Közjegyzők. közlönye. T a r t a l o m j e g y z é k é v f o l y a m L V I i. é v f o l y a m 1. szám

2 0 1 0.

1 4 . é v f o l y a m • LV I i . é v f o l y a m

1. szám

Közjegyzők

közlönye

T a r t a l o m j e g y z é k Megnyitó beszéd a 21. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumra Dr. Avarkeszi Dezső 2 Az írásbeli magánvégrendeletek alaki érvényessége Dr. Mikó Ádám 8 A közjegyzői gyakorlatot érintő jogi esetek Dr. Kőrös András 12 Nemzetközi sajtószemle Mészáros Anikó 24 Szakmai Sajtófigyelő Dr. Székely Erika 31 A MOKK 2009. évi jogi hírlevelei 39

Mokk A Magyar Országos Közjegyzői Kamara Szakmai Folyóirata

Közjegyzők közlönye

Kedves Olvasó! A magyar rendszerváltás igazságügyi reformjának első és azt hiszem, joggal mondhatjuk kimagasló eredménye a polgári közjegyzőség visszaállítása volt. Az a magyar közjegyzőség, amelyet a II. világháború után megkíséreltek végleg háttérbe szorítani, eltűntetni, teljes mértékben jellegtelenné tenni, néhány év alatt bizonyította, hogy szükség van az általa lefolytatott eljárásoknak és arra a bizalmi szerepre, amelyet a magyar jogtörténetben immár több, mint 700 éve betölt. Ennek a szellemi potenciálnak a bemutatását szolgálta a polgári közjegyzőség hagyományos folyóiratának a Közjegyzők Közlönyének 1997-ben, figyelembe véve az előd megjelenéseket is, XLIV. évfolyammal történt újraindulása. A Közjegyzők Közlönye az elmúlt 13 évben mind a tudományos műhelyek, mint a peren kívüli eljárások iránt érdeklődő közönség előtt tekintélyt szerzett és ma a benne megjelent publikációk számos tudományos munka hivatkozási alapját jelentik. A Közjegyzők Közlönyének léte felhívta a figyelmet a megelőző igazságszolgáltatás kulcsszerepére, mint a peres eljárások elkerülésének eszközére. A Közjegyzők Közlönye hosszú éveken át, havonta jelent meg. Az elmúlt évben a kamara vezetése úgy döntött, hogy a szakmai színvonal megőrzése érdekében évi 6 számot jelentet meg. A Közjegyzők Közlönyének 1996 óta a HVG Orac Kft. volt a kiadója. Az új kamarai kommunikációs elképzelések szerint az évi 12 Közjegyzők Közlönyét már 2009-ben is a Notarius Hungaricus közéleti jellegű szakmai kiadvány tarkította úgy, hogy évi hatszor jelent meg a Közjegyzői Közlönye és hatszor jelent meg a Notarius Hungaricus. A Notarius Hungaricus kísérlet is volt egyben, mely bizonyította, hogy professzionális kiadói közreműködés nélkül is, jelentős költségeket megtakarítva a MOKK is képes szakmai folyóirat kiadására. A tanulságok alapján megőrizve a 2009-ben kialakított kommunikációs elképzeléseket, ez évtől a Közjegyzők Közlönyét is a MOKK jelenteti meg, megőrizve azt a külső bírósági, egyetemi, intézeti, kutatói kört a lap terjesztésénél, akik eddig is érdeklődve várták az új számok megjelenését. Kedves Olvasó, biztos vagyok benne, hogy a Közjegyzők Közlönye a továbbiakban sem fog csalódást okozni, és egy profiltisztább, tudományos folyóiratként erősíti a közjegyzőségbe vetett bizalmat és szakmai tekintélyünket. A szerkesztőknek sok sikert, az olvasónak pedig elmélyülést kívánok! dr. Tóth Ádám a szerkesztőbizottság elnöke

2010.

1.

szám

Megnyitó beszéd a 21. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumra Debrecen, 2009. október 30.

Tisztelt Kollégák, Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a 21. Közép-Európai Kollokvium résztvevőit, a házigazda Magyar Országos Közjegyzői Kamarát és a Miskolci Közjegyzői Kamarát, továbbá valamennyi hazai és külföldi jogászkollégát. Örömömre szolgál, hogy 2008. után 2009-ben is itt lehetek, s megnyithatom a térség közjegyzőinek egyik legrangosabb és immár több évtizedes hagyományokkal bíró szakmai rendezvényét. A kollokvium kiemelkedő jelentőségű azért is, mert lehetőséget teremt arra, hogy a közjegyzői tevékenység aktuális kérdéseit, az európai szabályozási irányvonalakat – így például az informatikai infrastruktúrát feltételező új közjegyzői feladatokat – megvitassák a régió közjegyzői. A tavalyi háromnapos konferenciára – csakúgy, mint ebben az évben is – belföldről és külföldről több száz jogi szakember érkezett; s a közjegyzők mellett az ügyvédi és a bírói kar is képviseltette magát a rendezvényen. A különböző jogi szakmák találkozása és rendszeres párbeszéde számomra nemcsak elvi jelentőséggel bír, nemcsak azt reprezentálja, hogy a különböző jogi szolgáltatások csak együtt, egymást feltételezve kínálhatnak egy komplex, hatékony jogérvényesítési rendszert. Ennek az együttműködésnek emellett hatalmas a praktikus értéke is: lehetőséget ad arra, hogy a közjegyzők a munkájuk során felmerült kérdéseket ne elszigetelten, adott esetben csak saját hivatásuk szemszögéből látva szemlélhessék, hanem egy jóval szélesebb megvilágításban. A Kormány, s az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviselőjeként kérem engedjék meg, hogy a közelmúlt igen jelentős jogpolitikai döntéseiről szóljak, melyek alapvető szerkezetváltást eredményeztek, eredményeznek a közjegyzői jogszolgáltatásban. Lényegét tekintve arról tehát, hogy az elmúlt években a klasszikus közjegyzői feladatokról – a jogügyletek okiratba foglalásáról, valamint a ténytanúsító okiratok készítéséről – a hangsúly a nemperes eljárások lefolytatásának irányába tolódott el. Ennek jegyében, 2008-ban az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló törvény egyfajta keretjelleggel megteremtette a közjegyzői nemperes eljárások egységes törvényi szabályozását; s emellett új közjegyzői nemperes eljárásokat is létrehozott, melyek az azonos rendeltetésű,


ám a bíróságok által lefolytatott nemperes eljárások alternatívájaként jelentek meg. A törvényjavaslatot az Országgyűlés elé benyújtó Kormány célja ezzel az volt, hogy az igazságszolgáltatás területén még több ügycsoportban legyen érezhető az állam szolgáltató jellege. Mind szélesebb körben adjon lehetőséget a jog az állampolgárok, vállalkozások számára, hogy jogvitájukat a peres eljárás elkerülésével oldhassák meg; ha pedig ennek elkerülésére már nincs mód, egyfajta gyors és hatékony perelőkészítést is jelenthessenek a közjegyzői eljárások. Az előzetes bizonyításra, valamint az igazságügyi szakértő közjegyző általi kirendelésére egyaránt ez év eleje óta nyílik lehetőség. Ezek még indulóban lévő eljárások (a bíróságoknál sem vették nagy számban igénybe őket), az ügyérkezési statisztikák azonban azt jelzik, hogy a jogkeresőknek szükségük van ilyen jellegű szolgáltatásokra, az új jogszabályi lehetőségeket örömmel fogadják, s reményeink szerint mind többen élnek majd azokkal. A 2008-ban létrehozott nemperes eljárásokat egyébként újak és újabbak követik. Ez évtől a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetését végzik a közjegyzők, jövő év elejétől pedig az élettársi kapcsolat fennállásról tett jognyilatkozatokról vezetnek majd nyilvántartást. Fontos szerepe lesz továbbá a közjegyzőségnek az új Polgári Törvénykönyv hatályosulásában; hiszen annak alapján ismét bővül majd a nemperes eljárások köre. A közjegyzői szervezet tevékenységét az elkövetkező években – sőt bátran állíthatom, hogy az elkövetkezendő évtizedekben – alapvetően meghatározza a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény elfogadása. A törvény 2010. június 1-jével a fizetési meghagyások kibocsátását közjegyzői hatáskörbe utalja, az eljárást pedig teljes körűen elektronikus ügyintézésre alapozza. A fizetési meghagyás Magyarországon – csakúgy, mint Európa legtöbb államában – a legfontosabb olyan perelkerülő mód, melynek alkalmazásával az ügyfelek hatékonyan képesek nem vitatott követeléseik érvényesítésére. Ezeket jelenleg a bíróságok folytatják le, s ez a helyzet egyértelműen nem kedvez a peres ügyszaknak. A bírósági kapacitásokat aránytalanul köti le a peren kívüli ügyszak munkaterhe – így többek között a majd félmilliós fizetési meghagyásos ügytömeg –, s a helyzetet az is súlyosbítja, hogy az eljárások jelentős része csupán néhány bíróságra koncentrálódik; mindennek pedig az az eredménye, hogy a túlterhelt bíróságok sem peres, sem peren kívüli ügyszakban nem tudják a határidőket tartani. Egyértelművé vált, hogy igazgatási eszközökkel ez a helyzet már nem kezelhető; olyan változásra volt ezért szükség, amely a fizetési meghagyásos eljárást alapjaiban megújítja. A törvényjavaslat előterjesztését megelőzően körültekintően meg kellett vizsgálni azt, hogy a hatáskör-átcsoportosítással párhuzamosan a fizetési meghagyásos eljárások intézésében meglévő – látható, tudható – zavarok kezelhetőek-e egy más rendszerben. Ellenkező esetben a bírósági intézményrendszernél lényegesen kisebb közjegyzői szervezet működése lehetetlenülne el, hiszen továbbra sem tudna a jogszolgáltatás olyan alapproblémákkal megküzdeni, mint például az ügydömping: az ügyek ideiglenes, aránytalan területi eloszlása. A törvényjavaslat előkészítésének előfeltétele volt ezért annak megfogalmazása, hogy milyen célokat kíván elérni a Kormány a fizetési meghagyásos eljárás újraszabályozásával. A törvényjavaslat előkészítésére, majd országgyűlési benyújtására ezért

2010.

1.

szám

csak azt követően került sor, mikor már biztosítottnak látszott a tervezet alapján e célok megvalósíthatósága. Melyek is ezek a célok? Elsősorban: ügyfélbarát, gyors, hatékony igazságszolgáltatás megteremtése; olyan, amely élvezi a jogkeresők bizalmát, s így – jóval túlmutatva ezzel a fizetési meghagyások ügyén – egyrészről önkéntes jogkövetésre, másrészről a vitás ügyekben a hatósághoz fordulásra ösztönzi a feleket. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy milyen káros következménnyel jár az egész nemzetgazdaságra, ha egy tartozás meg nem fizetésének indoka az, hogy az igazságszolgáltatás lassúsága miatt a kötelezett „bízhat” a bírósághoz fordulás elmaradásában, vagy az eljárások elhúzódásában. Egy mondatba összesűrítve tehát ezt a kormányzati szándékot, azt mondhatom: olyan igazságszolgáltatást kell működtetni, amely a jogosultnak, a jogkövető állampolgárnak, vállalkozásnak kedvez, nem pedig annak az adósnak, aki tartozását (főként ha azt nem is vitatja) időben nem fizeti meg. Ugyanilyen fontos célkitűzés volt a bírósági intézményrendszer tehermentesítése; ez is jóval túlmutat a fizetési meghagyások ügyén. A kormányzat igazságszolgáltatással kapcsolatos politikája ugyanis alapvetően két pilléren nyugszik: az első az, hogy minden ügy intézését az arra alkalmas, azt leghatékonyabban ellátó szervezethez kell telepíteni; a második pedig az, hogy olyan jogszabályi környezetet kell kialakítani, amely lehetővé a kiválasztott szervezet számára, hogy maradéktalanul e feladata ellátására koncentrálhasson. A jogviták rendezése, a perek lefolytatása esetében ez a szervezet a bíróság; a törvényalkotónak pedig – jelentős részben – úgy kell segítenie a működését, hogy a más szervezet által, más módon is ellátható ügyektől mentesíti. A kormányzat harmadik célja sajátos, és talán helyesebb nem is célnak tekinteni, hanem az annak eléréséhez szükséges eszköznek: ez pedig az informatika hatékony felhasználása az igazságszolgáltatásban. Az elektronikus alapú ügyintézésre való átállással soha nem tapasztalt költséghatékonyság érhető el. A törvényjavaslat parlamenti vitájában elhangozott álláspontomat tudom csak megismételni (és nem hiszem, hogy túloznék): az informatikai rendszerek használata, az automatizált eljárások bevezetése olyan szintű hatékonyságnövekedést eredményez, eredményezhet, mint amikor az egyéni kézművesipart felváltotta a tömegtermelésre való átállás az ipari forradalom idején. Kormányzati felelősség ezen új lehetőség kihasználása, s ezt a felelősséget az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium felismerte és érvényesíteni kívánja. Tárcánknak az elmúlt években lényegében nem volt olyan, az igazságszolgáltatást érintő jogszabály-módosítási javaslata, amelynek ne képezte volna lényeges elemét az informatikai eszközök, automatizált eljárási cselekmények bevezetése egy-egy eljárásba. Az új, közjegyzői fizetési meghagyásos eljárás biztosítja az említett célok megvalósulását. Olyan elektronikus eljárás ez, melyben nemcsak az adatok, iratok továbbítása történik elektronikus úton, hanem az egyes eljárási cselekmények megtételére is automatizáltan kerül sor. Ez olyan – reményeink szerint – átütő előrelépést jelent az eljárások időtartamát illetően, amelyet a legszigorúbb igazgatási felügyelet sem tud teljes mértékben garantálni. Ugyanis az automatizált eljárás lényegében lehetetlenné teszi a határidő túllépését,


hiszen ha a közjegyző nem teszi meg időben a megfelelő intézkedést, azt a program fogja automatikusan megtenni; értelemszerűen a közjegyző anyagi és szakmai felelőssége mellett. Másrészt nem csak a határidők tényleges betartása érhető el az elektronika révén, hanem például a kérelem elektronikus benyújtása esetében a határidő rövidítése is; ebben az esetben a közjegyző három napon belül fogja kibocsátani a fizetési meghagyást. Ugyancsak hasonló horderejű változást fog eredményezni az illetékességi-ügyelosztási rendszer megváltozása. Az eljárás lefolytatására valamennyi közjegyző az ország egész területén illetékes lesz. Ezáltal megakadályozható, hogy egy közjegyzőhöz olyan nagyságrendű fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem érkezzen, amely lehetetlenné tenné számára a határidők betartását. Másik oldalról: a kérelmek elosztása garantálja az egyenlő terhelést; az elektronikus kérelmeket az informatikai rendszer osztja majd szét az arányos ügyelosztás elve szerint. A kérelem papír alapú és szóbeli előterjesztésénél a szabályozás alapvetően az ügyfel-központúságot érvényesítette (ilyen ügyekben az a közjegyző fog eljárni, akinél a kérelmét előterjesztették), viszont ez esetben is lesz lehetősége a közjegyzőnek a leterheltségét jeleznie. Ha a nála lévő fizetési meghagyásos eljárások száma indokolja, meghatározott időszakra mentesítését kérheti az ügyintézés alól; ebben az időszakban nem fognak hozzá új kérelmek érkezni, amely lehetőséget teremt számára ügyeinek feldolgozására. A fizetési meghagyásos eljárás modernizálására alapvetően az ügyfelek jogérvényesítésének megkönnyítése érdekében került sor, ezért néhány szót szólnék arról is, hogy milyen, kézzelfogható előnyökkel is jár a modernizálás. Lényeges változás, hogy a fizetési meghagyások ügyében a bírósági eljárásban főszabály az írásbeli eljárás, s a jogkeresőknek a bírósági panasznapon van alkalmuk szóban előadni kérelmeiket. Ezzel szemben a jövőben mindazok, akik nem kötelezettek az elek tronikus út igénybevételére, bármelyik közjegyzőnél szóban vagy írásban eljárhatnak, s kérelmeiket, nyilatkozataikat felviszik az informatikai rendszer adatbázisába, ugyanoda, ahová az elektronikus kérelmek is érkeznek. Az eljárás kezdeményezésének útja tehát lényegesen szélesedett, hiszen mód lesz szóbeli, írásbeli vagy akár elektronikus út igénybevételére is, s az ország valamennyi közjegyzői irodája kérelmeket fogadó hely lesz. A törvény a jogi személyek, valamint a jogi képviselővel eljáró felek számára kötelezővé teszi az elektronikus út igénybevételét, cserébe pedig ezért – mondhatjuk bátran – számos szolgáltatást nyújt. Csak példálózó jelleggel: elektronikus iratbetekintési jogot biztosít, elektronikus úton történő fizetést tesz lehetővé, s mint ahogyan már említettem: a rövidebb eljárási határidőt ajánl fel. A rendszer a fentieken túlmenően a jogban tapasztalatlan jogkeresők számára is magas színvonalú szolgáltatást biztosít, hiszen lehetővé teszi a kérelem, ellentmondás szóban történő előterjesztését is. Ennek során a közjegyzőt értelemszerűen kioktatási kötelezettségé is terheli, így az előtte megjelenteket tájékoztatja az eljárás lényegéről, jogaikról, illetve kötelezettségeikről.

2010.

1.

szám

Látható tehát, hogy a fizetési meghagyásos eljárás új szabályozása lényeges változást hoz a követelések érvényesítése területén. A törvény hatálybalépéséig – 2010. június 1-jéig – azonban még számos feladat áll előttünk. A Magyar Országos Közjegyzői Kamarának el kell készítenie a fizetési meghagyásos eljárás technikai támogatására szolgáló informatikai rendszerét, a közjegyzőknek és alkalmazottaiknak pedig fel kell készülniük ezen igen felelősségteljes eljárás lefolytatására. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak az év végéig el kell készítenie a törvény végrehajtási rendeleteit; e körben a szakmai egyeztetések már megkezdődtek. Talán nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a fizetési meghagyásos eljárás átalakítása és közjegyzői hatáskörbe helyezése bátor, a maga nemében és közegében korszakalkotó lépés volt az Országgyűlés részéről. E jogalkotói döntést kizárólag az igazolhatja a közvélemény számára, ha a fizetési meghagyásos rendszer a szándékolt módon működik majd: ha a fizetési meghagyásos eljárások, és az ezeket követő végrehajtási eljárások lefolytatása – amelyek elrendelése ugyancsak közjegyzői hatáskörbe kerül – a törvényi határidőn belül megtörténik. Fontos átérezni annak a közös felelősségét, hogy a közjegyzői kar – és általában véve a közjegyzői tevékenység egészének – társadalmi, szakmai megítélését alapvetően fogja meghatározni, hogy ezzel az igen nehéz feladattal megbirkózik-e és hogyan birkózik meg e szakma. A modern demokratikus országok gyakorlatában – s mindehhez számítva az információs társadalom technikai apparátusát – ismert és bevett dolog, hogy meghatározott feladatokat a hagyományos intézményeken kívülre telepít a törvényalkotó, részint a gyorsabb ügyintézés, részint a technikai feltételek változása miatt. A szándék világos és egyértelmű, de csak akkor teljesül, ha a tagozódó igazságszolgáltatás új szereplői (vagy az új feladattal megbízott régebbi szereplők) az első naptól tisztában vannak felelősségükkel. Ebben az ügyben az esetleges kudarc nem a törvényalkotó kudarca lenne, hanem a közjegyzői karé. Sikere azonban olyan jogfejlődési irányt mutathat, amelyből szakmai és egzisztenciális értelemben a közjegyzők csak profitálhatnak (alkalmasint nem is keveset!). Mi ez utóbbi változattal számolunk, amelynek kibontakoztatása érdekében természetesen partner az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, illetve a kormányzat, de ugyanilyen fontos – sőt nélkülözhetetlen – a területi közjegyzői kamarák és általuk valamennyi kamarai tag támogatása. Nemcsak a törvény tartalmát tekintve érzem tehát úgy, hogy szimbolikus és egyben jogtörténeti jelentőségű a fizetési meghagyásos reform, hanem – minden túlzás nélkül – a közjegyzőség jövőjét, igazságszolgáltatásban betöltött szerepét illetően is. A törvény alkalmazásában, az alkalmazására való felkészülésben ezért ugyanolyan elhivatottság, szakmai egység és ügyfélközpontúság szükségeltetik a közjegyzői kar egésze részéről, mint amelyre alapozva a kormányzat letette a voksát az új fizetési meghagyás megteremtése mellett. A fizetési meghagyásos eljáráshoz hasonlítható jelentőségű – az ügyek számát, illetve az érintett élet- és jogviszonyok széles körét tekintve – a hagyatéki eljárás újraszabályozása. Több mint fél évszázada nem vállalkozott erre a jogalkotó, és természetesen nem is elsősorban az idő múlása adott rá okot. A közjegyzői jogszolgáltatás szinte összes területe megújult már, az örökléssel érintett jogviszonyok is változtak, de ami talán a legfontosabb:


az érintetteknek, az ügyfeleknek az eljárással szembeni követelményei is fokozódtak; ez is szükségessé tette a hagyatéki eljárás törvényi szabályozásának előkészítését. Bízunk benne, hogy egy modern, a társadalmi-gazdasági viszonyokhoz, a kapcsolódó jogterületek megváltozott szabályaihoz és az igazságszolgáltatással kapcsolatos kormányzati, társadalmi elvárásokhoz igazodó törvényjavaslat kerülhet hamarosan a Parlament elé. Kollégáink most összegzik a tervezetre érkezett észrevételeket (elmondható, hogy a szakma egyöntetűen üdvözli a szabályozás megújítását!); s ezt az alkalmat is megragadom arra, hogy megköszönjem a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának és a mellette működő szakmai bizottságnak a tervezet elkészítéséhez adott – bátran mondhatom: tudományos színvonalú – segítségét. A hagyatéki eljárásról szóló törvény jelentősége azonban túlmutat a szorosabb értelemben vett szabályozási tárgykörén. Nemcsak abban mérhető majd az eredménye, hogy évi több mint százezer közjegyzői nemperes eljárás lesz gyorsabban, költségtakarékosabban lefolytatható, hanem abban is (és ezt már jóval nehezebben számokban kifejezni), hogy az örökhagyó halálával beálló függő jogi helyzet egy hatékonyabb eljárás eredményeként jóval rövidebb ideig terhelheti a magánjogi viszonyokat, az emberi és üzleti kapcsolatokat. Nem utolsósorban: a hagyatéki eljárás az az eljárás, amelyen keresztül hatályosulnak a polgári jog öröklési szabályai, ez lesz az egyik eszköz arra, hogy az új Polgári Törvénykönyv, és részeként a megújuló öröklési – anyagi – jog is életbe lépjen. Az egyeztetésre kiküldött tervezet – leegyszerűsítve – két fő kérdésre koncentrál. Egyrészt arra, hogy egy teljes körű, eljárási garanciákkal körülbástyázott, alkotmányos és adatvédelmi szempontoknak megfelelő szabályozás jöjjön létre. Másrészt pedig arra, hogy az eljárás a függő jogi helyzetek mielőbbi felszámolására alkalmas legyen: történjék gyorsan az információ-áramlás (főként elektronikusan), a vagyon biztosítása pedig az eljárás minden szakában a lehető legegyszerűbben megoldott legyen, a vagyon jellegéhez, működtetéséhez igazodóan. Remélem sikerült érzékeltetnem Önökkel, hogy milyen alapvető jelentőségű változás zajlik ma a magyar közjegyzői szolgáltatások területén. Bízom benne, hogy ennek eredményeit hamarosan széles körben is élvezhetjük, s a következő kollokviumok alkalmával már a külföldi kollégák számára is átadhatóak lesznek tapasztalataink. Végezetül megköszönöm dr. Tóth Ádám úrnak, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökének e rangos esemény feletti védnökségre vonatkozó felkérését; azt örömmel vállalta el Igazságügyi és Rendészeti Miniszter Úr. Egyben engedjék meg, hogy tolmácsoljam dr. Draskovics Tibor Miniszter Úr üdvözletét és jókívánságait, aki ebben az időben a közép-európai és nyugat-balkáni belügyminiszterek részvételével megtartásra kerülő Salzburg Fórum rendezvényein vesz részt. Megköszönöm megtisztelő figyelmüket, s kívánok Önöknek az elkövetkezőkben jó munkát és hatékony együttműködést. A 21. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumot ezzel megnyitom. Dr. Avarkeszi Dezső IRM Államtitkár

2010.

1.

szám

Az írásbeli magánvégrendeletek alaki érvényessége A közjegyző a mindennapok gyakorlata során számos érdekes és elgondolkodtató problémával szembesül. A konkrét esetekben az ügyfelek szinte mindig „azonnali” választ kérnek a feltett kérdéseikre, azonban a gyakori sürgetés ellenére törvényi kötelezettségünk világos, érthető és legfőképpen jogilag megalapozott tájékoztatásban részesíteni a hozzánk forduló személyeket. A jelen cikk apropóját is a hétköznapok adták, az ennek keretében elemzett kérdések egy hagyatéki ügy kapcsán merültek fel. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy az itt leírtak más kollégák számára is hasznos tanulságul szolgálhatnak. A konkrét ügyben egy más által írt – alográf – írásbeli magánvégrendelet formájában végintézkedett az örökhagyó. A szóban forgó végrendeletet az örökhagyó kettő tanú jelenlétében írta alá, akiknek tanúi minősége, nyomtatott betűvel írt családi és utónevük, valamint saját kezű névaláírásuk kitűnik az okiratból. A tanúk lakcíme vagy igazolványszáma nem szerepel a végrendeleten. Amikor először szembesültem a kérdéssel, az első reakcióm az volt, hogy a végrendeleti tanúknak kötelezően fel kell tüntetni a lakcímüket is. Hiszen szinte „jogi népszokás” az, hogy bármilyen okirat esetén a tanúk a nevük mellett a lakcímüket, és legtöbb esetben igazolványaik számát is megjelölik. A megszokás mellett persze tanácsos felütni a Polgári Perrendtartást is, amely a teljes bizonyító erejű magánokiratok alaki kellékei között felsorolja azt a kritériumot is, hogy az okiratban szereplő tanúknak fel kell tüntetniük a lakcímüket is. Az idézett törvényhely fellapozása után kezdtem el gondolkozni azon a kérdésen, hogy a Polgári Törvénykönyv és a Polgári Perrendtartás szabályai vajon hogyan viszonyulnak egymáshoz az öröklési jog területén? Többen emlékezhetünk azokra a sokszor vitatott esetekre, amelyek a 90-es évek elején hatályos ingatlan-nyilvántartási jogszabály vonatkozó rendelkezéseinek értelmezése kapcsán merültek fel. Az említett ügyekben az ügyfelek névaláírásuk közjegyzői hitelesítését kérték az általuk szerkesztett, magánokiratba foglalt öröklési szerződéseken. Az ügyfelek azért kérték a névaláírás hitelesítést, mert az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. akkor hatályban volt rendelkezésére hivatkozással, az illetékes földhivatal abban az esetben jegyezte be a szerződéses örökös javára az öröklési jogot és annak biztosítására az elidegenítési és terhelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba, ha a szerződést közokiratba foglalták, vagy a magánokiratot


ügyvéd jegyezte ellen, illetve ha a magánokiraton a szerződő felek névaláírásának a valódiságát közjegyző tanúsította. Az öröklési szerződéseken, mint végintézkedéseken a névaláírás hitelesítésre tehát azért kerülhetett sor, hogy az okirat földhivatali bejegyzésre alkalmas legyen. Azonban – ahogy azt később látni fogjuk – ez a törvényi szabályozás komoly anomáliákat eredményezett, hiszen a Legfelsőbb Bíróság kategorikus álláspontja szerint a közjegyzői névaláírás hitelesítés nem teszi alakilag érvényessé az írásbeli végintézkedéseket. Annak ellenére sem, hogy a Polgári Perrendtartás vonatkozó szabályai szerint a közjegyzői aláírás hitelesítés „azonos értékű” a tanúk előtt aláírt magánokira tokkal, azaz ugyanúgy teljes bizonyító erő kapcsolódik mindkettőhöz. Ezt követően elkezdtem keresgélni a végrendeletek alaki érvényességét firtató bírósági határozatok között, és meglepődve tapasztaltam, hogy nincs hasonló esetkörrel foglalkozó ítélet. Pedig milyen gyakran fordulnak elő tanúk előtt aláírt írásbeli magánvégrendeletek a hagyatéki eljárásokban, illetve az öröklési perekben! Egyúttal azon is kellett csodálkoznom, hogy számos, a végrendeletek alaki kellékeire vonatkozó bírói ítélet „írásbeli magánokiratként”, vagy esetleg „teljes bizonyító erejű írásbeli magánokiratként” utal az adott ügyben érintett írásbeli magánvégrendeletre. Ekkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy szükség lenne a Ptk. és a Pp. által megjelölt fogalmak tisztázására, illetve az írásbeli magánvégrendeletek és a teljes bizonyító erejű magánokiratok dogmatikai elhatárolásra. A problémát összefoglalván a kérdésünk tehát a következő lehet: Hogyan viszonyul egymáshoz a Ptk. szerinti írásbeli magánvégrendelet és a Pp. által meghatározott teljes bizonyító erejű magánokirat? A Polgári Törvénykönyvről szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) az írásbeli magánvégrendeletekre vonatkozó törvényi előírásokat a 627-632. paragrafusaiban szabályozza. Mindenekelőtt fontos kiemelnünk azt, hogy a Ptk. által az öröklési jog kapcsán meghatározott – a végrendeletekre vonatkozó – alaki és tartalmi kellékek még a Polgári Törvénykönyv rendszerében is speciális, különös szabályokat fogalmaznak meg, eltérően az egyes jogügyletek kapcsán kötelezően előírt írásbeli alakisági kellékektől. Az írásbeli magánvégrendeletekre vonatkozó sajátos, az általánostól eltérő alaki és tartalmi szabályokat tehát a Ptk. idézett paragrafusai határozzák meg. Tartalmi szempontból a szóban forgó végintézkedés megfelel a jogszabályi előírásoknak, annak végrendeleti minősége nem kétséges, kétséget kizáróan meghatározza az örökhagyót, megjelöli az örökös személyét, valamint pontosan leírja az örökségül hagyott hagyatéki vagyon körét is. Alaki szempontból vizsgálva, a végrendelet keltének helye és ideje kitűnik az okiratból, és a más által írt, alográf végrendeletet az örökhagyó két tanú jelenlétében írta alá, és a végrendeletet a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírták. A Ptk. kommentárjával egyezően a vonatkozó jogszabályi rendelkezés – azaz a Ptk. 629. § (1) bekezdésének b) pontja – ugyanis a más által írt – alográf – magánvégrendeletet sajátos alaki feltételeit szabályozza. Az alográf végrendelet a Ptk. 629. § (1) bekezdése értelmében: „Az írásbeli magánvégrendelet érvényes, ha annak végrendeleti minősége, keltének helye és ideje magából az okiratból

2010.

1.

szám

10 kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják…” Nagyon fontos kiemelnünk azt, hogy a törvény magyarázata szerint a tanú szerepe a végrendelet készítésénél az, hogy az örökhagyó személyazonosságát igazolja. A Ptk. kommentárja szerint ugyanis az alográf végrendelet tanújának alkalmasnak kell lennie a végrendelkező személyének azonosítására. E követelménynek megfelelően tanú az lehet, aki képes a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására, aki nagykorú, nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság alatt és nem írástudatlan. A felsorolásban megjelölt, bármely kizáró feltétel megléte a végrendelet érvénytelenségét eredményezi. Az adott ügyben a tanúk, nagykorú, teljesen cselekvőképes és írni tudó magyar állampolgárok voltak, akik egyébként történetesen hosszú évtizedek óta az örökhagyó szomszédságában laktak. A kérdéses végrendelet tehát az idézett jogszabályhelynek megfelel. Az örökhagyó ugyanis az őt hosszú évtizedek óta ismerő szomszédjai – azaz a tanúk – jelenlétében aláírta a végrendeletét, és a tanúk a végrendeletet – amelyen a tanúi minőségüket megjelölték – aláírták. Tisztában vagyok azzal, hogy sok közjegyző kolléga álláspontja szerint a kérdéses végrendelet alakilag érvénytelen. Álláspontjuk szerint az alaki kellékhiányt az okozza, hogy a tanúk a tanúi minőségük, nyomtatott betűkkel kiírt nevük, valamint saját kezű névaláírásukon túlmenően nem tüntették fel a lakcímüket is. Véleményem szerint azonban ez az álláspont téves, mely tévedést a vonatkozó jogszabályok helytelen értelmezése okozza. A tanúk lakcímének feltüntetését nem a Ptk., és különösen nem annak speciális természetű öröklési rendelkezései szabályozzák. A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban Pp.) a bizonyítási eljárás kapcsán részletezi a magánokiratok alaki kellékeit. A Pp. szerint ugyanis: „196. § (1) A magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el, feltéve, hogy az alábbi feltételek valamelyike fennáll: b) két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük sajátkezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni…” A jogszabály kommentárja szerint az idézett rendelkezés indoka az, hogy amennyiben az aláírás valódiságát valamelyik fél vitássá teszi, akkor a tanú megidézhető, felkereshető legyen. A törvény szövege szerint kötelező a lakcím feltüntetése, annak elmaradása esetén nem keletkezik teljes bizonyító erejű magánokirat. A jogszabály szerint nem az érvényességét, vagy írásbeli magánokirati jellegét veszíti el a magánokirat a tanúk lakcímének megjelölése hiányában, hanem annak teljes bizonyító erejét. Már itt szeretném megjegyezni, hogy a Pp. az idézett jogszabályhely kapcsán nem általános jelleggel határozza meg azt, hogy mik az okiratok tanúinak polgári jogi értelemben vett „kritériumai”.


11 Éppen ellenkezőleg, a jogszabályhely csak azt fogalmazza meg, hogy mely esetekben rendelkezik teljes bizonyító erővel az írásbeli magánokirat, és ennek az egyik kritériuma az, hogy a tanúk a lakcímüket is feltűntessék. Az idézett jogszabályhely tehát a bizonyítási eljárás kapcsán felmerülő eljárásjogi rendelkezés. Zárójelben jegyzem meg, hogy az eset összes körülményeit vizsgálva, az évtizedek óta a szomszédban lakó tanúk lakcíme sem lehetett volna az adott esetben kétséges. Persze ez a kérdés már túlmutat a hagyatéki eljárás szűk körű bizonyítási lehetőségein. A fentiektől eltérően, a végintézkedések alaki kellékeit nem a teljes bizonyító erejű magánokiratokra vonatkozó Pp. rendelkezések szabályozzák, hanem a Ptk. 627-632. paragrafusaiban megjelölt speciális szabályok, azaz az írásbeli magánvégrendeletekre vonatkozó törvényi rendelkezések. Az idézett törvényi összefüggésre egyébként több öröklési jogi bírósági határozat is utal. Gondoljunk csak a fentiekben már megjelölt Legfelsőbb Bírósági Határozatra, mely szerint a közjegyzői névaláírás hitelesítéssel – amely a Pp. alapján egyenértékű a tanúk aláírásával, mintegy kiváltja azt – ellátott öröklési szerződés érvénytelen a Ptk. végrendeleti szabályai által előírt tanúk aláírása nélkül. Vagyis a Pp. teljes bizonyító erejű magánokiratra vonatkozó szabályai – amely szerint a közjegyzői névaláírás hitelesítés azonos bizonyító erejű a tanúk aláírásával – a Ptk. végintézkedésekre vonatkozó rendelkezései között értelmezhetetlenek. Az írásbeli magánvégrendelet tehát nem azonos a teljes bizonyító erejű magánokirattal. Amennyiben ezt állítanánk, akkor számos esetben a Pp. szabályokhoz képest szigorúbb öröklési jogi szabályozás súlytalanná válna. Példának okáért nem kellene annak minden lapján aláírni a végrendeletet, és az egyéb sajátos alaki követelmények sem érvényesülhetnének. A Polgári Törvénykönyv tehát kifejezetten és taxatíve szabályozza az írásbeli magánvégrendeletek alaki kellékeit, míg a Pp. a bizonyítási eljárásban értelmezhető írásbeli magánokiratok alaki kellékei vonatkozásában jár el így. Ugyanakkor a Ptk. értelmében az örökhagyó nem egy – a Pp. által szabályozott – teljes bizonyító erejű magánokiratban fejezi ki a végakaratát, hanem a Ptk. szerint meghatározott írásbeli magánvégrendelet formájában. A fentieket összefoglalván megállapíthatjuk, hogy a kérdéses végrendelet rendelkezik a Polgári Törvénykönyvben előírt, az alográf magánvégrendeletekre vonatkozó alaki és tartalmi kellékekkel, így az álláspontom szerint érvényes. Az lehetséges, hogy az eljárási jogi szabályok szerint az adott, és a Pp. szempontjából vizsgált érvényes írásbeli magánokirat nem rendelkezik teljes bizonyító erővel. Az viszont kétségtelen, hogy az adott okirat egy alakilag érvényes írásbeli magánvégrendelet. Dr. Mikó Ádám közjegyzőhelyettes, Budapest

2010.

1.

szám

12

A közjegyzői gyakorlatot érintő jogi esetek Nemzetközi családjogi kérdések az Európai Unióban Joghatóság és hatáskör a kapcsolattartás újraszabályozására A peres felek házastársak voltak, 1997. augusztus 7-én született Á. nevű gyermekük. Házasságukat a bíróság 2001. november 8-án kelt ítéletével felbontotta. Az eljárás során a házastársak egyezséget kötöttek, ennek értelmében kiskorú gyermekük az alperesi édesanyánál került elhelyezésre. Ezt követően a felek kapcsolata átmenetileg rendeződött, 2002. januárjától 2004. júniusáig élettársak voltak, ekkor azonban a kapcsolatuk végleg megszűnt. 2005. februárjáig Á. a felperessel élt, ezt követően a jogerős egyezségnek megfelelően az édesanyjával. A felek között 2005. őszétől a kapcsolattartással összefüggésben problémák jelentkeztek. A szülők 2006. novemberében a bírói egyezségben foglalt kapcsolattartás módosításáról, újraszabályozásáról egyezséget kötöttek, melyet a Gy.-i Gyámhivatal jóváhagyott. 2007. nyarán a felperes tudomást szerzett arról, hogy az alperes Á.-val együtt Olaszországban tartózkodik, és ott kíván letelepedni. Emiatt kezdeményezte a gyermek jogellenes külföldre vitele miatti eljárás megindítását. A magyar Központi Hatóság megkeresése alapján a Velencei Bíróság a szükséges eljárást lefolytatta, majd határozatában megállapította, hogy az alperes a felperes hozzájáruló nyilatkozata nélkül, jogellenesen vitte az Á. utónevű gyermeket Olaszországba, ahol tartózkodása nem ideiglenes jellegű, hanem végleges szándékkal költözött oda, élettársi kapcsolatot is létesített. A Velencei Bíróság a gyermek felperes részére történő átadásáról rendelkezett, amely 2008. március 1-jén meg is történt. A Velencei Bíróság határozatában azt is rögzítette, hogy a magyar bíróságnak van hatásköre annak eldöntésére, hogy a kisfiú Olaszországban éljen-e az édesanyjával vagy az apánál nyerjen elhelyezést. A felperes a Gy.-i Városi Bíróságon pert indított a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt, figyelemmel az anya jogellenes magatartására. Előadta, hogy már abban az időszakban is, amikor Á. az édesanyjával Magyarországon tartózkodott, nehezen volt biztosítható a gyermekkel való együttlét, kapcsolattartás, amióta pedig a kisfiú az édes-


13 anyjával Olaszországban él, ez még inkább problematikus, ellehetetlenült. A felperes nem látja a továbbiakban biztosítottnak a gyermek megfelelő elhelyezését az alperesnél, az olaszországi bizonytalan tényezők miatt. Ellenzi Á. külföldi tartózkodását. A felperes tartásdíjat is igényelt, valamint a kapcsolattartás szabályozását. Az alperes a kereset elutasítását kérte, és viszontkeresetet támasztott a gyermek olaszországi tartózkodási helyének kijelölése és a kapcsolattartás újraszabályozása iránt. A felperes a viszontkereset elutasítását kérte, nem járult hozzá, hogy a gyermek lakóhelye Olaszországban legyen. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét, illetve az alperes viszontkeresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az igazságügyi pszichológus szakértő véleménye értelmében mindkét szülő érzelmileg kötődik gyermekéhez, ugyanakkor mindkettőjüknél megállapítható aszociális viselkedés, ami gyermeknevelési alkalmasságukat hátrányosan módosíthatja. Az Á. nevű gyermek kinyilvánította a szakértő előtt, hogy édesanyjával szeretne élni, vele biztonságban érzi magát. A perben megállapítást nyert, hogy mindkét fél jó anyagi körülmények között él, lakáskörülményeik rendezettek, a gyermek elhelyezése mindkét családnál biztosított. A Csjt. 72/A. § (2) bekezdése szerint a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak és ennek következtében az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy mindkét fél körülményeiben lényeges változás következett be. A felperes újabb házasságot kötött, házastársának előző házasságából származó két kiskorú gyermekét a közös háztartásban együtt nevelik. Az alperes Olaszországba költözött, ahol élettársi kapcsolatot létesített. Erre tekintettel olaszországi tartózkodása nem átmeneti jellegű. Az alperes a felperes előzetes tájékoztatása, illetve a gyermek felkészítése nélkül döntött az olaszországi letelepedéséről, a szükséges engedélyek beszerzése, az édesapa, valamint a gyámhatóság jóváhagyása nélkül, és nem mérlegelte azokat a nehézségeket, amelyek ezzel mind a gyermekre, mind a felperesre hárulnak. Döntését az apa jogait, gyermeke iránt érzett szeretetét, ragaszkodását, a gyermek hozzá és Magyarországhoz való kötődését figyelmen kívül hagyva hozta meg. Ugyanakkor a bíróságnak a gyermek elhelyezése (annak megváltoztatása) során mindenekelőtt a gyermek érdekét kell szem előtt tartania. A perben bizonyítást nyert, hogy a kisfiú édesanyjához érzelmileg erősebben kötődik, hiszen születése óta vele töltött el több időt. Az alperes alkalmas a gyermek nevelésre, nem merült fel olyan tényező, amely indokolná a gyermekétől való elválasztását. Az eset összes körülményét mérlegelve az elsőfokú bíróság nem találta indokoltnak a gyermekelhelyezés megváltoztatását és a felperes keresetét elutasította. Nem találta megalapozottnak ugyanakkor az alperes viszontkeresetét sem, ugyanis mind a gyermekkel, mind a felperessel szemben méltánytalan, visszafordíthatatlan és

2010.

1.

szám

14 hátrányos folyamatokat idézhetne elő, ha a bíróság az anya olaszországi lakóhelyét jelölné ki a gyermek tartózkodási helyéül. Az elsőfokú bíróság döntése meghozatalánál különös figyelemmel volt azon anyai nyilatkozatra, mely szerint ha az apa a gyermeket látni akarja, utazzon ő Olaszországba és viselje annak költségeit. Ezen kijelentés arra enged következtetni, hogy az anya saját érdekeit helyezi előtérbe, figyelmen kívül hagyva a gyermek és az apa érdekeit, jogait. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva az Á. utónevű gyermek tartózkodási helyéül az alperes olaszországi lakóhelyét jelölte ki. A kapcsolattartás szabályozásának megváltoztatására vonatkozó kereseti és viszontkereseti kérelem tárgyában a pert megszüntette és elrendelte az ezzel kapcsolatos iratok megküldését a Gy.-i Városi Gyámhivatal részére. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság helyesen döntött, amikor a gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló keresetet elutasította, az ugyanis nem áll a kiskorú érdekében. A lefolytatott bizonyítási eljárás során nem merült fel olyan adat, hogy az alperes a gyermeket nem megfelelő módon gondozná, látná el, illetve olyan körülmény nem volt megállapítható, ami indokolttá tenné a gyermekelhelyezés megváltoztatását, a kiskorú felperesnél történő elhelyezését. A másodfokú bíróság ugyanakkor az elsőfokú bíróságnak a gyermek tartózkodási helyének kijelölése iránti kérelem elutasításával kapcsolatos okfejtését nem találta megalapozottnak. A 4/1987./VI.14./ IM rendelet (Csjtr.) 33. §-ának (1) bekezdése szerint a közösen gyakorolt szülői felügyeleti jog körében a különélő szülők közötti vita esetén bármely szülő kérelmére a gyermek lakóhelye szerint illetékes bíróság nemperes eljárásban, soron kívül határoz. A Csjtr. 34. §-a értelmében a gyermek tartózkodási helyének kijelölése kérdésében – a különélő szülők közötti vita esetén – a bíróság akkor dönt, ha a szülői felügyeletet gyakorló szülő a kiskorút tartósan állandó lakásán kívül más személynél (intézményben), vagy tartósan (egy évet meghaladóan) külföldön kívánja elhelyezni. Amikor az elsőfokú bíróság úgy döntött, hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatása jelen esetben nem indokolt, ezt abban a meggyőződésben tette, hogy a gyermek anyai elhelyezése nem tekinthető érdekeivel ellentétesnek. A kisfiú Olaszországban lakókörnyezetébe, illetve az iskolai közösségbe beilleszkedett, mind a bíróság, mind a szakértő előtt úgy nyilatkozott, hogy jelenlegi lakóhelyén, az alperesnél szeretne élni. Minderre figyelemmel a másodfokú bíróság a gyermek tartózkodási helyéül – a tényleges helyzetnek megfelelőn – az alperes olaszországi lakóhelyét jelölte ki ítéletével, nem találta indokoltnak ugyanis ezen kérdés vonatkozásában a felek felhívását egy újabb, nemperes eljárás megindítására. A kapcsolattartás szabályozásának megváltoztatására vonatkozó kereseti és viszontkereseti kérelmek tárgyában a másodfokú bíróság a pert a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján figyelemmel a Pp. 130. § (1) bekezdésének b) pontjára, megszüntette, a Csjt. rendelkezéseire tekintettel.


15 A Csjt. 92. §-ának (5) bekezdése értelmében ha a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, ennek megváltoztatását a határozat jogerőre emelkedésétől számított két éven belül csak a bíróságnál lehet kérni. A kapcsolattartásra vonatkozó egyezség bírói jóváhagyása (2001. november 8.) óta azonban már több mint két év eltelt, ezért a kapcsolattartás szabályozása, illetve annak módosítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozik. Figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság a kiskorú gyermek tartózkodási helyéül az alperes olaszországi lakóhelyét jelölte ki, indokolt és szükséges a felperes és a kiskorú gyermek közötti kapcsolattartás újraszabályozása, amelyre a felperesi kereset, illetve alperesi viszontkereset irányul. Ezért a másodfokú bíróság a per megszüntetése mellett – a szükséges intézkedések megtétele érdekében – elrendelte a vonatkozó iratok megküldését a Gy.-i Városi Gyámhivatal részére. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a kapcsolattartás tekintetében hozott permegszüntető és a kapcsolattartás szabályozására a Gy.-i Városi Gyámhivatalt kijelölő rendelkezések hatályon kívül helyezését és e körben a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését kérte, illetve – vagylagosan – azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot, a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával. A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet mind eljárásjogi, mind anyagi jogi szabályokba ütközik, ezért jogszabálysértő. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. 1. A felperes felülvizsgálati kérelme szerint a magyar gyámhivatal nem rendelkezik illetékességgel a kapcsolattartás szabályozására, arról csak az olasz hatóság dönthet. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat– és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006./XII.23./ Korm. rendelet 9. §-a szerint a városi gyámhivatal dönt a gyermek és a szülő, illetve más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartásáról. A 21. § (1) bekezdése értelmében az eljárásra az a gyámhatóság illetékes, amelynek területén a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának a lakóhelye található. Jelen esetben pedig – nem vitásan – a szülői felügyeletet az alperes gyakorolja, akinek lakóhelye Olaszországban van. Figyelemmel arra, hogy a felperes Magyarországon él, míg az alperes és a kiskorú gyermek szokásos tartózkodási helye Olaszországban van, elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy melyik állam rendelkezik joghatósággal a kapcsolattartás szabályozására. Az Európai Unió tagállamai között – főszabályként – ezt a kérdést az dönti el, hogy melyik államban van a gyermek jogszerű, szokásos tartózkodási helye. Speciális eset, amikor a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye akként változik meg, hogy a gyermek szülőjével egyik államból a másikba költözik. Ez rendszerint felveti a gyermekkel való kapcsolattartás módosításának szükségességét, figyelemmel arra, hogy a kapcsolattartási jog általában már nem gyakorolható olyan módon és gyakorisággal mint korábban, amikor a szülők még egy államban (esetleg egy városban) éltek.

2010.

1.

szám

16 A fenti esetre vonatkozóan a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000./EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003. EK rendelet (2003. november 27.), az ún. Brüsszel II. Rendelet 9. cikke speciális, átmeneti rendelkezést határoz meg a gyermek korábbi szokásos tartózkodása helye szerinti joghatóság fennmaradását illetően. Ennek értelmében ha a gyermek az egyik tagállamból a másikba jogszerűen költözik és ott új szokásos tartózkodási helyet szerez, a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam (eredeti tagállam) bíróságaihoz a gyermek láthatására jogosult szülő a költözést követően még három hónapig a láthatást szabályozó határozat módosítása iránti kérelemmel fordulhat. Jelen esetben – nem vitásan – az alperes jogellenesen vitte el a gyermeket Olaszországba, a gyermek visszaviteléről olasz bíróság határozott. Ezt követően azonban a magyar bíróság a felperes keresetét elutasítva, a gyermek alperesnél történt elhelyezésén nem változtatott, a másodfokú bíróság 2008. november 12-én jogerős ítéletével pedig Á. tartózkodási helyéül az alperes olaszországi lakóhelyét jelölte ki. E döntésekkel pedig jogszerűvé vált a gyermek Olaszországba költözése, olaszországi tartózkodása. A jogerős ítélet keltétől nyílt meg az a három hónapos határidő, amelyen belül a kapcsolattartás módosítását még a magyar hatóságtól lehetett kérni, és ennek érdekében a másodfokú bíróság az ítélethozatalával egyidejűleg intézkedett is, a felek keresetére, illetve viszontkeresetére tekintettel. A kifejtettekre tekintettel a Gy.-i Városi Gyámhivatal a korábban szabályozott kapcsolattartás módosítására hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik, figyelemmel a gyámhatóságokról, valamint a gyámhatósági eljárásról szóló 149/1997./IX.10./ Korm. rendelet 22. §-a (4) bekezdésének b) pontjába foglaltakra, mely a hivatkozott EK rendeletre tekintettel kimondja, hogy a kapcsolattartásra jogosult szülő a gyermek külföldre költözését követő három hónapon belül kérheti a gyámhivatalból a kapcsolattartás szabályozását, újraszabályozását, ha a gyermek a törvényes képviselőjével az Európai Unió valamely tagállamába jogszerűen távozik. Bár a Brüsszel II. Rendelet a kapcsolattartás újraszabályozásával ös�szefüggésben „bírósági” hatáskörről szól, azonban a magyar jogi szabályozás értelmében a kapcsolattartás rendezésére vonatkozó hatáskör – a Csjt. 92. §-ának megfelelően – megoszlik a gyámhatóság, illetve a bíróság között. Jelen esetben pedig – a korábban kifejtettek szerint – a kapcsolattartás újraszabályozására a gyámhatóság rendelkezik hatáskörrel. 2. A felperes felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a Csjt. 92. § (4) bekezdése értelmében ha házassági vagy gyermekelhelyezési per van folyamatban, a szülők megegyezésének hiányában a kapcsolattartásról azért a bíróság dönt, mivel birtokában van mindazoknak az adatoknak, melyek a kapcsolattartás megfelelő, a konkrét ügyben előállt élethelyzethez alkalmazandó szabályozásához szükségesek. Erre tekintettel a bíróságnak kell döntenie a kapcsolattartásról akkor is, ha a gyermekelhelyezés megváltoztatásáról határoz. Az egységes bírói gyakorlat értelmében a Csjt. 92. §-ának (4) bekezdése alapján jár el a bíróság, amikor a gyermekelhelyezés megváltoztatásával összefüggésben újra szabályozza


17 a kapcsolattartást, mivel a kapcsolattartásra jogosult szülő személye megváltozik. Jelen esetben azonban a bíróság a gyermek elhelyezését nem változtatta meg, így nem kerülhetett sor a kapcsolattartás – gyermekelhelyezés megváltoztatásával összefüggő – újraszabályozására. A kapcsolattartásnak a gyermek külföldi tartózkodási helyére tekintettel szükséges módosításáról pedig – a korábban kifejtettek szerint – csak a gyámhatóság dönthet. A Gy.-i Városi Gyámhivatal egyébként megfelelő ismeretekkel rendelkezik a felekről, kiskorú gyermekükről, illetve az ügy egyedi jellegzetességeiről, figyelemmel arra is, hogy korábban ő hagyta jóvá a felek kapcsolattartás módosítására vonatkozó egyezségét. 3. A felperes szerint a másodfokú bíróság azzal, hogy a kapcsolattartás szabályzását mellőzte, megsértette a Csjt. 1. §-ának (2) bekezdésében írt azon alapvető szabályt is, mely szerint a törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni. A gyermek érdekét pedig jelen esetben az szolgálta volna, ha a különélő szülővel való kapcsolattartást a másodfokú bíróság szabályozza újra. A különélő szülők esetében a kiskorú gyermek érdeke, hogy mindkét szülőjével szoros kapcsolatot tarthasson fenn. Amennyiben a körülmények változnak, a kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseket – szükség esetén – ehhez igazodóan módosítani kell. A gyermek kapcsolattartáshoz fűződő jogos érdeke azonban csak a jogszabályok keretei között érvényesülhet, jelen esetben pedig kizárólag a gyámhivatalnak van e vonatkozásban döntési joga és kötelezettsége. A másodfokú bíróság megsértette volna a Csjt. rendelkezéseit, amennyiben a gyámhatóság hatáskörét elvonva, a két éves időkorlátot figyelmen kívül hagyva maga módosítja a korábban a gyámhatóság által jóváhagyott kapcsolattartást. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős határozat nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II.20.622/2009. szám)

Joghatóság és az alkalmazandó jog a bontóperben viszontkeresettel érvényesített tartási igény tekintetében A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a peres felek Magyarországon, Ö.-n kötöttek házasságot 1983. július 2-án. 1985. április 16-án D., 1999. szeptember 14-én pedig V. utónevű gyermekeik születtek. A felperes családjával együtt 1989. decemberében Németországba költözött, ahol a felek vendégmunkásként dolgoztak, lakást béreltek. Németországi tartós életvitelük mellett gyakran hazatértek Ö.-re, ahol közös tulajdonú ingatlannal rendelkeznek. Az alperes a második gyermek születését követő egy év elteltével munkaviszonyát megszüntette, ettől kezdődően a gyermekeket, illetve a családját látta el, a felperes munkájához biztosította a megfelelő családi hátteret.

2010.

1.

szám

18 A peres felek házasságában 2003-ban kezdődtek a problémák, 2006. júliusában az életközösség végleg megszűnt. Azóta is Németországban, azonban különváltan élnek. Az alperes 2007. januárjában szerződéses munkaviszonyt létesített, egy napközi otthonban dolgozik csoportvezetői beosztásban, havi jövedelme 900 euro. A felperes jövedelme 2006-ban havi 2934 euro volt, melyből – megállapodásuk alapján – az alperes részére a különélés időpontjától kezdődően a V. utónevű gyermek tartására eleinte 290, később 270 euro tartásdíjat fizetett. A felperes támogatta a nagyobbik gyermeket is, aki 2006-ban fejezte be iskolai tanulmányait. Később munkába állt, önálló életkezdéséhez a felperes anyagi támogatást nyújtott. A felperes 2007-2008. évekre vonatkozó havi nettó jövedelme a gyermektartásdíj levonását követően mintegy 2300 euro volt. A felperes módosított keresetében a házasság felbontását kérte, nem ellenezte a V. utónevű gyermek alperesnél történő elhelyezését, havi 270 euro gyermektartásdíj megfizetését vállalta. Kérte a kapcsolattartás szabályozását is. Az alperes módosított ellenkérelmében nem ellenezte a házasság felbontását, viszontkeresettel kérte a V. utónevű gyermek nála történő elhelyezését, a felperes havi 270 euro gyermektartásdíj megfizetésére történő kötelezését, a kapcsolattartás rendezését, valamint 2006. augusztus 1-jétől kezdődően házastársi tartásdíjat minimum 3 évi időtartamra, havi 900 euro összegben. Az alperes joghatósági kifogást is előterjesztett, álláspontja szerint ugyanis a magyar bíróság jelen per eldöntésére nem jogosult. Az alperes a házastársi tartásdíjra vonatkozó viszontkereset elutasítását kérte, arra hivatkozva, hogy az alperes a tartásdíjra nem szorul rá. Az elsőfokú bíróság a peres felek házasságát felbontotta, V. utónevű gyermeküket az alperesnél helyezte el. Kötelezte a felperest, hogy 2008. március 1-jétől kezdődően fizessen meg az alperes részére havi 270 euró gyermektartásdíjat. Szabályozta a felperes és a V. utónevű gyermek közötti kapcsolattartást is, ugyanakkor az alperes házastársi tartásdíjra vonatkozó viszontkeresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság az alperes eljárási kifogására tekintettel elsődlegesen a joghatóság, illetve az alkalmazandó jog kérdésében foglalt állást. Megállapította, hogy a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2201/2003. EK rendelet (Brüsszel II. A. rendelet, a továbbiakban: Rendelet) 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a Rendeletet a házasság felbontása, a különválás vagy a házasság érvénytelenítése iránti ügyekben kell alkalmazni. A 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy a házasság felbontásával, a különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek mindkét házastárs állampolgára. Tekintettel arra, hogy a felperes és az alperes kettős, magyar, valamint német állampolgár, az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a magyar bíróság általános joghatósággal rendelkezik a házasság felbontásával kapcsolatos perekben. A Rendelet 4. cikke pedig


19 kimondja, hogy az a bíróság, amely előtt a 3. cikk alapján az eljárás folyamatban volt, joghatósággal rendelkezik a viszontkereset megvizsgálására is, amennyiben az a Rendelet hatálya alá tartozik. Tekintettel arra, hogy a bíróság a házasság felbontása vonatkozásában mint személyi állapotot érintő eljárásra joghatósággal rendelkezik, így joghatósággal rendelkezik a jelen perhez kapcsolódó tartási kötelezettség (gyermektartásdíj, valamint „asszonytartás”) elbírálása tekintetében is. Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendelet 3-4. cikke összhangban áll a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (Nmjt.) 56. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal is, mely szerint amennyiben a tartási kötelezettség személyi állapotot érintő eljárásban kerül elbírálásra, a magyar bíróság eljárhat akkor is, ha a személyi állapotot érintő eljárásra joghatósággal rendelkezik. Az alkalmazandó jog tekintetében az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a perben a magyar jogot, nevezetesen a Csjt. rendelkezéseit kell alkalmazni, a Nmjt. 11. §-a szerint ugyanis az ember személyes joga annak az államnak a joga, amelynek állampolgára. A peres felek viszonylatában pedig személyes joguk a magyar, tekintettel arra, hogy mindketten magyar állampolgárok. Az ügy érdemét tekintve a házastársi tartásdíjra vonatkozó alperesi viszontkeresettel kapcsolatban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes 2007. januárjától munkaviszonyt létesített, 900 euro havi jövedelemmel rendelkezik, így esetében nem áll fenn a Csjt. 21. §-ában meghatározott feltétel, az önhibán kívüli rászorultság. Az alperes egészséges, megfelelő szakképesítéssel, német nyelvtudással rendelkezik, ennek köszönhetően csoportvezetői munkakörben dolgozik, ami német viszonyok között is nyilvánvalóan kiemelt munkakört jelent. Az alperes tehát megfelelő jövedelemmel rendelkezik, amelyből kiadásait fedezni tudja. Három szobás lakást tart fenn, személygépkocsival rendelkezik, a jövedelmén kívül 150 euro családi pótlék ellátásban is részesül, valamint a felperestől havi 270 euro gyermektartásdíjat kap. A felperes teljesítőképessége ugyan fennáll, azonban mivel az alperes esetében hiányzik a rászorultság, így számára az elsőfokú bíróság álláspontja szerint házastársi tartásdíj nem volt megállapítható. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, egyben az alperest 312.000 forint fellebbezési költség megfizetésére kötelezte a felperes javára. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy az alperes a fellebbezési tárgyaláson a házastársi tartásdíjra vonatkozó viszontkeresetétől elállva, e tekintetben a per megszüntetését kérte. A felperes azonban az alperesi elálláshoz nem járult hozzá, ezért a másodfokú bíróság a pert nem szüntethette meg. Figyelemmel arra, hogy az alperes fellebbezésében annak megállapítását kérte, hogy a házastársi tartásdíj fizetésére vonatkozó igény elbírálására a magyar bíróságnak nincsen joghatósága, a másodfokú bíróság megállapította, hogy ugyan az elsőfokú bíróság tévedett, amikor joghatóságát a 2201/2003. EK rendelet alapján állapította meg, a Rendelet

2010.

1.

szám

20 1. cikke (3) bekezdésének e) pontja szerint ugyanis a Rendelet a tartási kötelezettségre nem alkalmazható. Jelen esetben a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001. EK rendelet (Brüsszel-I. rendelet) az irányadó, ezt kell alkalmazni. E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bírósága előtt kizárólag a joghatóságra vonatkozó II. fejezet 2-7. §-ában megállapított rendelkezések alapján perelhető. A keresetlevél előterjesztésekor az alperes Németországban lakott, német állampolgár (is) volt, így választhatott, hogy a házastársi tartásdíj iránti igényét a 2. cikk (1) bekezdése szerint a felperes szokásos tartózkodási helye alapján, illetve az 5. cikk 2. pontjának első fordulata szerint a saját joga alapján egyaránt joghatósággal rendelkező német bíróság előtt terjeszti-e elő, vagy személyi állapotot érintő per járulékos kérdéseként Magyarországon. Az 5. cikk 2. pontjának második fordulata ugyanis lehetőséget biztosított arra, hogy tartásra vonatkozó viszontkeresetét bontóperben járulékos kérdésként, a bontóperre joghatósággal rendelkező bíróság előtt érvényesítse (a magyar bíróság joghatósága a házasság felbontására irányuló kereset elbírálására a Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján fennállt), figyelemmel arra, hogy a felperessel azonos az állampolgársága. A magyar bíróság joghatósága tehát a házastársi tartásdíjra vonatkozó viszontkereset elbírálására fennállt, a Rendelet 1.cikke (3) bekezdésének e) pontjában foglaltak ellenére. A másodfokú bíróság álláspontja szerint helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a házastársi tartásdíjról a magyar jog, nevezetesen a Csjt. rendelkezései alapján döntött, ugyanis nincsen olyan uniós rendelkezés, amely az alkalmazandó anyagi jogra vonatkozóan előírást tartalmazna, ugyanakkor a peres felek személyes joga a magyar jog (is) és az Nmjt. 39. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a házastársak személyi és vagyoni viszonyaira – ideértve a házastársi névviselést, tartást, valamint a házassági vagyonjogi megállapodást is – az a jog az irányadó, amely az elbírálás idején a házastársak közös személyes joga volt. A joghatósággal rendelkező magyar bíróság a magyar állampolgárok ügyében – értelemszerűen – a vonatkozó magyar anyagi jog szabályait alkalmazta. Érdemben a másodfokú bíróság megállapította, hogy helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor az alperesi viszontkeresetet elutasította, ugyanis a házastársi tartásdíj megállapításához a magyar jog szerint a házastárs önhibáján kívüli rászorultsága is szükséges, ami jelen esetben nem állt fenn. Az alperes rendszeres jövedelemmel rendelkezik, ennek összege még a kiadások levonása után is elegendő saját maga és gyermeke megélhetési költségeinek fedezésére, figyelemmel a felperes által fizetett gyermektartásdíj összegére is. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a házastársi tartásdíj vonatkozásában – az alperes elállása folytán – a per megszüntetését kérte a Pp. 284. §, illetve a Pp. 157. § alapján, másodlagosan pedig annak megállapítását, hogy a magyar bíróságnak nem volt joghatósága a házastársi tartásdíjra vonatkozó igény elbírálására és a jogvita eldöntésénél alkalmazandó anyagi jog sem a magyar jog.


21 Az alperes szerint a Brüsszel-I rendelet az eljáró bíróság joghatóságát és az alkalmazandó anyagi jogszabályt a tartást igénylő lakóhelye szerint határozza meg, különös tekintettel arra, hogy ez a bíróság ismeri a helyi viszonyokat, a mindennapi életvitelhez, létfenntartáshoz szükséges kiadásokat. A magyar bíróság nem is tudna a németországi körülményeknek megfelelő adekvált, életszerű döntést hozni. A rendelet 5. cikkének 2. pontja is azt tartalmazza, hogy a tartásra jogosult lakóhelye szerinti bíróságon perelhető a kötelezett. Az első- és másodfokú bíróság megsértette a kötelezően alkalmazandó EK rendeletet, amikor a házastársi tartásdíjról döntött, a magyar jog alkalmazásával. Az alperes a jogerős ítélet szerint fizetendő perköltség mértékét is vitatta, túlzóan magas mértékűnek ítélte, melynek hátterében az áll, hogy a felperes több alkalommal Magyarországra utazott a tárgyalásra, noha itt jogi képviselővel rendelkezett. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős határozat hatályban tartására irányult, mivel a másodfokú bíróság a jogszabályoknak megfelelően döntött a joghatóság kérdésében. Maga az alperes is elismerte a magyar bíróság joghatóságát, amikor a házastársi tartásdíjra vonatkozó igényét itt terjesztette elő, viszontkereset formájában. A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatok alapján helyesen döntött a felperesi perköltség megtérítéséről is. A felperes ellenkérelmében vitatta az alperes jogi képviselője meghatalmazásának érvényességét, ez a felvetés azonban – a peres iratok között elfekvő meghatalmazások alapján – nem volt helytálló. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. a) Az alperes viszontkereseti kérelmétől való elállása A Pp. 284. §-ának (2) bekezdése szerint a felperes házassági perben keresetétől az eljárás bármely szakában az alperes hozzájárulása nélkül is elállhat. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy ez a rendelkezés jelen esetben nem alkalmazható, ugyanis a Pp. 276. §-ának (2) bekezdése taxatív felsorolást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mit kell házassági peren érteni. E felsorolásban a házastársi tartásdíj megállapítása iránti per nem szerepel, így az alperes elállása folytán a pert csak az általános szabályok szerint, a Pp. 160. § (1) bekezdésének alkalmazásával lehetett volna megszüntetni, tehát abban az esetben, ha az elálláshoz az ellenérdekű fél, a felperes hozzájárult volna. A felperes ugyanakkor a hozzájárulását kifejezetten megtagadta, erre tekintettel a másodfokú bíróságnak az alperes viszontkeresetéről érdemi döntést kellett hoznia. b) Joghatóság és alkalmazandó anyagi jog a házastársi tartásdíj iránti igény elbírálása során A Tanács 44/2001. EK rendeletének, tehát a Brüsszel-I. rendelet 5. cikke 2. pontjának első fordulata szerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető tartással kapcsolatos ügyekben, a tartásra jogosult lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének bírósága előtt. Hasonló rendelkezést tartalmaz a Nmjt. 56. §-ának (1) bekezdése is, mely szerint tartási kötelezettségből eredő jogvita esetén eljárhat magyar bíróság akkor is, ha a tartásra jogosult lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye belföldön van.

2010.

1.

szám

22 Mind a két idézett rendelkezés lényegében főszabályként a felperesi lakóhely, illetve tartózkodási hely szerinti joghatóságot állapítja meg a tartási perekben, a tartást igénylő anyagi helyzete ugyanis általában nem teszi lehetővé, hogy igényérvényesítés céljából a kötelezett külföldi lakóhelye szerinti állam bírósága előtt lépjen fel. Helyesen mutatott rá felülvizsgálati kérelmében az alperes arra is, hogy általában a tartásdíjat igénylő személy lakóhelye szerinti bíróság rendelkezik megfelelő helyismerettel és információval arról, hogy a kérelmező rászorultságát, a megélhetés szükségleteit megítélhesse. A Brüsszel-I. rendelet azonban választási lehetőséget biztosít a jogosultnak arra, hogy igényét máshol is érvényesíthesse. Az 5. cikk 2. pontjának második fordulata ugyanis úgy rendelkezik, hogy valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető, amennyiben az ügy kimenetele személyi állapotot érintő eljárástól függ, az ilyen eljárásra saját joga alapján joghatósággal rendelkező bíróság előtt, kivéve, ha az említett joghatóság kizárólag az egyik fél állampolgárságán alapul. Akár tudatosan, akár e jogszabályhely ismerete nélkül, azonban az alperes e rendelkezésnek megfelelően járt el, amikor a személyi állapoti ügyben (házassági perben) eljáró magyar bíróság előtt terjesztette elő tartási igényét, mint járulékos kérdést. A magyar bíróság a Brüsszel II.A. Rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján joghatósággal rendelkezett a felperes által indított bontókereset tárgyalására, mindkét fél magyar állampolgárságára tekintettel. E Rendelet alapján a magyar bíróság joghatósága – elvben – a házastársi tartásra vonatkozóan nem lett volna megállapítható, azonban a magyar bíróság mégis eljárhatott az alperesi viszontkereset tárgyában, tekintettel arra, hogy joghatóságát a Brüsszel-I. rendelet 5. cikke 2. pontjának idézett második fordulata megalapozta. Amennyiben tehát mindkét házastárs magyar állampolgár, de lakóhelyük vagy szokásos tartózkodási helyük az Európai Unió más tagállamában van, a magyar bíróság az egyik házastárs által indított bontóperben eljárhat a per járulékos kérdéseként viszontkeresettel érvényesített házastársi tartás iránti igény tekintetében is. Ez utóbbival kapcsolatban tehát a per – joghatóság hiánya miatt – nem szüntethető meg. Helyesen döntöttek a perben eljárt bíróságok akkor is, amikor a magyar jog alkalmazását írták elő eltérő uniós rendelkezés hiányában az Nmjt. 39. §-ának (1) bekezdése alapján (elsőfokú ítélet 6. old., másodfokú ítélet 4-5. old.). Ennek megfelelően a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdését alkalmazva, a bizonyítékok helyes okszerű mérlegelésével jutott az első-, illetve másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy az alperes házastársi tartásdíj iránti igénye nem volt alapos, mivel megfelelő jövedelmére tekintettel nem tekinthető a tartásra rászorultnak. Nem volt alapos az alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú eljárásban megállapított perköltségre vonatkozóan sem. A felperes három alkalommal jelent meg a másodfokú eljárásban megtartott fellebbviteli tárgyalásokon. Személyes megjelenése a személyi állapoti perben indokolt, illetve méltányolható volt. Erre tekintettel helyesen döntött a másodfokú bíróság, amikor az alperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel


23 a 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3. §-a (4) bekezdésében foglaltakra – 312.000 forint fellebbezési költség megfizetésére kötelezte, mely az ügyvédi munkadíj mellett a felperes pontosan meghatározott útiköltségének megtérítését is szolgálja. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.20.491/2009.) Dr Kőrös András legfelsőbb bírósági tanácselnök

2010.

1.

szám

24

Nemzetközi sajtószemle Új kataszteri bejegyzési eljárás Szlovákiában Ars Notaria 3. szám

A cikk szerzője JUDr. Peter Straka (Szlovák Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma) arra mutat rá, milyen hiányosságokkal működött eddig az ingatlan-nyilvántartási rendszer (162/1995 számú kataszteri törvény értelmében a kataszter adatai, csak az ellenkezője bizonyításáig tekinthetők hitelesnek) és hogyan kíséreli meg a jogszabályi módosítás mindezeket kiküszöbölni a jogbiztonság érdekében. A ’materiális publicitás’ biztosítására a polgári törvénykönyvben elegendő egy mondat betoldása, míg a nyilvántartási eljárás esetében mindez nehézkesebb. A szeptemberben bevezetett változások már rendeznek néhány– a dologi jogokra és a kataszterre vonatkozó – problémás kérdést. A szlovák eljárásban a nyilvántartásba vételi engedélyezés nem hordoz magán bírósági attribútumokat, az csupán közigazgatási eljárás, így indokoltan került elfogadásra az a módosítás, miszerint ezentúl az ingatlan-átruházási szerződést polgárjogi szempontból nem vizsgálja nyilvántartó, ha azt közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által hitelesített okiratba foglalták. A közjegyzők hatósági jogállását erősíti a jogszabály módosítás, mivel a közjegyző, mint természetes személy az államtól kap meghatározatlan időre felhatalmazást, hogy a kijelölt székhelyén közjegyzői és az említett jogszabály keretében megnevezett egyéb tevékenységet végezzen. A szakma iránti bizalmat növeli az a jogszabályi kötelezés, mely szerint az ingatlan ügyletek esetében a közjegyző tájékoztatás ad az ügyfélnek a fizetési feltételekről. A novella a bejegyzési határidőket 15, 20 és 30 napban határozza a meg; az első a gyorsított eljárást jelenti, a második a közjegyzői vagy ügyvédi közreműködéssel készült szerződés esetében érvényesül. Új intézményként került be a jogszabályba az ún. „értesítés a szándékolt bejegyzési indítványról”, mellyel elektronikus formában értesítheti a nyilvántartást az ügyfél ilyen szándékáról legkorábban 90 nappal az indítvány benyújtását megelőzően. Szlovákiában a közjegyzői okiratba foglalt ingatlan-szerződések száma egyelőre nem túl nagy, annak ellenére, hogy a jogi szabályozás szerint egyedüli jogosult az ügyvéd és a közjegyző az ilyen szolgáltatások nyújtására. Részben ez a jogi rendelkezés megközelíti már a végső célt, vagyis a kataszter (materiális) nyilvánosságát és így a szerződések jóhiszemű részesei jogainak megerősítését. A kamarai aktualitások között szerepel az a cikk, melyet a szlovák kamara elnöke JUDr. Miroslav Duris készített a május 28-29-én lezajlott ötoldalú kamarai találkozó


25 kapcsán. A MOKK szervezésében került sor egy másfél napos kollegiális összejövetelre Budapesten azzal a fő céllal, hogy a résztvevő kamarák (HR, HU, NL, RO és SK) delegációi közelebbről megismerkedjenek a holland közjegyzői rendszerrel, és egyben a szervezet új vezetőségével. Mint köztudott, az európai intézmények, ezek közül is kiváltképpen az Európai Bizottság és annak versenyjogi, belsőpiaci szakértői példaértékűnek tartják a Hollandiában a ’90-es évek során megvalósított közjegyzői liberalizációt. A holland kamara képviseletében Dr. Erna Kortlang és Dr. Geert Lekkerkerker közjegyzők mutatták be a holland közjegyzőség szervezetét, a közjegyzői tevékenység lényegét, a kulcsfontosságú közjegyzői eljárásokat és a liberalizáció hozta tapasztalatokat a találkozó résztvevőinek.

Az észt hagyatéki eljárás Notarius International 2009. 1-2 szám

Az 1996-os öröklési jogi törvény szerint Észtországban a hagyatéki eljárás a közjegyzők hatáskörébe tartozik. Az eljárás az öröklési bizonyítvány iránti kérelem beadásával indul, amelyben a kérelmező vagy elfogadja az örökséget (és kéri a bizonyítvány kiállítását), vagy elutasítja azt. Az örökség elfogadása esetén a kérelmezőnek adatokat kell szolgáltatnia a hagyatékról, az esetleges végrendeletről és a többi örökösről. A közjegyző – akinek illetékességét az örökhagyó utolsó lakóhelye határozza meg – bejelenti az eljárás megindulását a végrendeleti és hagyatéki nyilvántartás felé, egyúttal informálódik, hogy az örökhagyónak volt-e közjegyző által készített, vagy közjegyzőnél letétbe tett végrendelete (mindkettőt be kell jegyezni a nyilvántartásba), illetve hogy más közjegyző előtt benyújtottak-e már kérelmet – utóbbi esetben az ügyet átteszi ehhez a közjegyzőhöz. A közjegyző minden öröklésre jogosultat tájékoztat az eljárás megindulásáról – akiket ismer, vagy akikről tud, azokat személyesen, egyébként pedig az interneten elérhető hivatalos lapban felhívást tesz közzé. Az örökösöknek 10 évük van az örökség elfogadására vagy visszautasítására. Ha azonban valaki már benyújtotta a kérelmet, a közjegyző általában 2-3 hónapos határidővel szólítja fel a többi örököst. Örökössé válni azonban csak kifejezett elfogadással, vagy ráutaló magatartással (a hagyaték használatával) lehet válni. Az eljárás végén a közjegyző kiállítja az öröklési bizonyítványt, aminek azonban csak deklaratív hatása van, mivel az örökös az örökhagyó haláláig visszaható hatállyal válik örökössé, ha elfogadja az örökséget. Mivel azonban a ráutaló magatartás is elég az örökség elfogadásához, rendszerint öröklési bizonyítvány kiállítását csak akkor kérik az ügyfelek, ha igazolniuk kell örökösi minőségüket. A végrendelet megtámadása, a ráutaló magatartással való elfogadás megállapítása, az örökhagyó házassági vagyonjogi viszonyait érintő vita, valamint a határidők be nem tartásával kapcsolatos viták esetén a rendes bíróság jár el, eljárása befejezéséig pedig a közjegyző felfüggeszti a hagyatéki eljárást.

2010.

1.

szám

26 Folyamatban van ugyanakkor az öröklési jogi szabályok reformja, amelynek legnagyobb újítása a hagyaték automatikus átszállása intézményének bevezetése lenne.

Quo vadis cseh közjegyzőség? Ad Notam 2009. 5. szám

Teszi fel a kérdést és ad rá egyben választ is JUDr. Katerina Brejlová pályázat-nyertes írásában, melyet a cseh közjegyzői kamara közjegyzőhelyettesek számára meghirdetett pályázat keretében készített. A szerző a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetből kiindulva, úgy fogalmaz, hogy a közjegyzők a jövőben is megtarthatják szakmai elismertségüket és társadalmi szerepüket, ha az új és szerteágazó igényeknek megfelelően tudnak alkalmazkodni tevékenységük során. Brejlová a szakma jövőjét az „Új Európában” három pillérre helyezi: I. az információs társadalom elveinek figyelembe vételére, II. az ügyfél számára történő szakmai és szakszerű szolgáltatás nyújtására, mely az életen át tartó tanuláson alapul és III. a szakmai etikai szabályok szerinti eljárásra. Márai Sándor a „Gyertyák csonkig égnek” című művének felidézésével zárja sorait, melyben Márai azt írja, hogy a legfontosabb kérdésekre nem szavakkal, hanem teljes életünkkel válaszolunk. Vagyis, ha holnap reggel felébredek, ugyanúgy, mint a többi napon, elindulok és becsületesen végzem munkámat.

Eric Bracke összefoglalója Notarius 2009. 5. szám

A belgiumi Notarius kiadványban beszámolót olvashatunk a kétévente megrendezett közjegyzői kongresszus 2009 őszi alkalmáról, mely a „Biztonság a jövő számára” cím köré gyűjtötte az előadásokat. A jogbiztonság szerepe, illetve annak garantálása a gazdasági válságnak köszönhetően felértékelődni látszik. A kongresszus előadói különböző témákon keresztül közelítették meg a közjegyzői tevékenység és annak végeredménye, az okirat és a jogbiztonsági garanciák viszonyát. Pierre Van den Eynde közjegyző a közjegyzői tanácsadásnak az ügyfél számára jogbiztonságot növelő szerepéről beszélt, míg Hélene Casman tiszteletbeli közjegyző és a Vrije Universitait Brussel professzora előadásában arra a következtetésre jutott, hogy a közjegyzői kreativitás adhat választ azokra a kihívásokra, melyekkel a szakmát a társadalom, a jogalkotó és az ügyfél állítja szembe. A közokiratba foglalt végrendelet előnyeiről, vagyis annak jogbiztonsági elemeiről Jean-Francois Taymans közjegyző, professzor szóltak a kongresszus keretében. Az európai közokiratokról és a


27 jövőbeli távlatokról a CNUE elnöke, Bernard Reynis tartott előadást. Amély Guyot, aki közjegyzői mesteri fokozatú tanulmányokat folytat, az európai végrehajtási címről szóló rendelet által az európai közokirat-forgalomban beállt kedvező változásokat mutatta be, annak ellenére, hogy a rendelet az exequatur eltörlésével a nem vitatott követelések terén nem valósított meg valós jogharmonizációt. Az európai közokirat megalkotásával megszűnhetne a hitelesítési eljárás.

A közjegyzői díjak szabályozása Aktuális fejlődések 2008 augusztusától 2009 szeptemberéig Németországban NOTAR – 2009. 9. szám

A 2008-ban hatályba lépett, a Korlátolt Felelősségű Társaságok jogának modernizálása a visszaélésekkel legyőzése érdekében született törvény 25.000 euros legkisebb értéket vezetett be egy Kft.alapításához. A szabályozás ugyanakkor a jelenlegi un. Költségmegállapítási Rendelet átfogó újraszabályozását is megcélozta. A cikk azt vizsgálja, hogy mi valósult meg ebből a gyakorlatban. A legfontosabb döntések áttekintése során a közjegyzői költségekre vonatkozóan a díjjal kapcsolatosan találkozhatunk vitás esetekkel. A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság korábbi döntése óta, egy ingatlanzálogjog törlésével adós ingatlanvételi szerződés értelmében a törvény szerint un. végrehajtási díj merül fel, az azonban nem világos, hogy vajon a törlési okiratok vagyonkezelői felügyeletének végkielégítése a végrehajtási díj által történik-e. A dresdai bíróság döntése értelmében ez az eset áll fenn, azonban azt a kérdést nyitva hagyta, hogy vajon a közjegyzőnek jár-e díj, amennyiben a bizalmi iratok felügyeletében az ellenszolgáltatásra jogosulttal kell tárgyalnia. 2007. január 1-jétől a közjegyzők számára is kötelező, hogy a cégjegyzékbe való bejegyzéseket elektronikus úton nyújtsák be. Mivel a törvényhozó erre a tevékenységre semmilyen díjszabást nem állapított meg, az irodalom a díj összegét a költségmegállapítási rendelet 147. §-a szerint a bejelentési érték 10-50 %-ában állapítja meg. A közjegyzői tanácsadás esetére a költségmegállapítási rendelet speciális díjjal számol. A társasági szerződések értéke, valamint az átalakulási törvény szerinti szerződések értéke a költségmegállapítási rendelet szerint 5 millió euróra korlátozódik. Az uralkodó nézet szerint egy ügylet értéke után járó díjat az adott szerződés egyes értékei után kell megítélni, és a gazdasági vállalkozások esetében nem lehetséges a díjszabás mérséklése. Egy ingatlan adásvételi szerződés hitelesítésénél az az uralkodó nézet, hogy a hitelesítési díj a költségmegállapítási törvény szerint csakis a nettó vételárból számítható. A házassági szerződések esetében a díjszabás szerint a díj mindkét fél jelenlegi tiszta vagyona szerint számítandó.

2010.

1.

szám

28 A Szövetségi Legfelsőbb Bíróság újra és újra megfogalmazta, hogy szükség van egy formailag helyes költségszámításra, mivel a bíróság a kizárólag formailag nem megfelelő díjszabást nem érvénytelenítheti.

A házastársi vagyonjog modernizálása NOTA BENE – 2009. augusztus

Az Ausztriában bevezetett új törvény egyik célja a házastársi vagyonjog modernizálása. A házassági jog területén a jogtanácsos szakma egy már régóta várt kívánsága teljesült. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a fenntartott házasság alatt a két fél megállapodást kössön a házassági vagyonról. Például egy házasság alatt szerzett közös lakás, ami önmagában nem esik felosztás alá, a jövőben egy közjegyzői aktus formájában bevonható lesz ebbe („Opting in”). Másrészt viszont egy, a házasságba bevitt, öröklött vagy egy harmadik személy által ajándékozott lakás tulajdonából vagy dologi jog átruházásából közjegyzői aktussal a házastársat ki is lehet zárni (ún. „Opting Out”). Az ilyen megállapodások a bíróság előtt kötelező erővel bírnak. Míg a közös lakás sorsának jogi rendezéséhez közjegyzői aktus szükséges, addig az egyéb vagyont illető előzetes megállapodásnál elegendő az írásbeli forma. Az ilyen előzetes megállapodástól a bíróság csak akkor térhet el, ha a döntés időpontjában a felosztásba bevont vagyon egy része méltánytalanul károsodna. A közös lakás használatáról szóló előzetes megállapodástól a bíróság csak akkor térhet el, ha a másik fél a saját vagy a közös gyerek életszükségleteit nem tudná elegendően fedezni vagy az életkörülményeiben nyilvánvaló változás állna be. A válásnál a házasság időtartamát és a házassági életkörülményeket kell figyelembe venni. Mivel a törvényhozó pont a közös lakás kellemetlen kérdésében előzetes megállapodás esetén közjegyzői aktust ír elő, aláhúzta milyen nagy értéket képvisel a közjegyző, mint pártatlan harmadik személy által adott átfogó jogi felvilágosítás.

A Közjegyzőség Történetének Nemzetközi Intézete XII. Kollokviumának összefoglalója Le Gnomon –2009. július-szeptember

A Kollokvium előadásait a „A jog, a közjegyzők és a világ – A jogászok kalandozásai” téma köré csoportosították a szervezők, mely téma aktualitását bevezető előadásában Alain Moreau kolléga a két nagy jogrendszer, az angolszász common law és a kontinentális jog világméretűvé fokozódó konfrontációjával indokolt; véleménye szerint „…a problémák


29 és lehetséges megoldásuk alapját kulturális és történelmi megvilágításban kell vizsgálnunk, ami egy többfókuszú, nemzetközi megközelítést igényel”. Az előadások egy része a common law és a kontinentális jog jogintézményeinek történelmi fejlődését vizsgálta összehasonlító jelleggel, igen részletesen, mint például a kötelmi jog és a tulajdonjog fejlődése a római jogtól napjainkig, mely megmutatta, hogyan lesz az azonos gyökerekből teljesen eltérő gyakorlat. Más előadások a történelmi viharokban „kalandozó” jogászok és közjegyzők emlékét idézték fel, akik – akarva vagy kényszerből – több országban is gyakorolták szakmájukat vagy tanultak és kutattak, megalapozva ezzel a mai európai kultúrát. A résztvevők élénk eszmecserét folytattak a kontinentális és az amerikai tulajdonjogi rendszerek különbségeiről, a mai problémák (ingatlanügyek és gazdasági válság) történelmi gyökereit elemezve. Ugyancsak vitát generált a résztvevők között a gyarmati országokban működő közjegyzők felelősségének kérdése a vallási és az ősi szokásjogi alapokon nyugvó ítélkezés tükrében; a római-germán jog hatásai a japán jogra; illetve Kína lehetőségei a két jogrendszer közötti választás tekintetében. A Kollokvium zárszavát Jean Marc Bad’ssus, a Kontinentális Jogért Alapítvány igazgatója fogalmazta meg. Az előadások főbb elemeit felidézve felvetette a „jogi marketing” fejlesztésének igényét, a kontinentális jogi ismeretek terjesztését, az összehasonlító jogi munkák, képzések és konferenciák ösztönzését. Ehhez elengedhetetlen a meglévő jogösszehasonlító anyagok lefordításának és terjesztésének nagyobb mértékű finanszírozása, amit ha – véleménye szerint – 15 éven belül hatékonyan nem valósítunk meg, akkor a kontinentális jog azzal fog szembesülni, hogy a potenciális olvasók, a vezető elit már csak angol nyelvű anyagokat vesz majd kézbe; ennek káros következményeit nem kell részletezni. Kiemelte a közjegyzői szakma fontosságát és kötődését a kontinentális joghoz, méltatta a nemzetközi közjegyzői szervezetek működését, és kifejezte egyetértését Jean Favier véleményével, miszerint az uniformizált jog katasztrófa lenne. Mint kifejtette: „A két jogrendszer versengése távolról sem teremt reménytelen helyzetet, éppen ellenkezőleg, a helyzetünket azonnal optimistább szemmel fogjuk látni, amint megtanultuk szervezettebben együtt dolgozni. …Úgy hiszem, hogy a változatosság gazdagságát meg kell őriznünk, nem baj, ha a jogrendszereink konvergálnak, az sem, ha konkurálnak, szerezzünk róluk tapasztalatokat, és tartsuk tiszteletben változatosságukat.”

Notaries of Europe 2009. november

A CNUE 2009. novemberi hírlevelében Bernard Reynis, a CNUE elnöke a Bizottság megújuló fogyasztóvédelmi szabályozása kapcsán írt bevezető gondolatokat. A technológia hihetetlenül gyors fejlődése, a digitális és on-line szolgáltatások új formáját hozta a kereskedelembe, így új típusú kapcsolat létesül a fogyasztó és a szolgáltató között.

2010.

1.

szám

30 Hogyan teremthető meg az egyensúly a megváltozott körülményekre figyelemmel a versenyképes gazdaság és a fogyasztók védelme között? Erről tartott konferenciát 2009. október 8-án az Európai Parlament szervezésében a kérdéskörrel foglalkozó jogászok. Elnök úr cikkében még a határokon átnyúló öröklési ügyeket szabályozni kívánó rendelet és az azzal kapcsolatos viták fontosságára hívja fel a figyelmet. A Hírlevél beszámol arról is, hogy 2009. október 17-től központi végrendeleti nyilvántartás kezdte meg működését Bulgáriában. Így a bolgár közjegyzők számára is lehetővé vált, hogy közvetlenül adatokat rögzítsenek a végrendeletekkel kapcsolatban, illetve keresést végezzenek a regiszterben. A végrendeletek rögzítése a nyilvántartásban kötelező és a következő adatokat tartalmazza: a végrendelkező neve, születési helye és ideje, a nyilvántartásba-vétel dátuma, a végrendeletet őrző közjegyző neve és székhelye. A halál időpontja később szintén rögzítésre kerül a rendszerben. A nyilvántartás vezetője természetesen teljesíti a külföldi megkereséseket is és ez alapját képezheti majd egy későbbi kapcsolatnak a Közjegyzői Végrendeleti Nyilvántartások Rendszerén belül, melynek megvalósulását az európai közjegyzők régóta szorgalmazzák és támogatják. szerkesztette: Mészáros Anikó MOKK munkatárs


31

Szakmai Sajtófigyelő Magyar Jog 2009. november

A Magyar Jog 2009. novemberi számában jelent meg Dr. Lugosi Józseftől Az ingatlan tulajdonjoga adásvétel útján történő megszerzésének ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésének polgári jogi és illetékfizetési (alkotmányossági) kapcsolódásai címmel tanulmány. A szerző az Esztergomi Városi Bíróság bírájaként elsődlegesen jogalkalmazói szemmel vizsgálja meg a tárgykört, és a gyakorlatban felmerülő problémás, szabályozatlan kérdésekkel foglalkozik. Az egyik ilyen probléma az ingatlan tulajdonjogának átruházása esetén a tulajdonjog keletkezésének és annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének ideje; a hatályos ingatlan-nyilvántartásról szóló jogszabály a magyar jog tradíciói alapján következetesen érvényesíti a bejegyzés elvét, vagyis, hogy az ingatlanokat érintő jogváltozások csak akkor állnak be, ha azokat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik, azonban nem határozza meg pontosan és egyértelműen a bejegyzésre kerülő jog keletkezésének időpontját, az csak közvetetten vezethető le, más jogszabályhelyből következtethető ki. A jogszabályból az megállapítható, hogy a jog bejegyzése okirattal történik (okirati elv), de nem tűnik ki, hogy az ingatlanügyi hatóság mikor köteles intézkedni a (tulajdon)jog bejegyzéséről, a (tulajdon)jog bejegyzését elrendelő határozat meghozatalát megelőzően, azzal egy időben vagy a bejegyző határozat keletkezése után történik meg a jogszerzés ingatlannyilvántartási bejegyzése, illetve, hogy a tulajdonjog a jog bejegyzése alapján mikor keletkezik. Átruházás nyomán a tulajdonjog elméletileg háromféle időpontban keletkezhet: az adásvételi (vagy más jogcímet tartalmazó) szerződés megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal, a tulajdonjog bejegyzésére irányuló kérelemnek a telekkönyvi hatósághoz történő benyújtása iktatásának időpontjára visszamenőleges hatállyal, illetőleg a tulajdonjogot bejegyző hatósági határozat keletkezése időpontjában. A bírói gyakorlat szerint a jog a bejegyző határozaton feltüntetett dátum időpontjában keletkezik függetlenül a bejegyzési kérelem iktatása időpontjától. A szerző ennek kapcsán idézi Kurucz Mihály álláspontját, aki szerint ez oda vezet, hogy a jogváltozás a megállapodó felek rendelkezésén kívül eső okból következne be, ezáltal mintegy az állam – mint közhatalom – részévé válna a magánjogi jogügyletben foglalt jogalapításnak. Ehelyett a jogoknak a kérelem benyújtása időpontjára visszamenőleges hatállyal történő keletkezése mellett tör lándzsát, csakúgy, mint az új Polgári Törvénykönyv [4:163. §]. A cikk elemzi az ingatlan tulajdonjogát ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyző „határozat” és a „hatósági határozattal és (hatósági) árverés” útján történő tulajdon-

2010.

1.

szám

32 szerzés közötti összefüggéseket, hasonlóságokat és különbségeket, melynek kapcsán rögzíti, hogy az ingatlanügyi hatóság bejegyző határozata hatósági határozat, csakúgy, mint a Ptk. 120. §-ában tulajdonszerzési jogcímként szabályozott, hatósági határozattal történő tulajdonszerzés. A tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésekor joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a jogszerzés ez esetben is hatósági határozattal történik-e. A tulajdonjog az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel keletkezik, azonban az a tény, hogy a jog bejegyzése megtörtént, a bejegyző határozatból – kétségtelenül hatósági határozatból – állapítható meg. Ha a földhivatal a tulajdonjog bejegyzéséről határozatban nem rendelkezne, a jog megszerzését a jogszerző féllel hivatalosan nem közölné. A földhivatali hatósági határozat a jogbejegyzés (jogszerzés) hivatalos közlésének alakszerű formája. Természetesen ebből is kitűnik, hogy a „hatósági határozattal, illetve árverés útján” történő tulajdonszerzés egyfázisú, míg az adásvétel jogcímén történő tulajdonátszállás mindig két részre tagolható folyamat, azaz egy kötelmi jogügyleten alapuló jogcím megléte a bejegyzés előfeltétele. A végkövetkeztetés szerint az egyik esetben a jogszerzés ténylegesen „hatósági határozat”-tal valósul meg, míg a másikban nem „hatósági határozat” keletkezteti a jogot, az már csak a bejegyzett jog megjelenési módja, ugyanakkor mégis a hatósági határozatból lehet tudomást szerezni a jogszerzésről. A szerző végül kitér a tulajdonszerzés időpontjának az illetékfizetési kötelezettség keletkezésével való összehasonlítására. Az illetékfizetési kötelezettség keletkezése az öröklés útján történő tulajdonszerzésnél és az ingatlan hatósági határozattal történő megszerzésénél egybeesik a tulajdonszerzéssel, ezzel szemben az ingatlanok tekintetében az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség – törvényi előírás szerint – valójában nem a vagyonszerzéskor, tehát nem a tulajdonjog ingatlannyilvántartásba történő bejegyzésekor, hanem már az ajándékozási, illetve adásvételi szerződés megkötése napján, a vagyonszerzés előtt bekövetkezik. Az illetékfizetési kötelezettség kérdésével több bírósági határozat foglalkozott; megállapítást nyert, hogy az illeték kiszabása nem függ attól, hogy a szerződés alapján a tulajdonos-változást az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. Ugyanakkor, ha az állampolgár oldalán nem következik be vagyoni gyarapodás, vagyonszerzés, ami azonosnak tekinthető ebben az esetben a tulajdonjog megszerzésével (bejegyzésével), akkor az állam részéről idő előtti és aránytalan az illetékfizetési kötelezettség előírása. Látható, hogy az illetéktörvény és az ingatlan-nyilvántartási törvény rendelkezései e téren nem teljesen koherensek egymással, mert az előbbinél a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésének időpontja, az utóbbinál az átruházáson alapuló tulajdonjog keletkezésének időpontja nem esik egybe. Az a jogszabályi konstrukció tükrözne egységes megoldást, amelynél az illetékfizetési kötelezettség és a tulajdonjog keletkezése azonos időben következne be, mert akkor az illeték megfizetésére kötelezés a vagyon megszerzése után történik. Jogilag megalapozott és helyes akkor lehetne az eljárás, ha az adóhatóság csak azt követően kötelezné a tulajdonjogot megszerző felet az illeték megfizetésére, amikor –


33 tényleges vagyonnövekedés eredményeként – a tulajdonjogát már bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba. Ehhez a témához kapcsolódik Kurucz Mihálynak a Magyar ingatlan-nyilvántartási jog a bizalomvédelmi joghatások tükrében című monográfiája, amely a Közjegyzői Füzetek sorozatban nemrég jelent meg, és amelyet a hatályos ingatlan-nyilvántartási jog kérdéseinek részletes elemzése és a de lege ferenda jogalkotás számbavétele iránt érdeklődő szakmai közönség haszonnal forgathat. A Magyar Jog 2009. novemberi folyóiratában Petrik Ferenc: Hogyan készítsünk Polgári Törvénykönyvet? című szellemes indíttatású rövid írásában – nem minden jelenkori áthallás nélkül – az 1896. évben felállított, az első Általános Polgári Törvénykönyv tervezetét előkészíteni hivatott kodifikációs bizottság működését és jogszabály-szerkesztési elveit ismerteti; a mű három év múlva készült el, törvényerőre végül nem emelkedett, de a gyakorlat élő jogként kezelte.

Gazdaság és Jog 2009. november

A Gazdaság és Jog 2009. novemberi számában Bodzási Balázsnak A társasági részesedés elzálogosítása, különös tekintettel a kft. üzletrész megterhelésére, valamint a Vezekényi UrsulaBodor Mária szerzőpárosnak Az üzletrész- és részvényátruházás során gyakorolható elővásárlási jog egyes kérdéseiről című cikke érdemel figyelmet. Bodzási Balázs abból indul ki, hogy a hazai és nemzetközi banki gyakorlatban nagymértékben növekszik a társasági részesedésen alapított hitelbiztosítékok, különösen zálogjogok szerepe. A magyar jog eddig komoly támogatást nyújtott a kft. üzletrész elzálogosításának széles körű elterjedéséhez, azonban jogszabályi változás folytán ezen jogügylet illetékmentessége 2010. január 1-jétől megszűnik. A szerző cikkében először a társasági részesedés fogalmával, átruházásával és annak korlátaival foglalkozik, majd áttér a joggyakorlás kérdésére a társasági részesedés megterhelésekor, végül sorra veszi a kft. üzletrész jogi minősítését és elzálogosíthatóságát. A társasági részesedés többféleképpen lehet hitelbiztosíték tárgya: leggyakrabban a felek egy korlátolt dologi jogot (zálogjogot) alapítanak, amelyet adott esetben vételi jog alapításával egészítenek ki. A cikkíró elemzi, hogy a zálogjog ebben az esetben pontosan mely tagsági jogokra terjedhet ki, azaz a társasági részesedést alkotó jogok közül melyek ruházhatók át, terhelhetők meg (azzal összefüggésben, hogy főszabályként a társasági részesedés mint egység képezi a hitelbiztosítékok tárgyát). A társasági rendelkezési jogok – mint például az iratbetekintés joga, szavazati jog – nem ruházhatók át, ugyanakkor a társasági vagyoni jogok többsége – mint például a likvidációs hányadhoz való jog,

2010.

1.

szám

34 a nyereségből való részesedéshez való jog – átruházhatók, megterhelhetők. A korlátolt dologi jogok alapítása főszabályként nem eredményezi a társasági részesedésbe tartozó jogok átszállását a biztosítékot kapó félre. Szavazati jogot például csak meghatalmazással gyakorolhat, annak hiányában a társaság ügyeiben szavazni – a zálogjog általános szabályozásából következő korlátokkal (például a biztosíték értékcsökkenésének elkerülése) – továbbra is a biztosítékot nyújtó fél lesz jogosult. A kft. üzletrész jogi minősége vitatott. Egyes bírói döntések eszmei dolognak tekintik, más eseti döntés kimondja, hogy lefoglalására az ingóvégrehajtás rendelkezéseit kell alkalmazni, megint más döntés szerint nem minősül dolognak, hanem az a kft. tagját a tagsági jogviszony alapján megillető jogok és kötelezettségek összessége. Mára ez a harmadik álláspont vált többségivé, zavart okoz azonban, hogy a Gt. több helyen is az üzletrész adásvétel útján történő átruházásáról beszél, és az átruházás korlátozásaként szabályozza az elővásárlási jogot. Az elővásárlási jog azonban a Ptk. értelmében az adásvétel egyik különös neme, amelynek csak dolog lehet a tárgya, jog nem. Ezt egybevetve a harmadikként idézett, legelterjedtebb bírói állásponttal az rögzíthető, hogy az üzletrész elzálogosítása nem az ingókra, hanem a jogokra vonatkozó szabályok szerint történik. Ebből következik, hogy a kft. üzletrészen sem kézi-, sem jelzálogjog nem alapítható, azt kizárólag a jogon és követelésen fennálló zálogjog szabályai szerint lehet megterhelni. A jogon és követelésen fennálló zálogjog létrejöttének nem érvényességi kelléke a nyilvántartásba történő bejegyzés, sőt, a közjegyzők által vezetett zálogjogi nyilvántartásba sem lehet bejegyezni, eltekintve a vagyont terhelő zálogjog részeként történő elzálogosítástól. 2007 óta ugyanakkor a cégjegyzékbe történő bejegyzése ennek a zálogjognak kötelezővé vált. Az, hogy pontosan mely jogokra terjed ki a zálogjog, a társasági szerződés elemzése alapján állapítható meg, de csakis az átruházható vagyoni jogok képezhetik zálogjog tárgyát. A cégnyilvántartási bejegyzés bár kétségkívül fokozza a kft. üzletrész hitelbiztosítéki értékét, mégis számos gyakorlati probléma forrása. Ezek a következők: nem kezeli a rangsor kérdését (gyakorlatban jelentkező igény, hogy egymást követő rangsorban több jelzálogjog legyen bejegyeztethető ugyanazon üzletrészre, és lehetőség nyíljon a törölt zálogjog ranghelyének fenntartására), nem lehet jövőbeni zálogjogot bejegyezni [ingatlannál a Ptk. 262. § (4) bekezdése szabályozza a ranghely előzetes biztosítását], célszerűbb lenne, ha a cégtörvény nem kívánná meg a zálogszerződés egy eredeti példányának csatolását a zálogjog-bejegyzési kérelemhez (üzleti titok nyilvánosságra kerülése), végül jelenleg nincs mód egyetemleges zálogjog (ugyanazon követelés biztosítására ugyanazon vagy több kft. több üzletrészére), illetőleg keretbiztosítéki zálogjog alapítására üzletrészre (pedig utóbbi megfelelő biztosíték lenne arra az esetre, ha a hitelezőnek több követelése áll fenn), amit biztosítani kellene, sőt vannak olyan vélemények, amelyek szerint egész üzletrészen és annak meghatározott hányadán egyaránt lehetővé kellene tenni önálló zálogjog alapíthatóságát.


35 A szerző végül az új Polgári Törvénykönyv irányadó rendelkezéseire tér ki írásában. Jelentős változás várható e téren, hiszen az új kódex a jogon és követelésen fennálló zálogjogot mint önálló zálogtípust megszünteti; jogokat és követeléseket csak jelzálogjog terhelhet majd, ami azt is jelenti, hogy a jövőben valamennyi jogot és követelést terhelő zálogjogot be kell jegyeztetni a közjegyzők által vezetett zálogjogi nyilvántartásba. Bodzási Balázs szerint nem lenne ésszerű, ha ezen új szabályozás mellett a cégtörvény azon szabálya is hatályban maradna, ami a fentebb ismertetettek szerint a kft. üzletrészt terhelő (jel)zálogjognak a cégjegyzékbe történő bejegyeztetését írja elő, ez utóbbi jelzálogjogot csak a cégjegyzékben kellene nyilvántartani. További jelentős változást hoz az új Ptk. abban is, hogy kiterjeszti az üzletrészre is a dolog fogalmát, így a jövőben az nem jognak, hanem ingónak fog minősülni, ami minden bizonnyal felveti majd a gyakorlatban a kézizálogként történő megterhelés problematikáját. A Gazdaság és Jog folyóiratból másodikként kiemelt cikkben az említett szerzőpáros a legújabb Gt. (a 2006. évi IV. törvény) korábbitól eltérő szabályozása kapcsán megszületett 2/2009. (VI.24.) és 3/2009. (VI.24.) PK véleményeket, valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 9. számú állásfoglalását ismerteti. Ezen eltérő – a tagok teljes szerződési szabadságát biztosító – szabályozás abban áll, hogy érvényes ugyan az alapkoncepció, ami szerint az üzletrész adásvétel útján történő, harmadik (kívülálló) személy részére való átruházása esetén a tagoknak, a társaságnak és a társaság által kijelölt személynek elővásárlási joga van, azonban új elem, hogy a tagot, a társaságot és a taggyűlés által kijelölt személyt megillető elővásárlási jog kizárható, illetve korlátozható. Ez a törvényi lehetőség számos, a jogalkalmazásban felmerülő problémát okozhat, amelyeket a szerzők a teljesség igényével igyekeznek feloldani cikkükben. A Gazdaság és Jog 2009. novemberi kiadványa egy további cikkére is érdemes időt szánni. Tamáné Nagy Erzsébet Az olvasni nem tudó személy által kötött ingatlan adásvételi szerződések érvényességének kérdésével foglalkozik írásában. Megállapítja, hogy a bírói gyakorlat nem egyértelmű és nem következetes a Ptk. 218. § (2) bekezdésének és a Polgári perrendtartás 196. § (3) bekezdésének értelmezése körében. A Pécsi Ítélőtábla közelmúltban, BDT 2008/1864. számon közzétett eseti döntését azonban külön ki kell emelni, mert az az írni nem tudó vagy nem képes, és az olvasni nem tudó személy jogi helyzetének rendkívül merev, korábban a bírói gyakorlatban ilyen mértékben nem érvényesülő szétválasztását alkalmazza. A határozat szerint az olvasni nem tudó személy által kötött szerződés esetében a jogszabály csak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez ír elő közokirati formát, de ez nem tekinthető a szerződés érvényességi feltételének; ezért az olvasni nem tudó személy által kötött szerződés – szemben az írni nem tudó, illetve arra képtelen szerződő által kötött szerződéssel – közokiratba foglalás nélkül is érvényesen létrejön. A Ptk. 218. § (2) bekezdése a szerződés

2010.

1.

szám

36 érvényességéhez a közokirati vagy a teljes bizonyító erejű magánokirati formát csak arra az esetre kívánja meg, ha a szerződő fél nem tud vagy nem képes írni. A Pécsi Ítélőtábla értelmezésében vak személy esetében ez a tényállás nem feltétlenül áll fenn, hiszen az adott jogesetben a vaksága folytán olvasni nem tudó felperes kétséget kizáróan aláírta az adásvételi szerződést, tehát általa sem vitatottan tud is, képes is írni. Abban az estben tehát, ha a szerződést aláíró, olvasni nem tudó fél az okirat tartalmát nem ismerte, nem tudta, hogy milyen okiratot ír alá, nem a szerződés alaki okból való érvénytelenségét, hanem azt kell megállapítani, hogy a szerződés a felek között a Ptk. 198. § (1) bekezdése szerint nem jött létre. Ha pedig az olvasásra képtelen, de a nevét aláíró személy a szerződés tartalmát ismerte, akkor a szerződés érvényes, csak a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének feltétele hiányzik, hogy a szerződést közokiratba foglalják; azaz érvényes, csak a bejegyzés szempontjából alakilag hibás okirat jön létre. A jogesetben ismertetett bírói döntés tehát mentesíti az olvasni nem tudó felet a szerződésből eredő kötelezettségei alól, ha e személy a szerződés tartalmát nem ismerte, ezt azonban nem a Pp. 196. § (3) bekezdésében foglalt alakiságok hiányának megállapításával éri el, hanem a szerződés létre nem jöttének megállapításával. A szerző által kifogásolt határozat értelmében az a körülmény, hogy a létrejött szerződés tartalmát a vak személynek nem magyarázták meg, kizárólag az okirat bizonyító ereje (Pp. 196. §-ra való utalás), és nem annak érvényessége szempontjából jelentős. Tamáné Nagy Erzsébet szerint a határozat logikai ellentmondást tartalmaz; a jogszerű jogi megoldás ezzel szemben az, ha a bíróság a Ptk. 218. § (2) bekezdésének és a Pp. 196. § (3) bekezdésének szövegét nem szó szerint veti össze, hanem – mindenkor a jogszabály szabályozási céljának szem előtt tartásával – e két jogszabályhelyet együttesen értelmezi, azaz szélesebb értelmet tulajdonít a Ptk. 218. § (2) bekezdésének. A szerző így fogalmaz: „Megkockáztatom, hogy a Ptk. megalkotói evidenciának tekintették, hogy aki olvasni nem tud, az írni sem képes.” A jogértelmezés szempontjából az a kérdés, írástudónak minősíthető-e az a személy, aki a nevét képes leírni, vagyis aki csak látszólag tud írni. Tamáné Nagy Erzsébet amellett tesz hitet, hogy az írni tudás, írásképesség akkor állapítható meg, ha a fél tetszőleges szöveget képes önállóan, minden segítség nélkül leírni. Ha ez nem így van, akkor a Ptk. 218. § (2) bekezdésének rendelkezése értelemszerűen kiterjed a csak látszólag írni tudó személyekre is. A Pp. 196. § (3) bekezdése a Ptk. 218. § (2) bekezdéséhez szorosan kapcsolódó, azt kiegészítő szabály. Ebből az következik, hogy az írni nem tudó vagy nem képes, és az olvasni nem tudó fél ingatlan-adásvételi szerződését legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Emellett az olvasni nem tudó szerződést kötő fél esetében a Pp. 196. § (3) bekezdésben írott többletkövetelmények is irányadók, leginkább az, hogy a fél ismerte-e az általa kötött szerződés tartalmát. A szerző cikkének záró részében az ingatlan-nyilvántartási törvény és a Polgári Törvénykönyv szabályozási ellentmondására hívja fel a figyelmet: „szerencsésebb lenne, ha a Ptk. szerint érvényesnek minősülő szerződésekben foglaltak ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez nem kellene értelmetlenül eltérő követelményeknek eleget


37 tenni” – jegyzi meg a tárgyalt szerződéstípus Inytv. által megkívánt közokirati kényszerére utalva.

Közjogi Szemle 2009. szeptember

A Közjogi Szemle 2009. szeptemberi számában Kukorelli István és Somogyvári István egy-egy cikkét találjuk, mindketten az 1989. évi XXXI. törvény huszadik évfordulójára, azaz az Alkotmányunk szövegének jelenlegi formáját nagyrészt kialakító (újraalakító), a rendszerváltoztatás szempontjából kiemelkedő jogszabályra és a húsz éves alkotmányozási folyamatra tekintenek vissza, érezhető elfogultsággal és büszkeséggel, hiszen mindketten alakító részesei voltak a politika, a tudomány, illetve a közigazgatás területén munkálkodva ennek az időszaknak. Kukorelli István Bibó István – 1942-ben írt, ám ma is aktuális – gondolatát idézi: „Az elit legfőbb szerepe az, hogy az élet élésére, az emberi szükségletek mélyítésére, finomítására és gazdagítására mintákat adjon, azaz kultúrát csináljon”; majd megállapítja: a magyar alkotmány az elitek paktumának eredménye, a kölcsönös bizalmatlanságok és félelmek alkotmánya, a ma már vállalhatatlan politikai kompromisszumokat továbbműködtető alkotmány, kodifikációs minőségét tekintve pedig „saláta” alkotmány, amelyet közel ötven ún. „sarkalatos” törvény tesz teljessé. A szerző szerint az eltelt húsz év jogalkotási eredményeként, e sarkalatos törvényeknek köszönhetően már-már úgy tűnik, hogy Magyarországnak történelmi alkotmánya van. Somogyvári István szakmai krimivel felérő dolgozatában végigveszi az 1980-as évtized végétől napjainkig terjedő alkotmányozási folyamatot kitérve az egyes kormányok időszakaira s az alkotmányozási folyamatot elősegítő, illetve hátráltató politikai körülményekre, valamint a körülmények függvényében változó alkotmányossági koncepciókra. Megállapítja: a jelenlegi köztársasági Alkotmány az Alkotmánybíróság elvi jelentőségű határozataival együtt betölti rendeltetését, a jogásztársadalom többsége mégis szükségesnek tartja az Alkotmány megújítását a következő okokból: 1. az alaptörvény elnevezése (1949. évi XX. törvény) nem jelképezheti a jogállami Alkotmányt, 2. a preambulum kimondottan az ideiglenességet rögzíti, 3. a kelet-európai térség valamennyi ex-kommunista állama teljesen új, jogállami alaptörvényt dolgozott már ki, 4. a rengeteg módosítás miatt az alaptörvény szövegezése egyenetlenné, belső felépítése következetlenné vált, szerkezete is elavult (a sztálini alkotmányok mintájára előbb rendelkezik az államszervezetről és csak azután az alapvető jogokról; jogállamokban ez – jelképes okból – fordítva van),

2010.

1.

szám

38 5. a szöveg sok tekintetben hiányos (például a közpénzügyek szabályozása terén), pontatlan, értelmezése csak az Alkotmánybíróság határozatai segítségével lehetséges, végül 6. a kodifikáció általános elve szerint időről időre be kell építeni a bírói (ezesetben alkotmánybírósági) gyakorlat által kimunkált elveket, értelmezéseket a normaszövegekbe.

Jogtudományi közlöny 2009. november

Terjedelmi okokból részleteiben nem ismertethető ehelyütt, de említés szintjén mindenképp fontosnak tartom a Jogtudományi közlöny 2009. novemberi kiadványában Hámori Antalnak Az ember élveszületése nem káresemény című dolgozatát, amely a Legfelsőbb Bíróság 1/2008. PJE számú jogegységi határozatát veszi górcső alá, amely szerint a genetikai, teratológiai ártalom következtében fogyatékossággal született gyermek a saját jogán nem igényelhet kártérítést a polgári jog szabályai szerint az egészségügyi szolgáltatótól amiatt, hogy a terhesgondozás során elmaradt vagy hibás orvosi tájékoztatás következtében anyja nem élhetett a terhesség-megszakítás jogszabály által biztosított jogával. A cikk a jogegységi határozat nyomán filozófiai kérdéseket is felvet: értelmezhető-e a „jogellenes magatartás” és a „kár” mint kártérítési jogi fogalom a magzattal szemben, amikor az egészségügyi szolgáltató intézmények kárfelelősségét vizsgáljuk. A szerző rámutat, hogy az élet még fogyatékos gyermek születése esetén is érték, a „nem teljes élet” élése a nem éléshez viszonyítva semmiképpen nem minősülhet kárnak, ugyanúgy, mint a szülő oldaláról az abortusz „lehetőségének” elmaradása sem. összeállította: Dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes


39

A MOKK 2009. évi jogi hírlevelei A Közjegyzői Levéltárral kapcsolatos jogszabályváltozások Az Országgyűlés elfogadta a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L törvényt, melynek utolsó bekezdései egyben más törvények módosítását is tartalmazzák. Többek között a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Kjtv.) rendelkezéseinek módosításai is itt találhatók, melyek lényegesen érintik a Levéltárat és az átadás-átvételi eljárásokat. Ezek közül az alábbiakat emelném ki: • a MOKK Levéltára irattárból köztestületi levéltárrá lép elő, ennek megfelelően szigorúbb szakmai követelmények szerint fog működni. Ehhez kapcsolódóan IRM rendelet fog készülni, mely kiváltja a jelenleg hatályos Levéltári Szabályzatot is, • a területi kamarák tehermentesítése okán az átadás-átvételi eljárás munkaigényesebb részének lebonyolítása (az okiratok tételes ellenőrzése) a Levéltár feladata lesz, • a közjegyzői iratanyagok egységének megőrzése miatt a Levéltár őrzésébe és kezelésébe kerülnek a letétek is, • a véletlenül elmaradt ellenjegyzések pótolhatóvá válnak, • 2009. évkörtől a hagyatéki iratok is a Levéltárba kerülnek majd, • a közjegyzők leadhatják majd a Levéltár őrzésébe az 1992. évkörtől kezdve minden okiratukat, • az esetleges hiányosságok pótlása végett a Levéltár intézkedhet, • a levéltárost a MOKK elnöke nevezi ki, stb. Egyéb, a Levéltárat nem érintő, de nagyon fontos módosítások a Kjtv-ben: • a közjegyzői tevékenységgel immár nem összeférhetetlen a közjegyzői kamarában végzett tevékenység, • pontosításra kerültek a közjegyzőhelyettesek kizárására vonatkozó szabályok (a közjegyzőhelyettes is kizárt, ha maga a közjegyző az – a helyettesítések esetét kivéve), • a végrehajtási záradékolás is a közjegyzők feladata lesz 2010. június 1-jétől, stb. A módosítások nagy részének hatályba lépése (ha egyéb nincs odaírva) 2009. június 30. napja lesz, a többi rendelkezés 2010-től illetve 2011-től lép hatályba, az alábbiak szerint:

2010.

1.

szám

40 Kjtv. 7. § (1) A közjegyző tisztsége ellátásán kívül csak tudományos, művészi, irodalmi, oktató és műszaki alkotó munkát, továbbá sporttevékenységet végezhet keresőtevékenységként. A közjegyző e kereső tevékenységét köteles bejelenteni a területi kamara elnökségének. (2) A közjegyző nem végezhet sem személyes közreműködéssel, sem korlátlan anyagi felelősséggel járó vállalkozási tevékenységet, ingatlant vagy kölcsönügyletet nem közvetíthet, a közjegyzői tevékenységgel összefüggésben kezességet vagy szerződést biztosító más kötelezettséget nem vállalhat. (3) A 24/A. §-ban foglaltakon kívül nem esik az (1) bekezdés tilalma alá a) a választottbírói tevékenység, b) a területi kamara elnökségének előzetes engedélyével létesített kuratóriumi tagság és tisztségviselés, c) külön törvényben szabályozott közvetítői eljárásban folytatott közvetítői tevékenység. d) a közjegyzői kamarában végzett tevékenység. (4) A közjegyző a fél részére nem készíthet magánokiratot, kivéve az aláírási címpéldány tervezetet. (5) 24. § (1) A közjegyző nem gyakorolhatja a hivatását a) a 22. § a) pontjában említett esetben a felmentéséről szóló határozatban foglalt naptól kezdve, b) a 22. § b)-e) és g), h), j) pontjában felsorolt esetekben, és felfüggesztés esetén az erről szóló határozat jogerőre emelkedésének napjától, c) ha a 70. életévét betöltötte. (2) Ha a közjegyző szolgálata megszűnik, a közjegyző, illetve az iratokat, eszközöket birtokló személy az (1) bekezdésben meghatározott időponttól számított 30 napon belül köteles a közjegyzői levéltár részére átadni a) a közjegyző okiratait és nyilvántartó könyveit, b) minden olyan hagyatéki ügyét és iratot, amelyre a közjegyzői titoktartás kiterjed, c) a közjegyző igazolványát, d) a közjegyző elektronikus aláírását létrehozó eszközt és a bélyegzőjét, valamint e) a közjegyző által használt, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a területi kamara tulajdonában lévő eszközöket. (3) A közjegyzői levéltár az iratok, eszközök átvételét igazolja, az átvett iratokra és eszközökre vonatkozó adatokat pedig törli a közjegyző irodájában található, a közjegyző által használt számítástechnikai eszközökből. (4) A (2) bekezdésben meghatározott személy köteles lehetővé tenni a közjegyzői levéltár alkalmazottja számára azt, hogy az átadás céljából a közjegyző irodájába belépjen,


41 iratait és nyilvántartásait megvizsgálja, a számítástechnikai eszközökből az adatokat törölje. (5) A (2)-(4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket a közjegyző másik székhelyre történő áthelyezése esetén is alkalmazni kell azzal, hogy az iratok, nyilvántartások és eszközök leadásának kötelezettsége nem vonatkozik a hivatali elektronikus aláírást létrehozó eszközre és a kamara tulajdonában álló azon egyéb eszközökre, melyek áthelyezés utáni további használatáról a közjegyző és a kamara megállapodott. 29. § (1) A közjegyzőjelöltet és a közjegyzőhelyettest a közjegyző valamennyi közjegyzői ügykörben köteles foglalkoztatni és a gyakorlati képzéséről gondoskodni. (2) A közjegyzőhelyettes a közjegyző utasítása és felelőssége mellett önállóan intézhet közjegyzői ügyeket; a tanúsítvány kivételével az általa készített közjegyzői okirat érvényességéhez, közjegyzői okiratról kiadmány vagy másolat kiadásához a közjegyzőnek az okiratra vezetett ellenjegyzése szükséges. (3) A titoktartás (9. §) és az összeférhetetlenség (7. §) szabályai a közjegyzőjelöltre és a közjegyzőhelyettesre, a kizárás szabályai (4. §) pedig a közjegyzőhelyettesre is irányadóak, azzal, hogy a közjegyzőhelyettes az ügy elintézéséből a 32–37. § szerinti helyettesítést kivéve akkor is ki van zárva, ha az őt alkalmazó közjegyzővel szemben áll fenn kizárási ok. (4) Ha a közjegyző a (2) bekezdés szerinti ellenjegyzésben tartósan akadályoztatva van, vagy az ellenjegyzés a közjegyző halála vagy más ok miatt lehetetlenné válik, az ellenjegyzést a közjegyző székhelye szerinti területi kamara elnöksége által az ellenjegyzés teljesítésére kirendelt közjegyző is teljesítheti. A kirendelt közjegyző az ellenjegyzést a (2) bekezdésben meghatározott közjegyző (annak halála esetén jogutódai) felelősségére és veszélyére teljesíti. 112. § (1) A közjegyző végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza (hatályba lép: 2010. június 1. napján) a) a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, b) a jogosult és a kötelezett nevét, c) a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, d) a teljesítés módját és határidejét. (2) Ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. (3) E § alapján akkor van helye végrehajtásnak, ha a közjegyzői okiratba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és ha a követelés teljesítési határideje letelt [1994. évi LIII. törvény (Vht.) 21. §].

2010.

1.

szám

42 157. § A magyar külképviseleti hatóság okirat elkészítésénél és tanúsítvány kiállításánál e törvény szerint jár el. A közreműködés megtagadása, továbbá a kijavítás tárgyában hozott végzés felülvizsgálatát a megyei bíróságtól (Fővárosi Bíróságtól) kell kérni; a bíróság eljárására az 5. § (2) bekezdésében foglaltak az irányadóak. 166. § (1) A közjegyzői levéltárban kell elhelyezni a) az 1992. január 1-jén, illetve ezt követően hivatalba lépett közjegyző okiratait, nyilvántartásait és hivatali bélyegzőjét, ha a közjegyző szolgálata megszűnt vagy áthelyezték; b) a 2009. január 1-jét követően érkezett közjegyzői nemperes eljárásban keletkezett iratokat az eljárás jogerős befejezését követő két év elteltével; c) az elektronikus úton vezetett levéltárban elhelyezett, 2004. július 1-ét követően létrejött okiratok eredeti példányait, ha elkészítésük óta öt év eltelt. d) az 1992. január 1. napja és 2004. június 30. napja között készült papír alapú okiratok eredeti példányait, (hatályba lép: 2011.07.01.) e) a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a területi kamarák maradandó értékű iratait. (hatályba lép: 2011.07.01.) (2) A közjegyzői levéltár a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által fenntartott köztestületi levéltár. (hatályba lép: 2010.01.01.) (3) A közjegyzői levéltár fenntartásának költsége a Magyar Országos Közjegyzői Kamarát terheli. 167. § (1) A közjegyzői levéltárban egy vagy több közjegyzői levéltárost és ügykezelői feladatokat ellátó más személyeket kell alkalmazni. (2) A közjegyzői levéltárost Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke nevezi ki. (hatályba lép: 2010.01.01.) A közjegyzői levéltáros és a levéltárban foglalkoztatott, ügykezelői feladatokat ellátó személy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara alkalmazásában áll. (3) A közjegyzői levéltárosi állás betöltésére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke ír ki pályázatot, és tesz javaslatot. (hatályon kívül: 2010.01.01.) (4) Közjegyzői levéltárossá lehetőleg közjegyzői gyakorlattal rendelkező jogászt kell kinevezni. A közjegyzői levéltáros a kinevezésének napjától közjegyzőként nem működhet. (hatályon kívül: 2010.01.01.) 170. § (1) A közjegyzői levéltáros jegyzőkönyvet készít a) a közjegyző szolgálatának megszűnése miatt átvett iratokról, nyilvántartásokról, eszközökről,


43 b) a közjegyzői levéltárban elhelyezendő iratokról, nyilvántartásokról és eszközökről, c) az átvett iratokban tapasztalt hiányosságokról. (2) A közjegyzői levéltáros megküldi a jegyzőkönyvet a területi kamarának és átadja részére a kamara tulajdonában lévő eszközöket, a folyamatban lévő ügyek iratait, valamint a közjegyzőnél bizalmi őrzésben lévő okiratot, pénzt (értéktárgyat, értékpapírt) és az ezekhez tartozó iratokat és nyilvántartásokat. (3) A folyamatban lévő ügyek iratait, valamint a közjegyzőnél bizalmi őrzésben lévő okiratot, pénzt (értéktárgyat, értékpapírt) és az ezekhez tartozó iratokat, nyilvántartásokat a területi elnökség a közjegyző utódjának, ha ilyen nincs, a területi elnökség által kijelölt közjegyzőnek adja át. Az őrzési megbízást ilyenkor úgy kell tekinteni, mintha azt az átvevő közjegyzőnek adták volna. (4) A letétbe helyezett okiratokat a közjegyzői levéltár őrzi; ha a letétet ki kell adni, azt – megkeresésére – az eljáró közjegyzőnek átadja. 171. § (1) Ha az átadás-átvétel során hiányosság derül ki, az átadásra kötelezett közjegyzőt vagy örökösét a közjegyzői levéltár határidő kitűzésével felszólítja a hiány pótlására. Ha a felszólítás eredménytelen, a felet jogai védelme érdekében a közjegyzői levéltár haladéktalanul értesíti. (2) Ha a hiányzó okirat kiadmánya a feleknél, a bíróságnál vagy bármely hatóságnál fellelhető, a közjegyzői levéltár ezt bevonja, ennek alapján hiteles másolatot készít, amelyet a területi kamara elnöke és a közjegyzői levéltáros ír alá. (3) A pótlásról jegyzőkönyvet kell készíteni, és a bevont kiadmányt a pótlás után vissza kell adni. (4) A pótlás költsége a közjegyzőt vagy örökösét terheli. 183. § Felhatalmazást kap a miniszter, hogy – a 12. § (3) bekezdésében foglaltakon túl – rendelettel állapítsa meg: … i) a közjegyzői levéltár anyagának nyilvántartásával, szakszerű, biztonságos őrzésével, feldolgozásával és használatának biztosításával összefüggő szakmai követelményeket, valamint a levéltári anyagban végezhető selejtezés rendjét. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 1. szám

V. K.

2010.

1.

szám

44

Anyakönyvi szabályozások változása a bejegyzett élettársi kapcsolattal összefüggésben A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény 2009. július 1-jei hatálybalépéséhez kapcsolódóan módosulnak az anyakönyvezés szabályai. Ez okból került kihirdetésre az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 6/2003. (III. 7.) BM rendelet módosításáról szóló 14/2009. (VI. 3.) IRM rendelet (a továbbiakban: rendelet). A rendelet részletes szabályokat állapít meg a bejegyzett élettársi kapcsolat anyakönyvezésére vonatkozóan. A rendelet 30. §-a „Utólagos bejegyzés a bejegyzett élettársi kapcsolatok anyakönyvébe” címmel új alcímmel egészíti ki a 6/2003. (III. 7.) BM rendeletet (a továbbiakban: R.). Az R. új 67/D. §-ának (1) bekezdése szerint az anyakönyvvezető az anyakönyv „Utólagos bejegyzések” rovatába a magyar közjegyző által elektronikus úton megküldött végzés alapján jegyzi be azt, hogy a közjegyző a bejegyzett élettársi kapcsolatot megszüntette. Ez az utólagos bejegyzés tartalmazza az eljáró közjegyző megnevezését, a végzés jogerőre emelkedésének napját, számát. Ebből következik tehát, hogy a közjegyző – az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény 36/D. §-ának (4) bekezdésében előírt – az anyakönyvvezető irányában fennálló megküldési kötelezettségét elektronikus úton kell, hogy teljesítse. Az R. 39. §-ának új (1) bekezdése szerint ha valakit halotti anyakönyvi bejegyzés, holtnak nyilvánító vagy halál tényét megállapító jogerős bírósági határozat alapján holtnak kell tekinteni, és a házastársa vagy a bejegyzett élettársa újabb házasságot köt vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít, a korábban kötött házasságot vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot a tévesen megállapított haláleset időpontjától kezdődően akkor is megszűntnek kell tekinteni, ha az újabb házasságkötés vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése után megállapítják, hogy a halottnak vélt személy életben van, és az újabb házasság vagy bejegyzett élettársi kapcsolat egyébként nem érvénytelen. A rendelet mellékletei meghatározzák az anyakönyvezés során felveendő jegyzőkönyvek adattartalmát, az anyakönyvi kivonatok adattartalmát, valamint szövegmintákat adnak az anyakönyvezésnél alkalmazható feljegyzésekről, záradékokról és bejegyzésekről. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 1. szám

R. V.


45

Nyugdíj-előtakarékossági számla Kérdésként merült fel, hogy a nyugdíj-előtakarékossági számlát elhelyezett összeg nyugdíjpénztári megtakarításnak minősül-e. A kérdésnek abból a szempontból van jelentősége, hogy a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 29. §-ának (1) bekezdése értelmében a pénztártag halála esetén az egyéni számla (illetve az azon található nyugdíjpénztári megtakarítás) a hagyatékának nem része. A nyugdíj-előtakarékossági számlákról a 2005. évi CLVI. törvény rendelkezik. A törvény értelmében a nyugdíj-előtakarékossági számlák mindhárom fajtája értékpapír-ügyletekhez kapcsolódik. Ugyanakkor a 2005. évi CLVI. törvény nem utal arra, hogy az 1997. évi LXXXII. törvény rendelkezései alkalmazandók lennének rá. Így különösen nem utal arra, hogy az 1997. évi LXXXII. törvénynek a hagyaték tekintetében kivételi szabályt megállapító 29. §-ának (1) bekezdése alkalmazandó lenne a nyugdíj-előtakarékossági számlák tekintetében. Következésképpen a nyugdíj-előtakarékossági számlán lévő ös�szeg nem minősül nyugdíjpénztári megtakarításnak, és így a számlán lévő összeg a hagyaték részének tekintendő. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 1. szám

R. V.

Közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása, első rész A végrehajtást kérő egy 2006. december 5. napján készült közjegyzői okirat – tartalma szerint tartozáselismerő nyilatkozat – végrehajtási záradékkal történő ellátását kérte a Váci Városi Bíróságtól. Az okiratban az adós kötelezi magát, hogy a 23.923,- CHF összeg vis�szafizetését oly módon átvállalja, hogy minden hónap 25. napjáig a havi törlesztőrészletet a végrehajtást kérő pontosan meghatározott számú bankszámlájára átutalja vagy átvételi elismervény ellenében készpénzben átadja. A közjegyzői okirat tartalmazza, hogy a havi törlesztőrészlet összege a jelenlegi feltételek mellett 30.000 Ft, azaz harmincezer forint. Amennyiben a törlesztőrészlet változik, annak megfizetésére is kötelezettséget vállal. Az adós kijelenti, hogy tudomása van arról, hogy a kölcsön futamideje 20 év, ennek megfelelően a kölcsön végső lejárata 2026. december 31. A végrehajtást kérő az addig lejárt tartozásra vonatkozóan kérte a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátását. Az indoklás szerint a bíróság a végrehajtási záradék kibocsátását azért tagadta meg, mert a közjegyzői okiratból csak azt tudta megállapítani, hogy 23.923 CHF, vagyis

2010.

1.

szám

46 3.700.000 Ft tartozása van az adósnak, amelyet 2026. december 31. napjáig kell teljesíteni, havi 30.000 Ft-os részletekben minden hónap 25. napjáig. A bíróság álláspontja szerint ezek alapján a teljesítési határidő nem állapítható meg. Továbbá az sem állapítható meg, hogy melyik hónaptól köteles havi 30.000 Ft-os részletekben teljesíteni a tartozást, így a lejárt tartozások összege sem állapítható meg. A közjegyzői okirat azt sem tartalmazza, hogy egy havi törlesztőrészlet meg nem fizetése az egész tartozást lejárttá teszi. A fentiekre tekintettel, mivel a bíróság sem az egész tartozás, sem a lejárt részletek tekintetében nem tudta megállapítani, hogy a teljesítési határidő letelt-e, ezért a végrehajtást kérő végrehajtási záradék kibocsátása iránti kérelmét elutasította. Az elutasító végzés ellen a végrehajtást kérő ügyvédje útján fellebbezést nyújtott be. A másodfokú eljárás jelenleg is folyamatban van. Az ügy jogerős befejezéséről is tájékoztatást fogunk adni. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 1. szám

Gy. E.

Közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal történő ellátása, második rész A Jogi Hírlevél 1. évfolyamának 1. számában beszámoltunk arról, hogy a Váci Városi Bíróság megtagadta egy közjegyzői okirat – tartalma szerint tartozáselismerő nyilatkozat – végrehajtási záradékkal történő ellátását. A bíróság álláspontja szerint az okiratból a teljesítési határidő nem állapítható meg, mivel az okiratból csak azt tudta megállapítani, hogy 2026. december 31. napjáig kell az egész tartozást teljesíteni, havi 30.000 Ft-os részletekben minden hónap 25. napjáig. Erre figyelemmel nem állapítható meg, hogy az adós melyik hónaptól köteles teljesíteni. A kérelem elutasítása után a jogosult felkereste a közjegyzői okiratot készítő irodát és érdeklődött arról, hogy most mit tegyen, majd jogi képviselőhöz fordult. Az immár jogi képviselője útján a végrehajtást kérő fellebbezéssel élt a megyei bírósághoz és kérte a végrehajtási záradék kibocsátását és egyben csatolt egy nyilatkozatot lejárati értesítésről, amelyet korábban a közjegyző tértivevényes ajánlott levélben elküldött az élettársnak is. A II. fokú bíróság a fellebbezést elutasította a végzés indokainál fogva, azzal a kiegészítéssel, hogy az első részlet megfizetésének határidejét nem tartalmazza a közokirat, így a lejárt tartozások összegét megállapítani nem lehet, vagyis kifogásolta, hogy nem állapítható meg az első részlet esedékessége. (Megjegyzendő, hogy a II. fokú bíróság számára közömbös volt, hogy a követelt összeg messze kevesebb volt, mint az egyszerű szorzata a közjegyzői okiratba foglalt tartozás elismerő nyilatkozat és a kérelem hónapja között eltelt hónapok és a megállapodott havi részlet egyszerű matematikai szorzatának.)


47 Ugyanakkor az időközben elküldött lejárati értesítést is figyelmen kívül hagyta azzal, hogy az később készült, mint a végrehajtási kérelem benyújtásra került, így az nem tehette lejárttá a követelést. Hiányolta a postai tértivevényt is (mely az okirathoz volt csatolva), így ezen okirat alapján sem látott lehetőséget a végrehajtási záradék kiállítására. Ekkor a közjegyző a felelősségbiztosítójához fordult, jelezve, hogy káresemény miatt előzetes bejelentést tesz. Maga sem vitatta, hogy az általa készített közjegyzői okirat „hiányos”, de azt vitatta, hogy abból a lejárt követelés esedékessége nem állapítható meg egyértelműen. A biztosító a bejelentést tudomásul vette, és felhívta a közjegyző figyelmét, hogy hozzájárulása nélkül elismerő nyilatkozatot ne tegyen és ne is egyezkedjen a jogosulttal. Ilyen előzmények után a jogosultat képviselő ügyvéd – a közjegyzővel egyetértésben – úgy döntött, hogy az immár jelentősen megnövekedett tartozás vonatkozásában ismételten végrehajtási záradék kibocsátását kéri, amely kérelemhez csatolta az eredeti tartozáselismerő közjegyzői okiratot, a lejárati értesítéssel és az ehhez tartozó tértivevénnyel, viszont az új kérelmet az adós tartózkodása helye szerinti kerületi bírósághoz nyújtotta be. Az ismételt benyújtást azért tartotta célszerűnek, mert úgy vélte, hogy a II. fokú bíróság végzésének indokolása szerint a közjegyzői okirat, vélt, vagy valós hiányosságai pótolhatók lejárati értesítéssel, így mindkét okiratot benyújtotta: az eredeti tartozás elismerő nyilatkozatot és a lejárati értesítést. A kerületi bíróság a végrehajtási záradékot – minden hiánypótlási eljárás nélkül – kibocsátotta és ezzel az ügy szerencsésen befejeződött. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a hitelező követeléséhez ténylegesen hozzájutott, de a biztosítási kárbejelentés okafogyottá vált. Ugyancsak okafogyottá vált a jogosult által időközben benyújtott fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem is. A fentiekből következik, hogy amennyiben egy közjegyzői tartozás elismerő okiratban nincs egzakt módon megjelölve a lejárati idő, akkor a végrehajtást kérő akkor jár el helyesen, ha lejárati értesítést küldet közjegyzői okirati formában az adósnak, benne a tartozás pontos összegével. Mindamellett javasoljuk, hogy a lejárati idő meghatározásánál a bíróság szigorú, és nem mindig következetes gyakorlata miatt a Kedves Kollégák fokozott körültekintéssel járjanak el. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 5. szám

Gy. E.

2010.

1.

szám

48

Az adatvédelmi biztos 2008. évi beszámolójának közjegyzőket és a MOKK-ot érintő részei Adateltérés a JÜB rendszerben Hivatalos eljárása során ügyfele személyi azonosító igazolványán szereplő arcképét kívánta ellenőrizni egy közjegyző a „Jogügyletek Biztonságát Erősítő Adatszolgáltatási Keretrendszer” (JÜB rendszer) segítségével. E rendszer azt a célt szolgálja, hogy a jogszabályban meghatározott felhasználói kör (ügyvédek, közjegyzők és bírósági végrehajtók) az ügyfeleik által bemutatott okmányon szereplő adatok megadásával elektronikus úton adatot igényeljenek a különböző személyi- és okmány-nyilvántartásokból, és az onnan kapott válasz alapján ellenőrizhessék az okmányon szereplő adatokat és az okmányok érvényességét. Az adatigénylés eredményeképpen nem a közjegyző előtt bemutatott okmányban szereplő arckép és aláírás jelent meg a számítógép monitorján. Az elektronikus adatlekérdezést manuális adategyeztetés követett, ennek során bebizonyosodott, hogy a kapott válasz téves volt. Az adatvédelmi biztos helyettesítési jogkörében eljárva az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megkeresésére a Központi Hivatal vezetője arról számolt be, hogy az eset kapcsán észlelt hiba az évekkel korábban elvégzett régi típusú személyazonosító igazolványok okmány-adatlapjainak digitalizálására vezethető vissza. Mintegy 19 millió darab adatlapot digitalizáltak és bár szigorú minőségbiztosítási intézkedésekkel törekedtek minimalizálni az adateltéréseket, elvétve még mai is előfordul, hogy a gépi adatlekérdezés során téves választ kap a lekérdező személy. Ezekben az esetekben a hivatal munkatársai azonnal gondoskodnak az okmánytári alapiratok ellenőrzéséről és az elektronikus nyilvántartás adatainak javításáról. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a hibás adatlapok száma a teljes darabszámhoz mérten elenyésző és a hivatal dolgozói manuálisan rövid időn belül orvosolják az esetleges problémákat, további intézkedés megtételét nem tartotta indokoltnak az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. (346/P/2008)

Személyes adatok továbbítása a hagyatéki leltározásra illetékes jegyző által Egy városi önkormányzat jegyzője abban a kérdésben kérte az adatvédelmi biztos állásfoglalását, hogy a hivatalban működő Közigazgatási Iroda átadhat-e a más belső szervezeti egységeknek, így a helyi adóirodának adatokat az elhunytakról, abból a célból, hogy elkerüljék egyes felszólítások, határozatok elhunytak nevére való kipostázását. A biztos a válaszában kifejtette, hogy a jegyző által felvázolt probléma nem ismeretlen az Adatvédelmi Biztos Irodája előtt. Általánosságban elmondható, hogy noha a nyilvántartások aktualizálása fontos szempont és elvárás, a hatályos törvények nem teremtenek


49 jogalapot e művelet kontroll-adatszolgáltatás általi megvalósításához. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a postázások, értesítések kiküldése az elhunytak nevére a hozzátartozók kegyeleti jogát nem sérti. A kegyeleti jog ugyanis mindenek előtt a meghalt személy emlékének megőrzését, becsületének védelmét szolgálja. Az Avtv. alapján személyes adatok körébe kizárólag az élő személlyel kapcsolatos információk tartoznak. Így az elhunytakhoz köthető információk továbbításának jogszerűsége elsődlegesen nem az Avtv. alapján döntendő el. Természetesen az elhunytakhoz köthető információk kapcsán is adódhat olyan helyzet, amikor személyes adatok kezeléséről beszélhetünk. Az elhunyt adótartozása például az örökösöket is terhelheti, személyükkel összefüggésbe hozható információnak, mintegy személyes adatuknak tekinthetők, így kérésükre az adóhatóságnak tájékoztatást kell adnia a rendelkezésre álló adótartozás mértékéről. Az adóhatóság részéről is jogos igény, hogy az adatigénylő örökösi minőségéről hitelt érdemlően meggyőződjék. Ehhez elegendő a közjegyző által kiadott igazolás, amely tanúsítja, hogy nevezett személyek örökösként hagyatéki eljárásban vesznek részt. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 2004. évi CI. törvénnyel történt módosítása célszerűségi szempontoktól vezérelve lehetőséget teremtett arra, hogy az adóhatóság kérésére, a hagyatéki leltározásra illetékes jegyző adatot szolgáltasson a hagyatéki leltár készítésének tényéről, valamint a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző nevéről. (553/K/2008)

Eljáráson kívüli személyek adatai Számos olyan panasz érkezett az Adatvédelmi Biztos Irodájához az utóbbi időben, amelyben a beadványozók azt kifogásolták, hogy a polgári peres jogvitában az egyik fél jogalapjának bizonyítására olyan adatlapokat csatolt, amelyekből a perben nem szereplő harmadik személyek személyes adatai is megismerhetők, és ezeket az adatlapokat a bíróság továbbította a perben szereplő másik félnek. Az adatvédelmi biztos állásfoglalásában kifejtette, hogy a Polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint a bíróság jogszerűen küldte meg az alperesnek a kereseti kérelem mellékletét. Mindazonáltal a többi, a csatolt irat másolatán szereplő természetes személy adatai továbbításának nincsen törvényes jogalapja. Tekintettel ugyanis a célhoz kötött adatkezelés elvére, valamint az adatbiztonság elvére, a felperes képviselőjének, valamint a bíróságnak is gondoskodnia kellett volna arról, hogy ne kerülhessenek a peres feleken kívül más állampolgárok személyes adatai a panaszoshoz. A beadványokkal kapcsolatban a biztos javaslatot tett az érintett ügyvédi irodáknak, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a továbbiakban: OIT) elnökhelyettesének, hogy a kifogásolt gyakorlatot módosítsák akként, hogy az ügyben érintett peres fél adatán kívül ne kerülhessen más állampolgár személyes adata a bírósághoz, illetve más, az adatot megismerni nem jogosult személyhez, hatósághoz. Az vizsgálat kapcsán a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a módosítás szükségességéről tájékoztatást küldött az ügyvédi kar tagjainak, és az OIT elnökhelyettese is megküldte az ügyben kiadott állásfoglalást valamennyi ítélőtábla és megyei bíróság elnöke részére is. (1153/P/2008, 1605/P/2008, 1674/P/2008)

2010.

1.

szám

50 Az elektronikus közigazgatás A közigazgatás korszerűsítése, az informatikai szolgáltatások bevezetése stratégiai terv és programterv alapján folyik. Az e-közigazgatás kiépítésének tervezett útja a vonatkozó kormányhatározatok alapján nagy vonalakban ismert az adatvédelmi biztos számára, azonban a részletekről csak azokból a törvénytervezetekből alkothatunk képet, amelyet a programok megvalósításának előkészítése során véleményezésre megküldenek. Az adatvédelmi biztosnak emiatt csak a programok megvalósításának viszonylag késői szakaszára van rálátása, amikor az informatikai rendszerek fejlesztésére vonatkozó koncepcionális döntések már megszülettek és a rendszerek fejlesztése rendszerint már folyamatban van. A törvényalkotásról szóló előterjesztésekről általában elmondható az, hogy a törvénytervezethez fűzött indokolás az adott törvényre fókuszál, ezért a több törvénytervezeten átívelő koncepcionális közigazgatás-fejlesztési elképzelések néha utólag, a törvénytervezetekben fellelhető szabályozási mozaikdarabkákat összeillesztve ismerhetők fel. Így utólag vált világossá, hogy a közigazgatási hatósági eljárási kódex 2008ban előkészített novellája, az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvény tervezete, valamint a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről szóló törvény tervezete egységes koncepcióba illeszkedő szabályozási megoldásokat tartalmaz. A nevezett törvénytervezetek közül a hivatalos iratok kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvény tervezetét elmulasztották megküldeni véleményezésre. A közigazgatási hatósági eljárás szabályainak módosításával kapcsolatos álláspontot a beszámoló közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló része tárgyalja. Itt elég annyit megemlíteni, hogy az adatkezelésről szóló szabályok a közigazgatási egyeztetést követően kerültek be az Országgyűléshez T/6658. szám alatt benyújtott törvényjavaslatba. Az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvény tervezetét több menetben véleményeztük. A biztos állásfoglalása kifogásolta többek között a személyazonosításra vonatkozó szabályokat. A tervezet a biometrikus azonosítás bevezetésére vonatkozó szabályai elnagyoltak, zavarosan megfogalmazottak voltak. A törvénytervezet általános, keretjellegű szabályokat tartalmaz, ezért az elfogadása esetén az adatvédelmi garanciák meglétét az egyes közszolgáltatások igénybevételéről rendelkező törvények véleményezése során is vizsgálni kell (1451/J/2008). A törvénytervezeteket összességében szemlélve megállapítható, hogy azok markáns centralizációs törekvéseket tükröznek. A közigazgatásnak egyetlen elektronikus kapuja lesz, ez a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer részét képező Ügyfélkapu. Az elektronikus kézbesítés szabályai szerint az Ügyfélkapu használatos lesz a közigazgatáson túl is, például bírósági ügyekben és más, a rendszerhez csatlakozó szolgáltatók számára is. Az állami szervek egymás közötti kommunikációjának egy része is a Központi Rendszeren keresztül folyik majd. Az állam elektronikus tárhelyet bocsát az állampolgárok rendelkezésére a hivatalos iratok tárolásához, amelyet bizonyos, később részletezendő ügyekben kötelező lesz használni. Tetszetősnek tűnik


51 és részben el is fogadható az az érvelés, hogy az elektronikus szolgáltatások centralizációjával viszonylag gyorsan sok állampolgár számára hozzáférhetővé lehet tenni az egyszerű, gyors, korszerű elektronikus közigazgatást. Emellett azonban kételyek is megfogalmazódnak: • A centralizáció egy informatikai monokultúrát hoz létre, amely sérülékeny, mint minden monokultúra, ezért a közigazgatási informatikai infrastruktúra kulcselemeként nagyon erős védelmet és felügyeletet igényel, ugyanis egy informatikai támadás vagy üzemzavar nyomán a legrosszabb esetben az egész országban megbénulhat az elektronikus közigazgatás. • Ha az államnak, beleértve az összes hatalmi ágat, csak egy elektronikus kapuja lesz, akkor ez államszervezeti dilemmákat is felvet. Az informatikai centralizáció nem járhat hatalomkoncentrációval. A központi ügyfélkapunak és a központi hivatali kapunak meg kell maradnia semleges áteresztő pontnak. A központi rendszer nem ruházható fel azzal a képességgel, hogy az állampolgárok és állami szervek különféle státuszait és jogosultságait nyilvántartsa és szabályozza. • Ha az elektronikus közigazgatás teljes adatforgalma egy kapun keresztül áramlik, akkor a teljes elektronikus közigazgatás titkos információgyűjtés célpontjává tehető. • Végül, de nem utolsó sorban, az állami pénzből finanszírozott, centralizált fejlesztések árnyékában nem tudnak megerősödni azok a decentralizált, piaci alapon működő szolgáltatások (elektronikus aláírás hitelesítés szolgáltatás, hiteles tárhely szolgáltatás stb.), amelyek a központi rendszerrel szemben, vagy amellett hosszabb távon alternatív megoldást jelenthetnek. Az Adatvédelmi Biztos Irodájához eljutott az informatikai biztonságról szóló törvény szakmai koncepciója. Korai lenne a hivatalos egyeztetésnek elébe menve véleményt mondani erről az előterjesztésről, azonban arra fel kell hívni a figyelmet, hogy az állampolgárok információs jogait lényegesen érintő törvénytervezetek körültekintő előkészítést és megfelelő társadalmi egyeztetést igényelnek (609/J/2008). A peres és nemperes eljárások gyorsításáról szóló törvénycsomag tervezetének része volt az elektronikus árverezési rendszer és az árverezők elektronikus nyilvántartásának létrehozatala a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításával. A biztos az elektronikus kapcsolattartás lehetőségének megteremtésével egyetértett, azonban azt kifogásolta, hogy a rendszert működtető Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara olyan nyilvántartást vezetésére kap felhatalmazást, amely az érintettek adóazonosító jelét és társadalombiztosítási azonosító jelét is tartalmazza. A személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény ugyanis nem teszi lehetővé a szakazonosítók egy nyilvántartáson belüli összekapcsolását (201/J/2008). Az adatvédelmi biztos e véleményét az elektronikus árverési rendszer informatikai alkalmazásának működtetésére vonatkozó részletes szabályokról szóló IRM rendelet tervezetének véleményezése során is fenntartotta (1628/J/2008).

2010.

1.

szám

52 Az adatvédelmi biztos 2008. évi beszámolója teljes terjedelmében megtalálható az alábbi linken: http://abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=beszamolok/2008/0 MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 1. szám

Gy. E.

Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény változásai A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) az új közjegyzői nemperes eljárások első gyakorlati tapasztalatai alapján 2009. június 30-i hatállyal módosította az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvényt (a továbbiakban: Kjnp.). A módosítás célja a Kjnp. szövege értelmezésének könnyítése, a Pp. rendelkezéseihez való viszonyának egyértelmű meghatározása, továbbá az eljárások eredményes befejezését elősegítő pontosítása volt. Az Fmhtv. fontosabb, a Kjnp.-t érintő módosításai röviden a következők: • a kizárásról akkor dönt határozattal a bíróság, ha a kizárási okot nem a közjegyző jelentette be, és a kizárásához a közjegyző nem járult hozzá; • nem csak a közjegyzői díjra, hanem a bizonyítással kapcsolatos költségekre (pl.: szakértő, tanú díja) is kiterjed a kérelmező előlegezési kötelezettsége, ennek elmulasztása esetén a kérelmet el kell utasítani, illetve az eljárás folyamán az eljárást meg kell szüntetni; • a tanúval és a szakértővel szemben vagyoni szankciókat, így a költségekben marasztalást, pénzbírságot, és a szakértői díj %-os csökkentését (Pp. 185. §) alkalmazni lehet; • a tanú kihallgatásához, és okirat-felmutatási kötelezettsége teljesítéséhez nincs szükség előzetes hozzájárulására; • a bizalmi őrzésbe vett tanúdíjat, szakértői díjat stb. nem kell külön számlán kezelni, a kezeléssel járó költségeket a közjegyző nem számíthatja fel, kamatot a fél, a tanú, a szakértő stb. nem követelhet; • előzetes bizonyításnál elválik a Pp. 207. §-a alapján [Kjnp. 17. § (1) bek. a) pont] és az egyéb jogi érdekből lefolytatandó [Kjnp. 17. § (1) bek. b) pont] eljárás. Előbbinél van ellenfél (kivéve ha ismeretlen), az elrendelés tárgyában őt főszabályként meg kell hallgatni, de a bizonyítási cselekmény foganatosításához (pl. helyszínei szemle az ellenfél ingatlanán) nem kell hozzájárulnia; az ellenfél meghallgatása mellőzhető, ha az a bizonyítás eredményes lefolytatását veszélyeztetné. Az utóbbi esetben [Kjnp. 17. § (1) bek. b) pont] az eljárásban nem vesz részt ellenfél, az eljárás elrendelése tárgyában csak a kérelmezőt kell meghallgatni, viszont minden olyan bizonyítási cselekménynél, ahol nem a kérelmező birtokában álló dolgot, ingatlant kell vizsgálni, kell az érintett birtokos hozzájárulása;


53 • az igazságügyi szakértő kirendelése iránti eljárásban nincs ellenfél, viszont minden olyan bizonyítási cselekménynél, ahol nem a kérelmező birtokában álló dolgot, ingatlant kell vizsgálni, kell az érintett birtokos hozzájárulása; • a szakértő díját a kérelmezőnek elutasítás, illetve megszüntetés terhe mellett előlegeznie kell; • a szakértő véleményét a kérelmezőn kívül csak az arra feljogosított hatóságnak lehet kiadni (tehát például az esetleges jogvita ellenérdekű felének a Pp. 119. §-a alapján nem); • értékpapír (okirat) semmissé nyilvánítása iránti eljárásban az értékpapír hollététre vonatkozó adat bejelentésére is fel kell hívni a hirdetményben, és ezen adat bejelentése is eljárás-megszüntetési ok lett; • az értékpapírt (okiratot) semmissé nyilvánító végzés ítélet hatályú. A Kjnp. új rendelkezései és az ahhoz tartozó részletes magyarázatok (dőlttel a változott jogszabályhely):

Általános szabályok 3. § (1) A közjegyző nem járhat el abban az ügyben, amelyben mint bíró a Pp.-nek a bíró kizárására vonatkozó szabályai szerint nem járhatna el. (2) Ha a közjegyző az eljárásban a vele szemben fennálló kizárási okot maga jelentette be, vagy egyébként a mellőzéséhez hozzájárult, a kizárásról és az eljáró közjegyző kijelöléséről a közjegyző székhelye szerint illetékes területi közjegyzői kamara (a továbbiakban: területi kamara) elnöke dönt, feltéve, hogy az eljárás lefolytatására a területi kamara illetékességi területén székhellyel rendelkező közjegyzők közül másik közjegyző kijelölhető. (3) Ha a területi kamara illetékességi területére kinevezett közjegyzők közül másik közjegyző nem jelölhető ki, a kizárásról és az eljáró közjegyző kijelöléséről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a továbbiakban: országos kamara) elnöke dönt. (4) Ha a) a területi kamara vagy az országos kamara elnökének döntése szerint a kizárási ok nem áll fenn, vagy b) a kizárási okot nem a közjegyző jelentette be, és a kizárásához a közjegyző nem járult hozzá, a kizárásról a Pp. szabályainak megfelelő alkalmazásával az érintett közjegyző székhelye szerint illetékes helyi bíróság nemperes eljárásban határoz. (5) A (4) bekezdés a) pontja szerinti esetben a területi vagy az országos kamara elnöke a döntését – a kizárási ügyben keletkezett iratokkal együtt – megküldi a kizárásról való döntés végett a bíróságnak. (6) A bíróság kizárás tárgyában hozott végzése ellen jogorvoslatnak helye nincs. (7) Ha a bíróság az eljárásból a közjegyzőt kizárta, az erről szóló végzést az eljáró közjegyző kijelölése végett megküldi a területi vagy az országos kamara elnökének; az eljáró

2010.

1.

szám

54 közjegyzőt – a (2) és (3) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával – a területi, illetve az országos kamara elnöke jelöli ki. (8) A területi, illetve az országos kamara elnökének e § szerinti döntése ellen jogorvoslatnak helye nincs. 7. § (1) A közjegyző – a kérelem érkezésétől számított 8 munkanapon belül – felhívja a kérelmezőt, hogy az eljárás lefolytatásának külön jogszabályban meghatározott közjegyzői munkadíját és a költségtérítését, valamint a bizonyítási eljárás költségeinek fedezésére előreláthatóan szükséges összeget előlegként fizesse meg. (2) A kérelem jegyzőkönyvbe mondása esetén a kérelmezőnek az (1) bekezdés szerinti költséget a kérelem előterjesztésével egyidejűleg kell megfizetnie. (3) Ha a kérelmező az (1) bekezdés szerinti költség megfizetését elmulasztja, a közjegyző – a hiányok pótlására való felhívás kibocsátása nélkül – a kérelmet indokolt végzéssel elutasítja. 9. § (1) Nincs helye az eljárásban bizonyításnak, ha a) elvégzéséhez személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés foganatosítása lenne szükséges; b) lefolytatása a kérelmezőtől eltérő személy számára orvosszakértői vizsgálat vagy más, személyi szabadságát korlátozó, illetve testi épségének sérelmével járó vizsgálat tűrését tenné szükségessé, és a kérelmező nem rendelkezik e személy arra irányuló – közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt – nyilatkozatával, hogy vállalta e kötelezettség teljesítését; c) lefolytatásához a kérelmezőtől eltérő személy jogszabályon alapuló hozzájárulása szükséges, és ezzel a – közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt – hozzájárulással a kérelmező nem rendelkezik; d) lefolytatásához a kérelmezőtől eltérő személy birtokában lévő okirat vagy dolog (a továbbiakban: szemletárgy) megfigyelése, vizsgálata szükséges, és a kérelmező nem rendelkezik a szemletárgy birtokosának arra irányuló – közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt – nyilatkozatával, hogy vállalta a szemletárgy felmutatását, megfigyelésének, vizsgálatának lehetővé tételét. (2) A közjegyző kérelemre felhívhatja a kérelmezőtől eltérő személyt az (1) bekezdés b)-d) pontjában foglalt nyilatkozat megtételére. (3) Ha a kérelmezőtől eltérő személy az (1) bekezdés b)-d) pontja szerinti nyilatkozatot nem tette meg, vagy a közjegyző felhívására nem nyilatkozott, vagy a nyilatkozat beszerzését a közjegyző eredménytelenül kísérelte meg, és az eljárás más módon nem folytatható le, a közjegyző a bizonyítás lefolytatására irányuló kérelmet elutasítja. (4) Ha a bizonyítás lefolytatásához elegendő a szemletárgynak a közjegyző előtti felmutatása, a közjegyző az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott hozzájárulás hiányában is maga elé


55 idézheti a szemletárgy birtokosát, ebben az esetben azonban az idézésre meg nem jelenő, vagy engedély nélkül eltávozó szemletárgy birtokosával szemben kényszerintézkedés foganatosításának nincs helye, és úgy kell eljárni, mintha a szemletárgy birtokosa a hozzájárulását kifejezetten megtagadta volna. 11. § (1) A közjegyző az eljárást megszünteti akkor is, ha a) a bizonyítást nem lehetett lefolytatni, b) a kérelmezőtől eltérő személy a kötelezettségvállaló nyilatkozata ellenére utóbb a bizonyítás lefolytatásával kapcsolatos kötelezettségét nem teljesíti, vagy c) a kérelmezőtől eltérő személy a bizonyítás lefolytatásához adott hozzájárulását visszavonta, és e nélkül az eljárás eredményes lefolytatása nem lehetséges. (2) A közjegyző az eljárást megszünteti akkor is, ha a kérelmező a 7. § szerinti előlegezési kötelezettségét az eljárás folyamán mulasztja el, vagy a közjegyzőnek kérelmet már a 7. § (3) bekezdése szerint el kellett volna utasítania. 12. § (1) Az eljárásban felfüggesztésnek és szünetelésnek nincs helye. (2) Ha a közjegyző az eljárás során pénzt vesz át, annak kezelésére a bizalmi őrzés szabályait kell megfelelően alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy ezen pénzösszegeket azonos számlán kezeli, és a pénzösszeg után annak átadója, illetve átvevője kamatra, a közjegyző pedig a pénzösszeg kezelésével járó költségekre nem tarthat igényt. (3) Ha a fél a bizonyítási eljárás költségeinek fedezésére előreláthatóan szükséges összeget helyezi bizalmi őrzésbe, annak kifizetésére – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a Pp. szabályait kell alkalmazni. (4) Az eljárás lefolytatásának hivatalból is helye lehet.

A közjegyző előtti előzetes bizonyítás 17. § (1) Előzetes bizonyításnak van helye a) a Pp. 207. §-ában szabályozott esetekben, továbbá akkor b) ha a kérelmezőnek bizonyíték beszerzéséhez – különösen jelentős tény vagy állapot megállapításához – jogi érdeke fűződik. (2) Nincs helye előzetes bizonyításnak, ha az ügyben polgári per vagy büntetőeljárás van folyamatban. (3) Ha az előzetes bizonyítás eredményes lefolytatásához igazságügyi szakértő kirendelése szükséges, a 24-27/A. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy amennyiben az eljárásban ellenfél is részt vesz, a 27. § (3) és (4) bekezdésében, valamint a 27/A. §-ban a kérelmező alatt az ellenfelet is érteni kell.

2010.

1.

szám

56 19. § (1) Az előzetes bizonyítás iránti kérelemnek tartalmaznia kell a következőket is: a) a bizonyítani kívánt tényeket és az azokra vonatkozó bizonyítékokat, b) azokat a körülményeket, amelyeknek alapján előzetes bizonyításnak helye van, c) az igazságügyi szakértő kirendelése iránti kérelmet, ha a kérelmező szerint az eljárás lefolytatásához igazságügyi szakértő kirendelése szükséges, d) a 17. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben az ellenfél nevét és lakóhelyét (székhelyét), ha pedig az ellenfél ismeretlen, ennek okát. (2) Azt, hogy az előzetes bizonyítás előfeltételei fennállnak, valószínűsíteni kell. (3) A 17. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben az ellenfélnek a 9. § (1) bekezdésének c) és d) pontjában meghatározott nyilatkozatára a bizonyítás lefolytatásához nincs szükség; ha pedig a kérelmező arra hivatkozik, hogy az ellenfél ismeretlen, ezt valószínűsítenie kell. (4) A kérelmező által megjelölt ellenfelet az előzetes bizonyítás elrendelése tárgyában nem kell meghallgatni, ha a kérelmező valószínűsíti, hogy a meghallgatás az előzetes bizonyítás eredményes lefolytatását veszélyeztetné. Ha a közjegyző az ellenfél meghallgatását mellőzi, határozatát az ellenféllel csak az előzetes bizonyítás elrendelése esetében, és legkésőbb az előzetes bizonyítás foganatosításának a megkezdésekor kell közölnie; ha a közlés akadályba ütközik, ez az előzetes bizonyítás foganatosítását nem akadályozza.

Az igazságügyi szakértő kirendelése közjegyzői eljárásban 21. § (1) Ha a kérelmező számára jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, a közjegyzőtől igazságügyi szakértő (e címben a továbbiakban: szakértő) kirendelése kérhető. (2) Az (1) bekezdés szerinti kérelmet a közjegyző elutasítja, ha abban a kérdésben, amelyre a szakértői véleményt a kérelmező be kívánja szerezni, a kérelmező által vagy ellene indított más bírósági eljárás, vagy a kérelmező ellen indított büntetőeljárás van folyamatban. Az e rendelkezés ellenére készült szakvélemény a kérelmező által vagy ellene indított bírósági eljárásban, illetve a kérelmező ellen indított büntetőeljárásban nem használható fel. (3) A szakértő kirendelésére irányuló eljárásban – a szakértő kirendelése tárgyában – bizonyításnak nincs helye. (4) Ha a szakvélemény elkészítéséhez a kérelmezőtől eltérő személynek a 9. § (1) bekezdésének b)-d) pontja szerinti nyilatkozata szükséges, a közjegyző kérelemre felhívhatja a harmadik személyt e nyilatkozat megtételére. 23. § (1) Az igazságügyi szakértő kirendelése iránti kérelemnek tartalmaznia kell a következőket is:


57 a) a szakértői vizsgálat tárgyát és annak helyét, b) azokat a kérdéseket, amelyekre vonatkozóan a szakértőnek véleményt kell nyilvánítania. (2) Az igazságügyi szakértő kirendelése iránti kérelemben ellenfelet megjelölni nem kell. 24. § A közjegyző a 7. § megfelelő alkalmazásával felhívja a kérelmezőt, hogy a szakértői díj fedezésére előreláthatólag szükséges összeget helyezze bizalmi őrzésbe. Ha a kérelmező a felhívásnak nem tesz eleget, a közjegyző a 7. § (3) bekezdése, valamint a 11. § (2) bekezdése megfelelő alkalmazásával a kérelmet elutasítja, illetve az eljárást megszünteti. 27/A. § A közjegyző a szakértői véleményt a kérelmezőn kívül kizárólag bíróság, ügyészség, közjegyző, bírósági végrehajtó, nyomozó hatóság vagy közigazgatási hatóság megkeresésére küldheti meg, ha a megkereső törvényi rendelkezés megjelölésével igazolja, hogy törvény az ügy elbírálásához, továbbá jogosultság, illetve kötelezettség fennállásának ellenőrzéséhez feljogosította az adat kezelésére és megjelölte annak az eljárásának az ügyszámát és tárgyát, amelyben az igényelt adatok megismerésére törvény alapján jogosult. Ezek a szabályok alkalmazandók a szakértői véleménybe való betekintés engedélyezésére is.

Értékpapír és okirat semmissé nyilvánítása 31. § (1) Ha nincs helye hiánypótlásra való felhívás kibocsátásának vagy a kérelem elutasításának, a közjegyző hirdetményt tesz közzé. (2) A hirdetmény tartalmazza a) az értékpapírra vonatkozó adatokat [a kiállító (kibocsátó) nevét, az értékpapír megnevezését, az általa megtestesített jogot vagy követelést, továbbá ha rendelkezésre áll, az értékpapír ISIN-azonosítóját, sorozatszámát, sorszámát], b) a felhívást az értékpapír birtokosának arról, hogy az értékpapírt a hirdetmény közzétételétől számított 6 hónap alatt mutassa be a közjegyzőnél, vagy az értékpapír hollétére vonatkozó adatot jelentse be a közjegyzőnek, mert ellenkező esetben az értékpapírt a közjegyző semmissé fogja nyilvánítani, c) a hirdetményt közzétevő közjegyző nevét, székhelyét és irodájának címét, valamint a közjegyzői ügy számát. (3) A hirdetményt 6 hónapra közzé kell tenni. A közjegyző a hirdetményt megküldi az országos kamarának, amely gondoskodik a hirdetmény közzétételéről. (4) Az országos kamara a hirdetmények közzétételére az interneten folyamatosan elérhető, nyilvános, díjmentesen megtekinthető elektronikus nyilvántartást működtet, melyben a hirdetmény a közzététele időpontjának megjelölésével együtt jelenik meg.

2010.

1.

szám

58 (5) A közjegyző a hirdetmény közzétételéről a kérelmezőt, az értékpapír kiállítóját (kibocsátóját), a központi értéktárat és az eljárásban fellépett egyéb érdekeltet is értesíti. 32. § A közjegyző a kérelmet a hirdetmény közzététele nélkül elutasítja, ha a) az értékpapír semmissé nyilvánítása iránt már eljárás van folyamatban, b) az értékpapír semmissé nyilvánítása nem tartozik közjegyzői hatáskörbe, c) a kérelem nem tartalmazza a semmissé nyilvánítani kért értékpapírnak az egyedi azonosításra alkalmas megjelöléséhez szükséges adatait, d) a kérelmező ilyen kérelem előterjesztésére nem jogosult, vagy e) az eljárás lefolytatásának egyéb, el nem hárítható akadálya van. 34. § (1) Ha a hirdetmény közzétételének ideje alatt az értékpapírt bemutatják, vagy a magát az értékpapír birtokosaként megjelölő személy az értékpapír hollétére vonatkozó adatot jelent be, a közjegyző az eljárást megszünteti, a kifizetés tilalmáról és a bírói letétbe helyezésről szóló felhívását – a körülményekhez képest azonnali hatállyal vagy legfeljebb harminc napi határidővel – visszavonja. (2) Ha a hirdetmény közzétételének ideje alatt az értékpapírt nem mutatták be, és annak hollétére vonatkozó adatot sem jelentettek be, a közjegyző az értékpapírt semmissé nyilvánítja. (3) Az értékpapír hollétére vonatkozó adat bejelentésének minősül az is, ha a) a kiállító írásban nyilatkozik arról, hogy az értékpapírt az őrizetében tartja, b) a letétkezelő, a letéti őrző, és a befektetési szolgáltatásra jogosult írásban nyilatkozik arról, hogy az értékpapírt a tevékenysége körében az őrizetében tartja. (4) A közjegyző az e § alapján hozott végzéseit közli a kérelmezővel, az értékpapír kiállítójával, a központi értéktárral és az egyéb érdekelttel. (5) A közjegyző értékpapírt semmissé nyilvánító jogerős végzésének ugyanaz a hatálya, mint a jogerős ítéletnek. Ad 3. § A Kjnp. 3. §-ának (4) bekezdésében helyesen akkor határoz a kizárásról a bíróság, ha a kizárási okot nem a közjegyző jelentette be, és a kizárásához a közjegyző nem járult hozzá (a Kjnp. jelenleg az „és” helyett „vagy” szót tartalmaz). Ha ugyanis a fél bejelenti az okot, és a közjegyző hozzájárul a mellőzéséhez, nem szükséges bírósági ügyet teremteni, a területi kamara elnöke is intézkedhet a kizárás felől igazgatási jogkörében. Ad 9. & 11. § A módosítás a Kjnp. rendelkezéseit pontosítja akként, hogy akkor nincs helye az eljárásban bizonyításnak, ha elvégzéséhez személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés


59 foganatosítása lenne szükséges, vagy lefolytatatása a kötelezettől eltérő személy számára orvosszakértői vizsgálat vagy más, személyi szabadságát korlátozó, illetve testi épségének sérelmével járó vizsgálat tűrését tenné szükségessé, és a kérelmező nem rendelkezik e személy arra irányuló – közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt – nyilatkozatával, hogy vállalta e kötelezettség teljesítését. A módosítás azért jelentős, mert ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy a tanú köteles az idézésre megjelenni, és adott esetben az ügyre vonatkozó okiratokat magával hozni. A kérelmezőtől eltérő személy hozzájárulása ugyanis csak a szemletárgyként szereplő okiratok (pl. kémiai vizsgálat alá vett okirat, amikor az okirat nem, mint emberi gondolatokat magában hordozó bizonyítási eszköz, hanem mint tárgyi bizonyíték szerepel az eljárásban) és más szemletárgyak (pl. gépkocsi, ingatlan) esetében szükséges a bizonyításhoz. Emellett kiemelendő, hogy az önkéntesen megjelenő szemletárgy birtokosa esetében a megjelenést úgy kell tekinteni, mint aki hozzájárult a bizonyítási cselekmény foganatosításához. A törvényjavaslat úgy pontosítja a Kjnp. 11. §-át, hogy az eljárás megszüntetésének oka legyen az eljárás eredményes lefolytatásának kizártsága akkor is, ha a harmadik személy a bizonyítás lefolytatásához adott hozzájárulását visszavonta, jelenleg ugyanis a 11. § a) és b) pontjával ellentétben ez nem követelmény. Emellett a javaslat a Pp. 76. §-ához hasonlóan egyértelművé teszi, hogy a bizonyítással kapcsolatos költségeket előlegként meg kell fizetni (bizalmi őrzésbe kell helyezni). Ad 12. § Az Fmhtv. a bírói letét mintájára rendezi az azonos funkciókkal bíró eljárási célú közjegyzői bizalmi őrzést. Így a közjegyző nem számíthatja fel a pénzösszeg kezelésével kapcsolatos kezelési költségeit, kiadásait, ugyanakkor a felek sem tarthatnak igényt kamatra. Tekintettel arra, hogy néhány tíz- vagy százezer forintos szakértői díjak, tanúdíjak átlagosan 30-60 napig történő letétben tartásáról van szó, a szabály a felesleges adminisztratív terheket is csökkentené, ez alatt az idő alatt ugyanis nem halmozódnak fel érdemleges kamatok, és a kezelési költségek sem jelentősek. Ez megteremti annak a lehetőségét, hogy ezeket az összegeket ne kelljen külön alszámlán kezelni. Az összeg kifizetésére nem a Kjtv.-t, hanem a Kjnp.-t és a Pp.-t kell alkalmazni. Ad. 17. és 19. § A törvény egyértelművé teszi a Pp. 207. §-a szerint elrendelhető előzetes bizonyítás [Kjnp. 17. § (1) bek. a) pont] és a Kjnp. 17. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti előzetes bizonyítás közötti különbségeket. Az első esetben a közjegyző a bírósággal azonos módon jár el: főszabály szerint meghallgatja az ellenfelet – ha van, vagy a meghallgatás nem veszélyezteti a bizonyítás eredményességét [Pp. 209. §, Kjnp. új 19. §] – viszont az ellenfél hozzájárulása nem szükséges például ahhoz, hogy az ő ingatlanán szemlét tartsanak (a szemle foganatosításához a Rendőrség segítsége kérhető – Pp. 189. §). A b) pont szerinti előzetes bizonyításnál ugyanakkor nem kell az ellenfelet megjelölni, azaz az

2010.

1.

szám

60 eljárás egyoldalú, az anyagi ellenérdekelt nem fél az eljárásban, viszont ha a (vélt) ellenfél ingatlanán kell eljárási cselekményt foganatosítani, akkor az ő külön hozzájárulására van szükség (Kjnp. 9. §). Mivel a Kjnp. 17. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja között jelentős átfedések lehetnek, ezért a közjegyzőnek a Pp. 3. §-a (2) bekezdésének második mondata alapján („A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.”) azt kell vizsgálnia, hogy milyen keretek között folytatható le leghatékonyabban az eljárás: így amennyiben az anyagi ellenérdekelt fél már hozzájárulását adta a bizonyítás lefolytatásához, vagy nagy valószínűséggel ezt meg fogja tenni, akkor a b) pont szerinti, ha ellenkezni fog, akkor az a) pont szerinti (tehát ahol ő is fél az eljárásban, de nem kell a hozzájárulása) eljárást lehet lefolytatni. Ha a kérelmezőnek kizárólag szakértői vélemény kell, és annak elkészítéséhez nem kell az ellenérdekű személy hozzájárulása, vagy azt már megadta (nagy valószínűséggel meg fogja adni), nem előzetes bizonyítást, hanem szakértő kirendelése iránti eljárást kell lefolytatni, ugyanis a Pp. 183/A. §-a nem tesz különbséget a két eljárásban készült szakértői vélemények között. Ad. 21., 23. & 24. § A Kjnp. módosítása egyértelművé teszi, hogy a kérelmezőnek a szakértő díját előlegként meg kell fizetnie, valamint hogy a szakértő kirendelése iránti eljárásban a szakértő kirendelése tárgyában (tehát hogy a kérelem feltételei fennállnak-e) nincs helye bizonyításnak. A törvény az igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendeléséről és ezzel összefüggésben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2005. évi XLVIII. törvénnyel összhangban azt is egyértelművé teszi, hogy az igazságügyi szakértő kirendelése iránti eljárásban nincs ellenfél. Ha az igazságügyi szakértőt előzetes bizonyítás keretében rendelik ki, az eljárás egy vagy kétoldalúsága a fentiek szerint alakul [Kjnp. 17. § (3) bek.]. Ad 27/A. § Tekintettel arra, hogy a szakértői vélemény elkészítése a kérelmező számára költséges, számos üzleti vagy egyéb titkot tartalmazhat, jelentősen befolyásolhatja a kérelmező későbbi üzleti vagy pertaktikáját, ezért ki kellett zárni azt, hogy az anyagi ellenfele – aki egyébként az eljárásban nem vesz részt – hozzájusson a kérelmező engedélye nélkül a szakértői véleményhez. Annak természetesen nincs akadálya, hogy az ellenérdekű fél saját költségére maga is kérje szakértő kirendelését. Ad. 31. & 34. § A gyakorlatban problémát okozhat, hogy az értékpapír semmissé nyilvánítására irányuló eljárásban a Kjnp. 34. §-ának (2) bekezdése szerint akkor sem kell megsemmisíteni az értékpapírt, ha annak hollétére vonatkozó adatot jelentettek be. A törvény ugyanakkor nem rendelkezik ilyen esetben az eljárás megszüntetéséről, ezt pótolja a módosítás.


61 A rendelkezéseket a módosítás hatálybalépését (2009. június 30.) követően indult eljárásokban kell alkalmazni. A MOKK honlapján közzétett végzésmintákat a közeljövőben pontosítani fogjuk, amiről körlevélben tájékoztatjuk a közjegyzőséget. Ugyanez vonatkozik az értékpapír (okirat) semmissé nyilvánítása tárgyában közzétett hirdetmények szövegére. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 2. szám

Sz. N. K.

A Díjrendelet és a KÜSZ változása A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény 2009. július 1-jei hatálybalépéséhez kapcsolódóan módosul a közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 37/2003. (X. 29.) IM rendelet, valamint a közjegyzői díjszabásról szóló 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet. Az ügyviteli rendelet 1. §-ának módosított (1) bekezdése értelmében a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére irányuló eljárásra is a közjegyzői ügyviteli szabályokat kell alkalmazni. A módosított díjrendelet értelmében a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetése iránti eljárásért 12000 forint összegű munkadíj illeti meg a közjegyzőt. Természetesen a munkadíj mellett a költségátalány és a készkiadások is a közjegyző díjának részét képezik. A rendelkezések 2009. július 1-jén léptek hatályba. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 2. szám

R. V.

A kétfajta élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályok Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény (Kjnp.) az élettársi kapcsolattal összefüggésben két jogintézményt is szabályoz. A két jogintézmény közül az egyikre, a bejegyzett élettársi kapcsolat közjegyző általi megszüntetésére vonatkozó előírások (Kjnp. 36/A-36/D. §) 2009. július 1-jén már hatályba léptek, míg a másikra, az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának vezetésére vonatkozó szabályok (Kjnp. 36/E-36/G. §) csak 2010. január 1-jén lépnek hatályba. A két jogintézmény az élettársi kapcsolatok különböző formáihoz kapcsolódik, így érdemes röviden áttekinteni a vonatkozó szabályokat. A bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény vezette be a magyar

2010.

1.

szám

62 jogrendszerbe. Bejegyzett élettársi kapcsolatot csak nagykorú, azonos nemű személyek létesíthetnek, az anyakönyvvezető előtt tett személyes, együttes, egybehangzó akarat-kijelentésükkel. A bejegyzett élettársi kapcsolatot bíróság vagy közjegyző szüntetheti meg, illetve természetesen az megszűnik bármelyik élettárs halálával is. A bejegyzett élettársi kapcsolat családjogi joghatásai, hogy az élettársak tartásra, illetve lakáshasználatra jogosultak, valamint köztük egyenlő arányú vagyonközösség jön létre. A bejegyzett élettársak a házastárssal azonos öröklési jogi státust élveznek. Ezzel szemben a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatra a Ptk. előírásai vonatkoznak. Az élettársi kapcsolat nem a nyilvántartásba vétellel jön létre, hanem tényhelyzet folytán, a nyilvántartás mindössze a kapcsolat fennállásának bizonyítását könnyíti meg. A nyilvántartásba vételt a 14 év feletti, különböző vagy azonos nemű élettársak közösen kérhetik a közjegyzőnél. A nyilvántartásba vétel az egyik fél kérelmére, a másik fél értesítésével közjegyző előtt megszüntethető. Megszűnik a nyilvántartásba vétel az utóbb kötött házassággal, illetve bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésével, valamint természetesen bármelyik élettárs halálával. A nyilvántartásba vett élettársak között szerzésarányos vagyonközösség jön létre. A nyilvántartásba vétel a különnemű élettársak esetén apasági vélelmet keletkeztet. Ugyanakkor – a bejegyzett élettársi kapcsolattól eltérően – a nyilvántartásba vételnek semmilyen öröklési joghatása nincs. A nyilvántartás vezetésére vonatkozó szabályok 2010. január 1-jén lépnek hatályba. Az élettársi kapcsolatokra vonatkozó szabályozásról bővebben olvashat a Notarius I. évfolyam 2. számában. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 2. szám

R. V.

Magánvégrendelet közjegyzői letétbe helyezése Az örökhagyó végrendeletében a kárigény bejelentőjét jelölte meg lakásingatlana és a benne található valamennyi ingósága örököseként. A végrendeletet az örökhagyó a lakásán átadta az illetékes közjegyző helyettesének, hogy azt helyezze közjegyzői letétbe. A hagyatéki eljárás során eljáró közjegyző a hagyatékot teljes hatállyal adta át a kárigény bejelentőjének. Az örökhagyó testvére, mint törvényes örökös keresetet nyújtott be a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott ítéletében megállapította, hogy a végrendelet mind tartalmi, mind alaki okból érvénytelen. Az alaki érvénytelenséget arra alapozva állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy értelmezése szerint a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Ktv.) 133-135. §§-i alapján mind a közvégrendelet, mind a magánvégrendelet letétbe helyezéséről készült jegyzőkönyv közjegyzői okirati formához kötött. Erre fi-


63 gyelemmel a közjegyzőhelyettes által készített, a letétbe helyezésről felvett jegyzőkönyv közjegyzői okirati formához kötött, és a közjegyző ellenjegyzésének hiányában alaki okból érvénytelen közjegyzői okirat. Mivel a perbeli végrendelet letétbe helyezéséről készült jegyzőkönyvet a közjegyző nem látta el ellenjegyzésével, a végrendelet – amely ugyan nem vitásan a közjegyzőnél volt – a Ptk. 629. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerinti végrendeletnek nem tekinthető.

A MOKK Jogi Irodájának álláspontja az üggyel kapcsolatban A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Ktv.) 111. §-ának (1) bekezdése szerint „a közjegyzői okiratok az ügyleti okirat és a ténytanúsító okirat (közjegyzői tanúsítvány). Az ügyleti okirat közhitelesen tanúsítja a jogügyletre vonatkozó akaratnyilvánítás tényét, a ténytanúsító okiratban a közjegyző a jogi jelentőségű tényeket közhitelesen tanúsítja jegyzőkönyvi vagy záradéki formában”. A Ktv. 134. §-ának (1) bekezdése szerint „a végrendelkező a magánvégrendeletét nyíltan vagy borítékba zárva letétbe helyezheti a közjegyzőnél azzal a kijelentéssel, hogy az okirat a végrendeletét tartalmazza. A letétbe helyezésről jegyzőkönyvet kell készíteni. Az átvett végrendeletet a jegyzőkönyvhöz kell fűzni”. A Ktv. 29. §-ának (1) bekezdése alapján „a közjegyzőjelöltet és a közjegyzőhelyettest a közjegyző valamennyi közjegyzői ügykörben köteles foglalkoztatni és a gyakorlati képzéséről gondoskodni”. A (2) bekezdés szerint „a közjegyzőhelyettes a közjegyző utasítása és felelőssége mellett önállóan intézhet közjegyzői ügyeket; a tanúsítvány kivételével az általa készített közjegyzői okirat érvényességéhez, közjegyzői okiratról kiadmány vagy másolat kiadásához a közjegyzőnek az okiratra vezetett ellenjegyzése szükséges”. A magánvégrendelet letétbe helyezéséről a Ktv. 134. §-ának (1) bekezdése alapján felvett jegyzőkönyv nem közjegyzői okirat, hanem az egy sui generis nemperes eljárás eredménye. Ez a jegyzőkönyv ugyanis nem tekinthető sem ügyleti okiratnak (mivel nem jogügyletre vonatkozó akaratnyilvánítás tényét tanúsítja), sem pedig ténytanúsító okiratnak (mivel nem jogi jelentőségű tényeket tanúsít), hanem egy Pp. szerinti jegyzőkönyv. Annak következtében pedig, hogy nem közjegyzői okirat a letétbe helyezésről felvett jegyzőkönyv, arra nem alkalmazandó a Ktv. 29. §-ának (2) bekezdése, így a közjegyzőhelyettes által készített jegyzőkönyvhöz nem szükséges a közjegyző ellenjegyzése. Ha ugyanakkor a letétbe helyezésről készült jegyzőkönyv sui generis jellegét nem is fogadjuk el, és közjegyzői okiratnak tekintjük, akkor is inkább a ténytanúsító okiratok kategóriájába lenne sorolandó. A Ktv. 29. §-ának (2) bekezdése azonban kiveszi a közjegyzői ellenjegyzéshez kötött okiratok köréből a tanúsítványokat, azaz a ténytanúsító okiratokat. Következésképpen még ha közjegyzői okiratnak is tekintjük a magánvégrendelet letétbe helyezéséről készült jegyzőkönyvet, annak érvényességéhez ez esetben sem szükséges a közjegyző ellenjegyzése, amennyiben azt közjegyzőhelyettes készíti.

2010.

1.

szám

64 Mindezekre tekintettel a közjegyzővel szembeni kárigényt a MOKK Jogi Irodája nem tartja megalapozottnak. A kártérítési per jogerős befejezéséről is tájékoztatást fogunk adni. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 2. szám

R. V.

Az Európai Bíróság ítélete a Roda Golf & Beach Resort SL C-14/08. számú ügyben Az Európai Bíróság 2009. június 25-én előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletet a Roda Golf & Beach Resort SL C-14/08. számú ügyben arról, hogy a bírósági eljáráson kívül keletkezett bíróságon kívüli iratok – például a közjegyzői okiratok – a közösségen belüli kézbesítési rendszer hatálya alá tartoznak. A közösségi igazságügyi együttműködés témakörébe tartozó kézbesítésről szóló rendelet (A bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló 1348/2000/EK tanácsi rendelet) célja a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok tagállamok közötti, kézbesítés céljából történő továbbításának egyszerűsítése. A 1348/2000/EK rendeletet felváltotta a 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, mely szerint a kézbesítés a tagállamok által kijelölt hivatalos személyek, hatóságok vagy más személyek közreműködésével történhet, mindehhez segítséget nyújthat a szintén tagállamonként kijelölt központi szerv (Magyarországon az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium). Az előzetes döntéshozatalra utalt kérdést előterjesztő spanyol bíróság, a Juzgado de Primera Instancia e Instrucción de San Javier, arra kívánt választ kapni, hogy a bírósági eljáráson kívül keletkezett, bíróságon kívüli iratok kézbesítése, amennyiben azokat magánszemélyek között kell továbbítani, az említett rendelet hatálya alá tartozik-e. A Roda Golf & Beach Resort SL spanyol társaság 2007-ben az eljáró spanyol bíróság hivatalvezetőjének közreműködésével kívánt egy San Javier-i közjegyzőnél bemutatott okirat alapján a kézbesítésről szóló rendeletnek megfelelően továbbíttatni tizenhat levelet az Egyesült Királyságba és Írországba. A levelek tárgyát a címzettek által korábban kötött ingatlan adásvételi szerződések egyoldalú megszüntetése képezte, mely tartalmát tekintve nem kapcsolódott a folyamatban lévő bírósági eljáráshoz. A kérdést előterjesztő bíróság hivatalvezetője megtagadta a közjegyzői okiratnak a bírósági eljáráson kívül történő továbbítását az Egyesült Királyság és Írország illetékes hatóságai felé, mivel az nem

A polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés), és az 1348/2000/ EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ. do?uri=CELEX:32007R1393:HU:HTML


65 bírósági eljárás keretében történt, és emiatt szerinte nem tartozott a kézbesítésről szóló rendelet hatálya alá. A Roda Golf e határozattal szemben keresetet terjesztett elő. Az előterjesztett kérdés megválaszolását megelőzően, a Bizottság által előterjesztett hatásköri kifogásra válaszul a Bíróság arra emlékeztet a 33. pontban, hogy „az EK 234. cikk (…) nem teszi függővé a Bíróságnál történő keresetindítást azon eljárás kontradiktórius jellegétől, amelynek során a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést fogalmaz meg”. A Bíróság a feltett kérdéssel kapcsolatban első lépésben azt tisztázta, hogy a 1348/2000/EK rendelet 16. cikkében szereplő „bíróságon kívüli irat” fogalmát közösségi jogi fogalomnak kell tekinteni, figyelembe véve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtésének célját és a tagállamok ilyen irányú együttműködési szándékát. Figyelemre méltó, hogy az eljárásban résztvevő magyar kormány szintén azon a véleményen volt, a Roda Golf társasággal és a német, görög, olasz, lett és lengyel kormánnyal együtt, hogy a bíróságon kívüli iratnak nem kell közvetlenül kapcsolatban lennie valamely folyamatban lévő eljárással, vagy annak megindításával, annak bíróságon kívüli irattá minősítése érdekében. Az EK 65. cikk és az 1348/2000 rendelet is arra irányulnak, hogy létrehozzanak a Közösségen belül egy kézbesítési rendszert, a belső piac megfelelő működése érdekében. Igazságügyi együttműködésre mind bírósági eljáráson belül, mind azon kívül sor kerülhet. A kézbesítési kötelezettségek nem terhelik feltétlenül a nemzeti bíróságokat, mivel az „áttevő és átvevő intézmények” kijelölése a tagállamok hatáskörébe tartozik, e szerint a tagállamok kijelölhetnek más hivatalos személyt, tisztviselőt, illetékes személyt a kézbesítésre, illetve a tagállamok nagy része elfogadja a közvetlen postai úton történő kézbesítést. A 1348/2000 rendelet, és annak fent említett „utódja”, a közösségi igazságügyi együttműködés fejlesztésének elősegítése érdekében lehetővé teszi a tagállami eljáró hatóságok (bíróságok) fogalmának tág értelmezését, kihatva ezzel más eljárási aktusok megítélésére is. Mindezekből a gyakorlat számára közvetlenül levonható következtetés, hogy a közjegyzői okiratoknak a közjegyző székhelyétől eltérő tagállamba történő kézbesítése az 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szabályai szerint történik. Ez a magyar közjegyzőkre nézve elsősorban azt jelenti, hogy az iratokat a magyar központi hatóságon (IRM) keresztül kézbesíthetik az EU másik tagállamában lévő címzett részére. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 2. szám

Sz. N. K.

2010.

1.

szám

66

A tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről („iratkézbesítés”), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és a tanácsi 1393/2007/EK rendelete Bevezetés A bírósági és bíróságon kívüli hivatalos iratok, így a közjegyzői iratok – ahogy azt az Európai Bíróság a a Roda Golf & Beach Resort SL C-14/08. számú ügyben megállapította (lásd a Jogi Hírlevél 2009. évi 2. számát) – kézbesítésére az Európai Unión belül a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről („iratkézbesítés”), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és a tanácsi 1393/2007/EK rendelet alkalmazandó. A rendelet szövege Pdf-ben és sima szövegként (html) az alábbi linkeken érhető el: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2007:324:0079:0120: HU:PDF • http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2007:324:00 79:01:HU:HTML A rendelet gyakorlati alkalmazásához szükséges információk megtalálhatók a Polgári Ügyek Európai Igazságügyi Atlaszán: http://ec.europa.eu/justice_home/judicialatlascivil/html/index_hu.htm

A rendelet hatálya A rendelet területi hatálya Az EU-tagállamok (egyezmény alapján beleértve Dániát is) egymás közötti viszonylatában a rendelet szabályozza a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett iratok kézbesítését. A rendelet tárgyi hatálya A rendelet polgári és kereskedelmi ügyekben alkalmazandó, azonban a polgári és kereskedelmi ügy fogalmát nem határozza meg, de kizárja e körből az adó-, vám- és közigazgatási ügyeket, illetve a közhatalom gyakorlása során történt cselekményekért és mulasztásokért való állami felelősséggel kapcsolatos eljárásokat. A közjegyzői okiratok –összhangban a Európai Bíróság a a Roda Golf & Beach Resort SL C-14/08. számú ügyben hozott ítéletével – a rendelet hatálya alá tartoznak.


67 A rendelet által szabályozott kézbesítési módok Kézbesítés az áttevő és az átvevő hatóságok közreműködésével E kézbesítési módnál az áttevő intézmény a kézbesítendő iratot a kézbesítés helye szerinti tagállam illetékes átvevő hatóságának közvetlenül küldi meg, a rendelet mellékletében megtalálható „Iratok kézbesítésére irányuló kérelem” formanyomtatvánnyal (4. cikk (3) bekezdés). Áttevő hatóság magyar közjegyző tekintetében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Amennyiben a közjegyző ezt a kézbesítési módot választja, a kézbesítendő iratot fel kell terjeszteni az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs és Nemzetközi Magánjogi Osztályának. A felterjesztő levélben meg kell jelölni az ügy tárgyát, az irat jellegét, a címzettet, valamint hogy a közjegyző kéri a 1393/2007/EK rendelet alapján az irat áttevő hatóságon keresztüli kézbesítését. A kézbesítés eredményéről az IRM tájékoztatja a közjegyzőt. A kézbesítés ebben az esetben kb. két hónap – szemben a postai kézbesítés néhány hetes időtartamával – ugyanakkor sokkal biztosabb, hiszen az IRM a külföldi hatóságtól arra nézve kap igazolást, hogy a külföldi jog szerint érvényes volt a kézbesítés. Kézbesítés postai szolgáltatások útján A rendelet 14. cikke alapján lehetőség van a kézbesítendő irat postai úton történő kézbesítésére tértivevényes ajánlott levélben vagy ennek megfelelő egyéb módon. Az iratot küldő közjegyző a rendelet II. mellékletében foglalt „A címzett tájékoztatása az iratátvétel megtagadásához való jogáról” szóló formanyomtatvány felhasználásával tájékoztatja a címzettet az irat átvételének megtagadásához való jogáról, ha a 8. cikk alkalmazásának helye van. Az iratokat ebben az esetben nemzetközi postaforgalomban szokásos módon (nemzetközi – „rózsaszín” – tértivevénnyel) közvetlenül a címzett címére küldi meg a közjegyző, a külföldi hatóságok közreműködésének igénybevétele nélkül. Amennyiben a címzett a 8. cikk alapján megtagadja az irat átvételét, az iratot a kézbesítéstől számított egy héten belül küldheti vissza az iratot megküldő közjegyzőnek. Megjegyzendő, hogy a postai forgalomnál a kézbesítés eredménye bizonytalanabb az áttevő-átvevő hatságokon keresztüli kézbesítéshez képest, hiszen a kézbesítés akkor is érvényes, ha a kézbesítés helyének joga szerint az, ezt pedig a külföldi jog ismeretét feltételezi. Kézbesítés a megkereső állam konzuli vagy diplomáciai képviselői által A rendelet 13. cikke lehetővé teszi, hogy az iratokat más tagállamban lakóhellyel rendelkező személy részére kényszer alkalmazása nélkül közvetlenül diplomáciai vagy konzuli képviseletein keresztül kézbesítsék. E kézbesítési mód azonban sokkal lassabb elintézést tesz lehetővé.

2010.

1.

szám

68 Amennyiben a közjegyző a kézbesítésnek ezt az útját választja, az iratokat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs és Nemzetközi Magánjogi Osztályának kell a Külügyminisztériumhoz történő továbbítás végett megküldeni. Közvetlen kézbesítés A rendelet 15. cikke lehetővé teszi az ún. közvetlen kézbesítést is. Ebben az esetben az eljárásban érintett fél közvetlenül küldi meg a kézbesítendő iratot a másik tagállamban kézbesítésre jogosult hivatalos személynek. Ez az intézmény magyar jogban ismeretlen, a 15. cikk Magyarországon nem alkalmazható.

Az irat átvételének megtagadásához való jog és a fordítás szükségessége (8. cikk) A rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében a címzett megtagadhatja a kézbesítendő irat átvételét a kézbesítés alkalmával, illetve az iratnak a kézbesítéstől számított egy héten belül történő visszaküldésével, ha az nem a következő nyelvek egyikén került megszövegezésre, és nem mellékeltek hozzá fordítást ezen nyelvek egyikén: a) olyan nyelv, amelyet a címzett megért; vagy b) az átvevő tagállam hivatalos nyelve vagy, amennyiben annak a tagállamnak több hivatalos nyelve is van, a kézbesítés helyének hivatalos nyelve vagy hivatalos nyelveinek egyike. A 8. cikket a kézbesítés mindegyik módjának alkalmazása esetén be kell tartani, e jogáról a címzettet minden esetben tájékoztatni kell A fentiekre is figyelemmel az irathoz fordítás csatolása nem kötelező, de a címzett ebben az esetben jogosult az irat átvételének megtagadására, kivéve, ha irat kiállításának nyelvét ismeri.

A kézbesítés költsége (11. cikk) A rendelet alapján a kézbesítési kérelmek teljesítése főszabály szerint ingyenes. A rendelet 11. cikkének (2) bekezdése alapján azonban a kézbesítés kérelmezője köteles azon személyek tevékenységével kapcsolatban felmerült költségeket megtéríteni, akik az adott tagállam joga szerint jogosultak az iratok kézbesítésére (ilyenek például Franciaországban vagy a Benelux-államokban a bírósági végrehajtók). Megjegyzendő, hogy USA-ban történő kézbesítés – amely ugyan nem tartozik a rendelet hatálya alá – szintén díjköteles.


69 A közjegyzői eljárás során ajánlatos mind a fordítás, mind pedig a kézbesítés – általában tetemes – költségét előlegeztetni az ügyféllel. A kézbesítés díjáról érdeklődni lehet a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál is. A fordítás költségének viselésével kapcsolatban bővebben olvashat a Jogi Hírlevél jelen számában a Tőlünk kérdezték rovatban.

A határidők számítása A rendeletben előírt időtartamok és határidők számításánál az időtartamokra, időpontokra és határidőkre vonatkozó szabályok meghatározásáról szóló, 1971. június 3-i 1182/71/ EGK, Euratom tanácsi rendeletet kell alkalmazni. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 3. szám

Gy. E.

Kölcsönszerződések bank által végrehajtott egyoldalú módosításának lehetőségei A közelmúltban kihirdetésre került a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XIII. törvény (továbbiakban: törvény), valamint a pénzügyi szektorban érvényesülő fogyasztóvédelem hatékonyságát növeléséhez szükséges egyes kérdésekről szóló 153/2009. (VII. 23) Korm. rendelet, amelyek szabályozott mederbe terelték a lakossági kölcsönszerződések, valamint a fogyasztókkal kötött pénzügyi lízingszerződések bank által egyoldalúan végrehajtott szerződésmódosítását. A hivatkozott törvény egyik célja, hogy korlátozza a pénzügyi intézmények egyoldalú, az ügyfél számára hátrányos szerződésmódosítását. Ennek érdekében a törvény több helyen módosítja, illetve kiegészíti a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) rendelkezéseit. A törvény pontosan meghatározza azokat az esteket, illetve feltételeket, amelyek alapján a bank jogosult egyoldalú szerződésmódosítást végrehajtani. Ennek megfelelően a Hpt. – a törvény 8. §-ával megállapított – 210. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a fogyasztóval, vagy mikrovállalkozással kötött kölcsönszerződésben, vagy pénzügyi lízingszerződésben kizárólag a kamatot, díjat, vagy költséget lehet egyoldalúan – az ügyfél számára kedvezőtlenül – módosítani abban az esetben, ha a szerződés a módosítandó kamat-, díj- vagy költségelemre kihatással bíró ok-okozati feltételek megváltozása esetére ezt lehetővé teszi. Annak bizonyítása, hogy a módosítást a szerződés lehetővé teszi, a pénzügyi intézményt terheli. Ha a feltétel változása a kamat-, díj- vagy költségelem csökkentését teszi indokolttá, azt is érvényesíteni kell. A törvény kimondja, hogy ugyanazon feltétel változása csak egy

2010.

1.

szám

70 kamat-, díj- vagy költségelem változását indokolhatja, határt szabva a bankok kiterjesztő értelmezésének. A fentiekre figyelemmel, amennyiben a banki szerződés nemcsak a kamat, díj vagy költség módosítását teszi lehetővé egyoldalúan az ügyfél számára kedvezőtlenül, akkor a módosítás a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 200. §-ának (2) bekezdése értelmében – mint jogszabályba ütköző kikötés – semmis. Ezt a szabályozást teszi teljessé a Hpt. 231. §-ának (1) bekezdése, amely – a törvény 9. §-ának rendelkezése folytán – d) ponttal egészült ki. Ennek alapján szintén semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható. A törvény 8. §-ának (8) bekezdése sarkalatosan kimondja azt is, hogy a szerződés egyoldalúan nem módosítható új díj vagy költség bevezetésével sem. Az egyes díjak szerződésben meghatározott számítási módja, konkrét összege, vagy felső határa egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül szintén nem módosítható. Másik fontos célkitűzése a törvénynek, hogy az egyoldalú szerződésmódosításról a fogyasztó személyre szabottan értesítést kapjon, mégpedig olyan határidőben, amikor a változás elfogadásának alternatívájaként lehetősége van más szolgáltatóhoz átszerződni. E cél elérése érdekében, a törvény rendelkezése folytán a banknak biztosítani kell a felmondás ingyenességét. Ennek alapján a törvény fogyasztóval, vagy mikrovállalkozással kötött kölcsönszerződésben, vagy pénzügyi lízingszerződés esetében megköveteli azt, hogy a bank a módosításról és a törlesztőrészlet ebből adódó változásáról az érintett ügyfeleket legkésőbb a módosítás hatálybalépését hatvan nappal megelőzően postai úton, vagy más a szerződésben meghatározott közvetlen módon is értesítse, továbbá elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén az ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikus úton is elérhetővé kell tenni. A hatályba léptető rendelkezések között a törvény kimondja, hogy a Hpt. 210. §-ának az e törvény 8. §-ával megállapított rendelkezéseit az azok hatálybalépését megelőzően fogyasztóval, vagy mikrovállalkozással kötött kölcsönszerződés, vagy pénzügyi lízingszerződés módosítása esetén is alkalmazni kell. A törvény alapján a pénzügyi intézmény köteles a fogyasztóval, vagy mikrovállalkozással kötött kölcsönszerződés, vagy pénzügyi lízingszerződés módosítását a törvény kihirdetését – 2009. április 3. napja – követő 90 napon belül kezdeményezni. Az előzőekben ismertetett törvény rendelkezéseire tekintettel, valamint a fogyasztóvédelem hatékonyságának növelése érdekében született meg a pénzügyi szektorban érvényesülő fogyasztóvédelem hatékonyságát növeléséhez szükséges egyes kérdésekről szóló 153/2009. (VII. 23) Korm. rendelet (továbbiakban: kormányrendelet). A kormányrendelet szintén lehetőséget ad a bank számára a fogyasztóval, vagy mikrovállalkozással kötött kölcsönszerződés, illetve pénzügyi lízingszerződés egyoldalú módosításra. Ez alapján a bank a módosítást csak az ügyfél számára kedvező módon és a


71 2009. augusztus 1-jét megelőzően kötött szerződések esetén hajthatja végre kizárólag annak érdekében, hogy a szerződés az előzőekben ismertet törvényi előírásoknak megfeleljen. A pénzügyi intézmény e módosítást megvalósíthatja magának a szerződésnek a módosításával vagy a pénzügyi intézmény üzletszabályzata, illetve általános szerződés módosításával is. Utóbbi két esetben az üzletszabályzat, illetve ÁSZF módosított rendelkezése a szerződés részévé válik. A kormányrendelet ebben az esetben is kötelezővé teszi azt, hogy a módosításról az ügyfél megfelelő határidőben értesítést kapjon. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 3. szám

Gy. E.

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LI. törvény A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LI. törvény 2009. szeptember 1-jétől a csődtörvény hatályát kiterjeszti a közjegyzői irodákra is, tekintettel arra, hogy a törvény alkalmazásában ekkortól a közjegyzői iroda is gazdálkodó szervezetnek minősül. Erre figyelemmel érdemes röviden áttekintetni a csőd- és a felszámolási eljárás szabályait. A csődtörvény értelmében a csődeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós – a csődegyezség megkötése érdekében – fizetési haladékot kap, és csődegyezség megkötésére tesz kísérletet – azaz a csődeljárás egy reorganizációs célú eljárás. A felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. Mindkét eljárás az adós székhelye szerinti megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe tartozó nemperes eljárás. A két eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a csőd- vagy a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartama alatt szerez.

A csődeljárás A csődeljárás az adós (vagy meghatározott feltételek mellett a hitelező) kérelmére indul. Az adós kérelme alapján a bíróság egy munkanapon belül intézkedik a kérelemnek, továb-

2010.

1.

szám

72 bá az adóst megillető azonnali, ideiglenes fizetési haladéknak – külön jogszabályban meghatározott módon – a Cégközlönyben történő közzétételéről. A végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye. A csődeljárás kezdő időpontja a csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzés közzétételének napja. Az adós ettől az időponttól a cégnevét a csődeljárás alatt (cs. a.) toldattal használhatja. Ha a csődeljárás megindítása iránti kérelmet a bíróság nem utasítja el, haladéktalanul végzést hoz a csődeljárás elrendeléséről, és ezt követően haladéktalanul intézkedik az erről szóló végzésnek – külön jogszabályban meghatározott módon – a Cégközlönyben való közzétételéről és a cégjegyzékben az adós cégneve mellett a cs. a. toldat feltüntetéséről. A végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye. Az ideiglenes fizetési haladék és a fizetési haladék (a továbbiakban együtt: fizetési haladék) célja a csődvagyon megőrzése a hitelezőkkel kötendő egyezség érdekében, annak időtartama alatt az adós, a vagyonfelügyelő, a számlavezetők és a hitelezők is kötelesek tartózkodni minden olyan intézkedéstől, amely a haladék célját meghiúsítja. A fizetési haladék azonban a munkabér, a járulékok, az ÁFA, a jövedéki adó és a téves átutalás vis�szatérítésének megfizetése alól nem mentesít. A csődtörvény részletesen meghatározza az adós jogait és kötelezettségeit a fizetési haladék időtartama alatt [11. § (2) bekezdés]. A fizetési haladék nem szünteti meg az adós és a hitelező közötti jogviszonyokból eredő jogokat és kötelezettségeket, de annak időtartama alatt a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése csak a csődtörvényben meghatározott eltérésekkel lehetséges. A fizetési haladék időtartama alatt az adós pénzfizetési kötelezettsége nemteljesítéséhez vagy késedelmes teljesítéséhez fűződő jogkövetkezmények nem állnak be. Az adós a hitelezőit a csődeljárást elrendelő végzés közzétételétől számított 5 munkanapon belül közvetlenül is értesíti, és a hitelezőket országos napilapban, továbbá (ha ilyennel rendelkezik) a honlapján is felhívja követeléseiknek határidőn belül történő bejelentésére és a követeléseiket megalapozó okiratok csatolására. A követelés nyilvántartásba vételének feltétele az is, hogy a hitelező annak 1%-át – de legalább 5000 forintot és legfeljebb 100 000 forintot – nyilvántartásba-vételi díjként – befizessen a vagyonfelügyelő bankszámlájára, aki az így beérkezett összeget elkülönítetten kezeli. A vagyonfelügyelő – az adós bevonásával – külön-külön nyilvántartásba veszi a követeléseket. A csődeljárás során vagyonfelügyelő kerül kijelölésre, aki figyelemmel kíséri az adós gazdasági tevékenységét, és jóváhagyja az új kötelezettségvállalásait. Az adós – a csődeljárás kezdő időpontjától számított 45 napon belüli időpontra – ös�szehívja a hitelezőket, egyezségi tárgyalást tart, amelyre a vagyonfelügyelőt és a nyilvántartásba vett hitelezőit közvetlenül is, a további hitelezőket pedig hirdetmény útján hívja meg. A meghívót és mellékleteit legalább 8 munkanappal a tárgyalást megelőzően kell a meghívottakhoz eljuttatni, a hirdetményt pedig a fizetési haladék közzétételétől számított 8 munkanapon belül két országos napilapban kell közzétenni, és az adós gazdálkodó szervezet honlapján is (ha van honlapja) közzé kell tenni. Ennek elmulasztása esetén a bíróság elrendeli, hogy a vagyonfelügyelőt az adós gazdálkodó szervezetben együttes cégjegyzési és a bankszámlák felett együttes rendelkezési jog illesse meg.


73 Az egyezségi tárgyalásra az adós – a vagyonfelügyelő bevonásával – köteles a fizetőképesség helyreállítását vagy megőrzését célzó programot és egyezségi javaslatot készíteni. Az egyezségi javaslat megismerhetőségét a hitelezők számára a tárgyalás időpontját 5 munkanappal megelőzően biztosítani kell. Az egyezség keretében az adós megállapodik a hitelezőkkel az adósság rendezésének feltételeiről. Az egyezséget írásba kell foglalni. Az egyezségi tárgyalás eredményét 5 munkanapon belül, – meghosszabbított fizetési haladék esetén pedig legkésőbb annak lejártát 45 nappal megelőzően – az adós gazdálkodó szervezet vezetője bejelenti a bíróságnak, illetve egyezség esetében az egyezségi megállapodást is köteles mellékelni. A bíróság az egyezség jóváhagyása tárgyában a kérelem beérkezésétől számított 15 munkanapon belül dönt. Az egyezség jóváhagyására irányuló kérelmet egy alkalommal 3 munkanapos határidővel hiánypótlásra visszaadhatja. A hiánypótlási határidő elmulasztása jogvesztő. Ha az egyezség nem jött létre, vagy az nem felel meg a törvényben foglaltaknak, a bíróság a csődeljárást megszünteti, ezt követően felszámolási eljárásban az adós fizetésképtelenségét hivatalból állapítja meg, és elrendeli az adós felszámolását. Az egyezség eredményét jóváhagyó, illetve a felszámolást elrendelő végzések elleni fellebbezést 3 munkanapon belül kell benyújtani, és azt a bíróság soron kívül, de legfeljebb 8 munkanapon belül bírálja el. A végzéseket azok jogerőre emelkedésekor haladéktalanul közzé kell tenni a Cégközlönyben, és gondoskodni kell arról, hogy a cégjegyzékben a cs. a. toldat törlésre kerüljön.

A felszámolási eljárás A felszámolási eljárás az adós fizetésképtelensége esetén az adós, a hitelező vagy a végelszámoló kérelmére, a cégbíróság vagy a büntetőügyben eljáró bíróság értesítése alapján, illetve amennyiben a csődeljárásban az egyezség nem jön létre, hivatalból folytatható le. Az adós a felszámolási eljárás lefolytatását akkor kérheti, ha a csődeljárás lehetőségével nem tud, vagy pedig nem kíván élni. Ha a felszámolási eljárás lefolytatását a hitelező kérte, és a bíróság a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül nem utasította el, a bíróság a kérelem benyújtásáról haladéktalanul értesíti az adóst. Az adós köteles az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a bíróságnak nyilatkozni arról, hogy a kérelemben foglaltakat elismeri-e. Ha az adós a kérelemben foglaltakat elismeri, egyidejűleg nyilatkoznia kell arról is, hogy kér-e a tartozás kiegyenlítésére haladékot, illetve be kell jelentenie a számláit vezető valamennyi pénzügyi intézmény nevét és az ott vezetett számlák számát. Ha az adós a fenti határidőn belül a bíróságnak nem nyilatkozik, a fizetésképtelenség tényét vélelmezni kell. A bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha a) az adós szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a teljesítési idő lejártát követő 15 napon belül sem egyenlítette ki vagy nem vitatta, és az ezt követő hitelezői írásbeli fizetési felszólítására sem teljesítette, vagy

2010.

1.

szám

74 b) az adós a jogerős bírósági határozatban megállapított teljesítési határidőn belül tartozását nem egyenlítette ki, vagy c) az adóssal szemben lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt, vagy d) az adós a fizetési kötelezettségét a csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette, vagy e) a korábbi csődeljárást megszüntette [18. § (3) vagy 21/B. §], vagy f) az adós, illetve a végelszámoló által indított eljárásban az adós tartozásai meghaladják a vagyonát, illetőleg az adós a tartozását (tartozásait) az esedékességkor nem tudta vagy előreláthatóan nem tudja kielégíteni, és az adós gazdálkodó szervezet tagjai (tulajdonosai) felhívás ellenére sem nyilatkoznak arról, hogy kötelezettséget vállalnak a tartozások esedékességkor történő kifizetéséhez szükséges források biztosítására. A hitelező a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg vagy azt követően a felszámolás kezdő időpontjáig kezdeményezheti, hogy a bíróság az adós gazdálkodásának felügyeletére a felszámolói névjegyzékből ideiglenes vagyonfelügyelőt rendeljen ki. A bíróság a kérelem elbírálása előtt az adóst meghallgathatja. Az adós gazdálkodó szervezet vezetője – az ideiglenes vagyonfelügyelő tevékenységének megkezdését követően – a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatban csak az ideiglenes vagyonfelügyelő jóváhagyásával, ellenjegyzésével köthet a rendes gazdálkodás körét meghaladó szerződést, tehet más jognyilatkozatot, ideértve a már létrejött szerződés alapján az adós részéről történő teljesítést is. Az adós és az ideiglenes vagyonfelügyelő haladéktalanul köteles bejelenteni az adós számláit vezető pénzügyi intézménynek az ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelését tartalmazó végzést és hitelt érdemlő aláírását. Az ideiglenes vagyonfelügyelő a hitelezői érdekek védelmének szem előtt tartásával figyelemmel kíséri a gazdálkodó szervezet tevékenységét, áttekinti az adós vagyoni helyzetét. Az adós cég vezetői kötelesek együttműködni az ideiglenes vagyonfelügyelővel, részére minden olyan segítséget megadni, amely feladatának elvégzéséhez szükséges. Ha az adós cég vezetői együttműködési kötelezettségüket súlyosan vagy ismétlődően megsértik, az ideiglenes vagyonfelügyelő kérelmére a bíróság – a fizetésképtelenségre tekintet nélkül – soron kívül dönt a felszámolás elrendeléséről. A bíróság felszámolást elrendelő végzése fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A bíróság megvizsgálja az adós fizetésképtelenségét. Ha megállapítja az adós fizetésképtelenségét, a bíróság az adós felszámolását végzéssel elrendeli. A bíróság a felszámolást elrendelő végzést az eljárás lefolytatására irányuló kérelem beérkezését követő 60 napon belül hozza meg. A felszámolás kezdő időpontja a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételének napja. Ha az adós nem fizetésképtelen, a bíróság az eljárást soron kívül megszünteti. A bíróság elektronikus, véletlenszerű kiválasztás segítségével haladéktalanul kijelöli a felszámolót. A felszámolást elrendelő végzés ellen nincs helye felülvizsgálatnak. Ha az adós felszámolását elrendelő végzés jogerőre emelkedett, a bíróság a jogerőre emelke-


75 dést követően haladéktalanul elrendeli e végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét. A Cégközlönyben történő közzétételre a Cégközlöny honlapján napi feltöltéssel kerül sor. A csődtörvény részletesen meghatározza az adós kötelezettségeit a felszámolási eljárás alatt [31. § (1) bekezdés]. Így – többek között – az adós gazdálkodó szervezet vezetője köteles záróleltárt és éves beszámolót készíteni, az iratokról iratleltárt készíteni és azt az irattári anyagokkal együtt átadni a felszámolónak, köteles továbbá a felszámolás elrendeléséről tájékoztatni a munkavállalókat. A felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. A felszámolás kezdő időpontjától az adós cég nevét a felszámolás alatt (f. a.) toldattal kiegészítve kell használni. A felszámolás kezdő időpontjában a gazdálkodó szervezet valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik. Az adós ellen a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő – a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos – végrehajtási eljárásokat a végrehajtást foganatosító bíróságnak (hatóságnak) haladéktalanul meg kell szüntetni. Az adós ingatlanán fennálló végrehajtási jog a felszámolás kezdő időpontjában megszűnik. A felszámolás kezdő időpontja előtt indult peres és nemperes eljárások a korábban eljáró bíróság előtt folytatódnak. A felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő 40 nap eltelte után, a felszámolási zárómérleg benyújtásáig a hitelezők és az adós között bármikor helye van egyezségnek. Ha az egyezség folytán a gazdálkodó szervezet fizetésképtelensége megszűnik és az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a bíróság az egyezséget jóváhagyja, ellenkező esetben azt megtagadó végzést hoz. A bíróság a felszámolási eljárást megszünteti, ha az adós valamennyi nyilvántartásba vett, elismert vagy nem vitatott tartozásának megfizetése megtörtént, a vitatott követelésekre, továbbá a felszámoló díjának megfizetésére pedig biztosítékot nyújt. A felszámoló felméri a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét és a vele szemben támasztott követeléseket. Nyitó felszámolási mérleget készít, megtervezi a felszámolás végrehajtásához szükséges költségeket és ütemtervet készít. A felszámoló jogosult az adós által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondani, vagy ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a szerződéstől a felszámoló elállhat. A felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti, és vagyonát értékesíti. A felszámoló a felszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról, megőrzéséről. A felszámoló az adós vagyontárgyait nyilvánosan értékesíti a forgalomban elérhető legmagasabb áron. A felszámoló az értékesítést pályázat vagy árverés keretében végzi. Az árverést árverési hirdetménnyel tűzi ki. A felszámoló a felszámolás befejezésekor felszámolási zárómérleget, a bevételek és költségek alakulásáról kimutatást, záró adóbevallást, zárójelentést és vagyonfelosztási javaslatot készít, és mindezeket megküldi a bíróságnak és az adóhatóságnak. A bíróság a felszámolási zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot a kézhezvételtől számított 30 napon belül megküldi a hitelezőknek. A gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe

2010.

1.

szám

76 tartozó vagyonából a tartozásokat az 57. § (1) bekezdésében meghatározott sorrend figyelembevételével kell kielégíteni. A bíróság a felszámolási zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat alapján végzéssel határoz a költségek viseléséről, a felszámoló díjazásáról, a hitelezők követelésének kielégítéséről, a bankszámlák megszüntetéséről. Ezzel egyidejűleg dönt a felszámolás befejezéséről és az adós megszüntetéséről. Ha a felek egyezséget kötöttek, a bíróság az egyezséget jóváhagyó végzésben dönt a felszámolási eljárás befejezéséről, a felszámoló díjazásáról, a költségek viseléséről és az egyezségi megállapodásból kizárt hitelezők követeléseinek kielégítéséről. Meg kell jegyezni, hogy bár a csődtörvény hatálya 2009. szeptember 1-jétől a közjegyzői irodákra is kiterjed, a törvény számos kérdést nem rendez, amelyek a közjegyzői irodák csődeljárás, illetve felszámolás eljárás alatti működése, valamint felszámolás esetén a közjegyzői tevékenység továbbfolytatása szempontjából jelentőséggel bírnak. E kérdések rendezése érdekében a MOKK felveszi a kapcsolatot a szabályozásért felelős IRM-mel. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 3. szám

R. V.

A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény alapján 6. §-a és 78. §-a alapján ki viseli, illetve előlegezi a fordítás, illetve tolmácsolás költségeit a közjegyző eljárása során? A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) vonatkozó rendelkezései: 6. § (1) A bírósági eljárás nyelve a magyar. A magyar nyelv nem tudása miatt senkit hátrány nem érhet. (2) A bírósági eljárásban – nemzetközi egyezményben meghatározott körben – mindenki jogosult anyanyelvét, regionális vagy kisebbségi nyelvét használni. (3) A bíróság köteles tolmácsot alkalmazni, ha az az (1)-(2) bekezdésben foglalt elvek érvényesülése érdekében szükséges. 78. § (1) A pernyertes fél költségeinek megfizetésére a pervesztes felet kell kötelezni; ez alól annyiban van helye kivételnek, amennyiben a 80-83. §-ok eltérően rendelkeznek, vagy a


77 törvény egyéb kifejezett rendelkezése a költséget a per eldöntésétől függetlenül másnak a terhére rója. (4) A 6. §-ban meghatározott esetekben alkalmazott tolmács költségeit az állam előlegezi, illetve viseli. Megjegyzendő, hogy ebben a kérdésben bíróságok joggyakorlata nem egységes. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium álláspontja azonban a következő: A Pp. 6. §-a alapján mindenki igényelhet tolmácsot és fordítást, emiatt nem ér hátrány senkit. Az állam előlegezi és viseli az 1999. évi XL. törvénnyel kihirdetett a Strasbourgban, 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája szerinti kisebbségi nyelvek (lásd a kihirdető törvény végét) tekintetében a tolmácsolás költségét – feltéve, ha a fél magyar állampolgár (tehát pl. nem svájci, aki egyébként német anyanyelvű). Minden más esetben a tolmácsolás a perköltség részét képezi, és aszerint kell az előlegezéséről és viseléséről dönteni. Amennyiben a külföldi fél lesz a pernyertes, akkor az ő tolmácsát a magyar pervesztes fizeti, és ezért nem éri hátrány. Ellenkező esetben a külföldi fél viseli ezeket a költségeket, mivel a pervesztes felet a jogalkotó rosszhiszeműnek tekinti. A fordítás során az a kérdés, hogy kié az irat. Természetesen a bírósági iratot mindig a bíróság fordítja az állami költségvetés terhére, hiszen az az irat hivatalból, nem a fél oldalán kerül kiállításra (ugyanez vonatkozik a hivatalos irat külföldi, adott esetben költséges kézbesítésére, de ezt a Pp. 100/A. §-a már jórészt kivédi). Ha viszont a fél készíti az iratot, őt terheli a fordítás kötelezettsége, és a fordítás díját beleszámíthatja a perköltségbe, amely viseléséről aztán szintén a bíróság dönt. A fordításról ui. a Pp. 78. §-a nem rendelkezik külön. Itt sem éri hátrány a felet, csak ha alaptalanul perlekedik. Ez az értelmezés – amellett, hogy megfelel a Pp. szó szerinti szövegének – egyezik a nemzetközi gyakorlattal. Egyébként a közösségi rendeletek is mind a tagállamok belátására bízzák, hogy milyen nyelven fogadnak el iratokat a polgári eljárásjogi rendeletek (44/2001/EK, 805/2004/EK, 1896/2006/EK stb) alkalmazása során. Az igazságügyi atlasz honlapján található adatokból kitűnik, hogy szinte minden állam csak a saját hivatalos nyelvén fogad el iratokat. Mindez közjegyzői oldalról természetesen nem jelent mást, hogy mind a fordítás, mind pedig a tolmácsolás – ideértve a Pp. 6. és 78. §-a szerinti „ingyenes” tolmácsolás is – készkiadás lesz, viszont a fél által küldött iratot a félnek magának kell lefordíttatnia. (Természetesen, ha a közjegyző maga fordíttatja le ezen iratot, akkor szintén készkiadásnak minősül a fordítás költsége.) A készkiadást pedig a közjegyzői eljárásban mindig a felek viselik. Megjegyzendő, hogy az eljárás során e költségeket célszerű az ügyféllel előlegeztetni. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 3. szám

Gy. E.

2010.

1.

szám

78

A hagyaték visszautasításának és elajándékozásának egyes összefüggései Az örökhagyó közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződést kötött, amely szerint az örökhagyó tartása fejében a másik szerződő fél lesz az örökhagyó ingatlanainak és ingóságainak örököse. Mivel a szerződő fél – az örökhagyó álláspontja szerint – nem teljesítette a tartásra vonatkozó kötelezettségét, az örökhagyó pert indított az öröklési szerződés megszüntetése iránt. A per még folyamatban volt, amikor az örökhagyó – mivel vak volt – közjegyzői okiratba foglalt végrendeletet alkotott. Az öröklési szerződés megszüntetése iránti per befejezése előtt az örökhagyó elhunyt, így a per félbeszakadt. A közvégrendeletben örökösként megjelölt személy az örökhagyó jogutódjaként belépett a perbe, azonban a az öröklési szerződés másik szerződő fele érvénytelenségi kifogást terjesztett elő a közvégrendelet vonatkozásában. A közvégrendelet érvényességének megállapítása iránti per során rekonstruálásra kerültek a közvégrendelet keletkezésének körülményei. A közvégrendelet szövege, valamint a tanúként meghallgatott közjegyző és az ügyleti tanúk előadása alapján megállapítást nyert, hogy az ügyleti tanúk csupán a közvégrendelet felolvasása és aláírása során voltak jelen. Az ügyben másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy határozott, hogy a közvégrendelet érvénytelen a fenti körülményre tekintettel. Az indokolás szerint a Pp. 195. §-ának (1) bekezdése alapján a közjegyzői okirat, mint közokirat teljesen bizonyítja az okiratba foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. A végrendelet az örökhagyó egyoldalú ügyleti nyilatkozata, amellyel vagyonáról halála esetére rendelkezik. Közvégrendelet esetén a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Ktv.) 133. §-ának (1) bekezdése értelmében a közjegyzőnek az örökhagyó előtte személyesen kijelentett végakaratát kell közjegyzői okiratba foglalnia. Erre tekintettel az örökhagyó végakaratának közjegyző előtti kinyilvánítása az okirat teljes elkészítési folyamatának szerves része. Ha az örökhagyó vak, a Ktv. 126. §-ának (3) bekezdése szerint az ügyleti tanúk jelenléte a közjegyzői okirat készítésének teljes ideje alatt kötelező. E garanciális jellegű rendelkezés nyilvánvaló célja, hogy a fogyatékkal élő személy közjegyző előtt előadott nyilatkozatát és annak megfelelő okiratba foglalását az ügyleti tanúk is tanúsítsák. Ebből következően az ügyleti tanúknak az örökhagyó végintézkedésének közjegyző előtti szóbeli kinyilvánításakor is jelen kell lenniük. A végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt örökhagyó és házastársa még korábban fiatalabb gyermekük tudtára adták, hogy hagyatékukat egyedül az idősebbik gyermekükre kívánják örökíteni, ezért kérték a fiatalabb gyermeket, hogy ne akarjon osztozkodni testvérével. A fiatalabb gyermek ezt tudomásul vette, és a hagyatéki tárgyaláson – a jegyzőkönyv szerint – akként nyilatkozott, hogy az örökhagyó után örökölni nem kíván, és azt szeretné, hogy a teljes örökséget a testvére kapja, ezért a hagyatékot visszautasítja. A másik testvér a jegyzőkönyv szerint nem tett nyilatkozatot. A jegyzőkönyvet a közjegyző


79 az örökösök távollétében készítette el, majd meghozta végzését, amellyel az örökhagyó hagyatékát teljes hatállyal az idősebb testvérnek adta át. A végzést a közjegyző az érdekeltek jelenlétében írásba foglalta, ismertette előttük annak tartalmát, és a végzés egy-egy kiadmányát átadta nekik, és az átvételt az eredeti példányon az átvevők névaláírásával igazoltatta. A hagyatéki tárgyalást követően az örökhagyó túlélő házastársa közölte a fiatalabb gyermekkel, hogy valamit fog kapni, és rendezni fogják a helyzetet. A két testvér megpróbált egyezkedni arról, hogy mekkora összeget kapjon a fiatalabb gyermek, de ez nem vezetett eredményre, így a fiatalabb gyermek öröklési jogállás megállapítása iránt pert indított. A fiatalabb gyermek arra hivatkozott, hogy a visszautasítás jogkövetkezményeivel nem volt tisztában, és csupán azt az akaratát fejezte ki, hogy az örökrészét a felperesnek kívánja juttatni. Az ügyben eljárt bíróság álláspontja szerint – mivel ez az ügyleti akarat valamennyi jelenlévő előtt egyértelmű volt – a nyilatkozat tartalmilag az örökségre vonatkozó ajándékozási ajánlat volt, aminek feltétele az örökség elfogadása. Mivel pedig az örökség tárgya ingatlan volt, az ajándékozást írásba kellett volna foglalni. Az ügyben eljárt közjegyzőnek a fiatalabb gyermek ajándékozási ajánlatát és az idősebb gyermek arra vonatkozó elfogadó nyilatkozatát a hagyatéki eljárásról szóló 6/1958. (VII. 4.) IM rendelet 58. §-ának (3) bekezdése alapján egyezségbe kellett volna foglalnia, és döntenie kellett volna annak jóváhagyásáról. A közjegyző azonban nem így járt el, hanem a fiatalabb gyermek nyilatkozatát az örökség visszautasításának minősítve adta át a hagyaték egészét. Ugyan az idősebb gyermek ráutaló magatartással kifejezte az ajándék elfogadására irányuló akaratát, mivel azonban az ajándékozást nem foglalták írásba, az ajándékozási szerződés semmis, így a fiatalabb gyermek a hagyaték ½-ed részének örököse. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 4. szám

R. V.

Személyi azonosító ellenőrzésének kötelezettsége A Legfelsőbb Bíróság a Pfv.V.20.524/2009 számú ügyben, felülvizsgálati kérelem alapján az alperes közjegyző kártérítéséi felelősségét állapította meg. A tényállás a következő: a közjegyző egy jelzálogjoggal biztosított kölcsönszerződést foglalt közjegyzői okiratba. A közokirat készítése során a kölcsönvevő személyi igazolvánnyal igazolta magát, személyi azonosítóját azonban szóbeli közlése alapján tüntette fel az okiratban közjegyző. A kölcsön átadása a helyszínen megtörtént és a közjegyző a szerződést a jelzálogjog bejegyzése végett megküldte az illetékes földhivatalnak. Az ingatlan-nyilvántartási hatóság azonban a bejegyzés iránti kérelmet elutasította arra hivatkozással, hogy a megadott személyi azonosító nem azonos a tulajdonosként bejegyzett személy nyilvántartott adataival. A később lefolytatott büntetőeljárás eredményeként ho-

2010.

1.

szám

80 zott jogerős ítélet megállapította, hogy a kölcsönvevő nem tulajdonosa az ingatlannak, az általa felhasznált személyi igazolvány hamisított volt. Az első- és másodfokú bíróság elutasította a felperes kártérítési igényét. Az elsőfokú bíróság ítéletében arra hivatkozott, hogy a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 122. §-ának a) pontja alapján a közjegyző az általa nem ismert fél személyazonosságáról és szükség esetén személyi adatairól sajátkezű aláírással és fényképpel ellátott hivatalos igazolványból kellett meggyőződni. Ennek a kötelezettségének a közjegyző eleget tett. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a közjegyző kötelessége azonban arra nem terjedt ki, hogy a bediktált személyi azonosító ellenőrzése céljából a személyi igazolványon kívül más hatósági okmány bemutatását kérje. Eljárása nem volt jogellenes, kártérítésre nm kötelezhető. A felperes az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, azonban a felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróság megállította, hogy a felperes keresetét elutasító döntés nem felel meg a jogszabályoknak. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a kártérítési felelősség elbírásánál azt a jogkérdést kellett eldönteni, hogy a közokirat elkészítése során a közjegyzőnek fennállt-e a jogszabály által előírt kötelezettsége a személyi azonosítónak okirat alapján történő ellenőrzésére, vagy azt a közokiratban szóbeli közlés alapján feltüntethette. A jogkérdés megválaszolása során a bíróság kifejtette, hogy a Ktv. 122. § és 130. §a közjegyzői működés általános és a közjegyzői hatáskörbe utalt valamennyi eljárásra irányadó szabály. Ettől eltérő kérdés, hogy egyes közjegyzői eljárások esetén külön jogszabály milyen adatok és tények közokiratba foglalását követeli meg. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 195.§-ának (1) bekezdésének általános rendelkezése szerint a közokirat teljesen bizonyítja az okirattal tanúsított tények és adatok valódiságát. A közokirat bizonyító ereje tehát kiterjed mindazokra az adatokra, amelyek feltüntetését jogszabály előírja. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 15. §-a kimondja, hogy az ingatlanok nyilvántartása során a személyi azonosítót kell használni. A törvény 32. §-a pedig úgy rendelkezik, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgáló okiratnak – többek között – tartalmaznia kell az érdekelt magánszemélyek személyi azonosítóját. A perbeli esetben a közjegyző nem győződött meg a kölcsönvevő személyi azonosítójának valódiságáról. A személyi igazolvány ugyanis nem tartalmazta a személyi azonosítót, azt a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény 8. §-ának (1) bekezdése alapján kiadott hatósági igazolvány (lakcímet igazoló hatósági igazolvány) alapján győződhetett volna meg. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a kifejtett indokok alapján a jogalkalmazó közjegyző mulasztása súlyosan felróható és jogszabálysértő. A közjegyző mulasztása okozati összefüggésben áll a felperest ért kárral, amelynek mértéke azonos az átadott kölcsön


81 összegével. A jogszabálynak megfelelő eljárás esetén a közjegyző az adott körülmények között nem készíthette volna el az okiratot és emiatt a kölcsön folyósítására nyilvánvalóan nem került volna sor. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 4. szám

Gy. E.

A hagyatéki eljárásról szóló 6/1958 (VII. 4.) IM rendelet 65. §-ra tekintettel melyik gyámhivatalnak kell kézbesíteni a hagyaték átadó végzést, ha az eljárásban nem magyar állampolgárságú, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező kiskorú van érdekelve? A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 21. §-a határozza meg a gyámhatóság illetékességét. E § szerint: 21. § (1) Az eljárásra az a gyámhatóság illetékes, amelynek területén a) a gyermek szülői felügyeletet gyakorló szülőjének, gyámjának, b) az ügyei vitelében akadályozott, illetőleg cselekvőképességet érintő gondnokság alatt álló személynek, c) az ideiglenes gondnokrendeléssel, zárgondnok kirendelésével, valamint gondnokság alá helyezési eljárással érintett személynek a lakóhelye található. (2) Ha a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők lakóhelye különböző gyámhatóságok illetékességi területen található, a gyámhatóság illetékességét a gyermek lakóhelye határozza meg. Ha a gyermek lakóhelye egyik szülőjének lakóhelyével sem azonos, az a gyámhatóság jár el, amelynek területén az anya lakóhelye található. (3) Lakóhely hiányában – az (1) és (2) bekezdésben foglaltak szerint – a gyámhatóság illetékességét a tartózkodási hely határozza meg. (4) Belföldi lakóhely vagy tartózkodási hely hiányában, a gyámhatóság illetékességét az utolsó ismert hazai lakóhely vagy tartózkodási hely határozza meg, ennek hiányában az eljárásra a 3. § szerinti ügyekben a Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzat Jegyzője, a 4-12. §-ban foglalt ügyekben pedig a Budapest Főváros V. Kerület Gyámhivatala illetékes. Amennyiben tehát a kiskorúnak az utolsó ismert hazai lakóhely vagy tartózkodási hely hiányában – a hivatkozott rendelet 11. §-ának f) pontjában meghatározott hatáskörre te-

2010.

1.

szám

82 kintettel (a városi gyámhivatal a vagyonkezeléssel kapcsolatban közreműködik a hagyatéki eljárásban) a hagyatékátadó végzést Budapest Főváros V. Kerület Gyámhivatalának kell megküldeni. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 4. szám

Gy. E.

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 2006. évi V. törvény 15. §-ának (3) bekezdése alapján a közfeladat ellátása érdekében kért céginformációt a cégszolgálat ingyenes bocsátja rendelkezésre. Az így lekérdezett céginformáció kizárólag a hagyatéki eljárás során használható fel vagy esetleg tanúsítványt is állíthat-e ki arról? Jogszabály által a közjegyző hatáskörébe utalt feladat közfeladatnak minősül. Erre figyelemmel az ingyenesen lekért céginformációt valamennyi nemperes eljárásában – ideértve az ügyleti okirat és a tanúsítvány készítését is – fel lehet használni. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 4. szám

Gy. E.


83

Új közjegyzői hatáskörök 2009-2011 Hatáskör megnevezése

Hatályba lépés időpontja

Jogszabály

A bejegyzett élettársi kapcsolat közjegyző általi megszűntetése

2009. július 1. napja

Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Kjnp.) 36/A –36/D. §-a

Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásának vezetése

2010. január 1. napja

Kjnp. 36/E –36/G. §

Egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolog zálogjogi nyilvántartásának vezetése

ismeretlen

Ptké. 47-48/A. §-a és a kidolgozás alatt álló IRM rendelet

Fizetési meghagyásos eljárás

2010. június 1. napja

a fizetési meghagyásos eljárásról szól 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.)

Európai fizetési meghagyásos eljárás


az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló 2006. december 12-i 1896/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, Fmhtv 59. §

Végrehajtás elrendelése a fizetési meghagyás és európai fizetési meghagyás alapján


Fmhtv. 51-55. és 59. §, Vht. 16. §

Végrehajtás elrendelése a közjegyző által jóváhagyott egyezség és közjegyzői okirat alapján


Vht. 16. és 23/C. §

Általános meghatalmazások nyilvántartásának vezetése

új Ptk. hatálybalépésétől függően, de leghamarabb 2011. január 1.

kidolgozás alatt álló új Ptké.

Házassági és élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásának vezetése

új Ptk. hatálybalépésétől függően, de leghamarabb 2011. január 1.

kidolgozás alatt álló új Ptké.

MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 4. szám

Gy. E.

2010.

1.

szám

84

A hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény változásai Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2009. évi CXII. törvény több szakasza érinti a közjegyzői eljárást. Az új szabályokat 2010. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni. Fontos változás, a tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díj rendszerének és összegének módosítása. Ennek következtében a Díjtörvény 28. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: 28. § (1) A tulajdoni lapról kiállított hiteles másolatért 6250 forint összegű díjat kell fizetni. (2) A tulajdoni lapról elektronikus dokumentumként szolgáltatott hiteles tulajdonilapmásolatért 3600 forint, a nem hiteles másolatért 1000 forint elektronikus adatszolgáltatási díjat kell fizetni. (3) A tulajdonilap-másolat kiállítását elutasító határozat elleni fellebbezés díja az (1) bekezdésben megállapított díj kétszerese. További jelentős változás, hogy a Díjtörvény 32/E. §-a – a törvény 9. §-a alapján – a következőre szövegre változik: 32/E. § (1) A díjat annak kell megfizetnie, aki az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatását kéri, illetve amely szerv az erre irányuló megkeresést előterjeszti. Ha a kérelmet előterjesztő és a bejegyzés által jogot szerző, illetve a jogosult nem azonos, a díjat annak kell megfizetnie, aki a bejegyzés által jogot szerez, illetve jogosulttá válik. Ha az ingatlanon több személy szerez jogot, illetve válik jogosulttá, a feleket egyetemleges díjfizetési kötelezettség terheli. (2) A díjfizetési kötelezettség – ideértve a fellebbezés díját is – kizárólag az ingatlanügyi hatóságnál a kérelem, megkeresés előterjesztésével egyidejűleg a pénztárába történő készpénzbefizetéssel, amennyiben az ingatlanügyi hatóság hivatali helyiségében erre lehetőség van, az eljárás megindításával egyidejűleg bankkártyával, vagy az ingatlanügyi hatóság előirányzat-felhasználási keret számlája javára történő készpénz-átutalási megbízással, illetve átutalási megbízással teljesíthető. A díjnak a másodfokú ingatlanügyi hatóság előirányzat-felhasználási keret számlája javára történő készpénz-átutalási megbízással, illetve átutalási megbízással történő megfizetése esetén a kérelem, megkeresés előterjesztésekor mellékelni kell a díj megfizetését igazoló okiratot vagy annak másolatát.


85 (3) A díj megfizetésének elmulasztása esetén a hiánypótlási felhívás kézhezvételétől számított tíz munkanapon belül kell megfizetni a díjat és igazolni annak megfizetését. (4) Ha jogerős hagyatékátadó végzés, bírósági és hatósági határozat, illetve bírósági, bírósági végrehajtói vagy hatósági megkeresés alapján induló eljárás esetén a megkereső szerv nem tesz eleget a hiánypótlási felhívásban foglaltaknak, az ingatlanügyi hatóság az eljárást lefolytatja, azonban a meg nem fizetett díj és annak járulékai adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek. A díjat az (1) bekezdés szerinti jogszerzőtől, illetve jogosulttá válótól kell behajtani. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 5. szám

Gy. E.

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény Az Országgyűlés az egyéni vállalkozói tevékenység megkönnyítése, az egyéni vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentése valamint az egyéni vállalkozók egyéni cégalapításának megkönnyítése céljából fogadta el az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvényt. A törvény 2. § (2) bekezdésének e) pontja alapján a törvény rendelkezéseit nem lehet alkalmazni a közjegyzői tevékenységre. A törvény II. fejezete szabályozza az egyéni cég alapítását, a vagyonjogi és felelősségi kérdéseket, az egyéni cég működését valamint átalakulását és megszűnését. A 20. § (1) bekezdése szerint az egyéni cég az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy által alapított, jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany, amely a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre. Az egyéni cégre és tagjára az a törvényben nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságról szóló törvénynek a gazdasági társaságok közös szabályairól szóló rendelkezéseit, valamint a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Az egyéni cég alapítása 21. § (1) Az egyéni cég alapításához közjegyző által készített közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt alapító okiratra van szükség, amelyet a tagnak (alapítónak) alá kell írnia. (2) Az alapító okirat a Ctv. mellékletét képező szerződésminta megfelelő kitöltésével is elkészíthető. Ebben az esetben az alapító okirat tartalmát kizárólag a kitöltött szerződés-

2010.

1.

szám

86 mintában foglalt rendelkezések alkothatják. A szerződésmintával készült alapító okiratra az (1) bekezdést alkalmazni kell. (3) Az alapító okirat az egyéni cég működésének és gazdálkodásának alapokmánya, tartalmát a tag e törvény, illetve más jogszabályok keretei között szabadon állapíthatja meg, e törvény rendelkezéseitől azonban csak akkor térhet el, ha ezt a törvény megengedi. (4) Nem alapíthat egyéni céget a tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozó a szünetelés időtartama alatt. 22. § (1) Az alapító okiratban meg kell határozni: a) az egyéni cég cégnevét és székhelyét, b) az egyéni cég alapítóját családi és utóneve, anyja neve, lakóhelye és egyéni vállalkozói nyilvántartási száma feltüntetésével, c) az egyéni cég azon tevékenységeit, amelyeket a cégjegyzékben szerepeltetni kíván, d) az egyéni cég jegyzett tőkéjét, a tag vagyoni betétjének összegét, valamint a jegyzett tőke rendelkezésre bocsátásának módját és idejét, e) a tag korlátlan vagy korlátozott felelősségét, korlátozott felelősség esetén annak mértékét (a pótbefizetés összegét), f) az egyéni cég működésének időtartamát, ha azt határozott időre alapítják, g) ha az egyéni cég könyvvizsgálót jelöl ki, a könyvvizsgáló nevét (cégnevét) és lakóhelyét (székhelyét), h) az osztalékelőleg fizetésének lehetőségét. (2) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazása során – a statisztikai nómenklatúra szerinti besorolásra való tekintet nélkül – minden olyan tevékenység meg jelölhető, amit törvény nem tilt vagy nem korlátoz. Az egyéni cég – az alapító okiratban meghatározott tevékenységen belül – bármely gazdasági tevékenységet folytat hat, amit az állami adóhatóságnak – főtevékenységként vagy más tevékenységként – bejelent. (3) Ha az alapító okirat az egyéni cég időtartamáról nem rendelkezik, az egyéni cég működése időtartamát határozatlan idejűnek kell tekinteni. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 5. szám

Gy. E.

Változások az ügygondnok és eseti gondnok munkadíját illetően A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi LXXIX. törvény


87 2009. szeptember 1-jei hatállyal új (6) és (7) bekezdéssel egészíti ki a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 133/A. §-át. A rendelkezések szerint: (6) A más szerv eljárásában történő képviseletre kirendelt ügygondnok, eseti gondnok munkadíját és költségeit a kirendelést kérelmező szerv viseli. (7) A gyámhivatal által kiszabott, illetve megállapított eljárási bírság, eljárási költség és a kapcsolattartás meghiúsítása folytán keletkezett igazolt költségek meg nem térült összegét adók módjára kell behajtani az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint. A behajtásról a kötelezett lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzője adóügyi hatáskörében gondoskodik. A hivatkozott új rendelkezések azzal a következménnyel járnak, hogy a gyámhatóság által kirendelt ügygondnok, eseti gondnok munkadíját és költségeit a bíróságnak, a közjegyzőnek, illetve a bírósági végrehajtónak kell megfizetnie és viselnie. A módosítás oka az volt, hogy az autópálya-építések során induló kisajátítási eljárásokban nagyon gyakorivá vált a gondnokterhelés, amit az önkormányzatok nem tudtak finanszírozni. Az SZMM a Ket. szabályaira tekintettel módosította a Gyvt.-t, nem vette azonban figyelembe, hogy polgári eljárásban teljesen máshogy alakul mind a költségviselés, mind a felek és a megkereső szerv érdekeltsége. Tekintettel arra, hogy ez a szabályozás több szempontból is problémákat vet fel (tudniillik egyrészt sem a bíróság, sem a közjegyző, sem pedig a bírósági végrehajtó nem kirendelést kérelmező, hanem megkereső szerv, másrészt a gyermekek jogainak védelme nem e szervek feladata, hanem állami feladat, továbbá e szervek nem is rendelkeznek megfelelő forrással a gondnokok díjazására, a MOKK kezdeményezte a szociális valamint az igazságügyi tárcánál a Gyvt. olyan tartalmú módosítását, hogy a polgári peres és nemperes eljárásokkal összefüggésben kirendelt ügygondnok, eseti gondnok munkadíja és költségei ne a közjegyzőt, végrehajtót, illetve a bíróságot terhelje. Amíg azonban a javasolt módosítás nem kerül elfogadásra, javasoljuk, hogy az eseti gondnok munkadíját és költségeit a Tisztelt Közjegyző Kollégák mint készkiadást terheljék a felekre. A módosítási javaslatra érkezett tárcaálláspontról, valamint az ügy további fejleményeiről is tájékoztatást adunk majd. MOKK Jogi hírlevél I. évfolyam 5. szám

R. V.

összeállította: Dr. Gyimóthy Eszter, Dr. Rák Viktor, Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf, Dr. Varga Krisztina szerkesztette: Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf

Közjegyzői régiség

Közjegyzők. közlönye. T a r t a l o m j e g y z é k é v f o l y a m L V I i. é v f o l y a m 1. szám

Recommend Documents