Maghar Akadémia
A visszatérÅ‘ SzerzÅ‘ Barta Zoltán 2007. 10 16. Utolsó frissÃ-tés 2007. 10 16.
Az ember esetenként visszatér élete nagy eseményeinek szÃ-nhelyére, ha másért nem, visszaemlékezni a régi szép idÅ‘kre. De mi történik akkor, ha a visszatérés több ezer év múlva jön el? FelidézhetÅ‘k-e még ezek az emlékek? Rövid történet egy megtörtént visszatérésrÅ‘l.
Hátamat egy kidÅ‘lt, mohalepte fatörzsön megvetve feküdtem a sűrű aljnövényzet fölött. A nap éppen a támaszkodó lábamon átkötött sarut égette, térdtÅ‘l felfelé viszont árnyékoltak a lombok meg a páfrányok. Kellemes alvás-ébrenlét közötti állapotban feküdtem a fán. Arra vártam, hogy leszáradjon rólam az erdei harmat és továbbmehessek a hegygerinc felé. Még holdvilágnál hallottam a csorda jellegzetes zaját, ahogy egymást lökdösve igyekeztek hangtalanul a patakhoz, egyik-másikukat a sorból kilökték, az behemperedett a meredek domboldal aljába. Két-három állatot számoltam, ami Ã-gy járt, de mindegyik visszatalálhatott a csordába, mert csak a letiport növényeket találtam lent. Ahogy hajtogattam a leveleket meg a gallyakat, erÅ‘sen megkordult a gyomrom, az állatok nyers szaga megmaradt a levegÅ‘ben, hogy ingereljen és kitartóbbá tegyen. Három napkeltével ezelÅ‘tt ejtettem zsákmányt utoljára, és a maradék sem tartott túl soká, viszont pontosan tudtam, hogy az éjszaka beállta elÅ‘tt még enni fogok. Láttam magam elÅ‘tt a húst, amint lefoszlik a nyers csontról, a számban összegyűlt nyálat alig bÃ-rtam lenyelni, majd aztán ettÅ‘l hangosat böfögtem.
Ettől az emléktől megmozdult a testem, tettre készen pillantottam szét magam körül.
Ahogy leugrottam a fatörzsről, megleptem egy gerincest, valami nagy, mocskos tojást dézsmált egy fa odvában, csak a két hátsó lába állt kifelé. Könnyű préda, éppen emeltem volna a fegyveremet, de újra megcsapott a csordából kitévedt friss hús illata, úgyhogy hagytam a kis négylábút, jó lesz legközelebb.
Megindultam a patak irányába. Magamon csodálkoztam, hogy milyen hangtalanul, nesztelenül haladok az erdőn keresztül, szinte lehetetlen lenne valakinek engem zsákmányul ejteni.
Ebben a pillanatban egy óriási tűlevelű törzse mögé ugrottam, és hozzálapulva megkushadtam. A koponyámat a fához verdesve büntettem meg magamat: néhány éjszakával ezelÅ‘tt nyomot találtam. Nyomot találtam a csorda csapásán. Aztán a holdfénynél belerikoltott a levegÅ‘be, de úgy, hogy a nÅ‘stényekkel a fán vártuk ki a napsugarakat. Két éjszakán vándoroltunk tovább, hogy ne találjon ránk. A kardfogú tigris veszélyes ellenfél. Ha szembõl támad és nyÃ-ltan, mi, a vadászok elbánunk vele, de ez nem fog Ã-gy támadni. Ez lesbÅ‘l fog ránk rontani. Most, hogy felidéztem, ezzel magamhoz vonzottam! Vicsorogva ütöttem a fejemet a fa kérgébe, sós verejtékem mindenhol kiütött rajtam, a félelemtÅ‘l pánikba estem. Ez baj, a tigris ezt érzi meg. Nem a fajtám szagát: a félelem szagát, a remegÅ‘ áldozat kipárolgását.
Néhány lélegzetvétel után elmúlt a rettegés, most nem is éreztem a fenevad szagát, ami csakis az én orromat érintette, valahonnan belülről. Nem lesz baj. http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 7 March, 2017, 13:14
Maghar Akadémia
Óvatos kis szökkenésekkel haladtam tovább. Két domb között ért véget az erdÅ‘, a másik, sziklás domboldalon már újra fák susogtak, a völgyben nádas-sásos, vÃ-zszagú nyiladék.
A patak! Feljebb léptem egy fa törzsén és igen, a völgyben taposták a sarat az én drága, frisshús-szagú zsákmányaim!
Leugrottam a fáról és rejtÅ‘zködve megindultam a vÃ-z felé. Néhány lépés után megdermedtem, a fegyveremet is kiejtettem a kezembÅ‘l. Diadalmas üvöltés suhant el a völgy fölött... A tigris... Megdermedtem, a rettenet minden porcikámat átjárta. A hang a hátam mögül jött, lehet, hogy nem is engem, hanem a csordát kerÃ-ti…
Nem várakozhattam. A hang mindennél közelebbről jött, szinte éreztem a metszőfogak tépését a nyakamon. Rohanni kezdtem a fűben, egyenest a csorda felé. Ez az egy menthet meg: ha elvegyülök köztük.
A közelükbe sem érhettem, a csorda megriadt. Ezeknek a négylábúaknak kevés is elég, egy madár szárnycsapásától képesek annyi kÅ‘hajÃ-tásnyit vágtatni, hogy nem látja Å‘ket a szem. Megugrottak, nem értem be Å‘ket. A leglomhább egyed is sokkal gyorsabb volt tÅ‘lem. Igyekezetemben a fegyverem fennakadt egy bokron, átestem rajta, egyenest a vÃ-zbe. Vicsorogva bevágtam a nádasba az egész hasznavehetetlenné vált eszközt. Egy fa nÅ‘tt keresztül a patakon, éppen kapóra jött, átfutottam rajta a másik oldalra és lendületbÅ‘l belevetettem magam az aljnövényzetbe. Ott meglapultam. Vészjósló csend honolt, ilyet még nem tapasztaltam. A fák lombja sem susogott, a madarak is elhallgattak. Zihálásomat teljesen visszafogva meghúztam magam az aljban. Félelmem nedvei azonban újra megjelentek, undorodva töröltem magamról az izzadtságot egy marék levéllel.
Nem volt menekvés. A fenevad engem választott, már nem is üvöltött, kényelmes, magabiztos morgása valahonnan nagyon közelrÅ‘l hallatszott. Rémületemben felpattantam. Egy sziklakövet elhajÃ-tottam a másik irányba, hogy eltereljem figyelmét saját menekülésemrÅ‘l. Nem sikerült, néhány szökkenésem után a fülembe kúszott az a máskor meg nem hallható hang, amint a tigris mancsai megkapaszkodnak azon a fatörzsön, amelyiken átrohantam a patak fölött. Beugrottam az utamba esÅ‘ fa mögé. Legféltettebb kincsemet, egy lapos, élesre reszelt nyúzókövet vettem a kezembe, és a fenevad felé hajÃ-tottam. Nem kellett volna: belenéztem a szemébe a dobás közben. Magamat láttam benne, remegve a félelemtÅ‘l.
Felkúsztam a fára, ami mögött megbújtam. Teljesen a csúcsáig másztam, nem http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 7 March, 2017, 13:14
Maghar Akadémia
gondolva arra, hogy a vékony felsÅ‘ ágak már nem bÃ-rnak el. A fiatal fa meghajlott a súlyom alatt, és megadóan visszalökött a talaj felé, a tigris háta mögé. Apró tisztásra zuhantam, ahol kisebb szikladarabok között folyt a patak eltévedt vize. MielÅ‘tt földet érhettem volna, megkapaszkodtam a közeli fa egy ágában, ami tovább dobott ugyan, de reccsenve leszakadt alattam. A levegÅ‘ben sok mindenre gondoltam: a hordára, amelyik felnevelt, a nÅ‘stényre, amelyik velem maradt, a csordára, amelyik táplált... Nyekkenve a földre zuhantam, de ahelyett, hogy összezúztam volna magam a tigrismarás elÅ‘tt, megindult alattam a talaj, és egy szusszanásnyi idÅ‘ alatt elnyelt. Kis idÅ‘re a föld alá kerültem, de számból a humuszt köpködve hamar felültem. Megint csendes volt minden. A tigrisnek nyoma sem volt, a nap háborÃ-tatlanul tovább sütött, a fák lombja susogott. Egy érdekes barlangban üldögéltem, ennek a teteje indult meg alattam. Eddig soha nem láttam még csak hasonlót sem. Körben sima, szürke fala volt, érdekes jelekkel rajta, én magam nem tudtam volna vérrel olyat mázolni. A sarokban mindentÅ‘l elütÅ‘, jellegzetes, embernyi kÅ‘darab állt, amelynek éppen a kezembe illÅ‘ ága nÅ‘tt. MegsimÃ-tottam óvatosan az ágkinövést, éppen olyan volt, mint a barlang fala, de attól sokkal simább, a folyóparti kavicsoknak volt ilyen tapintásuk. Amikor megmarkoltam a kiálló részét, az nyelt egyet, reccsent, majd a kÅ‘ felém mozdult. Mögötte egy sötét nyÃ-lás keletkezett. ElÅ‘ször hátrébb léptem tÅ‘le, de eszembe villant a tigris és inkább megindultam a sima falú, sötét barlang felé. Ahogy beléptem a feketeségbe, nappali világosság támadt, a barlang egyenes falain csÃ-kokban tűz gyulladt, de nem perzselt, csak világÃ-tott, jól esett a szemnek. Elindultam a nyomukban, a szűk folyosó végén egy újabb hatalmas kÅ‘ nyÃ-lt meg elÅ‘ttem. A következÅ‘ barlangban is fény gyulladt, ahogy beléptem, és a megnyÃ-ló kÅ‘ óvatos neszezéssel bezárult mögöttem. A barlang falán egyszerre megjelent egy csupaszarcú hÃ-m, és valami ismeretlen nyelven kezdett el hozzám beszélni. Ráugrottam, de nem tudtam benne kárt tenni, beszélt továbbra is az érthetetlen nyelvén. A barlang falában rejtÅ‘zött el, csak egy kis nyÃ-láson beszélt ki, amit jégtábla takart. Megbújtam a fal tövében, de nem tudtam elbújni: egyre csak beszélt, bárcsak értettem volna, mit. Néhány nehéz lélegzetvételt követÅ‘en rájöttem, hogy nem is hozzám beszél a csupaszarcú. Szétnéztem a barlangban: ismeretlen szag, ismeretlen dolgok, ismeretlen hangulat. Ezt mintha álmomban láttam volna már. A szemközti falon néhány hasonló, jeges falú nyÃ-láson egyszer a völgyet láttam, ahonnan elmenekültem, egyszer a patakot, ahol a csorda ivott, közelrÅ‘l. Hmm, a földben vagyunk a barlangban, innen nem lehet kilátni a völgyre... Körbe jártam a barlangot, a szemközti sarokban újra megnyÃ-lt egy kÅ‘ elÅ‘ttem, mögötte azonban nem volt semmi. Ahogy beléptem a nyÃ-lásba, megindult sarum alatt az anyaföld, és jókora bucskázások után arccal elÅ‘re a patakpart meredek partjára hemperedtem, egyenesen a varacskosok dágványába. A következÅ‘ gondolatom már a kardfogú volt.
*
Este még a naptáramat reménykedve nézegetve rájöttem, hogy a ház augusztus végén már nem fogad látogatókat. Remek, ez kell nekem! Van két nyugodt hetem vidéken! http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 7 March, 2017, 13:14
Maghar Akadémia
Egy nagy utazótáskába beledobáltam néhány szükségesnek vélt holmit, és szürkületkor elindultam észak felé. Jócskán éjszaka volt, amikor megérkeztem. KÃ-vülrÅ‘l a ház gondozatlannak tetszett, orgonabokrokkal és akácfákkal körbefuttatott kÅ‘kerÃ-tésével, belsÅ‘ udvarán a sok fával. Kapunyitás közben azon gondolkodtam, hogy azért csak meg kéne feddni az öreg gondnokot, mit szólnak a vendégek, akik Ã-gy látják meg a házat? Bent megenyhült a haragom: precÃ-zen kaszált gyep, rendbe rakott udvar fogadott. A szemetesek kiürÃ-tve, a ház és az udvar kitakarÃ-tva. Igaz, a villanyóra szekrényének a kulcsa nem volt otthagyva, Ã-gy aztán gyertyát és petróleumlámpát kerÃ-tve reprodukáltam a múlt századi falusi esték hangulatát. Szerencsére a gázcsap nyitva volt, ezért hozzájutottam meleg vÃ-zhez, és remek teát is tudtam készÃ-teni. Tudják, milyen az? Filteres tea, á, dehogy. A vendégkonyhán egy zománcos fazékban vizet melegÃ-tettem, amivel egy álló agyagedényben a polcon talált feketetea-füvet forráztam le. Két kockacukorral királyi italt kevertem, és a tisztaszoba ablakába kikönyökölve bámultam az esti fénybe öltözött falut. A település néhány utcáján tÃ-z-tizenkettõt számoltam innen, a magasból- végigfutott a közvilágÃ-tás, mint a szervezet érrendszere. Egy lapos, téglalap alakú területre futottak be a világÃ-tó szálak, a falu központjába. Templom, bolt, régi uradalmi kastély, iskola, paplak. Csend, sötét, békesség. Amire az utolsót kortyoltam, már közel álltam ahhoz, hogy a következÅ‘ héten végleg ide költözök. Megvillantottam a mobiltelefonom: a térerÅ‘ remek, bárki elérhet, aki akar. Hmm, hm. Azzal a mozdulattal ki is kapcsoltam. Kalandos éjszakám volt: azt hiszem, a hintaszékben aludtam el. Éjfél után, vagy legalábbis valószÃ-nűleg éjfél után átmásztam a tisztaszoba ágyába, onnan mintegy két óra múlva pánikszerűen a hajópadló rongyszÅ‘nyegére, mert nem bÃ-rta a derekam a szokatlan matracot. Na, a padlón aztán jót aludtam, egy ropogós kispárnát meg egy kockás pokrócot húztam csak magamhoz. Ennek megfelelÅ‘en álmodtam is valami hihetetlent: rohantam, üldöztek, gurultam, törtem, aztán ébredés után úgy is éreztem magam. A reggeli készülÅ‘dés után elindultam a boltba, beszerezni a szükséges dolgokat erre a néhány napra, amit majd itt töltök. Élvezettel húztam magamra a rövidnadrágot, szandált zokni nélkül, ujjatlan pólót. Még mielÅ‘tt a bolt felé fordultam volna a kocsival, egy hirtelen jött ötlettÅ‘l vezérelve elkanyarodtam arrafelé, ahonnan késÅ‘ este megérkeztem: régen láttam már a valamikor olyan jól ismert bérceket, völgyeket. Egy kis patak völgyében vezetett az út, ami a vasútállomásnál kétfelé ágazott. Hmm, gyerekkorunkban kövekkel torlaszoltuk el a patak medrét, és a felgyülemlÅ‘ vÃ-zbe ugráltunk, fürödtünk a forró nyarakon. Egészen addig, amÃ-g valamelyikünk meg nem látott egy-egy siklót a vÃ-zben, na onnantól már ritkábban fürödtünk, félelmetes és undorÃ-tó fenevadnak hittük a hüllÅ‘t.
Itt balra, ebben a hegyben állÃ-tólag meg uránércet fedeztek fel. Meg is épÃ-tették az utat, a szomszéd faluig jó aszfaltút van, de a természetvédelmi terület miatt nem lehetett nyÃ-ltszÃ-ni fejtést kezdeni. Hm, mostanra dzsungel nÅ‘tte be ezt a hegyet is, jól van ez Ã-gy, jól esett ránézni a zöldre, rejtsen bármit is a föld mélye. A következÅ‘, meredek és éles S kanyar elÅ‘tt két lábbal tapostam a fékbe. Az autó azonnal leblokkolt, a motor lefulladt, én pedig éppen csak nem fejeltem ki a szélvédÅ‘t. A két hegy, közte a völgy a patakkal. Az erdÅ‘ között nádas, vÃ-zszagú nyiladék. Bent, mélyen az aljnövényzet között csobog a patak. Visszatolattam. Az útelágazásnál félreálltam a télire odakészÃ-tett útszóró anyag mellé, amin valami fehér virág nyÃ-lott éppen. Gyalog mentem le a patakig. Ahol régen a kÅ‘gátat raktuk, oda még ma is ösvény vezetett le, gát állt a csobogón. Mögötte, mintha egy vonalat húztak volna meg, szétömlött az erdõ, a patak menti aljnövényzet és a nádas. http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 7 March, 2017, 13:14
Maghar Akadémia
Mint egy régen látott ismerÅ‘s... Belevetettem magam a dzsungelbe, pedig innen tovább gyerekkorunkban sem merészkedtünk. Néhány méter után eljutottam a patakig. A nagy esÅ‘zések meredek omladékot vájtak a partfalba. Most nyugodtan, hűsen ballagott a tiszta vÃ-z az árnyékban. Beljebb, egy bokor csalán és valami elvadult bokor mögött egy Å‘s-öreg, vastagtörzsű fa nÅ‘tt át a patakon, törzse vastagon meglakva mohával. Õtmásztam rajta, a patak másik oldalára, onnantól már áthatolhatatlan Å‘serdÅ‘ vezetett tovább. Nem hiszem, hogy van még ilyen az országban egyáltalán. Beugrottam a fatörzsrÅ‘l az aljnövényzet közé, és egy pillanatra meghúztam magam a csendben, éppen csak az erdÅ‘ zaját hallottam. Valami mást vártam, de mondom: csak az erdÅ‘ zaját hallottam. A fák között vártam a félelmet, az üldözött rettegését, de csak a csendes, békés erdÅ‘ neszezése, és a patak csobogása érkezett el hozzám.
*
A tanárember a szomszéd faluból érkezett, nem is tudtam, hogy ilyenekkel foglalkozik. És cukor nélkül kérte a teát. - Szóval ez érdekel? - kérdezte ahogy áhÃ-tattal leküldött egy korty fÅ‘zetet. - Ez. Itt nÅ‘ttem fel, itt éltem évtizedeket, azt az erdÅ‘t mégsem ismerem. Ma pedig úgy jártam ott, mintha ott születtem volna. Azt nem mondtam el neki, amit álmodtam, nem kell, hogy tudja. - Nézd, fiam. Ez egy természetvédelmi terület, nemigen lehetett régebben sem csak úgy kutatgatni az erdÅ‘ben. Pedig lenne mit. - Hmm, igen. Az útelágazással szembeni völgy, a patakparton. - Pontosan. Csodálkozom rajta, hogy nem hallottál a dologról, persze akkor te már nem laktál itt. Új adagot töltött a csészébe közben. Mit kellett volna hallanom? Gondolat-parancsokat küldtem sürgetÅ‘en: azt mondd már, ne a teát öntögesd! - ElÅ‘ször gombázók hoztak apróbb dolgokat, hogy ott találták. Nálam maradt egy hegyes kÅ‘darab, lyukkal a végén, úgy egy tenyérnyi lehetett. Én nem tudom, mire használták, kés vagy penge, erre hasonlÃ-tott. Aztán kijöttek a megyeszékhelyrÅ‘l, a múzeumból, Å‘k is szedegettek össze ezt-azt, végül a hÃ-radóban a szakértÅ‘ lezárta a témát azzal, hogy elszigetelt leletrÅ‘l van szó, és kész. - Miféle leletrÅ‘l? - Hát a lelet. Egy vándorló-vadászó barlangi Å‘sember maradványait találták meg ott. De érdekes módon csak az emberi maradványok egy része lett meg. A feltételezések szerinti felszerelése a vadásznak csak részleteiben került elÅ‘. Egy kutató mélyebbre ásott az elsÅ‘ lelet helyén, és talált egy föld alatti üreget. - És, és mi történt azután? - Semmi. A természetvédelmi terület vezetése semmi mást nem engedett meg a http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 7 March, 2017, 13:14
Maghar Akadémia
kutatóknak. Nem tehettek semmit, miután az elsÅ‘ jegyzÅ‘könyvben az szerepelt, hogy a vadász maradványai a domb felsÅ‘ részén lettek feltárva, a többi leletet pedig belemoshatta a patakba a természetes esÅ‘vÃ-z, hólé. Ezután már nem kezdhettek el ásni az üreg felé, egyszerűen nem volt, aki felvállalta volna a felelÅ‘sséget. Mi lehetett az üreg, nem tudni. Bizonyosan nem a maradványaiban megtalált ember ásta, és itt elakadt a gondolatmenet. Hát nagyjából ennyi, amit te nem tudtál, fiam.
Nagyjából ennyit nem tudtam...
Tehát végül mégis elkapott. A patakparti dagonyából már gyanútlanul osonhattam vissza a domboldalra, a csorda által kitaposott ösvényre, hogy kedvemre válasszak magamnak a friss húsból. A domboldalon azonban én magam lettem préda. Megkerestem az elhajÃ-tott nyúzókövemet, hogy hegyet faragjak egy jókora fadorongra, amivel az állatot kÃ-vántam elejteni. Közben meglepett a kardfogú. Puszta kézzel nem voltam ellenfél, még talán fegyverrel sem lettem volna az. Talán ha bent maradok a furcsa föld alatti bunkerben. Ami álmaimból már ismerÅ‘s volt akkor - vadászó Å‘sember koromban.
*
Már késÅ‘ este volt, amikor pontot tettem ennek a történetnek a végére. Bezártam a programot, és feltűnt laptopom képernyÅ‘jén a háttérkép: útkeresztezÅ‘dés, mögötte egy patak völgye, két dombbal határolva, a völgyben nádas, vÃ-zszagú nyiladék.
bz20041205
http://www.magharakademia.hu
KészÃ-tette a Joomla!
Generálva: 7 March, 2017, 13:14
