8-£.
XIV. ÉVFOLYAM
SINKÓ
SZAM
ERVIN:
Kulturális örökség és szocialista (Megjelent
Sinkó E r v i n ; Knyizsevne
sztudije
című
realizmus könyvében)
(Folytatás)
A szocialista realizmus követelményeivel szemben emelt másod i k kifogás azon a h a m i s felfogáson alapszik, mely magának a művé szetnek a lényegével, a művészettel általában azonosítja a művészet nek azt a fajtáját, m e l y e t történelmi útja végéhez érve a polgári osztály t e r e m t e t t . Ezzel a művészi alkotás törvényévé avat v a l a m i t , a m i a valóságban egyáltalán n e m törvény, h a n e m csak á polgári művészet haldoklásának a tünete. A másik h i b a a művészi alkotás spontaneitásának ebben a védelmében a lírai elemnek hamis felfogásán alapszik, annak a lírai elemnek, amely nélkül valóban nincs művészet. Lírai elem a l a t t azt az e m b e r i képességet értem, amellyel az ember úgy éli át és úgy formálja m e g a valóságot, h o g y az az ő személyes felindulásainak a kifejezésévé válik. Ezzel a képességgel az ember tárgyi valósággá teszi a belső a l a n y i valóságot épúgy, m i n t a h o g y a külső tárgyi világot átalakítja belső alanyi valósággá. E z az a képesség, amely azt is, a m i e l v o n t , az érzékek élményévé, érzéki, képi megismeréssé változtatja. Ez az a bensőséges felindulásteljes személyes j e l l e g , amelyet álcázva v a g y n y i l t a n m i n d e n művészi a l k o tás magán visel. (*) Többé-kevésbé m i n d e n e m b e r n e k igyekezete, h o g y ne csak éljen, h a n e m h o g y g o n d o l j a is az életét, h o g y gondolkozzék a saját életén, anélkül, h o g y az akadályozná abban, h o g y örüljön és sírjon, h o g y különböző felindulások és érzelmek egész gazdagságát átélje. Miért fosszuk m e g a k k o r ép a művészt a t u d a t o s tevékenység jogá tól, a művészt, a k i n e k feladata, h o g y kifejezze, megformálja azt, 1
^Schiller és Goettia liiitousote, regényírók és drámai költőte, noha a U r a i elem náluk mindig .dominál és eiőtémben vam. Maga Faust lárai mü drámai formában, A m i k o r u n k költői müvei főleg a regény és a dráma; d e mégis a l i r a a költészetnek közös eleme, mivelhogy magának aa e m b e r i szellemnek köatts eleme. A lírából i n d u l k i m i n den költő, mint ahogy belőle indul k l minden nép is" (V. €». B j e l i n s a k i j : „Karunk hőse")
a m i t álélt, mégpedig olymódon, h o g y a személyes élménynek általá nos jelentőséget adjon? Vájjon az i l y e n állásfoglalás az ösztönösnek és észszerűtlennek a kultuszával n e m v a l a m i Rousseau-ra emlékeztető „vissza a természethez" kívánsággal egyértelmű-e e g y a társadalmonkívűli természethez, a m i az ember számára soha sem létezett, és nem is létezhet? A z „istenadtának", az .észszerűtlennek emögött a kultusza m ö g ö t t n e m rejlik-e a művészet és a művész méltóságának, a művészi tevékenység komolyságának alábecsülése? Közben n e m lehet t a g a d n i , h o g y a művészetnek o l y a n fel fogása, mely benne érzelmi és ösztönös l e l k i elemek közvetlen k i f e j e zését látja, m i n d e n m e g g y ő z ő erő nélkül v o l n a . M i n t h a azzal, h o g y valamiféle öntudat kormányozza a kifejezést, a művészet szférájába v a l a m i idegen „ p r ó z a i " tényező törne be, és m i n t h a ezzel magának a művészetnek elemei a kormányzó öntudattal szemben v a l a h o g y alárendelt helyzetbe kerülnének. Való igaz, h o g y m i n d e n művész szemléletes és szemlélhető képzetekkel fejezi k i magát. A művésznek általános g o n d o l a t a i és nézetei, a m e n n y i b e n valóban művész, szükségszerűen egyéni és i n d u l a t o t ébresztő formában jelennek m e g . E z az, a m i a művészi alkotást a többi emberi kifejezési formáktól megkülönbözteti. A f o r m a a művészetben n e m más, m i n t a t a r t a l o m , amely a művészen keresztül szemléletesen, a felindulásnak sajátos hangsúlyával szólal m e g . A megformálás u g y a n a b b a n az értelemben teremtő tevékeny ség, m i n t az a n y a g i termelőmunka. Á munkával az ember a termé szetet, a természetben kezeügyébe kerülő a n y a g o t átformálja a maga szükségletei szolgálatára, e g y „tárgyi világnak" (0 válik a teremtő jévé. A művész az a n y a g o t az ember ábrázatának a hordozójává alakítja át, e m b e r i anyaggá, kényszeríti az a n y a g o t , h o g y megszólal j o n , és h o g y megszólalván azt m o n d j a , a m i t a művész g o n d o l és érez, h o g y a művész társadalmi öntudatának váljék a kifejezőjévé. A művész tehát, n e m bocsátkozik elméleti fejtegetésekbe. Ebből azonban nem következik, h o g y v a l a m i csodabogár, a k i e g y i k percről a másikra él a gondolkodás szüksége nélkül, anélkül a szük séglet nélkül, h o g y t u d a t o s a n tájékozódjék a társadalmi élet jelensé geinek tömegében. H a í g y v o l n a , — m i n t h o g y a művész is benne él a társadalmi valóságban, m e l y ellentmondásokban, összeütközésekben, szenvedésekben és problémákban bővelkedik, a k k o r művésznek lenni azt jelentené, h o g y nemcsak „morál insanity"-nek, hanem értelmileg is tompának k e l l lennie. A művész azonban semmikép sem v a l a m i i l y e n szörnyeteg. A m i az ő tudatát i l l e t i , azt éppenúgy az ő társadalmi lénye határozza meg, m i n t a h o g y a többi ember tudatát is. A művészre épúgy áll, m i n t az ő többi kortársára, h o g y helytelen volna róla „aszerint ítélni, h o g y ő m i t képzel sajátmagáról", h a n e m h o g y ellenkezőleg „a t u d a t o t az ő a n y a g i életének ellentmondásaiból k e l l megmagyarázni".( ) 2
1
„Gyakorlatilag egy tárgyi világnak a teremtése, a szervetlen természetnek megmunkálása a z embernek, m i n t tudatos lénynek az érvényrejuttatása, mint e&y olyan lénynek, m e l y a saját fajtájához ugy viszonylik, m i n t a saját Henyéhez, v a g y s a játmagához ugy viszonylik m i n t saját fajtáj abeli lényhez". (Marx: Gazdasági-filozó fiai kéziratok 1844. évb&L. összkiadás I . Itaötet B e r l i n 1932. 88. oldal.) - M a r x : A politikai gazdaságtan kritikájának előszava.
Hasonlóképpen áll a művészre ez a megállapítás is: „ Ű j terme lőerők és termelési v i s z o n y o k , m e l y e k a z o k n a k megfelelnek, n e m keletkeznek a régi rendtől elkülönítve, a régi r e n d eltűnése után, hanem a régi rend méhében, nem keletkeznek az emberek szándékos, tudatos tevékenysége által, hanem t e r v nélkül, öntudatlanul, az embe rek akaratától függetlenül".( ) í g y g y a k r a n a művész sincs tudatában, nem f o g j a fel és nem g o n d o l k o d i k rajta, h o g y miféle új társadalmi erők bújnak m e g az ő művében; de ha Homéros azt g o n d o l t a , h o g y őt isteni leányok i h l e t i k meg, ebből nem következik, h o g y nekünk is u g y a n e z t k e l l hinnünk róla. H a ő n e m g o n d o l k o d o t t azon, h o g y miféle társadalmi erők rej lenek az ő műve hátterében, a mű s e m m i t sem f o g veszíteni, a művet csak j o b b a n és több oldalról világítjuk m e g azzal, h o g y felfedjük ezeket az erőket. Vessünk egy pillantást a példa kedvéért az i r o d a lomtörténetben a szerelem témájára. Ez a példa különösen tanulsá gos, m e r t ezt a témát a polgári esztétikusok szeretik az úgynevezett örök, a társadalmi rendtől független, általános e m b e r i , nemváltozó motívumok közé s o r o l n i . Valójában p e d i g a történelem különböző k o r s z a k a i r a vetett felületes pillantásra is nyilvánvalóvá válik, h o g y változik a nemek egymáshoz való viszonyának alakja és erkölcsi megítélése az egyes társadalmi a l a k u l a t o k változásával együtt. Más szóval az életmód és az e m b e r i t u d a t olymértékben a társadalmi fel tételek terméke, h o g y a társadalmi v i s z o n y o k szabják m e g az embe rek,magatartását, még o l y a n ősi biológiai tényekkel szemben is, m i n t a m i l y e n a n e m i ösztön. A z ösztön m a g a m i n d i g jelen van, de a f o r mák, amelyekben az ember ezt az ő ösztönét kiéli, és h o g y az ember h o g y a n és m i t g o n d o l erről az ő ősi alapösztönéről, az embernek ez ösztönnel kapcsolatos „lelkiismeretét'' és öntudatát a társadalmi f e j lődés, a termelés módja, az a n y a g i élet feltételei határozzák m e g . „Halott az olyan ember, aki az 6 szívében nem érzi a szerelem édes felindulását... Hogy isten engem soha úgy meg ne gyűlöljön, hogy csak egy napig is kelljen szerelmi hajlandóság nélkül élnem" — ekkép énekelt "a szerelemről B e m a r d de V e n t a d o u r , a X I I I . századbeli provence-i t r o u b a d o u r és u g y a n e b b e n az időben gróf R a m b o u r d' O r a n g e azt m o n d j a egy versében, h o g y az ő kedvesének egyetlen m o s o l y a n e k i n a g y o b b öröm, m i n t h a négyszáz a n g y a l m o s o l y o g n a rá. E z e k a költők az ő személyes érzelmüket fejezték k i . Ök személyszerint l o v a g o k v o l t a k , az uralkodó osztályhoz t a r t o z t a k . A z e m b e r i test méltóságának ezzel a dacos felfedezésével az ember szembeszáll az egyházi istennel, a k i az e m b e r i testet m i n t szégyelnivalót, bűnbevezető tisztátlanságot bélyegezte m e g és m i n d e n testinek a megvetését parancsolta. Ez a szembeszállás sokáig nem v o l t tudatos, az egész középkori m i s z t i k u s költészet telítve van ero t i k u s élményekkel, amelyek a Szent Szűzhöz intézett h i m n u s z o k b a n vagy p e d i g az apácáknál „az édes Vőlegény", Krisztus nászrahívásáb a n nyilvánulnak m e g . A m i k o r ez az ellentmondás az élő ember és az önsanyargatás egyház által elrendelt elve között romboló erővé vált, még a k k o r is o t t van kíséretében „a lelkifurdalás". !
1
A z SzK
története.
„ M é g az istentisztelet ideje alatt i s " , — írja Héloise apáca e g y k o r i kedvesének A b e l a r d n a k , a k i m a g a is szerzetes — „abban a pillanatban, a m i k o r az imádságnak még tisztábbnak és buzgóbbnak kellene lennie, szégyenszemre az én n y o m o r u l t szívem felett a m i hajdani örömeink mámoros képei a n n y i r a elhatalmasodnak, h o g y inkább és többet f o g l a l k o z o m ezekkel a méltatlan d o l g o k k a l , m i n t a szent imával. M i n d e n újra kezdődik, az egész múlt feléled, még álmomban sincs békém. Imádkozz érettem!" De a l o v a g i lírában ez a tehetetlen szenvedés nyílt lázadássá válik, sőt harcias kihívásba csap át o l y k o r , a m i k o r például a k e r e s z tesháborúk idején L i c h t e n s t e i n i U l r i c h arról énekel, h o g y „szíveseb ben lakik kedvese szívében, mint istennél a mennyekben". » í n dem Himmelriche wdre ich gewisliche so gerne nicht.üC) V a g y p e d i g , a m i k o r Bartihel R e g e n b o g e n német költő úgy t i l t a k o z i k az önsanyargatás elve ellen, h o g y e g y i k költeményében annak a véleményének ad kifejezést, h o g y visszatér még F r i g y e s császár és m i n d e n k o l o s t o r t l e r o m b o l t a t és m i n d e n apácát férjhezad m a j d . A k k o r az apácáknak m a j d muszáj lesz: »uns buwen win unt kom, wan daz geschicht, so kument
wns goutiu
jar«. (*)
H o g y m i l y mértékben v o l t a k mindezek a költők tudatában annak, h o g y az ő személyes érzelmeik ellentétben állnak az egyház szigorúan aszkétikus és h i e r a r c h i k u s elveivel, az legkevésbbé sem f o n tos. Döntően f o n t o s azonban az, h o g y ez az ő személyes érzelmük, szerelmük és annak az ilyeténvaló kifejezése a z o k n a k az óriási vál tozásoknak is kifejezése, amelyek a keresztesháborúk idejében k e l e t k e z t e k a hűbéri társadalom szerkezetében és a hűbéri * társadalom embereinek az öntudatában. Döntően f o n t o s az, h o g y ezeknek a költőknek gyökeresen megváltozott a saját testükhöz és a szerelemhez való viszonya. A szerelmet n e m t e k i n t i k többé ördögi kísértésnek, az átkozott test bűnének. A z új társadalmi öntudatban gyökerezve megéneklik a sze relmet, dicsőítik. N e m f o n t o s , h o g y tudatában voltak-e, s h o g y m i l y miértekben v o l t a k tudatában ez új öntudatuk társadalmi következmé nyeinek, de f o n t o s az, h o g y ez az új társadalmi öntudat az ő szerelmi élményükkel k a p c s o l a t b a n az ő költeményeikben megszólaltak.( ) 8
1
„Az égi birodalomban bizonnyal n e m tartózkodnék olvan szívesen". „Ök m a j d nekünk dolgoznak a szölleinkben és a búzaföldeken és h a m a j d ez bekövetkezik, szerencsés lesz az az esztendő". * A délfrancia provence-inak hívott nemzet n e m c s a k „értékes fejlettségi fokot" ért él a középkorban, h a n e m az élén állt a k k o r az európai fejlődésnek. Minden más nemzet között n e k i volt először saját kidolgozott nemzeti n y e l v e . A z ő költészete m i n den l a t i n népnek, söt németeknek és angoloknak is, eladdig el n e m ért mintaképül szolgált. . . N e m c s a k hogy „a középkori életnek egyik fázisát ragyogó formában" fej lesztette k i , h a n e m a legsötétebb középkor közepette a régi hellén világ sugárzását varázsolta e l ő . . . " (Marx-Engels: A lengyel kérdés a német forradalomban.) 1
Üj társadalmi öntudatot k i f e j e z n i azt j e l e n t i , h o g y az ember ezzel tevékenyen résztvesz az e m b e r i fejlődés processzusában, m e g gyorsítja azt a f o l y a m a t o t , melyben az emberek eltisztítják m a j d az útból a régi rendet és a régi ideológiát, m i n d a z t a régit, a m i összeegyeztethetetlenné vált a szükségletekkel, m e l y e k e t m a g a ez a régi rend hívott életre és fejlesztett k i . „ A z új monogámia, amely a római társadalom r o m j a i n , a nép vándorlás forgatagából k i a l a k u l t , f o r m a i l a g enyhített a férfiak ural mán és a nőknek legalább látszólag szabadabb és megbecsültebb helyzetét biztosította, m i n t aminőt a klasszikus ókor valaha is ismert. Csak ez tette lehetővé, h o g y a monogámiából megszülessék — h o l benne, h o l mellette, h o l ellene — a vele kapcsolatos l e g n a g y o b b erkölcsi fejlődés, a m o d e r n egyéni szerelem, amely e d d i g teljesen ismeretlen v o l t . . . A szenvedélyes szerelem első megjelenése a törté nelemben, a szerelemé, m i n t o l y a n szenvedélyé, amely m i n d e n em b e r t m e g i l l e t (legalább is az uralkodó osztály m i n d e n emberét) — a középkori lovagszerelem, m e l y a szerelmet először m u t a t j a a n e m i ösztön legmagasabbrendű kifejezésének — egyáltalán n e m v o l t azo nos a házastársi szerelemmel. Ellenkezőleg. Klasszikus hazájában, a Provence-ban, határozottan a házasságtörés felé m u t a t , és a költők dicsőítik a házastársi hűtlenséget. A Provence szerelmi költészetének gyöngyei az „albák", németül „Tagelieder". Ezek a d a l o k izzó szí n e k k e l festik, h o g y a n fekszik a l o v a g szeretője ágyában — másnak a feleségénél — h o g y a n vigyáz künn az őr és f i g y e l m e z t e t i , m i k o r a hajnal (alba) közeledik, h o g y észrevétlenül eltávozhasson. A válás leírása a költemény csúcspontja. Észak-Franciaországban és Német országban elterjedt ez a költészet és vele együtt a lovagszere lem . . . " (i) Í g y állapította m e g Engels, h o g y a m o d e r n egyéni szerelem a l e g n a g y o b b morális haladás és h o g y e haladásból kivették részüket m i n d a z o k a költők, a k i k talán semmi mást n e m szándékoztak, m i n t h o g y megénekeljék az ő személyes felindulásaikat, az ő személyes boldogságukat v a g y boldogtalanságukat. Tristán és Izolda költője talán n e m a k a r t s e m m i mást, m i n t megírni a szenvedély ellenállhatatlan erejét. De Tristán és Izolda sze r e l m i története több v o l t m i n t egy egyéni .szenvedély elbeszélése. Függetlenül a szerző szándékától, függetlenül attól, h o g y a szerző maga m i t g o n d o l t , ez a történet a hűbéri-lovagi társadalmi v i s z o n y o k n a k szenvedélyes bírálataként h a t o t t . Ugyanúgy, m i n t a h o g y néhány száz évvel később Shakespeare R ó m e ó és Júliája az egyéni öntudat nevében nyílt lázadás a hűbéri r e n d i ideológia u r a l m a ellen. Tristán és Izolda költője, és talán m a g a Shakespeare sem v o l t tudatában, h o g y m i l y e n következményekkel jár a társadalmi v i s z o n y o k a t t e k i n t v e az, a m i t k i f e j e z t e k ; de elkerülhetetlenül tudatában k e l l e t t lenniök annak, h o g y az ő hőseik, akikért lelkesülnek, össze ütközésbe kerülnek annak a társadalomnak m i n d e n törvényével és előírásával, amelyen ezek a hősök szenvedélyük erejénél, egyéni szük ségletüknél és egyéni erkölcsüknél f o g v a túlnőttek. A hűbéri társa1
Engels: A család, az állam és a magántulajdon keletkezése.
d a l o m tekintélyével szembehelyezkedik az egyén, az egyházi d o g m a és isten tekintélyével szembeszáll az élő ember és az o l t h a t a t l a n szenvedély, és n e m m i n t bűn, hanerii a szépség dicsfényével öve zetten. „Iseut ma drue, Iseut ma mie. E n vous ma mort, en vous ma vie" (Izolda, én kedvesem, Izolda, én barátnőm, te v a g y a halálom, te v a g y az életem). Tehát a legeredetibb lírai elem sem zárja k i a művész tudatos szándékát. Ép ellenkezőleg. Ép az a lírai elem, a m e l y i k a k o r a b e l i általános formákban és szimbólumokban, m i n t a m i l y e n e k az imád ság, egyházi d a l o k , egyházi mitológia, v o l t a k , nem találja m e g már a maga megfelelő kifejezési lehetőségeit, az alanyiságnak az a meg növekedése, amely külön saját kifejezési formák és szimbólumok teremtésében nyilvánul m e g , biztos jele egy elkülönült egyéni öntudatnak, amely a maga részéről n e m egyéb, m i n t tükröződése annak az ellentétnek, amely az új társadalmi erők és a meglévő tár sadalmi formák és szabályok között fennáll. A z o k , a k i k egy tudatos és következetes világnézetet az állító lagos művészi spontaneitással összeférhetetlennek t a r t a n a k , azok az öntudat és létviszonyának hamis, a n t i d i a l e k t i k u s felfogásából i n d u l nak k i . A z öntudat n e m v a l a m i az emberre kívülről rátukmált, kívül ről magára öltött, nem v a l a m i függelék, hanem szervesen és e l választhatatlanul összefügg az e m b e r i létezés módjával, m i n t ahogy konkréten az e m b e r t nem lehet különválasztani azoktól a társadal m i feltételektől, m e l y e k között k e l l a m a g a a n y a g i és szellemi szük ségleteinek a kielégítését keresnie.
IV. V a l a k i azt mondhatná: ha Tristán és Izolda költője semmi mást sem a k a r t , m i n t egy b o l d o g t a l a n szerelem művészi elbeszélé sét adni, és ezzel mégis anélkül, h o g y a k a r t a volna, a hűbéri társa d a l o m bírálatát is adta, a k k o r ép ez bizonyíték arra, h o g y a művész nek nem k e l l s e m m i más, csak az h o g y művész legyen és csakis művész. M i n d e n g y a k o r l a t megtestesült, h a öntudatlanul is megteste sült elmélet. A művész;dolga a művészet gyakorlása. Se öntudat, se ideológia, sem semmiféle teória n e m f o g j a abban segíteni, h o g y művészi szempontból tökéletesebben fejezze k i magát. N e m eszté t i k a i elméletek t e r e m t i k a művészetet, hanem ép ellenkezőleg. M i n den elmélet a l e g j o b b esetben is csak felesleges teher és semmiféle elméletből n e m t e r e m művészi tehetség. A z ilyen kifogásnak lényeges lehetne a jelentősége. A z egész állásfoglalásunk művészeti kérdésekben attól függ, h o g y miként old j u k m e g a tudatosság szerepének kérdését, a tudatos, következetes világnézet termelékenységének a kérdését, sőt hozzátenném: a kér dést,, h o g y az osztályöntudatnak m i a teremtő szerepe a művészi alkotásban. H a a tudatosság, de különösképpen az osztályöntudat a l e g j o b b esetben csak felesleges teher és m i n t i l y e n a művészi alkotás ban nem válhat semmiféle értéktermő forrássá, a k k o r a szocialista
realizmus m i n t vezérgondolat, m i n t p r o g r a m m és irány a művészet ben elkerülhetetlenül elítéltetett. Ezért szükséges, h o g y folytassuk a kérdés tisztázását, h o g y a művészi alkotásban m i l y e n szerep j u t a társadalmi t u d a t n a k , és h o g y csak ezután elhagyva a történelem területét, visszatérjünk k o r u n k művészetének a problémájához. Mindlen művészi alkotásnak valamely élményben v a n az ere dete. Á m d e élmény önmagában n e m létezik. V a n ember, a k i n e k v a l a m i az élménye. Ez az ember meghatározott k o r b a n és meghatá r o z o t t társadalomban él, egyazon személyben biológiai és társadalmi valóságot jelent. De az ember, a k i e g y a z o n személyben biológiai és társadalmi valóság, n e m lelhet o l y a n tárgyra, amely maga is n e m volna összefüggésben e g y meghatározott k o r r a l . M a g a az élmény tárgya is elkerülhetetlenül összefügg konkrét társadalmi feltételek k e l . A föld természetesen önmagában természeti valóság, a föld csak föld és semmi más. De az ember számára „a föld önmagában" puszta elvont f o g a l o m . A föld m i n t élménynek a tárgya v a l a m i egész mást jelent abban az időben, m i k o r a föld egy törzsnek a közös b i r t o k a , m e g i n t mást, a m i k o r ra'bszolgatartónak a t u l a j d o n a , és m e g i n t más áz a föld, m e l y árúvá vált, vétel és eladás tárgyává. De ez n e m m i n den. Ugyanaz a darab föld m i n t az élmény tárgya, máskép hat, más kép j e l e n i k m e g a rabszolgatartó és máskép a r a b öntudatában, a kalandozó l o v a g más szemmel nézi m i n t a jobbágy, u g y a n a z a darab föld más képzeteket ébreszt a városi céh-mesterben és mást a h ű b é r úrban és í g y tovább. Az élmény t a r t a l m a és módja, v a l a m i n t az élmény m e g f o r málása egy m£gíhatározott ember társadalmi hovatartozóságától és a kortól függ, m e l y b e n az ember él. A z élmény tárgyához való v i s z o n y o k különbözősége a társadalmi öntudat különbözőségében nyilvánul m e g . Minél erősebben, minél n a g y o b b erővel formálja m e g a művész a m a g a élményét, annál inkább viseli magán á mű az alkotónak személyes bélyegét és a k o r n a k a bélyegét, amelyben az alkotó élt. Megállapíthatjuk tehát, h o g y m i n d e n művészi alkotásban k i f e jeződik v a g y benne r e j l i k a társadalmi öntudatnak e g y b i z o n y o s álla p o t a , meghatározott fejlettségi f o k a . És ez így v a n , függetlenül attól, h o g y áz alkotó akarta-e v a g y sem, h o g y így l e g y e n és függetlenül attól, h o g y a művészi alkotás tárgya a társadalommal közvetlenül összefügg-e v a g y p e d i g látszólag teljesen kívülesik a társadalmi léte zés körén. Ez az alapvető tény nemcsak a műalkotás tartalmában, hanem szükségképpen a formájában is megnyilvánul, amely a tartalomtól elválaszthatatlan, sőt semmi egyéb, m i n t rneCTVüvánnU + < w — Tanító v a g y t e c h n i k a i szükséglet ^ y a k i ' d n .^ó:.. . ; i embert, h o g y a f o r m a problémáiról, a művészeti formákról külön fejtegetésekbe bocsátkozzék, de az ilyen külsőleges szükségszerűség m i a t t nem szabad elfelejtenünk, h o g y bármikor v a n is szó a formá ról, m i n d i g a tartalomról is beszéljünk. M i n d e n műfaj vagy f o r m a a társadalmi öntudat bizonyos meghatározott fejlettségi fokán és b i zonyos meghatározott állapotának felel m e g . Csakhogy, m e g i n t helyA
telén volna ézt \ i g y f e l f o g n i , h o g y a művészet a társadalmi fejlődés nek csak h o l m i illusztrációja; a -művészet nemcsak e g y valóságnak a tükröződése, a művészet a valóságnak a kifejezője. És m e r t kifejez, azért cselekvő tényező az e m b e r i fejlődésben. A valóság, függetlenül attól, h o g y szóbafoglaljuk v a g y meg nevezzük-e, m e g m a r a d valóságnak. De h o g y h a nevén nevezzük, ha szóbafoglaljuk, ezzel v a l a m i történik, ezzel a valóság mássá lesz, m i n t a m i ennek előtte v o l t . Ezzel tudatosított valósággá válik, a szemléletnek, a gondolkodásnak tárgyává válik, e g y más hatványra emeltük. Ezzel megszűnik az ember fölötti teljes u r a l m a , megszűnik a k k o r is, ha az ember még bele v a n bonyolódva, de már úgy, h o g y tudatában v a n ennek az ő belebonyolódottságának. Azzal, h o g y v a l a m i t í g y v a g y ú g y nevezek, állást f o g l a l o k vele szemben. E g y valóságnak a megnevezésével, aszerint, h o g y h o g y neveíem, minősítem ezt a valóságot, és a hozzávaló v i s z o n y o m a t is minősítem. M i n d e n művészi kifejezés ítélet a valóságról, amelyet k i f e j e z . Mégtalálni i g a z i nevét annak, a m i létezik, az első lépés a valóság megismeréséhez, azaz ahhoz, h o g y a valóságnak fölébekerekedjünk. A művész többet a k a r elérni, m i n t másolatát adni a termé szetnek. Alakítása tárgyává téve a természetet, a művész érvényrej u t t a t j a az e m b e r t m i n t tényezőt. A művészi megformálás h a r c a való ság felfedezésóért és lebírásáért, a valóság megemberesítéséért. Emlé k e z t e t e k M a r x , jelentőségükben mély, szavaira: „ A termelés nemcsak tárgyat t e r m e i az alany számára, hanem alanyt is a tárgy számára." (0 A művészi alkotás ebben az értelemben az em)>er formálásán való m u n k a , m u n k a az e m b e r i követelések és az e m b e r i érzékenység kifejlesztésén. H ó g y egy tájnak a szépségét látni t u d j u k , h o g y van fülünk a zene szépségének érzékelésére, h o g y egyáltalán v a n szá m u n k r a szépség, ez az egész emberiség társadalmi munkájának ered ménye és különösképpen művészek számtalan nemzedéke erőfeszítésé nek és alkotó munkájának a gyümölcse. A művészi alkotás nemcsak termék, hanem o l y a n „ t á r g y " , amely „termeli az alanyát" — t e r m e l i és k i f e j l e s z t i az e m b e r esztétikai és erkölcsi érzékenységét. Talán ép ez az i g a z i értelme annak, a m i t a tragédia hatásáról beszélve, A r i s t o t e l e s „katharzis"-nak nevez. Több ez, m i n t v a l a m i feszültségtől való felszabadulás. A z e m b e r i n e k a felbuzdulása és eláradása m i n t a művészi élmény következménye: ez talán az a „megtisztulás", amelyről Aristoteles beszél. A társadalom fejlődése határozza m e g az öntudat fejlődésének útját. A fejlődésnek ez a f o l y a m a t a a művészet új kifejezési for máinak, új műfajoknak a keletkezésében is tükröződik, m i n t amilye nek a képzőművészetben az egyéni portré és az i r o d a l o m b a n a novella. Valóban izgalmas és tanulságos követni az egyes műfajok és formák keletkezését, változását és elhalását, v a g y átalakulását a művészi kifejezés más fajtáiba és formáiba. A l o v a g i szerelmi líra, m i n t láttuk, az első szenvedélyes 1
M a r x : A politlflrai gazdaságtan kritikája, Stuttgart 1922. Buchlhandlíung v o r w a r t s G . m . fc. H . X X H X . oldal.
érvényrejuttatása az egyéni élménynek és általában az i n d i v i d u a l i z musnak abban az időben, a m i k o r a hűbéri társadalomban az egyházi ideológiával szembehelyezkedve az ember m e g i n t felfedezi magát, m i n t elkülönült személyiséget. Természetesen, h o g y nem véletlenül volt éz a líra lovagi líra. A kereszteshadjáratok az egyház a n y a g i és szellemi hatalmának a csúcspontját jelentették, és m e r t csúcspontot j e l e n t e t t e k , jelentették e h a t a l o m hanyatlásának is a kezejetét. A z egyházi h a t a l o m fejlődésé nek folyamán, e fejlődéssel összhangban, kifejlődtek azok az erők, melyek idővel m i n d kevésbé t u d t a k megférni a hűbéri egyház k a t e d rális egységes h i e r a r c h i k u s épületében. A s z o b r o k és képek, amelyek a m a g u k értelmét csak azáltal kapták m e g , h o g y bele voltak építve ebbe a székesegyházba, és amelyek csak az emberfölötti mindenható és m o z d u l a t l a n architektónikus egésznek voltaK alkatrészei, ezek a s z o b r o k és képek m i n t h a megelégednének, önállókká válnak; m e g m o z d u l n a k , és a tér, mely az ő terük, n e m az univerzális egyházi épület többé, hanem „ a világ", amely épúgy mozgásban van, épúgy senkinek sincs már alárendelve, m i n t a h o g y ezek a képek és s z o b r o k is e l k e z d i k önálló életüket. Ö k különválnak az egésztől, ők m a g u k önálló egészet a l k o t n a k , a saját egyéni létükre és n e m az egyházra alapítják életüket. A z o k a hűbérurak, a k i k a Szent Kereszt lovagjaiként i n d u l t a k útnak, a hűbéri Európában túlnyomóan naturális gazdálkodás f o r mái között éltek. A kereszteshadjáratok folyamán, ép a keresztes hadjáratok m i a t t , a primitív naturális gazdálkodást háttérbe szorí t o t t a a piacnak való termelés, a pénzgazdálkodás. Városok k e l e t k e z t e k és támadtak f e l , s g a z d a g o d t a k m e g hirtelenül. A visszatérő lova g o k n e m i s m e r n e k rá a saját világukra, de ők m a g u k sem ugyan a z o k már, a k i k v o l t a k , m i k o r e l i n d u l t a k . Ű j világgal i s m e r k e d t e k m g > új ételekkel és i t a l o k k a l , új lakásokkal és szokásokkal, de érzel m e k k e l és g o n d o l a t o k k a l is, amelyekről n e m is álmodtak, amíg a m a g u k kezdetleges váraiban éltek. E z a l a t t az idő alatt a városiak, noha m e g g a z d a g o d t a k a kifejlődő kereskedelem és a m e g n a g y o b b o d o t t árúkereslet révén, legnagyobbrészt o t t h o n ültek és különösen a mesteremberek a l o v a g o k h o z képest konzervatív, m e g á l l a p o d j ele m e t képviseltek. A l o v a g haladóbb szellemű v o l t , többet t u d o t t , töb bet élt át. A polgár a m a g a közösségében, a m a g a céhjeiben és guildáiban élt; a céheknek és a guildáknak a szervezetei szabályozták, még p e d i g a legaprólékosabb részletekig, a polgár munkáját, házasságát, személyes és társadalmi életét. A l o v a g n a k is m e g v o l t a maga r e n d i szervezete, de ez a r e n d a többiektől különbözően az egyéni teljesítmények kultuszán alapult. A l o v a g is alávetette magát az ő r e n d i szervezete előírásai nak, m i n t a h o g y más rendek t a g j a i a saját rendjükének. A l o v a g n a k is m e g v o l t a maga r e n d i becsületkódexe, r e n d i szertartásai és elő írásai, de több egyéni lehetősége v o l t , m i n t bármely más rend tag j a i n a k . Ö az ismeretlen világnak i n d u l t , az i s m e r e t l e n n e k m e g y elébe, és a m i k o r h a r c o l t , ő a saját címeréért, a saját zászlójáért, a saját e
személyes dicsőségéért h a r c o l t . A l o v a g g a l megszűnik a r e n d i anoni mitás. A p r o v e n c e - i l o v a g i költészet kezdettől f o g v a megvetéssel gú n y o l j a a parasztot és a város sok lakóját, m i n t nevetségesen korlá t o l t , szellemileg és l e l k i l e g e l m a r a d o t t , bárdolatlan népet. Alacso nyabbrendű e m b e r e k n e k t e k i n t i őket, m i v e l h o g y d o g o z n a k , házas ságban élnek, n e m tudják m i az i l l e m , egész életük szűk k e r e t e k között, és a m i a l e g f o n t o s a b b , passzívan múlik. Ezzel szemben a l o v a g i költészet a vállalkozási kedvet, a merészséget, a veszélyt és a k a l a n d o t dicsőíti. M i n t a h o g y a l o v a g i szerelem a házasság törvényé nek megszegése, annak a házasságnak, amely n e m kölcsönös v o n z a l o m , hanem r e n d i szempontból jött létre, úgy a l o v a g i r e n d m i n d e n törvénye, ha nincs is ellentétben, legalább is m i n d e n más társadalmi r e n d törvényeinek k e r e t e i n kívül h e l y e z k e d i k . És m e r t így van, és ép ezért, a l o v a g i költészet hatása n e m korlátozódott a hűbéri u d v a r o k r a . Ép azért, m e r t ez a költészet az összes többi r e n d közös és külön k e r e t e i n kívül helyezkedett, megfelelt m i n d a z o k szükségletei nek, a k i k n e k az a k k o r i társadalmi k e r e t e k szűkké váltak, s megfelelt mindenekelőtt a polgároknak. A l o v a g i költészet, a l o v a g i líra, és az úgynevezett lovagregény a fejlődő egyéni öntudatnak kifejezési formája. A lovagi líra 'és a lovagregény az új társadalmi erők további fejlődésével, a társadalmi ellentétek további kiéleződésével átalakul a polgárság városi lírájává és a k i f e j e z e t t e n realisztikus novellává. Ez a líra és ez a realisztikus novella egyformán a város terméke, annak a polgár ságnak a tükröződése, amely felfedi az ellentéteket és m i n d e n t a r k a , m i n d e n áttekinthetetlen g a z d a g sokféleségét az életnek, mely felfedi az e m b e r i i n d u l a t o k n a k és az objektív világnak kimeríthetet l e n érdekességét. Valósággal lépésről-lépésre lehet követni, h o g y szorul m i n d inkább háttérbe a provence-i líra r e n d i jellege és a l o v a g i motívumok, h o g y hódítja m e g magának ezt a lírát a város embere, a polgár. És nem kevésbé érdekes szemügyre venni, h o g y m i l y e n merészen hasz nálja f e l világi célokra az egyházi líra g a z d a g örökségét. » 0 voi, che per la via d' Amor passate, Attendete, e guardate S' ecfib e dolore alcun, quanto 'l mio, grave: E priego so\\ ch' audir mi sofferiato: E poi immaginate S'io son d' ogni tormento osítello e clniave. Amor non giá per mia poca bontate . . .« (*) Az ifjú Dante tehát n e m r i a d t vissza attól, h o g y az ő földi szerelmét, az ő szerelmi vágyát a b i b l i a i Jeremiás próféta szavaival énekelje m e g : „O vos, omnes, qui transitis per viam, attendite" és így tovább. E g y e t l e n egy közbeszúrt szóval, az „ Á m o r " nevével ő 1
ö ti, a k i k Amor utján általmentek, álljatok meg és nézzétek, van-e olyan fáj dalom, mdrut az enyém: és kérem, hogy türelmesen meghallgassatok és azután döntsetek, vájjon n e m én vagyok-e m i n d e n k i n n a k szállása és kulcsa. Ámornak nincs Irántam csekiély }őeága sem . . .
kisajátította és átalakította a b i b l i a i t a r t a l m a t az ő személyes élmé nye kifejezésére. A m i a lovagregényt i l l e t i , Cervantes nevetése, az ő D o n Q u i j o te-ja a tanú rá, h o g y a lovagregény, mely e g y k o r haladó szellemnek v o l t a kifejezője és hordozója, túlélte a l o v a g o k a t , túlélte a saját társadalmi alapjait. Túlélte őket, de m i n t üres f o r m a . Művészetből, m e l y n e k v o l t eszmei t a r t a l m a , f o r m a l i s t a regénnyé vált, irodalomból, m e l y bővelkedett szubjektív és társadalmi dinamikában, lealjasult érzelgős, szavaló és szórakoztató irodalommá. És mégis a X I I . századi n a g y lovagregénynek u g y a n a z o k az elemei, amelyeket a X V I . század lovagregényei használnak f e l : szerelmes l o v a g , varázslat, borzalmas párbajok, óriások, tündérek, t i t o k z a t o s épületek és végnélküli kalan dok. Miért szolgálhattak mindezek a motívumok művészi alkotás motívumaiként a X I I . században, m í g a X V I . - i k b a n ugyanezek a motívumok felmondják a szolgálatot? Vájjon a kígyók, amelyek e m b e r i nyelven beszélnek, és a p a r i p a , amely h e g y e k e n röpül át, kevésbé valószínűtlen képzeleti szülemények v o l t a k a X I I . században, m i n t a X V I . század emberei számára? Mért h a l t a k k i a lovagregé n y e k igazi költői? M e r t a lovagregénynek, m i n t művészetnek lehe tetlenné k e l l e t t válnia, meghalnia? Nyilvánvaló, h o g y ezt n e m lehet valamely autonóm esztétika törvényei alapján megmagyarázni. E z t csakis • a művészet és társa dalmi valóság egymáshoz való viszonyának, csakis a társadalmi ön t u d a t fejlődésének analízise révén lehet megérteni. Ilyen analízis m e g m u t a t j a , h o g y a lovagregény a X I I . században élő, teremtő for ma, reális t a r t a l o m n a k a kifejezése, azaz reális öntudatnak a f o r mábaállása, míg a X V I . században üres, mintáról lemásolt, irreális fantázia. A társadalomnak és a társadalmi öntudatnak fejlődési f o k a , l y egyben a művész öntudatának is fejlődési f o k a , dönt „az igaz ság" életéről és haláláról. A X I I . században a lovagregény művészi igazság, a X V I . - i k b a n hazugság, p o n y v a i r o d a l o m és amennyiben nem az, a k k o r tudatosan, az irónia erejével felidézett m u l t , n e m „naívul", h a n e m — a Schiller terminológiája értelmében — „szentimentáli san" felidézett m u l t , m i n t például az A r i o s t o ő r j ö n g ő Lóránt-jában. Konkréten megfogalmazva: bizonyos k o r o k b a n meghatározott témák, m i n t t r a g i k u s témák jelennek m e g , h o g y más k o r s z a k o k b a n ugyanezek a témák komédia-iróknak, és csak n e k i k , szolgáljanak anyagul. A lovagregény a X I I . században lírai kifejezése a l o v a g r e n d egy-egy tagja öntudatának, a k i mámorosan élvezi a saját személye felfedezett erejét és a szabadságát, v a l a m i n t a személyes teljesítmé nyek korlátlan lehetőségének a felfedezését. Egész l o v a g i mitológiát k e l l teremtenie, m i n t a h o g y m e g t e r e m t e t t e a Grál-legendát és így tovább, h o g y kifejezze az érzelmeknek és g o n d o l a t o k n a k ezt a reális gazdagságát. Nem szabad elfelejteni, h o g y a l o v a g i lírának és a l o v a g regénynek nagy mesterei valóban személyszerint l o v a g o k voltak. K i g o n d o l t a k k a l a n d o k a t , h o g y megszólaltassák az ő belső, nem m e
k i g o n d o l t , valóságos igazságukat, h o g y kifejezhessék a saját méltó ságuk tudatát, a saját korlátlan lehetőségeik érzését és reális törek véseiket. A b b a n az időben, a m i k o r „minden testi gyönyör bűn", a m i k o r A b e l a r d k i j e l e n t i , h o g y a házasság szentség, de n e m azért, m i n t h a a n e m i közösülés v a l a m i j ó volna, 'hanem ép ellenkezőleg azért, m e r t a házasság ennek a bűnnek orvossága, ebben az időben a sze relemről beszélni, a szerelmet dicsőíteni, elmélyedni a szerelem meg figyelésében, különös, sajátos t a r t a l m a t , erőt, jelentőséget k a p , a lázadás erejével h a t a társadalmi valósággal szemben. A lovagregénynek első örököse a novella. A novella annál inkább kifejlődik és átalakul polgári eposszá, minél inkább töredé k e k tömegévé válik a középkor egységes a n y a g i és szellemi épülete. D a n t e az ő „Isteni komédiá"-jában az utolsó költő, a k i n e k még sikerült ezt a széthullást kifejeznie, de nem úgy, h o g y kívül helyezte volna magát a középkori épületen, hanem m i n t ember, a k i még azon belül él, a k i t még kötnek az Egyház törvényei, hite, tudo mánya és szimbólumai. Dante még t u d o t t egy o l y a n g o n d o l a t i épü letet t e r e m t e n i , amelyben az a r c h i t e k t o n i k u s egész még egybeköti, igazolja és m e g o l d j a a lét m i n d e n ellentmondását. Talán még soha nem v o l t a k k o r a költő, m i n t a m i l y e n ő: nagy azáltal, a m i t szélesség ben átfog és n a g y művészi erejénél f o g v a , amellyel példásan m i n d e n t kifejezett, a m i t az ő -kora az emberről és a természetről t u d o t t . „ A hűbéri középkor vége és a m o d e r n k a p i t a l i s t a k o r s z a k k e z dete egy óriási a l a k k a l v a n megjelölve: ez az olasz Dante, a közép k o r utolsó költője és u g y a n a k k o r az első m o d e r n k ö l t ő " — állapí t o t t a m e g Engels a K o m m u n i s t a Kiáltvány olasz kiadásához írt elő szavában. Ehhez a megállapításhoz hozzátehetnénk, h o g y nemcsak D a n t e r a áll, hanem h o g y m i n d e n igazi művészben v a n v a l a m i abból az „utolsó"-ból és ebből az „eLső"-ből, m e r t v a l a m i t k i f e j e z n i már önmagában b i z o n y o s mértékben azt j e l e n t i , h o g y úrrá lenni vala m i n , a m i a d d i g r a j t u n k u r a l k o d o t t . A művészet u t a t tör az ember nek ahhoz, h o g y tudatára ébredjen a valóságnak és ezzel önmagá nak. A művészetnek ez a társadalmi funkciója annál szemmelláthatóbb, minél n a g y o b b a művészi alkotás. Dante a középkor utolsó költője: az ő világegyetemének szer kezete p o n t o s a n megfelel a hűbéri-egyházi ideológiának. A z alap a p o k o l , amely a világ teremtése előtt t e r e m t e t e t t és mindörökké t a r t . A p o k o l előfeltétele a h a r m o n i k u s isteni épület létének, mely aztán f o k o z a t o s a n , a purgatóriumon keresztül, az üdvözültek mennyei magasságába e m e l k e d i k . De Dante az első m o d e r n költő is. A n n a k a p r o v e n c e - i l o v a g i lírának az örököse, amelynek v o l t bátorsága, h o g y felfedezze az e m b e r i szenvedély igazságát, szépségét és nagyságát, és ezzel magát az embert. A z emberért, az e m b e r i életért, az e m b e r i tettért, az emberi sorsért való érdeklődés a vele való foglalkozás, ez az, a m i m i n d e n lépésénél szemünk láttára alakítja át a középkori skolasztikust realista
költővé, a hittudóst szenvedélyes politikussá. A k k o r a az ember n a g y sága, h o g y meghaladja a középkori istent, a dantei k o z m o s z terem tőjét. A m i k o r a p o k o l n a k , a purgatóriumnak, v a g y a m e n n y n e k valamely jelenete íródik le, D a n t e szavaiban, az ő hasonlataiban, me l y e k e t m i n d az utcáról, a piacról, az emberek és állatok életéből, átélt tájakból merít, Dante legapróbb célzásaiban, mindenütt jelen v a n a természet frissesége, a konkrét földnek, a konkrét k o r n a k frissesége és igazsága. E b b e n v a n a költő m e g g y ő z ő ereje. M i n t a vér az élő testben, mindenütt jelen v a n ez az ő szenvedélyesen személyes lírai jellege. Ö t követve vándorútján a pokoltól a m e n n y i g , könnyen megfeledkezünk az istenről, de p i l l a n a t r a sem lehetséges m e g f e l e d keznünk a költő személyiségéről. A z „Isteni Komédia -ban n e m istent csodáljuk, hanem az embert, a k i ezt a költeményt felépítette, és a k i képes v o l t rá, h o g y szavai erejével életet leheljen h o l t a k b a , és h o g y f a n t o m o k a t élő jellemekké változtasson át. Dante már n e m az Isten engedelmes szolgája, h a n e m földi har cos, olasz, firenzei polgár, a k i a másvilág szörnyű és architektónikusan tökéletes épületében lépked, de ez a másvilág az ő számára a p o l i t i k u s szószéke és harctér, amelyen ő, a h o l csak a l k a l m a v a n rá, f o l y t a t j a földi harcát pártjáért, hazájáért, ellenségei ellen, akiket ingadozás nélkül, becsületesen, nyíltan és elkeseredetten gyűlöl. A tényt, h o g y a g ö r ö g naiv eposz művészete még m i n d i g g y ö nyörködtet bennünket, M a r x az emberiség történelmi gyermekkorának azzal az örök bájával magyarázta, amely a naiv eposzban nyilvánult m e g legszebben. D e miért gyönyörködtet bennünket Dante művészete? Miért gyönyörködtet ma is, a m i k o r t u d j u k , h o g y a föld n e m o l y a n , ami lyennek ő elképzelte, és a m i k o r t u d j u k , h o g y nincs m e n n y és nincs pokol? B i z o n y o s polgári esztétikusok erre a kérdésre azzal f o g n a k felelni, h o g y ép ez a bizonyítéka annak, m e n n y i r e n e m f o n t o s a tar talom-, hanem egyedül a f o r m a a döntő. V a g y p e d i g azt fogják felel n i , h o g y ép ez a bizonyíték arra, h o g y a művészet azt az örök embe r i t formálja m e g , amely független az időtől és a tértől. Valóban, v a n v a l a m i örök e m b e r i , c s a k h o g y az n e m valamiféle örök szabályt diktáló eszme, n e m is v a l a m i változatlan e m b e r i t e r mészet, hanem ép ellenkezőleg: örök e m b e r i a szakadatlan mozgás az ellentétek között, a szüntelen harc az ellentétek lebírásáért, amelyek különböző alakban és m i n d i g máskép és magasabb f o k o n jelennek m e g . E b b e n az értelemben a művészi alkotás a k k o r fejez k i v a l a m i t , a m i örök, ha azt a múló k o r s z a k o t fejezi k i , amelyben kelet kezett. A m e n n y i b e n teljesebben fejezi k i a m a g a muló korát, de m i n den ellentmondásával és törekvésével, a n n y i v a l n a g y o b b lesz az érté ke m i n d e n k o r számára. Dante Isteni Komédiájának tárgya fantasztikus vándorút a fantázia szférájában: a p o k o l b a n , a purgatóriumban és a mennyben. Ez a tárgya, de a t a r t a l m a — az v a l a m i más. N e m a tárgy teszi a műalkotás tartalmát, ihanem a művész öntudata, mellyel a tárgyat megformálja. 4
4
A műalkotás, amelynek sikerül megjelenítenie azt, a m i ebben a p i l l a n a t b a n történik, k i f e j e z n i azt a m a g a egészében, m i n d e n belső ellentmondásával, az a mű, amennyiben művészi, m i n d e n időknek t u d m a j d m i t m o n d a n i . Miért? M e r t csak az konkrét, a m i múló, és csak az igaz, a m i konkrét. A z , a m i konkrét, az az élet egész processzu sának a hordozója, a processzusnak eleme és képviselője a konkrét, és csak az, a m i konkrét, válhat annak a történelmi terméknek ele mévé, amelynek a neve e m b e r i öntudat. Múlhatatlan érték csak o t t v a n a művészetben, ahol meghatá r o z o t t ember képes v o l t és képes m e g t e r e m t e n i az anyagban a maga egyedülvalóságának, egyszerűségének a kifejezését. Vájjon teher-e, akadály-e a művész számára az ő alkotó mun kájában, az ő alkotó munkája társadalmi funkciójának, méltóságá n a k a tudata? Vájjon ép ez a megismerés a művész számára n e m felbecsülhetetlen érték-e, m i n t az ihlet k i a p a d h a t a t l a n forrása és az ő m e g i h l e t e t t erejének nyújtott útmutatás? (Folytatása következik)
