LÉLEKÉTELEK
nem csak meditálónak
a Mettatér Meditációs Központ kiadványa összeállította: Czike Klára
[email protected] 2015.
1
Előszavak Ezeket a recepteket meditálók számára főztem 2015 során egy- és 3 napos csendes vipassana meditációs elvonulásokon. Létrejöttükben segített a tudatos étkezésről szóló tudásom, melynek nagy része Tiszteletreméltó Dhammasami théraváda buddhista szerzetes személyes tanításaiból származik, hálával gondolok rá ezért (is). Elsősorban saját étkezéssel kapcsolatos rossz szokásaim és táplálkozástudományi érdeklődésem vezetett oda, hogy 2000-ben elhatároztam, hogy vegetariánus leszek, és egészségesebb táplálkozásra térek át. Mindez nagyon nagy utazást jelentett, melynek még mindig a részese vagyok. Az évek során áttanulmányoztam és ki is próbáltam a Fit for Life nyers salátáit, a vegán táplálkozást, követtem a makrobiotikus, a (vegán) paleolit, a lúgos és a nyers táplálkozás alapelveit, évente kétszer 60 napos, többször kisebb léböjtöt tartottam évekig, sportolással egybekötve. Az új és új módszerek először mindig eredménnyel, azaz súlyvesztéssel és jobb közérzettel jártak, a léböjtök alatt nagyszerű élményeket éltem át, a 21 napos átállás (szárazböjt) is érdekes tapasztalatokat hozott. Mindezek azonban önmagukban, hosszútávon semmit sem értek. Egyetlen változást hozó technika van ma az életemben amellett, hogy nem eszem cukrot, fehér lisztet, és sok nyers gyümölcsöt, zöldséget, alacsony glikémiás indexű táplálékot fogyasztok, ez pedig a vipassana meditáció. A tudatosságom fejlesztése közben sokmindent megértettem a súlyfeleslegről, a tudatos étkezéssel számos rossz szokástól szabadultam meg, és a közérzetem a stressz- és fájdalomkezelő képességem is egészen átalakult. Úton vagyok, és nem küzdök a plusz kilók ellen, hanem hagyom, hogy megjelenjenek a kapcsolódó érzések, gondolatok, képek, figyelem őket, velük maradok, a negatív tartalmak energiáját nem táplálom. Megfigyelem a mohóságot, a dühöt, a szeretetvágyat, elcsípem az ítélkezést, figyelem magam. Közelebbről és közelebbről. Nagy szeretettel állítottam össze Neked (is) ezt a receptkönyvet, amelyben olyan egészséges ételek vannak, amelyek hozzásegítenek bennünket a betegségeink megelőzéséhez, önismeretünk fejlesztéséhez, tudatosságunk erősítéséhez, az érzéseink, gondolataink megfigyeléséhez. Főzd meg őket, ha szeretni, elfogadni akarod magad, táplálni a tested, megtisztelni vele önmagad és másokat. Add tovább őket azzal a szeretettel, amellyel összeállítottam őket. A receptkönyv ingyenes, természetesen adományokat szívesen fogadok meditációs központunk működéséhez. Legyen minden lény boldog, és békés! mettával, Klára
2015. december 2
Tudatos étkezés Tudatos étkezéskor az evést úgy fogjuk fel, mintha meditáció lenne, és minél aprólékosabban, minden részletre kiterjedően megfigyeljük az étkezési szokásainkat. Lassan vagy gyorsan eszünk? Megrágjuk a falatokat, vagy falva mielőbb le akarjuk nyelni? Milyen hangulatban vagyunk evés közben, milyen érzelmek, gondolatok merülnek fel bennünk? Általában jó, ha akkor eszünk, ha szeretve érezzük magunkat, és szeretjük az ételt is amit elfogyasztunk, mert ha nem szereted az ételt amit megeszel, mérgezővé is válhat számodra. A szeretet és az étel tisztelete növeli a táplálék rezgését és ellazítja a testet, így amit elfogyasztunk, könnyebben emésztődik meg és építi a testünket. Buddhista országokban az elvonulásokon a résztvevők gyakran ugyanolyan színű ruhát vesznek fel, fehéret, barnát, vagy más színűt. Ez segíti a tudatosság fenntartását, illetve megkíméli az elmét a döntésektől, amit reggel ruhaválasztás közben élnek meg általában az emberek. Ezek a kicsinek tűnő dolgok rengeteg energiát visznek el a gyakorlás elől. Felöltözünk, és elfelejtjük az öltözködés vagy akár ebéd közben az evés funkcióját, mert tudatosság nélkül éljük az életünket. Bonyolult menüsorokat eszünk végig, hogy szórakoztassuk az elménket, pedig ezzel épp a tudatosságunkat ássuk alá. Ha evésről beszélünk, azt értjük alatta, hogy ételt teszünk a szánkba, ez a klasszikus kapuja a külső étel belülre juttatásának. Ugyanakkor ezt megelőzően már nagyon sok folyamat történik, kigondoljuk a menüt, bevásárolunk, elkészítjük az ételt. Tehát mire ténylegesen enni kezdünk, már rengeteg energiánk fekszik a dologban, és számos más kaput is felhasználtunk a folyamathoz. A második kapu a szem, már a bevásárláskor felfaljuk vele az üzlet polcain lévő tömérdek élelmiszert. Már a szemen keresztül rengeteget eszünk. Miközben a konyhában az ételt készítjük, az elménk, a szemünk és az orrunk is eszik. Mire az asztalhoz ülünk, addigra ténylegesen már rengeteget ettünk. A 6 érzékelő kapu mind részt vesz az evésben (elme, hallás, látás, szaglás, ízlelés, tapintás). Az elménk információkat gyűjt, koncepciót készít, a szem a látáson keresztül eszik, az orr az illatokon keresztül kapja az ételt, a fül hallja a folyamatokat, a nyelv ízleli az ételt, a test pedig tapintással érintkezik vele. Ha az ételt betesszük a szánkba, és általában kétszer-háromszor megrágjuk, az étel keveredik a nyállal, akkor a szem és a többi kapu számára egyre nemkívánatosabbá válik, ilyenkor már senki sem kíváncsi rá többet. Az ételt javasolt 20-30-szor megrágni, mert bár az elme közben unatkozik vagy türelmetlen, az emésztésnek segítünk ezzel. Az elme unalomfüggése abból is látható, hogy többnyire senki nem akar ugyanabból az ételből többször is enni. Az elme rágni sem nagyon szeret, pedig a rágás redukálásával rengeteg energiát veszítünk el, mert a szájban az emésztés nem tud elkezdődni, a munkát a gyomornak kell befejeznie, és feleslegesen erre használjuk el az ételekből nyert energiát.
3
Ha az ételek tápanyag-összetételét nézzük, akkor a sült krumpli vagy más étel nem változik, holnap is ugyanolyan összetevőkből áll. Egyvalami változik: a fogyasztó. Ha ismételnénk az ételt, akkor már nem érdekelne bennünket. Az ételekhez való viszonyunk eléggé sekélyes, nem tudjuk az érdeklődésünket fenntartani. Egy kanál ételben benne van a föld, a nap, a szél, a farmerek, a szállítók, a kereskedők, a könyvelők energiája is. Ahhoz hogy mindig mást ehessünk, rengeteg energiát használunk fel. Világszerte mindössze 500 millió ember állít elő a 7 milliárdból élelmiszert, tehát egy ember termeli meg 14 ember ételét, akiknek nagyon keményen kell dolgozniuk. Rengeteg vegyszert használnak ennek a mennyiségnek a megtermeléséhez. A termelés, a főzés és az evés folyamatában is rengeteg kémiai vegyület kerül hozzá az ételhez méregként. Nagyon fontos, hogy amikor eszünk, akkor annyiszor rágjuk meg az ételt, ahányszor csak lehetséges. Ez jó az egészségnek, mert könnyebb dolga lesz az anyagcserének feldolgozni azt ami bekerült. Amikor rágunk, rengeteg érzelmet is megfigyelhetünk, ezek közül az egyik az unalom. Ez az érzés abban akadályoz meg, hogy ténylegesen élvezd az ételt. A tudat azonnal problémát gyárt, és azon ételekkel kezd el foglalkozni, amelyek nincsenek az asztalon. Az elme sosem él a jelenben, és mindig valami másra vágyik. Amikor a különböző érzékszerveinkkel tudatosság nélkül eszünk, akkor nem a bölcsességünket használjuk az étkezéshez, nem figyelünk oda a testünk tényleges szükségleteire. Tudatossággal enni azt is jelenti, hogy úgy nézünk az ételre, mint vitaminok, fehérjék, szénhidrátok összetételére és tápértéke alapján fogyasztjuk, nem a színét, az árát, a származási helyét nézzük. Az étkezés célja, hogy egészségesek, erősek legyünk, de sok ember számára ez csak másodlagos, és az étkezés akár státuszszimbólumként is megjelenhet, ami nem jelent helyes szándékot. Az étkezésben a tudatosság nagyon fontos, nem csak az egészség, hanem a környezet megóvása miatt is. Ha az ételre nem gondolunk elidegenítve, nem emlékeztetjük magunkat, az elménket, az érzékelésünket, hogy a testünknek kell ennie, akkor nem tudjuk kontrollálni az elménket, amely az egész világot megenné legszívesebben. Ha az ételekről így elmélkedünk, akkor tudatosan fogunk tudni étkezni úgy, hogy csak azt esszük meg, amire a szervezetnek szüksége van. Buddha négy féle ételről beszél: maga az anyagi minőségű étel a szándék, az étkezés célja (ha helyes a szándék, akkor az étel jól táplál bennünket, ennek karmikus jelentősége is van) érintkezési pontok (szem, orr, fül, nyelv, test, elme) – az étel ezekkel érintkezik tudatosság (elképzelések, gondolatok, érzelmek) táplálékai Az étel egyértelműen holisztikus dolog, ha kihagysz egy étkezést, akkor nem történik semmi, mivel folyamatosan eszel különféle szinteken. Ha tudatosan étkezünk, és az elme ételei is a helyükön vannak, akkor nem mérgezzük magunkat, hanem megfelelően táplálkozunk, megfelelő mennyiségű energiát nyerünk belőle. 4
Az evési szokások emellett kulturálisan is meghatározottak Egy koreai zen tanító elment Szarajevóba vendégségbe, ahol nagy körültekintéssel készítettek számára ételt. Ő megjelent a kis tálkájával, és minden készített ételből vett egy kanállal és beletette ugyanabba a tálba, és elfogyasztotta. Miután végzett, öntött egy kis vizet a tálkába, és megitta azt. Nem felelt meg a társadalmi elvárásoknak, de nagyon bölcsen, tudatosan, környezetkímélő módon evett. A gyomor akkora, mint a tenger. A tenger mélységét nagyon nehéz megmérni, ahogyan a gyomor mélységét is, mivel a gyomor tényleges arasznyi nagyságához hozzájönnek a tudati dolgok is, így ezek által végtelenné válik. Az étellel kapcsolatos betegségek többnyire a mentális fájdalmakból erednek, a szándék nem megfelelő ezekben az esetekben. A fizikailag elfogyasztott étel kb. 25%ban táplál bennünket, a többi máshonnan, az említett kapukon keresztül kerül hozzá az egészhez. A tudatosság fókuszálása érdekében elvonulásokon minden étkezés előtt egy pár perces meditációt végzünk. Kérlek, mondd magadban a következőket: Hálát adok a Teremtő Erőknek, amelyek megteremtették ezt az ételt, Hálát adok a Földnek mely táplálta és gyarapította, a Napnak mely érlelte, és hálát adok mindazoknak, akik elősegítették azt, hogy elfogyaszthassam. Szolgáljon épülésére testemnek, lelkemnek és szellememnek. Oda épüljön be, ahol a legnagyobb szükség van rá. 10 napos elvonulásokon páli nyelvű áldással segítjük a folyamatot: Bhavatu sabba mangalam - rakkhantu sabba devatâ Sabba Buddhanu bhâvena - sadâ sotthi bhavantu te May there be all the auspices, may all the deities protect me/you; By the power of all the Buddhas, may there be blessing to me/you. Állj mindenek védelme alatt, minden Istenség óvjon Téged A Buddhák ereje legyen Veled és áldásuk kísérjen. Bhavatu sabba mangalam - rakkhantu sabba devatâ Sabba Dhammânu bhâvena - sadâ sotthi bhavantu te May there be all the auspices, may all the deities protect me/you; By the power of all the Dhamma, may there be blessing to me/you. Állj mindenek védelme alatt, minden Istenség óvjon Téged A Dhamma ereje legyen Veled és áldása kísérjen. Bhavatu sabba mangalam - rakkhantu sabba devatâ Sabba Sanghanu bhâvena - sadâ sotthi bhavantu te May there be all the auspices, may all the deities protect me/you; By the power of all the Sangha, may there be blessing to me/you. Állj mindenek védelme alatt, minden Istenség óvjon Téged A Szangha ereje legyen Veled és áldása kísérjen.
5
Az étkezések rendje Elvonulásokon reggel és délben eszük szilárd ételt, így az itt felsorolt ételek is ezt a felosztást követik, így reggelire és ebédre is mindig tartalmas, rostokban, ásványi anyagokban, energiában gazdag, lassan felszívódó ételeket eszünk. Fontos, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás érdekében gabonát, gyümölcsöt, magvakat egyaránt tartalmazzon. Persze fontos a fehérjék és a szénhidrátok aránya, valamint a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékbevitel is. Az itt olvasható ételeket vegánok, lisztérzékenyek, tejérzékenyek és candida diétások is fogyaszthatják, mert alapesetben sem búzalisztet, sem tejet, sem cukrot nem tartalmaznak. Ha mégis, az alapanyagok nyugodtan helyettesíthetők gluténmentes, tejfehérjementes változattal.
6
Reggelire Ezeknek az elvárásoknak a leginkább a meleg gabonakása felel meg, amit természetesen igényeink szerint kiegészíthetünk kenyérrel, sajttal, zöldségekkel is. A legegyszerűbb, ha van otthon köles, zab, hajdina, bulgur, és ezek valamelyikéből készítünk sok tiszta vízzel kását magunknak, amelyet ízesíthetünk mákkal, dióval, egyéb magokkal, kókusszal, lekvárral, aszalt vagy friss gyümölcsökkel, joghurttal. Ha cukormentes változatot szeretnénk, akkor célszerű xilitet vagy eritritet hozzátenni. Gabonakása aszalványokkal Bármilyen pelyhet használhatunk, lehet búza, zab, árpa, vagy vegyes pelyhek, és lehet a nagyobb vagy a kisebb szemű is. A kását kb. 15 percig főzzük lassú tűzön, lehetőleg tisztított vízzel. Annyi vizet tegyünk a kására, hogy másfélszeresen lepje el, és folyamatosan töltsünk rá vizet, amíg felveszi és kavargassuk is, mert nagyon könnyen leég. Édesítésnek használhatunk aszalványokat, akkor főzzük fel őket külön vízzel (mazsolákat, fügét, datolyát, barackot, tulajdonképpen bármit), majd turmixoljuk össze, és öntetként adjuk a kása mellé, de el is keverhetjük benne. Felforrósítatunk már kész lekvárt, vagy xilittel, eritrittel, mézzel, vagy bármilyen édesítővel édesíthetjük. Adhatunk mellé (görög) joghurtot, magokat, vagy friss gyümölcsöt is. Az elvonulásokon kiegészítésképpen, mintegy desszertként adunk barnakenyeret krémekkel, sajttal, friss zöldségekkel. Íme, néhány krém. Mennyiségeket nem írok, egyszerűek, a fűszer mennyiségét az ízlés határozza meg. Aszalt paradicsomos fetakrém Az aszalt paradicsomot meleg vízbe beáztatjuk 1 órára. Ha megpuhult, egyszerűen összeturmixoljuk feta sajttal, vagy kecskesajttal. Fűszerként friss/szárított bazsalikomot teszek hozzá, és olívaolajjal teszem krémessé. Mandulatejes magkrém Bármilyen magot használhatunk, így sótlan kesudiót, pucolt mandulát, napraforgómagot, tökmagot, szezámmagot. Ez utóbbit kicsit pörköljük meg egy lábasban olaj nélkül. Vigyázzunk, mert hamar odaég! A többi magot célszerű 2 órára tiszta vízbe beáztatni. Utána lecsöpögtetjük, és mehet a turmixba mandulatejjel, mustárral, sóval, bazsalikommal együtt. Krémesebb lesz pici olívaolajjal. Zsázsás tojáskrém (de lehet rukkolás, vagy más csírás) A tojásokat megfőzzük, lereszeljük, elkeverjük mustárral, sóval, borssal, tejföllel, vagy más tejszerűvel (mandulatej is jó) és hozzáadunk csírát, vagy rukkolát. Avokádókrém csírával
7
Pucolás után turmixoljunk össze érett (ez fontos!) avokádót, kis gerezd fokhagymát, 2 egész paradicsomot és egy kis citrom vagy lime levet. Sózzuk, és már kész is. Bármilyen csíra jó hozzá! Ha van otthon friss korianderünk, azzal a legjobb. Hajdina-kolbászkrém Főzzük meg a kb. csészényi hajdinát, még pedig úgy, hogy előtte nap beáztatjuk vízbe, ami ellepi, aztán jól kimossuk, és amikor felforrt az első víz amiben főzzük, azt is cseréljük ki alatta. Így nem lesz keserű az íze. Ha megfőtt, turmixoljuk össze egy fél fej hagymával, kis gerezd fokhagymával, majorannával, pirospaprikával, őrölt köménnyel, sóval, borssal.
8
Ebédre Mivel ekkor veszünk magunkhoz a napban utoljára szilárd ételt, fontos, hogy változatos, egészséges 3 fogás legyen az asztalon. Mivel vegetariánus fogások, érdemes szem előtt tartani, hogy zöldség, hüvelyes, és mag is szerepeljen együtt egy-egy fogásban a fehérje biztosítása érdekében (fehérjekomplettálás). Levesek Téli minestrone Egy fej apróra vágott hagymát futtassunk meg olajon vagy gyöngyöző vízben. Szeljünk rá kelkáposztát, kicsi kockára vágott nyers krumplit, karikára vágott répát, szeletekre vágott angolzeller szárat és zöldborsót, sót, borsot. Öntsük fel tiszta vízzel, és ha már forr, akkor halkítsuk le a lángot, és így főzzük puhulásig. Miután megfőttek a zöldségek, akkor öntsük nyakon paradicsomlével, és ha újra felforrt, akkor adjuk hozzá az apróra vágott petrezselymet és zellerlevelet. Édesburgonyakrém leves mandulaforgáccsal Egy fej apróra vágott hagymát futtassunk meg olajon vagy gyöngyöző vízben. Szeljünk rá fele-fele arányban krumplit és édesburgonyát. Sózzuk, borsozzuk, oregánót/kakukkfüvet tegyünk hozzá és addig öntsük fel tiszta vízzel, amíg el nem lepi. Ha forr, vegyük le a lángot, és lassú tűzön főzzük a zöldséget puhulásig. Ha készen van, össze kell turmixolni. Tehetünk bele olívaolajat, kókusztejet, reszelhetünk rá sajtot, vagy piríthatunk rá krutont vagy bármilyen magot. Mustáros karfiolleves Egy fej apróra vágott hagymát futtassunk meg olajon vagy gyöngyöző vízben. Szeljünk rá egy fej karfiolt, és 1 db krumplit puhulásig úgy, hogy forráskor lejjebb vesszük a lángot, és lassan pároljuk meg a zöldséget sóval, borssal. Ha készen van, mustárral és olívaolajjal összeturmixoljuk, és apróra vágott petrezselyemmel hintjük meg. Mustár helyett használhatunk mustárport is, ami sokkal egészségesebb, mert nem tartalmaz ecetet. Ekkor egy kis citrommal savanyíthatunk. Főételek Friss saláta Kedvencem a szabadon variálható friss saláta. Ami otthon van kategória: lehet benne cékla, répa, rukkola, bármilyen más zöld saláta, káposzta, retek, sütőtök, ezek a legjobb zöldségalapanyagok. Ezeket vékonyra fel kell vágni. Alapnak érdemes bármilyen gabonát főzni, ez lehet árpa, kuszkusz, zab, tönköly, hajdina, bulgur, barnarizs, ez hidegen kerül a salátába. Az öntethez a legjobb a tahini, olívaolaj, citrom/lime, aszalt paradicsom keveréke. Piríthatunk hozzá fenyőmagot, mogyorót, kesudiót, szezámmagot. A lényeg: legyen benne gabona, friss zöldség, mag, valami roppanjon, és valami pikáns íz is kell, ill. valami édes (gyümölcs). Alulra jön a gabona, tetejére a friss zöldség, erre rá az öntet, végül a magok és a friss zöldfűszer.
9
Spenótos-fokhagymás kukoricapuliszka Elkészítem a puliszkát kukoricadara és másfélszeres víz elegyítésével. Csak akkor rakom bele, ha már forr a sózott víz! Levéve a lángot, lassan, fedő alatt, időnként kevergetve főzöm meg. Ha kész, elkeverem benne a fagyasztott vagy friss spenótot, egy fej kinyomott fokhagymát, és kecskesajtot/fetát/ricottát/túrót, de ezt el is lehet hagyni. Aztán kibélelek egy tepsit sütőpapírral, belefektetem a masszát kb. 4 cm vastagon, és 30 percre 170 fokon megsütöm. Ha egy picit kihűlt, akkor hidegen sajtolt bármilyen olajjal meglocsolom. Sült téli gyökerek Összevágok sütőtököt, céklát, répát, krumplit, zellert. Megforgatom sóban, rozmaringban, borsban, és meglocsolom olívaolajjal. Sütőben 30 percig 180 fokon lefedve, és utána pirulásig fedő nélkül sütöm. A krumplit jó előfőzni, mert az sül a legtovább. Sütőtökös rizottó A sütőtököt kisebb darabokra vágom, kimagozom és kakukkfűvel, sóval, olívaolajjal megsütöm 200 fokon a sütőben. Ha kész, leszedem a héjáról, és olajban megfuttatott fej hagymára dobom. Összeforgatom, összeturmixolom, majd beleteszem a riszt, és folyamatosan felöntöm vízzel ahogy lassan szívja fel. Lehet tejföllel, alternatív tejekkel lazítani. Jól megy hozzá a kakukkfű és a fokhagyma is! Kókusztejes-vöröslencsés egytálétel A vöröslencsét egy fej apróra vágott hagymán olajon megfuttatom, sózom, borsozom, és felengedem vízzel. Nagyon hamar megpuhul! Ha kész, kókusztejszínnel és apróra vágott ananásszal, friss korianderrel tálaljuk. Diófasírt 200 g diót és ugyanennyi darált zabpelyhet összekeverünk egy tojással, és fasírtként fűszerezzük (pirospaprika, majoranna, só, bors). Teszünk bele egy pici mustár, petrezselymet, és felöntjük meleg vízzel, hogy a zabpehely megszívja magát, tehát nem sokkal! Ha túl laza lesz, nem tudunk belőle gombócokat csinálni, ekkor célszerű egy-két szelet barnakenyeret hozzáadni, hogy felszívja a felesleges folyadékot. Lehet olajban, és sütőben egyben is megsütni.
10
Sütemények Kókuszos-csokis köleskrém A kb. 2 csészényi kölest előző este beáztatjuk, és másnap nagyon puhára főzzük. Van egy állaga, amikor nem jó még, amikor marad a szájban egy kis keményszerűség, akkor még nem jó. Nagyon hamar odaég, tehát nagyon lassan kell főzni, bő vízben. Ha ügyesek voltunk, akkor nem égett oda, és meg is puhult. A titok, hogy kis adagot kell egyszerre főzni. Ha kész, kihűtjük, összekeverjük kakaóporral, és cukormentes lekvárral, mintha kókuszgolyót csinálnánk (úgy is folytathatjuk). Ha kész, letehetjük külön kis tálkákba, és a tetejét megszórhatjuk kókuszreszelékkel, vagy egy tálba is letehetjük. Lekvár-szósz, friss gyümölcs, vagy tejszínhab is jó hozzá, ha gazdagítani akarjuk. Nyers torta Összeturmixolunk megfőzött datolyát, fügét, mazsolát, aszalt barackot. Finomra darálunk magokat, és összekeverjük ezzel a szósszal (érdemes mandulalisztet venni, és azzal segíteni a sűrítést). Tortaformába tesszük, a tetejére olvasztott kakaó és olívaolaj főzetet öntünk. Édes-sós sült magok Felfőzünk vízzel sót és xilitet (porcukor formátum jobb). Belekeverünk különféle magokat, hogy rájuk ragadjon ez a máz. Sütőpapírt teszünk egy tepsi aljára, és ráterítjük a magokat. Tehetünk még rá darabot sót. 170 fokon 10 percig pirítjuk. Mákos halava Olívaolajon megfuttatunk valamilyen darát (barnarizs dara nagyon finom!), lehet búzadara is. Kis pirítás után felöntjük kókusz vagy mandulatejjel, és eddig főzzük, amíg besűrűsödik. Édesíthetjük xilittel, de lekvárt, és friss gyümölcsöt és reszelt citromhéjat is tehetünk bele. Ha kész, megszórjuk mákkal. Készíthetünk diós vagy csokis változatot is! Hidegen és melegen is finom.
11
Ráadás Sokan kértek tőlem karácsonyi vegetariánus menüt, íme az idei. Előétel: Sült camembert sajt rozmaringgal, fokhagymával, pirítóssal Két szép kerek érett camembert sajtos beteszem egy kisebb hőálló edényben, mellé teszek fokhagymát pucolatlanul, és rozmaringot vagy ág, vagy apríték formájában, és 20 percre berakom a sütőbe 180 fokra. Só, bors kerüljön előtte a tetejére. Ha kész, fel kell vágni a sajtokat, és lehet bele mártogatni a pirítóst. Leves: Ázsiai zöldségleves Most ez az egyik kedvenc levesem, kell hozzá hagyma, kínai kel, shitake gomba, sárgarépa és reszelt gyömbér, valamint szójaszósz, olívaolaj a hagyma alá az elején. Ha már forr, akkor lassú lángon főzzük puhulásig. A végén rizstésztát lehet beletenni, vagy csípőset is (chili). Főétel: Vegetariánus káposzta Olajon megdinsztelünk egy fej hagymát és 2 nagyobb gerezd fokhagymát. Jól átmossuk a savanyú káposztát, és pirospaprika kíséretében, egész borssal és tiszta vízzel feltesszük főni. Belevágunk még kb. két marék aszalt paradicsomot, és kb. 40 percig főzzük. Ha kész, reszelt füstölt sajttal, tejföllel kínáljuk. És az elmaradhatatlan: Beigli Hozzávalók: 1 kg liszt (én fele fehér fele barna tönkölyből, vagy durumból csinálom) 2 dl olívaolaj 30 g élesztő 2 db tojás 20 g xilit 4 dl tej (növényi is jó) só Töltelék: Diós/mákos: Aszalványokból főzök egy sűrű főzetet, és összeturmixolom. Ebbe teszem, a reszelt diót és tejet, citromhéjat.. Arra kell vigyázni, hogy ne legyen benne túl sok a folyadék, és hogy a tésztalapra rákenve kb. olyan vastag legyen, mint maga a kinyújtott tészta. A mákos ugyanígy, csak mák van benne dió helyett, és fahéjat is teszek bele. A hozzávalókból összegyúrom a tésztát, akkor jó, ha félkemény, elválik a kezemtől. Rövid pihenő után (20 perc), és nem kell meleg hely, 6 részre osztom, és cipókká formázom. Egyenként kinyújtom, és a téglalapokat megkenem lekvárral. Erre jön a töltelék, ugyanolyan vastagságban. Az összetekert rudakból 3 fér egy tepsibe, a tetejét megkenem egy egész és két sárgájából kevert tojással egyszer, száradás után még egyszer. A tetejét és az oldalát is megszurkálom, hogy a nedvesség távozni tudjon. Alul-felül sütésre teszem a sütőt, és 220 fokon pirosra sütöm. Jó étvágyat mindenkinek! 12