Legyetek készen ti is!

BELMISSZIÓ

Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy a világot váratlanul éri majd Jézus eljövetele, de bennünket nem érhet váratlanul, hiszen tudunk róla. Jézus azonban kifejezetten a tanítványait figyelmezteti: „Legyetek azért készen ti is!” (Mt 24,44)

Legyetek készen ti is! A

Biblia szerint Isten az utolsó napokban mindent „megráz” (Zsid 12,26), hogy csak „a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg” (Zsid 12,27). Jellemünk minden vonását megvizsgálja és próbára teszi Isten. A próféciák segítségével feltérképezhetjük, hogy az élet mely területein várhatók különösen nagy megpróbáltatások: „Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket, és gyûlöletesek lesztek minden nép elõtt az én nevemért. Akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyûlölik egymást… És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Mt 24,9–12) Próbára lesznek téve az emberi kapcsolataink, a baráti, munkatársi, hittestvéri, családi kapcsolatok. Kiderül, hogy valódi-e a bennünk levõ szeretet. „Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy a jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek, és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” (Jel 13,16–17) Próbára leszünk téve az anyagiak terén. Kiderül, hogy tudunk-e bízni a gondviselõ Istenben, tudunk-e csak Tõle függni. „Hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.” (Mt 24,24) Próbára lesz téve a személyes hitbeli meggyõzõdésünk. Kiderül, hogy Isten beszédének személyes megértésén, befogadásán alapul-e a hitünk, valóban ismer-

2 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

jük-e Isten akaratát. Készülünk-e elõre? Ha komolyan vesszük a bibliai próféciákat, akkor céltudatosan foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, készülünk a kijelentett megpróbáltatásokra. Megismerjük Isten igéjének mércéjét, Isten kifejezett akaratát, megvizsgáljuk a gondolkodásunkat, hozzáállásunkat, megerõsítjük szívünket Isten ígéreteivel. Isten igéje segítségével tudatosan készülhetünk. Jézus azonban mégsem így szólít meg bennünket: „Készüljetek azért ti is!”, hanem így: „Legyetek azért készen ti is!” (Mt 24,44) Nem biztos, hogy aki készül, készen is áll.

Miért hangsúlyozza Jézus, hogy legyünk készen? Miért fontos az, hogy készen álljunk? Figyeljük meg az indoklást! „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jõ el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogyha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jõ el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is, mert amely órában nem gondoljátok, abban jõ el az embernek Fia. Kicsoda hát a hû és bölcs szolga, akit az õ ura gondviselõvé tett az õ háza népén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ura, amikor hazajön, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselõvé teszi õt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna a szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt, és a szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig

BELMISSZIÓ

enni és inni kezdene: megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, s kettévágatja õt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 24,42–51, vö. Mk 13,33–37; Lk 12,35–46) Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy a gonoszságban veszteglõ világot váratlanul éri majd Jézus eljövetele, de minket nem érhet váratlanul, hiszen tudunk róla. Jézus azonban kifejezetten a tanítványait figyelmezteti az idézett szakaszban (vö. Mt 24,3). Szavai szerint eljövetele meglepetésszerû esemény lesz mindenki számára. Nemcsak a világot fogja meglepni, hanem a tanítványokat is. Péter fel is tette a kérdést: „Uram, nekünk mondod-e ezt a példázatot, vagy mindenkinek is?” (Lk 12,41) Jézus Péter kérdése után a bölcs és hû sáfárról szólt. Márk evangéliumának feljegyzésében ez a szakasz a következõ felhívással ért véget: „Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” (Mk 13,37) A sorrend nagyon világos. Elsõsorban a tanítványoknak szól Jézus, és rajtuk keresztül szól mindenkihez. A próféciák félreérthetetlenül meghatározzák a végidõ korszakát, de nem tudjuk kiszámítani az advent pontos idejét. Nem mondhatjuk: még két év, vagy még tíz év. Nem indulhatunk ki abból, hogy olyan sok mindennek kell még teljesednie, tehát beláthatatlan távolságra van még az Õ eljövetele. Nem tudjuk felmérni, hogy a második advent idejére nézve pontosan mit jelentenek a következõ kifejezések: „Mert a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön.” (Rm 9,28) „Én, az Úr, idején, hamar megteszem ezt.” (Ésa 60,22) „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.” (Ámós 8,9) „És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24,24)

Mire lehet készülni, és mire kell készen állni? Felkészülni és elkészülni egy konkrét idõponttal meghirdetett eseményre lehet. Ha tudjuk, hogy az istentisztelet fél tízkor kezdõdik, akkor akár fél órával korábban is megérkezhetünk, hogy ne késsünk el. Arra az eseményre azonban, amelynek a pontos idejét nem tudjuk, csak készen állhatunk. A bibliai kép szerint tudhatjuk, mely napon van az esküvõ, de nem tudhatjuk, mely órában jön a võlegény a menyasszony házához (vö. Mt 25,1–13), tudhatjuk, mikor van az éjszaka, de nem tudhatjuk, mely órában jön el a tolvaj. Tudjuk, hogy most van a vég ideje, de nem tudjuk a napot és az órát, amikor Krisztus el-

jön. Krisztus eljövetelére tehát nem elegendõ készülnünk, hanem mint váratlan eseményre, készen kell állnunk. A kivonulás története jól ábrázolja a készenlét lényegét. A szabadulás éjszakáján a páskabárányt így kellett elfogyasztaniuk az izraelitáknak: „Derekaitok felövezve, saruitok lábaitokon, és pálcáitok kezetekben…” (2Móz 12,11) Útra készen kellett állniuk, hogy azonnal induljanak, amint a jelzés felhangzik. Ha valaki akkor akarta volna felvenni a sarut, amikor már menniük kellett, elkésett volna. Jézus Jeruzsálem ostromára elõre tekintve így szólt: „Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektõl körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az õ elpusztulása. Akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; és akik annak közepette, menjenek ki abból; és akik a mezõben, ne menjenek be abba” (Lk 21,20–21), „a ház tetején levõ ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen; és a mezõn levõ ne térjen vissza, hogy a ruháját elvigye” (Mt 24,17–18). „A rómaiak Cestius vezetésével körülzárták a várost, és amikor minden kedvezõnek látszott

„

Jézus így szól hozzánk: „Azért legyetek készen!” – nem azt mondja, hogy „készülõdjetek”, azt pedig végképp nem, hogy „készülgessetek”.

a támadásra, váratlanul abbahagyták az ostromot. Amikor az ostromlott város, reménytelennek tartva az ellenállást, már azon a ponton volt, hogy megadja magát, a római hadvezér minden látható ok nélkül visszavonta seregét. Az irgalmas, gondviselõ Isten úgy irányította az eseményeket, hogy népe javát szolgálják. A várakozó keresztények megkapták az ígért jelet, és most itt volt az alkalom mindazok számára, akik komolyan vették a Megváltó figyelmeztetését. Az események úgy alakultak, hogy sem a zsidók, sem a rómaiak nem gátolhatták meg a keresztények menekülését. Cestius visszavonulása láttán a zsidók kitörtek Jeruzsálembõl, és üldözõbe vették a visszavonuló sereget. Mialatt ez a mûvelet mindkét katonaságot teljesen lefoglalta, a keresztények elhagyhatták a várost. Ugyanakkor a vidék megtisztult az ellenségtõl, amely esetleg megpróbálta volna feltartóztatni õket…” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 28–29. o.) Cestius ostroma alatt minden pillanatban készen kellett állniuk a keresztényeknek a menekülésre. Az életük múlt azon, hogy megragadták-e a kedvezõ pillanatot. AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 3

BELMISSZIÓ

Jézus így szól hozzánk: „Azért legyetek készen!” – nem azt mondja, hogy „készülõdjetek”, azt pedig végképp nem, hogy „készülgessetek”. Csak az szabadul meg, aki a megfelelõ pillanatban készen áll.

Mit jelent a készenlét? „Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idõ.” (Mk 13,33) „Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva, ti meg hasonlók az olyan emberekhez, akik az õ urukat várják, mikor jön meg a menyegzõrõl, hogy mihelyt megjön és zörget, azonnal megnyissák néki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, mikor hazamegy, vigyázva talál… És ha megjön a második õrváltáskor, és ha a harmadik õrváltáskor jön meg, és úgy találja õket, boldogok azok a szolgák!… Kicsoda hát a hû és bölcs sáfár, akit az úr gondviselõvé tett az õ háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében? Boldog az a szolga, akit az õ ura, amikor hazajön, ilyen munkában talál!” (Lk 12,35–43) A figyeljetek ige „a szemek tudatos, aktív használatára utal: nemcsak passzívan néz, hanem rajta tartja valamin a szemét, megfigyeli” (Balázs Károly: Újszövetségi görög–magyar szómutató szótár, 89. o.). A vigyázzatok szó jelentése: éberen vigyáz. A szó eredeti összetétele arra az emberre utal, aki a szabadban aludt, ezért az õt fenyegetõ veszélyek miatt folyton vigyáznia kellett, csak éberen, küzdelemre vagy menekülésre készen alhatott. A derék felövezése, azaz a ruha övvel való összefogása a munka, feladat elvégzésére való elõkészületet jelentette (vö. 2Kir 9,1). Annak jelképe ez, hogy készen állunk az Istentõl kapott feladatok elvégzésére, és mindent félreteszünk, ami akadályozná a munka végzését. A szövétnek az Istentõl jövõ világosság (vö. 2Sám 22,29) és élet (vö. Péld 24,20) jelképe. Érkezhet hozzánk a világosság Isten kinyilatkoztatásán keresztül (vö. Péld 6,23; Zsolt 119,105), a lelkiismeretünkön keresztül (vö. Péld 20,27), vagy ember által (vö. Jn 5,35). A meggyújtott szövétnek annak a jelképe, amikor az Istentõl érkezõ világosságot megbecsüljük, és élünk vele, „rendeltetésszerûen” használjuk. Isten egyrészt azért ad világosságot, hogy a sötét dolgok napvilágra jöjjenek (vö. Jn 3,19–21), tehát a bûnök leleplezõdjenek, másrészt hogy az úton ne tévedjünk el, se ne botladozzunk, tehát megértsük és kövessük vezetését. Jézus szavai alapján a készen állás azt jelenti, hogy folyamatosan rajta tartjuk a szemünket az eseményeken, felismerjük az idõk jeleit és Isten akaratát, folyamatosan „ugrásra készen” állunk, s tesszük azt, amit megértettünk, folyamatosan élõ kapcsolatunk van Istennel, az isteni világosságban élünk az imádság által. 4 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

Minden egyes kifejezés (figyeljetek, vigyázzatok, imádkozzatok) és kép (meggyújtott szövétnek, õrködõ ajtónálló, munkában levõ szolga) folyamatos cselekvésre utal. Másként így is megfogalmazhatnánk: Készen állni csak MOST lehet, mindig a jelenben, az adott pillanatban. MOST kell odafigyelnünk, MOST kell elõre lépnünk, MOST kell imádkoznunk, MOST kell az Istentõl kapott feladatainkat elvégeznünk, MOST kell engedelmeskednünk Isten akaratának, a Tõle MOST elnyert erõ által. Az áll készen, aki naponként teljes átadásra jut: akaratát alárendeli Isten akaratának, és engedelmeskedik, megvizsgálja életét, gondolkodását, cselekedeteit, szokásait, lelkületét, és minden felismert bûnét rendezi Istennel. Pál apostol folyamatos készenlétben élt. Naponként halálra adta önmagát, hogy ne magában bízzon, hanem Isten szabadító kegyelmében (vö. 2Kor 1,9). Nem csupán fizikai létezését tette le Krisztus kezébe a naponkénti veszedelmek között, hanem önmagát adta halálra, hogy Krisztus élete nyilatkozzon meg benne (vö. 2Kor 4,10). Ennek alapja az a szemlélet volt, amelyrõl így vall a filippibeli gyülekezetnek írt levelében: „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik Lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk. Jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is. Ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább… De amelyek nékem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sõt, annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. És találtassam Õbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvénybõl, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentõl való igazságom a hit alapján. Hogy megismerjem Õt, és az Õ feltámadásának erejét, és az Õ szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Õ halálához. Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására! Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek elõttem vannak, nékik dõlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülrõl való elhívása jutalmára. Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk…” (Fil 3,3–4. 7–15) „Pál nagyon sokat tett. Kezdve attól a naptól, amikor Krisztusnak adta át magát, élete fáradhatatlan szolgálatból állt. Városról városra, országról országra utazott, hirdette a keresztrõl szóló igét; embereket vezetett az evangéliumhoz, és gyülekezeteket alapított. Ezek sorsát állandóan szívén viselte, több levelet

BELMISSZIÓ

Krisztussal való találkozásra, ezért „ráér” a kritizálásra, a verésre. A halogatás tetten érhetõ a következõ jellegzetes gondolatokban is: Majd megtérek, harcolni fogok önmagammal, majd fogok imádkozni, majd fogok szolgálni, teszek majd valami nagy dolgot Krisztusért. Mindenki halogat, aki nem MOST áll készen. Aki csupán készül, de nem áll készen, ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki mindenkor tanul, de az igazság megismerésére soha el nem jut (vö. 2Tim 3,7).

Milyen gyümölcse van a készenlétnek, illetve a halogatásnak?

is írt nekik, hogy oktassa õket. Idõközönként a mesterségét is folytatta, hogy megkeresse mindennapi kenyerét. Azonban életének valamennyi elfoglaltsága közepette sem tévesztette szem elõl az egyetlen nagy célt, magasztos elhívatását. Egyetlen cél létezett számára: hogy hû maradjon Krisztushoz, aki Damaszkusz kapujánál nyilatkozott meg elõtte és lépett be az életébe. Ettõl a céltól semmi sem tudta eltántorítani. A golgotai keresztet magasztalni – ez volt az alapvetõ indíték, amely szavait és tetteit ihlette.” (Ellen G. White: Az apostolok története, 331–332. o.) Közvetlen hitbeli elõdeink életében is szemlélhetjük a készenlétet: „Szívünk szorgalmas kutatása és alázatos vallomások között elérkeztünk a várt idõhöz. Minden reggel éreztük, hogy elsõ kötelességünk meggyõzõdni arról, vajon életünk igaz-e Isten elõtt. Felismertük, hogy ha nem jutunk elõbbre a megszentelõdés útján, akkor visszafejlõdünk. Kölcsönös érdekünk volt a növekedés, ezért sokat imádkoztunk együtt és egymásért… Jobban kívántuk az üdv örömeit, mint az ételt és az italt. Ha lelkünk egét felhõk borították, nem mertünk addig elaludni, míg el nem ûzte ezeket az Úr általi elfogadásunk tudata…” (Ellen G. White: Életünk és munkánk, 29. o.) A készenléttel szemben a halogatás magatartása áll: „Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az õ szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt, és a szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene…” (Mt 24,48–49) Jézus szavai szerint ez a szolga nyíltan nem tagadja az Õ eljövetelét, csak a cselekedetei árulják el. A jelenben valami mást tesz: eszik, iszik, veri a szolgatársait. MOST nem önmagával küzd, hanem a környezetével. MOST nem önmagát megtagadva õrködik éberen, hanem a vágyait kielégítve halad a világgal és a névleges kereszténységgel. Mivel nem köti le az, hogy MOST álljon készen a

A készenlét vagy a halogatás magatartásának jól érzékelhetõ következményei vannak a lelki életben. „Krisztus szívében tökéletes harmónia honolt Istennel, és a béke is tökéletes volt. Sohasem kábította el a dicséret, nem törte le sem a bírálat, sem a csalódás. A leghevesebb ellenállás és a legkegyetlenebb bánásmód mellett is megõrizte rettenthetetlen bátorságát. Állítólagos követõi közül azonban sokak szíve aggódik, remeg, mert félnek Istenre bízni magukat. Nem vetik alá magukat teljesen, mert visszarettennek az ilyen mérvû alárendelés következményeitõl. Pedig ha ezt nem teszik meg, nem találhatnak békességet.” (Ellen G. White: Jézus élete, 273. o.) Pál apostol nyugodt lelkiismerettel élte az életét. Így vallott errõl: „Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen Isten és emberek elõtt mindenkor.” (Ap csel 24,16) „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!” (Szeretett édesatyám! – Az Abba az apa meghitt, bensõséges megszólítása.) „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsõüljünk meg.” (Rm 8,15–17) Isten Krisztusban a fiaivá fogadott bennünket, és megajándékoz Krisztus lelkével, aki szeretetbõl engedelmeskedik. A fiú meghitt bizalomban, szeretetközösségben van az atyával. Nem félelembõl, nem kényszerbõl engedelmeskedik, hanem örömmel teszi. A legnagyobb öröme, ha együtt lehet atyjával, arra vágyik, hogy hozzá hasonlóvá váljon. Figyeljük meg, hogyan fogalmaz az apostol: „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Az Istenhez tartozás bizonyosságához szükségünk van két hitelesítõ pecsétre. Az egyik hitelesítõ Isten Lelke, aki biztosít bennünket Isten szeretetérõl. A másik hitelesítõ a lelkiismeretem, AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 5

BELMISSZIÓ

amely kimondja fölöttem a kárhoztatás vagy jóváhagyás ítéletét. Vagy hûtlenséggel vádol, vagy hitelesíti a teljes átadásomat. A teljes átadásban pedig teljes nyugalmat találhatok. Hittel énekelhetem: „Az Úr eljön értem is fénytrónusán…” Miért énekelhetem ezt örömmel, bizakodva? „Mert átadtam életemet!” Egyszerû öszszefüggés ez: Ha készen állok, akkor életemben ott van az átadás békessége és az engedelmesség öröme. Nem a maga útján járok, nem a magam életét élem, hanem az Istennek engedelmeskedem, ezért békességem van Istennel, közösségem van vele. Életem ura Krisztus, neki átadhatom minden gondomat. A halogató ember életébõl pontosan ez az öröm és békesség hiányzik. Nyomasztó teher lelkünkön az ismeret, átadás nélkül. Amikor tudom, hogy mit kellene tennem, de nem teszem, akkor a bûntudat megfoszt az Istenbe vetett bizalomtól, és az Isten jelenlétébõl, kegyelmébõl fakadó örömtõl. Aki nem tartja meg a jó lelkiismeretet a kegyelem elfogadása és a bizalommal teli átadás által, az a „hit dolgában hajótörést szenved” (1Tim 1,19). A készenlét jellemzõi: – a teljes átadás, – élõ kapcsolat Istennel, – bizalom a kegyelemben, – reménység, öröm és megnyugvás. A halogatás jellemzõi: – az átadás hiánya az ismerethez viszonyítva, – idõnkénti kapcsolat Istennel, – hiányérzet, lelkiismeret-furdalás, bûntudat, – reménytelenség, nyugtalanság.

„Elvégzi értem az Úr” Pál apostol életében láthatjuk, hogy egyszerre kell készen állnunk és készülnünk. Õ folyamatosan kárnak és szemétnek ítélt mindent azért, hogy Krisztust elnyerje, közösségben élt Istennel, mégis azt vallotta, még nem ért célba, még nem tökéletes. Úgy beszélt a keresztény életrõl, mint amely egy versenyfutás, mely egészen a cél eléréséig tart. A célba érkezés a halottak feltámadása, a felmentõ ítélet kihirdetése, Sátán uralmának megsemmisítése Krisztus eljövetelekor. „Sohasem tudhatjuk, milyen harc vár ránk holnap. Amíg Sátán uralkodik, meg kell aláznunk az énünket, fojtogató bûneinket le kell gyõznünk. Amíg az életünk tart, nincs megállás, nincs olyan magaslat, melyre feljutva elmondhatnánk: Teljesen célhoz értem. Az életszentség életfogytig tartó engedelmesség eredménye.” (Ellen G. White: Az apostolok története, 384. o.) „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az õ végzése szerint hivatalosak. Mert akiket elõre ismert, elõre el is ren6 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

delte, hogy azok az õ Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy õ legyen elsõszülött sok atyafi között. Akiket pedig elõre elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsõítette.” (Rm 8,28–30) Az apostol profetikus múlt idõben beszél arról, ami a felkészülés folyamata. A felkészülés – sokkal inkább felkészítés – Isten munkája a mi életünkben. A tudatos készülés a Krisztussal való találkozásra nem más, mint tudatos együttmûködés a gondviselõ, életünket megszentelõ Istennel. Isten pontosan tudja, hogy kik vagyunk, és mire van szükségünk ahhoz, hogy kiábrázolódjon bennünk Krisztus. Személyes, minden részletre kiterjedõ tervet készített a megszentelésünkre. Neki megvannak a szükséges eszközei, megvan a hatalma, amivel tervét tökéletesen megvalósíthatja. „Én a mindenható Isten vagyok” – mondja, és azt kéri: „Járj énelõttem, és légy tökéletes!” A készülés azt jelenti, hogy engedjük Isten vezetését érvényesülni az életünkben, a készenlét pedig azt, hogy ezt ma engedjük meg. „Isten lépésrõl lépésre vezeti népét, s a különbözõ megpróbáló helyzetekben felszínre hozza, mi lakik a szívükben. Van, aki megállja a helyét egy ponton, de elbukik a másikon. Isten egyre megpróbálóbb helyzetekbe vezeti népét, hogy megvizsgálja és igazolja híveit. Némelyek hajlandók elfogadni az egyik pontot, de amikor a másikhoz vezeti õket, visszariadnak, elhúzódnak, és rájönnek, hogy valamely melengetett bálványukat érinti. Itt van alkalmuk felismerni, hogy mi lakik a szívükben, mi zárja ki Jézust. Valamit többre becsülnek az igazságnál. Nem készek befogadni Jézust. Isten mindenkit megvizsgál és próbára tesz egy ideig, hogy lássa, hajlandó-e az ember lemondani bálványairól és engedelmeskedni az igaz tanácsnak. Ha valaki nem hagyja, hogy az igazság megtisztítsa, ha nem hajlandó legyõzni önzését, büszkeségét, gonosz szenvedélyeit, akkor Isten angyalai azt mondják: „összenõtt bálványaival, hagyjuk magára” – és továbbmennek, végezve feladatukat. Otthagyják az ilyen embereket, legyõzötten, gonosz jellemvonásukkal, kiszolgáltatva a gonosz angyaloknak. Akik minden tekintetben megfelelnek a mércének, megállnak minden vizsgán és gyõznek, bármibe kerüljön is, õk engedelmeskednek a hû és igaz tanú tanácsának. Ezért részesülnek a késõi esõben, és felkészültek az elváltozásra.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I. köt., 180. o.) Mikor haladhat elõre Isten szabadító munkája hatalmas módon az életünkben? Elõrehaladhat-e akkor, amikor arra kell várakoznia, hogy megnyissuk az ajtót, és beengedjük Õt az életünkbe? Egyáltalán nem közömbös kérdés, vajon életünk ideje azzal telik-e, hogy Isten keresi velünk a kapcsolatot, vagy pedig azzal, hogy kapcsolatban vagyunk vele. Nem mindegy, hogy halogatunk vagy készen állunk! Nem elég

BELMISSZIÓ

az, ha örömmel tudomásul veszem, hogy Isten szólt hozzám, éreztem a tõle jövõ késztetést. Ha nem válaszolok, nem lépek elõre, akkor csak a felelõsségem növekedett. A készen állás azt jelenti, hogy most ráteszem a kilincsre a kezemet, és beengedem õt az életembe. Nem mondom meg neki, mit mondjon nekem, nem írom elõ neki, hogy mit tegyen és mit ne tegyen velem, hanem elfogadom mindazt, amit mond és tesz. Isten azt akarja, hogy készen álljunk mindent elfogadni tõle, bizalommal. Azt akarja, hogy felismerjük megszentelõ munkáját életünk minden eseményében. Azt kéri, hogy azonosuljunk az elénk kitûzött céllal, akarjunk hasonlóvá válni Krisztushoz minden élethelyzetben. Isten terve, megtisztító munkája csak akkor fog célba érkezni, ha úgy gyakoroljuk a hitéletünket, ahogy a következõ idézetben olvashatjuk: „Szenteld oda magadat Istennek reggelenként. Mindig ez legyen a legelsõ dolgod. Így szólj Istenhez imádságodban: »Vonj magadhoz engem, Uram, úgy, mint aki egészen a tiéd! Összes tervemet lábadhoz teszem. Használj fel engem a mai napon szolgálatodra. Lakozz bennem, kérlek, hogy minden munkámat tebenned végezzem!« Naponkénti feladatunk legyen ezt tenni! Minden reggel szenteld oda magad Istennek arra a napra! Rendeld alá összes tervedet akaratának, készen arra, hogy megvalósítsd vagy feladd õket, amint gondviselése irányít majd. Így nap mint nap Isten kezébe helyezheted az életedet, Õ pedig mind jobban és jobban átformál téged Krisztus hasonlatosságára.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezetõ lépések, 61. o.) Isten a vég idején is mindenkinek kellõ idõt ad a felkészüléshez, azonban senkinek sincs elég ideje, aki nem áll készen naponta. Õ tudatos munkát végez értünk, s ugyanilyen tudatos együttmûködést kér tõlünk. A világosság minden sugara, amely eljut hozzánk, minden nehézség, ami bennünket ér, minden feladat, amellyel szembe találjuk magunkat, az isteni terv részét képezik. Az egyedüli biztosíték a célba érkezésre, ha ma készek vagyunk engedelmeskedni, bármit is kér tõlünk Isten. A mi részünk, hogy válaszoljunk Isten hívására. A válaszunk azonban mindig csak az adott

pillanatban érvényes, a változó körülmények között újra és újra döntést kell hoznunk. Akkor vagyunk biztonságban, amikor percrõl percre alárendeljük magunkat neki. Ha ezt tesszük, miénk Isten ígérete: „Elvégzi értem az Úr.” (Zsolt 138,8)

Becsaphatjuk-e magunkat? Elhitethetjük magunkkal, hogy készek vagyunk mindent alávetni Isten akaratának, miközben valójában nem vagyunk rá készek? Igen. Péter apostol példája mutatja, hogy ez lehetséges. De ugyanez a példa megmutatja azt is, hogy Isten nem hagy bennünket az öncsalás állapotában. Elõször megszólít bennünket, és figyelmeztet. Majd megengedi a kudarcot, hogy hozzá meneküljünk. Közben pedig imádkozik értünk, hogy ne fogyatkozzon el a hitünk, és azt kéri: „Idõvel megtérvén, erõsítsd a te atyádfiait!” (Lk 22,32) „Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha. Uram, jókedvedbõl erõsséget állítottál föl hegyemre; de elrejtetted orcádat, és megroskadtam.” (Zsolt 30,7–8) Jézus mint „a jövendõ javak fõpapja” hordozza az életünket, és azért küzd, hogy ne csapjuk be magunkat a valódi állapotunkat illetõen. Ideig-óráig becsaphatjuk magunkat, de „ha készségesek vagyunk arra, hogy készségessé tegyen bennünket”, akkor Isten felszínre hoz mindent, és felkészít a vele való találkozásra. Isten arra bátorít minket, hogy a gondviselésébe vetett bizalommal tekintsünk a körülöttünk levõk életére is. Amikor mások életére nézünk, jusson eszünkbe, hogy Isten értük is ugyanolyan tudatos küzdelmet folytat, mint értünk. „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az õ tulajdon urá-

BELMISSZIÓ • BIBLIA -TÁBOROK

nak áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úrnak van hatalma õt állva megtartani.” (Rm 14,4 – pontosított fordításban) Istennek van hatalma õt formálni és megszabadítani. Ez a reménységünk magunkra és egymásra nézve is. Ezért nem kell, hogy bárkit „test szerint ismerjünk”, mert ismerhetjük azt az Istent, aki személyes küzdelmet folytat az emberért. A Biblia a fazekas képével ábrázolja Isten gondviselõ, nevelõ munkáját (Ésa 45,9; Jer 18,2–10; Rm 9,19–23). „A fazekas veszi az anyagot, és kedve szerint formálja. Gyúrja és dagasztja. Széthasítja és öszszenyomja. Megnedvesíti, azután megszárítja. Majd egy darabig hozzá sem nyúl. Amikor már teljesen képlékeny, újra munkába veszi, és edényt készít belõle. Megformázza, s a korongon kiigazítja és csiszolja. Megszárítja a napon, és kiégeti a kemencében. Így lesz használható edény. Így akar a nagy Mester is alakítani és formálni bennünket. Mint az agyag a fazekas kezében, úgy vagyunk mi is az Õ kezében. Ne próbáljuk mi végezni a fazekas munkáját! A mi ré-

szünk: engedni, hogy a nagy Mester formáljon minket!” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 340–341. o.) Az agyag akkor alkalmas, ha formálható. A formálás a fazekas dolga. Ne akarjuk mi végezni a fazekas munkáját sem a saját életünkben, sem a másokéban! Ez Isten joga és kiváltsága. Õ biztosít bennünket arról, hogy ha formálhatóak vagyunk, akkor életünk célba fog érni, hasznos edények leszünk számára (2Tim 2,20–21). Mindenkinek az élete célba ér, aki nemcsak készül, de készen is áll, aki ma, most valóban keresztényként él. Isten igéje bátorít: lehetséges készen állni a võlegény eljövetelekor. Az öt okos szûz bement a võlegénnyel a menyegzõre: „…megérkezett a võlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzõbe, és bezáratott az ajtó.” (Mt 25,10) Hites Gábor (Az elõadás elhangzott Bózsván, 2009. augusztus 22-én, az adventtáborban)

A Biblia-táborokról A

Biblia-táborok befejeztével elkezdõdtek az evangelizációs elõadások. A szeptember 7–10. között Törökkoppányban megtartott lelkészértekezleten megvontuk a táborok mérlegét, és elõkészültünk az azóta már tartó evangelizációs idõszakra. Lehet, hogy csak az örökkévalóságban tudjuk meg a teljességében, hogyan töltötték be rendeltetésüket a táboraink. Néhány tanulságot azért le tudtunk szûrni a rendelkezésünkre álló adatokból. Gyülekezeteink nem nagyon tudtak mit kezdeni a június 21.–július 5. között meghirdetett törökkoppányi gyülekezeti közösségépítõ lehetõséggel. Valószínûleg másképp oldották meg a problémát. Az életmódtábor idén is tömegeket mozgatott meg, sokan voltak kíváncsiak dr. Walter Strachan testvérünk tá8 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

borára, a lelki egészséggondozás biblikus megközelítésére. Jó jelzéseket kaptunk vissza az ezt követõ rehabilitációs tábor hasznosságáról is. Bózsván a gyermek- és túratáborok vonzottak számos résztvevõt. Sokan voltak az összevont Bibliaismereti és zenei táborban is. Új színfolt volt az Éden tábor, amelyet idén elõször hirdettünk meg. Az adventtábor azonban nem mozgatta meg a gyülekezetek felelõs vezetõit, bár a témasorozat jól elõ volt készítve (képeinken az adventtábor elõadói), a gyülekezetek nem képviseltették magukat a megfelelõ módon. Ezért mindenkinek szeretettel ajánljuk, hogy szerezze be az elõadásokat MP3 CD-n, és a gyülekezetekben közösen értékeljük ki, beszéljük meg a táborban elhangzottakat. (mj.)

AZ IDÕK JELEI

A hit általi megigazulás üzenetérõl M

iért adta Isten a hit általi megigazulás üzenetét, mi volt ezzel a célja? Azért adatott, hogy Jézus gyõzelmes életét állítsa elénk – amelyet mi is elérhetünk, ha szemléljük Õt, ha róla gondolkodunk. Isten célja az volt, hogy a „hit általi megigazulás” fogalmát átemelve a gyakorlatba, segítsen azoknak, akik elfogadják ezt Tõle. Ennek az üzenetnek az elfogadása, a mindennapi életben való megélése teheti alkalmassá Isten népét az elpecsételésre, a késõi esõ kiáradására. „Az üzenetet sohasem fogadták el, se nem hirdették… az 1888-as üzenet úgy eltûnt, annyira el volt temetve az 1926 elõtti és utáni évtizedekben, mint Pompeji a Vezúv hamuja alá…” – írja Robert J. Wieland Az 1888-as üzenet címû könyvében (Keresztény Advent Közösség, Budapest, 1985/1997, 22. o.). Ez a könyv 1979-ben íródott. „Ennek a nemzedéknek újra kell értékelnie az üzenetet abban a formájában, amint az 1888-ban élõ hívõk elé tárult.” (I. m., 73. o.) Ha meg akarjuk érteni, hogyan lehetünk alkalmassá az elpecsételésre és a késõi esõ kiáradására, akkor a kezünkbe kell venni ezt a könyvet, és megérteni a maga egyszerûségében, mit jelent számunkra Krisztus, mit jelent földi élete, halála, feltámadása, mit jelent mennyei szolgálata. Röviden szeretném összefoglalni, mit jelentett és jelent ma is számomra ez a könyv. 1997-ben keresztelkedtem, a könyvet abban az évben adta ki a közösségünk. Amikor elõször elolvastam, rendkívül mély benyomást tett rám. Voltak gondolatok, amelyeket rögtön megértettem, a többi pedig késõbb vált világossá számomra. Az utóbbi években a maga valóságos súlyával nehezedik rám, és egyre mélyebb dolgokat értettem, illetve értek meg. Mindig több örömet és bátorítást merítek belõle. Ezekbõl szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Mit jelent Jézus földi élete? Jézus hozzánk hasonló, megkísérthetõ testben élt közöttünk. Megéhezett, megszomjazott, elfáradt. Az éjszakákat Atyjával közösségben, imában töltötte. Jézus számára az erõ és a gyõzelem forrása volt kapcsolata az Atyával, a Neki való folyamatos, állandó engedelmesség. Õ a Szentlélektõl fogant, ezáltal az isteni természetet hozta magával, ez adott volt számára. Az emberi természetet édesanyjától örökölte. Ha Jézus valóságosan emberré lett és mégis

gyõzelmes életet élt, akkor ez számunkra is lehetséges. Jézus élete a példa, hogy az imádság, az Isten parancsainak való engedelmesség a Szentlélek bennünk lakozása által mi is gyõzhetünk a kísértésekben.

Miért halt meg Jézus? „A bûn zsoldja a halál.” (Rm 6,23) Isten az emberiség számára nyilvánvalóvá tette, hogy törvénye változhatatlan. Az Édenben elhangzott figyelmeztetést – „amely napon eszel arról, bizony meghalsz” – felfüggesztette. A megváltási terv már ennek elõtte létezett: „Amikor eljött az idõnek teljessége, Isten kibocsátotta az Õ Fiát.” (Gal 4,4) Jézus befejezve földi küldetését, meghalt a kereszten értünk: a mi bûneinkért. Erre az áldozatra elõre tekintve élhettek addig is az emberek, mi pedig erre az áldozatra visszatekintve élhetünk, és kérhetjük bûneinkre a bocsánatot. Az Atya Krisztus áldozatára tekintve veheti el bûneinket, amikor õszinte bûnbánó szívvel Õhozzá megyünk. Isten számára drágák és értékesek vagyunk. Fiának vére árán váltott meg bennünket a bûn fogságából.

Miért támadt fel Jézus? Kicsit furcsa a kérdés, de a megváltási tervben mindennek konkrét célja van. Az apostol így fogalmaz: „…feltámadt a mi megigazulásunkért.” (Rm 4,25) Nemcsak a halála történt értünk, amikor a világ öszszes bûnét magára véve elszenvedte a kárhozat halálát értünk, hogy számunkra megnyissa az utat az atyai házhoz, hanem a feltámadása is értünk lett. Aki Õt a sírból kihozta, minket is képes a bûn fogságából kiszabadítani, és feltámasztani egy új életre a Jézus Krisztusban való hit által. Ezt hirdeti számunkra a feltámadás, hogy a Krisztus áldozatába vetett hit által igazzá válhatunk. És nemcsak egyszer válhatunk igazzá, „hanem folyamatosan igaznak kell lennünk, élnünk kell a hit által…” (Robert J. Wieland: Az 1888as üzenet, 78. o.)

Mit jelent számunkra Jézus szolgálata, amelyet a mennyei templomban végez? Feltámadása után Jézus még egy rövid idõt a tanítványaival töltött, majd elbúcsúzva tõlük, szemük láttáAZ IDÕK JELEI 2009/4. • 9

AZ IDÕK JELEI • ÉLETUTAK

ra a mennybe vitetett. Miután visszatért a mennybe, a mennyei templomban végzi tovább a szolgálatát értünk. Az ószövetségi templomi szertartás mintájára mint pap közbenjár népéért az Atya elõtt. Általa jutnak el imádságaink mennyei Atyánkhoz. Az Atya Jézus áldozatán keresztül tekint reánk, erre nézve bocsátja meg bûneinket. Ebben a szolgálatában történt változás 1844-ben, amikor Jézus Krisztus a szentélybõl a szentek szentjébe lépett. Erre az ószövetségi szolgálatban látunk elõképet. Évenként egyszer, a nagy engesztelési napon a fõpap beléphetett a szentek szentjébe, hogy az oda hárított bûnök eltörlésére engesztelést végezzen. Hogy az ott levõ bûnöktõl megtisztuljon maga a szentély. Ebben a népnek együtt kellett mûködnie a fõpappal (3Móz 16,29– 31). Nem passzív, hanem aktív résztvevõi voltak ennek az eseménynek, amelynek az volt a tétje, hogy eltörli-e Isten a bûneiket, vagy nem. Ez az elõkép teljesedett be Jézus szolgálatában 1844-ben. Azóta folyik az ítélet a mennyei szentek szentjében, ahova Jézus belépett a „…tulajdon vére által…”, ahogy ezt Pál apostol leírja a Zsidókhoz írt levélben (9,11–12. 24–25). A földi szentély jelképesen tisztult meg, de a mennyei templomot Jézus valóságosan tisztítja meg az oda hárított bûnöktõl. Az 1888-as üzenet rámutat arra, hogy a templom csak akkor tud megtisztulni, ha oda nem hárulnak már bûnök. „Ezt a folyamatot meg kell állítani, éspedig a forrásnál, a szentélyhez tartozó hívõk szívében és életében, mielõtt lehetséges lenne magának a szentélynek a megtisztulása… Tehát feltétlenül a nép

megtisztítása az elsõdleges munka a szentély megtisztításánál… Ellen G. White nyomatékosan tanította, hogy a bûnök eltörlése mint Krisztus fõpapi szolgálatának záró mûve a Megváltó munkájának csúcspontját jelenti…” (I. m, 150. o.) Itt kapcsolódik össze az elõképszolgálatban és a valóságos szolgálatban Jézus befejezõ munkájához való kapcsolódásunk, valamint a nép együttmûködése. „A hívõ egyház együttmûködik, összhangban van Krisztus munkájával.” (I. m., 153. o.) Õszintén nézzünk magunkba: mennyire vagyunk készségesek az együttmûködésre? Mennyire van igényünk arra, hogy Jézus megszabadítson a bûneinktõl? Igényeljük-e, hogy feltárja a titkos bûneinket is? Imádságaink ne csak bûnbocsánatért, hanem a bûntõl való szabadulásért szálljanak mennyei Közbenjárónkhoz! Gondolkodjunk többet Jézus fõpapi szolgálatáról! Örök sorsunk múlik azon, hogy a templom melyik részébe szállnak imáink. „A szentély és a vizsgálati ítélet tanát Isten népének jól kell ismernie” – olvashatjuk a Korszakok nyomában címû könyvben (435. o.). Szívembõl kívánom, hogy ez a rövid összefoglalás késztessen bennünket arra, hogy kézbe véve Az 1888-as üzenet címû könyvet, annak személyre szóló üzenetét megértve megtanuljuk, mit jelent valóságosan, a mindennapi életben „együttmûködni Jézussal az Õ fõpapi szolgálatában”, és ezzel siettessük Jézus dicsõséges eljövetelét. Alföldi Lajosné Magyaralmás, 2009. augusztus 3.

„Ne félj, mert én veled vagyok…” N

agyon szép õszi nap volt 2006. október 27-én, és éppen akkor ünnepeltük a harmadik házassági évfordulónkat. A férjem a két kislányával, akik kilenc- és tízévesek voltak, elindultak autóval Tótvázsonyba az anyósomhoz. Veszprémbõl még felhívtak, hogy minden rendben van, nemsokára megérkeznek. Késõbb az anyósom hívott, hogy még nem értek oda, és a férjem a telefonját sem veszi fel. Én nyugtatgattam õt, hogy biztos minden rendben van, a telefonja meg le van némítva.


Aztán egy óra múlva megcsörrent a telefon, és a férjem volt feleségének az élettársa hívott fel. Azt mondta, hogy ott van náluk a rendõrség, és hogy a férjem és az egyik kislány autóbalesetben elhunyt, a másik kislányt pedig helikopter szállította a gyõri kórházba. Nem akartam hinni a fülemnek! Azt gondoltam, hogy csak tréfál velem! De nem volt tréfa. Nem tudom szavakba önteni azt az érzést, amit akkor éltem át. Oly nagy volt a lelki fájdalom… Úgy éreztem, mintha kitépték volna a fél szívemet, és

ÉLETUTAK

nagy üresség lenne ott. Azonnal felhívtam a „testvéreket”, hogy imádkozzanak a még élõ kislányért, és értem is. Leborultam én is, és kértem az Atyától, hogy adjon erõt a nehézségek és a fájdalmak elhordozásához. Tele voltam „miértekkel”, hogy miért éppen velünk történt ez? Miért engedte ezt meg az Isten? Miért? Miért? Miért? De nagy keserûségemben és bánatomban egyet biztosan tudtam, hogy Istent nem hagyhatom el, nem fordíthatok neki hátat, nem lázadhatok ellene, nem vádolhatom semmivel, nem vonhatom felelõsségre a történtek miatt. Tudtam, hogy csak benne bízhatom, és ha lehet, még erõsebben kell kapaszkodnom belé. Innentõl fogva tényleg úgy éreztem, hogy Isten a tenyerén hordoz. Annyi, de annyi segítséget kaptam, és olyan tapasztalatokat éltem át, mint azelõtt soha. Még aznap éjjel elindultunk két „testvérrel” a gyõri kórházba. Amikor odaértünk, pont akkor tolták ki a kezelõbõl a még életben lévõ kislányt. Borzalmas volt a látvány. A felismerhetetlenségig össze volt törve. Nem tudtam megállapítani, hogy melyik kislány az. Hatórás agymûtétje volt. A mûtõben újraélesztették. Túlélte. Rettenetes volt az az éjszaka! Hazaküldtek bennünket a kórházból, és valamikor hajnalban értünk haza. Csak altatóval sikerült pár órát aludnom, és reggel, amikor felébredtem, az elsõ gondolatom az volt, hogy meg kell keresztelkednem, nincs mire várni. Annyira éreztem ennek a szükségességét, fontosságát, mint még soha. Akkor értettem meg: az élet az egyik pillanatban van, a másikban nincs. Nem tudhatjuk, mikor ér véget az életünk, és nem élhetünk úgy, hogy „ráérek még dönteni Isten mellett késõbb is”. Nem halogathatjuk a döntésünket, mert nem biztos, hogy lesz késõbb. Ez a felismerés és Isten Lelke mondatta ki velem azt, hogy nincs mire várni, meg kell keresztelkednem. A férjem volt feleségével és az élettársával elmentünk a veszprémi rendõrkapitányságra, hogy elhozzuk a holmikat, és egyeztetni kellett az adatokat. A rendõrtiszt, aki a helyszínelést vezette, a segítségünkre volt még abban is, hogy mivel nem tudtuk, hová kell menni, hol a kapitányság, rendõrautóval kijött elénk a város szélére. Akkora emberségrõl és nem mindennapi segítségnyújtásról tett bizonyságot számomra, hogy ebben az õrült, rohanó világban még vannak

olyan emberek, akik tényleg segíteni akarnak, megértik, átélik a másik fájdalmát, sorsát. (És nem õ volt az egyetlen.) Borzasztó volt látni a holmikat, személyes tárgyaikat, a gyermekek játékait, füzeteket, könyveket, a furulyát, a hegedût, amit magukkal vittek. Úgy éreztük, ott rögtön meghasad a szívünk, megõrülünk a fájdalomtól. Kivittek bennünket a helyszínre is, és elmondták, mi is történhetett szerintük. De a mai napig sem tudni, hogy ténylegesen miért történt meg a baleset. Aztán mentünk a gyõri kórházba a kislányhoz. Az intenzív osztályon szörnyû látvány fogadott. Ki sem látszott a sok kötésbõl a gyermek. Kómában volt. Lélegeztetõgéppel lélegzett. Az állapota válságos volt, de az orvosok azt mondták, hogy küzd az életéért. A „testvérekkel” együtt azért imádkoztunk, hogy a legjobb kezekben legyen, ebben a kiszolgáltatott helyzetben is. És az imánkra válasz is jött. Ahogy egyik alkalommal bent voltam a kórházba a kislány mellett, jött egy nõvérke, akit addig még nem láttam. Kedves volt, aranyos, vigasztalt, és beszélgettünk egy kicsit. Amikor elmentem, kikísért, és elmondta, hogy õ hívõ, és ehhez a közösséghez tartozik, ahová én is járok. A szívemet olyan öröm járta át, megöleltem és sírtam, de most az öröm és nem a bánat könynyei voltak. Így kaptam választ az imáinkra, hogy jó kezekben van a kislány. A baleset híre gyorsan terjedt. Sorra jöttek a hívások, rokonoktól, barátoktól, „testvérektõl”, munkatársaktól stb. Mindenki megpróbált a maga módján segíteni. Fel sem tudom sorolni azt a sok-sok mindent! Csak pár részlet. Az elsõ este és éjjel megtelt a lakásunk „testvérekkel”, barátokkal. Több éjszaka az egyik kedves munkatársam aludt ott nálunk, még vacsorát is hozott nekem, mert sokszor csak egy-két falatot ettem egész nap. Miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan, mibõl fogom a temetés költségeit elõteremteni, Isten már elõre gondoskodott róla! Elõször a munkahelyemtõl kaptam temetési segélyt, ezzel már el tudtam indulni. Aztán több gyülekezet is gyûjtött nekünk, és a helyi „testvérektõl” is kaptunk pénzt. A polgármesteri hivatal is hozzájárult a temetés költségeihez, a végén az egész temetés költségét megszavazta a testület. A sírkövet sem kellett kifizetnem, mert a vállalkozó, akit nem is ismertem, nem engedte meg. Aztán AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 11

ÉLETUTAK

még felhívott egy ismeretlen férfi, és azt mondta, hogy segíteni szeretne nekünk, és hívjam fel az Áldozatsegítõ Központot, mert jár nekünk onnan pénz. És tényleg járt. De ezek csak anyagi jellegû dolgok voltak. Az, hogy Isten hogyan tudott megvigasztalni, hogyan segített a napi terhek elhordozásában, hogyan nem roppantam össze, hogy tudok újra mosolyogni, azt most megpróbálom megfogalmazni. Visszaemlékezve a történtekre, úgy érzem, hogy Isten elõre megerõsített engem, fokozatosan, tapintatosan készített fel rá. Hogy mibõl gondolom ezt? 2006 februárjában meghalt egy nagyon kedves idõs barátom, májusban elhunyt az apósom. Mindkét eset fájdalmasan érintett. Aztán augusztusban családos táborban voltunk Bózsván. Ott Kecskeméti Jánosnak volt egy elõadása, Hit az elhagyatottságban, szabadulás a filippi börtönbõl címmel. Mélyen megérintett ez az elõadás, és sokat gondolkodtam rajta. Pál apostol és Silás hogyan tudott kitartani az elhagyatottságban, a kilátástalan élethelyzetben, hogyan tudtak Istenben bízni, és hogyan dicsõítették az Õ nevét, számomra ez elképzelhetetlen volt! És amikor én kerültem kilátástalan és elhagyatott élethelyzetbe, amikor úgy éreztem, összecsaptak a hullámok fölöttem, amikor olyan egyedül és magányosnak éreztem magam, amikor legszívesebben én is meghaltam volna velük, akkor a Lélek vezetése által tudtam, mit kell tennem, mi a legfontosabb: az, hogy az Istenbe vetett hitem nem inoghat meg, csak belé kapaszkodva tudom a

terheket cipelni, és ha most nem is kapok választ a „miértekre”, majd megtudom, amikor eljön az ideje. Aztán megértettem sok olyan dolgot is, amelyek számomra addig nem voltak fontosak: mi lesz a halottakkal? Fokról fokra tisztázódott ki bennem minden kérdés. Sok segítséget jelentett nekem az akkor megjelent Az Idõk Jelei címû lap „Reménység a halottak felõl” címû cikke. Ott Oláh Laci nagyon érthetõen leírta a halottak állapotát. Megértettem, hogy szeretteink csak „alszanak a csendes békességben” és „megnyugosznak az élet fáradalmaitól”. És hogy van reménységünk, nem válunk meg a szeretteinktõl örökre, mert találkozni fogunk még a Jézusban alvó szeretteinkkel. Megértettem, az igazi gyászban az ember nem adja át magát a reménytelen kesergésnek és az önmarcangoló gyötrõdésnek. Az öncélú bánkódás nem adja vissza a halottakat! Eljutottam a lelki békességre, amit csak Isten adhat az embernek a Lélek által. Ez az a békesség, amely megvigasztalt, ez segített a terhek elhordozásában, ezért nem roppantam össze, ezért tudok újra mosolyogni, mert el tudtam fogadni Isten kezébõl a rosszat is, amibõl Õ nekem a legjobbat kívánta kihozni… Azóta megkeresztelkedtem, és tudom, ha ez a nagy fájdalom nem lett volna az életemben, még mindig nem lennék teljesen az Õ gyermeke. Így pedig tudtam mellette dönteni, mert úgy megérintett a szeretete, hogy arra nem lehetett nemet mondani. Dulkai Erzsébet

Emlékezés Kiss Balázsra halála évfordulóján „Tudjuk, hogyha e földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentõl, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben.” (2Kor 5,1)

A

z 1980-as évek második felétõl vettem részt a bózsvai táborozásokon. Az ifjúsági turnusokra jutottam el, és máig ható élmény volt sok lelkes, fogékony fiatallal együtt Istenünk szavára, Igéjére figyelni. Természetesen egymásra is, hiszen egy úton járunk a végsõ célig. Rohanó, zaklatott világunkban alig van már hely és idõ egymást felkeresni, megis12 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

merni, segíteni. Jézus Krisztus életbevágó felhívása ez mindannyiunk számára: amit a legkisebb testvéreinkért teszünk, Õérte tesszük! Ott a bózsvai táborban egyszer mellém ült egy vékony fiatalember. Külsõre semmiben sem különbözött a „mai fiatalok”-tól. Jókedvû, könnyed, „vagány” fiú volt. De belül már „a szív elrejtett embere”, aki Isten igazságát megismerni és követni akarja. Beszélgetni kezdtünk, elsõször személyes dolgokról. Kiderült, hogy földik vagyunk, egy megyébõl, és közel is lakunk egymáshoz. Kiss Balázsnak gyerekkori

ÉLETUTAK

élményei fûzõdtek az én szülõvárosomhoz. Nagyanyja és rokonai éltek ott, náluk vendégeskedett nyaranta. Akár a város utcáin is láthattuk egymást. De „belsõ emberünk” szerint a Biblia-tábor alkalma kellett a találkozáshoz, lakhelyünktõl jó félezer kilométernyi távolság a lelki közelséghez. Balázs elmesélte, hogy katonai szolgálata alatt jelentkezõket kerestek a Vám- és Pénzügyõrséghez. Õ már szabadulni akart a katonaságtól, ezért átigazolt a félig civil testülethez. – Így lett belõlem vámszedõ – mondta mosolyogva. Késõbbi élete valóban úgy alakult, mint a hajdani vámszedõknek, akik Jézus Krisztussal találkoztak. A Biblia fényes lapjairól való Zákeus története, megtérése. Jézus szólította meg õt, a lenézett vámszedõt, szállást kérve: „…nekem a te házadnál kell maradnom.” És kétezer év óta nem halkul Jézus kérése, hívása: „Íme, az ajtó elõtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és õ énvelem.” (Jel 3,20) Kiss Balázs, az ifjú vámos hallotta a szót és megnyitotta az ajtót. Befogadta életébe a „vámszedõk és bûnösök” barátját, Jézus Krisztust, Megváltónkat. Õérte elhagyta régi életét, a biztos állami munkahelyét, az elõmenetelt, jövedelmet. Mesterét követte, hû tanítványként. A jobb részt választotta, amely ezen a földön, tudjuk, több nehézséget, több küzdelmet, meg nem értést jelent. De Isten békességét is, amely minden értelmet felülhalad. Ezt a békességet a világ soha nem adhatja meg. Csak Isten útja, a „keskeny út” vezet hozzá. Balázs visszaült az iskolapadba a Sola Scriptura Fõiskolán, lelkészképzõ szakon. Ezekben az években gyakran találkoztunk. Ha hétvégén a szüleihez utazott, engem is mindig felkeresett. Szombatonként együtt mentünk a közeli kisvárosba, istentiszteletre, igetanulmányozásra. Amilyen egyszerû, olyan áldásos alkalmak voltak ezek Csöpi néniék vendégszeretõ házában mindnyájunknak. Csupán néhányan voltunk, akik ott összegyûltünk, de Jézus ígéretét hittel tapasztaltuk: „Ahol ketten vagy hárman egybegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Abban az idõben Magyarországra telepedett evangelizációs munkára egy angol prédikátor. Balázs a tolmácsaként járta vele az itthoni és határon túli magyar gyülekezeteket. Jó iskola volt ez számára, gyakorlati oktatás a fõiskolai tanulmányai mellett. Talál-

kozhatott keresõkkel, szomjazó lelkekkel, akik az élet forrását áhították, de nem ismerték az utat. Látott beérõ vetéseket, sok aratnivalót, de olyan kevés hozzá a munkás. Az ifjú lelkésznövendék nem csak kérte az „aratás Urát”, de maga is beállt a munkások közé. A fõiskola elvégzése után Békésre került szolgálatra. Mint egykor Jézus kiküldött tanítványai, õ sem vitt magával „aranyat, ezüstöt, rézpénzt”, de mondhatni két öltözet ruhát sem (Mt 10,9). A Biblia azt írja, vándorok vagyunk a földön. Balázs mögött szó szerint csak vándorévek voltak. „Hátán a háza, keblén a kenyere.” Laktanya, vámõrségi szállás, albérlet, diákkollégium… Egyik levelében örömmel írta nekem, hogy a gyülekezete gyûjtött számára, és „már van ágyam, asztalom, szekrényem”. Hogyne lehetne örülni ilyen egyszerû dolgoknak is – ha addig nélkülöztük. Balázs üres kézzel, szegényen kezdte szolgálatát, de azzal a hittel és odaszánással, hogy másokat gazdagítson a Jézus Krisztusban való növekedés által. Közben családja is lett, s Békés után Eleken szolgált, majd Eger következett. Balázs a maga csendes, mosolygós módján hordozta mindenkor a szolgálat, a munka terhét, mint Jézus Krisztus jó vitéze – élete utolsó napjáig. Megrendítõ a halálhír, amikor szeretteink, barátaink eltávoznak. Tudjuk, tapasztaljuk és megéljük éveink során, hogy a szeretet, szenvedés, áldozat szorosan összetartoznak. Mondhatni szeretetünk árát fizetjük szenvedéssel, áldozattal. Senki életében nem volt ez annyira nyilvánvaló, mint Jézus Krisztuséban. Mi még inkább érezzük erõtlenségünket a gyásszal szembekerülve. Szavaink gyengék, „nyomorult vigasztalók” vagyunk, akár Jób barátai. Éppen ezért tekintünk fölfelé, a „minden vigasztalás Istenére”. Életünkben és halálunkban is az Övéi vagyunk, ezért írja az ige: „Ti ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” (1Thess 4,13) Ezért Pál apostollal együtt elmondhatjuk: „Tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy Õ az én nála letett kincsemet meg tudja õrizni ama napra.” (2Tim 1,12) Kiss Balázs letette fiatal életének kincsét annak kezébe, aki megõrzi „ama nagy napra”, és visszaadja dicsõségben, romolhatatlanságban. Ebben a reményben búcsúztunk tõle, és így kívántunk hátramaradt szeretteinek erõt és bátorítást Istentõl. Müller Károly AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 13

EGYHÁZTÖRTÉNET

Érdekességek a 20. század magyarországi adventtörténelmébõl – 2. F

arkas Dániel testvérünk 1945-ig volt Magyarországon a Hetednapi Adventista Egyház lelkésze. A fenti kép tanúsága szerint a háború utolsó napjaiban Kolozsvárra költözött. Késõbb újból Magyarországon élt és szolgált. 1975 után szolgálatával és jelenlétével támogatta, bátorította a közösségnek azt a részét, amely felemelte szavát a magyarországi egyházban kialakult hitehagyásért és megalkuvásért. A kép olyan idõszakban készült, amikor egy lelkész 14 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

és családja teljes ingósága még ráfért egy kiskocsira. Illusztráció Cserbik János 2009. augusztus 20-án délelõtt, az adventtáborban megtartott igehirdetéséhez. A fénykép hátulján a fotó készítõjének (ifj. Farkas Dániel) írása olvasható: „Hazafelé Budapestrõl, Nagyváradig húzva a kiskocsit. Kolozsvár a végállomás. 1945. április 19.–május 19-ig.” (mj)

AZ IDÕK JELEI

Biztos útmutatás az egyre félelmetesebb válsággal szembesülõ világnak? XVI. Benedek pápa új enciklikája a bibliai próféciák fényében

A

z Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso nagy jelentõségû írása A szakadék szélén címmel jelent meg. Részleteket idézek a cikkbõl: „Az éghajlatváltozás gyorsabb, mint ahogy akár csak két éve is gondoltuk. Ha ipari tevékenységünket az eddig szokásos módon folytatjuk, az szinte biztosan magával hozza már ebben az évszázadban éghajlatunk veszélyes, akár katasztrofális megváltozását. Ez a legfontosabb kihívás, amely a politikusok jelenlegi generációja elõtt áll. Nagy aggodalommal töltenek el a Koppenhágában várható eredmények. A tárgyalások jelenleg veszélyesen közel állnak a holtponthoz, és ezúttal sokkal többrõl van szó, mint a tárgyalások egyszerû megrekedése, amit a következõ évben helyre lehetne hozni. Keserûen kell megállapítanom, hogy a helyzet összeomlással fenyeget… Remélem tehát, hogy miután a világ vezetõi ezen a héten New Yorkban és Pittsburghben vetnek egy pillantást a mélybe a szakadék szélérõl, egyet fogunk érteni abban, hogy aktív szerepet kell vállalnunk a tárgyalások elõrevitelében… Most nem játszhatunk hazárdjátékot. Olyan ajánlatokat kell letennünk az asztalra, amelyek politikai lehetõségeink határait feszegetik… Ha 2050-ig legalább 80 százalékos csökkenést akarunk elérni, a fejlett országoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy 2020-ig együttesen teljesítsék az idõarányosan szükséges 25–40 százalékos csökkentést… Becsléseink szerint 2020-ra a fejlõdõ országoknak kb. évente további százmilliárd euróra (150 milliárd dollárra) lesz szükségük az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Ezt részben maguk a gazdaságilag fejlettebb fejlõdõ országok finanszírozzák majd… Egy további részt – 2020ra évi mintegy 22–50 milliárd eurót (30–70 milliárd

dollárt) – a fejlett országok államháztartásából kell a fejlõdõ országokéba átcsoportosítani… A koppenhágai csúcsig kevesebb mint nyolcvan nap van hátra. A szövegtervezet a múlt hónapban, Bonnban tartott találkozón mintegy 250 oldalnyira duzzadt, s alternatív választási lehetõségek sorát, üres zárójelek tömegét tartalmazza. Ha nem sikerül ezt a rengeteg nyitott kérdést rendeznünk, ez a tervezet a világtörténelem leghosszabb és legnagyobb hatású búcsúüzenetévé válik… A koppenhágai találkozó lesz a folyamat kritikus pontja. Ott dõl majd el, hogy sikerül-e a kibocsátást közösen olyan szintre szorítanunk, hogy a globális felmelegedés 2 °C alatt maradjon…” (Népszabadság, 2009. szeptember 21.) A kiemeléseken kívül, amelyeket én tettem a cikkben, szinte nem is szükséges kommentárt fûzni a fentiekhez. A december elején tartandó koppenhágai csúcstalálkozó mindenképpen fordulópont lesz: ha megszavazzák a rendkívüli nagyságrendû pénzügyi átcsoportosításokat, akkor ezek az országok és egyének életére kiható mélyreható változásokat vonnak maguk után, ha pedig nem, akkor a gyorsuló, negatív elõjelû éghajlatváltozás következményei mélyítik el tragikusan a válságot. Kérdés tehát, milyen válasz születik az egyre halmozódó válságokra. A megoldás keresése intenzívvé vált már a világgazdasági válság kialakulása nyomán is. Egészen átfogó válságkezelõ programtervezetet kínált fel a világnak a római egyház XVI. Benedek pápa Caritas in veritate (Szeretet az igazságban) c. enciklikája által, jól idõzítve a dokumentum kibocsátását az ún. G8-ak nyári, olaszországi találkozójára. Az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama ez alkalommal látogatást tett a Vatikánban. Elõször találkoAZ IDÕK JELEI 2009/4. • 15

AZ IDÕK JELEI

zott a pápával, aki enciklikája díszkötéses példányát ajándékozta neki. Mintha csak azt mondta volna ezzel a gesztussal: Az egyház rendelkezik azzal a bölcsességgel, hogy megadja a receptet a válságokból való kilábalásra. Felkínálja ezt a világnak. Leteszem most a kezedbe, hiszen te vagy a világ vezetõ nagyhatalmának a feje, vedd úgy, mint egy megtisztelõ megbízatást, mint egy szövetségi ajánlatot. Láss neki a megvalósításának! Fehér János és a felesége, Veronika elküldtek Amerikából egy cikket, amely az Amazing Facts önfenntartó szolgálat augusztusi hírlevelében jelent meg (szerzõje Doug Batchelor). Részleteket idézek a cikkbõl: „Rómában komoly profetikus események történtek, amelyekre jóformán fel sem figyeltek… Éppen a G8-ak tervezett l’aquilai találkozója elõtt, amelyre a világ elsõ nyolc ipari országának vezetõi gyûlnek össze az általános gazdasági válság megvitatására, XVI. Benedek pápa kibocsátott egy enciklikát – a legszigorúbb hangvételû pápai dokumentumot –, melyben a világgazdaság szomorú állapotát fájlalja. Ez idáig nem is meglepõ. Azonban így folytatja: »A globális gazdaság kézben tartásához, a válságtól sújtott gazdaságok újjáélesztéséhez… sürgetõ szükség van egy igazi világpolitikai fennhatóságra.«… Errõl a világpolitikai fennhatóságról szólva a pápa kifejti, hogy annak általánosan elismertnek és tényleges hatalommal felruházottnak kell lennie. »Tényleges hatalom«? (Az eredeti szövegben szereplõ kifejezés: real teeth, azaz valódi fogak.) Úgy hangzik ez, mint a Dániel könyve 7. fejezetének negyedik vadállatáról szóló leírás (Dn 7,7), vagy mint a fenevad és a sárkány Jelenések könyvében, hiszen ki hallott már valódi fogak nélküli vadállatról vagy sárkányról. Õszintén kétlem, hogy a pápa észrevette volna, bibliailag mennyire helytálló ez a kép. Más szóval, olyan hatalomról van szó, amely rákényszeríti nézeteit a világra… hatalom, mely mindenkit engedelmességre késztet. Hát nem a Jelenések könyvére emlékeztet ez, amely figyelmeztet rá, hogy az utolsó napokban a világi hatalmak erõszakot alkalmaznak – gazdasági eszközökkel is –, amelylyel mindenkit arra ösztönöznek, hogy »imádja a fenevad képét«, ellenkezõ esetben »nem vehetnek, se el nem adhatnak semmit« (Jel 13,15–17)? A Római Katolikus Egyház legfõbb vezetõje apostoli levelében arról értekezik, hogy »határozottan szükség van… az Egyesült Nemzetek Szervezete és hasonlóképpen a gazdasági intézmények reformjára… hogy a nemzetek családjának koncepciója tényleges hatalomra tehessen szert«… Az is megragadhatja a figyelmünket, milyen gyakran hangsúlyozza a pápa enciklikája a szakszervezetek felhatalmazásának fontosságát. Száz évvel ezelõtt írta Ellen G. White: »Szakszervezeteket alakítanak, s megbélyegzett emberek lesznek azok, akik visszauta16 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

sítják a hozzájuk való tartozást… Ezek a szervezetek az utolsó napok jelei lesznek.« (Maranatha, 182. o.) Az is érdekes Benedek pápa enciklikájában, hogy a következõt írja: »A gazdaságnak etikára van szüksége ahhoz, hogy helyesen mûködjön… méghozzá nem akármilyen, hanem emberközpontú etikára.« Új etikán alapuló gazdasági világrend? Mit gondolunk, vajon ki lesz emez etika morális minõségének a meghatározója? Lehetne-e bárki más, mint az a valaki, aki önmagát emberek millióinak egyetértésével Krisztus helytartójának tekinti? Gondoljunk arra, hogy korábbi pápai dokumentumok milyen gyakran hivatkoztak »a dolgozók vasárnapjának megvédelmezésére« mint gazdasági etikájuk egyik központi tételére. Tegyük fel a kérdést: Hogyan történhetne meg mindez egy olyan gazdasági és katonai fõhatalom támogatása nélkül, mint amilyen az Egyesült Államok? Vélhetõen sehogy. Pontosan ezért, a G8-as csúcsot követõ napon a pápa megtartotta elsõ találkozóját Obama elnökkel. S hogy mit ajándékozott az Egyesült Államok elnökének? Enciklikája fehér bõrkötésû példányát. Ennek a legutóbbi pápai nyilatkozatnak, amely egy súlyos világgazdasági hanyatlás idején született meg, kétségkívül arra kellene figyelmeztetnie minket, hogy mennyire közel kerültünk a végidõhöz… Pápai felhívás egy »tényleges hatalommal« rendelkezõ világgazdasági szervezet felállítására, mely rákényszeríti elképzeléseit a világra? Mi is lehetne ennél nyilvánvalóbb?”* Néhány rövid megjegyzést szeretnék tenni a pápai dokumentummal kapcsolatban, a fenti cikk kiegészítéséül. Az enciklika ténylegesen monumentális írásmû, illetve konkrét megoldási javaslat, program a válságokkal küzdõ világ megmentésére (sokkal bõvebb elemzést igényelne, de e cikk kerete nem ad erre lehetõséget). Hivatalos magyar fordítása már megjelent a Szent István Társulat kiadásában. A modern világ minden létezõ problémáját tárgyalja a 105 oldalas dokumentum, beleértve a legfrissebb közgazdasági vitákat is. Mindez egységes, következetes szemléletbe ágyazva jelenik meg. Mondhatnánk, hogy a maga nemében lenyûgözõ az enciklika. Amikor olvastam, Ellen G. White sorai jutottak eszembe: „Az idõk végén Sátán szolgáinak tevékenysége rendkívül megélénkül. Isten szolgái tevékenységének is ennek arányában kell megelevenednie… Az a reformáció, amelyet az Úr kíván, még nem következett be. Akik Isten ellenõrzése alá helyezik magukat…, azok átveszik az események lépésütemét.” (1888-as anyagok/ Kiben bízhatunk?, IV. köt., 1801–1802. o.) A rendkívül tetszetõs, megejtõen elmélyültnek és alaposnak tûnõ enciklikával az az óriási baj, hogy * Kiss Péter fordítása.

AZ IDÕK JELEI • BIBLIAISKOLÁK KÖZÖSSÉGE

tengelyében ellentétes a Szentírás tanításával. Tökéletesen egybemossa ugyanis Isten országát és e világot. A bûn problémáját csak érintõlegesen említi, gyakorlatilag elbagatellizálja. Egy jellemzõ részlet: „Tekintettel a népek fejlõdésének hatalmas problémájára, amely szinte már elcsüggedésre és megadásra késztetne minket, a mi Urunk Jézus Krisztus szava siet segítségünkre, és tudtunkra adja: »Nálam nélkül semmit sem tehettek« (Jn 15,5), és biztat bennünket: »Én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig« (Mt 28,20). Tekintettel arra a számtalan feladatra, amellyel meg kell birkóznunk, fenntartva Isten jelenvalóságát hit által, mi azoknak az oldalán állunk, akik az õ nevében közösen cselekszenek, és az igazságosságért dolgoznak.” Mintha sohasem hangzott volna el Jézus ajkán ez a mondat: „Az én országom nem e világból való.” (Jn 18,37) Számunkra, akik a világunkat sújtó válságok halmozódásában és mélyülésében egyrészt a végsõ nyo-

morúságos idõ (Mt 24,21–22), másrészt Jézus szabadító visszajövetele elõjeleit látjuk, ez a legfontosabb tény a pápai dokumentumot illetõen: a római egyház egyértelmûen és világosan meghirdette vele a maga pozitív optimizmusát a világ megmenthetõségére vonatkozóan, amennyiben az a szerinte üdvös átalakuláshoz elfogadja az egyház eszmei iránymutatását és cselekvõ gyámkodását. „A válság az újragondolás és újraértelmezés alkalmává válik. A jelenlegi nehézségeket ezzel az inkább bizalomteljes, mint szkeptikus szellemmel közelíthetjük meg alkalmas módon” – olvassuk az enciklikában (27. o.). A válságra és annak megoldására vonatkozó kétféle látás, illetve bizonyságtétel összeütközése elkerülhetetlen lesz, mihelyt az Isten Igéjét képviselõ nép felébred végre álmából, langyossága forró buzgalommá változik, és megszólaltatja az élõ Megváltó üzenetét a Szentlélek erejével. Vankó Zsuzsa

Bemutatkozik a Bibliaiskolák Közössége Egyesület Beszélgetés Szigeti Gáborral, az egyesület elnökével – Mikor alakult az egyesület, és milyen céllal hozták létre? – A Bibliaiskolák Közössége (BIK) éppen húsz esztendõvel ezelõtt alakult. Kezdettõl fogva legfõbb céljának tekinti a bibliai ismeretterjesztést, a Biblia értékeinek közvetítését és a Biblia-kutatást. Az alapítók szándéka az volt, hogy az ország különbözõ pontjain tartott Biblia-körök, ismeretterjesztõ elõadások, táborok szervezett keretek között mûködjenek. Már akkor is fontos cél volt az egészséges életmódra nevelés. Bár az egyesület az elmúlt évek alatt bizonyos ismertségre tett szert, sokak elõtt nem igazán világosak ezek a célok, sokszor mi is magyarázkodásra kényszerülünk, hogy mit is takar ez a név. Egy ideje próbálunk az alapvetõ céloknak megfelelõ, de jobban megjegyezhetõ nevet találni az egyesület-

nek – ezzel együtt a könyvkiadónak is –, azonban eddig még egy javaslat sem találtatott megfelelõnek. Ezúton szeretnék bátorítani mindenkit, hogy ha van gondolatunk a lehetséges új névvel kapcsolatban, osszuk meg egymással. – Jelenleg a májusi konferencia és a bibliai ismeretterjesztés fonódik össze az idei egyesületi tevékenységgel. Milyen kiaknázatlan lehetõség kínálkozik még számotokra? – Annyiban pontosítanék, hogy hivatalosan csak a májusi konferencia és a bibliai ismeretterjesztés egy kis része, a budapesti „Mit mond a Biblia…” szórólapok terjesztése köthetõ az egyesülethez. Sokszor én magam is meglepõdöm, mennyi mindent „szervez” az egyesület országszerte, sõt határainkon túl is, amihez jóformán csak a nevünket adjuk, az éves AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 17

BIBLIAISKOLÁK KÖZÖSSÉGE

pénzügyi beszámolóban viszont nem tudjuk feltün- területén is közösen dolgozunk, értékesítési rendtetni ezeket a rendezvényeket. Így viszont úgy tûn- szerünkben pedig minden ilyen szervezet vagy mahet, hogy alig végez az egyesület a célkitûzéseiben gánszemély kiadványai megtalálhatók. Céljaink kömeghatározott nonprofit tevékenységet, ez az álla- zött szerepel, hogy sûrûbben egyeztessünk a kiadókpot pedig senkinek sem jó. Ha ez ellen tenni szeret- kal terveikrõl, ezáltal mind az elõkészítés, mind az nénk, szinte korlátlanok a lehetõségeink: ezt a szer- értékesítés munkáját szervezettebbé, jobban tervezteágazó ismeretterjesztõ munkát újra az eredeti cé- hetõvé tehetnénk. loknak megfelelõen, nemcsak névleg kellene a szer– Milyen lehetõségek vannak az egyesület személyi vezet keretein belül végezni. Ehhez fokozatosan le- bõvítésére, és szükségesnek tartod-e az elmozdulást hetne visszatérni, elsõ lépésként azonban kérnék ezen a téren? mindenkit, hogy a Bibliaiskolák Közössége nevében – Az egyesület tagjainak sorában nem történt lészervezett minden rendezvényrõl tájékoztasson ben- nyeges változás az elmúlt húsz évben. Az egyesület nünket. jellegébõl adódóan tel– A könyvkiadás is a jesen nyitott azok száBIK nevéhez kötõdik. mára, akik az alapszaSzemélyes ajánlás nélkül Hosszú idõ óta idén elõbályban foglaltakat elször hallottuk, hogy nem fogadják, ezért szüksérégen sem lehetett, de most sem veszteséggel zártátok az gesnek érzem, hogy lehet terjeszteni a könyveinket, elmúlt évet, és tudtok ezen a téren is elõretervezni is. Hogyan sikelépjünk, és bõvítsük a folyóiratainkat. rült ezt elérni? taglétszámot. Közös– Valóban, kezdettõl ségünk minden tagja az egyesület feladata volt a könyvkiadás, illetve az elõtt is nyitva áll a lehetõség, hogy az egyesület célutóbbi idõben tevékenységünk legnagyobb részét ez jainak megvalósulását – tagként – munkánkkal és felteszi ki. Az elmúlt évek felváltva hoztak pénzügyileg ajánlásainkkal segítsük. Az elkövetkezõ idõszakban eredményes és veszteséges idõszakokat. Komolyabb kialakulhat olyan helyzet, amelyben jelentõsége lesz áttörést két idõszak jelentett a kiadó mûködésében: annak is, hogy az egyesület mögött milyen nagyságaz egyik 2000 után, még Czinkota András testvérünk rendû támogatottság van. Arról nem is beszélve, vezetése alatt történt, amikor sikerült a kiadó értéke- hogy magának az egyesületnek is lehet más jellegû sítési rendszerét megreformálni, jelentõsen csök- szerepe is a közösségben. kentve a kintlévõségeinket. A másik ilyen idõszak a – Zugligetbõl a Káldy utcába költöztetek, és most újtavalyi év, amikortól közösségünk a bibliai elvek sze- ból máshová került az adminisztráció és a raktár. Mirint határozta meg a támogatások elosztását. Megta- lyen terveitek vannak a késõbbiekre nézve? pasztalhattuk, hogy valóban Isten szándéka volt a – A Káldy utcában eltöltött idõszak megmutatta, lelkészi alap teljes elkülönítése és megtisztítása más hogy mennyire fontos a jelenlét a város forgalmas, céloktól, területektõl. Õ indított testvéreket és ma- könnyen megközelíthetõ pontján. A kiadóban értégánszemélyeket, hogy jelentõs adományaikkal, vala- kesített könyvek mennyisége közel kétszeresére mint kedvezõ kölcsöneikkel segítsék a könyvkiadást, emelkedett a Zugligetben eladott mennyiséghez kée felajánlások nélkül komoly nehézségeink lettek pest. Hálásak vagyunk Istennek – és a támogatónkvolna. Nagy segítséget jelentettek a céladományok is nak is – ezért a lehetõségért, és örülünk annak is, – mint az Ellen White-alap létrehozása az imaheti hogy bár a gazdasági nehézségek miatt el kellett köladományokból. Emellett nekünk is meg kellett ten- töznünk a Káldy utcából, sikerült mégis jó helyen, nünk a saját részünket, mûködési költségeinket a le- kedvezõ feltételekkel – ha ideiglenesen is – helyet tahetõ legalacsonyabb szintre csökkentettük, munka- lálnunk a kiadónak a Székely Bertalan utca 22. szám köröket, feladatokat vontunk össze. alatt, egy lakásban. Nagy segítség a könyvkiadó szá– Hogyan mûködtök együtt a közösséghez közel álló mára, hogy raktározási gondjainkra végleges megolmagánkiadókkal? dást sikerült találni a pestlõrinci gyülekezeti ingatlan – Az elmúlt években több szervezet, illetve ma- megvásárlásával, ahol helyet kapott a kiadó könyvgánszemély is foglalkozott vagy foglalkozik könyv- készlete is. A pestlõrinci épület a késõbbiekben akár kiadással a BIK mellett. Ezek a kiadás olyan speciális magának a kiadónak is otthont adhat majd, bár a területeit ölelik fel, mint például a fõiskolai képzés- megközelíthetõség szempontjából mindenképpen hez kapcsolódva a Spalding Alapítvány, vagy az élet- jobb lenne egy olyan hely, amely a fõváros központmóddal, egészségneveléssel kapcsolatos irodalom te- jában van. A probléma végleges megoldását Isten kerületén az Életpont Kft., illetve a több területen is te- zébe szeretnénk tenni. vékenykedõ Oltalom Alapítvány. Van olyan magán– Milyen kapcsolatban vagytok a Reménység Alapítkiadó, amellyel a kiadvány-elõkészítés, szerkesztés vány nágocsi nyomdájával? Minden esetben õk végzik

„


BIBLIAISKOLÁK KÖZÖSSÉGE

nektek a nyomtatási feladatokat, vagy más üzleti partnereket is bevontok a feladatok végzésébe? – A nágocsi nyomda fontos szerepet tölt be a kiadó életében. Kiadványaink több mint hetven százaléka készül az alapítvány nyomdájában. Vannak bizonyos mûszaki-technikai korlátok, amelyek miatt néhány – fõként színes – kiadványt más nyomdákkal készíttetünk el. Köszönettel tartozunk azonban a nágocsi nyomda munkatársainak, hogy sokszor erõn felül, de hatalmas lelkesedéssel végzik el a szoros határidõk miatti pluszfeladatokat is. Új partnereink közé tartozik a gyõri Palatia Nyomda, amely nagyobb mennyiségben közel két éve végez jó minõségû munkát számunkra. A nagyobb formátumú, keménytáblás kiadványokat hosszú évek óta a gyulai Dürer Nyomdában készíttetjük, szintén nagyon kedvezõ feltételekkel. – Vannak-e olyan kéréseitek, amelyekkel szeretnétek megszólítani a testvéri közösséget? – Azzal a kéréssel kezdeném, amellyel mindenkit szeretnék megszólítani: kiadványaink olyan eszközök a kezünkben, melyekkel azokat is elérhetjük, akiket más módon nem tudnánk. Ennél egyszerûbben embereket megszólítani szinte nem is lehet. Közös felelõsségünk az, hogy mindnyájan élünk-e ezzel a lehetõséggel. Két évvel ezelõtt Az Idõk Jelei egyik számában igyekeztem mindenki elé tárni azt, amit az adventmozgalom kezdeti szakaszát tanulmányozva megértettem: személyes ajánlás nélkül akkor sem lehetett, de most sem lehet terjeszteni a könyveinket, folyóiratainkat. Istennek hála, ezt ma már sok gyülekezetünk és testvérünk megértette, és munkájával nagyban hozzájárul a könyvterjesztéshez. Kérek mindenkit: szenteljük oda magunkat erre a munkára, amely rendkívül szép tapasztalatokat tartogat mindazok számára, akik elindulnak ezen az úton. Kérjük Isten segítségét ehhez a feladathoz, akár csoportosan, akár egyénileg. A könyvkiadó is igyekszik minden olyan segítséget megadni, amely a munka technikai részéhez szükséges, a könyvevangélisták pedig a gyakorlati megvalósításban tudnak segítséget nyújtani. A kiadó számára is az a legnagyobb segítség, ha könyveinket, folyóiratainkat minél nagyobb számban terjesztjük. Jó alkalom a továbbadni kívánt könyvek beszerzésére a kedvezményes könyvvásárok lehetõsége, amelyeket minden évben legalább két alkalommal biztosítunk mindenki számára. Aki szeretné támogatni ezt a munkát, megteheti felajánlások vagy kölcsönök formájában is, akár egy-egy konkrét kiadvány megjelenését támogatva. Aki pedig szeretné az egyesületet tagként is támogatni, keressen meg bennünket. Végezetül szeretném megköszönni még egyszer mindazok munkáját, akik bármilyen módon részt vesznek könyveink terjesztésében, Istennek pedig azt, hogy erõt ad mindannyiunknak e szép feladat végzéséhez. - mj -

A kudarc A kudarc nem azt jelenti, hogy selejt vagyok, Hanem azt, hogy nem arattam sikert. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értem el semmit, Hanem azt, hogy tanultam valamit. A kudarc nem azt jelenti, hogy bolond voltam, Hanem azt, hogy volt bennem hit a kísérletezéshez. A kudarc nem azt jelenti, hogy dicstelenné váltam, Hanem azt, hogy volt merszem próbálkozni. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értettem a lényeget, Hanem azt, hogy valamit másképp kell csinálnom. A kudarc nem azt jelenti, hogy alábbvaló vagyok, Hanem azt, hogy nem vagyok tökéletes. A kudarc nem azt jelenti, hogy elvesztegettem az idõt, Hanem azt, hogy van ürügyem az újrakezdéshez. A kudarc nem azt jelenti, hogy fel kell adnom, Hanem azt, hogy még jobban kell igyekeznem. A kudarc nem azt jelenti, hogy sohasem fog sikerülni, Hanem azt, hogy türelmesebbnek kell lennem. A kudarc nem azt jelenti, hogy Istenem, elhagytál engem, Hanem azt, hogy Neked bizonyosan van egy jobb ötleted. (Ismeretlen szerzõ)

AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 19

SOLA SCRIPTURA

A SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FÕISKOLA OLDALA

Mikor válik valóra William Miller álma? A

z egyik tanítási óránkon elhangzottakhoz kapcsolódnak az itt következõ gondolatok. William Miller személye és munkássága közismert, azonban Istentõl kapott álmát talán nem mindenki ismeri. De azoknak is érdemes föl-fölidézni a tartalmát, akik olvastak vagy hallottak róla. Ez az álom összegzõ képet ad az adventmozgalom egész történetérõl, a kezdetektõl az Úr eljöveteléig. Ezenfelül gyülekezeti és nem utolsósorban egyéni életünket is szemlélhetjük ebben a tükörben.

Az álom leírása Ellen G. White Tapasztalatok és látomások címû könyvében olvasható. A fejezet címe: „Miller testvér álma”. Minden részlete nagyon kifejezõ. William Miller álmában egy ékszeres dobozt kapott Istentõl, és hívta az embereket az értékes ajándék megtekintésére. A kezdeti lelkesedés után azonban egyre hanyagabbul kezelték a drága kincseket – 20 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

összekeverték, széthajigálták õket –, ami nagy fájdalmat okozott neki. Mind többen érkeztek, behordván a szennyet az utcáról, sõt hamisítványokat csempésztek a drágakövek közé. Mindezek láttán kétségbeesetten kért megoldást Istentõl. Azonnal megjelent egy férfi, seprûvel a kezében, és alaposan kitakarította a helyiséget. Minden értéket megtisztított és visszahelyezett a ládába. És ami meglepõ volt: a drágakövek sokkal fényesebbek lettek, mint amilyenek kezdetben voltak. Mindannyian láthatjuk, milyen változás állt be az úttörõ Biblia-kutatók elõtt feltárult értékekhez való viszonyulásban a késõbbi nemzedékek során. Az örömöt és hálát felváltotta a közömbösség, sõt akár az ellenszenv is. Ennek folytán háttérbe szorultak a bibliai igazságok, sokszor már csak homályosan világítanak a rájuk rakódott rétegek alatt. A hívõk buzgó könyörgésére ennek az állapotnak vet véget Jézus, aki elküldi a „söprûs embert”. Ezt követõen a Biblia tanításainak minden részlete ismét tökéletes fényben tündököl. Az álom egyik kulcsmozzanata – számomra a legsokatmondóbb része – Miller Vilmos felfohászkodása Istenhez, és az azonnali válasz, amely erre az imára érkezett. Ez az egyszerû kép fontos igazságokat szemléltet, kivált a hitbeli reformációért folyó küzdelmet illetõen, globális téren is, és a helyi gyülekezeteinkben is. A hit drágakövei idõnként összekeverednek és elkallódnak az életünkben, és sokszor már nem emlékszünk, mi volt a sorrend, esetleg nem oda illõ darabokkal igyekszünk kipótolni a hiányokat. Minél elõbb eszmélünk erre a helyzetre mint eredménytelenségünk okára, és minél odaadóbban fordulunk segítségért Istenhez, annál gyorsabban érkezik meg a „söprûs ember”, aki rendet rak lelkünk „szobájában” és az egyházban egyaránt. Mindannyian reményt és erõt meríthetünk e bátorító álomból, és bármilyen krízisben visszaidézhetjük az ebbõl levonható tanulságot. Cvetanovic´ Miomir nappali tagozatos hallgató, IV. évfolyam

KÖNYVAJÁNLÓ

Könyvek mindenkinek VANKÓ ZSUZSA:

DANIEL BENOIT:

„Kit küldjek el, ki megy el nékünk?”

Marie Durand

K

M

özösségünk minden tagjának ajánljuk, nem csupán megvételre, hanem mielõbbi áttanulmányozásra, egyénileg és gyülekezetenként is. Néhány sor a könyv bevezetésébõl, hogy érzékelhetõ legyen, milyen lelki érVankó Zsuzsa dek fûzõdik ehhez: „Kit küldjek el, „Közösségünkben KI MEGY EL NÉKÜNK?” immár két esztendeje egyre inkább és egyre szélesebb körben tudatosul: szemléletváltásra van szükségünk, és ennek nyomán mélyreható reformációnak kell végbemennie közöttünk. A kívánatos és sürgetõ változásnak ez a lényege: Ma még nagyrészt tétlen gyülekezeteinknek munkálkodó gyülekezetekké kell átalakulniuk! Különösképpen a személyes bizonyságtevés szolgálatára való lelki és gyakorlati felkészítésben szeretne segítséget nyújtani ez a könyv. Ellen G. White sorait idézzük: »A legnagyobb segítség, amit népünknek adhatunk, ha megtanítjuk munkálkodni Isten mûvében… Tanítsuk meg testvéreinket úgy dolgozni, ahogyan Krisztus munkálkodott.« (Bizonyságtételek, VIII. köt., 6–7. o.) A könyv elsõ fõ része történeti áttekintést nyújt arról, hogyan viszonyult evangelizációs küldetéséhez az adventmozgalom, kezdeti idõszakától mostanáig. Emellett számba veszi az evangéliumhirdetés mûvének dicsõséges befejezésére vonatkozó profetikus ígéreteket. A második nagy szakasz az evangelizáció biblikus alapelveit tárja fel, Jézus Krisztus evangelizációját állítva a középpontba mintaként. A harmadik rész az evangelizáció különbözõ ágazatait ismerteti, különösképpen a személyes bizonyságtevés jelentõségét emeli ki, valamint gyakorlati tanácsokat ad erre vonatkozóan.”

inden évben október 31-e a reformáció emléknapja. Luther Márton 1517. október 31-én szegezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ezt az ünnepet valóban a sajátunknak tekinthetjük: a legnagyobb tisztelettel emlékezhetünk hitbeli elõdeinkre, és lelki inspirációt meríthetünk õszinte kereszténységükbõl, bátorságukból és hûségükbõl. A reformáció emlékünnepe alkalmából testvéreink figyelmébe ajánljuk Daniel Benoit Marie Durand címû könyvét. Sokan nem fedezték még fel, milyen értéket nyerhetnek e könyv elolvasásával. A fiatalok számára is érdekfeszítõ, a történelmet érteni tanító és személyes hitet építõ olvasmány. Az ún. nantes-i türelmi rendelet visszavonása után (1685) a korábbiaknál is nehezebbé vált a francia protestánsok élete. A hívõket börtönbüntetés és gályarabság, prédikátoraikat pedig halálbüntetés fenyegette. A délfranciaországi hugenották (a francia protestánsok neve) ennek ellenére megszervezték földalatti egyházukat (1715-ben), amelyet a L’Église du Désert-nek, azaz A puszta egyházának neveztek el, magukra alkalmazva Jel 12,6. 13 profetikus kijelentését. A könyvbõl megismerhetjük a mártírhalált halt fiatal hugenotta prédikátor, Pierre Durand és húga, Marie Durand élettörténetét, aki 38 éven át volt a hírhedt constance-i torony foglya, és mintegy a lelkigondozója lett a vele együtt raboskodó többi hugenotta asszonynak. Fennmaradt levelezése alapján eleven kép rajzolódik ki elõttünk megnyerõ, csodálatra méltó személyiségérõl. A viszontagságok közepette is megõrizte töretlen hitét, lelki-szellemi erejét.

A könyvek 1380, illetve 1450 Ft-os áron megrendelhetõk Bánné Imreh Ildikónál: 06-20/569-7510, e-mail: [email protected] AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 21

KÖZÖSSÉGÜNK ÉLETÉBÕL

Gyülekezetté lettünk „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl… Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,37–39) „Kellett a dér, a tél, a hóvihar, S a zúzmara, a zordfényû palást, Hogy egy Kéz azt írhassa ránk, amit akar.” (Reményik Sándor: Egy téli tölgylevélre)

K

ifejezhetetlen öröm tölt el az élet kicsinek tûnõ, ritka pillanataiban. Ajándékok, melyeket átélve úgy érzem, ilyen lesz az örök élet. A rendelkezésünkre álló idõnknek olyan töredékei ezek, amelyek a maguk rövidségéhez mérten mégis fordított arányossággal nyújtják a belsõ bizonyosságot: boldogságra lettünk teremtve! Hogy melyek ezek a mindenki számára elérhetõ, átélhetõ tapasztalatok? Meleg nyári estén lassan, csendben sétálni; napos, szélcsendes idõben hallgatni és figyelni a természetet; háttérben maradni a gyermekek ártatlan, önfeledt játékai alatt, s közben ugyanazt az örömet érezni, amit õk; vagy gyönyörködni a tûz barátságos melegénél. Ugyanez az érzés tölt el, amikor olvasom az Írásokat. Egyedüli területe életünknek, ahol nem vagyunk becsapva. Makulátlanul elénk tárulhatnak a régi történetek tanulságai. Nemcsak a gyõzelmeket, hanem az azokat megelõzõ kudarcokat, csatákat is megérthetjük, és így teljes a kép egy-egy történet, életrajz kapcsán. Gyülekezetté alakultunk. Ha csak ennyit írnék, s mellé még átfûtött érzelmekkel azt is odatenném, hogy elsõ meghirdetett elõadásunkon nyolcvanan voltunk, akkor ez körülbelül úgy hatna, mintha az írásokban csak ennyi lenne olvasható: Jézus tanítványai pünkösdkor megkapták a Lélek adományát, és sikeresen haladtak elõre, míg meg nem haltak. Ugye, milyen hiányos lenne? Ezért nem hallgathatok most én sem. Becsapnálak bennetek, s egy elérhetetlen idillt festenék elétek, ami nem valóságízû, mentes a küzdelmektõl, gyötrelmektõl, gondolkodástól, könyörgésektõl. Gyülekezetté alakultunk. Tizenöt év telt el, míg az elsõ testvérünk Isten-keresésétõl tizenhárman lettünk. Mennyi, mennyi munkája, türelme, küzdelme volt ebben a Mindenhatónak! Tizenhárom ember tele szertelenséggel, indulatokkal, érzékenységgel, fölényességgel, vagy olykor túlzott szerénységgel. Emberek, akik könnyen sebezhe22 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

tõk, sérthetõk. Emberek, akik mindig jól látták a maguk igazát, s érthetetlen volt számukra, hogyhogy nem látja úgy a másik is? Kövek, amelyeket éveken keresztül kell csiszolni, finomítani, kalapálni, hogy egységes épületté álljanak össze, a maguk szerepét betöltve. Fájdalmas volt a csiszolás. Égetõ a finomítás. Élesen nyilalló a kalapálás. Még azt is nehéz volt megélniük, hogy egy épületté lesznek. Hol az egyik kõ akart elgurulni, hol a másik akarta a nyakába kötni puttonyát, hogy más épület után nézzen, hol pedig a harmadiknak, negyediknek volt futási kényszere, hogy elmeneküljön a kialakult problémák (mondhatnánk úgy is: önmaga) elõl. Ha az olvasók közül bárki úgy érezné, hogy akár õróla is szólhatna ez az írás, bizony jól érzi! Semmivel nem voltunk, vagyunk mások, mint bármely adventváró ember a világon. Egyetlen dolog miatt állt össze most mégis ez a lelki épület, egyetlen közös nevezõ tartotta vissza az elmeneküléstõl a lábunkat, száríthatta fel arcunkról a könnyeket, indította testvéri kézfogásra kezünket. Egyvalami, ami megfordította hitetlenségünket: az Írás, amelybõl egyetlen jóta vagy pontocska sem vész el. Hûen bemutatja, hogy ama tizenkettõnek sem ment minden zökkenõmentesen. Bátorítóan számol be a pünkösd elõtti idõszakról, arról a bizonyos három és fél évrõl, amíg értetlenkedtek, rest szívûek voltak az Írásokkal szemben. Azokról a korántsem krisztusi jellemvonásokról is hírt ad, amelyek nem álltak összhangban a menny légkörével: hitetlenkedés, nagyzolás, féltékenykedés, irigység, hirtelenkedés, gyávaság. Aztán a klasszikus „ki a nagyobb?” kérdés is ott dúlt a tanítványok között mindaddig, míg meg nem értették Jézus küldetésének igazi lényegét. Csepregi gyülekezetünk egy nehéz, küzdelmes, tapasztalatokban bõvelkedõ idõszakot tudhat maga mögött, hogy még nehezebb, küzdelmesebb, nemesebb és magasabb szintû tapasztalatoknak nyithasson utat, amelyekbe belefér minden, amire Jézus is felkészített bennünket. Egy közös nevezõnk van: Krisztus. Most is fel-feltör belõlünk az emberi, de már együtt küzdünk. Ahogy egyik testvérünk mondta: mint a delfinek, amelyek épp azon segítenek, aki süllyedne. Gyülekezetté alakultunk, hogy az elõttünk álló nagy munkát, amelyre maga az Atya hívott el bennünket, betöltsük. Ezért álltunk össze, ez ösztönöz bennünket. Ez visz minket most is sokszor, sokszor a térdeinkre, vagy egymás elé, hogy nehogy akadályai legyünk a mûnek! Nehogy elveszítsük a megígért ál-

KÖZÖSSÉGÜNK ÉLETÉBÕL

dásokat! A sok-sok áldást, hiszen Isten angyalai készenlétben állnak, hogy végre elhozhassák közénk. Egy közös jelmondatunk van: Krisztus keresztje ne lehessen hiábavalóvá miattunk. Mi is elmondhatjuk: kegyelembõl tartattunk meg, hit által, és ez nem tõlünk van: Isten ajándéka ez (Eféz 2,8). Még sok tanulnivalónk van. Az idõnk viszont kevés. Áldott nyomai szeretnénk lenni annak az Istennek, aki minket is a tûzbõl kapott ki. Már nem engedjük, hogy fájjon, ami egyébként fájna, s az oly könnyen indulatba jövõ, sebezhetõ, megingatható emberi természetünk felett is õrködni szeretnénk. Tudjuk, mit veszíthetünk, és nem akarunk veszíteni. Egymásért is harcot kell folytatnunk. Csak magunk lehetünk az akadályok. Nem szeretnénk akadályok lenni! Botránykövek helyett is inkább világító gyertyákká akarunk válni. Elhatározásra jutottunk, hogy a hamis tanok közénk furakodása ellen is erõdítményeket emelünk az Írásokkal. Célunk a mindenki számára érthetõ, tiszta, egyszerû, életszagú evangélium terjesztése. S itt mindenkinek megvan a maga erõssége, amivel a többieket támogathatja. Van, aki az ima embere közöttünk, s húzóerõként vonzza a többieket is. Vannak, akik kétkezi, precíz munkájukkal teszik meg azt, amit csak õk tudnak elvégezni. Ki a szelídségével, ki a határozottságával, ki a józan egyszerûségével, ki az ige feltárásával járul a mû építéséhez. Tudjuk, mit veszíthetünk, és szükségünk van egymásra. Mindannyian álltunk már az elveszés határán, rogyadozó lábakkal, összetörten, hitetlenkedve, vagy vagdalkozva. Átéltük, milyen veszélyes a viszálykodás, a hitetlenség, a gyengítés. Ilyen tapasztalatok közben válhattunk gyülekezetté.

Ahogy egyik költõnk írta: „Nem az indulás, megmintáz az érkezés…” Jó tudnunk, hogy „olyan Õ, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja! És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató, és megtisztítja Lévi fiait, fényessé teszi õket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak.” (Malak 3,2–3) Örömünk van a közös munkában. Megtapasztaltuk az együtt munkálkodás semmi mással össze nem hasonlítható örömeit. Minden nehézségen átsegítenek minket közös imáink, naponkénti bûnrendezéseink, az ige ránk és egymásra ható ereje. Így tudunk teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel és teljes elménkkel köszönetet mondani az egyedül igaz, teremtõ Istennek, hogy a végsõkig kitartott mellettünk, és bebizonyította, hogy ebben az eltorzult világban, poklos, halálra szánt emberek között minden látszat ellenére, a legreménytelenebb körülmények között egységet tudott teremteni. Soha semmi nem reménytelen, kedves Olvasó! Csak rajtunk múlik, csak rajtad múlik! Vérig tusakodsz-e, vagy megmaradsz az emberinél, a láthatónál. „Izráelnek Istene szólott, Izráelnek kõsziklája mondá nékem: Aki igazságosan uralkodik az emberek felett, aki Isten félelmével uralkodik, olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljõ, mint a felhõtlen reggel; napsugártól, esõtõl sarjadzik a fû a földbõl. Avagy nem ilyen-é az én házam Isten elõtt? Mert örökkévaló szövetséget kötött velem, mindennel ellátva és állandót. Mert az én teljes üdvösségemet és minden kívánságomat nem sarjadoztatja-é?” (2Sám 23,3–5) H. Molnár Jutka Csepreg, 2009. október 29.

Reményik Sándor

Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcsõ, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az õ érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezõn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendõ, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindig enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon. Legyek a vén föld fekete szívébõl Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek tutaj, Egyszerû, durván összerótt ladik, Mit a tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedû, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a mûvész a vonót. AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 23

EVANGELIZÁCIÓ

A Mutombo család és az Afrikáért Alapítvány beszámolója Kongóból „Azt a helyet, amelyet kiválaszt az Úr, a ti Istenetek minden ti törzsetek közül, hogy az õ nevét oda helyezze, és ott lakozzék, azt gyakoroljátok, és oda menjetek. És oda vigyétek egészen égõ áldozataitokat, véres áldozataitokat, tizedeiteket, kezeitek felemelt áldozatát, mind fogadásból, mind szabad akaratból való adományaitokat…” (5Móz 12,5–6)

ség van az ötlet gazdájára, elindítójára. Hasonlatképpen Jézus példáját említhetjük: a megváltási terv gazdájaként egyszer neki is személyesen a földre kellett jönnie, osztozni nyomorúságunkban, de tanítva, példát mutatva, hogy kézzelfogható legyen a megváltási terv az ember számára. Missziónk célja nem más, mint kapacitásfejlesztés és a megkezdett reformok folytatása a College Othnielben és a La Providence árvaházban. Az Úr megmutatta, hogy a legfontosabb re-

Mi a célja ennek a missziónak? 2009. augusztus 27-én indultunk kis családommal Kongóba, hogy az alapítvány nevében tevékenykedjünk a rászorulók és kongói honfitársaink javára. A mostani utunk tele van új célokkal, kihívásokkal, amelyek meghatározzák missziónkat. Az eddigi útjainktól eltérõen most minimum hat hónapot tervezünk kint maradni. Az afrikai körülményeket ismerve nehéz volt meghozni ezt a döntést. Kisfiunkért, egészségünkért, biztonságunkért aggódva nem volt egyszerû elhatározni az utazást, a megszokott európai életkörülmények helyett vállalni az afrikai életkörülményeket, a bizonytalanságot. Döntésünket komoly küzdõ ima elõzte meg, míg teljes meggyõzõdésre jutottunk, hogy vissza kell mennem Kongóba, mégpedig hosszabb idõre. Az egyik legnagyobb bizonyság az volt, hogy a feleségem maximálisan támogatott a döntésemben, ami számomra csodálatra méltó volt. Az Úr elkészítette az õ szívét. Az Afrikáért Alapítvány 2002-es megalapítása óta sokat fejlõdött, a nehézségek és küzdelmek ellenére is. A problémák reformokat követelnek, és a jó reformok pozitív változást hozhatnak egy intézmény számára. Az alapítvány életében 2007 óta különbözõ reformok születtek, amelyek több-kevesebb sikert hoztak. A tapasztalatok által arra a felismerésre jutottam, hogy jelenlétem, személyes példaadásom nélkül a reformok Afrikában az alapítványnál csak sziszifuszi munkába torkollnak. Elõbb-utóbb szük24 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

INDULÁS KONGÓBA

formterület nem más, mint maga a küldetésünk. Az alapítvány kezdetekkor megfogalmazott célja a gyakorlati és elméleti tudás átadása. Olyan tudásé, amely önállóvá, a támogatásoktól függetlenné teszi az embereket; amely mély változást és szemléletváltást eredményez az afrikaiak életében. Alapítványunk és intézményeink keresztény hátterûek, ezért a gyakorlat mellett a lelki reformokra is hangsúlyt kell fektetnünk. A keresztény szemléletet akarjuk közvetíteni nemcsak a diákjainknak és árva gyermekeinknek, hanem mindazoknak, akik körülvesznek bennünket. Ezért szerettünk volna az iskolának egy állandó lelki vezetõt keresni. Egy testvér segítségével néhány hívõ munkatársat vettünk fel

EVANGELIZÁCIÓ

ÉLELMEZÉSI PROGRAM MENEKÜLT GYEREKEK SZAMARA

kat. A tizenegy árva gyermek közül egy kislány, Naomie Lumengo már jó ideje sokat betegeskedik. Számtalan orvosi vizsgálaton átesett, s az eredmények alapján anémiás, valamint csonttébécégyanús. Erõsen sántikál. Sajnos az orvosi vizsgálatok és a kezelések költségesek, az egészségügyi ellátás államilag nincsen finanszírozva, így mindenért fizetni kell. Angelika közremûködésével sikerült kedvezményt kapni a vizsgálatok elsõ részére. A Naomie gyógyulásáért mondott imáitokat megköszönjük.

Ki a menekült? Ki a hajléktalan?

ÁRVÁINK AZ ISKOLAKEZDÉSKOR

idén szeptembertõl. Közülük Raphael Kongolo testvérünk tûnt a legalkalmasabbnak az iskola lelki vezetésére. Vele közösen tartjuk a szombati alkalmainkat az iskolások számara.

La Providence A kis árváink értelmileg és fizikailag is egyaránt jól fejlõdnek. Már nekik is tartjuk a lelki foglalkozáso-

„Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékrõl nemzedékre.” (Zsolt 90,1–2) Szeptember 21-én érkezett Kongóba Béres János, régi támogatónk. Kongó különbözõ városainak egészségügyi intézményeit támogatja minden évben nagy mennyiségû élelmiszerrel és gyógyszerrel. A segélyakciónk nyomán úgy döntött, hogy idén a kelet-kongói városba, Gomába látogat, ahol embertelen körülmények között él több mint 250 ezer menekült. Adományát most az itt élõ iskolás gyerekeknek szánta, nekik osztottunk élelmiszert. A szombatot a menekülttáborban töltöttük, ahol egy adventista gyülekezet is szolgál. A prédikátorunk egyszerûségében (kopott melegítõben volt) felemelõ prédikációt tartott, amelyet könynyezve hallgattam végig. A hajlékról beszélt. A saját élettörténetét mesélte el, hogyan menekült a háború elõl házát hátrahagyva, egyik helyrõl a másikra, hajléktalanná válva. De Isten volt az õ hajlékuk. Az Úr gondoskodott a biztonságukról. Ha a gyülekezetben AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 25

EVANGELIZÁCIÓ

él a hit és a szeretet, akkor senki nem érzi magát hajléktalannak, mert Isten a testvérek öszszetartásán keresztül lesz a mi hajlékunk, biztonságunk. Összességében itt Kongóban azt érezzük, hogy Isten a tenyerén hord minket, és minden szükségletünkrõl gondoskodik, a lelki, jellembeli fejlõdésünkrõl is. Folyamatos beszámolóink a www.afrikaert.hu honlapon olvashatók. A kinti tartózkodásunk ideje alatt a budapesti irodánk folyamatosan üzemel. Bármilyen kérdésetek van, forduljatok bátran Horváth Alinkához: 06-20/236-1434, e-mail: [email protected]. Kongói elérhetõségünk: France Mutombo: [email protected]. Mutombo Angelika: [email protected]. France Mutombo

MENEKÜLTTÁBOR

Részletek az Afrikáért Alapítvány hírlevelébõl France Mutombo és családja megérkezett Kongóba Kisebb-nagyobb nehézségek árán, egy nap késéssel, de France és családja augusztus 29én Kinshasába érkezett. A misszió célja, hogy féléves kongói tartózkodásuk alatt jelentõs újításokat hajtsanak végre, illetve a megkezdett reformokat tovább folytassák. Megérkezésüket követõen már hétfõn aktív munkába kezdtek. Mutombo Angelika, aki a diáktámogatási programért felelõs, a beiratkozó gyerekekkel kezdte meg munkáját. Az iskolában nemcsak a gyerekeket érintik a változások, hanem a tanári kar munkáját is. Az alkalmazott tanárok a tanév megkezdése elõtt továbbképzésen vettek részt. France Mutombo a helyi szervezetekkel kezdte meg a kapcsolatépítést. A cél, hogy az iskolában végzett munka minél ismertebbé váljon Kinshasában, illetve új támogatók bevonásával az iskola épülete tovább bõvülhessen és fejlõdhessen. Több szervezettõl is pozitív válasz érkezett az esetleges együttmûködés kialakítására. Szeptember elsején hivatalosan is megkezdõdött a tanév a College Othnielben is. A gyerekek azonban ekkor még alig jelentek meg az iskolá26 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

ADVENTISTA GYÜLEKEZET A MENEKÜLTTÁBORBAN

ban, a kongói szokások szerint. A második héttõl már jelentõsebb volt a létszám. Reméljük, hogy szép tanév áll elõttünk! Kongói életképek Kongóban a lakosság 80 százaléka keresztény. A keresztény vallások közül a római katolikus a legelterjedtebb, az itt élõk 50 százaléka katolikus templomba jár. A protestáns vallások is elõtérben vannak, a hívõk 20 százaléka református, presbiter, metodista, baptista vagy adventista. A kimbangizmus igen elterjedt vallás Kongóban, a hívõk 10 százaléka ehhez a felekezethez sorolja magát. A kimbangizmus Simon

FRANCE CSALÁDJA, ÉDESANYJÁVAL

SZOMBAT AZ ISKOLÁBAN

Kimbangu után kapta a nevét, aki az Angol Baptista Misszió Gyülekezet tagja volt. Az 1920-as évek elején kapott egy látomást, amelyben prédikátornak hívatott el, illetve megkapta a kézrátétellel való gyógyítás képességét. A szektát hamar betiltották, Simont bebörtönözték, a börtönben halt meg 1950-ben. Azonban a kimbangizmus 1959-ben államilag elismert vallássá vált.

A hívõk 5 százaléka valamilyen törzsi vallást gyakorló felekezethez tartozik. Érdekesség, hogy egyes gyülekezetek az éjszaka közepén is képesek tagokat toborozni és istentiszteletre hívni a népet. Hangszóróval járják az utcákat, és hajnali négykor invitálnak mindenkit prédikációra. Ez számunkra meglepõ lehet, és okozhat pár álmatlan éjszakát. Az istentiszteletek a legtöbb gyülekezetben nem meghitt csendben telnek, hanem hangos éneklés, tánc és taps kíséri a prédikációt. A vallásosság jelen van a legtöbb ember mindennapi életében. AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 27

EGYHÁZTÖRTÉNET

A „könyvtári beszéd” A

napokban jelenik C. Mervyn Maxwell Mondd el a világnak – A hetednapi adventisták története címû könyve. Szeretettel ajánljuk minden testvérünknek és barátunknak. Ellen G. White híres „könyvtári beszéd”-érõl (1901) Maxwell testvér a következõt írja: „Az 1899-es generálkonferencia rutinszerû volt, az 1901-esen azonban egyértelmû elõrelépés történt. Nem mintha bárki is sejtette volna ezt elõtte. Ellen White is ezt mondta késõbb: »Nem akartam Battle Creekbe menni. Aggódtam, hogy olyan terheket kell viselnem, amelyek az életembe kerülnek.« Amikor a vezetõk megkérték, hogy vegyen részt a konferencián, azt mondta, nem teheti, azonban Isten látomásban felszólította, hogy menjen el, és engedelmeskedett. A hivatalos ülés megnyitása elõtti napon a fõiskola könyvtárában találkozott a vezetõkkel. Betekintést nyerhetett sokuk belsõ életébe, bizonyságtételeket írt nekik, szinte jobban ismerte õket, mint õk saját magukat. Isten ügyének vezetõi voltak, és Ellen White mindegyiküket szerette. Ünnepélyesen bemutatta nekik az üzeneteket, amelyeket a következõ néhány hét során eléjük kívánt tárni, hogy megtudhassák, mire számíthatnak. A küldöttek a következõ reggelen öszszegyûltek az imaházban, ahol kétezer-ötszáz ember fért el kényelmesen. De erre az alkalomra négyezren zsúfolódtak össze… Tíz év óta ez volt az elsõ generálkonferenciai ülés, melyen Ellen White részt vett. Nyíltan bizonyságot tett a küldötteknek. Kijelentette: – Nincs jogotok arra, hogy irányítsatok, ha ezt nem Isten rendelése szerint teszitek!… Az Úr senkit sem ruházott fel királyi hatalommal a sorainkban… Elmúlt az idõ, amikor ezek az emberek állhattak a szent helyen. Most átszervezést akarunk… más elv alapján… Az új elv a szeretet. Olyan szeretet, amelyet Jézus mutatott be nekünk. Olyan szeretet, amely családi körben is kifejti a hatását, megakadályozza, hogy az ember munka közben pletykálkodjon és panaszkodjon, s kötelességének érzi, hogy betöltse Krisztus parancsát: »Menjetek el széles e világra.« Eljött az idõ, amikor e népnek újjá kell születnie. Az üdvözültek között akarok lenni, és azt kívánom, hogy ti is ott legyetek. Veletek összhangban szeretnék dolgozni. Menjetek mindnyájan haza, de ne azért, hogy fecsegjetek, hanem hogy imádkozzatok. A gyülekezet lenyûgözve hallgatott – bánkódtak a múlt miatt, és reménykedve tekintettek a jövõbe, majd elhatározásokat hoztak a jelenre nézve. Kis szünet után Arthur G. Daniells szólalt fel. Évekig dolgozott együtt Ellen White-tal Ausztráliában, és sok ta28 • AZ IDÕK JELEI 2009/4.

pasztalat nyomán megtanult bízni a vezetésében. Azt tanácsolta, hogy minden elõre meghatározott napirendi pontot tegyenek félre, és nevezzenek ki egy nagy létszámú bizottságot az átszervezés érdekében. A szándéka az volt, hogy a lehetõ legnagyobb szabadságot biztosítsa a felszólaláshoz, hogy a Szentléleknek tág tere legyen a munkálkodásra.” (302–304. o.) Ellen White a küldöttek elõtt is elismételte, amirõl a „könyvtárban” beszélt a vezetõknek. Felszólalása meghatározó volt az egyház strukturális mûködését illetõen, noha a késõbbiekben személyes harcok sorát indította el. Ismerjük meg elõször a „könyvtári beszéd” tartalmát, amelyet részletekben közlünk lapunkban:

Királyi hatalom A generálkonferencián uralkodó állapotokat és a vezetõk felelõsségét nem értik azok sem, akik tisztségeket vállalnak a mûben. A világosság szavait szólom: Isten azt akarja, hogy mindenki munkálkodjék. Soha ne tekintsünk elég bölcsnek csupán néhány embert, hogy õk ellenõrizzék vagy írják elõ terveinket. Minden kérdést a generálkonferenciának kell feltenni, s annak hangjára hallgatni, hogy miként folyjék a munka a különbözõ területeken. Szûk kör volt itt, s a körön belül királyi uralkodó hatalom. A kijáratokat eltorlaszolták. A munka minden területen egészen más irányt követel meg. Eleget hallottunk arról, hogy „mindennek a szabályos úton kell haladnia”. Amikor a szabályos utakat megtisztítják – Isten pecsétje, lenyomata a szabályos utakon van –, akkor a mi dolgunk megerõsíteni ezeket az utakat. De ha Isten üzeneteit elfogadják ugyan, ám minden marad a régiben, akkor nyilván meg kell újítani a „szabályos utak”-at. Teljes változásra van szükség, teljesen új szervezetre, s olyan bizottságra, amely nem fél tucat emberbõl áll, akiknek a csoportja uralkodó és ellenõrzõ hatalommá lesz, hanem azok képviselõit is magában foglalja, akik intézményeink, kórházaink felelõs vezetõi. Olyan vezetõségre van szükség, amelyben élet van, amely szüntelenül munkálkodik, növekszik. A vezetés elvei összezavarodtak, távol vannak Isten elveitõl. A munkavégzés minden intézményben az Úr Lelke által vezetett irányítókat követel. Változásnak kell beköszöntenie. Ne hagyjuk úgy véget érni ezt az értekezletet, mint az elõbbieket, ugyanazzal a mesterkedéssel, ugyanazzal a hangnemmel és renddel – Isten õrizzen, testvéreim! Isten azt akarja, hogy ébredjen fel

EGYHÁZTÖRTÉNET

mindenki, aki ismeri az igazságot. Azt akarja, hogy erõnk megújuljon, mert most olyanok vagyunk, mint a halottak. Itt az idõ, hogy felébredjünk, felkeljünk, világosodjunk, mert eljött világosságunk, s az Úr dicsõségének fel kell támadnia rajtunk. Amíg ez nem történik meg, mindegy, hogy ma vagy holnap rekesztjük be értekezletünket. Feltétlenül be kell vonnunk másokat is a tanácskozásba. A jelenlegi vezetõk ugyanabban a kerékvágásban haladnak, ugyanolyan stílusban dolgoznak, s a testvérek elcsüggednek, zavarttá válnak. Ilyen vezetõkre nem bízhatunk olyan roppant felelõsségeket, amilyenekkel az Isten mûvében végzendõ munka jár. Az Istentõl nyert világosság szerint minden, ami az értekezlettel összefügg, legyen szent – a legszentebb. Igazi alapokra kell helyezni a terveket és a munkát. Isten változásra szólít. Azt akarja, hogy a jó képességû emberek megértsék, fokról fokra kell felkapaszkodniuk a létrán, s ha megteszik, végül belépnek Urunk országába. Azt akarjuk, hogy ösvényünk az égbe vezessen, s minden önzést elvessünk. Itt vannak az ellenségeink, a gonosz ügynökei. Minden alkalommal az ellenség nyeri el a gyõzelmet. Isten azt akarja, hogy ébredjünk fel, mindenki kezdjen dolgozni, fáradozzunk az ideiglenesért és az örökkévalóért egyaránt. Embereket kellene nevelnünk, tanítanunk, fegyelmezve õket. Fogjunk össze, felelõsségeket hordozva, és vigyük el az üzenetet a puszta helyekre. Legyen vége az egy helyben topogásnak! Ám eddig még minden értekezlet ugyanúgy végzõdött: semmi eredménye nem volt. Isten most változást akar. Azt akarjuk tudni, mit lehetne tenni most, azonnal, hogyan egyesíthetjük erõnket, és akkor Isten is velünk munkálkodhat. Ne tegyük a terhet két-három emberre, ne hagyjuk, hogy õk hordozzák az egészet. Legyenek felelõs férfiak, akik hûségesek. Isten próbára teszi õket, s ha nem a krisztusi elvek szerint dolgoznak, akkor õket is le kell váltani, és másokat kipróbálni. Isten azt akarja, hogy tudjuk, mit jelent a mennyei elvek szerint munkálkodni. Azt akarja, hogy tudjuk, mit jelent az õrhelyünkön állni. „A hitetek mellé ragasszatok jócselekedetet, a jócselekedet mellé tudományt.” Aki ezek szerint él, soha el nem esik. „Mert ekképpen gazdagon adatik majd nektek a mi Urunknak és megtartónknak, Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.” Isten õszinte velünk. Az Õ szemében megvetésre méltó az állapotunk – megvetésre. A vezetõk megtorpannak a félelem miatt. Krisztus nemességének, nagylelkûségének, irgalmának és szeretetének olyannyira híjával vannak, mint Gilboa dombjai a harmatnak és esõnek. Olyan híjával, hogy mi nem tudjuk felrázni õket. A fény rájuk ragyogott, de mit sem ért. Állítólag elfogadták, mégsem változtattak semmin. Ez megrémít, mert láttam, hogy ha nem lesz bennük több szánakozás, több szeretet, akkor az Úr eltávolítja helyérõl a gyertyatartójukat. Tanulmányozzuk János evan-

géliumát, hogy megtudjuk, mit mond Isten szeretetérõl, amelyet ki kell fejeznünk – mert nem ezt teszszük. S ha nem tesszük, akkor az ellenkezõ tulajdonságot melengetjük. Most nem ápolják intézményeinkben a szeretetet. Azt gondolják, minden kis ravaszság által nyernek valami keveset, miközben sokszorosan veszítenek a kicsinyes üzletelésben, míg csak az Úr ki nem mozdítja helyébõl a gyertyatartót. Isten mindegyiküket ismeri. Újjáteremtett érzelmekre, gondolkodásra van szükség. Isten nem ment föl bennünket, amíg ezt nem tanítják minden intézményünkben. Isten komolyan gondolja, amit mond: „Változást akarok.” Ne folytatódjék ugyanaz, ugyanazokkal az elképzelésekkel, bizottságokkal – kis trón van itt, a király benne ül; a többiek mind másodlagosak, pedig sokkal élesebben látnak, értelmesebbek, mivel nem szûkkeblû, önhitt módon gondolkoztak és dolgoztak. Nagyon-nagyon helytelenítem ezt az állapotot. Nem akarok szólni, de hallgatni sem merek. Ki kell nyújtani a kezünket Isten után, megalázni a szívünket elõtte. S ha világosan felismeritek ezt, látni fogjátok, hogy Isten gyûlöli az önzést. Amikor önzést hozunk be a mûvébe, ez százszor súlyosabbá teszi a gonoszságot. Ha behozzuk az önzést – mintha a mû javára tennénk –, akkor egyáltalán nincs a javunkra. Isten szégyell benneteket emiatt. Jézus Krisztus képviselõivé kell lennünk, jellemének képviselõivé mindenhol, minden országban. Az Úr nem fogad el közönséges tüzet. Azt akarja, hogy általa gyújtott szent tüzet vigyetek. Azt akarja, hogy munkálkodjatok, s ez a tûz megemészt minden közönségességet, mértéktelenséget, önzést, hitvány elgondolást, szabadosságot, beképzeltséget, minden gonosz tisztátalanságot. El akarja venni mindezt a néptõl, mert népet próbál formálni, amely helytáll az utolsó nagy küzdelemben. S ha mindenki Istenben lesz elrejtve, akkor az Úr jelenik meg, nem az én, nem az önzés. Szûkkeblûséggel, önhitt eszméitekkel, tervkovácsolással, eltulajdonítással gondoltok javítani Isten tervein, úgy vélve, hogy nyerni fogtok valamit – s ha nem tanultatok ennél jobbat, akkor tanuljatok most. Isten azt akarja, hogy a bizottságokat, melyek oly régóta intézik az ügyeket, mentsétek fel megbízatásuk alól, hogy legyen lehetõségük menteni az életüket, és lássák, ki tudnak-e mozdulni a régi kerékvágásból – nincs reményem erre, mert a Szentlélek sokat munkálkodott, de a király most is a helyén van. Isten ránk akarja árasztani Lelkét, hogy a Szentlélek legyen a király. Semmilyen nyerészkedést nem akar látni. A tisztviselõk úgy viselkedjenek, hogy a nép bizalma megalapozódjék bennük, s ne féljenek, hanem mindent nappali világosságban szemléljenek. Az történjék, ami mindenkit boldoggá tesz, hiszen Isten nekünk adta azt a kiváltságot, hogy Jézus munkatársai legyünk. (Arthur W. Spalding–Percy T. Magan: Kiadatlan bizonyságtételek, 153–165. o.) AZ IDÕK JELEI 2009/4. • 29

HÍREK

Fontosabb dátumok közösségünk életében Keresztségek 2009. november 15. 2010. február 28. 2010. május 30.

Panzió Cserszegtomajon (Hévíz mellett) Közösségünk az egészségügyi misszió tervezett életmódközpontját Cserszegtomajon szerette volna megvalósítani. A tervezett helyszínen végül is nem valósult meg az egészségnevelõ munka, bár a szervezõk igen áldozatos munkával indítottak turnusokat az ingatlanban. A panzió építõje és tulajdonosa továbbra is szeretné valamilyen formában egészségnevelési célokra felkínálni megvételre az ingatlant olyan személynek, aki elveinkkel összhangban tudná üzemeltetni. Az alábbiakban közzétesszük az ingatlannal kapcsolatos tudnivalókat: Cserszegtomaj Keszthelytõl (a Balaton fõvárosa) 5, Hévíztõl 3 kilométerre fekszik, dombos területen. Hévízen Európa legnagyobb termáltava található, a világ minden részérõl visszatérõ mozgásszervi betegek látogatják. A nyugalmat kedvelõ vendégek leginkább Cserszegtomajon szállnak meg, amely csendes, jó levegõjû. A panzió a Sümegre vezetõ úton épült, egy kis hegyoldalon. A ház 2003-ban készült el, 300 m2 hasznos lakóterülettel. Falai (osztrák licenc alapján készült) kerámiatéglából épültek, külön 5 cm vastag Nikecell szigeteléssel. A tetõtér: felül kanadai zsindely, majd colos fenyõdeszka, Bramac-fólia, szigetelésnek 12 cm-es kõzetgyapot, ismét fólia, végül gipszkarton, amelyet fûrészporos tapéta fed. A fõépületben: 10 háló, 8 fürdõ zuhanyzóval és vécével, társalgó vízpatkós cserépkályhával, konyha beépített bútorral (gáztûzhely, villanysütõ, mosogatógép), éléskamra, konditerem, tévészoba, iroda mosdóval, különálló vécé mosdóval, télikert, kazánházmosókonyha. Liftnek, szoláriumnak és szaunának helyiség. A hálószobákat bútorozottan adjuk át. Mindegyik szobához terasz is tartozik. A ház fûtése: központi gázfûtés, de cserépkályháról is üzemeltethetõ. A melléképületben (személyzeti): 2 db 3 ágyas szoba zuhanyzóval, vécével és mosdóval. Egy mûhely zuhanyzóval, vécével és mosdóval. (Központi gázfûtés.) Faépület: garázs 3 kocsinak + parkolók. 5535 m2-es örök panorámás, teraszosított, parkosított telek, gyümölcsös, zöldségeskert saját kúttal, zöldséges pince. Irányár: 299 000 euró. Telefon: (00-36) 20/5688419, e-mail: [email protected].

Intézmény- és osztályvezetõk találkozója és továbbképzése 2009. december 3., Elek 2010. március 4. 2010. június 3. Küldöttértekezlet 2010. május 23–24. Országos konferencia 2010. május 22. (terv) Országos egészségügyi konferencia 2009. november 22. 2010. április 18. Sola Scriptura-iskolanapok 2009. december 13. 2010. február 21. 2010. március 21. 2010. április 11. 2010. május 9. Továbbképzési napok 2009. december 6. 2010. február 7. 2010. március 7. 2010. április 18. 2010. május 2. Prédikátorértekezletek 2009. november 19., Zugliget 2010. január 10–14., Törökkoppány 2010. március 18., Zugliget 2010. június 6–10., Bózsva Tanácsadó bizottsági ülések 2009. november 29. 2010. január 10. 2010. február 14. 2010. március 28. 2010. április 25. 2010. május 16. 2010. június 6. Imahét A 2009. évi imahetet november 28. és december 5. között tartjuk meg. Az imahét témája: Küldetés a reménység üzenetével. Imaheti felajánlásainkat a pestlõrinci és a miskolci gyülekezeti épületekre különítjük el.

HÍREK

Esküvõk

Velünk történt

Balássi Anett és Majoros Péter (Veszprém), 2009. május 31. Makra Ildikó és Szabó Tamás Péter (Budapest), 2009. szeptember 6. „Áldjon meg téged az Úr, és õrizzen meg téged!” (4Móz 6,24)

Születések Fürj György és Fürjné Simon Edina gyermeke, Leonóra, 2008. november 2. (Sárvár) Holló Péter és Sitkei Eszter gyermeke, Balázs, 2009. augusztus 19. (Budapest) Muskatal Szabolcs és Muskatal Angéla gyermeke, Rebeka, 2009. szeptember 24. (Miskolcszirma) Molnár István és Molnár Nóra gyermeke, Nadin, 2009. október 27. (Budapest) „Legyen õ a te lelked megvidámítója!” (Ruth 4,15)

Halálozások H. Kovács Gáborné (Békés, 2009. június) Dezsõ Józsefné (Veszprém, 2009. augusztus) Papp Olga (Szentendre, 2009. augusztus) Vincze József (Nagyút, 2009. augusztus) Jávorcsik Istvánné (Nagyszénás, 2009. augusztus) Máriaföldi Mihály (Nagyszénás, 2009. szeptember) Kelemen Józsefné (Elek, 2009. szeptember) Selyem-Tóth Sándorné (Keszthely, 2009. szeptember) Szabó Lajosné (Nagyszénás, 2009. szeptember)

Keresztségek • Fehérvárcsurgó,

2009. július 26.: Simon Mihályné Simon Mihály • Budapest, Zugliget, 2009. július 19.: Boniro Anna Sofia (Zugliget/Clarens, Svájc) Lakatos Alinka (Budapest, Zugliget) Takács Tímea (Kaposvár) • Gyõr, 2009. szeptember 27.: Idei Árpádné „Megõrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt 121,8)

„Mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem elõzzük meg azokat, akik elaludtak, mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával leszáll az égbõl, és feltámadnak elõször azok, akik meghaltak a Krisztusban.” (1Thess 4,15–16)

HIRDETÉS

Kedves Testvéreink! Lehetõség nyílik frissítõ és gyógyulást segítõ masszázs igénybevételére a BIK Könyvkiadó melletti rendelõben (1062 Budapest, Székely Bertalan u. 22. III/7.). Javasolt: ülõmunkát végzõknek éppúgy, mint megterhelõ fizikai munkát végzõknek, fáradtság, stressz oldására, izomfájdalmak, izomgyengeség esetén, reumás és mozgásszervi betegségben szenvedõknek. Szeretettel várom jelentkezéseteket a 06-30/391-5486-os telefonszámon. Testvéri üdvözlettel: Madarász Zsuzsanna

Az Idõk Jelei • Kiadja a Keresztény Advent Közösség • 1121 Budapest, Remete út 16/A Telefon: 06-1/391-0205 • e-mail: [email protected] • http://www.kerak.hu • www.e-konyv.hu/kerak Felelõs kiadó: Hites Gábor • Készült Nágocson, a Reménység Alapítvány nyomdájában

Legyetek készen ti is!

Recommend Documents