Lövő Község Önkormányzatának 2009. I. félévi gazdálkodásáról tájékoztató
A Képviselő – testület 2009. február 16 -án fogadta el az Önkormányzat 2009.évi költségvetését, melynek szellemében végeztük féléves gazdálkodásunkat. Eredeti költségvetésünket év közben 3.58 % -al növeltük, összegszerüleg 16.193 /e Ft- al. Tervezésünk megalapozottságát a mutatók helyes, körültekintő megválasztása biztosítja. Általában, és előirányzatonként is igyekeztünk tartani az óvatosságot, a reális elemzés és számbavétel után összeállítani költségvetési tervünket. Bevételeink az eredeti előirányzatokhoz viszonyítva 48.6 %-ra teljesültek, a módosított előirányzathoz viszonyítva még alacsonyabb teljesítést mutat.(46.9%) Mind a működési, mind a sajátos, valamint a felhalmozási bevételeink félévi teljesülése reális. Tényleges kiadásaink vonatkozásában az alacsony teljesítési mutató a beruházások területén negatívum, ugyanis az ide vonatkozó pályázati elbírálások sajnos nem voltak sikeresek, ezért ennek függvényében beruházásainkat nem lehetett megkezdeni. Előirányzataink vonatkozásában az indokoltsági mutatók a fentiek miatt térnek el jelentősen az ideálistól.
Gazdálkodásunk konkrét ismertetését az első félévről az alábbiakban teszem meg: Módosított előirányzatunk 467.428 E Ft, az alábbi előirányzat változás folytán: -Beépítésre került a körjegyzőség, mint önállóan gazdálkodó intézmény, módosított költségvetési előirányzata 33.748 /E Ft-al, az összevont adatokat tartalmazza rendeletünk, így nem sérülhet a rendelet és beszámoló egyezősége, illetve összefüggése. -A június 7-i Európa parlamenti képviselő választás költségek fedezetére 347.188 Ft bevétel érkezett, melyről az elszámolást a megyei önkormányzat felé határidőre teljesítettük, az alábbiak szerint történt az elszámolás: – – –
52 -es (külső személyi juttatás) jogcímen 221160 Ft 53-as jogcím (ennek járulékai: 59.898 Ft, ) 54-57 -es jogcím 66.130 Ft.
Önkormányzatunk költségvetési támogatása a központosított előirányzatok növekedése következtében 16225.-Ft-al növekedett.
-2-
Lakosság részére közműfejlesztési hozzájárulást fizettünk ki 786.225 Ft összegben. 2008. év jövedelem-differenciálódás mérséklésénél központosított támogatás címen 11.887.000.-Ftot kapott az Önkormányzat, melynek átutalása megtörtént. Bérpolitikai intézkedés támogatására 3551.909.-Ft központosított támogatást kaptunk, a 13. havi kereset kiegészítésének fedezetére. Saját bevételeink alakulása:
-Nevezetesen: A Fő.u. 181. szám alatti 44 m2 alapterületű ingatlan fodrász, illetve kozmetikai vállalkozás céljára bérbeadásra került. A bérbeadás 2008. június 1-től 2009. május 19-ig terjedt. A bérleti díj 20.000.-Ft + ÁFA volt. Valamint a rezsiköltség is betérítésre került. Saját bevételeinknél érdemes még megemlíteni a kamatteljesítést, melyből 6.841.000.-Ft folyt be a félév folyamán. Lekötéseink folyamatosak, felbontásukat csak indokolt esetben lépjük meg, és csökkentett összegek is ismét lekötésre kerülnek. A működési célú átvett bevételi forrásaink a Sopron-Fertőd többcélú Térség utalása is folyamatos intézményeink felé. A Képviselő-testület 27/2008. ( V.13.) határozata alapján a Fő.u. 188. szám alatt a volt virágbolt,a hozzá tartozó helyiségekkel együtt 2008. június 1-től 2013. május 31-ig bérbe adta húsbolt létesítése céljából, FÜCSÖK-PONTOS KKT. Csapod részére. A bérleti díj összege havi 40.000Ft + ÁFA. A bérlők az üzlet működéséhez szükséges építészeti átalakításokat elvégzik, ennek számlával igazolt költségét a bérleti díjba beszámítjuk. Egy újabb a 24/2008.(V.13) Önkormányzati határozat a 0194/2 számú területen az 1 m3-t meghaladó építési törmelék lerakási díját ,-m3-ként 200.-Ft összegben állapította meg. A lakosság körében ez elfogadottá vált, e célra a félév folyamán befolyó díj összege mindössze 4.100.-Ft volt. Helyi adók vonatkozásában féléves teljesítés 71.24 %-os Gépjárműadónk félévi teljesítése is reálisan alakult. ( 47.5 %-os)
-3-
Kiadásaink I félévi teljesítése a következőképpen alakult: Összes kiadásunkat 168.050/e Ft-ra tejesítettük, ami tervezett kiadásaink módosított előirányzatunkhoz képest 35.95%. Kiemelt előirányzatunk közül a Személyi juttatások 51.801-Ft-ra, míg a járulékok 15.096 .-Ft-ra telesültek az első félév folyamán.
A Kisegítő Mezőgazdasági Szolgáltatás szakfeladaton biztosítjuk a fűnyíráshoz, szükséges hajtókenőanyag beszerzését. 1 fő főfoglalkozású dolgozónk mellett 2 fő közhasznú munkás dolgozik akik segítik a temető rendbetartását, segítik- gondozzák a közterületet. A Munkaügyi Központ felé az elszámolást 2009. január 1-től a Szolgáltató és kulturális központ látja el. Város-községgazdálkodás szakfeladaton 147.300.-Ft összegben vásároltunk sövényvágót. Személyi változás intézményeink vonatkozásában csak a helyettes és a törzsállományú státusz cseréből adódott. A Családsegítő és Gyerekjóléti Szolgálat a rendeletnek megfelelő létszámú munkatárssal dolgozik. 2008. december 31-től a Támogató Szolgálat megszűnt. A szolgálat a minimálisan meghatározott 3000 feladategységet nem tudta vállalni, így pályázati fordulóban nem tudott részt venni ezért megszüntetésre került. Bevezetésre került a Házi segítségnyújtás- melynek keretei között nemcsak idős, beteg emberek,hanem, fogyatékkal élők ellátása is lehetséges és törvényes. Családsegítő- és Gyerekjóléti Szolgálat munkatársai közül 1 fő Gyed-en van 2 fő GYÁS-on van, helyettük felvételre került 2 fő. A szolgálattól kért kimutatás alapján,az általuk üzemeltetett szgk. összesen 5981 km-t futott. – – –
ebből bérleti szerződéssel futott km 4296 km szállítással 50 km szervíz, egyéb km 1635 km
-4-
Felhalmozási, felújítási kiadásainkról:
A Nyugat -Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett CÉDE támogatásra pályázatot nyújtottunk be az iskola bővítésére. Sajnos a pályázat forrás hiánya miatt elutasításra került. A beruházásra átcsoportosítottunk 26 millió forintot a tartalékunk terhére. Tervköltség lett kifizetve 468.000.-Ft összegben. Tervezésre került a Kert utca szilárd burkolatú belterületi út felújítása, sajnos az erre beadott pályázatunk formai hiba miatt elutasításra került, erre acélra 6.000 /E-Ft van tervezve. Elvégeztettük a nyár folyamán Napsugár Óvodánkba a nyílászárók cseréjét, 1.890.930 Ft összegben. Tervezésre került még a temető-ravatalozó építése 10.080.000.-Ft összegben még a beruházás ez ideig nem kezdődött meg. Közvilágítás bővítését terveztük még a Witmann Közben a teljesítés a II. félévre húzódik. A strandfürdő felújítására is pályáztunk, de sajnos a pályázatot nem fogadták be. Tervköltségre eddig 900.000.-Ft,-ot, valamint a villanytervezésre 84.000.-Ft-ot fizettünk ki. A Szolgáltató és Kulturális Központ alagsori felújítására nyújtottunk be pályázatot. 10%-os önrésszel (5.500/e Ft). A pályázat az első fordulón sikeresen túljutott a végleges döntés a II. félévben várható.
Tárgyi eszköz állomány vonatkozásában beszerzésre került az általános iskola részére 1 db videószekrény 100.440.-Ft 2 db Epson nyomtató :379.200.-Ft 1 db falitábla 138.960.-Ft 1 db Sharp fénymásoló: 499.200.-Ft 2 db ASUS laptop :258000.-Ft 1 db Panasonic fax : 33.000.,-Ft
-5-
Az Önkormányzat és intézménye pénzforgalmának június 30-i záró egyenlege. ➢ ➢
Önkormányzat. 182.055/E Ft Körjegyzőség 2.043/E Ft
Féléves gazdálkodásunk és vagyoni helyzetünk áttekintése után a felszabadult (sikertelen pályázatokat figyelembe véve) 50 milliós forrást indokolttá vált a jövő fejlesztési feladatainak konkretizálására ütemezni, hiszen az alapos gazdálkodás kritériuma az elvégzendő feladatunk konkretizálása úgy nevesítve, mint számszerűen. Ennyiben kívántam I. félévi gazdálkodásunkról beszámolni, melyet értékelés és megvitatás után elfogadni szíveskedjen.
Lövő, 2009. szeptember 7.
Balics János polgármester