LENKOVICS ILDIKÓ HATÉKONY TANÍTÁS ÉS TANULÁS Önszabályozó tanulás szervezése a tanórán A tanulás hatékonyságát elősegítő pedagógiai eljárások sokat várnak a kognitív tudományok utóbbi évtizedeinek eredményeitől. Különösen két kutatási iránytól remélhetők a gyakorlatba is átültethető ismeretek, ezek:
a megismerésről való tudás (metakogníció)
a megismerés szabályozása (kognitív önszabályozás)
A pedagógusoknak és a tanulóknak naiv elképzeléseik vannak az önszabályozó tanulásról, gyakran a sikeres és tökéletes tanulás szinonimájaként értelmezik. Ezekkel nem értelmezhető a fogalom. Kutatások alapján az önszabályozó tanuló jellemzői a következők: − a tanulás a tanulók által kezdeményezett, s végig kitartanak a feladat végzése mellett − önállóak, − hatékony tanulási stratégiákat alkalmaznak, − felmérik a következmények jelentőségét; önreflektív megállapításokat tesznek, (metakognitív komponensek), − kialakult érdeklődésűek, − belső és személyes céljaikat, képességeiket reálisan ismerik, − attitűdjük pozitív a tanulás iránt (motivációs komponensek). Összefoglalva az önszabályozó tanuló felelős saját tanulásáért, metakognitívan és motiváltan irányítja saját tanulási folyamatát. Pintrich szerint az önszabályozó tanuló elsősorban akkor motivált a leginkább, ha a tanulási feladatot értékesnek, hasznosnak és érdekesnek tartja a tanuló. Önszabályozás szerepe a tanulásban A tanórán megvalósuló megismerési folyamatok értelmezhetők mint önszabályozott tanulási szituációk. A tanárnak tisztában kell lennie a szabályozási folyamatok és a metakogníció működésével, hogy hatékonyan tudjon beavatkozni a tudás keletkezésének, módosulásának folyamatába, s beavatkozásával elősegítse az önszabályozó tanulás (tanulási képesség) fejlődését. Az önszabályozás a rendszerszemlélettel összefüggve hatolt be a pedagógiai és pszichológiai folyamatok leírásába. A fogalom a 90-es évektől vetődött fel – komoly kutatási irányzatkénta tanulással kapcsolatban, az előforduló értelmezések: 1
önszabályozott tanulás kifejezés lenne a pontosabb, de önszabályozó tanulásként terjedt el,
önszabályozás a tanulási folyamatban (Zimmerman, 2008),
önkontroll, önirányított viselkedés, vagy önmegváltoztatás értelemben fordul elő.
Önszabályozás: az evolúció során kialakult bennünk egy önirányított folyamat, amely révén értelmezni tudjuk saját gondolatainkat, viselkedésünket és képesek vagyunk a környezeti változásokhoz alkalmazkodni, és önmagunkat szabályozni. (Molnár 2009, 358.) Az önszabályozás modellálására több elméletet is kidolgoztak. Pedagógiai szempontból a leghasznosabb Zimmermanné. Schunk és Zimmerman az önszabályozást döntően folyamatként írja le, melynek ciklikusan ismétlődő fázisait különbözteti meg (tervezés, visszacsatolás a célokhoz viszonyított állapotról, majd újratervezés a cél elérése érdekében). A modell többrétegű, mert az önszabályozást nem csak folyamatként, de egyben képességként is értelmezi. „Zimmerman szerint az önszabályozás a személy és a környezete interakciójából származó viselkedés, ahol a személy gondolatai, érzelmei és cselekedetei adaptálódnak a környezeti kontextushoz. Ez a folyamat ciklikusan visszatérő folyamatok együttese, amely a feedback (visszacsatolás) révén valósul meg. Az önszabályozást valamilyen terv indítja el, a teljesítés, illetve az akarati kontroll tartja fenn, és az önreflexió révén valósul meg az ellenőrzés.”
1. ábra Az önszabályozás ciklikus fázisai Zimmerman (2000) nyomán (forrás: Molnár 2009, 348.)
Az önszabályozás szintjei:
viselkedés önszabályozása
környezeti önszabályozás
rejtett önszabályozás (kognitív és affektív állapotok észlelése és módosítása)
2
2. ábra Az önszabályozás fázisainak struktúrája és részfolyamatai (Zimmerman 2000 nyomán) (Forrás: Molnár 2009, 349.)
A táblázat segítségével részletesebben leírható az önszabályozás működése. 1) A tervezés fázisa meghatározza az egész folyamatot. Az, hogy a feladatot miként azonosítja a tanuló (könnyű-nehéz, érdekes-unalmas, fontos-érdektelen, hasznos, célirányos számára vagy értelmetlen, felesleges stb.) személyiségétől, önmagáról alkotott képétől (önértékelése, önbizalma, hatékonyságáról alkotott meggyőződése, a megküzdési képessége, a következmények kezelése, siker/kudarc elviselése) függ. A célok kitűzése a központi eleme a fázisnak, így ezzel részletesebben is kell foglalkozni pedagógiai okok miatt. Közismert, az emberi tevékenység minden esetben célvezérelt tevékenység. Ez azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan tudatos is ez a tevékenység. A behaviorista irányzat fontos, ma is alapvető elméletet alkotott azzal kapcsolatban, hogy az ember viselkedését céljai, vágyai, elképzelései miként alakítják. Elég utalni a motiváció problémaköre, valamint a célkitűzés-elméletre, a célokkal, a visszacsatolással kapcsolatos kutatási eredményekre. Tárgykörünk, azaz a tanulás szempontjából mindkettő különösen fontos, a pedagógiai konklúziók részletesebb kifejtésére később visszatérünk. 2) A teljesítés, akarati kontroll fázisa Ebben a fázisban az önszabályozás lényegében a tevékenység (feladatvégzés, viselkedés stb.) nyomon követését jelenti, s állandó visszacsatolás történik, így a viselkedés sikeresen módosulhat a környezet változásának megfelelően. A tevékenység fenntartásában a visszacsatolás ellenőrző szerepe mellett, a kognitív tényezőkön kívül, érzelmi tényezők is különös jelentőségűek. A tevékenység feladása, vagy megküzdés a kudarccal, személyes tartalékok mozgósítása az akarati kontroll folyamatainak fontosságát jelzi. Ebben a fázisban az elme működésének egyik különös funkciója, a metakogníció tölt be fontos szerepet. 3
3) Önreflexió A nyomon követéssel szervesen összekapcsolódik a teljesítmény, a tevékenység eredményességének,
állapotának
értékelése,
illetve
az
ezzel
kapcsolatos
reakciói,
következtetései, érzelmei a személyiségnek. (elégedettség, elkeseredettség, erőfeszítés a tevékenység sikeréért, motiváció megerősödése stb.) Itt nyilvánulnak meg a személyiségre jellemző önszabályozási stratégiák. Az önszabályozás működését nem csak azért célszerű ismernie a pedagógusnak, hogy segítse az önszabályozó tanulást a tanórán, hanem saját tanulási folyamatának optimalizálása érdekében is. Az önszabályozó tanulás kiépülését segítő tanítási stratégia Az önszabályozó tanulás irányzatának képviselői szerint a tanulás sikeressége nemcsak attól függ, hogy milyen a tanuló kognitív képessége, hanem attól is, hogy milyen a motiváltsága, továbbá, hogy mennyire van annak tudatában, hogy tanulási folyamatát megtervezheti, megszervezheti, ellenőrizheti és értékelheti. Az irányzat újdonsága ebben az utóbbiban rejlik. „Önszabályozó tanulás (Schunk és Zimmerman szerint)1: olyan komplex gondolkodási, érzelmi, akarati és cselekvési önfejlesztő képesség, amely minden esetben szisztematikusan a saját cél elérésére irányítja a tanulási képességet. A megismerés és az aktuális viselkedés szabályozására irányul és a kitűzött cél vetületében állandó figyelemmel és kontrollal kíséri a külső és a belső körülmények változását, miközben ennek függvényében a tevékenységet is módosíthatja.” Kissé másabb értelemben használja Della-Dora és Blanchard: a tanulók megválaszthatják azt, amit tanulni akarnak, és azt is, hogy hogyan és mikor tanuljanak, ugyanakkor képesek saját teljesítményük értékelésére is. Milyen módon építhető be a tanórai folyamatokba az önszabályozó tanulás képességének fejlesztése, milyen tanítási stratégiát, tanulásszervezést igényel a tanártól? A problémát makro és mikro dimenzióban is elemezhetnénk. Makro értelemben az önszabályozó tanulás fejlesztése jelenthetné az egész életen át tartó tanulás kompetenciájának megalapozását a közoktatásban, de érthetnénk alatta egy tanuló tanulási céljait egy adott tantárggyal kapcsolatban (többlettudás, javítási szándék). Az önszabályozó tanulás képességének
1
Erre a pedagógiai megközelítésre utaltunk az előzőnél.
4
fejlesztését mikrofolyamatként kezelve, - egyszerűbb áttekintés választva -, tanórai struktúrában mutatjuk be. Négy fontos elemét különböztethetjük meg az önszabályozó tanulás folyamatának, ennek megfelelően a tanórai struktúrák a következők: I.
Tervezés
II.
Végrehajtás
III.
Monitorozás
IV.
Visszacsatolás és szabályozás
Az egyes fázisok közötti kapcsolatot a 3. számú ábra szemlélteti. Mint a sémán is látható, a monitorozás az uralkodó, központi mozzanat. A tanulás egyes fázisáról gyűjtött információk visszacsatolódnak a tanulási célokra. Az egybevetés kiváltja az önszabályozást, a tanulás önirányítását.
Tervezés: cél, tanulási környezet
Monitorozás
Végrehajtás
kontroll, szabályozás
Visszacsatolás, szabályozás
3. ábra Önszabályozó tanulást érvényesítő tanóra fázisai (Forrás: saját szerkesztés)
Tervezés Ennek a tanórai fázisnak kettős funkciója van. A tanár egyrészt önszabályozó tanulásra akarja késztetni a tanulót, másrészt fenn akarja tartani a tanulást a megfelelő tanulási környezet biztosításával. Mi szükséges ehhez? 1. A tanulási célokat kell tisztázni, ugyanis a cél szerepe kitüntetett. A célok elindítják, s irányítják is a tanulást. Továbbá, a célok tükrében kell állandóan figyelemmel kísérni a tanuló aktuális tevékenységét, egyrészt a külső körülményekre, másrészt a belső folyamatokra kiterjesztve. Az önszabályozó tanulás képességének fejlesztése során a célok szándékos és tudatos használatáról van szó. Ez a megkülönböztető jegye az 5
önszabályozó tanulásszervezésnek a hagyományos tanítástól. Mivel a tanulók fejlettsége igen eltérő az önszabályozás fokát illetően, így a tanulási céljaik is eltérőek. Fontos sajátossága az önszabályozó tanulási képesség fejlesztésének, hogy itt az egyes tanuló tanulási céljainak tisztázásáról van szó. Az önszabályozásból eredően a célok csak akkor hatékonyak, ha kellően személyesek. Tehát a tanár csak ösztönözheti a tanulókat, próbálják megfogalmazni aktuális tanulási céljaikat, de direkt módon nem jelölheti ki. Tanulási cél kötődhet az adott feladathoz, de lehet általánosabb érvényű: o feladatspecifikus cél; célirányultság (a tanuló viszonyulása az adott tanulási feladathoz) o a tanulóra jellemző tanulási cél (elsajátítási cél vagy teljesítménycél) Az elsajátítási célokat kitűző tanulók sikerorientáltak, a feladat kihívás számukra, nagy az önbizalmuk (kompetenciamotiváció, elsajátítási motiváció). A teljesítménycélokat kitűzők a rossz jegy elkerülése miatt tanulnak, a tanárnak (szülőnek) akarnak megfelelni. 2. A tanulási folyamat megszervezése, mint a tervezés másik fontos eleme A célok kitűzése, rögzítése azért fontos, mert elindítják, s irányítják a tanulást. A tanulási környezetnek elő kell segítenie a célok teljesülését. Az önszabályozás érvényesülése megkívánja, hogy a tanár a tanulási környezet optimális megszervezésével, csak mintegy „háttérből” irányítsa a tanulást (idő, tanulás körülményei, társas/egyéni, eszközök, egyéb külső feltételek). A külső feltételeken túl, a belső feltételek befolyásolására is törekednie kell a tanárnak. A tanulási környezet megszervezésekor figyelembe veheti a négy, leggyakoribb gondolkodási/cselekvési stratégiát (lásd később!). A tanár metakognícióval támogatja a tanulást, pl. tudatosítja, milyen stratégia jellemző a tanulóra, annak mi az előnye, hátránya. Ennél a mozzanatnál is tetten érhető az önszabályozó tanulás irányzatának újszerűsége a hagyományos oktatási kultúrához képest. Az előzőekben láthattuk, hogy a tanulóknak tisztázniuk kell, milyen feladatspecifikus célokat akarnak realizálni. Egyedi, személyes céljaik tudatossága, részletessége különböző lehet. Sok mindent elárulhat a tanulóról, ha pl. a tíz feladatból a legkönnyebbet akarja megoldani, a rendelkezésre álló idő alatt. Mivel a tanulási célok kitüntetettek - a továbbiakban erről alaposan meggyőződhetünk – szükséges a tanulási célok rögzítése is. Változatos, ötletes technikai megoldásokat alkalmaznak a gyakorlatban: célgyűjteményből kiválasztja az aktuálisat a tanuló, ezt kóddal, színnel jelöli a feladatlapon vagy haladási naplójában; de ilyen technika a „szerződéskötés módszer” is. A célok rögzítésére azért van szükség, mert vissza kell nyúlni ezekhez, hisz a tanulás folyamatának irányítása a szerepük.
6
metakogníció, motiváció mint belső feltételrendszer motiváció mint belső mo
tanulási tevékenység tanulási környezet mint külső feltételrendszer
tanulási célok
4. ábra A tanulást meghatározó tényezők, tanári beavatkozás lehetőségei a tanulás szervezésekor
A tanárnak ismernie kell, milyen kognitív stílus jellemző a tanulóra, s a tanulási helyzetet ennek függvényében kell megszerveznie. A négy alapvető kognitív stílus (mások szerint tanulási stratégia): -
rugalmas cselekvési stratégia (leghatékonyabb)
-
merev stratégia (különböző tanulási helyzetekben mindig egyformán viselkedik)
-
passzív stratégia (a tanulási helyzetet elfogadja, még akkor is, ha az számára kedvezőtlen)
-
szétszórt stratégia (nem tud alkalmazkodni a tanulási helyzet változásaihoz, egész tevékenység során feszült, szorong, a tanulás során felmerülő problémákat nem tudja megoldani) II. Végrehajtás
Ebben a tanórai szakaszban a tanár fenn akarja tartani, irányítani akarja az önszabályozó tanulást. Már az eddigiek kapcsán is felmerülhetett az önszabályozás és a külső irányítás paradoxona, de erre a fázisra különösen vonatkozik. Milyen elméleti alapja van a tanári irányításnak, s milyen módon valósítható meg? Az önszabályozó tanulás megvalósulása most azt jelenti, ki kell választani (esetleg több közül) azt a tanulási célt, amelyik a tanulás sikeres befejezéséhez vezet a folyamat minden egyes percében. Ez egy belső, önmaga által vezérelt folyamat, de, - s ez nagyon fontos! – a
7
külső hatások ugyanolyan fontosak. A tanár (szülő), a szociális közeg által közvetített értékek hatást gyakorolnak a tanuló énképére, motívumaira, tevékenységére, ezek megalapozzák az önszabályozás működését. A beavatkozás lehetősége tehát adott a pedagógusnak. Egy tanulási feladat megoldásakor ismernie kell a pedagógusnak, milyen a tanuló aktuális motivációs állapota, akarati jellemzői, adottak-e a legszükségesebb kognitív, emocionális, konatív feltételek (tudás, érdeklődés, önhatékonyságát miként értékeli, megküzdési stratégiái), s ez milyen viszonyban van az adott tanulási helyzettel. A tanítási stratégia lényege, indirekt irányítás. Ezt a tanár a tanulási környezet optimális megszervezésével érheti el, pl. olyan feladatokat „kínál” (a tanuló választhat), mely kihívó erejű (Vigotszkij legközelebbi fejlődési zóna elmélet), mozgósítja a kompetenciamotivációt, elsajátítási motivációt. A tanulási környezet hatékony megszervezésével mintegy orientálja a tanár a végrehajtást. o A feladatok végzése során a tanár pozitív megerősítésekkel (énkép, érdeklődés, alkalmazott tanulási stratégia, fejlesztő értékelés) indirekten irányít. o A tanár a tanulókat arra készteti, hogy saját tevékenységükkel szembesüljenek, monitorozás t(nyomon követést) végezzenek. Ebben a szakaszban teljesedik ki igazán az önszabályozó tanulás igazi eredetisége, ezzel később foglalkozunk. o A tanulási képességek fejlesztése érdekében, a tanár különböző kognitív tanulási stratégiákat,
metakognitív
és
szabályozási,
valamint
un.
forrásmenedzselési
stratégiákat kínál. A kutatások igazolták, hogy a sikeres tanulók többféle tanulási stratégiát ismernek, és ki tudják választani az adott helyzetben a feladat kontextusának legjobban megfelelőt. Ezért az önszabályozó tanulás fejlesztése érdekében külön (azaz direkt módon) tanítják a tanulási stratégiákat. Olyan érdekes kísérlet is folyt, hogy a szülőknek megtanították, hogyan segíthetik a házi feladat elvégzését úgy, hogy az az önszabályozó tanulást szolgálja.
8
forrásmenedzselési stratégiák
tanulás irányítása
kognitív stratégiák
metakogníció
5. ábra: A tanár különböző stratégiák ajánlásával közvetetten irányít
A kognitív stratégiák használatára lássunk egy-egy példát. -
A tanár úgy is segítheti a feladatmegoldást, hogy ötleteket ad, módszereket kínál bizonyos megismerési eljárások alkalmazására.
-
Gondold át, nem tanultál már erről?
-
Nem találkoztál már ilyennel?
-
A tanár arra készteti a tanulót, hogy keressen más összefüggést. Forrásmenedzselési stratégiákkal pl. így segíti a tanár a tanulási képességek fejlődését: -
Mit gondolsz, jól használtad fel az időt?
-
Hol lehetett volna egyszerűbben?
-
Mit gondolsz, eléggé igyekeztél, nem terelte el a figyelmedet valami?
Arra ösztönöz a tanár, hogy a gyerek keresse a tanulási tevékenységének rejtett tartalékait, melyekkel eredményesebb lehet. A tanulási motivációkat is felhasználja, mint rejtett tartalékokat a tanuláshoz. Metakognitív stratégia alkalmazása: a feladat megoldása közben a használt tudáselemek, eljárások, módszerek, gondolkodási műveletek, stb. tudatosításával segíti a tanár a feladat megoldását. III. Monitorozás Már az előzőekben is szó volt a monitorozásról, azaz a nyomonkövetésről. A tanár arra készteti a gyerekeket, hogy tevékenységüket (a tanulást) észleljék, figyelemmel kísérjék. A nyomonkövetés elválaszthatatlan további mozzanatoktól, ugyanis azért ösztönzi erre a tanár a gyereket, hogy vizsgálják felül, értékeljék tevékenységüket. A monitorozáshoz hozzátapad az ellenőrzés és a szabályozás. Itt térnek vissza a tanulási célok. A gyereknek azt kell 9
megvizsgálnia, hogy a kitűzött tanulási céljai és az éppen végzett tevékenysége milyen viszonyban van, s milyen változtatásokra van szükség. Már itt is meg kell említeni a negyedik fázist, hisz visszacsatolás (és előre csatolás), szabályozás történik a megfigyelés alapján. A legkülönlegesebb eleme tehát az önszabályozó tanulási stratégiának, hogy a tanuló saját gondolkodási (cselekvési) tevékenységét vizsgálja, erre reflektál, vagyis szabályozza azt. A tanár a tanulói monitorozást alapvetően két dologra fókuszálhatja, s így lehet kognitív, illetve motivációs irányultságú. Ezzel összefüggésben a szabályozás is kétféle irányultságú lehet, vonatkozhat a (1)megismerési folyamatokra, a feladatmegoldás menetére, másrészt a (2)tanuló motivációs rendszerére. Nézzük meg ezt példával szemléltetve. A tanuló, önmegfigyelései, majd önelemzései vonatkozhatnak: o egyrészt gondolkodásának a tudatosítására, bizonyos eljárásainak felismertetésére, emlékezetének,
figyelmének,
tevékenysége
ütemének,
erőfeszítéseinek,
hatékonyságának a monitorozására, nézzünk erre példát: -
Mit is csináltál, hogyan jártál el?
-
Mit gondolsz, miért tetted azt, hogy megszoroztad…?
-
Mire jó az, ha aláhúzod a .?
o másrészt, önvizsgálat függvényében a szükséges korrekciók megfogalmazása, nézzünk erre is példát: -
Szerinted mi volt jó a tevékenységedben, s mi okozhatta, hogy nem sikerült csak két példát megoldanod?
-
Miért lassultál le? Elakadtál? Ha elakadtál, hogy próbálhattál volna tovább lépni?
IV. Visszacsatolás és szabályozás Az olvasó tapasztalhatta, a fázisokat alig lehet szétválasztani. Az önszabályozó tanulásban állandóan jelen van a visszacsatolás, ez a lényege. A tanulási eredményeket (annak értékelését) össze kell vetni a kívánt céllal (visszacsatolás), s ha eltérés van, módosítani kell a tevékenységet. Ha ez megvalósul, akkor beszélhetünk csak önszabályozásról, akkor lesz a tanulás önirányított. Ahogyan a tanár célkitűző szerepét is át kellett értelmezni ebben a tanítási stratégiában, ugyanúgy az értékelő szerepét is. A tanuló önreflexiójának, saját tevékenysége
(kognitív,
affektív,
pszichomotoros
összetevők)
értékelésének
kell
megtörténnie, tudatosan szembesülnie kell tanulási tevékenységével. Kezdeti célját és a 10
tanulás eredményeit összevetve kell értékelnie önhatékonyságát, s ennek tükrében kitűzni a további tanulási célokat. Az önszabályozás azt jelenti, a tanuló maga alakítja önmagát (a külső és belső feltételek hatására). Az önszabályozás véget nem érő folyamat, a visszacsatolási körök között kapcsolat jön létre. A folyamatos visszacsatoláson túl, a tanulási tevékenység legvégén is szerepe van a visszacsatolásnak. A tanulási tevékenység értékelésének, önelemzésnek, önreflexióknak előre mutatóan is meg kell történniük. Az önszabályozó tanulás lényeges eleme, hogy az „előrecsatolás” is megvalósuljon. A tanár arra készteti a tanulókat, hogy a tevékenységük (kognitív, motivációs, emocionális, akarati stb. stratégiáik) korrekciójával kapcsolatos ítéleteket hozzanak. Mindezekkel a tanulási képességek fejlődését kívánja elősegíteni a pedagógus. Ez a tanítási stratégia több pontos is másféle szemléletet igényel a pedagógustól. Az önszabályozó tanulás során a tanár feladata nem pusztán az új tudás közvetítése, hanem ugyanolyan fontos hangsúlyt kap az új tudás megszerzési folyamatának tudatosítása is, ettől lesz újszerű ez a tanítási stratégia. A tanár azt kívánja tudatosítani a tanulóban, hogy az új tudást hogyan is szerezte meg. A megismerő tevékenységére, kognitív stílusára, céljaira, motivációira,
önbizalmára,
önismeretére,
önmagáról
kialakított,
a
hatékonyságával
kapcsolatos elképzeléseire irányítja a figyelmét. De a szükséges módosításokat a tanulónak kell megtennie! A tanár csak facilitáló szerepet tölt be.
IRODALOM Falus Iván (szerk., 1998): Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanulásához. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Fisher, Robert (1999): Hogyan tanítsuk gyermekeinket tanulni? Műszaki Könyvkiadó, Budapest Molnár Éva (2002): Önszabályozó tanulás: nemzetközi kutatási irányzatok és tendenciák Magyar Pedagógiai, No. 1. 63-76 Molnár Éva (2009.): Az önszabályozás értelmezései és elméleti megközelítései. Magyar Pedagógia, No.4. 343-364. Réthy Endréné (2003): Motiváció, tanulás, tanítás - Miért tanulunk jól vagy rosszul? Nemzeti Tankönyvkiadó Réthy Endréné (1998): Az oktatási folyamat. In. Falus Iván (szerk. 1998): Didaktika. Elméleti alapok a tanítás tanulásához. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 222-270.
11
