál színes volt. Arcukat fekete illetve fehér fátyol takarta.[44] A férfiak ruhája a hivatásukat, rangjukat is jelezte. Nem csak a katonák, hanem a polgári tisztviselők is szabványos kaftánban és föveggel jártak. Az egyházi személyek egyszerű mintás fekete köpenyt és turbánt viseltek. A zöld szín viselése az egyháziak egy kiválasztott rétegének volt a kiváltsága, valószínűleg azoknak a papi személyeknek, akik a próféta egyenes ági leszármazottja (serif) volt.[44][45] A férfiak és a nők egyaránt könnyű papucsot hordtak, nagy sár esetén erre húztak rá egy vastag talpú fapapucsot.[44]

66

Források 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.

31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45.

↑ Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 71-72. o ↑ Ágoston Gábor A hódolt Magyarország, i. m. 78. old. ↑ Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 77. o ↑ Száray, Miklós. Történelem VII. - A kora újkor Magyarországon 1490-1711. Budapest: Műszaki Könyvkiadó, 39. o (2000). ISBN 963 16 2265 7 ^ a b c d e f g h i j Magyarország története 1526-1686 1. kötet, 458-461. o ↑ khász (hász) birtok a Magyar Katolikus Lexikonban. (Hozzáférés: 2010. január 31.) ↑ Magyarország története 1526-1686 1. kötet, 455. o ↑ Magyarország története 1526-1686 1. kötet, 462. o ↑ Szakály, Ferenc. A mohácsi csata. Akadémiai Kiadó, 49. o (1977). ISBN 963 05 1406 0 ↑ Tojgun pasa jövedelme 1554-55-ben 1 100 000 akcse, Ovejsz pasáé 913 017, Karakas Mehmedé 1619-ben 860 ezer akcse volt.(Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 56. o ) ^ a b c d e Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 56. o ^ a b c Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ^ a b c Terebess Ázsia Lexikon. (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ^ a b Magyarország története 1526-1686 1. kötet, 464. o ^ a b Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ Magyarország története 1526-1686 1. kötet, 465. o ^ a b c d Magyarország története 1526-1686 1. kötet, 463. o ^ a b c Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján) (Hozzáférés: 2010. január 9.) ^ a b c Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ Dr. Papp-Váry, Árpád. Középiskolai történelmi atlasz. Budapest: Cartographia Kft., 43. o (2005). ISBN 963 352 557 8 CM ↑ Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján) (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ A pusztuláshoz hozzájárult még a palánkvárak építéséhez, egyéb építkezésekhez és fegyvergyártáshoz felhasznált (pl. ágyúöntéshez eltüzelt) faanyag mennyiségének megugrása is. ↑ Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ^ a b c d Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ A járványok terjedéséhez hozzájárultak még a zsúfolt városi szegénynegyedek és a 16-17. századi „kis jégkorszak” hatására romló terményátlagok is. ↑ A legrettegettebb kór a pestis, valamint a katonai táborokban a tífusz, vérhas és a „morbus hungaricus” volt. (lásd Kereszt és félhold: A népesség pusztulásának okai) ^ a b c d Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ Igaz a katona és a kereskedő nem voltak egymást kizáró kategóriák. A napi 3-10 akcse zsoldot kapó várkatonák különösen a 17. században rákényszerültek kiegészítő jövedelmi források biztosítására. Sokan boltot nyitottak, alkalmi kereskedőként vagy iparosként próbáltak bevételhez jutni.(lásd Kereszt és félhold : A magyarországi törökök társadalma) ↑ Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 61. o ^ a b Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján) (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján). (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ Kereszt és félhold. (Hozzáférés: 2010. január 9.) ^ a b Kereszt és félhold. (Hozzáférés: 2010. január 9.) ↑ Fekete, Nagy. Budapest története a török korban ↑ Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 60. és 69. o ^ a b Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 69. o ^ a b c d e f Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 65. o ↑ Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 64. o ^ a b c d e f g h Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 66. o ↑ Magyar Néprajzi Lexikon. (Hozzáférés: 2010. június 12.) ^ a b Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 67. o ^ a b c d Fekete, Nagy. Budapest története a török korban, 68. o ↑ Az Oszmán Birodalomban külön szerv tartotta őket nyilván, és több tízezer ilyen személyről volt tudomása.

67

Irodalom Hegyi Klára. Egy világbirodalom végvidékén. Gondolat (1976) Fekete Lajos, Nagy Lajos. Budapest története a török korban. Budapest: Akadémia Kiadó (1986). ISBN 963 05 4394 X szerk.: Pach Zsigmond Pál, R. Várkonyi Ágnes: Magyarország története 1526-1686 1. kötet. Budapest: Akadémiai Kiadó (1985). ISBN 963 05 4098 3 Ágoston Gábor. A hódolt Magyarország. Budapest: Adams Kiadó. ISBN 963-8222-06-9 (1992)

Külső hivatkozások Kereszt és félhold (Encyclopaedia Humana Hungarica 05. alapján) (Hozzáférés: 2010. január 24.)

68

Török-iszlám építészet Magyarországon http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6r%C3%B6kiszl%C3%A1m_%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9szet_Magyarorsz%C3%A1gon

Spanyolországon és a Balkán államain kívül alig van olyan európai ország, melyben iszlám szellemű emlékek egészítik ki az építészeti stílusok sorát. Ezért kívánnak különös figyelmet azok a művészi szintű – bár egyébként kimagasló értéket nem képviselő – török kori alkotások, amelyekkel Magyarországon még találkozni lehet. A magyar művészettörténet(ek) zömmel mellőzik, vagy csak érintik a megszálló törökség emlékeit.

Történelmi kép A török-iszlám kultúra a hazai szobrászat és festészet számára eleve nem nyújthatott ösztönzést, mivel a iszlám vallás tiltotta az emberábrázolást. Éppen ezért semmisítették meg a használatba vett keresztény templomok figurális díszű oltárait, berendezési tárgyait, s meszelték át a falfestményeket, még ott is, ahol az épületet használatra fenntartották. A kulturális emlékek karbantartásának teljes elhanyagolásával is jelentékeny pusztítást okoztak. Hadisarcok, adók olyan elnyomorodást idéztek elő, mely még a helyi művészi tradíciók fennmaradását, és építési lehetőségeket is megbénította.

Építészeti igények A törökök csak ott építettek, ahol megfelelő, felhasználható régi épület nem állt rendelkezésre, vagy kultúrájukból eredő új építménytípus létesítésére volt szükség. Ez mennyiségileg nem volt sok. Mégis – a korabeli városképek és metszetek tanúsága szerint – egyes városképek, városi sziluettek teljesen megváltoztak. Pest, Buda, Eger, Vác, Pécs, Temesvár a 17. századi ábrázolásain az erősen kihangsúlyozott kupolák és karcsú minaretek mozgalmas körvonalaival, a nyugatitól merőben eltérő, orientális ízű városképek keletkeztek.

Stílus-kép Amint Magyarország és Erdély a gótika keleti határsávját jelentette, úgy képviselte Magyarország a török-iszlám építészet nyugat irányú nyúlványát (árnyalati provincializmussal). Aztán ahogyan gyorsan öltöttek keleties színt városaink a hirtelen megépült minaretekkel, olyan rövid életűnek bizonyult ez a sziluett-hatás a hódoltság megszűntével. De tulajdonképpen az egész magyarországi iszlám kultúra is csaknem nyomtalanul szertefoszlott. Ez merőben más, mint a tőlünk délkeletre fekvő balkáni területek (például a bosnyák, szerb, bolgár térségek) hódoltságból való felszabadulása utáni helyzetkép. Amíg ezen területeken az iszlám vallás és szellemi hatások mélyebben és tartósabban beolvadtak a helyi kultúrákba – zömmel vallásként is megmaradva – Magyarországon ez a kulturális áramlat csak tünékeny intermezzót jelent. Az ország korabeli alapvetően nyugat-európai kultúrszellemisége mellett szerepet játszott ebben a hódoltsági részek elnéptelenedése, s a „végek” területén végbemenő folytonos harcok okozta pusztítások és ennek okán a lakosság alapvetően ellenséges magatartása is.

Építészeti emlékek A másfélszázados, a korábbi helyi hagyományoktól teljesen elütő építészet maradványainak számbavételekor a következő főbb építészeti feladatokat és ezek megmaradt emlékeit szükséges kiemelni:

69

Szakrális építészet Már a városok külső képének karakteres átformálását okozó hatása miatt is, a muszlim imahelyek (mecset, dzsámi, minaret), és temetkezési emlékhelyek (türbe) kívánják az elsődleges figyelmet.

Mecsetek, dzsámik Megjelenésüket centrális elrendezésük, az arra boruló félholdas öblös kupolák és lágy körvonalaikkal éles ellentétben álló, vertikális hangsúlyú minaretjeik jellemzik. Alaprajzuk és belső elrendezésük legtöbbször négyzetes, (esetleg kupolákkal fedett előcsarnokkal, harem-mel), felfelé pedig sztalaktitos (sejtgyám) közvetítésű, kupolával átfedett nyolcszögű térbe megy át. Ülőalkalmatosságokra az ájtatosság sajátos jellege miatt nem volt szükség, ezért a padlók és falsíkok a jellegzetes, figurális ábrázolástól mentes ornamentikája miatt tisztán érzékeltették a téralakítás lényegét. A csúcsíves vagy szamárhátíves falhevedereken és a cseppkőszerű sztalaktit csegely-átmeneteken kívül csak a Mekka (azaz délkelet) irányában kialakított és néha gazdagabban díszített imafülke (mihrab) és a keskeny, meredek szószék (mimbar) jelentett tagozást. Az ismert magyarországi emlékek:

Buda/Budapest: Egyes török források szerint (pl. Evlija Cselebi) állítólag 24 dzsámi, 43 mecset, 3 türbe és 10 kolostor volt Budán. o

Oszman bej dzsámija maradt épségben a legtovább, melynek szamárhátíves nyíláskeretezésű homlokzatát még egy 1722-ből származó rajzról ismerjük. A mai Fő utca északi végén áll.

Buda és Pest látképe a 16. században (Georg Hoefnagel metszete alapján)

Pécs: Gázi Kászim pasa dzsámija, (épült 1579 táján, a középkori Szt. Bertalan templom helyén és köveiből épült, mai pécsi belvárosi plébánia): a magyarországi török mecsetek közül a legnagyobb: 22 m belső magassággal, 16,5 m fesztávolságú kupolával. Impozáns tömeghatásával ma is a Széchenyi térnek városképi főhangsúlyt jelentő monumentális központja. Négyzetes alaprajzú, nyolcszöges dobbal és kupolával koronázott teréhez egykor nyitott előcsarnok csatlakozott, mellette karcsú minaret állt, amit 1753-ban lebontottak. A dzsámit a barokk korban átépítették, többször restaurálták, 1939-42 között modern félkörös térbővítéssel látták el (Körmendy N. - Lux G.).

A pécsi Gázi Kászim pasa dzsámija

70

Jakováli Hasszán dzsámija, ma a klinikai épületek között áll, négyzet-alapú belsőterével, cseppköves átmenetű nyolcszögű kupolájával és a mellette álló minarettel talán leghívebben érzékelteti egykori jellegét.

Jakováli Hasszán dzsámijának minarete

Memi pasa dzsámija: ma már nincs meg. Ferhád pasa dzsámija: Ferhád budai pasa 1590-ben halt meg, gyilkosság áldozataként, fellázadt katonák feltehetően zsinórral megfojtották. Alapítványi szent kerülete 1570–1580 körül épülhetett meg Pécsett. A mai Király utcában a dzsámin kívül személyzeti lakóház, derviskolostor, ikerfürdő is állt, ma már nincs meg.

Eger: török temploma ma már nincs meg. Esztergom: Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi

Az esztergomi dzsámi

Siklós: Malkocs bég dzsámija

71

Szigetvár: Ali pasa dzsámija Szulejmán szultán dzsámija

Szulejmán szultán dzsámija Szigetvárott

A felsorolt török építkezésű mecsetek mellett az iszlám vallás kiszolgálójává vált az elfoglalt keresztény templomok nagy része, melyeket vallási felszerelések és minden figurális díszítés eltüntetése után fából készült mimbárok beépítésével, felületi kifestéssel, iszlám-díszítéssel és a koránból vett feliratokkal, külsőleg pedig minaretek alkalmazásával tettek saját rituális felfogásuk számára alkalmassá.

Kolostorépítészet Pécs-tettye: Bektási derviskolostor: A bektasi rend egy Szúfi tarika, azaz iskola. Megalapítójának Haci Bektas Velit tekintik, aki Yunus Emre és Dzsalál ad-Dín Rúmí (másként: Mevlana) kortársa. A bektasik feladata az Oszmán Birodalomban a janicsárok szellemi-katonai nevelése és a hittérítés volt. A bektasik közé tartozott Gül Baba is.

Minaretek Eger: megmaradt 14-szögű, finom rajzú sztalaktitos gyűrűvel aláfogott vaskorlátos, körerkélyű minaretje megmaradt.

Az egri minaret

Érd: 16-szögű, csonka állapotban megmaradt, utóbb rekonstruált. Esztergom: csonka állapotú. Szigetvár: szintén csonka állapotban.

72

Türbék A török vallási építkezések igénytelenebb alkotásai a türbék, síremlékek, sírkápolnák, melyek mint szerény méretű, centrális, kupolás létesítmények a muszlim temetők turbános sírkövei közül emelkedtek ki.

Buda: Gül Baba türbéje (nyolcszög alaprajzú, egykor félgömb téglakupolával): Gül Baba, a Rózsák atyja, bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg. Tiszteletére díszes temetést rendeztek, amelyen maga I. Szulejmán szultán is részt vett, sőt, a legenda szerint beállt a koporsóvivők közé is. A Gül Baba sírja fölé emelt türbét 1543 és 1548 között építtette Mehmed Jahjapasazáde, a 3. budai pasa.

Gül Baba türbéje

Pécs: Idrisz Baba türbéje Messze földön híres gyógyító volt. Közbenjáróként tartották számon, ezért sírjához azóta is járnak a muszlimok, az ilyen kegyes sírlátogatást az iszlám zijarahnak (törökösen: ziyaret)-nek hívja.

Középületek Világi rendeltetésű létesítményeket hazánkban csak keveset építettek. Legjellegzetesebbek a fürdők, melyek különösen a budai hőforrások kihasználása révén, mint termálfürdők (ilidzsék) játszottak megkülönböztetett szerepet nemcsak rituális, tisztálkodási és egészségügyi vonatkozásban, de egyszersmind a török társadalmi élet színtereként is.

Köz- és termálfürdők Alapelrendezésük centrális. Amennyiben világítónyílások számára áttört, kupolával fedett, nyolcszögű középső medenceterük köré sorakoztak fel a fürdők alárendeltebb helyiségei. Ez a téregyüttes eredetileg a külső tömegalakításokban is híven kifejezésre jutott. Csak a későbbi korok fedték be.

Buda: A török hódoltság 150 éves korszakában a gyógyvízforrásokra épített, sajátos fürdőtípus (és stílus) a közösségi fürdőkultúrát testesítette/honosította meg. A Duna jobb oldalán nyolc fürdőt létesítettek, melyek között volt kisebb és nagyobb jelentőségű is. Mivel az iszlám szerint a testi tisztálkodásra csak a folyóvíz alkalmas, a budai török fürdők ilidzsá vagy más néven kaplidzsá típusa volt itt megtalálható, ezek a művészi kivitelezésű és díszítésű fürdők a források fölé épültek (ahol fürdőzés előtt leöblítették testüket). Ebben az időszakban váltak a fürdőépületek Buda legnevezetesebb és legmegbecsültebb épületeivé. Rudas-fürdő a Duna mellett (egykori neve: jesil direkli ilidzsá=zöldoszlopos fürdő) Rác (Imre)-fürdő (kücsük ilidzse=kis fürdő)

73

Király-fürdő (Szokollu Musztafa építtette a 16. század második felében). Császár-fürdő (Velibej-fürdő) (ugyancsak Szokollu Musztafa építtette, s az egykori legszebb budai fürdő volt). Fischer von Erlach mint különleges jelentőségű építményt közli 1726-ban alaprajzi, metszeti és homlokzati ábrázolásokkal. Alapelrendezése a főmedence köré fonódó kilencosztású tércsoport. Kis sarokkupolái alatt átlós irányban ugyancsak medencék voltak, a tér-együttes előtt előcsarnok-sor rendezte a bejárat forgalmát. Az együttes később Hild József gyógy-udvarával bővült.

A Rudas fürdő

A Rudas fürdő egy 20. századeleji képeslapon

Eger: Arnaut pasa fürdője Validé szultána fürdője

Esztergom: A Hévízi erőd fürdője Rusztem pasa fürdője

Pécs: Memi pasa fürdője

Közkutak Babócsa: Török-kút Cserépváralja: Török-kút Grábóc: Kútház Pécs: Idrisz Baba kútja Török-kút

Szigetvár: Basa-kút Törökkoppány: Török-kút Zsámbék: Török-kút

74

Lakóházépítés

A Török-ház Szigetvárott Lakóházak vagy más épületfajták tekintetében alig állapítható meg komolyabb eredmény, noha ismert, hogy újonnan épült házaik létesítését szigorúan körülírt engedélyekhez kötötték (8,5 m magasság stb.). Még a budai várnegyedben is, csak elszigetelt átalakítási munkák nyomai fedezhetők fel.

Esztergom: Bég háza Szigetvár: Török-ház

Stratégiai építészet A török kori harcok és megszállás korában csak a várak védelmi rendszerének megerősítése váltott ki számottevőbb építészeti tevékenységet. A vidéki várak megerősítései mellett a:

Budapest: A Budai vár kíván kiemelést. Így a Vár peremének néhány bástyája (az 1618-21 közt épült Karakas pasa tornya, Kászim pasa bástyája (Fehérvári rondella), a Savanyú-leves bástya, Veli bej tornya, a vár északnyugati sarkán lévő Esztergomi bástya, északi oldalán pedig Sziavus és Murád pasa tornyok).

id. Math. Merian: Buda látkpe a 17. századból (rézkarc)

Babócsa: Török-vár Barcs: Palánkvár Magyarországon, a tatárjárás után beindult erőteljes várépítéseknek köszönhetően, elsősorban olyan helyeken építettek palánkvárat, ahol a kő vagy tégla hiányzott. Később a törökök elleni végvári harcok idején, a palánkvárak építése, mint a „magyar módra való” várépítés egyik eljárása vált ismertté.

75

Dunaföldvár: Csonka-torony: Evlija Cselebi török utazó 1663-as leírása szerint Földvárt háromszoros palánkfal védte, amit két kapunyíláson át lehetett megközelíteni. A belső vár négyszögletes, sarkain kerek tornyokban ágyúk, középen egy épületből, talán egy régebbi templomból átalakított Szulejmán-dzsámi található, mellette a négyszögletes, erős torony állt.

Esztergom: Hévízi erőd Szabadbattyán: Kula-torony

Szigetvár: Vár

Hidak A török kori építészettel foglalkozó magyar szakirodalomból nagyon kevés az utalás - az egyébként kiemelkedő jelentőségű - ilyen irányú építészetről. Bajót: Török kori híd

Szolnok: Szolnoki török kori híd: A szolnoki híd volt a Tisza állandó fahídja. Jelentőségének másik aspektusát a szolnokiaknak az adja, hogy Szolnok városában a későbbi pusztítások, tüzek és árvizek nyomán aránylag kevés történeti emlék maradt fenn, maga a vár is elpusztult. (A régészeti lelet fontosságát jelzi, hogy 2008. június 10-én Szolnokra látogatott Oya Tuzcuoglu a Török Köztársaság Magyarországi Nagykövete, aki részt vett a szolnoki Török kori híd kiállítás megnyitóján az Aba-Novák Kulturális Központban).

Szolnok ábrázolása a Tiszán átívelő fahíddal Georgius Houfnaglius 1617-es rézmetszetén.

Ugyancsak információhiány áll fenn a kereskedelmi- és szálláshelyek létesítéséről is (bedesten = vásárcsarnok, illetve karavánszeráj).

76

Irodalom Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája (Gondolat, 1981) ISBN 963 280 607 7 Francis Robinson: Az iszlám világ atlasza. Ford. Dezsényi Katalin. Budapest: Helikon; Magyar Könyvklub. 1996. ISBN 963-208-384-9 H. Stierlin. Türkei. Architektur von Seldschuken bis Osmanen (Taschen Weltarchitektur) (németül) ISBN 382287857X H. Stierlin: Iszlám művészet és építészet (Alexandra) ISBN 963 368 127 8 Michael Rogers: A hódító iszlám (Helikon, 1987) A múlt születése sorozatból. ISBN 963 207 519 6

Források Rados Jenő: Magyar építészettörténet (Műszaki, 1961) 161–168. o., ETO 72 (439) 091 Szerk. Fülep L.: A magyarországi művészet története (Képzőművészeti Alap - Kossuth Ny., 1961) 371– 372. o. 61.3465. Budapest Fürdőváros ISBN 963 029 932 1 Borsos Béla: A Királyfürdő (In: Építés és Közlekedéstud. Közl., Bp., 1957) Borsos Béla: A Királyfürdő helyreállítása (In: Műemlékvédelem, Bp., 1958) Foerk Ernő: Török emlékek Magyarországban (A budapesti M. áll. felsőép. isk. szünidei felvételei, 1918) Genthon István: Török műemlékek (Különnyomat, Bp., 1944) Lehel Ferenc: A magyar művészet a török világ idején (Bp., 1913) Molnár József: Szigetvár török műemléki (Bp., 1958) Molnár József: A török műemlékeink ablakrácsairól (In: Műemlékvédelem, Bp., 1959) Molnár József: A sztalaktitboltozatok szerkezeti és formai megjelenése a törökvilág emlékanyagában (In: Műemlékvédelem, Bp. 1959) Németh Lajos: Török mecsetek Budán (Bp., 1878) Omer Ferideun: Budai török emlékek (In: Archeológiai Ért., XXXIII., Bp., 1913) Polgár Iván: Török imaházak Magyarországon (Élet, Bp. 1916) Szabó P. – Ruzsák L.: A török Pécs (é.n.) Szőnyi Ottó: Ferhád pasa fürdője Pécsett (In: Archeológiai Ért., Bp., 1928) Veress Endre: Gróf Marsigli Alajos Ferdinánd olasz hadimérnök jelentései és térképei Budavár 16841688-iki ostromáról, visszafoglalásáról és helyrajzáról (Budapest régiségei, Bp., 1916)

77

KIRÁLYOK I. Ferdinánd magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Ferdin%C3%A1nd_magyar_kir%C3%A1ly

I. Ferdinánd Martin Rota metszetén

Német-római Birodalom

Magyar Királyság királya

Cseh Királyság királya

Német Királyság királya

I. Ferdinánd

Ferdinand I. Habsburský

Ferdinand I.

Ferdinand I.

1526. december 17. – 1564. július 25.

1526. október 23. – 1564. július 25.

1531. január 5. – 1564. július 25.

1556. január 16. – 1564. július 25.

Székesfehérvár, 1527. november 3.

Prága, 1527. február 21.

Aachen, 1531. január 11.

Majna-Frankfurt, 1558. március 14.

Elődje:

II. Lajos

II. Lajos

V. Károly

V. Károly

Utódja:

I. Miksa

I. Miksa

II. Miksa

II. Miksa

Uralkodási ideje:

Koronázása:

(Szent Római Birodalom) császára

I. Ferdinánd (Alcalá de Henares, Madrid mellett, Kasztíliai Királyság, 1503. március 10. – Bécs, 1564. július 25.) a Habsburg-házból származó kasztíliai és aragón királyi herceg (infáns) és ausztriai főherceg a születése jogán, 1521/22-től Ausztria uralkodó főhercege, 1526-tól magyar és cseh király, 1556-tól német-római császár. Édesanyja I. Johanna kasztíliai királynő, [1] édesapja I. Fülöp kasztíliai király.[2] Ferdinánd akkor született a Habsburg-családba, mikor az a XVI. században hatalmának csúcspontján volt. Ferdinándnak öt testvére volt: egy bátyja, V. Károly német-római császár; két nővére, Eleonóra portugál, majd francia királyné és Izabella dán, norvég és svéd királyné; két húga, Mária magyar és cseh királyné és Katalin portugál királyné. Csaknem egész életében harcolnia kellett Magyarországon a trónért és az ország megtartásáért, amelyre a Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében tartott igényt. Az Oszmán Birodalommal szemben öt háborúban maradt alul és adót is kellett fizetni a Magyar Királyságért a szultánnak.

78

Életrajzi adatok:  Uralkodóház: Habsburg-ház  Teljes neve: Habsburg Ferdinánd  Született: Alcalá de Henares (Madrid mellett), Kasztíliai Királyság; 1503. március 10-én vagy 15-én (Habsburg Miksa császár unokája)  Édesapja: Szép Fülöp burgundiai herceg  Édesanyja: Őrült Johanna aragóniai és kasztíliai infánsnő  Házastársa: Jagelló Anna magyar és cseh királylány (1521. május 26-án Linzben feleségül vette Jagelló Anna magyar hercegnőt, II. Ulászló magyar király leányát.)  Gyermekei:       

Erzsébet (1526–1545), II. Zsigmond Ágost lengyel király első felesége. I. Miksa (1527–1576) magyar és cseh király, (II. Miksa néven) német-római császár. Anna (1528–1590), 1546-ban V. Albert bajor herceg felesége lett. Ferdinánd (1529–1595) Mária (1531–1581) Magdolna (1532–1590) Katalin (1533–1572), 1549-től III. Ferenc mantovai herceg, majd ennek halála után, 1553-tól II. Zsigmond Ágost lengyel király harmadik felesége.  Eleonóra (1534–1594), Guglielmo mantovai herceg felesége.  Margit (1536–1566)  János (1538–1539)  Borbála (1539–1572), 1565-től Este-i II. Alfonz modenai herceg felesége.  Károly (1540–1590), a későbbi II. Ferdinánd német-római császár apja.  Orsolya (1541–1543)  Ilona (1543–1574)  Johanna (1547–1578), 1565-től I. Ferenc toszkánai nagyherceg (Francesco de’ Medici) felesége.  Elhunyt: Prága, 1564. július 25. (61 évesen), 35 évig uralkodott  Nyughelye: Prága, Szent Vitus-székesegyház  Nádor uralkodása idején: Báthori István, Bánffy János, Nádasdi Tamás  Királyi helytartó: Thurzó Alexius, Várday Pál, Újlaki Ferenc, Oláh Miklós  Nádori helytartó: Révai Ferenc, Nádasdi Tamás, Mérei Mihály

79

I. Ferdinánd (1503-1564) Német-római császár (1558), Német király (1556), Magyarország, Csehország királya, Ausztria főhercege

Kronológia 1526.  Mária királyné az udvarral Pozsonyba menekül. — I. Szulejmán bevonul Bécsbe. — A szultán serege elhagyja az országot, csak a Szerémség váraiban marad török őrség. — Szapolyai János magyar királlyá választása. — A cseh rendek október 23-án cseh királlyá választják Ferdinándot. — A pozsonyi országgyűlés december 17-én I. Ferdinánd cseh királyt megválasztja magyar királynak.

1527.  I. Ferdinánd Máriát, az özvegy királynét magyarországi helytartójává nevezi ki. — I. Ferdinánd serege bevonul Magyarországra, elkezdődik a két király 1538-ig tartó háborúja. November 3-án I. Ferdinándot magyar királlyá koronázzák Székesfehérvárott. — I. János szövetségre lép I. Szulejmán szultánnal. — I. Ferdinánd felállítja az Udvari és Titkos Tanácsot és az Udvari Kamarát.

1528. I. Ferdinánd győzelmei I. János fölött. — I. Ferdinánd megszervezi a Magyar Kamarát. 1529.  I. Szulejmán Bécs elleni hadjáratra indul. János király a mohácsi csatamezőn hódol a szultánnak. — A német zsoldosok megnyitják Budát a szultán serege előtt. — I. Szulejmán megkezdi Bécs ostromát, majd eredménytelenül elvonul.

1530.  I. Ferdinánd nem tudja visszavenni Budát. János király országgyűlést tart Budán. (Visszaállítja a jobbágyok szabad költözését, amit az 1514. évi törvényhozás elvett tőlük.) Az országgyűlés kormányzóvá választja Lodovico Gritti kincstartót. — I. János elűzi Buda német polgárait. — A német birodalmi gyűlés elfogadja a Philipp Melanchton által fogalmazott hittételeket (Ágosai hitvallás).

1531.  I. Ferdinánd és I. János fegyverszünetet köt. — I. Ferdinánd elnyeri a római királyi címet. — I. Ferdinánd az Udvari Kamara székhelyéül Pozsonyt jelöli ki.

1532.  I. Szulejmán hadjárata I. Ferdinánd ellen. A szultán Kőszeg alól visszavonul.

80

1534.  Több főúr – közöttük Nádasdy Tamás – János királytól Ferdinándhoz pártol. — János király váradi püspöknek nevezi ki Fráter Györgyöt.

1535.  János és Ferdinánd király fegyverszünetet köt.

1536.  I. János hadvezére elfoglalja Kassát.

1538.  V. Károly császár ösztönzésére I. Ferdinánd és János király megköti a váradi egyezményt: János király halála után országrésze Ferdinándra száll.

1539.  I. János király a lengyel király leányát, Izabellát.

1540.  A tordai országgyűlés. — Július 7-én, Budán megszületik János Zsigmond, I. János fia. János király utódjául jelöli a trónra. Követség indul Isztambulba János Zsigmond királysága érdekében. I. (Szapolyai) János halála. Szeptember 13-án a Szapolyai-párti országgyűlés Rákos mezején királlyá választja a csecsemő János Zsigmondot (II. János).

1541.  I. Szulejmán szultán augusztus 31-én megszállja Budát és az ország középső részét. I. Szulejmán évi adó fejében az ország keleti részének (Erdély, a Tisztántúl és a Temesköz) kormányzását Izabella királynéra ruházza. A szultán János Zsigmondot, Izabella királynét, Fráter Györgyöt Lippára küldi; adófizetés fejében rájuk ruházza Erdély, a Tiszántúl és a Temesköz kormányzását. — Az ország három részre szakadása. — I. Ferdinánd és Izabella biztosai december 29-én, Gyalun megállapodnak a váradi egyezmény végrehajtásáról: amely szerint az özvegy királyné és fia megfelelő kárpótlás ellenében átadja János Zsigmond országrészét és a magyar koronát I. Ferdinándnak.

1542.  A székelyvásárhelyi országgyűlés Fráter Györgyöt János Zsigmond gyámjának és Erdély helytartójának ismeri el. A tordai országgyűlés tanácsot állít György barát mellé. — Izabella megtagadja Erdély átadását Ferdinánd királynak. — Gyulafehérváron berendezik János Zsigmond udvarát; kiépülnek Erdély kormányszervei.

1543.  I. Szulejmán szultán Magyarország elleni hadjárata. Elesik Pécs, Esztergom és Székesfehérvár.

1545.  Megnyílik a katolikus egyház egyetemes zsinata Tridentben.

1547.  V. Károly német-római császár és I. Ferdinánd a status quo alapján öt évre békét köt a szultánnal. Ferdinánd évi 30 ezer forintnyi adót is kénytelen volt fizetni a töröknek. — Az erdélyi szász nemzet testületileg a lutheri tanításokat fogadja el gyülekezetei hitvallásául. — Kolozsvárott megkezdi működését Heltai Gáspár, elkezdődik a város reformációja.

1548.  Az erdélyi országgyűlés a lutheranizmus védelmében eltiltja a helvét irányzatot.

81

1549.  Ferdinánd király szabályozza a magyarországi helytartótanács működését. — I. Ferdinánd és Fráter György váradi püspök, Izabella özvegy királyné helytartójának biztosai Nyírbátorban megegyeznek Erdély átadásáról.

1550. Izabella királyné és Fráter György polgárháborúja. 1551.  I. Ferdinánd király hadai Erdélybe nyomulnak. Erdély Habsburg átvétele Castaldo vezérlete alatt. Fráter György lemondatja János Zsigmondot I. Ferdinánd javára. Izabella átadja a Szent Koronát, és fiával távozik Erdélyből. — Ferdinánd erdélyi vajdának nevezi ki György barátot. Castaldo a gyanús Fráter Györgyöt december 17-én, Alvinc várában meggyilkoltatja. Így fejezte be életét Fráter György, Várad püspöke, a római anyaszentegyház bíborosa, Erdély kincs- és helytartója.

1552.  Török hadjárat Magyarország ellen, elesik Temesvár, Szolnok, de Eger – Dobó István kapitánysága alatt – hősiesen ellenáll. Erdély visszatér a Porta hűségére.

1554.  A pozsonyi országgyűlés nádorrá választja Nádasdy Tamást. — I. Szulejmán fermánt ad ki János Zsigmond visszahelyezéséről.

1555.  V. Károly kihirdeti az augsburgi vallásbékét, amely a lutheránus vallást egyenrangúnak ismeri el a katolikussal. — I. Szulejmán Erdély és Magyarország uralkodójának ismeri el János Zsigmondot.

1556.  V. Károly lemond a német-római császári címről I. Ferdinánd javára. Ferdinándot császárrá választják. — Erdély visszatér a Porta hűségére. Az erdélyi országgyűlés visszahívja Izabellát és János Zsigmondot. Izabella és János Zsigmond bevonul Kolozsvárra; az országgyűlés János Zsigmondot nagykorúságáig Izabellára bízza az ország kormányzását. — I. Ferdinánd Bécsben megszervezi az Udvari Haditanácsot.

1558.  Balassa Menyhért Izabella parancsára felkoncoltatja a királyné félreállítására szövetkező összeesküvőket.

1559.  Izabella királyné halála. Szeptember 15-én, Gyulafehérvárott János Zsigmond választott király átveszi a tényleges uralkodást Erdélyben. Fegyverszüneti megállapodás jön létre János Zsigmond és I. Ferdinánd között.

1561.  Balassa Menyhért átpártol I. Ferdinándhoz.

1562.  Nádasdy tamás nádor halála. A nádori tisztet 1608-ig nem töltik be. — I. Ferdinánd és I. Szulejmán biztosai nyolc évre békét kötnek. — János Zsigmond hadjáratot vezet Balassa Menyhért ellen. Csapatai vérbe fojtják az adózás ellen tiltakozó közszékelyek felkelését.

1563. IV. Pius pápa berekeszti a tridenti zsinatot. 1564.  I. Ferdinánd halála. Augusztus 6-án, a prágai Szent Vitus Székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

82

I. Ferdinánd gyermekkora[3] 1503. március 10-én este 9 és 10 között született Alcalá de Henares-ben Francisco Jiménez de Cisneros bíboros toledói érsek palotájában, ahol a kasztíliai udvar is tartózkodott akkor. Apja, Szép Fülöp nem várta meg a születését, és három hónappal korábban, 1502 decemberében visszatért Németalföldre. A szülés fájdalommentes volt, mint Johanna infáns–főhercegnő mindegyik szülése, akinek Ferdinánd az ötödik gyermeke volt, és az első, aki nemcsak hogy szülőhazájában, Kasztíliában fogant, hanem ott is látta meg a napvilágot, azon a napon, amikor anyai nagyapja, II. Ferdinánd aragóniai király is született 51 évvel korábban, de anyai nagyapja sem volt jelen a születésénél, aki ekkor éppen örökölt királyságában, Aragóniában tartózkodott. [4] I. Izabella királynő rögtön utána udvarhölgyei társaságában meglátogatta gyermekágyas lányát és újszülött unokáját. Az örömteli eseményt ebéd és lándzsajáték (juego de cañas) követte. A keresztelőjét a hosszú esőzések miatt csak március 25-én tartották meg Alcalá de Henares-ben A Szent Gyermekek Justus és Pastor Katedrálisában (Catedral de los Santos Niños Justo y Pastor de Alcalá de Henares), és anyai nagyapja nevét kapta.

A Szent Gyermekek Justus és Pastor Katedrálisa Alcalá de Henares-ben Catedral magistral, vista desde la Plaza de los Santos Niños.

A kis Ferdinánd júliusig maradt Alcalá de Henares-ben, mikor is az udvar Madrid érintésével Segoviába utazott. Itt szakadt el anyjától, aki vissza akart térni férjéhez Németalföldre, és ezen összekülönbözött anyjával, Izabella királynővel. Azért, hogy Johanna ne tudja magával vinni Flandriába, Izabella Arévaloba vitette az unokáját 1503 őszén, aki így elszakadt az udvartól. Ekkortól már ismeretes Ferdinánd infáns kamarája. Dajkája többek között Catalina de Hermosilla volt, orvosa pedig Juan de Parra, aki később Németalföldre is elkísérte. 1504. november 26-án meghalt a nagyanyja, Katolikus Izabella, és a gyermek kasztíliai infáns gondozása szülei távollétében már nagyapjára hárult. 1505-ben Ferdinánd király az udvarmesterévé nevezi ki Pero Nuñez de Guzmánt, Álvaro de Osoriot[5] pedig első káplánjává, aki megírta Ferdinánd gyermek- és ifjúkorát. 1506-ban szülei megérkeztek Kasztíliába elfoglalni a trónt, és a több, mint 3 éves kis infáns csak most ismerhette meg igazából a szüleit, anyját, akitől 5 hónaposan elszakadt, és az apját, aki még sohasem látta másodszülött fiát. 1506. júliusában apja Arévaloból Valladolidba hozatta a kisfiát, hogy a közelükben lehessen, de a királyi pár Johanna szeszélyéből egy kis helységben Valladolid mellett, Tudela de Dueroban szállt meg, ahonnan többször is meglátogatta őt apja Valladolidban. Osorio leírja, hogy azt elmondani nem lehet, hogy örült a kisgyerek, mikor meglátta az édesanyját. Testvéreit ekkor sem láthatta még, mert őket szüleik Németalföldön hagyták nagynénjük, Ausztriai Margit főhercegnő[6] felügyelete alatt. 1506 szeptember elején az udvar Burgosba utazott, és Fülöp Valladolidból Simancasba vitette a fiát. Az udvarmestere, Pero Nuñez de Guzmán itt értesült 1506. szeptember 24-én Fülöp király haldoklásáról, és ezért védelmi készültségbe helyezte a várost annak

83

megakadályozására, hogy esetleg Ferdinándot megszöktessék. Másnap, szeptember 25-én fegyveresek érkeztek Simancasba Diego de Guevara, Fülöp tanácsosa vezetésével, aki Ferdinándot követelte Fülöp király állítólagos parancsára, de Pero Nuñez nem hitt az írás valódiságában. A kis Ferdinánd pedig közben mivel minden fegyvercsörgést játéknak fogott fel, így egész délelőtt gyerekpáncélban futkosott körbe-körbe, és nem akart megválni a lándzsájától. Ezen a napon halt meg apja, Burgosban. Időközben megérkezett Pero Nuñez fivére, Diego Ramírez de Guzman Catania püspöke is a Valladolidban székelő kasztíliai legfelsőbb bíróság (Real Audiencia y Chancillería) bíráival fegyveresek kíséretében, és ők is Ferdinándot követelték. Végül másnap, szeptember 26-án megegyeztek Ferdinánd átadásában, melyről a mai napig fennmaradt közokirat tanúskodik. Ferdinánd újra Valladolidba került a legjelentősebb kasztíliai királyhű intézmények védelme alá, megakadályozandó, hogy felhasználhassák mint lehetséges trónjelöltet, vagy Németalföldre szöktessék. Ferdinándot Valladolidban először Alonso Pérez de Vivero házában szállásolták el.[7]

A Vivero ház Valladolidban (Palacio de los Vivero S-XV - Valladolid.)

Álvaro Osorio haladéktalanul értesítette az anyját, a Burgosban férjét gyászoló Johanna királynőt, aki nem fogadta, de a kasztíliai királyi tanács rábólintott a döntésre. Néhány nappal később a Colegio de San Gregorio-ba költöztették át a gyermeket. Diego de Guevara itt is megpróbálta kieszközölni Ferdinánd kiadását, de eredménytelenül. Ennek ellenére az a hír kapott szárnyra országszerte, hogy Ferdinándot Flandriába szöktették. A királynő ekkor még Francisco Jiménez de Cisneros bíborosra és a koronatanácsra bízta a gyermeke gondozását, de a következő évben, 1507 júniusában már arra utasította Pero Nuñezt, hogy a fiát vigye el őhozzá. Ferdinánd ekkor Hornillosba költözött, és 4 évesen megismerte a nemrég született kishúgát, Katalint. Ferdinánd számára haláláig maradandó emlék maradt ez az itt-tartózkodás, amikor gyászruhába öltöztették, és folyton elhunyt apjának a gyászszertartásán kellett résztvennie, ahol a mindig égő fáklyák örökre bevésődtek az emlékezetébe, amelyek egyszer majdnem felgyújtották a templomot és apja koporsóját. 1507. októberében anyjával, húgával és apja holttestével Arcosba mentek át, és Burgos püspökének nyári rezidenciáján szálltak meg. Apja koporsóját természetesen a templomban helyezték el. A kis Ferdinánd folyton a házba volt bezárva, nem mehetett ki az udvarra sem, és csak az ablakból figyelhette, ahogy a gyerekek kint az utcán játszottak. A krónikás Osorio szerint a táplálkozása is rendezetlen és silány volt, aminek ellentmond egy 1508. február 23-án történt élelmiszer beszerzés Johanna udvara számára. A tételek között szerepel többek között tyúk, kappan, kolbász, tojás, zöldség, tej, méz, szalonna kenyér. Osorio nem említi a politikai okokat, de Ferdinánd király arra hivatkozva vette el a közben a hatalmat az apjára ruházó királynőtől a fiát 1508 nyarán, hogy a kisgyermek egészsége és élete miatt aggódik, amit Johanna egykedvűen vett tudomásul. Az ötéves kis Ferdinánd ekkor nagyapjához került, aki 1508 októberében Hispánia déli részébe tartó útjára magával vitte unokáját, amikor is meglátogatták azokat a vidékeket, ahol felkelések robbantak ki Johanna híveinek vezetésével Ferdinánd uralma ellen, amelyeket a katolikus király keményen megtorolt. A rendkívül népszerű kis Ferdinándot mindenhol a kasztíliai infánsnak kijáró nagy rokonszenvvel fogadták. Córdobában megbetegedett váltólázban a kis infáns–főherceg,[8] amely két évig kínozta őt, mire ki tudott gyógyulni belőle. 1509 elején meglátogatták nagyanyjának szülőhelyét, Madrigalt, ahol találkoztak nagyapjának két házasságon kívül született, apácának állt lányával, akik örömmel üdvözölték unokaöccsüket. Valladolidba visszatérve Aragóniai Ferdinánd ekkor zárta be örökre a közeli Tordesillasba őrültté nyilvánított lányát, de azt nem tudni, látta-e ekkor az anyját Ferdinánd. 1510-ben Madridba került, ahol nagyapja

84

mellett annak második felesége, a Ferdinándnál is csak jó tíz évvel idősebb Germaine de Foix[9] királyné is ott tartózkodott. Ebben az évben Ferdinánd állapotában is javulás állt be. 1511 elején nagyapjával és Germána királynéval együtt újra Sevillába utaztak. Ekkor már teljesen egészséges volt. Június 21-én indultak vissza, és augusztus elején érkeztek Burgosba. Ferdinánd csak 14 éves korában találkozott életében először nála 3 évvel idősebb bátyjával, mivel ő Kasztíliában nevelkedett, míg Károly a Németalföldön. Mint minden Habsburg, ő is katolikus volt, Kasztíliában pedig külön hangsúlyt fektettek a katolikus nevelésre. A spanyol udvarban mindent a túlzásba vitt szigorú vallásosság határozott meg, például mindenki csak fekete ruhát hordhatott. Ennek ellenére mégis Ferdinándnak kellett többször a protestánsokkal szembeni türelemre inteni bátyját, és fia, Miksa sem részesült igazi katolikus nevelésben. Anyanyelvként Ferdinánd a spanyolt beszélte, így később Közép-Európában nyelvi gondjai akadtak alattvalóival szemben. Mindkét testvér örökölte a Habsburgok külső családi jegyét, a jellegzetesen széles állkapcsot.

Útja a trónig

I. Ferdinánd

A kasztíliai nemesség egy része Aragóniai Ferdinánd halála (1516) után azt szerette volna, ha az ifjabbik unoka, Ferdinánd foglalja el a trónt, és nem a számukra ismeretlen Károly. Ez volt Ferdinánd kívánsága is, de végakaratában elmulasztotta ennek kinyilvánítását. A hivatalos trónöröklés rendje szerint az elsőszülöttség elve volt érvényben. Ennek értelmében Károlyt ismerte el a kasztíliai Cortes és az aragón Corts is örökösnek. Károly 1517-ben érkezett vissza a Németalföldről Spanyolországba. Ferdinánd segítette bátyját a spanyol viszonyok megismerésében, és hűségesen támogatta őt. A becsvágyó Károly vetélytársának tekintette öccsét, azonnal eltávolította őt királyságából. Németalföldre küldte, ahol nagynénje Habsburg Margit főhercegnő kormányzott. Ferdinánd 1518-ban örökre elhagyta szülőhazáját. A Habsburg Birodalom ekkor érte el legnagyobb kiterjedését: hozzátartozott a két fő spanyol királyság: Kasztília és Aragónia, valamint a Német-római Császárság koronája, Németalföld, a Szicíliai és a Nápolyi Királyság, Ausztria, Stájerország, Karintia, Tirol, Krajna és az újonnan szerzett amerikai gyarmatok. (Az ősi svájci birtokok már évszázadok óta elvesztették jelentőségüket, majd a svájci szabadságharc után gyakorlatilag ki is kerültek a család fennhatósága alól.) Nagyapjának, Miksa császárnak elhunyta (1519) után Ferdinánd bátyja, Károly lett a császár, akit a birodalmi gyűlések küzdelmeiben Ferdinánd is támogatott. Károly eleinte jelentős győzelmeket aratott

85

a franciák és szövetségeseik, a törökök felett. Később azonban egyre több csalódás éri, nem bír egyszemélyben egy ekkora birodalom élén állni, és egyenként lemond koronáiról fia, Fülöp és öccse, Ferdinánd javára. Fülöp nem bocsátotta meg soha, hogy apja nem rá hagyta minden országát, főleg a német-római császári cím elvesztése fájt neki. 1521-ben, a viharos wormsi birodalmi gyűlés alkalmával Ferdinándot bátyja helyettesítésével bízták meg, Károly (gyakori) távollétei esetére. Károly itt, Wormsban, 1521. április 28-án bízta meg öccsét a birodalom keleti tartományainak Ausztriának, Stájerországnak, Karintiának és Krajnának irányításával (első felosztási szerződés). Ezzel sem Ferdinánd, sem Ausztria rendjei nem értettek egyet, mert így Friuli, Görz, Trieszt és az Ortenburgi grófság Belső-Ausztriáról leválasztva, Tirollal együtt V. Károly birtoka maradt volna. Török támadás esetén Ferdinánd birtokai veszélyes helyzetbe kerülnek. Ezért a második (brüsszeli) felosztási szerződésben, 1522. február 7-én Ferdinánd megkapta egész BelsőAusztriát és Tirolt is, sőt Károly átengedte neki a meghódított Württemberg hercegségét is. A brüsszeli szerződés kimondta, hogy Ferdinánd halála után a neki juttatott tartományok visszaszállnak a spanyol királyságra, de ezt nem érvényesítették.[10] (Az elűzött Württembergi Ulrik herceg 1534-ben hódította vissza saját fejedelemségét). Ferdinánd számára azonban teljesen idegen volt a keleti, hatalomra vágyó nemesség, neki a hispániai abszolút királyi hatalom volt természetes. Ebből konfliktusok adódtak, melyeket az is tetőzött, hogy az ifjú uralkodó még csak éppen elkezdte a német nyelv tanulását. A rendek ragaszkodása jogaikhoz feldühítette Ferdinándot, aki 1522 augusztusában Bécsújhelyen jó spanyol szokás szerint több nemesembert, a megválasztott magisztrátus tagjait kivégeztette (Wiener Neustädter Blutgericht). Ezután létrehozta a saját közvetlen ellenőrzése alatt álló öttagú Titkos Tanácsot, mely később is fontos támasza volt a Habsburg uralkodóknak.

Josef Ferdinand Wasshuber: Hinrichtung der Wiener Rebellen auf dem Hauptplatz in Wiener Neustadt ("Wiener Neustätder Blutgericht"), Öl auf Leinwand, 1. Hälfte 18. Jahrhundert. © Stadtmuseum Wiener Neustadt

I. Miksa császár még 1515-ben kötötte meg a Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében a kettős eljegyzést vagy esküvőt II. Ulászló magyar és cseh királlyal, amelynek értelmében valamelyik unokája majd feleségül veszi Ulászló leányát, Annát. Ahogy ez ebben a korban gyakran előfordult, az ifjú pár nem is találkozott az esküvőig. A menyegzőt 1521. május 25-én tartották Innsbruckban. Anna pont egyidős volt Ferdinánddal, 1503. július 23-án született. Apai ágon ő maga, és a felesége ágán az utódai is az Árpád-ház leszármazottai voltak. A Ferdinándot követő összes Habsburg császár-király az ő leszármazottja volt, akik ezen házasságból kifolyólag többszörösen is rokonságban álltak az Árpádokkal. Egyrészt a Habsburg Ferdinánd őse, I. Rudolf német király ősanyja Zsófia szász hercegné volt. Másrészt a Jagelló Anna magyar királyné révén, akinek üknagyanyja, Cillei Borbála magyar királynénak a szépnagyanyja Árpád-házi Katalin szerb királyné volt, főleg pedig azért, mert a

86

Habsburgok spanyol és osztrák ága többszörösen is rokonságba került a XVI., és a XVII. század folyamán. Ferdinándnak felesége, Anna három fiút és tizenkét lányt szült. Az első gyermek, Erzsébet 1526. június 9-én született. Ezután egy évvel következett Miksa, Ferdinánd örököse (1527. július 31.), majd Anna (1528. július 7.), Tiroli Ferdinánd, Katalin, Stájer Károly (1540. április 3.). Anna legutolsó lánya, Johanna születésénél halt meg, 1547-ben. Anna a 26 éves házasság alatt szinte folyamatosan várandós volt. Az 1526-os esztendő szintén sorsfordító volt Ferdinánd számára. Ekkor ugyanis elesett a mohácsi csatában Anna testvére, II. Lajos, aki Csehország és Magyarország királya volt. A magyar és cseh rendek a „szegény sógor” halála után Ferdinándot választották királyuknak. Ez a választás azonban csak Csehországban volt ilyen egyöntetű; Magyarországon ugyanis két részre szakadt a nemesség. A köznemesi párt Szapolyai Jánost választotta János néven királyává, akit a Habsburgok nagy ellensége, I. Ferenc francia király is támogatott. Az Udvari Párt Ferdinándot kiáltotta ki uralkodóvá a pozsonyi országgyűlésen. Ferdinánd erről így emlékezett meg egyik levelében: „… tisztán, szabadon és önkéntesen fogadott, választott és nyilvánított Magyarország törvényes és igaz királyának.” A köpcsényi esküben fogadalmat tett, hogy megtartja Magyarország törvényeit és szokásait.

Ferdinánd uralkodása Magyarországon Koronázása A koronázást 1527. november 3-án tartották Székesfehérvárott Podmaniczky István nyitrai püspök[11] közreműködésével, mivel ő volt a rangidős főpap, amíg az esztergomi érsek és veszprémi püspök nem volt felszentelve.[12] A felesége, Jagelló Anna királyné koronázására másnap, azaz november 4-én került sor, szintén Székesfehérváron, és akit szintén a nyitrai püspök koronázott meg a fent említett okok miatt. Ez volt az utolsó székesfehérvári királykoronázás.

János és Ferdinánd küzdelmei a váradi békéig Ferdinándot nem a magyar jog szerint választották meg magyar királynak, hiszen mindössze 13 magyar főúr választotta meg királynak Pozsonyban, Szapolyai királlyá választását követően. Ferdinánd közben mindent megtett, hogy ténylegesen is birtokába jusson az ország, még a törökkel is felvette a kapcsolatot, hogy támadják hátba Szapolyait ha harcra kerülne sor. Később azzal próbálta lejáratni Jánost, hogy már 1526 előtt biztosan kapcsolatban állt a törökökkel és a törökkel kötött szövetségével az Oszmán Birodalom új vazallusává tette Magyarországot. János és Ferdinánd között háború tört ki az ország uralmáért. A harcot még 1526 végén Cserni Jován kezdte meg, aki Ferdinánd alá adta magát, bár leverték, de a két király közti igazi háború ezután vette kezdetét. Ferdinánd hívei abban bíztak, hogy királyuk bátyja és más országai segítségével majd végleg legyőzi a törököket. A hadiszerencse 1527-ben nekik kedvezett, Ferdinánd fegyveresei először a Tiszántúlra, majd Lengyelországba űzték Jánost. A lengyel király nem kötött szövetséget vele, de nagyszámú lengyel zsoldost toborzott a maga részére. Jánost azonban másodszor megverte Ferdinánd, ezért az kénytelen kelletlen a törökökkel is szövetkezett, hogy hatalmát visszaszerezze. I. Szulejmán szultán támogatta Jánost, hiszen az ő érdekei azt kívánták, hogy Magyarország gyenge, megosztott, polgárháborútól tönkretett országgá váljon. 1529-ben János vissza is tért Magyarországra és a belgrádi pasa segítségével visszahódította Erdélyt és a Tiszántúlt. Közben Ferdinánd Erdélyben csatát vesztett a moldvaiakkal szemben és már akkor bebizonyosodott, hogy nem lesz képes megvédeni az országot a törököktől. 1529. július 19-én Mohácsnál Szapolyai találkozott a szultánnal és seregével. Itt a török források szerint kézcsókkal fogadta Szulejmánt. Ezzel a katonai erővel János visszaszorította Ferdinándot. A törökök Buda elfoglalása után Bécs felé vonultak. Bécs falai alatt azonban a szultán serege súlyos vereséget szenvedett. Ferdinánd ezután ellentámadásba kezdett; 1530-ban csapatai Wilhelm von Roggendorf vezetésével ostrom alá vették Budát, ám később kénytelenek voltak felhagyni a sikertelen küzdelemmel. 1530-ban római királlyá koronázták Ferdinándot. Ez a cím ugyan semmilyen birtokkal nem járt, de ez a német-római császári címet megelőző „lépcsőfok”.

87

I. Ferdinánd mint német-római király, 1531-ben

1532-ben a szultán ismét Bécs elfoglalására indult. Az előrenyomulás azonban politikai okokból, mivel a török szultán értesül a Bécs alatt állomásozó (leginkább V. Károly pénzéből vásárolt) zsoldosok számáról, megtorpant Kőszegnél. A kőszegi vár ostroma nem volt igazán erélyes, mivel egyfelől a hadiszezon a vége felé közeledett, másfelől a Bécs védelmére felvonult császári csapatok gondolkodóba ejtették a törököket. A történetírás sokszor említi, hogy Kőszeg kicsiny vára és Jurisics Miklós várkapitány állította meg a török sereget, ennek azonban az erőviszonyokat tekintve nem sok alapja van. Ferdinánd mindenre hajlandó lett volna, hogy az országot megszerezze. Propagandával próbálta Jánost befeketíteni az európai államok előtt. Szulejmánnál ráadásul évi adó fizetésébe is belement volna Magyarországért cserébe, s többször igyekezett hamis bizonyítékokkal azt elérni, hogy a szultán forduljon szövetségese ellen, aki azonban már szinte a vazallusává vált. A szultántól igyekezett eltéríteni a moldvai fejedelmet hasztalanul, mert az szinte végig részt vett a Habsburgok elleni harcban. Közben az egyik portai politikus Lodovico Gritti titokban közeledni próbált felé és Ferdinánd abban reménykedett, hogy vele végre sikerült kivonni az útból Szapolyait. János Grittit kormányzónak tette meg és sokat köszönhetett neki uralma fenntartására nézve, hanem amikor hírét vette, hogy tárgyal a Habsburgokkal és fenyegeti őt is, akkor a két király erdélyi hívei összefogva harcban félreállították Grittit. Halálát is próbálta ürügyként felhozni Ferdinánd a Portánál, de a szultán érdekeinek megfelelően ezt a „kis eltévelyedést” megbocsátotta Jánosnak.

A váradi béke Ferdinánd és János hosszú küzdelem után elismerte, hogy egyikük sem tudja legyőzni a másikat, így 1538. február 24-kén Váradon a két uralkodó titkos megállapodást kötött. A szerződés két részre osztotta az országot: a keleti rész Szapolyai Jánosé, a nyugati Ferdinándé. Ezen kívül kimondta, hogy I. János halála után az egész ország Ferdinándra száll. Szapolyai János ekkor már idős volt, és sem felesége, sem fia nem lévén, elfogadta ezt a szerződést. A szerződésbe (a biztonság kedvéért) azért belevették, hogy ha esetleg Jánosnak fia születne, akkor kárpótolni kell őt egy német hercegséggel. A megállapodás mindkét fél miatt titkos volt, ugyanis ez sem Szulejmán szultánnak, sem V. Károlynak nem tetszett volna. Ferdinánd azonban mindenről tájékoztatta Szulejmánt. Arra számított, hogy a szultán megvonja a segítséget ellenfelétől, ha rájön az árulásra. Ez így is történt, ám az 52 éves Szapolyai János meghiúsította Ferdinánd terveit: feleségül vette Izabellát, a lengyel királylányt, majd fiuk született, de ez a frigy nem sokáig tartott; 1540-ben János szívszélhűdésben meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja be a váradi béke passzusát, hanem fiát, Jánost juttatja a

88

trónra.[13] A szerzetes Fráter György nagyon ügyes politikus volt. Állítólag Ferdinánd egyszer úgy nyilatkozott vele kapcsolatban, hogy neki mindene megvan, ami Szapolyai Jánosnak, csak „azt a barátot”, azt irigyelte tőle. A váradi béke I. Ferdinánd a Nyugati Magyar Királyság és I. János a Keleti Magyar Királyság uralkodója között megkötött béke 1538. február 24-én. A két magyar király I. Ferdinánd és I. János hosszú küzdelem után elismerte, hogy egyikük sem tudja legyőzni a másikat, így 1538-ban Váradon a két uralkodó titkos megállapodást kötött. 1537 végén V. Károly császár követe Wese János lundi érsek - aki a magyar ügyekben komoly jártasságot szerzett - hogy az ország két ellenséges királya között békét közvetítsen, tárgyalásokat kezdett Sárospatakon, amelyen György barát, Frangepán Ferenc kalocsai érsek, Brodarics István váci püspök és Perényi Péter, a Szapolyai párt egyik vezére is részt vett. 1538. első napjaiban Váradra mentek át, ahol Werbőczy István és Statileo János erdélyi püspök is bekapcsolódott a tárgyalásokba, amelyek végül eredményre vezettek. Ferdinánd és Szapolyai képviselői 1538. február 24-én megkötötték a békét. A szerződés két részre osztotta az országot: a keleti rész I. Jánosé, a nyugati rész I. Ferdinándé lett. Ezen kívül kimondta, hogy I. János magyar király halála után az egész ország Habsburg Ferdinándra száll. I. János ekkor már idős volt, és mivel sem felesége, sem örököse nem volt, elfogadta ezt a szerződést. "Minthogy pedig magyar királlyá választásunkkor megígértük, hogy tiszteletben tartjuk Magyarország jogait és szabadságait, s erről az országnak és párfeleinknek levelet is adtunk, kötelesek leszünk ily levelet adni e béke s az országlakosok esküjének kihirdetésekor azoknak is, akik János király halála után, amikor az ő utódává leszünk, engedelmességünkre térnek." A szeződésbe (a biztonság kedvéért) azért belevették, hogy ha I. János magyar királynak fia születne, akkor kárpótolni kell őt egy német hercegséggel. A megállapodás I. János miatt volt titkos, ugyanis ez I. Szulejmán oszmán szultánnak nem tetszett volna. Az egyezményt azonban egyik fél sem vette komolyan. I. Ferdinánd mindenről tájékoztatta a I. Szulejmán szultánt. Arra számított, hogy a szultán megvonja a segítséget ellenfelétől, ha rájön az árulásra. Ez így is történt, ám az 52 éves I. János meghiúsította I. Ferdinánd terveit: feleségül vette Jagelló Izabellát, a lengyel király lányát, akitől fia született, de ez a frigy nem sokáig tartott, mert 1540-ben I. János szívszélhűdésben meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja be a váradi béke passzusát, hanem fiát, János Zsigmondot juttatja a trónra. A szerzetes Fráter György nagyon ügyes politikus volt. 1541-ben I. Szulejmán szultán megszállta Budát, majd Izabellának és a csecsemőnek adta Erdélyt, melyet Fráter György szervezett állammá.

Buda elvesztése Ferdinánd sereggel jött azért, amit szépen nem adtak neki. Az 1541-es budai ostromot szintén Roggendorf vezette, 30 000 német zsoldos vonult a csecsemő király ellen. Fráter György segítséget kért a szultántól, de mire a hatalmas török sereg megérkezett, már a magyarok legyőzték a német katonákat. I. Szulejmán csellel elfoglalta Budát,[14] és kivette a magyar király fennhatósága alól. Magyarország ezzel három részre szakadt: a Magyar Királyság (Kelet-, Északkelet-Magyarország) Ferdinánd uralma alatt, a középső területek a törökök fennhatóságában (budai pasalik), míg az Erdélyi Fejedelemséget a szultán „nagylelkűen” átengedte Jánosnak (akit legtöbbször János Zsigmond néven emlegetnek), illetve kiskorúsága idejére Izabellának és Fráter Györgynek. Ferdinánd a további török terjeszkedéstől (jogosan) tartva megerősíttette és korszerűsíttette a magyar végvárakat. Mivel a végvárrendszer fenntartására sem voltak elegendőek a magyarországi adóbevételek, ezért a Német Birodalmi Gyűlés hatalmas összegekkel támogatta Magyarországot. A Habsburgok szorult anyagi helyzetükben hatalmas kölcsönöket vettek fel a Fugger-bankháztól, a Habsburgok finanszírozóitól, akiknek nevéből ered a magyar fukar szó. Az anyagi fedezetek között szerepeltek például a felvidéki sóbányák is. A Habsburg család azonban sohasem tudta kifizetni hatalmas adósságát, ugyanúgy , mint a spanyol Habsburgok sem, így a Fugger-bankházat is teljes csődbe vitték.

89

Magyarország a török hódoltság korában

90

A gyalui egyezmény és következményei Fráter György Buda elfoglalása után úgy gondolta, hogy az országot Ferdinánd jogara alatt kell egyesíteni. Gyalu várában ismét megegyezés született Ferdinánd és az elhunyt János király tanácsosai között, melynek értelmében Fráter György és hívei elismerik Ferdinánd királyságát, ha egyesíti Magyarországot. 1542-ben Ferdinánd, a gyalui egyezmény értelmében, 40.000 német zsoldossal megpróbálta visszafoglalni a törököktől Budát. Ez az „ostrom” sikertelen maradt (a birodalmi sereg gyakorlatilag harc nélkül visszavonult), maga Ferdinánd így nyilatkozott róla: „Nem hiszem, hogy a Birodalmat érte valaha ekkora szégyen és gyalázat.” Az ostromot követő török hadjáratokban (1543-45) elesett Pécs, Esztergom, Tata, Fehérvár, Visegrád, Nógrád és Hatvan is. 1547-ben 5 éves békét vásárolt Szulejmántól. Ez a béke elismerte a törökök foglalásait.

Sikertelen egyesítési kísérlet 1551-ben 1549-ben Ferdinánd és György barát ismét megkísérelték Erdély egyesítését a Magyar Királysággal. A nyírbátori szerződés kimondta, hogy Ferdinánd megkaphatja Erdélyt és a hozzá tartozó területeket, ha János Zsigmondnak ad két sziléziai hercegséget és 25 000 forintot, anyjának, Izabellának pedig 100 000 aranyat fizet. A megállapodást házassággal akarták megpecsételni. A 11 éves Jánost eljegyezték Ferdinánd legkisebb leányával, a 4 éves Johannával. Ferdinánd azonban addig nem volt hajlandó elfogadni ezt, amíg a protestáns János fel nem veszi a katolikus hitet. Ez viszont János Zsigmond (jobban mondva édesanyja, Izabella és a protestáns urak) számára elfogadhatatlan volt. A menyegzőből így semmi sem lett, Ferdinánd pedig 1551ben Castaldo nevű olasz hadvezérét 8 000 spanyol és német katonával Erdélybe küldte. Fráter György, akit a király esztergomi érsekké, a pápa bíborossá nevezett ki, jól látta, hogy a Ferdinánd által küldött erő elégtelen Erdély katonai biztosítására annak ellenére, hogy a helyi török erők első támadását az erdélyi rendek bandériumai és a császári hadsereg közös erővel visszaverték. György barát támogatta Ferdinándot, de óvatosságból a töröknek is befizette az éves adót. Ezt Ferdinánd árulásnak értelmezte, és utasítást adott megölésére. A Castaldo által megbízott merénylők 1551. december 17-én Alvincon végrehajtották a gyilkosságot. A végrehajtás bizonyságául levágták a bíboros jellegzetesen szőrös fülét, amit Castaldo elküldetett Bécsbe. A római egyház bíborosának meggyilkolásáért a pápa felelősségre vonta Ferdinánd királyt, ő azonban a pogánnyal való összejátszással vádolta a megölt bíborost. Érvelését az egyházi vizsgálóbizottság elfogadta, és 1555-ben III. Gyula pápa a „Krisztusban legkedvesebb fiúnknak, Ferdinánd római királynak parancsából” elkövetett gyilkosság valamennyi résztvevőjét felmentette, így Ferdinánd eséllyel nézhetett az 1556-os császárválasztás elé... Az elvetélt egyesítési kísérletet a török megtorló hadjárata követte 1552-ben. Hadim Ali budai pasa és Kara Ahmed vezetésével elfoglalták Veszprémet, majd a kettévált sereg egy része Temesvárt (védője: Losonczy István), másik része pedig Drégely várát (védője: Szondy György) foglalta el. A hadak Szolnoknál egyesültek, ezt is elfoglalták (védője: Nyáry Lőrinc). Végül Eger ostrománál megtorpantak a török hadak. A Dobó István vezette vár ellenállt, és ennek a győzelemnek lélektani hatása a magyarokra óriási volt.

Erdély elvesztése Ferdinánd, Magyarország királya szempontjából Erdély elveszett. Az erdélyiek szempontjából viszont az Erdélyi Fejedelemség ekkor kapta vissza függetlenséget. Ferdinánd Erdélyt sem tudta megtartani sokáig, ugyanis 4 évvel később, 1556-ban a törökök kiszorították Castaldo császári csapatait, és ismét János Zsigmondot emelték a trónra. Néhány sikertelen tárgyalási kísérlet után a bécsi udvar megszakította a békés politikai kapcsolatot Erdéllyel. Pontosabban az erdélyieknek hamar elegük lett a német uralomból, mert a helytartó néhány év alatt szinte az összes magyar tisztségviselőt lecserélte németekre. 1562-ben az ország középső részének visszafoglalásáról is lemondott egy időre, mert 8 évre szóló békét kötött Szulejmánnal, amelyben évi 30 000 dukát adó fizetésére kötelezte magát. Egész Magyarország megszerzéséért Ferdinánd hajlandó lett volna éves szinten 1 000 000 aranyat is

91

fizetni a törököknek. Ehhez képest az Erdélyi Fejedelemség mindössze 10 000 aranyat kellett, hogy fizessen a Portának.

Ferdinánd a német területeken A német területeken addig fajult a katolikusok és a protestánsok közötti ellentét, hogy 1546-ban kitört a vallásháború. A háború kitöréséhez V. Károly túlzott protestánsellenessége vezetett. Ferdinánd bátyja segítségére sietett. A döntő mühlbergi csatában fontos szerepet játszottak Ferdinánd magyar huszárjai (könnyűlovasai). Itt végleg elbukott a protestáns német fejedelemségeket tömörítő Schmalkaldeni Szövetség. Jellemző ez a magyar hadviselésre, hogy külföldön sikereket arat, míg a haza megvédésénél a nemesek önnön érdekeiket nézik, és pártharcok osztják meg őket. Ferdinánd az, aki hosszú tárgyalások után, 1555-ben megkötötte Augsburgban a vallásbékét, és lezárta a háborúskodást. Károly ezután végleg lemondott minden hatalmáról, és a világtól elvonulva egy kolostorban élte le hátralevő életét. 1558-ban öccsének engedte át a német-római császári címet, és fiára, Fülöpre hagyta Spanyolországot, a Nápolyi Királyságot, Németalföldet és az amerikai gyarmatokat. Ezzel a Habsburg család is két ágra szakadt: Fülöp utódai a spanyol Habsburgok, Ferdinánd leszármazottai az osztrák Habsburgok.

A közigazgatás kialakítása Ferdinánd építette ki Magyarországon azt a közigazgatási rendszert, amely évszázadokig változatlan maradt. Pozsonyban, az ország új fővárosában székelt a nádor és a Királyi Tanács, a fontos ügyeket azonban Bécsben tárgyalták meg.

Halála Ferdinánd császár legidősebb fiát, Miksa herceget (németül Maximiliant) 1563-ban koronáztatta meg. 1564. július 25-én halt meg Bécsben, 61 éves korában. Uralkodói nagyságát még ellenfele, Szulejmán szultán is elismerte: „Benne valóban igazságos, becsületes fejedelmet vesztettek népei” – mondta, amikor hírt kapott Ferdinánd császár haláláról (akit ő maga egyébként csak „bécsi királynak” ismert el). Sokan Ferdinánd hibájául róják fel, hogy nem tudta a Magyar Királyság egységét megvédeni – ebben része volt bátyjának, V. Károlynak, aki az összbirodalmi érdekek alapján hozta meg politikai és katonai döntéseit és irányította öccsét is – viszont Ferdinánd katonai intézkedései, és anyagi segítsége nélkül az egész Magyar Királyság a Duna-Tisza közének sorsára juthatott volna. Testét a prágai Szent Vitus-székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

Jegyzetek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

11. 12. 13.

14.

↑ Más néven Őrült Johanna ↑ Más néven Szép Fülöp ↑ Lásd Rudolf (2003) ↑ Lásd Liss, Peggy K.: Isabel the Queen: Life and Times, Oxford, Oxford University Press, 1992. ↑ 1515-től Astorga püspöke. ↑ Egykori kasztíliai infánsnő és trónörökösné, aki másodszor is megözvegyülvén, éppen akkor tért visszatért szülőhazájába Savoyából. ↑ A XV. század végétől ebben a házban székelt a legfelsőbb bíróság. ↑ Azt, hogy a kis Ferdinánd hogyan fogadta az anyjától való elszakítást, nem tudni, de a röviddel ezután történt megbetegedése mindenképpen jelzés értékű. ↑ Candale-i Anna királyné unokatestvére, akivel elárvulván, együtt nevelkedett a francia udvarban ↑ Hermann Wiesflecker: Maximilians Tod. Hinterlasseschaft und Länderteilung. Österreich im Zeitalter Maximilians I.: die Vereinigung der Länder zum frühmodernen Staat. (Hozzáférés: 2011. július 24.) ↑ Szapolyai Jánost is a nyitrai püspök koronázta egy évvel korábban. ↑ Vö. Kollányi (1901) ↑ Szapolyai János fiának három keresztneve ismert: István János Zsigmond. Ezek közül egyedül az Istvánt kapta bizonyosan a születésekor, a másik kettő eredetére és használatára vonatkozóan eltérő vélemények vannak. ↑ katonái városnézés ürügyén bevonultak a várba

92

Irodalom Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978, ISBN 963-280-714-6 Nemeskürty István: Ez történt Mohács után, Magvető, Budapest, 1983. ISBN 963-271-872-0 Nemeskürty István: Elfelejtett évtized, Magvető, Budapest, 1983.ISBN 963-280-714-6 Kollányi Ferenc: A veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története, Veszprém, Egyházmegyei Könyvnyomda, 1901 Rudolf, Karl Friedrich : "Yo el infante - ich, der Infant". Ferdinand, "Prinz in Hispanien". In: Wilfried Seipel szerk.: Kaiser Ferdinand I. 1503–1564. Das Werden der Habsburgermonarchie. Eine Ausstellung des Kunsthistorischen Museums Wien. Kunsthistorisches Museum 15. April bis 31. August 2003. Wien, Kunsthistorisches Museum 2003, 31-51. Nagy Tamás: I. Habsburg Ferdinánd, Press Publica Kiadó, Változó Világ sorozat, ISBN 963 9001 84 8 Alfred Kohler: Ferdinand I., 1503-1564: Fürst, König und Kaiser, C.H.Beck, 2003. (Online változat: Google könyvek)

Forrás http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_belh%C3%A1bor%C3%BA_(1526%E2%80%9338) http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1radi_b%C3%A9ke

93

Sylvester János http://hu.wikipedia.org/wiki/Sylvester_J%C3%A1nos

Sylvester János (kevésbé ismert nevén Erdősi Sylvester) (Szinérváralja, 1504 körül – ? , 1551 után) humanista tudós, bibliafordító, a magyar esszéirodalom megteremtője.

Életpályája 1526 – 1527-ben Krakkóban tanult, itt ismerkedett meg Erasmus eszméivel. 1529-ben, majd 1534 őszétől 1536-ig Wittenbergben tanult. 1534-ben került Nádasdy Tamás szolgálatába; az ottani iskolában tanított, egyúttal a Nádasdy alapította nyomdát vezette. 1543 végéig maradt Újszigeten. 1543 végétől v. 1544 elejétől a bécsi egyetemen előbb a héber, később a görög nyelv tanára volt.

Főbb művei Nyelvtana: Grammatica Hungarolatina (Sárvár-Újsziget, 1539); Sylvester János az első magyar nyelvtan szerkesztője, a magyar nyelv tudatos művelője volt. Vele kezdődik a magyar nyelvtantudomány és a törekvés az egységes helyesírásra.

Az Újszövetség fordítása: Új Testamentum (fakszimile kiadása Varjas Béla gondozásában és kísérő tanulmányával a Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozatban, Bp., 1960).

Sylvester János készítette el az első teljes, korszerű, tudományos kritikát kiálló magyar Újszövetségfordítást (Újsziget, 1541), amely az első hazai nyomdában készült magyar nyelvű könyvünk (kiadta Abádi Benedek). A legjelentősebb, az Erasmus szövege nyomán készült Újszövetség-fordítást Sylvester filológiai kritikával ellenőrizte, és igyekezett az eredeti gondolatot szabatosan tolmácsolni. Bár felhasználta az Újszövetség régi magyar fordítását, az eredeti görög szöveget vette alapul. Az egyes evangéliumok összefoglalását disztichonokban adta, s szintén disztichonokban írta könyvének a magyar néphez szóló ajánlását is, elsőnek alkalmazva nyelvünkön az időmértékes verselést. Munkásságával új fejezetet nyitott a magyar fordításirodalom fejlődésében, valamint a magyar stilisztika, filológia történetében is.

Esszék Magyarországon az esszé műfajának megteremtője Sylvester János volt, vele kezdődik a magyar értekező próza. Ő írt először magyarul esszéket, valamivel azelőtt, hogy Montaigne (1533–1592) Franciaországban kitalálta az esszét mint műfajelnevezést.

94

Tinódi Lantos Sebestyén http://hu.wikipedia.org/wiki/Tin%C3%B3di_Lantos_Sebesty%C3%A9n

Tinódi címere

Tinódi Lantos Sebestyén (Tinód, 1510 körül – Sárvár, 1556. január 30.) énekszerző, lantos, a 16. századi magyar epikus költészet jelentős képviselője. Születési helye pontosan nem ismert, vagy a Fejér vármegyei, vagy a Baranya vármegyei Tinód.  Született: Tinód; Magyarország, 1510 körül  Meghalt: Sárvár; Magyarország, 1556. január 30.

Tinódi szobra Egerben

(A hagyományok szerint, a Baranya megyei Rózsafa határában volt Tinódfalva, amely később elpusztult. Szülőhelyét ma is Tinódi dűlőnek nevezik Rózsafán. 1981-ben emléktáblát is avattak ott, illetve a téesz-központban felállították Tinódi mellszobrát. A falu központjában – sajnos már elnémult – zenélő kúton dombormű örökíti meg a históriás énekek szerzőjét. A község 1986-ban alakult közművelődési egyesületét is Tinódi Lantos Sebestyénről nevezték el. Újabban pedig a község címerébe jelképként bekerült hangszere.)

95

Életútja

Orlai Petrich Soma: Nádasdy Tamás nádor és Tinódi (olajfestmény, 1855)

Tinódon született, polgári szülőktől származott. Iskoláit Pécsen végezte, tudott latinul és értett a kottákhoz is. Valószínű, hogy kezdetben vitézi pályán volt, Török Bálint szolgálatában. Első fennmaradt műve a Jáson históriája, 1535 és 1539 között keletkezett Dombóváron. E műből következtethető, hogy egy ütközetben megsebesült és további hadi szolgálatra alkalmatlanná vált. 1542-43-ban Tinódit megint a környéken találjuk, Dáró várában, amely szintén Werbőczy Imre tulajdonában volt, a dombóvári vártól látótávolságra, ma Jágónak község határában található a helye. Itt írta 1543-ban „Werbőczi Imrének Kászon hadával kozári mezőn viadalja” című históriás énekét, melyben az 1542. március 25-én a kozári (ma Egyházaskozár, Baranya m.) mezőn lezajlott csatát írja le. A mű 1554-ben Kolozsváron jelent meg nyomtatásban „ Cronica Tinódi Sebestyén szörzése” címen. 1541-ig Török Bálint szigetvári udvarában élt, művei szerint nagy megbecsülésben. Buda eleste és ura fogságba esése fordulópontot jelentett életében. Ekkor lett politikai költővé. Énekeiben ettől kezdve az egyetértést és a török elleni elszánt küzdelem szükségességét hangoztatta. Néhány évig még ezen a vidéken élt, majd mikor a törökök egyre nagyobb területet foglaltak el a Dunántúlon, Kassán telepedett le. Itt családot alapított és innen járta az országgyűlések, ütközetek színhelyeit, majd tapasztalatait versekbe szedve írta meg. Énekeihez dallamokat is szerzett és lanttal kísérve, mikor tehette elő is adta őket. A vitézek gyakran csak az ő énekeiből értesülhettek hitelesen a távolabbi országrészek egy-egy nevezetes eseményéről. Felismerte ennek jelentőségét Nádasdy Tamás nádor is, aki 1545-ben a nagyszombati országgyűlésen találkozott Tinódival és ettől kezdve pártfogásába vette a lantos krónikást. Az 1546 és 1551 közötti viszonylagos béke időszakában régebbi magyar történeteket, vagy külföldi témákat dolgozott fel. Az 1552. évi török hadjárat ismét bőséges, megörökítésre méltó eseménnyel szolgált. A palásti csata Tinódi Lantos Sebestyén révén a szépirodalomba is bekerült Ördög Mátyás veszödelme címmel (megtalálható a Cronicaban). Tinódi fel is kereste az egyes várostromok színhelyeit és a legapróbb részletekig összeszedte az ostromra vonatkozó adatokat. Számos érdekes mozzanatról csak az ő énekeiből értesülhetünk. Eger diadalmas megvédése után is rögtön a várba ment. Ekkor írta az Eger vár viadaljáról való ének és az Egri historiának summája című műveit. Tinódi híre eljutott Ferdinánd király udvarába is aki 1553. augusztus 23-án Nádasdy ajánlására „az éneklés művészetében és a históriáknak magyar nyelven ritmusokba való ékes foglalásával” szerzett érdemei elismeréseként nemesi rangra emelte és számára címereslevelet adományozott. Jó kapcsolatban volt Dobó Istvánnal és

96

mikor az egri várkapitány erdélyi vajda lett, követte őt Erdélybe. Itt fejezte be az Erdélyi história című énekét, amelyben Erdély történelmét beszéli el János király halálától 1551-ig. Műveinek gyűjteményes kiadása 1554-ben jelent meg Kolozsvárott, Cronica címmel. 1555-ben visszatért Erdélyből, majd rövidesen meghalt.

Munkássága Tinódi mintegy tizenkétezer versorra kiterjedő életművének költői színvonala nem éri el a 16. századi magyar irodalom termésének átlagát. Versei tartalmilag józanok, nincs bennük alkotó képzelet, előadásuk nehézkes, verselésük művészietlen. A részletességre való törekvés annyira hatalmába kerítette, hogy énekei helyenként egy akta- vagy zsoldlajstrom monotonságával vetekednek. Műveinek a maguk korában is nagyobb volt a publicisztikai, mint a költői jelentősége. A vele foglalkozó kutatók ezért hosszú ideig zavart bizonytalansággal álltak munkássága előtt.

A Cronica egy lapja

Tinódi maga így vall céljáról a Cronica előszavában: ”Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó, várak-, várasokrontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság, üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mimódon ellene állhassanak és hadakozjanak” Tinódit tehát olyan krónikásként kell értékelni, aki verses formában dolgozta fel korának történelmi eseményeit elsősorban hitelességre és nem művészi értékek közvetítésére törekedve. E „költői hitvallásból” az is következik, hogy Tinódi miért választotta a verses-énekes feldolgozási módot. Csak így remélhette, hogy művei eljutnak a végvári vitézekhez, azokhoz akikhez elsősorban szólni kívánt. Tinódi korában többségben voltak azok, akik kevés könyvet olvastak, de szívesen hallgattak énekes előadásokat. Történetíróként Tinódit lényegesen előkelőbb hely illeti a magyar irodalomban, mint költőként. Lényegében teljes egészében feldolgozta Magyarország 1541 és 1552 közötti történelmét. Az általa leírtak minden ellenőrizhető esetben pontosnak bizonyultak. A 16. század magyar történelme eseményekben bővelkedett és egyre többen vállalkoztak arra, hogy megörökítsék lakóhelyük környékét vagy az egész országot ért megpróbáltatásokat. Verancsics Antal egri püspök személyében olyan ember is akadt, aki ezeket a történetírói munkákat összegyűjtötte és gondosan megőrizte. A püspök hagyatékában található munkák azonban túlnyomó részben személyes hangvételű, szubjektív szemléletű emlékiratok, melyek hitelességben és objektivitásban nem veszik fel a versenyt Tinódi munkáival. Mivel Verancsics hagyatékában található művek latin nyelven íródtak, Tinódi a magyar nyelvű történetírás első jelentős képviselője.

97

Művei[1] Jázon és Medea (1537–38) Judit asszony históriája (1539–40?) Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról (1541) Prini Péter, Majlát István és Terek Bálint fogsága (1542) Verbőczi Imrének viadalja (1543) Az szalkai mezőn való viadaláról (1544) Szulimán császár Kazul basával viadaljáról (1546) Varkucs Tamás idejében lött csaták Egerből (1548) Sokféle részögösről (1548) Dávid király (1549) Szitnya, Léva, Csábrág, és Murán várának megvevése (1549) Kapitány György bajviadalja (1550) Hadnagyoknak tanúság (1550) Károl császár hada Saxoniában 1550 Zsigmond király és császár krónikája (1552) Szegedi veszedelem (1552) Az vég Temesvárban Losonczi István haláláról (1552) Enyingi Török János vitézségéről szóló ének Budai Ali basa históriája (1553) Eger vár viadaljáról való ének (1553), ebből készült kivonat Egri historiának summája (1553) Az udvarbírákról és kulcsárokról (1553) Jónás (390.) prófétáról (1553) (töredék) História Zsigmond császár fogságáról (155?) Erdéli história (1553) Az János király fiáról való szép krónika (1554?)

Emléke

A kassai emléktábla

Emléktáblája Kassán, egykori háza falán látható a Kovács utcában (felavatva 1900-ban) [2] Tinódi-lant, 1999-ben alapított magyar zenei díj.

98

Felhasznált források 1. 2.

↑ A magyar irodalom története 1600-ig, ISBN 963 05 1640 3 ↑ Vasárnapi Ujság. 1900, 26. szám Szakály Ferenc: Lantos és krónikás. Tinódi (História 1981/2) Révai nagy lexikona Dézsi Lajos: Tinódi Sebestyén. 1912 Budapest. Erdélyi Pál: A XVI. és XVII. századi magyar históriás énekek. In: Magyar Könyvszemle. 1887 Budapest, 119–179. Horváth János: A reformáció jegyében. 1953 Budapest Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből. 1975. Budapest, 118–124. Sápy Szilvia: Tinódi Lantos Sebestyén vitézi siratói. In: Valóság. 2008/11.

Külső hivatkozások Vass József: Tinódi Sebestyén (Vasárnapi Újság, 1859. január 2.) Összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban Szentmártoni Szabó Géza: Tinódi-kronológia Szobra Dombóváron 1554-CRONICA Zsigmond király és császárnak krónikája fordításban Dombóvári kistérség http://www.dombovarportal.hu/dv_terseg/index.php?ht_id=2 [http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/24965/magyar-notak/egervar-viadalarol-zeneszoveg.html

99

Gárdonyi Géza – Egri csillagok

Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza; Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között. Gárdonyi Géza 1863. augusztus 3-án született a Velencei-tó partján fekvő Agárdpusztán. Édesapja Ziegler Sándor uradalmi gépész, jószágigazgató a szabadságharc idején fegyvereket is gyártott, édesanyja Nagy Terézia. A család Gárdonyi gyermekkorában 12 településen fordult meg, például a Borsod megyei Sályon, ahol elemi iskolai tanulmányait kezdte, majd az utolsó évet Hejőcsabán végezte. A sárospataki kollégiumban és a pesti Kálvin téri református gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1878-tól az egri érseki tanítóképzőben tanult. Iskolái elvégzése után segédtanító Karádon, itt megkapta az oklevelet, majd Devecserben, Sárvárott és Dabronyban, ahol választott katolikus kántor és tanító volt. 1885-ben feleségül vette Molnár (Csányi) Máriát – házasságuk boldogtalan volt. Győrött munkatársa volt a Hazánknak, a Győri Közlönynek és a Győri Hírlapnak. 1886-ban megindította a Tanítóbarát című tanügypolitikai havilapot, szerkesztője volt a Garabonciás Diák című győri élclapnak. Novellái, versei sorra jelentek meg a budapesti lapokban. A Szegedi Hírmondónak, a Szegedi Naplónak és az Arad és vidékének volt munkatársa. 1891 őszén Pestre került és Bródy Sándor segítségével, Feszty Árpád körképvállalatának titkára. 1891-ben Argyrus librettójával elnyerte a Műbarátok Köre pályadíját. 1892–97 között a Magyar Hírlap munkatársa. Ide zenei vonatkozású cikkeket is írt. 1892-ben különvált feleségétől. 1897-ben anyjával Egerben telepedtek le, utolsó éveiben mindenkitől elzárkózva. 1898-tól a Petőfi és a Természettudományi Társaság tagja. 1899 karácsonyán elkezdte közölni a Pesti Hírlap az Egri csillagokat. 1900-ban, és a következő években gyakran utazott Franciaországba és más nyugati országokba. 1902-ben a Kisfaludy Társaság elvetette jelölését – 1903-ban már Gárdonyi nem fogadta el a felkínált tagságot. 1906-ban kidolgozta titkosírási rendszerét. 1910-től a Magyar Tudományos Akadémia levelezője, 1920-tól tiszteletbeli tagja. 1918-ban Móricz Zsigmond kérésére elfogadta a Vörösmarty Akadémia tagságát. 1919-ben a Magyar Írók Szövetsége másokkal együtt díszelnökévé jelölte, de nem választották meg. 1922. október 30-án, 59 esztendősen hunyt el. Az egri vár Bebek-bástyájában temették el. Egykori egri háza emlékmúzeum.

100

A pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdő, majd 1885 után újságíróként folytató Gárdonyi 1897 után vidéki visszavonultságban alkotott („az egri remete”), szépírói munkásságának szentelve életét. Pályáját folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemezte, prózaírói életműve ennek fényében három korszakra osztható. Az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései hozták meg számára a kortársak elismerését (Az én falum, 1898), de az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben keletkezett történelmi regényei révén ismeri (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908), illetve a magyar lélektani regény korai darabjainak szerzőjét tiszteli személyében (Szunyoghy miatyánkja, 1913; Ida regénye, 1920). Bár költői és drámaírói munkássága kevésbé bizonyult maradandónak, szintén jelentős. Az 1900-as években a szórakoztató célú népszínművek kliséin túllépve lélekábrázoló jellegű népies történeteket dramatizált színpadra (A bor, 1901). *

Az Egri csillagok Gárdonyi Géza 1899-től folytatásokban megjelenő, majd 1901-ben könyvben is kiadott regénye, az egyik legismertebb magyar történelmi regény. Az író maga e művét legjobb alkotásának tartotta. „Ez a mű az első olyan írói vállalkozások egyike, amely nem a regényeset akarja megmutatni a múltban, hanem a valóságosat” – írja róla Szathmáry Éva. "Legterjedelmesebb, egyes részleteiben kitűnő, de egyúttal legaránytalanabbul szerkesztett regénye" (1) – Szilágyi V. Ferenc véleménye szerint. A regény a XVI. századi magyar történelmet idézi meg. Gárdonyi rengeteg szereplőt, történelmi alakot és írói képzelet által megformált figurát mutat be. Az Egri csillagok alcíme: Bornemissza Gergely élete. Az ő életét, sorsának alakulását követhetjük végig a műben: a gyermekkortól megannyi kalandon, a szerelem beteljesülésén át a várvédő katona tetteiig. A regény két részre tagolódik: az ostrom előtti évekre és a néhány hetes ostromra. S bár a középpontban Bornemissza Gergely áll, az Egri csillagok elsősorban nem neki, hanem a török ellen küzdő magyarságnak állít emléket az önzetlen hazaszeretet és hazafiság példájával. Hiszen az egri vár védői szinte reménytelen helyzetben vállalták a küzdelmet, tudván azt, hogy csupán önmagukra támaszkodhatnak. A félelmetes török túlerővel szemben csodának tetszik a győzelem. De a történelem valósága volt ez a csoda, melyet valóságos férfiak és nők - vagyis hősként viselkedő emberek értek el.

*

101

Gárdonyi Géza (1863—1922) az ifjúság egyik legkedveltebb írója. Kedvenc hősei a falu szegényei közül kerülnek ki. Arany Jánossal vallja: a nemzet a köznépből fölemelkedő, tehetséges emberek által formálódik. Szenvedélyesen érdekli a nemzeti múlt. Stílusa egyszerű, könnyen érthető. Legszívesebben gyerekekről, fiatalokról ír — főleg történelmi regényeiben —, akik a szegény nép soraiból küzdik fel magukat. regény terjedelmes epikai mű. Szerteágazó cselekménye, főhőse és sok mellékszereplője van. A múltban történt eseményeket beszéli el. Párbeszédes és elbeszélő részek váltakoznak benne. Formája rendszerint próza. árdonyi Géza három történelmi regényt írt. Történelmi regénynek nevezzük azt a regényt, mely régi korban játszódik, történelmi eseményeket és hősöket idéz fel. özismert történelmi alakok ritkán főszereplők a történelmi regényben. Inkább csak mellékszereplőkként tűnnek föl a műben. Az írói képzelet szabadabban mozoghat akkor, ha a főhős kitalált alak. Így izgalmasabb, érdekesebb lehet a regény, mint ha az író egy történelmi személy életrajzát követné. A cselekménybe kalandokat, szerelmeket szőhet, elkalauzolhat az ellenség táborába, és tetszés szerint változtathatja a történet helyszíneit. Fejlődésében mutathatja meg azt, akit regénye főszereplőjévé választott. A történelmi regény főhőse rendszerint rokonszenves hős. Egyéni küzdelme kifejezi egy egész közösség harcát. Kifejezi például a nemzet ellenállását egy idegen hódítóval szemben. Arra nevel, hogy a szegény sorsú gyermek ne fogadja el sorsát, hanem tanulással, bátorsággal kiemelkedjék, s példát mutasson követőinek. Gárdonyi történelmi regényei közül az Egri csillagok a legkorábbi (1901). Ezt követi A láthatatlan ember, mely Attila hun fejedelem korába vezet, majd az Isten rabjai, mely az Árpád-házi király, IV. Béla leányának, a későbbi Szent Margitnak a korában játszódik. Ez egy szegény kertészfiú szemével láttatja a kolostorban élő királylány történetét. Mindhárom regény az ifjúság kedvelt olvasmánya lett. Népszerűvé teszi e könyveket a gyerekhősök lélekrajza, a fordulatos cselekmény s a régi korok érdekfeszítő ábrázolása. A HONVÉDELEM ÉS A HAZASZERETET REGÉNYE Az Egri csillagok a honvédelem és a hazaszeretet regénye. Ez az érzelem hatja át a regényt, ez vezérli Eger védőit a küzdelemben. A hazaszeretet főleg a szereplők tetteiben nyilvánul meg. Szavakban Dobó István esküje fogalmazza meg legpontosabban.

TÖRTÉNELMI HŰSÉG A regény a török időkben játszódik, s az egyik legfontosabb végvár, Eger védelméről szól. Alapja tehát történelmi esemény. 1556-ban a törökök hatalmas erőkkel ostromolták a várat, de Dobó István és katonái sikeresen ellenálltak. Amikor az időjárás hidegebbre fordult, a török sereg visszavonult. Ennek a hadi sikernek híre kelt egész Európában. Az ostrom történetét dolgozta fel Gárdonyi, Bornemissza Gergely ifjúságának és férfikorának történetébe szőve. A regényben Gárdonyi gondot fordított a történelmi hűségre. Sok forrásmunkát használt. Elzarándokolt a regény helyszíneire, bejárta Budától, Szigetvártól, Egertől Erdélyig, Sopronig és Konstantinápolyig azokat a helyeket, ahol hősei megfordulnak. Megismerkedett a törökök vallási szertartásaival, a korabeli életformával, az öltözködési, étkezési szokásokkal, a régi fegyverekkel. Valóságos alapja van az egri nők legendás hősiességének, akik forró vizet, szurkot zúdítottak a támadókra a várfalakról. A regényben számos történelmi név szerepel. Ilyen például Török Bálint neve, akit a törökök Buda cseles elfoglalása után valóban Konstantinápolyba hurcoltak. Történelmi alak Fráter György, a várvédők kapitánya, Dobó István és a királyi család tagjai, Izabella királyné és fia, János. Számos magyar és török tiszt és közkatona neve megtalálható a krónikás énekekben és más forrásokban. Az író hosszú listát közöl a mű végén a vár védőiről. Köztük van Bornemissza Gergely, a regény főszereplője. A regényben Tinódi Sebestyén költő is megjelenik; Török Bálint udvarában lantkísérettel énekli a mohácsi vészről szóló históriás énekét.

KÖLTÖTT ALAKOK ÉS KALANDOK Az Egri csillagok főhőse Bornemissza Gergely. Jobbágyfiúból lett deák, majd vitéz hadnagy. A történelem számon tartja, hogy részt vett Eger védelmében. Kalandos gyermekkora, ifjúsága és házassága Cecey Évával azonban már az írói képzelet műve. A képzelet szülte részletek is korhűek. Az például, hogy a regény elején Jumurdzsák elrabolja a Mecsek erdei patakjában fürdőző Gergelyt és Évát, kitalált történet. Mégis hihetőnek érezzük, mert a mohácsi vész után a törökök gyakran betörtek az országba, raboltak, fosztogattak, és magukkal vitték a foglyul ejtett gyerekeket.

102

Török Bálint valóban fogságba esett, de az már a képzelet terméke, hogy Gergely és társai meg akarták szöktetni konstantinápolyi börtönéből. A regényben ez a részlet ismertet meg minket a törökök világával. Az ellenséggel szemben a harcban nincs irgalom, de az író érezteti, hogy mindkét országban emberek, asszonyok és gyerekek élnek, és csak a hódító háború fordítja egymás ellen a két népet. E gondolat a regény utolsó jelenetében mutatkozik meg legszebben, amikor Éva és a török asszony kicserélik gyerekeiket. Sok a kitalált szereplő: ilyen a magyarok oldalán Gábor pap és Sárközi, a cigány, a törökök oldalán Jumurdzsák vagy Hajván. A cselekmény kibontakozásában mindnyájuknak van szerepe.

TALÁLKOZÁSOK A véletleneknek is szerepük van abban, hogy a hősök ismételten találkoznak a mintegy húsz évet átívelő regényben. Bornemissza Gergely sorsa összefonódik Jumurdzsákéval, a félszemű janicsáréval. A regény elején megpecsételődik, hogy egész életükben szemben állnak egymással, újra és újra összetalálkoznak. A háborún belül egyéni harcot is vívnak. Találkozásaik során bizonyos tárgyaknak is nagy jelentőségük

van. TÁRGYAK Jumurdzsák az első találkozásuk óta egy zöld köves gyűrűt keres, melyről azt hiszi, hogy a szerencséje függ tőle. Akkor vesztette el, amikor a foglyul ejtett Éva és Gergő megszökik tőle, s Dobó katonái rajta ütnek. Gábor pap — Gergő későbbi tanítója — adja a gyűrűt a fiúnak. A gyűrű utáni hajsza a regény végéig tart: Jumurdzsák azért rabolja el Sopronban Bornemisszáék gyermekét, hogy megkaphassa cserébe a gyűrűt. Gergely egy másik törökkel, Hajvánnal is évekig tartó küzdelmet folytat. A szultán elleni sikertelen merénylet után Gergely török fogságba esik, ott ismerkedik meg a lassú észjárású, bivalyerejű törökkel. Gergely mindig túljár az eszén. Hajván rajzokat mutat Gergelynek, melyek várakat ábrázolnak. Gergely rögtön látja, hogy nagy veszélyt jelent a magyaroknak, ha a törökök olvasni tudnak a várak ábráiból, és tudomást szereznek a titkos föld alatti járatokról és a sebezhető pontokról. Eger várának rajzát Gergely megszerzi Hajvántól. A gyermekét kereső Éva később a rajz segítségével jut be az ostromolt várba. A tárgyak közül egy kis kardnak van még jelentősége. A regény elején Dobó egy rövid karddal jutalmazza meg az ügyes Gergőt. Ez később Gergely fiáé lesz. Eger ostroma közben Jumurdzsák bedobja a fegyvert a várba, így tudatja Gergellyel, hogy a fiú nála van, s csak a gyűrűért cserébe adja őt vissza.

A REGÉNY SZERKEZETE Sok minden jelzi a regény elején a későbbi eseményeket. A cigányasszony jóslatában például benne rejlik Gergely sorsa, és az események igazolják is a jóslatot. Visszatérő mozzanat a bátorság. Dobó István arra tanítja a gyermek Gergőt, hogy legfontosabb a bátorság. Gergely felnőtt hadnagyként ezt mondja: a buta ember azért bátor, mert nem érti a halált, az okos pedig azért bátor, mert érti. A bátorságra azért van szükség, mert Egernél kétezer magyar áll szemben kétszázezer törökkel. A túlerőt csak a bátorság és az okosság ellensúlyozhatja. A regény kiemeli Eger védelmének jelentőségét: az egész keresztény Európát védik a töröktől. Ezt készíti elő a regény első része, a végváriak bemutatása, Buda elfoglalása és Török Bálint foglyul ejtése, mely előrevetíti majdnem az egész ország rabságát. A cselekmény szálai hol szétválnak egymástól, hol összefonódnak. A cselekménynek hol Gergely, hol Éva áll a központjában. Gergely a hazáért harcol, Éva a gyermekükért. De miután Éva bejut a várba, a két ügy elválaszthatatlanul összefonódik: mindketten harcolnak a vár fokán, és mindketten tudják, hogy a győzelemtől családi boldogságuk is függ. A hazaszeretet és a szülői szeretet egymást erősíti, a magánérdek és a közérdek egy és ugyanaz lesz a Bornemissza család számára.

VISSZATÉRŐ MOTÍVUMOK A motívum: jellemző részlet. A regényben visszatérő motívumok figyelhetők meg. Ilyen az ismétlődő fogság és szabadulás. Gergő és Éva már az első lapokon Jumurdzsák fogságába esik, de hamarosan kiszabadulnak. Fiukat, Jancsit is Jumurdzsák ejti foglyul, és a könyv végén a kisfiú is megszabadul. Török Bálint fogsága nagy veszteség a nemzetnek. A rabság és szabadság gyakori szembeállításával érezteti az író, hogy a szabadság a legdrágább kincsünk. A hősök egyforma elszántsággal harcolnak az egyéni és a nemzeti szabadságért. Hősök azok, akik a nemzeti szabadságért az egyéni szabadságot is föláldozzák. Török Bálint inkább a rabságot választja, mintsem a töröknek szolgáljon.

103

Az egyéni és a közös szabadság gondolata szerencsésen találkozik a regény végén: a török eltakarodik Eger alól, s a két gyermeket visszacserélik. Eger várát sikerült megvédeni, s újra együtt van a Bornemissza család.

A SZEREPLŐK JELLEME A két főhős, Gergely és Éva jelleme fejlődésében mutatkozik meg. A mintegy húsz évet felölelő regény elején mindketten a török katonáknak kiszolgáltatott gyermekek. Gergely bátorsága már ekkor megmutatkozik, de csak felnőtt férfiként lesz egyenlő ellenfele Jumurdzsáknak. Bátorsága mellé hadi furfangot, okosságot és ötletességet is szerez. Eger védelmében Dobó István, a kapitány a tekintélyt képviseli, helyettese, Mekcsey az erőt, Gergely pedig az észt: ő ismeri legjobban a török sereget, s új fegyvereket talál föl ellenük. Éva is fejlődő jellem. Ijedt kislányból komoly nagylány lesz, aki jóban-rosszban kitart Gergely mellett. Később önfeláldozó anya s a férfiakkal együtt harcoló „egri nő” lesz. A mellékszereplők is jellegzetes alakok. Mind a két török, akivel Gergelynek meggyűlik a baja, megszállottja valaminek: babonásan tisztelik a tárgyakat. Jumurdzsák a gyűrűjét hajszolja a regényen át, Hajván a hadi szerencsét jelentő rajzok bűvöletében él.

A MAGYAROK HIBÁI Gárdonyi megmutatja a magyarok hibáit, bűneit is. A magyarok közt sok a széthúzás, az ellentét. A három részre szakadt országot még jobban megosztja a katolikusok és a protestánsok ellenségeskedése. Szegények és gazdagok közt is nehezen születik egyetértés. Gergőt a gyerekkori hőstette után többen is fiukká fogadják —Török Bálint, Dobó, Cecey és Gábor pap — de később Cecey hallani sem akar arról, hogy Éva hozzámenjen a jobbágyfiúhoz. Cecey végül Eger falain Gergellyel együtt harcolva bocsátja meg a lányszöktetést.

A REGÉNY STÍLUSA Gárdonyi Géza nyelve bárki számára érthető. Mondatai tömörek, takarékosak. Az események sokszor nem leírásokból, hanem a párbeszédekből derülnek ki. A regény stílusa érezteti a honvédő harc emelkedettségét, mégis megőrzi olvasmányos egyszerűségét. A 450 évvel ezelőtti viszonyokat érzékelteti az írói stílus. Csak olyan kifejezéseket használ az író, amelyeket már az 1500-as évek derekán is ismertek. A népmeséket, népdalokat idézi a regény kezdése. „Erdőben jártak, patakra találtak” — írja Gárdonyi. Erre a népi mondókára hasonlít ez: „Zöld erdőben jártam, / Ibolyát találtam”. Másutt, ahol az ország romlását ecseteli az író, Tinódi Sebestyén históriás énekeit idézi. A végvári vitézeket Balassi szavaival jellemzi. A csatajelenetekben Zrínyi Miklós költő leírásait is figyelembe veszi a Szigeti veszedelemből. A humor is felvillan a könyvben. A mulatságosan félénk, de furfangos Sárközi például „Gyomorzsák”-nak nevezi Jumurdzsákot. Zoltay, amikor az ostromló törökre lesújt, „Jó éjszakát” mond neki.„A török, akinek ez szólt, bizonyosan elfelejtett neki visszaköszönni” — jegyzi meg az író. Fokozza a regény érdekességét a sok álruhába öltözés, alakváltoztatás. Éva többször férfinak öltözik. Gergelyék álruhásan, olasz énekesnek öltözve jutnak be Török Bálint börtönébe. Jumurdzsák magyar úrnak öltözve jelenik meg Éva soproni otthonában, hogy Jancsikát elvigye magával. Éva férfiruhában harcol Eger falain. Egyenrangú lesz a férfiakkal. Forrás: http://mek.oszk.hu/00600/00656/html/index.htm http://www.egricsillagok.freeiz.com/ http://hu.wikipedia.org/wiki/Egri_csillagok http://www.pccd.hu/nemzetismeret/?id=4.22 http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1rdonyi_G%C3%A9za http://hu.wikipedia.org/wiki/Egri_csillagok_(film) http://www.novamov.com/video/20h422c6zfsy3

104

Egri csillagok (1968) Az Egri csillagok 1968-ban Gárdonyi Géza azonos című regényéből készült magyar film.

Rendezte: Várkonyi Zoltán Szereplők: Sinkovits Imre (Dobó István) Kovács István (Bornemissza Gergely) Venczel Vera (Cecey Éva) Bárdy György (Jumurdzsák) Bitskey Tibor (Mekcsey István) Agárdy Gábor (Sárközy) Ruttkai Éva (Izabella királyné) Gobbi Hilda (Baloghné) Szemere Vera (Ceceyné) A filmváltozat számos helyen hajtott végre kisebb-nagyobb változtatásokat Gárdonyi Géza közismert történetén. A nyitókép nem a patakban fürdőző két gyermek, hanem Szulejmán szultán (Major Tamás), akit rituálisan felöltöztetnek sátrában. Ezt követően meséli el Bornemissza Gergő és Cecey Vicuska török fogságba esésének történetét. Miután Gergő Vicuskával együtt megszökik, Dobó István (Sinkovits Imre) csapatával együtt a többi magyar fogoly kiszabadítására indul. Jumurdzsák (Bárdy György) nyilat kap a hátába, de túléli, Gergő viszont a lovával együtt elvette tőle amulettként használt gyűrűjét, amit a történet hátralevő részében lázasan keres. A film teljesen mellőzi Gábor pap figuráját (a regényben ő kegyelmez meg Jumurdzsáknak, és ő veszi el tőle a gyűrűt, amit aztán Gergőnek ad), és a szultán elleni merényletkísérlet is kimarad. A következő epizód már 1541-be visz minket: Gergely (Kovács István) Török Bálint (Bessenyei Ferenc) apródjaként kíséri urát Szulejmán táborába, a kisded király, János Zsigmond kíséretében. Eközben a törökök csellel elfoglalják Budát, Török Bálintot a szultán fogságba ejti és Isztambulba hurcolja, az özvegy királynét, Izabellát (Ruttkai Éva) pedig a gyermek királlyal együtt Erdélybe küldi. Az ő egyik udvarhölgye Cecey Éva is. Rövid epizódot követően – amelyben Mekcsey (Bitskey Tibor) és Gergely becsületbeli párbajt vív, majd megegyeznek, hogy együtt megpróbálják Török Bálintot kiszabadítani a fogságból – Gergely is követi Évát Gyalu várába, ahol megérkezésekor tudja meg, hogy Éva éppen házasodni készül a királyné akaratából. A film jeleneteinek egy részét Pilisborosjenő határában forgatták, ahol külön e célból felépítették az egri vár másolatát. A vár azóta pusztul, de ma is kedvelt turistacélpont.

105

Fráter György

Martinuzzi (Fráter) György portréja, 18. század

Fráter György aláírása

Fráter György azaz György barát, (atyja családi nevén Utješenić (Utyeszenics), anyja családi nevéről Martinuzzi); (Kamičić, Horvátország, 1482. június 18. – Alvinc, 1551. december 17.), a „fehér barát”, horvát kisnemesi származású pálos szerzetes, katona, országos és erdélyi politikus, helytartó, esztergomi érsek és bíboros. Az Erdélyi Fejedelemség megszervezője. A 16. század második felében alakult ki az Erdélyi Fejedelemség. Megszervezése Fráter György nevéhez fűződik. 1541 előtt Erdély nem volt önálló ország. Területéhez a leválasztott részek tartoztak (Partium). A lakosság vallási téren is megosztott volt. A magyar vármegyék, a székely és a szász székek alkották a három nemzetet. Rendi szervezetük elütött egymástól. Az új állam vezetője névlegesen János Zsigmond fejedelem volt, de a legfontosabb döntéseket Fráter György hozta. Külpolitikailag Erdély nem volt független, hűbérura a szultán volt, akinek adót fizetett. Fráter György 1551-ben lemondatta János Zsigmondot a trónról és Erdélybe Habsburg-katonaságot hívott, erre a török támadásba lendült. Ezért I. Ferdinánd király meggyilkoltatta.

Élete A Szapolyai-család szolgálatában Corvin János udvarában nevelkedett, majd 1504-ben Szapolyai István nádor özvegyéhez, Tescheni Hedvig hercegnőhöz került apródként. Innen Szapolyai János erdélyi vajda (később magyar király) szolgálatába állt katonának, majd belépett a pálos rendbe. A sajóládi pálos kolostorban volt novícius. Négyéves képzést követően a pálos rend egyik legtudósabb szerzetese lett, akit méltónak találtak arra, hogy a lengyelországi testvérmonostor, a híres częstochowai Jasna Góra-i kolostor perjeli méltóságát betöltse. Amikor János király menekülni kényszerült Ferdinánd hadai elől, magával vitte Lengyelországba, már mint a sajóládi kolostor perjelét. Ő szervezte meg János király hazatérését.

106

1528-ban az I. Ferdinánd hadai elől Lengyelországba szorult Szapolyai János király szolgálatába fogadta, és főleg diplomáciai feladatokkal bízta meg. Rövidesen ő lett János király legbizalmasabb tanácsosa. 1534-től váradi püspök. A két részre szakadt ország egyesítésére törekedett. Nagy része volt az 1538-i váradi béke megkötésében. 1540-ben János halála után a csecsemő János Zsigmond gyámjaként az ország kormányzója lett.

Az ország kormányzója 1541 májusában megvédte Budát az ostromló császári csapatokkal szemben. Miután azonban a megérkező törökök csellel elfoglalták Buda várát, Izabella özvegy királyné fiát megfosztották magyar királyi címétől, és elismerték Erdély fejedelmének, ettől kezdve György barát a török hódítók kiszorításának lehetőségét a Habsburg-fennhatóság alatti egyesítésben látta, és 1541. december 29-én Gyalun megegyezett I. Ferdinánddal a váradi egyezmény végrehajtásában. Eközben György barát előbb csak kincstartói, 1542-ben helytartói minőségben megszervezte Kelet-Magyarországot, akaratlanul is előkészítve a későbbi Erdélyi Fejedelemség létrejöttét.

Az Erdélyi Fejedelemség vezető politikusa 1551-ben Izabella királynét és fiát, János Zsigmond fejedelmet György barát lemondatta. Izabella szülőhazájába, Lengyelországba távozott. György barát Erdélyt átadta Ferdinánd király megbízottainak. Jutalmul Ferdinánd kinevezte őt erdélyi vajdává, esztergomi érsekké és III. Gyula pápánál bíborosi kinevezést eszközölt ki számára. III. Gyula pápa 1551. augusztus 9-én adta neki a bíborosi kalapot. Ferdinánd hadai azonban nem bizonyultak elegendőnek a török támadás kiverésére, s V. Mircse havasalföldi vajda betört Dél-Erdélybe, II. Illés moldvai vajda pedig Székelyföldre. Fráter György különböző rendű és rangú erőkből álló hadával a délről benyomult Mircsét és az őt támogató török előhadakat megverte, a moldvai vajda pedig kimenekült az országból és a budai pasa erői sem merték átlépni a határt. Közben egy kb. 9 000 fő osztrák-német-cseh-spanyol-olasz-magyar katonákból álló császári sereg érkezett Erdélybe, Giovanni Battista Castaldo gróf itáliai zsoldosvezér, császári biztos parancsnoksága alatt, ez a sereg a magyar rendekkel, Báthory és Nádasdy magyar bandériumaival közösen harcolva szorították vissza a törököket. Lippát is sikerült visszafoglalniuk a töröktől. A lippai török várőrség katonáinak a „Fehér Barát” szabad elvonulást engedett, e tette azonban meghökkentette a helyi ismeretekkel nem rendelkező spanyol-olasz Castaldót, aki ettől kezdve gyanakodott rá, és gyanúját (miszerint György barát összejátszana a törökkel) jelentette Bécsbe, Ferdinánd királynak (és valószínűleg magának V. Károly császárnak) is.

Meggyilkoltatása A barát, hogy időt nyerjen, tárgyalásokat kezdett a délvidéki pasákkal, mire a benne árulót sejtő császári parancsnok, Castaldo I. Ferdinánd beleegyezésével alvinci kastélyában 1551. december 17-én meggyilkoltatta. Castaldo az orgyilkosság végrehajtására a bíbornok titkárát, az olasz Marco Aurelio Ferrarit bérelte föl. György barátot az alvinci kastély nyugati bástyájában berendezett kastélykápolnában gyilkolták meg Castaldo császári biztos bérencei: György barát titkára Marco Aurelio Ferrari, Sforza-Pallavicini generális és emberei - Antonio Ferrari, Lorenzo Campeggi, Giovanni Munino, Mercada, Scramuccia és két spanyol - két puskalövéssel és 75 szúrással. 69 éves volt. A „Jézus Mária!” kiáltással összeroskadó főpap hulláját megcsonkították, fülét, melyről azt tartották, hogy születésétől fogva szőrös volt, levágták, hogy a királyhoz küldjék. Aztán ott hagyták vérében fagyva a szoba padlóján, ahol holtteste hetven napig hevert temetetlenül, majd a gyulafehérvári káptalan emberei a Szent Mihály székesegyház kriptájában temették el 1552 februárjában. „Teteme végre helyet kapott a gyulafehérvári templomban, ahová néhány barátja szállította, a templom nagyobb hajója közepén a Hunyadi Corvin János királyé mellett, kősírban helyezték el, melyet utoljára Ferdinánd költségén Castaldo rakatott.”

107

Gerevich: XLII. tábla Az alvinci Martinuzzi-kastély. XVI. sz. Forrás: http://mek.oszk.hu/04700/04729/html/index.html ERDÉLY - Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1940

Alvinc (románul Vinţu de Jos, röviden Vinț, németül Unterwinz vagy Winzendorf, szászul Wints vagy Wänts, latinul Binstum) falu Romániában, Fehér megyében.

Alvinci kastély romjai (2006) Forrás: http://www.flickr.com/photos/40955040@N04/4096303734/

108

A merénylet utóélete Castaldo gróf jelentést tett Ferdinánd királynak, aki a felelősséget magára vállalta, és 87 pontból álló vádirattal követet küldött III. Gyula pápához, hogy magát és kapitányait kimentse, egyben Fráter György árulását bebizonyítsa. Mivel a György barát bíborosi rangot viselt, magas rangú egyházi személy volt, ezért Bécs és Róma között igen komoly bonyodalmak keletkeztek. A pápa aligha adott hitelt a vádaknak, sőt erősen gyanakodott Castaldóra és Ferdinándra is. Utasítására Geronimo Martinengo nuncius és Bondenarius bécsi prépost 1553. márciusa és 1554. márciusa között összesen 139 tanút hallgatott ki az ügyben. A négy bíborosból álló vizsgálóbizottság Ferdinánd állandó sürgetése mellett, hosszú vonakodás után 1555. február 14-én hozott ítéletet a pápa nevében, azzal az indoklással, hogy a gyilkosságot „Krisztusban legkedvesebb fiunknak, Ferdinánd római királynak parancsából” követték el, ezért a királyt (mint egyedül Istennek felelős, felkent uralkodót) és a gyilkosságban résztvevőket, illetve valamennyi segítőjüket felmentették. A per érdekessége, hogy a gyilkosok vádolták be az áldozatukat, a kihallgatandó tanúk névsorát ők maguk állították össze, ezek közé Izabella anyakirályné neve is bekerült, de az ő kihallgatására végül nem került sor. Sforza-Pallavicini generálist később elfogták a törökök a palásti csatában, gyalogoltatva és bottal verve hajtották el Isztambulig, ahol 16 000 aranyat fizettettek vele váltságdíjként. Marco Aurelio Ferrari, Fráter György titkára egy Itáliában elkövetett gonosztett miatt akasztófára került. Mercadának dulakodás közben a jobb kezét vágták le, később egy vadászaton széttépte egy vadkan. Scramucciát a saját katonái vagdalták össze. Giovanni Muninónak Piemontban fejét vették.

Tisztségei Eredeti neve Utyeszenics, vagy egyesek szerint Utyeszenovics. Utyeszenics-Martinuzzi házasságból, horvátországi kisnemesi családban született. Nagyszerű katonai, papi, politikai diplomáciai képességekkel rendelkezett. Számtalan tisztséget töltött be: volt királyi tanácsos, helytartó, kormányzó és erdélyi vajda. Életének utolsó évében megkapta az esztergomi érseki méltóságot, és a bíborosi rangot is. Fiatalon még Corvin Jánost szolgálta, később Szapolyai János királyt.

Fráter György síremléke, a gyulafehérvári Római Katolikus Székesegyházban

109

Források Magyar életrajzi lexikon Horváth Mihály: Utyeszenich Frater György (Martnuzzi bíbornok) élete. (Budapest, 1882) Barabás Samu: Fráter György (Pozsony, 1885) Barta Gábor: Vajon kié az ország? (Budapest, 1988, Helikon) Barta Gábor: A Sztambulba vezető út 1526–1528, Gyorsuló Idő sorozat, Magvető Kiadó, 1983. Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése, Magyar História, Gondolat Kiadó, 1979. ISBN: 9632807235 Kubán Endre I.: A szőrösfülű barát. Utyeszenich-Martinuzzi György életregénye (Temesvár, 1942) Lissák György: Az aranykígyó. Fráter György élete (Pilisszántó 1998, Fráter György Alapítvány) Voinovich Géza: György barát. Martinuzzi Fráter György. (Budapest, 1942) Jókai Mór: Fráter György http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0963 Ferdinánd és Martinuzzi György levelezése. in: Régi magyar levelestár. Az 1534–1606 közötti évek levelezéséből Acsády Ignácz: „Erdély megszerzése”, in: Magyarország három részre oszlásának története (1526–1608) in: Szilágy Sándori (szerk.): A Magyar Nemzet Története, V. kötet, Atheneum, Budapest, 1897. (online változat Mek.Niif.com). Acsády Ignácz: „A barát halála”, in: Magyarország három részre oszlásának története (1526– 1608) in: Szilágy Sándori (szerk.): A Magyar Nemzet Története, V. kötet, Atheneum, Budapest, 1897. (online változat Mek.Niif.com). Acsády Ignácz: „Az 1552. évi hadjárat”, in: Magyarország három részre oszlásának története (1526–1608) in: Szilágyi Sándor (szerk.): A Magyar Nemzet Története, V. kötet, Atheneum, Budapest, 1897. (online változat Mek.Niif.com). http://nagymagyarorszag.network.hu/kepek/siremlekek_szarkofagok/frater_gyorgy_siremleke_a_g yulafehervari_romai_katolikus_szekesegyhazban

Televízió György barát, televíziós sorozat, MTV, 1972. Író: Nemeskürty István, rendező: Hajdufy Miklós Miért? 1551. december 16.: Fráter György meggyilkolása, MTV Videotár, 2011. január 22.

110

Gül Baba türbéje

Gül baba

Gül Baba türbéje egy 16. században épült török sírkápolna a budapesti Rózsadombon, a Margit híd budai lábához közel. Gül Baba, a Rózsák atyja, bektasi dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg. Tiszteletére díszes temetést rendeztek, amelyen maga I. Szulejmán szultán is részt vett, sőt, a legenda szerint beállt a koporsóvivők közé is. A Gül Baba sírja fölé emelt türbét 1543 és 1548 között építtette Mehmed Jahjapasazáde, a 3. budai pasa. A hely azóta is az iszlám vallásúak zarándokhelye, török turisták rendszeres úticélja. Az épület gondosan épített kőzsámolyon áll, nyolcszög alaprajzú, kupolával fedett. Kváderkőből épült, külső homlokzata egyszerű, minden oldalát faltükrök tagolják, minden másodikon ablak nyílik. Bejárata a keleti oldalon van. A bejárat nyíláskeretét mészkő hasábok alkotják, félkörívesen záródnak, eredetileg viszont szamárhátíves volt. Belső falát alaktalan homokkőből rakták, egyetlen építészeti dísze egy téglából készült szamárhátív-sor volt. Félgömb kupola zárja le, melyet csegelyek tartanak. Padozata simára gyalult deszkával van fedve, melyen turbánnal díszített nagy fakoporsó áll. 1912-ben pótolták az eredetit. A 16. században kolostor épült a türbe mellé, amely Gül baba tekkeszi néven volt ismert. Buda visszafoglalása után, 1690-ben a türbét a jezsuita rend keresztény kápolnává építtette át. Ekkor eltüntették a szamárhátíveket, helyükre félkörívek és kosárívek kerültek. Barokk átalakítások eredménye volt a kupolán épült lanterna is, melyet mára már elbontottak onnan. 1790-ig jezsuita kápolnaként szolgált, a rend feloszlatása után magánház lett belőle. 1822-ben már török zarándokhelyként adnak róla hírt források. 1872. március 17-én a Vasárnapi Újságban megjelent a hír, "a török kormány meghagyásából egy magasabb rangú dervis érkezett Budára, kinek feladata (…) a mecset kijavítása és csinosítása tárgyában szakértővel értekezni és ezután a költségvetést kormányához beterjeszteni". 1885-ben a török kormány Grill Lajossal felújíttatta. Újabb munkálatokat az első világháború előtt és után végeztek rajta, a negyvenes évekbeli restaurálások során egy eredeti szamárhátívre és Koránfeliratos festett üvegablak-darabra találtak. A második világháború előtt akkori tulajdonosa, Wagner Lajos körbeépíttette, az épülethez nem illő környezetet hozva ezzel létre. Ma látható alakját 1962-ben nyerte el.

111

Gül baba nyughelye

Források és irodalom Gerő Győző: Buda török emlékei. Bp, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1957. Budapest és a Dunakanyar, Cartographia Kiadó, 2001, ISBN 963-353-185-3 Rados Jenő: Magyar építészettörténet (p. 161-168) - 1961. Bp. Műszaki K. - ETO 72 (439) 091 Szerk. Fülep L.: A magyarországi művészet története (p. 371-372) - Bp.1961. Képzőmúv. Alap K. - Kossuth Ny. 61.3465. Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája - Gondolat K. Bp. 1981. - ISBN 963 280 607 7 Francis Robinson: Az iszlám világ atlasza. Ford. Dezsényi Katalin. Budapest: Helikon; Magyar Könyvklub. 1996. ISBN 963-208-384-9 H. Stierlin. Türkei - Architektur von Seldschuken bis Osmanen - Taschen Weltarchitektur - ISBN 3-8228-7857-X H. Stierlin: Iszlám művészet és építészet - Bp. Alexandra K. - ISBN 963 368 127 8 Budapest, II.ker. Önkormányzat honlapja: Nevezetességek

112

Miksa magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/Miksa_magyar_kir%C3%A1ly

I. Miksa király

I. Miksa (Bécs, 1527. július 31. – Regensburg, 1576. október 12.) magyar és cseh király, II. Miksa néven német-római császár (1564-1576).  Született: Bécs, 1527. július 31-én  Apja: I. Ferdinánd császár, magyar és cseh király  Anyja: Jagelló Anna lengyel hercegnő, magyar és cseh királylány  Királlyá választották: Pozsony, 1563. szeptember 8.  Trónra lépett: 1564. július 26.  Megkoronázták: Pozsony, 1563. szeptember 8. (12 évig uralkodott)  Felesége: 1548. szeptember 13-án Valladolidban feleségül vette Habsburg Mária spanyol infánsnőt (1528-1603), saját apai nagybátyjának, V. Károly német-római császár és Portugáliai Izabella leányát. Házasságukból 15 gyermek született: Anna főhercegnő (1549–1580), 1570-től spanyol királyné, II. Fülöp spanyol király negyedik felesége. Ferdinánd (1551-1552) Rudolf főherceg (1552–1612), később I. Rudolf néven magyar és cseh király, II. Rudolf néven német-római császár. Ernő főherceg (1553-1595), a Spanyol-Németalföld kormányzója. Erzsébet főhercegnő (1554-1592), 1570-től IX. Károly francia király felesége. Mária főhercegnő (1555-1556) Mátyás főherceg (1557-1619), később II. Mátyás néven magyar és cseh király, I. Mátyás néven német-római császár. Miksa főherceg (1558-1618), a Német Lovagrend nagymestere. Albert főherceg (1559-1621), a Spanyol-Németalföld helytartója, 1599-ben feleségül vette II. Fülöp spanyol király leányát, Izabella Klára Eugénia spanyol infánsnőt Vencel főherceg (1561-1578) Frigyes főherceg (1562-1563) Mária főhercegnő (1564-1564) Károly főherceg (1565-1566) Margit főhercegnő (1567-1633) Eleonóra főhercegnő (1568-1580)  Meghalt: 1576. október 12. (49 évet élt)

113

   

Nyughelye: Prágában, a Szent Vitus Székesegyházban temették el Nádor uralkodása alatt: Nádasdi Tamás Királyi helytartó: Oláh Miklós, Bornemissza Pál, Verancsics Antal, Radéczy István Nádori helytartó: Mérei Mihály, Czobor Imre

Kronológia  1564 Miksa trónra lépése. Örökségképpen megkapta Cseh- és Morvaországot, valamint a németalföldi tartományokat, és német-római császárrá is megválasztották. — A tordai országgyűlés bevett vallássá nyilvánítja Erdélyben a kálvinizmust.  1565 János Zsigmond támadása; majd a királyi csapatok Lazarus Freiherr von Schwendi (1522-83) fővezérletével elfoglalják Tokajt, Szatmárt, Nagybányát. — János Zsigmond és I. Miksa szatmári megállapodása. (János Zsigmond lemond a királyi címről, feleségül veszi I. Miksa húgát, Johannát, férfi utódai csak Erdélyt öröklik.) — János Zsigmond visszavonja a szatmári megegyezést. Török segítséggel visszaveszi Nagybányát és Szatmárt. — Bakfark Bálint brassói születésű zeneszerző és lantművész, Krakkóban saját költségén kiadatja lanttabulatúráinak második kötetét, Zsigmond Ágost lengyel királynak ajánlva.  1566 I. Szulejmán magyarországi hadjáratra indul. Jenőt és Világost elfoglalja a török. — Szeptember 1-jén Gyula török kézre kerül. — A királyi sereg visszaveszi a töröktől Tatát, Veszprémet. — Szeptember 8-án Zrínyi Miklós, Szigetvár kapitánya megmaradt katonáival együtt kitör az ostromlott várból – hősi halált halnak. — I. Szulejmán szultán halála Szigetvár alatt. — A szultán halála miatt abbamarad a török hadjárat. I. Miksa feloszlatja birodalmi seregét. — Matthias Zündt v. Zynndt (1498–1586) elkészíti a három részre szakadt Magyarország térképét.

Mathias Zündt: Nova totius Ungariae. Nürnberg, 1567., réznyomat. A jobb alsó sarokban a Magyar Királyság egyesített koronás címerével és az egymással hadban álló két világot jelképező katonával díszített címkeret látható. a bal felső sarokban a két angyal a Fáma és a Diadalmas Egyház közös üzenetét hirdeti. — Matthias Zündt rajza után metszették a Deutecum fivérek. Megjelent Gerard de Jode: Speculum Orbis Terrarum című, 1578ban, Antwerpenben kiadott atlaszának 14. lapjaként. Mérete: 282x482 mm, M.: 1:1 300 000. A térkép jobb és bal margóján korabeli jegyzetek. Szántai, Jode 2a. Szathmáry 84/A. Koeman II, Jod. 37. Glaser 521. Ulbrich 1277. Paszpartuban, alsó margóján apró régi javítások, de összességében jó állapotú, szép példány. Nagyon ritka lap.

114

Legalább tucatnyi kiadásban jelent meg Szántó György legnépszerűbb ifjúsági regénye „Az Alapiak kincse”, mely a török hódítás elleni harcok egyik leghősibb mozzanatát: Szigetvár védelmét örökíti meg. A regényben szereplő családnak két ága van: a gazdag Alapyak és a zsellérsorba süllyedt, szegény Alapiak. Mindkét család féltve őrzi címeres kutyabőrét, pedig hosszú ideig nem is sejtik, hogy az egyik pergamenre rá van rajzolva a családi kincsek rejtekhelye. Hosszú és izgalmas versenyfutás folyik a titkos tervrajzért, az ország helyzete ezalatt egyre rosszabbodik, a török már Szigetvárat fenyegeti. A kincs egyre fontosabb nemcsak a gazdag Alapy családnak, de még Zrínyi Miklósnak, Szigetvár kapitányának is: kitelne belőle az erődítés teljes költsége. A kincskeresés kalandjai közben megismerjük a kor sok fontos alakját, nemcsak magyarokat és horvátokat, hanem törököket és császáriakat is. Maguk az események pedig egyre inkább az ország sorsa körül forognak. A legfontosabb feladat most: Szigetvár védelme és a várral együtt a haza oltalmazása. A regény második fele Szigetvár védelmének történelmi hűségű izgalmas rajza.

 1567. február 24–26. A debreceni zsinat elfogadja a második helvét hitvallást, megfogalmazza a hazai református egyház hittételeit, és kialakítja a magyar kálvinista egyház szervezeti kereteit. — Április 1. I. Miksa felállítja a Szepesi kamarát, melynek központja előbb Lőcsén, majd Kassán volt. — Az erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott János Zsigmond súlyos betegsége miatt intézkedéseket tesz a fejedelem halála esetére.  1568. január 6–13. – A tordai országgyűlés a korabeli Európában egyedülálló vallási türelmet hirdet. Az erdélyi országgyűlés határozata a katolikus, a lutheránus, a református és az antitrinitárius (unitárius) vallás szabad gyakorlatáról. — Február 17. I. Miksa és II. Szelim szultán békekötése Drinápolyban. Évi 30 000 magyar arany fejében Miksa birtokában maradnak a kezében levő területek. — I. Miksa a Német-római Birodalomhoz hasonlóan az osztrák és cseh tartományokban is engedélyezi a nemesség számára az evangélikus hitvallás követését. — A gyulafehérvári hitvita.  1570 augusztusában I. Miksa és János Zsigmond megegyezése Speyerben. János Zsigmond lemondott királyi címéről, helyette Erdély és az általa birtokolt magyarországi Részek (Partium) fejedelme lett. A maga és az esetleg születendő fiági leszármazottai nevében Miksát Magyarország királyának, Erdélyt és az uralma alatt álló magyarországi vármegyéket pedig a Magyar Királyság részének ismerte el. Beleegyezett, hogy ha nem marad fiúági örököse, Miksa és utódai birtokukba vehetik Erdélyt. Ez azonban sértette a török érdekeit, így titokban maradt.  1571. március 14. Elhunyt János Zsigmond erdélyi fejedelem. Az erdélyi országgyűlés március 25-én, a speyeri egyezmény figyelmen kívül hagyásával vajdává választja Báthory Istvánt. — Április 2. A törökök elfogják és megölik Thury György kanizsai kapitányt. — Október 7. A török hajóhad nagy veresége Lepantónál. — I. Miksa a nemesség számára engedélyezi a szabad vallásgyakorlatot.  1572. július 7. II. Zsigmond Ágost lengyel király halálával férfiágon kihal a Jagelló-ház. I. Miksa ellenében Báthory István választják lengyel királlyá. — I. Rudolf főherceg magyar királlyá választása, majd megkoronázása.  1573. Bekes Gáspár I. Miksa támogatásával Báthory István ellen szervezkedik. — Pestisjárvány Erdélyben (öt évig tart).  1574. Báthory István a szultán parancsára sereget küld a moldvai vajda támogatására. — III. Murád szultán trónra lépése.  1575. Báthory István legyőzi Bekes Gáspárt. III. Murád szultán Erdély évi adóját 10 000 forintról 15 000-re emeli. — I. Miksa és III. Murád szultán nyolc évvel meghosszabbítja az 1568. évi drinápolyi békét. — Báthory István lengyel királlyá választása.  1576. Báthory István felveszi az Erdély fejedelme címet, és bátyjára, Báthory Kristófra, mint vajdára ruházza át a fejedelemség kormányzását. Báthory István elhagyja Erdélyt. A lengyel rendek Báthory Istvánt a krakkói Wawelben lengyel királlyá koronázzák. — Az erdélyi kancellária felállítása Krakkóban. — Október 12. I. Miksa halála; utóda I. Rudolf.  1577. március 23-án, I. Miksát a prágai Szent Vitus Székesegyházban temették el.

115

II. Miksa (1527-1576) címere. II. Miksa felségcímere Magyarország és Csehország címerével egyesítve. A kétfejű birodalmi sas mellén Ausztria és Kasztília címere látható hasított pajzsban (Miksa felesége Mária spanyol infánsnő volt), melyet az Aranygyapjas rend lánca vesz körül és a későbbi osztrák birodalmi korona egy korai változata fed. A sast Miksa fő országainak címere köríti. Az óramutató járása szerint az első Magyarország kettős keresztes címere, Dalmácia címere, Bosznia címere, a Burgundiai hercegség címere, Krajna címere, alul a Tiroli grófság címere, majd Stájerország címere, Ausztria címere, Horvátország címere, Csehország címere és végül Magyarország vágott címere.

Élete

I. Miksa és családja (Giuseppe Arcimboldo festménye).

Gyermekévei, ifjúsága Miksa 1527. július 31-én született Bécsben I. Ferdinánd és Jagelló Anna elsőszülött fiúgyermekeként. Tizenöten voltak testvérek, de a három fiúgyermek közül ő volt a legidősebb, s ő lett a kijelölt trónörökös. Miksa habitusát tekintve nem számított átlagos Habsburguralkodónak, hiszen kimondottan életvidám természete volt, emellett műveltségével, művészi hajlamaival, továbbá a protestantizmus iránti rokonszenvével is kitűnt a család tagjai közül. Ezek miatt később a „rejtélyes császár”, illetve a némileg jogos „Lutheránus Habsburg” elnevezést

116

kapta. Miksa trónörököshöz méltó neveltetésben részesült, tanítói között neves humanistákat is számon tartunk. Az alapos képzésen a német mellett elsajátította a spanyol, francia, olasz, cseh, magyar és latin nyelvet is. A protestáns vallásmagyarázat alapelveit alighanem az egyik tanára ismertette meg az ifjú és mindenre nyitott Miksával. Az „eretnek tanok” iránti érdeklődését nagyban erősítette, hogy már 1543-ban szoros, baráti kapcsolatba került a protestáns Ágost szász választófejedelemmel, akitől később apja megpróbálta elszigetelni. Emiatt Ferdinánd 1544-ben bátyjára, V. Károly német-római császárra bízta fia további - elsősorban politikatudományi nevelését, ám a spanyol királyi udvarban inkább csak a képmutatást sajátította el, a buzgó katolicizmusra érzéketlen maradt. Pedig a császárnak nagy tervei voltak vele, mivel Miksát 1548ban összeházasította leányával, Máriával, hogy majdan a halála után az ő ága, elsősorban fia, Fülöp járjon jól az utódlás alkalmával. Ebben a kérdésben viszont Miksa teljesen egyetértett apjával, Ferdinánddal, így Károlynak a fellázadt fejedelmektől 1552-ben elszenvedett veresége után a császár ez irányú tervei kudarcot vallottak. Miksa a feleségével - akit visszahúzódó természete ellenére nagyon szeretett, s tizenöt gyermekük született, köztük két későbbi császár, Rudolf és Mátyás - hosszú és eseményekben bővelkedő utazás után ugyanebben az évben tért vissza végleg Bécsbe. Utazgatásai alatt Tridentben - a katolikus egyház nagy reformzsinata idején - a protestáns nézetei miatt állítólag egy bíboros meg akarta mérgezni. A Spanyolországból hozott elefántjai is nagy érdeklődést keltettek birodalomszerte, s Miksa utazása után „Az elefánthoz” nevet viselő fogadók száma rendkívüli módon megszaporodott. Ferdinánd diplomáciájának eredményeképpen a már régóta tartó vallásháborút 1555-ben az augsburgi békével sikerült lezárni, ám az apjára jellemző kompromisszumos katolicizmus határát Miksa már átlépte. Apja, a pápa és az új spanyol király, II. Fülöp nyomására Miksa színleg ismét visszakozott, s nem pártolt át a protestáns fejedelmek táborába, sőt 1562-ben formálisan esküt tett, hogy élete végéig a katolikus vallás híve marad. A betegeskedő Ferdinánd ezt azzal honorálta, hogy engedélyt adott Miksa királlyá koronázására. A trónörökös főherceget 1562. szeptember 20-án Prágában cseh, 1562. november 30-án Frankfurtban német-római, majd 1563. szeptember 8-án Pozsonyban magyar királlyá koronázták. Ferdinánd még az 1564 júliusában bekövetkezett halála előtt kevéssel is aggódott Miksa lutheránussága miatt, ám az új császár megpróbálkozott ugyan egy protestánsok számára kedvező valláspolitikával, a katolikus fejedelmek, a pápa és II. Fülöp miatt azonban kénytelen volt visszatérni az 1555-ös kompromisszum elveihez.

Uralkodása I. Miksa (császárként II. Miksa) apja halála után, 1564. július 26-án foglalta el a trónt. Tizenkét évig tartó uralkodásának a vallás mellett a másik nagy problémáját a török kérdés jelentette. 1565 februárjában háborút indított a török Magyarországról való kiűzése érdekében. Schwendi Lázár császári fővezér elfoglalta Tokajt és Szerencset, de a keresztény sereg sikerei nem maradtak török részről megtorlatlanul. Az idős Szulejmán szultán 1566 tavaszán egy hatalmas - több mint 100 000 fős - sereggel a Magyar Királyság ellen indult. A törökök harci célja elsősorban Gyula, Szigetvár és Eger elfoglalása volt. Miksa azonban jól felkészült, mivel egy igen tekintélyes összeget (1,7 millió forintot) szavaztatott meg a birodalmi gyűléssel, melynek folytán 86 000 fős hadsereg védte a körülbelül 1000 kilométer hosszú határvonalat. A Győr mellett várakozó császári fősereg azonban elszalasztotta a lehetőséget a felvonuló ellenség megtámadására, s így Szigetvár hős védőinek esélye sem volt a vár megvédésére. Zrínyi Miklós és katonái 1566. szeptember 7-én inkább a hősi halált választották, mint a török fogságot, áldozathozataluk azonban nem volt hiábavaló, mivel a törökök Szigetvár alatt 25-30 000 embert vesztettek el. Ez a tekintélyes veszteség akkor is véget vetett volna a hadjáratnak, ha az idős Szulejmán szultán nem halt volna meg a táborban szeptember 6-án. A szigetvári hősök tette az egész keresztény világ csodálatát kivívta, Magyarországra nem közvetetten békét is hozott, mivel az új török szultán, II. Szelim a birodalom belső problémái miatt hajlott a békekötésre az óvatos, kockázatot nem vállaló Miksával. A törökök számára előnyös drinápolyi békét 1568. február 17-én kötötték meg, amelyben Miksa jogilag is elismerte a török hódítást és a Portának évi 30 000 arany adó fizetésére kötelezte magát.

117

Nicolas Neufchâtel - Kaiser Maximilian II.

Az erdélyi kérdés Miksa az erdélyi kérdést a törökkel ellentétben sikeresebben rendezte el, s nem rajta múlott, hogy Erdély és Partium nem tudott egyesülni a Magyar Királysággal. Schwendi katonái a török segédcsapatok támogatása ellenére 1565 és 1567 között elfoglalták a török által pártfogolt János Zsigmondtól az ország északkeleti-tiszántúli részét, melynek következtében János Zsigmond az 1570 augusztusában megkötött speyeri egyezményben lemondott a választott királyi címről, elismerte Miksát, s hűségesküt fogadott neki. Emellett vállalta, hogy amennyiben fiú örökös nélkül hal meg, Erdélyt is a Habsburgok öröklik. Ám négy nappal azután, hogy az erdélyi országgyűlés jóváhagyta a szerződést, váratlanul elhunyt János Zsigmond. Az erdélyi rendek tartva egy Erdély elleni török támadástól - 1571 májusában mégis új fejedelmet választottak Báthory István személyében, így az esély a két országrész egyesítésére ismételten elszalasztódott.

Törökellenes szövetség Miksa Spanyolország, a pápa és az itáliai államok szövetségéhez sem csatlakozott, holott a közösen és összehangoltan megindított török elleni szárazföldi és tengeri támadás alighanem sikerrel járt volna (1571-ben Lepantónál V. Károly törvénytelen fia, Don Juan de Austria szétverte a török flottát, de a szövetségesek nem tudták kihasználni a győzelmet, pedig az véget vetett a törökök mediterráneumi térségben lévő erőfölényének). A törökellenes szövetséghez Miksa valószínűleg a II. Fülöppel szembeni személyes ellentét miatt nem csatlakozott. A nagyhatalmú spanyol király ugyanis szintén a császári trónt kívánta megszerezni. A megegyezés pedig évtizedekkel megrövidíthette volna a török magyarországi jelenlétet.

Lengyel politika Miksa figyelme az erdélyi kérdés megoldása helyett inkább a lengyel korona megszerzése felé kezdett irányulni, ugyanis 1572-ben II. Zsigmond Ágost halálával kihalt a Jagelló-dinasztia férfiága. Miksa már korábban is Lengyelország trónjára törekedett, s – amellett, hogy rokoni szálak fűzték Zsigmond Ágosthoz, mivel Miksa anyai nagyapja, II. Ulászló magyar király és Zsigmond Ágost apja, I. Zsigmond fivérek voltak – két leánytestvérét is feleségül adta Zsigmond Ágosthoz. Erzsébetet azonban állítólag anyósa mérgezte meg, Katalint pedig visszaküldték Bécsbe. Ennek ellenére a császár a kijelölt trónörökös, Rudolf idősebb öccsét, Ernő főherceget, majd saját magát jelöltette lengyel királynak. A lengyel nagyurak többsége azonban inkább Valois Henrik herceget, majd annak francia királlyá választása után Báthory István erdélyi fejedelmet választotta királlyá 1576-ban.

Utolsó évei Miksa már hosszú ideje betegeskedett - valószínűleg szívbeteg volt -, amikor hivatalosan is megkoronáztatta legidősebb fiát, a Spanyolországban nevelkedett, hithű katolikusnak látszó Rudolfot, aki 1572-től a magyar királyi, 1575-től a cseh és német-római királyi címet is viselte. A „protestáns császár” 1576. október 12-én a regensburgi birodalmi gyűlés ideje alatt hunyt el. Országlása alatt többé-kevésbé rendezte a török és az erdélyi kérdést, ami viszonylagos nyugalmat hozott az ország számára.

118

Zrínyi család http://hu.wikipedia.org/wiki/Zr%C3%ADnyi_csal%C3%A1d

A Zrínyi család címere

A Zrínyi család tagjai a magyar és a horvát nemzeti történelem hősei, a Subics-Zrínyiek (horvátul Šubić-Zrinski), a középkor és a korai újkor legdicsőbb horvát-magyar családja a Šubić nemzetségből. A Šubić (Subics) nemzetség tagjai Dalmáciában, Zára (Zadar) környékén éltek, és Bribir (egyes forrásokban: Brebir) megyét birtokolták. A családfa az 1066. évig vezethető vissza. 1069-től a család tagjai, mint zsupánok szerepelnek a királyi oklevelekben.

A Zrínyi család története A középkorban A Subics nemzetség egyike volt a Kálmán királynak 1102-ben meghódolt 12 horvát nemzetségnek. A 12. század végén – III. Béla Velence elleni harcának támogatása fejében – örökös földbirtokként a család megkapta Bribir megyét, mert ezt követően már nem a zsupán (iupanus), hanem gróf (latinul: comes, horvátul: knez) címet viselték; így a régi horvát zsupánból – aki nemzetségének megbízottja volt – a magyar király vazallusa lett. Ekkor alakult ki Horvátországban a feudális rendszer. A tatárjárás idején IV. Béla Horvátországba menekült, ahol a Subics család támogatását is élvezte, amit később meghálált. A 13. század végén és a 14. század elején ebben a családban először lett örökletes a báni tisztség. A tengermelléki Ostrovica vára és egyéb dalmáciai birtokainak fejében I. Lajos magyar király 1347-ben Subics Gergely grófnak és unokaöccsének Subics Györgynek adományozta az Una folyó mellett épített Zrin várát (in terra Schlavoniae), továbbá az ennek közelében levő Stupnica községet és Pedalj várát. Ettől kezdve György és utódai a Subics név mellőzésével Zrinski (Zrínyi) változatban írták nevüket és a család történetének színhelye már nem Dalmácia, hanem Horvátország és Magyarország. Subics György a család megalapítója, mint ilyen Zrínyi I. György (B1), nagybátyjának a Frangepán-családból származott Blagai Dujmo vegliai grófnak házában nevelkedett; mint serdülő ifjú I. Lajos király apródja volt, 1347-ben még a nápolyi hadjáratba is követte, ahol kitűnt vitézségével. 1361-ben halt meg. Egyetlen fia Zrínyi I. Pál (C2) apja halálakor még kiskorú volt, ezért a király kinevezte gyámjává Blagai Bertalant és fiát, Istvánt. Mária királynő 1383-ban, Zágrábban kiadott iratával megparancsolta, hogy minden I. Pál ellen folyamatban levő birtokpert be kell szüntetni az ő javára. I. Lajos király, majd Mária királynő pártfogását Zrínyi Pál azzal hálálta meg, hogy mindvégig hű támogatójuk maradt. 1414-ben halt meg Zágrábban, hamvai a Zágráb melletti remetei zárda kriptájában nyugszanak.

119

Zrínyi I. Péter (D1) kezdetben a lázadó Hervoja herceg párthíveként Zsigmond király ellen harcolt, Hervoja halála után meghódolt Zsigmondnak, aki őt 1420-ban kegyelmébe fogadta. A család dalmáciai ágából az utolsó sarj, Subics Jakab – gyermekei nem lévén – 1441-ben összes birtokát Péterre hagyta, amely végrendeletet Hunyadi János kormányzó is megerősítette.

A török hódítás ellen I. Péter fia, Zrínyi II. Péter, (E8) nehéz időkben élt, mert a törökök már 1458-ban kezdték pusztítani Horvátországot, továbbá a horvát főurak is folytatták hagyományos családi civódásaikat. A főurak politikai pártokra is szakadtak, mert Hunyadi János halála után nagy részük nem akarta királyuknak elismerni V. Lászlót. A nagybirtokos Zrínyiek számára a kialakult történelmi és gazdasági körülmények miatt a 15. század második felétől egyetlen járható út kínálkozott: a Habsburg-hatalomra támaszkodó törökellenes politika. 1475-ben Ahmed boszniai basa egész Zrin váráig nyomult előre. Mivel nem volt képes a várat elfoglalni, elpusztította környékét, majd rabolva és pusztítva végig ment Horvátországon, beütött Stíriába és Karintiába, ahonnan nagy zsákmánnyal és sok ezer rabságba esett keresztény fogollyal visszatérvén, újból megjelent Zrin vára előtt, de itt II. Péter a török sereget megsemmisítette, és a keresztény rabokat kiszabadította. 1493-ban Jakub pasa Boszniából újra betört Horvátországba, de Frangepán Bernardin az Una folyó mellett legyőzte a sereget, mire a törökök Krajna és Karintia felé vették útjukat, ahonnan visszatérőben 1493-ban Udbinja mellett megverték a horvát sereget; II. Péter és fia Zrínyi III. Pál (G1) is a csatatéren maradtak. III. Pál fia, Mihály (H1) pedig a mohácsi csatában (1526. augusztus 29.) esett el. Zrínyi III. Miklós (G2) apja, II. Péter halálakor mindössze 4 éves volt, ezért Berojevics Mátét nevezték ki gyámjának. 1501-ben az általa vezetett Zrínyi-sereg vitézül harcolt Jajcánál Corvin János oldalán. 1509-ben III. Miklós feleségül vette Karlovics Ilonát. Miklós és sógora, (a félkegyelmű) Karlovics Iván – mint családjaik egyetlen férfitagjai – egyezséget kötöttek, hogy amelyikük előbb meghal fiú utód nélkül, annak egész vagyonát a másik örökli. Zrínyinek ekkor 9, Karlovicsnak 22 vára volt, a falvakat nem is számítva. Ez az egyezség volt alapja a Zrínyiek későbbi óriási gazdagságának, melyet a leszármazottak dél-nyugat – nyugat felé irányuló kereskedelemmel, vámszedéssel, s nem utolsó sorban jelentős marhaexporttal növeltek. A mohácsi vész után III. Miklós részt vett a horvát rendek cetini országgyűlésén, melyen 1527. január 1-jén királyukká választották Habsburg Ferdinánd cseh királyt és osztrák főherceget. III. Miklós a megszorult auraniai perjeltől 13 000 arany forintért zálogba vette Kostajnicát, Božjakovinát, Pakrácot, Kamenskót, Gradistét, Sloboštinát és Rasát, így ezen időtől fogva a Zrínyiek egyéb címeik mellett ezt is viselték «gubernatores prioratus Auranae». III. Miklós 1534-ben halt meg Zrin várában. Az ő fia volt Zrínyi IV. Miklós (I5), a szigetvári vértanú (ezzel a nagycsalád igazi tekintélyének megalapozója), aki számos törökellenes csatában védelmezte az országot és saját birtokait, melyet házasságkötése révén tovább növelt, s akinek hősies halála számos horvát és magyar művészt ihletett meg. Fiai közül legkiválóbb volt Zrínyi IV. György (J4) (első neje D'Arco Anna grófnő, második neje Stubenberg Zsófia bárónő), és Zrínyi V. Miklós (J13). Harci téren mindketten kitűntek vitézségükkel, hívei voltak a protestantizmusnak, melyhez atyjuk is húzott. A Zrínyiek ekkortáj őrizték nyelvüket, támogatták a délszláv reformációt, ugyanakkor a magyarokhoz hasonultak, a "Szent Korona tagjainak", "Hungarus"-nak tekintették magukat. IV. György tárnokmester, mint buzgó lutheránus, 1570-ben nyomdát állított, melynek vezetését anyósának, D'Arco Margitnak csehországi birtokáról, Lindau városából hozott Hofhalter Rudolfra bízta. A nyomda a Csáktornya melletti Nedelišćében működött és kiadványai között kiválóbbak Bucsics Mihály protestáns prédikátor horvát nyelven kiadott vallásos tartalmú munkái. IV. Györgynek három leánya és két fia volt. Idősebb fia Zrínyi VI. Miklós (K1) utódok nélkül halt meg 1625-ben. Második fia Zrínyi V. György (K2) jelentékenyebb szerepet játszott: kiváló egyéni tulajdonságait Rattkay György zágrábi kanonok és horvát történetíró tüzetesen ismerteti (Memoria regum et banorum regni Croatiae). Ő és bátyja Miklós 1616-ban részt vettek a protestantizmus száz éves jubileumán. Mindketten protestánsok voltak, amit az is előmozdított,

120

hogy protestáns nőt vettek feleségül, de csak rövid ideig maradtak e vallás kötelékében, mert 1619-ben a jobbágyság vallásszabadsága és lázongása ellen erélyesen fellépő Pázmány Péter mindkettőjüket visszatérítette a római katolikus egyház kebelébe. Zrínyi György 1626. áprilisban a legjobb egészségben csatlakozott Wallenstein seregéhez, aki a kortársak (Rattkay, Pethő) tanúsága szerint egy ebéd alkalmával mérgezett retket etetett vele, amitől 1626. december 18-án 29 éves korában Pozsonyban meghalt. Két fia volt: Zrínyi VII. Miklós (L1) magyar, és Zrínyi IV. Péter (L2) horvát költő és hadvezér.

A török hódítás és Habsburg elnyomás ellen Pázmány Péter irányítása alatt nevelt Zrínyi fivérek megosztották a családi birtokot. A magát egyre inkább magyarnak valló VII. Miklós a Muraközt kapta, míg a horvát identitását őrző öccse, IV. Péter a tengermelléki földeket. Mindketten folyamatos harcot vívtak a török ellen és védték az ország délvidékét. A török elleni harchoz elsősorban kereskedelem (só, gabona, faárú, posztó) révén teremtették elő a pénzt, valamint nagystílű marhakereskedést építettek ki. Évente mintegy 40 ezer marhát hajtottak a légrádi vásárra, melyért nem fizettek Bécsnek vámot. Szerződést kötöttek a kanizsai basával és a velencei kereskedőkkel, és saját fegyveres csapataikkal kísérték a marhaszállítmányokat a kikötőkbe. Felségsértésnek beillő tettét VII. Miklós Bécsben azzal indokolta, hogy nagy szüksége van a pénzre a honvédő háborúhoz. A két testvér politikai síkon is egyre inkább szembe került a török ellen őket csak immel-ámmal támogató bécsi udvarral. Egy vadkan áldozatává vált VII. Miklós horvát bán halála után a tisztséget betöltő IV. Péter részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, ezért sógórával együtt Bécsújhelyett lefejezték. VII. Miklósnak négy gyermeke volt: Mária Terézia Borbála (M1), Mária Katarina (M2), Izsák (M3) és Ádám(M4), aki 1662. december 24-én született Bécsben és a szalánkeménni csatában halt meg 1691. augusztus 19-én, a törökök ellen harcolva. IV. Péternek gyermekei: Zrínyi Ilona (N1) és Zrínyi IV. János Antal (N2), valamint Judit Petronella (N3), aki mint apáca és apátnő élt Zágrábban 1699-ig, továbbá Aurora Veronika (N4), akit a bécsi udvar arra kényszeríttet, hogy apácává legyen, Cillében halt meg, de nem tudni mikor. Zrínyi Ilona 1667-ben férjhez ment I. Rákóczi Ferenchez; annak halála után, 1681-ben Thököly Imre hitvese lett, akinek oldalán cselekvő részese volt a Habsburgok elleni kuruc felkelésnek. A magyar történelem egyik hősnője, II. Rákóczi Ferenc édesanyja. A kiváló képességű IV. János Antal hét nyelven beszélt. A Wesselényi-féle összeesküvés első időszakában XIV. Lajos francia királlyal folytatott tárgyalásokat, de azt követően, a bécsi udvarral történő tárgyalásokon már túszként vett részt. Apja kivégzése idején tisztként – különös felügyelet mellett, Gnade Antal néven – császári szolgálatban állt. A bécsi udvar ellenőrzése alól soha sem tudott kibújni; saját kárára az udvarhoz és a császárhoz mindvégig hű maradt, bár módjában lett volna Ilona nővére és annak második férje oldalára átállni. 1680-ban a bujdosók fogságába esett, azonban a császár hűségétől akkor sem tágított. Mindezek ellenére Bécs 1683-as török ostromakor a császáriak árulás vádjával elfogták, és bírósági ítélet nélkül bebörtönözték. Oberhauseni, rattenburgi és grazi hosszantartó raboskodás alatt elméje elborult. Ötvenéves korában, 1703. november 11-én halt meg. Zrínyi János Antal volt a Zrínyi család utolsó tagja. A Zrínyi-testvérek muraközi és horvátországi birtokai 1670-ig virágoztak. Ekkor IV. Péter konfiskált birtokai kamarai kezelésbe kerültek, majd VII. Miklós csak időlegesen kamarai kezelésbe vett uradalmait később Zrínyi Ádám bérletbe adta, halála után pedig ezek is a kincstárra szálltak.

121

A nemzetség-fa A3. Subics II. Pál, (†1346. július); h.: Frangepán Erzsébet (†1347 után) o B1. Zrínyi I. György (Subics IV. György) (†1361)  C1. Erzsébet; h.: Korbáviai Tamás  C2. I. Pál, (*1357, †Zágráb, 1414); 1.h.: N N; 2.h.: N Erzsébet  D1. [1.h..] I. Péter, b.é.: 1408-40  E1. II. Pál, b.é.: 1429-49; h.: N Katalin  E2. II. György, b.é.: 1435-47  F1. II. Miklós  E3. Henrik  E4. Katalin  E5. Klára  E6. Margit  E7. Ilka  E8. II. Péter, b.é.: 1435, (†Udbinja, 1493. szeptember 11., csatában); 1.h.: Blagai Ilona grófnő; 2.h.: N N  G1. [1.h.] III. Pál, b.é.: 1484; (†Udbinja, 1493. szeptember 11., csatában) h.: Grabarjai Beriszló Dorottya  H1. Mihály, (†Mohács, 1526. augusztus 29. csatában)  G3. Ilona; h. Korbáviai "Torquatus" János, Horvátország bánja (†1531)  G4. Margit  G5. Bernát  G2. [2.h.] III. Miklós, (*1489., †Zrin, 1534); h.: 1509. Korbáviai Karlovics Ilona grófnő;  I1. Ilona, (†kb. 1561); h.: 1527. Tahvári és Tarkeöi Tahy Ferenc (†1573)  I2. Margit; h.: Alapy János  I3. I. János, (†Vinodol, 1541)  I4. III. György, (*1528., †1547)  I5. III. Péter, † Bécs, 1547  I6. IV. Miklós, Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bánja (*1508., †Szigetvár 1566. szeptember 8. csatában); 1.h.: 1543. Frangepán Katalin grófnő (†1561); 2.h.: Monyorókerék, 1564. szeptember 21. Rosenberg Éva grófnő (*1537. április 12., †1591. augusztus)  J1. [1.h.] II. János, (*1545. szeptember 14., †1545)  J2. [1.h.] Ilona, (*1546. december 11., †1585); 1.h.: 1560. január 7. Guthi Országh Kristóf (*1520, †1567. október 19.); 2.h.: Tapolcsány, 1569. február 7. Gyarmati Balassa István (†kb. 1584)  J3. [1.h.] Katalin, (*1548. április 30., †Biccse, 1585. április 26.); 1.h.: Bajmóc, 1562. június 21. Bethlenfalvi Thurzó Ferenc (†1576. március 12.); 2.h.: Biccse, 1576. június 24. báró Ghymesi és Gácsi Forgách Imre  J4. [1.h.] IV. György, tárnokmester, (*1549. április 13., †Vép, 1603. május 4.); 1.h.: D’Arco Anna grófnő (†1570); 2.h.: Stubenberg Zsófia grófnő  K1. [1.h.] VI. Miklós, (†1625. március 24.); h.: Nádasdi és Fogarasföldi Nádasdy Anna grófnő (*kb. 1585)  K2. [2.h.] V. György, Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bánja, (*Csáktornya, 1599. január 31., †Pozsony, 1626. december 18. megmérgezték); h.: Rimaszécsi Széchy Magdolna grófnő L1. VII. Miklós, Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bánja, (*Ozalj, 1620. május 1., †Csáktornya, 1664. november 18.); 1.h.: Praunek vára, 1646. február 11., Trakostyáni Draskovics Mária Euzébia grófnő (†1650);

122

2.h.: Bécs 1652. április 30., Löbl Mária Zsófia (†1676. o M1. [2.h.] Mária Terézia Borbála (*1655, †1658) o M2. [2.h.] Mária Katalin (*1656) apáca o M3. [2.h.] Izsák (*1658 †1659) o M4. [2.h.] Ádám, (*Bécs, 1662. november 24., †Szalánkemén, 1691. augusztus 19. csatában); h.: 1684. Lamberg Katalin Mária grófnő L2. IV. Péter, Horvátország, Szlavónia és Dalmácia bánja, (*Verbovác 1621. június 6., †Bécsújhely, 1671. április 30. lefejezték); h.: 1643. Frangepán Anna Katalin grófnő (*Bosiljevo, 1625., †Graz, 1673. november 16.) o N1. Ilona, (*Ozalj, 1643, †Nikomédia, 1703. február 18.); 1.h.: I. Rákóczi Ferenc, erdélyi fejedelem (*1645. február 24., †1676. július 8.); 2.h.: 1682, Thököly Imre, erdélyi fejedelem (*Késmárk, 1657. szeptember 25., †Nikomédia, 1705. szeptember 13.) o N2. IV. János Antal, (*Ozalj?, 1651, †Graz, 1703. november 11.) a Zrínyi nemzetség utolsó tagja o N3. Judit Petronella, (*Ozalj, 1652, †Zágráb, 1699); apáca (Klarisszanővér) o N4. Veronika Auróra, (*Ozalj, 1658., †Klagenfurt, 1735) Szent Orsolya-rendi apáca  K3. [2.h.] Zsuzsanna; 1.h.: Lenkovich Albert; 2.h.: gróf Nádasdi és Fogarasföldi Nádasdy Miklós  J5. [1.h.] Dorottya (Dorica), (†1617); h.: 1566. január 30. Batthány Boldizsár (†1590)  J6. [1.h.] Orsolya, (*1552. augusztus 21., †1593. február 12.); 1.h.: Perényi János; 2.h.: Csáktornya 1570, Alsólendvai Bánffy Miklós (*1547, †?)  J7. [1.h.] Borbála, (*1547); h.: Bajmóc, 1569. január 17. Bethlenfalvi Thurzó Elek (†1594. március 5.)  J8. [1.h.] Margit, (*1555, †kb. 1588); h.: Monyorókerék, 1569. január 9. Homonnai Drugeth Miklós (*kb. 1538, †1580. augusztus 30. után)  J9. [1.h.] Magdolna; 1.h.: 1584. január 19. Telekessy István; 2.h.: gróf Jan Jakub von Thurn (†1597)  J10. [1.h.] Anna, †fiatalon  J11. [1.h.] Kristóf, †fiatalon  J12. [1.h.] Vuk (Farkas), †fiatalon  J13. [1.h.] V. Miklós, (*1559. február 19., †1605)  J14. [2.h.] III. János, (*1565, †Hohenfurt, 1612. február 24.); h.: Český Krumlov (Krumau) 1600. november 7. Maria Magdalena z Kolowrat  D2. [1.h.?] [2.h.?] I. Miklós, †1439

123

Megjegyzés * = születés † = elhalálozás b.é. = biztosan élt h. = házasság 1.h., 2.h. = 1., 2. házasság [1.h.], [2.h.] = 1., 2. házasságból N = ismeretlen nevű (keresztnevű)

Hivatkozások Pallas Nagy Lexikona Ivan Kukuljevic: Zrín grad i njegovi gospodari, Zagreb, 1883. Magyarország története 1526-1686 (Akadémiai Kiadó – Budapest, 1985) Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története (Athenaeum, 1898. november 4.) 1911 Encyclopædia Britannica Genealogy.eu

124

Zrínyi Miklós (hadvezér) http://hu.wikipedia.org/wiki/Zr%C3%ADnyi_Mikl%C3%B3s_(hadvez%C3%A9r)

Barabás Miklós: Zrínyi Miklós (1842)

Zrínyi Miklós gróf (horvátul: Nikola Zrinski) (1508 körül – 1566. szeptember 8.), a szigetvári hős, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós (Zrínyi VII. Miklós) dédapja. Első feleségétől, Frangepán Katalintól 13, második feleségétől Rosenberg Évától egy gyermeke (János) született. Özvegye a kis III. Zrínyi Jánossal Csehországba, hazájába költözött, hol 1578ban másodszor férjhez ment Paolo de Gassoldo olasz márkihoz és meghalt 1591-ben Mantovában. Fia, III. Zrínyi János mint cseh nagybirtokos 1612-ben gyermekek hátrahagyása nélkül Csehországban halt meg, tetemei a hohenfurti zárda templomában nyugszanak.

Élete Apja Zrínyi (III.) Miklós, anyja Karlovics Ilona. A horvát Šubić nemzetségből származott, mely 1347-től a zrini kastély után gróf Zrínyinek nevezte magát. Vagyona részben Frangepán Katalinnal kötött első házasságából származott. Az 1526. évi mohácsi csata után I. Ferdinánd pártjára állt, és 1529-ben részt vett a török által ostromolt Bécs védelmében.

125

1539-ben Katzianer gróf, fővezér, akit Ferdinánd király árulással vádolt, a kostajnicai kastélyba szökött (más forrás szerint maga Zrínyi hívatta oda, Ferdinánd utasítására). Katzianer megpróbálta rávenni Zrínyit és bátyját, Jánost a törökökhöz való átállásra, de ő megölte az árulót. 1542-től, miután 400 horvát harcossal felmentette a Pest ostrománál nehéz helyzetbe került birodalmi német, osztrák és magyar hadakat, Horvátország bánjává tették, első a Zrínyiek között (a Šubić-ok sorából ekkor már többen is bánok voltak). Ezen minőségében mindjárt az első évben nagy diadalt aratott a törökök felett a Balatonnál Somlyó mellett, hol 3000 fős veszteséget mért a török seregre, s az egész török tábort szétverte és maga is súlyosan megsebesült. 1543-ban nőül vette Frangepán Ferdinánd leányát, Katalint, ezzel óriási kiterjedésű birtokok urává lett. I. Ferdinánd király 1546-ban rendkívüli érdemei jutalmául és 50 000 forint lefizetése mellett, Zrínyinek adományozta az egész Muraközt Csáktornya és Stridóvár várával együtt. Ez a vidék akkor Zala vármegyéhez tartozott. A Zrínyiek ekkor „két hazának fiai” lettek. Magyar főurakként már nemcsak Horvátország, hanem Magyarország javára is munkálkodni kezdtek. Ősi címerüket (két fekete sasszárny) is megváltoztatták ekkor, a címperpajzs baloldalán felvették a tornyot, és ez időtől fogva mindannyian, az utolsó Péter kivételével inkább magyarok, mint horvátok voltak. Székhelyük ettől kezdve Csáktornya vára volt, amelyet új építkezésekkel megnagyobbítottak és megszépítettek.

Zrínyi Miklós szobra Csáktornyán

1556-ban Zrínyi Miklós Krupa és Kostajnica várainál megvert egy török hadat. Az ellenség ezután nagy sereggel ostrom alá vette Szigetvárt, amelyet kapitánya, Horvát Stancsics Márk hősileg védelmezett. 1556. július 22-én és 23-án Zrínyi Miklós – Szigetvár felmentésére sietvén – Babocsánál fényes győzelmet aratott a török seregeken. A horvátok szemrehányásokkal halmozták el bánjukat, hogy Magyarországon hadakozik a török ellen, míg Horvátország prédául marad ennek. Zrínyit ez nagyon elkeserítette. Helyzetét tovább nehezítette, hogy a bécsi udvar is bizalmatlanul tekintett reá. I. ferdinánd király még felső Horvátország kapitányi tisztét is elvette tőle, és azt Lenkovics Jánosra bízta, akinek a király 10 000 embert küldött segítségül, míg őt, a bánt, nem támogatta küzdelmeiben. Ezért 1557-ban Zrínyi lemondott a báni méltóságról. Ez idő alatt szüntelenül harcolt a terjeszkedő oszmán hatalom ellen. 1542-ben Somlyónál, 1556ban Kostajnica váránál, és Nádasdy Tamással Babócsánál aratott fényes győzelmet a törökön. 1546-ban királyi adományként megszerezte a Muraközt Csáktornyával, és ezzel megalapozta családja hatalmát. 1557-től Szigetvár kapitánya, majd 1561-től királyi kincstárnok lett. 1561-ben meghalt Szigetvár hős kapitánya, Horvát Stancsics Márk. Utódjává, saját kérelmére, Zrínyi IV. Miklóst nevezték ki. 1562-ben Arszlán pozsegai bég csapataival pusztította a szlavóniai drávamelléki részeket, de Zrínyi elűzte őket.

126

Zrínyi első neje, Frangepán Katalin 1561-ben meghalt, 1564-ben feleségül vette a csehországi Eva von Rosenberg grófnőt, akivel mint vőlegény igen érdekes német levelezést folytatott. 1566 elején lemondott a tárnokmesteri méltóságról és a szigeti kapitányságról, mert a német generálisok semmiben sem támogatták, sőt amiben csak lehetett, ellene dolgoztak; de nem sokáig maradt nyugodtan, mert amint meghallotta, hogy a török nagy sereggel készül Magyarország ellen, rögtön fegyvert fogott és a Segesd várát ostromló török hadakat négy óráig tartó harcban megverte és szétkergette.

Zrínyi és Szulejmán emlékműve Szigetváron a Magyar-Török Barátság Parkban

I. Ferdinánd halálát követően Zrínyi ellenezte a törököknek való sarcfizetést, ezért I. Szulejmán szultán 1566-ban, hogy megbüntesse, százezres hadával ostrom alá vette a szigetvári várat, melyet Zrínyi mintegy 2500 emberrel védett. Augusztus 9-étől szakadatlanul tartott az ostrom, a 600 főre olvadt védősereg fokozatosan a belső várba szorult. A szeptember 5-ről 6-ra virradó éjjel meghalt az idős szultán, de halálát eltitkolták katonái elől. Miután a Bécs védelmére Győrnél felsorakozott császári seregtől hiába várt felmentést, és a hosszan tartó szárazság kiszárította a várat védő mocsarakat és vizesárkokat, 1566. szeptember 8-án Zrínyi a 300 főre fogyatkozott védősereggel kitört a lángokban álló belső várból. Zrínyi Miklós villámként csapott le az ellenségre. Félelmet nem ismerve vágta a törököt. Az ellenség meghátrált, de a távolabb álló janicsárok sortüzet adtak le. A rettenthetetlen kapitány lehanyatlott lováról, és társaival együtt ölték meg Szigetvár kapujában. Vitézi halála miatt mind Magyarországon, mind Horvátországban hősként tisztelik.

Székely Bertalan: Zrinyi kirohanása

127

Id. Peter Kraft: Zrínyi kirohanása, 1825 Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon. Corvina, Budapest, 1985, 59. kép. Fotó: Szelényi Károly Szépművészeti Múzeum, Budapest

Emlékbélyeg

Magyar Posta, 2008.

Irodalom Szigetvári Emlékkönyv (Bp., 1966). – Szi. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (Bécs, 1651) Salamon Ferenc: Az első Zrínyiek (Pest, 1865) Th. Körner: Z. (színdarab, Stuttgart, 1868) Zrínyi Miklós, a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok (I–II., Kiadta Barabás Samu, Bp., 1898 – 99) Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász (1898). Hunyady József: A kék hegyek kapitánya (r., Bp., 1966) Ujkéry Csaba: Szigeth pajzsai (1987, 2008) történelmi regény az ostromokról A Pallas nagy lexikona

Külső hivatkozások Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós : 1620-1664 (MEK) Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. VII. fejezet. A szigeti hadjárat. [1]

128

Thury György http://hu.wikipedia.org/wiki/Thury_Gy%C3%B6rgy

http://www.szoborlap.hu/680_thury_gyorgy_mellszobra_nagykanizsa_voros_janos_1990.html?f=photo

Thúry György mellszobra (Nagykanizsa, Vár utca (Várkapu emlékmű előtt). Alkotó: Vörös János; Felállítás éve: 1990 — A DKG dolgozói által öntött bronz alkotás, amelyből jelenleg három példány látható Nagykanizsán. Mindhárom a Vörös János szobrászművész által 1952 körül készített, s a Thúry György Múzeumban őrzött gipszöntvény alapján készült a DKG-ban. Az első mellszobrot a DKG udvarán avatták fel Kanizsa vára török uralom alóli felszabadítása 300. évfordulója alkalmából 1990. április 12-én. Az üzem öntőműhelyében Gréber Sándor öntőmester irányításával, Mitter Imre rézműves segítségével készült. A második bronzszobrot 1991. szeptember 27 -én az egykori Thúry György laktanyában avatták fel, majd a laktanya felszámolása után Kaposvárra szállították át. A városba visszakerülve újraavatására 1998. június 27 -én került sor a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság udvarán. A harmadik alkotás téglatalapzaton a Várkapu emlékmű előtt áll, az emlékművel együtt 1996. szeptember 12-én avatták fel. (Forrás: Kanizsa Enciklopédia)

Thury György (1519 körül – 1571. április 2.) végvári vitéz, várkapitány, a „magyar el Cid”, Bars vármegye főispánja. — Hont vármegyéből származó nemesi család sarja, ősei már az Árpád-korban jeles vitézek voltak. Nagyapja, Thury Miklós Hunyadi Mátyás seregében szolgált és apja, Gábor is kitűnő vitéz volt. Thury György a források szerint sohasem járt iskolába, így valószínűleg írni és olvasni sem tudott. Az 1540-es években huszárfőlegény lett a sági várban. Részt vett az 1552. augusztus 10-11-ei palásti csatában, ahol jelentős része volt az olasz csapatok megmentésében. 1556-ban a lévai vár kapitányává nevezték ki, 1558-ban Bars vármegye főispánja, majd Várpalota kapitánya lett. Neve itt vált rettegetté a törökök körében. Kiváló bajvívó volt, sorra hívta ki a törökök legjobbjait. A pénztelenségen állandó portyákkal próbált segíteni, így akadályozta meg azt, hogy katonái a zsoldhátralék miatt elszökjenek tőle. 1563-ban jelen volt II. Miksa királlyá koronázásán, és az ünnepségeken vívott lovagi párbajoknak ő volt a hőse. Az állandosuló pénzhiány miatt végül 1565-ben beadta lemondását, ám az uralkodó még egy ideig maradásra bírta. 1566 júniusában 500 katonájával mindaddig tartotta Palota várát Arszlán budai pasa 7000-8000 fős seregével szemben, míg a felmentő sereg Salm gróf győri várkapitány vezetésével meg nem érkezett. Salm gróf Thury segítségével visszafoglalta Veszprémet és Tatát. Ezt követően végérvenyesen lemondott a várkapitányi tisztségről és helyét unokaöccse, Thury Márton foglalta el. Szigetvár elestét követően felértékelődött Kanizsa várának jelentősége, ahova német katonákat szállásoltak Tahy Ferenc vezetésével. Tahy azonban nem tudott rendet tartani körükben, a katonák a környék lakosságát fosztogatták, a vár állaga vészesen leromlott. Hosszú alkudozásokat követően végül Thury Györgyöt nevezték ki a kanizsai vár kapitányává 1567-ben, aki egyúttal a dunántúli főkapitány helyettese is lett. Kanizsára érkeztekor a várat csaknem teljesen üresen találta ezért első jelentésében lőszert és élelmet kért, majd a vár megerősítését sürgette. Mivel kérelmei süket fülekre találtak 1569-ben felmentését kérte a királytól, aki ehhez nem járult hozzá. A következő években portyákból tartotta fent magát a kanizsai helyőrség. Thury ekkor már az ország első számú bajvivója volt, neve külföldön is ismertté vált, kortársai a „magyar Cidként” emlegették. Kortársai szerint több mint hatszáz győztes párviadalt vívott, a törökök ezért „dunántúli oroszlánnak” nevezték. Istvánffy Miklós 16. századi humanista történetíró szerint például egy hatalmas termetű török csak azért jött Magyarországra, hogy vele megvívhasson. Mivel a törököknek sok bosszúságot okozott, 1571-ben Orosztony község határában 150 lovasával együtt tőrbe csalták és megölték. Fejét a törökök levágták és Isztambulba küldték, testét gróf Zrínyi György Kanizsán temettette el.

Irodalom V. Molnár László: Thury György palotai és kanizsai kapitányságának története, Veszprémi Történelmi Tár 1989. II., 48-59.

129

Báthory István http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Istv%C3%A1n

Báthory István Erdély fejedelme, Lengyelország királya, Litvánia nagyfejedelme 1576 – 1586

Báthory István királyi aláírása

somlyai Báthory (Báthori) István (Szilágysomlyó, 1533. szeptember 27. – Grodnó, 1586. december 12.) erdélyi fejedelem (1571–1586), Lengyelország királya (1576–1586).  Uralkodóház: Báthory család  Teljes neve: somlyai Báthory (Báthori) István  Született: Szilágysomlyó, 1533. szeptember 27.  Édesapja: Báthory István erdélyi vajda  Édesanyja: Telegdy Katalin  Vajdává választották: Gyulafehérvár, 1571. május 25.  Házastársa: (1576) Jagelló Anna  Gyermeke: nem született  Lengyel királlyá választották: 1575  Uralkodási ideje: o

Erdélyi Fejedelemség: 1571. május 25. – 1586. december 12.

o

Lengyel Királyság: 1576. május 1 – 1586. december 12. (uralmának szultáni megerősítése: 1571. augusztus 18.)

 Koronázása: 1576. május 1.  Elhunyt: Grodno, 1586. december 12.  Nyughelye: krakkói Waweli székesegyház

130

Élete fejedelemmé választásáig

Báthory István

1533. szeptember 27-én Somlyón született Báthory István (1477–1534) – aki 1530–1534 között János király erdélyi vajdája volt – és Telegdi Katalin (1492–1547) fiaként. Az akkoriban Erdélyhez tartozó Partiumban családja birtokolta a somlyói mellett a szatmári és szinéri uradalmat is.

Családfa

Apja néhány hónappal születése után, 1534. március 17-én elhunyt, ezért Várdai Pál esztergomi érsek vállalta nevelését, majd az 1540-es években I. Ferdinánd bécsi udvarában apródoskodott. Humanista műveltséget szerzett, ám Padovában sosem tanult. Az ottani egyetemre unokaöccse, a későbbi Báthory Gábor fejedelem apja járt.[1] A reformáció terjedése idején is megőrizte katolikus hitét. Hazatért az akkor éppen Habsburg-uralom alatt álló Erdélybe, majd az 1556-ban visszatért Izabella és János Zsigmond híve lett: a rendek nevében már ő köszöntötte, és kísérte Kolozsvárra a hazatérő királynét. 1559-ben megkapta Erdély legjelentősebb katonai pozícióját, a váradi kapitányságot. Izabella egykori tiszántúli főkapitánya, Balassa Menyhért 1561-ben átpártolt Ferdinándhoz, ami a Habsburg-Szapolyai küzdelmek újabb felvonásához vezetett. Báthory 1562-ben vereséget szenvedett Hadadnál vívott csatában Balassa seregétől, 1563-ban pedig követként járt Ferdinándnál (eredménytelenül), hogy feleségül kérje annak egyik lányát János Zsigmond számára. 1564-ben Balassa hibáját kihasználva előbb egykori családi birtokát: Szatmárt, majd

131

Nagybányát foglalta el, amit a hadjáratot tovább folytató János Zsigmond fejedelem sikerei követtek. Az új császár és király, Miksa azonban 1565-ben a Németalföldről hazahívott Schwendi Lázárt, újdonsült magyarországi fővezérét küldte Erdély ellen. Schwendi és Balassa sikerei miatt János Zsigmond Báthoryt bízta meg, hogy tárgyaljon a békefeltételekről. A Szatmárban kötött ideiglenes megállapodást azonban a fejedelem a vele szövetséges törökök támadása miatt nem tartotta be, aminek következtében az erdélyi követként éppen Bécsben tárgyaló Báthoryt Miksa két és fél évre fogságba vetette. Távollétében János Zsigmond Bekes Gáspár befolyása alá került, így a hazatérő Báthory kiszorult a fejedelmi udvarból. A Bekes által letárgyalt 1570-es speyeri egyezmény úgy rendezte a két uralkodó viszonyát, hogy János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, Miksa pedig elismerte őt erdélyi fejedelemnek, azzal a feltétellel, hogy magvaszakadtával Erdély is a Habsburgoké lesz.

Erdélyi fejedelemsége János Zsigmond halála után a speyeri egyezmény értelmében Erdélynek Miksa uralma alá kellett volna kerülnie (ebben az esetben Bekes Gáspár lehetett volna a vajda), ugyanakkor II. Szelim szultán is kiállította azt az okmányt (athname), amely megnevezte az új fejedelmet. Az erdélyi rendek a kritikus helyzetben gyűlést hívtak össze, és 1571. május 25-én a gyulafehérvári országgyűlés egyhangúlag fejedelemmé választotta az ország leghatalmasabb főurát, Báthory Istvánt. Az athnamét csak ezután hirdették ki (ott is az ő neve szerepelt…), ugyanakkor a fejedelem, mint erdélyi vajda, titokban hűséget esküdött Miksának is. A törököket csak az érdekelte, hogy a Királyi Magyarország és Erdély ne kerüljön egy kézbe, ezért volt jobb jelölt Báthory, mint a Habsburg-párti Bekes, és ezért járultak hozzá 1572-ben Báthory fejedelemségének örökletessé tételéhez. Miksa ugyan szívesen elfoglalta volna Erdélyt, de emiatt, 3 évvel a drinápolyi béke után, nem kockáztathatott meg egy törökellenes háborút, így jó képet vágott Báthoryhoz, sőt úgy tett, mintha örülne is, hogy egy unitárius után egy katolikus lett a fejedelem. A jó viszony azonban nem tartott sokáig: Miksa támogatta Bekes 1573-as Báthory-ellenes szervezkedését. A fejedelem azonban leszámolt ellenfeleivel: Bekes kénytelen volt Magyarországra menekülni, vára, Fogaras pedig családjával együtt Báthory kezébe került. Bekes azonban nem nyugodott: a Királyi Magyarország területéről hadsereget gyűjtött, Erdélyben pedig a székelyeket és a szászokat igyekezett fellázítani. Miksa a megüresedett lengyel trónra vágyott, amire Báthory is jelölt volt. Hogy kiüsse ellenfelét, Miksa támogatta Bekes erdélyi akcióját. A fejedelem végül 1575. július 8-án a kerelőszentpáli csatában végleg legyőzte ellenfelét, aki (miután Miksa persze megtagadta őt!) kénytelen volt Lengyelországba menekülni. Bekes elleni háborúban tűnt ki Székely Mózes, aki a radnóti és a kerelőszentpáli csatákban olyan vitézül harcolt, hogy a fejedelem megtette őt a fejedelmi testőrség parancsnokának. A fejedelem még a csatamezőn felakasztat 5 elfogott főurat, egy hónap múlva pedig országgyűlési jóváhagyással még 43 Bekes-pártit (köztük 7 főurat) végeztet ki. A csatában került fogságba a költő Balassi Bálint is, akit a fejedelem 1577-ig az udvarában tart. A győzelemmel megszilárdul Báthory uralma (bár III. Murád török szultán Erdély éves adóját 10 000-ről 15 000 Ft-ra emeli), és a stabil Erdéllyel a háta mögött javul az esélye a lengyel trónra is. Belpolitikájában a fejedelmi hatalom megerősítésére törekszik: felülvizsgálja a korábbi fejedelmi birtokadományokat, számba veszi az állami jövedelmeket, fejleszti a kereskedelmet és a bányászatot. Az erdélyi vallási türelmet ő sem bolygatja (ugyanakkor megtiltja a további újításokat), bár célja a katolicizmus erősítése a többségében protestáns fejedelemségben. 1579ben Kolozsvárra telepíti a jezsuitákat, és mint vallási újítót, a dévai várbörtönbe záratja Dávid Ferenc unitárius püspököt. 1581-ben jezsuita kollégiumot alapít Kolozsváron, amely a mai Szegedi Tudományegyetem jogelődje. Udvarában Padovában végzett értelmiségiekkel veszi körül magát, innen indul például a Wesselényiek és a Bethlenek felemelkedése is. Maga a fejedelem is kiváló politikai író, levelei stílusremekek. Érzékeny lélek lehetett, hiszen a zongora egyik ősén: virginálon játszott, amit saját szobájában tartott. Uralma idején volt az Erdélyi Fejedelemség első virágkora.

132

Lengyel királysága Lengyelország a Jagellók kihalása után (1572) szabad királyválasztó országgá lett. 1573-ban Valois Henriket, a francia király öccsét választották királyukká, akivel aláíratták az uralkodói hatalmat jelentősen meggyengítő ún. Articuli Henricianit. Az új király azonban bátyja halála után elhagyta Lengyelországot, hogy elfoglalja a francia trónt. Újból megindult a küzdelem az üresen maradt lengyel trónért. A legesélyesebb jelölt Habsburg Miksa császár és király volt, de jelentkezett az orosz Rettegett Iván is, míg a törökök Báthory István erdélyi fejedelmet ajánlották a lengyelek figyelmébe. Az orosz cár területi engedményekért cserébe visszalépett Miksa javára, akit a pápa is támogatott. Az 1569-es lublini unióval szorosan összekapcsolt lengyelek és litvánok attól tarthattak, hogy a németek és az oroszok felosztják országukat, miközben török támadással kell számolniuk. Hiába választotta meg a főurakból és főpapokból álló szenátus Miksát, a köznemesség 1575. december 12-én Báthory mellett foglalt állást. Végül a gyorsaság döntött: a késlekedő Miksával szemben az erdélyi ügyeket elrendező fejedelem elfogadta a lengyel rendek feltételeit, és feleségül vette a nála 10 évvel idősebb Jagelló Annát, az utolsó Jagelló-házi lengyel király, II. Zsigmond Ágost húgát. A gyorsan Lengyelországba érkező Báthoryt 1576. május 1-jén Krakkóban, a waweli székesegyházban királlyá koronázták. Szerencséjére a dolgok ilyetén alakulásába belenyugodni nem akaró Miksa még ebben az évben meghalt, így már csak az ellenálló Gdańsk városával kellett elismertetnie uralmát. Erdély trónjáról sem mondott le, előbb vajdaként bátyja, Báthory Kristóf kormányozta a fejedelemséget, majd ennek halála után, 1581-ben Kristóf fia, Zsigmond lett a vajda. Az ő kiskorúságának idejére kormányzótanácsot, majd 3 helytartóból álló triumvirátust állított fel, a fontosabb ügyekben azonban a Krakkóban székelő erdélyi kancellária útján maga intézkedett. 1585-ben a Királyi Magyarországtól visszaszerezte Nagybányát, a 3 helytartó helyett pedig egyet nevezett ki: Ghyczy János váradi kapitányt. Lengyelországban is igyekezett erősíteni a központi hatalmat, rendbe tette a gazdaságot (fogyasztási adók), a rendektől független zsoldos hadseregében pedig szívesen alkalmazott erdélyieket (volt, hogy ötezren is harcoltak seregében!). A lovasság parancsnokává tette például a korábban ellene harcoló, de később bocsánatát elnyert Bekes Gáspárt, és az Egert védő Bornemissza Gergely János nevű fia is az oldalán harcolt. Számos székely harcolt Báthory lengyel király oldalán, akik közül ki lehet emelni Székely Mózest, a későbbi sófalvi sókamarást és erdélyi fejedelmet. Kancellárja, a Padovában tanult köznemes, Jan Zamoyski volt legfőbb támasza, akihez Kristóf bátyja Griseldis nevű lányát is feleségül adta. 1584-ben még a korábban őt támogató Zborowski-fivérek összeesküvését is felgöngyölítette, egyiküket ki is végeztette. 1579-ben ő alapította meg a Vilnai (Vilniusi) Egyetemet.

Báthory Pszkov előtt (Jan Matejko festménye)

133

A lengyel rendek azt kívánták tőle, hogy szerezze vissza a livóniai háborúban Rettegett Iván cárral szemben elvesztett területeket, miközben maguk nem akarták a háború terheit viselni. Nagyobb részt magyar hajdúkból álló seregével azonban Báthory megfelelt az elvárásoknak: 1579-1581 között három hadjáratban győzte le az oroszokat. Előbb Polock várát (Polack (régiesen Polacak), oroszul Polock (Полацк, Полоцк), lengyelül Płock járási jogú város Fehéroroszország északi részén, a Vicebszki terület Polacki járásának székhelye.) foglalta vissza, majd Velikije Lukit ostromolta sikerrel, végül pedig Pszkov ellen vonult (1582-ben sikertelenül ostromolta). A cár a pápát azzal hitegette, hogy katolizál, és segít a törökök Európából való kiűzésében, így Báthory Antonio Possevino, itáliai jezsuita szerzetes közvetítésével végül 1582ben Jam Zapolszkijban fegyverszünetet kötött az oroszokkal. A siker így is jelentős volt, hiszen ezzel Lengyelország visszaszerezte az eredeti területéhez képest megnagyobbodott Livóniát és a Litvániához tartozó belorusz (fehéroroszországi) területeket, amivel előnyre tett szert a Baltitengeri uralomért vívott hatalmi vetélkedésben. Báthory a cár 1584-es halála után foglalkozott Oroszország meghódításának tervével is, de a lengyel rendek továbbra sem voltak hajlandóak vállalni egy ilyen nagyszabású vállalkozás terheit. Távolabbi politikai tervét - Lengyelország, Magyarország és Erdély államszövetségét, mely egyaránt szolgálta volna a Habsburgok és a török visszaszorítását - nem tudta megvalósítani. Grodnó [Hrodna vagy Horadnya (Гродна, belarusz nyelven), lengyelül Grodno, oroszul Гродно, litvánul Gardinas) nagyváros Fehéroroszország északnyugati részén, a litván és a lengyel határ közelében, a Nyeman-folyó és a Laszoszna (Loszoszno) összefolyásánál. Jelenleg a Hrodnai terület és a Hrodnai járás székhelye] a 16. században a lengyel-litván államszövetség egyik legfontosabb városa lett, Báthory István fejedelem itt építette fel reneszánsz stílusú palotáját, ahol 1586. december 12-én váratlanul halt meg.

Hrodna (Grodna) 1575-ben

Mivel utóda nem született, a lengyel trónon feleségének unokaöccse, a svéd III. Zsigmond követte. Halála után a krakkói waweli székesegyház kriptájában temették el. A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, annak ellenére, hogy élete végéig megmaradt magyarnak, és velük is csak latinul érintkezett. A későbbi erdélyi fejedelmek őt, mint a Hunyadi Mátyás óta legsikeresebb magyar politikust tekintették példaképüknek, követték azon koncepcióját, hogy Magyarországot Erdélyből kiindulva is lehet egyesíteni.

134

Báthory István síremléke a krakkói waweli székesegyházban

Báthory sírja a waweli székesegyház kriptájában

Források 1.

↑ Pierre LESCALOPIER, Pierre Lescalopier utazása Erdélybe, 1574, Budapest, 1982, 72. o. Báthory István emlékezete / [a bev. tanulmányt és az epilógust irta, ... szerk. Nagy László, ford. Galántai Erzsébet et al.] ; [a ... képanyagát vál. Nagy László] Budapest : Zrinyi Kiadó, [1994] 339 p. : ill. Magyarország története 1526-1686. Akadémiai, Bp. 1985 Magyarország történeti kronológiája, II. kötet 1526-1848. Akadémiai, Bp. 1989 Jerzy Topolski: Lengyelország története. Gondolat, Bp. 1989 Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007. Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006.

135

Bekes Gáspár http://hu.wikipedia.org/wiki/Bekes_G%C3%A1sp%C3%A1r

Bekes romantikus ábrázolása 1861-ből

Kornyáti Bekes Gáspár (Gaspar Békés de Kornyát, Gáspár de Corniath Bekes) (1520 – Grodno, 1579. november 7.) erdélyi politikus, hadvezér, János Zsigmond főtanácsosa. [1]

Élete Kisnemesi sorból származott, Petrovics Péter apródjaként kezdte pályáját. János Zsigmond fejedelem legbefolyásosabb tanácsosa lett. Erdély egyik legvagyonosabb főura volt. 1571-ben meghalt János Zsigmond erdélyi fejedelem. A török szultán Báthory Istvánt, a Habsburg császár viszont Bekest kívánta fejedelemmé választatni. Báthory Istvánt választották fejedelemmé. Bekes trónkövetelőként lépett fel. Császári támogatással harcba szállt az új erdélyi fejedelemmel, de Kerelőszentpálon csatát vesztett és jogfosztottan menekülnie kellett. 1577-ben kibékült Báthoryval, majd jó barátok lettek. Bekest megtette a lengyel lovassági csapatok főparancsnokává. Részt vett a Rettegett Iván ellen folytatott diadalmas háborúban. 1567. november 30-án házasodott össze Harinnay Annával, első feleségével. Második felesége Szárkándy Anna, a Célia versek ihletője. Bekes Gáspár 1579.november 7-én Grodnoban halt meg. A ma Bekes-hegynek nevezett, Vilnius fölé emelkedő magaslaton temették el. A síremlékmű 1838-ban összedőlt. A romok között talált sisakot és koponyát, mint Bekes Gáspár ereklyéit a Vilniusi Történelmi Múzeumban őrzik. Az általa gyakran viselt ködmön idegen nyelvű elnevezését, a bekecs szót az ő nevéből eredeztetik.[2]

Források Szádeczky Lajos: Kornyáti Békés Gáspár, Budapest, 1887

Jegyzetek 1. 2.

↑ nevének helyes változatát tárgyalja VERESS Endre: Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király levelezése. I–II. Kolozsvár,. 1944. ↑ A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. (A–Gy). Főszerk. Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai. 1967. 271. o.

136

Bakfark Bálint http://hu.wikipedia.org/wiki/Bakfark_B%C3%A1lint

Bakfark Bálint ábrázolása a Lyonban megjelent első lantoskönyvének címlapján, kétoldalt a lyoni érsek és a Bakfark-család címerével

Bakfark Bálint (Bacfort v. Graevius Bálint v. Valentin Greff Bakfark, de előfordul még a Bachfarrt, Backvart, Bekwark, Bakfart névváltozat is) – (Brassó, 1506. vagy 1507. augusztus 15.? más forrás szerint 1526 – Padova, 1576. augusztus 22., más forrás szerint: augusztus 15. vagy 13.) erdélyi szász zeneszerző és lantművész, a reneszánsz hangszeres muzsika jeles képviselője. Élete vége felé a kettős Greff-Bakfark nevet használta. Európa-szerte ismert művész volt. Leginkább külföldön, kiváltképp Lengyelországban élt, beutazta Poroszországot, Franciaországot, Itáliát. A magyarországi zenetörténetben ő az első jelentős zeneszerző és hangszeres művész, és évszázadokig az egyetlen, aki az európai zenekultúrára is döntő hatást gyakorolt.

Élete (Bakfark Bálint születési és halálozási időpontja a rendelkezésre álló másodlagos források alapján nem egyértelmű, ezért több fellelhető adatot is közreadunk.) Valószínűleg 1507-ben, rangos szász család gyermekeként született, vélhetően Brassóban. Már apja, Tamás is lantművész volt, de Bálint tanáráról semmi biztosat nem tudunk. Feltehetőleg mestere volt többek között az 1538 és 1544 között Nagyváradon működő itáliai Matthias Marigliano is, aki korábban X. Leó pápa zenészei közé tartozott. Ekkortájt Váradon pezsgő művészeti élet volt, ahol több lantművész is megfordult. Bakfark ifjúkoráról nagyon keveset tudunk. Szapolyai János erdélyi vajda (1526-tól magyar király) nagyváradi udvarában nevelkedett, majd lantművészként szolgálta a királyt és zenekedvelő feleségét, Izabellát. Szolgálataiért nemesi rangot kapott. Bakfark valószínűleg fiatalkorában Budán találkozott a polifon kórusmuzsika hangzásvilágával. Az 1540-es években Franciaországban Tournon grófnak, I. Ferenc francia király főemberének muzsikusa volt. Szapolyai halála után a török megszállás miatt Erdélybe szorult özvegy Izabella mellől annak bátyja, II. Zsigmond Ágost lengyel király szolgálatába lépett 1549-ben. Bakfark 1550-ben Krakkóban nősült meg, a litván származású özvegyet, Katarina Narbutovnát vette feleségül, aki két gyermekkel ajándékozta meg. Kisebb megszakításokkal Vilniuszban élt. Lengyelországban eltöltött éveinek fő pártfogója I. Albert porosz herceg volt. 1552–53 között hosszabb európai körutat tett, megfordult Danzigban, Frankfurt an der Oderban, Wittenbergben, Augsburgban, Lyonban, Párizsban, Velencében, Königsbergben. 1553-ban jelent

137

meg első önálló műve, szólólantra komponált műveinek gyűjteménye, az ún. Lyoni lantkönyv, Tournon érsek támogatásával. A következő évtizedben ismét Vilniuszban muzsikált, ahol az udvar egyik legmegbecsültebb alattvalója lett. 1565-ben Krakkóban saját költségén adatta ki lanttabulatúráinak második kötetét, Zsigmond Ágostnak ajánlva. 1566-ban I. Miksa császár és magyar király meghívására Bécsbe utazott és a császári udvarban tartózkodott, azonban leghosszabb ideig a lengyel király udvarában élt, akivel – mint műve előszavában említi – közelebbi viszonyban volt, de aki Bakfark nemesi címét nem ismerte el. 1569-ben koholt vádak alapján Pozsonyban letartóztatták és rövid ideig fogvatartották. Hazamenekült Erdélybe, ahol Szapolyai fia volt a fejedelem. Bakfark a lanton és orgonán is jól játszó János Zsigmond udvarában szolgált, s 1570-ben gyulafehérvári birtokadománnyal gazdagodott. A következő esztendőben azonban patrónusa meghalt, Bakfark pedig Itáliába költözött. 1576. augusztus 22-én (más forrás szerint 1571-ben) halt meg Padovában, áldozatul esve a pestisjárványnak. Halálához közeledve kéziratait állítólag elégette.

Művészete és másokra gyakorolt hatása Bakfark kizárólag saját hangszerére, lantra komponált. Köteteiben tíz fantáziát, azonkívül madrigálokat, chansonokat, lengyel dalokat, motettákat jelentetett meg. Műveit szigorú polifónikus szerkesztés jellemzi. A korban elfogadott szokás szerint átiratokat készített más szerzők vokális zenéiből.

A Lyoni lantkönyv átdolgozott kiadása. Francia típusú, szedett lanttabulatúra, technikai jelzésekkel ellátva.

Műveit tabulatúrákban, azaz fogás-táblázatokban jegyezte le. Szerzeményei alapos szakmai felkészültségről, széleskörű tájékozottságról és nem utolsósorban tehetségről árulkodnak. Jól ismerte a déli országokban divatos lant játékmódját, lehetőségeit, a kor divatját, és hasonlóképpen jártas volt az egyházi vokálpolifónia hangzásvilágában, kompozíciós technikájában. A Krakkói lantkönyvben egy saját újításával, a kettős fogással is találkozunk. Korának ünnepelt lantvirtuóza volt, fényesen improvizált. Fejedelmek kitüntető figyelmét és kegyeit élvezte, költők versben dicsőítették. Lengyelországban legendák övezték alakját. A nagy lengyel reneszánsz költő, Jan Kochanowski két verssel tisztelgett Bakfark előtt. A második tabulatúráskönyvben Andreas Tricesius három ódája szerepel, melyekben Pannónia Orpheusának nevezi a szerzőt, illetve Ariónhoz hasonlítja művészetét. A Bakfark-művek széles körben ismertté váltak a francia, német és németalföldi kiadóknak köszönhetően. Művészete döntő állomás volt a hangszeres zene fellendülésében az addig vokáliszene központú európai zeneszerzésben. A lengyeleknél máig a "Bakfark után nyúl a lanthoz" mondással illetik azt az embert, aki tehetség és szakértelem nélkül fog hozzá valamihez.

138

Művei Műveinek nagy része elveszett, ma ismert alkotásai kivétel nélkül a lengyel évekből származnak. Két önálló munkája jelent meg, ezen kívül itáliai gyűjteményekben is felbukkan egy-egy darabja. Intavolatura Valentini Bacfarc Transilvani Coronensis, 1553. (Lyon). Címoldalán a zeneszerző portréja látható a mecénás lyoni érsek és a Bakfark-család címerével. Bakfarci Valentini Greffi Pannonii Harmoniarum musicarum in usum testudinis factarum. Tomus primus. Cracoviae 1565–69. (Krakkó) Ivrét két részben (A kötet Zsigmond Ágost lengyel királynak van ajánlva, ki neki, mint a fejedelmi zenekar igazgatójának, nemesi jószágot adományozott. E könyv két példánya bécsi s krakkói könyvtárakban található.) Krakkói lantkönyvben Andreas Tricesius három ódája szerepel, melyekben Pannónia Orpheusának nevezi a szerzőt, illetve Ariónhoz hasonlítja művészetét. Lengyelországban legendák övezték Bakfark alakját.

Források Wallaszky, Conspectus 171. l. (Siriratát közli.) Graesse, Trésor de Livres rares et précieux. Dresde, 1869. Suppl. Tome VII. 57. Budapesti Közlöny 1870. 211. sz. M. Könyv-Szemle I. 294. l. (Bartalus István, ki a fönt nevezett munkának krakkói példányát fölfedezte.) Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891. Online hozzáférés Ságh, Zenészeti lexikon 33. Brockhaus Riemann zenei lexikon I. (A–F). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983. ISBN 963-330-474-1 Fajth Tibor: Fejedelmek lantosa. Bakfark Bálint életének regénye. Budapest 1976, Zeneműkiadó, 532 p. Homolya István Dr. : Bakfark. Budapest 1982, Zeneműkiadó, 231 p.,

Külső hivatkozások Magyar életrajzi lexikon A Lyoni lantkönyv nyomtatott kiadásának részlete 1556-ból Lyoni lantkönyv, átdolgozott kiadás. Francia típusú, szedett lanttabulatúra, már technikai jelzésekkel ellátva.

139

Török Zsuzsa Reneszánsz karriertörténet - önéletírásszerű levélregényben (Gyárfás Endre: Bakfark, Európa lantosa, Budapest, Rózsavölgyi és Társa, 2008, 128. old., 1990 Ft.) A lengyeleknél, állítólag, még ma is tartja magát a mondás, mely a tehetségtelen és a szakértelem nélkül tevékenykedő emberre vonatkozik. ’Bakfark után nyúl a lanthoz.’ A mondás akár a modern értelemben vett profizmus ismérvének implicit megfogalmazásaként is érthető. Az erdélyi származású Bakfark Bálint a 16. századi európai lantmuzsika egyik legjelentősebb képviselője és a magyar zenetörténet első nemzetközi hírű egyénisége. A Gyárfás-regény borítójának hátsó táblája az éppen aktuális kulturális évad kontextusába helyezi Bakfark alakját. 2008 ugyanis a Reneszánsz Éve Magyarországon, Mátyás király trónra lépésének 550-ik, mellesleg Bakfark születésének fél ezredik évfordulója. Az Oktatási Minisztérium által szervezett átfogó kulturális évad számos programsorozat (kiállítások, konferenciák, gasztronómiai események) révén kívánja a reneszánsz szellemiségének felidézésével a 21. század gondolkodó, (remélhetőleg) kultúrára és újra fogékony emberét megszólítani. Gyárfás Endre Bakfark történetével. A regény egyetlen hatalmas, Báthori Istvánnak címzett levél formájában meséli el Bakfark Bálint élet-, vagy pontosabban karriertörténetét. Brassói zenészcsaládból indul, Szapolyai Jánostól nemességet, János Zsigmondtól földbirtokot kap Erdélyben. Sikertörténetében a nyomasztó tényező, hogy muzsikusként mindenhol szolgaként tekintenek rá. Birtokos nemesként megszabadulhatna a szolgaságtól, viszont Báthori István elveheti földbirtokait, mivel egy politikai játszmában ellenlábasát támogatta. Örököseire hivatkozva arra kéri: ne tegye. A regény utolsó sorai: „Ifjabb Bakfark Bálint a talján polgárok között, Bakfark János idehaza érje el, amit én akartam elérni, és éljen úgy, ahogy én szerettem volna élni. / Szabadon." (126.) A választott forma, a levél formájában elmesélt élettörténet a memoriale korabeli, praktikus célokat követő konvencióihoz igazodik. Ennek az íráshelyzetnek az illúzióját kelti, és az illúziót ugyanakkor tudatosítja is az olvasóban. Hiszen a könyv műfajmegjelölése: regény. Vagyis regényként olvasandó önéletírásszerű levél. Bakfark életének történéseire, életpályájára, humanista nagyképűségével kimagasló tehetségére hivatkozva folyamodik Báthori Istvánhoz kérvényként is olvasható levelével: „Amikor lúdtollam először írta le nagyságod nagyhírű nevét, reménykedtem, sőt szentül hittem: levelemet végigolvassa a címzett. Ma már nem hiszem. Túlontúl hosszúra sikeredett. Kérelmezésnek szántam, de tudom, inkább panaszkodás, siránkozás, követelőzés, enmagam dicshimnusza, mások pocskondiázása, jobb esetben szatírája lett belőle." (125.) Bakfark retrospektív elbeszélésének célja az elbeszélő ártatlanságának bizonyítása adott életszakaszban („Öregember írja nagyságodnak ezt a levelet…") és politikai kontextusban. Ebből adódóan nem annyira a történeti reprezentáció, mintsem a személyes élettörténet, az én elbeszélése a hangsúlyos. A levél, mint az én elbeszélésének a műfaja, lehetősége. Enmagam dicshimnusza, Bakfark megfogalmazásában. Hogy mi lehet időszerű történetében 2008-ban a Reneszánsz Évében? Talán, ahogyan a cím is hangsúlyozza, tehetségének, munkájának, képzettségének, adott helyzetben hozott döntéseinek, racionalizmusának és ambíciójának köszönhető európaisága. Bakfark egyénisége és alkotói tevékenysége az önmegmutatás kényszere és felelőssége felől hangsúlyozódik. Története és életpályájának, ártatlanságának igazsága nyilvánvalóan elbeszélt, narratív igazság, többszörös áttételekkel: Bakfark írja, meséli Báthorinak levél formájában, Gyárfás Endre meséli olvasóinak Bakfark levelének álcázott regényében. Ehhez a narratív struktúrához való játékos viszonyhoz tartozik hozzá a Bakfark levelét követő és attól hangnemben, stílusban és tipográfiában különböző Utóhang, mely Bakfark életének a levelet követő mozzanatait meséli el szinte krónikás távolságtartással. És mindezt a regény legvégére illesztett lexikoncikkszerű névmagyarázat tetőzi a következő, záró paragrafussal: Valóságos személyek a szövegben említett muzsikusok is, kivéve Bakfark budai olasz lantmesterét, akinek nem tudjuk a nevét. Az író adott neki nevet. A néven nevezett többi szereplő is valóságos személy. Életükről, munkásságukról – akárcsak a muzsikusokéról – szaklexikonokból, szakkönyvekből tudhat meg többet az olvasó. (Ilyenek például a nyomdászok, a kereskedők, a magyar főurak, a Bakfark család tagjai.)... Forrás: http://www.lato.ro/news.php/Renesz%C3%A1nsz-karriert%C3%B6rt%C3%A9net/1/117/

140

Balassi Bálint (1554 - 1594) http://www.literatura.hu/irok/renesz/balassi.htm http://hu.wikipedia.org/wiki/Balassi_B%C3%A1lint

Balassi Bálint

Gyarmati és kékkői báró Balassi Bálint (eredetileg Balassa; Zólyom, 1554. október 20. – Esztergom-Szentkirály, 1594. május 30.) magyar költő. A magyarországi reneszánsz második korszakának nagy alakja. A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa. Balassi Bálint 1554. október 20-án született Zólyomban. Apja gyarmati Balassa János (Balassa Menyhért báró és Balassa Imre erdélyi vajda testvére), aki ekkor a zólyomi vár főkapitánya; anyja Lekcsei Sulyok Anna, Dobó István és Bocskai György sógornője. A Balassa család a Sulyok família révén a kor nevezetes személyeivel került rokonságba: Sulyok Sára az egri hősnek, Dobó Istvánnak volt a felesége; Sulyok Krisztina pedig a majdani fejedelemnek, Bocskai Istvánnak adott életet. Felmenői között apai nagyanyja Perényi Orsolya, Perényi István leánya, Perényi Péter koronaőr és erdélyi vajda nagynénje. A költő szülei 1553 tavaszán kötöttek házasságot. Bálintnak 1563-ban egy öccse is született, Ferenc. Rokonsága:

Balassi Bálint nevét régebben Balassa Bálintnak mondták; voltak, akik úgy vélték hogy tulajdonképpen Balázsinak kell kimondani ezt a régi családnevet; ő maga különbözőképpen írta saját nevét; a híres família különböző tagjait is hol Balassiként, hol Balassaként említik a kortársak is, az utókor is. Lehetséges, hogy a kiejtés az idők folyamán módosult, de a család mindig ugyanaz volt: erőszakos önző, köpönyegforgató nagyurak egymásra következő nemzedékei. Okosak voltak, szerették a műveltséget, életüket kockáztatták a harácsolásért, várakat. birtokokat, asszonyokat gyűjtöttek, cseréltek, raboltak. Sajátos keveréke volt ez a család a középkori rablólovagnak és a reneszánsz kalandornak: jellegzetes képlet XVI. századunk vérgőzös történetében.

141

A költő nagybátyja, a hírhedett Balassi Menyhárt a kor közismerten legjellemtelenebb embere volt, aki Ferdinánd és János királyok között, katolikusok és. rotestánsok között rendszeresen folytatott árulásaival több vármegyényi birtokot szedett össze. Unokaöccse hazulról hozta a féktelenséget is, a műveltség szeretetét is: egész élete erőszakoskodások és szerelmi kalandok szakadatlan sorozata, miközben korának egyik legműveltebb férfia, kilenc nyelven ír, olvas, beszél; miközben áhítatosan vallásos, aki gyötrődve bánja bűneit, de eszében sincs bűneivel felhagyni. Híres táncos a mulatságokon, híres vitéz a csatatereken — és nemcsak híres költő, hanem olyan lángelme, aki költészetével egyenest a világszínvonal legmagasabb régióiba emelkedik. Ő az első mindenestül európai magyar költő: Ronsard kortársa, és semmivel sincs Ronsard mögött. Mintha a semmiből teremtette volna meg a színpompás magyar költészetet. S élt mindössze negyven évet: 1554-tol 1594-ig, amikor Esztergom alatt, a török elleni csatában vitézi halállal lépett túl a földi életen, amelynek nemcsak élni tudta örömét és bánatát, hanem évszázadokat álló költői erővel ki is fejezte.

Balassi Bálint emléktáblája Krakkóban

Természetesen ő sem a semmiből teremtett. Egy történelmi órával előtte már felemelkedett az európai magas szintre a hazai latin nyelvű humanista költészet, élén Janus Pannoniusszal. A kortársakban megvolt az igény a maguk korának és eszméinek költői kifejezésére, ha nem is jutottak túl a krónikás strófákon. Tinódinak fontosabb volt a ténybeli hitelesség, mint a művészi formálás — művei mai szóval élve inkább riportok, mintsem epikus látomások. Ilosvainak fontosabb volt a fordulatos kaland, mint az emberi hitelesség; ő a bűnügyiregény-írók elődje. Létük azonban bizonyítja, hogy volt közönségigény a költészetre. És a szakadatlan nemzeti veszedelemben olyannyira előtérbe került a nemzettudat, hogy a humanisták latinsága is némiképpen háttérbe szorult az anyanyelv mögé. Így volt ez egész Európában. Ebben a XVI. században bontakoztak ki a reneszánsz kultúra jegyében most már a nagy, nemzeti nyelvű irodalmak. Balassi nemcsak a francia Ronsard kortársa, hanem az angol Spenseré, a német Ulrik von Huttené, a lengyel Kochanowskié is. Balassival a magyar költészet egyidejű lett az európai költészet egészének élgárdájával. A rendkívül művelt költő tanul is az egész világtól, és mert igazi nagy költő, senkinek nem lesz az utánzója. A kor fél lábbal még a középkorban él, és Balassi ismeri a középkor lovagköltészetét is. Témavilága, akárcsak a lovagköltőké, világosan oszlik az akkor hagyományos három körre: vallásos, harci és szerelmes költészetre, vagy ahogy akkor mondották: istenes énekekre, vitézi énekekre és virágénekekre. Az élmény azonban már merőben újkori. Istenes énekeiben az áhítatos hinni akarás, a kétely, a lélek háborgása keveredik; egy nyughatatlan ember reménytelen vágya a

142

benső nyugalomra. Vitézi énekei egyrészt a férfias kalandokat eszményítik, másrészt a friss nemzettudatot fejezik ki. virágénekei pedig a középkortól elszakadt újkori ember életvágyát, életszeretetét fogalmazzák meg az érzelem széles skáláján. Istenes versek: Világirodalmi szinten hoz újat istenes költészetével. A protestáns prédikátorköltők közösségi érvényű és érdekű megszólalásaival szemben Balassi mint egyén, mint egyed áll kapcsolatban Istennel. Vallásossága felekezeten kívüli, felekezetek feletti vallásosság. Szemlélete túl van a dogmává merevedett protestantizmuson, de még innen a tridenti zsinat harcos katolicizmusán. Az istennel való újfajta alaphelyzet újfajta költői megoldásokat hoz létre. A konvencionális elemek Balassinál csak a versek argumentációjában fordulnak elő. Adj már csendességet... A vers könyörgés. Az igazi könyörgésnek két kritériuma van: egyrészt ahhoz kell szólnia, akinek hatalmában áll a könyörgés tárgyát teljesítenie, másrészt a tárgy nem a mindennapi szituációk, hanem az egész léthelyzet megváltoztatására kell, hogy irányuljon. Az élet harcaiban, küzdelmeiben megfáradt ember könyörög békességért, a lélek nyugalmáért. A kérés egyszerre irányul a földi életre és a végső csendességre, nyugalomra, a halálra és a halál utáni létre. A vers szövegkohézióját jelentésbeli és grammatikai szinten is az egyes szám második személyű, felszólító módú igealakok adják. A második versszakban a halmozás a várakozásteli lelkiállapotot és a sürgetést jelzi. Szerkezete: Az első két versszak az expozíció, mely az odafordulást, a megszólítást és a könyörgés tárgyát tartalmazza. A 3., 4., 5., 6. versszak az argumentáció, az érvelés. Balassi Isten végtelen irgalmasságára hivatkozik, ez képezi az érvelés alapját. Maga az érvelés is közismert fordulatokra épül, s költői eszközei is némileg szokványosak (ellentét, költői kérdés). A 7., 8. versszak a zárlat, újból megismétli – de immár az argumentációból következően a bizalom jegyében – a könyörgés tárgyát. A 7. versszak metaforái jelzik Balassi költői nagyságát, az újfajta viszonyból megszülető újfajta és sajátos egyéni képeket. Kiben bűne bocsánatáért könyörgött (Bocsásd meg Úristen…) Kiemelt fontosságát a ciklusban elfoglalt helye jelzi. Az ifjúságából a felnőttkorba lépő költő könyörög kegyelemért, esedezik bűnbánatért. Az érvelő rész (argumentáció) viszonylag hosszúra sikeredik, a benne felemlített bizonyító anyag az isteni irgalmasság végtelenségére épül. A személyes hang, az egyéni argumentáció csak a költő voltra történő hivatkozásnál jelenik meg. Balassi értelmezésében az ember kiszolgáltatottja mind a világ csábításainak, mind az ördög kísértéseinek. Hiába tusakodik ezekkel a lírai én, Isten kegyelme nélkül képtelen ellenállni. A vers akrosztikont tartalmaz. A zárlat kolofon jellegű. A nyelv és a zenei hatású versforma bravúros művésze volt. A róla Balassi-strófának elnevezett kilencsoros versszak kialakítását a kor tánczenéi ihlették meg; mai kifejezéssel élve ezek reneszánsz táncdalok. A zenei ihletettség azonban a legtöbb, egyéb formájú költeményénél is felismerhető; versei nagy részét énekszóra képzelte el, s nyilván úgy is adta elő baráti köreiben. (Ő maga több hangszeren is játszott, és szép énekhangja volt.) Szókincse és költői képvilága nemcsak rendkívül gazdag, de olyan életképes, hogy versein mit sem koptatott az évszázadokban mérendő idő. Amiket Balassi előtt magyarul írtak, ha lelkünkhöz szólnak is, egy tőlünk már idegen ómagyarsággal szólnak, de nagyon sok, Balassi utáni szöveget is megavítottak a múló évszázadok — Balassi azonban ma is frissen hangzik. Lángelméjének legbiztosabb bizonyítéka, hogy minden következő nemzedék kortársa tudott maradni. Szükségképpen túlhaladott helyesírását minden évszázad a magáéhoz igazíthatja, és így sokkal kevésbé érezzük régiesnek, mint a száz vagy kétszáz évvel későbbieket. Szerelmes versek: Az istenes versekhez képest konvencionálisak, de a magyar líra történetében úttörő jelentőségűek. Balassi megteremti, honosítja a provanszál trubadúrlíra verstípusait, az újplatonista szerelmi énekeket, beépíti költészetébe a virágénekeket, a népköltészet fordulatait. Merít Balassi a

143

populáris regiszter szerelmi daltípusaiból is. És éppen ezáltal, hogy hagyományt követ lesz hagyományteremtő a magyar líra történetében. Verstípusok: a.) Lovagi bókoló, udvarló verstípus b.) Virágének latrikánus és arisztokratikus változata c.) Tavaszdal, májusdal, táncdal d.) Albavers vagy hajnalvers (alba = fehér) (lásd: Shakespeare: Romeo és Julia) e.) Latrikánus vers vagy “kurvavers” Verseinek hagyományos voltát az is jelzi, hogy szerelmeit antik-humanista hagyomány alapján nevezi el. Aenigma (első vers): (= homályos, titkos érvényű allegória; az ókortól kezdve ismert műfaj. A XVI. században a példabeszédet és a találóskérdést is így hívták) A hattyú a költő egyik közismert jelképe, Balassinál különösen a szerelmétől elhagyott költőt szimbolizálja. A középkori felfogás szerint a hattyú nagy bánatában halála előtt énekel a legszebben. Bár a vers feltehetőleg nem Annához íródott, a ciklus egészében rá vonatkozik. Hogy Júliára talála..: A provanszál trubadúrlíra, az udvarló-, bókoló verstípus legszebb darabja a magyar költészetben. A kezdő- és záróstrófában megalkotott szituáció a lovagi költészet szerelemeszményét tükrözi: a hölgy felette áll udvarlójának, a szerelem egyoldalú, a jutalom csak egy mosoly. A köztes strófákban metafora halmozással érzékelteti Balassi szerelmének nagyságát. A virágképek egyszerre kerülhettek be a versbe a népdalokból és az arisztokratikus lovagi költészetből is. Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról: A vers inventio poetica alapján készült, azaz saját költői lelemény. Műfaja elnyújtott epigramma. Három és fél versszak érzékelteti a természeti jelenségek, a különböző tisztségek, emberi jelenségek időlegességét és állandó változását, jórészt párhuzamos szerkesztéssel, felsorolással. Ezt foglalja össze a tézismondat: “Istentűl mindenben...”. Erre következik a fordulat, csattanó, mely Júlia iránt érzett szerelmének örök voltáról beszél. Ez viszont nem a kiteljesedés és boldogság paradicsomi állapota, hanem a pokol tüze. Célia-ciklus: Kiben az kesergő Céliárúl ír: A verset szervező természeti képek, virág-metaforika a költészet sokféle regiszteréből származhat: a népköltészetből és a közköltészetből is, de a legvalószínűbb, hogy a virágének arisztokratikus, lovagi változatából. Különös, hogy ez az annyira mindenkihez szóló nagy költő sohase törekedett az irodalmi közismertségre. Egy ifjúkori prózafordításán kívül semmi sem jelent meg tőle életében. Könnyelmű nagyúr volt, szórta a kincseit, ahogy szórta azokat az aranyakat is, amelyeket általában nem tisztes úton szerzett. A megformálás művészi élménye kielégítette. Alig érthető, hogy magamagának írva ennyi műgondot fordított a versek csiszolására. Ha megvolt velük, vagy barátokat szórakoztatott bor és zene mellett, vagy asszonyokat igyekezett költészettel is hódítani. Holott olyan tudatos költő volt, aki felismerte és érezte is a korszerűt, az irodalomban szükségeset. Vallásos költészetének gyötrődése pontosan megfelelt a reformáció évszázadának, amelyben igen sokan személyes problémaként, a választás benső kötelezettségével élték a hittételeket; a kor világnézete vallásos köntösben jelent meg. És az a Balassi, aki anyagi előnyökért változtatott vallást, közben lelkiismereti kérdésként éli át a kor vallási vitaanyagát. Vitézi énekei pontosan megfeleltek a végvári harcok emberének: kifejezték azt az új helyzetet, amelybe a török veszedelem folytán nagy tömegek kerültek. Szerelmes költészetének őszinte, nagyvilágian erotikus hangja pedig szinte forradalmi volt. Katolikus és protestáns versenyt üldözte a virágénekeket. A szerelmi öröm tagadásában egyetértett plébános és prédikátor. Balassi túllépett ezen is, azon is. És még arra is maradt ideje, hogy drámai művet írjon. A sokáig

144

elveszettnek hitt és csak nemrég újrafelfedezett Szép magyar komédia korszerű reneszánsz pásztorjáték. Ha lehetett volna akkoriban magyar színházi élet, műsordarab vált volna belőle. De a török dúlta országban, ahol ráadásul a haladást jelentő protestantizmus színházellenes volt, ahol a királyi udvar külföldön volt, és idegen nyelvű volt, ott Balassi ifjúkorának tanítómestere, a nagyszerű humanista, Bornemisza Péter is hiába írta újra magyarul Élektra tragédiáját. Az a magát meg nem nevező szellemes író (talán ez is Bornemisza) hiába írt kemény szatírájú komédiát Balassi Menyhárt sötét üzelmeiről... Mindez ugyanolyan korszerű, de körülményeink közt hatástalan törekvés volt, mint Balassi pásztordrámája. Mi ma ezekkel kezdjük drámatörténetünket, de akkor ezekkel még nem kezdődött meg a színháztörténetünk. Tehát hatástalanok maradtak. Vitézi versek Balassi számára a vitézi élet és életforma egyértelműen a megnyugvást és az értéket jelenti. Személyes életében és küzdelmeiben eligazodni nem tudó költő a végvári harcokban találja meg az egyértelműséget; itt tudja, mi a küzdelem célja, ki az ellenfél és ki a jóbarát. Az értékrend letisztultsága tükröződik a forma letisztultságán és zártságán is. Búcsúja hazájátul: Lengyelországban való bújdosása előtt írta, s a ciklust lezáró stílszerű búcsúzás. Az itthagyni kényszerült legfőbb értékek, szépségek összefoglaló felsorolása, mely Balassi értékrendjét tükrözi. Az első versszak a hazától való búcsú. Az “édes hazám” jelzős szerkezetet Balassi használja először. Ritka a magyar irodalomban. Hasonlóan nagy erővel József Attila Hazám című szonettciklusának záródarabjában fordul elő: “Édes hazám, fogadj szívedbe”. Magyarország, mint Európa védőbástyája (=propugnaculum Christianitatis) gondolat már a XV. században előfordult. A 2., 3., 4., 5., 6. versszak a vitézi élettől való búcsúzás: a vitéztársaktól, a lovaktól, az apródoktól, a tájtól. A 7. versszakban rokonaitól búcsúzik. Ettől kezdve az érzések ambivalensek, hiányzik az előző versszakok egyértelműsége. Az ‘atyámfia’ kifejezés öccsére, Balassi Ferencre vonatkozik. A 8. versszakban szerelmeitől búcsúzik ambivalensen. A töredékben maradt 9. versszakban nevének említése nélkül Júliára utal. A ‘szerelmes ellenségem’, ‘kegyetlen szerelmem’ oximoronok (=olyan szókép, jelzős szerkezet, melyben a tagok jelentése, hangulata ellentétes egymással) az érzés kettősségét hívatottak kifejezni. Az utolsó versszak a versek haszontalanságáról szól. A tűzbevetés gesztusa humanista toposz, nem kell komolyan venni, hiszen a kézirat nem ég el, s ez szintén humanista toposz. Stilisztikai bravúr, hogy az egyes strófák zárósorában különböző módón búcsúzik el. Egy katonaének (Végek dicsérete): Középkori verstípus megújításáról van szó (lásd: Cantio de militibus pulchra = Szép ének a katonákról című vers). A vers az ún. hárompillérű költemények közé tartozik, melyek Komlovszki Tibor szerint meghatározóak Balassi életművében; több, mint tizet írt hasonló felépítésben. A reneszánsz neoplatonizmus harmóniára törekvése jelentkezik a számmisztikára való törekvésben. A kilenc strófából álló vers első, ötödik és kilencedik versszaka szentenciózusan fogalmazza meg a vitézi élet érték és példaadó voltát. A köztes strófák életképet adnak; az első felében a végvári élet egyértelmű szépségét, a második felében már a már a maga összetettségében ábrázolja. A három pillér egyúttal átnemesíti, átlényegíti és ódává emeli a költői költői realizmussal elénktárt életképet. Verselés: Balassi-strófa. Rimay János epicédiumában (=gyászbeszéd) ezeket a szavakat adja a haldokló Balassi szájába: “Mit mondhatok? Éltem. Hol bátran, hol féltem. Kedvvel, búval, panaszval. Hol méltó vádlásban, több rágalmazásban, mert egész föld foly azzal. Vétkemben rettegtem, jómban örvendeztem, s vigadtam az igazzal.”

145

De nem maradt hatástalan Balassi, a lírai költő. Ha ő maga nem is törődött versei sorsával, terjedtek azok élőszóval és kézzel írva. A kor költői tudták, hogy Balassi a nagy példakép. Istenes énekei és vitézi énekei nem sokkal halála után már nyomtatásban is ismertekké váltak. Egykori titkára, ifjabbik barátja, a később igazi költővé emelkedő Rimay János kezdte kiadni a Balassiműveket, amelyeknek közvetlen hatása nemzedékekre terjedt. Csak a szerelmes verseknek kellett sokáig várniok. Ez a téma még sokáig tilos volt. Kézzel írott gyűjteményben maradtak fenn, szerencsére, azok a költemények, amelyeket már régóta nemcsak költőjük legszebb műveinek vallunk, hanem egészen Csokonaiig, tehát a XVIII. század legvégéig, az egész magyar költészet legjobb és legszebb alkotásainak. Balassi kimeríthetetlen téma, regényeket, drámákat, lélektani és kortörténeti tanulmányokat igényel élete. Egyszerre vonzó és riasztó egyénisége és halhatatlan költészete méltóan izgalmas kezdet az ezerszínű újkori magyar költészet történetéhez. És elképzelhetetlen olyan antológia, amelyben magyar versek szerepelnek, hogy az első díszhely ne őt illesse meg.

146

Rudolf magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/Rudolf_magyar_kir%C3%A1ly

Rudolf császár

Rudolf (Bécs, 1552. július 18. – Prága, 1612. január 20.) magyar király (1576–1608), II. Rudolf néven német-római császár (1576–1612) és cseh király (1576–1611), a Habsburg-uralkodóház tagja.  Született: Bécs, 1552. július 18.  Apja: II. Miksa német-római császár; I. Miksaként magyar és cseh király  Anyja: Habsburg Mária spanyol infánsnő  Felesége: nem volt.  Gyermeke: törvényes nem született.  Trónra lépett: 1576. október 12.  Megkoronázták: Pozsony, 1572. szeptember 8. (32 évet uralkodott), 1608-ban mondatják le a trónról (Rudolf kénytelen volt lemondani Mátyás javára Magyarország és az osztrák örökös tartományok feletti uralomról, s csupán Csehországot és a császári címet tartotta meg.)  Meghalt: 1612. január 20. (60 évet élt.)  Nyughelye: Prága, Szent Vitus-székesegyház  Nádor: Nádasdi Tamás  Királyi helytartó: Radéczy István egri püspök, Draskovich György, Fejérkeőy István, Kutassy János, Pethe Márton, Forgách Ferenc  Nádori helytartó: Czobor Imre, Istvánffy Miklós

Élete Az uralkodása alatti politikai zűrzavar a harmincéves háborút előlegezte meg. Politikai tevékenységét elhanyagolva találmányokkal, órákkal, alkímiával, csillagászattal foglalkozott. Kora leghíresebb csillagászait (Tycho Brahe, Johannes Kepler) hívta udvarába, a prágai várba. Élete végén elmeháborodottság gyanúja miatt megfosztották magyar királyi címétől és hatalmától. Kapcsolatba hozzák a Gólem (lásd még Löw rabbi) legendájával. Életét több film- és szépirodalmi mű dolgozta fel. II. Miksa császár legidősebb fiaként és örököseként lépett a a német-római császári – és a magyar és cseh királyi – trónra 1576-ban. Anyja Spanyolországi Mária, V. Károly német-római császár és Portugáliai Izabella császárné legidősebb lánya.

147

Rudolf koronája (később az osztrák császári korona)

Szakított apja toleranciájával a protestantizmus felé, és az ellenreformációt támogatta. Tanult ember volt, a hatékony uralkodásra azonban képtelen, mert hajlamos volt a melankóliára, a depresszió egy fajtájára, sőt időnként őrületrohamok jöttek rá (egyik udvari orvosa Jeszenszky János volt), ami sok alkalmat adott a család tagjainak, hogy a császári ügyekbe avatkozzanak.

Rudolf garasa, 1594. Körmöcbányai veret az ország címerével és Szűz Máriával, Magyarország védőszentjével.

1595-ben meghalt nagybátyja, II. Ferdinánd osztrák főherceg (1529–1595), akinek rangon aluli házasságából csak az uralkodásra joggal nem bíró fiai voltak. elő-ausztriai és tiroli területeire Rudolf tarthatott volna jogos igényt, de az uralkodást átengedte öccsének, Mátyás főhercegnek, II. Ferdinánd törvényes leánya férjének (a későbbi német-római császárnak és magyar királynak). Mátyás hatalomvágyó politikus volt. Rudolf hatalma királyságai fölött az ő kezébe került át, miután a császár rá akarta kényszeríteni a római katolicizmust a magyarokra, de azok 1604-ben Bocskai István vezetésével és a Oszmán Birodalom támogatásával felkeltek ellene, és két éven át tartó szabadságharcot folytattak, meggyengítve Rudolf hatalmát. 1608-ban Mátyás arra kényszerítette Rudolfot, hogy átadja neki Magyarországot, Ausztriát és Morvaországot. Rudolf, hogy legalább a cseh nemesek támogatását megőrizze, 1609-ben királyi chartát bocsátott ki („Majestät” vagy felséglevél), amely garantálta a vallásszabadságot az előkelők és a városok számára. Mindhiába: 1611-ben Csehországot is át kellett adnia Mátyásnak. Hét évvel később megkezdődött a vallási okokból kitört, de valójában a Habsburg-ház európai hatalma elleni harmincéves háború (1608–1648).

II. Rudolf átadja a koronát Mátyásnak Prága mellett [1] Mátyás főherceg és a magyar rendek képviselői a Prága melletti, malosevicei mezőn vették át ünnepélyesen a magyar koronát és a koronázási jelvényeket Rudolf képviselőjétől

148

Rudolf a valaha élt egyik legkülöncebb uralkodó volt, bár valószínűleg másképp ítélné meg őt az utókor, ha a művészetek és a tudomány iránti érdeklődése nem párosult volna mentális zavarokkal. Egzotikus állatokat tartott, belemerült a művészetekbe és az építészetbe. Körülvette magát nagy művészekkel, mint a manierista Bartholomeus Spranger és Giuseppe Arcimboldo, tudósokkal (mint Tycho Brahe és Johannes Kepler) és alkimistákkal (mint Edward Kelley és John Dee. Rudolf korából, a császárt körbelengő pletykákból és legendákból táplálkozik a Prága városát máig körbelengő misztikus atmoszféra. A prágai vár egyik turistalátványossága ma is az Alkimisták utcája. Rudolf találkozott a Maharallal, vagy Löw rabbival, a legendabeli Gólem megalkotójával is. A mondák szerint Rudolf törpéket gyűjtött maga köré és óriásokból állított ki egy csapatot hadseregében.

Uralkodása Már rögtön uralma kezdetén tudtára adta a magyar és egyéb (cseh, morva stb.) rendeknek, hogy nem kíván az ország ügyeivel foglalkozni. Ezt bizonyítja az a lépése , hogy országai mindegyik részébe valamelyik rokonát, testvérét nevezte ki helyettesének, helytartójának. Magyarországra idősebbik öccsét, Ernő főherceget (1553–1595), horvátországi-és szlavóniai kormányzónak ifjabbik öccsét, Miksa főherceget (1558-1618) neveztette ki (1578. évi XV. tc) 1576-ban „automatikusan” került magyar trónra, már mint megkoronázott ifjabb király (1572-ben apja, Miksa király Pozsonyban megválasztatta, megkoronáztatta magyar királynak), de az új király nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Rudolf 1563-1571 között nagybátyja, később sógora, (és majdnem apósa) II. Fülöp spanyol király madridi udvarában töltötte kamaszkori éveit. A hideg-rideg etikett alapján szabályozott, érzelemmentes spanyol udvari légkör nagyban hozzájárult lelke elferdüléséhez. Végig kellett néznie, át kellett élnie, ahogyan unokatestvére Habsburg Károly asztúriai herceg (Don Carlos) megőrül, végigélni a halálba vezető útját, és azt, ahogyan az apja, II. Fülöp bánik a fiával. A spanyol udvar ráadásul bigott katolikus légkörét is magába szívta Rudolf és az ott tanultakat , tapasztaltakat aztán hazavitte Bécsbe-Prágába úgy, ahogyan a spanyol udvari etikettet is Rudolf honosította meg a Habsburg Birodalomban.

Magyar belpolitikája Kezdettől fogva a rendiség megtörésére, és az abszolutizmus bevezetésére törekedett. Nem engedte a rendiség fejének számító, és a rendek által választott nádori tisztséget betölteni, helyettük Bécsben kinevezett nádori helyettesek ültek a nádori székben (Nádasdy Tamás 1562-es halála után egészen 1608-ig üres volt a nádori szék). Támogatta az ellenreformációt, igyekezett gátat szabni a protestantizmus előretörésének. Ekkorra a magyar arisztokrácia nagy része már valamelyik protestáns valláshoz tartozott, (ecsedi Báthoryak, Nádasdyak, Thurzók, Illésházyak, Batthyányak, Perényiek, guthy Országhok, stb.). Rudolf a tizenötéves háború idején kiürült kincstár problémáját, a magyar arisztokrácia vagyonának megszerzésével próbálta enyhíteni. Felségsértési és felségárulási pereket zúdítottak a magyar bárók és vagyonosabb családok nyakába, általában fő- és jószágvesztéssel. Pereket indítottak a homonnai Drugethek, Rákóczi Zsigmond, Nádasdy Tamás (nem a nádor), Telekessy Mihály, az Alaghy, Balassa, Kállay stb. családok ellen. A leghírhedtebb az Illésházy-per volt. Ezek, s az elhúzódó háború, valamint a császári seregek pusztításai következtében kitört a Bocskay-szabadságharc, amelynek a magyar rendi jogokat helyreállítandó, és sérelmeket orvosolandó célja volt. Rudolf és öccse, Mátyás főherceg még csalásra is hajlandóak voltak, a katolikus vallás védelmében, és a protestantizmus háttérbe szorítása érdekében. 1604-ben megtartott országgyűlés végén a rendek tudta nélkül beillesztettek egy hamis, az országgyűlés által nem tárgyalt törvénycikket a többi közé, amely kimondta, hogy ezentúl vallási ügyekben ne lehessen az országgyűlésen felszólalni, súlyos büntetés terhe mellett (1604.évi XXII. tc). Rudolf nem érte el célját, 1606-ban megkötötték a bécsi békét, amelyben visszaállították a rendi jogok egy részét. Mint elődei, ő is törekedett Erdély megszerzésére, amelyre a tizenötéves háború alatt sor is került, bár nem hosszú időre, de ezalatt a Báthory István alatt felvirágzott Erdély teljesen tönkrement. Rudolf császár uralma vért és pusztulást hozott Erdélyre .

149

Az 1600-as évekre Rudolf elmebaja kiteljesedett. Az államügyekkel egyre kevésbé foglalkozott, akadályozta a munkát, kedélyállapota teljesen kiszámíthatatlanná vált, sokszor nem is tudta hol van, őrjöngött, ellenséget látott mindenkiben, ráadásul élete vége felé alkoholista is lett. Viselkedése tűrhetetlenné, a változtatás elkerülhetetlenné vált. [1608]]-ban Mátyás főherceg határozott lépést tett: erőszakkal lemondatta Rudolfot a magyar trónról, és orvosolta a magyar rendek sérelmeit. A következő években helyreállította a rendi dualizmust (1608–1671).

A török kérdés 1578-ban áttette székhelyét Bécsből Prágába (valószínűleg a török előretörés miatt), azt téve meg a Német-római Birodalom székhelyévé is ( lévén német-római császár). Magyarországra trónra kerülése után kétszer jött el, 1578-ban, és 1583-ban megtartott országgyűlésre (bár a magyar rendek kérték Rudolfot, tartózkodjon többet Magyarországon - 1582. évi VIII. tc.), ott azonban olyan heves viták, kritikák fogalmazódtak meg a kormányzattal szemben, hogy Rudolf soha többé nem jött Magyarországra. A törökkel igyekezett fenntartani a viszonylagos békét (Drinápolyi béke (1568)) (amely a valóságban háború volt, csupán a nagy hadseregek felvonulása és csaták szüneteltek, az ország továbbra is pusztult a portyázások, dúlások, fosztogatások és csetepaték következtében), amely sikerült is 1591-ig. Erre ösztönözte a kincstár siralmas helyzete, amely ekkor milliós (1578-ban 11 millió frt) adóssággal küszködött. A béke fenntartására intette a kormányzatot Schwendi Lázár, és Rueber János észak magyarországi főkapitányok is, arra hivatkozva, hogy Birodalom nincs felkészülve egy nagy török ellenes háborúra. 1591-ban aztán eljött a pillanat, hogy a bécsi-prágai kormányzat kénytelen volt magát rászánni a törökellenes háborúra, amelyet a VIII. Kelemen pápa által összehozott Szent Liga (1593) is támogatott. A Tizenöt éves háború nem hozott átütő sikert, egy két város és erősség cserélt gazdát, az ország viszont rengeteget szenvedett. A háborút a Zsitvatoroki béke zárta le.

Magánélete Rudolf soha nem nősült meg egy jóslat következtében, amely szerint fia fogja letaszítani a trónjáról. (Ezt ehelyett öccse, Mátyás főherceg tette meg vele). Törvényes gyermekei így nem születhettek, viszont ágyasaitól több gyermeke is született. Emellett férfiakkal is folytatott szexuális viszonyt, köztük udvari kamarásával, Wolfgang von Rumpffal. [2]

Jegyzetek 1. 2.

↑ Tolnai világtörténelme. Ujkor ↑ Lásd Rowse (1977)

Irodalom L'udo Zúbek: Doktor Jesenius, Mladé Letá Könyvkiadó-Móra Ferenc Könyvkiadó, PozsonyBudapest, 1966. Eszenyi Miklós: „Férfi a férfival, nő a nővel” : Homoszexualitás a történelemben, a társadalomban és a kultúrában, Budapest, Corvina, 2006 Rowse, A.L.: Homosexuals in History: Ambivalence in Society, Literature and the Arts MacMillan Publishing Co., Inc., 1977 ISBN 0-02-605620-8

150

II. Rudolf (1552-1612) Német római császár (1576, lemondott 1611), Magyarország, Csehország királya, Ausztria főhercege

Kronológia  1576 Rudolf trónra lépése. Megbízza idősebb öccsét, Ernő főherceget, hogy átmenetileg vegye át Alsó- és Felső-Ausztria, továbbá Magyarország és Horvátország kormányzását. Két év múlva bejelentette, hogy csak a magyarországi végvárak gondozását és Ausztria kormányzását hagyja Ernő főhercegre, a horvátországiakét és a szlavóniaiakét pedig nagybátyjára, a Belső-Ausztriában uralkodó Károly főhercegre bízza.  1579 Báthory István fejedelem engedélyezi Erdélyben a jezsuiták működését. — XIII. Gergely pápa kollégiumot alapít Rómában a magyar papok képzésére. —Báthory István lengyel király erdélyi csapatok részvételével hadjáratot indít (Rettenetes) Iván moszkvai cár ellen. A hadjárat 1581-ig tart.

Viktor Vasznyecov: IV. Iván (1897)

IV. (Rettegett) Iván (más névváltozata Rettenetes Iván; oroszul: Иван IV Грóзный), teljes neve Iván Vasziljevics (Иван Васильевич) (1530. augusztus 25., Moszkva – 1584. március 18., Moszkva) 1533 és 1547 között Moszkva nagyhercegeként, 1547-től haláláig Oroszország cárjaként uralkodott.

151

Uralkodása alatt jelentős hatalomra tett szert, központosítva azt. Felforgatta a nemesi birtokrendszert az ún. opriscsinya intézményével. Elfoglalta a tatár Kazányt, a krími tatárokat azonban nem tudta leigázni, az ütközőzónába támogatta a kozákok betelepülését. A Balti-kijárat megteremtése érdekében háborút vívott a lengyelekkel, a svédekkel, a litvánokkal, a livóniai lovagokkal. Ez volt a Livóniai-háború. Egyesítette a közép-orosz földeket és visszaszorította a tatárokat is. Az Oszmán Birodalom fokozott terjeszkedése miatt háborút kezdeményezett ellene, de Iván seregei győzelmet arattak. Mivel ekkor a cár nem akart a törökök ellen háborúzni, ezért inkább békét kötött II. (Korhely) Szelimmel. óзный) maradt fent. Három fia volt, a legidősebbet, Ivánt egy vita hevében saját kezűleg ölte meg. További két fia, Fjodor és Dimitrij közül az idősebbik fiú, a gyengeelméjű Fjodor követte a trónon. A kiskorú Dimitrij 1591-es halálában, akit 1582-ben Iván hetedik felesége szült, Borisz Godunov is vétkes volt. Fjodornak nem lévén felnőtt fiúutóda, halálával a Rurik-dinasztia kihalt, amit az úgynevezett zűrzavarok időszaka követett (álDmitrijek sora), majd Borisz Godunov került a trónra. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._Iv%C3%A1n_orosz_c%C3%A1

 1581. Báthory István Kolozsvárott egyetemet alapít, az oktatást a jezsuitákra bízza. — Báthory Kristóf vajda az erdélyi országgyűléssel vajdává választatja kiskorú fiát, Zsigmondot. — Meghal Báthory Kristóf vajda.  1582. Báthory István lengyel király és (Rettenetes) Iván cár tíz évre fegyverszünetet köt.  1583 Rudolf Prágába teszi át udvarát. — Báthory Zsigmond kiskorúsága idejére Báthory István fejedelem háromtagú tanácsot állít Erdély kormányzására.  1585. Báthory István a hármas tanács helyett Ghyczy János váradi kapitányt nevezi ki kormányzónak Báthory Zsigmond mellé. — Országos pestisjárvány.  1586. Báthory István halála.  1588 A királyi Magyarországon bevezetik XIII. Gergely pápa 1582-ben elrendelt naptárreformját. — Ghyczy János lemond a kormányzóságról. — A 16 éves Báthory Zsigmond a medgyesi országgyűlés előtt leteszi a fejedelmi esküt. Kitiltja a jezsuitákat Erdélyből.  1590 A király és a szultán megújítja az 1568. évi drinápolyi békét. — Bevezetik Erdélyben XIII. Gergely pápa naptárreformját. — Károlyi Gáspár református prédikátor fordításában Vizsolyban megjelenik a teljes Biblia magyarul.

 1592. Bocskai István lesz a váradi főkapitány.  1593 III. Murád szultán hadat üzen Rudolfnak – tizenöt éves háború kezdete (tart 1606ig). — Báthory Zsigmond parancsot kap a szultántól, hogy készüljön fel a Magyarország ellen vonuló török sereghez való csatlakozásra.  1594 Rudolf Mátyás főhercegre bízza a magyarországi háború irányítását. — VIII. Kelemen pápa 10 000 zsoldost küld Magyarországra a török ellen. — Báthory Zsigmond fejedelem és főemberei a Portától való elszakadás és a királlyal kötendő szerződés mellett döntenek. Az erdélyi országgyűlés visszautasítja a Portával való szakítás tervét. Lemond Báthory Zsigmond fejedelem, a hatalmat átruházza Báthory Boldizsárra. Báthory Zsigmond azonban visszaveszi a fejedelemséget, az erdélyi országgyűlés megszavazza a törökkel való szakítást. Erdély csatlakozik a Szent Ligához. Erdélyi segítséggel Áron moldvai vajda kiveri a törököt Moldvából.

152

Somlyói Báthory Boldizsár (1555 – Szamosújvár, 1594. szeptember 11.) a Habsburg-ellenes erdélyi párt egyik vezére. Báthory András szatmári kapitány és Majláth Margit fia, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király unokaöccse. Akárcsak testvére, Báthory András, ő is a lengyel királyi udvarban nevelkedett. 1588-ban Erdély ment és unokatestvére, Báthory Zsigmond fejedelem tanácsosa lett. Később fokozatosan a felesége, Kendy Zsuzsanna apja, Kendy Sándor által vezetett ellenzékhez csatlakozott, amely ellenezte a török megtámadását. Amikor az ellentétek 1594 májusában az országgyűlésen kirobbantak, Zsigmond Báthory Boldizsárra ruházta a kormányzást. Augusztusban Zsigmond a hatalmat visszavette, s az ellenzéki urakat, köztük Báthory Boldizsárt elfogatta s szamosújvári börtönében megfojttatta. A Lugossy-kódexben csonkán fennmaradt egy verse, amelyet rabságában szerzett. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Boldizs%C3%A1r

 1595 Rudolf és Báthory Zsigmond fejedelem szerződése a király és a fejedelemség viszonyának rendezéséről, Erdély csatlakozik a törökellenes koalícióhoz. A gyulafehérvári országgyűlés ratifikálja a királlyal kötött szerződést. — Meghal Ernő főherceg, Rudolf idősebbik öccse. — A gyulafehérvári országgyűlés kimondja a katolikus, az evangélikus, a kálvinista és az unitárius vallás szabadságát. — Mihály havasalföldi vajda hűbérurának ismeri el Báthory Zsigmond fejedelmet. Báthory Zsigmond elűzi Áron moldvai vajdát; az új vajda a hűbérese lesz. — Báthory fejedelem székely szabadságot ígér azoknak a közszékelyeknek, akik csatlakoznak a török elleni háborúhoz. Báthory Zsigmond és Mihály vajda győzelme a Szinán pasa és a török fölött az al-dunai Gyurgyevónál. Az erdélyi országgyűlés visszavonja a székelyeknek ígért szabadságot.  1596 Bocskai István főkapitány leveri a közszékelyek fegyveres mozgalmát. — Az egyesült királyi és fejedelmi sereg veresége Mezőkeresztesnél. A török megszervezi a harmadik magyarországi vilajetet Eger székhellyel. (Az első székhelye Buda, a másodiké Temesvár.) A mezőkeresztesi csata, amelyet a Miksa főherceg vezetése alatt álló császári, magyarországi és a Báthory Zsigmond vezette erdélyi hadak (50–60 000 ember) vívtak III. Mehmed szultán hadseregével (130–150 000 ember), 1596. október 25-26-án Mezőkeresztesnél zajlott. Az első nap úgy tűnt, a magyarok győznek, maga a szultán is megfutamodott a harctérről. A keresztények minden elővigyázatosságot félredobva elkezdtek zsákmányolni a harctéren, mire ezt a törökök kihasználták és rácsaptak a győzőkre, akiket csúfosan megszalasztottak. A csatát megelőző nemzetközi összefogás felvillantotta annak a lehetőségét, hogy a törököt – Mohács után hetven évvel – kiűzhetik Magyarország és Erdély területéről, de ez nem történt meg.

A csata korabeli török miniatúrán (1596. október 25.–október 26.) Helyszín: Magyar Királyság, Borsod vármegye, Mezőkeresztes falu mellett

153

Szembenálló felek Oszmán Birodalom Krími Tatár Kánság

Habsburg Ausztria, Német-római Birodalom, Magyar Királyság, Erdélyi Fejedelemség, Szászország, Kozákok, Pápai Állam,

Szerbek, Cseh Királyság, Spanyol Királyság

Parancsnokok III. Mehmed oszmán szultán Damat Ibrahim nagyvezír

III. Miksa osztrák főherceg Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem

Szembenálló erők Kb. 50-60 000 fő osztrák, erdélyi és magyar csapatok, német birodalmi erősítések

Reguláris hadak: Kb. 60 000 janicsár és szpáhi Nem reguláris hadak: Kb. 70-80 000 fő0

Veszteségek 20 000 halott[1]

12 000 halott

154

Források és jegyzetek: R. Várkonyi: Megújulások kora, 27. old. http://www.borsod-kozoktatas.hu/WEBLAP/helytortenet/olvasok/7_fejezet.htm

Temesvár 1596-os ostroma

155

 1597 Báthory Zsigmond titokban megegyezik a királlyal Erdély átadásáról, majd Sziléziába távozik.  1598 Mária Krisztierna fejedelemasszony Rudolf nevében ideiglenesen átveszi Erdély kormányzását. — Báthory Zsigmond sziléziai birtokaiban csalatkozva augusztusban visszatér Erdélybe és visszaveszi a fejedelmi hatalmat. — Rudolf király biztosai elhagyják a fejedelemséget.  1599 Báthory Zsigmond harmadszor mond le a fejedelemségről. — Báthory András fejedelemmé választása. Mária Krisztierna távozik Erdélyből. Báthory zsigmond Lengyelországba távozik. — Mihály havasalföldi vajda megindul Erdély ellen, Sellenberknél legyőzi Báthory András seregét. Mihály vajda bevonul Gyulafehérvárra. Báthory András halála. Az erdélyi országgyűlés hódol Mihály vajda előtt, akit fejedelemnek címez.  1600 Báthory Zsigmond semmisnek nyilvánítja lemondását, megbízza Székely Mózest, hogy induljon Vitéz Mihály ellen. Vitéz Mihály nem adja át Erdélyt Rudolfnak. — Vitéz Mihály hadjárata Moldvába. — Giorgio Basta kassai főkapitány bevonul Erdélybe. Az egyesült királyi és erdélyi seregek Miriszlónál legyőzik Mihály vajdát. — Basta bevonul Gyulafehérvárra, Mihály vajda távozik Erdélyből. — A törökök Kanizsa központtal megszervezik a negyedik magyarországi vilajetet. — Hűtlenségi perek kezdődnek a magyarországi főurak ellen.  1601 Báthory Zsigmond visszatér, az országgyűlés visszaveszi fejedelemnek. Basta és Mihály vajda Goroszlónál legyőzi Báthory Zsigmond seregét. Báthory Moldvába menekül. Basta megöleti Mihály vajdát. — Székely Mózes a törökhöz menekül. Báthory Zsigmond visszatér Erdélybe.  1602 Báthory Zsigmond hívei Törisnél vereséget szenvednek Basta hadaitól. Báthory Zsigmond fegyverszünetet köt Bastával, és elfogadja I. Rudolf ajánlatát: végleg elhagyja Erdélyt. Basta generális hatalmas sarcot vet ki az erdélyi városokra. 

1603 Rudolf biztosai átveszik Erdély kormányzását. A gyulafehérvári országgyűlésen Rudolf biztosai bejelentik, hogy átvették a kormányzást. — Dél-Erdélyben fejedelemmé választják Székely Mózest. — Radul havasalföldi vajda szétveri székely Mózes seregét, Székely Mózes meghal a harcmezőn. — A dévai országgyűlés elfogadja Basta diktátumait, a császári biztosok átveszik Erdély kormányzását. Hűtlenség címén sok nemest és polgárt kivégeztetnek.

 1604 Giacomo Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány elfoglalja a kassai evangélikus templomot, és átadja a katolikusoknak. — Országgyűlés Pozsonyban. A XXII. Tc. önkényes betoldása (eszerint a vallás ügye az országgyűlésen nem tárgyalható). I. Rudolf kormányzótanácsot állít fel Erdélyben, amelynek Basta generális átadja az ügyeket, és elhagyja Erdélyt. Kivonják Erdélyből a császári zsoldosokat. — Elkezdődik a Bocskai István vezette felkelés. Bocskai István a porta hozzájárulását kéri az erdélyi fejedelmi szék megszerzéséhez. Belgiojoso császári főkapitány Bocskai ellen indul. Október 14-én Bocskai Álmosdnál legyőzi a császári csapatokat. Bocskai István a hajdúk élén bevonul Debrecenbe. A bányavárosok és öt szabad királyi város csatlakozik Bocskaihoz. Bocskai ünnepélyesen bevonul Kassára, ott rendezi be udvarát. — Bethlen Gábor a Portától Kassára hozza Bocskainak az erdélyi fejedelmi jelvényeket. Bocskai a szabadságharchoz való csatlakozásra szólítja fel Erdély rendjeit.  1605. február 21-én az erdélyi országgyűlés Erdély fejedelmévé választja Bocskait. — Április 20-án, a Szerencsen összegyűlt rendek Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választják. Bocskai hadai elfoglalják a Dunántúlt. A fejedelem szövetséget köt Radul havasalföldi vajdával. Bocskai hadai megtörik az erdélyi szászok ellenállását is – egész Erdély hódol a fejedelemnek. — Az erdélyi országgyűlés Medgyesen beiktatja Bocskait a fejedelmi székbe, és tudomásul veszi Rákóczi Zsigmond erdélyi kormányzói kinevezését.

156

— November 11-én athnamé érkezett a szultántól, aki – törökellenes harcai ellenére – Erdély fejedelmének ismerte el Bocskait. — A korponai országgyűlés. Bocskai megnemesíti és letelepíti közel 10 000 hajdúvitézét. 1605. november 11-én Pest alatt Bocskai István átvette Lalla Mehmed nagyvezértől az őt immár Magyarország királyának címező athnamét és a koronát. A királyi címet azonban a megváltozott helyzet, a történelmi lépés szokatlanságától való megtántorodás és az óvatos Illésházy István tanácsa miatt nem vette fel, s a koronát is csak ajándékként fogadta el.

 1606 Rudolf betegsége miatt a főhercegek Mátyás főherceget választják meg a Habsburgcsalád fejévé. — A felkelt magyarországi rendek, Bocskai István és Rudolf biztosai megkötik a bécsi békét, amely biztosította a magyarországi protestáns nemeseknek, a szabad királyi városok polgárainak és a végvári katonáknak a protestáns vallásszabadságot is, s lehetővé tette, hogy az országgyűlés – fél évszázadnyi szünet után – ismét nádort válasszon. Rudolf kénytelen volt Erdély függetlenségét is elismerni. Rudolf teljes büntetlenséget biztosít a Bocskai-felkelés résztvevőinek. Három vármegyét átenged Bocsinak. — A Zsitva-toroknál húsz évre békét köt I. Rudolf, I. Ahmed szultán és Bocskai István (a tizenöt éves háború vége). — Bocskai fejedelem megfogalmazza politikai végrendeletét. — December 29-én elhunyt Bocskai István fejedelem.  1607 A hajdúk Kassa főterén felkoncolják Bocskai István kancellárját, akit a fejedelem megmérgezésével vádolnak. — A kolozsvári országgyűlés megerősíti Rákóczi Zsigmond kormányzóságát. — Az országgyűlés tiltakozik Bocskai István politikai testamentumának végrehajtása, Homonnai Bálint fejedelemsége ellen. — Az erdélyi országgyűlés Rákóczi Zsigmondot választja fejedelemmé. Rákóczit szultáni athname erősíti meg a fejedelemségben. Rákóczi Zsigmond és Báthory Gábor alkuja a fejedelemség átadásáról. — A hajdúk táborba szállnak. Kiáltványban tudatják, hogy mindaddig nem teszik le a fegyvert, amíg a bécsi békének (benne a saját kiváltságainak) érvényt nem szereznek.  1608 Mátyás főherceg sereggel vonul Csehországba, és lemondásra kényszeríti Rudolfot. — A hajdúk megegyezése Báthory Gáborral: támogatják a fejedelemség megszerzésében, ő viszont kötelezi magát, hogy Nagy András hajdúgenerálist második emberévé teszi Erdélyben. — Rákóczi Zsigmond lemond az erdélyi fejedelemségről. Kárpótlásul birtokokat kap Báthory Gábortól. December 5-én elhunyt Rákóczi Zsigmond. — Az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választja Báthory Gábort. A moldvai vajda Báthory fejedelem hűbérese lesz. A fejedelem és Mátyás főherceg biztosai szövetséget kötnek Kassán. — A pozsonyi országgyűlés határozata a vallásszabadságról.  1610 Magyar evangélikus zsinat Zsolnán, katolikus nemzeti zsinat Nagyszombat városában.  1612 Rudolf halála.

157

Károlyi Gáspár http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rolyi_G%C3%A1sp%C3%A1r

Károli 1890-ben felavatott szobra Göncön

Károlyi Gáspár (a protestáns gyakorlatban: Károli Gáspár[1]; Nagykároly, 1529. [más források szerint 1526/1530.] körül – Gönc, 1591.) Eredeti neve Radics vagy Radicsics Gáspár volt, de később a szülővárosáról Carolinak avagy Caroliusnak nevezte magát. Református lelkipásztor, a Biblia első teljes magyar fordításának elkészítője. Élete Iskoláit Nagykárolyban kezdte, Brassóban végezte, majd 1556-ban a Wittenbergi Egyetemen tanult (az egyetem tankönyvében Caspar Carolus Pannonius néven szerepel). 1562-ben hazatért, egy év múlva, 1563-ban gönci református prédikátor lett , majd később esperes. Nem sokkal ezután megválasztották a Kassa-völgyi egyházmegye szeniorává. 1566-ban összehívta a gönci zsinatot, a tiszáninneni esperességek zsinatát. 1572-ben újjáépítette Gönc leégett templomát. 1591-ben Göncön halt meg. Esperesként többször fellépett a szentháromságtagadók (unitáriusok) ellen, részt vett Nagyváradon az unitárius-ellenes hitvitán.

Művei „Istennek nevét segítségül híván, minek utána hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor tudós atyafiakkal, kik nékem a fordításban segítségül voltak, meg nem szűntem addig, míg nem véghöz vittem a Bibliának egészben való megfordítását…” Károli Gáspár legjelentősebb munkája a Biblia első teljes magyar fordítása, melyet 1586-ban kezdett meg, Rákóczi Zsigmond támogatásával. Hat református lelkész társa segítségével hamar elkészült a fordítással. A Károli Biblia nyomtatását 1589. február 18-án kezdték el és 1590. július 20-án fejezték be, így a fordítás után négy évvel a magyar nyelvű Szent Biblia Vizsolyban nyomtatásban is megjelent, 700-800 példányban. Mára 54 példány maradt fenn, ebből 24 található Magyarországon. Jelentős műve még „Két könyv minden országoknak és királyoknak jó és gonosz szerencséjöknek okairól” című könyve (Keet könyö minden orszagoknac es kyralioknac io es gonosz szerenczeieknec okairul…) (1563) – amiben Magyarország hanyatlásának okait keresi, és más írókhoz hasonlóan arra a megállapításra jut, hogy a török csapás a büntetés a magyarok vétkeiért. Sok bibliai részletet tartalmaz.

158

Emlékezete Vizsolyban mellszobor, Göncön pedig egy egész alakos szobor állít emléket Károlinak. A gönci, Mátrai Lajos György által készített és a Schlick-féle gyár által ércbe öntött szobrot 1890-ben leplezték le.

1929-ben, Károli születésének 400. évfordulójáról Reményik Sándor: A fordító – Károli Gáspár emlékezetének című költeményében emlékezett meg. Szintén 1929-ben, Nagykárolyban a református templom bejárata fölött emléktáblát avattak, melyen a következő szerepel: „Születésében megáldott, életében istenes, halálában halhatatlan KÁROLI GÁSPÁR gönci papnak a Vizsolyi Biblia fordítójának Nagykároly város szülöttének emlékezetére születésének négyszáz éves fordulóján az Úr MCMXXIX esztendejének szeptember hava XV. napján állíttatták a református anyaszentegyház gyülekezetei.” A templom kertjében is áll egy Károli-szobor.

Források 1.

↑ Az utóbbi alakkal kapcsolatban érdekes cik: Harangszó: Károlyi vagy Károli? Dupla archaizálás

Irodalom Bottyán János: Hitünk hősei Károlyi Gáspár a gönczi prédikátor, Magvető Kiadó Budapest, 1984 Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521–1945, Gondolat Kiadó Budapest, 1985 Abaúji Református Egyházmegye – Hernád-völgye (Felelős szerkesztő: Baksy Mária esperes) Péter Katalin: A Vizsolyi Biblia

Külső hivatkozások Szabó András: Károlyi Gáspár. In: Nemzeti Évfordulóink 2004 (Életrajza a Nemzeti Évfordulók Titkársága oldalán) Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, magyar nyelvre fordította Károli Gáspár

159

Vizsolyi (Károli) Biblia Károli Gáspár gönci református lelkész, a Kassavölgyi Egyházmegye superintendense volt az, aki lefordította és 1590-ben megjelentette az első teljes magyar nyelvű Bibliát, ezzel ismertté tette a község nevét az ország határain kívül is. Károli Gáspár nem csupán fordítója, hanem egyben gondozója-szerkesztője, sajtó alá rendezője, kiadója is volt ennek a Bibliának. Így ír erről a munkáról: "Istennek nevét segítségül híván, minek utána hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor tudós atyafiakkal, kik nékem a fordításban segítségül voltak, meg nem szűntem addig, míg nem véghöz vittem a Bibliának egészben való megfordítását ..." Abban az időben nem kis anyagi erőre és erkölcsi tekintélyre volt szükség a Biblia kiadásához. A nyomdát a főúri pártfogók megfelelő módon felszerelték, Németalföldről újabb betűkészlettel egészítették ki, a papírt pedig Lengyelországból hozták. És ez végképp megmagyarázza azt, hogy miért is Vizsolyt választották a nyomda felállítására (a község mellett kereskedelmi út vezetett Lengyelországba). A Biblia címlapja "nyomtattatott Mantskovit Bálint által", mely 2412 oldalon kb. 800 példányban másfél év alatt készült el. Súlya kb. 6 kg, 52 fennmaradt példányról tudunk, közülük 24 országhatárainkon kívül van. Egy eredeti példány látható a vizsolyi templomban is. Az Európa Kiadó Magyar Helikon osztálya 1981-ben külön e célra készített papíron kiadta hasonmás kiadásban a Vizsolyi Bibliát, ezzel is méltatva e könyv irodalomtörténeti és nyomdatörténeti jelentoségét. A Vizsolyi Biblia messze túlnő a református egyház keretein. Ezzel a munkával Károli maga is "Isten egyházára ... minden keresztyén olvasóra" gondolt. Így ír elkészült munkájáról: "... szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát". A fordítás egyik kiemelkedő mérföldköve a magyar nyelv és irodalmi stílus fejlődésének, megalapozója irodalmi nyelvünknek. A Károli Biblia kisebb-nagyobb revíziókkal több mint száz kiadást ért meg, és máig a legnépszerűbb bibliafordítás a magyar nyelvterületen.

Hogy a magyarság, a magyar nyelv minden viszontagság és ellenkező jóslás ellenére megmaradt "a magyar nép zivataros századaiban", többek között a Vizsolyi Bibliának köszönhetjük. Forrás: http://www.vizsoly.hu/karoli.php

160

Nádasdy Ferenc (hadvezér) http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1dasdy_Ferenc_(hadvez%C3%A9r)

Nádasdy Ferenc, magyar főnemes, hadvezér

Nádasdy Ferenc báró (1555 – Sárvár, 1604. január 4.) magyar főnemes, hadvezér, Vas vármegye főispánja, dunáninneni főkapitány, Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya fia, a csejtei rémtetteiről, „csejtei szörnyként” elhíresült Báthory Erzsébet férje.

Házassága Varannón 1573. május 5-én vette feleségül ecsedi Báthory György és somlyói Báthory Anna 13 éves leányát, Báthory Erzsébetet. A házasságból hat gyermek született: András (1598 – 1603) Pál (1593/1597 – 1633/1650), Nádasdy Ferenc apja, akit I. Lipót a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt 1671-ben lefejeztetett Anna (kb. 1585 – 1605 után), Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány felesége Katalin (kb. 1594 – ?), Homonnai Drugeth György felesége Miklós (? – ?), Zrínyi Zsuzsanna férje Orsolya (? – ?)

161

Életútja A híres, törökverő „erős fekete bég” 1555-ben látta meg a napvilágot Sárváron. Apja, a XVI. század egyik legkiválóbb politikusa és hadvezére, az ország nádora, Nádasdy Tamás; anyja a művelt nagyasszony, a mohácsi csata halottait eltemető Kanizsai Dorottya unokahúga, Kanizsai Orsolya volt. A nádorfi gondos nevelésben részesült. Első tanítómestere a sárvári iskola országosan híres tudósa, Beythe István. 12 évesen került a császárvárosba az otthon megkezdett tanulmányai folytatására, I. Miksa német-római császár és magyar király udvarába. Itt ismerkedett meg többek között a nála egy évvel fiatalabb Bocskai Istvánnal, a későbbi fejedelemmel és Balassi Bálinttal, a kor híres poétájával. Hatalmas apai örökségével- 851,5 jobbágyporta-, valamint Báthory Erzsébettel kötött házassága révén a családi kasszát növelő hozománnyal, birtokokkal 1601-re a magyarországi bárók sorában a harmadik helyre küzdötte fel magát. Gazdagságát és hatalmát a jobbágyportákon kívül több vár és várbirtok – vagy vártartomány- öregbítette. Birtokközpontjaiban, különösen Sárváron, igazi főúri udvartartást honosított meg, folytatta apja, Nádasdy Tamás művészetpártoló tevékenységét. Bár Nádasdy Ferenc életének nagy részét a harcmezőkön töltötte, sárvári házában szívesen látott vendégek voltak az írástudó deákok, tudós mesterek, prédikátorok. Apja példáját követve nyomdát létesített Sárváron. Itt jelentek meg udvari és tábori lelkészének, Magyari Istvánnak híres hitvitázó munkái is. Fiatalon ott találjuk a kor politikai küzdelmeiben, hamarosan a magyar nemesi ellenzék egyik vezéralakjává válik. Batthány Boldizsár és Zrínyi György mellett neki köszönhető, hogy az 158283-as országgyűléseken az uralkodó részben teljesíti a magyar rendi követeléseket. Ebben valószínűleg döntő szerepe volt annak a ténynek is, hogy ők hárman ekkor jobban szimpatizáltak Báthory Istvánnal, és Rudolf császár tartott egy Báthoryt a magyar trónra segíteni akaró magyarországi felkeléstől. 1588-ban beválasztották a Drávától a Dunáig elterülő országrészt ellenőrző bizottságba.

Nádasdy Ferenc sárvári szobra Felirata: NÁDASDY FERENC A FEKETE BÉG. KÉSZÍTETTE A DANUBIUS VÁLLALAT MEGBÍZÁSÁBÓL A VÁROSI SZÉPÍTŐ EGYESÜLET TÁMOGATÁSÁVAL 1985 ÉVBEN KÖRÖSSÉNYI T. A napórát tervezte Urbán László könyvtárigazgató. A művészi kompozíciót Körössényi Tamás szobrászművész készítette, 1985-ben.

162

A Vas megye főispánja és királyi főlovászmesteri címet viselő „fekete bég” 1598-ban újabb megtiszteltetésben részesült, aranysarkantyús vitézzé, lovaggá avatták Győrött, hadi érdemeiért. Még ugyanebben az esztendőben az uralkodó kinevezte dunántúli főkapitánynak. A főkapitányi tisztség országos szintű méltóság volt, nemcsak katonai, hanem politikai hatalmat is jelentett. Ő parancsnokolt a terület végvári katonaságának, a főurak magánhadseregének, a vármegyei és mezei hadaknak és a még ebben az időben is létező népfelkelés fegyvereseinek is. Beleszólása volt a terület vármegyéinek és városainak ügyeibe, de például hatáskörébe tartozott a hadizsákmány igazságos elosztásának biztosítása, vagy az arról való gondoskodás, hogy a várakban mindig félesztendőre elegendő élelmiszer legyen fölhalmozva. 1601-ben a politikai, hivatali ranglétrán továbbemelkedett, megválasztották a helytartó érsek mellé tanácsadói és egyúttal ellenőrző feladattal. Így az országbárók között az első helyre került, megelőzve mind Thurzó Györgyöt, a későbbi nádort, mind Forgách Zsigmondot, aki később szintén Magyarország nádora lett. A két világháború között élt író, Herczeg Ferenc így jellemezte Nádasdyt:” A fekete bég sereget tartott a maga zsoldján, amely sűrűn csapott át a török végekre fejeket szedni. A száguldozásokat Nádasdy uram maga vezette, és ahol a hadizászlóit meghordozta, ott ámulatot keltett a mindent mérő vitézségével, és rémületet a kegyetlenségével. És bár a mezei munka (portyázás) volt az úri kedvtelése, ezért sok más mesterségben is jeleskedett. Szerette a lantosokat és a képírókat, csuda tulipánokat és óriás barackokat növesztett kertjében, idegen nyelveket tanult, külhoni tudósokkal levelezgetett, aranyon vásárolta a szép könyveket, és Sárváron könyvsajtót tartott. Az urasága dúsabb volt a bécsi királyénál…”. Nádasdy Ferenc igazi reneszánsz férfiú volt a XVI. század második felében. Sokoldalúsága volt a meghatározó, a magyar történelembe mégis a harctereken szerzett eredményeivel írta be a nevét. Apja, a kor viszonyait ismerő nádor, a török elleni harcot örökségként hagyta fiára, tudta, hogy neki is a török fegyverek közt kell majd helytállnia. A Későbbi „fekete bég” még alig egy éves, amikor Nádasdy Tamás a következő sorokat veti papírra:” Ferkót lassan-lassan a verőfény nézésére kell szoktatni, mert félő, hogy lágy szeme ne legyen, mert ha Isten élteti, az kopja hegyire kell többet nézni, hogy sem apjára, sem anyjára, ahhoz pedig nem jó a lágy szem.” A katonai mesterség alapjait már Sárváron, majd a királyi udvarban, mint apród és királyi ifjú, elsajátíthatta és már 22 évesen, 1577-ben ott találjuk Szigetvár környékén a török elleni harcban. A következő évben már a budai pasa, Musztafa, tesz panaszt ellene a simontornyi lesvetése miatt, majd újra Szigetvár közelében portyázik. 1579-ben a bajcsai győzelem, majd a berzencei hadicsel fémjelzi Nádasdy Ferenc katonai rátermettségét. 1580-ban Zrínyi György és Batthány Boldizsár csapataival a varasdi mezőn győzedelmeskedik (250 törököt levágtak, 430-at elfogtak, 20 zászlót zsákmányoltak), majd Esztergomnál veszi lesbe a törököt. Nádasdy a lesvetések mestere. Nem véletlen, hogy a budai pasák állandó panasszal éltek ellene:” Zrínyi György, Nádasdy és Batthány tízezren Koppány tartományra jűttek, kik nagy dúlást és égetést tettek…”- írja Ali pasa, budai beglerbég 1583 márciusában. Huszárai élén 1584-ben Károlyvárosnál veri meg a törököt. Első igazán nagy hadivállalkozását 1586-ban hajtotta végre Koppánynál 1700 katonájával, ahol teljes győzelmet aratott. A következő évben Szigetvárnál lepte meg a törököt, majd a vértesaljai vereség következett. A tekintélyén esett csorbát azonban hamarosan kiköszörülte. Ez év augusztusában régi öreg barátjával, Zrínyi György dunántúli főkapitánnyal Kacorlaknál fényes éjszakai diadalt aratott a szigetvári, a pécsi, a mohácsi és a koppányi bégek egyesült hadán. A török sereg javát a mocsárba szorították, 1300 törököt fogolyként vittek magukkal. Saját veszteségük, Zrínyi jelentése szerint, mindössze 11 halott! Nádasdy Ferenc katonai tehetsége, hadvezéri rátermettsége igazán a tizenötéves háborúban (15911606) bontakozott ki. Részese volt az 1593-as sziszeki győzelemnek, majd a székesfehérvári és a pákozdi diadalnak. 1594-ben elfoglalta Segesdet, Berzencét, Szőnyt, majd saját, valamint a Vas, Sopron és Zala megyei csapatokkal és a királytól kapott 300 lovassal és 300 gyalogossal részt vesz Esztergom ostromában, ahol Balassi Bálint is elesik. Ezután a sikertelen ostrom után a török

163

beveszi Tata után Győrt, miután a többségében német és olasz védők kapitánya, Hardegg gróf kapitulál. Tettéért halálra ítélték, és 1595-ben Bécsben lefejezték. 1595-ben újra részt vesz az Esztergomot ostromló német, osztrák, olasz és magyar koalíció kötelékében, ezt követően Pálffy Miklóssal Párkányhoz vonul, s a Dunán hidat verve azt beveszik. Amikor üzenetet kapnak, hogy a budai beglerbég felmentő sereget állít össze a csatából elmenekült török erőkből Óbuda és Vörösvár mellett, Mátyás főherceg az ostromlók parancsnoka parancsot ad Pállfynak és Nádasdynak ezen erők szétkergetésére, melynek végrehajtásakor döntő szerepe van a „fekete bég” vezette 1000 lovasnak. Esztergom elfoglalása után Visegrád bevétele következik. 1597-ben Nádasdy nevéhez fűződik Tata visszafoglalása a töröktől. Ekkor alkalmazták először Magyarországon Prestyenszky János tűzmester Belgiumból hozott petárdáit, melyeket ott várkapuk betörésére jó sikerrel használtak, de eddig nálunk ismeretlenek voltak. Ezután Pápa környékén üt rajta a törökön. Szeptemberben már Győr alatt hadakozik, majd huszáraival kitünteti magát a nógrádverőcei ütközetben. 1598-ban veszi át a dunántúli főkapitányi tisztséget barátjától és harcostársától, Zrínyi Györgytől. Ott van Buda ostrománál, majd a következő évben csapatai élén Szécsénynél, Pécs és Szigetvár környékén mér csapást a törökre. 1600-ban a pápai vár fellázadt vallon őrsége ellen rendelték, hogy segítse Schwarzenberg fővezért a vár irányításának átvételében. Ezután ott van a Kanizsa felmentésére összegyűlt császári seregben. 1601 szeptemberében Székesfehérvárnál található, ahol 2000 katonával döntő érdemeket szerzett. Fehérvár felszabadítása után katonáival Kanizsa alá vonult. 1602-ben ott van az újabb budai ütközetben, majd elfoglalja Adonyt. Utolsó győztes csatáját 1603 szeptember végén Buda alatt vívja. 1604. január 4-én 48 évesen tér örök nyugovóra Sárváron. Ki volt valójában Nádasdy Ferenc? Erre a legjobb választ Dr. Söptei István, a Nádasdy múzeum igazgatója adta meg:„Ő volt a törökök által elismert kiváló hadvezér, korának megbecsült, a magyar nemzeti érdekeket minden időben szemmel tartó magyar főúr, aki apja, Nádasdy Tamás nádor életútját követve munkálkodott a magyarság megmaradásán, egy olyan korban, amikor erre kevés esély volt. Életpályája mindannyiunk számára követésre méltó!”

Forrás Magyar életrajzi lexikon Nagy László: Az erős fekete bég Nádasdy Ferenc. Zrínyi Kiadó, Debrecen, 1987. MH. 18. Báró Nádasdy Ferenc Műszaki Ezred Évkönyve. Győr, 1996. Kossuth Rádió: A Hajszálgyökerek 2005. december 20-ai adása dr. Bessenyei Józseffel, a miskolci egyetem tanszékvezető tanárával, és a ma élő családfővel, a Kanadából hazatelepült Nádasdy Ferenccel.

164

Báthory Kristóf http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Krist%C3%B3f

Báthory Kristóf

Somlyói Báthory Kristóf (Szilágysomlyó, 1530 – Gyulafehérvár, 1581. május 27.) erdélyi vajda, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király bátyja.  Született: Szilágysomlyó, 1530  Apja: Báthory István erdélyi fejedelem  Anyja: Telegdy Kata  Felesége: Bocskai Erzsébet, Bocskai István nővére  Házastársa: Bocskai Erzsébet  Gyermekei: Báthory Zsigmond (1572–1613); Báthory Griseldis + még 3 fiú Báthory Griseldis (Báthory Krisztina, 1569 – Zamość, 1590. március 14.) írónő. Báthory Kristóf erdélyi vajda és Bocskai Erzsébet (Bocskai István testvére) leánya. 1583. június 12-étől Jan Zamojski lengyel királyi kancellár felesége. Jártas volt a humán tudományokban és a latin nyelvet is beszélte. Férjével latin nyelven levelezett. Leveleit Horányi Elek szerint a 18. század végén a Zamojski-féle levéltárban őrizték. Himlőben halt meg, három nappal leánya születése után.

 Erdélyi vajdává kinevezték: Medgyesen, 1576. január 14-én. (Vajdai címének szultáni megerősítése: 1576. július végén történt.)  Uralkodási ideje: 1576. január 28. – 1581. május 27.  Elődje: Báthory István  Utódja: Báthori Zsigmond  Elhunyt: Gyulafehérvár, 1581. május 27. (az ottani jezsuita templomban temették el)

165

Élete 1530-ban Szilágysomlyón született Báthory István erdélyi vajda (1477-1534) és Telegdi Katalin (1492-1547) fiaként. Izabella királyné megbízásából több küldetésben vett részt. 1557-ben a francia udvarban járt II. Henrik közbenjárását kérni, hogy Izabella Erdélyen kivül Lippát, Temesvárt és Becskereket is visszaszerezze a Portától. 1565-ben János Zsigmond seregeinek egyik parancsnoka, Huszt alól elűzte Schwendi Lázár hadait. 1571-ben feleségül vette Bocskai Erzsébetet, ét. 1571-től 1576-ig váradi kapitány. 1576-tól öccsének, Báthory Istvánnak a lengyel trónra való távozása után nevében és utasításai szerint, mint vajda, kormányozta Erdélyt. 1581. május 27-én Gyulafehérvárott halt meg. Halála után kiskorú fiát, Zsigmondot választották vajdává, de továbbra is a Krakkóban székelő Báthory István fejedelem, majd ennek halála után 1586-tól Zsigmond gyámja: Ghiczy János kormányzott.

Források Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006. Magyar életrajzi lexikon

166

Báthory Zsigmond http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Zsigmond

Báthory Zsigmond

 Teljes neve: Somlyai Báthory Zsigmond  Született: Nagyvárad, 1572. március 20.  Édesapja: Báthory Kristóf vajda  Édesanyja: Bocskai Erzsébet  Házastársa: (1595) Mária Krisztierna, Habsburg Károly főherceg leánya Erdélyi fejedelem  Uralkodási ideje: o

1588. december 8. – 1594. július vége

o

1594. augusztus 8. – 1598. március 23.

o

1598. augusztus 22. – 1599. március 21.

o

1601. április 3. – 1602. június 29.

 Elődje: o

Báthory István

o

Báthory Boldizsár

o

Vitéz Mihály

 Utódja: o

Báthory Boldizsár

o

Báthory András

o

Vitéz Mihály

o

Székely Mózes

 Elhunyt: Libochovice (Csehország), 1613. március 27.  Nyughelye: Prága

167

Báthory Zsigmond Erdély fejedelme

Somlyai Báthory Zsigmond (Nagyvárad, 1572. március 20. – Libochovice, Csehország, 1613. március 27.) erdélyi fejedelem, Báthory István lengyel király unokaöccse.

Élete 1572-ben Nagyváradon született Báthory Kristóf, akkor váradi kapitány és Bocskai Erzsébet fiaként. Három fivére és egy leánytestvére volt, a felnőttkort azonban csak Griseldis érte el, akit később Zamoyski János, Lengyelország főkancellárja vett feleségül. Apja még halála előtt, 1581 májusában a kolozsvári országgyűléssel erdélyi vajdává választatta a kilencéves Zsigmondot, melyet Báthory István is jóváhagyott. Apja halála után nagybátyja gyámokat rendelt ki melléje, akik 1588 végéig – Zsigmond nagykorúvá nyilvánításáig – helyette kormányozták Erdélyt. 1588ban az ifjú fejedelem végre saját kezébe vehette a kormányzást, egy engedményt azonban tennie kellett: ki kellett űznie Erdélyből a jezsuitákat, akik az ellenreformáció derékhadának számítottak, s emellett jelentős politikai befolyással is rendelkeztek. Az országgyűlés annyi engedményt adott az ifjú fejedelemnek, hogy közvetlen környezetében megmaradhattak. Zsigmond engedett, hiszen a hatalom kézzelfoghatósága és a teli kincstár (200 000 magyar forint és számtalan arany- és ezüstedény) bőven kárpótolta őt. Határ menti kisebb összecsapásokkal már 1591-ben elkezdődött a tizenötéves háború, ám komolyabb harci cselekményre csak 1593-ban került sor, amikor III. Murád szultán, felrúgva a drinápolyi békét, hadat üzent a Habsburgoknak. A szultán felszólította Báthory Zsigmondot a török sereghez való csatlakozásra. Nagybátyja, Bocskai István váradi kapitány és Carillo Alfonz jezsuita tanácsára azonban a törökellenes ligához való csatlakozás mellett döntött. Az erdélyi országgyűlés többsége viszont attól tartott, hogy még a szövetséges keresztény sereg ideérkezése előtt a törökök feldúlják Erdélyt, így a fejedelem tervezetét nem fogadták el. Báthory Zsigmond emiatt 1594 nyarán lemondott a fejedelemségről unokatestvére, Báthory Boldizsár javára, aki a törökpártiakat képviselte. Közben Bocskai a háttérben a dolgok megfordításán kezdett el dolgozni. Miután felkereste a fejedelem bizalmi embereit, katonákat kérve a maga kezébe vette az ügyek irányítását. Előbb csak egy határozatot fogadtatott el a kolozsvári országgyűléssel a török szövetség felbontásáról, illetőleg a császár mellé állásról; ám miután a törökpártiak továbbra is ellene voltak, Zsigmond parancsára az ellenzéki főurakat a hivatalban lévő fejedelemmel, Báthory Boldizsárral együtt elfogták és kivégezték, míg másokat bebörtönöztek. [1] 1594 végén Carillo atya, majd Bocskai utazott el Prágába, s Rudolf császárral 1595. január 28-án a törökellenes szövetség megköttetett. A szerződés értelmében a császár elismerte: Erdély függetlenségét, amit Zsigmond és utódai birtokolnak; az erdélyiek által elfoglalt terület Erdély részévé válását, és vállalta, hogy Erdély török megszállása esetén Zsigmondot a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségekkel kárpótolja. Zsigmond birodalmi hercegi címet kapott, és a szerződés megpecsételéseként még ez év augusztus 6-án feleségül vette Habsburg Károly főherceg leányát, Mária Krisztierna főhercegnőt.

168

Házassága 1595-ben kötött házasságot Mária Krisztierna Habsburg főhercegnővel (1574–1621), de a házasságot sohasem hálták el, így végül azt VIII. Kelemen pápa 1599-ben felbontotta. Báthory Zsigmond homoszexualitása[2] volt az oka, hogy a dinasztikus házasság zátonyra futott, és botrányosra sikeredett. Mária Krisztierna pedig nem volt hajlandó új házasságot kötni, hanem 1607-ben kolostorba vonult. Más vélekedés szerint Báthory nem volt homoszexuális. Ifjúkorában elkapott egy nemibetegséget egy prostituálttól, akivel unokatestvére, Báthory Boldizsár révén ismerkedett meg. A betegség miatt impotens lett. Az eseményekért Boldizsárt okolta, akinek sohasem bocsátott meg.[3]

Báthori Zsigmond felesége, Mária Krisztierna

Báthory az erdélyi hadsereggel visszavette a töröktől Lippát és Jenőt, majd Mihály havasalföldi vajdával együttműködve október 28-án Gyurgyevónál megverte a nagyvezér seregét; viszont 1596. október 26-án Mezőkeresztesnél az egyesült erdélyi és császári hadak csatát vesztettek a török ellen. Miután látta, hogy a Porta bosszújától országát nem tudja megvédeni, 1597-ben átadta Erdélyt a császárnak, kárpótlásul Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket kapta, s elhagyta a fejedelemség területét, Prágába távozott. Erdélyben Mária Krisztierna, aki már korábban, 1596– 1597 folyamán többször is betöltötte férje nevében a helytartói tisztséget, immáron Rudolf császár nevében vette át a kormányzást. Báthory azonban elhatározását megbánta, és 1598. augusztus 20án katonai puccsal újra elfoglalta a trónt. 1599 márciusában ismét lemondott Lengyelországból hazahívott unokaöccse, Báthory András bíboros javára. Annak halála után, 1601. február 4-én megint fejedelemmé választatta magát. A császári csapatok rémuralmával torkig levő nemesség mellé állt, azonban augusztus 3-án Goroszlónál a Székely Mózes és Csáky István vezette erdélyi sereget Basta tábornagy és Mihály havasalföldi vajda egyesült serege legyőzte: kisebb csatározások után 1602 júliusában újra lemondott és végleg eltávozott Erdélyből, miután következetlen, kapkodó politikájával teljesen tönkretette a fejedelemséget. Távozása után az erdélyi magyarok Székely Mózest választották fejedelmükké. Ettől kezdve Csehországban élt a császártól kapott évi 50 000 tallér jövedelemből, lakóhelyül a libochovici várat rendelték neki. 1605-ben fel akarták léptetni Bocskai ellenében, de nem vállalta. 1611-ben összeesküvés vádjával a prágai Hradzsinba zárták, ahonnan csak 14 hónap múlva szabadult. 1613. március 27-én hunyt el a Prága közelében fekvő Libochovicében.

169

Források Magyar életrajzi lexikon Sebestyén Mihály: Erdélyi fejedelmek, Mentor Kiadó Marosvásárhely, 1994.

Jegyzetek 1.

2. 3.

↑ Az ítélet nélkül kivégzett főnemesek, illetve nemesek Báthory Boldizsár , a fejedelem unokatestvére, Kovacsóczy Farkas kancellár, Kendy Sándor tanácsúr (Báthory Boldizsár és Kovacsóczy Farkas apósa), Kendy Ferenc (Kendy Sándor öccse), Kendy Gábor (az említett Kendyek unokatestvére), valamint Bornemissza János, Forró János, Iffjú János és Szentegyedy Literáti Gergely (egyes helyeken György) voltak. A velük együtt elfogott Gerendi Jánosnak, Lónyai Albertnek, Szalánczi Györgynek és Szilvásy Boldizsárnak a fejedelem megkegyelmezett. o http://epa.niif.hu/00000/00030/00182/datum04381/cim104399/cim204402.htm, o http://mek.oszk.hu/04700/04755/html/420.html o http://www.hhrf.org/xantusz/mve_onallo_erdelyi_fejedelemseg.html, o http://genealogy.euweb.cz/hung/kendy.html, o Oborni Teréz: Erdély fejedelmei, Napvilág Kiadó, 2002. ↑ Nagy László. A rossz hírű Báthoriak. Kossuth, 131 o (1984). ISBN 963-09-2308-4 , idézi: Szontagh Pál (2001.). „Fejedelemasszonyok – asszonyfejedelmek”. Confessio (1). ↑ Sebestyén Mihály: Erdélyi fejedelmek, Mentor kiadó, Marosvásárhely, 1994.

Irodalom Passuth László: Sárkányfog Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006. Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007 Eszenyi Miklós: "Férfi a férfival, nő a nővel" : Homoszexualitás a történelemben, a társadalomban és a kultúrában, Budapest, Corvina, 2006 Sebestyén Mihály: Erdélyi fejedelmek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1994.

170

Báthory András http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Andr%C3%A1s

Báthory András

Somlyai Báthory András (IV. András) (Szilágysomlyó, 1563 – Csíkszentdomokos, 1599. október 31.) bíboros, később hét hónapig Erdély fejedelme; Báthory András szatmári kapitány és Majláth Margit fia. Báthory István lengyel király unokaöccse, testvére Báthory Boldizsár, unokatestvére Zsigmond fejedelem volt.  Teljes neve: Somlyai Báthory András  Született: Szilágysomlyó, 1563  Édesapja: Báthory András  Édesanyja: Majláth Margit Erdélyi fejedelem:  Uralkodási ideje: 1599. március 29. – 1599. október 31.  Elődje: Báthory Zsigmond  Utódja: Vitéz Mihály  Elhunyt: Csíkszentdomokos, 1599. október 31. (más forrás szerint november 3-án)

Nagybátyja, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király krakkói udvarában nevelkedett. 1578 és 1581 között a pultówi jezsuitáknál tanult. Családja kívánságára egyházi pályára lépett, s már fiatalon, 1584-ben varmiai segédpüspök lett. Viharos gyorsaságú egyházi előmenetelét természetesen elsősorban nagybátyja, Báthory István befolyásának köszönhette. 1583-ban és 1586-ban Rómában járt. 1583-ban apostoli protonorátius, 1584-ben bíboros lett. 1599. március 30-án Báthory Zsigmond (annak ellenére, hogy András bátyját, Boldizsárt 5 évvel korábban megölette) hazahívta Lengyelországból unokabátyját, és lemondott erdélyi fejedelmi címéről a javára, melyet az csak nagy vonakodások után fogadott el. A medgyesi országgyűlés 1599. március 29-én fejedelemmé választotta. A papfejedelem nem nyerte el sem a Porta, sem a császár kegyeit, sőt az evangélikus szászok és a székelyek is ellene voltak, Székely Mózes udvarhelyi kapitány és a mellette harcolók kivételével. Mihály havasalföldi vajda, kihasználva a fejedelemség éles belső ellentéteit, haddal támadt Báthory Andrásra, s a hozzá csatlakozott székelyek segítségével, akiket Habsburg Rudolf több mint 100.000 arany fejében elpártolásra megvett, 1599. október 28-án a Szeben melletti Sellenberknél legyőzte őt. A Lengyelországba Moldva felé menekülő Andrást Csíkszentdomokos határában egy székely, Balázs "Ördög" Mihály október 31-én kegyetlen módon meggyilkolta (baltával agyonverte). A gyilkosságot később Székely Mózes székely katonái megbosszulták.

171

Emlékmű a gyilkosság helyén

Barczewo (korábban Wartembork, németül: Wartenburg in Ostpreussen) a Pisa Warmińska folyó partján fekszik. A ferencesek Szent András-templomának (Kościół św. Andrzeja Apostoła) Szent Antal-kápolnájában található Báthory András és Boldizsár érsek szép késő gótikus síremléke (Wilhelm van den Blocke műve, 1598-ból). A kápolnát Báthory András warmiai püspök alapította maga és testvére, Boldizsár számára, mert azt hitte, hogy hamvai itt fognak nyugodni. Ez a Lengyelországban fennmaradt és legjobban megőrződött manierista műemlékek egyike.

Szent András-temploma (Kościół św. Andrzeja Apostoła), belsejében Báthory András és Boldizsár síremléke (nagrobek Andrzeja i Baltazara Batorych z kościóła św. Andrzeja Apostoła w Barczewie)

Források Nagy Iván: Magyarország családai. Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006. Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007

172

Székely Mózes http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_M%C3%B3zes

Székely Mózes

(idősebb) siménfalvi Székely Mózes (Udvarhely 1553 körül – Brassó 1603. július 17.) erdélyi fejedelem.  Teljes neve: (idősebb) Siménfalvi Székely Mózes  Született: Székelyudvarhely, 1553 körül  Édesapja: Literáti Székely János  Édesanyja: nevét nem ismerjük  Házastársa: 1. Első házasságáról nincs adatunk; 2. (1585) Kornis Anna  Gyermekei: egy gyermek

Erdélyi fejedelem:  Fejedelemmé választották: 1603. május elején Dél-Erdélyben, egy tábori gyűlésen  Uralkodási ideje: 1603. április 15. – 1603. július 17.  Elődje: Báthory Zsigmond  Utódja: Bocskai István  Elhunyt: Brassó mellett, 1603. július 17.

Élete Udvarhelyszéki lófő székely családból származott. Unitárius vallású volt. Székely Mózes udvarhelyszéki Udvarhely városában született 1553-ban, kortársa Szamosközy István, korának legnagyobb történésze szerint. Sokan születési idejét - tévesen - 1550-re teszik, mint ahogy Lövétét tartják szülőfalujának. Két fia volt, Székely István, aki korán meghalt, illetve ifj. Székely Mózes. Apja Literáti Székely János, Udvarhelyszék jegyzője és János Zsigmond magyar király, majd erdélyi fejedelem székely sókamarása, anyja nevét nem ismerik, második felesége Kornis Anna volt. 1580 táján sófalvi sóbánya kamarása, udvarhelyszéki főkapitány és főkirálybiró volt.

173

Báthory István erdélyi fejedelem megválasztását követően a fejedelem oldalán harcolt a Habsburg-pártiak ellen. Radnótnál kardját a foga közé fogva átúszott a Maroson, majd két ellenséges katonát leterített, ami miatt a Bekes Gáspár oldalán harcolók megfutottak. Ezért a tettéért Báthory kinevezte az erdélyi fejedlemség testőrségének parancsnokának. Báthory hadnagyaként érdemeket szerzett. Követte Báthoryt Lengyelországba is, ahol a magyar gyalogság parancsnokaként végigharcolta a király orosz hadjáratát. Tetteiért a király Szentelt lovagjai közé emelte. Báthory István lengyel király oldalán 1576-tól 1582-ig harcolt Oroszország ellen egy székely dandár parancsnokaként, majd Rettegett Ivánnal kötött béke után hazament Erdélybe. Báthory Istvánnak köszönheti, hogy a sófalvi sóbánya kamaraispánja lett, de emelett Siménfalván és Lövétén jelentős birtokokat kapott. Báthory Zsigmondtól nemesi címet kapott, habár mint székely ember eleve, mint minden székely, nemesnek számított és földadományt kapott. Báthory Andrásnak, majd Mihai vajdának lett fővezére. 1601-ben szembefordult a havasalföldi vajdával és Basta tábornagy rémuralmával; előbb Báthory Zsigmondot igyekezett a trónra visszahozni, majd a goroszlói csata után maga állt a császárellenes párt élére. Ekkor vette fel a fejedelem címet is. 1603-ban török segítséggel tört Erdélybe és kiverte a császári seregeket, azonban még ebben az évben Brassó mellett (július 17-én) elesett a Basta seregei ellen vívott csatában. Levágott fejét Radu havasalföldi vajdának vitték, testét Michael Weiss brassói bíró titokban temette el saját kertjében. Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme. Részletek a könyvből: "Székely Mózes az Erdélyi Fejedelemség egyetlen székely fejedelme, akinek személyisége, életútja és történelmi hivatása a magyarság megmaradásáért folytatott harcának olyan képviselői közé sorolható, mint az utolsó szabadon választott magyar nemzeti király II. János vagy ismertebb nevén János Zsigmond, illetve az őt követő erdélyi fejedelmek közül Báthory István, Bocskay István, Bethlen Gábor és II. Rákóczi Ferenc. Ezek a nagy magyar személyiségek mindannyian arra tették fel az életüket, hogy a magyar nemzet fennmaradásának intézményes kereteit tudják megőrizni, mert tudatában voltak annak, hogy a világtörténelem színpadán csak úgy tud tartósan, sokáig megmaradni és fejlődni egy nép vagy nemzet, ha létezik az intézményes kereteket biztosító állam, amelyen belül a társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyai érvényesülni tudnak. Székely Mózes 1553-ban született Erdély udvarhelyszéki Udvarhely városában lófőszékely család sarjaként, de szülei közül csak az apja nevét jegyezték fel a krónikások, akik szerint Literáti Székely Jánosnak vagy röviden Literáti Jánosnak, illetve János deáknak nevezték. Székely Mózes születésekor a Magyar Királyság az egykori európai nagyhatalomból már három részre szakadt, a középső részét elfoglalta a Török Birodalom, de a Habsburgok terjeszkedési politikájának köszönhetően a megmaradt Magyarország is két részre esett a Nyugati Magyar Királyságra és a Habsburgokkal szembeálló Keleti Magyar Királyságra. A Keleti Magyar Királyságot II. János magyar király halála után (1571) úgy nevezik, hogy Erdélyi Fejedelemség. A 16. század Európája nem csak a két nagy birodalom – a Török és Habsburg – közötti harc vagy az un. újvilág meghódításáért folytatott vetélkedés története, hanem az új szellemi, egyházi megújhodás időszaka is, amikor megszűnik a római katolikus egyház kizárólagossága és elindul a keresztény egyház megreformálásának folyamata, helyet adva olyan kezdeményezéseknek, mint a lutheránus, református és unitárius egyház megszületése. Székely Mózes erdélyi fejedelem életéről viszonylag kevesen foglalkoztak behatóan és alaposan, mely annak tulajdonítható egyrészt, hogy ő volt az egyetlen székely fejedelme Erdélynek, másrészt azért mert a legkisebb magyar történelmi egyháznak, az unitáriusnak volt a tagja, harmadsorban pedig azért, mert csak mindössze három hónapig volt fejedelem. A magyar nemzet tagjaiként a székelyeknek, - akik ugyan magyar nyelven beszéltek és beszélnek -, vannak olyan sajátosságai, amelyek sokban meg is különböztethetők a magyaroktól. A székelyek eredetmondájuk, saját hitük és a magyar krónikások szerint is igaz, hogy a szkítáktól, hunoktól származtatják magukat (ugyanúgy, mint a magyarok), de nem a magyarokkal együtt jöttek be a Kárpát-medencébe, hanem jóval korábban. A székelyek saját hagyományaik szerint a hunokkal együtt jöttek be a Kárpát-medencébe és Atilla hun király Csaba fiának népéhez

174

tartoztak, mely népi hagyománynak lehet történelmi valós alapja is, hiszen az összes magyar krónika ezt erősíti meg. A hunok hatalmas népe valószínű, hogy nem tűnt el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében, hanem más népekkel keveredve, ha más néven is, de fennmaradt más népek alkotórészeiben. Itt természetesen nem csak a magyarokat és székelyeket kell érteni a hunok leszármazottjának, hanem részben a bolgárok, japánok, koreaiak, ujgurok és más népeket is ide lehet sorolni. A székelyek nem csak saját identitásukról vallott nézeteikben, hanem számos egyéb tulajdonságukkal is különböztek a magyaroktól. A 16. század közepéig a székelyek nemesnek számítottak, akik csak a magyar király koronázásakor vagy első fia születésekor ajándékoztak egy-egy ökröt a királynak, de ezen kívül más adóterheteket nem viseltek, adómentességük úgy maradhatott fenn sokáig, hogy a magyar király védelmében fejenként kötelesek voltak saját költségükön, fegyveresen megjelenni, akárcsak a magyar nemesek. A székelyek hadserege jelentette az Erdélyi Fejedelemség legfőbb fegyveres erejét. A székelyek sajátos társadalomszervezete, sajátos intézményes jogaik, írott vagy a szóbeszéd alapján szokásjogként is érvényesültek a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség fennállása alatt, mint ahogy területi autonómiájukat is megőrizték egészen 1877-ig. Már a 13. század elején (1235) említik a történelmi források, hogy a székelyeknek ispánja, vagyis saját vezetőjük van, a Székelyföld területi megszervezésekor a közigazgatási egységeik pedig nem a megyék, hanem a székek, önmálló saját jogintézményeik voltak, stb. A székelyek között maradt fenn legkésőbbi ideig a sajátos székely, vagy székely-magyar rovásírás, közöttük maradt fenn legtovább a szántóföldek, legelők, erdők és altalajkincsek közösségi használata, a királyi jog – a jus regium – pedig a legkésőbb terjedt ki rájuk, stb. Székely Mózes fiatal korában édesapja mellett a székelyföldi só kereskedelmével foglalkozott, ugyanis édesapja Literáti Székely János volt az egyik első székely sókamarás, miután II. János magyar király 1562-ben a székelyek sorozatos lázongása miatt fejedelmi tulajdonba vette, addig a székely nemzet közös tulajdonát képező sóbányákat. II. János magyar király korai halálát követően a többségében protestáns erdélyi rendek, a katolikus Báthory Istvánt választották meg fejedelemnek. Erdélyben ugyanis már 1568-ben törvénybe foglalták – Európában először - a katolikus, református, unitárius és lutheránus vallások egyenjogúságát, vagyis a vallásszabadságot. A 16. század vége felé is az Erdélyi Fejedelemség Európa egyik jelentős és prosperáló állama volt, lakosságának túlnyomó része magyar és székely volt, akik mellett szászok, románok és kisebb számban más népek is éltek. A francia Pierre Lescalopier, IX. Károly király Franciaország követének utazása 1574-ben Erdélybe leírásból is megtudhatjuk ezeket az adatokat. Báthory István erdélyi fejedelem megválasztását követően egy kisebb belháború tört ki, ugyanis a Habsburgok azt szerették volna elérni, hogy ne az erdélyiek által szabadon választott fejedelem legyen a vezető, hanem a bécsi udvarnak lojális Bekes Gáspár. Ebben a belharcban tűnt ki Székely Mózes, aki mint Báthory István fejedelem testőrkatonája, 1575 nyarán a Maros melletti Radnótnál kardját a szájába fogva átúszott a folyón és olyan sikeres támadást hajtott végre, a többi katonával együtt, hogy a fejedelem kinevezte a testőrség parancsnokának és rábízta a testőrségi dandár vezetését is. Báthory István erdélyi fejedelmet a lengyel szejm Lengyelország királyává választotta 1575. december 14-én, Báthory pedig számos erdélyi magyar és székely katonát felkért arra, hogy kísérje el őt és segítse elképzeléseinek végrehajtásában. Ezek között az erdélyi katonák között találjuk Székely Mózest is, aki részt vett Gdanszk városának pacifikálásában, illetve a több évig tartó lengyel-orosz háborúban, ugyanis Rettegett Iván orosz cár Lengyelország, Litvánia és Lettország jelentős területeit meghódította és még további területeket is meg akart hódítani. Báthory István lengyel királyként elérte, hogy az oroszok vissza kellett vonuljanak az elfoglalt területekről és olyan békekötésre kényszerítette az oroszokat, hogy csak ezért a tettéért is a lengyelek a mai napig egyik legnagyobb királyukként emlegetik. Báthory több ezer erdélyi magyar és székely katonája mellett végig ott harcolt Székely Mózes is, akit a király vitézségéért „szentelt lovaggá” ütött, majd a háború befejezésével 1583-tól a székelyföldi Sófalva sóbányájának kamaraispánjává nevezett ki és jelentős birtokokat adományozott neki. Ebben az időben nősült meg, de első feleségének még a neve sem maradt fenn, ugyanis hamar meghalt. Ezt követően elvette feleségül Kornis Annát, akitől két fiúgyermekük szültetett Székely

175

István és ifj. Székely Mózes. Sófalvi kamaraispánként utoljára 1591-ben említik utoljára az oklevelekben. Székely Mózes életében jelentős fordulatot jelent –mint ahogy az erdélyi magyarság életében is -, hogy Báthory Zsigmond fejedelem 1594-ben szakított a Török Birodalommal való békés együttéléssel és a Habsburgok mellett kötelezte el magát, országát és népét bevonva a hosszas tizenöt éves háborúnak is nevezett törökellenes háborúba. Székely Mózes a törökellenes háborúban számos sikeres csatát vívott, de Facsád ostrománál megsebesült. Ekkor szabadították fel a teljes Havasalföldet a török uralom alól, mely háborúban az erdélyiek hadserege meghaladta az 50.000 főt – ami európai mércével mérve is igen jelentős haderőnek számított -, mely seregben a harc oroszlánrészét épp a székelyek vívták, akiknek Báthory Zsigmond megígérte, hogy ha keményen harcolnak a törökök ellen, akkor visszakapják ősi szabadságjogaikat. A győzelmes hadjárat befejezése után az idegbeteg Báthory Zsigmond azonban visszavonta adott szavát, ami miatt lázongás tört ki a székelyek között, amit megtorlás követett. Az ingatag lelkű Báthory Zsigmond fejedelem harmadik lemondása után nagybátyjára Báthory András bíborosra bízta az Erdélyi Fejedelemség vezetését, akit az országgyűlés meg is választott, de a hiszékeny papfejedelem nem vette észre, hogy a háttérben a Habsburg Rudolf császár biztatására Mihály havasalföldi vajda (akit a román történészek Vitéz Mihályként, Mihai Viteazul-nak neveznek) támadást fog intézni. Báthory András fejedelem az erdélyi hadsereg vezetését Székely Mózesre bízta, de a fejedelem túl későn kezdte megszervezni a hadsereget, másrészt a Habsburgok által felbiztatott székelyek egy része is Mihály vajda pártjára állt. Ilyen körülmények között 1599-ben az erdélyi hadsereg Schellenbergnél vereséget szenvedett, a csíki székelyek még a menekülő bíboros fejedelmet is megölték. Székely Mózesnek nem volt más választása, mint sok más erdélyi magyar és székely nemes többségének, hogy letette a hűségesküt Rudolf császár megbízásából kinevezett Mihály vajdának. Mihály vajda Székely Mózest kinevezte az erdélyi hadsereg parancsnokának, de hamarosan szembefordultak egymással, Székely Mózes el is menekült Lengyelországba, hogy régi barátja Jan Zamoyski lengyel kancellár fegyveresei segítségével űzze ki a vajdát és a Habsburg-párti csapatokat.

Jan Zamojski Jan Sariusz Zamoyski (Jan Zamojski) herbu Jelita, (ur. 1542, zm. 1605) – polski szlachcic, magnat, sekretarz królewski od 1565, podkanclerzy koronny od 1576, kanclerz wielki koronny od 1578 i hetman wielki koronny Rzeczypospolitej Obojga Narodów od roku 1581. Generalny starosta krakowski w latach 1580-1585, starosta bełski, międzyrzecki, krzeszowski, knyszyński, tykociński i dorpacki. Doradca króla Zygmunta II Augusta i Stefana Batorego. Główny przeciwnik sukcesora po Batorym, Zygmunta III Wazy.

176

Székely Mózes távollétében az erdélyi magyarság fegyveresei Miriszló mellett legyőzték Mihály vajdát, aki elmenekült. Az erdélyiek pedig újból visszahívták fejedelmüknek Báthory Zsigmondot. A vajda és Giorgio Basta generális Habsburg Rudolf pénzén felfogadott zsoldosokkal 1601. augusztus 3-i csatában Goroszlónál vereséget mért az erdélyi hadseregre, melyet Székely Mózes és Csáky István vezetett. Basta generális vallon zsoldosaival azonban Mihály vajdát is meggyilkoltatta, majd folytatták az erdélyi lakosság pusztítását. Az erdélyi történelem egyik érdekes színfoltja, hogy John Smith kapitány, a híres angliai utazó, más angliai katonákkal együtt 1602 tavaszán átállt az erdélyiek oldalára és Székely Mózessel együtt harcoltak a Habsburg zsoldosok ellen. Székely Mózes csapatai 1602 júliusában Tövis mellett vereséget szenvedtek Giorgio Basta generális zsoldosaitól, ami miatt az erdélyiek többsége a török hódoltságban lévő Temesvárra menekült, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem pedig véglegesen lemondott az Erdélyi Fejedelemség trónjáról. Székely Mózes, Bethlen Gáborral és más erdélyi hazafiakkal együtt 16021603 telén megszervezte Erdély felszabadítását, elnyerte a Török Birodalom szultánjának III. Mohamed jóváhagyását arra vonatkozóan, hogy Erdély fejedelme lehessen. Székely Mózes 1603. márciusában elindította csapatait az Erdélyi Fejedelemség felszabadításának érdekében. Székely Mózes és a függetlenségpárti erdélyi magyarok miután a török Portától, Lengyelország vezetésétől, a Krími Kánságtól és Moldva vajdájától, illetve az otthon maradt erdélyiektől bátorítást nyertek, megindultak csapataikkal az Erdélyi Fejedelemség felszabadítására. Ahogy átvette Székely Mózes 1603. március hónapban a fejedelmi szerződéslevelet, mely a török Porta beleegyezését jelentette, hogy Erdély fejedelme lehessen, elindította Temesváron lévő erdélyi csapatait az ország felszabadítására. Az erdélyi csapatok mellett, ott vannak Bektás pasa török katonái is. Székely Mózes csapatvezérei – Keresztesi Pál és Nagy Albert – székely és magyar fegyveresek élén, kiegészülve török és tatár fegyveresekkel 1603. márciusában elindultak Karánsebes várának elfoglalására. A lovas katonák mellett gyalogos csapatok is felvonultak, sőt két nagy faltörő ágyút is felvontattak a vár ostromához. Keresztesi Pál és Nagy Albert igyekezett az ostrom megkezdése előtt ígérgetésekkel, ijesztgetésekkel és fenyegetésekkel rávenni a német zsoldosokat, illetve a várban lévő magyarokat, hogy adják fel a várost, hogy ezzel kíméljék meg az embereket a fölösleges vérontástól. A Karánsebes várába menekült magyar nemesek többsége, köztük Vajda György a város bírója, Fodor Ferenc, Göndör Ferenc, Laczkó Simon, Tóth Miklós és mások egyetértettek abban, hogy a várat Székely Mózes csapatai vegyék át a németektől. Mások azonban, köztük Vajda István, Gerlistye Miklós, Theodorik Miklós, Jósika Miklós és más Rudolf párti nemesek azonban nem értettek egyet Karánsebes várának Székely Mózes csapatainak való átadásával. Már majdnem összeütközésre került sor a várban, a két tábor között, amikor Keresztesi Pál újabb és nyomatékosabb figyelmeztetésére, hogy ha továbbra is ellenállnak, akkor a városban a harcok miatt még a város házai is eléghetnek, a vár lakosai beengedték Székely Mózes csapatait. Szamosközy István leírásából az következtethető ki, hogy maga Székely Mózes is bevonult Karánsebes várába, ahonnan csapataival Lugos felé vonulta tovább.reménytelenül megvédeni Lugos várát, ugyanis még Lugos város katonái sem álltak melléje. Lugos várparancsnokához Nagy Albert és Ali csausz küldöttségbe mentek, hogy fejezze be a várkapitány az értelmetlen ellenállást, ugyanis Székely Mózes csapatai könnyűszerrel be tudják venni a várat, annak ellenére, hogy még az ágyukat sem vontatták oda Temesvárról. Ezt követően a karánsebesi Gyuráka György és Somogyi István, továbbá Lugos város magyar polgárai szólították fel a vár védőit, a felesleges vérontás elkerülésére és Lugos várának feladására. Szamosközy István az erdélyi szerbeket és románokat illető epés megjegyzésén túl, azt is láthatjuk, hogy az erdélyi magyarokon kívül, még az erdélyi szerbek és románok is a független Erdélyi Fejedelemség pártján voltak, mert őket is nyomorgatták Basta kegyetlen zsoldosai. Karánsebesen született meg a fejedelem Mózes nevű fia és itt halt meg pestisben később a fejedelem felesége és nagyobb fia, Székely István. 1603. április 15-i tábori országgyűlésen az erdélyi rendek megválasztották fejedelemnek, majd az ország fővárosának felszabadítása után 1603. május 9-én ünnepélyesen be is iktatták.

177

Székely Mózes fejedelem 1603. május és június folyamán az Erdélyi Fejedelemség nagy részét sikeresen felszabadította – néhány szász város kivételével -, Basta zsoldosait Erdélyből kiűzte, de ország-építő munkáját nem tudta folytatni, ugyanis a Habsburg kormányzat megbízta Radu Serban havasalföldi vajdát, hogy támadja meg a függetlenségpárti erdélyieket. A Habsburgok felbiztatták a csíki és háromszéki székelyeket, hogy támadják meg a törvényesen megválasztott erdélyi fejedelmet, akiknek egy része csatlakozott is a havasalföldi vajdához, míg mások a székely fejedelem pártján harcoltak. Ilyen körülmények között 1603. július 17-én Brassó melletti csatában vereséget szenvedtek az erdélyiek, a véres csatában –melyet Erdély Mohácsának is neveznek- mintegy 4000 magyar és székely vesztette életét Székely Mózessel együtt. Tovább folytatódott a kegyetlen pusztítás, ami azt eredményezte, hogy Erdély lakossága jelentősen megcsappant és ekkor kezdett megváltozni etnikai összetétele is. Székely Mózes fejedelem vezette harc a független Erdélyi Fejedelemség védelmében, ha ideiglenesen el is bukott, de nem volt eredménytelen, mert hamarosan Bocskay István vezetésével, a következő évben újból megkezdődött a magyarság önrendelkezéséért folytatott harca, mely küzdelem végével a Habsburgok kénytelenek voltak békét kötni, Bocskayt Magyarország és Erdély fejedelmének elismerni."

Külső hivatkozások Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból (I-VI. kötet), Pest, 1868. Ráth Mór bizománya. Nyomatott Panda és Frohna Könyvnyomdájában. Elektronikus változat - VI. Székely-Udvarhely Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme Szekeres Lukács Sándor: Kodáros kincsei, Fejezetek Felsősófalva és a Székely-Sóvidék történelméből/

Források Magyarország története 1526-1686. Akadémiai, Bp. 1985. Magyarország történeti kronológiája, II. kötet 1526-1848. Akadémiai, Bp. 1989. Jerzy Topolski: Lengyelország története. Gondolat, Bp. 1989. Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007. Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006.

178

II. Mihály havasalföldi fejedelem http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Mih%C3%A1ly_havasalf%C3%B6ldi_fejedelem

II. Mihály – Mişu Popp (1827–1892) festménye

Vitéz Mihály (románul Mihai Viteazul), (1558 – Aranyosgyéres, 1601. augusztus 9.), Mehedinţi bánja, fejedelmi asztalnok és Craiova bánja, Havasalföld, Moldva és Erdély fejedelme. Vitéz Mihály a legtöbb forrás szerint 1558-ban született, egyesek szerint Pătrașcu cel Bun fejedelem házasságon kívüli gyermeke volt, mások szerint Pârvu Buzescué. A Buzești testvérek apja; édesanyja Teodora Cantacuzino, a Cantacuzino dinasztia sarja, Iane Cantacuzino testvére. Feltételezett apja és anyja, egy kocsmárosnő görög származásúak voltak.  Született: Drăgoeşti (Oraşul de Floci, Cetatea de Floci, Târgul de Floci, Tîrgul de Floci), 1558  Édesapja: Patrascu  Édesanyja: Theodora Cantacuzino

Havasalföld fejedelme:  Uralkodási ideje: 1593. szeptembere[1] – 1600. szeptembere[1]  Elődje: III. Sándor  Utódja: Mogila Simeon

Erdély fejedelme:  Uralkodási ideje: 1599. november 20. – 1600. október 5.  Elődje: Báthory András  Utódja: Báthory Zsigmond

Moldva fejedelme:  Uralkodási ideje: 1600. májusa[1] – szeptembere[1]  Elődje: Mogila Jeremiás  Utódja: Mogila Jeremiás  Elhunyt: Aranyosgyéres közelében, 1601. augusztus 9.

179

Élete

Gyermekkoráról nem maradt fenn forrás, ám bizonyosnak tűnik, hogy igen szegény körülmények között nevelkedett. Később vándorkereskedéssel foglalkozott, mellyel anyagilag is gyarapodott, és feleségül vette egy görög származású, befolyásos bojár Doamna Stanca nevű leányát, akitől egy gyermeke született. Apósa segítségével jelentős vagyonra tett szert, és hamarosan elnyerte a craiovai báni tisztséget, mely akkor Havasalföld második legtekintélyesebb méltósága volt. A Havasalföld fejedelme, Alexandru kemény, zsarnoki uralma ellen indult összeesküvés résztvevői Mihályt kívánták megnyerni a mozgalom vezérének, azonban még mielőtt a tényleges lázadásra sor került volna, Mihálynak menekülnie kellett a vajda pribékjei elől. Báthory Boldizsárnál talált menedéket, aki beajánlotta őt unokaöccséhez, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemhez. Zsigmond kérésére a szultán 1593 végén őt nevezte ki Havasalföld új vajdájává. Mihály hosszú távon gondolkodott, s úgy döntött, a legtöbb támogatást Báthory Zsigmondon keresztül Rudolf császártól kaphatja. 1595. május 27.-én elismerte hűbérurának Báthory Zsigmondot. [2] Még ebben az évben a moldvai vajdával együtt csatlakozott a VIII. Kelemen pápa által 1593-ban létrehozott törökellenes keresztény koalícióhoz (Szent Liga; tagjai között volt a pápai állam, Toscana és Erdély is), ami miatt Szinán nagyvezír még ez évben büntető hadjáratot indított ellene, és elfoglalta Bukarestet, de Gyurgyevó mellett az erdélyi csapatok Bocskai István vezetésével tönkreverték seregét. 1597 elején Mihály békét kötött a szultánnal[2], 1598-ban elismerte hűbérurának I. Rudolfot[2], aki ezért 5000 katona zsoldját ígérte.[2] Délről a török, északról a lengyel párti moldvai vajda és az új erdélyi fejedelem, Báthory András szorongatták. A Habsburgokat támogató Mihály számára az egyetlen kiút Erdély megtámadása volt. Miután követeket küldött Moszkvába, hogy szükség esetén a cárnál kapjon menedéket, 1599. október 15.én megindította hadait.[2] Ehhez közrejátszott az is, hogy a prágai Udvari Tanács október 4.-én pénzt ígért Mihálynak.[2] A közszékelyeket régi szabadságuk ígéretével maga mellé állítva [2] a sellenberki győztes csata után (október 31.) bevonult Gyulafehérvárra, ahol november 26.-án erdélyi fejedelemmé válaszották.[2] (Báthory azonban vereségként értékelte a csatát és Moldva felé menekült, de a határ közelében a ráuszított székelyek elfogták és kegyetlen módon meggyilkolták.) Mihály elfoglalta Erdélyt, de katonáit nem tudta féken tartani. Mindennaposak lettek a rablások, erőszakoskodások. A következő évben Moldvát is megszerezte kiűzve onnan a lengyeleket, de a kozák hadaktól vereséget szenvedett és Lengyelország elleni hadjáratának tervét fel kellett adnia. Ezután azonban az anarchiát megelégelő rendek Giorgio Basta kassai főkapitányt hívták be ellene. 1600. február 9.-én Mihály visszautasította I. Rudolf Erdély átvételére vonatkozó kívánságát.[2] A Maros menti Miriszló melletti vereségét követően, májusban betört Moldvába, elűzte a lengyel hűbéres Ieremia Movila vajdát[2], akit október 14.-én a lengyel csapatok visszahelyeztek.[2] Azonban a november 4.-ei árgyasi csatavesztés után Simon Movilát tették meg vajdává.[2]

180

Mihály Prágába menekült és itt ismét megnyerte Rudolf kegyét. A császár visszaküldte Erdélybe, ahol Basta oldalán harcolt Báthory Zsigmond ellen, és Goroszlónál 1601. augusztus 3.-án egyesült seregük vereséget vért Báthory csapataira. Győzelmük után néhány nappal azonban a generális fölöslegessé vált szövetségesét vallon zsoldosaival megölette.

Mihai Viteazul címere

Emlékezete A román soviniszta történetírás Vitéz Mihályt a román területek első nagy egyesítőjeként tartja számon, hiszen néhány hónapig egyidejűleg viselte a havasalföldi és moldvai vajda címet, valamint Erdély császári helytartójának titulusát. A 20. század második felében kialakított kultusza jegyében Románia számos városában áll szobra, egyebek közt Nagyváradon is (a város főterén; csak a talapzata több mint 3 m magas). – 1970-ben filmet forgattak életéről.

Vitéz Mihály szobra Bukarestben

Jegyzetek 1. 2.

^ a b c d Ghyka Roumanie. A Basarab-ház családfája. (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2007. november 11.) ^ a b c d e f g h i j k l Magyar Katolikus Lexikon. Havasalföld (magyar nyelven). Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Kara. (Hozzáférés: 2011. július 18.)

181

Bocskai István http://hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n

Bocskai István

Kismarjai Bocskai István (Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.) Erdély fejedelme 1605 és 1606 között. Jelentős szerepet játszott a reformációban.  Teljes neve: Kismarjai Bocskai István  Született: Kolozsvár, 1557. január 1.  Édesapja: Bocskai György  Édesanyja: Sulyok Krisztina  Házastársa: (1583) Hagymássy Kata Erdélyi Fejedelemség Erdélyi fejedelem:  Uralkodási ideje: o Erdélyi fejedelem: 1605. február 21. – 1606. december 29., Fejedelmi jelvényeket kapott a Portától 1604. november 20-án. o Magyarország fejedelme 1605 áprilisa, o Magyarország királya 1605 novembere  Elődje: Székely Mózes  Utódja: Rákóczi Zsigmond  Elhunyt: Kassa, 1606. december 29.  Nyughelye: Gyulafehérvár, 1607. február 22.

Származása Középbirtokos nemesi családból származik. Édesapja, bocskói Bocskai György I. Ferdinánd király híve volt. Bihar vármegyei birtokainak területét jelentősen megnövelte előnyös házasságkötésével: lekcsei Sulyok Krisztinát, a királyi főkomornyik lányát vette feleségül. Sokáig úgy vélték, hogy Bocskai István Kismarján született (ő maga is „szülőföldjének” nevezte a települést), de kiderült, hogy a későbbi erdélyi és magyar fejedelem nem itt, hanem Kolozsvárott látta meg a napvilágot 1557. január 1-jén. Szülei az 1540-ben elhunyt Szapolyai János feleségének, Izabella királynének a fogságában voltak itt. Szabadulásuk után Bécsbe mentek, ahol az apát Ferdinánd a Magyar Kancellária titkárává nevezte ki, így Bocskai István az udvarban nevelkedett. 1564-ben Ferdinánd meghalt, utódja I. Miksa lett (a német-római császári trónon II. Miksa néven), aki ugyanúgy megbízott Bocskai Györgyben, mint Ferdinánd.

182

Ifjúkora Bocskai István Bécsben és Prágában töltötte gyermekkorának nagy részét, Nádasdy Ferenccel együtt nevelkedett. Bocskai nem volt szorgalmas tanuló; a nyelvtanulásban sem jeleskedett, de tudott latinul és németül. Kb. 11-12 éves korától apródként szolgálta az uralkodót, és ezalatt katonai alapismereteket szerzett. 17 évesen pedig (1573 végén vagy 1574 elején) bekerült Miksa „nemesi ifjai” (udvari testőrök) közé, ahol komolyabb katonai, államigazgatási és politikai ismereteket szerzett. Az udvar légköre és az uralkodó személyisége nagy hatással voltak az ifjú Bocskai személyiségének fejlődésére. Bocskai György 1570 körül „átpártolt” János Zsigmondhoz, Miksa ellenlábasához, aki Szapolyai János és Jagelló Izabella fia volt, és még 1540-ben, születésének évében királlyá választották. Nem tudjuk, hogy György miért fordult Miksa ellen; Nagy László szerint az is lehetséges, hogy „Bocskai György átállása valójában valamilyen titkos megbízást takart.”[1] Bocskai István ugyanis 1573/74-től egészen 1576-ig tagja volt Miksa testőrségének, és valószínűtlen, hogy az uralkodó így megbízott volna egy áruló apa fiában.

A Báthoryak mellett Bocskai István 1576-ban hazatért Erdélybe, és nem ment vissza a Habsburgok udvarába. Ittmaradását az is indokolta, hogy miután az erdélyi fejedelmet, Báthory Istvánt ekkor lengyel királlyá is megválasztották, ő bár nem mondott le Erdély trónjáról, de a fejedelemséget ezentúl Bocskai sógora, a vajdává kinevezett Báthory Kristóf kormányozta. (Báthory Kristóf felesége Bocskai nővére, Bocskai Erzsébet volt.) Bocskai eleinte háttérbe szorult a gazdag Báthory család tagjai mögött, később azonban egyre nagyobb szerepet kapott sógora udvarában, 1579-ben még birtokai után adómentességet is kapott tőle. 1581-ben elhunyt Bocskai Erzsébet és Báthory Kristóf is, és kiskorú fiukat, a 9 éves Báthory Zsigmondot választották vajdává. A kiskorú uralkodó nevelésére és a kormányzásra kinevezett „testamentumos uraknak” Bocskai is a tagja volt, Báthory István azonban 1583-ban mindannyiukat felmentette tisztségük alól. Bocskainak felajánlotta, hogy legyen az ifjú Zsigmond belső komornyikja, ő azonban elutasította az ajánlatot. Ugyanebben az évben Bocskai feleségül vette Varkocs Miklós özvegyét, az ifjú Hagymássy Katát, és ezzel jelentősen megnövelte birtokait. Az elkövetkező öt évet Bocskai birtokainak igazgatásával töltötte, távol a gyulafehérvári udvartól. 1586-ban meghalt Báthory István lengyel király, Zsigmondot pedig 1588-ban nagykorúvá nyilvánították. Az ifjú fejedelem – főleg Bocskai és Alfonso Carillo jezsuita atya biztatására – változtatott Erdély addigi politikáján: hátat fordított a töröknek, s feleségül vette Mária Krisztierna Habsburg hercegnőt, ezzel is megerősítve a törökellenes keresztény táborhoz való csatlakozását. Mivel egyik Báthory rokon sem támogatta a fejedelem „irányváltását”, Bocskai viszont igen, jelentős szerepet kapott: Zsigmond a leváltott Báthory István helyére kinevezte őt Várad főkapitányának 1592. május 1.-jén. Ezzel lényegében az egész Partium ura lett, vagyis az ország legfontosabb katonai tisztségét birtokolta. Zsigmond azért választotta éppen őt, mert tudta, hogy nagybátyjára biztosan számíthat az elkövetkező nehéz időkben.

Felnőttkora 1592-től váradi kapitány és a törökellenes párt egyik vezéralakja. Unokabátyja, Báthory Zsigmond fejedelem nevében 1595-ben ő kötötte meg a török elleni szövetséget II. Rudolf császárral, ahogy a törökkel való szakítást ellenző politikai párt megtörésében is ő volt a fejedelem fő támasza. 1595-ben fővezérlete alatt az erdélyi és havasalföldi haderő Gyurgyevónál nagy győzelmet aratott a török seregen. Az ígért császári segítség azonban elmaradt, Erdély pedig egymaga a török erejének nem tudott ellenállni.

183

Bocskai István szobra (Millenniumi emlékmű)

Báthory lemondott, a fejedelemség területe csatatérré vált és szinte teljesen elpusztult. Amikor 1602-ben Bocskai István tiltakozott Basta tábornok rémuralma ellen, a Habsburgok perbe fogták, Prágába internálták, és csak két év múlva engedték haza. A Habsburg uralomból kiábrándulva bihari birtokaira húzódott vissza. A török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor arra biztatta, hogy álljon egy Habsburg-ellenes felkelés élére, s ehhez a török szövetségét helyezte kilátásba. Levelezésük a kassai főkapitány, Belgiojoso kezébe került, aki már régóta leste az alkalmat, hogy lecsapjon Bocskai Istvánra, és birtokait elkobozza. A végső veszélyben Bocskai István megnyerte Németi Balázs és Lippai Balázs hajdú kapitányt, így a hajdúk élén 1604. október 14-ről október 15-ére virradó éjjel Álmosd és Bihardiószeg térségében döntő győzelmet aratott a császári sereg felett. A hajdúk és a hozzájuk csatlakozó jobbágyok élén indította meg Bocskai az idegen uralom elleni szabadságharcot. Hamarosan csatlakozott hozzá az idegen zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt lázongó városi polgárság, köznemesség, sőt a főnemesség jelentős része is. 1605 végére Magyarországnak a töröktől el nem foglalt része és Erdély a fölkelők birtokában volt, miközben Bocskait 1605. április 17-én a szerencsi országgyűlés Magyarország és Erdély fejedelmévé választotta.

Bocskai koronája, melyet Ahmed török szultán 1605-ben küldött Bocskai Istvánnak, mely XVI. századbeli munkára valló, gyöngyökkel, rubintokkal és smaragdokkal díszített zárt arany korona, perzsa motívumokkal. Bocskai halála után Homonnai Drugeth Bálinthoz került s ennek árvájától, Istvántól az 1609. XX. t.-c. alapján elkobozták. Azóta a bécsi udvari kincstárban őrzik.

184

Rudolf végül tárgyalásokra kényszerült. Bocskai is békére hajlott, egyrészt azért, mert a szabadságharc eredményeit veszélyeztette a felkelők táborán belül a hajdúk és a nemesek egyre élesedő ellentéte, másrészt pedig azért, mert nem akarta magát a török karjába vetni, ami pedig elkerülhetetlen lett volna, ha szakít a Habsburgokkal. A Porta a segítség ürügyén további területeket akart magának foglalni. Az 1606 végén megkötött bécsi béke biztosította a magyar rendi jogokat és a vallásszabadságot, valamint a hét tiszai vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Borsod, Abaúj, Zemplén, Ugocsa) Bocskai élete tartamára Erdélyhez csatolta. Az ugyanebben az évben megkötött, Bocskai által közvetített zsitvatoroki béke a tizenöt éves török háborúnak is véget vetett. A szabadságharc győzelmeinek kivívóit, a hajdúk zömét István kiemelte a földesúri fennhatóság alól, és közösségi kiváltságokkal, katonáskodási kötelezettséggel a hajdúvárosokban telepítette le saját birtokán, ahogy a székelységnek is biztosította korábbi kiváltságait.

Bocskai István sírja Gyulafehérváron.

Végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, amelyik kedvezőbb külpolitikai körülmények közt majd megvalósíthatja a szultán és a császár birodalma közt az ország egységét és a nemzeti királyságot. „Én Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja… mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet, igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az erdélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiainak és ő véreknek, tagjoknak… Valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerént, adják magokat.” – Bocskai István politikai végrendelete [2]

Emlékezete A reformációért a legtöbbet tevő nagy magyar politikusok egyike volt, ezért Genfben a Reformátorok fala egyik szobra az ő alakját őrzi, alatta felirat egyik jelmondatával: „Hitünknek, lelkiismeretünknek és régi törvényeinknek szabadságát minden aranynál feljebb becsüljük.” Számos közterületet, utcát, teret neveztek el róla. Az ő emlékére a hajdúk fejfedőjét Bocskaisapkának nevezik. Jelenleg élő egyetlen leszármazottja Bocskai Virág.

185

Jegyzet 1. 2.

↑ Nagy László: Egy szablyás magyar úr Genfben ↑ Bocskai István erdélyi fejedelem Testamentumi rendelése

Irodalom Benda Kálmán: Bocskai István. 2.kiad. Bp., 1993. Századvéd. [1942, (1952)] Nagy László: Bocskai István a hadak élén. Bp., 1981. Zrínyi. ISBN 963 326 291 7 Bocskai kíséretében a Rákosmezőn. Emlékiratok és iratok Bocskai István fejedelem és Lalla Mehmed nagyvezír találkozójáról, 1605. november 11. Közread. Csonka Ferenc és Szakály Ferenc. Bp., 1988. Európa. Bocskai István testamentomi rendelése. Szerk.: Szigethy Gábor. 2. jav. kiad. Bp., 2001. Holnap [1986] ISBN 963 346 435 8 Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007 Szabó András: "Téged Isten dicsérünk". Bocskai István, Erdély és Magyarország fejedelme. Bp., 2006.

186

Giorgio Basta http://hu.wikipedia.org/wiki/Giorgio_Basta

Giorgio Basta

Giorgio Basta (*1550. január 30 Rocca - †1607 Bécs) német-római császári hadvezér. Basta albán származású volt, pontosabban egy Dél-Itáliában élő albán eredetű népcsoport, az arberesek népéből került ki. Ezek az albánok a török terjeszkedés miatt menekültek olasz területre, ahol szabadon gyakorolhatták keresztény vallásukat, míg a legtöbb albán muszlim hitre tért át. Zsoldosként harcolt Németalföldön és Franciaországban. Részt vett a németalföldi szabadságharcban a holland felkelők ellen vívott harcban is. 1590-ben belépett II. Rudolf császár hadseregébe, ahol csakhamar a tábornokságig vitte. 1598-ban a császár megbízottjaként Erdélybe ment a Báthory Zsigmond lemondását követő zavarok lecsillapítására. Miriszlónál szétverte a havasalföldi-kozák sereget és székely szövetségeseiket, mert az erdélyi rendek féltették önállóságukat Vitéz Mihálytól. 1599-ben a fejedelemségre törekvő fiatal Báthory András bíborost megölette. 1601. augusztus 3-án Mihály havasalföldi vajdával együtt Goroszlónál megverte Báthory Zsigmond seregét, s nemsokkal később, még ez év augusztus 19-én - valószínűleg azért, mert veszélyes ellenfelét látta benne - megölette Mihály vajdát is, s a maga kezébe ragadta az uralmat. Uralma alatt Erdély a legkegyetlenebb zsarnokságnak volt kitéve. Kegyetlenkedéseinek Bocskay István felkelése vetett véget 1604-ben, a király Erdélyből visszahívta és Bocskay ellen küldte, akit 1604. november 14-én Osgyánnál, majd november 24-én Erdélynél megvert. 1606ban, amikor megkötötték a törökkel a zsitvatoroki békét, Basta visszavonult a magánéletbe. Basta felismerte Erdély fontosságát a monarchiára nézve, s azt német kolóniává akarta átalakítani. Erre vonatkozó tervét egy emlékiratában dolgozta ki. Basta Erdélyt "oly kegyetlenül dirigálá, vagy inkább rontá, pusztítá az országot, hogy ma még a nevét is irtózással, átkozódással említik az erdélyiek".[1] Írt két hadtudományi munkát: „II maestro di campo generale de Governo della cavalliera”, melyek közül az első 1606., a második 1612. jelent meg. Németre fordította Bryms 1614-1617. A császárhoz írott egyik emlékiratában egy állandó magyar hadsereg felállítását szorgalmazza, zsoldos hadseregek helyett.

Források 1.

↑ Nagyajtai Cserei Mihály históriája (1661-1711).Pest, 1852.

A Pallas nagy lexikona.

Lábjegyzetek 1. Nagyajtai Cserei Mihály históriája (1661-1711).Pest, 1852

187

II. Mátyás magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/II._M%C3%A1ty%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly

II. Mátyás cseh királyi ornátusban

Mátyás osztrák főherceg Mathias von Österreich, (Bécs, 1557. február 24. – 1619. március 20.), a Habsburg-ház osztrák ágából származó főherceg, 1608-tól II. Mátyás néven Magyarország királya, 1611-től (I). Mátyás néven Csehország királya, 1612-től pedig (I.) Mátyás néven németrómai császár. (Csehországban és a Birodalom első és egyetlen Mátyás nevű uralkodója).  Született: Bécs, 1557. február 24.  Apja: II. Miksa német-római császár, I. Miksaként magyar és cseh király  Anyja: Habsburg Mária spanyol infánsnő  Trónra lépett: 1608. július 25.  Magyar királlyá koronázták: Pozsony, 1608. november 19. (11 évig uralkodott)  Felesége: Habsburg Anna tiroli főhercegnő (Mátyás unokahúga)  Gyermeke: nem volt  Meghalt: Bécs, 1619. március 20. (62 évet élt)  Nyughelye: Bécs, Kapucinusok-kriptája  Nádor uralkodása alatt: Illésházy István, Thurzó György, Forgách Zsigmond

188

I. Mátyás (1557-1619) Német-római császár (1612), német király (1611), Magyarország királya (II. Mátyás), Csehország királya, Ausztria főhercege

Út a hatalomig II. Miksa császár (1527–1576) és Habsburg Mária spanyol infánsnő (1528–1603) harmadik fia, egyébként ötödik gyermeke. 1557. február 24-én született Bécsben. Mátyás főherceg mindenáron hatalomra akart kerülni, ám a bátyja, II. Rudolf császár által javasolt utat, miszerint egyházi hercegséget kellett volna vállalnia, nem volt hajlandó követni. A németalföldi szabadságharc során a déli, katolikus tartományok tárgyaltak vele, mire ő titokban odautazott. 1578-ban meg is választották helytartónak. Jogköre azonban igen korlátozott volt, ráadásul a tartományokat sem sikerült megtartania. Kegyvesztetten Linzben kellett letelepednie, azonban ifjabbik bátyja, Ernő 1595-ös halála után megszerezte a felső- és alsó-ausztriai hercegségeket. Mivel Rudolf császár Prágában rendezte be székhelyét, Mátyás főherceg meglehetős önállósághoz jutott. A tizenöt éves háborúban Mátyás lett a magyarországi keresztény hadak fővezére, ám sem katonai, sem politikai sikereket nem tudott elérni. Nagy botrányt kavart, amikor 1604-ben az országgyűlés határozatai közé beiktattak egy XXII-es számmal ellátott törvénycikket, ami a vallásügyek tárgyalásának jogát kivette az országgyűlés kezéből, miközben megerősítette a Habsburg-uralkodók minden eddigi, katolicizmust támogató törvényét. II. Rudolf egyre betegesebb lett, és üldözési mániája is elhatalmasodott rajta ekkorra. 1606-tól kezdve Mátyást a fivérei már a Habsburg-dinasztia fejének tekintették, amit 1608-ban valóra is váltott. Rudolf engedélye nélkül januárban összehívta a pozsonyi országgyűlést, ahol a magyar, felső- és alsó-ausztriai rendek konföderációra léptek a császár lemondatására. Később a morva rendek is csatlakoztak, Mátyás pedig seregeik élén betört Csehországba. Rudolf lemondott a Magyar Királyságról és az osztrák örökös tartományokról, cseh királyi és német-római császári címét azonban megtartotta. Mátyás a malosevicei mezőn vette át bátyja küldöttségétől a Szent Koronát.

Uralkodása Magyarországon II. Mátyást 1608. november 19-én koronázták magyar királlyá a Szent Koronával Pozsonyban. (Érdekesség, hogy ekkor említik először a piros-fehér-zöld magyar nemzeti színű díszítéseket). A rendek kihasználták helyzeti előnyüket, ezért Mátyás szentesíteni kényszerült a szabad vallásgyakorlatot, az országgyűlés és a nádori tisztség reformját, a jobbágyköltözést pedig a vármegyék hatáskörébe helyezte. Megerősítette az annak idején Bocskai Istvánnal kötött bécsi békét és garantálta a hajdúk privilégiumait. Az új magyar nádor, Illésházy István, majd annak

189

rövidesen bekövetkező halála után utódja, a protestáns Thurzó György (1609-1616) szintén a vallásbékéért szállt síkra. Az Erdélyi Fejedelemséggel szemben kezdetben baráti politikát folytatott: 1611-ben Tokajban „örök béke” született Magyarország és Erdély között. Ennek ellenére 1614-ben Mátyás pénzt kért az osztrák rendektől a linzi gyűlésen a Bethlen Gábor elleni harcra. A fejedelemmel mégis kénytelen volt kiegyezni 1615-ben Nagyszombatban, amikor is elismerte Erdély fejedelemválasztó jogát. Bethlen viszonzásul elismerte, hogy fejedelemsége a magyar korona alá tartozik, és titkos szövetségi és segítségnyújtási szerződést is kötött Mátyással. Ő azonban 1616ban másodszor is Bethlen ellen fordult: Homonnai Drugeth Györgyöt, Zemplén vármegye főispánját léptette fel trónkövetelőként. A kísérlet hamar kudarcot vallott, és az erdélyi seregek végigdúlták Felső-Magyarországot.

Magyarországon kívül Mivel a Mátyást hatalomra segítő „nemzetközi” rendi konföderáció tovább működött, visszafogva esetleges túlkapásait, sikerült nyomást gyakorolni a királyra, aki Ausztriában és Morvaországban is elfogadta a vallásszabadságot engedélyező törvényt. A rendek támogatását élvezve 1611-ben Mátyás a cseh királyi címéről is lemondatta bátyját, aki 1612. január 20-án elhunyt. Mátyást ekkor Frankfurtban császárrá koronázták, amely alkalomból több hajdúváros kiváltságait megerősítette.

Trónutódlás II. Mátyás elég későn, 54 évesen nősült 1611-ben. Választottja unokahúga, Tiroli Anna főhercegnő (1585–1618) volt, ám nem született gyermekük. Az idősödő, testileg és szellemileg mindinkább megviselt uralkodó 1617-ben kénytelen volt örökösévé kinevezni unokaöccsét, Belső-Ausztria tartományurát, Stájerország hercegét, Ferdinánd főherceget, akit még Mátyás életében, 1618. július 1-jén koronáztak magyar királlyá Pozsonyban. A többségében protestáns magyar rendek félelemmel tekintettek Ferdinánd főhercegre, hiszen közismert volt erős katolikus vallásossága és türelmetlensége. Ugyanebben az évben iktatták volna be Csehországban is, azonban a protestáns cseh rendek fellázadtak a jezsuita befolyás alatt álló Ferdinánd ellen, amivel kitört a harmincéves háború. II. Mátyás 1619. március 20-án hunyt el, a bécsi kapucinusok templomának kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Források

1.

Királyok könyve. Magyarország és Erdély királyai, királynői, fejedelmei és kormányzói. Szerk.: Horváth Jenő. Budapest, Helikon, 2004. ISBN 9632088948 1000 év törvényei.II. Mátyás uralkodása alatt hozott törvények ↑ Tolnai világtörténelme. Újkor

Kronológia  1608. Rudolf hatalma nagyobb részéről lemond Mátyás javára. — Pozsonyban az országgyűlés királlyá választja Mátyás főherceget, majd II. Mátyás néven megkoronázzák. Illésházy István nádorrá választása. [a rendek a nádort a király két-két protestáns és katolikus jelöltje közül választották. A király és a nádor kapcsolatából kiküszöbölték a nem régóta beiktatott idegen főhercegi kormányzót, a nádor a Magyar Tanács bevonásával teljhatalmat kapott a király helyettesítésére.] A király szentesíti a koronázás utáni törvényeket (az országgyűlés két táblájának összetételéről; a jobbágyköltözés szabadságát a vármegyék hatáskörébe utasítja stb.) — A magyar országgyűlés ülésezési rendje állandósult, két táblán: alsó- és felső- vagy főrendi táblán folyt a munka. A két tábla az egyes kérdésekben külön-külön foglalt állást.  1609. A vallásszabadság biztosítása Csehországban. — Illésházy István nádor halála után Thurzó Györgyöt (1567-1616) nádorrá választja a pozsonyi országgyűlés. A protestáns Thurzó gróf nádorként a vallási türelmet és a megbékélést szolgálta. — Báthory Gábor felmenti a román papokat a jobbágyi állapotból.

190

 1610. Magyar evangélikus zsinat Zsolnán; katolikus nemzeti zsinat Nagyszombatban. — Az erdélyi székelyek Kendi István kancellár vezette csoportja sikertelen kísérletet tesz Báthory Gábor meggyilkolására. Kendi István Lengyelországba menekült. — Július 4-én, Kolozsváron lefejezik Kornis Boldizsár székely főkapitányt. — Báthory megszállja Szebent, a szászok fővárosát. — Az év végén Báthory Gábor hadjáratot indít Sterban Radu havasalföldi vajda ellen.  1611. II. Mátyás a cseh királyi címről is lemondatja Rudolfot. — Mátyást cseh királlyá koronázzák. — A fejedelem letelepíti Fekete János hajdúkapitány ezer vitézét. — A havasalföldi vajda Moldvába menekül. Báthory felveszi a Havasalföld vajdája címet; a Porta azonban hazarendeli. A havasalföldi vajda Brassó mellett legyőzi Báthory seregét. A török Báthory fejedelem segítségére siet. — Báthory Gábor sőlyosan megsarcolja a szász városokat. — Megállapodás Tokajban Erdély és a Magyar Királyság örök békéjéről.  1612. Meghal II. Rudolf császár. II. Mátyást német-római császárrá választják, és megkoronázzák. — Mátyás kiváltságlevélben ismeri el több hajdútelepülés (Szoboszló, Böszörmény, Nánás, Hadház stb.) hajdúszabadságát. — Báthory fejedelem elfoglalja a Barcaság nagy részét. Szultáni fermán parancsolja meg Erdélynek, hogy Báthory Gábor helyett Ghyczy Andrást ismerje el fejedelemnek. — Báthory fejedelem lefejezteti Nagy András hajdúgenerálist. — Bethlen Gábor, Báthory fejedelem első embere, a törökhöz menekül Báthory Gábor elől. — Báthory fejedelem parancsára kegyetlen megtorlás kezdődik a Barcaságban. Az erdélyi országgyűlés a Portától való elszakadás mellett dönt; Ghyczy Andrást és Bethlen Gábort fő- és jószágvesztésre ítéli.  1613. Pozsonyban megjelenik Pázmány Péter Isteni igazságra vezérlő kalauz című műve. — Április 11. Báthory fejedelem és II. Mátyás megállapodása Pozsonyban. I. Ahmed szultán Báthory Gábor trónfosztása és Bethlen Gábor fejedelemsége mellett dönt. Hadat rendel Bethlen Gábor mellé, Bethlen török-tatár hadakkal bevonul Erdélybe. Az erdélyi országgyűlés búcsúlevelet ír Báthory Gáornak. Az országgyűlés fejedelemmé választja Bethlen Gábort. — Ghyczy András emberei Váradon megölik Báthory Gábort. — Pozsonyban megjelenik Pázmány Péter Isteni igazságra vezérló kalauz c. műve.  1614. A linzi országgyűlés. Mátyás pénzt kért a Habsburg-országok rendjeitől a török és Bethlen Gábor elleni hadjáratához. — Szeben helyett ismét Gyulafehérvár lesz a fejedelmi székhely.  1615. II. Mátyás a nagyszombati megegyezésben elismeri Erdély fejedelemválasztó jogát, Bethlen Gábor pedig Erdélynek a magyar koronához tartozását. Titkos kölcsönös szövetségi és segítségnyújtási szerződést kötnek. — Az 1606. évi zsitvatoroki béke megújítása Bécsben.  1616. Pázmány Péter lesz az esztergomi érsek. — Bethlen Gábor győzelmei Homonnai Drugeth György Zemplén megyei főispán fölött, ellentámadása Felső-Magyarországra. — Bethlen Gábor átadja Lippát a töröknek. — Harcok Erdély határvidékén Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány csapataival.  1617. II. Mátyás Ferdinánd stájer főherceget, Belső-Ausztria tartományfejedelmét jelöli utódjául. — Bethlen fejedelem a porta felszólítására szövetséget köt az új vajdával.  1618. A magyar rendek a pozsonyi országgyűlésen királlyá választják II. Ferdinándot. — Csehországban Habsburg-ellenes felkelés kezdődik. A harmincéves háború kezdete (tart 1648-ig).  1619. II. Mátyás halála. Trónla lép II. Ferdinánd. — Pázmán Péter Nagyszombat városában papneveldét alapít.

191

Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi_Zsigmond_erd%C3%A9lyi_fejedelem

Rákóczi Zsigmond

Felsővadászi Rákóczi Zsigmond (Felsővadász, 1544 [1] vagy 1554 [2] vagy 1555 [3] - Felsővadász, 1608. december 5.) erdélyi fejedelem (1607-1608) halála előtt Báthory Gábor javára lemondott a fejedelmi székről. A korabeli Magyarország egyik leggazdagabb főura, a Rákóczi-család vagyonának és hatalmának megalapozója volt.  Teljes neve: Felsővadászi Rákóczi Zsigmond  Született: Felsővadász, 1544? (más források szerint 1555)  Édesapja: Rákóczi János  Édesanyja: Némethy Sára  Házastársa:

1) (1587) Alaghy Judit, Mágochy András özvegye 2) (1592) Gerendi Anna 3) (1596) Thelegdy Borbála, Chapy Kristóf özvegye  Gyermekei:

Rákóczi Erzsébet (?–1604) Rákóczi Judit (?) Rákóczi György (1593–1648) Rákóczi Zsigmond (1595–1620) Rákóczi Pál (1596–1636) ismeretlen nevű leány (?-1614) Erdélyi fejedelem:  Fejedelemmé választották: Kolozsvárott, 1607. február 9.  Uralkodási ideje: 1607. február 11. – 1608. március 5. (fejedelemségének szultáni

megerősítése: 1607. február 22., fejedelemségéről lemondott Báthory Gábor javára.)  Elődje: Bocskai István  Utódja: Báthory Gábor  Elhunyt: Felsővadász, 1608. december 5.  Nyughelye: Szerencsi templomban nyugszik

192

Élete Rákóczi Zsigmond köznemesi családban született Felsővadászon 1544 körül. Apja, Rákóczi János Zemplén vármegye alispánja, anyja pedig Némethy Sára, Némethy Miklós és Lucskay Katalin lánya volt. Az ifjú Rákóczi Perényi Gábor apródja volt Sárospatakon. Egerben kezdte katonai pályafutását, ahol is az ifjú vitézek (valószínűleg a Perényi-udvar fiataljainak) elöljárója volt. Ezután 1572-ben Szendrő várkapitánya lett, 1575-ben pedig már az erdélyi fejedelemségre jelölt Bekes Gáspár támogatására szervezett királyi sereg parancsnoka volt. 1587-ben Eger várkapitányának nevezték ki. 1588-ben legyőzte a túlerőben lévő török csapatokat a szikszói csatában; ezért a győzelméért a királytól bárói rangot kapott. 1588 szeptemberében részt vett a Tarcalon tartott hadi tanácskozáson. 1593-ban visszafoglalta a török kézen lévő szabadkai és füleki várakat. Részt vett az 1594-es turi csatában és ott volt Hatvan ostrománál is, 1596-ban. A harcokban fejsérülést szenvedett, amit azonban sikeresen kihevert. Hegyaljai borával kereskedve hatalmas vagyonra tett szert, még a Szepesi Kamarának is kölcsönzött, aminek fejében a Habsburg-kormányzat zálogba adta neki Szerencs városát. Itt hosszú építkezésbe kezdett, melynek eredményeképpen elkészült a szerencsi vár.

Szerencs várát egy középkori bencés kolostor helyén 1556-59 között építtette Némethy Ferenc. Reneszánsz kori formáját, mely mai képének is meghatározója, Rákóczi Zsigmond idején kapta. Az 1500-as évek közepén épült tégla alakú, kétszintes épület délnyugati sarkán torony állt, körben árok és palánk védte. Ezt hamar tovább bővítették háromtraktusú, majd zárt, belsőudvaros tömbbé,. Szerencs várát egy középkori bencés kolostor helyén 1556-59 között építtette Némethy Ferenc. Reneszánsz kori formáját, mely mai képének is meghatározója, Rákóczi Zsigmond idején kapta. Az 1500-as évek közepén épült tégla alakú, kétszintes épület délnyugati sarkán torony állt, körben árok és palánk védte. Ezt hamar tovább bővítették háromtraktusú, majd zárt, belsőudvaros tömbbé, elé pedig huszárvár épült. A legfőbb építkezések közé tartozik a Rákóczi Zsigmond (1544-1608) idején elvégzett reneszánsz stílusú átalakítás. A faragott kőkeretes ablakok ma is láthatók. A török háborúk alatt több ostromot is megért a vár. A XVIII. század második felében a belső vár három tornyát lebontották, s csak a déli torony maradt meg. A Rákóczi-szabadságharcot követően új birtokosai megszüntették az épület vár jellegét; kastéllyá alakították. Az épület állaga jelentősen leromlott. Utolsó tulajdonosa a Szirmay család volt, egészen 1945-ig. A vár régészeti feltárását, és a külső vár rekonstrukcióját 1968-ban kezdték el. Erdei Ferenc szerencsi születésű építész tervei alapján 1979-ben kezdődött a belső vár helyreállítása. 1991. október 23-án adták át rendeltetésének a várkastélyt, amelynek egy részében ma szálloda és kultúrterem, másikban a Városi Kulturális Központ és a Zempléni Múzeum működik. Kertje védett. Forrás: http://www.vendegvaro.hu/rakoczi-varkastely-szerencs

193

A katonai pályán is gyorsan haladt felfelé: 1598-ban Giorgio Basta alatt szolgált, mint a vitézi rend parancsnoka, majd a birtokelkobzási perek hatására, amelyek őt sem kímélték, 1604-ben a Bocskai-felkelés oldalára állt. Bocskai István felfigyelt az idősődő főúr kiváló szervezőképességére, ezért az erdélyi rendekkel kormányzóvá (gubernátor) neveztette ki. Ilyen minőségben érte a fejedelem halála 1606. december 29-én.

Uralkodása Bocskai végrendeletében Homonnai Drugeth Bálintot, a katonai téren szintén jeleskedő felsőmagyarországi arisztokratát jelölte ki örökösének, aki élvezte a Porta támogatását is. Homonnai és potenciális vetélytársa, Báthory Gábor azonban értékes időt vesztett, amikor részt vett Bocskai többhetes, Kassától Gyulafehérvárig tartó temetési menetében: távollétükben az erdélyi rendek a gyulafehérvári országgyűlésen 1607. február 11-én fejedelemmé választották Rákóczit. A szultán megerősítő levele február 22-én érkezett Erdélybe. A protestáns Rákóczi népszerűségét azzal próbálta megteremteni, hogy törvényt hozatott a jus ligatum feloldására, ezáltal mód adódott az 1594-ben kivégzett nemesek birtokait visszakövetelni. A székelyeket kiváltságokkal és címekkel igyekezett megnyerni. Ő támogatta Károli Gáspár bibliafordításának, a „vizsolyi Bibliának” a megjelentetését. Közben mindvégig áskálódott ellene a fiatal, energikus és dúsgazdag Báthory Gábor, aki – protestáns létére – hajlandó volt még Béccsel is kiegyezni a katolicizmus terjesztéséről a Habsburgok támogatása fejében. Rákóczi bukását a hajdúk felkelése okozta: a Nagy András vezette katonák a Bocskai halálával semmissé lett privilégiumaik megújításáért szálltak harcba Rudolf csapatai ellen. Rákóczi nem akarta kenyértörésre vinni a dolgot a királlyal, így a helyzetük rendezését ígérő Báthory gond nélkül megnyerte a hajdúk támogatását ellene. Rákóczi beletörődött a bukásba, és már 1607 októberében megalkudott Báthoryval: hatalmas zálog fejében (Báthory a szádvári és a sárosi uradalmakat adta neki) 1608. március 5-én lemondott fejedelmi címéről. A hajdúk nagyra értékelték lemondását, és garantálták biztonságát. Családi birtokán, Felsővadászon érte a halál nem sokkal ezután, 1608. december 5-én. A szerencsi református templomban helyezték örök nyugalomra 1609. január 21-én; fiai által állított síremléke a város egyik nevezetessége.

Rákóczi Zsigmond 1618-ban faragott, címerével, latin és magyar nyelvű felirattal díszített késő reneszánsz sírládája és annak felső lapja

194

Leszármazottai Zsigmond háromszor nősült, mindhárom házasságal jelentősen növelte vagyonát. Első feleségét, Alaghy Bekény Juditot, aki Mágochy András özvegye volt, 1587 júniusában vette feleségül. Általa Felső-Magyarország legnagyobb birtokosává vált, a feleség hozománya közt szerepelt Munkács és Tállya is. Judit pár évvel a házasság után, 1591. július 29-én meghalt. Tőle egy lánya, Erzsébet született (meghalt 1604-ben), aki 1602-ben Homonnai Drugeth Bálint felesége lett. Második felesége Gerendi Anna, Gerendi János és Erdélyi Katalin lánya volt, őt 1592-ben vette feleségül. Ebből a házasságából a következő gyermekek születtek: György fejedelem (1593-1648) Zsigmond (1595 - 1620) Pál (kb 1596-1636) országbíró, és Sáros valamint Torna vármegye főispánja Harmadik feleségét, Thelegdy Borbálát, Chapy Kristóf özvegyét 1596-ban vette feleségül. Férje korai halála után rámaradt az árvák nevelése, amit az asszony gyermektelen lévén nagy odaadással folytatott. Thelegdy maga katolikus volt és a legkisebb fiút, Pált is ebben a hitben nevelte, ő felnőttként is a katolikus vallás híve maradt. [4] Más források szerint Pál Thelegdy édesfia volt.[5]

Hivatkozások Királyok könyve. Magyarország és Erdély királyai, királnyői, fejedelmei és kormányzói. Szerk.: Horváth Jenő. Budapest, Helikon, 2004. ISBN 9632088948

Jegyzetek 1. 2. 3. 4. 5.

↑ Magyar életrajzi lexikon ↑ [Papp Klára: Erdélyi fejedelmek;Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. 2008.; SBN: 978-963596-573-1; 58. oldal] ↑ [Oborni Teréz: Erdély fejedelmei; Pannonica Kiadó 2002.; ISBN 963 9252 54 9; 77. oldal] ↑ Bunyitay Vincze: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig / ↑ ww.gradatio.hu/nagykonyvtar/digit/txt.pdf

195

Báthory Gábor http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_G%C3%A1bor

Báthory Gábor

somlyai Báthory Gábor (Nagyvárad, 1589. augusztus 15. – Nagyvárad, 1613. október 27.) erdélyi fejedelem, a Báthory család utolsó uralkodója a fejedelmi trónon.  Teljes neve: Somlyai Báthory Gábor  Született: Nagyvárad, 1589. augusztus 15.  Házastársa: (1607) Horváth Anna  Édesapja: Báthory István  Édesanyja: Bebek Zsuzsanna Erdélyi fejedelem:  Uralkodási ideje: 1608. március 7. – 1613. október 22.  A szultán a trónfosztása mellett döntött: 1613. május 1-jén.  Elődje: Rákóczi Zsigmond  Utódja: Bethlen Gábor  Elhunyt: Nagyvárad, 1613. október 27.  Nyughelye: Nyírbátor, 1628. szeptember 28.

Élete Gyermekévei, ifjúsága 1589. augusztus 5-én született Nagyváradon somlyai Báthory István Kraszna vármegyei főispán (Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király unokaöccse) (1553-1601) és pelsőczi báró Bebek Zsuzsanna († 1595) fiaként. Nyolc testvére volt, köztük Báthory Anna. Anyja és apja korai halála után testvéreivel együtt rokona, ecsedi Báthory István országbíró gyámsága alá került, aki örökbe fogadta az árván maradt gyermekeket. Katolikusnak született, ám gyámapja hatására a kálvinista hitre tért át. Ez a kétlakiság, kiszámíthatatlanság később is jellemezte Báthory Gábort, aki a nagynevű és tekintélyes család utolsó fejedelme volt. Gábor gyámapja, az 1605-ben elhunyt Báthory István, országbíró volt, aki hatalmas vagyont hagyott az ifjúra, aki akkor már Bocskai István erdélyi fejedelem kassai udvarába került azzal a nem titkolt céllal, hogy annak halála után ő örökölhesse az erdélyi trónt. Bocskai udvarában ismerkedett meg többek között Bethlen Gáborral és Rákóczi Györggyel, két későbbi fejedelemmel, akik akkor még a daliás termetű és megnyerő modorú ifjú feltétlen hívének számítottak. Bocskai is eleinte hasonlóan gondolkodott, azaz örökösének tartotta Báthory Gábort. Ám Bocskai végrendeletében végül mégis Homonnai Drugeth Bálintot jelölte ki hivatalosan örökösének. A döntés oka valószínűleg a Báthoryt támogató főúri csoport túlzott Habsburgpártiságában rejlett.

196

Harc a trónért Bocskai István 1606. december 29-én meghalt, s annak ellenére, hogy végrendeletében örökösének Homonnai Drugeth Bálintot nevezte meg, az ifjú és igen népszerű Báthory Gábor – aki ez idő tájban vette feleségül politikai célból a gazdag és befolyásos felvidéki Horváth Annát – is bejelentette igényét a fejedelmi címre. Homonnai a török, Báthory a Habsburgok támogatását élvezte. A „vén gubernátorról”, azaz a Bocskai által kormányzóvá kinevezett Rákóczi Zsigmondról mindenki megfeledkezett, aki 1607 februárjában fejedelemmé választatta magát. Ám sem Homonnai – aki korábban Rákóczi veje volt –, sem Báthory Gábor – akit ekkor még kevés erdélyi támogatott – nem mondott le a fejedelemség megszerzéséről. Homonnai végül a túlzott törökpártisága miatt kényszerült lemondani trónigényéről, ám az ifjú Báthory – háta mögött a Habsburgokkal, Forgách Ferenc esztergomi érsekkel és főkancellárral, valamint a királyi Magyarország főuraival – nagyon is komolyan gondolta a fejedelemség megszerzését. Támogatói Báthoryt – akinek időközben egyre több híve akadt a fejedelemségben is – Erdély császári kormányzójaként látták volna szívesen. Az öreg Rákóczi komoly dilemmába került, hiszen a fejedelmi trónért kirobbanó harcban Báthoryt a Habsburgok és a királyi Magyarország is segítenék, ellenben a török nem volt hajlandó elfogadni hűségnyilatkozatát, így csak saját erejére számíthatott volna. Élete utolsó nagy üzletét ekkor kötötte: Báthory Gábornak eladta az Erdélyi Fejedelemséget, s lemondásáért „mindössze” a zálogban lévő Szádvár és Sáros uradalmainak kiváltását kérte, amit meg is kapott. Bár egy ideig még húzta-halasztotta a tényleges lemondást, Báthory megnyerte Nagy András hajdúgenerális támogatását, ami igen komoly fegyveres erőt, 14-15 ezer főt jelentett. Ennek hatására 1608. március 5-én Rákóczi Zsigmond hivatalosan is lemondott és visszavonult birtokaira. Báthory közben Homonnai Drugeth Bálinttal is kiegyezett, aki felső-magyarországi főkapitány lett.

Erdély fejedelme 1608. március 7-én úgy választották meg Báthory Gábort fejedelemmé, hogy bírta mind az erdélyiek, mind a Habsburgok – 1607 őszétől Rudolf Erdély kormányzójává nevezte ki –, mind a törökök bizalmát. Az ifjú fejedelem a Porta jóindulatát elsősorban Bethlen Gábor kiváló kapcsolatainak és a direkt e célból megtett sztambuli útjának köszönhette. Egy ideig úgy tűnt, hogy Báthory Gáborból kiváló rokonához, Báthory Istvánhoz hasonló fejedelem válik. Azonban inkább Báthory Zsigmondhoz lett hasonlatos az uralma. Ennek okát Bíró Sámuel többek közt így látta: „Mert minekutána Báthori Gábor (...) a jó erkölcsét gonoszra, kegyelmességét kegyetlenségre, igazvoltát igazságtalanságra, adakozó voltát fösvénységre fordítá. Mert sem Isten, sem ember törvényével nem gondolván, legelsőbben is fő és alacsony rendü embereknek feleségeiket személyválogatás nélkül megparáznitá, leányaikat elragadoztatá, azokkal gonoszul éle, sőt testvérhugának (ti. Báthory Annának) sem kedveze. Kik ezen gonosz életit az urak s igaz hazafiai közül nem javalják vala, azok közül kit hazájából kikergete, kit megölete, elannyira, hogy senki is valamirevaló ember s igaz értelmes hazafia már nincsen mellette; hanem aféle tolvajok kik annakelőtte az erdőket és pusztákat lakták, a győzhetetlen császár népeit és más jámborokat megöltek s felprédáltak; azokkal éjjel-nappal iszik, vendégeskedik, paráználkodik. A szabad városoknak pedig törvényeit, szabadságait, melyeknek megtartására hittel kötelezte vala magát, nemcsak megszegte, hanem a szászságnak is, Erdélyországának is legerősebb városát csalárd szín alatt elfoglalta, bizván annak erősségében, hogy onnat, ha kivántatik, a fényes Porta ellen is rebellálhasson, és mintegy fészke legyen minden gonosz cselekedetinek nagyobb bátorsággal való véghezvitelére. Minden gazdagságától azon várost megfosztatta; maga utczánként járván el a lakosoknak házokat, nagy részeket a lakosoknak a kapukban seregenként ölette meg, egyrészét pedig csam a jelenvaló köntösökkel bocsátotta bújdosni; templomokat, oskolákat felveretett és elprédáltatott” (Báthory erőszakos kormányzásával és erkölcstelen magánéletével elidegenítette az erdélyi rendeket, főleg a szász polgárságot, melynek önkormányzatát eltiporta, és fővárosát, Szebent megszállotta). Báthory Gábor az 1608-as kassai megegyezést ugyan még Erdély érdekeit nézve kötötte meg Mátyás főherceggel, azonban felelőtlen politikája (saját és a fejedelemség vagyonának eltékozlása, kegyencek felemelése, nyakló nélküli osztogatás, ígérgetés mindenkinek, városok

197

kifosztása, kivégzések, stb.) néhány év alatt a romlás szélére taszította Erdélyt. Már 1610-ben merényletet próbáltak meg ellene elkövetni, de azt még leleplezték. Az 1610-1611-es havasalföldi kalandját – mikor elűzte az ottani vajdát, s magát kiáltotta ki fejedelemnek – viszont már a török sem nézte tétlenül. A Porta kiutasította Báthoryt Havasalföldről, s egy új vajdát iktatott be. Mikó Ferenc így írt a havasalföldi hadjáratról: „Az előljárónak elküldésével, maga is a hó háton (mivel nagy hó, szintén a két karácson között vala) hálván Törcsvárán belől, másnap minden derekas hadaival megindulván, negyed napra Tergovistára beszáll az egész hadakkal. Itt a hadak, kiváltképen a hajduság a prédára szokás szerint kioszla; láthattad volna éjjel-nappal a számtalan lábas mindenféle marhának kihajtását. Igy mi a hajduknak (mivel erősség nincs Havasalföldén) megvevők az országot; elpusztiták, dulák, égeték. Onnat mi sem Moldovára, sem Lengyelországba nem menénk, mert megfenyegete a Porta, hogy ne bolondoskodjunk, hanem ha egészség kell, térjünk vissza országunkba, s üljünk veszteg.” A havasalföldi kaland a zsákmányon kívül mégis inkább kárt okozott, mivel a Báthory által elűzött Radul vajda császári segítséggel betört Erdélybe, s Brassó mellett vereséget mért a fejedelem seregére. Báthory nem tanult az eddigiekből, s ott folytatta Erdélyt rontó „kormányzati politikáját”, ahol abbahagyta. A helyzet lassan már az 1600-as évek eleji zűrzavaros állapotokat idézte. A végső romlás megakadályozásához egy új, tetterős, Erdély valódi érdekét néző fejedelemre volt szükség. Erre a szerepre először a Bethlenhez hasonlóan a törökkel jó kapcsolatokat kiépített Ghiczy András jelentkezett 1612-ben, de 1613 májusában a szultán az egy hónappal korábban a Habsburgokkal megkötött törökellenes szövetségi szerződés miatt letette Báthoryt a trónról, s a fejedelemmel ez utóbbi ügy miatt szembefordult korábbi főember, Bethlen Gábor mellett döntött. Bethlen megválasztását hatalmas török-tatár haderő felügyelte, Báthorynak esélye sem volt megakadályozni azt. A bukott fejedelem, hogy trónját megmentse, hajlandó lett volna Váradot török kézre adni, mire a hajdúk 1613. október 27-én meggyilkolták. A legenda szerint a meggyilkolt fejedelem holtteste tizenöt éven keresztül temetetlenül feküdt Nyírbátorban, s csak 1628-ban került sor Bethlen utasítására a temetésre. [1]

Házassága 1607-ben vette feleségül palocsai Horváth Annát, Horváth György és Bocskai Krisztina leányát, aki anyja révén Bocskai István unokahúga volt. Házasságuk gyermektelen maradt. Férje halála után a fiatalasszony apja kővári erődítményébe vonult vissza, majd 1618-ban a Bethlen Gábor királysági ellenzékéhez tartozó Kendi Istvánhoz ment feleségül. Új házasságában katolizált. 1628 körül halt meg.

Jegyzetek 1.

↑ Báthory Gábor meggyilkolását Ghiczy András korábbi munkácsi kapitány szervezte meg. Bethlen 1614-ben Báthory meggyilkolása miatt elfogatta, és a tudtával még ebben az évben kivégezték. (Georg Krauss: Erdélyi krónika, 1608-1665, Budapest, 1994.)

Külső hivatkozások Magyar életrajzi lexikon

198

Báthori Erzsébet http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thori_Erzs%C3%A9bet

Báthory Erzsébet egyetlen hiteles portréja

Ecsedi Báthory Erzsébet (Nyírbátor, 1560. augusztus 7. – Csejte, 1614. augusztus 21.) a történelmi Báthory család szülötte. A család a sváb származású Gutkeled nemzetségből ered. Báthory Erzsébet alakját rémséges és kegyetlen tettek legendái övezik. Habár a történelemtudomány ma már koncepciós vádakként tekint ezekre, a történetek még mindig negatív színben tüntetik fel alakját.

Báthory Erzsébet címere

Báthory Erzsébet címere

Azért került sárkányfog a Gutkeled nemzetség családi címerébe, akiktől a Báthoryak is származtatták magukat és származnak a Báthory-címer ékjei is, mert az egyik ősük, Bátor Opos vitéz a bajor Vencelintől eredő Márton fia Szent István korában, egy monda szerint legyőzte és megölte az Ecsedi-lápban rejtőző sárkányt és ennek jutalmául nyerte el a szabolcsi Vid birtokot. Ezt erősítette a család egyes őseinek tagsága a Sárkány Lovagrendben is, melynek jelvénye a pajzs köré tekeredő sárkányban figyelhető meg.

Élete Apja ecsedi Báthory György volt, aki 1570-ben halt meg, anyja somlyói Báthory Anna, anyjának testvére Báthory István fejedelem (1571–1586), aki később lengyel király lett (1575–1586). Báthory Erzsébet az ecsedi kastélyában töltötte gyermekkorát. Nádasdy Ferenc gróffal, aki nála öt évvel volt idősebb, tizenegy éves korában jegyezték el. 1575-ben lépnek frigyre, amire még II. Miksa császár is hivatalos volt, habár az út veszélyeire hivatkozva nem jött el. Nádasdy gróf

199

feleségének a csejtei kastélyt és a körülötte lévő 12 falut adta nászajándékba, amelyek Pöstyén közelében terülnek el. 1602-től a Nádasdy család tulajdona, akkor sikerült teljesen megvásárolni. Erzsébet először Sárvárra került, ahol a Nádasdy családnak volt családi kastélya, majd ezután nemsokára a Pöstyén közelében fekvő Csejtére költöznek. Miközben Nádasdy Ferencet – akit kegyetlensége és bátorsága miatt „Fekete Bégként” is emlegettek – a török ellen vívott csatározások kötötték le, Erzsébet sokat tartózkodott egyedül, magányos és zárkózott volt. A házasságból hat gyermek született: Anna (kb. 1585 – 1605 után), Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány felesége Katalin (kb. 1594 – ?), Homonnai Drugeth György felesége Pál (1593/1597 – 1633/1650), Nádasdy Ferenc apja, akit I. Lipót a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt 1671-ben lefejeztetett András (1598 – 1603) Miklós (? – ?), Zrínyi Zsuzsanna férje Orsolya (? – ?) Férje 1604-ben halt meg Sárváron. Erzsébet ezután özvegyként élt tovább.

Vérfürdő és egyéb könyörtelenségek Erzsébet alakját már férje életében is sötét homály övezte. Okkult tudományokról és megkínzott szolgálókról beszéltek. Ma a köztudatban leginkább az öregedés ellen folytatott praktikáiról ismert, hogy minden tükröt összetört, hogy ne lássa öregedni magát. Mendemondák szerint egyszer úgy megütött egy szolgálót, aki az úrnő haját fésülte és megrántotta, hogy annak kiserkent a vére és Erzsébet kezére fröccsent. Úgy látta, a bőre megszépült tőle. A fiatalság titkát keresve megölte a lányt és megfürdött a vérében. Később szüzek vérét vette, akiket a legalkalmasabbnak talált ilyen célra. Birtokán összegyűjtötte a szüzeket, megkorbácsolta, megcsonkította és megkínozta, majd a lábuknál fellógatva őket, vérüket vette. Ezeket a mendemondákat azonban egyértelműen cáfolják a biológiai tények, hiszen az emberi vérben – alvadása miatt – lehetetlen megfürdeni. Állítólag ivott is a vérükből, kezdetben aranyserlegből, majd közvetlenül a testükből. Miután a környéken élő lányok elfogytak, kastélyában akadémiát létesített női szeretőjével és az ideküldött lányokkal hasonló módon végzett. A történet szerint elfogatásáig hatszáznál is több lány életét oltotta ki. A kutatások szerint Báthory Erzsébet sosem bántotta saját jobbágyait. A hozzá kerülő lányokat mindig több száz kilométerről hozatta, az ország különböző pontjairól, így senkinek sem hiányoztak, és az akkori utazási lehetőségek miatt az élő lányokat sem lehetett látogatni. Ám fontos megjegyezni, hogy Báthory Erzsébet a saját jobbágyaival anyai szeretettel bánt, és sosem ragadott el közülük senkit. Ezzel magyarázható, hogy nagyon sokáig nem került sor az ügy felgöngyölítésére. A történet alapját egy jezsuita pap által papírra vetett írás alkotja, mely Báthory Erzsébet halála után több mint száz évvel kelt. Ennek fényében a fenti történet valóságtartalma megkérdőjelezhető.[1]

Letartóztatás Báthory Erzsébetet 1610. december 29-én tartóztatta le Thurzó György nádor. A nádor meglepetésszerűen látogatta meg, amire a Báthory Erzsébet körül keringő pletykák kényelmetlensége miatt volt szükség, ugyanis a Báthory család rokonságba került a Zrínyi családdal, sőt magával a nádorral is. A vád szerint a csejtei kastély udvarában több lány holttestét találták eltemetve, amelyeken sérülések voltak. Erről állítólag Kereskényi György báró, a Báthoryak jó képességű, de rendkívül gátlástalan főembere értesítette a nádort. Így remélve anyagi haszonszerzést az eljárásból.

200

Ez indította előzetes vizsgálatra és számtalan tanúvallomás jegyzőkönyvbe vételére a nádort (aki egyébként hivatalból járt el Báthory Erzsébet ügyében). A visszavonultan élő asszony ellen eljárást indítottak, aminek során a kínvallatás hatására szolgálói és komornái beismerő vallomást tettek. Az ő sorsuk a lefejezés lett egy héttel később. Testüket máglyán elégették. 1611. január 25-én Thurzó György nádor levelében arról tudósította II. Mátyás magyar királyt, hogy a több gyilkosság elkövetésével és brutális kínzásokkal vádolt Báthory Erzsébetet elfogták és a csejtei várba zárták. Szobájának ajtaját befalazták, és csak egy kis nyíláson át adtak neki enni-inni. Nádasdy özvegyét élete végéig a csejtei várban tartották fogva befalazva. Perre és ítéletre nem került sor. Erzsébet itt halt meg 54 évesen, elborult elmével 1614. augusztus 21-én.

A csejtei várkastély (Čachtický hrad)

é. sz. 48° 43′ 30.92″, k. h. 17° 45′ 38.16″ A vár a Magyarország nyugati határainak védelmét biztosító határmenti királyi várrendszerhez tartozott. A 13. század első felében építették majd a 15. században kiszélesítették. A vár a 16. és 17. század fordulóján itt élt Báthory Erzsébetnek köszönhetően szomorú hírnévre tett szert. A grófnőt szadista hajlamai miatt "vérgrófnőnek" nevezték el. Állítólag 600 fiatal lányt gyilkoltatott meg azért, hogy azok vérében megfürödhessen és ezáltal örökre fiatal és gyönyörű maradjon. A vérszerzésre egy vasleány szolgált, amelynek mellkasába hosszú késeket szereltek. Amikor valamelyik leányzó hozzásimult, a kések kipattantak a mellkasából és a vér máris folyt az elkészített fürdőbe. 1611-ben Biccsén (Bytča) Thurzó nádor általános nyomásra a grófnőt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Az 1614-ben meghalt "vérgrófnő" történetét több könyv és színház feldolgozta. Csejte várát 1708-ban, a Habsburg-ellenes rendi felkelések idején Rákóczi Ferenc hadai felégették. Azóta pusztulásnak indult és ma egy festői várrom, amely csodálatos körkilátást nyújt. A vár alatti Csejte községben található a 17. századból származó későreneszánsz Draškovič kastély, melynek múzeumában honismeret-jellegű kiállítás látható. Megközelítés: gépkocsin egész a vár alatti rétig, gyalog a csejtei autóbusz megállótól a sárga jelzést követve kb. 45 perc, Višňová község vasútállomásától gyalog a zöld jelzést követve meredek emelkedőn kb. 45 perc. Forrás: http://www.slovakia.travel/entitaview.aspx?l=4&idp=2085

201

Koncepciós vádak Habár II. Mátyás király is szorgalmazta, szabályszerű perre nem került sor. Mivel bűnösségét sohasem bizonyították, Erzsébet korai halála kapóra jött. Koncepciós perről beszélhetünk, hiszen tényleges tárgyalás nem volt, ítélet nem született. A vádat bizonyítottnak tekintették és a cáfoló iratokat meg sem vizsgálták. A váddal kapcsolatban technikai kétségek is felmerülnek. A több száz áldozat szinte lehetetlen, a hírhedt vérben fürdést pedig az emberi vér gyors alvadása kérdőjelezi meg erősen, illetve van olyan álláspont, miszerint a sértettek sérülései a korabeli orvosi beavatkozások jelei voltak, ám ezt fenntartásokkal kell fogadnunk. Gyanúra ad okot a Habsburg-udvar törekvése is, ami a Báthory-Nádasdy vagyon megszerzésre irányult. A per hiányára magyarázattal szolgálhat, hogy a kényes és távolról sem stabil belpolitikai helyzetet nem akarták egy prominens arisztokrata ellen irányult koncepciós perrel felborítani. Meg kell említeni Thurzó nádor személyét is. Az ő személyes ellenségeskedése is fűthette az Erzsébet elleni vádakat (Báthory Gábor, Erzsébet unokatestvére akkor erdélyi fejedelem volt). Lehet azonban, hogy az ő célja is a vagyon megszerzése volt. A történelemtudomány Erzsébetre ma már úgy tekint, mint aki semmivel nem volt kegyetlenebb, mint korának egyéb arisztokrata özvegyei, és mai rossz hírét leginkább Rexa Dezső történésznek köszönheti.[2]

Báthory Erzsébet alakja a művészetben

Bildunterschrift: Die eiserne Jungfrau auf Schloß Cseithe im Waagthal

Báthory Erzsébet "The Blood Countess of Csejthe" ma is, mint valami vámpír, női Drakula él a köztudatban. Ihletet adott számos műnek, amik közül csak néhányat említünk: Az angol Cradle of Filth zenekar róla írta az egész Cruelty and the Beast albumát. A svéd Bathory együttes róla vette át a nevét. Dennis Báthory-Kitsz operát ír róla. A Diablo II c. számítógépes játék egyik küldetésének ihletője, ahol "The Countess" néven szerepel. A Ragnarok Online c. koreai számítógépes játék egyik szörny szereplője "Bathory" néven. Az Ezt éld túl! / Stay Alive (USA - 2006) című film valamint játék is az őt körüllengő legenda alapján készült. Harry Kümel Vér az ajkon (1971) című filmje modern környezetbe helyezte a Báthorymítoszt. A „véres grófnő”-t Delphine Seyrig játszotta. Walerian Borowczyk Erkölcstelen mesék (1974) című filmjének egyik epizódjában Báthory Erzsébet a főszereplő. Alakját Paloma Picasso keltette életre.

202

Brian Topping Báthory (2000) című filmjében Diane Witter alakította a csejtei vár úrnőjét. Juraj Jakubisko Báthory (2008) című cseh–szlovák–angol–magyar koprodukciós filmjében Anna Friel játssza Erzsébet asszonyt. Franco Nero II. Mátyás magyar királyt alakítja. Donald F. Glut rendezte Blood Scarab (2007) című amerikai horrorfilmben Monique Parent játszotta Báthory Erzsébet asszonyt (Countess Elizabeth Bathory). A filmet Magyarországon még nem mutatták be. A Kamelot együttes 2001-ben megjelent 'Karma' című albumán az 'Elizabeth' című három fejezetből álló dal a Báthory Erzsébet legendát dolgozza fel. A magyar Tormentor zenekar 1988-as Anno Domini c. albumukon az egyik szám címe "Elisabeth Bathory" mely róla szól Yoland Pantin venezuelai, kortárs költőnő Báthory Erzsébet című verse Julie Delpy készítette el, és játssza a főszerepet a 2009-es Grófnő c. filmben, amely Báthory Erzsébet és Thurzo István szerelméről szól.

Báthory - A legenda másik arca

(Bathory) színes, szlovák-cseh-angol-magyar-amerikai filmdráma, 138 perc, 2008 Dolby Digital rendező: Juraj Jakubisko forgatókönyvíró: Juraj Jakubisko zeneszerző: Simon Boswell operatőr: Ján Duris jelmeztervező: Patkós Júlia producer: Mike Downey, Deana Horváthová, Thom Mount vágó: Chris Blunden Szereplő(k): Anna Friel (Báthory Erzsébet) Karel Roden (Thurzó György) Hans Matheson (Caravaggio) Vincent Regan (Nádasdy) Franco Nero (II. Mátyás király) Bolek Polívka (Petr barát) Jiří Mádl (barát)

203

A hírhedt 16. századi grófnő, Báthory Erzsébet hátborzongató történetét sokan feldolgozták már: történészek, írók, költők, drámaírók, zeneszerzők, festők és filmesek próbálták leírni és megjeleníteni az elképzelhetetlent. Báthory Erzsébet az emberiség legvéresebb gyilkosaként szerepel a Guinness Rekordok Könyvében. A legenda szerint többnyire nők estek áldozatul a grófnő kegyetlenségének: megkínozta és megalázta őket, kiontott vérükben fürdött, fogaival tépte szét az áldozatok eleven húsát, majd végzett velük. De valóban ez történt a grófnő várában? Az eltelt négy évszázad alatt semmilyen történelmi dokumentum nem került elő, ami mindezt egyértelműen igazolná. A film a hagyományos elképzelésektől eltérő módon ábrázolja a grófnő alakját. A történet egy védtelen özvegyről szól, aki gazdagabb és sokkal nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint maga a király. Báthory Erzsébet modern gondolkodású, reneszánsz asszonyként szerepel a filmben, aki egy összeesküvés áldozatává válik.

A GRÓFNŐ - BÁTHORY ERZSÉBET LEGENDÁJA [DVD] Kiadó: BEST HOLLYWOOD KFT Hossz: 98 perc Megjelenés: 2010 ISBN: 1032 A 17. század leghírhedtebb magyar asszonya, Báthory Erzsébet sötét titkokkal övezett, őrültséggel párosított alakja rengeteg film és regény alapjául szolgált már. Okkult tudományokról, megkínzott szolgálókról beszéltek. A mendemondák szerint egyszer megütött egy a haját fésülő szolgálót, akinek vére Erzsébet kezére fröccsent. Mikor úgy látta, a bőre megszépült tőle, a lányt megölte és megfürdött a vérében. Őrületében szüzek százainak vérét véve küzdött az öregedés ellen… A Grófnő kegyetlen és egyben tragikus történetét Julie Delpy egy impozáns, igazi szerzői filmben dolgozta fel, ahol a főszerepen kívül a francia színésznőóriás magára vállalta a rendezést, a forgatókönyv írását és a zene megkomponálását is. Báthory grófnő (Julie Delpy) megpróbálja visszaszerezni fiatal szerelmét Thurzó Istvánt (Daniel Brühl – Becstelen brigatyk, Good bye, Lenin!), és felvenni a harcot az öregedéssel és saját démonjaival. István apja, a nagyhatalmú Thurzó György (William Hurt – A pókasszony csókja, Robin Hood) mindent megtesz, hogy megakadályozza a szerelmesek boldogulását, a grófnőt lassan az őrületbe kergetve…

204

Báthory Erzsébet

Irodalom Magyarul: Bessenyei József. A Nádasdyak. General Press Kiadó, 2005. ISBN 9639598658 Nagy László. A rossz hírű Báthoryak. Kossuth Könyvkiadó, 1984. ISBN 9630923084 Nagy László. Az erős fekete bég: Nádasdy Ferenc. Zrínyi Katonai Könyv és Lapkiadó, 1987. ISBN 9633269334 Nagy László. Erdélyi boszorkányperek. Kossuth Könyvkiadó, 1987. ISBN 9630932059 Péter Katalin. A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet. Helikon, 1985. ISBN 9632076524 Rexa Dezső. Báthory Erzsébet Nádasdy Ferencné. Benkő Gyula Udvari Könyvkereskedése, 1908. Supka Géza. Az átkozott asszony: Nádasdy Ferencné, Báthory Erzsébet bűnügye. Erdélyi Egyetemes Könyvtár, 1940. Szádeczky-Kardoss Irma. Báthory Erzsébet igazsága. Nestor Kiadó, 1993. ISBN 9637523-26-X Welden, Oscar (Nemere István). Báthory Erzsébet magánélete. Anno Kiadó, 2000. ISBN 9633752248 Angolul: McNally, Raymond T.. Dracula Was a Woman: In Search of the Blood Countess of Transylvania. New York: McGraw Hill, 1983. ISBN 0070456712 Penrose, Valentine (ford. Alexander Trocchi). The Bloody Countess: Atrocities of Erzsébet Báthory. Solar Books, 2006. ISBN 0971457824 Thorne, Tony. Countess Dracula. Bloomsbury, 1997. ISBN 0747529000

205

Franciául: Périsset, Maurice. La comtesse de sang. Pygmalion, 2001. ISBN 2857047002 Németül: Farin, Michael. Heroine des Grauens. Elisabeth Báthory. München: P. Kirchheim, 2003. ISBN 3-87410-038-3 Szlovákul: Dvořák, Pavel. Krvavá grófka: Alžbeta Bátoryová, fakty a výmysly. Slovart, 1999. ISBN 9788085501070 Nižnánsky, Jožo. Čachtická pani. Media klub, 2001. ISBN 8088963524 Spanyolul: García Sánchez, Javier. Ella, Drácula: Vida y crímenes de Erzsébet Báthory, la Condesa Sangrienta. Booket, 2006. ISBN 840806455X

Forrás 1. 2.

Múlt-Kor történelmi portál ↑ Nagy László. A rossz hírű Báthoryak. Kossuth Könyvkiadó, 18. o (1985) ↑ Nagy László: Az erős fekete bég, 25-46. old.

206

II. Ferdinánd magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ferdin%C3%A1nd_magyar_kir%C3%A1ly

II. Ferdinánd egy udvari törpével Német-római császár és német király, magyar és cseh király

II. Ferdinánd (Graz, 1578. július 9. – Bécs, 1637. február 15.) német-római császár, magyar és cseh király, osztrák főherceg; az ellenreformáció és az abszolutizmus képviselője. Trónra lépése vezetett a harmincéves háború kirobbanásához. Magyar király

Német római császár, német király

Cseh király

II. Ferdinánd

Ferdinand II.

Ferdinand II.

1619. március 20. – 1637. február 15.

1619. augusztus 28. – 1637. február 15.

1637. február 15. – 1657. április 2.

Pozsony,

Frankfurt am Main,

Prága,

1618. május 18.

1619. szeptember 9.

1617. június 29.

Elődje:

II. Mátyás

II. Mátyás

II. Mátyás

Utódja:

III. Ferdinánd

III. Ferdinánd

III. Ferdinánd

Uralkodási ideje: Koronázása:

207

II. Ferdinánd (1578-1637) Német-római császár (1619), Magyarország, Csehország királya, Ausztria főhercege

Életrajzi adatok:  Uralkodóház: Habsburg-ház  Teljes neve: Habsburg Ferdinánd  Született: Graz, 1578. július 9.  Édesapja: II. (Habsburg) Károly osztrák főherceg, Belső-Ausztria főhercege

 Édesanyja: Wittelsbach Mária bajor hercegnő  Házastársa: 1. 1600-ban vette feleségül Wittelsbach Mária Anna bajor hercegnőt (1574–1616), V. Vilmos bajor herceg leányát, 2. Gonzaga Eleonóra mantovai hercegnő (1598–1655), I. Vince mantovai herceg és Medici Eleonóra leánya, akitől nem született gyermeke.  Gyermekei: első feleségétől

Krisztina (*/† 1601) osztrák főhercegnő Károly (*/† 1603) osztrák főherceg János Károly (1605–1619) osztrák főherceg Ferdinánd (1608–1657) osztrák főherceg, később III. Ferdinánd néven németrómai császár, magyar és cseh király. o Mária Anna (1610–1665) osztrák főhercegnő, aki 1635-ben anyai nagybátyjához, I. Miksa bajor választófejedelemhez ment feleségül. o Cecília Renáta (1611–1644) osztrák főhercegnő, aki 1637-ben IV. Ulászló lengyel király felesége lett. o Lipót Vilmos (1614–1662) osztrák főherceg, Habsburg Németalföld helytartója, a Német Lovagrend nagymestere.  Trónra lépett: 1619. március 20. o o o o

 Megkoronázták: 1618. május 18. más forrás szerint: július 1-jén (18 évig uralkodott)  Elhunyt: Bécs, 1637. február 15. (58 évesen)  Nyughelye: Grazi Mauzóleumban temették el  Nádor: Forgách Zsigmond  Nádor és királyi helytartó: Thurzó Sztanyiszláv, Esterházy Miklós

208

Élete Gyermekévei, ifjúsága II. Károly osztrák főherceg (1540–1590) és a Wittelsbach-házból való Mária Anna bajor hercegnő (1551–1608) legidősebb életben maradt fiaként Grazban született 1578. július 9-én. Apai nagyapja I. Ferdinánd magyar király és német-római császár volt. Tizenöten voltak testvérek, közülük Mária Krisztierna nevű nővére Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem felesége lett. Ferdinánd neveltetését nagyban meghatározta a katolikus hagyományok átvétele és a szigorú udvari protokoll kellő elsajátítása. Tanulmányait nyolcéves korában kezdte a grazi jezsuitáknál, majd 1590-től az ingolstadti jezsuita egyetem hallgatójaként tanult. Ez idő alatt formálódott ki személyisége, melyre értelemszerűen a jezsuita szellem éreztette leginkább a hatását, ami a vallástudomány mellett a kormányzati elvekre is kiterjedt. Így nem meglepő, hogy később, a harmincéves háború idején, egykori diáktársával, I. Miksa bajor herceggel együtt Ferdinánd is az ellenreformáció és az abszolutizmus képviselője lett. A jezsuitáknak a császár feletti túlzott befolyását még a gyakorlatiasabb szellemű rokonok is nehezményezték. Ferdinánd enyhén púpos volt, s egész életében erős hátfájások kínozták, amit a kutatók a rokonházasságokra – azaz a sérült génállományra – vezetnek vissza. Azt, hogy enyhe testi hibája mennyire befolyásolta politikai filozófiáját, nem tudhatjuk. Igaz azonban, hogy II. Ferdinánd kemény uralkodó hírében állott, ugyanakkor tudott nyájas, sőt bőkezű is lenni, s ellenfelei közül azoknak, akik meghódoltak előtte, megbocsátott. Kedvelt időtöltése a vallásos tevékenységeken kívül a zenehallgatás (1622ben tartották Sopronban az egyik legkorábbi opera-előadást) és a vadászat volt.

Útja a koronáig Ferdinánd csak tizenkét éves volt, amikor apja, Károly főherceg 1590-ben meghalt. Gyermekként is ő örökölte Belső-Ausztriát, de a tényleges kormányzást apja végrendelete értelmében csak tanulmányai befejeztével, tizennyolc éves korában kezdhette meg. Gyámjául unokatestvérét, Ernő főherceget jelölték ki. 1596-ban vette át az osztrák örökös tartományok irányítását, és nagy lendülettel látott neki az addig tanultak gyakorlati bevezetéséhez. A protestáns tartományokban azonnali és erőszakos ellenreformációt hirdetett. Ennek a rendeletnek sokan estek áldozatul, míg e tartományok tehetős protestáns polgárai elhagyták Ferdinánd birtokait. A protestáló rendekkel nem törődve, végül sikerült visszaállítania területein a katolikus többséget. Az ifjú főherceg feleségválasztása is hűen tükrözte korlátolt szellemiségét: 1600-ban saját unokatestvérét, a szintén buzgó katolikus Mária Anna bajor hercegnőt vette feleségül, akitől hét gyermeke született, köztük a trónörökös, a későbbi III. Ferdinánd. Anna halála után, 1622-ben másodszor is megnősült. A fiatal, de mélyen vallásos (természetesen katolikus) Eleonóra Gonzaga mantovai hercegnőt vette feleségül, házasságuk gyermektelen maradt. A kortársak szerint Ferdinánd mindkét házasságában példaszerű családi életet élt. Ferdinánd több rokonához – például a későbbi II. Mátyáshoz – hasonlóan részt vett a török Magyarországról való kiűzetését célzó tizenötéves háborúban, de a hadvezetéshez nem értvén, nem tudott semmi maradandót tenni, 1601-ben eredménytelenül ostromolta a kanizsai várat. Nagybátyja, Rudolf császár kivételével a Habsburg-ház minden tagja, így ő is megkönnyebbülten vette tudomásul a Mátyás által 1606-ban tető alá hozott zsitvatoroki békét, mely mind Erdéllyel, mind a törökkel rendezte a viszonyt. Ferdinánd a testvérek viszályában közvetíteni igyekezett, ugyanakkor a valóságtól elrugaszkodott Rudolf lemondatása ellen nem tett semmit, bár gyanakvással figyelte a protestánsokkal általában a kiegyezés politikáját előnyben részesítő Mátyás tevékenységét.

Trónra lépése Mivel mind Rudolf, mind Mátyás gyermektelen maradt, Ferdinánd lett az osztrák Habsburgok birodalmának kijelölt örököse. Mátyás kénytelen-kelletlen engedett a pápának, a katolikus államoknak és a hatalomvágyó rokonoknak, s hozzájárult, hogy Ferdinándot még az ő életében cseh (1617), majd magyar királlyá koronázzák (1618. május 18.). Ezzel Mátyás a birodalom

209

vallási megosztását adó konfliktusok elsimítását célzó politikáját tette tönkre, hiszen Ferdinánd uralmától a protestáns felekezetek nem sok jót várhattak. Nagybátyja halála után, 1619-ben a frankfurti birodalmi gyűlésen, ellenjelölt hiányában őt tették meg német-római császárnak. A lehetséges vetélytárs III. Fülöp spanyol királyt egy titkos szerződéssel lemondatta trónigényéről, melyben átengedte neki Elzászt és néhány kisebb helytartóságot, valamint garantálta a spanyol ág férfi leszármazottainak elsőbbségét az osztrák női ággal szemben.

A harmincéves háború A császárkoronázás idején, 1619 szeptemberében már javában folyt a harmincéves háború első, cseh–pfalzi szakasza. A háború kirobbanásának közvetlen oka a cseh rendek Thurn gróf vezetésével történt lázadása volt II. Ferdinánd erőszakos ellenreformációs politikája ellen. A felkelők a császári kormányzót kihajították a prágai vár ablakán (defenesztráció), és meghívták a cseh trónra a Protestáns Unió egyik tagját, V. Frigyes pfalzi választófejedelmet. Ferdinánd erre szövetségre lépett egykori diáktársával, I. Miksa bajor herceggel és a spanyol Habsburgokkal. 1620 novemberében a cseh, morva és sziléziai rendek erőit a Tilly gróf vezette császári sereg a fehérhegyi csatában szétverte, s Ferdinánd Habsburg örökös tartománnyá nyilvánította az önállóságától megfosztott Csehországot. A háború ennek ellenére nem ért véget, mert különböző érdekből a dánok, a hollandok, a svédek és a franciák is bekapcsolódtak az európai háborúba. A hadi cselekmények egészen 1648-ig tartottak. Maga II. Ferdinánd még a küzdelem során, 1637ben Bécsben meghalt.

Magyar belpolitikája II. Ferdinánd Magyarországon is kísérletet tett az ellenreformáció erőszakos bevezetésére, s ez ellen a rendek egy ideig hiába tiltakoztak. A harmincéves háború kirobbanásával már könnyebb alkupozícióba kerültek a mind magyarországi, mind az erdélyi rendek. Bethlen Gábor, kihasználva Ferdinánd seregeinek lekötöttségét, több hadjáratot vezetett a királyi Magyarország ellen. Ferdinánd kénytelen volt engedni mind az erdélyi fejedelemnek, mind a korábban kezében tartott magyar rendeknek, kiknek követeléseit Bethlen is támogatta, s 1621-ben a nikolsburgi békében lemondott az időközben választott királyi címéről, s visszaadta Ferdinándnak az addig elfoglalt területeket. Cserébe Erdélyhez csatoltak hét magyarországi vármegyét, és Bethlen örökös birodalmi hercegi címet kapott, valamint Ferdinánd megerősítette az 1606-os bécsi békét. A magyarországi rendek visszakapták jogaikat, s a vallásszabadságot, és elérték a Magyar Tanács hatáskörének növelését is. Az ellenreformáció ennek ellenére Magyarországon is működött, csupán nem olyan erőszakos eszközökkel, mint az örökös tartományokban. A rekatolizációs törekvések legnagyobb magyarországi alakja Pázmány Péter esztergomi érsek volt, aki 1623-ban Bécsben a róla elnevezett teológiai főiskolát, a Pazmaneumot, majd 1635-ben a nagyszombati egyetemet alapította. Tevékenysége folytán számos, korábban protestáns hitre áttért főurat sikerült a katolicizmusnak megnyerni.

Török kérdés A Török Portával II. Ferdinánd is igyekezett fenntartani az 1606-os zsitvatoroki béke pontjait. Ez a békeszerződés pedig az egymást sűrűn váltó szultánok számára sem volt kedvezőtlen, hiszen a Nagy Abbász sah vezette perzsák IV. Murád szultán kiskorúságát kihasználva elragadták tőlük Mezopotámiát, és több vereséget mértek az ellenük támadó törökökre, akik csak a 1635 után voltak képesek visszavágni.

Utolsó évei Ferdinánd 1629-ben érte el sikerei tetőpontját, amikor szövetséges csapatai Wallenstein gróf vezetésével meghátrálásra kényszerítették a hollandok és a britek által is támogatott IV. Keresztély dán királyt. A háború ezzel véget ért volna, ha a császár nem adta volna ki az 1555-ös augsburgi vallásbéke után a katolikusoktól elvett birtokok visszavételéről szóló törvényt. Ezzel magára haragította a protestáns szövetséges fejedelmeket, akik védelmében Gusztáv Adolf svéd király jelent meg a hadszíntéren. A svédeket 1632-ben a lützeni csatában nagy nehézségek árán

210

sikerült megállítani, azonban a birodalom belső békéjét a rendelet részleges visszavonásával sem sikerült megteremteni, mivel 1635-ben az eddig csak a háttérben álló franciák indítottak háborút. II. Ferdinánd 1636-ban fiát, a későbbi III. Ferdinándot német-római királlyá választatta, de a háború befejezését már nem érte meg. 1637. február 15-én halt meg Bécsben. Síremléke a Habsburgok grazi mauzóleumában található.

Kronológia  1619 Bécsben meghal II. Mátyás, II. Ferdinánd trónra lépése. — A cseh felkelők körülzárják Bécset. — II. Ferdinándot császárrá választják. — Bethlen Gábor fejedelem első hadjárata II. Ferdinánd ellen. Elfoglalja Kassát, Érsekújvárt, Pozsonyt. A Szent Korona is a kezébe kerül. — A cseh-morva-magyar szövetséges hadak Bécs előterében csatáznak. — Bethlen fejedelem akadémiát (főiskolát) alapít Nagyszombat városában.  1620 A pozsonyi országgyűlés felajánlja Bethlen Gábornak a királyi címet; nem fogadja el, csak a Magyarország fejedelme címet használja. — II. Ferdinánd fegyverszünetet köt Bethlennel. — Bethlen akadémiát alapít Gyulafehérváron. — A besztercebányai országgyűlés kimondja a Habsburg-ház trónfosztását, Bethlen Gábort Magyarország királyává választja (Bethlen nem koronáztatja meg magát). — November 8-án a Prága melletti Fehérhegyen a cseh-morva protestáns rendek vereséget szenvednek II. Ferdinánd és a Katolikus Liga csapataitól. II. Ferdinánd megszünteti a cseh közjogi különállást és a cseh rendi alkotmányt.  1621 II. Ferdinánd végrendeletében rendelkezik országainak és tartományainak egy tagban való átörökítéséről. — II. Ferdinánd csapatai visszafoglalják Pozsonyt. Nyitra, Kőszeg is a király kezébe kerül.  1622. január 6-án II. Ferdinánd és Bethlen Gábor megköti a nikolsburgi békét. Bethlen lemondott a magyar királyi címről, kivonult Alsó-Magyarországról, megtartotta viszont Felső-Magyarország hét vármegyéjét (Szabolcsot, Szatmárt, Ugocsát, Bereget, Zemplént, Borsodot, valamint Abaújt). II. Ferdinánd Erdélyt hallgatólagosan szuverén államnak ismerte el. A király általános amnesztiát biztosított a Bethlen oldalán fegyvert fogottaknak, megerősítette a bécsi békét, s az azóta hozott orzággyűlési határozatokat. — II. Ferdinánd biztosai átadják a hét vármegyét. — Bethlen Gábor visszaszolgáltatja a Szent Koronát. — A fejedelem Morvaországból a vallásuk miatt elűzött anabaptista iparosokat (habánok) telepít Erdélybe.  1623 Bethlen Gábor második hadjárata II. Ferdinánd király ellen. — Pázmány Péter Bécsben magasabb szintű papnevelői intézetet alapít (a későbbi Pazmaneum).  1624 II. Ferdinánd és Bethlen Gábor a nikolsburgi béke kisebb módosításával megkötik a bécsi békét. — A fejedelem kérésére Szenci Molnár Albert lefordítja Kálvin Institutioját.  1625 Ferdinánd főherceget a soproni országgyűlés királlyá választja, s III. Ferdinánd néven megkoronázzák. — Esterházy Miklós a nádor (1645-ig).  1626 A gyulafehérvári országgyűlés Brandenburgi Katalint férje utódjául választja a fejedelmi székbe. — Bethlen Gábor harmadik hadjárata II. Ferdinánd ellen, majd a nikolsburgi béke némi módosításával békét kötnek. — Megjelenik a jezsuita Káldi György teljes magyar bibliafordítása.  1627 II. Ferdinánd és IV. Murád megbízottai Szőnyben 25 évre megújítják az 1606. évi békét. — A cseh korona országai ettől kezdve a Habsburgok örökös tartományai közé számítanak. — Bethlen Gábor fejedelem metropolita rangban főpapot állít az erdélyi román ortodox egyház élére.

211

 1629 II. Ferdinánd kiadja a restitúciós ediktumot, mely a német protestánsokat minden, az augsburgi vallásbéke (1555) óta a katolikusoktól elvett birtok visszaadására kötelezte. Ennek bizonyos pontjai 1635-ben kénytelen visszavonni a vele szövetkező protestáns fejedelmek miatt. — Bethlen Gábor a nemesi rendbe emeli a kálvinista prédikátorokat és tanítókat, utódaikkal együtt. — Bethlen Gábor megírja politikai végrendeletét. — November 15. Bethlen Gábor halála. Brandenburgi Katalin átveszi a fejedelmi hatalmat. Katalin fejedelemasszony felajánlja Bécsnek a hét felső-magyarországi vármegye visszaszolgáltatását. — Nagyszombat városában megkezdik a jezsuita templom építését.

Nagyszombat jezsuita (egyetemi) templom (1629-37) Keresztelő Szent Jánosról elnevezett székesegyház

 1630 A gyulafehérvári országgyűlés kimondja, hogy Brandenburgi katalin az ország kormányzását Bethlen István kormányzóval – Bethlen Gábor öccsével – és a fejedelmi tanáccsal egyetértésben végezze. — A hét felső-magyarországi vármegye visszacsatolása a királyi Magyarországhoz. — A felső-magyarországi hajdúk mozgolódása a hét vármegye átadása miatt. — A medgyesi országgyűlés megbékíti a fejedelemasszonyt Bethlen István kormányzóval. Csáky István megbízatásának visszavonása. — Az erdélyi hajdúk kilépnek a fejedelemasszony szolgálatából. Zólyomi Dávid lemond a székelyek főkapitánya tisztségről. A hajdúk szeptember 9-én, Tokajnál legyőzik a királyi katonaságot. — Rákóczi György egyezséget ír alá Zólyomi Dávid és ifjabb Bethlen István megbízottaival arról, hogy a hajdúk élén elfoglalja a fejedelmi széket. — Az erdélyi országgyűlés Kolozsváron lemondatja Brandanburgi Katalint. A kolozsvári országgyűlés fejedelemmé választja Bethlen István kormányzót. — Rákóczi György és Bethlen István Tompán megállapodnak, hogy kettejük között új fejedelemválasztás döntsön. — A segesvári országgyűlésen lemond Bethlen István fejedelem. — December 1-jén I. Rákóczi Györgyöt fejedelemmé választották. — A fejedelem szövetségi ajánlattal követeket küld a szász választófejedelemhez és a svéd királyhoz.  1631 Zólyomi Dávid és ifjabb Methlen István március 15-én Rakamaznál legyőzi Esterházy Miklós nádort. — II. Ferdinánd elismeri I. Rákóczi György fejedelemségét.  1632 Országos pestisjárvány (tart 1634-ig).  1633 I. Rákóczi György parancsot kap a Portától, hogy készüljön fel a Lengyelország elleni török hadjáratban való részvételre. (A hadjárat elmarad.)  1634 A császári sereg nagy győzelme a protestáns szövetségesek fölött.

212

 1635 A szász választófejedelem különbékét köt Ferdinánd császárral – elkezdődik a protestáns unió széthullása. — Pázmány Péter megalapítja a nagyszombati egyetemet. — Bethlen István volt fejedelem a budai pasánál segítséget kér Rákóczi fejedelem letételéhez.  1636 I. Rákóczi György Szalontánál legyőzi a Bethlen István trónkövetelését támogató török csapatokat.  1637 IV. Murád szultán megerősíti Rákóczi fejedelemségét. — Bécsben meghal II. Ferdinánd; az új király III. Ferdinánd.

Irodalom Johann Franzl: Ferdinand II. Kaiser im Zwiespalt der Zeit, Graz, 1978. Khevenhüller: Annalen Ferdinands II., 1716. Hurter: Geschichte Ferdinands II., Schaffhausen, 1850-64. Jörg-Peter Findeisen: Der Dreißigjährige Krieg. Eine Epoche in Lebensbildern, Graz, 1998. Golo Mann: Wallenstein. Frankfurt am Main, 1971. Richard Reifenscheid: Die Habsburger in Lebensbildern, Piper Verlag 2007, ISBN 978-3-49224753-5 Štěpán Vácha: Der Herrscher auf dem Sakralbild zur Zeit der Gegenreformation und des Barock. Eine ikonologische Untersuchung zur herrscherlichen Repräsentation Kaiser Ferdinands II. in Böhmen, Prag 2009. ISBN 978-80-86890-23-4

213

Bethlen Gábor http://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlen_G%C3%A1bor

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, magyar király

iktári Bethlen Gábor (Marosillye, 1580. november 15. – Gyulafehérvár, 1629. november 15.[1]) erdélyi fejedelem (1613–1629), I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége.  Teljes neve: Iktári Bethlen Gábor  Született: Marosillye, 1580. november 15.  Édesapja: Bethlen Farkas  Édesanyja: Lázár Druzsina  Házastársa: (1605) Károlyi Zsuzsanna, (1626) Brandenburgi Katalin  Gyermekei: kiskorúságuk idején meghaltak.  Fejedelemmé választották: 1613. október 23-án, Kolozsváron.  Fejdelemségének szultáni megerősítése: 1614. augusztus 10-én, Medgyesen történt.  Magyarország királyává választása: 1620. augusztus 25-én, Besztercebányán.  Uralkodási ideje: Erdély fejedelme (1613. október 23. – 1629. november 15.),

Magyarország királya (1620–1621)  Elődje: Báthory Gábor

 A Magyarország királya címről lemondott: 1621. december 31-én, a nikolsburgi békében.  Elhunyt: Gyulafehérvár, 1629. november 15.[1]  Nyughelye: Gyulafehérvári érseki székesegyház  Utódja: Brandenburgi Katalin

214

Élete Származása Bethlen Gábor 1580. november 15-én született a Hunyad vármegyei Marosillyén. Birtokos köznemesi család sarja, apja Bethlen Farkas, anyja Lázár Druzsina gyergyószárhegyi székely lófő család sarja, öccse Bethlen István, a későbbi fejedelem.

Bethlen Gábor, rézkarc

Kezdeti pályája Báthory Zsigmond fejedelem udvarában nevelkedett, s 15 éves alig múlt, amikor 1595-ben részt vett a török elleni havasalföldi hadjáratban. Báthory Zsigmond fejedelem seregében harcolt Mihály vajda ellen, majd a Basta rémuralma ellen Székely Mózes körül tömörülő párthoz csatlakozott, s 1602 júliusában a tövisi csata után török területre bujdosott. 1603 júliusában Székely Mózes seregében részt vett a Brassó melletti csatában, s utána újra török földre távozott. Katonai és diplomáciai tehetsége korán kitűnt; a kibontakozást kezdettől fogva a török szövetségében, a Habsburgok ellenében kereste. Érintkezésbe lépett Bocskaival, hogy a Habsburgok elleni felkelés vezéréül megnyerje. 1604 őszén, a szabadságharc megindulása után ő szerezte meg a Porta jóváhagyását Bocskai fejedelemségéhez. 1605 májusában feleségül vette Károlyi Zsuzsannát. 1607-től Báthory Gábor bizalmas tanácsadója és fejedelemségének előkészítője. Amikor azonban a fejedelem a Habsburgokhoz közeledett, 1611-ben ismét török területre menekült. 1613. október 23-án a kolozsvári országgyűlés a szultán támogatásával fejedelemmé választotta.

Erdély fejedelme Bethlen fejedelemsége önállóságát biztosította II. Mátyással szemben, de a Porta ellenében is, amelyet 1616-ban Lippa várának átadásával állított maga mellé. Központosított nemzeti államszervezet kiépítésére törekedett. Az ipar és a kereskedelem előmozdítására merkantilista jellegű gazdaságpolitikát kezdeményezett s országába külföldi iparosokat telepített (morva anabaptisták). Gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt 1622-ben református főiskolát is alapított. Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait, főleg a polgári fejlődés élén járó Hollandiában és Angliában. Korszerű hadsereget szervezett nagyrészt zsoldosokból, továbbá szabad hajdúkból és székelyekből. Mátyás király óta ez volt az első állandó magyar hadsereg.

215

Bethlen célja kezdettől fogva a Magyar Királyság egységének helyreállítása volt. A harmincéves háború kitörése alkalmat adott arra, hogy megindítsa a harcot a Habsburgok ellen. 1619-ben, szövetkezve a cseh protestáns rendekkel, elfoglalta a királyi Magyarországot, s csapatai már Bécs alatt voltak, amikor Homonnai György Lengyelországból betörve, hátbatámadta, mire kénytelen volt visszavonulni. A besztercebányai országgyűlés 1620. augusztus 25-én magyar királlyá választotta, a csehek fehérhegyi veresége után azonban kénytelen volt a császárral béketárgyalást kezdeni.

Bethlen Gábor királyi zászlaja 1620-ból

1622. január 6-án a nikolsburgi békében lemondott a királyi címről, ennek fejében viszont megkapta a német-római birodalmi hercegi címet, valamint a hét felső-tiszai vármegyét és Oppeln-Ratibor sziléziai hercegségeket. Második Habsburg-ellenes hadjáratával, 1624-ben újabb eredményt nem ért el, 1624. május 8-án a bécsi békében lemondott sziléziai birtokairól. Ezután kísérletet tett a bécsi udvarhoz való közeledésre, török elleni szövetséget ajánlott II. Ferdinándnak, ha kezébe adják az ország kormányzását és feleségül kapja a 13 éves Cecília Renáta Habsburg osztrák főhercegnőt (első felesége 1622-ben meghalt). Ajánlatát azonban elutasították.

Bethlen Gábor tudósai között (Dósa Géza festménye, 1870)

216

Miután az ország békés egyesítése ezzel meghiúsult, széles Habsburg-ellenes nemzetközi koalíciót próbált létrehozni a nyugat-európai országok és a kelet-európai népek között. A protestáns hatalmakkal létesített kapcsolatainak megszilárdítására 1626. március 1-jén feleségül vette György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Brandenburgi Katalint, és 1626-ban belépett a protestáns hatalmak westminsteri szövetségébe.

Ugyanebben az évben Ferdinánd elleni hadjáratában kiszorította Magyarországról Wallenstein seregét, de a külföldi segítség elmaradása miatt meg kellett kötnie a pozsonyi békeszerződést, amely lényegében a korábbi békekötéseket erősítette meg. További terveinek megvalósítását, amelyek svéd és orosz szövetségben a lengyel korona megszerzésére irányultak, 1629. november 15-én[1] bekövetkezett halála akadályozta meg. Felesége, Brandenburgi Katalin, akit 1626 májusában a gyulafehérvári országgyűlés utódlási joggal ruházott fel (öccsével, Bethlen Istvánnal együtt), férje halála után csak néhány hétig ült a fejedelmi székben.

Hivatkozások 1.

^ a b c Protestáns Honlap. www.lutheran.hu, 2003. július 17. (Hozzáférés: 2009. december 17.)

Forrás Királyok könyve. Szerk.: Horváth Jenő. (ISBN 963-208-894-8) Magyarország története 1526-1686. Akadémiai, Bp. 1985 Magyarország történeti kronológiája, II. kötet 1526-1848. Akadémiai, Bp. 1989 Jerzy Topolski: Lengyelország története. Gondolat, Bp. 1989 Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007. Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006.

Külső hivatkozások Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból (I-VI. kötet), Pest, 1868. Ráth Mór bizománya. Nyomatott Panda és Frohna Könyvnyomdájában. Elektronikus változat - VI. Székely-Udvarhely Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme Szekeres Lukács Sándor: Kodáros kincsei, Fejezetek Felsősófalva és a Székely-Sóvidék történelméből/

217

Brandenburgi Katalin http://hu.wikipedia.org/wiki/Brandenburgi_Katalin

Brandenburgi Katalin, erdélyi fejedelem

Brandenburgi Katalin (Königsberg, 1604. május 28. – Schöningen, 1649. augusztus 27.) erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor második felesége.  Született: Königsberg (ma Kalinyingrád), 1604. május 28.  Édesapja: János Zsigmond brandenburgi választófejedelem  Édesanyja: Anna porosz hercegnő  Házastársa: (1626) Bethlen Gábor fejedelem majd (1639) Ferenc Károly szász herceg

 Gyermeke: nem született.  Uralkodási ideje: 1629. november 15. – 1630. szeptember 21. A fejedelmi hatalmat átvette 1629. november 15-én Gyulafehérváron. Lemondott a fejedelemségről 1630 szeptember 21-én Kolozsváron.  Elődje: Bethlen Gábor  Utódja: Bethlen István  Elhunyt: Schöningen, 1649. augusztus 27.

Élete Származása, testvérei Brandenburgi Katalin 1604. május 28-án született a kelet-poroszországi Königsbergben (ma Kalinyingrád) János Zsigmond brandenburgi választófejedelem (1572–1619) és Anna porosz hercegnő (1576–1625) negyedik gyermekeként. Egy bátyja volt, a későbbi György Vilmos brandenburgi választófejedelem, valamint két nővére, Anna Zsófia (1598-1629) és Mária Eleonóra (1599–1655), akik IV. Keresztély dán, illetve II. Gusztáv Adolf svéd királyhoz mentek feleségül.

218

Házassága Brandenburgi Katalin és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem házasságkötésére 1626. március 1-jén került sor Kassán. A házasság elsősorban politikai indíttatású volt, hiszen Bethlen második felesége szövetségesének, György Vilmos brandenburgi választófejedelemnek volt a húga. Az ifjú házasok eleinte csak tolmács segítségével beszélgethettek egymással, mivel Katalin csak németül és franciául tudott, míg a fejedelem nem volt járatos e nyelvekben.

Bethlen Gábor fejedelem házásságának éve, 1626 körül készítette második felesége, brandenburgi Katalin számára ezt a magyar szabású és díszítésű ruhát. Anyaga szilvakék, nyitott mintás itáliai bársony, a díszruha Magyarországon készült belőle. Díszítése a XVI-XVII. században virágzott ún. úrihímzésnek kimagasló példája. A díszruhához fehér patyolatból készült, bőven ráncolt, buggyos ujjú ingvállat viseltek. Forrás: http://www.hnm.hu/utils/GalleryLarge.php?ItemID=52&PicNum=7

Bethlen a házasságkötés után két hónappal, 1626 májusában a gyulafehérvári országgyűléssel utódjául választatta feleségét, mivel előző házasságából született gyermekei már nem éltek. A fejedelem nagyon szerette az életvidám és szórakozni vágyó Katalint, akinek egyáltalán nem volt érzéke a politikához, ezért Bethlen úgy rendelkezett, hogy halála után a kormányzást 12 tagú tanáccsal és öccsével, Bethlen Istvánnal együtt gyakorolhatja.

Erdély trónján Bethlen Gábor a házasságkötés után három évvel, 1629. november 15-én meghalt, s Brandenburgi Katalin elfoglalhatta a fejedelmi trónt. Katalin fejedelemsége azonban Bethlen óvintézkedései ellenére hatalmi válságba sodorta Erdélyt, mivel könnyelmű és pazarló életmódja mellett a kortársakból a Csáky István – aki állítólag a fejedelemasszony szeretője volt – vezette Habsburgpártiakkal való rokonszenvezés, illetve kedvezés váltott ki leginkább ellenszenvet. A sűrűn ülésező országgyűlés kihasználta, hogy Katalin nem ért az államügyekhez, s korlátozta a fejedelmi hatalmat. Már csak idő kérdése volt azonban, hogy új fejedelmet válasszanak. Katalin ekkor kegyencével, Csáky Istvánnal előbb a hét felső-tiszai vármegyét, majd magát Erdélyt

219

ajánlotta fel II. Ferdinánd császárnak. Közben Bethlen István Rákóczi Györgyöt próbálta meghívni a fejedelmi székbe, mire azonban Rákóczi rászánta magát a cselekvésre és a kialakult helyzettel elégedetlen hajdúk élén Erdélybe indult volna, Katalint 1630. szeptember 28-án lemondatták, s Bethlen István lett a fejedelem. Az egyezkedés elkezdődött, s hamarosan kiderült, hogy a Porta számára érdektelen, hogy melyikük lesz Erdély fejedelme, s ennek megfelelően két kinevezési okiratot is küldött. A döntés az országgyűlés és Brandenburgi Katalin kezében volt, aki – mivel Habsburg-ellenessége miatt mindig gyűlölte Bethlen Istvánt – Rákóczi György kinevezési parancsát olvasta fel.

Utolsó évei, halála

Brandenburgi Katalin

1631-ben Katalin elhagyta Erdélyt, és Magyarországra költözött, 1633-ban áttért a római katolikus vallásra. 1639. augusztus 27-én Sopronban feleségül ment Ferenc Albert szászlauenburgi herceghez (1591–1660), akivel a bécsi udvarban ismerkedett meg. Házasságuk szerelemházasság volt, mivel a herceg rangjához egyáltalán nem méltóan szűkös anyagi körülmények között élt. A házasságkötés utáni évben férjével együtt visszatért Pomerániába. A Bethlentől örökölt hatalmas vagyon az évek múltán elapadt, s Katalin élete utolsó éveit nem túl fényűző körülmények között élte le. 1644. augusztus 27-én halt meg Schöningenben, férje tizenhat évvel élte őt túl. Házasságuk gyermektelen maradt.

Külső hivatkozások Magyar életrajzi lexikon

220

Oborni Teréz - Brandenburgi Katalin A Serenessima Princeps, azaz a Felséges Fejdelem cím oly sok erdélyi nagyasszony és fejedelemné közül egyedül azt a nőt illette meg, aki talán legkevésbé érdemelte meg. Kicsapongó, költekező, mulatságot, vadászatot és szórakozást kedvelő személye már férje életében sem felelt meg a főrangú asszonyok iránti elvárásoknak. Még kevésbé azután, hogy a fejedelem szerepébe kényszerült. Buda eleste után a magyar királyi udvar örököse az erdélyi fejedelmi udvar lett. A külső erők kényszere alatt létrejött fejedelemség számos sajátos vonással rendelkezett. Mivel a házasságok a korban egyben politikai kötődéseket is jelentettek, a Fényes Portától függő fejedelemnek párválasztáskor a szokásos megfontolásokon túl még Isztambul véleményét is figyelembe kellett vennie. Az is az erdélyi sajátosságok közé tartozott, hogy a magyarországihoz viszonyítva jóval gyöngébb rendiséggel szemben a fejedelem túlzott hatalomra tett szert, amiből hitvese ambíciója, tehetsége és a mindenkori viszonyok függvényében részesedhetett. A fejedelmek feleségei közül egynek, Brandenburgi Katalinnak megadatott, hogy Bethlen Gábor halála után maga is a fejedelmi trónra ülhetett.

Vak szenvedély? Brandenburgi Katalin, Bethlen második felesége a Német–római Szent Birodalom választófejedelemségéből, Brandenburgból került Erdélybe. Az esküvőt 1626. március elsején tartották Kassán. Hogy milyen lehetett a két ember első találkozása az esküvő napján? – a maga valóságában nem ismerhetjük. Mit mondhattak egymásnak és milyen nyelven? Hiszen Katalin csak németül és franciául beszélt, Bethlen pedig nem volt járatos ezekben a nyelvekben. Mondják, a szerelmesek szavak nélkül is megértik egymást. Vajon mit érzett Katalin az esküvő idején már a negyvenes évei végén járó, ősz hajú, már fogaiban is hiányt szenvedő fejedelem iránt? Bethlen egybekelésük után rögtön, az 1626. májusi fehérvári országgyűlés utódjává választtatta Katalint az erdélyi rendekkel. Ugyanezen országgyűlés azonban egyúttal korlátozta is őt a fejedelmi hatalomban, hiszen fölé rendelte gyámul a fejedelem öccsét, Bethlen Istvánt kormányzóként. A rendek kikötötték, hogy le kell mondania a fejedelemségről és távoznia kell Erdélyből, ha az ország érdeke úgy kívánja. Nyilvánvaló volt, hogy a rendek csak Bethlen tekintélye és akarata előtt hajoltak meg. Az erdélyi fejedelmi udvarban és udvartartásban nagy változást hozott Katalin érkezése. Bethlen első felesége, az egyszerű, puritán, szigorú erkölcsű Károlyi Zsuzsanna halála után fényűző mulatságokat és vadászatokat rendező fejedelmi központ alakult ki. A fejedelem pazar bőséggel halmozta el új feleségét: keleti szőnyegek, pompázatos florenciai (firenzei) és velencei ruhaanyagok, atlasz és bársony érkeztek rendszeresen Erdélybe. 1627 augusztusában Bécsben elefántcsontból csináltatott útra való kalamárisládát Katalinnak. A tiszta gyémántokkal rakott aranyláncok, rubintos-gyémántos párták, fülbe való gyöngyök, homlokra való gyöngyök, gyémántos rózsák és gyűrűk sokaságának még a töredékét is nehéz lenne megszámlálni. Bethlen igyekezett – nyugati példák alapján – fejedelmi udvarának díszét, pompáját külsőségekkel emelni. A késő reneszánsz fejedelmi palotát törökös, keleties vonások tették még pompázatosabbá. Katalin tehát itt élhette életét, és az árván felnőtt ifjú hercegnőt minden bizonnyal elbűvölte a fejedelmi gazdagság. Hogy milyen érzelmekkel viseltetett egymás iránt a fejedelmi pár – erre történetíróink is többféle választ adnak. Leginkább azt gondolhatjuk, hogy az elsősorban politikai okokból létrejött házasságban az öregedő fejedelemnek nem lehetett igazi szerelmes társa felesége. Mások szerint Bethlen beleszeretett a termetre kicsi, de szép arcú, könnyelmű asszonyba, Kemény János így tartja: Katalin iránti vak szenvedélye odáig vitte Bethlent, hogy az országot is odaadjándékozta neki. Kemény azonban – ugyanúgy, mint a korabeli erdélyi urak többsége – gyűlölte Katalint, s ezt minden lehetséges módon ki is nyilvánította önéletírásának róla szóló részeiben.

A szép Csáky Kemény szerint Katalin első szeretője Zierotin, morva származású nemes volt, aki a fejedelemasszony udvarában lovászmesterként szolgált. Amikor a fejedelem ezt megtudta, szigorúbb büntetés nélkül küldte el udvarából a lovagot. Ezek után további neveket hoz tudomásunkra Kemény: Schulitz Weighardt morva származású udvari orvos, Listius Ferenc szamosújvári várnagy, Keglevich Miklós báró és Rátky Zsigmond horvát nemes szerepelnek a bűnlajstromban. Mindannyian németül tudó, az udvarban forgolódó személyek voltak. S hogy valóban Katalin szeretői lettek volna? Nem tudjuk bizonyosan. Vagy talán már az is bűnnek minősül, hogy Katalin élvezte az anyanyelvén beszélő, udvarló férfiak kellemes társaságát? Az erdélyiek számára, akik már kezdetben gyanakodva fogadták a tőlük oly sokban különböző fiatalasszonyt, talán igen.

221

1629. november 15-én meghalt Bethlen Gábor, s az eddig vidáman szórakozgató, hóbortos Katalin körül megváltoztak a körülmények. Érvénybe lépett Bethlen végrendelete, s a fejedelmi hatalom, ha erős megszorításokkal is. Katalinra szállott. A következő évi januári országgyűlés kimondta, hogy az ország kormányzását Bethlen István kormányzóval és a fejedelmi tanáccsal egyetértésben végezze. Való igaz, hogy addigi viselkedésével Katalin nem nyerte meg az erdélyi rendeket, ám azok is szinte az első pillanattól ármánykodtak ellene, s Katalin politikai balfogásai és Csáky Istvánhoz fűződő szerelme jó ürügyként szolgáltak a fejedelmi trónról való mielőbbi eltávolításához. Csáky, aki korának egyik híresen szép férfija volt, és jól beszélt németül, már a fejedelem életében feltűnt Katalin körül. Forrásaink nyomán bizton állíthatjuk, hogy Katalin szerelemre lobbant iránta, s ennek tulajdonítható az a rendkívüli befolyás, melyet Csáky gyakorolt Katalinra. „…az fejedelem halála után egészlen az ő akaratját akarja vala az fejedelemasszony követni…nem is az palotán az derék grádicson, hanem az fejedelemasszony házai felől való kis grádicson szokott volna feljárni, kit igen orrolva néztünk” – írta Kemény János. Csáky nemcsak hatalmas pénzösszegeket csalt ki Katalinból, de ékszereket is kapott ajándékba. Ezenkívül Katalin megbízta őt a Bethlen után maradt felső-magyarországi birtokok igazgatásával is, amely megbízást egy hónap múlva az országgyűlés visszavonatta vele. Csáky kihasználva Katalin szerelmét, mint az erdélyi katolikus főurak fejedelemjelöltje, uralomra tört. Még arra is sikerült rávennie az elvakult Katalint, hogy titokban katolikus hitre térjen, holott ez ellenkezett a férje végrendeletében meghagyottakkal, és várható volt, hogy a portán is rendkívüli bonyodalmakat okoz. A brandenburgi követek 1630. március 10-én és 11-én hazaküldött jelentésükben azt írták, hogy a pápisták csellel vették rá Katalint az áttérésre, s Csáky mellett Somos Gáspár és Haller István voltak a fő felbujtók. A valláscsere hatalmas felháborodást váltott ki a Bethlen István vezette protestáns főurak csoportjában. Már-már fegyveres összecsapástól lehetett tartani, amikor is Katalin március elején egy testi betegségből felgyógyulva nyilvános gyülekezetben visszatért régi hitére.

Gyermeteg nő Katalinnak az országgyűlés előtt írást kellett kiállítania arról, hogy nem lesz katolikus, mert elveszti fejedelemségét. Hamarosan mégis bekövetkezett ez. 1630. szeptember 28-án az erdélyi rendek lemondásra kényszerítették. Az ellene fölhozott legfőbb panaszok: Munkács, Tokaj, Fogaras és Vinc jövedelmeit nem használta az ország javára; a zalatnai aranybányák negyedrészét magánál tartotta; készpénzét és jószágait eladogatta, jobbágyokat és adókat ajándékozott a tanácsosok tudtán kívül; titkon Csáky Istvánt akarta fejedelemmé tenni; a tanácsosok tudta nélkül ágyúkat küldött Munkácsra; a brandenburgi követekkel titkon tanácskozott. Hogy ezek a vádak mennyiben felelnek meg a valóságnak, azt nehéz eldönteni. Bátyjához, a brandenburgi választóhoz szóló levelében írta, hogy amikor többször is erősen felszólították, mondjon le a fejedelemségről, Mikó Ferenc azt mondta: az országnak fenséged ellen semmi panasza, de ha háború lesz, mit tehet egy asszony? Másutt arról írt, hogy a gróf (Bethlen István) és Zólyomi az országgyűlésen olyan cseleket használtak ellene, hogy nála okosabbat is rászedtek volna. Lemondása után pedig így fogalmazott: ha nem is tudtam kormányozni, jó volt a szándékom. Katalin nem tudott felemelkedni a politikai feladathoz, amely Bethlen után várt volna rá Erdély fejedelmi trónján. Bizonyos vélemények szerint gyermeteg személyiségű nő volt, aki túlságosan is a földi örömöknek élt, s túlontúl is érzelmei hatása alatt állt. Szerencsétlenségére még német is volt, s már csak ezért is kezdettől fogva a németpártiság gyanúja lengte körül. Nem tudott megbirkózni a harmincéves korában reászakadt fejedelemség terheivel, ezért támaszkodni próbált az őt körülvevő, a hatalomban jártas férfiakra, de tapasztalatlanságában a hatalmi csatározások puszta játékszerévé vált.

Forrás: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/brandenburgi_katalin/

222

Bethlen István erdélyi fejedelem http://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlen_Istv%C3%A1n_erd%C3%A9lyi_fejedelem

Bethlen István erdélyi fejedelem

Iktári Bethlen István (Marosillye, 1582 – Ecsed, 1648. január 10.) erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor fejedelem öccse, máramarosi és hunyadi főispán.  Teljes neve: Iktári Bethlen István  Született: 1582  Édesapja: Bethlen Farkas  Édesanyja: Lázár Druzsina  Házastársa: Bethlen István kétszer nősült.

1. Első felesége Csáky Krisztina, Csáky Gábor és Bánffy Klára leánya volt, a házasságkötés időpontja nem ismert. Három fiú- és három leánygyermekük született:  Gyermekei:

Bethlen Gábor, fiatalon meghalt Bethlen István (1606-1633), Bihar vármegye főispánja, váradi főkapitány Bethlen Péter (? - 1646), máramarosi és hunyadi főispán Bethlen Katalin (? - ?), Zólyomi Dávid († 1649) felesége Bethlen Anna (? - ?), Gyulaffy Sámuel, majd Kun István felesége; első házasságából született leánya, Gyulaffy Mária, a későbbi fejedelem, Thököly Imre anyja o Bethlen Druzsiána (? - ?), Rhédey Ferenc felesége 2. Első felesége halála után, 1623-ban Károlyi Katalinnal (1588-1635), Rhédey Ferenc özvegyével, bátyja, Bethlen Gábor első feleségének, Károlyi Zsuzsannának a húgával kötött házasságot. Ez a házassága gyermektelen maradt. o o o o o

 Uralkodási ideje: 1630. szeptember 28. – 1630. november 26. Kormányzónak ismerték el 1630. január 25-én Gyulafehérváron. Fejedelemmé választották 1630. szeptember 28-án Kolozsváron. Lemondott a fejedelemségről 1630. november 26-án Segesváron.  Elődje: Brandenburgi Katalin  Utódja: I. Rákóczi György  Elhunyt: Ecsed, 1648. január 10.  Nyughelye: Gyulafehérvári érseki székesegyház

223

Élete Út a kormányzóságig 1582-ben Marosillyén született iktári Bethlen Farkas főkapitány és szárhegyi Lázár Fruzsina gyermekeként. Bátyjával, Gáborral együtt korán árvaságra jutott, s nagybátyja, Lázár András székely királybíró – aki egyúttal a fivérek gyámja is volt – gondoskodott róluk, s igyekezett útjukat egyengetni. István a nála két évvel idősebb Gábor segítségével emelkedett fel. Gábor fejedelemmé választása után az ő karrierje is megindult. 1616-tól Hunyad, 1622-től Máramaros vármegye főispánja. 1618-tól az udvari lovasság főkapitánya lett. Mivel bátyja a harmincéves háborúban tevékenyen részt vett és több ízben vezetett hadjáratot a királyi Magyarország ellen, távolléte idején a fejedelem mindig öccsét, Istvánt bízta meg Erdély kormányzásával. 1626-tól pedig a Gábor halála utáni időszakra választott kormányzó, aki a 12 tagú tanáccsal együtt a kijelölt örökös, a fejedelem második feleségének, Brandenburgi Katalinnak volt hivatva segíteni az államügyek intézésében, melyhez Katalinnak egyáltalán nem volt semmiféle érzéke.

Erdély kormányzója, majd fejedelme 1629. november 15-én meghalt István bátyja, Gábor, s Brandenburgi Katalin elfoglalhatta a trónt. Ám hiába próbált meg a nagy fejedelem minden óvintézkedést megtenni felesége jövendőbeli uralkodásának megkönnyítése érdekében, a könnyelmű és pazarló, valamint a kormányzás tudományához egyáltalán nem értő Katalin fejedelemasszony uralma hatalmi válságba sodorta Erdélyt. Hamar kiderült, hogy csak idő kérdése, mikor választanak az erdélyi rendek új fejedelmet. A hét felső-magyarországi vármegye, majd Erdély II. Ferdinándnak való felajánlásakor betetőzött a Bethlen Gábor halála óta egyre feszültebbé váló közhangulat. Bethlen István – mivel magát nem tartotta elég erősnek Katalin eltávolításához – bátyja egyik bizalmi emberét, Rákóczi György felső-magyarországi főkapitányt hívta meg a fejedelmi székbe, de mielőtt Rákóczi Erdélybe ért, Katalint 1630. szeptember 28-án lemondatták, s az erdélyi országgyűlés Bethlen Istvánt választotta fejedelemmé. A törökök számára érdektelen volt, hogy Bethlen István vagy Rákóczi György lesz Erdély fejedelme, s ennek megfelelően két kinevezési okiratot küldtek. A döntés az országgyűlés és Brandenburgi Katalin kezében volt, aki – mivel Habsburg- és katolikusellenessége miatt mindig gyűlölte sógorát – december 1-jén Rákóczi György kinevezési parancsát olvasta fel.

Kísérlete a fejedelemség visszaszerzésére – bukása Mivel a hajdúk és a székelyek is Rákóczi fejedelemségét támogatták, kellő fegyveres segítség híján Bethlen István kénytelen volt elfogadni a döntést, és lemondott. A fejedelemségről azonban végleg nem mondott le, s csak a megfelelő alkalmat várta, hogy visszaszerezze a trónját. Hat évvel később, 1636-ban elérkezettnek látta az alkalmat, amikor Rákóczi nem volt hajlandó kifizetni a törökök által megemelt adót, s ennek következtében a fejedelem és a Porta viszonya megromlott. Bethlen István ekkor rábírta a budai pasát, hogy seregével segítse vissza a fejedelmi székbe. A budai pasa hajlandónak mutatkozott a támogatásra, azonban 1636 októberében Rákóczi serege Szalontánál szétverte a török sereget, majd hosszas alkudozás után mind a török, mind Bethlen István békét kötött a fejedelemmel.

Munkái Heidelbergben tanult, midőn társai előtt elmondott beszédét kinyomatta: Declamatiuncula de nativitate Jesu Christi, quam… St. Bethlen de Iktar jun. aetatis suae XVI-to conscripsit pridie nativ. Domini 1619. exeunte Hiedelbergae in auditorio theologorum… Heidelbergae, 1620.

Forrás Királyok könyve. Szerk.: Horváth Jenő. (ISBN 963-208-894-8)

224

Szenczi Molnár Albert http://hu.wikipedia.org/wiki/Szenczi_Moln%C3%A1r_Albert

Szenczi Molnár Albert

Szenczi Molnár Albert (Szenc, 1574. augusztus 30. – Kolozsvár, 1634. január 17.[1]) református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító.  Születéskori neve: Molnár Albert  Született: Szenc, 1574. augusztus 30.  Nemzetisége: magyar  Házastársa: Ferinari Kunigunda  Foglalkozása: református lelkész, nyelvtudós, műfordító, zsoltárköltő, egyházi író  Meghalt: Kolozsvár, 1634. január 17.

Noha életének javát külföldön élte le (Wittenberg, Strassburg, Heidelberg, Altdorf, Marburg és Oppenheim), és műveinek többsége ott született, tevékenységét hazája javára fejtette ki. Barátait idézve egyik levelében, ezt írta: „Azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot avagy az egyházközséget.”[2] Úttörő jelentőségű latin szótára átdolgozásokkal a 19. század közepéig használatban volt; sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvassuk első magyar nyelvű meghatározását. Latin nyelvű magyar nyelvtanát a 18. századig kézikönyvként használták, ezáltal – a tudománytörténeti jelentőségen túlmenően – nagymértékben hozzájárult a magyar nyelvhasználat és helyesírás egységesüléséhez. A református magyarság számára zsoltárfordításai, a Károlyi-biblia javított kiadása, Kálvin Institutiójának és a heidelbergi káténak fordítása máig élő hagyatékot jelentenek. A magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére kiemelkedő hatást gyakorolt.

Életpályája Dédapja a Székelyföldről származott, és Hunyadi Mátyás katonájaként Nápoly ostrománál harcolt, majd Pozsony vármegyében telepedett meg. Fiát a foglalkozása után Molitorisnak, azaz Molnárnak nevezték, és ezt a nevet viselte unokája, azaz Szenczi Molnár Albert apja is, aki Szenc mezővárosban élő faragómolnár volt. Albert születésekor az apa még jó módnak örvendett, később azonban elszegényedett, 1603-ban[3] bekövetkezett halála után a család nyomorban élt.[4] Molnár Albert szülővárosában kezdte tanulmányait 1584. szeptember 7-én. Édesanyja 1585. december 4-én bekövetkezett halála után 1586-ban öt hónapig Győrben, 1587-től másfél évig

225

Göncön, 1588-tól 1590 nyaráig Debrecenben tanult. Göncön Károlyi Gáspár környezetében tanúja lehetett a vizsolyi biblia fordításának és kinyomtatásának, Debrecenben Csorba István volt a tanítómestere.[5] 1590-ben előbb Kassán volt nevelő, majd november 1-jén külföldi tanulmányútra indult. Legelőször a reformáció szülővárosát, Wittenberget kereste fel, 1591 nyarán Drezdában a Szent Kereszt Gimnáziumban (GYmnasium zum Heiligen Kreuz), ősszel ismét Wittenbergben, majd 1592-ben Heidelbergben tanult. 1593. május 1-jén Strasbourgba ment, ahol fölvették a Collegium Wilhelmiticumba alumnusnak; 1595. május 21-én a bölcselet baccalaureusává avatták. 1596 nyarán Genfbe látogatott, ahol megismerkedett az idős Béza Tódorral. Visszatérve Strassburgba, folytatta tanulmányait, de még ugyanebben az évben kálvinizmusa miatt száműzték a lutheránus városból. Ekkor nagyobb utat tett Svájcba, Itáliába, és úgy tért vissza Németországba. 1596. december 4-én teológiai diákként felvették a heidelbergi Casimirianumba, és 1597. január 22-én beíratkozott az egyetemre, ahol 1599-ig tanult.[6] 1599. október végén kilenc év külföldi vándorlás után hazatért, hogy a protestáns nemesség körében pártfogókat szerezzen. 1600-ig Szencen tartózkodott, és bejárta a Felvidéket. 1600. márciusban visszautazott Németországba, ahol több városban megfordult (Altdorf, Heidelberg, Speyer, Frankfurt). November 23-tól Herbornban tanult. 1601-ben korrektor volt Frankfurtban Johannes Saur kiadójánál, 1602-ben Ambergben házitanítóként dolgozott. 1603. január 23-án beíratkozott az altdorfi egyetemre, és ebben a Nürnberg melletti egyetemi városkában kezdte írni latin-magyar szótárát. A szótár első részét II. Rudolf császárnak ajánlotta, és a könyv megjelenésekor Prágába utazott, hogy személyesen mutassa meg az uralkodónak. Itt nagy elismerésben volt része, többek között Kepler is vendégül látta. A császár tanácsosai meg akarták nyerni a jeles fiatal tanárt a római katolikus hitnek, ezért a jutalmon felül 50 forint útiköltséggel a bécsi egyetemre küldték. A Bocskai-felkelés kitörésekor azonban Szenczi visszatért a német birodalomba.[7] Németországban két protestáns fejedelem, IV. Frigyes pfalzi választófejedelem és (Könyves) Móric hessen–kasseli tartománygróf volt pártfogója. Frigyes 1606-ban a heidelbergi Sapientia Collegiumban rendelt neki ellátást a tanítók asztalánál, Móric pedig 1607-től 1611-ig Marburgban saját költségén tartotta. A nagy műveltségű, magyarul is tudó Móric számára írta Szenczi latin nyelvű magyar grammatikáját (1604), amelyet 1611-ben újból kiadott görög szójegyzékkel bővítve. Szintén ebben az időszakban jelentek meg zsoltárfordításai és a Heidelbergi Kis Katechismus (1607). 1611. október 8-án Oppenheimban feleségül vette a Luther családjából származó Ferinari Kunigundát, Conrad Vietor tanár elvált feleségét, akitől utóbb két fia és négy lánya született (1612: János Albert, 1614: Erzsébet, 1617: Mária Magdaléna, 1618: Pál, 1620: Erzsébet Kunigunda, 1623: Mária Erzsébet). Feltételezhető, hogy 1611–12-ben egy opppenheim nyomdában vállalt korrektori állást. 1612-ben, egy héttel fiának keresztelője után feleségét és családját hátrahagyva Magyarországra utazott, ahol többek között részt vett a köveskúti zsinaton.[8] Egy ideig felesége szülőhelyén, Oppenheimban volt nyomdafelügyelő, majd 1613-ban családostól Magyarországra költözött, ahol előbb Szalonakon, majd gróf Batthyány Ferenc dunántúli főkapitány rohonci udvarában vállalt lelkészi hivatalt. Mivel nem sikerült itt nyomdászműhelyt alapítania, 1614-ben Komáromba hívatta meg magát lelkésznek. 1615-ben Erdélyben tisztelgett Bethlen Gábor fejedelemnél, aki a gyulafehérvári főiskola tanárává nevezte ki, de „török és tatár hírektől elrémítött gyenge, német házanépe” miatt Szenczi visszatért Németországba. Benkő Samu szerint elképzelhető, hogy ezúttal Bethlen Gábor számára teljesített diplomáciai küldetést: az erdélyi fejedelem így próbálta volna felvenni a kapcsolatot a Protestáns Unióval. V. Frigyes pfalzi választófejedelem, régi pártfogójának fia, 1615. októberben az oppenheimi Szent Sebestyén-templom kántorává, és az iskola tanárává, majd 1617. áprilisban rektorává tette. Hivatali teendőinek ellátása mellett tovább dolgozott a magyar református vallásos irodalom területén.[9] A harmincéves háború következtében elvesztette otthonát, ekkor a heidelbergi fejedelmi udvarban húzódott meg. A fehérhegyi csata után a várost Tilly katonái dúlták fel; kifosztották és megkínozták Szenczi Molnár Albertet is, aki ekkor Hanauba vándorolt. Itt adta ki Bethlen Gábor

226

megbízásából Kálvin Institutio Christianae religionis című művének magyar fordítását (1624). Egy hollandiai utazás után Bethlen Gábor újabb meghívására 1624-ben végleg hazatért. 1625-től Kassán, 1629-ben Kolozsvárt lakott. Újabb magyarországi tartózkodása során nagy szegénységben élt; utóbb egészen elfelejtették, és az új fejedelem, I. Rákóczi György sem fogta hathatósan pártját. 1634 januárjában elragadta a pestis; sírkövére a tudós Bisterfeld professzor latin nyelvű versét írták.[10]

Szenczi Molnár Albert sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben.

Munkássága Szótára

A latin–magyar szótár címlapja, 1604

Még kassai nevelő korában, Petrus Dasypodius (1490–1559) latin–német és német–latin szótárát forgatva merült fel benne a gondolat, hogy megkönnyítené a munkáját, ha a magyarok is rendelkeznének ilyen szótárral. Heidelbergi diák korában, amikor Sárospatakra hívták lektornak, egy tanárának elmondta, hogy fél az állástól, mert nincsenek megfelelő könyvei a tanításhoz, többek között szótár sem. Ekkor tanára arra biztatta, hogy írjon egyet. A következő indíttatást a strassburgi lelkésztől, Johannes Pappustól kapta, aki megkérdezte tőle, hogy létezik-e magyar nyelvű Biblia, illetve magyar–latin szótár. Végül 1603-ban Altdorfban kezdett neki a munkának. Műve az első betűrendes magyar szótár, előtte csak tematikus szójegyzékek léteztek.[11]

227

Dasypodius latin–német szótárából indult ki, ezt összehasonlította több másik szótárral. Kiegészítette a szótárat saját jegyzeteivel, az 1583-ban megjelent Clusius–Beythe-féle latin– magyar növénytani Nomenclatura anyagával, mitológiai és földrajzi nevekkel. A szótár használatát megkönnyítendő, feltüntette a hangsúlyt, a főnevek nemét. A megértést példákkal és részletes magyarázatokkal segítette, így enciklopédikus ismeretanyagot is közvetített, például számos irodalmi vagy tudományos műszónak írt meghatározást. (Az 1621-es kiadás latin–magyar részében mintegy háromszáz irodalomelméleti, retorikai és poétikai szakkifejezés található.) Miután öt hónap alatt végzett a munkával, elkezdte a magyar–latin szótár megírását is. Itt az első rész forrásain kívül számos magyar könyvet is használt, illetve emlékeire támaszkodott. Egy hónap alatt elkészült a második rész is, így 1604 januárjában megküldte a kéziratot a nürnbergi nyomdászoknak. Elias Hutter orientalista vállalkozott a kiadásra, és Szenczi Molnár hozzá költözött, hogy a javításokat elvégezze, illetve a nyomtatást felügyelje. A szótár nagyon kelendőnek bizonyult, így hamarosan megjelent a második és harmadik kiadás is ((Hanau, 1611, illetve Heidelberg, 1621). A második kiadásban a latin–magyar rész latin–görög–magyarrá bővült, illetve számos közmondást illesztett be Baranyai Decsi János gyűjteményéből; a harmadik kiadás tovább növekedett terjedelemben, és egyre több szinonimát tartalmazott. [12] Szenczi Molnár Albert szótára átdolgozásokkal a 19. század közepéig használatban volt; sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvassuk első magyar nyelvű meghatározását. Ezen a munkán alapultak később Pápai Páriz Ferenc és Bod Péter latin szótárai is, valamint a brassói Teodor Corbea Dictiones latinae cum valahica interpretatione című, az 1600-as évek végén szerkesztett latin–román szótára. A szótár jelentős hatást gyakorolt a magyar irodalmi és tudományos nyelv fejlődésére, egyrészt a nyelvi-stilisztikai eszközök bővítésével, másrészt az absztrakt gondolkodás kifejezéséhez szükséges szavak alkotásával.[13]

Nyelvtana Latin nyelvű magyar nyelvtanát (Nova grammatica Ungarica) pártfogója, a nagy műveltségű (Könyves) Móric hessen–kasseli tartománygróf megbízására kezdte el írni 1607-ben.

Móric hessen–kasseli tartománygróf

Mivel nem ismerte Sylvester János magyar nyelvtanát, kevés anyagra támaszkodhatott. Az általa ismert francia, német és cseh nyelvtankönyvek használata alig jelentett segítséget, a nyelvek eltérő logikája miatt. A grammatika felépítéséhez Petrus Ramus latin nyelvtanát választotta, utánozva Móric fejedelmet, aki maga is ezzel a módszerrel írt latin nyelvtankönyvet a hesseni iskolák használatára. A példákat a Károli-bibliából, Székely István Krónikájából és más magyar művekből vette; ezzel párhuzamosan a bibliakiadás hibáit is javítgatta. A munka így két évig tartott, a szerző saját megfogalmazása szerint: „bizony sokat verítékezett elmécském”. Az 1609 júniusában elkészült munkát a következő évben nyomtatták ki Hanauban. [14]

228

Szenczi Molnár Albert nyelvtana kora tudományos színvonalának javát képviseli. Célja az volt, hogy idegenek számára lehetővé tegye a magyar nyelv elsajátítását, ezért a teljes nyelvtani rendszerezésre törekedett. A hangtan, alaktan mellett a mondattant is tárgyalja, és rendszerbe foglalja a magyar nyelv helyesírási és stilisztikai sajátosságait. Mivel a mű felépítése egy latin nyelvtan mintáját követi, a magyar nyelvet is a latin nyelvtani kategóriák szerint tárgyalja, így például a magyar névragozást két külön fejezetben ismerteti, a latin deklinációnak, illetve a prepozíciós szerkezeteknek megfelelően. Fontos lépés az önálló magyar nyelvtan kialakulásához vezető úton, hogy a latinban nem létező eseteket is bevezet, például az eredményesetet mutativusnak nevezi.[15] Grammatikája az első olyan magyar nyelvtan, amely mondattannal együtt fennmaradt. Saját korában Pázmány Péter dicséretét érdemelte ki; a gyakorlatban a 18. század végéig kézikönyvként használták. Hatása kimutatható Pereszlényi Pál és Kövesdi Pál 17. századi és közvetetten Sajnovics János 18. század végi munkáiban is.[16]

Zsoltárfordításai

A Zsoltárok 1607-es kiadásának címlapja

Az indíttatást ehhez Heidelbergben kapta, ahol a Kázmér-kollégium napirendjéhez hozzátartozott a német nyelvű zsoltáréneklés. A protestáns istentiszteletnek lényeges eleme a nemzeti nyelvű egyházi ének; Luther és Kálvin egyaránt nagy fontosságot tulajdonított ennek. Részben Kálvin hatására jöttek létre Clément Marot és Béza Tódor francia nyelvű zsoltárfordításai, amelyeket Claude Goudimel és Loys Bourgeois dallamaira énekeltek. Az 1593-tól kezdve több kiadásban megjelent genfi zsoltárokat rövid időn belül német, latin, cseh, holland és magyar nyelvre is lefordították. Szenczi Molnár maga is énekelte Sztárai Mihály magyar nyelvű zsoltárait, de elégedetlen volt velük, mert „igen paraszt versekben vadnak foglalván, noha még az szent léleknek is kedves az versek szép egyező volta”, ezért elhatározta újbóli lefordításukat. Erre német és magyar barátai egyaránt biztatták, így végül altdorfi nevelősködése idején 1606. március 9-én nekifogott a munkának.[17] A fordítás során Ambrosius Lobwasser német nyelvű fordításának „vezető sinórját” követte, de a versformák tekintetében a francia eredetit is használta. Mivel franciatudása elmaradt a német mögött, munkájában Clémens Dubois lelkész is segítségére volt. Tekintve, hogy a zsoltárokhoz százharminc különböző dallam tartozik, az énekelhetőség miatt Szenczi Molnárnak ugyanazokat a

229

strófaszerkezeteket kellett magyar nyelven is előállítania, aminek a magyar költészetben eladdig nem volt előzménye. A debreceni kollégiumi évek alatt már verselgető Szenczi sikerrel oldotta meg ezt a feladatot, s ezzel hozzájárult a magyar nyelv funkcionalitásának kibővítéséhez. [18] A zsoltárok képi világában megjelennek Szenczi személyes tapasztalatai és érzései, a fordító láthatóan azonosul a szorongattatását panaszoló zsoltárköltővel. Ugyanakkor a hátteret a korabeli magyar mezőgazdaság és természet képei adják - olykor a szöveghűség rovására is. Így például „Az eszterág is fészkét ott rakja / Az jegenye fákon vagyon hajlékja” sorok német változatában az eszterág helyett Reiger, azaz kócsag, jegenye helyett Tanne, azaz fenyőfa szerepel.[19] A Zsoltároskönyv 1606. szeptember 23-án, hat és fél hónap alatt lett kész, de a fordítónak csak 1607-ben sikerült hozzá kiadót találnia a herborni Christoph Raabe személyében. A könyvet 1100 példányban nyomtatták ki, és a kortársak nagy elismeréssel fogadták. Noha a magyar gyülekezetek eleinte idegenkedtek a szokatlan dallamoktól, a 17. század második felében széles körben elterjedtek. A Psalterium Szenczi Molnár életében háromszor, a 18. században mintegy harmincszor, háromszáz év alatt több mint százszor jelent meg; a reformátusokon kívül a lutheránusok, unitáriusok, sőt a ferencesek is használták. Hatása kimutatható a 17. századi román, valamint a 18. századi szlovák zsoltárfordításokon. A katolikusok ma is az ő szövegével éneklik az Éneklő Egyház című énekeskönyv 208. darabját; a Magyarországi Evangélikus Egyház ma használatos énekeskönyvében is több zsoltárfordítása szerepel. [20]

Egyéb művei

Az Institutio fordításának címlapja, 1624

Már 1607-ben lefordította a heidelbergi kátét, amely nem sokkal később kötelező tananyaggá vált a dunántúli iskolákban és a gyulafehérvári református kollégiumban. A Szenczi Molnár által javított Károlyi-biblia két kiadása közül az 1608-as hanaui ezerötszáz példánya mind elkelt, az 1612-es oppenheimi „kisded alakú” annyira népszerű volt, hogy példányait már a megjelenés előtt előre lefoglalták. A kisebb alakú bibliák könnyen elterjedtek az egyháztagok körében, így 1621ben Szenczi Molnár már ezt írhatta: „szép dolog, midőn a házi gazdának külső hivatalja szerint távollétében a gazdasszony a Sz. Bibliát cselédinek olvassa és azokkal is olvastatja”. A szerző legjelentősebb egyházi munkái 1615 után keletkeztek. Szenczi több fordítást készített a kor német protestáns egyházi műveiből: 1617-ben jelent meg a Postilla Scultetica, 1618-ban a reformáció 100. évfordulója alkalmára írt Secularis concio evangelica, azaz Jubilaeus esztendei prédikáció, majd 1621-ben az Imádságos könyvecske. Előbbi kettő a heidelbergi udvari pap, Abraham Scultetus műve, utóbbit a korban közhasználatú Bullinger–Frisius-féle imakönyvből ültette át. Noha a puritán reformátusok ellenezték a könyvből való, kötött formulák szerinti imádkozást, azt elismerték, hogy az elmélkedések és írott imák segítik a gyengébb lelkeket. Szenczi Molnár Albert számára a korabeli imádságoskönyvek gyenge minősége jelentette az ösztönzést: „Midőn országunkban járván, kelvén, láttam volna a keresztyén atyafiak kezeknél egy nehány zavaros

230

folyamatú imádságos könyveket, menten szándékom indult arra, hogy [...] én is bocsássak valamelyet ki a mi hitünkön tanítóknak más nyelven írott, imádságos könyvei közül.” Irodalmi és nyelvi szempontból ezek kevésbé jelentősek, mint a korszerű barokk stílust alkalmazó katolikus munkák, mivel a fordító nem tudott túllépni a német alapanyag nehézkességén. [21] Szenczi Molnár Albert legnagyobb lélegzetű munkája Kálvin Institutiójának fordítása volt. A feladattal Bethlen Gábor bízta meg, de költségeit a fejedelem mellett Rákóczi György és számos más magyar főúr, illetve németországi és hollandiai gyülekezetek állták. Az 1624-ben Hanauban megjelent, Bethlen Gábornak ajánlott könyv hatása azonban eléggé korlátozott volt: leginkább a teológiai képzettséggel rendelkezőket érdekelte, akik számára viszont nem jelentett nehézséget a latin kiadás olvasása sem. Ugyanakkor a fordítás érdeme, hogy a 16. századi magyar teológiai irodalom hagyományait felhasználva új filozófiai-teológiai szaknyelvet hozott létre.[22] Élete vége felé, Kolozsváron fordította le Georg Ziegler Discursus de summo bono (Értekezés a legfőbb jóról) című erkölcsfilozófiai munkáját, amely a keresztény teológiát ötvözte a sztoikus filozófia tételeivel. Az olvasmányos, számos példázatot tartalmazó mű tanulsága, hogy sem a testi élvezetek, sem a szerencse nyújtotta világi előnyök nem érnek fel a legfőbb jóval, vagyis a lélek nyugalmával, amit az ember Istenben lel meg.[23]

Műveinek listája „Írtam a szótárat, adtam a grammatikát. Általam értekezel magyarul, Kálvin; makulátlan Biblia fénylik az én munkám nyoma gyanánt. Tiszta bizonyságot tettem, mit megszaporíthat az, ha kinyomják több művem a holtom után.” Részlet Szenczi Molnár Albertnek a Johann Heinrich Bisterfeld által írt sírfeliratából, Tóth István fordításában[24] 'Αποϕτεγματα τϖν επτα Σοϕϖν. totidem heptastichis distributa… Heidelberg, 1599. Tossanus Dániel Lelki iscola című művének magyar fordítása 1600 (kéziratban maradt) Elementa grammaticae Latinae… Nürnberg, 1604. (Egy példánya sem ismeretes.) Dictionarium Latinovngaricvm… Noribergae, 1604. Dictionarivm Vngarico-Latinvm… Noribergae, 1604. Psalterium Ungaricum. Szent David Királynac es Prophetanac Szaz ötven soltari az Franciai nótáknac és verseknec módgyokra most úyonnan Magyar versekre fordítattac es rendeltettec… MDCVII. Herbornában. Kis Catechismus, avagy az keresztyén hütnec részeiről rövid kérdésekben és feleletekben foglaltatot tudomány; az mint sok tartományokban volt Egyházakban és Iskolákban szoktác tanítani az együgyőëket es a gyermekeket. Szent Irásbeli mondásokkal es Imádságokkal egyetemben. Szedetöt az Haidelbergai öreg Catekismusbol. Herbornában. 1607. Szent Biblia Az az: Istennec O és Uy Testamentomanac Prophetac es Apostoloc által megiratott szent könyvei. Magyar nyelvre fordítatott egészszen… Caroli Gaspar Előljarobeszédével. Ez masodic kinyomtatast igazgatta; néhol meg is jobbította… Hanoviaban MDCVIII. Analecta Aenigmatica, A… comportata… Herbornae; 1608. Icon vere religionis. Augsburg, 1609. Conspiratio Kendiana Transylvaniaca fordítása 1610. (Kéziratban maradt) Novae Grammaticae Ungaricae succincta methodo comprehensae, et perspicuis exemplaribus illustratae Libri Duo… Hanoviae. M. DCX. Lexicon Latino-graeco-hungaricum: … Item Dictiones Ungaricae… Latine conversae… Hanoviae, 1611. Dictiones Ungaricae, … Hanoviae, 1611. (Külön czímlappal).

231

Lusus Poetici Excellentium Aliquot Ingeniorum, mirifice exhibentes Neminem, Nihil, Aliquid, Omnia: Septem Nationes Europae. Item Apophthegmata Septem Sapientium Heptastichis Exposita. His adjecta est Oratio soluta de Lusibus Naturae, cum nonullis aliis. Quorum omnium Autores, seriem monstrabit pagine versa. Nunc primum in gratiam studiosorum conjunctim editi. Hanoviae, 1614. Idea Christianorum Ungarorum Sub Tyrannide Turcica, Epistola quondam A Cl. V. Paulo Thurio… Nunc operâ Alberti Molnar… conjunctim edita. Oppenheim, 1616. Postilla Scultetica: Az egesz esztendö altal valo vasarnapokra es fő innepekre rendeltetet euangeliomi textusocnac magyarazattya… kiboczáttatott: Scultetus Abraham altal… Mellyet Németből Magyar nyelvre fordított… Ez mellé adatott azon Autortól egy Uy esztendői prédikátzo, az az: Historiai Tanitas az Istennec czudálatos dolgairol az ő anya szent Egyházánac reformálásában, tertesztésében és megtartásában, az elmult száz esztendőkben, … Oppenheim, 1617. Secularis Concio Euangelica; az az, Jubileus esztendei praedikatzo: Mellyben az Euangeliumnac az elött száz esztendövel, Isten kegyelméböl, uyonnan kinyilatkoztatása, terjedése és megtartása örvendetes haláadással előszámláltatic és megdiczirtetic. Németül praedicaltatott Haydelbergában… Scultetus Abraham altal. (Ez praedikatzo mellé adattac azon tanuságrul hat régi énekec.) Oppenheim, 1618. Imadsagos Könyveczke, Mellyben szép Hálá adásoc és áhitatos Könyörgésec vadnac: … Heidelberg, 1620. Kereszteni Religiora es igaz hitre valo tanitas. Mellyet Deakul irt Calvinus Janos. Es osztan Franciai, Angliai, Belgiai, Olasz, Német, Czeh és egyéb nyelvekre fordítottanak: Mostan pedig az Magyar nemzetnek Isteni Igassagban való épületire Magyar nyelvre fordított… Hasznos és bövséges Registromockal egyetemben. Hanoviaban, 1624. Consecratio Templi Novi, Az az, Az Uyonnan felepittetett Bekeczi Templumnac Dedicalása es megszentelésekor, sok fő népeknek, Nemes Vraknac, Tanítoknac es koz rendeknec gyülekezetiben, az 1625. Esztendönek elsö napján tétetött Praedicatiók; az Templom falaira es az Székekre feliratott Szent Irásbéli Könyörgésec es szép mondásoc; Ezec mellé adattac az ott tött Praedicatiockal egynihány egyenlő értelmű Praedicatióc. Mellyeknek Registruma ez Levélnec tullyan vagyon… Kassa, 1625. Hivseges es idvösseges tanacz adás, Az olly Házasságról, melly két ellenkezö Religion való Személyec kôzôtt leszen. Mellyet Petrus Molinaeus Frăciai nyelven irott, osztan Nemetböl Magyarra forditott. Kassa, 1625. Egy keserűség-vigasztaló és egy igaz szeretetre oktató könyvecskéknek fordításai 1629. (Kéziratban maradt) Discvrsus de svmmo bono, Az legfőbb iorol, mellyre ez vilag mindenkoron serényen és válóban vágyódik. Az Bibliai és Világi sokféle Historiákért és Példákért olvasásra kedves és hasznos. Ennekelôtte Iosqvinvs Betvleivs által Hanoviaban bocsáttatot ki. Mellyet mostan némellyeknek kérésekre Magyarrá fordítot Sz. M. A. Lőcsén, 1630

Jegyzetek 1. 2. 3.

4. 5. 6. 7.

↑ Korábbi forrásokban 1633 szerepel a halálozás éveként; a MÉL 1639. január 17-ét tüntet fel, Herepei János kutatásai azonban ezt a dátumot teszik a legvalószínűbbé, lásd Herepei 1933: 468. ↑ Szenczi Molnár Albert levele Georg Remhez, 1610. szeptember 18. in Szenczi 1984: 207. ↑ Giebermann szerint az apa halálának dátuma 1604. januárra tehető; erre a család egyik rokonának, Szíjgyártó Lukácsnak 1604. augusztus 19-i leveléből következtet, amely szerint idősebb Molnár Albert több mint fél éve halt meg. ↑ Dézsi 1897; Szinnyei 1903; MÉL 1969; Sőtér 1964: 67–68; Zoványi 1977; Benkő 1984: 15; Szenczi 1984: 165; Nagy 2008: 259. ↑ Dézsi 1897; Szinnyei 1903; Sőtér 1964: 68; MÉL 1969; Zoványi 1977; Benkő 1984: 8; Giebermann 2005: 7.; Nagy 2008: 259. ↑ Szinnyei 1903; Sőtér 1964: 68; Zoványi 1977; Szenczi 1984: 77; Giebermann 2005: 8.; Nagy 2008: 259. ↑ Dézsi 1897; Sőtér 1964: 69; Szenczi 1984: 105; Szinnyei 1903.; Giebermann 2005: 9.

232

8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.

21. 22. 23. 24.

↑ Dézsi 1897; Szinnyei 1903; Zoványi 1977; Szenczi 1984: 161–162; Giebermann 2005: 11–13.; Nagy 2008: 259. ↑ Szinnyei 1903; Sőtér 1964: 70; Benkő 1984: 62; Giebermann 2005: 17–18.; Nagy 2008: 259– 260. ↑ Szinnyei 1903; Herepei 1933: 466; Sőtér 1964: 70; Benkő 1984: 27., 71; Nagy 2008: 260. ↑ Dézsi 1897; Sőtér 1964: 71; Benkő 1984: 25–26., 33; Szathmári 2007a: 163. ↑ Dézsi 1897; Sőtér 1964: 71–72; Benkő 1984: 34–36; Szathmári 2007a: 163. ↑ Sőtér 1964: 72; MÉL 1969; Benkő 1984: 57; Szathmári 2007a: 165–171. ↑ Dézsi 1897; Szinnyei 1903; Sőtér 1964: 72; Benkő 1984: 37. ↑ Sőtér 1964: 72; Benkő 1984: 36–37; C. Vladár 2009: 284. ↑ Dézsi 1897; Szinnyei 1903; Sőtér 1964: 72; C. Vladár 2001: 467., 478. ↑ Dézsi 1897; Sőtér 1964: 73; Szenczi 1984: 125; Szathnári 2007b: 401. ↑ Dézsi 1897; Sőtér 1964: 73; Szathmári 2007b: 405. ↑ Sőtér 1964: 74; Benkő 1984: 46; Szathmári 2007b: 401. ↑ Dézsi 1897; Szenczi Molnár Albert levele Ludovicus Luciushoz, 1607. augusztus 18. in: Szenczi 1984: 198; Benkő 1984: 52–59; Szathmári 2007b: 401; KatLex 2007; Nagy 2008: 261; Digitális evangélikus énekeskönyv ↑ Sőtér 1964: 75; Nagy 2008: 215–216., 262–263. ↑ Dézsi 1897; Sőtér 1964: 76; Benkő 1984: 63; Szathmári 2007b: 400; Giebermann 2005: 21.; Nagy 2008: 260. ↑ Dézsi 1897; Sőtér 1964: 76; Benkő 1984: 70. ↑ Benkő 1984: 71.

Források Benkő 1984: Benkő Samu: Barátságos emberség tündöklése. In Szenci Molnár Albert: Napló és más írások. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta Benkő Samu. Bukarest: Kriterion. 1984. 5–71. o. C. Vladár 2001: C. Vladár Zsuzsa: Pereszlényi Pál nyelvtanának terminusairól. Magyar Nyelv, XCVII. évf. 4. sz. (2001. dec.) 467–479. o. Online hozzáférés C. Vladár 2009: C. Vladár Zsuzsa: Hány eset van a magyarban?: Egy XVII. századi kritériumrendszer. Magyar Nyelv, CV. évf. 3. sz. (2009. szept.) 281–290. o. Online hozzáférés Dézsi 1897: Dézsi Lajos: Szenczi Molnár Albert: 1574-1633. Budapest: Magyar Történelmi Társulat. 1897. Online hozzáférés Giebermann 2005: Gerriet Giebermann: Albert Molnár (1574-1634), ungarischer reformierter Theologe und Wandergelehrter, 1615-1619 Kantor und Rektor in Oppenheim. [Oppenheim]: Oppenheimer Geschichtsverein. 2005. 2-100. o. = Oppenheimer Hefte, 30/31. Herepei 1933: Herepei János: Szenczi Molnár Albert halála ideje. Erdélyi Múzeum, XXXVIII. évf. 1933. 10–12. sz. 464–468. o. Online hozzáférés KatLex 2007: Magyar katolikus lexikon XII. (Seq–Szentl). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2007. Online hozzáférés MÉL 1969: Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. Online hozzáférés Nagy 2008: Nagy Géza: A református egyház története 1608–1715. I. kötet. Máriabesnyő– Gödöllő: Attraktor. 2008. = Historia Incognita, 22. ISBN 978 963 9580 96 1 Sőtér 1964: A magyar irodalom története II. kötet: A magyar irodalom története 1600-tól 1772-ig. Főszerk. Sőtér István. Budapest: Akadémiai. 1964-1966. 67–80. o. ISBN 963 05 1639 X Online hozzáférés Szathmári 2007a: Szathmári István: Mennyiben szolgálták Szenczi Molnár Albert szótárai a magyar irodalmi nyelv (sztenderd) létrejöttét?. Magyar Nyelvőr, CXXXI. évf. 2007. 2. sz. 163– 172. o. Online hozzáférés Szathmári 2007b: Szathmári István: Szenczi Molnár Albert zsoltárai és a magyar irodalmi nyelv. Magyar Nyelv, CIII. évf. 4. sz. (2007. dec.) 399–407. o. Online hozzáférés Szenczi 1984: Szenci Molnár Albert: Napló és más írások. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta Benkő Samu. Bukarest: Kriterion. 1984. Szinnyei 1903: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IX. (Mircse–Oszvaldt). Budapest: Hornyánszky. 1903. Online hozzáférés Zoványi 1977: Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8 Online elérés

233

További információk Jancsó Benedek: Szenczi Molnár Albert. Kolozsvár. 1878. Varga Bálint: Szenczi Molnár Albert, a magyar zsoltárszerkesztő élete és írói működése. 1932. Szenczi Molnár Albert: Naplója, levelezése és irományai. Jegyzetekkel ellátva kiadta Dézsi Lajos. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1898. Online hozzáférés Árokháty Béla: Szenczi Molnár Albert és a genfi zsoltárok zenei ritmusa. Kecskemét. 1934. Jancsó Elemér: Szenczi Molnár Albert. Cluj: Orient. 1935. Kerékgyártó Elemér: Szenczi Molnár Albert zsoltárai magyar verstörténeti szempontból. 1941. Gáldi László: Szenczi Molnár Albert zsoltárverse. Budapest: MTA Irodalomtörténeti Intézet. 1958. = Irodalomtörténeti füzetek, 18. Hegedűs József: Megjegyzések Szenczi Molnár Albert nyelvészeti munkásságához. Irodalomtörténeti Közlemények, LXII. évf. 1958. 1. sz. Online hozzáférés Szenczi Molnár Albert és a magyar késő-reneszánsz. Szerk. Csanda Sándor és Keserü Bálint. Szeged. 1978. P. Vásárhelyi Judit: Eszmei áramlatok és politika Szenczi Molnár Albert életművében. Budapest: Akadémiai. 1985. = Humanizmus és reformáció, 12. ISBN 963 05 3386 3 Szenci Molnár Albert: Összes költeménye. In Verstár '98 CD-ROM. Budapest: Arcanum. 1998. ISBN 963 85923 1 1 Online hozzáférés Keszler Borbála: Szenczi Molnár Albert és a magyar orvosi nyelv. Magyar Orvosi Nyelv, 2004. 32–33. o. Online hozzáférés Szenci Molnár Albert életrajz, versek, tanulmányok (Szelence)

234

Alvinci Péter A 17. század első évtizedeinek legkiemelkedőbb protestáns egyházi írója, s egyúttal a függetlenségi háborúk kiemelkedő szereplője, Alvinci Péter (1570–1634) volt. Wittenbergi, majd heidelbergi tanulmányok után különböző helyeken szolgált, igazi pályafutása azonban 1605-ben kezdődött, amikor kassai pap lett, az is maradva haláláig. Mint Pareus irénikus mozgalmának híve, a kassai evangélikusok és reformátusok között sikerült tartósabb együttműködést teremtenie, Bocskaynak, Bethlennek egyaránt bizalmas embere volt, Kelet-Magyarországnak Bocskay korától kezdve legtekintélyesebb protestáns prédikátora. Pázmány korán felismerte benne veszedelmes ellenfelét, 1609-ben Alvinci Péter ellen írta egyik legsikerültebb szatirikus vitairatát. Említést érdemel Alvincinek 1620-ban Balásfi Tamással folytatott irodalmi párharca is, melynek során "machiavellizációnak" bélyegezte a jezsuiták politikai fondorlatait (Machiavellisatio, Kassa 1620). Ez alkalommal a katolikus egyház bűneinek illusztrálására függelékként közölte – első ízben – a késő-humanista Schoppius levelét, melyben az mint szemtanú beszámolt Giordano Bruno római pöréről és máglyahaláláról. Ehhez a rendkívül értékes tudománytörténeti dokumentumhoz minden bizonnyal Szenci Molnár, illetve ennek német humanista barátai révén jutott hozzá, közzététele pedig azért jelentős, mert évszázadokig csak ebből szerezhetett a tudós világ hiteles értesülést a nagy materialista filozófus halálának körülményeiről. Bruno merész filozófiai gondolatairól természetesen fogalma sem volt Alvincinak. Ha ezeket ismeri, minden bizonnyal tragikus halála sem keltette volna fel együttérzését. Alvinci vitairatai közül elég sok elveszett, így inkább csak ellenfelei munkáiból értesülünk arról, hogy a személyét érő támadásokra ő is vaskos gorombaságokkal válaszolt. Meglevő vallásos tárgyú műveiben, így az Itinerarium Catholicum (Katolikus út) (Debrecen 1616) című terjedelmes vitairatban, valamint két kötetben megjelent prédikációgyűjteményében (Postilla, Kassa 1633–34) a protestáns egyházi irodalom formális logikai, teológiai kötöttségeihez igazodó, száraz értekező stílus az uralkodó. Kortársaira gyakorolt nagy hatását nem annyira ezeknek az iratainak, hanem inkább politikai szónoklatainak és publicisztikai műveinek köszönhette. Bocskay és Bethlen Habsburg-ellenes mozgalmainak ő a legjelentősebb ideológusa. Bocskay érdekében írott vitairata, sajnos, elkallódott; a magyarországi protestánsokat Bethlen mellett mozgósító kétnyelvű Querela Hungariae – Magyarország panasza (Kassa 1620) azonban magában is kellőképpen reprezentálja szerzőjének retorikai erényeit. Szenvedélyes hangon ismerteti a Habsburg-politika magyarországi reprezentánsainak, mindenekelőtt a katolikus klérusnak és az ellenreformációt támogató főnemeseknek a századforduló óta elkövetett bűneit, s azokat az aktuális vallási és politikai sérelmeket, amelyek a Bethlen Gábor vezette felkelést indokolttá tették. A vallási vitairatok és a Querela Hungariae között igen szoros a kapcsolat, ez utóbbit azonban nem terhelik a didaktikus és teológiai kötöttségek, s így a szerző esztétikailag hatásos formában adhatja elő mondanivalóját. Alvinci erős érzelmi hatásokra törekszik. Szánalmat, megdöbbenést, felháborodást akar hallgatóiban kelteni. Nyers színekkel ecseteli a Habsburg-szolgálatban álló zsoldosok kegyetlenkedéseit, az Erdély függetlensége ellen folytatott merényleteket, s a hajdúszabadság megsemmisítésére irányuló kísérleteket. A kompozíció minden egyes szakaszában visszatérő vád, hogy a katolikus papság arra biztatja a hatalmasokat, hogy a más hitűnek tett fogadást nem kell megtartani. A szónoki hatáskeltés legtökéletesebb példái közé tartozik az a bekezdés, amelyben egymás után tizenkétszer teszi fel a kérdést, kik az okai a bajoknak, s mindegyikre refrénszerűen csattan a rövid felelet: "A pilises papok!" "A nyírt papok!" "A tar papok!". Alvinci Péter ellenfeleitől is tanulhatott. Világos fogalmazású, de rendkívül erős emócionális hatásokkal dolgozó politikai ékesszólása igen közel áll a Pázmány által képviselt korai barokk retorikához. A Querela Hungariae minden gondolata, érve, szemléletmódja és stílusa rendkívül nagy hatást gyakorolt egészen a Rákóczi-felkelésig a Habsburg-ellenes mozgalmak politikai irodalmára. Forrás: http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/02/39.html

235

Apáczai Csere János http://hu.wikipedia.org/wiki/Ap%C3%A1czai_Csere_J%C3%A1nos

Apáczai Csere János

Apáczai Csere János, (Apáca, 1625. június 10. – Kolozsvár, 1659. december 31.), filozófiai és pedagógiai író, a hazai művelődés, tudományosság és nevelésügy úttörője, aki közt szolgáló tevékenységében harmóniát teremtett erdélyi, magyar, európai és egyetemes emberi értékek között.  Született: Apáca, 1625. június 10.  Felesége: Aletta van der Maet  Alkotói évei: 1650-1659.  Első műve: Disputatio theologica de introductione ad philosophiam sacram

(disszertáció, Ultrajecti, 1650.)  Fontosabb

művei: Disputatio de politia ecclesiastica (Claudiopoli, Disputatio philosphica de mente humana (Nagyvárad, 1658.)

1658.);

 Hatottak rá: Porcsalmi András és Bisterfeld János Henrik  Elhunyt: Kolozsvár, 1659. december 31.

Élete „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” – 2Tim. 4.7. Anyagilag szegény, de lelkiekben, szellemi értékekben gazdag székely magyar család gyermekeként látott napvilágot. Az elemi iskolát szülőfalujában, középfokú tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt Porcsalmi András rektor példája gyakorolt rá nagy hatást, aki a mesterségek és tudományok ismeretére magánúton is oktatta. 1643 őszétől a gyulafehérvári főiskola hallgatója, ahol Bisterfeld János Henrik személyében akadt olyan tanítóra, aki az enciklopédikus tudás megszerzésére ösztönözte. Hatására írta: „a szorgalom dühe oly lázba hozott, hogy megragadtam Alstedius nagy Enciklopédiáját, és a hexológiától kezdve egészen a zenéig minden tantételét leírtam…” A tehetséges ifjú tanulmányait 1648 nyarától – a református egyház ösztöndíjasaként – hollandiai egyetemeken kezdte. A franekeri egyetem anyakönyvében 1648. július 22-ei dátummal találjuk bejegyezve nevét; majd Leiden, Utrecht, Harderwijk a folytatás következő állomásai, ahol a keleti nyelveken kivűl egyéb tudományokban is bővítette ismereteit. Közben utazást tett angol, francia és belga földön. Tanulóévei alatt behatóan foglalkozott a hollandiai szellemi élettel, az Angliából beáramló puritán nézetekkel, Ramus és Descartes filozófiájával. 1651-ben az újonnan alapított harderwijki egyetemen teológiai doktori szigorlatot tett. Ő lett az egyetem első doktora. Disszertációjának címe: Disputatio Theologica Inauguralis De Primi Hominis Apostasia…, tárgya az első ember bűnbeesése. 1651-ben megnősült; Aletta van der Maet jómódú polgárlányt vette feleségül. Apósa házában kezdte meg első nemzeti nyelvű enciklopédiánk előmunkálatait. 1652 őszén hozzákezdett a Magyar Encyclopaedia megszövegezéséhez. Ekkor kapta meg Csulai György püspök Erdélybe hazahívó levelét. 1653 nyaráig megszerkesztette és nyomdába adta műve elkészült fejezeteit, majd feleségével és időközben született gyermekével hazaindult, s 1653. augusztus 29-én a nagy multú szellemi központba, Gyulafehérvárra érkezett. II. Rákóczi György fejedelem a

236

gyulafehérvári kollégium tanárának nevezte ki. 1653. november 11-én De studio sapientiae címmel a bölcsesség tanulásáról tartotta meg székfoglaló beszédét. A költészet tanszékét elfoglalva ezenkívül gondolkodástant, ékesszólást, héber és görög nyelvet, valamint latin klasszikusokat tanított. 1654-ben kinyomtatta a Magyar Logikátska című (az akkor 9 éves I. Rákóczi Ferencnek ajánlott) tankönyvét, hozzákötött tanácsaival a tanulásban elcsüggedt ifjaknak. 1655-ben pedig már a Magyar Encyclopaedia kinyomtatott példányait is kézbe vehette. De ahogy kibontakozott hatalmas iramú szellemi tevékenysége, úgy fokozódott haladó gondolataival szemben az uralkodó körök haragja. 1655. szeptember 24-én a záróvizsgán Basirius Izsák, a kivégzett I. Károly angol király volt udvari papja, a fejedelem jelenlétében nyilvános vitát provokált. Apáczai kiállt eszméi, a haza szellemi haladásának ügye mellett. Ezért II. Rákóczi György büntetésül a leégett kolozsvári kollégiumba helyeztette át. 1656. november 20-án De summa scholarum necessitate earumque inter Hungarorus barbariei causis (Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól) címen és témáról mondta el beköszöntő beszédét. Az iskola nem csupán a fizikai épület meg a technikai berendezés, hanem elsősorban „tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak”. A kolozsvári kollégium Apáczaival az élén ilyen iskola lett. Iskolateremtő munkásságát Lorántffy Zsuzsanna és Barcsay Ákos fejedelem is nagyra értékelte. 1658-ban feljebb lépett kezdeményezéseiben, Barcsay Ákos fejedelem elé egy erdélyi magyar felsőoktatási tanszervezet tervét terjesztette a következő című iratában: A magyar nemzetben immár elvégtére egy Académia felállításának módja és formája, melyben megmutattatik, mind amely könnyen mindjárást is meglehetne, mind az pedig, mely kicsiny akadályok állottak ebben ennek előtte is ellent. De az ő értelmében vett magyar akadémia eszmei alapkőletételénél tovább nem juthatott. Hatalmas sodrású lázas tevékenységét 34 éves korában tüdőbaj szakította félbe. Az 1659-es esztendő évzáró napján zárult földi élete. 1660. január 9-én helyezték el hamvait a házsongárdi temetőben. Nem sokkal utána követte a halálba felesége és gyermeke.

Síremléke a házsongárdi temetőben[1]

237

Művei Disputatio theologica de introductione ad philosophiam sacram. Ultrajecti, 1650. Disputatio theologica inauguralis. Hardetwick, 1651. MAGYAR ENCYCLOPAEDIA. Az az, MINDEN IGAZ ÉS HASZNOS Böltseségnek szep rendbe foglalása és Magyar nyelven világra botsátása. APATZAI TSERE JANOS által. Ultrajecti, 1653. - (A CÍMLAP ITT.) [Mai nyelvű átiratban/olvasatban: Magyar Enciklopédia. Az az minden igaz és hasznos bölcsessségnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása Apáczai Csere János által. Utrecht, 1653-1655.] Oratio de studio sapientiae. (Gyulafehérvár, 1653.) MAGYAR LOGICATSKA mellyet a' kitsindedek számára írt APATZAI JANOS, egy a' tudomány dolgában meg kivántatot TANATS-tsal egyetemben. FEJERVÁRAT. Nyomtatta Maior Marton. M.DC.LIV. [Mai nyelvű átiratban/olvasatban: Magyar logikácska, melyet a kicsindedek számára írt Apáczai [Csere] János. Gyulafehérvárott. Nyomtatta Major Márton. 1654.] Disputatio de politia ecclesiastica. Claudiopoli, 1658. Disputatio philosphica de mente humana. Nagyvárad, 1658. Catechesis secundum dogmata Calvini. Amstelodami, Év nélkül. A magyar nemzetben immár el végtére egy Académia felállításának módja és formája. Pest, 1872. (Értekezések a nyelv- és széptudom. köréből. III. k. 2. sz. Szabó Károly fedezte föl és kiadta bevezetéssel. Apáczai ezen munkáját Szabó K. szerint 1658. végén irhatta; a kéziratot az Aranka-féle gyűjteményből Mikó Imre gróf vette meg, ki azt az erdélyi múzeum kézirattárának ajándékozta.) Kéziratban: Oratio de summa scholaruum necessitate earumque inter Hungaros barbarici causis. (1656. nov. 20. beköszöntője beírva a kolozsvári ref. kollegium albumába.) [Toldy szerint még némely tudós levelei.]

Hitvallása és tanácsai „Tégy oly célt fel, amelyre soha senki nem ért. Mert szép dolog a középszerű tudós emberekkel elérkezni, de szebb még a legtudósbakkal egyarányú messze hagyíttani, a legszebb penig mindeneket fellyülhaladni, és a nagy hegynek oly részében állani, ahová soha senki maga erejétől nem hághatott, s talám soha nem is hág.” – Apáczai Csere János "Ha - mondotta, vallotta Apáczai 1656-os kolozsvári beköszöntőjében - olyan korba csöppentünk bele, melyben a bölcsességet és annak professzorait lyukas garasra sem becsülik - semmivel sem többre, mint a legnagyobb tudatlanságot -, akkor essünk kétségbe? Hagyjuk faképnél az iskolát? Nem! Szégyenen és gyalázaton keresztül nekifeszülve az erény felé kell törekednünk! A jelenkori gyalázatért kétszeresen megfizet majd gyalázóinknak az utókor, csak lankadatlanul igyekezzünk azt megérdemelni." „Egészségedre mindazáltal gondot viselj, mert anélkül dolgodban el nem járhatsz. Állj inkább, mint ülj; fuss, mint menj; soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd. Az munka közt virágzik a virtus. Nem is lehet derekas dolog, úgy tetszik, az melyhez fáradtság nélkül juthatsz. Qui cupit, capit omnia. [Aki törekszik, mindent elér.] Az tudomány gyükere keserű, gyümölcse penig gyönyörűséges. No tehát, ha mellyedben vagyon még elevenség, ha szívedben a virtusnak csak egy szikrája maradt, távul, távul légyenek minden lágy, könnyű, kényes dolgok, keményeket, keményeket keress, tűzön, vízen, kősziklákon, havasokon járj, kelj. Scyllákot, Syrteket, Charybdeket kergess. Valahol ez földön nehéz dolgot hallasz, ott teremj. Ez indulatodnak sarkából csak az halál vessen ki.” Műveiben, művének folytatóiban holta után is él az ember. Legjelentősebb műve a Magyar Encyclopaedia, amely nagyobb részében természettudományos, bölcseleti, matematikai kérdésekkel és a „csinálmányok” világával foglalkozik. („A csinálmány oly dolog, mellyel a

238

természeti dolog az ember szükségére a mesterség által jobban alkolmaztatik el.”) Külön érdeme, hogy az általa tárgyalt tudományterületeken magyar szakkifejezéseket használt. A tudomány, az értelmiség nyelve a latin volt, így e nyelvi fordulat azt is jelezte, hogy a magyar nép széles körei számára kívánta hozzáférhetővé tenni a tudást. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű logika megalkotása is. Felismerte a logika és a logikus gondolkodás kiemelkedő fontosságát. Prométheusz az ő felfogásában egyszerre hozta le kezében a tüzet és fejében a logikát. De ugyanakkor azt is felismerte, hogy „a tisztán logikus tisztán szamár”. Apáczai mindenekelőtt nevelő volt. Gyakorlati célt tartott szem előtt elméleti munkásságában is. Enciklopédiájának címlapján rögzítette, hogy minden igaz és hasznos bölcsességet össze kíván gyűjteni, rendszerbe foglalni, és magyar nyelven mindenki használatára bocsátani. Nagy volt az akarata és a tudása is. Művelődéstörténetünk magvetője, a hazai tudományosság és nevelésügy úttörője, akinek példájából nemzedékek merítettek erőt. "Ez az, derék olvasóm, amire elöljáróban akartalak figyelmeztetni - zárja Apáczai a Magyar Enccyclopaedia igaz bölcsességre törekvő olvasójához intézett műve Előszavát -. Az én számomra fölöttébb szükséges volt ez, de azt hiszem, a te számodra sem volt teljesen haszontalan. Valószínűleg világosan kitűnik mindebből, hogy azok közül, aki tanulmányaikban elő tudják segíteni a magyar ifjúságot, én a legkisebb, de azok közül, akik elő akarják segíteni, a legnagyobb vagyok."

Emlékezete Sírkövétől az emléktáblákig

A kolozsvári Apáczai Líceum épülete és a budapesti Apáczai Gimnázium épülete

Sírja a házsongárdi temetőben található. Budapest V. kerületében 1951 óta utca viseli a nevét. A Magyar Posta 1954-ben adott ki bélyeget az arcképével. Emléktáblája van a hollandiai Harderwijk központjában. [2]

Az irodalomban Áprily Lajos verse: Tavasz a Házsongárdi temetőben, 1925 Kacsó Sándor novellája: Lassan megvirrad, 1927 Németh László drámája: Apáczai,1963 Páskándi Géza drámája: Tornyot választok, 1972 Szenczei László: A koldusdiák. Apáczai Csere János regényes életrajza. Bp.: Református Kálvin Kiadó, 1994.

239

Források

1. 2.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891. Online hozzáférés Apáczai Csere János: Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról... Gondolkodó Magyarok. Szerk.: Szigethy Gábor Apáczai Csere János: Magyar logikácska és egyéb írások ↑ (ARCKÉPE ITT. - Gy. Szabó Béla metszete) ↑ GERGELY ANDRÁS: Apáczai-emléktábla Harderwijkben

További információk Nyomtatásban megjelent anyagok Erdélyi János: Apáczai Csere János ösmertetése. Sárospataki Füzetek, 1859. Szily Kálmán: Apáczai Encyclopaediája mathematikai és fizikai szempontból. Természettudományi Közlöny, 1889. pp. 465–470. Fogarasi Béla: Apáczai Csere János logikájáról. (Széljegyzetek a haladó magyar gondolat történetéhez.) Filozófiai előadások és tanulmányok. Bp., 1952. Lázár György: Apáczai Csere János Természet és Társadalom, 1954. Bán Imre: Apáczai Csere János. Bp., 1958., 2. bőv. kiad. Bp., 2003. (A róla szóló irodalommal. A bibliográfiai függeléket összeáll.: V. Molnár László, Gazda István.) Herepei János: Apáczai és kortársai. Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 2. (Szerk.: Keserű Bálint). Bp.–Szeged, 1966. Fábián Ernő: Apáczai Csere János. Kolozsvár, 1975. Mészáros István: Apáczai és az enciklopedikus rendszertáblázatok. Pedagógiai Szemle, 1975. Benkő Samu: Századokat egybekötő emlékezet. Haladás és megmaradás. Bp., 1979. Szász János: Felhőjáték Franekerben. Bukarest, 1980. Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 124–126. o. ISBN 963-85433-5-3 Apáczai Csere János emlékezete. 'Én gondolkodom, azért vagyok' Szerk.: Kovács Sándor Iván. Bp.: Magyar Irodalomtörténeti Társaság, 2004. 280 p. Lengyel Réka: Apáczai Csere János In: Nemzeti évfordulóink 2009. Főszerk.: Estók János. Bp., 2008. 11. p.

Internetes anyagok Részletes életrajza Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 43. o. Online hozzáférés V. Molnár László - Gazda István (összeáll.): Az Apáczai Csere Jánosról szóló irodalom válogatott bibliográfiája Mészáros István: Apáczai Csere János Mészáros István: Régi mesterek gondolatai: Apáczai Csere János. Élet és Tudomány, 1996. 25. sz. Kéri Katalin: Apáczai Csere János Magyar Protestáns Panteon: Apáczai Csere János Horniczky Anikó: Apáczai Csere János: Magyar Encyclopaedia Apáczai Csere János és Jan Ámos Komensky iskolaújító tevékenysége Máthé Dénes: Apáczai Csere János etikai felfogásáról. Keresztény Magvető Pukánszky Béla: A tudományok első magyar összegzője: Apáczai Csere János Zsizsmann Endre: Eszmeiség és nyelvhasználat Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediájában. Művelődés, 2008. február Gulyás Sándor: Egy pedagógiai díj negyedszázada. Új Pedagógiai Szemle, 1998. 7-8. sz. Sírja a Házsongárdi temetőben

240

Pázmány Péter http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1zm%C3%A1ny_P%C3%A9ter

Pázmány Péter

Panaszi Pázmány Péter (Nagyvárad, 1570. október 4. – Pozsony, 1637. március 19.) esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja, író.  Született: Nagyvárad, 1570. október 4.  Meghalt: Pozsony, 1637. március 19.

Pázmány Péter címere misemondó ruháján, az esztergomi főegyház kincstárában. Az eredetiről rajzolta Mühlbeck Károly

Életpályája 1570. október 4-én született Nagyváradon. Apja Pázmány Miklós bihari alispán és anyja Massai Margit (a korábban Tisza-Maros közében a protestantizmust erőteljesen támogató Massai Imre főnemes lánya), mindketten hitvalló protestánsok. Margit asszony 1582-ben történt halála után apja rövidesen újranősült. Új felesége Toldy Borbála ismertette meg a kamaszodó Péterrel katolikus tanokat. 1580-ban még Váradon tanult, majd a jezsuiták által létrehozott kolozsvári gimnázium diákja lett. Miután a fejedelem kiutasította a jezsuitákat Erdélyből (1587), ők 10 diáknak (közöttük az igencsak ígéretes Péternek is) felcsillantották egy európai utazás lehetőségét. Apja elengedte az ifjút. 1588-ban a krakkói jezsuita kollégium novíciusa lett, a bölcseletet Bécsben tanulta, a teológiát pedig Rómában.

241

1597-től tanulmányi felügyelő lett a jezsuita rend grazi nevelőintézetében, 1598-tól pedig a grazi egyetemen bölcseletet tanított. (Itt tanított 1600-ig Johannes Kepler német csillagász is.) 1601-ben a sellyei rendházba küldték elöljárói, hogy hazájában, mint hithirdető működjék a katolikus vallás emelésén. Ugyanebben az évben prédikátorként Kassán és Nyitra vármegyében működött nagy sikerrel. Szónoklatai és vitatkozásai hatására Forgách Miklós és Zsigmond grófok, Thurzó Kristóf és Esterházy Miklós (jobbágyaikkal együtt) rekatolizáltak. 1603-tól a grazi egyetemen teológiát tanított három évig. 1607-ben másodszor küldték hazájába, ahol Forgách esztergomi érsek vette udvarába. 1608-ban országos figyelmet vont magára, ugyanis a pozsonyi országgyűlésen, mint rendjének képviselője, ennek érdekében hatalmas beszédben szólalt fel a bécsi béke 8. pontja ellen, amely a jezsuitáktól megtagadja az országban a birtokszerzési jogot; majd arra bírta az érseket, hogy Nagyszombatban 1611-ben a papság erkölcsi és szellemi újjáteremtése céljából tartományi zsinatot tartson. Forgách érsek kezdeményezésére és II. Mátyás kérelmére V. Pál pápa felmentette Pázmány Pétert szerzetesi fogadalmai alól. 1616. április 25-én turóci préposttá, ugyanezen év szeptember 28-án pedig az időközben elhunyt Forgách helyébe esztergomi érsekké nevezték ki. Miután meg volt győződve arról, hogy főkép a papság erkölcsi és műveltségi hanyatlása idézte elő s könnyítette meg a protestantizmus elterjedését s csakis erkölcsös, művelt és buzgó papság képes annak határt szabni s a tiszta hitet fenntartani, ezért 1619-ben Nagyszombatban az ifjúság számára nevelőintézetet és papnevelőt alapított, majd Bécsben is egyet 1623-ban (közel 200 000 forintnyi áldozattal), amely ma is működik, és alapítójának a nevét (Pazmanaeum) viseli. 1629-ben VIII. Orbán pápa bíborossá nevezte ki. 1635-ben Nagyszombaton 100 000 forintnyi alappal egyetemet alapított teológiai és bölcsészeti karral (jogutódja a jelenlegi Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem).

Munkássága Pázmány volt a magyarországi ellenreformáció lelke; ékesszóló prédikációival, élőszóval és a sajtó útján folytatott hitvitáival, amelyekben a lángész, mély tudomány és az általa irodalmivá megformázott nyelv hatalmas ereje nyilvánult meg, a protestantizmus fölött a diadalok hosszú sorát aratta. Hatalmas szónoklatai és vitatkozásai számosokat vezettek vissza a protestantizmusból az elhagyott egyházba, igy Forgách Miklós és Forgách Zsigmond grófokat, Thurzó Kristófot és Esterházy Miklóst. 1603-tól 1612-ig kilenc polemikus munkája jelent meg; ezek a katolikus egyház tanításának, szertartásainak és történetének egyes pontjait tárgyalják, amelyeket a protestánsok leginkább megtámadtak. E műveket jelentőségre és hatásra nézve meghaladja az Igazságra vezető Kalauz, amely 1613-ban jelent meg. Ez a tudomány, rendszeresség és népszerű vonzó modor minden előnyeit egyesítve tárgyalja a katolikus vallás főbb igazságait, tekintettel a protestánsok támadásaira s igy tárháza a katolikus vallás érveinek s a protestánsok elleni védelem fegyvereinek. Pázmány mint a magyar katolikus egyház feje, felhasznált minden eszközt, amelyet igénybe lehetett venni és törvény nem tiltott, hogy az egyháza rovására elhatalmasodott protestantizmus terjeszkedésének útját állja s azt gyengítse. Az általa visszatérített főrangú családok számát harmincra teszik. Ezek között szerepelnek az Erdődyek, Draskovichok, Pálffyak, Hallerek, Kornisok, Bosnyákok, Koháryak. Ő vezette vissza az egyházba Zrínyi Györgyöt, Bethlen Gábor özvegyét, Brandenburgi Katalint és Rákóczi György fejedelem testvérét, Rákóczi Pált.

Emlékezete 2010. január 25-én a Szlovák Püspökkari Konferencia bejelentette, hogy megtalálták Pázmány sírját a pozsonyi Szent Márton-dóm szentélye alatt.[1]

242

Pázmány Péter szobra a pozsonyi Szent Márton székesegyházban

Művei Az irodalmi barokk stílus egyik legnagyobb képviselője, melynek lényege az érzéki illusztráció. A nyelv nagy ismerőjeként gyakran élt a barokk stílus díszítő elemeivel. Körmondatait grammatikai bonyolultságuk ellenére is tisztának, áttekinthetőeknek és érzékleteseknek tartották realisztikus képei és a közmondásszerű megállapításai miatt. Fontos szerepet játszottak a magyar irodalmi nyelv megteremtésében a református prédikátorok (Magyari István, Alvinczy Péter) ellen írt vitairatai, valamint prédikációi és imádságai. Tekintélyt szerzett a protestánsokat támadó szatirikus, gúnyos és humoros vitairataival. Felelet az Magyari István sárvári prédikátornak az ország romlása okairul írt könyvére (Nagyszombat, 1603) Keresztyéni imádságos könyv (Graz, 1606) Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél (Pozsony, 1609) Isteni igazságra vezérlő kalauz (Pozsony, 1613) Kempis Tamasnak Christvs követeserül Négy könyvei. Mellyeket magiarra forditott. Bécs, 1604.[2][3] Vasárnapokra és egynéhány ünnepekre rendelt evangéliumokról prédikációk (Pozsony, 1631) Pázmány Péter bíbornok, esztergomi érsek összes munkái (I – VII., Budapest, 1894 – 1905) Pázmány Péter munkáiból (Budapest, 1904) Pázmány Péter összegyűjtött levelei (I – II., Budapest, 1910 – 1911) Pázmány Péter válogatott írásai (Rónay György válogatása, Budapest, 1957) Grazer philosophische Disputationen von Péter Pázmány, ed. Paul Richard Blum [3][4] and Emil Hargittay, Piliscsaba (Katholische Péter-Pázmány-Universität) 2003.

243

Források Magyar katolikus lexikon A Pallas nagy lexikona

Szakirodalom Fraknói Vilmos: Pázmány Péter és kora (I – III., Pest, 1868 – 1872) Frankl Vilmos (közzétesz): Pázmány Péter levelezése (Eggenberger, Budapest, 1873.) Pulszky Ágost: Pázmány Péter (Franklin, Budapest, 1887.) Áldásy Antal: Pázmány Péter élete 1570 – 1637 (Bp., 1898) Fraknói Vilmos (sajtó alá rend., bev.): Pázmány Péter munkáiból (Franklin, Budapest, 1904.) Kosztolányi Dezső: A magyar próza atyja (Nyugat, 1920) Laczkó Géza: Cardinalis Pázmány (Nyugat 1920) Balanyi György: Pázmány Péter népszövetségi tervezete (Szent István Akadémia, Budapest, 1933.) Kornis Gyula: Pázmány személyisége (Bp., 1935) Kastner Jenő: Pázmány Péter gráci évei (Stephaneum, Budapest, 1935.) ifj. Vayer Lajos: Pázmány Péter ikonográfiája (Egyetemi Nyomda, Budapest, 1935.) Félegyházy József: Pázmány bölcselete (Bp., 1937) Körtvélyesy Ferenc: Az egyetemes fogalmak tana Pázmány bölcseletében (Bp., 1943) Iványi Béla: Pázmány Péter kilépése a Jézus Társaságból (Rábavidék, Körmend, 1943.) Iványi Béla (írta és közli): Pázmány Péter kiadatlan levelei (Rábavidék, Körmend, 1943.) Klaniczay Tibor: Pázmány Péter (Reneszánsz és barokk) (Budapest, 1961.) Őry Miklós (összeáll.): Pázmány Péter lelkisége (Carinthia, Klagenfurth, 1964.) Őry Miklós: Pázmány Péter, a nemzetnevelő (A M. Máltai Lovagok Északamerikai Delegációja, New York, 1970.) Bitskey István: Humanista erudíció és barokk világkép - Pázmány Péter prédikációi (Akadémiai, Budapest, 1979.) Tarnóc Márton (vál., a szöveggond., jegyzetek): Pázmány Péter művei (Szépirodalmi, Budapest, 1983.) Lukács Laszló - Szabó Ferenc: Autour de la nomination de Péter Pázmány au siège primatial d'Esztergom (1614-1616) - Pázmány est-il resté jésuite aprè sa nomination? Archivum Historicum Societatis Iesu LIV. Romae, 1985, 77-148. Bitskey István: Pázmány Péter (Gondolat, Budapest, 1986.) Lukács Laszló - Szabó Ferenc (szerk.): Pázmány Péter emlékezete - halálának 350. évfordulóján (Róma, 1987.) Beke Margit (vál., bev., jegyzetekkel ell.): Pázmány Péter egyházlátogatási jegyzőkönyvei, 1616-1637 (Márton Áron, Budapest, 1994.) Isten nagyobb dicsőségére - Pázmány Péter írásai (Interpopulart, Szentendre, 1995.) Pázmány Péter (sajtó alá rend. és az utószót írta Hargittay Emil): Válogatott prédikációk (Balassi, Budapest, 2000.) Hargittay Emil (szerk.): Pázmány Péter és kora (PPKE BTK, Piliscsaba, 2001.) Tusor Péter: A magyar hierarchia és a pápaság a 17. században - problémák és fordulópontok. Századok 2002 136/3. Tusor Péter: Pázmány Péter processus inquisitionisa az Aldobrandini hercegek frascati levéltárában. Egyháztörténeti szemle 2003 4/1, 3-21. Hargittay Emil (szerk.): Textológia és forráskritika - Pázmány-kutatások 2006-ban (PPKE BTK, Piliscsaba, 2006.) Hargittay Emil, Käfer István, Kránitz Mihály (szerk.): "Halálom után nem fog minden akaratom szerint történni" - dokumentumgyűjtemény Pázmány Péter sírhelyéről (PPKE BTK Szlavisztika-KözépEurópa Int. - Szent Adalbert Közép-Európa Kutatócsoport, Esztergom-Piliscsaba, 2007.) Hargittay Emil: Filológia, eszmetörténet és retorika Pázmány Péter életművében (Universitas, Budapest, 2009.) Bitskey István: Petrus Cardinalis Pazmany - Archiepiscopus Strigoniensis. Trnava, 2010.

Hivatkozások 1. 2. 3.

↑ http://www.echotv.hu/tech_tudomany/megtalaltak_pazmany_peter_sirjat.html ↑ Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. [1] ↑ Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka. Budapest: Trezor. 1995. ISBN 963 7685 55 3 [On-line http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/pazmany.htm]

244

Káldi György http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1ldi_Gy%C3%B6rgy

Káldi György portréja. Jakobey Károly festménye (Keresztény Múzeum, Esztergom)

Káldi György (Nagyszombat, 1573. február 4. – Pozsony, 1634. október 30.) jezsuita szerzetes, bibliafordító. Káldi György az esztergomi érsekségnek helyet adó Nagyszombatban született. 1595-ben Bécsben tanult teológiát, majd pappá szentelték. Pázmány Péter pártfogoltjaként 1598-ban Rómába ment, ahol belépett a jezsuita rendbe. 1625-ben Pázmány támogatásával megalapította, és nyomdával szerelte fel a pozsonyi kollégiumot, amelynek haláláig rektora volt. A bécsi udvar és Bethlen Gábor bizalmát egyformán élvezte. Pázmány felszólítására és rendi beosztásban dolgozott szentírásfordításán. Első kézirata 1605-1608 között készült korábbi kísérletek felhasználásával. Az 1626-ban Bécsben megjelent első teljes katolikus magyar nyelvű Szent Biblia általánosan elterjedt és jelentősen hatott a magyar irodalmi nyelv fejlődésére. Több prédikációs kötete is megjelent. Pozsonyban halt meg.

Bibliafordítása 1626-ból (Csíki Székely Múzeum)

245

Művei Szent Biblia. Az Egész Keresztyénségben bévött Régi Deák bötűből. Magyarra fordította. A Iesus alatt Vitézkedő Társaság-béli Nagy-Szombati Káldi György Pap. Bécs, 1626 Halotti beszédek. Ugyanott, 1629. Az Vasarnapokra-Valo Predikatzioknak Első Resze. Advent első Vasarnapiatol -fogva Sz. Háromság Vasárnapjáig. Irta az hivek vigasztalasara és Jobbúlasára … Pozsony, 1631. Az Innepekre-valo Predikatzioknak Első Resze. Sz: Andras napiatol fogva Keresztelő Szent János napjáig … U. ott, 1631. Istennek szent akarattya. Az az: A nagy Ur tiz parantsolattanak egynehány Prédikacziókkal való megmagyarázása, Melyben Néhai … Káldi György, Istenessen munkálkodván, nem szintén végig vihette, más sok Munkás után, az Istenhez elsietvén: Már most … Groff Kollonicz Leopold … buzgoságtól viseltetvén ki-adatta. NagySzomnbat, 1681. Káldi válogatott egyházi beszédei, bevezetéssel és szótárral. Szerkesztette Bellaagh Aladár. Bpest, 1891.

246

III. Ferdinánd magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Ferdin%C3%A1nd_magyar_kir%C3%A1ly

Német-római császár és német király, magyar és cseh király

III. Ferdinánd (1608-1657) Német-római császár (1637), Magyarország, Csehország királya

III. Ferdinánd (Graz, 1608. július 13. – Bécs, 1657. április 2.); a Habsburg-házból származó osztrák főherceg, 1637-től német-római császár, magyar és cseh király. Magyar király

Német római császár, német király

Cseh király

III. Ferdinánd

Ferdinand III.

Ferdinand III.

1637. február 15. – 1657. április 2.

1637. február 15. – 1657. április 2.

1637. február 15. – 1657. április 2.

Sopron,

Regensburg,

Prága,

1625. december 8.

1636. december 22.

1627. november 27.

Elődje:

II. Ferdinánd

II. Ferdinánd

II. Ferdinánd

Utódja:

IV. Ferdinánd, ténylegesen I. Lipót

IV. Ferdinánd, ténylegesen I. Lipót

IV. Ferdinánd, ténylegesen I. Lipót

Uralkodási ideje: Koronázása:

247

Életrajzi adatok:  Uralkodóház: Habsburg-ház  Teljes neve: Habsburg Ferdinánd  Született: Graz, 1608. július 13.  Édesapja: II. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király  Édesanyja: Wittelsbach Mária Anna bajor hercegnő

 Házastársa:  1631-ben feleségül vette Habsburg Mária Anna spanyol infánsnőt (1606-1646), III. Fülöp spanyol király leányát. A házasságból négy gyermek született: o Ferdinánd (1633–1654), osztrák főherceg, utóbb IV. Ferdinánd néven császár és

király, o Mária Anna (1634–1696), osztrák főhercegnő, később IV. Fülöp spanyol király

felesége lett, o Lipót (1640–1705), osztrák főherceg, a későbbi I. Lipót császár és király, o Mária osztrák főhercegnő (*/† 1646. május 13.)  2. Második felesége Habsburg–Tiroli Mária Leopoldina hercegnő (1632–1649) volt,

akitől egy fiúgyermeke született: o Károly József (1649–1664), osztrák főherceg  3. Harmadik feleségét, Gonzaga Eleonóra mantovai hercegnőt (1630-1686) 1651-ben

vette feleségül, tőle két leánya született: o Eleonóra Mária Jozefa osztrák főhercegnő (1653–1697) o Mária Anna Jozefa osztrák főhercegnő (1654–1689)  További gyermekei: Fülöp Ágost főherceg, Miksa Tamás főherceg, Terézia Mária

Jozefa főhercegnő, Ferdinánd József Alois főherceg  Trónra lépett: 1637. február 15. (20 évig uralkodott)  Királlyá választják: 1625. november 26. – A soproni országgyűlés királlyá választja II. Ferdinánd elsőszülött fiát, Ferdinánd főherceget.  Megkoronázták: 1625. november 27-én koronázták meg (más forrás szerint december 8.)  Elhunyt: Bécs, 1657. április 2. (48 évesen) Bécsben temették el.  Nádor és királyi helytartó: Esterházy Miklós, Draskovich János, Pálffy Pál  Nádor: Wesselényi Ferenc

248

Kronológia  1637 III. Ferdinánd trónra lépése. — Rákóczi fejedelem kemény Jánost a havasalföldi vajda segítségére küldi, akit a moldvai vajda török segítséggel megtámadott. A két román vajda békét köt.  1638. február 14. – Jakusics György veszprémi püspök Pozsonyban megkoronázza III. Ferdinánd király feleségét, Mária Anna spanyol infánsnőt (1606–1646) magyar királynévá. — Rákóczi fejedelem megbízottja Richelieu bíborossal tárgyal Párizsban. — I. Rákóczi György fejedelem pereket indít a szombatosok ellen.  1639 Rákóczi fejedelem és a havasalföldi vajda hadai szétverik Lupu moldvai vajda seregét Bukarestnél.  1640 Elkezdődik az angol polgári forradalom. — Megindul a váradi református főiskola nyomdája. — I. Rákóczi György fejedelem szövetséget köt III. Zsigmond lengyel királlyal a török ellen. — Augusztus 21-én iktatták be a váradi kapitányi tisztbe az ifjú Rákóczi Györgyöt.  1641 Megjelenik Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony bibliai idézetgyűjteménye a kálvinista vallás védelmére.  1642. február 3. – A gyulafehérvári országgyűlés II. Rákóczi Györgyöt fejedelemmé választja. (Trónját csak 1648. október 11-én foglalja el.) — III. Ferdinánd és I. Ibrahim szultán biztosai 20 esztendőre meghosszabbítják az 1627. évi szőnyi békét. — I. Rákóczi György fejedelem elrendeli, hogy építsenek erdélyi országházat Gyulafehérváron. — Az erdélyi összeírás szerint a fejedelemség nemesi férfi lakóinak száma 7288.  1643 II. Rákóczi György feleségül veszi a Báthory fejedelmi család utolsó tagját, Zsófiát. — Krisztina svéd királynő aláírja a XIII. Lajos francia királyt is kötelező szövetségi szerződést I. Rákóczi Györggyel. I. Rákóczi György fejedelem csatlakozik a Habsburgellenes svéd-francia szövetséghez. — III. Ferdinánd seregének győzelme a svédek és a franciák fölött Nördlingennél.  1644 I. Rákóczi György erdélyi fejedelem a svédekkel szövetségben támadást intéz III. Ferdinánd ellen.  1645 Rákóczi fejedelem serege elfoglalja Nagyszombatot, majd Morvaországban egyesül a svéd hadakkal. — Decemberben III. Ferdinánd és I. Rákóczi György békét köt Linzben. — Ferdinánd biztosítja a szabad vallásgyakorlatot. A linzi béke I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és III. Ferdinánd király békeszerződése, amelynek okmányait a két fél követei 1645. december 16-án Linzben cserélték ki. A béke számos pontjában megismételte az 1621–1622. évi nikolsburgi béke passzusait. Rákóczi Bethlenhez hasonlóan élete végéig megkapta a hét magyarországi megyét (Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ugocsa, Zemplén, Abaúj, Borsod), valamint még Tokajt, Regécet, Tarcalt és Ecsed várát. Ugyanakkor Szabolcs és Szatmár megyéket életükre még fiai is örökölhették. Mindezekért a fejedelem megfogadta, hogy felbontja a franciákkal és a svédekkel kötött szövetségét, seregét pedig visszavonja az említett megyékbe és Erdélybe, továbbá többé nem avatkozik be a királyság ügyeibe. Mindemellett a magyar rendek számára a béke garantálta a szabad vallásgyakorlatot, valamint a rendi országgyűlés három hónapon belüli összehívását. — Ezzel párhuzamosan a francia és a svéd csapatok sorozatos győzelmeket arattak, Nápoly fellázadt a spanyol uralom ellen, a birodalmi Habsburgok pedig kimerültek. A francia csapatok Condé hercegének a vezetésével újra legyőzték a spanyolokat Lens-nál. Ezután Franciaországban a parlament, a nemesség és az egész francia polgárság a háború befejezését követelte, ráadásul megkezdődött a Fronde ellenállási mozgalom, amely sok belpolitikai bonyodalmat okozott. Mindkét tábor békét akart.

 1647 III. Ferdinánd fiát, a 13 éves Ferdinándot IV. Ferdinánd néven magyar királlyá választják és megkoronázzák.

249

 1648 Rákóczi fejedelem követei Lengyelországban, a Német Birodalomban és Svédországban járnak Rákóczi Zsigmond lengyel királlyá választása ügyében. — Október 11. I. Rákóczi György halála. II. Rákóczi György átveszi a hatalmat. — Október 24. A vesztfáliai békével véget ér a harmincéves háború. A vesztfáliai békeszerződéseket 1648-ban több részletben kötötték meg. A Habsburgok a hollandokkal és a svédekkel Osnabrückben, a franciákkal és a birodalom protestáns fejedelmeivel Münsterben írták alá a békeszerződést. Elismerték a Holland Egyesült Tartományok és Svájc elszakadását és függetlenségét a Német-római Birodalomtól. Svédország megszerezte a Baltitenger német partvidékét, Franciaország megkapta Elzászt, és megerősítették Metz és Verdun birtoklásában. Brandenburg és Bajorország is területeket nyert. A békeszerződések azonban garantálták a szabad rajnai hajózást, tiltva minden fél számára a hajóforgalom akadályozását vagy új adók kivetését. Az osnabrücki békeszerződésben foglaltak alapján a vallásügy rendezéséhez normaévül ezentúl 1624 szolgált: az augsburgi vallásbéke innentől kiterjedt a reformátusokra is. Miután Pfalzot 1623-ban megfosztották választófejedelemségétől, a béke megkötése után helyette Bajorország vált a „nyolcadik választófejedelemséggé”. — A birodalom fejedelmei jogot kaptak az önálló külpolitikára, így a birodalom csupán több száz független állam halmaza maradt. A császár külpolitikai döntéseit és a törvényhozást viszont a birodalmi gyűlés jóváhagyásához kötötték, ahol a több mint kétszáz állandó tagnak egyhangúlag kellett volna döntenie; így a birodalmi gyűlés döntésképtelenné vált. A Német-római Császárság széttagoltsága tovább erősödött. A Habsburg-dinasztia azonban nem szenvedett teljes vereséget; az osztrák és cseh tartományokban felszámolta a rendiséget, ami lehetőséget teremtett az abszolutizmus kiépítésére.

 1649 III. Ferdinánd császár és IV. Mohamed szultán újabb 12 évre meghosszabbítja az 1627. évi szőnyi békét.  1651 III. Ferdinánd 19 000 főnyi katonaság kivételével elbocsátja a harmincéves háborúban foglalkoztatott hadseregét.  1652 Sárospatakon meghal Rákóczi Zsigmond. — A gyulafehérvári országgyűlés apja életében fejedelemnek választja I. Rákóczi Ferencet.  1653 II. Rákóczi György elűzi Vasile Lupu moldvai vajdát, és hívét, Stefan Gheorgét ültette a helyére.  1654 Meghal IV. Ferdinánd trónörökös. — II. Rákóczi György követei Svédországban, Dániában, Hollandiában és Angliában tárgyalnak egy Habsburg-ellenes hadjárat lehetőségéről.  1655 III. Ferdinánd országgyűlést hív össze. Wesselényi Ferenc nádorrá választása. (Méltóságát haláláig, 1667-ig viseli.) — III. Ferdinánd magyar királlyá koronáztatja második fiát, Lipótot. — A tatárok II. Rákóczi Györgytől ugyanakkora évi járadékot követelnek, mint amennyit Erdély a Portának fizet. — Konstantin Şerban havasalföldi vajda II. Rákóczi György szövetségese lesz.  1656 II. Rákóczi György szövetséget köt X. Károly svéd királlyal és Bogdan Hmelnickij kozák hetmannal Lengyelország ellen. Bohdan Hmelnickij, teljes nevén Bohdan Zinovij Mihajlovics Hmelnickij (ukránul: Богдан Зиновій Михайлович Хмельницький, lengyelül: Bogdan Chmielnicki, oroszul: Богдан Хмельницкий; 1593/1595 ? – Csihirin, 1657. augusztus 16.) a zaporizzsjai kozák hetman, ukrán uralkodó és hadvezér. Az ukránok nemzeti hősüknek tekintik, de sokszor felelőtlen magatartása odáig vezetett, hogy Ukrajnát többször feldúlták a tatárok, és az oroszok brutális uralma alá került.

 1657. január 17-én II. Rákóczi György az erdélyi országgyűlés elnökét, Barcsay Ákost, Bethlen Gábor unokaöccsét, Rhédey Ferencet és az agg Serédy Gáspárt kinevezi kormányzónak. — III. Ferdinánd olasz irodalmi akadémiát alapít Bécsben. — Április 2. III. Ferdinánd halála.

250

Útja a koronáig 1608. július 13-án Grazban született II. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király, és Mária Anna bajor hercegnő (1574–1616) harmadszülött fiaként. Heten voltak testvérek, de a két bátyja korai halála után ő lett a trónörökös.

Mária Anna királyné a gyermek Ferdinánddal

Ferdinánd szinte mindenben, külsőleg és belsőleg egyaránt különbözött apjától. Magas termetű, de vékony testalkatú volt, fekete haja és sötét, rendkívüli kifejezőerejű szemei éles kontrasztban álltak sápadt arcával. Gyermekként igen törékeny, sőt gyenge volt, ami miatt rendszeres testedzéssel kellett testét erősíteni. Hadtudományokra udvarmestere, Thun lovag tanította; a vallási és gazdasági ismereteket természetesen apja lelki vezetőitől, a jezsuitáktól sajátította el, akiket egyébként meglepő módon nem kedvelt. Ennek ellenére ő is az ellenreformáció híve volt, de II. Ferdinándnál jóval kompromisszumkészebbnek mutatkozott. Apja jól felkészítette fiát az uralkodásra, mivel III. Ferdinánd kiválóan képzett volt a földrajzban, történelemben, diplomáciában és államtudományban. Emellett tehetséges zeneszerző és költő is volt. Róla írták azt, hogy „jogarát a kard és a lant fogta közre”. Apja már fiatalon bevonta az államügyek intézésébe, ő rejtjelezte a jelentéseket.

Az ifjú Ferdinánd (ismeretlen festő, 1620/25)

251

1625. december 8-án Pázmány Péter esztergomi érsek a soproni ferences templomban („Kecsketemplom”) Magyarország királyává koronázta (Pozsonyban pestisjárvány volt), 1627. november 27-én pedig a cseh trónt is elfoglalhatta. Az 1630. évi birodalmi gyűlésen nem szavazták meg trónutódlását, csak 1636 decemberében, két hónappal apja halála előtt koronázták német-római királlyá. 1634-ben apja őt nevezte ki a császári seregek főparancsnokává, mivel a korábbi sikeres hadvezért, Wallenstein tábornagyot II. Ferdinánd a személye ellen szőtt összeesküvés ürügyén kivégeztette. A harmincéves háborúban megismerkedett a katonai élettel, hadsereg-szervezési tapasztalatokat szerzett. Részese volt Donauwörth és Regensburg elfoglalásának (1634 májusában), a franciák felett aratott nördlingeni győzelemnek (1634 szeptemberében), és sikerült kiszorítania a svéd csapatokat Dél-Németországból.

Császár és király 1637. február 15-én elhunyt apja, II. Ferdinánd császár, s III. Ferdinánd a hadvezetést a kormányzati munkával cserélte fel. A fiatal császár békét akart, ennek ellenére a harcok tovább folytatódtak, mivel a francia és svéd érdekeket továbbra sem vették figyelembe. A háború politikai-szövetségesi szálai egyébiránt teljesen összefonódtak, hiszen már nem az volt lényeges, ki katolikus, ki protestáns, igazán a Német-római Birodalom léte forgott kockán. A franciáknak a svédek mellett sikerült megnyerniük szövetségesnek az erdélyi fejedelmet, I. Rákóczi Györgyöt, aki végül 1643-ban csatlakozott a svéd–francia szövetséghez, és a protestáns vallásszabadság védelme okán kapcsolódott be a harmincéves háborúba (A császár a törökkel 1640-ben 22 évre meghosszabbította a békét. Ezzel egyidejűleg megtiltotta a magyar főurak portyázásait a törökök ellen, mivel ezekkel a békét veszélyeztették).

Magyar belpolitikája I. Rákóczi György erdélyi fejedelem, a svédek szövetségeseként, 1644-ben támadást intézett ellene. Az erdélyi csapatok feldúlták Észak-Magyarországot, elfoglalták Kassát, majd 1645 márciusában Morvaországban egyesültek a svédekkel. Rákóczi azonban a hadjáratban való részvételt valójában csak pozíciójának megerősítésére akarta felhasználni, ezért Linzben 1645 végén békét kötött Ferdinánddal. A linzi béke a Bethlen Gábor kötötte 1621-es nikolsburgi békéhez volt hasonlatos: Rákóczi élete végéig megkapta a hét felső-magyarországi vármegyét (melyek közül Szabolcs és Szatmár vármegyéket életükre még fiai is örökölhették), valamint még négy – köztük a tokaji – várat. Emellett a béke garantálta a királyi Magyarországon is a szabad vallásgyakorlatot, leállították a templomfoglalásokat, és megegyeztek abban is, hogy a vallási sérelmeket az országgyűlés elé viszik, melyet Ferdinándnak három hónapon belül össze kellett hívnia. Rákóczi cserébe felbontotta a franciákkal és svédekkel kötött szövetséget, seregével kivonult Ferdinánd országrészéről, s nem avatkozott többé a Magyar Királyság ügyeibe. A magyarság a nikolsburgi, majd a linzi békével pozíciót nyert.

A vesztfáliai béke A nagy európai háború azonban még nem ért véget, s a franciak és a svédek minden fronton a spanyol és az osztrák Habsburgok fölé kerekedtek, azonban a hátországok mindkét táborban megelégelték az elhúzódó és igen költséges háborút. A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békeszerződések megkötésére 1648 októberében került sor Münsterben és Osnabrückben. A Habsburgoknak el kellett ismerniük a Holland Egyesült Tartományok és Svájc függetlenségét, Svédország megszerezte a Balti-tenger német partvidékét, Franciaország megkapta Elzászt, Metzet és Verdunt. Az 1555-ös augsburgi vallásbéke immáron kiterjedt a reformátusokra is. A háború kirobbantásában egyedüli bűnbakká megtett Pfalz helyett Bajorország lett a Német-római Császárság nyolcadik választófejedelemsége. Maga a császárság formálisan fennmaradt, de egységesen működő birodalomként gyakorlatilag megszűnt létezni, inkább körülbelül háromszáz kisebb-nagyobb fejedelemség laza szövetségének lehetett tekinteni. A fejedelmek jogot kaptak az önálló külpolitikára, viszont a törvényhozás és a császár külpolitikai döntései a birodalmi gyűlés

252

jóváhagyásától függtek, ahol egyhangúlag kellett volna dönteni, ami az érdekellentétek miatt jobbára lehetetlennek bizonyult, így a birodalmi gyűlés döntésképtelenné vált. A vesztfáliai békeszerződések révén a legelőnytelenebb helyzetbe maga a birodalom került, ám Ferdinánd saját országaiban nem kényszerült engedményeket tenni. Sőt, az osztrák és cseh tartományokban felszámolta a rendiséget, amellyel megvetette az abszolutizmus kiépítésének alapjait.

1648 után 1648 októbere III. Ferdinándnak nemcsak hatalom- és területvesztést, hanem országgyarapodást is hozott. Október 11-én meghalt I. Rákóczi György, így a linzi szerződés értelmében csak Szabolcs és Szatmár megye maradt az új feledelem, II. Rákóczi György birtokában, a többi öt (Borsod, Abaúj, Zemplén, Bereg és Ugocsa) visszatért az anyaország kebelére. A vesztfáliai béke után azonban a török Magyarországról történő kiűzését célzó háború, melyet Erdélyen kívül más érintett országok is támogattak volna, Zrínyi Miklós és a magyar főnemesek várakozása ellenére nem indult meg. Ferdinánd a békeévekben reform keretében kidolgozta a legfelsőbb birodalmi törvényszék és a birodalmi udvari tanács tevékenységét, melyet az 1653–54. évi regensburgi birodalmi gyűlésen elfogadtatott. A legidősebb fiát, IV. Ferdinándot is sikerült német-római királlyá választatnia, aki már 1646 óta Csehország, 1647-től pedig Magyarország királya is volt. A császárt viszont az állandó birodalmi hadsereg megszervezésének ügyében kudarc érte, mivel a birodalmi gyűlés, elsősorban anyagi okora hivatkozva, nem támogatta a javaslatát. Az elutasításban valószínűleg szerepe volt annak a jogos félelemnek, hogy az állandó hadsereget a császár esetleg egy akaratának ellenszegülő tartománnyal vagy tartományokkal szemben veti be.

A trónöröklés kérdése III. Ferdinándot 1654 júliusában nagy tragédia érte: az óvintézkedések ellenére IV. Ferdinánd, a huszonegy éves trónörökös himlőjárvány áldozata lett. A császárnak még két fia volt, az 1646-ban elhunyt első feleségétől, Mária Annától Lipót főherceg, és második feleségétől, a már szintén elhunyt Tiroli Mária Leopoldinától Károly József főherceg. A választás annak ellenére egyértelmű volt, hogy Lipót papi tanulmányokat folytatott, hiszen ő tizennégy, míg öccse ötéves volt ekkor. 1655-ben a császárnak sikerült Lipótot magyar, majd 1656-ban cseh királlyá választatnia, ám a birodalmi rendeken nem tudta keresztülvinni akaratát, s a magyar országgyűlés sem egyezett bele, hogy a Habsburgok számára örökletessé tegye a magyar trónt.

Utolsó évei Ferdinánd utolsó éveit harmadik felesége, a fiatal, de művelt és jámbor Gonzaga Eleonóra mantovai hercegnő és az általa még inkább felerősödött itáliai kultúra iránti vonzalom aranyozta be. A hercegnőtől – aki ugyanazt a nevet viselte, mint Ferdinánd mostohaanyja – négy gyermeke született, akik közül két leány érte meg a felnőttkort. III. Ferdinándot 1657. április 2-én érte a halál Bécsben. A Habsburgok hagyományos temetkezőhelyén, a kapucinusok bécsi templomának kriptájában (Kaisergruft) temették el.

Személyisége Kortársak szerint tekintélyt parancsoló és béketűrő személyiség volt. Hét nyelven beszélt: németül, latinul, spanyolul, olaszul, franciául, csehül és magyarul. Nem örökölte apja vallási fanatizmusát. A béke érdekében hajlandó volt teret engedni a protestánsoknak. Érdekelték a természettudományok és a művészet. 1657-ben olasz irodalmi akadémiát alapított Bécsben. Legnagyobb szenvedélye a zene volt. Maga is komponált.

253

III. Ferdinánd szarkofágja

Források Királyok könyve. Magyarország és Erdély királyai, királynői, fejedelmei és kormányzói. Szerk.: Horváth Jenő. Budapest, Helikon, 2004. ISBN 9632088948 A Habsburgok Szendrei László: Uralkodók – Magyar királyok és erdélyi fejedelmek

254

I. Rákóczi György http://hu.wikipedia.org/wiki/I._R%C3%A1k%C3%B3czi_Gy%C3%B6rgy

I. Rákóczi György erdélyi fejedelem

Felsővadászi I. Öreg Rákóczi György (Szerencs, 1593. június 8. – Gyulafehérvár, 1648. október 11.) erdélyi fejedelem 1630-tól haláláig. Uralkodása alatt Erdély gazdaságilag és politikailag is megerősödött. Sokat tett egyháza, a református egyház és az iskoláztatás felvirágoztatása érdekében és szemben állt az ortodoxiával.  Teljes neve: Felsővadászi I. (Öreg) Rákóczi György  Született: Szerencs, 1593. június 8.  Édesapja: Rákóczi Zsigmond  Édesanyja: Gerendi Anna  Házastársa: 1. Bethlen Katalin (?), 2. 1616. április 16-án, Sárospatakon kötött házasságot Lorántffy Zsuzsannával, Lorántffy Mihály zempléni nagybirtokos és Zeleméri Borbála leányával.  Gyermekeik: Rákóczi Sámuel (*1617; †1618. június 27.) II. Rákóczi György (*Sárospatak, 1621. január 30.; †Nagyvárad, 1660. június 7.) Rákóczi Zsigmond (*Sárospatak, 1622. július 14.; †Fogaras, 1652. február 4.) Rákóczi Ferenc (*1624; †1632)  Uralkodási ideje: 1630. december 1. – 1648. október 11.  Elődje: Bethlen István  Utódja: II. Rákóczi György  Elhunyt: Gyulafehérvár, 1648. október 11.  Nyughelye: Gyulafehérvári érseki székesegyház

255

Élete Édesapja a Rákóczi-ház felemelkedését elindító Rákóczi Zsigmond fejedelem volt. Anyja Rákóczi második felesége, Gerendi Anna volt. Rákóczi Györgyöt az apja már 1605-ben szolgálatba adta Bocskai István kassai udvarába. Az udvarban ismerkedett meg a szintén ott szolgáló 16 éves Báthory Gáborral és a náluk idősebb Bethlen Gáborral. Tanuló és gyermekéveiről más információk nem állnak rendelkezésre. Bocskai 1606-ban bekövetkezett halála után valószínűleg visszaköltözött apjához, akit az erdélyi rendek ekkor, 1607-ben választották meg erdélyi fejedelemmé. Báthory Gábor fejedelemsége alatt feltehetően magyarországi birtokain tartózkodott, a politikai életben – részben fiatal kora miatt – nem vett részt. 1615-ben Borsod vármegye főispánja, ezek után királyi étekfogó mester és az ónodi vár kapitánya lett. 1616. április 18-án vette feleségül Lorántffy Zsuzsannát, az új feleség mellé megkapta a sárospataki uradalmat is, ami a későbbiekben – Munkács mellett – a Rákóczi-birtokok legfontosabbika lett. 1619-ben elsők között csatlakozott Bethlen Gáborhoz, aki többek között az ő támogatására indított azonnali támadást II. Ferdinánd király ellen. A felső-magyarországi rendek kassai gyűlése még ebben az évben Felső-Magyaroszág kapitányává választották Rákóczit. Bethlen magyarországi hadjárataiban azt a feladatot kapta, hogy biztosítsa az előrenyomuló erdélyi seregek hátországát, de amikor Homonnai Drugeth György túlerőben lévő kozákjaitól vereséget szenvedett, 1619. november 23-án Bethlen felhagyott bécsi ostromával és visszafordult Magyarországra. Leváltotta főkapitányi tisztéből Rákóczit, de kárpótlásul a fejedelmi tanácsnokok sorába emelte. Rákóczi mindvégig kitartott Bethlen mellett. 1625-ben ő kapta a feladatot, hogy Bethlen követeként kérje meg Brandenburgi Katalin kezét és hozza Erdélybe a fiatal menyasszonyt. Bethlen halála után Brandenburgi Katalin és a kormányzónak kinevezett idősebb Bethlen István mellett Rákóczi György is esélyes volt a fejedelmi székre, ráadásul őt még a hajdú katonaság is támogatta. 1630. december 1-jén a segesvári országgyűlés választotta fejedelemmé. Visszavette a magánkézre került kincstári birtokokat s megtörte a nagybirtokos főrendek hatalmát, birtokaikat elkobozta, nagy részükkel a Rákóczi család vagyonát gyarapította. A fejedelmi birtokokra alapozta keménykezű uralmát. 1636-ban Bethlen szövetkezett a budai pasával ellene, de a nagyszalontai csatában Rákóczi legyőzte a törököket. 1644-ben, a harmincéves háború keretében, szövetségben a Svéd Királysággal megindította hadait III. Ferdinánd ellen. A váltakozó sikereket hozó első év után, 1645-ben Munkácson szövetséget kötött XIV. Lajos francia királlyal és Brünn mellett csatlakozott a svéd hadsereghez. A szultán azonban visszaparancsolta Rákóczi hadait a Magyar Királyság keleti részére, így a fejedelem inkább a békekötést választotta. 1645-ben, a linzi békében megkapta Abaúj, Bereg, Borsod, Ung és Zemplén vármegyéket haláláig; Szabolcs és Szatmár vármegyéket pedig fiai is örökölhették. A linzi béke ugyancsak megerősítette a magyarországi protestánsok szabad vallásgyakorlatát és megadta a parasztságnak a szabad templomhasználat jogát, amely megakadályozta, hogy a földesúr, élve kegyúri jogával, a jobbágyaival ellenkező vallású papot helyezzen a település templomába. Uralma alatt Erdély békében fejlődött: buzgó református volt, feleségével, Lorántffy Zsuzsannával együtt sokat tett egyháza és az iskoláztatás felvirágoztatására, de az ortodoxia szellemében szemben állva a haladóbb puritánus irányzattal s ellenségeként az unitáriusoknak és főleg a szombatosoknak. Soha annyi könyvet nem adtak ki előtte, mint az ő korában. 1648. október 11-én hunyt el, a gyulafehérvári székesegyházban nyugszik.

Szakirodalom Szilágyi Sándor: I. Rákóczy György 1593-1648. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1893. Nagy László: A "bibliás őrálló" fejedelem: I. Rákóczi György a magyar históriában. Budapest: Magvető, 1984. Péter Katalin: A fejedelemség virágkora (1606-1660). In: Makkai László - Szász Zoltán (szerk.): Erdély története II. 1606-tól 1830-ig. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1988. p. 617-783.

256

Lorántffy Zsuzsanna http://hu.wikipedia.org/wiki/Lor%C3%A1ntffy_Zsuzsanna

I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna

Lorántffy Zsuzsanna (Ónod, 1600 körül – Sárospatak, 1660. április 18.) I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége, Lorántffy Mihály zempléni nagybirtokos főnemes és Zeleméri Borbála leánya.

Élete 1600-ban Ónod várában született Lorántffy Mihály és Zeleméri Borbála leányaként. 1608-ban költözött Sárospatakra, ekkor lett a családé a pataki uradalom. A kislány korán árvaságra jutott, 9 éves volt, amikor meghalt édesanyja, 14 évesen pedig elvesztette édesapját is. 16 évesen, 1616. április 18-án lett a 23 éves borsodi főispán, ónodi kapitány, Rákóczi György felesége, akivel 32 évig boldog házasságban élt.[1] Rákóczi György öccse Rákóczi Zsigmond pedig Zsuzsanna húgával, Lorántffy Máriával kötött házasságot, és így a két-két testvér kezén együtt maradt az együtt is kezelt, osztatlan Rákóczi-Lorántffy-örökség. Az ifjú házasok rövid szerencsi tartózkodás után költöztek Sárospatakra. Ettől kezdve a nagyasszony haláláig tartó időszak volt Sárospatak és a Sárospataki Kollégium fénykora. Házasságukból négy fiúgyermek született, de csak kettő, György és Zsigmond érte meg a felnőtt kort, bár 30 éves korában már Zsigmond is meghalt. 1630-ban I. Rákóczi Györgyöt Erdély fejedelmévé választották, és a következő évben a család Erdélybe költözött, de vagyonuk központja továbbra is Sárospatak maradt, és a fejedelemasszony ezután is sokat időzött Sárospatakon. Férje oldalán tevékenyen részt vett a családi birtokok kormányzásában, majd a Habsburg-ellenes hadjáratok idején a katonafogadásokban és csapatszervezésekben is. Kitűnő gazda és kertész, nagy pártfogója a kálvinista egyházi és iskolai intézményeknek. A pataki kollégium sorsa különösen szívügye volt. Férje halála után, 1648-ban fiával, Zsigmonddal együtt Erdélyből Sárospatakra költözött, erre az időre esik a kollégium virágkora. Hazai és külföldi neves professzorokat (1650-ben Comeniust) hívott meg a kollégiumba, amelyet a református egyházi és pedagógiai megújulási törekvések központjává épített ki. Pártolta és segítette a puritánusokat, akik az ortodox egyházi irányzattal szemben a néptömegeknek az egyházi kormányzatba történő bevonását sürgették. Egyetlen vallásos tárgyú művében (Moses és a Prophaeták, 1641) kommentárokat közölt Bibliából vett idézetekhez. A tokaji aszú megszületésének krónikája szerint Lorántffy Zsuzsanna udvari papja, Sepsy (másképpen: Szepsi) Laczkó Máté, aki a nagyasszony birtokán a szőlőtermelést irányította, az akkori hadi események miatt a szüretet novemberig késleltette. A szőlők emiatt megtöppedtek, összeaszalódtak, így a borok édesebbek, tüzesebbek lettek.

257

Emlékezete Portréja bélyegen az 1939. évi Protestáns sorozat 40 f-es értéke. A Légrády Sándor által tervezett bélyegen neve tévedésből egy f-fel szerepel (minden bélyegen, ezért nem tekinthető tévnyomatnak). A bélyegterv valószínűleg az itt látható kettős portré alapján készült. Bélyegen a portréja az 1944. évi Nagyasszonyok sorozat 30 f-es értékén is szerepel. (Tervezője Konecsni György. Születésének 400. évfordulóján, 2000-ben szülővárosában szobrot emeltek emlékére, a szobrot Borsos István készítette, szintén 2000-ben Tiszaújváros is szobrot állítatott tiszteletére, a szobor Józsa Lajos munkája[2] Sárospatakon, az iskola kertben is szobrot állítotak emlékére, a szobor Horváth Géza szobrászművész alkotása, 1931-ben leplezték le[3] Ónodon (Lorántffy Zsuzsanna Általános és Alapfokú Művészeti Iskola), Dunaújvárosban (Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium), Kaposváron (Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium), Tiszakeszin (Lórántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola), Györgytarlón (Lorántffy Zsuzsanna Általános Művelődési Központ Általános Iskolája), Pocsajon (Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola és Óvoda), Mosdóson (Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium Gyógyintézeti Óvodája és Általános Iskolája), Debrecenben (Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola), Csákváron (Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda) oktatási intézmény viseli a nevét, Nagyváradon (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium), Kiskunhalason (Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus), Békéscsabán a második világháborúig Lórántffy Zsuzsanna Leánygimnázium működött.

Forrás Lorántffy Zsuzsanna

Források és jegyzetek 1. 2. 3.

↑ Principissa. Fejedelmi feleségek Erdélyben, rubicon.hu ↑ Tiszaújváros története és látnivaló - Élmények, beszámolók - Debrecen, Szeged, Pécs, Balaton, Eger, Hajdúszoboszló, Velence, Budapest, Bükkfürdő, Sopron, Szombathely, Hévíz, Z... ↑ Sárospatak, Iskolakert: Lorántffy Zsuzsanna.jpg - nagyKAR

258

Rákóczi Zsigmond http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi_Zsigmond_(1622%E2%80%931652)

Rákóczi Zsigmond (Sárospatak, 1622. július 14. – Fogaras, 1652. február 4.) I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és Lorántffy Zsuzsanna fia, II. Rákóczi György öccse.

Élete Sárospatakon, majd Gyulafehérváron tanult. Tehetséges és érdeklődő diák volt, kedvenc tanítványa Johann Friedrich Bisterfeldnek és kedves gyermeke anyjának, Lorántffy Zsuzsannának. Leveleiből tudjuk, hogy elsősorban a filozófia érdekelte, ám részt vett Bisterfeld mellett a diplomáciai tárgyalásokban is. 1643-tól a székelyek generálisa. Az 1644. évi Habsburgellenes hadjáratban az egyik hadtest parancsnoka. 1647-től az Erdélyhez csatolt hét vármegye kormányzója. 1648-ban apja halála után anyjával együtt Sárospatakra költözött. Nagy műveltségű ember volt, bőkezű pártfogója a tudományoknak és az iskoláknak. Pártolta és védte a puritánokat.

Házassága, halála Bár apja a lengyel királyságot szánta neki, ő a lengyelországi tervek helyett a nyugati szövetség mellett döntött, és feleségül kérte Henrietta Mária pfalzi hercegnőt, V. Frigyes pfalzi választófejedelem, utóbb (1619-20) cseh király és Stuart Erzsébet leányát. Ezzel csatlakozott a Poroszország körül kialakult szövetségi rendszerhez. Esküvőjüket 1651. április 4-én tartották Sárospatakon. Az esketést Comenius végezte, aki az előző évben érkezett az országba. Úgy tűnt, újra feléledhet egy Habsburg-ellenes szövetség a harmincéves háború után alig pár évvel, és ebben fontos szerep jutott volna a fiatalabbik Rákóczinak, aki 1651 őszén Sárospatakon a svéd királynő követével tárgyalt, sőt Pálffy Pál nádor is felajánlotta neki támogatását. A tervezgetéseknek azonban véget vetett 1652. február 4-én Rákóczi Zsigmond tragikusan korai halála, aki – 5 hónappal korábban elhunyt feleségéhez hasonlóan – himlójárvány áldozata lett. Házasságuk gyermektelen maradt.

259

Sárospatak http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1rospatak

Sárospatak címere

é. sz. 48.31897° k. h. 21.56636° Sárospatak észak-magyarországi város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolctól kb. 70 kilométerre északkeletre fekszik, az Északi-középhegység lábánál, a Bodrog folyó mentén. Történelmi források gyakran csak Patakként emlegetik. Sárospatak már az őskorban is lakott volt. Az első feljegyzések szerint 904-ben vette hatalmába a környéket Alaptolma, Ketel vezér fia, s a gróf Cseszneky család őse. 1201-ben városi kiváltságokat kapott Imre királytól. A középkorban fontos kereskedelmi állomás (Lengyelország felé). Várát I. Endre király építtette. Itt született II. Endre király lánya, Szent Erzsébet. Sárospatak Zsigmond királytól szabad királyi városi rangot kapott, Mátyás királytól pedig vásártartási jogot 1460-ban. 1575-ben nagy pestisjárvány pusztított a városban. 1531-ben megalapították a már legendássá vált Sárospataki Református Kollégiumot, ami az akkori Magyarország egyik legjelentősebb oktatási intézménye volt. 1650-től egy ideig itt tanított a haladó szellemű pedagógus, Comenius. Sárospatak másik jelentős intézménye, a tanítóképző főiskola ma az ő nevét viseli (Comenius Tanítóképző Főiskola, 2000től a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kara.) * Sárospatak várát több híres nemesi család is birtokolta, többek között a Dobó család (itt volt Balassi Bálint esküvője Dobó István lányával, Krisztinával), a Lorántffyak, majd a Rákóczi család. I. Rákóczi Györgynek itt ajánlották fel az erdélyi fejedelemséget. A vár egyik kis szobácskájában a mennyezetet rózsák díszítik. Ebben a szobában tartották titkos megbeszéléseiket a Wesselényi-összeesküvés résztvevői. Latinul a „sub rosa” kifejezésnek két jelentése van: szó szerint: „a rózsa alatt”, átvitt értelemben: „titokban”. A Rákóczi-szabadságharc viszontagságai nem kímélték a várost; hol a kurucok, hol a labancok birtokolták. 1708-ban itt tartották az utolsó kuruc országgyűlést. A város lakói aktív részt vállaltak az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban is. * 1871-ig mezőváros volt, ekkor mivel e rang az egész országban megszűnt, nagyközséggé alakult. A 20. század elejétől 1956-ig járási székhely volt. Várossá 1968-ban nyilvánították. Napjainkban Sárospatak rangos iskolaváros, ugyanakkor hangulatos történelmi jellege miatt csábító turistacélpont. A mai Sárospatak 1883-ban jött létre a két Bodrog-parti mezőváros, a jobbparti Sáros-Nagy-Patak és a balparti Sáros-Kis-Patak egyesülésével. 1911-ben csatolták hozzá Újpatakot (az egykori Józseffalvát), 1950-ben Bodroghalászt, 1965-ben pedig Végardót. Az ötszáz forintos bankjegyen a sárospataki vár található.

260

Jegyzetek 1. 2. 3.

↑ Sárospatak települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. június 20.) ↑ Helységnévkönyv adattár 2010 (magyar nyelven) (XLS). KSH, 2010. január 1. (Hozzáférés: 2011. június 14.) ↑ A nemzetiségi népesség száma településenként

Pataki vár http://hu.wikipedia.org/wiki/Pataki_v%C3%A1r

A Rákóczi-vár légifotón

A Pataki vár vagy Rákóczi-vár egy középkori vár, Sárospatak legjelentősebb műemléke.  Tengerszint feletti magasság: 112 m  Épült: 1250-es évek után  Elhelyezkedése: é. sz. 48° 18′ 57″, k. h. 21° 34′ 7″

Rákóczi-vár története A mai várkastélyt és a hozzákapcsolódó város erődítéseit eredeti alakjukban 1534 és 1542 között Perényi Péter építtette. A mohácsi csata után ugyanis az ő birtokába került a város és a XV. századi Pálóczi-várkastély, mely a város északi végén helyezkedett el. Ez utóbbi a pártharcok során, 1528 után romba dőlt. Perényi a középkori városközpontot bástyásvárfalövvel vétette körül, és e külső vár délkeleti szegletében alakította ki új rezidenciáját, a "belső várat", rombusz alaprajzú várudvarból megközelíthető reneszánsz lakótoronnyal. 1540–1542 között a várudvar keleti oldalán földszintes palotaszárny építésébe fogtak. A félbemaradt munkát Perényi Gábor országbíró fejezte be 1563-ban, s talán ő építtette a tornyot kivülről körülölelő ötszög elővédbástyát, a „párkányt” is.

261

A vár és a gótikus templom

Halála után Patak a Szepesi kamara kezelésébe került 1567-ben. 1573-ban zálogbirtokként a Dobó család kapta, majd 1602-ben Dobó Ferenc halála után az örököseié lett. 1605-ben Bocskai hatalmába került, majd 1608-ban Lorántffy Mihály lányai vették örökségükként birtokukba az uradalmat. 1616-ban Lorántffy Zsuzsanna hozományaként lett Patak Rákóczi-birtok. Férjével, I. Rákóczi Györggyel együtt jelentős építkezésbe kezdett: 1617–1618-ban a várkastély keleti szárnyára emeletet húztak, 1628-ban elkészült az új-bástya, s megerősítették a templom északi falát is. 1642-től a kastély déli szárnyára is emeletet építettek, 1647-ben pedig elkészült a Lorántffy-loggia. 1656-ban a Vörös-toronyra ágyúállással új szintet emeltek magas gúlatetővel, sarkain négy őrtornyocskával. 1670-ben Patakon robbant ki a Wesselényi-összeesküvés felkelése, melynek leverése után császári katonaság szállta meg a várat. 1683-ban Thököly kurucai felszabadították a várost, de 1685-ben a császáriak ostrommal ismét elfoglalták. 1694-ben II. Rákóczi Ferenc feleségével ide költözött, majd 1697-ben rövid időre Tokaji Ferenc felkelőinek kezére került az erősség. 1702ben a császáriak a külső várat felrobbantották és a Vörös-torony egyes részeit megrongálták. 1703-ban foglalták el Patakot Rákóczi kurucai, és ekkor leégett a fényes várkastély. A vezérlő fejedelem 1708-ban ide hivatta össze az országgyűlést. A Rákóczi-szabadságharc leverése után osztrák-német eredetű birtokosok – 1700-tól a Trautsohn, 1808-tól a Bretzenheim, és 1875-től a Windisch-gratz családok tulajdona lett, akik a várkastélyt a XVIII.-XIX. században erősen átépítették.

262

A vár

A Lorántffy-loggia és a belső udvar

A várkastély magva a közel négyzetes alaprajzú, ötszintes Vörös-torony. Legalsó szintjének rézsűs homlokfalai keskeny lőrésekkel áttörtek. Bejáratai szintjén kapuját gazdagon díszített reneszánsz faragványok ékesítik. A kapuboltozatot torzfejekkel kitöltött kazetták tagolják, a párkány feletti oromzatban angyalfigura tartja a négyosztagú, lefaragott címerpajzsot. A homlokzatokat domborműves oromzatú ablakok törik át. A torony bejáratai szintjén konyha, sáfárház, kancellária, kincstár és levéltár helyezkedett el. A torony védelmi jellegét érzékeltetik a harmadik és negyedik szint között a homlokzatok mögött húzódó védőfolyosók és az ezekből nyíló lőrések. A negyedik szinten látható nagy terem az egykori "öreg palota" hajdani pompájáról a reneszánsz faragványok, Perényi-címeres keretelések és a XVI. századi ornamentális falfestés töredékei tanúskodnak. Az eredetileg famennyezetes termet a XVII. században leboltozták. Délről csatlakozott hozzá a bokályos ház, I. Rákóczi György hajdani audenciás szobája. Az ágyúállások céljára 1656–1658-ban épült legfelső, hatalmas gúlatetővel lefedett szint sarkain három figyelőtornyocska emelkedik. A negyedik, a torony délkeleti sarkával együtt 1702 körül leomlott. A Vörös-toronyhoz nyugat, illetve észak felől csatlakozik a rombusz alaprajzú, sarkain kiugró bástyákkal erődített, a várostól árokkal elválasztott várkastély, az egykori belső vár. Udvari homlokzata elé a XIX. században boltíves tornácokat emeltek, csak a keleti szárny földszintjén láthatók részben másodlagosan beépített reneszánsz elemek. Az udvar legértékesebb része a keleti szárnyat és a tornyot összekötő oszlopos-árkádos lépcső és a loggia, melyet Lorántffy Zsuzsanna építtetett. Innen a neve: Lorántffy-loggia). Az északkeleti sarokbástya szegletén az emeleten a XVII. századi "Sub-Rosa erkély" ugrik ki. Nevét a kerek erkélyszobácska festett boltozatának zárókövét díszítő stílizált rózsáról kapta. Kívül, a sarokbástyák külső szegletén múlt századi kiugró zárt körerkélyek láthatók. A várkastélyt árok választja el a várkerttől. A mai kapu mellett láthatók az egykori, múlt században befalazott felvonóhidas kapu nyílásának maradványai, s az árokban a híd pillérmaradványai. A Vörös-tornyot délkeletről a XVI.-XVII. századi nagyméretű, ötszögű kazamatás bástya, a "párkány" veszi körül. A várkastély déli szárnyától indul a déli várfal, melynek felső szintjét a várkert magasságáig lerombolták. Ehhez csatlakozik a romos "Vörös-bástya", majd az 1647-ben épített háromszintes, kazamatás délnyugati fal és bástya. Utóbbi romjain belül a XVI. századi kerek bástya alapja látszik. A nyugati várfalat nagyrészt még a Rákóczi út házai takarják, melyek az egykori várárok területén állnak. Az 1631–1647 körül épített "Oroszlán-bástya" falmaradványai is felismerhetők még. Az északi város falszakasznak igen kevés maradványa látható, kivéve a gótikus templom megerősített északi falát, mely egykor a védművek része volt. A templom északi és déli falába 1670-ben a császáriak kapukat törtek. E fal északkeleten a nagyméretű "Tömlöc-bástyánál" végződik. Innen indul, s a palotához csatlakozik a keleti városfal, középen a "Vízikapuval", melynek nagy félköríves kocsibejárata mellett kisebb gyalogkapu is nyílik. A régészeti ásatások feltárták a kapu előtti elővédbástya alapfalait is.

263

Comenius http://hu.wikipedia.org/wiki/Comenius

Comenius Ámos János (1592–1670)

Comenius (csehül Jan Amos Komenský, Nivnice, 1592. március 28. – Amszterdam, 1670. november 15.) cseh pedagógus és író, „a nemzetek tanítója”. Ő tekinthető az első modern pedagógusnak. Johannes Amos Comenius és Comenius Ámos János néven is ismert.

Élete és munkássága Comenius a morvaországi Nivnicében született, szülei Magyarországról vándoroltak oda. Eredeti neve (az 1968-ban felfedezett végrendelete szerint) Szeges János volt[1], ám ezt megváltoztatta, s nevét a közelben fekvő Komňa falutól vette. Korán árvaságra jutott, neveltetéséről a Cseh-Morva Testvérek (más források szerint: Cseh Testvérek illetve Morva Testvérek) szervezete gondoskodott. A hernborni és a heidelbergi egyetemen tanult. A rendkívül tehetséges fiatalember csak úgy falta a könyveket, és korának tudományos műveltségét szinte teljességgel elsajátította. Arra törekedett, hogy a 17. század tudományos munkáiból kiszűrje a fiktív elképzeléseket, s csupán az objektív, ugyanakkor a keresztény elvekkel is összeegyeztethető valóságot tartsa meg. Nagy hatással volt rá számos tudós, köztük Francis Bacon, az államférfi és gondolkodó, aki a tudományok megtisztításáért szállt síkra; Tommaso Campanella a tudományokat rendszerező olasz tudós; és a nevelés terén emberséges módszereket hirdető Juan Luis Vives spanyol filozófus és pedagógus. Huszonhat éves korában Fulnek városában a [cseh-morva testvérek gyülekezetében] lelkész lett, majd a gyülekezet iskolájában igazgatóként kezdett dolgozni. Comenius gondolkodásában felfedezhetők a huszitizmus radikális irányzatának (táboriták) antifeudális, utópisztikus nézetei, ám a társadalmi problémákat lényegesen békésebb úton, a nevelés és oktatás eszközeivel kívánta orvosolni. A Cseh-Morva Testvérek püspökeként, az 1620as fehérhegyi csata után az ellenreformáció üldözését volt kénytelen elszenvedni. Bujkálni kényszerült, majd hittestvérei kis csoportjával száműzetésbe vonult. A háború kezdetén feleségét és két gyermekét is elveszítette. A megpróbáltatások azonban nem törték meg élet- és munkakedvét. Erős hittel folytatta pedagógiai tevékenységét. 1627-ben a Cseh Testvérekkel a lengyelországi Lesznó (Lissa) városában nyert menedéket, ahol viszonylagos nyugalomban dolgozhatott tizenkét éven keresztül. Itt írta meg az egyik legfontosabb pedagógiai művét, melynek címe: „Didactica Magna” (Nagy oktatástan), továbbá első jelentős latin nyelvkönyveit.

264

Leszno városháza

Ebben az időben kezdett hozzá a panszofia-koncepciójának kidolgozásához is. Comenius felfogásában ez egy olyan enciklopédikus ismeretrendszer, melynek elsajátítása révén minden ember az ismeretek összefüggő teljes rendszerére tesz szert. Ez az, ami hozzásegíti a társadalmat a fejlődéshez, és amely segíti az egyént is megtalálnia a helyét a világban. 1641-ben előbb Angliába, majd Svédországba hívták az akkor már Európa-szerte híres pedagógust, hogy közreműködjön az oktatásügyi reformokban. Az 1640-es évek végén visszatért Lengyelországba, majd innen Lorántffy Zsuzsanna és fia, Rákóczi Zsigmond meghívására 1650-ben Magyarországra érkezett. Comenius a sárospataki református kollégiumban is tanított. A város máig őrzi emlékét, a tanítóképző főiskola ma az ő nevét viseli (Comenius Tanítóképző Főiskola, 2000-től Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar). Itt írta meg két igen fontos művét, a „Schola Ludus” (Az iskola mint játékszín) és az „Orbis sensualium Pictus” (A látható világ képekben) című műveket. Ez utóbbi több nyelven számtalan kiadást ért meg, még 1842-ben is kiadták, hogy a kisdiákok abból szerezzenek átfogó, életközeli ismereteket a világról. 1654-ben visszatért Lesznóba, majd később Hamburgba költözött. Élete utolsó szakaszát Amszterdamban töltötte, ahol jelentős anyagi támogatást nyújtottak tudományos munkásságához. Ott rendezte sajtó alá pedagógiai műveinek teljes gyűjteményes kiadását. Itt érte a halál 1670-ben.

Pedagógiai elvei Comenius meggyőződéssel hitte, hogy a társadalom megjobbítható, ha megfelelő erkölcsi elvek mentén nevelik az ifjúságot. Kiemelten fontosnak tartotta, hogy a nevelést hamar el kell kezdeni. Látta korának rendkívül lesújtó állapotát, és a harmincéves háborúban saját szemével győződhetett meg arról, hogy mire képes az önmagából kivetkőzött emberi természet. Ugyanakkor meggyőződéssel vallotta, hogy az embereket a helyes neveléssel jó irányba lehet befolyásolni. Nevelés nélkül azonban a gyerekekből „vadállatok” lesznek, akik csak „szégyent és halált hoznak szüleikre”. Hívő keresztényként a hitbeni, erkölcsi és az értelmi nevelést egyaránt fontosnak tartotta.

265

A kisgyermekek nevelése A gyermeknek hat éves koráig az anyja mellett a helye - vallotta Comenius. Szülei gondoskodását élvezve tanítsák meg neki az anyanyelvét és szüleitől sajátítsa el az alapvető viselkedési szabályokat. Fontos, hogy a szülő jó erkölcsi példát mutasson gyermekének. Szeretetben nevelje, de ne kényeztesse. Ebben az életszakaszban Comenius helyesli a pálca használatát is, mint a fegyelmezés végső eszközét. Nem durva verést javasol, hanem fegyelmezést. A verés indulatból történik és a gyermekben félelmet gerjeszt. A fegyelmezés más: ha a gyermek a dorgálás után is nyakas marad, a szülőnek joga van a bibliai elveknek megfelelően elfenekelni gyermekét, ami ilyeténképpen hasznos emlékeztető lesz a gyermek számára, és legközelebb elkerüli a helytelen magatartást.

Iskolás korúak nevelése Comenius kiemelten hangsúlyozta az iskoláskorú gyermekek lelki fejlesztését is. Itt is nagy szerep jut a szülőnek, de még inkább a gyermek tanárainak, akik erkölcsi, hitbeni példamutatással tartoznak diákjaik felé. A gyermekeknek elsősorban a jó példából kell tanulnia, másrészről viszont újból és újból el kell nekik magyarázni a megfelelő illemszabályokat, viselkedési normákat. E célból Comenius fogalmazott is egy korabeli illemkódexet, mely egyes részeit tekintve ma már kissé megmosolyogtató, de kiolvasható belőle a nagy cseh pedagógus törekvése: a gyermekeknek tisztelniük kell az idősebbeket, mindig udvariasnak kell lenniük; egymással szembeni magatartásukat is a kölcsönös tisztelet és az egymásra odafigyelés kell, hogy jellemezze. Fontosnak tarja Comenius azt is, hogy a diákok kerüljenek minden illetlenséget, és szavaikban is legyen kellő mértéktartás és szerénység. Egyszóval a fiatalok arra törekedjenek, hogy senkinek ne okozzanak megütközést, és jó erkölcseikkel elnyerjék ne csak az embereknek, de Istennek is a tetszését.

Oktatás

Johannes Amos Comenius

Comenius az első pedagógus, aki szintézisbe foglalta kora kusza pedagógiai és didaktikai módszereit. Jó érzékkel hagyta el a rosszat és építette egységes rendszerbe a jót. Olyan összefoglalást készített, ami a mai kor oktatásában is érezteti hatását.

Didaktikai elve Szemléltető módszer – a gyerekeknek ne csak verbális módon, hanem mindenféle szemléltető eszközzel tanítsák a különféle tantárgyakat. Fontos, hogy minél több érzékszervet használjanak a tanulók a tananyag elsajátításánál. „Adatassék a Gyermekek kezeikbe, hadd gyönyörködtessék magokat a Képeknek megnézésével kedvek szerint, hogy azokat voltaképpen megismerhessék, még otthon is, minekelőtte az Oskolában elkűldettetnének.” – írja Comenius az „Orbis pictus”

266

előszavában. Ezt a művét magyarországi tartózkodása idején írta. Olyan gyermekkönyv ez, melyben mindenféle ismeretet bátran gyűjtött össze a nagy pedagógus: korabeli gyermekenciklopédia, kedves, gyermekek számára emészthető és szemléletes. Nagy haszna Comenius szerint, hogy a gyerekekkel megkedvelteti az olvasást és a képek segítik a gyermekekben az ismeretek elmélyítését és az olvasottak megértését. Gondolkodásra nevelés – ne csak magolás legyen a tanulás, hanem a tanuló tanuljon meg önállóan is gondolkodni. A tanár vezesse rá a tanulót a helyes megoldásra, így a diákok használják a saját eszüket is. Egymásra épülő tananyag – Comenius nagyon fontosnak tartotta, hogy a diákok olyan tananyagot sajátítsanak el, amely kisebb egységekből épül fel, és ezek az egységek logikusan egymásra épüljenek, egymást kiegészítsék. A gyermekek korához igazított tananyag – Ez ma már természetesnek tűnik, nem így a 17. században. Comenius nagyon fontosnak tartotta, hogy minden gyermek a korának megfelelő képzést kapja. Ne kevesebbet és ne többet, csak amit elbír. „Schola Ludus” (Az iskola, mint színjáték) – Comenius tervei szerint a különböző tananyagok elsajátításának hasznos eszköze a drámajáték. Érdekes történetek előadásával a gyerekek nemcsak memorizálnak, hanem az általuk előadott történeteken keresztül, játékos formában tanulják meg a körülöttük lévő világ törvényszerűségeit is, legyen az akár irodalom, történelem vagy természetismeret. Az idegen nyelv tanulásában is jól használható ez a módszer. Comenius latin nyelvű párbeszédes, több szereplős kis történeteket írt a diákoknak, melyek egy-egy korabeli mesterséget mutattak be. Az osztály néhány tanulója (mindig mások) ezeket megtanulta és a többieknek előadták. Így egyszerre tanultak nyelvtant, szövegértést, szituációs párbeszédeket és mindeközben a szókincsük is bővült.

Iskolakoncepciója Comenius nagy nagy hangsúlyt helyez a 3×6 éves időbeosztásra. A tanév ebben a rendszerben az ősz elején kezdődik és tavasszal ér véget. A kisgyermekek 6-12 éves korig az ún. népi iskolában tanulnak. A legfontosabb tantárgyak: olvasás, írás, számolás, mértan, éneklés, hittani ismeretek. Ezek mellett tanulnának történelmet, földrajzot, természeti ismereteket, idegen nyelvet, és elsajátítanák a világi mesterségek néhány alapfogását is. 12-18 éves korban az „arra érdemesek” a latin iskolába vagy más néven Gimnáziumban folytatnák a tanulást, ahol magasabb szinten folytatnák a népi iskolákban is megkezdett tantárgyak elsajátítását, de itt már nagy hangsúly van a nyelvtanuláson is, különösen az abban a korban legfontosabb nyelvnek számító latin nyelv tanulásán. 18-24 éves korban a legkiválóbb tanulók az Akadémiákon folytathatnák a szaktudományos ismeretszerzést.

Keresztény életfelfogása Comenius keresztény közegben nőtt fel, ám nem vált ettől kereszténnyé. Éleslátású és komoly gondolkozású fiatalként figyelte a világ eseményeit, értékelte tapasztalatait. Leginkább tudós, művelt körökben forgolódott, de figyelemmel kísérte az egyszerűbb emberek világát is. Már fiatalon sokat gondolkodott az élet értelmén és kereste a boldogságot, lelkének nyugalmát. Ezt azonban sem a tudományok művelésében, sem az egyházban, sem semmilyen mozgalomban nem találta meg. Bár ő maga is belekóstolt a világi gyönyörökbe, újból és újból csak kiábrándult azokból. A világ útvesztője és a szív paradicsoma című szatirikus művét 1623-ban írta, melyben kíméletlen őszinteséggel leplezte le korának visszásságait: a katonák kegyetlenségét, az egyházak képmutatásait, a tudósok gőgjét és a gazdagok önzését. Kiábrándulva mindenből feleleveníti gyermekkorának egyszerű hitét, a Krisztusról szóló evangéliumi tanítást. A lelkileg

267

megcsömörlött, bűnbánat gyötörte fiatal Comenius nem lát más kiutat, mint a Krisztushoz való megtérést és az evangélium egyszerű, de mégis minden korban időszerű tanításaihoz való ragaszkodást. Saját bevallása szerint ekkor találta meg igazán azt, amit keresett: a lelki békét. „… megértve, hogy Üdvözítőm Jézus Krisztus szólt hozzám, akiről már azelőtt is hallottam valamit, örömmel eltelve és teljes bizalommal feléje nyújtottam összekulcsolt kezem, és így szóltam: Itt vagyok Úr Jézusom, fogadj el magadénak, tied akarok lenni és maradni mindörökké. Szólj a te szolgádhoz és add, hogy engedelmeskedjem, mondd meg mit kívánsz és add, hogy abban kedvem teljék.” Bár teológiailag nem alkotott újat és nem voltak sajátos tanításai sem, mégis jobbnak látta, ha elkerüli az állammal összefonódott és elvilágiasodott egyházi rendszert. Hitelveiben leginkább a református-evangélikus hagyományt követte, ám sokkal fontosabbnak tartotta a gyakorlati keresztény életet. Hitének alapját leginkább a krisztusi erkölcsök megélésében és az áldozatvállalásban látta. Csatlakozott a Cseh-morva Testvérek közösségéhez, melyet azonban kíméletlenül üldözött a katolikus inkvizíció. Comeniust nem rettentette el semmilyen üldöztetés, a Morva testvérek példájából kiindulva, hitéért bátran vállalta a nélkülözést és a szenvedést is. „Láttam továbbá, hogy nemcsak cselekedni könnyű Isten akaratát, hanem tűrni is könnyű, amit Isten reánk mért. Mert nem egy igaz keresztény, tűrve, hogy a világ arcul csapja, megköpdösse, ütlegelje, sírt örömében, s kezét az égre emelve dicsérte Istent, amiért méltónak találtatott arra, hogy az Ő nevéért szenvedjen… Mindez pedig abból következik, hogy magukat minden igyekezetükkel Istennek szentelték, és nem kívánnak semmi egyebet cselekedni, csak amit Isten akar….Őket tehát már nem érheti semmi váratlan, mert a csapásokat, a szenvedést, a fogságot és a halált Isten jótéteményei közt tartják számon.”

Művei Labyrint světa a ráj srdce; A világ útvesztője és a szív paradicsoma (1623) Janua linguarum reserata (1631) Didactica magna (1632 cseh nyelven) Pansophia (1637) Opera didactica omnia (1638, latinul) – benne a Didactica magna latinul Panorthosia (1644)

Magyarországon írt művei: De cultura ingeniorum oratio (1650) Orbis sensualium pictus (1653) – saját rajzaival Schola ludus (1654) Gentis felicitas (1659)

Források és jegyzetek Pukánszky Béla: Neveléstörténet, 1. kötet (Tankönyvkiadó, 1991) Jan Amos Komenský: A világ útvesztője és a szív paradicsoma (Madách Könyvkiadó, Pozsony – Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977) Báthory Zoltán – Falus Iván (főszerk.): Pedagógiai lexikon, 1. kötet (Keraban, 1997) Magyar nagylexikon V. (C–Csem). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1997. 548–549. o. ISBN 963-85773-0-4 1.

↑ lásd az Új Látóhatár 1973. novemberi számában megjelent cikket, amely közli, hogy a végrendelet végén az áthúzott „Comenius” helyett "„Szeges János”" aláírás szerepel

268

IV. Ferdinánd magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._Ferdin%C3%A1nd_magyar_kir%C3%A1ly

IV. Ferdinánd király cseh király (1646), Magyarország királya (1647), német-római király (1653). Még apja életében himlőbetegségbe esett és 1654. július 9-én meghalt.

IV. Ferdinánd (Bécs, 1633. szeptember 8. – Bécs, 1654. július 9.), a Habsburg-ház osztrák ágából származó német-római király, magyar és cseh király.

Élete III. Ferdinánd császár-királynak és első feleségének, Mária Anna spanyol infánsnőnek legidősebb fiaként született 1633-ban. Az eleven eszű gyermek apja kedvence volt, így apja korán bevonta őt a kormányügyekbe. Apja 1646-ban cseh királlyá koronáztatta, majd 1646. május 1-jére a magyar rendeknek is országgyűlést hirdetett Pozsonyba, hogy Ferdinándot magyar királlyá is megkoronáztassa. Az országgyűlés azonban csak 1646. augusztus 24-én nyílt meg, mert időközben, május 13-án Mária Anna császárné meghalt. Ferdinándot 1647. június 16-án koronázta magyar királlyá Lippay György esztergomi érsek. Hat évvel később, 1653. május 31-én Augsburgban német-római királlyá választották, és még ez év június 18-án Regensburgban a mainzi érsek koronázta meg. Jelmondata: Deo et populo (Istennek s a népnek). Ezekkel a gondosan előkészített lépésekkel igyekezett biztosítani apja a birodalmi politika folytonosságát. IV. Fülöp spanyol király legidősebb leányával, Mária Terézia infánsnővel kötendő házasságot tervezték, amikor IV. Ferdinánd, a megkoronázott király himlőbetegségbe esett, és hamarosan, 1654. július 9-én meghalt. Bécsben a kapucinusok templomának kriptájában nyugszik. (Mária Terézia spanyol infánsnő 4 évvel később, 1660-ban XIV. Lajos francia király felesége lett). Halála után III. Ferdinánd császár ifjabbik fiát, az eredetileg papnak szánt Lipót főherceget koronáztatta meg, akit apjának halála után, 1657. július 27-én I. Lipót néven magyar királlyá koronáztak, majd 1658. augusztus 1-jén német-római császárrá is megválasztottak.

Felhasznált irodalom Press, Volker: Ferdinánd, IV., német és magyar király. In: Hamann, Brigitte (szerk.): Habsburg lexikon. Új Géniusz Kiadó, Budapest, 1990. pp. 103-104.

269

I. Lipót magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Lip%C3%B3t_magyar_kir%C3%A1ly

I. Lipót (Leopold) német-római császár és német király, magyar és cseh király

I. Lipót (tulajdonképpen Leopold) (Bécs, 1640. június 9. – Bécs, 1705. május 5.); a Habsburgházból származó osztrák főherceg, III. Ferdinánd császárnak és Mária Anna spanyol infánsnőnek, (III. Fülöp spanyol király leányának) harmadik gyermeke, 1655–1705 között magyar király, 1656–1705 között cseh király, 1657–1705 között (VI. Lipót néven) Ausztria uralkodó főhercege, 1657–1705 között I. Lipót néven német király, 1657–1705 között német-római császár.

Uralkodási ideje:

Magyar király

Német római császár, német király

Cseh király

I. Lipót

Leopold I.

Leopold I.

1657 – 1705. május 5.

1658. augusztus 1. – 1705. május 5.

1656 – 1705. május 5.

Koronázása:

1655. június 27.

Elődje:

IV. Ferdinánd, ténylegesen

IV. Ferdinánd, ténylegesen

IV. Ferdinánd, ténylegesen

III. Ferdinánd

III. Ferdinánd

III. Ferdinánd

I. József

I. József

I. József

Utódja:

1656. szeptember 14.

Életrajzi adatok  Uralkodóház: Habsburg-ház  Teljes neve: Leopold Ignaz Joseph Balthasar Felician  Született: Bécs, 1640. június 9.  Édesapja: III. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király  Édesanyja: Habsburg Mária Anna spanyol infánsnő  Trónra lépett: 1657. április 20.  Királlyá koronázták: Pozsony, 1655. június 27.  Elhunyt: Bécs, 1705. május 5. (64 évesen)  Nyughelye: Bécs, Kpucinus-kripta 270

 Házastársa: Háromszor nősült meg. 1. Első felesége volt Habsburg Margit Terézia spanyol infánsnő, IV. Fülöp spanyol király leánya (1666. december 5. – 1673. március 12.);

2. második neje Habsburg Claudia Felicitas tiroli főhercegnő (1673. október 15. – 1676. április 8.);

3. harmadik felesége Pfalz-Neuburgi Wittelsbach Eleonóra Magdolna (1676. december 14. – 1705. május 5.) hercegnő, akitől a két, felnőtt kort is megélő fia született, akik később I. József és III. (VI.) Károly néven uralkodtak.

 Gyermekei: Első házassága: 1666-ban feleségül vette unokahúgát, Margit Terézia spanyol infánsnőt (1651–1673), IV. Fülöp spanyol király leányát. Gyermekeik: Ferdinánd Vencel (1667–1668) főherceg Mária Antónia (1669–1692), 1685-től II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem felesége János Lipót (*/† 1670) főherceg Mária Anna (*/† 1672) főhercegnő Második házassága: 1673. október 15-én Bécsben feleségül vette Claudia Felicitas osztrák főhercegnőt (1653–1676), Ferdinánd Károly főhercegnek, Tirol grófjának leányát. E házasságból két leánya született, mindketten fiatalon meghaltak: Mária Anna Zsófia (*/† 1674) főhercegnő Mária Jozefa Klementina (1675–1676) főhercegnő Harmadik házassága: 1676-ban vette feleségül Pfalz-Neuburgi Eleonóra hercegnőt (1655-1720), Fülöp Vilmos pfalzi választófejedelem leányát. Ebből a házasságból 10 gyermekük született: József főherceg (1678-1711), később I. József néven német-római császár, magyar és cseh király Krisztina (*/† 1679) főhercegnő Mária Erzsébet (1680–1741) főhercegnő, 1725-től az Osztrák Németalföld császári helytartója. Lipót József (1682–1684) főherceg Mária Anna (1683–1754) főhercegnő, 1708-tól V. János portugál király felesége. Mária Terézia (1684-1696) főhercegnő Károly főherceg (1685–1740), később VI. Károly néven német-római császár, III. Károly néven magyar, és II. Károly néven cseh király. Mária Jozefa (1687–1703) főhercegnő Mária Magdolna (1689–1743) főhercegnő Mária Margit (1690–1691) főhercegnő Nádor: Wesselényi Ferenc, üresedés 1667-81 között; Esterházy Pál  Királyi helytartó: Nádasdy Ferenc, Szelepcsényi György

271

I. Lipót (1640-1705) német-római cászár (1657), Magyarország, Csehország királya, ausztria főhercege Lipót, az isteni kegyelem kedvezéséből kifolyólag a Rómaiak választott császára és Németalföld, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bolgárország stb. királya, Ausztria fôhercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karintia, Krajna hercege, Morvaország ôrgrófja, Luxemburg, valamint Felsô- és Alsó-Szilézia, Würtemberg és Teck hercege, Svábország fejedelme, Habsburg, Tirol, Pfirt, Kyburg és Görz grófja, Elzász tartományi grófja, az Enns fölötti terület, Burgau, valamint Felső- és Alsó-Lausitz szent római birodalmi őrgrófja, Szlavónia őrgrófságának, Pordenone és Montesilvano ura, stb (1687)

Kronológia  1657 I. lipót trónra lépése. — II. Rákóczi györgy megindul Lengyelország ellen. Távolléte idejére három kormányzót állít Erdély kormányzására (Rhédey Ferencet, Serédy István és Barcsay Ákos). — II. Rákóczi György elfoglalja Krakkót, majd Varsót. — Vereckénél lengyel sereg tör be Erdélybe. A Porta parancsot ad a tatár kánnak, hogy üzze ki Rákóczit Lengyelországból. — A svédek hazavonulnak Lengyelországból. — A kozák segédhadak elhagyják Rákóczit. II. Rákóczi György megalázó békét köt a lengyelekkel. — A fejedelem hazaér, az erdélyi sereg tatár fogságba esik. Erdélyt a tatárok pusztítják. — A török lemondatja II. Rákóczi Györgyöt. — November 2-án az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választja Rhédey Ferencet.

 1658 I. Lipót német-római császárrá választása. — Rhédey fejedelem lemondása. — Az erdélyi országgyűlés visszaülteti II. Rákóczi Györgyöt a fejedelmi székbe. — A török elűzi Rákóczi moldvai és havasalföldi hűbéres vajdáit. — Köprülü Mehmed nagyvezér seregével megindul Erdély ellen. — II. Rákóczi György Lippánál megveri a budai pasa seregét. — A tatárok feldúlják Nagyenyedet, Tordát, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt. — A nagyvezér szeptember 14-én, a Jenő vára alatti táborban kinevezi fejedelemnek Barcsay Ákost. Október 15-én az erdélyi országgyűlés elfogadja fejedelemnek Barcsay Ákost. A nagyvezér seregével kivonul Erdélyből.

 1659 II. Rákóczi György másodszor is lemond a fejedelemségről. A tatár fogságból kiszabadult Kemény János megérkezik Barcsay fejedelem táborába. — II. Rákóczi György támadása Barcsay Ákos ellen. — A Rákóczi által összehívott marosvásárhelyi országgyűlés visszahívja II. Rákóczi Györgyöt a fejedelmi székbe. Barcsay fejedelem Szebenbe vonul vissza. — A budai pasa legyőzi II. Rákóczi György seregét, majd kivonul Erdélyből. — Kemény János támadása Barcsay Ákos ellen.

 1660 II. Rákóczi György május 22-én Szászfenesnél csatát veszít és június 7-én, Váradon belehal sérüléseibe. — Barcsay Ákost – az adó késedelme miatt – tisztes fogságban tartja a török Aradon. — Várad eleste – a Partium nagy része is török uralom alá kerül. Várad az új török vilajet központja lesz. Várad török kézre kerülése megbontotta azt az

272

egyensúlyt, amelyet Bécs és a Porta 1606-ban, a zsitvatoroki békében rögzített. — Megérkezik az erdélyi adó első része a török táborba. Kiszabadul Barcsay Ákos. — November végén többségében székelyekből és hajdúkból álló hadával a Magyar Királyság felől Erdélybe törő Kemény János és Barcsay Ákos megegyezik az országgyűlés összehívásáról. — Barcsay Ákos december 31-én lemond a fejedelemségről.

 1661 Az erdélyi országgyűlés megválasztja fejedelemnek Kemény Jánost. — Wesselényi Ferenc nádor határozott kiállást kért az erdélyi fejedelemtől a törökellenes harc ügye mellett. — Kemény János áprilisban szakít a Portával, magát és Erdélyt I. Lipót védelme alá helyezi. — Kemény János elfogatja a török párti Barcsay Ákost. — Ali pasa Belgrádból elindulva benyomul Erdélybe. — Bécs és a porta május végén titokban megállapodott arról, hogy I. Lipót lemond Váradról, leromboltatja Zrínyi-Újvárat, s nem támogatja Kemény Jánost. — Barcsay Ákost július elején, Kozmatelkén megölték. — Kemény János hada Majténynél egyesül Montecuccoli császári seregével. — Ali pasa I. Apafi Mihályt kinevezi fejedelemnek. — Kemény János császári segítséggel indul Apafi Mihály ellen. — Az erdélyi országgyűlés Ali pasa parancsára megválasztja fejedelemnek Apafi Mihályt. A Kolozsvárott várakozó Montecuccoli – a májusi megállapodás értelmében – ütközet nélkül kivonul Erdélyből. Több városban német őrséget hagy hátra. — Az erdélyi országgyűlés beiktatja a fejedelemségbe Apafi Mihályt. Kemény Jánosnak haladékot ad, hogy álljon az új fejedelem mellé. — A török hadak elhagyják Erdélyt.

 1662 Kemény János császári támogatás elmaradása következtében seregével kiszorult Szatmárra, s csak 1662 elején szállhatott szembe az ellenfejedelemmel, Apafi Mihállyal. — Kemény János nem tudta megakadályozni a Segesvárott veszteglő Apafi és Kucsuk Mehmed jenőim pasa seregeinek egyesülését. — A Montecuccolitól magára hagyott Kemény János seregét Segesvár mett Nagyszőllősnél legyőzi a jenői bég. — Január 22-én meghal Kemény János. Az ütközet után még a holttestét sem találták meg.

 1663 Hatalmas török sereg indul a királyi Magyarország ellen, elfoglalja Érsekújvárt, köréje szervezik az újabb vilajetet. — Apafi vonakodva csatlakozik Köprülü Ahmed nagyvezér Magyarország elleni hadjáratához, s kelletlen magatartásával kimutatta, hogy nem kíván a török elképzelésének megfelelően Magyarország királya lenni.

 1664 I. Lipót felfüggeszti Wesselényi Ferenc nádor helytartói és Zrínyi Miklós horvát bán főparancsnoki hatáskörét. Magyarország kormányzását biztosokra bízza. — Zrínyi Miklós téli hadjárata. Török hadjárat indul Belgrádból. Zrínyi Miklós halála. — Montecuccoli megsemmisítő vereséget mér a törökre Szentgotthárdnál. — Vasváron a bécsi udvar húsz esztendőre szóló békét köt a törökkel.

 1666 Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán politikai szövetséget köt az abszolutista politika ellen, amelyhez csatlakozik Nádasdy Ferenc országbíró is.

 1670 Kirobban a felső-magyarországi Habsburg-ellenes felkelés. — I. Apafi Mihály minden segítséget megtagad a felső-magyarországi felkelőktől. — Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc bebörtönzése. — A felső-magyarországi felkelés megtorlása.

 1671 Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc, Nádasdy Ferenc, Bónis Ferenc kivégzése. — Az erdélybe menekült bujdosók követséget küldenek a Portára.

 1672 Fizetés nélkül elbocsátják a magyar végvári katonaság kétharmadát. Tízezer idegen zsoldost hoztak be a helyükbe, akiket a protestánsok üldözésére is használtak. — 1672ben Zrínyi Ilona gyermekeivel Munkácsra vonult vissza, melyet a felkelők ostromoltak, végül Thököly Imre házassággal szerezte meg, melyet itt tartottak 1682. június 15-én.

 1673 I. Lipót eltörli a nádori tisztséget. Ampringen János Gáspár, a Német Lovagrend nagymestere elnökletével kéttagú gubernátumot állít a Magyar Királyság ügyeinek teljhatalmú intézésre.

 1674 A bujdosók zsoldot és vezért kérnek Apafi Mihálytól. A fejedelem kitérő válasza.

273

 1675 Gályarabnak adnak el 42 protestáns prédikátort. — Április 28-án kötötték meg a fogarasi szerződést, melyben a lengyel és a francia király a kurucok megsegítésére vállalt kötelezettséget, a szerződést a törökellenes háború miatt nem hajtották végre. A magyar protestáns gályarabokat a Wesselényi-féle összeesküvés megtorlásával kapcsolatban 1675. XI: ítélte el a pozsonyi vésztörvényszék. 346 protestáns lelkészt és tanítót vádolt lázadással, összeesküvéssel és katolikus vallási tárgyak meggyalázásával. A vádlottakat elítélték, de akik vállalták, hogy emigrálnak vagy lemondanak a lelkészségről, azok kegyelmet kaptak. Ezt több mint 200 vádlott elfogadta. 41 vádlottat halálra ítéltek, majd a büntetést várfogságra, illetve gályarabságságra változtatva katonákkal Nápolyba küldték, ahová csak 32 jutott el. A gályára eladott 30 és a Theatéból Nápolyba vitetett 2 kiszabadulása érdekében a Welcz testvérpár és Zaffius Miklós velencei német református lelkész és orvos mindent megtett. A protestáns államokhoz intézett fölhívás nem is maradt hatástalan. A szász választófejed. is próbált érdekükben tenni, míg végre Hollandia utasítására De Ruyter Michael tengernagy 1676. február 11-én kiszabadította a még életben lévő 25 rabot. Ugyancsak gályarabságra volt szánva az a 20 is, akiket valamivel később Buccariba szállítottak, s akik közül kettőt kiváltottak, 10 áttért, 3 meghalt. A többi 5-öt 1676. május 2-án sikerült a szász választófejed-nek kiszabadíttatnia. A protestáns gályaroboknak Debrecenben emlékművet állítottak, melynél II. János Pál pápa magyarországi látogatása alkalmával 1991. augusztus 18-án koszorút helyezett el. (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon http://lexikon.katolikus.hu/G/g%C3%A1lyarab.html )

A Nagytemplom mögött áll a mintegy öt méter magas obeliszk - tetején földgömbbel, oldalán bronzgályával. Az emlékoszlop az ellenreformáció idején gályarabságra ítélt református lelkészek emlékére készült. Az emlékoszlop felirata: De Ruyter Mihály hollandi tengernagy, a szabadító. 1676. febr. 11. Az emlékművet özvegy Hegyi Mihályné debreceni asszony költségén emelték 1895-ben. A Nagytemplom mögött áll a mintegy öt méter magas obeliszk - tetején földgömbbel, oldalán bronzgályával. Az emlékoszlop az ellenreformáció idején gályarabságra ítélt református lelkészek emlékére készült. Az emlékoszlop felirata: De Ruyter Mihály hollandi tengernagy, a szabadító. 1676. febr. 11. Az emlékművet özvegy Hegyi Mihályné debreceni asszony költségén emelték 1895-ben, a protestánsok által "gyászévtizedként" emlegetett ellenreformációs üldözés idején, 1675-ben hitükért gályarabságra hurcolt protestáns lelkészek emlékére. Egyikük, Kocsi Csergő Bálint így emlékezett: "Negyvenegy személyeket indítottanak vala el, de csak harmincat vihetének el bennek Neapolisba; mert hatot Teatéban hagytanak vala betegen, három elszökött vala, kettő ismét meghalt vala". II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatásakor a vallási megbékélés jegyében koszorút helyezett el az emlékoszlopnál. Az oszlopon a kinyitott Biblia látható, s Pál apostol híres sorai olvashatók: "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam".

 1676 A bujdosók hűséget fogadnak a fejedelemnek. Apafi Mihály Teleki Mihályt nevezi ki a bujdosók vezérének.

 1677 A francia, lengyel és erdélyi szövetség háborút kezd I. Lipót ellen, a Porta azonban megtiltja Apafi fejedelemnek, hogy elinduljon.

 1678. június 4-én Teleki Mihály és Thököly Imre vezetésével megindulnak a kuruc hadak I. Lipót ellen. — Thököly Imre elfoglalja Felső-Magyarország nagy részét.

274

 1680 A bujdosók fővezérré választják Thököly Imrét.  1681 IV. Mohamed szultán megparancsolja Apafi Mihálynak, hogy Erdély támogassa Thökölyt. Az erdélyi országgyűlés a fejedelem utódjául választja kiskorú fiát. — Apafi Mihály a bujdosókkal és a váradi pasával hadjáratot indít I. Lipót ellen. — Az év végén I. Lipót és Thököly fegyverszünetet köt. — A soproni országgyűlés döntéseinek jóváhagyásával helyreáll Magyarországon az alkotmányos rend, a vallásszabadság, felújítják a nádori tisztséget. Esterházy Pál lesz a nádor (1681-1713).

 1682 I. Apafi Mihály magyarországi hadjárata. — Thököly Imre elfoglalja Kassát. Szultáni athnaméval, évi 40 000 tallér adó fejében, Ibrahim pasa Thököly Imrét Magyarország királyává nyilvánította. Elkezdőik Thököly Imre felső-magyarországi fejedelemsége.

 1683 Török hadjárat Bécs ellen. — A szultán parancsára I. Apafi Mihály csatlakozik a Bécs elleni török hadjárathoz. Thököly megindul Bécs felé. — Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly vezetésével a szövetséges hadak felmentik Bécset a török ostrom alól. — 1683. szeptember 12-én zajlott le a kahlenbergi csata Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezette lengyel–osztrák–német hadak és a Kara Musztafa nagyvezír vezénylete alatt Bécset ostromló török haderő között, a Bécs melletti Kahlenberg hegyen. A csata az Oszmán Birodalom súlyos vereségével végződött, mellyel el is indult a megállíthatatlan bukás útján. Az oszmán haderő ezt a vereséget többé nem tudta kiheverni, többé nem fenyegette a korabeli Európát. — Október 9. győzelem a török fölött Párkánynál. Esztergom felszabadítása.

 1684 I. Lipót nyílt levélben ígéretet tesz Magyarországnak a török alóli felszabadítására. — Szent Liga alakul a török kiűzésére. — I. Lipót felkéri Apafi fejedelmet, hogy csatlakozzon a törökellenes ligához. — Visegrád, Vác, Pest felszabadítása. A budai vár eredménytelen ostroma. — Szeptember 17-én Schulz tábornok a város mellett verte szét a Thököly Imre vezette kurucok táborát, a várost pedig hétheti ostrom után megegyezéssel megszállta, majd szavát szegte.

 1685. február 22-én a fogarasi országgyűlésen emeltek hűtlenségi vádat Thököly Imre ellen, és döntöttek birtokainak elkobzásáról. A kurucok eredménytelenül ostromolták. — Thököly Imre sorozatos veresége, kiszorul felső-Magyarországról. — A török, elősegítendő a Habsburgokkal való békekötést, elfogja a kurucok vezérét, Thököly Imrét. — Érsekújvár felszabadítása.

 1686 Buda felszabadításának feltételei 1686 nyarára alakultak ki. Brandenburg abban az évben bérbe adta a császárnak hadsereg egy részét. Az együttesen 44 ezer főt kitevő, nagyrészt császáriakból, bajorokból és szászokból álló katonaság Pest megszállását követően hozzáfogott a budai vár körülzárásához. — A nagyvezér hiába próbálkozott felmentő sereg bejuttatásával az Abdurrahman pasa védelmezte Budára, az ostromlóknak ezt mindannyiszor sikerült megakadályozniuk. Szeptember 2-án Buda felszabadult a 145 évig tartó török uralom alól. — Simontornya, Szeged, Pécs cisszavétele. Csaknem egész Szlavónia felszabadul. — I. Apafi Mihály és I. Lipót titkos megállapodása. (Lipót átveszi Erdély védelmét, elismeri Apafi fejedelemségét és fiai utódlását.) — A császáriak eredménytelenül ostromolják Munkácsot.

 1687 Eger visszavétele a töröktől. — Augusztus 12. A Szent Liga hadainak nagy győzelme Nagyharsánynál. — November: a pozsonyi országgyűlésen a magyar nemesség lemond az ellenállási és a szabad királyválasztásai jogáról. Megkoronázzák I. Lipót kisebbik fiát, a kilencéves Józsefet. — A jezsuiták elfoglalják a sárospataki református főiskolát. — Caraffa tábornok eperjesi kegyetlenkedése: több mint 300 embert kínoztatott meg és 24 gazdag polgárt nyilvánosan kivégeztetett, hogy vagyonukat megszerezhesse. — Erdélybe császári katonaság vonul téli szállásra. Caraffa generális gyakorlatilag teljhatalmat kap Erdély fölött.

275

 1688. január 14. A császári haderők elfoglalják Munkács várát, amelyet Zrínyi Ilona védett hősiesen. Thököly veresége után Zrínyi Ilona 1686-tól 1688. január 18-ig tartotta a várat a császáriakkal szemben.— Január 24. Thököly fejedelmi jelvényeit Klobusiczky Ferenc zempléni alispán Pozsonyban átadja I. Lipótnak. — Ülésezni kezd a Kollonich Lipót püspök vezette bizottság, amely kidolgozza Magyarország kormányzásának új elveit. — Székesfehérvárt szabad elvonulás fejében feladja a török. — Lippa, Pétervárad császári kézbe kerül. — Szeptemberben a szövetséges hadak elfoglalják Belgrádot. — I. Lipót szabályozza a visszafoglalt magyarországi területeken a birtokok visszaadását. — I. Apafi Mihály és I. Lipót május 10-i fogarasi megállapodása kimondja, hogy Erdély visszatér a királysághoz, és Apafi felmondja a török védnökséget.

 1689 Szigetvárt föladja a török őrség. Badeni Lajos őrgróf a szövetséges hadak élén elfoglalja Nist, beveszi Vidint.

 1690 I. Apafi Mihály fejedelem idején Fogaras volt a fejedelemség tényleges székhelye, itt halt meg a fejedelem 1690. április 15-én. — Az erdélyi rendek I. Apafi Mihály halála után öt nappal, április 20-án föliratban kérik I. Lipóttól a 14 esztendős II. Apafi Mihály fejedelem elismerését. — III. Szulejmán szultán Thököly Imrét kinevezi Erdély fejedelmének. Thököly török és tatár segédcsapatokkal a királykő sziklás ösvényein betörve megveri a császáriaktól támogatott erdélyi sereget, Teleki Mihály is holtan maradt a csatatéren, Heissler pedig fogságba került. A törökpárti erdélyi rendek keresztényszigeti országgyűlésén, szeptember 15-én megválasztják fejedelemnek Thököly Imrét. — A császári seregek kiszorítják Erdélyből Thököly Imrét. — I. Lipót kiadja az Erdély közjogi helyzetét szabályozó Diploma Leopoldiumot. A Diploma Leopoldinum név alatt ismeretes a közjogban az a hitlevél, melyet I. Lipót császár-király az erdélyi rendek által Bécsbe küldött Bethlen Miklós szorgalmazására, Strattmann, Kinsky és Caraffa tanácsára, 1690. október 16-án írt alá. E hitlevél szerint intézték Erdély belügyeit több mint százötven éven át. A diplomát 1691. december 4-én adták ki. A Diploma Leopoldinum elismeri a polgári igazgatás önállóságát, és biztosította a felekezetek szabad vallásgyakorlatát, de katonasággal szállták meg a fejedelemséget, s 1848-ig önálló tartományként illesztették Erdélyt a Habsburg Birodalomba, anélkül, hogy Magyarországhoz visszacsatolták volna. —A török őrség feladja Kanizsát. Belgrádot visszafoglalja a török.

 1691. január 20-án, a fogarasi országgyűlésen Bánffy györgyöt választották gubernátorrá Bethlen Miklós ellenében. Mellette Bethlen Miklós kancellár, Apor istván kincstárnok és Berhlen Gergely főgenerális intézték a gubernium főbb ügyeit. — 1691. augusztus 19-én „a század legvéresebb csatájában”, a szalánkeméni ütközetben mért súlyos vereséget Bádeni Lajos őrgróf 80 000 főnyi serege a Dunán átkelni igyekvő 100 000 főnyi török seregre. A csatában 20 000 török esett el, köztük Köprülü Musztafa nagyvezír. Itt esett el magyar zászlósúrként Zrínyi Ádám, Zrínyi Miklós fia is.

A szalánkeméni ütközet korabeli rajza

276

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=26424

 1692 Várad török őrsége szabad elvonulásért megadja magát Heisler tábornoknak.  1693 I. Lipót intézkedik az erdélyi katolikusok védelméről, elrendeli a Magyar

 







Kancelláriától független Erdélyi Udvari Kancellária fölállítását Bécsben. — A török védők feladják Jenő várát. — Tótfalusi Kis Miklós veszi át a kolozsvári nyomda vezetését. 1694. augusztus 22-én Thököly Imre reumás lábbaja miatt már hordszéken vitték az új nagyvezér, Ali elé. Ketten karoltak belé, hogy a protokoll kikerülhetetlen részeként megcsókolhassa a köntösének szegélyét. 1695 Kollonich Lipót lesz az esztergomi érsek (1707-ig). — A török őrség feladja Gyulát. — A szultáni fősereg Lugosnál megsemmisíti az Erdély védelmére rendelt császári sereget. Lugos és Karánsebes török kézre kerül. — Pápai Páriz Ferenc kiadja az Erdélyi Fejedelemség törvénykönyveit. 1696 I. Lipót kinevezi gróf Jean Louis Rabutin de Bussy (1642- 1717. november 16.) lotharingiai főnemest és császári tábornagyot Erdély katonai főparancsnokának. — I. Lipót Bécsbe internálja II. Apafi Mihály erdélyi fejedelmet, később német-római birodalmi hercegi címet és kegydíjat kap, nem térhet vissza Erdélybe. 1697 A hegyaljai felkelés. — A bécsi udvar támogatásával megindul Erdélyben az uniós mozgalom. Célja az ortodox románok görög katolikus hitre térítése. — II. Musztafa szultán megindul Isztambulból, hogy visszafoglalja Magyarországot. — Savoyai Jenő herceg lesz a magyarországi császári hadak főparancsnoka. — Az új császári fővezér, Savoyai Jenő herceg Zentánál, a tiszai átkelés közben megsemmisíti a török erők nagy részét, majd a boszniai törökök ellen fordulva egész Szarajevóig jutott. 1698 I. Lipót a visszafoglalt déli országrész területén katonai határőrvidékek szervezését rendeli el.

277

 1699. január. A Szent Liga és a porta békekötése Karlócán 25 évre, a status quo alapján, amelynek értelmében egész Magyar- és Horvátország a Szerémség egy kis részét és a Temesközt leszámítva a Habsburgoknak jutott. Az utóbbit majd az 1716-1717-es háború során szabadítja fel Savoyai Jenő herceg, s a háborút lezáró 1718. évi pozsareváci békében mondanak le róla a törökök. — I. Lipót ünnepélyes oklevélben hirdeti ki a román görög katolikus egyház megalakulását; az unitus papságnak a római katolikusokéval egyenlő jogokat biztosít.  1701 Elkezdődik a spanyol örökösödési háború (tart 1713-ig), amelyet I. Lipót császár indított, hogy kisebbik fia, Károly számára biztosítsa a spanyol trónt Anjou Fülöppel szemben. — Rendelet a török uralom alól felszabadított területeken a protestáns vallásgyakorlat tiltásáról. — Augusztus 31-én II. Apafi Mihály lemond a fejedelemségről.  1703. május 6. A lengyelországi (Galícia) Brezán várában bujdosó Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc herceg és Bercsényi Miklós székesi gróf kiadja a breznai kiáltványt, melyet a magyarokhoz intéz és felkelésre szólítja fel az elégedetlen nemeseket és jobbágyokat. — Június 7. II. Rákóczi Ferenc herceg kiadja munkácsi táborában a keresztény világ számára latin nyelvű, "Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera" (Ismét kiújultak a jeles magyar nemzet sebei) kezdetű kiáltványát, a szabadságharc okairól és céljáról. — Június 7. A kuruc csapatok vereséget szenvednek Dolhánál. — Június 14. Esze Tamás II. Rákóczi Ferenc elé vezeti a tiszaháti felkelőket. 15-én Rákóczi találkozik Esze Tamással a határon, Klinecben. 16-án II. Rákóczi Ferenc a Vereckei-hágón keresztül Magyarországra érkezik. — Július 8. Rákóczit erdélyi fejedelemmé választja a gyulafehérvári országgyűlés. — Július 26. Debrecen megnyitja kapuit a kuruc seregek előtt. — Augusztus 6. Rákóczi hadat indít a bihari szerbek lakóhelye, Váradolaszi ellen és a várost leromboltatja. — Szeptember 2. A kurucok elfoglalják Sárospatakot. — Szeptember 26. II. Rákóczi Ferenc uralja az ország nagy részét. — Szeptember 27. Rákóczi vetési táborából kibocsátott pátensével a hadba vonult jobbágyokat és családtagjaikat mentesíti a közterhek és a földesúri szolgáltatások alól. — Október 9. I. Lipót pátensében bűnbocsánatot ígér azoknak, akik hat héten belül a király hűségére térnek. — Október 15. Károlyi Sándor szatmári főispán csatlakozik Rákóczihoz. — Október 18. Gyulafehérvár kuruc kézen. — November 11. Kihal a Zrínyinemzetség, miután meghal Zrínyi IV. János Antal. — November 15. Bercsényi Miklós kuruc serege Zólyomnál megfutamítja Forgách Simon császári seregét. XIV. Lajos francia király követe útján tudatja Rákóczival, hogy az erdélyi trón jogos örökösévé ismeri el. — November 20. Rákóczi esze Tamást és családját minden jobbágyi kötelezettsége alól felmenti. — November 22. I. Lipót megerősíti a magyarországi szerb határőröknek adott valamennyi korábbi kiváltságát. — December 4. Kuruc csapatok bevonulnak Lőcsére.  1704. január 18. Rákóczi kiáltványban emlékezteti a horvát rendeket a Habsburg-ház részéről elszenvedett sérelmeikre és felszólítja őket, hogy csatlakozzanak az egész haza szabadságáért küzdő magyarokhoz. A kiáltvány azonban hatástalan maradt. — Február 12. A szatmári császári őrség kitör a várból és szétszórja a kuruc ostromzárat. — Február 16. Munkács várát a császári őrség feladja. — Április 2. Bercsényi Miklós pátenst ad ki a fegyvert fogott jobbágyok felszabadításáról. — Június 13. Sigbert Heister legyőzi Forgách Simont Koroncónál. — Június 29. Rákóczi első bácskai hadjárata. (Mintegy 5 000 fő átcsoportosításával Rákóczi megindítja déli hadjáratát Baján át Bács felé a tisza-marosi határőrvidék ellen.) — Július 4. Károlyi Sándor győzelmet arat a császáriakon Szentgotthárdnál de, sikere nem hoz tartós eredményt. — Július 6. Az erdélyi kuruc rendek Gyulafehérvárott fejedelemmé választják II. Rákóczi Ferencet. — Július 7. Bács várának bevétele. — Július 20. Rákóczi szeged városát hódoltatja. — Október 17. I. Lipót rendeletben tiltja meg a kurucok által kibocsátott rézpénz elfogadását. — Október 24. Felszabadul Kassa városa. — November 16. Vak Bottyán beveszi Érsekújvárat. — November 28. II. Rákóczi Ferenc megkezdi Lipótvár ostromát. — December 1. Eperjes kuruc kézen.  1705. január 3. A bécsi Udvari tanács intézkedik az állandó katonaság felállításának pénzügyi kérdéseiről (részpénz veretése), s tervbe veszi a gazdasági Tanács felállítását. — I. Lipót halála.

278

Élete

I. Lipót császár

Származása Eleinte papnak szánták és később is jezsuita nevelőinek befolyása alatt maradt. Amikor bátyja, IV. Ferdinánd, 1654-ben meghalt, neki nyílt meg a trónöröklés. Még apja életében, 1655. június 27-én magyar királlyá koronázták, 1658. augusztus 1-jén pedig Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem hathatós támogatásával – XIV. Lajos francia király fondorlatai ellenére – német-római császárrá választották.

Zsarnoki uralkodása Lipót uralkodása Magyarországon kezdettől nagy vallási és politikai elégedetlenséget szült. A bécsi udvar magatartása hozzájárult II. Rákóczi György erdélyi fejedelem bukásához. Az erdélyi zavarokba való késői és értelmetlen beavatkozás végül a török háborúhoz vezetett (Erdélyi–török háború (1657–62), Habsburg–török háború (1663–64)) amely azonban Lipót seregének szentgotthárdi győzelmével végződött. De a bécsi udvar Magyarország megelégedett a rendek és a nádor tudta és beleegyezése nélkül kötött vasvári békével (1664. augusztus 14.). Az országgyűlést nem hívták össze törvényes időben. A háború végével az országban maradt sok idegen had, a többféle módon megnyilvánuló központosító törekvések – amelyeket Lipót tanácsosainak (Lobkowitz, Kollonich) nyomása alatt foganatosított – mind rossz vért szültek. Az általános közhangulat kifejezést nyert abban a főnemesi összeesküvésben (1664–1671), amelynek élén Wesselényi Ferenc nádor, majd ennek halála után Nádasdy Ferenc állott. A titkos szövetség felfedezése és tagjainak megbüntetése (1671) jelezte a minden téren megkezdődő reakciót, amelynek célja volt Magyarország alkotmányát eltörölni, vallási és politikai életét az abszolutizmus kénye szerint szabályozni. Lipót a nádori tisztség eltörlésével 1673. február 27-én Ampringen János Gáspárt nevezte ki teljhatalmú főkormányzónak, aki a Magyar Királyságot fegyverrel meghódított, minden jogát elveszített tartománynak tekintette: üldözte a protestánsokat, lelkészeiket és tanítóikat törvényszék elé állította és gályarabságra küldette, a nagy vagyonnal bíró, nemzeti érzelmű főurakat hadbíróság elé állíttatta, az ország lakosságára szinte elviselhetetlen súlyú adókat vetett ki, ezeket erőszakkal is behajttatta. (4–5 forintos adókat felemeltek 100–120 forintra) tétlenül szemlélte a császári tábornokok (Kobb, Spankau, Strasoldo stb.) fosztogatásait és öldökléseit

279

A török elleni háború Török támadás Bécs ellen 1683-ban IV. Mehmed támadást indított Bécs ellen. A 150 000 fős sereg fővezére Kara Musztafa, további vezérek: Ghiraj kán, I. Apafi Mihály és Thököly Imre. Májusban elérték Nándorfehérvárt, majd megszerezték és Thökölynek adták Veszprém, Tata, Győr és Pannonhalma várát.

Magyarország területe 1683-ban

Ezt követően a törökök ténylegesen Bécs ellen indultak. A várost Lotaringiai Károly védte 60 000 fővel, seregét azonban Érsekújvárnak küldte, így próbálva elvonni Bécsről a török főerőket. A törökök azonban rájöttek a hadicselre, és 120 000 fővel megtámadták Bécset, amelyet Rüdiger von Starhemberg vezetésével mindössze 16 000 ember védett. A török sereg július 19-én érte el Bécset, és szeptember 2-ra elfoglalta külvárosát. Ekkor Lotaringiai Károly 60 000 fős seregével visszatért, és megérkeztek Sobieski János lengyel király csapatai is (30 000 fő). Szeptember 12-én az osztrák-lengyel sereg a kahlenbergi csatában szétverte a török erőket, és felszabadította Bécset. A török csapatok Buda felé menekültek, nyomukban az üldöző osztrák-lengyel hadakkal.

A török haderő Bécset ostromolja.

280

A Habsburg ellentámadás 1684-ben XI. Ince pápa nagy diplomáciai erőfeszítések árán létrehozta a Szent Ligát (Liga Sacra), amelynek célja az európai török uralom felszámolása volt. A szövetséghez csatlakozott a Habsburg Birodalom, Velence, a Lengyel–Litván Unió, Bajorország, Oroszország, Brandenburg és Szászország és titokban az Erdélyi Fejedelemség is. XI. Ince pápa meggyőzte XIV. Lajost, hogy függessze fel az 1683-ban indított Habsburg-ellenes háborúját, és – hódításainak átmeneti elismerése fejében – Regensburgban 20 évre szóló fegyverszünetet kössön a spanyol és az osztrák Habsburgokkal. A keresztény seregek 1683-ban Párkánynál és Esztergomnál is legyőzték a törököket. Lotaringiai Károly csapatai Pestet is elfoglalták, ám a zord időjárás miatt hazatértek, így a törökök visszafoglalták azt. 1685-ben Károly seregei elfoglalták Érsekújvárt, majd Thököly várait. A Habsburgok Thököly ellen lázították saját katonáit, akik közül sokan átálltak a császári oldalra. A törökök Váradon elfogták Thökölyt, akinek kezén már csak Munkács vára maradt. Az ostromlott várat 1688-ig védte Zrínyi Ilona, Thököly felesége. A török meggyengült, a Habsburgok ezt kihasználták, és 1686. június 18. és szeptember 2. között Lotaringiai Károly és Badeni Lajos őrgróf vezetésével ostrommal elfoglalták Budát, amit Abdi Abdurrahman pasa védett. Az ostrom sikeréhez hozzájárult, hogy felrobbant a lőportorony, hatalmas rést ütve az erődítmény falában, amelyen keresztül az ostromlók benyomulhattak.

A török kiszorítása 1687. augusztus 12-én Badeni Lajos őrgróf a második mohácsi csatának nevezett nagyharsányi csatában legyőzte a törököket, majd 1688-ban elfoglalta Nándorfehérvárt (Belgrádot) és ÉszakSzerbiát. Lotharingiai Károly eközben 1687 őszén Erdélyt foglalja vissza. Az I. Apafi Mihály vezette Erdélyi Fejedelemség nem tudott önálló hadsereget felmutatni. 1687-ben így megkötötték a balázsfalvi szerződést, melynek értelmében Apafi Mihály haláláig fejedelem maradhat, de utána I. Lipótra száll a terület. 1688-ban XIV. Lajos király – megriadva a Habsburgok túlzott térnyerésétől – felrúgta az 1684ben 20 évre megkötött fegyverszüneti egyezményt, és offenzívát indított a Rajnánál. Kitört a pfalzi örökösödési háború (1688–1697). A kétfrontos háborúra kényszerített Habsburg császári haderő keleten meggyengült, az oszmánok kerültek fölénybe. Ennek következtében 1690-ben a törökök Köprülü Musztafa nagyvezír vezetésével visszafoglalták Lippát, Kanizsát és Nándorfehérvárt is. Egy évvel később Szalánkeménnél a század legvéresebb csatájában Lajos badeni őrgróf seregei győztek, maga Köprülü Musztafa nagyvezír is elesett. 1691 és 1697 között váltakozó sikerű harcok folytak. Létszámhiánnyal küzdöttek a felek. I. Frigyes Ágost szász választófejedelem jött segíteni, de mindent elveszített. Nem ismerte az országot, ezért olykor eltévedt. 1695-ben a keresztény hadak bevették Gyulát, de ugyanekkor Lippa török kézre került. A szász király ezután Lugosnál és Hetésnél (1696) is vereséget szenvedett. Később lengyel királlyá választották, emiatt leváltották a magyar hadszíntéren harcoló csapatok éléről. Az új hadvezér 1697-től Savoyai Jenő lett, aki először leverte a hegyaljai felkelést, leszámolt Thököly híveivel, majd 1697-ben a zentai csatában döntő győzelmet aratott a török felett, megsemmisítetve a szultáni fősereget.

A karlócai békék 1699 A karlócai békék két részből álltak. Az egyik fele a Habsburg-török béke, amelyet II. Musztafa és I. Lipót császár kötött 25 évre. Ennek értelmében a Temes-vidék kivételével az összes magyarországi terület és Horvátország Habsburg-fennhatóság alá került. (A Temes-vidék csak két évtizeddel később, az 1718-as pozsareváci békében került a Habsburgokhoz. A szerződések másik csoportját pedig az oroszok, lengyelek és a velenceiek kötötték a törökkel, ezeknek értelmében az Oszmán Birodalom további területi veszteségeket szenvedett.

281

Mindezek végül maguk után vonták a XIV. Lajos francia királlyal szövetkező Thököly Imre felkelését 1678-ban. Mikor a diadalmaskodó Thököly nagy hódításokat tett és a török is háborúra készült, Lipót véget vetett a nyolcévi zsarnokoskodásnak, helyreállította a nádori hivatalt, biztosította a magyar alkotmányt és vallásszabadságot. Mindez azonban nem tudta végleg megnyugtatni a háborgó kedélyeket. Thököly 1682-ben másodszor is felkelt a szabadság védelmére. Kara Musztafa, az új török fővezér, 1683-iki hadjáratával végveszélybe döntötte a Habsburgokat. Lipót Linzbe, majd Passauba menekült, Bécset pedig a hatalmas török sereg ostrom alá vette. De a városi polgárok ellenállása és a felmentésre siető lengyel és német csapatok hősiessége következtében a török kudarcot szenvedett 1683. szeptember 12-én. Bécs felszabadítását az császári haderő újabb győzelmi sorozata követte: 1683. – Esztergom, 1684. – Visegrád, Vác; 1685. – Érsekújvár, Arad; 1686. – Buda, Pécs, Szeged (Buda visszafoglalása); 1687. – Eger, Mohács; 1688. – Székesfehérvár, Belgrád; 1690. – a megvert Thököly kénytelen kibújdosni; 1691. – Szalánkemén, Nagyvárad; 1697. – Zenta, amelyek nyomán megszületett a karlócai békeszerződés (1699. január 26.). A karlócai békeszerződést 1699. január 26-án írták alá Karlócán (törökül Karlofça, németül Karlowitz, horvátul Srijemski Karlovci, szerbül Sremski Karlovci – ma Szerbia, Vajdaság). A béke az 1683–1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző osztrák-oszmán háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult. Az aláírók az Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, a lengyel-litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga voltak. Az oszmánok átengedték az osztrákoknak Magyarország nagy részét, Erdélyt és Szlavóniát. Az oszmán megszállás alatt lévő (korábban litván, majd lengyel) Podólia (ma: Ukrajna) Lengyelországhoz került, de a lengyeleknek ki kellett üríteni a megszállt moldvai területeket. Dalmácia nagy részét és Moreát (Peloponnésszosz-félsziget) a Velencei Köztársaság vette birtokba. Az oroszok jogot szereztek az általuk elfoglalt Don-parti Azov erődjének megtartására. A karlócai békével Magyarország nagy részén megszűnt az oszmán hódoltság, és lehetővé vált az ország területi, politikai és közigazgatási egyesítése. A törökök a (nagyrészt lakatlan) Temesköz kivételével minden magyar hódoltsági területről lemondtak, bár a Temesköz jelentős részét Savoyai Jenő herceg vezette császári csapatok már elfoglalták. A békekötés megszabta, hogy az Oszmán Birodalomban a keresztény alattvalók vallásukat szabadon gyakorolhatják. A felek egymás országában szabadon kereskedhetnek. A foglyokat kicserélik, vagy mérsékelt váltságdíjért szabadon engedik. A határszéli várak jó állapotát fenntarthatják, de újat a felek nem építhetnek. A béke illetve a fegyverszünet 25 évre lett megkötve. A szultán ígéretet tett, hogy nem támogatja a magyar Habsburg-ellenes erőket. Thököly Imrét és társait a magyar határtól távol telepítette le, a török birodalom belsejében, Nikomédiában (ma İzmit). „Magyarország nem kapta vissza teljességben régi területét. A Temesköz török kézen maradt. A Királyság állami szuverenitása nem nyert megfogalmazást, a Habsburg-török megállapodás szerint a Fejedelemség, mint önálló állam nem létezett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a béke olyan áldásaival sem rendelkezhetett önállóan, mint a szabad kereskedelem, a rabcsere, a határvédelem és a török földön élők lelki gondozása. A török veszély sem múlt el: a XVIII. században még három hosszabb-rövidebb török háborút kellett Magyarországnak elszenvednie,” állapítja meg R. Várkonyi Ágnes. „A béke kidolgozásában nem vettek részt magyar politikusok, diplomaták, joggal állapítható meg: „sine nobis de nobis – nélkülünk döntöttek rólunk.” Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Karl%C3%B3cai_b%C3%A9ke

Politikája a meghódított Magyarországon és Erdélyben A vasvári béke egy láncreakciót indított el. A rendek rájöttek ugyanis, hogy többé nem bízhatnak a Habsburgokban, ezért Wesselényi Ferenc nádor a Wesselényi-féle rendi szervezkedés (16661671) élére állt. Ezt a császáriak hamar leverték, és I. Lipót válasza a nyílt abszolutizmus volt. A jogeljátszás elméletére hivatkozva megszüntette a nádori tisztséget, helyére Guberniumot állított fel, és kemény ellenreformációs intézkedéseket vezetett be.

282

Erre hamarosan megérkezett a válasz, a Thököly-felkelés (1672-1678). Az első szakasz (16781681) még Thököly Imre nélkül folyt, de a második szakaszban már Thököly vezette a felkelőket, akik sikeresen elfoglalták a felvidéki bányavárosokat. Erre I. Lipót engedményekkel válaszolt, az 1681-es soproni országgyűlésen enyhített az abszolutizmuson. Thököly ennek ellenére folytatta a harcot, 1682-ben elfoglalta Kassát és Füleket, és ezzel létrehozta a Felső Magyarországi Fejedelemséget (1682-1685). Így rövid ideig az ország négy részből állt. A karlócai béke értelmében a Magyar Királyság egész területe – az úgynevezett temesi bánság kivételével – felszabadult a török iga alól. Ezért azonban súlyos árat kellett fizetni. A magyar nemesség már korábban, az 1687-i pozsonyi országgyűlésen (november 7. és november 10.) lemondott az Aranybulla 31. pontjában foglalt ellenállási jogáról (ius resistendi), továbbá szabad királyválasztási jogáról, valamint törvénybe iktatta a Habsburg-ház német és spanyol férfiágának az elsőszülöttségi elv szerint való örökösödését. Az erdélyi viszonyokat is új módon rendezték. Lipót 1687-ben hadat küldött Erdélybe is, amely az országot az Apafi Mihály fejedelemre kényszerített egyezség alapján megszállta, és a Habsburg Birodalomhoz csatolta. Miután az árnyékfejedelemmé vált Apafi Mihály 1690-ben meghalt, Thököly utolsó felkelése pedig elbukott, 1690. október 16-án Lipót kiadta a híressé vált Diploma Leopoldinumot. Ez a császári hitlevél magában foglalja a Habsburg-ház Erdély fölött való uralmának a rendekkel történt egyezkedés alapján létesített feltételeit. Az elhunyt fejedelem fia és örököse, II. Apafi Mihály – Lipót kegyelméből – még egy ideig viselhette a fejedelmi címet, de 1697-ben még ezt is elvették tőle: Erdély teljesen a Habsburg császári koronának alávetett birodalmi tartománnyá vált, amelyet az abszolutizmus szellemében Bécsből kormányoztak.

Diploma Leopoldinum Diploma Leopoldinum név alatt ismeretes a közjogban az a hitlevél, melyet I. Lipót császár-király az erdélyi rendek által Bécsbe küldött Bethlen Miklós szorgalmazására, Strattmann, Kinsky és Caraffa tanácsára, 1690. október 16-án írt alá. E hitlevél szerint intézték Erdély belügyeit több mint százötven éven át. A diplomát 1691. december 4-én adták ki. A hitlevél Erdélynek következő szabadságokat biztosított (a következő részlet idézet a diplomából): 1. A bevett négy vallás eddigi jogait megtartja; a katolikusok ott, ahol nagyobb számmal laknak, templomokat építhetnek. A világi s egyházi rendnek ez ellen való ellenmondása érvénytelen. 2. A régi királyoknak és fejedelmeknek adományai és kiváltságai mostani birtokosaiknak biztosíttatnak. 3. Az Approbaták és Compiláták, Werbőczy Hármaskönyv (a jus resistendi kihagyásával), valamint a szászok municipális jogai érvényben maradnak. 4. A közigazgatás, a törvényhozás és jogszolgáltatás megtartja eddigi alakját. 5. Minden hivatalra csak belföldiek, ú. m. magyarok, székelyek és szászok neveztetnek ki, tekintet nélkül vallásukra; Ő Felsége azonban, a rendek megegyezésével, honfiúsítás végett ajánlatokat tehet. 6. A fegyverrel visszafoglalt jószágokat ingyen kapják vissza régebbi birtokosaik, s a megszakadás címén a kincstárra szálló javak egyedül érdemes belföldieknek fognak adományoztatni. 7. A főkormányzó, az erdélyi hadak fővezére, a főkancellár, az ítélőmesterek és más, azelőtt szokásban volt méltóságbeliek a kijelöltek lajstromából, csupán erdélyiek közül neveztetnek ki, valláskülönbség nélkül. A megyei, illetőleg székbeli, úgyszintén a városi főtisztek választása a régi szabadságban és törvényes szokásban marad meg jövendőre is. 8. A tanácsurak és a kir. tábla tagjai közül (I. Lipót önkényes betoldása szerint) legalább (saltem) 3-3, az ítélőmesterek közül pedig legalább 1 katolikus legyen; a szebeni királybíró a főtanács tagja. 9. Országgyülés évenkint tartatik. 10. A kormányzó lakjék az országban, s esküdjék meg a törvények megtartására. 11. Az adóösszeg béke idején 50 000 tallér, háborúban 400 000 forint; felosztásának módját a rendek határozzák el. 12. Új adó nem hozatik be, a vámok és harmincadok nem emeltetnek.

283

13. A szabad székelyek közterheket nem viselnek, hanem a haza védelmére, saját költségükön katonáskodnak. 14. A kereskedés szabadsága továbbra is fentartatik. 15. A tizedeket ezentúl is a földesurak bérlik a kincstártól. 16. Nagyszámú katonasággal a Felség nem terheli a tartományt; az őrség feje német tábornok lesz, aki azonban csupán hadi ügyekben érintkezik az állam tanácsával; a közigazgatásba nem avatkozik. 17. A szászok és adozó nép ezentúl nem köteles ingyen ellátni az utazókat; postáról az államtanács, fogadókról a földesurak és a városok gondoskodnak. A hitlevél 1) és 2) pontjával a katolikusok nem voltak megelégedve, ezért 1693. április 9-én pótlékdiplomát adtak ki, mely szerint (ugyancsak idézve): 1. Mind a 4 bevett vallás szabadon gyakoroltatik; az egyházak vagyona épségben marad. 2. A katolikusok számára adassék át a kolozsvári ref. templom és az unitáriusok kollégiuma, valamint a gyulafehérvári Báthory Kristóf-féle puszta templom, Kolozsmonostor pedig számukra 15 000 frt-ért visszaváltatik. 3. Gondoskodik a Felség arról, hogy a kat. ifjakat megbízható egyházi személyek neveljék, úgyszintén arról is, hogy a katolikusoknak a püspöki kötelességek teljesítésére alkalmas apostoli vikáriusa legyen. 4. A katolikusok, a többi vallások sérelme nélkül, lakásuk helyén bárhol szabadon építhetnek templomokat. 1693. május 14-én még egy okiratot adtak ki, melyet, mivel Alvinczi Péternek, az erdélyi rendek utasításokkal ellátott követének előterjesztéseire szóló válasz volt, Alvincziana resolutionak szoktak nevezni.

Források http://hu.wikipedia.org/wiki/Diploma_Leopoldinum Diploma Leopoldinum. In A Pallas nagy lexikona V. Budapest: Pallas. 1893. Online hozzáférés Nagy Géza: A református egyház története 1608–1715 I–II. Máriabesnyő–Gödöllő: Attraktor. 2008. = Historia Incognita, 22. ISBN 978-963-9580-95-4 R. Várkonyi Ágnes: Az önálló fejedelemség utolsó évtizedei (1660–1711). In Erdély története II.: 1606-tól 1830-ig. Szerk. Makkai László, Szász Zoltán. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1988. 784–971. o. ISBN 963-05-4885-2

A „felszabadítás” következtében Magyarországon is egyre fokozottabb mértékben érvényesült a birodalmi kormány központosító törekvése, amellyel Széchenyi Pál kalocsai érsek és más hazafiak sikertelenül igyekeztek szembeszállni. A császárhű Kollonich Lipót esztergomi érsek magyarellenes tervei szerint bizottság létesült „Magyarország újjászervezésére”, amely a Magyar Királyságban is be kívánta vezetni az osztrák örökös tartományok abszolutista közigazgatását.

A volt Királyi Magyarország helyzete I. Lipót Magyarországot fegyverrel visszafoglalt területnek tartotta, hiszen a felszabadító erők nagy része császári csapatok voltak. Antonio Caraffa 1687-ben Eperjes városában vésztörvényszéket állított fel Lipót tudta nélkül, és mondvacsinált vádak alapján a környékbeli gazdagokat kivégeztette, vagyonukat elkobozta. Az elkobzott értéket Lipót császár később visszatérítette a kivégzettek családjának.

284

Antonio Caraffa (Nápoly, akkori Nápolyi Királyság, 1646 körül – Bécs, akkori Habsburg Birodalom, 1693. március 9.) itáliai zsoldosvezér, a Szent Liga seregeinek egyik vezére. 1665-ben került a bécsi udvarba és rövidesen ezredes, belső titkos tanácsos és Udvari Haditanács tagja lett. 1672-től – már tábornokként – részt vett a Magyar Királyság török alóli felszabadításáért folyó hadműveletekben. 1680-ban Nyitrán táborozott seregével.[1]. 1686-ban kinevezték a felsőmagyarországi császári hadak parancsnokává. Caraffa tudományosan képzett tiszt volt, aki szerepet játszott Magyarország török uralom alóli felszabadításában, a magyar történelembe azonban elsősorban kegyetlenkedéseivel írta be a nevét. 1686 elején minden katonai szükségszerűség nélkül feldúlta Debrecent és számos ártatlan városlakót megöletett, megkínoztatott, majd súlyos hadisarcot vetett ki a városra. 1687-ben ő állíttatta fel az eperjesi vésztörvényszéket, melynek célja Thököly híveinek megbüntetése és a lakosság megfélemlítése volt. Caraffa egyébként borkereskedelemmel foglalkozott és a helyi felvidéki bortermelőkben konkurenciát látott. A történészek véleménye szerint az eperjesi vésztörvényszék abszolút koholt vádakra épült, hogy ezzel kiiktassa vetélytársait és a helyi bortermelést megkaparintsa. 1687. december 17-én az ő csapatai előtt tette le a fegyvert Eger török helyőrsége azonban kegyetlenkedése már olyan méreteket öltött, hogy a nádor és a magyar főurak követelésére I. Lipót kénytelen volt Bécsbe visszarendelni. Caraffa nem lett kegyvesztett, kitüntették és ezután is fontos feladatokat bíztak rá. 1688-ban ő volt a Zrínyi Ilona által védett Munkács várát elfoglaló seregek vezére, majd Erdélybe rendelték. Feladata Erdély Habsburg-tartományokba való beolvasztásának előkészítése volt. Hírhedtsége közrejátszott abban, hogy 1688. május 9-én kényszerítésére Apafi nyilatkozatban ismerte el a Habsburg fennhatóságot Erdélyben. Az ellenszegülő Brassó várát május 26-án ostrommal vette be és a várost kegyetlenül megbüntette. 1690-ben tért vissza Bécsbe és Erdély meghódolásáról emlékiratot adott át a császárnak. Emlékiratában Erdély esetében a Felső-Magyarországon alkalmazott nyílt erőszak helyett enyhébb eszközöket javasolt az udvarnak. Bár ennek oka a hadi helyzet átmeneti rosszabbra fordulása is lehetett, a Caraffa által vázolt kormányzati elv hosszú ideig vezérelve lett a Habsburgok erdélyi politikájának. 1690 után részt vett a Franciaország elleni háborúban, Magyarországra nem tért vissza. Első életrajzát Giambattista Vico készítette.

Jegyzetek 1. ↑ Óváry Lipót: A nyitrai központi bizottság jelentése. In: Századok 1875, 530.

Forrás http://hu.wikipedia.org/wiki/Antonio_Caraffa

1687-ben az uralkodó országgyűlést hívott össze Pozsonyba, ahol a magyar nemesség lemondott a szabad királyválasztás jogáról, és elismerte a Habsburg-ház férfi ágának örökös jogát a Magyar Királyság trónjára. A küldöttek lemondtak továbbá az Aranybulla ellenállási záradékában megfogalmazott jogukról is. Az uralkodó megtiltotta önálló magyar haderő felállítását, feloszlatta a végvári katonaságot, és a felesleges végvárak közül néhányat fel is robbantottak. A hajdúkat és a kurucokat megfosztották kiváltságaiktól, mivel nem kellett katonáskodniuk többé. I. Lipót császár visszavonta a vallásszabadságot, és erős rekatolizációba kezdett. A vármegyerendszer megmaradt, azonban Horvátország külön irányítás alá került, élén katonai kormányzóval. Nem szüntették meg a báni méltóságot, de annak személyét ezentúl Bécs választotta.

285

Az ország déli területén határőrvidéket szerveztek, mely közigazgatásilag a bécsi Udvari Haditanács (Hofkriegsrath) alá tartozott. E vidékre szerbeket és horvátokat telepítettek be, kiváltságok fejében. Növelték a jobbágyterheket és újakat is bevezettek (porció, a megszálló katonák ellátása és forspont, a megszálló katonák szállítása). Az adó mértéke így most nagyobb lett, mint a kettős adóztatás idején. Felállították az Újszerzeményi Bizottságot (Neoacquistica Commissio), melynek feladata a fegyverrel visszavett földek ellenőrzése, olyan értelemben, hogy a jogos tulajdonosuk csak akkor kaphatja őket vissza, ha bemutatja az adományozásról szóló oklevelet, valamint kifizeti a birtok árának 10%-át, a fegyverváltságot. Ellenkező esetben a birtok a császári kincstárra szállt.

A volt Erdélyi Fejedelemség helyzete Erdély külön igazgatás alá került, melyet az 1691-es első Diploma Leopoldinum rögzített. Elfogadták benne a tordai vallásbékét, megmaradtak a székelyek, szászok, hajdúk kiváltságai és a nemesi előjogok. Ezzel elismerték a rendi tagolódást. Megerősítették a birtokadományokat és megtartották az állami hivatalokat, melyeket erdélyiek tölthettek be. Engedélyezték az országgyűlés működését, de egyúttal adó fizetésére is kötelezték. Az adó összege békeidőben 50 000 Ft, míg háború idején 400 000 Ft volt. A védelmet ellátó helyi katonai erő főparancsnoka azonban német tábornok lett.

Birodalmi politikája Lipót, mint császár Hannover számára a kilencedik választó-fejedelmi méltóságot létesítette. Az európai főhatalom megszerzéséért folyó vetélkedésben szembeszállt XIV. Lajos francia király hatalmi törekvéseivel. Több katonai szövetséget hozott létre Franciaország ellen, bár politikájában eleinte franciabarát minisztereinek, Auersperg és Lobkowitz hercegeknek békítő befolyása érvényesült. I. Lipót uralkodása idején a Habsburg Birodalom három nagy háborút vívott a Francia Királyság ellen: Az első, a francia–holland háború 1672–1679 között folyt, amelyben a Német-római Birodalom, Spanyolország és Brandenburg szövetkeztek a franciáktól fenyegetett Tizenhét Tartomány Köztársaságának felmentése érdekében. A háború a császár és Brandenburg számára hátrányos nijmegeni (nymwegeni) békeszerződéssel végződött. XIV. Lajos megtarthatta hódításait, kivéve Spanyol Németalföldet, amelyet Lipót önmaga számára biztosított (utódai e tartományt a spanyol örökösödési háborúban meg is szerezték). A második a pfalzi örökösödési háború (1688–1697) volt (másnéven az Augsburgi Liga háborúja), amelyet XIV. Lajosnak a Pfalzba való betörése robbantott ki. A Habsburg Birodalom és szövetségesei, Hollandia, Brandenburg, Spanyolország és Svédország álltak szemben Franciaországgal. A háborút 1697-ben a rijswijki (ryswicki) békeszerződés zárta le. A harmadik a spanyol örökösödési háború volt, amelyet Lipót császár 1701-ben indított el, nagy katonai szövetség élén, hogy második fia, a későbbi III. (VI.) Károly számára megszerezze Spanyolország trónját, amelyet XIV. Lajos francia király a saját unokájának, Anjou Fülöp hercegnek akart biztosítani. A háború még folyt, amikor Lipót császár meghalt, de még megérte Savoyai Jenő és Marlborough herceg jelentős höchstädti győzelmét a franciák felett (1704. augusztus 13.).

Személyisége Lipót egyéniségére jellemző volt a családja iránti szeretet, a vakbuzgó vallásosság, amely a más hitűekkel szembeni mérhetetlen türelmetlenségében is megnyilvánult, a művészetek és tudományok iránti vonzalom, amely az innsbrucki, olmützi és boroszlói egyetemek alapítására késztette, valamint a spanyol etikett pontos megtartása. Önálló ítéletének és erélyének hiányosságánál fogva a minisztereinek erős befolyása alatt állt, amit alattvalói gyakran szomorúan tapasztalhattak.

286

Forrás http://hu.wikipedia.org/wiki/A_t%C3%B6r%C3%B6k_ki%C5%B1z%C3%A9se_Magyarorsz%C3% A1gr%C3%B3l Száray Miklós. Forrásközpontú történelem Történelem III. középiskolák, 11. évfolyam, 1. kiadás, Nemzeti Tankönyvkiadó. ISBN 9789631935004 (2007) B. Mátyus Gyöngyi-Bori István. Történelem érettségi témavázlatok II. Emelt szint, 2. javított kiadás, AMTAK Bt. Az Anyukák és Nevelők Kiadója. ISBN 9638709731 (2006) Heckenast Gusztáv: A császár: I. Lipót Szilágyi: A magyar nemzet története Pallas Nagy Lexikona - Lipót

Vasvári béke 1664 http://hu.wikipedia.org/wiki/Vasv%C3%A1ri_b%C3%A9ke

A vasvári béke okiratának kezdő sorai török nyelven.

A vasvári béke németül: Frieden von Eisenburg, törökül: Vasvar Antlaşması a magyarországi török háborúk során, a vas megyei Vasváron 1664. augusztus 10-én kötött békeszerződés volt, ami az 1663-64-es török elleni háborút zárta le. Ma is a magyar történelem egyik megkérdőjelezhető eseménye, mert a Habsburgok a győztes pozíciójuk ellenére békét kötöttek, feladták az elfoglalt területeiket, és figyelmüket inkább nyugati ügyeik felé fordították. Szinte megalázóak voltak azok a békefeltételek, amelybe az udvar könnyen belement.

Előzmények 1663-ban a törökök nagy támadó hadjáratukkal bevették Érsekújvárt. A nagyvezírnek, Köprülü Ahmednek feltett szándéka a Királyi Magyarország és a cseh területek elfoglalása, hogy ezáltal könnyebben meghódíthassa Bécset. A következő évben a keresztények több győzelmet is arattak a törökökön, igaz Zrínyiújvárt elvesztették. Egyes források szerint Szentgotthárdnál Raimondo Montecuccoli nyílt csatában felülkerekedett a nagyvezír vagy ötszörös túlerőben levő hadán. Ez persze, így nem igaz. A "bölcs" Montecuccoli nem engedte megtámadni a törököt, pedig az már hidat kezdett veretni a Rábán. Még lövetni sem engedte az ellenséget. Az alá rendelt francia Coligny és Nádasdy gróf a határozott parancs ellenére megtámadta a törököket és visszaszorították őket a Rába túlsó partjára. A törökök a rettegett Zríni-oglu (Zrínyi Miklós) nevét kiabálva menekültek. Ezután Montecuccoli a magáénak vallotta a győzelmet annak ellenére, hogy sok köze nem volt hozzá.

287

A békekötés tartalma Az egész háború alatt a császári vezetés állandóan tárgyalt és alkudozott a nagyvezírrel, s a szultánnal a béke megkötését illetően. A háborút mindig is kerülni akarták az osztrákok, egyrészt mert nyugat-európai ügyeikkel voltak elfoglalva, s fő ellenfelüknek inkább a franciákat tartották. Mivel a francia csapatok is részt vettek a török elleni háborúban, s nagy sikereket értek el, ez irigykedéssel töltötte el a Habsburgokat, akiknek mindez még presztízsveszteséget is jelentett. Erősen befolyásolta tettüket még az is, hogy a magyar rendek támogatást kerestek a Napkirálynál és szövetségre léptek a francia-barát Rajnai Szövetséggel, melyet a Habsburgok németországi befolyásának csökkentésére hoztak létre. Valószínűleg az osztrákok tartottak attól, hogy mind a szövetség, mind Franciaország támogatni fogja Magyarországot egy esetleges függetlenségi törekvésében. Nemsokkal a szentgotthárdi csata után az udvar megbízta Simon von Renigert, akik végig a török táborban tartózkodott, hogy tárgyaljon Köprülü nagyvezírrel a békéről. Előzőleg már Nándorfehérvárnál felkínálta ezt neki. A tárgyalások Vas vármegye akkori székhelyén Vasváron zajlottak. Von Reniger bár többféle ajánlatott tett a nagyvezírnek, azonban ő ragaszkodott ahhoz, hogy Zrínyiújvár soha többé ne épüljön fel. A béke szövegének alapját a zsitvatoroki béke szövege alkotta, amit a vasvári az azóta kötött szerződésekkel együtt megerősített és néhány új ponttal egészített ki. [1] A lényege, bizonyos egyensúlyi helyzet fenntartása a két hatalom között. Zrínyiújvár nem épül fel soha többé, s az osztrák kivonja csapatait Erdély területéről, a török pedig nem állomásoztat semmilyen katonaságot, ugyanakkor a korábbi török elleni harcokat vezető II. Rákóczi György és Kemény János fiai közül nem kerül ki uralkodó, hanem I. Apafi Mihály marad az ország fejedelme. Lerombolják továbbá Székelyhídat, IV. Mehmed kezében maradhat Érsekújvár Várad, míg Gután császári helyőrség maradhat, hasonlóan Szabolcs és Szatmár váraiban, valamint a hajdú kerületekben is. A töröké lett azonkívül Lugos, Karánsebes és Jenő vára. Emellett egy osztrák-török kereskedelmi szerződés is köttetett, amely az Udvar reményei szerint megtöltheti a mindig üresen tátongó kincstárat. Továbbá lerombolták Székelyhídat, I. Lipót kezében megmaradhatott Szabolcs és Szatmár, Erdély pedig megmaradt korábbi állapotában, így kivonták onnan az összes osztrákot. Továbbá az Udvar és a porta egymásnak 200 ezer forint értékű ajándékokat küldött és Lipótnak nem kellett adót fizetnie a szultánnak. A békével így előnyösen zárult a törökök számára a háború, akik most minden erejüket Velence ellen fordították és le is győztek 1669-re. Több magyar úr, mint Nádasdy Ferenc országbíró már tudott a békéről, de kényszerűségből tudomásul vette. Lippay György érsek később azzal vádolta Nádasdyt, hogy őneki is egyformán része volt a béke megkötésében.

Következményei Az osztrákok számítottak rá, hogy nagy felháborodás kerekedik mindebből, ezért több mint egy hónapig titkolták. Ezenközben a francia király ígéretet tett a török elleni harc folytatására és Raimondo Montecuccoli tanácskozást tartott a közeljövőben tartandó hadműveletekről. Szeptember 27-én óriási megdöbbenés és felháborodás fogadta a vasvári béke bejelentését, ugyan az udvar megpróbálta mentegetni magát, hogy „keservesen” és „szomorúan” ment bele. A franciák szerint Lipót megtagadta a keresztény szolidaritást ezzel a szégyenletes békével. [2] A vármegyék is erélyesen tiltakoztak, gyalázatosnak, helytelennek és teljességgel törvénytelennek tartva azt. Mind Erdély, mind a Királyi Magyarország nagy tragédiaként értékelte, de nemcsak ők, hanem a török uralom alatt élő népeket is elkeseredéssel töltötte el. Ghica György moldvai vajda is úgy fogalmazott, hogy „készek voltunk őfelsége szolgálatjára a pogány ellen”. Gazdaságilag is elég súlyos következményei voltak a békének. Érsekújvár bevételével egy hatalmas ék vágott be Magyarország testébe. Kassa és Pozsony közt elvágta az addigi utat, s más szakaszon kellett, hogy haladjanak a Lengyelországba és Erdélybe futó kereskedelmi utak, de még ezt is jobban fenyegették a török portyázók, mint korábban.

288

De a Habsburg udvar is alaposan melléfogott, mert nemhogy elejét vette volna a magyar–francia kapcsolattartásnak, éppen fordítva, az egyre erősödött. A franciáknak kapóra jött ez az elégedetlenség, amelyet az osztrák ellenfeleikkel szemben kívántak felhasználni. Nagyon forrongó volt a helyzet és az udvar komolyan tartott egy esetleges felkeléstől. Sőt a velencei francia követ úgy vélte, hogy a magyar rendek már inkább királyuknak választanák Lajost. Velence pénzbeli támogatást helyezett kilátásba a magyar mozgalom számára, amely valóban elkezdődött. Zrínyi Miklós horvát bán Csáktornyán híveivel belefogott egy Habsburg-ellenes szervezkedés előkészületébe. Ennek jegyében meg akarta szabadítani hazáját a török és az osztrák hódítóktól. Be kívánta vonni a szomszédos államokat, amikkel talán egy konföderációt alkothatnának. Effajta integrációs elképzelés majdnem kétszáz évvel később, az 1848. évi eseményekkor is felvetődött. Nem tudni, hogy a Habsburgok tudtak-e erről, de mindenesetre Kursaneczban rövidesen meghalt Zrínyi, egy vadászbalesetben, amelynek körülményei elég ellentmondásosak és rejtélyesek. Egyelőre nem volt utód terve folytatására, viszont később kibontakozott a Wesselényiösszeesküvés, Wesselényi Ferenc nádor vezetésével, ámbár ez elég szűk körű maradt. Mikor Wesselényi is meghalt, Zrínyi Péter, Miklós testvére és Frangepán Ferenc vették át a szervezkedés vezetését, amelyhez már török segítséget is igénybe akartak venni. Elhamarkodottan megindították a Habsburg-ellenes felkelést, de az csak kis területre terjedt ki és az osztrák hadseregnek nem okozott nagy nehézséget a felszámolása. A vezetőket és a résztvevőket halálra ítélték, vagyonukat elkobozták, de a pereket kiterjesztették azokra is, akik nem voltak részesei a szervezkedésnek, mert meg akarták kaparintani a kincstár számára jószágaikat. Újból megkezdődtek a protestánsok elleni „irtó” intézkedések, melyek megint csak a vagyongyarapítást és az abszolutista hatalom kiépítését szolgálták. Csakhogy a külföldi visszhang ezúttal is óriási volt, sőt Északkelet-Magyarországon egy olyan felkelés bontakozott ki, amely az egész országrészre kiterjedt, önálló államalakulatot hozva létre, mely szintén török hűbéressé vált, s ezzel négy részre szakította Magyarországot. A mozgalom vezére Thököly Imre volt.

Lábjegyzet 1. 2.

↑ Magyarország története, 1526-1686 2. kötet, 1139. old. ↑ R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora, 64. old.

Külső hivatkozások Szilágyi: A Magyar Nemzet története – A szent-gotthárdi csata, A vasvári béke R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora, Magyar Könyvklub, Budapest 2001. ISBN 963-548-471-2 Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: Magyarország Képes Története, Magyar Könyvklub, Budapest 1998. ISBN 963-548-961-7

289

Zrínyi Miklós (költő) http://hu.wikipedia.org/wiki/Zr%C3%ADnyi_Mikl%C3%B3s_(k%C3%B6lt%C5%91)

gróf Zrínyi Miklós

Zrínyi Miklós, gróf (horvátul: Nikola Zrinski) (Ozaly,[1] 1620. május 1. – Zrínyifalva, 1664. november 18.) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus. Zrínyi Miklósnak négy gyermeke volt, mindegyik a második házasságából: Mária Terézia Borbála (*1655, †1658), Mária Katarina (*1656), Izsák (*1658, †1659) és Ádám, aki 1662. december 24-én született Bécsben és a szalánkeméni csatában halt meg 1691. augusztus 19-én, a törökök ellen harcolva. Az Oszmán Birodalom elleni harcot összefogással, nemzeti párt szervezésével kívánta elérni. 1663-64-ben nagy hadi sikereket aratott, azonban a bécsi udvar veszni hagyta sikereit és békét kötött a szultánnal. Zrínyi bizalma ekkor megrendült a Habsburgok iránt, azonban politikai fellépését 1664-ben, egy Csáktornya melletti vadászaton bekövetkezett váratlan halála megakadályozta. Főbb művei: Mátyás király életéről való elmélkedések, Szigeti veszedelem, Az török áfium ellen való orvosság. Jelmondata: Sors bona, nihil aliud (Jó szerencse, semmi más.)

Élete Ifjúkora Horvát eredetű főnemesi családban született, dédapja volt Zrínyi Miklós, a „szigetvári hős”. Apja, Zrínyi György Habsburg-párti főnemes, horvát bán, anyja Széchy Magdolna volt. Apjának 1626. december 18-án bekövetkezett halála után – mivel anyja rövid özvegység után ismét férjhez ment – II. Ferdinánd gondoskodott róla és Péter öccséről, öt gyámot jelölve ki melléjük (Senyei István váci püspök, Domitrovics Péter zágrábi püspök, Patacsics Péter, Mikulics Tamás, Battyányi Ferenc). Mivel az árvavagyont a gyámok kezdték széthordani, egy év után a király megszüntette az ötös gyámságot és a neveléssel Pázmány Pétert bízta meg. A grazi jezsuita kollégiumban, majd Bécsben és Nagyszombatban tanult. Pázmány hatására kedvelte meg Miklós a magyar nyelvet és irodalmat. Nagy hatással volt rá 1635-37-ben tett itáliai tanulmányútja, melyet Szenkviczy esztergomi kanonokkal tett.

290

A király szolgálatában Hazatérése után, a családi hagyományoknak megfelelően, birtoka védelmében állandó harcokat folytatott a törökök ellen, kiverte őket a Muraközből és védte Magyarországot, Erdélyt, Karintiát, Stájerországot. A családi birtokot megosztotta öccsével, Zrínyi Péterrel: ő maga a Muraközben maradt, öccse a tengermelléki földeket kapta. A nyelvi környezet különbözősége meghatározó lett: Miklós magyar, Péter pedig horvát nyelvű költővé vált. Miklós csáktornyai udvara politikai és társadalmi központ lett, kapcsolatot tartott Erdéllyel, Velencével, ahonnan európai színtű könyvtárát (Bibliotheca Zriniana) is beszerezte; főleg a történelmi tárgyú könyveket kedvelte. Sokan csodálták rendkívüli nyelvismeretét, mert úgy beszélt magyarul, horvátul, németül, olaszul, törökül, latinul, mintha mindegyike anyanyelve lett volna. 1642-45-ben bekapcsolódott a harmincéves háborúba: saját költségén felállított sereggel svéd és erdélyi csapatok ellen harcolt Sziléziában, Morvaországban és a Felvidéken. 1645-ben a csehországi Éger mellett megmentette a királyt, amikor Wrangel svéd tábornok rárontott annak sátrára. Vitézsége közbeszéd tárgya volt. Nem sokkal ezután a Felvidéken I. Rákóczi György ellen hadakozott. A felkelőket szétverték, közülük háromezren estek el a csatában. Itt Zrínyi a harc hevében a zászlót őrzők közül kettőt leterített, a harmadiknak kezéből pedig kiragadta a zászlót; e hősi tette még jobban növelte hírnevét. A harcból hazatérve 1646. február 11-én, Praunek várában feleségül vette régi szerelmét (és múzsáját) Draskovics Gáspár báró Mária Euzébia nevű leányát; hozományul Trakosčan és Klenovnik községeket kapta, melyek átengedéséért 30 000 forintot fizetett apósának.

A függetlenség felé

Zrinyi Miklós a költő

Vitézsége elismeréséül a király 1646-ban a Horvátország kapitányává (mai értelemben tábornokká) nevezte ki Zrínyit, aki egyben Zala vármegye főispánja is volt. 1647-ben jelen volt IV. Ferdinánd koronázásánál: ő vitte a királyi pallost. Még abban az évben, a törökök elleni légrádi győzelem után, az uralkodó jutalomként Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki, mely tisztséget ugyancsak haláláig töltötte be. Mint bán számos országgyűlést hirdetett, s azokon lelkesen védelmezte országa jogait. Az 1655. évi zágrábi országgyűlésen például a magyar országgyűlésre küldött követeknek utasításul adta, hogy IV. Ferdinánd koronázási okmányában és minden egyéb okiratban Horvátország, Szlavónia, Dalmácia ne mint „kapcsolt részek” (Partes adnexae), hanem „királyság” (Regnum) néven szerepeljenek.

291

Feleségének 1651-ben bekövetkezett halála után heves vitába keveredett apósával, aki visszakövetelte a két községet, ugyanakkor az értük kapott összeget már nem óhajtotta visszafizetni. 1652. április 30-án Bécsben újra nősült, második felesége Löbl Mária Zsófia lett.

Elias Wiedemann: Zrínyi Miklós arcképe 1652-ből

Fényes hadi sikerek 1652-53. szüntelenül hadakozással telt. Mivel látta, hogy a Habsburgok nem támogatják a török elleni támadó háborút, sőt, a végekre telepített külföldi zsoldosok önmagukon kívül nem ismertek el más hatalmat, nem engedelmeskedtek Zrínyinek, ugyanakkor a törökökhöz hasonlóan szabadon pusztítottak az országban, nemzeti pártot igyekezett szervezni, melyet a bécsi udvar nem nézett jó szemmel. Foglalkoztatta a magyar, Habsburgoktól független, nemzeti királyság gondolata is. Noha esélyes volt, az uralkodó – protestáns kapcsolatai miatt – 1655-ben nem jelölte, s ezzel megakadályozta nádorrá választását Wesselényi Ferenccel szemben.

Zrínyi Miklós

292

Fő célja továbbra is a török kiűzése maradt, ezért 1661-ben a bécsi udvar tiltakozása ellenére a Muraköz védelmére – Mura és Dráva szigetén, Kanizsával átellenben – felépítette Új-Zrínyivárat (Új-Zerin). 1663-ban szövetséget kötött Wesselényi nádorral és Nádasdy Ferenc országbíróval. Ennek hatására, továbbá látva, hogy az akkor megindult háborúban a Montecuccoli vezetése alatt álló császári sereg képtelen feltartóztatni a Bécs felé irányuló török offenzívát, I. Lipót magyar főparancsnokká tette Zrínyit. Ő az 1663-64. évi háborúban látványos sikereket ért el. 1664. január-februárban téli hadjáratot vezetett: az akkori hadtudomány szerint lehetetlen vállalkozás során kihasználta, hogy a törökök nem szerettek télen mozogni. Húszezer fős seregével 240 kilométerre hatolt be ellenséges területre, felégette a török utánpótlást szolgáló eszéki Drávahidat, előkészítve a tavaszi háborút. Sikerére Európa-szerte felfigyeltek, Magyar Marsnak nevezték; I. Lipót hercegi rangra akarta emelni, mit Zrínyi nem fogadott el; a pápa hadvezéri kalappal és saját aranyból öntött arcképével, a spanyol király az aranygyapjas renddel, a francia király a pairséggel (hűbérúri címmel) tüntette ki, a bajor és württembergi választófejedelmek atyjuknak nevezték, György szász fejedelem pedig testvérének nevezte; mindenki dicsőítette, mert a törökön csak a Zrínyiek tudtak győzedelmeskedni. Áprilisban Kanizsa ostromához kezdett, de a bécsi Haditanács a nagyvezír közeledtének hírére visszarendelte, sőt júniusban Montecuccoli hadserege a Mura mellett tétlenül nézte, amint a törökök elfoglalták és felrobbantották ÚjZrínyivárt is. Augusztusban a szövetséges csapatok hatalmas diadalt arattak a szentgotthárdi csatában, de a vasvári béke inkább a törökökre nézve volt előnyös.

Halála Az elkeseredett Zrínyi – akit a magyarországi főparancsnokságról is leváltottak, s az általa élesen bírált Montecuccolira bízták a fővezérséget – új terveket szőtt a magyar államiság újraépítéséről. A Habsburg uralommal elégedetlenek ekkorra már egyértelműen benne, és később kivégzett öccsében, Zrínyi Péterben látták támaszukat. Elképzelései megvalósításra azonban nem maradt ideje: 1664. november 18-án több magyar és horvát főúrral vadászni ment Csáktornya környéki kursaneczi erdőbe. A vadászat végeztével már indultak volna hazafelé, amikor Póka István aki horvát nyelven közölte Zrínyivel: "Én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszthetnők." Zrínyi fogta a rövid puskáját, lóra kapott, és egyedül a vadász után nyargalt. Nem sokkal ezután Guzics kapitány öccse, egy Majláni (Maglani, Magliani) nevű savoyai fiatalember, Angelo nevű olasz inasa és a lovásza is követték őt. Közülük Guzics tért vissza a riasztó hírrel, hogy Zrínyit baj érte. A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült.

Zrínyi halálának korabeli ábrázolása. Zrínyi Miklós 1664. november 18-án Csáktornya mellett egy vadászaton vett részt. Egy megsebesített, felbőszült vadkan által a földön fekvő Zrínyit hét agyardöfés érte, ami után már képtelen volt beszélni és csak kézjelekkel kommunikált a segítségére sietőkkel.[4]

A közvéleményt megrázta a halálhír. Jellemző, hogy sokan nem tudták elfogadni a baleset tényét: összeesküvésről, udvari merényletről beszéltek. A halálesetnek közvetlen szemtanúja nem volt. Bethlen Miklós önéletírásában vetette fel először a kétkedést a baleset tényét illetően. E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című művében állítólag „minden kételyt kizáró adatok” nyomán bizonyította, hogy Zrínyit este 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon.[2] Bárhogyan is történt, az udvar számára jól jött az egyre kényelmetlenebbé vált főúr halála…

293

Zrínyi Miklóst 1664. december 21-én a pálosok szentilonai (horvátul Šenkovec, korábban Svetajelena) kolostorában temették el a családi sírboltba. A helyet, ahol meghalt, később Pignatelli hercegnő emlékoszloppal jelölte meg, mely ma Kuršanec községben látható. [3]

Írói munkássága A költő és író Zrínyi elsősorban katonának tartotta magát, és csak mellékesen költőnek. Ennek ellenére a 17. századi magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb alakja: írói-költői munkássága a legnemesebb értelemben vett nemzetszolgálat.

Adriai tengernek syrenaia

Kora ifjúkorától fogva írt verseket. Költeményei nagy részét 20-25 éves kora között vetette papírra, később lekötötte a politika és a hadvezetés. A katona-költő Zrínyi ifjan őszinte lírai hangú szerelmes verseket írt a Violának nevezett Draskovich Eusebiához, későbbi hitveséhez. 1650-ben elhunyt felesége emlékét – kisebb idilljeivel és szerelmes verseivel együtt – az Adriai tengernek Syrenája gróf Zrínyi Miklós című kötetében örökítette meg (1651). A cím is allegorikus: a barokk költészetben a szirén a költőt testesíti meg, az Adria pedig a Zrínyi-család fennhatósága alatti tengermelléki területeket. Főművén, a 15 énekből álló Szigeti veszedelem (Obsidionis Szigetianae) című hősi eposzon 1645től dolgozott, nagy részét 1647-48 telén vetette papírra. Ebben dédapjának, Szigetvár vértanú védőjének állított emléket. Alapeszméje e költeménynek is az, ami egész életének: a magyarok erkölcsi erejének, összetartásának felgerjesztése, az ország felszabadítása és a török anyagi hatalmának megtörése. Ősével éppen azt példázza, hogy aránylag csekély anyagi erőt is milyen naggyá emelhet a rendkívüli erkölcsi erő. A nemzeti célzat és a keresztényi felfogás egyesítésével a magyar nemzet történeti hivatását hirdeti. Amilyen nagyszerű az alapeszme, éppen olyan erős az eposz szerkezete, változatos és hű a jellemzés. Csak az előadás és a verselés rögös még a korhoz képest is, mert Zrínyi gyorsan írta művét és ideje sem volt átdolgozni. Mintái főleg Vergilius, Tasso és Marino eposzai voltak, de a négyes rímelésű tizenkettes sorokat magyar históriás énekekből és horvát szóbeli hősi epikából merítette. Művét mesteri szerkesztés, a barokk stílus elemei jellemzik, nyelve igen erőteljes, bár ma már avultnak hat. A mű 1651-ben jelent meg Bécsben, a kötetben olasz jellegű szerelmi lírája és költői hitvallása is helyet kapott. A Szigeti veszedelmet öccse fordította le horvát nyelvre.

294

A hadtudomány művelője Prózai és hadtudományi munkáira főleg Pázmány Péter stílusa volt hatással. A Tábori kis tracta (1646-51) lényegében egy korabeli katonai szabályzat egyetlen elkészült fejezete, a Vitéz hadnagy (1650-53) ugyancsak nevelő célzatú mű, abban az ideális hadvezér alakját kívánta megrajzolni, és a hazai hadviselést korszerűbbé tenni. Más prózai munkáiban a múlt értékelésén túl a nemzeti királyság eszményét állította kortársai elé. E gondolatával foglalkozik elemző kritikai művében a Mátyás király életéről való elmélkedésekben (1656-57). Legismertebb műve a Ne bántsd a magyart – Az török áfium ellen való orvosság (1661), melyben Machiavelli hadi tanait nagy önállósággal alkalmazta a hazai viszonyokra. E művében is a legerősebb nemzeti lelkesedés lobogja körül az állandó magyar hadsereg felállításának, a haza felszabadításának és a régi magyar nagyság helyreállításának gondolatát. Hitte, hogy a magyarok képesek lennének magunk erejéből is elűzni a törököt, s így megerősödve megszabadulhatnának a Habsburg elnyomás alól is. Összefogásra és tettekre hívott fel: Volenti nihil difficile (Aki akar, annak semmi sem nehéz) zárta sorait. E műve csupán kéziratban maradt, és csak jóval később, a Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-ben adták ki Bártfán. A többi prózai műve viszont még később, 1853-ban került kiadásra. Zrínyi új politikai, hadtudományi, publicisztikai műfajokat honosított meg magyarul, kiterjedt levelezéséből diplomáciai és katonai tevékenysége is megismerhető. A maga korában alig olvasták, költészetét előbb Ráday Gedeon, majd a felvilágosodás idején Kazinczy Ferenc fedezte fel újra (ő adta a Zrínyiász nevet a Szigeti veszedelemnek), aki 1817-ben ki is adta az eposzt Költői munkák címmel. Zrínyi munkásságát Toldy Ferenc is méltatta a Magyar költészet történetében (1854) és Irodalomtörténetében, egyszersmind Kazinczy Gáborral együtt kiadta Zrínyi Összes munkáit (1853), mely egy év alatt kétszer is megjelent. Toldy ösztönzésére írta meg báró Jósika Miklós Zrínyi a költő című regényét 1843-ban. Arany János 1848-ban megkezdte a Zrinyiászt mai nyelvre áttenni, népiesen átdolgozni, verselését átsimítani; e munkája azonban félbemaradt. (Végül Vékony Antal fejezte be és adta ki Sziget ostroma címmel 1892-ben.) Arany 1858-ban nagyszabású tanulmányt kezdett írni Zrínyi és Tasso címmel, melyben kijelölte Zrínyi helyét a magyar irodalomban (sajnos ez is töredék maradt).

Fontosabb művei Adriai tengernek Syrenaia groff Zrini Miklos (1651) Obsidio Szigetiana (Szigeti veszedelem) (1651) Tábori kis tracta (1646-51) Vitéz hadnagy (1650-53) Mátyás király életéről való elmélkedések (1656-57) Ne bántsd a magyart – Az török áfium ellen való orvosság (1661) Siralmas panasz (röpirat az örökösödési kérdésről és a nemzet sérelmeiről) Az Udvari Haditanács elnökségének (Az Új-Zrínyi-vár építésének okairól – Légrád, 1661. július 5.) Névtelen levél (mely Montecuccoli ellen intézett hatásos irat – 1662) Emlékirat I. Lipót királyhoz (Bécs, 1664. július 17.)

Emlékezete A tragikus vadászjelenetet Zrínyi a költő halála címmel örökítette meg Kelety Gusztáv festőművész.[5] Zrínyi utolsó hadtudományi munkájának jelmondattá vált főcímét (Ne bántsd a magyart!) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt a magyar kormány a honvédsereg ágyúira öntette. Honvédő hadvezéri tetteinek, valamint hadtudományi munkáinak elismeréseként viselte nevét 1898–1944 között a nagyhírű pécsi M. kir. honvéd gyalogsági hadapródiskola. Az ő nevét vette fel 1955. március 15-én a magyar felsőfokú tisztképzés intézménye, a Honvéd Akadémia, amelyet ettől fogva Zrínyi Miklós Katonai Akadémiának, majd 1996tól Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek (ZMNE) neveztek.

295

Nevét adja a Zrínyi Miklós-díjnak, melyet a honvédelmi miniszter adományoz évente, a honvédség érdekében kifejtett kiemelkedő tudományos kutatói, tudományszervezői, műszaki fejlesztési tevékenység és a jelentős alkotói munka elismerésére. Ugyancsak az ő nevét viseli a katonai, hadtudományi munkák közlésére szakosodott Zrínyi Kiadó (HM Zrínyi Kommunkiciós Szolgáltató Kht.). Emellett több általános és középiskola névadója.

Főbb emlékművek

Zrínyi Miklós a költő Horvay János (1874-1944) – Szigetvár Forrás: http://www.szoborlap.hu/6405_zrinyi_miklos_a_kolto_szigetvar_horvay_janos_1964.html?f=photo&id=27324

Zrínyi Miklós lovas szobra – Zalaegerszeg a Polgármesteri Hivatal épülete előtt; alkotója: Tóth Béla, anyaga: bronz, felállítva: 1989. Zrínyi Miklós mellszobra – Budapest a Vígszínház (felállításakor: Magyar Néphadsereg Színháza) előtti díszkertben; alkotója: Tar István, anyaga: bronz, készült: 1952. Zrínyi Miklós mellszobra – Zalaegerszeg a Zrínyi Miklós Gimnázium előkertjében; alkotója: Szabolcs Péter, anyaga: vörös márvány, készült: 1972. Zrínyi-emlékmű – Csáktornya; alkotója: Turáni Kovács Imre, készült: 1939. Zrínyi-emlékoszlop - Kuršanec [1] Zrínyi Miklós mellszobor – Pécs, majd Székesfehérvár [2] 1989-ben a róla elnevezett Középiskolai Honvéd Kollégiumban került felállításra (Pécs), majd 1998-ban áthelyezték a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság épületébe (Székesfehérvár), alkotója: ifj. Szlávics László, anyaga: vörösréz lemez, készült: 1988. Zrínyi-emlékmű – Szigetvár a kórház előtt; alkotója: Makrisz Agamemnon, anyaga vörösréz lemez, készült: 1988. Zrínyi Miklós mellszobra - Nagykanizsa A Zrínyi Miklós iskola bejáratánál, anyaga:márvány, alkotó:Rétfalvi Sándor készült:1990

Filmek Zrínyi (tévéfilm, 1973 – Zsurzs Éva) Mennyei seregek (1983 – Kardos Ferenc)

296

Megjegyzés 1.

2. 3. 4. 5.

^ a b Egyes források Csáktornyát nevezik meg születési helyként, azonban Zrínyi – a család többi tagjához hasonlóan – minden bizonnyal az "ősi fészekben", Ozaljvárban született, ezért a szócikkben ez utóbbit jelölő források adatát vettük alapul. ↑ Bene Sándor és Borián Gellért Zrínyi és a vadkan című kismonográfiájukban (Helikon Kiadó, 1988) az összes forrás egybevetésével délután 4 és 5 óra közé teszik Zrínyi halálát. ↑ Lásd: Kiss Farkas Gábor-Laczházi Gyula: A kursaneci Zrínyi-emlékoszlop ↑ Híres életek - elhíresült halálok ↑ Művészet , 1911, 3. szám

Forrás Pallas Nagy Lexikona 1911 Encyclopædia Britannica Ki kicsoda a magyar történelemben? (Laude Kiadó) Zrínyi Miklós hadtudományi munkái (Zrínyi Katonai Kiadó, Bp. 1976.)

Ajánlott irodalom Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós 1620-1664, Budapest,1899, Magyar Történelmi Társulat Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós (1620-1664), Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 18961902

297

Zrínyi Péter http://hu.wikipedia.org/wiki/Zr%C3%ADnyi_P%C3%A9ter

Zrínyi Péter portréja, 1650

Zrínyi Péter (horvátul: Petar Zrinski) (Verbovec, 1621. június 6. – Bécsújhely, 1671. április 30.)

Életrajza 1641-ben feleségül vette Frangepán Katalint. Az ifjú pár Ozalj várban és váltakozva egyéb váraikban lakott, ahol nagy fénnyel és pompával éltek. Frangepán Katalin szellemi fölénye férje felett szembetűnő volt, a Frangepán család hagyományos németgyűlölete pedig mindkettőjükre nézve végzetessé vált. Zrínyi a birtokait foglaló és azokon garázdálkodó horvát határőrvidéki német tisztek ellen nyílt harcot folytatott, több megerősített helyből kiverte őket és lábbal taposta a német lobogókat, amiért III. Ferdinánd 1642. augusztus 22-én és december 10-én kelt dekrétumában felségsértőnek nyilvánította. Egyéb bántódása azonban nem lett, mert a törökök elleni harcokban kivívott fényes sikerei elnémították ellenfeleit. Említést érdemel még az 1646-ban Légrádnál vívott harc, amelyért cserébe az udvar fátylat borított Zrínyi németgyűlöletére, és Zrínyi 1647-ben Horvátország kapitánya lett. 1648-ban Zrínyi nagy sereget vezetett a király segítségére a svédekkel szövetkezett protestánsok ellen. Ezekben a harcokban nagyon kitüntette magát. 1649-ben hősiesen harcolt a törökök ellen Sluinnál, Légrádnál, Kanizsánál, majd Horvátország déli részein, de a török elleni hadakozástól eltiltották, s ezért sok panasz merült fel ellene. 1654-ben engedély nélkül hadakozott Dalmáciában a törökök ellen, és Cattaro körül elfogott egy török hadihajót, melyet átadott a zárai parancsnoknak. A töröktől megszabadult cattaróiak egy drága karddal ajándékozták meg. Ezért a grazi hadi tanács igazolásra szólította fel, de ő nem ment el, hanem azt válaszolta, hogy nem mehet, mert egy sereggel a török ellen Sluin alá kell vonulnia. Ezért 1654. augusztusban minden tisztségétől megfosztották, pedig ő volt ekkor a könnyűlovasság generálisa, a karlováci, szluini, velomoricskai, jamnicskai várak és az összes uszkókok (szerb menekültek) főkapitánya. Egyben szigorúan eltiltották a török pasákkal való levelezéstől s a Velencével való alkudozástól. 1655-ben megújult a törökök elleni harc. Zrínyi nagy sereggel csatlakozott Auersperg generálishoz, és Viszibabánál 7000 törököt szétvert és óriási zsákmányt ejtett. Ezért újból visszahelyezték méltóságaiba, és kinevezték a zenggi és az egész dalmátparti vidék főkapitányává. Mikor újból panaszokkal léptek fel ellene, hogy sem ő, sem a Frangepánok nem akarnak a német generálisoknak szót fogadni és hogy mindenben önkényesen jár el, akkor 1657ben lemondott összes katonai méltóságairól, és elment Grazba, majd innen Bécsbe, hogy az ellene emelt panaszok ellen magát igazolja.

298

Alig ért Bécsbe, újból visszahelyezték méltóságaiba és sürgősen Horvátországba küldték, mert híre jött annak, hogy a törökök ismét kezdenek beözönleni a határokon. Zrínyi 1658 novemberében megverte a törököt Berlognál és Perusicánál, 1659-ben pedig Zenggnél. 1661-ben megfosztották a fontos zenggi kapitányságtól és ogulini és primorjei generális lett. Bátyja, Zrínyi Miklós halála után 1665 januárjában bánná nevezték ki. Nagy buzgalommal hozzáfogott állása sokoldalú kötelességeinek teljesítéséhez, de emellett időt talált arra is, hogy Zrínyi Miklós eposzát, a „Szigeti veszedelmet” lefordítsa horvát nyelvre. Munkája azonban tulajdonképen nem fordítás, hanem körülíró átdolgozás. A munkát kétszer fordította le, először 1660-ban, másodszor 1666-ban, de bármelyiket tekintjük, szembetűnik, hogy nem művészi célok vezették, mert költői tehetsége kevés volt, hanem bántotta az, hogy Zrínyi Miklós nem horvátul írt. Katalin rábírta férjét, hogy szövetségre lépjen a magyar elégedetlenekkel. Erre kedvező alkalmul kínálkozott legidősebb lányuknak, Zrínyi Ilonának Rákóczi Ferenccel való eljegyzési ünnepe. Zrínyi 1666. október 6-án találkozott Wesselényi nádorral, Lippay primással és Nádasdy Ferenccel, velük a német kormány ellen titkos szövetségre lépett és letette kezükbe a hűség és titoktartás esküjét (lásd: Wesselényi-összeesküvés). Bécsben az udvar megrémült, és az összeesküvők ügyének elintézését egy külön bizottságra bízta, amelynek elnöke Lobkowitz herceg miniszter volt. A bizottság úgy döntött, hogy Zrínyit Borkovics révén tőrbe csalják. Egyúttal Spankau báró generálist arra utasították, hogy 6000 emberrel foglalja el Csáktornyát és Légrádot. Zrínyi és Frangepán Ferenc Kristóf elhatározták, hogy egyenesen Bécsbe mennek, és kegyelemre megadják magukat, annál is inkább, mert Borkovics és Forstelli olyan ígéretet hoztak magukkal, hogy semmi bántódásuk nem lesz, ha megadják magukat, hiszen Zrínyi fia, János túszként már Bécsben volt. Csáktornyáról 1670. április 13-án éjjel távoztak, Frangepán Katalin és leánya ott maradt. Zrínyit és Frangepánt a bécsújhelyi börtönbe zárták. Itt Zrínyi ékes latin nyelven írt egy önigazolást a királyhoz, melyben igazolni igyekezett tetteit, és hivatkozott a király ígéretére, amely szerint nem lesz bántódása, ha megadja magát. Felsorolta az ő, Miklós bátyja és más őseik nagy érdemeit és ezekre hivatkozva kegyelmet kért. Mindezt hiába tette. Egy évi és egy hónapi fogság után egy német bíróság alkotmányellenesen halálra ítélte őt és sógorát. Zrínyi hősként, félelem nélkül lépett a vérpadra. Augusztics Tamás zágrábi kanonok írja (mint szemtanú), hogy a hóhér több ügyetlen csapás után fejét inkább letépte, mint levágta. Az ő és Frangepán holttestét egy gödörbe dobták a Szent Mihály-templom fala mellett, és a kápolna falára egy kis táblát szegeztek, melyen a következő felirat állt: Hoc in tumulo jacent Comes Petrus Zriny Banus Croatiae et Marchio Franciscus Frangepan ultimus familiae, qui quia caecus caecum duxit, ambo in hanc foveam ceciderunt. Discite mortales et casu discite nostro: Observare fidem Regibus atque Deo. Kivégzésének hírére Frangepán Katalin elméje elborult. Az özvegy 1673. november 16-án halt meg egy grazi zárdában. Egyetlen fiukat, János Antalt a bécsi udvar a családnevétől is megfosztotta. Gnade Antal néven sorozták be katonának. 1683-ban minden alap nélkül megvádolták, hogy a király élete ellen tör. Börtönbe vetették, és húsz éven át rabként sínylődött előbb a tiroli Rattenburg várában, később Kufsteinben. Itt megőrült, és 1703-ban, ötvenéves korában meghalt. Ő volt a Zrínyi-család utolsó sarja.

299

Wesselényi Ferenc http://hu.wikipedia.org/wiki/Wessel%C3%A9nyi_Ferenc

Wesselényi Ferenc

Hadadi és murányi gróf Wesselényi Ferenc (1605 – Zólyomlipcse, 1667. március 23.) magyar főnemes, hadvezér, 1655-től haláláig Magyarország nádora.

Élete Apja Wesselényi István (1583–1627), II. Ferdinánd király udvari tanácsosa, anyja szerdahelyi Derssfy Katalin, Derssfy Miklós Hont vármegyei főispán leánya. A jezsuiták nagyszombati iskolájában nevelkedett, ahol katolikus vallásra tért. Hatalmas testi ereje és heves vérmérséklete katonai pályára vitték. Nagyon fiatalon részt vett több csatában a törökök ellen. IV. Ulászló lengyel királynak is segítségére volt egy magyar csapattal az oroszok és tatárok ellen, amely tettéért lengyel honosságot és 100 000 tallér értékű uradalmat nyert. II. Ferdinánd grófi rangra emelte és Fülek várának parancsnokává nevezte ki. 1647-ben Magyarország főtábornagyává lett, s mint ilyen harcolt a svédek, később Rákóczi György ellen. 1644-ben bevette Murányt, mégpedig Széchy Mária segítségével, akit feleségül is vett. Ferdinánd király e tettéért neki ajándékozta Murány várát és Balogot. Az 1655. március 15-ei pozsonyi országgyűlés nádorrá választotta. Ebbéli minőségében jelen volt I. Lipót király koronázásán. 1661-ben a császári seregekkel volt baja, amelyek lázongtak, nem akarták elhagyni az országot. 1662-ben a protestáns ügyekben ő is tevékeny részt vett, mégpedig az ország javára. 1663-ban a törökök ellen harcolt. 1665-ben a trencséni és zólyomi fürdőkben tárgyaló összeesküvőkhöz csatlakozott, de még az összeesküvés felfedezése előtt meghalt.

Források KERESZT ÉS FÉLHOLD - A TÖRÖK KOR MAGYARORSZÁGON (1526-1699) (Encyclopaedia Humana Hungarica 05.) Acsády Ignác:Széchy Mária 1610-1679 (1885) Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I.: Szilágy. Az eltűnt Közép-Szolnok s Kraszna vármegyék. [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1901. 410–438. o. Online elérés

300

Széchy Mária http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chy_M%C3%A1ria

Széchy Mária,1656

Rimaszécsi gróf Széchy Mária (Balogvár, 1610 - Kőszeg, 1679. július 18.), magyar főúrnő, „Murányi Vénusz” néven vált ismertté.

Életéről A Széchyek uralma Murányban és környékén 1609-ben kezdődött, s ez volt Murány fénykora is. Hatalmas birtokuk volt a Széchyeknek nemcsak Gömörben, hanem a szomszédos vármegyékben is, s így a Széchyek hol a magyar királlyal, hol az erdélyi fejedelemmel tudtak dacolni, avagy felváltva, a hűségükre állni. 1610-ben született rimaszécsi és felsőlendvai Széchy György és homonnai Drugeth Mária gyermekeként. Nyolc testvére közül rajta kívül még három nővére élte meg a felnőttkort. Széchy Mária háromszor házasodott meg. Először 1627-ben Bethlen Gábor unokaöccséhez, iktári gróf Bethlen Istvánhoz adták feleségül (†1632). Tőle két gyermeke is született, de még csecsemőként meghaltak. Az 1630-as években három Széchy lány örökölte a murányi várat: Éva, Kata és Mária. Özvegyként másodszor rozsályi Kun István (†1659) köznemes, szatmári főispán vette feleségül 1634-ben, akitől 1637-ben - szó szerint: harcias előzmények után - elvált. A Széchyek ekkor I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hívei voltak, Széchy Mária azonban csellel átjátszotta Murány várát gróf Wesselényi Ferenc füleki várkapitánynak, vagyis Habsburgkézre. Harmadszorra vele - a későbbi nádorral, a Wesselényi-összeesküvés névadójával - vetette el magát 1644-ben. Erről szól a magyar irodalom barokk klasszikus műve, Gyöngyösi István háromrészes eposza, a „Márssal társolkodó Murányi Vénus...”. Wesselényi 1667-ben bekövetkezett halála után - az összeesküvéssel kapcsolatos mindenféle gyanúokok miatt - Széchy Máriának el kellett hagynia Murányt, Kőszegen halt meg száműzetésben.

301

Források Magyar történeti életrajzok - Acsády Ignácz: Széchy Mária (1610-1679) - A Magyar Történelmi Társulat kiadása, Budapest, 1885 A Pallas Nagy Lexikona: Murány vára A Pallas Nagy Lexikona: (A) Széchy(-család története) Balogvölgyi Polgár Info - A "Murányi Vénusz" szülőhelyén A Magyar Természetbarát Szövetség honlapján:Murány Cseh Gizella: A murányi Vénusz Péter Katalin: Házassághalmozók. Előkelő nők házasságai a kora újkori Magyarországon Széchy Mária - Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 551-552. o. ISBN 963-9257-15-X A murányi Vénusz Déván

Murány vára (Hrad Muráň)

Murány vára (Hrad Muráň) a harmadik legmagasabban épült vár Szlovákiában, mint királyi védvárat a 13. században a Murányi-fennsík peremén 935 m magasságban található Cigánka nevű kőszirtre építették. A 16. század első felében Bacsó Mátyás rablólovag kezére jutott, akit 1549-ben kivégeztek. A legnagyobb fellendülését a szépségének köszönhetően Murányi Vénusznak elnevezett Széchy Mária élete alatt érte el. A várat abban az időben fényűzően átalakították és falai között a magyar nemesség élénk társadalmi életet folytatott. Sőt a gyönyörű és bátor Mária I. Leopold király ellen is védte a várat azonban ő sem tudta megakadályozni annak elfoglalását 1670-ben. 1702-ben a vár leégett és csak részben volt kényszerhelyzetben felújítva. A 18. században a vár kétszer kiégett és a 18. század végén már lakatlan volt. Murány vára jelenleg várrom - fennmaradt területtel és bejárati toronnyal. A vár-együttes 360 és 96 m kiterjedésű területet foglal el. Fennmaradt a gótikus palota alapzata, a körfal- és néhány melléképületmaradvány. A legjobb állapotban a tornyos bejárati kapu található. Mivel jó időben gyönyörű kilátást nyújt a széles környékre, kirándulások és túrázások kedvelt célpontjává vált. Megközelítés: gépkocsival a Nagyrétig (Veľká lúka), onnan (erdészlak) gyalog a kék jelzés mentén kb. 45 perc, gyalog Murány (Muráň) községből a piros jelzés mentén kb. 1 óra 45 perc. Forrás: http://www.slovakia.travel/entitaview.aspx?l=4&idp=2147

302

Nádasdy Ferenc (főúr) http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1dasdy_Ferenc_(f%C5%91%C3%BAr)

Benjamin Block: Nádasdy Ferenc

Nádasdy Ferenc, nádasdi és fogarasföldi gróf (Csejte, 1623. január 14. – Bécs, 1671. április 30.) főnemes, Nádasdy Pál és Révay Judit fia.

Nagy műveltségű mecénás Tudományszeretetének emlékét őrzi az általa pottendorfi nyomdájában, saját költségén kinyomatott törvénygyűjtemény (1685) és a Mausoleum pot. regum Hungaria című díszmunka.

Politikai karrierje 1633-tól Vas vármegye főispánja volt, itáliai tanulmányútjáról 1642-ben tért haza, majd 1643-ban az evangélikusról áttért a katolikus vallásra. III. Ferdinánd 1646-ban királyi főudvarmesterré nevezte ki. 1655-től 1670-ig országbíró, 1667-től egyben királyi helytartó volt. Az ország többi vezetőjével együtt támogatta Zrínyi Miklósnak a török kiűzésére vonatkozó terveit. Hatalmas vagyona miatt magyar Krőzusnak nevezték. 1664. július 26-27-én Körmendnél részt vett a törökök ellen vívott csatában, ahol a magyar-horvát erőket vezette.

A Wesselényi-féle összeesküvés részese A magyar szempontból elégtelen 1664. évi vasvári béke, valamint I. Lipót önkényuralma ellen az elégedetlenség még a főurak körében is megnövekedett: Nádasdy Ferenc országbíró is csatlakozott a Wesselényi-féle összeesküvéshez Wesselényi Ferenc nádor, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc mellett. Az összeesküvés leleplezése után bár kegyelmet kért (hiába jártak közben megkegyelmeztetése érdekében rokonai és barátai, sőt a pápa is), az országon kívül és idegen törvények szerint ítélő bíróság által minden méltóságaitól s javaitól megfosztották és lefejezték.

Külső hivatkozások Magyar életrajzi lexikon [1] Nádasdy család története.

303

Frangepán Ferenc Kristóf http://hu.wikipedia.org/wiki/Frangep%C3%A1n_Ferenc_Krist%C3%B3f

Frangepán Ferenc Kristóf címere a zágrábi katedrálisban Grb Frana Krste Frankopana u Zagrebačkoj katedrali

Tersáti őrgróf Frangepán Ferenc Kristóf (horvátul Fran Krsto Frankopan; 1643. március 3. – Bécsújhely, 1671. április 30.) horvát főnemes, a Wesselényi-féle összeesküvés egyik vezetője.

Politikai szerepe és halála Frangepán Farkas és Paradeyser Mária fia, a Horvátországban hatalmas birtokokkal rendelkező Frangepán (Frankopan) család utolsó férfitagja. Ogulini kapitány. 1663-ban részt vett sógora, Zrínyi Péter horvát bán oldalán a török elleni győztes Jurjeva Stiena-i csatában. Az ő rábeszélésére csatlakozott a Wesselényi-féle összeesküvéshez. Főleg diplomáciai feladatokat látott el. 1670 áprilisában a szervezkedést elárulta a bécsi udvarnak, mégis rendkívüli bíróság elé állították, fő- és jószágvesztésre ítélték és Bécsújhelyen lefejezték. Fiatal özvegye maradt hátra, De Naro Julia márkinő. A bécsújhelyi börtönben írt versei a horvát nyelvű barokk líra jeles alkotásai. Ugyancsak ekkor fordította horvátra Molière Dandin György című művét.

Sírja Frangepán tetemét Zrínyiével együtt Bécsújhelyen egy sírkő alá temettették. Sírfelirataik: „Hoc in tumulo jacent Comes Petrus Zrinyius Banus Croatiae et Marchio Franciscus Frangepan ultimus familiae, qui quia coecus coecum duxit, ambo in hanc foveam cecidere”. E sorok után egy palloson nyugvó két halálfej van kivésve, amely alatt a következő sorok olvashatóak: Discite mortales, casu discite nostro, Observare fidem Regibus atque Deo. Anno Dei MDCLXXI. Die XXX. aprilis Hora IX. Ambitionis meta est tumba.

Külső hivatkozások Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest: Hornyánszky. 1894. Online hozzáférés Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 536. o. Online hozzáférés

304

Wesselényi-összeesküvés http://hu.wikipedia.org/wiki/Wessel%C3%A9nyi-%C3%B6sszeesk%C3%BCv%C3%A9s

A Wesselényi-összeesküvés vagy Wesselényi-szervezkedés a 17. század közepén szerveződött főnemesi konspiráció volt I. Lipót király ellen, amelyben a Magyar Királyság legtekintélyesebb, addig udvarhű, németbarát és zömmel katolikus családjainak neves tagjai vettek részt, akik kiábrándultak a Habsburg-kormányzat központosító törekvéseiből és gyengekezű törökellenes politikájából.

Előzmények Az arisztokraták elégedetlenkedésének közvetlen indítóoka az 1664. augusztus 10-én kötött vasvári béke volt, amely az előzőleg aratott szentgotthárdi győzelem nyomán feléledt reményeket derékba törve az Oszmán Birodalom birtokában hagyta minden addigi hódítását, beleértve Érsekújvár előző évben elfoglalt vidékét. A felháborodott főurak eltökélték, hogy az ország politikai függetlenségét és vallásszabadságát csorbító, és a törökkel lepaktáló kormányzat ellen összefognak – akár magával a törökkel is.

A kezdetek

Wesselényi Ferenc és Zrínyi Péter kalligrafikus, pecsétes szövetséglevele (1664)

A főrendi ellenállás központi alakja Zrínyi Miklós horvát bán lett volna, és még az ő irányításával kezdődtek meg a puhatolózó tárgyalások XIV. Lajos Franciaországával. Zrínyi azonban 1664. november 18-án elhunyt, így a mind kiforrottabbá váló szervezkedés vezetése az annak nevet adó Wesselényi Ferenc nádorra szállt, akit mindvégig támogatott a költő-hadvezér öccse, a báni széket bátyja után elfoglaló Zrínyi Péter. Az első konkrét tervezetet 1665-ben nyújtotta át egy soproni ügyvéd, Vitnyédy István, Zrínyi Miklós hajdani bizalmasa de Gremonville lovagnak, a bécsi francia nagykövetnek. Eszerint a spanyol Németalföldön fenyegető konfliktus árnyékában a magyar elit biztosította volna a középeurópai francia befolyást. Ekkoriban még meglehetősen kalandos gondolatok is felmerültek: merényletet terveztek a franciaellenes lengyel Lubomirski marsall ellen, a következő évben pedig Vitnyédy felvetette az uralkodó elfogását és megzsarolását.

305

Az első kudarc Ezeket az ötleteket 1666-1667-ben már reális talajon álló tervezetek követték, amelyek anyagi támogatás fejében seregállítást ígértek a Napkirálynak, aki azonban tartózkodott a konkrét állásfoglalástól. Közben Magyarországon egyre bővült a konspirátorok köre. A nádor murányi udvarában rendszeresen megfordultak I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem követei – többek között Teleki Miklós –, Zrínyiékhez pedig csatlakozott Nádasdy Ferenc országbíró, Frangepán Ferenc Kristóf és Rákóczi Ferenc. Ez utóbbi 1666 márciusában vette feleségül Zrínyi Ilonát, Zrínyi Péter legidősebb leányát, így rokoni kötelékekkel is a szervezkedők mellett kötelezte el magát. Értekezleteket tartottak a stubnyai fürdőben, utóbb Sárospatakon és Munkácson. A főnemesek köreiben és külföldön az összeesküvők költségén Habsburg-ellenes, felkelésre buzdító röpiratok (Oktatás elmélkedésre, Nádasdy Orációja) jelentek meg. 1668-ra érett meg a konkrét felkelési terv, azonban ebben az évben a franciák kiegyeztek Lipóttal Németalföld ügyében, így XIV. Lajos végleg kihátrált a magyar főnemesi ellenállók mögül. A lengyelországi terveket sem sikerült valóra váltani. 1667. március 23-án Wesselényi is elhunyt. A helyére pályázó Nádasdy hírt adott a Haditanácsban egy bizonyos felső-magyarországi szervezkedésről. Még ebben az évben hír érkezett Nicasius Panajottitól, a nagyvezír főtolmácsától, miszerint az erdélyiek hasonló ügyben puhatolóztak Isztambulban. Ezután az összeesküvést gyakorlatilag maguk a konspirátorok göngyölítették fel. 1668-ban az egyik köznemesi vezető, Bory Mihály vallott be mindent Wesselényi özvegye, Széchy Mária megbízásából Johann Rottal titkos tanácsosnak. Ez utóbbi felkereste Zrínyi Pétert is, akinek kegyelmet ígért beismerés esetén. A Nádasdyval szemben ellenséges bán 1669. június 21-án mindent bevallott Rottalnak és Montecuccolinak. Erre Nádasdy is kénytelen volt lépni: Lipót lába elé borulva ő is vallomást tett, és minden iratot kiszolgáltatott az udvarnak. Ezzel Bécs mindent megtudott, amit csak tudni lehetett a szervezkedésről.

Az udvar kezében Bécs ezután már az érintettek minden lépését szemmel tartotta, és felkészült minden eshetőségre. A konspirátorok ugyanis Lipót kegyességén felbuzdulva 1670-ben folytatták addigi tevékenységüket. A kormányzatot sem Zrínyi a Porta által végül elutasított török szövetségi terve, sem a horvátországi felkelés nem érte váratlanul. Ez utóbbit a szervezkedést felújító arisztokraták összekötötték volna egy felső-magyarországi lázadással, azonban Zrínyi március 20-án írt hadba hívó levele csak április 9-én jutott sógora, Rákóczi kezébe. Ő már hiába hívott össze Sárospatakon gyűlést, fogatta el Rüdiger Starhemberg tokaji német várkapitányt és robbantott ki felkelést: a horvátországi zendülést a hatalmas túlerőben levő császáriak hamarosan elfojtották. Április 13-án Zrínyi és Frangepán elhagyta Csáktornyát, és a király ismételt kegyében bízva Bécsbe utaztak. Lobkowitz kancellár először vendégként fogadta a két főnemest, és Zrínyivel levelet íratott Rákóczinak, hogy fejezze be a lázadást. A felvidéki nemesek csak április 27-én értesültek Frangepánék sorsáról, és május 1-jén elhatározták a harc beszüntetését. Rákóczi Munkács várába húzódott vissza. Bécs ura lett a helyzetnek, noha megfelelő haderőt alig egy hónap múlva tudott csak kiállítani a kedélyek lecsillapítására.

Koncepciós per Miután a harc elcsendesedett, a látszatjóindulattól is megszabadult a kormányzat. Az összeesküvőket őrizetbe vették, elzárták egymástól és a külvilágtól. A megtorláshoz Lipót emberei mind az Oszmán Birodalom, mind Franciaország, mind az Erdélyi Fejedelemség garanciáit megszerezték. Mivel Rákóczi elérhetetlen volt, róla édesanyja, Báthory Zsófia külön megegyezhetett az udvarral – hatalmas pénzösszeg fejében, a katolicizmus támogatásával szerzett érdemeire való tekintettel felmentették fiát (1670. június 20.).

306

Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben, 1864 25,5 x 32,5 cm Olaj, vászon Jelezve jobbra lent: Madarász V 1864

Irodalom N.n: Madarász Győző legújabb festménye. Fővárosi Lapok, I, 1864/282. 1177-1178. Szilágyi Sándor: Zrínyi és Frangepán utolsó találkozása. Hazánk és a Külföld, II. 1866/47. 742-744. Szana Tamás: Egy amateure naplójából. Budapest, 1899. Madarász Viktor: Párisi nagyságok. Jövendő, 1904/36. 8-12. Kacziány Ödön: Madarász Viktor. Művészet, 1904. 249-257. Csapláros István: Théophile Gautier Madarász Viktor párisi festményeiről. Magyar Művészet, 1936. 316-317. Radocsay Dénes: Madarász Viktor 1830-1917. Budapest, 1941. 26-28. Székely Zoltán: Madarász Viktor. Budapest, 1954. 40-42. Rózsa György: A magyar történelmi festészet témáinak barokk feldolgozásai. Művészettörténeti Értesítő, 1959/4. 275281. Révész Emese: Kuruc és labanc - Két testvér - Életrajz Erdély múltjából. Művészettörténeti Értesítő, 1998, 144-151.

Június 26-án már meg is kezdődött a fő résztvevők kihallgatása. Zrínyihez és Frangepánhoz hamarosan a lőcsei nyomozati anyag alapján szeptember 3-án letartóztatott Nádasdy is csatlakozott a fővádlottak padján. Sorsuk már az augusztus 25–-29. között tartott tanácskozáson eldőlt, amelyen Montecuccoli, Lobkowitz, Johann Adolf Schwarzenberg és a jogász Paul Hocher fő- és jószágvesztést szabott ki rájuk. Mivel félő volt, hogy az ügyükben illetékes magyar országgyűlés a védelmükre kel, arra hivatkozva, hogy Ausztriában fogták el őket és AlsóAusztriában is voltak birtokaik, a három főrend felett végül osztrák különbíróság ítélt. Az áprilisi perek folyamán Zrínyi végig tagadott, hasonlóan Frangepánhoz. Nádasdy volt az egyetlen, aki képes volt logikusan érvelve védekezni, azonban ez sem menthette meg őt: 1671. április 30-án Bécsújhelyen kivégezték őket, vagyonukat pedig konfiskálták.

307

A Wesselényi-összeesküvés vértanúi. Rusz Károly metszete (1871)

Zrínyi és Frangepán kivégzése Bécsújhelyen (Korabeli ábrázolás a kivégzésről)

Megtorlás Magyarországon Johann von Sporck tábornok vezetésével megkezdődött a lefogottak birtokainak megszállása és a többi résztvevő felkutatása, majd Johann Rottallal az élén állandó bizottságot állítottak fel Lőcsén a lázadás résztvevőinek kinyomozására, amely 1670 augusztusában kezdte meg a munkát. Miután erős besúgóhálózatot épített ki Magyarországon, novemberben már be is fejezte a nyomozást. A bizottság egyetlen baklövése csak az volt, hogy az ifjú Thököly Imre kicsúszott a markából – igaz, az Árva várát és Árvaváralját haláláig védelmező Thököly István vagyonát sikerült megtalálnia, és Rákócziból ismét sikerült kétszázezer forintot kipréselnie. 1671. január 3-án Pozsonyban is felállt egy másik iudicium delegatum Rottal elnökletével. Ennek igyekeztek megőrizni alkotmányosságát, ezért magyar közjogi méltóságok is helyet foglaltak benne. Zrínyiékkel egy napon végezték ki Bónis Ferencet, a felkelés egyik résztvevőjét Pozsonyban. Összesen mintegy 300 birtokos vagyonát kobozták el a folytatódó perek során, és a nádor 1673-as halálát követően Magyarországot kormányzósággá tették Ampringen János Gáspár vezetésével.

308

Ampringen János Gáspár http://hu.wikipedia.org/wiki/Ampringen_J%C3%A1nos_G%C3%A1sp%C3%A1r

Báró Ampringen János Gáspár (Johann Kaspar II von Ampringen), (1619–1684) a Német Lovagrend 48. nagymestere (1664-1684), a Magyar Királyság császári kormányzója. Magyarországon harcolt a törökök ellen Raimondo Montecuccoli alatt, és részt vett a szentgotthárdi csatában. Ampringen Magyarország történetében gyászos szerepet játszott kalandor. I. Lipót császár őt, minden magyar törvény lábbal tiprásával, 1673. február 27-én Magyarország kormányzójává nevezte ki teljhatalommal és mellé négy magyar és négy osztrákból álló tanácsot rendelt. A tanács osztrák tagjai: gróf Pötting Sebestyén, Spankau tábornok, Erhard és Hoffmann tanárok, míg a magyar tagjai: Szelepcsényi érsek, Forgách Ádám országbíró, Majthényi János királyi személynök és Kollonich Lipót kamaraelnök. A kormányzó Magyarországot mint fegyverrel meghódított tartományt igazgatta és annak érdekében, hogy magát a császári udvar előtt nélkülözhetetlennek tüntesse fel, mindig újabb „összeesküvéseket” fedezett fel, amelyeknek állítólagos részeseit embertelen kínzásokban részesítette. A tömeges kivégzések napirenden voltak, az új kormányzó által fölállított eretneknyomozó törvényszékek a protestánsokat, a hadi törvényszékek pedig a vagyonos hazafiakat üldözték. Ezek a gaztettek a nemzetet két táborra osztották, amelyek egymást kurucnak és labancnak csúfolták. A protestánsok templomait elkobozták, papjaikat, híveiket karóba húzták, kerékbe törették az osztrák tábornokok és várkapitányok.

309

Dacára az 1670-ben kiadott általános amnesztialevélnek, a Wesselényi-összeesküvésben cinkosként feltüntetett papokat és lelkészeket összefogdosták, és Ampringen az ún. pozsonyi vértörvényszék ítéletei nyomán közülük mintegy hetvenet Triesztbe és Nápolyba hurcoltatott gályarabságra, többek közt Harsányit és Séllyeit, akik közül az annyi sanyarúság után még életben maradt harmincat Michiel de Ruyter holland tengernagy váltotta ki a fogságból. Ampringen nyolc évig viselte kormányzói hivatalát, s ezalatt Magyarországnak különösen tiszai részét dúlások, öldöklések, kegyetlenségek és égbekiáltó gonoszságok színterévé változtatta. A tatárjárás óta nem dúlták így fel ezt a vidéket, mint Lipót zsoldosai; közöttük a legembertelenebbek Kobb, Spankau, Strasoldo voltak. Ezrekre megy az ártatlanul legyilkoltak száma, Kobb egyedül a kassai főtéren hatvankét magyar nemest végeztetett ki. Ez az állapot kényszerítette végül az alig 21 éves Thököly Imre grófot a nemzet szabadságának, az igazságnak s az ártatlanok ügyének védelmére. Pénzei ezért viselték a „pro libertate et justitia” köriratot. Ampringent végre, miután Thököly győzelmesen hadakozott, és az egész országot már-már meghódította, Lipót császár fölmentette gyászosan gyakorolt kormányzói tiszte alól, 1681-ben visszaállította az eltörölt nádori hivatalt, és Esterházy Pált nevezte ki nádorrá. Ampringen azután Franciaországba menekült a közgyűlölet elől, mely őt Magyarországban és Ausztriában egyaránt üldözte. Később Szilézia kormányzója lett, de ezt a hivatalát időközben bekövetkezett halála miatt alig három évig viselhette.

Irodalom Markó László: A Magyar Állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig, Magyar Könyvklub, Budapest 2000. ISBN 963-547-085-1 Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája, 270–71. o., Officina Nova, é. n., ISBN 9634770525 Kalmár János: Magyarország története a 16–18. században, 67–8. o., Ikva Kiadó, 1990, ISBN 9637760083 Ágoston Gábor–Oborni Teréz: A tizenhetedik század története, 72. o., Pannonica, 2000, ISBN 9639252115 Hóman–Szekfű: Magyar történet, IV. k. (írta Szekfű Gyula), 186–87. o., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1935

310

II. Rákóczi György http://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Gy%C3%B6rgy

II. Rákóczi György erdélyi fejedelem

A Rákócziak címere

II. Rákóczi György (felsővadászi) (Sárospatak, 1621. január 30. – Nagyvárad, 1660. június 7.) erdélyi fejedelem 1648 és 1660 között, megszakításokkal. I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna fia. — Az országgyűlés még apja életében, 1642. február 3-án fejedelemmé választotta. 1644-ben a III. Ferdinánd elleni háború idején Erdély kormányzója. 1648. október 11én lépett trónra.  Teljes neve: Felsővadászi II. Rákóczi György  Született: Sárospatak, 1621. január 30.  Édesapja: I. Rákóczi György fejedelem  Édesanyja: Lorántffy Zsuzsanna  Házastársa: Felesége, Báthory Zsófia, a Báthory család utolsó sarja révén kerültek a

Báthory birtokok a Rákóczi család kezére. Báthory Zsófiát 1643. február 3-án Gyulafehérváron vette feleségül.  Gyermekei: NN (fiú); A házasságból egyetlen fiú született, I. Rákóczi Ferenc (1645– 1676), akinek apja halála után 1660-ban a IV. Mehmed szultán nem engedte meg a fejedelmi szék elfoglalását.  Uralkodási ideje: 1648. október 11. – 1657. október 25.; 1658. január 14. – 1659. március 30.; 1659. szeptember 24. – 1660. június 7. Fejedelemmé választották 1642. február 19-én, Gyulafehérváron. Beiktatták a fejedelemségbe 1642. március 4-én. Trónra lépett 1648. október 11-én. Először lemondott 1657. november 2-án, Gyulafehérváron. Visszahelyezték a fejedelmi székbe 1658. január 14-én, Medgyesen. Másodszor lemondott 1659. március 30-án, Besztercén. Visazták a fejedelmi székbe 1659. szeptember 27-én, Marosvásárhelyen.  Elődje: I. Rákóczi György  Utódja: Rhédey Ferenc  Elhunyt: Nagyvárad, 1660. június 7.  Nyughelye: Sárospatak

311

Hódítások Báthory István nyomdokaiba szeretett volna lépni, ezért kezdettől fogva a lengyel korona megszerzésére törekedett. 1649-ben szövetségre lépett a kozákok hetmanjával, Chmielnicki Bogdánnal, majd 1653-ban hűbéri fennhatósága alá vonta Moldvát és Havasalföldet. Az 1655-ben Lengyelország és Svédország közt újabb háború tört ki. A svédek ellen viszont egy hatalmas koalíció jött létre, s hogy X. Károly Gusztáv svéd király el ne veszítse a háborút Rákóczi segítségét kérte 1656 végén a prostki vereség után, felajánlva neki Dél- és Közép-Lengyelország egy részét, ahol új királyságot alapíthat. Egy évvel ezelőtt a lengyelek is Rákóczihoz fordultak, s ők is felajánlották a koronát, ha Erdély Svédország ellen lép hadba. Az elbizakodott fejedelem, aki túlbecsülte országa erejét azonnal megindította a hadjáratot. A vállalkozáshoz Zrínyi Miklós is nagy reményeket fűzött, mivel Rákóczi (akihez a két román vajdaság is hű volt) akkor az egyesült erdélyi-magyar-lengyel-svéd-román sereggel a törökök ellen fordul és akkor talán a Balkánt is sikerül visszafoglalni. 1657 januárjában nem törődve a Porta tiltakozásával, szövetségben a svédekkel hadat indított János Kázmér lengyel király ellen, kiegészülve a moldvai és havasalföldi csapatokkal. A hadjárat első szakaszában sikeres volt: bevette Krakkót, aztán június 9-én bevonult Varsóba, de alighogy találkozott a svédekkel, a királyuk magára hagyta őt az országát ért újabb dán támadás miatt. Ennek ellenére Rákóczi még mindig bízott sikerében, tovább ment észak felé, de a lengyelek Jerzy Lubomirski vezetésével végzetes támadást intéztek Észak-Erdély ellen és Munkács környékét is elpusztították. Rákóczi vereséget szenvedett, a román és kozák csapatok cserben hagyták lengyel földön. 1657. július 22-én kénytelen volt a lengyelektől megalázó békét kérni és magas összegű hadkárpótlás fejében kapta meg a szabad eltávozást. Rövidesen magára hagyta a hadait, amit Kemény Jánosra bízott, de a határnál elfogta a tatár kán. Székelyföldet rövidesen a török és tatár hadsereg pusztította.

Varsó 1657-ben Warszawa - sztych Erika Dahlberga z 1657 r.

A Porta szembefordult az engedetlen vazallussal, mire a fenyegetett erdélyi rendek 1657. november 2-án Rákóczi helyett Rhédey Ferencet választották fejedelemmé, Rákóczi azonban kierőszakolta Rhédey lemondását és 1658. január 9-én újra elfoglalta a trónt. A törökök nem ismerték el Rákóczit és a nagyvezér parancsára a rendek 1658. október 11-én Barcsai Ákos személyében új fejedelmet választottak, mire Rákóczi haddal indult trónja visszafoglalására. Barcsai ellen győzedelmeskedett, Szejdi Ahmed, a budai pasa azonban a szászfenesi csatában, 1660. május 22-én vereséget mért Rákóczira. Feljegyezték, hogy a fejedelem hadvezérhez méltóan, bátran harcolt a csatában: 17 törököt vágott le, 5 lovat lőttek ki alóla, 150 testőre közül 20 maradt életben. A csatában kapott fejsebébe halt bele 1660. június 7-én.

Irodalom http://pl.wikipedia.org/wiki/Potop_szwedzki

312

Házassága

Báthory Zsófia II. Rákóczi György felesége http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thory_Zs%C3%B3fia

Somlyói Báthory Zsófia (Somlyó, 1629 – Munkács, 1680. június 14.) II. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége, Báthory András (1597-1637) és a lengyel Zakreszka Anna leánya, Báthory Gábor fejedelem unokahúga. Szilágysomlyón ismerkedett meg ifj. Rákóczi Györggyel, Várad akkori kapitányával. Esküvőjük 1643. február 3-án volt Gyulafehérváron. Apósa, I. Rákóczi György kívánságára a katolikus vallásról csakhamar áttért a református hitre. Férje halála után 1660-ban fiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt visszatért a római katolikus egyházba, és Erdélyt odahagyva magyarországi birtokaira vonult vissza. Ezzel egyidejűleg a császár pártjára állt. A jezsuiták befolyására a Rákóczi-birtokokon üldözte a protestáns prédikátorokat, majd a protestáns jobbágyságot is, a sárospataki kollégium is bujdosásra kényszerült. 1671-ben a Wesselényi-összeesküvésbe bonyolódott fiát megmentette a vérpadtól 400 000 forint váltságdíj lefizetésével és azzal, hogy váraiba német őrséget fogadott. Később teljesen Kis Imre jezsuita befolyása alá került. Még menye, a különben szintén katolikus Zrínyi Ilona sem maradhatott meg a munkácsi udvarban, miután enyhébb bánásmódot ajánlott a protestáns jobbágyokkal szemben. Élete végén mindent elkövetett, hogy megakadályozza Zrínyi Ilona és Thököly Imre házasságát, de sikertelenül. Báthory Zsófia 1680. június 14-én halt meg a munkácsi várban. Fiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt az általa alapított kassai jezsuita Szentháromság-plébániatemplom kriptájában temették el. Halála után két évvel, 1682. június 15-én Zrínyi Ilona és Thököly Imre megtartották esküvőjüket a munkácsi várban.

Külső hivatkozás Magyar életrajzi lexikon

313

Rhédey Ferenc http://hu.wikipedia.org/wiki/Rh%C3%A9dey_Ferenc

Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem képe és aláírása

A genealógiai irodalom szerint az Aba nemzetségből származik családja. Egy elszegényedett felvidéki nemesi család sarjaként született. Bethlen Gábor unokaöccse volt. Első ismert családtagjai Réde, Kisréde, Nagyréde környékén éltek, birtokaik is itt feküdtek. Innen ered a kisrédei jelző. — Kisrhédei Rhédey Ferenc (Nagyvárad, 1610 körül – Huszt, 1667. május 13.) Erdély fejedelme 1657 és 1658 között. Rhédey Ferenc váradi főkapitány és Károlyi Kata fia, Bethlen István fejedelem veje.  Teljes neve: Kisrhédei Rhédey Ferenc  Született: Nagyvárad, 1610 körül  Édesapja: Rhédey Ferenc  Édesanyja: Károlyi Kata  Házastársa: Iktári Bethlen Druzsina, iktári Bethlen István erdélyi fejedelem és Csáky Krisztina leánya  Gyermeke: László (1636. január 11. – 1663/1664), Háromszék főkapitánya; 1655-ben Szentjóbon Szunyogh Zsuzsannát vette feleségül, majd ennek halála után, 1662-ben losonczi Bánffy Ágnessel kötött házasságot. Mindkét házassága gyermektelen maradt.  Uralkodási ideje: 1657. november 2. – 1658. január 9. Fejedelemmé választották 1657. november 2-án, Gyulafehérváron. Lemondott a fejedelemségről 1658. január 9-én, Medgyesen.

 Elődje: II. Rákóczi György  Utódja: Barcsay Ákos  Elhunyt: Huszt, 1667. május 13.

314

Élete Rhédey Bethlen István egyik leányát, Druzsinát vette el feleségül, akitől 1636-ban egy László nevű fia született. Az egykori fejedelem, aki 1630 decemberében, alig három hónapos uralkodás után kényszerűségből lemondott I. Rákóczi György javára, Rhédey Ferenc mostohaapja lett, mivel édesapja halála után, 1623-ban anyja hozzá ment férjhez. Rhédey hűen szolgálta a Rákócziakat, amiért I. Rákóczi György 1637-ben Küküllő vármegye főispánjává és a fejedelmi tanács tagjává nevezte ki. Még az öreg fejedelemtől kapta meg a máramarosi főispáni tisztséget 1648 nyarán, ám az ifjabb Rákóczi Györgynek is bizalmi embere volt, hiszen fejedelmi tanácsos maradt. 1657 januárjától Barcsai Ákossal és Serédi Istvánnal együtt Erdély helytartójának tisztét töltötte be. II. Rákóczi György szerencsétlen kimenetelű lengyelországi hadjáratában az erdélyi sereg egyik alvezére volt. 1657. november 2-án a gyulafehérvári országgyűlés a Porta engedélye nélkül indított háború miatt lemondatott II. Rákóczi György bizalmi emberét, Rhédey Ferencet választotta fejedelemmé. A fejedelemválasztás előtt azonban Rákóczi egyezséget kötött a rendekkel, hogy amennyiben megegyezik a Portával, az új fejedelem visszaadja neki a hatalmat. Az erdélyi országgyűlés és maga Rhédey is elfogadta Rákóczi ajánlatát, aki lemondás után ideiglenesen elhagyta Erdélyt. 1658. január 9-én viszont az országgyűlés ismét Rákóczi mellett tett hitet, s Rhédey lemondott javára, amit már a kortárs történetíró, Szalárdi János sem értett: Midőn az erdélyiek Rhédei Ferencet választották volna is magoknak fejedelemül, megnyugodt volt rajta hatalmas császár, megengedvén, hogy neki athnáme-levél, zászló küldessék. Az erdélyiek pedig a császár híre nélkül letették azt a fejedelemségbül; avagy nem nagy hiba s vétek-e ez az erdélyiektől? Szalárdinak igaza volt, II. Rákóczi György újraválasztása Rhédey Ferenc ellenében súlyos hibának bizonyult, hiszen a Porta kinyivánította, hogy Rákóczi nem lehet többé erdélyi fejedelem. Ám mivel a török többszöri felszólítására sem rendezték el az ügyet, 1658 nyarán a török nagyvezír személyesen vezette a bosszúhadjáratot, s Jenő várának bevétele után szeptemberben kinevezte Barcsai Ákost erdélyi fejedelemnek. Rhédey Rákóczi jövőbeli bukásának szükségszerűségét belátva egyre inkább visszahúzódott a politikai élettől, noha még tartotta a kapcsolatot a fejedelemségéhez görcsösen ragaszkodó ifjabb Rákóczi Györggyel. Még javában tartott Rákóczi és a török támogatását élvező Barcsai küzdelme, amikor I. Lipót császár Rhédey Ferencet 1659. január 13án grófi rangra emelte, remélve, hogy ezzel egy újabb tekintélyes hívet szerez Erdélyben. Rhédeyt a török is meg akarta magának nyerni, s II. Rákóczi György bukása és halála után neki, László fiának és unokaöccsének, Zólyomi Dávidnak is felajánlotta a fejedelemséget, ám Ali pasa 1661 szeptemberében Apafi Mihályt tette Erdély fejedelmévé. Rhédey az új, feltétlen törökhű fejedelem idején továbbra is fejedelmi tanácsos maradt. Támogatta a református egyházi intézményeket, főként az iskolákat. 1667. május 13-án halt meg Huszt várában.

Hitélet Kortársai nagyra értékelték vallásos buzgalmát. Rédeyről köztudott volt, hogy öreg Rákóczi Györgyhöz hasonlóan többször elolvasta a Bibliát, rendszeresen imádkozott és minden nap olvasott. Legnagyobb cselekedetének azt tekintették, hogy a respublica és az ecclesia iránti kötelezettségét teljesítette, tudta, hogy a békesség érdekében kell vállalnia tisztjét.

Források Királyok könyve. Szerk.: Horváth Jenő. (ISBN 9632088948) Magyar életrajzi kislexikon Magyar nagylexikon Papp Klára: Erdélyi fejedelmek

315

I. Rákóczi Ferenc http://hu.wikipedia.org/wiki/I._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc

I. Rákóci Ferenc választott erdélyi fejedelem, Sáros vármegye főispánja (1645-1676)

Felsővadászi I. Rákóczi Ferenc (Gyulafehérvár, 1645. február 24. – Zboró, 1676. július 8.) választott erdélyi fejedelem.  Született: Gyulafehérvár, 1645. február 24.  Apja: II. Rákóczi György fejedelem  Anyja: Báthory Zsófia  Házastársa: (1666) Zrínyi Ilona  Gyermekei: Rákóczi György (1667), Rákóczi Julianna (1669–1717), II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) és Borbála.  Uralkodása: Uralkodás kezdete: 1652. február 24. II. Rákóczi györgy utódjának választották 1652. február 24-én, Gyulafehérváron. Fejedelemségének szultáni megerősítése 1653 januárjában. Nem léppett trónra.

 Elődje: II. Rákóczi György  Utódja: Rhédey Ferenc  Elhunyt: Zboró, 1676. július 8. (31 évesen)  Nyughelye: Kassa temették el.

316

Származása I. Rákóczi Ferenc családfája

Apja: II. Rákóczi György (Sárospatak, 1621. jan. 30.– Nagyvárad, 1660. jún. 7.) erdélyi fejedelem

Apai nagyapja: I. Rákóczi György (Szerencs, 1593. jún. 8.– Gyulafehérvár, 1648. okt. 11.) erdélyi fejedelem

Apai nagyapai dédanyja: Gerendi Anna

Apai nagyanyja: Lorántffy Zsuzsanna (Ónod, 1600 körül– Sárospatak, 1660. ápr. 18.)

I. Rákóczi Ferenc (Gyulafehérvár, 1645. febr. 24.– Zboró, 1676. júl. 8.) erdélyi fejedelem

Apai nagyapai dédapja: felsővadászi Rákóczi Zsigmond (Felsővadász, 1544 vagy 1554– Felsővadász, 1608. dec. 5.) erdélyi fejedelem

Anyai nagyapja: Báthory András (Lengyelország, 1597– 1637) Anyja: Báthory Zsófia (Somlyó, 1629– Munkács, 1680. jún. 14.)

Apai nagyanyai dédapja: Lorántffy Mihály (?–1619 körül)

Apai nagyanyai dédanyja: Zeleméri Borbála (?–1610 előtt)

Anyai nagyapai dédapja: somlyói Báthory István (1553– 1601. febr. 24.) krasznai főispán

Anyai nagyapai dédanyja: Kosztka Zsófia

Anyai nagyanyja: Zakreszka Anna (Lengyelország, 1600 körül– 1658. márc. 28.)

317

Anyai nagyanyai dédapja: Jan Zakrzewski

Anyai nagyanyai dédanyja: Dorothea Podlodowska

Élete

Felsővadászi 'I. Rákóczi Ferenc' (Tolnai világtörténelme)

1645. február 24-én született II. Rákóczi György fejedelem és Báthory Zsófia egyetlen fiaként. Még apja életében, 1652. február 18-án Erdély fejedelmévé választotta a gyulafehérvári országgyűlés. 1660. május 22-én a szászfenesi csatában II. Rákóczi György megsebesül, majd június 7-én meghal. I. Rákóczi Ferenc ezután már nem tudta visszaszerezni korábbi hatalmát. 1661. augusztus 15-én Báthory Zsófia és fia áttérnek a katolikus vallásra. 1666. január 1-jén I. Rákóczi Ferenc Sáros vármegye örökös főispánja lett. Március 1-jén feleségül vette Zrínyi Ilonát. Ekkor még élvezte I. Lipót császár bizalmát, és megkapta Sáros vármegye örökös főispáni tisztségét is. A Zrínyi- és Frangepán-féle összeesküvésbe bonyolódva, az 1670-iki tiszavidéki felkelés leveretése után csak anyja és a jezsuiták közbenjárására, nagy váltságdíj árán menekedhetett a büntetéstől. 1671. február 21–én megszületik az egyezség Báthory Zsófia és I. Lipót császár között: Rákóczi váltságdíj és várainak többségének az átengedése fejében büntetlen marad Rákóczi ettől kezdve egészen haláláig semleges próbált maradni a császári csapatok és a bujdosók között zajló harcokban, miközben a bujdosók többször birtokait támadták. I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona elsőszülött, György nevű fia nem sokkal születése után még csecsemőkorában 1667-ben meghalt. 1672-ben született leányuk, Julianna és 1676-ban második fiuk Ferenc. Nem sokkal második fia születése után 1676. július 8-án a makovicai uradalomhoz tartozó Zborón I. Rákóczi Ferenc meghalt. Kassán temették el.

Források Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 2. átdolg., bőv. kiad. Bp., 1976. Gondolat. (ISBN 963-280-371-X); 3. jav. kiad. Bp., 2004. Osiris Kiadó. (ISBN 963-389-508-1)

318

Barcsay Ákos http://hu.wikipedia.org/wiki/Barcsay_%C3%81kos

Barcsay Ákos erdélyi fejedelem

Nagybarcsai Barcsay Ákos (1619 – Kozmatelke, 1661. július eleje) erdélyi fejedelem 1658–1660 között.  Teljes neve: Nagybarcsai Barcsay Ákos  Született: 1610 körül (egyes források szerint 1610 k.)  Édesapja: Barcsay Sándor  Édesanyja: Palatics Erzse  Házastársa: 1. Szalánczy Erzsébet, 2. (1660) Bánffy Izabella  Uralkodási ideje: 1658. október 7. – 1660. december 31. A nagyvezér fejedelemmé nevezte ki 1658. szeptember 14-én a Jenő vára melletti táborban. Az erdélyi országgyűlés elfogadta fejedelemnek és beiktatta a fejedelemségbe 1658. október 11-én Segesváron. Lemondott a fejedelemségről 1660. december 31-én Szászrégenben.  Elődje: Rhédey Ferenc  Utódja: Kemény János  Elhunyt: Kozmatelke, 1661. július eleje

Származása és családja Hunyad megyében született, kálvinista köznemesi családban, amelynek - a források szerint román ősei voltak. Édesapja Barcsay Sándor, édesanyja Palatics Erzse. Barcsaynak két felesége volt: Szalánczy Erzsébet, majd 1660-tól Bánffy Izabella. Egyiküktől sem született gyermeke.

Élete és uralkodása Karrierje Barcsay diplomáciai szolgálatokat teljesített I. Rákóczi György fejedelemsége alatt. Követségben járt Pázmány Péternél, Lupul moldvai fejedelemnél, valamint a török Portán ifjabb Székely Mózesnek (Székely Mózes (1553 körül-1603) erdélyi fejedelem fiának) a kiadatási ügyében. Szolgálatai jutalmául a fejedelem a tanácsurak közé emelte, 1644-től lugosi és karánsebei főbán, 1648-ban Hunyad megye főispánja, majd Déva várát kapta. II. Rákóczi György fejedelemmé koronázásának megerősítését ő eszközölte ki Isztambulban, a Portán. Az 1657-es viski országgyűlésen nem mert vétót emelni - a többi erdélyi főúrhoz hasonlóan - a lengyelországi hadjárat ellen. A fejedelem - távollétére - kinevezte Erdély helytartójává Rhédey Ferenccel és Serédy Istvánnal együtt, ám nemsokára egyedül maradt a gyulafehérvári régensi székben.

319

1657. október 25-én a gyulafehérvári országgyűlésen török követség jelent meg a kapucsi pasa vezetésével, Rákóczi letevését követelve. A lengyelországi hadjárat ugyanis megsértette a szultán athnaméját, melyben megtiltotta az engedélye nélküli háborúzást. A rendek ezért, a töröktől való félelmükben Rhédey Ferencet választották fejedelemnek; Barcsayt alacsony származása miatt nem akarták. 1658-ban azonban Rhédey lemondott Rákóczi javára, akit azonban a törökök továbbra sem fogadtak el. Rákóczi hadjárata súlyos következményekkel járt: A fejedelem engedetlensége miatt Erdély ellen támadó Köprülü Mehmed nagyvezír bevette Jenő (a későbbi Borosjenő) várát (1658. szeptember 3.), és a törökök, valamint a tatárok nagy pusztítást végeztek Erdélyben.

Fejedelemsége

Barcsay Ákos arcképe tízdukátusáról

Az erdélyi rendek követeket küldtek a nagyvezírhez, Köprülü közülük Barcsayt kinevezte Erdély fejedelmének. Barcsay engedelmeskedett a parancsnak, 1658. szeptember 14-én elfogadta a fejedelmi kinevezést, és a béke érdekében ötszázezer dukát hadisarc fizetését vállalta. Ezen túlmenően beleegyezett abba is, hogy évi 40000 arany adót fizet a Portának, átadta Lugos és Karánsebes várát, valamint ígéretet tett a lázadó román vajdák és II. Rákóczi György elfogására, azért, hogy Köprülü seregével kivonuljon Erdélyből, ami október végén meg is történt. A rendi gyűlés Barcsayt október 11-én iktatta be Segesváron, elődje túlkapásain okulva, némileg szigorúbb feltételekkel. Rákóczi először nem fogadta el Barcsay fejedelemségét, a Partium közponjában, Váradon izgatott - az alaptalanul - keresztényellenesnek kikiáltott Barcsay ellen, azonban amikor a törökök fontolóra vették a város megtámadását, inkább lemondott fejedelemségéről (1659. március 30.), és Várad átadásáról megegyezett Barcsayval. Kiterjedt Szabolcs és Szatmár vármegyei birtokain azonban tovább folytatta a fegyverkezést, hiába állt 1659-ben az erdélyi rendek többsége az Isztambulból érkező, adó megküldését sürgető levelek és a török-tatár dúlástól való félelem hatására a törökök pártján. Barcsay, hogy megóvja Erdélyt a további pusztítástól, 1659 szeptemberében a temesvári vilajetbe utazott, ahol biztosította Csengizade Ali pasát hűségéről. Közben Rákóczi betört a fejedelemségbe, és fegyveres ereje láttán a marosvásárhelyi országgyűlés visszahívta őt a fejedelmi székbe (1659. szeptember 27.). Októberben pedig Haller Gábort (1614 - 1663, Köprülü Ahmed nagyvezír kivégeztette) - akit a rendek azután neveztek ki váradi főkapitánnyá, hogy Rákóczi átadta Váradot Barcsaynak - a várőrség elűzte Váradról. Rákóczi így visszaszerezte Váradot, az új várkapitány ugyanis Gyulay Ferenc (? - 1669), Rákóczi híve lett. Még ebben az évben a Szejdi Ahmed budai pasa vezérletével Barcsay segítségére siető török had november 22én Zajkánynál, majd november végén Tordánál legyőzte Rákóczi seregét, decemberben azonban elhagyta Erdélyt. Az Erdélybe visszatért Barcsay ekkor, 1659 decemberében, Rákóczi elől Szebenbe húzódott vissza, és állta ellenfele ostromát egészen a következő év (1660) tavaszáig, amikor Rákóczi az újra támadó Szejdi Ahmed ellen vonult. 1660. május 22-én, a szászfenesi csata azonban Szejdi Ahmed győzelmét hozta, II. Rákóczi György június 7-én belehalt a csatában szerzett sérüléseibe.

320

A Szebenből Szejdi Ahmed táborába érkező Barcsay Ákost a budai pasa Csengizade Alinak a táborába vitte, aki időközben az Erdély ellen rendelt török hadak főszerdárja lett. Az erdélyi adó késése miatt Csengizade Ali Barcsayt házi őrizet alá vetette, és csak augusztus végén, amikor az adó első részlete megérkezett, engedte szabadon. Közben elesett Várad, a törökök nem akarták már magyar kézen hagyni a Barcsay fennhatóságából kikerült várost. Váradot Szejdi Ahmed és Csengizade Ali egyesült serege, az utóbbi fővezérletével, foglalta el, és vele együtt a törökök a Partium zömét is meghódították, melyből új vilajetet szerveztek (váradi vilajet). Barcsay népszerűsége azonban megfogyatkozott: túlzott engedékenységgel vádolták, és a magas adók miatt is őt tették felelőssé. Az erdélyi elit egy jelentős része a tatár fogságot megjárt Kemény János, II. Rákóczi György egykori hadvezére felé fordult, támogatta a trónkövetelőként fellépő Keményt, aki a Magyar Királyság területéről indult Barcsay ellen, amit az 1660. november 22-i kiáltványában közölt. Barcsay Gáspár, a fejedelem egyik testvére, 1660. november végén, Örményesnél – a későbbi Marosörményesnél – vívott csatát elveszítette Kemény seregével szemben. Barcsay Gáspárt - aki korábban kegyetlenkedett a székelyekkel szemben, mert azok egy része Barcsay Ákos ellen fordult - megölték. A testvérével ellentétes mentalitású, békességre törekvő Barcsay Ákos megegyezett Kemény Jánossal, közösen országgyűlést hirdettek, és 1660. december 31-én Barcsay lemondott a fejedelemségről.

Halála Barcsay végzetét a lemondással sem kerülhette el: azzal az ürüggyel, hogy a törökök ne találjanak támogatókra, Kemény János foglyul ejtette, és az emberei 1661. július elején Kozmatelkén hűséges barátjával, féltestvérével, beölsei Buday Zsigmonddal és egy Szövérdy nevű kornétással meggyilkolták. A három holttestet Kemény kegyetlen emberei a falu bitója alá földelték. A későbbiekben csak a fejedelmet exhumálták, Budayék ma is ott nyugszanak. (Barcsay Andrást, a volt fejedelem egy másik testvérét - már fivére meggyilkolása előtt, 1661. május 16-án - Kemény János felakasztatta, annak ellenére, hogy korábban Fogaras várát, Barcsay Ákos erre utasító levelének kézhezvételét követően, átadta Keménynek. Állítólag azért végeztette ki, mert Barcsay András – amikor az erdélyi sereget a tatárok 1657-ben fogságba ejtették – Kemény kezességvállalása ellenére a rabságból megszökött, és helyette Keménynek kellett fogságban maradnia.) A törökök azonban már korábban, Barcsay elfogása előtt, végleg elfordultak az általuk erélytelennek tartott Barcsaytól, ezt Kemény is tudta, ugyanis 1661. márciusában maga mondta azt, hogy "Barcsaynak töröknél igen be van téve a kapuja". [1] Barcsay és testvére megölését a kortársak pedig mélyen elítélték. Ezért, amikor Kemény János 1662. január 23-án a törökök ellen elesett, a halála kapcsán így írtak: "Barcsay uram bús haláláért áldozat kellett, Isten keze volt rajta"; és: "Visszaadá Isten igaz kölcsönnel a jámbor, kegyes Barcsay Ákos ártatlan halálát". [1] Az erdélyi országgyűlés egyébként Barcsay Ákos fejedelemsége alatt határozta meg először Erdély hivatalos címerét (1659).

Jegyzetek 1.

^ a b Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története

Források Királyok könyve. Szerk.: Horváth Jenő. (ISBN 9632088948) Erdélyi Alajos: Barcsay Ákos fejedelemsége, Századok, 1906. Bethlen János: Erdély története, 1629-1673, Budapest, 1993. Georg Krauss: Erdélyi krónika, 1608-1665, Budapest, 1994.

321

Kemény János erdélyi fejedelem http://hu.wikipedia.org/wiki/Kem%C3%A9ny_J%C3%A1nos_erd%C3%A9lyi_fejedelem

Kemény János erdélyi fejedelem

Gyerőmonostori Kemény János (Magyarbükkös, 1607. december 14. – Nagyszőlős, 1662. január 23.) erdélyi fejedelem.  Teljes neve: Gyerőmonostori Kemény János  Született: Magyarbükkös, 1607. december 14.  Édesapja: Kemény Boldizsár (?–1630)  Édesanyja: Tornyi Zsófia  Házastársa: 1. (1632) Kállay Zsuzsanna, 2. (1659) Lónyay Anna Első felesége, Kállay Zsuzsanna meghalt, tőle két fiúgyermeke született, Ferenc és Simon. Később feleségül vette Lónyay Annát, akivel aranyosmeggyesi birtokára húzódott vissza.  Gyermekei: 1. Kemény Ferenc, 2. Kemény Simon (1633–1675)  Uralkodási ideje: 1661. január 1. – 1662. január 22.  Elődje: Barcsay Ákos  Utódja: I. Apafi Mihály  Elhunyt: Nagyszőlős, 1662. január 22.

Katonai és politikai pályája Kemény János öt fejedelmet szolgált, közülük a legfontosabbak: Bethlen Gábor udvarában került közel a politikához. Később nagykövetként szolgált Bécsben (ő kérte meg Brandenburgi Katalin kezét Bethlen részére), Lengyelországban és a Portán.

322

I. Rákóczi György idején Fehér vármegye ispánja, kincstartó, majd az erdélyi hadak parancsnoka, az ország generálisa volt. Ugyanakkor részt vett a fejedelem hadjárataiban. Egyike a linzi béke kidolgozóinak. II. Rákóczi György alatt fejedelmi tanácsos, a kancellária vezetője. A kudarcba fulladt lengyel hadjárat során 1657-ben a krími tatárok fogságába került, ahonnan váltságdíj ellenében szabadult.

Uralkodása A császáriak és az erdélyi rendek egy részének felkérésére visszatért a politikába, 1660. november 22-én kiáltványban tudatta, hogy felveszi a harcot a törökök pártolta Barcsayval. Barcsay Gáspár, a fejedelem egyik testvére ellen, 1660. november végén, Örményesnél – a későbbi Marosörményesnél – Kemény serege csatát nyert, Barcsay Gáspárt megölték. Kemény Jánost 1661. január 1-jén választották fejedelemmé. Kemény később elfogatta Barcsay Ákost, és emberei 1661. július elején Kozmatelkén meggyilkolták a volt fejedelmet. A törökök azonban már korábban, Barcsay elfogása előtt, végleg elfordultak az általuk erélytelennek tartott Barcsaytól, ezt Kemény is tudta, ugyanis 1661. márciusában maga mondta azt, hogy „Barcsaynak töröknél igen be van téve a kapuja”.[1] A volt fejedelem egyik testvérét, Barcsay Andrást 1661. május 16-án Kemény János felakasztatta, annak ellenére, hogy korábban Fogaras várát, Barcsay Ákos erre utasító levelének kézhezvételét követően, átadta Keménynek. Állítólag azért végeztette ki, mert Barcsay András – amikor az erdélyi sereget a tatárok 1657-ben fogságba ejtették – Kemény kezességvállalása ellenére a rabságból megszökött, és helyette Keménynek kellett fogságban maradnia. Kemény szakított a Portával, és I. Lipót császár oltalmát kérte. A büntetésére szervezett török hadjárat elől Magyarország területére menekült. Kemény helyére a Porta I. Apafi Mihályt nevezte ki. A Kemény segítségére érkező császári hadak, Montecuccoli vezényletével, azonban csata nélkül cserbenhagyták, aki mégis megütközött Apafinak és az őt támogató törököknek Kucsuk (Kücsük) Mehmed jenői bég vezette seregével, és Segesvár mellett, Nagyszőlősnél, 1662. január 23-án elesett a csatában (lezuhant lováról, s valószínűleg a menekülő sereg taposta halálra). A fennmaradt hagyományok szerint a szásznádasi temetőben temették el. Barcsay Ákos és András megölését a kortársak mélyen elítélték. Ezért, amikor Kemény János elesett, a halála kapcsán így írtak: „Barcsay uram bús haláláért áldozat kellett, Isten keze volt rajta”; és: „Visszaadá Isten igaz kölcsönnel a jámbor, kegyes Barcsay Ákos ártatlan halálát.” [2]

Önéletírása 1657–59 között, tatár fogsága idején írta meg önéletírását, amely a korszak fontos történeti forrása, és irodalmi szempontból is értékes mű.

Jegyzetek 1.

2.

↑ A magyar nemzet története (I-X. kötet). Főszerkesztő: Szilágyi Sándor; Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest, 1894-1898; Elektronikus kiadás; VII. kötet, I. könyv, VII. fejezet: Barcsay és Kemény János. Apafy Mihály trónrajutása. ↑ ld. Szilágyi Sándor, id. mű

Források Bethlen János: Erdély története, 1629-1673. Budapest, 1993. Erdélyi Alajos: Barcsay Ákos fejedelemsége. Századok, 1906. Georg Krauss: Erdélyi krónika, 1608-1665. Budapest, 1994.

Külső hivatkozás Kemény János művei (MEK)

323

I. Apafi Mihály http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Apafi_Mih%C3%A1ly

Az Apafiak címere

I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem

Apanagyfalvi I. Apafi Mihály (Ebesfalva, 1632. november 3. – Fogaras, 1690. április 15.) erdélyi fejedelem.  Teljes neve: Apanagyfalvi I. Apafi Mihály  Született: Ebesfalva, 1632. november 3.  Édesapja: Apafi György (1588–1635)  Édesanyja: Petky Bora (?–1660) Régi erdélyi főnemesi családból származott. Apja Apafi György, Küküllő vármegye főispánja, anyja Petki Borbála, Petki János erdélyi kancellár leánya. Öt fivére és öt leánytestvére született.

 Házastársa: (1653) Bornemissza Anna  Gyermekei: 1. NN (fiú), 2. Apafi Gergely (1661–1666), 3. II. Apafi Mihály (1676– 1713), 4. Apafi Éva, 5. Apafi Zsuzsanna, 6. Apafi István, 7. Apafi György (1663)  Uralkodási ideje: 1661. szeptember 14. – 1690. április 15. Az erdélyi országgyűlés török parancsra fejedelemmé választotta 1661. szeptember 14-én, Marosvásárhelyen. Beiktatták a fejedelemségbe 1661. november 20-án.

   

Elődje: Kemény János Utódja: II. Apafi Mihály Elhunyt: Fogaras, 1690. április 15. Nyughelye: Almakerék

324

Élete Út a fejedelmi székig

Gyermekéveit szülei nagysajói udvarházában töltötte. Iskolái elvégzése után 1650-ben került II. Rákóczi György udvarába, ahol három évig teljesített szolgálatot. 1653. június 10-én vette feleségül Bornemissza Annát, aki tizennégy gyermeket szült neki, de csak egy fiú, a későbbi II. Apafi Mihály névleges feledelem élte meg a felnőttkort. Apafi részt vett a moldvai hadjáratban (1653), a havasalföldi (1655) és a lengyelországi (1657) hadjáratokban, s az erdélyi fősereg maradékával együtt őt is fogolyként a Krímbe vitték, ahonnan 1660 novemberében, három év raboskodás után tért csak haza, mivel családja csak nagy nehézségek árán tudta összeszedni a kiváltásához szükséges pénzt. Apafi a zavaros politikai helyzet miatt a birtokaira vonult vissza, s kivárta, míg eljön az ő ideje. Nem is kellett sokat várnia, mivel Barcsai Ákos az általános elégedetlenség miatt lemondott, míg a helyére megválasztott Kemény Jánost a török nem fogadta el. Kemény felmondta a törökkel kötött szövetséget, s I. Lipót császár védelmét kérte. A Porta erre egy komoly sereget indított Erdély ellen, s a támadó török had fővezére, Ali pasa 1661. szeptember 14-én a Libáncs-mezőn Apafi Mihályt tette Erdély fejedelmének. A két fejedelem szabályos háborút folytatott a hatalomért, ám míg Keményt csak tessék-lássék támogatta a császár, addig Apafi bizton számíthatott a török-tatár haderő mellett a hódoltsági török csapatok segítségére is. Kemény azonban nem adta olcsón a fejedelemséget. Alighogy a tatár sereg kitette a lábát Erdélyből, csapataival támadást indított Apafi ellen. A jenői pasa azonban Apafi segítségére sietett, s egyesült seregük 1662. január 23-án Nagyszőlősnél teljes győzelmet aratott Kemény csapatai felett, aki maga is holtan maradt a csatatéren.

Két nagyhatalom között A vetélytárs halálával és Apafi hatalmon maradásával véget ért Erdély 1657 óta tartó második válságos korszaka. A helyzet egyértelmű volt, hiszen Apafi a török jóvoltából került a fejedelemség élére, s török segítségével tudta megőrizni a trónját. A kedvezőtlen geopolitikai helyzet miatt – a Habsburgok még nem erősödtek meg kellőképpen a harmincéves háború után, illetve tartottak XIV. Lajos Franciaországától – nem a török kiűzése és Magyarország újraegyesítése, hanem elsősorban a túlélés lehetett a reális cél, s ezt Apafi uralma biztosította. Apafi visszahúzódó személyiség volt, aki szívesebben olvasott és bíbelődött szerkezeteivel, de fejedelemmé választása után minden erejét hivatásának, Erdély viszonylagos önállósága megőrzésének szentelte. Reálpolitikus volt, s csak látszatra törökbarát, noha kényszerűségből több Habsburg-ellenes katonai akcióban részt vett (1663, 1679, 1683). A dicsőséges 1664-es hadjárat során már készült, hogy az erdélyi seregek élén csatlakozik a Magyarországot felszabadító császári hadakhoz, a szégyenteljes vasvári béke (1664. augusztus) azonban hamar kijózanította, hiszen kiderült, hogy sem a császár, sem a szultán nem volt tekintettel Erdély érdekeire. A török megtarthatta korábbi foglalásait, míg cserébe Lipót megkapta az akkor Erdélyhez tartozó

325

Szabolcs és Szatmár megyéket. Megegyeztek abban is, hogy az esetleges új fejedelemjelölteket és egymás ellenségeit a jövőben nem támogatják. Ezzel a törökellenes összefogás kérdése majd két évtizedre lekerült a napirendről. A fejedelemnek Erdély érdekében alkalmazkodnia kellett a megváltozott helyzethez. Mivel a politikához nem nagyon értett és igazából nem is érdekelte, a kormányzásban elsősorban feleségére, a gyors észjárású Bornemissza Annára és gróf Teleki Mihály kancellárra támaszkodott. Erdély a viszonylagos nyugalom után újra fejlődésnek indult mind gazdasági (az ipar fellendítése, görgényi papírmalom megjavíttatása a könyvnyomtatás végett, a vajdahunyadi vashámor építése, az üveggyártás újraindulása, a posztószövés fellendülése), mind kulturális téren. Istenfélő uralkodóként szívén viselte alattvalóinak erkölcsi magatartását. A káromkodások és dorbézolások ellen határozatokat hozott. Egymás után jelennek meg szigorú rendelkezései az egyház és pásztorainak védelmére. Református hite mellett jóindulatú vallásügyi politikát folytatott a nem-református egyházak iránt és a román anyanyelven tartott istentiszteletek elterjedését is támogatta. Az egyház "veteményes kertjének" tekintette az iskolákat és kiemelten gyámolította azok intézményeit. Megmentette a Bethlen Gábor által alapított gyulafehérvári Academicum Collegiumot, amikor 1682. október 6-án, a kocsárdi táborában kiadott rendeletével Nagyenyedre helyeztette át azt. Legkiválóbb tudósa Pápai Páriz Ferenc volt. Udvarát Fogarason és Ebesfalván tartotta. Érdekességként említhető, hogy Apafi alatt kezdődött el Erdélyben a dohányzás. Apafi kapcsolatokat ápolt a magyarországi főurakkal, s Wesselényi-összeesküvés után befogadta a császári önkény elől menekülőket. Lipót I. Rákóczi Ferencet szerette volna Apafi helyére ültetni, ám ő 1676-ban meghalt. Apafi 1677-ben szabályos szövetségi szerződést kötött a Habsburgok ősellenségével, XIV. Lajos Franciaországával. Teleki Mihály hatására azonban Apafi idővel Bécs felé kezdett közeledni, s Thökölyt sem támogatta olyan erővel, mint korábban. Ennek elsősorban az 1679-es nijmegeni francia–Habsburg szerződés volt az oka, mely megkötésével XIV. Lajos számára immáron érdektelenné vált a „keleti hadszíntér”, azaz Erdély támogatása. Apafi érzékelte a Habsburgok erősödését és a küszöbön álló nagy háborút, s igyekezett úgy intézni az ügyeket, hogy Erdély minél kisebb veszteségeket szenvedjen. Mindezt az országa egységének és fejedelemségének megerősítése érdekében tette, mivel Thököly közben önállósította magát, s kiszámíthatatlan módon kizárólag a saját uralmának megerősítésén ténykedett. Apafi és Thököly között 1681-ben nyílt szakítás következett be, mivel Thököly nem volt hajlandó sem Apafi fejedelemségét, sem fia utódlását elismerni. Kara Musztafa nagyvezír Thököly pártját fogta, s sereget, pénzt és élelmiszer-szállítmányokat követelt Apafin, aki kényszeredetten teljesítette a nagyvezír akaratát. Közben Thököly – a Porta tervezett Bécs elleni hadjáratáról értesülve – 40 000 arany évi adó ellenében megkapta a töröktől a Magyarország királya címet.

Bukása Az 1683-as török hadjárat – Apafi ügyesen kivonta magát a harcok alól – nem hozta meg a törökök számára a várva várt sikert, sőt 1684 tavaszán létrejött a Szent Liga, melynek végső célja a török Európából való kiűzése volt. Apafi Sobieski János lengyel királyra és a franciákra támaszkodva az önálló Erdély fennmaradását kívánta elérni, hogy majd a háború után a protestáns hatalmak segítségével egyesülhessen a szétszakított ország. Ez viszont már Bécs érdekeit sértette, s Lipót császár Buda 1686-os visszafoglalása után úgy döntött, hogy Erdélyt – mint a császáriak számára kiváló utánpótlásbázist – minél előbb meg kell szállni. Apafit egy látszatszerződéssel megtévesztették, aki így elutasította Thököly kiegyezési ajánlatát, pedig az egykori felsőmagyarországi fejedelem serege még mindig jelentősnek volt mondható, ami Apafi erőivel kiegészülve talán Erdélyt is megvédhette volna a császáriaktól. Ám nem így történt. Az 1687-es nagyharsányi győzelem után Lotharingiai Károly herceg bevonult Erdélybe, s elfoglalta Kolozsvárt, Szebent és Szamosújvárt. Apafi, aki az év elején még Veterani ezredest és Caraffa generálist le tudta fizetni, hogy azok csapatai ne jöjjenek Erdélybe, kénytelen volt aláírni a balázsfalvi szerződést, melyben vállalta a császáriak ellátását és 700 000 rajnai forint kifizetését. A szerződést azonban Bécsben semmisnek nyilvánították, és Caraffa lett az új főparancsnok, aki a megfélemlítés eszközét vetette be az erdélyi rendek ellen. Az országgyűlés 1688 májusában

326

elfogadta a fogarasi nyilatkozatot, ami Erdélynek a Portától való elszakadását és I. Lipót császár uralma alá helyezését jelentette ki. F elesége 1688 augusztusában bekövetkezett halála után idegileg összeomlott, ahogy a kortársak írták, „búskomorságba esett”. Politikájának teljes kudarcát már nem élt meg, mivel egy vadászaton meghűlt, és 1690. április 15-én Fogarason meghalt. (Almakeréken temették el, majd 1942. november 23-án hamvait fiával együtt a kolozsvári Farkas utcai református templomban helyezték végső nyugalomra.).

Diploma Leopoldinum A fejedelem halála után Lipót kormányzótanácsot rendelt ki az utód, II. Apafi Mihály mellé, majd 1690 októberében kiadta a Diploma Leopoldinumot, mely Erdélyt – a fejedelem személyének kérdését függőben hagyva – Magyarországtól független, különálló tartományként a bécsi központi kormányzathoz csatolta. Erdély kormányzóság lett. Az ifjabb Apafit Lipót 1696-ban Bécsbe hozatta feleségével, Bethlen Katával együtt, mivel a fejedelem nem kért engedélyt a házasságkötéshez. II. Apafi Mihály 1701-ben mondott le hivatalosan a fejedelemségről, cserébe birodalmi hercegi címet és évjáradékot kapott 1713. február 1-jén bekövetkezett haláláig.

I. Apafi Mihály, Bornemissza Anna, II. Apafi Mihály és Bethlen Kata sírköve a kolozsvári Farkas utcai református templom (hivatalos nevén: Belvárosi református templom, románul Biserica Reformată de pe Uliţa Lupilor)

Forrás Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet Budapest, 1928. Királyok könyve. Szerk.: Horváth Jenő. (ISBN 9632088948) Tavaszy Sándor: A két Apafi fejedelem Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása Kolozsvár, 1943. Szádeczky Béla: I. Apafi Mihály fejedelem udvartartása Budapest, 1911. Balás Ilona: Bornemissza Anna fejedelemasszony élete és kora Gyoma, 1918.

327

II. Apafi Mihály http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Apafi_Mih%C3%A1ly

II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem

Apanagyfalvi II. Apafi Mihály (Gyulafehérvár, 1676. október 13. – Bécs, 1713. február 1.) erdélyi fejedelem.  Teljes neve: Apanagyfalvi II. Apafi Mihály  Született: Gyulafehérvár, 1676. október 13.  Édesapja: I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem  Édesanyja: Bornemissza Anna  Házastársa: Bethlen Kata  Uralkodási ideje: 1690. június 10. – 1701. augusztus 31. Fejedelemmé választották 1681. június 10-én, Gyulafehérváron. Fejedelemségének szultáni megerősítése: 1684. szeptember 18. Lemondott a fejedelemségről 1701. augusztus 31-én, Bécsben  Elődje: I. Apafi Mihály  Utódja: Thököly Imre  Elhunyt: Bécs, 1713. február 1. (36 évesen)

328

Élete 1676. október 13-án született Gyulafehérváron I. Apafi Mihály és Bornemissza Anna fiaként. Testvérei közül egyedüliként élte meg a felnőttkort. Még apja életében, 1681. június 10-én erdélyi fejedelemmé választották, azzal a feltétellel, hogy húszéves korában veheti át a hatalmat. 1687. szeptember 17-én iktatták be a fejedelmi méltóságba. Tizenkét évesen édesanyját, két évvel később, 1690 áprilisában édesapját is elvesztette. Az erdélyi rendek kérték I. Lipóttól fejedelemségének elismerését, de III. Szulejmán szultán Thököly Imrét nevezte ki Erdély fejedelmének. Thököly török és tatár segédlettel augusztus 21-én Zernyestnél megverte az erdélyi hadakat, de Lajos badeni őrgróf októberre kiszorította Erdélyből. I. Lipót 1690-ben kiadta a Diploma Leopoldinumot, Erdély közjogi helyzetét szabályozó okiratot, amelynek értelmében Erdély a Habsburg Birodalom része lett és évi 50 000 forint adó fizetésére kötelezték. A Diploma továbbá előírta, hogy II. Apafi nagykorúságáig a három nemzet tagjaiból kormányzót kell választani. Bécsben Erdélyi Udvari Kancelláriát állítottak fel. 1691-ben a fogarasi országgyűlés Bánffy Györgyöt nevezte ki kormányzónak, akit Bethlen Miklós kancellár, Apor István kincstárnok és Bethlen Gergely főgenerális segített a kancellária ügyeinek irányításában. II. Apafi Mihály örökölte atyja teológiai hajlamát. Ténylegesen nem uralkodott, sem része nem volt az uralkodásban. 1694 júniusában vette feleségül Bethlen Gergely leányát, Bethlen Katalint. Ez a házasság azonban a császári udvar engedélye nélkül jött létre, emiatt Apafinak Bécsbe kellett költöznie. Később német-római birodalmi hercegi címet és 10 000 forint évi kegydíjat kapott, elcserélte erdélyi birtokait. 1701-ben hivatalosan is lemondott a fejedelemségről. Apafi 1713. február 1-jén, 36 éves korában halt meg Bécsben. Felesége még 12 évi udvari sínylődés után, 1725. január 2-án követte őt. Koporsóját Almakerékre vitték, és a templom sekrestyéjében helyezték el. Feleségével együtt csak 1790-ben tették sírboltba, majd 1942. november 23-án apjával együtt hamvait a kolozsvári Farkas utcai református templomban helyezték végső nyugalomra.

Forrás Királyok könyve Szerk.: Horváth Jenő. (ISBN 9632088948) Tavaszy Sándor: A két Apafi fejedelem Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása Kolozsvár, 1943.

329

Thököly Imre http://hu.wikipedia.org/wiki/Th%C3%B6k%C3%B6ly_Imre

A Thökölyek címere

késmárki gróf Thököly Imre ifjúkori képe (ismeretlen 17. századi festő) Felső-Magyarország fejedelme Erdély fejedelme

 Született: Késmárk, 1657. szeptember 25.  Édesapja: Thököly István Apai ágon a család előkelősége újkeletűnek számított. A dédapa, Thököly Sebestyén még nagyszombati ló- és marhakereskedő (tőzsér) volt, aki gyakran hitelezett a császári udvarnak. Szolgálatai elismeréseként 1572-ben nemesi, majd 1598-ban bárói címet kapott. Ő szerezte meg a késmárki várat és uradalmat is, amelyről a család nemesi előnevét kapta. Az apa, Thököly (II.) István, aki rátóti Gyulaffy Máriát, Bethlen István unokahúgát vette feleségül, 1654-ben kapta meg a grófi címet. Thököly Imrének öt testvére volt. Ádám (1652. szeptember – 1652. október) és István (1654– 1655) még csecsemőkorban meghaltak. Leánytestvérei jelentős főurakkal kötöttek házasságot: Katalin (1655–1701) Esterházy Ferenccel, Mária (*1656) Nádasdy Istvánnal, míg Éva (1659– 1716) Esterházy Pállal, a későbbi nádorral.  Édesanyja: Gyulaffy Mária

330

 Házastársa: (1682) Zrínyi Ilona  Gyermeke:



István,  Thököly Zsuzsanna,  Thököly Erzsébet (*1683. november 26.; †Bécs, 1688. április 3.) – Thököly Imre és Zrínyi Ilona leánya – aki anyja oldalán élte át Munkács ostromát, majd a vár feladása után Zrínyi Ilona magával vitte Bécsbe; ott halt meg.  Uralkodási ideje: o Felső – magyarországi fejedelem: 1682 – 1685 o Erdélyi fejedelem: 1690. szeptember 22. – 1690. október 25. A töröktől Füleken, 1682. szeptember 16-án athnamét kapott, amely Magyarország királyának címezte. Nikápolyban, 1690 júniusában vette át az erdélyi fejedelemségről 1690. június 8-án kiállított athnaméját és a fejedelmi jelvényeket. Erdélyi fejedelemmé választották 1690. szeptember 15-én, Keresztényszigeten.  Elődje: I. Apafi Mihály (az Erdélyi Fejedelemségben)  Utódja: II. Rákóczi Ferenc (az Erdélyi Fejedelemségben)  Elhunyt: İzmit, 1705. szeptember 13. (Nikodémiában, Törökország)  Nyughelye: (1705) İzmit; (1906) Késmárk

Késmárki gróf Thököly Imre (Késmárk, 1657. szeptember 25. – İzmit, 1705. szeptember 13.) kuruc hadvezér, 1682–1685 között Felső-Magyarország, majd 1690-ben Erdély fejedelme. Ifjúkora óta ellenséges érzelmeket táplált a Habsburg-házzal szemben, elsősorban a protestáns vallásgyakorlás és a rendi szabadságok megsértése miatt. Fiatalon, 23 évesen választották a kuruc hadak főgenerálisává. Törekedett a mozgalom Erdélytől való politikai függetlenítésére, ami 1682ben sikerült török támogatással. Ugyanakkor egészen hatalma 1685-ös elvesztéséig nem szakított véglegesen Béccsel, számos alkalommal kezdeményezett béketárgyalásokat, felajánlotta a császárnak biztosítandó fegyveres támogatást a török kiűzésére, ám feltételeit az udvar rendre elutasította. Ezt követően tevékenysége fokozatosan kiszorult a Kárpát-medence területéről. 1690ben a zernyesti csatában aratott győzelmével átmenetileg sikerült megszereznie az erdélyi fejedelmi címet, de végül a császári csapatok elől meghátrálni kényszerült. A karlócai békét követően élete végéig az Oszmán Birodalom területén élt száműzetésben. A anatóliai İzmitben hunyt el 1705-ben.

Családja Ifjúkora és tanulmányai

Thököly Imre búcsúja apjától (Székely Bertalan, 1875)

331

Thököly Imre 1657. szeptember 25-én született Késmárkon. Ötödik gyermekként jött a világra, de két bátyja korai halála miatt egyedüli fiúgyermek volt. Kétéves korától félárva volt, ekkor vesztette el ugyanis huszonkét éves édesanyját. Apja, Thököly István 1664-től részt vett a Wesselényi Ferenc nádor nevével fémjelzett főúri szervezkedésben: jelentős anyagi támogatást biztosított, illetve közvetítő szerepet játszott a magyarországi és az erdélyi elégedetlenek között. Az 1670 decemberében I. Rákóczi Ferenc által kirobbantott felső-magyarországi Habsburg-ellenes felkelés során a császári erők Árva várában körülzárták és követelték, hogy bocsássa be az erősségbe az uralkodó csapatait. Thököly István nemsokára természetes halállal elhunyt, a várat pedig néhány nappal később őrsége feladta. Fiát azonban már idejekorán a Liptó vármegyei Likava várába küldte, akit onnan a család bizalmasai Lengyelországon keresztül az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó Huszt várába menekítettek. Ezzel Thököly Imre 13 évesen teljes árvaságra jutott, egyszersmind – mint Seres István történész írja – „feljegyezték róla, hogy a gyermekkori sérelmek mély nyomot hagytak benne, és »engesztelhetetlen gyűlöletet érzett az ausztriai ház iránt«”. [1] Thököly tanulmányait az eperjesi evangélikus gimnáziumban és a nagyenyedi református kollégiumban végezte.

Származása Thököly Imre családfája[34] Apai nagyapja: b. Thököly István (1581. dec. 12.– 1651. nov. 8.) királyi tábla ülnök Apja: gr. Thököly István (1623. febr. 5.– Árva vára, 1670. dec. 4.) árvai főispán

Apai nagyanyja: bethlenfalvi Thurzó Kata (1592 után–?)

Apai nagyapai dédapja: b. Thököly Sebestyén (? –1607) Apai nagyapai dédanyja: Dóczy Zsuzsa Apai nagyanyai dédapja: gr. Thurzó György (Lietava, 1567. szept. 2.– Nagybiccse, 1616. dec. 26.) nádor Apai nagyanyai dédanyja: Czobor Erzsébet

Thököly Imre (Késmárk, 1657. szept. 25.– İzmit, 1705. szept. 13.) erdélyi fejedelem Anyai nagyapja: Gyulaffy Sámuel Doboka vármegyei főispán Anyja: rátóti Gyulaffy Mária (1637–Késmárk ?, 1659. nov. 19.) Anyai nagyanyja: iktári Bethlen Anna

Anyai nagyapai dédapja: Gyulaffy László (? –1605) Anyai nagyapai dédanyja: Széchy Kata Anyai nagyanyai dédapja: iktári Bethlen István (Marosillye, 1582– Ecsed, 1648. jan. 10.) erdélyi fejedelem Anyai nagyanyai dédanyja: Károlyi Kata

332

Thököly, a kuruc hadvezér Küzdelem a mozgalom vezetéséért (1677–1678) 1677. november 27-én Thököly az Apafi Mihály erdélyi fejedelem engedélyével Erdélyben magánszemélyként toborzott hadával csatlakozott a Wesselényi Pál vezette magyarországi bujdosókhoz. (A következő két év hadjáratait az 1677. május 27-én Varsóban XIV. Lajos, Apafi és a magyarországi bujdosók megbízottai /Absolon Dániel, Faygel Péter és Farkas Fábián/ által kötött szerződés értelmében 2–4000 fős francia pénzen verbuvált lengyel segédhad segítette.) 1678. március 7-én a bujdosók somkúti gyűlésén Teleki Mihály fővezér mellé tizenkét tagú tanácsot választottak, amelybe Thököly is bekerült,[2] és ezzel lényegében a kuruc had második emberévé lépett elő.[3] Ez érthető módon kiváltotta Wesselényi Pál ellenszenvét, aki 1674 óta a kuruc hadak generálisaként már jelentős katonai múltat mondhatott magáénak. A Teleki vezette erdélyi és a Thököly vezette kuruc hadak május 11-én a Közép-Szolnok vármegyei Daróc és Tasnád között egyesültek. Néhány vár elfoglalása után augusztus 13-án a császári sereg közeledése miatt Teleki felhagyott Eperjes ostromával, és visszaindult Erdélybe. Thököly azonban ezzel párhuzamosan önálló hadjáratot folytatott, melynek eredményeképpen a nyár és az ősz folyamán kezére került négy kővár, valamint Körmöc kivételével az összes bányaváros, és eljutott egészen a Garamig. November 1-jén Barsszentkeresztnél elszenvedett vereségét követően a bányavárosokat ki kellett ugyan ürítenie, azonban összességében így is győztesnek érezhette magát – olyannyira, hogy saját hadvezéri hírnevét is ezzel a hadjárattal sikerült megalapoznia, és az elért sikerek átmenetileg Wesselényit is elcsendesítették. Trócsányi Zsolt történész még ennél is tovább megy, szerinte „ez az, ami tulajdonképpen kibuktatja a kuruc főgenerálisságból Telekit”.[4] (Hivatalosan persze nem, hiszen formálisan 1680-ig ő marad a fővezér.) Thököly önálló hadjáratát azonban a Porta ekkor még olyan káros pártütésnek tekintette, amely a kuruc mozgalom felbomlását okozhatja. Váradra küldött követét egyszerűen lekaszabolták, és 200 kuruc katona családját túszként elhurcolták hűségének biztosítására. Thököly már 1678 őszétől kezdve törekedett rá, hogy a magyarországi bujdosó mozgalmat politikailag is függetleníteni tudja Erdélytől.[5] Szeptemberben a bujdosók négy képviselője Gács várába érkezett, ahol Forgách Ádám országbíró igyekezett közvetíteni I. Lipót császár és a magyarok között. Ezután egyikük, Szalay Pál — aki tagja volt a somkúti gyűlésen megválasztott tizenkét fős tanácsnak is — követként három napot töltött Bécsben. Kiküldésének célja feltehetően Bereg és Ung vármegyék téli szállásként való megszerzése volt — eredményességét illetően a különböző értesülések homlokegyenest eltérnek egymástól, de a bujdosók szerint „maga az király ollyakra ment kéretlen, hogy nem sokkal kellett volna menni tőbre”.[6] Az erdélyiek természetesen nem nézték jó szemmel, hogy a magyarországi bujdosók a fejedelemség kihagyásával közvetlenül a császárral kezdenek tárgyalásokat; Apafi egyenesen a követküldésért általa (nem alaptalanul) felelősnek tekintett Thököly magyarországi és erdélyi birtokainak elkobzásával fenyegetőzött. Szalay azonban időközben másodszor is Bécsbe érkezett, ekkor már egy 25 pontos részletes béketervezettel, s lényegében az egész decembert ott töltötte az udvar

333

költségén — végül két hónapos fegyverszünetet kötött Lipóttal, aki ezt márciusban hat héttel meghosszabbította (Szalay ismételt követségében bízva, akit azonban eddigre Apafi már elfogatott). A Bécs felé történő tapogatózások híre a franciákhoz is eljutott, akik rosszallásukat fejezték ki, mivel az eseményeket a varsói szerződés megsértéseként értelmezték. Thököly Béthune márkinak Absolon Dániel követ útján küldött válaszában elutasította ezt az érvelést: „A magyar nemzetnek nagy respectusa volt a francia király protectiójára, de ennek fundamentuma volt a lengyel király jóakaratja s alattomban való assistenciája; már mikor a magyar nemzet eszében vette, hogy mindaz kettőben frustráltatik, és hogy a generális békesség [ti. a francia király és a német-római császár békéje, Nymwegen] közel vagyon, méltán securitásárúl per armistitium gondolkodott, a ki mindazonáltal a tractatusnak [ti. a varsói egyezménynek] nem praejudicál.”[7]

A kurucok élén (1679–1681)

Thököly Imre portréja és aláírása (P. Schenk metszete)

1679. június végén Apafi Thökölyt nevezte ki a beteg Teleki helyetteseként a kurucok élére. Ezzel egyidőben a bujdosók egy része július 28-án Wesselényit választotta meg vezérének, s ezzel létrejött a két vezér között a nyílt szakítás. November 3-án Thököly nagy győzelmet aratott a császáriak felett az Abaúj vármegyei Újfalunál — ezt szokás szikszói csata[8] néven is emlegetni (lásd: újfalui ütközet). Ennek a sikernek minden bizonnyal jelentős szerepe volt abban, hogy 1680. január 8-án a bujdosók szoboszlói gyűlésén a vitézlő rend 133 képviselője — köztük Wesselényi Pál — egyhangúlag Thökölyt választotta fővezérré, és felesküdtek rá: „Mi Istenért és Hazáért fegyverre kelt alulírott magyarok esküszünk az élő Istenre, […] hogy nagyságos Teökölyi (sic!) Imre urat, vezérünket nem hagyjuk el, bármit határoz az Isten dicsőségét és a Haza szabadságát illető ügyekben, […] akik pedig mostanig eltérő véleményen voltunk, ezután a tegnapi erős és feloldhatatlan egyezségünk szerint Őnagyságát, mint Fővezérünket ügyünk végső eldöntéséig hűségesen követjük.”[9] Thököly csillagának rohamos emelkedését jelzik Szelepcsényi György prímásérsek-helytartó szavai: „Őfelsége kegyelmes szándéka az, hogy a jövőben egyedül Thökölyvel tárgyaljon, nem pedig az erdélyi fejedelemmel.” [10] Mindazonáltal Thököly még nem látta elérkezettnek az időt az Erdéllyel való teljes szakításra, és biztosította Apafit, hogy a jövőben is mindenről tájékoztatja majd. Az 1680-as hadjárat során a kurucok már a Vág völgyében portyáztak, sőt betörtek Morvaország területére is. Augusztus 15-én elfoglalták Késmárkot, Lőcse ostromával azonban felhagytak. A november 15-én megkötött fegyverszünet Bereg, Ugocsa és Szatmár vármegyékben jelölte ki a kuruc seregek téli szállását.

334

1681. április 28-án I. Lipót által összehívott országgyűlés kezdődött Sopronban. Alig egy héttel később a kurucok levélben fordultak a tanácskozókhoz, amelyben figyelmeztettek: elvárják, hogy olyan határozatok szülessenek, amelyek a bujdosók számára is elfogadhatóak. Júniusban a frissen megválasztott Esterházy Pál nádortól meghívás érkezett a kurucok részére az országgyűlésen való részvételre. Ők azonban arra hivatkozva, hogy az összegyűlt képviselők nem első helyen tárgyalják a protestánsok ügyét, elutasították a részvételt.[11] Május 30-án Ibrahim budai pasa értesítette Thökölyt, hogy a nagyvezér hajlandó fegyveresen támogatni mozgalmát — ennek hatására a kuruc vezér felmondta a Béccsel kötött novemberi fegyverszünetet. Apafi augusztus végén kiindult Erdélyből az áprilisi szultáni fermán értelmében.[12] Szeptemberben a váradi pasa és Thököly seregeivel egyesülve Szabolcs vármegye területén portyáztak, majd Apafi és a törökök hazatértek. Thököly és I. Lipót megbízottai végül november 13-án fegyverszünetet kötöttek Szoboszlón: az ezévi téli szállás területe Ung, Bereg, Ugocsa és Szabolcs vármegyékre terjedt ki. December folyamán Thököly béketárgyalásokat kezdeményezett az udvarral a következő feltételekkel: a kurucok kapják meg az I. Rákóczi György idején Erdélyhez csatolt hét vármegyét, [13] az uralkodó garantálja a rendi jogok és a vallásszabadság, valamint a felkelésben részt vett kurucok javainak visszaadását, illetve hagyja jóvá Thökölynek Zrínyi Ilonával kötendő házasságát. [14] A megállapodás szerint Bécs hat héten belül elküldi válaszát, erre azonban csak négy és fél hónap múlva került sor, és az eredmény csalódást okozott Thökölyéknek: Lipót engedélyezte a házasság megkötését (erre 1682. június 15én került sor), de az összes többi követelést figyelmen kívül hagyva teljes meghódolást várt.

A Felső-Magyarországi Fejedelemség megteremtése (1682) A béketárgyalásokat követő időben, a császári válaszra várva, 1682 januárjában kuruc követek érkeztek Isztambulba. Céljuk az volt, hogy kieszközöljék a magyarországi fejedelemséget Thököly számára, aki cserébe felajánlotta, hogy két éven belül meghódoltatja az egész királyságot. Ezzel egyidőben Albrecht Caprara gróf rendkívüli császári követ a vasvári béke meghosszabbítását igyekezett kijárni Isztambulban, ám a szultán eleve teljesíthetetlen feltételeket szabott — feltehetően eddigre már eldöntött tény volt a Habsburgok elleni közeljövőbeni nagyszabású hadjárat indítása. Thököly felajánlotta a közvetítést Bécs és Isztambul között, amit Lipót el is fogadott. Május elején Thökölyt Budán fejedelemnek kijáró fogadtatásban részesítette Ibrahim pasa[15] — jóllehet tárgyalásuk tartalma ismeretlen, valószínűleg szóba kerültek a felső-magyarországi vármegyék, sőt kortárs értesülések szerint Thökölynek felajánlották az erdélyi fejedelemséget vagy a magyarországi királyságot, esetleg mindkettőt. Ezt követően a kuruc vezér még egyszer megkísérelte a Béccsel való tárgyalásokat, de azok nem jártak sikerrel. Végül június 24-én Thököly felmondta a novemberi fegyverszünetet. Július végén Ibrahim pasa Budáról 30 ezres, augusztus elején Apafi Erdélyből 8 ezres sereggel indult ki. A törökök útközben elfoglalták és lerombolták Ónodot. A seregek egyesülése után augusztus 14-én elfoglalták Kassát (ekkor Thököly a maga fennhatósága alá rendelte a Szepesi Kamarát). Ezt követően bevették Eperjest, Lőcsét, Füleket és Szendrőt. Szeptember 16-án Ibrahim pasa a felső-magyarországi és az erdélyi rendek — és Apafi (!)[16] — jelenlétében kihirdette Thökölynek Magyarország királyává és Késmárk örökös grófjává való kinevezését, és átadta az ehhez kapcsolódó jelvényeket. Ugyanakkor Thököly a későbbiekben mindvégig csak fejedelemnek nevezte magát. Apafi ezt követően hazatért Erdélybe. Ezután a sereg a bányavárosok ellen vonult, ahol igen nagy pusztításokat végeztek. A helyzet normalizálódását jelzi, hogy a hónap végén a kurucok már a Vágnál csatáztak a nádori seregekkel, Thököly októberben pedig már pénzt veretett, miközben Ibrahim pasa Esztergom és Érsekújvár felé nyomult. November 19-én az újdonsült fejedelem megbízottai Bécsben megkötötték a fegyverszünetet, amely megerősítette a kurucokat a Garamig terjedő területek birtoklásában, de néhány kisebb erősségben császári őrség maradt. A bányavárosokat Bécs visszakapta, de évi 50 ezres jövedelmükből Lipót köteles volt átadni 3 ezer forintot. Thököly ismételten elvállalta a Bécs és Isztambul közötti közvetítést.

335

A kahlenbergi török vereség és Thököly hatalmának hanyatlása (1683–1684) 1683. január 11-én Kassán Thököly által összehívott országgyűlés kezdődött, amelyen a nádori tiltás ellenére figyelemre méltóan sokan jelentek meg (20 vármegye, 9 szabad királyi város, 3 püspök, 2 káptalan, 1 konvent, 19 főúr, valamint Lipót és Ibrahim pasa megfigyelői). Megerősítették a novemberi fegyverszünetet és portai követ küldéséről döntöttek a Thököly által vállalt közvetítés teljesítése érdekében. Ugyanakkor ellentét támadt a fejedelem és a résztvevők között az athname miatt (követelték a bemutatását, amit Thököly megtagadott) — végül csak 50 ezer forint adót szavaztak meg. Az országgyűlés lezárultát követően Thököly ismét békeajánlatot tett Lipótnak: a kurucok által megszállt 13 megyét, magának pedig birodalmi hercegi címet és a „Magyarország részeinek ura” titulus elismerését kérte, cserébe háború esetén Lipótot királyaként támogatta volna, családja férfiágának kihalásával pedig a terület visszaszállt volna a Habsburgokra — ajánlatát ezúttal is elutasították. Április 1-jén Drinápolyból megindult a török hadjárat Bécs ellen. Június 21-én Thököly felmondta a Béccsel kötött fegyverszünetet, majd felkereste a hadjáratot vezető nagyvezír eszéki táborát, ahol megállapodtak, hogy a fejedelem hűségére térők birtokait a török nem dúlja fel. Ennek hatására a főurak túlnyomó többsége átállt, élelemmel és fegyveresen is támogatták a törököket.[17] Ezt követően Thököly a Duna bal partján vonult északnyugat felé, miközben megbízottai a dunántúli megyéket eskették a hűségére. Júliusban Nagyszombat és Pozsony megnyitotta előtte kapuit, de 29-én Lotaringiai Károly, a császári sereg fővezére utóbbiból kiűzte a kurucokat. Augusztus 26-án a morvaországi Angernnél a kurucok nagy vereséget szenvedtek a Bécs felé vonuló lengyel hadaktól. Másnap Thököly megtagadta a nagyvezír Bécs alá rendelő parancsát. Ezt a döntést feltehetően több szempont is indokolta: Sobieski János lengyel királlyal való jó kapcsolata mérséklőleg hathatott rá, nem akarta védtelenül hagyni Felső-Magyarországot, illetve számolt azzal, hogy török győzelem esetén Buda 1526-os, tíz napig tartó kifosztásához hasonlóan a törökök Bécsből is hamar kivonulhatnak. Szeptember 4-én, tehát még Kara Musztafa katasztrofális kahlenbergi vereségét megelőzően sokadik alkalommal békeajánlatot tett Bécsnek: felajánlotta, hogy Pozsonyért és a bányavárosokért cserébe 25 ezres seregével a török ellen fordul. Lotaringiai Károly támogatta az ajánlatot, de az Udvari Haditanács (amelynek vezetője rivalizált a fővezérrel) elutasította. A Bécset ostromló sereg veresége után Thököly kelet felé vonult vissza, miközben ismét megtagadta a nagyvezír csatlakozásra felszólító parancsát — az október 9-i párkányi csatában sem vett részt, ami tovább rontotta viszonyát a törökökkel. Sobieski hazavonulása közben elfoglalta Lipót részére Észak-Magyarország jelentős területeit. A fejedelem Sobieski útján továbbra is különbékét akart kötni Lipóttal, azonban a király elzárkózott ettől — Thököly meghódolását követelte, és hogy vonuljon vissza a magánéletbe. 1684 januárjában életbe lépett I. Lipót amnesztiarendelete — ettől kezdve állandóak voltak az átállások a kurucoktól a császáriak oldalára. Thököly erre adandó válaszként adta ki a keresztény világnak és a magyaroknak címzett kiáltványát. [18] Ez felhívta a figyelmet a hatalom sorozatos jogsértéseire, és hangsúlyozta, hogy a kurucok mozgalmának legfőbb célja a törvényesség visszaállítása, a vallásszabadság garantálása. Hivatkozott az ország régi törvényeire, a közelmúltbeli uralkodók által elfogadott koronázási hitlevelekre. Az írásban Thököly kurucai török orientációjának előfutáraiként megjelentek Bocskai, Bethlen és I. Rákóczi György, azonban az erdélyi fejedelmek háttérbe szorultak Wesselényi Ferenc és Lippay György alakja mögött. A néhai nádor és az esztergomi érsek, az ország két első közjogi méltóságának törökpártisága mindennél csattanósabb érv volt a felkelők legitimációja mellett. Péter Katalin történész véleménye szerint ugyanakkor a Manifestum alaposabb vizsgálata során kiderül, hogy állításai alátámasztására „részben 1684-re aktualitásukat vesztett eseményekről szól, részben nem említ égetően időszerű momentumokat, végül: valótlan dolgokat állít.” [19] Ebben az évben Schultz altábornagy vezetésével indult támadás Thököly ellen, aki azonban hamarosan ellentámadásba ment át. Sikerült elfoglalnia többek között Késmárkot és Ungot, de szeptembertől az erőviszonyok a császári sereg oldalára billentek el. Eperjes alatt elszenvedett veresége után Thököly Regéc várába húzódott vissza, de a várost magát a császáriaknak 21 napig tartó ostrommal sem sikerült elfoglalniuk.

336

A fejedelemség bukása — Thököly elfogatása, majd török csapatvezérsége (1685–1689) 1685 februárjában az erdélyi fogarasi országgyűlés hűtlenségi pert indított Thököly ellen, melynek eredményeképpen birtokait elkobozták. Májusban a császári erők három hétig ostromolták Ungvárt, végül azonban eredménytelenül távoztak az erősség alól. Szeptember 11-én Eperjest kéthónapi ostrom után elfoglalták. 1685. október 15-én a nagyvezír utasítására a váradi pasa a hozzá segítségért érkező Thökölyt elfogatta és a kedvezőbb békefeltételek reményében felkínálta Bécsnek, ám Lipót ekkor már nem tartott igényt a személyére. A fejedelmet ekkor előbb Jenő várába, majd Belgrádba szállították vasra verve. Thököly fogságának hírére Kassa kétheti ostrom után megnyitotta kapuit a császáriak előtt, akik sorra foglalták el a felső-magyarországi várakat. Egyedül Munkács védekezett 1688 januárjáig Zrínyi Ilona irányításával. Ugyanakkor Thököly megmaradt mintegy 17–18 ezer katonája csatlakozott Lipót seregéhez. 1686. január 2-án szabadon engedték Belgrádban, majd ünnepélyes keretek között bevonult Váradra, a három hónappal korábbi megaláztatás helyszínére. Mindez azonban a helyzeten lényegében már nem változtatott: korábbi hatalmát végérvényesen elveszítette[20] — nem sikerült török segédhadakat szereznie Munkács felmentésére, sőt amikor visszavonult Hunyad vármegyei birtokára sereget toborozni, Teleki Mihály utasítására onnan is kiüldözték. 1687 februárjában Thököly a nagyvezír parancsára Váradra ment, hogy az ottani pasától kapjon segítséget Munkács felmentésére. A pasa azonban nem volt képes segítséget nyújtani, ezért Thököly kénytelen volt dolga végezetlenül visszatérni Gyulára. Júliusban a péterváradi híd őrzésével bízták meg, ezt a feladatot látta el az augusztus 12-én lezajlott nagyharsányi csata idején is. Szeptemberben a török táborban kitört katonalázadáskor el kellett menekülnie. Októberben visszatért Várad környékére, de Munkácsig nem sikerült eljutnia. 1688. január 24-én Klobusiczky Ferenc zempléni alispán Pozsonyban átadta I. Lipótnak Thököly Imre fejedelmi jelvényeit. Február során Donathus Heissler generális Telegdnél, majd Várad környékén szétverte Thököly kisszámú hadát, aki Belgrádba menekült. Miután Belgrádot a császáriak szeptember 6-án elfoglalták, Thököly részt vett egy kisebb jelentőségű törökellenes bolgár felkelés leverésében.[21] 1689 nyarán Thököly 8000 fős kuruc-román-török sereggel elfoglalta Orsovát, majd Újpalánkot. Sikerei miatt a császári sereg élén Badeni Lajos őgróf vonult ellene, aki visszaszorította Moldvába.

Az erdélyi fejedelemség (1690)

Erdély címere

1690. április 15-én elhunyt I. Apafi Mihály. Kiskorú fiával szemben június 8-án II. Szulejmán szultán Thököly Imrét nevezte ki Erdély fejedelmévé.[22] Vele szemben Teleki Mihály[23] erdélyi és Heissler generális császári hadai védték Erdélyt: lezárták a hágókat, majd Zernyestnéll etáboroztak. Thököly 15 ezres kuruc-román-török-tatár, zömében lovas hadával átkelt a járhatatlannak tekintett havasokon, majd augusztus 21-én hátbatámadta, és a zernyesti csatában legyőzte az erdélyi-császári hadakat. Teleki a csatában meghalt, Heissler fogságba esett (őt Thököly 1692 januárjában kicserélte az 1688 januárja óta házi őrizetben tartott Zrínyi Ilonára). Szeptember 22-én a keresztényszigeti országgyűlés fejedelemmé választotta Thököly Imrét, kimondta birtokai visszaadását, és honfiúsította kurucait. Ezt követően Badeni Lajos őrgróf tizenhat lovasezredével Belgrád alól Erdélybe vonult, ahonnan október végére kiszorította Thökölyt Havasalföldre, és elzárta előle a Felső-Magyarország felé vezető utat is. (Ugyanakkor ezzel sorsára hagyta Belgrádot, amelyet a török nagyvezír október 8-án elfoglalt.)

337

Emigráció (1691–1705) 1691 februárjában a havasalföldi vajda kiűzte országából Thököly kurucait, akik ekkor Vidin környékére húzódtak vissza. A török nyári hadjáratában részt vett, Temes vármegye területén nyomult előre, majd augusztus 19-én ott volt a szalánkeméni csatában is, amely Köprülü Musztafa vereségével és halálával végződött. Októberben még betört Gyula környékére, de kisebb portyák után kénytelen volt kivonulni az országból. 1696-ig az Al-Dunánál vett részt kisebb hadicselekményekben egy-egy török seregtest parancsnokaként. 1697 júniusában II. Musztafa szultán hadjáratot indított Magyarország visszafoglalására. Thökölyt ennek kapcsán azzal bízták meg, hogy Habsburg-ellenes felkelést robbantson ki a Tiszavidéken. Július 1-jén azonban csak Hegyalján tört ki felkelés, amelyhez ráadásul csak a jobbágyok csatlakoztak, míg a nemesség a császári oldalra állt. Mire a 80 ezres szultáni sereg augusztus 19-én Pancsovánál megkezdte a Dunán való átkelést, a hegyaljai felkelést már vérbe fojtották. Szeptember 11-én Thököly is jelen volt a zentai súlyos török vereségnél, amelyben mintegy 30 ezer török fulladt a Tiszába, és elesett Elmasz Mehmed nagyvezír is. 1699-ben a karlócai béke értelmében Thökölyt és kurucait az Oszmán Birodalom határtól távol eső, belső területén telepítették le. Az 1704-es Thököly-párti erdélyi betöréstől[24] eltekintve személye a későbbiekben már nem jutott érdemleges szerephez a magyarországi és erdélyi ügyekben. 1705. szeptember 13-án halt meg a kis-ázsiai İzmitben, és ott is temették el.[25]

Emlékezete A gyermek Thökölyt 8 évesen Apafi Mihály erdélyi fejedelem kinevezte Máramaros, majd Árva vármegye főispánjává. 1668–1670 között az eperjesi lutheránus kollégiumban folytatott tanulmányokat. Wesselényi-szervezkedés bukása után – melyben apja is részt vett – Erdélybe menekült. Itt bekapcsolódott a Magyar Királyság elleni harcokba, 1680. január 8-án a felkelők fővezérükké választották. Seregei a következő években jelentős sikereket értek el. 1682–1685 között a felső-magyarországi török vazallusállam (Orta Madzsar) fejedelme. 1685-ben a törökök Váradon elfogták, és 1688-ig fogságban tartották. Ezt követően a törökök oldalán vett részt a visszafoglaló háborúban, de az 1699-ben megkötött karlócai béke értelmében az Oszmán Birodalom belsejébe száműzték, ahova számos híve követte. A politikai emigráció tartózkodási helyéül Csiprovac várost jelölték ki néhány környékbeli faluval, míg Thököly szűkebb kíséretével Isztambulban tartózkodott. 1701 szeptemberében azonban engedély nélkül Drinápolyba ment, amiért kíséretével együtt Izmitbe (görög nevén Nikomédia), a „Virágok mezejére” telepítették át szűk kíséretével. A fejedelem házastársa Zrínyi Ilona 1703. február 18-án hunyta le szemét, Thököly pedig 1705. szeptember 13-án tért örök nyugalomra.

Késmárk települése a Magas-Tátra keleti részénél, Poprád városától 15 km-re északkeletre, a Poprád-folyó partján fekszik. A vár a központban, az óváros északi részén található. A XV. században, a huszita pusztítások után, a Szenterzsébeten állt korábbi kolostor maradványainak a felhasználásával készült.

338

A késmárki vár 1583-tól áll a Thökölyek birtokában. 1570, 1620 és 1650 körül bővítették, 1577 és 1628 között díszes várkastéllyá alakították. 1703-ban megvette a város, de 1741-ben és 1787ben a településsel együtt leégett, ezután épületeinek egy részét elbontották. A gótikus eredetu várkápolnában a Laszkiak és a Thökölyek sírjai, síremlékei találhatók. Thököly Imre hamvait 1906-ban hozták Magyarországra felesége, Zrínyi Ilona, mostohafia, II. Rákóczi Ferenc, Rákóczi József, Bercsényi Miklós és neje Csáky Krisztina, Esterházy Antal, Sibrik Miklós maradványaival együtt, miután az 1906. XX. törvénycikk eltörölte a Rákóczit és társait száműző 1715. XLIX. tc. 2. és 3. paragrafusát.

Késmárk - Evangélikus templom (készítette: Németh Gábor) http://www.panoramio.com/photo/15331677

Thököly Imre földi maradványait 1906 októberében újratemették Késmárkon szülővárosának új evangélikus templomában, ahol elhelyezték palástját és zászlaját is, valamint azt a feliratos domborművet, amely ızmiti sírját borította.[26] [27]

Thököly Imre szarkofágja a késmárki evangélikus templomban (http://www.friweb.hu/sandorson/Tatra)

339

Grantner Jenő 1954-ben készítette el 2,8 m-es bronzszobrát, mely a Hősök tere jobb oldali oszlopsorában balról az ötödik alak. (Eredetileg Mária Terézia szobra állt ezen a helyen.) Alatta dombormű található, melynek címe: „Thököly kurucai a szikszói harcban legyőzik a labancokat, 1679”.[28]

Thököly Imre szobra a Millenniumi emlékmű jobb oldali oszlopcsarnokában a Hősök terén

2005-ben, halálának 300. évfordulóján İzmitben utcát neveztek el róla. [29] 2008. november 14-én nyílt meg Izmitben – mely ma Kocaeli nagyváros része – a Seka parkban a Thököly Emlékház, amely az 1701–1705 között száműzetésben itt élő Thököly Imrének állít emléket.[30] 2009-ben utcát neveztek el róla Törökországban, a Márvány-tenger partján fekvő Karatepén, ott, ahol a hadvezér feleségével, Zrínyi Ilonával utolsó éveit élte száműzetésben. [31]

340

Szépirodalmi művek életéről Gyöngyösi István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságáról (elbeszélő költemény, 1683.) Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban. [32] Somló Sándor: Thököly Imre (színmű, Pest, 1870.) Takács Tibor: A kaftános fejedelem (regény, Bp., 1965.) Takács Tibor: Thököly ifjúsága (regény, Bp., 1966.)[33]

Jegyzetek 1. 2.

3. 4. 5.

6. 7. 8. 9. 10. 11.

12.

13. 14.

15. 16.

↑ Seres 38. ↑ Az 1678. március 7-én megválasztott tanács tagjai: Fáy István, Ilosvay Péter, Ispán Ferenc, Keczer Menyhért, Kende Gábor, Sulyok János, Szalay Pál, Szepessy Pál, Thököly Imre, Ubriczy /Ubrizsy?/ Pál, Wesselényi László és Wesselényi Pál voltak; Szuhay Gáspár „erőtlenségre” hivatkozva a megbízatást elhárította. Tisztségviselők: A tanács titkára Klobusiczky Pál, „pecséttartója” Faygel Péter, strázsamester Farkas Fábián, tábormester Gálfi János. Követeknek választották a Portához Radics Andrást, Lengyelországba (és a francia udvarhoz) Absolon Dánielt, az erdélyi fejedelemhez Hamvay Pétert, a budai pasához Pécsi (Péchy?) Gáspárt, az egrihez Mikolay Boldizsárt és a váradihoz Jankovics (Jankovich?) Györgyöt. ↑ Kalmár 161. ↑ Trócsányi 229. ↑ Erről bővebben ld. Kalmár. Értékelése szerint ezt elsődlegesen az indokolta, hogy a kuruc vezér „mindenekelőtt serege számára akart téli szállást biztosítani. Vagyis olyasvalamiről igyekezett gondoskodni, ami valójában Erdélynek, és mint főgenerálisnak, személy szerint Telekinek lett volna a dolga. Ám az erdélyi politikusok ezt nem, vagy legalábbis nem kielégítő módon teljesítették.” 160. ↑ Idézi Kalmár 158. ↑ Gebei 418. ↑ Thököly saját beszámolója a csatáról: „mind öltük, vágtuk úgy annyira elfogdostuk mind tiszteket s hadokat, hogy alig mehetett el huszonötig való hírmondóban az táborra”. Idézi Nagy 50. ↑ A hűségeskü teljes latin szövegét és a maga által készített magyar fordítását közli Geönczy 33. ↑ Idézi Zachar 401–402. ↑ Thököly válaszában annak a nézetének adott hangot, hogy a bujdosók ügyük rendezését már kizárólag a töröktől remélhetik. „Keresztény királyok alkalmatosságával vékonyan remélhetni szabadulásunkat! Ily módon egyedül a török fegyver viheti haza a bujdosókat győzelmesen.” Ugyanakkor biztosítja róla Esterházyt, hogy céljaik végső soron közösek: „Én is hazámnak csendességét és boldogulását kívánó és abban fáradozó fia és tagja vagyok. Én is hazámnak tartom Magyarországot, és szívesen is kívánom a nyugodalmasabb életet.” Idézi Zachar 402. ↑ Thököly 1681. június 30-án – mivel nem ismerte az erdélyi fejedelemnek küldött athname és ferman tartalmát, ezért fenntartásai megőrzésével – engedelmességet ígért Apafinak: „…obligálom magamat bona fide cristiana, hogy én mindenekben az szerént, valamint az győzhetetlen és hatalmas császár és fővezér urunk ő nga, ő ngának kezére adta, ő ngátúl dependeálok, csak hazám s nemzetem megbántódásával s országunk törvénye megsértődésével ne legyen.” Idézi R. Várkonyi 378. ↑ Thököly számára az említett hét vármegyére (Abaúj, Zemplén, Borsod, Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa) támasztott követelés egyik indoka a Bethlen családdal való rokonsága volt. ↑ Zrínyi Ilona 1681. november 4-én Caprara grófnak írt levelében idézi Thököly ígéretét: „…ha a méltóságos fejedelemasszony arra ígéri magát, hogy hozzám jön, én is azon leszek, hogy ő Felségéhez minden hadaimmal visszamenjek s életem fottáig igaz híve leszek ő Felségének; a törököt is lecsendesíteném, s mi magyarok lennénk azok, kik a hazát a török alól felszabadítanók.” Idézi R. Várkonyi 380. A házassággal Thököly a Rákóczi-birtokokat is megszerezte, amivel hatalmas mértékben megnőttek a rendelkezésére álló anyagi erőforrások. ↑ A találkozóról szóló név nélküli egykorú tudósítás latin eredetijét, illetve a Spekner Enikő és Vajda András által készített magyar fordítást közli Varga Imre. In: Tfk 277–283. ↑ A kinevezés kapcsán Apafi 1683. január 21-én Esterházy Pál nádornak írt levelet: „Gróf Tököli uram […] sok nagy rendek, vármegyék, városok neve alatt való leveleket formálván, mellyekkel elhitette az Portát, hogy idegenek az én általam való magyar dolgok folytatásátul, minden rendnek nagy obligatióval és igíretekkel arra kötelezte magát: csak adassék neki az magyar királyság, neki az egész Magyarország és Horvátország meghajol, és készek ő kegyelmét uralni. Így lett az mi kezünkben küldött [1681. évi] athnaménak visszavitetése […], melyet gróf Tököly uram nem […] impetrálhat soha, hanem ő kegyelmének az maga kívánsága szerint való és az országnak javára

341

17.

18. 19. 20.

21. 22. 23.

24.

25.

26. 27. 28. 29. 30. 31. 32.

33. 34.

semmit nem célzó annuentiát és nem athnamét adtak ki neki [ti. 1682 szeptemberében] […] Melyből is meglátszik, csak maga privátumát és hasznát keresi; azt kegyelmed, mások is elhigyjék, az magyar nemzet részéről semmi securitást végben nem vitt, ha ellenkezőt hirdet, csak színes mesterség lészen, az nyolcvankettödik esztendőbeli hadakozásnak rendi is ezt bizonyítván.” Idézi Varga 294–295. A levél állításait elemzi, különös tekintettel az athname–berat problémára Papp 2003. Megállapítja egyebek mellett, hogy az Mtsz 658–660. Thökölynek adott szultáni athnameként közölt irata valójában a berat volt. ↑ Mehmed Csolak „Csonka” nógrádi bég 1686-os vallomása szerint Draskovich Miklós országbíró, Erdődy Miklós horvát bán, Batthyány Kristóf, a Dunántúl és a Kanizsával szembeni végek főkapitánya és Czober Ádám alsó-magyarországi nagybirtokos odáig mentek, hogy Thökölyt akarták Magyarország királyává tenni, ők pedig felosztották egymás között a majdan elfoglalandó (!) örökös tartományokat. A magyar főurak 1683-as átállását tárgyalja Papp 2000. ↑ Szövege megtalálható Mtsz 661–676. ↑ Péter 200. ↑ Helyzetét maga Thököly így jellemezte: „Ibrahim passa [sic!] annyira megrontotta az én dolgaimat, hogy az mit azelőtt két, három ezer emberrel lehetett volna cselekedni, most tízhúszezer ember is kelletik hozzá!” Idézi Nagy 53. ↑ Thökölynek a felkelés leverésében játszott szerepét vizsgálja Telbizov. A bolgár történész által rajzolt képet igyekezett árnyalni Benda. ↑ Thököly 1690-es erdélyi hadjáratáról beszámol Cserei 221–238. ↑ Ahogy 1690. július 21-én írta egy levelében: „az Tököly fejedelemségétül, valakinek esze vagyon, irtózik”. Teleki maga egyébként még augusztus 8-án sem hitte el, hogy Thököly valóban meg fogja támadni Erdélyt: „…bolondság is volna […] kevesed magával, kiváltképpen annyival, a mint írják lenni, bé jőni”. Idézi Trócsányi 323, 325. Feltehetően Telekit félretájékoztatták Thököly haderejének létszámával kapcsolatban. ↑ Február, majd július elején összesen mintegy 750 kuruc érkezett Erdélybe, akik Thököly törökországi környezetének voltak a tagjai. Csatlakoztak Rákóczi seregeihez, és részük volt többek között Gyulafehérvár április 7-i elfoglalásában. ↑ A Rákóczi-szabadságharc idején tartott 1705-ös szécsényi országgyűlés határozata szerint: „Az Méltóságos Thököly Imre Fejedelem az Magyar Haza Szabadságának helyreállításáért fegyvert fogván és azon Ügynek minden jobb utakon és módokon való folytatására életét, jószágát feláldozván […] méltónak ítéltetett, hogy minden jószágiban visszahelyeztessék, maga pedig Személye szerint több bujdosó Magyarokkal az leendő Békességnek Tractájában includáltassék.” Idézi R. Várkonyi 392. ↑ Ld. Kincses. ↑ Vasárnapi Ujság 53. évf. 45. sz. (1906. november 11.) - képek a temetésről ↑ Vendégváró: Thököly Imre-szobor ↑ Thököly utca nyílt İzmitben (A Múlt-kor történelmi portál cikke) ↑ Magyar emlékhelyek Törökországban – Thököly Imre Emlékház ↑ Mediatica.ro: Utcát neveztek el Thököly Imréről a törökországi Karatepén ↑ Fejezetcímek: Tököli Imre; Az ostromolt Bécs; Hátra van még a fekete leves!; Caraffa. Az eperjesi mészárlás; Két civakodó közt a harmadik; A szultán kutyája; A zernyesti csata; Erdély hitlevele; A zalánkeméni diadal; Tököli és Veterani; Savoyai Jenő. A zentai diadal; A karlócai béke; Zrínyi Ilona. ↑ Magyar életrajzi lexikon: Thököly Imre ↑ Nagy Iván: Magyarország családai, 2. kötet, 70. o., 4. kötet, 480-481. o., 11. kötet, 202, 208-209, 286-289 o.

342

Felhasznált irodalom Benczédi 1963 Benczédi 1983 Benda Cserei Gebei Geönczy Heckenast Kalmár

Kincses Köpeczi Leibniz Mtk II Mtsz Nagy Papp 2000 Papp 2003 Papp 2005 Péter R. Várkonyi Schulhof Seres Telbizov Tfk Trócsányi Varga Zachar

Benczédi László: A „vitézlő rend” és ideológiája a Thököly-felkelésben. In: Történelmi Szemle 1963/1 33–43. Benczédi László: Bécs és Sztambul között: Thököly Imre pályafutása. In: História 1983/4 3–7. Benda Kálmán: Megjegyzések Karol Telbizov tanulmányához. In: A Thököly-felkelés és kora. Szerk.: Benczédi László. Bp., 1983. 179–180. Cserei Mihály: Erdély históriája 1661–1711. Bp., 1983. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Bánkúti Imre. ISBN 963-207-498-X Gebei Sándor: A Thököly-felkelés kibontakozása és a Rzeczpospolita. In: Hadtörténelmi Közlemények 2005/3. 412–423. Dr. Geönczy József: Thököly kurucainak hűségesküje. In: Honismeret 1981/5 32–33. Heckenast Gusztáv: A török kiűzése Magyarországról. In: História 1983/4 7–11. Kalmár János: Thököly önálló diplomáciájának kezdetei 1678–1679. (Adalékok a felkelés török orientációjának indítékaihoz.) In: A Thököly-felkelés és kora. Szerk.: Benczédi László. Bp., 1983. 155–162. Kincses Katalin Mária: „Minden különös ceremonia nélkül.” A Rákóczi-kultusz és a fejedelem hamvainak hazahozatala. In: Hadtörténelmi Közlemények 2003/1 46–76. (Interneten elérhető: [1]) Köpeczi Béla: „Magyarország a kereszténység ellensége”. A Thököly-felkelés az európai közvéleményben. Bp., 1976. ISBN 963-05-0883-4 Leibniz, Gottfried Wilhelm: Quelques reflexions sur la presente guerre de Hongrie., 1683. augusztus – Idézi Köpeczi Béla: Leibniz és a Thököly-felkelés. In: Magyar Filozófiai Szemle 2002/3. (Interneten elérhető: [2]) Magyarország történeti kronológiája. II. kötet. 1526–1848. Főszerk.: Benda Kálmán. Bp., 1983. (2.) ISBN 963-05-3183-6 Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790. Szerk.: Sinkovics István. Bp., 1968. Nagy László: Thököly Imre. In: Rubicon 1999/7 50–53. Papp Sándor: Árulók vagy túlélők? A magyar főurak átállása 1683-ban Kara Musztafa pasa és Thököly Imre oldalára. In: Rubicon 2000/5 22. Papp Sándor: Szabadság vagy járom? A török segítség kérdése a 18. század végi magyar rendi mozgalmak idején. In: Hadtörténelmi Közlemények 2003/3–4 633–669. Papp Sándor: Thököly Imre esztendeje: 1682. In: Történelmi Szemle 2005/3–4 347–372. Péter Katalin: A múlt és a jelen a Thököly-felkelés ideológiájában. In: A Thököly-felkelés és kora. Szerk.: Benczédi László. Bp., 1983. 199–204. R. Várkonyi Ágnes: Thököly politikája és Magyarország esélyei a hatalmi átrendeződés idején. In: Hadtörténelmi Közlemények 2005/3. 363–399. Schulhof Izsák: Budai krónika. Bp., 1979. Fordította: Jólesz László. Az utószót Szakály Ferenc írta. ISBN 963-207-454-8 Seres István: Thököly Imre és Törökország. Bp., 2006. ISBN 963-05-8409-3 Telbizov, Karol: Thököly Imre 1688. évi bulgáriai szerepéről. In: A Thököly-felkelés és kora. Szerk.: Benczédi László. Bp., 1983. 173–177. A Thököly-felkelés és kora. Szerk.: Benczédi László. Bp., 1983. ISBN 963-05-3309-x Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály. (Erdély és a kurucmozgalom 1690-ig.) Bp., 1972. Varga J. János: A török orientáció változatai Magyarországon. Wesselényi–Apafi–Thököly 1663–1683. In: Történelmi Szemle 2007/2. 289–297. Zachar József: A Thököly-szabadságharc hadtörténeti és hadművészeti szempontból. In: Hadtörténelmi Közlemények 2005/3. 400–411.

Külső hivatkozások Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre, I-II. kötet. Budapest, 1888-1889. Thököly Imre Késmárki Tököly Imre naplója 1693. 1694. és 1676-1678. évekből

343

Árva vára http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rva_v%C3%A1ra

Árva vára

Árva vára Szlovákiában, Árvaváralja (Oravský Podzámok) község mellett az Árva folyó szintje felett 112 méterre magasodó sziklára épült. A középkorban fontos szerepet játszott Magyarország északi határa és a Lengyelország felé vezető kereskedelmi út védelmében. [1]

Története A vár alapításáról nincs fellelhető forrás, de feltételezhető, hogy mint sok más magyar vár, ez is közvetlenül az 1241-es tatárjárás után épült. Mikszáth Kálmán szóhagyományokra alapozva állítja, hogy a templomos lovagok építették. Első ismert birtokosai a Balassák voltak. Oklevélben először 1267-ben történik említés a várról,[2], amikor is IV. Béla kiváltotta Balassa Mikótól, és ettől kezdve egy ideig királyi várként funkcionált. Ekkor már létezett a fellegvár és valószínűleg a középső vár is. Az alsóvár helyén fából ácsolt épületek álltak. A királyi megbízottja a várispán volt. 1298-ban a király a trencséni Csák Máténak adományozta, majd annak halála után Dancsmesterre bízta a várispánságot, aki húsz éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget, és árvai grófnak nevezte magát. 1331-ban Károly Róbert a körmöci Lipót grófot nevezte ki árvai grófnak majd 1335-ben várispánná is tette. Lipót ezt a tisztséget 1349-ig töltötte be.

XV. század 1420-ban Zsigmond király Stíbor vajdának elzálogosította Árva várát. 1439-ben Albert halála után özvegye, Luxemburgi Erzsébet, hogy bebiztosítsa a koronát fiának, (a késöbbi V.) Lászlónak, segítségül hívta a cseh Giskrát. Giskra elfoglalta egész Árva megyét, de a várat nem tudta bevenni. 1441-től a várat a lengyel Komorowski Péter liptói és árvai gróf kaparintotta meg és 25 éven keresztül innen fenyegette az egész felvidéket. Garázdálkodásának csak Mátyás király vetett véget, aki egymás után foglalta vissza Liptóújvárat, Rózsahegyet és Likavka várát, végül Komorowski 8000 forintért eladta a királynak Árva várát. A jól képzett várőrséget Mátyás zsoldjába fogadta, részben ők képezték az alakuló fekete sereg magját. [3] Komorowskinak Jagelló Kázmér lengyel király az árvai grófság kárpótlásául a közeli (kb. 100 km-re északra fekvő) żywieci földeket adományozta, míg Mátyás király az árvai erősséget fontosságának teljes tudatában saját embereinek adta át: árvai gróf Kamienicai Tamás lett, várispán pedig a lomnici Horvát Kiszevics.

344

Mátyás ide záratta ismeretlen okból Várday Péter kalocsai érseket és kancellárt 1484-ben ezekkel a szavakkal: "Arva fuisti, arva eris et in Arva morieris". (Árva voltál, árva leszel és Árva várában fogsz meghalni). Az érsek csak Mátyás halála után szabadult. 1482-ben Mátyás Árvát és Liptót Corvin Jánosnak adományozta és egyúttal gróffá nevezte ki. 1484-ben Szapolyai Imre lett az árvai várispán.

XVI. század A mohácsi csata után az árvai birtok visszakerült a király (Szapolyai János) birtokába, aki Corvin János birtokait elfoglalta. A vár parancsnoka a Szapolyai-párti Kosztka Péter és Miklós lett. 1527-ben I. Ferdinánd Árvát Thurzó Eleknek adományozta, azonban ez csak gesztus értékű volt, mivel a vidék és a vár nem volt a király birtokában. Ekkor merült fel a várral kapcsolatban először a Thurzó család neve. Rövidesen azonban Szapolyai bizonytalan politikája miatt Kosztka Miklós átállt a Habsburg király oldalára és jutalmul megkapta a közeli Sztrecsnó várát a nemességgel együtt. 1534-ben I. Ferdinánd Árvát dębowieci János lengyel úrnak adományozta, aki Sziléziából több rokonát és barátját magával hozta, többek között Wacław Siedlnickit, aki 1545-ben bekövetkezett halála után örököse is lett. 1549-ben Ferdinánd Árvát saját birtokaihoz csatolta és bérbe adta Siedlnickinek 18 337 aranyforintért, de 1556-ban Ferdinánd rendeletére át kellett adnia Thurzó Ferencnek, Elek testvérének. Az árvai birtokhoz akkor 6 mezőváros és 75 falu tartozott, 74 000 holdnyi erdőgazdaság. Ezt a hatalmas területet a Thurzók birtokolták egészen a második világháborút követő államosításig. Thurzó Ferenc Árva várát ifjú feleségével, Kosztka Borbálával kellemes kastéllyá építette át, de a védelmi szerepét is megerősítette. Thurzó György a birtok öröklését végrendeletében a leányágra is kiterjesztette, de előírta, hogy a birtok nem darabolható fel. Ezt a végrendeletet a király is jóváhagyta. Thurzó Imre halála után a család férfiága kihalt. 1574-ben a várat Ferenc 8 éves fia, György örökölte. Távolléte alatt a vár és a hozzá tartozó birtokok ügyeit Abaffy György intézte. Ebben az időben Magyarországon több Habsburg-ellenes felkelés tört ki. Thurzó György nem csatlakozott a felkelőkhöz, hű maradt Rudolfhoz. Ezért jutalmul 1606-ban neki adományozta Árvát a várral és a főispánsággal. Ettől kezdve a birtok az államosításig a Thurzó család birtokában maradt.

XVII. század 1616-ban György özvegye, Czobor Erzsébet igazgatta a birtokot, majd nagykorúságát elérve fia, Imre vette át tőle. Apjával ellentétben Thurzó Imre részt vett a Habsburg ellenes összeesküvésben. 1621-ben halt meg, vele kihalt a Thurzó család férfi ága. 1626-ban Czobor Erzsébet is meghalt. A birtokot György és Erzsébet hét lánya örökölte: Zsuzsanna, Judit, Borbála és Illésházi Ilona, Vízkelethy Mária, Thököly Katalin és Szunyogh Anna. Az örökösök és férjeik 1626. július 5-én találkoztak Zsolnalitván, és itt közbirtokosságot alapítottak a birtokra. Az árvai közbirtokosság felölelte csaknem egész Árva megyét és a nyugati Tátra egy részét is. A közbirtokosság első igazgatója 1626-1648 között Ilona férje, Illésházy Gáspár lett. Utóda Thököly István volt (1653-tól), akit az I. Lipót elleni összeesküvésben való részvételért elítéltek. Annak ellenére, hogy tagadta bűnösségét és hűségesküt tett a királynak, elkobozták vagyonát. A dolgok ilyetén alakulására Thököly ellenállásra kényszerült és a Habsburg ellenes Wesselényifelkelés szimbolikus alakjává lett. 1670. november 28-án a császári hadsereg megkezdte a vár ostromát. Néhány nappal később Thököly meghalt és az őrség december 10-én megnyitotta a kapukat a császári had előtt. 1678-ban Thököly Imre szerezte meg a várat. 1709 januárjában Babocsay a várat körülzáró császári hadat szétverte, de április 10-én a kuruc védők a várat feladták.

345

XVIII. század 1711-ben a vár és a közbirtokosság visszatért a Thurzó örökösök tulajdonába, azonban a birtok jövedelme a háborús károk és a lakosság elmenekülése miatt csökkenő népesség következtében egyre kisebb lett. A 18. század második felében egy időre az igazgatói tisztségre senkit sem neveztek ki, 1764-től mintegy 20 évig pedig állami fennhatóság alá vonták. 1782-ben a közbirtokosság igazgatója Esterházy Miklós lett, majd 1792-től Zichy Ferenc. Az ő igazgatásuk alatt bizonyos részeket újjáépítettek, de a vár teljesen elveszítette védelmi jellegét.

XIX. század 1800-ban hatalmas tűzvész pusztított, néhány nap alatt a vár minden fából épült része leégett. Zichy Ferenc a teljes pusztulás ellen csak a fellegvár egy részét biztosította, és a vár így is maradt 60 éven át. 1868-ban az új igazgató, Zichy Ödön (Edmund) a mai Szlovákia területén az egyik első múzeumot alapította meg. A múzeum gyűjteményeit a nyilvánosság előtt is megnyitotta, a gyűjtemény első katalógusait pedig a 90-es években adta ki. A Zichyk után 1894-1896 között Esterházy Pál igazgatta Árva várát. Utóda Pálffy József (18961919) között felújította és restaurálta az épületegyüttest. Az első világháború megakasztotta a múzeum működését és a párhuzamosan folyó rekonstrukciós munkákat. Csak a két világháború között folytatódott a helyreállítás, amikor a vár felett a csehszlovák állam rendelkezett, mely megvásárolta a közbirtokosság több, mint felét.

Napjainkban

http://varwebaruhaz.blogter.hu/211235/arva_vara

A második világháború után a korábbi német és magyar birtokokat államosították Szlovákiában. A vár állami tulajdon lett. Jelenleg is tartanak a karbantartási és rekonstrukciós munkák. A vár jelenleg nemzeti emlékhely és múzeum szerepét tölti be. Bemutatják a vár történetét, legrészletesebben a Thurzó-korszakot és a közbirtokosság idejét. Természettudományi és néprajzi kiállítás is van a múzeumban. Meg kell említeni a gazdag ornitológiai gyűjteményt, mely Antoni Kocjan lengyel erdész munkája.

Irodalom Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvárai. Révai Kiadó 1928. Reprint FIESTA és SAXUM kft. közös kiadása ISBN 963-8133-56-2

Források és jegyzetek 1. 2. 3.

↑ http://pl.wikipedia.org/wiki/Zamek_Orawski ↑ Oravský hrad | Hrady, zámky, kaštiele a ostatné pamiatky na Slovensku ↑ Révai nagy lexikona, Budapest 1911.

346

Füleki vár története http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BClek

Foto: Buskó András

A régészeti leletek tanúsága szerint a vár környéke már a történelem előtti időkben is lakott volt. Az első írásos emlék a füleki várról 1242. február 2-ből származik. A vártulajdonosok között találjuk Hartwig lovagot (1283), Egyed mestert, trencséni Csák Mátét (1311-1321), Fónyi Balázst (1322-től). 1483-ban Mátyás király hadserege Lábatlan András parancsnok vezetésével bevette a füleki várat (a várúr, Perényi a harcok során megszökött). A várat 1490-ben László király Ráskai Balázs gondjaira bízta.

Középkor Történészek szerint a 12. században a mai vár helyén egy fából készült erődítmény állt, amelyben a várat úgy emlegetik, mint amelyik átvészelte a tatárjárást (mai helyesírásra átírva): "…Vártuk az egyház és szentatya segítségét, hogy a dunai átkelőkön szembe találjuk magunkat Krisztus nevének ellenségeivel. Végül a Duna befagyott és szabad utat kaptak felénk. Rossz szándékkal átjöttek a Dunán, hogy tökéletesítsék az ördög művét. De mi sokan voltunk fölfegyverezve és meghúztuk magunkat Esztergomban, Győrben,…, a másik oldalon pedig Pozsonyban, Nyitrán, Komáromban, Füleken és más erődítményekben." (részlet a „Magyarok a pápának“ című levélből). Egy 1246. január 10-én kelt királyi oklevélben szerepel először Fülek, annak kapcsán, hogy a várat és tartozékait IV. Béla elkobozta akkori garázdálkodó urától, a Kacsics nembeli Folkustól (Fulkó), s odaajándékozza a Pok nemzetségből származó Móricnak. Fulkó a tatárjárás idején haranggal csalogatta magához a tatárok elől menekülőket, akiket aztán kirabolt és megölt. Tény, hogy meggyilkolta a rokonát is, amiért aztán a király (istenítéletként) párbajra ítélte, de hála a barátainak, kegyelmet kapott. Ennek ellenére folytatta a gonosztetteit; hamis érméket veretett, a királyt sértegette stb. A király mindezt megelégelve arra ítélte, hogy meztelenül párbajozzon egy harcossal. Fulkó azonban a börtöntársával megölte az őröket és megszökött. Magányosan élt, amíg öngyilkosságot nem követett el.

347

A vár alatti települést 1255-ben említik a források, 1262-ben már anyaegyháza is volt. Fülek 1423-ban városi privilégiumot kapott. A várban sokan laktak (például Egyed mester, Csák Máté 1321 táján, Fonyi Balázs 1322, Konya 1354), míg 1453-ban Zsigmond király a Perényieknek adta bérbe. 1438-ban Erzsébet királynő tulajdonában volt, aki 1440-ben megerősíttette katonai célokra. Mátyás király hada 1483-ban bevette a már erődítménnyé emelt várat. Ezután a vár vezetésével Ráskai Balázs lett megbízva, 1490-ben. A középkori Fülek, – a vár és a város – volt a királyé, a királynőé, bírta Csák Máté, volt királyi adomány és zálogbirtok, például a Perényieké, akiktől Mátyás király erővel vette vissza a korona birtokába. Mohács után megnőtt Fülek jelentősége, akkori ura Bebek Ferenc megerősítette a várat, de 1554-ben a török elfoglalta és 39 évig innen sarcolta a környék falvait, sőt a bányavárosokat is, amelyeknek a kapuja Fülek volt. Ráskai Balázs lányát Bebek Ferenc vette feleségül és nászajándéknak a várat kapta. Bebek gondoskodott a várról és az olasz Alessandro da Vedano tervei alapján egy erős katonai erődítménnyé építtette át az addigi várat, 1551-ben. A régi vár egy középső várrésszel és két új ötszögalapú bástyával, valamint egy 6 méter vastag fallal bővült, amelyben ágyúkat helyeztek el. Továbbá hozzá építettek egy falat, amely körülvette az egész várat és két kör alakú bástyát, amelyeknek a feladata volt, hogy védelmezzék a vár alsó és középső területeit. Ez a két bástya 10 m mély árokkal volt körülvéve és csapóhídon keresztül lehetett bejutni. Végül – árulással – a törökök 1554. június 16-án bevették a várat.

A török hódoltság alatt A törökök az elfoglalt területet az Oszmán Birodalomhoz csatolták. Az ostrom után a hódítók megerősítették a várfalakat, s Musztafa Szokoli vezetése alatt török minaretet építettek, virágos és zöldséges kerteket, a karavánoknak istállókat, üzleteket, műhelyeket emeltek, valamint tökéletesítették a vízvezetéket és a kutakat. 1556 és 1557 között a várban: 49 janicsár, 177 lovas katona és 89 „aszab„ (gyalogos katona) tartózkodott. Ezek az adatok az 1568-1569-as évekre sem sokat változtak, azzal a kivétellel, hogy 56 ágyúst (topcsi) is kiképeztek. 1554-1593 között 10 bég váltotta egymást: Kara Hamza (1556-ig), Velidzsan (1562-1564), Arszlán bég (1564), Mehmed (1575), Has(s)zán (1576), Mahmud (1579), Korkud (1579-1590), Ali (1591) és Juszuf bég (1593). Fülek hosszú időre a törökök alaptábora lett. Fennmaradt minden levél, amit Kara Hamza fekete bég írt a Zólyom-környéki falvaknak 1556. április 14-én. Részlet egy ilyen levélből: "Nektek városiaknak, akik a zólyomi vár alatt éltek írom és parancsolom, hogy döntsétek el, hogy fogtok-e adót fizetni vagy sem. Mert ha nem akartok, akkor tudjátok meg, hogy leigázom és porrá égetem városotokat, benneteket pedig rabszolgaságra ítéllek. Jól jegyezzétek meg, milyen közel voltam a városotokhoz és mennyi zólyomi katonának vettem a fejét… " (1591-es idézet) Értelemszerűen, a falvak inkább kifizették az adót. A törökök 1562-ben nyomultak be a murányi környékre. Ferhard Haszán bég leigázta Murány, Krasznahorka és Miskolc környékét is. Amikor 1580-ban a dobsinaiak nem voltak hajlandók adót fizetni, a bég 1584. október 14-én kirabolta, majd fölégette a várost és 350 embert elhurcolt. 1584-ben a füleki nyilvános piacon 2000 keresztényt adtak el rabszolgának nemre és korra való tekintet nélkül. Fokozatosan foglalták el a környező várakat. Habár Várgede ellenállt egy darabig (1560), de úgy mint Füleken ott is a törökök azt az időt használták ki, amikor a legkevesebben voltak a várban (1571). Már 1566-ban elfoglalták Hajnácskő várát, Várgedének se maradt más választása, minthogy megadja magát. Viszont ebből a várból nem volt semmi hasznuk a törököknek, úgyhogy lerombolták. A salgói várat még 1554-ben elfoglalták, nemsokkal a a füleki ostrom után. Egyedül a somoskői vár maradt szabad, de az viszont 22 éven keresztül. Csak 1576-ban a somosi várkapitány Modolóczi Miklós rövid csata után adta föl a várat. A felszabadítás: A térség nemesei által támogatott császári hadsereg 1593-ban szánta el magát az ellencsapásra, azt is csak azért, mert az Oszmán Birodalom ereje más térségekben volt koncentrálva. 1593. november 10-én Tieffenbach Kristóf vezetésével a császári hadsereget Fülekre helyezték. November 24-re pedig Pálffy Miklós 7000 katonával siet a császári hadsereg segítségére. A császári hadsereg megint csak azt az alkalmat használta ki, amikor nem volt jelen a vár kapitánya, Ofresszusz, és 4000 katona megtámadta a várat. A törökök csak nagy nehézségek

348

árán tudtak ellenállni, de végül 1593. november 27-én visszavonultak a vár fölső részére ahol megadták magukat. Ezek után 300 török család maradt még önszántából a vár körül. Kisebb alakulatok minden nehézségek nélkül fölszabadították még a salgói és a somosi várat is.

A Habsburg Birodalom részeként A vár fölszabadítása után 1598-ban Sorényi Mihály, 1599-ben pedig Honorius Tonhauser volt a várkapitány. A 17. század Fülek fénykora. Ebben az időben politikai és katonai fellegvárnak számított. Ide menekültek a nemesek a veszélyeztetett területekről. Itt üléseztek Heves, Pest, Szolnok és Csongrád megye elöljárói. Nemcsak Nógrád, hanem a szomszédos hódoltsági területek székhelye, stratégiai fontosságú királyi végvár volt ekkor. A Habsburg-uralom ideje alatt mindennaposak voltak az egyes érdekcsoportok közötti viszályok, harcok, mégpedig Bocskai (1557-1606), Bethlen Gábor (1580-1629) és Rákóczi György (1593-1648) között. 1604-ben a császári hadsereg megpróbálta kiszorítani Bocskait a Felvidék keleti részéről. A felkelők egyik ága Redei (Rhedey) Ferenc (füleki várkapitány) vezetésével elfoglalják Gömört és Kishontot majd 1604 decemberében beérnek a füleki vár alá. Csakhogy a várat jól fölfegyverzett katonák őrzik, úgyhogy továbbmennek Krupina és Besztercebánya felé. 1605 márciusában a janicsárokkal együtt visszatértek elfoglalni Füleket. A felkelés visszaszorításával 1607-től Bosnyák Tamás volt megbízva. 1615. május 4-én szörnyű tűz pusztította el a várat és a várost, de 1619-re rekonstruálni tudták. 1619 szeptemberében Bethlen Gábor felkelése idején a várost újra elfoglalták, ám belső viszályok miatt a császári hadsereg Szécsi György segítségével újra visszafoglalta Füleket és Szécsényt. Az akkori várkapitány, aki egyébként maga is Bethlen követője volt, segített bevenni a várat 1621. április 9-én a király részére. Egy nappal ezután meghalt és helyét Rhédey Ferenc veszi át. Bethlen még próbálkozik a füleki valamint az érsekújvári vár bevételével (10 000 katonával), de végül föladja tervét. II. Ferdinánd király újra Bosnyákot teszi meg kapitánynak és 1630-tól a vár tulajdonosa Bosnyák Judit lesz. Fülek, mint Nógrád központja ezekben az időkben éli a virágkorát. Evangélikus gimnáziumot alapítanak, fejlesztik a kézművességet és az ipart. Egy közeli dombon (Vöröskőn) és Őrhegyen megfigyelő bástyákat emelnek Losonc irányába. A városban négy nagyobb építményt lehetett találni: monumentális evangélikus templomot, két harangtoronnyal és parókiával, római-katolikus templomot kolostorral, két török építményt, két fürdőépületet, iskolák és a gimnázium épületét, valamint további emeletes épületeket. A vár alatt működő evangélikus gimnáziumot 1645-ben, Rákóczi György hadjáratai idején helyezték át Osgyánba. Valósághű terveket készített 1670-ben egy francia mérnök (Johann le Dentu) a városról. Ezen építmények többsége 1682-re nem maradt meg. Érdekes lenne ásatásokat végezni a város mai területén. I. Rákóczi György felkelése idején az akkori várkapitány, Wesselényi Ferenc a királyi gárda oldalára áll. 1648-ban Rákóczi maghal és ezzel befejeződik a 30 éves háború. 1650 és 1664 között a kapitány Wesselényi Ádám, viszont a főkapitány 1657-től I. Koháry István. 1652-ben a vár katonai állományát 197 német gyalogos, 300 huszár, 150 hajdú és 25 ágyús képezte. Az 1667-es évben a cár hűséges követője, II. Koháry István lett a várkapitány. 1672-ben megerősítteti a várat, mintha megérezte volna, hogy szükség lesz rá. Az ő kapitánysága alatt egy másik felkelés van készülőben, mégpedig gróf Thököly Imre vezetésével. Az oszmán-birodalom, amely mellesleg a Habsburgok legnagyobb ellensége volt, Thököly segítségére hatalmas hadsereget küld de úgy, mintha a vár védelmére küldené. Ezt Thököly kihasználva átpártol a törökhöz. A török-kuruc csapatok 1678-ban támadták meg Füleket, de sikertelenül. 1682-ben még egyszer megpróbálják, ekkor viszont meg lett pecsételve a város sorsa. Ugyanabban az évben, augusztus 22-én az első török-kuruc alakulatok körülvették a várat és számuk napról napra csak nőtt. Megkezdődött az ostrom. A füleki vár értékét bizonyítja az is, hogy egy hatalmas sereget küldött Thökölynek a török szultán. Összesen 60000 katona ostromolta a várat (Bél Mátyás szerint 100 000). A várvédők száma 4000 volt, város lakosságát is beleértve.

349

Thökölyék 20 000 tallérral lefizettek egy Braka András nevű parasztot, hogy gyújtsa fel a házát. Az őröknek kellett volna jelenteniük a tüzet és ezalatt támadták volna meg a várat. Ám a várkapitány ezt megtudta, Brakát felakasztatta és négyfelé vágatta. Az ostromot Mikes Mátyás szemtanú naplója alapján rekonstruáltuk: szeptember 3-a hajnalán hullottak az első gránátok a várra. Reggel fél hatra a városnak több részét tűz borította, kilencre pedig már az egész város lángolt. Szeldi pasa északról, Ibrahim pasa pedig a keleti részről bombázta a várat. A város és a vár déli oldaláról Apafy Mihály és Teleki Mihály generálisok támadtak. Koháry beljebb húzódott a várba. Csata csatát követett és a védekezők egyre fáradtabbak voltak. Amikor már a kimerültség határán voltak Petróczi, Szirmay és Kezer fölszólították Koháryt, hogy adja föl a várat. A vár segítségére siettek Nácsy, Csont és Kakukk Gergely alakulatai is. Az esély a vár megmentésére napról napra csökkent, ezért a vár legénysége háborogni kezdett. Viszont a kapitány, mint aki vak, nem akarta észrevenni, hogy a legénység már nem bírja erővel. Csak akkor eszmélt föl, amikor le akarták őt dobni a várfokról. Ennek ellenére Koháry a várat soha nem akarta föladni és akár a saját testével is védte volna. Akarata ellenére két hét múlva, 1682. szeptember 10-én a legénység mégis föladta. A törökök felrobbantották az egész várat a győzelem jeléül (vagy valami másért). Az egész város a földdel tették egyenlővé. Fontos iratok és levelek égtek el, valamint a legtöbb városi épület. 1682. szeptember 16-án Ibrahim pasa levelet küldött Thökölynek, amelyben kinevezte a birodalom királyának. A szultán is elküldte neki a királyoknak járó szimbolikus jeleket: palástot, kardot, buzogányt, zászlót és a koronát. Thököly az utolsó pillanatban viszont meggondolta magát és nem fogadta el a kinevezést. Továbbra is „csak“ a birodalom urának tartotta magát. A várost annyira lerombolták, hogy csak hosszú idő múlva és sok munkával tudták újjáépíteni. Habár a várat már nem is, de sikerült felhúzniuk egy kastélyt. 1696-ban már csak 24 nemesi ház, 8 rangos katonai, 13 katonai ház és egypár bódé a szegényeknek és az özvegyeknek állt. Fülek történelmi szerepe itt véget ért. Bitokosa Koháry István utóbb magasra emelkedett a ranglétrán, sőt költőként is jeleskedett, 1725-ben római katolikus templomot építtetett Füleken. A ma is álló barokk épület, főleg belső berendezése révén, értékes műemlék. A mellette lévő ferences rendház vele egyidős. A ferencesek jelenléte Füleken 1513-tól - kisebb megszakításokkal - folyamatosnak mondható. Ugyancsak 18. század eleji a ma már omladozó Koháry–kúria. A füleki Koháryuradalom később, házasság által Coburg hercegé lett. Füleken és környékén voltak birtokai a Berchtold és Czebrián grófoknak is. Az előbbiek barokk kastélya utóbb a Stephani, majd Herold családé lett. Jelenleg a gimnáziumnak ad otthont.

A 19-20. században A klasszicista Czebrián-kúriában ma orvosi rendelő van. 1845-ben Petőfi felrótta a fülekieknek a savanyú bort és azt, hogy a vár vérrel öntözött köveivel töltik fel az utcákat… A mesteremberek és szőlőtermesztők csendes kis városa a századfordulóra ipari központtá fejlődött a téglagyár és főleg az 1908-ban alakult zománcgyár révén. Ez utóbbi túlélte a 30-as évek gazdasági válságát is. 1945 után KOVOSMALT n.v. néven a járás legnagyobb ipari üzeme volt (5000 főt alkalmazott) a rendszerváltást követő széthordásáig. Az ásatásokat Kalmár dr. a vár középső részével kezdte. A következőkben a fölső udvaron 6 helyiséget tanulmányozott át. Kitisztította a gabona tárolására használt helyiséget és egy kemencét, amelyben valamikor kenyeret sütöttek. A vár középső részén egy víztározót, egy kutat és 3 ágyúállást kutattak át. Északnyugati részén cserépedény-kiégető kemencét találtak. Az ásatásokat a háború szakította félbe….. 1999. szeptember 8-án a város a Cseres-hegység tájvédelmi körzet közreműködésével megnyitott a várban egy tanösvényt, amely nemcsak a vár történelmét, hanem a várhegy figyelemreméltó geológiai múltját is feltárja látogatói előtt.

350

Zrínyi Ilona http://hu.wikipedia.org/wiki/Zr%C3%ADnyi_Ilona

Jakobey Károly: Zrínyi Ilona

Zrínyi Ilona grófnő (Ozaly, Horvátország, 1643 – Nikomédia, Anatólia, 1703. február 18.) a magyar történelem egyik hősnője, II. Rákóczi Ferenc édesanyja.

A kis Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona szobra a munkácsi várban

Gyermekei I. Rákóczi Ferenccel kötött házasságából három gyermeke született: György (* és †1667) Julianna Borbála (*1672. szeptember; †1717) Ferenc (*Borsi, 1676. március 27.; †Rodostó, 1735. április 8.) I. Rákóczi Ferenc halála után 1682-ben Thököly Imréhez ment férjhez, akinek egy leánygyermeket szült: Erzsébet (*1683. november 26.; †Bécs, 1688. április 3.), aki anyja oldalán élte át Munkács ostromát, majd a vár feladása után Zrínyi Ilona magával vitte Bécsbe; ott halt meg.

351

Élete IV. Zrínyi Péter bán és Frangepán Katalin leányaként a horvátországi Ozaljvárban született. 1666. március 1-jén férjhez ment I. Rákóczi Ferenchez. I. Rákóczi Ferencnek és Zrínyi Ilonának három gyermeke született. 1667-ben született György nevű fiuk, aki azonban még csecsemőkorában meghalt, majd 1672-ben született Julianna nevű leányuk és 1676-ban másodszülött fiuk, Ferenc. Nem sokkal Ferenc születése után, 1676. július 8-án meghalt I. Rákóczi Ferenc. Az özvegyen maradt Zrínyi Ilonának sikerült elérnie a császári udvarnál, hogy ő maradhasson a gyermekei gyámja, jóllehet I. Rákóczi Ferenc halála előtt I. Lipót császár pártfogásába ajánlotta őket. Ez azt jelentette, hogy az ő kezelésében maradt a hatalmas Rákóczi vagyon és a várak, többek között Regéc, Sárospatak, Makovica és persze Munkács parancsnoksága. 1682-ben feleségül ment Thököly Imréhez. Cselekvő részese volt második férje oldalán a Habsburgok elleni kuruc felkelésnek. Bécs 1683-as sikertelen ostroma után a török csapatok és Thököly velük szövetséges kuruc csapatai állandó visszavonulásra kényszerültek, és Thököly gyors egymásutánban volt kénytelen feladni a Rákócziak várait. 1685 végén a császári csapatok körülvették az utolsó erősséget, Munkács várát is. Zrínyi Ilona több mint két évig védte Antonio Caraffa generális csapatai ellenében Munkács várát. Buda visszafoglalása után azonban helyzete tarthatatlanná vált. 1688. január 17-én kénytelen volt a várat feladni, de elérte, hogy a vár védői amnesztiát kapjanak a császártól, és hogy a Rákóczi-vagyon gyermekeinek nevén maradjon. A megállapodás értelmében azonban Bécsbe kellett mennie gyermekeivel együtt, ahol a megállapodást részben megsértve, gyermekeit elvették tőle. 1691-ig az Orsolya-szűzek zárdájában lakott, ahol lányát, Rákóczi Juliannát nevelték. Fiát, II. Rákóczi Ferencet azonban Neuhausba vitték, egy jezsuita iskolába és anya és fia soha többé nem találkozhattak. Amikor Heissler generális Thököly fogságába került, Zrínyi Ilonát kicserélték a fogoly tábornokra. Búcsúlevelét, amit ekkor írt fiának, II. Rákóczi Ferenc valószínűleg sohasem kaphatta meg.

Munkács vára

352

1699-ben elkísérte férjét a török száműzetésbe. Nikomédiában halt meg, 1703-ban.

Zrínyi Ilona halála

Hamvait fia hamvaival együtt, 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra. ([1]); ([2])

Zrínyi Ilona sírja Kassán az altemplomban http://canadahun.com/forum/showthread.php?t=6966&page=18 II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak 1906. október 29-én hazahozott hamvait a Kassai dóm altemplomában helyezték el. Mint II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és Rákóczi József bronzkoporsóját Sibrik Miklós udvarmesterét, gróf Esterházy Antal . Esterházy szarkofágja mellett gróf Bercsényi Miklós és felesége, Csáky Krisztina.

353

Emlékezete Munkács hősies védelmét számos festmény is megörökíti (például Madarász Viktor 1864-ben alkotott Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt című képe).

Madarász Viktor: Zrínyi Ilona vizsgálóbírái előtt (1859) Tulajdonos: Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Munkács vára

Irodalom Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc (3. javított kiadás; Osiris Kiadó, 2004) ISBN 963-389-508-1 Gyöngyösi István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága – Palinódia (Kesergő nimfa) (Balassi Kiadó, 2000) Szentmihályiné Szabó Mária: Zrínyi Ilona (Kriterion Könyvkiadó, 1994) Dénes Zsófia: Zrínyi Ilona (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Rt., 1999) Aszódi Imre: Zrínyi Ilona Történelmi dráma (Filács Kiadói Bt., 2000) Passuth László: Sasnak körme között (Athenaeum 2000 Kiadó) Magyar életrajzi lexikon

354

Esterházy Pál (nádor) http://hu.wikipedia.org/wiki/Esterh%C3%A1zy_P%C3%A1l_(n%C3%A1dor)

Esterházy Pál, még grófként

Galánthai gróf Esterházy Pál (Kismarton, 1635. szeptember 8. – Kismarton, 1713. március 26.) magyar gróf és birodalmi herceg, Magyarország nádora. Egyben költő és zeneszerző is volt. Tevékenyen részt vett a török elleni harcokban, különösen az 1663–64-es török háborúban, majd a török kiűzésénél.

Családja Édesapja gróf Esterházy Miklós, aki szintén viselte a nádori tisztséget. Apja az Erdélyi Fejedelemség önállóságának esküdt ellensége volt, mert az országban a török egyik bástyáját látta, amely Magyarország egyesítését akadályozza. Édesanyja Nyáry Krisztina volt. 2 bátyja, 4 nővére és egy öccse volt. Az egyik bátyja Esterházy László, aki Sopron vármegye örökös főispáni tisztségét viselte, és 3 másik Esterházyval együtt a vezekényi csatában esett el.

Élete

355

Ifjúsága A fiatal Pál Grazban és Nagyszombaton tanult, ottani jezsuita intézetekben. 1652-ben azonban a vezekényi csatában meghalt bátyja, László és őt jelölték ki a vármegye örökös főispánjának, ami miatt korán nagykorúsították. Három esztendő múlva megházasodott, feleségül vette István bátyja lányát, Esterházy Orsolyát, aki 18 gyermeket szült neki, és még ugyanebben az évben Pápa kapitányává, s királyi tanácsossá tették. Két év múlva, 1657-ben már udvari tanácsos volt. 1661-ben főudvarmester lett, mely tisztséget nádorrá választásáig (1681) viselte.

Esterházy Pál 1655-ben

A török elleni harcokban 1663-ban kitört a törökkel egy újabb háború, amelyhez ő maga is csatlakozott. A horvát bán Zrínyi Miklós alatt a következő évben magyar csapatok élén vett részt az ún. téli hadjáratban, amely során egészen Pécsig törtek előre a Rajnai Szövetség erőivel. Pécs alatt Zrínyivel egy 5000 fős lovasság élén tovább vonultak Eszéknek, ahol a törökök utánpótlását biztosító és az általuk uralt Horvát- és Magyarországot a Dráván át összekötő eszéki híd volt. Az építményt két nap alatt felgyújtották és a hadjárat teljes keresztény győzelemmel végződött. Nemsokkal később a főparancsnoki posztról eltávolították Zrínyit, azzal az ürüggyel, hogy kudarcot vallott Kanizsánál. Ezután az osztrák főparancsnokánál Raimondo Montecuccolinál szolgált Esterházy. A körmendi csatában (július 26-27.) a magyar csapatokat vezényelte és a szentgotthárdi csata (augusztus 1-5.) utóharcaiban vett részt.

Nádorsága 1668-ban kinevezték bányavidéki és dunáninneni főkapitánnyá, egy évvel később Csobánc kapitánya lett. Végig a Habsburg uralkodó hűségén maradt és nem csatlakozott a Wesselényi-féle összeesküvéshez, sőt a felvidéki protestáns urak várait 1670-ben erővel foglalta el és segítette a további mozgolódások elfojtását. Tettei mögött azonban tiszta nemzeti érzület húzódik, mert meg volt róla győződve, hogy országa érdekeit szolgálja ezzel, ha megtartja a Habsburg Birodalom mellett, mert máskülönben enélkül az ország erőtlen lenne a törökkel szemben. Bécsben ugyanakkor mindig szem előtt tartotta az ország érdekeit.

356

A Thököly-felkelés során eredménytelen tárgyalásokat folytatott Thököly Imrével 1680-ban. Egy évvel ezelőtt már megválasztották titkos tanácsossá és az 1681-es soproni országgyűlésen nádorrá, s ebből kifolyólag Pest-Pilis-Solt vármegye örökös főispánjává tették, valamint az Aranygyapjas rend tagja lett. 1682-ben meghalt felesége, de hamarosan újra megnősült és Thököly Évát vette el feleségül, akitől 7 gyermeke született. A házassághoz az udvar beleegyezése kellett, mivel a hölgy Thököly Imre testvére volt. A politikai mellett azonban szakított időt emelkedettebb dolgokra, mint a költészetre és a zenére. A magyarországi barokk költészet egyik kiemelkedő alakja, s történeti szempontból latin nyelvű emlékiratai is jelentősek. Példaképének Zrínyit tartotta. Buzgó katolikus volt, s ennek jegyében szerzett kantátákat (1711-ben Harmonia caelestis címmel gyűjteményes formában meg is jelentek), melyek a korai magyar zenetörténet értékes emlékei, emellett írt teológiai tárgyú írásokat és imádságokat is. Neves műpártoló és műgyűjtő is volt egyben.

Galánthai Esterházy Pál 1687. december 7., Pozsony I. Lipót: birodalmi hercegi rang és bővítés megj.: az oklevél VI. Károly császár, 1711-es átiratában maradt fenn P 108 Esterházy cs. lt. Rep. 2/3 Fasc. G No. 108

Utolsó évei Az 1683-ban kirobbant török háborúk során családját osztrák területekre menekítette, ő maga Bécs védelmében harcolt. Bécs felmentése után változatlan erővel vetette bele magát a török elleni harcokba, s igyekezett minél több magyar katonát hadba állítani. Neki köszönhetően a felszabadító háborúban vagy 20 ezer fős magyar haderő is részt, mely jelentős mértékben hozzájárult a győzelemhez. 1684-ben jelen volt Buda első sikertelen ostrománál, s két évvel később visszafoglalásánál is. 1687-ben rávette a rendeket, hogy mondjanak le az Aranybulla ún. „ellenállási” záradékáról és a szabad királyválasztásról. Szolgálataiért még ugyanebben az évben birodalmi hercegi rangra emelte a császár. Kitüntette magát a török elleni harcban Szalánkeménnél (1691) és Zentánál (1697). 1694-ben sókereskedelmi monopóliumot kapott bérbe az udvartól és birtokait 1695-ben elsők között alakította át hitbizománnyá. A Rákóczi-szabadságharc idején végig kitartott a Habsburgok mellett. 1711-től Moson vármegye főispánja is volt. Szülőhelyén, Kismartonban halt meg.

357

A kismartoni Esterházy-kastély homlokzati mellszobrai képeken

Művei Az egész világon levő csudalatos Boldogsagos Szüz Kepeinek rövideden föl tett eredeti... Nagyszombat 1690 (hasonmás kiadás: Bp. 1994). Mely - a Mennyei Koronával együtt - a magyarországi Szűz Mária-jelenések és Mária-kegyhelyek kútforrása. Az Boldogsagos Szüz Mária Szombattya, az-az mindenszombat napokra valo aetatossagok... Nagyszombat 1691 és 1701[1]. Via Lactea ad Coelum ducens, variis praecantionibus, meditationibus... Viennae (Bécsben)1691 majd Sopronban 1762. Mennyei Korona az az Az egész Világon lévő Csudálatos boldogságos Szűz képeinek röviden feltett eredeti képekkel Első kiadás 1680. (Az 1690-es atlas marianus bővített, metszetek nélküli kiadása) Nagyszombat 1696. Ebben a könyvben Esterházy 1300 történetet ír le 812 lapon Szűz Mária-jelenések illetve tiszteletről. Jordánszky Elek ennek a kútforrásnak nyomdokán írta azt a művét, ami a magyarországi Mária-kegyhelyekkel foglalkozik, sűrűn hivatkozva erre a könyvre. Litaniae ad Beatam Virginem Mariam... Viennae 1697 Speculum Immaculatum, quo demonstratur... B. V. Mariam sine labe originale esse conceptam. Viennae 1698 (RMK III, 4080) Cassoviae, második kiadás Kassán 1747. Regina Sanctorum Omnium. Minden Szentek Királynéja Boldogságos Szüz Mária Tisztelete, Az az Az Esztendőnek minden napjaira ki-osztott Szentek élete... Nagyszombat 1698 Litaniae omnium sanctorum... Viennae 1700 Trophaeum nobilissimae ac aniquissimae domus Estorasianae in tres divisum partes... Viennae 1700 mely 171 képet tartalmaz. Az Esterházy nemzetség leírása. Latiniae de Sanctis Conversis... Nagyszombat 1703 (RMK II, 2175) Des Heil. Röm. Reichs Fürsten, Palatini in Hungarn, an alle Gespanschaften daselbst abgelassenen Ermahnungs-Schreiben. Wien 1704 Harmoniae Caelestis seu moelodiae musicae... s.l. 1711 Mars Hungaricus (Sajtó alá rendezte és a kísérő tanulmányt írta Iványi Emma, szerk. Hausner Gábor) Budapest 1989

358

Irodalom Merényi Lajos-Bubics Zsigmond: Herceg Eszterházy Pál nádor 1635–1713. Bp. 1895 Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége (1681-1713). In: A Magyar Országos Levéltár kiadványai III - Hatóság- és Hivataltörténet 10. Budapest, 1991. Markó László: A Magyar Állam Főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Magyar életrajzi lexikon (Magyar Könyvklub, 2000) ISBN 963 547 085 1 Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: Magyarország képes története (Magyar Könyvklub, 1998) ISBN 963 548 961 7 Ress Imre: Herceg Esterházy Pál. A szent szövetségi diplomata és alkotmányos miniszter. Limes XI. 36, 29-42.

Jegyzetek 1.

2.

↑ A kibővített évszámok 1832-ben kiadott "Közhasznu Esmeretek Tára" negyedik kötetéből valóak. Lehetséges, hogy az 1691-es dátum a jó vagy az 1701. De az is elképzelhető, hogy két különböző kiadásról van szó. Mindenesetre ez a lexikon nem írja az 1691-es dátumot. Magyar Katolikus Lexikon

359

Kollonich Lipót http://hu.wikipedia.org/wiki/Kollonich_Lip%C3%B3t

Kollonich Lipót (Leopold)

Kollonich Lipót (Leopold Karl von Kollonitsch, Leopold Kolonič ) (1631. október 26. – 1707. január 20.) gróf, bíboros, esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció vezéralakja.  Született: Komárom, 1631. október 26.  Meghalt: Bécs, 1707. január 20. (75 évesen)

„Faciam Hungariam captivam, postea mendicam, deinde catholicam.”

Élete Gróf Kollonich Ernő ezredes, Komárom várparancsnoka és báró Kuffstein Erzsébet fia. Anyja rendkívül hitbuzgó volt; az ő kérésére telepítette le II. Ferdinánd a jezsuitákat Komáromban. 14 éves korában a bécsi egyetemre küldték, és az udvarnál a főherceg, a későbbi III. Ferdinánd király társaságában tartózkodott. 1650-ben a máltai lovagrendbe lépett, és 1651-ben a krétai Candiánál vitézségével kitűnt a török elleni harcokban. Két éves szolgálata leteltével, 1651. május 31-én visszaindult hazájába. Mailberg parancsnoka lett Alsó-Ausztriában; 1659. január 18-án kamarási méltóságot nyert. Egy ellene intézett mérgezési merénylet után papi pályára szánta magát. I. Lipót király 1666. szeptember 24-én nyitrai püspökké nevezte ki. A bécsi egyetemen teológiát kezdett tanulni, és 1668. február 25-én miséző pappá szentelték fel. 1670-ben Bécsújhely püspöke lett. 1672-től 1681-ig a magyar királyi kamara elnöke. Az 1679-es osztrák pestisjárvány alatt önfeláldozó működést fejtett ki. 1683-ban mikor a török Bécset ostromolta, élelemmel megrakott társzekerekkel ment a keresztények segítségére, s ápolta a sebesült katonákat; az elhagyott török táborból 500 keresztény gyermeket szedett össze, akik ellátásáról gondoskodott. 1685-ben győri püspök, 1691-ben kalocsai érsek, 1692 óta államminiszter és a bécsi udvari kamara elnöke lett. 1695. július 14-én Széchényi György halála után esztergomi érseknek nevezték ki.

360

A római katolikus vallás terjesztése körül egész életében nagy buzgalmat fejtett ki. Erdélyben 20 000 románt térített át a görög katolikus egyházból a rómaiba; a jezsuitákat behozta Eperjesre és Pozsonyba; Nagyszombatban nyomdát, Magyarországon több helyen templomokat, papnevelőintézeteket, iskolákat, kórházakat és szegényházakat alapított. 1707. január 20-án halt meg Bécsben. Kívánsága szerint az általa Pozsonyban alapított Szent Megváltó jezsuita templom kriptájában temették el. Egyaránt nagy ellensége volt mind a magyar alkotmánynak (pontosabban annak modernizálására tett javaslatokat), mind a protestantizmusnak. A hitbuzgó II. Rákóczi Ferenc szerint állítólag többször mondta, hogy „én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá”. Ez azonban történelmileg nem igazolható és rágalomnak tekinthető. [1][2]

Németesítő tervei 1689-ben önként vállalkozott Magyarország közigazgatásának átalakítására; közel 500 oldalas tervezetét (A Magyar Királyság berendezése - Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn), melyen egy héttagú bizottság segítségével 15 hónapon át dolgozott, 1689. november 15-én nyújtotta be a minisztériumnak. Célja az volt, hogy a magyar közigazgatás felépítése legyen lényegében azonos az osztrák örökös tartományokéval. A rendi intézmények helyett a szakértőkből álló, az udvarhoz hű hivatalokra akarta bízni az ügyintézést. A hagyományos magyar elnevezéseket igyekezett megtartani, ám mindent, ami állami és közgazdasági szempontból lényegesebb, el kívánt vonni. Az új szervezeti felépítést, az adó megszavazásán kívül, az országgyűlés mellőzésével akarta életbe léptetni. A terv benyújtásakor úgy a törökökkel, mint a franciákkal szemben rosszul szolgált a hadi szerencse, ezért annak megvalósítását a minisztérium elhalasztotta, csupán a katonaság ellátása és az adóbehajtás körül éreztette önkényuralmát az országgal. Kedvező idő volt az oktrojált rendszer behozatalára 1696, mikor befolyásosabb bizalmi férfiakat Bécsbe idéztek a terv elfogadása végett. Az új rendszer szószólója maga Kollonich volt. Előadása szerint őfelsége nagy kegyelmességére vall, hogy ezentúl éppen úgy akar bánni Magyarországgal, mint egyéb örökös tartományaival. Elvárja tehát, hogy Magyarország készséggel alkalmazkodjon az ő atyai szándékaihoz. Magyarország hagyományos törvénykönyvei elavultak, ennélfogva csak az tartandó meg belőlük, amit alkalmas egyének kiválogattak, hozzáadva azt, amit újonnan beleiktattak. A nemességnek a közteherviselés alól való kiváltsága minden józan és igazságos kormányzat elveivel ellenkezik: fogadják el tehát a rendek, hogy ezentúl egyharmadát ők fizetik annak az adónak, melyet ő felsége egyéb országai a szükséghez képest viselnek. A bizalmi férfiak gyűlése visszarettent ezektől a követelésektől. Amikor Széchenyi Pál kalocsai érseket a király fogadta, előadta a király (I.Lipót) előtt, hogy a gyűlés nem illetékes az ország belügyi kormányzatának megállapítására. Törvényellenes ilyen fontosságú ügyekben az országon kívül, s általában nem országgyűlésen, határozatot hozni. Előterjesztésére a király megjegyezte, hogy maga is ebben a véleményben volt, de miniszterei az ellenkezőről biztosították. A további tanácskozásokon Széchenyi kijelentette, hogy az adónak országgyűlésen kívüli megajánlását a magyar törvények a hűtlenségi esetek közé sorolják.

„Rémuralma” Kollonich ekkor tudtára adta Széchenyinek, hogy majd talál az udvar módot arra, hogy a magyarok mindazt elvállalják, amit tőlük követel. Az adót törvénytelenül ki is vetette a minisztertanács 2 000 000 forint összegben. 1698. szeptember 10-én pedig a bizalmi férfiakon kívül a vármegyék és városok követeit is Bécsbe idézték. Kollonich és tanácsára a király különösen az ellen kelt ki, hogy a kiváltságosok minden közterhet csupán a népre akarnak hárítani. S az egybegyűltek ellenvetéseire nem hallgatva, félmillió forintnyi adónak egy év alatti lefizetésére kötelezte őket. E rendszabály egyik legfőbb oka lett a II. Rákóczi Ferenc felkelésének. Papi szereplése nem kevésbé erőszakos, 1673 és 1674 között a pozsonyi bizottságnak, mely a mártírokká teendő protestáns papokat idézte színe elé, egyik legtevékenyebb és irgalmatlanabb tagja. Mint prímás is kérlelhetetlen volt a protestánsokkal szemben. Annál jobb akaratú a latin szertartáshoz csatlakozó magyarországi görög vallásúak irányában, kiknek számára 1698-ban jogegyenlőséget eszközölt ki, s ennek védelmét a prímási hatóság alá helyezte.

361

Kollonics Lipót arcképe - rézmetszet Stephan vajda: Felix Austria. Ueberreiter, Wien, 1980, 342. oldal.

Jegyzetek Lakatos, A. 2003: Kollonich Lipót, in: Beke, M. (szerk.): Esztergomi érsekek. Budapest, 319-325. ↑ http://mek.oszk.hu/04200/04245/pdf/06.pdf

Külső hivatkozás Kalmár János 2007: Kollonich Lipót bíboros kortársi jellemzése. Tanulmánykötet a 60 éves Gebei Sándor tiszteletére - Acta Academiae Paedagogicae Agriensis Nova Series Tom. XXXIV. Sectio Historiae Eger. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VI. (Kende–Kozocsa). Budapest: Hornyánszky. 1899. Online hozzáférés Magyar életrajzi lexikon Kollonitsch, Leopold Karl Graf

362

III. János lengyel király http://hu.wikipedia.org/wiki/III._J%C3%A1nos_lengyel_kir%C3%A1ly

Sobieski címere

Sobieski János lengyel király (Jerzy Siemiginowski-Eleuter festménye)

III. Sobieski János (lengyelül Jan III Sobieski), (1629. augusztus 17., Lwów közelében – 1696. június 17., Varsó) Lengyelország királya, Litvánia nagyhercege 1674-től. 1656-tól a korona nagy zászlóvivője, 1665-től a korona nagy marsallja, 1666-tól Korona tábori hetmanja, 1668-tól Korona nagy hetmanja.  Született: Olesko, 1629. augusztus 17.  Házastársa:  Gyermekei:  Uralkodási ideje: 1674 – 1676  Koronázása: 1676. február 2.  Elődje: Mihály  Utódja: II. Ágost  Elhunyt: Wilanów, 1696. június 17. (66 évesen)  Nyughelye: Wawel Katedrális

363

Ősei Sobieski János az ismert Sobieski családból származott Sobieszyn faluból. Apja, Sobieski Jakab élete végén krakkói kastellán (kb. gróf) volt, anyja Zofia Teofolia Daniłowicz révén rokonságban volt a hatalmas Żółkiewski nemzetséggel. Stanisław Żółkiewski ükunokája volt, aki a törökök, tatárok és havasalföldiek ellen vívott cecorai csatában vesztette életét.

Családfa

Ifjúsága Gondos nevelésben részesült, középiskoláját a krakkói Nowogrodski kollégiumban végezte, majd a krakkói Jagelló Egyetemen filozófiát tanult. Tanulmányai után bátyjával Marekkel, két évet külföldön töltött, végiglátogatva Nyugat-Európát. Megtanult latinul, franciául, németül és olaszul. A testvérek 1648-ban tértek vissza, Bohdan Hmelnickij felkelése alatt. Mindketten beléptek a hadseregbe és zászlósként a zászlóaljuk élén átestek a tűzkeresztségen a zborówi csatában. János később részt vett egy Törökországba küldött követségben. Isztambulban megismerkedett az Oszmán birodalom szervezetével és megismerte a tatár nyelvet. Visszatérése után ezredesként részt vett a beresztecski csatában, 1651-ben, és az orosz háborúban harcolt az ochmatovi csatában 1655-ben.

A hadvezér A "svéd özönvíz" elején sok más katonai egységgel Ujściénél X. Károly Gusztáv svéd király védelmébe ajánlkozott, akinek később csaknem egy évig szolgált. 1656 áprilisában azonban már II. János Kázmér lengyel király mellett harcolt, és kitüntette magát a háromnapos varsói csatában a tatár lovasság kétezer fős egységének sikeres vezénylésében. A király ekkor léptette elő a korona nagy zászlóvivőjének. A franciabarát párt tagjaként Lubomirski árulása idején Sobieski II. János Kázmér mellé állt. 1667-ben Sobieski a Podhajcy csatában megverte a kozákokat és tatárokat, 1673-ban pedig nagy hetmánként fényes győzelmet aratott a törökök felett a chocimi csatában. Amikor 1673 novemberében meghalt Wiśniowiecki Mihály a királyválasztó szejm csak a litván küldöttek ellenszavazata mellett egyhangúlag utódjául választotta 1674. május 19-én III. Sobieski Jánost. A választásban jelentős szerepet játszott Maria Kazimiera d'Arquien, Marysieńka, Sobieski felesége.

364

Marysieńka királyné gyermekeivel Jerzy Siemiginowski-Eleuter festményén

Uralkodóként

Sobieski (III.) János emlékműve, mely eredetileg Lvovban állt, majd Gdańskba vittek át (Tadeusz Barącz szobrász alkotása, Artur Krupp bécsi gyára készítette bronzból)

A lengyel nemzetközösség legsürgősebb feladának Sobieski János király a törökkel való békekötést, a stratégiai fontosságú Kamieniec Podolski visszaszerzését és az ország déli határainál folyó állandó háborúk folyamának megszakítását tartotta. Ebből a célból 1674 őszén a nemzetközösség felújította a háborús cselekményeket a török fronton. Elfoglalták Bart és Reszkówot, és blokád alá vették Kamieniec Podolskit. Többre Sobieskinek nem tellett, mivel a litván nagy hetman, Michał Kazimierz Pac a litván hadsereggel visszatért Litvániába. Ez nyilvánvaló árulás volt, mivel Pac megegyezésre jutott Brandenburggal, akiktől Sibeski vissza akarta szerezni a porosz hercegséget a törökökkel való békekötés után. Ezek a törekvések azonban kudarcot vallottak, főként azért, mert Brandenburg szövetséget kötött Franciaországgal.

365

1675-ben a tatárok új erőkkel ismét átlépték a Dnyesztert, de nem tudták bevenni Żórawnót. A fegyverszünet után Kamienec Poldolski az Oszmán Birodalom kezén maradt, de visszatért Biała Cerkiew. A következő 7 évben Lengyelország nem viselt háborút. Az országban Brandenburg és Ausztria pénzelte ellenállás bontakozott ki a király ellen. Kis-Lengyelországban még a király eltávolítását célzó összeesküvésre is sor került. A trónt Lotaringiai Károly hercegnek akarták felajánlani, aki Wiśniowiecki Mihály özvegyét vette feleségül. Óriási hadi tapasztalatira alapozva Sobieski megreformálta a Nemzetközösség hadseregét, megváltoztatva a szervezését és felszerelését. A gyalogsági egységeknél végleg eltűnt a pika, viszont minden muskétás alabárdot kapott. Megnőtt a jelentősége a tüzérségnek és a dragonyosoknak, a támadásban a nehézfegyverzetű huszároké maradt a fő áttörő erő.

A lengyel nemzetközösség 1686-ban

1683 márciusában a Nemzetközösség elfordult Franciaországtól, és szövetséget kötött I. Lipótcsászárral a törökök ellen, akik Franciaország szövetségesei voltak. A törökök akkor nagy hadjáratra készülődtek és Sobieski félt, hogy csapást mérnek Podólia területéről kiindulva a Nemzetközösségre, Lvovra és Krakkóra. Megerősítette hát ezeket a városokat és összehívta a hadsereget. Törökország azonban Ausztriát támadta meg, és három havi felvonulás után Kara Musztafa vezír megostromolta Bécset. Sobieski nem várta meg a litván erősítést, a lengyel hadsereggel az ostromzár alatti osztrák főváros alá vonult. 1683. szeptember 12-én vezénylete alatt lezajlott a kahlenbergi csata, amely a törökök lemészárlásával végződött. Ezután a Magyarországon keresztül visszavonuló török csapatokat követve Sobieski még egy jelentős győzelmet aratott Párkánynál, majd decemberben egész seregével visszatért Krakkóba. 1684-ben a lengyel nemzetközösség csatlakozott a Szent Ligához, melyet Ausztria, Velence, és a pápai állam kötött a törökök ellen. A háború az Oszmán Birodalom ellen így tovább folytatódott, és a következő években a lengyelek több vállalkozást indítottak Podóliára, Moldovára és Havasalföldre, azonban tényleges sikert ezek nem hoztak.

366

Mivel Sobieski az Oszmán Birodalommal vívott háborúra fordította figyelmét, nem tudta már megújítani az államigazgatást, visszafoglalni a Balti-tenger környéki földeket, sem pedig biztosítani a trónt legidősebb fia, Jakab számára. Egyedül abból a célból, hogy segítséget kapjon Oroszországtól a török háborúban, Krzysztof Grzymułtowski Moszkvában békét kötött, mely a szövetség feltételeit rögzítette a következő 20 évre. Időközben az arisztokrácia udvaraiban mindenféle intrikák és torzsalkodások kaptak lábra a hatalom és vagyon körül. A Szejmeket a Liberum veto megszakította, a lengyel hadsereget a hetmanok és főurak magáncélra használták, nőtt az anarchia és a bűnözés a királyságban. Mindez az állam fokozatos széteséséhez és a király tekintélyének hanyatlásához vezetett, melyet tovább mélyített az 1691-es Moldova ellen indított katonai akció kudarca. Sobieski uralkodása idején számos épület épült, többek között a wilanówi palota, a Krasiński palota, Varsóban, a Lubomirski vár Wisniczben, a minoriták temploma Krakkóban. A király gyakran tartózkodott Lwówban saját háza volt a piactéren, a lwówiak különösen szeretett királya volt.

Halála és utódlása III. Sobieski János hosszan tartó betegség után szívrohamban halt meg 1696. június 17-én Wilanówban. Felesége Maria Kazimiera 1716-ban halt meg a franciaországi Blois kastélyában. Mindketten Krakkóban a Wawelben nyugszanak. A király szívét a varsói kapucinus templom királyi kápolnájában őrzik. A trónon Sobieski Jánost Erős Ágost szász választófejedelem követte.

Foto: Buskó András

Csaták, melyeket a lengyelek folytattak Sobieski parancsnoksága alatt Podhajce (1667), Bracław (1671), Mohylów (1671), Kalnik (1671), Krasnobród (1672), Niemirów (1672), Komárom (1672), Kałusz (1672), Chocim (1673), Bar (1674), Lwów (1675), Trembowla (1675), Wojniłów (1675), Żurawno (1676), Bécs (1683), Párkány (1683), Jazłowiec (1684), Żwaniec (1684), Jászvásár (1686), Szucsáva (1691)

367

Párkányi csata http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1rk%C3%A1nyi_csata

Juliusz Kossak: A párkányi csata

Párkányi csata néven az a csata ismert, ami 1683. október 7.-9-én, két nap alatt zajlott le Párkánynál. A Szent Liga háborúja: Lengyel–török háború (1683–99)

 Konfliktus:

A

török

kiűzése

Magyarországról

 Időpont: 1683. október 7.-9.  Helyszín: Párkány (ma Štúrovo, Szlovákia)  Eredmény: Habsburg-lengyel győzelem, Esztergom visszafoglalása

A csata leírása 1683. szeptember 12-én a szövetséges Habsburg–lengyel felmentő hadsereg szétverte a Bécset ostromló törököket. Bécs felmentéséből bontakozott ki az a támadó hadjárat, ami többek között Esztergomot is felmentette a török uralom alól. Míg a bécsi udvar békét akart kötni a törökkel, Sobieski János lengyel király a török után indult Érsekújvár és Esztergom felmentésére. A hírre Kara Musztafa összeszedte a seregét és megerősítette e városok őrségét. Október 7-én Párkánynál erős török csapatok támadták meg a királyi sereget messze megelőző Sobieskit. Kétezer lengyel katona elesett. Másnap érkezett meg Lotaringiai Károly herceg serege. Így az egyesített felmentő sereg 28 000 katonából állt. A török erők hajóhídon megkezdték a visszavonulást a Duna esztergomi oldalára. Erre a szövetséges vezérkar szétlövette a hajóhidat, majd elfoglalták Párkány erődjét. Mintegy 8000 török a csatatéren maradt, vagy a Dunába veszett.

368

A párkányi csata

Szembenálló felek Oszmán Birodalom Lengyelország-Litvánia Habsburg Birodalom Parancsnokok

Kara Mehmed budai pasa

III. (Sobieski) János lengyel király Stefan Bidziński sandomierzi vajda

Szembenálló erők

Kb. 30 000 fő

Kb. 45–50 000 fő Veszteségek

Minimális

Jelentős

Következmények A győzelem lendületében a seregek ostrom alá vették Esztergomot. A vár parancsnoka, Ibrahim pasa rövid alku után feladta a várat, és 1683. október 28-ával Esztergom 140 éves török megszállása véget ért. Esztergom a csata után a Habsburg Birodalomhoz tartozott. A csata alatt megsemmisült az esztergomi Duna-híd, ezért ezután kompok jártak a két part között. Egyes történészek fontosabbnak tartják ezt a győzelmet, mint az ezt megelőző bécsi diadalt. A Magyarország északi részeit megszálló török csapatok visszavonhatatlanul vereséget szenvedtek. Gyakorlatilag lemészárolták a több tízezres török sereget, és az út Magyarország felé nyitva állt. Sajnos az alatt a néhány hónap alatt, amíg a török sereg teljesen meg volt semmisítve, Ausztria ellenállása miatt nem sikerült a szövetséges hadak egyesítése, mellyel felszabadíthatták volna Magyarországot.

369

http://www.parameter.sk/rovat/regio/2008/10/25/felavattak-parkanyi-csata-emlekmuvet Sobieski János lengyel király szobra a párkányi csata 325. évfordulóján (Alkotók: Győrfi Lajos, Varga Imre, Bácsi Lajos)

Forrás Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája Csombor Erzsébet-Székely György-Csorba Csaba 2004: A párkányi csata 320. évfordulója

Külső hivatkozások Magyar katolikus lexikon 320. évforduló - Vasárnap 325. évforduló emlékmű avatás - bumm.sk 325. évforduló emlékmű avatás - parameter 325. évforduló emlékmű avatás - Felvidék ma 325. évforduló emlékmű avatás - MKP Lepold Antal: Esztergom régi látképei, Stephaneum ny.,Budapest, 1944

370

ESZTERGOM

Erzsébet Park és Sobieski emlékmű 2008.09.30. 13:28

A park területén egykor cölöperőd állt, ami a várat védte, megakadályozta az ellenséges hajók kikötését a területen. Erre laktak és dolgoztak az esztergomi halászok, molnárok, tutajosok. A mai Erzsébet park Erzsébet Park huszadik századi feltöltés eredménye. Itt, a Bazilika alatt sorakoznak a turista-kikötők, ahonnan a középkori Macskaút vezet a fellegvárba. A park területén egykor cölöperőd állt, ami a várat védte, megakadályozta az ellenséges hajók kikötését a területen. Erre laktak és dolgoztak az esztergomi halászok, molnárok, tutajosok. Egykor a park keleti végében húzódó, középkori várfal tövében folyt a Duna. A Veprech-torony Duna felőli oldalán Szulejmán, török nyelven írt emléktáblát helyezett el 1543-as diadalának emlékére, amely máig látható a falban. Az évszázadok alatt, a Duna medre jelentősen változott, és a második világháború után 1,5-2 méterrel feltöltötték a partszakaszt. Így a várfal harmada föld alá került, kialakult a park mai formája. A 90-es években épült a park nyugati, Duna-parti oldalán a Búbánatvölgybe vezető biciklisút, amit eredetileg Pilismarótig terveztek. Dél-keleti oldalát a Prímási palota uralja, aminek a kertje néz a park felé. A déli végén, a Kossuth híd hídfőjénél Erzsébet királyné bronz szobra áll. A parkban található a Sobieski-emlékmű, ami a párkányi csatában győztes Sobieski János lengyel királynak állít emléket.

A kör alakú bronz dombormű Frim Jenő alkotása és a párkányi csata emlékére készült. Az emlékmű felirata: Esztergom visszavételének 250-ik évfordulójára állította a megye, város és Lengyel-magyar Egyesület 1933. szept. 14. Közepén Sobieski 50 centiméter átmérőjű életnagyságú domborműve. A mű tetején eredetileg kőből faragott sas állt, azonban ez letörött. Pótlására Nagy János szlovákiai magyar szobrászművész egy méter magas bronz sast készített. Az emlékmű teljes magassága három méter. Forrás: http://www.esztergom.hu/wps/portal//erkezoknek/turizmus?menuid=AAMN-7K2KDL&docid=AAMN-7JYFGD

371

Buda visszafoglalása http://hu.wikipedia.org/wiki/Buda_visszafoglal%C3%A1sa

Buda visszafoglalását 1686. szeptember 2-án vitte végbe egy nagy többnemzetiségű keresztény sereg, ezzel véget ért a 145 éves török uralom. A Lotaringiai Károly által vezetett keresztények a mindent eldöntő, harmadik általános rohamra délután három órakor indultak, a jel hat ágyú háromszori elsütése volt. A vár északi falát, Lotaringiai Károly herceg vezetésével, hatezren rohamozták meg, ugyanakkor a déli oldalon Miksa Emánuel bajor választófejedelem és Badeni Lajos őrgróf háromezer katonája támadott.  Dátum: 1686. június 18. – szeptember 2.  Helyszín: Buda, Pest, Óbuda  Eredmény: A vár keresztény kézre kerül

Harcoló felek Oszmán Birodalom

Habsburg Birodalom Német-római Birodalom Magyar Királyság Brandenburg Bajorország Lotaringia Szászország Európai önkéntesek

Parancsnokok Abdurrahman pasa † Bali pasa budai beglerbég † Szári Szulejmán nagyvezír

V. Károly lotaringiai herceg II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem

Haderő Kb.76–80 000 fő

Védősereg: 12 000 gyalogos, 3 000 lovas Felmentő sereg: 50 000 fő

Buda visszafoglalása 1686. szeptember 2-án történt meg. Ezt három hónapos ostrom előzte meg, ugyanis a várat védő Abdurrahman pasa a végsőkig kitartott. Ezt megelőzően, 1684-ben próbálták már visszafoglalni a fővárost, de akkor az időjárási viszontagságok visszavonulásra kényszerítették az ostromló sereget. Európában elterjedt a híre, hogy a zsidók együtt védték Budát a törökökkel. Sok európai városban, például Padovában pogromok törtek ki, mintegy bosszúként, a zsidók ellen. Az oszmán hódítókkal való fegyveres együttműködésben bűnös 270 zsidót Budáról Nikolsburgba telepítik. [1] A zsidók ezen cselekedete egyáltalán nem véletlenül történt. Tudták ugyanis, hogy üldöztetést várna rájuk a keresztény uralom alatt. Az Oszmán Birodalom viszont toleranciával volt irántuk, ezért legfőbb bizalmukat beléjük vetették.

372

373

1686. június 18-án V. Károly lotaringiai herceg és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem vezette 76–80 000 fős keresztény sereg, a habsburg és német birodalmi erőkkel, s soraikban körülbelül 15–20 000 magyarral, néhány horvát hadtesttel ostromolni kezdték az erősséget, amit Abdurrahman pasa 12 ezer katonával védelmezett. Az ostromló seregben több ezer idegen nemzetiségű, többek közt német, holland, cseh, olasz, dán, burgundi, angol, spanyol, francia és svéd harcolt, századokba vagy ezredekbe szervezve, de a különböző századokba beosztott önkéntes katonák, tisztek és tüzérek között Európa szinte minden népe képviseltette magát.

Buda török kori védművei

Augusztus 14-én Szári Szulejmán nagyvezír felmentő seregét megverték, s három hét múlva elindították az utolsó általános rohamot, ami végül megtörte a védők ellenállását. A harcban elesett a hősiesen küzdő Abdurrahman is, akinek bátorsága még a keresztény vezérekben is tisztelet keltett. Buda visszafoglalásának hírét nagy ünnepséggel fogadta Európa. A várost és a várat ellenben teljesen szétlőtték, s nagy volt az anyagi kár. Egy olasz hadmérnöknek sikerült megmenteni a várban található Mátyás-kori Corvinák megmaradt darabjait.

374

375

376

377

Következményei 1684-ben XI. Ince pápa kezdeményezésre jött létre a Szent Liga, a Habsburg Birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetsége. Később csatlakozott hozzá Oroszország, s a bajor, a szász és a brandenburgi választófejedelem is küldött zsoldosokat. Az egész Európából összegyűlt katonákkal meginduló ellentámadás négy év alatt Belgrádig szorította vissza a törököket.

A felszabadító seregben nagyszámú magyar harcolt, de a Szent Ligának Magyarország csak formálisan lehetett tagja, ezért az ország felszabadítása után a Habsburg Birodalom Magyarországot meghódított területnek tekintette. Buda visszafoglalása után, az 1687-es pozsonyi országgyűlésen a rendek kénytelenek voltak lemondani a szabad királyválasztás jogáról, az ellenállási jogról, s kimondták a Habsburgok örökös királyságát. Buda visszafoglalását követően a Habsburg-uralom a lehető legrosszabb oldaláról mutatkozott meg. A törökök sikeres visszaszorítása után megszállták Erdélyt, felszámolták az Erdélyi Fejedelemséget, és a területet különálló tartománykényt csatolták a Habsburg Birodalomhoz. A kezdeti berendezkedés átmeneti volt, és kényszerűségen alapult: folyamatos háborúkban született meg a végső siker. Csaknem egy évszázad kellett, hogy Buda ismét székvárosává legyen az országnak. Akik átvészelték az ostromot, az üszkök, romok helyén fölépítették a házakat, megkezdték a „második háborút” Magyarországért. A bécsi hatóságok igyekeztek országszerte felszámolni a hajdúszabadságot, így a katonáskodásra kötelezett, hajdúszabadsággal élő jobbágyok visszakényszerültek a robotgazdálkodásba, s ezzel együtt a földesúri fennhatóság keretei közé. A török kiűzéséért folyó háború terheit az új megszállók a jobbágyságra hárították, ez a katonaság elszállásolását (porció), és szállítását (forspont) jelentette. A kialakuló paraszti elégedetlenség indította útjára a Rákócziszabadságharcot (1703–1711).

378

Jegyzetek 1.

↑ A padovai zsidó hitközség máig megüli a „budai purimot” (minden év Elul hó 10-én) (V.ö. Kohn Sámuel: Héber kútforrások, 124–128. old.) További részletek itt.

Irodalom Michele d’Aste: Napló Budavár 1686. évi ostromáról. Szekszárd, 2000. Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: Magyarország Képes Története, Magyar Könyvklub, Budapest, 1998. ISBN 9635489617 R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora, Magyar Könyvklub, Budapest, 2001. ISBN 9635484712 http://www.budapestcity.org/10-var/Torok-Buda/4-vedogat2.htm http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/osztrak-magyar/osztrak-magyar-081204-549

379

Benczúr Gyula: Budavár visszafoglalása

Benczúr Gyula: Budavár visszafoglalása. A lovon Lotaringiai Károly herceg, az előtérben sebesült karral, karddal a kezében Petneházy Dávid hajdúkapitány

A "B ud a vá r v i s s za vét el e 1 6 8 6 -b a n" c . , 1 8 8 5 -b e n e l ke z d e t t é s a z 1 8 9 6 - o s m i l l e nni um i ü nnep s ég ek r e el ké s z ü l t ha t a l m a s ko m p o z í c i ó B e nc z ú r é s e gyb e n a m ag yar t ö r t é nel m i f es t é s ze t ut o l s ó na gys z a b á s ú vá l l a l ko z á s a , hi s z e n a s zá zad f o r d ul ó r a m ár i d ő s zer űt l e n né v á l t a m űf a j . B e nc z ú r r e m e kü l cs o p o r t o s í t j a a f i g ur á kat : a s o k s z e r e p l ő e l l e né r e e l ő a d á s a ne m vá l i k s za gg at o t t á. A vi s el et e k, kel l é ke k, a r c t í p u s o k s z o r go s t a n ul m á ny a , r eal i s zt i kus és s zí ng azd a g m egf e s t é s ü k a ko m p o z í c i ó t ö r t é ne l m i hi t e l e s s é g é t t er em t i k m eg. A l o vo n Lo t ar i n gi a i K á r o l y h e r c e g, a z e l ő t é r b e n s e b e s ü l t kar r al , kar d d al a ke zéb e n P et neh á z y D á vi d ha j d ú ka p i t á n y a ké p ki e m e l ke d ő f i gur á j a. A "Budavár visszavétele 1686-ban" c., 1885-ben elkezdett és az 1896-os millenniumi ünnepségekre elkészült hatalmas kompozíció Benczúr és egyben a magyar történelmi festészet utolsó nagyszabású vállalkozása, hiszen a századfordulóra már időszerűtlenné vált a műfaj. A kép az Osztrák-Magyar Monarchia történelmi szükségszerűségét kívánja sugallni: Lotharingiai Károly és Savoyai Jenő 1686-87-es segítsége hozta meg a magyaroknak a töröktől való szabadulást. Benczúr remekül csoportosítja a figurákat: a sok szereplő ellenére előadása nem válik szaggatottá. A viseletek, kellékek, arctípusok szorgos tanulmánya, realisztikus és színgazdag megfestésük a kompozíció történelmi hitelességét teremtik meg. Forrás: http://www.hung-art.hu A képet Buda visszavételének kétszáz éves évfordulójára elkésve rendelték meg, így csak tíz évvel később készült el. A nagy millenniumi kiállításon mutatta be, s a Szent István rendet nyerte el vele. A téma tíz esztendőn keresztül foglalkoztatta, s az elkészült kép a műfajnak európai viszonylatban is egyik legmonumentálisabb megoldása. A megrendeléshez igazodva, a Habsburg-ház jogait kellett ünnepélyes felfogásban kihangsúlyoznia. A történelmi tények ismeretében, Lotharingiai Károlyt, aki a felmentő seregeket vezette, a hármas tagolású kép középterébe állította. Tekintete az előtte fekvő utolsó török fővezér, Abdurrahman pasa holttetemére szegeződik. Buda hősies védője halálában is tiszteletet parancsol. Felette emeli magasba trombitáját a kép legszebb figurája, a merész rövidülésben ábrázolt kürtös lovas, aki a kapuzat és a vezérek baloldali csoportjának kompozicionális kiegyensúlyozását biztosítja a kép jobboldalán. Győzelmi jelek harsogása tölti be a levegőt. Lotharingiai Károly mögött vezérkara mind megannyi jól ismert portré. (Benczúr gondos történelmi tanulmányokat folytatott, korabeli metszeteket kutatott fel.) Balról a magyarok vonulnak fel, jobbról osztrák katonák ujjongó csoportja tör előre. A kompozíció áttekinthető, tiszta, világos. Számtalan alakját fölényes tudással, hibátlan ritmusérzékkel hangolta össze lendületes, impozáns, ünnepélyes jelenetté. Benczúr történelmi képei, mint korábban is említettük, kerülik a szenvedélyes összecsapás vagy akció ábrázolását, így a hatalmas alkotás nem csatakép, hanem ünnepélyes emléke a történelmi eseménynek.

380

Benczúrt több kritika érte Lotharingiai Károly szerepének kihangsúlyozása miatt. Figyelemre méltó azonban a magyar katonáknak ugyancsak a kép középterébe helyezett csoportja, mely határozottan a festő hazafias érzéseire utal. A fővezér a Habsburg-ház fia, de a kép tulajdonképpeni főhőse, úgy érezzük, a megsebesült magyarruhás Petneházy Dávid, aki láthatóan vérével áldozott a győzelemért. Gyalogosan, kivont karddal menetel katonái között. Alakja beszédesen tolmácsolja a művész szándékát: a győzelem kivívásában neki és magyarjainak oroszlánrésze volt. A fővezér hibátlan selyemruhája, elrendezett fürtjei eleve kizárják a harcban való szereplését, s hideg, szenvtelen figurája ellenszenvessé válik a szeretettel megfogalmazott Petneházy nemes alakja mellett. Körülötte remek magyar típusokat sorakoztat fel. A hatalmas tömeget mozgató kompozíció ragyogó megoldása itthon, de egész Európában is igen nagy sikert aratott, s a Benczúr művészetét csodálok tábora egyre nőtt. Elhalmozták arckép-megrendelésekkel és az elfoglalt mester, aki most már saját házában lakott a Lendvay utcában, sokszor belefáradva a megrendelőitől diktált kívánságok teljesítésébe, családjánál mindig megtalálta nyugalmát. 1890-ben nősült másodszor, miután négy gyermekének anyját elveszítette. Ürmösi Kata Piroska szeretettel nevelte fel a négy árvát és mindvégig hű segítőtársa maradt férjének. Komoly, vonzó egyéniségét a fentmaradt portrék őrizték meg. Forrás:

Telepy Katalin: Benczúr 1844-1920 (A művészet Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1960, 19-20. oldal

kiskönyvtára

XXI.)

A festmény a millennium idején az osztrák és magyar történelem összefonódó szálait hivatott reprezentálni. Buda visszafoglalása a törököktől, Lotaringiai Károly és Savoyai Jenő 1686 és 1697-ben végrehajtott nagy haditettei, az osztrák császárság és a magyar királyság közös történelme pozitív eseménysorozatának egyik csúcsát jelentik. Több mint tíz évig tartott, amíg Benczúr első vázlatából ez az óriás méretű festmény elkészült. Benczúr rajzok sorozatában dolgozta ki a festmény összes fontos részletét. Tudta, az a feladata, hogy kellő méltóságban mutassa be a fővezéreket, s egyenlő súllyal ábrázolja a budai várba való bevonulás diadalmenetében a várat visszafoglaló osztrák és magyar katonákat. A török halottak és sebesültek - köztük a budai pasa - szintén a haditett nagyságát jelzik a festményen. Forrás: Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon, Corvina Kiadó, Budapest, 1985, 292. oldal Ez a kép is azt szemlélteti, hogy Benczúr a jelen szolgálatára szegődött nagyszabású pannóival, amelyek közül több a második világháborúban elpusztult. A festményt a főváros rendelte - eredetileg Buda töröktől való visszafoglalásának (1686) 200. évfordulójára, de csak a millenniumra készült el. Középpontjában a felszabadító seregek fővezérét, Lotharingiai Károlyt látjuk, pompás fehér lován, mögötte parancsnokai, akik között olyan, java részben később nevezetessé váló személyeket találunk, mint Savoyai Jenő, Pálffy János, Bercsényi Miklós, Vak Bottyán. Noha a megrendelő hiteles ábrázolásokat kért a festőtől, és Benczúr eleget tett az óhajnak, amennyiben korabeli portrék alapján festette meg a szereplőket, nem a hűségben rejlik a kép fő erénye: sokkal inkább lényege az a diadalmas hangvétel, amelynek éppen úgy része ló és lovas tartása, mint tőle jobbra a trombitás alakja, az előtérben pedig a csatában elesettek zászlókkal letakart holtteste. Erre a jellegzetességére már a korabeli sajtó is felfigyelt; a Vasárnapi Újság nem a tábornoki kar ábrázolását emelte ki, hanem a közelebb játszódó jelenetet, középpontjában a sebesülten is kivont karddal harcoló Petneházy Dáviddal. Ez utóbbi jelképes figura, mert a hagyomány szerint ő ért fel elsőnek az ostromlók közül a várba. Előtte a szétroncsolt török ágyú mellett Abda basa már élettelen figurája, így mögötte Gabriel Gautieri atya a győzelmi jelvényként felmutatott kereszttel annál nagyobb hangsúlyt kap. Ezáltal egy olyan ország - jobban mondva az uralkodó elit általános lelkiállapotának és gondolkodásmódjának - kifejeződése ez a mű, amely valóban joggal lehet büszke ezeréves múltjára s nem kevésbé arra, hogy súlyos megpróbáltatásokkal teli történelmének egyik, ha nem a leglátványosabb fejlődési korszakát mondhatja magáénak. A századvég a magyar gazdaság hihetetlenül gyors fejlődését hozta. E gyarapodás lehetett a fedezete a bőkezű állami mecenatúrának, amelyből nemcsak a honfoglalás ezeréves évfordulójának látványos megünneplésére telt, hanem arra is, hogy megkezdődjék Európa legnagyobb parlamentjének építése, és hogy reprezentatív palotává építsék át a budai királyi várat, amelynek középkori előde éppen a kép témájául szolgáló 1686-os ostrom során pusztult el. Forrás: Vadas József: A magyar festészet remekei, Corvina Kiadó, Budapest, 2004, 104-105. oldal

Forrás: http://mek.oszk.hu/04200/04278/html/elemzes.htm http://www.jagbp.sulinet.hu/JegyzetBox/Muvtori/romantik/buda.html

381

V. Károly lotaringiai herceg http://hu.wikipedia.org/wiki/V._K%C3%A1roly_fels%C5%91-lotaringiai_herceg

Az ifjú V. Károly lotaringiai herceg

V. Károly Lipót lotaringiai herceg (franciául Charles Léopold duc de Lorraine, (németül Prinz Karl Leopold von Lothringen); (Bécs, 1643. április 3. – Wels, 1690. április 18.), 1675-től Lotaringia címzetes hercege, császári-királyi tábornagy, a törökellenenes Szent Liga hadvezére, akinek vezetésével sikerült kiűzni a törököket Magyarországról. I. Lipót német-római császár, magyar és cseh király sógora, I. Ferenc német-római császár és Károly Sándor lotaringiai herceg nagyapja. Elterjedten nevezik Lotaringiai Károly (Charles de Lorraine; Karl von Lothringen) névformában is.

Élete Származása, testvérei Károly Lipót herceg Bécsben született 1643-ban. Édesapja a Vaudémont-házból való Miklós Ferenc herceg (1609–1670) volt, Lotaringia uralkodó hercege, II. Ferenc lotaringiai hercegnek, Vaudémont grófjának fia. Édesanyja (egyben apjának unokanővére) Claudia lotaringiai hercegnő volt (1612–1648), II. Henrik lotaringiai herceg (1563–1624) és Gonzaga Margit mantovai hercegnő (1591-1632) leánya. Miklós Ferenc herceg 1635-ben elmenekült országából, amely francia megszállás alá került (a lotaringiai hercegek emiatt egészen 1697-ig csak címzetes hercegi címet viseltek). A szülők a Habsburg Birodalomba költöztek, házasságukból öt gyermek született, hárman érték meg a felnőttkort: Ferdinánd Fülöp, Lotaringia és Bar hercege (1639–1659). Károly Lipót herceg (1643–1690), V. Károly néven Lotaringia címzetes hercege. Anna Eléonóra (1645–1646), kisgyermekként meghalt. Anna Mária (*/† 1646)), kisgyermekként meghalt. Mária Anna Terézia lotaringiai hercegnő (1648–1661), a Remiremont kolostor főapátnője.

382

Károly Lipót herceget szülei egyházi pályára szánták. 1648-ban kinevezték a Saint-Dié káptalan nagyprépostjának, majd 1649-ben a Gorze-i apátság főapátjának. 1659-ben azonban elsőszülött bátyja, Ferdinánd Fülöp herceg (1639–1659) húsz évesen meghalt, és Károly Lipót lett a Lotaringiai Hercegség örököse. Nagynénje révén örökölte még Bar hercegének címét is. Lemondott az egyházi életpályáról, a katonai karriert választotta, és 1663-ban a német-római birodalmi haderő szolgálatába állt.

Házassága, gyermekei Károly Lipót herceget ifjúkorában, 1662-ben eljegyezték a Savoyai-ház nemours-i mellékágából származó Marie-Jeanne-Baptiste de Savoie-Nemours hercegnővel (1644–1724) volt, Savoyai Károly Amadé hercegnek, Nemours 6. hercegének (Charles-Amédé de Savoie-Nemours, 1624– 1652) és Élisabeth de Bourbon–Vendôme francia hercegnőnek leányával. XIV. Lajos francia király azonban Marie-Jeanne hercegnőt a frissen megözvegyült II. Károly Emánuelnek (1634– 1675), Savoya uralkodó hercegének szánta, ezért 1665-ben felbontotta jegyességüket.

Eleonóra Mária Jozefa főhercegnő

Sok évvel később, 1678-ban Károly herceg feleségül vette Habsburg Eleonóra Mária Jozefa főhercegnőt (1653–1697), III. Ferdinánd német-római császár harmadik feleségétől, Gonzaga Eleonóra mantovai hercegnőtől (1630–1686) született leányát, Wiśniowiecki Korybut Mihály lengyel király (1640–1673) özvegyét. — Feleségének, Habsburg Eleonóra főhercegnőnek féltestvére volt III. Ferdinánd császár első feleségétől, Habsburg Mária Anna spanyol infánsnőtől (1606–1646) született fia, I. Lipót császár (1640–1705), aki ilymódon Lotaringiai Károly herceg sógora is volt. Eleonóra főhercegnő biztosította gyermekeinek az anyja után járó Gonzagaörökséget is. Wiśniowiecki Mihály (lengyelül Michał Korybut Wiśniowiecki, oroszul Михаил Корибут Вишневецкий), (Wiśniowiec, 1640. július 31. – Lwów, 1673. november 10.) Lengyelország királya és Litvánia nagyhercege volt 1669–1673 között. Jeremi Wiśniowiecki (ukrán nyelven Вишневецький Ярема) rutén herceg és vajda, valamint Gryzelda Zamojska fia. Felesége Habsburg Eleonora, III. Ferdinánd NémetRómai császár, magyar és cseh király lánya volt.

V. Károly Lipót lotaringiai herceg és Habsburg Eleonóra Mária Jozefa főhercegnő házasságából hat gyermek született: Lipót József herceg (1679–1729), aki 1697-ban I. Lipót néven Lotaringia és Bar uralkodó hercege lett, és Erzsébet Sarolta orléans-i hercegnőt vette feleségül (az ő fiuk lett I. Ferenc német-római császár). Károly József herceg (1680–1715), Olmütz és Trier hercegérseke. Eleonóra (*/† 1682), születésekor meghalt. Károly Ferdinánd (1683–1685), kisgyermekként meghalt. József herceg (1685–1705), a császári haderő tábornagya. Ferenc József herceg (1689–1715), Szent Benedek-rendi pap, a Stablo-i bencés kolostor (ma: Stavelot, Belgium) és Malmedy bencés kolostor (Malmedy, Belgium) főapátja.

383

Katonai pályafutása Fővezérség és címzetes hercegség Károly herceg 1664. augusztus 1-jén kitüntette magát a szentgotthárdi csatában, ahol az európai keresztény szövetségesek (a bajor, brandenburgi, francia és szász királyságok haderői), Raimondo Montecuccoli tábornagy parancsnoksága alatt jelentős győzelmet arattak Ahmed Köprülü nagyvezír hadserege fölött (bár utána megkötötték a megalázó vasvári békét, amely kiszolgáltatta Magyarországot az Oszmán Birodalomnak). Károly herceg 1668–69-ben eredménytelenül pályázott a lengyel trónra. 1671-ben Johann von Sporck tábornagy parancsnoksága alatt harcolt Thököly kurucai ellen. Ő vezette a stájerországi Murau ostromát, majd a birodalmi lovasság parancsnokává nevezték ki, Montecuccoli parancsnoksága alatt. A francia–holland háború során, 1674. június 16-án Rajna menti Sinsheimnél vereséget szenvedett a Pfalzot végigpusztító Turenne francia marsall hadaitól. 1674-ben a németalföldi Seneffe melletti csatában fejsebet kapott, de felgyógyult. 1675 szeptemberében kinevezték a birodalomi haderő főhadparancsnokának (generalissimusnak). Ugyanebben a hónapban hunyt el nagybátyja, IV. Károly lotaringiai herceg, Károly Lipót felvehette a Lotaringia (uralkodó) hercege címet. Hercegi címének legitim voltát az összes európai hatalom elismerte, Franciaország kivételével. XIV. Lajos francia király elfoglalva tartotta a hercegi államot, V. Károly herceget ezért hivatalosan Lotaringia címzetes hercegének („duc titulaire”) címezték. Némely krónikás „hercegség nélküli hercegnek” („le duc sans duché”) nevezte.[1] Még a francia–holland háború során, 1676-ban Károly herceg Badeni Hermann őrgróffal együtt részt vett a franciák által évek óta megszállva tartott birodalmi határerőd, a Rajna menti Philippsburg ostromában és visszafoglalásában. 1679-ben Tirol és Elő-Ausztria helytartójává nevezték ki.

Bécs felmentése 1683 júliusában Kara Musztafa nagyvezír 180 000 főnyi hadsereggel ostrom alá vette Bécset. A császári udvar elmenekült a városból, a védelmet Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf tábornagyra bízták. A felmentő seregek Nyugat-Ausztriában és Bajorországban gyülekeztek, Lotaringiai Károly herceg fővezér, Savoyai Jenő tábornagy és Sobieski János lengyel király vezetése alatt. Július 29-én a pozsonyi csatában Lotaringiai Károly herceg szétverte a török szövetségeseként felvonuló Thököly Imre hadait. Szeptember 12-én hajnalban a keresztény szövetségesek megtámadták az ostromló had táborát. A kahlenbergi csatában megsemmisítő győzelmet arattak, felmentették a végveszélybe jutott császárvárost. A szétzilált török had Győrig futott. A Haditanács úgy döntött, Magyarországon is folytatja a megvert ellenség üldözését. Október 9-én Sobiesky János csapatai – súlyos veszteségek árán – elfoglalták Párkányt (ma: Štúrovo, Szlovákia). Október 21-én Károly herceg császári csapatai, a lengyelekkel együtt bevették Esztergomot. December 25-én Belgrádban IV. Mehmed szultán kivégeztette Kara Musztafa nagyvezírt, akit háromszoros túlereje ellenére győztek le a Kahlenbergen.

Buda 1684-es ostroma 1684. március 5-én XI. Ince pápa kezdeményezésére megszületett a Szent Liga, a Habsburg Birodalom, a Lengyel Királyság, Velence és a pápa törökellenes szövetsége. 1684 tavaszán Károly herceg a birodalmi haderővel Buda elfoglalására indult. A 38 000 főnyi hadsereg június 18-án rohammal elfoglalta a visegrádi fellegvárat és a várost. Június 27-én Maximilian Lorenz von Starhemberg tábornagy (Ernst Rüdiger gróf öccse) vezetésével Vácnál szétvertek egy 17 000 fős török hadsereget, és elfoglalták a várost. Június 30. bevonultak a törökök által felgyújtott Pest városába. Július 14-én, Bécs ostrom alá vételének évfordulóján megkezdték a Budai Vár lövetését. A vár ellen intézett rohamokat a védők visszaverték. Az ostromlók veszteségei hatalmasra nőttek. Szeptember 22-én megérkezett a török felmentő sereg, amely támadásba ment át. A megromlott hadi helyzetben Károly herceg október 30-án elrendelte a visszavonulást. Az első ostrom kudarcáért és a súlyos veszteségekért Károly herceg – paradox, de jellemző módon – Ernst Rüdiger von Starhemberg tábornagyot tette felelőssé, aki a vállalkozást első pillanattól kezdve elhibázottnak tartotta, és ellenezte.

384

Buda visszavívása 1686-ban a Szent Ligához csatlakozott Oroszország, Bajorország, Litvánia, Szászország és Brandenburg. XIV. Lajos megígérte a pápának, hogy a hadjárat folyamán nem támadja hátba a Habsburg Birodalmat. Az 1684-es ostrom kudarcát értékelve a Haditanács határozatba tette, hogy Buda vára nem menetből kifüstölhető „fészek”, hanem „erősség”, amely szabályos ostromtervet és jól szervezett hadműveletet igényel. Két év felkészülés után 1686 tavaszán Károly herceg, II. Miksa bajor választófejedelem, Savoyai Jenő herceg, Badeni Lajos őrgróf és szövetségeseik másodszor is megindultak Buda elfoglalására, ezúttal kétszerte erősebb, 74 000 főnyi hadsereggel. Miksa csapatai június 17-én elfoglalták Pest városát, táborukat a Gellért-hegy déli lábánál rendezték be. Károly herceg csapatai Óbuda felől vonultak fel. A várat és a vízivárost körülvették, szabályos ostromműveket építettek ki. A hadműveleti terület köré külső védősáncot (circumvallatio) húztak fel, az ostromló haderő saját oltalmára, külső támadás ellen. Június közepén kezdték meg a várfalak rendszeres ágyúzását. Augusztus közepén egy török felmentő sereg érkezett, ezzel a császáriak Érd környékén megütköztek és elűzték. A várat védő Abdurrahman Abdi pasa elmulasztotta a közös ellentámadást. A két és fél hónapon át szívósan, és nagy erőkkel folytatott ostromműveletek után 1686. szeptember 2-án Károly herceg elrendelte az általános rohamot. A két irányból (a Vár északi és déli bástyai ellen) meginduló támadás sikerrel járt, elsőként magyar hajdúk hatoltak fel a bástyafokra. A védők parancsnoka, az idős Abdurrahman pasa elesett a közelharcban. Az erődöt bevették, a török lakosságot rabszolgasorba vetették vagy elüldözték. A visszavonuló török felmentő had nyomán haladó császáriak szeptember 23-án elfoglalták Simontornyát, majd Pécset, október 30-án Siklóst, a keleti hadsereg november 12-én elfoglalta Kolozsvárt.

Károly lotaringiai herceg, császári fővezér

Magyarország meghódítása Buda visszafoglalása után sor kerülhetett Magyarország és az Erdély területének teljes meghódítására.[2] 1687 áprilisában a bécsi Haditanács déli irányú támadást határozott el. Károly herceg fővezér a 40 000 főnyi főerővel a Duna mentén Eszékig vonult, egy második, 20 000 főnyi hadsereg, Miksa Emánuel bajor választófejedelem (1662–1726) parancsnoksága alatt eközben Szolnokról a Tisza mentén Pétervárad felé menetelt. Július közepén a két sereg a Dunánál találkozott. A 60 000 főnyi oszmán haderő, Szulejmán pasa nagyvezír parancsoksága alatt Eszékről kiindulva átkelt a Dráván, és megtámadta a Mohács környékére visszavonult császári haderőt. Rossz hadvezéri döntése azonban lehetővé tette, hogy a császáriak általános ellentámadását. Augusztus 12-én a nagyharsányi csatában (amelyet második mohácsi csatának is neveznek) Badeni Lajos őrgróf, Miksa Emánuel választófejedelem, és Savoyai Jenő herceg vezette rohamozó csapatok megsemmisítő vereséget mértek a török hadra. A vereség politikai bomlást idézett elő az Oszmán Birodalomban, IV. Mehmet szultán kivégeztette Szulejmán nagyvezírt, de a lázadók őt magát is megbuktatták és börtönbe vetették. Helyére öccse, II. Szulejmán került. Az Oszmán Birodalom megingását kihasználva Károly herceg csapatai Magyarország nagy területeit hódították meg. Bevették Eszéket, Valpót, Péterváradot, Károlyvárost, Pozsegát,

385

Várpalotát és Egert. Császári ellenőrzés alá vonták Szlavóniát és az egész Erdélyi Fejedelemséget. Károly herceg Balázsfalván lemondatta II. Apafi Mihály fejedelmet. Magyarországon megbukott a törökbarát politikai irányzat. A pozsonyi magyar országgyűlésen a magyar nemesség lemondott szabad királyválasztási jogáról és az Aranybulla ellenállási záradékáról. Törvénybe iktatta a Habsburg-ház örökös trónutódlási jogát, és 1687. december 9-én I. Lipót császár fiát I. József néven magyar királlyá koronázták. A magyar nemzeti királyság formálisan is megszűnt.

Utolsó évei 1688 májusában megbetegedett, és átadta a fővezérletet Miksa Emánuel bajor választónak, aki augusztusban megostromolta és szeptember 9-én elfoglalta Nándorfehérvárt, majd a kulcsfontosságú Szendrőt, és Galambócot. Sikerei nyomán XIV. Lajos felmondta az 1684-es fegyverszünetet csapatokat küldött a Pfalzi választófejedelemségbe. Az Augsburgi Liga hadat üzent, kitört a pfalzi örökösödési háború. A felgyógyult Lotaringiai Károly herceg ismét hadparancsnokként vonult a háborúba. Betegsége azonban kiújult, és 1690. április 18-án a felsőausztriai Welsben meghalt. Voltaire feljegyezte, hogy Károly herceg halálhírének hallatán XIV. Lajos francia király kijelentette: „Aki ellenségeim közül a legnagyobb, legbölcsebb, és a legnagyszerűbb lelkű volt, immár halott.” [3] Halála után Lotaringia címzetes hercegének címét fia, I. Lipót lotaringiai herceg örökölte, aki 1697-ben helyreállította családjának uralmát hercegségeikben, és ismét Lotaringia és Bar ténylegesen uralkodó hercege lett.

Jegyzetek 1.

2.

3.

↑ Tulajdonképpen IV. Károly hercegnek kellett volna őt nevezni, de a lotaringiai histórikusok úgy kívánták legitimálni a Vaudémont és a Guise családból való lotaringiai hercegeket, hogy közvetlenül a Karolingokhoz kapcsolják őket. Ezért Lotaringia hercegeinek listájára felvették a Karoling-dinasztiához tartozó Károlyt († 991), Alsó-Lotaringia hercegét is. ↑ Magyarország formálisan az osztrák uralkodó főherceg birtoka volt, nem tekintették önálló országnak, az ország úgynevezett „felszabadítása” után területét a Habsburgok meghódított területnek tekintették, a földbirtokokat nem a középkori, történelmi magyar családoknak, hanem a Habsburg-hű osztrák és magyar nemeseknek adományozták, új főnemesi osztályt (mai szóval „klientúrát”) építve ezzel. ↑ „Le plus grand, le plus sage et le plus généreux de mes ennemis est mort.” (Voltaire emlékiratai szerint).

Művei Hadinaplója Buda visszafoglalásáról 1686, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 1986.

Irodalom Barta János: Budavár visszavétele, Budapest, 1985. Bubics Zsigmond: Cornaro Frigyes velencei követ jelentései Buda várának 1686-ban történt ostromáról és visszavételéről, Budapest, 1891. Stéphane Gaber, Et Charles V arrêta la marche des Turcs, Presses universitaires de Nancy, 1986, ISBN 2-86480-227-9. Michel Dugast Rouillé: Les maisons souveraines de l'Autriche, Babenberg, Habsbourg, (Habsbourg-d'Espagne), Habsbourg-Lorraine, (Lorraine), a szerző kiadása, Párizs, 1967. Hermann Kinder – Werner Hilgemann: dtv-Atlas Weltgeschichte, 1.kötet, München, 2003. Golo Mann – August Nitschke: Propyläen Weltgeschichte, 7. kötet, Frankfurt am Main–Berlin, 1964.

Külső hivatkozások Galántay Ervin: Buda ostroma, 1686 – spanyol szemmel, Budapesti Negyed, 29-30. szám (2000/34).

386

Savoyai Jenő http://hu.wikipedia.org/wiki/Savoyai_Jen%C5%91

Eugène-François de Savoie-Carignano gróf, Carignan hercege, császári tábornagy

Savoyai Jenő (Eugen von Savoyen) Párizs, 1663. október 18. – Bécs, 1736. április 21.), eredeti francia nevén Eugène-François de Savoie-Carignano gróf, a Savoyai-dinasztia carignanói ágából származó főnemes, a franciaországi Carignan hercege, német-római császári hadvezér. A német nyelvű történeti írások leggyakrabban Prinz Eugen néven említik). Savoyai Jenő herceg volt korának egyik legkiválóbb hadvezére. Egyebek között a porosz hadsereg is számos alapvető mintát kölcsönzött tőle, így a poroszok jól bevált aknaharcászata is Savoyai Jenőtől származik.  Született: Francia Királyság, Párizs; 1663. október 18.  Elhunyt:

Habsburg Birodalom, Bécs; 1736. április 21. (72 évesen)

 Szolgálati ideje: 1683–1736  Rendfokozata: tábornagy  Csatái: Buda visszafoglalása, Nagyharsányi csata, Zentai csata

Neveltetése Édesapja a Savoyai-dinasztia carignanói ágából származó Eugène-Maurice de Savoie-Carignan (1635–1673) volt, Soissons és Dreux grófja, a francia királyi haderő tábornoka, Champagne és Brie katonai kormányzója, Savoyai Tamásnak, Carignan első hercegének fia. Édesanyja Olympe Mancini bárónő (1640–1708) volt, Soissons grófnéja, Mazarin bíboros unokahúga.

387

Anyja korábban XIV. Lajos francia király kegyencnője volt, később azonban udvari intrikák (a mérgezési ügy) folytán kegyvesztetté vált, attól kezdve gyűlölettel viselkedett volt tisztelője iránt. Fiait, köztük a legifjabbat, Jenőt is ebben a szellemben nevelte. [1] A fiatalember homoszexuális kicsapongásai feltűnést keltettek az udvarban. [2] Amikor XIV. Lajos király és Louvois márki, hadügyminiszter az apró termetű és vézna Jenő grófot katonai pályára alkalmatlannak mondták, ehelyett papi pályára akarták küldeni, a „kis apátnak” gúnyolt Jenő, aki csak hadi babérokról álmodozott, 1683-ban bosszúsan elhagyta Franciaországot, és I. Lipót német-római császárnak (és magyar királynak) ajánlotta fel szolgálatait.[1] A bécsi udvarnál szívesen fogadták a „kis csuklyás barátot”, és kérelmére kinevezték egy dragonyos ezredhez. [1]

Pályafutása

Savoyai Jenő, a törökverő hadvezér

A visszafoglaló háború időszaka Ennek soraiban Savoyai Jenő először Petronellnél harcolt, a Bécs ostromára közelgő törökökkel (1683. július 7.), majd az ostromlott Bécs felmentésében vett részt, amiért egy dragonyos ezred tulajdonosává vált. Részt vett Buda eredménytelen ostromában (1684) és 1685-ben az esztergomi diadal kivívásában, ahol unokafivére, Lajos badeni őrgróf felismerte hadvezéri tehetségét. Buda várának végleges visszavívásakor (1686) jobb kezén súlyos sebet kapott, melyből Velencében felépülve részt vett az 1687. augusztus 12-én a harsányi lejtőn a török ellen vívott csatában. Lovasaival elsőként törte át az ellenség sáncát. A győzelem hírét ő vitte Bécsbe. 1688-ban már mint altábornagy harcolt Miksa bajor választófejedelem mellett Nándorfehérvár bevételénél, ekkor újra megsebesült. 1689–96-ban a pfalzi örökösödési háborúban a franciák ellen harcolt változó szerencsével, előbb a Rajna mellékén. 1690-től Savoyában viselt hadat rokonának, II. Viktor Amadé szavojai hercegnek oldalán. 1692-ben Dél-Franciaországba tört be, az ingatag savoyai herceg elpártolása után pedig újra Észak-Itáliában harcolt. Ekkor, 1693-ban tábornaggyá léptették elő. Mihelyt az itáliai háború véget ért, Rüdiger von Starhemberg tábornok javaslatára I. Lipót császár őt nevezte ki a törökök ellen indított haderő fővezérévé. Savoyai Jenő először Péterváradot védte meg, majd a visszavonuló törököket üldözve Zentánál akkor csapott le a nagyvezír hadára, amikor

388

az éppen átkelt a Tiszán (1697. szeptember 11.) A kettészakadt török sereg két órai harc alatt döntő vereséget szenvedett. A zentai diadal, amely 30 000 török életébe került, véglegesen megtörte a törökök magyarországi hatalmát, és egyúttal megvetette Savoyai Jenő európai hírnevének alapját. A következő hónapban Szarajevó kifosztása és felgyújtása a herceg kevésbé dicsőséges tettei közé tartozik. Igaz, visszavonuló csapataihoz sok boszniai katolikus lakos csatlakozott. Megmaradt fővezérnek, amíg a török a karlócai békében (1699. január 26-án) le nem mondott Erdélyről és a Bánság kivételével egész Magyarországról.

A spanyol örökösödési háború A béke helyreálltával Savoyai Jenő pihenni készült magyarországi birtokain, de a spanyol örökösödési háború kitörése újra a csatatérre hívta. Lipót császár 1703. júniusában kinevezte az Udvari Haditanács elnökévé. Az 1704-iki esztendő újabb csapást hozott a Habsburg Birodalomra: Savoyai Jenő korábbi harcostársa, II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem nyíltan átpártolt a franciákhoz, a Rákóczi Ferenc zászlaja alatt felsorakozott magyar felkelők már Alsó-Ausztria és Morvaország határvidékén mutatkoztak. Savoyai Jenő ez okból Pozsonyba sietett a felkelők visszaverésére, ahonnan azonban csakhamar Bécsbe és innen a németországi csatatérre küldték, hogy a franciák és a bajorok csapatainak egyesítését megakadályozza. Bajorországba sietett, ahol egyesült Marlborough herceg hadaival. 1704. augusztus 13-án vívták a szövetségesek Höchstädt és Blenheim (helyesen: Blindheim) mellett azt a döntő csatát, amely megakasztotta a francia haderő előrenyomulását a Duna mentén, és Bajorországot a Habsburg császár hatalmába adta. Savoyai Jenő ezek után 1705 elején a déli csatatérre, Itáliába távozott. 1706. szeptember 7-én a császári, porosz és savoyai csapatok Savoyai Jenő vezénylete alatt hirtelen megtámadták és megverték a francia hadat. A franciák teljesen kiszorultak Itáliából, és XIV. Lajos 1707. március 13-án kénytelen volt lemondani itáliai igényeiről (Nápoly kivételével). 1708-ban a császár Németalföldre küldte, ahol Marlborough hercegével együtt július 11-én Oudenaarde mellett fényes, de rendkívül véres győzelmet vívott ki. Október 22-én a szövetségesek bevették Lille erődjét, majd Gentet és Brüggét is. 1709. szeptember 11-én újabb diadalt arattak Malplaquet mellett. Ekkor Savoyai Jenő maga is azt tanácsolta a császárnak, fogadja el a francia király békeajánlatát. 1713. április 11-én kötötték meg a hadban állók az utrechti békeszerződéseket, melyekben XIV. Lajos békét kötött Angliával, Hollandiával, Savoyával, Portugáliával és Poroszországgal. VI. Károly császár megbízása alapján Villars tábornaggyal (1714. március 7-én), Károly császár nevében Rastattban, a Német-római Birodalom nevében pedig a svájci Badenben kötött békét. Elzász megmaradt a franciák kezében, a SpanyolNémetalföldet a Habsburg Birodalom kapta meg. A béke helyreálltával Károly császár Savoyai Jenőt az Osztrák Németalföld Habsburg helytartójává nevezte ki.

A második összecsapás a törökökkel Amikor a porta megszegte az 1699. évi karlócai békét, a császár 64 000 katonával a törökök ellen küldte győztes vezérét. Ali pasa 150 000 emberrel Pétervárad felmentésére közeledett, mikor Savoyai Jenő és Pálffy János 1716. augusztus 5-én elvágta az útját és teljesen megverte. Innen Temesvár alatt termett Savoyai Jenő és ezt a fontos végvárat a bánság többi váraival együtt felszabadította a török iga alól. A következő évben a török szeme láttára szállította át a hadseregét a Dunán és körülzárta Nándorfehévárt ( Belgrádot). Míg azonban a várat ostromolta, a nagyvezér és roppant serege az ő hadát fogta körül. Ha a várőrség és a nagyvezér egyszerre támadják meg, könnyen válságos helyzetbe került volna Savoyai Jenő hada. De a nagyvezér hírnöke, Vékony János volt kuruc vitéz Pálffy János kezébe juttatta a nándorfehévári pasának szánt levelét. Mihelyt ebből Savoyai Jenő a támadás napját megtudta, ezt megelőzendő, augusztus 15-én egész erővel megtámadta a nagyvezér hadát, és fényes győzelmet aratott, azután pedig magát Nándorfehérvár őrségét kényszerítette megadásra.

389

Johann Gottfried Auerbach: Savoyai Jenő Belgrád ostrománál 1717

Ezután Szendrőt, Szabácsot és Orsovát hódította meg.[1] E diadalok hatása oly nagy volt, hogy a szultán 1718. július 21-én megkötötte a pozsareváci (passarovitz-i) békét, amelyben a török lemondott Nándorfehérvárról, Szerbia és Bosznia nagy részéről s az Olt folyóig terjedő (Kis-) Oláhországról.

Halála 1734-ben a lengyel örökösödési háború kitörésekor rábízták a birodalmi hadsereg vezérletét, de még mielőtt csatára került volna sor, a 71 éves hadvezért visszahívták. Helyére Sándor württembergi herceget nevezték ki. Bécsbe visszatérve még sürgette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc herceg egybekelését, és azután szélütés következtében meghalt.

Jellemzése Savoyai Jenőben a Habsburg-család legjelesebb vezérét, a haditörténet egyik legkitűnőbb lángelméjét veszítette el. Őt illeti elsősorban az érdem, hogy a Habsburgok monarchiája győztes nagyhatalomként emelkedett ki a 17. század fordulóján dúló európai háborúkból. Jelentős részben az ő katonai lángelméjének köszönhető, hogy a Magyar Királyság a török hódoltságból kiszabadulva a Habsburg Birodalom tartománya lett. Személyes hősiességét és katonai szaktudását ellenfelei is tisztelték, mint ezt Villars marsallal való levelezése is tanúsítja. Császárai, különösen I. Lipót és I. József nagyra becsülték, saját katonái pedig szinte bálványozták. A kis termetű férfi a kor szokása szerint óriási parókát viselt, egyszerűen öltözködött, a pompát kerülte, a feltűnéstől idegenkedett és csak egy szenvedélynek hódolt, a tubákolásnak. Szerénységében nem tűrte, hogy Hollandiában szobrot emeljenek neki, az ajándékokat visszautasította, és esküdt ellensége volt a protekciónak. Haláláig megmaradt agglegénynek, és szabad idejét a tudománynak és a művészeteknek szentelte. Bellyén a 18. század első felében vadászkastélyt építtetett, de csak ritkán tartózkodott ott. A bécsi Belvedere-kastély és a marcheggi Schlosshof-kastély voltak kedvenc tartózkodási helyei.

390

A bécsi Belvedere kastély A Belvedere egy hatalmas kertek által közrefogott tulajdonképpeni palotacsoport, amely két fő, s több mellék épületből áll. A belvedere szó olaszul szép kilátást jelent, hiszen innen gyönyörű panoráma tárul elénk Bécs házaival, tornyaival. Savoyai Jenő herceg (1633–1736), a sikeres hadvezér és művészetbarát Lukas von Hildebrandttal építtette magának a Belvedere nevű nyári palotát – akkor még Bécs városkapui előtt. A barokk palotacsoport két kastélyból áll (Alsó- és Felső-Belvedere), ahol mára az osztrák művészet remekei – a középkortól napjainkig – találtak otthonra. Felső-Belvedere – a világ legnagyobb Klimt-gyűjteménye A Belvedere gyűjteményének legimpozánsabb darabjai Gustav Klimt festményei, köztük a Csók és a Judit. Nagy benyomást tesznek a látogatókra Schiele és Kokoschka mestermunkái, valamint a francia impresszionisták és a bécsi biedermeier legfőbb képviselői (Waldmüller, Amerling, Fendi) éppúgy, mint Makart, Boeckl, Wotruba, Hausner, Hundertwasser és mások képei. A késő gótika mesterművei, például a znaimi oltár, Michael Pacher, az idősebb Rueland Frueauf és Conrad Laib alkotásai szintén megtekinthetők, de jelen vannak a barokk művészet remekei is. Johann Michael Rottmayr, Daniel Gran és Paul Troger legfontosabb munkáin keresztül bepillanthatunk ennek a korszaknak a gazdagságába. Magával ragadóak a Franz Xaver Messerschmidt szobrász által megformált jellegzetes grimaszfejek. Alsó-Belvedere – Savoyai Jenő herceg lakószobái és dísztermei A jeles építtetőt körülvevő feudális pompát jól tükrözi a három helyiség. Az AlsóBelvederében és az Orangerie-ben impozáns időszaki kiállítások tekinthetők meg. Díszterem – Középkori kincstár Ott, ahol egykor a herceg 12 legszebb paripáját tartották, most a Belvedere teljes középkori anyagát állítják ki. Forrás: http://www.utazzausztriaba.hu/becs-belvedere-palota.html http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2010/04/24/ujra-mukodik-becsi-belvedereelotti-osszes-szokokut

391

Mindkét palotában remek könyvtárt és képtárt gyűjtött; Montesquieu-vel és Leibniz-cel bölcsészeti és államjogi kérdésekről levelezett, és ez utóbbival egy Bécsben felállítandó tudományos akadémia alapításának ügyéről tanácskozott. Mecénása volt Jean-Jacques Rousseau költőnek, Pietro Giannone nápolyi történetírónak, és különben maga is értekezett a hadművészetről Marlborough hercegéhez, Stanhope-hoz, Villars-hoz és másokhoz intézett leveleiben. Finom műérzékéről tanúskodik a bécsi Belvedere-kastély és annak gazdag képtára, valamint az Albani bíborossal folytatott barátságos levelezése. Magyarországi birtoka a Csepelsziget (és a hozzátartozó szőlőhegy, Promontor) volt, itt építtette a ráckevei kastélyt.

A ráckevei Savoyai-kastély

392

Emlékezete A Budavári Palota előtt álló lovasszobrát Róna József készítette, 1900-ban állították.[3]

Savoyai Jenő lovasszobra a Budai Várban; Róna József alkotása. http://www.hotdog.hu/magazin/magazin_article.hot?m_id=23183&a_id=401833&h_id=81959

393

A bécsi Hofburg előtt álló lovasszobra Anton Dominik Fernkorn műve, 1865-ban leplezték le.

Savoyai Jenő (Prince Eugene of Savoy) Bécs (Wien) Fernkorn, Anton Dominik (1813-1878) http://www.szoborlap.hu/14546_savoyai_jeno_becs_anton_dominik_von_fe rnkorn_1865.html?f=photo&id=82615

Az egykori birtokához tartozó Budafok – korábbi nevén Promontor, ma Budapest XXII. kerületének része – főtere a herceg nevét viseli, és rá utal a kerületi Savoya Park nevű bevásárlóközpont elnevezése is. Elismertségét jelzi, hogy ő az egyetlen olyan személy, akiről négy különböző állam hadihajót nevezett el. Az első világháborúban a brit HMS Prince Eugene monitor és az osztrák-magyar SMS Prinz Eugen csatahajó, míg a második világháborúban a KM Prinz Eugen német nehézcirkáló és az Eugenio di Savoia olasz könnyűcirkáló viselte a nevét. Ugyancsak róla nevezték el 7. WaffenSS Önkéntes Hegyivadász Hadosztályt.

Szakirodalom, források Braubach, Max: Prinz Eugen von Savoyen. 5Bde, Wien 1963-1965. Szebelédi Zsolt (ford.): Guido Ferrari: Savoyai Eugén herceg magyarországi háborúban végrehajtott haditetteiről szóló három könyv. Máriabesnyő (Attraktor) 2011.

Jegyzetek 1. 2. 3.

abcd

^ Savolyai Jenő herceg (A zentai győző). (Hozzáférés: 2009. augusztus 13.) ↑ Albert Moll: Berühmte Homosexuelle, Wiesbaden, 1910, p36. ↑ Vendégváró - Savoyai Jenő herceg lovas szobra. (Hozzáférés: 2009. augusztus 13.)

394

I. József magyar király http://hu.wikipedia.org/wiki/I._J%C3%B3zsef_magyar_kir%C3%A1ly

I. József német-római császár, Ausztria uralkodó főhercege, magyar és cseh király

I. József (Bécs, 1678. július 26. – Bécs, 1711. április 17.); a Habsburg-házból származó osztrák főherceg, I. Lipót császár és Pfalz-Neuburgi Eleonóra császárné legidősebb fia, 1705–1711 között német-római császár, Ausztria uralkodó főhercege, magyar és cseh király. Magyar Királyság királya

Német–római Birodalom császára

1705. május 5. – 1711. április 17.

I. József (Joseph I.)

1687. december 9.

1705. május 5. – 1711. április 17.

Elődje:

I. Lipót magyar király

I. Lipót német-római császár

Utódja:

III. Károly

VI. Károly

Uralkodási ideje: Koronázása:

395

I. József (1678-1711) német-római császár (1709), német király (1690), Magyarország és Csehország királya, Ausztria főhercege

 Uralkodóház: Habsburg–ház  Született: Bécs, 1678. július 26.  Édesapja: I. Lipót (1640–1705) német-római császár, magyar és cseh király  Édesanyja: Wittelsbach Eleonóra Magdolna (1655–1720) pfalz-neuburgi hercegnő  Megkoronázták: Pozsony, 1687. december 9.  Házastársa: Vilma Amália (németül Amalia Wilhelmine von Braunschweig-Lüneburg), (Hannover, 1673. április 21. – Bécs, 1742. április 10.) braunschweig–lüneburgi hercegnő, később, 1699. február 24-én, Bécsben I. József császárral kötött házassága révén német–római császárné, magyar és cseh királyné.  Gyermekei: o

Mária Jozefa (Bécs, 1699. december 8. – Drezda, 1757. november 17.), osztrák főhercegnő, 1719-től II. Frigyes Ágost szász választófejedelem (1733–1763 között lengyel király) felesége

o

Lipót József (Bécs, 1700. október 29. – Bécs, 1701. augusztus 4.), Ausztria főhercege, kisgyermekként meghalt.

o

Mária Amália (Bécs, 1701. október 22. – München, 1756. december 11.), osztrák főhercegnő, 1722-től Károly Albert bajor választófejedelem, (1742–1745-ig német-római császár) felesége.

 Házasságuk kezdetben boldog volt, azonban a férj kicsapongásai miatt megromlott. Megnyerő külseje és kellemes modora miatt az udvarhölgyek szívesen vették közeledését, hódításai között szerepelt Pálffy Marianna, gróf Pálffy János lánya, valamint szerelmi kapcsolata volt Dorothea Daun grófnővel is.  Trónra lépett: 1705. május 5. (6 évig uralkodott)  Elhunyt: Bécs, 1711. április 17. (32 évesen) (33 évet élt)  Nyughelye: Bécsben, a Kapucinus-kriptában temették el.  Nádor: Esterházy Pál

396

Kronológia  1705 I. József trónralépése. — Május 30. Megjelenik a „Mercuris Hungaricus” kuruc újság első száma. — Szeptember 12.– október 3. Országgyűlés Szécsényben. — Szeptember 13-án, Nikodémiában (Törökország) elhunyt Thököly Ferenc. — Szeptember 17-én a szécsényi országgyűlés II. Rákóczi Ferencet a szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé választja. — Szeptember 20. A szécsényi országgyűlésen a kurucok megalakítják az új kormányt. — November 2. Megindul a második dunántúli hadjárat. — November 11. II. Rákóczi Ferenc vereséget szenved a császári seregektől Zsibó mellett, összaomlik az erdélyi kuruc uralom. — November 25. A kurucok ostromzár alá veszik Esztergomot. (Az ostrom majd csak a következő évben veszi kezdetét.) — November 27. Rákóczi Ferenc fejedelem elfogatja Forgách Simon altábornagyot. — December 13. Bottyán János rajtaütésszerű támadásával megveri Hannibal Heistert Szentgotthárd mellett. — December 15. Erdélyi országgyűlést tartanak Segesvárott. (A kevés megjelent hűséget esküszik I. Józsefnek, és semmisnek nyilványtja Rákóczi fejedelemmé választását.)  1706 Eredménytelen béketárgyalások I. József és a kuruc felkelők megbízottai között. — Február 10. A kurucok megostromolják az előző évben ostromzár alá vont Esztergomot, de a császáriak visszaverik őket. — Március 8. Az erdélyi kuruc rendek huszti országgyűlése kimondja Erdély csatlakozását a magyarországi konföderációhoz. — Május 10. II. Rákóczi Ferenc pátensben elrendeli, hogy a török kereskedők csak Debrecenig és Kecskemétig közlekedhetnek az országban. — Június 15. Nagyszombati békeértekezlet. — Június 30. Erdélyért cserébe I. József német birodalmi fejedelemséget ajánl föl Rákóczinak, aki ezt visszautasítja. Rákóczi Érsekújvárról kiáltványban értesítette a nemzetet a békealku eredménytelenségéről. — Augusztus 5. Megkezdődik Rákóczi őszi hadjárata. — Szeptember 15. I. József megerősíti a szerbek valamennyi korábbi kiváltságlevelét. — Szeptember 16. Rákóczi beveszi Esztergomot, ami október 9-től ismét a császáriaké. — szeptember 29.–október 11. Esze Tamás megvédi Kassát. — Október 9. Rákóczi Pekry Lőrinc tábornokot utasítja, hogy erdélyben készítse elő a nemességre is kiterjedő közadózás bevezetését. — November 5. Az egervári ütközet.  1707 Az ónodi országgyűlés kimondja I. József és a Habsburg-ház trónfosztását. A császárpárti főurak pozsonyi gyűlése semmisnek nyilvánítja az ónodi országgyűlés végzéseit. — XIV. Lajos francia király kénytelen lemondani Felső-Itáliáról I. József császár javára. — Március 13. A spanyol örökösödési háborúban Savoyai Jenő hadisikerei nyomán XIV. Lajos lemond olaszországi igényeiről. — Április 3. A császári szolgálatban álló szerb határőrcsapatok kegyetlen öldöklések közepette kirabolják és felégetik Kecskemétet. — Április 5–21. Marosvásárhelyi országgyűlés, amely kimondja Erdély elszakadását a Habsburg-háztól és II. Rákóczi Ferenc fejedelmet tekinti uralkodójának. (Továbbá törvénybe iktatják az 1706 márciusi huszti országgyűlés végzéseit Erdély és Magyarország konföderációjáról.) — április 18. Esze Tamás brigadérossá nevezik ki. — Május 15. Rákóczi Szerencsen fogadja a szövetséget és a lengyel trónt felkínáló I. Péter orosz cár kövezetit. — Május 31.–június 22. Ónodi országgyűlés. — Június 13. I. József császárt az ónodi országgyűlés trónfosztottnak nyilvánítja („Eb ura a fakó! mai naptól fogva József nem királyunk!”) — Július 29. A vármegyékhez intézett nyílt levelében Esterházy Pál nádor törvénytelennek nyilvánítja az ónodi országgyűlést. — Augusztus 10–22. Homonnán ülést tart az Erdélyi Tanács, s a cárral kötendő szövetségről és Rákóczi lengyel királyságáról tárgyal. — Szeptember 14. Varsóban I. Nagy Péter orosz cár és II. Rákóczi Ferenc fejedelem biztosai szerződést kötnek. — Rabutin tábornagy császári serege birtokba veszi Erdélyt.  1708. február 15. Bornemissza János elfogja a magyarországi császári hadak főparancsnokát, gróf Starhemberg Miksa altábornagyot. — Március 24. II. Rákóczi Ferenc nemességet adományoz Esze Tamásnak és családjának. — Augusztus 3. Siegbert Heister tábornagy, Viard és Pálffy seregei Trencsén mellett megverik a II. Rákóczi Ferenc

397

seregeit. A csatának súlyos következményei lettek. — Augusztus 24. Pálffy elfoglalja Nyitrát. — Augusztus 25. Rákóczi hajdúvárosi kiváltságot ad Tarpának. — augusztus 28. – Ocskay László brigadéros lovasezrede átáll a császáriakhoz. — Szeptember 2. Béri Balogh Ádám győz Körmendnél. — November 28. A Rákóczi fejedelem által összehívott országgyűlés megkezdi tanácskozásait Sárospatakon. (A december 18-val záruló kuruc országgyűlés örökre felszabadítja a katonáskodó jobbágyokat és leszármazottaikat.) — December 19. Sárospatakon kivégzik az árulóvá lett Bezerédi Imre brigadérost és Bottka Ádám alezredest.  1709 A belgiumi malplaquet-i csatában, amelyben 200 ezer katona vett részt, eldől a spanyol örökösödési háború kimenete: a kimerült Franciaország nem tud többé lábra állni. — Április 10. Árva vára a császáriak kezére kerül. — Június 27. A poltavai ütközetben I. Péter orosz cár megsemmisítő vereséget mér a svéd csapatokra. — Szeptember 7. Sigbert Heister elfoglalja Veszprémet és a Dunántúlt. — Szeptember 11. Ausztria győzelme Malplaquet mellett a franciák felett.  1710. január 22. – II. Rákóczi Ferenc csatája Romhány és Vadkert közt az osztrákokkal. — Február 13. Korponayné, a „lőcsei fehér asszony” átadja a labancoknak Lőcsét. — Június 12. A császáriak kezére kerül Szepesvár. — Szeptember 23. A császári csapatok bevonulnak Érsekújvárra. — Szeptember 26. I. József Pálffy János horvát bánt nevezi ki a magyarországi hadak főparancsnokává. — Október 17. A császáriak kezére kerül Szolnok. — október 29. – Mohácsnál a császáriak elfogják Béri Balogh Ádámot. (A kuruc brigadérost később kivégeznek.) — November 10. Sárospatak vára a császáriak kezére kerül. — november 20. Az Oszmán Birodalom hadat üzen Oroszországnak.  1711. január 9. – II. Rákóczi Ferenc Lengyelországba távozik, hogy tárgyaljon I. Péter orosz cárral. — Február 6. Az elfogott Béri Baloghot a császáriak kivégzik. — Február 21. II. Rákóczi Ferenc Zavadkánál örökre elhagyja Magyarországot. — Április 6. Rákóczi a kuruc hadsereg főparancsnokává Esterházy Antal tábornagyot nevezi ki. —Április 17 I. József halála. — Április 27. Kassa átadása. — Április 30. A Károlyi Sándor vezette kuruc sereg az előző napon véglegesített szatmári béke értelmében, a majtényi síkon leteszi zászlóit, és fegyvereit megtartva hazaoszlik. — Május 1. A konföderáció és a király képviselői Nagykárolyban aláírják – a Szatmárban folytatott hosszas tárgyalások után április 29-én véglegesített – békeokmányt. — Június 23. Elesik Munkács. — November 19. II. Rákóczi Ferenc és kísérete Danckába (Gdańsk) költözik.

Neveltetése

II. József

398

A tehetségét korán eláruló gyermeket Salm herceg és Rummel világi pap nevelték fel, a jezsuiták befolyásától mentesen. Még apja életében, 1687. december 9-én, a kilencéves Józsefet Széchényi György esztergomi érsek magyar királlyá koronázta. 1690-ben lett római király. 1699-ben feleségül vette a jezsuiták befolyása alatt levő Braunschweigi Vilma Amália hercegnőt, akitől két leánygyermeke született, Mária Jozefa és Mária Amália főhercegnők. A Pragmatica sanctio az ő trónöröklési jogaikat is biztosította. József nem volt híve a Lipót császár tanácsosai által képviselt politikának. A spanyol örökösödési háború kitörése után nagy lelkesedéssel csatlakozott a háborút kedvelő franciaellenes párthoz, amelynek legfőbb szószólója Savoyai Jenő herceg volt. 1702-ben már maga is hadvezérként vett részt Landau ostromában. I. Lipót császár halála (1705. május 5-én) után József lépett a trónra.

Nagy tervei Az ifjú fejedelem sok nagy tervet forgatott agyában. Mind a katonai, mind a polgári közigazgatás hibáin változtatni akart, újabb, életképesebb rendszerre törekedve. Szabályozni szándékozott a Német-római Birodalom ügyeit is. 1706-ban megfosztotta méltóságuktól a hűtlenségbe esett s a birodalom ellenségeivel szövetkezett bajor és kölni választófejedelmeket. De az uratlanná vált Bajorországnak Ausztriához való csatolása, magának az országnak és a többi államnak ellenállása miatt, csak félsikerre vezetett. Nem sokkal több eredményt hozott az a törekvése, hogy a német birodalmi gyűlés szervezetén javítson, és rendet hozzon a birodalmi törvényszék zűrzavaros tevékenységébe. Szerencsésebb volt a római Szentszékkel szemben. A franciabarát XI. Kelemen pápával kitört viszályban (17061709) végül is erélyesen tudta érvényesíteni császári jogait. József új erővel folytatta az I. Lipót által elkezdett spanyol örökösödési háborút is. A nagy befolyással rendelkező Savoyai Jenő herceg és John Churchill, Marlborough hercege fényes győzelmet arattak a franciákon Itáliában és Németalföldön; XIV. Lajos francia király 1707-ben lemondott Észak-Itáliáról; a pápa kénytelen volt József öccsét, Károlyt Nápoly királyának elismerni. Dél-Németalföldet (a mai Belgiumot) is visszaadták a Habsburg Birodalomnak, a végül is meghódított Bajorországot pedig feldarabolták. A háború zavartalan folytatását kockáztatta, hogy a diadalmasan előtörő svéd király, XII. Károly svéd király, Lengyelországból Szászországba vonulva hitsorsosainak, az üldözött sziléziai protestánsoknak védelmére sietett. Marlborough-nak sikerült XII. Károllyal megegyeznie az altranstädti szerződésben (1706), ezt követően a svéd király visszavonult. XIV. Lajost az oudenardi (1708) és a malplaquet-i (1709) vereségek annyira megtörték, hogy a legmegalázóbb békefeltételekre is hajlandónak mutatkozott.

József magyarországi politikája Trónra lépésekor őszintén kívánta a békét II. Rákóczi Ferenccel és a kurucokkal, de ez nem jöhetett létre. Rákóczit 1705-ben megválasztották magyar és erdélyi fejedelemnek. A harc változó szerencsével folyt tovább. Egész magyarországi uralmára rányomta bélyegét a Rákóczi-féle felkelés. XIV. Lajos francia király ösztönzésére a rendek az ónodi országgyűlésen (1707. június 17-én) a Habsburg-házat és Józsefet trónvesztettnek nyilvánították, és kijelentették, hogy a királyi szék üres marad mindaddig, mig a jövő országgyűlésen nem választanak új királyt. Ezt követően a felkelőket elhagyta a hadiszerencse. 1710 szeptemberében József császár leváltotta a magyarországi császári haderő parancsnokát, az élesen magyarellenes Sigbert Heistert, helyére gróf Pálffy János horvát bánt állította. Őt azzal bízta meg, hogy törekedjék előmozdítani a békét. Ekkor már a magyar rendek is hajlottak erre. A Lengyelországba távozott Rákóczi helyett vezére, Károlyi Sándor folytatta a békealkudozásokat (1711). Miután az engedékeny József császár amnesztiát szándékozott adni és ígérte a vallásszabadság, az alkotmány helyreállítását, a sérelmek orvoslását, Károlyi Sándor, Rákóczi akaratának ellenére, az egybegyűlt rendek beleegyezésével Pálffyval megkötötte a szatmári békét (1711. május 1.).

399

A szatmári békeegyezményt követő majtényi zászlóletételt már nem érhette meg, 1711. április 17én Bécsben meghalt himlőben. Halálát azonban a gyors megegyezés érdekében eltitkolták. Így a zászlókat a majtényi síkon földbe szúró katonák 1711. április 30-án az akkor mát két hete halott uralkodónak esküdtek hűséget. Korához képest eléggé felvilágosodott és emberséges uralkodó volt, aki visszaszorította a jezsuiták befolyását és könnyíteni igyekezett a jobbágyok terhein. Ugyanakkor meglehetősen élvhajhász személyiségnek írták le. Számos nőhöz fűzte viszony, amelyekről sok pletyka keringett, és ez nem tett jót uralkodói hírnevének.

400

Rákóczi család http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi-csal%C3%A1d

Címer A Rákóczi család régi középnemes család, amely országos jelentőségre csak a 16. század második felében kezdett emelkedni, és másfél százados történelmi szereplése után férfiágon 1756. június második felében, leányágon 1780. július 8-án halt ki. Egyik ága megmaradt az ősi birtokon a középnemesek sorában s a fejedelmi ággal körülbelül egy időben, 1754-ben halt ki Rákóczi Andrással. A másik ág az 1517-ben megszerzett Felső-Vadász Abaúj vármegyei községről felsővadászi előnévvel élt; ezen ágból Rákóczi Zsigmond és Ferenc 1588, Rákóczi Lajos 1607-ben bárói, Rákóczi Pál országbíró grófi rangot nyert. I. Rákóczi György fejedelem 1645. december 16-án a linzi béke értelmében megkapta a római birodalmi hercegi címet, II. Rákóczi György pedig 1654. június 23-án Varsóban megszerezte a lengyel állampolgárságot. I. Rákóczi Ferenc választott fejedelem a birodalmi hercegi cím mellett 1664. szeptember 14-én Ebersdorf örökös magyar grófságot s 1666. július 30-án a Sáros vármegyei örökös főispánságot kapta. II. Rákóczi Ferenc száműzetése alatt Franciaországban a Sárosi gróf címet viselte. A legjelentősebb Rákóczi hagyaték: Erdődy II. György Rákóczi László egyetlen örökösét, Erzsébetet vette feleségül, így amit a Habsburg vagyonelkobzás meghagyott, az az Erdődy családhoz került. A család címere: vörös mezőben hármas zöld halomból növő, arany keréken álló, arannyal áttört, kiterjesztett szárnyú fekete sas, mely fölemelt jobbjában arany markolatú egyenes kardot tart. Jelmondata: Si Deus pro nobis, quis contra nos („Ha Isten velünk, ki ellenünk?”).

II. Rákóczi Ferenc és Rákóczi Julianna ősfája

401

II. Rákóczi Ferenc http://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc

II. Rákóczi Ferenc képmása, 1724 Olaj, vászon, 77,5 x 62,5 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása (a kép a függetlenségi harc elbukása miatt emigrációba kényszerült fejedelem lengyelországi tartózkodása idején, 1712-ben Gdanskban készült)[1] Mányoki Ádámnak II. Rákóczi Ferencről készült képmása nemcsak a magyar barokk portréfestészet legszebb alkotása, de a festő oeuvre-jének is kiemelkedő darabja. Mányokinak e műve a fejedelem büszke egyéniségének, előkelő megjelenésének és nemes méltóságának legjobb megörökítője. Az erdélyi fejedelmi családból származó Rákóczi a bécsi udvar körültekintő felügyelete alatt korszerű jezsuita nevelésben részesült. Neuhaus és Prága jezsuita iskoláiban megalapozott műveltségét főként ízlésének finomítása és művészi igényessége szempontjából itáliai útja tette teljessé, amelynek során hosszan időzött több jelentős városban. A szolgálatba állott Mányoki Ádám tevékenységétől nemcsak az európai fejedelemi udvarok művészi színvonalát elérő saját udvari művészetet, de politikai törekvéseinek képzőművészeti propagálását is remélte. E meggondolások vezették, amikor udvari festőjét 1709-ben hollandiai tanulmányútra küldte. Mányokinak Rákócziról készült képmása e holland tanulmányút tapasztalatainak összegzése. A kép a függetlenségi harc elbukása miatt emigrációba kényszerült fejedelem lengyelországi tartózkodása idején, 1712-ben Gdanskban készült. Mányoki a fejedelmet elöl hímzett díszes magyar öltözékben állítja elénk. Hajának, prémes kucsmájának sötétjéből övezett arcára erős fénysugár vetül, amely nemcsak vonásainak érzékeny megörökítését segíti, de Mányoki jellemábrázoló erejének legjavát is feltárja. Jól megfigyelhető, hogy a holland portréfestészet tanulmányozása hozzásegítette a festőt az egységes fény- és tónushatás érvényesítéséhez, lélekrajz és annak festői megoldását támogató mérsékelt ünnepélyesség képi egyensúlyához. Az uralkodói reprezentáció a bujdosó fejedelem arcképében csak rejtve, finom utalásokkal érvényesül. Palást módjára hátára vetett, elöl magyar ötvösművű mentekötő lánccal összekapcsolt bíborszínű dolmányát uralkodói hermelin béleli. Nyakában az aranygyapjas rendet viseli, amelyet 1709-ben kapott meg. Forrás: http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/m/manyoki/muvek/rakoczi.html

402

II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) a Rákócziszabadságharc vezetője, Magyarország vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem. [4] Neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharccal, mely révén Magyarország teljes függetlenségét kívánta visszaszerezni, hogy a Habsburg Birodalomtól független állammá váljék. E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé, amelyhez tökéletesen megfelelt, mivel Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt, azonkívül dédapja és nagyapja I. Rákóczi György és II. Rákóczi György, továbbá apja I. Rákóczi Ferenc is voltak erdélyi fejedelmek. Harca nem érte el a kivánt eredményt, de részleges sikere mégis volt: a Habsburgok elismerték Erdélyt önálló fejedelemségként és nem gyarmatosították. A magyarság körében ma is tisztalelkű és becsületes vezetőként él tovább emléke, mivel a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, s végig kitartott a magyar függetlenség ügye mellett.  Született: Borsi, 1676. március 27.  Édesapja: I. Rákóczi Ferenc  Édesanyja: Zrínyi Ilona  Házastársa: Hesseni Sarolta Amália, 1696. szeptember 26.  Gyermekei:  Rákóczi Lipót (1696–1699) Rákóczi József (1700–1738) Rákóczi György (1701–1752) Erdélyi fejedelem:  Uralkodási ideje: 1704. július 8. – 1711 februárja  Elődje: Thököly Imre  Utódja: nincs  Elhunyt: Rodostó, 1735. április 8. (59 évesen)  Nyughelye: Kassa, Szent Erzsébet katedrális, 1906. október 29.

Származása, családja Apja I. Rákóczi Ferenc, aki még fia csecsemőkorában meghalt. Nagyapja, déd- és ükapja, I. és II. Rákóczi György, valamint Rákóczi Zsigmond egyaránt erdélyi fejedelmek voltak. Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt. Nővére Rákóczi Julianna. Egyetemi tanulmányait követően az ifjú Rákóczi (sógora, Aspremont Ferdinánd gróf tanácsára) önállóan döntött házasságáról, s az udvar engedélye nélkül feleségül vette Sarolta Amália hessen– wanfriedi hercegnőt, akinek apja Károly hessen–wanfriedi őrgróf (1649–1711) és anyja Alexandra Julianna leiningen–dagsburgi grófnő (1651–1703). Az esküvőt 1694. szeptember 26-án tartották a kölni dómban, s a párt maga a választófejedelem, József Kelemen bajor hercegérsek adta össze a főoltár előtt. (Rákóczi felesége nagynénje, az orléans-i hercegné révén rokonságba került XIV. Lajos francia királlyal is.) A házasságból három gyermek született: Lipót (1696. május 28. – 1699. szeptember) József (1700. augusztus 17. – 1738. november 10.) György (1701. augusztus 8. – 1756. június 22.) (Sarolta Amália 1706. november 16-án még egy kislánynak adott életet, aki azonban csak néhány hetet élt, s akinek bizonyosan nem Rákóczi volt az édesapja.)

403

Származása II. Rákóczi Ferenc családfája

Apja: I. Rákóczi Ferenc (Gyulafehérvár, 1645. febr. 24.– Zboró, 1676. júl. 8.) erdélyi fejedelem

Apai nagyapja: II. Rákóczi György (Sárospatak, 1621. jan. 30.– Nagyvárad, 1660. jún. 7.) erdélyi fejedelem

Apai nagyanyja: Báthory Zsófia (Somlyó, 1629– Munkács, 1680. jún. 14.)

II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. márc. 27.– Rodostó, 1735. ápr. 8.) erdélyi fejedelem

Anyja: gr. Zrínyi Ilona (Ozaly, 1643– Nikodémia, 1703. febr. 18.)

Anyai nagyapja: gr. Zrínyi Péter (Verbovec, 1621. jún. 6.– Bécsújhely, 1671. ápr. 30.) bán

Apai nagyapai dédapja: felsővadászi I. Rákóczi György (Szerencs, 1593. jún. 8.– Gyulafehérvár, 1648. okt. 11.) erdélyi fejedelem Apai nagyapai dédanyja: Lorántffy Zsuzsanna (Ónod, 1600 körül– Sárospatak, 1660. ápr. 18.) Apai nagyanyai dédapja: somlyói Báthory András (Lengyelország, 1597– 1637) Apai nagyanyai dédanyja: Zakreszka Anna (Lengyelország, 1600 körül– 1658. márc. 28.) Anyai nagyapai dédapja: gr. Zrínyi György (Csáktornya, 1599. jan. 31.– Pozsony, 1626. dec. 18.) bán Anyai nagyapai dédanyja: Széchy Magdolna

Anyai nagyanyja: gr. Frangepán Katalin (Bosiljevo, 1625 körül– Graz, 1673. nov. 16.)

Anyai nagyanyai dédapja: gr. Frangepán Farkas (1578 körül– 1652) Anyai nagyanyai dédanyja: Innhofer Orsolya

Neveltetése Mint árvát édesanyja, Zrínyi Ilona szerette volna gyámsága alá venni, I. Lipót császár tanácsosai azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy Rákóczi és nővérének gyámsága Lipótot illeti, főképp, mert I. Rákóczi Ferenc végrendeletében fiát Lipót pártfogásába ajánlotta. Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a Rákóczi-árvák gyámságát Lipót főgyámsági jogának fenntartása mellett anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák. A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott, majd 1680-tól (a nagymama, Báthory Zsófia halála után) végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte. Anyja mellett Kőrössy György kamarás (udvarmester) és Badinyi János is részt vettek nevelésében.

404

Rákóczi 8 évesen[2]

Ezek után Kollonich Lipót győri püspök (későbbi esztergomi érsek) lett a hivatalos gyámja, aki Prágában és Jindřichuv Hradec-ben neveltette a jezsuitáknál. Itt sokat szenvedett, a rideg, szeretet nélküli környezetben. Rákóczi már egyetemre járt, amikor a Törökországban élő Thököly Imre felajánlotta: ha feleségét, Zrínyi Ilonát kiengedik hozzá, szabadon bocsát egy elfogott császári tábornokot. I. Lipót kelletlenül, de beleegyezett a cserébe. Azt azonban nem engedte meg, hogy Rákóczi Ferenc elbúcsúzhasson édesanyjától. Rákóczi tervezett házasságát is meghiúsította a bécsi udvar. Nem csoda, hogy a fiatal főúr szívből gyűlölte a Habsburgokat. Barátja, Bercsényi Miklós gróf is arra biztatta, hogy lépjen anyja örökébe, és szálljon szembe a császárral.

A Thököly-szabadságharc vége

Káhrgling: II. Rákóczi Ferenc

Zrínyi Ilona 2. férje, Thököly Imre nem avatkozott a gyerekek nevelésébe, ő inkább a politikával foglalkozott. A törökök kudarca Bécs ostrománál keresztül húzta a „kuruc király” terveit, az Oszmán Birodalom bizalmatlansága vele szemben is megnőtt. Rákóczit ekkor személyes céljaira kívánta felhasználni és kezesként Konstantinápolyba küldte volna; anyja azonban nem akart megválni fiától.[5]

405

1686-ban Antonio Caraffa ostrom alá vette Munkácsot, amelyet a császári csapatok már az előző év novemberében körülzártak. A várat Zrínyi Ilona 2 évig sikeresen védte, de végül 1688. január 17-én kénytelen volt megadni magát. A kapituláció után a Rákóczi-árvák összes javait visszaadták, ők maguk azonban atyjuk végrendelete értelmében I. Lipót gyámsága alá kerültek. Zrínyi Ilonával együtt Bécsbe kísérték őket, ahonnan csak a császár engedélyével távozhattak. 1697. július 1-jén Thököly bujdosó kurucai a közhangulatot felhasználva éppen Rákóczi birtokán, a Hegyalján támasztottak zendülést. Meglepték és elfoglalták Tokaj, Patak és Újhely várát, és Rákóczit akarták megnyerni vezérüknek. Ő azonban kitért a szervezetlen, parasztlázadás-szerű mozgalom elől. Sietve távozott Bécsbe, ahol az udvar előtt megpróbálta tisztázni magát a gyanú alól. Az 1699. január 26-án megkötött karlócai béke Thökölyt és Zrínyi Ilonát száműzetésbe kényszerítette. A fiatal Rákóczi Bécsben maradt, a császár kezei alatt.

A szabadságharc

Rákóczi a Habsburgok ellenségeként számon tartott XIV. Lajos francia királyhoz fordult segítségért, akivel felesége révén rokonságban is állt. A Bourbon–Habsburg ellentét kiéleződésére már csak a megüresedő spanyol trónért folytatott versengés (spanyol örökösödési háború) okán is számítani lehetett, Rákóczi lépése ezért önmagában logikusnak tűnhetett, ám a Napkirályhoz írott leveleit rosszul megválasztott bizalmasa, egy Longueval nevű császári tiszt a bécsi udvar kezébe juttatta. A fiatal főurat ezért 1701. április 18-án nagysárosi kastélyában letartóztatták, és előbb Eperjesre, majd Kassán, Miskolcon, Budán és Mosonmagyaróváron át Bécsújhelyre szállították.

406

Benczúr Gyula: II. Rákóczi Ferenc elfogatása a nagysárosi várban (1869) Olaj, vászon, 44,5 x 58,8 cm

A vizsgálat során kiderült, hogy az ítélet (éppúgy, mint annak idején nagyapja, Zrínyi Péter esetén) csak halálos lehet. Rákóczi így felesége és a börtönparancsnok, Gottfried Lehmann kapitány segítségével 1701. november 7-én éjjel megszökött, és egy apródja, Berzeviczy Ádám kíséretében Lengyelországba menekült. Itt ismét találkozott Bercsényivel és újra felvették a kapcsolatot a francia udvarral.

II. Rákóczi Ferenc 1703-ban

407

A spanyol örökösödési háború miatt elvezényelték Magyarországról a császári csapatok nagy részét. Munkácson új, kurucok vezette felkelés kezdődött és Rákóczit kérték fel vezetőjüknek. Ő elérkezettnek látta az időt és eleget tett kívánságuknak. 1703. június 15-én Lawoczne mellett Esze Tamás csapatai csatlakoztak hozzá, 3000 főre emelve a sereg létszámát. Bercsényi némi francia pénzzel és 600 főnyi lengyel zsoldoscsapattal érkezett a fejedelemhez. A nemesek nagy része azonban nem állt mellé, mivel az egész felkelést parasztlázadásnak tekintették; úgy tűnt, Rákóczi hiába bocsátotta ki Vásárosnaményban kiáltványát a szabolcsi nemességhez. Elsőként a hajdúkat sikerült meggyőznie, így 1703. szeptember végére Magyarország a Duna vonaláig irányítása alá került, majd hamarosan a Dunántúl nagy részét is sikerült elfoglalnia. Mivel az osztrákoknak több fronton kellett harcolniuk, ezért kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival. Azonban amikor 1704 augusztusában a höchstädti csatában angol segítséggel legyőzték az egyesített francia-bajor hadsereget, nem csak a spanyol örökösödési háborúban kerültek fölénybe, hanem egyúttal azt is megakadályozták, hogy a kurucok serege egyesüljön a bajor-francia segéderővel. Ezzel Rákóczi nehéz helyzetbe került, mind hadi, mind anyagi értelemben. A francia segélyek csökkenni kezdtek, a hadsereget növelni kellett volna, miközben az akkori létszám fegyverrel és élelmmel való ellátása is meghaladta erejét. Ezért a pénzhiány ellensúlyozására rézpénzt veretett; ezt viszont nem volt könnyű forgalomban tartania az ezüstpénzhez szokott Magyarországon. 1705. július 3-án a fejedelem beszédet intézett Gyömrőn katonáihoz, melynek hatása a szabadságharc további katonai sikereiben mutatkozott meg. [1] (az egyetlen kézírásban megmaradt teljes műve) Az 1705 szeptemberében megtartott szécsényi országgyűlés vezérlő fejedelemmé választotta Rákóczit (bár 24 tagú szenátust rendelt mellé), majd fölhatalmazta őket a külügyek (és a béketárgyalások) irányítására.

A szécsényi országgyűlés egyik legfontosabb dokumentuma, melyet minden résztvevő aláírt és lepecsételt, a konföderációs okmány, az „Instrumentum Confoederationist”. A szécsényi országgyűlés rendjei ugyanis szeptember 16-án szövetséggé, konföderációvá alakultak. Másnap Rákóczit a szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé választották, 19-én a rendek fölesküdtek a konföderációra, 20-án pedig beiktatták Rákóczit. Az Instrumentum Confoederationis, ennek az eseménysornak az egyedülálló emléke.

Anglia és Hollandia kezdeményezésére 1705. október 27-én újra megindultak a béketárgyalások a szövetséges rendek és a császáriak közt. Stratégiáját mindkét fél az állandóan változó katonai helyzethez igazította és Erdély hovatartozását illetően sem jutottak dűlőre; sem a császár, sem Rákóczi nem óhajtott lemondani róla. A franciákkal kötött szerződés ügye sem haladt előre, ezért a fejedelem a függetlenség kikiáltása mellett döntött, hogy tárgyalóképes félként könnyebb legyen számára a szövetségek kötése. A hadszíntéren váltakozó szerencsével folytak a csatározások, de 1706 után Rákóczi seregei fokozatosan visszaszorultak.

408

1707. június 13-án az ónodi országgyűlésen Rákóczi javaslatára, Bercsényi támogatása mellett kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását. Azonban sem ez, sem a rézpénzinfláció visszaszorítására tett kísérletek nem hozták meg a várt eredményt. XIV. Lajos továbbra sem írt alá semmilyen szövetséget a magyar fejedelemmel, így a szabadságharcosok magukra maradtak. Felmerült egy, az oroszokkal kötött szerződés lehetősége, de ezt a reményt sem sikerült valóra váltani. 1708. augusztus 3-án a trencséni csatában a fejedelem lova felbukott, és Rákóczi ájultan esett le róla. Mivel a kurucok azt hitték, hogy meghalt, az egész had szétfutott. Ezt a csatavesztést többé nem heverték ki. Egyre több kuruc vezér állt át a császár táborába büntetlenséget remélve, Rákóczi visszaszorult Munkács és Szatmár környékére. A fejedelem francia, lengyel és svéd zsoldosokat toborozva megpróbálta újjászervezni erőit és Romhánynál nyílt csatát kockáztatot egy aránylag kisebb császári sereggel szemben. A csatában a svédek bekerítették, vagy szétzúzták az osztrákok hadoszlopait, s a győzelem biztos tudatában Rákóczi fosztogatást engedett katonáinak, mire az osztrákok rendezték a soraik egy részét, és ellentámadásukkal elűzték a svédeket a csatamezőről, a kuruc egységeket pedig szétverték. Nem bízva a császár által megbízott tárgyalófél, Pálffy János szavában, a fejedelem 1711. február 21-én elhagyta Magyarországot, Lengyelország felé véve az irányt.

A békekötés Rákóczi távoztában Károlyi Sándorra ruházta hadainak főparancsnokságát. Károlyi folytatta a korábban megkezdett tárgyalásokat Pálffyval mint császári biztossal, s mindent megtett a békekötés érdekében. Miután Rákóczi teljesen elutasító álláspontra helyezkedett, Károlyi végül arra a meggyőződésre jutott, hogy a katonai vereség elkerülése érdekében a fejedelem ellenében is békét kell kötni. Ennek értelmében 1711. április 30-án Szatmár mellett, a nagymajtényi mezőn 12 000 főnyi felkelővel lerakta a fegyvert, átadta zászlóit és letette a hűségesküt.

"Sohasem tulajdonítottam ezt az eseményt a nemzet könnyelműségének, hűtlenségének vagy talán személyemtől való megcsömörlésének, hiszen mindig nagyon érezhető jelét adta ragaszkodásának. A vezérlő tábornokok, a szenátorok és minden jelentősebb ember követett engem Lengyelországba. Valamennyi erdélyi tanácsosom összegyűlt a határon, hogy ugyanezt tegye, csak a legszükségesebbet kérték tőlem. De mindnek megmondtam szeretettel és őszinteséggel, hogy nem ígérhetem meg nekik azt, amiről magam sem vagyok biztosítva. Sohasem felejtem el a fájdalmat, amellyel engem elhagytak." – Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

A szatmári béke Rákóczira nézve a körülményekhez képest kedvező volt. Kegyelmet biztosítottak neki, ha három hét alatt leteszi a hűségesküt és ha nem akart volna az országban maradni, a hűségeskü letétele után Lengyelországba távozhatott volna. Ő azonban nem fogadta el a béke feltételeit; nem bízott az udvar őszinteségében, s érvényesnek sem tartotta azt a szerződést, amelyet Pálffy I. József magyar király időközben bekövetkezett halála után, tehát a tőle nyert teljes hatalom megszűntével kötött meg.

A bujdosás Kétszer is fölajánlották neki a lengyel koronát és megválasztását az orosz cár is támogatta, ő mégsem fogadta el. 1711 és 1712-ben Lengyelországban maradt, – azt remélve, hogy a katonai helyzet még megváltozik – hol a főurak kitüntetett figyelemben részesítették. Ez idő alatt Sárosi gróf álnéven Danckában (Danzig) lakott. 1712. november 16-án Danckából Angliába ment, ám a bécsi udvar tiltakozása miatt az angol királynő nem fogadta be. Ekkor Franciaországba evezett. 1713. január 13-án Dieppe-ben partra szállt, s már április 27-én emlékiratot nyújtott be XIV. Lajosnak, melyben szolgálataira hivatkozott és kérte, békekötéskor ne feledkezzenek meg Magyarországról. Rákóczi a Grois Boisban lévő kolostorban is volt. Ám a béke 1713 és 1714-ben Utrechtben és Rastadtban anélkül

409

köttetett meg, hogy Rákóczit vagy hazáját egy árva szóval is említették volna. Még arról sem intézkedtek, hogy Rákóczinak a bécsi udvarnál lévő fiait apjuknak kiadják. A fejedelem a francia udvarnál, bár hivatalosan nem ismerték el, nagy kegyben állott, azonban XIV. Lajos 1715. szeptember 1-jén bekövetkezett halála után már itt sem érezte jól magát. 1717 szeptemberében a háborúban álló Törökország meghivására 40 főből álló kísérettel útnak indult, és Spanyolország érintésével október 10-én partra szállt Gallipoliban. Törökországban ünnepélyesen fogadták ugyan, de arról, hogy – mint ő kívánta – külön keresztény sereg élére állítsák, tudni sem akartak. 1718. július 21-én megkötötték a passzarovici békét, amelyben a Porta megtagadta a bujdosók kiadatását. A császári követ még 2 év múlva is követelte kiadatásukat, de a szultán becsületére és a Koránra hivatkozva kijelentette, hogy ilyen becstelenségre nem vetemedik. Csak annyit tett, hogy a bujdosókat a fővárostól kissé távolabb fekvő Rodostóba telepítette. A fejedelem ebben a Márvány-tenger melletti városban rendezte be új otthonát. Egész kis magyar-gyarmat alakult körülötte. Oda telepedett társa Bercsényi Miklós gróf, annak felesége Csáky Krisztina gróf (†1723), Forgách Simon gróf, generálisa, tábornagya, Esterházy Antal gróf (1676-1722), Csáky Mihály gróf, udvarmestere Sibrik Miklós (†1735) ezereskapitány, Zay Zsigmond báró, a két Pápay, Jávorka ezredes és mások, kik közül nem egy magára vehette Mikes Kelemen szavait: „énnekem semmi okom nem volt hazámból kibujdosni, csak az, hogy nagyon szerettem a fejedelmet”. Rákóczi korán kelt, mindennap misét hallgatott, délelőtt írt és olvasott, délután fúrt-faragott, bútordarabokat esztergályozott. Egyhangú, jóformán zárdai életet élt, melyet csak néhanapján szakított meg egy-egy vadászat, vagy valamely újonnan érkezett honfitárs. Ezek közt legnevezetesebb Rákóczi György, a fejedelem fia volt. 1733-ban a lengyel örökösödési háború során felcsillant annak a reménye, hogy visszatérhet Magyarországra, de ez a reménye nem teljesedett be. Két év múlva, 1735. április 8-án elhunyt. Halála előtt intézkedett hátrahagyott családja és bajtársai érdekében. Mindegyikről megemlékezett valami adománnyal 1732. október 27-én kelt végrendeletében, melynek végrehajtásával egy francia királyi herceget bízott meg. A nagyvezírnek és Franciaország konstantinápolyi követének külön levélben kötötte szívére, hogy holta után ne feledkezzenek meg az elárvult bujdosókról. Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét Franciaországban, (Párizstól délre) Yerres város templomának temetőkertjében temették el, amely fölé 1737-ben a kolostor priorja ezt a feliratot vésette latinul: „E kolostor temetőjében fekszik a szent életű II. Rákóczi Ferencnek, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve, elnyugodott az Úrban, a Boszporusz melletti Rodostóban, a világ üdvének 1735. évében, április hónap 8. napján, életének 59. esztendejében.” [6] Tetemét hű kamarása, Mikes Kelemen a porta engedélyének megérkezte után, 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és az ottani galatai, akkor a jezsuiták kezén lévő St. Benoît-, azaz Szent Benedek-templomban helyezte el – végakaratának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé. Később a lazarista misszió vette át a jezsuitáktól a Szent Benedek-templom kezelési jogát, és a 19. században a fejedelem síremléke előbb a 48-as emigránsok híradásai, majd tudományos expedíciók révén került a hazai érdeklődés homlokterébe. Hosszas előkészítő munka eredményeként Rákóczi hamvait 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra. ([2]); ([3])

410

Fontosabb dátumok Születésétől a szabadságharc kezdetéig o

1676. március 27. – II. Rákóczi Ferenc születése

o

1699. január 26. – a karlócai béke, amely Thököly Imrét és Zrínyi Ilonát bujdosni kényszeríti

o

1700. november 1. és 1701. február 11. – Rákóczi levélben kéri XIV. Lajos francia király támogatását

o

1701. április 18. – a császáriak elfogják, csak november 7-én tud megszökni Bécsújhelyről

A szabadságharc o

1703. május 6. – Esze Tamás a tarpai jobbágy és Rákóczi a bujdosó fejedelem személyesen találkozik a a lengyelországi Brezán (Brezna) várában és kiadja a felkelésre hívó " A keresztyén világ minden fejedelmeinek és respublikáinak…" kezdetű, breznai kiáltványát.[7]

o

1703. június 15. – a fejedelem fogadja Esze Tamást és embereit Lengyelország és Magyarország határán

o

1703. június 16. – Rákóczi Vereckénél Magyarország területére lép, és a fölkelés élére áll

o

1703. szeptember 26. – ekkorra az ország nagy része a fejedelem hatalmában van

o

1704. augusztus 13. – a németek tönkreverik a franciák és bajorok egyesült seregét, ezáltal Rákóczi elveszít egy fontos szövetségest

o

1705. szeptember 20. – a szécsényi kormányalakító országgyűlés

o

1705. május 15. – I. Lipót halála, I. József hatalomra lépése

o

1705. október 27. – a béketárgyalások kezdete

o

1707. március 28. – Rákóczi Ferenc Erdély fejedelemmé választása. Ez, mely a jog győzelmének legfényesebb diadalünnepe, egyszermind az utolsó Marosvásárhelyen tartott országgyűlés volt.

o

1707. június 13. – az ónodi országgyűlés, ahol kimondják a Habsburgok trónfosztását

A vereségek o

1708. augusztus 3. – Trencsén mellett a kurucok vereséget szenvednek

o

1710. január 22. – romhányi csata, vereséget szenved

Fegyverletétel és béke o

1711. február 21. – a további vérengzéseket megelőzve Rákóczi örökre elhagyja hazáját

o

1711. május 1. – fegyverletétel Szatmár mellett

Bujdosása és halála o

1713. január 13. – partraszállás Dieppe-ben

o

1717. október 10. – partraszállás Törökországban

o

1735. április 8. – a fejedelem elhunyt Rodostóban

411

Rákóczi rodostói házának mása Kassán, eredeti a fejedelem által készített bútorokkal, a ház elé 2006-ban állítottak szobrot. Foto: Buskó András

412

Emlékezete Olyan történelmi hős, akinek emlékezete máig él.

A szegedi II. Rákóczi Ferenc lovas szobor

A fejedelem szobra Budapesten, a Kossuth téren (Pásztor János alkotása)

ifjabb Vastagh György alkotása

II. Rákóczi Ferenc emléktáblája Prágában (Kisoldal), a jezsuita rendházon

II. Rákóczi Ferenc Miskolc-Görömböly, Boros Péter (2003) A szobrot a Rákóczi szabadságharc 300.-ik évfordulójára állították. A mellszobor Boros Péter munkája amely, bronzból készült, kb. 1,5-es talapzaton

Rákóczi emlékiratainak 1739-ben, Hágában megjelent első kiadása [3]

A fejdelem szarkofágja a Rákóczi-kriptában, a kassai Szent Erzsébet-dómban

413

Települések, utak, terek Magyarországon két település őrzi a fejedelem nevét (Rákóczifalva és Rákócziújfalu). Számos városban neveztek el róla közterületeket és intézményeket. Budapest ismert útja a Rákóczi út (VII. és VIII. kerület) és a Rákóczi tér (VIII. kerület). Miskolcon Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtára, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Szikszón pedig a kórház viseli a nevét. Rodostóban 2009-ben Rákócziról nevezték el azt a sugárutat, ahol a bujdosó fejedelem is lakott.[8]

Rákóczi-induló Nevét őrző nemzeti induló, amelynek szerzője ismeretlen; Hector Berlioz, illetve Liszt Ferenc átdolgozásában ismert. a kuruc szabadságharc (1704–1711) vezérének, II. Rákóczi Ferencnek nevéhez fűződő 18–19. sz.-i közismert és közkedvelt nemzeti induló. Két fő típusa közül a korábbit Rákóczi-nóta néven is emlegették. E népszerű Rákóczi-induló eredete nem teljesen tisztázott; annyi bizonyos, hogy korábbi változatának szerzője nem Ruzitska Ignác. 1809–20 között Bihari János már játszotta. Berlioz 1846-ban dolgozta fel. E feldolgozás szövegei viszont a múlt század végéről valók. Így a Rákóczi-induló egy évszázados költészetizenei hagyomány fejlődésének végső foglalata: megtalálhatók benne a kuruc tábori zene bizonyos motívumai, a verbunkos zene egyes fordulatai és a kuruc énekek néhány helye is. A nép körében a korábbi és a Berlioz-féle változat egyaránt ismert volt. Az 1840-es években Szegeden, amikor ezt játszotta a cigány, a vendégek felálltak, hogy „mennek Bécs alá”; a gyors résznél a fiatalok némán koccintottak és kezet fogtak egymással. Itt később paraszt-zenekarok játszották a Berlioz-féle változatot, pl. amikor a násznép elindult a menyasszonyért. Többhelyt is a mulatságokat a Rákóczi-indulóval fejezték be. Az Arad megyei Magyarpécskán Rákóczi árjája (valószínűleg a Rákóczi-induló) hangjai mellett ülték meg a halott lakodalmát: a temetés befejezése után először a temetőkapuban, majd a „lakodalmas” (halottas) háznál táncoltak rá. (még: Rákóczi kesergője) – Irod. Kálmány Lajos: Történeti énekek és katonadalok (Bp., 1952); Bálint Sándor: Régi szegedvidéki néphagyományok Rákóczi halhatatlanságáról és a Rákóczi-nótáról (Ethn., 1953); Magyar költészet Bocskaitól Rákócziig (sajtó alá rendezte: Esze Tamás–Kiss József– Klaniczay Tibor, Bp., 1953); Dávid Gyula–Tordai Zádor: A kuruckor költészete (I–II., Bukarest, 1957). Forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-836.html

Egyéb elnevezések Rákóczi-forrás (Mátrafüred) Kaposvári Rákóczi (sportegyesület) Rákóczi-fa: a Bácsborsód határában álló vénséges tölgyfákról, valamint Tornyospálcához tartozó Ricsikai vagy Pálci-erdőben található ötszáz éves kocsányos tölgyről is az tartják, hogy alattuk megpihent a fejedelem.[9] Továbbá Ordason, Károlyfalván, Parádfürdőn, Romhány és Balatonakarattya mellett is található Rákóczi-fa, melyek közül néhány rossz állapotban van. Rákóczi-túra: Zempléni-hegységi jelvényszerző túra célja a fejedelemhez kötődő emlékhelyek, várak felkeresése. E túra teljesítésére több szervezett forma is kínálkozik, például teljesítménytúra, kerékpárostúra stb.

414

Bankjegyek Azon ritka személyek között van, akik arcképe hivatalos fizetőeszközön, a forinton szerepel. Korábban a papír 50 forintoson volt látható, majd miután azt kivonták a forgalomból, a papír 500 forintosra került a képe.

Érdekesség Sokan II. Rákóczi Ferenc fiának tulajdonítják Európa rejtélyes emberét, a misztikus Saint-Germain grófot. [10] [11]

415

Jegyzetek ↑ Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása ↑ Tolnai világtörténelme. Ujkor ↑ Emlékiratok (részletek) ↑ Teljes címe latinul: Franciscus II. Dei gratia Sacri Romani Imperii & Transylvaniae princeps Rakoczi. Partium Regni Hungariae Dominus & Siculorum Comes, Regni Hungariae Pro Libertate Confoederatorum Statuum necnon Munkacsiensis & Makoviczensis Dux, Perpetuus Comes de Saros; Dominus in Patak, Tokaj, Regécz, Ecsed, Somlyó, Lednicze, Szerencs, Onod etc. Ugyenez 1707-ből magyar nyelven: Mi, második Rákóczi Ferenc, Isten kegyelméből a’ Római Szent Birodalomnak s Erdély országának fejedelme, Magyar ország részeinek ura és a székelyek főispánja, a’ szabadságért öszveszövetkezett Magyarországnak vezérlő fejedelme, munkácsi s makovicai herceg, Sáros vármegyének örökös főispánja és Sárospataknak, Tokajnak, Regécnek, Ecsednek, Somlyónak, Lednicének, Szerencsnek, Ónodnak örökös ura etc. A marosvásárhelyi országgyűléstől (1707) a Pater Patriae azaz: a haza atyja címet is használta. 5. ↑ II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 6. ↑ Tolnai Világtörténelme. Ujkor 7. ↑ Rákóczi Kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról 8. ↑ Forrás: Átadták a Rákóczi sugárutat Rodostóban (Múlt-kor, 2009. június 12.) 9. ↑ Az ötszáz éves kocsányos tölgy. szon.hu. (Hozzáférés: 2011. április 2.) 10. ↑ http://www.sztmsz.webzona.hu/Rozsakeresztesek.pdf 11. ↑ http://www.newworldencyclopedia.org/entry/Saint_Germain,_Count_of 1. 2. 3. 4.

Művei Első helyen a kritikai kiadások. II. Rákóczi Ferenc fejedelem Emlékiratai a magyarországi háborúról, 1703-tól annak végéig. Fordította Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta Köpeczi Béla. A szöveget gondozta Kovács Ilona. Bp., 1978. (Archivum Rákóczianum III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei, I.) Eredeti, francia nyelvű kiadása: Hága, 1739. Vas István véglegesnek szánt fordítása a Vallomásokkal együtt jelent meg 1979-ben. (Lásd a köv. pontot.) Legújabb kiadása: Osiris Kiadó, Bp., 2004 ISBN 963-389-628-2

Rákóczi emlékíratainak 1739-ben, Hágában megjelent első kiadása Rákóczi Ferenc: Vallomások. Emlékiratok. Szerk. és jegyz.: Hopp Lajos. Ford.: Szepes Erika [Vallomások] és Vas István [Emlékiratok]. Bp., 1979. (Magyar Remekírók) Kritikai kiadása (Archivum Rákóczianum III. osztály tervezett II. kötete) még várat magára. Legújabb kiadása: Alexandra Kiadó, 2003 ISBN 963-368-633-4

416

II. Rákóczi Ferenc Politikai és erkölcsi végrendelete. Ford. Szávai Nándor és Kovács Ilona. A tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta: Köpeczi Béla. A latin szöveget gondozta Borzsák István. A francia szövegeket gondozta Kovács Ilona. Bp., 1984.(Archivum Rákóczianum III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei, III.) II. Rákóczi Ferenc Fohászai. A latin szöveget gondozta és jegyzetelte Déri Balázs. A francia szöveget gondozta és jegyzetelte Kovács Ilona. A tárgyi jegyzeteket írta Hopp Lajos. Ford. Csóka Gáspár és Déri Balázs. Bp., 1994. (Archivum Rákóczianum III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei, IV.) Újabb, népszerű kiadása: Szent István Társulat, 2001 ISSN: 1585-6186 II. Rákóczi Ferenc Meditációi. A latin szöveget gondozta és jegyzetelte Déri Balázs. A francia szöveget gondozta és jegyzetelte Kovács Ilona. A tartalmi összefoglalókat készítette Tüskés Gábor. Bp., 1997. (Archivum Rákóczianum III. osztály: Írók. II. Rákóczi Ferenc művei, V.)

Irodalom Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 2. átdolg., bőv. kiad. Bp., 1976. Gondolat. (ISBN 963-280-371-X); 3. jav. kiad. Bp., 2004. Osiris Kiadó. (ISBN 963-389-508-1) Ez utóbbi kritikája: Bánkúti Imre: Észrevételek II. Rákóczi Ferenc régi-új biográfiájához. Századok, 139. évf. (2005) 1285–1299. old. Rákóczi tükör. Naplók, jelentések, emlékiratok a Rákóczi-szabadságharcról. A kötet[ek] anyagát felkutatta, válogatta, szerkesztette, az előszót és a naplórészleteket bevezető kistanulmányokat írta: Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes. A jegyzeteket írta és a mutatókat összeállította Bánkúti Imre. I–II. köt. Bp., 1973. (Magyar Századok.) Szépirodalmi.; 2. kiad.: Bp., 2004. (Millenniumi Magyar Történelem. Források.) Osiris. (ISBN 963-389-573-1 Ö) Padányi Viktor: Rákóczi 1711–1961. Tanulmány. A Nagymagyarországért Mozgalom kiadása Melbourne 1961, változatlan újranyomás: Tájékozódó 1–4, 2001. december (HU-ISSN 14181258) II. Rákóczi Ferenc élete és törökországi emigrációja. (Szerzők: Balla Antal, Dávid Géza, Fodor Pál, Köpeczi Béla, Nagy Ferenc, Somogyi Gréta, Tasnádi Edit, Tóth Csaba, Tóth Ferenc) Kétnyelvű kötet, magyar és török nyelven. A Magyar–Török Baráti Társaság kiadása, Budapest, 2005. 173 o., ISBN 963-218-279-0 Takáts László: A Rákóczi-szabadságharc egészségügye. R. Várkonyi Ágnes előszavával. Sajtó alá rend.: Gazda István. Piliscsaba - Budapest, 2003. Magyar Tudománytörténeti Intézet - SOMKL. http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/ii_rakoczi_ferenc_szuletesnapja__1676

Külső hivatkozások II. Rákóczi Ferenc művei a Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadónál Rákóczi.lap.hu II. Rákóczi Ferenc szobra Szegeden II. Rákóczi Ferenc: Rákóczi breznai Kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról (MEK) II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok - Részletek (MEK) Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz : 1676-1735 (MEK) Ballagi Aladár: Az igazi Rákóczi (MEK) Szekfű Gyula : A száműzött Rákóczi : 1715-35 (MEK) II. Rákóczi Ferenc zászlaja [4] [5] Kósa Károly: „Dübörgő ércszekeren megjött a nagy Fejedelem…” II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala

417

II. Rákóczi Ferenc újratemetése http://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc_%C3%BAjratemet%C3%A9se

A Rodostóban száműzetésben lévő fejedelmet, miután 1735. április 8-án meghalt, kívánságának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el Konstantinápolyban a galatai jezsuita templomban (később ez a lazarista misszió St. Benoît-, azaz Szent Benedek-temploma lett). Édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el, szíve pedig a Párizshoz közeli Grosbois-ba került. II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverése után menedéket kapott a francia udvarban, amit nagyon megszeretett és soha nem felejtette el Grosbois-t. Haláláig szívében őrizte a hely és a francia nép iránti szeretetét. Halála után bebalzsamozott szívét és vallásos munkáinak kéziratait ide hozták, a grosbois-i kamalduliak őrizetére bízva. A francia forradalom zűrzavaros napjaiban a bebalzsamozott szív azonban örökre eltűnt.

Az isztambuli, Szent Benedek-templom volt II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona eredeti sírhelye

A hamvak hazahozatalának gondolata már a reformkorban megjelent, politikai okokból azonban az 1870-es évekig nem kerülhetett szóba komolyan és még ezután is évtizedek teltek el, mire a gondolat megvalósult. A hazahozatalról látványos parlamenti jelenetben egyezett meg 1904. március 10-én Tisza István miniszterelnök és Thaly Kálmán, az ellenzéki Függetlenségi Párt alelnöke (és ez a hatalmas belpolitikai megosztottság enyhülésének jelképévé válhatott volna, a későbbi fejlemények azonban az ellentétek további mélyülését hozták). Az Országgyűlés 1906. október 23-án törölte el a Rákóczit és társait megbélyegző 1715. évi 49. tc. 2. és 3. §-ait, az uralkodó, I. Ferenc József Magyarország megkoronázott apostoli királya pedig már másnap szentesítette a döntést.

Megemlékezések 1906 A hamvak hazahozatalának gondolata a magyar függetlenséget óhajtók körében először Habsburg-ellenes éllel vetődött fel. A kiegyezés után a gondolat tartalma módosult, az újratemetés ekkor is nemzeti követelés volt, de akkor már a Magyarország és az uralkodó közti megváltozott viszonyt is szimbolizálhatta.

418

Az ötlet Tisza István belpolitikai feszültségekkel terhelt miniszterelnöksége idején került újra elő olyan erővel, hogy végül meg is valósult. A korszakra a magyar függetlenségi törekvések felerősödése, mint ügy körül végletesen kiéleződött belpolitikai feszültség a jellemző. Tisza szorosabbra fűzte volna a kapcsolatokat a Monarchia két állama közt, abban reménykedve, hogy a magyarság számára így tud vezető szerepet kivívni, ellenzéke viszont nagyrészt szimbolikus ügyekben, mint a hadügyi reform, nagyobb önállóságot követelt az országnak. Az újratemetés, mint a megegyezést szimbolizáló gesztus mindenki számára elfogadható volt. Nem véletlen, hogy a Függetlenségi Párt hívei tették meg az első előkészítő lépéseket, Tisza ugyanakkor nem látott presztízsveszteséget okozó politikai tartalmat az ügyben, sőt a saját helyzetét erősítőnek gondolta. Az uralkodó számára pedig ekkorra már megszokottá váltak a magyar nemzeti büszkeség hasonló megnyilvánulásai, a magyar belpolitikai feszültség viszont állandó fejfájást okozott neki, az újratemetést pedig ő is presztízsveszteség nélkül vállalhatta.

Rákóczi ravatala. Őt és társait a Szent István Bazilikában, Thökölyt pedig a Deák téri evangélikus templomban ravatalozták fel Budapesten 1906. október 28-án [1]

A Rákóczi kripta a kassai Szent Erzsébet-dómban. Az északi hajó alá kriptát építettek 1906-ban és itt helyezték örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebbik fia, Rákóczi József hamvait. Itt nyugszik még generálisa, tábornagya Esterházy Antal gróf , udvarmestere Sibrik Miklós ezereskapitány, társa Bercsényi Miklós gróf és annak felesége, Csáky Krisztina grófnő.

419

Kassa, Szent Erzsébet-székesegyház (Foto: Buskó András)

2006 Az újratemetés 2006-os centenáriumára ismét megváltozott az esemény értékelésének politikai tartalma. A Monarchia ekkor már nem létezett, a Felvidék hosszú ideje szlovák fennhatóság alatt volt, a kassai helyszín[3] viszont kiváló, politikai ár nélküli szimbólumokkal teli alkalmat kínált minden érdekelt félnek. Magyarországnak és a felvidéki kisebbségi magyaroknak az összetartozás demonstrálására, a tudományos közéletnek a témához kapcsolódó új eredményeik közzétételére és megvitatására, a döntően szlovák többségű helyi városvezetésnek pedig őszinte lokálpatrióta rendezvények szervezésére nyílt lehetősége. A szélsőséges nacionalisták kormányra kerülése miatt külpolitikai elszigeteltséggel küzdő szlovák államvezetés magas szinten nem képviseltette ugyan magát, de az ünnepségekhez való hozzájárulásával bizonyíthatta, hogy az Európai Unió megkövetelte megbékélés útján halad. A hamvak hazahozatalának történelmi, szimbolikus jelentőségét mutatja, hogy az újratemetés 2006. évi százéves évfordulóján[2] különböző megemlékezések több hónapos sorozata zajlott le a Felvidéken, illetve Magyarországon. Az ünnepségsorozat márciusban Borsiban, a fejedelem szülőhelyén kezdődött [1], áprilisban felavatták a kassai Rákóczi-szobrot, az újratemetés évfordulóján pedig Kassán kezdődtek ünnepségek, amelyre Magyarországról több ezren érkeztek, köztük Sólyom László államfő. [2] Az ünnepségeket megzavarta, hogy magyar autóbuszokat fosztottak ki, illetve hogy egyes eseményekre szlovákizmusoktól hemzsegő meghívókat küldtek ki, amelyekben még a fejedelem nevét is rosszul írták. [3] Budapesten az újratemetés alkalmából 2006. október 27-é katolikus szentmisét tartottak a Szent István-székesegyházban, a mise résztvevőinek egy része ezután a kormány és Gyurcsány Ferenc kormányfő ellen tüntetett a közeli Kossuth téren, amíg az éjszakai órákban ki nem szorították őket a rohamrendőrök.

420

Érdekességek A Holland Nemzeti Levéltár az 1956-os forradalom 50. évfordulója és az újratemetési centenárium alkalmából eddig feltáratlan Rákóczi-dokumentumokat adományozott Magyarországnak. [4]

Jegyzetek 1. 2. 3. 4.

↑ 100 éve hozták haza Rákóczi hamvait ↑ II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai földi maradványai hazahozatalának és újratemetésének centenáriuma - 2006, www.nkb.hu ↑ Hagyományörzők is részt vesznek Rákóczi újratemetésének évfordulóján, www.mult-kor.hu ↑ Rákóczi-iratok érkeznek az Országos Levéltárba

Ajánlott források II. Rákóczi Ferenc újratemetése, rubicon.hu Halász Hajnal: II. Rákóczi Ferenc és társai újratemetése Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak temetéséről Duray Miklós: Rákóczi üzenetei Az Új Szó emlékcikke Kövesdi Károly: A mi Rákóczi Ferencünk Rákóczi szobrot adományozott Kassának Magyarország Vasárnapi Ujság 44. sz. (1906. november 4.), képek a kassai temetésről

421

Rákóczi-nóta http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi-n%C3%B3ta

Kölcsey Ferenc műve előtt a katolikus magyarság nép himnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a református magyarságé a 90. zsoltár (Tebenned bíztunk, elejétől fogva) volt. Népszerű volt – a hatóságok által többször betiltott – ún. Rákóczi-nóta is. Ez utóbbit Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésítette. A Rákóczi-nóta a hosszú Habsburg-elnyomás miatt, a hosszú évtizedeken át tartó elkeseredésnek a dokumentuma, mely a szatmári béke után a magyar népre nehezedett. Első nemzeti jelképként énekelt dalunkká vált, mely számtalan változatban, kéziratban, de népdalként is élt a 18. század folyamán. Legrégebbi írott forrása a század közepéről származik, a századvégi nemzeti mozgalmak idején pedig egyre többször említik. Ismerték nagy költőink is: Csokonai, Kazinczy, Kölcsey, Petőfi. Bizonyos kifejezései új értelmet nyertek a Himnusz soraiban. Nyomtatásban való megjelenése az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak volt köszönhető: Erdélyi János adta ki Szabad hangok (1849) című kötetének függelékében. A Rákóczi-nótával rokon hangú a csupán szájhagyomány útján megőrzött Rákóczi kesergője néven ismert ének. A kuruc szabadságharc (1704–1711) bukását, a magyarság sorsát sirató, a német elnyomás ellen tiltakozó, a vezérekhez, főként II. Rákóczi Ferenchez forduló panaszos ének. Valószínűleg a 18. sz. 30-as éveiben keletkezett. (Rákóczi kedves udvari hegedűsének, Barna Mihálynak szerzősége nem bizonyítható.) Egy tőről sarjadt → Rákóczi kesergőjével, néhány szakaszuk közös is lehet. A 18. sz. legnépszerűbb → történeti éneke volt, szinte első nemzeti himnuszunk, népszerűsége csak a → Rákóczi-induló 19. sz.-i elterjedésével csökkent. A kései kuruc költészet egyik legszebb darabja, mondanivalója sokáig időszerű maradt és e kuruc hagyomány a Habsburg-ellenes küzdelmeket szolgálta főként az 1790-es és az 1840-es években. Többek között ismerte Csokonai és Kazinczy, megihlette Kölcseyt és Petőfit is. Eddig 20 változatát jegyezték le, melyek eléggé eltérnek egymástól; a Rákóczi-nóta vegyülékenységére jellemző, hogy Thaly Kálmán 1862-ben a 48-as Tüzéri temetéssel kontaminálódott változatát is lejegyezte egy énekes koldustól. A Rákóczinóta kétféle kezdősorral ismert (– Jaj, régi szép magyar nép; – Hej, Rákóczi, Bercsényi…), ezek is többféle változatban éltek; maradandóbbnak bizonyult néhány panaszos versszak (– Rajtunk tenger a fegyver; – Jaj, országunk, jószágunk!…), de a részletezőbb (– Országunknak, magunknak…) és a vallásos fohászt tartalmazó (– Nézz reánk, Úr, a mennyből!…) szakaszok általában kihullottak. A Rákóczi-nóta sok félnépi, műköltői utánzatot hívott életre. (→ még: kuruc énekek)

422

RÁKÓCZI IMÁJA A TE KEZEDBEN VAN SZÍVÜNK, URAM, DÖFD ÁT SZERETETED NYILÁVAL, GYÚJTSD FEL A LOMHÁKAT, VEZESD VISSZA AZ ELTÉVELYEDETTEKET, ILÁGÍTSD MEG A VAKOKAT, LÁGYÍTSD MEG A HAJTHATATLANOKAT, BÁTORÍTSD MEG A HABOZÓKAT, TANÍTSD A TUDATLANOKAT, GYARAPÍTSD BENNÜNK A HITET, GYÚJTSD FEL A KÖLCSÖNÖS SZERETET LÁNGJÁT, S ÚJRA ÉS ÚJRA KÉRLEK, ADD, HOGY SZERETETED GYARAPODJÉK, HOGY EZ AZ ISTENI LÁNG EMÉSSZE FÖL VISZÁLYKODÁSAINKAT.

Forrás: http://fusz.hu/vakbarat/olvas.php?id=8135

423

Petőfi Sándor - RÁKÓCZI Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk, Oh Rákóczi, kinek emlékére Lángolunk és sírva fakadunk! Az ügy, melynek katonája voltál, Nemsokára diadalmat űl, De te nem lész itt a diadalnál, Nem jöhetsz el a sír mélyibűl. Hamvaidnak elhozása végett Elzarándokolnánk szívesen, De hol tettek le a földbe téged, Hol sirod? nem tudja senki sem! Számkiűztek nemzeted körébül, Számkiűzve volt még neved is, S bedőlt sírod a század terhétül, Mely fölötte fekszik, mint paizs. Oh de lelked, lelked nem veszett el, Ilyen lélek el nem veszhetett; Szállj le hozzánk hősi szellemeddel, Ha kezdődik majd az ütközet. Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe, S vidd előttünk, mint hajdan vivéd, S másvilági hangon lelkesitve Erősítsd meg seregünk szivét. S rohanunk az ellenség elébe, S ha utánunk nyúl száz drága kéz, S lesz előttünk száz halálnak képe: Nem lesz köztünk, aki visszanéz. S majd ha eljön győzedelmünk napja, A szabadság dicső ünnepe, Igy kiált föl millióknak ajka: Aki kezdte, az végezte be! Pest, 1848. április 21.

Forrás: http://mek.oszk.hu/01000/01006/html/vs184803.htm

424

Rákóczi nóta Jaj, régi szép magyar nép! Az ellenség téged mikép Szaggat és tép! Mire jutott állapotod, Romlandó cserép. Mint egy kedves eleven kép, Voltál olyan szép, Magyar nép! De a Sasnak körme között Fonnyadsz mint a lép. Szegény magyar nép, Mikor lész már ép? Megromlottál, mint cserép. Jaj, hát szegény magyar nemzet Jóra mikor lép? Jaj, Rákóczi, Bercsényi Magyarok híres vezéri, Bezerédi! Hová lettek magyar népnek Vitéz vezéri, Nemzetünknek hírszerzői, Fényes csillagi, Ocskai? Az ellenség mindenfelől Őket emíszti, Űzi, kergeti, Búval epeszti. Közinkbe sem ereszti. Jaj, hát szegény nemzetünket Miképp mellyeszti! Jaj, országunk, jószágunk, De főképpen mi magunk Mint nyavalygunk; Az idegen nemzetségnek Rabjai vagyunk. Jaj, naponként mind elfogyunk, Jót ne is várjunk, Kívánjunk, Mert hatalmas, diadalmas Nemzet van rajtunk. Jaj, meg kell halnunk, Meg nem maradunk, Nagy ellenség közt vagyunk, Bizony méltán ezek miatt Kesergünk, sírunk.

Országunknak, magunknak, Jaj minden maradékinknak! Mindazoknak, Kik e földön nagy ínségben Így nyomorkodnak. Özvegyek panaszolkodnak, Árvák zokognak; Magoknak Siralommal ártatlanok Halált okoznak, Úgy siránkoznak És fohászkodnak. Bánatjok nem apadnak, Mert hazánkbul az ínségek El nem távoznak. Tenger rajtunk a fegyver, Mert a német rajtunk hever, S igen ver. Mutogatja magát mint egy Híres gavallér, Nemzetünket hajtó pillér. Nem szán, mint hóhér. Akit ér, Addig veri, meddig neki Mindent nem ígér. Látod mely kövér, Bőrében sem fér, De mégis mind többet kér, Alig vagyon országunkban Miatta kenyér. Nézz reánk, Úr, a mennybül! Ments meg, kérünk, minket ily csúf Ellenségtül, Ki a híres magyaroknak Vérébül épül. Ne hagyd ily dühös ínségtül Rút ellenségtül, Némettül Gyaláztatni, mocskoltatni Az írigyektül. Ily dölyfös néptül, Kínzó eszköztül, Megfosztatni nevétül, Mindenkoron győzedelmes Dicsőségétül!

425

Kárpátia - Ott, ahol zúg az a négy folyó Most a rónán nyár tüzében ring a délibáb, Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ. Dombok ormain érik már a bor, Valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor. Zöld arany a pázsit selyme, kékezüst a tó, Csendes éjen halkan felsír a tárogató.

Most a rónán nyár tüzében ring a délibáb, Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ. Dombok ormain érik már a bor, Valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor. Zöld arany a pázsit selyme, kékezüst a tó, Csendes éjen halkan felsír a tárogató.

Refrén:

Refrén: Ott, ahol zúg az a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Ott, ahol kiömlött annyi drága vér Egy ezredévről mond mesét a szél. Búg a kürt ősi vár fokán Honvéd áll a Hargitán, Erdély szent bércére zúgva száll, Visszaszáll, a magyar turulmadár.

Ott, ahol zúg az a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Ott, ahol kiömlött annyi drága vér Egy ezredévről mond mesét a szél. Búg a kűrt az ősi vár fokán Honvéd áll a Hargitán, Erdély szent bércére zúgva száll, Visszaszáll, a magyar Turulmadár.

Magyar földről székely földre szállnak fellegek, Kigyúlnak a magyar tüzek, ragyogó szemek. Még az égen is Hadak Útja jár, A legendák hős vezére paripára száll. Szebb lesz a nyár, szebb lesz az ősz, szebben hull a hó, Kolozsváron piros-fehér-zöld a lobogó.

Ott, ahol zúg az a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Hol csodás tündéri tó felett kacag, S nézi benne tűzarcát a nap. Hol regék születnek, száll a dal Búg a kürt az ős szilaj, S merre Erdély kéklő bérce áll Zúgva száll a magyar Turulmadár.

Refrén: Ott, ahol zúg az a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Ott, ahol kiömlött annyi drága vér Zeng a dal, Kolozsvár visszatér. Búg a kürt az ősi vár fokán, Honvéd áll a Hargitán, Kárpát szent bércére zúgva száll, Visszaszáll a magyar Turulmadár.

Ott, ahol zúg az a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Ott, ahol kiömlött annyi drága vér Zeng a dal, Kolozsvár visszatér. Búg a kürt az ősi vár fokán, Honvéd áll a Hargitán, Erdély szent bércére zúgva száll, Visszaszáll a magyar Turulmadár.

426

Kárpátia - Ó Bujdosó székely Ó Bujdosó székely, tekints fel az égre Nézd meg, hogy tőled milyen keletre Nézd meg, hogy a felhő hogyan keletkezik Székelyország felé hogyan közeledik Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Erdély meg volt verve, meg volt ostromozva Kárpátok szent bércét tövis koszorúzza Őseinknek sírja, hogyha kinyílana Árpád vezér hangja onnan kiszólana Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Ó Bujdosó székely, tekints fel az égre Nézd meg, hogy tőled milyen keletre Nézd meg, hogy a felhő hogyan keletkezik Székelyország felé hogyan közeledik Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Erdély meg volt verve, meg volt ostromozva Kárpátok szent bércét tövis koszorúzza Őseinknek sírja, hogyha kinyílana Árpád vezér hangja onnan kiszólana Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok Elvették tőletek, másé lett hazátok Hol vagytok székelyek

427

Rákóczi megtérése (1906) Kacsóh Pongrác (Budapest, 1873. december 15. – Budapest, 1923. december 16.) magyar zeneszerző, zenepedagógus, tanár. Dalszöveg Fülembe csendül egy nóta még, Ott szunnyadott már a szívembe rég. A dajkanóták emléke kél, Egy árva népről bús dalt regél. A hársfák lombja szomorúan rezdül, Lassú sóhajtás száll, miként a szél. Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár, Szebb ott az álom, szebben dalol a madár. Csak most születtem, most érzem én, Csinált a jókedv, nem igaz e fény. Latorca partján a nóta más, Leányok ajkán galambsírás. Legények ajkán csatakürtök hangja, Sodor mint orkán, vihar, zokogás. /:Hazámba vágyom, Duna-Tisza partja vár. Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.:/

428

Rákóczi-szabadságharc http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi-szabads%C3%A1gharc

Veszprémi Endre: Rákóczi találkozása Esze Tamással és gyalogos jobbágykatonáival, a talpasokkal, a magyar-lengyel határon

A Rákóczi-szabadságharc (horvátul Ustanak Franje II. Rákoczija[1]) (1703–1711) a török uralom alól felszabadult Magyarország első jelentős szabadságharca volt a Habsburg abszolutizmus ellen. A II. Rákóczi Ferenc vezette küzdelem a rendi kiváltságok védelméért, a gazdasági és társadalmi fejlődésért folyt és végül az egyenlőtlen erőviszonyok, a kedvezőtlenné váló európai politikai helyzet és az ország belső társadalmi ellentmondásai miatt bukott el. A bukás ellenére a szabadságharc megakadályozta Magyarország beépítését a Habsburg birodalomba, és az ország rendi alkotmánya, ha látszólagosan is, de fennmaradt.  Dátum: 1703. június 15. – 1711. május 1.  Helyszín: Magyarország, Erdély, az osztrák tartományok és Horvátország területén  Eredmény: A szabadságharc katonailag elbukik, de a császári kormányzat

visszavonja korábbi, engedményeket ad

az

országra

nézve

káros

rendelkezését

és

további

 Casus belli: A Habsburg elnyomás és az ország szabadsága érdekében kelt fel

Rákóczi A szabadságharc előzményei I. Lipót magyar király és német-római császár uralkodása idején Magyarország török uralom alóli felszabadítása az 1699-es karlócai békével befejeződött. Az új állami berendezkedésben azonban a magyaroknak alig jutott szerep. Ezt belátva a magyar rendek már 1687-ben lemondtak a szabad királyválasztás jogáról és elfogadták a Habsburg-ház trónöröklését is. 1701-ben az önállósodni vágyó II. Apafi Mihályt elfogták és lemondatták erdélyi fejedelmi címéről. Erdély 1690-ben újra a Magyar Királyság része lett, de közigazgatásilag különállt az ország többi részétől és a Habsburg király által kinevezett kormányzó irányította. [2]

429

Philipp Rugendas: Kuruc lovas – rézmetszet A kurucok a 17-18. századi Magyarország területén vívott Habsburg-ellenes felkelésekben résztvevő katonák, illetve a velük rokonszenvezők. A Rákóczi-szabadságharcban résztvevő felkelő hadsereg katonáit is így hívták, bár hivatalosan nem használták ezt az elnevezést. A császárhoz hű osztrák katonákat és a Habsburg-párti magyarokat a kurucok labancoknak nevezték. A Pallas nagy lexikona szerint "mint annyi más katonai műszó, a magyarsággal akkor egy követ fúvó törököktől származik… «khurudzs» annyi mint fölkelő, insurgens". Bél Mátyás viszont azt állítja, hogy 1514-ben a keresztes háborúra fölkészült parasztságot nevezték kurucnak. Eszerint a szó eredete a latin miles cruciatus, crucifer, cruciger, crux (kereszt) illetve a német Kreuzer lenne a szó eredete. 1671-ben az egri beglerbég így nevezte a magyarországi szökevényeket. Ezután a szó gyorsan elterjedt és 1671-1711 közötti magyar, szlovák és török szövegek egyaránt ezt használták a magyarországi és észak-erdélyi Habsburg-ellenes felkelés résztvevőinek megjelölésére. Érdekes módon Rákóczi nem használta a szót, inkább a felkelők illetve elégedetlenek kifejezéseket.

Harcoló felek Magyarország Franciaország

Habsburg Birodalom Német-római Birodalom Dán Királyság Horvátország Erdélyi szászok Vajdasági Szerbek Parancsnokok

II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem Bercsényi Miklós főgenerális Károlyi Sándor tábornagy (1711-ben Rákóczi és Bercsényi távollétében főparancsnok)

Savoyai Jenő herceg, az Udvari Haditanács elnöke Magyarországi főparancsnokok: Leopold Schlick altábornagy (1703) Sigbert Heister tábornagy (1704–1705, 1708– 1710) Ludwig Herbeville tábornagy (1705) Guido Starhemberg tábornagy (1706–1708) Pálffy János tábornagy (1710–1711)

Haderő

Kb. 70 000 fő

Kb. 60 000 fő

430

A parasztságot elsősorban a háború szenvedései és a rendkívüli terhek fordították a Habsburg uralom ellen: 1697-ben Tokajban parasztfelkelés robbant ki, amit a császári és nemesi csapatok levertek. Azonban az udvar és a nemesség között is romlóban volt a kapcsolat, ugyanis a törököktől visszaszerzett területeken csak azoknak voltak hajlandóak birtokokat visszajuttatni, akik igazolni tudták jogosultságukat valamilyen dokumentummal, illetve képesek voltak megfizetni a birtok értékének 10%-át (fegyverváltság-ius armorum) az átvételért cserébe. Amennyiben ez nem sikerült, az udvar hitelezői és szállítói kapták meg a birtokokat. Az ügyeket intéző Újszerzeményi Bizottság (Neoacquistica Comissio) rendkívül népszerűtlenné vált a magyar nemesek körében. A végvári katonaságot menesztették, helyettük létrehozták a szerb Határőrvidéket az Oszmán Birodalom elleni védvonalként, és Magyarország dél felől való sakkban tartására. A nemzetközi helyzet is kedvező volt: közeledett II. Károly spanyol király halála és vele a Habsburgok spanyol ágának kihalása, amely előreláthatóan francia–osztrák konfliktushoz vezetett. A franciák megpróbálták a hátországukban lekötni az osztrák Habsburgokat, és felvették a kapcsolatot Rákóczival. Ő eleinte bizonytalan volt, de 1700 őszén Feriol őrgróf az ura, XIV. Lajos nevében váratlanul felszólította, hogy álljon a magyarok élére és egyben biztosította a franciák jelentős pénz- és fegyvertámogatásáról. Rákóczi és Bercsényi Miklós gróf elérkezettnek látta az időt a felkelés kirobbantására. 1700. november 1-jén, éppen azon a napon, melyen II. Károly meghalt, Rákóczi levelet írt XIV. Lajosnak és külügyminiszterének: „…Franciaország jóléte és érdeke, úgymond, azonos Magyarország jólétével és érdekeivel; a rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvénytelen eljárásával; most inkább, mint bármikor, célt lehet érni, ha Franciaország és magyaroktól meg nem vonja segélyét…” A leveleket Longueval belga származású császári hadnagyra bízta, akit közel három éve ismert, s aki Felső-Magyarországról éppen hazafelé indult, Belgiumból pedig könnyűszerrel átutazhatott Párizsba. Ám Longueval, aki ismerte Rákóczi titkait, ezeket ismertette Béccsel. A kormány, többet akarván tudni, megengedte, hogy folytassa útját. Párizsban a kém átvette a külügyminiszter levelét, melyben Rákóczi számára pénz és katonai segítség küldését helyezte kilátásba. Újabb levélváltás következett 1701. február 11-én, amelyről a bécsi kormányzat is tudomást szerzett. Longueval Linzben elfogatta magát. Április 18-án Rákóczi levelet kapott nagynénjétől Bécsből: Longuevalt elfogták, és magyar urak leveleit találták nála. A lengyel határon fekvő nagysárosi kastélyból Rákóczi könnyen elmenekülhetett volna, de mégis beteg felesége oldalán várta be a császári katonákat, akik Solari tábornok vezetésével még aznap éjjel letartóztatták, és előbb Eperjesre, majd felsőbb parancsra Bécsújhelyre (Wiener-Neustadt) vitték. Itt ugyanabba a börtönbe zárták, ahonnan anyai nagyapját, Zrínyi Pétert 30 évvel azelőtt vérpadra hurcolták. Hathetes fogság után hallgatták ki először. A kormány semmibe véve Rákóczi tiltakozását, osztrák urakból alkotta meg a rendkívüli törvényszéket – ugyanúgy, ahogy annak idején Zrínyiét és Frangepánét is. Ekkor a jezsuiták – valószínűleg francia közbenjárásra – felbérelték Gottfried Lehmann dragonyos kapitányt, aki zászlótartó öccsével együtt megszöktette a dragonyos közlegényi egyenruhával álcázott főurat. Rákóczi egy a császárhoz intézett levelet hagyott hátra, amiben kijelentette, hogy most is kész Magyarország törvényei szerint bíróság elé állni. Börtönéből egyenesen Lengyelországba, a brezáni kastélyba menekült, ahol az időben elmenekülő Bercsényi várt rá. Rákóczi elvileg még itt is veszélyben volt a fejére kitűzött 10 000 forintnyi vérdíj miatt.

A harc kezdete A spanyol örökösödési háború miatt Magyarországról a császári csapatok a Rajna mellé és ÉszakItáliába távoztak. A magyar korona területén nem maradt több, mint 30 000 katona. Rákóczi munkácsi uradalmában népmozgalom kezdődött, mely a támogatását kérte. A főnemes eleget tett kívánságuknak: 1703. május 6-án kiadta a „nemes és nemtelen” országlakosokat hadba hívó "Breznai kiáltvány"-t. Esze Tamás a tarpai jobbágy és Rákóczi a bujdosó fejedelem személyesen találkozik a a lengyelországi Brezán (Brezna) várában és kiadja a felkelésre hívó " A keresztyén világ minden fejedelmeinek és respublikáinak…" kezdetű, breznai kiáltványát.[3]

431

Itt vette át Esze Tamás a vörös színű kuruc hadizászlót és az ország népét fegyverbe szólító breznai kiáltvány példányait, melyben hadba szólít minden „nemest és nemtelent”, azaz a magyar nemzetet. Híres zászlaján a következő felirat volt olvasható: "Cum Deo pro patria et liberate". "Istennel a hazáért és szabadságért" [4] Azonban a parasztlázadás még így is kivívta a nemesség ellenállását. A felkelés május 21-én indult, a felkelők a hónap végére elfoglalták a tiszaháti síkságot és várták Rákóczi érkezését. Rákóczi azonban nem jött, mert a francia segélypénzt és az ezen felfogadható zsoldosokat várta. Ezzel a szabadságharc a kezdeti lendület előnyét és mintegy két hónapot vesztett. A szatmáriak Dolhánál Károlyi Sándor főispán vezérlete alatt június 7-én szét is verték a paraszti hadakat. Rákóczi attól tartott, hogy a további késlekedés megakadályozza terveit. Katonái ezért 1703. június 15-én az ország határánál egy Lawoczne mellett fekvő Kliniec nevű faluban egyesültek az Esze Tamás vezetése alatt megjelent paraszti csapatok katonáival. Ez 200, puskával felfegyverzett gyalogost és 50 lovast jelentett. Rákóczi Vereckei-hágón keresztül érkezett Magyarországra és ekkor már a teljes serege körülbelül 3000 főből állt. Július elején csatlakozott a sereghez a császári szolgálatból szökött Ocskay László és Borbély Balázs kisszámú, de jól felszerelt lovassal, majd megérkezett Bercsényi is mintegy 600 főnyi lengyel zsoldoscsapattal. Rákóczi hadászati elképzelése az volt, hogy a kuruc sereg a Felső-Tisza vidék gyors felszabadítása után Észak-Magyarországon keresztül Bécs alá vonul és itt egyesül a nyugatról előnyomuló franciabajor sereggel. A fő gondot eleinte az jelentette, hogy a nemesség nem akart csatlakozni Rákóczihoz, egy részük még a kurucok elleni fegyveres harcot is felvállalta. A Tisztántúl meghódítására induló kuruc sereget Tiszabecsnél nemesi csapatok várták. Az átkelőnél július 14-én kirobbant csata kuruc győzelemmel végződött és mivel ez volt a szabadságharc első győztes ütközete, jelentős erkölcsi hatása is volt. Hiába intézte azonban a fejedelem Vásárosnaményból kiáltványait a szabolcsi nemességhez, ők tartózkodó álláspontra helyezkedtek. Rákóczinak az lett a feladata, hogy a felkelést megszabadítsa népi jellegétől. Ez csakhamar sikerült is, gyulaji pátensében megtiltotta a nemesek elleni támadásokat. A július 29-én bevett kállói vár birtokában Rákóczi a hajdúk csatlakozását is ki tudta kényszeríteni. A sikereket látva megkezdődött a megyei birtokos nemesség felsorakozása Rákóczi mögé. Közben a parasztok is özönlöttek zászlói alá, így a hadsereg létszámának növekedése súlyos társadalmi gondokat is előidézett. Az augusztus 28-án közzétett vetési pátens mentesítette a kuruc seregben harcoló jobbágyokat és azok családtagjait minden közteher és földesúri szolgáltatás alól, azonban a nemesek elégedetlensége nyomán szeptember 27-én módosított pátens már csak a harcoló jobbágyokra vonatkozott, a családtagokra nem. Így a vetési pátensek lehetővé tették a jobbágyok és nemesek közös harcát, azonban nem elégítették ki egyik felet sem. A probléma megoldatlanságának negatív hatása végigkísérte az egész szabadságharcot, de Rákóczi politikája eredményesnek bizonyult, mert a nemesi vezetés alá helyezett kuruc hadsereg jelentős sikereket ért el.

id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc–labanc lovas párbaj

432

A szabadságharc 1703. szeptember 26-án már azt írhatta XIV. Lajosnak, hogy az ország egészen a Dunáig hatalmában van. 1705-re kezére került a Dunántúl nagy része is, úgyhogy a császáriak a Dráván túlra, a Határőrvidék és Dél-Erdély területére, illetve a nagyobb várakba szorultak vissza.

A kuruc lovasság zászlaja 1706 [1], [2]

Rákóczi korabeli kuruc lovassági zászló 1706-ból (Másolat) Fecskefarkú zászló, az előlapon a magyar királyság lombkoronás címere látható Pro Libertate felirattal, hátlapján Rákóczi fejedelmi címere és a kibocsátás éve. A zászlólap a XVIII. század lovassági zászlóira jellemzően zöld, rajta a klasszikus lángnyelvdíszítés tulipán motívummá torzult. Tekintettel arra, hogy jelentését a kortársak szemében már elveszítette, egyszerű díszítő elemmé vált. Forrás: http://vilagbiztonsag.hu/keptar/displayimage.php?album=521&pid=9850#top_display_media

Az összecsapások Rákóczi ekkor tette közzé Recrudescunt vulnera inclytae gentis Hungarae (Fölszakadnak a nemes magyar nemzet sebei) kezdetű kiáltványát, hogy igazolja ország-világ előtt a támadását. A császári udvar kénytelen volt tárgyalásba kezdeni vele mint hadviselő féllel. Szerencsétlenségére 1704. augusztus 13-án a höchstädti csatában a Habsburg-csapatok legyőzték az osztrák–brit– holland–portugál–savoyai koalíció által kimerített franciák és bajorok egyesített seregeit. Bajorország a szövetségesek kezébe került, így a trónra kiszemelt bajor fejedelem ahelyett, hogy Csehországon keresztül Rákóczi segítségére vonult volna, menekülni kényszerült. Rákóczi nehéz helyzetbe került. Adót nem vethetett ki, hiszen az ellenkezett a katonáinak tett ígéretével; nem várhatta el, hogy a nép szolgáljon is, fizessen is. A helyzet megoldására nagy mennyiségű rézpénzt veretett, bár ez Magyarországon IV. Béla kora óta ismeretlen volt. A pénzt, melyet az ezüstpengővel szemben kongónak, másként – „Pro libertate” felirata után – libertásnak neveztek, nehezen lehetett forgalomban tartani. A francia hadi segély rendszertelenül és egyre csökkenő mennyiségben jött, pénz hiányában Rákóczi pedig csak viszonylag kis méretű sereget tudott fenntartani. A köznemesi csapatok tízszer annyian voltak, mint a szabadságharcosok. A küzdelem mindezek ellenére váltakozó szerencsével folyt. 1704. június 13-án Forgách Simon Koroncónál csatát vesztett Heisterrel szemben. 1704 telén elfoglalta Érsekújvárat, de a hadisiker értékét lerontotta a hamarosan bekövetkezett nagyszombati vereség, ahol Rákóczi személyesen vezette a sereget Heister ellenében. Ezzel elveszett a fejedelem legszervezettebb gyalogsága. Ez a fegyvernem a tüzérséggel együtt viszonylag alacsony szinten képviselte magát a túlnyomórészt könnyűlovasságból álló magyar seregben, amely gyors portyákra, bravúros hadviselésre kiválóan alkalmas volt, ám sem várostromra, sem nyílt összecsapásokra nem lehetett hatékonyan felhasználni. Éppen ezért a fejedelem és emberei kerülték a rendezett, nagy csatákat, és megkezdték a modern, jól felszerelt reguláris ezredek szervezését, ez azonban anyagiak híján kevés eredménnyel járt. Rákóczi elsősorban tekintélyes főurakból és birtokos nemesekből hozta létre a tábornoki és brigadérosi kart. Közülük számosan kiváló csapattisztnek bizonyultak, de kellő hadvezéri tehetséggel csak kevesen rendelkeztek.

433

Ismeretlen magyar festõ: Kuruc-labanc csatajelenet Rózsa György: A Történelmi Képcsarnok legszebb festményei. Helikon/Corvina, Budapest, 1977, 15. kép. Magyar Nemzeti Múzeum TKCS, Budapest

Rákóczit 1704. július 6-án az erdélyi rendek fejedelemmé választották, a császári főparancsnok, Rabutin pedig délre menekült, a forrongástól mindvégig elhatárolódó szász területekre. 1705. május 5-én meghalt Lipót, s utóda I. József lett. 1705. július 3-án. A fejedelem beszédet intézett Gyömrőn katonáihoz, melynek hatása a szabadságharc további katonai sikereiben mutatkozott meg. [3] (az egyetlen kézírásban megmaradt teljes műve) Az év végén a katonai erőegyensúlyt jól jellemzi, hogy miközben Rákóczi a zsibói csatával elvesztette Erdélyt, addig Vak Bottyán hadai meghódították a Dunántúlt. A szabadságharc ekkor érkezett tetőpontjára: 1705–1706-ban a kuruc hadsereg létszáma megközelítette a 70 000 főt. (A szakirodalomban szereplő 100 000-es létszám a katonai porciók számának félreértéséből ered: mivel csupán a közlegények kaptak egy-egy porciót, a tisztek pedig rendfokozatuk arányában egyre többet, a fejadagok száma és a személyi állomány tényleges létszáma között jelentős eltéréssel kell számolnunk!)

Nemzetiségek és külhoni zsoldosok A hazai nemzetiségek közül Rákóczi roppant kiterjedésű munkácsi és szentmiklósi uradalmának ruszin jobbágyai elsőként csatlakoztak a szabadságharchoz. Java részük a fejedelem udvari palotásezredében szolgált. A felvidéki városok német polgársága a szlovákok és románok többségével együtt szintén csatlakozott Rákóczihoz. A szepességi cipszerek Czelder Orbán, a felvidéki szlovákok pedig zömmel Révay Imre, Révay Gáspár, Thuróczy Gáspár és Szádeczky Gáspár gyalogezredeiben szolgáltak. Szlovák anyanyelvű volt a kassai bombagyártó üzem vezetője, Bácsmegyey Ádám tüzér alezredes is. Az erdélyi románság legismertebb vezetője, Pintye Gligor mindjárt a felkelés kezdetén elesett Nagybányánál, de számos más román csapatparancsnokot említhetünk név szerint is, mint például Csurulya Jánost (Ion Ciurulea), Szudricsán (eredeti nevén Sunkár) Istvánt és Hátszegi (Hatzogan) Markulyt, aki Nagyváradról szökött a kurucok közé. E három nemzetiség, illetve népcsoport csatlakozása természetesen azzal is összefüggött, hogy az általuk lakott részek képezték a szabadságharc bázisterületét. Vas és Zala vármegye szlovénjei (vendjei) is csatlakoztak a szabadságharchoz. Az átvonuló császári és szerb erők rablásai, pusztításai miatt a Tótság elsősorban bocskoros nemessége – amely magának még a török kiűzésekor nyert jogokat –, már 1704 elején szervezkedni kezdett. Szapáry Miklós vezetésével már lázadásra készen álltak és 1704. február 2-án Károlyi Sándortól kértek felhatalmazást a labancok elleni fellépésre. Károlyi ezt megengedte, s később Szentgotthárd környékén a helyi lakosok segítségével elverte a stájer várnagy erőit, majd később Vak Bottyán aratott jelentős győzelmet ugyanezen a helyen. Ugyancsak 1704-ben kezdett szervezkedésbe a szlovén parasztság, de nemcsak az osztrákokra támadtak rá, hanem a rabló kurucokra is, később azonban már leginkább a szerb és osztrák csapatok visszaélései ellen fogott

434

fegyvert. 1704. március 4-én részben köszönhetően Szapáry és a tótsági nép segítségének a kurucok vér nélkül bevették Felsőlendvát, majd Rakicsánnál is vívtak egy kisebb ütközetet. A labancok 1705 szeptemberében jelentős károkat okoztak az alsólendvai uradalomban, amely ott is ösztönözte a szlovének és magyarok ellenállását. Ezzel szemben a belső önállóságot élvező horvátok, az uralkodó által kiváltságolt szerbek (rácok) és az erdélyi szászok – bár megnyerésükre több kísérlet történt – mindvégig szemben álltak a kurucokkal. A kibékíthetetlennek látszó ellentétek hátterében az állt, hogy Rákóczi a horvátok és szerbek részére nem ígérhetett többet, mint amivel már eleve rendelkeztek, politikai megnyerésük így eleve sem kecsegtetett sok sikerrel. A török idők végvidéki harcaira emlékeztető (és végső soron ott is gyökerező) szerb–magyar (pontosabban a császári szolgálatban álló rác és a kuruc katonaság közötti) ellentétek pedig sorozatos összecsapásokhoz vezettek. A véres harcok végig kísérték a szabadságharc nyolc esztendejét, mérhetetlen szenvedést okozva ezzel az Alföld polgári lakosságának, a magyar és a szerb parasztságnak egyaránt. A kölcsönös bosszúhadjáratok közül említést érdemel a Pécs elleni kuruc és rác támadás (1704. február 1., illetve március 26.), a kurucok két bácskai hadjárata (1704, 1707) és a rácok kegyetlen öldöklése Kecskeméten (1707. április 3.). Kivételek persze a délszláv nemzetiségek között is akadtak: Vojnovich József Rákóczi horvát diplomatája, Rácz Draguly pedig a kuruc hadsereg szerb ezredese lett. Az erdélyi szászok közül pedig Arelt János besztercei bírót említhetjük, akit az erdélyi fejedelmi tanács szász tagjává választottak, s mindvégig kitartott Rákóczi oldalán. A Habsburg Birodalom oldalán a dánok is részt vettek, jóllehet nem aktívan a kurucok elleni harcokban. Dánia kölcsönadott Bécs részére ezredeket, melyek többnyire németországi, itáliai, spanyolországi és franciaországi frontokon harcoltak, de egy-egy ezred Magyarországra is került és szinte minden évben állomásoztak dánok magyar területen, akiket be is vetettek Rákóczi és szövetségesei ellen. Rajtuk kívül a Német-római Császárság haderejéből is kerültek egész ezredek magyar területre, ezekben szinte minden fejedelemségből, választófejedelemségből, királyságból, hercegségből, püspökségből, vagy városállamból voltak emberek. De a császári hadsereg befogadott különféle kalandorokat, renegátokat is, akik között voltak spanyol, francia, olasz, németaföldi és angol nemesek is, sőt még egy hajdani török bégről és román bojárról is van tudomása a történészeknek.[5] A honi nemzetiségek mellett idegen zsoldosok (lengyelek, havasalföldi és moldvai románok, kisebb számban törökök, litvániai lipek és krími tatárok) is harcoltak a kuruc hadseregben. A poltavai csata után egy rövid időre svéd zsoldosok is csatlakoztak Rákóczihoz. A császári seregből átállt német tisztek egy része utóbb árulóvá lett, a Scharudi-zászlóalj például a nagyszombati csatában fordult a kurucok ellen, mások azonban halálukkal pecsételték meg Rákóczi iránti hűségüket, így Johann Eckstein ezredest például Veszprém elfoglalása (1709) után végeztette ki Heister tábornagy. A XIV. Lajos által küldött francia katonai tanácsadók szerepe jóval fontosabb volt egyébként nem túl magas létszámuknál. Ők elsősorban a reguláris egységeknél, a tüzérségnél és a műszaki csapatoknál tettek igen jó szolgálatot Rákóczi ügyének. Név szerint említhetjük itt Fierville le Hérissy lovagot, Louis Lemaire és François Damoiseau hadmérnök brigadérosokat és a Magyarországon nősült Rivière tüzér ezredest.

Tárgyalások Rákóczi 1705. szeptember 20-án Szécsényben országgyűlést hívott össze, ahol a rendek konföderációra léptek, Rákóczit pedig Magyarország vezérlő fejedelmévé választották. A fejedelem mellé 25 tagú Szenátust[6], Sennyey István személyében pedig főkancellárt választottak. Elrendelték, hogy aki már egyszer fegyvert fogott a szabadságharcban, az a háború végéig köteles katonai szolgálatot teljesíteni, ami komoly feszültséget okozott az önkéntes hadsereg köreiben. Rendezték a különböző felekezetek egymás közötti vitáit, döntést hozva a templomok hovatartozásáról, és megbízták Rákóczit és a Szenátust, hogy béketárgyalásokat folytasson. Rákóczi 1705. november 11-én Zsibó mellett vereséget szenvedett, ezért ki kellett vonulnia Erdélyből (az udvarhű rendek az 1705/1706 fordulóján megtartott segesvári országgyűlésen ki is mondták trónfosztását). 1706 nyarán sikerült egy évre visszaszerezni a fejedelemséget, ám 1707ben Erdély nagy része végleg elveszett. Ezalatt (1705. október 27-én) Nagyszombatban

435

megindultak a béketárgyalások a szövetséges rendek és a császáriak közt. A protestáns Anglia és Hollandia követei támogatták a kiegyezés ügyét. A béke azonban két ok miatt sem jöhetett létre. Az egyik, hogy Bercsényi a szövetséges rendek bizottságának elnökeként ragaszkodott az Aranybulla 1687-ben eltörölt ellenállási jogának visszaállításához. Ebbe az udvar, ha csak törvényesíteni nem akarta a forradalmakat, nem mehetett bele. A másik vitás kérdés Erdély helyzete volt. Az osztrákok szemében ez volt a kulcs magyarországi uralmukhoz, amelyet a Diploma Leopoldinum és az Alvincziana resolutio biztosított számukra. Rákóczi viszont nem volt hajlandó lemondani az erdélyi fejedelem címéről.

Az ónodi országgyűlés A kialakult helyzet megoldására Rákóczi országgyűlést hirdetett 1707. május 1-jére, az Ónod határában lévő mezőre. Az országgyűlésnek három lényeges programpontja volt: a gazdasági nehézségek leküzdése, a hadsereg és államszervezet megerősítése és – egyelőre titokban tartott programként – a Habsburg-ház trónfosztása. A május 31-én megnyitott, Rákóczi jelenlétében tartott országgyűlésen június 6-án véres inzultusba fajuló vita kezdődött. A Turóc vármegyei követek – a megyei nemesség soraiból szerveződő békepárt szószólói – a rézpénzzel kapcsolatos vita során önző érdekek követésével gyanúsították meg a fejedelmet. Rákóczi elkeseredésében kilátásba helyezte lemondását. („Készebb vagyok megvonni magamat az ország egyik szegletében, mint hogy a várt köszönet helyett zsarnoknak mondjanak.”) Károlyi és Bercsényi felháborodásukban lekaszabolták a turóci követeket és a fejedelmi hadak féltve Rákóczi életét, az országgyűlésre irányították ágyúikat. A véres közjáték után az országgyűlés nagyjelentőségű határozatokat hozott. Megszavazták a közteherviselést – a fogalmat Rákóczi használta először anyanyelvünkön – amelyre a korabeli Európában is kevés példa volt. Az 1542-ben kivetett vagyonadótól eltekintve Magyarországon is ez volt az egyetlen alkalom, amikor a rendi országgyűlés törvényt hozott a nemesek adókötelezettségéről. Az országgyűlés törvénybe iktatta a kuruc hadsereg egységes katonai szabályzatát (Regulamentum Universale [7]) is. Rákóczi 1707. május 13-án személyesen terjesztette a gyűlés elé a Habsburgok trónfosztásáról szóló törvényjavaslatot. A trónfosztásnak elsősorban külpolitikai okai voltak, XIV. Lajos ugyanis mindaddig azzal az ürüggyel tért ki a Rákóczival kötendő szövetségi szerződés elől, hogy nem szövetkezhet egy szuverén uralkodó lázadó alattvalójával. A trónfosztás elhárította a magyar– francia szövetség elől a legfőbb elvi akadályt, a Habsburg-házzal való béke esélyeit viszont már nem rontotta, mert már 1706-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a Habsburg-házzal nem lehet elfogadható feltételekkel békét kötni. Bercsényi támogató beszéde a híres „Eb ura a fakó! mai naptól fogva József nem királyunk!” felkiáltással végződött. Ezzel megszűnt a kiegyezés lehetősége, de a franciákkal remélt szövetség sem jött létre. XIV. Lajos a függetlenség kikiáltása ellenére is vonakodott formális szövetségre lépni a fejedelemmel, és békekötésre biztatta a csalódott Rákóczit. Az egyre romló hadi helyzeten az sem segíthetett, hogy a gyűlés bevezette a közteherviselést, és a parasztok lelkesedését sem fokozta, hogy hivatalosan is hajdúszabadságot ígértek a katonáskodóknak. Az ónodi országgyűlés a trónfosztással egyidőben kimondta az interregnumot („országunkat király nélkül lenni jelentjük”) és megbízta Rákóczit a királyjelöléssel. Rákóczi olyan királyt akart, aki elegendő segítséget tud magával hozni a magyar trón védelmében, első jelöltje Miksa Emánuel bajor választófejedelem volt. Miksa ismert volt Magyarországon, így megválasztása könnyen keresztülvihető lett volna, de az országát nemrégiben elvesztő választó kitért a meghívás elöl. A másik komolyan szóba kerülő jelölt Frigyes Vilmos porosz trónörökös volt, Poroszország azonban tagja volt a Bourbon-ellenes Hágai szövetségnek, így Frigyes nem fogadhatta el nyíltan a magyar koronát. Rákóczi egy sziléziai hadjárattal kívánta kierőszakolni a poroszok támogatását, de terve a kuruc tábornokok ellenállása miatt meghiúsult.

436

A szabadságharc fontosabb helyszínei és a kuruc csapatok által ellenőrzött területek

Fordulópont: a trencséni csata és következményei 1708. augusztus 3-án Sigbert Heister és Pálffy János tábornokok Trencsén mellett megütköztek a kuruc sereggel. Rákóczi lova egy árok átugrása közben megbotlott és kitörte a nyakát. A fejedelem elájult; mivel halottnak hitték, a sereg demoralizálódott, a menetelésből érkező császári csapatok pedig könnyűszerrel szétverték a fejedelmi hadakat. Főként a gyalogság (így például a legjobban képzett és felszerelt alakulatok közé tartozó palotás ezred) szenvedett súlyos veszteségeket. A kurucok vezetői megkezdték átpártolásukat a császáriakhoz, köztük a leghíresebb példa Ocskay Lászlóé és Bezerédj Imréé, akiket a kuruc csapatok később elfogtak és kivégeztek. Rákóczi 1707 óta folyamatosan visszaszorult, Bottyán János halála pedig 1709. szeptember végén újabb tehetséges hadvezérétől fosztotta meg. 1710. január 22-én Romhány és Érsekvadkert közt 2000 főnyi idegen zsoldossal döntetlen csatát vívott a császáriakkal. Mindenek tetejében egyre terjedt a pestis, főleg a rosszul élelmezett és ruházott kuruc táborban. Az ország kimerült, a fejedelem és emberei folyamatosan hátrálásra kényszerültek.

A vég Mivel a franciákra többé nem támaszkodhatott, a fejedelem Nagy Péter orosz cárral próbált szövetséget kötni, melynek különösen Bercsényi volt szószólója. Itt sem járt sikerrel – a cár csak tehermentesíteni akarta magát délről a Svédország ellen vívott északi háborúban –, így újabb béketárgyalásokra kényszerült. A császár Pálffy János tábornokra bízta ezek levezetését, Rákóczi pedig Károlyi Sándorra ruházta hadainak főparancsnokságát azzal a paranccsal, hogy minél tovább tartson ki. A fejedelem csapatai már 1707-ben kiszorultak Erdélyből. Romhánynál kuruc, svéd, lengyel és francia csapatokból álló seregével még megpróbált győzelmet kieszközölni az osztrákokkal szemben, de taktikai vétségei miatt ezt az utolsó döntő csatát is elvesztette. 1710 végére Magyarországon pedig csupán Kassa, Ungvár, Munkács, Huszt, Kővár és Szatmárnémeti

437

környéke volt uralma alatt. Az ország határain állt, nem volt többé hová visszavonulnia. Ezért 1711. február 21-én örökre elhagyta Magyarországot. Lengyelországban, majd Angliában élt. Itt azonban a bécsi udvar közbenjárása miatt nem maradhatott, ezért 1713. január 13-án Franciaországba ment, ahol XIV. Lajos oltalma alatt lehetett. A király halála után (1715) azonban elfogadta Törökország meghívását, így 1717-ben a Törökországban lévő Rodostóba költözött. Itt is halt meg 1735. április 8-án.

1710. január 22-én a Vérhegy domb és a Lókos-patak közti területen zajlott a romhányi csata, amely után a kurucok és a császáriak is győztesnek nyilvánították magukat. A császáriak, bár 12 ezer embert tudtak volna mozgósítani, csak 2 ezer lovast küldtek hadba Rákóczi 12 ezres, de szervezetlen seregével szemben. A császáriak az első támadások után egyre nehezebb helyzetbe kerültek, a kurucok között azonban elterjedt a hír, hogy az ellenség serege végleg összeomlott. A katonák eldobálták fegyvereiket, ezért az újabb osztrák lovasroham után Rákóczi a visszavonulás mellett döntött.

A békekötés

Than Mór: II. Rákóczi Ferenc visszautasítja a szatmári békét

438

Rákóczi távozásakor Károlyi Sándorra ruházta hadainak főparancsnokságát és Károlyi 1711. március 14-én – Rákóczi tudta nélkül – felesküdött József császárra. A néhány nappal később Husztra összehívott gyűlésen Rákóczi ismét deklarálta, hogy csak a szabadságharc vívmányainak elismerése után hajlandó tárgyalni. Károlyi erre a fejedelem beleegyezése nélkül Szatmárra rendi gyűlést hívott össze és elfogadtatta Pálffy békeajánlatát. Rákóczi erre megfosztotta Károlyit a főparancsnoki tisztségtől és április 18-án szenvedélyes hangú kiáltványt bocsátott ki, azonban Pálffy és Károlyi mindent elkövettek a béke megkötésének érdekében. A szatmári gyűlés határozatának értelmében Kassa városának kuruc őrsége április 26-án kapitulált, április 30-án Szatmár mellett, a majtényi mezőn pedig a még fegyverben lévő 12 000 felkelő is átadta zászlait a császáriaknak, s letéve a hűségesküt, ki-ki szabadon otthonaiba térhetett. Másnap, 1711. május 1jén Nagykárolyban hitelesítették a békeokmány előzőleg (április 29-én) véglegesített szövegét is. A még ellenálló várak közül Kővár, Huszt és Ungvár őrsége május közepén, Munkács védői pedig június második felében szintén kapituláltak, és elfogadták a szatmári békét.

A Szatmári Béke emlékműve a Majtényi Síkságon.

A béke ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, a vallásszabadság biztosítására és az országgyűlés mihamarabbi összehívására, amnesztiát adott a szabadságharcban résztvevőknek, egyúttal intézkedett a magyarokat sértő intézmények és méltóságok eltörléséről. Az ellenállás és a szabad királyválasztás jogát nem állították vissza, külön magyar hadsereget sem hoztak létre. A jobbágyi sérelmeket sem rendezték, mindazonáltal elmondható, hogy a szatmári béke hatására Magyarország megmaradt rendi dualizmusban a királlyal, azaz megőrizhette viszonylagos függetlenségét. Másik nézőpontból azonban a szatmári béke pontosan azokat a rendi kiváltságokat állította vissza, amelyeket Rákóczi állama eltörölni igyekezett, és ezzel meghiúsított egy modern társadalomszerkezetre való törekvést. Az utókort és a kortársakat egyaránt megosztotta annak megítélése, hogy Károlyi cselekedete árulás, vagy az egyetlen jó lépés volt. A béke Rákóczira nézve a körülményekhez képest viszonylag kedvező volt. Kegyelmet biztosítottak neki, ha három héten belül leteszi a hűségesküt. Ha nem akarna az országban maradni, a hűségeskü letétele után Lengyelországba távozhat. Ő azonban ezt nem fogadta el. Nemzetközi biztosíték hiányában nem bízott az ígéretek teljesítésében, és nem is tartotta érvényesnek a szerződést, amelyet Pálffy I. József császár április 17-én bekövetkezett halála után, tehát a tőle nyert hatalom megszűntével kötött meg. Így aztán, míg ő Franciaországban majd az Oszmán Birodalomban keresett menedéket, birtokait felosztották az udvarhű nemesség körében. Később így foglalta össze a szabadságharc bukásának okait: „Bárki itélend a magyar ügyekről, a háboru szerencsés kezdetét az ellenség fölötte nagy óvatosságának tulajdoníthatja, és annak, hogy az erősségek és helyőrségek nagyon rosszul valának ellátva és még rosszabbul védelmezve. A háboru szerencsétlen végének okául pedig a nemzet tapasztalatlanságát s tudatlanságát, a fegyver és pénz hiányát – amelyek a hadakozás idegei, – a pestist és a francia udvar által nyujtott segedelem csekélységét tulajdonítandja”.

439

Felhasznált források Bánhegyi Ferenc: II. Rákóczi Ferenc (Emlékkönyv a szabadságharc kitörésének 300. évfordulójára), Apáczai Kiadó (ISBN megjelölés nélkül) Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin, a vonatkozó rész Heckenast Gusztáv munkája), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379 Források a Muravidék történetéhez (Viri za zgodovino Prekmurja), 1. kötet, Szerkesztette: Mayer László és Molnár András, Szlovén fordítás: Magda Berden, Szombathely-Zalaegerszeg 2008. ISBN 978-963-7227-19-6

Jegyzetek 1. 2. 3. 4. 5. 6.

7.

↑ Croatian scientific bibliography - Browsing paper Boris Nikšić: Ustanak Franje II. Rákóczija i vjerski sukobi u Ugarskoj, Povijesni prilozi. 16 (1997) , 16 ↑ http://www.britannica.com/EBchecked/topic/603323/Transylvania ↑ Rákóczi Kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról ↑ DR. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz 1907. ↑ Magyarország hadtörténete (1985), 360.-363. oldal ↑ NB. a törvénycikk szövege 24 tagot említ, de 25 főt sorol fel! A testület létszáma utóbb Forgách Simon letartóztatásával, az elpártolásokkal, elhalálozásokkal és új szenátorok kinevezésével ingadozott. Lásd részletesen a Kuruc szenátorok listáját. ↑ Rákóczy Rozália: REGULAMENTUM MILITARE, 1699

Külső hivatkozások A szegedi Somogyi Könyvtár kiállítása Papp Klára – ifj. Barta János: A Rákóczi-szabadságharc és a hazai nemzetiségek, Kisebbségkutatás, 2003/2. szám [4] Köpeczi Béla: A Rákóczi-szabadságharc a külföldi közvéleményben, Magyar Könyvszemle, 1981 (1966). (magyarul) (franciául) [5] http://www.magyarokanagyvilagban.hu/cikkek/...hazanknak-szabadsaga-helyre-allitassek

440

Breznai kiáltvány http://hu.wikipedia.org/wiki/Breznai_ki%C3%A1ltv%C3%A1ny

„Rákóczi, akárki, jöjjön valahára, Kígyóinknak, Esze komám, lépjünk a nyakára.” – Ady Endre: Esze Tamás komája [2]

A breznai várkastély (rekonstrukció) Berezsani (ukrán betűkkel: Бережани), régi magyar nevén Brezán, lengyel nevén Brzeżany város Ukrajna Ternopili területén, a Berezsani járás székhelye. A város a Zolota Lipa folyó mentén, Lvivtől 100 km-re keletre, a területi székhelytől, Ternopiltől mintegy 50 km-re nyugatra fekszik. Átlagos tengrszint feletti magassága 400 m.

Berezsani vár http://pl.wikipedia.org/wiki/Brze%C5%BCany http://www.kluczbork.pl/podstrony/miastap2.php

Az ötszög alaprajzú vár 1534–1554 között épült fel reneszánsz stílusban. A vár a védelmi funkciók mellett lakóhelyként is szolgált. A 16. és a 17. század során többször átépítették, modernizálták. 1703. június 7-én II. Rákóczi Ferenc herceg magyar főnemes kiadta az országlakosokat hadba hívó "Breznai kiáltvány"-t. Esze Tamás tarpai jobbágy a felkelő parasztok vezetője és Rákóczi személyesen találkozott a lengyelországi Brezán (Brezna) várában és kiadta a hadba hívó " A keresztyén világ minden fejedelmeinek és respublikáinak…" kezdetű, breznai kiáltványát.[1] Funkcióit első tulajdonosaik, a Sieniatowskiak idején használták ki teljesen. Később a jelentősége folyamatosan csökkent mint lakóhely és mint katonai erődítmény is. Az első világháború harcai tovább erősítették a vár állagának romlását. Állagmegóvási és felújítási munkálatokat nem végeztek rajta. 1999-től ugyan műemléki besorolást kapott a vár, de változatlanul rossz állapotban van.

441

A breznai kiáltvány[3] vagy brezáni pátens[4] vagy brezáni kiáltvány[5] a legnevezetesebb okirat a II. Rákóczi Ferenc által kiadott pátensek, (a korabeli latin szaknyelvben a latin patens jelentése az parancs, törvényerejű rendelet, elöljárói engedélyirat, nyíltparancs, nyílt levél volt) sorában.

II. Rákóczi Ferenc emléktáblája a brezáni vár falán

1703. május 6-án kuruc felkelők, Esze Tamás tarpai jobbágy a felkelő parasztok vezetője és az ott bujdosó Rákóczi és Bercsényi személyesen találkozott a lengyelországi Brezán (Brezna, Bržezan, régi magyar nevén Brezán, lengyel nevén Brzeżany) várában. [6] 1703. május 12. keltezéssel II. Rákóczi Ferenc herceg, magyar főnemes és Bercsényi Miklós gróf kiadta a "nemes és nemtelen" országlakosokat hadba hívó " Mi Felső-Vadászi Rákóczi Ferenc Fejedelem és Gróff Székesi Bercsényi Miklós.…" kezdetű „breznai kiáltványt”. Ennek a fegyverbe szólító pátensnek három magyar nyelvű példánya, a szabadságharc publicisztikajának első emléke, Bercsényi kézírásában maradt fenn, melyeket Thaly Kálmán fedezett föl (Egész terjedelmében közölte a "A székesi gróf Bercsényi család. 1470-1835." című művében, 469—471. 1.).[7]

Esze Tamás, "Méltóságos Fölső Vadászi Rákóczy Ferencz Fejedelem ő Nagysága első gyalog ezeres kapitánnya" [1]

Előzmények Az 1686. szeptember 2-án megtörtént Buda visszafoglalását követően I. Lipót magyar király és német-római császár arra használta fel, hogy az 1687. évi soproni országgyűlésen a magyar rendekkel törvénybe iktattatta és elfogadtatta, hogy a magyar nemesség lemondott az Aranybulla 31. pontjában foglalt ellenállási jogáról (ius resistendi), a szabad királyválasztási jogáról, valamint törvénybe iktatta a Habsburg-ház német és spanyol férfiágának az elsőszülöttségi elv szerint való örökösödését. Megígérte, hogy Magyarország szabadságát, kiváltságait, törvényeit és szokásait megtartja, legalább háromévenként országgyűlést hív össze, a magyarokkal rendszeresen megtárgyalja a közös ügyeiket, a végvárak élére magyarokat állít, külföldről nem hoz katonaságot az országba, biztosítja a szabad vallásgyakorlást. Azonban a gyakorlatban Magyarország helyzete az osztrák örökös tartományokkal szemben hátrányosabb helyzetbe süllyedt.

442

Az 1700-as évek elején a bécsi Habsburg udvar szándékát Kollonich Lipót esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció vezéralakja fejezte ki latinul faciam Hungariam captivam, postea mendicam, deinde catholicam, azaz „Magyarországot előbb rabbá teszem, azután koldussá, végre katholikussá”.[9] [10] A magyarság legnagyobb sérelmének, I. Lipót magyar király és német-római császár önkényének legvéresebb és legtűrhetetlenebb megnyilvánulásának, a Rákóczi-felkelés egyik legfőbb okának Antonio Caraffa zsoldosvezér vérengzését, az 1687-es eperjesi vértörvényszéket[11] tartották. [12] A török hódoltság után bekövetkező változások, a végvári katonaság jobbágysorba kényszerítése és a jobbágyság számára kivetett adóemelések, a a katonai elszállásolás (porció), és katonák szállítása (forspont) csak fokozta és még elviselhetetlenebbé tette a magyar országlakosok helyzetét. A felkelés okai közé sorolható az is, hogy az összefoglaló nevén Hármaskerületnek nevezett országrészt I. Lipót egyszerűen eladta. Ellentmondva mind a hatályos magyar törvényeknek és a saját koronázási esküjének, amelyben benne volt, hogy Magyarország területi épségét minden körülmények között megőrzi, abból idegenek kezébe semmit nem juttat. Ezt hivatott jelképezni a magyar koronázási szertartás egyik mozzanata is, amikor a mindenkori magyar uralkodó teljes díszben és lóháton felléptet a haza földjéből összehordott koronázó dombra, és kardjával a négy égtáj felé suhintva hitet tesz a határok és az ország területi épségének védelme mellett. De I. Lipót a Jászkun kerületet, a Kiskunságot és a Nagykunságot 1702-ben eladta a német vitézi rendnek, rokonának, Ferenc Lajos pfalz–neuburgi hercegnek. Eladta az egész jászság területét és az ott élő őslakos népet is. [13] [14] „Mi Lipót stb. rendeljük emlékezetül stb., hogy Mi Főtisztelendő és Fenséges Ferenc Lajos Herceg Úr, a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett jeruzsálemi vitézlő német rend poroszországi főkormányzójának, Németországban, Olaszországban és a tengerentúli részekben ugyanezen rend nagymesterének és legkedvesebb vérséges rokonunknak felséges udvarunknál időző követe és teljhatalmú megbízottja tisztelendő és nagyságos Eisenheimbi Heüsleim Martisilius, az előbb megnevezett rend lovagja által közvetített alázatos kérelmére a dolognak huzamos és kölcsönös megfontolása és vitatása után, végre az úgy szóval, mint írásban beadott javaslat után bekövetkezett megegyezéssel, bizonyos 500.000 rénes forintnyi pénzösszegért és azért, a jólemlített nagymesternek és lovagrendjének bizonyos, az elébb említett magyarországi örökös királyságunk megyéiben, tudniillik Hevesben és külső Szolnokban, a Duna és Tisza folyók között, és a körülöttök elfekvő úgynevezett Nagy- és Kiskunsági, nem kevésbé a jászok, vagy filiszteusok kerületeit, a hiteles alakban kiadott összeírás szerinti, az alább részletesen megnevezendő tartozandóságaikkal, ugyanis városaikkal, úgy lakott, mint elhagyott falvaikkal, vagy pusztáikkal tulajdonul adjuk.” – I. Lipót magyar király rendelete A sérelem miatt a jászok és kunok a Rákóczi-szabadságharc lelkes támogatóivá váltak. Csak 1745-ben sikerült visszavásárolniuk földjeiket, a Jászkun kerület népe, pénzgyűjtést rendezett, és megváltotta szabadságát – ez volt az úgynevezett Redemptio. A török kiűzése után a bécsi udvar kinyilvánította, hogy a Magyarország földjét fegyverrel meghódított földnek tekinti és aszerint is fogja kezelni. A feleslegessé vált magyar végvári katonaságot elbocsátotta. A várakat és katonai erődítéseket elfoglalta vagy felrobbantotta. Aki nem tudta igazolni a hatóságok előtt birtokához való jogát, attól elvették azt. Amennyiben igazolni tudta a birtoka tulajdonjogát, akkor fizetnie kellett érte. A végvárak katonáit elbocsátották a várakat felrobbantották. Megszüntették a hajdúk kiváltságait is. Kevés gyűlöltebb két szó volt a birtokos magyarok körében két latin szónál: "Neoaquistica Comissio," azaz "Újszerzeményi Bizottság", melynek jogi alapját I. Lipót 1689. december 9-ei rendelete, illetve 1690. augusztus 13-án kelt kiegészítő rendelkezése képezte. Esterházy Pál nádor, magyar gróf és birodalmi herceg 1690. november 10-én kelt levelében ezt írta a királyhoz: mintha az lenne a szándék, hogy Magyarországból a lakosság kiírtassék s vadállatok tanyájává tétessék, noha 300 esztendőn át ontotta vérét a kereszténységért s védte nemesül a szomszéd országokat.

443

1703 tavaszán II. Rákóczi Ferenc munkácsi uradalmában népmozgalom kezdődött, amely a magyar főúr támogatását kérte. 1703 márciusában a bujdosó kurucok erdei gyűlésén döntést hoztak arról, hogy küldöttséget menesztenek a Lengyelországban élő Rákóczihoz. 1703 tavaszán élénk diplomáciai tevékenység folyt a francia udvar és Rákóczi között. Rákóczi a tétlen emigrációt szívesen cserélte hadvezéri megbízatásra, különösen azután, hogy a francia diplomácia is katonai, illetve pénzsegéllyel biztatta. Rákóczi garanciát vállalt arra, hogy nem hagyja cserben a felkelőket, akiket elismert saját hadinépének. A sereghez csatlakozó jobbágyoknak felszabadítást ígért. XIV. Lajos francia király francia király bizalmasan felkérte Rákóczit, hogy álljon a Habsburg-uralmat gyűlölő magyarok élére. 1703. május 6-án Rákóczit a brezáni várban kuruc felkelők keresték fel és ők is azt kérték, álljon a Habsburg-ellenes felkelés élére. A főnemes eleget tett kívánságuknak. "Mert egyedül az én személyem volt az, amely az én házam, az én őseim tekintélyénél fogva az egyformán gondolkozók szándékait egyesiteni birta és a külföld keresztyén uralkodóinak baráti támogatását kieszközölhette. Én rám várakozott inkább, mint bárki másra a dédapám, első György által Ferdinánd császárral kötött nagyszombati békének helyreállítása, mely akkor a később nagyobbrészt eltörölt szabadságait az országnak megszilárditotta. A francia és svéd királyokkal akkoriban kötött szövetsége utódaira is kiterjedt és azért egyedül engem illetett ahhoz folyamodni... A te gondviselésed előkészít vala a nyilvános fellépésre, hogy a visszavonultságból kilépve, az uralkodó fejedelem méltóságát öltözzem fel, amelynek jegyét már származásomnál fogva is magamon hordtam a te jóságodból... Megkezdtem hazám felszabaditásának müvét, a saját és a nyomorult nép szenvedéseitől indittatva, melynek sanyaruságait az elmondottakban alig érintettem, mert sok és nagy sanyaruságban volt része. Azt hittem ezenfelül, hogy eskümből folyó kötelességem volt megmenteni a hazai törvényeket, felsegiteni a nyomorultakat, megszabadítani a szülőteleneket és az árvákat az elviselhetetlen igából, amit a jog és a méltányosság ellenére raktak reájuk... Távol állt tőlem úgy a dicsőség, mint a magasabb méltóság vágya, avagy a korona elnyerésének kivánása, ennek dacára mégis vezetett valami hiu vágy, az Önnön magammal való megelégedés gyönyörűsége." – Rákóczi Ferenc [15]

A Rákóczi-szabadságharc kezdete

Kuruc lovaskatona

"…a magyar népet tűrhetetlen követelésekkel és adóemelésekkel nyomorgatták. Elrendelték, hogy a vármegyék állítsanak tizenkétezer embert, akiket majd Olaszországba és a Birodalomba küldenek. Az ország bővelkedik sóban, mégis a rá kivetett vámok következtében annyira megnövekedett a só ára, hogy a szegény nép kénytelen volt kenyerét só nélkül enni. E sok szenvedéshez járult még a vámhivatalokban és az adókivetésnél elkövetett rengeteg visszaélés meg mindenfajta csalás: az őröket megkettőzték, s ezek oly mértékben kegyetlenkedtek, hogy azok, akik a rendeleteket megszegték, a büntetéstől és fenyítéstől való félelmükben és elvesztve minden reményüket a kegyelemre, kénytelenek voltak bujdosni az erdőkben és hegyekben. Munkácsi

444

hercegségem jobbágyai is ezek között voltak. Ők voltak az elsők, akik ez év kora tavaszán követeket küldtek Lengyelországba, egy Bige László nevű embert egy orosz pappal, megtudakolni, vajon élek-e még. A határon bolyongtak, s amikor végül bizonytalan hírekből meghallották, hogy Brezánban él néhány magyar, arrafelé vették útjukat, és ott hosszú keresés után megtaláltak engem. Előadták nekem a nép végső nyomorát, a kétségbeesést, amely arra kényszeríti őket, hogy fegyvert fogjanak, ha állapotukat megszánom és bármiféle segítséget ígérek nekik." – Rákóczi Ferenc: Emlékiratok [16]

A későbbiekben „brezáni pátens” néven ismert kiáltványt Rákóczi és Bercsényi Miklós kuruc főgenerális közösen bocsátották ki az egész ország minden rendű lakosa számára. Május 17-én megérkeztek Lengyelországból Tarpára Rákóczi kiáltványának május 12-én keltezett példányai. „Végső akarata és elhatározása jeléül” Rákóczi zászlókat is készíttetett piros selyemből és aranyos felirattal: „Cum Deo pro Patria et Libertate” – Istennel a hazáért és szabadságért. Ezek a zászlók voltak Rákóczi zálogai és a nép szövetségének. A fejedelem megesküdött Esze Tamásnak, hogy a benne bízókat soha el nem hagyja. Később elterjedt a „magyar módra vágott”, azaz vörös-fehér sávozott zászló, melynek egyik oldalán a fejedelem jelmondata volt olvasható: Iustam causam deus non derelinqvet (Az igaz ügyet nem hagyja el az Isten). A zászló másik oldalán a fejedelem nevének rövidítése volt. [17] A felkelők 1703. május 21-én Váriban, Tarpán (Esze Tamás jobbágy falujában), május 22-én pedig Beregszászon bontottak zászlót. 1703. június 16-án Naménynál (Vásárosnamény) a hozzá előző nap csatlakozott csapatok élén magyar földre lépett a 27 éves II. Rákóczi Ferenc.[18] Ezzel elkezdődött a tiszaháti felkelés. [19] Rákóczi pátensei (a brezáni és a vetési) hatására az elkeseredett parasztság Máramarostól a Székelyföldig tömegesen özönlött Rákóczi lobogói alá.

A breznai kiáltvány szövege

A breznai kiáltvány Bercsényi magyar nyelven írt kézírásával

445

„Mi Felső-Vadászi Rákóczi Ferenc Fejedelem és Gróff Székesi Bercsényi Miklós. Minden igaz magyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó, egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakós igaz magyaroknak Istentűl minden jót kívánunk. Nem lehet oly magyar, hogy az eddig Magyarországon törvénytelenül, Isten és igazság ellen hatalmaskodó és minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzetnek kegyetlenkedését, portiózó s képtelen adóztató zaklatásait, szabados törvényeinknek szakgatásit, nemzetünknek és szabadságunknak megvetését és már láb alá vetetteknek csúfolásit elégségesen nem érzette s nem értette volna; elannyira, hogy már országunknak, régi szabadságunknak gyükeres veszedelménél egyebet senki sem ítélhet vala, ha az minden birodalmakkal bíró kegyelmes Isten csudálatos és váratlan háborúkkal az országunkat eddig sanyargató német nemzetet mindenfelől meg nem környékezte volna és azáltal az mi régi szabadságát keservesen óhajtó s igaz hazaszeretetéért gerjedező magyar nemzetünknek is utat és alkalmatosságot az kívánt szabadulásra nem mutatott vallátván azért a nagy iga alul való szabadulásnak ideit s módját most egyszer oly alkalmatosnak lenni, kinél is sem jobb, sem több, sem bizonyosabb alkalmatosságot országunk soha nem remélhet: ezen mi törvény s nemesi szabadságunk ellen való keserves bujdosásra űzettetett sorsunkat s életünknek minden napját édes hazánk régi szabadságának, dicsőséges nemzetünk hajdani jó hírének s nevének s megnyomattatott országunk lakósinak javára s hasznára szenteltük; sőt igyekezetünk gyükeresebb megerősítésére nézve el nem múlattuk a magyar hazának képtelen nyomorgatásán szánakozó s országunknak használható királyoknak s fejedelmeknek segítségéhez s egyértelméhez ragaszkodnunk. Kihez való képest, most lévén mégegyszer ideje országunkat ily törvénytelen és szenvedhetetlen iga alul felszabadítani: országunkhoz s hazánkhoz való szeretetünktül és kötelességünktül viseltetvén, minden igaz, hazaszerető s országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakós, egy szóval minden rendű igaz magyarokat hazafiuságokra intjük, kénszerítjük s kérjük, hogy az mint már Isten némelyeknek szíveket az hazáért felgerjesztette s egybenhozta: úgy ki-ki édes hazája s nemzete, szabadsága mellett az Isten s törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató, portióztató, adóztató, nemesi szabadságunkat rongáló, igaz régi törvényeinket, jussainkat megvető, jószágainkat hatalmasan foglaló és fogyató, becsületünket tapodó, sónkat, kenyerünket elvevő s életünken uralkodó s kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert, és kimenetelünk előtt is azon előljáróknak s tiszteknek csoportjaival, kikre ezen dolognak megindítását bíztuk, egyezzenek minden fegyverfogók, igaz hazafiak, és kimenetelünkig is azon előljáróknak s általok teendő tiszteknek alattokvalói engedelmeskedjenek, mások pedig közönséges jó értelemmel éljenek; bizonyos lévén benne, hogy magunk is minden késedelem nélkül megyünk elégséges segítő haddal, és édes hazánkért, nemzetünkért, régi szabadságunkért, az hatalmas Istennek segítsége s az ő hatalmas hadakozó karjának ereivel, tökéletes szívvel-lélekkel szenteljük életünket, s vérünket ontani egyedül hazánk s nemzetünk szabadságáért, minden privatumnak vágyódása nélkül, készek leszünk. Hiszünk is az özvegyek és árvák, keseredettek és megnyomottak kiáltását meghallgató irgalmas Istenben s Isten után nemzetünk régi, dicséretes s ma is véleszületett hadakozó bátorságában és hazájához való gerjedésében s ahhoz az velünk egyezett hatalmas királyok s fejedelmek segítségében, hogy ezen, egyedül Isten által nyújtott alkalmatos időben nemzetünknek régi szabadságát elérjük s helybenállítjuk mindnyájunk munkájával, és Isten által mind magunk, mind maradékaink utánunk dicsőséges szabadsággal boldogíttatott állapotban végezzük napjainkat, örökes megmaradásával hazánknak. Azt mindazonáltal előre is nagy tilalommal tilalmazzuk, hogy Istennek áldása rajtunk maradhasson s az országnak minden rendi irtózás nélkül való bizodalmat vehessenek és az szegénységnek teljes nyomorúságinak megváltása, nem változása következzék: senki, sem külön, sem csoporttal, sem sereggel, akármeily vallású egyházi személyt, templomot, cintermeket, klastromokat, nemesi lakos személyeket, nemesi házokat, kastályokat, útonjárókat, kereskedőket ne háborgasson, falut, várost, malmot ne égessen, prédáljon; hanem az előljáróknak eleikben adott s vélek közlett mód szerént keresvén az ellenséget, mindenekben csendes istenes egyértelemmel legyenek, magok s hazájok javára. Költ Lengyelországban Brzezán várában, 12. May 1703[8] Rákóczi Ferenc Fejedelem

Gróff Bercsényi Miklós P. H. m. k.”

m. k. P. H. Forrás:

Asztalos Miklós II. Rákóczi Ferenc és kora http://www.tarpa.eu/home/Cikk.php?allink_id=23&tura_id=167

446

A Rákóczi-szabadságharc 1703-as eseményei Március 17-ikén a galíciai Brezna [20] (Brezna, Bržezan, régi magyar nevén Brezán, lengyel nevén Brzeżany) várában tartózkodó Rákóczi Ferenc emlékiratban kifejtette a francia követnek, milyen segítségre volna szüksége a Habsburg ellenes harc megindításához. Március 6-ikán Rákóczi sereggyűjtéssel bízta meg Esze Tamás ezereskapitányt. Május 12-ikén Brezna várában Rákóczi és Bercsényi kiadják a breznai nyilatkozatukat. Június 7-ikén Rákóczi Munkácson latinul és franciául kibocsátotta, a keresztény hatalmak meggyőzése végett, a "Recrudescunt" kezdetű kiáltványát („Megújulnak a dicsőséges magyar nemzet régi sebei.”), melyben részletesen megindokolta a magyarok szabadságharcának szükségességét. Június 7-ikén Károlyi Sándor Dolhánál nyolc század katonával és egy század vasas némettel megverte a gyanútlanul táborozó kurucokat. Június 16-ikán II. Rákóczi Ferenc Vereckénél Magyarország területére lépett, és a népi felkelés élére állt. Alig 200 fős vert paraszthad várta. Június 30-ikán Ocskay László és Borbély Balázs 80 szökevény magyar huszárral csatlakozott Rákóczihoz. Július 18-ikán Rákóczi Naményban (Vásárosnamény) kiadott pátensében csatlakozásra hívta fel a nemességet. Augusztus elején Bóné András kuruc ezereskapitány súlyos vereséget szenvedett a váradolaszi rác katonaságtól. Augusztus 6-ikán Rákóczi hadat indított a bihari szerbek központja, Váradolaszi ellen. Augusztus végén II. Rákóczi Ferenc, a szatmári várat ostromló hadserege vetési táborában megfogalmazta és kiadta Vetési pátensét, ami arról nevezetes, hogy fő motívuma a jobbágyok felszabadítása volt, a jobbágyokat pedig felszólította a harcra, a felkeléshez csatlakozókat biztosította, hogy a harc ideje alatt mentesülnek a szolgáltatások alól, a hadba vonulókat arról is biztosította, hogy adómentességet kapnak, ugyanakkor megtiltotta a katolikus templomok elvételét és protestáns kézre adását és új hadiszabályzatot adott ki [21] Szeptember 2-ikán a kurucok elfoglalták Sárospatakot. Szeptember–októberben Ocskay László ezereskapitány felvidéki hadjáratával bevette a Garam menti bányavárosokat. Október elején a gyulafehérvári erdélyi országgyűlés adót szavazott meg a kurucok elleni katonai védelem költségeire. November 10-ikén a kurucok Bonchidánál (Doboka vármegye) szétszórták a székely hadakat és a kolozsvári német őrséget. Ezután indult meg az erdélyi nemesség átállása a kurucok oldalára. December 4-ikén a kuruc csapatok bevonultak Lőcsére.

447

Az Universis orbis Christiani - "A világ keresztényeihez" szóló "Recrudescunt" kezdetű kiáltvány

Varga Imre Rákóczi szobra Siófokon.[22]

II. Rákóczi Ferenc 1703. május 12. keltezésű breznai nyilatkozatát követte, de csak 1704-ben jelent meg az 1703. június 7-ikére keltezett, a keresztény nemzetekhez intézett kiáltvány, aminek kezdő mondata a "Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera" (latin) azaz "Ismét fölfakadtak a nemes Magyar Nemzet sebei" volt. [23]

Mányoki Ádám: Ráday Pál portréja. A "Recrudescunt" kezdetű kiáltvány szerkesztője, a híres kiáltvány Munkácson, 1703. Szent Iván hava (június) 7-i antedatálással keltezett, amit 1704, február elején a nagyszombati nyomda jelentetett meg

Ezt a manifesztumot (Universis orbis Christiani - A világ keresztényeihez) Munkácson 1703. június 7-ikén fogalmazták, amit Rákóczi kancellárja Ráday Pál [24] írt. Ráday volt a herceg legbelsőbb munkatársa, bizalmasa, később kancellárja, aki utóbb a szabadságharc minden kiáltványát, fontosabb levelét megfogalmazta. A "Recrudescunt" kiáltvány végleges változatát Ráday fia, Ráday Gedeon [25] készítette el. [26]

448

A "Recrudescunt", latin nyelvű kiadásának első lapja

A szöveg az ebben a korban a kiáltványokra mindenütt általánosan jellemző szerkezetet követ: megszólítás, érvelés, szakrális felajánlás. Szókincse bibliai hagyományok, antik toposzok, magyar törvények és a korabeli Európában használt politikai fogalmi eszközök együttese. Rákóczi 1704. január közepén, a kiáltványt széküldte az ország rendjeihez és a külföldi hatalmakhoz is, ismertetve a felkelésének okát.

Rákóczi manifesztuma 1704-ben magyar nyelven is „közönségessé tétetett” A "Recrudescunt" manifesztum 1704-es, magyarnyelvű kiadásának címlapja

449

Rákóczi kiáltványát 1704 januárjában előbb latin nyelven írta, aztán februárban magyarul, németül, franciául és hollandul is közzétette.[27][28] A kiáltvány eredeti szövege nem azonos az 1704-ben, Nagyszombaton megjelent magyar nyelvű változattal. A Sárospatakon őrzött szöveg egy ponton eltérést tartalmaz. Az európai közvélemény csak 1704 februárjától ismerhette meg először latin nyelven a szövegét, melyet később magyar nyelven is kinyomtattak. A „Recrudescunt vulnera” kezdetű irat sorra veszi a magyar nemzet sérelmeit, amelyet a bécsi udvarral szemben érez. Kiadását valószínűleg gyorsíthatta az is, hogy a kuruc felkelés vezetői értesülhettek arról, hogy Anglia és Hollandia Bécsben erőszakolják a maguk közbenjárását, ezért Rákóczi sietve kinyomatta a manifesztumot. A kiáltvány szerzőségét magának Ráday Pálnak, a szerzőnek a naplófeljegyzése árulja el: "Anno 1704 az említett Fejedelem IntimusSecretariusságra (magántitkárságra) maga mellé vévén: irtam a Manifestumot." Ráday fogalmazványa, amelyet Rákóczi saját kezűleg javított át, ma is megvan. [29] Valószínűsítik, hogy a magyar nyelvű kiáltvány megjelenése előtt, kéziratban terjesztett változata ez. [30] A keresztyén világ minden fejedelmeinek és respublikáinak, úgy egyéb akármelly, akárminémű állapotú, betsületű, méltóságú, tisztű és felsőségű rendeknek. Mi felsővadászi Rákóczi Ferencz, Istennek kegyelmébül fejedelem, Saáros vármegyének főispánnya, mukácsi és makoviczai herceg, Sáros-Pataknak, Tokajnak, Regécnek, Etsednek, Somlyónak, Ledniczének, Szerentsnek, Ónodnak örökös ura. A' dolognak örök emlékezetire! Meg-újjúlnak a' ditsőséges magyar nemzetnek régi sebei, és hazánk megsebesült szabadságának mostoha kézzel ennyiszer enyhittetett sebhelye… (…) Költ munkátsi uraságunkban lévő táborunkban, hetedik napján Szent Iván havának, ezer hét száz három esztendőben. – Rákóczi "Recrudescunt" kiáltványa [31][32] A törököket a Magyar Királyság területéről kiűző Szent Liga háborúját lezáró karlócai békét Rákóczi a kiáltványában így jellemezte: „sine nobis, de nobis concluduntur” – rólunk döntöttek, nélkülünk.[33]

Jegyzetek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.

↑ Mészáros Kálmán: Tábornoki és törzstiszti kinevezések a Rákóczi szabadságharcban - A kuruc tisztikar létrejötte ↑ Ady Endre: Esze Tamás komája ↑ Rákóczi-szabadságharc politikai irodalma - Pátensek és országgyűlési propozíciók ↑ Papp Klára – ifj. Barta János: A Rákóczi-szabadságharc és a hazai nemzetiségek, www.hhrf.org ↑ 9. tétel: A Rákóczi-szabadságharc ↑ Misóczki Lajos: Az 1704. évi gyöngyösi béketágyalások, tortenelem.ektf.hu ↑ Magyar Katolikus Lexikon > M > magyar irodalom ↑ Rákóczi Brezáni kiáltványa ↑ Magyar Katolikus Lexikon > R > Rákóczi-szabadságharc ↑ Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban - Törökért németet ↑ Magyar Katolikus Lexikon > E > eperjesi vésztörvényszék ↑ Bánlaky József: II. Rákóczi Ferenc nemzeti fölkelése. 1703–1711 - Előzmények. A nemzeti fölkelés okai., mek.oszk.hu ↑ I. Lipót eladja a Jászkun kerületet ↑ Pezenhoffer Antal: A magyar nemzet történelme ↑ Asztalos Miklós: Második Rákóczi Ferenc és kora ↑ Rákóczi Ferenc: Emlékiratok ↑ Rákóczi zászlaja - Cum Deo pro patria et liberate, www.nemzetijelkepek.hu ↑ DR. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz 1907. ↑ Dr. Galla János: 300 éve Cum Deo pro Patria et Libertate ↑ Misóczki Lajos: Az 1704. évi gyöngyösi béketárgyalásokról, tortenelem.ektf.hu

450

21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.

↑ A Rákóczi- szabadságharc rövid áttekintése ↑ Varga Imre: II. Rákóczi Ferenc ↑ Dr. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc - A fölkelés okai. ↑ Ráday Pál (1677–1733) ↑ Ráday Gedeon (1713-1792), mek.niif.hu ↑ Rákóczi Kiáltványa a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról ↑ Misóczki Lajos: Az 1704. évi gyöngyösi béketárgyalásokról ↑ Pallas Nagy Lexikona - Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera ↑ Asztalos Miklós: Rákóczi a nemzet élén ↑ Tamás Edit: Rákóczi-iratok a pataki Kollégium Levéltárában ↑ A "Recrudescunt" kiáltvány magyar kiadásának első lapja ↑ RÁKÓCZI KIÁLTVÁNYA a keresztény világhoz a szabadságharc okairól és céljáról ↑ R. Várkonyi Ágnes: A királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség a 17-18. századi béketárgyalásokban és békekötésekben

Irodalom Szerk. Thaly Kálmán: Rákóczi tár, történelmi érdekű naplók, emlékiratok, levelezések, pátensek, hadiszabályok, országgyőlési diariumok és törvényczikkek gyűjteménye II. Rákóczi Ferenc korához, Pest, 1866. Esze Tamás: II. Rákóczi Ferenc breznai kiáltványa. Századok 88., 1954. 285-316. Kosáry Domokos: A Rákóczi-szabadságharc (1703–1711). = Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. 1. köt. Budapest, 1951. 435–472. A magyar irodalom története, A Rákóczi szabadságharc politikai irodalma, Pátensek és országgyűlési propozíciók, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964-1966

Források R. Várkonyi Ágnes: "AD PERPETUAM REI MEMORIAM" - Rákóczi államáról -, www.matud.iif.hu A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Szakkönyvtárában található Rákócziszabadságharccal kapcsolatos dokumentumok válogatott bibliográfiája Csatáry György: Ugocsa vármegye II. Rákóczi Ferenc államában 1703-1711

451

Ónodi országgyűlés http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93nodi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9s

Az ónodi országgyűlés (1707. május 31. – június 22.) a Rákóczi-szabadságharc tetőpontján, Ónod mezőváros közelében, a körömi mezőn megtartott kuruc országgyűlés.

Az országgyűlés helyszíne és időtartama A gyűlést 1707. január 22-én, Rozsnyón kelt meghívójával május 1-jére, „nemes Borsod vármegyében levő Ónod nevű mezőváros tájékára” hívta össze II. Rákóczi Ferenc fejedelem, s a szécsényi országgyűléshez hasonlóan ismét a rendek tömeges, személyenkénti megjelenését kérte. A kései tavaszodás, főként pedig „az fűnek és annyival inkább szénának szűk vólta miatt” [1] Rákóczi április 6-i körlevelében május 16-ára halasztotta a gyűlést, de az árvizek miatt még így is csak nagy késéssel szállingóztak a követek. Maga a fejedelem május 23-án délután vonult be a táborhelyre, s néhány napos várakozás után, május 31-én nyitották meg a gyűlést Telekesy István egri püspök által celebrált ünnepélyes szentmisével. A táborhelyet a tavaszi áradások miatt nem Ónod határában, hanem a Sajó bal partján, a Hernád torkolatától délkeletre, Köröm falu közelében jelölték ki. Ma mindkét település magáénak vallja a gyűlés helyszínét, s az évfordulók alkalmával mindkét helyen megemlékeznek a történelmi eseményről.

A gyűlés lefolyása és határozatai Az országgyűlés a rendek egy részének hagyományos sérelmi politikájával vette kezdetét. Június 6-án a háborús terhek és az elértéktelenedő rézpénz körül kirobbant vita hevében Bercsényi Miklós, Károlyi Sándor és Rákóczi testőrei lekaszabolták Turóc vármegye követeit. Rakovszky Menyhért táblabíró a helyszínen életét vesztette, megsebesített társát, Okolicsányi Kristóf alispánt 9-én kivégezték, a megye többi jelen lévő tagját pedig bebörtönözték. A rendi ellenállás letörésével a kuruc vezetésnek sikerült elfogadtatni a törvényjavaslatokat. „mi mindnyájunk közös akaratával végzett s megerősített artikulusunkkal magunkat említett első József császár és ő általa az egész Ausztriai Ház rajtunk követelt királyi engedelmességétől, tiszteletétől és minden magának tulajdoníttatni kívánt jussától magyar koronánkhoz, országunkhoz és annak igazgatásához, most avagy jövendőben akármi módon való ragaszkodásától felszabadultaknak s megmenekedetteknek lenni végezvén, nyilván mondván és deklarálván: mindazoknak abrenunciálunk és ellenmondunk. És ekképpen régi dicső szabadságunknak s legfelső törvényes jussunknak erejével és authoritásával, mely mind isteni, mind emberi törvények szerint reánk szállott és származott – senki arra bennünket nem kényszerítvén, sem abban ellent nem tartván, hanem teljes jókedvünkből és szabadakaratunkból hazánkban interregnumot lenni vallunk, tudniillik országunkat király nélkül lenni jelentjük és hirdetjük” Mindenekelőtt kimondták Turóc vármegye jelképeinek (zászló, pecsét) eltörlését. Törvénybe iktatták a Habsburg-ház trónfosztását, melyet fél évvel korábban, már a Szenátus rozsnyói ülésén elhatároztak. Megerősítették Magyarország és Erdély szövetségét. Kétmillió forint adót vetettek ki az országra, melynek fizetéséhez a nemességnek is hozzá kellett járulnia. A rézpénz forgalmát devalvált értéken erősítették meg. Törvényerőre emelték a hadiszabályzatot. Elrendelték a hadirokkantak, ill. a hadiözvegyek és -árvák támogatását a kincstári birtokok jövedelméből. Bercsényi Miklós főgenerálist fejedelmi helytartóvá választották. A szabadságharc idejére a királyi felsőbíróságok helyett ítélőtáblát állítottak fel. A hajdúkiváltságot nyert Gönc mezőváros földesurai állami kárpótlásban részesültek.

452

1707-ben az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét

Az országgyűlés a képzőművészetben Rákóczi a gyűlés megörökítésére emlékérmet veretett a svéd származású Warou Dániellel. Ennek előlapján a fejedelem jobbra forduló páncélos mellképe látható, fölötte körirat: FRANCISCUS II: D: G: S: R: I: PRIN= | CEPS. RAKOCZI TRANSYL:[2] A hátlapon TENDIT PER ARDUA VIRTUS felirat alatt a hétfejű hydrával viaskodó Hercules látható, amint a hydra két fejét már lebunkózta.

Szécsényi országgyûlés emlékérme Elõlap: FRANCISCVS. II. D. G. TRANSYL. PRIN. RAKOCZI. DVX. CONFOE. R. H. STAT. Mellkép szembe. Hátlap: CONCVRRVNT. ÚT. ALANT / CONCORDIA. RELIGIONUM / ANIMATA. LIBERTATE / A. M. D. C. V / IN. CON. SZECH. Három Vesta szûz oltáron égõ tüzet táplál. (Daniel Warou mûve) A Szécsényi országgyûlés emlékérme, aranyozott ezüst, átm. 44 mm, 26,30 g Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára, Budapest Fotó: Soós Ferenc-Nagy Zoltán Szöveg: Soós Ferenc http://mek.oszk.hu/01900/01902/html/index73.html

453

A gyűlésről több historizáló festmény is készült: Orlai Petrics Soma: Az ónodi országgyűlés. Madarász Viktor: Az ónodi országgyűlés. Than Mór: „Jelenet az ónodi országgyűlésből, 1707. június 6.” (1864, budapesti Parlament; a festmény 1976-ban a Magyar Posta bélyegsorozatán is megjelent)[3] Dudits Andor: II. Rákóczi Ferenc bevonulása az ónodi országgyűlésre. (Hadtörténeti Múzeum)

Madarász Viktor – Ónodi országgyűlés (1879) Debrecen, Déri Múzeum, olaj, 186 x 263 cm

454

Than Mór: Az ónodi országgyűlés. A kép turóc vármegye követének, Rakovszky Menyhértnek a megölését ábrázolja

Orlay Petrich Soma: Az ónodi országgyűlés. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Károlyi és Bercsényi kardélre hányja turóc vármegye követeit, Rakovszky Menyhértet és Okolicsányi Kristófot.

455

Források és irodalom A gyűlésről készült egykorú naplók Szab. kir. Bártfa városa követeinek naplója az ónodi gyűlésről. 1707. [május 15. – június 23.] In: Történelmi naplók. 1663–1719. Közli: Thaly Kálmán. Budapest, 1875. (Monumenta Hungariae Historica. Scriptores, XXVII. köt.) 121–174. Névtelen napló az ónodi országgyűlésről. [1707. május 31. – június 27.] Közli: Áldásy Antal. Történelmi Tár, 1902. 412–417.[4] Innen (a május 31-i bejegyzés nélkül) újraközli: Rákóczi Tükör. Naplók, jelentések, emlékiratok a szabadságharcról. A kötet[ek] anyagát felkutatta, válogatta, szerkesztette, az előszót és a naplórészleteket bevezető kistanulmányokat írta Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes. A jegyzeteket írta és a mutatókat összeállította Bánkúti Imre. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 1973. (Magyar Századok.) II. köt. 310–313. Az 1707-iki országgyűlés egy kiadatlan naplója. [Diarium Conventus Onodiensis.] Közli: Áldásy Antal. Történelmi Tár, 1895. 524–530.[5] és In: Áldásy Antal: Az 1707. évi ónodi országgyűlés története. Budapest, 1895. Függelék, 125–131. Magyarul Jánossy István fordításában: Rákóczi Tükör… i. m. II. köt. 313–319. II. Rákóczi Ferenc ezertizenkét napja. Beniczky Gáspár fejedelmi titkár diáriuma 1707. május 24. – 1710. február 28. S. a. r., az előszót és a jegyzeteket írta Bánkúti Imre. Budapest, 2005. (Rákóczi Források.) ISBN 963-9402-76-1 (A vonatkozó rész: 14–33.)

Szakirodalom Áldásy Antal: Az 1707. évi ónodi országgyűlés története. Budapest, 1895. (Eredetileg: Századok, 29. évf. [1895] 546–563., 619–647., 710–745., 845–855. és 922–949.) Csepreghy Kálmán: Az ónodi országgyűlés és előzményei. Budapest, 1894. Kovács Ágnes: Károlyi és az ónodi vérfürdő. Hadtörténelmi Közlemények, 120. évf. (2007) 1233– 1241. Mészáros Kálmán: Újabb szempontok és források a turóci „pártütés” történetéhez. Hadtörténelmi Közlemények, 120. évf. (2007) 1195–1232. Thaly Kálmán: Az ónodi országgyűlés történetéhez. [I–II. közl.] Századok, 30. évf. (1896) 1–22. és 97–113. Wellmann Imre: Az ónodi országgyűlés történetéhez. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. Írták tanítványai. Budapest, 1938. 525–571.

Jegyzetek 1. 2.

3. 4. 5.

↑ Fűre és szénára a nagy számban összegyűlt rendek és a katonaság hátaslovainak és igavonó állatainak ellátásához volt szükség. ↑ Azaz: Franciscus II. Dei gratia Sacri Romani Imperii princeps Rákóczi et Transylvaniae. (Magyarul: II. Rákóczi Ferenc, Isten kegyelméből a Szent Római Birodalom hercege és Erdély fejedelme.) ↑ Lásd itt ↑ Lásd itt ↑ Lásd itt

456

Bercsényi Miklós http://hu.wikipedia.org/wiki/Bercs%C3%A9nyi_Mikl%C3%B3s

[Hej, Rákóczi! Hej, Bercsényi! …] Hej, Rákóczi! Hej, Bercsényi! Dicső magyarok vitézi! A sebeink csak nem szünnek, Fájdalmaink nem enyhülnek. Hej, Rákóczi! Hej, Bercsényi! Dicső magyarok vitézi! Ha ti még most is élnétek, Ti is a hazát védnétek. Mezőberény (Békés) http://mek.oszk.hu/06200/06234/html/nepdalok0020270016.html

A Bercsényi-címer

A Bercsényi-család XVII. századtól használatos címere

A címer egy ún. kartusban (cartouche – a barokk pajzsformák egyik típusa és díszes keretet jelent) helyezkedik el. Tetején a grófi rangot jelentő ötágú korona látható, a heraldika szabályai szerinti jobb oldalán egy koronából ágaskodó egyszarvú, míg a bal oldalán a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend ún. jeruzsálemi keresztje látható. Ezt a keresztet az nyerheti el, aki elzarándokol Krisztus sírhelyéhez és ezzel a Szent Sír Lovagjává üttetik. Ezt a Bercsényi családban Bercsényi Imre tette meg és azóta használhatja a család a jeruzsálemi keresztet. Bercsényi Imre ezzel egyébként a Rend egyetlen erdélyi tagja mind a mai napig.

457

Rusz Károly: Gróf Bercsényi Miklós

Bercsényi Miklós, székesi gróf (Temetvény, 1665. december 6. – Rodostó, 1725. november 6.) kuruc főgenerális, II. Rákóczi Ferenc közeli harcostársa, a Rákóczi-szabadságharc egyik irányítója.

Élete Felvidéki nagybirtokos család sarja. A nagyszombati egyetemen tanult, majd Esterházy Pál nádor oldalán kezdte katonai pályáját. 1685-ban Vágsellye kapitánya lett. 1686-ban Buda ostrománál kitüntette magát, ezredesi rendfokozatot kapott, majd Szeged vára és a hozzátartozó véghelyek főkapitányává nevezték ki.

Bercsényi Miklós 1686-ban Buda ostrománál kitüntette magát, ezredes, majd Szeged vára főkapitánya lett. – Bercsényi iklós a Rákóczi-szabadságharc második embere, a kuruc hadsereg főparancsnoka

I. Lipót magyar király és német-római császár több kitüntetésben részesítette, így 1687. szeptember 14-én apjával együtt grófságot nyert, majd ugyanebben az évben aranysarkantyús vitézzé ütötték. Első felesége Homonnay Drugeth Krisztina volt. Tőle született fia, Bercsényi László, aki Rákóczi testőrségének századosa lett, és Trencsénnél kitüntette magát a fejedelem életének megmentésével; utóbb nagyszerű katonai pályát futott be Franciaországban. Második felesége Csáky Krisztina grófnő volt, akivel később együtt vonult száműzetésbe Rodostóba.

458

Bercsényi Miklós 1691-től Ung vármegye főispánja, királyi tanácsos és bányavidéki vicegenerális, volt. 1696-98-ban az újonnan szervezett felső-magyarországi hadikommissariatus főkapitánya volt. 1697-ben a hadra kelt vármegyei nemességgel segítette letörni Tokaji Ferenc hegyaljai fölkelését.

Tokaj és vára a 16. század végén Tokaji Ferenc (? – Bécs, 1709) a hegyaljai kuruc felkelés vezére. Jobbágysorból származott. Thököly Imre seregében harcolt. 1682-ben a regéci vár hajdúhadnagya lett. 1686 után kereskedőként tevékenykedett. 1697-ben a Törökországba menekült Thököly nevében, mint annak ezredese, indította meg a hegyaljai kuruc fölkelést. 1697-ben a hegyaljai felkelés során a felkelők megnyerték Bajusz Gáspárt, a tokaji vár magyar huszárainak parancsnokát, majd július 1-jén, Patak várának bevételével egy időben, Tokaji Ferenc 500 kuruccal rajtaütésszerűen elfoglalta a várat. Várkapitánnyá Tokajit választották. Tokaji Ferenc kiáltvánnyal fordult a környék nemességéhez, hogy megnyerje őket a Habsburg-ellenes harcra. Felhívása azonban nem talált követőkre. E két vár vált a felkelés fő gócpontjaivá, ám a Bőcs melletti csatavesztés után azokat nem tudták sokáig tartani. A fiatal Rákóczi Ferencet sem tudta az ügy mellé állítani. Bercsényi Miklós is ellene fordult. A magára maradt felkelést a császári katonaság hamarosan leverte. Vaudemont császári hadvezér július 17-én utcai harcokban bevette a várost, majd két napig lövette a várat. A felkelők ekkor a Tiszán keresztül elhagyták Tokajt. Tokaji Ferenc augusztus elején sebesülten fogságba esett, Bécsbe vitték, ahol a börtönben halt meg. Több észak-magyarországi városban (Miskolc, Sárospatak, Sátoraljaújhely) viseli utca a nevét. II. Rákóczi Ferenc 1703 őszén fogott Tokaj ostromához, ám csak a folyók befagyása után indított első (sikertelen) roham bírta rá a várvédőket a megadásra. Rákóczi 1704 őszén adott parancsot a vár lerombolására, melyet 1705 tavaszáig el is végeztek. A sáncokat széthányták, majd a Bodrogot egy árkon keresztül átvezették a váron. Ennek okaként korábban a bosszút jelölték meg: Rákóczi így vett elégtételt a császáriakon Sárospatak várának feldúlásáért. Mivel ekkorra már szinte az egész ország a fejedelem uralma alatt állt, valószínűbb, hogy a romos állapotú erősség helyreállítását és őrzését nem tudta vállalni, az ellene irányuló esetleges szervezkedések bázisául pedig nem akarta meghagyni. A vár ágyúit Eger ostromához szállították el. Tokaj vára ezután nem épült fel újra.

Bercsényi az 1690-as években, a nemesi-rendi elégedetlenség fokozódása idején fokozatosan szembefordult I. Lipót császár abszolutizmusával és elnyomó politikájával. 1696-ban ismerkedett meg II. Rákóczi Ferenccel, akinek ettől fogva leghűbb barátja volt. Politikai elképzeléseinek sikerült megnyernie a fiatal Rákóczit, s hozzákezdtek egy nemesi összeesküvés megszervezéséhez, hogy francia segítséggel megdöntsék a Habsburgok magyarországi uralmát.

459

Amikor Rákóczit 1701. május 29-én Solari gróf és császári tábornok Sáros várában elfogta, Bercsényi Lengyelországba menekült, ahol előkészítette a felkelést. Előbb egyedül, majd Rákóczival együtt a XIV. Lajos francia király és XII. Károly svéd királyt akarta megnyerni a magyarországi felkelés támogatására. 1703 tavaszán, amikor a tiszaháti parasztok kezdeményezésére megindult a szabadságharc, Bercsényi lengyel csapatok élén jött Rákóczi segítségére és kezdettől fogva a szabadságharc második embere, a kuruc hadsereg főparancsnoka volt. A szabadságharc kezdetén a konföderált rendek generálisaként az 1703. évi győzedelmes felsőmagyarországi hadjárat irányítója volt. Politikai nézetei sokban különböztek Rákócziétól. Szűkebb térre igyekezett szorítani a protestáns köznemesség befolyását az államigazgatásban, s katonapolitikai, diplomáciai vitákba is keveredett a vezérlő fejedelemmel. Mindvégig kitartott azonban a konföderációra tett esküje mellett. Nyolc éven át szinte állandóan hadban forgott és hadat vezetett. Emellett a diplomáciában is a fejedelem egyik legbizalmasabb tanácsadója volt.

Vay Ádám Múzeum parkjában

1705-ben a szövetkezett rendek főgenerálisa lett, a szenátus első tagja, 1706-ban a császárral folytatott nagyszombati béketárgyalásokon a kuruc küldöttség vezetője volt. A szécsényi országgyűlésen az ő javaslata szerint alakult meg a rendi konföderáció, vagyis az elégedetlen rendek szövetsége, amely Rákóczit választotta vezérlő fejedelemmé (dux). Bercsényit ugyanakkor első világi szenátorrá választották, s bár főgenerálisi rangjáról külön törvénycikk nem született, az országgyűlés végzéseiben már ezzel a titulussal említik, s e minőségben írta alá a szeptember 20-ai szövetséglevelet is, közvetlenül a fejedelem után. (Külön törvénycikk hiányában Forgách Simon később elvitatta tőle a konföderáció főtábornoki címének jogszerű használatát.) 1707-ben fejedelmi helytartó lett és a Varsóban I. Péter orosz cárral a Rákóczi lengyel királyságát tervező titkos szövetséget kötő delegáció feje volt. Ekkor és később is az inkább a svédek és franciák felé tekintő fejedelemmel szemben az orosz orientáció lelkes hívének mutatkozott. A szerencsétlen kimenetelű trencséni ütközet után Szécsénynél szedte össze a kuruc hadak szétvert lovasságát, s a további hadjáratokban is vitézül harcolt. 1710-ben Lengyelországba indult az orosz segély szorgalmazása végett, de nem járt sikerrel.

460

A szatmári béke kedvezményeit nem fogadta el, s 1711 és 1716 között Lengyelországban, Bržan várában élt. 1716-ban a szultán meghívására a bujdosókkal Chotzinba, és az Al-Dunához, a nagyvezír táborába utazott, vele szövetkezett és 1717-ben 20 000 török harcossal beütött Magyarországra Orsovánál. Mehádiától Facsetig nyomult, de kénytelen volt visszavonulni. E hadjárat után, amikor 1718-ban VI. Károly császár békealkudozásba bocsátkozott a törökkel, a császári biztosok Rákóczi és Bercsényi kiadatását követelték, amit III. Ahmed szultán határozottan visszautasított. Második feleségének halála után, 1723-ban harmadszor is megnősült. Kőszeghy Zsuzsannát, Mikes Kelemen szerelmét vette feleségül. Bercsényi Rodostóban hunyt el 1725. november 6-án. Hamvait 1906-ban II. Rákóczi Ferenc újratemetése alkalmából hazahozták és október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

Irodalom Bercsényi Miklós levelei Károlyi Sándorhoz (Kiadta Thaly Kálmán: Rákóczi Tár II, Pest, 1868) Bercsényi Miklós levelei Rákóczi fejedelemhez (Kiadta Thaly Kálmán, I-IV., Bp., 1875-79); Archivum Rákoczianum (I. oszt. IV-VII.). Thaly Kálmán: A Bercsényi család (I-III, Bp., 1881-92) Heckenast Gusztáv: A Rákóczi-szabadságharc (Bp., 1953); Köpeczi Béla-Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Fetenc (Bp., 1955). Bercsényi születésének évfordulójára Magyar életrajzi lexikon Hadtörténelmi Közlemények (Kincses Katalin tanulmánya Rákóczi és bujdosótársai újratemetéséről)

461

Károlyi Sándor (hadvezér) http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1rolyi_S%C3%A1ndor_(hadvez%C3%A9r) http://www.kaplony.ro/node/439

Gróf Károlyi Sándor (ismeretlen művész korabeli festménye)

Károlyi Sándor, nagykárolyi báró, 1712-től gróf (Olcsvaapáti, 1669. július 1. vagy 2. – Erdőd, 1743. szeptember 8.): a felkelés kezdetén labanc hadvezér, majd először kuruc mezei generális, utóbb kuruc főparancsnok, később ismét labanc császári-királyi tábornagy, a szatmári béke létrehozója.

Családja Tiszántúli nagybirtokos család sarja, báró Károlyi László (†1689. február 28.) és báró Sennyey Erzsébet (†1672. január 2.) fia. 1687. június 17-én feleségül vette báró Barkóczy György (†1693 őszén) és Koháry Judit (1650–1718. május 9.) leányát, Barkóczy Krisztinát (1670–1724. szeptember 2.). Házasságukból hat gyermek született, de közülük csak Klára és Ferenc ért felnőtt kort, László 21 évesen, Borbála, Mihály és Julianna pedig kisgyermekként hunyt el.

Élete Mindössze 18 éves, amikor atyja 1687. augusztus 4-én átadta neki a Szatmár vármegyei örökös főispánsági címet, melyet ő is még életében, 1722-ben engedett át Ferenc fiának. 1699-ben a felső-magyarországi főtörvényszék bárója. Főispánként a rendi érdekek védelmezője volt, többször összeütközésbe került a császári tisztekkel, és megoldást keresett a bujdosó végváriak, katonaszökevények problémáira is. 1697-ben, még a hegyaljai felkelés kitörése előtt elfogatta Esze Tamást és Kis Albertet, a mozgalom Tisza-vidéki szervezőit, akik a lázadás leverése után komolyabb felelősségrevonás nélkül szabadultak. 1703-ban a breznai kiáltvány kibocsátását követő és a Rákócziszabadságharcot előkészítő tiszaháti felkelést (Esze és Kis Albert csapatait) Károlyi Sándor verte szét június 7-én Dolhánál a megyei felkelőkkel és császári katonákkal. A győzelemről személyesen tett jelentést Bécsben, egyúttal szorgalmazta az adóterhek csökkentését, hogy elejét vegyék egy szélesebb körű mozgalomnak.

462

Miután azonban II. Rákóczi Ferenc személyesen állt a felkelők élére, és néhány hét leforgása alatt sikerült kijutnia az Alföldre, augusztusban már Károlyi birtokai is kuruc kézre kerültek. Bécsben az újabb hírek hatása alatt Károlyi győzelmi jelentése hiteltelenné vált, s a titokban ellene intézett áskálódások és gyanúsítgatások miatt az udvarnál sem bíztak meg benne. Károlyi mindezek hatása alatt 1703. október 9-én csatlakozott Rákóczihoz, aki már 18-án mezei generálissá nevezte ki. Előbb a Duna–Tisza közén, majd a Felvidéken hadakozott, 1704. januártól a dunántúli hadjárat vezetője, márciustól altábornagyi rangban. Sigbert Heister császári tábornagy március végére kiszorította a Dunántúlról. Az év nyarán, Forgách Simon újabb hadjárata idején Károlyi is visszatért az országrészbe, s 1704. július 4-én a szentgotthárdi ütközetben fényes győzelmet aratott Jacob Josef Rabatta császári generális csapatai felett. Miután a kurucok szeptemberben ismét kiszorultak a Dunántúlról, Károlyi 1705 elején még egyszer kísérletet tett az Esterházy Antal által találóan „végzetes földnek” („fatalis terra”) nevezett országrész meghódítására. Kezdeti sikerek után, 1705. március 31-én Balatonkilitinél ismét vereséget szenvedett Heistertől, s végleg elhagyta a Dunántúlt.

Gróf Károlyi Sándor (ismeretlen művész korabeli festménye)

Ekkor (1705. január 2-ától) már tábornagy és kinevezett tiszántúli főgenerális. A szécsényi országgyűlésen szenátorrá választották. 1705 végén tiszántúli vezénylő generálisi beosztása mellé megkapta az Erdélyből kiszorult kuruc csapatok főparancsnokságát és a fejedelemség visszafoglalásának terhes feladatát is. Ez utóbbi tisztségében 1706 nyarán Pekry Lőrinc altábornagy váltotta fel. 1706 nyarán megerősítették tiszántúli főkapitányságában, egy évvel később pedig a kassai főkapitányság adminisztrátora, majd főkapitánya lett a fogságra vetett Forgách Simon helyett. 1708. február 8-án Rákóczi ismét erdélyi főparancsnokká nevezte ki a kudarcot vallott Pekry helyett, de már csak az ország határvidékén ért el helyi sikereket, s a kurucok az év végére végleg kiszorultak a fejedelemségből. A romhányi csata után (1710. január 22.) meg volt győződve arról, hogy a háborút az általános nagy kimerültség miatt lehetetlen folytatni. Részt vett a szatmári békekötés kieszközlésében és létrehozásában.

463

Károlyi család kriptája Kaplonyban

Károlyi Sándor szarkofágja a kaplonyi családi kriptában. Kaplony (románul Căpleni, németül Kaplau) falu és községközpont Romániában, Szatmár megyében. Nagykárolytól 5 km-re északra a Kraszna bal partján, a hajdani Ecsedi-láp szélén fekszik.

Eleonóra özvegy császárné már 1711. szeptember 15-én, majd az új császár és király, III. Károly király 1712. január 12-én kinevezte főhadvezér–helyettessé, április 5-én pedig grófi méltóságra emelte. Később (1740 után) Mária Terézia császárné tábornaggyá nevezte ki, ezzel Károlyi elnyerte a legmagasabb katonai rangot is. A legmagasabb állásokra és befolyásra jutva – mely sok gyanúsítást vont hazafi-jellemére –, határozottan és következetesen az üldözött ügyefogyott kurucok javára használta fel hatalmát, számtalan külföldi bujdosó részére eszközölt ki hazatérési engedélyt, a segélyre szorulókat védte, támogatta. Nagy összegeket fordított jótékony intézetek, egyházak és iskolák alapítására és segítésére, fényes emlékeket hagyott maga után, mint valódi, nemeslelkű magyar főúr, jobbágyai atyai jótevője. Nagykárolyban a kegyesrendi szerzet egyháza és társas lakhelye, valamint a szegények ottani kórháza is, Pesten pedig a klarisszák részére alapított zárda, a báthori és miskolci minorita-rendház, a majtényi, csengeri, kaplonyi, erdődi stb. templomok és iskolák neki köszönhetik létüket. A szatmári béke megkötése miatt Károlyiban még a 20. század végén is többen árulót láttak benne. Az idők folyamán számtalan feltételezés keletkezett, amelyek szándékos árulását akarják bizonyítani. Leggyakrabban azt hangoztatták, hogy a Rákóczi-vagyon megszerzésére törekedett, de miután III. Károly elkobozta a fejedelem vagyonát, abból csak kisebb részt folyósítottak Károlyinak. A másik elterjedt feltevés a Rákóczival való nézeteltérése és rá való féltékenysége.

464

Rákóczi hadnagya http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi_hadnagya

Rákóczi hadnagya A Rákóczi hadnagya 1953-ban készült színes magyar játékfilm, Bán Frigyes rendezésében, Badal János operatőri munkájával. A Népszabadság 1996-ban minden idők harmadik legsikeresebb magyar filmjeként értékelte a bemutató, a rendező, a nézőszám és a jegybevétel szempontjából, 7 298 000-en látták, a bevétel 19 151 000 forint.[1]

Története 1708-ban, a Rákóczi-szabadságharc idején Bornemissza János kuruc hadnagy egyszerre kénytelen küzdeni a faluját veszélyeztető ellenséggel és a szerelmét elvenni készülő Suhajdával. A Rákóczi hadnagya idillikus szerelmi történet, melynek történelmi hátterét a kuruc-labanc küzdelmek kora adja. — A film története a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik. Főhőse: Bornemissza János, aki portyázó kurucból lesz Vak Bottyán strázsamestere. Amikor azonban elfogja gróf Starhemberget, a labanc generálist, Rákóczi hadnagyává léptetik elő. A labancok elfoglalják János szülőfaluját, s szerelmét Bíró Annát börtönbe vetik. Suhajda, az áruló hajdú így szeretné magának megszerezni Annát. A kuruc sereg azonban megindul a falu felszabadítására. Sikerül visszafoglalniuk a falut, s a győzelmi ünnepet együtt tartják meg a két fiatal - János és Anna - lakodalmával. Szereplők: Bitskey Tibor, Gyárfás Endre, Pethes Ferenc, Vass Éva, Zenthe Ferenc, Raksányi Gellért, Deák Sándor, Mádi Szabó Gábor, Tímár József, Sármássy Miklós, Szabó Sándor, Egri István Rendező: Bán Frigyes, Forgatókönyvíró: Barabás Tibor, Zeneszerző: Farkas Ferenc Operatőr: Badal János, Vágó: Zákonyi Sándor Gyártó: Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat, Forgalmazza: Mokép Hossz: 103 perc

Jegyzetek 1.

↑ Múlt-Kor: Harmincöt éve halt meg Bán Frigyes rendező 2004. szeptember 30. (letöltve: 2008. február 15.)

465

A Tenkes kapitánya http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Tenkes_kapit%C3%A1nya

A Tenkes kapitánya 1963-ban készült, 1964-ben bemutatott[1] 13 részes, fekete-fehér magyar televíziós sorozat, melyet Örsi Ferenc forgatókönyve alapján Fejér Tamás rendezett. Zenéjét Vujicsics Tihamér komponálta. Ez volt a Magyar Televízió első [2] és egyik legsikeresebb filmsorozata. A sorozat a magyar televíziózás hajnalán készült, költségvetése igen szűkös volt, ami időnként a jeleneteken is nyomott hagyott. A film sikerén felbuzdulva Örsi Ferenc azonos címen ifjúsági regény formájában is feldolgozta a történetet, szinte azonnal a forgatókönyv megírása után.  Író: Örsi Ferenc  Rendező: Fejér Tamás  Főszereplő: Zenthe Ferenc  Hang: Réti János  Vágó: Besztercei Vera  Operatőr: Mezei István  Évadok száma: 1  Epizódok száma: 13  Játékidő: 30 perc epizódonként  Gyártó és forgalmazó: Magyar Televízió  Külső hivatkozások: IMDb-adatlap, PORT.hu-adatlap

Történet A sorozat a dicsőséges Rákóczi-szabadságharc idején játszódik Dél-Baranyában. Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros parancsára a furfangos Eke Máté összegyűjti a szegényeket. A Villányihegységben lévő tenkeshegyi pincékben felütött tanyájukról indulnak a labancok elleni portyákra, sok borsot törnek a siklósi labanc ezredes orra alá. Az egyes, gyakran kacagtató, mulatságos kalandokat a kb. félórás epizódok tartalmazzák, igen beszélő címekkel. A kuruc csapat jóformán maroknyi, de mivel a nép segíti őket, könnyűszerrel győzik le a jól felfegyverzett labancokat. Tenkes kapitánya amolyan Lúdas Matyiként mindig túljár az ezredes eszén. S megismerhetjük

466

még Veronikát, a kapitány szívbélijét, akit a pénzsóvár és császárbarát Dudva kocsmáros eljegyez, de a kurucok megmentik a kényszerházasság elől. Végül a kurucok Máté vezetésével elfoglalják a siklósi várat. A történet happy enddel végződik. Mindenki megkapja azt, amire vágyódik. Eke Máté csatlakozik csapatával Béri Balogh Ádám seregéhez, s ő lesz Siklós várának parancsnoka a szövegkönyvben és a regényben.

Szereplők Színész[3]

Szereplő Eke Máté

Zenthe Ferenc

báró Eberstein Eckbert ezredes

Ungváry László

báró Eberstein Eckbertné (Amália)

Krencsey Marianne

Buga Jakab

Szabó Gyula

Rózsa, a cigánylány

Pécsi Ildikó

Székely Veronika

Vajda Márta

Bruckenbacker Alfonz kapitány

Basilides Zoltán

Siklósi Mihály bácsi

Molnár Tibor

Béri Balogh Ádám

Zentai Ferenc

Pityik őrmester

Szilágyi István

Ritpek mesterlövész

Petrik József

Vogeller mesterlövész

Madaras József

Dudva György kocsmáros

Gera Zoltán

Csöme Lajos fuvaros

Kelemen Lajos

Bisteritz főhadnagy

Beszterczei Pál

Erwiner szakaszvezető

Kibédi Ervin

Vándordiák

Tordy Géza

Juliska a szakácsnő

Péter Gizi

Helén

Ambrus Edit

Tábornok

Kovács Károly

Viktor kádár mester

György László

öreg paraszt

Misoga László

Kammerer első hadnagy

Kamarás Gyula

Horkmajer káplár

Horkay János

János

Juhász Jácint

Kampós

Pásztor János

Csöméné

Lóth Ila

Labanc tiszt

Kautzky József

Labanc tiszt

Szatmári István

Liza cselédlány

Pásztor Erzsi

467

Főszereplő: Zenthe Ferenc

Epizódok

1. rész – A vérdíj 2. rész – Az embervadászat 3. rész – Buga Jakab 4. rész – A tőzsér 5. rész – A fürdőmester 6. rész – A vásár 7. rész – A vándordiák 8. rész – Veronika 9. rész – A puskapor 10. rész – A haditerv 11. rész – Fogságban 12. rész – Nincs kegyelem 13. rész – Csattan az ostor

468

Érdekességek A film egyik leghíresebb jelenete, amikor a főhős a szájával felemel és kiiszik egy poharat, felbukkan a Magyar vándor című filmben is, szintén Zenthe Ferenc előadásában.

A Bëlga együttes Nemzeti Hip-Hop című számában a főcím dallamának feldolgozása hallható.

Jegyzetek 1. 2. 3.

↑ Deák-Sárosi László: Nemzeti kalandfilm-sorozatunk ↑ Gyöngyszemek: A Tenkes kapitánya ↑ A Tenkes kapitánya stáblista

Külső hivatkozások Örsi Ferenc: A Tenkes kapitánya a Magyar Elektronikus Könyvtárban MTV Videótár Filmkultúra 2006. Deák-Sárosi László: Nemzeti kalandfilmsorozatunk [1] Gyerekdal: A tenkes kapitánya (csak a hang eredeti). Hiv. beill. 2011. június 5.

469

XII. Károly svéd király http://hu.wikipedia.org/wiki/XII._K%C3%A1roly_sv%C3%A9d_kir%C3%A1ly

XII. Károly svéd király

XII. Károly (Stockholm, 1682. június 17. – Fredrikshald, ma: Halden, Norvégia, 1718. november 30.), a Wittelsbach-ház Pfalz–Zweibrücken ágából származó herceg, 1697–1718 között Svédország királya, Bréma és Verden hercege. Az utolsó svéd abszolút uralkodó.

Élete Származása, ifjúkora 1682 június 17-én született. Édesapja a Wittelsbach-ház Pfalz–Zweibrücken ágából származó XI. Károly svéd király (1655–1697) volt, X. Károly Gusztáv király (1622–1660) fia. Édesanyja Ulrika Eleonóra dán királyi hercegnő (1656–1693) volt, III. Frigyes dán és norvég király (1609– 1670) leánya. Miután 1697. december 14-én nagykorúsították, 15 évesen trónra került. Először csak iszákosságáról volt híres, folyton erős italokat ivott és azzal szórakozott, hogy birkákat fejezett le a palotában addig, amíg teljesen el nem öntötte a vér a termeket. Ám kedvenc medvéjét úgy leitatta, hogy az kiesett az ablakon és elpusztult. Emiatt gyötrő lelkiismeret furdalás vett rajta erőt és ettől kezdve nem ivott többet, ehelyett komolyan foglalkozni kezdett az ország ügyeivel. Uralkodása alatt nem hagyatkozott a tisztviselői karra, helyettük ő maga egyszemélyben kormányzott. Belpolitikáját is ez a hozzáállás jellemezte, a nemességet háttérbe szorította, és nagy mennyiségű „redukciót” (azaz birtokelkobzásokat) hajtott végre. Politikai stílusa tükrözte egyéniségét: parancsoló, ellentmondást nem tűrő személyiség volt, ezért hívják egyesek „koronás hadvezérnek”. Már fiatal korában elsajátította a kor uralkodóitól elvárható műveltséget, több idegen nyelven beszélt.

470

A katonakirály Nagy birodalmat örökölt, melyet harcias természetének megfelelően csatákban, háborúkban állandóan növelni igyekezett. Bár a háborút épp ellenségei kezdték, amelyhez némi bátorítást adott Károly szertelen életmódja. A nagy északi háborúban (1700–1721) Dánia, Lengyelország, Oroszország katonai koalíciójával találta magát szemben. 1700-ban angol és holland flotta támogatásával megverte a dánokat, majd Narvánál I. Péter orosz cár ötször (más források szerint tízszer) nagyobb létszámú seregét verte meg. Ezután II. (Erős) Ágost lengyel király (és szász választófejedelem) ellen vonult, akit ismételten megvert, majd 1706-ban a megalázó altranstadti békére kényszerítette. 1707-ben ismét betört Oroszországba, de rögtön szembetalálta magát a teljesen újjászervezett orosz hadakkal, amelyek korszerű fegyverzettel, képzett katonákkal és tisztekkel rendelkeztek és jó stratégiát követtek. A cár hagyta, hogy a svéd csapatok minél mélyebben hatoljanak be országába. Károlynak igen hamar utánpótlási gondjai támadtak, táborában éhezés tört ki. Felmérve az orosz terep rossz adottságait és saját megfogyatkozott tartalékait, Károly úgy döntött, hogy délre, Ukrajnába vonul, hogy a termékeny területekről szerezzen utánpótlást, és rávegye az orosz elnyomás ellen lázadó kozákokat és ukránokat, hogy csatlakozzanak hozzá, valamint megpróbálja a tatár és török hatalmakat bevonni a háborúba, hogy együtt vonuljanak Moszkva elfoglalására. A svéd sereg Fehéroroszországon át bevonult Ukrajnába, de az ukránok nem támogatták, sőt inkább harcoltak a svédek ellen, mert az éhező svéd katonák élelmiszert raboltak az ukrán és fehérorosz parasztoktól. A kozákok közül is mindössze a zaporozsjei kerület csatlakozott, mivel Károly csak Mazeppa kozák hetmant tudta szövetségesként megnyerni. Károly hivatalosan Ukrajna felszabadítójaként hirdette magát, de az ukrán lakosság nagyobb része megszállóként tekintett a svédekre, és állandó harcot vívott ellenük. Mintegy 1000 km-nyi menetelés után Károly elrendelte Poltava ostromát, amit sokkal több orosz katona védett, mint amennyi svéd támadó állt velük szemben. Mazeppa serege még mindig messze volt. 1709-ben a poltavai csatában Károly vereséget szenvedett a cár csapataitól, majd csapatai maradékával dél felé, az Oszmán Birodalom területére vonult vissza. Moldvában összecsapott az ottani török csapatokkal, de elfogták, és 5 évet töltött a törököknél, félig vendégként, félig fogolyként, amíg remélhette azok oroszok elleni fellépését. A török szultán „vendégszeretetének” árát Károlynak a hadipénztárából kellett finanszíroznia. A Károly hadseregéből megmaradt svéd katonák a Moldvában zsoldosokat toborzó II. Rákóczi Ferenc szolgálatába álltak, és Magyarországra mentek, hogy Ausztria ellen harcoljanak, de a romhányi csatában vereséget szenvedtek. 1710–11-es pruti hadjárat során Károly megpróbálta katonai tudásával segíteni a török csapatokat, akiknek sikerült bekeríteniük a cár vezette orosz sereget. Károly úgy vélte, ha a szultán teljesen megsemmisíti az orosz cárt, az az ő győzelme is lesz, de reményei meghiúsultak, mert a cár óriási váltságdíjjal vásárolta meg az őt szorongató (de megvesztegethető) nagyvezírt, így a cári sereg ki tudott menekülni Moldvából. A gyors békekötéssel véget ért a 1711-es orosz–török háború, amelyben már nem jutott szerep Károlynak. Ezt követően Károly nem látott más lehetőséget, hogy személyesen beavatkozzék a nagy északi háború további menetébe. 1714-ben legendássá vált hosszú lovaglással – Erdélyen és Magyarországon keresztül – tért vissza birodalmába. A svéd kézen lévő Stralsund várába érve az őt üldöző orosz hadak ostrom alávették, ezért csak 1716-ban érhetett haza.

471

XII. Károly svéd király emléktáblája, Budapest, V. kerület, Váci utca 43. Alkotó: Jarl Ottó Felállítás éve: 1914

Kb 150x250 cm-es kőkeretben kb. 120x200 cm-es bronz tábla XII. Károly svéd király lovas alakját megörökítő dombormű. Alatta aranybetűs felirat: 'E helyen pihent XII. Károly svéd király 1714.XI.17.-én. Lóhá/ton 14 nap alatt tette meg az utat Törökországból/Stralsundig /' (Majd ugyanez svédül.) Dr. Bayer Krucsay D. svéd konsul ajándéka 1914.XI.17-én

Halála Az elveszett keleti területeket Károly király Norvégiában próbálta pótolni, de Fredrikshald (ma: Halden) erődjének ostrománál halálos fejlövés érte. Ma sem tudni pontosan, miként halt meg. Bár sokan egyszerű orvlövészt, vagy egy eltévedt golyót látnak halála okozójaként, de számos adat van arra bizonyítékul, hogy hatalomra vágyó rokonai gyilkoltatták meg. A svéd királyi trónon húga, Ulrika Eleonóra svéd királynő (1688–1741) követte. Háborúinak sorozatával XII. Károly kimerítette Svédországot, amely ezzel elveszítette a XVII. században elnyert nagyhatalmi státuszát.

Forrás: http://www.szoborlap.hu/2767_xii_karoly_sved_kiraly_emleke_budapest_jarl_otto_1914.html

472

XIV. Lajos - A Napkirály Röviddel 77. születésnapja előtt halt meg 1715. szeptember 1-jén XIV. Lajos francia király, akit Napkirály és Nagy Lajos nevekkel illettek. 72 évig tartó uralkodásával ő a leghosszabb ideig trónon ülő király Európában. XIV. Lajos francia király (Louis XIV Roi de France et de Navarre), (* Saint-Germain-en-Laye, 1638. szeptember 5. – † Versailles, 1715. szeptember 1.), XIII. Lajos király fia, 1643-tól haláláig Franciaország és (III. Lajos néven) Navarra királya. A leghosszabb ideig (72 évig) uralkodó európai monarcha. Ismert melléknevei: „a Napkirály” („Le Roi-Soleil”) és „Nagy Lajos” („Louis le Grand”). Az abszolutizmus klasszikus képviselője, szilárd egyeduralmat valósított meg a főnemesi ellenzék leverésével és a központosított államigazgatás bevezetésével. Uralma alatt a gazdaság és a kultúra jelentősen fejlődött. Franciaországot az európai nagyhatalmak sorába emelte. Személye a francia gloire (dicsőség) egyik szimbólumává vált. 1638. szeptember 5-én született huszonhárom gyermektelen év után XIII. Lajos francia király és Anna királyné (akit Dumas Három testőr című regényében megörökített) első utódja. A trónörökös világra jöttét valóságos csodának tekintették, ezért a szülők örömük és hálájuk jeleként Louis-Dieudonné (Lajos, Isten ajándéka) keresztnevet adták. Mondák szerint Lajosnak volt egy ikertestvére, akit börtönbe zárattak, arcát maszkkal elfedték. A Vasálarcos legendája igen csak megmozgatta a francia nép fantáziáját, bár valóságos tényekkel senki sem tudta alátámasztani a feltételezést.

XIV. Lajos nyolcéves korában

1643-ban elhunyt XIII. Lajos és a négyéves gyermek örökölte a trónt XIV. Lajos Franciaország és Navarra király néven. Tizenhárom éves koráig édesanyja uralkodott helyette, aki főminiszterének az olasz Mazarin bíborost választotta. A tényleges hatalom az ő kezében összpontosult. Mazarint a francia nép megvetette idegen származása miatt, és úgy vélték, hogy túlságosan befolyásolja a királynét. Egy felkelés (Fronde) is kirobbant emiatt, de lényegi változás nem történt: Mazarin céltudatosan készítette fel Lajost a jövendő uralkodó abszolút szerepére. 1651-ben Lajost nagykorúsították, így anyja megbízatása véget ért. Mivel fiatal volt az uralkodáshoz, így a fő hatalmat Mazarin bíborosra ruházta. XIV. Lajos koronázása és ünnepélyes felkenése 1654-ben a reimsi székesegyházban történt.

473

XIV. Lajos, Lebrun festménye, 1661

1660-ban vette feleségül a király Mária Terézia infánsnőt, a spanyol uralkodó legidősebb lányát. Egy év múlva született meg a királyi pár fia, Lajos herceg, akit a nagy trónörökösnek (grand dauphin) neveztek. Ez évben halt meg Mazarin bíboros, és XIV. Lajos egyedül folytatta a kormányzást. Az államtanács tagjainak bejelentette, hogy a továbbiakban nem fog főminisztert kinevezni, hanem egyedül folytatja a kormányzást, önmaga főminisztereként. „Az állam én vagyok (L'état c'est Moi”) – hangzott el az ismert mondat. Bár sokan kétségbe vonták képességeit, Lajos mégis határozottnak bizonyult. Anyjának azt írta egy levelében: „Nem vagyok olyan tökfilkó, amilyennek az udvaroncok hisznek”. Igen komolyan vette a politizálást és az ebből adódó kormányzati felelősséget. Európa legerősebb, leggazdagabb, legnagyobb népességű állama fölött uralkodott. Tehetséges és széles látókörű miniszterei segítségével Richelieu és Mazarin bíboros politikájára alapozva központosított abszolutista államot teremtett azzal a céllal, hogy Franciaországot Európa központjává tegye. Párizs a Fronde-felkelés rossz emlékét idézte fel XIV. Lajosban, ezért a város melletti Versaillesba költözött. A ma is álló palota már két évtizeden át épült, amikor Lajos 1682-ben ide helyezte át udvarát, de soha nem látta készen, mert mindig újabb és újabb ötletekkel állt elő, az építkezések haláláig folytak.

474

Az udvar és a király mindennapi életét a nagyrészt a spanyol szokásokból átvett, szigorúan meghatározott ceremónia szabályozta. Lajost fél nyolckor keltette az első kamarás, majd a dajkája lépett hozzá, csókkal köszöntötte. Ezután az udvari orvos vizsgálta meg, végigdörzsölte a testét, és inget cserélt rajta. Negyed óra alatt királyi test is felébredt, a főkamarás bevezette az udvaroncokat, és meghallgatták a királyi imát. Fél kilenc tájban kiszállt az ágyából, az első kamarás illatos vizet vagy borszeszt locsolt a király tenyerébe, hogy megmosakodhasson. Ezután felvette a papucsot és a házikabátot, a főborbély pedig levette a hálósapkát és a paróka viseléséhez alkalmatossá tette a haját, illetve kiválasztotta az aznapi parókát is. Minden másnap meg is borotválta. A következő helyszínre, a királyok is általában gyalog jártak. Ám jelen esetben épp fordított a dolog, ugyanis a királyi terembe toltak be egy olyan üreges széket, mely bársonnyal volt borítva, alatta pedig fajanszedény rejtőzött - ezen ülve végezte egészségügyi dolgát.

XIV. Lajos (H. Rigaud festménye, 1701.)

Miután fogadóképessé vált, elfogyasztotta reggelijét, ami két csésze tea vagy leves volt. Majd a bebocsátottak beszélgethettek az uralkodóval, miközben az megvált hálókabátjától, s a nappali inget, majd sorban a többi ruhadarabot (térdnadrág, selyemharisnya, gyémántos csatú, 26 centis magas sarkú cipő, zeke, kard rendszalag, kalap) is magára vette. A szigorú napirendhez időmérő eszközre is szükség volt, ezért a zsebórát, illetve a faliórákat az udvari főórás beállította. A műveletsort a közös ima zárta le. XIV. Lajos megítélése ellentmondásos. Kiterjesztette az ország határait, de uralkodása végére elvesztette európai vezető szerepét, felvirágoztatta a művészeteket, de semmit sem törődött népének jólétével és hozzájárult a királyság későbbi bukásához. Uralmának ragyogása egész Európában irigységet és utánzási vágyat keltett, ő maga az abszolút monarchia jelképévé vált.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/XIV._Lajos_francia_kir%C3%A1ly http://vilagesegyebkatasztrofak.blogspot.com/2010/09/xiv-lajos-napkiraly.html

475

XIV. Lajos (realisztikus arckép rekonstrukció)

A spanyol örökösödési háború (1702–1714) A spanyol trón öröklésének kérdése már 1697-től foglalkoztatta az európai nagyhatalmakat. II. Károly király nem tudott saját utódot nemzeni, trónjának sorsa bizonytalanná vált. Mind a francia Bourbonok, mind az osztrák Habsburgok hasonló jogalappal kívánták érvényesíteni saját jogaikat, hiszen XIV. Lajos francia király is, és I. Lipót német-római császár is IV. Fülöp spanyol király egy-egy leányát vette feleségül. Lajos felesége, Mária Terézia infánsnő volt az idősebbik leány, aki férjhezmenetelekor sem mondott le spanyol trónöröklési jogáról. Lipót császár felesége Mária Terézia húga, Margit Terézia infánsnő volt, követelése szerint a spanyol koronának a Habsburg-család birtokában kell maradnia. Spanyolország teljes egyesítése a francia király, vagy a Habsburg császár birodalmával olyan hatalmi koncentráció lehetőségét hordozta, amelyet Európa többi hatalmai semmiképpen sem tűrhettek el. Ebben a helyzetben XIV. Lajos először III. Vilmos angol királlyal egyezett meg. Az („első felosztási szerződés”) szerint József Ferdinánd bajor herceg (1692–1699) kapta volna a spanyol koronát, Spanyolország többi európai birtokát XIV. Lajos és I. Lipót egymás között osztották volna fel. E rendezést Lipót császár is elfogadta, II. Károly spanyol király azonban elutasította birtokainak szétosztását, ehelyett József Ferdinándot általános örökösének tette meg, remélve, hogy Lajos és Lipót is lemondanak a szerződésben foglalt jogaikról. A 7 éves József Ferdinánd herceg azonban 1699-ben meghalt, a terv füstbe ment. II. Károly mindenáron meg akarta őrizni birodalmának egységét, ezért először Károly osztrák főherceget, I. Lipót császár ifjabbik fiát (a későbbi VI. Károly császárt) jelölte ki örököséül. Károly herceg igényét azonban Franciaország és Anglia a „második felosztási szerződésben” korlátozták, amely szerint Károly herceg csak Spanyolországot örökli, az itáliai spanyol birtokok azonban Franciaországhoz kerülnek. I. Lipót császár elutasította a szerződést, és a teljes spanyol örökséget követelte saját fia, Károly herceg számára. Emiatt szembekerült Franciaországgal, Hollandiával és Angliával. 1700-ban, röviddel halála előtt azonban II. Károly megváltoztatta végrendeletét, és XIV. Lajos egyik unokáját, a trónörökös (dauphin) második fiát, Fülöp anjou-i herceget (1683–1746) jelölte ki általános örökösének, az ő akadályoztatása esetén öccse, Károly, Berry hercege következett, az osztrák Károly főherceg csak őt követhette volna. Az angol király ezért a Bourbonokat ismerte el legitim trónigénylőknek, Mária Terézia francia királyné jogára alapozva.

476

II. Károly király 1700. november 1-jén elhunyt, XIV. Lajosnak döntenie kellett: unokája nevében elfogadja-e a végrendeletet, vagy tartja magát az Angliával kötött felosztási szerződéshez, amelyet Lipót császár elutasított. Minisztereivel való hosszas mérlegelés után elfogadta a spanyol örökséget, mert a háborút amúgyis elkerülhetetlennek vélte. Biztosra vehető, hogy a végrendelet elutasítása sem akadályozta volna meg a háborút, mert I. Lipót hadüzenetet tervezett arra az esetre, ha XIV. Lajos ragaszkodik a felosztási szerződés végrehajtásához. XIV. Lajos király V. Fülöp néven Spanyolország királyává nyilvánította saját unokáját, Fülöp anjou-i herceget, és azonnal utasítást adott a Spanyol Királyság európai külső birtokainak elfoglalására, hogy megelőzze Lipót császár hasonló lépését. Kitört a spanyol örökösödési háború (1702–1714), amelyben Franciaország, Spanyolország és Bajorország szövetsége (Savoya és Portugália támogatásával) állt szemben a Habsburg Birodalom, Anglia, Hollandia és Poroszország által létrehozott Hágai Koalícióval (más néven Nagy Szövetséggel). Lajos a háborúval V. Fülöp spanyol királyságát akarta elismertetni, és további hódításokat is tervezett a Német-római Birodalom rovására. A háború váltakozó sikerrel folyt. Kezdetben a francia haderő kerekedett felül, a császárság szövetségesei azonban minden rendelkezésre erőt mozgósítottak Lajos ellen, a megnövelt hadsereg korszerűbben volt felszerelve. Lajosnak 680 000 katonát kellett fegyverben tartania, hogy a Német-római Birodalom haderejét le tudja kötni. 1705ben I. Lipót császár elhunyt, helyére – XIV. Lajos erőfeszítései ellenére – fiát, I. Józsefet választották császárrá, aki lankadatlanul folytatta a háborút. A Francia Királyság pénztartalékai kimerültek. 1708-ra olyan rossz hadi helyzet állt elő, hogy Lajos békét kért. A szövetségesek teljesíthetetlen feltételei miatt a tárgyalások megszakadtak, a háború tovább folyt, Franciaország helyzete javult, de döntést egyik fél sem tudott kicsikarni. A résztvevők kimerültek, a császárságot és szövetségeseit is pénzügyi és gazdasági összeomlás fenyegette. Mindkét szövetség belátta, hogy a háború eredeti célját nem érheti el. 1711-ben I. József császár is elhunyt, helyette öccse, a spanyol trónra szánt Károly főherceg lett a császár, VI. Károly néven. Az európai erők egyensúlyára mindig féltékenyen őrködő Anglia nagyobb kockázatnak ítélte, ha Károly saját koronája alatt egyesíti a Német-római Birodalmat és Spanyolországot, ezért tárgyalásokat kezdett Franciaországgal és V. Fülöp spanyol királlyal. 1713-ban aláírták az utrechti különbékét. Anglia kiválásával meggyengült a Nagy Szövetség. 1713 novemberében francia csapatok elfoglalták Freiburg városát. VI. Károly császár tárgyalni kényszerült, 1714 márciusában aláírta a rastatti békét, amelyet szeptemberben a badeni békeszerződés keretében a Német-római Birodalom képviselői is elfogadtak. A francia kincstár kiürült, a nép lázongott. V. Fülöp megtarthatta a Spanyol Királyságot és annak gyarmatait is. Spanyol-Németalföld maradékát (a mai Belgium területét) és az itáliai spanyol birtokokat a császár kapta meg. XIV. Lajos elérte legfontosabb politikai célját, a Bourbonok számára biztosította a spanyol trónt, bár a békeszerződés kikötötte, hogy a két Bourbon királyság sohasem egyesülhet. Lajosnak le kellett mondania minden addigi területi hódításáról. Végérvényesen sikerült azonban szétpattintania a Franciaországot addig körülvevő Habsburg-területek gyűrűjét. Élete utolsó éveiben XIV. Lajos főleg a súlyosan megtépázott államháztartás javításán dolgozott, pénzügyi megszorítások és reformok, valamint a gazdaság fejlesztése útján. Mivel dédunokája, a későbbi XV. Lajos még kisgyermek volt, végrendeletében XIV. Lajos a kormányzati teendőket unokaöccsére, Fülöp Károly orléansi hercegre ruházta, aki (Lajos halála után) régenssé lépett volna elő. A francia katonai vereség egyik mellékhatásaként a Habsburg Birodalom hátában, Magyarországon 1711-ben elbukott a XIV. Lajos támogatásával folyó Rákóczi-szabadságharc. Vezetője, az utolsó Rákóczi fejedelem (1676–1735) az Törökország érintésével Franciaországba menekült, átmenetileg ott kapott menedékjogot. Az utrechti béke (1713) értelmében XIV. Lajos unokája, Anjou Fülöp lett Spanyolország királya, V. Fülöp néven. Megtarthatta a tengerentúli spanyol birtokokat is, de csak azzal a kikötéssel, hogy a spanyol és a francia Bourbonok birtokait sohasem szabad egyesíteni. Cserében átengedték Angliának az amerikai gyarmatok egy részét, továbbá Gibraltárt, ezen felül Anglia megkapta a

477

rabszolga-kereskedelem monopóliumát is. Az európai spanyol birtokok, azaz SpanyolNémetalföld, a Nápoly, Milánó, Livorno, Szardínia és Itália egész északi része VI. Károly császárnak jutottak. A II. Viktor Amadé savoyai herceg, királyi cíímel felruházva birtokába vehette Szicíliát. A Francia Királyság megtarthatta Strasbourgot és Elzászt, tehát nem kellett visszavonulnia a Rajnától az 1648 előtti határok mögé. E békében ismerték el a brandenburgi választófejedelem királyi rangját is (ebből alakult ki a későbbi Porosz Királyság). Az utrechti békeszerződést csak Franciaország és a tengeri hatalmak kötötték. VI. Károly császár eleinte visszautasította az egyezményt, de végül 1714-ben a rastatti szerződésben ő is csatlakozott hozzá.

Európa térképe 1713 után

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/XIV._Lajos_francia_kir%C3%A1ly http://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyol_%C3%B6r%C3%B6k%C3%B6s%C3%B6d%C3%A9si_h%C3%A1b or%C3%BA http://www.emersonkent.com/map_archive/europe_1713.htm

478