Lubusi vajdaság (Lubuskie) 2. Rész

Lubusi vajdaság (Lubuskie) 2. Rész

A lubusi vajdaság címere

A 2013-ban megtett Rally Polska 2013 autóstúra során az 1. útvonal folytatásaként megtett:

2. útvonal

49

1945-ben Lengyelországhoz csatolták, a döntő többségében német lakosságát pedig visszatelepítették Németországba. A lengyel nemzetiségű lakosság betelepítését követően a városban az élelmiszeripar rohamos fejlődésnek indult (legnagyobb munkaadó több éven át a Fabryka Cukrów "Dąbrówka" cukorgyár volt, mely jelenleg a Nestléhez tartozik.

Kargowa Kargowa (rgykor: Unrugowo, németül: Unruhstadt) a zielonogórai járás egyik városa, a lubusi vajdaságban. A Kargowaimedencében az Obrzyca, az Odera mellékfolyója mellett. Elhelyezkedése: 52°04′N 15°52′E. 2010. évi adatok szerint lakóinak száma: 3658 fő volt. 2011. január 1-jén területe mintegy 4,55 km²-t tett ki. Kargowa környékén három tó található: a Linie, a Zacisze és a Wojnowskie. Az első adat a telep létezéséről 1360-ból való, ekkor az Dzierżykraj birtokában volt. 1637-ben IV. (Waza) Władysław lengyel király a helységnek négy éves vásár és egy hetivásár szervezésének jogát adományozta. 1641-ben a helységet Jerzy Unrug gróf, gnieźnói sztaroszta, vásárolta meg, és Unrugowo néven nevezték (a város 1661-1837 között volt az Unrug (von Unruh) család birtoka).

138. ábra. XVIII. századi városháza, 1856-ban átépítették A XVIII. századi palotához több rész tartozik:

1661-ben Kargowa (Unrugowo) Jan Kazimierz királytól – Krzysztof Unrugnak az „özönvíz” idején nyújtott szolgálatai elismeréseképpen – teljes városi jogot kapott. Telepesei főleg Sziléziából menekültek voltak, akik a vallásüldözés elől menekültek ide. A város Brandenburg és Szilézia határán, a Poznantól Wolsztynon és Gubinon Drezdáig vezető út mellett feküdt, tehát vámkamarai szerepet töltött be és a hely állomásként szerepelt II. (Erős) Ágost lengyel király és III. Szász Ágost uralkodók utazásai idején. A dolgok ilyen állapota vezetett oda, hogy a városban állandóan gyalogsági század őrhelye állomásozott.

― a későbarokk kastély II. Erős Ágost utasítására, Johann Christoph Knöffel (1686-1752) tervei szerint, 1731-1732 között épült.

1793-ban, lengyelország II. felosztása során a város közigazgatásilag a Porosz Királysághoz került. Január 27-én lengyel gyalogsági csapatok Stefan Więckowski kapitány parancsnoksága alatt megszállták a városházát és tüzet nyitottak a városba benyomuló porosz zászlóaljra, ellenállva a lengyel föld poszok általi megszállásának. 1807-ben Lengyelország névleg független államformát kapott Varsói Hercegség (Księstwo Warszawskie) néven, melyhez rövid időre Kargowa is tartozott. 1815-ben azután a bécsi kongresszus döntése alapján a Porosz Királyság uralma alá került.

139. ábra. Johann Christoph Knöffel (Antonius Tischler rajza)

1818-ban a város a sulechowi-świebodzińi járás része lett, 1945-ig tartozott ide. 1919-ben a nagylengyelországi felkelők kezére került, viszont az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés alapján, a túlnyomórészt német lakosságra való tekintettel Németország része lett.

A kastélyt királyi rezidencia részére építették, azonban a király halála meghiúsította ezt a tervet. A kastélyhoz magtár és gazdasági épület és hársakkal beültetett sétány és park is tartozott.

50

teherautóktól. A város közúti csomópont. A városban az alábbi vajdasági utak találkoznak:  nr 303.: Świebodzin-Babimost-Wolsztyn irány  nr 304.: Sulechów-Babimost-Zbąszynek irány  nr 313.: Kargowa irány A várostól dél-nyugati irányban, Nowe Kramsko mellett található az egykori katonai repülőtérből kialakított Zielona Góra-Babimost repülőtér. A helység neve jelenlegi formájában először 1257ben tűnik fel egy latin nyelvű dokumentumban. Babimost első említése 1257-ből való, már ekkor városias jellegű beépítéssel rendelkezett. Władysław Łokietek (Łokietek Ulászló) 1332-ben a tartós várost a Lengyel Királysághoz csatolta és királyi bérlők birtokolták. 1397-ben Jagelló Ulászló adományozott neki a városi jogot. 1524-től állították fel Babimostban a vámkamarát. 1530-ban Öreg Zsigmond (Zygmunt Stary) jelentős jogokat adott a városnak, Poznan város jogaival téve egyenlővé azokat. A város virágkora a XVII. század első felére esett. 1656-ban a várost kétszer is felégették a svéd csapatok. Ebben az időben Krzysztof Żegocki (1618-1673) babimosti sztaroszta szervezte az ellenállást Babimost Földjén, később Stefan Czarniecki (1599-1665) mozgalmához csatlakozott.

140-141. ábra. 1731-1732 között épület későbarokk palota

Babimost

A XVIII. század első felében Babimostban volt plébános Jan Daniel Janocki (más névváltozat szerint: Jaenisch, Janozki, Jönisch) bibliográfus, lengyel történetíró (1720-1786).

Babimost (németül: Bomst) a lubusi vajdaság városa, zielonogórai járásban fekszik. 1975-1998 között a város közigazgatásilag a zielonogórai vajdasághoz tartozott. Egykor királyi város volt a Lengyel Királyság területén. Területe: 3,65 km2. Lakosságszám: 4 263 fő. Elhelyezkedése: 52°09′53.65″N 15°49′44.7″E

1793 után Babimost Poroszország határában volt található. 1807–1815 között a varsói Nhercegséghez tartozott. 1905-ben a város lakossága 1.985 fő volt, melynek 84,9%-a német, 13%-a lengyel és 2%-a zsidó volt. A népesség 55,2%-a katolikus, 42,7%-a pedig evangélikus felekezetű volt.

143. ábra. A XIX. század első feléből való városháza

142. ábra. A város térképe

Lengyelország létrejötte idején Józef Kudliński vezetésével elfoglalták a lengyel felkelők, körvonalazva az Mozgalom legtávolabbi nyugati határait.

A várost 2010. október 7-től 5,303 km hosszú elkerülő út veszi körül észak-kelet – dél-nyugat irányban, tehermentesítve a várost a nagy

51

Mindemellett, a versailles-i békeszerződés alapján, 1919-ben Babimost Németországhoz került. Lengyelországhoz 152 évnyi megszállás után, a II. világháborút követően, 1945-ben került vissza.

Babimostban található a szczecińi-kamieńi érsekség területén, a zielonogórai-gorzowi egyházmegyéhez tartozó római katolikus dékánátus.

144. ábra. Obeliszk A főtéren álló obeliszk a Babimost Földjének szabadságáért folyó harcok emlékműve. Erre vonatkozó dátumok a következők: 1655 ― a harc a svéd megszállókkal az „özönvíz’ idején. Krzysztof Żegocki babimosti sztaroszta vette fel velük a küzdelmet, amiért elnyerte a „Pierwszy Partyzant Rzeczypospolitej” = Köztársaság Első Partizánja megtisztelő címet, Ő alakította meg a helyi kisnemesekből, lakosokból és parasztokból álló partizánosztályát, mellyel bevette Kościan városát és mentette fel Jasna Góra-i pálos kolostort (magyarul Fényes Hegy, latinul Clarus Mons) Lengyelország legnagyobb tisztelettől övezett zarándokhelyét, Częstochowában.

145. ábra. Az 1730-ból való Szent Lőrinc római katolikus plébániatemplom A Szent Lőrinc római katolikus plébániát (Parafia pw. św. Wawrzyńca w Babimoście) a XIII. században alapították. Babimost helység az obrai ciszterciták tulajdona volt, akik már a XIII. században lelki gyakorlatokat folytattak itt. 1656ban a svédek kétszer is elfoglalták Babimostot. 1656. május 6-án a svédek máglyán megégették Wojciech Turopiedski plébánost, és Marcina Paluszkiewicz vikáriust, ez év augusztus 26-án felgyújtották a várost és lemészárolták a lakosságot. A Szent Lőrinc plébánia 1918-ban 2 600 hívet számlált, melyből 2 000 lengyel volt. A II. világháborúig a babimosti plébánia kánonjogilag a piłai prelatúrához tartozott. A háború után a Gorzów Wlkp. apostoli adminisztrációs körzethez tartozik. 1992-től a zielonogórai-gorzowi egyházmegyéhez tartozik.

A nagy-lengyelországi felkelés (lengyelül: Powstanie wielkopolskie 1918–19, németül Großpolnischer Aufstand) 1918. december 27. és 1919. február 16. között lezajló németellenes lengyel felkelés volt Nagy-Lengyelország területén. Ez nagyban hozzájárult Lengyelország újjáalakulásához, illetve a Poroszország által Lengyelország első felosztása (1772) során bekebelezett ősi lengyel területek visszaszerzéséhez is. Babimost Földjének a porosz és német uralkodók által véghezvitt erős germanizációja ellenére lakosai nagy része megtartotta lengyel nemzeti sajátságait. A nagy-lengyelországi felkelés idején a város lakóinak egy része Poznanban harcolt. 1945-ben, 152 évnyi nemzeti elnyomást követően Babimost Földje visszakerült az anyaföldhöz. Január 29-én reggel, a Vörös Hadsereg 11 Önálló Páncélos Hadosztályának Filip Rudnik tábornok vezette12 motorizált brigádja elfoglalta Babimostot. Napjainkban szolgáltatóipari központ kisiparral (faipar, bőripar és szövőipar). A Babimojszczyzna Történeti-néprajzi Régió központja (jellegzetes nagylengyelországi folklórral, népviselettel, énekekkel).

146. ábra. A XVIII. századi evangélikus templom.

52

Zbąszynek

Zbąszynek (1945-ig Neu Bentschen) városa a lubusi vajdaságban fekszik, świebodzińi járásban. 1975-1998 között a város közigazgatásilag a zielonogórai ajdasághoz tartozott. 2008-ban lakosainak száma 5073 fő volt. Területe: 2,76 km2. Elhelyezkedése: 52°15′N 15°49′E. A város közelében vezet a 302 számú vajdasági főút Nowy Tomyślba. Zbąszyneket 1923-1939 között, Neu Bentschenként (Nowy Zbąszyń) alapították, német település és vámkirendeltség volt az akkori határállomásnál. Hűen adja vissza ezt a BBC Films és a Telewizja Polska "Szpiedzy w Warszawie" (Kémek Varsóban) című négyrészes lengyel-angol türténelmi minisorozata. Az első rész Neu Bentschen határátkelőhelyen játszódott.

148-149. ábra. A vasútállomás 1926-1933 között A telepen két templom állt (1929-ben jellegzetes hábúk közötti stílusban), Carl Albrecht nyomdája, kultúrház (Deutsches Haus), iskola, posta és bank. A telep közigazgatásilag a międzyrzeczi járáshoz tartozott. A II. világháború idején kényszermunkatábort létesítettek a városban, amelyben dolgoztak (különböző időszakban) szovjet, francia és olasz hadifoglyokból összeállított munkáscsapatok meg zsidók is a łódzi Gettóból. A fatális munkakörülmény miatt több hadifogoly legyengülés és betegség következtében meghalt. A kényszermunkások főleg a vasúti infrastruktúra kiépítésénél és a hadiszállítás kiszolgálásánál dolgoztak. Gyakran ezek a munkák szabotázs akcióhoz vezettek, melyek a németek kegyetlen büntetését váltották ki.

147. ábra. "Szpiedzy w Warszawie" (Kémek Varsóban) könyv és film

1945 januárjában Neu Bentschen és a környező falvak lakóit az oderán túlra evakuálták. A városban nem folytak harcok tehát épségben maradt (csekély mértékben érte azt a usztítás valamint fosztogatás) és így a visszatelepítési akció egyik állomása lett.

Elhelyezése nem ment nehézségek nélkül, mivel a vasútépítés eredeti koncepciója Dąbrówka Wielkopolska (németül Groß Dammer) környékén a beépítés alatt a földterületek megvásárlása sok gondot okozott. Végezetül a beépítés a szomszédos Kosieczyn falu területére esett. A két világháború közötti időszakban nagy és modern vasúti infrastruktúrát teremtett és és kertváros koncepció szerinti telepet (Friedrich Veil tervei szerint).

1945-től átmenetileg Nowy Zbąszyń néven már Lengyelországhoz került át, és városjogot szerzett. 1945-1989 között fő munkaadóként a vasút játszotta a döntő szerepet előidézve a városi infrastruktúra sokoldalú fejlődését. Abban az időszakban Zbąszynek a legfontosabb vasúti csomópontok egyike volt a Berlin-Varsó útvonalon.

Neu Bentschenben ebben az túlnyomórészt német vasútépítő tartózkodtak.

Jelenleg a környék legnagyobb üzeme az IKEA Industry Group konszernhez tartozó bútorgyártó Swedwood Group és számos kooperáló üzem.

időszakban munkások

53

A város szomszédságában található a Chlastawa falucska 1637 való műemlék fatemplom, Kosieczyn fatemploma (a legújabb dendrológiai kutatások szerint az ország egyik legöregebb fatemploma) 1406 körüli időszakból való, valamint a két világháború közötti időszakból a lengyelség harcairól valamint az 1922-ben létrejött Némországi Lengyel Szövetség (Związek Polaków w Niemczech) (ZPwN, németül Bund der Polen in Deutschland e.V.) tevékenységéről ismert Dąbrówka Wielkopolska. A közelben található Kręcki Łęg erdőrezervátum (pow. 65 ha). 152. ábra. Zbąszynek vasútállomás homlokzata

150. ábra. Kręcki Łęg természeti rezervátum Zbąszynek vasútállomás 1922 – 1939 között határállomásként épült a német oldalon. 1922-ben új vasúti határállomásként épült meg, ahol a közelében állt a lengyel – nagylengyelországban lévő – Zbąszyń határállomás. Fontos vasúti csomópont. Az alábbi vasútvonalak a következő városokkal létesítenek közvetlen kapcsolatot:  Zbąszynek-Poznań-Warszawa  Zbąszynek-Poznań-Bydgoszcz-Gdynia  Zbąszynek-Świebodzin-Rzepin-Frankfurt nad Odrą-Berlin  Zbąszynek-Sulechów-Zielona GóraGłogów  Zbąszynek-Zbąszyń-Wolsztyn-Leszno  Zbąszynek-Międzyrzecz-SkwierzynaGorzów Wielkopolski-Kostrzyn nad Odrą.

153. ábra. Gyalogos aluljáró Zbąszynek vasútállomáson

154-155. ábra. Zbąszynek vasútállomás peronjai

151. ábra. Zbąszynek vasútállomás bejárata

54

ország diktátora 1948. szeptember 9-étől élete végéig. Kim Ir Szen 1946. június 30-tól haláláig a Koreai Munkáspárt főtitkára, 1948. szeptember 9-e és 1972. december 28-a között miniszterelnök, 1972. december 28-ától elnök volt. Halála után törölték el az elnöki tisztséget és a köztársaság örökös elnökének nevezték ki. Országában a marxista-leninista politika helyett bevezette a saját maga által megalkotott, önellátáson alapuló dzsucse ideológiát. Élete során személyi kultusz alakult ki körülötte. Az észak-koreaiak Nagy Vezérként emlegetik. Ő volt a Kim-dinasztia megalapítója. Zbąszynek vasútállomás gépészeti telephelyén áll kiállítva a Porosz Királyi Államvasutak 4/4 H.G.L. 1902. típusú, később G 8 osztályúként jelölt gőzmozdonya, mely az első, kifejezetten tehervonati célú túlhevítős szerkocsis mozdonytípus volt. 156. ábra. A PKP plakátja 1923-1939 mint Neu Bentschen (Nowy Zbąszyń) német-lengyel határállomás volt. Az érdekességek közé lehet számítani, hogy az állomáson olyan személyek utaztak át, mint Adolf Hitler (a háború alatt), Józef Stalin (a potsdami konferenciára ) és Kim Ir Sen (az 1980-as években).

159. ábra. Tp3 gőzmozdony Zbąszynek vasútállomáson Általános adatok: Gyártó: Vulcan, Stettin (lengyelül Szczecin); Schichau, Elbing (lengyelül Elbląg); HANOMAG, Hannover; EMG, Grafenstaden Henschel, Kassel; O&K, Berlin Linke-Hofmann-Werke, Breslau (lengyelül: Wrocław) Gyártásban: 1902–1924 Selejtezés: 1970-ig Darabszám: 1054 db

157. ábra. Kim Ir Sen a zbąszyneki vasútállomáson (háttal Tomasz Kotkowiak népművész, dudás áll).

Műszaki adatok

158. ábra. Kim Ir Sen Kim Ir Szen (koreaiul: 김성주, Kim Szong Dzsu, 김일성, Kim Il Szong (Kim Il-sŏng), nyugaton: Kim Il-sung, oroszul Ким Ир Сен) (Mangjongde, 1912. április 15. – Phenjan, 1994. július 8.) észak-koreai politikus, az

160. ábra. Tp3 gőzmozdony jellegrajza

55

Tengelyelrendezés: D Nyomtávolság: 1435 mm Hajtókerék-átmérő: 1350 mm Engedélyezett legnagyobb sebesség: 55 km/h (Kezdetben: 50 km/h) Ütközők közötti hossz: 16 938 mm (3 T 12 típusú szerkocsival) / 17 968 mm (3 T 16,5 típusú szerkocsival) Magasság: 4260 mm Szélesség: 3050 mm Csatolt kerekek tengelytávolsága: 4500 mm Teljes tengelytávolság: 4500 mm Sebességmérő: Deutsche Tachometerwerke Gőzvontatás Jelleg: D–h2 Hengerek száma: 2 Dugattyú lökethossza: 660 mm Állókazán típusa: porosz rendszerű síktűzszekrényes Gőznyomás: 12 bar Tűzcsövek belső/külső átmérője: 41/46 mm Szerkocsi: Típusa: 3 T 12 / 3 T 15 / 4 T 16 / 3 T 16,5 Szolgálati tömege: 33,8 t / 36,3 t / 43,0 t / 41,4 t Vízkészlet: 12,0 m³ / 15,0 m³ / 16,0 m³ / 16,5 m³ Tüzelőanyag-készlet: 5,0 t / 5,0 t / 5,0 t / 7,0 t

Szerkezete A 4/4 H.G.L. típusú mozdonyok tehát belső keretes, D tengelyelrendezésű, azaz négy, a keretbe ágyazott kapcsolt kerékpárral készült túlhevítős, kéthengeres, szerkocsis gőzmozdonyok voltak. A mozdonyok közül később 14 db Magyarországon, a MÁV-nál és a GYSEV-nél is közlekedett 410,601–614 pályaszámokon. Kazán A mozdonyok a kazánja nem csak a Schmidtrendszerű füstszekrényes túlhevítővel beépítésével tért el a 4/4 G.L. és 4/4 G.L.v. szabványtípusú mozdonyok kazánjától, hanem a kazán méreteit és középvonalának magasságát is megnövelték. A porosz-, más néven Becker-rendszerű állókazánt a keretlemezek és a hátsó kapcsolt tengely kerekei között helyezték el, így külső szélessége lefelé keskenyedett – alul alig 1 m széles volt. Az állókazán-köpeny 16 mm-es, az állókazán-tető 20 mm-es vaslemezekből, a tűzszekrény csőfala 26 mm-es, míg mennyezete, valamint oldal- és ajtófalai 16 mm-es vörösréz-lemezekből készültek. A tűzszekrénybe lángboltozatot is építettek. Az állókazán hátfala a függőleges volt. A rákfal mélysége az addig 592 mm-ről 775 mm-re nőtt. A tüzelőajtó Webb-rendszerű, kör alakú volt. A rostély két részből állt. Az állókazán tetejére egy Ramsbotton-rendszerű közvetlen rugóterhelésű kettős biztonsági szelep került. A hosszkazán 1,5 méteres belső átmérője megegyezett a 4/4 G.L. és 4/4 G.L.v. szabványtípuséval. A hosszkazánt két, 15 mm-es folytvas lemezekből álló övből szegecselték össze és a tengelye (középvonala) a sínkorona fölött 2500 mm magasan, az elődökénél 190 mm-rel magasabban húzódott. A kazánt a szokásos módon a füstszekrény alatt, a füstszekrénytartónál rögzítették a kerethez, így hátrafelé dilatálhatott. Az második kazánöv elején helyezték el a gőzdómot, mögé a jelzőharangot, míg az első övre a homoktartály került. A gőzdómban helyezték el a vízelválasztót és a függőleges tolattyútükörrel készült kettős síktolattyús gőzszabályzót, melynek szabályozó rudazatát a kazánon belül vezették el. Innen a gőz a füstszekrény-túlhevítőbe jutott, ahonnan a gőzhengerekhez áramlott. A hosszkazánba 226 darab 41/46 mm átmérőjű folytvas tűzcsövet, hosszkazán középvonalába, de a kazán alsó részébe pedig egy 305/327 mm átmérőjű, szintén folytvas lángcsövet építettek. Az 1820 mm belső átmérőjű, 1500 mm hosszú füstszekrényben helyezték el a többrészes kúpszitás szikrafogót, a gőzfúvót és a Schmidt-rendszerű füstszekrény-túlhevítőt. A túlhevítőt összesen 59 db 33,5/41,5, illetve 35,5/44,5 mm átmérőjű folytvas cső alkotta, melyeket úgy hajlítottak meg ívesre, hogy azok a füstszekrényben, annak palástja mentén három koncentrikus gyűrűt alkotott. A csöveket a füstszekrény felső részén kétoldalt, a

Kifejlesztése A Porosz Királyi Államvasutak egyes vasútigazgatóságainak vonalain a XX. század első éveiben a szabványosított 4/4 G.L. és 4/4 G.L.v. szabványtípusú, D 0-8-0 (Eight-Wheel-Switcher OOOO) tengelyelrendezésű mozdonyok teljesítménye már kevésnek bizonyult. Ezért a neves porosz konstruktőr, Robert Hermann Garbe ('Garber') (1847. január 9. - 1932. május 23.) új mozdonytípust szerkesztett. A négy kapcsolt kerékpár továbbra is elegendőnek látszott annak ellenére, hogy a legnagyobb tengelyterhelést 14 tonnában korlátozták. – A tömegkorlát miatt az új típus kazánja sem lehetett sokkal nagyobb. – A kazán középvonalának magasabbra helyezése legalább a tűzszekrény fűtőfelületének növelésére módot adott. A teljesítmény növekedését leginkább a Wilhelm Schmidt által 1890-ben feltalált és a gőzmozdony-építésben először 1898-ban a Porosz Királyi Államvasutak mozdonyán kipróbált túlhevítő alkalmazásától várták. Ez ekkor még a füstszekrénybe épített túlhevítő alkalmazását jelentette. A részletes terveket a stettini Vulcan gyár dolgozta ki és az első példányok is ott készültek el. Az első, 1902-ben elkészült gyártási sorozat tizenhárom mozdonyból állt, melyek mind a saarbrückeni vasútigazgatósághoz kerültek, ahol a Saarbrücken 2100–2112 pályaszámokon álltak forgalomba.

56

füstszekrény-palástban a mozdony hossztengelyével párhuzamosan kialakított egy-egy gőzgyűjtőkamra palástjának alsó részébe hengerléssel rögzítették. A három csőgyűrűt úgy helyezték el, hogy a belső csőgyűrű a külső két gyűrű körül alul, előrefelé egyre kisebb méretű boltozatot képezve visszakanyarodik. Az így a csőgyűrűk által alul kialakított térbe a lángcsövön keresztül áramlik a tűzszekrényből a túlhevítést végző füstgáz. Az egész berendezést lemezeléssel egyetlen házba zárták, melyet felül, egy-egy a mozdonysátorból rudazattal működtethető keskeny csappantyúval lehetett elzárni. A berendezéssel a gőz mintegy 100°C-os túlhevítést értek el. Az enyhén kúpos alakú kémény .. mm hosszúsággal, 350 mm legkisebb belső átmérővel készült. Az egyszárnyú, kör alakú füstszekrényajtó középpontja kis mértékben a hosszkazán tengelye alá került. Zárása középen egy kézikerékkel és a pereménél körben elhelyezett kallantyúkkal történt. A kazánt 2 db szívó, ún. „restarting” frissgőzlövettyű táplálta vízzel. Gépezet A két, kereten kívül vízszintesen elhelyezett gőzhenger a korábban készült 4/4 G.L. és 4/4 G.L.v. szabványtípusú mozdonyoknál alkalmazottal megegyezően a harmadik kapcsolt kerékpárt hajtotta. A jobb oldali forgattyút a bal oldalihoz képest 90°kal előbbre ékelték a kerékpártengelyre. A dugattyúrúd átmenő rendszerű volt; a dugattyúrudak tömszelencéi Schmidt-rendszerű fémtömítéssel készültek. A keresztfejek egyvezetékesek, a hajtó- és csatlórudak Ikeresztmetszetűek voltak. A hengerek legnagyobb töltése mindkét irányban 73% volt. A gőzhengerek nem rugalmas (feszítőgyűrű nélküli), zárt gyűrűs, becsiszolt, kettős beömlésű, hengeres tolattyúit ellenforgattyús Heusinger– Walschaert-rendszerű vezérművek szabályozták. A perselyeket friss gőzzel fűtötték. A tolattyúk átmérője mindössze 150 mm volt, ezért a tolattyúkat Trick-rendszerű csatornákkal is ellátták volt. Az ellenforgattyú előremenetben a forgattyút közel 90°-kal megelőzte, más szóval a forgattyúhoz képest előresietőként ékelték föl. Ennek és a belső beömlésnek megfelelően előremenetben a lengőívkő a lengőív (kulissza) felső részén helyezkedett el. Ez a korszak mozdonyain általános elrendezés a döntően előremenetben járó mozdonyoknál nem volt előnyös megoldás, mivel a lengőív ágyazásának gyorsabb kopását idézte elő. A kormányvonórudat kormánycsavarral szabályozták. Keret, futómű, mozdonysátor A mozdonyok elődeinél 100 mm-rel nagyobb, 1350 mm futókör-átmérőjű hajtott és kapcsolt kerékpárokkal készültek. A pályaívben való akadálymentes haladás érdekében a második

kapcsolt kerékpárnak 8 mm-es oldaljátékot adtak, míg a harmadik, a hajtó kerékpár nyomkarimáját 5 mm-rel vékonyabbra esztergálták. A belső elrendezésű, szegecseléssel készült keret két, egymástól 1,22 m távolságban lévő 25 mm vastag folytvaslemez hossztartóból állt, melyeket elöl a mellgerenda, hátul a kapocsszekrény kötött össze, közöttük pedig a szekrényes füstszekrénytartó, valamint mögötte egy, a keresztfejvezeték-tartónál, és még két további, a kapcsolt tengelyek között elhelyezett, függőleges folytvaslemez-kereszttartó (ún. keretkötő) merevített ki. Ezen kívül vízszintes keretkötőlemezeket is beszegecseltek. Az első két függőleges tartó felső nyúlványai a hosszkazán haslemezéig nyúltak fel és a hosszkazánt is alátámasztották. A tengelyek távolsága továbbra sem volt egyenletes (1520+1420+1560 mm), az aszimmetria mértéke azonban csökkent. A tengelyágytokok keretkivágásait acélöntésű ágyvezetékek merevítették, valamint a keretlemezeknek a kivágásoknál lévő nyúlványait alul összekötő ún. kötővasak fogták össze. Az ágytokok kopásai húzóékekkel utánállíthatóak voltak. A hajtó- és kapcsolt kerékpárok hordrugóit himbák kötötték össze és a tengelyek alatt helyezték el. A mozdonysátor a porosz mozdonyok sátrainak jellegzetességeit mutatta. A homlokfalon egy-egy ovális forgóablakot alakítottak ki, mely fölé védőernyőt szereltek. Oldalra két-két fix ablak, a sátortetőre laterna, míg belső oldalára tetőlámpa került. Segédberendezések A mozdonyra gőzfékhengert szereltek. A féktuskók a mozdony második és negyedik kapcsolt kerékpárját elölről fékezték, míg a többi kapcsolt kerékpár fékezetlen volt.Kedvezőtlen tapadási viszonyok esetén Haas-rendszerű gőzzel működtethető homokoló juttatott homokot a második kapcsolt kerékpár elé. Az első kerékpár nyomkarimáját egy ejektor vízzel nedvesítve kente. Szerkocsi Az első 4/4 H.G.L. 1902. típusú mozdonyokhoz a III 5 b mintalap szerinti 3 T 12 típusú háromtengelyes szerkocsit kapcsolták. Az első tapasztalatok és próbák Az első gyártási sorozat mozdonyait a Mosel-parti Cochem fűtőházához helyezték és a Koblenz–Trier, Köln–Euskirchen–Trier, valamint a Rajna-menti vonalak koksz- és ércvonatainak továbbítására osztották be. A mozdony teljesítőképessége jelentősen meghaladta az előd 4/4 G.L. szabványtípusét: míg a telített gőzű ikergépezetű mozdony 5‰-es emelkedésű pályán 40 km/h sebességgel 385 tonnás vonat továbbítására volt képes, addig az új típus ugyanilyen körülmények között 700 tonnát, közel kétszer akkora terhet vontathatott. Sík pályán, 50 km/h sebességgel

57

1350 t, 10‰-es emelkedőn 25 km/h sebességgel 655 t tömegű vonat továbbítására volt képes. Sorozatgyártás A kedvező tapasztalatok nyomán újabb gyártási sorozatok megrendelésére került sor. 1903-ban a Vulcan cég újabb tizenkettő, az elbingi (a mai Elbląg) Schichau gyár három mozdonyt szállított, melyek a Cassel 2300–2304 és a Saarbrücken 2113–2116 pályaszámokat kapták. A maradék hat példány újabb vasútigazgatósághoz, a münsteri került, ahol a Münster 1200–1205 pályaszámokon álltak forgalomba. A mozdonyok néhány ponton eltértek az első gyártási sorozattól: a füstszekrény hosszát 2 méterre, a gőzhengerek átmérőjét 575 mm-re növelték. A gőzdómot a második kazánöv végére helyezték át. Az oldalsó futóhidak magasabbra kerültek, így nem volt szükség rajtuk sárhányó ívek kialakítására. A gőzféket Westinghouse- illetve Knorr-rendszerű légnyomásos fék váltotta fel. Ezt a kivitelt 1907-ig építették: a Vulcan még hetvennyolc, a Schichau pedig további harminckilenc példányt szállított. A Ferdinand Gottlob Schichau alapította SchichauWerke Elbing (lengyelül: Zakłady Schichau w Elblągu) gépgyár 1855–1945 között működött.

vasútigazgatóság az 4800–5000-as pályaszámcsoportba számozta. Egyetlen kivétel a saarbrückeni vasútigazgatóság volt, mely a 4900-as számcsoportba sorolta a járműveket. Így az újabb példányok a Saarbrücken 4909–4916 pályaszámokat kapták. Füstcsöves túlhevítővel Azokat a G 8 osztályú mozdonyokat, melyeket 1906 végén kezdtek építeni, azaz egészen pontosan a 154. példánytól kezdve már a nagyobb túlhevítést és kedvezőbb súlyeloszlást biztosító Schmidtrendszerű nagyfüstcsöves túlhevítővel ellátott kazánnal szállították a járműveket. A hosszkazánba, melynek középvonala 50 mm-rel magasabbra került, 156 darab 41/46 mm átmérőjű folytvas tűzcsövet és három sorban összesen 21 db 124/131 mm átmérőjű füstcsövet építettek, a lángcső elmaradt. A csövek hossza 4,5 m-re nőtt. A füstcsövekbe 30/38 mm átmérőjű csövekből álló túlhevítőelemek kerültek. A túlhevítőelemek fűtőfelülete a közvetett gőzfejlesztő fűtőfelület kb. ⅓-a volt – ez az érték a későbbi túlhevítős mozdonyokéhoz képest is viszonylag magas értéknek számított. A csövek hosszának növekedését kiegyenlítendő, a füstszekrény hossza újra 1,5 m lett, melyből értelemszerűen elmaradt a füstszekrény-túlhevítő. A füstszekrénybe került viszont a túlhevítő gőzgyűjtőszekrénye. A gőzgyűjtőszerkény helyigénye miatt a kémény a füstszekrénytető elejére került át. A túlhevítés szabályozása túlhevítő-védőszekrénnyel és az azon elhelyezett csappantyúkkal történt, melyeket egy kis gőzhenger (az ún. szervomotor vagy automata) mozgatott. A rostély hosszúsága 100 mm-rel, 2350 mm-re, felülete 2,35 m²-re nőtt. A magasabb fokú túlhevítés miatt a gőzhengerek átmérőjét 600 mm-re növelték. Az első nagyfüstcsöves túlhevítővel felszerelt példányok is a stettini Vulcan (Aktien-Gesellschaft Vulcan Stettin (AG Vulcan Stettin)) cég üzemében készültek. Ezek valószínűleg a Hannover 4811– 4812 pályaszámokon átadott járművek voltak. Bár a G 8 osztályú mozdonyok teljesítményével elégedettek voltak és mind 1907, mind 1908 folyamán száz-száz példánynál is többet állítottak forgalomba belőlük, a túlhevítős mozdonyok még számos gyermekbetegséggel küzdöttek: leginkább a tolattyúk és a tömszelencék kivitele nem bírta a túlhevített gőz alkalmazását, így rövid üzemidő után átfúvások, berágódások keletkeztek. Ezért egyes, kisebb vonóerőt igénylő vonatokat közlekedtető vasútigazgatóságok nem rendszeresítették, ezért ők a G 7 osztály futóművével és gépezetével, de nagyobb teljesítményű kazánnal ellátott 4/4 G.L. (200 m²) típusú, G 7 / G 9 osztályú mozdonyokat szerezték be. A tolattyús gőzszabályzót 1908 végétől Schmidt & Wagner-rendszerű szelepes szabályzóra cserélték.

161. ábra. Ferdinand Gottlob Schichau, 1814-1896 Schichau-Werke Elbing a legfontosabb német hajógyárak egyike volt, és egyúttal nagy mozdonygyártó is. Az 1906. elejéig forgalomba állított mozdonyok pályaszámai Frankfurt 1208– 1214, Cassel 2305–2313, Essen 1900–1904, Münster 1506–1521, Breslau 876–879 és 884– 886, Hannover 1304 és 4001–4002, Bromberg 600–601, Coeln 651–654 és Saarbürcken 2117–2124 lettek. A pályaszámok alapján látható, hogy további vasútigazgatóságoknál jelent meg a típus. 1904-től a gőzhengerek átmérője 590 mm-re nőtt. 1905–től a Porosz Királyi Államvasutak a mozdonyait új típusjelölési rendszer szerint, minden vasútigazgatóságnál egységes számcsoportba sorolták. A 4/4 H.G.L. típust innentől kezdve G 8 osztályként jelölték és a mozdonyokat minden

58

A gondokat 1909-re oldották meg és ezután kezdődött meg a típus igazi elterjedése. A típusváltozatot XIV 3 mintalap-számon 1910-től a vasút szabványtípussá nyilvánította. A gyártás 1913-as befejezéséig összesen 1045 db G 8 osztályú mozdony készült. A típust stettini Vulcan és elbingi Schichau cégeken kívül a HANOMAG, a grafenstadeni Elsässische Maschinenbau-Gesellschaft, a kasseli Henschel és a berlini Orenstein & Koppel cégek is gyártották. A mozdonyok egy részét a III 5 c mintalap szerinti 3 T 15 típusú háromtengelyes, egy másik részét a III 5 f mintalap szerinti 4 T 16 típusú négytengelyes szerkocsival szállították. A gyártás során több, a normál típustól kisebbnagyobb mértékben eltérő kivitel is született. A teljesség igénye nélkül:  1907-ben 2 db-ot, majd 1911-ben még 14 db-ot Lentz-rendszerű szelepes vezérművel készítettek.  egy 1908. évi példány hosszkazánjának második övére, a gőzdóm elé Pecz–Rejtő-rendszerű víztisztítót szereltek.  1908-ban 2 db-ot, majd 1910-ben még 5 db-ot Stumpf-rendszerű egyenáramú gőzhengerekkel és a hozzá tartozó vezérléssel készítettek. Egyik kísérlet sem hozott megfelelő eredményt, így további beszerzésükre nem került sor, sőt egy részüket a normál kivitelnek megfelelően átalakították. A G 8 osztály sikeres, jól bevált típusnak tekinthető, noha a súlylimit betartására irányuló igyekezet a néhány ponton alul méretezettséget eredményezett, így például keretrepedések fordultak elő. Ezeket utólagos erősítésekkel megszüntették, melynek nyomán a mozdony tömege (részben a légfék alkalmazásának is köszönhetően) 58,4 tonnára növekedett. Mivel a Porosz Királyi Államvasutak az 1910-es években megkezdte a fővonalainak átépítését 17,0 tonnás tengelyterhelésre, így lehetővé vált a G 8 osztályú mozdonyok nehezebb, nagyobb teljesítményű változatának elkészítése is. 1913-ban így az 1045. elkészült példánnyal G 8 osztályú mozdonyok gyártása befejeződött, helyette a megerősített, G 8 osztályként jelölt mozdonyokat készítették. A mozdonyok szerkocsijainak egy részét később III 5 n mintalap szerinti 3 T 16,5 típusú háromtengelyes szerkocsira cserélték. Pályafutásuk az első világháború végéig Az első világháború során a Porosz Királyi Államvasutak negyvenhat G 8 osztályú mozdonyt eladott a török Chemins de Fer Ottomans d’Anatolie (CFOA) társaság részére. Pályafutások az első világháború után Németország A Deutsche Reichsbahn (DRG) a mozdonyok első (ideiglenes), 1923. januári átszámozási

rendszerében még 681 db G 8 osztályú mozdony szerepelt 50 1601–2281 pályaszámokkal. A második, júniusi tervezetben az 50 fősorozatjel már 55-re módosult. Végül a harmadik (végleges), 1925. évi számozási rendszerébe 656 db mozdonyt sorozott be, 55 1601–2256 pályaszámokra. A mozdonyok sorozatjele 55 lett. A második világháború után 200 db került a DB állagába, mely 1951-ig kiselejtezte a mozdonyokat. Az NDK vasútja, a DR 50 db 55 sorozatú mozdonyhoz jutott, melyek közül az utolsókat 1969-ben törölte az állományából.

162. ábra. Preußische G 8 Lengyelország Lengyelország területén nyolcvannégy G 8 osztályú mozdony maradt; ezeket a PKP egy kivételével - ez a példány Danzig Szabad Városé lett – felvette új számozási rendszerébe: a mozdonyok a Tp3-1–83 pályaszámokat kapták, míg a szerkocsik sorozatjele 12C1, 15C1 és 17C1 lett. Az 1920-as évek közepén nagyjából egyenlő arányban Varsó, Gdańsk és Poznań igazgatóság területén szolgáltak, majd rövidesen a mozdonyokat két igazgatóságnál (Poznań 54 db és Gdańsk 30 db) vonták össze. A legfontosabb vonatok élén hamarosan leváltották őket a jóval teljesítőképesebb Tr21 és Ty23 sorozatok. Az 1930-as években a sorozatot több igazgatóság között osztották fel, így megjelentek Krakkó, Lwów és Toruń térségében is, de 1938. elején Vilnius környékére is eljutottak. A két világháború között mindössze egyetlen Tp3-ast selejteztek. A Lengyelország felosztása következtében negyvenhét Tp3-as került a DRB-hez. Ezeket korábban selejtezett, azonos típusú DRG/DRB mozdonyok pályaszámaira számozták. A második világháború és az egyes államok közötti restitúciók nyomán negyvenöt példány került az újonnan megalakult PKP állományába. Ezek közül hat helyreállíthatatlan, roncs állapotú volt a többit új pályaszámmal látták el: nem a korábbi PKPszámukat kapták vissza, hanem pályaszámcsoporttömörítéssel, az eredetitől eltérő sorrendben a Tp31–39 pályaszámokat kapták. Eleinte az összeset Olsztyn igazgatóságnál vonták össze, de a mozdonyok egy részét rövidesen Poznań és Gdańsk igazgatóságához helyezték. Az utolsó Tp3-asokat 1970-ben törölték a PKP állagából.

59

A francia SNCF-től a mozdonyokat a francia érdekeltségű Damas Hama et Prolongement vasút, míg az AL járműveit a Smyrne Cassada et Prolongements társaság vásárolta meg. A DHP a mozdonyokat 801–848 pályaszámokkal látta el. E mozdonyok egy része lettek később a TCDD 44057–44083 pályaszámú járművei. Románia A CFR kilenc G 8 osztályú mozdonyhoz jutott, melyeket a korábbi, porosz pályaszámokon (4805..4972), természetesen a vasútigazgatósági megjelölés nélkül vette állagba. Az állagba került mozdonyok között „szerencsére” nem volt több, más vasútigazgatóságtól származó, de azonos pályaszámú jármű. Csehszlovákia Az első világháború végén az amerikai hadsereg nagy számú, zsákmányolt porosz mozdonyt gyűjtött össze Is-sur-Tille-ben. Ezek közül az újonnan megalakult Csehszlovákia számos példányt megvásárolt, közöttük tizenhárom G 8 és két G 8 osztályú mozdonyt. Tekintettel a porosz mozdonyszámozási rendszer problémáira (lásd feljebb), a ČSD a járműveket nyomban ideiglenes sorozatjellel és pályaszámokkal látta el: az előbbi típusú mozdonyok a 273N01–09 és 273N11–14, az utóbbiak a 273N10 és 273N15 pályaszámokkal látta el. A számozási rendszer a kkStB-nél alkalmazottat követte: a „273” a 73 sorozatéval azonos jellegre, a betű a mozdonyok származására (N=německý) utalt. 1925-től a mozdonyokat és a szerkocsikat a ČSD új jelölési rendszernek megfelelően külön-külön sorozat- és pályaszámmal látta el. Meglepő módon a két mozdonytípus újra azonos sorozatjelet kapott, noha a tengelyterhelésük jelentősen eltért és különbséget még eltérő számtartománnyal sem jelezték: a G 8 osztályúak innentől a 425.001–09 és 425.011–14, a G 8 -esek a 425.010 és 425.015 pályaszámot viselték. Az előbbi típushoz tartozó szerkocsik sorozatjele 412.1, az utóbbiaké 616.0 lett. A mozdonyok Hőlakra kerültek, ahol nagy vonóerejüket előnyösen használhatták a tehervonatok továbbításánál. Később a járműveket Érsekújvár fűtőházához állomásították. Az első bécsi döntés nyomán a ČSD valamennyi 425.0 sorozatú mozdonyát a MÁV-nak adta át. G 8 osztályú mozdonyok Magyarországon A MÁV a ČSD 425.0 sorozatú mozdonyát a járműátadások utolsó részleteként, 1940. márciusában vette állagba. A két „nehéz” és a tizenhárom „könnyű” mozdonyt – a 302 sorozatú mozdonyoknál már alkalmazottal megegyező módon – azonos, a nagyobb tengelyterhelésű változatot figyelembe vevő sorozatjellel, de eltérő pályaszámcsoportba sorolta be. A két, eredetileg G 8 osztályú példány a 410,501–502, a a G 8 osztályúak a 410,601–613 pályaszámokat kapták.

Saar-vidék Az első világháború után függetlenné vált Saarvidék vasútjához is kerültek G 8 osztályú mozdonyok. Itt megtartották a porosz osztályjelzést, azonban a pályaszámba a vasútigazgatóság neve helyett „SAAR” megjelölés és az új, tömörített pályaszámtartomány száma került feltüntetésre. Miután 1935-ben a Saar-vidék népszavazáson Németországhoz csatlakozott, a mozdonyokat a DRG vette állagba 55 2257–2268 pályaszámokon. Franciaország Franciaországba összesen 71 G 8 osztályú mozdony került. Tíz darabot a fegyverszünet következtében Elzász–Lotaringia vasútja, az AL vette állományba 5380–5389 pályaszámon, majd további három hadizsákmányként került a társasághoz, melyek a 5390–5392 pályaszámokat kapták, azonban csak 1925-ig használták azokat, majd eladták a francia érdekeltségű törökországi Smyrne Cassada et Prolongements (SCP) társaságnak A francia Keleti Vasút (Compagnie des Chemins de Fer de L’Est – EST) a fegyverszünet nyomán harmincegy mozdonyhoz jutott, melyek a 11 S sorozatjelet és a 4801–4831 pályaszámokat kapták. Az SNCF létrejöttével a mozdonyok pályaszáma 1040 C 801–831-ra változott. 1939-ben huszonegy példányt a Damas Hama et Prolongement-nak (DHP) adták el. Az utolsó négy példányt 1951-ben selejtezték. Az Északi Vasút (Compagnie des chemins de fer du Nord – NORD) huszonhét példányhoz jutott, melyek a 4.572–4.598 pályaszámokat kapták. A mozdonyok pályaszáma az SNCF-nél 2-040 C 1–27 lett, majd kivétel nélkül a DHP vásárolta meg azokat. Olaszország Az olasz állam jóvátételként huszonegy G 8 osztályú mozdonyt kapott, melyeket az FS 422.001–022 pályaszámokon vette állagába. A mozdonyok Olaszország északi részén közlekedtek az 1940-es évekbeli selejtezésükig. A 422.001 pályaszámú mozdony egészen 1958-ig volt állományban. A 422.009 és 422.022 pályaszámú mozdonyokat 1946-ban a Società Funivie di Savona társaságnak adták el, melynél 1973 végéig közlekedtek. Törökország A CFOA mozdonyait a TCDD vette át és a 44001– 44046 pályaszámokkal látta el. 1924-ben a Linke-Hofmann cég tíz ugyanilyen mozdonyt gyártott a Smyrne Cassada et Prolongements (SCP) megrendelésére, melyek az 51–60 pályaszámokat kapták. Ezeket a járműveket a TCDD-nél a 44047–44056 pályaszámokkal látták el.

60

A „nehéz kivitelű” és az 410,613 pályaszámú mozdonyok szerkocsijai a P jellegként jelölte, a többi mozdonyét j jellegként jelölték. A 410 sorozatú mozdonyok honállomása Hatvan lett. A mozdonyok MÁV által engedélyezett vonatterheléseit – melyek kiviteltől függetlenül azonosak voltak – az alábbi táblázat szemlélteti: 1941-ben Lengyelország megszállása elől több, menekülteket szállító vonat érkezett Magyarországra. Ezek egyikét a PKP Tp3-26 pályaszámú mozdony továbbította. Az itt maradt mozdonyt a MÁV az év novemberében 410,614 pályaszámmal állagába vette. A tapasztalatok szerint a 410-esek a háború éveiben 100 elegytonna-kilométerenként 5,7–7,5 kg szenet és 6,7 gramm meleg-, illetve 18,7 gramm hidegkenő-olajat fogyasztottak. A második világháború befejezése és az országhatárok 1945. júniusi „megszilárdulása” után a 410 sorozatú mozdonyok közül egy kimutatás szerint egy 410,5 és kilenc 410,6 sorozatú mozdony marad az újra hivatalossá vált trianoni határok között. Ezek közül Két példányra (elsősorban a működőképes) a Vörös Hadsereg „T– CCCP” hadizsákmány-jele (T=трофейный, azaz zsákmány) került. A háború után az országgyarapodás és a harci cselekmények során állagba került járműveket bizonytalan jogi státuszuk miatt a MÁV elkülönítve tartotta nyilván. Így például 1946-ban  egy 410,5 és nyolc 410,6 sorozatú csehszlovák repartíciós (ebből 2 db „T-jelű”)  egy PKP-eredetű 410,6 sorozatú mozdony volt ma hazai hálózaton, melyek továbbra is Hatvan honállomásúak voltak. Az egyes országok között, a háború alatt összekeveredett járműpark rendezéséről, „restitúciójáról” született megállapodások nyomán 1950. márciusában a Németország szovjet megszállási övezetéből egy 410,5-ös és egy 410,6os tért haza. A mozdonyok egy része Budapest-Északi fűtőházhoz került, de Tapolca, Szerencs, Sátoraljaújhely és Miskolc fűtőházaknál is üzemeltek hosszabb-rövidebb ideig 410-esek. A 410 sorozatú mozdonyok magasabb szintű javításait a Szolnoki Járműjavító végezte. Egy-egy példányt 1951-ben, illetve 1953-ban selejteztek. A háború alatt a GYSEV állagába több olyan osztrák és német eredetű mozdony került, melynek tartós üzemeltetése gazdaságtalan lett volna, viszont jó cserealapot biztosíthatott a MÁV részére, hogy a nyugatra került mozdonyait hazakérje. Ezért a GYSEV 1952-ben az 501 és 41 pályaszámú mozdonyaiért cserébe a MÁV-tól átvett és állagába sorozott két 323 sorozatú, valamint a 410,610 pályaszámú mozdonyt. A mozdony a MÁV-

pályaszámán üzemelt a GYSEV-nél egészen 1957 január közepéig, amikor egy nagyobb mozdonycsere keretében visszakerült a MÁV-hoz. Valószínűleg ezen időszak alatt e mozdony szerkocsiját S jellegű szerkocsira cserélték. 1954. és 1962. között – kölcsönmozdonyként – egyszerre egy-két hónapos időtartamban több más 410-es is üzemelt a GYSEV-nél: például a 410,606 (ezt a mozdonyt onnan is selejtezték ki), a 410,609 és a 410,612 pályaszámúak. 1960-tól a tehervonati légfékezés bevezetése nyomán a mozdonyok és a szerkocsik fékrendszerébe, a gyorsműködésű kormányszelep és a fékhenger közé tehervonati/személyvonati (Gz/Pz, illetve G/P) váltót szereltek. 1961-től a 410 sorozatú mozdonyokon jelentős ráfordítást (például új gőzhenger öntését) igénylő javítást már nem hajtottak végre, hanem ilyen esetben a mozdony selejtezésére került sor. Három mozdony jutott 1961. tavaszán erre a sorsra. Ugyanebben az évben két mozdonyt, a 410,612 és 410,614 pályaszámúakat a diósgyőri Lenin Kohászati Művek vásárolta meg. A MÁV az utolsó két 410-esét, a 410,610 és 611 pályaszámúakat 1963. végéig törölte állagából. Az LKM két 410 sorozatú mozdonyát 1969-ben, illetve 1972-ben selejtezte. Ausztria A második világháború után három DRB 55 sorozatú mozdony, az 55 1681, 1881 és 2180 pályaszámúak. Az 55 1881-öt 1950-ben visszaadták a Deutsche Bundesbahnnak. A másik két példányt az ÖBB állományába vette a pályaszám sorszámainak megtartásával, míg a sorozatjel 755re változott. Az utolsó példányt 1957-ben selejtezték. Megőrzött G 8-asok Néhány G 8 osztályú mozdony fennmaradt az utókornak:  PKP Tp3-36: a mozdonyt a HANOMAG gyár 6712 gyári számon 1913-ban készült és a Bromberg 4832 pályaszámon állt szolgálatba. A mozdony a DRG-nél az 55 2199 pályaszámot viselte, majd a PKP-nél 1968-ig közlekedett, később rövid ideig fűtőgépként használták. 1988-ban külsőleg felújították és Zbąszynekben állították ki.

162. ábra. Tp3-36 PKP (ex 55 2199, Hanomag 6712/1913) gőzpmozdony Zbąszynekben

61







A Münster 4981 pályaszámú mozdony szintén a HANOMAG-nál 6721 gyári számon készült 1913-ban, később a TCDD-nél közlekedett 44079 pályaszámon. 1987-ben megvásárolta Darmstadt-Kranichsteinben található vasúti múzeum, mely 1993-ban a lengyel Interloknál eredeti állapotúra újíttatta fel és jelenleg is üzemképes. Két példány a saviglianoi Museo Ferroviario Piemontese tulajdona. Ezek közül az FS 422.009 (eredetileg Halle 4813) pályaszámú mozdonya, melyet a HANOMAG gyár 6382 gyári számon 1912-ben készített, jelenleg is üzemképes, míg a 422.022 pályaszámú felújításra szorul. Törökországban is kiállítottak több példányt.

163. ábra. Látkép a német oldalról az egykori trzcieli határátkelőhelyre 1945-ben a szovjet csapatok elfoglalták és a városka lengyelországhoz került. A neogótikus Szent Adalbert-plébániatemplom 1824-ben épült, 1901-ben és 1928-29 között átépítették (pl. Wolności).

Trzciel A lubusi vajdaságban lévő Trzciel (1945-ig Tirschtiegel) település a międzyrzeczi járásban fekszik. 1975-1998 között a város közigazgatásilag a gorzówi vajdasághoz tartozott. 2008. évi adatok szerint lakossága: 2335 fő volt. Területe: 3,03 km2. Elhelyezkedése: 52°22′N 15°53′E. Egykori német-lengyel határállomás volt. A régi vasútállomás a háború után már nem üzemelt. A mostani Trzciel kisváros az alföldi jellegű Obra folyó mellett, amely a Warta baloldali mellékfolyója. A Malom-tó (jezioro Młyńskie) és a Nagy-tó (jezioro Wielkie) között fekszik az A2 autópálya közelében.

163. ábra. Szent adalbert vértanú püspök plébániatemplom (Kościół św. Wojciecha)

Helyi szolgáltatóipari központ és üdülőhely. Kosárfonó-nádtermékgyártó (bútor, kosár) termékeiról és spárgatermésztéséről ismert. Az Obra kedvelt kajaktúra útvonal. A koraközépkorban erődített település volt. Első írásos említése 1307-ből való. 1394-ben városjoggal rendelkező település. Teljes városjogot 1458–ban kapott. A város az Obra jobb partján kezdett fejlődni, de a XVIII. században, a folyó bal partján Nowy Trzciel néven új város alakult, melybe Sziléziából és Brandenburgból protestánsok települtek. A két település 1880-ban egyesült, erre való emlékezetül 1945-ig Nowy Trzciel főterén (Rynek) obeliszk állt. A versaillesi békediktátum következtében 1920-tól a két városrész különvált és határváros lett a lengyel-német határon. A városka központja – az Obra nyugati felén – a német oldalra került, ugyanakkor a Międzychód – Zbąszyń vasútvonal régi állomása Lengyelországba került.

164. ábra. Az erdészet új épülete Trzcielben Az régi Trzcielben gazdasági malom működik, amely érdekes ipartöténeti emlék.

62

165. ábra. Gazdasági malom a Młynówka irányából (Młyn gospodarczy od strony Młynówki)

168. ábra. A vasúti épület a vágányok felőli oldalról

166. ábra. Egykori vasúti épületek a városka határában

169. ábra. A vasút már nem működik, a gaz is ellepte a vágányt

167. ábra. Az egykori vasútállomás felvételi épülete Trzciel – egykori lengyel területen álló – üzemen kívül helyezett vasúti épületét a XX. század első felében építették. A kétszintes felvételi épület szépen falazott, mai napig gondosan fenntartott vasúti építmény. Jellegzetes vasúti külső architektúrája a vasútvonal felszámolása ellenére napjainkig érintetlenül fennmaradt.

170. ábra. Az egykori vasúti víztorony A versaillesi békeszerződés alapján kettévágott városka német területén másik vasútállomás épült. Lengyelország 1919-ben megállapított új nyugati határa eredményeképpen Trzciel német oldalon található részén új vasútállomás épült. A kettészelt városkában új vasúti kapcsolatot kellett létesíteni a Weimari Köztársasággal.

Sajnos, hogy számos hazánkban üzemen kívül helyezett vasúti épület nem ily sorsra jutott.

63

A weimari köztársaság (németül Weimarer Republik) a németországi monarchia államrendszerét 1919-ben felváltó polgári demokratikus parlamenti képviseletű, szövetségi köztársaság történészek által adott neve, melyet Weimar városa után kapta, ahol az alkotmányozó nemzetgyűlés összeült. Hivatalos elnevezése Német Birodalom (Deutsches Reich). A köztársaság az első világháborút követő 1918. novemberi német forradalomban alakult ki. Az 1919-ben Weimarba összehívott nemzetgyűlés új alkotmányt szövegezett, melyet ugyanazon év augusztus 11-én fogadtak el. Ennek a liberális demokráciát megvalósító időszaknak az Adolf Hitler által vezetett Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vetett véget 1933-ban. A köztársaság névlegesen 1945-ig létezett, mivel az alkotmányt formálisan soha nem vonták vissza, mindazonáltal a náci törvényhozás már uralma legelején jelentéktelenné tette. Így 1933-ra úgy tekintünk, mint a weimari köztársaság végére és a hitleri Harmadik Birodalom kezdetére.

172. ábra. Az új vasútvonal megnyitása 1929-ben

173. ábra. Az egykori vasútállomás helye

171. ábra. Weimari Köztársaság területe (19191957) Trzciel német oldalán új vasúti kapcsolatot kellett létesíteni. Trzciel az 1793-ban Poroszországhoz került Lutol Suchy (Dürrlettel) városka vasútállomása közelében feküdt, melyhez normál nyomtávolságú vasúti pályát kell kiépíteni. Lutol Suchy pedig a Gorzów – Zbąszynek közötti fővonalon helyezkedett el. Trzcielben hivatalosan 1929. szeptember 13-án nyílt meg az új vasútállomás és a 8.7 km hosszú vasúti szárnyvonal.

174. ábra. Az egykori vasútállomás napjainkban

A vasúti forgalom közel 20 éve szünetel a városban. A lengyel oldalon állt egykori vasútállomási felvételi épület napjainkban átalakított formában lakóépület céljára szolgál.

174. ábra. Az egykori vasútállomás épülete

64

cseh király apósa. Négy hónappal I. Przemysł poznańi fejedelem halála után született meg. Anyja Erzsébet, Jámbor Henrik lánya. Jámbor Henrik és felesége, Jolánta Ilonának udvarában nevelkedett. II. Przemysł lengyel király 1296-ban való meggyilkolása után Drezdenkóban újra a Brandenburgok uralkodtak.

Drezdenko Drezdenko (egykor: Drdzeń, németül: Driesen) város a lubusi vajdaságban, a strzelec-drezdeneci járásban, a Nagy-lengyelországi Tóvidék határán, a 391,3 km hosszú Noteć (németül: Netze) folyó – a Warta legnagyobb mellékfolyója – partján, Gorzów Wielkopolskitól 40 km-nyire, keletre. Fekvése: 52°50′N 15°50′E. 2010. évi adatok szerint lakossága: 10 193 fő volt. Területe: 10,72 km2.

1317-ben Drezdenk akkori tulajdonosa Waldemar őrgróf eladta várost környékével együtt a Henryk és Burkhard von der Ost paraszt fivéreknek 2 000 branburgi ezüst márka értékben.

1946 júniusától a poznańi vajdasághoz, majd 1950 júniusától már a zielonogórai vajdaság területéhez tartozott. Az ezt követő 24 éven át, 1975 júniusától 1999 januárjáig gorzówi vajdaság rész volt. 1999 után az újabb közigazgatási átalakulás következtében a lubusi vajdasághoz került. A történelmi dokumentumokban a város különböző neveken szerepel. A leggyakrabban a "Drzeń" vagy "Drżeń" névváltozat szerepel, de elfordulnak a "Drizina", "Drecen", "Driesen", "Dersen", "Droczen", "Dirzen", "Drezen", "Dirczen", "Drczen", "Drdzen" névváltozatok is. 174. ábra. A Brandenburgi Őrgrófság az Askaniház alatt,1320 körül (a térképen Drezdenko „Driesen” néven szerepel)

Legvalószínűbb, hogy a város elnevezése a drzewo = fa szóból származik, az erdei településen fából készült házak és ugyancsak ebből épült paloták voltak. Ezek az erdei és mocsaras területeken vastagabb fákból készültek. Némely lengyel tudós ez a nevet a "Drzesław" vagy derék, híres névből származtatja. A jelenlegi "Drezdenko" elnevezés a német "Driesen" névből származik. Bruckner szerint "drzeń" némi változtatással "rdzeń" drzewa = a fa belseje.

A XV. század kezdetén, a Brandenburgi Őrófságban lezajlott számos politikai viszály következtében négy von Osten úr (Dobrogost, Arnold, Holryk és Bartold) volt, akik közül ketten is letették Nagy Kázmér lengyel király előtt a hűbéri esküt, és a Lengyel Királyság támogatásának fejében 1365-ben rövid időre visszaszerezte Santok és Drezdenko városokat.

1935-től lengyel katonai térképeken exonima: Drezdenko néven szerepel.

1402-ben Luxemburgi Zsigmond császár Drezdenkot más környékbeli földekkel együtt zálogba adta a keresztes lovagrendnek, aki jogot gyakorolt a város felett, annak ellenére, hogy az a lengyel király hűbérbirtoka volt. 1402-ben Ulryk von Osten letette a hűbéresküt Jagelló királynak. 1404-ben, Drezdenkoban találkozott Roldwin Stahl az Új Őrgófság (németül: Neumark) tartományura Nagy-Lengyelországképviselőjével.

Drezdenko története a lengyel állam kezdetéig nyúlik vissza. Drzeń kezdetben határvár volt, Ferdeszájú Boleszláv (Bolesław Krzywousty) és utódai uralkodásakor nagy jelentősséggel bírt, erről tanúskodik, hogy kasztelláni rangra emelték. A későbbiek során különböző sor jutott neki. 1252ben Nagy-Lengyelország része lett. 1266-ban Santokkal (Santoch, németül: Zantoch) együtt a brandenburgi lovagok támadásának célpontja volt.

A következő évben Ulryk von Osten átadta a drezdenkói várat a kereszteseknek és megtámadta Nagy-Lengyelországot. II. Jagelló Ulászló király kiküldte saját seregét és segítséget követelt a nagymestertől a fellázadt hűbérese ellen, amit a nagymester visszautasított elismerve von Ostena a Lovagrend hűbéreséül – megkezdve ezzel saját jogvitájátt Drezdenkoval kapcsolatban. 1408-ban von Ostenów javait megvásárolták a keresztesek. A grunwaldi csata után a Keresztes Lovagrend nem volt olyan helyzetben, hogy megerősíthette volna a városi védőfalakat, melyek már erősen leromlottak.

Bolesław Pobożny (1224 v. 1227 – 1279) és Otto herceg közötti csatározások idején az elesett városokat felperzselték. A XIII. század végén, a torzsalkodások idején a Brandenburggal való harc során Drzeń néhányszor kézről kézre járt. 1272-ben Bolesław Pobożny csapatai II. Przemysł parancsoksága alatt megtartották Drezdenkot. II. Przemysł (lengyelül: Przemysł II), (1257. október 14. – Rogoźno, 1296. február 8.) lengyel uralkodó. A Gnieznoi Katedrálisban, 1295. június 26-án koronázták királlyá. II. Vencel

65

A várost tűzvész is pusztította. 1455-ben a Keresztes Lovarend eladta Drezdenkot Brandenburgnak.

("Krajowy Mistrz Gospodarności") vcímet (1967 i 1976). 1662. április 11-e emlékezetes nap Drezdenko életében. Ezen a napon nagy tűzvész pusztított a városban, amely az épületek nagy részét elemésztette, így a városháza is megsemmisült. A jelenlegi városháza 1884-ben épült északi neoreneszánsz stílusban. A nemes épület az Óvárosi Rynek sarkában, a Varsói utcában áll.

1603-ban kezdték meg az új erőd építését, ötágú csillag formában tervezve, amely 1605-ben ért véget. 1618-ban kitört a harmincéves háború, mely II. Mátyás, II. Ferdinánd és III. Ferdinánd uralkodása alatt (1618–1648) a Habsburgok összes koronatartományára kiterjedő háborúk sorozata volt. Európa minden hatalmát érintette. Becslések szerint a háború folyamán 3–11 millió ember vesztette életét. Ennek során, 1639-ben a svéd csapatok foglalták el Drezdenkot és taz éven keresztül uralták a várost. 1662-ben Drezdenkoban újból nagy tűzvész pusztított, amely a várost teljes egészében tönkretette. A XVIII. században újabb nagyszabású háború dúlta Európát. A hétéves háború a XVIII. század legnagyobb katonai konfliktusa volt, mely Ausztrália kivételével minden kontinensen dúlt. Európában pomerániai háború (1756–1763), ezen belül a Sziléziáért folytatott harc harmadik sziléziai háború, míg gyarmatokon francia és indián háború (1754–1763) néven ismeretes. Mind az európai, mind a gyarmati konfliktusok 1763-ban értek véget, a hubertusburgi, illetve a párizsi békével.

175. ábra. Ratusz a XIX. századból A neogótikus egykori evangélikus templom, jelenleg római katolikus Úr Színeváltozásaplébániatemplom (pl. Kościelny 2) 1896-1902 közötti időből való. 1945-ig a protestánsoké volt. A 27. legmagasabb templom Lengyelország területén. Tornya 78 méter magas, ezért a legmagasabb templom címét viseli a lubusi vajdaság területén.

A háború Európában területi változást nem hozott, a Porosz Királyság meg tudta védelmezni az osztrák örökösödési háborúban megszerzett gazdag tartományt, Sziléziát. A tengeri és gyarmati háborút azonban döntően a Brit Birodalom nyerte meg, Észak-Amerikában felszámolva a francia gyarmatbirodalmat, valamint vezető szerepet tölthetett be India gyarmatosításában, mely a „birodalmi korona legszebb ékkövévé” vált. Az angol hajóhad többször is megverte a francia flottát, utóbbinak még a napóleoni háborúkban is szüksége volt a spanyol tengeri erőkre, hogy egyáltalán felvegyék a versenyt a britekkel a tengeren (Trafalgari csata). Az újjáépült Drezdenkot a XVIII. század II. felében, a hétéves háború során néhányszor elfoglalták az egymás ellen viaskodó orosz és a porosz csapatok. Nyugtalan volt a XIX. század is. A napóleoni háború idején rövid időre elfoglalták a francia csapatok, amely a Grande Armée visszavonulása idején elpusztította azt.

176. ábra. Az Úr Színeváltozása-plébániatemplom a legmagasabb a vajdaságban

Világ Kultúráinak Parkja A létesítmény Drezdenko központjában, az Öreg Notec mellett elterülő 3,5 hektáros parkban, megújulva, ünnepélyes keretek között nyílt meg 2013. május 1-jén a Világ Kultúráinak Parkja néven. A park felső részében le lehet ülni a padokra a szökőkútnál vagy sétálni a hat kontinens ismert épületeinek: Eiffel-torony (franciául: La Tour Eiffel), a Tádzs Mahal, a Gízai Szphinx, a Szabadság-szobor (New York), a Kukulkán

1831-ben a város lakói tanúi voltak a novemberi felkelés résztvevőinek Franciaországba való menekülésének. 1855-ben kolerajárvány ütötte fel fejét a városban. 1871-ben Drezdenko az egyesült Németország része lett. 1945-ben pedig Lengyelországhoz került. Akkori német lakosságát visszatelepítették Németországba. A város kétszer is elnyerte a „Gazdaság Országos Mestere”

66

(Kukulcan, Tepeu Gucumatz), a tollas kígyóisten, a tiszteletére emelt lépcsőzetes piramis vagy a Sydney-i Operaház makettjei között. A makettek mészkőből készültek. A kicsiknek játszótérként is szolgál.

A „Hotel Eljan” új létesítmény magas színvonalú, ízléses belső berendezéssel. Kényelmes ágyakkal ellátott szobáiban műholdas TV és vezetékes vagy mobil internetes kapcsolat található.

180. ábra. Hotel "Eljan" az Ogrodowa utcában A XVIII és XIX. századból való kőház gerendavázas (favázas) faltechnikával épült a Żeromski utca 1. sz. alatt.

177. ábra. A Park táblája a bejáratnál

181. ábra. A Kamienica Żeromskiego szépen felújított épülete Nowe Drezdenko vasútállomás a város nyugati részében található a központtól mintegy 1 km-nyire a Dworcowa és a Strzelecka utca között. 178. ábra. A Gízai Szphinx hátán

182. ábra. Nowe Drezdenko vasútállomás 179. ábra. A New Yorki Szabadság-szobor

67

Strzelce Krajeńskie a 22 számú országos főút mellett 26 km távolságban északkeletre Gorzów Wielkopolski városától.

Strzelce Krajeńskie Strzelce Krajeńskie (németül: Friedeberg) a lubusi vajdaság egyik városa, a strzeleckodrezdenecki járás székhelye. 1975-1998 között a város közigazgatásilag a gorzówi vajdaság része volt. 2011. évi adatok szerint területe: 4,94 km2. Lakosainak száma 2010-ben: 10 188 fő volt. Elhelyezkedése: 52°52′32″N 15°31′55″E.

A szláv település első írásos említése 1272-ből való. 1286-ban Friedeberg néven volt imeretes. A város története szorosan kapcsolódik Brandenburg, majd Poroszország és végül Németország történetéhez. 1922-1938 között Grenzmark PosenWestpreußen porosz tartományhoz tartozott.

A város a Notec melletti föld jobb partján helyezkedik el, Jezioro klasztorne górne, a Dolne Jezioro valamint a Młyńskie tavak mellett, a Délpomerániai Tóvidék (Pojezierze Południowopomorskie) sávjában (annak, délnyugati részében lévő Pojezierze Dobiegniewskie földrajzi mezorégióban).

185. ábra. Grenzmark Posen-Westpreußen tartomány 1945-ben került vissza Lengyelországhoz. 1946ban kapta Strzelce Krajeńskie nevét. A Rózsafüzér Királynéja, Mária-plébániatemplom (kościół parafialny pod wezwaniem MB Różańcowej), 1300-ból származik. A későbbiek során a XV. és XIX. században átépítették (Die St.Marien-Kirche), 1957-1973 között átáépítették.

183. ábra. Pojezierze Południowopomorskie

186. ábra. Kościół Mariacki A XIII. századi eredetű városfalban 36 bástya található. 1272-1290 között kőből építették át. 1640 m hosszú, 1 m vastag, 8 m magas. A városfalak körülveszik az Óváros 24 ha területét. A városfalban két kapu: Gorzówi- és a Młyńska-kapu enged utat a városba és egy bástya, a Więzienna (Börtön) vagy Czarownica (Boszorkány). A védőfalak valamint a Brama Młyńska és a Baszta Więzienna napjainkig épségben fennmaradtak.

184. ábra. Pojezierze Dobiegniewskie mezorégió

68

A XIV. századi eredetű, keleti Brama Młyńska (Malom-kapu), másnéven Brama Drezdenkowska a Młyńska utca végében található. A XV. században gótikus stílusban építették. Jelenleg itt található az Állami Zeneiskola I. fokozata (Państwowa Szkoła Muzyczna I stopnia).

A Witnica neve a wić = fonni, witka = vessző szavakból származik vagy a fűzfa családból.

189. ábra. Plébániatemplom (Kościół Matki Bożej Nieustającej Pomocy w Witnicy) 1875-ből Witnica környékét már az időszámításunk kezdetén az első korai szláv telepesek lakták, akiknek nyomait fel lehet leni a mai napig. Ezer évvel később később a település a Német Lovagrend tulajdonába került. Ez 1100-ban volt. A XIII. század első feléig ezek a területek a nagylenegyországi régióhoz tartoztak.

187. ábra. A XIV. századi Brama Młyńska

Witnica Witnica (németül: Vietz) – Lengyelország nyugati részében a lubusi vajdaságban fekvő város a gorzówi járásban. 2010. évi adatok szerint lakosainak száma: 6859 fő volt. 2011. vi adatok szerint területe: 8,24 km².

Az első írásos említés a kis Witnica településről 1252-ből való. 1261-ben Witnica a Német lovagrend kezébe került, Brandenburg uralkodása alatt és Neumark területéhez csatolták. 1300-1559 között Witnica a nyugatpomerániai Kołbaczban (németül: Kolbatz) lévő Cisztercita Barátok birtoka lett. Witnica a szekularizáció után, 1559-től Hohenzollern-ház nemesi család és uralkodói dinasztia birtokába került.

A település 1950-1975 között a zielonogórai vajdasághoz, majd ezt követően, 1975-1998 között gorzówi vajdasághoz tartozott. Witnica 25 km-re fekszik Gorzówa Wielkopolski városától, a 132 számú vajdasgi út mellett (Gorzów Wielkopolski - Kostrzyn nad Odrą között). A városon folyik át a Witna folyó, amely a Warta mellékága.

A város a harmincéves háború alatt szinte teljes egészében elpusztult. A XVIII. század első felében a kis településen, amilyen akkor Witnica volt, posztógyártó és harisnyakészítő manufaktúrát állítottak fel, és egy vashutát is.

A városban élelmiszeripar, sörgyár, fém-, bőripar és építőanyag ipar található. A városban található a Witnicka Strefa Przemysłowa (Witnicai Ipari Övezet).

1857-ben Witnicában vasúti kapcsolat létesült. Ebben az időszakban vasöntöde és gépgyár is működni kezdett. A XX. század kezdetén Witnica városjogot kapott. 1935-ben Witnica lakosainak száma 5 600 fő volt. A II. világháború után, 1945-ben a várost Lengyelországhoz csatolták, és a Witnica nevet kapta. Akkori lakosságát visszatelepítették németországba. 1946-ban Witnicát 2600 személy lakta. 1946-1950 között a poznańi vajdasághoz tartozott. 1950-től 1975-ig a zielonogórai vajdaság része volt, majd 1975-1998 között a gorzówi vajdaság része lett. 1999-től a lubusi vajdaságban van.

188. ábra. Sörgyár Witnicában

69

Świerkocin Świerkocin (németül: Fichtwerder) a lubusi vajdaság egyik falva a Warta mellett, a gorzówi járásban, Kostrzyn és Gorzów Wielkopolski között. 1975-1998 között a helység a gorzówi vajdaságban feküdt. Maga a falu 1774-ben jött létre. Egykori neve Świerkowy Ostrów lehet, hogy az első ház fa építőanyagából származik, mert a świerki = lucfenyők itt sohasem nőttek. A település belterületétől nem messze található a ZOO Safari – Lengyelország ilyen tipusú magán állatkertjeinek egyike, autóbusz és személygépkocsi parkolóval ellátott területe jól megközelíthető.

192. ábra. A Safari térképe A szelíd állatok gyakran hajtják fejüket a járműhöz valamilyen ínyencfalat rfeményében, de etetésük tilos (tekintettel az állatok biztonságára is). Tetszés szerint lehet etetni a kínai malacot, a kecskéket, az alpakákat és a szamarakat a mini állatkertben. Speciális táplálék a kioszkban vásárolható. Nagy látványosság a kisgyerekeknek a vidámpark körhintával, hintákkal és autó versenypályával, amelyeket korlátlanul lehet használni többlet díj nélkül. Található itt egy Dinoszaurusz Park is, hűen elkészített mezozoikumi hüllők modelljeivel. Gyakran láthatók tehát itt a nyári szünidőben.

190. ábra. A Safari bejárata Zoo-safari: Ez az első zoo-safari, amely Lengyelországban alakult. Több mint 20 ha-nyi területén körülbelül 600 állat él. Kijelölt úton vezetve, személyesen lehet megtekinteni az autó vagy az autóbusz ablakából a szabadon sétáló állatokat. A terület négy részből áll: Afrika, Ázsia, Amerika és Mongólia állatvilágát bemutatva. Van itt zebra, antilop, hosszú szőrű juh, Przewalski ló (a háziasított lóhoz képest zömök testfelépítésű, rövid lábai és arányaiban nagy feje van), púpos teve, dámvad, láma és bivaly is, de látható stucc, páva és más egzotikus madár, valamint néhány majom faj is. Az egzotikus állatok közül a fehér oroszlán különösen figyelemre méltó.

A Zoo-safari márciustól októberig 10.00 órától van nyitva (júniusban, júliusban és augusztusban 19.00 óráig, áprilisban és szeptemberben 18.00 óráig, márciusban és októberben 17.00 óráig).

193. ábra. Szurikáta nézőben A szurikáta vagy négyujjú manguszta (Suricata suricatta) a mongúzfélék családjának monotipikus neme. A szurikáta elnevezés a szuahéli nyelvből származik, jelentése „szirti macska”.

191. ábra. A ZOO Safari madártávlatból

70

Kostrzyn nad Odrą Kostrzyn nad Odrą (2003-ig Kostrzyn; latinul: Cozsterine németül: Küstrin) Lengyelország északnyugati részén a lubusi vajdaságban és a gorzówi járásban fekvő város. – Németország fővárosától, Berlintől 85 km-re helyezkedik el. – 2010-ben területe 46,14 km²-t tett ki, 2012. évi adatok szerint a lakosság száma 18 125 fő volt.

196. ábra. Kotlina Freienwaldzka A körzet északi része a Nyugat-Pomerániai tóvidék (Pojezierze Południowopomorskie) területéhez számít. A kora középkorban Kostrzyn NagyLengyelországhoz tartozott. 1232-ben Władysław Odonic (Odon fia Ulászló) nagy-lengyelországi herceg Kostrzyń területét a templomosoknak adta. ― Władysław (Włodzisław) Odonic (Plwacz) (1190 körül – 1239. június 5.) nagy-lengyelországi herceg, 1207–1217 között kalisi herceg, 1216-1217 között délnyugat Nagy-Lengyelország (más történészek szerint egész poznani kerület) hercege, 1223-tól a Notec Torkolat hercege volt, 1225-től ráadásul még Nakłoban (Nakło nad Notecią), 12291234 között egész Nagy-Lengyelországban, 12341239 között csak a Wartától északra és keletre (néhány történész feltételezése szerint, hogy röviddel halála előtt újra Ujściéig és Nakłoig) uralkodott.

A város közvetlenül a lengyel-német határ mentén az Odera folyó partján fekszik a Warta torkolatánál, a Gorzówi-medence mezorégió (Kotlina Gorzowska) nyugati részében, a Toruń-Eberswalde Ősmeder (Pradolina Toruńsko-Eberswaldzka) legmagasabb részén (makroregió).

1249-ben a város a kostrzyńi várispánság székhelye maradt. Kostrzyn 1261-ben kisváros volt, még ebben az évben a város a Brandenburgok kezébe került. 1300 körül megkapta a magdeburgi városjogot. 1535–1571 között tekintettel kedvező védelmi elhelyezkedésére, Johann von Brandenburg-Küstrin (1513. augusztus 3. ― 1571. január 13.) őrgróf rezidenciáját Kostrzynba helyezte át, és megkezdte a vár átépítését és nagy erővel az erőd kiépítését.

194. ábra. A Toruń-Eberswalde Ősmeder (Pradolina Toruńsko-Eberswaldzka) elhelyezkedése

195. ábra. A Kostrzyn Erőd védművei 1537–1568 között épültek, a XIX. században átépítették Kostrzyn kis része a Kotlina Freienwaldzka területéhez is tartozik, amely főleg Németország területén, az Odera bal partján fekszik. Lengyelországban, az Odera jobb partján terül el az ehhez az egységhez tartozó keskeny völgysáv Kostrzyn és Stary Kostrzynek (Cedynia nagyközség) között.

197. ábra. Johann von Brandenburg-Küstrin emlékműve a templom előtti téren, 1915-ben

71

Johann von Brandenburg-Küstrin uralkodása idején, 1536-ban a város Neumark (Nowa Marchia = Új Őrgrófság) székhelye lett. Brandenburg határgrófságnak az Odera jobb partján és a Warthe mellett elterülő része Pomeránia, a Porosz tartomány, Posen, Szilézia, Alsó-Lausitz, Közép- s Ukermark közti részét Neumark néven illették. Legnagyobb kiterjedése idején területe 13,266 km2, fővárosa pedig 1298–1537 között Soldin (Myślibórz), később Künstrin (Kostrzyn) volt. 200. ábra. Küstrin városa és erődítménye 1728-ban

198. ábra. A vár (ma már romokban) a XVI. század első feléből való, Johann von Brandenburg-Küstrin (1513–1571) Brandenburg őrgrófja idején átépítve. 1631-ben bővítették az erődöt, új sáncokkal és háromszögű kiugró sáncokkal (ravelin). 1646-tól a városon át vezetett Berlinből a Porosz Hercegségig a fontos postaút. Matthäus Merian, der Ältere (az idősebb; Bázel, 1593. szeptember 22. – Langenschwalbach, 1650. június 19.) svájci születésű metszetkészítő. Élete nagy részében Frankfurtban dolgozott, ahol kiadót is vezetett. Saját maga adta ki térképeit, krónikáit és főművét, a 1642-től kezdve a Topographia Germaniae-t, Martin Zeiler (1589–1661) szövegével.

201-202. ábra. Kostrzyn erődje I. Frigyes Vilmos (Cölln, 1688. augusztus 14. – Potsdam, 1740. május 31.) – I. Frigyes porosz király fia – Brandenburg őrgrófja, a Német-római Birodalom választófejedelme 1713-tól lett Poroszország királya. Poroszország az ő uralkodása alatt Európa negyedik legnagyobb katonai hatalmává vált.

199. ábra. Küstrin városképe 1652-ben, Matthäus Meriantól

I. Frigyes Vilmos és Zsófia Dorottya királyné fiaként 1712-ben született II. (Nagy) Frigyes (der Alte Fritz; Berlin, 1712. január 24. – Potsdam, 1786. augusztus 17.), a későbbi porosz király. Az édesapja viselkedése miatt Angliába akart menekülni, de a Rajnánál elfogták, és édesapja haditörvényszék elé állíttatta. A haditörvényszék vonakodott döntést hozni, végül az idegen fejedelmek és VI. Károly német-római császár közbenjárásával 1730–1732 között Küstrin börtönében tartották fogva.

Topographia Germaniae 1642–1654 közt jelent meg 16 kötetben. A sorozatot Merian halála után még 1688-ig folytatták más európai országok és területek, többek közt Francia-, Olaszország és Kréta leírásával. A teljes sorozat 30 kötetből áll 92 térképpel és 1486 rézmetszettel, melyeken összesen 2142 kép szerepel városokról, falvakról, várakról és kastélyokról, kolostorokról. Emellett számtalan város- és országtérkép és egy világtérkép is tartozik hozzá.

72

Küstrinben Hille tanácsos vezetése alatt nekilátott a munkának. Megismerkedett a porosz közigazgatással és pénzüggyel, amelynek később nagy hasznát vette.

Seydlitz vagy Zeydlitz (Zejdlicz, Zaydlitz) (1755 1835) az 1792-es lengyel-orosz háború idején a 10 Gyalogos Ezred őrnagya, 1793-ban a korona tüzérkara összeesküvésének tagja és az 1794-es Kościuszko-felkelés résztvevője, 1794-ben ezredesi rangban a 10 Gyalogos Ezred parancsnoka, majd a későbbiek során a Lengyel Hadsereg ezredese, a Lengyel Királyság veteránjainak vezetője a Varsói Hercegség térparancsnokságában. 1800-ban a Dunamelléki Légió 3. Zászlóaljának vezetője, az Dąbrowski-féle Olaszországi Lengyel Légió 3. Zászlóaljának vezetője, a Követség elöljárója. 1830-ban az 50 éves lengyel katonai szolgálata elismeréseképpen megkapta az 1829. május 12-én alapított „Znak Honorowy Orderu św. Stanisława” érdemrendet.

1768-1772 között bontakozott ki a barikonföderáció szervezett lengyel politikai egyesület, amely az orosz befolyás leküzdésére az ukrajnai Bar városból indult ki. Poniatowski Ágost-Szaniszló király ellen irányult, de a társadalom közönye miatt megbukott s ez hozzájárult Lengyelország első felosztásához. 1768-ban a bari konföderáció résztvevői olcsó munkaerőt nyújtottak. A Warta völgyében lényeges változás a XVIII. század végén ― Nagy Frigyes prorosz király uralkodásának idején ―, a Visztula – Odera víziút kiépítésével kapcsolatos folyamszabályozási munkálatokkal kapcsolatosan következett be. A munkák célja a víz lefolyásának gyorsítása valamint a völgy biztosítása volt a nagy vízhozamok előtt. A folyamszabályozási tervet 1765-ben I. J. Petri készítette, és 1767-ben kezdték meg a munkákat. A várost elöntő gyakori és súlyos árvizek oda vezettek, hogy 1785 megkezdték a Warta és az Odera vízszabályozási munkálatait. Következett a Fryderyk Wilhelm-csatorna építése. A terv keretében a Warta északtól való elsáncolása és az egész völgy meliorizációja, valamint torkolati szakaszra néhány csatorna ásása szerepelt, melyekkel a Warta le tudott folyni. Kanał Fryderyka (Frigyes-csatorna: az áramlattól Dąbroszyn falu magasságig) és a Kanał Fryderyka Wilhelma (Frigyes Vilmos-csatorna a hídtól Kostrzyn nad Odrába a folyó torkolatáig).

204. ábra. Az Odera és a Warta összefolyása Kostrzynban 1808. június 24-től július 17-ig Św. Klemens Maria Hofbauer, más néven Klement Maria Dvořák (1751-1820) itt volt bebörtönözve 27 redemptorista baráttal együtt a varsói Szent Benno testvérületből. Jóm körülmények között voltak itt. A laktanya épületében szállásolták el őket. Valamennyi rendtag saját szobát kapott. Engedélyezték a napi szentmise bemutatását (külön, nanygteremben oltár állt). Hagyományos ünnepi alkalmaikra az erőd több lakója is ellátogatott, így a protestánsok is. 1808 augusztus végétől szeptember első feléig szállásolták el útban Spanyolország felé a Varsói Hercegség hadseregének 1. és 2. zászlóalját: a 4. gyalogos ezredet, a 7. gyalogos ezredet a tüzérszázaddal együtt és a 9. gyalogos ezredet az utász századdal együtt. 1809. február 21-július 29. között néhány lovasszázad állomásozott, a lovas vadászok 4. ezrede (az ezred törzskara Szczecinben, a lovasszázad többi része Głogówban). 1810. március 30-1811. május 17-ig a laktanyában helyezték el az 5. gyalogos ezredet Szczepan (Stefan) Oskierko (1777?―1812) őrnagy parancsnoksága alatt.

203. ábra. A Warta torkolata a vasúti híddal Ennek köszönhetően a Warta vizét északra vezették a régi Kostrzyntól. Ettől kezdve a Warta az erődtől északra ömlik az Oderába. A csatorna betölti mind a mai napig a folyó torkolati szakasz funkcióját. 1806–1814 között a város francia megszállás alatt állt. 1806. november 2-1807. január 26. között Kostrzyn parancsnoka Ménard tábornok volt. 1808. május 12-1809. április 11. között az erőd és a tér parancsoka Józef Seydlitz ezredes volt. ― Józef

73

1810. augusztus 10 - 1814. március 20. között az erőd parancsnoka báró Gaspard-Hilarion Fornier d'Albe (1768―1834), francia lovassági tábornok volt. Neumark elöljáróságának székhelyét 1815-ben Frankfurtba tették át. Ezt követően Kostrzyn a frankfurti régensségbe tartozott. 1816-ban megalakult a kostrzyni járás, melybe Dębno és Boleszkowice isnbeletartozott. 1828-1832 között a Warta balparti földgátját Słońsktól Kostrzynig építették meg, és 1842-ben vezették a balparti gátat Słońskig és kötötték össze azt a Postomia-folyó gátjával. A XX. század elején kiépítették még iszapoló szivattyúk sorát, melyek a polderek körül helyezkednek el. A város dinamikusan fejlődött, különösen a Krótkie Przedmieście (Kurze Vorstad = Rövid Előváros). Megalakultak az első gyárak, a vasútvonalak valamint fejlődés mutatkozott a hajózási övezetben. A távoli városrészek közötti közlekedés megkönnyítése céljából 1903-ban megnyíltak a lóvasúti vonalak és 1925-ben megjelent az első villamos.

Északi szélesség (Y): N 52° 37' 24.96" Keleti hosszúság: (X): E 14° 38' 5.64 207. ábra. A német Stalag III C Alt Drewitz helye

205. ábra. A Kostrzyni Erőd látképe 1921 körül 208. ábra. A német Stalag III C Alt Drewitz temetjében felállított emlékmű

1939-ben 24 ezer lakosa volt (nem számítva a katonákat és azok családtagjait). A háború előtt a

1945. január 31-én, a „Berlin kapuja” nevet viselő, stratégiailag kiemelt jelentőséggel bíró városhoz megérkeztek a szovjet hadsereg csapatai. Február 19-ig nyugatra evakuálták Kostrzyn egész népességét, a város erőddé vált. Súlyos harcok folytak bevételéért, a szovjet nehéztüzérség összpontosított tüzének célpontjává vált, melynek következtében március 30-én elesett az Óváros és a citadella. Kostrzyn szinte teljes egészében megsemmisült – a város 95%-a elpusztult és 8278 ház megsemmisült. A potsdami konferencia döntése eredményeként az Odera lengyel-német határfolyó lett, kettészelve a várost. A Hosszú Előváros (Długie Przedmieście) és a Kietz Németországba került, a szovjet megszállási övezet területén, az Ó- és Újváros (Stare i Nowe Miasto) Lengyelországhoz került.

206. ábra. Légifelvétel 1930 1939 szeptemberétől 1945 januárjáig a jelenlegi Drzewice kerületben működött a német Stalag III C Alt Drewitz (jelenleg Kostrzyn-Drzewice) hadifogolytábor.

74

закрытое административно-территориальное образование, ЗАТО, orosz rövidítéssel ZATO), lakosainak egy része vasutas és vámhivatalnok volt. Csak 1954 kezdődött meg az építkezés, annak idején a legnagyobb üzem a papír és cellulózgyár volt. A gyárat 1993-ban a svédek vették meg. Az poznańi székhelyű Arctic Paper S.A. konszernhez tartozó gyár mai neve Arctic Paper Kostrzyn S.A. Ez a város újjászületését eredményezte.

A város fejlődésének további nagy korszaka a kilencvenes években volt, Lengyelország gazdasági átalakulásának idején. 1992-ben megnyílt a határátkelőhely.

209. ábra. A város felosztása a potsdami konferencia alapján A határváltozások következtében kényszerű lakosságcsere történt, a lengyel népesség keletről nyugatra került, a németek meg az Oderán túlra. 1,5 ezer német lakosnak, amely a háború után a város északi végén lakott, el kellett hagynia a várost.

1997-ben hozták létre a Kostrzyńsko-Słubicka Speciális Gazdasági Övezetet (Specjalna Strefa Ekonomiczna), melyben több több iparág jellemző képviselője is megtalálható: papíripar, élelmiszeripar, gépgyártás, húsipar, textilipar, építőipar, motorizáció, vegyipar, faipar, elektromos berendezések készítése, mellettük játszóterek és az újrahasznosítás is szerepel.

A második világháború vége után közvetlenül, 1945-ben a város a wrocławi közigazgatási körzethez került, az als-sziléziai vajdaság elődjéhez. A Miniszter Tanács döntése alapján 1945. július 7től Kostrzyn tízegynéhány nyugati járási földdel együtt a poznańi vajdaság része lett.

A Kostrzyńsko-Słubicka Speciális Gazdasági Övezet a négy speciális gazdasági övezet egyike Lengyelország nyugati területén. 29 befektetési alövezete található a lubusi, a nyugat-pomerániai és a nagy-lengyelországi vajdaságokban. Az övezet vezetője a Kostrzyńsko-Słubicka Specjalna Strefa Ekonomiczna SA társaság Kostrzyn nad Odrą székhellyel.

210-211. ábra. Az egykori Rynek a Németország egyesítése (1870) emlékművel és a lerombolt Rynek közvetlenül a háború végén

212. ábra. Kostrzyńsko-Słubicka Speciális Gazdasági Övezet elhelyezkedése

1946-ban a város lakossága mindössze 634 fő volt. Kezdetben Kostrzyn zárt város volt (oroszul:

75

 közlekedési célú (út és vasút) 5,72%  álló és folyóvizek terüelete 5,19%  parlag 4,64%  ipari terület 4,42%  rekreációs terület 1,86%  egyéb terület 6,67% A város a járás területének 3,80%-át foglalja el.

A gazdasági övezet 1454,4741 ha területen található az alábbi városokban és nagyközségekben:  Nagyvárosok: Białogard, Gorzów Wielkopolski, Gubin, Kostrzyn nad Odrą, Łobez, Nowa Sól, Poznań, Zielona Góra oraz  Városok és nagyközségek: Barlinek, Buk, Bytom Odrzański, Chodzież, Czerwieńsk, Dobiegniew, Goleniów, Gryfino, Gubin, Karlino, Kożuchów, Krobia, Lubsko, Międzyrzecz, Nowy Tomyśl, Police, Przemęt, Rzepin, Skwierzyna, Słubice, Stęszew, Sulęcin, Swarzędz i Zielona Góra.

A második világháború végén a város csaknem 100%-ban megsemmisült a Berlinért folytatott elkeseredett harcok következtében. A mai Lengyelország területén, a háború során legjobban elpusztult város címét viseli. Idővel a „polska Hiroszima = lengyel Hirosima” A régi belváros területe pusztasággá vált, a parkszerű látképet csak a meglepetésszerűen kanyargó utak (az egykori utcák) ide nem illő jelenléte sejdíti, hogy itt egykor egy forgalmas város élte életét. A Warta nyugati partján lévő része, Küstrin Németországhoz került a háború után. Kostrzyn nad Odrą egykori Óvárosa napjainkban teljes egészében romos állapotban található, régi épületeinek romjait belepte a növényzet.

A Kostrzyńsko-Słubicka Speciális Gazdasági Övezet (K-SSSE) 1997-ben alakult Włodzimierz Cimoszewicz idején. Az alövezetek többször változtak. Hatályos jogszabály szerint az övezet 2020. december 31-ig jelenlegi formájában működik.

213. ábra. Włodzimierz Cimoszewicz Włodzimierz Cimoszewicz lengyel jogász és politikus 1950. szeptember 13-án, Varsóban született. 1993–1995 között a Minisztertanács alelnöke valamint igazságügyminiszter és főügyész volt, majd 1995–1996 között a szejm alelnöke volt. 1996–1997 között rövid időre a Minisztertanács elnöke, ezt követően, 2001–2005 között külügyminiszter valamint 2005-ben a szejm elnöke lett. 1989–2005 közötti időszakban követe volt a szejm X, I, II, III i IV ülésszakain, 2007-től pedig szenátor a VII és VIII ülésszakokon.

214. ábra. A város egykori helye ortofotón Kostrzynban találhatók az egykori porosz erőd maradványai, melyeket lényegében a XVI. században emeltek. A város-erőd néhány létesítménye restaurált állapotban található: Berlini kapu (Brama Berlińska), Brama Chyżańska (németül: Kietzer Tor), Bastion Filip (németül: Bastion Philipp), Bastion Brandenburgia (Brandenburg-bástya) valamint a Promenada Kattego.

Legnagyobb területét erdő és erdőtalaj borítja, amely össezsen több mint 40-át foglalja el. Ez kisebb mint a közepesen erdődült gorzówi járás, amely meghaladja a 44,4%-ot, de jelentősebb több a középső országrész 29,9%-nál. Az erdők a város északi részén találhatók. Ezek az erdők az Odera mentén Kostrzyntól Gryfinoig kiterjedő Odera menti Erdők (Lasy Nadodrzańskie) déli részét képezik. Kostrzyna nad Odrą területe 46,17 km², melyből:  erdő 43,33%  mezőgazdasági célú 23,76%  lakóterület 7,41%

215. ábra. Bastion Brandenburgia felújított állapotban

76

Az erőd területén található a Király bástya is (Bastion Król), ahol néhány évtizeden át a II. világháborúban elesett szovjet katonák temetője volt, valamint a templom és a vár romjai (1969-ben a pince szintjéig felrobbantották).

220. ábra. Pillanatkép 1998-2003 között új határmenti járás szervezésére törekedtek. A járás székhelye Kostrzynie nad Odrą városába vagy Słubicébe tervezték. 2004-től Kostrzynie nad Odrą ad otthont a Przystanek Woodstock rendezvénynek, amely a legnagyobb rockzenei fesztiválok egyike Európában.

216. ábra. A templom romja a régi Ryneken

A város az 1993-ban alapított Euroregion Pro Europa Viadrina területén fekszik. A "Pro Europa Viadrina" Eurorégió a kelet-nyugat irányú, Rotterdam – Berlin – Varsó – Moszkva kereskedelmi-közlekedési útvonalon fekszik. Az Euroregió lengyel részéhez 29 település tartozik körülbelül 6.000 km2-nyi területtel és több mint 400 ezer lakossal. A német rész felöleli a Frankfurt (Oder), egykor Frankfurt an der Oder, lengyelül: Frankfurt nad Odrą) város területét valamint a Märkisch Oderland és az Oder-Spree járások területét, 4.726 km2-es területtel 449 ezer lakossal.

217-218. ábra. Berlini kapu (Brama Berlińska) egykor, ma turisztikai információs központ

221. ábra. Euroregion Pro Europa Viadrina 219. ábra. Fülöp bástya restaurálása után

77

Stacja kolejowa w Kostrzynie nad Odrą A 273-as vasútvonal (egyszerűen: linia kolejowa Nadodrzanka = Odera menti vasút) – Wrocławot köti össze Szczecinnel a Brzeg Dolny, Wołów, Głogów, Nową Sól, Zieloną Górę, Kostrzyn nad Odrą és Gryfino vonalon. Három vajdaság: az alsó-sziléziai, a lubusi és a nyugat-pomerániai vajdaság határán, valamint a PKP Regionális Vasutak területén fekszik.

A lengyel-német határ 461 km hosszú. Az Euroregió határszakasza 135 km és azon 6 határátkelőhely található: 4 közúti és 2 vasúti. A Frankfurt nad Odrą és Świecko közötti határátkelőhelyen folyik a teheráruforgalom is Lengyelország és Németország között.

223. ábra. Az Odera menti vasútvonalak térképe Az Odera menti vasút építését az 1841-ben alakult Breslau-Schweidnitz-Freiburger EisenbahnGesellschaft (BFE) – lengyelül: Towarzystwo Kolei Żelaznej Wrocławsko-Świdnicko-Świebodzickiej – vasúttársaság végezte. Mielőtt a jelenlegi 273-as vasútvonal első szakaszát megnyitották, 1856-ban a BFE kiépítette a saját első vonalszakaszához (Wrocław-Świebodzice) kapcsolódó vágányt, Jaworzyna Śląskában a Kolei DolnośląskoMarchijskiej (Wrocław-Berlin) – németül: Niederschlesisch-Märkische Eisenbahn (NME)) – vasúti kapcsolattal.

222. ábra. Az „Ujście Warty [Warta Torkolat]” Nemzeti Park Az „Ujście Warty [Warta Torkolat]” Nemzeti Park a Torun-Eberwald völgyvidék területén fekszik, a Warta folyónak az Odra folyóba történő torkolata közelében. A park tájait főként a nyitott rétcsoportok alakítják, melyeket csatornák, valamint egykori folyóvölgyek sűrű hálózata és fűzfás bozótok szabdalnak fel. A park közepén folyik keresztül a Warta folyó. A parkban egyedülálló nyirkos területek, tágas mezők és legelők találhatók – a vízi- és mocsári madarak menedékei. A park területén 245 madárfajt számláltak meg, ezek közül 160 helyben fészkel. A területen előforduló madárfajok közül 26 tartozik a ritka vagy veszélyeztetett fajok közé, mint pl. a haris, csíkosfejű nádiposzáta, nagy goda, daru, bölömbika, törpegém, kormos szerkő és a rétisas. Egyéb előforduló madárfajok a búbos vöcsök, kacsa, haris, sirály, csér. Sokuk számára ez a legfontosabb fészkelő hely Lengyelországban. Ez a terület fontos telelőhely is számos madár számára. A park a RAMSAR nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozik.

224. ábra. Niederschlesisch-Märkische Eisenbahn vasútvonal nyomvonala Először a vonal Legnicában kezdődött. A XIX. század 60-as éveinek végén az Odera menti vasút következő vonalszakaszai nyíltak meg: 1869

78

decemberében Legnica-Lubin Górniczy között, 1871. januárban Rudna Gwizdanówig, októberben Czerwieńskig. 1874 májusában Rzepinig, 1875 januárjában Kostrzynig, 1876 novemberében Chojnáig.

227. ábra. Neumark földrajzi elhelyezkedése KELET-BRANDENBURG DIÓHÉJBAN Kelet-Brandenburg tartomány területe majdnem akkora, mint Észak-Írországé. 1938-ban Kelet-Brandenburg tartomány is kismértékű módosításon esett át: A Meseritz körüli területet leválasztották Posenről és Nyugat-Poroszországról és KeletBrandenburghoz csatolták. Másrészt Kelet-Brandenburg egy kis része Driesen körül, Arnswalde és Friedeberg járások Pomerániához kerültek.

225-226. ábra. Kostrzyn vasútállomása Kostrzyn nad Odrą vasútállomása a lubusi vajdaságban fekszik. Fontos vasúti csomópont. Az állomást 1872–1874 között építették. Kostrzyn azon épületeinek egyike, amely nem pusztult el a II. világháború idején. A háború után a pályaudvart felújították, viszont a nehéz háború utáni idők miatt csupán csak gyenge minőségű anyagokból. 2012ben kezdődött meg a pályaudvar területének átépítése. A modernizáció keretében – restaurátor felügyelete alatt – megújult és kiegészült a műemlék homlokzat is. Többek között új nyílászárókat is kapott az épület. A munkálatok összeköltsége meghaladta a 6 millió złotyt. A mukákat 2013-ban fejezték be. Könyvtárat, turista információs pontot és kisebb motelt is elhelyeztek benne.

1945 után Kelet-Brandenburgot északról déli irányba gyakorlatilag két részre szakították. A tartomány közepén folyó Odera és Neisse képezi a második világháború vége óta az új lengyel-német határt. KELET-BRANDENBURG TÖRTÉNETE 2. évszázadig: Germán törzsek betelepülése a majdani Brandenburg őrgrófság területére. 1157: Medve Albrecht és Magdeburg érseke uralmukat kiterjesztették az Oderáig és tovább, egészen Neumarkig. 1375: IV. Károly az Elbától nyugatra eső részt Altmarkra (Régi Őrgrófság), az Elba és az Odera közötti részt Mittelmarkra (Középső Őrgrófság) és az Oderától keletre fekvő részt Neumarkra (Új Őrgrófság) osztotta fel.

Neumark története Kelet-Brandenburgból 598 000 embernek kellett elmenekülnie, akik közül ennek során 174 000 vesztette életét.

1402: A Német Lovagrend átveszi Neumarkot. 1454: II. Frigyes brandenburgi választófejedelem Neumarkot a Német Lovagrendtől saját fennhatósága alá vonja.

Ebben a tartományban egykoron 657 000 német élt. Fontosabb városok:

1626: Brandenburg a harmincéves háború fő színhelyévé válik.

Bomst, Fahlenwerder, Crossen, Guben, Königsberg/Nm., Landsberg a.d. Warthe, Meseritz, Reppen, Schwerin a.d. Warthe, Schwiebus, Soldin, Sommerfeld, Sorau/NL., Zielenzig és Züllichau

1938: A tartományt átszervezik, Arnswalde és Friedberg Pomerániához kerül, cserébe megkapja Schwerin és Meseritz járásokat.

79

1945: Több mint 400 000 német menekülése és elűzése kelet-brandenburgi hazájából. MENEKÜLÉS ÉS ELŰZETÉS 1945-ben Kelet-Brandenburg 600 000 lakosának közel egyharmadát ölték meg a Vörös Hadsereg katonai támadásai és a megszállási időszak atrocitásai során. A kelet-brandenburgi terület polgári lakossága százalékos arányban a legnagyobb veszteséget szenvedte el Németország többi térségéhez viszonyítva. Kelet-Brandenburgban számos keletről jövő menekültáradat egyesült egyetlen hatalmas folyammá. A városok tele voltak menekültekkel és a szerencsétlenek tömege nem apadt. Sokan alultápláltság, kimerültség vagy járványok következtében vesztették életüket. A halottakat templomokban zsúfolták össze, mivel a temetések nem tudtak lépést tartani az áldozatok növekvő számával.

229. ábra. Az Odera mellett fekvő Słubice madártávlatból Környező falvak: Drzecin, Golice, Kunice, Kunowice (Słubice), Lisów, Nowe Biskupice, Nowy Lubusz, Pławidło, Rybocice, Stare Biskupice, Świecko.

Férfiak és nők ezreit hurcolták keletre és ítélték kényszermunkára. Azoknak is, akik az országban maradtak, fontos területeken kényszermunkát kellett végezniük.

Egyetemi központ – a poznańi Adam Mickiewicz Egyetem (Uniwersytet im. Adama Mickiewicza w Poznaniu) Collegium Polonicum intézménye és az Europejski Uniwersytet Viadrina we Frankfurcie nad Odrą (németül: Europa-Universität Viadrina in Frankfurt (Oder)) együtt oktató-tudományos központ.

A földet, az üzemeket és a házakat kisajátították és lengyel telepeseknek adták át. A megmaradt német lakosságot 1947-ig maradéktalanul elűzték.

Słubice Słubice (1945-ig németül: Frankfurt (Oder)Dammvorstadt) – város a lubusi vajdaság nyugati részében, a słubicei járásban, az Odera Lubusi Áttörésének (Lubuski Przełom Odry) peremén, az Oderánál található. 1975-1998 között a gorzówi vajdasághoz tartozott. 230. ábra. Collegium Polonicum w Słubicach

228. ábra. Lubuski Przełom Odry Itt található a Słupski Ośrodek Sportu i Rekreacji w Słupsku (SOSiR) történelmi stadiona valamint más turistalátványosság, köztük a zsidó temető – Európa egyik egyik legöregebb temetője (lengyelül: Cmentarz żydowski w Słubicach, németül: Judenkirchhof, jüdischer Friedhof Frankfurt (Oder)-Dammvorstadt) – első említése 1399-ből való. Számos rabbit temettek el itt: Josef ben Meir Theomim (vagy Teomin; héberül: ‫יוסף בן מאיר‬ ‫ ;תאומים‬1727-1792); Zacharia Mendel von Podheiz és Jehuda Lejb Margaliot (másképp: Jechiel Löb Margolis) a XVIII-XIX. századból.

A város keleti részében és környékén főleg homokból és lerakódott agyagból képződött kovatalajok fordulnak elő, ezzel szemben az északi és a déli részén folyami iszap és mocsári erdők talajai találhatók. Határváros. Területe 2009-ben: 19,2 km2-t tett ki. Tengerszint feletti magassága: 17,5-60 m. 2012-ben lakosainak száma: 18 148 fő volt. Frankfurt nad Odrą városával együtt kb. 85 ezer főt számláló a határon átnyúló agglomerációt képez. Fekvése: 52°21′07″N 14°35′24″E.

80

Számos építészeti emlék, az Odera menti Promenádon kerékpárút, természetvédelmi terület valamint turistaösvények találhatók itt. A város a Kostrzyńsko-Słubicka Specjalna Strefa Ekonomiczna (Kostrzyńsko-Słubicka Speciális Gazdasági övezet) része és az Pro Europa Viadrina Eurorégió területén is fekszik. Słubice ráadásul a Lengyel Városok Szövetségének (Związek Miast Polskich) is tagja. A város a német határ mellett, az Odera partján, a 29-es és 31-es országos főútvonalak mellett fekszik. Berlintől 70 km-nyire, Gorzów Wielkopolskitól 80 km, Zielona Górától 87 km, Szczecintől 150 km, Poznańtól 180 km, Wrocławtól 249 km és a fővárostól, Varsótól 490 km távolságnyira. Słubicétől délre vezet az A2 autópálya. A Lubusi Föld (Ziemia Lubuska) területén fekszik, a VarsóBerlin Ősmeder (Pradolina Warszawsko-Berlińska) és a Toruń-Eberswalde Ősmeder (Pradolina Toruńsko-Eberswaldzka) között, a Lubusi Tóvidéken (Pojezierze Lubuskie), a Középső-Odera (Odra Środkowa) völgyében.

232. ábra. Az Odera két partján fekvő városok A XIII. században minden valószínűség szerint Śliwice falu néven említették. 1253-1945 között Frankfurt nad Odrą (Frankfurt an der Oder) jobbparti része volt Dammvorstadt (szószerint: Przedmieście na wale = Előváros a gáton). A város zsidó temetőjének első írásos említése 1399-ból való, ami a legrégebbi zsidó temetőt jelenti Közép-Kelet Európában. 1749-ben a háború előtti Słubicében állították fel Frankfurt nad Odrą legidősebb iparvállalatát, a méhviasz termékeket készítő üzemet. 1777-1945 között a céget a Harttung család vezette. 1769-ben selyemgyár lett, később lakóházzá építették át. Az épület bérlői között volt többek között Eduard von Simson (1810-1899), a Reichstag későbbi elnöke, a Lipcsében székelő Reichsgericht (Német Birodalom legfelsőbb bírósága) első elnöke is.

231. ábra. Útközben A Słubice név eredete több vitát is kiváltott. Egyesek a Sprewa – történelemben Szprewa és Szprowa is (németül: Spree, lausitzi: Sprjewja vagy Sprowja) – és az Odera közötti területen élt egykori Słupian törzs nevéből származtatják. Dokumentumokban másokkal együtt Zulbica nevet 992-ben említik. Más történeti források szerint a középkorban, az Odera jobb partján feküdt a Zbiwitz, Zbirwitz vagy Zliwitz település. Słubice nevet a słub, słup = oszlop, pózna, cölöp, cövek, karó kifejezésből is eredeztetni lehet.

233. ábra. Eduard von Simson portréja (Fritz Paulsen, 1880) 1785-ben a mai Słubice vidékének többsége víz alatt volt a tavaszi hóolvadások következtében kialakult árvizek miatt. Ennek egyik halálos áldozata volt Nagy Frigyes király unokaöccse és Frankfurt nad Odrą helyőrségének parancsnoka, Maximilian Julius Leopold von BraunschweigWolfenbüttel herceg (1752-1785), ismertebb nevén Leopold Brunszwick.

A város 1945-ig Dammvorstadt néven Frankfurt részét képzte. Ezt a nevet jelenleg a németek nem használják. A határon túli agglomerációban hivatalosan a lengyel nevet alkalmazzák Slubice formában, de ez szerepel a hivatalos nyelvben is, mint például Frankfurt nad Odrą internetes oldalán is. Egyik ottani utca is a Slubicer Straße nevet viseli.

81

237. ábra. A régi villamos útvonala Rynek <> Ratusz <> Most nad Odrą <> Słubice, Dom Strzelecki <> Słubice, Stadion

234. ábra. Leopold von BraunschweigWolfenbüttel; Malertől

1898. január 23-án üzembe helyezték a villamosvonalat az Odera hídján keresztül, amely elhaladt a Lövészház (Dom Strzelecki, jelenleg kościół NMP) környékén meg 1927-től a temető környékén.

1787. augusztus 1-jén leplezték le Leopold herceg emlékművét, amely a legrégebbi emlékmű volt a történelmi Frankfurt nad Odrą területén.

235. ábra. Leopold herceg emlékműve 1811-ben, a Zsidó-hegyen (Żydowskie Wzgórze) nyílt meg a városi temető (németül: Frankfurter Dammvorstadt-Friedhof, lengyelül: Cmentarz komunalny w Słubicach), amely a háború befejezéséig működött.

238. ábra. Villamos az Odera hídján 1914-1927 között Otto Morgenschweiss irányítása alatt megépült a Stadion – Stadion Słubickiego Ośrodka Sportu i Rekreacji Sp. z o.o. w Słubicach; németül: Ostmarkstadion; 1945-ig: Stadion Wschodniomarchijski – amely a berlini Grunewald stadion tervei alapján épült.

A XIX. század II. felében felvirágzott az ipar, amikor működni kezdett Wilhelm Collath (18381906) i Georg Teschner "Teschner&Collath" fegyvergyára (a mai Biedronka területén a Kościuszko utcánál), és A. Guttmann vasöntödéje (a mai Prima Galeria helyén).

238. ábra. A Stadon 1930-ban (Forrás: Bundesarchiv Bild 102-10065)

236. ábra. "Teschner&Collath" fegyvergyár helye

82

1930. július 4-7. között a stadionban rendezték a 24. Brandeburgi Gimnasztikai versenyt (24. Brandenburgisches Kreisturnfest).

határátkelőhelyet. Három évvel később, 1975-ben megszűnt a járás és megalakult a városi önkormányzat Urząd Miasta i Gminy (UMiG). 1981-ben a Słubicei Városi Kulturális Központ épületében megnyílt az "OKNO" Galéria. 1987-ben a város elnyerte a Gazdaságosság Mestere címet.

Annak ellenére, hogy 1945 januárjában Frankfurt nad Odrą hírhedt erőddel rendelkezett (Festung Frankfurt (Oder)), a mai Słubice területe kevés háborús kárt szenvedett. 1945 februárjában civil lakosságát evakuálták, 1945. április 19-én a német katonák a levegőbe röpítették az Odera kőhidját.

Słubicában két állami gazdaság működött: a Fehér (Białe) városrészben található Państwowe Gospodarstwo Rolne Białe w Słubicach valamint a Zielone Wzgórza városrészben lévő Państwowe Gospodarstwo Rolne Czerwone w Słubicach.

Słubice 1945-től önálló városként lengyel közigazgatás alá került. Első polgármestere Henryk Jastrzębski volt, viszont első lelkésze pedig Maximilian Loboda – a Frankfurt nad Odrában lévő Szent Kereszt plébánia német papja volt.

1993-ban a két város Frankfurt nad Odrą és Słubice először összehívott egyidejű ülése után megnyílt a közeli Kunowicei Kommunális Hulladéklerakóhely. 1994 kezdték építeni a "Amicus", "Arcadia", "Gaudium", "Juventa", "Sapientia" doktorandus házakat, 1995-ben pedig a Collegium Polonicum épületét. 1996-ban nyílt meg a szennyvíztisztító. 1997-ben alakult meg a Kostrzyńsko-Słubicka Speciális Gazdasági Övezet (K-SSSE). 1998-ban megnyílt a Collegium Polonicum. 1999-ben az ország közigazgatási reformja következtében megalakult a słubicei járás. 2006-ban megkezdték a "Forum" diákszálló építését, 2008-ban pedig a Kultúrrális Központban új moziterem nyílt. Słubice története a tárgya Roland Semik regionalista kutatásának a (Instytut Historii Stosowanej przy Europejskim Uniwersytecie Viadrina we Frankfurcie nad Odrą (Institut für angewandte Geschichte)) valamint Eckard Reiß történésznek (Towarzystwa Historycznego we Frankfurcie nad Odrą (Historischer Verein zu Frankfurt (Oder)).

239. ábra. Maximilian Loboda plébános Maximilian Loboda 1909. július 22-én, a Nakło nad Notecia körzetében lévő Trzeciewnicában született. Wrocławban, Innsbruckban valamint Fuldában tanult teológiát. 1980. december 29-én, a berlini Szent Hedvig Katolikus Kórházban hunyt el. Kyritzben temették el, ahol 1947-1980 között plébánosként tevékenykedett. 1945 augusztusától 1946 januárjáig a város katonai parancsnoka Józef Krupa hadnagy volt.

241. ábra. Kościół NMP Królowej Polski (Május 1. utcában), 1775-ben épült, mint dom strzelecki (Schützenhaus = lövészház) 240. ábra. Józef Krupa (1902-1980) 1950-ben Słubice a rzepini járás székhelye, majd 1959-ben az átalakult słubicei járás központja lett. 1972-ben elkezdte együttműködését Frankfurtem nad Odrą városával, és ekkor nyitotta meg a

83

eredménytelenül próbálta meg hatalmát a városra kiterjeszteni. 1431-ben és 1432-ben a husziták ostromának volt kitéve. A szagani herceg 1477-ben Mátyás király támogatásával a várost elfoglalta, de a rákövetkező évben azt újra elvesztette.

Frankfurt an der Oder – Frankfurt nad Odrą A másik város, melyet Słubicéből, az Odera partjáról megfigyeltünk Odera-Frankfurt, Frankfurt nad Odrą (németül: Frankfurt (Oder), az NDK idejében hivatalosan: Frankfurt an der Oder).

1506-ban alapították az 1811-ig működő Alma Mater Viadrina intézményét. Itt tanult többek között: ― Ulrich von Hutten (Steckelbergi vár, 1488. április 21. – Ufenau, 1523. szeptember 1.) a németországi humanizmus egyik képviselője és a reformáció egyik úttörője.

A város 81 km távolságra Berlintől, az Odera nyugati, bal partján, Németország keleti részében, Brandenburg (alsószorb nyelven: Kraj Braniborska) szövetségi államban fekszik. A város 19-135 m tengerszint feletti magasságban terül el.

― Carl Philipp Emanuel Bach (vagy más néven Hamburgi Bach) (Weimar, 1714. március 8. – Hamburg, 1788. december 14.), német zeneszerző, orgonista, csembalista, a zenei klasszicista stílus megalkotója, Johann Sebastian Bach második fia,

1890-ben 55 738 lakosa volt, az 1990-es évek elején 86 ezer. A lengyel Słubicével együtt (amely 1945-ig Frankfurt keleti kerülete volt Dammvorstadt néven) alkotja a közel 85 ezer lakosú határon túli agglomerációt. A város a Viadrina Európai Egyetem központja. Több vasútvonal található itt.

― Alexander von Humboldt, teljes nevén Friedrich Wilhelm Heinrich Alexander Freiherr von Humboldt báró (Berlin, 1769. szeptember 14. – Berlin, 1859. május 6.) német természettudós és utazó, Wilhelm von Humboldt öccse, ― Wilhelm von Humboldt, teljes nevén Friedrich Wilhelm Christian Carl Ferdinand von Humboldt báró (Berlin, 1767. június 22. – Tegel, 1835. április 8.) porosz államférfi, korszakalkotó nyelvész, esztéta. ― Michael Praetorius (Creuzburg, 1571. február 15. – Wolfenbüttel, 1621. február 15.) reneszánsz, kora barokk német zeneszerző és zenetudós, ― Caspar Stein (, 1592. július 9. – Kalinyinrád, 1652. február 1.), német tudós, utazó és orvos, valamint ― Bernd Heinrich Wilhelm von Kleist (Frankfurt an der Oder, 1777. október 18. – Berlin közelében, 1811. november 21.) német drámaíró, lírikus és publicista. 1620-ban Gusztáv Adolf (Stockholm, 1594. december 9. – Lützen 1632. november 6.) svéd király feleségül vette Brandenburgi Mária Eleonórát, ezzel rokonságba került az egyik vezető német protestáns fejedelemmel. A svéd sikerek hatására a német protestánsok egyre inkább a szintén protestáns svéd királyban látták a protestáns világ lehetséges megmentőjét a Habsburgokkal vívott harcban. Gusztáv Adolf 1629-ben békét kötött a lengyelekkel, és 1630-ban a német protestánsok megsegítésére hadba lépett a harmincéves háborúban a katolikus Habsburgok ellen („svéd szakasz”), és ehhez még a régi rivális Dán Királyság segítségét is sikerült megnyernie. A Habsburgok fő ellenfele, a franciák támogatásával a svéd csapatok egészen Bajorországig jutottak.

241-242. ábra. Frankfurt (Oder) a háború előtt és napjainkban, a két várost összekötő híddal Fekvésénél fogva Odera-Frankfurt már régen fontos átkelőhely volt. 1226-ban alapították. 1253-ban kapta meg a városi jogokat. A XIV-XV. században a Hanza-szövetség része volt, vásárai korán jelentőssé tették. Bajor Lajos korában II. István lebusi püspök, a lengyelek segítségével

84

1631-ben II. Gusztáv Adolf az Odera menti Frankfurt ot is foglalta el és megsarcolta. Sok sikeres és győzedelmes csata után 1632-ben, a lützeni csata zűrzavarában az ellenség katonái körbefogták és megölték. Bár a csatát végül a svédek nyerték, a király halála súlyos csapás volt nemcsak a svéd nagyhatalmiságra, de a német protestantizmusra is.

1777-ben, Frankfurtban megszületett Heinrich von Kleist német író. A város 1506-ban alapított egyetemét 1811-ben Breslauba (Wrocław) helyezték át. 1815-ben a város a Neumark (Nowa Marchia = Új Őrgrófság) közigazgatási terület újonnan alapított kormányának, valamint a tartományi legfelsőbb bíróság (Oberlandesgericht = Naczelny Sąd Krajowy) székhelye lett.

1662-ben Frankfurtot fővárosként és kereskedelmi központként említik.

1816 és 1945 között Frankfurt közigazgatási kerület székhelye volt: 1842-ben – az iparosítás kezdetei – Berlin - Frankfurt (Oder) vasútvonal – fémipar, vezett a gázkitermeléshez. 1923-ban az I. világháború követő új irányvonalak; Keleti Vasútigazgatóság – Dyrekcja Kolejowa Wschód (Reichsbahndirektion Osten – RBD Osten) – átkerül Frankfurtba; új iparterület a keleti városrészben.

1740-től Alexander Gottlieb Baumgarten (Berlin, 1714. július 17., Frankfurt (Oder), 1762. május 27.) német filozófus, az esztétika tudományának úttörőjefilozófia professzor lett a frankfurti egyetemen, a Viadrina Európai Egyetem elődjében. ― Alexander Gottlieb Baumgarten Berlinben született, apja tábori lelkész volt. A berlini Schule zum Grauen Kloster-Gimnáziumba járt (ide járt Karl Friedrich Schinkel és Otto von Bismarck is). Szülei korai elhalálozása után az August Hermann Francke által vezetett pietista kollégiumban kapott helyet Halléban, ahol jiddisül is megtanult és később teológiát, filozófiát, szónoklattant és irodalmat tanult a hallei egyetemen. Ezen kívül a racionalista filozófus Christian Wolff előadásait is látogatta Jénában. A magiszteri vizsgája után irodalmat és logikát tanított abban az árva otthonban, ahol ő is több évig tanult. Disszertációjának címe Meditationes philosophicae de nonnullis ad poema pertinentibus (1735); ezzel alapozta meg az esztétikát, mint a filozófia segédtudományát illetve a logika társtudományát Németországban. 1737-ben filozófia-privátdocens lett (annak idején még mint „Weltweisheit“, azaz világbölcsesség) a hallei egyetemen. Metafizika (Metaphysica) című könyve 1739-ben jelent meg. 1740-től filozófia professzor a frankfurti egyetemen, a Viadrina Európai Egyetem elődjén. 1740-ben jelent meg Ethica philosophica című műve. Nagy Aesthetica című művének első kötete 1750-ben jelent meg, amelyből azonban csak az első két kötet készült el. A második kötet 1758-ban jelent meg, majd egy évvel halála előtt az Acroasis logica. Immanuel Kant, aki igen tisztelte Baumgartent, metafizika és praktikus filozófia előadásaihoz használta az 1757-es kiadású Metaphysica illetve az 1760-as kiadású Initia philosophiae practicae primae című művét. Posztumusz jelent meg 1770-ben a Philosophia generalis című műve.

1933 a nemzetiszocialisták hatalomátvétele, új laktanya épül, valamint a hadsereget Frankfurtba helyezik. 1945-ben háborús pusztításokat szenved, a városközpont teljes egészében romokban hever (jó állapotban csupán csak a déli kerület belterülete maradt meg, egykori műemléképületei közül csak kevés maradt épségben). A második világháború végétől 1949-ig szovjet megszállás alatt tartották, Frankfurt határváros lett. Az Odera jobb partján levő városrész, az egykori Dammvorstadt kerület (Słubice) a postdami konferencia határozatának aláírása után Lengyelországhoz került. 1946–1950 között Frankfurt (1950-ig) az elűzött migráció valamint a visszatérő népesség központja volt. 1952–1990 között Frankfurt a Frankfurt nad Odrai körzet központja volt. 1989-ben megkezdődött a város szervezeti átalakulása. 1990-ben, Németország újraegyesítése után Frankfurt a „nadcentrum” = főközpont szerepét tölti be.

A hétéves háborúban a város szintén sokat szenvedett. Európában pomerániai háború (1756– 1763) néven vált ismertté, ezen belül Sziléziáért is folytatott harc, a harmadik sziléziai háború. A háború Európában területi változást nem hozott, a Porosz Királyság meg tudta védelmezni az osztrák örökösödési háborúban megszerzett gazdag tartományt, Sziléziát.

243. ábra. A város az Odera felől 1991-ben megnyílt a Viadrina Európai Egyetem, 1998-ban pedig a szomszédos Słubicében a Collegium Polonicum.

85

Az egykori erődítmények helyén sétahelyek és ültetvények vannak. Az indóháztól a Fürstenwalder Strasse a színházhoz vezet.

Mária-templomtól városháza (1607).

északra

van

a

hatalmas

Emlékművek: o Frigyes Károly bronzszobra; o Egy parkban Ewald Christian von Kleist költő emlékműve (1779), aki 1759. augusztus 24-én a kunnersdorfi csata után itt halt meg; o az Odera jobbparti városrészben áll Lipót, braunschweigi herceg emléke, aki 1785. április 27-én itt az Oderába fulladt. 2001-ben nagymértékű lakásbontási program vette kezdetét, melynek során számos, az NDK-s időkben épült panelházat bontottak el. 2005-ig mintegy 3500 lakással lett kevesebb a városban. A város lakói hagyományosan legnagyobb részben evangélikusok. A városban 1294 óta élnek zsidók. 1492-ben egy pogrom alkalmával legyilkolták őket, de nemsokára újabb zsidók költöztek a városba. 1561-ben az izraelita hitközség már rendelkezett zsinagógával, 1697 és 1699 között pedig Németországban először itt nyomtatták ki a Talmudot.

244. ábra. Frankfurt (Oder) madártávlatból A város legérdekesebb temploma, a Máriatemplom, a 14. század elejéről, 1717-ből való, gazdagon aranyozott főoltárral és a 14. századból való 38 méter magas, hétágú gyertyatartóval. A

244. ábra. Frankfurt (Oder) és Słubice madártávlatból

86

Cybinka  A XIX. század első felében épített kastély terjedelmes parkban található, későklasszicista, 1900 körül teljesen átépítve. Téglából falazott, emeletes, derékszögű középső részből és a a főhomlokzaton és a kerti részen két előreugró rizalitos szárnyból áll. A homlokzat tengelyében a bejárati oldalból díszes rizalit nyúlik ki, oszlopokkal alátámasztott háromszögű oromfal faragott kartussal. A rizalit előtt két oszloppal alátámasztott földszinti előcsarnok balkonnal. Némely belső részében klasszicista mennyezet is fennmaradt.

Cybinka (németül: Ziebingen) – a lubusi vajdaság egyik városa, a słubicei járásban. 1975-1998 között a város közigazgatásilag a zielonogórai vajdasághoz tartozott. 2011. évi adatok szerint lakosainak száma 2947 fő volt. Cybinka területe: 5,32 km2. Elhelyezkedése: 52°12′N 14°48′E. Cybinka nagy harcok színhelye volt a második világháború idején. A XV. században (1472) Ziebingen néven, mint falut említették, a XVI. századtól a XIX. század elejéig a Łagówi Johanniták birtoka volt. 1751-ben a von Burgsdorff család volt a ziebingeni kastély tulajdonosa. 1802-ben gróf Wilhelm Finck von Finckenstein – Frankfurt (Oder) kerület közigazgatási elnöke – Regierungspräsident von Frankfurt (Oder) vásárolta meg, a kastélyt a Carl Friedrich Ehrentreich von Burgsdorfftól, a Łagówi Johanniták nagymesterétől. Gróf Wilhelm Finck von Finckenstein klasszicista palotát építtetett itt, és mellette szabályos parkot hozott létre, amelyet a század első felében tájképi parkká alakítottak át. 1845-ben porosz királyi állam megvásárolta Cybinkát, hogy 12 évvel később újból visszaadja azt a Finckenstein családnak, akik 1945ig laktak itt.

246. ábra. Palota Cybinkában – 1804-ben épült Hans Geneli tervei alapján. 1903-1905 között átépítették, 1979-ben leégett.

A háború előtti időszakban barnaszén mélybányát alapítottak itt, a XX. század kezdetén Kunowicéig – (németül: Kunersdorf), megépült a vasútvonal. 1945-ben, Cybinka lengyel közigazgatás általi átvétele után a helység visszaszerezte a városjogot. A Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Intézet (Narodowy Instytut Dziedzictwa) műemlékjegyzékben a következők szerepelnek:  Evangélikus templom, jelenleg Częstochowai Szűzanya (Matka Boska Częstochowska) római katolikus plébániatemplom klasszicista stílusú 1784-1866 közötti időből. 247. ábra. Az átépített épület  A XVIII-XIX. században létesített kastélypark, a XX. század elején átalakítva. Melléképület, kerítés parkkapuval, szovjet katonák temetőjével.  A településen még többek között egy másik szovjet katonai temető, egy köztemető, egy zsidó temető és egy felhagyott vasútállomás is.

245. ábra. Kościół parafialny pod wezwaniem MB Częstochowskiej

87

247. ábra. A Vörös Hadsereg katonáinak háborús temetője

249. ábra. Deni: A Vörös Hadsereg seprűje teljesen el fogja takarítani a mocskot, 1943

Cmentarz wojenny żołnierzy Armii Czerwonej w Cybince – a Vörös Hadsereg katonáinak háborús temetője

2013. április 21-én, vasárnap a Vörös Hadsereg katonáinak háborús temetőjében több mint 400 szovjet katona földi maradványait temették el, melyeket a megelőző hét folyamán folyamatosan exhumáltak az Odera menti Kostrzynban (Kostrzyn nad Odrę). Az exhumálási munkákat a Pilska Grupa Historyczno-Poszukiwawcza "Witeź" („Vitéz” Piłai Történelmi-Kutató Csoport) végezte Julian Wierzbowski vezetésével, lengyel és külföldi önkéntesek segítségével. A földből 431 katonai földi maradványát sikerült kiemelni. Egyikben közel 40 katona közül bátorság érdemrendek kerültek elő. Az érdemrendek sorszáma alapján meg lehet állapítani egykori tulajdonosaik személyazonosságát, és a hősi halottak jegyzékének vizsgálata után lehetőség lesz más elhunyt személyeket is azonosítani ebben a tömegsírban.

248. ábra. A Vörös Hadsereg zászlaja ― oroszul: Красная Армия (РабочеКрестьянская Красная Армия, RKKA), 1946. február 23-tól Советская армия,) ― lengyelül: Armia Czerwona, teljes nevén: Robotniczo-Chłopska Armia Czerwona; 1946. február 23-tól Armia Radziecka; Armia Sowiecka

Néhány sír különálló volt, de bennük kitüntetést nem találtak. Az exhumálásba bevont terülten lehetett még katonai szolgálatért érdemérmet is találni, de a föld felső rétegében volt és nehéz megállapítani, hogy konkrétan melyik tömegsírból származik.

― magyarul: Munkás-paraszt Vörös Hadsereg (Рабоче-крестьянская Красная армия – Rabocse-kresztyjanszkaja Krasznaja armija, gyakran röviden csak Vörös Hadsereg) a Szovjetunió fegyveres erőinek elnevezése 1918 és 1946 között. 1946. február 25-étől a Vörös Hadsereg hivatalos megnevezése Szovjet Hadsereg lett.

Ősszel tervezik az exhumálási munkák befejezését a Kostrzyn nad Odrą területén található egykori katonai temetőben. 2013. április 21-én, Cybinkában a temetést rövid istentisztelet előzte meg, melyet a torzymi pravoszláv parókia papja mutatott be. Délelőtt a szovjet katonák földi maradványai tömegsírban nyugodtak. Az ünnepségen megjelent többek között az Orosz Föderáció Nagykövetségének vezetője. A Kostrzyn nad Odrą területén április 12-20. között folytatott exhumációs munka az október óta tartó munkálatok folytatása volt. Ezalatt a Kostrzyn nad Odrą területén lévő egykori háborús temetőből több mint száz szovjet katona maradványa került elő, melyeket a Gorzów Wielkopolskiban lévő katonai temetőben szállítottak.

248. ábra. Szovjet katonai temető

88

252. ábra. A szovjet veszteségeket leíró emléktábla

250-251. ábra. Cmentarz wojenny żołnierzy Armii Czerwonej w Cybince – a Vörös Hadsereg katonáinak háborús temetője A háború előtt a Kostrzynie nad Odrą területén lévő katonai temető helyén sport stadion volt. Jelenleg a területen erdő nőtt, és maga a temetőn csak egy emlékmű és egy bejárati kapu maradványa található. A II. világháború végén körülbelül 1,1 ezer vöröskatona földi maradványát helyezték ott tömegsírba, akik 1945-ben, Kostrzynnál estek el az ádáz harcok során. 1953-ban a temetőt felszámolták, és több mint ezer holttestet szállítottak át Cybinka-Białków és a Gorzówie Wlkp. katonai temetőkbe. A 60 évvel ezelőtti exhumálás lefolytatása nem volt pontos és ezért azt meg kellett ismételni.

253-254. ábra. A homlokfalon elhelyezett táblák

89

255-257. ábra. Az emlékmű lépcsősorának domborműves oldalszárnyai

259-261. ábra. A szovjet katonák küzdelmeit ábrázoló domborművek

258. ábra. Sztálint ábrázoló relief a falon

90

A város a X. századi földvár helyén és az Ilanka átkelőhelyénél létrejött gazdag városnál elterülő kézműves váralján alakult ki. Rzepin legelső említése 1297-ből való, ebben az időben ugyanis pleban de Repin – Iacobus Craft – jelenlétében jegyezték le, hogy Wystok nevű falut a Paradyż (obecnie Gościkowo) kolostorának adományozták.

Rzepin Rzepin (niem. Reppen) a lubusi vajdaság egyik városa, a słubicei járásban. 1975-1998 között s város közigazgatásilag a gorzówi vajdaságbanfeküdt. 2011. éviadatok szerint lakosinak száma 6697 fő volt. Területe: 11,42 km2. Tengerszint feletti magassága: 50 m. Fekvése: 52°21′N 14°50′E.

A XIV. és XV. században a várost „új” melléknévvel illették, ez vagy a város újratelepítéséről, vagy új városjog megszerzéséről tanúskodhat: 1329. július 28. – Newen Reppin, 1335 – Nyen Rypin, 1441– Nyen Reppen.

A város a Pojezierze Lubuskie (Lubusi Tóvidék) nyugati részén, a Torzymi Síkság (315.43) területén, posztglaciális völgy déli vonala mentén. A városnál folyik el Ilanka (németül: Eilang) folyó, az Odera jobbparti mellékfolyója, amely Nowy Młyn város alatt fogadja be a Rzepia mellékfolyót.

Lehetséges, hogy az óvár nagyon gazdag helyen emelkedett, hiszen az Ilanka mellett – Tarnawa Rzepińska (németül: Tornow) és Starościn (németül: Friedrichswille, 1945-1947: Polska Wola) között – már földvár állt. Német irodalomban Reppin, Reppen néven található; a lengyelben viszont Rypin vagy Rzepin. 1437-ben egyszer megjelenik a Stat Kleynen Reppin elnevezés, de a „kisváros” elnevezés nem vált szokássá. A XV. század első felétől a város nevét jelző nélkül írták. A II. világháború után rövid ideig a várost Rypin Lubuski néven említették, a 40-es évek vége felé a jelenlegi forma vált gyakorlattá. A háború után Rzepin járási város lett (powiat rzepiński Słubice székhellyel). A város nevének eredete a szláv nyelv alapján nem okoz gondot: Hermann Berghaus (Herford- 1828. november 16. – 1890. december 3.) német térképész – a gothai Justus Perthes térképészei vállalat (Justus Perthes Publishers (németül: Justus Perthes Verlag)) - legaktívabb munkatársa 1856ban kutatást folytatott a repina szó eredetével kapcsolatban, mely a juharfa (klon) népies neve, rjepab – rzepa vagy rjepnik is – pole porośnięte rzepą (juharfával benőtt mező).

262. ábra. Az Ilanka folyása Hidrológiai érdekesség a bifurkáció jelensége az Ilanka folyón, amely Rzepin fölött ágazik szét és a víz egy részével a Łęcza folyóval folyik a Warta medencéjébe.

264. ábra. Hermann Berghaus térképész, a város nevének kutatója 263. ábra. Rzepint környező tóvidék

Hermann Berghaus saját nagybátyjánál, Heinrich Berghausnál (Kleve, 1797. május 3. – Szczecin,1884. február 3.) német térképésznél tanulta a térképészetet.

A város környékén számos jégkorszakot követő tó található, többek között: Busko, Długie – városi fürdőhely, Głębiniec, Linie, Lubińskie, Oczko, Papienko (Popienko), Rzepsko.

91

1904-ben a rzepini járás székhelye lett. 1911-1913 között felépül az általános és középiskola új épülete. 1926-ban új telepeket alapítanak és parcelláznak a Drenziger Wegnél (jelenleg Juliusz Słowacki utca). 1927-ben új városi fürdő és sportpálya létesült a Hosszú tónál (jez. Długie). 1929-ben épült az új városi posta (a jelenlegi Wojska Polskiego utcában). 1939. május 17-én, korabeli források szerint a város lakossága 6442 fő volt, a város területe 2610,6 ha-t tett ki. 1945-ben Rzepint a szovjet hadsereg foglalta el és a lengyel közigazgatásnak adta át, a város akkori lakosságát Németországba telepítették át.

265. ábra. Heinrich Berghaus geodéta és térképész Mucke úgy vélte, hogy a név a ryby = halak – Rybin, Rybek, Rybno – szóból származhat, osada rybaków = halásztelep (a város a folyó mellett fekszik). A jelenkori lengyel etimolológusok (Rospond, Rymut, Malec) egyértelműen úgy nyilatkoznak, hogy a név a Rzepa = Répa gúnynévből vagy a rzepy = répák növénynévből származik. 1946. május 7-től a Rzepin név használatos.

Műemlékek és turista látványoságok: A Nemzeti Örökségvédelmi Intézet jegyzékében a következő műemlékek találhatók: ― Kościół Najświętszego Serca Pana Jezusa w Rzepinie – Jézus Legszentebb Szíve római katolikus plébániatemplom: a rzepini dékánátusban, a zielonogórai-gorzówi egyházkerületben található. A templom kezdetben Szent Katalin nevét viselte. 1945 novemberében a templom az egykori Szent Katalin nevet kapta vissza. Az eredeti épület későromán jellegű volt. A szentély gránitból épült alsó része a XIII. század első felében való. A koraközépkori templomból való a presbitérium (latinul: presbyterium) is – mely a keresztény templomoknak az a része (szentély), ami az oltár és a papság számára van fenntartva – keleti falán enyhén ívelt három ablakával.

A város története: Rzepin mindig kapcsolatban állt a torzymi (lubusi) földdel, amely 1249-ig a sziléziai hercegséghez tartozott. A XIII. század második felében a magdeburgi érsek a brandenburgi őrgrófnak (Markgraf) adta át. Ettől az időtők kezdve Rzepin sorsa viharos volt: többször eladták, a városhoz tartozó földeket elkobozták. A régi Rzepin kézműves város volt, posztókereskedők, pékek, vargák céhei voltak itt találhatók, a városban vízimalom működött, nagyobb kiváltsággal halászat és serfőzés is. A város fejlődése a lakosok nagy leleményességét és bátorságáot kívánta, sajnos különböző csapások, szerencsétlenségek és járványok sújtották Rzepint, ezenkívül számos tűzvész, melyek egyikében a műemlék városháza is leégett. A középkori város 300 x 400 m-es, közel négyszögletű formával bírt. Rzepin Eichler által készített legrégibb térképe 1725-ből való. Az Óváros szorosan ráépült az Ilanka jobb partjára, a fennmaradó részt árok vette körül (városi árok), később ezt az előnytelen vízfolyást a vizes mikroklímára való tekintettel betemették – helyén jelenleg sétány található. A város rövid története 1850-1945 közötti időben: 1869-ben megépül a Frankfurt nad Odrą – Rzepin – Poznań közötti vasútvonal. 1875-ben kiépül a Szczecin – Rzepin – Głogów közöti vasútvonal is. 1890-ben újabb vasútvonal épül Rzepin – Ośno Lubuskie – Sulęcin – Międzyrzecz között. 1881-ben felépül a Richter Alapítvány kórháza (ma már nem létező épület a Słubicka utcában).

266-267. ábra. A presbitérium keleti fala

92

268. ábra. Kościół Najświętszego Serca Pana Jezusa w Rzepinie – Jézus Legszentebb Szíve római katolikus plébániatemplom A korpuszhoz északi oldalról a XIV. században gótikus tégla kápolnát építettek élesen ívelt bejárati kapuval és tégla mérműves frizekkel díszített bordás keresztboltozattal. 270. ábra. A templom tornya A 19 hangú orgonát 1879-ben Gebrüder Dinse berlini cég készítette.  ház - vadászház – klasszicista, a XVIII. században építették; a jelenlegi Słubicka utca 12. száma alatt áll. Más műemlékek:  Városháza – az épület 1833-ban épült, jelentősen megrongálódott a világháború idején, 1950-60 között átépítették – az épület 1833-ban neogótikus stílusban épült át, 1945-ben elpusztult, 1950-1960 között helyreállították. A Városház téren (Plac Ratuszowy) helyezkedik el.

269. ábra. Gótikus kápolna a Jézus Legszentebb Szíve plébániatemplomnál

 Zsidó temető: a XIX. században alapították és 0,1 ha területen helyezkedik el.

1638-ban a templomot megmentették a leégéstől. 1698-ban lejegyezték, hogy az épület falazott, fa toronnyal, öt harangja és órája van, továbbá, hogy városban áll. 1709-ben a frankfurti Beckmann professzor azt is lejegyezte, hogy Szentháromság vasárnapjának estéjén a szentély beszakadt. ― A szentélyt magasabb formában téglából állították helyre, valamint a torony neogótikus stílusban épült át. A templom átépítési és korszerűsítési munkálatai csak 1879-ben fejeződtek be.

 "Bobrowym Szlakiem" ökológiai ösvény a Rzepia, az Ilanka balparti mellékfolyójánál, annak torkolati részén található, kezdete a Nowy Młyn településen lévő erdészlaknál található. ― Az ösvény kis területe zárt erdőtömböt foglal magába, a „Rzepini Erdőség” része. Az ösvény szegélyén pompás emlékfák nőnek és dendrologiai gyűjtemény található.  vizimalom – a XIX. század, jelenleg elektromos turbina hajtja.

A szentély méretei: hossza 36 méter, szélessége a főbejárattól – 15 méter. Jelenlegi épülettömbje és belseje az átépítés idejéből való. A presbitériumban található Jézus a kereszten, a tabernákulum és a tüskebokor, melyek díszes fémből készültek. Az ablakokon 7 díszes üvegablak van. A középső ablakban található az Úr Jézus Legszentebb Szívét bemutató üvegablak.

Természet Természeti emlékek:  "Piast" tölgy – természeti emlék, a átmérője 613 cm és 20 m magas (kora kb. 717 év), a várostól 3 km-re délre, a Liszki telep területén található.

93

Puszcza Rzepińska – Rzepini Erdőség A város kialakulásának kezdetén Rzepint erdő vette körül. A középkorban két királyi erdő volt a város körül, melyekben nagy vadászatokat tartottak. A XVIII. században megalakult az erdészet valamint a mai napig fennmaradt a Dąbrowa vel Osęka erdészlak (jelenleg Rzepinek település része). A mai Rzepini Erdőség (Puszcza Rzepińska) elnevezés vagy Lubusi Kapu (Brama Lubuska) kevésbé történelmi név, alkalmilag szinonímaként a Lubusi Erdőség (Puszcza Lubuska) is használatos. Rzepin az erdészet központja. 272. ábra. A Busko-tó náddal szegélyezett partja Vasútállomás Rzepin vasútállomása – ötperonos, melyből az 1, 2 és 2a az E20 vasútvonalnál valamint a 4 és 5 az Odera menti vasútvonal mellett helyezkedik el. A 2a az állomás rakodóterületén található. A 3 peront az állomás korszerűsítése során elbontották, a 364 sz. Wierzbno-Rzepin vonalhoz tartozott. Egykor az állomás közelében víztorony is működött, jelenleg erősen leromlott állapotban van. Rzepin vasútállomásán Ty51 tipusú gőzmozdony található. 270. ábra. A Rzepini Erdőgazdaság táblája a Busko-tó mellett – a helyi parkoló szabályzata Jezioro Busko – Jezioro Busko v. Jezioro Staroscinskie, Jezioro Starościńskie (Buschsee) – Területe: 48,5 ha, mélység kb. 3 m.

273. ábra. Ty51tipusú műemlék gőzmozdony Rzepini állomáson – ipari műemlék Ty51 – A H. Cegielski - Poznań S.A. (HCP, gwarowo Ceglorz) üzemben gyárott lengyel tehervonati gőzmozdony. A céget Hipolit Cegielski 1846-ban alapította Poznanban. Ty51 1953-1958 között a Lengyelországban épített legnehezebb gőzmozdony volt.

271. ábra. Rzepin közelében terül el a Busko-tó Az igen gyengén fejlett partvonalú posztglaciális tó víztükrét nagyon nehéz megközelíteni, gyakran a vízzel elöntött pallóhoz nehéz az eljutás. A tó kedvelt horgászparadicsom. Kedvelt halászzsákmány a csuka. A partvonal náddal borított. Északi részén sárga tavirózsák vagy fehér tündérrózsák (Nymphaea alba) úsznak a felszínen. A tó kedvező a halászat és a madarászat számára. A víztér halállománya nagyon gazdag, a tóban élő valamennyi halfaj védelem alatt áll. A tó déli része az Ilanka folyóval van kapcsolatban. A víztér távolsága Rzepin felől Ośno Lubuskie irányában kb. 6 km. A jobb oldalon Starościn falu felől is megközelíthető.

274. ábra. Ty51tipusú gőzmozdony Kotlarnia állomáson 2008-ban (Fotó: Tomisław Czarneck; www.holdys.pl/toml )

94

1945-ben a város 70 %-a elpusztult, és közigazgatásilag lengyelországhoz került. Akkori német lakosságát Németországba telepítették át. A helység Állami Gazdaság (Państwowe Gospodarstwo Rolne) működött.

Ośno Lubuskie Ośno Lubuskie (németül. Drossen, egykor: Ośno) – a lubusi vajdaságban fekszik, a słubicei járásban. A Łęcza (németül: Lenze, másképp Lenka) folyó és a Reczynek tó mellett helyezkedik el. 1975-1998 között közigazgatásilag a gorzówi vajdasághoz tartozott. Területe: 8,01 km2. 2010. évi adatok szerint lakosainak száma: 3866 fő. Elhelyezkedése: 52°27′08″N 14°52′39″E.

A városháza 1517-ben épült, 1842-44 között átépítették. A neogótikus stílusú épület, amely az egykori gótikus épület helyén áll, Emil Flaminius porosz építész tervei szerint épült. Emil Karl Alexander Flaminius 1807-ben Kostrzyn nad Odrą (2003-ig Kostrzyn; németül: Küstrin) városában született. 1828–1830 között a berlini Építészeti Akadémián (németül: Bauakademie) tanult építészetet többek között Karl Friedrich Schinkel (1781–1841) német klasszicista építésznél. 1893-ban, Berlinben hunyt el.

275. ábra. Reczynek madártávlatból A korai Piaszt időben védvár állt itt. Első ízben 1252-ben említették, mint: "civitas forensi Osna". Városjogot 1282-ben a lubusi püspöktől kapott, melyhez tartozott. Első bírája Dzierżko (Dersław, Dzierżysław) z Chyciny volt. Ośno a lubusi püspök birtoka volt, 1258-tól pedig a helység a brandenburgi őrgrófok tulajdona volt. A lubusi püspök 1401-ben formálisan Brandenburg tulajdonába adta át a várost. Ośno Lubuskie 1347 előtt teljes városjogot kapott. 1369-ben Ośno saját pénzverési jogot szerzett. Kezdetben vásárterület volt itt, a védelmi célból emelt vár alsóvárossal, idővel várossá alakult. A középkor idején Ośno a torzymi föld fő központja volt. 1447-től, amikor itt országos járási előljáróság alakult, a torzymi föld székhelye lett. Dékánátusi város is volt. A dékánátus 1249 előtt szerveződött. 42 templomot foglalt magába, és a legnagyobb volt az egész egyházmegye területén.

276. ábra. Ratusz w Ośnie Lubuskim Az 1298-1380 között gótikus stílusban épült Szent Jakab plébániatemplom (kościół parafialny pod wezwaniem św. Jakuba) értékes műemlék. A város legöregebb épülete. A templom magas, zömök toronnyal rendelkezik, belsejében többek között későreneszánsz polikróm oltár 1627-ből való, szószéke 1619-ben készült, kő keresztelőmedencéje 1667-ből való.

A város többször leégett, nem kerülte el sem a háború, sem pedig a járvány. A város nagy hírnevre tett szert az ośnoi sör, a virágtermesztés után (híresek voltak gyöngyvirág palántái, innen a város német neve: Maiblumenstadt = Gyöngyvirágváros), étkezési spárgát és ribizlit termesztettek itt. Ośnoban 1565-ben 857 sörfőzde, a XVIII. században pedig 157 takácsműhely működött. 1584-ben két éves országos mezőgazdasági vásár rendezésének jogát is elnyerte. 1810-től a város a Ziema Torzymska (Land Sternberg) székhelye volt.

277-278. ábra. Szent Jakab-templom (1298-1380)

95

A város lubusi vajdaságban fekszik, a Warta folyó völgyében, annak mellékfolyójánál, a Postomia avagy Kanał Postomski mellett. Ezt a jellegzetes táj a Góra Bukowiec (227 m tszf.) felől a Lubusi Tóvidékhez (Pojezierze Lubuskie) tartozik. A legközelebbi nagyváros, Gorzów Wielkopolski 45 km-re helyezkedik el. A városon keresztül halad a Rzepin-Międzyrzecz közötti vasútvonal, és 16 kmnyire van az A2 Berlin-Poznań közötti autópályától.

Sulęcin Sulęcin (németül: Zielenzig) – járási jogú város a lubusi vajdaságban, a sulęcini járásban. 1975-1998 között közigazgatásilag a gorzówi vajdasághoz tartozott. Elhelyezkedése: 52°27′N 15°07′E. 2011-ben területe: 8,56 km2 volt, tengerszint feletti magassága: 70-120 m. 2010-ben a lakosainak száma: 10 103 fő volt. Nevét a Sulęta (Sulimir, Sulisław) nemzetség után kapta. A XIII. századtól különböző neveken említették (1244 Zulenche, 1286 Sulenzec, 1289 Sulenzhit, 1347 Zcullentzk, 1575 Zyllenzig). Jan Długosz lengyel krónikaíró az 1455–1480 között írt Lengyel Királyi Évkönyvekben Suliencz nevet is használta.

281. ábra. A ma már nem létező vasúti felvételi épület (1894-1904)

279. ábra. Jan Długosz Jan Długosz, Johannes Dlugossius vagy Johannes Longinus (Brzeżnica, 1415. december 1. – Krakkó, 1480. május 19.) lengyelországi történetíró és diplomata volt. Ő volt a középkori lengyel krónikairodalom betetőzője és a lengyelországi humanista történetírás első alakja.

282. ábra. A vasúti megállóhely a víztoronnyal

283. ábra. Az impozáns víztorony

280. ábra. Martin Cromer

A város szláv vásárhelyből fejlődött ki a Frankfurt nad Odrą – Poznań és a Krosno Odrzańskie – Gorzów Wielkopolski kereskedelmi utvonalak kereszteződésében.

A helységről, mint Suliniec váráról tesz említést Marcin Kromer v. Martin Cromer (1512-1589) lengyel történész is.

96

A XII. századig a Sziléziai Piaszt hercegség birtokához tartozott.

A város a katonai műveletek következtében nem pusztult el teljesen szerencsére csak 50 %-os kárt szenvedett. A II. világháború után a luibusi föld keleti része Sulęcinnel együtt Lengyelországhoz került. Akori német lakosságát Németországba telepítették át.

I. Henrik, más néven Szakállas Henrik (lengyelül: Henryk/Jędrzych I Brodaty), (1163 – 1238. március 19.) – a megosztott országban előbb wrocławi herceg 1201–1238 között, opolei 1201–1202 között, kaliszi 1206–1207 között és 1234-től, lubuszi 1206-ig,1210–1218-ig és 1230-ig. 1232-től krakkói herceg, 1232-től sandomierzi uralkodó lett, majd 1234-től Opolén uralkodik, a sziléziai Henrikek dinasztiájának megalapítója. Szakállas Henrik 10 faluval együtt átadta Sulęcint Mroczek z Pogorzeli részére, aki azt 1244-ben továbbadta a templomosoknak. 1258-ban Brandenburg uralma alá került. 1269-ben Otto brandenburgi őrgróf Sulęcinben várat emeltetett. A lovagrend felszámolása után a XIV. században a johanniták birtoka lett. Ők birtokolták a várost és környékét 1810-ig – a szekularizációig.

285. ábra. Szent Miklós filiális templom (kościół filialny pod wezwaniem św. Mikołaja), gótikus stílusú épület a XIII. századból és a XIV. század első feléből, 1951-ben felújítva

284. ábra. Az INTERREG program keretében felújított és átépített johannita ház Sulęcinben – ma a Lengyel-Német Együttműködés Centruma (Centrum Współpracy Polsko-Niemieckiej) 1574-ben a városból nemesi delegáció indult Varsóba III. Henrik lengyel király találkozójára. III. Henrik (franciául Henri III, lengyelül Henryk Walezy), (Fontainebleau, 1551. szeptember 19. – Saint-Cloud, 1589. augusztus 2.) 1573–1574 között Lengyelországna volt királya. – III. Henrik II. Henrik francia király és Medici Katalin királyné fia, a Valois-dinasztia utolsó uralkodója, mely a Capeting-dinasztiának egyik oldalága volt. 1655-ban Lengyelországot svéd és brandenburgi csapatok szállták meg. 1657-ben a városon vonult át Stefan Czarniecki (1599-1665) lengyel hadvezér bosszúhadjáratának serege Brandenburg ellen.

285. ábra. Szent Miklós filiális templom történetét bemutató tábla a városközpontban

1945. február 2-án Sulęcint a Vörös Hadsereg 1 Belorusz Frontjának (1 Frontu Białoruskiego Armii Radzieckiej) csapatai foglalták el súlyos harcok árán.

97

nagyobb szerepet. Különösen a marhakereskedelem tette híressé a várost. Sternbergben évente háromszor tartottak marhavásárt. a Frankfurt és Poznan közötti főút melletti kedvező fekvése jó lehetőségett biztosított sörgyár és pálinkafőzde alapítására.

Torzym Torzym (németül: Sternberg) – a lubsi vajdaság városa, sulęcini járásban. 1975-1998 között közigazgatásilag a zielonogórai vajdaság része volt. A város az Ilanka folyó és az Ilno tó mellett fekszik. Területe: 9,11 km2. Lakosainak száma 2012-ben: 2592 fő volt. Elhelyezkedése: 52°18′46″N 15°04′40″E.

1800 körül Sternberg nem rendelkezett városfalakkal, csak körül volt kerítve. 1834-ben Schinkel tervei alapján templomot építettek (jelenleg plébámniatemplom). 1869-ben a város vasúti összeköttetést kapott (Frankfurt-Poznan közötti vasútvonal). 1818-1873 között Sternberg városa a róla elneveztt járáshoz tartozott, de sohasem volt annak székhelye. A járás felosztásának pillanatától 1945-ig a helység az Oststernberg járáshoz tartozott. ― A Powiat Oststernberg (németül: Landkreis Oststernberg; lengyelül: powiat wschodniotorzymski) a porosz Brandenburg tartomány járása volt, amely poroszlengyel járásként létezett 1873-1945 között. (Előzőleg a powiat Sternberg 1818-1873 között létezett).

Mezőgazdasági, erdészeti valamint üdülő központ, szanatóriummal. A XIII. század első fele környékén ezek a területek Konrad II von Waldecl-Sternberg (1225 k.Magdeburg, 1277. január 15.) – magdeburgi érsek birtokai voltak, aki 1266 – 1276 között várat építtetett itt. ― Konrad Henryka I von WaldeclSternberg fia volt. Egyházi karrierjének kezdetén Konrad a Goslarban – teljes nevén Goslar Alte Kaiserstadt (Goslar Régi Császárváros) – álló Szent Simon és Júdás templom kanonoka volt. Számos ajánlónak köszönhetően pap-kamarási állást kapott a magdeburgi érsek udvarában, 1258-ban Konrád már az érsek kincstárnoka volt. Úgy tűnik, hogy a magdeburgi érsekség pénzügyi igazgatása nagyon jól ment neki. 1263-ban részt vett a Brandenburggal kapcsolatos hercegség között lévő Oderán túli földek létrehozásában. 1266. december 26-án választották meg magdeburgi érsekének, de a pápai megerősítésre nagyon ésőn került sor, tehát ebben az időben Konrád szövetséget kötött Szászország, Württemberg, Mecklenburg és Szász- Württemberg uralkodóival. Részt vett a gnieźnói érsekség fejlesztésében.

Az I. világháború után Sternbergben szanatórium működött. A II. világháború során a várost körülbelül 85 %-os pusztítás érte. A helység 1945ben Lengyelországhoz került és elvesztette városjogát. Akkori német ajkú lakosságát is kitelepítették Németországba. Addigi Sternberg neve helyett a lengyel közigazgatás Toruń Lubuski nevet adta neki, legutoljára hivatalosan a Torzym névalak mellett döntöttek. A település 1994-ben nyerte vissza városi rangját.

Az első írásos említés Sternberg városáról mindössze csak 1300-ból való. 1313-tól róla nevezték el egész Brandenburg tartományig az Oderától keletre fekvő részt. 1375 körül az Ilno tó partjánál fekvő település városjogot kapott. A XV. századtól már nincs információ Sternberg váráról. Valószínűleg az Ilankánál állhatott, a várostól 3 km-re északnyugatra. 1506-ban Torzymig jutott Jagelló Zsigmond głogówi herceg és Joachim brandenburgi választófejedelem által a rablólovag ellen szervezett fegyveres hadjárat. Abban az időben teljesen elpusztult a vár, amelyet ezt követően már sohasem építettek újjá. A továbbiakban egy város fejlődött. A város egyrészt a nagy gazdasági fellendülés hatására rohamosan fejőlött, másrészt számos hadjárat, háború és betörés dúlta valamint tűzvész sujtotta. 286. ábra. Az egykori evangélikus templom, jelenleg Szent Kereszt Felmagasztalása rómaikatolikus plébániatemplom, a XIX. század elejéről, 1831-ből

A helységben több lovagi birtok feküdt, melyekhez öt major és az Ilanka mellett három malom tartozott. A környező földek alacsony termelőképességére, a marhatenyésztésben játszott

98

Krosno Odrzańskie Krosno Odrzańskie (németül: Crossen an der Oder) – járási székhely a lubusi vajdaságban, a KözépOdera Völgyében (Dolina Środkowej Odry), az Odera mellett, a Bóbr (csehül: Bobr; németül: Bober) torkolatánál. Itt található a Határőség Odera menti Osztályának (Nadodrzański Oddział Straży Granicznej) székhelye, a tűzoltóság és a rendőrség járási parancsnoksága és a járási kórház. A városban egy katonai helyőrség is állomásozik. 288. ábra. Sziléziai Henrik birodalmának alakulása (1201-1241)

A város 2007-ben elnyerte a kisvárosi kategóriában a "Gmina Fair Play" díjat Területe: 8,15 km2. Tengerszint feletti magassága: 38-85 m. Lakosainak száma: 12 041 fő. Elhelyezkedése: 52°02′N 15°06′E. Krosno Odrzańskie főterén 1705 és 1717 között átépített késő gótikus templomot találunk. A helység keleti részén egy XIII. századi Piast-vár maradványai láthatók s itt-ott városfaltöredékek találhatók.

289. ábra. Sziléziai Henrik birodalmának részlete

287. ábra. Krosno Odrzańskie fekvése az Odera és a Bóbr összefolyásánál

290. ábra. Krosno Odrzańskie az Odera felől

Az első Piastok államának egyik legidősebb városa az nyugati határvidéken, amelynek 1233-ban I. Henrik, más néven Szakállas Henrik (lengyelül: Henryk/Jędrzych I Brodaty), (1163 – 1238. március 19.) sziléziai herceg városjogot adott.

A név a lengyel takács szövőszékhez kapcsolódik, amely szövet, vászon készítésére szolgáló szerkezet, amelynek fő alkatrésze a készülő szövet hosszanti fonalainak síkját szálanként két, esetleg több részre egyetlen mozdulattal szétválasztó berendezés, a nyüst.

99

A városnév legrégibb írott formája Crosna, amely a Liber fundationis episcopatus Vratislaviensis (lengyelül: Księga uposażeń biskupstwa wrocławskiego) – a wrocławi püspökség 1295-1305 közötti dézsma-jegyzékében szerepel.

Brunó még idejében, 1004-ben átjött Magyarországra, és Gizella és I. István közbenjárásával bocsánatot nyert a fivérétől. Henrik 1004-i hadjáratával kiszorította Csehországból a lengyel fejedelmet, és a cseh uralkodócsaládból származó Jaromírt ültette a cseh trónra, majd 1005-ben Poznanban Boleszlávot békére és hódításai feladására kényszerítette.

I. Boleszláv, ismertebb nevén Vitéz Boleszláv (lengyelül: Bolesław I Chrobry [vagy Wielki]), régiesen Boleszló (966/967 – 1025. június 17.) lengyel fejedelmet (1025-től Lengyelország királya) III. Ottó még 1000-ben királynak ismerte el. Ottó 1002-es halála után Boleszláv megszerezte Lusatia (Lausitz) és Misnia (Meissen) császári területét.

292. ábra. Lengyelország 992 – 1025 között Henrik 1007-ben indított másodszor hadat a cseh és elbai szláv ügyekbe beavatkozó Boleszláv ellen, de Szászország felől támadó serege vereséget szenvedett, és Boleszláv az Elbán túli gauokat elfoglalta. Ezért Henrik még ez év végén I. Istvánhoz küldte követségbe fivérét, Brunó püspököt, valószínűleg a lengyelek elleni háborúba való bevonás végett.

291. ábra. Vitéz Boleszláv birodalmának legnyugatibb határa (992 és 1002 után) A város első írásos említése 1005-ből való, Merseburgi Thietmar (975. július 25. – 1018. december 1.), német (szász) krónikaíró latin nyelvű krónikájában fordul elő. Thietmar a merseburgi kolostorban lett apát, majd ezzel egyidőben a család walbecki monostorának lesz a prépostja. 1004-ben szentelik pappá, majd 1009-ben a magdeburgi érsek közbenjárására kinevezték a merseburgi püspökség élére.

1010 tavaszán kezdett Henrik egy újabb hadjáratot Szászországból Sziléziába. Ezt követően Boleszláv távolról beavatkozott a cseh hercegek trónviszályába, végül, amikor 1013-ban hírt kapott I. Vlagyimir kijevi nagyfejedelem ellene való készülődéséről, békét kért Henriktől, és Merseburgban a hűségesküt megújította.

Thietmar krónikája szerint Vitéz Boleszláv és II. Henrik német-római császár 1005-ben és 1015-ben Krosno Odrzańskie alatt vívott csatát.

A harmadik német-lengyel háború, melyet az robbantott ki, hogy Boleszláv ezúttal fia, Mieszko révén ismét beavatkozott a cseh hercegség ügyeibe, 1015-től 1018-ig tartott. Henrik Odera menti hadjáratai, amellyel Boleszlót hűbéressé akarta kényszeríteni, eredménytelenek maradtak, s az 1018-i bautzeni békében kénytelen volt megelégedni azzal, hogy Boleszláv Csehország és a meisseni grófság iránt táplált igényeiről lemondott.

Ekkor történt, hogy a rémuralmat gyakorló III. Boleszláv cseh fejedelem az ellene behívott trónkövetelőkkel szemben I. Boleszláv segítségét kérte. I. Boleszláv 1003-ban vissza is helyezte cseh védencét országának élére, de néhány hónap múlva megvakíttatta, és trónját Prágában maga foglalta el. Ezután, Meissen vára alá vonult, hogy megadásra bírja.

*

Hozzátartozik a dologhoz, hogy 1003-ban II. Henrik német-római császár ellen lengyel támogatással fellázadt saját öccse, Brunó és Babenberg Ernest őrgróf, és mikor ezeket a Henrik csatában legyőzte, I. Boleszláv prágai udvarába menekültek.

III. Boleszláv, más néven Ferdeszájú Boleszláv, Görbeszájú Boleszláv (lengyelül: Bolesław Krzywousty) (1085. augusztus 20. – 1138. október 28.) 1102-től haláláig volt Lengyelország fejedelme. 1138-ban – Ferdeszájú Boleszláv halála után – Krosno a sziléziai kerület része lett.

100

Valószínűleg még 1226 előtt I. Henrik, más néven Szakállas Henrik (Henryk I Brodaty) sziléziai herceg (1163–1238) német városjogot adott neki. Szakállas Henrik 1238. március 19-én, Krosno várában hunyt el.

többek között német, latin vagy olasz szócikkek szerepeltek (sűrűn van benne különböző információ a Gubin és Krosno Odrzański környékének korabeli lakosainak lengyel nyelvjárásáról).

1241-ben Legnica alatti ütközetben esett el II. Henrik, más néven Jámbor Henrik (lengyelül: Henryk II Pobożny), (1196 – 1241. április 9.), legnicai, krakkói és nagy-lengyelországi herceg 1238–1241 között (1239-ig csak déli NagyLengyelországban a Warta folyó mentén. Egész idő alatt Kaliszban a kiskorú hercegek gyámja) 1238– 1239 között az opolei hercegségben uralkodik és gyám a sandomierziben. Halála után a hercegséget fiai között osztják fel. A XIII-XV. században a város a glogówi hecegséghez tartozott. 1317-ben Krosno a magdeburgi őrgróftól teljes magdeburgi városjogot kapott. A magdeburgi városjog: 1180 körül jött létre, hatással volt a német, cseh és a lengyel városi jogra, sőt Buda 1421-es jogkönyve is utal rá. A XII. század végén kialakuló magdeburgi városjog definíciója szerint a város: olyan jogi szervezet, melynek keretén belül az egyesek nem saját hasznukat, hanem a városnak, a köznek a hasznát keresik. A XIV. században a városban hercegi pénzverde működik. 1476-ban elhunyt az utolsó głogówi gerceg, Henryk XI. 1476–1482 között zajlik a głogówi örökösödési háború. 1477-ben Jan II żagański (Szalony, Zły, Dziki, Okrutny) (14351504) herceg zárta körül. – 1482. augusztus 18.-án Hunyadi Mátyás kötött egyezséget II. János sagani herceggel. (A herceg halála után a Glogaui Hercegség a magyar királyt illeti.)

293. ábra. Hieronymus Megiser Hieronymus Megiser, szlovákul és lengyelesen Hieronim Megiser (Stuttgart, 1554 v. 1555 — †Linz, 1619) — német univerzalista tudós, elsősorban szótárszerkesztő és történész; az 1603ban átdolgozott többnyelvű szótár szerzője. – Specimen quinquaginta diversarum atque inter se differentium linguarum et dialectorum; videlicet, oratio dominica. Frankfurt: Joachim Brathering, 1603 (Texte in 50 Sprachen)

1478. szeptember 30.-án – Hunyadi Mátyás elfogadja az Ulászló (lengyelül: Władysław II Jagiellończyk) cseh királlyal (1490-től magyar király) kötendő és az 1468 óta tartó cseh háborút lezáró béke feltételeit. (A cseh királyi címet mindkét uralkodó kölcsönösen megadja egymásnak, Ulászló a Mátyás birtokában levő tartományokat – Szilézia, Morvaország, Lausitz – csak Mátyás halála után válthatja vissza.). Ebben az évben, 1478-ban a krosnóiak kelnek át hadjáratra a brandenburgi oldalra, ahol Leśniów Wielki (németül: GroßLessen) alatt csatát vívnak (Bitwa pod Leśniowem Wielkim). Krosno Odrzańskie 1482-ig a głogówi hercegség határain belül található. 1482-ben, Kamieniec Ząbkowickiben megkötött egyezmény alapján a város Brandenburg uralma alá kerül. A XVI. században a városban győz a protestantizmus. Később, a harmincéves háborúban (1618-48) súlyos károkat szenvedett a svéd és a cári csapatoktól, kiépül az erődje. A lengyel nyelvű lakossága sokáig fennmaradt a helység környékén. Hieronymus Megiser a többnyelvű, 1603-ban átdolgozott szótár szerzője. A szótárban a szlovén nyelv mellett

294. ábra. Hieronymus Megiser többnyelvű szótára

101

Az addig csak szájhagyomány útján terjedő és fennmaradó mesék megjelennek már Hésziodosz, Arkhilokhosz, Szimónidész műveiben is, de Aiszóposz foglalta írásba az akkor és abban a kultúrkörben ismert mesekincs – valószínűleg – legnagyobb részét. A mesélők ajkán minden bizonnyal sokkal hosszabb történeteket Aiszóposz tömör prózában rögzítette. Magyarra is sokszor lefordították, Heltai Gáspár (1510. ?–1574. ?) protestáns lelkész, szépíró, műfordító és nyomdász a XVI. században sajátos keresztény formában át is dolgozta (Heltai Gáspár: A bölcs Esopusnak és másoknak fabulái). A 17. és 18. századokban Jean de La Fontaine (1621–1695) francia író és költő valamint Gotthold Ephraim Lessing (1729–1781) német drámaíró, kritikus, esztéta, dramaturg, a felvilágosodás szellemi életének kiemelkedő alakja, a modern színházi kritika megteremtője is újra írta korszerű formában Aiszóposz meséit. 1701-ben Krosno Odrzańskie a Porosz Királyságban feküdt. 1756–1763 között zajlott a hétéves háború. 1759. június 23-án elfoglalják és kifosztják az orosz csapatok. 1759. július 23-án a közeli Kije és Pałck (Paltzig vagy Paltzern) között zajlott le a poroszok és oroszok közötti csata Carl Heinrich von Wedel illetve Pjotr Semjonowitsch Saltykow (oroszul: Пётр Семёнович Салтыков) csapatai között.

295. ábra. Krosno Odrzańskie térképe 1650-ben 1699-ben, Krosno Odrzańskiében érdekes mű jött ki a nyomdából: Krzysztof Niemirycz (1650 k. – 1710 k.) ariánus költő Jean de La Fontaine Aiszóposz meséit (J. de La Fontaine’a, Bajki Ezopowe) fordította lengyel nyelvre, szabadvers formában. Krzysztof Niemirycz ebben az időben Czarnów (niem. Tschernow) faluban lakott.

1806-ban francia csapatok foglalják el. 1813-ban a városon át viszik Józef Poniatowski herceg hamvaik, a város lakói tiszteletadással búcsúznak tőle. A város XIX. századi fejlődése: ipari üzemek alakulnak, vasútállomás épül és kiépülnek a vasútvonalak: 1870-ben Gubinból (németül: Guben) Czerwieńskig, ahol Zbąszyneken keresztül Poznanig létesült az első vasúti összeköttetés, valamint a Zielona Górán át Legnicáig tartó vasútvonallal. 1913-ban vasutat építenek Lubskoig (jelenleg részben szétbontott), ahol már 1846-ban, Berlin – Wrocław között létesült vasútvonal. Krosno Odrzańskie 1871-ben az újonnan alakult Német Császárság része lett. 1897-ben a városban bevezetik a gázvilágítást. 1914-ben, az I. világháború idején, a város területén nagy fogolytábort állítottak fel. 1919-ben nagylengyelországi felkelőket tartottak a fogolytáborban. A II. világháború végén, 1945. február 20-án a szovjet csapatok foglalják el a várost, amely nagy pusztulást szenvedett (60-70%). A várost a szovjet csapatok felgyújtották. 1945 májusában vezetik be a lengyel közigazgatást. 1945-től a városba a Keleti Végekről (Kresy Wschodnie vagy egyszerűen Kresy) lengyelek tömegei érkeztek.

296. ábra. Krzysztof Niemirycz - Aiszóposz meséi Az ókorban Aiszóposz (ógörög: Αἴσωπος; Aísōpos, latin: Aesopus, magyaros formában Ezopusz) ókori görög meseköltő (i. e. 600 körül) alapította meg az európai meseirodalmat. Az állatmese (fabula) műfaja ősidők óta általánosan ismert volt a nép körében.

102

A Curzon-vonal egy demarkációs vonal terve volt Második Lengyel Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetséges Szocialista Köztársaság között, melyet Lord Curzon javasolt 1919-ben.

környékén mocsaras területen húzódik a Bory Dolnośląskie, egykor Puszcza Dolna területén (egy része aránylag jó állapotban maradt fenn mintegy 7,5 km hosszban). Ez a láncszerű építmény a leghosszabb régészeti emlék Közép-Európában.

299. ábra. A Sziléziai Fal (lengyelül: Wały Śląskie, németül: Dreigräben) vonala Magyarországon hasonló létesítmény a Csörsz árka. Ez egy körülbelül 1260 km hosszú ókori védőműrendszer maradványai, mely mintegy körbekeríti az Alföldet: a Dunakanyartól indul, az Alföld északi peremén halad kelet felé a Tiszáig, majd Debrecen környékén délkeletre fordulva egészen az Al-Dunáig húzódik. A Csörsz-árok pontos keletkezése és funkciója a mai napig vita tárgyát képezi. Az árokból és töltésből álló, faszerkezettel is megerősített védősánccal az Alföldön megtelepedett szarmata törzsek építették körbe magukat északon és keleten, hogy a germánok északról fenyegető betörései ellen védekezzenek. Az árok a 4. század utolsó évtizedéig a rómaiak előretolt védelmi vonala (limes Sarmatiae) volt és a népvándorlás miatt betörő barbár népek támadásai ellen védte a Római Birodalom békéjét.

297. ábra. A Curzon-vonal A háború után Lengyelország területét nyugat felé tolták, a keleti határ a Curzon-vonal, míg nyugaton az Odera–Neisse határt alakították ki. Ezáltal Lengyelország területe mintegy 76 ezer négyzetkilométerrel, a háború előtti méretének 20%-ával csökkent. A határmódosítások emberek millióinak a vándorlását kényszerítették ki. Lengyelország ily módon, történetében először, egynemzetiségű országgá vált. A Curzon vonal illetve az Odera-Neisse határ megállapítása előtti időszakban több millió német, ukrán és fehérorosz került lengyel földre. A város 1945-1948 között Krosno nad Odrą nevet kapta. Krosno Odrzańskie háború előtti állapotáról korabeli képekről kaphatunk tájékoztatást. http://brandenburg.rz.htw-berlin.de/crossen.html

300. ábra. A Piast vár romjai

298. ábra. Krosno Odrzańskie korabeli képeslapon A várostól délre kezdődik a középkori, legendás földépítmények láncolata, a történeti, X-XI. századi eredetű, bizonyára hatáőrvédelmi jelentőségű Sziléziai Sánc (lengyelül: Wały Śląskie, másként: Wały Chrobrego; németül: Dreigräben). Krosnótól délkeleti irányban húzódik, Wierzbowa falu

301. ábra. A Piast vár felülnézetből Krosno Odrzańskie 2005-ben jelképesen megünnepelte fennállásának ezeréves évfordulóját.

103

302. ábra. A Piast vár egykor

303. ábra. Mária plébániatemplom a háború előtt

303. ábra. A Piast vár átépített bejárata

304. ábra. Mária plébániatemplom napjainkban

A ma már romokban heverő Piast várat valószínűleg a XIII. század elején a I. Henrik, más néven Szakállas Henrik lengyel fejedelem építtette és itt hunyt el 1238-ban. Itt talált menedéket felesége, Jadwiga és menye, Anna az 1241. évi tatárjárás idején. A XIV-XIX. században átépítették. A XVI. század óta a bramdenburgi választófejedelmek özvegyeinek lakhelye, később laktanya lett. Háborúk dúlták, 1945-ben leégett. Az átépített kapuszárnyában regionális múzeum és turista információs iroda működik.

A XVIII. század elején a templomot barokk stílusban építették át. A II. világháború után barokk oltárait eltávolították. Érdemes megtekinteni a barokk sírfeliratokat és a XIX. századi orgonját. A városba érkező turistákat egy emlékmű köszönti, a II. világháború után a visszaszerzett területeken népszerű jelmondattal: „Byliśmy, jesteśmy i będziemy" = „Voltunk, vagyunk és leszünk”.

Mária plébániatemplom A Jadwiga fejedelemasszony által alapított templom – a templomtorony körül folytatott régészeti kutatások szerint – a XIII. században, későgótikus stílusban épült. Az épületet kezdetben téglából épült. Az oltárok első alapjait 1384-ben, 1405-ben és 1442-ben helyezték el. 1482-ben, az első komolyabb tűzvész során a templom elpusztult. A Városi Tanács az egész XV. századon keresztül próbálta a temlom felszerelési tárgyait a liturgiai célokhoz pótolni. A XV. és XVI. században szentélyét néhányszor átépítették. A XVI. század 90-es éveiben sikeresen befejezték a munkálatokat az orgonán és felépítették a harangtornyot.

305. ábra. Az emlékmű jelmondata: „Byliśmy, jesteśmy i będziemy" = „Voltunk, vagyunk és leszünk”.

104