KÖZLÖNYE TARTALOMJEGYZÉK ÉVFOLYAM LVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM KÖZJEGYZŐK. Öröklésjogi kérdések az Európai Unióban II. dr

2 0 1 1.

1 5 . É V F O LYA M • LV I I I . É V F O LYA M

5. SZÁM

KÖZJEGYZŐK KÖZLÖNYE

T A R T A L O M J E G Y Z É K Öröklésjogi kérdések az Európai Unióban II. dr. Kőfalusi Eszter 1 A kötelezetti pertársaság egyes kérdései a fizetési meghagyásos eljárásban dr. Szécsényi-Nagy Kristóf 10 Bírósági gyakorlat a közjegyzői végrehajtási záradékokkal kapcsolatban dr. Imre Júlia, dr. Asbóth-Hermányi Lőrinc Bence 21 A közjegyzői gyakorlatot érintő jogi esetek 29 Nemzetközi sajtószemle 36 Szakmai sajtófigyelő 38 A MOKK Jogi hírlevele 44 Közjegyzői Régiség 63

MOKK A MAGYAR ORSZÁGOS KÖZJEGYZŐI KAMARA SZAKMAI FOLYÓIRATA


1

Öröklésjogi kérdések az Európai Unióban II. A jelenleg hatályos magyar szabályozás A nemzetközi környezet megismerését követően a jelenleg hatályos, a gyakorlat számára fontos magyar szabályozást szeretném áttekinteni. Ma még számos kétoldalú egyezmény van hatályban, amelyeket figyelembe kell venni a határon átnyúló hagyatéki ügyek intézésénél1. A bilaterális szerződések biztosítják, hogy a szerződő államok állampolgárai egymás államaiban egyenlő elbánásban részesüljenek. Segítenek eligazodni a joghatóság, a törvényes öröklés, a végrendelkezési képesség és a végrendelet alakiságaira alkalmazandó jog, a hagyaték biztosítása, kezelése, kiadása kérdésében, és rendelkeznek a határozatok elismerhetőségéről, a többes adóztatás elkerüléséről. Az egyezmények a joghatóság kérdését a hagyaték feldaraboltságának elve alapján rendezik. Az ingóságok vonatkozásában egységesen az állampolgárság, az ingatlanok esetén pedig a vagyon fekvésének helye alapozza azt meg, hogy mely állam hatósága jogosult az ügyben eljárni. Az alkalmazandó jog szempontjából a szabályozás eltérő. Kapcsoló elvként – ingóságokra általánosan – az utolsó állampolgárság joga az irányadó, ingatlanok vonatkozásában viszont egyes egyezmények 2 az ingatlan fekvésének helyét írják elő alkalmazni. A konzuli egyezmények a halálesetről történő értesítési kötelezettségről, a fogadó államban fellelhető esetleges vagyonról, végrendeletről szóló tájékoztatásról, a hagyaték biztosításának, kezelésének, kiadásának módjáról, az örökösök képviseletéről, a konzuli hatóság hagyatéki eljárásban való fellépésének jogosultságáról, a végrendelet kihirdetéséről, a hagyatéki eljárás lefolytatására alkalmazandó jogról rendelkeznek. Az Európai Unió tagállamaival az alábbi egyezmények vannak ma hatályban: • magyar-osztrák szerződés a hagyatéki ügyek szabályozásáról; kihirdette: 1967. évi 25. tvr és annak végrehajtásáról szóló 2/1967. (X.27.) IM rendelet • A magyar-osztrák szerződés a kettős adóztatás elkerülésére a hagyatéki és az öröklési adók területén; kihirdette: 1976. évi 1. tvr. • magyar-osztrák egyezmény a kölcsönös jogsegélyforgalomról; kihirdette: 1967. évi 24. tvr. (9. Cikk) 1

itt figyelembe véve a nemzetközi szerződés hatálybalépésének és a halál bekövetkeztének időpontját is

2

magyar-román;magyar-bolgár; magyar-csehszlovák egyezmények

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

2 • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

magyar-csehszlovák3 jogsegélyszerződés; kihirdette: 1991. évi LXI. tv. (40-49. Cikkek) magyar-svéd egyezmény az örökösödési illetékekről; kihirdette: 1937. évi XXVI. tv. magyar-jugoszláv4 jogsegélyszerződés; kihirdette: 1969. évi 1. tvr. (40-55. Cikkek) magyar-bolgár jogsegélyszerződés; kihirdette: 1967. évi 6. tvr. (30-39. Cikk) magyar-lengyel jogsegélyszerződés; kihirdette: 1960. évi 5. tvr. (46-56. Cikkek) magyar-román jogsegélyszerződés; kihirdette: 1959. évi 19. tvr. (35-44. Cikkek) magyar-fi nn egyezmény a kettős adóztatás elkerülése érdekében; kihirdette: 66/1981. (XII.16.) MT rendelet magyar-ciprusi konzuli egyezmény; kihirdette: 2000. évi V. tv. 8. cikk magyar-spanyol konzuli egyezmény; kihirdette: 1984. évi 14. tvr. (13-14. Cikkek) magyar-görög konzuli egyezmény; kihirdette: 1979. évi 14. tvr. (36-37. Cikk) magyar-belga konzuli egyezmény; kihirdette: 1978. évi 25. tvr. (35-36. Cikk) magyar-osztrák konzuli egyezmény; kihirdette: 1977. évi 18. tvr. (39-41. Cikkek) magyar-olasz konzuli egyezmény; kihirdette: 1975. évi 10. tvr. (15. Cikk) magyar-román konzuli egyezmény; kihirdette: 1975. évi 2. tvr. (14. Cikk) magyar-csehszlovák5 konzuli egyezmény; kihirdette: 1974. évi 4. tvr. (35. Cikk) magyar-lengyel konzuli egyezmény; kihirdette: 1974. évi 2. tvr. (39. Cikk) magyar-finn konzuli egyezmény; kihirdette: 1973. évi 2. tvr. (28-29. Cikk) Magyarország - Egyesült Királyság konzuli egyezménye; kihirdette: 1971. évi 37. tvr. (44-52. Cikkek) magyar-francia konzuli egyezmény; kihirdette: 1967. évi 33. tvr. (18. Cikk)

Ezek az egyezmények a tagállamok vonatkozásában már nem lesznek alkalmazandók, ha az EU az általuk szabályozott kérdéseket közösségi szintre emeli. Nemzetközi egyezmény hiányában, ha tehát az ügy olyan állammal hozható kapcsolatba, mellyel hazánknak nincsen fennálló egyezménye, a külföldi elemet tartalmazó hagyatéki ügyben a hatályos kollíziós szabályokat tartalmazó Nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. VI. fejezetének szabályai irányadóak. A magánjogi tvr. a Polgári Törvénykönyvvel összhangban a hagyaték egységének elvét követi. Az öröklési jogviszonyokat annak a jognak az alapján kell elbírálni, amely az örökhagyónak halála időpontjában személyes joga volt. Ez tehát az alkalmazandó jog. Hogy mit is tekintünk személyes jog-

3

alkalmazandó: Csehország és Szlovákia tekintetében

4

Szlovénia kapcsán

5

alkalmazandó: Csehország és Szlovákia tekintetében


3 nak, azt a magánjogi kódex 11.§-a határozza meg6. Ez a jog irányadó abban a kérdésben is, hogy mennyiben van helye az örökség vételének és a várt öröklésről való rendelkezésnek. Ahogy azt az előző részben már láttuk, vannak államok, amelyek a hagyaték feldarabolásának elvét követik és az ingatlanok esetében az ingatlan fekvésének helye szerinti anyagi jogot rendelik alkalmazni. Ilyenkor tehát a magyar kollíziós norma által meghatározott személyes jog szerinti állam kollíziós joga visszautalhat az ingatlan fekvése szerinti magyar jogra (renvoi). A magánjogi tvr. 4.§-a ezt a visszautalást általánosságban elfogadja, így a magyar jog már nem utal ismét vissza a személyes jog szerinti jogra. Ebben az esetben tehát a külföldi állampolgár, vagy külföldön lakóhellyel, szokásos tartózkodási joggal rendelkező személy magyarországi ingatlana a magyar öröklési szabályok szerint kerül átadásra az örökösök számára. A végintézkedést (a végintézkedési szabadság és annak korlátai, a végrendelet típus és a végrendelet anyagi érvényességének kérdését) szintén azon jog alapján kell elbírálni, amely az örökhagyónak halála időpontjában a személyes joga volt. A végrendelet létrejöttének megítélésénél segítségül szolgálhat az a speciális, kisegítő norma, mely szerint azt a nem magyar állampolgárt, aki személyes joga szerint cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes, de a magyar jog szerint cselekvőképes lenne, a Magyarországon jogkövetkezményekkel bíró vagyonjogi ügyeiben cselekvőképesnek kell tekinteni7. A tvr. 36.§ (2) külön szabályozza a végrendelet alaki érvényességére vonatkozó kapcsoló elvek körét. A jogszabály elsődleges célja a favor testamenti elvének megfelelően a végrendelet – az örökhagyó akaratának lehető legteljesebb módon történő – érvényre juttatása. Ebből a célból a jogszabály a lehetséges kapcsoló elveket szélesebb körben határozza meg. A végintézkedés és annak visszavonása tehát alakilag érvényes, ha az megfelel a magyar jognak; vagy a keletkezés (visszavonás) helyén és idején hatályos jognak; vagy az örökhagyó személyes jogának; vagy az örökhagyó lakóhelye, szokásos tartózkodási helye szerinti jognak; vagy az ingatlan fekvése szerinti jognak8. A joghatóság kérdését magánjogi Kódex IX. fejezete rendezi. Az általános joghatósági szabályon túl a magyar hatóságoknak kizárólagos a joghatósága a magyarországi ingatlanra vonatkozó eljárásban és magyar állampolgár örökhagyó magyarországi hagya6

11. § (1) Az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek állampolgára. Az állampolgárság megváltozása nem érinti a korábbi személyi állapotot és az annak alapján létrejött jogokat és kötelezettségeket. (2) Ha valakinek több állampolgársága van, és egyik állampolgársága magyar, személyes joga a magyar jog. (3) Akinek több állampolgársága van és egyik sem magyar, valamint a hontalan személyes joga annak az államnak a joga, amelynek területén lakóhelye van, illetőleg a magyar jog, ha Magyarországon is van lakóhelye. Akinek külföldön több lakóhelye van, személyes joga annak az államnak a joga, amellyel kapcsolata a legszorosabb. (4) Akinek személyes jogát az előző bekezdések alapján nem lehet megállapítani és nincs lakóhelye, személyes jogát szokásos tartózkodási helye határozza meg. Akinek több szokásos tartózkodási helye közül az egyik Magyarországon van, személyes joga a magyar jog. 12. § (1) Lakóhely az a hely, ahol valaki állandóan vagy a letelepedés szándékával lakik. (2) Szokásos tartózkodási hely az a hely, ahol valaki letelepedés szándéka nélkül hosszabb ideje tartózkodik.

7

15.§ (3)

8

36.§ (2)

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

4 tékára.9 Ezekben az ügyekben tehát minden esetben magyarországi közjegyző folytatja le a hagyatéki eljárást, magyar eljárásjogi szabályoknak megfelelően, előbbi esetben tehát akkor is, ha a belföldi ingatlan tulajdonosa külföldi állampolgár volt. Ez alól kivételt csak nemzetközi szerződés tehet10. A dolgozat írásának időpontjában tehát ezek a normák igazítanak el a nemzetközi elemet is hordozó eljárásban. A napi gyakorlatban a nemzetközi vonatkozású ügyek intézéséről szóló 8001/2001. (IK. 4.) IM tájékoztató alapján az alkalmazandó külföldi jogszabályokról, illetőleg azok irányadó rendelkezéseiről kétség esetén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyért Felelős Államtitkárságának Igazságügyi Együttműködési és Nemzetközi Magánjogi Főosztálya nyújt tájékoztatást a hagyatéki eljárásban.

A jövő – az európai öröklési rendelet Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 81. Cikke (a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően az EK Szerződés 61., 65. cikkei) rendelkezik a határon átnyúló vonatkozású polgári ügyek tekintetében kialakított igazságügyi Együttműködésről. Ahogy azt már a Bevezetőben is említettem, az öröklés ez idáig nem tartozott az együttműködési területek közé. Ennek elsősorban tradicionális okai voltak. Az öröklésre vonatkozó egységes szabályozás kívánalma az unió szintjén először 1998-ban jelent meg, a Bécsi Cselekvési Tervben. Ez a dokumentum célul tűzte ki a lehetséges egységesítés vizsgálatát az öröklési ügyekkel kapcsolatosan a joghatóság, az alkalmazandó jog, a határozatok kölcsönös elismerésének és végrehajthatóságának területén. A korábban már hivatkozott, a Német Közjegyzői Intézet és Heinrich Dörner, valamint Paul Lagarde által készített összehasonlító tanulmány alapján a Bizottság 2005-ben közzétette Öröklés és Végrendelet című Zöld Könyvét. A dokumentumhoz kapcsolódó tanulmány rávilágított arra, hogy a Tagállamok körében a joghatóság megállapításának, az alkalmazandó jog és az eljáró hatóságok körének a dolgozatom korábbi részében ismertetett sokfélesége akadályozza a személyek Unión belüli szabad mozgását és a magántulajdonhoz való jog maradéktalan gyakorlását. A Zöld Könyv kapcsán széles körű konzultáció alakult ki, szakértői bizottság jött létre, számos nemzetközi konferencia, tanulmány és értekezlet tárgyalta a témát. Egy közösségi szintű öröklésjogi aktus elfogadását, a joghatóság kérdésének, az alkalmazandó jog, a határozatok kölcsönös elismerésének és végrehajtásának és a Zöld Könyv által

9

62/A.§ a.)- b.) pontok

10

ld.: BH 1972/6. sz. 7112.


5 javasolt európai öröklési tanúsítvány elfogadását az Európai Parlament és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság is támogatja. Az Európai Bizottság 2009 végén tette közzé az Európai Parlament és a Tanács „Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről” szóló Rendelet tervezetét. A Rendelet tervezett szövege a dolgozatírás időpontjában még nem nyerte el végső állapotát, a szakértői bizottságok folyamatosan üléseznek a tárgykörben, azonban a rendelet végső szövegezése és elfogadása már elérhető közelségbe került. A területet a magyar elnökség is a kiemelt témák között említi11. Jóllehet a rendelet hatálybalépésének időpontja még nem ismert, de a legfontosabb alapelvek, a szabályozás iránya, koncepciója már kialakult. A Rendelet a belső piac működésének elősegítése céljából kiemeli annak fontosságát, hogy az európai igazságszolgáltatási térségben a polgároknak lehetőséget kell adni az utánuk való öröklés előzetes megtervezésére. A Rendelet tárgyi hatálya az öröklésre terjed ki, ide értve mind a törvényes, mind a végrendeleti és a szerződéses öröklés esetét is. A tervezet tételesen felsorolja a hatály alóli kivételeket. A kapcsolódó magyarázat kiemeli, hogy a rendeletet alkalmazni kell valamely vagyontárgyra vonatkozó dologi jog öröklés útján történő megszerzésére, de nem kell alkalmazni az ilyen jog tartalmára. Így tehát valamely jog a rendelet szerint, azonban a nemzeti jogban meghatározott tartalommal száll át a tagállam belső joga szerint meghatározott örökösi körre. A vagyontárgy elhelyezkedése szerint irányadó jogban ismeretlen dologi jog alapítása elvileg nem érvényes. Az öröklési jognak nem lehet olyan következménye, hogy a vagyontárgy elhelyezkedése szerinti államban korlátozott dologi jogot (pl. haszonélvezetet) vagy ott ismeretlen vagyonjogi szabályt vezet be. A vagyoni jogok nyilvánossága, különösen az ingatlan-nyilvántartás működése, valamint a nyilvántartásba való bejegyzés, illetve annak hiányának hatásai sem tartoznak a rendelet hatálya alá. Az ajándékozás, mint kötelem, annak tartalmára, érvényességére vonatkozó szabályok szintén nem képezik tárgyát a készülő Rendeletnek. Arra azonban a tárgyi hatály alá tartozó öröklési jognak kell választ adnia, hogy az ajándékozás vagy más, élők közötti rendelkezés az örökrészek kiszámításakor helyt adhat-e osztályra bocsátási, levonási vagy hozzászámítási kötelezettségnek. A Rendelet területi hatálya nem terjed ki Dániára és az Egyesült Királyságra, mivel ezek a tagállamok már kinyilvánították, hogy nem szándékoznak ratifikálni a jogszabályt. A szervi hatály kiterjed valamennyi tagállam bármely igazságügyi hatóságára vagy bármely hatáskörrel rendelkező hatóságára, amely öröklés ügyében igazságszolgáltatási feladatot lát el (a Rendeletben egységesen bíróságként nevezett hatóságok). Ahogy azt láttuk, a tagállamok joghatósági szabályai jelentősen eltérnek egymástól, ami akár pozitív, akár negatív összeütközést is eredményezhet. A tervezet az általános 11

http://www.eu2011.hu/hu/bel-es-igazsagugy-jha

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

6 joghatóságot az elhunyt halál időpontjában fennálló szokásos tartózkodási helyéhez kötné. A szokásos tartózkodási hely fogalmát sem ez a rendelet, sem korábbi polgári jogi tárgyú közösségi jogszabály nem határozza meg, azt a bírói gyakorlat alakítja. A szokásos tartózkodási hely meghatározásának feltétele a személynek az adott helyhez kapcsolódó foglalkozási és személyes kötődése, a kötődés időtartama, így ezeket együttesen kell vizsgálni. „Szokásos tartózkodási helynek azt a helyet kell tekinteni, amelyet az érintett személy érdekeinek szokásos központjául választott”12. Ha másképp nem állapítható meg a szokásos tartózkodási hely, akkor elsődlegesen a személyes kötődést kell figyelembe venni. Hagyatéki ügyekben az utolsó szokásos tartózkodási hely általában megegyezik a javak jelentős részének helyével. A rendelet kisegítő, kiegészítő joghatósági szabályként lehetővé tenné az ügy áttételét a tárgyalásra alkalmasabb bírósághoz. Erre akkor kerülhet sor, ha az elhunyt élt a jogválasztás – későbbiekben részletezett – lehetőségével és a rendelethez fűzött magyarázat szerint ez az örökösök, hagyományosok és a hitelezők érdekét is szolgálja. Végül a fennmaradó joghatóság szabályai alapján, ha az elhunyt utolsó szokásos tartózkodási helye a tagállamokon kívül, harmadik államban volt, annak a tagállamnak a bíróságai (hatóságai) rendelkeznének joghatósággal, melynek területén a hagyatéki vagyon található, • ha az elhunyt korábbi szokásos tartózkodási helye ebben a tagállamban volt és ez a szokásos tartózkodási hely a bíróság megkeresése előtti 5 éven belül szűnt meg; vagy • a halál időpontjában ennek az államnak állampolgára volt; vagy • valamely örökös, hagyományos szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban van; vagy • a kérelem kizárólag ezekre a javakra vonatkozik. Az alkalmazandó jog meghatározására szolgáló kollíziós normák a tervek szerint szintén egységesítésre kerülnek. Ennek célja, hogy a hagyatékra majdan alkalmazandó jog kiszámítható és az elhunyttal a lehető legszorosabb kötődést mutató jog legyen. Az alkalmazandó jog főszabály szerint annak az államnak a joga lenne, melynek területén a halál időpontjában az elhunyt szokásos tartózkodási helye volt. Ez a jog az öröklés egészére vonatkozik, a Rendelet értelmében tehát már nem válna szét az ingóságok és az ingatlanok öröklése. Ez a dualista rendszert követő tagállamok számára jelentős változást eredményezne, azonban megakadályozná az eljárások esetleges megkettőződését és az örökös számára is egyszerűbbé tenné a hagyatéki ügyek intézését. A szokásos tartózkodási hely, mint kapcsoló elv indoka itt is ugyanaz, mint amit a joghatóságnál már említettem. Ez jelenti az elhunyt érdekeltségeinek központját, feltehetőleg ezzel az állammal a legszorosabb a kapcsolata és valószínűleg a vagyona is ebben az államban található. A Rendelet az örökhagyó számára lehetővé tenné, hogy végrendeletben a hagyaték egé12

Georgios Alevizos kontra Ypourgos Oikonomikon C-392/05. sz. előzetes döntéshozatal iránti ügy ítélete


7 szére alkalmazandó jogként az állampolgársága szerinti jogot válassza. Ez a szabály szintén segítené a korábban említett célok megvalósulását, ezen kívül azonban szerepe lenne a hozzátartozók, a házastárs és a gyermek érdekeinek védelmében is. Az alkalmazandó jog nem érintené a vagyontárgy elhelyezkedése szerinti jog alkalmazását, ha az többletkövetelményeket ír elő az örökség elfogadására, vagy arról való lemondásra, vagy hagyatéki vagyonkezelő, végrendeleti végrehajtó közreműködése szükséges. A korábbiakban láttuk, hogy a tagállamok az eljáró hatóságok körét, eljárásuk típusát, a hagyaték megszerzésének módját különféleképpen szabályozzák. Ugyanígy ma még az egyik tagállamban hozott határozatok másik tagállamban történő elismerése sem egységes. A határozatok elismerhetőségéről és végrehajthatóságáról az államok egymás közötti szerződéseikben, egyezményeikben rendelkeznek, ennek hiányában pedig a belső jog szabályozza a más állam által hozott határozat elismerhetőségének feltételeit13. Ezt a helyzetet is kívánja a Rendelet orvosolni, azzal, hogy a határozatok külön eljárás nélküli elismerhetőségét írná elő. Az elismerés esetleges megtagadásának indokait a tervezet konkrétan, szűk körben határozná meg, a rendelet céljának maximális érvényesülése érdekében. A határozat megtagadásának közrendbe ütközés, eljárási hiba (alperes távollétében hozott határozat, ha az eljárást megindító iratot nem kézbesítették kellő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson), ha összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti más határozattal. A tervezet bevezetné továbbá az európai öröklési tanúsítvány intézményét. Ez egy egységes tanúsítványi forma lesz, ami a célok szerint szintén elősegítené a határokon átnyúló hagyatéki ügyek intézését. Az ilyen tanúsítvány iránti igény már a többször említett, a Német Közjegyzői Intézet által készített tanulmányban is megjelent. Az elképzelések szerint az európai öröklési tanúsítványt a törvényes és végrendeleti örökösi, valamint a hagyományosi minőséget, továbbá a végrendeleti végrehajtók vagy vagyonkezelők hatáskörét igazolná. A tanúsítványt a joghatósággal rendelkező hatóságnak, kérelemre kell majd kiállítania az alkalmazandó joggal összhangban, a Rendelet szerinti formanyomtatványnak megfelelően. A tanúsítvány tartalma kiterjedne a joghatóságot és az alkalmazandó jogot megalapozó tényekre, az örökhagyó adataira, a fennálló házassági vagyonjogra, a törvényes és végrendeleti örökösök körére, adataira, a rokonsági fokra, az őket megillető javak felsorolására, az örökrész mértékére, azoknak a cselekményeknek a felsorolására, amit az örökös, a végrendeleti végrehajtó, vagy a vagyonkezelő az alkalmazandó jog szerint a hagyatékkal tehet. A tanúsítvány alapján egyes elképzelések szerint lehetőség nyílna a javak elhelyezkedése szerinti tagállam nyilvántartásaiba történő bejegyzésre. Ez a nyilvántartás szerinti tagállam joga által megállapított eljárási szabályok szerint történne és az ott előírt hatásokat eredményezné. A tanúsítvány nem helyettesítené az egyes tagállamokban meglévő tanúsítványokat, határozatokat. A ha13 A hazai jogban eltérő egyezmény hiányában az 1979. évi 13. tvr. XI. fejezete rendelkezik a külföldi határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

8 táskörrel rendelkező hatóság szerinti tagállamban az örökösi minőség igazolására, a hagyatéki vagyonkezelő, végrehajtó hatásköreinek megállapítására a belső jog az irányadó. A rendelet előkészítésével foglalkozó bizottságon belül a legtöbb kérdést talán éppen az európai öröklési bizonyítvány váltja ki, hiszen annak joghatásai, a tagállami tanúsítványokkal történő együtt alkalmazhatósága, az ez alapján történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzés ma még vitatott. Fontos még megemlíteni, hogy a Rendelet tervezete egyelőre kifejezetten rögzíti, hogy annak hatálya nem terjed ki a végintézkedések alaki érvényességére. A tervezett szöveg szerint az alkalmazandó jog hatálya alá tartozik a végintézkedés érvényessége és értelmezése, módosítása és visszavonása, az alaki érvényességétől eltekintve. Ez utóbbi vonatkozásában a rendelet preambuluma úgy rendelkezne, hogy azokban az államokban, amelyek ratifikálták az 1961. évi Hágai Egyezményt, ott továbbra is ez marad alkalmazandó. Ebből következően az Egyezményben nem részes államokban a végrendelet alaki érvényességét továbbra is a belső jog alapján kellene elbírálni. Így a különböző jogok alapján ugyanaz a végrendelet továbbra is eltérő módon lenne megítélhető, az alaki érvényességről hozott határozatot azonban annak tartalmától függetlenül a rendelet alapján el kellene ismerni akkor is, ha a határozatban érvénytelennek nyilvánított végrendelet az alkalmazandó jog államában érvényes lenne14. A végrendelet alaki érvényességére vonatkozó szabályoknak a jövőbeni rendelet hatálya alá vonása a dolgozat írás időpontjában még vita tárgyát képezi. Az egyik nézet szerint a tagállamokban egységesen az 1961. évi Hágai Egyezmény rendelkezéseit célszerű alkalmazni, ennek érdekében azt valamennyi tagállamnak ratifikálnia kellene. Mások viszont a Rendelet hatálya alá vonnák a kérdéskör szabályozását.15 A Rendelet tervezete tehát ma még számos kérdést vet fel, a végleges szöveg elfogadására a magyar elnökség alatt várhatóan nem kerül sor. A Rendelet hatályba lépését követően azonban a tagállamok közötti bilaterális egyezmények és belső kollíziós szabályok már nem lesznek alkalmazhatóak.

Záró gondolatok A határon átnyúló öröklés, ahogy azt a bevezetőben is írtam a jövőben egyre nagyobb jelentőségre tesz szert Európában. A téma aktualitását és fontosságát mutatja a számos konferencia, tanácskozás, tanulmány, ami a nemzetközi öröklés egységesítésével kapcsolatos kérdéseket vitatja. Láttuk, hogy az EU elszánt egy közösségi szintű szabályozás létrehozásában, és ma már a tagállamok többsége is üdvözlendőnek tartja ezt a törekvést. 14

bővebben ld.: Dr. Szőcs Tibor: Európai öröklési jogi rendelet – a végrendeletek alakiságára vonatkozó szabályozás

15

a vitáról bővebben ld.: Dr. Szőcs Tibor: Európai öröklési jogi rendelet – a végrendeletek alakiságára vonatkozó szabá-

nélkül? (Közjegyzők Közlönye 2011. 15. évfolyam 1. szám 13. old.) lyozás nélkül? (Közjegyzők Közlönye 2011. 15. évfolyam 1. szám 11-17. old.)


9 Ezzel együtt ez egy nehéz, és hosszú folyamat, ami annak köszönhető, hogy az öröklési jog tradicionálisan az a jogterület, amit valamennyi jogrendszer féltve őriz. Egyes vélemények szerint az öröklés joga minden más jogterületnél mélyebben gyökerezik az egyes jogi kultúrákban16, sőt van, aki ennél tovább is megy, és azt vallja, hogy semmi sem tükrözi jobban egy jogrendszer kulturális identitását, mint az, ahogy a jog definiálja az egyén és a halál kapcsolatát17. Ezek a vélemények rámutatnak arra, miért is ilyen nehéz ennek a jogterületnek a harmonizálása. Az örökössé válás feltételeit, a hagyaték átszállásának módját, a hátramaradott családtagok, elsősorban a házastársak jogi védelmének szabályozását, a végrendeletek tartalmi érvényességének kritériumait, a végrendelkezés korlátait, a családi vagyon öröklésének módját az egyes államok továbbra is maguk fogják szabályozni, korábbi jogi hagyományaikra építve. Találunk olyan területeket, amelyek mentén a közelítés elképzelhető az egyes jogrendszerek között. Ilyen közelítési terület lehet például a házastárs örökrészének mértéke, a szülők öröklése a házastárs mellett, a nevelt gyermek részesítése a nevelő vagy mostoha szülő – de facto családtag – hagyatékából, a regisztrált és a de facto élettársak öröklése. Ezek a kérdések azonban ma még a legtöbb országban nemzeti szinten is számos vitát generálnak, ahogy azt a magyar polgári jogban is, a készülő új polgári törvénykönyv kapcsán is láttuk. Az, hogy a joghatóság és az alkalmazandó jog meghatározásának egységesítése milyen hatással lesz a különböző jogrendszerek eljárási és anyagi jogi szabályaira, az örökléssel foglalkozó szakmák joggyakorlatára, ma még kérdéses. Ahogy az is, hogy a külföldi határozat alapján történő nyilvántartási (ingatlan-nyilvántartás, gépjármű nyilvántartás, stb.) bejegyzés a gyakorlatban hogyan fog működni. Ahogy azt már érintettem, szintén megoldásra vár még a végrendeletek alaki érvényességének problémája és az egységes, minden tagállamban hozzáférhető és alkalmazott nyilvántartás bevezetése is. Tekintettel a magyar állampolgárok tulajdonába kerülő külföldi vagyontárgyak mennyiségének fokozatos növekedésére, illetőleg a hazánkban letelepedő és vagyont szerző külföldi állampolgárok számának növekedésére, a nemzetközi öröklés kérdése és a vonatkozó szabályok ismerete a közeljövőben már nem csupán az elmélet számára lesz érdekes, hanem az ezen a területen dolgozó gyakorló jogászok számára is kihívást fog jelenteni. dr. Kőfalusi Eszter közjegyzőhelyettes

16

Anatol Dutta: Succession and Wills in the confl ict of Laws on the Eve of Europeanisation (RabelsZ Bd. 73 (2009) p. 547-606; p. 561.

17 Erik Jayme; ld.: Anatol Dutta: Succession and Wills in the confl ict of Laws on the Eve of Europeanisation (RabelsZ Bd. 73 (2009) p. 547-606; p. 561.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

10

A kötelezetti pertársaság egyes kérdései a fizetési meghagyásos eljárásban A fizetési meghagyásos eljárásban a kötelezett oldalán létrejövő alanyi kérelemhalmazat (keresethalmazat) tartalmilag egyenértékű a peres eljárásban létrejövő alperesi pertársasággal. A kötelezetti pertársaságra – a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) 1. §-ának (1) bekezdése alapján – az Fmhtv. 21. §-ának (1) bekezdése mellett a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. (a továbbiakban: Pp.) 51–53. §-át is megfelelően alkalmazni kell. A fizetési meghagyásos eljárásban a pertársaság értékelése, valamint a különböző jogkövetkezmények alkalmazása – különösen az ellentmondás értékelése során – számos értelmezési és felelősségi kérdést vet fel. Ezek egy részét időről–időre a joggyakorlat és a jogalkotó is igyekezett megválaszolni, azonban a közjegyzői eljárás bevezetése, valamint a bizonyítás kizártsága ismételten aktualitást adott a téma áttekintésére. Nem vállalkozván arra, hogy egyetlen üdvözítő megoldást vázoljunk fel, pusztán arra törekszünk, hogy a leggyakoribb esetekben az előnyök és a hátrányok elemzése után javaslatot tegyünk a jogalkalmazás asztalára. Az alábbiakban a minden szempontból érdekesebb kötelezetti pertársaság legfontosabb problémáit tárgyaljuk.

A pertársaság értékelése, az egyszerű és az egységes pertársaság elhatárolása A perjogtudomány a pertársaság két formáját ismeri, az egységes pertársaságot [Pp. 51. § a) pont 1. és 2. fordulat] és az egyszerű pertársaságot [Pp. 51. § b) és c) pont]. Korábban ezek szinonimájaként használták a kényszerű és a célszerű pertársaság fogalmát is, utalva arra, hogy az előbbi az érvényesített jog természete folytán áll fenn, utóbbit a felperes pusztán praktikus szempontokat figyelembe vevő döntése létesíti1. Egyes szerzők az egységes pertársaságnak csak a Pp. 51. §-a a) pontjának 1. fordulata szerinti változatát tekintik „kényszerű” pertársaságnak, utalván arra, hogy a törvény szövege szerint ebben az esetben kötelező valamennyi anyagi jog érdekelt perben állása („a per tárgya olyan közös jog, 1

Névai László – Szilbereky Jenő: Polgári eljárásjog, Tankönyvkiadó, Budapest, 1968, 162–163.


11 illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el”) – lásd pl.: közös tulajdon megszüntetése2. Utóbbi kérdésnek annyi relevanciája van, hogy az idézett pont 1. fordulata szerinti esetben, ha az érdekelteket a felperes nem vonja perbe, a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerinti elutasításnak van helye (feltéve, ha ezt a bíróság a rendelkezésre álló adatokból meg tudja állapítani), míg a 2. fordulat csak az ún. önálló beavatkozásra teremt alapot [Pp. 57. § (1) bek. 2. mondat]. Megjegyzendő, hogy a Pp. 51. §-a a) pontjának 1. fordulata szerinti pertársaság fizetési meghagyásos eljárásban alig fordulhat elő, mivel ezen esetkörbe jellemzően nem pénzkövetelések tartoznak. Fontos kiemelni, hogy a pertársaság jellegének meghatározása, az egységes és az egyszerű pertársaság eseteinek az elhatárolása mindig is nehéz kérdés volt, az egyes körülményeket esetről-esetre kellett és kell ma is mérlegelnie a bíróságnak, sőt, a kérdés eldöntése a perben gyakran csak bizonyítás felvételét követően lehetséges. A legtöbb értelmezési problémát az egyetemlegesség kérdése veti fel. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 337. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében „egyetemleges kötelezettség esetében minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, de amennyiben bármelyikük teljesít, vagy a kötelezettséget beszámítással megszünteti, a jogosulttal szemben a többiek kötelezettsége is megszűnik. Az egyetemlegesen kötelezettek egymás szerződésszegéséért is felelnek.” Az egyetemlegesség perjogi megítélése a XX. században soha nem volt egyértelmű3. A gyakorlat ingadozása, az esetről-esetre történő megítélés már az első kódex, a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (a továbbiakban Rpp.) 80. §-a kapcsán is megmutatkozott4. A Kúriának annyiban következetes volt a gyakorlata, hogy az alperesek között fennálló egyetemlegességet – amíg a védekezést elő nem terjesztették – egységes pertársaságnak tekintette5. Azaz bár nem tartotta a Kúria kötelezőnek, hogy a felperes a nem kényszerű pertársaság esetkörébe tartozó ügyben az összes egyetemleges kötelezettet perbe vonja, ha viszont perbe vonta őket, az egyetemleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot ellenkező adat felmerültéig egységesnek tekintette. Ennek alapvetően praktikus okai voltak: a régi Pp. is egyetemlegesen rendelte marasztalni perköltségben az egységes pertársakat, emellett nyilvánvalóan hatással van a pertársak közötti jogviszonyra is a per mikénti eldöntése stb. A pertársaság minősítésére egyetemlegesség esetén a védekezés bírt a legnagyobb hatással, azaz ha az egyik alperesi pertárs kizárólag olyan önálló kifogásokat terjeszt elő, mely a többi pertársra nem volt kihatással (a szerződést ő nem írta alá, a jogosult a követelését vele szemben elengedte), a pertársaságot egyszerű pertársaságnak minősítették, egyébként viszont a jogalap egységességéből szükségsze2

Kengyel Miklós: A felek és más perbeli személyek, In: A polgári perrendtartás magyarázata, szerk.: Németh János, 1. kötet, Complex, Budapest, 2010, 273. Lásd még: Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 19272, 300–301. „szükségképpeni pertársaság”.

3

Kovács Marcel: A polgári perrendtartás magyarázata, Második füzet, Budapest, 19272, 303.

4

Lásd erről: a Kúria II. 1.797/1919. és IV. 339/1914. VII. 2.037/1924. döntését

5

Lásd a Kúria II. 1.722., 3.841., 4.516., 8.276/1915. és VIII. 9.790/1915. sz. döntéseit.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

12 rűen következett az elbírálás egységessége6. Olyan álláspont is ismeretes volt azonban, mely szerint egyetemleges marasztalás esetén az egyik alperes fellebbezésének a hatálya minden további feltétel fennállása nélkül kiterjedt a többi alperesre is – azaz az egyetemlegesség tartalmilag egységességet is jelentett7. A Legfelsőbb Bíróság ehhez képest elzárkózik attól, hogy a felperes akaratából létrehozott, egyetemleges kötelezettek alkotta alperesi pertársaságot – akár csak időlegesen, a védekezés függvényében – mechanikusan egységes pertársaságnak tekintse; álláspontja szerint mindig az érvényesített jog természetét és az ügy összes körülményeit kell vizsgálni annak eldöntése végett, hogy a konkrét esetben egyszerű vagy egységes pertársaság áll-e fenn8. Ami a fizetési meghagyásos eljárást illeti, a pertársaság minősítésekor az eljáró közjegyző (korábban bíróság) a peres eljáráshoz képest is rendkívül nehéz helyzetben van. Mint fentebb láttuk, az egységes és az egyszerű pertársaság elhatárolása a felek meghallgatása és bizonyítás lefolytatása nélkül szinte lehetetlen, fizetési meghagyásos eljárásban pedig mindkét eszköz alkalmazása kizárt. A közjegyző csak a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem formanyomtatványára, azaz a jogosult egyoldalú nyilatkozatára hagyatkozhat az esetek többségében, már pedig a jogosultnak érdeke fűződhet ahhoz, hogy az eljáró közjegyzőt a pertársaság minősége kérdésében megtévessze.9 Mivel tehát a közjegyző eszköztelen a pertársaság minősítése során, és kizárólag a jogosult egyoldalú és érdekektől sem mentes állítására alapozhatja döntését, célszerű a minősítés felelősségi konzekvenciáit is áttekinteni. Egyszerű pertársként való minősítés esetén az ellent nem mondó kötelezett tekintetében részben jogerőre emelkedik a meghagyás, és vele szemben kielégítési végrehajtásnak lesz helye. A hibás minősítés okán indulhatott végrehajtással okozott kárért vélhetően a közjegyző fog felelni. Egységesként történő értékelés következtében a peres eljárás elhúzódása, valamint a felperes pervesztessége merülhet fel kárként, azonban utóbbi esetén a jogellenesség hiánya már eleve kizárja a károkozást, előbbiért pedig aligha tehető felelőssé egyedül a közjegyző. Igen tanulságos, hogy ezeket a problémákat az első kódex készítői – ellentétben a Pp. kodifikátoraival – felismerték. Az Rpp. több rendelkezése is egységes pertársként tekintett a fizetési meghagyásos eljárás kötelezetteire: Az Rpp. 599. §-ának (3) bekezdése szerint „több adóstárs közül az egyik adóstárs ellentmondása a többi adóstárs javára is szolgál”; ezzel összhangban az 596. §-ának (2) bekezdése szerint „több adóstárs ellen kibocsátott fizetési meghagyás alapján a végrehajtás csak akkor rendelhető el, ha a fizetési meghagyás valamennyi adós részére kézbesíttetett, és a tizenöt napi határidő alatt

6


7

Lásd a Budapesti Királyi Ítélőtábla 12.922/1890. sz. döntését.

8

Lásd pl. BH 2001.285.

9

Csak az egyik (nem minden) kötelezett részéről történő ellentmondás esetén nyilván az egyszerű pertársaság jelent előnyt a jogosultnak, hiszen az ellentmondást elmulasztó kötelezettel szemben a meghagyás ilyenkor jogerőre emelkedik [Pp. 53. § (1) bek.]. Értelemszerűen anyagi jogi szempontból pedig a kötelezetti egyetemlegesség előnyös a jogosultnak [Ptk. 337. § (1) bek.].


13 egyik adós sem mondott ellent”. Az Rpp. 591. §-ának (3) bekezdése egészen odáig ment, hogy ha a kérelem visszautasításának (ma hivatalbóli elutasításának) az oka csak egyik adóstárssal vonatkozásában áll fenn, akkor is minden adóstárs tekintetében vissza kellett utasítani a kérelmet. Mindezekre tekintettel a korabeli jogirodalom a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem visszautasításának, valamint az ellentmondásnak az esetét minden egyéb feltétel nélkül egységes pertársaságnak tekintette10. Kifejezett törvényi rendelkezés hiányában ugyan nem lehet kritika nélkül alkalmazni a közjegyzői eljárásban az Rpp. szabályait, azonban a korábbi szabályozás okául szolgáló körülmények azonossága, így különösen a megjelölt jogalap azonossága, valamint a kölcsönös meghallgatás és a bizonyítottság hiánya miatt célszerűnek tarjuk a világháború előtti gyakorlat követését. Azaz amennyiben a jogosult a kötelezetteket egyetemleges kötelezettként jelölte meg a kérelemben, a kötelezetti pertársaságot egységes pertársaságként célszerű értékelni, míg együttes kötelezettség esetén a kötelezettek értelemszerűen egyszerű pertársaknak minősülnek. Az egységesként történő minősítéstől akkor szükséges eltérni, ha a kötelezett(ek) védekezése ezt indokolttá teszi, azaz ha az ellentmondás tartalma alapján már egyértelműen megállapítható, hogy a kötelezettek a jogosult által állított egyetemlegesség ellenére egyszerű pertársak.11 Egyébként pedig a perré alakulást követően a bíróság a fenti módszerrel történt minősítést megváltoztathatja, és a közjegyzői eljárásban egységesnek tekintett pertársaságról megállapíthatja például, hogy egyszerű, és levonhatja ennek konzekvenciáit (részben megszüntetheti a pert, vagy megállapíthatja, hogy az ellent nem mondó kötelezettel szemben nem alakult perré az eljárás, nem áll perben, és felhívhatja a közjegyzőt a fizetési meghagyás részjogerejének megállapítására). A per során ugyanis a bíróság már meghallgathatja a feleket, és bizonyítási eljárást is lefolytathat. A közjegyző ezen eszközök híján akkor jár el a leghelyesebben, ha a legkisebb károkozással járó megoldást, azaz a legkisebb rosszat választja, ez pedig egyetemleges kötelezettek esetén az egységes pertársaság. Egyetemleges kötelezettség esetén a pertársaság egyszerűnek minősítése ugyanis teljesen egyoldalúan a jogosultnak kedvez, míg a kötelezetteket kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza (mindegyik kötelezett a teljes összeggel tartozik, és egyik sem hivatkozhat a másik ellentmondására). 10


11

Konkrét esetben a kérelemből név alapján megállapíthatóan férj és feleség volt a kötelezett, az ügy tárgya pedig a jogosult pénzintézettől 2007-ben felvett kölcsönösszeg volt. A házassági vagyonközösséget érintő ügyekben a bírói gyakorlat a házasfeleket egyébként töretlenül egységes pertársaknak tekinti. A meghagyással szemben csak a feleség terjesztett elő ellentmondást, melyben előadta, hogy egyrészt nem áll jogviszonyban a jogosulttal, a kölcsönszerződést kizárólag a férje kötötte, másrészt jogerős bírósági ítélettel megállapítottan a vagyonközösség a férjével 2004-ben megszűnt, házasságukat a bíróság 2008-ban felbontotta. A kötelezett csatolta az ítélet másolatát is. Mivel ebben az esetben teljesen egyértelmű volt, hogy az egységes pertársaság esete nem áll fenn, ti. a házassági vagyonközösség már az ügy alapját képező jogviszony létrejötte előtt megszűnt, a kötelezetti pertársaságot a kérelemben megjelölt egyetemlegesség ellenére egyszerű pertársaságnak lehetett minősíteni, így az ellentmondó kötelezettel szemben perré alakult a nemperes eljárás, míg az ellent nem mondó kötelezett (a tényleges adós férj) tekintetében meg lehetett állapítani a jogerőt.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

14

A fizetési meghagyás kézbesítésének és az ellentmondás értékelésének egyes kérdései kötelezetti pertársaság esetén Már fentebb is utaltunk rá, hogy a pertársaság minősítése nem pusztán elméleti kérdés, hanem nagyon is gyakorlati problémákat vet fel. Az alábbiakban ezek közül a legfontosabbakat tekintjük át.

Egységes pertársaság kötelezetti oldalon Talán a legegyszerűbb kérdés, hogy mi történik, ha minden egységes pertárs kötelezettnek sikeresen (ideértve a kézbesítési vélelmet is) kézbesítették a fizetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent? Ebben az esetben a fizetési meghagyás minden kötelezettel szemben jogerőre emelkedik a legkésőbb történt kézbesítést követő 16. napon. A fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének napja az ellentmondási határidő (kézbesítést követő 15. nap) lejártát követő nap [Pp. 228. § (3) bek.]. Mivel a pertársaság egységes, a jogerő is egységesen áll be mindegyik kötelezettel szemben, akkor, amikor mindnyájuk tekintetében megvalósulnak az ehhez szükséges feltételek. Értelemszerűen az ellentmondás benyújtásának határidejét már kötelezettenként külön-külön kell vizsgálni. Következő lépésben vizsgálandó, hogy a mindegyik kötelezett részére történő sikeres kézbesítést követően miként esik latba, ha nem az összes kötelezett mond ellent? A Pp. 52. §-ának (1) bekezdése szerint az egységes pertársaság esetében bármelyik pertárs perbeli cselekményei – az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – arra a pertársra is kihatnak, aki valamely határidőt, határnapot vagy cselekményt elmulasztott, feltéve, hogy mulasztását utóbb nem pótolta. Ebből következik, hogy az ellentmondást elő nem terjesztő kötelezettekre kihat az ellentmondás, és ezért minden kötelezettel szemben perré alakul az eljárás. Természetesen az ellentmondási határidő leteltét minden kötelezettel szemben ki kell várni, mivel egyrészt az ellentmondások eltérhetnek egymástól12, vagy akár a másik kötelezett el is ismerheti a követelést. Ha az egységes pertársak közül az egyik kötelezett ellentmond, a másik azonban elismeri a követelést, a Pp. 52. §-ának (1) bekezdésében található kivételszabály miatt az ellentmondás nem hat ki az elismerő kötelezettre. Ennélfogva az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg az elismerő kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik annak az ő részére történt kézbesítését követő 12 Pp. 52. § (2) bek.: Ha az 51. § a) pontja alá eső pertársak cselekményei vagy előadásai egymástól eltérnek, a bíróság azokat a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el.


15 16. napon. Az elismerés, mint rendelkező nyilatkozat kivétel az egységes pertársakra érvényes függőségi elv szabálya alól. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést, a pertársaságra tekintet nélkül vele szemben – az elismerés erejéig – jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemondást), hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja, az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. § (1) bek. h) pont, Pp. 228. § (3) bek.]. Amennyiben kettőnél több kötelezett alkot egységes pertársaságot, és van olyan, aki nem tesz nyilatkozatot, rá értelemszerűen kihat az ellentmondás. Mivel az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő lejártáig, és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmondással élhet, és így – sőt, pusztán ellentmondása elmulasztásával is – perré alakul vele szemben is az eljárás, ezért ebben az esetben is meg kell várni, hogy az ellentmondási határidő minden kötelezettel szemben leteljen. Külön kell foglalkozni azzal az esettel, amikor csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen a fizetési meghagyást, a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen. Az Rpp. 596. §-ának (2) bekezdése erre tekintettel kizárta a meghagyás végrehajtását, azonban a rendelkezés sem a Pp.-be, sem az Fmhtv.-be nem került át. Sikertelen kézbesítés esetén az Fmhtv. 24. §-ának (2) bekezdése szerint fel kell hívni a jogosultat, hogy jelentse be – jelen esetben a II. r. – kötelezett új idézési címét. Ezzel a felhívással egyidejűleg mindenképpen célszerű arról is nyilatkoztatni, kívánja-e, hogy a II. r. kötelezettel szemben is továbbfolyjon az eljárás. A jogosult válaszának (válasza hiányának) függvényében az alábbi megoldási lehetőségek adódnak: a) Ha a jogosult akként nyilatkozik, hogy nem kívánja az eljárás II. r. kötelezettel szemben történő továbbfolytatását, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani. Az elutasítás jogcíme jobb híján Fmhtv. 24. §-a (1) bekezdésének l) pontja lehet, azaz hogy a jogosult hiánypótlási kötelezettségének (amely a II. r. kötelezett új címének a bejelentése lett volna) nem tett eleget. E végzés jogerőre emelkedését követően az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, ha pedig az I. r. kötelezett ellentmondott, vele – és csak vele – szemben perré alakul az eljárás. b) Ha a jogosult az eljárás II. r. kötelezettel szemben történő továbbfolytatása tárgyában nem nyilatkozik, de a kötelezett új címét sem jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból13, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani. Ebben az esetben is az Fmhtv. 24. §-a (1) bekezdésének l) pontja lesz az elutasítás jogcíme. E végzés jogerőre emelkedését követően is megállapítható az 13 A régi cím ismételt bejelentése azért nem fogadható el hiánypótlásként, mert a kérelem hiánya éppen az volt, hogy a II. r. kötelezett címe helytelenül lett megjelölve a fi zetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemben. Irreleváns ebből a szempontból, hogy a jogosult hivatkozik-e a lakcímnyilvántartás adataira, a kötelezettnek ugyanis nem pusztán a nyilvántartás szerint kell ott laknia, hanem a postai kézbesítés sikeréhez a tényleges ott lakása is szükséges.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

16 I. r. kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve ellentmondás esetén a perré alakulás. c) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés erre az új címre is sikertelen, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében az Fmhtv. 24. §-a (1) bekezdésének g) pontja szerint kell elutasítani. E végzés jogerőre emelkedését követően is megállapítható az I. r. kötelezettel szemben a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve az I. r. kötelezett ellentmondása esetén a perré alakulás. d) Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és erre a címre a kézbesítés – ideértve a kézbesítési vélelmet is – sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után az I. r. és a II. r. kötelezett cselekményétől vagy mulasztásától függően a fentebb írottak szerint kell intézkedni a fizetési meghagyás részleges vagy teljes jogerejének, illetőleg az eljárás perré alakulásának a megállapításáról. Az a)–c) pontokban leírt megoldások közös eleme, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet annak a kötelezettnek a vonatkozásában, akinek a részére a meghagyást nem lehetett kézbesíteni, a közjegyző elutasítja (részleges elutasítás). Emellett a megoldás mellett alapvetően praktikus érvek szólnak: ne fossza meg a közjegyző pusztán kézbesítési sikertelenség miatt a res iudicatától a jogosultat, ha az legalább az egyik kötelezettel szemben megállapítható. A döntés élét tompítja, ha a jogosult maga nyilatkozik arról, hogy a II. r. kötelezettel szemben nem kéri az eljárás további folytatását, ugyanakkor e nyilatkozat hiánya, elmulasztása sem befolyásolja érdemben az ügy kimenetelét. Kérdésként merül fel, hogy mi történhet egyetemleges kötelezettség a felek viszonyában esetén az a)–c) pontban írottak alkalmazása után? Hogyan hárítható el a kétszeres teljesítés veszélye? Az a)–c) pontban foglaltak szerint az I. r. kötelezettel szemben – hallgatása esetén – jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás, és annak az Fmhtv. 36. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek: res iudicatát képez, az ügy többé – a perújítás kivételével – nem peresíthető, és megindulhat a végrehajtási eljárás (végrehajtási jogcím keletkezett). A II. r. kötelezett vonatkozásában viszont az Fmhtv. 25. §-ának (4) bekezdése alapján pert lehet indítani (melyben a jogosultnak kérnie kell ügygondnok kirendelését és a hirdetményi kézbesítést). E per szintén többféle módon végződhet, így elképzelhető, hogy az alperessé vált II. r. kötelezettet a bíróság elmarasztalja, és jogerős ítélet formájában – ugyanannak a kötelezettségnek a tárgyában, csak eltérő alperes vonatkozásában – szintén ítélt dolog és végrehajtási jogcím keletkezik, melynek következtében ismét végrehajtási lap kiállítását kérheti a jogosult (felperes), csak most a bíróságtól. Mit tud tenni az alperes (II. r. kötelezett), hogy a kétszeres teljesítés veszélyét elhárítsa? Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás sikertelen volt, a kérdés nem releváns, hiszen a követelés – függetlenül attól, hogy két végrehajtandó okirat alapján áll fenn – nem szűnt meg, így az alperes (II. r. kötelezett) vonatkozásában a teljes követelésre végrehajtásnak van helye a jogerős ítélet alapján.


17 Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, és erről az alperes még a per folyamán tudomást szerzett, a perben a követelés megszűnésére hivatkozhat, és a keresetet a bíróságnak ítélettel el kell utasítania. Az anyagi jog alapján fennálló egyetemlegességet önmagában ugyanis nem érinti, hogy nem áll perben a másik egyetemleges kötelezett; az ügy tárgya az egyetemleges kötelezettség, ami a peren kívül is meg tud szűnni. Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás még az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése előtt sikerre vezetett, de erről az alperes csak az ítélet jogerőre emelkedését követően szerzett tudomást, a jogerős ítélettel szemben a Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján perújításnak van helye. A másik egyetemleges kötelezett teljesítése ugyanis olyan – a per befejezése előtt már bekövetkezett – új tény, amit a bíróság az alperes önhibáján kívül álló okból még nem bírált el, de amely az alperesre nézve kedvezőbb határozatot eredményezett volna. A perújítási eljárásban a bíróságnak ítélettel hatályon kívül kell helyeznie a korábbi ítéletet, és el kell utasítania a perújított felperes keresetét. Ha az I. r. kötelezettel szemben a végrehajtás csak az alperes (II. r. kötelezett) ellen folyó per jogerős befejezése után vezetett sikerre, és a felperes (jogosult) az alperes ellen végrehajtási eljárást indít, az alperes adós végrehajtás megszüntetése (részteljesítés esetén korlátozása) iránti pert indíthat a végrehajtást kérő felperes ellen. Az egyetemlegesség kérdése és a másik egyetemleges kötelezett teljesítésének kihatása az adósra a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perben érdemben elbírálható. Természetesen utalni kell arra is, hogy az egyetemleges kötelezettek közötti elszámolási vita esetén a Ptk. 338. §-a alapján külön fizetési meghagyásnak, illetőleg külön pernek lehet helye. Végezetül ki kell emelni, hogy amennyiben a jogosult a kötelezetteket a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmében kifejezetten akként jelölte meg14, hogy az egyik kötelezett után a másik kötelezett mögöttesen felel a követelésért (mert például a két kötelezett a betéti társaság és annak beltagja), a fenti a)–c) pontokban leírt megoldást nem lehet alkalmazni, ha az elsődlegesen felelős kötelezettnek történő kézbesítés volt sikertelen. Ebben az esetben az Fmhtv. 24. §-a (1) bekezdésének l), illetőleg g) pontja alapján a teljes kérelmet mindkét kötelezett vonatkozásában el kell utasítani. Ha azonban csak a mögöttesen felelős kötelezett részére volt sikertelen a kézbesítés, a fent kifejtett valamennyi megoldás alkalmazható. Mögöttes felelősség esetén ugyanis az elsődlegesen felelős kötelezett „perben állása” per definitionem szükségszerű, míg a mögöttesen felelős kötelezett ellen nem szükséges eljárást indítani.

14 Ezt a tényt az űrlap megjegyzés rovatában tudja jelenleg feltüntetni a jogosult. Az elektronikus űrlap kitöltéséi logikájából és a 22/2010. (V. 7.) IRM rendelet 1. mellékletének hiányosságaiból adódóan a mögöttesen felelős kötelezettet is egyetemleges kötelezettként kell feltüntetni a kérelmen.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

18 Ugyanígy nincs helye a kérelem részleges elutasításának ténylegesen kényszerű pertársaság esetén [Pp. 51. § a) pont 1. fordulat]. Ebben az esetben ugyanis valamennyi kötelezettnek perben kell állnia. Ha valamelyik kötelezettel részére a meghagyás nem volt kézbesíthető, az egész kérelmet el kell utasítani, és a jogosult csak perben tudja érvényesíteni az igényét.

Egyszerű pertársaság kötelezetti oldalon Az alábbiakban az egységes pertársaság tekintetében már górcső alá vett eseteket tekintjük át arra figyelemmel, milyen eredményekre vezetnek akkor, ha a kötelezetti pertársaság egyszerű. Elsőként az vizsgáljuk, mi történik akkor, ha mindkét kötelezettnek sikeresen – ideértve a kézbesítési vélelmet is – kézbesítették a fizetési meghagyást, és egyik kötelezett sem mond ellent. Ebben az esetben – hasonlóan az egységes pertársasághoz – a fizetési meghagyás mindkét kötelezettel szemben jogerőre emelkedik, azonban külön-külön időpontban: az érintett kötelezettnek történő kézbesítést követő 16. napon. Mivel az egyszerű pertársaság – még akkor is, ha a követelések azonos jogviszonyból származnak [Pp. 51. § b) pont] – tisztán pergazdaságossági okokból jön létre, valójában egy beadványban érvényesített több igényről, egy beadványba foglalt több kérelemről van szó. Ebből következően a jogerőre emelkedés időpontja sem egységes. A jogerő megállapításával itt is célszerű bevárni mindkét fél ellentmondási határidejének lejártát, ugyanis előfordulhat, hogy épp az ellentmondásból derül fény arra, hogy mégis egységes pertársasággal áll szemben a közjegyző. Következő lépésben itt vizsgálandó, hogy a mindegyik kötelezett részére történő sikeres kézbesítést követően miként esik latba, ha nem az összes kötelezett mond ellent. A Pp. 53. §-ának (1) bekezdése értelmében az egyszerű pertársaságnál a függetlenség elve érvényesül, azaz egyik pertárs cselekménye vagy mulasztása sem szolgálhat a többi pertárs előnyére vagy hátrányára. Ennek következtében az egyik kötelezett ellentmondása nem hat ki a másik – ellentmondást elmulasztó – kötelezettre. Az ellentmondó kötelezettel szemben tehát perré alakul az eljárás, az ellentmondást elő nem terjesztő kötelezett tekintetében az ő részére történt kézbesítést követő 16. napon jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás (részjogerő). Ha az egyszerű pertársak közül az egyik kötelezett ellentmond, a másik kötelezett pedig elismeri a követelést, hasonlóan az egységes kötelezetti pertársasághoz, az ellentmondást előterjesztő kötelezettel szemben perré alakul az eljárás, míg a követelést elismerő kötelezettel szemben a fizetési meghagyás részben jogerőre emelkedik annak az ő részére történt kézbesítését követő 16. napon. A függetlenség elvéből következően ugyanis sem az ellentmondás, sem az elismerés nem hat ki a másik pertársra


19 [Pp. 53. § (1) bek.]15. Így ha az egyik kötelezett elismeri a követelést, vele szemben jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. A jogerőre emelkedés napja nem az elismerő nyilatkozat beérkezését követő nap (az elismerés nem jelenti az ellentmondás jogáról való lemondást), hanem a jogerőre emelkedés általános időpontja, az ellentmondási határidő lejártát követő nap [Fmhtv. 27. § (1) bek. h) pont, Pp. 228. § (3) bek.]. Praktikus okokból azonban itt is célszerű várni mind a perré alakulás, mind a jogerő megállapításával, mivel az elismerő nyilatkozat visszavonható az ellentmondási határidő lejártáig, és ezzel egyidejűleg a korábban elismerést bejelentő kötelezett is ellentmondással élhet, és így perré alakul vele szemben is az eljárás. Végezetül az egyszerű pertársaság körében is tárgyalandó az a szituáció, melyben csak az egyik (I. r.) kötelezettnek kézbesítik sikeresen a fizetési meghagyást (sikeres kézbesítés alatt értve a kézbesítési vélelmet is), míg a másik (II. r.) kötelezett részére a kézbesítés sikertelen. Mivel egyszerű pertársaság esetén egy beadványba foglalt több kérelemről beszélünk, azaz az igények minden további nélkül külön-külön is érvényesíthetőek, a jogosultat csak a II. r. kötelezett új címének a bejelentésére kell felhívni [Fmhtv. 24. § (2) bek.], az eljárás II. r. kötelezettel szembeni továbbfolytatása tárgyában szükségtelen a jogosultat nyilatkoztatni. Ha a jogosult a kötelezett új címét nem jelenti be, vagy a régi címet jelenti be újból, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani [Fmhtv. 24. § (1) bek. l) pont]. E végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetőleg ellentmondása esetén az eljárás perré alakulása. Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és a kézbesítés erre az új címre is sikertelen, a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet a II. r. kötelezett tekintetében el kell utasítani [Fmhtv. 24. § (1) bek. g) pont]. E végzés jogerőre emelkedésétől függetlenül az I. r. kötelezettel szemben megállapítható a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése, illetve az eljárás perré alakulása. Ha a jogosult bejelenti a II. r. kötelezett új címét, és oda a kézbesítés – ideértve a kézbesítési vélelmet is – sikeres, a II. r. kötelezet ellentmondási határidejének lejárta után – az I. r. és a II. r. kötelezett cselekményétől vagy mulasztásától függően és a függetlenségi elv szem előtt tartásával kell dönteni a jogerő (részjogerő), illetve a perré alakulás megállapítása felől. Jól látható tehát, hogy az egyszerű pertársaság körében felmerülő esetek nem vetnek fel olyan elvi kérdéseket, mint az egységes pertársaság tekintetében, mivel önálló igényekről van szó, és pusztán az érvényesítés együttes volta miatt beszélünk egy ügyről.

15

Az egységes pertársaságnál a függőségi elv alóli kivetél folytán jutunk arra az eredményre, mint az egyszerű pertársaság esetén a függetlenségi elv alapján.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

20

Részletfizetés és fizetésre halasztás engedélyezése egységes kötelezetti pertársaság esetén Az Fmhtv. 29. §-ának (1) bekezdése szerint a kötelezett az ellentmondásra nyitva álló határidőn belül fizetésre halasztás vagy részletfizetés engedélyezését kérheti; e kérelem nem tekinthető ellentmondásnak. A gyakorlat oldaláról kérdésként merült fel, hogy tekinthető-e az egyik egységes pertárs kötelezett részéről előterjesztett ilyen kérelem olyannak, amely a másik kötelezettre is kihat? Álláspontunk szerint a fizetésre halasztás és a részletfizetés méltányossági jellegű jogintézmények, melyek a jogosult hátrányára, az egyébként őt jog szerint megillető lejárt követelés részben vagy egészben későbbi időpontban történő teljesítésének lehetőségét biztosítják a kötelezettnek (a jogosult követelése később lesz végrehajtható). A jogintézmények jellegéből, azaz abból adódóan, hogy a közjegyző a felek (a jogosult és a kötelezett) méltányos érdekeinek mérlegelése alapján dönt a kérelem tárgyában, és tipikusan a felek vagyoni és jövedelmi viszonyait veszi figyelembe, erre az esetre nem tartjuk alkalmazhatónak a függőségi elvet. A függőségi elv mechanikus alkalmazása ugyanis a kötelezettek vagyoni helyzete között fennálló jelentősebb különbség esetén arra az abszurd eredményre vezetne, hogy egyrészt a jómódú kötelezett tekintetében is beadottnak kellene tekinteni a kisebb vagyonú kötelezett kérelmét, másrészt – egységes elbírálást feltételezvén – vagy a fizetési problémákkal nem küszködő kötelezettre tekintettel kellene elutasítani a szerényebb helyzetű kötelezett kérelmét, vagy utóbbira figyelemmel a fizetőképes kötelezettet kellene indokolatlan előnyben részesíteni a jogosult kárára. Mivel tehát a részletfizetés és fizetésre halasztás engedélyezése iránti kérelem elbírálásának szempontjait eleve személyre szabottan kell érvényesíteni, fogalmilag fel sem merülhet e kérdésben a függőségi elv alkalmazása. Ez természetesen azzal a következménnyel jár, hogy eltérő időpontban indulhat meg a végrehajtás a különböző kötelezettekkel szemben, ami azonban azért sem vet fel problémát, mert a kötelezettek belső viszonyában a nem arányos teljesítés a Ptk. 338. §-ának (1) bekezdése alapján rendezhető, továbbá mert a végrehajtási eljárásban amúgy sincsen egységes pertársaság. A végrehajtási eljárást ugyanis a végrehajtást kérő nem köteles minden adósával szemben megindítani, és ha meg is indítja minden adóssal szemben az eljárást, azok külön ügyszámon, és rendszerint külön végrehajtó előtt folynak. dr. Szécsényi-Nagy Kristóf ügyvezető MOKK jogi irodavezető


21

Bírósági gyakorlat a közjegyzői végrehajtási záradékokkal kapcsolatban Előszó A Közjegyzők Közlönyének korábbi számában bemutatásra került a bíróságok ítélkezési gyakorlata a közjegyzői okiratok végrehajtásával kapcsolatban, ezért élve azzal az előnynyel, hogy az elmúlt évtized bírósági gyakorlata közzétételre került, a cikk során eltekintünk az elméleti bevezetőtől és „in medias res” kezdéssel csak a közjegyzőket érintő gyakorlati problémákat fejtegetjük azzal a céllal, hogy jelen munka a mindennapi használat során is segítség lehessen a jogalkalmazók számára. A végrehajtási záradékokkal kapcsolatos másodfokú bírósági döntések az elmúlt egy évben túlnyomórészt az alábbi két témát érintették: • kiadmányok száma végrehajtás esetén • egyetemleges adóstársak esetén fizetendő eljárási díj 2011. január 8. napjától hatályos a közjegyzői ügyvitel szabályairól 37/2003. (X. 29.) IM rendelet (a továbbiakban: KÜSZ) módosítás a végrehajtási kérelemmel együtt benyújtandó kiadmányok számának kérdését rendezte. A KÜSZ 45/A. § értelmében a végrehajtási záradék alapjául szolgáló okirat két hiteles kiadmánya szükséges. Ha a fél végrehajtás elrendelése iránti kérelméhez nem csatolja a végrehajtás alapjául szolgáló közjegyzői okirat hiteles kiadmányát vagy annak nem hiteles másolatát, azt a közjegyző kérelemre a hiteles kiadmány és nem hiteles másolat készítésére irányadó szabályoknak megfelelően – az eljárás lefolytatásához szükséges számban – maga készíti el.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

22

Egyetemleges adóstársakkal szemben egyidejűleg benyújtott kérelem esetén fizetendő közjegyző díj A civilisztikai kollégiumvezetők 2011. február 23 és 25. napja között tartott országos tanácskozásán1 dr. Dzsula Marianna, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kollégium-vezetőjének a közjegyzői okiratok végrehajtási záradékkal való ellátásával összefüggő jogalkalmazási kérdésekben kifejtett és a részt vevők által egyhangúan elfogadott álláspontja szerint, ha egyszerre több, egyetemleges adóstárs ellen kérik a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátását, a közjegyzőt az ügyérték után csak egyszer illeti meg közjegyzői díj. Megjegyzendő, hogy a civilisztikai kollégiumvezetők álláspontja nem jogszabály. Azaz, amíg nem történik meg a Vht. 31/E. §-ának módosítása2, addig a közjegyző figyelemmel arra, hogy a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 2.§-ának (1) bekezdése alapján csak a törvénynek van alárendelve, csak úgy járhat el, ahogy a jogszabály előírja. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 10. §, Vht. 18.§ (2) b) és a Vht. 20. § (2) bekezdésének összevetéséből a helyes értelmezés az, hogy a végrehajtási ügyek számát az határozza meg, hogy hány adóssal szemben folyik a végrehajtási eljárás (végrehajtás elrendelése, illetve annak foganatosítása), ezért több adóssal szemben elrendelt végrehajtási eljárás akkor is több végrehajtási ügynek minősül, ha a végrehajtást szenvedő több adós a tartozás megfizetéséért egyetemlegesen felelne. A fenti helyzettel kapcsolatban több kérdés is felmerül: • Ha az egyik egyetemleges adóssal szemben a közjegyző megtagadja a végrehajtási záradék kiállítását, akkor a másikkal szemben eljárási díj mentesen rendeli el? • A fellebbezési illetéket is csak egyszer kell leróni, még akkor is, ha valamennyi végrehajtási ügyben elutasítja a közjegyző a végrehajtás iránti kérelmet? E kérdés megválaszolásakor elsőként állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja alkalmazható-e, ha a végrehajtás iránti kérelmet elutasító, illetőleg a végrehajtás 1

A tanácskozáson elfogadott álláspont volt az is, hogy ha az ellentmondás elkésett, nem az arra jogosulttól származik, vagy az nem hat ki valamennyi kötelezettre, akkor a bíróság a pert a Pp. 157.§ a) pontja alapján a szükséges körben megszünteti és megállapítja, hogy a fizetési meghagyás részben, vagy teljes egészében jogerős. A jogerős végzést pedig megküldi az fizetési meghagyást kibocsátó közjegyző részére és felhívja, hogy a fizetési meghagyást jogerősítő záradékkal lássa el. Bíróként személyes véleményem az, hogy a megszüntetés mellett nincs helye a végzés rendelkező részében a fizetési meghagyás részben vagy egészben történő jogerőre emelkedését megállapítani, mindössze a határozat indokolásában szerepelhet a jogerőre emelkedés ténye – részint, mert a jogerő az erre vonatkozó határozat nélkül is beáll, részint, mert ennek határozattal történő megállapítására csak a közjegyzőnek van hatásköre.

2

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által kezdeményezett Vht. módosítás eredménye még nem ismert.


23 elrendelését megtagadó határozat ellen érkezik fellebbezés. Noha a kollégiumvezetők közötti egyeztetés eredménye alapján az ott résztvevők megállapodásra jutottak a tekintetben, hogy a fellebbezési illeték lerovása nem maradhat ezekben az esetekben el, a gyakorlat nem egységes, számos ezzel ellentétes első- és másodfokú határozat ismert. A fenti kérdésre tehát választ adhat az a logikai lánc, hogy amennyiben az elutasítás arra tekintettel történt, mert a „külön ügy- külön eljárási díj”– elv mentén további díj megfizetésére hívja fel a közjegyző a végrehajtást kérőt, s annak az nem tesz eleget, a külön ügyekben benyújtott fellebbezés is külön-külön illetékköteles. A bíróság fenti, nem egységes gyakorlata szerint azonban a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása elleni fellebbezés illetékmentes, így ahogyan a perújítás esetén is a megengedhetőség tárgyában hozott elutasító határozat esetén is alkalmazza a gyakorlat az Itv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontját, alkalmazza a végrehajtás iránti kérelem elutasításánál is. Megjegyzendő, hogy a februári tanácskozást követően sem egységes a bírósági gyakorlat. A Fejér Megyei Bíróság márciusban, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság áprilisban a februárban elfogadott állásponttal ellentétes döntést hozott. Mindkét végzés helybenhagyta a közjegyző elutasító végzését. A Fejér Megyei Bíróság azt is kimondta, hogy nem jelent ellentmondást az a végrehajtást kérő által tett észrevétel, amely szerint több eljárási költség merül fel a végrehajtást kérő számára akkor, ha a követelés megfizetéséért több adós felel, hiszen egyben ez azt is jelenti, hogy nagyobb esély van a követelés behajtására. Azaz a végrehajtást kérő mérlegelésén múlik, hogy alacsonyabb közjegyzői díj mellett, csak egy adóssal szemben érvényesít igényt, vagy valamennyi adóssal szemben magasabb közjegyzői díjért. Kérdés, hogy ez a gyakorlat mennyiben lesz következetes, vagy változik meg az egységes bírói jogalkalmazás jegyében. Az egyszeres illetékfizetés abból a korábbi gyakorlatból eredhet, hogy korábban az illetékfizetés esetén a bíróság kétség nélkül követte azt az elvet, hogy nem az eljárás száma, hanem a végrehajtási ügyérték a mérvadó – az annak megfelelő mértékű illeték lerovása esetén a végrehajtási ügyek száma pusztán ügyviteli kérdés volt, egyetemleges adósok ugyanazon összeg megfizetésére kötelezése esetén is a pertárgyérték számítás szabályai írták elő a lerovandó illeték összegét. A bírák számára a végrehajtás elrendelése, fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem esetén fizetendő közjegyzői díj „olyan illeték, melyet nem illetékbélyegben kell leróni, hanem a közjegyzőnek kell megfizetni (és ezért nem is kerekítünk)”. Ezért az illetékfizetési gyakorlattól való lényeges eltérés jogszabálymódosítás, vagy szemléletváltás eredménye lesz, fenntartva azt, hogy a gyakorlat nem teljesen egységes. A bíróságok szemlélete – annak felvetése kapcsán, hogy lehetséges, hogy így ingyenesen történik-e a többi adóssal szemben az elrendelés egyetemlegesség esetén – a fentiek szerint azt tükrözi, hogy a korábban illeték, most közjegyzői díj nem az eljáró szerv „munkadíja”, hanem az eljárás megindításának olyan költsége, amely csak a pertárgyér-

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

24 tékre van tekintettel, arra azonban nem, hogy esetlegesen az eljáró szervtől több, vagy kevesebb tevékenységet igényel. Az egységes gyakorlat kialakításának előmozdítása érdekében az egyetemleges adóstárs kérelme esetén a jogszabályokkal és másodfokú gyakorlattal is alátámasztható illetékfizetésre történő felhívás, az ennek elmulasztása folytán történő elutasítás következetes kialakítása célravezető lehet, ezzel szemben természetesen fokozottan ügyfélbarát eljárás a többi egyetemleges adós tekintetében a le nem rótt közjegyzői díjról történő mély hallgatás, és az eljárás lefolytatása. Ennek ellenére azonban, ha a másodfokú bíróság végzése tartalmazza azt, hogy a közjegyző a díjfizetés hiányára való utalással nem utasíthatja el a kérelmet, akkor a közjegyzőnek az egyébként hiánytalan kérelem esetén el kell rendelnie a végrehajtást. Ez esetben azonban az ügyvédi, jogtanácsosi díj tekintetében is, követve a bíróság álláspontját kérelemtől eltérően lehet kiállítani a végrehajtási záradékot, és a bíróság döntésének megfelelően az adóstársak számával megszorzott ügyvédi, jogtanácsosi munkadíjra a végrehajtást meg lehet tagadni. Az ezzel kapcsolatos bírósági határozat szerint: A végrehajtást kérő részére járó jogtanácsosi munkadíj tekintetében a közjegyző helyesen állapította meg, hogy egyetemleges adóstársakkal szemben kezdeményezett végrehajtási eljárásokban az egyik adóstárssal szemben kezdeményezett végrehajtási eljárás költsége a másik adóstársra nem hárítható át, tehát a végrehajtást kérő részére a végrehajtás kezdeményezésével járó jogtanácsosi munkadíj nem szorozható meg azon egyetemleges adósok számával akikkel szemben a végrehajtást a végrehajtást kérő kezdeményezte. A bírósági végrehajtási eljárásban közremúködő jogi képviselő díjazásáról a 12/1994 IM. (IX.8.) rendelet (a továbbiakban: R.) rendelkezik. Munkadíjra vonatkozó díjmegállapodás hiányában a R. 3. §-a szerint a végrehajtás elrendelése (a végrehajtható okirat kiállítása) iránti kérelem munkadíja a végrehajtási ügyérték 1%-a, de legalább 4.000 Ft. A rendelet nem ad lehetőséget arra, hogy egyetemleges adóstársakkal szemben kezdeményezett végrehajtási eljárás során a végrehajtást kérő az egyes végrehajtási eljárásokban az őt megillető díjat az adóstársak számának megfelelően többszörösen érvényesítse. A végrehajtást kérő fellebbezésében kifejtett álláspontot a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 338. §-ának (1), (2), illetőleg (3) bekezdésében foglaltak sem támasztják alá, a Ptk. ezen rendelkezési a kötelezettek egymás közti viszonyát rendezik, azonban ezen rendelkezésekből olyan következtetés nem vonható le, hogy az egyik adóstárs a másik adóstárssal szemben kezdeményezett végrehajtás költségét is köteles lenne viselni a végrehajtást kérővel szemben. Megjegyzendő, hogy a több helyen feltüntetett ügyvédi költség sorsa itt nem minden esetben követi egymást – ugyanúgy jár az esetlegesen később valamelyik adóstárs körében megszüntetett végrehajtás ellenére a másik, egyetemleges adóstárs ellen folyó, eredményes végrehajtási eljárásban a teljes összeg.


25

Egyéb 2011. évben született másodfokú bírósági határozatok A helyes és egységes joggyakorlat kialakítása érdekében a jogalkalmazónak érdemes megismernie a másodfokú bíróság döntéseit, ezért a teljesség igénye nélkül ismertetjük a Fővárosi Bíróság által január és június hónapban hozott másodfokú határozatok közjegyzőkkel kapcsolatos döntéseinek számunkra lényeges tartalmát: • A bíróság az egyik ügyben kifejtette, hogy a közjegyzőhelyettes többek között jogszabálysértően járt el azért is, mert a hiánypótlásra nyitva álló határidő lejárta előtt utasította el a végrehajtást kérő kérelmét. • A bíróság megállapította, hogy a közjegyzői díj alapja a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 24. §-a alapján a tőke járulékok nélkül számított értéke. • A bíróság megállapította, hogy a végrehajtási kérelmet hivatalból elutasító végzés ellen benyújtott fellebbezés illetékmentes3 • A bíróság kifejtette, hogy szükségtelen annak igazolására történő hiánypótlási felhívás, hogy a végrehajtást kérő az adóst az engedményezésről értesítette.

A végrehajtási záradékolás közjegyzői hatáskörbe utalását megelőző bírósági gyakorlat A hatáskör átruházás előtt is eltérő volt a bírósági gyakorlat, ezért a bírósági fogalmazóknak és titkároknak a Bíróképző Akadémián 2010. évben tartott továbbképzésen ismertették egyes másodfokú bírók által összeállított kérdéseket, véleményeket, amelyre a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának véleményét a Legfelsőbb Bíróság egyik bírája foglalta össze. Elmondható, hogy a bírósági gyakorlatot akkor is és most is a megyei bíróságok alakítják figyelemmel arra, hogy a fellebbező fél számára kedvező másodfokú döntéssel szemben senki nem nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, azaz a Legfelsőbb Bíróságig nem jutnak el az ügyek.

3

Megjegyzendő, hogy 2001-ben a kollégiumvezetők konzultatív tanácskozásán a jelenlevő bírák úgy foglaltak állást, hogy Itv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti, jelenleg hatályos rendelkezéseiből nem vezethető le az a bírósági gyakorlat, amely az Itv. 57. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazhatóságát megengedi az első fokú eljárásban illetékmentessé váló eljárásokban hozott végzések elleni jogorvoslati eljárásokra is, azokban az esetekben is, amikor az Itv. 57. § (1) bekezdése a fellebbezés illetékmentességét külön nem nevesíti.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

26 A képzésen ismertetett álláspontok az alábbiak: A végrehajtási illeték alapjához a perben felmerült és a végrehajtás alapját képező határozatba foglalt perköltség is hozzáadódik, hiszen ha erre is kérnek végrehajtást, ez az összeg is a végrehajtás tárgya. Az összegszerűen meghatározott járulékot is figyelembe kell venni. Megjegyzendő, hogy adott esetben még önállóan is tárgya lehet a végrehajtási eljárásnak a perköltség, ha csak erre kértek végrehajtást. Ha a késedelmi kamatra külön végrehajtható okirat kibocsátását kérik, az illeték alapja a kibocsátásig lejárt kamat összege, a jövőbeni – még le nem járt – kamat esetén pedig az egyévi kamatösszeg. [PK 226, BH1990. 217.: A késedelmi kamatra új végrehajtási lap állítható ki, ha a végrehajtást kérő eredetileg arra nem kért végrehajtást [Pp 225-226.§-ai, 1979. évi 18. tvr 14. §, 48. §, 114. §. Ptk. 301. §. 324. §; 14/1979. (IX. 17.) IM.r. (Vhr.) 2. §, ] A Zá1ogkötelezett ellen pénzfizetésre kötelező végrehajtási lapot ki lehet állítani azzal, hogy a zálogkötelezett csak a zálogtárggyal felel.4 Ha sikeresen megdöntik a kézbesítési vélelmet, akkor a végrehajtási lapot vissza kell vonni és nem a Vht. 56 §-a szerint kell megszüntetni a végrehajtást, mivel a Pp. 99/B §-ának (2) bekezdésén keresztül alkalmazandó 99/A §-ának (8) bekezdése szerint a vélelmezett kézbesítéshez fűződő jogkövetkezmények hatálytalanok és a végrehajtás alapjául szolgáló határozat jogerősítő záradékát hatályon kívül kell helyezni. Egyes bíróságok azt a gyakorlatot követik, hogy a végrehajtási lap visszavonása [Vht. 211. §] esetén, tekintettel arra, hogy a Vht. erre kifejezett rendelkezést a végrehajtás megszüntetéssel [Vht. 56. §] szemben nem tartalmaz, a költségekről nem rendelkeznek. A megdőlt vélelemmel kapcsolatos költség valamint a végrehajtott követelés a folytatódó eljárásban érvényesíthető és elszámolható. Nem egységes a bírói gyakorlat abban a kérdésben, hogy magát a felmondást kell közokiratba foglalni, vagy elegendő a felmondás közlését.5 A felmondás kézbesítése esetén, mivel az célzott jognyilatkozat így joghatást csak akkor vált ki, ha a címzett tudomást szerzett róla, ezért meg kell követelni, hogy igazolják az átvételt. A „nem kereste” és „megtagadta” jelzéssel visszaérkezett felmondás akkor fogadható el, ha a felek szerződésében van kézbesítési megállapodás erre az esetre is. Kézbesítési megállapodás hiányában is szabályszerű a felmondás, ha azt a közjegyző a Kjtv. alapján kézbesíti. A felmondásban szereplő kézbesítési kikötés nem pótolja a felek erre irányuló egybehangzó akaratnyilatkozatát.

4

Véleményem szerint a végrehajtási záradékot csak meghatározott cselekményre lehetne kiállítani, azaz arra, hogy a Zálogkötelezett X összeg erejéig tűrje a zálogtárgyból való kielégítést. (dr. Asbóth-Hermányi Lőrinc) A bírói gyakorlat szerint pénzfizetésre kötelező végrehajtási lap (záradék) kerül kiállításra. (dr. Imre Júlia)

5

Vö. BH.2002.491. és EBH.2008.1786


27 Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a bíróság előtt ismert olyan álláspont, amely a felmondás fenti, eredménytelen kézbesítési kísérleteit elfogadja vélelmezett kézbesítésnek, alkalmazva a bírósági joggyakorlat más területein (pl. lakásbérlet felmondás, elévülést megszakító felszólítás) úgyszintén nem egységesen, de fennálló gyakorlatot, követve azt az érvelést, hogy ellenkező esetben a kötelezett részéről a posta kitartó elkerülése bizonyossággal ellehetetleníti a jogosult igényérvényesítését. Mivel az Általános Szerződési Feltételeket (a továbbiakban: ÁSZF) nem életszerű közokiratba foglaltatni, ezért a gyakorlat elfogadja, hogy a közokirat csak utal az ÁSZF vonatkozó pontjaira. Ha az egyetemlegességre utalást az okirat nem tartalmaz, akkor a végrehajtási záradékot úgy kell kiállítani, hogy az adóstársak egyenlő arányban felelnek. A zálogszerződésről szóló egyoldalú közokirat alapján is ki lehet állítani végrehajtási záradékot. A végrehajtás elrendelésével járó költségként csak akkor igényelheti a végrehajtást kérő a behajtó cég költségének megtérítését, ha az adós a közokiratban kifejezett kötelezettséget vállalt ennek viselésére, mégpedig a költség összegének pontos, összegszerű megjelölésével. Nem annak van jelentősége, hogy az engedményezést a jogelőd, vagy a jogutód csatolja, hanem annak, hogy az okirat mit tartalmaz. Mivel az engedményezési szerződés nincs alakszerűséghez kötve, elegendő az engedményező és az engedményes közös nyilatkozata a jogutódlás tényéről. A gyakorlat szerint amennyiben a jogelőd, mint végrehajtást kérő feltüntetésével került benyújtásra a végrehajtás elrendelése iránti kérelem olyan módon, hogy egyidejűleg csatolásra kerül a jogutódlást megalapozó engedményezési szerződés, vagy közös nyilatkozat, nincs helye a végrehajtás iránti kérelem elutasításának. Ebben az esetben a végrehajtás elrendelhető, és a jogutódlás megállapításának van helye, az illetékes közjegyző előtt. A végrehajtás elrendelése esetén ugyanis csak a végrehajtás elrendelésének általános (Vht. 13.§ szerinti) feltételei vizsgálhatók. Amennyiben a készfizető kezes fizet az adós helyett, a Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése szerint átszállnak rá a követelést biztosító jogok, így a végrehajtási jog is. Mivel ez anyagi jogszabályon alapuló jogutódlás nincs akadálya a jogutódlás megállapításának, külön perindításra tehát nincs szükség. A kifizetés tényét és összegét azonban igazolni kell, hiszen ennek erejéig áll be a jogutódlás, ezt a végzésben is meg kell jelölni. A jogutódlást megállapító végzésben feltétlenül utalni kell a jogutód esetleges korlátozott felelősségére. Nem szükséges bizonyítás felvétele, mert magánszemélynél a hagyatékátadó végzés tartalmazza a hagyaték tárgyait is. Ha nincs hagyaték, a jogutódlást meg lehet állapítani, legfeljebb szünetel a végrehajtás, mert nincs végrehajtható vagyon. Ha utóbb előkerül valamilyen hagyatéki vagyon, folytatni lehet a szünetelő végrehajtást. (A végrehajtást kérő akár póthagyatéki eljárást is indíthat.) 6 6

Lásd BH.1992.180.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

28 Törvényi jogutódlás esetén maga a jogszabály tartalmazhat korlátozást. A bírói gyakorlat szerint a korlátozásnál elég a közjegyző neve és a hagyatékátadó végzés száma szerint azonosítani a hagyatéki vagyon tárgyait, szükségtelen a teljes vagyonleltár felsorolása, nem mulasztható el ugyanakkor a hagyatékátadó végzés megküldése a végrehajtónak.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) módosításának kérdésköre, avagy a lakásvásárlásos hitelek késedelmi kamata A Hpt. 210/A. §-ának (5) bekezdése értelmében a lakáscélú hitel- és kölcsönszerződésre vagy pénzügyi lízingszerződés esetében a szerződés felmondását követő kilencvenedik napot követően a pénzügyi intézmény a fogyasztó nem teljesítése miatt késedelmi kamatot, költséget, díjat vagy jutalékot nem számíthat fel a felmondás napját megelőző napon érvényes ügyleti kamatot és kezelési költséget meghaladó összegben. A Hpt. 234/A. §-a értelmében hatálybalépését megelőzően felmondott fogyasztóval kötött lakáscélú hitel- és kölcsönszerződésre, vagy pénzügyi lízingszerződésekre a 210/A. § (5)-(6) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az abban meghatározott kilencven napos időtartamot a Módosító törvény hatálybalépésétől – azaz 2010. november 27. napjától – kell számítani. Kérdés, hogy ha a végrehajtást kérő nem a fentiek alapján jelöli meg a végrehajtási záradékban a járulékokat, úgy a kérelemtől eltérő kibocsátásnak, vagy a kérelemmel egyező kibocsátásnak van helye, azzal hogy utóbbi esetben a végrehajtást kérő követelésének alaptalanságára az adósnak kell hivatkoznia a végrehajtás korlátozása és megszüntetése iránti perben. dr. Imre Júlia a BKKB bírája dr. Asbóth-Hermányi Lőrinc Bence közjegyzőhelyettes, a MOKK jogi tudományos tanácsadója


29

A közjegyzői gyakorlatot érintő jogi esetek Végrendeletekből eredő jogviták Szóbeli végrendelet érvényes létrejöttének feltételei A 2007. július 22-én elhunyt P. I.-né örökhagyó hagyatékát a közjegyző törvényes öröklés jogcímén ideiglenes hagyatékátadó végzésével a Magyar Államnak, mint szükségképpeni örökösnek adta át, megállapítva, hogy az örökhagyó 2007. július 19-i szóbeli végrendelete alakilag aggályos, a hagyatéki eljárás során meghallgatott tanúk vallomása szerint az örökhagyó a szóbeli végrendelet tételekor nem volt közvetlen életveszélyben, illetve írásbeli magánvégrendelet tételére képes volt. A felperesek keresetükben elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy az örökhagyó 2007. július 19-ei szóbeli végrendelete érvényes, ennek alapján kérték a hagyaték átadását végrendeleti öröklés címén, egymás közt egyenlő arányban. Másodlagosan 228.075 forint hagyatéki hitelezői igény megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelme az elsődleges kereseti kérelem elutasítására irányult. Álláspontja szerint a szóbeli végrendelet tételének törvényben írt együttes feltételei 2007. július 19-én nem álltak fenn. A másodlagos keresetet 138.076 forint erejéig elismerte, ezt meghaladóan annak elutasítását kérte. Az ügy elbírálása szempontjából jelentős tényállás szerint az örökhagyónak törvényes öröklésre jogosult leszármazói nincsenek. Az I-II. rendű felpereseknek – akik testvérek – keresztanyja – a felperesek édesapja testvérének a felesége – az örökhagyó volt, aki 1994-ben megözvegyült. Ekkor a családok közötti kapcsolattartás ritkult, az örökhagyó egyedül élt a t.-i ingatlanában. Alapbetegsége súlyos atherosclerotikus szívbetegség volt, emellett magas vérnyomásban, krónikus tüdőbetegségben, valamint spondylosisban szenvedett. Rendszeres orvosi kezelés alatt állt, azonban alapbetegségei miatt egyre nehezebben volt képes magát ellátni, ezért igénybe vette a szomszédságában lakó T. házaspár segítségét. Az utolsó két évben minden este átment hozzájuk, közösen megvacsoráztak, ott töltötte az éjszakát, majd reggel hazakísérték saját lakásába, ahol napközben egyedül tartózkodott, önmagát ellátta. Az ügyintézésben segítségére volt a T. házaspáron kívül a vele jó ismeretségben álló B. Zs., az egyik végrendeleti tanú is. Az örökhagyó 2007. július 19-én a korábbi szokásnak megfelelően az esti órákban a házaspárnál tartózkodott, ahol szédülés, gyengeség miatt ágyba fektették, ő azonban

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

30 megtiltotta, hogy orvost hívjanak, állandó gyógyszereit bevette, majd kérte, hogy B. Zs.-t hívják oda hozzá, mert szeretne vele beszélni. Amíg B. Zs. megérkezett, az örökhagyó T.-nével már közölte, hogy mit tenne a vagyonával, amit egyébként éveken keresztül többször is hangoztatott. Az örökhagyó B. Zs. és T.-né jelenlétében úgy nyilatkozott, hogy „Zs., nem olyan jól érzem magamat, úgy volt, hogy hétfőn megyek R.-el Sz.-re, de ha mégis valami történne, már nem egyszer mondtam neked, hogy a keresztgyerekeimnek a d.-i házat meg a b.-it, R.-nek meg, itt mondom előtted, a házat szeretném odaadni”. Az este folyamán az örökhagyó jobban lett. Másnap reggel T. M. átkísérték az otthonába, azonban délután ott, az udvaron fekve találták. Mentővel kórházba szállították, ahol 2007. július 22-én elhunyt. A halál oka a szívkoszorú-verőér elzáródás miatt kialakult bal kamrai szívelégtelenség volt. Az örökhagyó rosszullétét 2007. július 19-én szívbetegsége okozhatta, az ishaemiás szívbetegségre visszavezethető rosszullét lehetett. Ilyenkor a beteg szívfájdalmat érez, ezzel a tünettel nem ritkán halálfélelem jár együtt. A rosszullét alkalmával általában a atherosclerotikus szívbetegségben szenvedő betegek nincsenek írásra alkalmas állapotban, illetve írásbeli végrendelet készítésére csak erejük nagyfokú megfeszítésével képesek. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó szóbeli végrendelete érvényes, amely alapján a b.-i belterületi ingatlan 1/2 illetősége, valamint a B.-kerti belterületi ingatlan 1/1 illetősége egymás közt egyenlő arányban végrendeleti öröklés címén a felpereseket illeti. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Indokolásának jogi okfejtése szerint – hivatkozással a Ptk. 634. §-ára, valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 88. számú állásfoglalásában kifejtettekre – arra a következtetésre jutott: az örökhagyó 2007. július 19-én életét közvetlenül fenyegető rendkívüli helyzetben volt, írásbeli végrendeletet jelentékeny nehézséggel tudott volna tenni, ezért szóbeli végrendelete érvényes. Ítélkezése alapjául elfogadta az igazságügyi orvosszakértő – általa aggálytalannak tartott – véleményét, figyelemmel volt az örökhagyó rosszulléteinek körülményeire is. A kifejtettek szerint a korábban volt szédüléses rosszullétei alkalmával a gyógyszerektől jobban lett, ilyenkor azonban nem hivatta B. Zs.-t. Döntő jelentőséget tulajdonított annak, hogy az örökhagyó megtiltotta az orvos kihívását, ami álláspontja szerint alátámasztja a vagyonáról szóló intézkedés megtételének fontosságát. Ezeket mint a helyzet rendkívüliségét igazoló körülményként értékelte. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokaira utalással – hagyta helyben. A fellebbezés kapcsán kifejtettek szerint különbséget kell tenni a végrendelkezés és a végrendelkezési szándék között. A nem vitás tényállás szerint az örökhagyó végrendelkezési szándékát többször kifejezésre juttatta, gyakran hangoztatta, hogy halála esetén vagyonából kinek, mit kíván juttatni. E nyilatkozatai valóban csak az ingatlanaival kapcsolatos jövőbeli elképzéseinek megfogalmazásait jelentették, ám e nyilatkozatok nem zárják ki, hogy egy adott pillanatban e vagyontárgyairól szóbeli végrendeletet tegyen. A tanúknak az a benyomása, hogy az örökhagyónak nem volt halálfélelme, nem készült a halálra, még nem jelenti azt, hogy


31 végakaratát ne nyilváníthassa ki. „Ha mégis történne valami” kijelentéssel megkezdett mondat az adott körülmények között csak úgy értelmezhető, hogy ha meghalna, akkor mi a szándéka a vagyonáról. Az orvos-szakértői véleményt a másodfokú bíróság is aggálytalannak és alaposnak találta, ítélkezése alapjául elfogadta. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy az örökhagyó betegségei miatt objektíve az életét közvetlenül fenyegető rendkívüli állapotban volt, és az írásképtelenségére vonatkoztatható szakértői következtetéssel ellentétes érv az eljárás során nem hangzott el. A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a felperesek keresetének elutasítását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Érvelése szerint az eljáró bíróságok a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelték, helytelenül jutottak arra a következtetésre, hogy az örökhagyó 2007. július 19-én érvényes szóbeli végrendeletet tett. A Ptk. 634. §-ában foglalt együttes feltételek ugyanis az adott esetben hiányoznak, mert az örökhagyó esetében a rendkívüli, életét közvetlenül fenyegető helyzet nem állt fenn, az eljárás során nem nyert bizonyítást, hogy írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetett volna. A PK 88. számú állásfoglalás értelmében az, hogy a végrendelkező életét fenyegető helyzetben volt-e, orvosi szakkérdés. A rendkívüli helyzet azonban elsődlegesen jogi fogalom, melyhez képest a másodfokú bíróság – szerinte – tévesen szögezte le, hogy az életet fenyegető rendkívüli helyzet megítélése kizárólag orvos-szakértői kérdés és semmilyen jelentőséget nem tulajdonított a tanúk nyilatkozatának, mely szerint az örökhagyó állapotát nem tekintették veszélyesnek, sőt azt maga az örökhagyó sem ítélte annak. Sérelmezte továbbá, hogy figyelmen kívül hagyták az eljáró bíróságok, hogy az örökhagyó rendszeresen hangoztatta: ingatlan-vagyonával kapcsolatosan ügyvédhez akar fordulni, ezt a szándékát fejezte ki 2007. július 19-én is. Álláspontja szerint az örökhagyó ebben az esetben is a korábbi, hasonló tartalmú, évek óta hangoztatott nyilatkozatát ismételte meg. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján megalapozottnak találta. A felülvizsgálati kérelemben foglalt érvelés szerint a bizonyítékokból a Ptk. 634-635. §-aiban írt együttes feltételek fennállta nem állapítható meg. Az alperes felülvizsgálati kérelme tehát valójában a bíróság mérlegelési tevékenységét támadta. A Legfelsőbb Bíróság ezért azt vizsgálta, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során az eljáró bíróságok nyilvánvalóan téves vagy okszerűtlen következtetésre jutottak-e. A Ptk. 634. §-a a szóbeli végrendelet tételének alapjául szolgáló feltételeket, a Ptk. 635. §-a pedig a szóbeli végrendelet alaki érvényességi kellékeit szabályozza. A szóbeli végrendeletre vonatkozó törvényi feltételek szerint ilyen végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tehetne. A két feltétel együttessége azt jelenti, hogy a végrendelkezéskor mindkettőnek egyidejűleg, egymás mellett meg kell lennie. A Ptk. 634. §-ában írt feltételeknek objektíve kell fennállniuk. Objektív az a valóság, amely a tudatunktól

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

32 függetlenül létezik. Olyankor, ha a törvényes feltételek a valóságban nem léteznek, fennállásukról eleve nem lehet szó. Az eljáró bíróságok azt helyesen rögzítették, hogy az örökhagyó betegségéből eredő, életet fenyegető helyzet megítélése orvosi szakkérdés. Az igazságügyi orvos-szakértői vélemény szerint nem vitás az adott esetben, hogy az örökhagyó súlyos, életét fenyegető helyzetben volt. Az objektíve fennálló rendkívüli helyzet azonban már jogi kategória. A végintézkedés megtételének körülményeit, az örökhagyó magatartását, a tanúk vallomását e körben együttesen kell értékelni. Ez utóbbi kérdésben a bizonyítékok – a tanúk vallomása, az örökhagyó nyilatkozatai, az orvosi adatok és az azokra alapított szakvélemény – között lényeges ellentmondás áll fenn. A rendkívüli helyzet megítélése szempontjából ugyanis nem hagyható figyelmen kívül, hogy az örökhagyó – régóta ismert betegségéből eredően – ezt az alkalmat megelőzően már több esetben érezte hasonlóképpen rosszul magát. Ez a helyzet nem különbözött az előzőektől, amit éppen az mutat, hogy megtiltotta T.-nek, hogy orvost hívjanak. T. M.-né azt nyilatkozta: „Nem kell lányom, ez el szokott múlni..., ha jobban leszek Sz.-re megyünk, csináltatunk szerződést.” B. Zs. vallomása szerint: „Amikor a néni elmondta, hogy mi legyen a vagyonával, akkor nem volt arról szó, hogy írjuk le, mert azt mondta, ha jobban lesz, akkor ő megy ügyvédhez.” A bizonyítandó tények, adatok és körülmények mérlegelésének eredményeként nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy az örökhagyót a valóságosan megélt halálfélelme szóbeli végrendelet tételére késztette, de az sem, hogy az ezzel együttjáró fizikai és pszichés állapota az írásbeli végrendelet megalkotásának az objektív lehetőségét kizárta. A tanúvallomások szerint az örökhagyó 4-5 éve mindenkinek hangoztatta végrendelkezési (szerződéskötési) szándékát: majd elmegy ügyvédhez, de ezt soha nem tette meg. Abban az esetben viszont, ha az örökhagyó már felkészült a végrendelet alkotására és a tanúkat – a jogerős ítélet értelmében az egyik tanút – kifejezetten ezért rendeli magához, azt is vizsgálni kell, hogy volt-e annak akadálya: az örökhagyó tollba mondja a végrendeletét. A jelen per ismert adatai ugyanis olyan következtetésre nem adnak alapot, hogy az örökhagyó nevének aláírására sem volt képes. Az pedig fel sem merült, hogy ez a képessége már megelőzően vagy a következő napon is hiányzott volna, márpedig a Legfelsőbb Bíróságnak hasonló esetben elfoglalt álláspontja szerint ilyenkor is hiányzik a szóbeli végrendelet tételének feltétele. A tanúknak az eljárt bíróságok által figyelmen kívül hagyott – fent idézett – vallomásai szerint az örökhagyó a vele történteket a már megszokott, múló rosszullétnek értékelte és még mindig arra készült, hogy ügyvéd előtt megkötött „szerződéssel” rendelkezik a vagyonáról. Ebben az összefüggésben az örökhagyó nem került rendkívüli helyzetbe. A kifejtettek értelmében az eljárt bíróságok a bizonyítandó tények, körülmények értékelése során a rendelkezésre álló peradatokból nem vonhatták le megalapozottan azt a következtetést, hogy az örökhagyó életét közvetlenül fenyegető állapotban, ezáltal rendkívüli helyzetben volt a végintézkedésként értékelt nyilatkozata megtételekor.


33 Az adott esetben az örökhagyó csupán végintézkedésének szándékát ismételte meg, mint ahogyan tette azt előző rosszullétei során is. A másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy különbséget kell tenni a végrendelkezés és a végrendelkezési szándék között. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban az örökhagyó nem tett olyan nyilatkozatot, amiből egyértelműen azt a következtetést lehetne levonni, hogy ez az ő végakarata. A per adatai szerint a tanúk részéről ugyancsak hiányzott annak kétségbevonhatatlan tudata, hogy az örökhagyó nyilatkozata – a szavak általánosan elfogadott jelentésére és a nyilatkozattétel körülményeire is figyelemmel – végrendelet, s az sem állapítható meg, hogy tudomásuk lett volna a végrendeleti tanúi minőségükről, arról hogy ők szóbeli végrendelet tételénél működtek közre. A bíróságok jogértelmezése szerint a tanú számára nemcsak annak kell felismerhetőnek lennie, hogy végrendelet tételénél működik közre tanúi minőségben, hanem a két tanúnak egymásról és a másikuk e minőségéről is tudnia kell (BH 1999.307.). Az adott esetben e kritériumok közül az utóbbi megvalósulását nem lehet megállapítani. A Legfelsőbb Bíróság hasonló tényállású ügyben – a következetes bírói gyakorlatnak megfelelően – hatályában fenntartotta a keresetet elutasító jogerős ítéletet, mert az előzőek szerint vizsgálandó feltételek bármelyikének hiánya a szóbeli végrendelet érvényes létrejöttét önmagában kizárja. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság – a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértésre figyelemmel – a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és részítélettel határozott, amellyel a felperesek elsődleges kereseti kérelmét elutasította. Következésképpen a másodlagos kereseti kérelem elbírálása tárgyában az elsőfokú eljárás folytatódik. (Legf. Bír. Pfv.I.20.773/2010/4.)

Az okiratszerkesztő ügyvéd tanúkénti aláírása az írásbeli magánvégrendelet érvényessége szempontjából Az örökhagyó 2006. december 18-án végrendelet hátrahagyása mellett hunyt el. Az I. rendű felperes az örökhagyó (túlélő) házastársa, a II. rendű felperes az örökhagyó egyik gyermeke. Az örökhagyó másik gyermeke nem állt perben. Az alperes az örökhagyó végrendeletében nevezett általános örököse: az örökhagyó egyik unokája. Az örökhagyó az alperes javára szóló végrendeletét K.-n 2006. december 6-án készíttette. Azt dr. F. A. ügyvéd szerkesztette és tanúként ő, valamint B. E. az örökhagyóval együtt írták alá. A hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal a végrendelet alapján az alperes részére adta át. A felperesek keresetükben a végrendelet érvénytelenségének megállapítását több okból – egyebek között a Ptk. 629. § (1) bekezdésében írtak alapján – kérték. Arra hivatkoztak, hogy a végrendelet alaki okból érvénytelen, mert azt az okiratszerkesztő ügyvéd írta

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

34 alá tanúként. Az ügyvéd azonban végrendeleti tanú nem lehet, az ügyvédi ellenjegyzés a tanúkénti aláírást nem pótolja. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság idézte a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontját, valamint a végrendelet keltezés előtti szövegét, melynek tartalma: „alulírottak, mint felkért tanúk igazoljuk, hogy ezen végrendeletet N. S., aki magát személyi igazolvánnyal igazolta, együttes és folyamatos jelenlétünkben írta alá…”. A keltezés alatt dr. F. A. és B. E. végrendeleti tanúk aláírása és címük feltüntetése szerepel. A végrendelet idézett szövegéből és a keltezés alatti aláírásokból egyértelműen megállapítható, hogy ők a végrendeletet tanúként írták alá. A végrendeletet szerkesztő ügyvéd a keltezés alatt az okiratot nem ellenjegyezte, erre utaló szövegrész az okiraton nem található és azon az ügyvédi bélyegző sem szerepel. Az a körülmény, hogy az okiratszerkesztő ügyvéd az okiratot tanúként írta alá, azt nem teszi érvénytelenné, mert a végrendeletre vonatkozó törvényi rendelkezések nem tiltják. Aggályosság akkor merülhetne fel, ha a végrendeleti tanúként aláíró és a végrendelet készítésében közreműködő személy javára a végrendelet rendelkezést tartalmazna, ilyen rendelkezés azonban a perbeli végrendeletben nincs. A felperesek fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az ítélet megfellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. A fellebbezés alapján rámutatott: a felperesek jogszabályértelmezése a Ptk. 629. §-át illetően téves. Az nem értékelhető akként, hogy amennyiben a végrendeletet harmadik személy írja vagy szerkeszti, kizárja e személy tanúkénti közreműködését. A Ptk. csak a végrendelet szerkesztésében közreműködő személy részére nyújtott végrendeleti juttatás érvényességéhez kívánja meg további két tanú közreműködését [Ptk. 632. § (2) bekezdés]. Lényeges kellék, hogy magából az okiratból kitűnjék a végrendeletet tanúként aláíró személyek ebbéli minősége (BH 2007.89.I.). Megállapította, hogy a perbeli végrendelet e jogszabályi feltételeknek megfelel. Az a körülmény, hogy az ügyvéd megbízása az okirat szerkesztésére kiterjedt és azon szerepel bélyegző lenyomata is, mindezt nem érinti. Rámutatott, hogy ez az álláspont nem ellentétes a felperes által megjelölt BDT 2008.222. számú (helyesen: BH 2008.222.) eseti döntésben foglaltakkal. Ott a Legfelsőbb Bíróság eltérő tényállás alapján mondta ki, hogy az ügyvédi ellenjegyzés a tanúkénti aláírást nem pótolja. A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, annak az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása végett. Álláspontjuk szerint a perbeli végrendelet nem felel meg a Ptk. 629. § (1) bekezdésében írt szigorú feltételeknek. Utaltak a Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.22.620/2000. számú eseti döntésére, mely szerint, ha a végrendelet készítője mint okiratszerkesztő ügyvéd jár el, nem lehet végrendeleti tanú. Az ügyvédi ellenjegyzés nem pótolja a Ptk. 629. § (1) bekezdése szerinti két tanú együttes jelenlétét. Az adott esetben dr. F. A. mint okiratszerkesztésre felkért ügyvéd ellenjegyezte a végrendeletet. Az ellenjegyzés az ügyvédi törvény szerint azt igazolja, hogy okiratszerkesztőként és nem végrendeleti tanúként járt


35 el, ebből következően azt tanúként nem írhatta alá, a végrendelet alakilag nem felel meg a törvényi előírásoknak. A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta. A felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy alaki okból érvénytelen-e a perbeli írásbeli magánvégrendelet annak következtében, hogy azt tanúként a végrendeletet szerkesztő ügyvéd aláírta. Az öröklési jog anyagi jog szabályai az egyes végrendeleti fajtákra – a közös szabályok mellett – meghatározott formakényszert írnak elő. Így a más által írt végrendeletre a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontja – mint kogens szabály – arra vonatkozó rendelkezést tartalmaz, hogy e végrendeleti formára mely alakiság betartása kötelező. Ebből pedig az következik, hogy bármely alaki feltétel hiánya az érvénytelenség jogkövetkezményét eredményezi. A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességéhez az szükséges, hogy azt a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt a magáénak ismerje el és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják. A tanúk szerepe az, hogy az örökhagyó névaláírását hitelesítsék. Az anyagi jog szabályai a végrendelet tanúja szempontjából nem különböztetnek; nem zárják ki azt, hogy a végrendelet szerkesztője, leírója, így akár a végrendeletet szerkesztő és azt ellenjegyző ügyvéd tanúként is eljárjon. Lényeges azonban, hogy a tanúként aláíró személynek ez a minősége az okiratból kitűnjön. A perben eljárt bíróságok ebben a vonatkozásban helytálló jogi álláspontot foglaltak el: a Ptk. 632. § (2) bekezdés rendelkezése csak a végrendelet tételében közreműködő részére szóló juttatás érvénytelenségét illetően teszi szükségessé további két tanú közreműködését. A végrendelet keltezés előtti szövegéből kétséget kizáróan megállapítható, hogy dr. F. A. – a másik tanúval együtt – a végrendeletet tanúként írta alá. Egyéb kizáró végrendeleti rendelkezés hiányában a végrendelet alaki érvényességi feltétele ezzel teljesült. Az okiratszerkesztő ügyvédnek az ügyvédi törvény előírásain alapuló ellenjegyzése csak abban az esetben érintené az alaki érvényességet, ha az a tanúkénti aláírás helyett az alaki hiány pótlását célozná. Ebben az összefüggésben is helyes a jogerős ítéletben kifejtett jogi álláspont és téves a felperesek ezzel ellentétes érvelése. Mivel a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. (Pfv.I.21.519/2010/9. szám) dr. Kőrös András legfelsőbb bírósági tanácselnök

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

36

Nemzetközi sajtószemle Cheeswrights Notaries Public 2011/6. szám

A lap nyári számában számos érdekes külföldi tanulmányút ismertetése mellett Iain Rogers londoni Scrivener közjegyző magyarországi útjáról számolt be. Közjegyző Úr évek óta tesz hosszabb-rövidebb ideig tartó látogatásokat hazánkban, ahol a magyar közjegyzői tevékenységet is tanulmányozza. Egyetemi tanulmányait Cambridgeben végezte 1990-1995 között, francia és orosz nyelvből szerezve diplomát. Ezt követően öt évig volt gyakornok a londoni Cheeswrights közjegyzőknél. 2000-ben közjegyzői vizsgát tett, majd kelet-európai nyelvekre (a magyart is beleértve) specializálódott. 2002-ben partner lett, majd oktatási felelős a Scrivener közjegyzők testületében. Később minősítő bizottság tagja az oktatási és szakmai területen. Jelenleg a cambridge-i egyetemen tart posztgraduális kurzust közjegyzői tanulmányokból, egyidejűleg szervezi, segíti a közjegyzői vizsgát Hong Kongban, Guernseyben, Jerseyben és Gibraltárban. A tavaly novemberben megtartott 22. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumról az alábbiakat írta.

Látogatás Magyarországon, Kecskeméten és Visegrádon 2010 november elején ismét meglátogattam a barátaimat és a kollégáimat a Szegedi Közjegyzői Kamarában. Ez alkalommal arra kértek meg, hogy vezessek egy szemináriumot a „trust” angol jogi alapvetéséről, és arról, hogy a „trust”-ok hogyan létesülnek a gyakorlatban. Ez egy komoly kihívás volt, mivel ezen „common-law” koncepció idegen a magyar jogászoknak, akik a tulajdon egységes elvéhez szoktak a civiljogi megközelítés során. Ennek ellenére gyakorlati példák során keresztül mód nyílt annak bemutatására, hogy hogyan működnek a „trustok” az angol jogban, és módunk nyílt a magyar jog hasonló megoldásaival történő összevetésre is. Mint mindig, a tanítás folyamata hasznos tanulást is eredményezett. Ugyancsak érintettük az Egyesült Királyság társasági jogának lényegesebb fejleményeit, a 2006-os társasági törvény bevezetése nyomán, s e tárgyban is gyakorlati példákat tekintettünk át azon társaságjogi ügyletekből, amelyek magyar tulajdont is érintettek. Az egynapos oktatást követően a házigazdák szokásos és kitűnő vendéglátása folytán ellátogattunk Visegrádra, a Közép-Európai Közjegyzők 22. kollokviumára. Visegrád egy valóban varázslatos hely, a legkisebb magyarországi város kevesebb, mint 2000 lakossal, mindazonáltal nagy történelmi jelentőséggel. Visegrád szó szerint „magas vár”-at jelent (az elnevezés szláv –és nem magyar – eredetű) és a vár elhelyezkedése lenyűgöző a Dunakanyar fölött.


37 Valószínűleg a legnevezetesebb történelmi eseményre 1335-ben került sor Visegrádon, amely Magyarország, Csehország és Lengyelország királya továbbá morva, bajor és szász fejedelmek között jött létre, mely találkozón szövetséget hoztak létre a Habsburg Ausztria ellen. Ezen találkozóra emlékeztek 1991-ben, amikor a magyar, csehszlovák és lengyel vezetők létrehozták a Visegrádi Hármak elnevezésű együttműködést, amely Csehszlovákia 1993-as szétesését követően Visegrádi Négyek együttműködésévé módosult. A kollokvium a visegrádi Termál Hotelben került megrendezésre. A program keretében magyar, német, osztrák és japán előadók érintettek több érdekes témát, kiemelten a határon túlnyúló pénzkövetelések végrehajtását, valamint az európai fizetési meghagyást. Magyarországon a közjegyzők bírói szerepkört töltenek be a fizetési meghagyásról szóló rendelet 5. cikk 3. bekezdése alapján. A kollokvium csúcsa a gyönyörű Esztergomi Bazilikában adott koncert volt, amelyet vacsora követett a Bazilika alatti pincében. dr. Horváth Gyöngyi MOKK ügyvezető

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

38

Szakmai Sajtófigyelő Felbontható-e a szerződés a teljesítést követően? Gazdaság és Jog, 2011/5. szám

Leszkoven László teszi fel ezt a kérdést a Gazdaság és Jog 2011. évi 5. számában megjelent írásában. A kérdésfeltevés azért vált szükségessé, mert ellentétes bírósági döntések születtek a polgári jog egyik alapfogalmának értelmezése kapcsán. A szerző kiindulópontját az illetéktörvény (Itv.) 80. § (1) bekezdésének c) pontja és egy ahhoz kötődő APEH utasítás képezi. Az Itv. ezen joghelye szerint a kiszabott, de meg nem fizetett illeték törlésének, vagy a megfizetett illeték visszafizetésének van helye, ha a jogügyletet a felek közös megegyezéssel, az eredeti állapot helyreállításával megszüntetik, vagy az erre jogosult az ügylettől eláll, és ezt ingatlan esetén az ingatlanügyi hatóság határozata igazolja, más esetben a közös megegyezésről, illetve az elállásról szóló okirattal igazolják. A 1024/B/2010. APEH utasítás 29. §-a pedig előírja, hogy amennyiben az eredeti szerződés nem tartalmazott bontó feltételt, és az alapján a földhivatal a szerzett jogokat átvezette, a szerződés a rendeltetését betöltötte (a felek a vállalt kötelezettségeiket teljes mértékben teljesítették), de a felek a szerződést megelőző állapot visszaállítására irányuló megállapodást kötnek, nem alkalmazható az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja, hanem a megállapodás önálló (az adásvételt tartalmazótól elkülönülő) jogügyletnek minősül, így arra az öröklési, ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illeték előírásának rendjéről szóló mindenkor hatályos utasításban foglalt szabályok irányadók. Mint Leszkoven megállapítja, a rendelkezés mögött az a „jogelv” fedezhető fel, amely szerint a rendeltetését betöltött szerződés ipso iure megszűnik, ezért a megszűnt szerződéstől elállni vagy a szerződést felbontani már nem lehet. Az adóhatóság több ügyben is ezen előírásra hivatkozva utasította el az illeték törlése iránti kérelmeket, a megyei bíróság azonban ellentétesen járt el: az egyik közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben a felperesi keresetet elutasította, míg a másikban új eljárásra kötelezte a hatóságot. Az adóhatóság abból a jogi köznyelvben széles körben elterjedt – túlzottan leegyszerűsítő – „szólásból” indulhatott ki, ami szerint „szerződésszerű teljesítéssel a szerződés megszűnik.” A szerző szerint bár szerződésszerű teljesítéssel a szerződés valóban betölti rendeltetését, de az távolról sem jelenthető ki, hogy meg is szűnne. Mint fogalmaz, az itt idézett „szólás” olyan meggyökeresedett szaknyelvi fordulat, amelynek merev, átgondolás nélküli alkalmazása számos probléma forrása. A Polgári Törvénykönyv nem mondja ki, hogy a teljesítéssel a szerződés megszűnik. A teljesítés szabályait a hatályos Ptk. XXIV. fejezete, míg a szerződés megszűnésének


39 eseteit annak XXVI. fejezete tartalmazza, tehát külön tárgyalja őket a polgári anyagi jogi kódex. Nincs arra vonatkozóan sem korlátozás, hogy a szerződés csak a teljesítés előtt lenne felbontható, és nem tartalmaz utalást arra sem, hogy ne lenne helye elállásnak a szolgáltatás teljesítése után. [A Ptk. 320. § (3) bekezdése csupán annyit mond ki, hogy nem gyakorolhatja szerződésen alapuló elállási jogát a fél, ha a már megkapott szolgáltatást nem, vagy csak tetemesen csökkent értékben tudja visszaszolgáltatni. Itt sem követeli meg a jogalkotó, hogy a szerződés még nyitva legyen, azaz teljesítésre várjon.] Leszkoven a fentieket sorra véve arra a következtetésre jut, hogy a szerződésszerű teljesítés a teljesítési kötelezettséget szünteti meg, oldja fel, de nem magát a szerződést. Erre a Ptk.-kommentárban (KJK-Kerszöv, Budapest, 2007.) Harmathy Attila is rámutat, amikor megfogalmazza, hogy a teljesítéssel a kötelezettség szűnik meg, de a kötelezettség teljesítése számos okból nem vonja maga után az egész szerződéses jogviszony megszűnését. Nincs tehát olyan tételes jogi rendelkezés, amely kimondaná, hogy a szerződés a teljesítéssel megszűnik, és nincs olyan szabály sem, amely úgy szólna, hogy a teljesítés után a szerződéstől nem lehet elállni vagy a szerződést nem lehet felbontani. A szerződésnek alaphatása a teljesítésre kötelezés, az adóst terhelő szolgáltatási kötelezettség; a szerző által mindig kedvtelve idézett két világháború közötti szerzők munkái is a teljesítés kötelmet „felolvasztó”, „felemésztő” hatását hangsúlyozzák – elsősorban a szerződés gazdasági rendeltetésére hivatkozva. Megszűnésről ugyanakkor csak ebben a megközelítésben helytálló beszélni, a szerződéshez ugyanis a teljesítési parancson felül egyéb kötelmi joghatások is fűződnek. Ezek egy részét a jogi irodalom a „kötelem továbbhatásaként” említi. Bár a „szerződéses kötelezettség” hallatán elsőként a szerződésszerű teljesítés követelménye és a teljesítési kényszer jut eszünkbe, a szerződés mégsem egyenlő a teljesítéssel, de még a teljesítési kötelezettséggel sem. A szerződésben sokkal több van, mint maga a teljesítésre kötelezés, az a teljesítést követően – azaz rendeltetését betöltve – is joghatásokat vált ki. Példaként említhető, hogy a már teljesített szolgáltatást a hitelező megtarthatja. Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy a teljesítés után is maga a szerződés szolgáltatja a jogi alapot a vevő tulajdonjogához egy adásvételi szerződés esetében: a vevő az érvényes szerződésen alapuló átadásra hivatkozva tudja igazolni a tulajdonjog megszerzését [Ptk. 117. § (2)]. A Ptk. 677. § (2) bekezdése is felhívható: a hagyatéki tartozások e minőségén nem változtat, hogy a tartozás az örökös, mint hitelező javára keletkezett. A követelés confusio útján megszűnhet ugyan az alanyok „egyesülése” folytán, de a kötelem e megszűnés után is továbbhat. Ezen ún. reflektív joghatások adnak magyarázatot arra is, hogy miért kötelem egyáltalán a naturális obligáció teljesítési kényszer és bírói kikényszeríthetőség nélkül is. Nem példa nélküli továbbá az sem, hogy jogszabály rendelkezik a teljesített szerződés továbbhatásáról, akár közvetve is. Példaként hozható fel az ajándék visszakövetelése a Ptk. 582. §-ának rendelkezéseit megvizsgálva: az ajándékozó visszakövetelheti az ajándékot, vagy akár a helyébe lépett értéket, ha a megajándékozott vagy a vele együtt élő

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

40 hozzátartozója az ajándékozó rovására súlyos jogsértést követ el. E jogi helyzet – erkölcsi kötelezettség előírása a megajándékozott részére – tekinthető speciális (utólagos) bontó okként is; a lényeg ugyanakkor, hogy a szerződéses viszony teljesítés utáni továbbélése ebben az esetben sem tehető vitássá, hiszen a szerző alaptétele szerint a teljesítés csak a teljesítésre irányuló kötelmi kötelezettséget szünteti meg, és nem magát a szerződést. Kézenfekvő példaként említi Leszkoven a kötelem továbbhatására a szerződés megtámadásának Ptk.-ban foglalt lehetőségét is. A megtámadásig a szerződést érvényesnek kell tekinteni, a joghatások beállnak, a szerződés a rendeltetését betölti, de a sikeres megtámadás következtében visszaható hatállyal, visszamenőleg érvénytelenné válik. Felbontható-e a szerződés a teljesítés után? Természetesen igennel kell válaszolni a címben is feltett kérdésre, az eddigiekből már következik, hogy mivel a teljesítés önmaga a szerződést nem szünteti meg, a szerződés felszámolása nem kizárt a teljesítést követő időszakban sem. Számos közzétett bírósági eset is foglalkozik azzal, hogy a teljesedésbe ment szerződéstől való elállás esetében milyen módon kell az elszámolási vitákat rendezni. A felek szerződéskötési szabadságából ered, hogy az általuk létesített kötelmi viszonyt újabb, ellenkező értelmű szerződéses megegyezéssel („kontra konszenzussal”) megszüntethetik. A megszüntető szerződés kapcsán maguk állapíthatják meg a megszűnő szerződés hatályának időpontját is. A felbontó szerződés olyan kétoldalú jognyilatkozat, amellyel a felek szerződésüket annak keletkezésére visszaható hatállyal számolják fel. Ilyenkor a szerződés nem csupán megszűnik, hanem olyan helyzetet kell teremteni, mintha a szerződést meg sem kötötték volna: további szolgáltatásokkal a felek nem tartoznak, a már teljesített szolgáltatások pedig visszajárnak. „Ezért is érthetetlen a jogerős ítéletet hozó bíróság okfejtése1, amely szerint a szerződésszerű teljesítés után a szerződő felek már nem bonthatják fel az ajándékozási szerződést.” – állapítja meg a szerző, aki a cikk további részében a hivatkozott APEH utasítás Ptk.-ba ütközését fejti ki. Az utasítás szerint amennyiben az eredeti szerződés nem tartalmazott bontó feltételt, és az alapján a földhivatal a szerzett jogokat átvezette, a feleknek az eredeti állapot helyreállítására irányuló megállapodása nem minősül felbontásnak, hanem azt önálló, új tulajdonátruházó ügyletnek kell tekinteni. Ezzel kapcsolatban rögzítendő, hogy a polgári szerződéses jog széles körben biztosít a felek számára elállási vagy felbontási lehetőséget. Ismeretesek a jogszabályon alapuló elállási jogosultságok (késedelem, hibás teljesítés esetei), és a szerződés alapján fennálló elállási jogosultságok. A felbontás lehetősége a szerződési szabadság elvéből ered, a szerződő feleknek lehetőségük van a jogviszony ex nunc és ex tunc felszámolására is. A felbontó szerződés megkötésének lehetősége mind az elmélet, mind a bírósági gyakorlat által széles körben elismert. A felbontó szerződés is a két fél joghatás kiváltását célzó, arra alkalmas egybehangzó akaratnyilatkozata; sajátossága csak annyi, hogy nem vagyonmozgást céloz, hanem egy megkötött, akár teljesedésbe is ment szerződést kíván meg nem történtté tenni; olyan 1

Sajnos a többször hivatkozott bírósági esetről semmi közelebbit nem tartalmaz a cikk, így az nem beazonosítható.


41 helyzetet teremteni, mintha az eredeti szerződést meg sem kötötték volna. Ez az eredeti állapot helyreállításának lényege. Rögzítendő az is – az utasítás logikájával szemben –, a szerződés felbonthatóságának nem előfeltétele, hogy maga szerződés bontó feltételt tartalmazzon, vagy akár csak utaljon arra, hogy a felek a szerződést a jövőben esetleg fel kívánnák bontani. A fentiekből kitűnően „sem jogi alapja, sem elfogadható indoka nincs annak, hogy az APEH utasítás szellemét tükröző gyakorlat alakuljon ki. Amennyiben a szerződő felek a megállapodásukat akarategységben felbontják (vagy az erre jogosult fél a szerződéstől eláll), a szerződéskötés előtti állapot áll helyre. Ez a megállapodás nem új tulajdonátruházó ügylet: egyáltalán nem átruházás, hanem in integrum restitutio, a korábban létrejött átruházó szerződés jogi hatályainak teljes egészében való felszámolása. Ezt képezi le helyesen az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja és a felbontás (elállás) jogi természetének megértése esetén tetten érhető és nyilvánvalóvá válik az utasításban foglalt okfejtés hibája.” – állapítja meg Leszkoven. Leszögezhető tehát, hogy ha a felbontás a felek valódi akaratából következik be, helye van az Itv. 80. § (1) bekezdésének c) pontja alapján az illeték visszatérítésének, mert az ilyen tartalmú megállapodás megfelel a jogügylet közös megegyezéssel, eredeti állapot helyreállítása melletti megszüntetésének, és semmiképp nem tekinthető tulajdonjogot átruházó új szerződésnek. Fontos látni, hogy az Itv. 80. §-a alkalmazása szempontjából a felbontás vagy elállás oka közömbös. Az adóhatóság vizsgálhatja a jogügyletek valós tartalmát, de bizonyítási kötelezettség terheli a felbontó szerződés színlelt jellegére vagy jogszabályba ütköző voltára nézve.

Kapa Mátyás: Hitelezővédelem a bírósági végrehajtásban Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2006.

E szakkönyv nem friss munka, azonban a közjegyzőség számára a 2010 nyara óta hatáskörébe utalt új munkaterületén haszonnal forgatható. A szerző neve már ismert mindazok számára, akik a bírósági végrehajtás elméleti jogirodalmát forgatják, más műve is jelent meg e tárgykörben.2 A bírósági végrehajtás szerepe és jelentősége a mai magyar társadalom életében közismerten egyre nagyobb. A monográfia témája a hitelezők érdekeit védő jogintézmények vizsgálata a pénzkövetelés kielégítésére irányuló bírósági végrehajtásban, ambiciózus

2

Ha az adós nem fi zet – A hitelezőt segítő jogi eszközök a pénzkövetelések érvényesítésére irányuló eljárásokban, HVG-ORAC Kiadó, 2006.; A bírósági végrehajtásról szóló törvény magyarázata, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

42 célja egyidejűleg jogelméleti elemzés és a joggyakorlat, valamint a jogalkotás számára is hasznosítható következtetések levonása.3 Kijelenthető, hogy a fenti célkitűzést rendkívül izgalmas szerkezeti felépítéssel kívánja a szerző elérni, amit a következőkben ismertetünk. A mű három nagyobb szerkezeti egységre tagolódik. Az Alapvető megfontolások című részben Kapa a bírósági végrehajtás fogalmát járja körül, majd kitér az adósvédelem kontra hitelezővédelem probléma vizsgálatára, és a hitelezővédelmet biztosító jogi eszközök csoportosítására. A második rész A hitelezővédelem eszközei címet viseli, és olyan témákat jár körül, mint az adós személyében rejlő veszélyektől védő jogintézmények (a sikeres végrehajtáshoz szükséges adatok beszerzése, a fedezet csorbítása, a közreműködés megtagadása, a teljesítési képesség hiánya), a végrehajtásban közreműködő szervek személyében, működésében rejlő veszélyektől védő jogintézmények (általános problémák – költséges, lassú, nem elég hatékony eljárás, a bírósági végrehajtó, a végrehajtó felelőssége), kívülálló harmadik személyekben rejlő veszélyek (munkáltató, rendőrség, földhivatal, az adós számláit vezető pénzügyi intézmény, az árverező, az adós javait birtokló harmadik személyek, a lefoglalt vagyontárgyra ajánlatot tevő személyek), a több hitelező érdekeinek ütközését rendező szabályok (a zálogjogosult jogi helyzete, több végrehajtást kérő esete), és végül az egyéb hitelezővédelmi eszközök (amelyek konkrét személyekhez nem szorosan kötődő veszélyektől védik a végrehajtást kérőt; külföldi határozat végrehajtása, az európai végrehajtható okirat, észszerű időn belül történő kielégítés, a követelés értékállandóságának biztosítása, végrehajtási eljárások nyilvántartása és az adósnyilvántartás). A harmadik rész a Záró gondolatok, amelyben három külön alcímben kaptak helyet a jogelméleti vonatkozású felvetések, a jogalkotás figyelmébe ajánlott és a jogalkalmazás figyelmébe ajánlott felvetések. A fenti gazdag tartalom ellenére a mű kétségtelen előnye, hogy nem terjengős. Rövid, velős fejezeteket, címeket tartalmaz mindössze 190 oldalon. Ez mindenképp olvasmányossá teszi, de a lényegre törő terjedelemmel gördülékeny fogalmazási stílus is együtt jár. A szerző minden egyes tárgyon belül néhány bevezető szóval felvezeti a témakört (alapvetés), majd nemzetközi kitekintést nyújt, külön taglalja a nemzetközi megoldásokat, példákat, adott esetben jogeseteket, ezt követően tér át a hazai szabályozás ismertetésére, esetleges hiányosságaira, a felvetődő kérdések, megoldások taglalására, végezetül következtetéseket von le az ismertetettekből. A kötet a végén természetesen tartalmaz rövid angol nyelvű összefoglalót, és részletes irodalomjegyzéket is. Kiemelendő, hogy a lábjegyzetek csak forrás-megjelölésekre, igen rövid hozzáfűzött gondolatokra szolgálnak, amit külön üdvözlünk, mert ezáltal a szerző nem követi el azt a hibát, hogy az olvasót folytonos csapongásra, egy oldalon belüli fel-le szemmozgásra kényszerítse, amely jelenségen más szakmunkák esetében gyakran bosszankodhatunk, és amely jelenséget – csakúgy, mint a több száz oldalas terjedelmet – a magunk részéről az 3

A kötet alapját a szerző 2005-ben, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán azonos címmel megvédett PhD-értekezése képezi.


43 alkotó tevékenységgel szükségképpeni kényszerként együtt járó önkorlátozási képesség hiányának szoktunk betudni. Bátran ajánlható a kollégák figyelmébe e szakmunka annál is inkább, mivel maga a közjegyzői okiratszerkesztői tevékenység is számos esetben e könyv szemüvegével nézve sajátos hitelezővédelmi eszköz.

Aktuális hír az új Polgári Törvénykönyv társasági jogi részével kapcsolatban A Gazdaság és Jog folyóirat július-augusztusi összevont száma közli a társasági és szövetkezeti jogi munkacsoportnak a társasági jog Ptk.-ba történő beillesztésére irányuló javaslatát. A munkacsoport a 2010 szeptemberében megkezdett munka lezárásaként 2011. április 1-jén adta át javaslatát a Kodifikációs Főbizottságot vezető Vékás Lajos profeszszornak. Ezután a szintén Vékás professzor által vezetett ún. Operatív Bizottság megtárgyalta és észrevételezte az anyagot. Az észrevételek figyelembevételével a munkacsoport 2011 júniusában véglegesítette javaslatát. A munkacsoport vezetője Sárközy Tamás professzor, aki egyben a Gazdaság és Jog főszerkesztője, és a lapjában teszi közzé az elkészült javaslatot. A dupla lapszám a javaslat mellett kommentáló cikkeket tartalmaz, melyek a gazdasági társaságok közös szabályait, a négy gazdasági társaság (közkereseti és betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság) szabályozását, valamint a konszern-rendelkezéseket és a vállalatcsoportra irányadó szabályozást tárgyalják. A szövetkezetekkel kapcsolatos javaslatot és annak kommentárját a folyóirat szeptemberi száma közli majd. dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

44

A MOKK 2011. évi 1. számú jogi hírlevele Jogszabály ismertető Adósmentő csomag Az Országgyűlés 2011. június 2-án fogadta el a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvényt. A törvény értelmében devizakölcsön a természetes személy mint adós vagy adóstárs és a pénzügyi intézmény között létrejött olyan kölcsönszerződés alapján fennálló tartozás, amelynél a kölcsön nyilvántartási pénzneme euró, svájci frank vagy japán jen, a törlesztési kötelezettséget a hiteladós forintban teljesíti, és a kölcsön fedezete a Magyar Köztársaság területén lévő lakóingatlanon alapított zálogjog. A törvény 1. §-ának (2) bekezdése az alábbiak szerint rögzíti az árfolyamokat: A pénzügyi intézmény a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt svájci frank esetén a 180 HUF/CHF, euró esetén a 250 HUF/EUR, japán jen esetén a 200 HUF/100 JPY árfolyamot alkalmaz. A rögzített árfolyam alkalmazási időszaka a) kezdő időpontja a felek által kötött, a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés alapján a hiteladós által tett, közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat pénzügyi intézmény részére történő átadás időpontját követő, a devizakölcsön törlesztésére vonatkozó soron következő második törlesztési esedékességi nap, b) záró időpontja a kezdő időponttól számított 36 hónap, de legkésőbb 2014. december 31. napja, amennyiben a hiteladós devizakölcsönből eredő – a rögzített árfolyam figyelembevételével fennálló – tartozása megfizetésével 90 napot meghaladó késedelembe esik, akkor a késedelem 91. napja, amennyiben pedig a fedezeti ingatlannal szemben megindított végrehajtási eljárás miatt a devizakölcsönt és gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződést a hitelező felmondta, a felmondás napja. A Magyar Állam a pénzügyi intézmény igénybejelentése esetén készfizető, illetve egyszerű kezességet vállal a törvény 2. §-ában meghatározott feltételek szerint. A törvény értelmében a hiteladós 2011. december 31-ig írásban kezdeményezheti a pénzügyi intézménynél gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését.


45 A gyűjtőszámlahitel gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés alapján a devizakölcsön törlesztése során a rögzített árfolyam alkalmazása miatt a hiteladós által meg nem fizetett törlesztőrészlet-hányad finanszírozására, a devizakölcsön tekintetében hitelezőnek minősülő pénzügyi intézmény által a hiteladósnak forintban, a devizakölcsön ingatlanfedezetével azonos ingatlanra érvényesíthető jelzálogjog fedezete mellett a rögzített árfolyam alkalmazásának időszaka alatt folyósított kölcsön. A törvény 3. §-a határozza meg, hogy a hiteladósnak milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését kezdeményezhesse. A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés lényeges tartalmi elemeiről a törvény 4. §-a rendelkezik. A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötésével egyidejűleg a felek a devizakölcsönre vonatkozó kölcsönszerződést írásban módosítják, a törvény 4. §-ának (3) bekezdésében meghatározottak szerint. A devizakölcsön fedezetéül alapított lakóingatlant terhelő jelzálogjog – a zálogszerződés módosítása nélkül, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett követelés és járulékai erejéig – kiterjed a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződésből származó követelés biztosítására is. Ha a hitelkövetelés kötelezettje és a zálogtárgy tulajdonosa különböző személy, ez utóbbi kifejezett írásbeli hozzájárulását is be kell szerezni. A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés végső lejárata nem lehet korábbi, mint a devizakölcsön végső lejárata. A pénzügyi intézmény a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés futamidejét – a hiteladós életkorát is figyelembe véve – úgy határozza meg, hogy annak visszafizetése a devizakölcsön törlesztőrészletét is figyelembe véve aránytalanul magas havi törlesztési terhet a hiteladós számára ne jelentsen. Az aránytalanul magas havi törlesztési teher mértékét kormányrendelet fogja meghatározni. A törvény 5. §-a értelmében a pénzügyi intézmény devizakölcsönre és a hozzá kapcsolódó gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződést kizárólag együtt mondhatja fel. A törvénynek az értelmező és az árfolyamokat rögzítő, valamint a záró és a Vht.-t módosító rendelkezései 2011. június 30-án léptek hatályba. A törvény 10. és 17. §-a 2011. július 1-jén lépett hatályba. Az állami kezességvállalás, valamint a gyűjtőszámlahitel részletes szabályai, illetve jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvényt, valamint a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényt módosító előírások a kihirdetést követő 45. napon fognak hatályba lépni (figyelemmel arra, hogy a törvény egyelőre a köztársasági elnök aláírására vár, ez vélhetően augusztus közepére fog esni). A törvénynek a lakáshitelek fedezetéül szolgáló lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjére vonatkozó rendelkezései 2011. október 1-jén lépnek hatályba. Ami mindebből a közjegyzői kart érinti, az az, hogy a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés alapján a hiteladósnak közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot kell tennie. Figyelemmel kell továbbá lenni a gyűjtőszámlahitel részletes szabályaira is. Fontos kiemelni, hogy a törvény nem rendelkezik a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés alapján a hiteladós által tett, közjegyzői okiratba foglalt tartozásel-

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

46 ismerő nyilatkozat közjegyzői díjáról. Ez vélhetően az adóst fogja terhelni. (A törvényi konstrukció feltehetően az, hogy maga a szerződés-módosítás magánokiratban történjék, ennek a költségeit egyébként a pénzügyi intézmény köteles viselni.) R. V.

Az Fmhtv. 2011. július 1-jén hatályba lépő új szabályai Az Fmhtv. 2011. július 1-jére tervezett módosulásai közül kizárólag az elektronikus iratbeadásra kötelezettek körét érintő változás lép hatályba, a személyi adat és lakcímnyilvántartóból történő lekérdezési kötelezettség és az elektronikus kézbesítésre vonatkozó szabály nem (utóbbiak 2012. május 31-ig el lettek halasztva). A most hatályba lépő rendelkezések a következők: 11. § (3) A jogi képviselővel rendelkező fél és a vállalkozás és egyéb jogi személy beadványát kizárólag elektronikus úton terjesztheti elő, kivéve, ha a 10. § (3) bekezdése alapján beadványához papír alapú mellékletet csatol. 24. § (1) A közjegyző a kérelmet hivatalból végzéssel elutasítja, ha megállapítható, hogy k) a jogi képviselővel rendelkező fél vagy a vállalkozás és egyéb jogi személy kérelmét nem elektronikus úton terjesztette elő, és a 10. § (3) bekezdésében meghatározott eset sem áll fenn; kivéve ha a jogi képviselővel rendelkező természetes személy fél költségkedvezmény iránti kérelmet terjesztett elő (50. §); vagy 54. § (2) A vállalkozás és egyéb jogi személy fél és a jogi képviselővel rendelkező fél a fellebbezését kizárólag elektronikus úton terjesztheti elő, kivéve, ha a fellebbezéshez mellékletet csatol. Mindezek alapján július 1-jétől a változás annyi, hogy: Nem csak minden jogi személy és jogi képviselővel rendelkező személy, hanem az összes vállalkozás is elektronikus iratbeadásra köteles. Az Fmhtv. 1. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 396. §-a szerint vállalkozás az olyan – a cégnyilvántartásban nyilvántartott – jogi személy vagy jogi személyiség nélküli jogalany, amely elsődlegesen üzletszerű gazdasági tevékenység folytatása céljából jött létre. A Gt. 4. §-a értelmében a gazdasági társaságok közül a nonprofit gazdasági társaságok célja elsődlegesen nem üzletszerű gazdasági tevékenység.


47 Éppen ezért a következő kör nem köteles elektronikus beadásra, ha nincs jogi képviselője 1. természetes személy, 2. természetes személy egyéni vállalkozó (mert nincs bejegyezve a cégjegyzékbe), 3. társasház (mert nem jogi személy, nem üzletszerű tevékenység folytatására jön létre és nincs bejegyezve a cégjegyzékbe – az nem jogi személy és nem is vállalkozás), 4. nonprofit Bt. (mert nem minősül a Pp. szerint vállalkozásnak és nem jogi személy), 5. nonprofit Kkt. (mert nem minősül a Pp. szerint vállalkozásnak és nem jogi személy). Viszont elektronikus iratbeadásra kötelesek a jövőben: 1. külföldi vállalkozás magyarországi fi óktelepe (vállalkozásnak minősül, és nincs nonprofit formája, mert nem gazdasági társaság a Gt. szerint), 2. egyéni cég (vállalkozásnak minősül, és nincs nonprofit formája, mert nem gazdasági társaság a Gt. szerint), 3. Bt. (nem nonprofit – vállalkozásnak minősül), 4. Kkt. (nem nonprofit – vállalkozásnak minősül). Eddig is és a jövőben is elektronikus iratbeadásra köteles: Minden jogi személy, függetlenül attól, hogy cég-e vagy nem, nonprofit-e vagy nem. Végezetül annak eldöntéséhez, hogy egy bt. vagy kkt. nonprofit-e, a Gt. 4. §-ának (1) bekezdésére kell felhívni a figyelmet: „gazdasági társaság nonprofit jellegét a gazdasági társaság cégnevében a társasági forma megjelölésénél fel kell tüntetni.” Sz.-N. K.

Motoros vízi sporteszköz elzálogosítása A Magyar Közlöny 2011. július 12-i 79. számában került kihirdetésre az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCI. törvény. Az elfogadott törvény 2. §-a egy új (3a) bekezdéssel egészíti ki a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény (Vkt.) 11. §-át. Az új (3a) bekezdés szerint „motoros vízi sporteszköz esetén – a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a tulajdonjogot és az üzembentartói jogot kell bejegyeztetni a kishajó lajstromba”. Tekintettel arra, hogy a Vkt. 11. §-ának (3) bekezdése szerint az úszólétesítményhez kapcsolódó jelzálogjogot (önálló zálogjogot) be kell jegyezni a lajstromba, az új – kivételt megállapító – szabály azt jelenti, hogy motoros vízi sporteszköz esetén a zálogjogot a hajólajstromba nem, hanem a zálogjogi országos nyilvántartásba (ZONY) kell bejegyezni. Vízi sporteszköz alatt a Vkt. 87. §-ának 44. pontja szerint vízen való közlekedésre alkalmas, rendeltetésszerű használata esetén úszóképes és kormányozható, kedvtelési rendeltetésű, hajónak, kompnak, csónaknak nem minősülő vízi járművet kell érteni. Az új rendelkezés 2012. január 1-jén lép hatályba.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

48 Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy mivel a Vkt. 11. §-ának (5) és (6) bekezdésére tekintettel az úszólétesítményre vonatkozó zálogjog lajtromba való bejegyzése csupán deklaratív hatályú, az úszólétesítményt terhelő zálogjog alapításához – a Ptk. 262. §-ának (2) bekezdése alapján – a zálogjognak a ZONY-ba való bejegyzésére van szükség. R. V.

Támogatási szerződést biztosító jelzálogjog szabályai A Magyar Közlöny 2011. július 7-i 77. számában került kihirdetésre a területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatokat szolgáló előirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 35/2011. (VII. 7.) NFM rendelet. A rendelet 17. §-ának (1) bekezdése szerint a támogatásban részesült projektek esetében legalább a támogatás 120%-ával megegyező összegű ingatlan jelzálogjog bejegyzésével, bank vagy más, garanciavállalásra jogosult intézmény garanciavállalásával kell biztosítékot nyújtani. A 17. § (2) bekezdése meghatározza, hogy a támogatás biztosítékaként bejegyzett jelzálogjog és az esetlegesen azt megelőző ranghelyekre bejegyzett jelzálogjogok összege együttesen nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének 70%-át. A harmadik, vagy azt követő ranghelyekre felajánlott ingatlan jelzálogjogok elfogadhatóságáról a Támogató – az ingatlan értékesíthetősége, forgalmi értéke, valamint a felajánlott ranghelyet megelőző ranghelyeken bejegyzett jelzálogjogok összegének mérlegelését követően – a Kincstár szakmai véleményének figyelembevételével dönt. A jelzálogszerződés megkötése és a jelzálogszerződéshez kapcsolódóan benyújtott módosítási kezdeményezésekről szóló döntések meghozatala során az ingatlan forgalmi értékét három hónapnál nem régebbi, bejegyzett értékbecslő által kiállított értékbecslés alapján kell megállapítani. A 17. § (3) bekezdése szerint ingatlan jelzálogjog formájában nyújtott biztosíték esetén a jelzálogszerződést közjegyzői okiratba kell foglalni, valamint a jelzálogjoggal terhelt ingatlanra biztosítási szerződést kell kötni. A biztosítási szerződésben kedvezményezettként a Támogatót kell megjelölni. A rendelet a kihirdetését követő harmadik napon, azaz 2011. július 10-én lép hatályba. R. V.

Bizonyítás változó szabályai: kötelező pénzbírság A Magyar Közlöny 2011. július 12-i 79. számában került kihirdetésre az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi LXXXIX. törvény. A törvény 24. §-a módosítja a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 185. §-ának (1) bekezdését a következők szerint:


49 (1) Az eljáró bíróság a) azt a tanút, illetve szakértőt, aki szabályszerű idézés (kirendelés) ellenére nem jelent meg, és elmaradását alapos okkal előzetesen ki nem mentette, vagy engedély nélkül eltávozott, b) azt a tanút, aki a vallomástételt, illetve a közreműködést, továbbá azt a szakértőt, aki a véleménynyilvánítást az ok előadása nélkül vagy a bíróság jogerős határozata ellenére, a következményekre történt figyelmeztetés után megtagadja, c) azt a szakértőt, aki a véleménynyilvánítással alapos ok nélkül késlekedik, illetve a véleménynyilvánításának várható késedelméről a részére nyitva álló határidő lejártát megelőzően a bíróságot nem értesíti, az okozott költségek megtérítésére kötelezi, s egyben pénzbírsággal sújtja. A bíróság egyúttal elrendelheti a meg nem jelent (eltávozott) tanú vagy szakértő elővezetését is. A tanú illetve szakértő elővezetését el kell rendelni, ha a tanú illetve a szakértő a szabályszerű idézés (kirendelés) ellenére ismételten nem jelent meg, és elmaradását alapos okkal előzetesen ki nem mentette vagy engedély nélkül eltávozott. Mindez közjegyzői szempontból azt jelenti, hogy az előzetes bizonyítás során és a szakértő kirendelésére irányuló eljárásban (Kjnp. 17–27/A. §§) a kötelezettségét elmulasztó tanút, illetve szakértőt, így különösen véleménynyilvánítással késlekedő szakértőt kötelező pénzbírsággal sújtani. Erről a kirendelő (tanút idéző) végzésben a szakértőt, tanút tájékoztatni kell. Az elővezetésnek a közjegyzői nemperes eljárásban a Kjnp. 9. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján nincs helye. A fenti rendelkezés a törvény kihirdetését követő napon, azaz 2011. július 13-án lép hatályba, és azt a hatálybalépéskor folyamatban levő ügyekre is megfelelően alkalmazni kell. Sz.-N. K.

Miscellanea Az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának (ÉNYNY) vezetése során az idegenrendészeti nyilvántartásból való adatlekérés költségéről Amennyiben külföldi állampolgár kéri bejegyzését az ÉNYNY-be, ő a személyazonosságát útlevelével vagy külföldi személyazonosító okmányával tudja igazolni. Mivel az ÉNYNY vezetésére szolgáló informatikai alkalmazás a JÜB rendszerrel integrálva van, a külföldi állampolgár adatainak bejegyzése során a rendszer automatikusan lekérdezi a szükséges adatokat az idegenrendészeti nyilvántartásból. Az idegenrendészeti nyilvántartásból való lekérdezés díja az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. §-ának (1) bekezdése értelmében 2 200 forint. Ügyelni kell ugyanakkor

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

50 arra, hogy többszöri – akármilyen okra visszavezethető – próbálkozás többszöri JÜB-lekérdezést generál, és a lekérdezés díja minden JÜB-lekérdezés után kiszámlázásra kerül. R. V.

Eljárás több egyetemleges adós elleni végrehajtás elrendelésekor, ha a másodfokú bíróság az elutasító végzést hatályon kívül helyezi A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 2011. június 3. napján tartott választmányi ülésen megvitatta a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2011. 02. 23 és 25. napja között tartott Országos Tanácskozásán dr. Dzsula Marianna, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kollégium-vezetőjének a közjegyzői okiratok végrehajtási záradékkal való ellátásával összefüggő jogalkalmazási kérdésekben kifejtett és a részt vevők által egyhangúan elfogadott azon álláspontját, amely szerint, ha egyszerre több egyetemleges adóstárs ellen kérik a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátását, a közjegyzőt az ügyérték után csak egyszer illeti meg közjegyzői díj. A MOKK választmánya arra a megállapításra jutott, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 10. §-ának, Vht. 18.§-a (2) bekezdése b) pontjának és a Vht. 20. §-a (2) bekezdésének összevetéséből a helyes értelmezés az, hogy a végrehajtási ügyek számát az határozza meg, hogy hány adóssal szemben folyik a végrehajtási eljárás (végrehajtás elrendelése, illetve annak foganatosítása), ezért több adóssal szemben elrendelt végrehajtási eljárás akkor is több végrehajtási ügynek minősül, ha a végrehajtást szenvedő több adós a tartozás megfizetéséért egyetemlegesen felelne. Ha a másodfokú bíróság végzése tartalmazza azt, hogy a közjegyző a díjfizetés hiányára való utalással nem utasíthatja el a kérelmet, akkor a közjegyzőnek az egyébként hiánytalan kérelem esetén el kell rendelnie a végrehajtást. Ez esetben azonban az ügyvédi, jogtanácsosi díj tekintetében is, követve a bíróság álláspontját, a kérelemtől eltérően kell kiállítani a végrehajtási záradékot, és a bíróság döntésének megfelelően az adóstársak számával megszorzott ügyvédi, jogtanácsosi munkadíjra a végrehajtást meg lehet tagadni. Az ezzel kapcsolatos megyei bírósági határozat szerint: „A végrehajtást kérő részére járó jogtanácsosi munkadíj tekintetében a közjegyző helyesen állapította meg, hogy egyetemleges adóstársakkal szemben kezdeményezett végrehajtási eljárásokban az egyik adóstárssal szemben kezdeményezett végrehajtási eljárás költsége a másik adóstársra nem hárítható át, tehát a végrehajtást kérő részére a végrehajtás kezdeményezésével járó jogtanácsosi munkadíj nem szorozható meg azon egyetemleges adósok számával akikkel szemben a végrehajtást a végrehajtást kérő kezdeményezte.A bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról a 12/1994 IM. (IX.8.) rendelet rendelkezik. Munkadíjra vonatkozó díjmegállapodás hiányában a R.


51 3. §-a szerint a végrehajtás elrendelése (a végrehajtható okirat kiállítása) iránti kérelem munkadíja a végrehajtási ügyérték 1%-a, de legalább 4.000 Ft. A rendelet nem ad lehetőséget arra, hogy egyetemleges adóstársakkal szemben kezdeményezett végrehajtási eljárás során a végrehajtást kérő az egyes végrehajtási eljárásokban az őt megillető díjat az adóstársak számának megfelelően többszörösen érvényesítse. A végrehajtást kérő fellebbezésében kifejtett álláspontot a Ptk. 338. § (1), (2), illetőleg (3) bekezdésében foglaltak sem támasztják alá, a Ptk. ezen rendelkezési a kötelezettek egymás közti viszonyát rendezik, azonban ezen rendelkezésekből olyan következtetés nem vonható le, hogy az egyik adóstárs a másik adóstárssal szemben kezdeményezett végrehajtás költségét is köteles lenne viselni a végrehajtást kérővel szemben.” Ha a másodfokú bíróság – a mi értelmezésünkkel ellentétesen – tehát arra az álláspontra jut, hogy több egyetemleges adóssal szemben egy eljárás folyik, akkor ez azt jelenti, hogy az adósok között személyi kérelemhalmazat, azaz pertársaság áll fenn. A pertársak az eljárási költségeket – a Vht. ellenkező rendelkezésének hiányában (Vht. 9. §) – a Pp. szabályai szerint viselik: 82. § (1) Az 51. § a) pontja alá eső pertársakat a perköltség megfizetésére egyetemlegesen kell kötelezni. (2) Egyéb pertársakat egyenlő arányban kell a perköltség megfizetésére kötelezni, a pertársak perbeli érdekeltsége között fennálló jelentékenyebb eltérés esetében azonban a perköltséget az érdekeltség arányában meg kell osztani. Az a költség, amely kizárólag a pertársak egyikének vagy egy részének perbeli cselekménye folytán merült fel, a többi pertársakat nem terheli. Mivel a végrehajtási eljárásban – ellentétben a fizetési meghagyásos eljárással – közokirat alapján megállapítható a követelés jogcíme, ezért eldönthető, hogy az adósok között egységes vagy egyszerű pertársaság áll-e fenn. A hitel- és kölcsönszerződések esetében a pertársaság rendszerint egyszerű. Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy az eljárási költségeket meg kell osztani az adósok között, de legalábbis azt csak egyszer és nem egyetemlegesen (!) lehet érvényesíteni. Ez igaz a közjegyzői díjra, de a jogi képviselő díjára is. Ha tehát a másodfokú bíróság a közjegyző elutasító végzését hatályon kívül helyezi és új eljárásra utasít, a következő teendők közül választhat a közjegyző: 1.) Az első adóssal szemben már folyik a végrehajtás, a továbbiakkal szemben még nem (helyes gyakorlat): a) A már kiállított VH záradékot végzéssel részben törölni kell úgy, a közjegyzői díjat és a jogi képviselő díját az adósok számának arányában csökkenteni kell, és ugyanezt a töredék értéket kell – eltérően kiállító végzéssel – a másik záradék(ok)ra is rávezetni. Példa: két adós, 10M Ft ügyérték. A már kiállított záradékon 100 000 Ft közjegyzői díj és 160 000 Ft ügyvédi díj van. Másodfok alapján a két eljárás egy ügy. A kiállított záradékot

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

52 akként kell törölni, hogy a közjegyzői díj 50 000 Ft, az ügyvédi díj 80 000 Ft, majd a másik adóssal szemben kiállított záradékon is a közjegyzői díj 50 000 Ft, az ügyvédi díj 80 000 Ft. b) Másik megoldás (kevesebb munkával jár, de támadhatóbb): az első záradék marad változatlan, a másodikon pedig mindkét költség 0 Ft (az okiratok díja maradhat). Itt az eltérően kiállító végzésben arra kell utalni, hogy a Pp. 82. § (1) alapján csak az egységes pertársak esetében lehet egyetemlegesen marasztalni a perköltségben, itt nem arról van szó, és mivel az első záradékon a végrehajtást kérő már minden költségét érvényesítette, a második záradékkal kapcsolatban – mivel az egy ügy – költsége nem merült fel, így az adós nem kötelezhető a fel nem merült költségek megfizetésére. 2.) még senkivel szemben nem folyik a végrehajtás: A közjegyzői díjat és az ügyvédi díjat az adósok számával el kell osztani, és a Pp. 82. § (2) bekezdése alapján minden záradékon – eltérően kiállító végzéssel – e csökkentett összeget kell feltüntetni. 3.) Ha az eset összes körülményei alapján az állapítható meg, hogy egységes az adósi pertársaság, akkor a költségek mellé mindenhova oda kell írni, hogy „egyetemlegesen”, különben a végrehajtó többször hajtja be az összeget. A fenti példánál maradva: a 2. záradékon közjegyzői díj: „100 000 Ft egyetemlegesen”, jogi képviselő díja „160 000 Ft egyetemlegesen”. A már kiállított záradékon kijavító végzéssel az egyetemlegesen szót fel kell tüntetni. Sz.-N. K.

Az alsóbb fokú ügyészségek nem rendelkeznek jogi személyiséggel A Legfőbb Ügyészség MOKK-nak küldött tájékoztatása szerint az ügyészi szervezetben kizárólag a Legfőbb Ügyészség rendelkezik jogképességgel, a városi, kerületi és megyei ügyészségek, valamint a fellebbviteli főügyészségek nem rendelkeznek jogi személyiséggel, így nem perelhetők, ellenük fizetési meghagyásos eljárásnak nincs helye, ezen kérelmeket az Fmhtv. 24. §-a alapján el kell utasítani. Mindez nem érinti az ügyész Pp. 9. §-a alapján történő keresetindítási jogát, ilyen ügyek azonban tipikusan nincsenek fizetési meghagyásos eljárásban. Sz.-N. K.

Tájékoztató a MOKK, a BKK, a Pest Megyei Bíróság és a Pesti Központi Kerületi Bíróság közötti munkaértekezletről A MOKK a fizetési meghagyásos ügyek, illetve az ilyen ügyekből perré alakult eljárások gördülékenyebb intézése végett munkaértekezletet tartott a központi régió bíróságainak


53 bevonásával. A 2011. június 22. napján tartott értekezleten a PKKB elnökhelyettese, a Pest Megyei Bíróság kollégiumvezető-helyettese, a MOKK elnöke és a BKK elnöke, valamint a MOKK Jogi Iroda munkatársai vettek részt. Az értekezleten az alábbi – közjegyzői gyakorlatot érintő – felvetések, kérések hangzottak el, melyek figyelembevételére kérjük a Kedves Kollégákat. 1. A gazdálkodó szervezetek, így a jogi személyek (július 1-jétől minden vállalkozás), valamint a jogi képviselővel eljáró felek ellentmondását – az erre vonatkozó jogszabály módosításáig – nem lehet elutasítani azzal, hogy a kérelmüket nem elektronikus úton terjesztik elő, tekintettel arra, hogy az Fmhtv. nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy a formai szempontból nem megfelelő, hibás, hiányos előterjesztés érdemi vizsgálat nélkül elutasítható lenne. 2. Az Fmhtv. 37. §-ának (1) bekezdése szerint a kellő időben előterjesztett ellentmondás folytán a fizetési meghagyásos eljárás – az ellentmondással érintett részben – perré alakul át. 3. Az ellentmondás beérkezését követő 8 napon belül csak a jogosultnak kell megküldeni az ellentmondásról szóló értesítést, amihez vagy csatolja a közjegyző a papír alapon érkezett és beszkennelt ellentmondást, illetve elektronikus úton érkezett ellentmondást, vagy az Fmhtv. 16. §-ának (1) bekezdése értelmében az ellentmondás tartalmát a felhívásban rögzíti. A felhívást a kötelezettnek és a bíróságnak nem kell kézbesíteni. A felhívásban tájékoztatni kell a jogosultat arról, hogy melyik konkrét bírósághoz kell benyújtania a keresetlevelet és bizonyítékait, valamint arról, hogy összegszerűen mennyi illetéket kell lerónia, továbbá fel kell hívni arra, hogy – amennyiben a perben meghatalmazott útján kíván eljárni – az eljárás vitelére szóló meghatalmazását csatolja. [Lásd az új 2.2-2.4 mintákat.] Az ellentmondásról szóló értesítés kézbesítését követően (azaz a tértivevény visszaérkezését követően) kell összeállítani az aktanyomatot, melyet – mint minden más iratot – a MOKK rendszerén keresztül kell kézbesíteni a jogosult által a fizetési meghagyás iránti kérelemében megjelölt bíróságnak, ennek hiányában pedig a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak [Pp. 23. §, 29. §]. Egyszerű pertársaság esetén, ha ez egyértelmű, illetve amennyiben a követelést a kötelezett részben elismeri, akkor előbb a részjogerőt kell megállapítani és utána kell a perré alakulás iránt intézkedni, hogy lássa a felperes és a bíróság, hogy melyik követelésrész tekintetében jogerős a fizetési meghagyás és mely részében alakult perré az eljárás. A perré alakulás nyomtatványának megjegyzés rovatában fel kell tüntetni a peres feleket [Pp. 220. § (1)], különösen, ha pertársaság áll fenn. Ennek hiánya a bíróságon beazonosíthatatlanságot és az iratok keveredését eredményezi. Megjegyzendő, hogy a Bíróságnak az aktanyomatot, illetve a bíróság megkeresésére adott választ a közjegyzőnek átirattal kell kézbesítenie, amely tartalmazza a bíróság ügyszámát és a perré alakulásról értesítő tértivevény ragjelszámát is, figyelemmel arra, hogy az FMH-rendszer a tértivevény formája miatt (nem fér ki a szükséges karaktermennyiség) jelenleg nem tudja az iratok sorszámát a tértivevényen megjeleníteni, ha az utasítás önálló irodai utasítás útján történt.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

54 Ezen felül célszerű feltüntetni a fizetési meghagyás iránti kérelem benyújtásának pontos időpontját, tekintettel arra, hogy jelenleg nem támogatott annak automatikus feltüntetése az aktanyomaton, azonban ennek hiányában nem lehet a beadás napját megállapítani, pedig anyagi jogi hatása van. 4. Ha a bíróság nem az aktanyomat megküldését kéri, akkor csak a szükséges iratokat célszerű kézbesíteni és nem ismételten az aktanyomatot. Ilyen esetben különösen fontos az átirat alkalmazása, melyben a bírósági megkeresés sorszámára utalni kell. 5. Papír alapú beadvány (pl.: ellentmondást, fellebbezést) esetén nem csak a beadványt, hanem annak borítékát is szkennelni kell, vagy amennyiben a beadványt nem kötelező szkennelni, úgy a beadvány postára adásának időpontját rögzíteni kell. Ellenkező esetben nem állapítható meg, hogy határidőben lett-e benyújtva az irat. 6. A kézbesítés szabályszerűségét a közjegyzőnek hivatalból kell vizsgálnia. A szabályszerű kézbesítés hiánya olyan lényeges eljárási szabálysértés, ami a másodfokú eljárás során nem orvosolható, így a határozat hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását teszi szükségessé. Például, ha nem a címzett cég pecsétje szerepel az átvevő aláírása mellett, hanem egy másiké, akkor a kézbesítés nem szabályszerű. 7. A költségfeljegyzéses fizetési meghagyásos eljárásban a perré alakulás esetén a közjegyző mindkét ügy (költségfeljegyzés, fmh) aktanyomatát kézbesítse a bíróságnak úgy, hogy az átiratokban utal arra, hogy a két ügy egymással összefügg. A kereszthivatkozás hiányában a bíró nem szerezhet időben tudomást az engedélyezett költségkedvezményről. 8. A felek perbeli jogképességét a közjegyzőnek vizsgálnia kell, ezért, ha a jogosult székhelyet nem, hanem csak és kizárólag fióktelepet jelölt meg a kötelezett címeként, akkor a jogosultat hiánypótlásra kell felhívni, mert az Fmhtv. 3. § (3) bekezdése értelmében az eljárásnak csak ismert idézési cím esetén van helye, és a székhely megjelölésének hiányában az eljáró bíróság illetékessége sem állapítható meg. A.-H. L.

Törvénykezési szünettel kapcsolatos tudnivalók Az Fmhtv. 17. §-ának (2) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 104/A. §-ának (1) bekezdése szerint a napokban megállapított határidőbe nem számít bele minden évnek a július 15től augusztus 20-ig terjedő időszaka (törvénykezési szünet). Ha a hónapokban vagy években megállapított határidő a törvénykezési szünet ideje alatt járna le, a határidő a következő hónap azon napján jár le, amely számánál fogva a határidő kezdőnapjának megfelel, ha ez a nap is a törvénykezési szünet idejére esik, a határidő a törvénykezési szünetet követő első napon jár le. A 103. § (4) és (5) bekezdésének rendelkezéseit ezekben az esetekben is megfelelően alkalmazni kell, azaz: ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le. A határidő az utolsó nap végével jár le, a bírósághoz intézett beadvány előterjesztésére és a bíróság előtt teljesítendő cselekményre megállapított határidő azonban már a hivatali idő végével lejár.


55 A Pp 104/A. §-ában szabályozott törvénykezési szünet a közjegyzőre, a bíróságra és a felekre irányadó határidőkre egyaránt vonatkozik. A törvénykezési szünet ideje a napokban megállapított határidőbe nem számít bele. Ez azt jelenti, hogy a napokban megállapított határidő számításánál július 15. napjától augusztus 20. napjáig – e két napot is beleértve (zárt intervallum) – nem számolunk napot. Például: a fél számára július 10. napján kézbesített fellebbezhető végzés fellebbezési határidejét így kell számítani: július 11-től 14-ig 4 nap telik el, augusztus 21-től 31-ig további 11 nap, a végzés szeptember 1jén lesz jogerős. A törvénykezési szünet időtartama alatt a MOKK rendszere folyamatosan szignálja ki az új fizetési meghagyásos ügyeket, azonban azok tekintetében az eljárási határidők nem telnek. Azaz egyáltalán nincs ezen időszak alatt automatikus kibocsátás, de a hiánypótlási, ellentmondási határidők sem telnek. A törvénykezési szünet időtartamára csak abban az esetben szükséges, illetve célszerű mentesítést kérni a fizetési meghagyásos ügyek intézése alól, amennyiben valaki nem szeretné, hogy az ítélkezési szünet időtartamára eső szabadsága alatt újabb ügy kerüljön rá kiszignálásra. Kérdésként merült fel, hogy a Pp. 99. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, a kézbesítési vélelem beálltának időpontjára vonatkoztatható-e a törvénykezési szünet szabálya, azaz hogy beáll-e a kézbesítési vélelem a törvénykezési szünet alatt. A kézbesítési vélelem beálltára vonatkozó 2*5 munkanapos időtartam a postai szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírásokból erednek, melyek egy anyagi jogi jogviszony, a postai szolgáltatási jogviszony kereteit határozzák meg, azaz anyagi jogi szabályokról van szó. A Pp. törvénykezési szünetre vonatkozó szabálya kizárólag az eljárási jellegű időegységekre, és azok közül is kizárólag a határidőkre vonatkoztathatók a törvény szó szerinti értelme szerint (így például a határnapokra nem). Határidő az eljárásjogi dogmatika szerint az az időtartam, melyen belül a fél az eljárási cselekményt elvégezheti, eljárási kötelezettségét teljesítheti. Tekintettel arra, hogy a kézbesítési vélelem beállta nem eljárási cselekmény, hanem a bíróságon (közjegyzői eljáráson) kívüli tényhelyzet, az időmúlás következménye, ezért a Pp. 99. §-ának (2) bekezdésében meghatározott időpont nem határidő, és arra a törvénykezési szünet szabálya sem alkalmazható. Összefoglalva tehát a törvénykezési szünet alatt is beállhat a kézbesítési vélelem. Szintén kérdésként merült fel, hogy vonatkozik-e a törvénykezési szünet a fizetési meghagyáson alapuló végrehajtás elrendelése iránti eljárásra. A kérdés azért is indokolt, mert a Pp. 104/A. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéseket nem lehet alkalmazni, ha törvény valamely eljárásra, vagy valamely percselekményre soron kívül történő eljárást ír elő, a (3) bekezdés szerint pedig az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéseket a külön törvényekben szabályozott nemperes eljárásokban csak akkor lehet alkalmazni, ha külön törvény így rendelkezik. A problémát az okozza, hogy a Vht. a biztosítási intézkedés elrendelésénél soron kívüli eljárást ír elő [Vht. 190. § (1) bek.], a végrehajtás felfüggesztése tárgyában pedig akként rendelkezik, hogy a bíróság a végre-

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

56 hajtás felfüggesztése tárgyában 15 napon belül dönt és a felfüggesztést azonnal közli a végrehajtóval [Vht. 50. § (2) bek.]. A MOKK Jogi Irodájának álláspontja szerint az Fmhtv. 51. §-ában található utaló szabály miatt a Vht.-t az Fmhtv. 51–55. §-ában található eltérő rendelkezésekkel kell alkalmazni. Az Fmhtv. 52. §-ának (3) bekezdése szerint a 17. §-t a végrehajtás elrendelése iránti eljárásban is alkalmazni kell, így a 17. § (2) bekezdésében felhívott Pp. 104/A. §-ának (1) bekezdése is alkalmazandó [a (2) bekezdés nincs fölhívva!]. Ez pedig a Pp. 104/A. §-ának (3) bekezdésében meghatározott speciális törvényi rendelkezésnek tekintendő. Tekintettel azonban az egyáltalán nem kiszámítható bírói gyakorlatra, a biztosítási intézkedés elrendelése, valamint a végrehajtás felfüggesztése esetén állandó helyettesítéssel célszerű a Vht.-ban foglaltak maradéktalan betartása még a törvénykezési szünet alatt is. Az azonban egyértelmű, hogy az összes többi közjegyzői nemperes eljárásban biztosan nincs törvénykezési szünet. Így nincs törvénykezési szünet különösen az okirat záradékolása iránti ügyekben, így itt különösen ügyelni kell a Vht. határidőinek a betartására. Sz.-N. K. - A. M.

Egyetemleges keretbiztosítéki jelzálog gépjárművön: a ZONY és a gkZONY határán Elsősorban díjszámítási kérdésként merült fel a gyakorlatban, hogyan kell kezelni a gépjárműveken alapított keretbiztosítéki zálogjog esetét. Az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának (a továbbiakban: gkZONY) vezetésével összefüggésben felmerülő költségekkel kapcsolatban az alábbiakra kell figyelemmel lenni: Az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 80/2009. (XII. 28.) IRM rendelet (a továbbiakban: rendelet) 26. §-a szerint 26. § (1) A nyilvántartási rendszer üzemeltetési költségeinek fedezésére – ide értve a határozatok archiválásának díját is – a Kamara javára eljárásonként költségtérítést (a továbbiakban: költségtérítés), az eljárás lefolytatásáért a közjegyzőt megillető munkadíj és költségtérítés fejében meghatározott összeget (a továbbiakban: közjegyzői díj) kell fizetni (a továbbiakban együtt: eljárási költség), amelynek összegét a (2) bekezdés szerinti ügyértékre figyelemmel a rendelet 3. melléklete határozza meg. (2) E rendelet alkalmazásában ügyérték a zálogjoggal biztosított követelés összege, önálló zálogjog esetén a zálogszerződésben meghatározott összeg, keretbiztosítéki jelzálogjog esetén pedig az a legmagasabb összeg, amelyre vonatkozóan a zálogjog bejegyzését kérik.


57 (3) Változás-bejegyzés esetén az eljárási költség összegét a magasabb ügyérték alapján kell megfizetni. Ha az ügyérték pénzneme nem magyar forint, az ügyérték meghatározásakor a kérelem benyújtását megelőző napon érvényes jegybanki középárfolyamot kell figyelembe venni. (4) Az eljárási költség megfizetése alól mentes a bíróság, illetve hatóság megkeresése alapján lefolytatott eljárás. (5) Mentes az eljárási költség megfizetése alól a 23. § (1)-(4) bekezdése és a 24. § alapján történő lekérdezés. (6) Az e rendelet szerint nem térítésmentes tanúsítvány kiállításának közjegyzői díjára a közjegyzői díjszabásról szóló jogszabály irányadó. A gkZONY-ba való bejegyzésért fizetendő eljárási költség tehát két részből tevődik össze: a MOKK-nak fizetendő költségtérítésből, valamint a közjegyzői díjból, amelyek összegét a rendelet 3. mellékletében található táblázat az ügyértékhez igazodva határozza meg. A közjegyzői díj magában foglalja mind a munkadíjat, mind a költségtérítést, így azon felül a bejegyzésért további munkadíj és költségtérítés nem számítható fel. Ügyérték alatt a zálogjoggal biztosított követelés összegét kell érteni a rendelet alkalmazásában. Amennyiben a bejegyzésre közokiratba foglalt zálogszerződés alapján kerül sor, akkor a bejegyzés eljárási költsége mellett fel kell számítani a közokiratba foglalt zálogszerződés elkészítésének díját is, mivel az közokirat elkészítése a bejegyzéstől elkülönült eljárás. A közokirat elkészítéséért felszámítandó díjat a 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: díjrendelet) előírásai alapján kell kiszámítani. Ez a kérdés leginkább a több gépjárművön alapítandó egyetemleges keretbiztosítéki zálogjog tekintetében okoz problémát ( flotta-elzálogosítás): Keretbiztosítéki zálog jog esetén azt a legmagasabb összeget kell ügyérték alatt érteni, amelyre vonatkozóan a zálogjog bejegyzését kérik, amely összeget a zálogjog biztosít. Ugyanakkor keretbiztosítéki zálogjog bejegyzése esetén több megoldás is elképzelhető a díjszámítás tekintetében. Az egyik („A” opció), hogy a keretbiztosítéki zálogszerződést egy okiratba foglalják a felek, megjelölve a biztosítékul szolgáló gépjárműveket. Ilyenkor az ügyérték a zálogszerződésben megjelölt legmagasabb összeg (a keret felső határa), amelyet alapul véve az összes biztosítékul szolgáló gépjármű tekintetében meg kell határozni a bejegyzés eljárási költségét; ugyanakkor mivel csak egy okirat készül, az okiratszerkesztésért kisebb díjat kell fizetni. A másik megoldás („B” opció), hogy a keretbiztosítéki zálogjoggal biztosított követelés megbontásra kerül, és a felek meghatározzák, hogy a biztosítékul szolgáló gépjárművekre mekkora rész esik. Ebben az esetben az egy gépjárműre eső eljárási díj alacsonyabb, azonban a több zálogszerződés okiratba foglalásáért – függetlenül attól, hogy fi zikailag egy okiratról van szó – felszámítandó díj lényegesen magasabb lesz, hiszen azt az ügyletek száma határozza meg. Utóbbi esetben ugyanis nem egyetemleges keretbiztosítéki zálogjogról van szó, hanem több kisebb keretbiztosítéki zálogjogról, azaz több külön ügyletről.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

58 Példával szemléltetve a fentieket: a keretbiztosítéki záloggal biztosított követelés legmagasabb összege 30 millió forint, a követelést pedig 20 gépkocsi biztosítja. Ez esetben a díjak a fenti két opció alapján a következőképpen alakulnának: lásd az 1. táblázatot. Az „A” esetben 1 db egyetemleges keretbiztosítéki zálogszerződés biztosít 30 M Ftnyi követelést, míg a „B” esetben 20 db keretbiztosítéki zálogszerződés biztosít egyenként 1,5–1,5 M Ft-nyi, azaz összesen szintén 30 M Ft-nyi követelést (azaz a joghatás ugyanaz). A rendelet 3. melléklete szerinti, illetve a díjrendelet szerinti díjszámítási rendszerek progresszivitása eltérő, így minden esetben mérlegelni szükséges, hogy melyik opció szerinti megoldást választjuk. A fenti példánál maradva, a két opció szerint számított díjak a következőképpen alakulnak, ha a 30 millió forintos követelést 10, 20 vagy 30 gépjármű biztosítja: lásd a 2. táblázatot. Több gépjárművet terhelő zálogjog esetén keretbiztosítéki zálog helyett lehetőség van arra is, hogy a gépjárművek ne egyedi azonosítóval, azaz alvázszám alapján kerüljenek meghatározásra, hanem a Ptk. 262. §-ának (2) bekezdése alapján körülírással. Ebben az esetben, mivel a gépjárművek egyedileg nem azonosíthatók, azokat nem a gkZONY-ba, hanem a 11/2001. (IX. 1.) IM rendelet szerinti zálogjogi nyilvántartásba (ZONY) kell bejegyezni. Így a bejegyzés költségei lényegesen alacsonyabbak lesznek. Arra azonban fel kell hívni az ügyfelek figyelmét, hogy ez a megoldás a zálogjog érvényesítése szempontjából terhesebb a következők miatt: míg az új, gkZONY-ba bejegyzett zálogjogok tekintetében a zálogtárgy megszerzőjének a rosszhiszeműségét megalapozza az, hogy a nyilvántartásba betekinthetett volna, addig a ZONY esetében ez nincs így. Azaz bár a körülírással meghatározott zálogtárgyak esetében – ami eredetét tekintve a vagyont terhelő zálogjog egyik speciális esetének is tekinthető – a bejegyzési eljárás lényegesen olcsóbb (5000 Ft költségtérítés), a joghatása sokkal gyengébb: a zálogtárgy harmadik személy megszerzője tehermentes tulajdont szerez a zálogtárgyon (kivétel a nemo plus iuris elve alól). Mindezek alapján – kellő kioktatás után – az ügyfélnek kell döntenie, hogy a nagyobb biztonságot nyújtó, de drágább, vagy a gyengébb joghatályú, de olcsóbb megoldást választja. Végül meg kell említeni, hogy nem számítható fel díj a gkZONY-ba való betekintésért (rendelet 23. § (1)-(4) bekezdés), valamint a rendelet 24. §-ában megjelölt adatszolgáltatásért, továbbá közokiratba foglalt zálogszerződés alapján történő bejegyzés esetén a bejegyzésről szóló tanúsítvány kiállításáért (rendelet 13. § (4) bekezdés). A nem térítésmentes tanúsítványok kiállításának díját a díjrendelet alapján kell kiszámítani. R. V.


59 „A” opció (egyetemleges)

„B” opció (külön ügyletek)

ügyérték (követelés legmagasabb összege)

30 M Ft


20 x 1,5 M Ft

követelést biztosító gépjárművek száma

20


20

okiratok

száma

1

száma

20

díja

[81.700 Ft + (20.000.000 x 0,25% = ) 50.000 Ft =] 131.700 Ft munkadíj + 52.680 Ft költségátalány = 184.380 Ft (+ készkiadás)

okiratok (egy okiratba foglalás esetén az ügyletek)

díja

20 x {[11.700 Ft + (1.000.000 Ft x 1% =) 10.000 Ft =] 21.700 Ft munkadíj + 8680 Ft költségátalány =} 30.380 Ft = 607.600 Ft (+ készkiadás)

száma

20

száma

20

díja

20 x [32.500 Ft közjegyzői díj + 6.500 Ft költségtérítés =] 39.000 Ft = 780.000 Ft

díja

20 x [4.500 Ft közjegyzői díj + 2.500 Ft költségtérítés =] 7000 = 140.000 Ft

bejegyzések

összesen

964.380 Ft (+ az okiratszerkesztés készkiadása)

bejegyzések

összesen

747.600 Ft (+ az okiratszerkesztések készkiadásai)

1. táblázat


30 M Ft


díj (okiratszerkesztés díj [készkiadás nélkül] + bejegyzés eljárási költsége) „A” opció szerint számítva

„B” opció szerint számítva

10

574.380 Ft

653.800 Ft

20

964.380 Ft

747.600 Ft

30

1.354.380 Ft

881.400 Ft

2. táblázat

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

60

Tőlünk kérdezték Fizetési meghagyásos eljárás 2011. július 1-jétől hogyan keressük meg a lakcímnyilvántartót, illetve hogyan kézbesítünk elektronikusan a cégeknek? Az Fmhtv. ezen rendelkezései nem változnak. Így sem elektronikus kézbesítés, sem kötelező elektronikus lakcímlekérdezés nem lesz még. Az Fmhtv. 61. §-ának (5), 64. §-ának (4), 71. §-ának (1) és (3) bekezdése 2011. július 1-jén lépett hatályba, ugyanakkor a 16. § (5), a 65. § (5) és a 71. § (2) bekezdése csak 2012. május 31-én fog. Sz.-N. K. - A. M. Mi a teendő, ha a kötelezett a kiküldött fizetési meghagyásra azt válaszolja, hogy elismeri a követelést, de részletfizetési kedvezményt kapott a jogosulttól, csatolja a megállapodást is. A becsatolt megállapodásból látszik, hogy a lejárat évek múlva lesz aktuális. A közjegyzőnek vizsgálnia kell-e az időelőttiséget? Ezt a nyilatkozatot ellentmondásnak kell tekinteni, mert a kötelezett azt állítja, hogy nincs még fizetési kötelezettsége. Tartalmilag azt juttatja kifejezésre, hogy a fizetési meghagyás szerinti összeget az ő megítélése szerint még nem kell megfizetnie. Akkor nem ellentmondás a nyilatkozat, ha azt állítja a kötelezett, hogy a követelés létrejött, lejárt és fizetendő. Ezeket itt konjunktíve nem állítja, tehát ellentmond. Közömbös, hogy milyen okból nem akar fi zetni a kötelezett, ezt nem kell vizsgálni. Vagy azért, mert nem jött létre a kötelezettség, vagy mert nem esedékes, vagy mert nem fizetendő. Ellentmondás az is, ha elismeri a kötelezett, hogy fizetnie kell, de csak későbbi időpontban. Ha a kötelezett az eljárás megszüntetését is kéri, az Fmhtv. 35. §-ának (2) bekezdése alapján kell ellentmondásnak tekinteni a nyilatkozatát. Nem lehet ugyanis hivatalból megállapítani az időelőttiséget, ha a kérelemben a követelés lejártként van feltüntetve. A perré alakító végzés megjegyzés rovatában erre utalni kell a bíróságnak, hogy ne küldje vissza az aktát. Ezt a kérdést mindenképpen a perben kell eldönteni. A. M. - Sz.-N. K. Mi a teendő, ha a meghagyás átvételét követően, az eljárás folyamán a kötelezett eltűnik, s az iratok ismeretlen jelzéssel érkeznek vissza? Ha lenne szünetelés a fizetési meghagyásos eljárásban, ez a Pp. 137. §-ának esete lenne. De mivel a szünetelést az Fmhtv. 18. §-ának (2) bekezdése kizárja, az alábbiakat lehet tenni: Fel kell hívni a jogosultat, hogy kérje a kötelezett részére a hirdetményi kézbesítést azzal, hogy valószínűsítse az annak alapjául szolgáló körülményeket (keresse meg a KEKKH-t, aki igazolja, hogy a kötelezett az eredeti címre van bejelentve vagy nincs címe stb.). A felhívás nem teljesítése esetére a jogosultat azzal kell fenyegetni,


61 hogy „a közjegyző az ügyet további intézkedés nélkül irattárba helyezi” (ti. nincs igazi szankciója a nem teljesítésnek, viszont az eljárás sem folytatható). Hirdetményi kézbesítésnek a kötelezettel szemben a Pp. 101. § (2) bekezdése alapján csak kérelemre van helye, és a fizetési meghagyást tilos hirdetménnyel kézbesíteni [ha a jogosult tűnik el, az Fmhtv. 15. §-a (3) és (4) bekezdése alapján hivatalból van helye hirdetményi kézbesítésnek]. Ha a jogosult kéri a hirdetményi kézbesítést, és valószínűsíti az okokat, akkor a 15. § (6) bekezdését kell alkalmazni, és az FMH aktára kattintva kell intézni a hirdetményi kézbesítést. A kötelezett neve mellé utolsó ismert címét is fel kell tüntetni. Ha részletfizetési/halasztási kérelem akadt el ilyen módon, a fizetési meghagyás jogereje közben megállapítható. Ha az ellentmondást hiánypótoltató végzést nem lehetett kézbesíteni, és a jogosult nem kéri a hirdetményi kézbesítést, perré alakulás nélkül kerül irattárba az ügy. A. M. - A.-H. L. A részletfizetési kérelmet elutasító végzés elleni fellebbezést ki kell-e adni észrevételezésre a jogosultnak? Igen. Az Fmhtv. 17. §-ának (3) bekezdése kizárólag a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet és az igazolási kérelmet elutasító végzés elleni fellebbezés esetére, a 25. § (1) bekezdése a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet elutasító végzés elleni fellebbezés esetére, a 34. § (4) bekezdése pedig a megszüntető végzés elleni fellebbezés esetére zárja ki a fellebbező fél ellenfelének észrevételezési jogát. Minden más esetben – ha van ellenfél az eljárásban (költségkedvezményes ügyben pl. nincs) – ki kell adni észrevételezésre az ellenfélnek a fellebbezést. Sz.-N. K. - A. M. Véletlenül kétszer adtunk ki egymás után egy végrehajtási lapot. Mit tegyünk? A 2. végrehajtási lap kiállítása a Vht. 13. §-ának a sérelmével történt, mert nincs 2. végrehajtandó határozat, ugyanarra a követelésre a törvény ellenére lett kiállítva ismételt végrehajtási lap. A közjegyzőnek a végrehajtási lapot a Vht. 211. §-ának (1) bekezdése és a 212. §-ának (1) bekezdése alapján saját kezdeményezéséből, azaz hivatalból vissza kell vonnia. A.-H. L. - A. M. A kibocsátott végrehajtási lapot a jogosultnak kézbesíteni vagy megküldeni kell? A Vht. 32. §-ának (2) bekezdése értelmében a végrehajtási kérelemmel azonos tartalommal kiállított végrehajtási lapot a végrehajtást kérő részére csak megküldeni kell. Ennek az az oka, hogy a végrehajtási lap kézhezvételéhez a jogosult oldalán nem fűződik közvetlen joghatás (nincs helye fellebbezésnek stb.). Sz.-N. K.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

62 Készítette a MOKK jogi irodája. [email protected] Összeállították: dr. Anka Márton dr. Asbóth-Hermányi Lőrinc Bence dr. Rák Viktor dr. Szécsényi-Nagy Kristóf Szerkesztette: dr. Szécsényi-Nagy Kristóf

Hiba igazítás: A Közjegyzők Közlönye 2011. évi 4. számból a Közjegyzői okiratok záradékolása a bírósági gyakorlatban cikk címe mellől dr. Mikó Ádám, A konzuli tisztviselő és a tiszteletbeli konzuli tisztviselő konzuli okirat készítési és konzuli tanúsítvány kiállítási tevékenységéről cikk címe mellől dr. Horváth-Szováti Kinga szerzők neve a borítón elmaradt. A hibáért az érintett szerzőktől elnézést kérünk. Szerkesztőség


63

Közjegyzői régiség Várnay Család Csurgón is működött egykoron közjegyzőség… Csurgó településről talán az általános iskolai tanulmányokból Csokonai Vitéz Mihály Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című verse és természetesen nem a közjegyzőség jut eszünkbe. A város méltóképpen ma is őrzi a költő emlékét1. Ugyanakkor hiába is keresgél, aki a Pécsi Közjegyzői Kamara irataiban szeretne nyomára bukkanni a hajdani csurgói közjegyzőségnek. Felesleges időtöltés, több évtizede már annak, hogy a bíróság megszűntetésével együtt állami közjegyző sem dolgozik a településen. A csurgói közjegyzői hivatal pedig ebben az évben ünnepelhetné alapítása 90. évfordulóját. Nekem is elő kellett vennem a Magyarország tiszti czím- és névtára2 könyvsorozatot, illetve átlapoznom a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara névkönyvét3 ahhoz, hogy rábukkanjak a Csurgón dolgozó királyi közjegyzők nevére. Rövid keresgélés után meg is találtam a keresett személyeket: dr. Várnay Ernő kir. közjegyzőt és fiát dr. Várnay László kir. közjegyzőhelyettest. Az alábbi rövid megemlékezés nekik állít emléket.

Dr. Várnay Ernő (1878–1948) kir. közjegyző A Várnay család erdélyi gyökerű, Ernő 1878. szeptember 1-én született Temesváron id. Várnay Ernő helyi ügyvéd és Králik Irma gyermekeként. Testvérei közül Dezsőből jogász lett, míg Ákos katonatisztnek állt. Várnay Ernő elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában folytatta. Jogi tanulmányait a budapesti és a kolozsvári egyetemen végezte. Doktorátust 1904-ben Kolozsváron szerzett, majd 1905-ben ügyvédi szakvizsgát tett a Budapesti Királyi Ítélőtáblán. Jó nyelvérzékének köszönhetően hamar megtanult a magyar nyelv mellett németül, franciául, román, majd szerbül is.

1

Pl.: Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, ahol egykoron rövid ideig Csokonai V. Mihály is dolgozott.

2

Magyarország tiszti czím- és névtára, Központi Statisztikai Hivatal, (1873–1944), 51 kötet.

3

A Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara iratai 1875–1951., Baranya Megyei Levéltár.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

64

1905. május 27-én Temesváron feleségül vette az ugyancsak helyi illetőségű Capdebó Ferenc és Steiner Berta gyermekét baráczházi Capdebó Leonát. Három gyermekük született: Ferenc, László és György.4 Jogi pályáját mint közjegyzőhelyettes szülőföldjén Temesváron kezdte. Itt ismerkedett meg a közjegyzői hivatás alapjaival. 1907. október 31-el az igazságügyi miniszter kinevezte közjegyzőnek Újvidékre, így a Várnay családnak a kis gyermekekkel együtt költöznie kellett a Délvidékre. A nyugalom évei Újvidék városban sajnos csak pár évig tartottak. Az I. világháború kitörésekor 1914-ben Várnay Ernő is bevonult katonának a 8. huszárezredhez. Később Budapestre a katonai parancsnoksághoz osztották be és főhadnagyi rangban szerelt le 1916-ban. Miután Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia tagállamaként a vesztes hatalmak oldalán fejezte be az I. világháborút 1920-ban a megszálló szerb csapatok hazafias magatartása miatt végleg kiutasították Várnay Ernő közjegyzőt Újvidékről. Egy 1920. január 20-án a szegedi katonai pályaudvar parancsnokságán kiállított jegyzőkönyv szerint megjelent itt több délvidéki értelmiségi5 társával dr. Várnay Ernő sza4

György 1930-ban nagyon fiatalon 16 éves korában, betegségben elhunyt.

5

A csoportban ott találjuk pirosi dr. Szlávi Kornél korábbi pancsovai, majd mohácsi kir. közjegyzőt is.


65 kaszvezető főhadnagy, majd előadták: „az éppen beérkezett szabadkai vonattal jöttek, mert az újvidéki városparancsnokság által a városból eltávolíttattak katonai kíséret mellett s katonai illetve szerb állami határrendőrségi kísérettel együtt a demarkacionalis vonalon át magyar területre lettek kiűzetve.”.6 Az állását a történelmi események következtében, kényszerűen elvesztő királyi közjegyzőnek több mint egy évet kellett arra várnia, hogy ismételten önálló székhelye és irodája legyen. Az igazságügyi miniszter 1921. április 1. napjával7 új közjegyzőséget rendszeresített a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara területén Csurgón, ahova egyidejűleg dr. Várnay Ernőt nevezte ki közjegyzőnek. Az önálló közjegyzőség Csurgó település fejlődésében is meghatározó esemény volt, mert korábban a marcali királyi közjegyzőség illetékességi területéhez tartozott. A közjegyzői iroda a Petőfi téren a postával szemben lévő házban, a patika mellett kapott helyet. A korabeli visszaemlékezések szerint8 Várnay Ernő a világ legnyugodtabb, legbékésebb emberei közé tartozott. „A nyugalmából őt nem zökkentette ki semmi és senki. Szolid és csendes, de különc ember. Apró gyöngybetűkkel írta a sorait, melynek sem mélysége, sem magassága nem volt.” Irodájában a rend és a fegyelem uralkodott, munkáját Hencler Irma segítette. A családi ház – ami átalakítva, de még még ma is megvan – Csurgón a Kossuth Lajos utca 29. szám alatt állt, kertjében egy szép teniszpályával. A zömök testalkatú közjegyző nem túl sokat mozgott, a sportpályát sem ő, hanem fia László és barátai használták. Dr. Várnay Ernő élénken részt vett a vármegye politikai és társadalmi életében is. Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának a királyi közjegyzők által beválasztott, valamint Csurgó település képviselő testületének virilis tagja volt. Közvetlenül nem politizált, így rendszeresen elnökölt a helyi választási bizottságban.9 Elnökének választotta a csurgói nemzeti kaszinó, de az országzászló bizottság társelnöki tisztét is betöltötte. Szinte az összes csurgói egyesület vezetőségébe beválasztották. Igazgatósági tagja volt dr. Hochreiter Kornél ügyvéd által alapított Somogy-Csurgó Takarékpénztár Részvénytársaságnak. Feleségével együtt hatalmas magánkönyvtárral rendelkeztek, de gyűjtötte az érmeket és a bélyegeket is. Élénk társadalmi életet élt, barátaival gyakran eljárt kártyázni az állomás melletti Raposa vendéglőbe. Szociális érzékenységét mutatja, hogy a legszegényebbeknek rendszeresen elengedte a közjegyzői díjat. Adományainak emlékét őrzi a csurgói Jézus Szíve katolikus templom egyik üvegablaka is. 70. életévében 1948. október 31-én Csurgón hunyt el. Szivarozás közben érte a halál, sírja a csurgói újvárosi temetőben található.10

6

1920. január 20. katonai pályaudvar Szeged Rókus, jegyzőkönyv, magántulajdonban.

7

15.342/1921. I.M. számú rendelete, kelt Budapesten 1921. március 20-án.

8

Benke László visszaemlékezése, Városi Múzeum Csurgó

9

Zalai Közlöny 1935. november 12., 1.o.

10

Felesége 1954. május 13-án hunyt el Csurgón.

2 0 1 1.

5.

S Z Á M

66 Dr. Várnay László (1907–1972) kir. közjegyzőhelyettes 1907. április 16-án született Temesváron ifj. dr. Várnay Ernő királyi közjegyzőhelyettes és baracházi Capdebo Leona második gyermekeként.11 Általános iskolai tanulmányait Temesváron és Újvidéken folytatta. Középiskolai alsó tagozati tanulmányait Újvidéken, felső tagozati tanulmányait már Csurgón végezte, ahol 1926. júniusában sikeres érettségi vizsgát tett. Még ebben az évben beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karára. Az egyetemen belépett az Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szent István Bajtársi Szövetségébe. A tanulás mellett kedvelt időtöltései közé tartozott a különböző magán tánciskolák látogatása illetve művészi szinten játszott gordonkán. Budapesten 1931. október 10-én házasságot kötött Oszeszly Mártával, aki betegség következtében egy év múlva 1932-ben elhunyt. 1933. július 22-én jegyezték be a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara közjegyzőjelölti lajstromába édesapja mellé közjegyzőjelöltnek. November 11-én Longauer Imre hittanár mellett fő szervezője volt a csurgói katolikus templom-alap javára szervezett estnek, ahol a második műsorszámként Schubert Ave Mariáját adta elő gordonkán. 1936-ban Budapesten doktorrá avatták, a következő év márciusától pedig a Kaposvári Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti lajstromába történő felvétellel – dr. Hochreiter Kornél és dr. Kovácsy Gyula csurgói ügyvédek mellett – folytatott ügyvédjelölti joggyakorlatot. 1941. július 4-én sikeres bírói és ügyvédi vizsgát tett, majd augusztusától Pécsi Közjegyzői Kamara édesapja állandó helyetteseként jegyezte be a lajstromkönyvbe.12 A Csurgói Járásbíróság területét mindig motorral járta, szenvedélyes fényképész volt. Dr. Kasza Sándor marcali királyi közjegyző halála után a Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara 1943. márciusától 1943. május 5-ig, dr. Fabuss Béla irodájának megnyitásáig 11

Várnay László testvére György katonai pályára lépett, őrnagyként harcolt a II. világháborúban, 1955-ben hunyt el, míg öccse Ferenc 1930-ban 16 éves korában betegségben hunyt el.

12 Pécsi Közjegyzői Kamara 279/1941. kjk. sz. határozata, Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara iratai 1875–1951., Baranya Megyei Levéltár.


67 Marcaliba rendelte ki helyettesnek. Itt ismerkedett meg második feleségével dr. Kasza László volt hatvani közjegyző özvegyével, Grőssinger Máriával, akivel 1946. június 23-án Karmacson kötött házasságot. 1944. augusztus 2-tól 1945. október 12-ig katonai szolgálatot teljesített, illetve amerikai hadifogságba esett. Édesapja 1948. október 31. napján bekövetkezett halála után 1950. március 31-ig a csurgói közjegyzői iroda vezetésére kirendelt helyettesként működött. Állami közjegyzői szolgálatba nem vették át, ezért 1950. és 1954. között a MÁV Hídépítő Ü. V. alkalmazásában állt, mint segédmunkás, majd 1954-től az Iharosberény és Vidéke Földműves-szövetkezetnél könyvelőként dolgozott. 1955. május 16-tól ismét ügyvédként dolgozott Csurgón a Kaposvári 2. számú Ügyvédi Munkaközösség helyi kirendeltségének tagjaként. 1972. október 28-án hunyt el Csurgón, a helyi temetőben a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A Várnay család története hozzá tartozik Csurgó város történetéhez. Dr. Várnay Ernő közjegyző talán megérdemelné, hogy az utókor egyszer majd egy táblával a régi közjegyzői iroda falán emléket állítson róla. dr. Csillag Attila közjegyzőhelyettes Kaposvár

A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom az alábbi személyeknek: Polgár Tamás főlevéltáros (Somogy Megyei Levéltár), Puskás Béla ügyvezető (Somogy Temetkezési Kft.), Ihász János (Városi Múzeum Csurgó) Várnay György (Kaposvár), Máté István (Csurgó) és a Megyei és Városi Könyvtár Kaposvár, a Somogy Megyei Levéltár, a Marcali Múzeum jelenlegi és volt dolgozói segítségét.

Felhasznált irodalom: Csurgó járás II. sz. Igazoló-Bizottság jegyzőkönyvei 210/1945, Somogy Megyei Levéltár • anyakönyvek • Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara iratai 1875–1950, Baranya Megyei Levéltár • Horváth József: Csurgó monográfiája, Csurgó Város Önkormányzata, Csurgó, 2009. • Hortobágyi Jenő: Keresztény magyar közéleti almanach, Pátria Irodalmi Vállalat, Budapest 1940, I-II Kötet • Somogy megye adattára, szerk: Zsadányi Oszkár. Történeti részt írta Kozma Béla. Pécs, 1937. Haladás • Benke László kézirata, Városi Múzeum Csurgó • családi iratok • Zalai Közlöny folyóirat, szerk: Barbarits Lajos

2 0 1 1.

68

5.

S Z Á M

KÖZLÖNYE TARTALOMJEGYZÉK ÉVFOLYAM LVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM KÖZJEGYZŐK. Öröklésjogi kérdések az Európai Unióban II. dr

Recommend Documents