Középső-Zemplén lakosságának etnikai összetétele és a térségben végbemenő etnikai határvonalak változásai a 18. századtól napjainkig (1)

Középső-Zemplén lakosságának etnikai összetétele és a térségben végbemenő etnikai határvonalak változásai a 18. századtól napjainkig (1) Zlatica Sáposová, Spoločenskovedný ústav SAV, Košice, [email protected] SÁPOSOVÁ, Zlatica. Ethnic composition of Cenral Zemplin and changes of ethnic boundaries from eighteen century till present time.

The analysis of ethnical composition became one of the central parts of the paper. The difficulty was caused by the fact that three ethnical borderlines have to be monitored. We are taking into consideration not only the official data of population censuses, but also the records and registries of place names before the dualism. By analysing and comparing the data we found out, that only by comparing a valid consequences can be delineated. The method of comparison is necessary to apply in order to find the differences in the researched materials and to point out the real situation, since there are serious differences between the territorial spread of languages during the time span of years 1773 and 1851. The task of examining the population’s ethnical classification from the second part of the 19th century seemed to be easier. The official population censuses of the years 1880, 1900 and 1910 showed the penetration of Hungarian language. The use of Hungarian language area gradually extended to north. The Hungarian-Slovak ethnical border spread on the line of Kolása, Alsómihályi, Velejte, Gercsely, and Hardicsa, but the number of population with Hungarian language in north also increased. From the Slovaks’ point of view this period meant both losses and gains. On the southern parts of the Gálszécs district their number decreased in favour of the Hungarians, but the Slovak-Ruthenian language border moved in favour of the Slovaks. From the three language borders the Ruthenians lost gradually. Further processes and changes showed the Ruthenians’ broad assimilation. We witnessed peculiar discrepancies in the case of language changes of areas lying on the Hungarian-Slovak language contact area. Ethnically mixed population living at the northern language boundary-line was almost completely bilingual, and, in 1910, of this population more people were registered as Hungarian speakers, than in 1880. Obviously, these localities remained bilingual, although people considering themselves Hungarian speakers were in majority. These “fluctuations“ did not mean real and final assimilation, as some of the researches have stated. Inter-cultural communication of ethnically mixed localities, development of social relations between nationalities, and the examination of problems related to the everyday contact of several ethnic groups were not included in my aims of research. It would be necessary to provide further analyses in this direction in order to get an answer for the specific changes of population of the ethnical borderline in the north. Examination that is like drilling in depth is almost inevitable for further researches, that is the only way to discover the reason-effect relations. Cenral Zemplin. Ethnic Composition.Hungarian-Slovak ethnical border. Hungarian-Slovak language. E tanulmány a Zemplén vármegye 1 középső részén elterülő falvak etnikai összetételéről szól a 18. századtól napjainkig. A vizsgált falvak ma Szlovákiában a Tőketerebesi járáshoz tartoznak. A kutatás során felhasznált adatok többségét a népszámlálási összeírások, helységnévtárak, statisztikai lexikonok számsorai adták. A szakirodalomban mind a mai napig ritkaságszámba mennek azok a munkák, amelyek kisebb régiók, közigazgatási egységek esetleg földrajzi területek népességtörténeti kutatásairól szólnának.2 A megyei szintű feldolgozások, monográfiák közül, melyek a történelmi Zemplén vármegye népességét mérik fel az elmúlt századokban, a legjelentősebbek a századforduló körül jelentek meg.3 21

Valójában olyan területi egységet vizsgáló demográfiai feldolgozás még nem jelent meg, amelynek tárgya nem felel meg a vizsgált kor egyetlen, konkrét közigazgatási egységének sem, és amely ma más országhoz tartozik, s abban az (utód) államban közigazgatási egységet alkot.4 Ilyen jellegű munkával a szlovák történetírás sem állt eddig elő. A tanulmányban felhasznált adatok valójában egy részletesebb kutatáshoz szolgálnak majd alapul, ui. az adatok rendszerezése, elemzése során olyan figyelemre méltó ellentmondások, sajátosságok kerültek felszínre, amelyek további, elmélyült és részletes elemzést igényelnek. Jelen munka célja a vizsgált régió népességstatisztikai alapokon nyugvó etnikai összetételének a bemutatása. A tanulmány jellege, térkerete a problémák felvetésére ad lehetőséget, de a társadalmi, gazdasági ellentmondások részletes elemzését már nem tűzhette ki célul. A vizsgálat célja A tanulmány célja a fentiekben behatárolt vegyes etnicitású régiónak az elemzése. Célkitűzés között nem szerepel a vegyes etnikumú települések interkulturális kommunikációjának, a nemzetiségek közötti szociális kapcsolatok alakulásának, az etnikumok mindennapi érintkezésével járó problémáknak, valamint a demográfiai folyamatok következményeinek gazdasági-szociális lecsapódásának a vizsgálata. A kutatásaim elsődleges feladata objektív kép fölvázolása a régió etnikai összetételéről. A dualista Magyarország etnikai megoszlása A népesség összetételére vonatkozó demográfiai elemzések egyik igen fontos és a mai Európában egyre nagyobb érdeklődést kiváltó kérdéscsoportja az, amely az egyes országok népessége nemzeti (nyelvi), etnikai származási összetételére vonatkozik. A nemzetiségi megoszlás különösen a közép-, kelet- és dél-európai régiókban fontos, ahol évszázadok óta egy-egy ország területén több nemzetiség (népcsoport), nyelvi csoport él együtt, és ahol különösen az első világháborút követő és a második világháború után megismételt békeszerződések eredményeként méginkább vegyessé vált az egyes újonnan létrejött és az utóbbi években újra szétvált országok nemzetiségi, nyelvi képe.5 Mindazokban az államokban, amelyekben többféle nemzetiség él együtt, ebből az együttélésből adódó speciális problémák megoldása érdekében a lakosság nemzetiségi6 megoszlását is ismerni kell. A nemzetiségi hovatartozás meghatározása érdekében a népszámlálások alkalmával többféle idevágó kérdést tesznek fel a lakosságnak, és általában ma már az önkéntes bevallások eredményét teszik közzé és fogadják el hivatalosnak.7 Magyarországon a nemzetiségi hovatartozás megállapítása 1880-tól – közvetett úton – az anyanyelvként megjelölt nyelv alapján történt.8 Anyanyelv alatt itt természetesen nem a szoros értelemben vett anyanyelvet értjük, hanem azt a nyelvet, amelyet a megszámlált egyén a népszámlálás időpontjában minden befolyástól mentesen magáénak vall. Ez a nyelv tehát különbözhet attól a nyelvtől, amelyet valaki anyjától tanult, bár az esetek 99 %-ban egyezni fog. Teljesen tökéletes még ez a módszer sem lehet, mert olyan embereknél, akik több nyelvet egyformán jól beszélnek és azokat váltakozva használják, sokszor nehéz eldönteni saját maguknak is, hogy mi az anyanyelvük. Ilyen esetben természetesen az egyéni belátásra, jobban mondva érzületre kell bízni több nyelv közül az anyanyelv megállapítását.9 1900 előtt csak az anyanyelvükön tudók száma és a magyarul beszélők száma tekinthető egészen pontosnak. Meg kell azonban jegyezni, hogy olyan területi egységekben, amelyekben csak két fő nemzetiség van, és a harmadik vagy negyedik stb. nemzetiség már csak alárendelt szerepet játszik, tapasztalás szerint az adatbevallók a másik fő nemzetiség ismert nyelvét jelentik be az első helyen, úgyhogy ilyen városokban vagy területrészeken az első helyen megnevezett nyelv feldolgozása is elég biztos támpontot nyújt a kölcsönös nyelvismeretekre nézve. Módszertani szempontból ez az eljárás azonban semmi esetre sem tökéletes.10 A dualista Magyarországon az etnikai megosztottság a legtarkább képet alkotta, egyik legkevertebb népességű ország volt. Több mint 10 nemzetiség alkotta az ország lakosságát. Ezen nemzetiségek a következőek: magyarok, németek, románok, szlovákok, ruténok, horvátok, szerbek, bunyevácok /sokácok/, szlovénok, cigányok, örmények, cseh- morvák, lengyelek, olaszok, bolgárok /krassovánok/. Első ízben, az osztrák hatóságok 1850-ben mérték fel hivatalosan a történelmi Magyarország etnikai összetételét. 1850 után 30 évig nincs hivatalos és pontos adatunk az ország etnikai megoszlására vonatkozóan, csupán különböző magánbecslések állnak rendelkezésünkre. Az 1857-es és az 1869-es népszámlálás nem terjedt ki a lakosság etnikai összetételének felmérésére, nem kérdezte a lakosság anyanyelvét vagy nemzetiségét. Nemzetiségi (anyanyelvi) tekintetben a magyarság középkori, középkor végi erős abszolút többségét 75-80 %-ig is emelkedő lélekszám - arányát a török hódoltság korában elvesztette, szinte katasztrofális mértékű véráldozata következtében. A Magyar Királyság akkor és azt követően, a telepítések évszázadában etnikailag erősebben kevert, valóban nemzetiségi állammá alakult át.11 A magyarajkú népességtörzs regenerálódása azonban rövidesen megindult, bár csak a 19. század folyamán vált erőteljesebbé.12 22

, Középső-Zemplén lakosságának etnikai összetétele és a térségben végbemenő etnikai határvonalak változásai a 18. századtól napjainkig (1)

Az ország etnikai viszonyainak a formálásában a beolvadás (asszimiláció) és az elkülönülés (disszimiláció) erői mérkőztek egymással. Általános törvényszerűségként figyelhető meg, hogy a kisebb idegen néptöredékek könnyebben és gyorsabban beolvadtak a magyarságba, míg a tömbökbe tömörült nagyobb létszámú bevándorlók jóval tovább, esetleg napjainkig megtartották népi különállásukat. A honfoglalás korában itt talált, majd a későbbi századokban bevándorolt nemzetiségnek egy része tehát vérségileg nyelvileg beolvadt a magyarságba, más csoportjaik azonban olyan magyarországiak lettek, akik megtartották az eredeti nemzetiségüket. Hanák Péter mintegy 3 millióra becsüli a történelem folyamán a magyarsághoz asszimilálódott nemzetiségek számát.13 Magyarország lakossága az 1787. évi népszámlálás szerint valamelyest meghaladta a 8 millió főt. A magyarság számát a statisztikusok csekély eltéréssel mintegy 3,2 millióra (40 %) becsülték. a ezt a középkori etnogenezis során sokféle népelemből összeolvadt történeti etnikumot vesszük kiindulási bázisnak, akkor a 19. századot a magyarság népesedési fénykorának tekinthetjük. Az 1910. évi népszámlálás csaknem 10 millió magyar anyanyelvűt mutatott ki. Ők a Horváth-Szlavónia nélküli országban már 54,5 %-os abszolút többséget alkottak. Amíg az egész lakosság ötnegyed század alatt 176 %-kal a nem magyar népek állománya 71 %-al, a magyarságé 210 %-kal nőtt. 1 4 Nézzük meg nemzetiségekre lebontva Magyarország lakosságszámának a fejlődését 10 évenkénti periódusban 1880 és 1910 között.15 (Táblázat 1.) Táblázat 1 Magyarország nemzetiségi megoszlása 1880 és 1910 között Magyarország nemzetiségi megoszlása Anyanyelv

1880

1890

1900

1910

Magyar

6 165 455 – 44,8 %

7 357 936 – 48,5 %

8 651 520 – 51,4 %

9 944 627 – 54,4 %

Német:

1 799 232 – 13,1 % 1 990 084 – 13,1 % 1 999 060 – 11,9 %

1 903 357 – 10,4 %

Szlovák:

1 790 485 – 13,0 %

1 896 665 – 12,5 % 2 002 165 – 11,9 %

1 946 357 – 10,7 %

Román:

2 323 794 – 16,9 %

2 589 079 – 17,1 % 2 798 559 – 16,6 %

2 948 186 – 16,1 %

Rutén:

342 354 - 2,5 %

379 786 - 2,5 %

424 774 - 2,5 %

464 270 – 2,5 %

Horvát:

613 394 – 4,5 %

187 408 – 1,2 %

191 432 - 1,1 %

194 808 – 1,1 %

Szerb:

495 133 - 3,3 %

437 737 - 2,6 %

461 516 - 2,5 %

Vend:

63 048 - 0,5 %

73 692 - 0,5 %

79 066 - 0,5 %

77 398 – 0,4 %

Örmény:

3 523 – 0,0 %

2 070 – 0,0 %

277 – 0,0 %

121 – 0,6 %

Cigány:

75 911 - 0,6 %

91 604 – 0,6 %

54 449 – 0,3 %

108 825 – 0,6 %

Egyéb:

72 509 – 0,5 %

99 531 - 0,7 %

198 527 – 1,2 %

215 047 – 1,2 %

Beszélni Nem tud:

499 898 – 3,6 %

-

689 – 0,0 %

21 – 0,0 %

Összesen:

13 749 603 – 100 %

15 162 988 – 100 16 838 255 – 100 % %

18 264 533 – 100 %

A demográfiai növekedés következtében a nemzetiségi erőviszonyokban is változás figyelhető meg. A történelem során alig fordult elő, hogy egymás mellett élő különböző etnikumok azonos demográfiai képletekkel rendelkeztek volna.16 A nemzetiségi erőviszonyokban 1850 és 1890 között jelentős eltolódás következett be. A magyar lakosság száma fokozatosan 41,5 %-ról 48,6 %-ra növekedett, s a többséget, 54,0 %-ot 1900-ban érte el, ami azt jelentette, hogy a magyarok száma 2,6 millióval növekedett. Ezzel szemben a legtöbb nem magyar etnikum száma csökkent. A nemzetiségi erőviszonyokban bekövetkezett eltolódás több tényező egyidejű hatásának az eredője volt. 1. Természetes és spontán népesedési folyamat – a magyar lakosság természetes szaporodása nagyobb mértékű volt mint a többi népeké együttesen.17 A magyarok természetes szaporodásának az ütemét csak a szlovákoké és ruténoké múlta felül, náluk azonban a nagyarányú kivándorlás elvitte a népszaporulat 23

jelentős részét. A magyarok természetes szaporodása az 1896 – 1914 közötti évek átlagában évente 2 ezrelékkel volt magasabb, mint a nem magyar népeké együttesen. A kivándorlás viszont éppen a magyarok számát apasztotta a legkisebb mértékben. 2. A bevándorlók – akiknek száma jelentős nagyságrendű volt (kb. évi tízezres) az uralkodó magyar nemzetiséghez asszimilálódtak. A bevándorlók többsége Budapesten telepedett le. 1869 és 1900 között mindig több volt a Budapestre bevándorolt, tehát nem itt születettek száma, mint a bentlakóké. Ha a belföldi bevándorlók statisztikáját nézzük, azonnal szembeötlik a szlovákok nagyarányú bevándorlása. 1869-ben 12 300, és 1900-ban már 37 873 többségben szlovák anyanyelvű lakosságú vármegyében születettet tartanak nyilván Budapesten. A szlovákok országon belüli migrációja (90 %-a) Budapestet vette célba. A szlovákságon kívül a fővárosba összpontosul a magyarországi németség és zsidóság migrációja is. A zsidóság 1900-ban Budapest lakosságának 23,6 %-át tette ki, a budapesti németek 42 %-a vidékről jött a fővárosba. Mindezek mellett jelentős volt még más külföldi bevándorlók száma is. A bevándorlók Budapest polgári szféráját tették gazdagabbá. A polgári szféra, kiegészítve a már korábban amúgy is majdnem teljesen német, kis részben szláv városi polgárságot és a magyar – német zsidó kereskedőket egy nemzetiségileg, vallásilag rendkívül heterogén lakosságot alakított ki. A főváros polgári fejlődésével egyidejűleg megindul ezen szféra magyarosodása is. 3. A zsidók magyarosodása – a zsidókat 1850-ben külön nemzetiségként írták össze, a későbbi népszámlálások már nem ismertek zsidó nemzetiséget, csupán izraelita vallást. A megközelítőleg l2 milliós magyar asszimilációs nyereségnek több mint 700 ezer fős részét a zsidóság, a tömeges asszimiláció jellemezte. A zsidók számarányukat messze meghaladó mértékben veszik ki részüket a kapitalista átalakulásból, bekerülnek a képviselőházba is.18 4. A társadalmi mobilitásszintén fontos tényezője volt a magyarosodásnak. A magasabb képzés, a társadalmi hierarchiába való emelkedés, a hagyományos falusi közösségekből a paraszti és kispolgári életformából való kiszakadás az esetek többségében magyarosodással járt. Az asszimiláció is jelentős mértékben hozzájárult a népesedési arányeltolódáshoz. 1850 és 1890 közötti több mint 2,5 milliós gyarapodásból 1 milliót tulajdonítanak a szakemberek az asszimilációnak.19 Ez az asszimilációs hullám spontán társadalmi folyamatnak tekinthető, melyet a gazdaság fejlődése, a szociális és földrajzi mobilitás és a városiasodás váltott ki. 2 0 Nemcsak a tőkés nemzeti piac kialakulása volt ösztönzője az asszimilációnak, hanem a társadalmi ranglétrán való emelkedés is fontos szerepet játszott.21 A nemzetiségi erőviszonyokban bekövetkezett változásokhoz nem kis mértékben hozzájárult két demográfiai tényező is, mely a kor népesedési viszonyait befolyásolta. Egyik tényező az utolsó „középkori“ típusú demográfiai válságnak nevezhető kolerajárvány és éhínség az 1872/73-as években. A kolera a túlnyomórészt magyarlakta Dunántúlt csak kis mértékben sújtotta, addig a román, kárpátukrán és szerb lakta keleti, délkeleti országrészek népességét viszont megtizedelte. A másik tényező a tömeges kivándorlás. A kivándorlók 80 %-át a század végéig a szlovákok és ruténok alkották a magyarok kivándorlása csak a 20. század első évtizedeiben öltött igazán nagy mértéket, de így is csak a kivándorlók egyharmada került ki közülük. A régió etnikai viszonyai az 1869 előtti évtizedekben Zemplén vármegye sajátos földrajzi fekvése révén etnikailag és vallásilag is változatos képet alkotott (alkot). Három nyelvterület (magyar, szlovák, rutén ) lakosságának fejlődését ezen nyelvterület határvonalainak változásain követhetjük figyelemmel. Természetesen a nyelvhatárok pontosabb meghúzása csak a 19. század második felétől lehetséges, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy az előző évszázadokban a vármegye északi, északkeleti részén ruténok, középső területén szlovákok, déli részén pedig magyarok éltek egységes tömböt alkotva. Természetesen a tömbök határvonalai változtak, s a tömbökön belül is találhatunk más nemzetiségü (nyelvű) falvakat. Az első komolyabb kapaszkodó a vármegye nemzetiségi viszonyainak meghatározására a Pragmatica Sanctió korabeli (1715-és 1720-ban keletkezett) összeírás,22 mivel név szerint felsorolja a lakosságot, s az ilyen jellegű felsorolás támpontot nyújthat a 18. század eleji nemzetiségi viszonyok felvázolásához. Ennek alapján Zemplén vármegye északi része szláv23 többségűnek tekinthető, magyar nyelvterület Dél-Zemplén és a Bodrogköz területe. Magyar lakosságú 75 (1715) illetve 90 (1720) település, magyar többségű 45 illetve 43 település. Szláv nyelvű település 212 (1715) illetve 210 település, szláv többségű, de magyar népesség is jelen volt 84 (1715) illetve 80 (1720) településen.24 A magyar nyelvterületen belül kis százalékban más nyelvű lakosság is kimutatható. Főleg szláv népesség élt szórványokban: Rudabányácskán, Pácinban, Erdőbényén, Bodroghalásziban, Lácán, Girincsen, Vitányban, Végardón. A szláv ajkú népesség nagyobb arányú megtelepedése csak a 18. - 19. század 24


fordulójától feltételezhető. Szláv /szlovák, rutén/ népességgel találkozhatunk Battyánban, Nagykövesden, Bacskában, Kaponyán, Kisdobrán, Leleszen, Bodzásújlakon, Kásóban, Kisbáriban, Kistoronyán, Kolbaszón, Velejtén, Bistén, Bodrogszerdahelyen, Csarnahón, Gercselyen, Barancson, Nagykázméron, Nagytoronyán, Kisztén. A szlovák és magyar nyelvterület közötti átmeneti rész a Gálszécsi és a Nagymihályi járás térségére esik. Itt még vannak magyar többségű (Kohány, Hardicsa, Hór, Szilvásújfalu, Kisbosnya, Magyarizsép, Szécsegres, Szécskeresztúr, Tusaújfalu, Vécse, Zemplénkelecseny, Tarnóka, Parnó, Szécsudvar) és töredék lakosságú falvak. Az északabbra fekvő járások már szláv nyelvterület részei, töredéknyi magyar lakossággal. 25 A rutén - szlovák népesség elkülönítésében a lakosság vallási vizsgálódása lehet segítségünkre. Ehhez a 18. században (1773-ban) készült összeírás ad segítséget (Lexicon Locorom Regni Hungariae populosorum anno 1773 officiose confectum,1920). A felméréshez használt kérdőíveken találjuk meg először az összeírások történetében azt a kérdést, hogy milyen nyelv uralkodik az illető helyen, és a lexikonban feltűntetik a települések felekezeti hovatartozását is. A többség által beszélt nyelv és vallás 26 együttes vizsgálata segítségül szolgálhat a települések nemzetiségi hovatartozásának megállapításánál. Ebből a következő kép tárul elénk. Zemplénben 108 település magyar, 65 szlovák, 150 rutén. Zemplén déli részén (Ráskán, Hercegkúton, Károlyfalván) már néhány német település is található.27 Fent említett adatok alapján jól elkülöníthetők a nyelvterületek. Tamás Edit részletes népességi (főleg etnikai) kutatásai során Zemplén vármegyében a 18. század végén kialakult nyelvhatárokat a következőképpen határozza meg28 - magyar: a Szerencsi, Tokaji, Sárospataki, Bodrogközi járás. A Sátoraljaújhelyi és a Nagymihályi járás keleti részén húzódik a magyar nyelvhatár északi vonala: Biste, Mátyásháza, Alsómihályi, Legenye, Nagytoronya, Gercsely, Bodzásújlak, Garany, Hardicsa, Zemplén, Bodrogszentmária, Zétény, Abara, Nagyráska, Kisráska, Hegyi, Deregnyő. A magyar nyelvterülethez északról a szlovák kapcsolódik: a Sátoraljaújhelyi (Nagykázmér, Velejte, Lasztóc, Barancs), a Gálszécsi (Tőketerebes) és a Nagymihályi (Céke, Mészpest, Petrik, Málca, Márk, Szalók, Butka) járás településein át húzható meg a déli vonala. Nyugaton a rutén nyelvhatár–vonallal érintkezve végighúzódik a Gálszécsi és a Varannói járáson (Kozma, Cselej, Pelejte, Nagyazar, Zebegnyő, Bacskó, Visnyó, Szécsmező, Szacsúr, Kővágó, Vehéc, Varannó, Sókút, Agyagospatak, Felsőfeketepatak, Nagydobra) északon érinti a Sztropkói és a Homonnai járást (Kisterebes, Kelcse, Nagydomása, Gerlefalva, Lukácsi, Jánosvölgye, Rubó, Izbugyarabóc, Laborcmező, Tótalmád, Görbény), keleten benyúlik a Szinnai járás területére (Papháza, Szinnamező, Agyidóc, Szinna). A rutén nyelvterület és az északi fekvésű Homonnai (Homonnarokító, Izbugyarokító) és Mezőlaborci járás (Laborcradvány, Izbugyarabó, Zemplénpálhegy, Alsóvirányos, Kosárvágás, Giglóc, Holcsik, Máriakút, Gyapár, Kisgyertyános, Kispetőfalva, Kisvalkó, Detre) és a keleti Szinnai (Kiskolon, Taksány, Méhesfalva, Tüskés, Vendégi, Alsóalmád) járás jelentős részét foglalja magába Zemplénben. Nyugaton a nyelvhatár végighúzódik a Gálszécsi és a Varannói járás nyugati részén (Aranyospatak, Ércfalva, Józsefvölgy, Bányapataka, Dávidvágása, Csábóc, Szécskeresztúr). Mindvégig a szlovák nyelvterülettel érintkezik. Elszórtan a szlovák és a magyar nyelvterületén belül is találhatóak rutén falvak. A hármas nyelvhatár Zemplénben jóval bonyolultabb, tagoltabb vonalvezetésű, sőt elszórtan még a nyelvterületen belül is találunk más nemzetiségű (rutén) falvakat, mint Ung megyében - állítja Tamás Edit. (ui. ő Ung megyében is elvégezte ugyanezen kutatásokat) A 19. század közepének Magyarországi viszonyairól Fényes Elek29 munkái adnak számunkra átfogó képet. A 19. század közepén (1851) írt munkájában „Magyarország geographiai szótára“ címmel feljegyezte az akkori településeket. Ebben a gyüjtésében megadta a lakosok számát, a felekezeti megoszlást és nemzetiségi szempontból besorolta az ott lakó népességet. Fényes Elekhez hasonlóan, Viktor Hornyánszky 1858-ban megjelent német nyelvű munkájában követte kortársa módszereit. Tamás Edit összehasonlította Fényes Elek és Hornyánszky gyüjtését, és arra a megállapításra jutott, hogy a két felmérés alapján néhány kisebb eltéréstől eltekintve hasonló nyelvterületek mutathatók ki Zemplén vármegye esetében is. Tamás Edit tovább lépett - kutatásainak aprólékosságára, pontosságára és megfontoltságára utalva - Fényes és Hornyánszky felméréseit összehasonlította az 1773-as összeírás alapján készült térképpel. Összevetve a két gyűjtést és az 1773-as térképet jelentős eltérésekre hívja fel figyelmünket: a Zemplén északi részén a Sztropkói, Mezőlaborci, Homonnai, Szinnai járások területén húzódó szlovák - rutén nyelvhatár pontosan követi az 1773-ast. A varannói, homonnai rutén szórványokkal tarkított szlovák nyelvterület is hasonló a korábbihoz. Az Alsó-Zempléni 30 magyar nyelvterület sem változott jelentősen, csupán a Sátoraljaújhelyi járás területén került délebbre a magyar nyelvhatár. Közép-Zemplénben a Sátoraljaújhelyi, a Nagymihályi, a Dél-sztropkói, Dél-homonnai járás korábban szlovákként feltüntetett településeinek nemzetiségi képe azonban sokkal bonyolultabb, sokkal változatosabb.31 Valójában ez a sáv a magyar – szlovák – rutén nyelvterület találkozási pontja.Míg az előbb említett északi részén keskeny sávként húzható meg a két nép közötti elválasztó vonal, itt nincs 25

ilyen. Igaz, a nyelvhatár valójában egy zóna, ahol a szomszédos népek vegyesen kisebb - nagyobb arányban élnek egy - egy adott településen. Erre igazán jó példa az a zempléni középső sáv, melynek déli vonala a Mikóháza, Alsóregmec, Rudabányácska, Nagytoronya, Kásó, Céke, Magyarsas, Lazony vonalon húzható meg. Északon a Nagyazar, Bacskó, Szécsmező, Szacsúr, Alsókocsény, Klazány, Homonna, Ordasfalva által kijelölt vonal jelzi. Ezen belül a déli részen az átmenetet követve magyar – rutén településeket találunk, míg az északi részen szlovák – rutén falvak követik egymást. Tamás Edit aprólékos összehasonlításai igazolják azt a tényt, hogy nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni „egyetlen“ adatsorból, szükséges az összehasonlítási módszer, hogy észrevegyük az eltéréseket, s rámutassunk a valós helyzetre. Hiszen az eddig leírt állapotok alapján eltérés mutatkozik az 1773-as és az 1851-es nyelvhatárok között. Az 1773-as nyelvhatárok nem ábrázolták helyesen a valós állapotokat. Sok esetben talán még a kialakulatlan nyelvi viszonyok is zavarták a helyes besorolásokat. A szláv nyelveken belül pedig könnyű az átjárhatóság, valószínű, hogy nagy volt a kelet-szlovákiai nyelvjárás és a rutén nyelv közötti hasonlóság, átjárhatóság. A 19. század második felétől az etnikai (nyelvi) határok felmérése, megvonása már könnyebb feladatnak számít. Az 1880-as népszámlálás az első, amely már kimutatást is készít a lakosság anyanyelvéről (más százalékos kimutatások is találhatók az összeírásban, és ennek eredményeit már közre is adták). Az 1880-as, 1900-as összeírások a magyarság megszilárdulását mutatják. A magyarság Zemplén vármegye déli részén megingathatatlanul tartja magát. A Sárospatak, Sátoraljaújhely, Kistoronya, Csarnahó, Zemplén, Imreg, Abara, Kisráska, Nagyráska, Hegyi, Deregnyő vonalon megszilárdult a magyarság, 75%-os a jelenlétét mutató vonal. Ettől északra a Sátoraljaújhelyi járás határáig van jelen a magyarság, százalékaránya kisebb mint 50 %, és erősen ingadozó (ide kapcsolódik Hardicsa is). Jelen van a nyelvterületek közötti átmeneti sáv. A szlovákság 75 %-nál magasabb jelenlétével továbbra is uralja a vármegye középső részén fekvő járásokat: a homonnait, a varannóit, a nagymihályit, a gálszécsit. Északon továbbra is stabil a rutén – szlovák nyelvhatár, délen megmaradt az átmeneti terület a Sátoraljaújhelyi járás északi részén, bár itt is 50 %-ot meghaladó a szlovákság aránya. Eltűnt az a nagy átmeneti terület, mely Fényes Elek adatai alapján rajzolódott ki. A vallási adatok egyes járásokban (a magyar görög katolikus arány miatt) jelentős rutén eredetű lakosságra utalnak. (Gálszécsi, Nagymihályi, Sátoraljaújhelyi, Varannói járások) A ruténok továbbra is fölényben vannak a Sztropkói, Mezőlaborci, Szinnai járásokban. A vegyes lakosságú területen azonban nagyarányú asszimilációnak lehetünk szemtanúi. Az 1900-as népszámlálás adatai alapján a magyarság nyelvterületének megnövekedését látjuk. A magyarság nyelvterülete észak felé fokozatosan kiterjedt, Zemplénben ez a Kolbaszó, Alsómihályi, Velejte, Gercsely, Hardicsa vonalon húzható meg, de ettől északabbra fekvő településeken is kimutathatók jelentősebb növekedések; az Újhelyi járás északi részén és a Gálszécsi járásban foltokban a lakosság negyedét meghaladó a magyarság aránya. 32 A szlovákság szempontjából az 1900-as népszámlálási eredmények veszteséget és nyereséget is kimutattak. A Gálszécsi járás déli területén csökkent a százalékban kimutatható arányuk a magyarok javára, de elmozdult a rutén - szlovák nyelvhatár. A korábbi összeírások egyes rutén települései – főleg Szobránc vidékén – már szlovákként szerepeltek. A három nyelvterületből a ruténok veszítettek folyamatosan. A Sztropkói, Mezőlaborci járások nyugati részén fekvő települések asszimilációs folyamatának kezdődő stádiuma figyelhető meg a szlovákság javára, s ugyanez a folyamat figyelhető meg Közép-Zemplén rutén nyelvű településein is. Igaz az 1910-es népszámlálás – mely a történelmi Magyarország utolsó népösszeírása – a ruténok számának csekély növekedését eredményezi, de a későbbi folyamatok, változások33 a ruténok nagyméretű asszimilációjára mutatnak rá. A nyelvhatárok meghatározásával foglalkozott Balogh Pál is a Népfajok Magyarországon című munkájában, és Külön tekintettel a magyar-tót nyelvhatár kérdésével az utolsó két évtizedben című tanulmányában. Balogh, Zemplén vármegye 451 települését térszakaszonként beosztva vizsgálja nyelvi megoszlás szempontjából.(A térszakaszokat a folyóvölgyek, mellékek, hegységek nevével különbözteti meg. A következő földrajzi megosztásokat használja: Hernád – völgy, Sajó – völgy, Ond – völgy, Bodrog – völgy, Karcsa és melléke, Latorcza – völgy,Tisza - völgy, Takta – mellék, Tokaj Hegyalja, Ronyva – völgy, Gálszécsi Hegyalja, Tapoly – völgy,Ronyva - Ondava köz, Ondava - völgy és melléke, Olyka – völgy, Laborcz – völgy, Laborcz - Ondava köz, Laborcz és vidéke, Czirova – völgy, Jablunka – völgy, Az ung melléki helység) Balogh szerint: Zemplén vármegye 451 községéből 125 magyar, 228 szlovák, 95 rutén és 3 német település. Végardó nyelvi megoszlásánál megjegyzi, hogy 50 évvel ezelőtt még orosz (rutén) falu volt, melyre 26


felekezeti megoszlása a görög katolikus vallás jelenléte utal, mára már szlovákká lett. Ezt az elszlovákosodást azzal magyarázza, hogy a faluba a hegyek közé elszlovákosodott ruténok költöztek, és a ruténok csak egy része olvadt be a magyarságba. Bodrogköz további falvaiban is rámutat hasonló jelenségre, ahol rutén népesség élt, „orosz rítus szerint imádkozott“, és idővel asszimilálódott, azzal a különbséggel, hogy a magyar többségbe olvadtak be (s nem szlovákká lettek). Ilyen községnek számított: Bodrogszerdahely, Dámóc, Bély, Boly, Kisdobra, Bodrogmező. A szlovák nyelvhatárt a következő helységeknél húzta meg: Kelecsen, Isztáncs, Upor, Kozma, Kásó, Kiszte, Gercsely, Velejte, Barancs, Pelejte, Tőketerebes, Kacsád, Céke, Magyarsas, Petrik, Málcza, Márk és Szalók. A szlovák nyelvterület tömbjében magyar telepekre utal. Ilyen telepek: a varannói, kis-ruszkai, kohányi, gálszécsi, nagyazari, csemerjei. A magyar nyelvhatár - felmérése szerint - a következő falvaknál húzható meg: Kolbaszó, Lasztóc, Mihályi, Legenye, Nagy- és Kistoronya, Csarnahó, Zemplén, Bodzásújlak, Garany, Kazsu, Hardicsa, Imreg, Szűrnyeg, Mézpest, Abara, Nagy- és Kis-Ráska, Hegyi, Deregnyő. Balogh felmérései a 19. század második felének nyelvi megoszlását tükrözik a térségben. Az ő általa meghúzott nyelvi határvonalak jelentős része megegyezik a Tamás Edit által meghatározott határvonalakkal. Balogh munkájában túlzottan hangsúlyozza a szlovákság előretörését a rutén lakosság rovására. A zempléni szlovákság legnagyobb részét elszlovákosodott ruténoknak tartja.34 Ezt a tényt Fényes Elek felméréseivel támasztja alá, kizárva annak lehetőségét, hogy Fényes összeírásaiba tévedés is csúszhatott.35 Kovács Alajos tanulmányában (A magyar – tót nyelvhatár változásai az utolsó két évszázadban.) felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a nyelvhatárok sávjában fekvő községek nagytöbbsége 1880-tól 1910-re magyar többségűvé alakult át. Figyelmeztet, hogy nem szabad csupán e két népszámlálás (1869-es, 1910-es) adatait összevetni, mivel könnyen téves következtetésre juthatunk,36 s a térségben végbemenő folyamatot erőszakos asszimilációként is értelmezhetjük. Az igaz, hogy harminc év alatt Zemplén 13 községében változott meg a nemzetiségi összetétel, 12 település szlovák többségéből magyarrá, 1 település magyar többségéből szlovák többségűvé alakult át. Ez a folyamat nem tekinthető teljes asszimilációnak, sok esetben nem jelentik a község nemzetiségi jellegének teljes megváltozását. Kovács Alajos szerint csupán az történt, hogy a két nyelvet beszélők közül újabban többen vallották magukat magyarnak és a másik nyelvet mint beszélt nyelvet jelentették be. Sok esetben pedig a körülbelül egyforma számú magyar és szlovák lakosság a lélekszám nagysága tekintetében helyet cserélt: 1880-ban a szlovák volt valamivel több, 1910-ben a magyar.37 Összegezve az eddig leírtakat megállapíthatjuk, hogy a 19. század végére a nyelvhatárok stabilizálódtak Zemplén vármegyében. Az asszimilációs folyamatok a ruténok 38 részéről befejeződtek, többségük a szlováksághoz asszimilálódott, töredékük pedig magyar nyelvterületre vetődött szórványként a magyarokhoz, de fenn maradtak apró etnikai szigetek is. Az ilyen szórványok fenn- maradása Paládi – Kovács Attila szerint az etnikai folyamatok mozgásának lassúságát igazolták, s érvényesült bennük a mennyiségi változások minőségi változásokba történő átcsapás törvénye. A magyar – szlovák nyelvhatár területén fekvő egyes települések etnikai – anyanyelvi mozgása a 19. század második felében a legtöbb esetben még nem jelentett valóságos és végleges asszimilációt (mint ahogyan ezt Balogh Pál és Kovács Alajos konstatálta). Valójában ezen az északi nyelvhatáron élő vegyes, kevert népesség, szinte tökéletesen kétnyelvű volt, s lakosai közül 1910-ben már valamivel többen vallották anyanyelvüknek a magyar nyelvet, mint azt 1880-ban tették. Popély Gyula (szlovákiai magyar történész) szerint is ezek a helységek természetesen továbbra is kétnyelvűek maradtak, a magukat magyar anyanyelvűeknek vallók azonban már többségbe kerültek bennük. Ilyen kétnyelvű, kétkultúrájú, teljesen bizonytalan etnikai hovatartozású népesség által lakott falvak – magyar – szlovák vonatkozásban leginkább Nyitra és Érsekújvár térségében, Kassa környékén, valamint Zemplénben Tőketerebes és Sátoraljaújhely között voltak. A tízévenként megtartott népszámlálások e falvak esetében néha valóban ritkaságszámba menő eredményeket produkáltak.39 A rutén problémakör A rutén nyelvhatár kérdése a század végére megkérdőjelezetté vált. Míg a vármegye északi részén húzódó rutén – szlovák nyelvhatár stabil maradt, addig a régió területén a 18. század végén még meglevő határ a 19. század végére elmosódott az asszimiláció következtében. Az 1900-as népszámlálás adatai alapján a magyarság számának gyarapodását láthatjuk, és a magyar – szlovák (vegyes) lakosságú területeken a magyarság előretörésének lehetünk szemtanúi, nyelvterülete észak felé fokozatosan kiterjedt. A nyelvhatár Kolbása, Alsómihályi, Velejte, Gercsely, Hardicsa vonalán húzható meg, de ettől 27

északabbra fekvő településeken is kimutatható a magyarság jelentősebb növekedése. A szlovák lakosság szempontjából az 1900-as népszámlálás veszteséget és növekedést is kimutatott. Míg a nyelvhatár sávjában élő szlovákság csökkent a magyarság javára, addig elmozdult a rutén – szlovák nyelvhatár. A korábbi összeírások egyes rutén települései már szlovákként szerepeltek. A három nemzetiségből a legnagyobb veszteség a ruténságot érte, ui. ezt a lakosságot érintette legerősebben az asszimilációs folyamat, nagy többsége a szlovákságot gyarapította, s egy része a magyarságot. Érdekes kép tárul elénk, ha megvizsgáljuk a ruténok betelepülésének történeti adatait a régió területén élő magyar tömbben. A vizsgálódáshoz felhasználjuk Siska József kutatási eredményeit is, melyek a bodrogközi ruténok megtelepedésére vonatkoznak. A Siska által ismert első okirat, mely a rutének tájegységi jelenlétét bizonyítja, a leleszi prépostság szerzeteseitől származik, 1571-ben Vékey Ferenc alországbíró dámóci és dobrai rutén jobbágyairól írnak egy peres ügy lezárása során. A helyi népességmozgások a 16. században a rovásadó és dézsmajegyzékek alapján követhetőek, majd ezekhez csatlakoznak a 17. századtól az egyházi és világi földesurak urbáriumai és a különböző felekezetek dokumentumai. A források névanyaga használható fel egyes személyek nemzetiségi hovatartozásának meghatározására. Az 1715-ös, 1720-as, az adózó jobbágyok országos számbavételét tarlamazó dokumentumok alapján rutén családokat tüntet fel Bacskán, Battyánban, Dobrán, Kaponyán, Nagykövesden, Szerdahelyen.40 (Agárdon, Alsóbereckiben, Karádon, Kenézlőn, Kiscigándon, Lácán, Pácinban, Vajdácskán).41 A vallási hovatartozás is szolgálhat a ruténság jelenlétének bizonyítására, ui. a görög katolikus felekezetet szintén a rutén ajkú lakosság alkotta. Az 1727-es megyei kezdeményezésre végrehajtott összeírás felmérte a létező egyházak parókiáit, plébániáit és azok filiáit, s az itt szolgáló lelkészek javadalmait. Ez a dokumentum Dámóc, Cséke, Dobra görög katolikus közösségéről ad számot.42 Bél Mátyás 1730-ban készített összeírása Zemplén vármegyéről is tartalmaz adatokat A Bodrogközben jelenlévő ruténságra utal, hogy Csékét homogén rutén falunak jelöli. Lengyelekkel, magyarokkal és szlovákokkal kevert rutén népesség él, Agárdon, Bacskán, Battyánban, Felsőbereckiben, Kaponyán, Karosban, Királyhelmecen, Nagygéresen, Őrösben, Pólyánban, Szentmáriában, Szerdahelyen, Vajdácskán, Zétényben.43 Az 1773-as országos összeírás44 adatai szerint a kutatott régió következő falvai tekinthetőek rutén lakosságúnak: Bély (magyar és rutén nyelvű), Bodrogszerdahely, Bodrogmező, Kisdobra, Dargó, Isztáncs, Kereplye, Kisruszka, Nagyruszka, Szécskeresztúr, Sztankóc, Tarnóka, Upor, Vécse, Kásó, Kolbásza. A vizsgált 88 településből a Lexicon (1773), összeírása szerint 15 település lakossága rutén anyanyelvű volt és1 község lakossága vegyes (magyar és rutén nyelvű). Ebből a 15 településből 4 község a magyarlakta Bodrogközbe ékelődött be (Bély, Bodrogszerdahely, Bodrogmező, Kisdobra), a többi a rutén – szlovák nyelvhatár mentén, vagy a szlovák tömbben található. A 18. század második felében készült Molnár András zempléni monográfiája alapján a következő képet kapjuk : ● ● ● ●

rutén település: Kisdobra magyarok és ruténok közös lakhelye: Nagybári ruténok és szlovákok által lakott vegyes település: nincs magyar, szlovák és rutén lakosságú /vegyes/ községek: Bacska, Bodrogszerdahely, Bodrogvécs, Rad, Szomotor, Zétény, Legenye, Mihályi, Zemplén.

Ha összevetjük az 1773-as és az 1792-es összeírások adatait, a rutén ajkú lakossággal kapcsolatosan, szembeötlő ellentmondásokra akadunk. Az 1773-as összeírás 15 települést rutén ajkúnak nyilvánít, míg az 1792-es csak egy községet nevez meg ruténnak: Kisdobrát. A két összeírás adatai csak Kisdobra esetében egyeznek meg. A szlovák – rutén nyelvhatáron, s a szlovák tömbbe beékelődő települések, melyeket az 1773-as összeírás rutén többségűnek nevez meg, Molnár összeírásaiban /1792/ már szlovákként szerepelnek. Mivel magyarázható ez a komoly eltérés a két összeírás adatainál? A válasz talán a keletszlovákiai nyelvjárás és a rutén nyelv hasonlóságában rejlik. Valószínűleg a két nyelv között nagy volt az átjárhatóság, s így nehéz volt a nyelvek megkülönböztetése. Az asszimiláció folyamata teljes mértékben kizárható ilyen rövid időn belül, maradt a nyelvi megkülönböztetés nehézségének problematikája. Hiszen az 1773-as évi összeírásban rutén yelvűként szereplő Dargó, Isztáncs, Kereplye, Kisruszka, Nagyruszka, Szécskeresztúr, Sztankóc, Tarnóka, Upor, Vécse, Kásó, Kolbaszó települések, egytől – egyig szlovák nyelvűként szerepelnek Molnárnál. Valójában elgondolkodtató az a tény, hogy mi alapján jelölte meg Molnár vegyes nyelvűként a már fent említett községeket, vajon itt milyen ismérv alapján különböztette meg a rutén nyelvet beszélőt a szlovák nyelvet beszélőtől. A korabeli összeírások eltérésének az okát nem tudjuk pontosan megmagyarázni.

28


A 19. század elejéről a Munkácsi Görög Katolikus Püspökség 1806-os összeírása új adatokkal szolgál a ruténság jelenlétéről, ui. rögzíti az egyes egyházközségekben használatos prédikációs nyelvet. A görög katolikus szertartásokat ekkor még ószlávul végezték, de a szentbeszédet már olyan nyelven, melyet a hívek beszéltek. Az összeírás adataiból következtetni lehet arra, hogy egy település népességét milyen mértékben érintette az asszimiláció: a) Kizárólag rutén nyelvet használtak a prédikációk során a következő településeken: Kisújlak, Őrös, Rad, Bacskó, Cselej, Dargó, Gálszécs, Hardicsa, Isztáncs, Kazsu, Zemplénkelecseny, Kereplye, Kisazar, Kozma, Magyarizsép, Nagyazar, Pelejte, Szécskeresztúr, Szilvásújfalu, Sztankóc, Tarnóka, Szécsudvar, Tőketerebes, Upor, Vécse, Visnyó, Zebegnyő, Barancs, Biste, Bodzásújlak, Borsi, Céke, Garany, Kásó, Kiskázmér, Kistoronya, Kiszte, Kolbaszó, Lasztóc, Magyarsas, Mihályi, Nagykázmér, Szőlőske, Szűrnyeg, Velejte. b) Ruténul és magyarul egyaránt hírdették a szentbeszédet: Ágcsernyő, Bacska, Battyán, Bély, Bodrogszerdahely, Bodrogszög, Bodrogmező, Bodrogszentes, Bodrogvécs, Boly, Kaponya, Királyhelmec, Kisdobra, Kiskövesd, Kistárkány, Lelesz, Nagygéres, Nagykövesd, Nagytárkány, Perbenyik, Szolnocska, Szomotor, Véke, Zétény községekben. Ruténul és szlovákul hírdették a szentbeszédet: sehol sem. c) Csak magyarul hírdették a szentbeszédet: Imreg, Kisbári, Ladmóc, Nagybári, Zemplén, Bodrogszentmária, Pálfölde, Szinyér, Csarnahó községekben. d) Tisztán szlovák nyelven sehol sem hirdették a szentbeszédet. A 88 vizsgált településből, az 1806-os összeírás alapján 78-ban megtalálhatóak a görög katolikus vallás hívei. Kizárólag rutén nyelven hallgatják a szentbeszédet 45 községben. Ruténul és magyarul egyaránt hírdetik a szentbeszédet 24 közsgében. Csak magyarul értik a szentbeszédet 9 községben. Az adatok arra utalnak, hogy a települések rutén nyelvű lakossága még beszélte anyanyelvét. Kivétel Imreg, Kisbári, Ladmóc, Nagybári és Zemplén – itt már kizárólag csak magyar nyelven értették a szentbeszédet. Az itt élő rutén lakosság vallását megtartva beolvadt a magyar lakosságba. A magyar nyelvű lakossághoz való erős asszimilációs folyamatra utal az a tény is, hogy a magyar etnikai tömbben található görög katolikus lakosság magyar és rutén nyelven hallgatta a szentbeszédet.45 Érdekes módon a szlovák tömbben élő görög katolikusok csak rutén nyelven értették a szentbeszédet; ami azt jelenti, használták a nyelvet. Ezen adatok alapján kijelenthetjük, hogy nem irányult semmilyen erőszakos asszimilációs nyomás a rutén lakosságra. De mennyire megbízhatóak ezek a megállapítások? Ha figyelemmel kísérjük Fényes Elek 1851-es összeírását, láthatjuk, hogy rutén települések közé sorolta a következőket: ● ●

●

●

Dargó, Isztáncs, Kereplye, Nagyruszka, Sztankóc, Tarnóka, Upor, Zebegnyő, Kiskázmér (9); Magyar és rutén települések közé: Bély, Bodrogszerdahely, Bodrogmező, Kisdobra, Rad, Hardicsa, Kazsu, Zemplénkelecseny, Kisruszka, Magyarizsép, Biste, Imreg, Kiszte, Kolbaszó, Magyarsas, Mihályi, Nagytoronya, Szűrnyeg (18); Rutén és szlovák települések közé: Bacskó, Gerenda, Szécskeresztúr, Szilvásújfalu, Szécsudvar, Tőketerebes, Vécse, Céke, Kásó, Velejte (10); Rutén, szlovák és magyar települések közé: Cselej, Egres, Gálszécs, Kisazar, Kozma, Nagyazar, Barancs, Bodzásújlak, Lasztóc, Nagykázmér (10).

Fényes Elek összeírása alapján a vizsgált régió 47 településén éltek rutén anyanyelvűek. Rutén anyanyelvű volt 9 település, vegyes (rutén és magyar) település 18; rutén és szlovák település 10; rutén – szlovák – magyar település 10 volt. Ha Fényes Elek (1851-es) adatait összevetjük az 1806-os egyházi összeírással, rögtön kitűnik, hogy 1851-ben csak 47 település lakosainak egy része beszélte a rutén nyelvet, míg 1806-ban 69 településen használták a rutén nyelvet. Fényes Elek nem utal rutén lakosságra (1851) Ágcsernyő, Bacska, Battyán, Bodrogszög, Bodrogszentes, Bodrogvécs, Boly, Kaponya, Királyhemec, Kiskövesd, Kistárkány, Kisújlak, Lelesz, Nagygéres, Nagykövesd, Nagytárkány, Perbenyik, Szomotor, Véke, Zétény, Borsi, Garany, Kistoronya, Szőlőske községekben. A községeket magyarlakta településekként jelzi. Hasonló a helyzet Pelejte és Visnyó községekben is, ahol már csak szlovák lakosságot jelez Fényes összeírása. Kivételként említetjük Imreg községet, itt 1806-ban csak magyar nyelven hírdették a szentbeszédet, de 1851-ben Fényes utal rutén lakosságra. A rutén lakosság asszimilációs folyamata kétirányú volt. A magyar többségű falvakban a magyarokhoz, a szlovák többségű falvakban a szlovák lakossághoz asszimilálódtak. A magyarsághoz való asszimilációjukat Udvari István szempontjai alapján már érzékeltettük. De mi lehetett az oka a szlováksághoz való asszimilációjuknak? A szlovákság ugyanúgy kisebbségi etnikumként szerepelt. Mindez részben a nyelvi hasonlóságban kereshető – a két nyelv közötti átjárhatóságban, részben pedig 29

a szlovákság magasabb kulturális fejlettségében. Komoly eltéréseknek lehetünk szemtanúi, ha összevetjük az 1851-es adatokat az 1773-as Lexiconban feltűntetett etnikai besorolást jelző adatokkal. A Lexicon községsoros adatainak értékelése önálló tanulmányt igényelne, ezért mi itt csak azon településeket emeljük ki, ahol az összeírások megegyeznek. a) Színmagyar község az 1773-as és 1851–es az összeírások alapján: Ágcsernyő, Bacska, Battyán, Bodrogszög, Bodrogszentmária, Bodrogszentes, Bodrogvécs, Boly, Kaponya, Királyhelmec, Kisgéres, Kiskövesd, Kistárkány, Kisújlak, Lelesz, Nagygéres, Nagykövesd, Nagytárkány, Pálfölde, Perbenyik, Szinyér, Szolnocska, Szomotor, Véke, Borsi, Csarnahó, Garany, Kistoronya, Ladmóc, Szőlőske, Zemplén; b) Magyar és rutén vegyes lakosságú község: Bély; c) Szlovák nyelvű községek: Parnó, Pelejte, Visnyó; d) Rutén nyelvű községek: Dargó, Isztáncs, Kereplye, Nagyruszka, Sztankóc, Tarnóka Upor. A Lexicon és Fényes megállapításai a települések etnikai jellegében 42 településnél megegyeznek, a többieknél eltérések mutatkoznak. Emeljünk ki néhány települést az eltérések alátámasztására: - Bodrogszerdahely:1771-ben magyarul vették fel a jobbágyok vallomását, 1773-ban rutén nyelvű, 1792-ben vegyes lakosságú (magyarok, ruténok, szlovákok lakják), 1804-ben magyar falu, 1851-ben magyar és rutén lakosságú; - Bodrogmező: 1771-ben magyar a jobbágy vallomás felvételének nyelve, 1773-ban a Lexicon rutén nyelvűnek írja le a községet, Molnár András 1792-ben magyar és szlovák lakosságot jegyez fel, Szirmay magyar faluként ismerteti 1804-ben, 1851-ben Fényes magyar és rutén településként jellemzi. A különböző időszakokban végzett összeírások adatainak eltérését valójában nem tudjuk megmagyarázni, főleg azért nem, mert a rutén és a magyar lakosok mozgását nem követhetjük figyelemmel. Nem közelíthetjük meg az eltérés problematikáját nyelvi vizsgálódás oldaláról sem, hiszen a magyar és rutén nyelv különböző nyelvcsaládból származik, így nincs átjárhatóság a két nyelv között. Ugyanilyen mély szakadék választja el a két nép életmódszokásait, eltérő a vallási hovatartozásuk is. Hamarabb találhatunk választ a szlovák és rutén lakosságú települések népességének etnikai váltakozásában. A két nyelv nagymértékű hasonlósága eredményezte a kétnyelvűség folyamatának kialakulását. Az itt élő lakosság egyaránt használta a szlovák és rutén nyelvet. Példaként említhetjük: Isztáncs községet. 1771-ben szláv nyelven veszik fel a jobbágyok vallomását; 1773-ban Lexicon rutén nyelvűként jelöli a községet; 1792-ben Molnár szlovákok lakta településként jegyzi fel; 1804-ben Szirmay szlovák községként írja le; 1851-ben Fényes szerint ruténok lakják; 1863-ban Magyarország helységnévtárában szlovák községként szerepel. Ha áttekintjük az összeírásokat az adott időszakokból – településenként csoportosítva (Táblázat 5) a következő falvaknál mutathatunk ki eltéréseket az etnikai összetétel megállapításánál: Kisdobra, Rad, Bacskó, Cselej, Gálszécs, Gerenda, Kolbaszó, Hardicsa, Kazsu, Zemplénkelecseny, Kisazar, Kisruszka, Kozma, Magyarizsép, Nagyazar, Szécskeresztúr, Szilvásújfalu, Szécsudvar, Tőketerebes, Vécse, Barancs, Bodzásújlak, Céke, Imreg, Kásó, Kiskázmér, Lasztóc, Legenye, Mihályi, Szűrnyeg, Velejte. Legjellemzőbb példájaként emelhetjük ki e térségben Gálszécs községet, ahol az összeírások négy nemzetiséget is jelölnek. Gálszécs:46 1771 – szláv nyelvű felvétel;

30


1773 – szlovák jelleg; 1792 –szlovákok lakják; 1804 – szlovákok, rutének, magyarok, németek vegyesen; 1851 – szlovákok, magyarok, rutének lakják; 1863 – szlovák, magyar község. A régió vegyes etnicitásnak a meglétét bizonyítják a következő falvak, melyeknek a lakosságát magyarok, rutének, szlovákok alkották. Sajnos az egyes nemzetiségek arányát (számuk nagyságát) az eddig használt adatközlő összeírásokból nem tudjuk megállapítani: Bacska, Bodrogszerdahely, Bodrogmező, Bodrogvécs, Rad, Szomotor, Zétény, Cselej, Egres, Gálszécs, Hardicsa, Kazsu, Zemplénkelecseny, Kisazar, Kisruszka, Kozma, Magyarizsép, Nagyazar, Szilvásújfalu, Tőketerebes, Barancs, Biste, Bodzásújlak, Imreg, Kásó, Kiszte, Kolbaszó, Lasztóc, Legenye, Magyarsas, Mihályi, Nagykázmér, Nagytoronya, Szűrnyeg, Zemplén. A kutatott régióban 71 település az összeírások alapján vegyes lakosságúként szerepel. Ebből 35 település lakossága közt mindhárom etnikum megtalálható (magyar – szlovák - rutén 1771-től 1851-ig /1863-ig/). Sajnos sehol sem tudjuk pontosan megadni egyes etnikumok arányát. Az összeírások szerint színtiszta magyarnak vagy színtiszta szlováknak sorolhatóak be a következő települések: Bodrogszög (m), Bodrogszentmária (m), Kaponya (m), Kisgéres (m), Kiskövesd (m), Kisújlak (m), Nagygéres (m), Nagykövesd (m), Őrös (m), Pálfölde (m), Parnó (sz), Pelejte (sz), Visnyó (sz), Kisbári (m), Ladmóc (m), Szőlőske (m). Az adatok alapján a régióban 15 község volt etnikailag egységes a 18. század közepétől a 19. század közepéig. Az asszimilációs folyamat gyors lezajlására utalnak a következő községek összeírásai, ugyanis az 1792-ben jelzett szlovák, rutén lakosság a későbbi összeírásokban már nem szerepel, így a 19. század közepére színmagyar lakosú települések lettek: Ágcsernyő, Bacska, Battyán, Bodrogszentes, Bodrogvécs, Boly, Királyhelmec, Kistárkány, Lelesz, Nagytárkány, Perbenyik, Szinyér, Szolnocska, Szomotor, Véke, Zétény, Borsi, Csarnahó, Nagybári, Zemplén. Az 5. táblázatban felsoroltuk a legfontosabb etnikai összetételre utaló öszeírásokat 1771-től 1863-ig. Közel 100 évet fognak át az adatok. Megállapíthatjuk, hogy a községek többségét 80 %-át, az összeírások vegyesként jelzik. Összegezve a leírtakat megállapíthatjuk, hogy a rutén nyelvű lakosság többsége a 19. század derekáraa szlovák tömbben a kétnyelvűség állapotába került, a magyarlakta vidéken pedig asszimilálódott a többségi lakossághoz. A Bodrogközben élő ruténság fokozatosan felhagyott kétnyelvűségével. A 19. század utolsó évtizedeiben vallási vonalon is megindult az elmagyarosodás, a bodrogközi görög katolikus papok a századfordulótól magyar nyelven miséznek.47 A rutén lakosság asszimilációja a 19. század utolsó harmadában felgyorsult. A népszámlálási adatok községenkénti vizsgálata a dualizmus korában a régió területén ezt a tényt teljes mértékben alátámasztja. A ruténság asszimilációja összetett folyamat. A rutén értelmiség nagyrésze a századfordulóra elmagyarosodott, sőt saját népük elmagyarosításán fáradoztak. A rutén nemzeti mozgalom a 19-20. század fordulóján még csak a kulturális nyelvi ébredés fejlettségi fokát élte – nem fejlődött komoly politikai mozgalommá.48 Az egyház volt számukra az egyetlen olyan „intézmény”, mely összetartozásukat képviselte, és ahol az anyanyelvi kultúra és nyelvhasználat szerepet kapott. Fejletlen társadalmi strukturájuk49 mellett szerepet játszott életmódjuk nyomorúsága is, asszimilálódott értelmisége, és a magyar közvélemény sem tartotta őket külön nemzetiségnek, mint a szlovákokat vagy a románokat.50 Asszimilációjuk részben egy erősebb, fejlettebb nemzethez való csatlakozás igényének a kifejezése is. Ez a rutén lakosság, melynek jelenlétét a vizsgált térségben a felhasznált összeírások jelzik, a dualizmus időszakának a végére nyelvileg megszűnik az utolsó népszámlálás szerint. A régió lakosságának 0,04 %-át teszik ki.(Táblázat 3.) Döbbenetes alacsony a létszámuk az 1880-as népszámlálás adatai alapján. A régió területén élő összlakosság 0,76 %-át (455 fő) alkották. Az etnikum gyakorlatilag „eltűnt” a régió területéről, de múltbeli hovatartozásukról vallásuk megtartása (görög katolikus hit) tesz bizonyságot. Bár statisztikailag el is „tűntek” a régióból, hitük, szokásaik egy része, életmódjuk továbbra is figyelemmel kisérhető. (Táblázat 4.) Táblázat 3 Rutén anyanyelvű lakosság száma a régióban Év

Fő

% 31

1880 455 fő 0,76 % - összlakossághoz viszonyítva 1900 97 fő

0,15 % - összlakossághoz viszonyítva

1910 25 fő

0,04 % - összlakossághoz viszonyítva

Táblázat 4 A görög katolikus hívek száma a régióban Év

Fő

%

1880 19 960 32,80 % 1890 20 368 33,78 % 1900 22 139 33,54 % 1910 21 343 32,16 %

Táblázat 5 A települések etnikai jellege (a többségi nyelv ismerete alapján) Települések megnevezése 177151 177352 179253

180454

180655 185156

186357

Ágcsernõ

m.

m.

m. és t. m.

r. és m. m.

m.

Bacska

m.

m.

m., t..,o. m.

r. és m. m.

m.

Bacskó

sz.

sz.

t.

r.

o., t.

t.

Barancs

sz.

sz.

t. és m. t. és m.

r.

o., m., t. t.

Battyán

m.

m.

m. és t. m.

r. és m. m.

Bély

m.

m. és r. m.

m.

r. és m. m. és o. m.

Biste

-

-

-

-

r.

Bodrogmező

m.

r.

m. és t. m.

r. és m. m. és o. r. és m.

Bodrogszentes

m.

m.

m. és t. -

r. és m. m.

Bodrogszerda-hely

m.

r.

m., t., o. m.


Bodrogszög

m.

m.

m.

m.

r. és m. m.

m.

Bodrogvécs

m.

m.

m., t., o. m.

r. és m. m.

m.

Bodzásújlak

m.

m.

t.

r.

Boly

m.

m.

m. és t. m.

r. és m. m.

m.

Borsi

m.

m.

t. és m. m.

r.

m.

m.

Céke

sz.

sz.

t.

r.

t. és o.

t. és m.

Csarnahó

m.

m.

t. és m. -

m.

m.

m.

Cselej

m.

sz.

t.

t.

r.

o., t., m. t. és m.

Csörgõ

-

-

-

-

-

t.

t. és m.

Dargó

sz.

r.

t.

o.

t.

o.

t.

Egres

m.

-

t.

t.

-

t., m., o. t. és m.

Gálszécs

Sz.

sz.

t.

t.,o.,m.,n. r.

t., m., o. t. és m.

Garany

m.

m.

t.

-

r.

m.

t. és m.

Gercsely

m.

m.

t. és m. -

-

-

t. és m.

Gerenda

sz.

Sz.

t.

-

t. és o.

t.

Hardicsa

m.

m.

m. és t. m. és t.

r.

m. és o. t. és m.

Imreg

m.

m.

t. és m. t. és m.

m.

m. és o. m.

Isztáncs

sz.

r.

t.

t.

r.

o.

Kaponya

m.

m.

m.

m.

r. és m. m.

m.

Kásó

m.

r.

t.

-

r.

t.

t.

t. és m.

t.

t.

32

m.

o. és m. t. és m. m.

o., m., t. t.

o. és t.

t.


Kazsu

m.

m.

t. és m. t. és m.

r.

m. és o. m. és t.

Kereplye

sz.

r.

t.

r.

o.

Királyhelmec

m.

m.

m. és t.. m.

r. és m. r. és m. m.

Kisazar

sz.

sz.

t.

-

r.

o., t., m. m. és t.

Kisbári

m.

-

m.

m.

m.

m.

Kisdobra

m.

r.

o.

m.


Kisgéres

m.

m.

m.

m.

-

m.

m.

Kiskázmér

m.

m.

-

-

r.

o.

t. és m.

Kiskövesd

m.

m.

m.

m.

r. és m. m.

Kisruszka

sz.

r.

t.

t.

-

Kistárkány

m.

m.

m. és t. m.

r. és m. m.

m.

Kistoronya

m.

m.

t. és m. m.

r.

m.

t. és m.

Kisújlak

m.

m.

m.

m.

r.

m.

m.

Kiszte-Kysta

m.

-

t.

t. és m.

r.

m. és o. t.

Kolbaszó

m.

r.

t. és m. t. és m.

r.

m. és o. t. és m.

Kozma

m.

sz.

t. és m. t. és m.

r.

o. és t.

t.

Ladmóc

m.

m.

m.

m.

m.

m.

Lasztóc

m.

Sz.

t. és m. -

r.

m., o., t. t. és m.

Legenye

m.

m.

t., m., o. m.

-

t. és m. t. és m.

Lelesz

m.

m.

m. és t. m.

r. és m. m.

Magyarizsép

m.

Sz.

t. és m. t. és m.

r.

o. és m. t. és m.

Magyarsas

m.

-

t. és m. t. és m.

r.

m. és o. t. és m.

Mihályi

m.

m.

t., m., o. m.

r.

m. és o. t. és m.

Nagyazar

sz.

Sz.

t.

r.

o., m., t. t. és m.

Nagybári

m.

-

m. és o. -

m.

m.

m.

Nagygéres

m.

m.

m.

r. és m. m.

m.

Nagykázmér

m.

-

t. és m. t. és m.

r.

Nagykövesd

m.

m.

m.

m.

r. és m. m.

m.

Nagyruszka

sz.

r.

t.

t.

-

t.

Nagytárkány

m.

m.

m. és t. m.

r. és m. m.

Nagytoronya

m.

m.

t. és m. m.

-

Õrös

m.

m.

m.

m.

r. és m -

m.

Pálfölde

m.

m.

m.

-

m.

m.

m.

Parnó

sz.

Sz.

t.

-

-

t.

t.

Pelejte

sz.

Sz.

t.

-

r.

t.

t.

Perbenyik

m.

m.

m. és t. m.

r. és m. m.

m.

Rad

m.

m.

m., t., o. m., t.

r.

m.,o.

m.

Szécskeresztúr

sz.

r.

t.

-

r.

o. és t.

t.

Szécsudvar

sz.

Sz.

t.

o.

r.

o. és t.

t.

Szentmária

m.

m.

m.

m.

m.

m.

m.

Szilvásújfalu

m.

m.

m. és t. t.

r.

o. és t.

t. és m.

Szinyér

m.

m.

m., t.

m.

m.

m.

m.

Szolnocska

m.

m.

m., t.

m.

r. és m. m.

m.

Szõlõske

m.

m.

m.

m.

r. és m. m.

m.

o.

m.

m.

33

t.

m.

m.

o. és m. t. és m.

m.

m., t., o. t. és m. o.

m.

m. és o. t. és m.

Szomotor

m.

m.

m., t.,o. m.

r. és m. m.

m.

Sztankóc

sz.

r.

t.

r.

o.

t.

Szűrnyeg

m.

m.

t. és m. t. és m.

r.

m. és o. t. és m.

Tarnóka

sz.

r.

t.

o.

r.

o.

t.

Tõketerebes

sz.

sz.

t.

m. és t.

r.

o. és t.

t.

Upor

sz.

r.

t.

t.

r.

o.

t.

Vécse

sz.

r.

t.

t.

r.

o. és t.

t.

Véke

m.

m.

m. és t. m.

r. és m. m.

m.

Velejte

sz.

sz.

t.

t.

r.

t. és o.

t.

Visnyó

sz.

sz.

t.

t.

r.

t.

t.

Zebegnyõ

sz.

-

t.

-

r.

o.

t.

Zemplén

m.

m.

m., t., o. -

m.

m.

m.

Zemplén-kelecseny

sz.

sz.

t.

m. és o. r.

-

Zéteny

m.

-

m., t., o. m.

r. és m. m.

m.

t.

r.

Rövidítések magyarázata: m. – magyar, t. – tót, r. – rutén, o. – orosz, sz. – szlovák (szláv), n. – német; A települések szlovák neve megtalálható az 1számú jegyzet alatt. Jegyzetek A vizsgált régió a történelmi Zemplén vármegye szerves részét képezte. A kutatott terület (régió) behatárolása, megnevezése kisebb gondot okozott, ui. a vizsgált régió térkerete nem az egész megye, hanem annak tulajdonképpen egy vegyes etnikumú része (magyar – szlovák – rutén), mely a megye közepén terül el, s magába foglalja Bodrogköz nagyobb részét. Az 1920-as határmódosítás területileg kettészelte Zemplén vármegyét, és az új államhatár két ország részévé tette a vármegye középső részén fekvő Bodrogközt. Az 1920-ban bekövetkezett határváltozás után a Bodrogközi, Sátoraljaújhelyi járás nagyobb része és a Gálszécsi járás teljes egésze a megalakult Csehszlovák Köztársasághoz került, ma e területek a Szlovák Köztársaság részét alkotják. A régió legtöbbet mondó, s egyben legtalálóbb elnevezése Viga Gyulának köszönhető „Hármas határon“ címmel, melynek jelentése, tartalma utal e térség földrajzi fekvésére, etnikai és vallási összetételére. A második világháború utáni határmódosítások következtében Felső-Bodrogköz Csehszlovákia keleti csücskévé vált: a csehszlovák – szovjet – magyar határok érintkezésénél. A második jelentéstartalma a hármas határnak három etnikum (magyar – szlovák – rutén) érintkezéseire, együttélésére, műveltségük kölcsönhatásaira utal. Az etnikai összetételből adódik a harmadik jelentéstartalom, mely a vallási tagozódásra utal, ui. századok során e térségben együtt élt (él) a református, római katolikus és görög katolikus felekezetű népcsoport, s a települések nagy többségének vallási megoszlása mind három felekezet együttélését, meglétét tükrözi. Ma ez az etnikailag, vallásilag sokrétű terület (a vizsgált régió) a Szlovák Köztársaság 1997-től érvényben levő közigazgatási beosztásával esik egybe, a Szlovák Köztársaság keleti részén fekvő Tőketerebesi járást alkotja. E területen 88 település vált demográfiai vizsgálat alanyává. A települések járási hovatarozásuk szerint: 1

1. Bodrogközi járás (1882-től elnevezése Királyhelmeci járás): Ágcsernyő (Čierna), Bacska (Bačka), Battyán (Boťany), Bély (Bieľ), Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom), Bodrogszög (Klin nad Bodrogom), Bodrogmező (Poľany), Bodrogszentmária (Svätá Mária), Szentes (Svätuše), Bodrogvécs (Véč), Boly (Boľ), Kaponya (Kapoňa), Királyhelmec (Kráľovský Chlmec), Kisdobra (Dobrá), Kisgéres (Malý Horeš), Kiskövesd (Malý Kamenec), Kistárkány (Malé Trakany), Kisújlak (Nová Vieska pri Bodrogu), Lelesz (Leles), Nagygéres (Veľký Horeš), Nagykövesd (Veľký Kamenec), Nagytárkány (Veľké Trakany), Őrös (Strážne), Pálfölde, Perbenyik (Pribeník), Rad (Rad), Szinyér (Svinice), Szolnocska (Soľnička), Szomotor (Somotor), Véke (Vojka), Zétény (Zatín). 2. Gálszécsi járás: Bacskó (Bačkov), Cselej (Čeľovce), Dargó (Dargov), Egres (Egreš), Gálszécs (Sečovce), Gerenda (Hriadky), Hardicsa (Zemplínske Hradište), Isztáncs (Stanča), Kazsó (Kožuchov), Kelecseny (Kľačany), Kereplye (Kravany), Kisazar (Malé Ozorovce), Kisruszka (Ruská), Kozma (Kuzmice), Magyarizsép (Nižný Žipov), Nagyazar (Veľké Ozorovce), Nagyruszka (Nový Ruskov), Parnó (Parchovany), Pelejte (Plechotice), 34


Szécskeresztúr (Zemplínska Teplica), Szilvásújfalu (Slivník), Sztankóc (Stankovce), Tarnóka (Trnávka), Szécsudvar (Dvorianky), Tőketerebes (Trebišov), Upor, Vécse (Vojčice), Visnyó (Višňov), Zebegnyő (Zbehňov). Isztáncs, Upor és Zemplénkelecseny egyesült 1964-ben – Zemplínska Nová Ves az új megnevezése. 3. Sátoraljaújhelyi járás: Barancs (Zemplínsky Branč), Biste (Byšta), Bodzásújlak (Novosad), Borsi (Borša), Csarnahó (Černochov), Csörgő (Čerhov), Céke (Cejkov), Garany (Hraň), Gercsel (Herčeľ), Imreg (Brehov), Kasó (Kašov), Kisbári (Malá Bara), Kiskázmér, Kistoronya (Malá Trňa), Kiszte (Kysta), Kolbaszó (Brezina), Ladmóc (Ladmovce), Lasztóc (Lastovce), Legenye (Luhyňa), Magyarsas (Zemplínske Jastrebie), Alsómihályi (Michaľany), Nagybári (Veľká Bara), Nagykázmér (Kazimír), Nagytoronya (Veľká Trňa), Szőlőske (Viničky), Szűrnyeg (Sirník), Velejte (Veľaty), Zemplén (Zemplín). Tamás, Edit: A szlovák-magyar-ruszin nyelvhatár a történelmi Zemplén és Ung megyében. In: Az interetnikus kapcsolatok kutatások újabb eredményei. Miskolc 1996; Tamás, Edit: A Bodrogköz népessége a XVIII-XX. században. Vallási és nemzetiségstatisztikai feldolgozás. Sárospatak 1999. 2

Balogh, Pál: Statisztikai adatok Zemplén vármegye néprajzához. Sátoraljaújhely 1908; Nagy, Gyula: Zemplén vármegye népessége a XVI. század végén. Sátoraljaújhely, 1899. Zemplén vármegye népessége az 1598. évi kamarai adólajstromok szerint. Az országos összesítések közül a legjelentősebb, s a mai napig is alapműnek számít: Kovacsics József: Magyarország történeti demográfiája című kötete. Budapest, 1963. 3

A vegyes etnicitás és az etnikai határ kérdése áll Keményfi Róbert: A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai rajza (Debrecen 1998.) című munkája középpontjában. A megye észak-nyugati , tiszta szlovák és délkeleti, tiszta magyar része közötti vegyes etnikumú magyar-szlovák sávban fekvő települések alkotják a kutatás középpontját A statisztikailag kimutatható vegyes etnicitás mellett megvizsgálta mit jelentenek a település multietnicitását mutató adatok kulturális értelemben. 4

Klinger, András: A nemzetiségi statisztika Európában és Magyarországon. In: Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok Magyarságának statisztikája 1910 – 1990. Budapest: KSH 1994, s. 22. Mit értünk nemzetiség alatt? Kovacsics József: A nemzetiségi statisztika problematikája c. előadásában (elhangzott 1992. szeptember 2. – 5. között rendezett konferencián) eképpen fogalmazott: „Azok a sajátságok, amelyek alapján a nemzetiséget meg szokták állapítani, lehetnek egyrészt veleszületett tulajdonságok, amelyeken az egyén nem változtathat, ilyenek: a leszármazás, vérség, vagy más sajátságok, szerzett kifejlesztett tulajdonságok (érzület, nyelv). Tehát a nemzetiség nem csupán nyelvi közösség: szerepe van a leszármazásnak, a közös történelmi múltnak, a kultúrának - a kultúra szót a legtágabban értve - de a különböző életviteli sajátosságnak is. Az egyik nézet az állam mindegyik ilyen közösségtudattal bíró népcsoportja, a másik csak az államalkotó, uralkodó nemzetiségen kívülieket nevezi nemzetiségnek. 5

A nemzetiségi statisztika egyik legkényesebb része, az adatok községi részletességgel való közlése kapcsán a községegyesítések és névváltoztatások felderítésének kérdése. Az etnikai viszonyok elemzése ugyanis csak akkor lehet teljes értékű, ha azok feltárják a legkisebb településegyüttesek: falvak, lakott helyek nemzetiségi összetételét. A területi sor hossszú időszakokkal kiegészítve olyan jellemző információja a nemzetiségeknek, amelyre a demográfus, a történész, a néprajzos, a földrajzos egyaránt felépítheti következtetéseit. Kovacsics, József: A nemzetiségi statisztika problematikája. Budapest: KSH 1994, s. 51. 6

Hoóz, István: i. m. 1988, s. 114; Klinger, András: i. m. 1994, s. 23; Háromféle nyelvi adat van, amit a népszámlálásoknál gyűjteni lehet. ezek a következőek: 7

a) Anyanyelv, amit úgy határoznak meg, mint az a nyelv, amelyet az illető személy otthonában beszéltek korai gyermekkorban;b) Használt nyelv, amit úgy határoznak meg, mint az(ok) a nyelv(ek) amely(eket) az illető személy jelenlegi otthonában általában beszél vagy leggyakrabban beszél;c) Meghatározott nyelven való beszéd képessége. Kovács, Alajos: A nyelvismeret mint a nemzetiségi statisztika ellenőrzője. 1928, s. 5. Az anyanyelven kívül, amely feltétlenül csak egy nyelv lehet, minden államban, ahol nemzetiségi statisztikának egyáltalán jelentősége van, kérdezni kellene az anyanyelven kívül beszélt nyelveket is, úgy amint az Magyarországon 1880 óta minden népszámlálásnál történik. 8

35

9

Kovács, Alajos: i. m. 1928, s. 5.

Rácz István ezt a folyamatot a következőképpen írja le: A nagymúltú nyugat-európai országokban, Angliában, Franciaországban vagy az újkorban szerveződött Olaszországban a nemzetiségek mindvégig kisebbségben éltek. Magyarországon viszont a magyarság már a honfoglalás óta kiegészült idegen népelemekkel, s ez utóbbiak aránya történelmi távlatban nézve a dolgokat, folyamatosan növekedett. Ez a fajta fejlődésmenet azonban nem vált egyenes vonalúvá, s három szakasza jól elkülöníthető. Az első a mohácsi vészig számítható, a másik a török hódoltság idejére esett, a harmadik pedig a török uralmat követő évszázadot foglalja magába. Szükségesnek mutatkozik annak a gondolatnak a hangsúlyozása, hogy a három periódusban egymást követően a nem magyar népelemek etnikailag is gyarapodtak, lélekszámuk pedig ugrásszerűen emelkedett. Ennek az lett az eredménye, hogy a Mohács előtti fél évezredben még törpe kisebbségben levő nem magyar népek a török hódoltság korában elérték a magyarság lélekszámát, azt követően pedig túl is szárnyalták. Magyarországon tehát ellentétes folyamat játszódott le, mint néhány nyugat-európai országban: az államszervező népesség szorult kisebbségbe az idegenekkel szemben.Rácz, István: Török világ hagyatéka Magyarországon. Debrecén 1995, s. 115. 10

11

Thirring, Lajos: i. m. 1963, s. 298.

12

Rácz, István: i. m., s. 116.

Hanák, Péter: Polgárosodás és asszimiláció Magyarországon a XIX. században. Történelmi szemle, 1974, 4, s. 523. 13

Az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal „ Magyarország népessége és gazdasága“címmel megjelent munkájából merítettük.Budapest 1996, s. 59. 14

Dányi, Dezső: Az etnikai statisztika néhány problémája. KSH 1994, s. 105; Dányi ezen folyamatot a szlovákság és a magyarság szaporulatának az összevetésével a következőképpen magyarázza. Az első világháború előtt a szlovák anyanyelvű népességnek is magasabb volt a természetes szaporulata, mint a magyar nyelvű népességnek – országos szinten. 15

Táblázat 1a Természetes szaporulat Anyanyelv

1890 – 1900 19901 – 1905 1906 – 1910 1911 – 1914

Szlovák

13,9

12,5

13,5

12,7

Magyar

13,0

11,6

12,4

12,3

16

Táblázat 2a A népmozgalom fő mutatói anyanyelv szerint (Évi átlagok ezrelékben)

Nyers születési arányszámok magyar

német Szlovák román Ruszin

1896 – 1900 39,2

37,0

43,7

36,9

43,2

1901 – 1905 36,8

34,5

41,1

36,3

41,5

1906 – 1910 36,1

32,8

39,7

37,0

41,8

1911 – 1914 34,6

30,9

38,2

36,4

39,2

Táblázat 2bTermészetes szaporodás 1896 – 1901 12,3 10,6 13,1 8,0 15,0

Katus, László:Nemzetiségi adatsorok a dualizmus korában. In: Glatz Ferenc (szerk.): Magyarok a Kárpát - medencében. História könyvek, 1988, s. 196. Az 1880-as évektől egyre nagyobb arányban találhatók a szabadfoglalkozásúak (orvosok, ügyvédek, mérnökök stb.) között. 1895-ben sor kerül a zsidó vallás egyenjogúsítására. Ugyankkor a közhivatalokban 17

36


és a hadsereg tisztikarában mindvégig alárendelt szerepet játszanak. Számuk 1910-ig 910 ezerre növekedett. A XIX. századi asszimilációs folyamatot szükséges elhatárolni a középkori etnogenezis, illetve etnomutáció spontán, nem tudatos, a közösségi lojalitást nem bolygató keveredési folyamataitól. Hanák, Péter: Polgárosodás és asszimiláció Magyarországon a XIX. században című tanulmányában a következőképpen határozza meg ezt a folyamatot. „A nemzetté válás folyamán a más közösséghez is tartozó egyének, csoportok hovatartozási választását, majd később a kialakult nemzetbe való beolvadását – az új nemzeti közösséghez való lojalitást, a nyelv és a nemzettudat elfogadását is tartalmazó azonosulást indokolt asszimilációnak nevezni, és a XVIII. század végéből kezdődő folyamatra alkalmazni. 18

Az asszimilációs folyamat társadalomtörténeti szempontból 3 szakaszra osztható. Száraz György: Zsidókérdés Asszimiláció, Antiszemitizmus című munkájában (Budapest 1984) tömören jellemzi e 3 szakaszt. Első szakasznaka megtelepedést nevezzük, amikor a betelepülő vagy áttelepülő egyének, csoportok megőrzik eredeti identitásukat, többnyire saját közösségeikben laknak, a befogadókkal csak üzleti, illetve munkakapcsolatban vannak. Megtelepedésük kezdetben ideiglenes, maguk sem tudják, hogy maradnak-e, vagy tovább vándorolnak. Ennek megfelelően megelégszenek a külsődleges alkalmazkodással, csupán az új nyelv alapelemeinek elsajátításával, az új szokások formális megatartásával. A második szakaszaz asszimiláció döntő, jellegzetes szakasza: ekkor következik be a nyelvi – kulturális, majd társadalmi integráció. Erre a szakaszra a kétnyelvűség, a kettős kultúra jellemző. E hosszú, gyakran több generációsra terjedő időszakban az asszimilánsok kifelé már az új nyelvet használják, otthon, a családban, a baráti körben még az eredetit, amelyet azonban már az új nyelv szavai, fordulatai képei színeznek. Az asszimiláció harmadik, ugyancsak több lépcsős szakasza a beolvadás, korszakunkban már megindult, de teljes elmagyarosodásról csak a századelő nemzedékénél beszélhetünk. Ekkor már az új identitás a döntő, az életmódot és gondolkodást meghatározó, s régi közösséghez való tartozás a vallási hagyomány – egyre lazuló tartásában, csak rokonszenvként, másodlagos érdeklődésként és érdekmotívunként jelentkezik. 19

Hanák, Péter: Polgárosodás és asszimiláció Magyarországon a XIX. században. In: Történelmi Szemle, 1974, 4, s. 520. Ezt magyarázza számos meggazdagodott német – főleg szepességi cipszer és kisebb mértékben szlovák, román, görög, szerb – polgárcsalád nemesítését és ezáltal hungarus – szá válását, majd teljes elmagyarosodását, ez motiválja sok német városi család sarjainak a magyar értelmiséggel rokon sorú honorációrrá válását és összeolvadását a XVIII. századtól kezdve. A feudális viszonyok között azonban ez a fajta „asszimiláció“ egyedi eset, egyéni kiemelkedés volt, nem a polgári bázis szélesítésének, hanem a nemesség természetes utánpótlásának funkcióját töltötte be. Megváltozott a helyzet, amikor a fellendülő árutermelés hatására a magyar birtokos nemesség is a polgárosodás útjára, értelmiségi elemei pedig polgári pályára léptek. A nemesi „középosztály“ most már nemcsak egyedi esetekben fogadta el, hanem társadalmi méretekben is elvárta és ösztönözte a más etnikumú vagy vallású népcsoportok nemzeti és az egyenrangú rétegek szociális asszimilációját. 20

21

Ez az összeírás településenként ad számot, a háztartások számáról, jogi és gazdasági állapotáról.

A magyar és a szláv népesség elkülöníthető, de a szlovák és rutén lakosság megkülönböztetése a nevek alapján lehetetlen. 22

Ezen adatokat Tamás, Edit: A szlovák – magyar - ruszin nyelvhatár a történelmi Zemplén és Ung megyében című tanulmányából merítettem. In: Az interetnikus kapcsolatok kutatások újabb eredményei . Miskolc 1996. 23

24

Tamás, Edit: i. m. 1996, s. 269.

A nemzetiség és vallás együttes vizsgálata sem adhat pontos képet a nemzetiségi hovatartozásról. A nemzetiség – vallás közötti párhuzam alapján (szlovák: római katolikus, evangélikus, rutén: görögkatolikus) néhány településen eltérő adatok jellemzőek (ui. a szlovák uralkodó nyelv mellett, nemegy esetben görögkatolikus népesség is jelen van). 25

26

Az adatokat Tamás Edit tanulmánya szolgáltatta. i. m. 1996, s. 270.

27

Tamás, Edit: i. m. 1996, s. 270-271.

Fényes Elek műveinek megjelenéséig nem nyerhetünk pontos képet Magyarország nyelvi, felekezeti viszonyairól és lélekszámáról. Legjelentősebb munkái a következőek: 28

37

1. Magyarországnak ´s a´hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statisztikai és geográphiai tekintetben. I.-VI. Pest 1836 - 1840; 2. Magyarország statisztikája I.-III. Pest 1842 - 1843; 3. Magyarország geographiai szótára, melyben minden város, falu és puszta betürendben körülményesen leíratik. I.-II. Pest 1851. Ez a megnevezés az 1920-as határmódosítás következtében jött létre, megkülönböztetés céljából. Alsó - Zemplén alatt Zemplén vármegye Magyarországon maradt területétét értjük. 29

30

Tamás, Edit: i. m. 1996, s. 271.

31

Tamás, Edit: i. m. 1996, s. 272-273.

Az 1920-as Trianoni határ megvonás kettészelte Zemplén vármegyét. A vármegye nagy részben a Csehszlovák Köztársasághoz került, a rutén nyelvű lakosság nagy része asszimilálódott az államalkotó szlovák nemzethez. 32

Balogh, Pál: i. m. 1902, s. 572 „ ... a tót határvonal az orosz határokat többszörösen tépi át, s nemcsak a laborcz – melléki oroszságot választja el az ondova – vidékeitől, hanem az utóbbit is ketté darabolja. E vonalon érte a ruthenséget a legnagyobb rázkódtatás a nyugatról keletre áramló tótságtól. S ami a legmeglepőbb, a régi statisztika tanúsága szerint napjainkban, az utolsó évtizedek alatt kellett az etnikai viszonyok átalakulásának e vidéken végbe mennie. Fényes Elek statisztikája a Ronyva – Ondava közben csak 1, az Ondava – völgyben 36, az Olyka – völgyben 3 tót falut, s a három térszakaszon 66 orosz falut talált, ezek közül 41 alig ötven év alatt tótosodott el. Az új tót réteg kevés kivétellel fölvette a görög katolikus vallást, a régebbi orosz réteg pedig megtartotta ezt, de elfeledte nyelvét, s ma tótul beszél.“ Mint olvashatjuk, Balogh nem tesz különbséget a rutén és orosz elnevezés között. Oroszok alatt a rutén nemzetiséget érti. Valójában Fényes Elek is oroszoknak nevezi a ruténokat (1851-es munkájában is). 33

Fényes Elek az anyakönyvek s a lelkészek becslése alapján dolgozott. Az anyakönyvekből a felekezetek lélekszámát községenként pontosan tudta, a lelkészek pedig bizonnyal nem jelentették neki falujuk népességét orosznak (ruténnak), ha csakugyan szlovákul érintkeztek velük. Balogh, Pál : i. m. 1902, s. 573. 34

„Ha valaki tisztán ennek a két népszámlálásnak az adatait veti össze, arra a téves következtetésre juthat, hogy ezen a tájon céltudatos és erőteljes magyarosítás folyt, hogy itt az eredeti tót lakosságot vetkőztették ki nemzetiségéből.....“ Kovács, Alajos: i. m. 1928, s. 570. 35

36

Kovács, Alajos: i. m. 1928, s. 570.

A Zemplén megyei települési hullám 1714-ben kezdődött és 1774-ig tartott. A déli járásokba leköltözött ukránok főként a megye északi részéből, Varannó vidékéről származtak, ahol szlovákokkal vegyesen laktak. Egyik csoportjuk 1720-ban érkezett Végardóra, Sárospatak szomszédságában. Nagyobb települési foltjuk Sátoraljaújhely és Terebes között szorosan kapcsolódik az abaúji Hegyközhöz, s feltétlenül ez a legrégibb, XVI.-XVII. században települt csoporjuk. Innen kiindulva a XVIII. században sokan beszivárogtak a Bodrogköz református magyar falvaiba, s ott igen hamar beolvadtak. Harmadik csoporjuk a Szerencs – Tokaj - Sárospatak vonal mentén fekvő hegyaljai magyar városokba, falvakba húzódott be. Paládi-Kovács, Attila: Kárpátukrán telepek Észak- Magyarországon. In: Interetnikus kapcsolatok Északkelet- Magyarországon. Miskolc 1984, s. 131. 37

38

Popély, Gyula: Népfogyatkozás. Régió, 1991, s. 19.

Siska, József: Ruszinok a Bodrogközben. In: Interetnikus kapcsolatok Északkelet – Magyarországon. Miskolc 1984, s. 300. 39

40

Ezek a községek nem tartoznak a kutatott régióhoz, de Alsó- Bodrogközben találhatóak.

41

Siska, József: i. m. 1984, s. 300.

42


Lexicon Universorum Regni Hungariae Locorum Popolosorum anno 1773 officiose confectum. Budapest: Fascimile kiadás 1920. 43

38


Ezen nyelvi asszimilációnak összetett okai vannak. Udvari István nem elhanyagolható szempontnak tartja azt a tényt, hogy a magyar falvakba beköltözött rutén lakosság számottevő része zsellér volt, vagy zsellérszinten élt. A falvak vezetése a telkes jobbágyok kezében volt, s a vagyonilag tekintélyes elemhez nyelvileg is alkalmazkodtak. Beolvadásukat, nyelvváltásukat kétségkívül gyorsította az a körülmény is, hogy már a XVII-XVIII. században is volt olyan magyarajkú görög katolikus népesség, amelyhez egyházilag is közvetlenül kötődhettek. 44

Gálszécs etnikai és vallási viszonyainak felmérése egy mély, részletes kutatást igényelne, feltételezve, hogy fény derülne az asszimilációs folyamatok nagyságára, az etnikumok együttélésének sajátos problémáira. 45

46


Az 1895-ben újjáalakult Szent Bazil Társulat fogadta el a rutén irodalmi nyelvet. A rutén irodalmi nyelv a helyi nyelvjárások alapján jött létre; a XIX. század végén. A század végére sikerült csak levetkőzniük a nagyorosz irodalmi, nyelvi orientációt és a pánszláv eszméket. A kibontakozó nemzeti mozgalmuk az 1869-es években a nagyorosz öntudatot igyekezett kialakítani. Tamás, Edit: i. m. 1996. 47

Egy viszonylag csekély számú egyházi értelmiség mellett földművesek, pásztorok alkották a szinte egységesen görög katolikus rutén társadalmat. Tamás, Edit: i. m. 1996. 48

Az északkeleti Felvidéken élő rutént „oroszajkú magyarok“-nak, „magyaroroszok“-nak, „rusznyákok“-nak, „kisoroszok“-nak nevezték. (Botlik, József: 1997, s. 135.) Az eddig használt összeírásokban is láthatjuk, hogy a rutén lakosságot több más kifejezéssel is jelölték. Udvari István (1990, s. 11) a ruténok népneveivel kapcsolatosan a „rutén” kifejezések használatát tartja alkalmasnak, ui. a latin ruthenicus szónak ezek a szokásos magyar megfelelői, másrészt azért, mert ezeknek az elnevezéseknek részben kortörténeti vonatkozása van. Magyarországon élt rutén lakosság önmaga megnevezésére a rusznák, ruszin etnonimot használta és használja részben ma is. 49

Mária Terézia által elrendelt úrbéri rendezés nyelve (falvanként). Zemplén vármegye levéltára, Actualem Seuaute Urbarialem, Fasc. 234 IV – 1/k / 15 N° 72. 50

51

Lexicon locorum Regni Hungariae populosorum anno 1773 officiose confectum. Budapest 1920.

52

Zemplén vármegye leírása Molnár András, 1792, (diapozitiv).

Szirmay, Antal: Notitia topographica, politica, inclyti comitatus Zempléni ensis. (Fordította: Matolai Etela, Adalékok Zemplén vármegye történetéhez.) 53

Görög katolikus prédikációk nyelve községenként a Munkácsi görög katolikus egyházmegye összeírása alapján,1806. 54

55

Fényes, Elek: Magyarország Geographiai szótára. Pest 1851.

56

Magyarország helységnévtára, 1863.

Tamás, Edit: A Bodrogköz népessége a XVIII.-XX. században. (1999) c. munkájában a forrásanyag bemutatásaként Kisgéres településének népességére vonatkozó adatokat dolgozta fel és közölte. Jogosan jegyzi meg, hogy az 1869-es összeírások széles körűek, nagy kiterjedésűek, hasznos – értékelhető információkat tartalmaznak, ezért részletes feldolgozást igényelnének. Az adatok részletes feldolgozása még nem történt meg. 57

Ethnic composition of Cenral Zemplin and changes of ethnic boundaries from eighteen century till present time Abstract The analysis of ethnical composition became one of the central parts of the paper. The difficulty was caused by the fact that three ethnical borderlines have to be monitored. We are taking into consideration not only the official data of population censuses, but also the records and registries of place names before the dualism. By analysing and comparing the data we found out, that only by comparing a valid consequences can be delineated. The method of comparison is necessary to apply in order to find the 39

differences in the researched materials and to point out the real situation, since there are serious differences between the territorial spread of languages during the time span of years 1773 and 1851. The task of examining the population’s ethnical classification from the second part of the 19th century seemed to be easier. The official population censuses of the years 1880, 1900 and 1910 showed the penetration of Hungarian language. The use of Hungarian language area gradually extended to north. The Hungarian-Slovak ethnical border spread on the line of Kolása, Alsómihályi, Velejte, Gercsely, and Hardicsa, but the number of population with Hungarian language in north also increased. From the Slovaks’ point of view this period meant both losses and gains. On the southern parts of the Gálszécs district their number decreased in favour of the Hungarians, but the Slovak-Ruthenian language border moved in favour of the Slovaks. From the three language borders the Ruthenians lost gradually. Further processes and changes showed the Ruthenians’ broad assimilation. We witnessed peculiar discrepancies in the case of language changes of areas lying on the Hungarian-Slovak language contact area. Ethnically mixed population living at the northern language boundary-line was almost completely bilingual, and, in 1910, of this population more people were registered as Hungarian speakers, than in 1880. Obviously, these localities remained bilingual, although people considering themselves Hungarian speakers were in majority. These “fluctuations“ did not mean real and final assimilation, as some of the researches have stated. Inter-cultural communication of ethnically mixed localities, development of social relations between nationalities, and the examination of problems related to the everyday contact of several ethnic groups were not included in my aims of research. It would be necessary to provide further analyses in this direction in order to get an answer for the specific changes of population of the ethnical borderline in the north. Examination that is like drilling in depth is almost inevitable for further researches, that is the only way to discover the reason-effect relations.

40

Középső-Zemplén lakosságának etnikai összetétele és a térségben végbemenő etnikai határvonalak változásai a 18. századtól napjainkig (1)

Recommend Documents