.LÁNG BENEDEK.
.Eco szigete,. avagy a partraszállás veszélyei hajlamos emberiségnek, hogy az bennük kedvére lecövekelhessen. A rózsa neve a legkönnyebben értelmezhet√ képe a nyelvnek, referenciája azonban olyan sokrét∫, hogy szinte már semmit sem jelent, és tüstént kisiklik a talaj az értelmez√ lába alól. A könyvtár, a nyelvben kifejezhet√ tudás √rz√je, az illetéktelen kíváncsiság el√l rejtve és védve van, a könyvnek pedig, amely a nevetés apológiáját tartalmazza, és ezzel a középkori világkép biztonságát veszélyezteti, lapjai mérgezettek. A Foucault-inga felfüggesztési pontja a mozgó univerzum egyetlen nyugodt pontjáról árulkodik, „mert odafönn, ott, ahonnan függ, azaz gondolatban vég nélkül meghosszabbítva a huzalt, fel egészen a legmesszibb galaxisokig, az ott a mindörökre mozdulatlan Szilárd pont”. Egyedül ez maradt meg „alapnak, saroknak, eszményi támasznak”, egyszóval igazi arkhimédeszi pontnak. Hiába azonban három m∫velt entellektüel furfangja, hiába a Terv és az Egyetemes Összeesküvés: a világmindenség egyetlen szilárd pontjának, amely megválthatna minket a panta rhei átkától, nem sikerül a nyomára bukkanni. Az Isteni pont birtokbavételére tett kísérlet kegyetlen bosszút szül. A világ elemeinek önkényes megkeverése, a történet bet∫inek felcserélése olyan hübrisz, amelyre a válasz az illetéktelen beavatkozó sejtjeinek átrendezése. „Vétkeztünk a világot teremt√ és megtartó Szó ellen – mondja a rák végs√ stádiumában Diotallevi1 – aki a Könyv bet∫it megkeveri, az a világot keveri meg. Ha megváltoztatod a világot, a testedet is megváltoztatod.” ◊vele a saját sejtjei végeznek, meg-
SZIGET MINT TENGERI TÁMASZPONT
V
annak olyan kitüntetett pontok a térben és az id√ben, amelyekb√l különösen átható tekintet esik a világra. Jelent√ségük különösségükben, a homogén közegt√l való eltérésükben rejlik. Az innen vetett pillantás el√tt a világnak nem marad lepleznivalója, a maga meztelenségében és kiszolgáltatottságában mutatkozik meg. E pontok veszélyessége azonban nem csupán abban áll, hogy ilyen kérlelhetetlenül √szinte képet kínálnak: sokkal félelmetesebb, hogy szilárd létükben a láb megvethet√, és onnan, mint arkhimédeszi pontból, a világ helyéb√l kimozdítható. Érthet√ tehát a versengés, az emberek g√gös törekvése, hogy e pontokat megtalálják és elfoglalják, semmibe véve az ilyen törekvések el√l kibúvó világ szemérmes rejt√zködését. Az irodalomnak szorosan véve nem is lehet egyéb témája; az írók mindig azt a perspektívát keresték, amely e pontokból nyílik. Nincs merészebb próbálkozás azonban, mint éppen magukról e különös pontokról írni regényt. Umberto Eco nem sokat szerénykedett, három eddigi regénye, A rózsa neve, A Foucault-inga és A tegnap szigete a világ három nagy megjelenési formájának, a nyelvnek, a térnek és az id√nek e mindenütt jelen lév√ és sehol nem található referenciapontjairól kapta címét. Csakhogy e pontok védelmükbe veszik a fenyegetett világot, és nem adják meg magukat a visszaélésre
A cikk elkészítésében ötleteivel nagy segítségemre volt Sz√nyi György Endre, Szentpéteri Márton és Fabók Zoltán. Legf√képp azonban Tarnai Mártának tartozom köszönettel.
21
Láng Benedek
(Talán csak a vikingek lehettek még ennyire otthon a szigeteken, √k azonban tapasztalataikat nem foglalták írásba.) A görögöknek köszönhetjük a Boldogság Szigetét, és √k boncolgatták els√ként az emberiség és a szigetek konfliktusokkal terhes kapcsolatát. A szigetekkel a férfiak Odüsszeusz óta bajban vannak – bár lehet, hogy ez csak a n√kkel kapcsolatos gondjaik természeti tárgyra való kivetítése. Odavágynak, aztán nem képesek hazatérni a családjukhoz (vö. Tiberius, Prospero, Tímár Mihály, Gauguin – de Monte Cristo, Szent Patrik és a Jelenések könyvét író János apostol sorsa is a sziget jegyében teljesedik be). A partraszállás mindig magában rejti a csapdába esés és az elszigetel√dés veszélyét, megérkezni könnyebb, mint elmenni. Sosem lehet tudni, hogy a szigeten hol bújik meg a nimfa, honnan lesi türelmesen áldozatát, a part szikláit kerülget√ naiv hajóst, hogy aztán n√i (vagy fiúi) bájakkal, természetes tisztasággal, misztikus vallásélménnyel (kinek-kinek gyengéi szerint), egyszóval a távozás vágyának megvonásával vagy egyszer∫en az utazóeszköz megtagadásával örökre odaláncolja. A Sziget nyugaton található – ez már Colombus el√tt is közhely volt. Az örökre elsüllyedt Atlantisz, a boldogok Elüszionja, Zeusz és Héra nászának helye, a kelta druidák Avalonja, Dante Purgatóriuma (mely maga is sziget), Morus hideg Utópiája mind nyugaton vannak, és Európa legnyugatibb pontjára, a zöld szigetre vonultak vissza a kolostorépít√, kora középkori szerzetesek is, hogy új, keresztény hitükben a germán háborúktól zavartalanul elmélyedhessenek. A Tegnap Szigete annyiban exkluzívabb, mint szigettársai, hogy éppen a colombusi gondolat fényében, egyszerre van keleten és nyugaton, s√t: nála keletebbre és nyugatabbra semmi sincs. A Sziget mint hívószó felkelti távolság és utazás, szám∫zetés és hajótörés, vágy és nosztalgia képzetét, de nemcsak az elvágyódással van szoros kapcsolatban, hanem a halállal is. A Halottak Szigete is az √si hagyomány része, túl az evilági élet hatókörén, Kharón ide hajózza át Orpheuszt csónakjával, de Eurüdikét már nem hozza vissza; Dante Purgatóriumának megpillantásáért Odüsszeusz halállal fizet; és Arthus király is a halálon túli Avalon szigetére vonul vissza a nagy nyugati csata után.4 Nyugaton hal meg a nap, és ott van Hadész, a görögök alvilága is. Hiába azonban a bizonyosság, hogy a Sziget boldogsága a halál nyugalmával azonos, a világtörténelem újabb és újabb expedícióknak lesz tanúja, amelyeket a sziget gazdagságának ígérete lelkesít. Felfedez√utak egész sora indul a Tegnap
tanultak önállóan permutálódni a természet törvényeinek figyelmen kívül hagyásával. A múlt másik újraírója, Belbo pedig az univerzum titkaival álnokul kecsegtet√, majd azokat mégis h∫ségesen meg√rz√ ingán leli halálát.2 A Tegnap Szigete végül az id√ szövetének legérzékenyebb pontján található, ott, ahol a mából tegnap lesz. Amikor ugyanis a nulladik hosszúsági fokon éppen nagycsütörtök dele van, akkor száznyolcvan fokkal nyugatra éppen csak elkezd√dik a nap, míg ugyanennyivel keletre már majdnem véget ér. A világ másik felét átszel√ délkörön állva tehát éppen éjfél van, csak nyugatra nézve a pénteki nap, keletre nézve a csütörtöki nap éjfele. Az id√zónák rendszerének értelmében, aki keleti irányban kerüli meg a földgolyót, az nyer egy napot azokkal szemben, akik otthon maradnak (vö. Willie Fogg a Föld körül). E pont (vagy inkább vonal) is rejt√zködik azonban, megtalálásához szükség van a délkörök tudományára, azaz, mivel a hosszúsági köröket egyáltalán nem olyan egyszer∫ mérni, mint a szélességieket, inkább a délkörök rejtélyének megoldására. A longitudines mysteriumá-nak felfedése azonban a 17. században – Eco regényének idejében – még várat magára, bár a kihívás és az ösztönzés nem csekély. „Annak, aki ezt a problémát, a Szilárd Pont, a Punto Fijo kérdését megoldja, a spanyol II Fülöp már hetven esztendeje egész vagyont ajánlott fel.”3 Annak, hogy az ember a teret birtokába vegye, és alkalmasint visszataláljon egy általa korábban felfedezett kincses szigethez, el√feltétele a délkörök ismerete. A Csendes-óceán feletti politikai fennhatóságnak és a déltengeri támaszpont létesítésének el√feltétele a Szilárd Pont rejtélyének megoldása, ezért dúl néma háború a kormányok közt a délkörök titkának megszerzéséért, és ezért fáradoznak a regény különféle hajói mind a punto fijo megtalálásán.
ELSZIGETELT FÉRFIAK
A
Sziget mint irodalmi téma természetesen Eco el√tt is széles körben népszer∫ volt, és bár mára már jóformán minden tudható róla, titokzatosságából mit sem vesztett. A világtörténelem nagy munkamegosztásában a görögök voltak a els√ szigetszakért√k, kereskedelmük, kultúrájuk, hajózásuk az Égei szigetvilág függvénye, Krétával, Rodosszal, Ithakával, Knosszosszal vagy Kirké és Kalüpszó nimfa szigetével olyan meghitt viszonyban voltak, mint mi lakóhelyünk utcáival.
22
Eco szigete, avagy a partraszállás veszélyei
a karddal és – az alighanem még kegyetlenebb – szavakkal vívott párbajok m∫vészetére tanítja; a csupa nagybet∫s szavakkal beszél√ és középkori írásjelekben tobzódó Emanuele atya középkori retorikára okítja, és Párizstól, azaz magától Sodomától óvja, amelynek csavaros beszédet és erénykend√zést értékel√, s√t el√író szalonjaiba végül mégis eljutva, Roberto némileg kamatoztathatja a hosszú évek alatt megszerzett, széles kör∫ félm∫veltségét. Roberto n√ies fiú, passzív princípium szülötte, folyton levelet ír, éjszaka van ébren, és a Holdtól kap er√re. Befogadásra igen hajlamos, aktív cselekvésre annál kevésbé. A szerelmet csupán az elérhetetlenségben és a beteljesületlen vágyódásban élvezi, Úrn√jének megközelítésér√l csak álmodni mer. A számos tanítómesterét√l kapott, Machiavellit megszégyenít√ érvényesülési tanács gyakorlatba ültetésér√l pedig ne is beszéljünk. Roberto tehát kitalálja törvénytelen testvér-alteregóját, Ferrantét, aki kívülr√l hasonmása, erkölcseiben ellentéte, sorsában pedig árnyéka, ellenpontja és tükörképe. Ferrante a tehetetlen Roberto el√l elhalássza a n√t, elveszi nevét és sorsát, megfogadja a Robertónak nyújtott tanácsokat, a színlelés mesterévé és sokszoros kémmé képezi magát, miniszterekkel tárgyal, hazudik, mint a vízfolyás, és politikusokat játszik ki egymás ellen. A Roberto által írt történetében azonban egyszer csak a saját erkölcstelenségének hálójába gabalyodik, a maga keltette hullámok összecsapnak feje fölött és börtönbe kerül egy szigeten. Arcát b√r maszk fedi, hogy fel ne ismerjék, és ennek az álarcnak szemnyílásain keresztül szemléli szigetbéli börtönéb√l vágyakozva a kiköt√ben álló Tweede Daphne nev∫ hajót, míg Roberto a maga részér√l a búvárszemüveg √sében, egy b√rálarcban kutatja a tenger fenekét, a Daphne nev∫ hajóról indított expedíciói során, ahonnan vágyakozva szemléli a szigetet. Roberto tehát megkett√zi saját történetét, Ferrante sorsát a Vágy és a Féltékenység írja, mely így alighanem kalandosabbá válik, mint Roberto valódi, gyávaságtól és passzivitástól korlátozott élete.
szigetének megtalálására is, amely a maga keletnyugati elhelyezkedésével meghalásnak és újjászületésnek egyaránt színhelye. De hogy a szigetr√l szóló beszéd parttalanná ne váljék, térjünk végre a regény eseményeire.
ROBERTO, A PARTRA VETETT HAL
A
történet f√szerepl√i a Sziget és a hajótörött, akik néhány száz méterr√l méregetik egymást. Roberto de la Grive, olasz kisnemesi származék az óceán vihara és a történetírói furfang áldozataként nem egy szigeten, hanem a szigett√l karnyújtásnyira, egy lehorgonyzott, elhagyott hajón szenved hajótörést. Persze a sziget és a hajó úgyis majdnem ugyanaz: kis darab elszigetelt szárazföld a tenger közepén. Id√nként a szigetek is úsznak, mint Apollón szül√helye, Délosz, a horgonytalan sziget, és gyakran a hajók is mozdulatlanul horgonyoznak. Robertót azonban ez a párhuzam nem vigasztalja, √ a szigetre akar jutni, de ezt rendkívül megnehezíti, hogy Eco megvonja t√le az úszás képességét. Ekképpen izolálódik a cselekmény tere egy tengert√l körülvett, elnéptelenedett hajón szemben a szigettel, melyt√l elválasztja a tenger, néhány korallzátony, valamint az id√zónák gyakorlatának nem kívánt, de törvényszer∫en érkez√ gyermeke, a dátumváltó vonal, amely mentén a tegnap és a ma éjfelét nem egy teljes nap, hanem csupán egy lépés választja el. Roberto „ég és víz között, az isten háta mögött, hogyne álmodta volna szívesen, hogy nagy bajban van ugyan, de legalább az id√ kell√s közepére került.” (254. o.) Bár a történet folyamán nem tud partra szállni, a helyi id√t lóvá tenni, és az id√zónák elméletének értelmében a másnapból a tegnapba átúszni, A tegnap szigete mégsem a tehetetlenség regénye. Roberto a fejl√désregényekb√l jól ismert naiv, de új ismeretek befogadására mindig kész, hatalmas tanulási potenciállal rendelkez√ ifjú. Hans Castorp hozzá képest kiforrott személyiség, aki minden hatásra érzéketlen. Tanítómesterek, szabadgondolkodó életm∫vészek, klerikus feltalálók tiszteletre méltó sora avatja be a tudomány, a vívás és a társasági élet fortélyaiba, √ pedig szivacsként szívja magába a 17. század minden tudását, babonáját, szokását és stílusát. B√vér∫, káromkodásra hajlamos apja a lovagi ideált mutatja meg neki; a libertinus, Isten létét is kétségbe vonó, megalkuvást nem ismer√ Saint-Savin
INTERTEXTUÁLIS HORGONYOK ÉS HORIZONTOK
F
√h√sünknek, miel√tt a 17. század cselszövésekben, földrajzi érdekl√désben és technikai találékonyságban gazdag korszaka a felfedez√útra induló hajóra
23
Láng Benedek
hívást adja a Párizsba érkez√ f√h√se szájába: Párizs, most kett√nkön a sor! És valóban, Ferrante képzeletbeli regénye 1643-ban készül, és ezután még kétszáz évet kell várnunk, hogy Balzac a fenti szavakat Rastignackal kimondassa (349. o. Goriot apó). Számos kapcsolat van végül A tegnap szigete és az olasz romantika f√ m∫ve, Manzoni A jegyesek-je között. A történet ott is egy megtalált kézirat újraírása, melynek gyenge stílusa és dagályossága miatt a szerz√ id√r√l id√re panaszkodik, Monferrato és Casale ostroma szintén szerepet kap a cselekményben, és a regényben felt∫nik egy don Ferrante nev∫ úr, a visszahúzódó tudós, aki érdekl√dik a mágia és az asztrológia iránt, kedvenc m∫ve pedig A fejedelem.5 Van azonban egyetlen szerz√, mégpedig Salgari, akinek elbeszél√ technikáját Eco bizonyosan nem szántszándékkal idézi meg. Salgari – legalábbis Eco karikatúrájában – az izgalmas, √serd√béli üldözéses jelenetet azzal szakítja meg, hogy hosszas botanikai értekezésekben részelteti az olvasót a baobabról, annak ürügyén, hogy az üldözött egy baobabgyökérben botlott meg. Ezt a módszert igyekezett elkerülni Eco A rózsa nevé-nek írásakor.6 A tegnap szigetében meg kívánja osztani széles kör∫ tudását a kora újkorról, de ez id√nként azzal a nem szándékolt eredménnyel jár, hogy a történet elveszti lendületét. Az els√ rossz jel az, hogy a hajók alkatrészeinek szakszókincse iránt csak kevéssé érdekl√d√ olvasó már a történet kezdetén a tengeri terminológia négynyelv∫ m∫szaki szótárába ütközik (12–13. o.). Kés√bb a passzátszelekr√l kapunk földrajzkönyvbe ill√ leírást (98. o.), majd pedig legalább fél tucat bonyolult csillagászati m∫szer felépítésével és m∫ködési elvével ismerkedünk meg részletesen. A salgarizmus csúcspontja azonban az a tizennégy oldalas – egyébként elegáns – kultúrtörténeti körkép, amelyet a galambnak mint szimbólumnak a történetér√l kell végigolvasnunk (319–333. o.). „Némi »Galamb-magyarázat« kell ide – mondja Eco –, néhány vázlatpont egy csinos értekezéshez”, majd pedig megtudjuk, mit jelentett a galamb az asszír, a görög, a zsidó és a keresztény kultúra számára, megismerkedünk a galambbal mint h∫séges szerelmessel, mint hírhozóval, majd jön Noé és az olajág. Az olvasó pedig nem tud szabadulni a gyanútól, hogy az értekezés a szemiotikaprofesszor egy meglév√ el√adásszövegének és a számítógép copy – paste funkcióinak termékeny egymásratalálásából született. Ezen a ponton bizony a hajóról szóló történet alaposan megfeneklik. Igazságtalan lenne azonban, ha az enciklopedizmusban rejl√ tudálékoskodást túl szigorúan olvas-
szám∫zte volna, része van mindenben, amin az irodalom tanúsága szerint a kor szerepl√inek keresztül kell menniük. Túlél egy Dumas-tól ismert várostromot, szerelembe esik, és tapasztalt barátja Cyrano de Bergeracot megszégyenít√ leveleket diktál a nevében, majd megismerkedik a Három test√r-b√l ismert párizsi társasági élettel, a szalonfilozófusi erényekkel és a kötelez√ intrikákkal. Ezek áldozataként börtönbe vetik, majd megbízólevelet kap a bíborostól (aki ezúttal nem Richelieu, hanem Mazarin), de ezzel nincs kint a vízb√l, mert szabadsága fejében déltengeri hajózásra kényszerítik. Kés√bb szigeteken száll partra, mint a Bounty legénysége, különös világokkal szembesül, mint Gulliver, végül pedig hajótörést szenved és birtokba veszi új életterét, mint Robinson Crusoe. A kora újkor alaptörténetei közül kizárólag a Don Quijote-nek nem találtam nyomát a regényben. Az irodalomtörténeti horizontok megnyitása most nem az Ecótól jól ismert finom intertextualitás, játékos flörtölés, amellyel az olvasót rejtvényfejtésre ösztönzi, hanem nyílt párbeszéd a meghívott történetekkel, amelyek háttérként és kontrasztként is szolgálnak saját elbeszéléséhez. Neveket, eseményeket, sorsokat, elbeszél√i stílusokat és vágyakat idéz meg, amelyeket az olvasó gyermekkora óta jól ismer, mindezeket azonban kissé módosítja, regénye szolgálatába állítja, és a kártyákat újrakeveri, nyíltan tájékoztatva az olvasót tevékenységér√l: „Bizony jó lenne – mondja a kapitány iránt ellenszenvvel viseltet√ lovag Robertónak – ha volna egy maroknyi bátor és könnyelm∫ embere: birtokukba kerítenék a hajót, aztán a kapitányt és aki még vele akar tartani, egy csónakba ültetnék, az Amarilli-t felgyújtanák, és letelepednének ezen a szigeten, távol mindenféle ismert világtól.” (194. o. párbeszéd a Bounty történetével.) „Nem tartom illend√nek, hogy elképzeljem, amint menlevelet kap, s a menlevélen ez áll: »Ezen menlevél tulajdonosa mindenben személyes utasításomnak megfelel√en jár el.«” (186. o. A három test√r) Ferrante börtönbe vetése és elrejtése kapcsán Colbert felveti, hogy esetleg vasálarcot lehetne rálakatolni, és a kulcsát a tengerbe dobni. „Nono, Colbert, – válaszolja Mazarin, és a háttérben halljuk Eco kuncogását – hol vagyunk, talán a Regények Országában?” (374. o. A Vasálarcos története) Roberto, Ferrante történetének költésekor, „igyekezetében, hogy olyasmit írjon, ami soha regényszerz√nek még nem jutott eszébe”, a következ√ ki-
24
Eco szigete, avagy a partraszállás veszélyei
san. A szimpatetikus mágia elvein alapuló SympathiaPor, ami a regény fontos szerepl√jévé lép el√, a tudomány eszköztárába tartozik. A zavaros világ rendszerezéséhez, a megnövekedett tudásmennyiség elraktározásához új eszközökre van szükség. A korszak nagy m∫faja az enciklopédia, amelynek felsorolásait, barokk szósorozatait és teljességigényét Eco leírásai hiteles stílusban követik. Az univerzum elemeinek elraktározására és újrakeverésére különösen népszer∫ a Raimundus Lullus középkori filozófus kombinatorikus módszerein alapuló, tárcsás szerkezet, amelyet Emanuele atya mutat be az olvasónak és Robertónak. A lullizmus, valamint a szintén említésre kerül√ theatrum mundi módszerei mnemotechnikai célokat is szolgálnak, a tárgyaknak és gondolatoknak az emlékezetben való kombinatorikus vagy helyhez kötéses elraktározását. A tökéletes tudáshoz vezet√ legegyszer∫bb út mégiscsak a tökéletes nyelv megtalálása volna, amelyen Ádám annak idején a dolgokat és az él√lényeket megnevezte. Eco már szentelt egy könyvet az ádámi nyelv keresésének,7 most egy mindentudó szerkezet kapcsán egyszer csak felsorolja ennek tárgymutatóját (288. o.), a jezsuita Caspar atyával pedig egy az egyben elmondatja a híres barokk tudós, Georg Philipp Harsdörffer fejtegetéseit arról, hogy Ádám a Paradicsomban csakis németül beszélhetett (251. o.).9 A figyelmes olvasó a regény olvastán járatossá válik a 17. század összes nagy kérdésében. Ez a század mindenekel√tt a gépek korszaka.9 A fogaskerekes ostromgépek, a retorikai invenciót segít√ poétikai masinák, a csillagászati megfigyel√ és mér√eszközök – melyek mindegyikér√l részletes leírást kapunk a regényben – jelzik a kor tudományának érdekl√dését és eredményeit. A technika felértékel√dése magyarázza, hogy ebben a korban merült fel az a gondolat, hogy maga az ember is gépként lenne felépítve, és gépszer∫en m∫ködne (de la Mettrie eme gondolata a regényben: 114. o.). Az évszázad dúskál a feltalálókban és az önjelölt Leonardókban, akik tengernyi bonyolult gépet rajzolnak meg, de kivitelezni csak keveset képesek. Egyikük Agostino Ramelli, aki a Diverse et artificiose Machine cím∫ m∫vében számos lunatikus gépezetet mutat be. Err√l a könyvr√l kapja címét az a fejezet, amelyben Caspar atya nem kevésbé irreális találmányait sorolja fel. Az atyának köszönhet√ a Speculum Melitensis, amellyel majdnem lehet mérni a földrajzi hosszúságot, egy dupla fenek∫, lapátkerekes tengeralattjáró, amellyel majdnem lehet víz alatt közlekedni, végül a vízi ha-
nánk Eco fejére, hiszen regényének közege, a kora újkor, maga is hajlik a világ elemeinek felsorolására, törekszik a tudomány és az élet minden terének teljes leltározására. Ez a korszak szerette és használta az emblémákat, szimbólumokat, jeleket, nemcsak mint díszít√elemeket, hanem mint valamiféle mélyebb magyarázóer√ hordozóit.
AZ ELBESZÉLÉS KORAÚJKORI MEDRE
A
tegnap szigete a kora újkor foglalata, hasonlóképpen, mint A rózsa neve a középkoré vagy A Foucaultinga a neo-okkultizmusé. A kalandregény hátterében megtaláljuk a 17. század teljes forgatagát, háborúival, kémeivel, ostromgépeivel, térképeivel, óráival, szalonjaival, kávéjával és tudományával. Barokk harcok, szerelmes versek, tengeri utazások és felfedezések horizontja nyílik meg szemünk el√tt. Zajlik a harmincéves háború, hadmozdulatai, politikai csatározásai az átlagember számára követhetetlenek. A látszatok manierista világa ez, minden másnak t∫nik, mint ami valójában, ahogy a regény egyik legjobb jelenetében az egymás titkait kitudni igyekv√ és folyamatosan blöfföl√ Mazarin és Ferrante el√tt álló asztalon az él√ rákok halottnak t∫nnek, és a halott rákok él√knek. A látvány gyönyörét szolgálják a szigorú geometria szerint épül√ kertek is, ahol a sövények labirintust formálnak, és víziorgonákat, mozgó szobrokat és Roberto által részletesen leírt automatikus kút-szerkezeteket kerülgetnek. A titokzatossá lett univerzumnak az ember többé nem ura, hanem csak kicsiny, elveszett pontja, aki próbál eligazodni a világ labirintusában, a mindenhonnan el√kerül√ érdekességek megismerésére törekszik. Igyekszik megfejteni a rejtélyes világ emblémáit, hieroglifáit valamilyen egyetemes módszerrel, a természet zárt ajtajait a clavis universalis-szal megnyitni. Minden, ami ritka és titkos, ami a felfedezések eredményeképp közel kerül, érdekessé válik, a növénytani leírások és bestiáriumok Eco által gyakran megidézett m∫fajának tárgyává, vagy a múzeumok √seinek, a Wunderkammereknek foglyává lesz. A ritka tárgyakat a tudomány átható, hiúzszemekkel teszi vizsgálat tárgyává, a legtávolabbi földrészekr√l, az antipódusok világáról pedig démonikus mesék születnek. A kor természettudománya sem a filozófiától, sem a mágiától nem különül el világo-
25
Láng Benedek
Szó esik még a Galileit annyira foglalkoztató árapály elméletekr√l, az anyag felépítésér√l és esetleges vég nélküli oszthatóságáról, valamint Descartes nyomán arról, hogy mit is jelent az én. Az egyik párizsi szalonban pedig felt∫nik egy Roberto számára ismeretlen és túlságosan sótlannak t∫n√, tizenkilenc éves fiatalember, aki „valamiféle számológép megtervezésén törte a fejét”. Ez a fiatalember aztán el√adja nézeteit az ∫rr√l (397–399. o.), amelyek az olvasót Pascal nézeteire emlékeztethetik, aki 1642-ben valóban tizenkilenc éves volt. Egyike Eco tréfáinak, hogy a társaság egy tagja nem jósol nagy jöv√t a fiúnak, és biztosra veszi, kudarcai el√l a jezsuita rendben fog menedékre lelni. Végül pedig Roberto minden következményével végiggondolja a kora újkorban megszület√ és sokáig önreflexió nélkül terjeszked√ modernség alapkérdését, amely az √ helyzetében úgy fogalmazható meg, hogy vajon meghódítandó-e a sziget, „el kell-e juttatni Franciaország liliomait egy bábeli vétek, özönvíz, eredend√ b∫n nem látta vidék várva várt ajándékaival kecsegtet√ Terra Incognitára, (…) és nem az √sb∫nt követi-e el ismét az, aki a Sziget sz∫ziességére tör?” (101–102. o.) A kora újkori kontextus felidézését szolgálják a könyv fejezetcímei is, amelyek rendszerint a kor általános m∫veltségének egy-egy forrására utalnak. Találunk itt Kircher- és Descartes-,11 Comenius- és Schott-,12 Ramelli- és Burnet-,13 Galilei- és Gassendi-,14 valamint Gaffarel- és Dowlend-m∫veket,15 amelyek a kor tudósának könyvespolcán egymás mellett álltak. A Meghalás M∫vészete (Ars moriendi) a kor egyik nagy m∫faja, míg a Gyengédség Térképe az irodalmi szalonokban olyannyira népszer∫ précieuse-irodalom alaptípusa. A címek valódi kapcsolatban állnak a fejezetek tartalmával: a „Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerr√l” tartalmazza a ptolemaioszi–arisztotelészi és kopernikuszi–galileiánus univerzumok vitáját, a Ramelli könyvér√l elnevezett fejezet, mint maga a m∫, jórészt kivitelezhetetlen találmányokat mutat be, az „Arisztotelészi Messzelátó” pedig nem távcsövekr√l, hanem retorikáról szól, éppen úgy, mint a címadó m∫, Emanuele Tesauro Il cannochiale aristotelicó-ja.16 Szorgalmasabb recenzens bizonyára azt is feltárhatta volna, hány direkt idézetet vett át e m∫vekb√l Eco, én azonban nem akarom annak látszatát kelteni, hogy az a kulcs nyitja meg a regényt, amelyet Eco a fejezetcímekkel a kezünkbe adott. A fentiek fényében tehát nem tartható azon kritikák megállapítása, melyek A tegnap szigeté-t
rang, amelynek segítségével majdnem lehetségessé válik a tengerfenéken ólomcip√ben sétálni. Caspar atyának ez a makacs „majdnem” okozza halálát. A ballisztika, a fémfeldolgozás és a pirotechnika sikerei politikai csatákat dönthetnek el, de nem kevésbé fontosak a földrajzi tájékozódást és a gyarmatosítást segít√ szerkezetek sem. Roberto hajóútjának legf√bb motívuma az a verseny, amelyet az államok a hosszúsági fokok rejtélyének megoldásáért, és a már egyszer felfedezett szigetekhez való visszatalálásért folytatnak. Az óceánokon való tájékozódást lehetetlenné teszi az irányt∫ pontatlansága, a meridiánok mérésére pedig csak akkor volna lehet√ség, ha egy pontos óra folyamatosan mutatná a kiindulási délkör idejét. A regényben bemutatott órák, a hajósebesség mérésére szolgáló eljárások, földrajzi elemzések és délkörszámítási módszerek a 17. század legalapvet√bb kihívásaként kapcsolódtak össze, amelynek megfejtésén maga John Dee is dolgozott.10 Eco két hajója két megoldással kísérletezik. Az egyik értelmében a pontos id√ mérésére egyetlen óra ugyan nem alkalmas, sok óra viszont annál inkább. A Daphne ezért válik az órák valóságos Noébárkájává, amely vízórák, homokórák, napórák és mechanikus órák nemeit, fajait és alfajait hordozza, melyek alkalmasak az otthoni id√ mérésére és konzerválására. A másik hajón dolgozó Byrd professzor pedig a mágikus szadizmus módszereivel egy megsebzett kutyát igyekszik id√mér√ eszközzé alakítani. Ez is mutatja, hogy a korszakban még nem volt tisztázott, vajon a természetet kell-e az óram∫ analógiájára elképzelnünk, avagy esetleg az órát él√lénynek tartanunk. A gyakorlati ismeretek mellett sem a kora újkorban, sem a regényben nem szorulnak háttérbe a filozófiai és világnézeti viták. Bár Roberto „nem filozófus, hanem boldogtalan szerelmes” (400. o.), mégis végiggondolja a század összes kozmológiai és filozófiai kérdését. Néhány évvel a Galilei-per után Caspar atya és Roberto a két világrendszerr√l szóló vitájában rendre felmondja a Föld mozdulatlansága mellett szóló arisztotelészi érveket, Tycho Brahe átmeneti rendszerét és Galileinek a Nap központi helyzetét bizonyító megfontolásait. Giordano Bruno végtelen világokról szóló tételei is állandóan napirenden vannak Roberto elmélkedéseiben attól fogva, hogy Bruno érvei egy szabadgondolkodó és egy klerikus közt párbaj forrásává váltak, hiszen a végtelen világok koncepciója végtelen számú megváltást és végtelen számú poklot is implikál, tehát három évtizeddel Bruno megégetése után is becsületsértés egy pap szemében.
26
Eco szigete, avagy a partraszállás veszélyei
tegnap szigetére és hatalmába keríthetné azt, az id√ urává válna. Azt pedig már gyermekkorunk kultikus rajzfilmjéb√l is tudjuk, hogy ez rendkívül veszélyes dolog, és kizárólag nem emberi lények el√joga. A rózsa neve és A Foucault-inga után megint csak ott vagyunk, ahol a part szakad: nem emberi lépték∫ tettekkel és képességekkel a halandó ne kacérkodjék. Jó, hogy az ember elutazhat a Holdra és birkát tud kémcs√ben kikeverni, de az már túlzás lenne, ha a teljes tudást tartalmazó könyvtárban kedvére sétálhatna, és nem csak a számára elrendelt kódexb√l olvasná a léptékének megfelel√ ismereteket, valamint ha a tér és az id√ legintimebb pontjaira is rátehetné tolakodó mancsát, és ezt nem önzetlen érdekl√désb√l tenné. Roberto a regény utolsó színében felégeti maga mögött a Daphnét, és megindul a mát a tegnaptól elválasztó határvonalon. Szükségtelen azzal a prózai interpretációval próbálkoznunk, hogy Roberto a hajóról a szigetre átúsztában megfullad (bár, mint a bevezet√b√l tudjuk, nincs is stílusosabb, mint útban a szigetre meghalni), világosan értésünkre van adva, hogy úszni megtanult. Belefog az id√ elleni utazásába, útra kel a halálon túli szigetre, mint Arthus tette földi tetteit bevégezvén, mi pedig a tenger hullámai közt szem el√l veszítjük. Fogságából a leküzdhetetlen Téren át nem, csakis az Id√n át szabadulhat; ahogy a mából átúszik a tegnapba – a külvilág számára már úgyis rég meghalt –, az id√ egy nyitva felejtett résében elt∫nik. Jó ez így. Ahogyan Szerb Antal mondja, „az id√ múlik, és a távoli szigetek mind közelebb jönnek. Akinek sok pénze van, ma már minden nehézség nélkül körülhajózhatja a földet, az óceáni szigeteket útba ejtve. A föld összezsugorodik az ember lába alatt, és a megismerés elrontja a távolok ködét.”18 A Tegnap szigete azonban Robertóval elrejt√zött az id√n támadt hasadékban, amely a 16. század óta csendesen összezárult felettük, mint a tenger hullámai az Atlantisz felett. Az átjáró a múltba megsz∫nt.
könnyebb, regényszer∫bb, de kevésbé kidolgozott m∫nek tartják Eco korábbi regényeinél.17 Valóban igaz, hogy harmadik regényének írásakor a népszer∫, de sokat kritizált sztáríró sikerrel fogja ki a szelet a lírai elemeket és a tisztességes, regényszer∫ leírásokat hiányoló kritikusok vitorlájából, arról azonban szó sincs, hogy a regény ne volna legalább olyan tudatosan megszerkesztve, mint el√dei. A szövegben megtaláljuk a kora újkor nyelvi sajátságait és stílusait, tudományát és meséit, f√ m∫veit és a róla szóló alapm∫veket; mindezek a hiteles kontextust hivatottak megteremteni a tudálékosság csapdáit elkerülve, ezért a regény fordítóinak sincs könny∫ dolguk, amikor követniük kell a szerz√t a 17. század kultúrtörténete vizeinek kockázatos útvonalain, a tudománytalanság Szküllája és a salgarizmus Kharübdisze között.
ROBERTO RÉVBE ÉR
R
oberto tehát a maga spirituális és fizikai útja végén megérkezik a szigettel szemközt horgonyzó hajóra, és itt addig gondolkodik, míg végül – ne felejtsük el, hogy a férfiak számára a szigetek és a n√k valahogyan összefüggenek – a szigetet azonosítja szerelmével: „Ha övé lesz a sziget, Lilia lesz az övé” (338. o.). A hajót azonban, melynek neve Daphne, nem olyan könny∫ elhagyni, hiszen annak is megvan a maga nimfája. A partraszállás, mint általában az udvarlás, elhúzódik, jóformán az egész regényid√ a hajóról a sziget felé irányuló vágy-vektor által irányított. Nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, az írás – némi életrajzi bevezet√t√l és tudományos eszmefuttatástól eltekintve – arról szól, hogy Roberto nem tud partra szállni. És mint ilyen egészen bizonyosan egyedülálló regénytéma. Amenynyiben azonban visszaemlékezünk arra, hogy a sziget az id√ kitüntetett pontja, Roberto esetleges partraszállása új értelmet nyer. Ha átúszhatna a mából a
Jegyzetek
lekvezet√, Budapest: Európa, 1984. A harmincas években Kerényi Károly, Szerb Antal és mások segítségével, szerkesztett egy tanulmánykötet-sorozatot, amelynek címe – mi más is lenne? – Sziget. 5. Saját korábbi regénye sem kivétel a megidézett szövegek alól: a Rózsa nevé-ben szerepl√ lány után most egy lángszínû madár érdemli ki a terribilis ut castrorum acies ordinata (félelmetes, mint a zászlós hadak) jellemzést (260. o.), Roberto pedig elmélkedési közepette egyszer csak megismétli Jorge atya álláspontját: „Nem, Isten nem nevet” (427. o.). 6. „Széljegyzetek a Rózsa nevéhez” in: A rózsa neve, 600. o.
1. Eco, A Foucault-inga, Budapest: Európa, 1992, 685. o. 2. A Rózsa nevéhez és a Foucault-ingához l. Klaniczay Gábor: „Az Eco-inga.” BUKSZ 1993, √sz. 334–344. o., valamint Margócsy István: Umberto Eco / Foucaultinga. 2000, 6/4 (1994) 59–63. o. 3. Eco, A tegnap szigete, Budapest: Európa, 1999, 178. o. 4. Szigetekr√l, utazásról, halálról még: Várkonyi Nándor, „A boldog szigetek” in: Sziriat oszlopai, Budapest: Magvet√, 1972, 103–125. o.; Szerb Antal, „A boldog szigetek” in A varázsló eltöri pálcáját, Budapest: Magvet√, 1978, 314–318. o.; Kerényi Károly, Görög mitológia, Budapest: Gondolat, 1977; u√, Hermész, a lé-
27
Láng Benedek 7. Umberto Eco: A tökéletes nyelv keresése, Budapest: Atlantisz, 1998. 8. Ugyanott, 103. o. 9. Paolo Rossi: A filozófusok és gépek, Budapest: Kossuth, 1975. 10. Meridiánokról, órákról és iránytûkr√l: Lesley B. Cormack: „Good Fences Make Good Neighbors: Geography es Self-Definition in Early Modern England” Isis, 82 (1991): 639–661. o.; A. Mackay: The theory and Practice of finding the Longitude at the Sea or Land, London, 1812; és egy korabeli forrás: William Borough: A Discourse on the Variation of the Cumpas, London, 1581. 11. Athanasius Kircher: Iter extaticum coeleste, Nürnberg: Endter, 1660; u√. Mundus Subterraneus: In XII Libros digestus; Quo Divinum Subterrestris Mundi Opificium, Amszterdam: Janssonius & Weyerstraten, 1665–1668; u√: Ars Magna Lucis Et Umbrae, In X. Libros digesta, Quibus Admirandae Lucis & Umbrae in mundo, atque adeo universa natura, vires effectusque uti nova, ita varia novorum reconditiorumque speciminum exhibitione, ad varios mortalium usus, panduntur, Amszterdam, Johannes Janssonius, 1671; René Descartes: Les passions de l’ame / Passiones animae, Párizs: Guignard 1650. 12. Johannes Amos Comenius: Labyrint sveta a ráj sredce (A világ útveszt√je és a Szív paradicsoma) Amszterdam 1663; P. Gaspar Schott: Technica Curiosa, Sive Mirabilia Artis Libris XII. Comprehensa: Quibus varia Experimenta, variaque Technasmata Pnevmatica, Hydraulica, Hydrotechnica, Mechanica, Graphica, Cyclometrica, Nürnberg: Endter, 1664.
13. Agostino Ramelli: Le diverse et artificiose Machine, Parizs: Selbstverl, 1588; Th. Burnet: Telluris Theoria sacra: Originem et mutationes generales orbis nostri, quas aut iam subiit aut olim subiturus est complectens. Amszterdam: Wolters, 1699. 14. Galileo Galilei: Dialogo sopra i due massimi sistemi del mondo tolemaico e copernicano, Padova: Editrice Antenore, 1998; Petrus Gassendus, Exercitationes paradoxicae adversus Aristoteleos: In quibus praecipua totius peripateticae doctrinae fundamenta excutiuntur, Amszterdam: Elzevir, 1649; 15. Jacques Gaffarel, Curiosites inouyes hoc est Curiositates inauditae de figuris Persarum Talismannicis horoscopo Patriarcharum et characteribus coelestibus, Hamburg: Schultze, 1678; John Dowlend: Lachrimae or The Seven Tears, Figured in Seven Passionate Pavans, London, 1604. 16. Emanuele Tesauro: Il cannochiale aristotelico, Venezia, 1688. 17. Lorna Sage: „On the seas of story” The Times Literary Supplement, 4827 (1995): 31. o.; u√: „Xenoglott Adventures” The Times Literary Supplement, 4775 (1994): 28. o.; további recenziók A tegnap szigeté-r√l: Robert Kelly: „The Island of the Day Before” New York Times Book Review, October 22, 1995, 7. o.; Christopher Lehmann-Haupt: „A Shipwrecked 17th-Century Youth” New York Times Book Review, October 30, 1995. 18. Szerb Antal, i. m. 318.
28
