Közösségi Kóter
Egri László 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva!
Az olvasóhoz Kedves Olvasó! Tisztelt Előfizető! Amennyiben az Ön ízlésvilága a sci-fi, fantasy, filozofikus, krimi regények irányába orientálódik, kérném jelen könyvet következmények nélkül a polcra visszahelyezni. Amennyiben Ön kényszerből, kötelező olvasmányként forgatná a művet, ismételten kérném azt a polcra visszatenni és tessék szépen a kötelező olvasmányok röviden sorozat egy szórakoztató darabjában utána keresni. Ha Ön e könyv rövidített tartalmát két oldalban összegezve megtalálja, kérem szíveskedjék azt egyéni munka keretében feldolgozni, és inni a medve bőrére azzal a megnyugtató érzéssel, hogy megismerte e regény minden mondanivalóját. Tudományos kutatásaim bizonyítják, hogy a tájleírásokat, felsorolásokat, lelki tipródásokat és a szereplők neveit elhagyva a regény terjedelme valóban két oldalnyi. Abban az esetben, ha e könyv ajtótámaszték vagy tévészekrény talpemelvény szerepét tölti be, kérem megbontani ne szíveskedjen e jól működő rendszert. Bármilyen nemű egyezés csupán a véletlen, vagy az író bomlott
elméjének műve. Ha az egyezések száma meghaladja a harmincat, kérem kedves olvasóimat, a plágium hivatalban panaszt tenni szíveskedjenek. Segítségüket és megértésüket előre is köszönöm!
Üdvözlettel és mélységes tisztelettel: a szerző
Ki vagyok én? Midőn e regény írásához hozzáláttam, tikkasztó kánikula tombolt éppen, három napja folyamatosan. Így a laptop túlmelegedéséből adódó véletlen kikapcsolások hónapokkal rövidítették meg a szerző életét. Aztán az író zseniális ötlettől vezérelve rendelt egy laptop-hűtő készüléket, amely novemberre sikeresen meg is érkezett, igaz két darabban. Nobel-díjra esélyes művet tart most kezében a kedves olvasó, ez tény. E cél elérése érdekében minden eszközt megragadtam, így lesz szó terrorizmusról, a globális felmelegedéstől leginkább sújtott hajléktalanokról, depressziós kutyákról, illetve -a túl hosszú nyári szünidő miatt szenvedő- gyerekekről. Mivel ma nyereményjátékkal bármit el lehet adni, ezért aki századikként küldi vissza a regény összes magánhangzóját kivágva egy borítékban, annak egy villamosjegyet tudok felajánlani, melyet a miskolci tömegközlekedésben fogyaszthat el. Mint minden bestseller, ez az alkotás sem kezdődhet egyébbel, mint körültekintő és páratlan művészi igényességgel megvalósított bevezetéssel. Mivel az olvasók tábora életkori szempontból széles réteget ölel fel, azért a legkisebbekre is gondolva kezdeném a történet elmesélését. Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy ember, szakállas, vagy inkább olyan erősen borostás, bamba képű gyerek. IQ-ja, lábmérete azonos. Gyakran hordott sárga pólót és fényre fotoszintetizáló napszemüveget. Vallásos emberként tudta, hogy amit Isten adott, az vagy nem él vagy már kiment a divatból. De hogy a fantasy rajongók se maradjanak falat nélkül, képzeljék el ezt az alakot úgy, mint egy érettségizett, két OKJ-s tanfolyamot közepes eredménnyel elvégző goblint.
Hosszú élete már jó pár évet hagyott le maga mögött. A kedves olvasó egy ominózus pillanatban, egy ominózus helyen csöppen bele ebbe az életfolyamba. Magam sem tudom milyen évet írtunk éppen, az bizonyos, hogy volt már napfogyatkozás, de apokalipszis még nem. Szóval a kettő között valahol, úgy félúton. A pontos helyet se kérdezze senki, valahol a semmi közepén volt egy kisváros tele kisemberekkel, akik a maguk kis életét éldegélték. Mindeközben sorsukkal és egymással is örökös hadakozásban álltak. Nem tetszett nekik, ha túlságosan sütött a nap, gyűlölték az esőt, a havat, nem szerették a szelet, a soványakat, a kövéreket, a barnákat, a szőkéket, a fiatalokat, az öregeket és úgy általában egymást sem. Van ez így. Tüzesen sütött le a tavaszi nap sugara, épp főhősünk feje búbjára. Foltosan látott a nagy melegben, törölgette szemét, melyet itt-ott meglepett egy-két száguldó verejtékcseppecske is. Összenőtt bőrével a térdig ágaskodó, sötét színű zokni, melyet tarka szandálja ölelt végtelennek tűnő hosszú fogságba. Nyelve néha-néha kikandikált szájának rejtekéből, a kutya testhűtő technikáját próbálta emberi tökélyre fejleszteni. Haja egészen átnedvesedve lapult kerek fejére, fülei vörösen izzottak. Anatómiai sajátossága volt, hogy fülei fejének két különböző oldalán helyezkedtek el. Peckesen fogták közre a nyakán himbálódzó gömbölyű tököt. Erőltetett menetben haladt az úttest jobb oldalán, zöldellő akácfák éltető árnyéka alatt. Táska feszült a vállán. A földet bámulta, lépteit számolta és csak haladt előre rendületlenül célja felé. Találkozott emberekkel, de rájuk se nézett, nem pazarolta azokra egyre apadó energiakészleteit. Ismét késésben volt, mint mindig. És ismét édesanyja miatt. Mivel reggeli nélkül nincs indulás. Ez aranyszabály volt családjukban, akár hatkor, akár hétkor, akár fél nyolckor sikerült kikászálódnia az ágyból, a reggeli étkezés megkerülhetetlen szeánsza volt életének. Mindig azzal nyugtatta magát, könnyen elképzelhető, hogy pont ez menti majd meg életét. Gondoljunk csak bele, ha John Lennon vagy John F.
Kennedy reggeliztek volna, talán gyilkosaiknak sem lett volna türelme megvárni őket. Éppen az a húsz perces késés hiányzott nekik ahhoz, hogy életben maradhassanak. Ezzel az előszóban beígért terrorista vonulat tulajdonképpen ki is fújt. Vagy mégsem? Az említett férfiú eredeti polgári nevén Viktor, azaz „győztes” volt, egy tragikus adminisztrációs hiba következményeként azonban mindenki csak Vittának szólította és ekként ismerték. Történt ugyanis egy borús októberi délelőtt, hogy helyettesítő tanár zaklatta őket a tanórán, aki fegyelmezésképpen röpdolgozatot íratott a túlképzett osztállyal, melyet helyben ki is javított. Viktor macskakaparásának helyes kiolvasásával viszont hiába próbálkozott. Igyekezett a lapot 60 fokos szögben megdöntve, ülve, állva, fejét támasztva, hunyorogva, sétálgatva, körmét rágva, fejét rázva, arcát csapkodva, fejjel lefelé. Szóval sokféleképpen. Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy ez a személy minden bizonnyal egy Vitta lehet. Ez volt Vitta életének negyedik hármas osztályzata, ami nagy kincsnek számított. Az első hármat még elemi második osztályban sikerült elejtenie. Az élet megválaszolatlan rejtélye maradt ugyanakkor az, hogy ha még a nevét sem tudták helyesen kiolvasni, akkor vajon hogyan javították ki hasonlóan esztétikus kivitelezésű irományát? Rejtély, örök talány. Igen, tudom, kedves olvasó. Eléggé kiábrándító, hogy főhősünk neve Viktor, tisztában vagyok vele, hogy valami külföldies hangzású név sokkal jobban ütne, például lehetett volna Vittorio, Volumberto vagy Vjaszcseszlav, de nem lett. Kedves szülei ezzel a névvel lepték meg keresztelője alkalmával, ez ellen nincs mit tenni.
