Lukáts Andor Irodalmi forgatókönyve - Jarry: Übü király cimű művének alapján

Lukáts Andor Irodalmi forgatókönyve Jarry: Übü király cimű művének alapján HÍREK (A műhöz híven e könyv is jelenetekből áll, mely jelenetek alcímekkel vannak elválasztva egymástól. Bár néha alcím nélkül is új jelenet kezdődik, ez a hiány a szerző - azaz Lukáts Andor fogyatékosságát, illetve ötlettelenségét jelöli.) A DARÁLÓ

Hatalmas daráló, recsegve, ropogva nyeli el és löki ki magából az emberiség történetét, amit benyel, az talán az elmúlt 2000 év képekben, írott formában, mozgó és álló filmen, különböző dokumentumokban, benyeli a világ hét csodáját, mákföldeket, repülőket, korokat, háborúkat, olimpiákat, inkubátorokat, űrhajókat, népvezéreket, lánglelkű költőket, erdőket, tűzhányókat, tengereket, tengernagyokat, műtőket, és iskolákat egyszóval mindent, ami mozog és azt is ami mozdulatlan, mindent ami volt, azt is ami van, és azt is amiből lehetne valami. Végül csak egy daráló marad, s az ami abból kijött, az a felismerhetetlen massza is - nem is, törékeny és drasztikus, büdös és folyékony, mint a "szahar", illatos, mint fortyogó szilvalekvár, amelynek szétpattanó dudorai a francia, a lengyel és a magyar ÁBC hangjait idézik fel, egyszerre egy asszonyi és férfi hangon, mintha egy torok, vagy mintha kettő szólna. Aztán egy hol selymes, hol recsegős hangú férfi szól - e fortyogás mélyéről, pukkassztva szét felhólyagzott szilva-szar lávát:

Übü papa: - SZAHAR! SZAHAR! SZAHAR!

Közben füst, gőz, szikra csap ki minden pukkanásból, s pukkanás fakaszt újabb pukkanást, mint milliónyi virág a réten, úgy fakad most megannyi pukkanás, e megdarált s erjedő szahartengerből, s szint annyi "szahar" sóhajtás zenél, s regél kakofon férfi és fiú hangmilliárd, ahány csak elképzelhető. Most mintha a hajdanvolt szilárd része a földnek asszonnyá változott volna, s úszna e szörnyű, zűrös felszín alatt, hogy szinte sejteni földrésznyi melleket, és combokat, s e földi mindenségből összeállt asszony az örök bölcsesség egyetemes letéteményeseként suttogja: Übü mama: - Ejnye! Ejnye! Szép dolog megint. Milyen nagy zsivány vagy Übü papa. Übü papa: - Miért is nem öllek meg, Übü mama?! (Mondja számtalan apró pukkanás, s egy pillanatra megszületni látszik, a tökéletes harmónia, majd minden elsötétül, s a felszín alatt lomhán úszó - asszonyvilág - félénken elmerül az Óceán-lekvárban, s a pukkanások millióit felváltják a lángocskák milliói. Aztán metsző, hideg, hajnali világosság lesz a sötétség romantikájából, s jégmezőből kiálló tar fák végtelen sokasága remeg a gyilkos hidegben.) Übü mama: - Nem engemet, valaki mást kéne meggyilkolj, Übü papa! Übü papa: - Zöld kandalláberemre, ezt nem értem. Most robbanás rázza meg a jégmezőt, s megnyílik a jég teljes

hosszában - mint egy gonosz, metsző, egyenes, vékony férfiszáj, a borosta sűrűjében. Übü mama: -Talán elégedett vagy a sorsoddal? Egy hatalmas segg közeledik az átlátszó jég alól egy rakéta gyorsaságával a felszín felé, mely ha ütközik, mint meteorit semmisítheti meg e jéggé dermedt masszát. Az ütközés bekövetkezik, de a jég állja a "sarat". Amint a fej elmondhatja magáról, hogy szája van, úgy elmondhatja a segg is, hogy szája van, mert okos és a seggen is feje van. S hogy ez okfejtés mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint egy beszélő segg alulról az átlátszó jégre tapadva. Übü papa: - Zöld kandalláberemre, s szahar asszonyom, nagy mértékben elégedett! Mintha bizony nem volnék dragonyos kapitány, Vencel király segédtisztje, a lengyel Vörös Sasrend érdemjelének tulajdonosa, Aragonia volt királya?... Pukkan néhányat a segg, s felrémlik néhány mazurka töredék. Übü papa: - Mit akarsz ennél többet? Übü mama: -Hogyhogy? Volt aragon király létedre megelégszel azzal, hogy ötven gyiklesős fickót díszszemlére vezetgess, mikor egy kis fáradsággal az aragon koronát a lengyel követhetné a kobakodon? Az imént elhangzott kérdést egy csilingelően szép női kórus teszi fel, miközben kecses halak szedegetik cikázva a segg körül a mazurka morzsákat. Hirtelen összezavarodik a segg körül az élet és zene vize, vörössé válik, mint a gutaütés. Übü papa: - Ejnye! Übü mama, egyáltalján nem értem, mit beszélsz. Übü mama: - Mert hülye vagy! - csattan fel Beethoven: Sors szimfóniája. S oly messziről, mintha csak a Holdról látnánk, látjuk a "jó öreg" Földet, üdén, fiatalon, de még légzési zavarokkal küzdve egy inkubátorban. Ahogy egyre közelebb jutunk a Földhöz, csilllapul a légzés hevessége. Két csótány baktat egymás mellett, néha kicsit lemaradozva egymástól, kemény, "betonszürkén". Férfihangú csótány: - Dejszen, zöld kandalláberemre, a jó Vencel király még ugyancsak életben van, s még ha teszem fel, meghalna is, nincs egy szekérderék gyermeke? Női hangú csótány: (kicsit lemarad, elgondolkodik) - Ki akadályoz, hogy pereputtyostól felkoncold, s a trónjára ülj? Férfi csótány: -Abbiza! Női csótány: -Tenger kincset gyűjthetnél, annyi hurkát ehetnél, amennyi beléd fér, s hintón suhanhatnál az utcán! Férfi Cs.: - Tyű! Máris engedek a kísértésnek. Az a szaharházi, háziszahar! De kapjam csak el az erdőben, majd ellátom a baját! (a lengyel király menekül az erdőn át, három mezítelen kisfiával. Vencel szétszórja a kezében lévő holmikat: esernyő, aktatáska, fényképezőgép, korona, mobil telefon... Nyomukban termetes, felbőszült bivaly) Übü mama: - (Ocsmány külsővel, arca, ha annak nevezhető, akkor vastagon összekenve szilvalekvárszaharral. Kétrészes fürdőruhában, egy csipetnyi törülközőn pattog egy csipetnyi tisztáson, s üvölt a bivaly után) - Ah! Jól van, Übü papa, végre ismét talpig férfi vagy!

A Bivaly: ( szem elöl téveszti a királyi családot, s azon lendülettel egy koszos, erdei tócsába gázol, s elterül a fekete vízben.) - Hohó! Azt már nem, mégsem! Hogy én, dragonyos kapitány, felkoncoljam Lengyelhon királyát? Inkább a halál! Egy másik bivaly: (Ránéz az előbbire) - Ah! Szahar! Inkább maradsz szegény, mint a templom egere, Übü papa? Előbbi bivaly: - Inkább legyek szegény, mint egy sovány és becsületes templom egere, mintsem gazdag, akár egy gonosz és kövér macska!

A férficsótány ül az erdő szélén, aztán hanyattfekszik, és elalszik. A nőicsótány fel-alá mászkál egy erdei tócsa mellett és magában zsörtölődik: - Pfuj, szahar! Csökönyös, mint egy szamár, de talán, szahar, sikerült bolhát tennem a fülébe. Hamlet atyjának, aki a fűben alszik, és azonos Übü papával, Übü mama tölcséren át ajzó-és ölőszereket gyömöszöl a fülébe. Übü mama: - Hála a gondviselésnek, nomeg nekem, egy hét múlva Lengyelország királynéja vagyok. Elered az eső, s a két csótány a bokrok közé szalad. Hancúrozás hallatszik, egy nagy vizes levél alól. (Részlet a világ legszebb szerelmes dalainak egyikéből - másikából).

MŰ-ANYAG A szobában, aminek ajtaja mű, ablaka dettó, s a padlója műszőnyeg, és közepén gyönyörű zöld műanyag asztal, mellette fehér műanyag székekkel, s közepén az asztalnak egy műlyúk, melyben egy műraffia napernyő pompázik, szóval itt, ebben a szobában csillogó neonlámpák alatt műkeretben, igazi családi képek, csótány-szülők, nagyszülők, és barátok. Aztán sorozat a férficsótányról, amint impozáns részleteit tárja fel a rohanás és hanyattesés drámaiságának. Mellesleg az asztal pompásan terítve. Hamburgeres, salátás, sültkrumplis, szívószálas fedeles nylon poharak és tálak. Übüék talpig joggingosan, edzőcipőjüktől lényegesen megemelkedve, ruganyosan lejtenek műbútor utcáikban. Végsőkig kilazulva műfontoskodnak. Übü mama: - Tyű! Vendégeink ugyancsak késnek! ( Ezt a szöveget többször egymás után újra elmondja reppelve) (A színész feladata a találékonyság!) Übü papa: - Ugyancsak zöld kandalláberemre, pedig én már döglöm éhen... Szörnyű rút vagy ma Übü mama! Talán azért, mert estélyt adunk? Übü mama: - Szahar! Übü papa: (Felragad egy McDonald’s-os csirkét) - Ide figyelj! Én éhes vagyok! Beleharapok hát ebbe a madárba, csirke, gondolom. Nem rossz. Übü mama : - Mit csinálsz, nyomorult? Mit esznek majd a vendégeink? Übü papa: - Marad nekik elég. Eredj csak az ablakhoz, nézd meg, jönnek-e?

(Übü mama a falhoz lép, elhúz egy függönyt, mely alatt egy hatalmas monitor van, amin keresztüllátni a kaput, művirággal befuttatva, s a bejárathoz vezető műanyag járda két oldalán zöldell a műfű.) Übü mama:

- Senkit sem látok.

(S átkapcsol a klippek világába. Közben Übü papa, mint csótány megmászik egy borjúhúst, ám Übü mama észreveszi. Szörnyen szűk nadrágjának zsebéből kifeszeget egy doboz gyufát, melyből kiönti a gyufaszálakat, s az üres doboznak félig kitolva fiókját, száját lefelé fordítva - mint csapdát - a csótányhoz közelíti). - De te mit zabálsz, Übü papa? Férficsótány: - Semmit. Egy kis borjút. Übü mama: - Jaj nekem! A borjú! A borjú! Megeszi a borjút! Segítség! Férficsótány: (Ökölbe szorítja bal első izelt lábát, s Übü mama felé rázza) - Zöld kandelláberemre, most mindjárt kitolom a szemedet! (A gyufásdoboz rácsukódik a csótányra. Sötét! Dörömbölés! Kaparászás! A csótány belülről észrevesz a doboz egyik végén egy kis rést, melyen beszűrődik némi fény. Odasiet. Leskelődik kifelé. Ezen a résen át látja, amint megérkezik Poszomány, a kutyáival).

TRIÓ (vagy induló) Belép Poszomány három hatalmas, kövér kutyával. Az egyik Zsinór, a másik Pillér, a harmadik Pajzs névre hallgat. Amit ma kutyára kapni és akasztani lehet, az mind rajtuk van: védő-támadó tüskék, láncok ... stb. Poszomány szálfatermetű férfi, bőrdzsekijén merész, angol és német illetve magyar nyelvű feliratok, pl.: "DOG-SHOP, SOUVENIR, ZIMMER FREI, RESTAURANT, HERREN-DAMEN, GELD-WECHSEL, SALE, SECOND HAND SHOP, ANTIKVITATE, REITEN, FOLKLORE, ZALAHÚS SHOP, CIGARETTA SHOP, NYAKKENDŐ DISZKONT".

A kutyák acsarkodva ágaskodnak fel az asztalra, lerántva néhány adag ételt. Übü mama: - Jó napot uraim! Már tűkön ülve vártuk! Foglaljanak helyet. (Gügyörészik, közben paskolja a dögök nyakát, és félreérthetetlen tekintetet vált Poszománnyal.) Poszomány: (Minden szó és mondat, amit kimond rosszul áll neki. Idegennek és modorosságnak tűnik. Az azonban kétségtelen, hogy ellenállhatatlan "bunkó-bájjal" ellensúlyozza e hiányosságát.) - Jó napot, asszonyom. De hol van Übü papa? Übü papa: (A dobozból) - Ihol ni! Ihol ni! Fikom adta, zöld kandalláberemre, hisz épp elég testes vagyok. Poszomány: (Fölemeli a gyufásdobozt az asztalról, szórakozottan kinyítja, hogy tüzet csiholjon a szája sarkába peckelt Filip Móricnak. Annak a kezének, melynek csuklóján csak két arany karkötő van, azzal az ujjával, amellyen a legkevesebb a gyűrű, kitolja a doboz fiókját, lefelé fordítva, s így abból kipottyan a

rémült bogár. Poszomány lehajol érte, közben Übü mama seggébe mar, s kéjesen örlő fogai közé helyezi a csótányt). - Jó napot Übü papa! (Fogai alatt recseg a bogár). -Ül! (Parancsol, mutató ujját kocogtatva az egyik székhez, Pillér nevű kutyájának, s így sorban a többi kettőnek is. Übü mamának rég tetszett így valami. A Pajzs nevű kutya elé köpi a csótányt, a kutya azonnal bekapja, és egyetlen "fogcsattantás" után lenyeli, s amint a székre ülne Pajzs, ott ül a helyén a csótányból lett Übü papa. Igy Pajzs Übü ölébe ül, s a tetemes súly alatt a műanyag szék lábai spárgát csinálnak). Übü papa: - Hű, mégcsak ez kellett! Majd letört alattam a szék!

Poszomány fogaival körülvett temetőben rengeteg fekete ruhás csótány áll, nyitott sír fölött, melyben Übü papa koporsója kong, az Übü mama markából aláhulló hantoktól. Poszomány becsukja nyitva felejtett száját, agyarai úgy csattannak össze, mint ama majd később megjelenő szibériai medvének, aki még komoly fejtörést okoz Übü papának. A csattanásra Übü papa felszisszen és megremeg, és ezt még megtoldja egy jól irányzott rugással, bele a Pajzs tomporába. Poszomány a saját hasát simogatva, lapogatva, a jóllakottság egyszerre népi és nemesi gesztusával a lényegre tér. Poszomány: - Hadd lám, Übü mama, mi jót ád nekünk ma? Übü papa: - Tyű! Van egy ötletem! Visszajövök sürgősen. (Ahogy kifelé megy, egy pillanatra felpattan szobabiciklijére, teljes erővel beletapos a pedálba, aztán átveti lábát a nyereg felett, jó magasan, mint a tornász - aki gyakorlatát befejezvén 10 pontot remél. - Aztán földet ér, rugódzik kettőt, szájából rágógumit húz ki, melyre csomót köt, majd elengedi, hogy csak úgy csattan hatalmas metszőfogain. A kutyák összerezzennek, s mintha vezényszó hangzott volna el, belekezdenek egy indulóba ugatva, vonyítva. A trió megpezsdíti Übü mama vérét, aki az ételek felsorolásába kezd.) Übü mama: - Lengyel becsinált, patkánykarmonádli, borjú, csirke, kutyapástétom, pulyka-püspökfalat, orosz csalamádé, bomba, saláta, kása, csicsóka, s kelvirág szaharban... Übü papa: - Tyű! Kínai császárnak nézel, hogy így pazarolsz? Übü mama: - Inkább egyél, Übü papa. Ihol, a Lengyel becsinált! Übü papa: -Piha, de rossz! Übü mama: - Akkor talán térjünk a püspökfalatra!

Poszomány: - Pazar, pazar! Éljen Übü mama!

(A kutyák zabálják a legjobb falatokat. Übü papa egy japán középkori harcost megszégyenítő gyorsaságú karate-balettel rémiszti halálra a jelenlevőket. Közben ő maga is valóban japánná alakul. Végezetül egy

gáz-sprayt varázsol elő zsebéből, s befújja a teljes McDonald’s készletet, s a hanyatt-homlok menekülő kutyák közül - még emlékeztetőül seggbe rúgja rettenetesen a Pajzs nevűt, aki lábai közé kapja farkát, úgy menekül, közben - mert csodák nincsenek, csak rendkívüli fájdalom van, ha a seggberúgás némileg túlméretezett, s az ember tökei is a pontatlanság áldozatává válnak - vonyít fájdalmasan. Übü papa bekapcsolja a monitor-ablakot, és pihegve veti magát hanyatt egy rózsaszín napozópadon, s elégedetten mosolyog, amint a három kutya a kapuhoz közeledik, mellesleg mindegyik kétlábon, ráadásul heves vitában vannak, miközben lehúzzák egymáson a cippzárakat, és kibújnak a kutyabőrből. Pajzs a seggét tapogatja, kicsit húzza az egyik lábát, dühösen kiköp, és káromkodik.) Pajzs: - Az a fasz! Mi baja van a tökeimmel? Útban vannak, útban vannak?! Hallasz még róluk faszikám! (A többiek fetrengenek a röhögéstől. Übü papa átkapcsol a keresztrejtvény csatornára, amitől Poszomány gyerekes lázba jön. Többé nem tudja levenni szemét a monitor-ablakról, s megigézetten válaszolgat a tvben feltett kérdésekre. A gyűrűktől félig szabad ujja szünet nélkül orrlyukában serénykedik). Tv hang: - A király utáni rang, hat betű, az első négy betű: H, E, R, C ... (Poszomány: megkopogtatja a monitor üvegét, a műsorvezető hölgy ránéz, s közvetlen hangon megszólítja Poszományt). Műsorvezetőnő: - Segíthetek, uram? Poszomány: - Igen, asszonyom! Itt a személyi számom.

(Igazolványát kiterítve, sunyin a monitorra nyomja. A műsorvezetőnő a monitorhoz hajol, leolvassa a számot, és egy cédulára írja. Most a stúdió közönsége megérezvén a visszaélés lehetőségét, teljesen egyszerre a monitor felé fordul. Poszomány zavartan visszafordul Übüék asztalához, szájába vesz egy szivószálat, s csak úgy szürcsöli a Coca-colát.) Übü papa: - Nohát, kapitány, jólesett a vacsora? Poszomány:

- Remekül uram, kivéve a szahar!

(A stúdió vendégei nevetnek.) Übü papa: - Ejnye, pedig a szahar sem volt rossz! Übü mama: - Izlés dolga. Übü papa: (Suttogóra fogja, de a nézők megpróbálnak hallgatózni).- Poszomány kapitány, elhatároztam, megteszem önt Littvánia hercegének! Poszomány: (felbődül) - Hogyhogy? Mit beszél? Megvallom, koldusnak hittem Übü papa. (A stúdió közönsége nevet.) Übü papa: (Méginkább suttog).- Néhány nap múlva, ha kelmed is akarja, én vagyok a lengyel király! Poszomány: - Meg akarja ölni Vencel királyt?

(Most az adás operatőrei Poszomány felé irányítják kameráikat, így hármas közeli kép látszik Übüékről és Poszományról. Poszomány végre megérti a veszélyt, és konspirációba kezd). Poszomány: - Meg akarja ölni Vencel királyt?

Übü papa: (Harsányan felröhög) - Nem hülye a bugris, kitalálta! (Poszomány ráfekszik az asztalra, s úgy alvást színlelve súgja Übü mamának, aki siketnéma jeleléssel adja tovább a háttal álló Übü papának, úgy hogy a jelelést a mama az asztal alá tartott kezein végzi, amit Übü papa a falon szemben lévő tükörből olvas le). Poszomány: - Ha a Vencel megöléséről van szó, itt a kezem! Halálos ellensége vagyok! Embereimről pedig kezeskedem! Übü papa: - Óóó! Imádom kapitány! (Poszomány nyakába borul, annak fülét csókolgatja. A nézők illedelmesen elfordulnak, s velük együtt a kamerák is). Poszomány: -Tyű, de bűzlik! Übü papa! Hát ön sosem mosakszik? Übü papa: - Ritkán. Übü mama: - Soha! (a műsorvezetőnő újra megkocogtatja a monitor üvegét, és kiszól Poszománynak). Műsorvezetőnő: - E, G, EG Poszomány: - Herceg! Már értem! (Súgja) - Csak titokban asszonyom! Műsorvezetőnő: (Harsány derűvel) - Önnek nincs mit titkolnia uram, ön a boldog nyertes, tehát a megfejtés: HERCEG! (A kamerák közelit csinálnak Poszományról) Műsorvezetőnő: - Kérem, fáradjon be a nyereményéért! (Übü papa átkapcsol az ablak monitorra, ahol megjelenik a kapuban egy hírnök. Poszomány kihasználva az alkalmat angolosan lelép.)

A MŰVELTSÉG NETOVÁBBJA (A hírnök ötvenegynéhány éves, az olvasottság, az intelligencia, és a bölcs derű megtestesítője. A világkultúra letéteményese. Homloka az emberi tudás fellegvára. Tekintete a világirodalom gyöngyszemei. Áll a műanyag szobában, s környezetében megnemesülnek a dolgok. Jótékony kisugárzására megnő Übü papa homloka, Übü mama összeszedettebb lesz, tekintetébe értelem költözik, Übü papa gesztusai kifinomultabbá lesznek, amit mond, formailag tökéletes, mintha a vele szemben álló hírnöktől származna, ám tartalmilag hű önmagához. Übü papa szavaitól megédesül a levegő, mámoros szél kerekedik a lakásban mozgásba hozva a művirágokat, hogy azok illatozni kezdenek). Übü papa: - Mit akar uram? Künn tágasabb, nem érdekel. Hírnök: - De uram, a király hivatja Önt! Übü papa: - Tyű! Szaharom-adta, Szent Kleofásra, lelepleztek! S most fejem vétetik! Jaj nekem, jaj nekem! Übü mama: - Pipogya fráter! Az idő sürget.

(A hírnök, mert tolakodónak és kínosnak érzi jelenlétét, állva elalszik.) Übü papa: - Hopp, van egy ötletem. Azt fogom mondani, hogy Übü mama, s Poszomány kapitány volt az! Übü mama: - Jaj neked, Übü papa, ha megteszed! Übü papa: - Már itt sem vagyok. (Übü papa felveszi egy székről diplomatatáskáját, felnyitja, és elhelyezi benne manager-kalkulátorát, mobiltelefonját, bélyegzőjét, számlakönyvét, tiszta alsót, egy gáz-sprayt, mérőszalagot, valamint egy hosszabbítót, és kisiet a lakásból. Közben Übü mama idegesen szivarra gyújt, s az első slukk után rendkívül mély férfihangon szólal meg.) Übü mama: - Jaj neked, ha megteszed! Übü papa: (még visszakiált) - Már itt sem vagyok! Már itt sem vagyok! Übü mama: (kiabál) - Übü papa, Übü papa, gyere vissza, kapsz hurkát! Übü papa: - Magad is az vagy, te jól megtermett hurka! (A garázsba szalad, egy kanyargós lépcsőn, zsebéből kivesz egy pittyegő dobozt, amivel felkapcsolja a villanyt, kinyitja az ajtókat, beindít egy cipőtisztító kefét, egy parfüm-spricnit, egy elektromos fésűt, egy ruhatisztítót, egy pohárka italt, egy melegszendvicset, kinyitja a kocsit, beül, kinyitja a garázskaput, kigördül a 600-as Mercedessel az udvarba, kinyitja a pittyegő dobozzal a kaput, becsukja a kocsi mögött, s ebből a távolságból lekapcsolja - bosszúból - az ablak-monitort, hogy Übü mamát üsse meg a guta, s ez a sok pittyegő hang, így együtt egyszimfónia, korunk zenei diadala!)

FOGADÁS A PALOTÁBAN Az üzleti, politikai világ által kitermelt etikett és divat tárháza, ahova Übü papa érkezik. Ez az etikett semmi másban nem különbözik attól, amit általában az utcán látni, csak abban, hogy itt minden annak a visszafogott mása, eszköztelenített változata. Az urak rövid ujjú ingben, nyakkendősen, a hölgyek a legmerészebb merészségek legvisszafogottabb változatait vonultatják fel. Mindenki halkan beszél, halkan lép, visszafogja a gesztusait. A király az egyetlen kivétel, s őt ezért nem csak tisztelet, de némi megvetés is övezi. Az urak sürögnek-forognak, időnként zsebükhöz kapnak, aztán kezüket a fülük irányába lendítik, de minden mozdulat feléig tart, mindeközben halkan duruzsolva beszélgetnek. Egyik-másik úr néha úgy viselkedik, mintha visszapillantó tükörbe tekintene, ilyenkor elhagyja ajkát egy-egy "anyádat", vagy "szopjál le", mégis valahogy az egész úgy történik mintha mindez vegetatív elemként lenne beépülve a jelenlévőkbe, akiknek rendkívüli képessége, hogy teljes mértékben egymásra és a beszélgetésre koncentrálnak. Ők maguk ezeket a tüneteket egymáson és önmagukon nem észlelik. A hölgyek sincsenek jobb állapotban. Folytonos helyeslésben oda- és hozzábújásban, és ámuldozó szavakban fürdetik az erősebbik nemet. Vencel, a király úgy él és virul ezen a tenyészeten, mint pipacs az orchideák földjén. Virul, lengedezik. Vencel rendkívül készséges, felettébb udvarias, eredendően jókedélyű. Fiai túl a kamaszkoron, már inkább a legénykorban egytől-egyig szőr problémákkal küzdenek. Bugrislávnak olyan hosszú a hónaljszőre, hogy örökké el kell tartania két karját a törzsétől, hogy a gombolyagba szedett hónaljszőr elférjen a helyén. Boleszláv szemöldöke folyamatosan nő, ezért ő szüntelenül egy ollóval és egy tükörrel él, és megállás nélkül nyesi. Ladiszláv olyan kopasz, hogy élete három kívánsága a haj, a szempilla és a harmadik is szőr.

A vendégek jóltitkolt rossz érzéssel borzonganak a közelükben. Amikor belép Übü papa, csupán azért, hogy valamicske önbizalmat nyerjen kezére áll, s úgy megy végig a vendégek között. Többen udvariasan félrehúzódnak a levegőben kalimpáló csodaszép olasz cipők elől, kis biccentéssel köszönnek. A férfiak irigyen hümmögnek, ciccegnek. A hölgyek elektrosztatikus kisülésektől szikráznak. Übü papa ennél a helyzetnél fogva benéz az összes fellelhető szoknya alá, itt-ott el is időzik, s franciául köszönget. "Bonjour madam, bonjour madmaselle". Egyszercsak szembe találja magát egy fejjel, egy fejjel, ami már némileg elvörösödött. Vencel feje az, ugyanis a király Übü papa tiszteletére a feje tetejére állt. Übü papa egyik kezével zavartan zsebébe kotorász - miközben természetesen egy kézen áll - talál egy pásztorsípot, amit udvarisan a király kivörösött fejének a szája elé tesz, közben rinyál. Übü papa: - Jaj, könyörgök, nem is én voltam, hanem Übü mama

és Poszomány!

Vencel: - Mi bajod, Übü papa?

Újabb fej jelenik meg közöttük. Ez Poszomány feje, aki a nyeremény-tárgyként kapott polaroid fényképezőgéppel beszélgetés közben felvételeket készít.

Poszomány: - Sokat ivott! Vencel: (Felsóhajt, s amint kifelé engedi a levegőt megszólal a szája elé helyezett pásztorsíp, s ettől kezdve ahányszor megszólal a síp is szól.) - Akárcsak én, ma reggel. Übü papa: -Igenis részeg vagyok, mert igen sok francia bort ittam. Vencel: -Hogy megháláljam dragonyos kapitányi minőségedben tett többrendbéli szolgálatodat, ezennel megteszlek Szandomir grófjának. Most az egész udvar fejre áll. Übü papa: -Ó, kedves Vencel úr, azt sem tudom, hogy köszönjem meg. Vencel: -Ne is köszönd, Übü papa, csak holnap reggel jelenj meg a nagy seregszemlén! Übü papa: -Ott leszek, de addig is hálám jeléül, fogadja el ezt a kis tilinkót! (A pásztorsíp felé bök.) Vencel: -Mi az ördögöt kezdjek, az én koromban egy tilinkóval.

(Mellesleg most szól legszebben a síp. Barokk tánc! Vencel Bugrislávnak adja a sípot, aki amíg kézbe veszi, majd szemügyre, lassan leomlik hónaljáról a két zuhatag, s elterül a kövön.) Bugrisláv: -Ez aztán a hülye, ez az Übü papa! Übü papa: -Mostpedig uccu, vesd el magad! (Talpra akar állni, vele együtt az egész udvar, de a hátára esik.) - Jaj, jaj, segítség, zöld kandellábelemre, leszakadt a

lépem, a hólyagom kipukkant!

Vencel: (Felsegítené Übüt, de közben megcsodálja cipőjét, melyből a ballábas már eltűnt.)

- Übü papa tán nem esett bajod? Übü papa: - De még milyen, s okvetlenül belepusztulok. S mi lesz akkor Übü mamával? Vencel: - Majd gondoskodunk eltartásáról. Übü papa: - Jó ember kend, alapjába véve. (Megpróbál felállni, de folyton folyvást hanyatt esik, mint egy bogár. Némi késéssel eszébe jut a megoldás: csótánnyá lesz és belekapaszkodik Bugrisláv hónalj szőrébe, miközben dörmög.) - Az vagy, az vagy Vencel király, de ez még nem elég, hogy fel ne koncoljalak!

ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCS Egy Ü alakú asztalnál, ül Übü papa, Übü mama, Poszomány, Zsinór, Pillér, Pajzs. Nevük az előttük elhelyezett tábláról olvasható. Übü papa tátog, jár keze-lába, mutogat, széttárja a karját, de csak nem jön hang a torkából. Tátog. A többiek érdeklődve hallgatják. Most hirtelen eltűnik a kép, pittyek és körök és számok jelennek meg a helyén. A számok visszafelé váltanak: 4 3 2 1. Most egy utolsó, erős pitty, aztán ugyanaz van, mint az előbb, csak most már hanggal. Übü papa: - Nos , barátaim, legfőbb ideje, hogy kidolgozzuk az összeesküvés tervét: Ki, ki mondja el a véleményét? Ha megengedik... (A kép eltűnik. Üres a vászon) Rendező hangja: - Kocókám ne kérdezz! Übü papa - Kocó: - Mit kérdeztem? Ne haragudj! Rendező hangja: - Ki, ki mondja el bátran a véleményét? Kocókám, édesem ez nem kérdés! És nem "Ki, ki" hanem kiki. Érted édesem? Übü papa - Kocó: -Miért, mit mondtam? Szóval, várj csak... a "Kiki" - a kikinek semmi értelme. Nálam vessző van a két ki között. Rendező hangja: - Az a baj édesem.... akarsz egy kávét, vagy vizet? Tehát "a kiki között gondolatjel van,vagyis azt mondja Übü papa, hogy mindenki szép sorban mondja el a véleményét. Érted édesem? Übü papa - Kocó: (Szikár, izgága kis színész áll a szinkron stúdióban pólóingben - egy mikrofon előtt, mögötte egy rakás színész, farmeres napszemüveghomlokonos alak, kuncogva. Kocó eltakarja hatalmas tenyerével a mikrofont, s úgy dörmög a foga között.) - Nálam "ki, ki" van, de ha az övében "mindenki sorban" akkor miért nem ezt mondja! Kapd be! Rendező hangja: - Indul a tekercs. ( 4 3 2 1. Pitty. ) Übü papa: - Nos, barátaim legfőbb ideje, hogy kidolgozzuk az összesküvés tervét. Mindenki szép sorban mondja el bátran ... (Kocó kárörömtől kélyes hangon mondja, nagyon közvetlen kapcsolatban a mikrofonnal, miközben a kép eltűnik.) - Ki vessző ki stimmel hosszban, a "szép sorban mindenki" nem stimmel hosszban.

(A rendezői szobában a pult mögött ülő rendező megszünteti kapcsolatát a stúdióval, s a hangmérnökkel bratyizva, s a mögöttük ülő kékharisnyás asszisztenciát, és egyéb gyülevész drukkereket szórakoztatva megjegyzi.) Rendező hangja: -Ki hozta ide ezt a faszt? Lecserélni! (Vihognak a kibicek, mostmár tévedhetetlenül biztosak benne, hogy okosabbak a többinél.) - Tehát (visszakapcsolja a rendező a stúdiót) - Tehát Kocókám, ne haragudj édesem, neked van igazad, a "kiki" között fordítsd el a vesszőt 90 fokkal, aztán a kecske is és a káposzta is. Köszönöm. Indulunk!

(Elindul a tekercs elölről. A felvett anyagon Kocó a ki - ki szónál a két ki között ill. az első ki után egyjelentéktelent bólint függőlegesen - amit rögtön helytelenít is - fejét vízszintes írányba fordítja lerajzolva egy képzeletbeli gondolatjelet, s csak azután mondja a második "ki" szócskát.) Kocó: - Ki-ki mondja el bátran a véleményét; ha megengedik elsőnek én mondom el a magamét. Poszomány: - Beszéljen, Übü papa. Übü papa: - Nos, barátaim, véleményem szerint eccerűen mérgezzük meg a királyt, arzént kevervén az ebédjébe. Alighogy belélefetyel, holtan lefordul, és attól kezdve én vagyok a király. (Leállítják a képet. Kocót látjuk közelről, amint cigarettára gyújt. Rendező hangja: - Kocókám, édesem, lehetne meggyőzőbb, vagy fáradt vagy? Kocó: - Csillagom, értem. Meggyőzőbb leszek! Nem kérek pihenőt! Nyomjuk a tekercset, mert sose végzünk. (A három töstért játszó színész bambán ül egymás mellett a stúdió meleg sötétjében és szunyókálnak. Mindhármuk keze az ágyékuk táján pihen. ) Rendező hangja: - Hová sietsz? Kocó? Jött a kályhás? Kocó: - Jött, de ment is... (A Poszományt játszó színész odahajol Kocó mikrofonjához és áruló nyájassággal belebúg.) Poszomány: - Csillagom, küldjük meg, előadásom lesz! Rendező hangja: - Bocsi! Itt a tekercs! Négy, három, kettő, egy pitty! (Újra látjuk a szinkronizálandó filmet.) Übü papa: - Én amondó vagyok csapjunk rá (Kép leáll, Kocó földhöz vágja a példányát.) Rendező hangja: - Csibécském, tündérem, most meggyőztél, de sajnos ez a szöveg nem a tiéd. Kocó: - Hát kié? Most már szedjétek össze magatokat ott bent! Poszomány: - Az enyém:

(Fel-alá járkál.) Kocó: - Jó, nagyon jó! (A tekercs újra indul: 4, 3, 2, 1,pitty.) Übü papa: Nos, barátaim, véleményem szerint eccerűen mérgezzük meg a királyt, arzént kevervén az ebédjébe. Alighogy belélefetyel, holtan lefordul, s attól kezdve én vagyok a király. (Innen kezdve csak a stúdiót, s benne a színészeket látjuk, akik kétszer egymás után leszinkronizálják a jelenetet úgy, mint az ÁLOM. Könnyedén, tele ötlettel, színnel és jelentéssel. Valahogy úgy, ahogy a Harlem játékosai kezelik a labdát és az ellenfelet. Virtuózok. Például egy valaki beszél, míg a többiek szájjal zenélnek, zörejeznek, atmoszférát csinálnak. Aztán neki látnak harmadszor is és valahogy az egész tökéletes lesz. Most már a jelenetet látjuk, egy-egy pillanatra a rendezőt is, aki az ámulattól székkel együtt megemelkedik teljes udvartartásával együtt. Übü papa felszólalás előtt kap egy pohár vizet, egy kis tálcán hozzák neki.) Übü papa: - Nos, barátaim, véleményem szerint eccerűen mérgezzük meg a királyt arzént kevervén az ebédjébe! Alighogy belélefetyel holtan lefordul, s attól kezde én vagyok a király. Töstérek: - Pfúj, pfúj, a patkány! (Ők egyenként kapnak egy-egy pohár vizet. Übü papa: - No mi az? Nem tetszik? Akkor halljuk a Poszomány véleményét. (Übü papa egy kancsó vizet kap.) Poszomány: - Én amondó vagyok, csapjunk rá karddal egy akkorát, hogy feje búbjától a köldökéig hasadjon! (Ő kap egy vödör vizet.) Töstérek: - Úgy van! Ez már nemes és vitéz dolog! (A Töstérek külön-külön kapnak egy vízcsapot, ami csodák csodája működik is. Übü papát soron következő felszólalása előtt a vízosztó az ablakhoz tessékel és azon át a távolba mutat, ahol egy hatalmashalastó kék víztükre csillog. Übü aláírja az orra elé tartott átvételi elismervényt, mely elismervény igazolja, hogy átvette a halastavat, aztán beléveti magát a politikába.) Übü papa: - De mi lesz, ha belétek rúg? Most jut eszembe: seregszemlén mindig vascsizmát hord, ettől szörnyen fáj a rúgás. Ha tudom ezt, szaladok, s feljelentelek, hogy kihúzzam magam ebből a piszkos dologból. Gondolom pénzt is adna. (Közben Übü mama térképet terít az asztalra, s az országot átszelő folyóra mutat. A vízosztogató ember némi tanácstalanság után pecsétet nyom a tulajdonlapra, mely pecséttel a folyó sorsát megpecsételve, halkan visszahúzódik az ajtó melletti függöny árnyékába, hogy végre Übü mama megkezdhesse felszólalását. A mama nem is sokat késlekedik, csupán egy gesztust enged meg magának a férje felé, hogy ugyanis a folyó és a halastó együtt már valami, de azért még szükség lesz néhány nagy értékű hozzászólásra): Übü mama: - Jaj, az áruló, a pimasz lator! (Pajzs teljesen váratlanul ugatni kezd. Übü papára vicsorogva egyre veszettebbül, míg végül Übü papa zsebéből egy kockacukrot a távolba hajít. Pajzs a cukor után veti magát, de bármily gyors is nem tudja megelőzni sem Zsinórt, sem Pillért. Iszonyú öldöklés, verekedés kezdődik a cukor körül. Előkerülnek kések,

boxerek, gázsprayk, pisztolyok, egyebek. Übü papa kihasználva a verekedés zűrzavaros voltát, egy rendkívüli erős és jól írányzott rúgással, mely a Pajzs tomporát éri, végére jár a verekedésnek. A Töstérek súnyítva visszaoldalognak a helyükre. A papa visszaszerzi a cukrot, s a mama elé teszi az asztalra.) Töstérek: - Köpdössük össze Übü papát! (Übü papa

intézkedésére most nem kapnak vizet.)

Übü papa: -Hé, uraim, maradjatok nyugton, ha nem akartok a zsákomba kerülni. Nos, vállalom a kockázatot miattatok. Ellenben te, Poszomány, vállalod a király kettéhasítását. (Übü papa a kiterített térképre nekifutásból fejest ugrik, egyenest a Földközi-tengerbe. A többiek rohannak a homokos partról be a vízbe, Übü papa után, aki próbálja a hullámokat megfékezni, hogy ne mehessenek túl széttárt karjain.) Poszomány: - Nem volna még jobb, ha mindnyájan egyszerre rontanánk rá, ordítva, kiabálva. Így lehet rá remény, hogy a csapatokat is megnyerjük. (A Töstérek Übü mamával együtt állnak térdig a Földközi-tengerben, tanácstalanul forgolódva szem elől tévesztve a célt. Übü mama a legkézenfekvőbbnek azt tartaná, ha Übü papára rohannának, de nem tudja kiismerni magát Poszományon, hogy az tulajdonképpen kire is akar rárohanni! Vencelre-e, vagy Übüre?) Übü papa: (Közben sikerül megállítania a hullámzást.) - Ebben maradunk. (Übü mama mögé úszik, ott a víz alá merül, sikamlósan a mama combjai közé dugja a fejét, vállára veszi őt, s felemelkedik a vízből. Csak a haja és szemei látszanak a libabőrős combok között. Orra és szája a felszín alatt van, s a jelenet végéig már nem vesz levegőt. Azt, hogy beszél légbuborékok emelkedésse, bugyogása, fortyogása jelenti. Mivel nem hallani semmit, ezért az ő szövege feliratként jelenik meg.) Übü papa - Felirat: - Én megpróbálok ráhágni a tyúkszemére, ő felordít, mire a szemébe mondom: Szahar! - S erre a jelre ti rárohantok. Übü mama: -Ez az, ez az! S mihelyt az utolsót rúgta, te elveszed a jogarját és a koronáját! (Közben feláll Übü papa vállára, felfelé nyújtózkodik, míg végre eléri az égbolton alacsonyan úszó, súlyos viharfelhőn a dugót, és kihúzza. Megered az eső. Szakad. A tenger szintje megemelkedik.

Ezt Übü papa homlokán érzékelni, hogy egyre kevesebb látszik belőle, ahogy ezzel egyidőben világosodik az ég alja, és kisüt a nap. Übü papából már csak egy-két hajcsomó látszik. Poszomány Übü mamát locsolja egyre vadabbul. Ez az egész csak azért van, hogy rettenetes karizmai, rettenetes játékával elkápráztassa a mamát.) Poszomány: - Én embereimmel a királyi család üldözésére indulok. Übü papa - Felirat: -Tehát megesküsztök, hogy alaposan megölitek a királyt? (Csajkovszkij: Hattyúk tava szól - miközben mindannyian a víz alá merülnek. Káprázatos vizibalett kezdődik, de ez már a jó Schubert zenéje, aki a Pisztráng ötöst adja elő. Übü mama, mint valami anyaméh szökell a szélrózsa minden irányába, körülötte rajzanak a férfiak.) Töstérek: - Meg! Megesküszünk! Éljen Übü papa! (Sajnos zavarossá válik a víz, kezd besűrűsödni, aztán befagyni és e fázisokkal együtt lassul az ötös mozgása, mígnem a végén megmerevedik.)

REGGELI A HARMÓNIA JEGYÉBEN (Anya csak egy van, legalábbis olyan, mint Rosamunda királyné, nincs több kerek e világon. Rosamunda reggelit tálal fel családjának. Páratlanul finom eszközökkel és eszközökön. Csupán néhány egyszerű ételt tesz az asztalra: Vencelnek tejeskávét mézes-vajas kenyérrel. Bugrislávnak főtt tojásokat - hármat - és még külön öt - csak sárgáját - hozzá egy jókora házi kolbászt. Bugrisláv nyakában egy tekintélyes méretű partedli van, ami arra hívatott, hogy eltakarja azt a két gombolyagot a hóna alatt. Vladiszlav meiseni kistányéron vitamintablettákat, vérképző vasreszeléket (és cundert), még élesztőt kap, valamint főételként haboskakaót kuglóffal. Boleszláv üres teát szívószállal és egy másik szívószálat is, ami egy zsolnai tálba vezet, ahol valami igazán finom pép húzódik meg. Voltaképpen keze igénybe vétele nélkül fogyaszthatja el reggelijét, s így akadálytalanul győzedelmeskedhet szemöldöke felett. Rosamunda felséges önmagának egy üres teát tálal, vajas pírítóskenyérrel. Néhány gyümölcsöt is elhelyez az asztalon. Amint egy almából épp kikanyarítja a hibás részt Vencel megszólal.) Vencel: - Bugrislav úrfi, Ön tegnap reggel igen arcátlanul viselkedett Übü úrral, Sas-rendem lovagjával. (Közben megkóstolja tejeskávéját és gyors egymásutánban két kiskanál kristálycukrot zúdít bele.) - Éppen ezért megtiltom, hogy a dísszemlémen megjelenjék. (Bugrisláv kanaláról legurul az egyik tojássárgája, de a többi négy sikeresen bejut az elpirult fiú szájába. Vencel játékosan visszapöcköli a tojássárgáját Bugrisláv kanalára, aki finom érzékkel, folytatva a sárga golyó gurulási sebességét szájába írányítja azt. Rosamunda homlokán összeszalad néhány ránc. Leteszi kétfülű teáscsészéjét, s halkan megszólal.) Rosamunda: - Igenám, de ez esetben nem lesz Ön mellett az egész família védelemül. Vencel: - Asszonyom, szavamat nem szoktam megmásolni. (Már megint tesz két kiskanál cukrot tejeskávéjába. Bugrisláv zavartan szája elé teszi kezét, hogy útját állja a beszéd közben kilövellt tojássárgája morzsáknak.) Bugrisláv: - Engedelmeskedem Atyámuram. Rosamunda: - Hát csakugyan eltökélte magát Felséged, hogy megjelenik azon a dísszemlén? Vencel: - Miért ne, asszonyom? (Rosamunda beleharap vajas-pirítós kenyerébe. Hatalmas barna szemei körül nedvesen csillog a bőr. Ahogy ropogtatja a pirítóst lassan tagoltan beszél.) Rosamund: - Mintha bizony nem láttam volna álmomban, hogy Übü papa láncos buzogányával agyalja Felségedet, (Közben Boleszláv folyamatosan szürcsöli a pépet.) - majd a Visztulába veti, s egy sas, olyan, mint a Lengyel ország címerbeli a koronát a fejére rakja? Vencel: - Kinek? Rosamunda: (Iszik egy kortyot.) - Übü papának. Vencel: - Micsoda badarság! (Ladislav abban a tükörben, melyben szemöldökét nyesi, aggódva figyeli apját.)

Vencel: - Übü uram fölöttébb kifogástalan nemesember... Rosamunda - Bugrisláv együtt: - Minő tévedés! (A egész család felfigyel, hisz oly tökéletesen egyszerre szólaltak meg, s ugyanazt mondták mindketten. Ladiszlav a tálaló szekrényhez szalad, kivesz belőle egy Y alakú száraz csirkecsontot, s anyjához viszi. Rosamunda kezébe veszi az egyik szárát, a másikat Bugrislávnak ajánlja. Ladiszlav lassan háromig számol, közben Vencel szórakozottan megszórja maradék mézes kenyerét kristálycukorral, s szigort mímelve beszél.) Vencel: - Ön hallgasson ifjú tacskó! Hogy pedig Önnek, Asszonyom, megmutassam mennyire nem félek Übü uramtól, a szemlén csak így ni, páncél és kard nélkül jelenek meg. (Miután még mindannyian pizsamában vannak, Vencel könnydén bemutatja, hogy hogy mutat páncél nélkül.) Ladiszlav: - Hááárom! (A csont eltörik, s a rövidebb darab Rosamunda kezében marad. Idő előtt vége a reggelinek. Mindenki leteszi azt, ami a kezében van, egyedül a király nem veszíti el az étvágyát. Megeszik még egy kanál kristálycukrot.) Rosamunda: - Végzetes könnyelműség! Ah, nem látom többé élve Önt. (Vencel megtörli a száját, feláll az asztaltól.) Rosamunda: - Egészségükre a reggelit! Vencel: - Köszönjük Asszonyom! Menjünk Ladiszláv és Boleszláv, menjünk. (Sietve kimennek.) Rosamunda

: - Bugrisláv, jöjjön velem a kápolnába, hadd imádkozzunk apjáért és fivéreiért!

(Távoznak. Az ebédlő kövére a még alacsonyan járó, de már ragyogó nap fénye egy szaglászó csótány árnyékát vetíti.)

LATERNA MAGICA - SZEMLE - AVAGY A PUCCS "A LÉNYEGLÁTÓ DÍSZSZEMLE, KORUNK GAZDASÁGI - VILÁGVÁLSÁGÁNAK PILLANATNYI FELOLDÁSÁRA, S AZ ELRETTENTÉS LABORATÓRIUMA." (Ez a felirat olvasható a nyitott - dobozszerű alkalmatosságon. Amikor Übü papa megérkezik embereivel a király már javában sorban áll jegyért teljes kíséretével. A pénztárablak fölött királyi rendelet olvasható, mely megtiltja a tiszteletjegy kiadását, "Vencel" aláírással. Ladiszlav gesztenyét vásárol. A király észreveszi Übü papát és Poszományt három emberével, készségesen kilép a sorból és eléjük siet. Belekarol Übübe, és viszi magával a sor eleje felé. Ahányszor Vencel elhalad a sor mellett, halk köszönések, kalap emelések és tisztelgések köszöntik. Úgy tűnik a teljes politikai, tudományos és művészvilág képviselteti magát a sorban.) Vencel: - Nemes és vitézlő Übü uram, jöjjön ide mellém kíséretestül szemléljük meg együtt a csapatokat! (Ladiszlav is eléjük siet, s mindenkit megkínál gesztenyével.) Übü papa: - Vigyázzatok, halljátok!

(Megtisztítják a gesztenyét, de nem eszik meg, attól tartanak, hogy Ladiszlav megmérgezi őket. Pedig Pillér azonnal bekapott kettőt héjastúl, ugyanis imádja a gesztenyét, ahogy mondani szokták az asztal körül kergették otthon, ha nem imádta. Erre visszaemlékezvén Pillér lehúnyja a szemét és valamit lát, s mi látjuk vele együtt. Vencelnek feltűnik a lehunytszemű töstér, egy gesztussal megállítja a sort, udvariasan kivárja, míg Pillér visszatér emlékei birodalmából. Az emlékezés képeiben nincs semmi meglepő. Legfeljebb abban különbözött mostani önmagától, hogy aranyszőke fürtös haja volt, de lényegében nem tért el 20 évvel ezelőtti önmagától. Valóban az asztal körül kergették, amint ezt emlékképei bizonyítják. Anyja is, apja is, akik mint kiderül, csak ezért a ceremóniáért jártak haza, és ez a haza, csak egy hatalmas ovális asztalból állt, valamint egy hintalóból. Az ablakkal szembeni falon a király képmása függött, célkörökkel ellátva. A sorban állók a királlyal és Übüékkel együtt úgy nézik e visszaemlékezés képeit, mintha ők emlékeznének. Übü papa töri meg az emlékezés kétes áhítatát, oly módon, hogy Vencel királyt jobbról, balról megcsókolja, és próbálja erős öleléssel elfordítani.) Übü papa: - Megyünk, hogyne mennénk Uram! (A király maga elé engedi Übüéket, és szinte futva érkeznek a kivilágított nézőtérre, ahol egy kiemelt díszhelyre vezetik Vencelt és Übüt. A díszszemle különlegessége, hogy annyit látni az egészből, amennyit egy kb. 8 méteres nyílás látni enged. Ez a 8 méter egy óriási felvonulási térre nyílik, de a hely úgy van felépítve, hogy e 8 méteres nyílástól kb. 10 méterre van egy magas téglafal, melyben helyenként elhelyeztek egy vasrácsos ablakot, amin keresztül látható a tér forgalma, s az is, hogy a 8 méteres nyílásban elvonuló katonák rohanva megkerülik a falat, futnak vissza az indulási helyre, miközben dobálják le magukról a ruhákat és a fegyverzetet, hogy újat és mást vegyenek fel és vegyenek kézbe. Ugyhogy nagyjából 10-12 katona mozogja le a teljes szemlét, felvonultatva a lövészektől kezdve, a könnyű lovasságon át a harckocsizók és repülős ezredekig, a teljes lengyel haderőt. Annyit mondhatok, fárasztó dolog katonának lenni és erőt demonstrálni. Poszomány és emberei le nem veszik szemüket a királyról, háttal a díszszemlének.) Vencel: - Ah! Íme, a danckai lovastestőrök "regimentje"! (A regiment szót megsegíti Vencel egy gesztussal, ami azt jelenti, hogy ez most igazából csak jelezve van, de amint az ország fellendül, valóban "regiment" lesz.) - Igen jól festenek, becsületemre! Übü papa: - Úgy találja? (A szavakat keresi.) - Pedig... elég nyomorúságosak. (Odakiált egy isten tudja hány fegyvernemben látott katonához.) - Mióta nem mosakodtál piszkos paraszt? (A katona zavarában összekeveri a lépéseket, s ez történik a többi 11-gyel is.) Vencel: - De hisz ez a legény roppant tiszta! Mi ütött önbe Übü Uram? Übü papa: - Ez ni! (Bármily meglepő, Übü papa jobb lába, hogy miért ezzel nem érdemes sokat törödni, mert egyszerűen arról van szó, hogy az elefánt lába sokkal nehezebb, s tekintélyénél fogva inkább alkalmas a "lábbal tiporja a trónját" nevezetű közhely elevenné tételére. Tehát Übü papának elefánt lába lesz, hogy azzal taposhasson Vencel király lábára. Vencel fájdalmasan felüvölt.) Vencel: - Nyomorult!

(Übü papa szószerint veszi Vencel kifakadását, 2, azaz kettő darab SZTK mankóval távolodik a tett színhelyéről, közben úgy sikoltozik, mint egy koldus, akinek kikezdték a méltóságát.) Übü papa: - Szahar! Ide emberek! Hurrá! Előre! (Embereivel együtt ráront a királyra és kíséretére. Teljesen világossá válik, hogy Übü azért sántikált el mankóival, hogy lendületet vehessen a támadáshoz.) Vencel: - Jaj! Segítség! Szűz Anyám, meghalok! (Boleszlav Ladiszlávot biztatja.) Boleszlav: - Mi van itt? Kard ki kard! (Hiába a biztatás, Ladiszláv nem tudja kirántani kardját a hüvelyéből, vasmarokkal fogja azt a rozsda. A díszszemlét szervírozó katonák lassan felfogják, hogy mi történik a nézőtéren, de sem a rendkívüli fáradtság, sem a "hivatástudat" nem teszi lehetővé, hogy felvegyék a harcot a trónbitorlókkal. A király maradék erejével katonái közé menekül és megpróbál rájuk hasolítani, pusztán azért, hogy elbujhasson. Übüék, mint fenevadak vetik a király után magukat. A közönség mindjobban szórakozik, sőt éljenzik Vencelt. A palota kápolnájának ablakában áll Rosalinda és Bugrisláv, s amit látnak, attól nem kapnak levegőt. Bugrisláv anyja fülébe helyez egy gumiabroncs-nyomásmérőt, s az jaj neki 0,2 atmoszférát mutat.) Rosalinda: - Ó Istenem! Szűz Máriám! Rögtön-rögvest utol érik őket. (Elgyengül és meginog. Közben Vencel elbotlik, s a különleges egység ruháiba bújt katonák rázuhannak.) Bugrisláv: - S az egész hadsereg Übü pártján! S a király sehol! Borzalom! Segítség! Rosamunda: -Jaj nekem, Boleszlav halott! (Elájul. Bugrisláv újra az anyja fülébe helyezi a nyomásmérőt, ami most 0,1 atmoszférát mutat. A királyné, mint egy defektes gumiabroncs úgy hever a kápolna hideg kövén, csak a szájából felcsapó meleg pára és a foglalatában ide-oda forgó két rémült szem jelzi, hogy él. Bugrisláv most már gondolkodás nélkül a kápolna egyik padja alatt felnyit egy csapóajtót, ahonnan tömlőt húz ki, Rosamunda fülébe helyezi, és egy kapcsoló elindításával elindít egy kompresszort. Azonnal láthatóan gyűlik a levegő a királynéban, aki nagyokat kattan, pattog, ahogy kezdi átjárni a levegő és kezdi megfeszíteni testének zúgait. Arcán kisimulnak a ráncok, egyre fiatalabbnak tűnik. Majd könnyedén, mint egy űrhajós a súlytalanság állapotában, légiesen talpra szökken, pattog a kövön, miközben sarkig tárja a kápolna térre nyíló kétszárnyú ajtaját és kilibeg az erkélyre, ahol belekap a szél s könnyedén megemeli. Rosamunda az erkély korlátjába kapaszkodik.) Rosamunda: - Jaj, jaj! Végünk! Ezek a veszettek benyomulnak a palotába, felrohannak a lépcsőn! (Fülsértő döndüléssel beszakad a kápolna kapuja, kis híján maga alá temetve Bugrislávot. Ő az utolsó pillanatban eliramodik onnan, de ez az "iramodás" csak két három lépésnyire felel meg a kifejezésnek, ugyanis a közben elszabadult hónaljszőrzetére lép, fájdalmasan felüvölt és orra bukik. Übü papa a folyamatosan fejére csúszó koronával van elfoglalva, s amikor az a szemébe csúszik nem látunk semmit, ám ha feltolja a feje tetejére ismét tisztán látunk - így van az, ha a filmünk ezen a ponton Übü szemszögére váltott.) Übü papa: - No, Bugrisláv úrfi, mit szándékozik tenni velem? (Sötét) Bugrisláv: - Isten nevében anyámat holtomig védelmezem! Aki egyet lép az halál fia!

(Übü papa most láthatóvá válik - hála a rendező leleményének - ugyanis feltolja fején a koronát.) Übü papa: - Jaj, Poszomány, én félek! Hadd iszkoljak innen! (A korona visszazuhan Übü szemére. Teljes sötét.) Egy hang a sötétből: - Add meg magad, Bugrisláv! Bugrisláv: - Nem magamat, pimasz, hanem a magamét! (Világos lesz. Bugrisláv egy, az oltár mellett álló szobor – ős kezéből kicsavarja a kardot, mellesleg az ős Königsbergi Máté az első király, aki próbálja megőrizni fegyverét, de nem sikerül, így hát csak egy fenyegetőzésre futja.) Königsbergi Máté: - E kard ne pihenjen addig, míg le nem súlytotta a trónbitórlót. (Bugrisláv lesúlyt a mázsányi karddal és egy katonának kettéhasad a feje. Teljes sötétség! Kisvártatva világos, azért mert Übü papa feltolja és meg is tartja homlokán a koronát.) Übü papa: - Tyű! Nyakadra hágok, ha addig élek is! (A királynő már nem fér el az erkélyen, hanem felette lebeg, s ott kapaszkodik egy zászlótartó csőben, melyben leng a nemzeti zászló. Zsinór kiveszi nadrágjából azt a biztosítótűt, amely a nadrágot a helyén megtartotta, Pillér kezébe csúsztatja, aki a királynő felé settenkedik, de Bugrisláv ezt idejében észreveszi és kezdi halomra kaszabolni Übü csapatát. Sötét - világos - sötét - világos... Übü katonái, akik mellesleg a királytól átállt katonák egyre rövidebbek, ahogy a sötét és a világos váltják egymást. Bugrisláv tulajdonképpen - föntről lefelé - fölszeleteli a pártütőket. Königsbergi Máté az elégedett mosolytól az egzaltált hurrázásig fejlődik a világosság fázisai alatt. Rosamunda fejlődéstörténete lényegesen egyszerűbb, végtére is ő csak a felfuvalkodás egyenes útját járja be. Már szinte teljesen elvesztette vonásait. Übü papa rémülten konstatálja seregének szeletelés által való elfogyását.) Bugrisláv: - Anyám, menekülj! Rosamunda - Léggömb: - Hát te, fiam, hát te? Bugrisláv: - Követlek! (Végleg világos lett. Übü papa Bugrislávhoz vágja a koronát, így a korona Königsbergi Máté térdét találja el, s az ős fájdalmasan felordít.) Übü papa: - Csípjétek el a királynét! Ejnye már el is illant. (Valóban a királyné elemelkedik az épülettől. A palota alatt a téren leállt a délutáni forgalom. Autók türkölnek, teljes dugulás, mindenki a hatalmas léggömböt bámulja. Rosamunda magával viszi a zászlót,vásznánál fogva, de a nyele még az erkély fölött lebeg. Übü papa Bugrisláv után rohan, aki szőnyegként húzza maga után hónaljszőrzetét, melyre két lábbal ugrik a pártütő, hogy megakadályozza a királyfi menekülését. De a herceg a hónaljában érzett rendkívüli fájdalom miatt lesúlyt kardjával Übü pók hasára. Übü így félbe hagy egy mondatot.) Übü papa: - Te meg nyavalyás... Bugrisláv: - Isten nevében! Nesze! Most megfizetek! (Egy ugrással elkapja - az utolsó pillanatban a zászló nyelét.) Bugrisláv: - Követlek anyám!

(Übü felvágott pókhasából csak úgy özönlenek elő kicsinyített másai. Megtellik velük a kápolna, még a palota is, dőlnek ki a palotából a térre. A bámész nép a térről hanyatt-homlok menekül.)

ATMOSZFÉRÁK, ATMOSZFÉRÁK (Hatalmas léggömb száll a havas hegyek fölött, mellyel a rajta csüngő Bugrisláv társalog.) Bugrisláv: - Hah! Mi bajod, anyám? (Gyorsan közelednek egy sziklához.) Rosamunda - Léggömb: - Nagyon beteg vagyok, elhiheted fiacskám. Életemből 2 óra sincs hátra. A királyt meggyilkolták, családunk végromlásban, s te, a legnemesb nemzetség sarjadéka, mely valaha kardot forgatott, arra vagy kárhoztatva, hogy a hegyekben bújdokolj, mint valami haramia. (Mintha a szavak kimondásához túl sok levegőt használna fel a királyné - és ez így végzetes lehet - egyre gyorsabban szállnak alá. Hirtelen, térdigérő hóba csapodik Bugrisláv, a léggömb pedig egy hegyes sziklának ütközik, ilymódon öles lyúk keletkezik a királynén, mely hasadékon át heves szélvihar tör előre, hogy Bugrisláv alig-alig tud ellenállni, s ez a küzdelem az orkánszerű szélben végsőkig feszíti idegeinek húrját.) Bugrisláv: - S mindezt kiért? Nagy Isten! Egy közönséges Übüért, sehonnai kalandorért, ocsmány varangyért, gyalázatos csavargóért! Hát mégha eszembe jut, hogy felséges atyám ki is tüntette... (Egy heves széllökéstől lecsúszik lába a szikláról, a zászló rúdján csüng a feneketlen mélység felett és a teljesen lesoványodott és jelentősen megöregedett királyné, fogai közé szorítva a zászló vásznát, egy kiálló sziklába kapaszkodva próbálja megtartani Bugrislávot.) Bugrisláv: - Gróffá tette, s ez az áruló már másnap nem átalotta kezét emelni jótevőjére. (A szél eláll. Zene: Vivaldi: A "Tél." Bugrisláv utolsó erejével felmászik Rosamunda mellé és kimerülten elterül a hóban. Rosamunda, mintegy levegőtől végleg megfosztott luftballon, úgy fekszik erőtlenül, tartás nélkül, ráncosan, csak méltósága és egyszerűsége a régi.) Rosamunda: - Ó, fiacskám! Ha arra gondolok, mily boldogok is voltunk mielőtt ez az Übü felbukkant?! De most! Jaj! Minden megváltozott! Bugrislav: - Jaj, mi lelt? ... Segítség! De hisz a pusztába kiáltok! Ó, Istenem! Szíve nem ver többé. Halott. (Rosamunda testére teríti a lengyel zászlót) - Nagy isten! Mily szomorú 14 éves fővel árvának tudni magunkat. Lelkünkön a szörnyű bosszú kötelességével! (Halkan hull a hó. Zene: "Hull a hó" /Francia sanzon/)

1."SZERELEM A KOLERA IDEJÉN" 2. SZÁLL A 424-ES 3. KERINGŐ MINDHALÁLIG

(A palota összes termében gyertyafény ég, lobog az egész. Árnyékként látható vonószenekar játssza a Gyertyafény keringőt. Egy pár keringőzik teremről teremre. Két árnyék, egymáshoz simulva. Lépteik oly könnyűek, hogy a lepkék megirigyelhetnék. Elegánsak, finomak, ráadásul illenek egymáshoz. Úgy suttognak egymás fülébe, mint mohó szerelmesek. Übü mama törékeny, vonzó, kifinomult. Übü papa könnyed, jó humorú, sármos.) Übü papa: -Zöld kandelláberemre, ihol én vagyok az ország királya, már a hasamat is elcsaptam és hamarosan elhozzák nagy köpönyegemet is. Übü mama: - Milyen anyagból van, Übü papa? Mert hiába vagyunk királyok, azért csak spórolni kell. Übü papa: - Némber feleségem, báránybőrből van, szép csatt-tal meg kutyabőr paszománttal... Übü mama: - Ejha, de szép! De királynak lenni még szebb! Übü papa: - Nem mondom! Ebben igazad volt, Übü mama! (Übü mama kibontakozik párja karjából, apró, gyors léptekkel kisiet a teraszra, hol a Hold világít. A terasz korlátjának támaszkodik, hosszan a holdra néz, majd lehúnyja a szemét. Halkan nyílik a teraszajtó. Übü papa jelenik meg, egy pillanatra visszanéz a gyertyafényes folyosóra, s miután meggyőződött, hogy nincs sehol senki, lehelet finoman becsukja az ajtót, s lábujjhegyre emelkedve megindul Übü mama felé. Übü mama keble szerelmes sóhajtástól emelkedik. Arcán kislányos pír fut át. A papa felindulva Übü mama háta mögé lép, gyengéden megérinti két vállát.) Übü mama: - Csakhogy: sokkal tartozunk Litvánia hercegének. (A férfi érzékenyen magához húzza a madárkaként pihegő mamát.) Übü papa: - Az ki? Übü mama: - Tyű! Hát Poszomány kapitány! (A nő játékosan hátra tereli haját, a férfi heves mozdulattal élete párjának nyakába csókol, s mialatt Übü mama elomlik, mint a piskóta, Übü papa kiönti szíve minden forróságát.) Übü papa: - Könyörgök, Übü mama, ne emlegesd azt a bugrist, azt a bugrist, azt a bugrist, azt a bugrist, azt a bugrist, azt a bugrist, azt a bugrist, azt a bugrist, azt a bugrist.... Hogy már nincs szükségem rá, tőlem felkophat az álla, lesheti azt a, lesheti azt a, lesheti azt a, lesheti azt a, lesheti azt a hercegséget! (A teraszról széles lépcső vezet le a palota parkjába, melyen Übü mama annak rendje-módja szerint leszalad, nyomában Übü papával. Szerelmes kergetőzés kezdődik a fák között. Übü mama a visszhanggal élcelődve kiáltja.) Übü mama: - Nagy tévedés, Übü papa! Vigyázz ellened fordul! (Amint a fák között kergetőznek a holdfényben, beszívják a föld és a fák illatát, mely illatok, mint élvezetek elixírje űzik el e sápadt szerelmi fecsegést, e vérszegény közeledést, s helyébe dübörgő állati energiák, prüszkölés és fanyűvés költözik. Übü papa már ebből a hevületből válaszol a kihívásra.) Übü papa: - Őszintén sajnálom a jámbort, de annyi gondom sincs vele, mint Bugrislávval. (Übü mama bizonyos szempontból felaljzottabbnak mondható, s mint akinek szűk az erdő, szaladtában bokrok szakadnak ki tövestül, fák dőlnek keresztbe, hosszába.) Übü mama: - Hallgass rám, még egyszer kérlek! Biztos vagyok benne, hogy Bugrisláv felülkerekedik; az igazság az Ő oldalán!

(Übü papa végre eléri és, csak úgy futás közben hátulról magáévá teszi. Mindaddig futnak így összenőve, míg Übü papa pontot nem tesz az i-re. És ez az "i" egyedülálló lesz a földkerekségén.) Übü papa: - Bah! Mese beszéd! Igazság, nem igazság, egy kutya!Tyű! Te becsmérelsz, Übü mama, de össze is töröm a csontodat. Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk, hozzátok a nemesek ketrecét, a nemesek kampóját, a nemesek kését, a nemesek listáját, hozzátok, hozzátok, hozzátok, vezessék elő magukat a nemeseket is! (Szörnyű rohanás kezdődik. Át a parkon, át a mezőn, át az erdőn, a városon, a falvakon, határokon és vizeken, át az áton, át a gáton. Két összetapadt "bomba" léptenként felrobbanva és lefolytva, és robbanva és lefolytva, és robbanva fel és folytva le... A szörnyű fallosz okozta fájdalom Übü mamából e könyörgést váltja ki.) Übü mama: - Az Istenért moderáld magad, Übü papa! (Übü papa mint elszabadult gőzmozdony, ami előtt hosszú út és sok tennivaló van, úgy robog, úgy zakatol, hogy e rohanás alatt a földkerekség elfogyni látszik.) Übü papa: - Az ország gazdagítása céljából kiírtok minden nemest, javaikat elveszem! Akit halálra ítélek, bele a süllyesztőbe, onnét a disznóbelezőbe, ahol agytalaníttatik. (Übü papa rohanás közben Übü mama arca elé tart egy velencei zsebtükröt, hogy lássa neki felhevült, egyre állatibb arcát.) Übü papa: - Mit fintorogsz, Übü mama? (Az asszonyállat, mint lángokádó sárkány, mint szaharházi házisárkány, mint házatlan hazátlan barom, tűzhalált osztva merre fut, tovább hergeli szörnyű terhét.) Übü mama: - Nagyon neki buzdultál, Übü papa! Übü baba! Übü babám! Übü apám! Übü faszám! Babám Apám Papám! Babám! Babám! Apám! Papám! Übü papa: - Eh, hát gazdagodom! (Felső ajkát összegyűri orrcimpája alatt, s fogait csattogtatva Übü mama sörényébe harap. Villámlás, égzengés. Egy ondósereg lerohanja és porrá zúzza az útjába álló várat! Übü mama szerelmet megvető sikolya festi alá zeneileg e győztes rohamot. Übü papa egyszál ingben, kezében véres karddal, egy dombtetőn áll, s ondó katonái után kiált.) Übü papa: -Siessetek hé, mert most aztán törvénykezni akarok. (Az összetapadt ördögi pár, már teljesen lemesztelenedve egy kád tejbe mártozik, s megfürödnek ott. Übü papa, amint egy alámerülésből fölémerül, ezt kiáltja.) Übü papa: - Megreformálom az igazságszolgáltatást, azután rátérünk a pénzügyekre. (Egy sovány macska nyávog, keservesen tiltakozva a tejeskád szélén.) Macska: - Tiltakozunk minden változtatás ellen! (Übü papa épp a második győztes "várbevételnél" tart, tejes mancsával elkapja a macska nyakát, s azt úgy ahogy van a tej alá nyomja.) Übü papa: - Szahar! Először is a hivatalnokok nem kapnak több fizetést. Most pedig rátérünk a pénzügyekre. (Fertelmes vajfürdőt vesznek, egy fertelmes vajaskádban.)

Übü papa: - Tíz százalékos adót vetünk ki az ingatlanokra, ugyanannyit a kereskedelemre, az iparra; a házasságra, meg az elhalálozásra pedig 15 tallért 15 talléronként, esetenként. Übü mama: - Miféle király vagy, Übü papa! (A fertelmes vajasmedence mellett egy gőzmozdony vesztegel, amire feltolja maga előtt Übü papa Übü mamát és elindítja a "vas-bivalyt". Robognak faluról falura, s a mozdony után akasztott üres vagonok végnélküli sora megtelik a falvak kincseivel, terményeivel, és azok lakóival. Olyan az egész vonat, mint egy síneken rohanó falu, füstölgő kéményekkel, félig tömött padlásokkal, s jószággal telt istállókkal. Zakatol a szerelvény, sikítanak a kerekek, s rohamoznak újabb ondóseregek.) Übü papa: - Én rendszerváltoztatást csináltam és betétettem az újságba, hogy minden adót kétszer kell megfizetni, s háromszor azokat amiket még ezután rovok ki és a múlt idő jele két "t"! Pusztuljon hát minden BT! Ezzel a módszerrel ugyanis hamar meggazdagodom, aztán megölök mindenkit, s odébb állok. (Amerre a vonat robog tapsol a nép, s éljenzik őt. A népszerűségi listán rohamosan tőr az első helyre Übü, a király. Közben egyre másra újabb, s újabb "vár" esik el Übü mama feneketlen fenekének örömére.)

SZEGÉNY POSZOMÁNY (Szegény Poszomány kézi huszonegyezik a börtönőrrel, aki már elveszítette egyenruháját és sapkáját, s épp a cella kulcsa a tét, amikor megjelenik Übü papa. Látogatóba érkezett Poszományhoz. Az ajtó kicsiny, rácsos ablakán keresztül benéz a rabhoz.) Übü papa: - Ej, ej polgártárs, ládd, mindez azért, mert követelted az adósságomat! S mert nem adtam meg, fellázadtál, s most itt vagy a dutyiban. (Poszomány háta mögé rejti a kulcsot, amit közben elnyert.) Poszomány: - Megállj, Übü papa! Csak öt napja vagy király és máris annyi gyilkosság terhel, hogy attól elkárhoznék valamennyi mennybéli szent. A király, a nemesek vére bosszúért kiált, s e kiáltások meghallgattatnak. (Übü papa karórájára pillant, aztán távkapcsolóval bekapcsolja Poszomány TV készülékét, ahol pont híradó van, s mit ad isten: pont Übü látható a képen, amint meghatottan átveszi a Béke Nobel-díjat. Közben még szegény Poszomány megigézetten, s egyszer s mind becsapottan a TV képernyőjére tapasztja tekintetét, Übü papa mintegy mellesleg megjegyzi:) Übü papa: - Tyű! Barátocskám, de alaposan felvágták a nyelved. Nincs kétségem afelől, hogyha megszöknél, némely bonyodalmak támadnának, azonban nem hiszem, hogy a thorni kazamaták valaha is szélnek eresztettek volna egyet is a rájuk bízott úrficskák közül. Éppen ezért nyugodalmas jó éjszakát, s ajánlom, igyekezz aludni, mint a bunda, ha a patkányok még oly szépen ropják is a szarabándot. (Csapódik a kis ajtó a nagy ajtón.)

ELEK, AKIT MIKLÓSNAK HÍVNAK (Poszomány - a szegény - a cári sírok kazamatájában megy zseblámpával, s Elek nevét kiáltja. Lépteinek neszére és kiáltásaira néhány mezítlábas cár visszasiet saját koporsójába, s a koporsó mélyéről nagy

döndüléssel helyére igazítja a tetejét. Poszomány zseblámpájának fényénél friss napilapokat pillant meg, címlappal felfelé. Vezércikként mindegyiken Jelcin szívbetegségéről olvasható a legfrissebb orvosi jelentés, mely szerint a cár hamarosan elhagyja a kórházat. Az egyik újság mellett égő cigarettacsikk hever. Poszomány tüzetesen megvizsgálja a sírok feliratait. Mellesleg az elnyert börtönőri egyenruhában van. A kabát hátán már néhány friss matrica olvasható "könyvklinika", "dezodortröszt", "teasprint" stb,.) Poszomány

:- Elek! Elek! Atyuska! Elek!

(Felnyílik mellette egy koporsó, melyből teljes cári díszben, oldalán fekve megjelenik III. Miklós cár, úgy hogy fejével tartja a koporsó fedelét.) III. Miklós: - Te vagy, hitvány kalandor, ki Vencel öcsém elpusztításában közreműködtél. (Poszomány bátran a cár arcába világít.) Poszomány: - Felség, könyörülj rajtam, akaratom ellenére rángatott bele Übü papa. III. Miklós: - Gyalázatos, hazug! Nos hát mit kívánsz? Poszomány: - Übü papa engem összeesküvés vádjával tömlöcbe vetett; sikerült megszöknöm és öt nap, öt éjjel tartó lovaglás után a sztyeppéken által most eléd rogyok, s így esengek nagylelkű bocsánatodért. III. Miklós: - Ez az az Übü, akit a Jarry írt? Akinek hazugság minden szava? Én sem Elek vagyok, hanem III. Miklós. Ha te is az Ő irománya vagy egy szavad sem hiszem. Minő zálogot hoztál, hogy bizonyítsd hozzám pártolásodat? Poszomány:- Kalandor kardomat, s egy tüzetes tervrajzot Thorn városáról. III. Miklós: - Kardodat elfogadom, de Szent Györgyre, égesd el azt az irka-firkát, nem akarom árulásnak köszönni győzedelmemet. (A koporsó mélyén megszólal Miklós személyi hívója. Miklós, akit Eleknek hívnak magára csukja a koporsó tetejét, ami többé nem nyílik fel, hiába vár Poszomány.)

MŰ-ANYAG ÉLŐ SZOBORRAL (Übü mama műanyag otthonuk közepén a még mindig alvó hírnököt törölgeti, cirógatja érzéki helyeken, kibírhatatlan pontokon. Belép Übü papa, ledobja táskáját, kalapját, esernyőjét, melyen csillog a víz. Hogy esik, ezt az ablak-monitor is bizonyítja. Szószerint átfutja a postát, amit ő maga hozott be. Megakad a szeme egy Oroszországból érkezett levélen. Felbontja, s átnyújtja a mamának, hogy az olvassa fel.) Übü papa: - Olvasd te! Vagy meghülyültem, vagy nem tudok olvasni. De szaporán, te tökfej, fogadok, hogy Poszomány írta. (Übü mama lepöcköl egy "szöszmöszt" a levélről, s ez a pöckölés végzetes lehetett volna, ugyanis erős detonáció rázza meg a szobát. Hogy az a kis fránya bomba! Szöszmösznek álcázta magát! Ez Poszományra vall. A robbanásra bezzeg felébred mély álmából a világ agytrösztje, a hírnök, s a felszálló füsttől teljesen feketén, elővezeti - hogy újra azt csak mi tudjuk - küldetése miértjét.) Hírnök: - De Uram, a király hívatja Önt! Übü mama: - Már mondta, már volt ott, sőt már vissza is jött, sőt már ő a király!

(A hírnök szégyenében ismételten álomba zuhan.) Übü papa: - Olvasd szaporán, tökfej, fogadok, hogy Poszomány írta. Übü mama: - Pontosan. Azt mondja, hogy a cár igen jól fogadta, hamarosan betör országaidba, Bugrislávot jogaidba ülteti, tégedet pedig megöl. Übü papa: - Ó - Ó - Ó - Ó - Ó -Ó! A - á -e - é - i - í - o - ó - ö - ő - u - ú - ü - ű! Én félek! Jaj, ez a halál! Ó, én nyomorult ember! A, én nyomorult ember! Á, én nyomorult ember! E, én nyomorult ember! É, én nyomorult ember! I, én nyomorult ember! Í, én nyomorult ember! O, én nyomorult ember! Mint fent, én nyomorult ember! Ö, én nyomorult ember! Ő, én nyomorult ember! U, én nyomorult ember! Ú, én nyomorult ember! stb. én nyomorult ember! Mi lesz velem nagy isten! Meg fog ölni az a cudar! Übü mama: - Egyetlen megoldás van /nem oly sok, mint fent/ Übü papa! Übü papa: - Mi az? Übü mama: - A háború! (Übü papa, akinek valahogy e jelenet közben fejére került egy tengerészsapka, most alkalma nyílik, hogy azt lekapja, s bevágja egy beépített szekrénybe. S ha itt az alkalom, hát nosza! Megmarkolja a sapkáját, feltépi a beépített szekrény ajtaját, s uramfia, ott ül a Parlament - teljes létszámban - s egy emberként igent szavaz. Száll a tengerész sapka. Minden kéz a magasban. A szószéken a ház elnöke. Meglátja a királyt a nyitott szekrényajtóban, s diadalittasan harsog.) Házelnök: - Éljen! Éljen!Ez már bátor beszéd! Teremtsük elő a pénzt a hadseregnek! Übü papa: - Tyű! Azt már nem! (Belép a szekrénybe, ott ráül a csúzdára, ami a szekrényből egyenest a szószékre repíti. S amíg lefelé csúszik, ezt kiáltja:) - Na, nézzünk oda, mindjárt megöllek, te, te... (Előre tartott talpacskái e hosszú siklás végeztével kiütik a szószékből a házelnököt, aki a zuhanástól elfelejti hol van.) - Nem akarok pénzt kiadni! Még csak ez hiányzott! Eddig engem pfizettek amiért háborúztam, most saját zsebemre kell, hogy háborút indítsak. Nem, zöld kandellábelemre nem! Ha úgy lelkesedtek érte, csak indítsatok háborút, de egy petákomra se számítsatok! Parlament: - Éljen a háború! (Übü mama megunja a politikát, becsukja a szekrényajtót és vaksötétség borul a Parlamentre.)

TOBORZÓ (Óriási raktárépület kapuja előtt munkanélküliek, hajléktalanok, csavargók sora kígyózik. A kapu felett lemez-lapozos szöveg pereg, csattog és különböző feliratokat mutat.) Felirat: - ELŐRE BARÁTAIM! ÉLJEN VENCEL ÉS LENGYELORSZÁG! AZ A VÉN, OCSMÁNY ÜBÜ PÁPÁ ELISZKOLT... (A sorban állók félhangosan olvassák a feliratot, olyan az egész mint egy közös imádkozás. Az "eliszkolt" szó után leáll a felirat, veszett gyors kerregéssel lapozódnak a lemezek, aztán hirtelen csend áll be és a

következő felirat látható.) Felirat: - A VARSÓI EURÓPA JÁRAT A RENDKÍVÜLI KÖD MIATT NEM INDUL. (Ezt a sort hasonló áhítattal olvassák, mint a korábbi szöveget. Eltűnik ez a felirat is, és most megjelenik megint az első szöveg javított változata, amit a sok beesett szemű, csontos arcú, lesoványodott ember tovább mormol.) Felirat: - ELŐRE, BARÁTAIM! ÉLJEN VENCEL ÉS LENGYELORSZÁG! AZ A VÉN, OCSMÁNY ÜBÜ PÁPA (Áll a tábla. A sor némán várja, mi lesz, aztán beindul a folytatás) - PAPA PAPA ELISZKOLT, MÁR CSAK A SZIPIRTYÓ ÜBÜ MAMA MARADT A TÖSTÖREIVEL... NESTLÉ IGYON MÉG EGY POHÁRRAL ÉS FOGJA A NYUSZIRA - PEUGEOT MINDEN TÍPUSBAN, VÁLASZTÉKOS STÍLUSBAN... (Bugrisláv a raktárépület irodájában gigantikus harcot vív egy szövegszerkesztővel. Mellette teljes vezérkara. Többen basic szótárat forgatnak. Bugrisláv szárnysegédje leemeli a könyvespolcról a - "Vencel összes"-ből a "Manipulációs kézikönyv" címűt és fellapozza. Folytatódik a helyes felirat.) Felirat: ELTÖKÉLTEM, HOGY ÉLETEKRE ÁLLOK, S VISSZASZERZEM ATYÁIM TRÓNUSÁT. (A sorban álló tömeg a város zaját fölülmúló kiáltást hallat.) Tömeg: - Éljen Bugrisláv! (Nagy robajjal benyílik a hatalmas, kétszárnyú kapu, s elkezdődik minden idők legveszettebb beáramlása. A hatalmas épület másik végén kicsapodik egy ugyanolyan nagy kétszárnyú kapu és ott megkezdődik a legnagyobb kiáramlás, miközben Bugrisláv hangja betölti a gigantikus méretű csarnokot.) Bugrisláv: - És eltörlünk minden adót, amit ez a szörnyeteg etett ki. Tömeg: - Hurrá! Előre! Rohanjunk a palotába és irtsuk ki azt a pokolfajzatot. (A tömeg hangja, a tülekedés és zabálás irtózatós hangjaival keveredik. És dőlnek ki a kapun meghízva, kisimulva, hatalmas csomagokkal - adományokkal - népautókkal, biciklikkel, magnókkal, walkmanekkel, mindennel ami szem-szájnak ingere. És mindennel, mi ingernek ökle. Mindenki melegítőben van. A vezér tiszteletére egytől-egyig eltartják karjukat a törzsüktől. Mindahány harci-polgár hátán Bugrisláv arcképe. Fegyverként műfurkosbotokat szorongatnak.)

A GUSZTUSOS GESZTUS HADSEREG (Végtelenül hosszú gyakorló téren, végtelenül sok barna nadrágos, mezítelen felsőtestű, izmos fiatalember szakaszokra bontva, egy-egy kiképzőtiszt felé fordulva, fenyegető, cikiző, szívató és hergelő gesztusokat gyakorolnak. Dermesztő a csend, és fagyasztó a fegyelem. A legyet nem, de a karok surrogását igen. Az egységek között Übü papa szemlét tart kíséretével. Ők is derékig mesztelenek. Suttogva beszélnek, azt is inkább a surrogások szünetében, tehát tömören és gyorsan váltanak szót.) Übü papa: - Mordizonadta!... cipelni, mert.... vagyok... Pillér: - ...Bű Uraség... Oroszok... em mutatkoznak... Übü papa: - ...testhezálló... harci... utat... Lengyelhonba... hadsereget... tandja...

(Ezt a kíséret nem érti. Remszky rohan az egységek között Übüék felé, közben ámulattal nézi az erő íj diadalát, és boldog bólogatással fejezi ki elégedettségét a látottak miatt, s amit lát az valóban egyeedülálló. Néhányat ő maga is megpróbál, például a hüvelykujj lefelé, négyszer erőteljesen az ágyék felé bök, vagy az ökölbe szorított balkézből felmeredő középső ujj égfelé bökése, de itt van mindjárt a már régóta mindenütt honos, most mégis frissen ható dinamikus ökölrázás elképzelt személy, ill. személyek irányába, s ne feledkezzünk meg az olaszból átvett és sikeresen alkalmazottalulról felfelé indított ökölbe szorított balkar, melynek a jobb tenyér határozott csattanó hangot adva útját állja, és a mindenki által kedvelt jobb kéz mutatóujjának a halántékon való jobbra, balra feszes forgatása. Mire Remszky mindezt magába szívja hogyan hogyanse, ő maga sem érti földig érő reverendában - jó pap holtig tanul - megérkezik Übüékhez.) Übü papa: - ... Lelte... fiút? Remszky: - Minden elveszett! Felség, a lengyelek fellázadtak. Zsinórt megölték, Übü mama elmenekült a hegyekbe. (Übü papa teljes kíséretével Remszkyre ugrik, földre teperik, befogják a száját.) Übü papa: - Halál madár... bagoly... marhaságot... álmodtál...tette... Bugrisláv... gyerünk... uraim... készüljünk... harc... elfogadására... (A gesztus hadsereg balraátot csinál és énekelve Varsó felé indul Übü kíséretestül a sor végefelé igyekszik.) Hadsereg: - Éljen Übü papa, a mi nagy fináncunk, ting, ting, ting ting, ting, ting ting, ting, ting Übü papa: - Ó, a derék fickók, beh szeretem őket!

HÁBORÚ, AVAGY A GYAKORLATRA VÁLTHATÓ SZIMBÓLUM (Varsó belvárosában a legrosszabbkor tört ki a háború, mert bizony a csúcsforgalom amúgy is jelentősen lassítja a forgalmat. De nem lehet reggelig várni! Ha egyszer elindultak az oroszok, nincs az az Isten, aki megállítsa őket. Szerencsére idejében értesültek az ügyben érdekeltek, így többek közt a Főpolgármesteri Hivatal, mely kijelölte azon részét a városnak, ahol mindkét sértett fél megtalálja a számításait. Stratégiai szempontból a lengyel hadsereg látszólag előnyöket élvez, a helyismeretből adódóan, de ez az előny kiegyenlítődik attól a jelentős létszám főlénytől, mellyel a vendégcsapat rendelkezik. Az ügyben érintett utcákból kitiltották, illetve elszállították a gépkocsikat. /Egyébként a harcoló felek 80%-os áron használhatják a parkolókat./ A kereskedelem megbízhatóan felkészült az"ostromra", nyújtott nyitvatartást vezettek be. A pénzváltók, mert ezen a környéken kevés számban voltak, konténer váltóhelyekkel kiegészültek. A rendőrség idejében elhelyezte vaskordonjait az érintett utcák két végénél. A főbb frontvonal melletti hatalmas téren a háborúhoz kapcsolódó, s annak szimbólumait kínáló vásárt engedélyeztek és rendeztek be. Nagyjából a város kultúrális programját is ehhez az aktuális eseményhez alakították. Az utca egyik végén az oroszok, a másik végén a lengyelek gyülekeznek. A rendőrség az ENSZ békefenntertók segítségével tereli a délutáni csúcsot a háborús övezet közeléből. Itt jegyzem meg /mert hol is máshol/, hogy a járókelők ügyet sem vetnek a háborúra, mely tőlük szószerint lépésnyire zajlik. El vannak ők foglalva - s joggal - saját magukkal, esetleg kirakatokkal, egymással, stb. Szóval a mindennapi élettel. Legfeljebb itt-ott, egy-egy egészen kicsi gyermek - mert újszülöttnek minden "vicc" új - feledkezik bele, amit látni, de figyelmetlen szülői kezek tovább repítik őket, hogy a lábuk is alig

éri a földet. Az utca-front orosz vége felől fémek fenése, csattogása, akasztja meg tevékenységében a lengyel tábort. A Pajzs nevű kutya végig rohan a széles utcán, a fenyegető fémhangok irányába. Egyenest az orosz tábor közepébe érkezik. Amit lát, az egy kutyának is sok. Több száz harcos a műszerész kalapácstól a samuig - ami ismereteink szerint a legnagyobb kalapács fajta - vasúti sín darabokat és üllőket püfölnek. A hatás elkápráztató! Remek ritmus! Egyre dinamikussabbak, egyre vadabbak az ütések, de a ritmus az talán még a legádázabb ellenséget is táncba kergeti. Aztán, amikor már fokozhatatlan az őrület - legalábbis mi kis költségvetésben gondolkodók, rövid életű halandók hisszük - kétszer annyi harcos jő, mint ahány kalapácsos van. Belépnek a vonósok, jobban mondva a sarlósok, kik egyik kezükben a sarlót, másikban a fenőkövet tartva, s a cár intésére végig csúsztatják egymáson a két eszközt, de nem ám egyszer, hanem oda-vissza. /S mindez kutya szemszögből!/ Láthatóan és kitapinthatóan a cár Leonard Bersteinen nevelkedett /vagy fordítva/. Könnyed, játékos, és közvetlen kis gesztusokkal, csippentésekkel, váll billentésekkel hajtja bele - könyörtelenül - "zenekarát" a nyitány kiteljesedésébe. Poszomány lapoz egyet a cári kottán, közben lepillant a kutyára, aki éppen balhátsó lábát emeli a cár kerekeken álló karmesteri emelvénye mellett. Több sem kell Poszománynak, elengedi rettenetes jobb lábát, és úgy csapodik be bakancsa Pajzs valagába, hogy az meg sem áll a gazdájáig. Pajzs az utolsó métereken felveszi emberi alakját, de hangja a kutyáé, nyűszít és nyűszít. Übü elé áll, s rendkívül fájdalmas arccal jelenti. Pajzs: - Übü Felség, az oroszok támadnak. Übü papa: - Hát aztán? Mit csináljak? Nem én mondtam nekik. De ha már úgy van pfinánc uramék készüljünk a csatára. (Übü papa magasba lendíti kesztyűs jobb kezét. Bal kezével megfogja a jobb kezén lévő egyujjas vörös kesztyűt. Erre a jelre az összes lengyel ugyanezt teszi. Übü papa kiadja a tűzparancsot.) Übü papa: - Gulyást a muszkákból! Éljen a Vörös Sas! (Lerántja kezéről a kesztyűt, így az egész sereg, s egyszerre az oroszok felé hajítják. A sok kesztyű röptében vörös ragadozó madárrá alakul, s ijesztő mélységben elröpül az orosz tábor fölött, hogy erre az időre besötétül a cári kotta, s a sötétben egy kicsit össze vagdossák a harcosok saját kezeiket sarlóikkal, s összeverik saját lábaikat kalapácsaikkal. Amint kivilágosodik, a cár leinti a nyitányt, s megindulnak az ellenség felé. Elől több sorban a sarlósok, akik különböző magasságokban és mélységekben végeznek kaszáló mozdulatokat sarlóikkal, az első sor egész közel a földhöz - ezt az alacsonyságot az ismert orosz tánclépésekkel érik el. Aztán jönnek a kalapácsok, szintén több sorban, a legkissebbtől a legnagyobbig, hogy nincs egy ujjnyi levegő az utcán, ami ne lenne lekaszabolva, vagy agyonütve. Középen a cár, akit gurulós karmesteri dobogóján húz Poszomány. És Elek vezényel. Teljes koncentráció az arcán, egész lényét átadja a "nagy műnek". Nem rest a lengyel tábor sem. Fergeteges erejű gesztusokkal törnek előre, lépésről lépésre. Übü papa, mint csótány az egyik harcos cipőjébe kapaszkodva, nézi alulról az ütközetet. A két sereg teljesen összekeveredik. Örületes összevisszaság! A lengyelek néhány jólsikerült gesztussal vérig sértették, civil nyelven szívatták az orosz csapatoknak több, mint felét, akik ezért ki is álltak a csatasorból. A csapatok harcképes kisebbik fele a sértett többség megnyugtatásával van elfoglalva. Nem kisebb dolgot, mint azt kell bebizonyítaniuk, hogy a sértő mutogatás nem rájuk vonatkozik, tehát félre a hisztériával és elő a harccal. A lengyelek viszont túlpörögnek, éretlenül aratják le kezdeti sikereik kalászát, s ez jócskán visszaüt. Lám már itt is van! A cár Poszomány jóvoltából a csata optikai közepébe kerül, s így lényegében nem lehet kikerülni karmesteri hatalmának bűvköréből. Felváltva vezényli hol az orosz csapatokat, hol a lengyel sereget, de ha a mű úgy kívánja együtt az egészet. A csótány leesik a bakancsról és úgy jár, ahogy

egy bogárnak járnia kell, ha hanyatt esik: a levegőben izelt lábakkal felfelé. Lászky tábornok - aki a mi szemünkben inkább papnak tűnik - lehajol a bogárhoz, és kezét szája előtt féltölcsérként hasznosítva, minden erejét összeszedve, de sikerrel átkiálltja a csatazajt.) Lászky tábornok - pap: - Übü papa, mindenütt előre törünk!

Übü a csótány: - Magam is látom. De nem bírom tovább, szitává rúgdaltak, s le akarok ülni a földre. Jaj,kulacsom! (Lászky tisztelegve talpra segíti a bogarat, aztán két kezét szája elé téve üvölt.) Lászky tábornok - pap: - Eredj, vedd el a cárét, Übü papa! (A csótány onnan a mélyből nem láthatja a cárt, csak a lábak erdejét, ezért Lászky irányba állítja őt és finoman megpöcköli. A csótány szedi apró lábait, de az utca nagyon hosszúnak bizonyul. Amikor már teljesen elkeveredett az öldöklő sokaság láb-erdejében és belefáradt a megállás nélküli jobbra-balra szaladgálásba, mely szaladgálás egyszerűen az életét jelentette, elvégre kifigyel itt egy csótányra, csak lépnek, trappolnak itt össze-vissza. Más megoldás nem adódik, mint embernek lenni - persze ezt hiba lenne erkölcsi értelembe érteni - csak úgy egyszerűen a bogár rendkívül hátrányos helyzetéből született meg ez a döntés. Tehát Übü most már mint ember bíztatja önmagát.) Übü papa: - Tyű! Megyek is, de nyomban! Gyerünk! Jó szaharkardom, tedd kötelességedet a muszka császárt döfölni. (A cár beint egy orosz tisztet) Tiszt: - Felség, vigyázat! (A tiszt ezt operaként adta elő. Übü ijedtében az ellenkező irányba kezd rohanni, közben hátracsavart fejjel könyörög életéért. Megvan rá minden oka, ugyanis a cár leinti a csatát és a teljes két sereg szoborként megmerevedik /valahogy úgy, mint a kiásott kínai agyagseregek/. Csak ketten vannak talpon a vidéken: Toldi, Übü és nyomában a cár.) Übü papa: - Ah, uram, bocsánat, hagyjon nekem békét. Ah, de hisz nem készakarva csináltam. Tanúm rá ez az Úr! (Toldira mutat) Toldi: - Hagyjon engem kérem, megvan nekem a magam baja Budán. (Egy hosszú rúddal Varsóból Buda felé mutat.) (Az utcának azon a végén, ahol a cár áll Übüvel szemben, megpróbálják egymás szeméből kiolvasni a megoldást. Szóval ott, azon a végén megáll szép sorban egy különbusz különítmény. Nyílnak sorban az ajtók, és mint a csapon a víz, oly sugárban özönlenek le Bugrisláv melegítős, jóltáplált emberei, kezükben ama bizonyos műanyag bunkósbot és már a mozgásukon látni, hogy ők bizony nem ismernek se Istent, se embert - ahogy mondani szoktuk - de talán még a kék sapkások sem hatják meg őket. Nem bizony, már tolják is félre azokat, és indulnak némán, és indulnak lomhán, de még egy pillanatra megállnak. Csikorogva fékez egy limuzin. Fekete és csillog. Kiszáll Bugrisláv, törzsétől eltartott karokkal. Mellette sötét öltönyös fiatal gorillák. Bugrisláv a szája elé tartott mikrofonba - csak mellesleg - ennyit mond:) Bugrisáv: - Üsd, vágd, nem apád! (És ez így is történik. Rémes dolgot művelnek. Az utcát elejétől a végéig porrá zúzzák. Porrá, mert amikor azt gondoltuk, hogy lám, milyen jó hasonlatot találtunk a két hadsereg mozdulatlanságának kifejezésére,

azzal a kínai agyag hadsereggel, akkor tulajdonképpen fején találtuk a szöget. Itt, ezen a téren csakugyan agyagból van mindenki. Cárostul, Poszományostul, Übüstül, oroszostól, lengyelestül. És bizony törnek is, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ellenállás nélkül. Bugrisláv és fekete ruhás emberei bokáig állnak az agyagtörmelékben. Nem maradt állva és egyben senki, illetve semmi. Megered az eső. Bugrisláv és kísérete felhajtják gallérjaikat, a limuzinhoz sietnek és beszállnak. Óh, áldott eső! Csak úgy szakad. Megköti az agyagport a harctér fölött, föloldja az agyagtörmeléket a föld felett. "Tyű!" Mondja egy helyen a sárrá higult agyag, s a teremtő-sors, szobrász kezével cuppantva felragad egy emberre való adagot, s egy elnagyolt, de mégis tökéletes mintázással, Übünek újra életet ad. Übü papa szilaj örömében rikoltva, vijjogva vágtat végig a lucsokká lett seregeken. S ahogy csörtet cuppog a lába, fölveri a sarat.

HULLÁMOK HÁTÁN (A Balti tengeren úszik egy hajó, melyen utazni jó. Itt béke van. ITT és MOST szeressük egymást gyerekek. A hajó orra meglékeli a lenyugvó napot. Csinos lányok, erős fiúk, kiváncsi riporterek. A lányok felszolgálnak és kiszolgálnak, a fiúk megvédenek, a riporterek megkérdeznek. A svéd asztal kerek, a pezsgő hideg, a hangulat remek. "MAGUNK KÖZÖTT VAGYUNK". Így kezdi Übü mama a tósztját.) Übü mama: - Én, mint ez út, mint ez utazás védnöke és iránytűje, azt mondom igyunk. (Isznak) - Ez igen aztán! Legszebb élet a hajós élet. (A hajón üzletemberek, művészek, írók, politikusok és tiszteletbeli végelgyengültek utaznak. Mindenki, aki fontos! Tisztelettel néznek egymásra. Itt mindenki egyívású a másikkal, és a másik is egyívású mindenkivel. /Erről eszembe jut, hogy megiszunk még egy pohár pezsgőt./ Übü mama magánál tartja a szót.) Übü mama: - Mily gyönyör lesz hamarost viszontlátni az Édes Franciaországot, régi barátainkat benfentesen körülhordozza a tekintetét - a mondragóni kastélyunkat! (Kezében pezsgős pohárral Übü papa szól.) Übü papa: - Annyi szent, hogy ez a sebesség csodával határos. Talán egymillió csomót is megteszünk óránként, s ezekben a csomókban az a jó, hogyha egyszer megcsomozódnak, ki sem oldódnak többet. (Nevetés hullámzik át, meg át a fedélzeten. Lám mit ad isten, e hullámzásokat követve csupa ismerős arc. Mintha már találkoztunk volna, mintha gyakran találkoztunk volna. Hát igen, megvan: a díszszemlén, a Vencelén, a laterna magicán, és Vencel milyen jó volt, hát persze ott. Mi mind együtt. Übü papa szájához emeli poharát és mind ezt teszi, aki még ad magára, aki még számít ezen a hajón, ezen a vizen és szárazon.) Übü papa: - Most mindjárt Helsingör vára alá érkezünk. (Pillér egy ismert operaénekesnőnek udvarol a hajó korlátjánál. A leszálló köd és közeledő este jótékony fátyola mögött.) Pillér: - Valósággal felfrissülök a gondolatra, hogy viszontlátom drága spanyolhonomat.

Operaénekesnő: - Fantasztikus! (Pajzs Übü papáék mellé lép és szakértelemmel megjegyzi.) Pajzs: - Most kerültük meg a Helsingöri hegyfokot. (Két földrajztudós külsejű öregúr e szavak hallatán, szerényen engedélyt kérnek Übü papától, hogy a társalgást közelebbről hallgathassák. Bemutatják egymást a királynak. Az egyikük az Akadémia elnöke, a másikuk az Akadémia volt elnöke.) Übü papa: - Én kineveztetem magamat Párizs Pfináncatyamesterének. (Amíg e hosszú szót kimondja, eltűnik a ködben, körben a horizont. Lassul a hajó. A kapitány a társasághoz lép, távcsöveket hoz egy tálcán és körbe kínálja. A hajó utasai szemükhöz emelik a távcsöveket, s egymásnak háttal nézik a ködöt. Pillér skandálva beszél, ezzel végképp leveszi lábáról - kékharisnyástul az énekesnőt.) Pillér: - És most nemes hajónk teljes sebességgel lendül neki az Északi-tenger sötét hullámainak. Operaénekesnő: - Abszolút! (A fedélzet összeolvad a ködben a tenger felszínével. Mintha árnyak libegnének talajtalanul. Már szinte nem lehet megkülönböztetni, hogy melyik árny kicsoda. Valahogy a hangok is tompábbak, álmosítóak. Lehet, hogy a hajó áll.) Übü papa: - Szilaj és ellenséges tenger, mely a Ghermánia nevű országot nyaldossa. Ezt azért nevezik így, mert lakóik csupa Hermánok. Operaénekesnők: - Hihetetlen! Übü mama: - Ezt nevezem én műveltségnek! Azt mondják igen szép ország! Operaénekesnő: - Fantasztikus! Übü papa: - Ah! Uraim! Bármily szép lehet, Lengyelország mellett elbújhat. Mert ha nem volna Lengyelország lengyelek sem volnának! Operaénekesnő: - Abszolút!

VÉGE