LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 165-11/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült:
Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 08-ai (szerda) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről
Az ülés helye:
Polgármesteri Hivatal, Lesencetomaj
Az ülésen megjelentek: Mészáros László polgármester Piskor Lajosné, Kovács Lajos, Németh Vincéné és Völgyi Antalné képviselő Távolmaradását jelezte:
Sáfár Béla, Enyingi János és Illés Dezső képviselő
Tanácskozási joggal megjelent:
Dr. Takács Nóra körjegyző
Jegyzőkönyvvezető:
Lakatos Adrienn
Mészáros László polgármester köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés Lesencetomaj Települési Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata 11.§-a alapján szabályszerűen került összehívásra. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a Képviselő-testület határozatképes, mert azon a megválasztott 8 képviselőből 5 képviselő jelen van, a képviselő-testület ülését megnyitotta. Lesencetomaj Képviselő-testület tagjai közül Németh Vincéné és Piskor Lajosné képviselőket javasolta jegyzőkönyv-hitelesítőnek kijelölni. Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül jegyzőkönyv-hitelesítőnek Németh Vincéné képviselőt kijelölte. Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal – alakszerű határozathozatal nélkül - jegyzőkönyv-hitelesítőnek Piskor Lajosné képviselőt kijelölte. Mészáros László polgármester: Ezt követen javaslatot tett az ülés napirendjére, melyet a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, alakszerű határozathozatal nélkül – egyhangúlag – az alábbiak szerint állapít meg: N A P I R E N D E K: 1.) 2004. I. tv., sportfejlesztési koncepció, sportlétesítményi felújítási program 2.) Orvosi rendelő felújítása – pályázatban nem elszámolható költségek (tetőhéjalás többi része, homlokzat többi része, homlokzati nyílászárók többi része) sorsa 3.) Veszprém Megye pályázata – sportpálya korlátjának felújítása 4.) Gyermekjóléti – Családsegítő szolgálat elhelyezésének koncepciója 5.) ÖM pályázat – óvodaépület felújítása, közbeszerzési eljárás 6.) Vicai Zsolt javaslata 7.) Laktanya őrzés védelmének átvétele – koncepció megfogalmazása 8.) Tájékoztató a Víziközmű Társulat megszűnéséről 9.) Tapolcai Rendőrkapitányság vezetőjének kinevezési ügye 10.) Segítségkérés a Veszprém Megyei gyermekek és fiatalkorúak egészségügyi, mentális állapotának, életmódjának a javítása érdekében Mészáros László polgármester a napirendek elfogadását követően rátért a napirendek tárgyalására.
NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA 1.) 2004.I.Tv., sportfejlesztési koncepció, sportlétesítményi felújítási program Előadó: Mészáros László polgármester (Szóbeli előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy az Önkormányzati Minisztérium pályázatot írt ki 2009. májusában. Ezen minisztériumi pályázatokra jellemző, hogy a pályázatok más szervek pályázataihoz képest egyszerűbbek. Lesencetomaj Települési Önkormányzat azonban a pályázatot nem nyújtotta be, mert nem rendelkezik sportfejlesztési koncepcióval, valamint sportlétesítményi felújítási programmal, amelyek a pályázat benyújtásának feltételei között szerepelt. Megkérdezte Dr. Takács Nóra körjegyzőt, hogy a sportfejlesztési koncepcióval elkészítésével kapcsolatban milyen lehetőségek állnak az Önkormányzat rendelkezésére. Dr. Takács Nóra körjegyző: A kérdésre válaszolva elmondta, hogy a sportfejlesztési koncepció, valamint a sportlétesítményi felújítási program tartalmi követelményeinek, felépítésének utána nézett. Ígéretet tett a sportfejlesztési koncepció elkészítésére. Völgyi Antalné képviselő: Elmondta, hogy a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása is rendelkezik sportfejlesztési koncepcióval, melyet alapul lehet venni a település koncepciójának elkészítésekor. Mészáros László polgármester: Az elhangzottak után ismertette a határozati javaslatot. További kérdés, hozzászólás hiányában a polgármester elfogadásra javasolta a határozati javaslatot. A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 82/2009. (VII. 08.) sz. Lt. képviselő-testületi határozat Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. törvény értelmében felkéri a polgármestert, hogy a sportfejlesztési koncepciót, valamint a sportlétesítményi felújítási programot készítse el. Határidő: Felelős:
folyamatos Mészáros László polgármester
2.) Orvosi rendelő felújítása – pályázatban nem elszámolható költségek (tetőhéjalás többi része, homlokzat többi része, homlokzati nyílászárók többi része) sorsa Előadó: Mészáros László polgármester (Szóbeli előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy az Önkormányzat az orvosi rendelő felújítására pályázati forrást kapott, azonban a támogatás és az önerő nem elegendő a teljes épület felújítására. Az orvosi rendelő melletti fogorvosi épületen és az orvos lakáson is szükség volna minimális felújításra, hogy az összkép megfelelő legyen. Az épületekben nyílászáró cserére, homlokzati hőszigetelésre, tető cserére volna szükség. Ezen munkafolyamatok az Önkormányzatra nézve jelentős költségtöbblettel járnak. A következő költségvetés módosításkor hitel felvételt szükséges tervezni, melyből a beruházás megvalósulhat. Megkérdezte a képviselő-testületi tagokat, hogy egyetértenek-e azzal, hogy az épületet egységesen, egy időben újítsák fel. Völgyi Antalné képviselő: Az elhangzottakra reagálva elmondta, hogy az egységes kép miatt, egy munkafolyamattal valósítsák meg a beruházást.
Mészáros László polgármester: A beruházással kapcsolatban elmondta, hogy az ellenőrzések miatt szükség van kiviteli tervre, gépészeti tervre, statikai tervre, valamint villamossági tervre, melyek szintén jelentős költségekbe kerülnek. Javasolta a képviselőknek a tájékoztatás elfogadását A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – alakszerű határozathozatal nélkül - elfogadta a tájékoztatást. 3.) Veszprém Megye pályázata – sportpálya korlátjának felújítása Előadó: Mészáros László polgármester (Szóbeli előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy Lesencetomaj Települési Önkormányzat 2009. májusában pályázatot nyújtott be Veszprém Megye Önkormányzatához a sportpálya korlátjának felújítása tárgyában. A felújítás összköltsége kb. 1.000.000,- Ft, melyből 400.000,- Ft-ot igényeltek a pályázaton. A támogatás mértéke 200.000,- Ft, így a műszaki tartalom csökkentésére van szükség. A felújításhoz 300.000,- Ft önkormányzati hozzájárulás is szükséges, melyet a 2009. évi költségvetés szeptemberi módosításakor kell tervezni. Tervei szerint a festést, betonozást az önkormányzatnál dolgozó emberekkel meg lehet csinálni, így a lakatosmunkáért kell majd szakembernek fizetni. A korlát felújítására azért van szükség, mert az előírásoknak nem felel meg, valamint esztétikailag sem megfelelő. A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – alakszerű határozathozatal nélkül - elfogadta a tájékoztatást. 4.) Gyermekjóléti – Családsegítő szolgálat elhelyezésének koncepciója Előadó: Mészáros László polgármester (Szóbeli előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy a korábbi ülésen volt szó az „Együtt Egymásért” Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat telephelyének megváltoztatásáról, hiszen a megnövekedett állományi létszám miatt a jelenlegi iroda nem alkalmas az ügyintézésre, az ellátottak fogadására. Korábban az alsó iskola épülete tűnt optimálisnak ezen feladat ellátási helyszínének. A régió pályázatot írt ki szociális alapellátások és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztésére, melyre a pályázatot 2009. szeptember 01-2009. december 01-ig terjedő időszakban lehet benyújtani. A pályázat keretében eszköz és épületfejlesztésre nyújtható be igény, a támogatottság 90%-os. Hasonló témakörben, 2000. évben benyújtásra került pályázat, azonban abban az időben az állományi létszám 1 fő volt, azóta jelentős létszám növekedés következett be. A pályázat benyújtását javasolta, véleménye szerint érdemes megpróbálni. A pályázat a társulási megállapodásnak megfelelően kerül benyújtásra, amennyiben a gesztor településnek kell benyújtani, akkor Lesenceistvánd Települési Önkormányzat kell pályázzon. Az eszközök tekintetében a 8 településnek kell az önerőt biztosítani. Nagyobb irodára volna szükség, mert a jelenlegi irodában 5 fő dolgozik. A pályázat benyújtása előtt megvizsgálandó, hogy a Szent István parki épület, vagy a régi alsó iskola épület építhető-e gazdaságosabban. A szükséges felméréseket az épületek alaprajzai alapján lehet elvégezni. Véleménye szerint az alsó iskola épülete lenne az ideálisabb, azonban az akadálymentesítés ebben az esetben bonyolultabb a magas padozat miatt. Völgyi Antalné képviselő: Megkérdezte, hogy az alsó iskola épületének akadálymentesítését lifttel meg lehet-e oldani. Mészáros László polgármester: A kérdésre válaszolva elmondta, hogy az akadálymentesítés ezen formája is megoldható, azonban az milliós nagyságrendű. Az alaprajzokat ismerve egy mérnök meg tudja mondani, hogy milyen minimális kritériumai vannak 5 fő, illetve néhány ügyfél elhelyezésének. A kritériumokat ismerve meg kell majd nézni, hogy a két ingatlan közül melyik átalakítása felel meg olcsóbban. A pályázatban többlet pontot jelent, amennyiben funkció vesztett épület átalakítására pályáznak, ez az alsó iskola vonatkozásában adott. Völgyi Antalné képviselő: Elmondta, hogy az alsó iskola alaprajzát az iskolában tárolják.
A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a tájékoztatást. 5.) ÖM pályázat – óvodaépület felújítása, közbeszerzési eljárás Előadó: Mészáros László polgármester (Szóbeli előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy az Önkormányzati Minisztériumhoz benyújtott, óvoda felújításos pályázat pozitív elbírálásban részesült. A megítélt támogatás: 10.000.000,- Ft. A beruházást 2010. június 30-ig kell befejezni, a pénzügyi elszámolást a beruházás befejezése után 1 hónapon belül kell benyújtani. Amennyiben a beruházást az idei évben kívánja az Önkormányzat végrehajtani, úgy nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására van szükség, hiszen a beruházás értékhatára eléri a nettó 15.000.000,Ft-ot. Amennyiben a beruházást 2010-ben kívánja megvalósítani, és a tervezett beruházást ki kívánja egészíteni, abban az esetben is nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatására van szükség. A közbeszerzési eljárás költsége 250.000,- Ft + ÁFA. Ehhez tartozik a közzétételi díj, mely minimálisan 300.000,- Ft-ra tehető. Véleménye szerint várakozó álláspontra kell helyezkedni. A kapott támogatás az óvoda tetőszerkezetének, valamint nyílászáróinak cseréjére elegendő. A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – alakszerű határozathozatal nélkül - elfogadta a tájékoztatást. 6.) Vicai Zsolt javaslata Előadó: Mészáros László polgármester (Írásos előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy Vicai Zsolt megkereste őt, hogy a településen élőkből Önkéntes Tűzoltó Egyesület létrehozását kívánja megvalósítani. Ez ügyben már egy megbeszélést is tartott, melyen 9 önkéntest toborzott maga köré. A kapott önéletrajzot olvasva ismertette az úr eddigi tevékenységeit, iskolai végzettségeit. A tűzoltáshoz szükséges felszerelését önkormányzati épületben tárolja, a felszerelésről listát készített. Javasolta az egyesület létrehozásának elvi támogatását, az önkormányzat költségvetését nem érinti. Piskor Lajosné képviselő: Megkérdezte, hogy Vicai Zsoltnak van-e munkaviszonya. Mészáros László polgármester: A kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tud bejelentett munkaviszonyról. A beszélgetés során megbízhatónak, összeszedettnek találta. További kérdés, hozzászólás hiányában a polgármester elfogadásra javasolta a határozati javaslatot. A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 83/2009. (VII. 08.) sz. Lt. képviselő-testületi határozat Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete Vicai Zsolt által kezdeményezett Önkéntes Tűzoltó Egyesület létrehozását elviekben támogatja. Határidő: Felelős:
folyamatos Mészáros László polgármester
7.) Laktanya őrzés védelmének átvétele – koncepció megfogalmazása Előadó: Mészáros László polgármester (Szóbeli előterjesztés.)
Mészáros László polgármester: A laktanya őrzés-védelmével kapcsolatban elmondta, hogy havonta 620.000 – 630.000,- Ft-ba kerül az őrzés, mely éves szinten a költségvetést jelentősen megterheli. Javasolta, hogy nézzenek utána, mennyibe kerülne, ha az őrzést az önkormányzat saját embereivel végeznék. A jelenleg is önkormányzatnál dolgozók közül személy- és vagyonőr tanfolyamra minimum 3 főt kellene beiskolázni, és az őrzés-védelmet velük megoldani. Völgyi Antalné képviselő: Jónak találta, hogy a településen élőkkel oldják meg a védelmet, hiszen ezáltal munkalehetőséghez jutnak. Piskor Lajosné képviselő: Véleménye szerint a helyiekkel történő őrzés-védelem pozitív visszhangot vált majd ki a településen élők körében. Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy azáltal, hogy helyi emberekkel lesz megoldva az őrzésvédelem, az Önkormányzat felelőssége is nagyobb lesz. Munkaügyi előírásokat kell betartani, azok be nem tartása büntetést von maga után. A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – alakszerű határozathozatal nélkül - elfogadta a tájékoztatást. 8.) Tájékoztató a Víziközmű Társulat megszűnéséről Előadó: Mészáros László polgármester (Szóbeli előterjesztés.) Mészáros László polgármester: A víziközmű társulattal kapcsolatban elmondta, hogy létrehozását törvény szabályozza. A beruházással egyidejűleg küldött gyűlés alakult, a küldött gyűlés tagjai közül intéző bizottság alakult. A beruházást követően az intéző bizottság feladata megszűnt. A társulat önállóan gazdálkodó szervként működött tovább. A társulat végelszámolást Arnold János úr végezte. A társulat küldött gyűlésének a végelszámolást meg kellett szavaznia. Az ülésen a küldöttek jelentős része nem jelent meg. Az elnök úr a küldötteknek írásban nem adott a bevételek és kiadások alakulásáról elszámolást, melyet a küldött gyűlés ülésén szóvá tett. Arnold János úr áttekinthető táblázatot adott a polgármestereknek. Az elszámolás részletesen a küldötteknek nem lett bemutatva, azonban az megállja a helyét, hiszen folyamatos könyvelése volt. 2006. óta az önkormányzatok saját számláira folynak be a befizetések, mely Lesencetomaj vonatkozásában 10,2 Millió forinton áll. A kintlévőség 3.000.000,- Ft-ra tehető. Lesencetomajra eső hitelt át kellett vállalni, majd a kintlévőségeket adók módjára be kell hajtani. A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – alakszerű határozathozatal nélkül - elfogadta a tájékoztatást. 9.) Tapolcai Rendőrkapitányság vezetőjének kinevezési ügye Előadó: Mészáros László polgármester (Írásos előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Elmondta, hogy a rendőrkapitány a korábbi 4-es együttes ülésen munkatársaival együtt bemutatkozott. Bemutatkozása során agilisnak mutatkozott. Javasolta a rendkőrkapitány kinevezésének támogatását. További kérdés, hozzászólás hiányában a polgármester elfogadásra javasolta a határozati javaslatot. A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 84/2009. (VII. 08.) sz. Lt. képviselő-testületi határozat Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény III. fejezet (2) bekezdése alapján Dr. Smura János r. alezredes Tapolcai Rendőrkapitányság vezetőjévé történő kinevezését támogatja.
A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a határozat-kivonatot a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának küldje meg. Határidő: Felelős:
2009. július 31. Mészáros László polgármester
10.) Segítségkérés a Veszprém Megyei gyermekek és fiatalkorúak egészségügyi, mentális állapotának, életmódjának a javítása érdekében Előadó: Mészáros László polgármester (Írásos előterjesztés.) Mészáros László polgármester: Ismertette a napirendi pontot. Elmondta, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke levélben kereste fel az önkormányzatot, melyben segítséget kért a Veszprém megyei gyermekek és fiatalkorúak egészségügyi, mentális állapotának, életmódjuknak a javítása érdekében. A leírtakkal a képviselő-testület tisztában van. Ismeri a gyermekek problémáit, életmódjukat. Az iskolai nevelésben szerepel a gyermekek helyes életmódjának kialakítása. A településen is hasonló a probléma, amely megyei szinten is jelentkezik. Sajnálatos módon a fiatalok nem mozognak, nem ismerik a természetet, egyetlen játékszert ismernek: a számítógépet. Völgyi Antalné képviselő: Elmondta, hogy az iskolában igyekeznek a gyerekeknek ezzel kapcsolatban felvilágosító előadásokat tartani, a helyes életmód, mozgás fontosságára felhívni a figyelmet. A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül – alakszerű határozathozatal nélkül - elfogadta a tájékoztatást. Az elhangzottakkal kapcsolatban sem kérdés, sem hozzászólás nem hangzott el, így a polgármester több napirend hiányában a képviselő-testület ülését 16 óra 25 perckor bezárta.
K. m. f. Mészáros László polgármester
Dr. Takács Nóra körjegyző
Németh Vincéné Piskor Lajosné jegyzőkönyv-hitelesítő