M. HEIDEGGER, A műalkotás eredete (vázlat)

M. HEIDEGGER, A műalkotás eredete (vázlat)

1

- az eredet: a lényeg származása - a lényeg: az, ami által és ahogyan valami az, ami - a műalkotás eredete tehát: a műalkotás lényegének származása, vagyis annak a valaminek a származása, ami által és amilyen módon a műalkotás műalkotás - a mű közvetlen eredete a művész, és a művész közvetlen eredete a mű; de kettejük kölcsönvonatkozása csak a művészet által lehetséges - DE mi a művészet? Valós dolgok (művek) gyűjtőfogalma? Vagy valós dolgok előföltétele? - bárhogy is, a műalkotás eredetének keresése a művészet lényegének [Wesen] keresése. Ezt a lényeget pedig a műből kell megértenünk. - itt körben forgunk, mert úgy tűnik, hogy a művet csak akkor ismerjük föl, ha előtte már tudjuk, mi a művészet - a körben forgás (hermeneutikus kör) nem hiba, hanem a gondolkodás ereje; az volna hiba, ha külön gyakorolnánk az indukciót vagy a dedukciót - a művek amennyiben kéznéllévők (azaz rakosgatni lehet őket), annyiban dologszerűek - bár számunkra a mű mint esztétikai élmény kiváltója volna fontos, mert 1) a műalkotás ¢llo ¡goreêei (állo agoreűei), allegória, a dolgon túl valami mást is jelent, valami mással is megismertet bennünket 2) a műalkotás sumb©llein (szümbállein), szimbólum, a dologgal valami más is összevonódik - mégsem tekinthetünk el a mű dologszerűségétől, mert úgy tűnik, ez valamiféle alépítmény, az allegória és a szimbólum hordozója A dolog és a mű - mi a dolog? → a létezők bizonyos körét dolgoknak nevezzük, például: a) megjelenő dolgok (kő, rög, korsó, víz, stb.) b) nem megjelenő dolgok (a kanti magánvaló dolog, Isten, a világ totalitása, stb.) c) az előző kettő együtt: minden létező, ami van (a filozófia nyelvén) d) hétköznapi dolgok (rádió, TV, stb.) e) minden, ami nem semmi (ekkor pl. az ítélet, a halál is dolgok: végső dolgok) - ezek a dologfogalmak nem visz előre, mert 1) nem adnak módot a mű-létmódú létező elhatárolására 2) pl. az embert, vagy az Istent nem szívesen nevezzük dolognak - a legtágabbtól legszűkebb értelemben vett dologhoz kell visszatérnünk, ami a puszta dolog - a filozófia különböző meghatározásait adta ennek a szűk értelemben vett dolognak: 1) a dolog mint mag [tá æpoke×menon (tó hüpokeímenon)], amely tulajdonságokat, ismertetőjegyeket [tª sumbebhkàta (tá szümbebékóta)] hordoz - a latin subiectum [æpoke×menon (hüpokeímenon)], a substantia [æpàstasiV (hüpósztaszisz)] és az accidens [sumbebhkàV (szümbebékósz)] fogalomátfordítások mögött nincs meg az eredeti görög tapasztalat, ezért a nyugati kultúra e fogalmai talajtalanok - kijelentő mondataink szubjektum – prédikátum szerkezete rokon a dolog-nak e szubsztancia – akcidens szerkezetével (kérdés, hogy melyiket vetítettük rá a másikra?) - e dologfogalmat elégtelennek érezzük, mert nem-dologi létezőket is magában foglal + kitérő: az irracionális gyökerű érzés, a hangulat segíti a lényegmeghatározását, mert nyitottabb a létre, mint az ész


2

2) a dolog mint az érzetekben adott sokféleségének egysége, mint aÏsqhtàn (aiszthétón), az érzékiség tárgya - DE a dolgok megjelenésekor nem pusztán az érzetek özönét fogjuk föl, hanem magát a dolgot (az ajtó csapódását haljuk, nem puszta akusztikai érzeteket), a puszta érzeteket csak absztrakt módon volnánk képesek fölfogni - az előző dolog-fogalom túl távol tartja, ez túl közel hozza testünkhöz a dolgot - a dolgot hagyni kell magában nyugodni, mert különben eltűnik a szemünk elől 3) a dolog mint anyag [çlh (hűlé)] – forma [morjÀ (morfé)] kompozit, azaz megformált anyag - ez az értelmezés a dolog közvetlen látványán [eÒdoV (eídosz)] alapul - természeti és használati dolgokra egyaránt illik - az anyag – forma (vagy a forma – tartalom) fogalompár minden művészetelmélet és esztétika fogalmi sémája - DE túlnyúlva az esztétikán mindenre ráhúzható (irracionális – racionális; alogikus – logikus; szubjektum – objektum; stb.), s akkor kiüresedik - ezért nem szabad kiterjesztenünk az értelmét, csakis a dologra kell alkalmaznunk - honnan ered a dolog anyag – forma szerkezetként való elgondolása? A dologból, vagy a műből (mint készített termékből)? - a dologban a forma az anyag eloszlásából ered; a készített termékben azonban a forma határozza meg a választott anyagot és az anyag eloszlását - a készített termék léte alkalmasságán alapul, alkalmassá pedig megformált anyagként válik - tehát az anyag és a forma elsősorban készített termék meghatározásai, nem a puszta dologéi - a puszta dolog önmagában lévő, önmagának elégséges valami marad - az eszköz rokon a dologgal (mert készként önmagában nyugszik) - a mű rokon a dologgal (mert önmagában elégséges) és rokon az eszközzel is (mert készített termék) - fölállíthatunk egy sorrendet: <dolog; eszköz; mű> - az ember mint eszközkészítő, helyezi magát a létbe, ezért minden létező dolgot az anyag – forma szerkezettel értelmez; lásd: a teremtett világ képe a biblikus hitben - ha az ens creatum-ot (a készített létezőt) anyag – forma egységének tartjuk, akkor e létező igazsága az el-nem-rejtettsége - DE az ens creatum képzete átalakulhat az anyag – forma kompozit képzetévé; ez történt a középkor és az újkor határán - az újkori anyag – forma fogalompár tehát nem azonos eredeti értelmével, mert az ens creatum képzetéből ered - a puszta dolog szemlélete az elkészítettség karakterének levetését jelenti - a dolgot a maga dologlétében kell nyugodni hagynunk; a létező felé fordulva annak létére kell gondolnunk, miközben a létezőt önmagában hagyjuk nyugodni, akként, ami - a puszta dolog így visszatartja magát, de cinkosunk is lesz egyszerre - a dolog dologiságának kifejtésekor az eszköz eszközszerűségét keressük, mert az eszköz közelebb áll hozzánk, mi hozzuk létre - az eszköz eszközlétének kifejtésekor pedig egy művet hívunk segítségül, mint közvetlen leírást, mert ez mutat rá az eszközszerűségre: Van Gogh festménye egy pár parasztcipőt ábrázol - habár az eszköz igazságát maga a használatban lévő eszköz rejti, az mégis csak a műben válik láthatóvá, hiszen az alkalmas eszközt használat közben észre sem vesszük - az eszköz alkalmassága lényegi létének teljességén, azaz megbízhatóságán nyugszik - a megbízhatóság révén kapcsolódik össze a parasztasszony világa a földdel - ha az eszköz elhasználódik, a használat is elhasználódik, megbízhatósága elillan


3

- az eszköz eszközlétét a műben találtuk meg, nem a leírás révén, hanem azáltal, hogy a festmény elé álltunk - de a mű nem egyszerűen az eszköz szemléltetésének módja, hanem az igazság megnyilatkozása; a létező megnyílása, el-nem-rejtettségbe való kilépése - a művészet művében a létező igazsága lép működésbe - működésbe lépni, helyezni [Setzen] = valamit fölállítani, létének fényébe helyezni - a művészet lényege tehát: az igazság működésbe lépése [Sich-ins-Werk-Setzen] - DE 1) az igazság logikai kategória, szemben a szépséggel, amely esztétikai 2) a művészet eszerint utánzás? → nem, bár kétségtelenül mértéket vesz a valóságról, megegyezik a valósággal [adaequatio; Ýmo×wsiV (homoíószisz)] - a műalkotás a dolgok általános lényegét adja vissza, bár nem közvetlenül azt ábrázolja - Hölderlin A Rajna című himnusza és C. F. Meyer A római kút című verse mint példák → leírások, de többek is annál - a műalkotás valóságát keressük, amit a műben működő igazság határoz meg - eddig a műre csak mint dologra és mint eszközre kérdeztünk, ahogyan az esztétika is teszi - de valójában a létező létét kell meggondolnunk, ha közelebb akarunk kerülni a műalkotáshoz, mert a műalkotás a létező létét nyitja meg, ami a létező igazsága a műben - a kérdés: mi maga az igazság? Mi ez a működésbe lépés? A mű és az igazság - a művek sokasága közepette (múzeumok, művészettörténeti kutatások, műkincskereskedelem, stb.) vajon találkozunk-e magukkal a művekkel? - a saját lényegterükből kiszakított művek (a müncheni „Aiginéták”, Szophoklész Antigonéja, a paestumi templom) meg vannak fosztva a világuktól, már nem azok, amik valaha voltak, nem művek - a mű ott létezik, ahhoz a területhez tartozik, melyet önmaga nyit meg - egy görög templom példája - maga köré rendezi a szent körzetet és Isten jelenléte általa biztosított - amennyiben anyaga ellenáll a környezetnek (pl. a viharnak), annyiban meg is mutatja e környezetet a maga erejében - a környezet általa lesz az, ami; ezt a kibontakozást nevezték a görögök FêsiV(fűszisz)nek - a FêsiV-re, ~-be alapozza az ember a lakozását, ez a föld (nem az anyagtömeg és nem a bolygó értelmében vett föld) - a kibomlás a földbe menekít, a földre állít minden kibomlót - kibomlóban a föld óvón elrejtőként létezik - az istenszobor sem puszta képmás, hanem az isten jelenléte, isten léte - a nyelvi művek ugyanígy, a megfogalmazottak létét jelentik (pl. Hérakleitosz, 53. töredék) - a művet emelés nem puszta odavitel, előállítás, hanem az igazság megnyitása - a mű egy világot nyit meg, és működésben tartja azt - a műlét jelentése: egy világot felállítani [aufstellen] - mi a világ? → nem a kéznéllévő dolgok együttese, de nem is kerete ennek az együttesnek - a világ világlik [Welt weltet], létezőbb a megragadhatónál, örökkön nem-tárgyi - a világ az, ahol történelmünk lényegi döntései születnek (tehát sajátosan emberi) - a világ megnyílásában nyerik el a dolgok állandóságukat és változékonyságukat - a mű teret ad a térségnek, azaz szabaddá teszi és berendezi - DE e felállítás mellett szükséges a mű anyagi előállítása [Herstellung] is


4

- az anyagot az eszköz elhasználja az alkalmasságban, a mű viszont a világ nyíltságába helyezi - a mű visszaáll a földbe; a mű a földet földként engedi lenni - a föld ily módon el-nem-rejtetté lesz, maga a föld mégis elrejtőzik előlünk, ellenáll az erőszakos behatolásnak - a követ magát pl. nem ismerjük meg, akár az részeit, akár a súlyát vizsgáljuk; a szín elillan, ha rezgésszámokra bontjuk - a föld ott jelenik meg, ahol lényegét tekintve fel nem tárható marad: a műben - a művész felhasználja az anyagot, nem elhasználja (a költői szó valóban szóvá lesz és az is marad) - a mű két lényegi vonása tehát: a világ felállítása és a föld előállítása - a műben ekként történés van, nem pedig nyugalom - csak a mozgó nyugodhat; a nyugalom a mozgás határesete, benső koncentrációja, tehát a legfőbb mozgalmasság - az önmagában nyugvó mű ilyen nyugalom: világ és föld vitája - e vita nem széthúzás, hanem a vitázó felek lényegeinek kölcsönös önaffirmációja [Selbstbehauptung] - a vitában az egyik fél túllendíti a másikat önmagán és viszont; a vita ezért egyre inkább vita - a mű egységes műléte: e vita végigharcolása - DE mennyiben történik meg e vitában az igazság? - egyáltalán mi az igazság? - különböző dolgokat nevezünk igaznak: - valami igaz: egy tétel, a megismerés, stb. - igaz dolog, ami nem hamis, hanem valódi, pl. igazi arany - igaz ≡ valódi (bezárult a kör) - az igazság az igaz lényege (amiben minden igaz dolog megegyezik) - DE e nembeli lényegfogalom (ami az esszencia) csak lényegtelen lényeg; a lényegszerű lényeg a mindenkori létező igazságán alapul - az igazság mint az igaz lényege: az ‚AlÀqeia (alétheia), a létező el-nem-rejtettsége - DE ez így még csak puszta névcsere, ezért meg kell magyaráznunk a jelentését - a görög filozófia és a többi utána következők az igazság levezetett lényegét kezdték taglalni, azaz az igazságot mint a megismerés és a megismerés tárgya közti megegyezést vizsgálták - ám ahhoz, hogy megismerésünk a dologhoz mérhető legyen, a dolognak előtte meg kell mutatkoznia, el-nem-rejtetté kell válnia, csak ezután lehetnek igazak a mondataink is - az igazság tehát nem puszta helyesség (mint Descartes óta a bizonyosság) - akik ekként fogják föl, azok is valami nyilvánvalóra utalnak közben - a létező el-nem rejtettsége bennünket is magában foglal, mintegy alárendelődünk neki - egy körzet válik ezért el-nem-rejtetté, melyben mi a dolgokhoz igazodunk, melyben a dolgok megjelennek számunkra - de mi is az el-nem-rejtettség, ami ebbe a megvilágított körzetbe helyez bennünket? - a létező a létben áll; s az egészében vett létező közepette van egy nyitott tisztás, mely még létezőbb (mi e tisztást ismerjük, a többi létező számunkra semmi) - ez a tisztás, ez a megvilágított közép körülfogja az egészében vett létezőt (mert e tisztáson a létező valóban létező; ezért innen jutunk a még nem ismert létezőkhöz - DE e tisztáson a létezők egyúttal el is rejtőznek előlünk, mégpedig kétféle módon: 1) megtagadással → ez megvilágított tisztás határa, a létezőbö 2) elváltoztatással → a megvilágított tisztáson belül a létező látszatként csalhat, egyik létező a másik elé tolakszik


5

- a tisztás nem rögzített színpad, nem pusztán meglévő állapot, hanem történés - a megszokott ezért soha nem megszokott, hanem rend-kívüli - az el-nem-rejtettségként vett igazság lényegéhez tartozik e kettős elrejtés módján történő ellenszegülés - az igazság ekként nem-igazság - az igazság ősvita, melyben a nyitott közép (a tisztás és az elrejtőzés vitája) kiharcolódik - ebben a nyíltságban történhet csak a világ és a föld vitája - a műben pontosan ez a nyíltság jön létre, a mű ekként igaz (a mű nem csak valami, ami igaz, hanem a műben az igazság működik) - a szépség annak módja, ahogy az igazság el-nem-rejtettségként létezik (a tisztás felragyog a művön) -

DE a művet megalkották, az mindig valami adott, egyszeri mű ezért kérdés, hogy (1) mit jelent az alkotott lét, és (2) mennyiben tartozik a műhöz erre az igazság lényegének eredendőbb tisztázása szükséges (eddig csak a műben kerestük) a kérdés: mi az igazság, hogy művészetként megtörténhet?

Az igazság és a művészet - a mű megalkotottsága mint igazság csak az alkotás folyamatából fogható föl - az alkotás: létrehozás - ekkor a kézműves és a művész között nem látszik különbség - a görögök ugyanazt a szót [tecn×thV (tekhnítész)] használják mindkettőre; a kézművesség és a művészet egyaránt tŸcnh (tekhné) - de a tŸcnh nem jelent sem kézművességet, sem művészetet, sem technikát - a tŸcnh a tudás egy módja; a tudás pedig valami látottat jelent, és az ¡lÀqeia-n, a létező felfedésén nyugszik - a tecn×thV a létezőt a maga jelenlétében engedi előjönni a fêsiV-ben - az alkotás lényege a megalkotandóra, a műre való pillantás, ezért az alkotás lényegét a mű lényege határozza meg - ezért a mű alkotott-lét is a mű mű-létéből kell levezetnünk -

eddig a mű lényege az igazság megtörténése volt DE az alkotás felől most az a kérdés: maga az igazság vajon mennyiben vonzódik a műhöz? eddig az igazságot mint ősvitát láttuk a vita által kiharcolt nyíltságban azonban mindig kell legalább egy létezőnek lennie, melyben a nyitottság helyet foglal, állandósul csak így tölti be a nyitottság a nyíltságot, így történik meg a nyíltságnak az el-nemrejtettben való fölállítása [qŸsiV (thészisz)] a nyitottság berendezkedése a nyíltságban azt jelenti: minden létező a maga módján (nyitottan) bomlik ki, létrehozva ezzel a nyíltság játékterét tehát az igazság, mint játéktér nem külső és elsődleges valami, hanem olyasmi, ami maga is a saját játékterének létrehozása által jön létre az igazság létezőben való berendezkedésének, vagyis az igazság létezésének módjai: - az igazság működésbe lépése - az államalapító tett - a létezők leglétezőbbikének közelsége - a lényegi áldozat - a gondolkodó kérdezése → a lét gondolása, kérdezésre méltóként való megnevezése


-

6

- DE a tudomány nem az igazság megtörténése, hanem egy már nyitott igazságkörzet kiépítése tehát az igazság lényegében benne rejlik a műbe való bevonódása az alkotás ezért: az igazságnak (a létező nyitottságának) a meghozása; világ és föld egységének a kivívása a vita, mint közös alapon való szakadás (Riß) a műben: alaprajz (Grundriß), felvázolás (Auf-riß), egységes körvonal (Umriß) e törésvonal helyezi vissza a földbe és rögzíti a vitát: ez az alak (Gestalt) a mű megalkotása: az igazság rögzítése az alakban a föld itt nem el- és kihasználódik, hanem fölszabadul önmaga számára ennyiben a mű szemben áll az eszközzel másrészt a mű alkotott-létéből maga az alkotott-lét is előtűnik, látszik, hogy factum est (megalkott) és hogy ekként van az eszköznél az alkotott-lét eltűnik az alkalmasságban a létező léte megszokott, a mű léte teljesen szokatlan a mű létrehozásában rejlik az „az, hogy van” megmutatkozása a műnek szüksége van az alkotóra, hogy megalkotott legyen; a megalkotott-létnek pedig szüksége van a megőrzőkre a mű ahogyan még nincs (megőrzőkre vár) és ahogyan már nincs (a feledésben), mindenképpen a megőrzőkre vonatkoztatott marad a megőrzés állhatatossága: a tudás, mint akarat, exsztatikus belebocsátkozás a lét el-nemrejtettségébe a tudás csak a mű igazságában akaratként való otthonossá válása révén lesz tudás ez a tudás nem élmény, nem átélés, mert akkor a mű kiemelődnék a magában-állásából és korlátozott lenne a tudás nem az élvezkedő szakértelem, hanem benneállás a mű törésvonalába (Riß) illesztett vitában

- újra a kérdés: miben áll a mű dologszerűsége? - vajon az alkotottá-válás előtt nem kell-e a művet a föld dolgaira vonatkoztatnunk? - Albrecht Dürer mondása: „Mert bizony a művészet igazából a természetbe van illesztve; aki képes belőle kiragadni, az már birtokolja is.” - (kiragadni = reißen) DE ez hogyan lehetséges, ha a törésvonal vitája nincs eleve a természetben - a természetben tehát benne rejlik egy törésvonal és annak létrehozhatósága: a művészet - ez a művészet a mű által nyilvánul meg először a természetben - a művészet lényegére irányuló kérdést és a róla való tudást azonos alapra kell helyezni, mert a válasz gyökerei a kérdésbe nyúlnak - a művészet mint a mű eredete, lehetővé teszi, hogy az alkotók és megőrzők a maguk lényegében kialakuljanak a műben - a művészet mint az igazság működésbe lépése tehát két értelmű: 1) az alakba berendezkedő igazság rögzítése (ez történik az alkotásban) 2) a műlét megindítása és megtörténésének beindítása (ez történik a megőrzésben) - tehát a művészet az igazság alkotó megőrzése a műben, az igazság levése és megtörténése - az igazság eszerint a semmiből keletkezik? → igen, ha a semmi a létező puszta nem-je - az igazság akkor történik meg, ha megköltik; minden művészet költészet, a létező közepette egy nyílt hely megtisztítása - a műben minden szokásos és eddigi nem-létezővé válik, ezért a nem-létező elveszti azon szerepét, hogy a lét mértéke legyen - a mű hatása nem okozatiság, de nem is oktalan fantázia, hanem a létező első megcsendítése


7

- DE az imaginációnak, a képzelőerőnek akkor mi a szerepe? - bár minden művészeti ág költészet (amennyiben megköltés), a nyelvi mű és a szoros értelemben vett költészet kitüntetett helyet foglal el köztük - a nyelv helyes fogalmára van szükségünk, mert a nyelv több, mint kölcsönös megértésre szolgáló közlés - a nyelv teszi nyílttá a létezőt mint létezőt - a költészet a létező el-nem-rejtettségének mondása - a nyelv maga is költészet, de a szűkebb értelemben vett költészet a legeredendőbb költészet - a művészet lényege a költészet - a költészet lényege az igazság megalapítása és megőrzése mint: 1) adományozás (mert több minden eddiginél) 2) megalapozás (mert az emberrel adottra kell alapulnia, ezért inkább merítés, semmint a szubjektum zseniális teljesítménye) 3) kezdés (mert a közvetítetlenből a közvetítettbe való ugrás) (de a kezdet nem kezdetlegesség, mert ami primitív, az jövő nélküli) - a művészet történeti, olyan, ami megalapozza a történelmet, lényegi értelemben történelem - a szubjektum – objektum distinkció akadályt jelent a művészet értelmezésében - az eredet azt jelenti: lényegforrás - vajon jelenvalólétünkben történetien vagyunk az eredetnél, vagy csak hivatkozunk a múlt művelt ismereteire) - Hölderlin, Vándorlás: „Mert nehezen / költözik az, ki a források közelében / lakhat.” Utószó -

a művészet elhal az élmény közegében utalás Hegelre: a művészet a múlté (azaz már nem az igazság történésének módja) az igazság nem a tudományhoz rendelt minőség, hanem a létező el-nem rejtettsége a szépség az igazság műben és műként való léte, nem puszta tetszés

Magyar nyelvű szakirodalom Heideggerről: FEHÉR M. István, Martin Heidegger, Bp., Göncöl, 1992. JOÓS Ernő, Hogy születik a gondolat?, Sárvár, Sylvester János Könyvtár, 2001. LOBOCZKY János, A műalkotás: „A létben való gyarapodás”, Bp., Akadémiai, 1998. SUKI Béla, Martin Heidegger filozófiájának alapkérdései, Bp., Gondolat, 1976. Utak és tévutak – A budapesti Heidegger-konferencia előadásai, szerk. FEHÉR M. István, Bp., Atlantisz, 1991. VAJDA Mihály, A posztmodern Heidegger, Bp., T-Twins – Lukács Archívum – Századvég, 1993.

M. HEIDEGGER, A műalkotás eredete (vázlat)

Recommend Documents