MAGYAR FIGYELŐ
JÁNOSFALVI SÁNDOR ISTVÁN A SZÉKELYEK CSALÁRD JOBBÁGYOSÍTÁSÁRÓL* Van egy régicske levél a homoródszentpéteri eklézsia ládájában, melyet felsőboldogasszonyfalvi prokurátor Derzsi Pál készített s adott volt bé az 1791-iki diétára, mint sérelmes levelet, melyben bőven le v a n n a k írva azon u t a k és módok, melyeken v a l a m i n t homoródszentpáli némely Kornisok és idegen succesorai, úgy m á s székely primorok is szokták vala szerezni jószágaikat és szaporítani jobbágyaik számát. A levélben a következők v a n n a k : »Midőn következett a székelyek m u s t r á r a leendő megjelenésöknek ideje, a vezér tisztek v a g y kapitányok a szabad székelyeket elküldözték bizonyos expediciókba oly ajánlással, hogy magok meg f o g j á k menteni a mustrán. Midőn azonban megszólíttattak és nem voltak jelen, vakmerőséggel vádoltattak és m e g k é r t é k maguknak jobbágynak a fejedelemtől. Kértek olyanokat is meg, akik betegek volt a k s m e g nem jelenhettek s mások által jelentették mentségöket és ha jelentették is, a tisztek eltitkolták. Vagy némelyek meg is h a l t a k s azonnal a tisztek m a g o k n a k megkérték vagy mentségesen a fejedelem szekretáriusaival (minemű vala I. Rákóczi György s z e k r e t á r i u s a : M á r k u s falvi Márton is) m a g o k n a k megkérették. Sőt némelyeknek a m u s t r á n leendő megjelenésöknek idejét m á s n a p r a mondván és az a m u s t r a az előttvaló napon megesvén, mivel midőn megszólíttatának, jelen nem lehettenek, mint m a g o k a t a hadiszolgálattól elvonókat, j o b b á g y n a k megk é r t é k s a n n a k u t á n a elfoglalták ezeket vagy ha meghaltak, árváikat. S m á r a fejedelem szekretáriusai is nyervén közülök jobbágyot, a pan a s z r a menteket m a g a h a l l g a t t a meg és vagy nem jelentette v a g y úgy i n f o r m á l t a a fejedelmet, amint a k a r t a és emezek jobbágyi r a b s á g b a n m a r a d t a k s a mustrakönyvben a m u s t r a a l a t t jelen n e m voltaknak íratt a k . Némelyeknek pénzt a d t a k kéretlenül is kölcsön s azért zálogosoknak í r a t t a k , szolgáltattak mint zálogosok s a n n a k u t á n a m i n t jobbágyok h a j t a t t a k szolgálatra. Némely betegeseket hír nélkül is megkértek és halálak o r á r v á i k a t és jószágaikat elfoglalták. Annakutána, midőn szabadságuk a t keresték, mesterségesen valami b a j b a kerítették, f o g s á g r a tétették s olyan b í r á k ítélete alá húzták, akiknek m a g o k n a k is lévén aféle embereik, jobbágynak ítélték azért is, hogy m á s hasonló történetben ők is hasonló ítéletet vegyenek.« E z e n csalárd jobbágyosításnak m ó d j á t megértvén a kegyes fejedelem (L Rákóczi György), a m a g a tanácsosaival közibe megyen a székelyeknek 1635-ben, a nemes lófő és darabont rendben lévő népeket felí r a t j a , s o k a k a t felszabadít és másoknak f e l s z a b a d í t t a t á s u k a t örökségükkel e g y ü t t megparancsolja. És hogy senki többé a szabad székelyeket jobbágyság alá vonni és abban t a r t ó z t a t n i 400 f o r i n t büntetés alatt ne merészeljen, megtiltván, törvénybe i r a t j a , nemcsak, hanem amely szé* János falvi Sándor István: Székelyhoni u t a z á s a k é t Homoród m e l l e t t Kolozsvár, 1942. I. k ö t . 144. és k k . 1. E r d é l y i r i t k a s á g o k . Szerk. Jancsó Elemér. 7. k ö t e t .
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar Figyelő
629
kely örökségben királyi adománynál f o g v a királyi j u s elegyíttetett, azt is az Appr. III. R. 76. Tit. 7- és 12-ik cikkelyei szerint eltörölteti és ann á l f o g v a a J u s Régiumtól megtisztítja. Sőt, hogyha valaki királyi adom á n y t elegyítene is a székely örökségbe, az egész székely náció helybenh a g y á s a nélkül meg ne álljon: az országgyűlésben m e g h a t á r o z t a t j a . De mégsem szűnt meg némely erőszakos nemes ember és tiszt m á s hasonló nemtelen titulusok a l a t t is a szabad székelyek megjobbágyosításában és örökségük elvesztésében munkálkodni. U g y a n i s elsőbben a tisztekkel megegyezve, m o s t az egyiket, m a j d a másikat, holmi t o l v a j oláhokat előre felingerelvén, hogy velük házuknál egyék és igyék, m i n t tolvajokkal társalkodókat feladta, perbe idéztette, h a m i s t a n u i által elnyom a t t a s mindaddig hurcoltatta, míg m a g á t közbevetvén, örökségét bizonyos s u m m a pénzig m a g á n a k k ö t t e t t e s a n n a k u t á n a m a g á t az örökségről szolgáltatta, s meghalálozván gyermekeit jobbágynak i r a t t a , mintha a t y j o k által obligáltattak volna és ha felnevelkedvén, szabadságokat keresni kezdték, k a t o n á n a k e l f o g a t t a t t a s némelyik osztán, hogy k a t o n á n a k ne vigyék, jobbágynak kötelezte m a g á t . De ha elment is k a t o n á n a k , u n n a k u t á n a valami haláltól váltott t o l v a j oláhot, v a g y cigányt a n n a k székely örökségébe beszállítván, m a g á é v á tette. Továbbá pénzt adott uzsorára szolgálatért, k o n t r a k t u s t i r a t o t t róla, amilyent a k a r t . E n n é l fogva később ezeknek á r v á j u k a t valóságos jobbágyi szolgálatra vonta s m a j d idővel a Kontribucionális Tabellán is jobbágynak i r a t t a s ha mozdult m a g a megszabadításában, eskettetvén amaz a r r ó l : ha igaz-e, hogy T. T. jobbágyi szolgálatot t e t t N. N. ú r n a k , megfelelvén a vallók, h o g y igaz! jobbágynak ítéltetett s ennél f o g v a székely öröksége is jobbágyionális szessziónak i r a t t a t o t t .
A MAGYARSÁG E G Y S É G É N E K PROBLÉMÁJA A fenti címen Szombatfalvy György t a n u l m á n y t í r t a »Társadalomtudomány« legutóbb megjelent számában. Maga a cím minden kommentárnál többet mond a kérdés időszerűségéről. Tudományos színvonalon alig exponált téma ez: többnyire a zsurnalisztika és a pohárköszöntők elkoptatott frázisai mögött porosodott. E n n e k következtében ma m á r alig lehet erről úgy beszélni, hogy ne legyen az elhangzott a k n a k kellemetlen, édeskés mellékíze. Ez persze elsősorban f o r m a i kérdés, de a színvonal tekintetében sok a t határoz. Szombatfalvy bevezetésképen a következőket m o n d j a : »Egy szervezet egységét, még ha valójában szellemi természetű is az, mint aminő egy nemzet, h á r o m irányú vizsgálódással ismerhetni m e g : az anyagi, az alkati és az ezeket formáló erők, vagyis a szellemiség egységének
megfigyelésével. Nem kétséges, hogy ezek közül a szellem a legsúlyosabb tényező. Mens a g i t a t molem. De csak bizonyos korlátok között, amelyeket az a n y a g s a j á t s á g a és az alk a t b a n rejlő adottságok ellenállása emel.« F o n t o s kiemelni, hogy a tanulmány mindvégig éles megvilágít á s b a helyezi a biológikum és a szellemi megnyilvánulások viszonyát, bár nem a g y a k r a n szokásos szélsőséges értelmezésben. Úgy tűnik, hogy a f a j i szemlélet ma m á r nem vehető tulzó v a g y jogosulatlan álláspontnak, a n n y i r a nem, hogy olyan nemesen konzervativ gondolatkörbe is beilleszthető, mint amilyen például a szóbanforgó tanulmány í r ó j á n a k i s s a j á t j a . Szombatfalvy felfogása szerint egy nép egységét biológiai vonalon nem f a j t i s z t a s á g a határozza meg, hanem az, amit ő biológiai közelség-érzetnek nevez. »A nép egyedeiben él a biológiai közelség érzete, ez jelentkezik, mint az ösztönök
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar Figyelő
630 egyezése, m i n t könnyű kapcsolódás, mint v o n z a l o m . . . N e m a kevertség foka, kisebb v a g y nagyobb mértéke szabja m e g a biológiai közelség-érzetének erősségét és társadalmi kötőerejét, h a n e m egy biológiai képlet kialakulásának zavartalansága, állandósulási ideje. Innen van, hogy a falvak, különösen a régi településű, z á r t tájegységben élő etnikum biológiai közelség-érzete f o l y a m á n kicserélődött etnikumé ált a l á b a n gyenge, kihagyó.« Ha a falu, a v á r o s és az ország életében erős, míg a v á r o s és a történelem különösen f o n t o s szerepet játszó főv á r o s helyzetét vizsgáljuk ebből a szempontból, a következő képet k a p j u k , m o n d j a Szombatfalvy: a m a g y a r s á g vérségi tisztaságában alulról felfelé haladva állandóan csökken, biológiai fölényét ennek ellenére is sikerült mindenütt megőriznie. Szerencsétlenségére ezt a fölényt m á s téren érvényesíteni nem t u d t a . Különösen l á t h a t ó ez a fővárosban, ahol a színmagyar elem a lakosság most m á r kb. k é t h a r m a d á t képviseli, helyzeti jelentősége azonban eltörpül a gazdasági és közhatalmi poziciókat elfoglaló idegen elemek mellett. A biológiai kötőerők – f o l y t a t j a – ott konzerválódtak legjobban, ahol emellett a m a g y a r s á g biológiai fölénye is a legkedvezőbb. Ez a helyzet a p a r a s z t s á g körében. A par a s z t s á g viszont nincs olyan helyzetben, hogy a dolgok alakulására érdekeinek megfelelő befolyást gyakorolhasson és ha a városba kerül is, itteni k a r r i e r j e rendszerint nem a vezetőpoziciók elfoglalásában teljesedik ki. »Népünk tehát, ha nem is n a g y tömegeiben, de annál fontosabb rétegeiben és csoportjaiban nélkülözi az összehangolódás természetes alapját, a biológiai közelség ösztönös érzéseit.« Az összehangolódás anyagi alapjainak h i á n y a nem kedvező feltétel a szellemi összehangolódásra sem. Felfogásbeli v a g y világnézeti különbségek mellett mégis bizonyos
lelki és m a g a t a r t á s b e l i egyöntetűség adódik önmagától ott, ahol ezeket a különbségeket a vérségi kötelékek á t h í d a l j á k . Egészen máskép fest a helyzet azonban azokban a körökben, ahol a nagyfokú heterogenitás és külső környezeti hatások folytán a belső összetartó erők halványak v a g y hiányoznak. Mindezzel szorosan összefügg, amit Szombatfalvy ezután a nyelv és az asszimiláció összefüggéséről mond: »Tudjuk – ma jobban, mint eddig bármikor, – h o g y a nyelvi hasonulás még nem t e l j e s hasonulás, de a legnagyobb út megtételét jelenti, amelyet egy-két nemzedéken át feltétlenül tökéletes hasonulás követ, de csak akkor, ha a nyelvi egyesülés vérségivel j á r karöltve. Nálunk a mult század n a g y nyelvi hódítása jelentékeny részben anélkül ment végbe...« E g y ú j a b b k é r d é s : a m a g y a r társadalomé. E r r ő l így szól a tanulmány: »A mi t á r s a d a l m u n k b a n kiélezett osztályharcról nem lehet szó, az osztályok közötti küzdelem, ami minden t á r s a d a l o m b a n és minden korban szükségkép folyik, nálunk nem f a j u l el gyűlölködéssé vagy épen olyan vad gyűlöletté, amelyet g y u j t o g a t ó kezek belső viszályok keltésére l á n g r a t u d n á n a k lobbantani. Hogy ez így van, abban elsősorban a m a g y a r s á g mély és szegény néprétegeinek józansága játszik szerepet.« A p a r a s z t s á g kikiélezetlen osztályharca: passzivitás, elzárkózás, befeléfordultság. Szombatfalvy derülátó a parasztság ilyen m a g a t a r t á s á r a alapított megállapításában, amikor azt m o n d j a : »A szegény n é p t e h á t mintegy ösztönösen segít a rend, a belső társadalmi s t r u k t u r a védelmében, a rázkódtatások elkerülésében.« Ezzel kapcsolatban több kérdés merülhet fel. Először is az, hogy a m a g y a r p a r a s z t s á g jelenlegi tartózkodó m a g a t a r t á s a tényleg megnyugtató-e, h o g y sokszínű társadalmunk azt a világosan magyar együttműködést f o g j a a jövőben kifejteni, amelyet bizonyos kiadvá-
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar Figyelő
631
nyokon l á t h a t ó r a j z : a m a g y a r paraszt, m u n k á s és „nadrágos” középosztálybeli a l a k j a a k a r érzékelt e t n i ? A r r a a reményre jogosít a v á r h a t ó társadalmi fejlődés, hogy az egyetemes m a g y a r érdek és az osztályérdekek egyek lesznek, vagy pedig éppen f o r d í t v a ? A p a r a s z t s á g ma passzivitásba burkolózik; ez az álláspont egyaránt tekinthető reményfeladásnak vagy várakozásnak, vagy egyszerre mindkettőnek. Ha az utóbbiról van szó, alig kétséges, hogy p a r a s z t s á g u n k merre tekint még várakozással. E g y lépéssel továbbhaladva a munkáskérdéshez érkezünk. »Az ipari munkások társadalmi helyzete tanulmányunk szempontjából különös figyelmet igényel. Ez a néprétegünk a m a g y a r s á g n a k m á r közel ötödrészét jelenti, de súlyát mégsem ez, hanem szervezettsége, t á r sadalomszerkezeti tömörsége és városi elhelyezkedése a d j a meg. 1918ban láttuk, hogy mikor a közhatalmi szervezeteken bénulás v e t t erőt, a szervezetlen agrárvidék a városoktól, pontosabban a fővárostól v á r t irányítást, a szervezett ipari munkásság volt az egyetlen népréteg, amely a gyeplőt meg t u d t a ragadni, s nem r a j t a , hanem az országos politikában való teljes j á r a t l a n ságán mult (1918 előtt egyetlen képviselője sem volt a parlamentben), hogy a kormányrúd i r á n y á t mégsem a munkásság, hanem forradalmi kalandorok szabták meg.« Szombatfalvy a mai helyzetet az 1918-astól lényegesen eltérőnek látja. A trianoni Magyarországon megindult iparosodási folyamat a m a g y a r agrárvidékekről felszippantott utánpótlással növelte meg a munkásosztályt, amely így biológiai állagában egyre inkább m a g y a r r á vált. Miközben szám szerint egyre inkább növekedett, látóköre is kibővült: parlamenti képviselethez jutott, ahol alkalma volt közelebbi és egyetemesebb tájékozódásra szert tennie. 1933-ban a változások ú j a b b sorozata vette kezdetét: a német szociáldemokrácia, amely a m a g y a r -
országi szervezett m u n k á s s á g legfőbb erkölcsi t á m a s z t é k a volt, megbukott. A nemzetietlenség bélyegét hordozó magyar munkásság mindinkább a m a g y a r valóságok világára szorítkozó és a m a g y a r szempontot, érdeket idegen szempontokkal és érdekekkel legkevésbbé keverő rétegek egyike l e t t a m a g y a r társadalomban... A m u n k á s s á g másik része, egy szélső jobbés szélső baloldali szárny szintén nem csekély tömegekkel egyfelől m e g m a r a d t a m a r x i s t a eszmekörben, sőt titkon a n n a k oroszországi valósulásával kacérkodott, másik szélsőségül pedig a t á r s a d a l m i kérdések egészét a zsidókérdés gyöker e s megoldására egyszerűsítve, a zsidógyűlölet és n é m e t r a j o n g á s elméleti és gyakorlati politikájában merültek ki. »Hogy azonban a m a g y a r szervezett m u n k á s s á g valóban képes lesz-e megőrizni azt a tisztán m a g y a r szempontu szemléletet, amelyet ma megállapíthatunk, a n n a k p r ó b á j a az lesz, hogy esetleg változott viszonyok közt is megmarad-e a m a g y a r munkásérdekek tiszta mezején, n e m engedve t e r e t ú j r a a n n a k a befolyásnak, amely 1918 és 1919-ben védőpajzsnak használta fel.« Hogy a szervezett m a g y a r munk á s s á g megmarad-e a „ m a g y a r munkásérdekek tiszta mezején”, az nem kismértékben f ü g g a középosztálytól. »Az egységes nemzeti szellem kialakításában legnehezebb szerepe az értelmiségi osztálynak, vagyis a m a g a s a b b műveltségű középosztálynak van. Ez a központi idegrendszer, amely észlel, ítél és p a r a n c s o l . . . a szellem, amely az anyagot mozgatja... Az a sok szó és cikk, amely m a n a p s á g a m a g y a r középosztályról pro és k o n t r a vitázik, azt bizonyítja, hogy ü t ö t t az önvizsgálat szükségének ó r á j a . A cikkek és viták keveset foglalkoztak a kérdés lényegével, amely ennyi: milyen mértékben rendelkezik értelmiségi középosztályunk a vezetésre alkalmassá tevő, a f e n t részletezett követelményeket kielégítő képességekkel?«
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar Figyelő
632 Szombatfalvy s a j á t kérdésére az erről a középosztályról összeállított terjedelmes b ű n l a j s t r o m m a l felel. Vegyük s o r r a az egyes vádpontok a t : a m a g y a r középosztály legnagyobb részben idegen lelkiség hordozója, szociális érzéke fejletlen, társadalomszemlélete osztályszempontu és még egy sereg ferdeség: klikkszellem, hivatali bizantinizmus, elvtelenség. »Értelmiségi középosztályunk ma nem képviseli eléggé a m a g y a r s á got. Innen f a k a d a vezetésben elkövetett hibák túlnyomó része. Nagyon sokan amellett, hogy őszintén m a g y a r n a k vallják m a g u k a t , egyben kívülállóknak érzik, akiknél teh á t bizonyos érzelmi kettősség van, ami nemcsak ösztönös m a g a t a r t á s u k b a n nyilvánul meg, h a n e m tudat o s a n és világosan kifejezésre jut... Ez az idegenség, kettősség értelmiségünk német alkatú elemeinél és a zsidó értelmiségnél a leggyakoribb. A m i t a m a g y a r lélektől távolállók gondolnak, látnak, csinálnak, az n e m mindig jobb, hiszen a módszer, a stílus különbsége az alkatok, h a j lamok, a természetek különbségéhez fűződik s így sokszor egyenesen rossz, m e r t célra nem vezető a mag y a r o k n á l alkalmazva az, ami az idegennél kitűnőnek bizonyul.« Különösen szembeötlő, hogy Középosztályunk generációs utánpótlásában m á s rétegek alig vesznek részt, »más réprétegek úgyszólván k i m a r a d n a k a középosztályból.« Ez az intenzív beltenyésztés oka elsős o r b a n a középosztály m a j d n e m hermetikus önmagábazártságának és számtalan t á r s a d a l m i fonákság á n a k . A gyógyulást Szombatfalvy a t á r s a d a l m i vérfelfrissüléstől v á r j a . »A m a g y a r s á g n a k , az ország nemzeti szempontból heterogén volta miatt, egysége megvalósítása tekintetében külön problémája még nemzetiségi helyzete. Ez is a t á r sadalomalkati kérdések közé tartozik s t a l á n a legnehezebb, időnkint legtöbb gondot okozó problémánk... n a p j a i n k b a n m á r mindenki érzi, hogy megoldása létkérdés mindnyá-
j u n k számára.« A kérdés megoldás á n a k egyáltalán nem felel meg a politikusok eljárása, akik „azt képzelik, hogy szép szavakkal és csodaszerekkel (,szentistváni gondolat’) ilyen érzékeny és elmérgesedett sebeket meg lehet gyógyítani”. Amit i t t a nemzetiségi kérdés történetéről feltétlenül el kell mondani, az annyi, hogy nálunk a megoldásra mindeddig egyetlenegy komoly lépés n e m t ö r t é n t és gyakorlatilag keresztülvihető elgondolás nem volt. A nemzetiségi kérdés, talán inkább, m i n t a többi probléma, kettős igényű: a megoldásnak egyszerre kell eleget tennie az államalkotó tél és a nemzetiségek kívánságainak. A lehetetlent mégis lehetővé kellett volna tenni, de ennek keresztülvitelére a megfelelő g a r n i t u r a , úgy látszik, nem állott rendelkezésre. És még e g y : a nemzetiségi kérdés kevésbbé volna létprobléma számunkra, ha egy minden tekintetben egyöntetű m a g y a r s á g n a k kellene vele számolnia, ha az i t t megoldásra váró helyzetet egyéb nehézségek nem szőnék át. Eszköz és lehetőség ennek megelőzésére lett volna bőven. »Nagy akadálya az egységes szellemnek, t e h á t a h a r m o n i k u s összeműködésnek is, ha a nagyobb vagy a k á r a kisebb, de súllyal rendelkező csoportok a közösség, a nemzet egész alapvető kérdéseiben máskép l á t j á k az összefüggéseket, más-más jelentőséget t u l a j d o n í t a n a k az egyes tényezőknek s különböző értékrend és sorrend szerint kívánnak a közállapotokon javítani. Ebben a tekintetben a m a g y a r szellemi élet ma igen kedvezőtlen állapotban van.« A pártszempontok jelenlegi pol i t i k á j á b a n kilátás sincs olyan iránytadó gondolat létrejöttére, amelyet teljes egészében a magunk é n a k vallhatnánk. A politikai eszmék zürzavarában egy jelenség meglepően általánosnak bizonyul: az e g y m á s r a vicsorgó, honmentő n a g y s á g o k valamennyien egyek bel-
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar Figyelő
633
ső kérdéseink, sőt lét- és nemlétkérdésünk s ú l y p o n t j á n a k az országhatáron t ú l r a helyezésében. Szombatfalvy ú g y vélekedik: hogy a m a g y a r alapérzéshez természetesen idomuló légkör mégsem jött, vagy nem j ö h e t e t t létre és közvéleményünk fejlődésében visszamaradt, az a n n a k tulajdonítható, hogy a t a r t ó s idegen uralom nálunk viszszás lelki kettősséget teremtett, »amely azt jelentette, hogy van egy belső, ösztönszerű, szívünk szerinti véleményünk, amely azonban a hatalmi helyzet miatt nem válhatik kifelé is nyilvánított a k a r a t t á és van egy a helyzettel való megalkuvásból született, kifelé érvényesített véleményünk és akaratunk.« »Arra a kérdésre, hogy az utolsó negyedszázadban a m a g y a r s á g létkérdéseiben miért nem t u d o t t pozitív elgondolás és a m a g a t a r t á s u n k a t k o n k r é t f e l a d a t o k r a nézve világosan meghatározó felfogás kialakulni, nem elég az illuziókhoz való ragaszkodásra hivatkozni, ennél továbbmenve az önismeret hiányára és a magunkbapillantástól való írtózásra kell utalni. Nem szeretünk tükörbe nézni, m e r t ragaszkodunk ahhoz az elképzelt önarcképhez, amelyet hiuságunk és önszeretetünk rajzol állandóan lelki szemeink elé.« Még Trianon u t á n sem szántuk rá m a g u n k a t a tükörbepillantásra. »Bántottak Trianonban, csúful, igaszságtalanul és oktalanul megraboltak. Ez így nem m a r a d h a t . – E n n y i t t a n í t o t t u n k az iskolában, erre az egyetlen gondolatra nevelt ü k a s a j t ó ú t j á n a nemzet n a g y tömegeit, a többit rábíztuk a f a n t á z i ára. Ez pedig a thesis-antithesis u g r á s á t t e t t e meg a legkönnyebben: visszacsinálni Trianont, visszaállítani a régi világot. Ez persze nem programm, h a n e m p r o g r a m m talanság, Rip van Winkle-mozdulat, a tökéletes elzárkózás és tudomásul nem vétele mindannak, ami a világban és körülöttünk t ö r t é n t . A teljes elutasítás kényelmes gesztusában leegyszerűsített állásfoglalás, amellyel az új helyzetet tudo-
másul vettük, szinte v a s f ü g g ö n y t eresztett közénk és a k ö r ü l ö t t ü n k élő népek közé s ez megakadályozta, hogy m á s r a is gondoljunk, mint a 18-as helyzet visszaállítására.« N a g y ü r ü g y volt mindez arra, hogy továbbra se t ö r t é n j é k semmi. »Így m a r a d t el minden, ami most annyira szükséges volna, az akadályok lebontása, a belső hozzáigazodás... Csupa fonákság, csupa kényszerhelyzet, megoldatlanság, f a t á l i s a n hamis látszat. A lelkek egységéről, a lelki egység eredményes kereséséről ezért nem lehet ma beszélni.« Olyan t a n u l m á n y r ó l volt szó, amely úgyszólván összes sorsproblémáinkról t a r t a l m a z o t t mondanivalót. Ha mindenáron bíráló hangon akarnánk hozzászólni, azt mondhatnók, hogy problémalátása és szempontjai azt a benyomást keltették, m i n t h a sok tekintetben m a m á r túlhaladottak lennének. B á r m i n t van is, a lényeget m a g u k a problémák képviselik: ezeknek az a k t u a l i t á s a külső szempontoktól teljesen független. Berényi Ádám FILMPOLITIKAI SZEMPONTOK
A filmpolitika éppen úgy totális korunk eredménye, mint a művészetpolitika, kultúrpolitika, stb. A művészetet nem lehet irányítani, m e r t éppen a művészet v a n h i v a t v a arra, hogy megkerülve az értelem ú t j á t , a m a g a eszközeivel vigyen közelebb bennünket azokhoz a változatlan humánumokhoz, melyekre az ész t a n í t minket. Ehhez azonban szükséges, hogy értékeket t a r talmazzon ez a bizonyos művészet, a k á r hétköznapi, a k á r rendkívüli, de örök és egyetemes emberi emóciókat keltsen s valamilyen mondanivalót ígérjen. Ahol ez hiányzik, o t t a művészet szórakozt a t á s s á hígul, ahol megvan, o t t nincs szükség művészetpolitikára. Abból, hogy semmilyen művészet sincs önmagáért, h a n e m minden az emberért van (Szabó De-
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar Figyelő
634 zső), következik, hogy e művészetnek megfelelőnek kell lennie az ember számára. A tökéletesedést pedig egy kis művészi fegyelemmel is el lehet kezdeni s ezt divatosabban megint csak – politikán a k nevezhetjük. Manapság a figyelő kénytelen mondanivalója elé ilyen kis bevezetést illeszteni, hogy „filmpolitikáj á n a k ” jogosságát biztosítsa. Szükséges, m e r t a legszándékosabban silány és a legirányítottabban művészetromboló filmalkotók rendszerint azzal vonnak sérthetetlen köp e n y t h i t v á n y középszerűségükre, hogy ők l’art pour l’art-t űznek: m u n k á j u k b a beleszólni t e h á t egyenlő a művészi szabadság megsértésével. A tavalyi filmtermelés bíztató emelkedéséhez képest a jelen háb o r ú s esztendő tévesen értelmezett „szükségképpeni” v í g j á t é k t e r melése (Legény a gáton, Szakítani nehéz dolog, Családunk szégyene, Orient-Express, Anna-Mária, Jóm a d á r , Anyámasszony k a t o n á j a ) , v a g y a d r á m á n a k szánt, de groteszkségbe forduló kísérletek (Megáll egy szív, Alkalom, Csalódás, A láp virága, É j f é l i gyors, E g y aszszony visszanéz) olyan s a j n á l a t o s visszaesést jelentenek, hogy még a részben sikerültek (Hegyek leánya, Keresztúton, Férfihűség, Gyávas á g ) is csak elenyészően ellensúlyozzák a leverő hiányérzetet. A számtalan k r i t i k a mindmegannyi negativuma u t á n ú g y használnánk legtöbbet az ügynek, ha pozitivumokkal t u d n á n k előállni. Alább n é h á n y szempontot igyekszünk megjelölni: m i t kellene állandóan szem előtt t a r t a n i a annak, aki egy film elkészítéséhez hozzáf o g és annak, aki hivatva van ehhez engedélyt aláírni. A tennivaló rendkívül egyszerű: azt a négy tényezőt kell mérlegre tenni, melyek a filmet teszik. Szövegkönyv, színész, kép, rendezés. 1. Szövegkönyv. A szövegkönyv két részből tevődik össze: tárgyból és nyelvből. Megvizsgálandó te-
h á t először a t á r g y . Tudnivaló, hogy az szólhat az egyénről, szólh a t társadalomról és szólhat a testetlen eszméről. Ha az egyén a tárgya, akkor számot kell vetni azzal, hogy az egyénnek nemcsak a szerelemhez, nemcsak a nőhöz van köze, mint azt egyoldalúan polgári beállítottságú filmjeink esetében l á t h a t t u k , h a n e m viszonya van a vallással, a természettel, a kenyérrel, a vérrel, a f a j j a l , a betegséggel, az eszmékkel és egyéb fizikai vagy metafizikai valóságokkal. Tessék változatossá és t a r t a l m a s s á tenni a t á r g y a t ezek szerint. Ha a történet t á r g y a a társadalom, akkor vigyázni kell a r r a , h o g y az a társadalom hiteles legyen az időben (ha a multban játszódik) és hiteles legyen néprajzilag, szociográfiailag, néplélektanilag, földrajzilag, politikailag, ha a jelenbe van helyezve. Mivel minden m ű f a j fokozatosan fejlődik s n e m u g o r h a t át fokokat, így a film is kénytelen igazodni uralkodó irányához. A film ma van realista szakaszában, világos a cél: lelkiismeretes szigorúsággal törekedni az életszerűségre, valóságkeltésre. A szövegkönyv másik h a t a l m a s követelménye a nyelv. Mérlegelendő eszerint, hogy a szövegkönyv helyes m a g y a r s á g g a l szól-e. A helyesség azonban elemi követelmény. I t t még nem lehet megállani. Szükséges, hogy szép m a g y a r beszéd, színes m a g y a r beszéd szóljon a filmről. Ügyelni kell a nyelvi couleur locale-ra éppen úgy, mint a kosztümökre, sőt n e m túlozunk, ha elvárjuk, h o g y egy-egy értékesebb film e g y ú t t a l nyelvi élményt is n y ú j t s o n . 2. A színész. A közepes történetet is n a g g y á teheti a n a g y színész. A filmalkotónak nem a szép és n e m az elegáns színészt kell keresnie, h a n e m a tehetségest. A tehetségesek közül pedig azt, aki a legtöbbet j á r t az élet iskolájába, nem pedig a színészakadémiára. Az a nagyobb színész a tehetségesek között, akinek a legtöbb és legvál-
Erdélyi Magyar Adatbank
Magyar Figyelő
635
tozatosabb társadalmi élménye volt, aki hiteles tolmácsolója a legbanálisabb, vagy a legrendkívülibb emberi emócióknak. A színész munk á j a az ábrázolás. Ma még játékkal ábrázol a m a g y a r színész. A f r a n c i a színész m á r nem m e g j á t sza a filmszerepet, h a n e m egyszerűen hagyja, hogy fényképezzék, míg ő végigéli azt. Ami a szövegkönyvben a t á r g y i és lélektani hitelesség, az a színész esetében a hiteles ábrázolás, a valószerű ábrázolás, a realista ábrázolás. A modern színpadon és a modern filmben nem szabad játszani. Ma úgy kell ábrázolni az embert, m i n t h a otthon a z á r t a j t ó k mögött családja, v a g y b a r á t a i körében élne, mozogna, természetesen és egyszerűen s a közönség, vagy az oper a t ő r az ő t u d t a nélkül a kulcslyukon keresztül figyelné és filmezné. Nem az arcmimika és nemcsak a hangmodulálás lehet kifejezője az emberi indulatoknak, h a n e m a színész totális m a g a t a r t á s a a színpadon, vagy a vásznon: hang, szem, arc, kézmozdulat e g y ü t t és egyszerre, harmonikus együttműködéssel á r a d j o n róla. Nem utolsó sorban kellene ügyelni a r r a is, hogy a színész ne pontosan a germán, latin, v a g y szláv szépségideált képviselje. A szövegkönyv nyelvét a színész nyelve konkretizálja. Vigyázni kell tehát, hogy a színész m a g y a r artikulációs bázissal ejtse a szavakat és a szövegkönyv nyelvi b r a v u r j á t vigye diadalra a maga nyelvi tökéletességével. 3. A kép. A filmkészítés technikai tényezője a fényképezés. Mivel nem annyira műveltséget, m i n t inkáb szakértelmet és gyakorlatot igényel, sokan értenek hozzá és aránylag ezzel van a legkevesebb b a j filmjeinkben. A fényképész megválasztásánál ilyen szempontok lehetnek irányadók: van-e az illetőnek fantáziája ú j szögeket meglátni, melyekből fényképezni lehet az embert és a t á r g y a k a t ; van-e kép-
zelete elkerülni a fénykép-közhelyeket, hogy ú j h a t á s o k r a törekedj é k ; van-e érzéke ahhoz, hogy sok természeti képet készítsen s hogy a hiteles t á r g y h o z és hiteles emberábrázoláshoz ő hiteles fényképezéssel csatlakozzék a filmszerű realizm u s tökéletesítésére. A m i n t a színésznek nem szabad részlet-gesztusokkal, arcrángatással, szemforgatással kifejeznie különféle állapotokat, éppen úgy a fényképésznek sem szabad túlzásba vinni a csak arc, csak szem, csak láb-fényképezést, hanem neki is totál-plánokra kell törekednie és a milieuvel való hatáskeltésre. 4. A. rendezés. A szövegkönyv gyakorlati megvalósitása a rendezés. A rendező a legelső és legbelső kritikusa az előbbi h á r o m ténye zőnek: a szövegkönyv utasitásainak, a színész j á t é k á n a k és a fényképész felvételeinek. Nemcsak kritikusa, h a n e m rendőre az igazságnak, azaz a reális működésének. E három különböző törekvést a rendező hozza összhangba, ő önti egybe az írót, a színészt és a fényképészt. A rendező megválasztásának legfontosabb kritériuma t e h á t az, hogy megfeleljen ennek az ítélő, harmonizáló, kritizáló, egységesítő és a valószerűséget ellenőrző szerepnek. Ehhez pedig az intelligencián és általános műveltségen kívül elsősorban mély irodalmi műveltséget kell a rendezőtől megkövetelnünk. A rendezői szaktudás csak ezek után jöhet számításba. Az irodalmi műveltség aztán ingyen a d j a birtoklóinak azt a f í n o m esztétikai érzéket, mely mindenben a valószerűt, az életszerűt f o g j a keresni. Ez a n é h á n y szempont csak igen kis részét képezi annak a szempontseregnek, melyek közül mindeniket s o r r a kéne vennie a filmalkotónak. De ha csak a fentiekhez igazodnék is valaki, m á r sokkal kevesebb rossz film h a g y n á el a műtermeket. Salamon Sándor
Erdélyi Magyar Adatbank
