MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI SPORTSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Telefon: +36-1 460 6915, Fax: +36-1 460 6916, E-mail:
[email protected]
KÖZLEMÉNY Kettős ünnep az egyetemi sportban A mai napon egyszerre adták át a Tüskecsarnokot a lágymányosi egyetemi campuson és díjazták az év egyetemi sportolóit világversenyeken elért eredményeikért. A Tüskecsarnok délelőtti megnyitóján elhangzott, kormányzati cél a nemzetközi sportesemények Magyarországra hozatala, a díjátadón a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az év legeredményesebb egyetemista sportolóit ismerte el. A díjakat azok az egyetemi, főiskolai hallgatók vehették át, akik ez évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a 2014-es Egyetemi Világbajnokságok egyikéről arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, illetve dobogós helyen végeztek a Rotterdami Európai Egyetemi Játékokon. Hagyományosan díjazták a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) intézményi pontversenyének győztes egyetemeit és főiskoláit is. A rendezvényen felszólalt dr. Simicskó István, az EMMI sportért felelős államtitkára, aki beszédében szólt a Budapesten ma átadott Tüskecsarnokról is, hangsúlyozva, hogy az új létesítmény nem csupán a fővárosi egyetemek hallgatóinak biztosít majd modern színteret a sportoláshoz, hanem várhatóan számos nagy nemzetközi sporteseménynek ad otthont. A versenysport, a szabadidősport és az egyetemi sportélet egy csodás komplexumot, új lehetőséget, korszerű budapesti fellegvárat kapott – hangsúlyozta az államtitkár, aki beszélt arról is, hogy a sport segítséget ad a hallgatóknak önmaguk jobb megismeréséhez, olyan új világot nyit ki, amely segít a magunkban rejlő értékek, erősségek felfedezésében. Dr. Magyar Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, az olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat elnöke úgy látja a magyar sport jelenleg reneszánszát éli, az idei Európa- és világbajnokságokon nagyon sok olyan kiváló sportoló szerepelt és szerzett érmeket, aki jelenleg a felsőoktatásban tanulnak. Az egyetemi világbajnokságokon megszerzett 29 magyar érem is rekord a sporttörténelemben, mindez tovább erősíti a hazai egyetemi sportéletet. A kétszeres olimpiai bajnok sportvezető beszédében kitért arra is, hogy minden egyes kiváló sporteredmény a szülők, edzők, pedagógusok munkájának közös gyümölcse. Dr. Székely Mózes, a Felsőoktatási Tervezési Testület (FTT) elnöke az egész felsőoktatás nevében köszöntötte a díjazottakat. Az FTT elnöke felszólalásában kiemelte, hogy a 300 ezernél is több hallgató közül alig kétezren vesznek részt a nemzetközi élsportban és közülük is csak a legjobbak jöttek el a mai díjátadásra. Dr. Székely Mózes beszédében kitért az újonnan kinevezett kancellárokra is, jelezve, nagyon bízik abban, hogy közreműködésükkel tovább erősödik majd a hazai egyetemi sport. Dr. Kovács Antal, olimpiai bajnok, a MOB és a MEFS elnökségének tagja a magyar sport hőseinek nevezte az egyetemi világbajnokságok résztvevőit. Hangoztatta, hogy az egyetemi tanulmányok nagyon fontos szerepet töltenek be a sportolók jövőjének megalapozásában, a sikeres civil életre való átállásban. Prof. dr. Tóth Miklós a diák-, és főiskolai-egyetemi sportért felelős szakmai tagozat elnöke azt mondta, a megszerzett bajnoki címek és érmek nemzetünk kincsei. A MOB alelnöke úgy látja, a díjátadó résztvevői várhatóan mind a sportban, mind pedig a tanulásban kiváló eredményeket érnek majd el a jövőben is. Prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke azt mondta, a tanulás kiteljesíti a sportolók életét, hiszen a jellemet is nagymértékben megerősíti az a kitartó munka, amely nélkülözhetetlen a kimagasló testi és szellemi eredmények eléréséhez. Ehhez adnak segítséget azok a Sportirodák és az a mentorálási rendszer, amely mára 24 felsőoktatási intézményben kiépült. Az egyetemi oktatók által felkarolt sportolók a mentori rendszerben jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a sportban sikeres hallgatók, ne csak sportoló társaik szemében váljanak példaképekké, hanem diáktársaik előtt is.
A díjátadón a MEFS elnöke aranyplakett elismerésben részesítette Sándorné dr. Kriszt Évát a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorát, a Magyar Rektori Konferencia társelnökét, mint a rendezvény házigazdáját. A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club (PEAC) megalakulásának 90. évfordulója alkalmából dr. Ács Pongrác a klub elnöke vehetett át díszoklevelet. A MEFS aranyplakett elismerését kapta dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke is a 2014. évi Birkózó Egyetemi Világbajnokság sikeres megrendezéséért. A rendezvényen átadták a Budapesti Universiade pályázat kisfilmjében való közreműködésért járó elismeréseket is, amelyet a tizenötszörös Európa csúcstartó és világcsúcstartó olimpiai ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok, a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának kitüntetettje, dr. Gyarmati Andrea, a kétszeres olimpia bajnok, háromszoros világ és Európa-bajnok, 1977-ben Universiade-győztes, a magyar tornasport halhatatlanja, dr. Magyar Zoltán és az olimpiai- és világbajnok, kétszeres Egyetemi világbajnok cselgáncsozó, dr. Kovács Antal vett át. Az eseményen megjelent Czene Attila, a MOB alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) miniszteri biztosa, Gyetvai Árpád, az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának főtanácsadója, dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Rektori Konferencia főtitkára és számos további sportvezető, olimpiai, világ és Európa-bajnokok, egyetemi rektorok, kancellárok, továbbá a sportszövetségek elnökei és főtitkárai mellett a díjazottak edzői is. MELLÉKLET A DÍJAZOTTAKRÓL A Magyarországon, Pécsett megrendezett Birkózó Egyetemi Világbajnokság bronzérmes sportolói: Csercsics Richárd, a Semmelweis Egyetem hallgatója Gulyás Zsombor, a Semmelweis Egyetem hallgatója Madarasi Gábor, az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója Szabó Mihály, az Edutus Főiskola hallgatója
-
A Birkózó Egyetemi Világbajnokság aranyérmes sportolói: Barka Emese, a Semmelweis Egyetem hallgatója Jäger Krisztián, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója Lám Bálint, az Óbudai Egyetem hallgatója Lőrincz Tamás, a Semmelweis Egyetem hallgatója Németh Iván, az Általános Vállalkozási Főiskola hallgatója Szabó László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatója
Az Evezős Egyetemi Világbajnokság ezüstérmes sportolói: Matyasovszki Dániel, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója Csepregi Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója Galambos Péter, az Óbudai Egyetem hallgatója Az Evezős Egyetemi Világbajnokság aranyérmes sportolói: Pétervári-Molnár Bendegúz, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója Az Evezős Egyetemi Világbajnokságon férfi kormányos nélküli kettesben aranyérmes, valamint az Európai Egyetemi Játékokon a férfi kormányos nélküli kettesben Magyarország első aranyérmét megszerző páros és az egyetemi nyolcasok „regattájában” aranyérmes Széchenyi István Egyetem csapatának tagja: Juhász Adrián, és Simon Béla, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója A Kajak-kenu Egyetemi Világbajnokság bronzérmes sportolói: Bán Kristóf Tamás, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója Bogár Gábor, a Szent István Egyetem hallgatója
-
Kovács László, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója Szomolányi Máté, a Semmelweis Egyetem hallgatója
A Kajak-kenu Egyetemi Világbajnokság ezüstérmes sportolói: K2-ben 200 méteren, K4 200 méteren és K4 500 méteren egyaránt ezüstérmet szerző, K2 500 méteren bronzérmes sportolónő: Hagymási Anita, a Semmelweis Egyetem hallgatója K2-ben 200 méteren ezüstérmet, míg K2-ben 500 méteren bronzérmet szerző sportolónő, Hagymási Anita testvére: Hagymási Réka, a Semmelweis Egyetem hallgatója K4 200 méteren, valamint K4 500 méteren egyaránt ezüstérmes: Horváth Alexandra, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, Simán Fanni, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója Szabó Ágnes Viktória, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója A Kerékpár Egyetemi Világbajnokság ezüstérmes sportolója MTB XCO versenyében, valamint MTB XCO időfutamában: Benkó Barbara, a Semmelweis Egyetem hallgatója A Sportlövő Egyetemi Világbajnokság érmesei: A 25 méteres sportpisztolyos versenyszámban csapatban ezüstérmet szerzett: Babicz Sára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója Mihalkó Nikoletta, a Károly Gáspár Református Egyetem hallgatója Nemes Adrienn, a Semmelweis Egyetem hallgatója A Taekwondo Egyetemi Világbajnokság bronzérmes sportolója: Kotsis Edina, az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója A Karate Egyetemi Világbajnokság érmesei Bronzérmes: Virág András, az Óbudai Egyetem hallgatója Aranyérmes: Tadissi Yves Martial, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója A Brazíliában rendezett Triatlon Egyetemi Világbajnokság aranyérmes sportolója: Kovács Zsófia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója A Rotterdami Európai Egyetemi Játékok érmesei: Az Európai Egyetemi Játékokon a könnyűsúlyú egypárevezősök ezüstérmese: Dohovics Virág, a Széchenyi István Egyetem hallgatója A könnyűsúlyú kétpárevezősök ezüstérmes egység tagjai: Simon Gergely, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója Tamás Bence, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója
Az Európai Egyetemi Játékok aranyérmes sportolói: Az egyetemi nyolcasok „regattájában” aranyérmes Széchenyi István Egyetem csapatának tagjai: Bakaity Attila, Bártfai Péter, Horváth Ferenc Attila, Lacsik Péter Lovass Márk Géza, Porubszky Norbert Bíró Márk, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója Juhász Adrián és Simon Béla Az ez évi világbajnokságok egyetemista aranyérmesei: A 2014-es gyorsasági kajak-kenu világbajnokság érmesei Az olimpiai számként ismert K–4 500 méteren és K–2 500 méteren aranyérmes: Szabó Gabriella, az Edutus Főiskola és a Károly Gáspár református Egyetem hallgatója A K–4 500 méteren és K-2 200 méteren aranyérmes: Kárász Anna, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója és Vad Ninetta, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója A K-1 4 x 200 méteren aranyérmes: Hérics Dávid, a Semmelweis Egyetem hallgatója A C–2 500 méteren aranyérmes csapat tagja: Lakatos Zsanett, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója, és Takács Kincső, a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója A MEFOB pontrendszer győztesei 1. Semmelweis Egyetem 2. Debreceni Egyetem 3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Különdíjasok: 1. Eötvös József Főiskola 2. Eszterházy Károly Főiskola 3. Nyíregyházi Főiskola A legeredményesebb intézményi kar különdíját a Testnevelési Egyetem, az egykori Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kara kapta. Aranyplakett: A díjátadó rendezvény házigazdájaként a MEFS elnöke MEFS aranyplakett elismerésben részesítette a BGF rektorát, a Magyar Rektori Konferencia társelnökét, Sándorné Dr. Kriszt Évát. A 2014. évi Birkózó Egyetemi Világbajnokság rendezéséért MEFS aranyplakett díjban részesült: Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, az MRK elnöke
A Budapesti Universiade pályázathoz készített kisfilmben vállalt szerepvállalásukért MEFS aranyplakett díjban részesült: Dr. Gyarmati Andrea, tizenötszörös Európa csúcstartó és világcsúcstartó olimpiai ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok, a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának kitüntetettje. Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke immáron 14 esztendeje, a Nemzetközi Vívó Szövetség örökös tiszteletbeli tagja, a magyar vívószövetség általános alelnöke, a Nemzetközi Vívó Szövetség hírességek csarnokának tagja, világbajnok, olimpiai kétszeres ezüstérmes, ötszörös Universiade-győztes, Fair Play-díjas és Budapestért-díjas tőröző és párbajtőrvívó. Dr. Kovács Antal, olimpiai- és világbajnok, 2x Egyetemi világbajnok cselgáncsozó Dr. Magyar Zoltán, kétszeres olimpia bajnok, háromszoros világ és Európa-bajnok, 1977-ben Universiade-győztes, a magyar tornasport halhatatlanja. Szabó Bence, kétszeres olimpiai bajnok és Európa-bajnok, háromszoros universiade győztes magyar kardvívó, a MOB főtitkára. Díszoklevél: A PEAC megalakulásának 90. évfordulója alkalmából a MEFS elnöke MEFS díszoklevélben részesítette a PEAC elnökét: Dr. Ács Pongrácot.