MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA MÉHES KÁROLY GENETIKAI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK ELŐADÁS ABSZTRAKTOK OKTÓBER

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS

MÉHES KÁROLY GENETIKAI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK 2016. OKTÓBER 12-15.

ELŐADÁS ABSZTRAKTOK

2016

2

Tartalom: Az előadások címe és előadójuk Myeloproliferatív neopláziák két onkogén mutációval (véletlen egybeesés?) ................................................................... 6 Andrikovics Hajnalka Az osteogenesis imperfecta genetikai hátterének felderítése újgenerációs szekvenálási (NGS) technológiával a klinikai gyakorlatban. ............................................................................................................................................................................... 7 Árvai Kristóf Glükokináz MODY betegek genetikai vizsgálata ............................................................................................................................. 8 Balogh István HE4: új gyulladásos biomarker cystás fibrosisban ......................................................................................................................... 9 Balogh István Agyi vastárolással járó neurodegeneratív kórkép genetikája .................................................................................................10 Bencsik Renáta Genetikai vizsgálatok neuronális migrációs zavarokban ..........................................................................................................11 Bessenyei Beáta SADDAN: az achondroplasia súlyos formája ...................................................................................................................................12 Bessenyei Beáta A keringő exoszómális hsa-miR-210 miRNS expressziós profiljának vizsgálata magas vérnyomással szövődött terhességben ...............................................................................................................................................................................................13 Biró Orsolya KIR2DS1 pozitív donorral történő HSCT kezelés HLA-C2 antigénnel rendelkező betegeknél kedvező hatású az összesített túlélés szempontjából akut myeloid leukémiában ................................................................................................14 Bors András A WT1 gén 390C–T polimorfizmusának szerepe izolált hypospadiasisban ........................................................................15 Buglyó Gergely Ritka mutációk és bonyolultabb esetek a szteroid 21-hidroxiláz defektus diagnosztikájában ..................................16 Doleschall Márton Egy Muir-Torre szindrómában szenvedő magyar család genetikai vizsgálata ..................................................................17 Farkas Katalin Az SNP alapú újgenerációs Panorama™ teszt lehetőségei a NIPT vizsgálatok között......................................................18 Fodor Lili Az antraciklinek okozta kardiotoxicitás farmakogenetikai vizsgálata akut limfoid leukémiában ...........................19 F. Semsei Ágnes A NIFTY-teszt alkalmazásával szerzett klinikai tapasztalatok ................................................................................................20 Fülöp Viktor A GJB2 mutációk előfordulása non-szindrómás sensorineuralis hallásvesztés hátterében ........................................21 Gál Anikó A MEN-1 szindróma klinikai genetikai diagnosztikájával szerzett hazai tapasztalataink ............................................22 Grolmusz Vince Kornél A 16p12.2-p11.2 kromoszóma régiók kópiaszám változásainak klinikai összefüggései ..............................................23 Haltrich Irén Hypoxiás niche hatása malignus folyamatok genetikai progressziójára .............................................................................24 Hegyi Katalin Egy Gorlin-Goltz szindrómában szenvedő beteg genetikai vizsgálata ..................................................................................25 Horváth Emese A korai megjelenésű Parkinson kór kialakulásában szerepet játszó gének vizsgálata a magyar népességben ...26 Illés Anett A QMPSF szenzitív és specifikus a leggyakoribb gyermekkori veseelégtelenséget okozó mutáció, az NPHP1 deléció kimutatásában ............................................................................................................................................................................27 Jávorszky Eszter Ectodermal dysplasiás (ECD) családok genetikai analízise ......................................................................................................28 Kalmár Tibor Őszintén a magzati szűrőtesztekről ...................................................................................................................................................29 Kató Karina PCR alapú egyszálú DNS próba tervezése fluoreszcens in situ hibridizációhoz ................................................................30 Kiss Eszter Az anyai sejt kontamináció interferáló hatása invazív prenatális molekuláris genetikai tesztelés esetén ...........31 Koczok Katalin Eredményeink és tapasztalataink a Marfan szindróma molekuláris genetikai diagnosztikájában ..........................32 Koczok Katalin Keskeny palló, de legalább hosszú – Egy magánszolgáltató genetikai laboratóriumának kialakítása .....................33 Kósa János

3

Vékony bazális membrán szindrómás és alport szindrómás betegek differenciál diagnosztikája újgenerációs szekvenáló platformon ...........................................................................................................................................................................34 Kovács Gábor Keringő extracelluláris vezikulák által indukált génexpressziós mintázat vizsgálata trophoblast sejtvonalban ..........................................................................................................................................................................................................................35 Kovács Árpád Ferenc Az újgenerációs szekvenálás minőségbiztosítása a klinikai alkalmazhatóság érdekében ...........................................36 Kövesdi Andrea A miR-196a polimorfizmus meghatározása olvadási görbe analízissel petefészekrákos betegek csoportjában .37 Lukács János MAFB indukálta renalis dsygenesis....................................................................................................................................................38 Makai Zsuzsanna Izom, és csont fejlődési betegségben szenvedő családok genetikai analízise ....................................................................39 Maróti Zoltán Ciliopathiák: klinikai és genetikai spektrum..................................................................................................................................40 Máté Adrienn Down szindrómás humán abortumok központi idegrendszerében észlelt mozaicizmus .............................................41 Molnár Gábor Autosomális domináns congenitalis hyperinsulinizmus molekuláris genetikai diagnosztikájának kihívásai .....42 Molnár Zsuzsanna A cylindromatózis gén mutációi okozta ritka bőrbetegség spektruma ................................................................................43 Nagy Nikoletta Genetikai eltérések vizsgálata szindrómás szívfejlődési rendellenességekben ...............................................................44 Nagy Orsolya A krónikus pancreatitis előfordulása összefügg a humán kationos tripszinogén p.L104P mutációjával egy magyar családban .....................................................................................................................................................................................45 Németh Balázs Csaba Opszin génekben detektált SNP haplotípusok szerepe myopiában és lassan progrediáló csap-disztrófiában .....46 Orosz Orsolya Mitokondriális diszfunkció és az autizmus .....................................................................................................................................47 Pentelényi Klára Exoszomális mikroRNS-ek vizsgálata minimálisan invazív biomarkerként mellékvesekéreg daganatos betegekben ..................................................................................................................................................................................................48 Perge Pál Egy kongenitális ichthyosisban szenvedő magyar testvérpár genetikai vizsgálata ........................................................49 Sulák Adrienn Egy ichthyosisban szenvedő magyar testvérpár genetikai vizsgálata ..................................................................................50 Sulák Adrienn Az Angelman szindróma tüneteinek elemzése a pontos genetikai háttér ismeretében ................................................51 Szabó Tímea Margit POLD1 mutáció atípusos Werner szindrómában ..........................................................................................................................52 Szakszon Katain A Hippo/YAP1 jelátviteli útvonal szerepének vizsgálata asztmában és allergiában .......................................................53 Szalai Csaba DGKE mutáció szerepe egy 23 hónapos kisded vesére lokalizált thrombotikus mikroangiopátiájában ................54 Szigeti Erika A 22q11 deléciós szindróma prenatális diagnosztikájának lehetőségei .............................................................................55 Tidrenczel Zsolt Congenitális hyperinsulinizmus. ABCC8 gén 1-es exon Val17Ala(c50T>c) missens mutációja ..................................56 Tihanyi Mariann Euthyreosisos pajzsmirigy „hideg” göbök biopsziás mintáinak genetikai vizsgálata és 5 éves utánkövetése ......57 Tobiás Bálint Interallelikus interakciók NPHS2-asszociált nephrosis szindrómában ...............................................................................58 Tory Kálmán Generációkon átívelő transzlokációk ................................................................................................................................................59 Tóth Zsuzsa NIPT-ekről egy eset kapcsán .................................................................................................................................................................60 Török Olga Az amiotrófiás laterálszklerózis genetikai heterogenitásának vizsgálata a magyar betegpopulációban ...............61 Tripolszki Kornélia Prognosztikailag jelentős géndeléciók vizsgálata gyermekkori akut lymphoblastos leukémiában multiplex ligation-dependent probe amplification (MLPA) módszerrel ..................................................................................................62

4

Ujfalusi Anikó Kópiaszám eltérések vizsgálata microarray módszerrel veleszületett fejlődési rendellenességekben .................63 Ujfalusi Anikó A monogénes betegségek PGD vizsgálataival szerzett első tapasztalataink .......................................................................64 Varga Tünde Kóros exosomalis RNS degradáció korai neurodegenerációt okoz ........................................................................................65 Zimmermann Alíz Congenitalis microcephalia: radiológiai és genetikai heterogenitás.....................................................................................66 Zombor Melinda

5

Myeloproliferatív neopláziák két onkogén mutációval (véletlen egybeesés?) Andrikovics Hajnalka1, Bors András1, Király Péter2, Masszi Tamás3,4, Fekete Sándor4, Ujj György5, Egyed Miklós6, Farkas Péter3, Csomor Judit2,4, Kajtár Béla7, Bödör Csaba2 1OVSZ,

Molekuláris Diagnosztikai Laboratórium, Budapest; 2MTA-SE Lendület Molekuláris Onkohematológiai Kutatócsoport, SE, I. sz. Pathológiai és Rákkutató Intézet, Budapest; 3SE III. Belgyógyászati Klinika, Budapest; 4Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Budapest; 5Hetényi Kórház, Szolnok; 6Kaposi Mór Kórház, Kaposvár; 7PTE, Patológiai Intézet, Pécs A myeloproliferatív neopláziák (MPN) hátterében azonosításra kerültek a pathogenetikai szerepet játszó onkogén mutációk. A döntően a fehérvérsejtek felszaporodásával járó krónikus myeloid leukemia (CML) BCR-ABL1 pozitív, míg a klasszikus, vörösvérsejtek, vérlemezkék felszaporodásával, illetve lépmegnagyobbodással jellemzett BCR-ABL1 negatív MPN kórképek (polycytaemia vera, esszenciális thrombocythaemia és primer myelofibrosis) hátterében a 2. típusú Janus kináz (JAK2) jelátviteli útvonal génjei érintettek [JAK2 vagy calreticulin (CALR) vagy thrombopoietin receptor (MPL) gének]. A BCR-ABL1, a JAK2, a CALR vagy MPL mutációk kimutatása MPN-ben (differenciál-)diagnosztikai jelentőségű, társulásuk irodalmi ritkaságnak számít. Tanulmányunkban 7 olyan MPN beteg esetében végeztünk részletes genetikai vizsgálatokat, akiknél a kórtörténetük folyamán BCR-ABL1 és JAK2 V617F (n=5)/CALR (n=3) mutációk együtt előfordultak (egy betegnél JAK2 és CALR mutáció is előfordult a BCR-ABL1 mellett). Az onkogén mutációkat mennyiségi meghatározással követtünk a betegek megfigyelése során (6-27 alkalommal betegenként, 2005-2015 között). MPN-ben gyakran érintett további 10 gént (ASXL1, CBL, DNMT3A, EZH2, IDH1, IDH2, LNK, SRSF2, TET2, TP53) új generációs szekvenálással vizsgáltuk a 7 beteg 15 mintáján (NGS: AmpliSeq technológia IonTorrent készüléken 1000x átlagos lefedettséggel, 1-3 minta/beteg). A BCR-ABL1 fúziós transzkript és a JAK2 V617F/CALR mutáció mennyiségi analízise alapján megállapítható volt, hogy az onkogén mutációk külön klónban fordultak elő 5/7 esetben. NGS technikával 5 esetben azonosítottunk egynukleotidos variánsokat (TET2 n= 3, DNMT3A n=2, ASXL1 n=1; 1-2 társuló mutáció betegenként). Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az NGS-sel azonosított variánsok klonális hematopoiesisre jellemzőek, önmagukban még nem feltétlenül eredményezik a hematológiai betegség megjelenését, de jelenlétük további mutációk megjelenésére, így hematopoietikus malignitás kialakulására hajlamosít.

6

Az osteogenesis imperfecta genetikai hátterének felderítése újgenerációs szekvenálási (NGS) technológiával a klinikai gyakorlatban. Árvai Kristóf,(1,2) Balla Bernadett,(1,2) Horváth Péter,(1) Tobiás Bálint,(1,2) Kató Karina,(2) Klujber Valéria,(2) Lakatos Péter,(1,2) Kósa János(1,2) (1) Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest (2) PentaCore Laboratórium, Budapest Az osteogenesis imperfecta elsősorban a csontrendszert érintő multigénes öröklődésű, összetett genetikai kórkép. Diagnosztikája a patogenezisében szerepet játszó genomi régiók nagy mérete és diverzitása miatt hagyományos eljárásokkal meglehetősen időigényes és drága. Ezért azt a célt tűztük ki, hogy a betegség hátterében megbúvó gének gyors, nagy biztonságú és költséghatékony vizsgálati módszerét dolgozzuk ki. Választásunk az NGS technológiára, azon belül is a félvezetőszekvenálásra esett. A vizsgálati panel tervezésekor csak olyan géneket válogattunk le, amelyek szerepe megfelelően dokumentált a betegség kialakulásában. IonTorrent PGM készüléken elemeztük az I. típusú kollagén alfa-1 és -2 láncait kódoló géneket (COL1A1, COL1A2), melyek az esetek több, mint 90%-ért felelősek. Továbbá, a LEPRE1 és CRTAP gének teljes kódoló szakaszát, melyek a gyakori recesszív formák kialakulásában érintettek. A kapott variánslistát minden esetben Sanger-szekvenálással erősítettük meg, hogy kiszűrjük a tévesen pozitív eredményeket. Hat betegben (1-41 év) összesen 23 különböző variánst azonosítottunk. Ebből 14 variánst a COL1A1 és COL1A2 génekben, 5 eltérést a CRTAP és 4 génvariánst a LEPRE1 génben. Sikerült azonosítanunk 2 új, a nemzetközi adatbázisokban ez idáig nem szereplő, és 2 már korábban az irodalomból ismert patogén variánst a kollagén láncokat kódoló génekben. A két újonnan leírt mutáció egyike aminosav cserét okoz fehérje szinten, a másik pedig stop jelet és ezzel együtt korai terminációt eredményez. Összegezve elmondhatjuk, hogy az általunk kidolgozott új technológiával megbízhatóan és költséghatékonyabban azonosíthatjuk a komplex fenotípusú osteogenesis imperfecta genetikai hátterét. A kapott genetikai eredmény pedig a klinikai gyakorlatban elősegíti a pontos diagnózis felállítását.

7

Glükokináz MODY betegek genetikai vizsgálata Balogh István1, Gaál Zsolt2, Kántor Irén2 1Debreceni

Kórház

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Jósa András Megyei

Célkitűzés. A fiatal felnőttkorban jelentkező MODY (maturity-onset diabetes of the young) ritka monogénes diabetes csoport. A MODY genetikai diagnózisa több szempontból is nagy fontossággal bír; a különböző altípusok prognózisa eltér, valamint a genetikai információ korai beavatkozást, a családtagok célzott vizsgálatát és a kezelés esetleges megváltoztatását is eredményezheti. Vizsgálataink célja egy glükokináz (GCK) MODY betegcsoport jellemzése volt. Anyag és Módszer. A GCK gén teljes kódoló régióját amplifikáltuk és DNS szekvenálással vizsgáltuk. Összesen 30 beteget (17 férfi, 13 nő) vontunk be az analízisbe. Eredmények. A betegek átlagéletkora a klinikai diagnózis idején 14 év volt, míg a molekuláris genetikai diagnózis idején 21 év. A 30 betegből 29 egy GCK mutációt hordozott heterozigóta formában. Egy beteg esetében két GCK mutációt találtunk. A 31 mutációból 13 új, eddig le nem írt volt. A detektált eltérések nagy része aminosav cseréve járt (n=25). Két-két esetben találtunk korai stop kodont eredményező mutációt, deléciót és splicing zavart eredményező mutációt. 20 beteg esetében a molekuláris tesztelés nem eredményezte a kezelés revideálását, mert vagy még nem álltak kezelés alatt (n=5), vagy a megfelelő diéta volt a kezelés (n=15). Ezzel szemben 10 beteg esetében (4 betegnél orális antidiabetikum, míg 6 beteg inzulin kezelésen) a molekuláris diagnózis felveti a jelenlegi kezelés megváltoztatását. Következtetés. A genetikai tesztelés lehetővé teszi a GCK-MODY korai diagnózisát. A magyar betegek mutáció spektruma magában foglal misszensz, nonszensz, splicing mutációkat és deléciókat is. A GCK-MODY molekuláris klasszifikációja a kezelés megváltoztatását is eredményezheti.

8

HE4: új gyulladásos biomarker cystás fibrosisban Nagy Béla1, Libor Fila2, Luka A. Clarke3, Fejes Zsolt1, Antal-Szalmás Péter1, Kappelmayer János1, Margarida D. Amaral PhD3, Milan Macek Jr4, Balogh István5 1Debreceni

Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, 2Department of Pulmonology, Charles University, 2nd Faculty of Medicine, Motol University Hospital, Prague, Czech Republic, 3University of Lisboa, Faculty of Sciences, BioISI-Biosystems & Integrative Sciences Institute, Lisboa, Portugal, 4Department of Biology and Medical Genetics, Motol University Hospital, 2nd Faculty of Medicine, Charles University, Prague, Czech Republic, 5Debreceni Egyetem, Klinikai Genetikai Tanszék Célkitűzés. A cystás fibrosis (CF) súlyos monogénes betegség. Egy, a betegség progresszióját és a kezelés hatékonyságát jelezni képes biomarker identifikálása nagy fontossággal bírna. A HE4 fehérje megnövekedett expresszióját korábban CF tüdő biopsziákon már kimutatták, de szérum analízisről nincs adat. Munkánk célja a HE4, mint CF szérum biomarker evaluációja volt. Anyag és Módszer. 77 gyerek és 57 felnőtt CF beteg szérum mintáját vizsgáltunk 117 kontroll minta mellett. A szérum HE4-et immunesszé módszerrel mértük. A HE4 mRNS expressziót RT-qPCR módszerrel mértük légzőrendszeri epithelium biopszián. A potenciálisan szabályzó miR-140-5p analízise UPL-alapú RT-qPCR teszttel történt. A HE4 szintet meghatároztuk polarizált és nem polarizált CF bronchiális epitheliális CFBE sejtvonalak (vad típus illetve F508del-CFTR) felülúszóiban is. Eredmények. A CF betegekben a szérum HE4 szint szignifikánsan emelkedett volt (medián 99,5 a gyerekekben és 115,7 pmol/L a felnőttekben, kontrollokban: 36,3). A CF betegekben a HE4 szint pozitív korrelációt mutatott a betegség súlyosságával és a CRP koncentrációval, míg a FEV 1 értékkel negatív korreláció volt kimutatható. A HE4 mRNS szintek magasabbak voltak a miR-140-5p alacsonyabb expressziós szintje mellett. A polarizált F508del-CFTR CFBE sejtek felülúszóban kétszeres HE4 szintet mértünk a vad típusúhoz képest. Következtetés. A HE4 szérum szintje jól korrelál a CF súlyosságával és a tüdő diszfunkcióval. A HE4 új biomarkernek minősíthető, mely elképzelhető, hogy a progresszió mellett a kezelés hatásosságának megítélésére is szolgálhat.

9

Agyi vastárolással járó neurodegeneratív kórkép genetikája Bencsik Renáta1, Grosz Zoltán1, Balicza Péter1, Gál Anikó1, Hársfalvi Vivien1, Tamás Gertrúd2, Ács Péter3, Klivényi Péter4, Espinos Carmen 5 Kalmán Bernadette6, Molnár Mária Judit1 1Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete SE, Budapest; 2Neurológiai Klinika SE; 3Neurológiai Klinika PTE, Pécs; 4Neurológiai Klinika SZTE, Szeged 5 Principe Felipe Research Center, Valencia 6 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Szombathely Célkitűzés: A szekvenálási technikák gyors fejlődése nagyban megkönnyítette az agyi vastárolással járó neurodegeneratív betegség (NBIA) genetikai hátterének megismerését. Jelenleg a betegség hátterében 9 gén eltéréseit írták le (gyakrabban érintett gének: PANK2, PLA2G6, C19orf12 (MPAN), CP; ritkábban érintettek: WDR45 (BPAN), FA2H, ATP13A2, DCAF17, FTL, CoASY). A gének öröklés menete autoszómális recesszív, míg a WDR45 (BPAN) X-hez kapcsolt domináns öröklődésmenetű. Célunk a hazai NBIA betegek genetikai hátterének feltérképezése volt Anyag és módszerek: azon extrapyramidalis mozgászavarral kezelt betegek (34 egyén) genetikai vizsgálata történt meg, akik koponya MR felvételein a cerebralis vasanyagcsere zavara igazolódott. Sanger szekvenálási metodikával (ABI3500 Genetic Analyzer) elemeztük a PANK2, PLA2G6, MPAN, CP, FA2H, CoASY, WDR45 gének teljes kódoló régióját. Egy esetben haplotípus elemzés is történt. Eredmények: A 32 esetből 17 esetben sikerült azonosítani a betegség hátterében álló genetikai hibát. Közülük 6 betegnél MPAN, 3 betegnél PLAG6, 5 betegnél PANK2 és 3 betegnél a ceruloplasmin gén mutáció igazolódott. Egyik roma származású betegünk PANK2 génben a c.1583 C>T (p.T528M) patogén mutációt, találtuk homozigóta formában. Ugyanezt a mutációt spanyol roma betegeknél is azonosítottak. A beteg haplotípus vizsgálata egyik allélon azonos haplotípust talált a spanyol roma betegekkel. Következtetések: A koponya MRI kép jellegzetessége ellenére az NBIA szindróma genetikai háttere heterogén, a klinikai tünetek is széles spektrumot ölelnek fel. hátterében. Egyes esetekben még nem azonosított gének szerepe feltételezhető. A több roma betegben is jelenlevő PANK2 p.T528M mutáció jelenléte új alapitó roma mutáció jelenlétére hívja fel a figyelmet.

10

Genetikai vizsgálatok neuronális migrációs zavarokban Bessenyei Beáta1, Mokánszki Attila2, Nagy Orsolya1, Szakszon Katalin3, Zimmermann Alíz4 Zombor Melinda4, Oláh Éva3, Sztriha László4 1Debreceni

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Debreceni Egyetem. Általános Orvostudományi Kar, Pathológiai Intézet, 3Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Intézet, 4Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ Célkitűzés. A neuronális migrációs betegségek esetén az idegsejtek normális vándorlási folyamata zavart szenved az embrionális fejlődés során. A legismertebb migrációs zavar a lissencephalia, melynek jellemző klinikai tünetei az epilepszia, értelmi fogyatékosság és fejlődésbeli késés. A betegség hátterében leggyakrabban a LIS1, DCX és TUBA1A gének mutációi állnak, mindhárom gén terméke a mikrotubuláris rendszer működésében játszik szerepet. Genetikai vizsgálataink során az előbbi három gén mutáció analízisét végeztük el 12 lissencephaliás betegben. Anyag és Módszer. A vizsgált 12 beteg közül 8 a klasszikus lissencephalia klinikai tüneteit mutatta (agyria/pachygyria), két esetben a lissencephaliához cerebellaris hypoplasia társult, két másik betegben pedig subcorticalis band heterotopia (SBH, double cortex) volt azonosítható. A genetikai vizsgálat során a betegektől vett perifériás vérből DNS-t izoláltunk, majd PCR amplifikációt követően a LIS1, DCX és TUBA1A gének teljes kódoló régióját vizsgáltuk bidirekcionális Sanger szekvenálással. Eredmény. A genetikai vizsgálat során 12 betegből 5-ben azonosítottunk patogén mutációt. Három betegben a LIS1 génben, egy-egy betegben a DCX és TUBA1A génben mutattunk ki kóroki eltérést heterozigóta formában. A LIS1 gén mutációi (p.Tyr28Phefs*31, p.Ter411ArgextTer28, p.Arg8*) klasszikus lissencephaliás betegekben, a DCX gén mutációja (p.Ile68Leufs*87) SBH esetén, a TUBA1A gén eltérése (p.Arg402His) cerebellaris hypoplasiával és corpus callosum agenesiával társuló lissencephaliában volt kimutatható. Következtetés. A neuronális migrációs zavarok diagnosztikájában a klinikai tünetek és a képalkotó vizsgálatok mellett a molekuláris genetikai vizsgálatok is egyre inkább helyet kapnak. Mivel a genotípus szoros összefüggést mutat a fenotípussal, az optimális genetikai teszt megválasztásához a migrációs zavar pontos leírása szükséges.

11

SADDAN: az achondroplasia súlyos formája Bessenyei Beáta1, Szőke György2, Kovács Réka3, P. Szabó Gabriella4 1Debreceni

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Semmelweis Egyetem, Ortopédiai Klinika, 3Heim Pál Gyermekkórház, 4Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Intézet Célkitűzés. A SADDAN (Severe Achondroplasia with Developmental Delay and Acanthosis Nigricans) az achondroplasiára emlékeztető, de súlyosabb növekedésbeli elmaradással és végtageltéréssel járó, fejlődésbeli késéssel és acanthosis nigricanssal társuló kórkép. E ritka, eddig 8 esetben közölt betegség tüneteit és genetikai hátterét mutatjuk be egy eset kapcsán. Anyag és Módszer. Az újszülöttnél a következő klinikai tünetek voltak megfigyelhetők: macrocephalia, arcdysmorphia, szűk mellkas, rövid végtagok, négyujjredő, brachydactylia, vízszintbe felhúzott lábak, hátrafelé homorú lábszárak, felcsapott és oldalra néző lábfejek, hypotonia. A tünetek alapján a SADDAN szindróma gyanúja merült fel. A szindrómára jellemző, specifikus eltérés kimutatására célzott genetikai vizsgálatot végeztünk, melynek során a csecsemő perifériás vérmintájából genomi DNS-t izoláltunk, majd az FGFR3 gén 15. exonját PCR technikával amplifikáltuk. A terméket bidirekcionális Sanger szekvenálással vizsgáltuk. Eredmény. A genetikai vizsgálat során az FGFR3 génben a SADDAN szindróma jellemző eltérését, a c.1949A>T, p.Lys650Met mutációt azonosítottuk heterozigóta formában. A mutáció a szülőknél nem volt kimutatható, amely alapján az eltérés új mutációnak tekinthető. Következtetés. A p.Lys650Met mutáció eredményeként az enchondrális csontosodásban negatív szabályozó szerepet játszó, tirozin kináz aktivitással rendelkező FGFR3 receptor konstitutív aktivációja következik be, ami rövid végtagokat és törpenövekedést eredményez. Az FGFR3 génhez köthető chondrodysplasiák egy fenotípus spektrumot képviselnek, ahol a SADDAN megjelenését és kimenetelét tekintve az achondroplasia és a tanatophor dysplasia között helyezkedik el.

12

A keringő exoszómális hsa-miR-210 miRNS expressziós profiljának vizsgálata magas vérnyomással szövődött terhességben Biró Orsolya1, Alasztics Bálint1, Molvarec Attila1, Nagy Bálint1, 2, Rigó János Jr. 1 11.sz.

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Semmelweis Egyetem, Budapest Intézet, Debreceni Egyetem, Debrecen

2Humángenetikai

Célkitűzés: A magas vérnyomás a leggyakoribb komplikáció a terhesség során, mely 10%-os gyakoriságú a terhesek körében. A miRNS-ek részt vesznek a placentáció szabályozásában, és hozzájárulhatnak a terhességi magas vérnyomás kialakulásához. A placentáris miRNS-ek, főleg exoszómális útvonalon, kijutnak az anyai keringésbe. Préeklampsziában (PE) a trophoblaszt sejtjek apoptózisa az exoszómák fokozott felszabadulását eredményezi. A hsa-miR-210 hypoxia-szenzitív, melyet a placentáció- és spirális artéria remodeling zavara idézhet elő. Célkitűzésünk az összmiRNS koncentráció- és az exoszómális hsa-miR-210 expressziós vizsgálata gesztációs hypertoniában (GHT) és PE-ban. Anyag és Módszer: plazmamintákat gyűjtöttünk GHT- (n=10), PE- (n=10) és normotensiv terhesektől (n=10). Precipitációs kittel exoszómákat izoláltunk, majd miRNS extrakciót végeztünk. Az össz-miRNS koncentrációt fluorométerrel határoztuk meg. A cDNS-szintézist követően a hsamiR-210-re specifikus primerrel végrehajtottuk a RT-PCR-t, és a hsa-miR-103 belső kontrollhoz normalizáltuk. A szignifikáns eltérések meghatározására varianciaanalízist és t-próbát alkalmaztunk. Eredmények: Az átlagos össz-miRNS koncentráció eltért a két betegcsoportban: GHT: 0,29±0,11 ng/μl vs. PE: 0,43±0,15 ng/μl és szignifikánsan alacsonyabb volt a kontrollcsoportban: 0,17±0,07 ng/μl, p<0,05. Szintén jelentős különbségeket találtunk a hsa-miR-210 expressziójában: GHT: 0,0357±0,019 ng/μl, PE: 0,0500±0,0362 ng/μl vs. kontroll: 0,0101±0,0096 ng/μl, p<0,05. Következtetés: Mind az össz-miRNS, mind a keringő exoszómális hsa-miR-210 koncentráció szignifikánsan magasabb volt magas vérnyomásos terhesek esetén, továbbá a vizsgált miRNS expressziója korrelált a betegség súlyosságával. Előzetes eredményeink szerint a hsa-miR-210 potenciális biomarkere lehet a magas vérnyomással szövődött terhességnek.

13

KIR2DS1 pozitív donorral történő HSCT kezelés HLA-C2 antigénnel rendelkező betegeknél kedvező hatású az összesített túlélés szempontjából akut myeloid leukémiában Bors András1, Balassa Katalin1,5, Kiss Katalin1, Andrikovics Hajnalka1, Szilvási Anikó2, Inotai Dóra2, Rajczy Katalin3, Bátai Árpád4, Reményi Péter4, Masszi Tamás4, Tordai Attila1,6 1OVSZ,

Molekuláris Diagnosztikai Laboratórium, 2OSZV, Transzplantációs Immungenetikai Laboratórium, 3OVSZ Csontvelődonor Regiszter, Budapest; 4ESzSzK, Haematológiai és Őssejt Transzplantációs Osztály, Budapest; 5Semmelweis Egyetem, Doktori Iskola, Budapest; 6Semmelweis Egyetem, Kórélettani Intézet, Budapest Célkitűzés: A donor natural-killer (NK) sejteken kifejeződő aktiváló killer-cell immunoglobulin-like receptor (KIR2DS1) és a recipiens sejtjein lévő ligandja, (HLA-C2 antigén) közötti kapcsolódás az NK sejtek aktivációját idézheti elő. Haematopoetikus őssejt-transzplantáció (HSCT) során ez erősítheti a graft versus leukémia hatást, befolyásolva a relapszusmentes (DFS) és az összesített túlélést (OS). Munkánkban a donorok KIR2DS1, és a recipiensek HLA-C státuszának együttes hatását vizsgáltuk a HSCT kimenetelére. Betegek és módszerek: 2007. és 2013. között 249 myeloid kórképben HSCT-vel kezelt beteget (157 AML és 92 CML+MPN+MDS) és testvér (47%, n=117), vagy idegen donorát (53%, n=132) vizsgáltuk. Az átlagos követési idő 36 hónap volt (6-92 hónap). Eredmények: KIR2DS1 pozitív donoros HSCT esetén (n=91) a legalább egy HLA-C2 antigént hordozó betegeknél (HLA-C2/x, n=54) a DFS és az OS is emelkedést mutatott a homozigóta HLA-C1 antigént hordozókkal szemben (HLA-C1/C1; n=47). A DFS 3 év elteltével a HLA-C2/x betegeknél 55,9%, a HLA-C1/C1 esetekben pedig 39,4%, (p=0,14) volt, hasonlóképpen az OS 62,3%-os, illetve 42,3%-os (p=0,068) értékeihez. AML-es betegeknél (HLA-C2/x: n=36, ill. HLA-C1/C1: n=22) a 3 éves DFS a HLA-C2/x eseteknél 60,4%, a HLA-C1/C1 alcsoportban 45,1% (p=0,19), az OS a HLA-C2 hordozóknál 71,7%, a HLA-C1/C1 betegeknél pedig 45,7%-nek adódott (p=0,047). Multivariancia Cox regressziós analízist végezve a kor, a nem, a kondicionálás, és a donor típus figyelembe vételével, a kedvező OS a KIR2DS1 és HLA-C2 egyidejű jelenléte mellett szignifikáns maradt (hazard ratio=0,42, 95%-os konfidencia intervallum: 0,179-0,995, p=0,049). Következtetés: A donor KIR2DS1 és a recipiens HLA-C2 kombináció kedvező genetikai konstelláció lehet az AML-betegek allogén HSCT kezelése során az összesített túlélés szempontjából.

14

A WT1 gén 390C–T polimorfizmusának szerepe izolált hypospadiasisban Buglyó Gergely1, Magyar Ágnes2, Biró Sándor1, Csízy István2, Beyer Dániel1, Molnár Kinga1, Oláh Éva2 Debreceni Egyetem, Általános Orvosi Kar: 1Humángenetikai Tanszék, 2Gyermekgyógyászati Klinika Bevezetés: A WT1 gén terméke fontos transzkripciós faktor, amely többek között az urogenitális fejlődést irányítja. Mutációi jellemzően komplex szindrómákhoz vezetnek, amelyek hypospadiasissal járhatnak, de egyes szerzők szerint izolált hypospadiasis hátterében is állhat a gén hibája. Anyagok és módszerek: Beteganyagunk 17 gyermekből állt, akik rendellenes húgycsőnyílással születtek (hypospadiasis, epispadiasis vagy komplex rendellenesség). A vérmintákból izolált DNSből hagyományos PCR segítségével elvégeztük a WT1 gén 1. exonjának mutációs analízisét, valamint qRT-PCR-rel a WTIP gén kópiaszám-vizsgálatát. Eredmények és megbeszélés: A kópiaszám-vizsgálattal minden betegben 2 WTIP-kópiát mutattunk ki, a WT1 mutációs analízise során azonban az izolált hypospadiasissal diagnosztizált betegek között nagy arányban (13 esetből 5-ben) találtuk meg a 390C–T tranzíciót az 1. exonban, heterozigóta formában. Más szerzők is felvetették már a variáns esetleges szerepét hypospadiasisban, de a nagy mintaszámú GWAS tanulmányok mindezidáig nem foglalkoztak a polimorfizmussal. Konklúzió: Jelenleg a WT1 390C–T tranzíciójának pathogenikus szerepe csak gyanítható izolált hypospadiasisban. Az eddig összegyűlt adatok alapján célszerűnek tűnik az SNP felvétele olyan microarray-ekre, amelyek nagyobb mintaszámon vizsgálják a hypospadiasis hátterében álló genetikai tényezők szerepét.

15

Ritka mutációk és bonyolultabb esetek a szteroid 21-hidroxiláz defektus diagnosztikájában Doleschall Márton1, Vadler Réka2, Luczay Andrea3, Török Dóra4, Szücs Nikolette2, Kiss Róbert2, Gláz Edit2, Tóth Miklós2, Igaz Péter2, Rácz Károly1,2 és Patócs Attila1,5 1Magyar

Tudományos Akadémia – Semmelweis Egyetem, Molekuláris Medicina Kutatócsoport Egyetem, II. sz. Belgyógyászati Klinika 3Semmelweis Egyetem, I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika 4Semmelweis Egyetem, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika 5Magyar Tudományos Akadémia – Semmelweis Egyetem, „Lendület” Örökletes Endokrin Tumor Kutató Csoport 2Semmelweis

A veleszületett mellékvese hiperplázia leggyakoribb formájának, a szteroid 21-hidroxiláz defektusnak (21-OHD) a hátterében a legtöbbször a szteroid 21-hidroxiláz gén (CYP21A2) pontmutációi, illetve deléciója áll. Az esetek egy részében ritkább mutációk és a környező genomi régió átrendeződései a kórokiak, amelyek nem vizsgálhatóak a rutin molekuláris diagnosztika metodikákkal. Munkánk során a teljes CYP21A2 gén és a környező genom régió komplex molekuláris genetikai vizsgálatát végeztük el. Laboratóriumunkban több mint 300 21-OHD-s beteg, azok családtagjai, illetve 21-OHD gyanúval beküldött beteg genetikai vizsgálatát végeztük el. Ezek közül válogattuk ki az összetettebb és a ritkább genetikai eltéréseket mutató eseteket. A rutin molekuláris diagnosztikai módszerek eredménytelenségének a hátterében leggyakrabban a CYP21A2 és pszeudogénjének rekombinálódása állt kiméra génekké. A szokásos összetételű kiméra gének mellett találtunk olyat is, amely a 3’-végén tartalmazza a pszeudogént. Betegeink között új genetikai mutációt (intron 9 splice donor hely mutáció) is igazoltunk, ami tekintve a 100 feletti publikált CYP21A2 mutációt, igazi ritkaság. Ennek megjelenése új, populáció specifikus pontmutációk megjelenésére utal a gyakori mutációk (pl. intron 2 splice mutáció, I173N) mellett. Munkánkban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a p.Q319X mutáció elhelyezkedhet olyan genomi kontextusban is, amely a patogén mutáció hatása alól mentesíti a hordozó személyt, így a diagnosztikája a p.Q319X mutációnak összetett feladat. Eredményeink egyértelműen jelzik, hogy a CYP21A2-t környező genomrégió különleges aktivitása a rutin genetikai diagnosztika hatókörén kívül eső kóroki mutációkat hoz létre. Ezek diagnosztizálása az egész genomrégió magas fokú ismeretét, és specializált módszerek alkalmazását igényli.

16

Egy Muir-Torre szindrómában szenvedő magyar család genetikai vizsgálata Farkas Katalin1, Nagy Nikoletta1,2,3, Tripolszki Kornélia3, Sulák Adrienn3, Németh István2, Kemény Lajos1,2, Széll Márta1,3 1MTA-SZTE

Dermatológiai Kutatócsoport, Szeged Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, Szeged 3SZTE Orvos Genetikai Intézet, Szeged 2SZTE

A Muir-Torre szindróma (OMIM 158320) egy autoszómális domináns öröklésmenetet mutató kórkép, melynek jellegzetes bőrtünetei a sebaceous tumorok és a keratoacanthoma. A bőrtünetek mellett a betegség az emésztőrendszerben, elsősorban a vastagbélben kialakuló nagyszámú polip és tumor megjelenésével társul. A szindróma kialakulásának hátterében DNS mismatch repair gének, az MSH1 és MSH2 mutációi ismertek. Vizsgálataink során célul tűztük ki egy Muir-Torre szindrómában szenvedő magyar család genetikai vizsgálatát és az MSH2 gén kódoló szakaszainak és az azokkal határos intronális szakaszok direkt szekvenálását. Vizsgálatainkat a betegek és egészséges családtagjaik perifériás vérmintájából végeztük el. Genetikai vizsgálataink eredményeként az MSH2 gén hatodik exonjában egy, az irodalomból már ismert misszensz mutációt (c.965G/A, p.Gly321Asp, CM950813) azonosítottunk heterozigóta formában három érintett családtag esetében. Az egészséges családtagok és a genetikai vizsgálatba bevont kontroll egyének esetében (n=30) az MSH2 gén hatodik exonjában vadtípusú szekvenciát detektáltunk. Az érintett család esetében a kóroki mutáció azonosításával a klinikai tünetek alapján felmerülő diagnózist igazoltuk. Ennek a betegek szempontjából nagy jelentősége van, mivel a mutáció hordozása vastagbél polipózis és daganatok kialakulására hajlamosít, de a rendszeres szűrővizsgálatokkal és az elváltozások korai kimutatásával az érintett betegek számára kedvezőbb prognózis érhető el.

17

Az SNP alapú újgenerációs Panorama™ teszt lehetőségei a NIPT vizsgálatok között Fodor Lili1, Tobiás Bálint1, Kató Karina1, Árvai Kristóf1, Balla Bernadett1, Kövesdi Andrea1, Klujber Valéria1, Lakatos Péter1,2, Kósa János Pál1,2 1PentaCore

Laboratórium, Budapest, Magyarország Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest, Magyarország

2Semmelweis

Az elmúlt évek alatt jelentősen átalakult a várandósgondozás során ajánlható szűrőtesztek tárháza hazánkban. A leggyakrabban elvégzett kombinált tesztek mellett megjelentek a korszerűbb, genetikai alapon működő nem invazív prenatális tesztek (NIPT). A NIP tesztek érzékenysége és hatékonysága magasabb mutatókkal rendelkezik a kombinált teszthez képest és az alkalmazott technológia alapján több generációra oszthatjuk azokat. A NIP tesztek legújabb generációját képviselő Panorama™ teszt 2015. májusától érhető el Magyarországon, amely a technológiai háttérnek köszönhetően egyedüliként képes megkülönböztetni az anyai és a magzati DNS-t. Szemben a masszív parallel szekvenáláson (MPS) alapuló régebbi NIP tesztekkel a Panorama™ teszt alacsonyabb fals-pozitív (0,21% vs. 0,03%) és fals-negatív (1,5% vs. 0,67%) rátával rendelkezik. Továbbá az SNP (single nucleotid polymorphism – egypontos nukleotid mutáció) szekvenláson alapuló technológiának köszönhetően azonosíthatóvá válik a magzati triploidia, a vanishing twin, a mozaicizmus ebből következően a „no call” rate, azaz a meghatározás ismétlése jelentősen csökkenthető. A szűrőteszt extrém magas szenzitivitási (>99%) és specificitási (>99,9%) értéke is a technológiából adódik továbbá a PanoramaTM teszt a lehető legpontosabban határozza meg a magzat nemét. Nagyszámú populációs vizsgálatoknak köszönhetően a Panorama™ tesztet egyedüliként ajánlja az amerikai és európai genetikai társaság az alacsony rizikójú (anyai életkor <35 év) várandósok körében is (PPV (positive predictive value) = 87,2%). Munkánkban a Panorama™ teszt nemcsak hazai, hanem nemzetközi vizsgálatok eredményeit is felhasználva mutatjuk be, összevetve a különböző rizikójú csoportokban mért adatokat az MPS alapú NIP tesztek eredményeivel. Továbbá fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a kötelező genetikai tanácsadás után elvégzett NIP szűrőtesztek nem helyettesítik sem a diagnosztikus értékű amniocentézist és chorionboholy mintavételt, sem a kötelező ultrahang vizsgálatokat.

18

Az antraciklinek okozta kardiotoxicitás farmakogenetikai vizsgálata akut limfoid leukémiában F. Semsei Ágnes1, C. Sági Judit1, Kelemen Andrea1, Egyed Bálint1, Kutszegi Nóra1,2, Rzeipel Andrea2, Kovács Gábor2, Erdélyi Dániel J.2, Szalai Csaba1, 1Semmelweis

Egyetem, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Budapest; 2Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest Célkitűzés: A gyermekkori akut limfoid leukémia (ALL) kiválóan kezelhető betegség, a gyermekek többsége meggyógyul és több évtizedet él. Azonban a kemoterápiának rövid és hosszútávú mellékhatásai vannak, aminek előfordulását nagyban befolyásolja az egyén genetikai háttere. Célunk a kemoterápiában használt antraciklinek mellékhatásainak farmakogenetikai vizsgálata. A kardiotoxicitás hosszútávú mellékhatás, ezért rutinszerűen ellenőrzik a betegek szívfunkcióját a kezelés közben és a gyógyulás után évenként. A késői kardiomiopátia életminőséget korlátozó, sőt a mortalitáshoz hozzájáruló jelentős probléma. Ezért megnőtt a fontossága a kezelés késői mellékhatásai vizsgálatának, a prevenció kidolgozásának. Betegek és Módszerek: A magyarországi gyermek-hematológiai központokban összesen 689 ALLes gyermek kórlapjából retrospektíven gyűjtöttük össze a szívultrahangos mérések adatait. A szívfunkciót a bal kamrai lineáris ejekciós frakcióval (linEF) és a bal kamrai ejekciós frakcióval (EF) jellemeztük. A mérések adatai a diagnózis, a záróvizsgálat és a kezelés utáni több időpontból is rendelkezésre állnak. Az antraciklinek anyagcseréjében kiválasztott jelölt gének 64 SNP-jének genotipizálása Open Array real-time rendszer (Thermo Fisher Scientific) használatával történt. Az adatok statisztikai kiértékeléséhez többszörösen illesztett GLM-t (generalized linear model) használunk. Eredmények: Az adatok elemzése folyamatban van. Várt eredményeink a korábbi ABCC1 génnel kapott asszociációnk megerősítése a jelenlegi kibővített populáción. Illetve a jelölt genetikai polimorfizmusok balkamra funkció csökkenésével való esetleges asszociációjának feltárása a kezelés közben ill. a diagnózis utáni minél későbbi időpontban. Következtetés: Az egyén genetikai hátterének vizsgálata hozzájárulhat ahhoz, hogy meghatározzuk a betegek azon csoportját, akik genetikailag hajlamosabbak lehetnek a gyógyszerek mellékhatásainak fokozott megjelenésre. A terápia individualizálása felé tett lépés lehetne olyan genotípuscsoport azonosítása, ami együtt jár jobb ill. rosszabb antraciklin toleranciával.

19

A NIFTY-teszt alkalmazásával szerzett klinikai tapasztalatok Fülöp Viktor, Pecsérke Marianna, Hajdu Krisztina, Bátorfi József, Varga Tünde Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum, Budapest Célkitűzés: Az anya vérében keringő szabad magzati DNS vizsgálatán alapuló non-invazív prenatalis tesztek (NIPT) bevezetése paradigmaváltást jelent a szakmában. Hazánkban a NIFTY tesztet 2013 óta használjuk a klinikai gyakorlatban. A célunk az volt, hogy a Magyarországon kontingens szűrésként alkalmazott NIFTY teszttel szerzett tapasztalatokat bemutassuk. Esetek és módszerek: Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum koordinációjában 2013.06.01-től 2016.05.31-ig terjedő időszakban készült 2330 NIFTY (Non-Invasive Fetal Trisomy, Beijing Genomic Institute, Hong-Kong) teszt adatai kerültek elemzésre. Utánkövetéshez a pozitív teszteket megerősítő diagnosztikai vizsgálatok eredményeit használtuk fel. Azokat az eseteket, amelyekben a kimenetel nem volt ismert, telefonos interjú útján értük el Eredmények: A vizsgálati periódusban 2330 esetben végeztek NIFTY tesztet, mely magas kockázatot Down-kórra 15, Edwards-kórra 5, Patau-kórra 2 esetben eredményezett. A 22-ból 19 esetben az invazív vizsgálat is igazolta az aneuploidiát. A vizsgált populációban a terhességek 81%a már befejeződött, és eddigi tudomásunk szerint téves negatív eredmény nem fordult elő. Ezek alapján a NIFTY teszt szenzitivitása 100% volt, 3 esetben azonban fals pozitív eredményt adott (FPR:0,13%, specificitás:99,87%). Egy szűrőteszt hatékonyságát legjobban jellemző mutató a pozitív prediktív érték, mely esetében a NIFTY reprodukálta az irodalmi adatok alapján elvárható értéket (PPÉ:86%). Konklúzió: A hagyományos szűrőtesztekkel szemben a NIFTY teszt igen nagy pontossággal és minimális fals pozitív rátával képes detektálni a leggyakoribb magzati aneuploidiákat, ezáltal csökkentve a diagnosztikus értékű, de közel 1%-os magzati veszteséggel járó invazív vizsgálatok számát. A teszt magában rejti a szélesebb körű genetikai diagnosztika lehetőségét is.

20

A GJB2 mutációk előfordulása non-szindrómás sensorineuralis hallásvesztés hátterében Gál Anikó1, Kecskeméti Nóra1,2, Szőnyi Magdolna 2, Kékesi Anna 1, Milley György Máté 1, Küstel Marianna2, Gáborján Anita2, Noszek László 2, Tamás László 2, Molnár Mária Judit1 1. Semmelweis Egyetem, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete, Budapest 2. Semmelweis Egyetem, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika, Budapest Háttér: Non-szindrómás hallásvesztés előfordulása 1:1000, amelynek kb. 50%-a genetikailag determinált. A GJB2 gén mutációi az autoszómális recesszíven öröklődő hypoacusis leggyakoribb oka, amely összességében a genetikailag meghatározott esetek felét teszi ki. Célkitűzés: Vizsgálatunk során a Közép-Magyarországi régióban a GJB2 mutációk előfordulását vizsgáltuk sensoneuralis hallásvesztés hátterében Betegek és módszerek: 209 (81 ffi, 128 nő) egy-, vagy kétoldali, enyhétől súlyos fokig terjedő senzorineurális halláscsökkenésben szenvedő beteg esetében az audiológiai karakterizációt követően a GJB2 gén teljes kódoló régióját Sanger-féle szekvenálással határoztuk meg. Eredmények: A vizsgált kohortban, a betegeink 21%-ban, összesen 8 különböző patogén mutációt találtunk (c.35delG, W24X, M34T, V37I, c.313del14, L90P, E47X, E147K). A GJB2 mutáció 15 esetben homozigóta (7,2%), 6 esetben compound heterozigóta (3 %) formában volt jelen, míg 23 betegnél patogén eltérést csupán az egyik allélon találtunk, így a vizsgált kohortban az allélfrekvencia 15.5%. A homozigóta és compound heterozigóta mutációk minden esetben súlyos hallásvesztéssel társultak. Következtetések: A GJB2 gén mutációi a Közép-Magyarországi régióban gyakori oka a senzorineurális halláscsökkenésnek. A vizsgált kohortban a GJB2 gén homozigóta és compound eltérések súlyos klinikai fenotípust eredményeztek. A csupán egyik allélon megjelenő mutációk esetén nem zárható ki egy másik gén szinergizmusa vagy egyéb modifikáló faktorok hatása. Hasonló beválasztási kritériumok mellett az általunk talált allélfrekvencia más országok kaukázusi populációra vonatkozó adataihoz képest hasonló százalékot mutat. A vizsgálat Nemzeti Agykutatási Program támogatásával jött létre (KTIA_13_NAP-A-III/6 to V.A-V.)

21

A MEN-1 szindróma klinikai genetikai diagnosztikájával szerzett hazai tapasztalataink Grolmusz Vince Kornél1,2, Balogh Katalin1, Valkusz Zsuzsanna3, Reismann Péter1, Pusztai Péter1, Szücs Nikolette1, Sármán Beatrix1, Gláz Edit1, Somogyi Anikó1, Tóth Miklós1, Igaz Péter1, Rácz Károly1,4 és Patócs Attila2,5 1 Semmelweis Egyetem, II. sz. Belgyógyászati Klinika 2 Magyar Tudományos Akadémia – Semmelweis Egyetem, “Lendület” Örökletes Endokrin Daganatok Kutatócsoport 3 Szegedi Tudományegyetem, I. sz. Belgyógyászati Klinika 4 Magyar Tudományos Akadémia – Semmelweis Egyetem, Molekuláris Medicina Kutatócsoport 5 Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet Célkitűzés: A multiplex endokrin neoplázia 1-es típusa (MEN-1) egy ritka, autoszomális domináns módon öröklődő endokrin tumorszindróma, melynek hátterében a MEN1 gén öröklött mutációi állnak. A betegekben számos endokrin és nem-endokrin szervben alakulnak ki daganatok, amelyek közül kiemelendő a három leggyakoribb előfordulású elváltozás: a mellékpajzsmirigy, a hipofízis valamint az endokrin hasnyálmirigy daganatai. Munkánk során célunk volt a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika Endokrin Genetika Laboratóriumában 2001 óta elérhető MEN1 mutációanalízis eredményeinek feldolgozása és kiértékelése. Anyag és módszer: Feldolgoztuk a MEN-1 klinikai diagnózissal beküldött betegek molekuláris biológiai vizsgálati eredményeit, majd a genetikailag igazolt MEN-1 mutációt hordozó betegben előforduló leggyakoribb manifesztációk előfordulásait. Eredmények: Összesen 187 genetikai vizsgálatra került sor, amiből 41 esetben a vizsgálatra a tünetmentes, de potenciálisan hordozó családtag szűrése volt az indikáció. A fennmaradó esetekben a meglévő klinikai gyanú genetikai megerősítése volt a vizsgálat indikációja. Összesen 43 esetben igazolódott a MEN-1 mutáció. A genetikailag igazolt MEN-1 probandek mindegyike primer hiperparatireózisban szenvedett, míg az esetek felében volt hipofízis, illetve előbél eredetű neuroendokrin daganatos érintettség. A három leggyakoribb endokrin manifesztációból legalább kettő együttes fennállása, vagy addícionális manifesztációk (pl. igazolt lipoma) megléte esetén gyakoribb volt a pozitív genetikai diagnózis. Következtetés: A 2001 óta elérhető MEN1 genetikai vizsgálat sikeresen igazolta a MEN-1 genetikai diagnózisát számos esetben, de a pozitív esetek száma és a betegség prevalenciája elmarad az irodalomban ismertetett adatokétól. A MEN-1 főbb manifesztációinak gyakorisága megegyezik a szakirodalomban korábban leírt adatokkal. A MEN-1 gyakori, ám ritkán dokumentált eltérései (pl. angiofibromák, lipomák) megléte pozitív prediktív értékkel bír a pozitív genetikai leletre.

22

A 16p12.2-p11.2 kromoszóma régiók kópiaszám változásainak klinikai összefüggései Haltrich Irén1, Pikó Henriett2, Tóth Zsuzsa1, Kiss Eszter1, Gönczi Józsefné1, Karcagi Veronika2, Fekete György1 1Semmelweis 2Országos

Budapest

Egyetem, ÁOK, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest Környezetegészségügyi Központ, OKI, Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai osztály,

Célkitűzés: A 16. kromoszóma rövid karján található alacsony-kópiaszámú ismétlődések nemallélikus homolog rekombináció révén genetikai betegségekkel összefüggő kromoszóma átrendeződésekre hajlamosítanak. A szerzők a 16p12.2-p11.2 kromoszóma régiók kópiaszám változásainak klinikai összefüggéseit tanulmányozták. Anyag és módszer: Negyven diszmorfiás, különböző súlyosságú értelmi fogyatékossággal született gyermek G-sávos kariotípus valamint array komparatív genomiális hibridizáció vizsgálatát végeztük el, ennek eredményeit dolgoztuk fel. Eredmények: Hét beteg esetében azonosítottunk 16p12.2-p11.2 régióval kapcsolatos heterozigóta kópiaszám változást, három 16p többletet és öt 16p hiányt. Ezek mérete 2.236 kb-1.844 Mb közötti tartományba esett. Az átrendeződések töréspontjai négy esetben megegyeztek a szakirodalomból ismert 16p mikrodeléciós szindróma töréspontjaival, három esetben egyedi töréspontot azonosítottunk. Születéskor csak egy betegnek volt major rendellenessége (ASD), de mindegyikük rendelkezett néhány diszmorfiás tünettel. Ezek közül a magas homlok, kerek és/vagy lapos arc, micrognathia, hipertelorizmus, vékony felsőajak, alacsonyan üllő, hátrafelé rotált fülek voltak a gyakoribbak. Több betegnél kéz -, vagy lábujj rendellenesség is előfordult. Újszülött korukban az izom hipotónia és az ebből adódó táplálási nehézségek jelentettek problémát. A későbbiekben a betegek mindegyike különböző fokú fejlődésbeli elmaradást mutatott, az értelmi elmaradások elsősorban a beszéd területén nyilvánultak meg. Öt beteg esetében (négy fiúnál és egy lánynál) autisztikus spektrumzavart diagnosztizáltak. A legsúlyosabb, Prader-Willi szindrómára emlékeztető fenotípusa egy 215.7 kb hosszúságú deléciót hordozó mentálisan retardált kislánynak van. Ő már két éves korában 29kg (pc>97) testsúlyú volt, 6 évesen is csak néhány szótagot mond. Következtetések: Eredményeink azt mutatják, hogy a 16p deléciós szindrómának nincs jellegzetes fenotípusa, egységes diszmorfiás megjelenése. A deléciót hordozó betegek esetében nagy az autizmus kockázata. Az SH2B1 gént érintő deléció súlyos, korai életkorban jelentkező obezitást eredményez. Az SH2B1 gén többek között az inzulin receptor, inzulin-szerű növekedési faktor és a leptinnel kapcsolatos jelátviteli útvonalban szerepet játszó fehérjét kódol.

23

Hypoxiás niche hatása malignus folyamatok genetikai progressziójára Hegyi Katalin, Méhes Gábor Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Pathologiai Intézet Malignus folyamatokban a sejtosztódás szabályozásában, a DNS hibajavító mechanizmusaiban bekövetkezett zavarok atípusos sejtmorfológiát és DNS tartalombeli változásokat okoznak. Összetett kromoszóma rendellenességek kialakulása számos tumor típusban megfigyelhető, gyakori az onkogéneket érintő DNS fragmentek kialakulása. Agresszíven növekedő daganatokban az elégtelen vaszkularizáció tartós oxigénhiányos állapotot okoz. A krónikus szöveti oxigénhiányt vagy anoxiát több tanulmány összefüggésbe hozza a malignus folyamatokra jellemző genetikai instabilitás kialakulásával, genetikai hibák felhalmozódásával. A nucleotid-pool depléciója miatt replikációs stressz alakul ki: az S fázisban lévő sejtek genetikai hibákat halmoznak, a kromatin struktúra megváltozik. További rendellenességek felhalmozódásához vezet a DNS hibajavító mechanizmusaiban érintett szabályozó fehérjék hypoxia miatt megváltozott expressziója: a RAD51 és a BRCA2 downregulációja és az általuk szabályozott DNS hibajavító útvonal szuppressziója a legismertebb. Oxigénhiány következtében sérülnek a sejtosztódás szabályozási pontjai is: az Aurora A, ciklin B1 és Plk1 szabályozó fehérjék expressziós szintje drasztikusan csökken. A G2 checkpoint fehérjék downregulációja következtében a genom instabillá válik, számbeli kromoszóma rendellenességek jelennek meg. A tumorsejtek túlélése érdekében alapvető az elégtelen vaszkularizáció okozta hypoxiához való alkalmazkodás: az összetett kromoszóma-rendellenességeket hordozó sejtek között szelekciós nyomás hat a p53 mutációt vagy deléciót hordozó sejtekre. Az előadásban a hypoxia és a genetikai rendellenességek kialakulása közötti összefüggések kerülnek bemutatásra a legújabb kutatási eredmények tükrében.

24

Egy Gorlin-Goltz szindrómában szenvedő beteg genetikai vizsgálata Horváth Emese1, Nagy Nikoletta1,2, Farkas Katalin2, Seres László3, Kalmár Tibor4, Maróti Zoltán4, Oláh Judit2, Bereczki Csaba4, ,Széll Márta1,2 1SZTE

Orvos Genetikai Intézet, Szeged Dermatológiai Kutatócsoport, Szeged 4SZTE Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika, Szeged 3SZTE Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ, Szeged 2MTA-SZTE

A Gorlin-Goltz szindróma egy autoszómális domináns öröklődést mutató, ritka monogénes betegség, melynek főbb jellegzetességei a bőrön korai életkorban kialakuló bazál sejtes karcinómák, az állkapocscsontban jelentkező keratociszták, a falx cerebri meszesedése és a bordák deformitása. A betegség hátterében a patched 1 és 2 (PTCH1 és PTCH2) és supressor of fused homolog (SUFU) gén mutációi ismertek. Vizsgálataink során célul tűztük ki egy 25 éves nőbeteg genetikai vizsgálatát, akiknél makrokefália, hipertelorizmus, faciális diszmorfizmus mellett állkapocsciszták és bordadeformitás utal a Gorlin-Goltz szindrómára. A beteg családjában az anyai féltestvér és az anyai nagymama is hasonló tüneteket mutat. Az elvégzett citogenetikai vizsgálat és a DiGeorge szindrómát detektáló FISH vizsgálat kóros eltérést nem igazolt. A PTCH2 és a SUFU gének direkt szekvenálása normál szekvenciát mutatott. Azonban a PTCH1 gén 13. exonjában egy heterozigóta 9 nukleotidot érintő feltehetően patogén deléció (c.1737_1745delAGTAGTGGT, p.Val580_Val582del) volt detektálható. Az elérhető családtagok vizsgálata folyamatban van. Vizsgálataink során a PTCH1 génen egy novum kóroki deléciót azonosítottunk. Vizsgálataink jelentősége, hogy a kóroki mutáció azonosítása révén lehetőség nyílik a családtervezés és egészséges utód születésének elősegítésére ebben a stigmatizáló és a daganatképződés fokozott kockázatával járó ritka monogénes betegségben.

25

A korai megjelenésű Parkinson kór kialakulásában szerepet játszó gének vizsgálata a magyar népességben Illés Anett1, Kékesi Anna1, Balicza Péter1, Gál Anikó1, Bereznai Benjámin1, Takáts Annamária2, Klivényi Péter3, Dibó György3, Hidasi Eszter4, Balogh István5, Molnár Mária Judit1 1Genomikai

Medicina és Ritka Betegségek Intézete, Semmelweis Egyetem, Budapest, 2Neurológiai Osztály, Semmelweis Egyetem, Budapest, 3Neurológiai Osztály, Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 4Neurológiai Osztály, Debreceni Egyetem, Debrecen, 5Laboratóriumi Medicina, Orvosi és Egészségtudományi Központ, Debreceni Egyetem, Debrecen Célkitűzés: A PARK2, PINK1 génekben megjelenő mutációk felelőssé tehetőek az autoszómális recesszív, a LRRK2 génben megjelenő formák pedig az autoszómális domináns korai megjelenésű Parkinson kór kialakulásáért. Célom a PARK2, PINK1 és LRRK2 génekben megjelenő mutációk gyakoriságának becslése a magyar populációban. Anyag és módszer: A munkám során 92 korai megjelenésű Parkinson kórban szenvedő magyar beteget vizsgáltunk (40 nő, 52 férfi minta). A betegek tüneteinek megjelenése 25 és 50 éves kor között történt meg. A PARK2 és PINK1 gén teljes, a LRRK2 génben pedig a hot spotok szekvenciáit vizsgáltuk (teljes kódoló régió 28%-a) Sanger-féle szekvenálással. A PARK2 és PINK1 gén mutációit MLPA módszerrel is vizsgáltuk, mely alkalmas az exoni kópiaszám eltérések detektálására. A LRRK2 génben leggyakrabban előforduló G2019S mutációt PCR-RFLP metodikával azonosítottuk. Eredmény: A PARK2 génben két betegben a Q34R és R275W mutációkat heterozigóta formában azonosítottuk. A LRRK2 génben heterozigóta formában az I803T mutációt egy páciensben találtuk meg. A G2019S mutáció nem fordult elő a vizsgált betegeskben. A S1647T mutációt, mely homozigóta formában rizikó faktor, 10 esetben találtuk meg. A PINK1 génben nem azonosítottunk patogén mutációt. Következtetés: A korai megjelenésű Parkinson kórban szenvedő magyar pácienseknél a monogenikus forma nagyon ritka. A PARK2 génben megfigyelt heterozigóta mutációk prevalenciája a vizsgált beteg populációban felveti annak lehetőségét, hogy már önmagában egy recesszív génben bekövetkezett mutáció is hozzájárulhat a Parkinson kór kialakulásához, különösen, ha olyan SNVvel jár együtt, amely ismert Parkinson rizikó faktor. Az említett gének mutációs frekvenciája hasonlít más európai populációkban mértekhez, melyek közül a PARK2 gén a leggyakoribb, így a genetikai diagnosztika során ennek vizsgálatával érdemes kezdeni. A munkát a Nemzeti Agykutatási Alap finanszírozta - Grant, No. KTIA_13_NAP-AIII/6

26

A QMPSF szenzitív és specifikus a leggyakoribb gyermekkori veseelégtelenséget okozó mutáció, az NPHP1 deléció kimutatásában Jávorszky Eszter, Balogh Eszter, Kerti Andrea, Pikó Henrietta, Karcagi Veronika, Tory Kálmán 1) Semmelweis Egyetem, I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 2) MTA-SE Lendület Nephrogenetikai Kutatócsoport, Budapest 3) Országos Környezetegészségügyi Intézet Molekuláris Genetika és Diagnosztika Osztálya A nephronophthisis a gyermekkori krónikus veseelégtelenség 10%-áért felelős, autoszomális recesszíven öröklődő betegség. Genetikailag igen heterogén, major génje az NPHP1, melynek egész gént érintő deléciója (MAF = 0,24%) a leggyakoribb gyermekkori krónikus veseelégtelenséget okozó mutáció. Heterozigóta formában való kimutatása a klinikai gyakorlatban költség- és munkaigényes. Jelen munka célja az volt, hogy meghatározzuk a “rövid fragmensek kvantitatív multiplex PCR amplifikációja” (QMPSF) módszer szenzitivitását és specificátását az NPHP1 deléció kimutatásában. A módszert egy, az NPHP1 delécióra ismerten heterozigóta beteg és három kontroll személy mintáján állítottuk be, majd 39, MLPA módszerrel diagnosztizált személy vizsgálatával validáltuk, akik közül 17 kontroll normál NPHP1 kópiaszámot hordozott, 13 személy heterozigóta volt a delécióra és 9 beteg homozigóta. Munkánk második célja az volt, hogy megítéljük az NPHP1 deléció alapító mutáció voltát, ezért az NPHP1 deletált allélokat mikroszatellita markerekkel haplotipizáltuk. A QMPSF és az MLPA eredményei tökéletesen korreláltak: a QMPSF módszernek mind a szenzitivitását, mind a specificitását 100%-nak találtuk mind a heterozigóta, mind a homozigóta deléciók kimutatásában. A dózis-hányados (DQ) interexperimentális variabilitása alacsony volt: DQkontroll = 1.05 (medián, tartomány: 0.86-1.33), DQhet.del. = 0.51 (0.42-0.67) és DQhom.del. = 0 (0-0). Minden heterozigóta deletált betegben megtaláltuk a másik allélon a pontmutációt, illetve két betegben egy kisebb deléciót, amit CGH vizsgálattal megerősítettünk. A 18 haplotipizált deletált allélból legalább 15 volt különböző, és egy de novo jelentkezett az apai allélon. Az igen költséghatékony és gyors QMPSF módszer tökéletes szenzitivitása és specificitása lehetővé teszi használatát az NPHP1 deléció kimutatásában a klinikai gyakorlatban is. Az NPHP1 deléció jellemzően nem egy alapító mutáció, hanem különböző allélokon jelenik meg, akár az utolsó generációban. Miután ez döntően befolyásolja a genetikai tanácsadást, különösen fontos a szülők genetikai vizsgálata a klinikai gyakorlatban.

27

Ectodermal dysplasiás (ECD) családok genetikai analízise Maróti Zoltán, Kovács Gábor, Karg Eszter, Bereczki Csaba, Kalmár Tibor Szegedi Tudományegyetem, Gyermekgyógyászati és Gyermek Egészségügyi Központ Bevezetés A ECD egy örökletes ritka genetikai betegségcsoport, amelyet az ektoderma abnormális morfogenezise jellemez. Az ECD nem egyetlen betegség, egy gyűjtőfogalom amelybe eddig több mint 150 féle betegséget soroltak, melyeknek az együttes előfordulása csupán 7/10000. A betegségcsoport nagy száma miatt fenotipizálása nehéz, a változatos öröklődésmenet miatt (lehet autosomalis recesszív (AR), autosomalis dominant (AD), X-kötött recesszív (XR) és X- kötött domináns (XD) a betegséget okozó gén illetve mutáció azonosítása nagy diagnosztikai kihívás. Betegek, módszerek. Három ECD-s család analízisét kívánjuk bemutatni, melyek közül az elsőnél a vizsgált proband gyakori magas lázzal, hypohidrózissal, kúp alakú fogak meglétével, míg néhány családtagra foltos szőrösödés, lázas periódusok és nagymértékű foghiány jellemezhető. A második családnál a proband esetében gyér szőrzet, nagyon ritkás haj, kúp alakú fogak, dupla mellbimbó és az 1-es 2-es lábujj összenövése figyelhető meg. Rokonai közül az édesanyja és leánytestvére tünetes, nálluk ritkás szörzet, kevés, kúpos fog és a csökkent izzadás képessége dominált. Az édesapja tünetmentes. A harmadik bemutatott eset egy rokoni házasságból született indiai gyermek esete, akinél a haj, szemöldök, szempilla teljes hiánya, többszörös syndactylia és a körmök distrophizáltsága volt a vezető tünet. Szülei tünetmentesek voltak. A mutációk azonosítását klinikai exom szekvenálásával végeztük, majd a feltételezett kóroki mutáció családonbelüli szegregációját Sanger szekvenálással vizsgáltuk. Eredmények Mindhárom vizsgált esetben sikerült olyan génekben bekövetkezett genetikai elváltozásokat azonosítanunk, amelyek magyarázhatják az adott családban tapasztalt ECD-s fenotípust, és az azonosított mutációk szegregációja megfelelt a családban tapasztalt klinikai tünetek szegregáltságának.

28

Őszintén a magzati szűrőtesztekről Kató Karina1, Tobiás Bálint1, Készné Fodor Lili1, Balla Bernadett1, Kövesdi Andrea1, Árvai Kristóf1, Klujber Valéria1, Lakatos Péter1,2, Kósa János1,2 1PentaCore

Laboratórium, Budapest, Egyetem, I. sz. Belgyógyászati Klinika Budapest2

2Semmelweis

A noninvazív prenatális szűrőtesztek (NIPT-ek) a várandósgondozás szerves részét képezik. A magzati szabad DNS SNP (egypontos nukleotid polimorfizmus) alapú szekvenálása képviseli a nem invazív prenatális tesztek új generációját, amely mind specificitásában, mind szenzitivitásában megelőzi a masszív parallel szekvenáláson alapuló teszteket. Pozitív prediktív értéke pedig kétszer magasabb, mint a többi counting (számoláson alapuló) teszté. A várandósgondozás többnyire az első trimeszter során megkezdődik ultrahang vizsgálattal. Ezt gyakran különböző anyai vérvizsgálatok egészítik ki. A trend az, hogy a kombinált teszteket alkalmazzák első vonalban, a 90-93%-os szenzitivitás és 5%-os fals pozitív érték ellenére. Ezeket a mutató számokat a vérvétel ideje nagyban befolyásolhatja. Következő választás az integrált teszt a betöltött 16. terhességi héttől, amely a magzati kromoszóma-rendellenességek szűrésére is szolgál. A 21-es triszómia esetén a teszt szenzitivitása 85-95% 3-5%-os fals pozitív ráta mellett. A NIPT-ek általában második vagy harmadik vonalbeli szűrőtesztek a gyakorlatban, bár a szenzitivitásuk és specificitásuk is meghaladja a 99%-ot. A nemzetközi irodalomban fellelhető adatok alapján az SNP technológián alapuló módszer esetén a 21-es és 18-as triszómiák kombinált pozitív prediktív értéke 96,8%, szemben a masszív parallel szekvenáláson alapuló tesztek 43,8%-val. A leggyakoribb limitációt a NIPT-ek esetében a költségük jelenti, jelenleg államilag nem finanszírozottak a vizsgálatok. A várandósok gondozása személyre szabott, multidiszciplináris megközelítést igényel. Az ultrahang nélkülözhetetlen része a gondozásnak, érdemes azonban kiegészíteni azt további szérum marker vizsgálatokkal. A mutatók alapján a NIPT szűrővizsgálatok tűnnek a legjobb választásnak. A magas színvonalú terhesgondozás biztosítása érdekében sürgetővé vált egy egységes szakmai konszenzus létrehozása. Fontos szem előtt tartani, hogy ezek a tesztek szűrővizsgálatok, melyek magas kockázatú eredményeit csak diagnosztikus eszközökkel lehet megerősíteni, vagy kizárni.

29

PCR alapú egyszálú DNS próba tervezése fluoreszcens in situ hibridizációhoz Kiss Eszter, Staub Krisztina, Tóth Zsuzsa, Gönczi Józsefné, Fekete György, Haltrich Irén, Németh Krisztina Semmelweis Egyetem, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest Célkitűzés: Az array CGH és MLPA módszerek alkalmasak olyan kisméretű kópiaszám variációk (CNV) kimutatására, amelyek öröklődő betegségekkel hozhatók összefüggésbe vagy a betegségek prognózisában játszanak szerepet. Az eredmények validálása történhet FISH módszerrel is, azonban számos esetben a kereskedelemben kapható próbák nagy méretük miatt nem alkalmasak exon deléciók/duplikációk kimutatására. Kifejlesztettünk egy új módszert FISH próba készítésére, amely PCR alapú, egyszálú FITC dUTP-jelölt DNS, és nagyfokú specificitással rendelkezik. Anyag és Módszer: Egy akut limfoid leukémiában szenvedő betegünknél MLPA módszerrel 238 nukleotid hosszúságú deléciót igazoltak a CDKN2B gén (9p21) 2. exonban. 232 nukleotidból álló próbát terveztünk, melyhez két lépéses PCR reakcióval jutottunk. Templát DNS-nek egy MLPA módszerrel bizonyított negatív DNS-t használtunk, amely csontvelőből izolált sejtszuszpenzióból származott. Az első reakcióban a megfelelő primerpárral kétszálú, FITC dUTP-jelölt DNS-t készítettünk. A PCR terméket kétszer tisztítottuk, etanolos precipitációval, ill. oszlopon. A második reakcióban aszimmetrikus PCR-t végeztünk, az első PCR terméket használva templátként, egyszálú FITC dUTP-jelölt DNS-t készítettünk. Oszlopon történő tisztítás, és DNS koncentrációmérés után a próbával módosított FISH vizsgálatot végeztünk. Eredmények: A próba rendkívül specifikus volt, kereszthibridizációt egyáltalán nem tapasztaltunk. 9q szubtelomerikus próbát használtunk kontroll régióként. Sikerült igazolni az MLPA által feltárt deléciót. Következtetés: A rövid (200-300 bp), PCR generált FITC dUTP-jelölt egyszálú DNS próba alkalmas lehet exon deléciók/duplikációk kimutatására.

30

Az anyai sejt kontamináció interferáló hatása invazív prenatális molekuláris genetikai tesztelés esetén Koczok Katalin1, Gombos Éva1, Madar László1, Török Olga2, Balogh István1 1Debreceni

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Célkitűzés. Napjainkban prenatális molekuláris genetikai diagnosztika számos mendeli betegség esetén elérhető. Az invazív mintavétellel (chorionboholy-biopsziával illetve amniocentézissel) nyert prenatális mintatípusok esetén az anyai sejt kontamináció preanalitikai rizikófaktornak tekintendő, mely fals genotipizáláshoz vezethet. A nemzetközi irányelv szerint ajánlott az alkalmazott molekuláris diagnosztikai tesztek anyai DNS jelenlétére való érzékenységének, vagyis, a szignifikáns anyai kontamináció mértékének a meghatározása. Anyag és Módszer. Munkánk során három molekuláris genetikai módszer, a Sanger DNS szekvenálás, a multiplex ligáció-dependens próba amplifikáció (MLPA) és a piroszekvenálás, mint új generációs szekvenálási technika, anyai kontamináció jelenlétére való érzékenységét határoztuk meg. Az anyai DNS kontamináció szimulálására keveréses vizsgálatot alkalmaztunk, mely során vad genotípusú DNS mintához (’mimikált magzati’) kevertünk 1, 5, 10, 20, 30 és 40%-os arányban heterozigóta genotípusú DNS mintát (’mimikált anyai’). Eredmények. Sanger DNS szekvenálás esetén ≥20%-os anyai kontamináció vezethet fals genotipizálához. MLPA módszer esetén 30%-os anyai DNS kontamináció az eredményt nem befolyásolja, 40%-ban jelen lévő anyai DNS diagnosztikai bizonytalanságot okoz. A piroszekvenálás magas lefedettség (500x) mellett igen érzékeny, 1%-os anyai kontamináció már detektálható. Emellett a módszer, egyedi DNS molekulák szekvenálása révén, a vizsgált tartományban jól kvantitál, mely, amennyiben ismert az anyai DNS kontamináció mértéke a magzati mintában, az eredmények megfelelő interpretációját lehetővé teszi. Következtetés. Sanger DNS szekvenálás esetén ≥20%, MLPA esetén ≥40%-os anyai sejt kontamináció bizonyult szignifikánsnak. A piroszekvenálási eredmények értékelése a módszer jó kvantifikációs képessége miatt 40%-os anyai kontamináció esetén is lehetséges. Vizsgálataink és az anyai DNS kontamináció mértékére vonatkozó irodalmi adatok alapján (>20%-os anyai kontamináció a minták kb. 1%-ban fordul elő) az ismételt mintavétel az esetek többségében elkerülhető.

31

Eredményeink és diagnosztikájában

tapasztalataink

a

Marfan

szindróma

molekuláris

genetikai

Madar László1, Koczok Katalin1, Oláh Éva2, 2Szakszon Katalin2, P. Szabó Gabriella2, Pfliegler György3, Fekete György4, Papp Judit5, Tihanyi Marianna6, Balogh István1 1Debreceni

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Intézet, 3Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Belgyógyászati Intézet, Debrecen, 4Semmelweis Egyetem, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, 5Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, 6Zala Megyei Kórház Célkitűzés. A Marfan szindróma (MFS) egy autoszomális domináns öröklésmenetű, szisztémás kötőszöveti betegség. A fibrillin 1 (FBN1) gén mutációi ~70-90%-ban mutathatóak ki a Ghent nozológia kritériumrendszerét teljesítő betegekben. Laboratóriumunkban 2012 óta végzünk FBN1 gén analízist. Beteg és Módszer. Az elmúlt 4 évben Marfan szindróma gyanúja miatt összesen 45 nem rokon egyén genetikai vizsgálatát végeztük el. 2012-2015 között kombinált FBN1 gén analízist végeztünk, irodalmi és saját tervezésű primerekkel történő amplifikáció után a homopolimer régiókat tartalmazó exonokat (n=16) Sanger DNS szekvenálással, a fennmaradó exonokat (n=49) új generációs DNS szekvenálással (piroszekvenálás, Roche GS Junior System) analizáltuk. A későbbiekben (2015-2016) a Marfan MASTR (Multiplicom) kit használatára tértünk át a Roche GS Junior készüléken. Egy esetben, splicing defektus igazolására, FBN1 mRNS (bőrbiopsziából felállított dermális fibroblaszt tenyészetből izolált) szekvenálást is végeztünk. Eredmények. 12 beteg esetén igazolódott patogén vagy valószínűen patogén variáns jelenléte (ebből n=8 cisztein reziduumot érintő, n=2 olvasási keret eltolódást és korai stop kodon beépülését okozó, patogén; n=2 nem cisztein reziduumot érintő misszensz mutáció, valószínűen patogén). Négy esetben valószínűen benignus variánst detektáltunk, ezen belül három nem rokon egyénben ugyanazon csendes mutációt detektáltuk, splicing defektust az FBN1 mRNS vizsgálatával igazolni nem tudtunk. A patogén/valószínűen patogén kategóriában detektáltunk új mutációt, 7/12 arányban. Következtetés. A mutáció detektálási ráta 12/45 (~27%) az irodalmi adatok alapján igen alacsony (27% vs 70-90%), mely nagy valószínűséggel abból adódik, hogy az FBN1 gén analízis klinikai szenzitivitása a Ghent nozológia kritériumrendszerét teljesítő betegek esetén a legmagasabb. Kidolgoztuk és bevezettük az FBN1 gén vizsgálathoz a Ghent nozológia kritériumrendszerén alapuló kérdőívet.

32

Keskeny palló, de legalább hosszú – Egy magánszolgáltató genetikai laboratóriumának kialakítása Kósa János1,2, Kövesdi Andrea1, Tobiás Bálint1, Kató Karina1, Készné Fodor Lili1, Balla Bernadett1, Árvai Kristóf1, Klujber Valéria1 és Lakatos Péter1,2 1PentaCore

Laboratórium, Budapest, Egyetem, I. sz. Belgyógyászati Klinika Budapest2

2Semmelweis

Az egészségügyi ellátást és laboratóriumi diagnosztikát tekintve vannak olyan területek és ellátási szintek, ahol a magánszerep egyre erősödik. Tulajdonviszonyoktól függetlenül a laboratóriumi diagnosztika feladata a pontos, megbízható eredmények biztosítása a klinikai döntéshozatal támogatásához. Az előadó saját és kollégái tapasztalata alapján egy hazai, magán, klinikai genetikai diagnosztikai laboratórium elindítását mutatja be az elgondolástól kezdve, a kialakításon és az engedélyeztetésen át az első minták meghatározásáig. A konkrét fizikai megvalósuláson túl foglalkozik az emberi erőforrás oldal kérdéseivel, illetve a komplex hazai törvényi szabályozással és követelményrendszerrel is.

33

Vékony bazális membrán szindrómás és alport szindrómás betegek differenciál diagnosztikája újgenerációs szekvenáló platformon Kovács Gábor, Kalmár Tibor, Endreffy Emőke, Bereczki Csaba, Haszon Ibolya, Sinkó Mária, Túri Sándor, Maróti Zoltán Szegedi Tudományegyetem, Gyermekgyógyászati és Gyermek Egészségügyi Központ Bevezetés: A COL IV nephropáthiák (familiáris hematúria, vékony bazális membrán szindróma /VBMN/, Alport szindróma /AS/) genetikai hátterében a COL(IV) géncsalád eltérései állnak. Felnőttekben a glomeruláris bazális membrán IV-es kollagén láncát alkotó struktúr fehérjéjét a COL4A3, A4, ill. A5 gének együttesen kódolják. A funkcionális fehérje komplex (triplahélix) mindegyik gén termékéből 1-1 kópiát tartalmaz. Ugyanazon génekben előforduló mutációk számától ill. az érintett génektől függően a klinikai manifesztáció benignus familiáris hematúriát (COL4A3, ill. A4 láncok hibája), vagy súlyos tünetekkel járó Alport szindrómát is okozhat. Jelenleg, a kapcsolt markerek analízisével lehetőség van a betegséget okozó gén azonosítására, azonban ehhez családi anamnézis, illetve több családtag érintettsége szükséges. Ez a módszer emiatt nem alkalmazható, ha a betegség először fordul elő egy családban, illetve a módszer a konkrét mutációt nem azonosítja. Ezért szükségesnek tartjuk a az új generációs szekvenálás(NGS) alapú mutációanalízis szélesebbkörű bevezetését. A betegség manifesztációja előtt diagnosztizált esetekben a célzott terápia megkezdésével a végstádiumú vesebetegség (ESRD/CKD5) évekkel kitolható. Célkitűzés: 14 Alport syndroma gyanús valamint vékony bazális membrán syndroma gyanús család és 3 AP syndromás és VBMN-s egyedi eset új generációs szekvenáló platformon (NGS) történő mutáció szűrése és a kapott genetikai variánsok bioinformatikai kiértékelése. Kórokinak ítélt eltérések validálása, és az igazolt variánsok célzott vizsgálata az érintett családokban Sanger típusú szekvenálással. Eredményeink: Közel 70 esetben (14 család, 3 egyéni eset) sikerrel azonosítottuk az Alport- és a vékony bazális membrán szindrómák kialakulásában szerepet játszó mutációkat. A már ismert 3 mutáció mellett, 14 eddig még le nem írt kóroki eltérést is azonosítottunk.

34

Keringő extracelluláris vezikulák által indukált génexpressziós mintázat vizsgálata trophoblast sejtvonalban Kovács Árpád Ferenc1, Pap Erna1, Fekete Nóra1, Rigó János 2, Buzás Edit1, Pállinger Éva1 1

Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Semmelweis Egyetem, Budapest

21-es

Bevezetés: Az egészséges várandósság fenntartásának alapfeltétele a kiegyensúlyozott intercelluláris kommunikáció az anyai immunrendszer sejtjei és a magzati trophoblast sejtek között, melyben az extracelluláris vezikulák (EV) kulcsfontosságú szerepet játszanak. Preeclampsiában az EV mediált kommunikáció megváltozik. Jelen vizsgálatok célja az egészséges és preeclampsiás terhesek plazmájából izolált EV trophoblast sejtek génexpressziós mintázatára gyakorolt hatásának vizsgálata volt. Módszer: Modell rendszerként a BeWo choricarcinoma sejtvonalat használtuk. Az EV-kat ACD-vel antikoagulált plazmából, differenciál centrfiugálással izoláltuk (3 minta csoportonként). A BeWo sejteket 24 órán keresztül, izolált EV jelenlétében tenyésztettük, majd ezt követően teljes RNS-t izoláltunk. RT-PCR technikával adhéziós és inváziós molekulák (TGFb1, VEGFa,b,c, ICAM1, MMP 2, MMP7, MMP9, MMP11, VCAM, CD44, CXCR4) relatív mRNS szintjét mértük, HPRT-t használva belső kontrollként. Eredmények: Az egészséges, és a preeclampsiás terhesek plazmájából izolált EV egyaránt VEGF-β expressziót indukáltak a BeWo sejtekben és downregulálták az MMP2 expressziót. Az egészséges és preeclampsiás terhesek EV által kiváltott hatások között nem volt szignifikáns eltérés az általunk vizsgált génekben. Következtetés: A terhességgel asszociált EV hatással vannak a BeWo sejtek génexpressziós mintázatára. A sejtinváziót befolyásoló kulcsmolekulák mRNS szintjének befolyásolása révén feltételezhető, hogy a keringő extracelluláris vezikulák szerepet játszanak a trophoblast sejtek inváziós képességének szabályozásában, és ezen keresztül befolyásolhatják a spirális artéria átrendeződést.

35

Az újgenerációs szekvenálás minőségbiztosítása a klinikai alkalmazhatóság érdekében Kövesdi Andrea1, Árvai Kristóf1 és Lakatos Péter1,2, Kósa János1,2 1 PentaCore

Laboratórium, Budapest Egyetem I.sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest

2 Semmelweis

A laboratóriumi medicina feladata a pontos, megbízható eredmények biztosítása a klinikai döntéshozatal támogatásához. A molekuláris genetikai vizsgálatok egyre nagyobb szerepet játszanak klinikai diagnózisok felállításában, személyre szabott kezelés kialakításában, vagy célzott terápiák kiválasztásában, de a betegségek kialakulásával kapcsolatos kockázatbecslésekben is. Egy genetikai teszt eredményének komoly következményei lehetnek, amelyek nemcsak a vizsgált pácienst, de hozzátartozóit is érintik sok esetben. A nagyobb génszakaszokat, génpaneleket, vagy akár teljes exomot, genomot is gyorsan és hatékonyan vizsgáló újgenerációs szekvenálás (next-generation sequencing, NGS) térhódításának lehettünk tanúi az elmúlt esztendőkben és jelenleg is. Az NGS technológia komplexitása és teljesítménye összehasonlíthatatlan például a Sanger szekvenálásra jellemzőkkel. Összetettsége abból adódik, hogy a hagyományos molekuláris genetikai módszereket kiegészítő applikációként is alkalmazó és azokat a legújabb technológiákkal kombináló, több lépcsős laboratóriumi technológiai folyamat jellemzi, amely eredményeképpen óriási mennyiségű mérési adattömeg feldolgozásával kell érvényes, megbízható eredményeket produkálni. Ezért a módszer laboratóriumi analitikai fázisai mellett a bioinformatikai kiértékelés minőségbiztosítása is kezdetben nagy kihívást jelentett. Az eredmények klinikai alkalmazhatóságának feltétele az, hogy a szervezet minőségirányítási rendszerén belül az NGS minőségét biztosító eljárások érvényesüljenek. Az NGS eredmények minőségét és valódiságát tekintve jelenleg a külső minőségértékelésnek és a megfelelő referencia anyagok alkalmazásának nagyon jelentős szerepe van, a megbízható bioinformatikai eszközök mellett. Előadásunkban megpróbáljuk áttekinteni az NGS klinikai felhasználhatóságának jelenlegi helyzetét, az analitikai validácó lehetőségeit, kitérve arra, hogy miért fontos a klinikai NGS-alapú vizsgálatok standardizálása, belső minőségellenőrzése és a külső minőségértékelése. Az elmélet mellett bemutatjuk az újgenerációs szekvenálás révén a nemzetközi körkontrollokban szerzett tapasztalatainkat is.

36

A miR-196a polimorfizmus meghatározása olvadási görbe analízissel petefészekrákos betegek csoportjában Lukács János1, Soltész Beáta2, Keserű Judit2, Szentesiné Sziráki Krisztina2, Hadáné Birkó Zsuzsanna2, Nagy Bálint1, Póka Róbert2 Debreceni Egyetem, ÁOK, 1 Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet, 2 Humángenetikai Tanszék, Debrecen Háttér: A mikroRNS molekulák rövid nem kódoló szekvenciák, amelyek a traszkripciót követően szabályozzák a génexpressziót. Fontos szerepük van a tumor kialakulásában, progressziójában és a kezelés kimenetelében. Az egynukleotidos polimorfizmus (SNP) a leggyakoribb formája a genetikai sokféleségnek. Ez a miRNS esetében is megfigyelhető és a polimorfizmus génexpresszióban is megfigyelhető eltéréseket eredményezhet. A miR-196a-t is összefüggésbe hozták különböző tumorok kialakulásával. Cél: Összefüggés keresése a miR-196a gén polimorfizmusa és a petefészekrák kialakulása között. Módszer: A vizsgálatokba 37 fő petefészekrákos és 21 fő egészséges személyt vontunk be. Tőlük 1516 ml etil-diamin-tetraecetsavval (EDTA) alvadásgátolt vér került levételre. A DNS-t szilika adszorpciós módszerrel izoláltuk ki, majd a miR-196a (rs11614913) SNP-re kifejlesztett LightSnip kit (TibMolbiol, Berlin, Németország) segítségével meghatároztuk a PCR során keletkezett termékek az olvadási pontjait LightCycler 96 készülék segítségével. Meghatároztuk az allél és a genotípus előfordulási gyakoriságokat, az adatok statisztikai kiértékeléséhez Student t-tesztet használtunk. Eredmények: Az olvadási görbe analízis során a T allél esetén 55,5 Cº a C allél esetén 62,6 Cº volt a PCR termékek Tm-je. A betegek csoportjában a T allél 38,46 %-ban, a kontroll csoportban 42,1 %ban fordult elő. A genotípusok a kontroll csoportban a TT 15,78%, a TC 52.63%, a CC 31,57%-ban fordul elő, míg betegeknél 20,51%; 35,89% és 43,58% voltak. Következtetések: A miR-196a 684 gén kifejeződésére van hatással, a petefészekrák kialakulásában betöltött szerepének meghatározása további összetett vizsgálatokat igényel.

37

MAFB indukálta renalis dsygenesis Makai Zsuzsanna, Maróti Zoltán Kalmár, Tibor Bereczki Csaba Szegedi Tudományegyetem, Gyermekgyógyászati és Gyermek Egészségügyi Központ Absztrakt A multicentrikus carpotarsalis osteolysis szindróma egy ritka genetikai betegség, amely csontváz rendszeri tüneteket, és súlyos nephropathiát okoz. Esetünk egy 14 éves fiúbeteg, akinél végstádiumú vesebetegség és nyúltvelői deformitás igazolódott. Az ismeretlen etiológia miatt genetikai vizsgálatot végeztünk, újgenerációs szekvenálás eredményeképpen a v-maf avian musculoaponeurotic fibrosarcoma homolog B mutációját tudtuk azonosítani. Ez a mutáció a transzkripciós faktorként működő fehérje DNS felismerő szakaszán helyezkedik el, amely régióban lévő mutációt korábban még nem írtak le. Betegünknél carpotarsalis osteolysis nem igazolódott, így ez az első riport, amely a MAFB génben bekövetkezett mutációnál a veseérintettséget és a nyúltvelői deformitást leírja.

38

Izom, és csont fejlődési betegségben szenvedő családok genetikai analízise Maróti Zoltán1, Endreffy Emőke1, Fekete György2, Tihanyi Mariann3, Kalmár Tibor1 Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika1 Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika2 Zala Megyei Kórház3 A nagy méretű struktúr gének genetikai analízise konvencionális módszerekkel (kapcsoltsági vizsgálat, PCR, Sanger szekvenálás) kihívást jelent. Az indirekt kapcsolt markeres vizsgálatok nem adnak lehetőséget a betegség hátterében álló mutációk azonosítására, a családban először diagnosztizált eseteknél (örökletesség nem bizonyított), illetve nem informatív markerek esetében nem alkalmazhatók. Részben informatív markerek esetében pedig az intragenikus rekombinációt nem zárhatjuk ki. A mutációs hotspotok (dystrophin deléciók) analízise csak a betegségért felelős mutációk egy részét mutatja ki. A prezentációban két osteogenezis imperfecta klinikai diagnózisával, és egy Duchenne muscularis dystrophiás esetet ismertetünk. A kórokinak azonosított mutációk családon belüli jelenlétét, és szegregációját Sanger szekvenálással bizonyítottuk. Az új generációs szekvenálás (NGS) lehetővé tette a diagnózis alátámasztását, vagy pontosította a klinikai diagnózist, és hozzájárult a pozitív családtervezés elősegítéséhez. A konvencionális módszerekkel nem vizsgálható esetekben az NGS segíthet a kóroki mutációk azonosításában.

39

Ciliopathiák: klinikai és genetikai spektrum Máté Adrienn1, Sophie Thomas2, Bereczki Csaba1, Kalmár Tibor1, Maróti Zoltán1, Jávorszky Eszter3, Barsi Péter4, Sophie Saunier2, Enza Maria Valente5, Sztriha László1 1SZTE

Gyermekgyógyászati Klinika, Szegedi Tudományegyetem, Szeged UMR 1163, Paris Descartes University, Sorbonne Paris Cité and Imagine Institute, Párizs, Franciaország 3SOTE I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 4SOTE MR Kutató Központ, Budapest 5IRCCS Casa Sollievo della Sofferenza, Mendel Laboratory, Neurogenetics Unit, San Giovanni Rotondo, Olaszország 2INSERM,

Célkitűzés: A primer ciliumok felépítésében és funkciójában alapvető szerepet játszó fehérjéket kódoló gének mutációi okozzák a ciliopathiákat, amelyek több szervrendszert érintő kórképek. Előadásunkban bemutatjuk a ciliopathiák klinikai és genetikai heterogenitását. Anyag és módszer: Hét betegünkben biallél mutációk igazolódtak a KIAA0586, CEP290, NPHP1 (3 testvér), C5ORF42 és a B9D1 génekben. Eredmények: Minden betegünk agyi MRI felvételén látható volt a „moláris fog” malformáció, amely a cerebellum és a mesencephalon kóros fejlődésére utal. Az értelmi fogyatékosság mértéke, a szervi érintettség és a kimenetel igen változatos volt. A legsúlyosabb kórkép, letális rövid bordapolydactylia szindróma a KIAA0586 gén mutációjának következtében alakult ki. Retina degeneráció és veseelégtelenség kísérte a Joubert szindrómát a CEP290 gén mutációjában. Az NPHP1 gén komplett deléciója krónikus veseelégtelenséghez vezetett. A C5ORF42 mutáció klasszikus Joubert szindrómát okozott. A legkevésbé súlyos kórkép, enyhe Joubert szindróma a B9D1 gén mutációját kísérte. A CEP290, az NPHP1 és a C5ORF42 gének által kódolt fehérjék egymással interakcióban levő fehérjemodulok tagjai. Az egymással kölcsönhatásban levő, részleteiben eddig kevésbé felderített intracellularis mechanizmusok defektusai vezethetnek a szöveti organizáció hibáihoz, így alakulhat ki nephrophthisis és/vagy retina degeneráció, míg a kóros sonic hedgehog jelátvitel lehet felelős a „moláris fog” malformáció megjelenéséért. Következtetés: A primer ciliumok fehérje-hálózatainak kutatása elősegítheti a klinikai és genetikai heterogenitás hátterében álló molekuláris folyamatok felderítését.

40

Down szindrómás humán abortumok központi idegrendszerében észlelt mozaicizmus Molnár Gábor, Pajor Gábor, Veszprémi Béla, Pajor László, Seress László: A Down szindróma hátterében a 21-es számú kromoszóma triszómiája áll, mely a leggyakoribb aneuploidia, 800 szülésre jut egy eset. A Down szindróma szellemi visszamaradottsággal jár és egyben ez a mentális retardáció legfőbb oka. A szellemi visszamaradottság súlyossága a 21-es triszómiás betegek között különböző fokú, melynek hátterében feltételezésünk szerint a központi idegrendszerben esetlegesen jelen lévő eltérő mértékű mozaikosság is állhat. Vizsgálatunk során a mozaicizmus kimutatásához humán abortumok központi idegrendszeréből készített szövettani metszetek interfázisos sejtmagjaiban fluoreszcens in situ hibridizációval (i-FISH) vizualizáltuk a 21-es kromoszómákat és értékeltük azok i-FISH mintázatát a kontrollkent megjelölt 18-as kromoszóma függvényében. Előadásunkban beszámolunk a prenatális diagnosztika során felismert 21-es triszómiás, 1723 hetes magzatok központi idegrendszerének főbb anatómiai struktúráiban (cerebellum, frontális kéreg, temporális kéreg, parietális kéreg) talált mozaikosság jelenlétéről, valamint ismertetjük a kóros és normális sejtek megoszlásának mértékét. Kontrollként nem genetikai indikációval megszakított terhességekből származó abortumokat használtunk, melyeknél a vetélést követően köldökvér limfocitáiból elvégzett kariotipizálás eupolidiát igazolt. A kontroll esetekben átlagosan 1-2%-ban észleltünk euploidtól eltérő kromoszómaszámot az agy különböző területein. A Down szindrómás magzatokból szarmazó mintákban valamennyi agyterületen átlagban 12-15% volt az euploid sejtek aránya, de a frontális kéregben elérte a 30%-t is. A kapott eredmények, ugyan további igazolást igényelnek, mégis jelentős mertekben erősítik munkahipotézisünket, miszerint az elterő fokú szellemi visszamaradottság hátterében többek között a 21-es triszómia változó mértékű mozaicismusa is állhat. Kulcsszavak: Down szindróma, szellemi visszamaradottság, mozaicizmus, központi idegrendszer, fluoreszcens in situ hibridizáció

41

Autosomális domináns congenitalis diagnosztikájának kihívásai

hyperinsulinizmus

molekuláris

genetikai

Molnár Zsuzsanna1, Madar László1, Bereczky Lea2, Maróti Ágnes3, Balogh Lídia4, Tóth-Heyn Péter4, Balogh István1 1Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ, 3Szent Borbála Kórház, Csecsemő és Gyermek osztály, Tatabánya, 4Semmelweis Egyetem, I. sz Gyermekgyógyászati Klinika Célkitűzés. A congenitalis hyperinsulinizmus a kontroll nélküli inzulin szekrécióval jellemezhető betegség, mely perzisztáló hypoglicaemiát eredményez. Leggyakrabban ABCC8 és a KCNJ11 mutációi okozzák a kórképet, melyek a pancreas β sejten lévő ATP függő K+ csatornát kódolják. Anyag és Módszer. A Debreceni Egyetem Klinikai Genetikai Tanszékre 2015 november és 2016 júniusa között congenitális hyperinsulinizmus beküldő diagnózissal genetikai vizsgálatra érkezett betegek közül kiválasztottuk a heterozigóta ABCC8 mutációval bíró betegeket. Ez összesen 3 beteget jelent, az ő genetikai és klinikai jellemzőit elemeztük. A congenitális hyperinsulinizmus kivizsgálásra alkalmazott új generációs szekvenálási panelünk az ABCC8, KCNJ11, GCK, HNF1A, HNF1B, HNF4A, INS géneket tartalmazza. A detektált eltérést bidirekcionális Sanger szekvenálással megerősítettük. Szülői minta célzott molekuláris genetikai analízisét is elvégeztük, amennyiben erre lehetőségünk volt. Eredmények. Az ABCC8 génben heterozigóta formában az alábbi mutációkat detektáltuk: c.1332G>T; p.Gln444His, c.4412-13G>A, c.2731G>C; p.Gln911Arg. Az általunk vizsgált mutációk között két missense mutáció és egy splicing mechanizmust érintő mutáció volt. A c.1332G>T; p.Gln444His és a c.4412-13G>A genotípus az irodalomban leírt, patogén mutációk, melyek apai eredet esetén diazoxid rezisztens, fokális megjelenésű pancreas eltéréssel járnak. A c.2731G>C; p.Gln911Arg mutáció a szakirodalomban nem szerepel, kóroki szerepe a betegség hátterében még nem egyértelmű. Következtetés. A genetikai diagnózis felállítását az új generációs szekvenálással végzett génpanel vizsgálat jelentősen meggyorsítja, mely ezen kórkép esetén kulcsfontosságú lehet. A congenitális hyperinsulinizmust eredményező mutációk megfelelő karakterizálását követően az irodalomban leírt genotípus-fenotípus összefüggések rendkívül nagy segítséget jelentenek a beteg további kezeléséhez illetve a genetikai tanácsadáshoz.

42

A cylindromatózis gén mutációi okozta ritka bőrbetegség spektruma Nagy Nikoletta1,2,3, Farkas Katalin1, Tripolszki Kornélia3, Sulák Adrienn3, Kemény Lajos1,2, Széll Márta1,3 1MTA-SZTE

Dermatológiai Kutatócsoport, Szeged Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, Szeged 3SZTE Orvos Genetikai Intézet, Szeged 2SZTE

A Brooke-Spiegler szindróma (BSS; OMIM 605041), a familiáris cylindromatózis (FC; OMIM 132700) és a multiplex familiáris trichoepitheliomatózis 1-es típusa (MFT1; OMIM 601606) a bőrfüggelékeinek tumoros elfajulásával járó ritka, monogénes bőrbetegség spektrum klinikai variánsai. A spektrum valamennyi klinikai formája autoszómális domináns öröklődés menetet mutat és hátterükben a cylindromatózis gén (CYLD) mutációi állnak. Egy MFT1-ben szenvedő spanyol család esetében, genetikai vizsgálataim során a CYLD gén kódoló régióinak mutáció szűrését végeztem el. Vizsgálati eredményeim alapján egy rekurrens heterozigóta nonszensz mutációt (c.2272C/T, p.R758X) detektáltam. Ezt a mutációt már mindhárom klinikai variás – BSS, FC és MFT1 – kapcsán leírták. Haplotípus vizsgálatot végeztem spanyol MFT1, holland FC és osztrák BSS ugyanazt a heterozigóta nonszensz p.R758X CYLD mutációt hordozó beteg esetében. Egy BSSsel diagnosztizált, bukovinai székely származású, magyar család esetében is elvégeztem a CYLD gén kódoló régióinak mutáció szűrését. A szekvenálás során a CYLD gén 20. exonjában egy nonszensz mutációt (c.2806C>T, p.Arg936X) azonosítottam. Mivel ezt a mutációt egy angolszász családban is azonosították, így haplotípus vizsgálatot végeztem a földrajzilag távoli két családban és megállapítottam, hogy különböző mutációs események felelősek a mutáció kialakulásáért. Eredményeim alapján különböző mutációs események felelősek az osztrák, valamint a spanyol és holland esetek kialakulásáért. Eredményeim mutációs forrópontot feltételeznek a gén ezen pozíciójában, illetve az is megállapítható, hogy az ugyanazon mutációt hordozó betegek között a klinikai tünetek esetében nagyfokú változatosság figyelhető meg.

43

Genetikai eltérések vizsgálata szindrómás szívfejlődési rendellenességekben Nagy Orsolya1, Szakszon Katalin2, P. Szabó Gabriella2, Balogh István1, Ujfalusi Anikó1 1Debreceni

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Intézet Célkitűzés. A veleszületett szívfejlődési rendellenességek (congenital heart disease - CHD) a leggyakoribb fejlődési anomáliák, születéskori prevalenciájuk kb. 0,5-0,9 %. A szindrómás CHD genetikai háttere heterogén: kromoszómális aneuploidia, Mendeli öröklődésű mutáció, epigenetikai tényező és kópiaszám eltérés (CNV) egyaránt okozhatja. Az esetek kb. felében a genetikai háttér azonban nem tisztázott. Munkánk célja a teljes genom nagy felbontással való vizsgálatára alkalmas molekuláris citogenetikai módszerrel olyan kópiaszám eltérések (deléciók, duplikációk) kimutatása, amelyek magyarázatul szolgálhatnak a szívfejlődés zavarának kialakulására. Anyag és Módszer. Vizsgálataink során szindrómás veleszületett szívfejlődési rendellenességet mutató betegek (n=7) genomi DNS mintáján végeztük el a microarray vizsgálatot CytoScan 750K Array (Affymetrix) alkalmazásával. Az adatok analíziséhez ChAS v2.0 szoftvert használtunk. A kimutatott genetikai eltérések egy részének megerősítése fluoreszcens in situ hibridizációval (FISH) történt. Eredmények. Négy beteg mintájában patogén deléciókat és duplikációkat azonosítottunk. Egy esetben 8p23.1 mikroduplikációs szindróma igazolódott, ami szívfejlődési rendellenességgel jár. Egy betegnél kódoló OMIM géneket tartalmazó ritka mikrodeléciót (12q24.11q24.12) mutattunk ki. Az 5p15.33p13.2 régió delécióját hordozó beteg a Cri du Chat szindróma súlyos formájában szenved. A negyedik beteg esetében kiegyensúlyozatlan t(4;6)(q34;q25) transzlokációt azonosítottunk, amely 6q parciális triszómiát és 4q monoszómiát eredményezett. A 4q34q35-ös kromoszóma régió deléciója irodalmi adatok szerint fontos szerepet játszik CHD kialakulásában. Az eltérés familiáris eredetének tisztázása folyamatban van. Három betegnél kópiaszám eltérést nem mutattunk ki. Ezekben az esetekben a kisméretű mutációk azonosítására klinikai exom szekvenálást tervezünk. Következtetés. Vizsgálataink során új kópiaszám eltérések kimutatása kiindulási pontként szolgálhat az érintett kromoszómarégióban található gének funkciójának és a betegség pathomechanizmusának tisztázásában. A CHD-t okozó új génmutációk azonosításával genotípusfenotípus összefüggések adhatók meg, elősegítve ezzel a betegek prognosztikai besorolását.

44

A krónikus pancreatitis előfordulása összefügg a humán kationos tripszinogén p.L104P mutációjával egy magyar családban Németh Balázs Csaba1, Patai Árpád V.2, Sahin-Tóth Miklós3, Hegyi Péter4 1 Szegedi Tudományegyetem I.sz Belgyógyászati Klinika, Szeged 2 Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest 3 Boston University Medical Campus, Boston, MA, USA 4 Pécsi Tudományegyetem Transzlációs Medicina Intézet, Pécs Bevezetés: A humán kationos tripszinogén (PRSS1) mutációi (www.pancreasgenetics.org) a tripszinogén korai, pancreason belüli aktivációja miatt örökletes hasnyálmirigy-gyulladást okoznak. A mutációt hordozó családtagoknál általában gyermekkorban alakul ki a betegség. Az érintett családokban a betegség autoszomális domináns öröklésmenetet követ inkomplett penetranciával. Egyes mutációk (pl. p.L104P) tripszinogén „misfolding”-ot és következményes endoplazmás retikulum stresszt okoznak. Nem tisztázott, hogy a „misfolding”-ot okozó mutációk csak sporadikusan előforduló esetekért felelősek, vagy örökletes hasnyálmirigy-gyulladást okoznak. Célkitűzés: Célunk, hogy összefüggést találjunk a PRSS1 p.L104P mutáció előfordulása és a krónikus pancreatitis kialakulása között. Módszer: Minden írásos beleegyezést adó családtagnál célzott genetikai vizsgálatot végeztünk. Az index betegben a PRSS1, CTRC, SPINK1, CPA1 és CFTR géneket, míg a többi beteg családtagban a leggyakoribb pancreatitisre hajlamosító mutációkat vizsgáltuk. Az egészséges családtagokban a PRSS1 gén 3-mas exonját szekvenáltuk. A krónikus pancreatitis diagnózisát hasi képalkotó vizsgálatokra, hasnyálmirigy funkcionális tesztekre és a klinikai képre alapoztuk. Eredmények: Egy magyar család ismeretlen eredetű visszatérő akut és krónikus hasnyálmirigy-gyulladásban és pancreatolithiasisban szenvedő három tagja a PRSS1 gén p.L104P mutációját hordozza. Az első akut pancreatitis minden esetben 18 éves kor felett zajlott le. Nem alakult ki pancreatitis a család további, mutációt hordozó 5 tagjában, azonban közülük hárman gyermekkorúak, illetve egyikük fiatal felnőtt. A mutációt nem hordozó családtagokban nem alakult ki pancreatitis. A család 4 tagja – köztük az egyik beteg – a kimotripszinogén C (CTRC) gén p.G60G mutációját is hordozza. Következtetés: Tanulmányunk az első, mely egyértelmű összefüggést talált a PRSS1 gén p.L104P mutációja és a késői kezdetű örökletes krónikus hasnyálmirigy-gyulladás és hasnyálmirigy-vezeték kövesség kialakulása között.

45

Opszin génekben detektált SNP haplotípusok szerepe myopiában és lassan progrediáló csapdisztrófiában Orosz Orsolya1, Rajta István2, Szabó Viktória3, Vajas Attila1, Takács Lili1, Csutak Adrienne1, Fodor Mariann1, Kolozsvári Bence1, Berta András1, Balogh István4, Losonczy Gergely 1 1Debreceni

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Szemklinika, Debrecen; 2Magyar Tudományos Akadémia, Nukleáris Atommagkutató Intézet, 3Semmelweis Egyetem, Szemklinika, 4Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék Célkitűzés. A zöld (OPN1MW) és vörös színt (OPN1LW) érzékelő opszin fehérjék génjei az X kromoszómán (Xq28) közvetlenül egymás után helyezkednek el, szekvenciájuk 98%-ban megegyezik. A szekvencia homológia és a gének közelsége miatt gyakori az ún. intra-és intergénikus rekombinációjuk, mely a fotopigmentek nagyfokú variabilitásához vezet. Ennek egyik következménye az L és M opszinok exon3-ban előforduló SNP haplotípusok (LVAIS, MVAIS). Irodalmi adatok alapján ezek a haplotípusok Bornholm szembetegséget, kék-csap monokromáziát, X-hez kötött csap-disztrófiát és nem-szindrómás nagyfokú myopiát okozhatnak. Célunk az általunk vizsgált öt generációs családban detektált új genotípus-fenotípus korreláció vizsgálata. Anyag és Módszer. A vizsgált családtagok esetében részletes szemészeti vzsgálatot végeztünk. A genetikai vizsgálat klinikai exom szekvenálással történt. Informatikai analízis során az X-hez kötötten öröklődő gének kódoló régiót és exon-intron határait (±5) vizsgáltuk. Eredmények. A családban X-hez kötötten öröklődő myopiát találtunk, mely korai gyermekkorban kezdődik és felnőttkorra -5.0 és -20.0D közötti rövidlátást okoz. Az érintettek látásélessége megtartott, látásromlást csak a 60 év feletti családtag esetében találtunk. Az első generáció férfi tagjai mindannyian megvakultak. Az érintett férfiak színlátása megtartott vagy enyhén érintett, a 65 év feletti családtagnak kiterjedt csap-disztrófia miatt nincs színlátása. Elektroretinográfiával a 12 éves családtagnál csökkent, az idősebb családtagoknál hiányzó csapválaszt detektáltunk. Az analízis során 17 közös variánst detektáltunk, melyek közül az OPN1LW (c.532A>G, p.Ile178Val; c.538T>G, p.Ser180Ala) és OPN1MW (c.532A>G, p.Ile178Val) variánsok az exon3-ban lévő toxikus haplotípusok tagjai. Következtetés. Az irodalmi adatokkal szemben az általunk vizsgált családban az L opszin/LVAVA és M opszin/MVAVA haplotípushoz tartozó nem stacioner, nem tünetmentes lassan progrediáló csapdisztrófia került leírásra, mely X-hez kötött nagyfokú myopiával társul.

46

Mitokondriális diszfunkció és az autizmus Pentelényi Klára1*, Varga Noémi Ágnes*1, Balicza Péter1, Reményi Viktória1, Hársfalvi Vivien1, Bencsik Renáta1, Illés Anett1, Prekop Csilla2, Molnár Mária Judit1 1Genomikai

Medicina és Ritka Betegségek Intézete, Semmelweis Egyetem, Tömő u. 25-29, 1083 Budapest 2 Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért, Lipótmezei u. 1-5, 1021 Budapest Célkitűzés: Jelenleg az autizmus spektrum zavar (ASD) a klinikai kutatások fókuszában álló betegség, köszönhetően a diagnosztizált betegek növekvő számának. Az ASD mind a klinikai tünetek, mind az etiológiai háttér tekintetében nagyon heterogén betegség. Kutatásunk célja a mitokondriális DNS (mtDNS) változások és az mtDNS fenntartásában szerepet játszó gének, valamint az ASD közötti összefüggések feltárása volt. Anyag és módszer: A leggyakoribb mtDNS betegségeket (mtDNS deléció, m.A3243G, m.A8344G, m.T8993C/A) vizsgáltuk 60 ASD betegben és 60 egészséges személyben. Újgenerációs szekvenálással 103 ASD asszociálta gént (TruSight Autism Rapid Capture Kit, Illumina) és 51 nukleáris, a mtDNS fenntartásáért felelős gént (SureSelect QXT Kit, Agilent) vizsgáltunk olyan esetekben, ahol az ASD fenotípus mtDNS mutációkkal együtt jelentkezik (MD-ASD). Eredmény: A 60 ASD eset 16,6 %-ában igazoltuk az mt-DNS deléció jelenlétét. Az MD-ASD kohortban az MD-re jellemző tünetek gyakrabban voltak jelen, mint a tisztán ASD esetekben. Az MD-ASD betegek között 4 esetben találtunk patogén mutációt és 6 betegben írtunk le bizonytalan jelentőségű eltérést. Az említett eltérések olyan génekben voltak jelen, melyek befolyásolják a mitokondriális funkciót azáltal, hogy szerepet játszanak az mtDNS fenntartásában, a sejt regulációjában, a szignáltranszdukciós folyamatokban vagy a jelátviteli útvonalakban. Következtetés: ASD betegek között a mtDNS mutációk gyakoribbak, mint a kontroll csoportban. Az mtDNS deléció nem az egyedüli genetikai eltérés az ASD-ben, gyakran együtt jelentkezik az ASD-vel asszociálta genetikai rizikó faktorokkal és/vagy az intergenomiális kommunikációban szerepet játszó gének mutációival. Ezek az eredmények egy nagyon komplex patofiziológiás hátteret sejtetnek, ahol a mtDNS deléció nagy valószínűséggel csak másodlagos következménye az ASD asszociálta gének hibájának vagy a káros környezeti hatásoknak vagy egyéb gén-gén interakcióknak.

47

Exoszomális mikroRNS-ek vizsgálata minimálisan invazív biomarkerként mellékvesekéreg daganatos betegekben Perge Pál1, Butz Henriett2, Raffaele Pezzani3, Irina Bancos4, Nagy Zoltán1, Pálóczi Krisztina 5, Nyírő Gábor2, Decmann Ábel1, Buzás I. Edit5, Tóth Miklós1, Marco Boscaro3, Patócs Attila2,6, Igaz Péter1 1II.

sz. Belgyógyászati Klinika, Semmelweis Egyetem, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 46. Medicina Kutatócsoport, Magyar Tudományos Akadémia és Semmelweis Egyetem, 1088 Budapest Szentkirályi u. 46. 3Endocrinology Unit, Department of Medicine, University of Padua, Via Ospedale, 105, 35128 Padova, Olaszország 4Endocrinology, Diabetes, Metabolism, and Nutrition, Mayo Clinic, Rochester, United States 5Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet, Semmelweis Egyetem, 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. 6Lendület Örökletes Endokrin Daganatok Kutatócsoport, Magyar Tudományos Akadémia és Semmelweis Egyetem, 1088 Budapest Szentkirályi u. 46. 2Molekuláris

Célkitűzés: A mellékvesekéreg daganatok preoperatív diagnosztikájában a daganatok dignitásának megállapítására jelenleg nincs megbízható szérummarker. Újabb vizsgálatok szerint az exoszomális mikroRNS-ek a daganatok malignitásának érzékeny markerei lehetnek, de mellékvesekéreg daganatban egyelőre erre nincs adat. Emiatt célul tűztük ki mellékvese daganatban szenvedő betegek vérmintáiban az exoszómák mikroRNS mintázatának vizsgálatát a diagnosztikában alkalmazható markerek azonosítása céljából. Anyag és Módszer: 200 μl humán plazmából a Total Exosome Isolation (Life Technologies) protokoll alapján először exoszóma, majd a teljes RNS izolálás történt. Ezt követően 6-6 szövettanilag igazolt mellékvesekéreg adenomában és carcinomában szenvedő beteg preoperatív plazma mintáiból mikroRNS profil-vizsgálat történt Taqman Human Microarray A-kártyákkal. A szignifikánsan változó mikroRNS-eket célzott RT-qPCR-rel validáltuk 12-12 adenoma és carcinoma esetén. A kittel történt exoszóma izolálás megbízhatóságát ultracentrifugálási módszerrel is vizsgáltuk. Eredmények: A Taqman-kártya alapján a hsa-miR-101 és a hsa-miR-483-5p szignifikáns mértékben felülexpresszálódott a rosszindulatú betegek plazmájában a jóindulatú adenomákhoz képest. A hsamiR-487b expressziója viszont a carcinomákban szignifikánsan csökkent volt. Referencia génként a Taqman-kártya alapján a hsa-miR-342-3p és a hsa-miR-20a mértani közép értékét használtuk. A célzott validálásnál a hsa-miR-101 és a hsa-miR-483-5p szignifikáns mértékben felülexpresszálódott a carcinomás betegekben, ha referenciaként a hsa-miR-342-3p és a hsa-miR-20a mértani közép értékét használtuk. Továbbá a hsa-miR-483-5p szignifikáns mértékben felülexpresszálódott a carcinomás betegekben a cel-miR-39 spike-in kontroll esetén is. Következtetések: Minimálisan invazív biomarkerként az exoszomális hsa-miR-101 és a hsa-miR483-5p alkalmas lehet a mellékvesekéreg rosszindulatú daganatainak preoperatív diagnosztikájában. Az esetszám további növelése szükséges a klinikai alkalmazhatóság pontos megítélésére.

48

Egy kongenitális ichthyosisban szenvedő magyar testvérpár genetikai vizsgálata Sulák Adrienn1, Farkas Katalin2, Tripolszki Kornélia1, Csoma Zsanett3, Frecska Irén3, Kemény Lajos2,3, Nagy Nikoletta1,2,3, Széll Márta1,2 1SZTE

Orvosi Genetikai Intézet, Szeged Dermatológiai Kutatócsoport, Szeged 3SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, Szeged 2MTA-SZTE

A lamelláris ichthyosis (OMIM 242300) egy ritka monogénes bőrbetegség, melynek jellegzetessége testszerte – az arcot és a hajlatokat is érintő – vastag, barna pikkelyek kialakulása. A betegség hátterében a transzglutamináz 1 gén (TGM1) mutációi állnak. Vizsgálataink során célul tűztük ki egy szegedi lamelláris ichthyosisban szenvedő testvérpár genetikai vizsgálatát. A betegeknél perifériás vérből izolált genomi DNS-ből végeztük el a TGM1 gén kódoló szakaszainak és az azokkal határos intronális szakaszok direkt szekvenálását. Vizsgálatainkkal mindkét beteg esetében a TGM1 gén két mutációját detektáltunk: a gén hatodik exonjával határos intronban egy már az irodalomból ismert ”splice site” mutációt azonosítottunk (c.877-2A>G, CS951536), illetve a gén hetedik exonjában egy szintén az irodalomból már ismert, heterozigóta misszensz mutációt (c.1135G/C, p.Val379Leu, CM971480) detektáltunk. Vizsgálati eredményeink alapján a betegek esetében a lamelláris ichthyosis kialakulásáért a TGM1 gén compound heterozigóta genetikai státusza a felelős. Vizsgálati eredményeink a betegek számára kiemelkedő jelentőséggel bírnak, mivel egy rendkívül stigmatizáló betegségről van szó, és a kóroki mutációk azonosításával a család számára a családtervezés segítése és a prenatális diagnosztika is felajánlható.

49

Egy ichthyosisban szenvedő magyar testvérpár genetikai vizsgálata Sulák Adrienn1, Farkas Katalin2, Tripolszki Kornélia1, Csoma Zsanett3, Frecska Irén3, Kemény Lajos2,3, Nagy Nikoletta1,2,3, Széll Márta1,2 1SZTE

Orvosi Genetikai Intézet, Szeged Dermatológiai Kutatócsoport, Szeged 3SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika, Szeged 2MTA-SZTE

Bevezetés: A lamelláris ichthyosis (OMIM 242300) egy ritka monogénes bőrbetegség, melynek jellegzetessége testszerte – az arcot és a hajlatokat is érintő – vastag, barna pikkelyek kialakulása. A betegség hátterében a transzglutamináz 1 gén (TGM1) mutációi állnak. Célkitűzés: Vizsgálataink során célul tűztük ki egy szegedi lamelláris ichthyosisban szenvedő testvérpár genetikai vizsgálatát. Anyag és módszer: A betegeknél perifériás vérből izolált genomi DNS-ből végeztük el a TGM1 gén kódoló szakaszainak és az azokkal határos intronális szakaszok direkt szekvenálását. Eredmények: Vizsgálatainkkal mindkét beteg esetében a TGM1 gén két mutációját detektáltunk: a gén hatodik exonjával határos intronban egy már az irodalomból ismert ”splice site” mutációt azonosítottunk (c.877-2A>G, CS951536), illetve a gén hetedik exonjában egy szintén az irodalomból már ismert, heterozigóta misszensz mutációt (c.1135G/C, p.Val379Leu, CM971480) detektáltunk. Következtetés: Vizsgálati eredményeink alapján a betegek esetében a lamelláris ichthyosis kialakulásáért a TGM1 gén compound heterozigóta genetikai státusza a felelős. Vizsgálati eredményeink a betegek számára kiemelkedő jelentőséggel bírnak, mivel egy rendkívül stigmatizáló betegségről van szó és a kóroki mutációk azonosításával a család számára a családtervezés segítése és a prenatális diagnosztika is felajánlható.

50

Az Angelman szindróma tüneteinek elemzése a pontos genetikai háttér ismeretében Szabó Tímea Margit1, Bessenyei Beáta2, Ujfalusi Anikó2, Szakszon Katalin1, P. Szabó Gabriella1, Hadzsiev Kinga,3 Oláh Éva1 1DEKK

ÁOK Gyermekgyógyászati Klinika, 2DEKK ÁOK Laboratóriumi Medicina, 3PTE Klinikai Központ Orvosi Genetikai Intézet A 15q11-q13 régió egy meiotikusan instabil, citogenetikai átrendeződésekre különösen fogékony kromoszómaszakasz, melyben öt fő töréspont (breakpoint; BP1-BP5) található. A két legismertebb mikrodeléciós szindróma, melyet ebben a régióban található gének expresszió változása okoz, a Prader-Willi és Angelman szindróma. Korábban a fenti betegségek altípusának tekintették - az utóbbi időben azonban önálló entitásként kezelik - a BP1-BP2 régió delécióját (15q11.2 mikrodeléció). Ennek az Angelman- és Prader-Willi szindrómához hasonló tünetekkel járó szindrómának a felismerése a betegség változó expresszivitása és az inkomplett penetrancia miatt nem egyszerű, a genetikailag érintett személyek gyakran tünetmentesek. Munkánk során az Angelman szindróma tüneteit mutató betegek genetikai vizsgálatát MS-MLPA, array CGH módszerekkel és Sanger szekvenálással végeztük. Egy 10 éves fiú gyermeknél, az alkalmazott módszerekkel anyai eredetű BP1-BP2 deléció igazolódott. A tünetmentes anya és a szindróma típusos tüneteit mutató fiú fenotípusbeli eltérését feltételezhetően egy nem azonosított defektív gén, további CNV-k vagy nem-kódoló régiók változásai okozhatják. A 15q11.2 mikrodeléció egy specifikus fenotípusra hajlamosít, javasoljuk a betegség tüneteinek major és minor kritériumokra történő osztályozását, mely segíthet a pontos diagnózis felállításában. A minor kritériumoktól függően a betegséget Angelman- vagy Prader-Willi-like szindrómának tekinthetjük. Munkánk további részében 10 Angelman szindrómás beteg (7 deléció, 1 UPD, 2 UBE3A mutáció) részletes genotípus-fenotípus elemzését végeztük el, melynek során az irodalomban korábban leírt összefüggéseket állapítottuk meg. Az UBE3A gén szekvencia analízisével egy esetben egy korábban nem közölt új patogén frameshift mutációt azonosítottunk. Az Angelman szindróma hátterében álló genetikai mechanizmusok, a genotípus-fenotípus összefüggések ismerete a célzott genetikai tanácsadás és az érintett családokban újabb beteg gyermek születésének megelőzése szempontjából döntő jelentőségű.

51

POLD1 mutáció atípusos Werner szindrómában Szakszon Katain1a, Szilvássy Judit1b, Horkay Edit†1c, Davor Lessel2 1Debreceni

Egyetem a. Gyermekgyógyászati Intézet b. Fül-Orr-Gége és Fej-Nyak Sebészeti Klinika c. Euromedic Diagnostics Debrecen

2Institute

of Human Genetics, University Medical Center Hamburg-Eppendorf, Hamburg, Germany

Célkitűzés: Az ún. MPD szindróma (mandibular hypoplasia – deafness – progeroid features) a szegmentális progeroid szindrómák egyike, jelenleg kevesebb, mint 15 azonosított beteggel a világon. Ún. atípusos Werner szindrómaként is ismert, mert számos tünete átfed a Werner szindrómáéval (atrófiás bőr, korai atherosclerosis, osteoporosis, 2-es típusú diabetesre való hajlam), a fenotípus mégis jelentősen különbözik attól. A háttérben álló genetikai okot, a POLD1 gén mutációit 2013-ban azonosították. Célunk a POLD1 gén vizsgálata volt a progeria olyan eseteiben, amelyekben a Werner helicase (WRN) ill. lamin A (LMNA) génekben nem volt mutáció. Előadásunkban egy hazai beteget mutatunk be a szindróma rövid irodalmi áttekintésével. Anyag és módszer: A LMNA és a POLD1 gén valamennyi kódoló exonját és az exon-intron határokat PCR-rel amplifikáltuk, majd Sanger szekvenáltuk. Eredmények: A 4 éves koráig fenotípusos eltérést nélkülöző, majd 10 éves korára az MPD-re karakterisztikus mandibularis hypoplasiát, halláscsökkenést, lipoatrófiát mutató betegnél a POLD1 génben egy három nukleotidot érintő deléciót azonosítottunk, amely de novo eredetű, és megegyezik Weedon és mtsai által 2013-ban közölt mutációval. Az eredmény az MPD diagnózisát alátámasztja, valamint hozzájárul ahhoz a megállapításhoz, hogy a POLD1 génben ez egy hot-spot mutáció. A szerzők javasolják, hogy a progeria olyan eseteiben, amely egynél több szervet érint, de különbözik a Hutchinson-Gilford és a Werner szindróma fenotípusától, és a mandibularis hypoplasia megjelent, érdemes gondolni az MPD-re.

52

A Hippo/YAP1 jelátviteli útvonal szerepének vizsgálata asztmában és allergiában Szalai Csaba1, Fodor Lili1, Gézsi András1, Ungvári Ildikó1, Semsei F. Ágnes1, Nagy Adrienne2, Gálffy Gabriella3, Tamási Lilla3, Kiss András2, Antal Péter4 1,2Semmelweis

Egyetem Genetikai Sejt és Immunbiológiai Intézet, 2Heim Pál Kórház, 3Pulmonológiai Klinika; Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék 4Budapesti

Célkitűzés. Az elmúlt években végzett vizsgálataink alapján számos bizonyíték utalt arra, hogy a Hippo/YAP1 jelátviteli útvonal szerepet játszik asztmában. Vizsgálatainkban ezt a hipotézist tanulmányoztuk. Anyag és módszer. 18 asztmásból és 10 egészséges kontrolból származó indukált köpet mintában összehasonlítottuk a Hippo/YAP1 útvonal génjeinek expresszióját és az FRMD6 és a YAP1 fehérjéjének szintjét. A YAP1 génben 14 SNP-t választottunk ki és genotipizáltunk 522 asztmás és 711 kontroll gyermekben. Az eredményeket hagyományos statisztikai módszerrel és a csoportunk által fejlesztett bayes háló alapú relevancia vizsgálattal (Bayesian network based Bayesian multilevel analysis of relevance (BN-BMLA)) elemeztük. Eredmények. A Hippo/YAP1 útvonal minden tagjának mRNS-ét detektálni lehetett az indukált köpetben, mind a betegekben, mind az egészségesekben. Korrelációt találtunk a YAP1 mRNS szint és a köpet bronchiális epitélsejt száma között (r=0.575, p=0.003). Az FRMD6 fehérjéjét minden mintában detektálni tudtuk, míg a YAP1 fehérjét csak az enyhe asztmásokban. Érdekes módon a kontrollokban és a súlyos asztmásokban a YAP1 fehérje nem volt detektálható. A YAP1 gén rs2846836 SNP-je szignifikáns asszociációt mutatott a fizikai terhelésre jelentkező asztmával (OR=2.1 [1.3-3.4], p=0.004). Az rs11225138 SNP genotípusainak és egyes YAP1 haplotípusok eloszlása szignifikánsan különbözött az egyes asztma súlyossági besorolások között. A BN-BMLAval történő elemzés során az FRMD6 gén két variációja volt a legrelevánsabb rhinitisben és a fizikai terhelésre jelentkező asztmában. Az egyes genetikai variánsok, laboratóriumi és klinikai paraméterek között kölcsönhatási hálókat tudtunk detektálni. Következtetés. Eredményeink alátámasztják azt a hipotézisünket, hogy a Hippo/YAP1 jelátviteli útvonal szerepet játszhat asztmában, és felvetik annak a lehetőségét, hogy az útvonal egy potenciális gyógyszercélpont lehet.

53

DGKE mutáció szerepe mikroangiopátiájában

egy

23

hónapos

kisded

vesére lokalizált

thrombotikus

Szigeti Erika1, Jakab Dániel1, Kemény Éva2, Prohászka Zoltán3, Sinkó Mária1, Bereczki Csaba1 Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ 2 Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Általános Orvostudományi Kar Patológia Intézet 3 Semmelweis Egyetem, Kútvölgyi Klinikai Tömb, Kutatólabor 1

Absztrakt: A thrombotikus mikroangiopátia (TMA) egy komplex patológiai folyamat eredménye, melynek hátterében haemolitikus uraemiás szindróma (HUS) – Shiga-toxin vagy invazív Pneumococcus infekció -, thrombotikus thrombocitopéniás purpura, atípusos haemolitikus ureamiás szindróma (aHUS), vagy egyéb megbetegedés - például malignus hypertonia – állhat. Az aHUS molekuláris oka az endothel felszín thrombogenitásának fokozódása, komplement szabályozási zavar miatt. Tünetei: hemolitikus anémia, thrombocitopénia, és akut veseelégtelenség. Terápiája alapvetően a hemodialízis, mellyel együtt szteroid, plasmaferesis és eculizumab adható. A betegek 50-60%-ban sikerül a komplement rendszer alternatív út valamely faktor esetében mutációt detektálni. Esetünkben a közel 2 éves kisdedet nephroticus jegyeket is mutató nephritis miatt vizsgáltuk. A vesebiopszia vesére lokalizált TMA-t igazolt. Mivel nem tudtunk kórokozót kimutatni, az aHUS merült fel, melynek incidenciája 1:500.000, gyakorisága tizede a típusos HUS előfordulásának. A komplement vizsgálat csökkent, de nem deficiens ADAMTS13 aktivitást igazolt. Későbbiekben C3 is csökkenő tendenciát mutatott. Az eset szteroid/ plazmaferezis/eculizumab rezisztensnek bizonyult. Az etiológiai tényezők között felmerült a kinin-expozíció kóroki szerepe. A genetikai vizsgálat DGKE (diacyl glycerol kinase epsilon) gén mutációt igazolt, amit a fiatalkori atípusos HUS eseteiben <1% gyakorisággal ír le az irodalom, - a világon hozzávetőlegesen eddig 50 esetben melynek tényleges terápiája a vesetranszplantáció. DGKE a lipidkinázok családjába tartozik. Az endotheliumban, thrombocytákon és podocytákon expresszálódik. Elsodleges hatasat a protein kinaz C regulaciojaval fejti ki, mely a thrombocytak aktivitasat es up-regulaciot befolyasolja protrombotikus feherjenek keresztul, így lesz szerepe a TMA kialakulasaban. Fenotípus nagyjabol megegyezik az aHUS eseteiben leírtakkal (TMA, anemia, thrombocitopenia, veseelegteleseg). Az akut epizodban a masszív proteinuria dominal, majd ezt kovetoen a betegek tobbsege kronikus veseelegtelen lesz. Homozigota es heterozigota mutaciot is identifikaltak. A leggyakoribb a homozigota mutacio (c.966G>A, ami eseteben p.Trp322), de kisebb aranyban compound heterozigota mutacio is megjelenik. Paciensunknel az utobbi all fenn: c.559delA (exon 3), c.966G>A (17q22, exon 6), mivel a szulokben is sikerult a hordozosagot igazolnunk.

54

A 22q11 deléciós szindróma prenatális diagnosztikájának lehetőségei dr Tidrenczel Zsolt¹, dr Tardy Erika¹, dr Tóth András¹, Sarkadi Edina¹, dr Simon Judit¹, dr Demeter János¹, dr Hajdú Júlia² ¹Honvéd Kórház, Szülészet- Nőgyógyászati osztály, Genetikai Centrum ²Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet A 22-es kromoszóma hosszú karja a humán genom instabil része, az ismétlődő komplex LCR szakaszok teremtik meg az alapját a kromoszóma szerkezeti rendellenességekre való hajlamára. A leggyakoribb 22q11 mikrodeléció a betegek 90%-ban kb 3 Mb nagyságú, a kisebb deléciók alig 10%-ban fordulnak elő. A hosszú kar deléciója a klinikai fenotípus változó formájával járhat, így pl. a DiGeorge, a velocardiofaciális, conotruncal anomaly face (Takao) szindróma vagy az isolated outflow tract defects of the heart (OIFT), melyeket összefoglaló néven 22q11 deléciós szindróma néven említ a szakirodalom (OMIM 188400/192430). Előfordulás kb. 1:2000-4000, a leggyakoribb mikrodeléciós kórkép. A génszakasz deléciója során a több, mint 35 gén közül a TBX1, HIRA, WNT5A és CRKL gének funkciójának kiesése döntő jelentőségű a multiszisztémás kórkép kialakításában. A kórkép prenatális szűrése ill. diagnosztikája nem megoldott, nincs a kórképre egyértelműen jellemző prenatálisan észlelhető kórjelző magzati eltérés. A posztnatálisan előforduló eltérések (dizmorfiás arckarakter, thymus hiány, immundeficiencia, szív rendellenességek, szájpad rendellenesség, szellemi fogyatékosság…) közül prenatálisan a méhen belüli retardáció (10-50%) és a szívfejlődési rendellenességek (30-80%) a leggyakoribbak. A kórkép korai, első két trimeszteri diagnosztikájának lehetőségét a fejlődő magzati echocardiográfia tette lehetővé, hiszen a kórképben gyakori magzati conotruncális és az aortaív cardiovasculáris eltérései felismerhetőek. Kórházunk és a GOKI magzati echocardiográfiás csoportja által 2016 tavaszától kialakított munkacsoport célja a felismert magzati vitiumok hátterében álló esetek molekuláris vizsgálata 22q11DS irányban. FISH vizsgálatokhoz invazív mintavétellel nyert amnionsejteket tenyésztettünk, a chorionsejteket direkt módszerrel preparáltuk. Próbaként a minimális kritikus régióra specifikus HIRA és TBX1 gének jelenlétét igazoló szondákat alkalmaztunk. Előadásunkban beszámolunk munkacsoportunk eddigi eredményeiről.

55

Congenitális hyperinsulinizmus. ABCC8 gén 1-es exon Val17Ala(c50T>c) missens mutációja Tihanyi Mariann1, Elmont Beatrix2, Buzogány Mária2, Boronyák Henrietta2, Gárdos László2, Pruhova Stepanka3 Zala Megyei Kórház, Genetikai Laboratórium1 Zala Megyei Kórház, Csecsemő- és Gyermek Osztály2 Department of Pediatrics 2nd Faculty of Medicine, Charles University in Prague and Hospital Motol 3 A congenitális hyperinzulinizmus perzisztáló hypoglycaemiával járó ritka kórkép, mely kezdődhet újszülött- vagy gyermekkorban. A hypoglycaemiát hyperinzulinizmus és ennek metabolikus következményei jellemzik. 45%-ban az érintetteknél az ABCC8 vagy a KCNJ11 gén patogén variánsát sikerül igazolni, de legalább még hét másik, az inzulin szekréciójában szerepet játszó gén mutációja is szóba jöhet. Az öröklődés autoszom recesszív vagy autoszom domináns típusú. Előadásunkban áttekintjük a kórkép klinikai és genetikai vonatkozásait, bemutatjuk a kezelés dilemmáit. Páciensünk zavartalan második terhességből 40. gesztációs hétre 3340 grammal született. Megszületést követően kifejezetten alacsony vércukor érték igazolódott, melyet tartós hypoglycaemia követett, szoptatás mellett a glucose igénye 10-12mg/kg/min volt. Ismételten magas inzulin értékeket mértünk. Hasi MRI vizsgálat a pancreas dorsalis rész agenesia gyanúját vetette fel, kardiológiai vizsgálat közepes mértékű shunt mellett perzisztáló ductus arteriosust véleményezett. Ketózis nem volt igazolható. Diazoxid adása mellett glucose igénye nem csökkent, szomatoszatin alkalmazásával és anyatejes táplálással vércukor értékei nagyjából egyensúlyba kerültek. 18 F DOPA PET-CT vizsgálattal a pancreas fejben néhány mm-es insulinoma igazolódott. Molekularis genetikai vizsgálat az ABCC8 gén 1-es exon Val17Ala (c.50T>C) missens heterozigóta mutációját találta. Az anyánál elvégzett genetikai vizsgálat negatív volt. Az apa a vizsgálaton nem jelent meg. Esetünkben a CHI hátterében egy recesszív mutációt találtunk, monoallelicus formában. A betegség kialakulásához focalis pancreas lézió vezetett, mely nagy valószínűséggel az öröklött mutáció mellett megjelenő szomatikus mutáció, heterozigótaság vesztés, apai isodiszómia következménye volt. A molekuláris genetikai vizsgálat fontos, mert a kezelést alapvetően befolyásolja.

56

Euthyreosisos pajzsmirigy „hideg” göbök biopsziás mintáinak genetikai vizsgálata és 5 éves utánkövetése Tobiás Bálint1, Balla Bernadett1, Kósa János1, Árvai Kristóf1, Horányi János2, Járay Balázs3, Székely Eszter3, Istók Roland3, Székely Tamás3 és Lakatos Péter1 1Semmelweis

Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika 3Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézet 2Semmelweis

Bevezetés: Az évente felderített pajzsmirigyrákos megbetegedések száma drámaian megemelkedik az elmúlt 20 év tekintetében. A korai diagnózist lehetővé tevő, illetve a betegség prognózisát befolyásoló paraméterek, elsősorban genetikai eltérések keresése napjainkban jelentős szerepet kap. Célkitűzés: Jelen munkánkban 4 szomatikus génmutáció (BRAF, HRAS, NRAS, KRAS) és 4 génátrendeződés (RET/PTC1, RET/PTC3, PAX8ex7/PPARgamma, PAX8ex9/PPARgamma) jelenlétét vizsgáltuk összesen 779 pajzsmirigy vékonytű aspirációs mintában, ahol a mintavétel pillanatában a citológia benignus eredményt adott. A pácienseket 5 éven át követtük éves rendszerességgel telefonon. Anyag és Módszer: A génmutációk elemzését fluoreszcens jelölésen alapuló melting pont módszerrel végeztük Light Cycler készülékkel. A génátrendeződéseket specifikus TaqMan-próba alapú valós idejű PCR technikával vizsgáltuk. Eredmények:A biopsziaminták elemzése során 39 BRAF, 23 NRAS, 9 HRAS és 1 KRAS mutációt, 1 RET/PTC3 génátrendeződést találtunk (az összes minta 9,4%-ában volt genetikai elváltozás). Az összes, szövettanilag papilláris carcinomának bizonyult esetből (42 minta) 24 esetben találtunk BRAF, 1 esetben NRAS mutációt és szintén 1 esetben RET/PTC3 génátrendeződést. Az összes minta öt éves (779 esetet) követés során 96,6%-os specificitást tudtunk felmutatni. Következtetések: Az idő során általunk észlelt malignizálódó „hideg” göbökben a BRAF mutáció előfordulása hasonlatos volt a papillaris daganatokban eddig leírtakéhoz. Ugyanakkor, a RAS és RET/PTC eltérés előfordulása az irodalmi adatokhoz képest alacsonyabb frekvenciával jelent meg a mintáinkban. PAX8/PPARgamma génátrendeződést egyáltalán nem találtunk. A genetikai eltérések ismerete jelentős mértékben kiegészítheti a hisztológiai/citológiai vizsgálatokat, segítve így a diagnosztikát, azaz a „hideg” göbök malignizálódási hajlamának előrejelzését és a későbbi kezelési stratégia felállítását.

57

Interallelikus interakciók NPHS2-asszociált nephrosis szindrómában Tory Kálmán, K Menyhárd Dóra, Mikó Ágnes, Balogh Eszter, Schay Gusztáv, Kaposi Ambrus, Jávorszky Eszter, Christelle Arrondel, Stéphanie Woerner, Olivier Gribouval, Kerti Andrea, Stráner Pál, Géraldine Mollet, Perczel András, Corinne Antignac 4) 5) 6) 7) 8)

Semmelweis Egyetem, I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest MTA-SE Lendület Nephrogenetikai Kutatócsoport, Budapest INSERM U 1163, Laboratory of Hereditary Kidney Diseases, Párizs MTA-ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport, Budapest Semmelweis Egyetem, Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet, Budapest

A podocint kódoló NPHS2 a szteroid-rezisztens nephrosis szindrómában (SRNS) leggyakrabban mutáns gén. Az NPHS2-asszociált SRNS autoszomális recesszíven öröklődik, és rendszerint 10 éves kor előtt végstádiumú veseelégtelenséghez vezet. Az R229Q polimorfizmus (MAF Európában: 34%) és egy mutáció társulása ([R229Q];[mut]) enyhébb fenotípust okoz, rendszerint csak a 3-4. évtizedben okoz veseelégtelenséget. Jelentős különbséget találtunk az [R229Q];[mut] genotípusú betegek várt és megfigyelt gyakoriságában, ezért feltételeztük, hogy az [R229Q];[mut] genotípus az esetek döntő részében nem patogén. Ezen hipotézist 129 obligát mutáció-hordozó szülő vizsgálatával bizonyítottuk: hat egészséges szülőnél találtunk [R229Q];[mut] genotípust. Az inkomplett penetrancia okát keresve azt találtuk, hogy más mutációk társulnak az R229Q variánshoz a betegekben és az egészséges szülőkben. A betegekben társuló mutációk döntő része az utolsó két exonban helyezkedik el (56/71 allél, 79%), jóllehet ezen mutációk ritkák az NPHS2 mutációk között (34/498 allél, 7%, p=1.4x1039). Ezen drámai különbség hívta fel a figyelmet arra, hogy az R229Q patogenitása a társuló mutációk függvénye. A mutáció-dependens patogenitás hátterében feltételezett interallelikus interakciót podocyta sejtkultúrán vizsgáltuk: az R229Q podocin lokalizációját vizsgáltuk a koexpresszált podocin variáns függvényében. Az R229Q podocint csak akkor találtuk delokalizáltnak, ha a betegekben talált mutáns podocinnal koexpresszáltuk, az egészséges szülők genotípusát imitáló koexpressziókban nem. A podocin delokalizációját ex vivo, patogén társulást hordozó beteg vizeletéből izolált podocyta-kultúrán is bizonyítottuk. A podocin-dimer Pyrococcus horikoshii stomatin kristályszerkezete alapján számolt strukturális modellje alapján a patogén asszociációért felelős mutációk megváltoztatják a C-terminális dimerizáció szerkezetét. A C-terminális trunkáns mutációk vizsgálata során azt találtuk, hogy a teljes C-terminális régiót nélkülöző podocin variáns (R286Tfs*17) teljes mértékben membrán-lokalizált, míg a csak a disztális helikális régiót érintő trunkáns podocin (F344Lfs*4) endocytosisra kerül. Utóbbi hatást az endocytosis gátlásával bizonyítottuk. Ezen endocytosist, membrán-lokalizált podocin variánsok koexpressziójával is meg tudtuk gátolni, mely hatás komplementációra utal. Az NPHS2 allélok több interakcióját figyeltük meg: az R229Q variáns kizárólag C-terminális aminosav-cserék domináns negatív hatása következtében lehet patogén. Ezzel szemben bizonyos Cterminális trunkáns mutációk endocytosist indukáló hatását más membrán-lokalizált podocin variánsok ki tudják védeni. Az NPHS2-asszociált nephrosis szindróma az első olyan betegség, melyben az interallelikus interakció döntően meghatározza egy allél patogenitását. Ezen jelenségnek közvetlen klinikai jelentősége van a klinikai gyakorlatban: mind a genetikai tanácsadásban, mind a nephrosis genetikai eredetének megítélésében, illetve új szempontot kínál a variánsok patogenitásának megítélésében autoszomális recesszív kórképekben.

58

Generációkon átívelő transzlokációk Tóth Zsuzsa, Kiss Eszter, Gönczi Józsefné, Fekete György, Haltrich Irén Semmelweis Egyetem, II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest Célkitűzés: A kromoszómák reciprok transzlokációi komoly fenotípusos elváltozással járhatnak. A kiegyensúlyozott transzlokáció hordozás emelkedett kockázatot jelent az utódban, mivel kiegyensúlyozatlan transzlokációhoz, illetve aneuploidiához vezethet. Anyag és módszer: A 2015- ben általunk vizsgált gyermekek közül nyolcban azonosítottunk familiárisan öröklődő illetve „de novo” transzlokációt. A G-sávos kariotípus analízist fluoreszcens in situ hidridizációs vizsgálatokkal egészítettük ki. Az alábbiakban két transzlokáció családi szegregációját és klinikai összefüggéseit részletezzük. Eredmények: 1./ A két éves fiúgyermek klinikai tünetei: rövidebb nyak, mélyebb hátsó hajhatár, bal oldali torticollis, scapula környéki izomhipotónia, dongaláb, pszichomotoros elmaradás. A Gsávos elemzéssel a 6-os és 10-es kromoszómák hosszú karja közötti reciprok transzlokációt a FISH vizsgálat igazolta, egy 6-os kromoszóma darab ectópiásan ábrázolódott a derivátum 10-es kromoszómán. Az egészséges édesanya és bátyja ugyanezt a kiegyensúlyozott transzlokációt hordozza. 2./ Az egy éves fiúgyermek tünetei: hypotrophia, dyscraniás, hátul lapos, homlokban kicsúcsosodó koponya, közel ülő szemek, hosszú szempillák, anti-mongoloid szemrések, mélyen ülő fülek, hypoplasiás mellbimbók, mozgás elmaradás, mérsékelt mentális retardáció. G-sávos elemzéssel minden osztódásban egy derivátum 2-es kromoszómát azonosítottunk. Az édesapa 2-es és 4-es kromoszóma hosszú karjai között kiegyensúlyozott reciprok transzlokációt találtunk. A beteg gyermek az apai transzlokáció kiegyensúlyozatlan formáját örökölte, amely 4q parciális triszómiát eredményezett. Következtetés: Mindkét beteg esetében csaknem azonos méretű kromoszóma szakaszok cserélődtek ki, a sáv mintázat különbözősége irányította figyelmünket a transzlokáció lehetőségére. Az első család esetében további vizsgálatot (array CGH, töréspontok PCR vizsgálata) tervezünk. A kiegyensúlyozott transzlokációk diagnózisában a nagy felbontású G sávos analízis a kulcsvizsgálat, ez szolgál alapul a további molekuláris szintű vizsgálatokhoz.

59

NIPT-ekről egy eset kapcsán Török Olga, Zsupán Ildikó, Buczkó Zsuzsanna, Ujfalusi Anikó2, Tóth Anikó, Sámsoni Zsuzsa, Szabolcsiné Burai Ildikó DE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Genetikai Laboratórium, DE KK Klinikai Genetikai Tanszék2 Az anyai vérben keringő szabad magzati DNS fragmentumok vizsgálatán alapuló non-invazív tesztek (NIPT) megjelenése egy új fejezetet nyitott a prenatális diagnosztikában. Napjainkban már több százezres esetszámokon alapuló tanulmányok eredményei igazolják a tesztek magas szenzitivitását és specificitását, de biológiai okokra visszavezethetően egyik sem érheti el az invazív mintavétel útján történt hagyományos citogenetikai vizsgálatokét. Az esetleges téves negatív esetek nagy többsége placentáris mozaikossággal magyarázható. Esetünk érdekességét többek között az adja, hogy a NIPT a későbbiekben igazolt placentáris mozaikosság ellenére is jelezte a magzat aneuploidiáját. A 32 éves terhesnél az első trimeszteri kombinált teszt a 21-triszómiára 1/2788 kockázatot mutatott, ennek ellenére megcsináltatta a második trimeszteri négymarkeres biokémiai szűrővizsgálatot is, amely 1/200-nak találta a kockázatot. Genetikai tanácsadásunkra irányították, ahol a második trimeszteri ultrahangvizsgálat során kromoszóma rendellenességre utaló marker nem igazolódott. Invazív mintavételt ez alapján nem tartottunk indokoltnak, de a házaspár az új DNS alapú non-invazív tesztek lehetőségéről kapott tájékoztatást követően NIFTY teszt mellett döntött, amely a 21- triszómiára magas (>1/20) kockázatot mutatott. Tekintettel a 20. terhességi hétre, a gyors diagnózis érdekében egyidejűleg CVS-t és amniocentézist is végeztünk. A chorion direkt preparátum hagyományos citogenetikai vizsgálata 92,XXYY kariotípust igazolt. A chorionbolyhok és a magzatvíz sejtek in situ tenyészeteinek további vizsgálata alapján kiderült, hogy lepényi mozaikosságról van szó, mivel mindkettő 46,XY+21,t(21,21) kariotípust igazolt, amit az in situ magzatvízsejt preparátumon végzett FISH vizsgálat is megerősített. A szülők a terhesség befejezése mellett döntöttek. A perifériás vér limfocita tenyészetéből a kariotipizálás mindkét szülőnél szabályos kromoszóma összetételt mutatott, tehát de novo transzlokációs triszómiáról volt szó, amelyet a NIPT helyesen jelzett annak ellenére, hogy a chorion direkt preparátumának tetraploid sejtjeiben a 21/21 transzlokáció nem volt látható. Ez amellett szól, hogy az anyai vérplazmába a magzati DNS fragmentumok nemcsak a syncitiotrophoblast, hanem a bolyhok mesenchymalis eredetű sejtjeinek apoptosisa eredményeként jutnak. Az eset egyúttal további bizonyítéka annak, hogy a NIPT-ek a transzlokációs eredetű triszómiákat is nagy biztonsággal jelzik. Ebben az esetben vitathatatlanul a szülői aggodalom jelentette a prenatális vizsgálatok indikációját, ami arra hívja fel ismételten a figyelmet, hogy a szubjektív anyai megérzés szerepét sem szabad kategorikusan lekicsinyelni.

60

Az amiotrófiás laterálszklerózis genetikai heterogenitásának vizsgálata a magyar betegpopulációban Tripolszki Kornélia1, Farkas Katalin2, Sulák Adrienn1, Török Dóra1, Nagy Dóra1, Engelhardt József3, Klivényi Péter3, Nagy Nikoletta1,2, Széll Márta1,2 1SZTE

Orvosi Genetikai Intézet, Szeged Dermatológiai Kutatócsoport, Szeged 3SZTE Neurológiai Klinika, Szeged 2MTA-SZTE

Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) egy gyógyíthatatlan neurodegeneratív betegség, mely az alsóés felső motor neuronok elhalásával jár. Az érintett egyének a betegség kialakulását követően átlagosan 3-5 évig élnek, a halált leggyakrabban a légzési elégtelenség okozza. Az ALS-ben szenvedő betegek hozzávetőlegesen 5-10%-a családi halmozódást mutat, míg a többi a sporadikus esetek közé tartozik. Munkánk során célul tűztük ki négy a betegség kialakulásának hátterében álló gén vizsgálatát egy magyar betegekből álló csoportban. A vizsgálatba 66 magyar beteg került bevonásra. A vérvételt követően genomi DNS-t izoláltunk, majd a SOD1, FUS, SETX és C9orf72 gének kódoló régióinak és azokat határoló intronszakaszok mutáció szűrését végeztük el Sanger és célzott-régió szekvenálást alkalmazva. A C9orf72 gén első intronjában található hexanukleotid repeat expanzió vizsgálatát az erre alkalmas repeat-primed PCR és amplikon fragment hossz analízissel végeztük el. Vizsgálataink során sikerült azonosítani egy új, az irodalomból még nem ismert frameshift mutációt (p.Lys92Argfs8X) és további három rekurrens misszensz mutációt (p.Val14Met, p.Leu144Phe és p.Asp90Ala) a SOD1 génen. Továbbá egy eddig nem ismert heterozigóta misszensz mutáció (p.Asn264Ser) került aznosításra a SETX génen. In silico vizsgálatok eredményei szerint az azonosított új mutációk nagy valószínűséggel kóroki eltérések. Az újonnan azonosított variánsok patogén hatását az is alátámasztja, hogy nem voltak jelen a klinikailag tünetmentes hozzátartozókban illetve a klinikailag tünetmentes kontroll egyének alkotta csoportban sem. Eredményeink jelentőségeként elmondható, hogy ez az átfogó tanulmány új információkkal szolgál az amiotrófiás laterálszklerózis genetikai hátterének feltérképezéséhez, és hozzájárul a betegséggel kapcsolatos mutációs adatbázisok bővítéséhez.

61

Prognosztikailag jelentős géndeléciók vizsgálata gyermekkori akut lymphoblastos leukémiában multiplex ligation-dependent probe amplification (MLPA) módszerrel Ujfalusi Anikó1, Bessenyei Beáta1, Koczok Katalin1, Gyurina Katalin2, Kiss Csongor2 1Debreceni

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Intézet Célkitűzés. A gyermekkori akut lymphoblastos leukémiában (ALL) kimutatható citogenetikai eltérések független prognosztikai tényezők, befolyásolják a betegek rizikó csoportokba való besorolását és lehetővé teszik a terápia differenciálását. Az elmúlt évek teljes genom vizsgálatai igazolták a lymphocyta differenciálódásban és sejtciklus szabályozásban szerepet játszó gének kópiaszám eltéréseinek jelentőségét ALL-ben. Ezen eltérések kimutatása nagymértékben hozzájárulhat a leukemogenezis megértéséhez, a betegek további differenciálása révén pedig a terápia hatékonyságának növeléséhez. Vizsgálataink célja gyermekkori ALL-ben gyakori kópiaszám eltérések vizsgálata volt a diagnóziskori csontvelőből izolált DNS mintákon multiplex ligation dependent probe amplification (MLPA) módszerrel. A kimutatott eltéréseket összevetettük a citogenetikai és fluoreszcens in situ hibridizáció (FISH) vizsgálatok eredményeivel, valamint a klinikai képpel. Anyag és Módszer. A vizsgálatokhoz ALL-IKZF1 MLPA próbamixet (MRC Holland) alkalmaztunk, ami 14 gén kópiaszám eltéréseit mutatja ki. Az adatok analízise Coffalyser szoftverrel történt. Eredmények. Munkánk során 25 ALL-es gyermek csontvelő mintáját vizsgáltuk, akik az alábbi citogenetikai eltéréseket mutatták: t(12;21) (n=11), hiperdiploid (>51 kromoszóma) (n=4), t(4;11) (n=1), t(1;19) (n=1), t(9;22) (n=1), normál kariotípus (n=1), i(9q) (n=2), sikertelen/egyéb (n=4). Az MLPA-val vizsgált eltérések közül leggyakoribb az ETV6 deléció volt (n=7), ezt követte a PAX5 és CDKN2A/B (n=5), valamint az IKZF1, BTG, EBF1 és Rb1 deléció. Az egyik sikertelen citogenetikájú betegben prognosztikailag jelentős deléciókat mutattunk ki: IKZF1, JAK2, CDKN2A/B, PAX5. A t(4;11) transzlokációs esetben Xp duplikáció igazolódott. Hat betegben nem találtunk kópiaszám eltérést. Következtetés. Az irodalmi adatokhoz hasonlóan eredményeink megerősítik, hogy az MLPA gyors, költséghatékony és nagy felbontású módszer gyermekkori ALL-ben prognosztikailag fontos gének delécióinak és/vagy duplikációinak kimutatására, melyek ismeretében az egyes citogenetikai alcsoportok tovább differenciálhatók, a kórlefolyás pontosabban megítélhető.

62

Kópiaszám eltérések rendellenességekben

vizsgálata

microarray

módszerrel

veleszületett

fejlődési

Ujfalusi Anikó1, P. Szabó Gabriella2, Tihanyi Marianna3, Bessenyei Beáta1, Koczok Katalin1, Szakszon Katalin2 1Debreceni

Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Genetikai Tanszék, 2Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Intézet, Debrecen, 3Zala Megyei Kórház, Citogenetikai Laboratórium Célkitűzés. A teljes genomot vizsgáló array komparatív genomikus hibridizáció (CGH) széles körben elterjedt vizsgáló módszer kópiaszám eltérések (copy number variation – CNV) kimutatásában, szerkezeti kromoszóma aberrációk töréspontjainak pontosításában. A különböző kromoszómarégiókat érintő mikrodeléciók és mikroduplikációk gyakori okai a szomatikus és mentális retardációval, dysmorphiaval járó összetett fejlődési rendellenességeknek, emellett hozzájárulhatnak felnőttkorban kezdődő neuropszichiátriai kórképek kialakulásához is. Vizsgálataink célja kóroki CNV-k kimutatása volt ismeretlen eredetű mentális és/vagy szomatikus retardáció, valamint többszörös fejlődési rendellenességek esetén. Anyag és Módszer. Hatvannégy beteg perifériás véréből izolált genomi DNS mintán végeztük el az array CGH vizsgálatot CytoScan 750K (Affymetrix) alkalmazásával. Az adatok analízise ChAS szoftverrel történt. A kimutatott genetikai eltérések megerősítését, a családtagok célzott genetikai vizsgálatát fluoreszcens in situ hibridizációval (FISH), multiplex ligation-dependent probe amplification (MLPA) módszerrel vagy GTG sávozással végeztük. Eredmények. 18/64 (28%) beteg mintájában azonosítottunk patogén (n=12) vagy ismeretlen jelentőségű/valószínűleg patogén (n=6) CNV-t. A kóroki eltérések közül öt esetben deléció, három betegnél duplikáció, három esetben kiegyensúlyozatlan transzlokáció, egy beteg mintájában pedig nagyfokú heterozigótaság vesztés igazolódott. A microarray módszerrel azonosított patogén CNV-k minden esetben összhangban voltak a betegek fenotípusos jellemzőivel, jelentős részük ismert mikrodeléciós vagy mikroduplikációs szindróma. Az általunk kimutatott ismeretlen jelentőségű CNV-k olyan kromoszómarégiókat (1p36, 3q21, 12q24, 17q11) érintő deléciók és duplikációk, amelyek OMIM géneket tartalmaznak, oki szerepük azonban nem bizonyított. Következtetés. A nagy felbontású microarray technika alkalmazásával nagyobb arányban igazolhatók kiegyensúlyozatlan genetikai eltérések mentális retardáció és multiplex fejlődési rendellenességek esetén, mint hagyományos citogenetikai módszerekkel. A nagyobb hatékonyság eredményeként további tesztek válnak elkerülhetővé, ami jelentősen lerövidíti a diagnózis felállításához szükséges időt és hosszú távon csökkenti a betegellátás költségeit.

63

A monogénes betegségek PGD vizsgálataival szerzett első tapasztalataink Varga Tünde1, Lotz Gábor1, Mátyás Szabolcs2, Kanyó Katalin3, Szentirmay Zoltán1 Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum, Budapest Kaáli Intézet, Budapest 3 Szent János Kórház Budai Meddőségi Centrum, Budapest 1 2

Célkitűzés: Preimplantációs genetikai diagnosztikai (PGD) vizsgálatok módszertani beállítása, majd alkalmazása monogénes betegségek vizsgálatára. Anyag és módszer: A monogénes betegségek vizsgálatát PCR módszerrel, trophectoderma mintavétellel, haplotípus analízissel támogatottan végezzük. A teszt mindig személyre szabott, az embriók vizsgálatát egy beállítási szakasz előzi meg. A PGD beállítás során a szülőktől, és az előzetes konzultáción meghatározott családtagoktól származó DNS mintákon történik meg a patogén mutáció visszaigazolása mellett a családra informatív polimorf markerek keresése, és a haplotípus felállítása. Azzal, hogy nem kizárólag direkt mutáció kimutatás, hanem haplotípus analízis is történik az embriókon, az amplifikáció alapú PGD-nél problémát jelentő allélkiesés, valamint a külső DNS/extra szülői sejtek miatti kontamináció okozta téves diagnózis lehetősége minimálisra csökkenthető. Eredmények: 2012. óta 31 családot fogadtunk PGD-PCR vizsgálatra az alábbi indikációkkal: cisztás fibrózis, fragilis X szindróma, Huntington chorea, hemofília-A, Crouzon szindróma, Duchenne-féle izomdisztrófia, 1-es és 2-es típusú neurofibromatózis, 1-es típusú mukopoliszacharidózis, AllanHerndon-Dudley szindróma, Angelman/Prader-Willi szindróma, DBP deficiencia, familiáris adenomatosus polyposis, Ivemark szindróma, késői infantilis neuronalis ceroid lipofuscinosis, multiplex endokrin neoplázia 2A, retinoblastoma, eltűnő fehérállomány szindróma, veleszületett hallásvesztés, incontinentia pigmenti. Eddig 24 családnál került sor összesen 31 IVF-PGD ciklus indítására. 30 esetben történt beültetés, az embriótranszferre vonatkoztatott terhességi ráta 43% volt. 13 létrejött terhességből 3 korai vetéléssel zárult, és 10 terhességből 11 egészséges gyermek született. A terhességek 60%-ában történt megerősítő prenatális vizsgálat, a párok egy része a vetélési kockázat miatt elutasította az invazív mintavételt. Következtetés: A monogénes betegségek PGD vizsgálatának eredményességét nagyban befolyásolja a vizsgálathoz használt technika. Eredményeink alapján a trophectoderma mintavételt követő, haplotípus analízissel kiegészített mutáció kimutatás hatékony módszer az eredményes PGD vizsgálatok elvégzésére.

64

Kóros exosomalis RNS degradáció korai neurodegenerációt okoz Zimmermann Alíz1, Máté Adrienn1, Veerle R.C. Eggens2, Marit B. Dijns-de Wissel2, Bwee Tien Poll-Thé3, Jikke-Mien F. Niermeijer3, Hortobágyi Tibor4, Peter G. Barth3, Frank Baas2, Sztriha László1 1SZTE

Gyermekgyógyászati Klinika, Szeged of Genome Analysis, Academic Medical Centre, Amszterdam, Hollandia 3Division of Pediatric Neurology, Emma’s Children’s Hospital, Academic Medical Centre, Amszterdam, Hollandia 4DE OEC Pathologiai Intézet, Neuropathologiai Tanszék, Debrecen 2Department

A messenger RNS (mRNS) degradációja fontos szerepet játszik a mRNS homeostasis szabályozásában és a gén expresszióban. A degradációért felelős rendszerek egyike az exosoma, amely egy több alegységből álló fehérje-komplexum. Az elmúlt években autoszomális recesszív mutációkat találtak az exosoma két alegységét (EXOSC3 és EXOSC8) kódoló génekben súlyos neurodegenerációval járó kórképekben. Két esetünket kívánjuk bemutatni, akikben pontocerebellaris hypoplasia és a gerincvelő elülső szarvában elhelyezkedő motoros idegsejtek degenerációja (1-es típusú pontocerebellaris hypoplasia) alakult ki az EXOSC3 gén mutációja következtében. A két rokon csecsemő (egy leány és egy fiú) consanguinus szülőktől származott. A terhesség zavartalan volt, bár a magzatmozgásokat csökkent intenzitásúaknak tartották az anyák. Terminusra 3 percentil alatti súllyal születtek. Számos anomália látszott: széles, lapos orrgyök, mélyen ülő fülek, gótikus szájpad, sátor alakú száj, rövid philtrum, arthrogryposis és camptodactylia. Súlyos generalizált izomhypotonia, gyengeség, nyelv fasciculatio és areflexia uralta a klinikai képet. Vizuális és akusztikus ingerekre nem reagáltak. Gépi lélegeztetést igényeltek 4,5, illetve 7 hónapos korban bekövetkezett halálukig. Az agyi MRI képeken pontocerebellaris hypoplasia látszott. Az izombiopszia csoportos rost atrophiát mutatott. A pontocerebellaris hypoplasia 1-es típusának diagnózisát az autopsziás makroszkópos és mikroszkópos lelet megerősítette. Sanger szekvenálással mindkét betegben ugyanazt a mutációt (c.92G>C, p.Gly31Ala) találtuk az EXOSC3 génben. A gén az exosoma komplex 3-as komponensét kódolja, mutációja kóros RNS degradációt eredményez. A neurodegeneráció új, korábban nem ismert molekuláris mechanizmusára derített fényt az exosoma alegységeket kódoló gének mutációinak felismerése.

65

Congenitalis microcephalia: radiológiai és genetikai heterogenitás Zombor Melinda¹, Nagy Nikoletta2, Várallyay György3, Máté Adrienn¹, Berényi Marianne4, Rudas Gábor3, Zimmermann Alíz¹, Barsi Péter3, Felkai Mária4, Telcs Borbála4, Szakszon Katalin5, Deborah J. Morris-Rosendahl6, Oliver Brandau7, Sztriha László¹ ¹SZTE Gyermekgyógyászati Klinika, Szeged 2SZTE Orvosi Genetikai Intézet 3SOTE MR Kutató központ, Budapest 4Szent Margit Kórház, Fejlődésneurológiai Osztály, Budapest 5DE ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, Debrecen 6Clinical Genetics and Genomics, Royal Brompton and Harefield NHS Foundation Trust, London, Egyesült Királyság 7Centogene AG, Rostock, Németország Genetikai eredetű microcephalia társulhat több szervrendszert érintő szindrómához, vagy előfordulhat extracerebralis rendellenességek nélkül. Célunk, hogy bemutassuk a szindrómához nem társuló genetikai eredetű microcephaliák agyszerkezeti és genetikai heterogenitását 10 betegben. Agyi MRI készült minden esetben. Array összehasonlító genomiális hibridizáció (aCGH), teljes exom, illetve Sanger szekvenálás történt a genetikai ok kiderítése céljából. A WDR62 gén azonos mutációja különböző agyi malformációhoz vezetett két betegben: kétoldali pachygyria látszott az egyikben, míg egyoldali szalag heterotopia társult ellenoldali polymicrogyriával a másikban. Kétoldali diffúz polymicrogyria ábrázolódott az ASPM gén mutációjában, míg agyria-pachygyria, részleges corpus callosum agenesis és vermis hypoplasia társult a TUBA1A mutációjához. Két betegben pontocerebellaris hypoplasia és egyszerű gyrus mintázat lett a CASK mutáció következménye. Triszomia 10 mozaicizmus derült ki egy betegben, akinek az MRI felvételein egyszerű gyrus mintázat látszott. Három esetben a változatos agyi malformációkkal szövődő congenitalis microcephalia oka egyelőre ismeretlen maradt, bár a klinikai kép alapján genetikai etiológia valószínűsíthető. Eseteink bizonyítják a congenitalis microcephalia strukturális és genetikai heterogenitását. A fenotípus-genotípus összefüggés szegényes, ezért a genetikai ok kiderítése a teljes genom vizsgálatára irányuló módszerek (aCGH, új generációs szekvenálás) alkalmazásától várható. A genetikai eredetű congenitalis microcephalia a neuroepithelium sejt-ciklus szabályozásának a zavara következtében alakul ki. A WDR62, ASPM és TUBA1A fehérjék az osztódási orsóhoz kapcsolódva kölcsönhatásban állnak, defektusuk a sejtosztódás dinamikáját zavarja. A CASK fehérje a sejtmag komponenseivel áll kölcsönhatásban és szükséges a normális agyfejlődéshez.

66