LEGYETEK BÁTRAK ÉS VAGÁNYAK!

A MA GY A R B E N CÉ S KO N GRE GÁ CIÓ T Á J É KO ZT A TÓ LA P J A

VII. évfolyam 4. szám 2005. tél

LEGYETEK BÁTRAK ÉS VAGÁNYAK! Notker Wolf prímás apát úr homíliája Szent Márton ünnepén

Szent Márton számomra egyike a legnagyobb formátumú férfiaknak azok közül, akik a pogány ókor és a keresztény középkor közötti átmenet idején éltek. Már maga az életrajza is mesébe illő. 15 évesen katona lesz, 18 évesen megkeresztelkedik, aztán iskolába áll és Poitiers-i Hilárius, a nagy egyháztanító tanítványa lesz. Ezután misszionárius, majd kb. az élete felén egy rövid ideig remete. 45 évesen megalapítja a ma is működő Ligugé-i kolostort, 55 évesen Tours püspökévé választják, majd megalapít még egy kolostort: a jelentős Marmoutier-i apátságot. Márton volt az egyik első „européer” – egy egységes Európában gondolkodó ember. Itt született, Pannóniában, az itáliai Paviában nevelkedett, Franciaországban katonáskodott, Wormsban (a mai Németország területén) keresztelték meg, hogy aztán Poitiers-ben működjék, „Tudjuk, hogy Isten Fia eljött, és érés Illíriában, a mai Dalmácia és Szlovénia területén hirdesse Krisztus zéket adott nekünk, hogy megismerigéjét. Mindemellett fő működési területe a franciaországi Tours-i egyjük az igaz Istent.” (1Jn 5,20) házmegye volt. Képzeljük csak el ezeket az utazásokat az akkori út- és Isten adja meg a Bencés Hírlevél közlekedési viszonyok mellett! A rómaiak ugyan megépítették híres minden kedves Olvasójának azt az úthálózatukat, és 40 kilométerenként postakocsi állomásokat állítottak érzéket és érzékenységet, amellyel fel, ahol cserélni lehetett a lovakat – ám a közbiztonság meg sem kömegismerjük Karácsony titkát, az zelítette a mait. Mindenhonnan veszély leselkedett az utazókra, azonigaz Isten közöttünk lakását, és kívül lépten-nyomon vámot kellett fizetniük. Biztosan jól jött volt Márazt, hogy a megismerés öröme eltonnak, hogy már 15 éves korában katonai kiképzésben részesült. kísérjen bennünket a most kezdődő Szükség esetén meg tudta védeni magát. Később is éltek hasonló európai formátumú emberek. Az angliai új esztendőben. Canterbury-ről elnevezett Canterbury Szent Anzelm például PiemontAsztrik főapát és a szerkesztők ban született, Burgundiában, pontosabban a befolyásos Cluny apátságban tanult, a normandiai Le Bec apátságba lépett be bencésnek, ahol később apát is lett, s csak ezután került Canterburybe és lett Anglia prímása. Szent Tamás, a nagy domonkos teológus Aquinóból származott, s aztán az onnan nem messze fekvő Montecassinón tanult. Később Kölnben találjuk, Nagy Szent Anzelm tanítványaként, majd pedig Párizsban, mint híres professzort. Végül a halál a Fossanova-i ciszterci kolostorban éri, útközben Nápolyból a Besancon-i zsinatra. Kedves Testvéreim! Azért emelem ki Szent Márton européer jellemét, hogy észrevegyük, milyen keresztény és európai örökség részesei vagyunk, s hogy manapság annak megteremtésén fáradozunk, ami a középkorban a közös keresztény kultúra révén meglévő adottság volt. A felsorolt alakok olyan européerek voltak, akik nemcsak a gazdasági és politikai egyesítés haszonélvezői kívántak lenni, hanem akik maguk is hozzájárultak az egységes európai kultúrának a görög-római antikvitáson és a keresztény hiten alapuló megteremtéséhez. Most viszont térjünk vissza Mártonhoz. Nagyon rámenős és vagány alaknak kellett lennie, aki roppant sok energiával rendelkezett. Gondoljátok csak meg, kedves fiúk! 15 évesen beléptek a hadseregbe. Kell hozzá egy adag bátorság. Mártont a legkeményebb fegyelemben képezték ki. A rómaiak ugyanis nem bántak kesztyűs kézzel

SZÁMUNK

TARTALMÁBÓL

• Ülésezik a Magyar Bencés Kongregáció Általános Káptalanja • Szent Márton ünnepe

• Bortörténeti konferencia a Főapátságban

• A megújult lázi templomtorony

• Az új bencés likőrcsalád ismertetése

• Beszámolók a Kongregáció egyes házaiból

• Liturgikus szakmai találkozó Pannonhalmán

• Faber Miklós BDSz elnök beszéde

1 PANNO

a katonáikkal. Puhányokkal nem folytathatták volna hódításaikat, nem tudták volna megvédeni a birodalom határait. Olyan emberekre volt szükségük, akikben volt kitartás, akik bátrak voltak, akik tudtak magukon segíteni, de akik egyben egységes fegyelem alatt, közösségben nevelkedtek, és magas fokú szolidaritást tanúsítottak egymás iránt. Szemmel láthatólag ilyen alakot keresett magának Isten is. A missziós munkára, az Egyház építésére és a kolostorok megalapítására ilyen energikus és szilárd jellemű emberre volt szüksége. Szent Márton Szent Pálra emlékeztet engem. Ő is olyan jellemvonásokkal rendelkezett, amelyeket Isten felhasználhatott arra, hogy az örömhír Izrael és Szamária határain túl is elhangozzék, és az Egyház megvesse lábát a Földközi-tenger egész térségében. Tudjuk, hogy Pál teljes meggyőződéssel üldözte kezdetben a keresztényeket, azaz Jézust. Jézus azonban nem mondott le róla, sőt különleges eszközévé választotta őt. Isten azt akarja, hogy minden ember eljusson az üdvösségre, s hogy mindenki felismerje: a boldogság és béke nem érhető el másként, csak az általa felkínált üdvösségen keresztül. Ezért küldte a Fiát a világba, s a Fiú ezért adta oda életét a világnak, az Isten kiengesztelődő szeretetének jeleként. Isten elment egészen a végsőkig, s azt kívánja, hogy szeretetét felismerje és elfogadja minden kor minden embere, mindenütt a világon. Az örömhír hirdetésében gyáva nyulakkal semmit nem tud kezdeni, bátor és vagány emberekre van szüksége, akik a mai társadalomban is fellépnek az őszinteség, igazságosság és önátadás értékét hirdetve, s minderről a saját életükkel tesznek tanúbizonyságot. Szent Márton mind a mai napig tartó hírnévre tett szert azzal, hogy megosztotta katonaköpenyét egy koldussal. Ez a nagylelkűsége és nagyvonalúsága vezette el őt a keresztségre is. Szt. János apostol első levelében ugyanis ezt olvassuk: „Aki úgy cselekszik, mint Isten, megismeri Istent”. Mivel Szent Márton ennyire nagylelkű volt, megismerhette Krisztust, Isten emberré lett nagylelkűségét, és kérhette a keresztséget. Krisztus magával ragadta őt és nem engedte el többé. Krisztus lett számára az új hadúr, akinek katonáskodását magára vette, olyan úr, aki nem leigázza, hanem békében összeköti a népeket; olyan úr, aki nem rabszolgaságba dönti, hanem a szabadsággal ajándékozza meg az embert. Szent Benedek kétszáz évvel Márton után Regulájában azt írja, hogy az igazi szerzetest az jellemzi, hogy szüntelen Istent keresi és Krisztusnak semmit elébe nem tesz. Ez az, ami Szent Mártont is állandóan hajszolta – a szó szoros értelmében. Keresztül-kasul bejárta Dél-Európát, hogy az evangéliumot hirdesse, s egyben szerzetesként Krisztust a legszemélyesebb módon követte. Az ember soha nem lesz „kész”, újabb meg újabb kihívásokkal találkozik az életben. Fiatalkorunkban az életünket és hivatásunkat keressük. Aztán megteremtjük „egzisztenciánkat”, családot alapítunk, vagy belépünk egy szerzetesközösségbe. Hétköznapjainkban viszont újabb és újabb kihívásokkal szembesülünk: más emberekkel, más nézőpontokkal találkozunk, megtapasztaljuk, mi az a szenvedés és halál, mi az emberi bukás és csőd. Átéljük a középkorú és öregedő ember krízisét. Szükséges azonban, hogy minden ilyen helyzetben a Krisztus melletti döntésünk lendítsen bennünket tovább. Néha úgy tűnik, csak sötétben tapogatózunk. Ám maga Krisztus az, aki ilyenkor kihívás elé állít minket. Mert tovább kíván vezetni bennünket, még szabadabbá szeretne tenni: szabadabbá az Evangélium, szabadabbá az emberek számára. Kedves fiatal barátaim! Vágjatok bele a kalandba, amit Krisztus jelent – Szent Márton is belevágott. Unalmas biztosan nem lesz az életetek. Nem lesz mindig könnyű és egyszerű, de izgalmas lesz. Ezt mutatja Szent Márton élete, s a saját tapasztalatom alapján is megerősíthetem ezt. Életünkben a boldogságot keressük. Mitől lesz az ember boldog? Azt hiszem, Szent Márton tudta a választ: egészen haláláig boldog ember volt. Nyugtalan, de szüntelenül együttes mozgásban Krisztussal. Nem kellett az élet értelmét fürkésznie. Krisztussal való kapcsolata, egysége, tartást adott az életének. Mert Isten nem a mozdulatlan mozgató, hanem mozgás, élet, élet bőségben. Azt kívánom nektek, hogy a Krisztussal való közösségben életetek boldog és beteljesedett legyen. Legyetek bátrak és vagányak! Nem fogtok csalódni Krisztusban. fordította: Konrád testvér

A PANNONHALMI SZEMLE téli (2005/4.) számának témája: a gyermek ígérete PAUL KLEE: Gyermekkori emlékek (Részletek a Naplóból) JÜRGEN MOLTMANN: Minden kezdetben varázslat rejtezik MICHAEL DONELLY: A gyerekek testi fenyítésének történeti perpsektívái HALÁSZ ANNA: Az ember lelki születése WEBER KATALIN: Köróra a glaviatúrán (Gyermeknyelv) BOLDIZSÁR ILDIKÓ: A mese mint beavatás – NÁDORI LÍDIA: Kisgyermek a nagyvárosban (Fenomenológiai kísérlet) SZOFIA GUBAJDULINA: Két magyarországi beszélgetés a zeneszerzővel PANNONHALMI 10.B OSZTÁLY: Gyermekek a monostorban (Regula-meditáció) JIŘÍ ORTEN, TATÁR SÁNDOR, G. ISTVÁN LÁSZLÓ, HALMAI TAMÁS, URI ASAF versei A LAP MEGRENDELHETŐ A SZERKESZTŐSÉG CÍMÉN: 9090 Pannonhalma, Vár 1. ([email protected]) TARTALOMJEGYZÉK (1993-2004) AZ INTERNETEN: www.bences.hu/hu/kiadvanyok/phszemle/repertorium KORÁBBI ÍRÁSOK LETÖLTHETŐ (PDF) FORMÁTUMBAN: www.ceeol.com

2

ÜLÉSEZIK A MAGYAR MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ ÁLTALÁNOS KÁPTALANJA Az 1996-ban érvénybe lépett új Konstitúciónk a testületeket érintően is több változást hozott. Az Általános Káptalant az elöljárók és az alkalomra választott küldöttek alkotják. A mostani káptalan tagjai: Asztrik főapát úr, Paulo apát úr (São Paulo) , Ödön ny.apát úr (São Paulo), Cirill, Zsolt (São Paulo), Domonkos, Richárd, Ákos, P.Othmar (Domus Religiosa), Gáspár, Ábel, Maurus, Plácido (São Paulo), Godofréd, Elemér, Antal, Tamás, Pál, Mátyás, Ferenc és Iván rendtársak. A több ülésszakra tervezet káptalan témái: A./ Közösségeink mai belső életének gyökerei a múltban B./ Kik vagyunk most? - A külső szemlélő hogyan lát bennünket - Döntések a közösségben - Generációk viszonya közösségünkben - Bizalom, kommunikáció a közösségben - Monasztikus értékeink és más lelkiségek viszonya C./ Jövőkép építése - egyes házainak helye a Kongregáció és a magyar Egyház életében - hivatásgondozás, növendéknevelés Az eddigi határozatok: 2005. október 21-én 1. Az általános káptalan szorgalmazza, hogy Kongregációnk II. világháborút követő történelmét tárjuk fel, a múlttal nézzünk szembe és tudatosítsuk. 2. A káptalan előkészítő bizottságot állít fel a múlt feltárása módozatainak kidolgozására, melynek tagjai: Domonkos, Ábel és Antal atya. (Moderátor: Antal atya). A bizottság előterjesztést készít a következő káptalani ülésre. 3. A káptalan káptalani bizottságot állít fel, melynek tagjai Cirill, Ákos és Gáspár atya, hogy egyeztessenek Teodóz, Valér, Romuáld, Odó, Konstantin és Áron atya közös káptalani beadványáról és a következő káptalani ülésre készítsenek előterjesztést annak megvalósíthatóságáról. 2005. november 25-én 1. A Prézesi Tanács választott tagjai: Cirill, Richárd, Tamás és Mátyás atya. 2. A Káptalan szorgalmazza a házikonferencia, mint döntés-előkészítő fórum felállítását. Megbízza Cirill és Antal atyát, hogy a következő ülésre készítsen előterjesztést a házikonferencia instrukciójáról. 3. A Káptalan elfogadja Antal, Domonkos és Ábel atya írásos előterjesztését, az ott leírtak szerint kell eljárni. Megbízza Antal, Domonkos és Ábel atyát, hogy írásos előterjesztésük szellemében dolgozzák ki a kiengesztelődés napja részletes napirendjét, és terjesszék a káptalan következő ülése elé. A Káptalan 2006. január 19-én folytatja munkáját. Cirill atya

ÚJ MUNKAKÖRÖK

AZ ÚJ PRÉZESI TANÁCS

PANNONHALMA Sólymos Szilveszter nyugalomban Ontko Henrik gimnáziumi tanár, diákotthoni prefektus BUDAPEST Halmos Ábel

eddigi munkakörei megtartása mellett a Szent Adalbert Otthon igazgatója

3

elnök: Várszegi Asztrik dr. tagok: Linka Ödön, Hortobágyi Cirill, Korzenszky Richárd dr., Kiss Domonkos, Horváth Dori Tamás, Varga Mátyás

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG SZENT MÁRTON NAPJA PANNO P ANNONHALMÁN ANNO NHALMÁN A Szent Márton-legendában olvashatunk arról, hogy a katona a földön vacogó koldust megpillantván lehajol hozzá, és köpenyének felét nekiadja, hogy az ne fázzék a hidegben. Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról a számunkra igazán fontos részletről, ami valójában e szent történetének megértéséhez elengedhetetlen, nevezetesen arról a pillanatról, amikor Márton kardja belehasít a katonai köpenyébe. Abba a köpenybe, mely egy széteső világ embere számára a hatalmat jelentette, és amivel csak félig rendelkezett. A köpeny, amint az a nyugat-európai gondolkodásból ismeretes, viselőjének a szerves részét képezte. Márton, amint belevágott a szövetbe, vállalta ennek minden következményét. Mintha önmagába vágott volna. Azáltal, hogy ruhadarabjának felét adta oda, az igazságkeresésnek egy olyan szintjét érte el, melyre nem sokan képesek. Ugyanis: köpenyének csupán a felével rendelkezett, a másik fele a császáré volt, így nem ejtett csorbát a fennálló törvényeken és még inkább megfelelt egy magasabb rendű parancsnak, mellyel igazában még tisztában sem volt: teljes sorsközösséget vállalt felebarátjával, nemcsak tulajdonát, hanem önmagát is megosztotta vele. Mi itt, Márton hegyén, névadó szentünk példáját, adottságainkhoz mérten, ha máskor nem is, de legalább az évente megrendezett Szent Márton-napi ünnepségek keretén belül, követni készülünk. Ha nem is köpenyünkkel, de fantáziánkkal és csekély anyagi lehetőségeinkkel. Mint minden évben, idén is rászoruló testvéreinken akartunk segíteni. A fogyatékkal élő emberekkel foglalkozók képviselőit fogadtuk az ünnepnap előestéjén, a csendesóráinkon, akik előadásaikkal lélekben tudatosították velünk, hogy keresztény ember nem tehet különbséget „egészséges” és „fogyatékos” között. Idén ennek a szellemében is gyűjtöttünk Kárász Júlia, siket kislány hallókészülékének cseréjére. Hál’ Istennek, a diákság idén sem szerénykedett ötletekben, és spórolt pénzükkel sem fukarkodtak: az ünnep lezárásakor kihirdetett végösszeg majdnem félmillió forintra rúgott. A gyűjtés végösszegének kialakításában oroszlánrészt vállalt a hagyományos Márton-napi vásár, amelyen az otthonról és idősebb atyáktól összegyűjtött holmik találtak gazdára. A piacszerű zsivaj közepette, licitálási lehetőségek mellett felelésmentességek, plusz dolgozatpontok, tanárok aláírásával ellátott pólók kerültek eladásra, s a „pultokra” kirakott portékák is szép számmal fogytak. A vásárlók között tanárok, házunk dolgozói és falubeli vendégek is jelen voltak. A vásár közben és azt követően este megnyitották kapuikat a különböző kifőzdék, kaszinók, játéktermek. Mindez a diákok rendezésében. Másnap (11-én) Notker Wolf prímás apát misét celebrált és szentbeszédében kitért, Szent Márton életéből kiindulva, az ifjúság energikus szerepére Európában, közösségvállalásra buzdított az elesettekkel. Délután újra kinyitottak a már említett fogadók, tartalmas programok tették színessé a szabadidőnket. Többek között csatornatúra indult, traktorozási lehetőség nyílt a gazdasági udvaron és a tornateremben teremfoci bajnokság kezdődött. Este a Balázs Elemér Group adott koncertet, mely méltóan koronázta az ünnepet. Bár maga Szent Márton nem biztos, hogy palacsintasütést szervezett a rászorulók ünnepére, mi mégis az ő példáját követtük akkor, amikor megtettük azt, amit tehettünk, hogy ha csak egy kicsit is, de megkönnyítsük a fogyatékkal élő testvérünk mindennapjait. Ha nem is a felét, de talán egy darabot oda tudtunk adni köpenyünkből. Szabó Tibor és Szokoly János, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium XII. osztályos tanulói 4 PANNO

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG

SZENT MÁRTON NAP

2005. november 18.

A Pannonhalmi Főapátság, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. által hagyományteremtő szándékkal, 2000-ben elindított Szent Márton Napot idén november 18-án rendeztük meg Pannonhalmán. Asztrik főapát úr köszöntőjét követően a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Dobra János irányításával működő Budapesti Tomkins Énekegyüttes előadásában Henry Purcell: Dido és Aeneas című művét hallgathattuk meg. Ezt követően Kiss-Rigó László esztergom-budapesti segédpüspök mondott ünnepi beszédet. A rendezvényen került átadásra a Szent Márton Díj, amelyet az alapító okirat szerint az a kiemelkedő személy kaphat meg, aki az adott évben tevékenységével jelentősen hozzájárult a térség, egyben nemzeti örökségünk és kulturális értékeink megismertetéséhez és megőrzéséhez. Az elmúlt években Nemeskürty István, Pungor Ernő, Nagy Gáspár és Kukorelli István vehették át a díjat, idén pedig Mádl Ferenc volt köztársasági elnök részesült a kitüntetésben. A programot állófogadás zárta, amelyen az ételekről a Gundel Étterem, a borokról pedig a Pannon Bormíves Céh gondoskodott.

Szent Márton Márton Díj A Pannonhalmi Főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. attól a céltól vezérelve, hogy hozzájáruljon nemzeti örökségünk és kulturális értékeink minél jobb megismertetéséhez, kihasználja és egyben megőrizze a Pannon térség egyedülálló kulturális és idegenforgalmi adottságait Szent Márton Díjat alapított a fenti célokat legjobban szolgáló kimagasló emberi teljesítmény elismerésére. A Szent Márton Díjat az alapítók minden évben Szent Márton napján a dátumhoz kötődő ünnepségen adják át annak a személynek, aki a megelőző évben a legtöbbet tette a valamikori Pannónia területén lévő kulturális és turisztikai valamint térségfejlesztő programok megvalósítása érdekében hozzájárulva ezzel nemzeti örökségünk és kulturális értékeink megismertetéséhez és megőrzéséhez. A Díjat 2001-ben Nemeskürty István, 2002-ben Pungor Ernő, 2003-ban Nagy Gáspár, 2004-ben Kukorelli István vehette át. Az alapítók – egyhangú döntéssel – a Szent Márton Díjat idén MÁDL FERENC úrnak, volt köztársasági elnökünknek ítélték. MÁDL FERENC 1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben. 1955-ben az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, ezt követően (1961-1963) tanulmányokat folytatott a strasbourgi egyetem nemzetközi összehasonlító jogi karán. 1973-ig az MTA Állam és Jogtudományi Intézetében dolgozott, majd egyetemi tanár lett. 1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője volt. Az állam- és jogtudomány kandidátusi fokozatát 1964-ben, a doktori fokozatát pedig 1974-ben „A vállalat és a gazdasági verseny az európai gazdasági integráció jogában” című disszertációjával nyerte el. 1987-től az MTA levelező, majd 1993-tól rendes tagja. A jogász-akadémikus tudományos tevékenysége során főképp polgári, összehasonlító, valamint kereskedelmi joggal, nemzetközi magánjoggal és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogi problémáival foglalkozik. Tagja, illetve résztvevője több nemzetközi szervezetnek, illetve legiszlációs fórumnak, többek között a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Akadémiának. Vendégprofesszorként számos külföldi egyetemen tanított. Több könyv és tanulmány szerzője. 1990. május 23-tól 1993. február 22-ig az Antall-kormány tárca nélküli minisztere lett. 1991-től a bős-nagymarosi vízi erőmű kormánymeghatalmazottja is volt. 1990. augusztus 1-jétől számos felelősségteljes feladatot látott el 1993 februárjáig. 1993. február 22-től 1994. július 15-ig művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett 1994 februártól júliusig a Felsőoktatási és Tudományos Tanács elnöki posztján állt. 1991. januártól a Széchenyi István Emlékbizottság ügyvezető elnöke, 1993-tól a Kulturális Javak Visszaszolgáltatása Bizottságának elnöke, 1994 júniusától pedig a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. 1995-ben az ellenzéki MDF, KDNP és Fidesz közös államfőjelöltje volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. 1999-től a kormány tudományos tanácsadó testületének tagja. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért. 2000-2005 között a Magyar Köztársaság elnöke. E gazdag és nagyívű tudományos-, közéleti- és politikai pálya mellett Mádl Ferenc érzékeny, mások örömeire és gondjaira fogékony ember maradt, tanítványainak tisztelt tanár úr, fiatalabb barátainak pedig Feri bácsi. Derűje, közvetlensége, emberi tartása egyre magasabb beosztásaiban is változatlan, emberközeli maradt. Dunántúlon született, a nagyvilág megismerése után is megmaradt dunántúlinak, bándinak. Ezért is köszönhet neki sokat a Herendi Porcelánmanufaktúra, hiszen erkölcsi tekintélyével, szakmai tudásával mellettük állt, és ahol lehetett segített e vidék embereinek. Dunántúl magyar missziós központjához, Pannonhalmához is baráti szálak fűzték. Még joghallgatóként, az 1940-es években megrendülve olvasta Montecassino, a bencések anyamonostora földig rombolásának szomorú hírét, és egy német illusztrált újság híradását magyarra fordította. Művelődési és közoktatási miniszterként hamarosan Pannonhalmára látogatott, ekkor adta át joghallgató kori fordításának másolatát a főapátnak. Értékelte a megváltozott körülmények között kifejtett munkánkat, erőfeszítéseinket és bátorított minket, amit ezúton is köszönök. Hálával és örömmel adjuk át a Szent Márton Díjat Mádl Ferenc úrnak, volt köztársasági elnökünknek. 5


SZENT MÁRTON ÜZENETE Amikor mi magyarok sok más európai nemzettel együtt, de sajátos gazdag hagyományainkra is építve megemlékezünk Szent Mártonról, akkor erre reflektálva, bájos öniróniával azt is mondhatnám: íme egy újabb példa arra, hogy mi magyarok milyen befogadóak vagyunk. Amikor ugyanis nemzetünk szentjeire gondolunk, számba vesszük először is azokat, akik magyarként itt születtek és éltek, azokat is, akik itt születtek, de máshol éltek – ők az exportált szentjeink, mint pl. a naptár szerint holnap ünnepelt Árpád-házi Szent Erzsébet –, magunkénak valljuk azokat is, akik máshonnan jöttek hozzánk – mint például Szent Gellért, őket importáltuk –, azokat is, akik életüknek csak egy részét töltötték itt, mint pl. Szent Adalbert, de még azokat is, akik akkor éltek vagy születtek itt, amikor mi még a környéken sem voltunk, mint pl. Szent Márton. Komolyra fordítva a szót, valóban joggal érezhetjük azt, hogy a születési hely közelsége és a nyilván nem véletlenül kialakult hagyományok arra indíthatnak bennünket, hogy átgondoljuk egyéniségét, alakját, s ha ezt megtesszük, megdöbbentő, sőt meghökkentő, hogy Szent Márton alakja milyen aktuális és mondanivalóban gazdag üzenetet közvetít ma számunkra. Mindannyian jól ismerjük Szent Márton talán legelterjedtebb ábrázolását: a jelenetet, amint télvíz idején lóháton ülve tiszti köpenyét karddal meghasítva-megfelezve megosztja azt a tőle segítséget kérő vacogó koldussal. Az egyik legendaíró szerint azért, mert pénz nem volt nála, mivel azt előzően tiszttársaival együtt szerencsejátékon eljátszotta. (Neki is volt miből megtérnie.) Mai pragmatikus szemléletünkkel azt mondhatnánk, hogy a gesztussal tönkre illetve használhatatlanná tette a köpenyt. Ezzel kapcsolatban eszünkbe juthat korunk egyik – és nem az egyház által megfogalmazott – dogmája, hogy ti. a kemény üzleti életben, az éles gazdasági versenyben nincs helye a jótékonykodásnak, a nagylelkűségnek, a szolidaritásból fakadó lemondásnak. Hadd mutassak rá azonban egy érdekes összefüggésre: az Evangéliumból tudjuk, hogy aki valódi szeretetet ad, annak még több marad, és gyarapodik benne, akiben pedig nincs valódi szeretet, az még az általa vélt szeretetet is elveszíti (lásd a talentumokról szóló példabeszédet). Ez az evangéliumi alapelv összecseng azzal a közgazdasági törvények alapján is megfogalmazott tétellel, hogy pénzt csak pénzből lehet csinálni: kis pénzből kis pénzt, nagy pénzből nagyot. Aki pedig roszszul fekteti be kis pénzét, az még azt is elveszíti. Józan bátorság és szakértelem kell a befektetéshez, de a többszörös haszon lehetősége kecsegtet, és sokszor megvalósul. Ha valaki intelligens módon párhuzamosan szemléli és gyakorolja az előbb említett két elvet, s a gazdasági, pénzügyi paraméterek figyelembevétele mellett a tőkével együtt szeretetet is befektet, akkor rádöbbenhet arra, hogy korunkban is érdemes nemes célért akár anyagi áldozatot is hozni, ez lehet, hogy olykor anyagilag is megtérül, de mindenképpen még értékesebb immateriális, de valós értékben gazdagít. Nevezhetjük ezt a felebaráti szeretet korszerű gyakorlásának, szocio-karitatív tevékenységnek, egy csepp emberségnek, vagy egyszerűen józan mecenatúrának, mint amilyenről tegnap értesülhettünk a sport, az olimpia terén (lásd szponzori szerződés az EON és a Magyar Olimpiai Bizottság között), vagy amilyet tapasztalhatunk éppen itt, ma este is. Egy másik aktuális üzenete Szent Mártonnak pl. a bármilyen fajta köz-, vagy egyéb gazdasági, politikai vagy intellektuális hatalom gyakorlóinak szól, és szintén Szentről szóló legendákból olvashatjuk ki. Tudjuk, hogy a legendák hasonló esetben akár többet is tudnak üzenni egy történelmi személy egyéniségéről, stílusáról, tulajdonságairól, mint akárhány száraz, történetileg egzakt életrajzi adat. A történelemben számos példát tudunk arra felhozni, hogy a nagyságos uralkodó teátrális módon lehajol az egyszerű néphez. Ma is találunk ilyen példákat, de sokszor az ilyen gesztusokat – talán pont azért, mert csupán gesztusok – joggal minősítjük álszent képmutatásnak, demagógiának, feltűnési viszketegségnek, vagy a népszerűség hajhászásának. Sőt ma hasonló gesztusokat a bármilyen értelemben vett „nagyok” nem is önszántukból, hanem a média-tanácsadók ötleteit, utasításait gépiesen végrehajtva teszik, pedig valódi alázatnak, ésszerű egyszerűségnek, külsőségekben is megnyilvánuló, de mégis őszinte megnyilvánulásnak, szolidaritásnak ma is helye van, az egyházban éppúgy, mint az egyházon kívül az élet, a társadalom minden területén. Amikor a legendaírók kiemelték, hogy püspökként Márton trón helyett egyszerű széket használt, vagy külsőségekben nem utánozta a néhány kollegája által a kor által diktáltnak vélt státusz-szimbólumokat, akkor nyilván ezt az őszinte, a hatalom gyakorlása mellett is a valódi szolgálatra és egyszerűségre törekvő lelkületet akarták hangsúlyozni. Ezért olyan hitelesen vonzó az a manapság sajnos ritkán tapasztalt magatartás, mely pl. a volt köztársasági elnök urat jellemezte, vagy pl. annak az önként vállalt közszolgálatnak a stílusa, mely által Dalma asszonyt a szeretet misszionáriusaként ismerhettük meg. Még a szentek között sem gyakorolta mindenki ezt a lelkületet, talán sok nagy szent is tanulhatott volna mindebből valamit Szent Mártontól, de nem véletlen, hogy nem is minden szentet ezért avatott szentté az egyház, s a felkínált példa állandóan felhív és követésre vonz. Végül Szent Márton legendáiból egy másik epizódra utalva szeretnék még egy szintén aktuális üzenetet kiolvasni. Súlyos eretnekség miatt megszakította a kapcsolatot egy egyházon belüli – nevezzük mozgalomnak – képviselőjével, nagyon fontos értéknek tartva a hit tisztaságát. De amikor rádöbbent arra, hogy legalább a külsőségekben megnyilvánuló kompromisszum, kapcsolatfelvétel életeket menthet, vagy vérontást akadályozhat meg, akkor így járt el. 6


Ma nemcsak az a probléma, hogy értékek helyett csak az érdekek kerülnek gyakran előtérbe, hanem az is, hogy az értékek között sokszor nem tudunk differenciálni, világos prioritásokat felismerni, vagy önzetlen, de becsületes kompromisszumokat meghozni. Azt például mindannyian jól látjuk, hogy ha Európa magát csupán a közös érdekek hordozójaként kívánja definiálni, akkor jelentéktelenné válik, lemarad, szétesik, ha viszont valódi értékeit megvallja, mások értékeit sem tagadva, akkor az értékek közös megvallása erősíti, gazdagítja és valódi közösséggé kovácsolhatja. Nekünk, keresztényeknek pedig nem az a feladatunk, hogy megsértődjünk, felháborodjunk, vagy követeléseket tegyünk azzal kapcsolatban, hogy történik-e vagy sem utalás bizonyos dokumentumokban és alkalmakkor a keresztény gyökerekre, a keresztény értékekre, s főleg nem az, hogy privilégiumokat követeljünk (de ezt nem is tesszük), hanem azt az őszinte, hiteles, dinamikus és reményteljes tanúságtételt valósítsuk meg magánéletünkben és a közéletben egyaránt, amely Szent Mártont jellemezte. Az ilyen értékeket lehet tagadni, elhallgatni, támadni, vagy figyelmen kívül hagyni, s ha ez a szemlélet kerekedik felül, akkor a vén Európát mihamarabb a koporsóba segítjük. Lehet azonban Szent Mártonhoz hasonló módon korszerűen képviselni, és akkor a ráncos, vén Európát nemcsak sminkeljük, hanem ténylegesen megfiatalítjuk és életörömmel töltjük meg. Ezekkel a szerény gondolatokkal próbáltam tisztelettel adózni Szent Márton emlékének, s ha az elhangzottakkal legalább részben egyetértenek, kívánok mindannyiunk számára Szent Márton közbenjárására erőt, és bátorságot példájának követéséhez. Kiss-Rigó László esztergom-budapesti segédpüspök

A KÖZVETÍTŐ Közvetíteni számtalan módon lehetséges, és erre Petényi Katalin és Kabay Barna a bencés szerzetesekről és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátról forgatott dokumentumfilmje is több magyarázatot ajánl fel. A polgári jogban a közvetítő a per előtti békéltetést, megegyezést szolgálja, legyen szó vagyonvitákról vagy emberek, házastársak közötti személyes kapcsolatok megromlásáról. A szúfi misztikában az isteni intellektusról és annak földi másáról, a Prófétáról esik szó. A kvantumfizikában az erőhordozó, egyes részecskék között közvetítő elemekről. Egyik hasonlat sem alkalmazható azonban tökéletesen arra a lelki és fizikai közvetítésre, amely a másfél órás mozifilm tárgya, hiszen a jogi eljárásban szereplő mediátor véletlenül sem lehet érdekelt fél, Mohamed a filmben foglalthoz képest egészen eltérő pozíciót foglal el, és eltérő attitűdöt is képvisel az iszlámban, a fotonhoz hasonló részecskéket pedig nehéz nyakon ragadni a semmitől a végtelen felé vezető úton. Ez a közvetítés másról szól. Isten, illetve az Ige és ember között, a kolostor és a világ között, a hit és a hitetlenség között, az egyes emberek, felekezetek, vallások, nemzetek, kultúrák között, a fikció és a realitás között egyensúlyoz. A film bármelyik értelmezésre bőven ad lehetőséget, hiszen Várszegi Asztrik és a bencés közösség önként vállalt békéltetői és értelmezői szerepe jól megfér azokkal az audiovizuális eszközökkel, amelyek az évszakok, az emberi tevékenységformák, a hangulatok, a kameramozgások váltakozása révén valósággal belerántják a nézőt egy különleges életformába, egyedülálló gondolatvilágba és (nem utolsósorban) egy tiszteletreméltó személyiség vonzáskörébe. A mozifilm – amely kisfilm-sorozatként a Magyar Televízió képernyőjén december hónap három egymást követő vasárnapján tűnik fel – a Pannonhalmi Főapátság kerengőjétől a bakonybéli szerzetes-közösség iparos műhelyéig, Prágától Rómáig, a buddhizmustól a katolicizmusig kíséri el Várszegi Asztrikot közvetítői útján. A szó szoros értelmében mégsem portréfilmről van szó (a főcím ezt sugallja, a vele mondattani és logikai ellentétben álló alcím azonban már nem), hiszen a főapát, kommentárjai, elmélkedései és a főszereplőnek kijáró kitüntetett figyelem ellenére nem uralja a vásznat, bőséges hely és idő jut rendtársainak, a pannonhalmi tájnak, a gimnázium padjait koptatóknak vagy a szőlőben munkálkodóknak, és még archív felvételek beiktatására is van mód. A hányatott közép-kelet-európai sorsról szóló dokumentumfilmekben és klasszikus magyar játékfilmek feledhető újraforgatásaiban már évtizedek óta együttműködő alkotópáros azonban nem ás mélyre. Az apátság és vezetőjének életéből kiragadott emlékezetes vagy látványos pillanatok az életútnak, a személyiség gyökereinek szemléltetése helyett állnak, a túlságosan befelé (a lélekbe) és kifelé (a nagyvilágba) vetett tekintet pedig átsiklik a lokalitás és az identitás olyan kulcsmozzanatain, mint amilyen például Várszegi Asztriknak és a bencéseknek a katolikus egyházon vagy a magyar társadalmon belüli helyzete, vagy a múlt bűneihez való kritikus viszony. Bizonyos értelemben mégis betölti rendeltetését – a hétköznapokon és az ünnepeken, az emelkedett és a humoros pillanatokban is sikerül ábrázolnia Krisztus szolgáját, akiben Szent Benedek regulájának megfelelve „egyforma a szeretet mindenki iránt”, s ki valóban eleget tesz a rendalapítói elvárásnak: „akire többet bíznak, attól többet is kívánnak”. Ha a kiforratlan rendezői koncepcióért nem is, néhány ellesett életképért és az olyan, a film szinte minden percében fellelhető, a lélekben napokig továbbgyűrűző mondatokért érdemes megnézni a filmet, mint amilyenek a következők: „A szív békéjével, a spirituális és cselekvő élet harmóniájával kívánunk utat mutatni hívőknek és útkeresőknek”; és „ezt kellene megtanítani az embereknek: a boldogságukat magukban hordják”. Győrffy Iván 7


BORTÖRTÉNETI KONFERENCIA KONFERE NCIA A FŐAPÁTSÁGBAN Mi lehet annak a konferenciának a témája, ami egyszerre kelti fel levéltárosok, történészek, talajtanosok, térképészek, és a mezőgazdaság egyéb területeivel foglalkozó szakemberek érdeklődését? November 3-án és 4-én egy különleges összejövetelnek lehettünk tanúi a főapátságban. A résztvevők mind a Monostori szőlőés borgazdálkodás, monostori uradalom egykor és ma című konferenciára érkeztek. A téma tehát a borászat, gazdálkodás volt, de a két nap előadásai során ezt sikerült a lehető legsokoldalúbban körbejárni. A két rendező, a Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltára, valamint a Magyar Bortörténeti Társaság olyan egységet teremtett újra, amely a hajdani gazdálkodó számára természetesnek tűnt. Manapság, az egyre szélesedő ismeretek világában szükségesnek látjuk a tudományosság mindent felaprózó hozzáállását. Ennek hatására azonban olyan szakterületek kerülnek messze egymástól, amelyek régen egy nagy egységet alkottak, a régi emberek számára nem volt értelme felosztásuknak. Így vált lehetségessé az, hogy az előadások színes tematikájában kényelmesen, egymást kiegészítve megfért a csemegeszőlő-fogyasztás fejlődését bemutató szőlészeti előadás az egy-egy bencés gazdálkodó munkásságát értékelő, személyes hangvételű beszámolókkal; a tápanyag visszapótlásról szóló előadás a régészeti leletek sorát felvonultató történeti ismertetővel. Az elhangzott előadások, a konferencia címéből is adódóan sok (magyar és külföldi) bencés vonatkozást tartalmaztak. Hogy csak néhány példát említsünk: A nyitóelőadást Cirill atya tartotta a bencés szerzetesség és a gazdálkodás feszültségéről. Az osztrák Rudolf Mallitól Der Schatz im Klosterkeller címmel hallhattunk tájékoztatást osztrák apátságok gazdálkodásáról. Érszegi Géza Pannonhalma Árpád-kori gazdálkodásáról beszélt. Fülöp Éva az idén 950 éves Tihanyi Bencés Apátság 19. századi gazdálkodását, Csoma Zsigmond pedig a magyarországi bencés uradalmak újkori technológiaváltását mutatta be. Dénesi Tamás tanár úr Keller Bálint 18. századi bencés pincemester, Wohlné Nagy Ágota pedig a reformkori polihisztor bencés kertfelügyelő, Szeder Fábián működését ismertette meg velünk. Természetesen szó esett a bencés gazdálkodás jelenéről és a Pannonhalmi Apátsági Pincészetről is Cirill atya, Rábai László tanár úr, és Liptai Zsolt borász tolmácsolásában. Az előadások után lehetőség volt a halláson kívül más érzékszervi területek „edzésben tartására”. Pincelátogatás keretében kóstolhattuk meg az elkészült borokat. Az érdeklődők a főapátság, azon belül is a levéltár látnivalóival, kincseivel is megismerkedhettek. A konferencia utáni zárófogadással tulajdonképpen nem ért véget a találkozó, a párbeszéd az egyes kutatók, kollégák között tovább folytatódik. A különböző szakterületek képviselőit egymáshoz közelebb hozva, új kapcsolatokat kialakítva a konferencia talán egyik fő célkitűzését érte el. Az előadások anyagát, és az új kutatások eredményeit a szervezők (Csoma Zsigmond, a Magyar Bortörténeti Társaság elnöke, és Dénesi Tamás tanár úr) tanulmánykötet formájában is szeretnék megjelentetni. Toldi Gergely és Kovács Bence

HORTUS PANNONIAE — PANNÓNIA KERTJEI MONOSTORI SZŐLŐ- ÉS GYÓGYNÖVÉNYKULTÚRA PANNONHALMÁN címmel Lengyelországban, a Krakkó melletti Tynieci Bencés Apátságban időszaki kiállítást rendezett a Pannonhalmi Főapátság és a Tynieci Bencés Apátság. A kiállítást az érdeklődők október 14 és november 20 között kereshették fel. A megnyitó egy félnapos műsor keretében zajlott. Az apátsági templomban kezdődött a tynieci és a pannonhalmi szerzetesek közös latin nyelvű ünnepi zsolozsmájával. Majd Sebestyén Márta másfél órás koncertje következett (Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás közreműködésével) „Nyitva látám mennyeknek kapuját…” – istenes és világi énekek címmel. A koncert végeztével a monostor kerengőjében Bernard Sawicki tynieci apát úr és Várszegi Asztrik főapát úr nyitotta meg a Hortobágyi Cirill perjel atya és Dénesi Tamás levéltár igazgató helyettes úr által rendezett kiállítást Somorjai Ádám atya tolmácsolásával. A megnyitó után bor- és likőrkóstolóval egybekötött állófogadás volt az apátság kerengőjében, melyen a vendéglátókkal együtt sok meghívott magyar vendég is jelen volt. A rendezvényt támogatta: a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma; a Magyar Turizmus Rt. és a Skarbnica Winnic lengyel borforgalmazó cég. 8


ÚJ BENCÉS LIKŐRCSALÁD

ÚJ ÍZEK A HAZAI ITALKULTÚRÁBAN

2005. október 19-én mutattuk be Budapesten a szakma és a sajtó képviselőinek a Pannonhalmi Főapátság és az Agárdi Pálinkafőzde együttműködésének eredményeként forgalomba került három új bencés likőrt. A likőrök a kolostorkerti gyógynövénykultúra hagyományait keltik életre, a Főzde minőségi pálinkáinak előállítási csúcstechnológiájával ötvözve. A likőrcsalád különlegessége, hogy évszázados receptek alapján, agárdi pálinka alappal készülnek. A Pannonhalmi Főapátság kolostorkerti gyógyászati múltjának feltárása közben, az elmúlt években került elő az a több száz éves, kéziratos és nyomtatott könyvekből álló gyűjtemény, amelynek igazi kincsei a teák, likőrök, tinktúrák receptjei. Régi receptjeink felhasználásával a Zwack Rt.-vel kötött együttműködés keretében jelent meg még 2001ben a Szent Márton gyógynövénylikőr. Mivel az elmúlt évek során az italt Pannonhalmán kívül nem sikerült ismertté tenni, új partnert kerestünk a termék előállítására és forgalmazására. Az Agárdi Pálinkafőzdében jó partnerre találtunk. A tulajdonosok és a menedzsment olyan emberek, akik működésüket küldetésnek tekintik. Amikor magas színvonalon művelik szakmájukat, helyre akarják állítani annak egykori rangját és méltóságát. Talán éppen ezért képesek értékelni a Főapátság szolgálatát, társadalmi szerepét, ezért látnak fantáziát a Bencés Likőrcsalád hagyományának megújításban és tudnak hatékonyan együttműködni velünk. A 2005. év elején létrejött együttműködésünk eredménye, hogy egy új Likőrcsalád, a Bencés GyógynövényGyógynövény-, KeserűKeserű- és Meggylikőr jelent meg a piacon. A likőrök különlegessége, hogy az 1735-ből származó receptek gyógy- és fűszernövényeit Agárdi alma- és cigánymeggypálinkával kivonatolják, majd a kivonatok ugyanazon pálinka alapra kerülnek, így ízük jelentősen eltér a finomszeszből készült kommersz likőröktől. A likőrcsalád tagjait a minőségi italok kedvelőinek ajánljuk: a gyógynövény és keserű likőröket elsősorban aperitívként, a különleges, tiszta aromájú meggylikőrt pedig édességhez. A 0,5 és 0,2 literes kiszerelésű Bencés Likőröket – ahogy az Agárdi pálinkákat is – a Ballantine’s Hungary forgalmazza, kiemelt vendéglátóhelyeken, szakboltokban, valamint a Pannonhalmi Főapátság, a Tihanyi és Bakonybéli perjelségek ajándékboltjaiban. A Főapátság a likőrök értékesítéséből származó bevételt – hasonlóan a többi apátsági termékekhez – nonprofit célokra, és a szociális, kulturális szolgálat fejlesztésére fordítja. Cirill atya

A BENCÉS LIKŐRCSALÁD A kellemes ízű Bencés Gyógynövény likőr tizenöt fajta gyógynövény kivonatából készült, receptjét Reisch Elek 1735ben jegyezte le. Az Agárdi Almapálinkát és az apátsági gyógynövénykivonatokat elegyítő, kellemes ízű, egyedi likőrkülönlegesség természetes tisztasága jótékony élettani hatással egészül ki (36% v/v). A jótékony hatású Bencés Keserűlikőr Reisch Elek 1730-as évekből származó receptje alapján készült, hét fajta gyógynövény (keserű)kivonatából, Agárdi Almapálinka felhasználásával. A jellegzetes aromájú ital varázsa az összetevők kivételes összhangjában rejlik, amely az ízek természetes tisztaságát idézi az évszázados tradíciók és a korszerű technológia felhasználása révén (38% v/v). A különleges aromájú Bencés Meggylikőr a bencés szerzetesek gyümölcs (cigánymeggy) hasznosítási kultúrájáról tanúskodik. A Pannonhalmi Főapátságban megtalált leírások alapján és Agárdi Cigánymeggy pálinka hozzáadásával készült ital igazi különlegesség, tisztasága és harmonikus ízvilága a „természet ajándéka” (22% v/v). 9


A Pannonhalmi Apátsági Pincészet szőlőültetvényeinek újratelepítésekor próbáltunk alkalmazkodni a borvidék adottságaihoz. Talán az edafikus adottságok határozzák meg legmarkánsabban a telepítendő fajták körét, így alkalmazkodva a talaj magas mésztartalmához, a burgundiai fajtákat részesítettük előnyben. A korábbi évtizedekben már bizonyított Chardonnay fajta mellett így a Pinot Noir ültetvény létrehozása került előtérbe. A Pinot Noir nem újkeletű a borvidéken, hisz a korábbi feljegyzések beszámolnak „kék burgundi” (vagy német, osztrák területen Spätburgunder) fajtáról. Ez a korai érésű szőlőfajta meghálálja a gondos-figyelmes művelést, s megfelelő művelésmódon (Guyot), alacsony tőketerheléssel intenzív, gyümölcsös, elegáns vörösbor készíthető belőle.

CHARDONNAY 2004

PINOT NOIR 2004

A 2004-es évjárat a szokottnál későbbi érést eredményezett a legtöbb szőlőfajtánál. Chardonnay szőlőnket így is biológiai érésben takaríthattuk be, ami magas cukorfokot, koncentrált beltartalmi értékeket jelentett a mustban. (20,5 MMº, T. 9,5 sav) A préselt, majd tisztított mustot kisméretű, új tölgyfahordóban erjesztettük, majd itt történt meg a biológiai almasavbontás is. Ennek hatására, valamint a 9 hónapos kisfahordós érlelésnek köszönhetően egy nagytestű, hosszú életű bort tölthettünk októberben palackba. A bor kedves, érett gyümölcsös illataival előlegezi meg számunkra az ízben megtalálható gazdagságot. A pohárban szinte olajosan mozgó bor krémes ízjegyeket hordoz, kiegészülve a pörkölt tölgyfahordó karamelles illatával. Magas alkoholtartalmával és testességével biztosítja, hogy az illat-, íz- és zamatjegyek elegáns egyensúlya hosszú évekre átörökíthető legyen. A bort grillezett előételek, krémlevesek, főételek mellé ajánljuk, kiváltképp gomba alapanyagú, roston vagy grillen készült szárnyashúsok, zöldségek mellé. Ajánlott fogyasztási hőmérséklete magasabb a fehérboroknál megszokottaknál: 15-16º C. A palackba zárt bor értékjegyei teljesebben élvezhetők nagykelyhű kóstolópohárból.

A 2001-ben telepített széldombi ültetvényről harmadéves korban résztermést (tőkénkénti 0,5 kg szűztermést) takarítottunk be 2004. október 5én. A szépen beérett termést a feldolgozónkba kerülve bogyóztuk, majd erjesztő tartályunkba gyűjtöttük. Eztán indult el a spontán erjedés, miközben a vöröscefrénket a színanyag kioldódása valamint az íz- és aromaanyagok kinyerése érdekében naponta többször kíméletes módon, kézzel csömöszöltük. A mintegy 25 napos héjon tartást követte a préselés, majd a bor érlelése 9 hónapon át kisméretű barrique (225 l) valamint 500 literes hordókban. A szeptember eleji palackozás és a 2 hónapos palackos érlelés eredményeként egy jó egyensúlyú tipikus Burgundit őrzünk palackjainkban. A Pinot Noir-t sokan a vörösborok arisztokratájának tartják, kifinomult eleganciájának köszönhetően ahol a pirosgyümölcs jegyek (érett cseresznye, meggy) kis narancshéj és szegfűszeg illattal alkotnak felejthetetlen kompozíciót a bor tartását biztosító lágy tannintartalommal. A bort 16–18 ºC-on szervírozva elsősorban barnahúsú szárnyasok (kacsa, liba) valamint báránysültek mellé ajánljuk.

Liptai Zsolt borász 10


LITURGIKUS REFORM(OK): FELÜLRŐL DIKTÁLT VÁLTOZÁS, VAGY SZERVES FEJLŐDÉS? Liturgikus szakmai találkozó Pannonhalmán November 13-15-én a Magyar Tudományos Akadémia – Pázmány Péter Katolikus Egyetem Liturgiatudományi kutatócsoportja és a Pannonhalmi Főapátság szervezésében szimpóziumot tartottunk liturgia-tanárok, kutatók és a liturgia iránt elkötelezett érdeklődők számára. A fenti intézmények persze konkrét neveket takarnak, olyan emberek neveit, akiket évek óta alakuló barátság és szakmai kapcsolat fűz össze; ennek a kapcsolatnak volt egyik gyümölcse a most tartott szimpózium, amelyet ebben a formájában most szerveztünk meg először. Célunk nem egy széles kör számára meghirdetett konferencia, hanem olyan többé-kevésbé informális, meghívásos alapon összehívott szűk körű szakmai együttlét volt, ahol nemcsak előadások meghallgatására, hanem azok közös megvitatására is lehetőség van. Másrészről fontosnak tartjuk azt is, hogy a liturgiával sokszor egymástól függetlenül foglalkozó, arról gyakran nagyon sokféleképpen gondolkodó szakemberek számára legyenek olyan fórumok, ahol szakmai alapon, egy-egy téma körül ütköztethetik véleményeiket, tanulhatnak egymástól, ugyanakkor kötetlen módon, emberileg is közelebb kerülhessenek egymáshoz. Mivel ebben az évben a kutatócsoport tagjai rám bízták a téma és az előadó kiválasztását, így evidensnek látszott a hely megválasztása is: tartsuk Pannonhalmán a tanulmányi napokat. Ezek középpontjába a liturgikus reformot, mint jelenséget állítottuk, s ezt próbáltuk meg több oldalról körüljárni. Vendégelőadónk Paul de Clerck, Brüsszel-Malines-i egyházmegyés atya volt. Őt még párizsi tanulmányi éveimből ismertem: ő volt akkoriban az Institut Catholique Liturgikus Intézetének igazgatója és mellesleg szakdolgozatom témavezető professzora is. Szívesen, és nagyon nyitottan jött Magyarországra: figyelmét és érdeklődését nem csak a beszélgetések és előadások során tapasztalhattuk meg, hanem minden újdonságot nagy nyitottsággal fogadott. Egyszerű, párbeszédre, ismerkedésre kész jelenléte, amely nem önmagát, hanem a vizsgált tárgyat és az azt vizsgáló emberek közösségét állította a középpontba, gyorsan elfeledtette velünk, hogy a liturgiatudomány egyik kiemelkedő szaktekintélye van közöttünk. Szakmailag és emberileg is sokat tanulhattunk tőle. Ő tartotta a szimpózium nyitó és záró előadását. Nyitó előadásában Anton Baumstarknak, az összehasonlító liturgiatudomány atyjának „szerves fejlődési” modelljét vizsgálta felül: ezt a liturgia „evolúciója” és az azt irányító belső törvényszerűségek érdeklik; a reformokkal viszont – amelyek egy személy, illetve egy egyházi vagy más jellegű tekintély szándékos beavatkozását jelentik – már sokkal kevésbé foglalkozik, pedig ezek sem kevésbé járultak hozzá a liturgia átalakulásaihoz. Az előadó által javasolt „szocio-kulturális modell” a liturgiákat, mint az egyház életének „változóit” tekinti, a liturgiák fejlődését tehát az egyházak életének átalakulásaihoz köti. Ez az egyházi paradigma lehetővé teszi, hogy olyan jelenségeket is integráljunk a liturgia fejlődéséről szóló magyarázatainkba, amelyeket Baumstark elhanyagolt: az emberi beavatkozást, a teológiát, illetve annak mélyebb megértésére vezet el, hogy a történelem egy adott pillanatában egy rítus mit jelent az egyház számára, valamint nagyobb figyelmet szentel a teológia liturgiára gyakorolt hatásának. Záró előadásában pedig egy ma is aktuális témát, a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformjának recepcióját mutatta be. Hangsúlyozta, hogy a liturgiareform egy folyamat, amely távolról sem ért még véget: e folyamat során bizonyosodik be egyes elemekről, hogy használhatóak-e, vagy további változtatásokra szorulnak, illetve, hogy fontos különbséget tenni a reformnak a dokumentumokban és könyvekben történő megvalósulása, és azok konkrét megvalósítása között – hiszen a kettőt gyakran mély szakadék választja el egymástól. Ezután a liturgiareform négyféle recepcióját mutatta be: az ún. tradicionalisták reakcióját, az egyházi tekintély által újabban nyíltan vagy bennfoglaltan megfogalmazott kritikákat (Liturgiam Authenticam, Ratzinger bíborosnak a Liturgia szelleme c. könyve), azok fenntartásait, akik szerint a reform nem ment elég messzire, végül a liturgiatudomány művelőinek szakmai kritikáit vizsgálta. Zárszavában egy olyan decentralizált és pluralista egyház- és liturgia-modell mellett tett hitet, amely több teret enged a helyi egyházak kulturális, társadalmi sajátságainak és döntéshozó szerveinek a liturgia alakításában. A konkrét példákban is gazdag előadásokat követő számos kérdés, reakció mutatta, hogy a felvetett problémák – nem is annyira az objektívebb történeti oldaluk, hanem azok mai vetülete – sokféle érzékenységet érintenek; ezek talaján azonban gyümölcsöző párbeszéd nőhet ki – s ez a sokféle vélemény közt zajló párbeszéd is jól példázza, hogy a legújabb kori reform folyamatában még mi is benne élünk, részesei vagyunk. E két nagyobb lélegzetvételű előadás közt négy referátumot hallhattunk, amelyek valamilyen módon a liturgikus reform témájához kapcsolódtak: dr. Füzes Ádám Pázmány Péter liturgikus rendteremtését mutatta be, amely során Magyarországon fokozatosan bevezették a Tridenti Zsinat után megjelent könyveket s ez a partikuláris – nevezetesen esztergomi és zágrábi – liturgikus hagyományok kiszorulásához vezetett. Füzes Ádám árnyalt történeti értékelésében egyszerre mutatta be e reform jelentőségét, amely egy „liturgikusan romokban heverő” ország megújulásához vezetett, illetve annak árnyoldalát, amely egy sajátos magyar hagyomány eltűnéséről szól. Tarnay Imre, váci egyházmegyés atya személyes hangvételű előadásban osztotta meg velünk a liturgikus mozgalommal és a zsinati reformmal kapcsolatos élményeit. Előadásában rámutatott, hogy azok számára, akik követték a liturgikus mozgalom megjelenő irodalmát, illetve a zsinat előtti reformokat (Mediator Dei, Húsvéti Vigília, Nagyhét), a Sacrosanctum Concilium, illetve a zsinati reformok ezek szerves, természetes következményeinek tűntek: elsősorban nem meglepetést, hanem inkább örömet okoztak. Ezek gyakorlatba való átültetése azonban sajnos a klérus egy részének felkészületlensége miatt vagy megbukott, vagy csak felemásan, „rubricista szellemben” valósult meg. Külön érdekesség, 11


hogy Imre atya gyerekkorában az akkor még Körmendy Béla vezetése alatt álló Szent Szabina kápolnában kapta a liturgikus mozgalommal kapcsolatos első impulzusait. Ifj. Hafenscher Károly a Magyar Evangélikus Egyház jelenleg is zajló liturgiareformjáról beszélt. Először történeti háttérbe állította a jelenlegi reformot (az istentisztelet szerepe a lutheránus identitás fejlődésében, a magyarországi istentiszteleti reformok). Ezután a reform szempontjait ecsetelte: ezek egyrészt választ próbálnak adni a megváltozott társadalmi-kulturális körülményekre, viszont fontos a lutheri istentiszteleti gyakorlathoz, illetve a nagy egyházi hagyományhoz való visszatérés, a verbum és sacramentum egységének visszaállítása, illetve a liturgiának nem mint szabadon használható „építőkockák” együttesének (német modell), hanem inkább egy felöltöztethető struktúrának a szemlélete. A reformot ugyanakkor az evangélikus egyház jelenlegi demokratikus döntéshozói struktúráinak kontextusában magyarázta – amely fontos adalék volt e reform ekkleziológiai megértéséhez. Végül magam a latin egyház bűnbánati gyakorlatának VI. századi gyökeres átalakulását, a kánoni bűnbánatból a tarifás bűnbánatba való átmenetet mutattam be annak kétféle recepciója alapján: míg a frank egyház kedvezően fogadja az Írországból származó új formát, addig – azzal egyidőben – a frissen alakuló vizigót katolikus egyház mereven elutasítja azt. Ez a kétféle fogadtatás is jól példázza, hogy egy gyökeres újítás bevezetésének egyházi, társadalmi politikai előfeltételei vannak, s két különböző egyházi közösség – saját önértelmezéséből kiindulva egyidejűleg mennyire másképpen fogadhatja ugyanazt a reformot. Az előadásokon több rendtárs is részt vett (Bakonybél és Győr is képviseltette magát), jelenlétüket külön is szeretném megköszönni. A résztvevők közt volt a Pápai Református Akadémia két tanára, valamint Gunther Zsolt építész is. Az előadásokon túl a közös étkezéseken is folytathattuk a beszélgetést, és más lehetőségek is adódtak a kötetlen együttlétre. Első este a találkozóhoz méltó szisztematikussággal és alapossággal a pannonhalmi likőröket kóstoltuk végig, majd következő este Cirill atya vezetésével hasonló szellemben látogattuk meg a borospincét. A tanulmányi napok informális családias jellegéből adódott, hogy egyszerre volt helye az intenzív gondolkodásnak és valódi emberi találkozásoknak, ahol a tudományosság mellett a barátságnak és toleranciának legalább ugyanolyan fontos szerepe volt: mindez lehetővé tette, hogy felülemelkedjünk a bennünket elválasztó véleménykülönbségeken és nehéz kérdésekről is emberi hangnemben beszélgessünk, tanuljunk egymástól. A közös imádság, a közös étkezések, a kötetlen együttlétek, a bencés közösség baráti jelenléte, de akár a prelatúra nagyvonalúan barátságos környezete, mind hozzájárultak, hogy valódi szümpózion – szellemet-testet felfrissítő lakoma legyen találkozásunkból. Ilyen szempontból a monostor a maga befogadó struktúráival ideális helyszínnek bizonyult, s a résztvevők visszajelzései mind erről tanúskodnak; ez felveti a kérdést: nem lenne-e érdemes jövőre ugyanitt folytatni? Itt szeretném megköszönni mindazok segítségét, akik valamilyen formában hozzájárultak a tanulmányi napokhoz: külön is Cirill atyának a pincelátogatás megszervezéséért, és Titusz atyának a francia fordítás tűzoltómunkájában való segítségéért. Jákó testvér

Káposztássy Béla atya, Jákó testvér és Paul de Clerck atya

12


HÍREK közreműködésével Budapesten a Kárpátia Étteremben. A Bencés gyógynövénylikőr, keserűlikőr és meggylikőr a régi pannonhalmi receptek alapján a modern technológia felhasználásával készül Agárdon. Bővebb ismertetőnk a 9. oldalon olvasható.

szeptember 22. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium tornatermében Kertész Imre Nobel-díjas író olvasott fel Sorstalanság című regényéből és más műveiből. A felolvasás után válaszolt a diákok érdeklődő kérdéseire, majd dedikálta könyveit. szeptember 25. Asztrik főapát úr megáldotta Bökönyben a felújított görög-katolikus templomot.

október 21. A Magyar Bencés Kongregáció Általános Káptalanja megkezdte munkáját az első egynapos üléssel.

szeptember 29. Frank Turner SJ, az OCIPE új igazgatója járt Pannonhalmán és megbeszélést folytatott Asztrik főapát úrral a szervezet magyarországi működéséről.

A gimnázium Asztrik-termében Szigethy Gábor tartott előadást Hitélet és mindennapi élet Ányos Pál költészetében címmel. Bemutatta a költő pálos szerzetes mindennapi küzdelmet, hogy egyensúlyt teremtsen önmagában.

A gimnázium Tetőtéri Galériájában Jász Attila József Attila-díjas költő nyitotta meg Uri Asaf festőművész 21 szentföldi táj című kiállítását. A képek többsége 2005-ben készült egy budai műteremben, „ahol a formák, a színek, a puszta emlékezetből közelítenek a távoli, de mindig jelenlévő helyekhez”.

október 22–30. A Bencés Konföderáció prézes apátjai Izraelben tartották 2005. évi szinódusukat, amelyen Asztrik főapát úr is részt vett a Magyar Bencés Kongregációt képviselve. október 23. A nemzeti ünnepünkről történő megemlékezésünk alkalmával a gimnázium tornatermében az ünnepi beszédet Szigethy Gábor tartotta. A bazilikában Dominikus Trautner bencés orgonaművész adott hangversenyt.

október 1. Rómer Flóris életéről rendeztek konferenciát Nagyváradon, ahol Tempfli József megyéspüspök úr meghívására Asztrik főapát úr is előadást tartott a tudós bencés munkásságáról.

november 3–4. Monostori szőlő- és borgazdálkodás, monostori uradalom egykor és ma címmel kétnapos gazdaságtörténeti, szőlészeti, borászati konferenciát tartottak a Pannonhalmi Főapátságban a Pannonhalmi Főapátság Levéltára és a Magyar Bortörténeti Társaság rendezésében. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium valamint a megyei önkormányzat által támogatott rendezvényen Asztrik főapát úr köszöntötte a vendégeket. Főapát úr szerint a cél, hogy átfogó képet sikerüljön adni a monasztikus szerzetesrendek gazdasági tevékenységéről, borkészítési hagyományairól. Ezen örökségnek fontos területe az a most újra felfedezett hagyomány, amely nemcsak a szellemi értékeket, hanem a szerzetesek által előállított mindennapos javakat is jelenti. A konferencián előadást tartottak: Gyulai Ferenc, Nagy Balázs, Surányi Dezső, Érszegi Géza, Máté Andrea, Romhányi Beatrix, Rudolf Malli, Fülöp Éva, Dénesi Tamás, Wohl Lászlóné,

október 4. A bazilikában került sor a különböző országok fiatal tehetséges zenészeiből álló Európai Unió Barokk Zenekarának hangversenyére. Vezényelt és gordonkán közreműködött Jaap Ter Linden. október 14. Hortus Pannoniae – Pannónia Kertjei (Monostori szőlő- és gyógynövénykultúra Pannonhalmán) címmel a Krakkó melletti tynieci bencés apátságban Bernard Sawicki tynieci apát úr és Várszegi Asztrik főapát úr nyitotta meg a Hortobágyi Cirill perjel atya és Dénesi Tamás tanár úr rendezte kiállítást. A megnyitóról a 8. oldalon számolunk be. október 19. Az Agárdi Pálinkafőzde és a Pannonhalmi Főapátság együttműködésének eredményeként létrejött Bencés likőröket mutatták be az együttműködő felek Heimann Zoltán 13 PANNO


november 15–20. Frenák Pál táncos-koreográfus két táncossal Pannonhalmán készítette elő új darabját, és ezekben a napokban Kapcsolatunk a földdel – Bevezetés az organikus mozgásba címmel kurzust tartott iskolánk érdeklődő diákjainak.

Dominkovits Péter, Perger Gyula, Csoma Zsigmond, Német Tamás, Szabó László, Hajdú Edit Korkes Zsuzsa, Hortobágyi T. Cirill, Liptai Zsolt és Rábai László. Beszámolónk a 8. oldalon olvasható. november 9. Nádler István festőművész kiállítása nyílt meg a gimnázium Tetőtéri Galériájában.

november 16. A budapesti Uránia Filmszínházban e napon, majd 23-án Pannonhalmán volt Petényi Katalin és Kabay Barna A közvetítő című filmjének a bemutatója . Mindkét alkalommal Asztrik főapát úr köszöntötte a film rendezőit. A film a magyar bencések életével, munkájával, Asztrik főapát úr kapcsolatteremtő tevékenységével ismerteti meg a nézőket. Hatrészes sorozatban mutatja be az adventi időszakban a MTV a nemrég elkészült filmet. A film ismertetése a 10. oldalon található.

november 10-11. Az iskola diákjainak figyelme az idei Szent Márton napon a fogytékkal élők felé fordult. Az ő helyzetükről próbáltak tájékozódni, képet alkotni, és nekik gyűjtöttek a jótékonysági vásáron. Ehhez kapcsolódott az előadások és az azt követő beszélgetések is, amelyet Czeizel Barbara, Író Béláné, Kovácsné Lengyel Mónika, Kurcsics-Árnics Katalin és Milanovich Jánosné vezettek az ünnep előestéjén. A Szent Márton napi jótékonysági vásáron szerzett bevétellel idén egy siket kislány hallókészülékének megvételéhez járultunk hozzá. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Notker Wolf, a Bencés Konföderáció prímás apátja volt, aki a délelőtt folyamán találkozott a magyar bencés szerzetesekkel, majd a gimnázium diákjaival. 50 évvel ezelőtt alapította Gál Nándor Geláz atya a gimnázium bélyeggyűjtő szakkörét, ennek emlékére a tanulók gyűjteményeiből és a rendi gyűjteményből bélyegkiállítást rendeztünk a gimnázium Jeges Ernőről elnevezett fogadótermében, amelyet Asztrik főapát úr nyitott meg. Az ünnep színes és sok gyereket megmozgató programjainak sorát – most már hagyományosan – mindig egy jazz-koncert zárja. Idén a Balázs Elemér Group volt a vendégünk, akik zenéjük szépségével sokakat elkápráztattak. Az ünnepről a 4. oldalon található élménybeszámoló.

november 17. A Pannon Bormíves Céh – amelynek tiszteletbeli tagja a Pannonhalmi Főapátság is – Pannonhalmán tartotta közgyűlését. A Céh tagjait és azok új borait Asztrik főapát úr áldotta meg. november 18. A Pannonhalmi Főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. és a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. közös Szent Márton Napot tartott. Asztrik főapát úr köszöntőjében hangsúlyozta, hogy „csak a másokért élő, a másokat is szolgáló tevékenység hordoz az egyén és közösség javára békét, ez teremt emberhez méltó életkörülményeket”. A köszöntő után Purcell: Dido és Aeneas című művét a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapesti Tomkins Énekegyüttes szólaltatta meg Rolla János és Dobra János vezetésével. Az ünnepi megemlékezést Kiss-Rigó László esztergom-budapesti segédpüspök tartotta (ld. a 6. oldalon). Az ünnepségen adták át Mádl Ferenc volt köztársaság elnöknek az idei Szent Márton-díjat. (Főapát úr laudációja az 5. oldalon olvasható.) A barokk ebédlőben az új termény és bor megáldása után állófogadás és borkóstoló zárta az ünnepet.

november 13–15. Liturgikus reformok – szerves fejlődés vagy felülről diktált változás? címmel szipózium volt Pannonhalmán liturgia-tanárok és kutatók részére a MTA-PPKE Liturgiatudományi Kutatócsoport és a Pannonhalmi Főapátság szervezésében. A tanulmányi napok külföldi vendégelőadója Paul De Clerck, az Institut Catholique de Paris – Institut Supérieure de Liturgie volt igazgatója, a Societas Liturgica volt elnöke, a Maison-Dieu c. francia liturgikus folyóirat főszerkesztője. Az előadásokról a 11. oldalon olvashatunk.

E napon a gimnázium Teleki-termében Rimóczi Imre tanszékvezető egyetemi tanár (Kertészeti Egyetem) tartott vetített-képes előadást Élő örökségünk értékei a növényvilágban és a nagy gombák világában címmel. 14


november 24. A gimnázium Teleki-termében Ilonka Mária újságíró tartott előadást Műszaki nagyjaink címmel. Ezzel emlékeztünk meg Budincsevits Andor fizikus születésének 100. és halálának 10. évfordulójáról. Budincsevits Andor – aki iskolánk fejlesztése számára és tehetséges tanulóink jutalmazására alapítványt létesített – a Tungsram kutatólaboratóriumában dolgozott Bay Zoltán híres csoportjában, akik részt vettek az 1946-os Hold-radar kísérletek megvalósításában is.

november 25. A Magyar Bencés Kongregáció Általános Káptalanja második egynapos ülését tartotta. Az eddigi határozatok a 3. oldalon olvashatók. A gimnázium tornatermében a MISZTRÁL Együttes és Sudár Annamária közös adventi műsorát hallgathattuk A várakozás zsoltára címmel. november 29. Kovács Gábor látogatott Pannonhalmára és megbeszélést folytatott Asztrik főapát úrral az általa létrehozott KOGART és a monostor együttműködési lehetőségeiről

ÚJ KIADVÁNYOK ANSELM GRÜN – MEINRAD DUFNER: Mélyből forrásozó lelkiség Bencés Lelkiségi Sorozat 20 (második, javított és átdolgozott kiadás)

A KARÁCSONYI IDŐ LITURGIKUS RENDJE A BAZILIKÁBAN 2005. DECEMBER 24. SZOMBAT Reggel, délben hétköznapi rend 17.00 Csendes mise a Káptalan-teremben 18.00 Karácsony ünnepének meghirdetése, I. Vesperás 22.30 Vigília 24.00 Éjféli mise

VARGA MÁTYÁS: Kint és bent A bencés szerzetesség tér-képe Bencés Lelkiségi Sorozat 43

2005. DECEMBER 25. VASÁRNAP KARÁCSONY 7.30 Laudes 8.00 Pásztorok miséje 9.00 Népénekes szentmise 10.00 Ünnepi konventmise 12.50 Napközi imaóra 18.30 Karácsony ünnepének II. Vesperása

VARGA MÁTYÁS – REMÉNYI SCHMAL RÓZA: Szent Márton Képes könyvecske gyermekeknek

2005. DECEMBER 26. HÉTFŐ SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ 6.45 Vigília - Laudes 9.00 Népénekes szentmise 10.00 Konventmise 12.50 Napközi imaóra 19.00 Vesperás 2005. DECEMBER 27. KEDDTŐL 30. PÉNTEKIG hétköznapi rend 27-ÉN, SZENT JÁNOS APOSTOL ÜNNEPÉN 9.00 Boráldás igeliturgia keretében 2005. DECEMBER 31. SZOMBAT reggel, délben hétköznapi rend 17.00 Csendes mise a Káptalan-teremben 18.00 Év végi hálaadás az I. Vesperás keretében 23.00 Vigília – ezt követően Újévi köszöntő 2006. JANUÁR 1. VASÁRNAP ÚJÉV, ISTENSZÜLŐ SZŰZ MÁRIA 7.30 Laudes 9.00 Népénekes szentmise 10.00 Ünnepi konventmise 12.50 Napközi imaóra 15.00-tól 18.00-ig Szentségimádás 18.30 Vesperás 2006. JANUÁR 2. HÉTFŐTŐL szokásos napirend.

15

PANNONHALMI TERÜLETI APÁTSÁG

Felújítás a búcsúra A győr-veszprémi főutat keresztező, Pápáról Kisbérre tartó úton Láziban szeptember elejétől a falu közepén feltűnő volt a felállványozott katolikus templom. A Gy-M-S Megyei Tervező Kft, Maráz Péter építésztervező és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Győri Fiókjának illetékese, Eszes Tibor terve és engedélye alapján látványos toronysisak és homlokzati felújítás indult. A templom a Pannonhalmi Területi Apátság, személyesen Várszegi Asztrik püspök-főapát lelkipásztori gondozása és a helyi egyházközség támogatása alatt áll. A rekonstrukció a katolikus híveken túl sokak munkájával folyt. A torony keresztjének bontását, az új faszerkezet beemelését a győri és tatabányai tűzoltók segítették. A helyi kőműves csapat végezte a bontást és építőmunkát. Az ács, állványozó, asztalos, bádogos és festő munkákat pedig pannonhalmi vállalkozók végezték Valler József műszaki ellenőrzésével. Az Önkormányzat, Válintné Fekete Teréz polgármesterasszony személyében biztosította, hogy a veszélyeztetett terület lezárásával balesetmentesen járhassanak az iskolások és a falu lakói. A kellemetlenségeket pótolta a rekonstruált rézborítású sisak és a templom aranyozott keresztjének, valamint a homlokzat lágy pasztell színeinek harmonikus látványa. A toronysisak utoljára az 1930-as években változtatott vasbeton dárda alakú formáját felváltotta az azt megelőző íves forma, amire még emlékeznek a ma élő nagyszülők. Ennek ellenére szokatlanul új látványként hat ma. Az építkezés csak úgy jöhetett létre, hogy rendelkezésre állt a korábban államosított ingatlanok kárpótlási összege 7 millió forint értékben. Remélhetőleg a templom tetőzetének felújításával folytatódhat a munka az eljövendő új évben, de a legnehezebb része a felújításnak a Katalin napi búcsúra elkészült. Az erre járó autókból rápillantva gondolhatják: a láziak sok mindennek örülhetnek a búcsú napján, de köztük – mint kiemelt ünnepi helynek – a szép templomnak is. Pál atya esperes-plébános

16 PANNO

BENCÉS RENDHÁZ, GYŐR

A negyedévenkénti híradásunkban a legnagyobb öröm, ha zavartalan, nyugodt körülmények között folyó iskolai munkáról számolhatunk be. Ha sok tanulónál nehezen indul is az egyenletes munka, nagyon sokan érzik át felelősségüket és küzdenek jobb tanulmányi eredményért, nyelvvizsgáért, próbálják értékesen felhasználni idejüket. Az iskolai, diákotthoni életet sok minden színesíti. A szép, hosszú ősz minden osztálynak, diákotthonnak adott lehetőséget hétvégi kirándulásra, kerékpártúrákra, színházlátogatásra… Magunk is fogadtunk vendégeket. Tiszteletreméltó vállalkozása volt a győrszentiváni egyházközösségi „Genesius” színjátszó csoportnak, hogy jótékonysági céllal előadta diákjainknak és a városból érkezőknek a Quo vadis? darabot. Az önkéntes adományokat a színjátszók Molnár Bence volt diákunk gyógykezelésére fordították. Az előadáson itt volt Bence is a szüleivel. Reménykedve számolt be a gyógyulás lehetőségeiről. Azóta egy alkalommal négy tanárunk kőszegi otthonában látogatta meg Bencét, biztosítva őt további segítésünkről. Több katolikus iskolából (Szeged, Eger, Kecskemét, Pécs, Esztergom) járt nálunk egy-egy osztály kirándulásuk alkalmával szállást is kérve. A kecskeméti piarista gimnázium zenekarával is fellépett nálunk a díszteremben. A Bencés Diákszövetség győri szervezete az idén is úgy szervezi az előadásait, hogy azon diákjaink is nagy számban részt vehetnek. Somorjai Ádám atya szeptemberi előadása után rendkívül értékes volt november 18-án Maróth Miklós professzor úr Az iszlám és Európa című előadása. De folytatódnak a volt diákjaink közül alakult Szent Máté Klub tagjainak az előadásai is a különböző pályákról, hivatásokról. És fogadjuk azoknak az egyetemeknek a küldötteit is, akik a pályaválasztás előtt álló diákjainknak tartanak tájékoztatást a náluk nyíló lehetőségekről. Diákjainkat két alkalommal engedjük el az egyetemi nyílt napokra, hogy személyes benyomásaik is segíthessék őket a választásban. Most már mi magunk is várjuk a jövőre hozzánk érkező általános iskolásokat. Nemcsak a honlapunkon lévő tájékoztatóval segítjük őket, hanem november 26-án ún. nyílt napot is tartottunk. A tájékoztató után megmutattuk a szülőknek és a diákoknak az iskolát és a diákotthonokat. Örömmel láttuk, hogy sokan jöttek, és talán sikerült őket szándékukban megerősíteni. Szeretnénk, ha Szent Márton püspök ünnepe egyre inkább a mi iskolánk ünnepe is lenne. Az idén is november 11-én ünnepi szentmisén vettünk részt, amelynek főcelebránsa Horváth Imre soproni városplébános atya, egykori pannonhalmi bencés diák volt. Szentbeszédében Szent Márton alakját hozta közel tanulóinkhoz. – Az idén is szerveztünk gyűjtést diákjaink között a győri egyházmegyei karitász kérésére. Az önként felajánlott összegeket a karitász gyermek-étkeztetésre fordítja. Az iskolai énekkar vasárnaponként vezeti vesperásunkat. Ebbe az atyákon kívül diákjaink és az esti misére érkező hívek is belekapcsolódhatnak. Most már karácsonyra készülve adventi gyertyagyújtásainkra volt diákjainkat és a híveket is várjuk. November 17-én, Szent Ányos ünnepén az atyák egy csoportja iskolánk tihanyi diákjaival részt vett azon a közös vesperáson és szentmisén, amely a 950 éves tihanyi apátság ünnepi esztendejét zárta. November 28-án köszöntöttük Luif Otmár atyát 75. születésnapja alkalmával. Köszönjük példás életét, régi diákjaiért és a mostaniakért is végzett eredményes munkáját. A jó Isten éltesse – ad multos annos! Az esztendő végén megint szólni kell a templomban folyó restaurálásról. Novemberben befejeződött a főoltár Szent Ignácot ábrázoló képének restaurálása, s az oltár-építmény szobrászati díszeinek egy része is a helyére került. Jövőre elkészül a tabernákulum, az oltárasztal és a nagy szobrok helyreállítása, aranyozási munkája. A munkák befejeztével az állványzat egy része kikerülhet a templom szentéjéből. Ez alakommal is megköszönöm mindazt az anyagi támogatást, amit volt diákjainktól kaptunk a restauráláshoz. Isten fizesse meg áldozatkészségüket. Nekik és mindenkinek, aki iskolánk, munkánk iránt érdeklődik, szép adventi készületet, örömteli karácsonyt és Istentől megáldott új esztendőt kívánok. Gáspár atya 17 PANNO

TIHANYI APÁTSÁG

A 950 éves tihanyi apátság jubileumi esztendeje hálaadó szentmisével ért véget az apátság védőszentjének, Szent Ányos püspöknek ünnepén, november 17-én. Juliusz Janusz c. érsek, apostoli nuncius volt a főcelebránsa az ünnepi liturgiának. A veszprémi egyházmegye jelenlegi és előző főpásztora, Márfi Gyula és Szendi József érsek és 30 pap vett részt a hálaadásban. Az apátsági templom énekkara vezette a magyar nyelvű vesperást, melybe a szép számban egybegyűlt hívek is belekapcsolódtak. Jelen voltak a magyar bencés kongregáció képviselői Pannonhalmáról, Győrből, Bakonybélből, Budapestről. A szentmise végén az apostoli nuncius a következőket mondta: „A Tihanyi apátság megalapításának 950. évfordulójára rendezett ünnepségek lezárásaként örömmel részesítem a Tisztelendő Szerzeteseket és az ünnepség minden résztvevőjét Szentatyánk, XVI. Benedek pápa áldásában. Kezdve az alapító I. András korától, hosszú évszázadokon keresztül ez a hely az imádság, a megszentelődés és a keresztény kultúra kisugárzásának oázisa volt. Adjunk hálát az Úrnak, hogy az elnyomatás évei után az Apátság ismét rátalált fontos küldetésére, és folytatja működését mint a meditáció és azon emberek befogadásának központja, akik meg szeretnék itt találni az igazság, az élet, a mi Urunk Jézus Krisztus útját. A monasztikus élet, a lelkigyakorlatok és a kulturális rendezvények minden tevékenységéhez a Szentatya apostoli áldását küldi.”

18 PANNO

TIHANYI APÁTSÁG

Richárd atya homíliája Szent Ányos ünnepén, 2005. november 17. A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Hogy erre az alapra ki hogyan és miből épített, kinek-kinek munkája mutatja meg. Az Úr napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi… Itt, a Balaton fölött emelkedő szentegyházban, amelynek 950 éves történelmére tekintünk vissza ebben az esztendőben, nem szabad elfelejtenünk: az Úr eljön. Mindannyiunk számára. S nem tudjuk, melyik órában érkezik. Eljön az Úr, akinek a szemében ezer év miként a tegnap, úgy tűnik tova, mondja a zsoltáros. S nekünk el kell számolnunk örökségünkkel. Nekünk, tünékeny életű embereknek erőt ad, hogy van múltunk. Erőt ad, hogy benne élünk egy történelemnek a sodrában, amely ennek az apátságnak a számára immár 950 esztendő. „Supra firmam petram” – szilárd kősziklára, idéztük sokszor a barokk kori Lécs Ágoston apátot ábrázoló kép feliratát. Az alapító király sírjánál többször álltunk meg tisztelettel, imádkozva, hálát adva azokért,, akik előttünk jártak a hit jelével és már a béke álmát alusszák. Itt, a Balaton fölött emelkedő szentegyházban sokszor szállt föl az Istent dicsérő ének ebben az esztendőben. „Ave, Maris stella…” hömpölygött a Szent István oratórium-kórus előadásában a mai hangszerelésű ősi himnusz, „Tengernek csillaga, Isten édesanyja, üdvözlégy, boldog Szűz, mennynek szent kapuja…” És „Szent Ányosnak dicsőségét harsogták itt a falak” – ugyancsak ebben az oratóriumban, amely lelket tisztító ünnepélyességgel állított zenei emléket az 1055-ben keletkezett Tihanyi alapítólevélnek. S az ide látogató idegen tűnődve áll meg az oszthatatlan Szentháromságot jelképező ősi jelkép, az egymásba fonódó három hal láttán a templom bejárata előtt: bakonyi kőművesmesterek míves, szép munkája ez. S a templom és az apátság épülete között húzódó kövön fölsejlenek a legfontosabb motívumok az alapítólevélből, András király monogramja, a körtvélyfa, a fuk, a feheru uaru rea meneh hodu utu rea. Az alapítólevél ebben az évben átlényegült muzsikává, megjelent szilárd kőben, felöltözött míves textilkompozícióban. A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Figyelmeztetés volt számunkra ez az év: hogy őseink alapot raktak. Európai kultúrával, itt, ahol élt már a magyar nyelv, Krisztusra, a szilárd kősziklára akartak építeni. Viharos történelmünk megtépázta a helyet, fából és kőből épült templomok pusztultak, majd Isten kegyelméből újra épültek Isten dicsőségére, emberek figyelmeztetésére, hogy nekünk is újra és újra szent egyházzá kell épülnünk, szilárd kősziklára, bármilyen erős legyen is a vihar. Ünnepi év volt a mögöttünk álló. Ünnepelni csak olyan eseményt lehet, amely nem egyszerűen megtörtént, hanem amelynek hatása ma is érezhető. S az ünnep közösséget teremt: közösséget azokkal, akik most ünnepelnek, s közösséget azokkal, akikre visszatekintünk, akikre föltekintünk, akik előttünk jártak. Az ünnep mindig találkozás. A találkozások éve volt a mögöttünk álló esztendő. Zarándok szívű imádkozók, a történelmi múlt iránt érdeklődők, kíváncsi emberek tízezrei jöttek ide. Lelki békességet kereső emberek, a történelem kihívásaira felkészülni óhajtó fiatalok és idősebbek, az emberi minőséget magukénak valló szellem emberei, tudósok, szerzetesek, akik újra és újra keresik, mit mondhat az ősi szerzetesség a ma újra alakuló Európa testvériességre, igazságosságra vágyó polgárainak. A kegyelem éve volt az év, ami mögöttünk áll. Kihívásokkal kellett szembenéznünk, válaszokat kellett megfogalmaznunk, hitünkről kellett számot adnunk. Mert újra élhet bencés szerzetesi közösség ezen a valóban csodálatos félszigeten. S megvan a lehetőség, hogy újra meggyökerezzünk. A kegyelem éve volt ez mindazoknak, akik hívő lélekkel kísértek bennünket ünnepeink során. A próbatétel éve is volt ez az esztendő. Vajon tud mondani jó szót, igazat és szépet ma is az embereknek? Mert szükségük van az embereknek biztos útmutatókra, kell, hogy legyenek helyek, ahol igazat mondanak, s ahol a változatlan, örök értékeket sugározzák ma is, akár alkalmas, akár alkalmatlan. A tanúságtétel esztendeje is volt ez az év. Megvallása annak, hogy a magunk erejéből valójában nagyon kevésre vagyunk képesek. De az Isten segítségével emberi gyöngeségeink, törékenységünk ellenére is képesek lehetünk a szolgálatra. A hálaadás, a köszönet napja a mai. Evhariszto – köszönöm! Köszönöm mindenkinek a segítséget: a bencés közösség helytállását, a munkatársak sokféle, odaadó, hűséges szolgálatát, a közeli és távoli segítők bátorító jelenlétét, hiszen ha önkormányzatok, intézmények, szervezetek és magánemberek nem nyújtanak anyagi segítséget, sokkal kevésbé tudtuk volna megjeleníteni azokat az értékeket, amelyeket örökül kaptunk. Köszönöm az „apátság népeinek” közösségét. Külön köszönöm a rólunk hírt adók figyelmességét. Emeljük föl szívünket! S adjunk hálát az Úrnak, mert méltó és igazságos. Szent Ányos püspök ünnepén, 950 évvel az után, hogy I. András királyunk elrendelte, hogy szentegyház emeltessék ezen a helyen, föl kell idéznünk Ányos püspök alakját. Ő nem félt, hogy az ostromlott városból kimenjen, s tárgyaljon az oly veszélyesnek látszó ellenséggel. Figyelmeztetés ez mindannyiunk számára: nem szabad félve és remegve ostromlott városainkban várni a véget. Ki kell menni bátran, meg kell szólítani még azt is, aki a pusztítás szándékával közeledik. És az emberi törékenység az Isten kegyelmével kiesdheti ma is a csodát. Isten temploma szent, és mi vagyunk az. Minden kőből épült templomnál szentebb a Krisztus nevében, az egy és oszthatatlan Szentháromság nevében egybegyűlő hívők közössége. Hálát adunk a múltunkért. Hálát adunk európai kultúránkért. Köszönetet mondunk magyar gyökereinkért. Itt, a Balaton fölött, ebben a kőből épült szentegyházban. És leborulva a történelem Ura előtt, aki előtt ezer év, akár a tegnap, úgy tűnik tova, könyörgünk a hűség és helytállás kegyelméért. Adja az Úr a Tengernek Csillaga, Szűz Mária közbenjárására és Szent Ányos püspök imádságaira, hogy mi, akik magunkénak érezzük ezt a templomot, s akik otthonunknak ezt az apátságot, gyöngeségeink ellenére biztonságot, békét, hitet sugározhassunk mindenkinek a ránk bízott időben, az idők fölött álló Isten kegyelméből. 19

BENCÉS RENDHÁZ BUDAPEST

Szent Gellért püspök legendájából tudjuk, hogy Szent Szabina Egyháza (s a mellette lévő ház) az úton lévők pihenőhelyeként, éjjeli szállásaként is szolgált, ahonnan a testi-lelki táplálék elfogyasztása után az utazók megerősödve indulhattak útjukra, bárhová is vezetett az. Talán nem véletlen, hogy Szent Szabina kápolnája s a mellette lévő Tanulmányi Ház ma is, bár más értelemben, az úton lévők hosszabb-rövidebb maradást nyújtó betérőhelye. Ilyen öt évig tartó „átmeneti szállás” a pannonhalmi növendékéveket követő tanulmányok idejére a bencés testvéreknek (jelenleg Albin atyának, Konrád és Kelemen testvérnek), valamint a Sapientia Főiskolán tanuló premontrei testvéreknek (Gergelynek és Tamásnak). Szállás kíván lenni a Tanulmányi Ház a Budapesten is tanító pannonalmi bencéseknek, valamint minden rendtársunknak, aki Budapesten jár. Aztán betérési, találkozási lehetőséget nyújt a ház bencés családunk távolabbi tagjainak, a budapesti oblátus dékániáknak, az „Obláció” szerkesztőségének s a Szent Lukács Dékánia tagjainak is. Reményünk szerint hosszabb-rövidebb maradást találnak itt hittanosaink (az idén 8 csoport indult az óvodás hittantól a gimnazisták és felnőtt katekumenek csoportjaiig) és a Szent Szabina Kápolna híveiből szerveződő hat felnőtt közösség is. És bízunk abban is, hogy a Kápolna estéről estére vagy vasárnapról vasárnapra betérő hívei ugyancsak biztonságos helynek tekintik Szent Szabina Egyházát, ahonnan felkerekedve – mint egykor Szent Gellért és társai – az Eucharisztia lakomájával megerősítve folytathatják útjukat a világban. Az elmúlt negyedévből három olyan alkalmat szeretnék kiemelni, amelyek fontos találkozási lehetőséget nyújtottak az imént bemutatott „úton lévő” közösségeinknek. Szeptember 24-én ünnepeltük Szent Gellért és társai vértanúságának ünnepét. Hagyományaink szerint ez a ház teológiai napja, amelyre meghívjuk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola szerzetes hallgatóit és tanárait is. Az ünnepi vesperás után Kelemen testvér tartott előadást a szerzetesi, és speciálisan a pannonhalmi zsolozsma történetéről, érdekes (és mosolyt fakasztó) történetekkel fűszerezve történeti vázlatát. Ezt követően kerekasztal-beszélgetésre került sor Titusz atya, Albin atya és Rochlitz Kyra részvételével a liturgia alakítási lehetőségeiről s e területen lévő feladatainkról, Káposztássy Béla gondolatindító cikke alapján. A beszélgetés után ünnepeltük a szentmisét, melynek főcelebránsa és ünnepi szónoka Albin atya volt. Beszédében Szent Gellért életének sikertelenségét emelte ki: Gellért a Szentföld helyett a pogány Magyarországon kötött ki, misszionárius helyett „diákotthoni prefektus” lett Pannonhalmán, remete pályafutása püspökséggel végződött, majd tévesnek bizonyult politikai döntések után élete a pogányok kezére került. Gellért példájára bizalommal várhatjuk életünk legnagyobb kudarcát is, mert minden sikertelenség mögött felragyog Isten ereje, aki végül a legnagyobb csődöt is a dicsőség fényébe vonja. A liturgia után agapé keretében találkozhattunk – immár egészen kötetlenül – vendégeinkkel és híveinkkel. November 11-én, miután a bencés testvérekkel visszatértünk a pannonhalmi ünnepségről és a prímás apáttal való találkozásról, délután ünnepeltük Szent Márton ünnepét. A vesperás után Káposztássy Béla atya tartott előadást a kápolnában az eucharisztikus jelenlét tapasztalatáról, majd pedig vezette ünnepi liturgiánkat. Az agapé étkeit ezúttal a kápolna hívei adták össze – gondoskodva egyúttal a ház lakóinak bőséges ellátásáról a következő három napra. Köszönet nekik érte! 20 PANNO

SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR, BAKONYBÉL

Említettem, hogy a Tanulmányi Házban nyolc hittancsoport és hat felnőtt közösség működik. E csoportok hitoktatóival és közösségvezetőivel közös kiránduláson vettünk részt november 5-én. Utunk a szeles novemberi időben először a Komárom melletti monostori erődbe vezetett, ahol két órás, minden részletre kiterjedő idegenvezetésen vettünk részt – a velünk lévő fáradhatatlanul rohangáló gyerekek szemmel látható örömére. Ezt követően megismerkedtünk a rév-komáromi szerb ortodox templommal, ahol az egykori majki remetetemplom stallumait is kipróbálhattuk. A városban tett rövid sétát követően (l. csoportkép) került sor a hitoktatói kirándulás immár évek óta elengedhetetlen elemére, a közös vacsorára, ezúttal Tartán. Idén is nagyszerű és nagyvonalú vendéglátásban volt részünk, majd három órán keresztül. S miközben a velünk lévő gyerekek focimecscset néztek, nekünk az asztal mellett kötetlen beszélgetésre is alkalmunk nyílt, melynek során kicsit jobban megismerhettük egymás életét. Köszönet Ábel atyának a szervezésért, és minden résztvevőnek a kápolnában vállalt szolgálataiért!

HISTORIA DOMUS DEI Az aratás és a szüret a termény betakarítás munkás és örömteli eseményei. Minden gyümölcsnek, minden növénynek más és más időben van az érési ideje. És tudjuk, vannak olyan esztendők, amikor különböző kórokozók vagy természeti csapások miatt elpusztul a termés. Idén tavasszal a MagasBakonyban a gyapjas lepke hernyói csaknem tarra rágták a cserjéket, a tölgyeseket s egyéb lombos fákat, így idén se a hársfákról, se a csipke és galagonyabokrokról nem tudtunk se virágot, se termést gyűjteni. Augusztus 21-én pedig a rendkívüli esőzések következtében a Gerence patak megáradt, sok portán súlyos kárt okozott a vízár. A magasabban fekvő gyógynövénykertben nem tett kárt, de az arborétum újonnan telepített vadvédő kerítését elmosta. Volt, akinek a zöldségeskertjét, krumpli ültetvényét semmisítette meg az árvíz. A bakonybéli emberek nem emlékeznek ehhez hasonló méretű hernyó- és vízkárra.

Időközben, váratlan gyorsasággal elszállt az ősz (és sajnos az őszi egyetemi félév is), s reggelente immár ott ülünk a Tanulmányi Ház asztalainál, a rorátét követő közös reggelit fogyasztva. Reméljük, hogy a fizikai virrasztás a lélek éberségét is meghozza számunkra, hogy örömmel siethessünk testvéreink és az érkező Krisztus szolgálatára. Konrád testvér

A KÁPOLNA TÉLI PROGRAMJA Dec. 16. Utolsó hittanóra – gyónási lehetőség 17. 15:00 Karácsonyi hittanos készület 18:30 IV. adventi gyertyagyújtás 24.

Június 8-án a HungaroControll, Magyar Légiforgalmi Szolgálat Bakonybélben tartott tájékoztatóján megtudhattuk, hogy a Kőrishegyi radarállomást 1978 után 2006-ban ismét korszerűsítik. Egy éven belül 1,5 milliárd forintos helyi, 11 milliárdos országos beruházással lehetővé teszik, hogy a magyar légtér több gépet legyen képes fogadni. A tájékoztatás után a projektet előkészítő szakemberek meglátogatták monostorunkat. Június 11-én a Szent Mauríciusz Kamarakórus, templomunk kórusa adott hangversenyt. Június 19-én pár napra Domonkos atya és Anzelm testvér Niederaltaichba utazott, többek között felkeresték a deggendorfi gyertya üzemet és az egykor Szent Günter által alapított Rinchnach-i monostort. Június 24-én, Szent Iván ünnepén volt a gyógynövényáldás, s ez a gyógynövény gyűjtés kezdetét is jelentette. Június 20-27. között José Marcilla OSB testvér (Argentína, Lujan monostor), Izsák testvér római diáktársa volt vendégünk. Június 25-én, szombaton a gerendavágási (Csesznek térsége) öreg védett bükkfa körül gyűltek öszsze a természet értekeit ismerő és óvó emberek, hogy Esterházy László tiszteletére emlékfát nevez-

6:00 Roráte 18:30 Karácsony I. vesperása 22:00 Karácsony Vigíliája 23:30 Szt. Szabina Kórus koncertje 24:00 Éjféli szentmise

25. 10:00 Ünnepi liturgia 31. Jan.

8:30 Év végi hálaadás 22:30 Az Istenszülő Vigíliája

1. Az Istenszülő Szűz Mária ünnepe 10:00 Ünnepi liturgia 21. 18.30 Ökumenikus vesperás

A Bencés Tanulmányi Ház és a Szent Szabina Kápolna ideiglenes honlapja: http://xoomer.virgilio.it/szentszabina/Home.html

21 PANNO

SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR

zenek el. Gróf Esterházy László munkásságáról megemlékezést tartott Dr. Sonnevend Imre, az emlékfát és a táblát Domonkos atya áldotta meg. Június 26-án, vasárnap nyílt meg 12 évi kényszerszünet után a bakonybéli Szabadtéri Néprajzi Múzeum eredeti kiállítása az ún. Hasprai-házban (Tájház). Július 3-10. között Jálics Ferenc atya meditációs képzésén vett részt Anzelm testvér Tahiban. Niederaltachi barátaink meghívták a Szent Mauríciusz Kamarakórust, így július 7-én pár napra Bajorországba utazott. Ez az út egyben azt a célt is szolgálta, hogy a tervbe vett új bakonybéli orgonára adományokat gyűjtsenek. Július 11-étől volt monostorunk oblátus közösségének, a Szent Mór Dékániának a nyári lelkigyakorlata. Július 12-17. között volt Aszófőn Izsák testvér és Szekrényes Zita hitoktató vezetésével az idei nyári hittantábor, melyen 34 gyermek vett részt. Július 22-23: Alexander Bevan OSB testvér (Anglia, Ealing monostor), Izsák testvér jó barátja volt vendégünk. Július 30-án, a Falunap alkonyán Takács Nándorné rendezésében a bakonybéli középiskolások színjátszó köre bemutatta a Momo c. színdarabot. Ezen a hétvégén volt monostorunk vendége a Szabina Kápolna Szent Jakab Közössége. Ők és a budapesti Egyetemi Templom egyik közössége Székely János atya vezetésével tartotta itt lelkigyakorlatát. Július utolsó hetében pedig Dr. Antalfai Márta vezetésével egy művészetterápiás csoport képzésének adott helyet a monostor vendégháza. A képzés végén az itt készült munkákból kiállítást rendeztünk a Monostor Galériában. Augusztus 10-17. között Martin Browne OSB testvér (Glenstal monostor, Írország) volt vendégünk. Augusztus 14-én, a vasárnapi liturgia után Anzelm testvér nyitotta meg Karácsony Bence (11-14 éves kori gyermekrajzok) grafikai kiállítását. Másnap, Nagyboldogasszony ünnepén Martin testvér igehirdetésében egy ősi ír himnuszt idézett: Felnövünk, megöregszünk, s öregségünkben meghalunk. /Csak ölelő karjaidból, Krisztus, ki ne hulljunk! / S a haláltól az idők végéig, mely nem vég, hanem megújulás, /Otthonunkban, a Kegyelmek Kertjében viruljunk! Augusztus 18-án nyolc templomi kórus találkozójának színhelye volt a béli templom. Augusztus 15-19. között a szerb Kovilj-i monostor három szerzetese látogatott meg bennünket, térségünk nevezetességeinek megtekintésére és a testvéri beszélgetésekre egyaránt jutott idő. Augusztus 22-26: Michel van Parys, vizitátor apátunk látogatott meg bennünket, hogy megerősítse bennünk mindazt a jót, ami az alapítás elmúlt hét esztendejében születetett bennünk, közöttünk és környezetünkben. Izsák testvér, mielőtt visszautazott Rómába, szeptember 13-25. között a spanyolországi Santa Maria de Huerta trappista monostor vendége volt, majd Santiago de Compostella ősi zarándokhelyre zarándokolt. Szeptember 23-án, Szent Gellért ünnepe előtti tanítási napon a helyi általános iskola ünnepelt. Pénzesgyőr és Bakonybél Önkormányzatának képviselő testülete ugyanis – a lakosság véleményét is megkérdezve – nyár elején úgy döntött, hogy a korábban Bakonybél-Pénzesgyőr Napköziotthonos Óvoda és Általános Iskolának a 2005/2006-os tanévtől Szent Gellért Óvoda és Általános Iskola lesz a neve. Szent Gellért, mint tudjuk, Magyarország első név szerint ismert pedagógusa, aki Szent Imre hercegnek, a magyar ifjúság védőszentjének volt nyolc éven át a tanítómestere, s ezt követően itt élt a béli völgyben hét éven át. Szeptember 24-én a szombathelyi Capella Cantorum kórus (művészeti vezető: Paulik Ákos) Giovanni Pierluigi da Palestrina műveiből adott hangversenyt, közreműködött Király Dóra (blockflöte), aki Jacob van Eyck műveiből játszott. Október 14-én Domonkos atya a Porta Pacis monostorba, Kaposszentbenedekre utazott, ahol a magyarországi monasztikus közösségek elöljárói tartották félévenkénti találkozójukat. Október 21-én emlékezett meg a település az 1956-os forradalomról, az ünnepi műsort Szekrényes Zita tanító a nagyobb diákok bevonásával készítette, az ünnepi beszédet Mécs Imre mondta. A nemzeti ünnepen tartott megemlékezésen Mészáros Károly bakonybéli lakos is felelevenítette 56-os emlékeit, ugyanis abban az időben a piliscsabai Petőfi laktanyában szolgált. Másnap volt közösségünk őszi kiránduló napja: a felsőörsi középkori templomot és Csopakon a Jásdi Pincét (egykor Ranolder püspök pincéje volt) látogattuk meg. BOROSTYÁN-KÚT Október utolsó napjaiban Baán István tar2005 * IV/2 — Aratás és szüret tott előadásokat a 14. századi hészükhaszta mozgalom teológiájáról, Palamasz Szent Görgey Etelka: Rókák a szőlőben — Az Énekek énekének képei és azok használói Gergely és Kavaszilasz teológiájáról. Szigethy Gábor: Pince, kamra, kulcs — magyarul Bodorkos Norbert: A bor az ókori zsidók hétköznapjaiban Kocsev Miklós: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés…” Martin Browne: Az aratás reménye Egy IX. századi névtelen szerző: Szent Demeter csodája Vásárhelyi Anzelm: Hallgatás és érlelődés Élő Kenyér a világ békéjéért — Az Eukarisztikus Szinódus üzenete Vásárhelyi Anzelm: Historia Domus Dei Réz Dia és Pék Judit: A Szent Mauríciusz Kamarakórus ünnepnapjai

A nyár vendégekben és feladatokban gazdag hónapjai után az ősz a befelé fordulás, a tanulás ideje. Izsák testvér Rómában, mi hárman itt Bakonybélben ízlelgetjük az idei termést, s mindazokat az igéket, melyek Istentől származnak. Anzelm testvér 22 PANNO

A Bencés Diákszövetség f. év november 26-án tartott tisztújító Küldöttgyűlésén szerette volna új vezető tisztségviselőit megválasztani, mivel az eddigiek mandátuma lejárt. A résztvevő küldöttek alacsony létszáma miatt a testület határozatképtelen volt, így a tervezett választás nem történhetett meg. Jelenleg a BDSZ elnökségét a területi szervezetek elnökei, a rendi alelnök, az előző ciklus elnöke és ügyvezető elnöke alkotják, akik az új elnökség megválasztásáig irányítják diákszövetségünket. Faber Miklós (Bp 48) elnöki beszámolójának közreadásával szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni a Bencés Diákszövetségre és egyben megköszönni Miklós sok éves, építő munkáját. Cirill atya

BENCÉS DIÁKSZÖVETSÉG

Kedves Diáktársak, szeretve tisztelt Barátaim! A negyedik négy év szaladt el azóta, hogy 1989. május 27-én, a nagy bencés polihisztor Béda Venerabilis napján Pannonhalmán Szövetségünk „hivatalosan” újjászületett. Azért hivatalosan, mert a kommunisták ugyan 1948-ban elhallgattatták, de a lelkekben nem szűnt meg élni soha. Az idei nyár végén Jelölő Bizottságunk – személyesen Szelestei Tamás és Keller Péter – megkeresett azzal a kérdéssel, vállalom-e eddigi tisztségemet a következő ciklusra is. Válaszom lényegét levélben is megírtam Tamásnak. Itt jegyzem meg: a Jelölő Bizottság a négy évvel ezelőtti kiváló munkáját is felülmúlta ezúttal. Vállalkozott Szövetségünk jövőjét érintő alapvető kérdések továbbgondolására, amibe jelentős többletmunkát kellett fektetni, és amiért őszinte hálával tartozunk nekik. A Jelölő Bizottság kérdésére a választ két oldalról lehet megközelíteni: értelmi és érzelmi oldalról. Az értelmi megközelítés szerinti válasz: jöjjenek a fiatalabbak! Több okból is. a.) Jobb, ha én minősítem magamat öregnek, mintha Ti észlelitek. b.) Egyházunk örökifjúságának titka az a már az ősidőkben fölismert alapelv, hogy emberi oldalról „semper renovanda”, mindig meg kell újulnia. Elmondható ez minden egészséges közösségre. A megújuláshoz pedig célszerű, ha új ember áll a régi helyébe. c.) Szent Pálnak tulajdonítanak egy latinul idézni szokott mondatot, ami magyarul így fest : legyen minden új, a szívek, a szavak és a tettek! – Az én szívem azonban régi. A XX. század első harmadából való. Amikor még nem tették gúnyos idézőjelbe a „keresztény kurzust”, amikor még nem „történelmi adottság”, hanem frissen égő seb volt a trianoni tragédia, amikor a földrajz órákon nem csak a csonka hazát tanították. – A szavam is a régi. Nem szegényítem édes anyanyelvünket az ikes igék ma már elfogadott, de szabálytalan használatával. Az én nyelvérzékem szerint „lenyúlni” valahová és valamiért lehet, de nem valamit. – És a tetteim is régiek. Engem nem zavar, hogy a fiatalok sajnálkozva néznek össze, ha kezdeményezem a „Magyar Hiszekegy” eléneklését. Mert igenis hiszek Magyarország feltámadásában. Mert az én generációmnál a tetteket is a bencés szellemű iskola indíttatása határozta meg. Ahol – Mécs László szavait kölcsönözve – megtanulta „a szittya szerzetes diák, (hogy) szilárdan álljon Szent Péter szikláján, ha csábítnák szirén-melódiák”. d.) De utalhatnék az evangéliumra is: „az új bor új tömlőbe való”. Már pedig én a régi tömlő vagyok. Az a régi tömlő, amelynek az Úristen kegyelméből megadatott sok jó „régi bort”: Kováts Arisztid, Szunyogh Xavér, Nagy Julián, Borbély Kamill, SZívós Donát, Nádasi Alfonz, Oloffson Placid, de rajtuk kívül Kelemen Krizosztom, Békés Gellért, Vályi Hugó, Szigeti Kilián, Holenda Barnabás, Bíró Lúcián – hogy csak a legnagyobbakat említsem – szavainak és sugárzó személyiségük emberi példájának régi borát befogadni. Ha közülük valaki elment, akkor önmagunk egy részét temettük el. e.) Végül, de nem utolsó sorban betöltöttem a 75. évemet, ami egyházunk püspökeinél is a visszavonulás ideje. Eddig tartottak az értelmi megközelítés indokai. Az érzelmi oldal az egészen más. Ott nem indokok vannak, hanem egyéb szempontok. Erre inkább példákat említenék. Néhány héttel ezelőtt egyik itt jelenlévő nagyon kedves barátunk azt mondta, „jó volna, ha maradnál, mert téged mindenki elfogad”. A szavak jól estek, de csak udvariassági gesztusnak tekintettem és tekintem őket. Érzelmi megközelítés az is, hogy az ember kötődik a családjához. Már pedig Szent Benedek atyánk családja nekünk családunk. Nektek is, nekem is. A családon belül még szorosabb a kötődés a szülő-gyermek kapcsolatokban. Talán furcsa, de valahogyan kettős kötődést érzek: a BDSZ gyermekének is tartom magamat, ugyanakkor rátekintve és a megtett útra visszanézve a költő szavai jutnak eszembe: „lelkemből lelkedzett gyönyörű magzatom”. Természetesen távolról sem kívánom kisajátítani az újjáépítkezés érdemeit. Sőt, éppen amiatt, hogy ne merüljön feledésbe, azonnal mondok Nektek három nevet. Évjáratotoktól függően ismert előttetek közülük legalább egy. A három név: Mártonffy Miklós (Bp.32), Székely Tibor (Bp.36) és Richárd atya (Ph.59). Az utóbbi az, akit nem kell bemutatnom. Az Úristen végtelen kegyelméből módom volt átélni nem csupán a Bencés Diákszövetség halálra ítéltetését 1948-ban (amit kommunista eufémiával „fordulat éve” néven emlegetnek, valójában a féktelen terror kezdete volt!), nem csupán a búvópatak létezés évtizedeit, de egyúttal a több mint 20 esztendős lassú építkezés sziszifuszi munkáját is. A lassú építkezés lelke és kezdeményezője a 60-as évek derekán Mártonffy Micu volt. Mindenki így szólította. Neki jutott eszébe, hogy elkezdjük gyűjteni a budapesti diáktársak nevét, lakcímét, munkahelyét és telefonszámait. Nem véletlenül kezdte el. Ő volt az, aki a régi BDSZ tisztikarából még életben volt, még aktív volt, és itthon volt. Emellett tele volt buzgalommal minden iránt, ami bencés, ugyanakkor 23 PANNO

BENCÉS DIÁKSZÖVETSÉG

jogi végzettsége és börtönviselt volta miatt kellő óvatossággal is. El nem múló hálával tartozunk neki. Megérdemelné, hogy róla elnevezett díjat – pl. emlékérmet – alapítsunk, és minden évben odaítéljük egy-egy diáktársnak, aki a szervezési munkában derekasan kiveszi részét. Az adatgyűjtésben hamarosan akadt két ministránsa: Székely Tibor és csekélységem. Jó gondolatnak bizonyult a munkahelyek „begyűjtése”, mivel így mindig tudtuk azt, hogy egyes hatóságoknál, tanácsoknál, intézményeknél kihez lehet fordulni, ha valamit el kell valakinek intéznie. Tettük is a „kölcsönös gazdasági segítséget” rendesen. Sok mindent el tudtunk érni és intézni, ami egyáltalán a pártállami struktúrában elintézhető volt. Magunk között tréfásan „Bencés Maffiának” neveztük azt, hogy mindenütt voltak általunk ismert diáktársak. Nekem jutott eszembe, hogy a pestieken kívül célozzuk meg a vidéki iskoláinkban végzett diáktársakat is. Ez a munka azonban nagyon nehézkesen haladt, és valamelyes eredménye csak a 70-es évek legvégén kezdett mutatkozni. Már a 80-as éveket írtuk, amikor kezdtünk kapcsolatot keresni, majd találni is más egyházi iskolák öregdiákjaival is: piaristákkal, jezsuitákkal, premontreiekkel, ciszterciekkel, sőt protestánsokkal is (Bar Madas, Evangélikus Gimnázium, Sárospataki Kollégium stb.). Ebben az érdem egyértelműen Székely Tiboré volt, és ez a kapcsolatrendszer képezte alapját a 90-es években megalakult Pax Hungarica-nak, (a diákszövetségek szövetségének), amelynek ő lett első elnöke. És természetesen nem véletlen, hogy az elnevezésben benne van a PAX szó. A 60-as évek második felében Micu bátyám talált egy sportkört, ahol megengedték, hogy baráti találkozó formájában pogácsa és sör mellé leülhessünk beszélgetni. Minden hónap második hétfőjén jöttünk össze. Ezt a hagyományt ma is őrzi Budapesti Szervezetünk az évente tíz klubdélutánnal, ami nem a budapesti iskolánknak, hanem a Budapesten élőknek a rendszeres találkozása. A 70-es évek elején valamelyikünk megtudta, hogy egy budai vendéglő üzletvezetője hajdani piarista diák. Attól kezdve az Ezüstpontyban jöttünk össze a második hétfőkön. Aki találkozott iskolatárssal, továbbadta a helyet és az időpontot. Aki merte vállalni a kockázatot – mert az is volt benne –, az eljött. Egyre több és több asztalra volt szükség. A vendéglőnek hétfőnként szünnapja volt, így magunkban lehettünk. A nevek és a címek pedig gyűltek. A 80-as évtized kezdetén már voltak adataink a vidéki iskoláinkról is. Mindegyikben találtunk lelkes diáktársakat. Néhány nevet megemlítenék, hogy legalább azoké ne menjen feledésbe, akiké hirtelen eszembe jut. Ilyenek voltak Kőszegről Szabadváry Feri és Szép Dezső, Pápáról Horváth Jancsi és Kotz Laci, Komáromból Somogyi Szilveszter, Rohonyi Judit és Kordik Laci, Esztergomból Csongrádi Jenő, Ormándy Jóska és Szoleczky Feri, Sopronból Hollósy János és Orbán Ali, Csepelről Rajczy András, Veszprémi Miklós és Kovács Dezső, Győrből Árpásy Bandi és Grábics Jenő, majd Németh Feri, Pannonhalmáról Geszler Öci és Rakovits Zoli. Közülük jó néhányan már elhunytak. Nyugodjanak békével! A terjeszkedés tehát folyt, 1981-ben pedig Richárd atya elindította a május végi szentmisét. Először csak „fű alatt” hirdettük meg, de a következő évtől már magam mentem el az Új Ember és a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, és adtam föl apróhirdetést, ami szerint várjuk a diáktársakat közös szentmisére. Kellett hozzá Richárd bátorsága és András főapát úr jóváhagyása. A diktatúra puhult, mi pedig egyre többet merészeltünk tenni. 1984-ben autóbuszos zarándokutat szerveztem, amelynek keretében fölkerestük Szent Benedek atyánk életének itáliai helyszíneit. Két évvel később elkészült Borsos Miklós bronzból öntött Szent Benedek domborműve, ami azóta is a józsefvárosi plébániatemplom előcsarnokában van. Időszerű lenne már áttelepíteni az iskola falára, ahová szántuk. A vele kapcsolatos tárgyalásokat, a pénzgyűjtést, az öntetést egyaránt magam végeztem, az ünnepélyes szentelést pedig András főapát úr vállalta. A május végi misék egyre népesebbek lettek. Alakult a még nem létező BDSZ váza is, amelyet az érettségi találkozókat rendező osztályapák, az őket összefogó iskolaapák, valamint a közöttük és a Rend között a kapcsolatot tartó „főöreg” alkotta. A funkciót és az elnevezést egyaránt Richárd atya találta ki, a feladatot pedig én láttam el. Aztán eljött 1989, amikor januárban megszületett a civil egyesületek létrejöttét megengedő törvény, és májusban kimondtuk a BDSZ újjáalakulását, a győri cégbíróság pedig egyesületként hamarosan bejegyzett bennünket. A májusi közgyűlésen két személyt jelöltek elnöknek. A választás rám esett. Innen kezdve már ismeritek a történetünket. Talán csak azt nem tudjátok, hogy a megválasztásomkor Szent Mártont idéztem: „Non recuso laborem” (=nem vonakodom a munkától). A mondat állítmánya egyes szám első személyű, és ezt sajnálatosan mindenki úgy is értette. Hagytak dolgozni. Egyedül. Így aztán az első ciklusban a BDSZ úgy működött, mint egy egyszemélyes kft. A nagyon rosszul előkészített 1993. évi tisztújításkor nem jelöltettem magamat, és mentesültem is az elnöki teendőktől, de 1997ben és 2001-ben újból megválasztottatok. Örömmel vállaltam el, és örömmel tettem és teszek mindig és mindent, ami az ügyet szolgálja. Mindezt azért mondtam el időrendi egymásutánba ágyazva, hogy lássátok, valóban magaménak és egy kicsit gyermekemnek is érzem a BDSZ-t. Igyekeztem mindig és igyekszem ezután is alázatos lélekkel dolgozni. Akkor is, amikor elhatározásotokból „elöl ültem”, és akkor is, ha közkatona leszek. Mert nem a beosztás a fontos, hanem az ügy. Az ügy, amiért itt együtt vagyunk. Aki nálunk tisztséget vállal, nem rendelkezik semmiféle hatalommal. Hála érte a Jóistennek. A mi beosztásunk mindig szolgálat. Szolgálat, ami áldozatvállalással jár. Végül engedjetek meg két személyes kérést. Az első, hogy ne feledjétek el soha: a Bencés Diákszövetségben a hangsúly a BENCÉS szón van. Más típusú iskoláknak is van tiszteletre méltó szellemisége, vannak hagyományaik, példásan összetartanak. De mi a bencésségben különbözünk – és kell is mindig különböznünk – valamennyitől. Mi azt a szót, hogy „bencés”, csakúgy mint azt, hogy „magyar” mindig csak valami bensőségességgel, áhítattal és egy kis büszkeséggel kell kiejtsük. Minket a pesti iskolában erre tanítottak, neveltek. Ezt adjátok majd Ti is tovább az utánatok jövő nemzedékeknek. A második kérés egy szentágostoni idézet, aminek ősrégi hagyománya van a bencés és a ciszterci lelkiségben. Emellett jó eligazítás is arra, hogy mi domináljon köreinkben mindenkor. Így hangzik: „In necessariis Unitas, in dubiis Libertas, in omnibus autem Caritas! vagyis: A szükséges dolgokban EGYSÉG, a kétségesekben SZABADSÁG, de mindenben a SZERETET! Köszönöm, hogy meghallgattatok! Faber Miklós, elnök

BENCÉS HÍRLEVÉL • A Magyar Bencés Kongregáció tájékoztató lapja • Megjelenik negyedéveként • Kiadó: Pannonhalmi Főapátság • Felelős kiadó: Dr. Várszegi Asztrik főapát • Szerkeszti a Főapáti Hivatal, főszerkesztő: Hortobágyi T. Cirill • Levélcím: Főapáti Hivatal 9090 Pannonhalma, Vár 1. • E-mail: [email protected] • Megrendelhető a szerkesztőség címén. • Nyomdai munka: Pénzes Nyomda, Győr.

24

LEGYETEK BÁTRAK ÉS VAGÁNYAK!

Recommend Documents