2014. április
XVII. évfolyam 4. szám
Kunhalmi Ágnes A reményt jelenti a kerületben 4. oldal
6. oldal
A csatornázási munkákból nem jut a helyieknek, csak a felcsúti polgármesternek. Szaniszló Sándor azt kérte tőle: adjon enni az éhező gyerekeknek.
Négy év alatt mintegy 64 milliót keresett Kucsák László. Az agyonfizetett fideszes politikus fél a választók szemébe nézni, megfutamodott a vitától.
Enni adhatna a haszonból Mészáros
Kucsák László 64 milliót vitt haza
Fotó: Vargosz
Interjú a 8. oldalon
2
hirdetés
LÓRINCI MAGAZIN
LÓRINCI MAGAZIN
Csúszásban a bölcsőde
mozaik
3
HÓNAP -TÁR LENGYEL TIBOR írása
A Simon-ügy nem létezik?
Csak a 2010-ben letett alapkő van „kész” a beruházásból Négy éve áll a bölcsődeberuházás Erzsébet-Bélatelepen: az előző, szocialista vezetés megtervezte, kijárta az EU-s támogatást, a kerület új, fideszes urai viszont leállították. Majd meggondolták magukat, és újraindították. Ott állunk, mint 2010-ben. Továbbra is egy ronda felvonulási terület éktelenkedik Erzsébet-Bélatelepen, az Attila utcai óvoda szomszédságában, ahova a helyi fiatal családok kérésére négy éve egy bölcsődét tervezett a korábbi, szocialista önkormányzat. A tervek elkészítésén túl az EU-s forrásokat is megkapták, Bajnai Gordon korábbi kormányfő pedig 2010 nyarán személyesen helyezte el a Csipetcsoda bölcsőde alapkövét. Ám az öröm nem tartott sokáig, mert a környékbeliek döb-
benetére Dömötör István helyi képviselő támogatásával az időközben hatalomra került fideszes önkormányzat spórolásra hivatkozva lemondott a bölcsődéről: inkább visszafizették a már megnyert 170 millió forintos állami támogatást. Időközben a felújítandó, és gondatlanul sorsára hagyott épületet teljesen kifosztották. A Városgazda egyszer külsőleg helyrehozta, aztán – a ráfordított pénzt az ablakon kidobva - mindent elbontottak. A lakossági nyomás miatt szorult helyzetbe került önkormányzat végül ismét pályázatot nyújtott be, amit nemrég, a korábbihoz hasonló összegben elnyertek. Ott tartunk, mint 2010-ben, csak közben kisgyermekes családokat tartott éveken át lehetetlen helyzetben a kerület vezetőinek nemtörődömsége.
A hírek szerint nincs is hamis bissau-guineai útlevele Simon Gábornak, holott emiatt gyanúsította meg az ügyészség közokirat-hamisítással. Emiatt lehetett bilincsben látni a Hír TV-ben, ahogy a rendőrök vezetőszáron viszik a tárgyalásról a Venyige utcába, miután előzetes letartóztatásba helyezték. Rács mögött az MSZP alelnöke – ilyen és ehhez hasonló szalagcímeket harsogtak a jobboldali lapok, erről számoltak be a tévéadások. Rögtön csalónak, bűnösnek, és még a jó ég tudja minek kiáltották ki az MSZP elnökét, Mesterházy Attilát, de nemcsak őt, hanem Gyurcsánytól Bajnain át a kormányváltó erők vezetőit. Az Orbán-kormány eddigi szinte összes „elszámoltatási” ügyében rendkívül jól értesültnek bizonyuló Magyar Nemzet által kirobbantott botrányt a Fidesz kíméletlen ki is használta. Minden áldott nap elmondták, hogy Mesterházy számoljon el a Simon-féle százmilliókkal. A Fidesz még azt sem szégyellte, hogy az Orbán Viktor számára alighanem kínos perceket ígérő miniszterelnök-jelölti vitától azzal „mentse ki” őt, hogy bezzeg a Simon… Aztán kiderül, hogy nem is volt hamis útlevele Simonnak. Aztán az is kiderült, hogy a bécsi bankban őrzött pénz valójában nem is az övé, hanem vagyonkezelési megbízással kapta. Tehát nem a sajátja volt, nem is kellett így bevallania, így nem is követett el magánokirat-hamisítást sem, amivel pedig szintén meggyanúsították. Gyakorlatilag semmi nem stimmel, amit róla szivárogtattak a hatóságok. Úgy tűnik, nem tartott ki a „Simon-ügy” a választásokig. „Virág elvtárs, ez már az ítélet…” – jól emlékszünk erre a mondatra a Tanú című filmből. Nagyon is aktuális. És az ember elmenne e mellett, ha a Simon-ügy lenne az első olyan, ahol meggyengül a vád, felmentik a vádlottakat, és az egészről kiderül, hogy nem is úgy volt. Magyarországon, 2014-ben ez megtörténhet. Még jó, hogy nem vezette be újra a kétharmados hatalom a nyilvános kivégzéseket, mondván: igény, az volna rá. A demokrácia szempontjából vigasztaló, hogy arra viszont még nagyobb az igény, hogy az ilyen hatalom tűnjön el a közéletből!
4
helyi hírek
LÓRINCI MAGAZIN
A kerületi vállalkozók helyett felcsúti cég járt jól a csatornázással
Gyerekek étkeztetését segíthetnék a haszonból Hiába költenek ötmilliárd forintot a közmű nélküli utcák csatornázására, a helyi vállalkozók keserűségére a kétszáz főt foglalkoztató munkálatokban egyetlen kerületi cég sem vehet részt. A gázszerelőből milliárdossá lett felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cége vitt ugyanis szinte mindent. A csatornázás egymilliárd forint nyereséget hoz a kiválasztottak számára. Tavaly három vidéki településen fektettünk közműveket teljes megelégedésre. Dráma, hogy éppen ahol élünk, ott nincs szükség a munkánkra. Megkerestem a felcsúti céget, de még alvállalkozónak sem kellettünk. A Városházán felajánlottam, hogy közérdekű célra fordítom a bevételem egy részét, de még csak nem is fogadtak - panaszolja a folyamatban lévő munkáit féltve névtelenséget kérő egyik családi vállalkozás tulajdonosa.
A kerületi csatornázási munkák milliárdos hasznából nem jut a helyi vállalkozóknak – akkor sem, ha abból jótékony célra áldoznának. Szaniszló Sándor képviselő ezért a haszon egy részét bezsebelő felcsúti polgármestertől kéri: ne hagyja éhezni a kerületi gyerekeket. Pedig volna helye a kerületi jótékonykodásnak. A pedagógus közösség becslése szerint Pestszentlőrincen ezer felett lehet azon gyermek száma, akik nem jutnak az óvodai és iskolai időszakon túl elég élelmiszerhez. A hónap elején ételcsomag-osztással hívtuk fel a XVIII. kerületi illetékesek figyelmét arra, hogy tenniük kellene a gyermekéhezés ellen. Mivel a jelenlegi vezetést, úgy tűnik, ez nem érdekli, segítségkérő levelet írtam a felcsúti polgármesternek, aki a csatornázásból óri-
ási jövedelmet visz haza a kerületből – ismertette az ellenzéki kezdeményezést Szaniszló Sándor (képünkön) fővárosi képviselő. A szocialista polgármesterjelölt hozzátette: azt kérte Mészárostól, hogy a nyereségéből vállalja át egy éven át a nehéz sorsú fiatalok hétvégi és szünidei étkeztetésének költségét. Szaniszló szerint éhes gyomorral nem lehet az iskolákban helytállni, e nélkül pedig később a munkaerőpiacon sincs sok jóra esély.
LÓRINCI MAGAZIN
helyi hírek
5
Hazajárnak a fosztogatók a lakótelepen Bakos Zoltán elmondása szerint a tolvajok főleg a tárolókban lévő kerékpárokra utazhattak, hiszen négynek is nyoma veszett. A magabiztos bűnözőket az sem zavarta, hogy a falak éjszakai vésése nagy zajjal járhatott. A betörés után felkereste a lakókat Máté Zsuzsanna. A lakatos lakótelepiek képviselőjelöltje a problémák gyökerét a helyi közbiztonság 2010 óta tartó lezüllesztésében látja. A korábbi kerületi képviselő elmondta: amikor három műszakban járőrözött a környéken a Városőrség, és minden térfigyelő kamera működött, a Lakatos lakótelepen biztonságos volt az élet. Nemcsak a betörések, de az autólopások is megszűntek – tette hozzá.
Tárolókat raboltak ki a besurranó tolvajok a Dolgozó utcában
A lépcsőháztól 40 méterre van ugyan egy térfigyelő kamera, ami ráláthat a bejáratra, de valamiért mégsem lehetett hasznát venni, holott az ellopott kerékpárokat előtte tolhatták el a fosztogatók. Tavaly kirabolták a gyószertárat, előtte a vele szemben lévő üzletet,
Tároló helyiségek falát kivésve lovasítottak meg bicikliket és minden mozdítható értéket a betörők a Lakatos lakótelepen. Pedig néhány éve – amikor még működtek a térfigyelő kamerák és járőrözött a Városőrség – itt ilyen elképzelhetetlen volt. Ismét fosztogatók jártak a Lakatos lakótelepen: ezúttal a Dolgozó utca 10. szám alatti tároló helyiségek keltették fel a kicsiben utazó, ám annál nagyobb felháborodást okozó betörők figyelmét, akik valahogy megszerezték a lépcsőházi belépőkódot.
Máté Zsuzsanna
Az alagsorban öt tároló helyiségnek kivésték a falát, és elvittek mindent, ami pénzzé tehető. Csak két dolgot hagytak hátra: több százezer forintos kárt és helyreállítási költséget.
de elbontották a lépcsőházi átjáró tetejéről a fémlemezeket is – mutatott körbe a ház egyik nyugdíjas lakója. Hozzátette: a fémlopást ráadásul fényes nappal követték el, és amikor a lakók a rendőrséget hívták, azt a választ kapták, hogy nincs szabad autó, amit a helyszínre küldhetnének. Három órával később jöttek csak ki az egyenruhások, de ezt a tolvajok persze nem várták meg, addigra régen kereket oldottak a zsákmányukkal együtt.
6
helyi hírek
LÓRINCI MAGAZIN
Közbiztonság
Támadás az 50-es villamoson Hétvégén sem pihennek azok az erőszakos zsebtolvajok, akik az 50-es villamos pestszentlőrinci szakaszán a közelmúltban fényes nappal elvették egy nyugdíjas férfi pénztárcáját, benne negyvenhatezer forinttal. Balszerencséjére az utas észrevette a lopást és megpróbálta a pénzét vis�szaszerezni a villamoson akkor még egyedül utazó bűnözőtől. Annak ellenére, hogy többen is láthatták, mi történt, senki nem mert a kirabolt férfi segítségére sietni, később talán nem is lehetett volna, mert a zsebtolvajhoz az egyik megállóban hamarosan csatlakoztak a társai is, akik az elmondások szerint gépkocsival követték a villamost. A megjelent alakok mérlegelés nélkül nekiestek a károsultnak, akit ütöttek és rúgtak, amíg ellenállt, majd a rabolt pénzzel együtt eltűntek a helyszínről. A férfi fejét a szakrendelőben több öltéssel össze kellett varrni és megrepedt a bordája is. A hírek szerint a vita alatt készülhetett fénykép a zsebtolvajról, de azt nem tudni, hogy a felvétel alkalmas-e a bűncselekmény elkövetőinek felelősségre vonására.
A kerületet elhanyagolta, a rossz döntéseket megszavazta Kucsák
Négy év mérlege: rossz döntések Fel sem szólalt parlamenti képviselőként Kucsák László, amikor meg bezárt a kerület két legnagyobb munkáltatója, a Malév és a Dunaferr. Ekkor 2700 család vesztette el a munkáját, de Kucsák Lászlótól nem számíthattak segítségre. A trafikmutyi nyerteseként több, a kerületi Fideszhez köthető személy és a kerületi fidelitas vezetői eközben gyarapodtak - Kucsák László támogatta a trafikkonces�szióról szóló döntést. Ahogy azt is, hogy lenyúlják a 3000 milliárd forint magánnyugdíj-pénztári vagyont, amelyet azóta elköltöttek. A Fidesz 42 új adóval sújtotta a lakosságot és a vállalkozókat - Kucsák mindegyiket támogatta. Kérdés nélkül támogatta továbbá a közoktatás államosítását, a tandíj bevezetését. As�szisztált a Steimetz Gimnázi-
Amikor tehette volna, Kucsák László nem tett semmit a kerület érdekében. A problémákra nem keresett megoldást, miközben a Fidesz legkártékonyabb döntéseit engedelmesen megszavazta. um megszűnéséhez, támogatta a tankönyvpiac fideszes lenyúlását, ami káoszt okozott. Ahhoz, hogy a gázszerelőből milliárdossá lett felcsúti gázszerelő, Mészáros Lőrinc az ország 88. leggazdagabb embere tovább gyarapodhasson, kerületünk is hozzájárul. Ő részesül ugyanis a kerületi csatornázás egymilliárdos hasznából, míg a helyi vállalkozók nem. Kucsákot ez sem zavarja. A Fidesz megalázó és lehetetlen helyzetbe hozta a rokkantnyugdíjasokat: a szociális tá-
mogatások lecsökkentése miatt Pestszentimrén egy olyan kisnyugdíjastól is megtagadták a közgyógyellátást, akinek cukorbetegség miatt a lábát amputálni kellett és kerekes székbe kényszerült.
• A Malév és a Dunaferr bezárása • Kerületi trafikmutyi • Vállakozások ellehetetlenítése • Iskolák államosítása • Csatornázás a felcsúti oligarchával
LÓRINCI MAGAZIN
helyi hírek
7
Kucsák 64 milliót vitt haza
A politikus csak plakáton szerepel, a vitától megfutamodott A most véget érő választási ciklusban Kucsák László és a Fidesz elszámolást ígértek, tiszta közéletet, szerény, olcsóbb kormányt, átláthatóbb gazdálkodást. Az ígéretekkel szemben Kucsák László elmulasztotta, hogy a választói elé álljon és megmagyarázza a döntéseit. Pedig lett volna miről beszélnie. Kucsák parlamenti képviselőként igennel szavazott egy tucat alkotmánymódosításra, alaptörvényre, negyven névre szóló jogszabály elfogadására, több mint 40 új adó bevezetésére és 3000 milliárd forint magánnyugdíj-pénztári vagyon lenyúlására. Kucsák László ráadásul márciusban megfutamodott egy szakpolitikai beszélgetés elől, ahol oktatáspolitikusként védhette volna döntéseiket a kormányváltó pártok oktatáspolitikusával szemben. Úgy tűnik, az egy-
kori pedagógusnak elment a kedve az ezer sebből vérző oktatási ágazattól, és nem merte vállalni a szakmai vitát Kunhalmi Ágnessel. Nem meglepő, hogy nem állt ki megvédeni a kormányzat romboló oktatási intézkedéseit. Milyen érvei is le-
Viktornak tartozik elszámolással és nem a választóinak. Ám így elárulta választóit, mert egy rossz ügyet szolgáló szavazógéppé vált. Vajon megérte? Anyagilag talán igen, hiszen a számítások szerint négy év
Négy év alatt több mint 64 millió forintot keresett Kucsák László. Az agyonfizetett fideszes politikus fél a választók szemébe nézni: megfutamodott a nyilvános vita elől. hettek volna? Dicsérte volna az iskolákat felügyelő, működésképtelen KLIK-et? Vagy a tankönyvpiac szétrobbantását, az iskolarendszer államosítását, esetleg a pedagógusok megszégyenítését? Alighanem Kucsák négy éven át tévedésben élt. Elhitte, hogy Orbán
alatt 64 milliós jövedelem járt neki. Viszont pártja mindössze a Fideszlista 88. helyére tartotta érdemesnek, és csupán reménykedhet, hogy azt elcsípi. Egyéniben pedig úgy tűnik, megbukott: még nincs is április 6-a, de már vesztett. Erkölcsi értelemben mindenképpen.
8
interjú
LÓRINCI MAGAZIN
Kunhalmi Ágnes A reményt jelenti a kerületben Azért jött, hogy visszaadja a reményt a kerületben: lehet tisztességesen, felemelt fejjel baloldalinak lenni. Kunhalmi Ágnes, a kormányváltó ellenzéki erők képviselőjelöltje az elmúlt hetekben megismerte a körzetet. Számos, teltházas fórumon mondta el a véleményét, programját, és vitára hívta fideszes ellenfelét, ám Kucsák László megfutamodott. Mit jelent az életében Pestszentlőrinc? A reményt. Évek óta az MSZP elnökségi tagjaként, oktatáspolitikusként hallhattak az emberek. Bár a kormányváltók közös listáján előkelő helyen szerepelek, de kevesen ismerik azt a vágyamat, hogy egyéniben szerettem volna bejutni az Országgyűlésbe. Sokáig küzdöttem azért, hogy legyen egyéni körzetem, de a koalíciós tárgyalások miatt elestem ennek lehetőségétől. Amikor felkértek, hogy egy olyan nehéz helyzetben, mint amit szűk két hónappal ezelőtt átéltünk, vállalnám-e a megmérettetést, azonnal igent mondtam. Nem lehet azt a csendes többséget magára hagyni, akik váltani szeretnének, de hirtelen nem lett senki, akibe belekapaszkodhatnának. Vissza kellett adnom a reményt az itt élőknek, hogy
lehet tisztességesen és felemelt fejjel baloldalinak lenni. Újra pályán vagyunk, és kihívói lettünk a jelenlegi hatalomnak. A rengeteg élmény közül, ami a kampány heteiben érte, mit emelne ki? Mire számított, és mire nem ezek közül? Nem mondom, hogy nem féltem. Tartottam attól, befogadnak-e a kerületiek. Valójában április hatodikán dől el, hogy elértem-e azokat a célokat, amiket kitűztem magam elé. Az egyik az volt, hogy azt az országos figyelmet, amit a sokat emlegetett 240 milliós számla okozott, az itt élők valódi problémáira irányítsam. Ezek a munkahelyek hiánya, a helyi vállalkozók befullasztása, a közbiztonság kérdése és még sorolhatnám. A másik célom az volt, hogy ne csak a Fi-
desz elleni gyűlöletből szavazzanak ránk, rám, hanem önmagamért. Azt akartam, hogy lássa a kerület gazdasági és humán elitje: szemtől-szembe vállalom, amit gondolok, és lehet engem kérdezni, lehet velem vitázni. Túl vagyunk egy nagy vállalkozói fórumon, és egy pedagógus fórumon is, ahol bemutatkoztam a helyi gazdaság és kultúra-oktatás képviselői előtt. Megdöbbentem, milyen sokan eljöttek mindkettőre. Nem számítottam rá, hogy a helyi értelmiség ennyire ki van éhezve a figyelemre és arra, hogy elmondhassa a véleményét. A pedagógusvitára már Kucsák Lászlót, fideszes ellenfelemet is hívtam. Sajnos nem jött el. A sort a Rózsában zártuk, egy több mint négyszáz fős fórummal, amely életem legpozitívabb élménye volt. A figyelmet sikerült megragadnom, remélem az is el-
LÓRINCI MAGAZIN jut a választásig hátralévő időben a kerületiekhez, amit mondok, és ahogyan gondolkodom. Melyik helyet szerette meg? Lett-e a kerületben törzshelye, kedves tere, parkja…?
interjú
9
„
Újra pályán vagyunk, és kihívói lettünk a jelenlegi hatalomnak.”
Már több is van. Az egyik a Kondor Művelődési Ház, ott találkoztam először a lakosokkal. Az első szövetségeseimet, barátaimat ott, azon a fórumon kaptam. A másik kedvenc helyem a Zila Kávéház: nem csak azért, mert gyönyörű és minden finom, de a pedagógusokkal, intézményvezetőkkel valamint a kerületi vállalkozókkal ott tudtam először igazán hosszan beszélgetni. Nagy kihívás volt, de úgy érzem, hogy értem a problémáikat, és elértem, hogy figyelnek rám. A harmadik hely az Üllői úti kifőzde, ahol nagyon jól főznek, de említhetném Alacska lakótelepet, ahol sok barátot szereztem és sokszor vissza is térek még. Ha megválasztják, mit ígér, amiről úgy hiszi, be is fogja tartani? A legfontosabb, hogy a helyi gazdaságot beindítsuk. Ez a fő feladatunk országos szinten is. Nem lehet minden lehetőségtől elzárni a vállalkozókat és még esztelenül túl is adóztatni őket. Az sem normális, hogy mindent a központi fideszes gazdasági gépezet szipkáz ki a kerületből, de nem csak itt van ez így, hanem országszerte mindenhol.
Munka kell az embereknek és ennek egyik előfeltétele a gazdaság korrekciója. Országosan a fő irány egy ésszerű jövedelem- és adóátrendezés anélkül, hogy agyonadóztatnánk mindazokat, akik ma haszonélvezői a 16 százalékos egykulcsos adónak. Meg kell érteniük, hogy az a többlet, ami náluk maradt, azt nem kigazdálkodta az ország, hanem millióktól elvéve jutottak hozzá. Mi is értjük, hogy nem azok tehetnek erről, akik ma haszonélvezői az egykulcsos adónak, hanem azok, akik ezt megcsinálták, és szembeállítják a gazdagokat a szegényekkel. Minden programpontunk elérhető az mszp honlapján is. Fontos ígéretem még, hogy elérhető leszek. Rémisztő, hogy mennyire elérhetetlen a helyi és az országos hatalom az emberek számára. Tudom, hogy sokszor nehéz megvédeni a saját kormányuk által hozott döntéseket, de egy képviselőnek, aki egyéniben kapott felhatalmazást, azzal is szembe kell néznie, hogy tőle várja a többség a válaszokat. A becsületünk is ezt követeli meg. Az emberek tudnak mérlegelni és differenciáltan gondolkodni. Az a legrosszabb, ha elbújunk. A
konfliktusokat vállalni kell. Ezért tartom nagy hibának, hogy fideszes ellenfelem nem jött el a pedagógusvitára, mert a becsületét tette kockára. Volt kollégái mind várták, ahogy én is. De azt láttam a szemükben, hogy csalódtak. És már nem csak a kormányzati intézkedésekben, hanem abban az emberben is, akit máshogyan ismertek korábban.
10
helyi hírek
LÓRINCI MAGAZIN
Fölényes győzelmet várnak Kunhalmitól Mester László mellett a vállalkozók, a pedagógusok, a volt rendőrkapitány és a nagycsaládosok is támogatják a kormányváltó erők képviselőjelöltjét, Kunhalmi Ágnest. Felkészült, együttműködő, a kerületért tenni akaró politikusnak tartják, aki április 6-án győzni fog.
Kormányváltók az Orbán-rezsim leváltásáért „Kunhalmi Ágnes rendkívül felkészült, intelligens és elkötelezett politikus, akinek személyében nagyszerű jelöltet állítottak a kerületben a kormányváltó erők pártjai. Ígéretemnek megfelelően minden erőmmel, igyekezetemmel és tapasztalatommal támogatni fogom és őszintén hiszek abban, hogy április 6-án fölényes győzelmet fog aratni. Bízom lakótársaim, a kerületi választók bölcsességében.“ (dr. Mester László korábbi polgármester)
Kormányváltók a kerületi vállalkozásokért „Jelöltté válását követően Ágnes azonnal megkeresett bennünket. Bemutatkozott, majd több helyi vállalkozóval egyeztetett. Meggyőzött minket, mert világosan látja, hogy a helyi adót fizető és helyben foglalkoztató cégek sikeres működése az önkormányzat és a lakosság közös érdeke. Nem tudunk munkát adni a kerületieknek, ha minket is agyonnyomnak“ (Pásztor József, vállalkozó)
Kormányváltók a versenyképes tudásért „Kunhalmi Ágnes heves vitákban edződött oktatáspolitikus, akinek országos szinten és a helyi oktatás területén is kulcsszerepe lesz. Nagy szükség van rá, mert a korábban a kerület büszkeségének számító oktatási-nevelési intézményhálózat állapota folyamatosan romlik.“ (Frank Gabriella, pedagógus, a PIHGY volt igazgatója)
Kormányváltók a kerület biztonságáért „Példás az a tenniakarás és együttműködési készség, amellyel Ágnes a közbiztonság javításáért küzd. Mi, rendvédelmi szakemberek boldogan nyújtottunk neki kezet. Biztosak vagyunk abban, hogy közös erővel elérjük célunkat, és jelentős mértékben megerősítjük a kerület közbiztonságát. Én mindenben segíteni fogom.“ (dr. Béres László, a kerület egykori rendőrkapitánya)
Kormányváltók a szegénység ellen, a gyermekekért „Legfőbb ideje, hogy valaki végre kezet nyújtson a legtöbb gondoskodást igénylőknek. Látva elkötelezettségét, biztos vagyok abban, hogy Ágnes hisz abban, amiért küzd, és el is fogja érni a célját, amivel az egész kerület nyerni fog.“ (H. V. nagycsaládos anyuka)
LÓRINCI MAGAZIN
hirdetés
11
12
helyi hírek
Mozgásban
LÓRINCI MAGAZIN
Amit ma megtehet magáért
Kétszázan az ovisolimpián Húsz kerületi óvoda részvételével, a Szivárvány óvoda pedagógusainak szervezésében tartották meg a hagyományos sportgálát, az Óvodás Olimpiát. A büszke családtagok megtöltötték a sportcsarnokot, ahol a lelkes szülők négy versenyszámban szurkolhattak csemetéiknek. A versenyt Bakó Eszter Zöldségmesék című gyermekkönyve ihlette, és a szervezők a gyermeksport népszerűsítése mellett az egészséges táplálkozásra kívánták felhívni a családok figyelmét. Az ovisok lelkesedését a könyv két jelmezbe öltözött görkorcsolyás szereplője is segítette, a versenyszámok pedig a könyv történeteire épültek. Így láthattunk alagútban közlekedő kisvakondot, salátával ugráló nyuszikat, zöldséget öntöző kiskertészt, de a gyerekek szórakoztatónak találták az ügyességi talicskatolást is. A sportlátványossághoz az ötletes kellékek elkészítését és a versenybírói feladatokat az óvónők társadalmi munkában vállalták, amiért külön köszönet jár. Végül mind a kétszáz óvodás kapott egy aranyszínű medált, egy emléklapot és jutalomként a Zöldségmesék mesekönyvet, amit a sportgálát meglátogató írónő dedikált.
Szűrőprogramokkal sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért
Ismeri a mondást: „csak egészség legyen, a többit majd megvesszük”? Ám az egészségért tenni is kell. Odafigyeléssel, a szűrőprogramok kihasználásával, és a háziorvossal való folyamatos kapcsolattartással érdemes megelőzni a bajt. A betegségek megelőzése, az egészségmegőrzés különösen fontos, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota továbbra is kedvezőtlen. Magyarország még mindig vezető helyet foglal el a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozások gyakoriságát tekintve, de a daganatos megbetegedések „világranglistáján” is előkelő helyen állunk. Ez nem is meglepő, hiszen átlagosan évi csupán 4-5 alkalommal megyünk háziorvosi rendelésre. Pedig éppen a háziorvos adhatna tájékoztatást arról, milyen szűrővizsgálatokra érdemes és szükséges elmennünk ahhoz, hogy tisztába kerüljünk fizikai állapotunkkal, és csökkentsük a betegségek kockázatát. Az idejében felismert tünetek segítségével
ugyanis a bajok megelőzhetők vagy eredményesen kezelhetők. Hazánkban a térítésmentesen igénybe vehető szűrővizsgálatok között megkülönböztetnek kötelező, valamint önkéntesen igénybe vehető teszteket. A kötelezők körébe kizárólag újszülött-, csecsemő- és gyermekkorban végzett vizsgálatok tartoznak, míg a felnőttkorra jellemző, tipikusnak nevezhető betegségek megelőzésére vagy korai felismerésére szolgáló vizsgálatok önkéntesek. A vizsgálatokhoz háziorvosi beutalóra van szükség.
Évente ajánlott szûrések Általános vérkép – minden életkorban Vércukormérés – 40 éves kor felett Mellrákszűrés – nőknek 40 éves kor fölött Méhnyak-kenetvétel – 25 éves kor felett nőknek Prosztatavizsgálat – 40 éven felüli férfiaknak Csontsűrűség-mérés – 50 éves kor fölött Bőrgyógyászati szűrés – 20 éves kortól Szájüreg vizsgálata, fogorvosi kontroll – 45 éves kortól
LÓRINCI MAGAZIN
Milliárdokba kerül a kármentesítés
A Cséry-telep rekultivációja országos ügy
Nem a kerület, hanem az egész ország kára a Cséry-telepi környezeti katasztrófa, ezért Horváth Csaba, az MSZP várospolitikusa szerint a következő kormánynak is részt kell vennie a több milliárdos kármentesítésben. Több milliárd forintos kármentesítés vár az ország és a főváros következő vezetőire az elmúlt 25 év legnagyobb környezeti károkozása, a Cséry-telepi környezeti katasztrófa után – mondta kérdésünkre Horváth Csaba, az MSZP város- és szociálpolitikusa. A párt fővárosi frakcióvezetője szerint ami történt, nem a kerület vagy Budapest, hanem az egész ország kára. „Ezért az elhárítás mindan�nyiunk kötelessége, amihez állami segítségre is számítunk. Ne felejtsük el, hogy ez a kár nem volt sem tör-
vényszerű, sem szükségszerű, éppen ezért mindent elkövetünk majd, hogy tisztázzuk a személyi felelősséget is” – tette hozzá Horváth Csaba.
A politikus arról is beszélt, hogy a mostani ciklusban a főváros vagyonának harmadát államosították, kórházait elvették. Miközben a kormány jobb körülményeket ígért az egészségügyben, csak lepusztították azt, és hasonlóan járt többek között az oktatás és a szociális ágazat is – jegyezte meg. „Mi, fővárosiak naponta 18 milliárd forint adót fizetünk be az államkasszába, de ennek kevesebb, mint 5 százalékát kapjuk vissza. Egy sokkal kevésbé biztonságos, egyre koszosabb, élhetetlenebb városban élünk, mint pár éve. A város nem fejlődött, sőt: visszalépett az időben, miközben egyre több a munkanélküli, a szegény, és csak az Orbán-rezsim kedvezményezettjei élnek jól.” Arra a kérdésre, hogy ha elnyeri a szavazók bizalmát, akkor az új Mesterházykormánynak milyen tervei vannak az egyre mélyülő szegénység, a munkanélküliség kezelésére, az MSZP várospolitikusa azt válaszolta: mindenekelőtt a legfontosabb feladat a szociális válság gyors, és szakszerű kezelése, ezt pedig a gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő további intézkedések követhetik.
Logisztikai centrum lehetne A Cséry-telep kapcsán korábban hírt adtunk Szaniszló Sándor kezdeményezéséről, miszerint a telepen – a kármentesítés után - létesüljön egy, a határon túli magyarság vállalkozásait kiszolgáló logisztikai centrum. A fővárosi közgyűlés Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke jelezte: pozitív visszhangra talált az ötlet.
helyi hírek
13
Olvasói levél
Megvan a véleményem! Múlt hónapban egyszerre kaptuk meg a Lőrinci Magazin, valamint a Városkép című újságokat. Olvasva a Lőrinci Magazin cikkeit, találtam a közbiztonsággal kapcsolatos megjegyzést, hogy nem lesz az Alacskán kamera. Ezzel szemben a Városkép főcíme: Az Alacskára kerülnek az új kamerák. Már ez is ellentmondásos, de a Városkép cikkéből kiderül, hogy a Szent Lőrinc lakótelepen nem üzemel egy térfigyelő kamera sem. Pedig itt is állnak az oszlopok, rajta a kamerákkal. Az Iker közben már lassan két hónapja le van szakadva a térfigyelő kábel a ház oldalán, a kutya sem figyel oda! Többször volt itt betörés, újabban a gázórákat szerelik le a Hosszúház utca egyes lépcsőházaiban a tolvajok, ezzel súlyos robbanásveszély lehetőségét okozva. Ezt csak azért írtam le, mert nem mutat olyan szépen a lakótelepünk fejlődése, mint ahogy azt bemutatják. Sőt inkább elhanyagoltabbnak érzem, annak ellenére,hogy kampányidőszak kezdete előtt elkezdték a fákat metszeni, az utcákat takarítani, holott erről is meg lenne a véleményem. Borbély Sándor Hosszúház utca 5.
14
apróhirdetés
SZOLGÁLTATÁS BÁDOGOS, TETŐFEDŐ, ÁCS, KÉMÉNYFELÚJÍTÁSI MUNKÁT VÁLLALOK! TEL.: 280-1271, 06/20-532-7823 Ha tud olyan kis munkát, amit más nem vállal el, mi szívesen elvégezzük. Kőműves, burkoló, festők, vízvezeték szerelő szakemberek állnak rendelkezésére. Tel.: 06/20-416-5879, 06/30486-7472 GYÓGYPEDIKŰR, MANIKŰR, TELJES TEST, TALPMASSZÁZS/NEM SZEX/. GYENGÉD CSONTKOVÁCSOLÁS BOWEN TECHNIKÁVAL, AMITŐL ELFELEJTHETI NYAKFÁJÁSÁT, LUMBVÁGÓJÁT 2-3 ALKALOM UTÁN. ILDIKÓ TEL.: 295 3998, 20 335-5653 REDŐNYÖS MUNKÁK készítése, javítása, gurtnicsere, szúnyogháló, reluxa, harmonika-ajtó, roletta. Megbízhatóság, elfogadható ár. Tel.: 276-5827 üzenet, mobil: 06-30-2129919 KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS Gyors ügyintézéssel, precíz munkavégzéssel. Igény szerint ingyenes kartondobozok! 10%-os hétvégi kedvezmény! Tel.: 280-25-42, 70-2-144-235 FESTÉS - MÁZOLÁS - TAPÉTÁZÁS GYORS KEZDÉS, RÖVID HATÁRIDŐ. GIPSZKARTONOZÁS. TEL.: 0630 5686255 BÁDOGOS, TETŐFEDŐ (BEÁZÁSOK MEGSZÜNTETÉSE) TETŐSZIGETELÉS, BURKOLÁS, FESTÉS, KÖMŰVES (KÉMÉNYFELUJÍTÁS) MUNKÁK VÁLLALÁSA. CSALÁDI HÁZ ÉS LAKÁSFELÚJÍTÁS, HŐSZIGETELÉS AZONNALI KEZDÉSSEL, INGYENES KISZÁLLÁS ÉS ÁRAJÁNLAT. NYUGDÍJASOKNAK 10% KEDVEZMÉNY. TEL.: 06 30 557 90 74, 06 20 536 03 69 Kerti munkákat vállalok. Tel.: 06 20 530 41 48 Akciós kárpittisztítás, ingyenes kiszállással. Nyugdíjas kedvezmén�nyel. Hívjon bizalommal. Tel.: 06 30 674 84 27 Ács, tetőfedő munkákat vállalok. Lécezés, cserepezés és felújítást. Tel.: 06 70 624 92 43 CSERÉPKÁLYHÁS Építés, átépítés, javítás, értékesítés teljes körű garanci-
LÓRINCI MAGAZIN ával és tavaszi árengedmény. Tel.: 06 30 418 3292 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ne hagyják ki, korrekt felkínált lehetőségünket eltartási szerződést kötnénk, azaz azt jelenti, hogy ugyan úgy szeretett otthonában élhet. Plusz mindennapi ellátását és a rezsiét is ellátjuk, ill. havi összegben is részesülhet közös megegyezés alapján. Jakab Dorina tel.: 06 20 297 8098 FA-KERT KFT. Fakivágás, gallyazás, kertrendezés, telektisztítás, zöldhulladék szállítás, öntöző rendszerek kiépítése, gyepszőnyegezés, valamint kisebb-nagyobb kőműves munkákat vállalunk. Nyugdíjasoknak kedvezmény, ingyenes munkafelmérés. Tel.: 06 20 417 93 69 EGÉSZSÉG AZ ÁRUHÁZ PATIKA AJÁNLATA: Safeguard antibakteriális szappan (80 g) 99 Ft, AquaClean felnőtt fogkefe 99 Ft, Cynex ajakápolók többféle ízben 99 Ft, Camea tusfürdők (250 mg) 249 Ft. 1191. Bp., Kossuth tér 4-5. (Áruház sarkán). Nyitva: H-P-ig 8-19 óráig, Sz.: 8-13 óráig. Ingatlan A kerületben eladó családi házat és lakást keresek. 290-74-42, 0630-281-1877 Kispest Óvárosban 4 szobás, nappalis jó állapotú kétszintes családi ház 29.500.000 Ft. irányáron eladó. Tel.: 06-30-954-23-26 Wekerlei KÉTLAKÁSOS házfél 25 M Ft-ért! Földszint 62 nm (3 szoba) +beépített tetőtér. Rákos-Aba sarokház. Csere lehetséges. Tel.: 0630-8753312 KÜLFÖLDI BEFEKTETŐ ÜGYFELEINK részére keresünk eladó napfényes ingatlanokat a kerületben, főleg zöld övezetben. Tel.: 06 20 991 93 41 Lőrinc központjában a Bókai telepen sürgősen eladó egy 2000-ben épült 280 m2-es ház, egy 1059 m2-es telken. A ház minőségi anyagokból, luxus kivitelben készült. Irányár: 65 millió Ft. Tel.: 06 30 900 39 13
XX. Erzsébeten, Mártírok útján, 500 nm-s telken, egyszintes, 96 nm-s, két szoba, hallos, ablakos étkezőkonyhás, verandás, polgári jellegű családi ház, gk beállóval, sufnival 13,5 M irányáron eladó. Tel.: 06 309 504-551 (ingatlan.com/20374837) OKTATÁS Állásvállaláshoz: Targoncavezető, Emelőgépkezelő, Földmunkagépkezelő tanfolyamok, (20) 4244843. Gépjárművezetői Szaktanfolyamok: (GKI képzés) árufuvarozóknak, autóbuszvezetőknek. (20) 248-4700. Vállalkozáshoz: Árufuvarozó, Autóbuszos, Taxis vállalkozói tanfolyamok. Gépjármű ügyintézői tanfolyam, ADR képzés. (20) 938-4663, (1)261-0078, www. fuvinfoiroda.hu Gitártanfolyam felnőttek és gyerekek számára, minden korosztály részére. Klasszikus alapok, akkordozás, improvizáció. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Tel.: 06/20-498-406 DOBOKTATÁS Kispest központjának közelében, jól felszerelt stúdióban, gyors eredménnyel a Dobos Magazin szaktekintély munkatársánál. Tel.: 06-30-495-7470 Angol és Olasz nyelvoktatás kezdőknek, újrakezdőknek, haladóknak. Érettségire, felvételire, nyelvvizsgára, állásinterjúra felkészítés. Kedvezményes óradíjak. Tel.: 0630-858-1068 MATEMATIKA ÉS FIZIKA TANÍTÁS ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁSOK RÉSZÉRE. KERÜLETBEN HÁZHOZ MEGYEK. TEL.: 06 70 20 14 228 Matematika, fizikatanítás, általános és középiskolások részére, nagy hatékonysággal, szaktanártól!! Házhoz megyek! Tel.: 06 20 959 0134 Dob és basszus gitártanítás! Felkészítés zenekari játékra. Tel.: 06 20 530 41 48 Állás Gépkezelőket, csomagolókat keresünk 3 műszakos munkarendbe Budapest melletti telephelyre.
Kőbánya Kispestről, Határ útról a bejárás céges busszal megoldott. Érd.:06-70-342-1653 Önéletrajz:
[email protected] Kispesti irodánkba 3 fő gyakorlattal rendelkező telefonmarketinges kollégát keresünk. Lehet részmunkaidős és nyugdíjas is. Telefon: 20/218 4197 Régiség MAGÁNGYŰJTŐ AZONNALI KÉSZPÉNZFIZETÉSSEL VÁSÁROL. FESTMÉNYEKET, BÚTOROKAT, PORCELÁNOKAT (HERENDI, ZSOLNAI STB.) EZÜST TÁRGYAKAT, KERÁMIÁKAT. ELSŐ VÁSÁRLÓKÉNT MAGASABB ÁRAT FIZETEK. ÉRTÉKBECSLÉS, KISZÁLLÁS DÍJTALAN. TELJES HAGYATÉK FELVÁSÁRLÁS. TEL.: 06 20 593 06 87 KÁRPÁTI VIKTÓRIA KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROL BÚTOROKAT, FESTMÉNYEKET, DÍSZTÁRGYAKAT, CSILLÁROKAT, ÓRÁKAT, KITÜNTETÉSEKET, HANGSZEREKET, KÖNYVEKET, BIZSUKAT, RUHANEMŰT, BOROSTYÁNOKAT, TELJES HAGYATÉKOT. HÉTVÉGÉN IS HÍVHATÓ. TEL.: 06 70 651 10 28 EGYÉB Kézimunka előnyomás hozott anyagra is. Kézimunkakönyvek eladók. Gombbehúzás megvárható. Ady Endre u. 152. Tel.: 2822420 NÁRAI ERIKA KIEMELT ÁRON VÁSÁROL MINDENNEMŰ RÉGISÉGET, VARRÓGÉPET, ÍROGÉPET, HANGLEMEZEKET, KÖNYVEKET, BÚTOROKAT, CSILLÁROKAT, FESTMÉNYEKET, PORCELÁNOKAT, ÓRÁKAT, EZÜSTTÁRGYAKAT, PÉNZÉRMÉKET, BIZSUKAT, BUNDÁKAT, RÉZ ÉS BRONZ TÁRGYAKAT. HAGYATÉKOK FELVÁSÁRLÁSA, DÍJTALAN KISZÁLLÁS, ÉRTÉKBECSLÉS. TEL.: 06-20-365-10-42 Eladó emeletes gyerekágy (66x182), gyermekheverő és különféle autós gyermekülés, valamint különféle méretű gyermekkerékpárok. Tel.: 06 30 232 5579, 06 1 282 3886
Kiadja a Wexford Bt. Főszerkesztő:: Sándor Györgyné Postacím:: 1191 Bp. Kossuth Lajos u. 50. Tel.: 0670 304 4628 E-mail:
[email protected] Nyomás: Ringier Kiadó Kft., Budapest, Campona utca 1. www.ringier.hu Megjelenik havonta 42.000 példányban. Következő megjelenés: 2014. május, magazin tartalmát szerzői jogok védik! www.magazinlapok.hu
LÓRINCI MAGAZIN
hirdetés
15
Kedvezményes hirdetési
lehetőség a Lőrinci Magazinban! Telefon: 06-70-304-46-28