l. z e r K e s z x j és K i a d j a s* s % v*f a Jeli Szerkesztőség és kiadóhivatal YIL, Altó-Erdísor 3. sí. ALAPÍTTATOTT f?

5t

50487

f

ím

H

Jeli

z e r K e s z x j és K i a d j a V

f^iss

j d x s e p

ALAPÍTTATOTT 1870.

£ / V

/ / s* s %

f?H

v

i J í v*f a >

,9

tt

/

f

f,

v $ i/L.

fii, '1

f

v -.4 í)

*

i

ú

M/7

£

" SZOMAHÁZY

*

*

Szerkesztőség és kiadóhivatal YIL, Altó-Erdísor 3. sí.

ISTVÁN.

f d ^

Q

m

c

h

l

i

n

PÁRISI SZÉPITOSZEREK.

ermann cM

g

Ártalmatlanok. Világhírűek.

B11 (1 a p e S t

c s á s z . és k i r á l y i u d v a r i

szállító

b ő r

g y á r a

é s

b ő r b u t o r

V i n l s " - r r á m p a z " " b ő r t üditi crerne ésszépiti.Zsírtalan. Nappal is kir áló eredménynyel hasznaiható. mert a bőr azt rögtön m a g á b a szívja. 1 tégely ára 1 kor.

„VIOld

Vinla"-
„Vioia

Bőrszékek, támlányok, mappák,

latban

papírkosarak, kályhaellenzők stb. Vilik

szappan

iiftpr „ VVIiOn li aa " - npuaer

créme-

kerület,

D a m j a n i c h - u . 6.

'ygmentes, azért hasznákitűnő » a bőrt nem eszi. 1 darab ara 60 fillér.

Régi nádszékek bőrrel bevonatnak.

matlan.

abszolúte ártal Kehér-, 1 do

és rózsaszínekben. boz ára 1 korona.

Kapható a GEML-féle gyógyszertárban Belváros,

Temesvár,

Losonczy-tér.

d e c k e r t ts h ö m o l k a távíró-, távbeszélő-, villámhárító- és vlllamvllágltásl-berendezők. G y á r és i r o d a : V I . , i z a b e l l a - u . 88.

BUDAPESTEN

a m . kir. á l l a m v a s u t a k

és a

magyar

Raktár: V., D o r o t t y a - u . 8. állam

szállítói

a hangosan beszélő grafit mikrofon f e l t a l á l ó i és s z a b a d a l o m

tulajdonosai.

Készit.

telefonberendezéseket

ponttal

vagy

körkapcsolással,

elvál-

lalja régi berendezéseknek s egyes

készü-

lékeknek alapos á t a l a k í t á s á t , villámhárítókat,

/

—

köz-

tűz-

és

házi

továbbá:

sürgönyöket,

vtzjelző-berendezóseket

stb.

Villamvilágitást a

zakszerübb

Árjegyz ( V

v / 0\ú

U

r \

#

/

, költségvetések és ajánlatok bérmentve és Ingyen.

V

/

y

t

végez.

. / /

v

V

kivitelben, j u t á n y o s áron

\

*

* legjobb asztali- és ü d i t ő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajoknál, gyomor- és hólyaghurutnál. 4

MATTONI HENRIK,

Karlsbad és Budapest.

KÖHÖGÉS REKEDSÉGésHURUT ELLEN

KAMFOROS ARCZKENŐCS

Kzen v i l á g h í r ű , száz éve forgalomban lévő kamforos arczkenőcs, a nölgyck által annyira kedvelt és használt kenőcs, mely igen rövid idő alatt szépíti és ifjltja az arezot, eltávojit az arczból mindennemű tisztátalanságot, ú g y m i n t : szeplót, p ö r s e n é s e k e t , k i ü t é s e k e t ( W i m e r l i ) , a t k á t (Mitesser), májf o l t o k a t stb. Az arezbőrt bársony-simává teszi és az arcz s z é p üde és ifjú szint nyer. Teljesen ártalmatlan anyagokbői van ősszeállitva, a miért is a hölgyközönség egész nyugodtan használhatja az arcz ápolásara. W *

Minden köcsöghöz

használati

utasitás van mellékelve.

Fő és szétküldési r a k t á r :

L É D E R E R IGNÁCZ = a Magyar Király-hoz czimzett gyógyszertára B U D A P E S T E N , V., M a r o k k ó i - u t c z a 2. Erzsébet-tér.

5 doboz bérmentve 1.50 Szétküldés: RÉTHY BÉLA gyógyszerész B.-Csaba. m V . '

m

m K é r ji ü n k

ccss a k

RÉTHY-félét!

1900.

XI. évfolyam. I1EDJELEN MINDEK

A A

VASÁRNAP.

—

Előfizetési feltételek: Egész évre

/

kor. 20.—

Félévre

»

10.—

Negyedévre

»

5.—

AV

T I

11/533. szám. r

T I

1—^ 1 /

B — 1I 1r /

r—D—i 1 g

I

11

P O L I T I K A I ÉS IRODALMI SZEMLE.

Egyes szám ára 40 fill.

SZERKESZTI

—sy^

K I S S

BUDAPEST, VII. ker., Alsó-Erdősor 3. sz. Hirdetések felvétele

ugyanott.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Budapest, m á r c z i u s lió 18. <§Mr-

Április l-jével kezdődik az uj évnegyed. Azon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése márczius végével lejár, tisztelettel kérjük, hogy előfizetéseiket hova előbb megujitani szíveskedjenek. Mai számunkhoz erre a czélra posta-blanquettát mellékeltünk. — Előfizetési feltételek: Egész évre 20 kor. Félévre 10 kor. Negyedévre 5 kor.

A HÉT

J Ó Z S E F .

Szerkesztőség és kiadóhivatal'.

kiadóhivatala,

VII. ker. Alsó-Erdősor 3.ssdm

Krónika. Leiningen naplója. — márcz. 15. Leiningen tábornok aradi fogsága alatt följegyezte a magyar forradalom eseményeiből mindazt, amit közvetetleniil tapásztalt s e följegyzéseket ötven év múlva, az idén télen, közzétette Marczali Henrik. A közlés szenzáczió dolgában fölülmúlt minden közönséges memoár-maradványokat. Leiningen naplója nem a privát följegyzéseknek avval az igényével lép elibénk, hogy bizonyos általánosan ismert dolgokhoz részletekkel szolgáljon, a vértanú-tábornok sem Cserei, sem Mikes; ő átalakítója a történeti közvéleménynek. Az irásra temperamentum és stilérzék és kétségkívül igazságérzet is unszolja, amellett nemes sziv is és második hazájának hű fia, hiszen azért fogott értünk fegyvert. De történetírói minősítése nincs, mert történetírói neveltetés és katonai neveltetés kizárják egymást. A katona a férfiúi önérzet alapján nevelkedik, megtanul határozottan parancsolni s határozott véleményt mondani s elve, hogy nem tür ellentmondást. A historikus a tárgyilagosság alapján nevelkedik s megtanul objektívnek lenni még akkor is, ha azért pirulnia kéne. Ez a két mesterség, tehát két külön csillagzaton működik, katonát azért legfölebb a stratégia történetében látunk nagynak, mert Julius Caesarral sem lehet érvelni, az még nem Volt katona, csak római császár és polgár. ' De viszont' a historikusokból sem válhatnak hadvezérek, legfölebb szellemi vezérek, mert mindig egymást leplezik le. Mégis föntebb azt mondtuk, hogy Leiningen — aki a sequentiák szerint nem történész — »átalakítója a históriai közvéleménynek.« Ez onnan van, mert naplóját a- legelterjedtebb magyar újság közölte, s egyik legismertebb historikusunk marginálta. Az emberek pedig úgyis gyöngék a distinguálásban, tehát amit történeti följegyzés gyanánt s egy hivatalos történetíró pecsétje alatt s egy gondosan szerkesztett

újságban tesznek a számára közzé, azt bizonyára ugy kezdik el olvasni, hogy abból nem a Leiningen szubjektivitással fognak megismerkedni, hanem tényekkel, uj és megíratlan faktumokkal. Leiningen naplójában bőven vannak ilyenek, de mivel Leiningen, sajnos, együtt halt meg vértanutársaival s így lehetetlen, hogy a forradalom legmegrázóbb tényadatát is pennájára és ítéletére vegye, világos, hogy ez a napló október hatodika után egészen más fordulatot vett volna. A meglévő formájában, ahogy közzététetett, az egykorú vezérek jellemrajza gyanánt a legnevezetesebb. Vértanúink szent bitófáiról a naplóiró még nem tud semmit, s mivel a hősi halál még nem engesztelte ki az emberi gyöngéket, az egyik vértanúról habozás nélkül irja meg, hogy a csatában nagyon sietett leszállni a lóról s a golyók elől kapkodta a fejét; a másikról azt halljuk, tudatlan volt, ostoba, és erkölcstelen életű; a harmadikról, kinek Petőfi kötött koronát cserfalevelekből, még erősebb ilyen jelzőket mond és a moóri csata oroszlánját, a bácskai sánczok hősét is igy kezeli szintén. Generálisaink közül általában nem dicsér többet, csak kettőt: az egyik Damjanich, de azt bizonyos kedélyességgel ismerteti, a hősök hőse Leiningen naplójában nem több, mint egy bátor és korrekt elsőosztályu százados a serbisch-banater Grenz-Infanterie-Regimentben. A másik, az Görgey! . . . Haj, hogy ir arról! A fővezér, az aggastyán, akiről kél félekép Ítélkeznek az emberek, de akinek egyet mindenki koncedál, hogy t. i. nagyonnagyon sokat szenvedhetett ötven év óta; a fővezér, az öreg ember, kit hideg és aczélos jellemnek mondanak, könynyezve olvashatta ezt a nyolcz-tiz hasábot. Ilyen illatos téli rózsát bizony még a legnagyobb hízelgői sem tudtak neki adni. S ez szép és megható, de a nagy elismerést csontok zörgése zavarja meg, különösen amaz öt aradi sirból, amelyeket még máig sem tudtunk megtalálni . . . Ezekkel a csontokkal nincsen minden rendben. Mert az emberek leteszik a naplót s azt mondják: »Ejnye, mily sokkal különb volt Görgey a többieknél!« Holott legfölebb azt kellene mondaniuk: »Görgey is van akkora, mint a tizenhárom.« Ily téves Ítéletek keletkeznek ha a közönséghez, aki tud az egész forradalomról, olyan Rogérius szól, akinek nem volt alkalma megírni az összes eseményeket. A közönség ugyanis mindig a követésben erősebb, mint az ellenőrzésben, s a hiányzó adatokat nem képzeli hozzá az előadáshoz, hanem épp ellenkezőleg kibocsátja az emlékezetéből. Ezt a hibát, a közvéleménynek (legalább is fölösleges) átalakítását, meg kell látni Leiningen csonka naplójában. De rekriminálnunk azért nem lehet, i

16.2 mert a vértanú Leiningen igazságot akart nyújtani. Marczali Henrik továbbá tudományos munkát, az újság pedig érdekeset. Mind a hárman jóhiszeműen jártak el s .a kettejük közül, akik élnek, azt hiszem Marczali csalódott, nem az újság. A napló ügyében külön felemlítendő az, ami ezúttal aktuálissá is teszi. Íme mily véges az emberi bölcseség. Létünk a csalódások tárháza. A historikus, aki lefordította, bevezette és fölszerelte a kéziratot, nemcsak a bevezetésben követett el két darab ténybeli lapszust, hanem az okfejtésben is tévedett. U g y gondolta, hogy ötven esztendő a hislória számára egészen megérleli a multat, ilyen hoszszu idő után temperamentumunknak nincs többé köze az eseményekhez s a történeti közlésnek nem kell már számolnia személyi mozzanatokkal; ilyenformán nyugodtan fogott munkájába. De mi történt? Először is az, hogy sokan nagyobb izgalommal olvasták a naplót, mint ahogy a históriát olvasni szokás, és pedig azért, mert ez az ötven év jóval rövidebb, mint más ötven esztendő; a negyvennyolczadiki eseményekkel a mi jelenünk egészen öszsze van forrva, a honvéd- és szabadsághős generáczió itt él közöttünk s az ötven év csak menynyiségtanilag jelent multat. Ha Kiss Ernőről azt olvasom hát, hogy óvakodott a golyóbistól, az szenzácziósabb, mint ha ma Mátyás királyról derül ki egy uj forrásban, hogy oláh volt az anyanyelve; mert a históriában nem az a perfectum, ami bölcsészetileg elmúlt, hanem perfectum az a sok mindenféle környület és hatás, amiben mi már nem nevelkedtünk. E z történt először, ez a kis izgalmasság, s történt még az, hogy a héten már harmadszor olvastunk személyes magyarázkodásokat a lapban, ebből a Leiningen-naplóból folyót. E z azt mutatja, hogy ami a személyi mozzanatokat illeti, abban is tévedett a historikus. Tévedéséből hasznot húzhatni s ez a következő: A mai »oknyomozó« és leiró történetírás csak addig funkcziónál zavartalanul, amig nincs, aki neki visszabeszéljen. Ennélfogva működése háborittatlan, ha Xerxesről szól például, vagy a vegyesházbeli királyokról, v a g y akár Bercsényiről, szóval ahonnan már nem tarthatni sérelemtől vagy rektifikácziótól. De igy, egy tudománynak azon az alapon virulni fel, hogy bizonyos elnémult nemzedékek már ki vannak hálva: kétséget kelt e tudomány igazságosságában. S ha az igazságot kétségbe vonjuk, Klio szellemi tarsolyában nem marad egyéb — mint az illúzió. Ne rázzuk ki ezt az utolsó kincset. p.

Minden bűvész csaló. Meri ha igazán bűvész volna, nem volna szüksége arra, hogy pénzért mutogassa magát. *

Ha Sokratest

nem

mérgezték

volna meg, talán ma' már nem

is élne. Gyermekeinket megtanítjuk nem tudnuk hallgatni.

beszélni

s haragszunk

rájuk, ha

*

Az asszonyi' varázs ritkábban csinál férfiből-ifjút, jmint ifjúból kamaszt.

Dolce far niente. — Rostand. —

I f j a szivünkbe kéjre kéj dől Ah, majd hogy bele nem halunk. A tenger csóktól, öleléstől Elbágyad ajkunk és karunk. A legszebbik perez már elillant S most dolce far niente ez! Szemed tán míg a múltba pillant, Már a jövőnkön révedez. Karomban lágyan, mozdulatlan, Mosolygó arczczal ugy pihensz. Mély csend . . . Még a bulor se patlan . . . Ugy száll fölöttünk perezre perez. S egyszerre —. lázas ajakadról Fölzsongnak bűvös halk szavak. . . Mint hogyha erdőn vadgalamb szól, A hangod oly bús, álmatag. Szólsz: Óh mily csupa üdv az; élei, Mint röppen igy nap nap után Nem boldog az, ki igy nem élhet S lei igy él, az boldog csupán. S én felelek : Az élet édes, Ha csókolhatlak, kedvesem. És mindhalálig csupa kéj lesz, Ha holtig tart e szerelem. S szólsz újra: Ha elszáll a mámor S mi szemlehunyva pihenünk, . Elgondolom, még mennyi százszor Sziilemlik újjá gyönyörünk ? S ah mégis e lágy pihenésen Valami titkos bú hal át: Utolsó csókjainkai érzem Es sirvirágok illalát . . . Nézd, itt e szem, e száj, e homlok, I f j a teslem, boldog szivem — Ah bizonyos, sokai se mondok, — Száz év multán másként pihen ! Mondd hál, hol most a kéj, a mámor, Mely bennünk élt pár perez elöli 9 S mondd, szivünk, melyben annyi vágy forr Mint lelhet öröt pihenőt 9 Igy szólsz s én csak játszom hajaddal És ajkúdat lecsókolom, Mig rózsaillat s csalogánydal Árad be a nyilt ablakon . . . Száz év . . . Nos akkor, persze végünk S nem csókolózunk, meghiszem. De most még mindörökre élünk, Vagy még tovább is, édesem! Szerelmed most egy örökélet Minden kéjét oszthatja még, S mind ami kéjt ember csak érzett S érezni fog, mind bennem ég. Száz év? . . . Ah, csókolj szilajabban! Én a tied, te az enyém . . . Egyetlen egy ily pillanatban Évmilliókat élek én.

•

•163 lm ontja illatát a rózsa, lm nászdalt zeng a csalogány, És egy ez illat, egy e nóta Száz év előtt, száz év után Mit bánja a dal, hogy ki zengi S az illat, mily rózsán fakad . .. Sírunkon más fog mást ölelni. . . Csókolj! Nem adja vissza semmi Az elmulasztott vágyakat! Telekes Béla.

Jószívűség. Irta:

PA P P

DÁNIEL.

Karácsony előtt (tizenkét esztendős voltam) apám ezt irta az utolsó levelében: »Ha jó lesz a bizonyítványod, karácsonykor esetleg egy kis ponny fog rád várakozni az istállóban.« Megvallom, ennek a hirnek távolról sem örültem anynyira, amenynyire kellett volna. A z állat, amelyet szorgalmam jutalmául Ígértek, hidegen hagyott, s nem serkentett nagyobb buzgalomra. Sohasem gondoltam arra, hogy nekem is fényes, feketeszőrü lovacskám legyen, szép czitromsárga nyereggel a hátán, mint a városban a leggazdagabb iskolatársamnak'. A z állatok iránt különben is csak tettettem a vonzalmat és nem tudtam megérteni azokat a társaimat, akik képesek voltak -eljátszani például egy kutyával. A gyermekek egyéb kedvenczeire, az ostoba Mátyás-madarakra, s a csízekre, akiket a természet a legcsunyább zöldessárga szinnel bélyegzett meg, s különösen amaz undok selyemhernyókra, szintén mély gőggel néztem alá. A lovakat sem sokkal többre taksáltam s e megbízhatatlan, vérmes állatok közül benn a városban legfölebb a püspök két vasderese nyerte meg a tetszésemet. Mert azoknak minden mozdulata az élet eszményét közelitette meg s méltóságos lassú járásukban, ezüstös szerszámuk csörgésében mély bölcseség rejlett: »A boldogság nyugalmat jelent s mi még nem dobtunk le senkit.« Kilenczkor reggel, ha nem kellett iskolába menni s a kocsi a székesegyház felé görgött, mindig utána siettem s a harmadik harangozásra már a hajóban álltam. A katonaváros bástyáiról ilyenkor trombitaszó harsogott le s a székesegyház-téren tüzérlovak robogtak végig, — de micsoda jelentéktelen zaj ez, midőn benn megzendül az orgona s a szentély télizöld lombjai között bevonulnak a prelátusok. Ketten, hárman, nyolczan . . . tizen. A violaszinü sapkák és mantellettok kis suhogás után elcsendülnek s az oltár két olda án édes tömjénfüst szállja körül a boldog, nyugodt prelátusokat... Hah, igy ülni e magashátu padokon, kövérkés, fehér kezemen nagy rubintgyürüvel! »Jó Istenkém "— gondoltam — engedd meg, hogy kanonoknak képzeljem magamat, ne huszárezredesnek...« S az ilyen gyermeknek ígérnek karácsonyra pónnit! Világos, hogy midőn elkövetkezett az idő, a marsallbot mellett hat igen közönséges » elégséges «-t vittem haza a tarsolyomban. . . . A vonat havas erdőkön és faiskolákon futott velem haza, s én elmélázva szopogatt ama czukorkákat, miket az útiköltség fölöslegéből vettem. Messze elmaradt mögöttem a város, a székesegyház s a bástyák kopár jegenyesora s egy-két óra múlva már széles hómezőkön jártunk. A láthatár szélén keresni kezdtem a mi alacsony, négyszögű tornyunkat, az urasági kastély szürke homlokzatát s azokat a hatalmas, egyives kőhidakat, amelyek a község szélén meredeztek, egy szeszélyes, tavaszszal erősen dagadó folyócskán. Később szürkülni kezdett s az őrházaknál kivilágított ablakok futottak el a vonat mellett. Karácsony

böjtje volt s ilyenkor a szegényeknél is korán gyújtják meg a faggyúgyertyát. Egyáltalában nem jutott eszembe a ponny. A mi tágas, meleg szobáinkra gondoltam, a virágfüstölő és szárított almahéj illatára, az apámra, anyámra, testvéremre; azokra, akiket szerettem, s azokra, akiket kinevettem. Kis sápadt, pufók fiu voltam, dé az embereket máris e két osztályba soroltam, de azt hiszem, azokat is szerettem egy kissé, akiket kinevettem. Örültem, hogy most őket is fogom látni, E kedves délvidéki embereket, akik a legközömbösebb dolgokat kaczagva szokták elbeszélni s ekközben hoszszura nyújtják azokat az első szótagokat is, amiket az erdélyiek röviden hagynak. Kívántam látni az esperest, aki ölestermetü volt, s mivel széles, beretvált álla mintegy összefolyt a nyakával, egészben egy óriási czölöp benyomását tette; a hatalmas, dörgőszavu embert, aki ha nagypénteken igy szólt: »flectamus genua«, — mindnyájan ellenmondás nélkül hajtottunk térdet. Azután a nyugalmazott századosra gondoltam, aki csúcsos, kemény kalapban járt, s amióta az első osztályos tanítónőt vette feleségül, mindig a kis gyermekekkel játszott, de augusztus 18-án rendesen föltette a csákót, fölvette a régi zöld ulánus-kabátot s midőn a templomba indult, anynyira csörgette a kardot s oly haragosan nézett hogy a gyermekek ijedten szaladtak szét, talicskáikat és homoklapátjaikat hátrahagyva. A z öreg ilyenkor pompás arany vállzsinórjaival és epaulettejével sietve hajolt le, s öszszeszedte s az iskolakert sarkába tette a játékszereket . . . A segédtelekkönyvvezető . után szintén vágytam. Ennek olyan arcza volt, mint egy fehérbőrű nyúlnak s hozzá kétfelé fésült olajos haja, bodros nyakravalója s iakkczipője. A z ügyvédek írnokaival mindig gorombáskodott, ha öt óra felé hoztak kérvényeket az iktatóba; de nagy rózsatenyésztő volt, mindennap más szinü bimbót tűzött a gomblyukába s velem (végre is az albiró fia voltam) nyájas és leereszkedő szokott lenni s ha vakáczióban föllátogattam a hivatalba, engem mindig megismertetett a rózsáival. Ilyenkor büszkén mosolygott s hüvelykujjával rámutatott a gomblyukára. »Maréchal Niel« — mondta a halványsárga virágról. Másnap egy fehér bimbóval büszkélkedett: »Maria Stuart.« De bizonyos napokon duzzadó haragos vörös virág volt a rózsas az -iktató egészen átszellemülten suttogta: »Der Gráf von Luxenburg . . . « Este érkeztem haza s az állomáson apám fogadott. Ezt- előre tudtam, mert ő, ha a városba vittek, az iskolába, sohasem kisért ki a vasúthoz, de midőn hazaérkeztem, rendesen kijött értem az állomásra. Ilyenkor mindig nyugodtan hajolt is le hozzám, megcsókolni a homlokomat, mig amolyankor egészen máskép, könnybe borult szemmel nézett reám, ha kapunk alatt a kocsira szálltam . . . Apám mosolyogva -fogadott, megcsókolt és engedte, hogy kezembe vegyem fényes, dohányszagu botját s egyelőre nem emiitette a ponnyt. Otthon a havas udvarra kivilágított ablakok néztek és az egyik ablak mögött száraz, tüskés ágaival látszott a karácsonyfa s ez közönséges eperfa volt, mert akkor még nem ismerték mifelénk a fenyüt . . . S a szobákban anynyi mindenféle uj dolog! Anyámnak uj flanellruhája és nevető szemei körül másként fodorított fürtök . . . Nővérem nyakán egy ismeretlen bársonyszalag, s a sarokban uj virágcserepek, világoskék hortenziák s egy egész lombos bokor, amelyet — u g y hallom — azaleának hivnak. A borievesnél illőnek tartottam megemlíteni a ponnyt. »Végre is legfölebb a bizonyítványom felől fognak tudakozódni — gondoltam — de ez nem tartóztathat abban, hogy érdeklődést ne mutassak az ajándéktárgy iránt, amit nekem szántak.« Szüleim .a kérdésre összenéztek és elmosolyodtak, de a bizonyítvány kérdését nem vetették föl, hanem apám nevetve fordult felém: l*

•164 — A ponnyddal megjárta az anyád, s most azért nem is kérem el a bizonyítványodat, mert nem hiszem, hogy olyan rosszul tanultál, hogy még ezt a szegény gebét sem érdemelnéd meg. E g y kanalas oláh házalt nálunk a minap s kövér kis mokány lovát, mely szekerébe volt fogva, megvételre kínálta minden házban. Anyád reád gondolt s miközben teknőket vásárolt, ráadásul a lovacskát is megvette husz forintért. Az oláh még csak azt kérte, hogy áruit körülhordhassa a községben s estefelé köthesse be a lovacskát az istállóba, amikor majd a pénzét is elviszi. Anyád beléegyezett ebbe s később, midőn már besötétedett, a tornáczról nézte, hogy az oláh bevezeti az udvarra a lovat; a cseléd lámpával világított az embernek s bizonyos idő múlva az istállóban volt a paripa. Az ügylet rendbejött, a cseléd zabot és szénát rendelt az árendásnál, de reggel, midőn fölzárta az istállóajtót, a világosságnál azt tapasztalta, hogy a lovacska sem nem mokány, sem nem kövér, hanem inkább csak egy szegény, beteg macska. Híjába öntötte neki a jászolba a zabot, a beteg állat nem akart enni és még ma sem eszik. A z oláh megcsalt bennünket. A nagykorcsmában tudtuk meg, másnap, hogy két lova volt neki, egy egészséges meg egy beteg. A z egészségessel házalt s azt kínálta megvételre, míg a beteget a korcsma udvarán hagyta hátra; az esti szürkületben aztán a beteget állította be az istállóba s a másikkal odébb állott. . . Holnap megnézheted — kaczagta apám — Miskának hívják . . . — Mit csinálunk most vele? — Mit csinálunk? Ápolni fogjuk s az életét egy kissé meghoszszabbitjuk. Hm. E z a humanitás kezdetben hidegen hagyott. A beteget, ha tűrni akarjuk, nagyon kell szeretnünk. De mi közünk ehhez a lóhoz ? Reggel lementem az istállóba. Miska, akit ugy szöktettek hozzánk, mint egy mesebéli királyleányt, ezúttal állt a jászol mellett s a cseléd felhívta a figyelmemet e körülmény rendkiviiliségére. U g y mondta, hogy a szegény pára máskor mindig heverni szokott s teljes apátiát tanusit minden iránt. Miska kis szarvasnyaku ló volt, messzire kidagadt sovány emelőizmokkal, nyiratlan pejbundában. Éles hátgerinczét tisztán megolvasható bordák támogatták s hátsó patái annyira kifelé fordultak, hogy Zieten generális nyomban azt mondta volna rá: »Tanzmeister-Stellung«. A fejéről ellenben senkisem tudta volna megállapítani, hogy arabs vagy nóriai vagy uraimenti jellege van-e, mert abetegség ugy látszik csak az embernél élesíti ki a race-t, a lónál ellenben teljesen elmossa. Szomorúan, borzadva néztem a nyomorult állatot, s 'miután valami hirtelen elhatározással mégis csak megsimogattam tomporát, melybe mély éhségvonalak voltak vésve, u g y gondoltam, hogy egyelőre eleget foglalkoztam a paripámmal. Karácsony reggele volt s a csillogó havon a templomba kellett sietnem. De útközben mindenféle kellemetlenség ért. A postakiadó, aki festette az arczát s tölcsérvégű pantalont hordott, megkopogtatta az ablakát s kiszólt a posthhivatalból: »Hej, kis öcsém, hogy adod a paripádat?« Elfutott a méreg. »Ismerlek nyomorult — kiáltottam neki — vigyorogni tudsz, de az ajánlott levelet egy t-vel irod.«.. Tovább siettem. A templom előtt a vakácziós diákok is sorban reám sziszegtek: »Misska, . . . Misska . . .« S végül a káplán jött, s midőn kalapot emeltem neki a sekrestyeajtóban, ő is gúnyosan biczczentett a fejével s megveregette a vállamat: »Szervusz, huszár«. A botrány tényleg közismereti! volt, s nekem csúfságot kellett szenvednem a lóért, amelyet nem is kívántam magamnak s amelyhez általában semmi közöm! Micsoda igazság van eb"ben?!... A könnyeim majd odafagytak az arczomhoz s a harmadik harangozás előtt hirtelen visszafordultam a templom-

ajtóból. Elhatároztam, hogy haza megyek s azonnal agyonverem Miskát. Otthon a pajtában kikerestem egy fejszét s dühösen téptem föl az istállóajtót. Miska ezúttal bágyadtan feküdt a szalmán s mikor engem meglátott, sovány fejét gyorsan oldalt fektette a megdagadt izmu lábra. Emellett alázatosan, béketűrően nézett rám s köhintett egyet, mint valami öreg ember. Nem akarom leirni azt, amit Bret Harte jobban tud mint én, hogy t. i. mennyire meghat egy beteg állat, de tény, hogy a fejszét azonnal eldobtam, s hoztam Miskának egy darab czukrot. Elég jó barátok lettünk, ámbár én óvakodtam minden fölösleges bizalmaskodástól. A z állat igen beteg volt s az állatorvos nem tudta meghatározni a baját; de a lázat észrevehette rajta az ember, mert ilyenkor nem emelte föl a fejét s félig nyitott szeméből végtelen bágyadtság látszott. Midőn már két napja ismertük egymást, egyszer valamivel jobban érezhette magát, mert ahogy kinyitottam az istállóajtót, hátrafordította a fejét s kissé megtörten, de leírhatatlanul barátságosan nézett rám. E z a rokonszenv végkép megindított s ettől a naptól fogva hevesen tiltakoztam, ha Miskát szokás szerint gúnyosan emlegették a családi körben. Újév délelőttjén is a lovacska mellett álltam s épp azon tűnődtem, hogy miért rángatja a hátabőrét, mikor légy nincs az istállóban. Miskának érthetetlen tulajdonságai voltak, miket megszokott nyáron s folytatott télen, akár az ember. A z istálló alacsony- ablakán át ugyanakkor láttam, hogy kapunkon befordul az esperes, az ulánuskapitány s a segédtelekkönyvezető. Ah, ezek újévi gratulánsok. E g y kis idő múlva kinyílt a kapu mindkét szárnya. A hajduőrmester jött be rajta, utána még két kékruhás, sárgazsinóros legény s egy ködmönös oláh, épp olyan kerek kalapban, mint a hajdúk. A z oláh egy kopott zöld pokróczczal letakart lovacskát vezetett, egy kövér, fekete lovacskát. Amint megálltak a folyosó alatt, láttam, h o g y az állat kissé kardlábu és letört derekú, de semmi kétség, ez a kis fekete ló bizonyára az eredetileg nekem szánt paripa lehet. A csalót megfogták valahol a járásban s a hatósági közegek most átszólgáltatják a megtorló igazságnak. Azonfelül a lovat is visszaadják jogos tulajdonosának. E z annyit jelent, hogy most ki fogják cserélni Miskát. E z nem találkozott helyeslésemmel. Belülről elreteszeltem az istállóajtót s lekuporodtam egy karóra a lovacska mellé. Apám ekközben a folyosóról tárgyalt a jövevényekkel s csakhamar egy vegyes bizottság közeledett az istálló felé. Elől az oláh, most már levett kalappal, mögötte a hajdúk s az igazi paripa. Hátrább az esperes jött, a segédtelekkönyvvezető s az ulánus-kapitány, aki előresietett, szakértő szemle alá venni a lovat. De a hajduőrmester jelentette, hogy az istállóajtó be van zárva. Tudták, hogy benn vagyok Miskánál s apám, aki időközben szintén odaérkezett, erősen megzörgette a kilincset. — Nyisd ki már, fiam! Erre felelni kellett. A z ajtó mögé álltam s éreztem, hogy a vér egészen elhagyja arczomat, de azért nem fojtottam el a merész választ: — Nem engedem elvinni Miskát! Odakünn harsogó nevetés. A z ulánus-kapitány legjobban nevetett. Két-három pohár meggypálinka mindig fölviditotta. — Ne bolondozzál, fiam.. Meghozták az igazi lovat* Miskát vissza kell adni. Sirva fakadtam. — Nem adom szegényt. Hová viszik ebben a hidegben ? Ilyen betegen ?! . . . Nem adom, mert az enyém . . . — A fele árát visszaadnám — jegyezte meg odakünn az oláh — s akkor az urfié maradhatna Miska. — Ej, ej, — mondta a férfiak közül valaki, de már nem nevettek rajtam. Apám valamit szólt az oláh-

•165 nak, világos volt, hogy alkudozni kezdtek. »No, menj Isten hirével«, tette hozzá egy kis idő múlva s azután beszólt nekem: — Jer ki fiacskám, nem viszik el a Miskát. Félrehúztam a reteszt s kiléptem az ajtón. Egy zúzmarás vén akáczfa alatt ott. állt apám s az esperes, a kapitány s a telekkönyvvezető. Apámnak szégyenkezve csókoltam kezet s ő nem szólt semmit, csak arczomat simogatta. De az esperes magához vont és mély bariton hangján dörmögte a dicséretet: — Nemesszivű gyermek vagy, őrizd meg e tulajdonságot férfikorodban is. Egy szép szentképet fogsz tőlem kapni, tudod, olyan áttört csipkeszélűt. A kapitány kezet fogott velem, mint egy férfiúval. — Du edler Knabe — mondta. — Ha a lovad felgyógyul, elküldöm neked a kisebbik disznóbőrnyergem. S a telekkönyvvezető meghatva tette hozzá: — A nyáron, a nyáron mindennap kapni fogsz tőlem egy rózsát. A kapun épp akkor vezették ki az egészséges lovat, én boldogan siettem vissza a paripámhoz. Az állat az almon feküdt s mély emberszeretettel pislogott rám. Urnádlak Miska — kiáltottam neki — te megmentettél a lovaglástól.®

Krónika II. Auguszt. — mdrcz. 16. Tom Belling, amig csak azt olvastam, a mult héten, hogy meghaltál, s a halhatatlan Auguszt kitalálója s első megjátszója szegényen, betegen s elfeledten halt meg az óriás Berlin valamelyik külső városában, nem gondoltam többet, mint ennyit: isten nyugasztaljon, szegény Tom Belling, a halálodban is stílszerű voltál! . . . De most, hogy halálod után menten megindul az oknyomozás, mely a halottakról oly kéjjel szedi le a halhatatlanság utólagos keresztvizét, s kárörvendve bizonyítja be, hogy te nem voltál se Tom Belling, se Dummer Auguszt; hogy egyáltalában nem voltál senki és semmi; hogy meghalni meghalhattál, de élni semmi esetre nem éltél: ennyi stílszerűség, még a halál után is — ez már föllázit és elkeserít. Ez rád vall, Tom Belling; hogy még annyit sem akarnak elismerni rólad, hogy nevetséges voltál. S rád vall, hogy minekutána vagy hatvan esztendeig készültél neki az életnek, elébb elkészültél vele, mintsem megkezdted volna. S rád vall az is, hogy minekutána sohasem kértél, sohasem vártál, sohasem akartál s.emmit az emberektől; soha senkinek a kenyerét a szája elől el nem etted, soha egy filléredhez nem tapadt senkinek vére, könnye vagy verejtéke — legalább nem a másé, legfeljebb a magadé, aki soha egy tallért zsebre nem vágtál, amiért kinos keservesen becsülettel me ne dolgoztál volna: hogy most halálodban ugy bánnak veled, mint valami agyafúrt csalóval, aki megszökött a saját ígéretei elől s beváltatlan hagyja ideát a váltóit. Vagy nem igaz — nem voltál ilyen vagy nem igy bánnak veled, s mindezek csak az én szánakozó képzeletem önkéntes kitalálásai? Lehet, de én nem is terád gondolok, hanem a szegény Augusztra, akit,

akár te találtad ki, akár más, a bohóczok akár jól mímelik, akár rosszul, s a közönség magára ismer benne vagy nem: voltaképpen Shakespearenek kellett volna megírnia, hogy egy nagy emberi családnak örök tragédiáját testesítse meg benne. Coriolánus az önérzet áldozata, Otelló a . féltékenységé, Macbeth a nagyravágyásé, Auguszt pedig az időé. Vagyis azé, hogy nem ér rá semmire, mert az ember élete rendkívül rövid. Ez az augusztság tulajdonképpen való fővonása. Gondolom, az augusztsága már gyerekkorában megkezdődik, fölmenő ágon. Például bizonyára megtörténik, hogy a kedves papája igy szól a kedves mamájához: »Kedvesem, attól félek, hogy mi a mi kis Ágostunkat nagyon elhanyagoljuk. Egyelőre járja csak végig a Rottenbillerutczai elemi iskolát, de esztendőre, ha isten éltet, nevelőt veszünk melléje, alkalmasint valami fiatal jezsuitát, azonkívül bebiztosittatom a fiút vagy tízezer forintra, hogy ne álljon ugy, mint az ujjam, ha kilép az életbe. Van is egy ismerősöm az Első Magyarnál, az megcsinálja nekem ezt a dolgot. Jövő héten fölmegyek hozzá!« A fiatal jezsuitából rég öreg páter lett, de sohasem volt alkalma a kis Augusztot nevelni. A dolog elhúzódott, egyik évről a ' másikra, csak ugy, mint a biztosítás egyik hétről a másikra, s az egész Auguszt család megdöbbent, mikor a szegény Ágoston úrfi egy szép napon mégis csak ugy lépett ki a világba, árván, mint az ujjam. S ettől fogva az ifjú Auguszt mind halálig arra készült, hogy majd hozzáfogjon az élethez. Például igy szólt magához: »Érzem, hogy a miveltségem s a neveltetésem nagyon fogyatékos. Ezt pótolnom kell okvetlen. Mint az ifjú Lessing, én is megtanulok tánczolni, víni és lovagolni, s mint az ifjú Goethe, megtanulok olaszul, francziául, angolul, szerbül, latinul, görögül és héberül. Azt hiszem, ha ezekkel megleszek, bátran eljárhatok társaságokba, hogy ott ifjú hölgyeknek udvaroljak, s elkápráztassam őket jó modorommal és ritka készségeimmel. Holnap elmegyek a vívómesterhez, a tánczmesterhez, a lovardába, az egyetemre, az akadémiai könyvtárba, a Berlitz-iskolába, a Szabad-Liczeumba s a hugomék jourjára. Okvetlen.« És, tudja isten, mindig jő közbe valami, s az ifjú Auguszt sohasem ér rá, hogy kipótolja a neveltetése hiányosságait s elmenjen a társaságokba, hogy ott ifjú hölgyeknek udvaroljon. Egyszerűen nem ér rá. Miért nem ér rá? Ha azt valaki meg tudná mondani ! De kétségtelen, hogy nem ér rá. A munkától nem ér rá, hogy éljen, s az élettől nem ér rá, hogy dolgozzon. Mert nem igaz, hogy az Auguszt olyan dologtalan lebzselő volna, mint amilyennek a czirkuszok mutatják. Ö nem, az Auguszt dolgozik, sőt sokat dolgozik s nem is rosszul — csakhogy annyi a dolga, hogy mindig kéntelen elsietni, amit csinál. Lassankint, amint az élet sorra lenyiszszantja a reménysége bimbait; amint sohasem következik el az a nap, melyen minden adósságait egybe konvertálva, megszabadulhatna a kinzó pénzbajoktól; amint az a nap is késik, melyen bonyolódott szerelmi -ügyeiben egy gordiusi gorombasággal rendet szerezzen; amint azt a napot is' egyikről a másikra tolja, melyen elrendezze a ruhatárát, hónapos bútorozott rókalyuk helyett

•166 tisztességes lakásba menjen lakni, feleljen az asztalán fölhalmozott levelekre, fölmondjon az inasának, aki meglopja, s általában valami állandóságot teremtsen provizóriumokból összefüződő zaklatott életébe — lassankint, mondom, csak egy v á g y a és egy reménysége marad: hogy valami véletlenség, örökség v a g y osztálysorsjáték olyan sorba juttatja, hogy egy félesztendeig nem kell kenyérért dolgoznia. Bizonyos benne, hogy e félesztendő alatt olyan alapokra tudná helyezni s olyan keretekbe tudná beilleszteni az életét, hogy azontúl függetlenül dolgozhatna s értékeset alkothatna — de ez a félév egyre késik, esztendőről esztendőre, mig végre mind elfogy az az ötvenhatvan esztendő, amit emberéletnek neveznek. Ah, s a szegény Auguszt nem ostoba, s jól látja, hol a dolgok bibéje. Jól látja, hogy akik az életben nem Augusztok, az erejük titka az, hogy tudnak bánni az idővel. A z Auguszt például könyvet vásárol, s előre örül neki, mily gyönyörűséggel fogja elolvasni. Lapozgat is benne, kóstolgatja, mint a gyerek a mézet — de aztán nem ér rá, hogy elolvassa. A nem Auguszt ez alatt az idő alatt már el is olvasta a könyvet, mert az ő időbeosztásának az a titka, hogy ő minden dolgot egyszer végez el és egyszerre végez vele. Vagy meglát Auguszt az utczán egy ifjú hölgyet, s elhatározza: »ezen hölgynek udvarolni fogok«. E z alatt az idő alatt, aki nem Auguszt, már udvarolt volna azon hölgynek. S Auguszt ur annál kevésbbé jut hozzá, hogy udvaroljon neki, mert bárhova ha odaérkezik, már ott találja azokat, akik nem Augusztok, s ő finom mosolylyal vonul vissza, mert sokkal gőgösebb, hogy sem valakivel versenybe ereszkedne. Jgy sétálnak aztán a korzón matrózruhás kis fiuk, akiknek nem az Auguszt az apja; igy alakulnak részvénytársaságok, amiknek nem az Auguszt az igazgatója; igy irnak a Plutarhoszok párhuzamos életrajzokat, melyeknek sem görög, sem római hőse nem való az Augusztok közzül, mert az Augusztok már a régi görögök idejében sem jutottak hozzá, hogy olyan életet éltek volna, amit érdemes volna megírni. Mert ők nem is élnek, csak eltöltik az életüket: várakozással, aminek czélja nincsen, reménységgel, aminek gyökere nincsen, elhatározással, aminek ereje nincsen, erőlködéssel, aminek foganatja nincsen, haraggal, aminek jogossága nincsen, és fájdalommal, aminek orvossága nincsen. Mert a halál nem orvosság, hanem csalás; bevenni érezzük ugyan a keserűségét, de ami enyhületet adna, azt már nem érezzük. Yorick.

Aki nagyon sok jó embert akar látni, az tenyerén.

nézzen keresztül a

*

A nap és a hold elárasztja a földet jótéteményeivel. azért tűnik is le mind a kettő oly pontosan.

Éppen

*

A lilisztcr, ha kilencz kuglizójára gondol.

múzsáról

hall

beszélni,

*

Több gondolatolvasó van, mint gondolatiró.

bizonyára a

Szegény emberek. Nyomorult koldus áll az ulczasarkon, Ügyel se vet rá fényes, büszke ur. Kopottan ballag szürke, öreg asszony — S alamizsnáért a zsebébe ngul. Es köny csillan meg a koldus szemében S a halvány pénzdarabra lepereg : »Hm . . . el is vesznénk, koldusok mi, éhen, Ha nem volnának szegény emberek . . .« Sas Ede.

Budapest. (Regény.) Irta: K Ó B O R

TAMÁS.

(Folytatás.)

II

Jani mindenkor szokott neki engedelmeskedni, most azonban bizonyos mohósággal. A z e g y ü g y ü fiu megérezte, hogy nem a széket kívánja Éva, hanem a vele való beszélgetést. — Hol találkoztál ? — kérdi É v a a székre ülve és a rácshoz dől. — A Dorottya-utczában — felel Jani zavartan, attól félt, hogy a nénje kérdezi: mit kerestél a Dorottyautczában, erre pedig nem tudott volna felelni. Amióta Bellágnénak olyan melege volt, a szegény fiu nem vágtat egyenesen haza, hanem ellenállhatatlan kószáló vágytól gyötörve, nagy kerülőkben bolyongja be a legnépesebb utczákat, jobbra-balra nézegetve: valami isten csodájánál fogva nem találkozik-e szemben Bellágnéval ? É v a azonban nem kíváncsi erre. Azt akarja, hogy apróra mondjon el neki mindent. Ő köszönt-e előre az államtitkárnak? Nem? Mit gondol, igazán szívesen beszélgetett-e vele, vagy csak ugy, udvariasságból ? É s ugy mondta-e: a régi barátsággal? És azt mondta-e, hogy szószerint mondja ezt neki ? Nagyot sóhajtott, mikor töviről-hegyire kikérdezte a fiút. Igen, tehát beteljesedett. Deméndy találkozni akar vele, keresi is. A Dorottya-utczában volt, még pedig a Gizella-tér felől jövet. Tehát nem a klubban volt, hanem a koronaherczeg-utczában. Arra jár, hogy vele találkozzék. Most már mindent tud és a szerint fog cselekedni. A Jani fiu mellette áll és szintén elgondolkodva néz a rácson keresztül. E g y ü g y ü , becsületes lelke érzi, hogy a nénje most arra a szép, nagy emberre gondol és találgatásában tisztelettel visszahőköl e gondolatok bonczolgatásától. Valami nagy, tiszta tragédiát sejt, egy nagy ur szeret egy szegény leányt, le kell mondaniok egymásról és csak a távolban dobog egymás felé a két sziv. Szegény É v a és szegény méltóságos ur! S amint ennek a képzetnek átengedi • magát, egyszerre csak ismét szemben látja magát a méltóságos úrral, aztán a koronaherczeg-utczában, ahol minden asszonyban Bellágnét sejtette és egyszerre csak ismét rabja az igézetnek: a kis udvari szobában ül a kis asztal mellett, mellette a gyönyörű asszony, amint ránéz különös, nedves-, forró tekintettel és látja a fehér mellét és érzi a térde érintését . . . A szegény fiu behunyja szemét és kéjes borzongással hajol a rács fölé: Jó volna leugorni innen és elterülni és meghalni, a föld alá kerülni és sohasem látni többé azt a fehér mellet, azokat az igéző, rejtelmespillantásokat!

I 167 Az ablakon keresztül pedig kiszól egy soha hallott, gyöngéd, szerető hang: — Nem fogsz meghűlni, leányom? 2. Éva maga is csodálkozott, mennyire hidegen hagyja őt kinos reménységének beteljesedése. Sem öröm, sem boldogság, sem szerelem, sem izgatottság. A tisztviselő sem megy közömbösebb lélekkel a hivatalba, mint ő indult a biztos találkozás elé. Mindössze még gondosabban, még válogatottabban öltözködött, mint rendesen. És ami eddig nem történt soha, az édes anyja segített neki és megigazította hátul a szoknyája ránczait. Az éjszaka eléggé alaposan átgondolta a mai nap programmját. Hideg és csábító lesz, ez volt eltökélt szándéka. Nem adja magát oda az első hivó szóra, ó, ennyire olcsón nem adja magát. Hadd könyörögjön, hadd alázza meg magát, mielőtt vesztébe rohan. Mert ezt a gondolatot most is tartja, Deméndyt tönkre akarja tenni, legalább a családi boldogságában. Bizonyítékot szerez és ezt szemébe vágja annak a csöpp asszonynak, akire gyűlölet nélkül nem tud gondolni. A tegnapi újságot már látta, abból tudja, hogy a Házban ma is érdekes ülés lesz. Deméndy bizonyosan ott lesz, -mert még mindig a belügyi tárczánál tartanak. Sőt lehet, hogy beszélni is fog, mert nagyon rájár a rud a megyei gazdálkodásra és egyre előhozakodnak szabálytalanságokkal, erőszakoskodással, sikkasztással és zsarolással. Csak el ne jönne a felesége is! Azaz bárcsak jönne! Nem volna rossz, ha a szeme láttára csábitaná el az urát. E z volna az igazi megoldás. Bonyodalom és katasztrófa egyszerre. Végigment az Andrássy-uton, gondolta, hogy a Károly-köruton keresztül egyenesen az országházba megy. De nem tudott akaratának engedni. Ösztöne bevitte a fürdő-utczába, az Erzsébet téren keresztül a koronaherczegutcza felé. Pedig igazán nem akart oda menni. Szép, nyári nap volt, az Erzsébet-téren néhány szegény tüdővészes ember ült a padokon, egy-két dologtalan leány, állásnélküli bonne, vagy boltos leány, ezek orvul, irigykedve néztek a pompázó, előkelő urileányra, aki egyenletes, meggondolt léptekkel, rájok sem nézve, halad a téren. keresztül. Messziről egy ifjú ember törtetett utána, amolyan kezdő aszfaltbetyár, akit a feltűnő szép alak vállalkozásra biztatott, de mihelyt utolérte és pillantása az Éváéval találkozott, nyomban megjuhászkodott és oldalt kitért. Már ott volt az utczában, mely második otthona, mikor arra eszmélt, hogy kár volt ide jönni. Ismerősök megállíthatják s amúgy is késő van, a képviselőházban mostanában sokan látogatják a karzatot, hátha jegyet se kap ? A zsibárus-utcza sarkán csakugyan látott, egy ismerős arczot, de ez nyomban befordult az utczába, mihelyst őt meglátta. Domokos volt, a Woéasek legénye. Ugyan ilyentájt, tizenegy órakor, mit csinál ez az utczán, hiszen dolga van ? Némi feleletet egy éktelenül nagy piros szalmakalaptól és kiáltóan sárga blousetól kapott: Mészáros Gizi kisasszony jött ki a főposta-épületből, a kezében levelet tartott. Tehát apróhirdetéses ? gondolja Éva és megvetően bigyeszti le ajkát. Egész sereg leány mula.t azzal, hogy az apróhirdetések utján bogozgat összeköttetéseket, irat magának poste-restante, felel is ugyanilyen módon és a távolból bizonyos nimbuszt szerez előbb magának, mielőtt a valóságban boldogítja a szerencsétlen gavallért. A főposta poste-restante rekesze csupa ilyen viszonyokat közvetít, melyek illúziót adnak a férfiaknak azzal, hogy »tisztességes® leányt hódítanak. Szerencséje volt, nem állította meg senki. Hogy egyik utcza-sarokról a másikig egyre követte valaki, azt már föl se vette. Áthaladt a Ferencziek-terén, az egyetem-

utczába, onnan tért ki a muzeum-körutra. Furcsa, ez a Gizi meg van-e duplázva? Megint csak maga előtt látta, alig tiz lépésnyire, a zsebéből kilátszott még a beléje gyűrt levél csücske, ugy sietett lelkendezve a kocsiúton keresztül, mintha valaki kergetné. De inkább. ő kergetett valakit: Domokos épp most fordult be a technika udvarára és Gizi némi habozás után letett róla, hogy oda is kövesse. Éva még észrevette, hogy a legény egy falkiszögellés mögé lapulva visszatekint s mikor látta, hogy üldözője nem követi többé, lélekszakadva rohant vissza az utczára és szemét mindenfelé jártatva, kereste, akitől futott. Éva már befordult a Sándor-utczába s mintha a szive most valamivel lázasabban dobogott volna. A középső kapu előtt a rendőrtisztviselőn, néhány kopott ruhás fiatal emberen kivül két elegáns fiatal leány lézengett, a Bellág-leányok. Csüggedten álltak a fal mellett és meredtek maguk elé. A czéltalanság lerítt róluk és szendeségükben, finom egyszerűségükben valóban szomorú látvány voltak. Éva is megsajnálta őket s szerette volna megkérdezni tőlük, mi bajuk, de csakhamar magától megtudta. Nem kaptak jegyet s most nem tudnak mit csinálni a délelőttjükkel. . Eva azonban kapott. Megfoghatatlan, de kivételes esetekben mindig előkerül még egy üres hely valahonnan, csak embere válogatja. Az is inkább psichologus, mint öntudatos tény, hogy mig a kapus könyörtelenül utasit vissza akárhány urinőt, aki a főkapun át akarna a házba jutni, addig az Évák meg a Gizik mindig akadálytalanul suhanhatnak be a tilos bejáráson. A két Bellág-leány félő irigykedéssel nézett a büszke leány után, aki oly biztonsággal haladt föl a lépcsőn, hogy a kapus, mire észretért, azon vette magát észre, hogy szalutált, holott azt akarta mondani: erre nincs bejárás. A kis karzati ajtó föllebbentésével Éva általános moraj, kiáltozás és kavargás közepette megy a helyére. Odalent élvezik a felháborodást.. A miniszter kissé sápadtan, de jeges nyugalommal áll a helyén és mig a felháborodással megbirkózik az elnöki csengő, nyugodtan czukrot szopogat. A karzatnak ma meglehetősen idegen képe van, egy honti küldöttség terpeszkedik egy egész soron végig, éppen a honti állapotok okozták a kavarodást, azonfelül a középső karzaton egy nagy idegen társaság lesi az izgalmakat: egy fiatal képviselő rokonsága és baráti köre, akik meghallgatják a szüzbeszédjét, mely ezután következik. Éva gépiesen integet jobbra-balra, néhány ismerős mégis csak akadt, sőt gyakorlott szemével egy egész csomó jövendő ösmerőst is felfedezett. Fiatal, többé-kevésbé jól öltözött leányok, akik kottát vagy könyvet tartogatnak az ölükben: minden esztendőben ilyenkor nyílnak ezek a friss karzati virágok, akkor, mikor a szinésziskolákban befejeződnek a vizsgálatok. Rendesen a postán kapnak két karzati jegyet: a jó isten tudja, kinek jutott eszébe, hogy ezzel kedveskedjen nekik, de nemsokára megtudják ők maguk is. A belügyminiszter végre szóhoz jut és valamit mond, amire a jobboldal hangos kaczagásra fakad. A honfiak megdöbbenve néznek össze, aztán ők is kaczagnak. A baloldal lármázna, de ott is kaczagnak, ugy, mintha gúnyos kaczagás volna. Denique, a miniszter megnyeri a csatát, mint annyiszor máskor, mikor a legmegdöbbentőbb adatok hatását megerőtleniti egy találó elmésséggel. Éva az államtitkárt keresi. Csakhamar ráakad. A legszélsőbb helyen, közel az újságírók karzatához, ül egy szélsőbaloldali képviselővel és azzal hevesen vitatkozik. A két férfiú egészen belemelegedett az ügybe és kikelt magából. Végre is az államtitkár vállat von, az ellenzéki honatya a kezével olyan mozdulatot tesz, amely azt mondja: hát akkor legyen ugy, többet nem tehetek s

•168 izgatottan elválnak. A baloldali ur arcza még piros és haragos, amikor lemegy a völgybe, ott aztán, minden átmenet nélkül a gukkerjéhez nyul és a szomszédját figyelmeztetőleg meglökve, figyelmesen néz a karzatra. Deméndy a miniszter mögé ül és élénken beszélget vele. É v a is megdöbben, föl se nézett a karzatra. Keserűség kél a szivében, de alig megérlel benne a gondolat, hogy Deméndy egészen megváltozott, valaki titkolózva hajol le hozzá és egy czédulát csúsztat a kezébe. A szive nagyot dobban, figyelmesen tekint le a szónokra és csak néhány perez múlva bontja szét a czédulát, melyen a jól ismert kusza irásvonalak csak ennyit mondanak: Vártam

és

várom.

Ezentúl Éva álomszerű fásultságban ül a helyén és a szemével követi Deméndy minden mozdulatát. Ez a táskájából sorra kiszedi az aktákat és a czeruzájával jegyezget beléjük egyet-mást. Aki nézi, csak a szorgalmas, ügyeinek élő tisztviselőt látja. Csupa politika, csupa közügyhöz való érdeklődés az egész ember. Amellett látszik, hogy a szónokokat is figyelemmel kiséri, mert közbeközbe, hol tagadólag rázza fejét, hol meg szörnyűködve kaczag. A rud különben ő rá is jár, mert a honti állapotokért közvetetlenül benne keresik a főbünöst. Aki igy látja azt a szép, okos és buzgó embert, gondolná-e, hogy a karzaton ül egy szép leány, akivel már most is gondolatban megcsalta a feleségét:? Nagy a melegség. Végig a sorokon suhognak a a legyezők, szinte állandó alaphangja az a lent folyó vitának. A z imént még egy tisztes ábrázatú öreg ur dörgött lent és pártja zajos helyeslése között kijelentette, hogy ha éppen obstrukeziónak akarják tekinteni a vitát, hát tekintsék annak, de akkor ez a kormány csak azt következtetheti belőle, hogy megérett az obstrukezióra. Most ez az öreg ur még lihegve és kivörösödve a karzatra nyitott és melegen üdvözöl egy fiatal szép uriasszonyt, aki a kis fiával ült a második sorban. A fiatal kávésné volt: most már tudja, kinek köszönheti a jegyeket s ugy látszik, azóta mór sokszor élt ezzel a szívességgel, sőt többel is: a képviselő ur rendelkezésére bocsátja kocsiját is, mikor haza megy, hogy az urát az ebéddel meg ne várakoztassa. E g y óra van, az elnök öt pereznyi szünetre fölfüggeszti az ülést. A képviselők az ajtók felé tódulnak, kisebb csoportjuk összeverődik a középen és ott is élénken vitatkozik. Deméndy egy futó pillantást vet a karzatra és szintén kisiet. Itt az ideje. Éva is fölkel és siet kifelé. A keskeny folyosón végig a főlépcsőhöz, de ott nem megy le, hanem benyit egy tágas terembe, valami kisebb bizottsági ülésterembe s gyorsan beteszi maga után az ajtót. E g y perez nem telik bele s az ajtó már megnyílt és belép rajta Deméndy. E g y pillanatig fürkészve hallgatódzott a másik, zöldposztós ajtó felé, aztán mohón Évához sietett, előre nyújtott két kezével megrázta az Éváét, aztán szó nélkül hevesen a karjaiba zárta és fülébe csókolta e szókat: — Éva, kedves Éva, milyen jó, hogy ismét egymásra találtunk. A keze érintésétől Éva megrázkódott, az előre elhatározott dacz és visszautasítás átvillant az agyán, aztán alázatosan a férfi vállára hajtotta fejét és mig némán peregtek le a könnyei, most először érezte, hogy eladott leány, akinek nincs önálló akarata. Deméndy magához emelte a könyes, szép arezot, melyen móst valami kimondhatatlan fájdalmas önmegadás tükröződött vissza és meghatottan csókolta' le könyeit. — Szegény Éva — rebegte őszinte érzéssel — ugy-e nagy fájdalmat okoztam? É v a mosolyra erőltette magát és zsebkendőjévelchirtelen letörölte könyeit. •

— De ugy-e, szeretsz még? — kérdi Deméndy és mohón újból karjába kapja és elborítja arczát csókjaival. Ezzel a mult el volt intézve és Deméndy ismét az Éva régi szerelmesének és urának érezte magát, ugy adta neki utasításait, önkéntelen parancsoló modorban, mely lenyűgözőn hatott Évára. — Még ma akarok veled lenni — szólt és izgatottan mérte föl-alá a termet. — Este nem lehet: rab vagyok, hanem délután, rögtön ebéd után és együtt maradunk az utolsó pillanatig, a klubba sem megyek föl — ameddig csak lehet. Lássuk csak, hozzátok nem mehetek, biztosra akarok menni. Te se menj haza ebédre, nem akarom, hogy késsél. Maradj a városban és — és, igen, ez a legalkalmasabb, eredj föl Courriernéhoz. Igen, ott várj meg. Jó lesz? — Jó lesz — súgja Éva hangtalanul és nem mer a férfira nézni. Ugy hallgatta, mint a cseléd, aki a gazdája utasításait fogadja. — Most pedig, édes, isten veled még egy darabig itt kell lennem, aztán sietek szabadulni az ebédtől. Négy órára, igen, legkésőbben négy órára ott leszek. É s még egyszer magához ölelte, mohón, éhesen és egy utolsó, vérforraló csókot nyomván az ajkára, elsietett. Éva megtörülte az arczát, nagyot lélekzett és szintén elhagyta a tanácstermet. Megváltozott a világ. Milyen más a z : várni valakit és aztán élni vele, mikor megérkezik. Az ember megcselekszi azt, amit akar, de a cselekedete lelki mivoltát nem szabhatja meg. Hónapokon keresztül ezt a találkozást a szerelemmel elegy boszu tervekép hánytorgatta magában, most se boszu, se szerelem. Ugy érzi, mintha hosszú dologtalanság után állást kapott volna. A pénzre gondol s ami vele jár. Semmi más. Dermák Éva, a Deméndy Miklósnak éveken át szeretője, csak most vált lelkileg azzá, aminek mások nézték: a pénz nyomorultjává. Követi a parancsot. Nem megy haza ebédre. Harmincz krajezárja van, ezzel jóllakhatik Frommernál. Rekkenő hőség van, csak azok járnak az utczári, akiknek dolguk van. A belvároson egyáltalán már erősen megérzik a nyár. A déli sétálók sorai is megritkultak, ilyenkor két óra felé éppen csak a boltos leányok sietnek vissza az üzletbe s egy-egy elkésett iskolásleány vágtat a villamos állomás felé. É v a lassan, elgondolkodva fordul be a Kossuthutczába, gépiesen nézi magát a kirakatok üvegében, átvág a koronaherczeg-utczába és ott befordul a Haris-bazárba. Ott van a Frommer kávémérése, ahol déli időben huszonöt krajezáron négy tál ételt is kapni, kenyérrel. Sajátságos, közös fészek. Sötétes üvegajtó nyilik be az egyik kicsi szobába, ahol szorongva állanak a kerek kis asztalok, megrakodva az utczák szomorú női proletárjaival. Gazdátlan bonne-ok, faczér gouvernante-ok, néhány kalandornő, . ki szegényesen, ki gazdagon feleziezomázva, az egyik finyás, a másik alázatos, az egyik vigan kaczag, a másik homlokán borong a gond. Az üvegajtón keresztül belátni a másik szobába: ott csupa férfi ül ebéd utáni fekete kávénál és újságot olvas, dom.inózik vagy kártyázik. A belváros kisboltosai ütötték föl itt tanyájukat. A kis nyárspolgárság szolidsága szomszédos itt a nagyvárosi női proletáriátus és kalandorság feslettségével, fásultságával. Régen volt itt Éva, egy kicsit idegennek érzi magát. E g y lompos, szép leány szolgál föl és némi ellenséges alázattal kérdezi, hogy bort parancsol-e vagy sört. — Vizet — felel Éva nyersen és elpirul. E g y pohár sörre már nem telik a pénzéből. Ketten ülnek még az asztalnál. Az egyik a húsnál tart, a másik már a fogát piszkálja. Ahogy az idő éppen összehozta őket. Az egyik tisztességben kopott alak, a másiknak ki van festve az arcza, ragyogón lakos a czi-

•169 pője, de avult, fesledezŐ a szoknyája. Évától mind a kettő áhítatosan elhúzódik. Imponál nekik a ruhája és dehogy is gondolnák róla, hogy csak harmincz krajczár csörög a zsebében. A szomszédos asztalnál, u g y látszik, törzsvendégek állandó társasága mulatozik. Sörös üvegek is állnak ott, az egyik meg fagylaltozik is. Fiatal, rövid szoknyás leányok, férfiakról beszélnek, orfeumokról és egyéb ilyenekről. Olykor meghalkul a hangjuk s utána histerikus kaczagasban törnek ki. É v a hamar végez. A z egyik szomszédja már előbb távozott, félszeg hidegséggel biczczentve a fejével, a másik, ott ültében elaludt. Évát is álmossá teszi a látása, meg a melegség. Mögötte egy éltesebb hölgy ül, bő, extravagans szabású sárga köpönyegben, amely ha föllibben, elárulja, hogy a hölgy csak alsószoknyában jár. E z szivarra gyújt és a kis helyiség menten megtelik köhögtető, karczoló füsttel. É v a fizet és sietve távozik. A maradék öt krajczárt borravalónak hagyja ott, amiért a felszolgáló leány ámuló meglepetéssel ezzel köszönti: — Kezét csókolom. Tehát Courrier-néhoz. Annyira nem a szerelem láza viszi oda, hogy azt gondolja: ebben a. nagy melegben majd egy kicsit szundikál. Nem kell messzire mennie. A koronaherczeg-utczában egy ütött-kopott kétemeletes ház első emeleti erkélyén fakul a nagy firmatábla: DENTIST COURRIER

FOGMŰTEREM.

És alatta, ugyanazon a táblán kis betűkkel:

Courrier-Faragó

Mariska női

kalapraktár.

Tehát két firmája is van a harmadik üzletnek." Hölgyek és urak föltünés, nélkül fordulnak be a kapuba: ha tetszik, a fogorvost keresik, ha tetszik a kalaposnőt. Avatatlan asszonyok, leányok, jóhiszeműleg ülnék a várószobában és nézik, hogy jönnek, mennek, mások a kalaposszobába.. Jobbfelől, a fogműteremben Courrier ur, egy ideszakadt svájczi ember tárgyal az urakkal, balfelől Faragó Mariska ő nagysága a hölgyeket szolgálja ki. A hely tehát igen alkalmas, mindenkinek kell kalap és mindenkinek fájhat a foga. É v a egészen bátran benyit az előszobába. A fogorvos rendel reggeli kiiencztől este hatig, megszakítás nélkül. De u g y látszik, ilyentájt nem igen van dolga. É v a ott találja őt a várószobában, szivarozva és újságot olvasva. Amint Évát meglátja, felugrik, affektált franczia elevenséggel elébe tánczol és mély meghajlással üdvözli. — Mariska asszonyt keresem — mondja Éva, amire a fogművész értően meghajol és egy marquis-mozdulattal föltárja a baloldali ajtót, édeskésen bekiáltva: — Vendég jön, ma chére. Ebben a szobában üvegszekrényekben, asztalokon, székeken csupa női kalap. De a belső falon végigvonul egy fakó szőnyeg. E z most meglibben és belép kifogástalan háziöltözetben egy csinos, fiatal barna asszony, aki gyanakodva nézve végig a jövevényen, öntudatlan mozdulattal ugy húzogatja a szőnyeget, hogy mögéje ne lehessen látni. — Jó napot Mariska asszony — mondja Éva és ezzel eloszlatott minden bizalmatlanságot. A Mariska aszszony megszólítást csak a beavatottak használják, ez a titkos jelszava a titkos üzletnek. — Szolgálhatok? — kérdi egész nyájasan az aszszony és fellibbenti a függönyt. Nem takargatott az semmit, csak egy keskeny folyosót hasított ki a szobából, amelyen észrevétlenül, a kalapüzlet kikerülésével lehetett a belső szobába jutni. (Folytatjuk.)

Krónika III. Miramare-i

levél.

— márcz. 18.

Te, édes leányom, mikor ezt a levelet olvasod, nem fogod annyira érezni, hogy nincs többé anyád, mint én érzem már most is, hogy nincs többé gyermekem. É s ez fájdalmas vigasztalásul szolgál nékem, mikor megteszem életemnek első, egyetlen önálló lépését, amelyért meg kell fizetnem mindennel, ami nékem drága. Megfizetem a születésemmel, a rangommal, a légkörrel, mely nélkül, most is u g y érzem, nem tudom jól érezni magamat és megfizetem a gyermekemmel, aki nem igen fogja érezni, hogy az anyja odaadta őt egy falat emberi boldogságért. Isten látja lelkemet, ha te hiányát éreznéd az anyának, nem mondanék le rólad. De csak én fogom érezni, hogy árva vagy — miért ne vállaljam ezt a szenvedést is a többi mellé, amik az én boldogságommal velejárnak? Még ma nem tudom mint gondolkodol te felőlem. Magános éjszakákon, ha a te könyeid is omlanak, sejted-e mint folynak egybe az egyémmel? A z édes apád mellett u g y siratod-e anyádat is, ahogy én siratom az én örömtelen boldogságom hajnalán az én elvesztett ifjúságomat, az én czéltalan áldozataimat, az én drága, örökre idegen gyermekemet? Fiatal voltam, mint te és örömteli reménykedéssel tánczoltam a jövendőmbe, ahogy te, szegény gyermekem, soha sem fogod tenni. A z örömömet sirba vitte atyád, ifjúságomat oda adtam neked. A z asszony legdrágább éveit sivár magánosságban töltöttem azért, hogy téged fölnevelhesselek. T e voltál egyetlen boldogságom, miattad mondtam le a legfőbb boldogságról. Valaki a sirba ugrott, más valaki itt maradt. Könnyű ott lent pihenni és nem érezni semmit. De idefönt süt a nap és vibrál a levegő, idefönn kínszenvedés halottnak lenni. É s én halott voltam eddig, parancsoltam a véremnek, hogy ne keringjen, a szivemnek, hogy ne dobogjon. Parancsoltam a virágnak, hogy számomra ne legyen illata és parancsoltam magamnak, hogy tegyek ugy, mintha élnék. Őrökké rózsaszín ruhában, táncz és muzsikaszó mellett gyászoltam a magam halálát és éltem annak a halottnak, meg neked, az én élő kötelességemnek, fájdalmas egyetlen kincsemnek, mély halálra itélt. Most pedig beállt az idő, amikor már szabadon sülyedhetek le a boldogsághoz. Édes gyerekem, soha se tudd meg, mi az, mikor az embernek le kell szállni a boldogsághoz. Megszoktuk, hogy mindent, ami szép, am ragyogó, az égő napot és a fellengős ideált a magasban keressük. A magasba emeljük kérő kezünket, mikor istenhez fohászkodunk, magasan emeljük homlokunkat, mikor a jog és a büszkeség érzete tölt el. Nekem le kell hajolnom, az én istenem lent a mélyben tanyázik, az én büszkeségemet a lesütött szem, a megalázott homlok mutatja. Ha máskép itélsz meg engem, annál jobb — te neked. Láss könnyelmű, önző asszonynak engem, aki nem teljesiti .hagyományai iránt kötelességét, aki elvakultan, a szivére hallgatva eldobja magától a koronát, a fönséget 2

•170 a drága családot, mely az övé volt és a másikat, amely a magáévá fogadta. Csak hidd, hogy egy magasabb fajtájn eltévelyedett nő vagyok, aki követi a maga czigányát. De én nem érzem magamat" annak. Én nekem a lelkem szakad ketté és azt a felét, amelyet a könyörtelen hagyomány kifoszt dísztől, rangtól, elismertetéstől, az itt marad és vonaglik a lábaitok alatt. Nekem nem hitvány dibdáb, amit itt hagyok. A z életem felét odaadnám érte, hogy a másik felét egészen élhessem le. De ti ezt nem engeditek meg és igazatok van. E g y gróf nem lehet tagja az uralkodó családnak és nem lehet apja egy császári és királyi fönséges herczegkisasszonynak. Hogy miért nem, azt én soha se fogom kérdezni. Hiszen ugyanez az elfogultság — ha ugyan elfogultság — él bennem, amikor anyátlan árvának látlak téged csupán azért, mivel anyád egyszerű grófnévá lett. Hát az én gyermekem nem lehetne a gyermekem, mivel más monogram van a fehérneműmben? Igenis, nem lehet, mondja az én könyben uszó, csüggedt szivem és búcsúzva tőled az egész életre, te királyi fönség, te trón sarjadéka, te tizenhétéves reményre, boldogságra jogos, virágzásra, szerelemre termett és politikára született szerencsétlen osztálytársam a balsorsban. Ma még anyád vagyok, mert fönséges herczegasszony a czimem, holnap alázattal hajtom meg előtted a fejemet és hódoló tisztelettel lesem, vajon én, az egyszerű grófasszony,, részesülök-e a megszólittatás tisztességében. Keserves érzés, gyermekem, és nem könnyű szerrel határoztam magamat a boldogságra. De ez az el nem temetett halott, aki járt-kelt, akinek csak kötelessége volt a halotti állapot, föl akart támadni, joga volt hozzá, ereje is volt hozzá. Nem az elmémben, hanem az ereimben támadt a lázadás a pezsgő élet közepette a mesterséges halál ellen. Hiszen én nem tehetek róla, hogy fiatal maradtam akkor is, mikor már öregnek kellett volna lennem, sem az özvegyi állapot, sem a közjogi helyzet, sem az anyai kötelesség nem tette meg, hogy ne legyek asszony. Asszonynak születünk első sorban és csak utolsó állomásunk az, amelyen asszonynak vallhatjuk magunkat. Édes leányom, amikor még ennek szólithatlak, a jóságos istentől áldásul kérem a fejedre: ne ismerd meg soha ezt az állapotot. Tartson az ég tőled távol minden olyan boldogságot, amelynek az ölébe én most, mindenről lemondva, mindenkitől kitagadva, leszédülök. A mi kiváltságos fönséges világunkban állandó vendég a szomorúság, mely kerékbetört szivek mélységén borong. De ne adja isten, hogy te is, mint én, a boldogság és a lemondás váló útjára kerülj. E z a boldogság a paradicsomból kiűzőiteké. Mély, drága, mindennnel fölérő, de époly könyfakasztóan fájdalmas, mint a boldogtalanság. Igazuk van, akik sajnálnak. De én nem tehetek róla, és nem akarok róla tenni. Megyek a magam utján, ame- lyen szabad elhatározásból is csak ugy kell mennem, mint azelőtt, amikor csak kényszerűségből mentem. És ez az ut sokkal zsarnokibb, sokkal döntőbb, mint a másik. A grófi korona sokkal nehezebben ül a fejemen, mint a főherczegi, a grófi koronát nem lehet ugy letenni, mint a másikat. A szemem nyitva és a szivemben nincsen ábránd.

Tizenegy évi özvegység után az ember már nem csalód, hátik, sem bujára, sem örömére. Ezt a lépést nem akartam megtenni, ezt a lépést meg kellett tennem. A szivem azt mondja, hogy boldog leszek és nem ujjong, az elmém azt mondja, hogy nékem már nem nyilhat több rózsa és nem búslakodik rajta. Megyek ki a boldog éden kertjéből és tudom, hogy idekint rosszabb, de megyek, mért a végzetnek engedelmeskedni kell. T e pedig, édes gyermekem, maradj odabent. Őrködjenek fölötted az ég angyalai és ne boruljon soha árny a te napos világodra. De ha gyötrődik majd a szived, ne gondold, hogy édes anyád most boldogan alszik. Ha sir a szemed, ne hidd, hogy én vigan kaczagok. Bubán, bajban veled érezhetek, csak az örömben, ragyogásban nem találkozhatunk soha. És nem siethetek majd hozzád, nem ölelhetlek a keblemre, nem kelhetek védelmedre, mert már nem vagyok anyád, mert csak egyszerű grófné vagyok, aki bele nem szólhat a királyi család belső dolgaiba. És ha ez eszedbe jutna, ne forduljon érzésed ellenem, mert máskép én nem cselekedhettem; amit te csak a megpróbáltatás óráiban érezhetsz, azt én érezni fogom minden napnak minden perczében. Miért kell a nagynak drágán megfizetni azért, amit a szegény az útszélen ingyen szedhet föl ? Az Adria kék vize idécsillan az ablakomba, az én otthonomba ma, holnap már idegen, felsőbb világ, melybe, csak a gondnok kalauzolása mellett léphetek. Mindez a szépség, mindez a fönség az én lelkem levegője és fuldokolva kell imádnom parancsoló bálványomat, uj otthonban, mely mindig idegen lesz, alantas sorban, melyet soha meg nem szokom, lesújtva és csüggedten, halálra fáradva és életre vágyva — áldjon meg az isten, édes gyermekem és gondolj szelid lélekkel anyádra, aki lemondott rólad nem a boldogság, hanem a szerelem kedvéért.

-r.

Szomaházy István. (Levél a szerkesztőhöz.)

Igen tisztelt szerkesztő ur! Ön azt kivánja tőlem, hogy jellemezzem pár szóval azt a szemüveges, szimpatikus arczu fiatal embert, akinek arczképe A Hét jelen számának első oldalát elfoglalja. Kívánságának szívesen eleget teszek. Nem csupán azért, mert a szóban forgó férfiú irói talentuma iránt a legnagyobb elismeréssel viseltetem, hanem azért is, mert hozzá az önzetlen barátság elszakíthatatlan kötelékei kapcsolnak. A kép eredetijét tizenöt év óta ismerem, de több, mint harminczöt éve, hogy naponként találkozom vele. Husz éven át azonban egy sajnálatos tévedés áldozata voltam; azt képzeltem, hogy e rokonszenves ifjú reformálni fogja a magyar elbeszélő' irodalmat, Dickenst, Daudet-t, Tolstojt, Jókait egymásután letaszítja trónjukról, s rövidesen hódoló vazallusaivá teszi az egész világ olvasó közönségét. Aféle irodalmi halhatatlanságról álmodoztam számára, amig egy szomorú napon be nem láttam, hogy a nagy talentumok száma mindig kevesebb egygyel, mint az ember önmaga gondolja. A Dickensek, Daudet-k, a Tolstojok, a

•171 Jókaik, fájdalom, nem igen hemzsegnek az utczákon, s főképp azokat a helyiségeket kerülik, ahol tükör van a szoba falán. A nagy tömegek botrányosan nehezen mozdulnak; s mikor az első könyv, amely barátom nevét viselte, egy tavaszi napon kiröppent a könyvpiaczra, abszolúte semmi jel se mutatott arra, hogy-' az emberiség valamiféle forradalomra készülne. A parlamentek nem fejezték tki hódolatukat, a fáklyás-zene elmaradt s az öreg Brandes makacsul késlekedett amaz essay. megírásával, amelyben az uj • csillag irodalmi érdemeit méltatta volna. Igy volt a második, a harmadik, az ötödik, a hetedik könyv megjelenésénél is, s lassanként be kellett látnom, hogy szegény barátom számára csupán az marad meg, amire Rotschild meg a többi pénzkirály nem sokat ad: az igazságos utókor. T. i. az a kor, amikor az ember ravasz elégtétellel pihen valami vadvirágos domb alatt, mig odafönn a szegény élők a koronaherczeg-utcza verőfényében sütkéreznek. Mily boldog tudat lehet ilyenkor, hogy a gimnázisták szekundát kapnak az életrajzunkból, s hogy Csontossy János értékes forrásmunkát ir rólunk a Magyar Könyvszemle hasábjaira!

tudom, hogy a forradalom még e kötet után is alig fog kitörni, s hogy a lusta Brandes se irja meg róluk azt a komoly essayt, melyet az irodalom oly régóta nélkülöz. De ezt, mint jó barátja, nem mondom meg neki; hadd várja szegény továbbra is a nagy siker' zaját, melyet, fájdalom, sohase fog meghallani. Baráti érzésemnek mindenesetre becsületére válik, hogy ez majdnem épp u g y fáj nekem, mint őneki . . . Budapest, 1900. márczius 9-én. Igen tisztelt Szerkesztő urnák

;

kész hive

Szomaházy István.

Berzsenyiék csütörtökön. (Pont

öt óra.

A nagy teremben Elza

egyedül.)

ELZA (a Pajkos férjek-xő\ szóló referádákat olvassa. Eldobja az egyik újságot s egy másikat vesz elő. Bele tekint, s ezt' is elhajítja): Képmutatók! Nyomorult képmutatók! Ne értsen félre igen tisztelt szerkesztő ur: ezek a A z ember azt hinné, hogy böjtben és imádkozásban nőtgondolatok csak bennem, az objektív szemlélőben támadtak — barátom, a kitűnő novellista, még mindig isteni tek fel, pedig esztetikai ismereteiket nem az egyetemen, bizodalommal hisz abban, hogy a forradalom, ha késik is, hanem a szeparékban szerezték. Ismerlek, szép maszk! de nem marad el. Ő még mindig hetenként megírja a Megírod a förmedvényedet, 'leteremted a romlott francziámaga kisded történetét — ellenségei hasztalan rágalmaz- ' kat, s aztán rohansz az orfeumba. Igazán, ha mi leányok zák azzal, hogy csak az öreg éneklő kanonokról, még a meg asszonyok nem volnánk, ennek a szegény Feydeaukulcsait csörgető porkolábról tud mesélni — s hetenkint nak éhen kellene elpusztulnia! egyszer azzal a lázas hittel ül le az Íróasztalához, hogy mégis csak megostromolja a halhatatlanság bástyáit. Ne BLANKA (jön. Szórakozottnak látszik, s mintha egy higyjen tisztelt szerkesztő ur annak a fitymálkodó Ítéletkicsit izgatott volna)': N e m ' v ó l t m é g itt Rejtvényi? nek, hogy szegény barátom csak u g y útközben, a villamos ELZA: Mit akarsz Rejtvényivei? Már harmadszor vasúton vagy egy konfortábli mélyében irja a novelláit, becsvágy, komolyság, mélyebb erkölcsi czélok nélkül, pusz- keresed. B L A N K A : Mért felelsz A kérdésre kérdéssel? tán abban a trainingben bizakodva, amelylyel a betűvetést megtanulta. Én, aki jól ismerem őt, bizton állithatom, hogy ELZA: Mi bajod? Miért ne' felelhetnék a- kérdésre ez nem igaz; a derék fiúban, aki a felületesség bélyegét kérdéssel? homéroszi jelzőként viseli a homlokán, épp annyi türel' - B L A N K A : Mert az . . . (elakad.) metlen ambiczió forrong, mint azokban a mélyebb és szeE L Z A : Csak mondd ki! Azt akartad mondani: »mert rencsésebb írókban, akik a lelket egy orvosnövendék mo-

hóságával bonczolják, s a pontifex maximus titokzatos pillantásával iszszák meg ebéd után a kapuczinerjüket . . . Ha a mélység csakugyan hiányzik belőle, ennek az okát nem az ambicziója fogyatékosságában kell keresni, hanem a tehetsége mértékében . . . Ő szegény, a maga sekély és felületes irói talentumával, épp u g y az emberi lélek természetrajzát kutatja, - mint ama nagyok, akik az ispotályokat tanulmányozzák . . . Én, aki előtt legzsengébb kora óta nincs titka, jól tudom, mennyire fáj neki, mikor a szigorú műitészek »jókedvű anekdotázó«-nak nevezik . . . Mert annak neveznék, habár a legsötétebb tragédiát irná is meg szerencsétlen novelláiban; s ha Sophocles színjátékait a saját neve alatt kiadná, barátai bizonyára jóindulattal konstatálnák, hogy kedélye megint a régi humorral bugyborékolt. A z Oedipus, az Antigoné, az Elektra törté® nete az ő könyvében jóizű anekdotaszámba menne, s ha a Vörösmarty Két szomszéd vára — az irodalom legszomorúbb meséje — véletlenül az ő nevével jelenik meg, kétségtelen, hogy a gyűlölködő magyar urak históriája is csak aféle urabácsi-humorrá vedlik . . . Mindezt most abból az alkalomból mondom el, hogy szegény barátom ismét ostromot intézett a magyar olvasó közönség ellen, egy uj és terjedelmes könyvével, melynek ez a czime: Déli korzó. Husz, hosszabb-rövidebb, felületes' mese van benne, csupa kedélyes és jóizű anekdota, mint barátai szeretetreméltóan konstatálni' fogják . . . Ő, a balga és sötétségben tapogatózó Íródeák; természetesen nagyra van munkácskáival, én azonban, az objektiv szemlélő, jól

az zsidós«. Megint izetlenkedel. • • ' E L Z A : Kérlek, engem nevezhetsz annak, aminek akarsz. Kazárnak; asszírnak, Bar-Kochbának. De ne felejtsd el, hogy a "te őseid se lovon jöttek ebbe az országba. B L A N K A : Ne kiabálj, még meghallják a cselédek. E L Z A : U g y látszik, már grófnénak érzed magadat. (Kívülről csöngetés hallatszik.) B L A N K A : Hallgass, azt hiszem, ez Rejtvényi. (Szünet.) E L Z A : Fájdalom, nem ő a z ; a papát kereste valaki. A Szépirodalmár késik. U g y látszik, még nem kelt fel ; bizonyosan szeparézott az. éjjel. Nem mondanád meg, mért várod olyan szivszakadva ? BLANKA: Ha nem csinálsz rossz vicczeket, megmondom. E L Z A : Rejtvényiről? Kinek nézel engem? B L A N K A : Nos, hát meg akarom tudni t ő l e . . . Igazán bolondság tőlem, hogy mindent elárulok előtted . . . Megakarom tudni tőle, hogyan kell eljárni, ha az ember pályázni akar. Kinél kell' a pályaművet benyújtani, s a többi.' • ' E L Z A : Csak nem irtál tragédiát? ' " B L A N K A : Nem, másról van szó. Az akadémia pályadijat tűzött ki a reklám szó legjobb magyar kifejezésére. 2* BLANKA:

-172 ELZA: BLANKA

vágyik. Ünnepeltetni mindenütt jó, de a legjobb otthon, nem igaz ? S ha már haza jön Bécsbe . . .

akadémia?

AZ

: Igen.

: E z különös. A magyar tudományos akadémia, amely soha semmivel se törődött a világon! És most a miatt fájna a feje, hogy a reklám szóra nincs magyar kifejezés ? Érthetetlen. De hisz az ideál-ra sincs! A z ideál nem érdekli annyira, amennyire a reklám ? ELZA

BLANKA:

AZ

újságban legalább igy olvastam.

: S te meg akarod nyerni a pályadijat ? Olyan ziláltak anyagi viszonyaid ? ELZA

: Nekem nem a pályadíj kell, hanem a dicsőség. A pályadijat oda ajándékozom jótékony czélra. A megfejtést elküldöm a katolikus legényegyletnek;, ők aztán váltsák be készpénzre. BLANKA

E L Z A : Tudod, sokféle ajándékról hallottam már, de efféléről még soha. Az ember, ha még akarja 'takarítani a pénzét, küld természetben: tépést, szivarvéget, elhasznált levélbélyeget, de ötletet küldeni ajándékba, ez u j ! BLANKA

: Már pedig ez igy van. Rejtvényi tanácsolta.

: No, és te rájöttél, amit az akadémia nem tudott kisütni? ELZA

maga

: Igen. Kíváncsi vagyok, mit szólsz hözzá. magyarul: hűhó.

BLANKA

A reklám

Nem rossz. Mondhatnám: frappáns. Csak egy hiba van a dologban. A reklám is mást jelent, meg a ELZA:

hűhó is. BLANKA

: Ezentúl a hűhó

reklám-ot

fog jelenteni,

punktum. E L Z A : És te beéred ennyivel ? Hisz ilyenformán három nap alatt megtisztíthatod az egész magyar nyelvet. Várj, én is mondok egypárat. Redoute- == csuhaj, conférence = terefere, dráma = jajbefáj, ideál = hajhaj, szeczesszió = noszahát, frivol = ejnyeejnye, plakát = neneked . . . B L A N K A : Ugyan eredj! Látszik, hogy nem v a g y tudományos szellem. De nini, a mi kedves bárónénk! -:

(megjelenik és győz. A haja ezúttal arányszőke ; az első pillanatra: mintha a tulajdon unokatestvére volna): Csak egy perezre jövök, kedveseim; várnak a választmányban. A bibornok elnököl, s az öreg urat nem szeretem várakoztatni. É s a mamátok, mi? De ő is itt van, és a jó Berzsenyi is." (Berzsenyi papa jobbról, Berzsenyi mama balról.) Tehát eljöttök, ugy-e? V a g y még nem is mondtam. Szerdán egy kis raut lesz nálam, Adalbert tiszteletére. HÉTHÁRSYNÉ

: Adalbert ? H É T H Á R S Y N É : Tudjátok, a kis Sternberg gróf, aki •végig küzdötte a bur háborút. Holnap érkezik Bécsbe, de Bécsnek csak három napot szánt; kedden már Pesten lesz, s ha csak az utazás ki nem meriti, szerdán :már előad. Ó, csak három helyen! Először Vilma grófnénál, azután nálam. Isteni lesz, mi ? Elbeszéli hadi élményeit . . . Ugy-e, az én Blankám már előre borzong a gyönyörtől. B L A N K A : Hogyan, Sternberg gróf Pestre jön ? . . H É T H Á R S Y N É : Nem mese, valóság! Persze, előttetek is érthetetlen a dolog. Londonban a legjobb körök csatákat. vivnak érte, hogy élénk előadásából megtudják az afrikai háború csodálatosan érdekes részleteit: De ő haza BERZSENYI

MAMA

E L Z A : 34 egész 4 tized százalékot a hadi élményeiből. BLANKA:

Pestre is elhoz

De hogyan tért vissza Európába?

HÉTHÁRSYNÉ: Mint hadi fogoly, édesem, mint hadi fogoly! A z angolok fogságba ejtették, s aztán becsületszóra szabadon eresztették. BERZSENYI

MAMA

: Sok csatában vett részt ?

Ott volt mindenütt; képzelhetitek, micsoda fáradalmakban volt része! Deczember hatodikán kötött ki a Delagoa öbölben. Pretoriába sietett, s fölszerelte magát a háborúra. Három nap múlva már Maggersfonteinben volt, s látta, hogy a burok folyvást imádkoznak. E z boszantotta, de azért a burok csak tovább imádkoztak. HÉTHÁRSYNÉ:

B L A N K A : Beszéld el, beszéld el! A háború oly izgató, de oly izgató! . . . H É T H Á R S Y N É : Bejárta egész Transzvált, s látta, hogy a burok hogyan imádkoznak. Rettentő kalandokban volt része, csak az boszantotta, hogy angolt sehol se látott. Egyszer kilovagolt, hogy megtudjon valamit az angolokról, de csak imádkozó búrokat talált. E z igen elkedvetlenítette; nem tudott bele nyugodni, hogy angolok nélkül kell csatáznia. Addig évődött magában, mig végre elhatározta, hogy fölkeresi az angolokat, ha kell, egyedül is. A burok kérték, hogy maradjon velők, ne tegye könnyelműen koczkára az életét. De ő nem hallgatott rájok, s megindult fölkeresni az angolokat. BERZSENYI

PAPA

:

Csak azt nem értem, hogy

mit

akart az angoloktól. : Folytasd ! Folytasd! Végre egy folyóhoz ért. Forró nap volt; tudjátok, Afrikában nagyon meleg van. A hőség elkábította; lefeküdt és elaludt. Mikor fölébredt, fogoly volt! BLANKA

HÉTHÁRSYNÉ:

ELZA:

Rendkivül érdekes!

: Annyi első gavallérja. BLANKA

bizonyos, hogy

ma ő a kontinens

Nekem jobban tetszik a fiatal Rothschild. Ennek nem csak a hősiességét csodálom, hanem a lélekjelenlétét is. Bemegy az égő Théátre Framjaisba, s hirtelen megbecsüli a foyer festményeit. A z értékesebbeket kiviteti, a kevésbbé tetszetőseket ott hagyja. Nagyszerű, mi ? H É T H Á R S Y N É : Melyik Rothschild ? A báró, ugy-e ? . . . Ó, istenem! A hadi élmények miatt majdnem megfelejtkeztem a bibornokról. Pá, édeseim! Isten áldja, Berzsenyi. (Elpályázik; a hölgyek kikísérik.) BERZSENYI PAPA : Elza! E L Z A : Parancsolsz, papa ? B E R Z S E N Y I : Kedves leányom, tudod, hogy szeretlek. . Nem is azért mondom, hogy szemrehányásokat tegyék. De látod, édes leányom, egy olyan fiatal emberről, akit Rothschildnak hivnak, nem való vicczelni. ELZA: De, papa, kérlek, egy ember, aki képeket becsül, mialatt a ház ég fölötte! . . . BERZSENYI P A P A : Jegyezd meg magadnak, kedves gyermekem, egy Rothschild mindent megtehet, amit akar. (Elgondolkozva): Csak egyet nem tehet m e g ; azt, hogy ELZA:

•173 öt milliót hagyjon jótékony czélra. Nevetséges! Öt millió mindig öt millió marad; Rothschildnak is. (Eltűnődik.) Micsoda szemtelenség! Most már azt kivánják az embertől, hogy öt milliókat ajándékozgasson, az újságíróknak meg a lelenczeknek! Öt millió ! . . . Ostoba beszéd. Micsoda világ ! Micsoda világ!

paddöngetéssel, skandalümokkal. Ellenzék azonban a magyar parlamentben most nincs, a kormányt nem támadják csak támogatják,a padokat nem döngetik, a minisztereket pedig éppenséggel •nem gyalázzák, sőt dicsérik lángoló nyelvvel. A szónokok túlnyomó nagy része kormánypárti és hogy ennyi kormánypárti beszél, annak is meg van a maga világos magyarázata. Eddig ugy volt, hogy az ellenzéki szónokok támadták a kormányt, amire a kormánypárt azzal felelt, hogy — szavazott. De most az Ygrec. ellenzéki szónokok a kormány magasztalásában hezitálják tul egymást és ezzel szemben a szimpla szavazás igazán nem elég. Fel kellett venni a harezot a dicséretek terén is, és a kormánypárt fel is vette. Ha te dicséred az én kormányomat, én is dicsérem a te kormányodat, amely állítólag az enyém is. Szinte érthetetlen tehát a kormány eljárása, amely obstrukcziót x* Márezius 15. Eljött a tavasz és az egyetemi polgárok emleget és clotürt csinál. Mitől fél ? A dicséretektől ? És kiket szokás szerint a szokott lelkesedéssel ünnepelték meg a nagy. akar megrendszabályozni ? Azokat, akik támogatják ? Valami napot. Huszonnégy órával azelőtt pedig, hogy Petőfi szobrát hamisságnak kell lenni a dologban. Vagy a dicséretek hamisak, megkoszorúzták, a Házban elhangzott az első reakczionárius amelyek elborítják a kormányt, vagy a kormány hamiskodik, beszéd. Bársonyszékről támadt, s aki mondta, miniszter volt: amikor obstrukeziós hirek terjesztésével és clotürős rendszabáDarányi Ignácz. A szabadelvű párt felé fordulva, szilárd hanlyokkal akarja diskreditálni — a saját pártját. Baj az, ha az gon jelentette ki, hogy a liberalizmus genfi lobogója alatt emberek túlságosan szeretik egymást. üzelmek folynak, hogy azoknak, akik felelősségteljes állást foglalnak el kötelessége a mérsékelt irányban maradni, s igy akar » haladni ő is. A néppárt zajosan helyeselt, a nagy szabadelvű * * párt pedig hallgatott. Künt az utczákon pedig bontogatták a nemzeti ünnep zászlóit, az ifjúság készült a szónoklatokra s 6 Boldog a magyar. Szemere Miklós ezelőtt, ha jól tudom, langyos szellő hirdette a világosság napját. A Házban a fuvalkét esztendővel, azzal a kijelentéssel döbbentette meg az orszálat azonban csak a gyorsírókig haladt, s az első czeruzát meg- got, hogy — nem boldog a magyar. Ezt Szemere Miklós a hódította. Igy lehetett, hogy a stenogramm »élénk helyeslésről mágnás-kaszinóban mondta, aranykupával a kezében és franczia jobbfelől« tud s a néppártot agyonhallgattatja, igy esett, hogy pezsgővel az aranykupában. Ebben a helyzetben bőségesen van a minisztert mindenfelől meggrátulálták, holott a jobboldal oka az embernek, hogy derűsnek lássa a világot és ha Szemere zöme tüntetőleg ment ki a folyosóra és nem kért részt a tün- Miklós ilyen körülmények között is a honfibánat könyeit tetésből. Ki hitte volna, hogy a márcziusi idust csak a gyorshullatta serlegének édes nedűjébe, az örök tagadás szellemének írók érzik meg ? magának is el kellett hinnie, hogy csakugyan nem boldog a * magyar. El is hittük mindnyájan, azok még könnyebben, akik * * még pezsgővel se önthettek le a keserűségüket. Azonfelül, hogy boldogtalan még bus is lett a magyar és a Kárpátoktól, az Az öt millió korona. Öt millió koronás alapítványról Adriáig borongó lélekkel lesték az emberek, a boldogság napja regélt e héten a fáma. Ennyit hagyott volna Luczenbacher mikor ragyog fel megint e felett a sokat szenvedett nemzet Pál jótékony czélra. A hir azonban rövidebb ideig élt, mint a felett. Lestük érkezését a bajnoknak, aki átussza a zajló Dunát, tiszavirág: másnap jött a rideg czáfolat, hogy az öt milliós mert hisz ezt- a leventét siratta busán jó Szemere Miklós. alapítvány mese. Végre is az estilapok már máskor is felül-tették a reggeli lapokat, de ebben a hirben van egy érdekes A levente azonban nem jött el: de váratlanul megjött Szemere Miklós telegrammja, hozván a megváltó igét, hogy — megint vonás. Aki koholta, napokig dolgozhatott rajta, mig Budapest boldog, sőt a világon a legboldogabb a magyar. A Dunát se és az ország valamennyi jótékony intézetét kifürkészte s abban kellett átúszni érte, csak az kellett hozzá, hogy a Baruch a nemes törekvésben, mely uj intézmények alapítására tendált, kétségtelen leleményesség és a szegényügy alapos ismerése nyi- Jeremiás zabját jó áron eladja a hadügyminiszternek Ugrón latkozott meg. Denique: aki ezt hazudta, sokkal többet munkál- Gábor.- Az esetből skandalum támadt, egy kicsit csunyálkodott a parlament és alaposan felháborodott az ország, de az ördög kodott, mint amennyi dolga lett volna, ha a hir véletlenül sajnálja ezt a kellemetlenséget, amikor ebből derült ki, hogy — igaz és a végrendeletet csak lemásolnia kellett volna. Az eset azt jellemzi: mily nehéz ma már hazudni. Aki manap csak megint boldog a magyar! Szemere Miklós mondja, hát qkvetleegy estilapot fel akar ültetni, annak szépen be kell zárkózni nül el kell hinni. Az isten tartsa meg sokáig Ugrón Gábort, szobájába, elé kell szedni minden rangú és rendű statisztikákat, nagyot nőjjön a zabja, amiért a boldogtalanság siralom völgyéutána kell nézni, mily irányban halad a humanitás, mily egylet ből a boldogság kalászos mezejére vezette a magyart. szorul nagyobb támogatásra, melyik nem érdemli meg, hogy * pénzt kapjon, hol vannak égető szükségek s hogy végre a . . * * sok árva-, lelencz-, betegápoló-, temetkező^, oktató-, tápláló-, javitó-, gyermekvédő- és egyéb intézetek szfalanxjába miféle uj 5 Ingyen orvosság. Kiadta a kormány, hogy ezentúl a intézmény illenék be. Vagyis: a hazugnak jogtudósnak, humaszegény ember ingyen kapjon medeczinát. A medeczinát a legnitáriusnak, orvosnak, pénzügyi kapaczitásnak, közjegyzőnek szegényebb ember se sorozza az élet legkívánatosabb gyönyörei és emberösmerőnek kell lennnie, ami végre is elegendő kvaliközé, de ha már muszáj élni vele, feltétlenül jobb, ha.ingyen fikáczió volna arra is, hogy minden tudományok doktora legyen. adják, mint hogyha pénzt kérnének érte. Az intézkedés tehát Hogy mégis hazudik arra vall, hogy ez a pálya ma már csak humánus, .de a kormány, nehogy a földi javakban nem .szűkölkiváló embereknek áll nyitva. ködő pacziensek is visszaéljenek a kedvezéssel és potyán

INNEN-ONNAN.

* *

*

ó Obstrukezió. A kormány clotürős rendszabályokat tervel, ugy kell tehát lenni, hogy obstrukezió van a parlamentben. Obstrukcziót csinálni az ellenzék szokott, ha minden eszközzel meg .akarja buktatni a kormányt: agyonbeszéléss.el, lezugással,

dorbézoljanak a chininben és egyéb medeczinákban, elrendelte, hogy a szegény emberek reczeptjét a polgármesternek is láttamoznia kell, hogy kiadják rá az orvosságot. Az óvatosság helyes dolog, ám a polgármesternek kevés a. hivatalos órája és sok a hivatalos dolga, igen természetes tehát, hogy a szegénysor,u reczeptekre legfölebb ha egy héten egy napon egy lóra. juthat. ' Azonfelül a polgármester feje se káptalan, hogy

•474 minden embernek ismerje az. anyagi" viszonyait, a sz'egény.reczept mellé tehát szegénységi bizonyítvány is okvetlenül szükséges. Az eljárás tehát a következő. Ha a szegény ember .tüdőgyulladásba esik, a hozzátartozója elmegy az elöljárósághoz és ott, miután az illetőségi bizonyítványt felmutatta és a vagyontalanságot igazolta, kér egy szegénységi' bizonyítványt. A bizonyítványt kiállítják, igtatják, kiadóba küldik és — mert a dolog sürgős — egy hét alatt kézbesítik. A szegénységi bizonyítvány tehát megvan, most megírják a folyamodást, melléklik a reczeptet és a szegénységi bizonyítványt, az egészet benyújtják a városházán, ott igtatják, az illetékes ügyosztályhoz átteszik, sorszámmal ellátják és — mikor rákerül á sor — a polgármester elé terjesztik: A polgármester az ügyet m'egvizsgálja, az iratokat rendben találja, a reczeptet láttamozza, a félnek kiadatni rendeli, az expediczióba leküldi és két kurta hét alatt a reczeptet már kézbesítenék is. De kézbesíteni nem lehet, mert a türelmetlen fél a kedvező elintézés örömét már csak a másvilágon élvezheti, ahová megtért minden medeczina nélkül, de békés megnyugvással és boldog tudatában annak, hogy van humanizmus, amely gondol a szegénynyel és bár lassan, de biztosan segit rajta. * *

.

*

'Hunyady Lászlóé. Képzelje, éri tudtam, mi készül Budán, mert ha ezt, valaki tudja, hát -én tudom. Mondtam is neki, hogy ne menjen fel, ne menj fel Budára jó Hunyady L á s z l ó . . . de ő nem hallgatott rám . . . föl akart menni. Ekkor kipróbált módszeremhez és a zsebembe nyúlok . . . A titkár: A szivarért . . . A miniszter: Igen . . . De képzelje . . . nem volt szivarom . . . Hiába kutattam ki minden zsebemet, nem- volt . . . Akkor jutott eszembe, hogy a dohányt még nem fedezték föl. Rögtön távirtam Amerikába . . . ott fölfedezték a dohányt, átküldték Európába, fölépült az első magyar dohánygyár, én a kezembe kaptam egy brittanikát és átadtam Hunyady Lászlónak . . . " A titkár: Aki mindeddig türelmesen várt . . . A miniszter: Igen . . . De amikor megkínáltam a szivarral, azt mondta: »Köszönöm, nem vagyok dohányzó!« És fölment . . . Persze később megbánta, de akkor már nem lehetett rajta segíteni ; . . A titkár: És az ókorban ? A miniszter: Az már nagyon régen volt . . . arra már alig emlékszem . . . De vegye elő a bibliát és jegyezze meg, hogy a világ teremtése óta minden embernek én mentettem jmeg az életét . . . vagy szivarral . . . vagy szivar nélkül . . . de megmentettem!

•

A miniszter életet ment. A titkár: Tehát . . . Tóth Vilmos . . . a Ringszinház égése . . . kegyelmes uram egy szivart adott neki . . . ő maradt . . . elszivta a szivart . . . és mire odaért a színházhoz, mindakettő hamu volt, a szivar is és a szinház is . . . kegyelmes uram megmentette Tóth Vilmos életét és Tóth Vilmos ma A Székely-klállitás. is őrzi a szivarcsutkát. A miniszter: Ugy van. Azonban mindez semmi. Jegyezze barátom . . . »Nem volt a jelen századnak olyan szerencsétlenA hűhó nagyon megzavarhatta az ősz mesternek sége, amelyben én mint életmentő részt nem vettem volna . . . nyugodalomban való gyönyörűségét. Hogy az erőszakos Igy például a königgrátzi csata . . . Egy tábornok . . . a nevére lárma behatolt Székely Bertalannak nem is a műtermébe, már nem emlékszem . . . (hiszen nem is csoda, annyi ember- hanem a könyves szobájába, az öreg tüdős piktor fölriadt nek mentettem meg az életét) merészen előtört . . . Én a háta az íróasztala mellől. Mire való a nagy fölfedeztetés ötven mögött egy szivart mutattam neki . . . A tábornok elkezdett esztendős dicsőség után ? Minek ássák ki azt, aki nincsen visszavonulni, én egyre hátrább csalogattam a szivarral . . . eltemetve, hanem most is eleven életet él ? Mért mentik ki végre, mikor lőtávolon kivül volt, átadtam neki. A csata elvea feledésből azt, akire mindannyian emlékezünk ? szett, de a tábornok meg volt mentve . . .« Amivel nem ázt akartam mondani, hogy azok volA titkár: Óriási! tak az okvetetlenkedő zajongók, akik a Székely-kiállitást A miniszter: Bah! Csekélység! Csináltam-különb dolrendezték. Még a mindenáron fölfedezők közé sem sorogokat is. Moszkva égésénél megmentettem Napoleon életét . . . lom őket. A kiállítást éppen azért csinálták meg, mert A titkár: Ismét egy szivarral? tudták, hogy Székely Bertalan képei nézésére sokan elfogA miniszter: Természetesen. Napoleon minden áron el -nak jönni. Nem a Székely-kiállitás rendezését illeti a kis akart menni Moszkvába . . . Együtt vacsoráztunk . . . A Tóth fölfedezőknek szánt szemrehányásom. Még a zenebona Vilmos esete . . . mire odaért, Moszkva már égett . . . ellen való tiltakozásom sem. Azok, akik a kiállítást csak azért rendezték, hogy meglegyen, igen jóravaló dolgot A titkár: Megdöbbentő! végeztek. Hanem az a terrorisztikus kis had, amely lefogA miniszter: A német-franczia háborúban . . . Emlékszik a történelmi jelenetre? Bismarck és Moltke . . . Bismarck oda- lalta a -maga számára a magyar' géniuszt, és a hozzávaló tartozást u g y osztogatja akár a királyok a rendjelek adta az utolsó szivarját Moltkénak . . •. Bismarcknak nem volt egyes osztályait; — amely a maga izlése határaira szivarja . . . nemzeti szin sorompót állított, és mindenkit, aki azokon A titkár; Kegyelmes uram odalépett . . . a határokon tul jár, idegennek klaszifikál, és ha valahogy A miniszter: . . . én adtam neki egyet. Ha öt perczczel később jövök, Bismarckot elviszi egy "ágyúgolyó . . . Igy félre- a keze ügyébe kerül, bélyeget is süt r á : — igenis, rettenetes lármát csap Székely Bertalan ablakai alatt, amikor ült szivarozni és még ma is él . . . nem is őt éltetik, aki eddig is nélkülök élt meg, és ezután A titkár: Azt hiszem már meghalt . . . is nélkülök lesz kénytelen megélni, hanem kegyetlenül megA miniszter: Meghalt? Azt bizony elég rosszul tette. abczugol mindenkit, aki. nem az ő reczipéje szerint merte Látja, milyen könnyelműek az emberek! Ha nekem szólt élvezni Székely mester kiállítását. Bárki más beleillett volna . . . De menjünk tovább . . . A középkorban . . . én mentettem meg Jeanne d' Arc életét . . . , • volna az erőszakos ünnepeltetésbe, csak éppen a csöndet, nyugodalmat szerető öreg ur nem, akinek egyetlen jó A titkár: Egy szivar . . . könyv elolvasása nagyobb gyönyörűséget ad mint százA miniszter: Nem . . . csak czigaretta. Jeanne csak czigarettázott... mindenáron oda akart menni a máglyához . . . ezer frázis meghallgatása. de a czigaretta . . . a Tóth Vilmos esete . . j A képeiben is kerülve kerülte a pathoszt. Még azt A titkár : Menthetetlenül odaégett v o l n a . . ' . is, amely a becsületes szenvedély őszinte kiabálásában A miniszter: Oda is égett. De az máskor volt.J Egész nyilvánul. A deklanfatorikus iskolának volt a tánitványa, életemben cgak egy mentési • kisér.letem nem s i k e r ü l t . , . , a de óvakodott tőle, hogy a hangja valamikor is a szen.ve-

Művészet.

•175 délytől vibráljon. A gondolat mindig legyűrte az érzéseit v a g y legalább leszűrte őket. Mintha mindig attól tartott volna, hogy színfalhasogatónak fogják tartani: rendes' beszédbe szorította a hangját, amikor kiáltani szeretett volna. Azaz, hogy nem mindig. Hanem csak akkor, amikor a nagy világ elé lépett, amikor a finom, érzékeny lelkületüeknek azon való röstelkedése fogta el, hogy a szivébe valahogy belenézhet az idegenség. -Amikor megfestette a nagy közönség számára azokat a képekcfi amelyeknek a vázlatait a maga gyönyörűségére pingálta. Amikor ki kellett lépnie a fórumra, hogy ott elmondja azt, amit odahaza olyan szépen kigondolt. Szégyelt deklamálni, s még azt is csak ugy magyarázta, ami háborogva támadt a szivében. U g y fogalmazott, ahogy mesterei a müncheni »nagy stil« professzorai fogalmaztak. De röstelte a hangosságukat és röstelte , azt az őszinteségüket, hogy kiabáltak, amikor a pathosz fogta meg a lelküket. Moderálta a hangját, lehűtötte a melegségét. Mintha jégbe hűtötte volna a tubusait. A pathetikusan fogalmazó müncheni iskola' a kifejezésben, a megfejtésben realizmusra törekedett. Székely Bertalanon ez a törekvés u g y eluralkodott, hogy gyanakvóvá tette a saját maga hangulataival szemben. Nem hitt nekik, nem bizott bennük, megvizsgálta, bonczolgatta őket. Mire átestek a próbán, a gondolkozás u g y körülnyeste őket, mint az apai szigorúság a fiuk passzióit. Igy lett a »II. Lajos tetemének föltalálása« czimü mélységes hangulatu, meleg szinü, szinte nyers erővel konczipiált vázlatból az a korrekt nagy kép, amely Nemzeti Muzeumunkban látható. A magyarázó hajlam, az a törekvés, hogy a mese. elbeszélése a lirai elemektől megóvassék, hűtötte le az »V. László neveltetése® czimü vázlatot akadémiai nyugodt, a históriai objektivitás kereteit respektáló festménynyé. A kráter mennydörgő tusfolyójából ugy lesz hideg láva, ahogy abból a csudásan lirai, hangulatban bujálkodó olaj vázlatból az a nemesei^ megkonstruált történelmi értekezés lett. A z értekezés a Nemzeti Muzeumban van, a mestermü Erast Lajos ur tulajdona. A természettudósok egyre ujabb theoriákkal magyarázzák a jégeső támadását. Bizonyára mégse tudja senki, hogyan lesz a meleg levegőből kristályos jég. Talán Székely Bertalan elmagyarázhatná a vitatkozó metereologoknak és fizikusoknak. Csak azt mondja el nekik, hogy a reflexió' hogyan gyűri le a hangulatot, hogy a festő nagyravágyó kedve hogyan öli meg a kifejezés művészetét, de még a konczepczió szabadságát is. Csak irja le azt a nagy hűtő folyamatot, amely az ő lelke tüzét, hangulatai melegségét olyan okosságá, pusztán okossággá kristályosítja. Csak azt magyarázza meg nekik, hogy hogyan festhette egyugyanaz a festő azt a két arczképet, amelyek nem is a fiatalság és a meglettség különbségét,, hanem a művészetben való boldogságos naiv duskálkodás és a reflexiókban elerőtlenedés különbségét demonstrálják. A z egyik a művész fiatalkori arczképe, a másik Ráth György arczképe. A z egyik a művészi naturalizmus diadala, a portraitfestés remeklése, a másik a professzor ur adatos előadása a jeles maecenásról és műértőről. Csillag alatt jegyzetek kellenek hozzá, tálán a források megjelölése is. A z egyik az életnek való boldogságos öröm mámorító költeménye, a másik egy fejezet a Pallas-Lexikonból. Pontosan, alaposan megirt fejezet. Tisztelet a tudománynak. Többet ér az emberiségnek, mint a művészet. Doktor Faustus pedig mindent • megtanult és valamennyi fakultás tudását megszerezte és mégis a szépségre vágyakozott. Mert a tudomány rárakodik az örömre, mint a kénes forrás köve a virágra. Bevonja és kővirágot csinál belőle. Székely Bertalan meleg lelkéből kiválik a hideg reflexió és rárakodik az érzése

virágaira. Olyan sokat tud és sokat olyan alaposan tud, a műtörténelemnek akkora mestere és a boldogult aesthetika hagyatékainak olyan lelkiismeretes őre, hogy őt, és senki mást, kell a Szépművészeti Muzeum igazgatójává kinevezni. Ha csakis hozzáértő emberek választanák azt a direktort, egyhangúlag Székely Bertalant választanák meg. Es mégis, hogy a Nemzeti Szalon kiállításán azt az ifjúkori arczképet s azt az egy-két olajvázlatot nézem, elgondolkozom rajta, hogy az a hatalmas teremtő energia mért nem rázta le magáról a reflexiót, a kegyellen parazitát, amely műtörténészszé sorvasztotta az igazi mesterek egyikét ? Viharos.

SZÍNHÁZ. A csempészek. Bahnert József kétfelvonásos dalműve »A csempészek«, amelyet szombaton mutatnak be az Operaházban, a 40-es és 50-es évek operáira emlékeztet. Azokra az operákra, amelyekben a zenei gondolat még zárt, kötött formákban volt leigázva. Mert a gondolatszabadság a zenébennagyon későn következett be. Ma azok a merev alakzatok, melyekbe Bahnert az ő csinos dallamait foglalja, a zeneszerzőt nem feszélyezik többé. A »Csempészek« szerzője azonban jobbnak látta megmaradni a régi csapásokon és miként a metodikája és formája, ügy a technikája is kissé régies. • Az ő énekbeli és zenekari szólamainak külön-külön nincsen önnálló, éles jellegük, ugy hogy polifoniájuk voltakép egy leplezett és diszitett homofon stíl. Az énekrészben — pl. egy karra irt hangulatos imában — a szólamvezetés nem ügyel elég szorgosan az előadók kényelmére; ez azonban csak a gyakorlatnak egy hiánya, amely könnyen kipótolható. Egyebekben a szerzőnek helylyel-közzel behízelgő, kellemes ötletei vannak, és lelke néha lobbanékonynyá is válik. A pikantéria iránt való érzéke és az a rokonszenv, amelyet a strófaszerü dalok iránt mutat, azt sejteti velünk, hogy Bahnert az operette. terén is igen jól érezné magát. A szövegkönyv egy olasz embernek a műve; nagyon ügyefogyott. Vasquez grófné, Diósyné, Takáts és Arányi a szerepeiket szépen éneklik és a szöveget tisztán ejtik. . : m. g. Deekner Janka. Budapest egyik specziális szalonja a Wohl Jankáé, ahol az arisztokráczia és a művészet szokott összetalálkozni. A két különböző áram érintkezéséből sok értékes szikra, terv, elhatározás és törekvés pattan ki, sőt a szikrák fénye gyakran uj emberekre is vet fényt. E héten egy eddig ösmeretlen hegedü-művésznő mutatkozott be e disztingvált teremben: Deekner Janka, egy fiatal kreol-arczu hölgy, -Hubay Jenő tanítványa, aki Vieuxtemps, Wieniavsky és Hubay több művének interpretálásával keltett meglepetést. Nagy tehetségű, temperamentumos, szinte már tökéletes művésznő, akinek hegedűjéről még gyakran lesz szó. Kárpátoktól

az Adriáig

mindenütt a hírneves

fiumei

csokoládét és cacaót iszszák.

S Z É N Á S S Y , H O F F M A N N ÉS T Á R S A párisi és lyoni selyelycmgyári raktára, Budapest, III., Bécsi-utaa 4. Raktárunkon található a legszebb és legnagyobb választék divatos selyemkelmék, csipkék és szalagok, valamint gyöngytü'lldiszek pointlac ruhák és poinlac kelmékből. Fekete, fehér és • szines selyemkelmék 85 krtól 14 frtig. Foulard-, Pongis- és Satin Liberty* selymek 65 krtól kezdve. Angol mosóselyem 80 cm. szélességben 125 krtól kezdve. — Mintákkal kivánatra készséggel szolgálunk.

176 IRODALOM. Mesék a v a l ó s á g r ó l . Sas Ede eddig mint tárcziró volt ösmeretes, eleven témái, elmés meseszövése, könnyed megfigyelései sok barátot szereztek neki. Most megmutatja, hogy mint versíró is megállja a helyét, s mindama kvalitásokat, melyeket imént fölsoroltunk, kötött formában is uralja. Verskötete egy csomó modern mese, hol szomorú, hol vidám, mindig kellemes és mindig Ízléses, akárha egy herczeg-kisasszony nobilis dadája mondaná el őket. A mesék holdvilágitotta képei közt olykor az élet napsugara is felragyog, s ebből a fajtából választottuk a mai számunkban bemutatott verset. E rövid szemelvényből is látszik, hogy Sas Ede poézise a meleg érzés méhéből született. Asbóth

János

a

földről.

Asbóth

sziv János

és a

a

nemes magyar

Sysiphus. Egész életén át dolgozik és sohasem csinál semmit. Nem tudok elképzelni olyan működési teret, ahol már meg ne próbálkozott v o l n a ; a vidéki ujságfabrikálástól az udvari oeildeboeuf-intrikóig, a politikai botránycsinálástól az akadémikus tudományfalásig mindenből kivette a maga részét. Protötipusa ő a mi társadalmunkban elég gyakori háromfertály-tökéleteseknek, akiknek csak arra a hiányzó fertályra volna szükségük, hogy nagyok és becsesek legyenek. Asbóth János ezúttal röpiratot irt a magyar földről. Azt mondja el, hogy kinek a kezén szereti vagy szeretné látni a magyar földet. Rövid harminczegy oldalon megdorgálja az agrárszoczialistákat, megpiszkálja a zsidókat, nagyrabecsülését fejezi ki a harminczezer holdnál nogyobb uradalmaknak és mélyen megveti a pénzt meg a seftet. Végül még a brosür eredeti czéljának, a telepítésnek is j u t néhány sor. Asbóth röpiratában tudatosan elcsavart áligazságok mellett sok ügyes és tetszetős ötletet is találunk, amelyek annál veszedelmesebbek, mert a kíméletlen igazmondás és objektivitás maskarájában szolgálják azt az elvet, hogy az országra kisebb veszteség, ha tizezer szegény embert éhen veszni hagyunk, mint hogyha megengedjük, hogy egyetlen dúsgazdag a könyelmüségével tehesse tönkre magát.

KÖZGAZDASÁG. A Nemzeti Balesetbiztosító Részvénytársaság ez év lebruár havában 990 darab balesetbiztosítási kötvényt állitolt ki, melyek halálesetre 7,510.536 korona, rokkantság esetére 12,836.512 korona és múlékony keresetképtelenség esetére 6132 korona napi kártalanításra biztosított összegekről szólanak. Ugyanez időszakban összesen 575 baleset, és ped g 8 haláleset, 21 rokkantsági eset és 547 múlékony keresetképtelenségi eset jelentetett be fentnevezett társaságnál. A Magyar agrár- és járadékbank részvénytársaság igazgatósága megállapította az intézet 1899. évi mérlegét. A nyereség- és veszteség-számla az 1899. év végével 770,206 frt 17 kr tiszta nyereséggel zárul. Ezen tiszta nyereségből az igazgatóságnak a közgyűlés elé terjesztendő javaslata szerint kifizetendő — mint a mult évben — osztalék fejében részvényenként 10 frt, azaz összesen 600,000 fit, ami a részvénytőke 5°/, os kamatozásának felel meg. Az osztalékösszegnek és a mult évről áthozott nyereségnek levonása után még lenmaradó 24,962 frt 43 krból a tartaléknak alapszabályszerü maximális 20°/«-os dotálására felhasználandó 4992 frt 48 kr. és az igazgatóság jutalékára (alapszabályok 33. és 52. §§.) 2496 frt 24 kr. A nyereségnek ezután még fenmaradó 162,717 frt 45 krnyi összegéből 50,000 frt a külön tartalékalaphoz utalandó, a fölöslegkép mutatkozó 112,717 frt 45 kr. pedig a jövő üzletévre viendő át. A kitüntetett nyereségben benfoglaltatik a konsortialis üzleteknek 1899. év végéig elszámolt nyeresége. A kamatjövedelem a mult évivel szemben 42.843 frt 47 krral emelkedett, a jutalékok és különféle nyereségek czimén elért eredmény 104,039 frt 99 krral alacsonyabb a mult évinél, a költségek és adók a mult évivel szemben 21,953 frt 97 krral magasabb összeggel szerepelnek. A jelzálog-kölcsönök ezen zárszámadásban 11.692,496 frt 41 krral vannak kimutatva az előző évi 9.027,486 frt 87 krral szemben, eszrrint tehát 2.664,509 frt 54 kr. gyarapodást mutatnak. A szőlőkölcsönök összege 1899. év végén volt 8.523,746 frt 36 kr.. szemben az előző évi 6.006 870 frt 33 krral, ami 2.516,876 frt 03 kr. emelkedést mutat. A banknak 1899. deczember 31-dikén a szőlő- és jelzálog-kölcsönökről 5306 számlája állott fenn.

1,031 415'61 frttal szemben) és a 30.445 54 frtnyi nyereségátvitel (az előző évi 43.445 91 frttal szemben hozzáadásával 516.091 23 frtnyi összes fölösleget (az 1898-iki 1,074,861 "52 frttal szemben) mutat. Az igazgató-tanács elhatározta, hogy az alkalmazottak nyugdijalapjából eredő követeléséből 50.000 frtot leir, az államnak az egyezmény értelmében 65 346 85 frtot visszafizet s a közgyűlésnek részvényenkint 8 forint osztalék (az előző év 16 írtjával szemben) összesen 348.000 frt kifizetését, valamint a 16.74438 frtnyi maradék uj számlára való átvitelét hozza javaslatba. A Ganz és Társa Vasöntő- és Gépgyár Részvénytársaság e hó 15-én délután tartotta az évi rendes közgyűlését, Pallavicini Ede őrgróf elnöklése mellett. Az igazgatóság jelentése szerint a társulat most lefolyt harminczadik üzletéve valamivel nagyobb nyereséggel zárul, mint az előző év, noha csökkent a forgalom összege, amennyiben csak 13 millió frt mutatkozik az 1898. év 17 milliójával szemben. A tiszta nyereség 930.585 frt 88 kr. Ebből az alapszabályszerü levonások után, a 6000 drb részvényre egyenkint 100 frtot fizetnek ki osztalékul, még pedig április hónap 1-től fogva. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette s a fölmentvényt megadta. Következett a jelentéstétel, hogy Mechwart András vezérigazgató a 40 éves jubileuma alkalmából kijelentette, hogy a korára való tekintettel, az állásától visszalép. Az igazgatóság külön önálló jelentésben számol el erről, fölemlítve a méltatásában, hogy belicskai Mechwart András, a soha nem lankadó tevékenységevei a kis, alig helyi jelentőségű vasöntőt világraszóló nagy iparvállalattá fejlesztette, amely ma öt gyárban foglalkoztatja a munkásainak ezreit s a gyártmányaival öt világrészben tette hirnevessé a czéget. Az igazgatóság fájdalommal veszi ugyan Mechwartnak a visszalépésre vonatkozó elhatározását, de egyúttal kijelentette, hogy nagy tapasztalatait ezentúl is érvényesiti a vá'lalat érdekében. Amidőn az igazgatóság ezt bejelenti, indítványozza, hogy a nagy érdemeire való tekintettel, valamint azért, mert a további működését ezentúl is a vállalatnak szenteli, szavazzon meg nrki a közgyűlés életfo. ytiglani 24.000 korona tiszteletdijat. A közgyűlés Horváth Elemér részvényes indítványára egyhangúlag s zajos éljenzések közben fogadta el az inditványt. Mechwart András me'indultán köszönte meg a nagy kitüntetést, köszönetet mondva egyszersmind az igazgatóságnak, a tisztikarnak és a munkásoknak, akiket mindig nem csupán alárendeltjeinek, de barátainak tekintett. Biztosan tudja, hogy utóda is ugyanilyen szellemben fogja vezetni az intézetet. Végül megválasztották igazgatósági tagoknak gróf Széchenyi Manót, Asbóth Emilt, felügyelő bizottsági tagokká dr. László Zsigmondot, dr. Mandello Károlyt, báró Radvánszky Gézát és Rubner Károlyt. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS J Ó Z S E F . Főmunkatárs: K Ó B O R TAMÁS.

Selyem-blousok 2 m 40 m\

feljebb — 4 méter 1 postabér és vámmentesen szállítva ! Minták postarordultával küldetnek; nemkülönben fekete, fehér és szines »Henneberg-selyem« 45 krtól 14 frt 65 krig méterenkint. 6

H e n n e b e r g G. s e l y e m g y á r a i (cs.és k. udv. szállító) Z ü r i c h b e n

Az első cs. kir. szab. Dunagőzhajós-társaság igazgató-tanácsának tartott ülésében az igazgatóság az 1899-iki évi zárószámadást terjesztette be, amely 485.645 69 frtnyi tiszta nyereséget (az előző évi Budapest, 1900. Az A t h e n a e u m

irodalmi és nyomdai r.-t. betűivel.

H í m

ind lakig

sí

ín

életbiztosító-társaság Londonban. Magyarországi fiók: Budapest, Y., Ferencz-József-tér 5—6. szám a

társaság

,

ERDELYI

Fényképfelvételek Íz-

csász. és kir. udvari fényképész. IV.,

Ujvilág-utcza

léses, művészies ki. . . . vitelben . . . .

2.

a Kossuth Lajos-utcza sarkán.

Külön osztály:

h á z á b a n .

külső, hdzonkivüli A társaság vagyona 1898. deczember 31-én kor. 1 6 8 , 9 2 4 . 1 4 0 — Évi bevétel biztositások és k a m a t b ó l 1898. decz. 31-én » 29,765.473' — Kifizetések biztosítási és járadéki szerződések valamint Az

vásárlások stb. után a társaság fennállása óta ( 1 8 4 8 ) 1898. évben a társaság 6 6 1 2 kötvényt állított ki

» »

362,853.507' — 58,680.009' —

összeg értékben. — Prospektusokkal és díjtáblázatokkal, melyek alapján a társaság kötvényeket kiállít, továbbá ajánlatokkal díjmentesen szolgál a magyarországi- és a kelet fiókjai Budapesten, valamint ennek ügynökei a fiók minden nagyobb

városában.

. .

FIÓK MŰTEREM: . .

V., Erzsébet-tér 18. sz.

NEW-YORK É L E T B I Z T O S Í T Ó A l a k u l t

Meghívó

V WÁÁ

. fényképfelvételekre.

TÁRSASÁG.

1845-ben.

Az összes nyeremények a biztositottak tulajdonát képezik.

a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó-Banknak

Kivonat

az 1898.

évi üzleti jelentésből

:

Aktívák összege 1.099 millió korona 227 » » 1900. márczius h ó 25-én déli 12 órakor, saját helyiségeiben, (Dorottya-utcza Évi bevétel 1898-ban a bizt. kifizettetett 107 » 6-ik szám alatt) tartandó 1898-ban kötött uj üzletek összege 760 » » Tiszta fölösleg 1898 végén 132 » » Az 1898-ban a biztosítottaknak kifizetett nyereményosztalékok összege

XXX. rendes közgyűlésére. N A P I R E N D :

1. Az igazgatóság jelentése az 1899. üzletévről. 2. Az 1S99. évi számadás és mérleg előterjesztése és az' igazgatóságnak a megállapítandó osztalékra vonatkozó inditványa. 3. A felügyelő bizottság jelentése az igazgatóság által elkészített évi számadás és mérlegről, valamint a nyereség felosztását illetőleg tett indítványok megvizsgálásáról. 4. Ezen tárgyak, nemkülönben az igazgatóság és felügyelő-bizottság részére adandó felmcntvénv fölötti határozat. 5. Az intézeti nvugdijszabályzat némely pontjának módositása. Azon részvényesek, kik a közgyűlésen résztvenni kívánnak, felhívatnak, hogy az alapszabályok 17. §-a értelmében részvényeiket a még le nem járt szelvényekkel együtt, legkésőbb folyó évi márczius h ó 22-ig a társaságnál Budapesten, vagy az Union-Banknál Bécsben letéteményezzék. A megvizsgált mérleg és az erre vonatkozó felügyelő-bizottsági jelentés 1900. márczius 17-től kezdve a társaság helyiségeiben a részvényesek rendelkezésére áll. Budapest, 1900. márczius 6-án.

Referenciák

Magyarországon:

M a g y a r Általános Hitelbank.

Budapest, Erzsébet-körut

II.

szám

Hol keressük

Távirat :

arezport? Kérjük a

„Nádor" gyógytár Budapesten. VI., Váczi-körut 17. EGGER-mellpasztlllája gyorsan és biztosan hat köhögésnél, rekedtségnél, elnyálkásodásnál. K a p h a t ó minden gyógyszertárban és drogueriában. Doboza 50 kr. és 1 forint. (Próba doboz 25 kr.)

Míiller J. Lféls

Blaha-Serail-Pouder-t

BUha Lujza (Splényi báróné) művésznőnk kedvelt arezporát, mely ugy nappal, mint éjjel használva, minden arezpor között a legjobb; Utál* uskeinberek által megrlHgálra, vegyileg ttsitissk «• telteire ártalmatlannak találtatott Mint pipereszer nélkűlözhetlen, ai arezbórnak a legszebb fehér szint, üdeséget, szépséget és pirt kölcsönzi. Egy doboz 6 0 kr, nagyobb I frt.

Meghívó

az Első Magyar Gazdasági Gépgyár Részvény-Társulat évi márczius

9

(New-York palota).

Főraktár:

folyó

Pesti M a g y a r Kereskedelmi B a n k .

Magyarországi vezérigazgatóság:

Évek hosszú során át k i t ű n ő eredménynyel használom az Egger-féle mellpasztillát. Kérem k ü l d j ö n stb. Trautenau (Csehország) 1898. j ú n i u s 17. W E R N E R NÁNDOR igazgató.

Megfojt ez az átkozott köhögés.

rúgott.

A New-York a művelt világ összes országaiban bir fiókokkal.

Az igazgatóság.

(Utánnyomás nem dijaztatik.)

ÓH J A J !

14 m i l l i ó k o r o n á r a

h ó 29-én délutáni 6 órakor, a társulat (külső-váczi ut 7. szám) tartandó

helyiségeiben

tizenegyedik rendes közgyűlésére. N A P I R E N D :

Créme P o m p a d o u r , ea azon szer, melylyel a hires Pompadour asszony oaodáa szépségét megőrizhette anélktil, hogy as egészségére ártalmsa lett volna. A .Créme Pompadour. az arcz éa kéz bedörzsölésére használtatik reggel és eate, azután .asrail pouderrel. lesz Ibehintve. Kapható a gyárosnál

__

1. Az igazgatóság jelentése a vállalat állásáról általában s a lefolyt üzleti év eredményéről. 2. Az évi mérleg előterjesztése a felügyelő-bizottság jelentésével; a számadások megvizsgálása és a mérleg megállapítása. 3. A felmentvény megadása az igazgatóság és a felügyelő-bizottság részére. 4. Az igazgatósági tagok választása. 5. A felügyelő-bizottsági tagok választása. Budapest, 1900. márczius hó. Az igazgatóság. Jegyiét. Az alapszabályok 10. S-a értelmében a közgyűlésen csak azok a részvényesek jogosultak szavazásra, kik reszvenyeiket három nappal a közgyűlés megtartására kitűzött határnap előtt a társulat pénztáránál, t agy a Hazai bank pénztáránál letéteményezték.

M U L L E R J. L .

Egy tégsly

1 frt 80 kr.

5 | P P P

császári és k i r á l y i udvari szállító

P

Illatszer- és pipereszappan gyári raktára

p p p

Budapest, IY., Koronaberczeg-ntcza 2. sz. alatt. Nagy raktár rendkívül jó minőségű

f o g - , h a j - , r u h a k e f é k b e n és f é s ű k b e n . •V

Utánzásoktól

óvatik.

í

Hirdetmény.

RÉTHY-FÉLE

EPESZAPPAN

Schlick-féle vasöntöde és gépgyár részvénytársaság

RÉTHY-FÉLE

B0RLAGYIT0

részvényesei a Budapesten

1900. évi márczius hó 25-én délelőtti 11 órakor

a Magyar országos központi takarékpénztár üléstermében (IV., Deák Ferenez-utcza 7. sz.) megtartandó

XXXI. rendes közgyűléshez ezennel meghivatnak.

alkalmazásával bármi érdes és durva bőrt pár nap alatt bársonysimává tehetünk.

1 darab szappan 30 kr. * 1 üveg börlágyitó 50 kr, Szétküldés:

R É T H Y B É L A gyógyszerész Békés-Csaba. Kapható minden gyógyszertárban és illatszertirban. =

Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A zárszámadás előterjesztése a felügyelő-bizottság jelentésével. 3. A mérleg megállapítása, határozathozatal a veszteségnek a tartalékalapból leendő fedezése tárgyában. 4. Felmentvény az igazgatóságnak és a felügyelő-bizottságnak. 5. Két igazgatóisági tagnak megválasztása. Azon részvényesek, kik a közgyűlésen résztvenni óhajtanak, részvényeiket, a le nem járt szelvényekkel együtt, a M a g y a r o r s z á g o s k ö z p o n t i t a k a r é k p é n z t á r n á l (IV., Deák Ferencz-utcza 7. szám) a társ. alapsz. 15. §-a értelmében, legkésőbb bezárólag 1900. é v i m á r c z i u s 21. n a p j á i g letéteményezni tartoznak. Az alapszabály ugyanazon §-a értelmében megkívántatik, hogy a részvény legalább 60 nappal előbb íratott a letevő saját nevére. Az igazgatóság jelentése a közgyűlést megelőző napon a Magyar országos központi takarékpénztárnál átvehető.

Az igazgatóság.

MAGYAR

KIRÁLYI

ÁLLAMVASUTAK.

Háló-, étkező- és buffet-kocsik közlekedése a m a g y a r k i r á l y i á l l a m v a s u t a k vonalain.1

A pesti hengermalom-társaság LXVII. közgyűlése. A mai igazgatósági ülés határozata folytán a Pesti hengermalom-társaság t. cz. részvényesei, utalással az alapszabályok 16." és 17.** §-aira, ezennel meghivatnak a

f. évi m á r c z i u s 27-én, délelőtt 10 ó r a k o r telepünk (Hengermalom-épület, V., Klotild-utcza 6.) üléstermében tartandó

K Ö Z G Y Ű L É S R E . A.

t a n á c s k o z á s

tárgyai:

1. Jelentés a lefolyt üzletévről, a mérleg előterjesztése. 2. A felügyelő-bizottság jelentése. 3. A mérleg megállapítása, az igazgatóság arra vonatkozó javaslata fölötti határozat és a felmentvény megadása. 4. Az igazgatóság nyolcz tagjának megválasztása öt üzletévre. J e g y z e t : A mérleg, valamint a felügyelő-bizottság jelentése folyó évi márczius hó 19-töl fogva a társaság üzlethelyiségében a betekintésnek nyitva áll.

Budapesten, 1900. márczius 8-án.

Étkező-kocsik. Budapest nyugoti p.-u.—Bécs között Marcheggen á t : Az étkező-kocsi Budapestről a 106. sz. gyorsvonattal délelőtt 8 órakor indul és Bécsbe délután 12 óra 40 p.-kor érkezik, továbbá indul Budapestről a 104. sz. gyorsvonattal délután 1 óra 45 perczkor és Bécsbe este 6 óra 30 perczkor érkezik; Bécsből a 105. számú gyorsvonattal délután 4 óra 10 perczkor indul és Budapestre este 9 órakor érkezik, továbbá indul Bécsből a 103. sz. gyorsvonattal d. e. 9 óra 05 p.-kor és Budapestre délután 1 óra 50 perczkor érkezik. Budapest keleti pályaudvar—Bécs között Bruckon át. Budapestről a 6. sz. gyorsvonattal d. e. 8 ó. 50 p.-kor indul és Bécsbe d. u. 1 ó. 50 p.-kor, továbbá indul Budapestről a 4. sz. gyorsvonattal d. u. 2 ó. 20 p.-kor és Bécsbe este 7 ó. 20 p.-kor érkezik. Bécsből a 3. sz. gyorsvonattal d. e. 8 ó. 50 p.-kor indul és Budapestre d. u. 1 ó. 45 p.-kor érkezik, továbbá indul Bécsből az 5. sz. gyorsvonattal d. u. 2 ó. 10 p.-kor és Budapestre este 7 ó. 15 p.-kor érkezik.

igazgatóság.

*) 16 §. A közgyűlésen, ugy a rendesen, mint a rendkivülin, csak azon részvényes bir szavazati joggal, kinek legalább három egész részvénye legalább három hónappal a közgyűlés előtt, a társaság részvénykönyvébe nevére bevezettetett es részvényei, a szelvényekkel együtt, legalább háromnap, al a közgyűlés megtartása előtt, a társaság pénztáránál letétettek. Minden három egész részvény egy szavazatra jogosít. Ugyanazon részvényesnek második es további szavazataira azonban őt már a letéteményezett részvenyek birtoklása is jogositja, mely birtoklás egyszerű üres forgatmany által igazolva van. *") 17". §. Minden sza.azatképes részvényes más szavazatképes részvényes által képviseltetheti magát a közgyűlésen. Gyámság vagy gondnokság alatt levők azonban, szintuvy közsegek, társulatok vagy testületek törvényes képviselőik által képviseltethetik magukat meg akkor is, ha az utóbbiak nem részvényesek.

Bekötési táblák

a »HÉT« eddig megjelent A budapest-nyugoti p.-udvar—karánsebesi vonalon. Budapestről a 704 sz. gyorsvonattal délután 2 óra 30 perczkor indul és Karánsebesre este 10 óra 15 perczkor érkezik. Karánsebesről ^ • • összes köteteihez • • a 703. sz. gyorsvonattal reggel 5 ó. 37 p-kor indul és Budapestre d. u. 1 óra 25 p.-kor érkezik. (egy évfolyam 2 kötet) k i t e t e n k l n t 2 korona 60 fillér Budapest keleti pályaudvar —Kolozsvár k ö z t . A Budapestről az 504. sz. gyorsvonattal előleges beküldése után portomentesen kaphatók. délután 1 óru 55 perczkor indul és Kolozsvárra éjjel 10 óra 8 pérczkor érkezik, Kolozsvárról az 503. sz. gyorsvonattal reggel 5 ó. 23 p -kor indul és Budapestre d. u. 1 óra 50 p.-kor érkezik. Kolozsvár —Brassó k ö z t . Kolozsvárról az 502. sz. gyorsvonattal reggel 6 óra 11 perczkor indul és Brassóba délután 2 óra 9 perczkor érkezik; Brassóból az 501. sz gyorsvonattal dél-, •után 2 óra 45 perczkor indul és Kolozsvárra éjjel 10 óra 46 perczkor érkezik. Budapest keleti pályaudvar —Zimony között. Budapestről a 904. sz. gyorsvonattal délután 2 óra 40 perczkor indul és Zimonyba este 9 óra 35 perczkor érkezik. Zimonyból a 903. sz. gyorsvonattal reggel 6 óra 11 p -kor indul és Budapestre d. u. 1 óra 5 p.-kor érkezik. Budapest keleti pályaudvar—Csap között. Budapestről a 404. sz. gyorsvonattal délután 2 óra 35 perczkor indul és Csapra este 9 óra 48 perczkor érkezik. Csapról a 403. sz. gyorsvonattal reggel 5 óra 53 perczkor indut és Budapestre délután 1 óra 30 perczkor érkezik.

A világ legnagyobb és leggazdagabb biztosító-társasága.

T H E MUTUAL N E W - Y O R K I ÉLET-

Buffet-kocsik.

BIZTOSÍTÓ-TÁRSASÁG.

Bulapest keleti p.-udvar S.-A.-Ujhely között. A buffet-kocsi Budapestről a 402. sz. gyorsvonattal reggel 7 óra 10 perczkor indul és S.-A.-tljhelyre délután 1 órakor érkezik; S.-A Ujhelyről a 401. sz. gyorsvonattal d. u. 4 óra 4 p.-kor indul és Budapestre este 10 órakor érkezik. Budapest keleti p.-u.—Zágráb között. Budapestről az 1004. sz. gyorsvonattal délután 3 órakor indul és Zágrábba este 10 óra 29 perczkor érkezit, Zágrábból a 1003. sz. gyorsvonattal éjjel 12 óra 19 perczkor indul és Budapestre reggel 8 óra 40 perczkor érkezik. Budapest keleti p.-u. —Fiume között. Budapestről az 1002. sz. gyorsvonattal reggel 7 óra 15 perczkor indul és Fiúméba este 7 óra 25 perczkor érkezik; Fiuméből az 1001. sz. gyorsvonattal reggel 7 óra 20 perczkor indul és Budapestre este 8 óra 35 perczkor érkezik. Budapest ny.-p.-u —Zsolna között. Budapestről az 1402. sz. gyorsvonattal reggel 7 óra 30 perczkor indul és Zsolnára délután 1 óra 55 perczkor érkezik. Zsolnáról az 1401. Sz. gyorsvonattal 2 óra 58 perczkor indul és Budapestre este 9 óra 25 perczkor érkezik. Budapestről az 1404. sz. gyorsvonattal este 6 óra 20 perczkor indül és Zsolnára éjjel 12 óra 25 perczkor érkezik. Zsolnáról az 1403. sz. gyorsvonnattal éjjel 3 óra 35 perczkor indul és Budapestre délelőtt 9 óra 45 perczkor érkezik. Budapest k.-p.-u. —Arad között. Budapestről a 604. sz. gyorsvonattal reggel 6 óra 50 perczkor indul és Aradra délelőtt 11 óra 51 perczkor érkezik; Aradról a 603. sz. gyorsvonattal délután 4 óra 21 perczkor indul és Budapestre este 9 óra 40 perczkor érkezik. Az étkező-kocsit, illetve a buffet-kocsi étkező termét 1. vagy II. oszt. menetjegygyei biró utasok vehetik igénybe külön illeték fizetése nélkül. A buffetkocsikban levő ülőhelyekkel ellátott utasok által használhatók. Budapest, 1899. szeptember 18.

biró

külön szakaszok csak I. oszt. menetjegygyei

flTtftnnvomns nem diiflZtatikA

E= ( J l a p i t t a t o U

Tisztán kölcsönös. Változatlan

1842-ben.

Részvényei nincsenek.

díjtételek utánfizetési

kötelezettség

Kivonat az 1899. deez. 31-én lezárt

nélkül.

mérlegből: Frank

Összes vagyon 1899. végén 1,5(13.961,331-30 Tehermentes nyeremény-tartalék (felesleg) 243.458,302-64 A biztosítottak között 1899-re felosztandó nyeremények ... 11.295,33679 Összes bevétel 1899-ben 305.129,99373 Összes kifizetések kötvénytulajdonosoknak 1899-ben 136.627 132 38 Érvényben levő biztositások 5,454.223,894'51

Legszabadelvübb kötvény-feltételek. Díjtáblázatokkal és felvilágosítással szolgál a

MAGYARORSZÁGI VEZÉRIGAZGATÓSÁG: Budapest, I V . , K á r o l y - k ö r u t 26.

Az igazgatóság.

Tekintélyes

képviselők

alkalmazást

nyernek.