LAKNER LAJOS BESZÁMOLÓ

LAKNER LAJOS BESZÁMOLÓ A KLEBELSBERG KUNÓ KUTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ KERETÉBEN VÉGZETT KUTATÁSRÓL (2015)

A kulturális emlékezetünk számára fontos a magyarországi vagy magyar vonatkozású gyűjtemények történetének ismerete. Így többek között, hogy mi lett a sorsuk az 1. világháború után, amikor a nyugat-európai műtárgypiacok kivitel tekintetében beszűkültek és megnőtt a Monarchia szétbomlását követően létrejött utódállamok jelentősége. Egyrészt megnőtt a kereslet Ausztria és Magyarország területén lévő műtárgyak iránt, másrészt az utódállamok igényt formáltak a műkincsállomány egy részére. Ez nem csak az ún. közös gyűjteményekre vonatkozott, hanem a St. Germain-i szerződés értelmében azokra is, melyek eredete a magyar határon kívüli terültekhez kötődött vagy a világháború idején változott meg az őrzési helye. Ebben a helyzetben megnőtt az illegális műtárgymozgások száma és a csempészet jelentősége. E folyamatba enged bepillantás Déri Frigyes, a Bécsben élő, magyar származású és állampolgárságú selyemgyáros gyűjteményének sorsa. Déri még 1920-ban a magyar államnak adta gyűjteményét. Az osztrák hatóságok ezt el is ismerték. Legalábbis erre következtethetünk Déri és a MAK (Museum für angewandte Kunst) közti 1922-ben zajló levelezéséből. Déri jelezte, hogy csak akkor tudja az egyik műtárgyát kiállításra kölcsönözni, ha a magyar állam képviselője hozzájárul. Ennek ellenére a gyűjtő 1924 októberi halála után a magyar hatóságok képviselőit komoly aggodalom töltötte el, hogy vajon az osztrákok elismerik-e az ajándékozás tényét.

Déri Frigyes és gyűjteménye

Déri Frigyes 1852-ben Bácskában született. Testvérei között művelődéstörténeti és tudománytörténeti szempontból jelentős személyek találhatók: Déri Kálmán festőművész és Déri Miksa mérnök, feltaláló. A család az 1870-es évek végén költözött Bécsbe, ahol katolizáltak. Déri Frigyes a kereskedelmi érettségi után 1873-ban 21 évesen került az osztrák fővárosba, ahol textilszakiskolát végzett, s textilgyárakban szerzett gyakorlati tapasztalatot.

1878-ben pedig a Ruhr-vidék egyik legfejlettebb városába, Krefeldbe ment tanulmányútra. Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legsikeresebb és szakmailag is az egyik legelismertebb textilipari vállalkozója lett. 1878-ben többek között őt küldte ki az osztrák kereskedelmi és iparkamara a párizsi világkiállításra. 1879-ben pedig a magyar kereskedelmi miniszter kérte föl, hogy segítsen eldönteni helyes úton jár-e a magyarországi selyemtenyésztés vagy az eddigi kísérletezést inkább abba kell hagyni. Déri Bécsben letelepedve először betársult Karl Liebermann vállalkozásába, majd két morvaországi városban vásárolt gyárakat, ahol selymet gyártott. Döntése azért volt szerencsés, mert, bár a textilipar nagy konjunktúrája az 1850-es évekre tehető, Morvaországban megvoltak a kedvezőbb feltételek ahhoz, hogy még ekkor is komoly nyereségre tegyen szert. Déri Frigyes a polgárság azon részéhez tartozott, akiket megérintett a századforduló műgyűjtő szenvedélye. Addig szinte kizárólag csak az egyházi és a főúri réteg reprezentációs céljait szolgálták a gyűjtemények. Az új gyűjtőréteg megjelenése azért volt fontos, mert náluk sokkal jelentősebb szerephez juthatott az egyéni ízlés és a kreatív individualitás. Eredetileg stájerországi kastélyát saját és felesége kedvére rendezte be „múzeumnak” Makart stílusában. A műtárgyak és gyűjtemények lakásokban való elhelyezése a 19. században jött divatba Hans Makart osztrák festőművész 1870-ben berendezett bécsi műterme enteriőrjének a hatására. Az áttekinthető, egységes stílusú szobabelsőket ekkor különböző korokból származó tárgyakkal túlzsúfolt elrendezés váltotta föl. 1912-ben azonban már egy újabb gyűjtemény létrehozásán gondolkodott. Szakított korábbi elképzelésével, hogy a múzeumnak a tulajdonos lakását kell díszítenie, s egyre tudatosabban olyan gyűjtemény kialakítására törekedett, melynek darabjai jelentős tudományos értékkel rendelkeznek, s melyek az emberi művelődés és civilizáció fejlődésének lenyomatai. A tárgyak díszítő funkciója helyett ismeretértékük lett a fontos. Olyan gyűjteményt szeretett volna létrehozni, amellyel be lehet mutatni az emberiség fejlődését (a kőbaltától Munkácsy Ecce homo-jáig). Bár Bécsben élt, de egész életében megőrizte magyar állampolgárságát. Miután szembesült a vidéki városok műtárgyszegénységével, elhatározta, hogy változtat e helyzeten. Először gyerekkora városának, Bajának ajánlotta föl gyűjteményét. 1916-ban a város közepén meg is vásárolt egy teleket a múzeum számára. Végül mivel Baja az I. világháború után határszéli és szerepe vesztett várossá lett, lemondott e tervéről. 1919. december 3-án Magyarország bécsi nagykövetségének írt levelében a következőképp indokolta korábbi elhatározása

megváltoztatását: "Éppúgy, mint ahogy Baja város, ha idegen uralom alá kerülne, nem felelne meg a fő feltételemnek, úgy nem felelne meg, ha magyar város is maradna, annak a feltételemnek, amely az adományomnak alapjául szolgált, hogy Baja, mint egy nagy vármegyének egyik központja alkalmas lévén arra, egy nagyobb környezetnek kulturális célokat szolgálni. A változó körülmények ezt az állapotot sajnos megsemmisítették és azonkívül miután csak mint egy határváros szerepelne, esetleges jövőbeni bonyolódásoknál a nemzeti, habár csekélyebb kulturkincse is veszélyeztetve lenne." 1919 májusában arról a szándékáról értesítette a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot, hogy Debrecennek ajándékozza gyűjteményét. "Az alapító – habár a részben Nagyméltóságod esetleges eltérő kívánsága előtt meghajolni kész – azt óhajtaná, hogy gyűjteménye DEBRECEN sz. k. városban találjanak helyet, mint amely nagyfontosságú város lakosságának színmagyar voltát, tudományegyetemének nagy fontosságát és különösen a megszállott részekre való kulturális hatását tekintve ezt leginkább megérdemli" - írta Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának igazgatója Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszternek. 1920-ban ünnepélyes keretek között került sor arra, hogy a magyar államnak ajándékozza gyűjteményét, azzal a meghagyással, hogy Debrecenben emeljenek neki egy múzeumot. Déri Frigyes azonban nem érte meg a múzeum felépítését. 1924. október 27-én bécsi otthonában váratlanul elhunyt. Déri halála után a nagykövetség, a Magyar Felszámoló Hivatal bécsi kirendeltsége és a Vallásés Közoktatásügyi Minisztérium rögtön fölvette a kapcsolatot az osztrák hatóságokkal. Ezzel egy időben megindult a gyűjtemény felmérése is. Nehezítette a munkálatokat, hogy bár a tárgyak nagy része Déri Frigyes "lakásán hét, részben kizárólag műtárgyak befogadására szánt tágas helyiségben" volt elhelyezve, a fegyvergyűjtemény a Gárdapalotában volt, a numizmatikai gyűjteményének számos darabját pedig a Nemzeti Múzeumban őrizték, néhány tárgy pedig már Debrecenben volt. A felmérést siette, hogy Magyarország és Ausztria nem tudtak megegyezni a bécsi közös műkincsek sorsáról. A bécsi tárgyalófél lényegében minden kérést megtagadott, a magyar delegáció viszont arra törekedett, hogy minden műtárgyat megszerezzenek, amiknek valami magyar vonatkozása van. Félő volt, hogy Déri gazdag gyűjteménye áldozatul esik az egymásnak feszülő erőknek. Az osztrák hatóságok nehezen engedélyezték a tárgyak Magyarországra szállítását, mert az osztrák múzeumok számára is érdekes, egyetemes művelődéstörténeti szempontból is jelentős, japán, egyiptomi, kínai, perzsa, nyugat-európai, római és görög tárgyakból álló

gyűjteményről volt szó. Különösen, ahogyan August Löhr,a Kunsthistorisches Museum numizmatikai igazgatója leveléből kiderül, a numizmatikai anyagát tartották értékesnek. Bár az örökösök tiszteletben tartották Déri Frigyes szándékát, végrendelet hiányában azonban senki sem lehetett biztos benne, hogy az ajándékozási szerződést érvényesnek lehet-e tekinteni. Czakó Elemér államtitkár arra figyelmeztette a Bécsben tartózkodó, a hagyaték felmérésén dolgozó magyar küldöttséget, "hogy lehetőleg mindent titokban kell tartani és semmit a nyilvánosságra ne hozzanak, mert ez csak hátrányos lehet az osztrák hatóságokkal folytatandó tárgyalásokon". Végül több mint féléves tárgyalás után sikerült az osztrákokkal megegyezni, és K. k. Staatsdenkmalamt 260 millió korona előzetes befizetése mellett engedélyezte a tárgyak elszállítását. A Déri-gyűjtemény 1925. május 20-n érkezett meg Debrecenbe. E fönti, rövid életutat már a bécsi kutatások során szerzett információk alapján tudtam megírni.

Először

2014

őszén

kutathattam

egy

hónapot

az

osztrák

főváros

közgyűjteményeimben. Főleg a városi és állami levéltárban. Az ottani kutatás során vált világossá számomra, hogy a továbblépéshez megkerülhetetlen Bundesdenkmalamt archívuma. Akkor csak nagyon rövid tudtam szentelni az ottani tájékozódásnak, de már akkor kiderült, hogy olyan iratanyagról van szó, ami fontos Déri gyűjteménye és a magyar műkincsek sorsát illetően. Ugyanis a Denkmalamt volt az az állami intézmény, amely hatóságként járt a műtárgyakkal kapcsolatos ügyekben, s így közvetlen rálátása volt a gyűjteményekre, akár közösségi, akár magán tulajdonban voltak. Számomra két iratgyűjtemény volt fontos és releváns: a műtárgyak mozgatását és cseréjét engedélyező iratok és a lakásigénylésekkel kapcsolatos dokumentumok.

Műtárgyak szállításának engedélyezése (DBA-Archiv, Ausfuhrangelegenheiten/Ausfuhrakten, 1918 - 1938)

1918 után két feladat volt az osztrák állam előtt. Egyrészt az egykori Habsburg vagyont államosítani, másrészt az ország területén lévő műkincseket megvédeni. A nemzetközi és kétoldalú tárgyalásokon az utódállamok követeléseit visszautasították. Az ún. Habsburgtörvénnyel a volt uralkodó család vagyona a köztársaság tulajdona lett, a családtagok magánvagyona érinthetetlen maradt.

Bár az utódállamokkal szemben védték az osztrákok tulajdonjogát a műkincsekre, mégis arra kényszerült a kormány, hogy a műkincseket elzálogosítsa. Még az a terv is fölmerült, hogy az állami műkincsgyűjtemények egy részét eladják, hogy a valuta értékállóságát biztosítsák. A nemzetgyűlés törvényt hozott, amely engedélyezte az állami tulajdonban lévő műkincsek eladását és elzálogosítását, noha a St. Germain-i szerződés határozataival ellenkezett. Bécs városa képviselői és a békeszerződésben érintett államok tiltakoztak. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után az osztrák állam területén lévő műkincsek védelmébe kiviteli tilalmat rendeltek. Ennek oka a rossz gazdasági helyzet volt. Sok műgyűjtő vagy műkincstulajdonos megpróbált egyes tárgyakat vagy egész gyűjteményeket külföldre vinni vagy eladni. 1918. december 5-én törvényi szinten tiltották meg a műtárgyak kivitelét és áruba bocsátást, a döntési kompetenciát pedig a Staatsdenkmalamt-ra ruházták át. Ettől kezdve a múzeumok, a cégek, az aukciós házak és az antikvitások kötelesek voltak bejelenti, ha műtárgyszállításra kaptak megbízást vagy ha eladásra kínáltak műkincseket. 1919. január 29-én elrendelték a privát gyűjtemények szorosabb felügyeletét. Ettől kezdve a magánszemélyek is kötelesek voltak bármilyen műtárgy szállítását vagy eladási szándékát bejelenteni. Bár ezek magánvagyonnak minősültek, a kiviteli tilalmat elrendelő törvény értelmében azonban minden olyan tárgyat ellenőrzési körükbe kellett vonni, melyek történeti, művészeti vagy kulturális értéket jelentettek. 1920 júliusától annyiban szigorodtak a szabályok, hogy fényképfelvétel készítését is megkövetelték, noha, ahogy a Dérigyűjtemény Magyarországra szállítása is mutatja, ez nem volt mindig megoldható. 1923-ban a meghozták az első műemlékvédelmi törvényt, ami révén a védelmet azokra az objektumokra is kiterjesztették, melyek nem voltak mozgathatók. A Bundesdenkmalamt archívumában található iratanyagból kiderült az is, hogy e szabályozás összefüggött azzal, hogy a háború utáni Európa országai minél több műkincset szerettek volna látni saját múzeumaikban és gyűjteményeikben. Ill. a magánemberek is műtárgyakba próbálták meg átmenteni pénzüket. Az utódállamok pedig minél több kincset szerettek volna megszerezni az Osztrák-Magyar Monarchiában található gyűjteményekből. következtében

egyrészt

jelentősen

nőttek

az

eladási

árak,

Mindennek

másrészt

nőtt

a

műtárgycsempészet száma. A Déri-gyűjtemény esetében a gyűjtő 1924. októberi halála után indultak el a tárgyalások. A kiviteli engedély kiadását nehezítette, hogy épp az gyűjteményrész került ellenőrizetlenül Magyarországra, ami az osztrák múzeumokat és a Staatsdenkmalamt-ot különösen

érdekelte: a numizmatikai. Korábban gyűjteménye számos egysége (régészeti, ásványi, őslénytani) engedéllyel került Magyarországra. August Loehr numizmatikai múzeumigazgató részletes feljegyzést készített erről a belügyminiszter számára. A Kunsthistorisches Museum archívumában pedig találhatunk egy olyan mappát a Déri-gyűjteménnyel foglalkozó iratok között, melyen gépelve a következő tárgyszó állt: XII. Friedensvertrag; majd ceruzával aláírták Friedrich Déri. A korábban említett félelem tehát, hogy az osztrák hatóságok közös műkincsekről folyó tárgyalásokkal összefüggésben megtagadják a szállítási engedélyt, nem volt alaptalan. A gyűjtőt többször is figyelmezték a magyar múzeumügy vezetői és irányítói, hogy az osztrák fővárosban nincs biztonságban a gyűjteménye. Már 1920-ban arra bíztatta az Iparművészeti Múzeum igazgatója, hogy hozza Budapestre műtárgyait, "tekintettel arra, hogy a politikai helyzet Ausztriában még mindig feszült, s a magyar tulajdont képező műkincsek Bécsben esetleg veszélynek lehetnek kitéve". 1923 októberében pedig a vallásés közoktatásügyi miniszter fordult hozzá ebben az ügyben: "Sajnálattal vettem hírül, hogy Méltóságod nagybecsű éremgyűjteményét nem óhajtja a Magyar Nemzeti Múzeumban ideiglenesen letétként elhelyezni. A magam részéről rendkívül fontosnak okoknál fogva kívánatosnak tartanám, hogy csak az ország határain belül őriztessenek, s e tekintetben a Magyar Nemzeti Múzeum teljes garanciát nyújt minden elkallódással szemben".

Azt

javasolta neki, hogy legalább a magyar követségen helyezze el az érmeket. Annak magyarázata, hogy Déri mégsem fogadta meg a tanácsokat abban rejlik, hogy a sérülésveszélye miatt nem szerette volna sokat mozgatni a gyűjteményét. Ezért csak a kevésbé sérülékenyeket szállította haza. Déri halála után több mint félévvel sikerül a kiviteli engedélyt megszerezni, ekkor is komoly illeték ellenében. Az Ausfuhrakten iratanyagban több más magyar vonatkozású iratanyag is található. Az kutatási jelentésemhez csatolt mappában valamennyi fotómásolata és leírása megtalálható.

Lakásigénylés (DBA-Archiv, Wohnungsanforderung, 1921-1925)

A háború utolsó éveiben és utána komoly lakáshiánnyal kellett szembenézni a bécsieknek. Ez nemcsak a bérlők védelmének a megerősítésének igényében jelentkezett, hanem lakáskiutalások szabályozásában is. Az 1921 és 1925 között érvényben lévő jogszabály

lehetővé tette üresen álló vagy nem kellően kihasznált lakások kisajátítását és további bérlők beköltöztetését. A törvény szerint, ha a helyiségek száma egynél több volt a lakók számánál, akkor a fölöslegeseket ki lehetett sajátítani. Már 1918-tól be kellett jelenteni az üres lakásokat, melyekre a törvény automatikusan vonatkozott, amennyiben a hivatalok nem adtak külön engedélyt. A kisajátító hatóság a Wohnungsamt volt. Itt kapták meg a lakáskeresők a kiutalást, s minél sürgetőbb volt a helyzetük, annál gyorsabban jutottak lakáshoz. A törvény eredményeként Bécsben jelentősen csökkent a lakáshiány. Hatálya ideje alatti években több mint 44.838 lakást sajátítottak és utaltak ki. A törvény 1925. december 31-én veszítette hatályát. A lakások tulajdonosai és bérlői indokolt esetben felmentést kaphattak a törvény hatálya alól. Így volt ez Déri esetében is. 1919 novemberében azzal kéréssel fordult a Wohnungsamthoz és a Staatsdenkmalamt-hoz, melyben leírta, hogy lakásában olyan mennyiségű és olyan jelenős értékű műkincseket halmozott fel, ami lehetetlenné teszi idegenek beköltözését. Ez ugyanis veszélyeztetné egyetemes művelődéstörténeti jelentőségű gyűjteményt. A hivatal szemlét rendelt el, aminek eredményeként a Staatsdenkmalamt 1921 szeptemberében elismerte, hogy az összegyűjtött műtárgyak általános védelmet érdemelnek. A megváltási összeg megfizetése után nem kellett idegeneket befogadnia a Mariahilferstrasse-i lakásába. A gyűjtemény itteni leírásából tudhatjuk meg, Déri numizmatikai gyűjteményének legértékesebb részét Festetics gróftól szerezte meg. A szakértő, akit a gyűjtemény ellenőrzésére kirendeltek, a Kunsthistorisches Museum numizmatikai igazgatója, Augustus Löhr volt, aki jó szakmai kapcsolatokat ápolt a budapesti Szépművészeti Múzeummal. A gyűjtemény egyik ellenőrzése során fedezte fel Déri numizmatikai gyűjteményének hiányát. Ebből többek között azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az egyre szigorúbb ellenőrzés ellenére is engedély nélkül lehetett kiszállítani műtárgyakat Ausztriából. Ebben az esetben is, mint ahogyan a legtöbbször, diplomácia segédlettel történt a kivitel. Hogy nem kivételes eljárásról volt szó, az onnét is tudható,, hogy a budapesti Iparművészeti Múzeum igazgatója szintén arról panaszkodott az 1920-as években, hogy magánszemélyek licitálnak az aukciókon, majd a műtárgyak diplomácia kocsik segítségével hagyják el Magyarországot.

Állapotleírás és kutathatóság

A Budesdenkmalamtban őrzött általam átnézett iratanyag jelentős része sérült. Többségükön,

főleg

a

műtárgyak

kivitelére

és

tulajdonosváltásához

kapcsolódó

dokumentumokon, komoly égési sérülések láthatók. A papír ki van száradva, minden érintésre darabok válnak le belőle. Sok irat hiányzik is. A személyzet segítőkész. Különösen is elmondható ez az archívum vezetőjéről, aki folyamatosan segítette a kutatásomat. Konkrét személyre, gyűjteményre vonatkozó kérés esetén ők maguk kikeresik a dokumentumokat. Esetemben erre csak a lakáskiutalás estében volt szükség. A Wohnungsanforderung iratanyagában ugyanis csak akkor remélhetünk eredményt, ha tudjuk a személy pontos nevét és lakcímét. Mivel Déri Frigyes esetében pontosan tudható, hol lakott Bécsben, ezért könnyen meg lehetett találni a gyűjteményével kapcsolatos dokumentumokat. Más a helyzet a műtárgyak mozgásával és cseréjével kapcsolatban. Itt dobozról dobozra lehetett haladni és a magyar művelődéstörténet szempontjából fontos adatokat kinyerni. Az iratanyag feltárása során minden olyan dokumentumról fényképet készítettem, aminek magyar vonatkozása volt. A legtöbb esetben ezekből nem feltétlenül lehet a műtárgy teljes történetét megismerni, de az itt található adatok kiindulópontul szolgálhatnak továbbiak kutatásoknak.

A Bundesdenkmalamt-ban archivált iratanyag felosztása a következő:

ERSTE ABTEILUNG: HISTORISCHES Gruppe I: Gesetzgebung (7 Kartons) Gruppe II: Heimatschutz (13 Kartons) Gruppe III: Nationalsozialismus: Materialien, Erlässe, Reichsliste (7 Kartons) Gruppe IV: Zentralkommission, Staatsdenkmalamt, Bundesdenkmalamt, Zentralstelle, Institut für Denkmalpflege; nach 1945: Staatsdenkmalamt, Bundesdenkmalamt (40 Kartons)

Gruppe V: Finanzen, Kanzlei, Verordnungen, Erlässe, Dienstrecht (20 Kartons) Gruppe VI: Bauordnungen, Wirtschaftsgeschichtliche und Technische Denkmale, Eisenbahnbauten (6 Kartons) Gruppe VII: Publikationen (31 Kartons) Gruppe VIII: Druckvorlagen, Bibliotheken, Fideikommisse, Archive, Inventarisierung (10 Kartons) Gruppe IX: Kongresse, Tagungen, Ausstellungen, Vereine (7 Kartons) Gruppe X: Glocken, Kriegsmetallabgaben, Kriegsmetallsammlung (15 Kartons) Gruppe XI: Archäologie, Funde, Parenzo (5 Kartons) Gruppe XII: Denkmalpflege, Museen, Kunstgegenstände, Sammlungen (20 Kartons) Gruppe XIII: Ausfuhrangelegenheiten (70 Kartons) Gruppe XIV: Personen (72 Kartons) Gruppe XV: Monarchie (bis 1945) (3 Kartons)

ZWEITE ABTEILUNG: TOPOGRAPHISCHES

Gruppe XVI: Burgenland (5 Kartons) Gruppe XVII: Kärnten (30 Kartons) Gruppe XVIII: Niederösterreich (100 Kartons) Gruppe XIX: Oberösterreich (27 Kartons) Gruppe XX: Salzburg (15 Kartons) Gruppe XXI: Steiermark (ca. 21 Kartons; noch nicht archiviert) Gruppe XXII: Tirol (ca. 20 Kartons; nocht nicht archiviert) Gruppe XXIII: Vorarlberg (9 Kartons) Gruppe XXI: Wien (32 Kartons)

DRITTE ABTEILUNG: RESTITUTION Gruppe XXV: Bergungsmaßnahmen (14 Kartons) Gruppe XXVI: Einziehung / Rückstellung (54 Kartons) Gruppe XXVII:

Personen (Sicherstellungen, Beschlagnahmungen, freiwillige Bergungen, Bergungsgutachten, Restitutionsanträge, Nachforschungen, Ausfolgungen, Ablehnungen) (47 Kartons) Gruppe XXVIII: Sammlungen Rothschild (7 Kartons) Gruppe XXIX: Diverses (15 Kartons)

Kutatások más archívumokban Mivel Déri Frigyes élete során sokféle intézménnyel került kapcsolatba, ezért számos archívum őrzi élettörténete nyomait: az Osztrák Állami Levéltár/Österreichisches Staatsarchiv (kereskedelmi tanácsosi kinevezése, a bécsi Ipari és Kereskedelmi Kamarai tevékenysége, részt vett számos világkiállításon, gyűjteménye kivitele több kormányzati hivatalt érintett); a Városi- és Tartományi Levéltár/Wiener Stadt- und Landesarchiv (adózási ügyek, gyárai alapítása és működése, a Künstlerhaus, aminek tagja volt, iratanyaga); a Kunsthistorisches Museum archívuma (műtárgymozgások felügyelete, lakásigényléssel kapcsolatos ellenőrzés); Museum für angewandte Kunst (kiállítások, műtárgykölcsönzések) Sajnos a bécsi Ipari és Kereskedelmi Kamarában végzett munkájára vonatkozóan nem találtam adatokat, sem az világkiállításokkal kapcsolatos szerepére. Mindkét esetben az iratok mennyisége volt az akadály. A Városi- és Tartományi Levéltárban megtaláltam a gyáralapítás adatait, de a működési adatokat nem. Megvannak a Künstlerhaus-zal kapcsolatos tevékenységére vonatkozó iratok is, de a róla készíttetett portrét nem. A Kunsthistorisches Museum archívumában Déri gyűjteményéről sok fontos irat található. E múzeum munkatársai közül kerültek ki ugyanis a bécsi gyűjtemények szakértő felügyelői. MAK archívumában az 1922. évi kelet-ázsiai kiállításról, az osztrák-magyar pénzügyi elszámolásokról és a bécsi magángyűjteményekről találtam dokumentumokat.

Könyvtári kutatások Az egy hónapos kutatás alatt az Österreichische Nationalbibliothek, az egyetem Hauptbibliothek, Fachbereichsbibliothek Geschichtswissenschaften, Fachbereichsbibliothek Kunstgeschichte és Fachbereichsbibliothek Zeitgeschichte állományában tanulmányoztam és másoltam le szakirodalmat az osztrák textil- és selyemiparról, a bécsi magángyűjteményekről, az ipari kiállításokról és a város zsidósága életmódjáról.

A kutatásomhoz nyújtott segítségükért köszönettel tartozom a következő személyeknek: ANNELIESE SCHALLMEINER, a Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatal (A-1010 Wien, Hofburg, Säulenstiege) archívumának vezetője, email-címe: [email protected] ELISABETH HASSMANN, a Kunsthistrorisches Museum archívumának (Neue Burg Heldenplatz, 1010 Wien) vezetője, email-címe:[email protected] KATHRIN POKORNY-NAGEL MSc, MAK könyvtárának és archívumának (Stubenring 5, A1010 Wien) vezetője, email-címe:[email protected] ANDREAS WEIGL, Wiener Stadt- und Landesarchiv (Gasometer D, Guglgasse 14, 1110, Ausztria), szakreferens, email-címe:[email protected] MARGIT ALTFAHRT, Wiener Stadt- und Landesarchiv (Gasometer D, Guglgasse 14, 1110, Ausztria), szakreferensek vezetője, email-címe:[email protected]

Az eredmények hasznosítása Déri Frigyes selyemgyárosként a Monarchia legjelentősebb textilipari vállalkozója volt, gyűjteményét pedig Bécsben is figyelemmel kísérték. Bécs akkori, ma is számon tartott gyűjtői főleg a művészetek és a kortárs festészet iránt érdeklődtek. Déri viszont az általános műveltség terjesztését tartotta feladatának. Épp ezért szerepet vállalt a bécsi Uránia Társaság alapításában és támogatásában. A társaság vetített képek és eljátszott jelenetek révén próbálta a tudományos ismereteket a társadalom minél szélesebb rétegeiben elterjeszteni. Az 1910-es bécsi Vadászati Világkiállításra készített díszes albumban cikket írt a vadászat művészeti, mindennapi és gazdasági hasznáról. A kiállítás történeti részéért ő volt a felelős. 1912-től egy oktató múzeum létrehozását tervezte. Elhatározása, hogy egy vidéki várost támogasson gyűjteményével, akkor fogant meg benne, amikor 1916-ban Baja polgármesterének egy festményt küldött azzal a céllal, hogy helyezzék el az ottani múzeumban. A polgármesteri válasz, hogy a városnak nincs múzeuma, mélyen megdöbbentette. Ettől kezdve világosan látta célját: a vidéki Magyarország valódi kulturális felemelését szolgálni. Amikor Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1930 májusában fölavatta a Déri Múzeumot, úgy érezhette, rokon gondolkodású ember gyűjteményét nyitja meg a közönség előtt. Déri Frigyes élettörténete sok tanulsággal szolgálhat a korabeli művelődés- és gazdaságtörténet számára, ahogyan elgondolkodtat arról is, mit jelent a polgár, a hazafi, a jó élet, a kötelesség és a szabadság.

Tervem Déri Frigyes élettörténetének megírása. Ennek megvalósításához nagy segítség volt az ösztöndíj. Célom eléréséhez még az újvidéki, bajai, prágai, brno-i és bécsi levéltárakban és közgyűjteményekben kell kutatnom.

Köszönöm a kuratóriumnak a lehetőséget a bécsi kutatásokhoz. A bécsi Collegium Hungaricum munkatársainak pedig a bécsi tartózkodásom során nyújtott segítségüket. Debrecen, 2016. március 25.