Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola
ABONYI ANDREA TÍMEA
LEXIKAI GERMANIZMUSOK VIZSGÁLATA RUSZIN NÉPNYELVŐ KIADVÁNYOKBAN
Tézisek
Témavezetı: Prof. Dr. Nyomárkay István akadémikus, egyetemi tanár
Budapest, 2009
Témaválasztás A ruszinok történetébıl A nyelvtudomány egyik legfontosabb és egyben egyik legeredményesebb kutatási területe a szókincs eredetének vizsgálata. A szókincs a nyelv legdinamikusabban változó része, mely egy nép történelmét, illetve mővelıdéstörténetét, valamint eredetét tekintve igen sokrétő lehet. Egy nyelv szókincsének gyarapításában nagy szerepük van az idegen nyelvi hatásoknak, melyek az egyes nyelvek történetében különbözı korokban és különbözı módon jelentkezhetnek. Lexikális kölcsönzések minden nyelvre jellemzıek. A jövevényszavak átvétele leggyakrabban új ismeretek, tárgyak, fogalmak átvételével függ össze, s a szókölcsönzések többnyire hang- és alakváltozásokkal is együttjárnak. Ezeket a változásokat gyakran a nyelvek közötti hangtani illetve alaktani különbségek követelik meg. A jövevényszavak olyan idegen eredető szavak, melyek fonetikai, morfológiai és szintaktikai tekintetben is beilleszkednek az átvevı nyelv grammatikai rendszerébe. A beilleszkedésben természetesen szerepet játszanak az esetenkénti hanghelyettesítések, valamint az adaptációs (honosító) képzık. Az átkerült szavak számaránya nagymértékben függ az idegen népekkel való érintkezés idıtartamától, erısségi fokától, egyik népnek a másikra gyakorolt gazdasági és mővelıdési hatásának mértékétıl. A jövevényszavaknál az átadó nyelv sokszor nem is állapítható meg biztosan. A jövevényszavak, gyakran több nyelv közvetítésével kerülnek be egy nyelvbe, átadó nyelvként azonban mindig a közvetlen forrást nevezzük meg. A legtöbb szláv nyelv lexikai germanizmusainak számbavétele már megtörtént, így a német-szláv nyelvi érintkezés története gazdag irodalommal rendelkezik. A szláv nyelvekben megtalálható német jövevényszavak vagy közvetlenül a németbıl vagy más nyelvek (pl. magyar) közvetítésével kerültek be ezekbe a nyelvekbe. A germánok kapcsolatba kerülve a szláv törzsekkel, már az ısszláv nyelv korában hatást gyakoroltak a szlávok nyelvére. A kereszténység felvételével a szlávoknak a megfelelı terminológiát is át kellett venniük. Dolgozatomban kísérletet tettem a ruszin nyelvjárásokban elıforduló germanizmusok fonetikai (fonológiai) és morfológiai vizsgálatára népnyelvi kiadványok alapján. Napjainkban a ruszin nyelv és kultúra legjelentısebb hazai kutatójának, a fiatalon elhunyt Udvari István (1950–2005) számított, aki 1992-tıl egészen haláláig a Nyíregyházi Fıiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszékét vezette. A professzor úr volt az, aki ösztönözte kutatómunkámat, illetve figyelmemet a ruszinok interetnikus kapcsolataira, s ezen belül is a ruszin nyelv(ek) lexikai germanizmusaira irányította. Ez a téma azért is érdekes számomra, mert úgy gondolom, a ruszinság történelmi sorsa nem mindennapi tanulságokat hordoz, melyek valamennyi Dunamedencei nép számára hasznosak lehetnek. A Duna-medencében a magyarokkal szinte a kezdetektıl együtt élı valamennyi nép és nemzetiség közül a ruszinok sorsa a legsajátosabb. Soha sem volt önálló államuk, bármiféle
területi elhatárolódásuk. Nemzeti identitásukat, önálló entitásukat görög katolikus vallásuk, a korábbi irodalmi nyelvteremtı kísérletek kudarcai után egymáshoz közel álló nyelvjárásaik, gazdag és színes szellemi és tárgyi néprajzuk, valamint a sok évszázados magyar-ruszin együttélésbıl fakadó történelmi tudatuk határozza meg. A munka tárgya és célja A kárpáti ruszinoknak sohasem volt önálló államuk. A XI. századtól 1914-ig a Kárpátoktól délre elterülı régió – Kárpátalja és az eperjesi körzet – a Magyar Királyság része volt. A Kárpátoktól északra fekvı lemkó terület a XIV. század derekáig megoszlott a galíciai fejedelemség és a lengyel királyság között. Az 1340-es évektıl 1772-ig teljes egészében Lengyelországhoz került, majd 1772-tıl 1918-ig az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. 1918 végén a ruszin területet több ország között osztották fel. A Párizs-környéki békeszerzıdések értelmében a történelmi Magyarország kompakt ruszin népességő területei részben Csehszlovákiához, részben Romániához kerültek. Az eperjesi körzet és Kárpátalja Csehszlovákia része lett, a fennmaradó rész, a Tiszától délre fekvı mintegy húsz falu kivételével Romániához került. A lemkó körzetet Lengyelországhoz csatolták. A Magyar Királyság korábbi délvidékén fekvı néhány ruszin települése Jugoszlávia része lett. Az elsı világháborút lezáró szerzıdések eredményeként a történelmi Magyarország ruszinlakta területei közigazgatásilag, politikailag, kulturálisan, s bizonyos értelemben nyelvileg is két részre oszlottak. Bereg, Ugocsa, részben Ung és Máramaros megyék ruszin népessége a bizonyos autonómiával bíró Kárpátalja (Podkarpatszka Rusz, Ruszinszko) keretein belül élt, mely területet 1945-ben az Ukrán SzSzK-hoz csatoltak. Ung vármegyének az Ung folyótól nyugatra esı területei, továbbá Zemplén, Sáros és Szepes megyék északi részein élı ruszinok Szlovákiához kerültek. Ezzel a volt magyarországi ruszinok nyelvi, kulturális és politikai fejlıdése lényegében kettévált. A Szlovákiához csatolt területeken a szlovák hivatalos (közigazgatási, iskolai, mővelıdési) szervek tudatos és módszeres denacionalizáló politikát folytattak, aminek következtében a ruszinok száma jelentısen csökkent. A ruszinok által lakott területeken csak az ıszirózsás forradalom után alakultak meg az önigazgatás szervei. A Habsburg Birodalom összeomlása után létrejött elsı magyar kormány 1918 végén Ruszka Krajna néven létrehozott egy autonóm régiót. Ugyanebben az idıben a lemkó ruszinok önálló köztársaságot kiáltottak ki, amely 1920 elejéig állt fenn. 1918 november 9-én Ungváron jött létre az a 35 tagú Magyar – Rutén Néptanács, amely a területi integritás elvét vallotta. November 21-én csatlakozott hozzájuk a máramarosi rutén ráda, majd december 5-én 22 Ugocsa vármegyei község. A Károlyi-kormány 1918 december 15-én közzétette a Magyarországon élı ruszin nemzet autonómiájáról szóló néptörvényt, mely a közigazgatásban, a közoktatásban, a közmővelıdésben, a vallásgyakorlatban és a nyelv használatában önrendelkezési jogot adott a ruszinoknak.
Az orosz összeomlást és a bolsevik rendszer bevezetését követıen a szövetségesekkel és többek között a rövid ideig fennálló Ukrán Köztársasággal folytatott konzultációk után kezdte meg fegyveres és politikai harcát Prága Kárpátalja (Ruszinföld) meghódításáért. 1919 decemberében a Saint germain-i szerzıdés Ruszinföldet Csehszlovákiához csatolta s kimondta, hogy ezen a területen a ruszinok számára széles körő autonómiát kell kiépíteni. A csehszlovák kormány létrehozta a Kárpátaljai Rusz elnevezéső tartományt, amely 1919-tıl 1938-ig mőködött saját ruszin kormányzójával és korlátozott autonómiával. Mind a szlovák közigazgatás alatt élık, mind pedig a lengyelországi ruszinok szerettek volna a Kárpátaljai Ruszhoz tartozni, de ez irányú próbálkozásaiknak mind a csehszlovák, mind a lengyel kormány útját állta. Csak néhány héttel az elsı bécsi döntés elıtt, 1938 ıszén alakulhatott meg Podkarpatszká Rusz autonóm kormánya, amely a döntıen magyarlakta területek Magyarországhoz való visszacsatolása után Ungvárról Husztra helyezte át székhelyét. Amikor a bécsi döntést követıen Kárpátalja visszatért Magyarországhoz, a ruszinlakta területeken nem állították vissza a vármegyerendszert, hanem Kárpátalja néven, külön kormányzati egységet hoztak létre. Hivatalos nyelvei a ruszin és a magyar voltak. A Magyarországhoz visszakerült Kárpátalján az akkori miniszterelnök, Teleki Pál egy kárpátaljai területi autonómia kialakításával türelmesebb nemzetiségpolitikai gyakorlatot kívánt bevezetni. Telekit erre kötelezte tudósi és politikusi felfogása, valamint az, hogy a még be nem teljesedett területi igények (Erdély, Vajdaság) elıtt a magyar kormány vonzó nemzetiségpolitikai modellt kívánt felmutatni. Teleki Pál ezért jogtudósok és politikusok bevonásával kidolgoztatta a széleskörő területi, közigazgatási és kulturális autonómia elvén alapuló Kárpátaljai Vajdaság tervezetét, amelyet 1940 nyarán terjesztett a Parlament elé, de a tervezetet a háborúba sodródó ország törvényhozása sohasem vitatta meg. Újabb önkormányzati szakasz következett a második világháború végsı hónapjaiban, amikor Kárpátalját 1944 októberétıl 1945 végéig saját kormányzótanácsa irányította. A második világháború során ismét változtak a határok, de a harcok befejezése után nagyjából helyreállt a háborút megelızı helyzet. Kivételt jelentett a Kárpátaljai Rusz, melyet SzovjetUkrajna foglalt el, majd a Szovjetunió Kárpátontúli terület névre keresztelte és fennhatósága alá vonta. 1945 június 29-én Szovjetunió és Csehszlovákia Moszkvában szerzıdést ír alá, amelyben kimondják Kárpátaljának a Szovjetunióhoz való csatolását. Miután az egyesülés megtörtént, Kárpátalja elvesztette önkormányzati státusát, és 1946 elején Szovjet-Ukrajna egyszerő megyéjévé vált. A párt és az orosz, illetve ukrán sovinizmus minden olyan megnyilvánulást igyekezett megtiltani, amely a ruszinság, mint önálló etnikum sajátosságait mutatta volna fel. A különálló ruszin nemzeti azonosság gondolatát törvényen kívül helyezték, s csak az ukrán identitást ismerték el. Ez a helyzet egészen a kommunizmus és a szovjet uralom 1989–91-es bukásáig fennmaradt. A következı négy évtizedben a ruszinok, bármelyik európai országban éltek, mind a kommunista világon belülre kerültek, akár közvetlenül a Szovjetunió, akár valamelyik szomszédos ország lakosai voltak. A szomszédos
eperjesi körzetben 1945-ben a ruszinok létrehoztak egy Ukrán Nemzeti Tanácsot, amelytıl azt remélték, hogy autonóm kormányzó testületként fog mőködni, de ezt megakadályozta a helyreállított Csehszlovákia kormánya, amely 1949-ben el is törölte a tanácsot. Ruszin irodalmi nyelvteremtı kísérletek Az 1989-es fordulat óta nemzeti újjászületés kezdıdött mindazon országokban, ahol ruszinok élnek, és több kísérlet történt arra, hogy sztenderd ruszin irodalmi nyelvet hozzanak létre. A kommunizmus bukása után a Kárpátaljai Rusz (Kárpátalja) a független Ukrajna része lett; az eperjesi (prešovi) körzet a független Szlovákiáé; a lemkó körzet Lengyelországon belül maradt; az a kis csoport, amely a volt Jugoszláviában élt, megoszlik az észak-szerbiai Vajdaság és a független Horvátország között. 1990–91-ben új kulturális szervezet alakult mindazon országokban, ahol ruszin kisebbség él. Ezen szervezetek célja, önálló nemzetiségként elismertetni a ruszinságot és kodifikálni a ruszin irodalmi nyelvet az iskolai oktatás nyelveként, valamint a sajtó, rádió, színház és más kulturális szervezetek és események számára. A ruszinok, noha egész történelmük során különbözı államok fennhatósága alatt éltek, mindig igyekeztek legalább az önkormányzat minimumát elérni. A ruszinok gazdasági-társadalmi helyzetének ismeretében, figyelembe véve az egyház viszontagságait is, nyilvánvaló, hogy jelentıs kulturális élet, írásbeliség a kárpátaljai ruszinok körében a korai idıszakban semmiképpen sem alakulhatott ki. A változást érdekes módon a protestantizmus elterjedése hozta meg. A ruszinok saját irodalmi hagyománya a XVII. századig nyúlik vissza. A XVII. században a kárpáti ruszinok könyveket kezdtek megjelentetni, melyek vagy a beszélt ruszin világi nyelven, vagy egyházi szláv nyelven íródtak. A XVII. században és a XVIII. század elején megjelent irodalmi mővek alapjában véve vallásos jellegő könyvek voltak. Valószínő, hogy a protestáns vallás hatása jelentıs szerepet játszott a ruszin nyelv sorsának alakulásában, ennek eredménye az is, hogy a Bibliát lefordították a nép nyelvére. Az új vallás megszilárdítása érdekében, a Kárpátaljai Rusz elsı püspöke Josef de Camelius 1698-ban kiadott egy Katekizmust, egy évvel késıbb gyermekeknek szóló ábécéskönyvét, melyek nyelvezete az egyszerő emberek számára is érthetı volt. Már ebben a korai idıszakban éles versengés folyt a kárpátaljai ruszin és az egyházi szláv között. A XVIII. század írásbeliségérıl igen alapos képet festett Hodinka Antal és Bonkáló Sándor. A XIX. század elejétıl figyelhetı meg az a tendencia, hogy az egyházi szláv kárpátaljai változata kezd eltávolodni a helyi nyelvjárástól. A kétnyelvőség 1848-ig maradt fenn, bár gyakrabban írtak latinul, mint egyházi szláv nyelven. Az 1848-as forradalommal egyidıben Magyarországon kezdetét veszi a ruszin újjászületés. Ebben az idıben jelennek meg nyomtatásban az elsı versek, és alakulnak meg az elsı kulturális szervezetek. A XIX. század közepén az egyházi írásbeliségben a népi és irodalmi elemek sajátos szintézise tapasztalható. Megjelenik ugyan a tiszta egyházi szláv nyelvet, illetve az
újonnan megjelenı oroszt képviselı tendencia, a korszak legnagyobb teljesítménye azonban a Bacsinszky-kancellária tevékenységéhez kapcsolható. Itt alakult ki az a kárpátaljai mőnyelv (szaknyelv), a jazicsie, amelyet az elkövetkezı két-három nemzedék értelmisége használt. Maga a tiszta népnyelv csak egyes regionális központokban volt jelen. A ruszin folyóírásos hivatali (kancelláriai) írásbeliség a nyomtatott könyvekben, kiadványokban is megjelent, így az Urbáriumokban, a II. József idejébıl való Törvénykönyvben, illetve az 1801-es és 1803-as katekizmusokban is. A XIX. század elsı felének legnagyobb jelentıségő ruszin alkotója Duhnovics Alekszander, kinek sokoldalú munkássága a XIX. század közepétıl veszi kezdetét. Munkássága elsısorban népe kulturális felemelkedését célozta meg. Az utókor elsısorban mint költıt ismeri, hiszen az ı nevéhez főzıdik a ruszinok két, nemzeti himnuszként is számon tartott verse. Mozgósító hatása igen jelentıs, felkeltette az érdeklıdést a ruszin értelmiségben saját népe és nyelve iránt. 1856-tól maga is oroszul kezdett írni, azonban orosz nyelven nem tudott maradandót alkotni. E korszak idıszakos kiadványai kárpátaljai orosz nyelven láttak napvilágot. Az elsı világháború és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után, amikor Kárpátalja Csehszlovákia része lett, létrejönnek olyan társadalmi-politikai szervezetek, melyek célja a kulturális örökség megırzése, terjesztése, propagálása. Ilyen csoportosulást alkottak a russzofilok, az ukrainofilok és a ruszinofilok. A russzofilok úgy vélték, hogy az orosz nyelvnek három fıbb nyelvjáráscsoportja van: az északkeleti (nagyorosz), déli (kisorosz) és a nyugati (fehérorosz). Ennek megfelelıen a ruszin a kisoroszhoz tartozik, azaz az ukrán nyelvjáráscsoporthoz. Az ukrainofilok úgy gondolták, hogy a ruszin szerves része az ukránnak, vagyis a ruszin nyelvjárások egyáltalán nem különböztek a szomszédos galíciai dialektusoktól. A ruszin nyelv csak szlovák és magyar hatásra elferdített dialektus. A ruszinofilok egy saját irodalmi nyelv megteremtése mellett léptek fel, melynek alapját néhány helyi nyelvjárás alkotja. Azon a véleményen voltak, hogy a ruszinok nem tartoznak sem az oroszokhoz, sem az ukránokhoz, valamint elegendı feltétellel rendelkeznek ahhoz, hogy önálló, saját irodalmi nyelvet hozzanak létre. Számukra a XVII. és XVIII. századbeli régi ruszin szövegek egy új keleti szláv irodalmi nyelv kialakulásának kezdetét jelentették. A ruszinofilok és ukrainofilok közötti különbség abban nyilvánult meg, hogy a ruszinofilok nem akarták elismerni azokat a nyelvjárásokat irodalmi nyelvük alapjaként, melyeket Galíciában beszéltek. Az elmúlt másfél évszázad, s különösen az elmúlt ötven év azonban nem múlt el nyomtalanul a ruszin nép életében sem. Mivel a pánszláv propaganda miatt a reformkorban már-már megvalósult nemzetté válás folyamata megtört, az irodalmi nyelv kialakítása sem teljesedett ki, s nem születtek meg a nemzeti kultúra alapkönyvei (szótárak, monográfiák, folklórgyőjtemények, stb.) sem. A nyelvi és politikai vitáktól függetlenül elsısorban a történelem és a helytörténet területén láttak napvilágot hasznos dolgozatok. A ruszin történelmi munkák értelemszerően a magyar történelmet is érintették, és ugyanez érvényesült
fordítva is. Ami ennek a zőrzavaros helyzetnek az alkotó kultúrára való hatását illeti, viszonylag sok olyan munka keletkezett, amely nyelvtıl függetlenül a ruszin realitások megjelenítésére törekedett. Német jövevényszavak a ruszin nyelvben – a disszertáció témája A Magyar Királyságban egykor élt ruszinok ma hat államban élı utódainak nyelvét, és annak német eredető elemeit eltérı intenzitással kutatták. A ruszin nyelvjárásokban is megtalálhatók a német jövevényszavak, amelyek vagy közvetlenül a németbıl vagy más nyelvek közvetítésével kerültek be. A német eredető szavak beáramlása szorosan összefügg a helyi lakosságnak a német nyelvő lakosokkal fenntartott gazdasági, politikai és kulturális kapcsolataival, melyek jelentıs részét az északkeleti-magyar nyelvjárásokban is használják. Az adaptáció folyamán a német szavak hangalakja valamennyire megváltozott, vagyis beilleszkedett a ruszin morfológiai rendszerbe. A ruszin népnyelvő kiadványok gazdag forrásai a különbözı szókészlettani kutatásoknak, illetve a német-szláv nyelvi kapcsolatok tanulmányozásának. Dolgozatomban többnyire ma is élı ruszin írók, költık és mőfordítók versesköteteiben, elbeszélı mőveiben, továbbá különbözı szótárak szócikkeiben fellelhetı germanizmusokat vizsgáltam meg. Eszközök és módszerek A dolgozat legfıbb bázisát a lexikai germanizmusok feldolgozása adja. Összesen 201 szócikkben fıleg azokat a német jövevényszavakat közlöm, amelyek a leggyakrabban fordulnak elı a ruszinok körében, de számuk ennél jóval több. A szócikkek között közvetlen illetve közvetett úton átkerült jövevényszavak egyaránt megtalálhatók. A vizsgálat a ruszin népnyelvő kiadványokra, többnyire ma is élı ruszin írók, költık és mőfordítók versesköteteire, elbeszélı mővekre, továbbá különbözı szótárakra terjed ki. Munkám elején a német jövevényszavakat elıször cédulákra győjtöttem, majd folyamatosan hozzáírtam az illusztráló példamondatokat a különbözı ruszin nyelvő forrásokból, majd az összegyőjtött német jövevényszavakat ábécé-sorrendben szócikkekbe szedtem. A lexikai germanizmusok különbözı alakokban való elıfordulása miatt a szócikkek elején néhány esetben többféle változatban is szerepeltettem a címszót. Ezután a példamondatok következnek, melyek nagy mennyisége miatt csak néhányat idéztem. A példamondatok után zárójelben csak abban az esetben írtam évszámot, ha egy szerzınek több mővét is felhasználtam. Egyes szócikkekben a példamondatok után a címszó néhány származékszavát (derivátumát) is feltüntettem. A hivatkozásoknál illetve a példamondatoknál igyekeztem a kronológiai sorrendet betartani. A szócikkek három típusát különböztettem meg:
Az elsı típusnál a címszót a ruszin mővekbıl vett illusztráló mondatok követik, ahol azt dılt betővel jelöltem. Ezután, ha voltak, feltüntettem néhány származékszót is, majd az adott címszó különbözı nyelvi megfelelıit, ahol az megtalálható: elıször a ruszin nyelvi alakokat, majd néhány szláv nyelvi megfelelıjét, s végül ha megvan a magyarban is, a magyar irodalmi illetve nyelvjárási alako(ka)t. Végül a szócikket a címszóra vonatkozó etimológiai és szótörténeti magyarázatok, továbbá a megfelelı hazai illetve külföldi nyelvészeti munkákra való hivatkozások zárják. A szócikkek második típusánál a címszót a német nyelvi alak követi, majd a magyar nyelvi jelentés. Ezután következnek a ruszin nyelvő példamondatok, majd a nyelvészeti hivatkozások. A szócikkek harmadik típusát többnyire Bevka Emlékszótárában fellelhetı germanizmusok alkotják, melyek példamondat nélküliek. Ennek az az oka, hogy az eddig általam feldolgozott ruszin nyelvő mővek közül egyikben sem találtam ezekhez illusztráló mondatot. Viszont mivel ezek is határozottan német eredető jövevényszavak, szerepeltetni kívántam a többi szócikk között. A munka eredménye A ruszinok nyelvi kérdése mindig szorosan összefonódott nemzeti identitásukkal. A ruszin nyelv(ek)et mind a kelet, mind a nyugat felıl érkezı hatások, ezen kívül számos, az óegyházi szláv liturgikus nyelvébıl származó kifejezés különbözteti meg a többi keleti szláv nyelvtıl. A ruszin évszázadokon keresztül csak dialektusokban létezett, irodalmi nyelv nem volt. A nyelvjárások effajta keveréke körül minden idıben léteztek különféle kisebb, regionális irodalmi nyelvek, melyek hosszú idıre visszanyúló tradícióval és nagy tekintéllyel is rendelkeztek. Mivel e nyelvjárásokon beszélık határterületen élnek, szókincsükre mindig erıs hatással volt a lengyel, a szlovák és a magyar. Így például az Eperjes környéki ruszin lexika nagy része megegyezik a keleti szlovák dialektusok szókincsével; a lemkó-ruszin a lengyel nyelvjárásokkal mutat hasonlóságot; a kárpátaljai ruszinban sok az ukrán dialektusokból átvett elem; a bács-szerémi ruszin a szerb és horvát nyelvjárásokhoz áll közel. Ezek az irodalmi nyelvek természetszerőleg nagymértékben befolyásolták az idegen eredető elemek meghonosodását, illetve beilleszkedését. Dolgozatomnak legfıbb célja az volt, hogy bemutassam a ruszin népnyelvő mővekben megtalálható leggyakoribb német jövevényszavakat. Munkám végén azt állapítottam meg, hogy germanizmusok mindegyik ruszin nyelvváltozatban jelen vannak, meglehet nem azonos arányban. Túlnyomó részük a szlovák és a magyar közvetítésével került be a ruszinok nyelvébe. A német jövevényszavak – többnyire eredeti jelentésüket megırizve – képzı nélküli alakban, vagy pedig honosító képzıvel ellátva fordulnak elı a ruszinban, mely a ragozási paradigmába való beilleszkedésüket segíti elı.
Adaptációs képzı nélkül átvett szókölcsönzések: pl. анцуґ / анцук, бурбіль / борбіль, бух(г)алтер, векер, ґатер, ґерок / ґийрок, ґешефт, келнер, крах, креденц, куншефт, лаґер, ландшафт, лозунг, рапорт / репорт, реґімент, реклик / рехлик, рінгішпіль, цолшток, шнайдер …. Honosító képzıvel ellátott német jövevényszavak; fınevek: атака, бухалтерія, вага, варта, ґан(ок), ларма, муштра, рама, фара, фарба, шингла, штранґ(а), штрапація, штримфля / штрімфля; az igék többnyire -овати adaptációs képzıvel kerültek be: pl. бештеловати, биґльовати / біґльовати, ма(р)шіровати / ма(р)шировати, муштровати, пуцовати / пуцувати, райбовати, ратовати(ся), фалцовати, фалшовати, фарбовати, фасовати, фрыштиковати / фриштиковати, цурік(ґ)нути(ся), шрубовати, штурмовати, шацовати, шлайфовати, шпаціровати(ся), шпекуловати; melléknevek: файный / файний, фалошный / фалешный, фалшивый; és határozószó a шрийґом / шреґом. A legtöbb lexikai germanizmust a szlovákiai, kárpátaljai és a bács-szerémi ruszinban találtam (legalábbis azokban a mővekben, melyeket feldolgoztam), kevesebbet a máramarosiban és a lemkó-ruszinban. A leggyakoribb közös német jövevényszavaknak számítanak: борбіль/бурбіль, ваґон, вага, вандровати, гандиль/гендель, ґатер, ґешефт, ґвавт/ґвалт, ґрайцарь/ґрицярь, дах, куфер/куфир, лайбик, луфт, мвашинґвер/машінґвер, мелдовати, плац, фарба, ферталь/фірталь, фест, фірганок/фірганґ(а), флек, цолшток, шіф(а), штанґа/штанґля, штимпиль/штемпель, штримфля/штрімфлї, шустер, шацовати. A legtöbb forrás kárpátaljai és szlovákiai ruszin nyelven állt rendelkezésemre. Sajnos kevesebbet tudtam feldolgozni a lengyelországi, illetve a máramarosi ruszin nyelvváltozatban megírt mővekbıl, ezt a hiányosságot a késıbbiek folyamán pótolni szeretném. Úgy gondolom, így is számos példával tudtam alátámasztani azt a tényt, hogy lexikai germanizmusok nagy számban megtalálhatóak a ruszinok nyelvében, s a szókincsük jelentıs részét teszik ki. Mivel elsıdleges célom egy megbízható korpusz összeállítása volt, a dolgozatban a jövevényszavak fonetikai és morfológiai meghonosodásáról csak érintılegesen történik utalás, de ennek pótlása a késıbbiek folyamán terveim között szerepel. A ruszin nyelvő források kibıvítése, illetve újabb lexikai germanizmusok feltárása, valamint azok további, részletesebb (szintaktikai, szemantikai) vizsgálata, tárgykör és szófajok szerinti csoportosítása egy következı nagyobb munka témája lehet, melyhez ezek a szócikkek jó alapot szolgáltathatnak.
A munkában felhasznált fontosabb szakirodalom S. Benedek András: A gens fidelissima: a ruszinok. Budapest, 2003. S. Benedek András: A ruszinok korai történetébıl. In: Az „Ezeréves ruszin-magyar együttélés a történelem tükrében” c. konferencia szerkesztett elıadásai, leadott tanulmányai. 2004. március 19–20. Budapest, 2005. 48–55. Bonkáló Sándor: A rutének (ruszinok). Budapest, 1940. Csopey László: Rutén-magyar szótár./Русько-мадярский словарь. Budapest, 1883. Dulicsenko D. A.: A ruszin nyelv. Einführung in die Slavischen Sprachen. Darmstadt, 1998. 126–140. Futala Tibor: A kárpátaljai és Eperjes környéki ruszinok irodalmi nyelvei a XIX. században. In: Kisebbségkutatás 9. évf., 2000. 4. szám. Gerstner Károly: A német vonatkozású elemek újabb etimológiai szótárainkban. In: Nyelvtudományi Értekezések 145. Budapest, 1998. Hadrovics László: Ungarische Elemente im Serbokroatischen. Budapest – Böhlau Verlag, Köln – Wien, 1985. Nyomárkay István: Strane riječi Tankönyvkiadó, Budapest, 1984.
u
hrvatskosrpskom
(srpskohrvatskom)
jeziku.
Pfliegl Franz: Das Russinische (Unter besonderer Berücksichtigung der Varietät in Transkarpatien Ukraine). Wien, 2002. Udvari István: A ruszinok XVIII. századi historiográfiája. In: Udvari István (szerk.): Ruszinok a XVIII. században. Nyíregyháza, 1994. 49–60. Udvari István: Hajdani ruszin szórványok. In: Udvari István (szerk.): Ruszinok a XVIII. században. Nyíregyháza, 1994. 95–97. Udvari István: Egyházi-vallási viszonyok a ruszinok körében a XVIII. században. In: Udvari István (szerk.): Ruszinok a XVIII. században. Nyíregyháza, 1994. 61–64. Udvari István: A bácskai, szerémségi és szlavóniai ruszinok története. In: Udvari István (szerk.): Tallózások ukrán, ruszin és szlovák könyvek körében. Nyíregyháza, 1995. 17–23. Udvari István: A szlovákiai ruszinok történetének vázlata. In: Udvari István (szerk.): Tallózások ukrán, ruszin és szlovák könyvek körében. Nyíregyháza, 1995. 237–242. Udvari István: A magyarországi ruszinokról és ukránokról. In: Magyar Napló XIV. évf., 2002. 3. szám-március, 54–56. ***
Бевка Олекса: Словник-пам’ятник. Діалектний словник села Поляни Мараморошського комітату. (Studia Ukrainica et Rusinica Nyíregyháziensia 15.) Ніредьгаза, 2004. Бенедек Ґерґей: Мадярьско. In: Paul Robert Magocsi (red.): Русиньскый язык. Uniwersytet Opolski – Instytut Filologii Polskiej, Opole, 2004. 263–275. Горбач Олекса: Лексика говiрки бачвансько-срiмських українцiв. In: Науковий збiрник музею української культури в Свиднику 3. Свидник, 1969. 320–324. Керча Игорь: Русинско-русский словарь І–ІІ. // Словник русинсько-руськый І–ІІ. ПолиПринт, Ужгород, 2007. Маґочій Павел Роберт: Наша отцюзнина. Істория карпатськых русинÿв. (куртый напис діла русинськых неділных шкÿл) Выдавателство В. Падяка, Ужгород, 2005. Слимак Василь: Германiзми в словниковому складi лемкiвського українського дiалекту околицi Бардiєва. In: Науковий збiрник музею української культури в Свиднику 11. Свидник – Пряшів, 1983. 603–609. Сопка Дюра: Варваризми нємецкого походзеня у нашим язику. In: Творчосц II/2. Нови Сад, 1976. 25–32. Фонтаньскій Генрик: Лемковина. In: Paul Robert Magocsi (red.): Русиньскый язык. Uniwersytet Opolski – Instytut Filologii Polskiej, Opole, 2004. 210–262. Юлиян Рамач: Войводина. In: Paul Robert Magocsi (red.): Русиньскый язык. Uniwersytet Opolski – Instytut Filologii Polskiej, Opole, 2004. 277–304. Ябур Василь – Плішкова Анна: Пряшівска Русь. In: Paul Robert Magocsi (red.): Русиньскый язык. Uniwersytet Opolski – Instytut Filologii Polskiej, Opole, 2004. 147–209. Ябур Василь – Плїшкова Анна – Копорова Кветослава: Русиньска лексіка на основі змін у правилах русиньского языка. (Правописный і ґраматічный словник). Русин і Народны новинкы, Пряшів, 2007.
A szerzı a témával kapcsolatos fontosabb publikációi Duchnovics Alekszander mőveinek lexikai germanizmusai. In: Magyar tudományosság – Európai dimenziók. Nyíregyházi Fıiskola, Doktorandusz füzetek 4. Nyíregyháza, 2004. 109– 119. Az ukrán-magyar szótár lexikai germanizmusairól. In. Cs. Jónás Erzsébet és Székely Gábor (szerk.): Nyelvek és nyelvoktatás Európa és a Kárpát-medence régióiban. A XIV. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus elıadásai. Pécs-Nyíregyháza, 2005. 307–313.
Lexikai germanizmusok a máramarosi ruszin nyelvjárásokban. In: Mártonfi Attila-Papp Kornélia-Slíz Mariann (szerk.): 101 írás Pusztai Ferenc tiszteletére. Argumentum Kiadó, Budapest, 2006. 419–424. *** Немецкие языковые элементы в романе Василия Петровая «Русины». In: Zoltán András (szerk.): Studia Russica XIX. Budapest, 2001. 6–12. Лексические германизмы в карпаторусинском литературном языке (На основе произведений И. Петровция и И. Керчи). In: Zoltán András – Jászay László (szerk.): Studia Russica XX. Budapest, 2003. 17–23. О лексических германизмах в Украинско-венгерском словаре Иштвана Удвари. In. Cs. Jónás Erzsébet (szerk.): Русская, украинская и русинская лексикология и лексикография. Сборник статей памяти профессора Иштвана Удвари. // Orosz, ukrán és ruszin lexikológia és lexikográfia. Tanulmánykötet Udvari István professzor emlékére. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2006. 25–34. Данные к истории русинского языка. In. Cs. Jónás Erzsébet (szerk.): „Между языками и культурами.” Юбилейный сборник статей в честь Виктора Александровича Федосова // „Nyelvek és kultúrák között”. Jubileumi tanulmánykötet Viktor Alekszandrovics Fedoszov tiszteletére. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2007. 33–39. Лексичні германізми у Словарі русинського языка Юрія Чорія. In. Мовознавство – книга 5: Збірник наукових статей. Матеріали VI Міжнародного конґресу україністів. Київ – Донецьк, 2007. 373–382. Лексичні германізми у марамороських русинських говорах (за діалектним словником Олекси Бевки). Die Ukrainer (Ruthenen, Russinen) in Österreich-Ungarn und ihr Sprach- und Kulturleben im Blickfeld von Wien und Budapest. Michael Moser – András Zoltán (Hrsg.). Wien – Budapest, 2008. 187–195.
