Kraiciné Szokoly Mária Változások a kultúraközvetítők képzésében 2008 A magyar kultúra és civil társadalom elmúlt fél évszázados fejlődését meghatározóan befolyásolta az a tény, hogy az 1960-as évek óta az ország három nagy egyetemén és több mint tíz főiskoláján folyik közművelődési szakemberképzés. E szakma, hivatás, professzió tartalmáról és a felsőoktatásban folyó népművelés-, közművelődés- és művelődésszervező szakos képzésről sokszor és sokan vitatkoztak. Ez azonban nem igazán nyugtalanította a szakma és a szak iránt érdeklődőket, egészen 2004. tavaszáig, amikor is a „Bolognai folyamat” néven ismertté vált változássorozat, az Európai Felsőoktatási Térséghez történő csatlakozás kapcsán megszűnt a művelődésszervező szak, s helyét – bizonyos értelemben - átvette a magyar felsőoktatásban újnak számító andragógia szak. Az új szak megjelenése jól tükrözi azt a tényt, hogy az EU csatlakozás ténye Magyarországon is reflektorfénybe állította a felnőttoktatással hivatásszerűen foglalkozók képzésének kérdését. Magyarországon – bár sok ezren művelik – a kilencvenes évek végéig nem volt államilag elismert andragógus szakma és felsőoktatási intézmény, amely e szakképzést volt hivatott ellátni.1 Az andragógia szak megjelenéséig andragógusnak azokat a kulturális szakembereket tekintették, akik művelődésszervező szakokon végeztek és így több szemeszteren keresztül tanulnak andragógia történetet, -elméletet és -módszertant. Más felsőoktatási szakokon – beleértve a pedagógia szakokat is – andragógia kurzus nem volt sem kötelező, sem fakultatív formában. A felnőttek oktatásával foglalkozó pedagógusok többsége ma is főállásban a közoktatás intézményrendszerében dolgozik, így elméleti és gyakorlati tudását, a tanítás módszertanát és ethoszát is innen hozza. A felnőttképzés sajátosságaival, módszertani kérdéseivel pedig többségük a gyakorlatban szembesül, a felnőttoktatói professzió műveléséhez szükséges ismereteket és kompetenciákat tapasztalati tanulás útján, autodidakta módon szerzik meg. Nem véletlen tehát, hogy a művelődésszervező szakma és a felnőttképzés hivatása Magyarországon hosszú éveken át összemosódott, szétválasztására a szűk szakmai grémiumokon kívül senki nem tett erőfeszítést egészen a 2001. évi felnőttképzési törvény megjelenéséig. Ekkor ugyanis az intézményi akkreditáció során fontos, megválaszolandó kérdéssé vált az akkreditálandó felnőttképző szervezet vezetőjének andragógiai végzettsége. Közművelődés és felnőttképzés Az andragógus és a művelődésszervező szakma kapcsolatáról A köz művelődésén általában a társadalom minden egyes tagja számára elérhető, rendszerint közösségek által elfogadott és támogatott, szabadidőben, önkéntes alapon történő ön- és műveltségfejlesztő folyamatot értjük. Egyéni és csoportos formában – intézményes, vagy civil szervezetek keretei között - jelentheti tudományos, művészeti értékek elsajátítását, az értékes szabadidő eltöltés lakóhelyhez kötött és mobil (turizmus) formáit, a művelődés, az önkifejezés, a felnőttkori tanulás, a közösségfejlesztés, a szórakozás, a rekreáció valamennyi formáját. Mit értünk valójában a népművelő, a közművelő, mai szóhasználattal a 1
1997-ben jelent meg a magyar felsőoktatási piacon a felnőttoktatási szakértő szakirányú továbbképzési szak (12/1997. (II.18)MKM, amely államilag elismert andragógia képzettséget ad.
1
művelődésszervező, vagy a közművelődési menedzser szakmán, hivatáson, amely a magyar szóhasználatban hagyományosan jelenti a felnőttek művelődésével, ismeretszerzésével, tanulásával hívatásból foglalkozók, az andragógusok körét is. A kultúra munkásai a társadalmi problémák iránt fogékony, rendszerint elhivatott értelmiségiek, akik „a társadalom ütőerén tartják kezüket”, érzékelik és „lereagálják” a társadalmi folyamatokat, s a közművelődési munkakörök bármelyikét hivatásnak tekintik (művelődési folyamatok animálása, közösségépítés, az emberek boldogulásának – kulturális eszközökkel történő – elősegítése, a kulturális hagyományok átadása, építése stb.). A közművelődési szakemberek szerepfelfogása2 „függ az iskolától, a foglalkozástól, az értékválasztástól, de feltehetően független a tevékenységstruktúrától, demográfiai, vagyoni helyzettől”. A tisztán ismeretszerzési célzatú felnőttképzés és a rekreatív-szórakoztató művelődés szervezése egyaránt összetett tevékenység, „többszörös érdekeltségű probléma”3, amely Magyarországon az 1867-es kiegyezés óta gyorsabb vagy lassabb mértékben, de szinte töretlen fejlődést mutat. A szakma megnevezése 1945 után gyakorta változott: a második világháborút követő népművelés fogalmát 1945-48 között, rövid időre felváltotta a szabadművelődés fogalma, majd a 60-as évek végén új szemlélet kialakulását jelezte a közművelődés fogalmának általánossá válása, majd törvényre emelkedése 1976-ban. A közművelődésben dolgozókat ennek megfelelően népművelőnek, közművelődési szakembernek nevezték, manapság a civil társadalomban és a kulturális vállalkozásokban dolgozó szakemberekkel együtt művelődésszervezőnek, kulturális menedzsernek nevezik4. Ide tartoznak természetesen a kultúraközvetítés intézményeiben dolgozó kultúraközvetítők, azaz a könyvtárosok, a muzeológusok, a színházak, galériák, koncerttermek a könyv- és lemezkiadók munkatársai, az írott és elektronikus média munkatársai és nem utolsó sorban a felnőttoktatásban tevékenykedő andragógusok és oktatásszervezők, annak ellenére, hogy az 1997-es törvény ezek közül többet nem nevesít. A törvény szerint a közművelődés „a polgárok iskolán kívüli, öntevékeny, önművelő, megismerő, kultúraelsajátító, művelődő és alkotó célzatú cselekvése, amely együttműködésben, közösségekben valósul meg”.5 A közművelődési intézmény pedig „a lakosság közösségi közművelődési tevékenységéhez erre a célra alapított, fenntartott, működtetett, megfelelő szakmai, személyi infrastrukturális feltételekkel és alapító okirattal rendelkező költségvetési szerv vagy egyéb fenntartású intézmény”. Ettől megkülönbözteti a közösségi színtér fogalmát, amely szerint ez „a helyi lakosság rendszeres vagy alkalmi közművelődési tevékenységének, a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatása érdekében önkormányzati fenntartásban, önkormányzati társulásokban, vagy közművelődési megállapodás alapján működtetett, erre a célra alkalmassá tett és üzemeltetett, adott helyen rendszeresen működő intézmény vagy egyéb jogállású létesítmény (helyiség-együttes, épület).” A közművelődés és a felnőttképzés feladatai és intézményrendszerei, amelyről a magyar parlament 1976-ban, 1997-ben, illetve 2001-ben hozott törvényti sok szálon kapcsolódnak egymáshoz, kapcsolatuk sokféle megközelítésben tanulmányozható. A magyar művelődéspolitika a felnőttképzést hagyományosan a közművelődés egyik, jelentős területének tekinti, annak ellenére, hogy a felnőttképzés mind tartalmát, mind intézményrendszerét tekintve önálló a gazdasághoz szorosan kötődő politikával, sajátos elmélettel és módszertannal rendelkező terület. Nem erősítette meg a felnőttképzés közművelődésben 2
Hidy P.: Művelődésszervezők pályaképe c. 2000. (Pethő L., A felnőttoktatás fogalmának változásai In: A felnőttképzés új útjai. 30-33. p. Lifelong Learning Füzetek 1. Debreceni Egyetem 2002.) 4 Részletesebben lásd. T. Kiss Tamás: A népnevelőtől a kulturális menedzserig. Új Mandátum Bp. 2000. 5 1997. Évi CXI. Tv. 1. Sz. mell. q.) 3
2
betöltött jelentős szerepét egy, a művelődési házak tevékenységét vizsgáló 2000. évi kutatás 6 sem, amelyben a művelődési házak a felnőttképzést tevékenységi listájukon tizedikként jelölték meg. Kulturális szakemberképzés a felsőoktatásban A társadalmi esélyegyenlőség növelését célzó kultúraközvetítő tevékenységek oktatóinak szakmai képzése Európában viszonylag új keletű, csak a XX. század elejére datálható. A közművelődés korai, XIX. századi időszakában Angliában, Németországban és Dániában a civil-egyesületi kezdeményezésként a felnőttek körében indult tanfolyamokat elismert egyetemi professzorok, vagy elkötelezett és odaadó katolikus papok, protestáns lelkészek szervezték és vezették. A múlt század ötvenes éveiben a művelődési folyamatok intézményesültek, az önkéntes művelők mellett egyre meghatározóbb szerepet kaptak a szakterület professzionális szereplői.A kultúraközvetítők felkészítése elsőként 1918-ban, a társadalmi-kulturális fejlődésben évszádos elmaradását gyorsan leküzdeni szándékozó Szovjet-Oroszországban indult, ezt követte Anglia 1920-ban, majd az Amerikai Egyesült Államokban is professzióvá vált a szakma, és 1946-tól már ott is képeznek kulturális szakembereket. 1949-ben Finnország is felzárkózik az említett országokhoz. A hazai népművelés és öntevékeny művelődés korai időszakában elsősorban az értelmiség játszotta a fő szervező-oktató szerepet, egészen a szakmásodás megindulásáig. 1956. március 13-án szeptemberi kezdéssel engedélyezte az Oktatási Minisztérium a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Pedagógiai Tanszékén az egyetemi népművelő szak („C” szak) első elindítását. A belső fejlődés eredményeként 1970-ben a népművelésközművelődés „B” szakká vált, amelyet 1984-től már három éves, hat szemeszteres, levelező tagozatos képzési formában is indított az egyetem. 1961-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Népművelési-, később Közművelődési Tanszéki Szakcsoportja sikeresen kezdeményezte és indította el az öt éves, egyetemi szintű, „A” szakos népművelő képzést nappali és esti tagozaton, majd 1962-től levelező tagozaton is és csaknem három évtizeden keresztül képzett szakembereket a magyar közművelődés, a tömegkommunikáció és a felnőttképzés számára. Az egykoron itt végzett hallgatók közül sokan vezető államigazgatási – beleértve miniszteri, államtitkári – pozíciókat, intézményvezetői, menedzseri feladatokat láttak és látnak el a kulturális élet és a felnőttképzés legkülönfélébb területein. 1983-ban a főiskolai szintű, négyéves nappali és a levelező tagozatos népművelés, majd egy évtizeddel később a művelődésszervező szakos nappali, majd levelező tagozatos képzés jelent meg a választható szakok sorában. 1997-től a főiskolai szakot az ELTE mai szervezeti keretein belül két főiskolai karon is indították (TFK, TÓFK). A szak folyamatos tartalmi és strukturális átalakulását segítette, hogy 1962-ben Szombathelyen, 1963-ban Debrecenben, majd más tanár- és tanítóképzőkben nagy létszámú szakirányú (népművelő) főiskolai képzést indítottak. A hetvenes években Egerben, Szegeden, Nyíregyházán, Sárospatakon, Pécsett, Győrben, Esztergomban , Budapesten, Jászberényben, Kaposváron és Dunaújvárosban vezették be a szakot. A tömeges főiskolai képzés – amely mindenütt nappali és levelező tagozaton is folyt –, alapot adott az egyetemi kiegészítő, levelező képzés, a művelődési és felnőttképzési menedzser szak kiteljesedéséhez. A művelődési és közoktatási miniszter az 56.001/92. XIII. számú határozatában foglaltak szerint (1992. július 17.) a JPTE-n indulhatott el az egyetemi képzés művelődési és felnőttképzési menedzser szakon, amely már BA+MA képzésre 6
Pordány Sarolta: A felnőttoktatás a közművelődésben. In: Funkciók és szerepek az ezredfordulóm III. Közművelődési Nyári egyetem Szeged. 2001.
3
tagolódott. A BA képzés alapját a 60.989/1993.XIV. számú (1993. augusztus 2.) művelődési és közoktatási miniszteri határozat adta. A képzésben három éves BA (művelődésszervező) és az arra épülő kétéves MA képzési modell érvényesült, amely megfelel a mai, a „bolognai folyamat” szerint kialakult felsőfokú képzési struktúrának. 2005-re 16 képzőhelyen folyt művelődésszervező képzés, ami azt jelzi, hogy a szak „megrendelői” körében népszerűvé és piacképessé vált. Az elhelyezkedési mutatók messze megelőzték a pedagógusi munkakörben alkalmazható diplomások esélyeit. A szak és a képző intézményrendszer fejlődése összhangban volt minden kor társadalmi kihívásaival. Kutatások igazolták, hogy a szak tartalmi változásaiban az európai fejlődési trendeket követte, s a hetvenes évektől a nyugat-európai felnőttképzéssel együtt szervesen fejlődött máig. A kulturális mediátor (Ma) mester szak A kulturális munkaerőpiacon az okleveles művelődésszervezők „jogutódai” a kulturális mediátor szakemberek lesznek, akinek képzése az Európai Felsőoktatási Térség egyetemeihez hasonlóan Magyarországon is várható az alapítás alatt álló kulturális mediátor Ma szak keretében. Az új szak – többek között - az andragógia Ba szakon végzetteknek nyújt továbbtanulási lehetőséget. A kulturális mediátor szak – szándéka szerint – a művelődésszervező szak jó hagyományira kíván alapozni, de tartalmában és formájában az új évezred kihívásaihoz illeszkedik és kimenetet jelenthet például a neveléstudományi és szociológiai doktoriskolai képzések felé is. A szakképzés kialakulása idején a pedagógia, a pszichológia, a politikatudományok, kultúrfilozófia határozták meg a képzés tartalmát. A hatvanas években a szociológia, a kommunikáció-elmélet, vezetéselmélet, az andragógia, a hetvenes évtizedben a szakszociológiai ágak kulturális és rétegaspektusú interdiszciplinái hagytak nyomot a tartalomban. A nyolcvanas években a társadalomföldrajz, településfejlesztés, néprajz, a kilencvenes években a közgazdaság és kultúra tudományainak interdiszciplináival (művelődés-gazdaságtan, nonprofit szektor, vállalkozás-gazdaságtan, humán erőforrás fejlesztése,) erősödött a felkészítés, a civil társadalom kutatás kapott hangsúlyt. . Az ezredforduló környékén a kultúraközvetítő médiumokkal, kulturális turizmussal foglalkozó szakismeretek, alkalmazott tudományok, az európai integrációt segítő, majd az EU működését bemutató elméletek-tárgykörök ( Európa-tanulmányok, humán erőforrás fejlesztés, multikulturális jelenségek vizsgálata)gazdagították a képzés szakanyagát. A szakképzés alakulásának-fejlődésének folyamatában egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a művelődési menedzsment ismeretek oktatása, valamint az inter- és multidiszciplinaritás. A kulturális mediátor mesterszak épít a korábbi művelődési és felnőttképzési menedzser és az egyetemi művelődésszervező szakok eredményeire, ugyanakkor meg kíván felelni az Európai Unió kulturális sokszínűsége által támasztott képzési céloknak, oktatási igényeknek. A művelődési menedzser - kulturális menedzser - kulturális-mediátor szakmai tartalommal számos európai országban folyik MA szintű képzés, többek között az alábbi helyeken: -
Jagellonian University Krakow: Cultural Management; Cambridge Ashcroft International Business School:Cultural and Art Management Canada: University of Victoria: MA in Cultural Resource Management University Of Illinois: MA in Community Arts Management City University, London: Cultural Policy and Management; Dartington College of Arts: Arts Management;
4
-
Northumbria University Newcastle, School of Arts and Social Sciences: Cultural Management; : MA in Heritage Education and Interpretation Helsinki University of Technology: Language and Culture Mediator (angolul); Syddansk Universiteit Language and Culture Mediator (angolul és németül) Utrecht University: Cultural Management /Mediamanagement Leiden, Universiteit: kormányzati kommunikáció; Institut für Kulturelle Infrastruktur Sachsen, Görlitz Unesco Studiengang: Kultur und Management Universität Palackého, Olomouc: „Bürgerkunde”; Univesita degli Studi Friderico II. di Napoli: kulturálismenedzser Universidad de Navarra: kulturális menedzser Barcelona University: MA in Communication and Cultural Heritage Universitè Pierre Mendez France Grenoble: mediation culturelle; Universitè Lumière Lyon 2: mediation culturelle.
A mesterszak társadalmi igénye, támogatottsága valós. A magyarországi kulturális átalakulás folyamataiban elmaradás tapasztalható a gazdasági és társadalmi modernizáció területeihez képest, holott a kitörés nem lehetséges a társadalom mentális, civilizációs, kulturális szöveteinek megerősítése nélkül A kulturális mediátor mesterszak jelentőségét a kulturális modernizáció kérdéseinek globális felértékelődése jelzi. A társadalmi integráció megteremtésének feladatai egyre problematikusabbak, amelyeket a globalizációs jelenségek, a migrációval együttjáró kulturális horizontok, a tér-idő keretek valódi és mediatizált változásai csak felerősítenek. A differenciálódó életvilágok, réteg- és csoportkultúrák, a velük párhuzamos értékek, nyelvek, kódok, megértési-értelmezési perspektívák közötti tolmácsolás, közvetítés, a konfliktusok feloldása egyre sürgetőbb társadalmi igény. Ebben a kontextusban a mediáció: a közvetítésnek, a kapcsolatok kidolgozásának, az értékek kölcsönös átvételének, a dialógusteremtésnek, a kreatív találkozásoknak, a szinergikus együttműködéseknek az eszköze és módszere, amely a különféle társadalmi csoportok és intézményi kontextusok ismerete mellett értelmezhető a kultúra különböző rétegeire és alkotó-közvetítő technológiáira is. A multikulturális társadalmakban csoportkultúrák együttélése sokszor a csoportidentitások közötti küzdelmeket jelenti. A kisebbségi, a lokális, a nemzeti kultúrák egyre élesebben reagálnak a kultúra globalizációs jelenségeire is. A társadalom átalakításban gondolkodó szereplőknek, így a politikai erőknek, államnak, civil mozgalomnak egyaránt szüksége van a kulturális politika társadalmi relevanciáját átlátni tudó szakemberre, a kulturális diskurzusok értőire.. Az Európai Unió tagországain belül formálódó különféle nemzetközi együttműködési projektek tervezése és megvalósítása igényli a kultúra mediátorokat, projekttervezőket és menedzsereket. A nyitott, globalizált világban való létezés, s szerepkeresés igényli a szélesebb horizontokban is működni tudó kulturális szakemberek nagyobb arányát, a településszintek teljes mélységében. A modernizációs törekvések, az állami reformok is megtörnek, hatékonyságukban sokat veszítenek azon, hogy a kulturális-társadalmi beágyazódást, a kulturális diverzitást figyelembe vevő mediálás hiányzik, s a transzformálást segítő intézmények létét alulértékelik. A hátrányos helyzetű és leszakadó társadalmi rétegek tudás- és kompetenciahiányainak csökkentése nonformális színterek megteremteni tudásával, s a hagyományostól eltérő közvetítő eszközökkel kísérelhető meg. Az állampolgári demokratikus társadalmi cselekvések ösztönzése, a közösségi kompetenciák fejlesztése, a lokális kulturális és társadalmi kohézió
5
facilitálása szintén olyan kihívás, amely kulturális szakemberek jelenlétét igényli a városnegyedek rehabilitációjához, vagy a falusi deprivált térségek felélesztéséhez. Az élménytársadalomban a kulturális, rekreációs és művelődési szolgáltatások az igényes individuumok létező szükségleteire válaszolnak. A kultúra mediátor a kultúra hasznosítására, értékesítésére, kereskedelmi-üzleti közvetítésére, a kulturális örökség kezelésére, a szolgáltatás-menedzsment és a kulturális-ipari akciók kezdeményezésére, vezetésére alkalmas szakember. A szak a fejlődése folyamán egyre szélesebb kulturális piaci területet fed le. A kulturális intézményrendszer gazdagodásával, a kultúra és más működési szférák kapcsolatában keletkező, új szükségleteket kielégítő szervezetek születésével új piaci-társadalmi igényekre válaszol a képzés. A kulturális mediátorok az alábbi intézményekben, szervezetekben kaphatnak munkát: -
-
-
-
-
az állami-önkormányzati közművelődési szférában a rendszerváltás évéhez képest ezerháromszáznál több új közművelődési célú kulturális intézmény: faluház, művelődési ház, közösségi ház jött létre, amely hagyományos munkaterület szakembereink számára (1990: 2391; 2002: 3320; 2005: 3661 intézmény) Mindezek mellett mint a művelődési otthonokkal rokon intézmények, a teleházak, kistérségi kulturális információs központok, múzeumok, (múzeumi mediáció) kínálnak álláshelyeket; a közoktatásban mint iskolai szabadidő szervezőket alkalmazzák végzettjeinket, akik nem csak a művelődési rendezvények megszervezésére, hanem projektek kidolgozására és vezetésére is alkalmasak a felnőttoktatási szervezői feladatköreiben – PR, minőségbiztosítás, rendezvényszervezés,- projektirodák, pályázati irodák – keresettek végzettjeink; tömegkommunikáció ( helyi, kistérségi, regionális újság, televízió és rádió) írott és elektronikus változatai lokális, kistérségi, megyei és regionális szinten nagy számban alkalmazzák a társadalmi kérdések iránt fogékony egyetemi művelődésszervezőket/mediátorokat, illetve az országos média szakembereinek jelentős százaléka szerez kiegészítő szakjainkon diplomát; közigazgatási intézmények minisztériumok, önkormányzatok apparátusában és vezetői között egyaránt ott találjuk korábban végzett kollégáinkat; (települési kulturális referens, ifjúsági referens,kulturális szakértő, települési kulturális projektmenedzser) a robbanásszerűen fejlődő nonprofit szektor: (egyesületek, alapítványok, 2005ban 74.909 nonprofit szervezet, ebből több, mint 20.000 kizárólag kulturális és oktatási és szabadidős művelődési feladatokat végez) egyre erősödő foglalkoztató. A szektor folytonosan növekszik, s képzettjeinknek ez az egyik legfontosabb elhelyezkedési területe; politikai és mozgalmi szervezetek alkalmazzák a végzetteket szakértői, szervezeti vezetői munkakörökben; a korszerű képzést indokolja az is, hogy a kulturális vállalkozások száma nő. A kulturális vállalkozások vezetésére menedzser szemléletű kulturális szakemberek szükségesek; az Európai Unióhoz csatlakozva szükség van olyan nemzetközi kulturális kommunikáció és az élethosszig tartó tanulás – LLL – terén képzett szakemberekre (multiplikátorok) is, akik hazánk és az EU szervezeteinek és országainak együttműködését szakszerűen képesek koncipiálni és biztosítani. A nagy EU-s
6
vidékfejlesztő projektek szakmai team-jeiben kultúrához, társadalmi csoportokhoz értő szakemberre is szükség van hatékonyság emelése tekintetében (Kistérségi társulások intézményeiben beosztott vagy vezető munkakörök, regionális fejlesztő szervezetekben kulturális projektmenedzserek, nemzetközi projektek ügyvivői) 2008. november 3.
7
i
