Kubiszyn Viktor DROGNAPLÓ

  Kubiszyn Viktor     DROGNAPLÓ

 

  Második, bővített, javított kiadás.  

A könyv első kiadása a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg. A második kiadás létrejöttét a Welt 2000 Kft. támogatta.  

© Kubiszyn Viktor, Jószöveg Műhely, 2012  

Borítóterv Lázár  

Címlapfotó

Hajdu András  

Minden jog fenntartva! A kiadvány még részleteiben sem reprodukálható, keresőrendszerben nem tárolható, illetve semmilyen mód on nem tehető közzé elektronikus, mechanikai, fotómásolati terjesztéssel a copyright tulajdonosának előzetes írásos engedélye nélkül.    

© Jószöveg Műhely Kiadó

FÁY ÉVA – DR. FÓTI PÉTER 1066 Budapest, Ó u. 11.

Postacím: 1244 Budapest, Pf. 826 Telefon: 302-16-08 Fax: 226-59-35

www. joszoveg.hu

E-mail: [email protected]

 

A digitális kiadás gondozója:  

Digitalbooks.hu Kft.

http://www.digitalbooks.hu  

A digitális kiadás készítői mindent elkövettek, hogy a mű minden e-könyv-olvasó eszközön, illetve

szoftverben hibamentesen jelenjen meg. A törekvésünk ellenére előforduló problémákkal kapcsolatban kérjük, keresse meg kiadónkat, és megpróbáljuk orvosolni a problémát!

 

EPUB ISBN 978-615-5009-59-4 PRC ISBN 978-615-5009-60-0

        

„A napló: nagy magyar/budapesti valóság, az örök témát adó függésről, amely nem kímél sem férfit, sem nőt, s nem válogat a társadalmi elhelyezkedésben jócskán különbözők között sem. Egyetemes baj, melyet

orvosolni csak önszántunkból, bár külső segítséggel tudunk. E segítségek egyike lehet az írás. (A korábban, de szintén idén megjelent Filmflesskönyv összegyűjtött cikkeit adta közre. Tessék belenézni.) Vagy a

terápiába vonulás. Vagy, ha van erőnk félretolni a viharfelhőket, megkapaszkodhatunk Isten lábában. Viktor mindhárom segítséget igénybe vette, másként nem születhetett volna meg ez a valós tanulságot hordozó, fontos könyv.”

Takács Máté, Hét másodperc az élet – olvassbele.com, 2011. december 2. „Egy rendkívül extrém naplót tart tehát kezében az olvasó, melynek első fele inkább a szereket aktívan

fogyasztó, vagy csak – talán életkorából adódóan – a téma iránt jobban érdeklődő fiataloknak szól; második

fele viszont ezek szüleinek is tanulságos olvasmány, mert a leállásról és az azt megelőző nehéz testi-lelki

munkáról olvasva olyan előítéleteinket engedhetjük szabadon, amikről eddig nem is tudtunk, bár léteztek.”

Lukács Barbara, A drog másik oldalán – Gépnarancs, 2011. december 13.

„Érdekessé teszi a Drognaplót, hogy nem csak visszaemlékezésekből áll, hanem a szerző több, stílusában

teljesen más szöveget is beemelt a könyvbe. Olvashatunk szakirodalomból, szépirodalomból, és a rehabon

töltött idők önreflektív elemzéseiből is. Emiatt a történet hitelessé és valóssá válik, mert nem csak arról szól,

hogy Viktor mit, hogyan és mennyit tolt magába, hanem a jól működő eltávolítás és több szemszög miatt egy

sokkal univerzálisabb kérdéskör felé haladunk az olvasása közben.”

Varga Julis, A drogos semmiben sem különbözik, kulturpart.hu, 2011. december 16. „Egyes részeket talán túl intimnek is találhat az olvasó, például a gyermekkori sérelmek boncolgatását, a függőséggel járó életmód kendőzetlen feltárását, vagy éppen a Meztelen Ebédet idéző narkotikus

elborulások jegyzeteit, de tagadhatatlan, hogy Kubiszyn életének e metszően őszinte ismertetésével az olvasó első kézből alkothat életszerű képet a súlyos függőség mélyrétegeiről, a befelé-, illetve az onnan kifelé

vezető utak néhány variációjáról.”

Kardos Tamás, Kubiszyn Viktor: Drognapló, Drogriporter, 2011. december 29. „A könyv tényleg a magyar Trainspotting? A képlet azért nem ennyire egyszerű. Habár a Drognapló van

annyira színes, izgalmas és cool, mint a kultfilm alapjául szolgáló Irvine Welsh-regény, nagyon sok

mindenben különbözik tőle. A fő különbség, hogy nem fikció, hanem színtiszta valóság (sőt igazság),

melynek vannak elszállt, a pőreségig őszinte, durva, megrázó, önsegítő, félig tudományos és egy ponton kifejezetten megható részei.”

Vajda Judit, Kubiszyn Viktor: Drognapló (könyvajánló), est.hu, 2012. január 16. „Kubiszyn Viktor megtért, de másokkal ellentétben ezek után is bátran mer cinikus lenni, felvállalni és

kimondani a kételyeit, és még csak a humorát sem veszítette el. ’Én gyenge vagyok ehhez, tudom. Nem elég,

nem elég a tisztaság, kell valami más is, mert nagyon hamar megunom az úgynevezett tiszta életet. Kell

értelem az életembe. És nem az, hogy jó kocsim legyen, nagy házam és befussak egy egetverő karriert. Az

se, hogy minél több nőt fektessek le, vagy egynek csináljak hat gyereket. Kevés. Minden őrjítően kevés. Kivéve az Istent. Ő néha már kicsit sok is.’ De most nehogy beparázz nekem, mert ez itt nem a Vidám

Vasárnap. De nem is a Szomorú Vasárnap. Valahol a kettő között, az a vékony, sokszor alig látható napsütötte sáv, ahol a legjobb sétálni.”

Bajtai András, Félelem és reszketés a Népszínház utcában, Litera, 2012. február 7. „Annak ellenére, hogy a címben máris egy műfaji meghatározással találkozunk, ennél jóval összetettebb és bonyolultabb könyvről van szó: pszichológiai, esztétikai, újságírás-elméleti, filmtörténeti eszmefuttatásokat ugyanúgy tartalmaz, mint drogos víziók rekonstrukcióit, valamint személyes újságírói karrierjének és drogkarrierjének egyes állomásait, már amennyire persze képes őket fölidézni. Ebből a tematikai

sokszínűségből fakadóan a könyv stilisztikailag is rendkívül összetett. Hol a gonzó újságírás laza, szabad

nyelvén, hol zaklatottan és töredezetten, hol költőien, hol érzékien, hol némi patetizmussal, de leginkább

tárgyilagosan és döbbenetes őszinteséggel meséli el az elmúlt tizenöt év történetét.” Hercsel Adél, Orgazmusok és flessek, Mandiner, 2012. február 22.

„Kubiszyn Viktor könyve ugyanis görbe tükröt tart nekünk, kikezdi egyrészt a sztereotípiákat (pozitív vagy negatív megközelítésűeket egyaránt), másrészt pedig marginalizált szemszögéből éppen a normális élet

normalitásának anomáliáira mutat rá, és arra késztet, hogy erről mi is sürgősen újragondoljunk néhány dolgot.”

Pethő Anita, Egy kupac remegés, prae.hu, 2012. február 23. „Kubiszyn könyvének legfőbb erénye nem egyszerűen az, hogy sokat próbált, a nyolcker szutykából

feltámadott szerzőtől származik, hanem, hogy a narrátor belső szemszögből szól az olvasóhoz. A szöveg főhőse új életet kezdett, megtalálta önmagát a vallásban, az írásban, a másokra való odafigyelésben.

Ugyanakkor narkós maradt, hiszen mindenki, aki valaha áttépte, átrántotta, átlőtte magát ama láthatatlan,

párhuzamos valóságba – a Zónába, amint hősünk nevezi –, élete végéig testében-lelkében fogja hurcolni

egykori anyagtól átitatott énjét. ’Itt vagyunk, drogosok vagyunk, bár tisztán. / Lelkünkön mutáció, amit a

szer varrt rá, átírt idegrendszer, átírt agy, ez van haver, akárhol vagy. Tetovált lélek.’” Szendi Nóra, Fecskendő és feltámadás, ApokrifOnline, 2012. július 14.

„Nem könnyű nyelvet találni egy olyan világhoz, ami a többség számára nem létezik, de legalábbis illegális.

Kubiszyn Viktor sem tagadja e munka nehézségeit. „Éveket kihagyok, perceket hosszan részletezek” – írja módszeréről, de hát ezt csak így lehet. Műve ezért is annyira töredékes, patchworkszerű, megtűzdelve

például hosszabb filmes írásokkal, amelyek nyelvileg legalább annyira elütnek a törzsszöveg stílusától, mint a könyvben rendszeresen visszatérő, kurzívval szedett, versszerű betétek, a pszichotikus agymenések nyomai

vagy a Ráckeresztúron született különféle kérelmek nyelve. Úgy látszik, több látószög, több stílus,

végeredményben több nyelv kellett ahhoz, hogy leírhatóvá váljanak ezek a részletek az árnyak életéből, hogy tudósíthasson abból a másik valóságból, ahonnan jött. A Zóna ebben a mélységben csak így

tapasztalható meg, hacsak nem válik az olvasó maga is hardcore dzsankivá. Ezt a munkát a szerző

megspórolja a naiv olvasónak, miközben a nem naiv olvasónak, akinek megvan a maga Zónája, akár reményt is adhat.”

Pallag Zoltán, Lejövős könyv, Magyar Narancs, 2012/13. (2012. március 29.) „Kapsz egy hatalmas tükröt, miközben megismered egy ember múltját, világlátását, gondolkozásmódját,

genetikáját, csontozatát, zsigereit, vagyis meztelenre pakolja ki magát, és nem remeg meg, mert bátor, és

mert megjárta a poklot. Viszont ezzel még korántsem végeztél. Neked is válaszolnod kell, nem menekülhetsz

a felelősség alól, nem menekülhetsz önmagadtól. Könyörtelenül rákényszerít, hogy feltedd a kérdéseket, hogy feltedd azt, hogy ki vagy ebben a nagy játékban, hogy mennyire játszod az agyad, és mennyire

menekülsz mindenbe, és hogy miért csinálod ezt az egészet. Csak képmutatás lenne minden, barátom? A Drognapló biztos nem az. Bátor korlelet a világról és a Zónáról. Szinte már objektivitásig az.” Mészáros Csaba, Szeretetflash, Kortárs Online, 2012. július 30.

ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ

Tíz hónapja jelent meg a Drognapló első kiadása, és azóta annyi minden történt a könyv körül és a könyv kapcsán, hogy úgy érzem, muszáj írnom pár gondolatot a második kiadás elé. A könyvről megjelent

huszonegy kritika, a könyv kapcsán számtalan interjú készült velem, voltunk egy országos irodalmi-

prevenciós körúton és egy nyári fesztiválturnén. A könyv sikeres lett. Van, aki az irodalmi értékeit dicséri,

mások a prevenciós hatását emelték ki, volt, akinek a saját személyes életében nyújtott segítséget a könyv.

Rengeteg emailt kaptam, amiben megköszönik a könyvet, vagy elmondják észrevételeiket, tapasztalataikat, saját élményeiket. Kaptam levelet hozzátartozótól, érintettől, szakembertől és laikustól, sőt szereplőtől is.

Kaptam levelet alkoholistától, játékostól, füvestől és heroinistától. Több forrás jelezte, hogy aktív anyagosok azért húzták be a könyvet, hogy elolvassák (mielőtt elpasszolnák, feltételezem) – ennél nagyobb dicséretet

mint ex-narkós, nehezen tudok elképzelni.

Ha megnézzük a könyv visszhangját, a visszajelzéseket, a kritikákat, az érdeklődést – akkor egyértelmű,

hogy a Drognapló sikeres lett. Ennek ellenére én máig nehezen tudok büszkén tekinteni a könyvre. Kettőség van bennem ezzel kapcsolatban: egyrészt örülök, hogy hatásos és mások szemében értékes a könyv, másrészt pedig máig terhel a felvállalása, csakúgy, mint az egész múltam. A függőség nem múlik el

nyomtalanul. A könyv önálló élete már nem az enyém, bár befolyásolja a mindennapjaimat is. Nem kicsit. De

a Drognaplóban nem én vagyok a lényeg, mint . Hanem a történet, ami megtörténhet másokkal is. A MINTA, ami a függőséggel jár. És hogy van szabadulás, lehet változtatni.

A terápián azt tanultam, hogy ami bennünk van, azt érdemes kimondani – természetesen a megfelelő

közegben. Épp ezért igénylem az olvasókkal való találkozást, és a témáról való kommunikációt, ahol lehet őszintén beszélni, pózok nélkül, önreflektíven. Válaszolni mindenre. Mert nincs mit veszteni. Harminckét

évesen kilábalva egy súlyos mentális, lelki, szellemi és fizikai függőségből, már öreg vagyok a játszmákhoz.

Eddig harminchárom nyilvános beszélgetésen voltam a könyvvel, voltunk iskolákban, irodalmi kávézókban, rockfesztiválon, református lelkihéten és pszichedelikus goatripen. Mindegyik beszélgetés más és másvolt.

Én rengeteget kaptam az emberektől, számomra minden szituációépítő volt. A visszajelzések nyomán úgy tűnik másoknak is hasznos volt. Nem az a lényeg, hogy mindenben egyetértsünk, hanem hogy beszélgessünk. Őszintén és nyíltan.

A Drognaplóban megjelenő szerfogyasztási szokások, sőt néhány szer ma már történelemnek mondható.

2009 végén kerültem drogrehabra és 2010 végén jöttem ki terápiáról, a könyv egy évvel később jelent meg.

Már a Drognapló végén is szó van róla, de mára általánosnak mondható, hogy a drogpiac lényegében lecserélődött. Bár a klasszikus drogok is fellelhetőek az utcán, de mára már mindent elözönlöttek a

dizájnerdrogok. Nemcsak az összes régi drogos állt át rájuk (illetve használja ezeket is), hanem rengeteg

fiatal ezeken a kiszámíthatatlan hatású és igen roncsoló, de könnyen beszerezhető szereken keresztül kapja

első tapasztalatait a tudatmódosító szerekről. A szerek változnak – de azok a lelki és mentális folyamatok,